You are on page 1of 20

MAGUS Kalandozok.

hu

Az elf nép

köszönhetően sikerült a fattyakat


Az elf nép rövid, átfogó visszaszorítani, s a föld alá küldeni
őket mindegy szálig, a mai Ediomad
történelme területére. Valahol itt szakadt ketté,
észak és dél elfjeinek története, hisz
A könnyűléptű nép, legendái
többségük a háború után délen keresett
szerint, ők érkeztek legelsőnek Ynev
menedéket, s mindösszesen két ország
földjére. Történetükben, egy nagy
maradt az északi tájakon. Az egyik
forgatag repítette őket erre a földre, s
Valerium (jelentése Jórév) egy hajós
egyeduralkodó fajként népesítették be,
országgá lett, a másik pedig Rehiar
az akkor még kopár területeket.
(Szemek földje) a remek kovácsok volt
Érkezükkor nőt ki az anyaföldből Urria,
ismert. Ezen a vidéken már magukat
egyetlen Istenük segedelmével, az első
crantainak nevezők is felbukkantak, s
fa, mi az Uscayha nevet viselte (Új
velük vívtak harcokat a túlélésért az
Árnyat Adó) Sokáig, békében, s
északon maradt elfek. Az itt
egyetlenként éltek, ám valamikor a
maradottaknak volt kötelességük
Sírások korában felfedezték, hogy még
figyelni, és jelezni, ha bármiféle
sincsenek egyedül, s a felfedezettek az
veszély közelegne a könnyűléptű nép
aquir nevet viselték. A felfedezés után,
felé. Rehiar óelfei ekkoriban emelték
évezredek teltek el, míg szép lassan
Oilan városát, mi a mai napig is áll
megismerte egymást a két faj. Az elfek
Sirenarban. Urria tizenkét szemet jelölt
birodalma akkoriban virágzott, s
ki, kik a családok élére álltak, s
hatalmas területeket uraltak akkoriban.
Oilanból figyeltek, s vigyáztak. Ám
Ám elf léptékkel hamar kiderült, hogy
valami mégis elkerülte a figyelmüket,
az aquirok eddig szépen mosolyogva
hiszen nem sokkal később Valerian
tervezték, hogyan végeznek az elf
megsemmisült. Az orkok népsége volt
néppel, s hozzák el az örök sötét
mindenben a hibás, hisz a szemek
birodalmát. Tervük szerint ki akarták
mindenlátó tekintete átsiklott a
oltani a napot, a holdat s a csillagokat,
rövidéltű csürhén, s figyelmen kívül
hogy a végtelen éj országává tegyék
hagyta, hogy mennyit is képesek ártani
Ynev földrészét. Ám a hosszú életűek
az elf népnek. Mire a segítség
nem hagyták ennyiben az aquirok tervét,
megérkezett, addigra Valerian eltűnt
s hadba szálltak velük. Nagy háború
Ynev színteréről, s csak merő
következett kettejük között, mely olyan
bosszúból, pusztította el Allrin a
hősöket szült Ynev földjére, mint
tizenkettek egyike az orkok
Ezüstkardú Fraien, Haienn a naplények
nagyvezírét Ujhorgánt, s népét pedig
ura, s Enua Hillio a sárkányszövetség
menekülésre kényszeríttette. A
megalapítója. A sárkányoknak
tizenkettek azonban manapság csak
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

hatan vannak, hisz miután a sötét nép, az aquirok Az elfek vallása északon
ismét a felszínre merészkedtek, hat áldozta életét.
Ekkortájt lett Mallior kalahorává, az elf hős, ki Ellentétben az emberekkel, az elfek nem
bosszúból kilenc valóvérűt küldött a halálba. De isteneket, hanem isteni lényegű egykor élt
térjük át a déli elfek történetére, egy pillanatra. hősöket tisztelnek, onnantól, mikor is Urria
Akkoriban volt utoljára nagy nép az elf, hiszen elfordította tőlük tekintetét. Ezek délen és
hatalmas erdők urai voltak ők. Ez volt a Szellők északon mások, ám közülük is vannak, kiknek
Ideje. Urria vezetőként küldött népének néhány mára már elveszett hatalmuk, s vannak kik még
kiváltságos Ó-elfet, kik Tysson Larba vezették mostanság is erejükkel, táplálják a hosszúéltű
népüket. Kránon kívül, szinte egész Dél Ynev az népet.
fennhatóságuk alá tartozott, s itt, ismét a béke
évezredei köszöntöttek az elfekre. Ekkor kaptak az Narmiaren, a Ködökön Járó:
elfek más tulajdonságokat is, melyek
megváltoztatták, könnyebbé tették életüket. A legnépszerűbb kalahorák egyike. A
Ekkoriban adatott a népnek az első megtartó, kinek hajnalok urának is nevezik. A fák, az állatok, s
pártfogója Sienna Boralise volt az érintéssel enyhítő, magának a természetnek az ura. Az elfek
kit most északon Narmiarenként tisztelnek. De szerint minden növény nevét ismeri, amely
ennek az időnek is vége lett, majd megjelent újabb valaha létezett Yneven. Ő Maga jellemzi
két faj Ynev színpadán. Amund és Dzsenn. Senki mindazt a kiábrándultságot, ami magát a
nem tudja miért is érkeztek ide, s mi volt könnyűléptű népet is. Az útmutatásait követi
háborúskodásuk célja, de tény és való, hogy mindazon elf, aki a természetbe „menekül”.
gyűlölték egymást, már a kezdetek kezdetén is. Délen Sienna Boralisse és Fliadais D'Anatel
Persze ostoba háborúskodásaikba a könnyűléptű alakjában tűnik fel, ám tudni kell, hogy egy és
népet is belekeverték, s hosszú harc után elfek ugyan azon kalahoráról van szó, mind északon
ezreinek okozták vesztét, s későbbi szenvedésüket. mind pedig délen.
Ezekben az időkben keletkezett Taba El Ibara,
minek homokját a harcok előtt dús lombkorona Tyssa L'imenel, a vér nélkül való:
takarta, s ekkoriban váltak a homok lakóivá
Rég letűnt korszakokba vezet vissza a
ottmaradt elfek garmadája, kik az óta is Tyssa
története. Leginkább a sivatagi elfek kalahorája,
L’ymenel-t tisztelik kalahorájukként. Ismét
ki a legismertebb mártír kalahora. A legendák
hátrálásra kényszerült a nép, majd megszületett a
szerint aquirok gyötörték, s kínozták, majd
második Tysson Lar. Itt élte át az legutolsó boldog
folyatták ki vérét, s innen ered a neve.
korát a könnyűléptűek népe, s itt tett pontot
Délvidéken Nemathial Arivenként ismerik.
boldogságukra az idő. Hiszen jött krán, az ork
hordáikkal, s letarolta a virágzó birodalmat Tysson Veela Luminatar, az Egykor Volt
Lart. Érdekes, hogy az elfek történetében az orkok
Fényesség:
kétszer is vesztüket okozták egy-egy birodalmuknak.
Ezért is gyűlölik őket annyira, az aquirkról már nem A legősibb kalahorák egyike. Az óelf
is beszélve. De nézzünk vissza egy picit északra. iratokban Finna Liest említik nála hamarabb. Ő
Szóval, egészen ezeddig ők is csak vegetáltak, s Dolga emlékeztetni népét, az ősidőkben
visszaszorultak mind crantai, később kyr nyomásra, elkövetett bűnökre, a kitaszításra, s amiért Urria
a mai területeikre, s megalapították Sirenart, elfordította tekintetét az elfekről.
(jelentése Keresők) s a Tizenkét család szövetségét.
Ekkoriban alakult meg egy másik emberek által
létrehozott szövetség, szintén északon, de ez már
egy másik történet.

