Gondolkodók a nevelésről

Az öt világvallás
(Helmuth von Glasenapp)

Az iszlám

Kerek Sarolta
II. évfolyam
Ének-zene szakos hallgató
Az iszlám jelentése „isten iránti odaadás, belenyugvás az isten akaratába”. Így nevezte
Mohamed a bálványimádás nélküli monoteizmus általa alapított arab formáját, amelynek az
volta a rendeltetése, hogy a legfiatalabb világvallássá legyen.

A hit jelmondata „Nincs más isten Allahon kívül, Mohamed pedig Allah küldöttje.”
Sok muszlim azonban nem kedveli ezt a megjelölést, mivel számukra túl szektásan hangzik,
nagy súlyt fektetnek ugyanis arra, hogy Mohamed nem alkotott új vallást, hanem
legmagasabb rendű és végleges formát adott az Ádám kora óta létező ősvallásnak. A Korán
szerint ugyanis valamennyi szent helyes úton járt eddig, az igaz hitet vallották, és Mohamed
tanításait készítették elő. Különösen nagy jelentőségű közülük Ábrahám, ő ugyanis haníf volt,
a tiszta monoteizmus képviselője, „aki nem tartozott azok közé, akik az istennek társat
adnak”, az ő hite nem volt sem zsidó, sem keresztény, hanem a későbbi muszlimokéhoz állta
a legközelebb.
Történetileg nézve helyesebb az iszlámot a száműzetés utáni zsidó vallás arab formájának
tekinteni, amely egy sor keresztény és pogány elemmel gazdagodott. A kereszténység „arabok
számára megfelelő redukciójá”-nak azonban nem nevezhető, mivel ha Krisztust prófétának
tekinti is Mohamed, és el is ismeri szerepét a feltámadásnál, pontosan az hiányzik az
iszlámból, ami Pál óta a kereszténység lényegének számít. A Koránban az isten ünnepélyesen
kijelenteti Jézussal: ő sosem tanított, hogy őt magát és anyját két, Allah mellett létező
istennek tekintsék, és a keresztény szentháromságtan „hármas istenség”-ét kifejezetten
elutasítja másutt is. Az iszlám tanítását ezért csak Krisztusnak az istenről és a bekövetkező
világvégéről szóló tanításával lehetne összehasonlítani. De már ebben is napvilágra jut az
áthidalhatatlan különbség, mégpedig két mélyreható jelentőségű dologban. Mohamed nem
hirdetett meg olyan magas szintű etikát, mint Jézus a Hegyi Beszédben, és nem mondotta azt
sem: „Az én országom nem e világból való”, hanem hatalmas világi állam alapítója lett.
A Próféta valóságos történelmi nagysága csakúgy ítélhető meg kellőképpen, ha végig nézzük,
milyen volt szülőföldje az ő fellépése előtt, és mivé tette azt. Az arab félsziget mintegy
négyszer akkora, mint az akkor fejlett Frank Birodalom, de a vízhiány következtében
viszonylag gyéren lakott, főképp nomád beduinok éltek itt. A 7. században itt élő törzsek,
amelyeket nyelvük és számos közös nézet kapcsolt egybe, állandóan viszálykodtak
egymással. A hatalmas terület néhány városa közül Mekka emelkedett ki, mint gazdasági
központ: híres volt piacáról, és vásárairól. Híres volt a mekkai Kába, egy kocka alakú
templom, amelybe szent kövek voltak befalazva, közülük egy fekete kő különösen nagy
tiszteletnek örvendett. Ehhez a kőhöz minden esztendőben ezrek és ezrek zarándokoltak, hogy
ünnepélyesen körüljárják, és csókjaikkal borítsák.

Mohamed életét legelfogulatlanabban Ibn Iszhák művéből ismerhetjük meg.

A többi életrajz zöme, minél újabb, annál inkább bővelkedik csodás történetekben; egy
évezrede kialakult a Próféta határozott eszményképe, amely őt bűntelen bölcsnek,
csodatevőnek és szentnek igyekezett feltüntetni.
Mint Krisztus és Buddha, valamint a többi vallásalapító születésének, így az iszlám
prófétájának is megvan a maga előtörténete, Becker ezt a következőképpen foglalja össze
(Islamstudien,I. kötet. 337.):
„Az isten, előrelátó üdvözítő szándékától vezérelve, Mohamed próféta fényét minden dolog
közül elsőként teremtette meg, még az íróvessző és a sorstáblák előtt. A prófétaságának ez a
fénye nemzedékeken át vándorolt, amíg megjelent a teremtmények legjobbikában a föld első
népe legkiválóbb nemzetségének legkiválóbb sarjában, a világ közepén, Mekkában. Próféta-
elődök már évszázadokkal korábban előkészítették az embereket erre a nagy eseményre szent

