Winkler Róbert

Kutya
szorítóban

NarancS könyvek
 Copyright © Kulcsár Szabolcs, 1995
Hungarian edition © Kozmopolisz Rt.
Szerkesztette: Csejdy András

Fotó:
Sárosi Zoltán
Lukács Dávid (84., 148., 150., 154., 158., 160., 164.
oldal)
Déri Miklós (152. oldal)

Grafika:
Miltényi Miklós

A kötet a Soros Alapítvány támogatásával jött létre

Narancs Könyvek
 Minden kutyakönyvben találni valami vaskos
hülyeséget, ez sem kivétel. A kutyákkal foglalkozó
szakirodalom nagy része szobatudós alapon születik: a
szerzők gyaníthatóan csak könyvből ismerik egyik-másik
fajtát. Ez az eljárás vállalható a tenyésztörténetnél, a kutya
jellemének, viselkedésének bemutatásához azonban
elégtelen. Mindenki máshogy látja, úgyhogy értelmesebb a
saját tapasztalatainkra hagyatkozva vállalni
szubjektivitásunkat. Van, aki szerint a tacskó agresszív.
Más úgy mondja, bátor. Aki viszont még sosem látott
tacskót, és bátornak tartaná, valóságos vérfarkasra gondol
majd, ha azt olvassa, agresszív. A legbiztosabb, ha a szerző
személyes ismeretséget köt valamennyi kutyával, így
legalább nyomon követhetőek a hülyeségei.
Az olvasó számos eltérést tapasztalhat a forgalomban
lévő kutyakönyvektől, mivel a legtöbb kissé poros, s az
utóbbi tíz évben felfutott új fajtákkal nem, vagy csak alig
foglalkoznak.
Winkler Róbert
 TARTALOM

Bevezetés

Magyar fajták
Erdélyi kopó székely Columbo
Pumi csupa szürkeállomány
Mudi mély torok
Puli rasztafari szafari
Magyar agár konok variáns
Magyar vizsla illetékes elvtárs
Komondor több, mint testőr
Kuvasz betyárterminátor

Vadászkutyák
Tacskó talajtornász
Uszkár Oroszlánfazonú Richárd
Whippet hízelgő sprinter
Basset hound víg dömper az aljnövényzetben
Ír szetter protokollfőnök
Dalmata 101 pályaelhagyó
Spániel dealerek réme

Terrierek
Welsh terrier a kutyák Kvarg Lipótja
Drótszőrű foxterrier régi vágású bérgyilkos
Airdale terrier a legnagyobb agyar
Tibeti terrier talaji lárma
West highland white terrier funkcionális hófehérke
Yorkshire terrier űrméret alatti lövedék

Juhászkutyák
Flandriai pásztorkutya többfunkciós joviális
Welsh corgi aki sokra vitte
Šarplaninac csetnik férfiideál
Bearded collie Eminens? Evidens!
Briard az őszi Gucci-kollekció
Skót juhászkutya Monspart Sarolta földi helytartója
Bernáthegyi mentő ötlet
Berni pásztor copyright Switzerland
Belga juhászkutya flamand-vallon békepipa
Bobtail Jamie és a Skoda-lámpa

Őrző-védők
Német dog az überhund
Rottweiler házi medve
Német juhászeb „farkaskutya”
Mindenféle Schnauzer nyugodt erő
Moszkvai Őrkutya Canis Kutuzov
Boxer TysonDerrick
Ír farkaskutya NBA Action

Spiccek
Szibériai husky a mázlista bevándorló
Akita-inu a mi kutyánk
Szamojéd spicc négylábú hóbagoly
Wolfspiscc az első farkas, aki spiccni tud
Nyugat-Szibériai lajka Derszu Uzala kutyában
Csau-csau kínai főétel
Harci kutyák
Közép-ázsiai juhász igazhitű bentlakó
Argentin dog a pampák réme
Pitbull terrier a megtestesült harapás
Dobermann virtuális sisakzsonglőr
Nápolyi masztiff olasz kerti bútor
Angol bulldog Winston Churchill feltalálója
Bullterrier érdekes arcú állat
Bullmasztiff erdőmester
Shar pei harci Marci

Korcsok
Troppauer műmélabú
Parki hiéna álgengszter
Fidesz a kisgazda képviselőjelölt kutyája
Hosszú szőrű hogyishíjják gruppen-szerelemgyerek
Kormi boldogtalan sors
Benji kétfedelű
Dagadt tacskószerű közlekedőedény
Falusi centrumkutya integráló tényező
 Igazi vegyes felvágott, olyanok, mint mi magunk, jöttek
velünk Ázsiából, összevissza kereszteződtek helyi erőkkel
meg a szomszédos versenyzőkkel.
Két igazán eredeti darabunk van, a puli és a komondor.
Hozzájuk hasonló szőrzettel egyetlen általam ismert kutya
sem rendelkezik (az uszkárnak olyan lenne, de nem
hagyják).
Az erdélyi kopó a sok kopóféle egyike, és talán nem csak
a nemzeti büszkeség mondatja velünk, hogy páratlan fajta,
a legeslegszebb és a legeslegjobb.
A kuvaszhoz hasonló fehér bundásokat kitenyésztettek
más népek is, de reméljük, a miénknél harapósabb
végeredmény nem született.
A magyar vizsla nemzetközileg is elismert, a pulin kívül
a legnagyobb világsztár, s az elnyűhetetlen terepbajnok, a
magyar agár miatt sem lehet szégyenkeznivalónk.
Két fő ászunk és nemzeti kincsünk a pumi és a mudi. Az
előbbi terrier, az utóbbi spicc beütésű, az elmúlt
ezeregynéhány évben talán velük alkottuk a legnagyobbat.
De hiába jók, mint Bartók, Puskás Öcsi és Gábor Zsazsa,
rossz promójuk miatt nem jegyzik őket a nagyvilágban.
Csak mi tudjuk, hogy ha kutya-világelmebajnokság lenne,
az első ötben végeznének. Négyben.
erdélyi kopó
 Erdélyi kopó
székely Columbo

Egyszerűen gyönyörű. Ennek ellenére még az sem képes

felmérni, milyen szép két erdélyi kopó együtt, aki már látott
egyet. Három erdélyi kopó pedig kizárólag szülői
engedéllyel tekinthető meg.
Viszonylag ritka, kevéssé ismert. Mérete nagyjából
megegyezik a magyar vizsláéval, de míg a vizsla külsőre
inkább „aranyos” és „olyan becsületes arca van”, addig az
erdélyi kopó arisztokrata, valóságos lovagideál a keresztes
háborúk korából. Ez nemcsak nemes arcvonásaiban,
fejedelmi tartásában nyilvánul meg, de tartózkodóan
barátságos, végsőkig hű természetében is, melyben a barbár
őserőre épült tündérkerti civilizáció ölt testet. Hallatlanul
igénytelen, nem fogékony betegségekre, iszonyúan szívós,
jól tűri a hideget és a meleget, pompás az erőnléte, fittyet
hány a fizikai kihívásoknak.
Ceausescu talán azért nem szerette az erdélyi kopót, mert
savanyú volt a szőlő, és maga a kondukátor már küllemi
jegyei alapján is megbukott volna egy vicinális
tenyésszemlén. A Ceausescu-érában valóságos irtóhadjárat
folyt az erdélyi kopó ellen: bár kutyaólrombolásokról nem
érkezett hír, a fajta alaposan megsínylette a szörnyű éveket.
Ha Talleyrand élt volna, biztosan talál kompromisszumos
megoldást, például átkereszteli az erdélyi kopót dák kopóra
vagy Decebal vadászebére, balkánszéli régiónkban azonban
elenyészően csekély a jelentős államférfiak
négyzetkilométerenkénti sűrűsége.
 A barátságosabb árfekvésű kutyák közé tartozik. 10-20
ezer forintért már kaphatsz egyet, hogy aztán levedd róla a
pórázt és holtodiglan gyönyörködj.
pumi
 Pumi
csupa szürkeállomány

A pumi az egyik legkevésbé ismert magyar fajta. Még a

legmegrögzöttebb kutyások is inkább csak névről ismerik, és
első látásra nemigen tudnák megkülönböztetni egy-egy
becsületes faluvégi keveréktől.
A pumi tipikusan közép-európai termék, a szakértők a
puli és a nyugati terelőkutyák kereszteződésének tartják. A
nyugati atyafiságból a leglátványosabban a terrierek járultak
hozzá mai külsejéhez. Drótkerítéses házban lakó pumi, ha
sokat dugdossa ki az orrát a lyukakon, hamar lekoptatja
fejéről a szőr nagyját. Ilyenkor látszik, hogy háromszögletű,
tipikus terrierkobakja akár egy foxié is lehetne.
Máig munkakutya, az egyik leggyakrabban használt
pásztoreb. Ebben a minőségében igazi ezermester. A
birkákat kizárólag lelki terrorral tereli, hogy a harapások ne
károsítsák a gyapjút, a marhákat már megcsipkedi –
ellenkező esetben nem vennék komolyan, és egyszerűen
ügyet sem vetnének rá. A legkeményebb meló a
disznócsorda kordában tartása. A sertések, ha feltűnik a
láthatáron a gazdasszony a moslékosvödrökkel, veszett
Michael Jackson-rajongókat megszégyenítő imádattal
indulnak rohamra. Nem könnyű ajtót nyitni-csukni, a
vödrökkel beoldalazni és tartalmukat a vályúba önteni, ha
közben egyfolytában az ember fülébe röfögnek. Ezen a
kilátástalan káoszon a pumi a másodperc törtrésze alatt lesz
úrrá – a disznók olyan illedelmesek lesznek, hogy még
Windisch-Gratz Katalin is szívesen elköltené velük az
estebédet. A pumit egyes vadászok vaddisznós kutyának is
használják.
 Az egyik legnevesebb magyar pumitenyésztőt még az
ötvenes években meglátogatta egy ismerőse, akinek a férje
disszidensként hagyta el az országot. A két nő egy pumi
kíséretében sétált le a Déli pályaudvar előtti
villamosmegállóig, ahol számosan várakoztak. Hirtelen,
mielőtt befuthatott volna a tuja, a kutya vadul nekitámadt
egy jól öltözött hölgynek. Mint utóbb kiderült, ő volt a
disszidensfeleségre állított nyomozó. Columbo hadnagy
azért tart bassetet, mert ő egyedül is boldogul.
mudi
 Mudi
mély torok

A mudi nem valami hiányzó láncszem a dohánymozaik-

vírus és a puli között, annak ellenére sem, hogy neve
hangzása alapján egy New Orleans-i blueszenész honi
képviseletének tűnik. Míg a puli ázsiai kvintesszencia, a
pumi pedig magyar terrier, a mudi inkább a spiccfélékkel
mutat rokonságot. Nagy előnye a spiccekkel szemben, hogy
mind a mai napig munkakutyának tenyésztik, ezért olyan
észbeli képességekkel rendelkezik, amilyenekkel magyar
fajták közül csak a pumi. Iskolában a mudi megalázóan
gyorsabban tanul, mint a „szokásos” munkakutyák, a
lényegesen kisebb mosóerejű dobermannok és hatósugarú
német juhászok. Élénk vérmérséklete ellenére nagyon
szófogadó, lakásban is ideális társ, a maga tízkilós
testtömegével keveset eszik, de ha megtanítjuk rá, megfogja
a postást. Orvvadászatra ideális, nem nézné ki belőle az
ember, de elbánik a borzokkal, a rókával, sőt, levadássza a
legfittebb vadnyulakat is, ami pedig kifejezetten agárfeladat.
Nagyon ritka kutya, és mivel legfeljebb a nevét ismerik,
számos jó tulajdonsága pedig homályban marad, nem is
igazán keresett. Akár ötezer forintért is hozzájuthat, aki
fogékony az ógörög eszmények turáni manifesztációjára.
puli
 Puli
rasztafari szafari

A legbefutottabb magyar terelőkutyasztár. Csekély mérete

dacára a nyáj korlátlan ura; percek alatt képes Woolmark-
embléma alakúra terrorizálni a birkatömeget.
Ha nincs nyájunk, használhatjuk a pulit házőrzőnek is. A
harapás nem erős oldala, ám a megvesztegethetetlenség terén
Robespierre hozzá képest egyszerű Costa Rica-i vámos.
Boldogult gimnazista koromban másfél éven keresztül
folytattam bonyolult etológiai kísérleteket egy útba eső
házőrző pulival. A kockacukrot néhány hét leforgása után
elfogadta, de miután lenyelte, tovább ugatott. A kezdeti siker
szárnyakat adott; hónapokig hordtam neki a cukrot – néha
még a vakáció alatt is, készülvén az új tanévre. Az
érettségivel félbeszakadt a kísérlet, a kutyának soha nem
vakarhattam meg a feje búbját.
Az unalom csodákat művel az emberi találékonysággal;
állítólag harci kutyaként is debütált már. Hallottam valakitől,
hogy hallott valakiről, aki állítólag látott olyan videót,
amelyen a puli egy komondorral küzdött meg, és egy ügyes
here-letépés által győzedelmeskedett. Abban csak
reménykedni tudok, hogy, ha igaz a történet, az illető harci
puli előbb-utóbb felfedezi a gazdi tökének letépésében rejlő
lehetőségeket.
A puli külsőre megtévesztésig hasonlít Wells láthatatlan
emberére, nehéz lenne megmondani, mi rejtőzik a
hihetetlenül bozontos bunda mögött. Igazi profik soha nem
ülnek le vele pókerezni.
 A puli, a tűzpiros Gibson Les Pault leszámítva, némileg
Bob Marleyra hajaz, ám városi lakásban ajánlatos lenyírni a
rasztafari irhát. Ebben az esetben is szemrevaló társunk
marad, ráadásul göndör bundája nem rohad össze. Ha
azonban él bennünk némi nosztalgia a rideg szik kopár síkja
iránt, legalább a farkát hagyjuk meg eredeti formájában,
komor mementójaként egy letűnt kor bonyodalmainak.
magyar agár
 Magyar agár
konok variáns

A magyar agár nyúlra és őzre egyaránt közvetlen

életveszélyt jelent: valószínű, hogy botrányosan rossz
céllövők kezdték el kitenyészteni a fajtát. Az agár megfogta
a zsákmányt, a vadász pedig belegyömöszölt egy nyílvesszőt
a hátába, majd a kocsmában lebilincselő kalandot kerekített a
megmérettetésből. Az agarászat egyébként sem állatbarátok
és zöld képviselőjelöltek szemének való látvány. A nyúl
megölése olyan gyorsan történik, hogy szinte eutanáziának is
felfogható. Az őzzel sokkal brutálisabban bánik el: többnyire
kitépi az egyik hátsó lábát.
Szerencsés fordulatot hozott a szénvegyületek
polimerizációja – a műanyag nyúlnak nem fáj semmi, és az
agár is kifuthatja magát. A nemzetközi kutyaszövetség (FCI)
szabályzata szerint a pályaversenyek távja 480 méter, de
Magyarországon rendeznek 770 méteres versenyeket is. A
magyar és az angol agarak külön versenyeznek, a mieink
csúcssebessége 75-80 km/h, a britek ennél is gyorsabban
futnak padlógázon. A magyar agár a valamivel lassúbb
tempóért cserébe sokkal jobban bírja a nehéz terepet, mert
csak a legutóbbi időkben kezdték pályaversenyen futtatni.
A mi kutyánk kölyke továbbá speciális
koncentrálóképességgel rendelkezik: ha elkezd üldözni egy
nyulat, és a hajsza közben esetleg felver egy másikat, mindig
megmarad az elsőnél. Önfegyelmének köszönhető, hogy, bár
a magyar agár nehezen tanítható a szó kutyaiskolai
értelmében, biciklivel sokkal könnyebben lehet futtatni, mint
a többi fajtát. Tartja az irányt, a tempót, és nem rántja el a
gazdát, ha váratlanul megpillant egy ínycsiklandó macskát.
 Az agár természetesen tisztában van azzal, hogy a műnyúl
nem igazi, a prémgallérokba azonban szívesen látja bele az
eleven tapsit, így, mire a vendégek végeznek a vacsorával, az
előszobában lemészárolja az összes kabátot. El kell
különíteni őket egymástól, más orvosság nincs.
magyar vizsla
 Magyar vizsla
illetékes elvtárs

A magyar vizsla állítólag már a kalandozó „magyar

hordák” kíséretében is feltűnt. A honfoglaló őseinket illető
rosszalló megfogalmazáson túl okvetlenül fel kell figyelnünk
a Nyugat évezredes kutyakultuszára: még a legvadabb
nyílzáporban, a fejük felett égő tető adta fényben is volt
kedvük az új kutyafajták tanulmányozására.
A magyar vizsla, mint mindenes vadászkutya, valóban
figyelemre méltó jelenség lehetett. Nyugaton ugyanis
státusszimbólum volt, hogy a földesúr minél több,
speciálisan kiképzett kutyával járt vadászni. Az egyik elment
vadászni, a másik meglőtte, a harmadik hazavitte, a negyedik
vízből hozta ki, az ötödik felzavarta, a hatodik csak
megmutatta, hol a hetedik, aki a vérnyom specialistája. A
falka néha rá se fért a mezőre.
A magyar vadászok ezzel szemben abból a tételből
indultak ki, hogy a kutyának van lába, állkapcsa, szeme, füle,
orra, így gyakorlatilag minden feladatra alkalmas. Ha kell,
felveri a réten lapuló madarat, de orrával is szívesen
megmutatja, hol van. Apportírozásban nincs nála jobb, de a
nádasban elrejtőzött vadkacsát is megtalálja a bizonytalan,
vízen lebegő szagnyom alapján.
A magyar vizsla annyira népszerű, hogy túlnyomórészt
kedvtelésből tartják. Házőrzésre alkalmatlan. Kedveli az
embereket, hűvösebb napokon pedig nem szeret a szabadban
időzni. Ha a harsány követelőzés hatására beengedjük,
rövidesen kiderül: a magyar vizsla valójában
kanapéspecialista. A szőnyegeket és a fotelokat egyaránt
köztes fekvőbútornak tekinti. A végcél egyértelműen a
heverő, és ha sikerült elhelyezkednie, gyakran juttatja
kifejezésre azt az óhaját, hogy valaki takarja is be. A család
zsarnokával szemben minden ellenállás eleve reménytelen.
Ha nem érkezik a takaró, morog, és közben csóválja a farkát.
Haragja rettenetes: szélsőséges esetben akár tíz percre is
megsértődhet. Nem csoda, hogy senki nem mer
szembeszállni vele.
komondor
 Komondor
több, mint testőr

Az ősi szittya brutalitás talán utolsó maradványa. Mint

minden pásztorkodásra hajlamos nép, a magyar is
kitenyésztette a maga nyájőrzőjét, ami a jóval kisebb termetű
terelőkutyákkal ellentétben inkább testőri feladatokat látott el
a csorda mellett.
A komondor talán még keményebb fickó, mint közeli
rokona, a valamelyest rendezettebb küllemű délorosz juhász.
A farkasokat legjobban vacsorára szereti, vezérelve a
klasszikus népi bölcsesség adaptációja: egy farkas nem
farkas, két farkas fél farkas és így tovább, szigorúan az
exponencialitás irányában. Ha a komondor mind a hatvan
kilójával támadásba lendül, inkább bölcsnek, mint gyávának
kell neveznünk a futásban menedéket kereső ordast. Az
irtózatos erejű harapás, az acélos izomzat és az erőteljes
csontozat mellett subaszőnyegszerű, energiapajzs
hatékonyságú szőre teszi harapásállóvá.
A farkasok kiirtása után a komondor nem maradt munka
nélkül, a magányos tanyákat védte a jófej haramiáktól. Nagy
területek őrzésére mindmáig az egyik legmegfelelőbb kutya,
ha szabadon kószálhat a zónában, Winnettou legyen a talpán,
aki ki tudja játszani éberségét. A komondor túl intelligens
ahhoz, hogy láncra verjék. Megszokta, hogy jön, megy,
intézkedik, így a tétlenséget ugyanúgy megsínyli, akár a
legtöbb kreatív lény. Láncon nem tud kibontakozni,
személyiségtorzulásai hamar kiütköznek, agresszív lesz és
alattomos, a legváratlanabb pillanatokban próbál harapni, de
az már nem ő.
 A nyolcvanas évek elején egyszer hazafelé tartottam egy
buliról, és mivel rövidíteni akartam az úton, szovjet
versenybringám nyergében hasítva az éji szellőt, eltévedtem
egy kertvárosi részen. A közvilágítás nem vetett túl jó fényt
a helyi tanácsra, ám azt ki lehetett venni a sötétben, hogy az
egyik kerítés mögött bömbölő fehéres derengés egy
komondor. Hálásan gondoltam a kerítés építőjére, ám ahogy
eszembe jutott, mi lenne, ha kiugrana a kutya,
megmutatkozott a komondorok telepatikus képessége.
Kiugrott. Én tökéletesen megértettem az ő szempontjait,
unalmas egy garnizon ez a félreeső telek, kevés a meló, ő
meg szeret dolgozni. Beletapostam hát a pedálba, ám az
éppen a felső holtponton volt, a nagy igyekezettől hátrafelé
nyomtam, így az ismeretlen szovjet konstruktőr műve a
Halley-üstökös sebességével vágódott bele bal
sípcsontomba. Láttam már szerencsésebb repülőrajtot is,
mitagadás. De Zénón megsejthetett valamit: papírforma
szerint én voltam a teknősbéka, a kutya pedig a gyors lábú
Akhilleusz, mégsem ért utol. Gondolom, hazasétált, és
visszaugrott a kerítésen át. Én pedig kimostam a vért igényes
Kaszuccsi-farmeremből, és azóta is hálás szívvel gondolok a
komondor disztingvált intelligenciájára. Egy pitbull megölt
volna.
kuvasz
 Kuvasz
betyárterminátor

