Srí H. V. L.

Púndzsa

Egy advaita mester feljegyzései

ARUNÁCSALA KÖNYVEK
Srí H. V. L. Púndzsa
Az igazság oroszlánja
- Egy advaita mester feljegyzései -

FILOSZ

Budapest, 2005
 A kötet alapjául szolgáló kiadás:
David Godman: Nothing Ever Happened, Volume I-III,
Avadhuta Foundation, Boulder, Colorado, 1998

© Avadhuta Foundation, Boulder

Malik Tóth István © Hungarian translation, 2005

David Godman: Nothing Ever Happened című

könyve alapján szerkesztette, fordította és a bevezetést írta
Malik Tóth István

Lektorálta
Veszprémi Krisztina
 Tartalom

Bevezetés
A „Lakhnaúi Oroszlán 7
A tanítás 33
A könyv és a naplófeljegyzések 45

1. rész
Naplók 53

2. rész
Tanítások 179

Szójegyzék 235
 Bevezetés
A „Lakhnaúi Oroszlán"

A XX. század végének egyik legeredetibb és Nyugaton is ko-

moly hatású tanítója volt Sri H. V. L. Púndzsa, akit energi-
kussága, közvetlensége és kompromisszumokat nem ismerő
tanításai miatt sokan csak úgy hívtak: a „Lakhnaúi Oroszlán".
A köztudatba mégis Pápádzsí (tiszteletre méltó apa) néven
vonult be: ezzel a szeretetteljes megszólítással illették őt tanít-
ványai életének utolsó éveiben. Azt megelőzően több névvel
is büszkélkedhetett, ilyen volt például a Skorpió Bábá - amire
azzal szolgált rá, hogy egy különleges ábra segítségével képes
volt gyógyítani a skorpió rendkívül fájdalmas, nem egyszer
halálos csípését - vagy a Kauszar, mely tanulmányai idején
írói álneve volt.
Harivans Lál Púndzsa 1910-ben (más források szerint
1913-ban) született a pandzsábi Láhórban, mely akkor még
Indiához tartozott, ma azonban már Pakisztánban található.
Harivans anyai nagybátyja az a Szvámí Ráma Tírtha, aki a
modern India egyik nagy, noha Nyugaton kevéssé ismert
szentje volt. Pápádzsí anyja, Jamuná Déví spirituális elköte-
lezettségét jól jellemzi, hogy egyszer megjegyezte: „Ha nem
olyan szentnek adok életet, aki a bátyámhoz [Szvámí Ráma
Tírthához] hasonló, akkor csak egy koca vagyok, aki disznókat
ellik." Pápádzsí apja, Parmánand is komoly szellemi törekvő
volt, élete végéig ismételgette a Dzsai Szítárám (Dicsőség Szí-
tának és Rámának) mantrát 1 .
Pápádzsí már fiatal korában mély érdeklődést tanúsított
a spirituális dolgok iránt, és korán megismerkedett nagy-
bátyja, valamint Szvámí Vivékánanda műveivel, akiket
mindkettőjüket hazafias érzések fűtöttek India iránt, és
mindketten az elsők között voltak, akik Amerikába mentek,
hogy Nyugatra vigyék a védánta üzenetét. Pápádzsí nem sok-
kal múlt tízéves, amikor így szólt édesanyjához: „Egy nap én
is elmegyek majd Nyugatra, hogy terjesszem a dharmát."
Eletének egyik meghatározó élménye nyolcéves korában
történt, amikor részesült az Önvaló közvetlen megtapaszta-
lásában. Ez a világ alapjául szolgáló forma nélküli, létezés-
tudatosság-boldogság természetű (szat-csit-ánanda) Valóság
elsöprő erővel öntötte el, melyről így számolt be később:
„Legkorábbi emlékem egy átütő erejű élményé, mely
nyolcéves korom tájékán történt, az 1919-es esztendőben. Az
angolok, akik nem sokkal azelőtt győzedelmeskedtek az I. vi-
lágháborúban, az iskolásoknak egy hónap szünidőt adtak,
hogy azok is részt vehessenek a győzelmi ünnepségeken. Még
egy kis jelvényt is kaptunk, mely emlékeztető volt a diadalra.
Abban az időben Faiszálábádban éltünk Pandzsábban, mely
ma Pakisztán része. Anyám úgy döntött, hogy ez az előre nem
tervezett vakáció ideális arra, hogy meglátogassuk Láhórban
élő rokonainkat. Ez a látogatás nyáron történhetett, mert ha-
tározottan emlékszem, hogy már érett a mangó.
Egy este, amikor mindannyian a láhóri házban ültünk,
valaki italt készített a jelenlévőknek mangóból, tejből és
mandulából. Egy magam korabeli fiú számára ennek íny-
csiklandozó finomságnak kellett volna lennie, de én a keze-
met sem nyújtottam érte. Nem mintha nem akartam volna
meginni, de az igazság az volt, hogy körülölelt és elnyelt egy

1
Az idegen szavak magyarázatát lásd a szójegyzékben.
élmény, mely olyan békéssé és boldoggá tett, hogy képtelen
voltam reagálni a felkínált pohárra. Anyám és a többi ott-tar-
tózkodó asszony meglepődött és meg is ijedt hirtelen jött tét-
lenségemtől. Összegyűltek körülöttem, és próbálták meg-
határozni, mi történt s mi a teendő. Arra az időre már
a szememet is lehunytam. Bár nem voltam képes válaszolni
a kérdéseikre, hallottam a körülöttem zajló vitát, és teljesen
tudatában voltam kísérleteiknek, melyekkel normális állapo-
tomba akartak visszahozni. Ráztak, pofozgattak, csipkedték
az orcámat, valaki még a levegőbe is emelt, de semmivel sem
tudtak fizikai választ kicsalni belőlem. Nem makacskodtam,
hanem az élmény olyan elsöprő volt, hogy ténylegesen meg-
bénította azt a képességemet, amellyel külső ingerekre vála-
szol az ember. Körülbelül egy órán keresztül megpróbáltak
mindent, ami csak eszükbe jutott, hogy a tudatosság hétköz-
napi állapotába visszahozzanak, de minden kísérletük ku-
darcot vallott. [...] Nem láttam semmit. Egyáltalán nem ér-
zékeltem semmit, hogyan tudnám hát leírni? Az egyetlen
kifejezés, amely megközelíti, amit érzek, az »ok nélküli
boldogság«. Bármikor kérdezik tőlem, hogy mi történt az-
nap, én visszaugrok a boldogság e helyére, mely tökéletesen
meghaladja az időt. Nem vagyok képes leírni, de az érzés
még bennem van, pedig évtizedekkel ezelőtt történt. Nem
hívhatom »semminek«, és nem hívhatom »valaminek« sem.
Nagyon tudatos voltam, de hogy minek voltam tudatában,
azt nem tudom megmondani. Néha ürességnek nevezem, de
ez sem kielégítő. Nincs benne ennek az állapotnak az öröme
és zavartalan boldogsága."
Pápádzsí így válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen hatás-
sal volt az életére ez a tapasztalás:
„Először is, nem hívnám tapasztalásnak, hiszen ahhoz,
hogy tapasztalás történjen, szükség van egy tapasztalóra és
valamire, amit tapasztal. Ám egyik sem volt jelen. Valami be-
fele húzott, és ennek a valaminek nem volt formája. Nem tu-
dom, mi volt. De te a hatásáról kérdezel. Ezt könnyebb leírni:
attól a pillanattól kezdve mindig boldog voltam - és vagyok.
A boldogság, amely megbénított, nem hagyott el azután sem,
amikor testi működésem normalizálódott. Ez a belső boldog-
ság megmaradt, de még mindig nem tudom, mi az."
A különös állapotból Pápádzsí két nap után tért vissza a
hétköznapi tudatosságba, és édesanyjának sikerült meggyőz-
nie őt arról, hogy választott istensége, Krisna jött el hozzá,
melynek hatására a fiú hatalmas szeretetet kezdett érezni az
egyik legnépszerűbb hindu istenség iránt. Felmerülhet a
kérdés, hogy miért lett az Úr Krisna odaadó követője az Ön-
való (szanszkrit kifejezéssel Atman), az Abszolút Valóság e
mély megtapasztalása után. Pápádzsí így magyarázza ezt:
„Már mondtam, hogy nem tapasztalás volt, hiszen nem
volt jelen tapasztaló. Ami pedig az Önvaló megtapasztalását
illeti, abban az időben azt sem tudtam, mit jelent az »Ön-
való« szó.
Anyám Krisna követője volt, indiai emberek millióihoz
hasonlóan. A Krisna-bhakti történeteit és hagyományait
anyámtól szívtam magamba, míg végül életem részévé nem
váltak. Szerelmes lettem Krisna formájába, mert számomra
Krisna gyönyörű személy volt."
Pápádzsí ekkortól kezdve rengeteg különleges látomás-
ban és tapasztalásban részesült (mint később látni fogjuk,
egyik látomása Krisna iránti vonzódását is részben megma-
gyarázza), és rendkívüli módon érdekelték a szentnek tartott
dolgok. Egy alkalommal például, tizenegy éves korában, szá-
dhuk egy csoportja haladt el a házuk előtt. Azonnal vonzó-
dást. érzett irántuk, és megpróbált csatlakozni hozzájuk.
- A szüleim meghaltak - mondta nekik. - Nem viselnétek
gondomat?
Ők beleegyeztek, és elvándoroltak egy helyre, mintegy húsz
kilométerre a várostól. Szülei természetesen néhány napig
kétségbeesetten keresték, mígnem egy szóbeszédtől vezettetve
nyomára nem akadtak táborhelyükön. Apja kiabált, miután
végül rátalált, de a fiú egy csepp bűnbánatot sem érzett ka-
landja miatt. Egyáltalán nem méltányolta az aggodalmat,
amelyet szülei tanúsítottak. Sőt, azt mondta apjának:
- Miért kerestetek fel engem ahelyett, hogy Istennel hagy-
tatok volna?
Gyermekévei során a gyerekek általában azáltal élik ki a
fantáziájukat, hogy katonásdit játszanak, vagy úgy viselked-
nek, mintha híres emberek vagy sportolók lennének. Pápádzsí
ezzel szemben a szádhukat utánozta.
Következő fontos spirituális kalandja tizenhárom éves
korában történt. Akkor kezdődött, amikor meglátta a Buddha
képét a történelemkönyvében. A híres kép Buddhát életének
abban az időszakában ábrázolta, amikor mindössze napi egy
rizsszemen élt. Az aszkéta arca gyönyörű volt, de teste csont-
vázszerű lett, csonttá és bőrré soványodott. Pápádzsí azonnal
hatalmas vonzódást kezdett érezni iránta, és úgy határozott,
hogy utánozni fogja őt. Először megelégedett azzal, hogy ke-
resztbe tett lábakkal ült egy fa alatt, később azonban már
külsőleg is hasonlítani akart az ideálhoz. Ennivalóját a kóbor
kutyáknak adta, és végül annyira lefogyott, hogy a csontjai is
kiálltak, csakúgy, mint a Buddháéi. Ez nagyon boldoggá tette,
és büszke volt új állapotára, amit csak tetézett, hogy az osz-
tálytársai „a Buddhának" csúfolták soványsága miatt. Termé-
szetesen a szülei nagyon megijedtek, és különféle orvosokhoz
vitték őt, akik persze nem találtak semmilyen betegséget.
A könyvből azt is megtudta, hogy a Buddha narancsszínű ru-
hát hordott, és koldulással szerezte élelmét. A fiatal Pápádzsí
a még teljesebb hasonlóság érdekében anyja egyik száríját
narancsszínűre festette, és eljárt koldulni. A következő fázis
akkor jött el, amikor megtudta, hogy a Felébredett szentbeszé-
deket tartott. Ebben is megpróbált méltó utód lenni. Számos
prédikációt tartott, de az egyik alkalommal egy szomszéd fel-
ismerte őt, és jelentette anyjának, kit látott a városka főterén
szónokolni. Ez a hiányzó szári rejtélyét is megoldotta, és hir-
telen véget vetett Pápádzsí életének ezen időszakának.
Pápádzsí édesanyja nem haragudott rá különféle csínyte-
vései miatt, képes volt meglátni a dolgok humoros oldalát.
Mint már szó esett róla, anyja odaadó Krisna-bhakta volt. Azt
is meg kell említeni azonban, hogy gurujának a védánta egyik
jól ismert tanítóját tartotta, aki számos védántikus művet is-
mert, s ezekről nagy hitelességgel tudott értekezni. Legin-
kább a Vicsár Szágart kedvelte, a hindi szent, Niszcsaldász
munkáját. Ennek hosszú részeit tudta fejből idézni. Sri Ra-
mana Maharsi (Pápádzsí későbbi mestere) szintén kedvelte
ezt a művet, sőt annak egy rövidített tamil fordítását is elké-
szítette Vicsára Mani Málá címmel.
Pápádzsí nagyon komolyan érdeklődött a nyelvek iránt,
és anyanyelve, a pandzsábi mellett urdúul és perzsául is meg-
tanult, később pedig további nyelveket sajátított el (tudott
még hindiül, angolul, gudzsarátiul, kannadául, maráthíul
stb.). S hogy mindezeket a nyelveket nem alapfokon beszél-
te, arra bizonyíték, hogy urdú nyelvű verseivel díjat nyert az
iskolában, s naplóit is több nyelven írta.
Spirituális érdeklődése ellenére nagyon szerette a külön-
böző sportokat, és különösen birkózásban jeleskedett. A kri-
ketthez is szenvedélyes viszony fűzte, de az iskolai csapatban
volt focikapus is, és fiatal korában rendszeresen súlyzózott.
Az iskola után kiházasították, majd kereskedelmi képvi-
selő lett. Házasságának körülményeiről egy későbbi látomá-
sában érdekes részleteket tudott meg.
„Korábban említettem, hogy anyám késztetésére lettem
Krisna követője. Ráébredésem után felismertem, hogy anyám
csupán eszköz volt ehhez, mivel a Krisna iránt érzett szenve-
dély gyökerét vissza tudtam vezetni korábbi életemre, amely-
ben dél-indiai jógi voltam. Amikor ez a tudás feltárult előttem,
jelen életem sok mintájára magyarázatot találtam. Legutóbbi
életemben nagy Krisna-bhakta voltam, akit saját tanítványai
vettek körül. Ok egy templomot is emeltek az istenségnek,
amelybe annak nagyméretű, fehér szobra került. Abban a bi-
zonyos életben gyakran elértem a nirvikalpa szamádhit, de
az Önvalóra ébrednem nem sikerült. Ennek egyik akadálya
az volt, hogy még testi vágyat éreztem az egyik ásramban
dolgozó nő iránt. Ő alacsony kasztból származott, és alkalmi
munkákat végzett az ásramban. Sohasem kezdtem ki vele, és
próbáltam uralkodni a vágyamon, de az nem hagyott el tel-
jesen. Amikor H. V. L. Púndzsaként újraszülettem, végül ez-
zel az asszonnyal kötöttem házasságot. Ez az egy vászana elég
volt ahhoz, hogy új születést idézzen elő, amelyben el kellett
vennem őt feleségül, és családot kellett alapítanunk. Ilyen a
karma hatása."
Munkájánál fogva Pápádzsí rengeteget utazhatott. Vidjá-
vatítól három gyermeke született, közülük az egyik (egy kis-
lány) hároméves korában meghalt.
Pápádzsí - a neves bengáli jógihoz, Sri Aurobindo Ghós-
hoz és a tamil költőhöz, Szubramanja Báradihoz hasonlóan -
bekapcsolódott az angol gyarmatosítás elleni felszabadító
mozgalomba. „Az ezt követő években a hazafias politika irán-
ti érdeklődésem időlegesen a Krisna irántiéval vetekedett"
- emlékezett vissza. Indiában természetesen nemcsak Gandhi
erőszakmentes felfogásának voltak hívei, hanem voltak, akik
úgy vélték, hogy az elnyomók békés eszközök hatására nem
fogják elhagyni a megszállt országot. Egy békés demonstrá-
lókkal szemben elkövetett 1919-es brit tömegmészárlás Pan-
dzsábban, Pápádzsí szülőhelyén rengeteg hívet szerzett a már
amúgy is erősen szervezkedő földalatti mozgalomnak. Pápá-
dzsí így indokolta ezt:
„Ha valaki betör a házunkba, és annyira átveszi az ural-
mat, hogy nekünk engedelmeskednünk kell a parancsainak,
akkor mit kell tennünk? A gandhiánus válasz az lenne: »Ud-
variasan távozásra szólítjuk fel őket, és ha nem hallgatnak
ránk, akkor nem engedelmeskedünk az utasításaiknak.« Én
úgy véltem, hogy ez a megközelítés gyávaság. Az én tapasz-
talataim azt mutatták, hogy a betolakodók nem hallgatnak az
udvarias felszólításokra. Én annak voltam inkább a híve tehát,
hogy felkapjak egy botot, és elzavarjam őket erőszakkal."2
Amikor később megkérdezték tőle, hogy Krisna-bhak-
taként hogyan választhatta az erőszak útját fiatal korában,
ő így felelt erre:
„Azért harcolok, mert Krisna követője vagyok. Maga
Krisna is kiváló harcos volt, és azt mondta hívének, Ardzsu-
nának, hogy neki is harcolnia kell azért, ami igazság szerint
az övé. A Mahábháratában találhatjuk azt a részt, amelyben a
háborúra összegyűlt seregek előtt Ardzsuna ki jelenti Krisná-
nak, hogy nem akar részt venni a küzdelemben, mivel az el-
lenséges seregben ott vannak rokonai és korábbi tanítói. Kris-
na azonban harcra szólította fel őt. Lényegében azt mondta
neki: »A veled szemben állók gonosz emberek, akiknek halál-
lal kell lakolniuk tetteikért. A te munkád, a te kötelességed,
hogy leszámolj velük, ne futamodj meg hát!« Mit tettek ezek
az emberek, ami olyan rossz volt? Becstelen eszközökkel el-
foglalták Ardzsuna királyságát. A britek elfoglalták az orszá-
gomat, miért ne kellene hát harcolnom a visszaszerzéséért?
Ardzsuna azonban még mindig nem tudta rávenni magát
a gyilkolásra, Krisna így szólt ezért hozzá: »Nem te ölöd meg
ezeket az embereket, hanem Én. Én határoztam úgy, hogy
meg kell lakolniuk tettükért. Add át az elmédet Nekem. Te
csupán eszköz vagy a kezemben. Menj, és pusztítsd el az el-
lenségeidet. Én gondodat viselem majd, és amikor a harcnak
vége, visszakapod a királyságodat.«
Ardzsuna az országa javáért harcolt. Azért, hogy újra
megszilárdítsa a békét hazájában. Rámnak szintén háborút
kellett indítania, amikor elrabolták Tőle feleségét. Ilyen kö-