2
irataikban. Csodás események hirdették meg az egész emberiségnek Mohamed születésének
jelentős pillanatát; angyalok felnyitották a gyermek mellét, hogy minden rosszat elvegyenek
tőle. Mint valamennyi prófétánk, ifjúkorában neki is nehéz sorsa volt. Birkákat is őrzött.
Később kereskedő lett. Az isten áldása volt minden cselekedetén, nagy utazásokon
megismerte a világot; a megvilágosult istenhivő emberek, zsidók és keresztények, mindenütt
hódoltak neki mint jövendő prófétának. Férfikora delén az isten meglátogatta Gábriel angyal
által, és ő megkezdte küldetését, amelyet az emberek bűnössége akadályozott, de amely végül
vallási és – az ági seregek támogatásával – politikai sikerrel járt, Mohamednek a
veszedelmektől való megmentése érdekében a legkülönösebb csodák történtek ő maga képes
volt meggyógyítani a betegeket, étkezési csodákat vitt véghez, feltámasztotta még a halottakat
is. Csodálatos éjszakai utazást tett egy csodaállaton, előbb Jeruzsálembe, majd az égbe, ahol
az istennel a hivők vallási kötelességeiről tárgyalt, életét Medinában fejezte be, miután az új
vallást és az azzal azonos államot, sőt a hivők egész életét szóban és példamutatással úgy
szabályozta, amint az ma a tudósok számára eszményképül szolgál; az egész iszlám tehát az ő
műve.”

A történeti Mohamed lányegesen különbözött, a legendák által megrajzolt eszményképtől.

Zseniális városalapító, kiváló államférfi, de nem a világ fölé emelkedő bölcs, nem csodatévő.
Mohamed 570 körül született Mekkában. A hagyományok szerint születése és halála napja
egy napra, június 8-ra esett. Elszegényedett családba született. Apja, anyja korán meghaltak.
Nagybátyja nevelte.
Küzdelmes gyermekkorában pásztorként dolgozott, majd kereskedőkhöz állt be. Khadidzsa
férje halála után kezdeményezte, hogy vegye feleségül. Kapcsolata réven gazdag kereskedő
lett.
Csendes, meditáló emberré vált. Gyakran járt ki a közeli hegyre elmélkedni. Mekka közelében
jelent meg Gábriel arkangyal, aki azt sugallta, hogy „Mohamed, te isten küldöttje vagy…”. A
Próféta a későbbiekben több ilyen kinyilatkoztatást is kapott.
Mekkában a Próféta nyilvános tevékenysége, mint világot teremtő, kormányzó és végítélet
napján ítélkező egyedülvaló Allah isten követét a politeista mekkaiak csekély lelkesedéssel
fogadták, és törekvése, hogy az arabok istentől küldött prófétájának tekintsék, rideg
elutasításba ütközött. Tehát az első tizenkét évben nem járt sikerrel, csak családjában és közeli
ismerősei között talált követőkre.
619-ben nyolcvan követővel Abessszíniába vándorolt, de itt sem sikerült maga mellé állítania
az embereket. Ekkor elhatározta Jaszrib városába, a későbbi Medinába, ahogyan később
emlegették a Próféta városába vándorolt. Itt katonai sikerei után kiváló államférfivé vált.
630-ban elfoglalta többek között Mekkát is, ahol megtisztította a Kába szentélyét, és
zarándokhellyé tette.
A mekkaiak rövid időn belül leghívebb követőivé váltak.
Mohamed a hidzsra utáni tizedik évben még egyszer megtette a zarándokutat a Kábához, és
ott valamennyi rítust elvégezte azok érvényes alakjában; röviddel visszatérése után
megbetegedett, és 632. június 8-án Medinában, egy Bizánc elleni hadjárat előkészületei
közepette meghalt.

A Korán

A Korán az iszlám elsődleges forrása és szent irata, az iszlám tantételei szerint Isten
Mohamed prófétán keresztül kinyilatkoztatott szava, mely öröktől való. Magyar szövegekben
ritkábban előfordul a régies Qurán és Alkorán alakban is. Gyakran emlegetik al-Qur'ān al-
Karīm (Kegyes Korán) szószerkezetben.