Egyes feltevések szerint a kunokkal jött Magyarországra,

mások azt sugallják, hogy már Árpád vezér körül is ott
acsargott. A magyar szakírók egyöntetűen nemzeti
büszkeségként kezelik, de túlzásokba ne essünk, létezik
slovensky cuvac és pireneusi hegyikutya, amelyek
kísértetiesen hasonlítanak a mi nagy fehérünkre.
A kuvasz munkakönyvi bejegyzése hasonló a
komondoréhoz; kezdetben nyájőrzőként, majd tanyasi zárt
láncú videórendszerként funkcionált. A komondorral
szemben a kuvasz kertvárosi házi kutyaként jóval
elterjedtebb lett. Ennek valószínűleg egy oka van: az ázott
komondor büdös, míg a hasonló csapadékcsapáson átesett
kuvasz inkább hagyományos, szolid szagot áraszt. Nem
mindegy, melyik alternatíva üdvözöl minket felugrálva, ha
hazatértünk a napi taposómalomból.
Nagyon jó őrző-védő, a betolakodók problémáját
igyekszik megnyugtatóan rendezni. Száz éve egy jól sikerült
őrzés után a rideg pásztor egyszerűen elásta a népdalgyűjtőt,
amit ma nem ajánlatos megtenni a kopogtatócédulással.
Jobban illett hozzá a rideg pásztor, aki, mivel elvesztette a
kutyapszichológus telefonszámát, fokossal kólintotta fejbe az
állatot, ha deviancia jeleit tapasztalta. A kuvasz ebből sokkal
jobban ért, mint a tudományos szőrszálhasogatásból.
Szigorú, autokrata vezetőt kíván. A kanok életükben
legalább egyszer megpróbálják átvenni a parancsnokságot,
ilyenkor pedig küzdeni kell becsülettel. Nem anyámasszony
katonájaként lelövetni a kutyát, mert úgymond megveszett.
A legjobb egy husáng, és az se baj, ha nyolc napon túl
gyógyul. Ha a legitimációs és alkotmányjogi
összefüggéseket megértette, nem lesz vele gond.
Mord természete ellenére elég okos, de azt nem szereti, ha
ugráltatják, mint egy rendőrkutyát. A gyerekeket meglepő
módon nagyon szereti, és vígan eljátszik velük, igaz, egy
kuvasznál sose lehet tudni: se szeri, se száma az „egész
életében izé, oszt egyszerre csak” sémára épülő,
horrorisztikus kuvasztörténeteknek. A legváratlanabb
pillanatokban foganatosított harapások miértjére általában
nincs válasz, annyit sejthetünk csupán, hogy a kuvasz az
ember számára észrevehetetlen apróságokra reagál a maga
cizellálatlan módján.
Legjobb, ha nem házi kedvencként tartjuk, hanem arra
használjuk, amire való: elhagyott telkek, veszélyesebb
környéken álló házak őrzésére kiváló. Nagyobb szüksége
van a területre, mint a kényeztetésre; ha a gazda megtartja
vele szemben a három lépés távolságot, azt többre becsüli,
mint a szüntelen fültővakargatást.
Amikor a gazda nem bír a kuvasszal, láncra veri. Ilyenkor
a kuvasz tényleg megvadul. Ő dolgozni szeretne, őrizni a
házat, ugatni a járókelőket, láncon pedig értelmetlenné válik
az élete. Még az élelmet hozó gazdát is megharaphatja.
Hiába, kuvaszhoz ember kell.
 A legkevésbé elvont és fennkölt feladat az övék:
felhajtani a vadat, elkapni, kinyírni és visszahozni a dögöt
– vagyis előteremteni az emberi betevőt. A küldetés
fontossága miatt náluk a legnagyobb fokú a specializáció;
a haspók ember ugyanis kevés ügyben érdekelt annyira,
mint a fűszeres vaddisznópörköltben vagy az asszony
bundájában, és fix, hogy a parittyás vadászat
hatékonyságát ugrásszerűen megnövelte a négylábú
vadászok bevetése. Elég volt követni a korai előkutyákat,
máris sebesült fenevadra bukkant a teremtés koronája.
A kutya minden állat ellen jó, leszámítva az olyan
extremitásokat, mint például az orrszarvú vagy a víziló. Az
egerészés a legtöbb kis testű kutyának kedves időtöltése. Az
arányok lényegesen kedvezőtlenebbek, a karéliai
medvehajtó vagy a nyugat-szibériai lajka adott esetben nem
habozik rávetni magát a mackósajt névadójára.
A föld alatti, vadnyugati stílusú western-párbajokra
berendezkedett tacskók és foxik kérlelhetetlenek, mint John
Wayne a tizenkettedik harangszó előtt. Hasonló
mentalitással bírnak a vaddisznós kutyák, a fox-, jagd,
welsh és egyéb terrierek. A legjámborabb jószágok azok,
amelyeknek érdemben nem kell küzdeniük a delikvenssel:
a különféle vizslák, szetterek, kopók és vérebek.
Szelídségben a beagle verhetetlen, mivel nyulak
felhajtásához nincs szükség vérfarkasra. A másik véglet a
parafamentes oroszlánvadász, a rodéziai ridgeback, akihez
hasonló keménységű és elhivatottságú élőlényt talán csak a
csecsen köztársaság javító-nevelő intézeteiben találni.
tacskó
 Tacskó
talajtornász

Igen, eltalálta a nyájas olvasó: Viktória királynőnek volt

tacskója. A tény szenzációértékét jelentősen csökkenti, hogy
a nevezetes angol uralkodónak legalább annyiféle kutyája
volt, mint egy szemfülesebb sintérnek, legalábbis a
szakirodalom tanúsága szerint.
A tacskó régies neve, a dakszli a német dachs szóból ered,
ami Erich Honecker nyelvén borzot jelent. Ne essünk az
etimologizálás jól álcázott csapdájába, a tacskó nem a
borztól származik, épp ellenkezőleg, célja az erdei őspunk
írmagjának kiirtása. Őszintén szólva nem tudom, mit lehet
kezdeni egy döglött borzzal, amit szerencsés esetben a tacskó
vonszol elő az üreg mélyéből. Talán a vadászok sem tudták,
ezért kiterjesztették a kutya feladatkörét, és egy gyorstalpaló
után kotorékebbé léptették elő, amely foglalatosság a
borzászaton kívül a rókairtást is magában foglalja. A tacskó
rókákkal szembeni helytállásáról Fekete István is meleg
szavakkal emlékezett meg a Vukban, „görbe lábú
gyilkosnak” nevezte az ebet. Tényleg nem jellemzi a
kompromisszumkészség; a föld alatt nehéz lenne
megegyezni döntetlenben, és feljőve mégsem mondhatja a
vadásznak, hogy éppen senkit sem talált otthon.
A tacskók vérszomját és a harcművészetben való
jártasságát sokan hajlamosak alábecsülni, ami nem csoda,
hiszen leglátványosabb ütközeteit a föld alatt, gyakorlatilag a
kulisszák mögött vívja. Hasonló harcmodor és hadszíntér
esetén Hunyadi János, a Hadak Villáma sem kapott volna
akkora publicitást, arra mérget vehetünk. A tacskó a
futballcsapatoktól is különbözik egy lényeges szempontból:
mindig idegenben játszik, és térfelet sem választhat. A két
pontot többnyire megszerzi, mert míg a rókát tyúkokra
tenyésztette ki az evolúció, a tacskót az ember rókára.
A tacskó egészen közeli rokona a francia basset hound, a
basset artésienne normande, mellyel akár össze is téveszthető
– messziről, félhomályban. Testfelépítésük kétségkívül
egyazon konstrukció. A tacskó szélesvásznú törzse annyira
idomult már az alagútjáráshoz, hogy városi, liftmentes
házban könnyen viseltessé válhat a gerince a lépcsőn való
billegéstől. Az előnytelenül elosztott hosszanti terhelésre az
elhízás is végzetes hatással lehet; nagyon kell vigyázni a
tacskók súlyfeleslegével.
A tacskó a modern autógyárak kínálatához hasonlóan az
alaptípusokon kívül számos más változatban is kapható.
Kiscsaládosoknak törpe, nagyobb vérségi kötelékben
élőknek és vadászoknak normál változatot ajánlanak a
tenyésztők. Mindkét méret elérhető rövid, szálkás és hosszú
szőrű huzattal.
A vadásztacskók kiképzése külön rémregény. A tacskó
már eleve hajlik az agresszivitásra – megharapott
kisgyerekek örök kedvence. Az ölés más tészta. Már fiatal
korában ajánlatos kismacskákkal trenírozni; minél hamarabb
tépi szét az elsőt, annál fényesebb jövő előtt áll a nebuló.
Jöhetnek a nagyobb macskák, kisrókák, végül a
műkotorékpályán a felnőttróka-foglyok. Sok vadász épít a
kertben mini műkotorékot a tacskónak vagy a foxinak;
megteszi egy oldalt és felül deszkával burkolt árok is, a fő,
hogy szokja a bányászéletformát és a szűkös csatateret. A
vadásztacskók és foxik számukra rendezett műkotorék-
munkaversenyen mérhetik össze ügyességüket: a győztesek
árfolyama, fedezési díja megugrik, egy-egy példány értéke
százezres nagyságrendű is lehet.
uszkár
 Uszkár
Oroszlánfazonú Richárd

Mind Magyarországon, mind világszerte az egyik

legnépszerűbb kutyafajta, méret szerint három fő csoportra
oszlik.
A legnagyobb az óriás uszkár, amelyből nálunk nincs túl
sok; én csak egyről tudok, az Budapesten lakik, és a büszke
l-es törzskönyvi számot viseli. Ha nem sikerül pont vele
összetalálkoznunk, a veszteség nem pótolhatatlan: nézzünk
meg egy középuszkárt két méterről, és képzeljük azt, hogy
tízméternyire van.
Az uszkár származásilag nehezen határozható meg
egyértelműen, de az bizonyos, hogy őshazája Nyugat-
Európa. A nagyobb példányok elsősorban vízi vadászok
voltak, a kisebbekre már vagy ezer éve lecsaptak a francia
cirkuszosok. Míg az előbbi foglalkoztatottak – sajnos – az
uszkár mai külsejére voltak döntő befolyással, addig a
cirkusziak érdeme a közép-és törpeuszkárok fantasztikusan
előnyös természetének kialakulása. A középuszkárok és a
törpék egyaránt rendkívül értelmesek, szófogadóak és
tanulékonyak, rettentően játékosak, még életük alkonyán is.
Temperamentumukból viszont egyenesen következik, hogy
ha nem tartjuk állandó terror alatt, a napi séták időpontjait
igyekszik a végtelenségig elhúzni. Ha szólunk neki, hogy
most már elég legyen, és irány haza, tesz felénk néhány
tétova lépést, pro forma, aztán elhúz a rákba, kergetőzni egy
másik bozontossal. A nagyszerű belbecs prezentálása inkább
a lakásra szorítkozik. Zárt térben a szaladgálás eleve
reménytelen, az uszkár viszont az olvasólámpa derengését is
hajlamos rivaldafénynek nézni, és olyankor előtör belőle a
szereplési vágy. Ha vendégek érkeznek, és a nézőszám
kielégítő, brillírozhatunk idomítási tudományunkkal: azokat
a trükköket is hibátlanul mutatja be, amiket kétszáz éve
tanult.
Visszatérve a vadászuszkárokra, a szakirodalom
egyöntetűen azt állítja, hogy a mai, normálisnak aligha
nevezhető nyírási fazonok a kutya munkaruháját jelentik.
Kezdődött pedig az őrület az oroszlánfazonnal: az állatot
deréktól lefelé lekopasztják, hogy amikor hozza ki a tóból a
vadkacsát, könnyebben tudjon úszni. Nagyon rossz duma.
Lehet, hogy Darnyi tényleg nem szőrös lábbal úszta a
világcsúcsokat, viszont ilyen alapon az újfundlandit és a
szintén vízi vadász spánielt is gyantázni kéne. Oda se neki.
Ismeretlen tettesek hamarosan rájöttek, hogy tökkopaszon a
hideg vízben megfáznak az uszkár ízületei, azóta az érzékeny
helyeken bojtokat kell hagyni. A bojtok annyira beváltak,
hogy hamarost az első lábakat is nyírták, hogy oda is
lehessen bojtokat rakni, végképp összezagyválva a kutya
hidrodinamikai tulajdonságait. Mondanom sem kell, végül a
farok is félig nyírva, bojtos véggel hirdette a mongolidióta
tervezők diadalát. Kiállításokon az említett fazonokon kívül
elfogadnak egy urbánus stílust is, melynél a kutya megkapja
Ronald Reagan kinőtt cowboynadrágját, a törzs viszont nyírt.
Ennek az az előnye, hogy a kutya egyrészt fázik, másrészt a
lábakon hosszúra hagyott szőr éppen azt a részt teszi a
legnehezebben tisztíthatóvá, amelyik a legkönnyebben
koszolódik. Zseniális megoldás.
A legtöbb kiállítási uszkár soha nem vadászik, így a
nyírási előírást legfeljebb valamely élettől elrugaszkodott
konzervativizmussal lehet magyarázni. Abban az esetben
viszont nekünk mindmáig páncélban kellene járnunk vagy
kőbaltát lóbálva. Nőknek sincs apelláta, gondoljanak Zrínyi
Ilona sodronyingére, csak a példának okáért.
 A helyzet az, hogy az uszkárnak egyáltalán nem kéne
ilyen hülyén kinéznie. Nyíratlanul kedves kis gombóc, olyan,
mint egy fiatal puli, elég lenne évente egyszer, nyár elején
visszavágni a szőrét, hogy karbantartható legyen. A
nemzetközi kutyakozmetikus-maffia azonban nem ismer
könyörületet. Változás nem várható. Magyarországon a
MEOE rendezi a kiállításokat, és mint a nemzetközi
szövetség, az FCI tagja, köteles elfogadni és elfogadtatni a
standardet, amit általában valamelyik nyugat-európai ország
vagy Amerika diktál.
Aki nem hordja a kutyáját kiállításra, az is általában a
felsorolt degenerált fazonokra nyíratja, hisz egyrészt a
kutyakozmetikus biztos jobban tudja, másrészt mert nem
látott még nyíratlan uszkárt. Én már láttam. Ha uszkárom
lenne, csak messziről mutogatnék csúnya dolgokat a
kutyakozmetikusoknak.
whippet
 Whippet
hízelgő sprinter

Nehéz megmondani, hogy a következő években mennyire

jön divatba ez a Nyugaton már rendkívül népszerű fajta.
Nálunk az agarak általában nem túl kedveltek, a whippet
meg az avatatlan szemlélődő számára egyszerű törpeagárnak
tűnik, s ha valaki megveszekedett Konrad Lorenz-rajongó,
nem kell hozzá sok, hogy a whippetet egy elkorcsosult
valaminek tartsa, ami futásra csak akkor képes, ha egy
segédcsapat Michael Jackson oxigénsátrát tartja a feje fölé.
A whippetet azonban nem azért tenyésztették kicsire,
hogy a hölgyek elbírják, hanem azért, hogy még az
agaraknál is látványosabb gyorsulást produkáljanak.
Bármilyen girnyónak néz ki, hamarabb fogja meg a nyulat,
mint gondolná az ember. Nemcsak a gyorsulása jó, de a
fordulékonysága is megdöbbentő. A whippetet télen szívesen
öltöztetik ronda horgolt pulóverekbe, pedig elég lenne
kivinni a térre egy labdát vagy néhány nyulat. Az azonban
vitathatatlan, hogy a manapság divatos tudathasadt kutya-
westernnyakkendő valamennyi kutya közül a whippeteknek
áll a legjobban.
A whippet a sebességen kívül az agarak lefegyverző
kedvességét is magáénak mondhatja. Aki nem találkozott
még személyesen agarakkal, az nem tudja, mi fán terem
macskaszerű hízelkedésük és mérhetetlen családszeretetük,
viszont a whippetekből túlnyomórészt hiányzik a más
állatokkal szembeni agresszivitás. Ezért a whippet ideális
társa azoknak, akik elájulnak, ha vért látnak.
basset hound
 Basset hound
víg dömper az aljnövényzetben

Finoman szólva különös testfelépítésű kutya. Képen még

istenes, élőben annál megdöbbentőbb szembesülni a
tacskóalvázra szerelt olajoshordóval, mely a használati
utasítás tanúsága szerint vadászati célokat szolgál.
A basset hound ma is élő ősatyja az a basset artésienne
normande, mely mit sem sejtve űzte a sebesült vadat a
francia erdőkben, míg egy szép napon angol tenyésztők el
nem rabolták. És az angolok nem végeztek félmunkát.
Céljuk az eredeti, arányos basset gigantomán elbrutalizálása
volt, a testmagasság növekedését minimális szinten tartva.
Az akarat diadalt arat; a brit basset hátfelületének
növekedése híven tükrözi a gyarmatosító angol
hörcsögtermészetet.
A lógó fülű sztálinbarokk létrehozása korántsem öncélú
mutatványnak indult. Az angol bozótosban csörtetni, ahhoz
bizony lendület kell. Erő, szőr, elmozdulás egyenlő: új
ösvény keletkezik az erdőben. Tenyésztők szerint a
Magyarhonba került bassetek kedvenc rádióműsora a
Gázlóviszonyok a Dunán. A tenyésztés tehát látványos sikert
hozott, az erdei buldózer megkezdte pályafutását. Gigászi
küzdelem volt a bloodhound (angol véreb) és a francia
összeházasítása, de néhány konstrukciós hiba azért maradt.
A gerincoszlop ugyanis szélsőséges esetekben már nem tud
dacolni a gravitációval; különösen terhes szukák esetében
fordul elő, hogy az emlők a földre érnek, és lehorzsolódva
borzalmas kínokat okoznak az állatnak. Ilyenkor a jégtömlős
borogatás ajánlatos, de szóba jöhet esetleg az ölben sétáltatás
is.
 A basset Columbo hadnagy miatt lett Magyarországon
széles körben ismert, az azonban nem vált publikussá, hogy
tud izzadni. Hóna alatt és lábujjai között számos
verejtékmirigy termeli az izzadságot. Bármily hihetetlenül
hangzik, a basset mind hónalj-, mind lábszag tekintetében
felveszi a versenyt az emberrel.
Magyarországon egyébként nemigen vadásznak basset
hounddal, inkább poénból tartják. Egyre népszerűbb. Artézi
normandból viszont csak egy van az országban, franciák
hozták be eladni, de a kutyának se kellett. Kidobták az
autóból, jótét magyarok befogadták, azóta megtanult
magyarul.
ír szetter
 Ír szetter
protokollfőnök

Az angol vizslák családjának egyik legnépszerűbb

reprezentánsa. Feladata eredetileg az volt, hogy felderítse a
fűben bujkáló szárnyasokat, és klasszikus vizslapózba
dermedten – egyik mellső láb felemelve, célpont az
orrnyereg meghosszabbított vonalában – megmutassa a
vadásznak, mire kell ma itt lőni. A vadászbaleseti
statisztikák javítása végett az sem ártott, ha felzavarta a
madarat, ennélfogva a stüszikalpagos hobbimészáros felfelé
irányozta a fegyvert, s csak akkor tudott emberben kárt tenni,
ha a Harlem Globetrotters a közelben rendezett
zsákolóversenyt.
Az ír szetter a vizslákon kívül szembetűnően hasonlít a
spánielre: még nem dőlt el a vita, melyik fajta veti igéző
pillantásait a chappisdobozról lemaradt gazdára. Ma már
csak elvétve vadásznak vele, az emberiség időközben
felfedezte hobbitartásának előnyeit. Az ír szetter minden
kétséget kizáróan a tíz legelegánsabb kutyafajta egyike.
Mahagóni színe, daliás termete, kecses mozgása még a
legrútabb gazdára is átsugárzik, szép lányok és csinos fiúk
mellett pedig már kimondottan geil.
Elsősorban olyan gazda mellett tud érvényesülni, aki nem
vár tőle cirkuszi fegyelmet, mentális kóroktól mentes,
egyenletesen leadott szeretetmennyiségével a kutyát is
állandó jókedvre hangolja. Az ír szettert túlzás lenne
önfejűnek vagy engedetlennek nevezni csak azért, mert
csatangolás közben nem engedelmeskedik a gazda első hívó
szavának. Másodszorra vagy harmadszorra biztosan jön,
szeretetből, nem fegyelemből. Olyan embernek, akinek a
legváratlanabb pillanatokban támad sürgős dolga, nem való
ír szetter.
Nagyon barátságos kutya, féltékenyeknek úgyszintén nem
való. A hagyományos ír vendégszeretet szellemében nem
ugrik rá senkire, és nem nyalja képen, de látható
lelkesedéssel üget hozzá, Brooke Shields legérzelmesebb
pillantásával néz rá, ahogy lábához törleszkedik és finoman
megböki az orrával. A ceremónia a valaha látott valamennyi
szimpatikus személyt megilleti, beleszámítva a legtávolabbi
rokonokat, barátokat, üzletfeleket.
dalmata
 Dalmata
101 pályaelhagyó

