Csajkovszkij életrajz

1709. június 27-én, hat esztendővel azután, hogy Nagy Péter cár megalapította Pétervárt,

egy Fjodor Afanaszijevics Csajkovszkij nevezetű kozák tiszt is harcolt a svédek ellen
a Poltava melletti győztes ütközetben. Fia, Pjotr Fjodorovics Csajkovszkij már nem
dicsekedhetett ilyen harci sikerekkel: egyszerű nemesemberként élt a kazáni
kormányzóságban. 1795-ben született a Csajkovszkij család harmadik – ismert –
generációjához tartozó Ilja Petrovics, hatodikként Pjotr Fjodorovics és Natasa
Sztyepanova tizenkét gyermeke közül. 1817-ben a huszonkét esztendős Ilja Petrovics
kitüntetéssel elvégezte a bányászati iskolát, 1827. szeptember 23-án pedig házasságot
kötött Marija Karlovna Kajzerrel. 1829-ben megszületett Zinaida nevű leányuk. Egy évvel
később felesége meghalt. 1833. október 13-án Ilja Petrovics újból megnősült, második
felesége, Alekszandra Andrejevna Asszijer ősei Franciaországból származtak,
a forradalom idején települtek át Poroszországba. Innen André Assière, az apa
továbbvándorolt Oroszországba, ahol másodszor is megnősült. Első házasságából két fia
és két leánya született: egyikük, Alekszandra Andrejevna lett Ilja Petrovics második
felesége. Házasságukból hét gyermek született, de első leánygyermekük meghalt. 1838.
május 21-én itt született első fiúgyermekük, Nyikolaj, a Vjatkai
kormányzóságban fekvő Votkinszk nevű városkában, ahol Ilja Petrovics a Káma-
Votkinszki Acélöntő Üzem vezetői állását töltötte be. Gyermekévei

Csajkovszkij szülőháza Votkinszkban

1840. május 7-én (a Julián naptár szerint április 25-én), a Csajkovszkij család votkinszki

otthonában megszületett a második fiúgyermek: Pjotr Iljics. A világ zajától távoli kis városban, a
hatalmas kerttel körülvett tágas otthonban, látszólag nyugalmasan teltek korai gyermekévei. A
szokásos nevelésben részesült, és bár szüleitől – különösen a szigorú édesapától – távol állt a
zene, az édesanyjától hallott dalokra később is szívesen gondolt vissza. A legmaradandóbb
zenei élményt számára egy öreg zenélő masina jelentette. A szalonban álló orkesztrion a korabeli
operaslágereket játszotta: Vincenzo Bellini, Gaetano Donizetti és Gioachino Rossini áriáit, illetve
a gyermek Pjotr Iljics kedvenc Mozart-dalait. Ezek meghallgatása után rendszerint
a zongora mellé ült, és ő maga szólaltatta meg a hallott dallamokat. 1843. január 9-én született
meg húga, Alekszandra, akivel Pjotr Iljics élete végéig közeli kapcsolatban maradt. Alekszandra
feleségül ment Lev Davidovhoz, akinek hét gyermeket szült, köztük Vlagyimir Davidovot (Bob),
aki később jelentős szerepet kapott a zeneszerző életében.
Nyikolaj és Alekszandra mellett még három fiútestvére született: Ippolit, valamint az ikertestvérek,
Anatolij és Mogyeszt. A fiútestvérei közül Mogyeszt állt hozzá a legközelebb, ő volt az, aki élete
második felében műveinek szövegkönyvét írta, és elkísérte európai útjaira. 1844 novemberében
érkezett Votkinszkba Fanny Dürbach, az elzászi származású francia nevelőnő. Fannyval a
későbbiekben is tartotta a kapcsolatot. Levelezésüknek köszönhetően ismertek a fiatal Pjotr Iljics
gyermekévei. Apja első házasságából egy féltestvére is volt, Zinaida.
1847-től Csajkovszkij versírással is próbálkozott. Legszívesebben történelmi témákhoz nyúlt, mint
például Jeanne d’Arc élete. Verseinek nagy részét Fanny vagy Zinaida születésnapjára írta. 1848
őszén Ilja Petrovics kedvezőbb moszkvai beosztást kapott, október 21-én érkeztek a fővárosba.
A házvezetőnő nem tartott velük. Ilja Petrovics csakhamar keserű csalódással tapasztalta, hogy
az a barátja, akivel még Votkinszkban közölte, milyen remek ajánlatot kapott, e bizalmat
kihasználva az Ilja Petrovicsnak felajánlott állást megkaparintotta magának. A család
továbbutazott Szentpétervárra, ahol kellemesebb, kiegyensúlyozottabb körülmények közé
kerültek. Pjotrt iskolába küldték, ahol meglehetősen drasztikus módszerekkel tanítottak, és ezzel
zárkózottá tették a gyereket. Némi kárpótlást jelentett számára, hogy zongoraleckéket is kapott.
Rendszeresen látogatta a színházakat és az operát. Tanulmányai nem haladtak a kívánt
eredménnyel, és maga is beismerte nemtörődömségét. Novemberben újabb nevelőnőt
alkalmaztak, Nasztaszja Petrova személyében. A fiatal lány jó hatással volt Pjotrra, akinek
jellemében kedvező változás állott be. December elején a család Alapajevszkbe költözött, ahol
Ilja Petrovics állást kapott a Jakovlev-bányában.