2
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

Az elfek vallása délen megérint bármely megnyilvánulása, rögtön


szerelembe esik.
Finna Lies, a korokon tanító:
Flidais D'amatel, a Lombok őre:
A Nép legelső kalahorája, aki az elfek
Narmiaren és Siena Boralisse testvére, esetleg
érkezte után gyámolította az elfeket, s a
az valamely megtestesülésük a déli elfek szerint.
csalódottakat. Noha kultusza már nem
Bizonyos erdők őrző kalahorája, a megadó és
olyan, mint régen, még mindig számos elf
megbocsátó türelem hírnöke.
áldoz neki. Manapság átvette szerepét
Narmiaren. Moranna Naranol, a Homály Lakója:
Siena Boralisse, az Érintéssel A szükségszerű elmúlás kalahorája, mosolya
Enyhítő: szelíd és titokzatos. Minden elf lelkének
mérlegelője, noha szabadosabb szellemi irányzatok
A fák és a patakok szelleme, az ő elvitatják tőle ezt a jogát. A túlvilági vándor, aki a
testéből sarjadnak a gyógynövények. Az beletörődés és a tiszta szem tanítását vallja. A
egészség és a természet felvigyázója, megváltozhatatlan sors gyakorlati, de nem erkölcsi
bizonyos vidékeken Narmiaren fákba főségét hirdeti.
költözött lelkeként tisztelik.
Magon L'levar, a Szavakat Ismerő: Délen és északon egyaránt tisztelt
Az elfek népének bölcse. Ő Ügyel arra, kalahora:
hogy semmi feledésbe ne merüljön, ami
egyszer megtörtént. Valamikor az aquir Az egyetlen kalahora, akit valamennyi elf
háborúkban veszett nyoma, ám azóta is tisztel, még a kránban élők is. Életében legendás hős
várja az alkalmat, hogy visszatérjen, s népét volt, aki dicső halálával szentté magasztosult, ám
támogassa minden erejével. örök kárhozatra is ítéltetett. A legenda szerint az
aquir háborúkban, az egyik Rehint fogadta be saját
Eidhil K'Meakhan, a Dalokba Élő: testébe, s így indult neki ediomadnak. Kilenc
valóvérűt pusztított el, de a tizedik hatalomigéje az
A másik kalahora, aki a múlt
örök sötétségbe taszította.
történéseit őrzi, s vigyázza, ám a dalnokok s
a költők által emlékeztet minden elfet a
legendákra s a történelmük eseményeire. Elfendel és Sirenar napjainkban
Nemathiel Airaven, a Tűzhelyre A történeti háttér után, térjünk rá azokra az
elfekre, akiket a játékos megszemélyesíthet. A
Vigyázó:
játszható kasztokra. Mind Sirenarban mind
Tyssa L'imenel déli megfelelője. Ám elfendelben. Aki elf karakterrel kíván játszani,
itt a jövő, s a családi békét hívatott rendben mérlegre kell raknia, a belőle származó hátrányokat,
tartani. Kétszer is elpusztult már, ám a Nép illetve az előnyöket. a könnyűléptű nép északon és
bizakodása mindkétszer lángot gyújtott délen más-más kasztokat alkot. Délen sokkal
halott testében. emberközelibb kultúrát alakítottak ki, míg északon
tűzzel vassal, vigyázzák, hogy idegen ne lépjen
Rhienna Malvaireen, a Tűz határaikon belülre. Északon, Oilan városa Sirenar
Csiholója, a Mosolyokban Honoló: központja, nevezzük most fővárosnak, s a Rehynnek
itt székelnek. Hatan vannak, s figyelnek óvó
Az elf szerelmesek pártfogója. A szemekként, valamint "ők a szövetség uralkodói is.
szívekben lobogó tűz felvigyázója. Aki A szent városba csak olyan nyerhet bebocsátást, aki
híján van a mosolynak, a szerelemnek, még nem érintkezett más fajok gyermekeivel,
azokhoz mindenképpen eljut. Ő A virágpor, kivételt csak egy-két esetben láthatunk. (lsd.
a madárdal, a tavaszi szellő. Mondják, akit Később) Elfendelben egészen más a helyzet. A

3
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

főváros a Király Városa (Shedan) néven ismert. Itt magas célzó alapja azonban jóval az átlagos
csak elfeket találhatunk, ám nem annyira kötöttek a harcos fölé emelik:
feltételek, mint Sirenarban. Az uralkodó
természetesen a király elf nevén hidan. Ő Minden Képzettségek fok/%
esetben óelf, s csak óelf családból kerülhet valaki 3 fegyverhasználat Af
erre a posztra. Elfordulhat az is, hogy többen viselik Lovaglás Mf
ezt a rangot. Ez nem a megosztottság, minél inkább Erdőjárás Mf
az egységet hívatott jelképezni. 1 fegyverdobás Af
Esés 30%
Sirenariak
Tsz Képzettség fok/%
Erdőjüket, s annak határait harcosok őrzik a 2. Sebgyógyítás Af
behatolók elől. Sokan nem tudják azonban, hogy mi 4.
1 fegyver használata
Mf
az ami még vigyázhatja ezeket a megközelíthetetlen (választható íj, kard)
területeket. Szót kell itt ejtenünk arról a védelemről,
ami az asztrálsíkon fenyegetheti a behatolót, az ártó Harcértékei, Kp-ja, és egyéb értékei a
szándékkal közeleg. Sokak szerint csak a sötét harcos főkaszt szerint számolandók.
határon túl léteznek beavatottak, akik az asztrál
mágia terén legyőzhetetlen ellenfélnek tűnnek, s a Sereneya
sík lényeit zabolázzák meg. Nos, ezek, akik ezt
állítják tévednek. Ezekben az erdőkben is találhatóak A bosszúállókat nevezik így, kik az elf
úgynevezett Ashirruk, akik az általuk megidézett népet ért sérelmekért vesznek elégtételt.
lényekkel védik az erdő rengetegét. Ilyen lény Párhuzam húzható Uwel szolgáival, kikkel
például az Asham, akinek mint ismeretes az anyagi mentalitásuk is egy csöppnyit hasonló. Ők
valója maga az erdő, s az ártó szándékú behatolókat azok, kik az emberek között is megállják a
hívatott jobblétre szenderíteni. (bővebben a helyüket, hiszen gyakorta kell vegyülniük
Summarium 242. oldalán). közöttük. Kalahorájukként Malliort tisztelik.
Nos, akkor térjünk rá a játszható kasztokra, ez Több emberi nyelvet elsajátítanak, s az emberi
után a kis kitekintő után. kúltúra alapjai sem ismeretlenek előttük.
Felderítőik rendületlenül járják az elfek lakta
Az elf harcos főkaszt vidékeket, s mindazon helyeket, ahol az elfek
kapcsolatba került a külvilág fajaival. Ahol
Az elfekről igencsak békés kép terjedt el sérelem éri népüket kegyetlenül lecsapnak. Ők
Ynevszerte, s kevesen tudják, hogy amilyen értesítik Oilant ha aquirok bukkannának fel
békésnek tűnnek, legalább olyan jó harcosok is. valahol, s ha orkkal találkoznának, kérdés
Nem azért, mert vérengzőek, vagy örömüket lelik a nélkül ölik meg. Ők az egyetlenek Sirenarban
harcban, elég egy pillantást vetni történelmükre, s élő elfek közül, akik nem vetik meg kiszakadt
megkapjuk a választ. Az íj használatában nincs társaikat, s talán még a félelfekkel is jó a
párjuk, s a fegyverüket is legalább olyan jól viszonyuk. Titokzatos harcosok ők, félik
használják. A Sirenarban élő harcosok nem kímélik nevüket, hisz gyilkosokként tartja számon őket
azokat, akik hívatlanul sértették meg a határaikat, a külvilág. Szó is essen róla, valóban nem
ám a határon túl élők, jóval elnézőbbek a többi fajjal mellőzi a fejvadászok tudását az övék, de
szemben. mindezek ellenére sem hidegvérű gyilkosok.
Lesből sosem támadnak, s mielőtt a bosszú
Általános elf harcos célpontjára kiróná a büntetését, elsorolja neki,
az elkövetett bűnöket, sőt még a büntetések
Ebben a formában a harcos eléggé szabad, közül is választani enged, már ha az
hiszen mint ahogy egy ember harcos is, rengeteg hajlandóságot mutat ez irányba.
Kp-val rendelkezik. Különleges képességei, és

4
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

Képzettségek fok/% Deinn


5 fegyverhasználat Af
Ökölharc Af Magukat deinneknek nevezik azok az elfek,
Lovaglás Mf akik a határ védelmét hívatottak ellátni. Más néven,
Erdőjárás Mf az emberek őket hívják Sirenari erdőjáróknak. Ők
Vakharc Af élnek a legközelebb az emberek társadalmához,
3 nyelvtudás (5, 4, 3) Af hiszen a határon, s annak közelében jócskán akadnak
Nyomolvasás/eltüntetés Af embernépek. A deinnek feladata jól
Álca/álruha Af körülhatárolható. Ők vigyázzák Sirenar kapuit, a
Pszi Af zöld határokat. Tartják a kapcsolatot a belső
Úszás Af részekkel, ahová minden álltaluk tapasztalt dolgot
Csapdaállítás Af elküldenek. Közülük kerül ki a legtöbb kiszakadott,
Mászás 20% hiszen gyakorta megesik, hogy új otthonra lelnek
Esés 15% valamely közeli településen. Belőlük lesznek az
Ugrás 15% úgynevezett elf kalandozók, akik neveltetésüknek,
Lopózás 20% életfelfogásuknak megfelelően szinte mind másként
Rejtőzés 25% keresik a boldogulásukat.

Tsz Képzettség fok/% Képzettségek:


2. Ökölharc Mf
4. Nyomolvasás/eltüntetés Mf Képzettségek fok/%
4. Álcázás/álruha Mf 3 fegyverhasználat Af
5. 1 fegyverhasználat Mf Lovaglás Mf
5. Pszi Mf Idomítás Mf
7. Vakharc Mf Lefegyverzés (íjjal, karddal) Af
Sebgyógyítás Af
Ők, mint a fejvadászok, szintén +1 Rejtőzködés 30%
Sebzést kapnak, minden második szinten,
ám a +1 KÉ elmarad náluk. Tsz Képzettség fok/%
Mivel ilyen sokrétű a kiképzésük, 2. Célzás Af
nem marad idejük nagyon más 3. Pszi Af
képzettségeket elsajátítani, így Kp alapjuk 3. Ökölharc Af
nem túl kimagasló, bár nagyobb mint egy 4. Sebgyógyítás Mf
átlagos fejvadásznak. Fegyverzetük 4. Lopózás 20%
Természetesen a tradicionális elf 6. Fegyverhasználat Mf
fegyverzet, amit ha álcázni kívánják 9. Lefegyverzés Mf
magukat nem használnak, más fegyverhez
kell, hogy nyúljanak. Ez általában Elég sokrétű kiképzésük miatt kevesebb Kp-
könnyedebb hosszú, vagy rövidkard. val rendelkeznek, mint a többi harcos, valamint
Harcértékeik a fejvadász szerint értékeik is eltérnek attól. Nagy hangsúly fektetnek
számolandók. az íjászatba, így HM elosztása is változik.