2
Később Pápádzsí találkozott magával Gandhival, erről a későbbiekben
még szót ejtünk.
rülmények között nem igazságtalanság az emberélet kioltása.
Igazságtalan dolog ártatlan embereket megölni, de ha meg-
fosztottak a földedtől és a szabadságodtól, akkor kötelességed
harcolni, hogy visszaszerezd azokat. Jobb meghalni, mint
rabszolgaként élni.
Szép dolog békében és harmóniában élni, de a világ nem
ilyen. Időnként harcolnod kell, hogy igazságot és békét hozz
a világnak."
Pápádzsí tisztában volt vele, hogy az angolok igen szerve-
zettek, és hogy a közvetlen fizikai támadás a legkisebb zavart
sem okozná hatalmi struktúrájukban. Ehelyett azt határozta
el, hogy jógikus képességekre (sziddhikre) tesz szert, amit
azután majd bevet ellenük. Fel kellett ismernie azonban,
hogy ezek elnyerésére évek kitartó munkájára van szükség.
A forradalmi mozgalmat a britek megpróbálták kegyetle-
nül elfojtani. Ezek után Pápádzsíék másféle taktika mellett
döntöttek:
„A második világháború közeledett, és a brit kormány in-
diai katonákat sorozott be hadseregébe. Úgy határoztunk,
hogy beszivárgunk oda, taktikát, stratégiát és hadviselést ta-
nulunk, majd amikor eljön az ideje, puccsot szervezünk,
vagy egyszerűen ellenük fordítjuk fegyvereinket. Néhányan
közülünk azt gondolták, hogy miután kitanulták a háborús-
kodás művészetét, dezertálnak, és csatlakoznak az indiai
nemzeti hadsereghez, mely a japánok mellett harcolt az an-
golokkal szemben. Jelentkeztem az Indiai Katonai Akadé-
mia hivatalnokképző kurzusára, s azonnal felvettek."
Hamar fel kellett fedezniük azonban, hogy terveik a gya-
korlatban nem keresztülvihetők. Túl kevesen voltak ahhoz,
hogy hatásos magot formáljanak egy puccshoz, és a hadsereg
merev, hierarchikus felépítése gyakorlatilag lehetetlenné tette
bármiféle felforgató tevékenység szervezését. Pápádzsí forra-
dalom iránti érdeklődése megcsappant, amikor a kijózanító
valósággal szembesült.
 Katonaként sem csökkent viszont Krisna iránti szeretete,
de más formát kellett adnia neki. Az alábbi, Pápádzsí mun-
dérban töltött éveiből származó történet nagyon hasonlít a
modern India egyik legnagyobb szentje, Rámakrisna Parama-
hansza életének egyik epizódjára:
„A hadseregben töltött élet azt jelentette, hogy egy külső
normalitást és katonai józanságot kellett magamra öltenem.
Egy hindu Isten iránti szeretet nyílt kimutatása olyan rosszal-
lást váltott volna ki, ami veszélyeztette volna a karrieremet.
Ennek hatására kettős életet éltem. Nappal - rezzenéstelen
arccal - játszottam a hivatalnok-száhibot, éjszaka pedig zárt aj-
tók mögött Krisna-gópívá változtattam magam. Rendszerint
elbocsátottam tisztiszolgámat, meghagyva neki, hogy még a
szokásos reggel öt órai teával se háborgasson. Ezáltal az egész
éjszakát szeretett Krisnámmal tölthettem. Nem elégített ki az,
hogy nevének dzsapáját végeztem, vagy egy élettelen képet
vagy szobrot imádtam; azt akartam, hogy maga Krisna jelen-
jen meg előttem, ahogy azt fiatal koromban tette oly gyakran,
s ily módon közvetlenül nyilváníthassam ki neki szeretetemet.
Rádhának álcáztam magam, Krisna hitvesének, mert úgy
gondoltam, ha minden módon utánozom őt, akkor Krisna
megjelenik előttem. Száriba öltöztem, karkötőkkel és egyéb
női ékszerekkel ékesítettem fel magam, sőt még az arcomat
is kifestettem. Abba a bhávába kerültem, hogy valóban én
voltam Rádhá, aki eleped isteni szeretőjéért. A módszer be-
vált. Krisna rendszeresen megjelent, s én kiöntöttem neki
szívemet. Reggelenként, Krisna megjelenése után arcom az
isteni szeretettől ragyogott. Egyik felettesem ezt italossággal
tévesztette össze, és a csaposnak kiadta a rendeletet, mely sze-
rint nem kaphatok többet napi három kupicánál. A csapos,
helyesen, azt felelte neki, hogy sohasem iszom, de ő nem hit-
te el ezt. Egyszerűen el sem tudta képzelni, hogyan tűnhet
valaki ilyen sugárzóan boldognak anélkül, hogy bármiféle al-
koholt vett volna magához.
 Hazafias ambícióim megcsappantak, majd eltűntek rövid
hadseregbeli tartózkodásom alatt, ám ezzel ellentétben Krisna
iránti szenvedélyem olyan fokot ért el, hogy alig tudtam más-
ra gondolni. A hadsereg nem volt megfelelő hely egy bhaktá-
nak, aki csupán Krisna iránt érzett megszállottságának adná
át magát, így hát lemondtam megbízatásomról. Ezt bajos volt
megtenni a háború ideje alatt, de egy együtt érző hivatalnok-
parancsnok közreműködésével, akinek ecseteltem nehéz hely-
zetemet, sikerült megszabadulnom katonai kötelességeim
alól."
Hazatérése után apja haragja fogadta, hiszen ígéretes kar-
riert hagyott ott - világi szempontból nézve a semmiért. Egy
ideig munkanélküli volt, és egyetlen vágya az volt, hogy
Krisna állandóan jelen legyen számára. Úgy érezte, ehhez
egy mester segítségére van szükség.
„Ezzel a kritériummal elmémben utazgatni kezdtem In-
diában, s eljutottam az ország szinte minden híres ásramjába
és gurujához. Olyan jól ismert emberekhez látogattam el,
mint Szvámí Sivánanda, Tapóvan Szvámí, Ananda Mají Má,
Szvámí Rámdász, kettő a Sankarácsárják közül, és egy sereg
kevésbé ismert spirituális személyt is felkerestem. Mindenhol
megálltam, és ugyanazt a kérdést tettem fel: »Láttad Istent?
Képes vagy megmutatni Őt nekem?« Mindegyikük hasonló-
képpen válaszolt. Megpróbáltak adni nekem egy mantrát
vagy rávenni arra, hogy meditáljak. Mindannyiuk azt bi-
zonygatta, hogy Istent nem lehet úgy felmutatni, mint egy
nyulat a bűvész kalapjából, s ha látni akarom Ót, akkor évek
fáradhatatlan szádhanájának kell alávetnem magam.
Én hallani sem akartam erről. Ezeknek a szvámíknak és
guruknak a következőket mondtam: »Azt kérdezem, meg tu-
dod-e mutatni Istent. Ha igen, s ha ezt most azonnal képes
vagy megtenni, mondd meg! Ha ennek ára van, tudasd velem.
Bármi legyen is az, én megfizetem. Az ellenben nem érdekel,
hogy évekig itt üljek mantrákat kántálva. Most akarom látni
Istent! Ha nem tudod megmutatni nekem Őt azonnal, akkor
keresek valaki mást, olyat, aki képes erre.« Minthogy azok
közül az emberek közül, akikkel találkoztam, egyik sem állí-
totta, hogy meg tudja mutatni Istent, végül kiábrándultan és
csüggedten visszatértem apám házába.
Nem sokkal visszaérkezésem után [1944-ben] egy szádhu
jelent meg az ajtónkban ételt kérve. Behívtam, megkínáltam,
és feltettem neki azt a kérdést, amely leginkább foglalkoztat-
ta az elmémet:
- Meg tudod mutatni nekem Istent? S ha nem, ismersz
valakit, aki képes erre?
Legnagyobb meglepetésemre bíztató választ kaptam:
- Igen, ismerek valakit, aki meg tudja neked mutatni
Istent. Ha felkeresed őt, minden dolgod rendbe jön. A neve:
Ramana Maharsi.
Minthogy nem hallottam még róla, megkérdeztem, hol él.
- A Sri Ramanásramamban, Tiruvannámalaiban - hang-
zott a válasz.
Ám én e helyről sem tudtam semmit, így további részle-
tekről érdeklődtem.
- Szállj vonatra, s utazz Madrászba! Ha odaértél, keresd az
Egmore állomást, onnan Viluppuramig kell eljutnod, majd át
kell szállnod a Tiruvannámalaiba tartó szerelvényre."
Pápádzsí a különös szádhu tanácsát követve el is utazott
Dél-Indiába. Később így számolt be az ott történtekről:
„Amint megérkeztünk az ásramhoz, leugrottam a szekér-
ről, elhelyeztem poggyászomat a férfiak szálláshelyén, majd
elindultam megnézni azt az embert, aki meg tudja mutatni
nekem Istent. Bekukucskáltam az ablakon, és akit láttam
- egy pamlagon ült nem más volt, mint aki Pandzsábban
ellátogatott hozzám. Ez felettébb kiábrándított.
»Ez az ember egy csaló - gondoltam magamban. - Megje-
lenik nálam Pandzsábban, és azt tanácsolja, utazzak Tiruvan-
námalaiba, majd felpattan a vonatra, hogy előttem ideérjen.«
Annyira bosszús lettem rá, hogy úgy döntöttem, be sem me-
gyek a terembe, ahol ült. Magamban már azoknak a csalóknak
a hosszú listájához könyveltem, akikkel az első indiai zarán-
doklatom során találkoztam, sarkon fordultam, és elindultam
a csomagjaimért. Éppen arra készültem, hogy ugyanazzal a
szekérrel távozok, amely az ásramba hozott, amikor az egyik
bentlakó megszólított:
- Nem északról jöttél? Észak-indiainak tűnsz.
Később megtudtam, hogy a férfit Framdzsínak hívták,
s hogy egy madrászi filmszínház tulajdonosa volt.
- Igen, az vagyok - válaszoltam.
- Nem most érkeztél? - kérdezte, látva, hogy távozni ké-
szülök. - Nem töltesz itt legalább néhány napot?
Elmeséltem neki annak történetét, ahogy Tiruvannáma-
laiba kerültem, s ekképpen zártam mondanivalómat:
- Ez az ember körbeutazta az országot önmagát reklámoz-
va. Látni sem akarom. Azért jöttem ide, mert azt állította, él
itt valaki, aki meg tudja mutatni nekem Istent. Ha valóban
képes erre, miért nem tette meg pandzsábi otthonomban,
amikor felkeresett? Miért tétette meg velem ezt az utat? Nem
érdekel egy ilyen ember!
- Nem, nem - felelte Framdzsí -, tévedsz. Ő ki sem moz-
dult a városból az utóbbi negyvennyolc évben. A helyzet az,
hogy vagy összetéveszted valakivel, vagy valamilyen módon,
erői segítségével, megjelent pandzsábi házadban, miközben
fizikai teste továbbra is itt volt. Egyszer járt itt egy amerikai
lány, ő is hasonló történetet mesélt. Ilyen dolgok megesnek
időnként. Biztos vagy benne, hogy nem tévedsz?
- Nem - válaszoltam teljesen biztosan önmagamban -,
felismerem őt. Nem tévesztettem össze senkivel.
- Ebben az esetben, kérlek, maradj. Bemutatlak az igaz-
gatónak, ő majd biztosít neked szállást.
Csak azért hallgattam rá, mert a dolog felkeltette a kíván-
csiságom. Valami különös történt, s én szerettem volna meg-
tudni, mi volt az. A Maharsit négyszemközt szándékoztam
szembesíteni a történettel, s magyarázatot akartam kérni kü-
lönös viselkedésére.
Hamarosan kiderült azonban, hogy sohasem adott magán-
találkákat, ehelyett hát úgy döntöttem, hogy akkor keresem
fel, amikor a nagyterem, amelyben a látogatókat fogadta, vi-
szonylag üres.
Az ásramban ebédeltem. Az étkezés befejeztével a Maharsi
a kísérőjével visszatért szobájába. Senki sem követte. Nem
tudtam, hogy a hallgatólagos szabály az volt, hogy a látogatók
11.30 és 14.30 között nem zavarták. Az igazgató úgy határo-
zott, hogy a Maharsinak szüksége van néhány óra pihenésre
ebéd után, ám minthogy a Maharsi nem egyezett volna bele
olyan szabályba, amely megakadályozná az embereket abban,
hogy felkeressék őt, kompromisszum született. Az ajtók nyit-
va maradtak, ám a látogatóknak és a követőknek nyomatéko-
sították, hogy ezen idő alatt nem kívánatos zavarni őt. Én,
mit sem tudva erről, követtem őt szobájába, s azt gondoltam,
hogy ez a legmegfelelőbb idő a magánbeszélgetésre.
A Maharsi segítője - akit Krisnaszvámínak neveztek -
megpróbált eltéríteni tervemtől.
- Ne most - mondta. - Jöjjön vissza 2.30-kor!
A Maharsi meghallotta ezt, és meghagyta Krisnaszvámí-
nak, hogy bemehetek. Támadólag közelítettem:
- Ugyanaz az ember vagy, aki meglátogatott engem Pan-
dzsábban?
A Maharsi hallgatott. Újra próbálkoztam:
- Te jöttél el hozzám, és mondtad azt, hogy jöjjek ide? Te
küldtél ide engem?
Ő most sem fűzött ehhez megjegyzést. Minthogy nem
volt hajlandó válaszolni ezekre a kérdésekre, rátértem láto-
gatásom fő céljára.
- Láttad Istent? - kérdeztem. - S ha igen, meg tudod lát-
tatni velem is? Minden árat megfizetek, életemet is oda-
adom, ám a te részed az alkuban az, hogy meg kell nekem
mutatnod Istent!
- N e m - válaszolta -, nem tudom megmutatni neked Is-
tent, s nem tudlak képessé tenni arra, hogy meglásd Őt, hiszen
Isten nem egy tárgy, ami meglátható. Isten az alany. Ő a látó.
Ne foglalkozz olyan dolgokkal, amelyek láthatóak! Azt találd
meg, ki a látó!
Majd hozzátette:
- Egyedül te vagy Isten.
Ezt úgy tette, mintha megdorgálna azért, hogy egy olyan
Istent keresek, aki rajtam kívül található.
Szavai nem tettek rám mély benyomást. Úgy tűnt, mint-
ha csak eggyel több kifogást adhatnék ahhoz a hosszú listá-
hoz, amelyet az ország szvámíjaitól hallottam. Azt ígérte,
megmutatja nekem Istent, s most mégis azt állítja, hogy nem
csak ő, de senki más sem képes erre. Minden további gon-
dolkodás nélkül elutasítottam volna őt is és szavait is, ha
nem következett volna egy megtapasztalás rögtön azután,
hogy azt kérte, találjam meg, ki az az »én«, aki látni akarja
Istent.
Miután befejezte mondandóját, rám tekintett, s ahogy a
szemembe nézett, egész testem rázkódni és remegni kezdett.
Egy idegi energiavíllanás száguldott végig rajtam. Idegvégző-
déseim úgy érezték magukat, mintha táncra perdültek volna,
s a hajam égnek állt. Bensőmben tudatossá váltam a spirituá-
lis Szívre. [...] Rendkívüli élmény volt, sohasem részesültem
ilyenben azelőtt. Nem valamifajta élményt kutatva érkeztem,
így hát teljesen megdöbbentett, ami történt."
A Sri Ramana Maharsival történő későbbi találkozásai so-
rán Pápádzsí számára fokozatosan világossá vált, mit kért tőle
Ramana, amikor így szólt: „Azt találd meg, ki a látó!" A Ma-
harsi az állandó jelenlétre, az ember igaz természetére (az
Önvalóra) irányította Pápádzsí figyelmét, a változó (noha
üdvösségteli) isteni látomások helyett. „Ezután erősen rám
nézett. Éreztem, hogy egész testemet és tudatomat a tisztaság
hullámai mossák át, csendes pillantása megtisztította őket.
Éreztem, hogy figyelmesen a Szívembe tekint, s lenyűgöző
pillantása alatt testem minden atomja megújult. Mintha új
testet teremtett volna számomra. Átváltozás volt ez - a régi
test meghalt, sejtről sejtre, és helyét egy új foglalta el. [...] De
magát a tapasztalást képtelen vagyok leírni. Tudtam, hogy
spirituális kutatásom végérvényesen befejeződött, de e tudás
forrása örökké elmondhatatlan marad."
Ezzel párhuzamosan Pápádzsí számára az is világossá vált,
hogy e felismerése szoros kapcsolatban állt gyermekkori él-
ményével:
„Volt valami [a Maharsiban], ami nagyon vonzott. Hama-
rosan tudatára ébredtem, hogy ez a »valami« nyolcéves korom-
ban történt tapasztalásomra hasonlít. [...] Amikor nyolcéves
voltam, nem voltam képes értékelni a tapasztalásomat. Csak
akkor tudtam megbecsülni, amikor később a Maharsi ezt elő-
segítette számomra. Amikor előtte ültem, végül megértettem,
hogy e korai élmény, mely minden erőfeszítés nélkül jött el
hozzám, olyan drágakő, melynek értékéről fogalmam sem
volt azelőtt."
Pápádzsít élete végéig mély hála töltötte el a Maharsi iránt,
és mesterének tekintette őt. „Bár sok ember részesül időlege-
sen az Önvaló közvetlen megtapasztalásában, a teljes és folya-
matos felismerés határozottan ritka eset. Ezt saját tapasztalat-
ból mondom, úgy, hogy - szó szerint - milliókat láttam, akik
a szellemi út valamiféle ösvényét járták. [...] Ezek közül az
emberek közül csupán három 3 győzött meg arról, hogy
dnyání volt, s e három közül is csak a Maharsi volt az, aki a