Először Könyves Kálmán írta volna le a fajta fő jegyeit,

ha Dalmácia meghódításakor nem zaklatják minduntalan a
városok kulcsaival. IV. Béla már kétségkívül megfigyelt
néhány példányt, csak hazafelé jövet állandóan Batu kánon
járt az esze, és különben is, mivel kihalt a fél ország, nem
látott szédítő perspektívát a kutyatenyésztés előtt.
Az angolok bezzeg igen. Amikor kihajtattak kastélyukból,
mindig nyargalt a hintó mellett néhány fehér alapon fekete
foltos kutya. A szomszéd először herótozta az új
kocsikísérőket, de a következő évben már az új alom kölykei
után ácsingózott. Jobb körökben a dalmata kisvártatva
népkutyának számított. Megnyerő egyénisége egyre
határozottabb körvonalakat kapott. Feladata rendkívül
bonyolult volt: szaladni a hintó mellett az indulástól a
célállomásig. Agymunka semmi. Szaladni az agár is szalad,
de annak legalább meg kell fogni a nyulat, vagy ráverni
néhány centit a vetélytársakra. A dalmata viszont csak arra
szalad, amerre a hintó.
Az évszázados agyi minimalizálás folytán nem a
legértelmesebb fajták közt tartják számon. Kedves, aranyos,
ugra-bugra, kajla, de ha elvisszük egy kutyaiskolába, az nem
használ az önbecsülésünknek. A szakirodalom szerint
használták munkakutyaként teherhordásra, patkányirtásra és
őrzőmunkára is, de ezt én nem hiszem el – a hír szent, a
vélemény szabad.
A dalmatának van még egy markáns tulajdonsága: ha nem
mozoghat nagyon sokat, igen könnyen elhízik. Ez nem is
csoda, az ősi angol birtokok számottevő kiterjedése révén a
kocsikísérő kutyáknak minden kalóriára szükségük volt a
nagy rohanáshoz. Egy angol earlnek könnyű megőriznie
szikár alkatát, ha génjei tudva tudják, hogy már Hódító
Vilmos óta mindig van mit zabálni, és a vacsorához való
átöltözésen kívül elég szegényes a napi program. A szervezet
ilyenkor rááll arra, hogy a tápanyagokat hagyja a fenébe.
Szegény dalmata viszont még mindig ott tart, hogy mindent
fel kell falni, legyen az hús, répa, nyers krumpli, csicsóka,
sütemény széle, almacsutka, szotyola, narancshéj vagy
póráz. És meg is emészti.
Az alacsonyabb árfekvésű, szapora kutyák közé tartozik,
ára 7-15 ezer forint között inog. Ha veszünk egyet, az
élelmezési kiadásokat legalább plusz három főre kalkuláljuk.
spániel
 Spániel
dealerek réme

Hiába az egyik legismertebb kutyafajta, változatait

homály fedi. Amit mifelénk spánielnek tartanak, az az angol
cocker. Előfordul még pár amerikai cocker, lézeng továbbá
az országban néhány springer spániel, de meg nem erősített
források szerint létezik egy, azaz 1 db wachtelhund, vagyis
német fürjészeb is, ami pedig közeli spániel-rokon.
Az amerikai cocker hosszabb szőrű, kisebb fejű, és orra
homlokával derékszöget zár be, ezért jóval
szerencsétlenebbül bír nézni a fejével, mint angol társa.
Nem, a fajtát nem Joe Cocker, a rocker tenyésztette ki két
elvonókúra és örökzöld között. A szó az angol woodcocker
(szalonkázó) első tagjának elhagyásából keletkezett,
magyarul tehát lonkázó spanyolnak kéne nevezni, ha
Kazinczy idejekorán észbe kap.
Angliában kajtató ebnek használták: ez annyit tesz, hogy a
kutya összevissza rohangász a mezőn, s rendezetlen
csapongása garantáltan repülésre ösztökéli a rejtekező
szárnyasokat. Kifejlesztett turbóváltozata vérebként is
funkcionál, híven követi ugyanis a sebesült vadak
vérnyomát.
Kitűnő szaglású, élénk temperamentumú, játékos kutya.
Ha minden igaz, az ORFK újabban spánielt képez ki
kábítószer-kereső célokra. Más országokkal ellentétben
nálunk még nem gyakorlat az eb függővé tétele – a német
sorállományú négylábú már a lisztre is bemozdul, ha
elvonási tünetei vannak. Egyszer bepillanthattam a BM
dunakeszi kiképzőközpont kábítószertréningjébe, ahol
terepruhás kommandósok kajla spánieleket vezettek pórázon,
közben pedig teniszlabdákat pattogtattak. A kutyák lelkesen
ugrabugráltak. Később egy buszban elrejtett teniszlabdát
kellett megtalálniuk. A spániel nemcsak ügyes, kicsi is, ezért
könnyen be tud furakodni olyan helyekre, ahova a gyakorló
kábszeres német juhászkutyák és rottweilerek soha. Aztán
ezeket a Slazenger labdákat megkezelik egy kis fűvel,
haskával meg heroinnal, így a spánielnél a szerek mellett
kialakul a végzetes teniszlabda-dependencia.
Mindazonáltal túlbecsülik ezeknek a kutyáknak a
képességeit. Az igaz, hogy a legkisebb megerőltetés nélkül
megtalálják a 80 méter mélyen hűsölő vízihullát egyetlen
felszínre sodródott bőrsejt segítségével, titokzatos
megérzései azonban csak a parafenoméneknek vannak.
Tessék rendesen becsomagolni a hasist.
 Ha máshonnan nem, a whiskysüvegről mindenki ismeri
a terriereket. Ők az egyik legnagyobb kutyacsalád, s velük
kapcsolatban tapasztalhatjuk a legnagyobb szélsőségeket.
A terrierek alapötlete a rókairtással kapcsolatban
vetődött fel először, hogy pontosan mikor, nem tudjuk. A
terrier a tacskó alternatívája. Külsőre egész más, makacs és
agresszív, mókás viselkedése azonban hasonló. A terrierek
gyilkolásra születtek, nem a zsákmány óvatos házhoz
szállítása a feladatuk. Lényeg, hogy az ellenfél feltétel
nélkül kapituláljon. Nézőpont kérdése, ez pozitív vagy
negatív tulajdonság-é.
Emberek könnyen derülnek mosolyra teniszlabdát
boldogan harapdáló foxit látva. Ha belegondolnának, hogy
ilyenkor a kutya csak pótcselekszik, és a labda helyére
ártatlan nyuszikát képzel, biztosan elszörnyednének.
Természetre kevés különbség van a pöttöm welsh és a
félelmetes pitbull terrier között. Vidám, bohém fickók,
könnyedén veszik az életet, de ha valami miatt szellemi
horizontjuk befelhősül, valóságos ámokfutásba kezdenek.
Jerome K. Jerome, a neves angol író-publicista 1889-
ben így írt saját, Montmorency nevű kutyájáról: „A
foxterrierek körülbelül négyszer annyi eredendő bűnnel
születnek, mint más kutyák, és nekünk, keresztényeknek
hosszú évek türelmes erőfeszítésébe fog kerülni, míg a
foxik verekedő természetében észrevehető javulást fogunk
elérni.”
Ha szeretjük nézni, ahogy egy mókás kis gombóc egész
nap tömegmészárlásosdit játszik a szennyeskosárban,
akkor ideális választás a terrier. Vegetáriánusok és
ferences rendi szerzetesek válasszanak inkább más fajtát.
welsh terrier
 Welsh terrier
a kutyák Kvarg Lipótja

Érdemes elmélázni azon, hányféle terrierfaj is létezik a

földkerekségen. A kétkilós yorkshire, a bankrabló pitbull, a
Jack London-féle éneklő-beszélő ír terrier vagy a leginkább
barlangvasútra emlékeztető skye terrier, mindnyájan egy
család tagjai. Hogy ki a közös ős, az még Lorenz
professzornak is feladta a leckét; a lupus-aureus teória
terriervonalon nem túl gyümölcsöző elgondolás. Bárkitől is
származzanak ezek az ebek, az illető legény lehetett a gáton,
s még az Elfújta a szél moziváltozata is jobb esti mulatság
lehet, mint birokra kelni paleoterrier úrral egy sötét
sikátorban.
A welsh terrier a család legkisebb tagjai közül való, ennek
ellenére ő is „Életre-halálra!” feliratú pólóban mutatkozik a
legszívesebben. Városi tartása kevésbé elterjedt; talán azért
sem tudott divatba jönni, mert igazi ellenség híján a
nagymama bokáján hajtja végre rajtaütésszerű támadásait. A
vadászok ellenben nemigen ismernek nála jobb vaddisznós
kutyát. A welsh terrier nagyvárosi gerillának sem utolsó, de
a vaddisznók népe a bozót Che Guevarájaként rettegi nevét.
A vaddisznó és a szóban forgó kutya mérete közti
ellentmondás csak látszólagos, vaddisznóra ugyanis nem jó a
nagy kutya, mert a vadkan igen gyors, agilis, határozott állat,
igazi menedzsertípus, s a nagy kutyáknak pillanatok alatt
kiontja a belét. A kutyahús felénk még nem elég elterjedt
csemege, ennek köszönheti karrierjét a welsh terrier. Ha a
vadásznak csak két kutyája van, akkor mindössze annyi a
feladatuk, hogy helyben tartsák a disznót. Mivel a vadkant
egyszerre ketten harapdálják, teljesen dekoncentrálttá válik, s
a tudathasadás első jelei hamar kiütköznek rajta. A vadász
célpontja viszonylag fix, s csak enyhén imbolyog. A kutya
kis mérete egyébként a mezőgazdaságban is előny,
disznóőrzésre ritkán rendelnek ki bernáthegyiket.
Visszatérve a vadászatra, ha a vadásznak esetleg hat vagy
annál több welsh terriert adott a Jóisten, szinte még lőni is
felesleges. A kutyák összehangolt csapatmozgással a földre
rántják a vadkant, s onnantól kezdve a dolog inkább
emlékeztet a disznóölésre.
drótszőrű foxterrier
 Drótszőrű foxterrier
régi vágású bérgyilkos

A szakirodalom elmélyült tanulmányozása közben

gyakran vetődik fel bennem a kérdés: vajh vannak-e
Angliában rókák? Mert felületesek hiszik csak, hogy róka
mindenhol akad, elvégre a kis herceg is azt idomított.
Viszont Anglia a legtöbb terrier őshazája, a terrier pedig a
latin terra – vagyis föld – szóból ered, a föld alatt pedig a
róka tanyáz, és elég nehezen érthető, miért is volt szükség
ilyen irgalmatlanul sok terrierfajtára, ha a róka (Canis
Vulpes) egyenszabvány.
Bedlington, Border, Glen of Immale, Kerry-Blue,
Lakeland, Jagd, Dandie Dinmont, Welsh, Cairn, Sealyham,
Skye, West Highland White, Silky, Yorkshire; hogy csak a
legismertebb reprezentánsokat említsük a miheztartás végett,
de az örök vadászmezők népes rókaállománya kétségkívül a
kevésbé ismert terrierek listáját is kívülről fújná. A terrierek
90 százaléka rókavadászatra van berendezkedve, és akkor a
tacskókat még nem is említettük, így talán megérti az olvasó
szkepticizmusomat az albioni Vukok létével kapcsolatban.
A drótszőrű foxterrier a család legismertebb tagja. Igazi
divatkutya csak a húszas-harmincas években volt, amikor
még a csapból is foxi folyt, a rádióból meg foxtrott. Aki
szereti a klasszikus leányregényeket – és ki ne szeretné –, az
jól tudja, hogy a jóképű Charlie ősi kastélyának kavicsos
kerti útján mindig őgyeleg néhány bájos kis foxi. Az olvasó
persze szeretne hasonlítani a regény szereplőire, és egy
foxihoz még mindig sokkal könnyebb hozzájutni, mint egy
ősi családi kastélyhoz. A felhígult foxiállomány akkoriban
rendesen le is romlott, de ez rég a múlté. A korai
tulajdonosok átkozták a nyálas képű Charlie-t, a rohadt
kastélyával együtt. A foxi kicsi ugyan, de csak azért, hogy
beférjen a rókához, kisebbrendűségi komplexusok terén
pedig vetekszik Elvisszel. Ha a gazda képtelen lenyűgözni,
nem feltétlen lesz nyílt zendülés a dologból, de garantáltan
nehéz és küzdelmes éveknek néznek elébe mindketten.
airdale terrier
 Airdale terrier
a legnagyobb agyar

Az airdale terrier a skóciai Aire folyó völgyéből

származik, ahol Shakespeare szerint különb dolgok is
megestek. Az airdale egy genetikai mutációrobbanás
következtében elkezdett nőni, és a róka méretű foxik nem kis
ámulatára a német juhászkutyát is túlszárnyalta. Pedig a
terrierek alapvetően kotorékebek, a milliónyi terrierfaj
többsége rókavadászatra termett. Ahhoz, hogy egy terrier
nagyra nőjön, keresztezni kell. Az airdale-t a szakma szerint
vidravadász kopóval keresztezték, ezért nőtt meg ekkorára.
Külsőleg szakasztott welsh terrier. Hasonló a formájuk, a
színük, csak az airdale hússzor akkora. Ezért a természete is
eltér kicsit az alvilági kutyahörcsögtől – nem akar első
látásra lemészárolni mindent, ami él és mozog. Aki ismert
személyesen óriás schnauzert, tudja, mire számíthat az
airdale-lel: nem kötözködik, igaz, kevesen próbálkoznak.
Hatalmas mérete, meggyőző izomzata és tekintélyt
parancsoló agyarai ellenére néha úgy viselkedik, mint egy
kergekóros törpekutya, forgatja a szemét, csóválja a farkát,
összevissza szaladgál, s ha tényleg jó napja van, még
bokázik is nekünk a levegőben. Vidám természetű, ez már
mozgásán is látszik: úgy kocog, mintha össze lenne
bilincselve a két mellső lába, aránytalanul kicsiket lép.
Játékossága és az időnként rátörő hülyeség dacára az egyik
legjobb munkakutya, a legváltozatosabb feladatkörökben
használható: vadászatra, vakvezetésre, háborús sebesültek
felkutatására, és főleg őrző-védő melóra. Hivatása és
indíttatása szerint azonban elsősorban és mindenekfölött
mókamester.
tibeti terrier
 Tibeti terrier
talaji lárma

A legtöbb ember egy ilyen név hallatán biztos benne,

hogy be akarják palizni, és ez valami Karinthy-féle
halandzsa lesz. Majdnem igazuk is van. A tibeti terrier
ugyanis nem terrier a szó betű szerinti értelmében, tehát nem
borzászati és rókászati aknamunkára képezték ki. Talán azért
lett terrier a neve ennek az igen mérsékelten terrier jellegű
kutyának, mert tibetiek és terrierek kereszteződéséből jött
létre. Szőre és mérete a tibeti nemzeti kutyára, a lhasa apsóra
hasonlít, ilyet mégse ajándékoz senkinek a dalai láma.
A mi klímánkon tartani kifejezetten előnyös, mert a
kutyatolvajok inkább a hosszú szőrű hogyishíjjáknak nézik,
akkor pedig semmi gáz. A legkevésbé ismert fajták egyike,
nem igazán drága. Ha igaz a hír, a tibetiek ipari
haszonállatként is tartották a legmelegebb nyarakon. Amikor
Hillaryék-ra még az északi oldal is rájuk rohadt, megnyírták
a tibeti terriereket, és bundájukat jakszőrrel lerontva
bermudanadrágot szőttek belőle.
Igazi mindenes, korrektül ad pacsit, és reggel ágyba hozza
a Buddha-szobrot.
west highland white terrier
 West highland white terrier
funkcionális hófehérke

A kockafejű hegylakó ma egyike a Nyugat-Európában

legnépszerűbb kutyafajtáknak. Nevét (mármint a fajta nevét)
kellő gyakorlattal roppant kifejezően ejthetjük ki, a
szomszéd Elite-előfizető nem kis épülésére. Modernül
angolszász, mégis majd’ olyan hosszú, mint egy spanyol
focistáé a XVI. századból. Pedig egyszerűen csak nyugat-
felföldi fehér terriert jelent. Így már egész plebejus a
csengése.
A west highland white terrier előnyei számosak, ám
ezeket megelőzi külső megjelenése. Arca, mint egy
játékmackóé, még sincs „degenerált” formája, valahogy
egészségesen játékmackós. Feje paradox módon egyszerre
kerek és szögletes, s vonzerején jelentősen lendít
pigmentációja: szeme, orra, szája fekete, a füle apró és
hegyes, szőre szálkás és fehér. Testét mintha komputer
tervezte volna a mai városi embernek. Tömege 7-10 kiló,
ezért a metrón könnyen ölbe lehet venni, viszont a téren nem
kell állandóan felkapkodni, hogy rá ne lépjenek a nagyok.
Terrier, ezért bírja a strapát, nyugodtan vihetjük a hétvégi
túrára; tán még rókát is fog nekünk. Ezzel el is érkeztünk a
west highland white terrier tenyésztörténetéhez, amely
hamisítatlan angol abszurd revü.
A skót Felföld nyugati részén Donald Nalcol ezredes az
1860-as év egy baljós délutánján azon töprengett, hogyan is
üsse agyon az időt lefekvésig. A tévében éppen anglikán
hittan ment gyerekeknek, de a Híradó, a Szerencsekerék és a
Létkérdések sem ígért gyógyírt a mélyen érző ezredes
spleenjére. Bonyolította a helyzetet, hogy Mrs. Nalcol éppen
menstruált, ezért Nalcol ezredes végül úgy döntött, kiadós
rókavadászatban engedi testet ölteni önkifejezési ambícióit.
Füttyentett homokszín terrierjének, John Majornek, mire az
az „Akárhogy is röhögtök, enyém lesz a vörös dög!”
dallamára a Felföld egy rókákban gazdag erdeje felé vette az
irányt. Nalcol ezredes elégedetten nézett a bozótban eltűnő
John Major után, és alaposan meghúzta a butykost. A
naplemente éppolyan volt, mint e helyütt mindig. Egyszerre
felbukkant a róka. Nalcol nem hibázott, egyetlen lövéssel
terítette le az állatot. Elégedetten szippantott a párás
levegőből, s elindult, hogy megnézze a zsákmányt, ami
persze nem volt más, mint John Major, Donald Nalcol
ezredes homokszín terrierje. Nalcolnak először az
öngyilkosság jutott eszébe, de ezt nem találta elég
konstruktívnak. Ölébe vette John Major tetemét, hazament,
majd összehívta a személyzetet, s erős esküvéssel fogadta:
azontúl csak fehér terriert tenyészt. Szakácsnéjának rögtön
az a gondolat fogant meg a fejében, hogy inkább józanul
kéne vadászni, de az ezredest mindenki szerette, így hagyták,
hadd tenyésszen.
Mindez abban az évben történt, hogy Abraham Lincoln
győzött a választásokon, Garibaldi pedig partra szállt
Marsalában. Nalcol ezredes erről persze mit sem sejtett, ő a
megfelelő tenyészpárok kiválasztásával volt elfoglalva. Neki
volt igaza.
yorkshire terrier
 Yorkshire terrier
űrméret alatti lövedék