Tanulmányai Péterváron
Augusztusban Pjotr elhagyta a szülői otthont, és visszatért Pétervárra, ahol megkezdte
tanulmányait a jogi líceumban. Amíg el nem érte a szükséges életkort, az előkészítő osztályba
járt. Családjától való elválása, az iskola kemény fegyelme ismét súlyosan megterhelte idegzetét.
Amikor már elviselhetetlennek érezte a „hivatalnokképzőt”, a zongorához menekült. A líceumban
leendő államhivatalnoki pályájára készült, kevés meggyőződéssel és lelkesedéssel, ellenben
egyre erősödött a zene és a zongora iránti vonzódása.
Csajkovszkij homoszexuális volt. Az életrajzírók szívesen fogadták és fogadják el napjainkban is
homoszexuális hajlamainak bizonyítására gyermekkori túlzott vonzódását édesanyjához, ifjúkori
énektanára (Piccioli) iránti rajongását, vonzódását kedvelt unokaöccséhez, Bobhoz (Vlagyimir
Davidov). Alekszandr Poznanszkij neves Csajkovszkij-kutató szerint első homoszexuális
kapcsolata Alekszandr Apuhtyinnal volt, amikor a jogi iskolában tanult.
1854. június 25-én súlyos csapásként érte a családot az édesanya halála. A megrendült Pjotr
Iljics ismét a zenében talált megnyugvásra. Nagyszerű zongoratanárra talált Rudolf
Kündinger személyében, aki később Konsztantyin nagyherceg gyermekeit, majd Marija
Fjodorovna cárnét is oktatta. Csajkovszkij rendszeresen járt tanárával hangversenyekre,
operába. Ismerkedett az olasz operairodalommal: Gioachino Rossini, Gaetano Donizetti,
Vincenzo Bellini és Giuseppe Verdi zenéjével, de a divatos és népszerű olasz dallamok mellett
változatlanul lelkesedett Glinka operáiért, és különösen szívesen hallgatta Mozartot. Saját
bevallása szerint a legnagyobb hatással a Don Giovanni volt rá. Ez idő tájt került
kezébe Afanaszij Afanaszjevics Fet, a neves kortárs költő románca – Géniuszom, angyalom,
barátom! –, amelyet azonnal megzenésített. A „muzsikus költő” (Csajkovszkij nevezte így el)
ihlette első dalát, az improvizációk, a kor színvonalán mozgó alkalmi darabok, kottapapíron meg
sem őrzött polkák, keringők mellett legkorábbi fennmaradt alkotását a zeneszerző életében
száznál több dal követte.
1858-ban Ilja Petrovics ismét áldozatul esett barátai csalásának, s emiatt újból állás után
kellett néznie: ezúttal a műszaki intézet igazgatói beosztását kapta meg. A család anyagi
helyzete azonban kedvezőtlenebbre fordult, és meg kellett gondolniuk, hogy fizessék-e
tovább Pjotr zongoraleckéit. A józan gondolkodású, fia zenei elhivatottságában kételkedő
apa ekkor megkérdezte Kündingert, hogy érdemes-e fiának a zenei tanulmányokat
folytatni. A zongoratanár, megfontolva válaszát és szem előtt tartva a muzsikusok nehéz
helyzetét Oroszországban, határozott nemmel válaszolt a kérdésre. Zenei
pályájának kezdete
A tizenéves Csajkovszkij