3
Pápádzsí itt egy Krisnagiri közelében élő avadhútára és egy bagdadi
muszlim misztikusra utal. Később még találkozott néhány olyan em-
berrel, akiket szintén tökéletesen megvilágosodottnak tartott (például
Niszargadatta Maharádzsot).
nap huszonnégy órájában rendelkezésére állt mindenkinek,
aki látni szerette volna őt. A krisnagiri szádhu az erdejébe
rejtőzött, a muszlim pír pedig bezárta magát a szobájába, és
elküldte az őt felkereső látogatókat, amikor nálam tartózko-
dott Madrászban. Hármójuk közül egyedül a Maharsit volt
könnyű megtalálni és megközelíteni, Saját korai látogatásaim
ís alátámasztják ezt. Csendben is maradhatott volna az első
két ebéd utáni látogatásom alkalmával, és hagyhatta volna,
hogy a segítője elküldjön. Ám ehelyett ő, megérezve, hogy
problémám sürgős, megengedte, hogy belépjek, és beszéljek
az engem zavaró dolgokról. Soha senkit sem utasítottak el
nála azzal, hogy az illető éretlen vagy alkalmatlan. A látoga-
tók és a követők olyan hosszú ideig ülhettek a jelenlétében,
ameddig csak akartak, annyi áldást olvasztva magukba,
amennyire képesek voltak. A Maharsi egyedül a dnyánája ál-
tal lett szellemi óriás, s azzal, hogy folyamatosan mindenki-
nek a rendelkezésére állott, nagysága még sugárzóbb fényes-
séggel ragyogott."
Pápádzsí 1947-ben Gandhival ís többször találkozott, és
e találkozásai során felismerte, hogy a Mahátma sem egy volt
a számos „szent" közül, akiket felkeresett. így emlékezett
vissza személyére:
„Nagy szent volt. Ezt már a testérői is meg tudtam állapí-
tani, nem volt szükséges a szemébe néznem. 4 Az övé volt a
legszattvikusabb test, amit valaha láttam. Rézszínű volt, és
egy finom szinten Brahman fényétől sugárzott. [...] Az egyet-
len övéhez foghatóan gyönyörű test a Maharsié volt. Mind-
kettőjük teste ragyogott.
Egy ízben Gandhival üldögéltem, amikor a »Rám, Rám«
hangját hallottam felőle. Ajkai azonban nem mozogtak, pró-
báltam hát megfigyelni, honnan ered a hang. Ahogy a forrá-

4
Gandhi szövés közben általában a rokkáját nézte, és kerülte a szem-
kontaktust.
sára összpontosítottam, felismertem, hogy a testéből ered.
A hang a bőre pórusaiból áradt ki. Nem volt szükséges már
ismételgetnie többé. Szakadatlanul zengett bensőjében, és
áradt kifelé a bőrén keresztül."
Pápádzsí a mesterével való meghatározó élményű találko-
zását követően néhány évig Dél-Indiában, a Maharsi közelé-
ben maradt, a történelem eseményei - és mestere közbenjá-
rása - hatására azonban élete új fordulatot vett.
„1947-ben az angol kormány, a muzulmánok nyomása
alatt, úgy döntött, hogy India a függetlenség után szétválik.
Úgy határoztak, hogy azon a területen, amelyen a muszlim
többség élt, az új Pakisztán állam születik majd meg, míg a
megmaradt részek alkotják az új, független Indiát. Észak-
nyugaton a határt élesen északi-déli irányban húzták meg,
amely Láhórtól keletre került. Ez azt jelentette, hogy csalá-
dom Pakisztánban találta volna magát a függetlenség kikiál-
tása után, amely a tervek szerint augusztusra esett. A függet-
lenséget megelőző hónapokban számos muzulmán vándorolt
a még megszületésre váró országba, Pakisztánba. Ezzel egy
időben az olyan hinduk, akik a leendő iszlám állam terüle-
tén éltek, Indiába költöztek. Az érzelmi hullámok mindkét
közösségben magasra csaptak. A Pakisztánt elhagyni próbáló
hindukat megtámadták, kifosztották, sőt meg is ölték a mu-
zulmánok, míg az Indiából távozó muszlimokkal ugyanez
történt. Az erőszak olyan méreteket öltött, hogy India felé
tartó vonatokat térítettek el, és azok minden hindu utasát
gépfegyverrel lemészárolták, míg a másik oldalon a hinduk
a menekülő muzulmánok vonatait támadták meg, és legyil-
koltak mindenkit. Én minderről semmit sem tudtam, mert
sohasem törődtem újságolvasással vagy rádióhallgatással.
1947 júliusában, egy hónappal a függetlenség kikiáltása
előtt Dévarádzsa Mudaliár odajött hozzám, és megkérdezte,
Pandzsáb melyik részéről származom. Amikor azt válaszoltam,
hogy egy Láhórtól 125 kilométerre nyugatra fekvő városból
jövök, felvilágosított az ország közelgő feldarabolásáról, nyo-
matékosítva, hogy családom és szüló'i házam Pakisztánban
fog maradni.
- Hol tartózkodnak családod tagjai jelen pillanatban? -
kérdezte.
- Ha jól tudom - kezdtem, mivel akkoriban nem nagyon
érintkeztem velük -, még a szülővárosomban. Egyikük sem
él olyan helyen, amely később Indiában lesz.
- Akkor miért nem indulsz és hozod át őket? Helyzetük
egyáltalán nem biztonságos.
Ezután beszámolt a vérengzésekről, és kitartott amellett,
hogy kötelességem gondoskodni a családomról, tehát mene-
kítsem őket biztonságos helyre. Sőt, azt javasolta, hozzam el
őket Tiruvannámalaiba.
- N e m megyek - válaszoltam. - Nem tudom elhagyni a
Maharsi társaságát.
Ez nem kifogás volt, hanem, úgy éreztem, szó szerinti igaz-
ság. A Maharsival való kapcsolatom olyan szakaszba érkezett,
olyan szeretetet éreztem iránta, hogy le sem tudtam venni
róla a szemem, s nem voltam képes még elképzelni sem, hogy
határozatlan időre az ország másik végébe távozzak.
Ugyanezen a napon, amint elkísértük őt az esti sétájára,
Dévarádzsa Mudaliár e szavakkal fordult hozzá:
- Úgy tűnik, Púndzsa családja Nyugat-Pandzsábban re-
kedt, s ő nem akar odamenni. Úgy látszik, nem érdekli, hogy
kimenekítse őket onnan. A függetlenség egy hónapon belül
beköszönt. Ha most nem indul el, talán már késő lesz.
A Maharsi egyetértett vele abban, hogy a családomnál
a helyem. A következőket mondta:
- Nagy lesz a felfordulás ott, ahonnan származol. Miért
nem indulsz azonnal? Miért nem menekíted ki a családodat?
Noha ez felszólításként hangzott, én még mindig haboz-
tam. Amióta megmutatta nekem, ki vagyok én, nagy szeretet
és ragaszkodás ébredt bennem iránta. Őszintén azt éreztem,
hogy nincs egyéb kapcsolatom a világban, csak ami hozzá
fűz. »Olyan nagy a hálám iránta, aki megszabadított a félel-
meimtől, megmutatta nekem a fényt, és eloszlatta az elmém-
ből a sötétséget! Nem lehet többé kapcsolatom mással, csupán
vele« - ez volt az álláspontom. Megpróbáltam elmagyarázni
neki:
- Régi életem pusztán álom volt - mondtam. - Azt álmod-
tam, hogy feleségem van, és családom. Amikor a Maharsival
találkoztam, a Maharsi véget vetett az álmomnak. Nincs töb-
bé családom, csak a Maharsi van nekem.
A Maharsi visszavágott:
- Ha tisztában vagy azzal, hogy a családod álombéli, akkor
mit változtat a dolgokon az, hogy abban az álomban maradsz,
és eleget teszel a kötelességednek? Miért tartasz a távozástól,
ha az álom csupán?
Ezután felfedtem vonakodásom fő okát:
- Túlságosan ragaszkodom a Maharsi fizikai formájához.
Nem tudom itt hagyni, Annyira szeretem, hogy nem vagyok
képes levenni róla a szemem. Hogyan távozhatnék hát?
- Én veled vagyok, bárhol is légy - hangzott válasza.
Ahogy velem beszélt, láthattam, hogy elhatározta: jobb,
ha indulok. Utolsó kijelentése valójában áldás volt küszöbön-
álló utazásomra és általánosságban egész jövendő életemre.
Azonnal megértettem megjegyzésének mély jelentését. Az
»Én«, mely Mesterem valódi természete volt, önnön belső va-
lóságom is volt egyben. Hogyan is lehetnék valaha távol ettől
az »Éntől«? Az saját Önvalóm, s mind a Mesterem, mind én
tudtuk, hogy semmi egyéb nem létezik.
Elfogadtam a döntését. Leborultam előtte, és először és
utoljára életem folyamán megérintettem lábát tiszteletem,
szeretetem és nagyrabecsülésem jeleként. Általában nem en-
gedte ezt meg senkinek, de e különleges alkalommal nem
emelt kifogást. Mielőtt felálltam volna, összegyűjtöttem némi
port a lábai alól, és szent emlékeztetőként zsebre tettem. Áldá-
sát is kértem, mert valami azt súgta nekem, hogy elválásunk
végleges. Valamiképpen tudtam: nem látom viszont többé.
Elhagytam az ásramot, és Láhórba indultam. A hangulat
rendkívüli módon elmérgesedett már addigra, pontosan úgy,
ahogy azt az elmondások alapján vártam. Tajtékzó muzulmá-
nok rohangáltak kiáltozva: »Öljétek meg a hindukat! Le a
hindukkal!« Mások azt üvöltözték: »Ha Pakisztán ilyen köny-
nyedén a miénk lett, rohanjuk le Indiát is! Foglaljuk el kar-
dunk erejével!«
Bementem a vasútállomásra, és jegyet váltottam szülővá-
rosomba. Egy majdnem teljesen üres vagonban találtam he-
lyet, elhelyeztem a csomagjaimat, és a vágány mellett álló
leásbódéhoz indultam italért. Meglepett, hogy a vonat eny-
nyire kongott az ürességtől, megkérdeztem hát egy arra ha-
ladótól:
- Mi történik itt? Miért ilyen üres ez a vonat?
- A hinduk nem utaznak már - hangzott a felvilágosítás. -
Félnek vonatra szállni, mivel kisebbségben vannak itt.
Olyan sok utassal végeztek már, hogy senki sem akar vasúton
utazni.
Azokban az erőszaktól átitatott napokban a hinduk és a
muzulmánok külön vagonokban utaztak, hogy így védel-
mezzék egymást bármilyen gond esetén. A majdnem üres va-
gonok, amelyeket kiszemeltem, a hinduké voltak.
Menj, s ülj le a muszlimok közé! Ott semmi bántódás
nem fog érni - hallottam egy belső hangot, Mesterem hangját.
Látszólag kitűnő ötletnek tűnt, de kételkedtem abban,
hogy félre tudom vezetni muzulmán utastársaimat úgy, hogy
elhiggyék, egy vagyok közülük. Kimondottan máshogy öltöz-
tem, mint ők, s a kézfejemen jól láthatóan ott volt egy teto-
vált »Óm«. Olyan bráhmana hindu közösségből származom,
ahol úgy vélték, hogy minden muzulmán tisztátalan a marha-
hús fogyasztása miatt. Mindenkinek, aki be akart lépni há-
zunkba, először meg kellett mutatnia a kézfejét. A helybéli
hinduk kezén egy tetovált »Óm« volt látható, ellentétben a
muzulmánokkal. Az előbbiek beléphettek, az utóbbiak nem.
Hallgattam a hangra, és a muszlimok közé ültem. Senki
sem vonta kérdőre, mi jogon kerültem oda. Valahol a pusztán
a szerelvényt a muzulmánok feltartóztatták, és a hindu vago-
nok utasait gépfegyverrel lemészárolták. Velem senki sem
foglalkozott, pedig - legalábbis saját elképzelésem szerint -
tisztán látszott, hogy hindu vagyok.
Amikor elértem úti célomat, leszálltam a vonatról, és a
szüleim házához indultam. [...] A következő napon, felsze-
relkezve a fontos iratokkal, családom harmincnégy tagját, tu-
lajdonképpen az összes nőt, Nyugat-Pandzsábból Indiába
juttattam. Az a vonat, amelyre Láhórban szálltunk, az utol-
só volt, amely Indiába közlekedett a városból. Az ország szét-
szakadása után a vonatok többé nem szelték át a határt.