Ez az a cukorfalat, amelyiknek masnit szoktak tenni a

hajába. Van, aki rögvest elolvad egy yorki láttán, más
hányingert kap; tény, hogy a kis aranyhörcsög a kutyavilág
egyik legmarkánsabb arca.
A yorkshire terrier általában női kutya, a rossz nyelvek
szerint élemedettebb korú hölgyek nem átallják szexuális
feladatokra specializált munkakutyaként tartani. Ezek a jól
értesült gonoszok még azt is tudni vélik, hogy az idomítás
kockacukorral, habszifonnal vagy baconnel történik.
A yorkshire terrier bő százéves múltra tekint vissza; ilyen
kis kutyát az evolúció magától nem hozott volna létre. Erre
az a legfőbb bizonyíték, hogy Darwin a Galapagos-
szigeteken egyetlen yorkit sem talált. A Nemzetközi
Kutyaenciklopédia szerint angol munkások háztájiban
tenyésztették ki, és nem megvetendő mellékjövedelemre
szert téve árulták a gazdag hölgyeknek. A munkások viszont
érthetően titokban tartották a kutyazsugorítás know-how-ját,
ezért a szakirodalom csak feltevésekre szorítkozhat. Az
enciklopédia sejtetni engedi, hogy az angol fekete-cser
terriert keresztezgették a máltai selyemkutyával, én azonban
az utóbbi borsos ára miatt nem osztom ezt a nézetet, és
összeegyeztethetetlennek tartom Engels A munkásosztály
helyzete Angliában című szakmunkájával. Más elmélet
szerint a tenyészállatokat alkohollal itatták, így a kölykök
már az anyatejjel is whiskyt szívtak magukba, ami
kedvezően hatott csökevényesedésükre. Megint mások
szentül hiszik, hogy az is sikerrel állítja meg az állat túlzott
burjánzását, ha jó korán felkeltik szexuális érdeklődését,
ugyanis a növekedési hormon termelését ilyenkor leállítja a
szervezet, és helyette szexuálhormont gyárt. Ebbe eddig még
nem mertem belegondolni. Az viszont fix, hogy ezen az
alapon a katolikus papok lennének a legjobb kosarasok.
Bárhogy is történt, a yorkshire terrier cseppet sem
degenerált. Okos, szófogadó és jól bírja a fizikai
megterhelést. Emellett igazi terriertermészet; kiélezett
helyzetekben ugyanúgy elborul az agya, akár egy pitbullnak,
és akkor támad. A különbség csak annyi, hogy ha
ellentámadást észlel, a yorki menekül. Egy könnyű
edzőtábor után bátran felveszi a küzdelmet akár egy patkány
ellen, ami, tekintettel az arányokra és a kutya két-három
kilós tömegére, nem lebecsülendő teljesítmény. Azok a
masnik pedig ne tévesszenek meg senkit; ez csak azt a célt
szolgálja, hogy a szemébe lógó sörény ne zavarja az
áldozatok szemmel tartásában. Yorkihoz egyébként
Nyugaton elég sok extrát árulnak; kapható rá csizma, hogy a
sózott járdán ne sebesedjen ki a tappancsa, bugyi, hogy meg
ne hágják, kabát, hogy fel ne fázzon és sapka, hogy ne
süssön a szemébe a nap, ha az ellenfél adogat.
 Több közíró szerint a nyáj is ki van téve munkahelyi
szexuális zaklatásnak, mégsem könnyű megmagyarázni, mi
köze a juhászkutyáknak a juhászhoz, illetve az egész őrzés-
terelés-dologhoz. A vadászkutya lelkesedése
megmagyarázható a vadászösztön vadhajtásaként, de a
terelés – a vadakat terelő juhász kivételével – valami
egészen más belső kényszer eredménye lehet. Józan ésszel
elképzelhetetlen, mi vitte terelésre az első kutyát, génbaleset
vagy az ufók. A nyájőrzés érthető, a kutyának ugyanis eleve
határozott elképzelése volt az ingatlanról, hamar megértette
azonban az ingó vagyontárgyak jelentőségét is. Állítólag a
komondor irigységből őrzi a területet és féltékenységből a
gazdát. De mi a magyarázat a terelésre?
Ha kézbe veszünk egy Nyugaton készült kutyakönyvet,
terelés címszó alatt a szerző térdre borulásait olvashatjuk a
bearded collie vagy a kelpie előtt. Parajelenséggel vetekedő
tudományuk ámulatba ejti a művelt világot, a magyar
olvasó pedig rögvest ilyen szuperkutyára vágyik. Nem
szépek, az első blikkre látszik, de hát Gandhi sem volt egy
Alain Delon. Azt pedig kevesen tudják, hogy nem kell a La
Manche-ig szaladnunk, ha tökéletes pásztor-juhász-terelő
kutyát akarunk. Több ezer éves állattartó kultúránk az
egyetlen dolog, amiben tutira nem maradunk el a világ
többi részétől; a pumi, a mudi és a puli igenis az
élvonalban vannak.
A rendőr típusú juhászkutyák intelligenciahányadosa
közismert, a német, belga, flamand juhászkutyák régi, jól
bevált BM-alkalmazottak Európa számos országában. A
külterjesebb típusok, mint a kaukázusi, a közép-ázsiai vagy
a šarplaninac a vadkeleti közbiztonság négy lábon járó
emlékoszlopai, otthonukban ma is ők a szegény ember
testőrei.
flandriai pásztorkutya
 Flandriai pásztorkutya
többfunkciós joviális

A flandriai pásztorkutya, vagy ahogy nálunk hívják, a

bouvier des flandres, a flamand pásztorok hű beosztottjaként
került a köztudatba. A bouvier a konkurens nyájőrző, a
flandriai villanypásztor kitenyésztése után az agrárágazatban
jócskán háttérbe szorult, manapság inkább a holland
rendőrség alkalmazza. Jellemző a liberális holland
belpolitikára, hogy az autokrata fellépésű német juhászok,
dobermannok és rottweilerek helyett inkább a higgadt, békés
meggyőzést előnyben részesítő bouvier-re támaszkodnak.
A flandriai pásztoreb sohasem jön ki a béketűrésből, és
nem fél semmitől, továbbá, ha támad, azt merő
munkafegyelemből teszi. Kiváló a szaglása, de jó orrának a
holland határ túloldalán gomolygó, Milky Way-sűrűségű
hasisfüstben nem sok hasznát veszi.
Külsőre hasonlít egy dagadtabb schnauzerre (a schnauzert
belőle tenyésztették ki), ám a látszat csal: a bunda daliás
izomzatot takar. Több színváltozata ismert, a fekete, a szürke
árnyalatai, de Amerikában a hotdogkifli-színű egyedek
örvendenek népszerűségnek. A bouvier négyzet alakú, ám ez
a követelmény inkább az ember elvárásait tükrözi, mintsem a
realitásokat. Valamelyik hülye kitalálta, legyen négyzet,
azóta a mellét és a fenekét nyírják, imigyen csalva a kívánt
forma irányába (a szakma már csonka gúla, ellipszis és
paralelogramma alakú kutyák piacra dobását tervezi).
További emberi aberráció, hogy a bouvier fenekének nyírása
fordított szív alakban történik, hajzata a dámenfrizőrtől
kijövet trapézt formáz. Az előbbi alakításokat szerencsére
csak szakértő szem veszi észre, így bouvier típusú kutyáddal
nyugodtan mehetsz emberek közé is.
A flandriai pásztorkutya nem szenved mentális kórokban,
eleddig nem érkezett hír deviáns, harapós, bűnöző,
alkoholista és öngyilkos példányokról. Az ép lélek hona
természetesen a strapabíró test, a bouvier vígan nyargalászik
hóban-fagyban, esőben, sárban, igaz, ötven fok fölött kicsit
lelassul.
Soha nem volt divatkutya, s mivel most sem az, ára
alacsonynak mondható: 18-20 ezer forint. Sajnos híres
emberek emiatt sem tartottak flandriai pásztorkutyát, nagy
meglepetésre még Sokadik Pius pápa sem. Én is csak
egyetlen flandriai pásztoros hírességről tudok. Az Ismeretlen
Németalföldi, aki legendás lila kasztró-sapkában, lendületes
ecsetkezeléssel vitte vászonra a Pattanásos Hölgy,
Nyakában A Harmadik Világháborúval című képet, nos, neki
egyenesen nyolcvankettő bouvier-je volt.
welsh corgi
 Welsh corgi
aki sokra vitte

Magyarországon szinte lehetetlen élő welsh corgit látni,

nálunk alig ismert fajta. Oroszlánszívű Richárd bezzeg tudta,
mi a jó. Ő volt az első angol uralkodó, aki a kis termetű
marhapásztor kutyát meghonosította udvarában.
II. Erzsébet tizenhét darab corgit tart abban a bizonyos
parkban, és bár a corginak sűrű, erőteljes a szőrzete, a
királynő mégis kevés időt tölt szőnyegtisztítással. Korábban
Erzsébet volt a corgiklub elnöke, de Diana fúr vadul; nem
elég, hogy két tibeti látogatás között magánéletet él, a
corgiklub elnöki posztjára is megfájdult a foga.
A corginak talán a lesipuskás fotóriporterek miatt nincs
farka, ha meg véletlenül azzal születik a szerencsétlen,
azonnal levágják neki. Corgit nagyvárosok belterületén ne
tartsunk. Igaz, jól elvan lakásban, külsőre viszont pont olyan,
mint bármelyik kóbor tacskókeverék, ezért kidobott pénz az
a 30-50 000 forint, amibe kerül.
A corgi egyébiránt kedves és okos, de melyik kutya nem
az? Hogy akkor miért szeretik mégis ennyire az angol királyi
családban? Erre egyetlen tippem van. A corgi rőtesbarna
bundája, fehér mellénykéje igen jól mutat Lady Diana őszi
kosztümjei mellett. Nem lehet véletlen, hogy amikor a
hercegnőt a múltkoriban bikiniben kapták lencsevégre egy
strandon, egy fia corgi nem volt nála.
šarplaninac
 Šarplaninac
csetnik férfiideál

Az aktuális Jugoszlávia-konferencián feltétlenül a szerbek

javára kell írni, hogy olyan nemes fajtával gazdagították a
kutyavilágot, mint a šarplaninai juhászkutya. A šarplaninac
(magyar hirdetésekben „sárhegyi” néven is szerepel) egyike
a legnagyobb és legerősebb pásztorebeknek, s a belhoni
használatra történő tenyésztés biztosította ősi, jól bevált
jellemének fennmaradását is.
A šarplaninac több más ősi nagytestűhöz hasonlóan későn
érő típus. Idegenekkel szembeni bizalmatlansága másfélkét
éves koráig inkább félénkségnek tűnik; az is. De nem kell
megijedni, nem beszari kutya. Ha Sárhegyi úr elmúlt
kétéves, nem ajánlatos ujjat húzni vele, megvív akár a
Bakony-Őrség Expresszel is. Ereje, kitartása és a
harcművészetben való jártassága miatt hívják jugoszláv
farkasölőnek is. Ez az elnevezés nem fedi ugyan teljesen a
valóságot, viszont vitathatatlanul könnyebben kimondható az
eredetinél.
Magyarországon már több mint egy évtizede ismert, első
hódolói közül sokat tett népszerűsítéséért Magyar Zoltán
sokszoros olimpiai és mindenféle bajnokunk.
bearded collie
 Bearded collie
Eminens? Evidens!

Nyugat-Európában régóta népszerű a fajta, nálunk

egyelőre az ínyencek privilégiuma. A Gesztinek ugyan ilyen
van, de hiába – a Rapülők-rajongók szívesebben vesznek
vekkert a nyakukba, mint bearded collie-t.
A bearded collie sok könyvben szakállas skót juhászként
szerepel, hiszen a collie skót juhászkutyát, a bearded meg
szakállast jelent, ráadásul a bearded collie tényleg skót,
valóban juhászkutya és minden kétséget kizáróan szakállas.
Mégsem lenne célszerű úgy elindulni a világba bearded
collie-t keresni, hogy egy szakálltalan (Lassie) skót juhászt
képzelünk el szakállal, mert a bearded collie nem holmi
álszakállas Kentucky Fried Chicken-embléma. Középhaladó
kutyások a bobtaillel szokták összekeverni, ez legalább
annyira biztató, mint mikor az analfabéta megtalálja az
ABC-áruházat. A bearded collie tényleg hasonlít a bobtailre,
hosszú fehér-szürke szőre van, alig kisebb, és különben is
földik, viszont szép lompos a farka, ezt nem árt észbe vésni,
ha kutyabarát csajokat akarunk lenyűgözni (a kutyabarát fiúk
nem szeretik, ha csajok nyűgözik le őket szakértéssel).
A bearded collie a nyáj mellett terelő feladatot is vállalt,
ezért sokan igazi szuperkutyának tartják, elvégre a terelés a
legösszetettebb agyműködést kívánó tevékenység. Simon V.
László már csak ezért sem lenne jó terelőkutya. Érdekes, de
az értelem a bearded collie arcán is tükröződik. Ha a kutyák
holnap beszélni kezdenének, a bearded collie-tól azt várnánk,
hogy morog valamit az a priori ítéletekről és a Gesellschaft
típusú társadalmakról, majd félrevonul az ólba egy kis
Boethiusszal vigasztalódni. Ezzel persze a legkevésbé sem
akarom azt mondani, hogy a bearded collie mellett még egy
öreg jezsuitának is kisebbrendűségi komplexusai
támadnának – ha nem engedjük a számítógép közelébe,
teljesen normális kutya. Nem döcög és cammog, mint a
bobtail; már ügetése is elegáns, vágtája pedig kifejezetten
kecses. Természetesen mindezekkel nem akarom kivívni
egyetlen bobtailes haragját sem – a kutya is ízlés dolga.
Nekem például a bobtail sokkal jobban tetszik.
briard
 Briard
az őszi Gucci-kollekció

A Berger de Brie-nek is nevezett állat a többi elegáns

nevű kutyával ellentétben tényleg elegáns jószág. Melák
mérete ellenére mozgása szinte macskaszerűen kecses,
különösen ügetés esetén libeg látványosan hosszú szőre.
Eredetileg tehenészkutya volt, de ha olvastunk már szép
fejőlányokról, semmi okunk a briard-t holmi durva lelkű,
tenyeres-talpas fickónak tartani. Viselkedése egy
huszonhatodik generációs komornyikéra hasonlít a
legjobban. Látszólag hűvös és tartózkodó, kimérten
engedelmes, de bármely kiélezett helyzetben bízvást
számíthat rá a gazda. A briard a háborúban egyértelműen a
francia hadsereget erősítette, s mivel rablórömizni akkor sem
tudott, gyakorlatilag ő volt a tulajdonképpeni hadviselő fél.
Lőszert és fegyveralkatrészeket szállított.
A briard főleg fekete, marmagassága 60 cm körüli, amire
még nyugodtan rászámolhatunk húsz centit a fejének, szóval
elég nagy kutya. Magyarországon még ritka, de már
korántsem hozzáférhetetlen. Mint említettem, mérhetetlenül
elegáns, nem kötelező, de melegen ajánlott.
skót juhászkutya
 Skót juhászkutya
Monspart Sarolta földi helytartója

Az elterjedt tévhit szerint a fajtát Eric Knight romantikus

regénye tette népszerűvé. Az igazság ezzel szemben az, hogy
az 1860-as években annyi minden máshoz hasonlóan ezt is
Viktória királynő fedezte fel a sznoboknak. Az más kérdés,
hogy a skót juhászeb hosszú távon jobban járt volna, ha
őfelsége vakon születik.
Ugyanis amint kitudódott, hogy Viktória dzsanázza a
fajtát, nemcsak Angliában, de Amerikában is hirtelen divatba
jött, és papucsférjek a női ízlésnek megfelelő, nercbundára
emlékeztető egyedeket kezdték preferálni. A külsőre történő
szelekció néhány évtized alatt még nem okoz különösebb
változást egy kutyafajta pszichéjében, a skót juhász viszont
több mint száz éve nagy divat. A kiállításokon lepontozzák a
látványosan hisztérikus vagy hülye egyedeket, de
kétségtelen, hogy a tömegtermelés csak az iparban nem
megy az áru rovására. Ez nem jelenti azt, hogy minden skót
juhász hasznavehetetlen, csak melegen javallt vásárlás előtt
alaposan megismerni leendő kiskutyánk szüleit. Ha nem
akarunk beállni a tenyésztők sorába, nincs sok értelme, hogy
látványos bundájú, ám gügye négylábút vegyünk
magunkhoz. Ezeket tömjük inkább ki. Akkor is szép, és
kevesebb gond van vele.
A skót juhász minél inkább emlékeztessen múlt századi
önmagára. Legyen bátor, ne rezzenjen össze minden Riga
moped hangjától, fogadjon szót, hiszen értelmes, de ne essen
kétségbe a szemerkélő esőtől. Futtassuk és lehetőség szerint
úsztassuk is sokat, hogy a feltupírozott kiállítási szőrzet alatt
olyan izmok legyenek, amilyenekkel Lassie hazatért.
bernáthegyi
 Bernáthegyi
mentő ötlet

A témaszegénységben szenvedő ivócimborák utolsó

menedéke. Hordó, rum, miegymás.
A fajta tenyésztörténete elég közismert. Az első almot egy
halott hegymászó találta a lavinaomlás alatt. A
tenyészkiválasztásnál azokat az egyedeket részesítették
előnyben, amelyeknek nagy bundája és rumoshordó alakú
golyvája volt. Így alakult a bernáthegyi a napjainkban is
ismert, intelligens, barátságos, segítőkész állattá.
A bernáthegyi Európában jelenleg kifelé tart a divatból;
beteg földrészünk általános recessziója a gazda anyagi
helyzetének függvényévé tette a kutyát, mely csak osztályon
felüli helyeken hajlandó reggelizni. Amerikában viszont,
ahol a kerítés is kolbászból van, reneszánszát éli.
Jellemző apróság, hogy ott nevéből lemaradt a „hegy”,
viszont hozzácsapódott egy „szent”, így, bármily meglepő is,
Amerikában a bernáthegyit „Szent Bernátnak” hívják.
Legismertebb irodalmi vonatkozása jóval kevésbé pozitív,
mint más, szerencsésebb kutyáké. Utalnék itt elsősorban
Stephen King Cujo című horrorjára, melyben a címszereplő
egy ártatlannak tűnő nyúlászás közben veszett denevérek
karmaiba kerül, s onnan csak fertőzötten szabadulhat. A
regény további részében szétmarcangolja egy falu többé-
kevésbé szimpatikus lakóit, majd közvetve kiskorú gazdája
halálát okozza. Mivel például a Popeye sikere után
statisztikák szerint ugrásszerűen megnőtt az amerikai
gyerekek spenótfogyasztása, okkal feltételezem, hogy a Cujo
megjelenése óta csökkent a szentbernátok népszerűsége az
Újvilágban. A hatvanas években még közel harmincezer
bernáthegyit törzskönyveztek évente Amerikában, a jelenlegi
helyzetről sajnos mit sem sejtek. De aki csak a Cujo okozta
rossz emlékek miatt nem akar bernáthegyit, az sürgősen
felejtse el Stephen Kinget. A bernáthegyi abszolút kenyérre
kenhető fajta, nyáron, amikor nyáladzik, még inkább. A
gyerekek tetszés szerint gyötörhetik, a felnőttek pedig
képtelenek vele nem megosztani vacsorájukat, olyan szépen
tud nézni. Békés természete ellenére jó házőrző, a vízóra-
leolvasó pedig szakmájából kifolyólag is jól érzi magát az
aknában kucorogva.
A bernáthegyi, ha győzzük kajával és nyáron úsztatással,
igazán kellemes társ. Aki olyan barlangban lakik, ahol
veszett denevérek élnek, tartson inkább aranyhalakat.
berni pásztor
 Berni pásztor
copyright Switzerland

A szakemberek nem kis meglepetésére, a fajta a 70-es

évek vége felé a köztudatba került, hiszen a pudingfejű
svájciak kreativitásából kész csoda, hogy egyáltalán a
bernáthegyire futotta.
Persze a berni jóval régebbi találmány, mint az eredeti
tiszti bicska. Állítólag Julius Caesar azzal hozta a
nyavalyatörést Vercingetorixra, hogy ráuszította a kutyáit a
gall parkőrökre, akik hegyes botjukat eldobálva a Rajnán túl
kerestek menedéket. A fáma szerint e kutyák egyenes ági
leszármazottja a Berner Sennenhund, ahogy a középfokú
nyelvvizsgás sznobok hívják.
Míg a rómaiak elsősorban gall és helvét ülepek
szaggatására használták, a birodalom kimúltával, a középkor
századaiban, de még inkább az újkorban cipekedésre fogták
be. Nagy balszerencséjére kimaradt a nagy publicitást hozó
lavinamentésekből. A svájciak annyira hozzászoktak, hogy
fel sem tűnt nekik, milyen szép kutyák őrzik saját portáikat.
Legújabb kori felfedezése egy külföldi reklámszakember
műve: a berni pásztor egy kutyaeledel-reklám révén vált
méltán világhírűvé. Azóta megkap minden proteint, a
vitaminoktól valósággal herótja van, a nyomelemek láttán
undorral húzza el a száját, de mert értelmes kutya, tudja,
hogy mindez a sztárság nélkülözhetetlen velejárója.
belga juhászkutya
 Belga juhászkutya
flamand–vallon békepipa

A kutyatenyésztés egyik csúcsterméke. Skót juhásznyi

méretével elég nagy volt a nyáj megvédéséhez, de kellően
laza és könnyű felépítésű a nagy mozgékonyságot kívánó
tereléshez.
A belga juhász tartásához, neveléséhez és kiképzéséhez
okvetlenül el kell mélyedni a fajta lelkében. A belga
juhászkutya olyan, mint egy Tolsztoj-féle vezeklő figura.
Súlyos dolgok nyomják a szívét, de már megtért, és őszintén,
teljes erőbedobással, örökké és megszakítás nélkül csak jót
szeretne cselekedni. Teljes hátralevő életében. Úgy, hogy
lehetőség szerint minél többen lássák. Túláradó szeretet önti
el szívét, ha megpillant egy kedves ismerőst, s mintha
minden napját az határozná meg, hogy kiskorában lenyelt
egy rendőrjelvényt, melyen ez állt: szolgálunk és védünk.
Szentségtörés lenne azt mondani róla, hogy okos kutya.
Valósággal megszállottja a munkának. Ő az, akit a vizigót
invázió legsötétebb perceiben is el lehet küldeni a piacra
répáért, zokszó nélkül kíséri úszni Cousteau kapitányt, és ha
világsztárt kell megharapnia, Schwarzeneggert választja
Woody Allen helyett. Kutyaiskolában gyorsan tanul, később
kárunk is származhat a törzsanyagból. Belga juhász például
az a kutya, amelyik a sikeres csibészelés eredményeként
garantáltan megfogja a Gellérthegyen kocogó ártatlan svájci
kishivatalnokot.
Víg időtöltés szerepzavarba kényszeríteni a belgát. Láttam
már olyat, hogy a kutya boldogan rohant eleget tenni a
protokollnak – egy ismerőst látott meg kotorászni a
csomagtartóban –, de a járdáról nem lépett le. Iszonyú
tölcsérkörzéseket végzett a farkával, félmétereseket szökkent
a levegőbe, izgatottan vakkantgatott, de mellső lába egyszer
sem haladt át teljes terjedelmében a gólvonalon. Nem lépett
le.
A belga juhászkutya a már említett testi és szellemi
képességeinek köszönhetően valóságos sztárja az agility-
pályáknak. A különféle palánkokon csak egy csíkot látunk
belőle, ugrik, kúszik, repül, a szlalompályán félő, hogy
gerincét szegi – aki látott már belgát szlalompályán, még az
unokáinak is emlegetni fogja. Nyomasztó figura.
A belgának négy alfaja ismert. Nálunk leggyakoribb a
tervueren, amit a legkocább kynológusok kifakult skót
juhásznak néznek, és a groenendael, amelyik teljesen fekete,
és ugyanolyan lelkesült, szent idióta, mint az előbbi. A
malinois rövid szőrű, Magyarországon nagyon ritka,
csakúgy, mint a drótszőrű, a lakenois. A holland juhász, bár
fazonra igen hasonlít, teljesen más fajtának számít. Fekete-
sötétbarna-cirmos, amilyennek egy dzsungelfarkast képzel az
ember.
bobtail
 Bobtail
Jamie és a Skoda-lámpa