CÉ alap 30
Kp alap 5
Kp/Szint 7/30%
Ép alap 7
Fp alap 6
Fp/Szint k6+4

5
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

KÉ alap 9 Sirenar és Elfendel fegyverei


TÉ alap 18
VÉ alap 73 Tám/körKÉTÉVÉSebzés
CÉ alap 40 Levéltőr2 9 9 2 k6+1
HM/Szint 12(3) Khossas 1 8 10 14 k6+2
Kp alap 7
Kp/Szint 10 Tám/körKÉCÉ Táv Sebzés
Ép alap 6 Elf íj 2 9 13 140m2k6+2
Fp alap 6
Fp/Szint k6+4 Elf vértek
Említésre méltóak még a nem játszható MGTSFÉ Súly
kasztok is, akik a szent város Oilan védelmét, s Sodronying0 3 10kg
ügyeit látják el. Ilyen kaszt például az Oylinn, Mellvért 2 5 6kg
akinek feladatköre hasonló a Deinnekhez, de ő a
szent városon belül tölti be ezt a szerepkört. Sirenar bárdjai
Kétségkívül a legjobb elf harcosok, s olyan
különleges képességekkel ruházzák fel őket, amiktől Szót kell ejtenünk még az elf bárdokról,
méginkább remek fegyverforgatóvá válnak. Nem kik Sirenarban nevelkedtek. Ők azok, kiknek
ritka közöttük, aki beszéli az óelf nyelvet, s dala a szertartásokon hallatszik, a gyász
hatalomszavakat használ. A másik ilyen kaszt a énekeket ők játsszák, s dalolják el.
Sirayo, akivel már inkább találkozhat a játékos Elképzelhetetlen nélkülük a régmúltba
karakter. Szent gyilkosok ők, kik büntetlenül visszamerengés, s emlékezés a régi időkre. A
visszatérhetnek a szent városba, Oilanba, miután Sirenarban élő bárdok, érdekesmód egy déli
külországi feladatukat teljesítették. Senki nem tud kalahorát tisztelnek, mégpedig Eidhil
róluk semmit, még saját fajtársaik sem. Titokban K'Meakhan, a Dalokba Élőt. Ezek a bárdok
élnek s tevékenykednek a határon belül, s azon túl is. emlékeznek a régmúlt történetére,
Nincsenek jellegzetes fegyvereik, szokásaik, hisz legendáriumára, s ő bennük, s dalaikban
ezek mind árulójukká lehetnek. Ynev bármely fogalmazódik meg mindaz, mi az elf nép
fejvadászával felveszik a versenyt. Legkisebb 10. megkeseredettségét jellemzi. Ők lehetnek azok,
szintű fejvadászok ők. Magányos mesterek képzik kikből mint a deinnekből igazi kalandor válik,
őket hosszú időn át, s végül járulnak a hatok elé, kik hiszen gyakran indulnak útnak, akár
döntenek további sorsukról. Olyan még nem fordult Elfendelbe, akár más tájakra, hogy minnél több
elő, hogy a hatok visszautasítottak volna egy Sirayo dalt, éneket gyűjtsenek az elf nép tetteiről, hogy
növendéket, s olyan sem, hogy egy szent gyilkos mindig minnél több dologról tudják
kiszakadottá lett volna. A Sirayok csak NJK-k emlékeztetni társaikat, a régmúlt történéseivel
lehetnek. Ez alól nincsen kivétel. kapcsolatban. Ezeket sosem vetik papírra sem
hólyagírással nem jegyzik le, hanem emlékeik
között tartják meg a jövő nemzedéke számára, s
élő szóval adják őket tovább. Ennek ellenére
legendáik mit sem csorbultak, hisz Eidhil
K'Meakhan, a Dalokban Élő hordozza őket.
Leginkább használatos zeneszerszámaik, a
fúvós hangszerek közül kerülnek ki, de egy
némelyik pengetős hangszeren is játszik.
Dalaikban a természetet, a bánatot, a soha nem
múló szerelmet énekelik meg, s hallgatása
bármely udvarban elismerést, hoz. Ők,
ellentétben ember társaikkal, nem léha
gazemberek, inkább az elf művészet

6
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

megtestesítői, s művészként is viselkednek, Egyéb különleges képességek


bármily társaságba is kerüljenek. Persze
remek harcosok is egyben, kik csak és Kevésbé használják a fénymágiát, mint ember
kizárólag tradicionális fegyvereikkel társaik, ám minden hang, vagy dal mágia
hajlandóak küzdelembe bocsátkozni. erősségéhez hozzáadhatják intelligenciájuk 10 feletti
részét, E-ben. Képesek ők is a bárdok különleges
Képzettségek fok/% képességének használatára.
3 fegyverhasználat Af
Fegyverdobás Af Sirenar megtartói
3 nyelvtudás (5, 3, 3) Af
Legendaismeret Mf A szövetség területén egyetlen kalahorának
Történelemismeret Mf találhatunk megtartóira, méghozzá Narmiraen, a
Etikett (külhoni) Af Ködökön járónak. Az ő szent elfjei alkotják Sirenar
Éneklés/zenélés Mf szakrális hatalmát. Neki van egyedül hatalma ahhoz,
Tánc Af hogy ezt az anyagi síkon is kinyilatkoztassa.
Hangutánzás Af Megtartóik általában valami testi hibával jönnek a
Erdőjárás Mf világra, vagy súlyos betegségben szenvednek. A
Lovaglás Mf fogyatékosságuk lehet velük született, vagy az
Ősi nyelv ismerete életükben szerzett hiányosság is. Az ilyen
Af
(óelf) betegségben szenvedő elfeket lényegíti át
Sebgyógyítás Af Narmiraen, saját megtartójává, s ekkor tesznek szert
Úszás Af ezek az elfek különleges pszi képességekre, s
Szexuális kultúra Af tudatuk is ekkor teljesedik ki. Ez a következőképpen
zajlik:
Tsz Képzettség fok/% Különböző mértékben növekszik asztrál és
2. Tánc Mf intelligencia képessége, ami húsz fölé is mehet.
2. Művészet Af Egyik testrész csonka vagy hibás: +1
3. Etikett Mf Valamely súlyos betegségben szenved: +2
5. Tánc Mf Ha több testrészük is fogyatékos vagy sérült:
5. Hangutánzás Mf +3
5. Művészet Mf Ha a testi fogyatékosságokhoz, betegség is
6. 1 fegyverhasználat Mf párosul: +4
8. Ősi nyelv ismerete (óelf) Mf Pszi pontjaik a kyr metódussal egyenértékűek
de csak a pyarroni módszer mesterfokát, illetve a kyr
Más értékek megegyeznek az bontást használják, ám ők teljes intelligenciájukat
általános bárdnál leírtakkal, kivételt képez megkapják, és hozzáadhatják pszi alap értékükhöz.
ez alól a százalékos képzettség, valamint, Ezekből a pszi pontokból, a papi gyógyításnak
hogy nekik harcértékükből 2-őt CÉ-jükre is megfelelően rendelkezhetnek, ám ehhez áldás sem
áldozniuk kell. A százalékos értéket szükséges, bárkit képesek evvel meggyógyítani,
kárpótolandó, az ő Kp alapjuk 6, amihez mindössze 3 kör meditációra van szükségük
szintenként 10 Kp járul, ám előtérbe kell bármilyen gyógyításhoz. Magukkal igen keveset
helyezni a művészeteket, a foglalkoznak, leginkább mások szenvedését
képzettségpontok elköltésekor. próbálják enyhíteni. Megtartó, olyan elfből lehet, aki
előző kasztjában valamilyen sérülés ért, olyan, ami
beilleszthető a már előbb felsoroltakhoz. Ekkor, a
kalahora, sérülését átlényegítve magába fogadja az
elfet, s innentől megtartónak minősül. Ez
játéktecnikailag azt jelenti, hogy folytathatja a
szintlépést, onnan, ahonnan az átlényegülés
megtörtént. Lássunk egy egyszerű példát. Frianar, 5.