1859. május 25-én Pjotr letette a záróvizsgát a jogászképző iskolában. Titkári állást kapott az
igazságügy-minisztériumban. Nem lelkesítette túlságosan munkája, szívesebben járt
hangversenyekre, operába. Zenével is foglalkozott, dilettáns módjára, anélkül, hogy komolyan
gondolt volna művészi elhivatottságára.
A szentpétervári zenei élet központi alakja ebben az időben Anton Grigorjevics Rubinstejn,
a világhírű zongoravirtuóz volt, aki az orosz zenei élet megreformálását tűzte ki célul. Neki
köszönhetően alakult meg Péterváron az Orosz Zenei Társaság. Az 1860-as évek kezdetén
egyre gyakrabban találkozott Pétervárott néhány zenekedvelő fiatal. Milij Alekszejevics
Balakirev köré csoportosult Cezar Antonovics Kjui, Mogyeszt Petrovics
Muszorgszkij és Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov, akikhez később
csatlakozott Alekszandr Porfirjevics Borogyin is. Ezt a csoportosulást a Hatalmasok kis
csoportjának nevezték, ismertebb nevükön az Ötöknek. Moszkva[szerkesztés]

Nyikolaj Grigorjevics Rubinstejn

1866 januárjában Moszkvába költözött, ahová Nyikolaj Rubinstejn hívta meg, hogy zeneelméleti
előadásokat tartson az Orosz Zenei Társaság moszkvai tagozatának osztályaiban. A tanítás
mellett komponált is. Zeneszerzői tevékenységét egy c-moll koncertnyitánnyal kezdte meg. A mű
nem nyerte el Rubinstejn tetszését, ezért nem is adták elő. Februárban nagyzenekarra dolgozta
át az F-dúr nyitányt, amelyet március 16-án a növendékek zenekara Rubinstejn vezényletével be
is mutatott. Márciusban látott hozzá első szimfóniája megkomponálásához. A Ladoga-
tó környékén szerzett élményei, a téli táj hangulata ihlették, így a címe Téli ábrándozás lett.
Áprilisban Pétervárra utazott, ahol Anton Rubinstejn vezényletével bemutatták az F-dúr nyitányt.
Szinte teljesen észrevétlen maradt, az újságok egyetlen sort sem írtak róla.
Augusztus végén tért vissza Moszkvába, ahol szeptember első napjaiban megnyitotta kapuit a
konzervatóriumi rangra emelt zeneiskola. Csajkovszkij, a zeneelmélet tanára, több régi és új
barátjával együtt látott munkához. A vezető hegedűtanár Ferdinand Laub, a cseh származású
hegedűművész lett, a csellistákat Bernhard Cossmann oktatta. Csajkovszkij baráti köre tovább
bővült. Kapcsolatba került az orosz nemzeti művészet képviselőivel, köztük Nyikolaj Dmitrijevics
Kaskinnal, valamint Silovszkijjal, az opera intendánsával, akinek két fia, Konsztantyin és
Vlagyimir később jelentős szerepet kapott a zeneszerző életében: Konsztantyin lett
az Anyegin szövegírója, Vlagyimir pedig tanítványává és úti kísérőjévé vált. Szívesen tartózkodott
a korabeli színházi és irodalmi élet művésztagjai társaságában is, amelynek központi
alakja Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij drámaíró volt. Vihar című drámájához Csajkovszkij
már komponált nyitányt, most felmerült annak a terve, hogy operát készít a drámából.
Osztrovszkij szerint azonban inkább a Volgai álom kínálkozott alkalmasnak megzenésítésre.
Csajkovszkij ősszel látott munkához, miután megkapta a szerzőtől a kész librettót.