A bobtail – más néven óangol juhászkutya – az óangolok

nyájait őrizte a farkasoktól. Ahogy az ordasok kihaltak, és
egy kicsit el is lustult, szinte azonnal divatba jött.
A bobtailt Linné a „nagyon szőrös kutyák” közé sorolta,
félúton az előgerinchúrosok és az egyszálbélűek között. A
bobtail tényleg nagyon szőrös, emberes méretű kutya, ám a
farkasoktól való könnyebb megkülönböztetés végett farok
nélküli. Okos, engedelmes és megfelelő tréninggel
végtelenül bátorrá nevelhető. Ezt a tulajdonságát használták
ki Amerikában, ahol máig is afféle „nagymamakutyaként”
jegyzik. Mint pszichológusberkekben közismert, a
gyermekkor bizonyos szakaszára jellemző az úgynevezett
vivisectio, magyarul élveboncoló hajlam, mely egyrészt
játékok szétszedésére, másrészt állatkínzásra irányul. Ez
teljesen természetes dolog, és egyáltalán nem szégyen:
lefogadom, hogy gyerekkorában a kis Teller Ede is szerette
farkánál fogva pörgetni a macskát. Száz szónak is egy a
vége, a bobtail vígan állja a gyerek kísérletező hajlamát, és
tehetségéhez mérten még óvni is igyekszik a csöppséget az
élet viharaitól.
A bobtailt ne nevezzük be agárversenyre, mert
hihetetlenül lassan fut. Ha a legnagyobb vehemenciával
rohan, akkor is olyan, mintha sűrű, zselés közegben
mozogna. Lassúságáért kárpótol sajátos technikája: a bobtail
szeret poroszkálni: egyszerre emeli két bal, majd a két jobb
lábát, a honi fröccsöntőipar egykori büszkeségéhez, a
kocogó malachoz hasonlóan, ami kárpáti perpetuum
mobileként dzsoggingolt a lejtő aljáig.
 A bobtail látómezejének kutatása napjaink egyik
legfelkapottabb tudományos területe. Sokak szerint
körülbelül annyit lát, mint egy giliszta, a fényt érzékeli, de
semmi többet. Ezért történhetett a Városligetben az a
szomorú eset, amikor egy óangol vígan robogott a dombról
lefelé, egyenesen neki egy fának, s nyakát szegve ki is múlt
szegény. A radikálisok megnyírják a bobtailt, ami gyakran
oda vezet, hogy az állat rojtos asztalterítők és függönyök
mögé dugdossa a fejét. A liberális megoldás értelmében a
feje tetejére copfozzák fel a szőrt, így a kutya lát, ha pedig
nem akar, ki lehet szedni a hajából a befőttesgumit. Otthon
célszerű ritkán változtatni a bútorok helyét, mert
megszokásból szeret közlekedni.
A bobtail bundája sok törődést igényel, ha nem
gondozzák, nagyon ronda lesz. Az elhanyagolt szőrzet
kibontása nagy kín kutyának, gazdának egyaránt, ezért sokan
kutyakozmetikusra bízzák a piszkos munkát. De nem kell
kishitűnek lenni, egy nyugodt hétvége alatt magunk is
kibonthatjuk a szőrét. A bal hátsó lábán.
 A kutya duplán alkalmas őrzésre-védésre. Emberi
biztatás nélkül is védi saját területét, erre pedig csak rátesz
egy lapáttal, hogy szereti a gazda-főnök-megbízót. Sok más
állat védi a territóriumát, ilyen például a kameruni kecske,
amelyik az egyik legvehemensebb házőrző – rajzfilmbe illő
lelkesedéssel űzi el a betolakodókat –, de az embert csak a
kutya védi igazán.
A legtöbb nép kitenyésztette a maga őrző-védő kutyáit,
melyek a helyi közbiztonság függvényében keményedtek.
Gondoljunk az egykori szovjet tagköztársaságokra, ahol
még a tankok sem mernek egyedül kimenni az utcára
sötétedés után, vagy a délolasz maffiaközhelyekre. Előbbi a
kaukázusi és közép-ázsiai juhászkutya szülőföldje, utóbbi a
nápolyi masztiffé és a cane corsóé (Korzikát némi
jóindulattal délolasznak számítva). Őrző-védő vonalon
feltűnő a német produktumok nagy száma, persze az is
lehet, hogy az évezredes német orientáció miatt nálunk
egyszerűen jobban befutottak ezek a típusok.
Hála a mindenhatónak, a nagy múltú őrkutyáktól nem
kell félnünk, ha tiszta a lelkiismeretünk. Munkájukat
becsülettel végzik, de „ok nélkül” kevésbé harapnak, mint
a közelmúltig népi tenyésztésben szaporodó vérszomjasok,
az exszovjet juhászok vagy akár a mi kuvaszunk és
komondorunk, akiknek a „nem ejtünk foglyokat” a
vérében van.
A másik lehetőség, ember és kutya közös bevetése, jóval
elterjedtebb: rengeteg kutyás őr dolgozik szerte az
országban. Tökéletesen kiegészítik egymást, fényes jövő
előtt állnak így párban. Sokat változott a világ, soha még
ennyit, de biztos, hogy az őrző-védő kutyák velünk lesznek
majd, ha elindulunk a művelhető csillagok felé.
német dog
 Német dog
az überhund

Etimológusok szerint igen gyakori eset, hogy egy nép

neve – természetesen az illető nép nyelvén – embert jelent. A
dog szakasztott így van ezzel, ez még alapfokú angoltudással
is könnyedén megállapítható. A német verzió egyébként
ugyanaz, mint a dán.
A német dog borjú nagyságú, bár ezt az eredeti hasonlatot
inkább bernáthegyire szokták elsütni. Csakúgy, mint a
„méltóságteljes” jelzőt, amely valóban fedi az állat legfőbb
tulajdonságát. A szakirodalom és a széles körű tapasztalat
szerint a gyerekeket szereti, bár az újabb hírek szerint csak
úgy, mint Malackát az Elefánt: sütve, citrommal a szájában.
Az említett eset egyébként nem tudom, hogyan történt, még
az is lehet, hogy a dog volt a hibás. A dogok fasisztoid
hajlamairól már A halál archívuma című NDK sorozatban is
meggyőződhettünk, amelyben Hauck Standantenführer
csizmája talpát nyaldosta egy Attila (!) nevű jellemtelen dog.
Van szerencsém továbbá személyesen ismerni egy Alex
nevű dogot, akit gazdája a sintérektől hozott el. Alexnek az
volt a munkája a sintéreknél, hogy összefogdosta a kóbor
kutyákat, fajtája szégyenére és a gyepmesteri hivatás
hírnevének öregbítésére. Alex igazi szemétláda; ha kiszemelt
egy állatot, nyüszít és csóválja a farkát, amikor pedig a
célpont lelkesen hozzászalad, akkor hamm! Alex egyébként
elég skizofrén kapó: főleg német juhászokat csal tőrbe,
leszámítva a szukákat. Azoknak udvarol.
Mindezek ellenére, ha a megevett gyerek ürügyén
sajtókampány indul a dogok rovására, az egyértelműen
hülyeség lesz; a dog az egyik legnyugodtabb fajta, az
intelligencia katonás engedelmességgel társul nála. Hiába,
ilyen a német technika.
rottweiler
 Rottweiler
házi medve

Még mindig az egyik legnépszerűbb fajta Európa-szerte.

Nálunk külön rottweiler-magazin is van, amikor nagyon
borzongani akarok, elképzelem a márciusi szám
tartalomjegyzékét.
Vezércikk: A rottweiler az ember legjobb barátja. Aztán
A rottweiler tenyésztörténete, Dürrenmatt: Rottweilerek, A
rottweiler kiképzése, A rottweilerklub hírei, Mit kell tudni a
rottweilerről?, A rottweiler felkészítése kiállításra és végül
rottweiler-óriásposzter. A hátoldalon előzetes a májusi
számból – Barátunk, a rottweiler, Rottweiler-történelem,
Dumas: A három rottweiler, Hogyan neveljük
rottweilerünket?, Mi újság a rottweilerklubban?, A
rottweiler kiállításra megy, a poszteren pedig: rottweiler.
A legfanatikusabb Rottweiler Magazin-előfizetők
természetesen az ókori Elő-Ázsiáig, a civilizáció bölcsőjéig
vezetik vissza kedvencük őstörténetét – erre a korabeli
domborművek alapján érzik magukat feljogosítva, melyek
nagy kutyákat ábrázolnak. Ilyen alapon nyílhatna Szárnyas
Bika Klub vagy Krokodilfejű Párductestű Víziló Egylet is,
de borítsunk fátylat a múltra, előbb azonban gyorsan
szögezzük le, természetesen a rottweiler a rómaiaktól ered, a
germánoktól vették át a kutyát, majd 476-ban Odoaker
visszavette.
A rottweiler azokban az évszázadokban eresztett
istenigazából gyökeret, amikor a kereskedők mindent lábon
hajtottak: még a gabonát is. A rottweiler ekkor nemcsak a
csordát őrizte, de a csontrészeg hajtók hazafelé menet a
bevételt is a kutya nyakába akasztották – az legalább nem
itta el. Ahogy a hajtókkal sorra végzett az alkoholmérgezés,
néhány évtizedre úgy tűnt, a rottweiler velük együtt pusztul
ki. Ám századunk elején mint német rendőr- és hadikutya
(nem harci!) tűnt fel újra. Megfelelő szakértelemmel
kitűnően képezhető, inkább rettenthetetlen, mint bátor, és a
német juhásszal szemben nagy előnye, hogy csak egyszer
fog, nem marcangol. Néhány éve a magyar rendőrségnél is
nagy rottweileresítést terveztek.
A rottweiler rákfenéje a diszplázia, ami lehet örökölt vagy
önállóan szerzett, s a csípőízület olyan torzulását jelenti,
aminek következtében a megfelelő csontok rosszul
illeszkednek egymáshoz, magyarán nem kompatibilisek. Ez
elő szokott fordulni nagy testű kutyáknál, a rottweilernél
azonban valóságos népbetegség. A diszpláziás kutyára
kölyökkorában nincs ráírva, hogy beteg, csak akkor derül ki
a baj, ha már megnőtt. Ezért reklámozzák manapság
„garantáltan diszpláziamentesként” az eladó kölyköket. Ha a
rottweiler megúszta az ízületi kórságot, nem árt a
takarmányozására is odafigyelni: elhízva borzalmas látvány,
szaladgálni viszont nem szeret.
Bár nagy és kemény kutya, jövője zálogaként újabban a
pitbullal keresztezik; az új „fajta” neve rot-terrier. Esztétikai
és genetikai zsákutca.
német juhászeb
 Német juhászeb
„farkaskutya”

Talán már a gabonakörös ufók is jegyzik, annyira elterjedt

fajta. Engedelmes, intelligens; hiába, a rendőrségnél eltöltött
idő nem múlik el nyomtalan.
Szapora népség, ezért gyakran jelképes összegért
cserélnek gazdát a kölykök, ha valaki komoly tenyésztésbe
akar kezdeni, nem árt Németországból beszerezni az ősöket.
A német juhász legnagyobb előnye, a japános
munkakedv, egyben a hátránya is: ha nem dolgozhat, a
feszültség egyre csak halmozódik benne – vélhetően Rubik
Ernő is megharapná az úszómestert, ha egész életét Grand
Canaria egy frekventáltabb strandján kellene leélnie úgy,
hogy kizárólag a múlt havi ÖKM magazint olvashatja.
Gyakorlatilag mindenre megtanítható, és sok más
munkakutyával ellentétben a lélekölő robot sem szegi
kedvét, fő, hogy dolgozhat. Ő az, aki kilencvenhatszor is ül-
fekszik egymás után. Filmrendezőknek biztosan kevesebb
fejfájást okozott az összes filmsztár német juhász, mint a
Jácint.
schnauzer
 Mindenféle Schnauzer
nyugodt erő

A német fajtanévnél sokkal magyarosabban hangzik a

régies elnevezés, a rattler. Ki ne emlékezne Švejkre, aki a
pre-Katz feldkurát-korszakban mindenféle korcsok
törperattlerre festésével kereste kenyerét?
Švejknek elsősorban fekete és szürke festékre volt
szüksége; a schnauzer két fő változata a „fekete” és a „só-
bors”, azaz szürke. Legnépszerűbb és legismertebb talán az
óriás. A benga schnauzer jól nevelhető, fegyelmezett, és
hatalmas erejének tudatában elég bátor is. A kutyaiskolák
egyik népszerű mutatványa a „botozás”. Ez abból áll, hogy a
kutya ráugrik a csibészkarra, harap, fog, miközben a csibész
egy kisebb, mondhatni jelképes husánggal üti a fejét. A
lényeg, hogy a kutyának a tettlegesség hatására sem szabad
elengedni a kart. Nos, a schnauzer nemhogy nem enged, de
még pillája sem rezdül. Persze van annyira intelligens, hogy
tudja, az egész csak műbalhé. Viszont imádja a műbalhét.
Alig várja, hogy rákerüljön a sor, ordít, majd széttépi a
pórázt, a vad ugatástól néha még a nyelvét is elharapja,
ilyenkor véres hab jön a szájából, de nem kell félni, az is
csak műbalhé.
A só-bors óriások állítólag a feketéknél jobban őrizték
meg ősi ösztöneiket. Schnauzerednek nyugodtan adhatsz
vacsorára egy egész tyúkot, tollasan is, reggelre csak egy
fehéres tollkör marad, akárcsak Holle anyó ablaka alatt a
hosszú téli estéken. De ha egyszer odaadtad imádott
szürkédnek a tyúkot, ne közelíts vacsorája felé, míg el nem
fogyasztotta. Mert a tyúkot megvédi. Rengeteg alapos és
mélyreható veréssel elérhetjük, hogy visszavehetjük a vacsit,
de akkor meg mi a frászt kezdünk egy döglött tyúkkal?
A középschnauzer olyan, mint az óriás, csak kisebb, ezért
nem is érdemes rá sok szót vesztegetni, szemben a jóval
kisebb törpeschnauzerrel. A törpét eléggé lehúzta a Búvár
Zsebkönyv szakértője, amit igazából nem lehet a szemére
hányni, tekintve, hogy a büdös életben nem látott még
törpeschnauzert. Azt írja, elvesztette az óriás legtöbb jó
tulajdonságát. Nem. Egyet vesztett el, a nagy méretet, de a
csajok a megmondhatói, hogy a méret nem minden. A
törpeschnauzer iszonyú energikus, fáradhatatlan egy állatka,
bírja a strapát, s mivel kicsi, jobban rá van utalva az
agymunkára, tehát igazán értelmes. Emellett van egy érdekes
tulajdonsága is: bármilyen nehéz nap áll mögötte, élénk és
fürge, amíg standbyra nem állítják, azaz le nem fekhet.
Akkor mintha levágták volna. Reggel a kutyák lustálkodni
szoktak, nyújtózkodnak, vakaróznak, de a törpeschnauzer,
mintha csak kokainnal álmodott volna, szempillantás alatt
magához tér, és nagyon utálja, ha a család többi tagja tovább
alszik, mint ő.
moszkvai őrkutya
 Moszkvai őrkutya
Canis Kutuzov

Sztálin frappáns válasza Hitler állandó arcoskodására a

csodafegyverrel. Bár a nevezetes ütközetben a
volokolamszki országút mentén egy Momisuli Baurdzsán
nevű szovjet tiszt zsebelte be a dicsőség oroszlánrészét, a
moszkvai és a Moszkva környéki, elsősorban katonai jellegű
objektumok őrzése – az infravörös sugármező előfutáraként
– a moszkvai őrkutya feladata maradt.
Ebből is kitűnik, hogy a moszkvai őrkutya, a mi
komondorunkhoz hasonlóan, önálló területvédelmi feladatok
megoldására szakosodott. Az „önálló területvédelmi feladat”
igen árnyalt megfogalmazása annak, hogy a territóriumba
tévedt kétlábúakat minél alaposabban és gyorsabban szét kell
tépni, aztán jelentkezni Gennagyijnál, aki elsimítja a dolgot.
Mivel a moszkvai őrkutya stratégiai jelentősége a
sugárhajtású Messerschmidtekéhez mérhető, az állat
szigorúan titkos volt egészen a legutóbbi időkig. Nevéhez
méltóan nemcsak külföldre nem kerülhetett, de még a
szovjet tagköztársaságokba sem, sőt, a moszkvai járást sem
hagyhatta el. Ez nem vetette vissza az állatot a fejlődésben;
Andrej Szaharov is sokat fejlődött a karanténban.
A moszkvai őrkutya külső megjelenésében fél
évszázaddal előzte meg korát, hiszen a tenyészkiválasztásnál
a konstruktőrök nyíltan a Birodalmi Lépegető (Csillagok
háborúja 2) megteremtésére törekedtek. A bernáthegyit
keresztezték a kaukázusi juhászkutyával, majd a kedélyes
szodómia-partiba Tocskov őrnagy mellett beszállt egy orosz
sárga kopó is az NKVD-től. A tumultuózus jelenetekről
készült szupernyolcas felvétel mindvégig Sztálin Dácsa-
Movie-jának kedvelt filmje maradt, s egy disszidens révén
vált a skandináv pornó alapkövévé.
A moszkvai őrkutyát könnyű összetéveszteni a
bernáthegyivel, mert formája nagyon hasonló, bár a színe
kicsit fakóbb. A kaukázusival való keresztezés elsősorban
azt a célt szolgálta, hogy a bernáthegyi intelligenciájának
megőrzése mellett megszabaduljanak annak néha már
bárgyúsággal határos jámborságától. Így a moszkvai őrkutya,
bár könnyen idomítható, igen könnyen támad, és megfelelő
tréning esetén kifejezetten agresszív. Önmagában a
kaukázusi és a bernáthegyi keveréke azonban túl „sűrű”
felépítményt képez, ezt lazítandó vitték bele az orosz sárga
kopó vérét. Ezért nagy mérete ellenére finomabb felépítésű,
könnyedebb mozgású, s bár a pillanat törtrésze alatt feldönt
egy embert, mégis többször tudja körbeszaladni a rakétasilót,
mint testesebb ősei.
A moszkvai őrkutya, hála a sok titkolózásnak,
nemzetközileg még nem teljesen elismert, de
Magyarországon már több tenyészete is van. 15-25 000
forintos áron szerezhetők be az állatok. Hozzánk egyébként
illegálisan kerültek az első kölykök, autóülés alatt, a
selyemhernyó-csempészet legszebb hagyományait követve.
Majd Koós János, a finnugor playboy kapott ajándékba egy
moszkvai őrkutyát fergeteges szovjet rock and roll-turnéja
jutalmául.
boxer
 Boxer
TysonDerrick

A hetvenes évek egyik legnépszerűbb kutyája. A nagy

generációval a boxer napja is leáldozott, s az, hogy
mostanság viszonylag több boxert látni, mint néhány évvel
ezelőtt, nem adhat alapot túlzott optimizmusnak; soha nem
fog újra divatba jönni.
A boxert a németek tenyésztették ki, rendőr-határőr
kutyának. Az ereiben bőséggel csörgedező bulldog-
hemoglobin hatására bátor, mérsékelten intellektuális
természet, viszont izmos a végtelenségig. Érdekes, hogy még
az egész napos heverészéstől is egyre csak izmosodik,
szemben a jóval feszesebb edzésprogrammal dolgozó Lee
Haneyvel.
Neve az ökölvívás angol megfelelőjéből ered;
verekedésnél az óriás schnauzerhez hasonlóan először mellső
végtagjaival próbálja leteríteni ellenfelét. Nevelése,
idomítása határozott, de trükkös jellemet kíván, mert jobban
szereti saját ötleteit megvalósítani, mint a gazda
agyszüleményeit. A boxer kiképzése tehát mindenképpen
igényel némi kompromisszumkészséget; kezdő
polgármesterek inkább a képviselő-testülettel
kísérletezzenek. A boxernek lelke van; előfordul, hogy
hazatértünkkor nem is örül nekünk, vagy ha bunkók voltunk
vele, elvonul egy csendes sarokba, és egyszerűen COCOM-
listára rak minket. De ha szeretjük, nagy baj nem történhet.
Hűséges, haragosainkat megbízhatóan macerálja, és
amennyiben megfelelőnek találja a hangnemet,
engedelmeskedik utasításainknak. Mord arckifejezése dacára
nem agresszív, nyugodtan rábízhatjuk a gyereket, kutyákat is
csak akkor bánt, ha őt inzultálják.
Gyakran hortyog, érdekesen szuszog, és melegben szép
nagy nyálmadzagokat ereszt ki a pofájából, ezeket szereti a
frissen mosott nadrágunkra csapni. Szeressük benne ezt is.
ír farkaskutya
 Ír farkaskutya
NBA Action