7
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

tapasztalati szintű elf harcos, súlyos betegségbe Hm/szint 8 (2)


esett, s e betegségre felfigyelvén Narmiraen Kp alap 6
kegyeibe fogadta őt. Ekkor a harcosból, 5. Kp/szint 10
tapasztalati szintű megtartó lett, s régi kasztját Fp/szint K6+3
eldobva, új kasztjában lép szinteket. A megtartó Mp/szint K6+2
harcértékmódosítóját osztja el szintenként, s a
megtartó Fp/Szintjét kapja meg és így tovább, ám A megtartó mágiája
régi kasztja szintlépését használja továbbra is a
tapasztalati pontok tekintetében. Mint már a Alapvetően a papi mágiára épül, néhány
következtetést levonhattuk, a megtartó voltaképpen kivételtől eltekintve, úgyhogy leírást nem, csak
az elf nép papja. Nincsenek a szó szoros értelemben az esetleges eltéréseket írnám le, illetve az
templomaik, ám ne higgyük, hogy nincs szent hely, egyedi varázslatokat.
ahol a megtartók ne rónák le tiszteletüket Áldás: Mana-pont: 2
kalahorájuknak. Ez Narmiraen esetében egy liget, Csend teremtése: Mana-pont: 5
egy elf írásokkal díszített szikla, és ehhez hasonló Élelem teremtése: Mana-pont: 5
dolgok. Különleges, bensőséges viszonyban vannak Gyógyítás: Nincs eltérés a papihoz
a természettel, ismerik a fák és a bokrok neveit, az képest
állatokat, képesek ezek manipulálására, Kárhozat: Mana-pont: 65
felhasználására, s ismerik a módokat, ahogy tőlük Láthatatlanság evilági lények előtt:
információkat szerezhetnek. Általában valamely Mana-pont: 8
liget, pagony lakói ők, de nem ritka közöttük az Óvó fegyver: Mana-pont: 10
olyan sem, aki belső vágyaktól hajtva, új vidékek Szertartás: Mana-pont: 2
növények megismerésével foglalatoskodik. Az Vízfakasztás: Mana-pont: 5
erdőben jól mozognak, ám a városokban kissé Égi szekér: Mana-pont: 55
esetlenek. Itt 5% esélyük van rá, hogy valamely Köd felidézése: Mana-pont: 3
mágiájuk rosszul jön létre. Fegyvereikben, a Szent tűz: Mana-pont: 20
könnyed, levéltőröket, s természetesen az Természeti lények megidézése: Mana-
elmaradhatatlan elf íj forgatásában járatosak. pont: 17
Bőrvértnél komolyabb páncélt sosem öltenek. Villámcsapás: Mana-pont: 13
Általában valamilyen állat kíséri útjukat, akit Elemi lények szólítása: Mana-pont: 30
könnyedén segítségül hívhatnak szorult Engedelmesség állatok: Mana-pont: 7
helyzetükben. Engedelmesség növények: Mana-pont: 3
Mágiaérzékelés: Mana-pont: 1
Tsz Képzettség fok/% Vadak szólítása: Mana-pont: 12
X. Pszi (Elf-metódus) Mf Vihar: Mana-pont: 23
X. Herbalizmus Af Földrengés: Mana-pont: 70
X. Méregkeverés/semlegesítés Af Időjárás ellenőrzés: Mana-pont: 45 ill.
X. Sebgyógyítás Af 80
X. Vallásismeret (saját vallás) Mf Őselemek felidézése: Mana-pont: 75
X. Időjóslás Af Síkkapu: Mana-pont: 85
X. Éneklés/zenélés Af
X. Állatismeret Mf
X+1. Időjóslás Mf
X+2. Sebgyógyítás Mf
X+3. Méregkeverés/semlegesítés Mf
X+3. Herbalizmus Mf
X+3 Történelem Af
X+3 Legendaismeret Mf

8
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

Narmiraen egyedi varázslatai Burjánzás

Nem szóltunk még arról, hogy Mana pont: 8


Narmiraen megtartói, miként szerzik vissza Erősség: 10
mana-pontjaikat csak és kizárólag egy Varázslás ideje: 1 kör
felszentelt ligetben képesek erre, egy Időtartam: 1 kör/szint
körüljárás nevű rituáléval, amit 30 kör alatt Hatótáv: 5m/szint
végeznek el. Ez egyfajta imádság, ami alatt Mágiaellenállás: speciális
mana-pontokkal töltődik fel elméjük, s A varázslat létrejötte után az adott területen
ismét használhatják varázserejüket. lévő növények eszeveszett növekedésbe kezdenek,
Naponta háromszor képesek erre, utána már amelybe a megtartó be is avatkozhat. A természetes
minden körüljárás egyel csökkenti az formáktól nem térhet el, de az adott területen olyan
állóképességüket, hisz fáradtságos és ütemben fognak növekedni a növények, ahogyan azt
kimerítő rituálé ez. ő akarja. A fák maximálisan egy lábnyit nőhetnek 2
kör alatt, a bokroknak ez egy körbe kerül.
Növények ura Természetesen a természet gátat szab egy idő után,
tehát akármilyen nagy tudású megtartó sem képes
Mana pont: 5 1000 m-es fákat kinöveszteni a földből.
Erősség: 5
Varázslás ideje: 1 kör Kéregszem
Időtartam: 15 kör
Hatótáv: 50 lépés Mana pont: 26
Mágiaellenállás: speciális Erősség: 5
A varázslat során, a veszélyes Varázslás ideje: 3 kör
növények ártalmatlanná tehetők, illetve Időtartam: maradandó
mind a veszélyes mind az ártalmatlan Hatótáv: érintés
növényfélék rábírhatók, hogy minden Mágiaellenállás: speciális
erejükkel védelmezzék a megtartót. Ez azt A megtartó ennek a varázslatnak a
jelenti, hogy az ágaikkal akadályozzák, segítségével olyan helyekre is bepillantást nyerhet,
vagy gyökereikkel kigáncsolják az ahol valójában nincs is ott. Az adott fa kérgén
áldozatot. keresztül láthat. A varázslat hasonlóan működik a
varázslók kémszem varázslatához, ám itt a megtartó
Liget felszentelése két fára helyezi el a mágiát, mely hatására úgy
gyűrődik a kéreg, mint egy szem. Egy másik fán
Mana pont: 12 keresztül pedig bepillantást nyerhet az így megjelölt
Erősség: 8 látómezejébe. A jeleket csak Narmiraennek szentelt
Varázslás ideje: 5 kör ligetben lehet elhelyezni, s 100 mérföldnél távolabb
Időtartam: végleges nem lehet ily módon látni.
Hatótáv: max. 50 lépésnyi sugarú kör
Mágiaellenállás: speciális Rejtekhely
Evvel a mágiával a megtartó
Narmiraennek ajánl egy ligetet, amin Mana pont: 35
innentől kezdve a kalahora védelmét élvezi. Erősség: 20
Nem lesz mágikus hely, ám néhány Varázslás ideje: 2 szegmens
varázslathoz elengedhetetlen, s a mana- Időtartam: 10 kör/szint
pontok is csak itt térhetnek vissza a Hatótáv: érintés
Narmiraen megtartó elméjébe. Mágiaellenállás: speciális
A mágia segítségével a megtartó menedéket
találhat egy fában, ami elegendő méretű ahhoz, hogy

9
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

befogadja a megtartó tesztét. Itt képtelen beszélni, rendelhet így maga mellé, fejlett tudattal bíró
mágiát használni, ám pszit alkalmazhat. Míg őt nem lényeket vagy mágikus tulajdonságokkal
látják, ő mindent tökéletesen lát, ami a fán kívül rendelkezőket nem. Azok az állatok pedig,
történik Csupán auraérzékeléssel lehet őt felfedezni. akiknek jelleme ellentétes a megtartóéval
Összese a varázslat létrejötte után háromszor (Rotrix, Halálvarjú stb.) csak 20 körig
hagyhatja el a fát. Ha felfedezik, s fizikai támadást engedelmeskednek a varázslatnak, ezután
irányoznak a fára, minden elszenvedett egy STP a lefoszlik róluk a bűbáj.
fára, 3 Fp-t jelent a megtartónak.
Vadak szava
Narmiraen kapuja
Mana pont: 12
Mana pont: 33, 45 ill. 55 Erősség: 8
Erősség: 15 Varázslás ideje: 3 szegmens
Varázslás ideje: 5 szegmens Időtartam: 5 kör/szint
Időtartam: egyszeri Hatótáv: 12 lépés
Hatótáv: érintés Mágiaellenállás: -
Mágiaellenállás: speciális A mágia segítségével a megtartó elérheti,
Ennek a varázslatnak a segítségével a megtartó hogy ideiglenesen szót érthessen az állatokkal.
képes közlekedni két fa között, anélkül, hogy egy Nem csak ő fogja érteni azok szavát, de az
lépést is tenne. Egyfajta térkapuként funkcionál a két állatok is értelmezni tudják az ő beszédét.
fa, egyik az induló, másik az érkező részt Egyetlen dolog szab korlátot a mágiának: az
képviselve. A mana-pontok befektetésével, a eltérő fogalomrendszer. Hiszen nem várhatjuk
távolság növekszik a következő képpen: el egy madártól, hogy tökéletesen tisztában
33 Mp: 100 mérföld alatti legyen az elf társadalom fogalomrendszerével,
45 Mp: 101-200 mérföld szokásaival stb. Remek szerepjátékra nyílik
55 Mp: 201-300 mérföld lehetőség, s a KM fantáziája javát bevetheti
A megtartó a varázslatkor csak felszentelt ennek a mágiának az alkalmazása esetén. 6
ligetbe érkezhet, és csak olyan helyre, ahol már járt. mana-ponttal az időtartam 2 körrel kitolható.