Csajkovszkij júliusban egy mérnök tolmácsaként indult európai útra. Első

állomásuk Berlin volt, ahol megnézte Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjét.
Berlinből Hamburgba utaztak. Brüsszel és Antwerpen nem nyerte meg a
tetszését. Oostendében három napig maradtak, onnan pedig Londonba utaztak. Az angol
fővárost érdekesnek találta, de komor benyomást tett rá. Itt hallotta Adelina Pattit, a
világhírű koloratúrszopránt. A nagyvárosok közül Párizs tetszett neki a legjobban, az ott
töltött hat hét jelentette számára az utazás csúcspontját. Az Opérában látta A
trubadúr és A hugenották előadását. Szeptemberben tért haza Oroszországba, és
határozta el, hogy addigi életét alapvetően megváltoztatva zenei pályára lép. Első
operájának bemutatója
Ősszel olasz operatársulat érkezett Moszkvába. Csajkovszkij is lelkesedéssel látogatta az
előadásokat, figyelmét különösen a világhírű francia származású énekesnő, Désirée Artôt keltette
fel. Nem titkolta szenvedélyét az énekesnő iránt, és néhány nappal később összebarátkoztak.
Novemberben írta meg a Románcot, amely tulajdonképpen szerelmi vallomás volt Désirée-hez. A
tél folyamán még huszonöt orosz népdalt írt át zongorára négy kézre, és hozzálátott
egy összhangzattan-tankönyv megírásához. Decemberben apja tudomására hozta, hogy
eljegyezte Désirée-t.

Désirée Artôt

Közben megkezdődtek a Moszkvai Nagyszínházban A vajda próbái, s Csajkovszkij is részt vett a

betanítás munkájában. Megdöbbenve tapasztalta, milyen nemtörődömséggel, sértő lenézéssel
foglalkoznak a színház vezetői a bemutató előkészítésével. Meg kellett elégednie egy kisebb
létszámú zenekarral, kopott és régi díszletekkel. Minden percét a próbák kötötték le, de már egy
új opera terve is foglalkoztatta: Vlagyimir Szollogub gróf készített librettót Friedrich de la Motte
Fouqué elbeszéléséből, az Undine-ből. A zeneszerző ezt érdekesebbnek és kidolgozottabbnak
találta A vajda szövegénél.
A január fájó élményt hozott: Désirée, nem sokkal Moszkvából való elutazása
után, Varsóban feleségül ment Mariano Padilla y Ramos spanyol baritonistához. Ezzel kettejük
kapcsolata végleg megszakadt.
Február 11-én a Nagyszínházban bemutatták első operáját, A vajdát. Bár maga is tudta,
hogy nagyon gyenge opera, de a bukás mégis elkeserítette, és felindultságában tűzbe
dobta az opera kéziratát. Néhány, számára kedves dallamot később felhasznált következő
operájában, A cár katonájában. Márciusban jutott el Moszkvába Berlioz halálának híre. A
megemlékező hangversenyen Balakirev vezényelte először a francia zeneszerzőnek
ajánlott Fátum című szimfonikus költeményt, amelyet Csajkovszkij az elmúlt év őszén
komponált. Ez sem aratott nagy sikert, és Csajkovszkij elégedetlensége egyre fokozódott.
Az első közönségsiker