Szürke vagy zsömleszínű gigantomán, nyolcvancentis

marmagasságát akkor tudjuk leghatékonyabban elképzelni,
ha a német dog 71 centis sztenderdjére gondolunk.
Valóságos szárazföldi bálna.
Az ír farkas papíron ősi fajta, de ez csak annyira hitelt
érdemlő legenda, mint a legtöbb „majdnem kipusztult”
fajtáé. Az ír farkas, akárcsak az állatkert őslova, célszerűen
visszatenyésztett dolog, ám a szakértők szerint a
keresztezésekkel egész jó eredményt sikerült elérni. A mai
állat testalkata mutat némi hasonlóságot az agarakkal is, csak
az ír behemót jóval nagyobb tömegsűrűségű.
Az ír ámbráscet a legtöbb oversize fajhoz hasonlóan
jámbor, értelmes, és furcsa módon engedelmes, pedig
bármilyen felkészült kutyakiképzőnek egy pillanat alatt le
tudná harapni a fejét. Ennek ellenére kedves és játékos, ám
ha kap eleget zabálni, könnyen meghízhat. Kicsit furcsa
látvány, ahogy végtelenül óvatosan játszik a kisebb
kutyákkal, amiben nagy gyakorlata lehet, hiszen nála csak
kisebb kutyák vannak.
 Jelenlegi ismereteink szerint a legősibb kutyacsalád.
Tízezer éves crô-magnoni sírok mellől kerültek elő spicc
jellegű kutyák csontjai. Ma már bebizonyosodott, hogy
kutyáink sokkal inkább a farkastól, mintsem az
aranysakáltól vagy az embertől származnak, így
valamennyi spicc számtalan farkasjegy birtokosa.
Az egyik legnagyobb kutyabolond szépíró, Jack London
ki nem állhatta a spicceket. A Vadon szavában a
legnegatívabb szereplő egy Spitz névre hallgató példány,
aki a Spitzbergákról származik, és afféle ősgonosz,
megtestesítője minden rossznak. A történet egyik
csúcspontja, amikor a pozitív hős, Buck, a forró déli
mentalitás képviselője legyőzi a fogat addigi vezérkutyáját.
Jack London jobban szerette a terriereket, ezért Spitz
alakja helyenként kampányszerűen antropomorfizált, s az
író bizonyíthatóan csúsztat, amikor hideg, számító,
alattomos és ravasz állatként ábrázolja a spiccet.
A spiccek ugyanis a legmelegebb szívű kutyák közé
tartoznak, bár, számtalan alfajuk lévén, természetük
sokféle lehet. A magának – egyes vélemények szerint
magának se – való csau-csau, a szívós, munkamániás
husky, az önálló, szabadon bóklászni szerető lajka, az
arisztokratikus akita, a gazdáját istenként imádó germán
kis- és közép-spicc, aki könnybe lábad, valahányszor az Úr
távozik otthonról… heterogén egy társaság.
Nagy bunda, hegyes fül, kunkori farok, üdvözült vigyor.
szibériai husky
 Szibériai husky
a mázlista bevándorló

Alig tíz éve még nem tudta az ember, vérfarkast lát-e

vagy savas eső áztatta német juhászkutyát, ha beügetett a
képbe egy husky. Szánhúzás, Jack London, utolsó szelet
kétszersült.
A husky, malamut és lajka egyetlen nagyon közös tőről
fakad: az úgynevezett tőzegkutya-elmélet szerint a
kőkorszaki európai tömegsírokban talált spicc-csontvázak
helyi változatai. A malamut már a paleoindiánokkal együtt
kelt át a Bering-szoroson, a huskynak viszont várnia kellett
néhány évezredet, amíg a XIX. század első felében orosz
szőrmenepperek szánjai elé fogva meg nem jelent
Alaszkában. Percre pont abban az évben történt mindez,
amikor Kossuth épp a legsötétebb nemzethalál-vízióját
faxolta át Deákéknak, a hörcsögtermészetű jenkik pedig
kilóra megvették Alaszkát az oroszoktól, hátha jól jön még
az ínséges napokban. Jól jött.
A huskyknak mindenesetre jó orra és ízlése volt, ezért
Amerikában maradtak, s néhány év alatt szívós
versenykutyákká fejlődtek: kisebb eseti teherbírással, mint a
malamutok, ám jóval nagyobb szívóssággal. Máig is ő a
legkedveltebb szánhúzó, bár plusz tíz Celsius felett nem
ajánlatos dolgoztatni. Az enyhe napokon ugyanis érvényesül
nála a reciprok J. London-effektus, nevezetesen az, hogy
nemcsak a farkasordító hideghez, hanem pár hónap alatt az
enyhébb klímához is igazodik a kutya szervezete. Huskynk
tehát jegestömlő nélkül is sétáltatható a napszítta siófoki
parton, augusztus derekán.
akita-inu
 Akita-inu
a mi kutyánk

Talán a legismertebb japán kutyafajta. Bár neve úgy

hangzik, mint egy különleges, azonnali vesemedence-
gyulladást okozó karaterúgás, valójában csak arra utal, hogy
az állat a Honshu-szigeti Akita tartományból származik. Az
„inu” meg kutyát jelent japánul.
Az akitáról csak felsőfokban illik beszélni; erre azzal
szolgált rá, hogy ha ne adj’ isten meghalsz a háborúban, a
kutya élete végéig kijárkál eléd a buszmegállóba. Ennek
köszönheti, hogy érdemeit kissé eltúlozzák. Az akita ugyanis
a spiccek nagy családjának tagja, márpedig a spiccek igen jó
természetű kutyák akkor is, ha éppen nem akiták, hanem
szamojédek, malamutok vagy lajkák. Értelmesek,
engedelmesek, az embert nemigen hajlandók megtámadni,
vadásznak, halásznak, madarásznak, nyomot követnek, szánt
húznak vagy, mint a csau-csau, ártalmatlanná teszik kedvenc
házi mérges kígyódat. Többet az akita sem igen tudhat.
Marmagassága körülbelül 70 cm, színe lehet mindenféle
barna, de fekete is, fehér mellénykével meg ilyesmivel. A
feje a spicc-stílusnak megfelelően hegyes orrból, vigyorgó
szájból és hegyes fülekből áll elsősorban. Farka kunkori, de
legalábbis hátrahajlik.
Ezzel a buszmegállóba járkálással viszont úgy vagyok,
mint Petőfi Szendrey Júliával meg a menyasszonyi fátyollal.
Nyomasztó lehet tudni, hogy ha meghal az ember, a kutya
hátralevő élete merő szívás lesz. Kis járatsűrűség, ideges
utasok, távműködtetésű ajtók,
szamojéd spicc
 Szamojéd spicc
négylábú hóbagoly

Dacára nordikus germán mivoltának, igazi finnugor

kutyakülönlegesség. Rokon tehát. Mint jellegzetesen
szánhúzó spiccfélét, legcélszerűbb a huskyval és a
malamuttal összehasonlítani.
A szamojéd a huskynál kicsit nagyobb, ám a malamutnál
kisebb, jellegzetesen középutas, szívós, ám erős szánhúzó.
Nem csoda, hogy Nansen kapitánnyal együtt egy
szamojédfogat szívta végig az utat az Északi-sarkig és
vissza. A szamojéd, szemben a többi szánhúzóval, inkább az
introvertált sarkkutatóknak ajánlott, hiszen hófehér bundája a
messzi északon csak annyira feltűnő jelenség, mint Paulus
tábornok hálóinge a sztálingrádi hómezőkön.
A legendás finnugor vendégszeretetnek megfelelően
sokkal barátságosabb, mint akár a husky, akár a malamut,
melyek jóval mogorvábbak. A szamojédnek a bundája is
sokkal szebb, egyrészt mert fehér, másrészt mert hosszabb.
Bár kellemes játszótárs és hétvégi szexpartner, tartása
meggondolandó, mert kontinentális, ózonlyukas nyarainkon
hajlamos igen csúnyán levedleni, a tenyésztők és kiállítók
nagy bánatára. Az év többi szakában viszont impozáns és
megnyerő jelenség, a fehér bundában kontúrosan kirajzolódó
fekete szájszél állandó, kedves mosolyt kölcsönöz neki.
Magyarországon még kuriózumszámba megy, de
szaksajtóbeli hirdetések alapján viszonylag könnyen
hozzáférhető.
wolfspicc
 Wolfspicc
az első farkas, aki spiccni tud

Az egykori NDK területén a slágerlista élmezőnyébe

tartozó bundás fenevad. A rókaképű Stasi-ügynök a canis
familiaris specializációjában ma már különösnek tűnő
szakterületet mondhat magáénak. Házőrző. Igen, igen, ilyen
is van.
A wolfspicc, akárcsak az Ozzy Osbourne, hiába vérfarkas,
lelke mélyén családcentrikus, jámbor agyaras. A wolfspicc a
szánhúzókkal közeli rokonságban áll, és ha szépen megkérik,
húzza is a szánt. A házőrzés tekintetében leginkább az
elrettentő, preventív jellegű ugatásra szorítkozik, és ha harap,
akkor sem marcangolja szét áldozatát.
Vidám lélek, fülének billegetésével hihetetlen
hatékonysággal tud kommunikálni, de a jellegzetes
spiccmosolyt is bármikor képes felvillantani. Farkcsóválási
lehetősége viszont meglepően korlátozott; hátára kunkorodó
páratlan végtagját csak úgy tudja billegetni, mint Von
Richthofen báró legendás háromfedelűjének vezérsíkját.
A wolfspicc szőrzete minden tupírozás nélkül is hatalmas,
de ettől függetlenül nem árt minél gyakrabban fésülgetni.
Egyébként lakásban épp emiatt nem ajánlatos tartani,
leszámítva azt a lehetőséget, ha van a családban egy mágikus
hengerekkel állig felfegyverzett, takarítómániás hölgytag.
A wolfspicc a legnyilvánvalóbb analógiák mellett
bizonyos mértékben hasonlít a diófára is – kutya szinten
szokatlanul hosszú életű, egy tizennyolc-húsz éves wolfspicc
kitűnő kondíciójában nincs semmi rendellenes. Ezért aki
wolfspiccet vesz, menjen előbb tenyérjóshoz. A wolfspicc
nagyon ragaszkodó, mély érzésű kutya, ne csesszünk ki vele
azzal, hogy előbb halunk meg nála.
nyugat-szibériai lajka
 Nyugat-szibériai lajka
Derszu Uzala kutyában

Nálunk nem túl ismert fajta. Kevés van belőle, és azt a

néhány példányt is összetévesztik a huskyval. A lajka
északias jellegű és spicc fazonú, nagy és hegyes a füle, szép,
dús a bundája, kunkori a farka. A zord külső érző szívű ebet
takar.
Orosz vadászok tenyésztették ki. Nemcsak remek szimat
és csalhatatlan vadászösztön jellemzi, de rettenthetetlen
természet is – alkalomadtán a medvébe is beleköt.
A földkerekség legismertebb lajkája Lajka. Csodálom,
hogy Nemere nem erre a témára csapott le. A bökkenő
csupán az, hogy Lajka csöppet sem volt lajka, ugyanis az
ismert képen, a boltíves űrólban kucorgó eb kajla fülű. Ha
már itt tartunk, kézenfekvő a párhuzam az amerikai
űrállatkísérletekkel. Tom Wolfe szemléletesen részletezte,
hogy az első amerikai űrmajomnak valójában
„Nyolcvanötös” volt a neve, s a sztárt csak az első
sajtótájékoztató előtt tartották keresztvíz alá, nehogy a
NASA náci koncentrációs táborok képében tűnjön fel az
adófizetők előtt. Nyolcvanötösnek nehéz feladata volt, mert
le kellett hoznia az űrkabint: ehhez fúvókákat szabályozott,
irányban tartotta a kapszulát és működésbe léptette a
hőpajzsot. Igaz, az idomítás történetét olvasva az állatvédők
repülősóért kiáltanak, ő legalább élve megúszta.
Lajka kutya viszont kezek hiányában sem végezhetett
érdemi pilótatevékenységet. A bajkonuri konstruktőröknek
tökmindegy volt, miképp paccsan a tajgai ugarba
megboldogult Lajka, kinyírták hát az első űrben járt
négylábút, sokkal kisebb időráfordítással, mint később
Gagarint, s neki az a néhány dicsőséges év sem adatott meg,
amikor VIT-találkozókon mesélhette volna a gyerekeknek,
mit is látott odafenn.
csau-csau
 Csau-csau
kínai főétel

A spiccek nagy családjának kínai tagja. Számomra

megmagyarázhatatlan Konrád Lorenz olthatatlan rajongása a
fajta iránt. A csau-csau jó fej, de inkább skizofrén
macskakedvelőknek tudnám ajánlani. Az embert nemigen
szereti és nehezen fogad el valakit gazdájának. Az ételt jobb
híján elfogadja, de csak akkor jön hozzánk barátkozni, ha
nem vagyunk ott. Gyakori látvány, hogy meglett urak úgy
lobognak a megbokrosodott csau mögött, mint Károly bácsi,
amikor a korai korszakban Frakkot sétáltatta.
Színe barnásvörös vagy fekete, de a nyelve mindig kék.
Ez állítólag azért van, mert Kínában kígyászatra is
használták, így immunis a kígyómarásra. Ennek az
információnak még nem tudtam a végére járni: sem csaut,
sem mérges kígyót nem sikerült rávennem a bizonyító erejű
randira.
Bundája irgalmatlanul dús, ami végzetes lehet rá nézve –
előfordulhat, hogy leáll a szíve, és kész. Kocsiban
negyedórára se hagyjuk magára, bár ez más fajta esetében is
bunkóság. Egyrészt nincs időérzéke, másrészt ahogy
melegszik az idő, többet liheg, és egyre szívesebben inna egy
nagyot. Míg mi a postán feladóvevénnyel a kezünkben
várunk a sorunkra, neki habzik a szája, és veszít a normális
testhőmérsékletéért folytatott küzdelemben: görcsöt kap,
összefossa magát, és elpusztul. Nyugodtan köpjük le, aki
éppen rázárja a kocsi ajtaját egy kutyára.
Régebben hálás téma volt, hogy a kínaiak eszik a csaut.
„Juj, én aztán meg nem kóstolnám, bár vadasan,
knédlivel…” Szóval ők kajálják, az européerek meg kéjesen
hátborzonganak.
 Semmiképpen nem vet jó fényt az emberi nemre, hogy
saját kedvtelésére kutyákat uszít életre-halálra egymás
ellen. Igaz, ha belegondolunk abba, hogy nem is olyan rég
a küzdelem még emberek között folyt, ezt akár figyelemre
méltó fejlődésnek is nevezhetjük.
A kutyaviadal – a jéghokin kívül – a XXI. század
sportja. Méregdrága és férfias, a vér színe, szaga, valamint
a szenvedés látványának elviselése erős idegeket feltételez.
Ráadásul aki több vad kutyával tud bánni, az minden
kétséget kizáróan határozott, veretes jellem.
Harci gyakorlatilag bármilyen kutya lehet. A kanok
azért élveznek előnyt, mert eleve agresszívebbek. A fajta
szerinti szelekció és típusfejlesztés soha nem ért el olyan
ijesztő méreteket, mint az elmúlt évtizedben. Korábban is
megvoltak a tájegységekre jellemző típusok, amelyek
eredendően nem számítottak olyan veszedelmes
fenevadnak. Ilyen például a shar pei, amit ma senkinek se
jutna eszébe egy másik eb ellen hergelni. A világfalu
létrejötte azonban valóságos harcikutya-ősrobbanást
idézett elő, és kezdetét vette a globális keresztezgetés. Nem
lehetett rossz mulatság a tökéletes mészáros kitenyésztése:
számtalan önjelölt fauno-micsurin törte az agyát, miképpen
produkálhatna nagyobb, szívósabb és kicsit harapósabb
pitbullt. Az összes hazardőr rendelkezett a nyerő
génkombinációval, akárcsak a kaszinóban vagy a lovin.
Nem valószínű, hogy nálunk a közeljövőben
megszűnnek a kutyaviadalok. Ha szigorodik az ellenőrzés,
legfeljebb drágul a buli, s csak a legzsírosabb szadista
seggfejek légkondicionált betongarázsaira korlátozódnak
majd a bajnoki fordulók.
közép-ázsiai juhász
 Közép-ázsiai juhász
igazhitű bentlakó

A következő évek nagy befutója. Annak is melegen

ajánlott, aki egyszerűen villogni akar, de az is jól fog vele
járni, aki a tenyésztés megszállottja.
Nem tudni, miért, de ma az emberek túlnyomó többsége
harci kutyát akar. Mindegy, milyen, csak harci legyen.
Hasonlóan menő a rövid szőrű pitbull és a bundás kaukázusi,
valamint a még kevéssé ismert közép-ázsiai juhász. A kutyák
szaporítása ipari méretekben még nem megoldott, így egy-
egy fajta divatba jövetele éveket vesz igénybe. Van idő
átgondolni a választást. Nézzük, mi is szól a k. á. j. mellett.
Még olcsó, akár tizenöt-húszezer forintért is hozzá lehet
jutni, hiszen a kereslet-kínálat viszonyok a populáció
növekedését követően lassan változnak. Nincs reklám, és
különben se képes egy kutya százat borjadzani. A
kutyaárindex alakulásának két fő szakaszát
különböztethetjük meg. Az elsőben kevés a kutya az
országban, tehát kevesen tudnak a fajta létéről, így nincs
kereslet, alacsony tehát az ár. Aztán szaporodnak,
sokasodnak, egyre többször hangzik el a „tessék mondani,
milyen kutya ez?” kérdés, mígnem boldog-boldogtalan ilyet
akar. Az árak néha meghökkentő módon hónapok alatt két-
háromszorosukra ugranak. A kaukázusi épp most van ennek
a stádiumnak a vége felé; egy kölyök ára negyven-
hatvanezer forint között mozog, de néhány év múlva annyira
elszaporodik, hogy kifejezetten ciki lesz. Ekkor azok a
tenyésztők, akik csupán fejformájukban különböznek egy
piócától, elkezdik távoli ismerősöknek ajándékozgatni a
kölyköket, vagy ha ilyenek már nincsenek, brazil mintára a
tengerbe öntik a szaporulatot. Nem szabad azonban
bedőlnünk azoknak a felvágós gazdiknak, akik kutyájukat
„közép-ázsiai gladiátorként” mutatják be, ezáltal is
hangsúlyozva az állat harciasságát. Hiszen mire a mama
hazaér a bevásárlásból, előfordulhat, hogy a papa
csodálkozva néz párjára, aki sugárzó arccal jelenti be:
„Képzeld, apjuk, láttam ma a parkban egy középázsiai
radiátort!”
A közép-ázsiai természete a kaukázusiéra hasonlít:
kuvaszosan harapós, bizalmatlan, könnyen támad. Lassan
érik, ezért kétéves koráig az se nagy baj, ha egy kicsit
félénknek tűnik. Hazájában a türkmének (tadzsikok?) nagyra
becsülik, a legjobb kutyák többet érnek, mint egy-egy
kevésbé lapos orrú menyecske. Ház- és nyájőrzésen kívül
harcra is használják. Az ottani falvakban mindmáig elég
limitáltak a szórakozási lehetőségek. Nincs tévé, videó, így
jelesebb ünnepeken a kutyákat eresztik egymásnak a derék
pásztorok. Náluk azonban nem folyik vér, elég az is, ha az
egyik kutya farokbehúzással jelzi: elege van a küzdelemből.
A gyilkos éghajlat ellenére őshazájában máig jól megy sora,
az iszlám értékrend szellemében akkor is bent alhat a
sátorban, amikor az asszonynépet munkába szólítja a
kötelességtudat.
argentin dog
 Argentin dog
a pampák réme