Srí Ramana Maharsi, Pápádzsí mestere

 A Maharsi elküldött engem Pandzsábba, hogy eleget tegyek
kötelességemnek. Ez jellemző volt rá, hiszen sohasem enged-
te meg a követőinek, hogy elhanyagolják a családi teendőiket.
»Én veled vagyok, bárhol is légy.« E szavakkal bocsátott
utamra, hogy végezzem el az elvégzendőt. Amikor először hal-
lottam ezt a kijelentést, csupán filozófiai jelentőségét mértem
fel. Az nem merült fel bennem, hogy fizikailag is gondosko-
dása és védelme alatt állok majd. Nyilvánvalóan mégis ez volt
a helyzet. Tudtomra adta, hová üljek a vonaton. Még több mint
húsz óra elteltével a vérontás után is észrevétlenül ültem egy
muzulmán vagonban annak ellenére, hogy füleim át vannak
lyukasztva, és kézfejemen „Óm"-tetoválás díszeleg. Mind-
kettő tipikus hindu ismertetőjegy. Egy olyan környezetben,
amelyben a legnagyobb anarchia uralkodott, családom népes
különítményének tudtam helyet biztosítani a legutolsó vo-
natra, amely valaha elhagyta Láhórt, hogy Indiába érkezzen,
és így sikerült kimenekítenem őket a veszélyből. A függet-
lenség kikiáltása után a határt átszelő síneket felszedték,
s magát a határt is lezárták."
Pápádzsí megérzése helyesnek bizonyult: nem látta többé
viszont mesterét. Családja kalandos kimenekítése után egyik
barátjához költöztek az észak-indiai Lakhnaú városába, és ide-
jének java részét lefoglalta az, hogy - a férfiak megérkezéséig
egyedüli kenyérkeresőként - biztosítsa a népes család meg-
élhetését. Itt értesült sajátos módon Ramana halálhíréről:
„1950. április 14-én, este 8 óra 47 perckor éppen Lakhnaú
egyik utcáján sétáltam, amikor rettenetes görcs állt a mell-
kasomba, s majdnem ledöntött a lábamról. Azt gondoltam,
hogy valamiféle szívinfarktust kaptam. Néhány másodperc-
cel később arra lettem figyelmes, hogy emberek egy nagy
meteorra mutatnak, mely átszelte az égboltot. Ez volt az a
hullócsillag, amelyet ezrek láttak szerte Indiában néhány pil-
lanattal a Maharsi halála után. Sokan mondták, hogy ösztö-
nösen megérezték: az égi jelenség a nagy bölcs halálát jelzi.
Ez akkor fel sem merült bennem, a halálhírről csak másnap
értesültem a rádió híreiből."
Később, amikor a család férfitagjai is megérkeztek, és nem
egyedül kellett már ellátnia a családfenntartói tisztet, elvállalt
egy bányafelügyelői állást délen, melyben az volt számára a
legvonzóbb, hogy a vadonban élhetett, és ideje nagy részét
egyedül tölthette. Sok éven át élt és dolgozott nyugalomban
a dél-indiai dzsungelekben.
Egy hindu apa kötelessége, hogy iskoláztassa gyermekeit,
és megfelelő házastársat keressen nekik. A hatvanas évek kö-
zepén Pápádzsí szabadságot vett ki a munkahelyéről, hogy
végére járjon gyermekei házasságának.
Családtagjai közül édesapja volt az, aki gurujának tekintet-
te (noha nem beszélt nyíltan erről, de naplójából és élete vége
felé tett kijelentéseiből erre fény derült), és édesanyja is rend-
kívüli véleménnyel volt róla, felesége azonban nem értette
meg őt, úgy érezte, férje haszontalan módon tölti az idejét,
így hát gyermekei házasságával Pápádzsí úgy érezte, családfői
kötelességeit letudta.
1966-ban nyugdíjba vonult, és így még több ideje jutott
az utazásra, de egyre több időt töltött a Gangesz-parti Hard-
wárban és Risíkésben (a jóga fővárosában) is. Itt egy különös,
a Buddháéhoz hasonló látomásban meglátta előző életeit:
„[...] amikor a Gangesz partján üldögéltem, rendkívüli lá-
tomásom volt önmagamról, arról, aki H. V. L. Púndzsa volt,
annak minden testet öltésében az idők folyamán. Láttam az
ént testről testre, formáról formára haladni. Keresztülvándo-
rolt növényeken, állatokon, madarakon, emberi testeken,
mindegyiken más-más helyen és időben. A sor hihetetlenül
hosszú volt. Ezer és ezer testet öltés, évmilliónyi időtartam je-
lent meg előttem. Saját testem tűnt fel a sorban utolsóként,
melyet rövidesen Sri Ramana Maharsi ragyogó alakja köve-
tett. Ezzel a látomás befejeződött. A Maharsi megjelenése vé-
get vetett a születések és újraszületések látszólag végtelen so-
 rának. Az életembe való belépése után az én, ami legvégül
Púndzsa formáját öltötte magára, nem inkarnálódhat többé.
A Maharsi egyetlen pillantásával megsemmisítette azt.
Miközben a vég nélküli testet öltések áramlását figyel-
tem, az idő haladtának normális sebességét is éreztem. Ezt
ugy is mondhatnám, hogy úgy érzékeltem, mintha évmilliók
leltek volna el. Amikor azonban hétköznapi tudatállapotom
visszatért, ráébredtem, hogy az egész látomás egy szempillan-
tás alatt lezajlott. Az ember egy teljes életnyi időt álmodhat,
ám amikor felébred, tudja, hogy az álomban eltelt idő nem
volt valós, hasonlóan ahhoz, akiről álmodott, s a világhoz,
amelyben e személy időzött. Ez mind azonnal felismerszik
az ébredés pillanatában. Amikor valaki az Önvalóra ébred,

Pápádzsí nyugdíjba vonulása évében

ugyanígy rögvest tisztában lesz azzal, hogy az idő, a világ és
az az élet, amelyet látszólagosan élt, egyaránt valótlanok.
E Gangesz partján átélt látomás igen elevenen megértette ve-
lem ezt az igazságot. Tudtam, hogy minden szanszárában töl-
tött életem valótlan volt, s hogy a Maharsi ébresztett fel ebből
a teljesen képzeletbeli lidércnyomásból azzal, hogy megmu-
tatta az Önvalót, ami valójában vagyok. Most, megszabadítva
a nevetséges szanszárától és az egyetlen realitás, az Önvaló
nézőpontjából beszélve, azt mondhatnám, hogy »soha semmi
sem jött létre, soha semmi sem történt; egyedül a változás és
forma nélküli Önvaló létezik«. Ez az én tapasztalatom, és
mindenkié, aki felismerte az Önvalót."
A hatvanas évektől kezdve Pápádzsí egyre több külföldi
követővel is találkozott, akik a megszabadulást keresve utaz-
tak Risíkésbe. Közéjük tartozott a fiatal belga Geneviève De-
coux, aki később Mírá 5 néven Pápádzsí második felesége és
negyedik gyermekének anyja lett.
Pápádzsí külföldre is egyre többet kezdett utazni, míg vé-
gül mind az öt földrészt bejárta. Akárcsak Indiában, idegenben
is nagy érdekló'déssel kereste fel a különböző hagyományok
spirituális tanítóinak társaságát. Némely tanító felszínessége
miatt nem egy alkalommal csalódnia kellett.
A nyolcvanas években Pápádzsí egészségi állapota foko-
zatosan romlani kezdett, nem engedve már meg számára a sok
utazgatást. Emiatt Lakhnaúban telepedett le. Itt keresték fel
egyre nagyobb számban az igazság után szomjazok, és itt is
hunyt el „kritikus légzőszervi elégtelenségben" 1997 szeptem-
berében. A ház, ahol élt, és az épület, ahol a szatszangokat
tartotta, nyitva áll a zarándokok számára.