Csajkovszkij az 1860-as évek végén

1874. április 24-én került sor A cár katonája című négyfelvonásos opera bemutatójára
Szentpétervárott, a Mariinszkij Színházban. A zeneszerzőt tizenötször hívták a függöny elé, ami
azt bizonyította, hogy végre igazi közönségsikert aratott. Az újságokban megjelent kritikák
azonban ellentmondóak voltak, a zenét és a szövegkönyvet egyaránt érték dicséretek és
bírálatok. Az opera sikerét bizonyítja, hogy 1881 márciusáig tizennégyszer adták elő.
Csajkovszkij ezt követően olaszországi utazásra indult. A nyár elején elhatározta, hogy az Orosz
Zenei Társaság pályázatára operát komponál: Gogol vidám története, a Karácsonyéj ihlette
meg. Jakov Petrovics Polonszkij librettójára hozzá is látott a komponáláshoz. A hangszereléshez
júliusban kezdett hozzá, és augusztus végére készen állt a teljes mű Vakula, a kovács címmel.
Szeptemberben benyújtotta partitúráját a pályázatra. Ekkor derült ki, felesleges volt a nagy
sietség, ugyanis elnézte a határidőt.
December 21-én a kijevi operaházban is előadták A cár katonáját. Az opera nagy sikert
aratott, és az egész évadban műsoron maradt. Januárban komponálta hegedűre és
zenekarra Melankolikus szerenád című művét, majd befejezte a b-moll
zongoraverseny hangszerelését.
Ismerkedése Mecknével
Az 1876-os karácsonyi ünnepeket betegen töltötte Moszkvában. Az év vége előtt felkereste Lev
Tolsztoj, akire – saját bevallása szerint – Csajkovszkij zenéje mély hatást gyakorolt. Nem sokkal
a találkozás után a gróf elutazott, de csakhamar néhány népdalt küldött Csajkovszkijnak
levélben, kérve, hogy zenésítse meg őket.
Nyikolaj Rubinstejn, aki ismerte Csajkovszkij zilált anyagi helyzetét, ami néha a nélkülözésig
fokozódott, említést tett erről egy gazdag mérnök özvegyének, az akkor 46 esztendős Nagyezsda
von Mecknek (született Nagyezsda Filaretovna Frolovszkaja), aki már ismerte Csajkovszkij
néhány művét. Meckné férje halála után nem ment férjhez ismét, hanem a világtól elvonultan élt
nagy családjának, örökölt vállalatának és a zenének. Házasságából született tizenegy gyermeke
közül már csak hét élt vele. Idősebbik fia segítette őt a férjétől örökölt szerteágazó üzemének
vezetésében, legidősebb leánya pedig a kistestvérek nevelésével törődött. A nagy gazdagság
lehetővé tette számára a nagyvonalú művészetpártolást, amelyet később Csajkovszkij is élvezett.
Hogy segítsen az anyagi gondokkal küzdő zeneszerzőn, egy hegedű-zongora átiratot rendelt
nála. Csajkovszkij készségesen tett eleget e megrendelésnek. A Mecknével folytatott intenzív
levelezésnek köszönhetően, amelyben őszintén vallott zeneszerzői és magánéleti válságairól
egyaránt, ismert Csajkovszkij életének számos pillanata. Személyesen soha nem találkoztak.
Mecknével való kapcsolata szinte megmagyarázhatatlan: miképp elégíthette ki az éveken át tartó
puszta levelezés, anélkül, hogy egyszer is találkoztak volna? Csajkovszkij gyakran írt leveleiben
gyenge, labilis idegrendszeréről, pszichés kényszerképzeteitől is kétségtelenül sokat szenvedett.
Az sem vitás, hogy voltak életében „sötét pontok”, azonban azt, hogy homoszexualitása milyen
eredetű, mértékű és kihatású volt, a levelezésből sem lehet megállapítani.
1877 januárjában komponálta hegedűre és zenekarra op. 34-es művét, a Valse scherzót,
amit Oszip Kotyeknek, a fiatal, tehetséges hegedűművésznek dedikált. Március 4-én a
moszkvai Nagyszínházban bemutatták a Hattyúk tavát. A balett nem hozta meg a várt
sikert, de ennek oka a szegényes díszlet és jelmeztár volt, nem pedig Csajkovszkij zenéje.
A zenekart egy félig műkedvelő karmester, Rjabov dirigálta, aki még soha életében nem
került szembe ilyen bonyolult partitúrával, így ez is hozzájárult a kedvezőtlen
fogadtatáshoz. Március 9-én mutatták be a Francesca da Riminit, amelyet a nagy sikerre
való tekintettel többször is előadtak. Áprilisban kezdte felvázolni új művét, IV. szimfóniáját,
Mecknének ajánlva. Házassága és válása[szerkesztés]

A zeneszerző és felesége

Májusban meglátogatta Jelizaveta Lavrovszkaját, a híres énekesnőt, a konzervatórium tanárát,