Rovarok ura Vadak teste


Mana pont: 3 Mana pont: 45
Mindenben megegyezik a boszorkányok által Erősség: 12
ismert rovarfelhő nevű varázslattal. Varázslás ideje: 5 kör
Időtartam: 1 óra/szint
Állatok ura Hatótáv: érintés
Mágiaellenállás: mentális ill. -
Mana pont: 15
Erősség: 10 Ezt a mágiát alkalmazva a megtartó vagy
Varázslás ideje: 3 kör egy általa kiválasztott személy, egy tetszőleges
Időtartam: végleges, ill. lásd leírást állat alakját veheti fel. Ebben a formában
Hatótáv: 50 lépés sugarú kör mindent, amit az állat cselekedni képes, ő is
Mágiaellenállás: - megteheti, ám nem használhat mágiát, nem
beszélhet stb. Csak és kizárólag a megtartó által
A megtartó szintenként egy állatot hűséges ismert állatok alakja felvehető, más állaté nem.
társává tehet. Az így magához kötött állat, úgy
viselkedik, mintha a megtartó már évek óta
idomítaná, képességeihez mérten pedig
engedelmeskedik a megtartó szavának.
Semmiképpen nem lesz intelligensebb, nem fog
tudni beszélni stb. A megtartó csakis állatokat

10
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

Szellemtárs élő lakói is engedelmeskednek szavának. (Yllinor).


A kisebb, családokat érintő kérdésekben, a hercegek
Mana pont: 32 joga a döntéshozatal. Elf néven shindar. A
Erősség: 15 legfontosabb feladatuk, a család védelme, s az
Varázslás ideje: 2 kör érdekeik szem előtt tartása. Ők nem lehetnek
Időtartam: 5 perc/szint megtartók, sem pedig luminatarok. Luminatar, róluk
Hatótáv: 5 lépés sugarú kör még nem esett szó. Ők, talán a legbölcsebb, elfjei
Mágiaellenállás: - egész Ynevnek. Olyan elfek ők, kik
Ha sikerrel hajtja végre ezt a mágiát a megvilágosodtak, s ekkor birtokába jutnak az összes
megtartó, abban az esetben kilép a testéből, eddigi életük tudásanyagának. Délen öt, míg
s lelkét egy állat lelke mellé plántálhatja északon összesen hét élhet belőlük.
bizonyos időre. Az új testben azonnal Szólnunk kell még az itt elfendelben található
átveheti az irányítást, s az idő tartam amolyan varázslóiskoláról, a Tudás Tornyairól. Itt
lejártáig ezt folytathatja is. A megtartó képzik elfendel mágiatudóit, s itt található leírás az
teste, azonban a mágia időtartama alatt elfeledett ómágiáról is. Az oktatók között nem egy is
védtelen, s bármilyen más lélek birtokba akad, akik még birtokában vannak ennek a tudásnak
veheti, illetve alanya lehet természetes a maradékának. Varázslókat képeznek itt, persze
anyag mágiának. Ha az időtartam alatt nem nem a hagyományos értelemben vett varázslókra
sikerül visszatérnie a testébe, lelke kiszáll kell itt gondolni. A természetes anyag mágia,
az állatéból és bolyongani kezd. Ha mesterei ők, kik mágiájukkal a tudásszerzést, a
azonban egy órán belül valaki visszasegíti a vizsgálódást segítik. Rendkívül bölcs elfek ők, kik
testbe, akkor gond nélkül élhet tovább, ám nagy tiszteletnek örvendenek.
ha nem, akkor a porhüvelye
helyrehozhatatlan károkat szenved, s a Elfendel megtartói
megtartó örök bolyongásra kényszerül a
köztes síkok valamelyikén. A varázslat Szinte képmásai az északi társaiknak, kik
bármikor beszüntethető. Narmiarent hiszik, s tisztelik kalahorájukként. Délen
Siena Boralisse, az Érintéssel Enyhítő tölti be
Elfendeliek szerepét, s nyilvánul meg hatalma. Kettejük között,
annyi különbséget lelhetünk csupán, hogy vannak
Nos, amint már fentebb is látható, az akik ugyan azt a szerepkört vállalják, mint északon
Elfendeli kultúra sokkal inkább befogadja élő társaik, ők mindenben megegyeznek velük, ám
az emberi népet, s az ifjabb fajokat, mint vannak közöttük kivételes képességűek, kik a Tudás
Sirenari társaik. Kevésbé féltik kultúrájukat, Tornyában tanulják el a varázslói mágia alapjait.
burkolóznak be, s menekülnek a külvilág Ők az igazi értelembe vett elf varázslók, kik
elől. Megértik, sőt be is fogadják az idegen nem csak a magas mágiával, hanem szakrális
fajokat. Hiszen, mi mással lehetne hatalommal is rendelkeznek. Ők, különleges
magyarázni, azt a kikötővárost, amit az „szféraként” használhatják a megtartók mágiájánál
Elfendeli tengerparton találhatunk. Ennek a leírt általános varázslatok mellett (ők az egyedieket
neve Ninheon, s talán ez a legnagyobb nem), a varázslói mágiák egyes elemeit. Hosszú
változásokon átesett elf település. Rengeteg éveken át tanulmányozzák, s értelmezik ezen
ember, félelf lakja. Nem igazán a mágiaformák alapjait, s válnak Ynev talán
kereskedelmi forgalom erre a meghatározó, legbölcsebb elfjeivé. Nem a pusztítás a lételemük, s
a neve ellenére, mind inkább a lenyűgöző nagyon ritkán nyúlnak mágiájuk ezen részéhez,
látvány és az egyediség vonza ide más fajok némelyikük talán egész életében sem. Sokkal inkább
gyermekeit. Fővárosuk, ahol a király is él, próbálják lecsillapítani, s elüldözni ellenfeleiket,
(elf nevén Hidan) Shedannak hívják. Ő dönt támadóikat. Ők, támadást sosem kezdeményeznek,
a népet érintő fontosabb kérdésekben, s mindig jó szóval próbálják visszafogni, a botor
előfordul, hogy a délvidék elfendelen kívül lelkeket. (Elviekben csak NJK-k lehetnek, hisz
rettentő ritkán hagyják el Elfendel erdejeit, de a

11
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

könnyes szemek ebben az esetben is elérhetik


céljukat. Mindazonáltal csak és kizárólag olyan X. Pszi (elf metódus) Mf
játékosoknak ajánlatos, kik értik, s képesek X. Herbalizmus Af
azonosulni az elf karakterrel, s mentalitásukkal.) X. Méregkeverés/semlegesítés Af
Siena Boralisse megtartója, játéktechnikailag a X. Sebgyógyítás Af
következőképpen számolandó. Miután átlényegült, a X. Vallásismeret Mf
kalahora által, s betegségei, fogyatékosságai, elméje X. Időjóslás Af
épülésére váltak, az elf megtartóvá lesz. Ha az X. Írás/olvasás Mf
átlényegülés után, asztrál, akaraterő, s intelligencia X. Ősi nyelv (Ó-elf) Mf
képessége eléri a 18-as átlagértéket, betekintést nyer X. Asztrálsík ismerete * Af
a Tudás Tornyába. (az átlag azt jelenti, hogy X. Rúnamágia Af
összeadjuk a három képességet, majd osztjuk X. Mágiahasználat ** Mf
hárommal. Ha az így kapott szám nagyobb vagy X. Legendaismeret Af
egyenlő 18-al, akkor varázslóvá válhat.) Ez a kaszt, X. Történelemismeret Af
már önmagában ikerkasztúnak minősül, úgyhogy X+1. Asztrálsík ismerete Mf
több kaszt nem vehető fel mellé. Rettentő nehezen X+1. Sebgyógyítás Mf
lépnek tapasztalati szintet, ám elfekről lévén szó, ez X+2. Méregkeverés/semlegesítés Mf
náluk nem akadály. Ez azt jelenti, hogy X+2. Herbalizmus Mf
átlényegülésük után azonnal a varázslók táblázata X+2. Rúnamágia Mf
szerint történik majd a szintlépés, ám az ott szereplő
Tp mennyiségeket duplázni kell. Tehát, ha negyedik * hasonló a démonológiához, itt az
szinten lényegült át a karakter, akkor azonnal a asztrállények ismerete.
varázsló negyedikről ötödikre való Tp számát kell **A mágiahasználat tekintetében, a
figyelembe venni, és megszorozni kettővel, azaz megtartó alkalmazhatja:
dupla mennyiségű Tp szükséges egy-egy
szintlépéshez. • Elemi mágia (kivéve elemi tűz)
• Természetes anyagok mágiája
Képzettségek • Asztrálmágia
• Mentálmágia
Ha szimpla megtartóként kíván játszani a
• Jelmágia
karakter, mindenben a Narmiraennél leírtakra kell
hagyatkozni. Ha a Tudás Tornyaiban nevelkedett • Időmágia
növendékről van szó, akkor a következő táblázat • Térmágia
alapján számítandók az értékei • Egyéb mágikus módszerek
Kagylóval a varázslói és megtartói
mágiák összefűzhetőek.