3
A Korán szerepe az iszlám vallásban

A Korán az iszlám szent irata. Iszlám országokban általános, hogy az iskolai tanulmányok
részét képezi a Korán betéve történő megtanulása. A Koránmagyarázat (tafszír) az arab
irodalom, vallás és tudomány egyik legfontosabb ágazata.
A Koránt 114 fejezet (szúra, eredeti jelentése: kerítés) alkotja, amelyek rövid versekből (ája)
állnak. A Korán összesen 6348 áját tartalmaz, illetve további 112 a szúrák elején található
biszmilláh („Isten nevében”) formulát tartalmaz.(A 9. szúra kivételével mindegyik ezzel a
'basmala' formulával kezdődik.) Minden szúrának saját neve van, a szúrákon belül az egyes
ayákat sorszámmal jelölik. A pontos hivatkozáshoz ismerni kell, hogy mely olvasatra
hivatkozik valaki, mivel egyes olvasatokban a szöveg bontása eltérő lehet. A magyar
fordítások kivétel nélkül a leggyakoribb, un. hafsz-olvasat számozását használják. A 20.
századtól kezdve a szúrák neve helyett hivatkozások gyakran használnak sorszámot a szúrák
jelölésére.

A szúrák sorrendje nem fejez ki kronológiai vagy fontossági sorrendet. Az első, rövid Fatiha
(Megnyitó) szúra után, a Korán elején a hosszabb, a végén a rövidebb szúrák találhatók.

Hagyományos tagolás szerint a szúrák, keletkezési helyük szerint mekkai, illetve medinai
szúrákra oszlanak, amelyek egyben kronológiai tagolást is kifejeznek. Ez a megosztás a
szerkesztés során a sorrendben nem jelenik meg.

Stilisztikai jellemzők
A Korán keverten, akár egy szúrán belül is váltakozva tartalmaz elbeszélő, intő-figyelmeztető,
és törvény jellegű szövegrészeket, amelyek nem feltétlenül függnek össze egymással.

A Korán kialakulása. A muszlimok szerint a Korán Isten által kinyilatkoztatott, és a mai napig
romlatlan formában megmaradt szöveg, mindazonáltal a Korán szövegeinek egy kötetbe
szerkesztésének folyamatáról fentmaradtak hagyományok. Az orientalista tudományban
számos elmélet fogalmazódott meg a Korán kialakulását illetően.

A Korán kialakulása az iszlám hagyomány szerint

A síita és szunnita „ortodox” értelmezése szerint a Korán szövege nem időben teremtetett,
hanem öröktől fogva létezik. A mutaziliták nevű, szunnita eredetű, de a hellenisztikus és
görög filozófiai irányzatokon is alapuló teológiai iskola szerint ez az elképzelés Allah
egyetlen voltát vonja kétségbe, hiszen feltételezi, hogy Allah mellett valami más is van, ami
öröktől fogva létezik, és ez a dualista álláspont nem összeegyeztethető Allahnak magában a
Koránban található tanításaival.

9. századi Korán Az iszlám hagyomány szerint Mohamed az első, Hira hegyén kapott
kinyilatkoztatástól (610) a haláláig (632) tartó 23 éven át folyamatosan, részletekben kapta
meg a kinyilatkoztatást Jibrīl (Gábriel) arkangyal közvetítésével. Miután Mohamed sem írni,
sem olvasni nem tudott, szóban közölte a kinyilatkoztatásokat tanítványaival, amelyeket társai
csontokra, pálmalevelekre jegyeztek le. Más kutatói vélemények szerint a próféta valójában
iskolázott és olvasott kereskedő volt, olvasta és ismerte a főbb zsidó és keresztény szent
iratokat és tanításokat, de nem volt ideje arra, hogy maga írja le Allah tanításait.