5
Mírá, aki többször járt Magyarországon, azóta Gangára változtatta a
nevét.
 A tanítás

Ha egy mondatba akarnánk foglalni Sri H. V. L. Púndzsa út-

mutatását, akkor az talán a következő lehetne: „Ne gondol-
kozz, és ne tégy semmilyen erőfeszítést!" Pápádzsí tanítása
szerint egyedül az elme tevékenysége gátolja meg az igazság
felismerését, így hát amit tennünk kell: uralkodnunk kell az
elménken. Ez nem jelent mást, mint hogy felismerjük: nem
vagyunk azonosak a gondolatainkkal vagy a testünkkel. Ha
igy teszünk, elménk nem tud többé félrevezetni bennünket,
s nem hisszük azt az állandóan változó világról és énünkről,
hogy valódi, önálló létezéssel bírnak. Felismerve a világ és
énünk valótlanságát, feltárul az osztatlan és örök Egy, min-
den látszólagos létező alapja, így juthatunk el a végső kérdés-
re, a „Ki vagyok én?"-re adott válaszhoz - mely semmiképpen
sem egy szavakba önthető, fogalmi felelet. Ez a bölcsesség út-
ja, a dnyána márga. Pápádzsít megtapasztalása a kompromisz-
szumokat nem ismerő nemkettősséghez, a valóság duális ter-
mészetét (például Isten-világ, anyag-szellem stb.) elutasító
advaita védántához vezette, melynek tanítását az ő szavaival
igy jellemezhetnénk: „Csak az Igazság létezik, és te vagy Az!"
Pápádzsí - amint arra a saját élete is jó példával szolgál -
nem utasította el a többi utat, az Isten iránti szeretet és oda-
adás ösvénye, a bhakti márga pedig kifejezetten közel állt
a szívéhez, noha azt gondolta róla, hogy a nyugati keresők szá-
mára nem kifejezetten alkalmas, és nekik inkább a bölcsesség
útját tanácsolta.
Pápádzsí az 1940-es évektől kezdett tanítani, persze itt nem
formális oktatásra kell gondolnunk. Ő maga így emlékezik
vissza arra, hogyan jelent meg az életében ez a változás:
„Folytattam megszokott életemet, de a hozzáállásom meg-
változott. Tudtam, hogy minden tettem automatikusan megy
végbe, s hogy anélkül teszem, hogy bármiféle eredmény jár-
na az elmémben. Amikor a cselekedeteket az ember minden
jövőbeli jutalom elképzelése nélkül hajtja végre, akkor olyan
együttérzés és fény jelenik meg, amely átsugárzik a körülötte
lévőkre. Nem kell azzal a képzettel belefognunk bármibe,
hogy »Ezt vagy azt teszem, hogy segítsek a szenvedő em-
bereken.« Ez olyan cselekedet lenne, amelyben jelen van a ju-
talom elképzelése, és nem is lesz segítségére senkinek."
Természetesen az érzékenyebb keresők azonnal megérez-
ték ezt a „kisugárzást", mely egyéb, még rejtélyesebb módo-
kon is magához vonzotta a kiválasztottakat. Jó példa erre Dr.
Háfiz Szajjed, a muszlim professzor története, aki elsőként
vallotta Pápádzsít gurujának. A beszámolóból kiderül, hogy
időnként még maga a guru számára is meglepetés az esemé-
nyek ilyen alakulása.
„Éppen a Sri Ramanásramamban tartózkodtunk a felesé-
gemmel és a gyermekeimmel. A gyerekek a Maharsi által
használt termen kívül játszottak, amikor Dr. Szajjed kijött a
teremből, és meglátta őket. Megkérdezte tőlük:
- Hol van édesapátok?
- Visszament a házba, amit a városon kívül bérlünk - fe-
lelték.
- El tudnátok vinni hozzá? - kérdezte Dr. Szajjed. - Nem
tudom, merre van. Találkoznom kellene vele.
Néhány perccel később már nálunk volt a gyerekekkel.
Teával kínáltam, és meghívtam, hogy maradjon ebédre is.
 Ő elutasította a meghívást, mondván, hogy szakácsa már
elkészítette az ételét, és időben vissza kell érnie a szállására.
- De jöjj el hozzám teára ma délután - mondta nekem. -
Mondjuk öt órára. Van egy nagyon érdekes dolog, amit sze-
retnék veled megvitatni.
Elfogadtam a meghívást, és néhány órával később az
egész családommal megérkeztünk a professzor házába.
Miután a teázáson túl voltunk, Dr. Szajjed találkozásunk
tárgyára tért:
- Hiszel az asztrológiában?
- Nem - feleltem.
Ő úgy folytatta, hogy a muszlimoknak sem szabadna hin-
nie benne, de olyasvalami történt vele nemrégiben, hogy
kénytelen volt felülbírálnia a nézeteit.
- Nem vagyok egészen biztos benne - kezdett a mondan-
dójába. - Talán bizonyos fokig elhiszem, mégsem vagyok tel-
jesen meggyőződve a dologról.
Ezután megmutatott nekem egy horoszkópot, melyet
szanszkritul készítettek számára. Dr. Rádhákrisnan, a kiváló
filozófus és tanár fordította le neki angolra, aki később India
elnöke lett. Dr. Szajjed onnan ismerte őt, hogy együtt dol-
goztak egy angol egyetemen. Ő maga perzsaspecíalista volt,
míg Rádhákrisnan összehasonlító vallástudományt tanított.
A horoszkóp egy Brihat Nádi gyűjteményből származott,
mely az asztrológia egy nagyon misztikus és ősi ága.
Évszázadokkal ezelőtt indiai bölcsek, állítólag Brihat risi
vezetése alatt, több ezer olyan ember horoszkópját írták le
pálmalevelekre, akik hozzájuk képest a távoli jövőben szület-
nek meg. Több olyan hely van manapság Indiában, melyek
azt állítják magukról, hogy rendelkeznek e pálmalevelek má-
solataival. Az ember elmehet hozzájuk, és érdeklődhet, hogy
megtalálható-e náluk az ő horoszkópja. Van egy megbízható
hely a pandzsábi Hosiárpurban, és vannak más központok-
ban is másolatok, de számos helyen, amely manapság reklá-
mozza magát, egyszerű szemfényvesztés folyik. Úgy tűnt
azonban, Dr. Szajjed megtalált egyet a hiteles gyűjtemények-
ből, mert az előrejelzés, amelyet aznap mutatott nekem, meg-
lepően pontos volt.
Azzal kezdődött, hogy kijelentette: Dr. Szajjed ezelőtti
életében hindu volt, és tanítványa volt egy híres öreg guru-
nak. Elkövetett azonban valamit, amellyel magára vonta a
guruja haragját, mire a guru megátkozta őt:
- Következő életedben muszlimként fogsz újraszületni,
de a Krisna iránti szereteted sem hagy el majd!
Ez magyarázatot ad Dr. Szajjed sajátos hiedelemvilágára.
Noha születésénél fogva muszlim volt, és nagyon vonzódott
mindenhez, aminek köze van az iszlám hagyományhoz, egy-
ben Krisna-bhakta is volt, aki mindig a mellényzsebében hor-
dott egy miniatűr Bhagavad Gítát. Emellett Ramana Maharsi
követője lett, ilyen dolog pedig az ortodox muszlimokra nem
jellemző.
A horoszkóp azt állította, hogy jelen életében elmegy
Vrindávanba, ahol beavatást nyer egy Bábá Haridász nevű
szvámítól. Haridász - a horoszkóp szerint - előző életében
szintén Szajjed gurujának tanítványa volt. Amikor Dr. Szaj-
jed megkapta ezt a jóslatot, már járt Vrindávanban, és meg
is kapta a beavatást a szvámítól. Volt a horoszkópban még
egy utalás az előző életére. Eszerint egy másik tanítványtár-
sa (guru-bháíja) Dr. Szajjed kortársaként születik újra Nixon
néven, és Krisna Prémre változtatja majd a nevét. Ebben az
időben élt egy Nixon nevű angol, aki lelkes Krisna-bhakta
volt. Eljött Indiába, letelepedett Almorában, és tanító lett,
miután a nevét Krisna Prémre változtatta. Dr. Szajjed őt is
személyesen ismerte, mert egy ideig ugyanarra az egyetemre
jártak.
A pontos előrejelzés itt még nem ért véget. A horoszkóp
azt is állította, hogy 1932-ben találkozni fog Ramana Mahar-
sival, akit gurujaként fog elfogadni. Valóban abban az évben
 találkozott Dr. Szajjed a Maharsival. Volt azonban még egy
jóslat, amely nem még nem vált valóra. Az állt a pálmalevé-
len, hogy 1944-ben találkozni fog egy »Harivanslál« nevű
emberrel, aki végső guruja lesz. Dr. Szajjed némileg tanács-
talanul állt e jövendölés előtt. 1944-et írtunk, amikor ez tor-
tént, de fogalma sem volt arról, ki az a Harivanslál, vagy hol
lehetne rátalálni. Ezenkívül pedig nem is keresett magának
új gurut, nagyon is boldog volt a Maharsival.
Amikor megláttam a nevem (Harivanslál), csendben ma-
radtam. Nem mondtam meg neki, hogy ez az én nevem. Ak-
koriban az emberek az ásramban a pandzsábi Mr. Púndzsa-
ként ismertek. Senkinek sem mondtam, hogy az utónevem
IHarivanslál.
Azonban ez a jóslat is valóra vált. Dr. Szajjed nagyon ra-
gaszkodni kezdett hozzám, míg végül tanítványom is lett. [...]
Még a Maharsi életében kijelentette, hogy én vagyok a guru-
ja. A Ramanásramamban sokan nem örültek ennek."
Pápádzsí mindig készséggel rendelkezésére állt az igazság
komoly keresőinek, formális, rendszeres találkozók megszer-
vezését, intézményt (ásramot, szellemi központot) azonban
nem volt hajlandó elfogadni - pedig egyszer egy egész szige-
tet ajánlottak fel neki. Ahogy Mírá, Pápádzsí második fele-
sege visszaemlékszik erre: „Pápádzsí hatása az emberekre
rendkívüli volt. Akármerre járt, mindig voltak, akik házat
vagy ásramot akartak vásárolni neki, hogy velük maradjon.
Ő soha nem fogadta el ezeket az ajánlatokat." A vele való al-
kalmi találkozások lehetőséget nyújtottak az embereknek,
hogy feltegyék kérdéseiket. Az ilyen találkozóknak, amelyen
a tanító megválaszolja az őt felkeresők spirituális útját érintő
kérdéseit és eloszlatja kétségeiket, Indiában komoly hagyo-
mánya van, és szatszangnak nevezik. 6 Pápádzsí az ötvenes

A szatszang jelentése: együtt lenni az igazsággal, az igazság társaságá-

ban lenni.
években Lakhnaúban már kezdett hírnévre szert tenni taní-
tóként, és cikkek jelentek meg róla a helyi lapokban. Amikor
tömegesen tűntek fel az új látogatók, újra Dél-Indiába költö-
zött, hiszen a megszokott guruszerepre nem vágyott. Sőt,
többször ki is jelentette: „A tanítás az ego utolsó csapdája.
Ha egy tanító nem felébredett, tanítása csak zavarodottságot
terjeszt." Délen is folytatta a tanítást, de egészen életének
utolsó évtizedéig nem volt meghatározott időpontja ezek-
nek az összejöveteleknek, hiszen Pápádzsí általában nem
árulta el, hogy hová fog utazni, hanem egyszer csak feltűnt
valamelyik tanítványánál. Hogy sohasem akart tanítvá-
nyokat toborozni magának, az Mírá visszaemlékezéséből is
kiderül:
„A Mester sohasem akart tanítványokat keresni magának.
Sokkal inkább egyfajta belső radarja volt, amely jelezte, ha
valakinek a közelben javára válhatott egy szatszang. Talán
éppen a folyóparton ültünk, amikor hirtelen úgy érezte, el
kell mennie egy bizonyos helyre. Ilyenkor nem azt mondta,
hogy »Valaki itt és itt vár rám«, hanem csak érezte, hogy egy
adott étterembe, üzletbe vagy ásramba kell mennie. Megér-
kezésekor vagy út közben aztán találkozott egy új keresővel,
akinek útmutatásra volt szüksége, és csodálatos, spontán
szatszangban volt részünk. Ez nagyon jó volt nekem, mert
szinte alig beszélt, amikor együtt voltunk, eltekintve az
olyan hétköznapi párbeszédektől, melyek a főzésre vagy a
körülöttünk lévő dolgokra vonatkoztak. Csak amikor ezek-
kel az újonnan érkezettekkel találkoztunk, akkor ismertem
fel, hogy milyen bámulatos tanító, és milyen mélyek a taní-
tásai.
Soha nem tudta, miért küldték egy adott találkozóra. Egy
belső hang sarkallta arra, hogy felkeljen, és valamilyen irányba
elinduljon. Eleinte úgy tűnt nekem, hogy e találkozók véletle-
nek, később azonban felismertem, hogy az Önvaló választotta
ki a megfelelő pillanatot arra, hogy a keresőket kapcsolatba
hozza a Mesterrel. Az én esetemben is ez történt, 7 és számta-
lan alkalommal megbizonyosodhattam róla az azt követő
evekben. A Mester többször elmondta nekem, hogy nem az
a küldetése az életben, hogy ásramja legyen, és emberek szá-
zul vegyék körül. Ehelyett valamilyen módon inkább arra lett
kiválasztva, hogy megadja a végső lökést azoknak a keresők-
nek, akik készen álltak a közvetlen megtapasztalásra. A meg-
felelő embereket a megfelelő időben elküldték, a »belső hang-
ja« pedig egyszerűen oda vezette őt, ahol voltak. A Mesternek
volt ásramja, de láthatatlan. Nem szerepelt semmilyen térké-
pen, ám akikben felébredt a szabadság iránti vágy, azok úgy
találták, hogy az útjuk afelé vezet."
A nyolcvanas évek vége felé - ekkor már túl volt a hetve-
nen - egészségi állapota nem engedte meg többé a folytonos
utazgatást, és ezért alakulhatott ki újra rendszeres szatszang
Lakhnaúban, először a házában, majd egy bérelt épületben.
Az intézményesülést azonban Pápádzsí továbbra is határo-
zottan elutasította. Egy ízben így beszélt erről:
„Számos spirituális szervezet indulását láttam, amelyek a
későbbiekben nehézségekbe ütköztek. Bárhol, ahol valami
ilyesmi van folyamatban, végül problémák és viták ütik fel
a fejüket. Az emberek veszekedni kezdenek. Megjelennek a
gondok és a félreértések. Sok ásram indul egy jó Guruval, de
később mindig megjelenik valamilyen probléma. Számos
ilyen ásramot láttam Risíkésben, Hardwárban és délen is.
Ezek a helyek valahogyan útjukat tévesztették, és nagyon
rossz hírnévre tettek szert. Ha olyanok kezébe kerülnek,
akiknek érdekeltségük van bennük, jobb azokat inkább be-
zárni. Én nem vagyok érdekelt abban, hogy egy ilyen szerve-
zetem legyen. Ha személyes érdekek veszik át a hatalmat,
jobb a szatszangnak véget vetni.

7
Találkozásukról bővebben olvashatunk az India misztikája. Az egység
tanítói című kötetben (Filosz, Budapest, 2002).
 Csupán két vagy három éve vagyok itt. Mielőtt egészség-
ügyi problémáim jelentkeztek volna, sokat utaztam Nyugatra,
majd visszatértem, és egy ideig a Himalájában tartózkodtam.
Délen is jártam, sok helyet ismerek arra. Ez idáig soha nem
éltem Lakhnaúban. Most, mivel gondok vannak az egészsé-
gemmel, a lábaimmal, állandóan itt tartózkodom. Nehezemre
esik a járás, így felhagytam az utazással. Most folyamatosan
itt élek, hogy szolgálhassalak benneteket. Ám ha az itt lévők
- bármilyen okból kifolyólag - hirtelen a hírnév felé és a sza-
badságon kívül valami más elérése felé fordulnának, akkor
nem törődnék többé a segítésükkel. Csakis azért vagyok itt,
hogy azokat szolgáljam, akik a szabadság őszinte vágyával
jönnek el ide. Azért vagyok itt, hogy eloszlassam a lehetsé-
ges kételyeiket. [...] Ez a hely egy repülőtér. Itt mindenki egy
tranzitváróban ül, a gépére várva. Senki sem marad itt állan-
dóan. Én nem akarok elkezdeni építkezni a reptéren. Miért
hoznék itt létre egy állandó épületet? Nekem is el kell men-
nem, én is a járatomra várok." 8
A kötetünk második részében található tanítások ilyen,
szatszangokon elhangzott kérdés-feleletek lejegyzései. Ezekből
a válaszokból is érezhető az a meggyőző erő, amivel Pápádzsí
a kérdezőket igaz valójuk felismerése felé vezette, de ezek a ta-
lálkozók természetesen sokkal többek voltak egyszerű beszél-
getéseknél, információ szóbeli átadásánál. Amint azt Pápádzsí
mestere, Sri Ramana Maharsi életében és tanításában is láthat-
juk, a csend sokszor hatalmasabb és hathatósabb minden be-
szédnél, és e találkozók igazi zamatát, varázsát a tanító jelen-
léte adja. A feljegyzések olvasásakor ezt nem szabad figyelmen
kívül hagynunk. Maga Pápádzsí is elismeri, hogy nem egysze-
rűen ismereteket oszt meg az emberekkel, és szavaiból a guru
érzékekkel nem felfogható munkálkodására is némi fény derül:

8
Részlet az Ugorj az ismeretlenbe! Beszélgetések H.W.L. Poonjával című
könyvből. Veszprémi Krisztina fordítása.
 „Amikor szatszangon azt kérem valakitől, hogy »Maradj
csendes!«, akkor az az ember automatikusan elcsendesedik.
Ha az elme tiszta, akkor azáltal engedelmeskedik a »Maradj
csendes!« felszólításnak, hogy minden gondolkodási folyama-
ta leáll. Amint az ember gondolkodási folyamatai leállnak,
eléri gondolatai forrását, és ott is marad. Amikor látom, hogy
ez megtörtént, azt kérem: »Ne tégy semmilyen erőfeszítést!«,
mert bármilyen ebben a pillanatban megtett erőfeszítés el-
von erről a helyről. Az elme mindig tenni akar valamit. Ami-
kor visszatér a forrásához, és békességet és csendet tapasztal
- ami mindig jelen van ott -, akkor hajlamos erről gondolkod-
ni és értékelni a történteket. Olyan gyönyörű hely, hogy azok,
akik számára ez újdonság, erőfeszítés akarnak tenni a fenntar-
tásáért és az állandósításáért. Ez pedig biztos módja annak,
hogy eltávolodjunk a tapasztalásunktól, mert gondolatokkal
fedjük el. Tehát amikor azt látom, hogy valaki bármilyen mó-
don megpróbál ragaszkodni a tapasztalásához, azt mondom
neki: »Ne gondolj el semmilyen gondolatot! Egyetlen gon-
dolat se merüljön fel az elmédben!« Hiszen ez nem egy elme-
állapot, ami fenntartható azáltal, hogy gondolkodunk róla.
A nemelme állapota ez, mely csak akkor marad meg, ha sem-
milyen módon nem gondolkodsz róla. Úgy találtam, hogy ez
a három instrukció kiválóan működik. Ezért használom őket
mindig."
A következő, az 1970-es évek elejéről származó beszámoló
is jól érzékelteti a szatszangok különleges légkörét:
„Egy napon az egyik látogató kéréseket és válaszokat olva-
sott fel Ramana Maharsi Ki vagyok én? című könyvecskéjéből.
Az első két kérdés és válasz után áramszünet lett, mely teljes
sötétségbe borított mindent. Egy darabig csendben ültünk,
majd hirtelen Pápádzsí így szólt Guptához [a felolvasóhoz]:
- Miért hagytad abba?
Mindannyian nevettünk, mert azt hittük, viccel. Pápádzsí
azonban folytatta:
 - Nem, nem. Komolyan beszélek. Miért hagytad abba?
Miért nem folytatod a felolvasást?
- Hogyan tudnám folytatni? - válaszolt Gupta. - Hiszen
koromsötét van! Hogyan tudnék olvasni, ha egyszer nem lá-
tom a könyvet?
- Oh, már értem. Ha a belső fényeddel olvasnád, nem szá-
mítana, hogy a villany fel van-e kapcsolva, vagy nincs.
Még mindig mindannyian azt gondoltuk, hogy tréfál.
A férfi így felelt:
- Ezt csak te tudod megtenni. Nekünk, földi halandóknak
villanykörtére van szükségünk.
- Honnan tudod, hogy igaz-e ez? - kérdezte Pápádzsí. -
Próbáltad valaha? Próbáld meg most, és nézd meg, mi törté-
nik. Talán te is meg tudod tenni. Ha meg sem próbálod, hon-
nan tudhatnád, hogy sikerülne-e, vagy sem?
Ekkor, miközben teljes sötétségben ültünk, az ember fel-
olvasta a Ki vagyok én? egész szövegét. Tudtam, hogy nem is-
meri a könyvet ennyire, s hogy biztosan nem emlékezetből
mondja. A szatszang végén odamentem hozzá, és megkér-
deztem tőle, hogyan csinálta. Ő így válaszolt:
- Abban a pillanatban, amikor Pápádzsí azt mondta,
hogy »Próbáld meg most, és nézd meg, mi történik«, fény
gyúlt a fejemben, majd az egész szöveget megvilágítva láttam
magamban. Olyan volt, mintha a fejemből olvastam volna,
egy megvilágított képernyőről."
Ennek alapján azonban ne gondoljuk azt, hogy Pápádzsí
nagyra tartotta volna az okkult képességeket vagy a transszerű
tudatállapotokat. Ahogy egy másik tanítvány visszaemlékezé-
séből kiderül: „Mindig ragaszkodott ahhoz, hogy az emberek
normális módon viselkedjenek körülötte. [...] felrázta, és jól
leteremtette őket: »[...] Légy normális! Légy természetes!«"
Pápádzsí élete vége felé időnként utalt „a végső tanítások-
ra", melyeket állítása szerint nem adott át senkinek. Azt is
megjegyezte, hogy ezekről még sohasem beszélt, és soha nem
is fog beszélni, mert lényegüket tekintve nem verbális dolgok.
Amikor egyszer azt kérte tőle valaki, hogy adja át neki a vég-
ső tanításokat, Pápádzsí így felelt: „Nem adhatom át, és nem
is tarthatom vissza. Ha a megfelelő ember eljön, önmaguktól