Harcértékek
Hm/Szint: 4(1)
Fp/Szint k6+1
Kp alap: 5
Kp/szint: 7
Mp/Szint k6+2

12
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

Elfendeli bárdok Képzettség fok/%


3 fegyver használata Af
A délvidék bárdjai, sokban Ökölharc Af
hasonlítanak északi fajtársaikhoz, hiszen Fegyverdobás Af
ugyanazon kalahorát hiszik mindkét helyen. 4 nyelvtudás5, 4, 3, 3 Af
Ám aprócska eltérések azért akadnak Időjóslás Af
mentalitásukban. Északi rokonaikkal Legendaismeret Mf
hasonlóan, kutatnak, s keresnek újabb és Történelemismeret Mf
újabb legendákat, mik az elf néppel Etikett (valamely külhoni) Af
hozhatóak összefüggésbe. Szintén részt Éneklés / zenélés Mf
vesznek a szertartásokon, hisz zene és tánc Pszi Af
nélkül elképzelhetetlen lenne egy elf Tánc Af
szertartás. Ezt bizonyára az ifjabb népek Hangutánzás Af
megkérdőjeleznék, minek is ez a monoton Erdőjárás Mf
lassú zene és tánc, de az elf nép körében Lovaglás Mf
óriási hagyomány övezi ezt a dolgot. Nem Úszás Af
is kell másra gondolnunk, mint az Íjtánc. Szexuális kultúra Af
Tehát, mint mondottam volt, ebben Mászás 30%
megegyeznek, a Sirenarban élő bárdokkal. Esés 15%
S, hogy mi a különbség? Az emberi kultúra Ugrás 15%
közelsége, talán az itt élő bárdokat Kötéltánc 10%
“fertőzte” meg leginkább. Gyakran Lopózás 15%
láthatjuk őket a kikötők mulatóiban, Rejtőzés 10%
zenészként fellépni, vagy egy-egy hajóúton
szórakoztatják az utasokat. Néhányan vissza Más értékek megegyeznek az általános bárdnál
sem térnek igazi hazájukban, hanem az új leírtakkal, kivételt képez ez alól a százalékos
kikötőkben próbálnak szerencsét. Sokkal képzettség, valamint, hogy nekik harcértékükből 2-
inkább vevők a léhaságra, csavargásra, őt Cé-jükre is áldozniuk kell.
semmittevésre, mint Sirenari társaik, így
talán az efféle elf bárdok közelebb állnak az Tsz. Képzettség fok/%
emberi társadalom igazi értelemben vett 2. Tánc Mf
bárdjaihoz. Igaz, elég távolságtartóak, ám 3. Etikett Mf
ha valakit mégis közel engednek magukhoz, 3. Időjóslás Mf
az igaz barátságra számíthat. Gyakran 4. Fegyverdobás Mf
használnak ők is fúvós hangszereket, mint 5. Tánc Mf
például a pánsíp, furulya, de más 5. Hangutánzás Mf
hangszereket is használnak, ki-ki, ízlése 6. Fegyverhasználat Mf
szerint. Természetesen ők is ragaszkodnak
tradicionális fegyvereikhez, viszont vértet Taba el Ibara
sosem hordanak.
Nos, elérkeztünk Ynev legtitokzatosabb
elfjeihez, a homoki elfekként emlegetett néphez.
Róluk tán még annyi sem ismeretes, mint Kránban
élő fajtársaikról. Mint azt az elf történelemből is
láthatjuk, valamikor a Kék hadjárat során foglalták
el az itt élő elfek területeiket. Vagyis, pontosítva a
dolgot, ők már itt voltak, csak erdőik váltak
semmissé, s váltotta fel az örök homok birodalma.
Valamikor a Pyarron előtti 2900-as évekre tehető ez,

13
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

mikor is az elfekre mért dzsenn hadicsapás, végképp értelemben vett fejvadászéval. Kitartóak,
pontot tett ennek a háborúnak a végére. Igazából, szívósak és mindenekelőtt vasakaratúak. Egy
ezen a területen, mindhárom nép megfogyatkozott. homoki elfet szándékától senki, és semmi nem
Ebből kettő elrejtőzött, egy pedig elkeveredett az rendíthet vissza, fenyegessen az bármivel.
emberi társadalommal. A két rejtőző nép közül az Fegyvereik, elf társaikhoz hasonlóan kard, tőr
egyik a szépek népe volt. Iszonyatos nehézségek teszi ki, ám itt az íj belátható okokból hiányzik
árán szoktatták magukat, s szokták meg jelenlegi fegyverzetükből. A sivatagban sem az íjhoz,
környezetüket. Azóta is várják, hogy a homokdűnék sem a nyílvesszőhöz nincs elegendő faanyag,
helyén, egyszer majd új élet sarjad, s visszakapják így ezen elfeknél, az íjak nem találhatóak meg.
hatalmas erdőrengetegeiket. Persze, addig is Akad ugyan néhány rég elfeledett darab, mi
megvédik, s őrzik, a majdan eljövő paradicsom még képviseli egykoron volt fő fegyverüket, de
helyét, s kegyetlen vérengzéssel csapnak le az ide ez már elenyésző mennyiség, arról nem is
behatoló idegenekre. beszélve, hogy nyílvessző nélkül
Társadalmi felépítésükről nem sokat tudni, ám használhatatlanok. Ezek a harcosok, leginkább
valószínű ők is megőrizték az egykor volt társadalmi a mélysivatag, azon belül pedig kijelölt határaik
kasztrendszert, tehát természetesen uralkodót szélét járják, óva, s oltalmazva mindennemű
választanak maguknak, aki minden fontosabb behatolóktól. Ők azok az elfek, kikkel a botor,
kérdésben, a nép érdekeit figyelembe véve dönt. A eltévelyedett sivatagjáró, vagy éppenséggel
király nem a Vér Nélkül Való megtartója, hisz ők a kalandozó találkozhat.
kormányzásra bizonyos okok miatt nem alkalmasak. Tyssa L'menel harcosainak képzettségei:
Mindenképpen bölcs elfnek kell lennie, ki kezében
tudja tartani ezt a fajta elf társadalmat is. A király a 2 fegyver használata Af
sivatag talán legjobb harcosa, hisz eme harcos 1 fegyver dobása Af
népnek, nyílván harcos uralkodóra van szüksége. Sivatagjárás Mf
Székhelye valahol a mélysivatag közepén található, Nyomolvasás/eltűntetés Mf
mit ember s talán más faj sem pillanthatott meg Időjóslás Mf
soha. A királyt követi rangban természetesen a Földharc Af
megtartók kasztja. Az ő tanácsukat kéri ki az Belharc Af
uralkodó a fontosabb ügyekben, s a népet érintő Harc helyhez kötve Af
fontosabb kérdésekben. Számuk a társadalomban Harci láz Af
elenyésző, talán 5-10 lehet, bár az egész Homoki elf Pszi Af*
nép nem számlálhat talán 100-150 főt sem.
Manapság, így a manifesztációs háború idején egyre
gyakrabban bukkannak fel, le-le csapva Amhe 2. Fegyverhasználat Mf
Ramun fattyaira és természetesen (sajnos vagy nem 2. Pusztítás Af
sajnos ki ki tetszése szerint) az amund nyomásnak 2. Harci láz Mf
ellenálló emberi társadalomra is. 3. Földharc Mf
És akkor most térjünk át a sivatag, elf népének 4. Belharc Mf
kasztrendszerére. 4. Harc helyhez kötve Mf
5. Fegyverhasználat Mf
Tyssa L’ymenel harcosai 6. Pszi Mf*

Valójában az itt élő elf nép gyermekei mind- HM/Szint: 12 (3)


mind harcos kasztúak. Felveszik Ynev bármely Kp alap: 5
harcosával a versenyt, sőt, talán a küzdelem Kp/Szint: 7
kimenetele nem is kétes, a homoki elfek javára. Fp/Szint: k6+6
Szinte bármilyen helyzethez képesek alkalmazkodni,
s úgy harcolni Bár egyes tulajdonságaikban,
közelebb állnak a fejvadászokhoz, neveltetésük, és
erkölcsi normáik messze nem azonosak az Ynevi

14
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

Különleges képességek: menthetetlenül süllyedni kezd, hacsak társai nem


segítenek rajta. A kimászás erőpróbát követel, -3-as
*pszi képességeik jóval meghaladják módosítóval. Természetesen, ha a homoktölcsér
egy átlagos pszi használó tudását. teljesen elnyeli áldozatát, az illető meghal.