4
Mohamed tanai

Az iszlám vallás alapeszméit az egyedüli istenben Allahban és az utolsó ítéletben való hit
alkotják. Valószínűsíthető, hogy „hanifák” az iszlám vallás úttörői lehettek, és az Allah –
monoteizmus honfitársainak ősi vallását ők ápolták.
Biztos, hogy Mohamed monoteizmusa kialakításának kezdetén a zsidó és a keresztény
vallástól kapott ösztönzést, mégsem tételezhető fel, hogy a e vallások tanításairól akkoriban
már megfelelő és valamelyest is elégséges ismeretekkel rendelkezett. Összehasonlítva
Mohamed elbeszéléseit az ősatyákról, az ótestamentumi prófétákról vagy Krisztusról a Biblia
történeteivel, nyomban szembetűnik, hogy Mohamed egyes legendákról csak hallott, de nem
olvasta a Bibliát. Valamennyi vallás közül a zsidó állott legközelebb az iszlámhoz, mert
nemcsak a többistenhitet és a képkultuszt utasította el, és egy messiás eljövetelére, a végítélet
bekövetkezését várt, hanem bizonyos szokásokban (körülmetélés) is megegyezett az
arabokkal. Ezzel magyarázható, hogy Mohamed arra számított, hogy a zsidók örömbeli
lelkesedéssel fogadják és csatlakoznak hozzá. Nem tudta őket teljesen maga mellé állítani,
ezért minden alkalmat megragadott, hogy bosszút álljon rajtuk.
A kereszténységet a maga Szentháromság – dogmával, az emberiségért meghalt istenfiúról
szóló tanításáról képkultuszával nem egyezett, de teljességgel elismerte Jézus nagyságát, és őt
az egyik előfutárnak tekintette.
Mohamed elismerte a szábeusok kiváltságos helyzetét. A „keresztelők” a mai Bél-Irakban és a
perzsa határvidéken élnek. Jézust hamis prófétának tekintik, nagyra tartják Keresztelő Jánost.
Mohamed érdekét az arabok vallásában nem abban kell látni, hogy ő maga nagy gondolatokat
hozott létre, hanem értett hozzá, hogy a már meglévő eszméket népe gondolkodásmódjához
alkalmazza.
Az iszlám így vált a legkevesebb követelményt támasztó vallásá.

Az iszlám története Mohamed halála után

Mohamed halála a hidzsra utáni II. évben (632.) súlyos válságot okozott a gyülekezetében. A
zűrzavar, amelyet a próféta és államfő hirtelen távozása előidézet, oly nagy volt, hogy földi
maradványait is csak több napos késéssel temették el. Mivel nem nevezet meg utódát,
teokratikus birodalma családja és a régi élharcosok, a medinaiak és a mekkaiak egymással
ellentétes érdekeinek játékszerévé lett volna, ha Mohamed régi barátja, Abú Bekr erős kézzel
meg nem ragadja a kormányzást. Egy gyűlésen „kalifá”-vá vált, vagyis a Próféta helyettesévé.
634-ben Omar követte. Ő Medinából kormányozta az államot. Meghódította Perzsiát, Szíriát,
Egyiptomot.
Az irányításban a jámbor Oszmán következett, akinek nagy érdeme volt a Korán
összegyűjtésében.
A Mohamed halálát követő száz év alatt az iszlám állam hatalmas területet hódított meg;
közvetlenül vagy közvetve iszlám uralom alatt állott ekkor Afrika és Ázsia valamennyi
Földközi-tengerrel határos ország, a Pireneusi-félszige nagy része és egy ideig Szicília,
Perzsia, Afganisztán és az indiai Szindb tartomány. Általános térítést, kivált a keresztényekét
és zsidókét, meg sem kíséreltek, mivel neki kellett fizetniük a fejadót, amely alól a muszlimok
mentesítve voltak, és az iszlám államnak ezért érdekében állt, hogy nagyszámú nem muszlim
alattvalója legyen. Idővel azonban ez megváltozott, mert Marokkótól Közép-Ázsiáig
megszakítás nélkül húzódó országkomplexumban a müezzin hívta imára a hívőket.
A második évezredben az iszlám folytatta hódításait. A törökök a bizánciak ellen vívott
harcban előrenyomultak Kisázsiában, míg azután 1453-ban Konstantinápoly elfoglalásával