aki a beszélgetés közben felvetette Csajkovszkijnak, hogy komponáljon
operát Puskin Anyeginjéből. Az első pillanatban meghökkentőnek tetsző javaslaton Csajkovszkij
hosszan gondolkodott, és csakhamar nem is találta olyan kivitelezhetetlennek az ötletet. [69][70][71]
Miközben a IV. szimfónia vázlatain dolgozott, és már érlelődött benne az Anyegin, felbukkant
életében egy nála tíz évvel fiatalabb lány. A konzervatórium növendéke volt, Antonyina
Miljukovának hívták. A lány beleszeretett tanárába. Eleinte csak társaságban találkoztak, majd
Antonyina leveleivel kezdte ostromolni professzorát. A Puskin-ihlette operai cselekmény és a
valóság döbbenetes hasonlósága olyan mély hatással volt Csajkovszkijra, hogy találkozott a
lánnyal. Arra azonban nem volt hajlandó, hogy a lányt lakásán is felkeresse. Kijelentette, hogy
tőle csak barátságot várhat. Május 27-én közölte Mecknével, hogy véglegesen elhatározta
Puskin Anyeginjének megzenésítését. A konzervatóriumi vizsgák után a Moszkva közeli
Glebovóba utazott, Silovszkij birtokára (aki új operájának szövegkönyvét írta), ahol hozzákezdett
az opera zenéjének felvázolásához. Június 27-re elkészült az első felvonással, és ekkor döntötte
el, hogy hajlandó feleségül venni Antonyinát. A döntés oka valószínűleg az volt, hogy ebben az
időben nősült meg Silovszkij is, aki iránt valószínűleg szexuálisan vonzódott, [72] illetve a
társadalmi nyomás, hiszen az ő korában furcsának tűnt a nőtlen férfi. Július elejére elkészült az
opera kétharmada. Július 5-én Antonyina újabb sürgetésére bejelentette házasságkötési
szándékát családjának. Az esküvőre július 18-án került sor. Két nappal ezután levelet írt
Mecknének, amelyben arról számolt be, hogy ugyan boldogtalannak érzi magát, de az új
helyzetét teljesen megszokta. Csajkovszkij – levelei szerint – tisztázta kapcsolatát, és tudtára
adta feleségének, hogy csakis testvéri szeretetet várhat tőle. [71][73][74]
Az augusztust egyedül töltötte Kamenkában, húgánál. Arról panaszkodott leveleiben, hogy
képtelen dolgozni, és hogy megpróbál harcolni a felesége iránti elhidegülése ellen. Augusztus
végén hozzálátott az új szimfónia hangszereléséhez. Szeptemberben Kamenkában,
harmincnapos szünet után újból elővette az Anyegint, és befejezte a komponálást. Szeptember
végén visszatért Moszkvába, ahol felesége új lakást szerzett számukra, de annak ellenére, hogy
az asszony mindent megtett férje boldoggá tételében, életük egyre elviselhetetlenebbé vált.
Végső kétségbeesésében, menekülésének egyetlen útjaként a Moszkva folyó jéghideg vizét
választotta.[71][75][76]
Az öngyilkossági kísérletet túlélte. Testvérei siettek segítségére: Anatolij Pétervárra hívta egy,
Napravnyik karmesterrel való megbeszélésre. Csajkovszkij a teljes összeomlás állapotában
érkezett meg. Napokig feküdt magas lázzal, önkívületben. Összeroppant idegei gyógyítására az
orvosok azt tanácsolták, hogy változtasson eddigi életmódján, utazzon messzire, és feledje el a
történteket.[71][77]
1877. október 14-én Anatolij társaságában Berlinbe utazott. Onnan Svájcba folytatták útjukat.
Első pihenőhelyükön, a Genfi-tó partján fekvő Clarens-ben, a Villa Richelieu-ben béreltek
szállást. Az új környezetben megmutatkozott állapotának lassú javulása. Alkotókedve is
visszatért, újból munkához látott, és folytatta az Anyegint. Két hónapi szünet után visszatért a IV.
szimfóniához is, melyet a lelki válság után a „lélek gyónásának” nevezett. Rubinstejn értesítette,
hogy a konzervatórium egyéves szabadságot engedélyezett a számára, Meckné pedig jelentős
pénzösszeggel járult hozzá a zeneszerző felépüléséhez. [78]
Olaszországba utazott, s onnan jelentette november végén, hogy elkészült az Anyeginnel.
Decemberben, Velencében befejezte a IV. szimfóniát. Az újévet Sanremóban köszöntötte.
Február 22-én a moszkvai Orosz Zenei Társaság koncertjén Nyikolaj Rubinstejn
vezényletében bemutatta új szimfóniáját, de az nem aratott akkora sikert, mint azt remélte.
A legtöbb újság hallgatott róla, meg sem említette. Utolsó évei és halálának
körülményei[szerkesztés]

Az idősödő Csajkovszkij

Életének utolsó éveit nagyrészt Moszkva környékén, Majdanovóban, valamint a Moszkvától