A legújabb divatú harci kutyák legelvetemültebbje. Az

újhullámos fightereket az különbözteti meg a régebbiektől,
hogy a velük kapcsolatos legfőbb elvárás a pitbullal
szembeni dicső helytállás.
Az argentin dog a hírek szerint kiváló edzőpartner
pitbullok számára. A szem, ugye, a lélek tükre, az argentin
dog gyilkos pillantása pedig kevés kívánnivalót hagy maga
után. Mint a képen is látható, hófehér, meggyőzően
izmosított és csontozott, sőt, az etalon pitbullnál arányosabb
felépítésű. Weisse Engelre emlékeztető megjelenését a
boxeréhez hasonló homlok teszi teljessé. Mivel egyes
tenyésztők úgy találták, hogy az argentin dog kevésbé
félelmetes, mint a láncfűrészes gyilkos, úgy döntöttek, a
hatás fokozása végett hegyesre vágják a fülvéget, elvégre
egy kutya nem hurcolászhat állandóan láncfűrészt. Ha igaz a
hír, az argentin dogot pumavadászatra találták ki, lehet is
ebben valami, hiszen kutyából ennél többet kihozni aligha
elképzelhető.
Drága jószág, 40-60 ezer forintért kapható, ám a minőségi
szukákért akár hetvenezret is elkérhetnek. Ami a természetét
illeti, hajaz a pitbullra: szereti a vért, és legszívesebben
hentesmunkával vezeti le a napi feszültséget. Ám vannak
békés, barátságos argentin dogok is. Ha ki akarunk fogni egy
ilyet, inkább játsszunk orosz rulettet, az majdnem olyan
izgalmas.
pitbull terrier
 Pitbull terrier
a megtestesült harapás

Alapjában barátságos természetű, kissé semmitmondó

külsejű állat, különösen eredeti, természetes állapotában.
Kajla fülű, széles fejű, törzse szafaládéhoz hasonló. Mozgása
kecses és kifinomult, mint egy dömperé.
Fő ismertetőjegyei – paradox módon – emberi kéz műve;
így a hegyesre vágott fül és a hevimetálos (vagy szado-
mazó) szegecsekkel kivert, széles, fekete nyakörv. A
fülhegyezésnek gyakorlati jelentősége nincs, hiszen
viadalnál ebbe is bele lehet harapni, ezért vágják gyakran
tövig. A komplikált műtét korántsem olyan egyszerű, ahogy
azt nagy költőnk annak idején elképzelte („Morzsa kutyám,
hegyezd füled.”). A fülvágás igazi háromesélyes
totócsemege. Vagy sikerül, vagy nem, vagy a rosseb tudja,
hozza vissza két hét múlva, meglátjuk.
Az előbbi két jellel meg nem áldott pitbullt kocakutyás
nehezen ismeri fel. Pedig pitbull és pitbull között jelentősek
a különbségek. Ez ügyben a szakirodalom és a szakértők sem
értenek egyet, máshogy látja a kérdést az Arany kutyakönyv,
a Nemzetközi kutyaenciklopédia és a Kutyakalauz is, hogy
csak a jelentősebb szakmunkákat említsük. Tehát: van az
angol pitbull, a staffordshire terrier. Ez erőteljes felépítésű,
látványosan izmolt állat, de nem olyan nagy a feje, mint az
American staffordshire terriernek, amely a pitbulltilalom óta
a legnépszerűbb harci kutya. A pitbull mindkét kollégánál
vékonyabb – azért így sem egy filigrán alkat – és sokkal
szívósabb. Az amerikai surmók és a brit staffordshire-ek
tehát annyira hasonlítanak egymásra, mint Mad Max
Demszky és Makepeace-re. Az amcsik között háromféle
méret, úgymint törpe, közép és, láss csodát, óriás létezik.
Más forrás szerint 1935 óta azok is egyformák. Mindegy, a
pitbullok kitenyésztéséről legalább olyan vérfagyasztó
legendák keringenek, mint Bruce Lee könnyített
edzésprogramjáról. Például megtanították a kutyáknak, hogy
ha ráharapnak egy husángra, akkor azt lehetőség szerint ne
engedjék el. Ezután a husángokat felcsíptették egy
ruhaszárító kötélre, mely szolidabb szakadékon ívelt át. A
szakadék alján tengerszem, benne tűhegyes, ámde
beretvaéles vasnyársak, ipari árammal átitatva. A vízben
idomított cápák, a tengerszemfenéken a harmadik
világháború és kilenc BKV-ellenőr.
És a kutyák lógnak. Mondjuk, öt kutya. Lassanként
lepotyognak, míg az ideális példányt, amely még mindig
szorít, be kell vontatni, s már mehet is párzani. A pitbull
nemigen ásítozik, és igen ritkán tüsszent. A leesett
versenyzők, ha ki tudnak keveredni a vízből, vigaszágon
szintén pározhatnak.
Ma Magyarországon jobb körökben a pitbull bizonyos
értelemben státusszimbólumnak számít. Az úri közönség
terepjáróra kap, s egy félreesőbb zugba kajtat, ki-ki saját
kutyáival. Az autókból a huszita harcászat legszebb
hagyományait követve szekérvárat képeznek, mely porond,
küzdőtér s vesztőhely is egyben. Két kutya be, s győz a
jobbik. A tétek pár százezer forint és egy újabb Mercedes
között váltakoznak, lévén nagy az amortizáció. A kutyák
kilencven százaléka nem éli túl az első verekedést. Egy jól
sikerült harapás életet menthet. A legjobb, ha az állat tud
valami speciális fogást. Jó a hereletépés, mivel az azonnali
halált okoz, így itt a mögé kerülés gyakorlatilag technikai
tus. Van olyan állat is, amelyik az ellenség viszonylag
lágyabb hasi részére rágja be magát.
Egy nem hivatalos felmérés szerint a dobermann harapása
800 kg erejű, a bullterrieré 1000, a pitbullé 1200 kg. Ezért ne
kössünk bele pitbullba, inkább ejtsünk magunkra egy Izs
furgont. De valamelyik sarkával lefelé, mert az 1200 kiló két
szemfogra értendő.
dobermann
 Dobermann
virtuális sisakzsonglőr

A legutóbbi, agyalágyult pitbullos évekig a

legveszedelmesebb kutyafajtaként élt a köztudatban.
Columbo hadnagy és a rózsabimbó sztorija minden magyar
tévénézőben mélyen rögzült, de számos más 70-es évekbeli
amerikai filmben alakította dobermann a rosszfiút.
Egyéves koráig kétségbeejtően hülye. Egy- és kétéves
kora között szinte hibátlanul játssza a szellemi fogyatékost.
Utána megkomolyodik, és élvonalbeli munkakutyává válik,
váratlanul mindent tudni kezd, amit addig tanítottak neki.
Nyugodt, és a legkevésbé sem vérengző. A mai
vérfarkasdömpingben különösen szimpatikus tulajdonság
birtokosa, hogy lovagias: a kan dobermann akkor sem bántja
a szukákat, eredezzenek bármilyen kennelből, ha ellopják
tőle kedvenc teniszlabdáját vagy valami hasonló gaztettet
követnek el ellene. Még csak nem is morog.
Ma már vágatlan, kajla füllel is lehet kiállításra vinni, ami
megkönnyíti ifjonti hónapjait. A fülvágás az egyik
leghorrorisztikusabb kozmetikai műtét, amit az emberiség
valaha is kitalált. A formára svájfolt füleket gézkötéssel a
fejre lapítják, jó szorosan, hogy egyenes legyen a porc, aztán
egy drótkerethez ragtapaszozzák, és a kiskutya hetekig ezzel
a világvevővel a fején kénytelen szaladgálni. Egyetlen társa a
seb lüktetése. Aztán leszedik a drótot, és ha mégsem sikerült
jól, összesodorják a füleket, és úgy ragtapaszozzák össze,
hátha aztán majd rendesen áll, vagy újra levágnak egy-egy
csíkot, és kezdődik a drótozás elölről. Nem csoda, hogy két
évbe telik, míg megemberesedik.
 Vannak átlagos méretű dobermannok, de néhány
kennelben hatalmas mellkasú, magas, ijesztő megjelenésű
dobermannokat tenyésztenek. Azok is ugyanolyan békés,
jóravaló fickók, mint a normál méretű társak. Az ördögtől se
félnek, hiszen ők is tudják: a fájdalomérzékelés nem
erősségük.
nápolyi masztiff
 Nápolyi masztiff
olasz kerti bútor

Arany János egy elkallódott jegyzete szerint Toldi úgy

felbuzdult a toportyánférgekkel szemben elért kezdeti
sikerein, hogy Lajos király nápolyi hadjárata során
megmérkőzött két helyi érdekű négylábú versenyzővel.
Ezüstösen csillogó vértezetében megmarkolta a kutyák
nyakbőrét, s alaposan megszorította. Nem történt semmi.
Szorított egyet, majd kisvártatva még egyet. Semmi. Csak a
bőrmennyiség növekedett acélos markaiban, de ilyesmi
cserzővargákkal is gyakran megesik. A kutyák végül elunták
az ácsorgást, és hazaballagtak ebédelni. A kínos helyzetet
maga Lajos király próbálta feloldani egy gyengécske
tréfával, hiába: az eset végképp kimaradt a harmadik
kötetből.
A nápolyi masztiff története sokkal régebben kezdődött.
Már az asszírok is. Aztán Nagy Sándor, VI. Ramszesz, V. I.
Lenin, Churchill, Sztálin, Roosevelt, Gábor Zsazsa és még
sokan mások. Egészen napjainkig.
A legelterjedtebb az ezüstös szürke szín, de létezik
tigriscsíkos (már Szandokán is) és homoksárga (véletlenül
sem drapp) nápolyi masztiff is. Ára jó közepesnek
mondható, szülők függvényében 40-60-70 ezer, sőt több, de
a vételár jelképes összeg, mert ha egy évig nem etetjük a
kutyát, már be is hozta az árát. Robusztus megjelenésével
tiszteletet parancsol, emiatt semmi szüksége arra, hogy
környezetét intelligenciájával nyűgözze le, így ezt soha nem
is teszi. Nagyon nyugodt természetű. Tenyésztők mesélik,
hogy a kétkulcsos áfa hírére arcizma sem rezdült, ami, ha
igaz, valóban egyedülálló. A gyerekeket jól tűri, de
támadásra programozni is nagyon hálás dolog. Egyébként
futkározni nemigen szeret, legszívesebben üldögél meg
heverészik egész nap, ami gondozott pázsiton, fehér vagy
beige háttérrel igen dekoratív jelenséggé teszi. További
praktikum, hogy a kifejlett állatnak akkora feje van, amin
egy kisebb család bízvást elhelyezheti a komplett reggelit, és
ha a kutya nincs mozgékony kedvében, az eszcájg akár
vacsoráig is rajta maradhat.
Nem szóltunk még a kutyákkal való interperszonális
kapcsolatairól. Nos, a nápolyi masztiff mint harci kutya
különösen pitbullal vagy bullterrierrel keresztezve válik igazi
hidegvérű gyilkossá. Tiszta vérű állapotában is elég
agresszív: ha nem kerül sok utánajárásba, örömmel
megharap bármilyen kutyát. Házőrzésre megfelelő, de sokat
csibészeltetni nem szabad, mert akkor mindenkit megfog.
angol bulldog
 Angol bulldog
Winston Churchill feltalálója

A kutyavilág piránája. Legalábbis külsőleg. Tudjuk

ugyanis, hogy szárazföldi, spájzajtó mögül támadó piránák
csak a Piranha II címet viselő akció-horrorban léteznek.
Az angol bulldog leginkább Tom és Jerry házőrzőjeként
él a nagyközönség tudatában. Bár a rajzoló ceruzája néhol
egy kicsit vastagabban fogott, a rajzfilmbeli bulldog alapján
a laikus is könnyen beazonosítja az eredetit. Brutális
állkapocs, gengsztertekintet, széles váll, s valamivel
keskenyebb csípő alkotja az angol bulldog védőfelszerelését.
Mellső lábai, mint két rúd szalámi, kifelé csámpáznak,
ráadásul rövidebbek a hátsóknál, ezért az angol bulldogot
még szürkületben sem tévesztette össze senki gazellával.
Szó, ami szó, elég hülyén áll neki a futás, a legjobban akkor
mutat, ha a nyakából lógó, karvastagságú láncot csörgetve
előcammog házából.
Kamionosok egybehangzó állítása szerint az európai, jó
értelemben vett kultúra manapság inkább csak Angliában
lelhető fel. Ennek a jelenségnek az lehet a közvetlen
előzménye, hogy egy XIII. századi angol arisztokrata
véletlenül szemtanúja volt, amint néhány kutya
megregulázott egy megtévedt bikát. A gróf annyira
beleszeretett a mutatványba, hogy a következő évben
visszatapsolta. Igaz, ekkor már megtévesztett bika jutott csak
a kutyáknak, de a jó színészi alakítások miatt A bika és a
bulldogok című szappanopera jóval több folytatást ért meg,
mint a Dallas. Bulldog tehát kezdetben szinte bármilyen,
bikákat hajkurászó kutya lehetett, s csak az első évek
spontán, majd a későbbiek céltudatos szelekciója révén
alakult ki a mai fajta. A bulldog az SS-rohamsisakhoz
hasonlóan az ergonómia diadala, mivel frontálisan
elhelyezett súlypontja, valamint végtagjainak és egyéb
testrészeinek aránya ideális ahhoz, hogy egy bika ne tudja
lerázni magáról a rácsimpaszkodó kutyát. Ilyen fokú
specializálódás mellett nem is várhatunk más kunsztot tőle.
Az angol bulldog külseje remekül álcázza galamblelkét.
Az emberekhez barátságos, gazdájához hűséges, és nagyon
szereti a társaságot. Nyugodt természetű, de nem szereti, ha
feleslegesen egzecíroztatják, ilyenkor a parancsmegtagadás
mentsvárát választja. Egyébként hagyományosan bátor, ám
felelőtlenség lenne azt állítani, hogy nem szívbajos: állítólag
a mi kontinentális klímánkon hajlamos az infarktusra.
Magyarországon még igen ritka, ára 60-80 ezer forint
körül van, rokon fajokat viszont olcsóbban is
beszerezhetünk. Ilyenek például a boxer, ami pofáját és
izomzatát, valamint a bullterrier, ami hordószerű testalkatát
örökölte az angol bulldogtól.
bullterrier
 Bullterrier
érdekes arcú állat

Gyakorlott tévénéző a bullterrier szót hallva két dologra

asszociál: Friderikuszra meg a herefogóra. Bizony, kemény
fajtával állunk szemben, amely egyre inkább divatba jön
nálunk. A bullterrier már csak azért is jó befektetés, mert ha
drága pénzen megvettük, biztosak lehetünk benne, hogy a
kutyusban még a száguldó 78-as troli sem tud kárt tenni. Ára
húsz-harminc-negyvenezer forint körül mozog, de
igényeseknek tudok egy eladó kétszeres bajnok fedezőkant
százötvenezerért.
A bullterrier kitenyésztésekor a legfontosabb szempont a
strapabírás volt. A tenyészállományt először sós kútba és
kerék alá tették, cápák közé hajigálták, legéppuskázták, és a
fejük fölött próbarobbantást hajtottak végre atombombával.
A túlélőket aztán kiválogatták a döglöttek közül, és adott
volt az új fajta, amely hihetetlenül szívós, erős és gyors,
golyóálló páncélzata még egy tehervonattal is vígan dacol,
ámde végtelenül bunkó. Akinek vannak favágó rokonai, el
tudja képzelni, mily megejtően egyszerű, tiszta szívű, lelkes
és barátságos állat. Jellegzetes horkantásokkal hozza vissza a
mestergerendát, lankadatlan farkcsóválással adózva annak a
ténynek, hogy nagy barátja, az emberiség percről percre
szaporodik. Előnye a körkörös ütközésvédelemre épülő
passzív biztonsági rendszer. Egyszer a saját szememmel
láttam, hogy az éjszakai sétáltatáskor egy bullterrier lelkesen
nekifutott egy kőfalnak (nem vette észre, hogy a labda már
visszapattant). Jókorát csattant. Minden jelenlevő kutyásban
meghűlt a vér. A bullterrier mereven állt vagy 5-6
másodpercig, aztán megrázta magát, és boldog
farkcsóválással szaladt tovább.
Az átlagkutyák közé szabadult bullterrier lelkivilágát úgy
érthetjük meg, ha elképzeljük Günthert, a burgenlandi
traktorost egy kőszegi diszkóban. Bizony, azt hiszi, övé a
világ, és valljuk be, nem jár messze az igazságtól.
Világraszóló nevelési fegyvertény, ha hívásra a bullterrier
a gazdájához szalad. Az állatidomárok nem véletlenül
foglalkoznak szívesebben oroszlánokkal.
bullmasztiff
 Bullmasztiff
erdőmester

Valószínűleg magyar sajátosság, hogy mifelénk

masztiffon szinte kizárólag nápolyi masztiffot értenek,
Nyugaton viszont egyértelműen angol masztiffot – egyes
angolszász kutyakönyvek a nápolyit meg sem említik. Az
angol masztiff nálunk tényleg ritka, előfordul, hogy még a
jelentősebb kiállításokra se neveznek be egyet sem a fajta
reprezentánsai közül.
A bullmasztiff mifelénk viszonylag dúsan tenyészik, bár
ez inkább a mennyiségre, mint a minőségre vonatkozik. Van
ugyanis egy skizoid magyar bullmasztiff-tenyésztési szokás,
aminek köszönhetően a magyaros kutyák mélakóros dogra
emlékeztetnek. A lábak hosszúak, a fej megnyúlt, az ember
szinte nem is érti, miért kellett a bandog kitenyésztéséhez
bullmasztiff. Aki látott már angol bullmasztiffot, abban
nyoma sincs kételynek: stabil, mint egy szumóbirkózó
sziámi ikerpár, feje pedig akár egy gyermekgyilkos tekintetű
strandlabda. Nem tudom, nálunk miért nyújtják, talán az
éghajlat a ludas.
A bullmasztiff színe a munkásőrkék nápolyival
ellentétben a maszkos zsömle angol masztiffal megegyező.
Az angol masztiffot a történészek szerint a múlt században
keresztezték vadőrök a bulldoggal, a cél egy ostromtorony
méretű, McDonald’s-menedzser agilitású, ám nem harapós
kutya volt. A század második felében a vadorzók
elszemtelenedtek (nem csoda, 1868-1874-ig a liberális
Gladstone-kormány rothasztott, majd a tory Disraeli
bosszantotta a vadőröket), szóval a vadorzók már a vadőrre
is képesek voltak rálőni, ha közvetlen veszélyben forgott a
nyúlpörkölt. A vadőrök úgy gondolták, hogy még bőven a
humanitás keretein belül maradnak, ha egyszerűen
legázoltatják a rapsicot a kutyával, mely csak ráugrik,
feldönti és ráfekszik.
A mai állomány kicsit más, mint a harcos elődök,
gondoljunk csak Ságvári és a nyomában gombászó úttörők
példájára. Egy budai zöldséges bullmasztiffját például teljes
képtelenség megsimogatni – elszalad a barátkozó kétlábú
elől. A normálisabbja lényegesen bátrabb, de emberre nem
szívesen támad, ahhoz igen intenzív kutyaiskolai agymosás
szükségeltetik. Ha gazdájuk is beleegyezését adja, nyugodtan
gyakorolhatjuk a kutyán a thai erotik-masszázs válogatott
figuráit: a kemény, ám ruganyos bőrlebenyek dögönyözése
mind a kutyának, mind nekünk életre szóló élményt nyújthat.
Saját kutyánkat viszont lehetőség szerint tartsuk távol a
bullmasztiffoktól, mert ebek számára a bullmasztiffal való
barátkozás igazi afrikai vadászkaland.
shar pei
 Shar pei
harci Marci