A Lakhnaúi Oroszlán
feltárulnak." Másutt a következőket mondta ugyanerről:
„Nem beszélek róla. Soha nem is beszéltem róla. A felébredés
után megismerhető lesz, de szavakkal nem lehet kifejezni.
Nincs rá szó, mert teljesen meghaladja az értelmi felfogást.
Úgy hívom, roppant szent titok. El akarom mondani, hogy
mit nem engedek át, de nem vagyok rá képes. Nem láttam,
hogy bármilyen könyvben említették volna ezt. Úgy tűnik,
sem a szent iratokban, sem a szentek írásaiban nem találhat-
juk meg, noha Krisna talán erre utal a Gítában, amikor azt
mondja Ardzsunának: »A titkos tudást soha nem szabad átad-
ni arra alkalmatlannak, olyannak, aki híján van odaadásnak,
aki nem önszántából hallgat, aki hibát talál Bennem.« 9
Ismerek valamit, ami olyan ritka, olyan szent, olyan titkos!
Szeretném közölni, de szavakkal nem tudom kifejezni. Nem
önszántamból rejtem el. Közölnöm kell valakivel. Talán egy-
szer ennek is eljön az ideje. Olyan szubtilis ez, hogy csak a
Legfőbb Értelem számára felfogható. Beszélhetnék róla, de
senki sem értené. Nem átadható tekintet, érintés vagy az ál-
dás bármilyen más hagyományos formája által. Meghaladja
mindet."
A fenti gondolatmenet alapján nem meglepő belátnunk,
hogy miért nem írt Pápádzsí soha könyvet. Ami a neve alatt
még életében megjelent könyv formájában, azt a vele folyta-
tott beszélgetések feljegyzéseiből szerkesztették. Négy ilyen
művet adtak ki a 90-es években, és halála után, 1998-ban je-
lent meg az a kiadvány, mely az eddigi legnagyobb vállalkozás
a róla szóló irodalomban, és jelen magyar kiadás (és e beve-
zető) alapjául is szolgált.

9
Vekerdi József fordításában: „Erről soha nem szabad szólnod olyan-
nak, aki nem végez vezeklést, nem hívem, nem hallgat rám, megvet
engem." 18.67. (Bhagavad-gítá. A Magasztos szózata. Terebess Kiadó,
Budapest, 1997).
 A könyv és a naplófeljegyzések

A könyvünkben található idézetek a David Godman által ösz-

szeállított, Nothing Ever Happened (Soha semmi sem történt)
című háromkötetes műből származnak, melyek Pápádzsí
rendkívül érdekes élettörténetét írják le, helyenként bemu-
tatva tanításainak főbb vonásait is. Dávid Godman a magyar
olvasók számára nem ismeretlen, hiszen Oltalmazó útmutatás
címmel magyarul is megjelent Be As You Are című műve,
melyben Sri Ramana Maharsi tanításait foglalta rendszerbe,
és amely egyike a legszélesebb körben olvasott könyveknek,
amelyet e tárgyban valaha is írtak.10 Emellett ő a szerkesztő-
je a Pápádzsíval elhangzott beszélgetésekből és interjúkból
készült kötetnek (Papaji Interviews), mely szintén megjelent
magyarul.11
Az ötvenes éveiben járó brit szerző évtizedek óta Indiában
él és dolgozik, elsősorban Tirvannámalaiban, Sri Ramana Ma-
harsi ásramja közelében. Az 1980-as évektől kezdve egy nagy-
szabású Ramana-életrajzon dolgozott, amihez az akkoriban

10
Sri Ramana Maharsi: Oltalmazó útmutatás. Kötet Kiadó, Nyíregy-
háza, 2001.
11
Ugorj az ismeretlenbe! Beszélgetések H.W.L. Poonjával. Arunachala
Könyvek, Budapest, 1999.
még élő jeles tanítványoktól gyűjtött anyagot. Kutatása ered-
ményeképpen kiváló könyvek születtek - magukról a tanít-
ványokról.
E munka jegyében kereste fel 1993-ban Sri H. V. L. Pún-
dzsát is lakhnaúi otthonában, és olyan nagy hatást tett rá a
mesterré lett tanítvány, hogy kisebb megszakításokkal egé-
szen Sri Púndzsa haláláig, 1997-ig Lakhnaúban maradt és
dolgozott. De lássuk, hogyan emlékszik vissza erre Dávid
Godman: „Sok évvel ezelőtt kutatásba fogtam olyan anyagok
után, melyekről azt reméltem, hogy Sri Ramana Maharsi je-
lentős új életrajzához szolgáltatnak majd támpontot. Sri Ra-
mana az a páratlan dél-indiai kortárs szent és bölcs, akinek
élete és tanítása számtalan embert megváltoztatott a világ
minden tájáról. A munka még alig kezdődött el, amikor fel-
ismertem, hogy egy ilyen rendkívüli ember életéről a jelen-
ség természetéből fakadóan lehetetlen minden részletében
pontos, objektív beszámolót készíteni. Hiszen noha úgy tű-
nik, hogy van személyisége, jelleme és élettörténete, mégis,
szavai és tettei - melyek egy ilyen mű nyersanyagául szolgál-
nának - elsősorban válaszok azon emberek elméjére, akik
kapcsolatba kerültek vele. Minden egyes ember, aki egy igaz
Mestert felkeres, mást lát és tapasztal, ám ez a tapasztalás
mindig e személy szükségleteinek, törekvéseinek és belső
érettségének a visszatükröződése. Azok látták őt a legtisztáb-
ban, akik, kegyelme révén, közvetlen tapasztalást szereztek
formanélküliségéről. Amint maga Sri Ramana írta egyszer
egyik tamil költeményében: »Egyedül az ismer engem, aki
akként ismer, ami valójában vagyok.«
Ezt felismerve kutatásom fókuszát olyan követők élete és
beszámolói felé fordítottam, akik Sri Ramana jelenlétében
jelentős felébredésélményeket éltek át. Az évek során számos
hosszú, egyes szám első személyű beszámolót gyűjtöttem
össze, melyek felfedték, hogy milyen volt a szent jelenlété-
ben élni, milyen volt beszélgetni vele, s milyen volt megta-
pasztalni átható belső csendjét. Úgy terveztem, hogy minden
tanítványra egy hosszú fejezet jut, de e fejezetek két esetben
is könyvnyi terjedelművé duzzadtak."
Az egyik ilyen hosszú fejezetből lett könyv az Annámalai
Szvámí (és így Sri Ramana Maharsi) életéről szóló Living by
The Words ofBhagavan (Egy Bhagaván szavai szerint élt élet),
a másik pedig a kiadványunk alapjául szolgáló Nothing Ever
Happened. Maga a Maharsi-életrajzként induló könyv is
elkészült később, szintén három kötetben, és beszámoló-
kat tartalmaz Sri Ramana Maharsi életének eseményeiből
- ahogy azt a közelében élők látták.12
A Nothing Ever Happened legnagyobb részét Pápádzsí éle-
tének eseményei, valamint tanításának bemutatása teszi ki, a
harmadik kötetben azonban naplói is helyet kapnak. Pápádzsí
több évig vezetett naplót, melyben belső tapasztalatairól, az
őt érdeklő spirituális kérdésekről írt. Ebben számos idézetet
találhatunk az általa éppen olvasott könyvekből, jelentést
egészségi állapotáról, követői érkezésének vagy távozásának
időpontját stb. A naplóírók általában napi tevékenységeikről
is beszámolnak, Pápádzsí esetében azonban az ilyen bejegy-
zések igen ritkák, akkor is csak olyan tényeket említenek,
mint például hogy „Megérkeztem Lakhnaúba Újdelhiből."
A naplójegyzetekből kiderül, hogy írójuk igen jól ismer-
te a klasszikus hindu szövegeket. Noha nem mindig tudta
azonosítani a forrást, David Godmannek a következő szer-
zőktől vagy munkákból sikerült azonosítania idézeteket:
Kabír, Tukarám, Dnyánésvar, Gaudapáda, Sankarácsárja,
Tulszídász, J. Krishnamurti, Muruganár szerzeményei, illetve
kommentárjai, a Bhagavad Gítá, buddhista és taoista szövegek,

12
The Power of the Presence. Transforming Encounters with Sri Ramana
Maharsi. (A jelenlét hatalma. Átformáló erejű találkozások Sri Ramana
Maharsival). Edited by David Godman. Avadhuta Foundation, Boul-
der, 2000.
és még sorolhatnánk. Ezek az idézetek általában nem szere-
pelnek összeállításunkban, mert viszonylag ismert könyvek-
ből, szerzőktől vett idézetek.
A naplófeljegyzések egy része tipográfiailag komoly hason-
lóságot mutat a versekkel, de valószínűtlen, hogy Pápádzsí
költeményeknek szánta volna őket. Noha elismert költő volt
fiatal korában - több díjat is nyert urdú nyelvű verseivel -,
az 1930-as évektől nem szerzett több verset, pedig több urdú
anyanyelvű ember kérlelte erre. A bejegyzések legnagyobb
része angolul íródott, de úgy tűnik, időnként Pápádzsí szük-
ségét érezte annak, hogy visszatérjen az urdúhoz, főleg ha egy
misztikus tapasztalás finom árnyalatait akarta megfogalmaz-
ni. Ezek a bejegyzések dőlt betűvel szerepelnek. A tördelés
során megtartottuk a naplóban a kiemelést szolgáló elemeket
(aláhúzásokat, nagybetűket).
Nem tudjuk, mikor kezdett naplót vezetni, mert minden
korai naplója elveszett. Időnként olyan frusztrációt érzett
amiatt, hogy képtelen szavakkal kifejezni belső megtapaszta-
lásait, hogy a Gangeszbe vetette feljegyzéseit, vagy egyszerűen
kitépte a lapokat. (Lásd például az 1983. február 18-19-i be-
jegyzést.) A fennmaradt naplók az 1981 és 1991 közötti idősza-
kot ölelik fel, de a bejegyzések nagy része a 80-as évek elejéről
származik.
A naplóban található írásokat talán nem szerencsés „taní-
tásoknak" nevezni, mivel minden valószínűség szerint nem
az olvasóközönségnek szóltak. Inkább Pápádzsí belső utazá-
sának mérföldkövei, belső történéseinek beszámolói ezek
- melyek megjelenéséhez halála előtt beleegyezését adta. Ily
módon ritka kiváltságban lehet részünk, hiszen egy megvi-
lágosodott tudat legbelső rezdüléseiben osztozhatunk.
A bejegyzések között számos olyat találunk, amely a világ
keletkezésével foglalkozik. Ehhez talán nem árt némi ma-
gyarázat, mert e nélkül a bejegyzések egy része homályos és
érthetetlen maradhat.
 Úgy tűnik, Pápádzsít felébredése után is nagyon foglal-
koztatta egy kérdés: a teremtés problémája.
„Az az én kérdésem - mondta egyszer hogy ebben az
abszolút semmiben honnan ered a teremtés fogalma? Ki ad-
ta e fogalmat kinek? Ez az a korlát, amiről beszélek. Ez az a
probléma, amit soha nem sikerült megoldanom. Hogyan te-
remtette a teremtő a világot magából a semmiből? És miért?
Ez egy még érdekesebb kérdés, hiszen mi szükség van egyál-
talán teremtésre? Ki határozta el, hogy egy világot kell létre-
hozni, megtölteni teremtmények milliárdjaival, akik milliárd
inkarnáción mennek át, formáról formára, míg végül elérik
azt a pontot, amikor képesek felismerni, hogy megvan a lehe-
tősége annak, hogy kiszabaduljanak ebből a végtelen körfor-
gásból? Ki határozott úgy, hogy ilyen sok bajt teremt a világ
és a benne élő emberek számára?
Hogyan öltött formát és nyilvánult meg ez a fogalom?
Mert hiszen nem egyéb: fogalom. A valóságban soha semmi
teremtetett. Soha senki sem törekszik vagy törekedett a meg-
szabadulásra, és soha senki nem is érte el azt. De mi a hely-
zet a rabság és a megszabadulás e fogalmával? Mi értelmük
van, ha soha senki nem volt rabságban vagy szabadult meg?"
Hogy megértsük, miért foglalkoztatta ez a kérdés annyi-
ra Pápádzsít, meg kell próbálnunk az ő szemszögéből nézni
a dolgokat. Az Önvaló felismerése elvezette őt ahhoz a (misz-
tikusok által időnként idézett) tapasztaláshoz, mely szerint a
teremtés szó szerint sohasem történt meg. (Valószínűleg ezt
a racionális elme számára felfoghatatlan tényt értik a budd-
histák minden jelenség végső ürességtermészetén.) Ezt írja le
többek között az 1982. március 6-i bejegyzés:

Nincs teremtés,
Nincs felbomlás,
Nincs rabság,
Nincs szabadság,
 Nincs igazságkereső,
Senki sem megszabadult:
Ez a végső Igazság.

A teljes meg-nem-nyilvánultság
az egyedüli Igazság.