90 km-re fekvő Klin déli részén álló, emeletes faházában töltötte. Itt gyakran felkeresték barátai,
tanítványai. Nemegyszer játszották együtt az újabb orosz és nyugati zeneműveket, gyakran
keveredtek heves vitákba az alkotóművészet kérdéseiről. Ebben az időben még konokabbul és
erőteljesebben dolgozott. Szigorú munkarendet állapított meg magának, csak a legritkább
esetben tért el tőle. Nap mint nap előre meghatározott mennyiségű időt töltött munkával. Ez a
fokozott munkatempó, a munkába való menekülés, a külföldi utazások egyre súlyosbodó belső
meghasonlást sejttettek. Pedig látszólag nyugodt és boldog volt az élete: nevét magasba emelte
a világhír, várta kellemes otthona, anyagi helyzete sem adott okot aggodalomra. Meckné évi
6000 rubelje sem hiányzott, azt azonban fájlalta, hogy Nagyezsda – hivatkozással megingott
anyagi helyzetére – megszüntette kapcsolatukat, pedig az asszonynak ezután is jelentős
vagyona maradt. Húgának, barátainak halála is súlyos teherként nehezedett rá. [118]
1892-ben rövid pétervári látogatás után Majdanovóban folytatta A diótörő hangszerelését.
Márciusban egy szimfonikus koncerten vezényelte a Rómeó és Júlia nyitányt, valamint az új
balettjéből készült Diótörő szvitet. A színes hangszerelésű mű nagy sikert aratott. [119]
Júniusban Vichybe látogatott, mivel orvosa ismét vízkúrát ajánlott neki. Miután visszatért, papírra
vetette VI. szimfóniájának első vázlatát. Rövid prágai kitérő után, ahol részt vett A pikk
dáma ottani bemutatóján, visszatért Pétervárra, és belemerült a Jolánta és A
diótörő bemutatójának előkészületi munkáiba. December 18-án Pétervárott, a Mariinszkij
Színházban egy estén mutatták be Csajkovszkij utolsó, egyfelvonásos operáját és A diótörőt. A
közönség nagy tetszéssel fogadta mindkét művet, a hivatalos kritika annál kevésbé. [120]
1893. január 10-én Brüsszelben dirigált, majd Párizsba utazott, onnan pedig Odesszába A pikk
dáma ottani bemutatójára. Unokatestvére, Andrej Petrovics Csajkovszkij, a 98. gyalogezred
parancsnoka megkérte, komponáljon az ezrednek indulót. [121][122]
Klinben a VI. szimfónián dolgozott, vázlatokat készített a III. zongoraversenyhez, és tizenöt nap
alatt komponált 18 darabot zongorára. Elkészült az op. 73-as számot viselő Hat dal és
az Éjszaka szoprán, alt, tenor és basszus éneknégyesre, zongorakísérettel, saját szövegére.
Júniusban Londonba utazott. A cambridge-i egyetemen díszdoktorrá avatták. Közben heves,
szűnni nem akaró fejfájás gyötörte. Augusztusban Klinben fejezte be új szimfóniáját. Szeptember
első napjaiban értesült régi jóbarátjának, Apuhtyinnak, a költőnek haláláról. Néhány nappal
később Konsztantyin nagyherceg elküldte neki Apuhtyin Requiem című versét azzal a
megbízatással, hogy komponáljon rá zenét. Válaszában Csajkovszkij mély tisztelettel ugyan, de
visszautasította a megbízatást: „a Requiem hangulata azonos új szimfóniámmal – különösen a
Fináléval. Ugyanazt mondja el VI. szimfóniám”. [123][124]
Október 19-én örökre elhagyta Klint. Pétervárra utazott, ahol a VI. szimfónia bemutatóját
vezényelte az Orosz Zenei Társaság koncertjén. Bár a közönség tapsolt, és a zeneszerzőt
többször kihívták, a siker mégsem volt olyan nagy, mint más művek bemutatója után. Az újságok
sem írtak olyan elismeréssel, mint amilyent Csajkovszkij remélt. A szimfóniát
Csajkovszkij Patetikus szimfóniának nevezte el.[124][125][126]
November 1-jén, szerdán még teljesen egészséges volt. Este barátaival az Alekszandr-
színházba ment, megnézték Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Egy forró szív című
színdarabját. A színházi előadás után barátaival étterembe ment. Életrajzírói feljegyezték azt az
ellenőrizhetetlen mendemondát, amely szerint Csajkovszkij – a szokásos makaróni és fehérbor
mellett – kért a pincértől egy pohár vizet is. Bár figyelmeztették, hogy a városban
