1823. január 1-én, Kiskőrösön jött a világra. Apja, Petrovics
István mészáros mester, anyja Hrúz Mária.
Az egyik LEGNAGYOBB magyar lírikus 1844-ben bocsátotta közre első
verses kötetét, 1849-ben már eltűnt a csatatéren. Rövid öt esztendő alatt olyan fényes pályát futott be, hogy ahhoz hasonlót a világirodalomban is keveset találunk.
Petőfi két éves korában költöztek Kiskunfélegyházára. Selmecen járt
iskolába, ám tizenöt éves korában nem járhatott tovább apja elszegényedése miatt. Ezután egy színházban felfogadták mindenesnek, majd gyerekek tanítását vállalta, később Sopronban elment katonának.
1841 októberében a pápai kollégiumban járt iskolába,itt ismerkedett meg
Jókai Mórral és kötött barátságot.
A borozó című verse volt az első sikere, ami az Athenaeum nevű
folyóiratban 1842-ben megjelent . A versírás mellett vándorszínészként kereste a kenyerét.
1844 februárjában Pestre ment, hogy találjon kiadót verseinek és sikerrel
járt. Vörösmarty Mihály elvállalta a kiadást, ekkor került kiadásra első verseskötete.
1844-ben írta a meg a János vitézt, majd 1845. március 6-án jelent meg a Pesti Divatlapban
1846 őszén megismerkedett Szendrey Júliával, majd egy év múlva
összeházasodtak. 1847-ben barátságot kötött Arany Jánossal, előbb levélben majd személyesen miután elolvasta művét a Toldi-t. 1848. március 15-e hozta el a nagy fordulópontot Petőfi életében, mivel nem csak a 12 pont megírásában játszott jelentős szerepet a márciusi ifjak vezéreként, hanem a Nemzeti dalt is ekkor írta. Előzőleg Bem segédtisztje, majd őrnagya volt, azonban 1849 tavaszán szabadságot kért szülei temetése miatt, és ezzel együtt ragjától is elbúcsúzott. Később újra elment katonának Bemhez, azonban 1849. július 31-én Segesváron életét vesztette.