5
véget vetettek a görög császárságnak. Ezzel egyidejűleg a Próféta vallása meghódította India
nagy részét, előretört Afrikában, Abessszíniában, Szudánban, Csád t környékén és a keleti
partvidékeken.
Miközben az iszlám kiterjesztette hatáskörét, tovább folytatódott a szellemi mozgalom, amely
az előző korszak utolsó két évszázadában már oly szép virágzásnak indult.
Évezredünk közepe táján az iszlámot Granada meghódításával Kasztíliai Izabella kiűzte
Spanyolországból, miután 800 évig virult ott. Ehelyett Kelet-Európa jelentős része került
muszlim uralom alá az követően, hogy a törökök 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt, és a
Balkán-félsziget, valamint a környező terület hosszú időre hatalmukba került.
Az iszlám elterjedése kezdetben a legszorosabban összefüggött a muszlim államok politikai
hatalmának kiterjedésével, már csak azért is, mivel a Próféta eredeti elképzelése szerint
vallásnak és államnak szétválaszthatatlan egészet kell alkotnia. Mégsem volna helyes azt
képzelni, hogy a világ nagy részének az iszlámra térítése kizárólag erőszakkal történt. Már
kezdettől sok megtérőt szerzett eszméinek toborzó erejével a felkínált társadalmi előnyökkel,
a kulturális fölény érzéséve. Amelyet a négereknek és más hozzá csatlakozó népeknek
nyújtani tudott. Az, hogy az iszlámnak mint vallásnak az iszlám államhatalomtól teljesen
függetlenül is jelentősége van, bebizonyosodott a 18. század óta, amikor a mogul birodalom
és sok ázsiai és afrikai iszlám terület európai gyarmati birodalmak uralma alá került, nélkül,
hogy emiatt az iszlám hivőinek száma megcsappant volna.
Egyesek úgy vélték, hogy az öröklött világnézet változatlanul összeegyeztethető az új kor
követelményeivel, mások úgy látták, hogy a modern felfogás és a középkori hagyományok
között ellentét van, ami hosszabb időn át tarthatatlan, ha nem sikerül az ősi hitet ilyen vagy
olyan módon a modern követelményekhez alkalmazni. Haladó gondolkodású muszlimok tehát
síkraszálltak az iszlám megújításáért, azért, hogy mondjon le elavult tanításairól és
szokásairól, annak érdekébe, hogy metafizikai és etikai értékei szembeszállhassanak a nyugati
eszmék támadásával.
Az első világháborút követő politikai események mélyreható változásokat idéztek elő egyes
iszlám országokban. Törökországban erősen korlátozták a régi hagyományok és az iszlám
írátudók hatalmát, és akadályozták a hivők vallásgyakorlatát. Perzsiában sok síita szokást
betiltottak, megnyirbálták a mollahok jogait, világivá tették az oktatást, és
devizarendelkezésekkel lehetetlenné tetté a Mekkába, Medinába, valamint az összes síita által
szent helyként tisztelt Kerbelába való zarándoklást.
Akárcsak a többi vallás esetében, az iszlámban is két különböző tendencia áll szemben
egymással, egy haladó, amely a maga végletes formájában az iszlám felbomlásához vezetne,
és egy konzervatív, amelynek legszélsőségesebb szárnyát reakciósok, mint akik elutasítanak
mindent, ami modern, vagy nem hajlandók azt tudomásul venni, és ezzel olyan ellentétet
támasztank, amely a távolabbi jövőben szükségképpen az iszlám bukását idézheti elő. A
muszlimok nagy többsége azonban biztosan és gondtalanul jár a maga útján.

A tan

Míg a Vékák és a Biblia olyan irodalmi művek gyűjteményei, amelyek hosszú, egymástól
távol eső időszakokban keletkeztek, az iszlám szent irata kizárólagosan Mohamed munkája.
Az egyes kinyilatkoztatás-részeket vagy „koránok”-at, amelyet a Próféta Gábriel angyal révén
kapott az istentől, életében csak apránként rögzítették írásban, úgyhogy a kinyilatkoztatás
egyes résezi el is kallódtak Mivel Zaid ibn Thábitot, akit Mohamed az „Írás birtokosai”
Bibliájának ellenpárjául szánt Korán leírásával megbízott, állítólag többször is arra utasította,
hogy a régebbiek közé újabb kinyilatkoztatásokat iktasson be, ezért az egész Korán kezdettől
fogva kevéssé rendezett.

6
Az iszlám elképzelése szerint a lehetséges emberi cselekvések öt csoportra oszthatók. Ezek a
következők:
1. Ami megparancsolt; ennek elmulasztásáért büntetés jár
2. ami hasznos; ennek elvégzéséért jutalom jár, elmulasztásért azonban nem jár büntetés
3. ami tiltott; ennek elkövetéséért büntetés jár
4. ami helytelenített; ennek elmulasztásáért jutalom jár, gyakorlásáért azonban nem jár
büntetés
5. ami közömbös; ezért sem jutalom, sem büntetés nem jár