Az ősi kínai harci kutyának már a neve is bizonyíték a

kínai-magyar rokonságra; bizony nem kell erőltetett fantázia
ahhoz, hogy a shar peit a magyar sár pej színárnyalatú lóval
rokonítsuk. A régészeti bizonyítékok ugyan hiányosak az
urál-altaji odisszea során lóvá lett kutyával kapcsolatban, de
legalább némi fogalmunk lehet arról, mi minden történhet a
magyar úton.
A shar peit a mai videójátékok őseként a kínai császárok
számára tenyésztették ki, ezért hasonlít annyira a shar pei
farka egy joystickre. Amikor Csin Si Huang Ti „betiltotta a
történelmet, az udvar vitatéma nélkül maradt. Gyorsan
összebütyköltek hát egy harci kutyát, amely nívósan
mulattatta a sárgákat onnantól. A fő szempont az volt, hogy a
kutya verekedjen, nem is csoda hát, hogy maradt néhány
konstrukciós hiba. A shar pei, ha nem is akar úgy kinézni,
mint Michael Jackson, aki a saját nővére szeretne lenni,
egyszóval a shar peinek plasztikai műtétek sorozatán kell
átesnie. Először a homlokán kell felvarrni a bőrét, még
néhány hetes korában. Ellenkező esetben a laza hurkák
rácsúsznak az állat látószerveire, és a „vak düh” kifejezés
kézzelfogható valósággá válik. A homlokplasztika mellett az
alsó állkapocs alatti bőrből is ki kell metszeni egy szeletkét,
különben a húsos ajak rácsúszik az alsó fogsorra, tehát a két
fogsor közé.
De ha sikerültek a műtétek, és kicsengettük a kutyus
százezer körüli árát, fantasztikus rockfazonra tettünk szert. A
shar pei tényleg szuperintelligens, és már a kölykök sajátos
karakterrel bírnak. További kuriózum, hogy a shar pei-
kölyök, attól a pillanattól kezdve, hogy járni tud, szobatiszta;
szigorúan és önállóan a megfelelő rongyra pisál. A shar pei
kiegyensúlyozott, az embereket nagyon szereti, és kunkori
farkával, valamint ráncos, húsos fejével igazi látványosság.
Sajnos másfajta kutyákkal nem fér meg, a harci ideg előtör
belőle, és olyankor nem gondolkodik azon, hogy a felvázolt
ellenségképnek rottweiler vagy bullterrier alakja van-e.
Komolyabb kutyákkal szemben esélytelen (Kínában csak
shar pei-házibajnokságok voltak), úgyhogy inkább a
szomszéd shar peiét eresszük össze a másik szomszéd
staffordshire terrierével. Már ha szeretjük a vért.
a
 Eufémia. Keverék. Mondhatjuk dacosan, emelt fővel,
zengő, érces hangon, igaz demokrata módjára: korcs.
Bátran, büszkén. Nem fogunk nevetségesebbnek és egyben
szomorúbbnak hatni, mint száz éve a fattyú Pistike
mamája, aki minden erejét latba vetve próbálta hasonló
tartással kiejteni a „szerelemgyerek” szót. Reménytelen.
Amíg a félcigány Józsika erkölcsi hullaként tengődik a
suliban, hasonlóképpen, mint a félig gój Móricka a
kibucban, ne várjuk, hogy bárki is tolerálja egy kutya
„másságát”. Ugye, milyen hülyén hangzik? Keverék,
szerelemgyerek – egykutya. A szinonimaszótárban
nyugodtan a „pária” mellé lehetne írni.
Egy kutya akkor számít fajtisztának, ha törzskönyvében
nyilvántartott ősei mind fajtiszták. A köznyelv két fajtiszta,
de más fajtájú eb utódait tartja keveréknek, s a csak
spekulatív úton meghatározható ősüket korcsnak. A
törzskönyv három nemzedéket tart nyilván, így a rajta
szereplő ősök sora a dédszülőkkel végződik. Három
nemzedék után nagyon kicsi az esélye, hogy a tizenhat
ükszülő közül az egyik nonkonform génjei visszaüssenek,
és az alomban a többitől eltérő kölyök szülessen. Talált
kutyából is lehet fajtisztát csinálni, ha az a rögeszménk,
hogy az kiköpött chesapeake bay retriver. Elvisszük egy
kiállításra, ahol az arra kijelölt helyen elbírálják,
birtokában van-e a chesapeake bay retriverek összes
kívánatos fajtajegyének, és csak azoknak. Ezt a procedúrát
általában talált vadász- vagy egyéb, nagyon szép kutyákkal
játsszák el, ahol jó remény van arra, hogy a B-törzskönyves
kölyköket is jó áron lehet majd eladni, annyira nagy
vadászteljesítményt produkált az apuka.
troppauer
 Troppauer
műmélabú

Egyike a legkevésbé közhelyes keverékeknek. Szőre alig

titkoltan tehénszerű, ám színe leplezetlenül westerncsizmás –
az összhatás szemből egyértelműen Napóleon borogyinói
fellépőruhájának szolid nagyszerűségét idézi fel.
Arckifejezése – különös tekintettel dús, haránt irányban
felfelé nyomuló szemöldökére – a második vonal
férfimanökenjeit juttatja a szakmabeli eszébe. Azok a fiúk
néznek valahogy hasonlóan, James Dean-poszterekről, tükör
segítségével, vérrel-verítékkel begyakorolt magasztos
szomorúsággal.
Troppauer, ha azt hiszi, nem látják, szinte szünet nélkül
vakaródzik, ám félni hasztalan, nem bolhás: ezt a strapát
még a legacélosabb bolhák sem bírnák. Troppauerben van jó
adag terriervér, mégsem agresszív; megpróbál felnőni a
Trockij-szakáll adta feladathoz. Felemás zoknijáról csak a
legmegveszekedettebb, amerikai sikerreceptkönyveken
nevelkedett idióták vonnak le a kutya megbízhatatlanságát
sugalló következtetéseket. Kitűnően fegyelmezhető,
csodálatosan tanítható, de irodába mégsem alkalmas; csak a
puhább házú laptopokkal boldogul.
parki hiéna
 Parki hiéna
álgengszter

Az egyik legkevésbé bizalomgerjesztő megjelenésű

keveréktípus. Bár kétségtelenül kutya, óhatatlanul felvetődik
a kérdés, hogy volt képes kereszteződni az afrikai illetőségű
hiénával, melynek több külső jegyét is magán hordozza.
Tekintete sötét, mint a kékfényes Szabó László
legkedvesebb bűnözőinek arcorri része, sátáni megjelenését a
hasonlóképpen árnyalt, hegyes fülek teszik teljessé.
Egyébként teljesen normális, átlagos, különlegességektől
mentes, tehát ideális testfelépítésű kutya. Gyakran lát el
őrszolgálatot különböző objektumok körül, ilyenkor
kifejezetten harapóssá válik, bár az a tapasztalat, hogy ha
többedmagával őriz, ritkán lesz belőle falkavezér –
válságmenedzselő képessége figyelemre méltó. Kerüli a
konfliktusokat.
Ha a sors szeszélye folytán megmarad hobbikutyának, a
gazda és baráti köre normális, sőt, ha van egy kis
humorérzékük, akkor a parki hiéna melegszívű, hű barát
lesz, akár a mikrotársadalom sztárjává is válhat. A parki
hiéna másik változatát az elmebeteg gazda adja: ő az a hölgy,
aki hajdani, aktuális, létező vagy fiktív szerelméről kereszteli
el a kutyát. A komikus látványok sorában előkelő helyet
foglal el a jelenet, melyben nő ordít kedvesen az utcán:
„Dölon!” (Ferike, Guszti stb.), és erre előüget a hiénakülsejű.
A járókelő meg is áll egy pillanatra, nem hisz a szemének, de
végül mindig kiderül, hogy tényleg a hiéna a Dölon.
fidesz
 Fidesz
a kisgazda képviselőjelölt kutyája

Magyar ember (de feltehetően a hutu és tutszi ember is)

szereti elnevezni kutyáját esküdt ellenségéről, csakúgy, mint
valamely számára szimpatikus személyiségről. Utóbbiról
már volt szó (Dölon), az előbbi jelenséget most vesszük
górcső alá.
Nagyapám falubelije, Beke bácsi annak idején nem bízta a
véletlenre; a negyvenes években egyik kutyája Churchill, a
másik Sztálin (Sztolin) névre hallgatott. Mivel nem volt
egyértelmű, hogy Hitler miért maradt ki, és hogy melyik
kutyát szerette jobban Beke bácsi, azt sem a nyilas
körzetvezető, sem a későbbi körzeti meghízott nem tudta
kiókumlálni. További intézkedésig Beke bácsit internálták
másfél évre. A penzumot senki sem sokallta, hisz Beke bácsi
sztárallűrjei addig sem arattak zajos tetszést a faluban, ahol
soha senki nem tanácsolta Beke bácsinak, hogy a két kutyája
legyen Hailé meg Szelasszié, abból nagy baj nem lehet.
Fidesz, Balogh József fülöpházi kisgazda kutyája
egyértelműen a minden-fronton-támadunk stratégia szenvedő
alanya. Ha a képviselőt hazugságvizsgálóra kötik, akkor is
rezzenéstelen EKG-val mondhatja: a körzetemben súlyos
vereséget mértem a Fideszre. Más oka a névadásnak
nemigen lehet, hiszen Fidesz kutya még a keverékek között
is gyönyörű, szőre, mint a legszebb suba, tekintete az
emberarcú Orbán Viktort idézi a második forduló
előestéjéről. Arcán nincs semmi zsidós, pajesza szőke,
gerince egyenes, füle, mint Magnum nyomozó Ferrarijának
fényszórófedelei. Iliánné helyett érdemes lett volna egy
kicsit többet szerepeltetni. Magyarabb, szebb, s bár nem
biztos, hogy okosabb, viszont nem is butább.
hosszú szőrű hogyisshíjják
 Hosszú szőrű hogyishíjják
gruppen-szerelemgyerek

Amint a képről is látszik, hosszú szőrű hogyishíjják a

legváltozatosabb méretekben fordulhat elő, kezdve a térdig
érőtől egészen a holdvilágot ülve nyalókig. Túlnyomó
többségében nem egyszerű keverék, tehát nem két fajtiszta,
ám más fajú kutya szerelmének gyümölcse, hanem – már a
papa-mama is keverék volt.
A kutyagenetika ingoványos egy terület. Ha a kutyák
kedvük szerint párzanak, akkor a nőstényt érkezési
sorrendben több hím is megmászhatja, s ilyenkor az alom
több, mint változatos. Hallottam már másodkézből olyan
nőről, akinek ikrei születtek, és az eredmény láttán a
szülésznek egyből a Black & White-címke ugrott be, és
liberalizmus ide vagy oda, a gruppenszex még hagyján, na
de hogy egy feka is… Fél órán belül két szexpartner esetén
embernél-állatnál egyaránt előfordulhat, hogy az apaság
megállapítása izgalmas társasjátékká lesz. H. sz.
hogyishíjjákra visszatérve, a legtöbb hasonló kutyát én ilyen,
genetikailag sokszínű alomból ismerem.
H. sz. h. rendelkezik mindama előnyös külső
tulajdonságokkal, amelyekkel például kormi és parki hiéna
nem. A titok a hosszú, szálkás szőr, amely miatt a kutya
homályosan emlékeztet egy második vonalbéli reneszánsz
tudósra. Hosszú szőrű hogyishíjják tekintete mély
humanizmusról látszik árulkodni, ám a nyámnyila Danton
helyett egy kisstílű Saint-Just rejtőzik a bunda alatt.
Fejformája alapján lehet benne egy kis terrier, de az
agresszivitás ennél a kutyánál a végsőkig hajtott biztonsági
játékkal párosul; csak magánál nagyságrendekkel kisebb
kutyát támad meg, és azt alaposan helybenhagyja. A
leggyakoribb áldozatok huszonéves, vak tacskók.
Hosszú szőrű hogyishíjjáknak már csak azért is égető
szüksége van a határozott fellépésre, mert a nagy szőr alatt
hihetetlenül vékony, bőrig ázva patkánnyal is rokonítható.
Nem okosabb, de nem is butább, mint bármely más kutya,
előnyös snájdig külsejét viszont messzemenően kihasználja,
az elkényeztetettség nála szinte fajtajelleg.
kormi
 Kormi
boldogtalan sors

A fajta érdekessége, hogy vizsla-mérete ellenére kizárólag

fekete. Ennek oka csak valami genetikai rejtély lehet: az
gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy ilyen sok fekete
labrador retriver korcsosult volna el.
Kormi jóval univerzálisabb, mint benji, gyakran csak
azért tartják, mert kölyökkorában nem látszott rajta,
mekkorára meg fog nőni. A belvárosi kormikák legfontosabb
feladata a kocsmaajtó őrzése; idült gazdájuk sétáltatás örvén
kiköti a kutyát a pincehelyiség szellőzőablakának rácsához
két-öt órára, majd alámerül. Kormi a téli utcán szívfacsaró
látvány, szívünk szerint elkötnénk és hazavinnénk, olyan
szomorúan néz, de mivel soha nem kötjük el, kinn marad a
hidegben, és az évek során igen edzett, rúgásálló állattá
válik. Balszerencséjére nincs olyan szőre, frizurája, amely az
emberi értékrend szerint leküzdhetetlenül szimpatikussá tesz
egy kutyát, ezért dög, aki megunja, és ha nem talál neki
befogadót, inkább autókirándulásra viszi a kutyát. Ha nincs
autója, a helyzet rosszabb, ilyenkor kibuszozik valami isten
háta mögötti helyre, és kiköti egy fához. Aztán gyerekek
dobálják agyon kővel, vagy eloldozza valaki és futni hagyja,
vagy jön a sintér.
Benji
 Benji
kétfedelű

Jellegzetes, viszonylag konkrét típus, akár önálló fajtának

is el lehetne ismertetni. Tipikus előfordulási helye nincs, bár
származását tekintve gyakran tanyáról kerül a városba. Ez az
egyik fő oka annak, hogy felmenői kilétére vonatkozólag
legtöbbször csak találgathatunk.
Testsúlya 20 kg körüli, az egész kutya nagyjából térdig ér.
Szálkás szőre egy kicsit deltásabbnak mutatja, mint amilyen
valójában, nem csoda, hogy a gazdi néha megrémül, ha a
folyóból előmászva rátapad a szőr, s a kutyus teljes girnyó
valójában mutatkozik meg. A fekete szín legalább olyan
gyakori, mint a zsömle, előbbinél kis fehér mellény vagy
cipő is előfordulhat. A zsömleszínűek közül talán a maszkos
egyedek a legszebbek (a maszk az arci szőrzet szürkés-
feketés elszíneződése, nem összefüggő szín, inkább
árnyalat). Jellegzetes a faroktartás is, mely kifejezetten
hetyke, a hátra lazán visszakunkorodó.
Fejformájáról a szőr miatt nem sok derül ki, szemének,
orrtükrének és szája szélének pigmentációja szinte mindig
fekete. Benji további fontos védjegye a füle, melyet lógó
állapotban halálos vétek lenne alábecsülni. Szinte beleolvad
a többi szőrbe, ha viszont gyorsan lohol, vagy vihar van, és
alákap a szél, olyan fesztávolság keletkezik, ami a Wright
testvéreket hetekig nem hagyná aludni.
Benji fajtajegyei közül nem szabad megfeledkeznünk az
egyik legfontosabbról: szeretjük a gazdáját. Érdekes
kynológiai probléma, ám erre is lehet racionális
magyarázatot találni. Benji természete nagyon kedves,
tekintete esendő, játékos és virgonc, csak a vakbuzgó
engedelmesség nem kenyere.
A fárasztóan agyatlan gazdáknál fajtajelleg, hogy szeretik
csicskáztatni a kutyát; mindig kiképzőtisztek szerettek volna
lenni, de ahhoz kevés volt az eszük. Gondolják, hogy majd a
kutyán, de tévednek. A benjin nem lehet. El is ajándékozzak,
az új gazdi pedig kompenzációként átesik a ló másik
oldalára, és benjinek mindent szabad lesz. Kedvére loholhat,
ismerkedhet, és hiába hívja szerető tulajdonosa, csak a
figyelmeztető lövés elhangzása után tér vissza a bázisra. Ő
az, akit hazavisznek a tüzelő szukások, és aki miatt
egymásba szaladnak az autók a kereszteződésekben.
Azt hiszem, erről az engedetlenségről nem tehet senki.
Benji szót fogadna, ha szigorúan fognák, csakhogy szigorúan
fogni lehetetlen. Olyan esendőén tud nézni, hogy a „most
megölöm ezt a dögöt”-ből szelíd, szinte baráti grabancrázás
lesz egy „na jó, felejtsük el” kíséretében. Benji meg a
gazdája – reménytelen eset.
dagadt tacskószerű
 Dagadt tacskószerű
közlekedőedény

Szinte kizárólag öreg nénék házi kedvenceként fordul elő

a nagyvilágban. Külső megjelenése standardként leírható:
mérsékelten csámpás mellső, jól izmolt hátsó végtagok.
Közepes orr fekete orrtükörrel, sötétbarna szem, lógó,
kétharmad tacskónyi (tacskófülnyi) fülek, a zsömleszín
szőrzetben a nyak környékén forgók. A törzs inkább hordót,
mint hengert formáz, hiszen a henger palástja a két vége
közötti egyenesekből áll, míg a dagadt tacskószerű általában
kifelé is dudorodik, kiváló konvex idomot alkotva. A farok
csak lelkibeteg egyedeknél behúzott vagy lógatott, normális
esetben lendületes ívben, játék-autópálya halálkanyarját
mintázva kunkorodik a hátra. Csúnya látvány, valljuk be.
Szimbiózisa az öreg nénékkel úgy kezdődik, hogy a nénének
meghal az ura, és valamelyik leszármazott úgy gondolja: az
ember legjobb barátja a nagyit is feldobná, még mindig
egyszerűbb, mint látogatóba járni a város másik végéről.
Néne talán szeretett volna kutyát, talán nem, az ajándékozó
esküszik rá, hogy a kicsiből tacskó lesz, és ráadásul ingyen.
A tacskó csak féligazság; az egyik szülő tényleg tacskó, és a
kölyök is legalább annyira fog hasonlítani a közismert
rókavadászhoz, mint a képen látható példány. A másik szülő
viszont nem tacskó, és ezt a kölykök nehezen tagadhatnák.
Ez az ág szinte bármi lehet, a tacskógének nagyon erősek, az
eredmény mindenképpen a tacskó ésszerűsített változata
lesz. Nekem is volt ilyen kutyám, az tacskó anyától és puli
apától jött a világra, de a pulit senki sem hitte el, pedig több
tanú is volt az aktusra.
 A dagadtság egyértelműen az öreg néne, nem a gének
számlájára írható. Hízást elsősorban két dolog okoz: a
bőséges táplálkozás és a kevés testmozgás. Néne, ugye, nem
egy gyors járatú állampolgár, ellenben D. T.-t elhalmozza
minden földi jóval, husi-cuki-süti-csoki, a séta meg addig
tart, ameddig a kaka ki nem pottyant a járdára.
Dagadt tacskószerű nem szükségszerűen kövér. Már
említett kutyám, József falánk volt ugyan, de én sokat
sétáltam vele, és rákapattam a „dobjuk el a követ és hozzuk
vissza”-játékra – a labda és a bot nem érdekelte, csak a
kövek, elég hátborzongató volt hallgatni, ahogy ropogtatja.
József kutyám annyira beborult a kövezésbe, mint Mária
Magdolna rajongótábora; egyszerűen képtelen volt
abbahagyni. Nyáron, tűző napon, ötven fokban is csak
hordta, és arénázott, ha nem dobtam. Hordta télen, hordta
nyáron, az aszfalton a repülőrajttól úgy pörögtek ki a lábai,
mint a kőszegi diszkó elöl startoló Günther Jägermeister
Mantájának kerekei. A körmeit soha nem kellett vágni,
mindig tövig voltak kopva.
És másfél-két éves korára József egy álruhás bullterrierre
kezdett emlékeztetni; olyan izomkötegek dagadoztak rajta,
hogy a járókelők csak hüledeztek – széles váll, keskeny
derék és mindenütt a hüvelykujjnyi vastag izomkötegek.
József tényleg maga volt a brutalitás. Ha tehát félig tacskó
kölyök kerül hozzánk, ne dobjuk ki: egy jó edzővel bármi
lehet belőle.
falusi centrumkutya
 Falusi centrumkutya
integráló tényező

A név talán félreérthető – nem a falu centrumában élő

fajtáról van szó; a centrumkutya, akárcsak a centrumpártok,
sikeresen integrálta a szélsőségeket, vagy határolódott el
tőlük. Azért falusi, mert a rurális körülmények sokkal jobban
kedveznek az előítélet-mentes keveredésnek.
A f. c. oly nagy sikerrel integrált, hogy a szélsőbal
(tacskó) és a szélsőjobb (német dog) tökéletesen alárendelte
magát a „kutya” gyűjtőnév adta követelményeknek.
Megjegyzendő azért az is, hogy a kutyáknál az előbbi paletta
függőleges irányú, és a falusi centrumkutya szinte
geometrikus pontossággal a partiképes méret. A
partiképesség az adott kan és szuka kompatibilitását jelenti, s
bár van bizonyos tűréshatár, a mozgástér elég szűk. Vannak
a kutyavilágban is akrobaták, megtörtént, hogy a tacskólány
felmászott a padra, a német juhász fiú pedig úgy; erre
mondják a német ajkú pornósztárok, hogy Du bist ein
turboficker. Lehet kereket cserélni emelő nélkül, ha az ember
megfelelő szögben áll oda az árokpartra. Szerencsésebb, ha a
fiú a kicsi, mert ha fordítva van, a szuka nem tudja kihordani
a túl nagy embriókat, s belepusztul a terhességbe.
A falusi centrumkutya maga a nagy számok törvénye, a
testet öltött realitás. Semmi extra, de igaza is van, a
mindennapi életben elenyészően kevésszer kell mereven
nézni egy madarat, szánt húzni vagy róka járataiban koslatni.
Ennek köszönhetően jobban húz szánt, mint egy tacskó, a
kotorékba mélyebbre tudja dugni a fejét, mint egy masztiff,
jobban őriz nyájat, mint egy bulldog, s nagyobbat tud
harapni a birtokháborítóba, mint egy puli. A kutyáknál a
tenyésztés miatt nincs fejlődés; az csak a látszat. Abszolút
értékben minden kutya 1.
 Sorozatszerkesztő: Csejdy András
Fedélterv: Kálmán Tünde
A kötetet tervezte: Tooth Gábor Andor
Nyomdai előkészítés: Magyar Narancs Gépház
Kiadja a Kozmopolisz Rt.
Felelős kiadó: György B. Péter
Felelős szerkesztő: Csejdy András
Nyomta és kötötte: Széchenyi Nyomda Kft.,. Győr 95.K–1
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató
ISBN 963 85321 0 6
ISSN 1248 0564
 Mióta ember az ember, mellette téblábol és szolgálja
leghűségesebb társa, a kutya. Mióta kutya a kutya, mellette
téblábol és használja ki Gazdája, az ember. Ez a bédekker
bevezetés a fajták, a fajtiszták és keverékek, a kedvencek,
felebarátok és rettegett ellenfelek világába. Winkler úgy
„tálalja fel” az ebeket, hogy miközben röhögve okulunk,
megváltozik a viszonyunk, és mostantól garantáltan másképp
látjuk őket, magunkat, meg minket így együtt.