Ezt az álláspontot adzsátavádának, a nemteremtés doktrí-

nájának nevezik. Leghíresebb képviselője a valószínűleg a
VI. században élt Gaudapáda volt, az advaita bölcseletének
egyik első magyarázója, s a naplóbeli idézet első hét sora is
tőle származik. Sri Ramana Maharsi is lefordította tamilra
Gaudapáda idézetét. Pápádzsí így beszélt egyszer erről: „El
kell fogadnom Gaudapáda tanítását. [...] Ez pedig nem más,
mint hogy »Soha semmi sem létezett.« Én az ilyen tanítást
szeretem. Még Sankara sem értett egyet vele. Bevezette a
májá filozófiáját, vagyis azt az elképzelést, hogy minden káp-
rázat."
Pápádzsí úgy vizsgálja a teremtés kérdését, hogy közvetlen
tapasztalatát veszi szemügyre az Önvalóról. Visszatérve önma-
gába megpróbál tanúja lenni annak a folyamatnak, amelynek
során a megnyilvánult megjelenik a megnyilvánulatlanból.
A korlát, amelyről beszél, a kettő közötti küszöb. Noha képes
átlépni a küszöböt, nem „érti", mi zajlik mögötte, s hogy miért
és miként jelenik meg benne a teremtés látszata. De mivel
„oroszlán" volt, nem könnyen nyugodott bele ebbe, és az álom
jelenségének vizsgálatát is megpróbálta felhasználni a megol-
dáshoz. Ezeket a kísérleteket követhetjük nyomon a naplóbe-
jegyzések olvasása közben. Amikor olyan kijelentéseivel talál-
kozunk, amelyben arról ír, hogy megpróbálja kioltani a vágyait
vagy spirituális keresésbe fog, akkor nem szabad figyelmen
kívül hagynunk, hogy ilyenkor azokról az erőfeszítéseiről
beszél, amellyel próbálja megérteni a világ megjelenését, vagy
amellyel megkísérli azt eltüntetni. Nem a megvilágosodás
kereséséről van szó, hiszen Pápádzsí határozottan állította,
hogy alapvető tapasztalata a megnyilvánulatlan Valóságról
hosszú évtizedek óta változatlan maradt. Naplójának azon
megjegyzései, melyek szerint elért valamilyen célt vagy vala-
milyen állapotot, szintén ezekre a kísérletekre utalnak, to-
vábbá az olyan - látszólag talán zavarba ejtő - mondatokat is
a fentiek fényében kell tekintenünk, mint például ezt: „Nincs
olyan szent, nincs olyan isteni testet öltés, aki az igazat be-
szélné." (Hiszen maguk a szavak képtelenek az igazság meg-
ragadására, amint azt a Gangeszba vetett naplók is mutatják.)
Bízunk benne, hogy e könyvből az olvasók alaposabban
megismerhetik Pápádzsí életét és tanításait, s ebből nem csupán
komoly spirituális erőt meríthetnek, de plasztikus képet nyer-
hetnek az indiai szellemi hagyomány gazdagságáról és talán
arról is, hogy miért örvend egyre nagyobb tiszteletnek a Pápá-
dzsí és tanítója, Sri Ramana Maharsi által képviselt tanítás
úgy Indiában, mint a Nyugaton. Ezenfelül reményeink szerint
a guru jelensége, a tanító-tanítvány kapcsolata is árnyaltabbá
válik az itt olvasható gondolatok és történetek által.
Zárszóként álljon itt David Godman őszinte vallomása
arról, hogy mit jelentett számára a Pápádzsíval töltött munka,
s maga Pápádzsí személye:
„Nagy megtiszteltetés és privilégium számomra, hogy vele
élhettem és dolgozhattam ezen a könyvön. [...] Eletem utolsó
tizenöt évének nagy részét azzal töltöttem, hogy hozzá hason-
ló rendkívüli emberekkel éltem és dolgoztam. Hogy írtam
róluk, az számomra a hódolatom és legmélyebb tiszteletem
kinyilvánítása. Eletük és tanításuk krónikába foglalása köz-
ben igyekeztem megfelelni a tényszerűség és a tudományos
pontosság kívánalmainak, melyek révén a szöveg több puszta
hagiográfiánál, azt sem szeretném azonban eltitkolni, hogy
ezeket az embereket Isten földi megnyilvánulásainak tekin-
tem."
 1. rész

Naplók

1981. február 23.

Azokban, akik látják az ÖNVALÓT,

a karma megszűnik működni.

Tartsd magad távol

a gondolatoktól!

„Soha semmi sem létezett."

Ez a Végső Igazság.

1981. február 24.

Amikor mindazzal leszámoltál,

amit olvastál, hallottál, láttál vagy gondoltál,
Akkor eléred a móksát.

Amikor a vágyak eltűnnek,

az emlékezet nem létezik többé.
Látó-látott-látás nem létezik.
Az „Én a test vagyok" az akadály.
 Az „Én vagyok Brahman" ismételt
megerősítése
felszámolja a téveszméket.
A szanszára véget ér.

Szabadulj meg a tükörtől!

Akkor nem lesz visszaverődés.

1981. február 25.

Ragaszkodás

Hogyan lenne képes az ember meditálni, ha ragaszkodik a

NŐKHÖZ,
A JÓLÉTHEZ,
A GYERMEKEIHEZ?

A ragaszkodás a lelket születésről születésre való végtelen

vándorlásnak veti alá. Aki mentes a kötődésektől, azon
nyomban eléri a SZABADSÁGOT. Amikor egy ilyen ember fel-
adja a testét, sohasem jelenik meg újra a világban. A ragasz-
kodásban élő viszont sohasem lehet boldog. A ragaszkodás
követni fogja őt, és megakadályozza a megvilágosodását, bár-
hol is szülessen meg.

1981. március 5.

Millió vágy öltötte magára az „én" alakját.

Engedj el minden vágyat!
Az elme nem láthatja meg az Abszolútumot.
Amikor a gondolatok eltűnnek, az Önvaló megnyilvánul.
Az ember nem foghatja fel a dnyánát az elmével.
 Add fel a kapcsolatodat a sabda-szpars-rúpával és a rasza
gandhával [szóval, érintéssel, formával és élvezettel]!

1981. március 7-8.

1. RÖGZÍTSD AZ ELMÉD A FORRÁSRA!

2. Adj fel minden vágyat!
3. Ne tekints semmilyen DOLOGRA!

Ami látszik, nem LÉTEZIK. Ne gondolj a világra!

1981. március 10.

A mentális, beszédbeli és testi hajlamokat komoly erőfeszí-

téssel ellenőrzésünk alatt kell tartanunk.
Légy olyan, mint egy kőszobor!
Amíg jelen van az
„én",
addig ne beszélj a Valóságról!

1981. március 11.

Amikor az elme aktív, akkor a világ látható. Akinek az elmé-

je fogalmak nélküli, az biztosan elnyeri a megvilágosodást.
Adj fel mindent! Az van! És maradj csendes!

1981. március 12.

Maradj közömbös a világ iránt, és szórj ki minden szankal-

pát [szándékot] az elmédből!
 1981. március 23.

Tanító

Ha egy törekvőnek megadatott a legfőbb szenvedélytelenség,

akkor tudatlanságát már az elűzi, ha csak hallgatja a Tanító
útmutatásait.
Ha egy szellemi tanító, aki meghaladta a ragaszkodáso-
kat, útmutatást nyújt egy arra alkalmas törekvőnek, akkor az
utóbbi azonnal eléri a móksát.

1981. március 24.

Megvilágosodás

A világ tárgyait az elme gondolathullámai érzékelik. A lélek,

azonosulva a testtel, folyamatosan egyik gondolathullámtól a
másikig sodródik. Ha viszont a hullám felmerülése és eltű-
nése között keresne, elérné a megvilágosodást.
Az elmének nincs formája, sem kívül, sem belül. Pusztán
nevében létezik. Az elme nem létezhet vágy nélkül. Amikor
vágy ébred egy tárgy iránt, akkor az elme a vágy alakjában
létezik.
Elme és vágy ugyanaz.
Amikor az én felfedezi az Abszolútumot, a vágyak eltűn-
nek. A drisja [a látás tárgyai] úgy létezik, mint a pisácsa [kísér-
tet]. E kísértetet azzal a mantrával lehet elűzni, hogy ISMERD
MEG TENMAGAD!
 1981. március 27.

Drisja buddhi
[a világ képe, melyet az értelem alkotott]

Mindaddig, amíg meg vagy győződve arról, hogy létezik a vi-

lág, a tudatosságon túliban való időzésre irányuló erőfeszíté-
seid hiábavalóak lesznek. A drisja buddhi a szanszára magja,
melyet a bölcsesség pörköl meg. Még a szamádhi sem vezet
a megszabaduláshoz. Amikor a jógi kilép belőle, a világ újra
félrevezeti őt. Amíg tehát a világra való tudatosság jelen van,
nincs megvilágosodás. Amíg a jógi nem utasítja el a nevet és
a formát, addig nincs megszabadulás. Bárhová megy az elme,
a világ létezik. A világ fennmarad mindaddig, amíg el nem
utasítjuk az elmét.

1981. március 28-29.

ELME

Amíg név és forma jelen van az elmédben, addig rabság is je-

len van. Az Önvaló sohasem született meg, túl van rabságon
és megszabaduláson. Mély belátással még a világ sem szüle-
tett meg. Én, te, ő: ezek drisják [a látás tárgyai]. Az elme úgy
tartja fenn a létét, hogy kapcsolatban áll a világ tárgyaival.
Amikor leválik a világról, nemlétezővé lesz. Beleolvad az
Önvalóba.

A nemtudás által legyőzve, Brahman az egyéni lélek sze-

repét ölti magára, és egy álom formájában megtapasztalja a
világ folyamatát. Amikor az ember felismeri lényegi ter-
mészetét a bölcsesség ereje révén, akkor a szanszára álma
véget ér.
 Brahmá = egy gondolathullám a tudatosságban

Az ego Brahmából ered.

A teremtés nem más, mint rezgés a tiszta tudatosságban.

1981. április 9.

Vászanák

A vászanák csodája az, hogy a világ VALÓSNAK tűnik. Egymás

elméjében létezünk, és egymás gondolatai tartanak fenn ben-
nünket. A világot a szankalpák tartják fenn. Az Önvaló az
értelem-elme-érzékek-vágyak működése nélkül létezik.
Az Önvaló finomabb az atomnál. Nem korlátozhatja tér
vagy okság. Ha a tükröt eltávolítottuk, nincs visszatükröző-
dés. Éppen így, ha az elmétől megszabadultunk, nincs világ.
Ez az ÖNVALÓ felismerése.

1981. április 10.

Megszabadulás

1. Ismerd meg Önmagad, mielőtt beszélni kezdenél róla!

2. Adj fel mindent, amit az elme felfoghat!

Kántálás - tapasz - zarándoklat - jótékonykodás - hóma -

jadnya: mindezek a mennyei birodalmakba emelhetik a lelke-
det a halál után, de általuk nem nyerheted el a móksát, vagyis
nem vethetsz véget az újraszületések világfolyamatának.
 1981. április 11-12.

Gondolat után

Amikor gondolsz rá, akkor kívül kerülsz rajta, hogy valami

másra gondolj. Amikor nem gondolkozol, akkor a nemgondol-
kodás az, ami elválaszt téged tőle, és akkor a nemgondolko-
dót ragadod meg. Amint kézbe veszed a tollat, már a múltról
írsz. Hogyan lehet leírni a leírhatatlant?

[Pápádzsí megmutatta David Godmannek ezt az oldalt

1992-ben, és a következő megjegyzést fűzte hozzá:
Le akartam írni azt, amit még sohasem írtak le azelőtt.
Elhatároztam, hogy addig nem állok fel, amíg nem tudom
megfelelően jellemezni. Egy órán keresztül bámultam a pa-
pírt, de egyetlen szó sem jutott az eszembe. Végül csak egy
nagy keresztet rajzoltam a lapra.]

1981. április 14.

A KEZDETEKTŐL FOGVA NEM LÉTEZIK SEMMI.

AZ ELSŐ PILLANATTÓL KEZDVE, TERMÉSZETEDBŐL ADÓDÓAN

TISZTA VAGY.

Maga a körülményekkel való kapcsolat az, ami zavaro-

dottságot szül. A meditáció: elválasztottság a külső formától,
és belső érintetlenség.

SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT

SE HOZD MOZGÁSBA A GONDOLATOKAT!
ÁM HA GONDOLATOK MERÜLNEK FEL BENNED,
MIKÖZBEN AZ ÖNVALÓKÉNT IDŐZÖL,
akkor, noha látsz, hallasz, érzékelsz és cselekszel, nem szeny-
nyeznek be a körülmények, és mindig SZABAD vagy.
Minden körülmények között makulátlannak maradni:
ezt úgy hívják, „nemgondolat". Ha elválasztod magad a kör-
nyezetedtől, akkor nem születnek gondolatok a dolgokról.
Ha elvetsz minden gondolatot, s amint a gondolkodás egy pil-
lanatát megszakítod, akkor egy új világban fogsz újraszületni.
Ne pihenj meg a tárgyi dolgokban és az alanyi elmében!

1981. április 15.

Minden forma, mindenütt, valótlan és hamis. Ha az elme a

dolgokban időzik, zavarodott lesz. A nemformát akkor is el
kell különítenünk a formától, amikor kapcsolatban állunk a
formákkal.
A nemgondolat az, amikor még a gondolatok közepette
sem gondolkodunk. A sehol sem időzés az ember valódi ter-
mészete. Ha kirekeszted a gondolatokat, a Valóság megnyil-
vánul.

1981. április 21.

Tartsd az elmédet
mozdulatlanul
mindig!

Séta, állás, ülés, fekvés közben.

 1981. április 28.

NINCS gondolat.
NINCS teremtés.
NINCS ragaszkodás.
NINCS kettősség.

Hagyd, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak. Egész

nap maradj irántuk közömbös, mintha túl beteg lennél ahhoz,
hogy törődj velük.

1981. április 29.

Amikor a gondolatok felmerülnek, akkor merül fel minden

dolog.
Az Igazság túl van a szavakon.

NINCS száj, hogy prédikáljon.

NINCS fül, mely hallaná.

Ha minden formát valótlannak látunk, felismerjük a va-

lóságot.
Olyan elmét nevelj, amely nem időzik semminél, sem
hangnál - sem illatnál - sem íznél - sem érintésnél - sem
formánál.

1981. május 9-10.

Hardwár

Részt vettem a Sri Sankar Dzsajantín a Sannyas Roadon.

 Töltsd minden idődet azzal, hogy megtanuld megállítani
saját ELMÉD tevékenységét!

A sehol sem időző elme

nem más, mint
A VALÓSÁG.

Amikor gondolatok jönnek, hagyd, hogy elmenjenek.

Ne kövesd őket!

1981. május 11.

AZ ŐRÜLT ELME
SOHASEM ÁLL MEG.
HA ÍGY TENNE,
MEGVILÁGOSODNA.

A tévedésben élő elmét megosztja az alany és a tárgy.

Üresítsd ki az elmét a világ minden érzésétől!
A sehol sem időző Elme a Valóság.

1981. május 12.

Ha egy egyszerű gondolat áthalad az elméden,

rabságba veted magad tízezer kalpa idejére.

Állítsd meg a gondolatokat!

Az Önvaló megnyilvánul.
Ha felkavarsz egy gondolatot, akkor elfordulsz az Önvalótól,
és ragaszkodni kezdesz a formához.
Semmilyen körülmények között se legyen elméd!
Végső megvalósítás.
 1981. június 13-14.

Minden emberben természettől fogva benne rejlik a lehetőség,

hogy magába olvassza igaz lényegét, de ez nem történhet meg
addig, amíg az elmét meg nem szabadította a jelenségekhez
való ragaszkodástól. A rengeteg tanulás, a szent iratok isme-
rete, a síremlékek vagy a Himalája csúcsain fekvő szentélyek
felkeresése, a mantrák kántálása vagy a böjtölés nem segíthet
abban, hogy életre keltse az ember tudatosságát. Ez csak az-
által lehetséges, hogy kapcsolatba kerül vagy bölcs módon
együtt időzik egy megvilágosodottal, aki semmihez sem ra-
gaszkodik. Megvilágosodhat a bölcs szava, érintése, gondolata,
látványa által, akár egy ujjcsettintésnyi idő alatt is.

1981. június 24.