A cselekvéseknek e rubrikák szerinti osztályozásáéval kapcsolatban, a részleteket illetően,

nézeteltérések vannak a jogi iskolák tudósai között. Közülük manapság az alábbi négy jelentő,
elsősorban a megnevezett területeken:
1. a hanafiták – Közép-Ázsiában és Törökországban
2. a málikiták – Észak- és Nyugat-Afrikában
3. a sáfíiták – Dél-Arábiában, a Perzsa-öbölben, Kelet-Afrikában, Hátsó-Indiában
4. a hanbaliták – Arábiában

Az eltérések, amelyek ma már többnyire kiegyenlítődtek, a hagyomány, az analógián alapuló

következtetés és más alapelvek különféle értékeléséből származtak.
Akárcsak más vallások, az iszlám sem ismeri a vallási és profán kötelességek közötti
különbségtételt, a kötelességekről szóló művekben ezért mindkettőt együtt tárgyalják,
leggyakrabban olyan módon, hogy a kultikus előírásokkal kezdik és azután hagyományos
sorrendben következnek azok a törvények, amelyek a dologi és kötelezvényjogra, az
örökösödési, a házassági, a büntetőjogra, a szolgák felszabadítására vonatkoznak. Mivel ez a
könyv egyedül az iszlám vallási vonatkozásaival kíván foglalkozni, elég csak néhány ezzel
kapcsolatos kérdést megemlíteni.
Valamennyi vallási kötelesség közül a legfontosabb az a négy, amelyet az istenben és az ő
prófétáiban való hittel együtt az iszlám öt tartópillérének neveznek.
1 a rituális ima (szalát) meghatározott formulákból és Korán-idézetekből áll, és előírt
testmozgás kíséri. Mindig Mekka irányába fordulva kell végezni. Rituális mosakodás előzi
meg, ehhez (pl. a sivatagban) víz helyett homokot is fel szabad használni. Naponta ötször kell
végrehajtani: hajnalhasadáskor, délben, délután (naplemente előtt másfél órával), kevéssel
naplemente után és két órával később. Pénteken a déli ima helyét a mecsetben tartott,
prédikációval összekapcsolt istentisztelet foglalja el.
2. A böjtöt az egész ramadán hónap folyamán meg kell tartani. Ekkor napfelkeltétől
napnyugtáig nem szabad sem enni, sem inni, sem dohányozni. Ez a hónap azért számít
szentnek, mivel ekkor érkezett az égből a Korán.
3. A szegényadó (zakát) olyan illeték, amelyet meghatározott előírások szerint a tulajdon után
készpénzben vagy természetben szednek be, vallási-jótékonysági célokra.
4. A mekkai zarándoklatot minden hivőnek legalább egyszer életében végre kell hajtania, ha
erre képes.

Az iszlám tehát az alapeszméit tekintve a történeti istenkinyilatkoztatás vallásának nyugati

típusához tartozik. Elsősorban teocentrikus dogmatikája miatt. Hiszen megalkuvás nélkül azt
vallja, hogy „Allah egyetlen , örök isten, akin kívül más isten nincsen, és Allahnak nincs sem
élettársa, sem gyermeke”, hogy mindaz, ami létezik, általa teremtetett, és hogy nagyságban
végtelenül felülmúlja az egész világegyetemet, hiszen „az egész föld csak egy maréknyi lesz
számmára a feltámadás napján, és az egek ott lesznek majd összegöngyölve jobbján”.

7
Az isten a muszlimok szerint csak akkor őrzi meg abszolút elsőbbségét, ha semmiféle
természettörvény nem létezik. Ezért mindig újra hangsúlyozzák, hogy amit mi
törvényszerűségnek látunk, az csupán onnan származik, hogy az isten a természetnek
rendszerint ugyanazt a folyamatát idézi elő. Az isten azonban, ha neki úgy tetszik, ezt a
„természeti szokás”-t bármikor megszüntetheti.
Azzal, hogy az iszlám az isten mindenhatóságát hangsúlyozza és azt tanítja, hogy az isten
minden szempillantásban mindent újjáteremt, az ember természetesen bábuvá lesz a világok
urának kezében, és nem rendelkezik saját szabadsággal.
A muszlimok hitüket nagy fanatizmussal igyekeztek az egész világon elterjeszteni, és
fegyvert fogtak a „bálványimádók” ellen.
Akárcsak más vallásokban, az iszlámban sem hiányoztak olyan gondolkodók, akik a többi
vallást is az emberi hit egyenrangú képződményeinek tekintették

„A Tórának táblái és a Koránnak könyve.

A szeretet vallását követem; bármerre is
Tartsanak az ő tevéi, az az én vallásom és az én hitem.”
(Ibn al-Arabí: Tardzsumán al-asvák)