pusztító kolerajárvány miatt a forralatlan víz fertőzésveszélyes, Csajkovszkij megitta a vizet.
November 2-án erős gyomorfájással ébredt. Mégis felkelt, felöltözött, és 11 óra tájban
Napravnyikhoz ment. Csakhamar visszatért. Orvost nem hívatott, mert úgy érezte, hogy jobban
van. Mellette volt bátyja, Mogyeszt. A délután folyamán Csajkovszkij állapota rosszabbodott,
ezért Mogyeszt orvost hívott. Negyed 9-kor az orvos megérkezett, s a vizsgálat után felismerte a
helyzet komolyságát. Csajkovszkij fájdalmai egyre növekedtek. November 6-án (a Julián
naptár szerint október 25-én), nem sokkal hajnali három óra után Csajkovszkij meghalt. A nagy
zeneszerző halálhíre hihetetlen gyorsasággal terjedt szerte a városban. [127][128]
A gyászszertartást és a temetést november 10-én tartották meg.
Halálának okát továbbra is rejtély övezi. A körülményeket a következő elméletek foglalják össze:
[14]
 Fertőzött víz okozta kolera: a hivatalos feljegyzések szerint Csajkovszkij kolerában
hunyt el, miután fertőzött vizet ivott. Kérdéses azonban, hogy mikor fertőződött meg. A
zenetörténészek egy része valószínűsíti, hogy ez már az életrajzban megemlített vacsora
előtt megtörtént. A kolera abban az időben gyakran felütötte fejét Szentpéterváron, néhány
nappal halála után a Névában fertőzési gócpontot azonosítottak. Egyes feltételezések szerint
a fertőzést az okozhatta, hogy a vendéglőben a forralt vizet forralatlannal keverték.
Ugyancsak feltételezés, hogy a már fertőzött Csajkovszkij gyomorbántalmai enyhítésére
ásványvizet ivott, ami semlegesítette a gyomorsavat, ezzel elősegítve a kolera bacilusának
gyors terjedését.
 Szexuális úton szerzett kolera: egy másik elmélet szerint kevésbé higiénikus szexuális
szokásai miatt kapta el a fertőzést szentpétervári férfi prostituáltaktól. Ez valószínűleg
kitudódott, és a homoszexualitását féltve őrző Csajkovszkij valószínűleg megjátszotta a
vacsorai vízivást. Feltételezik, hogy orvosai is tudtak erről, de mivel jeles közéleti
személyiségnek számított, támogatták ötletét.[129]
 Öngyilkosság becsületbírósági ítéletre: Alekszandra Orlova orosz zenetörténész
1979-es elmélete szerint, Nyikolaj Boriszovics Jacobi főügyész tudomást szerzett
Csajkovszkij életviteléről, és egy becsületbíróságot hívott össze annak érdekében, hogy
elkerüljék a nyilvános botrányt. Jacobi feleségének feljegyzéseiből ismert, hogy férje
elmondta neki a zeneszerzőre kimondott ítéletet. A feljegyzések szerint erre a bírósági
találkozóra egy-két nappal Csajkovszkij betegsége hírének felröppenése előtt került sor. Ezt
az elméletet megerősítették brit orvosok is az 1990-es évek elején, akik a zeneszerző
orvosának feljegyzéseit tanulmányozva arra a következtetésre jutottak, hogy a tünetek
nagyon hasonlítottak az arzénmérgezésre. Mivel a tünetek nagyon hasonlítanak a kolera
tüneteire, ezáltal elkendőzhetővé vált az öngyilkosság. Az arzénmérgezés elmélete pontosan
a tünetek hasonlósága miatt támadható.[130]
 Öngyilkosság cári rendeletre: egy másik elmélet szerint maga III. Sándor cár rendelte
el Csajkovszkij öngyilkosságát, amikor tudomást szerzett homoszexualitásáról. Az elméletet
Robert Aloys Mooser svájci zenész propagálta a szentpétervári cári színház zeneszerzőinek
jelentéseire alapozva, akik azt állították, hogy a cár fülébe jutott, hogy a zeneszerző
megrontotta Mogyeszt fivérének gondozóját (erről a tényről több említés is történik
Csajkovszkijhoz közel álló emberek feljegyzéseiben). [129]
 Öngyilkosság lelki problémák miatt: eszerint Csajkovszkij súlyos személyes problémái
elől menekült öngyilkosságba (ezzel már korábban is próbálkozott, de testvéreinek
köszönhetően megmenekült). A problémákat valószínűleg unokaöccse, Vlagyimir Davidov
iránt érzett vonzalma okozta. Lelkiállapotával hozzák kapcsolatba utolsó szimfóniájának
tragikus hangvételét is.[