Vízszipoly Homok köpönyeg


Pszi pont: 3 Pszi pont: 8
Erősség: 3 Erősség: 2
Meditáció ideje: 1 kör Meditáció ideje: 1 kör
Időtartam: - Időtartam: 5 kör/szint
Mágiaellenállás: mentális Mágiaellenállás: -
A homoki elf képes maga körül 10 A homoki elf képes maga köré hívni a sivatag
lépésnyi körzetben lesz képes a nedvesség homokját, s ennek álcájába burkolózni. Ilyenkor a
begyűjtésére. Mindazok, akik elvétik homoki elf érzékelhetetlenné válik a szem számára,
mentális mágiaellenállásukat a 3 E-jű hatás egészen addig, amíg mozdulatlan nem marad. Ha
ellen, k6 Fp-t veszítenek ad adott terület egy apró mozdulatot is tesz, az álca megtörik és
határain belül. Újabb Pszi pontok azonnal láthatóvá válik. Gyakran alkalmazzák ezt a
felhasználásával a terület nagysága, a hatás metódust a sivatag elfjei, hisz rajtaütésekkor
erőssége változtatható. 30 pontból például tökéletes meglepetés okozható vele.
egy 100 lépésnyi sugarú terület 3-es
kiszipolyozása, vagy egy 10 lépés sugarú A homoki elfek fegyvertára:
körben lévők 30 E-jű kiszárítása válik
lehetővé. Ez utóbbi az erősítésből fakadóan Az itt élő elfek különleges fegyverekben és
10 k6 Fp veszteséget okoz az ellenszegülni vértekben sem szenvednek hiányt. Beszéltünk már a
képteleneknek. Kék Hadjáratról, de talán a háború nevének az
eredetéről nem igazán. Nos, az itt használt
Homoktölcsér fegyverekről kapta nevét ez a csata sorozat, hiszen
valamikor ilyen tájban jelent meg az elfek körében
Pszi pont: 15 az úgynevezett kékacél, melynek kovácsolási
Erősség: 10 technikáját kékedzésnek hívják. Vannak ugyan Taba
Meditáció ideje: 1 kör El Ibara sivatagán kívül élő elf kovácsok, kik
Időtartam: 1 óra konyítanak valamelyest ennek a technikának az
Mágiaellenállás: - alkalmazásához, de igazi mesterei csak a homoki
A Tyssa L’ymenel megtartója, vagy elfek között akadnak. A készítés során a legendák
harcosa képessé válik mentális energiái szerint az izzó acélba homokot szórnak, s a kék hold
felhasználásával egy futóhomokból készült fényében “fürösztik” meg. Ezáltal nyer kék fényt az
tölcsért formálni, a sivatag egyszerű így készített páncél, fegyver. Formájukban nem
homokjából. A tölcsér átmérője 5 méter különböznek a Sirenar vagy Elfendel kovácsai által
lesz, melynek nagysága 3 pszi pontonként 1 készített fegyverektől, ám milyenségük igencsak
méterrel növelhető. Tehát egy 10 méteres eltérő.
tölcsér 30 pszi pontba fog kerülni. A
tölcsérben állok, kötelesek létrejöttekor Khossas
gyorsaság próbát dobni, a tölcsér
epicentrumától számított mínusz értékekkel. Tám/kör: 2
Például ha a tölcsér epicentrumától 1 Sebzés: K6+4
méterre áll, akkor -2-vel dobja a próbát, ha Ké: 10
1 akkor -1, ha pedig az epicentrumban van Té: 15
akkor -3. Ha sikertelen a próba, Vé: 18

15
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

dolgok is a tarsolyukban, melyek a


Levéltőr legtapasztaltabb sivatagjárókat is elképesztik.
Tám/kör: 2 Mint a küldöttek általában, ők is
Sebzés: K6+2 fanatikusak. Gyakorta járni sem bírnak, híveik
Ké: 11 cipelik őket kis hordszékeken. Mentális
Té: 13 energiáik azonban lenyűgözők. Akárcsak a
Vé: 4 többi küldött, ők is különböző Pszi
diszciplínákkal manipulálnak. Átlényegülésük
Páncélok után Intelligenciájuk és Asztráljuk 3-mal nő, s
ha még nem is volt nekik, ezután rendelkezni
Az ilyen eljárással készülő páncélok pille fognak a Pyarroni pszi Mesterfokával, melyhez
súlyúak, a mozgásban egyáltalán nem gátolnak, sőt a Kyr metódus alapján kapnak újabb pontokat,
különlegességük még, hogy a homokszemek sem szintenként megfejelve +3 ponttal. Akármilyen
tudnak az acél mögé illetve közé jutni. diszciplínákat kedveltek eddig, energiáikat az
elkövetkezőkben az idegenek, és legfőbb
Sodronying ellenségeik, az amundok és dzsennek ellen
fogják fordítani. Pszi-pontjaikat saját
MGT: 0 fájdalmukból tudják felújítani, ami annyit tesz,
SFÉ: 4 hogy minden egyes elvesztett Fp-ért
automatikusan egy Pszi pontot kapnak, akár
Mellvért maguknak okozták a fájdalmat, akár más
sebesítette meg őket. Ha rituális önkínzásuk
MGT: 0 során szenvednek sérüléseket – meditáció
SFÉ: 6 közben – akkor minden egyes elvesztett Fp két
Az itt készített mellvér minden esetben Pszi-pontot jelent. Ennek ellenére nem
mágikusnak tekintendő, ám csak és kizárólag a mazochisták, egy cseppet sincs ínyükre a
legjobb harcosok tulajdonában lehet ilyen (8 Tsz.). fájdalom, ám átváltozásuk során lemondtak
Rettentő megbecsülésnek és óriási kitüntetésnek önálló lényükről, s testüket a közösségnek
számít egy ilyen vért elnyerése a homoki elfek engedték át, rendelték alá. Gyakorta nincsenek
körében. Elvesztése halálos bűnnek számít. tisztában egyéni korlátaikkal: ájulásig kínozzák
magukat, s hatalmas szellemi energiákkal
Tyssa L’ymenel küldöttei térnek magukhoz a kábulatból. Másoknak nem
építhetnek pajzsokat, s maguknak is csak
Ezek a küldöttek szintén betegségeik által statikusakat. Legfőbb képességük, hogy a
lesznek megtartóvá. Korán felismerik magukon környezetükből vizet képesek elvonni mentális
ezeket a kórokat, s mielőtt társaik gyengeségük miatt hatalmukkal, s azt saját gyógyításuk
lekaszabolnák őket, a sivatag mélyre vonulnak, szolgálatába állítják (lsd. Vízszipoly, ám a
bízva kalahoráik hatalmában, a kegyben, hogy őket gyógyítást csak a küldöttek képesek
választják, bár erre az esély igen csekély. Ha alkalmazni). Az így összegyűjtött vizet saját
küldöttként térnek vissza népükhöz, már nem testükben raktározzák, s ha úgy hozza szükség,
számítanak számkivetettnek: a szent a törzs tagjainak rendelkezésre bocsátják –
megszállottaknak kijáró tisztelet övezi őket, s emiatt gyakorta óriási, vízzel teli tömlőkhöz
hatalmuk előtt minden elf kénytelen meghajolni. hasonlítanak. Általában a karjukat szokták
Igazából nem megtartói, csupán prófétái a Vér megvágni, ha hozzá akarnak jutni az így tárolt
Nélkül Valónak, akinek megtöretett testét állítják nedvességhez. Minden, a környezetből elorzott
példaként fajtársaik elé, ekképp vonva párhuzamot Fp-t a saját gyógyulásukra tudnak fordítani. Fp-
az egykor volt erdők és a kalahora között. ik az átváltozás során nem változnak, továbbra
Leggyakoribb betegségük az izomsorvadás, vagy a is annyival rendelkeznek, amennyi kasztjuk
Ghrom-kór. Csakúgy, mint fajtársaik, ők is képesek alapján jár nekik. Azok akik sérüléseket
manipulálni a sivatag homokját, s vannak olyan szenvednek a víz kiszipolyozása közben,

16
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

minden 10 Fp sérülés után 1 Állóképesség HM/Szint: 8 (2)


pontot veszítenek, ami a megtartó Kp alap: 6
szintjének megfelelő napig nem is tér Kp/Szint: 10
vissza. Fp/Szint: K6+6
A homoki elfek küldöttei képesek 50 Mp/szint K6+2
Pszi-pontot igénylő félelmetes erejű
hívással egy homokurat maguk mellé **
szólítani, aki 2k10 körig engedelmeskedik
megidézőjének, azután visszatér a Föld Homokúr
Őselemi Síkjára.
** Termet: Ó
A Vér Nélkül Való küldöttei soha Sebesség: 85 (SZ)
nem harcolnak, ha mégis harcba Támadás/kör: 1
keverednek, fanatikus harcosok óvják őket, Kezdeményező érték: 35
s ha kell, saját életüket áldozzák értük. Támadó érték: 120
A küldött, átlényegülése előtt, mindig Védő Érték: 120
harcos kasztú, így további szintlépéseit is Sebzés: 6K10
ekképp kell számolni tapasztalati pontok Életerő pontok: 50
tekintetében. Rettentő szívósak, ám Max. Tp: 20000
életerejük igencsak megsínyli az állandó
önsanyargatást, önkínzást. Kifejezetten NJK
kaszt, s még a játékosok könnyes szeme
sem változtathat ezen a tényen

Képzettségek:
Az átlényegüléskor kapott
képzettségek:

X. pszi (elf metódus)* Mf


X. herbalizmus Af
X sebgyógyítás Af
X. vallásismeret (saját vallás) Mf
X. időjóslás Af
X. állatismeret (sivatagi) Mf
X. sivatagjárás Mf
X. történelemismeret Af
X. legendaismeret Af
X. nyomolvasás eltűntetés Af
X+1. időjóslás Mf
X+2. sebgyógyítás Mf
X+2. történelemismeret Mf
X+3. legendaismeret Mf
X+3. nyomolvasás eltűntetés Mf

*(a leírt módon kapott pszi pontok és


pyarroni módszer alkalmazása)

17
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

A küldöttek egyedi mágiái: A sivatag szava

A megtartóknál leírt általános Szféra: egyedi


mágiaformulákon kívül a következő egyedi Mana pont: 8
varázslatokkal rendelkeznek. Erősség: 4
Varázslás ideje: 2 szegmens
Homokköd Időtartam: 5 kör / szint
Hatótáv: 100 lépés
Szféra: egyedi Mágiaellenállás: -
Mana pont: 5 E varázslat segítségével a megtartó
Erősség: 3 értesülhet mindarról a mozgásról, amely az ő
Varázslás ideje: 3 szegmens száz lépésnyi körzetében történik. A
Időtartam: 8 kör mozgásban levő élő vagy élettelen dolgokról a
Hatótáv: 25 lépés sugarú kör velük érintkezésbe lépő homok, illetve a szél
Mágiaellenállás: - számol be a homoki elfnek. El tudja mondani,
Mágikus hatalmával a Vér Nélkül való hogy hányan és milyen irányú mozgást
megtartója egy kis terület felett 3 láb magasságig végeznek, de arról, hogy kik azok, s hogy
felemelheti a sivatag finom homokját, s az így milyen szándékkal közelítenek nem tud számot
lebegő szemcsék szinte átláthatatlan ködhöz hasonló adni.
félhomályba vonják az adott helyet. A megtartón
kívül mindenki más csak korlátozottan lát a területen Homokba olvadás
(dobofegyvert vagy íjat használni lehetetlen, a
ködben állók VÉ-je 25-tel csökken). Széllel el lehet Szféra: egyedi
oszlatni a jelenséget az időtartam lejárta előtt, ám Mana pont: 22
azután a homokszemcsék mindenképpen maguktól Erősség: 4
leesnek. Varázslás ideje: 3 szegmens
Időtartam: 1 perc / szint
Hatótáv: önmaga
Homokszolga Mágiaellenállás: -
Ha ezt a mágiát alkalmazza a megtartó
Szféra: egyedi képessé válik arra, hogy teste elkeveredjen a
Mana pont: ? talpa alatti homokkal. A varázslat nem jön létre
Erősség: 2 olyan helyen, ahol szikla, föld, fa, stb. Tehát
Varázslás ideje: 1 kör nem homok áll a megtartó rendelkezésére,
Időtartam: 1 perc / szint illetve ahol a homokréteg vastagsága nem éri el
Hatótáv: 20 lépés a kéttenyérnyi mélységet és az egy lépésnyi
Mágiaellenállás: - átmérőjű felületet. A megtartó mindaddig
A litánia végeztével a megtartótól számított 20 maradhat a homokba olvadva, míg az időtartam
lépésnyi távolságon belül, az ő akaratának le nem jár, bár amennyiben kedve tartja
megfelelően egy elfszerű alak emelkedik ki a hamarabb is kiemelkedhet onnan.
homokból, melyből saját testét is megalkotja A A homokba olvad elfet nem lehet
teremtmény az időtartam lejártáig, segíti, védelmezi megkülönböztetni a környezetétől, csupán az
létrehozóját, azután ismét darabokra hullik. Önálló Auraérzékelés nevű kyr diszciplínával. Ebben
akarata nincs, de a megtartó legfeljebb háromszavas az állapotban nem sebezhető, ám ő sem
utasításait (egyszerre csak egyet) igyekszik használhat mágiát, sem pszit, viszont 1
teljesíteni. Értékei megfelelnek a földelementál lépés/kör sebességgel mozoghat. 8 mana-
szolgáéval. pontért az időtartam 1 perccel növelhető.

18
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

Beszélő homok természeti jelenség megléte, azt a megtartó


semmilyen más módon előidézni nem tudja.
Szféra: egyedi
Mana pont: 18 Homokbőr
Erősség: 5
Varázslás ideje: 2 kör Szféra: egyedi
Időtartam: 10 kör Mana pont: 14
Hatótáv: 25 lépés Erősség: 6
Mágiaellenállás: - Varázslás ideje: 2 kör
Időtartam: 1 óra / szint
A megtartó képessé válik szavait a Hatótáv: érintés
homok segítségével másutt megszólaltatni, Mágiaellenállás: -
mint ahol ő tartózkodik. Csupán érintkeznie
kell a sivataggal, ki sem kell mondani a A megtartó a hőséggel szembeni
szavakat, a kívánt helyen a homok magától ellenállóképességét tudja felerősíteni e varázslat
beszélni kezd majd, olyan hangerővel segítségével. Hatására bőre megkeményedik és
amilyet a homoki elf akar. A hangját nem szürkévé változik. Újdonat külseje megkíméli a
lesz képes elváltoztatni és csakis olyan homoki elfet az erősebb napsütés és forróság
nyelveken szólalhat meg, amelyeket ismer. hatásaitól még akkor is, ha a homokbőrön kívül
Varázslatokat létrehozni ilyen módon semmilyen ruházatot nem visel. (2E-ig a tűznek is
lehetetlen. ellenáll)
A megtartó ezt a varázslatot másra is
Délibáb alkalmazhatja, de csak abban az esetben, ha az illető
beleegyezik. A legkisebb ellenállás hatására (TME)
Szféra: egyedi a kívánt hatás nem jön létre. Éppen ez okból,
Mana pont: 5 bármennyire is sajnálatos, öntudatlanul, ájultan
Erősség: 3 fekvőre csak akkor alkalmazható sikerrel, ha
Varázslás ideje: 1 kör magukhoz térve beleegyezésüket adják a
Időtartam: 1 óra beavatkozáshoz. Az időtartam nem növelhető.
Hatótáv: max. 500 lépés
Mágiaellenállás: -
Ez a varázslat kétféleképpen vehető Szunnyadó szomjúság
igénybe. Az egyik felhasználási lehetőség Szféra: egyedi
szerint a megtartó képes elrejtőzni a talaj Mana pont: 5
felett, a hőség miatt vibráló levegő mögött, Erősség: 3
s mások sem képesek őt észlelni, csak ha tíz Varázslás ideje: 3 kör
lépésnél közelebb kerül hozzájuk. A másik Időtartam: 1 óra / szint
mód szerint éppen ellenkezőleg, e Hatótáv: érintés
természeti jelenséget kihasználva Mágiaellenállás: -
fantomokat teremthet (szintenként egyet),
akik hacsak nem kerülnek a szemlélőkhöz A kínzó szomját altatja el a megtartó
25 lépésnél közelebb önmagában vagy másokban, ha ezt a mágiát
megkülönböztethetetlenek lesznek az élő alkalmazza. Hatására minden fajta víz utáni sóvárgás
személyektől. Ezeket a fantomokat a megszűnik, csakúgy mint a nedvesség hiányának
megtartó akarata szerint mozgathatja, az minden káros következménye. A varázslat látható
időtartam lejártáig bármit megtehet velük, következménye, hogy az idő múlásával az alkalmazó
amit csak egy ilyen illúzióval művelhet. bőre megráncosodik, kiszárad, s idővel ezeréves
Értelemszerűen a varázslat öregekéhez lesz hasonlatossá. (A hatodik óra után,
előfeltétele, a sivatag felett vibráló automatikusan a homokbőr hatása érvényesül)
Amennyiben az időtartam lejárta után a mágiát

19
MAGUS Az elf nép Kalandozok.hu

használó vízhez jut, bőre 1 órán belül visszanyeri Másik felhasználási módja szerint azt
eredeti állapotát. Csakúgy mint a homokbőr, ez is tudja megállapítani, hogy a föld felett merre
csak akkor alkalmazható másokon, ha az illető ebbe található víz (kulacsokban, tömlőkben), még
beleegyezik. Az időtartam nem növelhető. akkor is, ha ezeket akár mágikusan, akár
természetes módon álcázták.
Kút
?.
Szféra: egyedi Szerző: ismeretlen
Mana pont: 3 Forrás: Atlantisz
Erősség: 5 Szerkesztette: Magyar Gergely
Varázslás ideje: 1 kör
Időtartam: 12 kör Ez a cikk a MAGUS RPGpontHU Elfek
Hatótáv: 50 lépés sugarú kör könyve című cikkének 80%- a, Krán fejezet
Mágiaellenállás: - hiányzik belőle.
A homok alatt rejtőző víz jelenlétére
bukkanhat e varázslat segítségével a megtartó. Az
időtartam lejártáig meg tudja mondani milyen
mélyen (50 m-ig), és mennyi víz található a
környezetében, de arról nem lesz információja, hogy
ez a folyadék fogyasztható e.

20

You might also like