Az idő felosztása

1 perc = 60 másodperc.
1 percben 4 500 ksana van.
1 gondolat = 90 ksana
1 ujjcsettintés = 60 ksana
Ha a kereső lelkes, megvilágosodhat egy ksana alatt pusz-
tán azáltal, hogy egy megvilágosodott bölcs társaságában
időzik.

1981. augusztus 3-4.

ELME

Az elme csak a nevében létezik. Nincs saját formája. Az abszo-

lútum nézőpontjából az elme nem létezik. Az elme az, amely-
nek hatására a transzcendens Önvaló az anyagi világgal azo-
nosítja önmagát, mely valójában káprázatszerű. Amikor a
vágy felkél egy tárgy iránt, az elme e vágy formájában létezik.
Az elme nem létezhet vágy nélkül. Tudatlanság - szanszára
- elme - rabság: abban a tekintetben, hogy mire utalnak,
ezek a szavak szinonimák, az elme és a szanszára pedig egy-
mástól függő folyamatok. Valójában a világfolyamat sohasem
jött létre.
Amikor a LÁTÓ megszűnik érzékelni a LÁTOTTAT, akkor
azt megszabadulásként jellemzik.
Amikor az elme felismeri abszolút voltát, akkor vágyai el-
tűnnek.
Amikor a tudatosság megszabadult az éntől, a te-től, a vi-
lágtól, akkor lényegi dicsőségében időzik. A világ úgy létezik,
mint egy pisácsa [kísértet]. A mantra, amely ezt a kísértetet
elűzi, abból áll, hogy ismerjük az Önvalót!

1981, augusztus 19.

Semmi sem született.

Semmi sem pusztul el.
A születést és a halált az elme káprázata révén észleljük.

1981. augusztus 20.

Igazából mindenki az Önvalóból született, ezért a halál nem

érintheti meg. Ám a nemtudás következtében az ember a
testtel azonosítja magát, és a karmák termésének learatójává
válik. Ezért pusztítja el a halál.
 1981. augusztus 21.

A nemtudás a világfolyamat csírája.

Ha a tudatlanságot nem számolja fel a tudás, akkor a világfo-
lyamatot nem lehet elutasítani, e nélkül pedig nem lehetsé-
ges a megszabadulás.

1981. augusztus 22-23.

Mi a világ?
Honnan ered?
Hol marad fenn?

Ha az intuitív tudás révén feltárul az ember lényegi termé-

szete, akkor a világfolyamat álma véget ér. Amíg ez a világ-
folyamat a tudatosságod tárgya, addig jelen van a kötöttség.
Ha a világfolyamatot elutasítod, akkor nyilvánvalóvá válik a
szabadság.

1981. augusztus 24.

Még ha szertartások ezreit végzed is el, amíg a drisja [a látás

tárgyai] létezik számodra, nem érheted el a megszabadulást.

A világfolyamat betegsége nem gyógyítható azáltal, hogy

mintegy öntudatlanul nem veszel róla tudomást, hanem
csakis azáltal, hogy az Ön-kutatáshoz fordulsz segítségért,
melynek alapja az Ö N V A L Ó természetének egyre mélyebb
megértése.
 1981. augusztus 28.

A nemtudás megteremti a vágyakat. A vágyak megteremtik

a világot. Amikor felismered, hogy maga a nemtudás nem lé-
tezik, akkor felfedezed vágyaid káprázattermészetét. Ennek
eredményeként

az egész világ
káprázatszerűvé
és nemlétezővé válik.

1981. szeptember 1.

Semmi sem teremtetett,

és semmi sem pusztul el majd.

1981. szeptember 2.

Saját vágyad Isten alakját ölti magára, és - lankadatlan vágyad

gyümölcseként - teljesíti a kívánságod. Irányítsd a figyelmed
a megszabadulásra, a legmagasabb rendű megvalósításra, és
légy szabad!

1981. szeptember 3.

Valójában senkivel sem teszek semmit.

Minden lélek azt kapja, amire vágyik.
Mivel én vagyok a tudatosság forrása,
Lehetővé teszem, hogy a vágyak teljesüljenek.
 1981. szeptember 5-6.

A nemtudás megteremti a vágyakat.

A vágyak megteremtik a világ kivetítését.

Ám ha felismered, hogy maga a tudatlanság nem létezik, akkor

felismered vágyaid káprázattermészetét. Ennek eredménye-
képpen az egész világ nemlétezővé válik.

1981. szeptember 7.

A test tudatosságát az elmebeli benyomások tartják fenn.

A világfolyamat e betegsége nem gyógyítható azáltal, hogy ön-
tudatlanul nem veszünk tudomást róla, hanem csakis azáltal,
hogy a vicsárához [Ön-kutatáshoz] fordulunk segítségért.

1981. szeptember 8.

Minden az elme kivetítése: a nap, a hold, a csillagok,

a hegyek, a folyók, az erdők,
az emberek, az állatok, a madarak.

A látónak és a látottnak nincs fizikai valója.

Hogyan lehetne meghaladni az elmét
maga az elme puszta tevékenységével?
Még a meditációt is az elme gerjeszti,
ezért nem hozhatja el a megszabadulást
a születés és a halál káprázatának folyamatából.
 1981. szeptember 9-10.

8 óra (a rádió híreiből gondolom)

Micsoda hatalmas béke

szállt az elmémre,
mely táncol,
mint az óceán hullámai,
hogy megcsókolja, megölelje őt,
de sohasem ér el hozzá!
A szemem azt látja,
ami körülöttem van a szobában.
A fülem a rádió híreit hallja.
A kezem azt írja,
amibe az érzékek merültek.
Az elme figyeli
a légzés folyamatát.
Az elme figyeli
a mozdulatait az elmének,
mely még így is
nagyon csendes.

Most azt kutatom, mi létezik.

Nincs szó a nyelvemen.
Nincs kép az elmében.
Nincs bennem félelem.
Nincs bennem vágy.

Most elejtem a tollat, hogy azt keressem,

ami van, de merrefelé irányítsam az erőfeszítést?
A világ sohasem létezett.
Ha nem volt múltbéli történés,
akkor hogyan merülhetne fel a vágy,
mely egy tárgy birtoklására irányul?
 Ha nincs vágy, akkor
hogyan lehetne valóságnak látri i a világot?
Ha a vágynak vége,
akkor felfedezed a
LÁTÓ ÉS A LÁTOTT
közötti illuzórikus kapcsolatot.
így te válsz
a CÉLLÁ,
melyben minden szenvedés
VÉGET ÉR.

1981. szeptember 11.

Nincs múlt, jelen vagy jövő. Sors nem létezik. Amikor a láto-
más feltárul, a világ szertefoszlik.

1981. szeptember 12-13.

A Megismerő mindenkiben látja saját, önmagában lévő káp-

rázatait.
A megismerő princípium
az Önvaló.
A világ káprázat.
* * *

E drisja b u d d h i [értelem alkotta látomás] a szanszára

magja.
Pörköld meg e magot a bölcsesség tüzével.
Ez az egyetlen útja a megszabadulás elérésének.
 1981. szeptember 14.

Amíg meg vagy győződve afelől, hogy a világ valós, addig

semmilyen erőfeszítésed nem fog megszabadítan i a világ fo-
lyamatából. Amikor azonban eléred az igaz belátást, akkor az
igaz állapotban, a szahadzsa szamádhiban fogsz időzni. A nem-
tudás a világfolyamat csírája. Ha a nemtudást nem számolja
fel a tudás, akkor a világ folyamatát sem tagadhatod, s amed-
dig ez nem történik meg, addig nem jöhet el megszabadulás.
Egyedül az intuitív belátás vethet véget a káprázatnak a látó
részéről, aki belebonyolódott a látványba. Ha ez a belátás nem
győzi le a káprázatot a bölcsesség fényével, akkor a látó to-
vábbra is a világ folyamatának csapdájában marad, még ha
himalájai barlangokban rejtőzik is el.

1981. szeptember 15.

Amíg a drisja létezik számodra,

addig nem érheted el a megszabadulást.
Én, te, ő - ez a drisja buddhi!

A világ folyamatának megszűnésével egyedül az ÖNVALÓ

létezik, a Legfőbb.

Az ÖNVALÓ sohasem született.

Túl van rabságon és megszabaduláson.
Mélyebb belátással felismerhető, hogy még ez a világ sem
született meg soha, hiszen káprázat.

Amíg a világ folyamata jelen van a tudatosságodban, ad-

dig fennáll a rabság is. A felébredés az álom vége.
Éppígy ahhoz, hogy elérd a világ folyamatából való meg-
szabadulást, rá kell ébredned lényegi természetedre.
 1981. szeptember 16-17.

A látó rabságba esett, mert belemerült a látványba, az én, te,

ő nevébe és formájába. Amíg fennáll a látó-látvány kapcsolat,
nem jöhet el a móksa.

Ha azt mondod, ez a világ nem létezik.

A látható világ elutasításának koncepciójában benne rejlik

az, hogy létezik egy ellen-drisja, mely ellensúlyozhatja a je-
lenlegi drisját. Ez a burkolt ellen-drisja csak szorosabbra
húzza a köteléket.

Mindaddig, amíg nem utasítjuk el az elmét, a világfolya-

mat folytatódni fog. Bárhová megy az elme, ott a világfolya-
mat jelen lesz. Mindaddig, amíg meg vagy győződve róla,
hogy ez a világ valós, nem szabadulsz ki a folyamatból. A nem
kettős állapotban időzöl, akár meditálsz, akár azon kívül
vagy.

A drisja buddhi a szanszára csírája. Maradj ki belőle! Ez

az egyetlen módja a szabadság elérésének.
Az ember halálát ragaszkodásai okozzák. A halál nem
pusztíthatja el azt, akinek nincsenek kötődései. Valójában
nem létezik születés és halál, de a tudatlanság miatt az em-
ber a testtel azonosítja önmagát. Ezért hal meg. A születést
és a halált az elme káprázata révén érzékeli.

Éppen úgy, ahogy az óceán hulláma is maga az óceán,

minden elmebeli változás, mely a világfolyamat valóságát
fenntartja, nem más, mint tiszta tudatosság. Ez a Legfőbb
Önvaló a lényege mindennek, ami létezik.
 1981. szeptember 19-20-21.

Minden formával bíró valótlan.

Ha minden formát elutasítasz, meglátod az igazságot.
Ha minden forma között képes vagy látni azok valótlan-
ságát, akkor meglátod az igazságot.

Bújócska.
Bújócska az egész, de ha részt is veszek benne, nem ma-
gamtól teszem.
Ha én kezdeményezem a játékot, akkor veszítek.

1981. szeptember 22.

Tulajdonképpen nem is tudom leírni, hová kerültem ebben

a pillanatban.
Mégis látom, és leírom.

Nagyon mély csend, de ez a csend nem hallgatást jelent.

Egészen más.
Figyelem, mi következik ezután.

Valamit ki akarok fejezni, amit nem vagyok képes kifejezni.

De miért nem?

Mert ahhoz, hogy kifejezzek valamit, valami máson kívül

kell lennem, de ebben az esetben nem tudom, hol vagyok.

1981. szeptember 23.

Leírom, mi zajlik az éjszaka közepétől. Amint megpróbálom

lejegyezni, elhalványul. Mégis írok.
 Minden osztatlan egész
- forma nélküli valóság.
Megjelenik egy hullám, hogy ezt megértse.
S akkor elkülönít, és én érzem az egyéniségemet,
elszigetelődve az egésztől, az egészben,
s látom magam belül, az egészet pedig,
mint anyagot, kívül,
és megpróbálom megismerni.
De létezik egy „hullám alatti",
amely meg van győződve létezéséről
bármilyen megértés segítsége nélkül.
Kivetítésnek nem hívhatom.
Kivetítésnek csak azért hívom,
hogy megfeleljen a megértésemnek.
Ez is kivetítés.
Megpróbálom kifejezni.
Nincs szüksége kifejezésre.
Olyan ragyogó, egész és valós!

1981. szeptember 25.

Délutáni alvásom (13.50-15.40) végén volt egy álmom. Ál-

momban, éppen mielőtt felébredtem volna, feltettem egy
kérdést Ráma Tírthának:
- Hol kezdi el az elme a működését?
Ő egyszerre levette aranykeretes, kerek szemüvegét, és az
üveg kerületére mutatott:
- Nézd ezt meg! Indulj el bármelyik pontból, és ahol kör-
beérsz, az lesz a kezdete is.
Ezzel ébredtem fel.
Hirtelen mozdulat.
Szép ember.
 1981. szeptember 26-27.

Mindaz, amit látunk, az elme mozgásától függ.

Amikor ezek a mozdulatok abbamaradnak,
az elme gondolat nélküli,
és így visszatér a forrásához.
Ilyen módon a világ folyamata megszűnik.
A legmagasabb rendű megvalósítás.

Hogyan láthatnám a feltételek nélkülit,

és hogyan hívhatnám vagy írhatnám le egy szóval?

Az elme gondolata a gonoszság egy hulláma.

Tudd, hogy amihez ragaszkodsz, az méreg.

Miért nem vagyok képes leírni?

Mert elveszítettem a kapcsolatot az elmével.
Valamilyen rezgés van jelen.

EZ EGY ÁLOM.

1981. szeptember 28.

Minden, amit kimondták, hamis.

Nincs világ, és nincs teremtő.
Nem durva, és nem is finom,
nem levegő és nem is tűz, nem nap, és nem is hold.
Nincs föld, és nincs víz,
nincs fény, nincs idő,
nincs szó, nincs test,
nincs cselekedet, nincs erény,
nincs mantra, nincs istentisztelet,
nincs rítus, nincs szertartás,
 Egy van.
Nincs Ráma, Siva vagy Sakti,
nincs zarándoklat vagy ceremónia.
Nincs apja, nincs anyja,
nincs Guruja.
Egyedül van.
E
Érted ezt?
Minden az elme.
Az elme szüntelenül álmodik.
Azt mondtam, ez egy álom.
Ekkor az elmém elkezd álmodni
az éber valóságról, de visszatartom.
Minden világos.
Jobb titokban tartani,
mert nem bizonyíthatod.
Ne mozdítsd az elmét!
 1981. szeptember 29.

Szabad vagyok. Hatalmas megkönnyebbülés. Hol vagy, óh,

elme?
Semmi mozgás.

1981. október 5.

Amit látunk és érzékelünk,

az mennyire különbözik attól,
amit nem látunk és érzékelünk!

1981. október 10-11.

Semmiféle testi tevékenység, elmeműködés vagy értelmi erő-

feszítés nem segíti az embert abban, hogy kikerüljön a nyo-
morult természet e csakkarjából [kerekéből].

Kelj fel! Ugorj ki!

Számolj le mindennel!
ÉN NEM a TEST VAGYOK.
S az nem is az enyém.
Taszítsd el!
Ne kavarj fel gondolatot!
Rendben.
Most mindennek vége.
 1981. október 12.

Hardwár

A Gangá partja.
Micsoda ánanda [boldogság]!
Kívül és belül ánanda.
Az érzékek elnyugodtak.
Az elme elnyugodott.
Az életem beteljesedett.
Sok éves tapaszom [vezeklésem]
képessé tett rá, hogy elérjem a megvalósítást.
A szanszára halvány képe még fennmarad.
Amíg ez nem távozik, a munkám nem ért véget.
Ez határozott meggyőződésem.
Valaki újra hívott.
A csend.
Az ánanda.

1981. október 13.

Óh, Harbans13, milyen szerencsés vagy!

Az elmém minden terhétől
Megszabadult.
Most nem szabad visszanézned.
Most miért aludnál?
Most miért ébrednél fel?
Én nem ez a test vagyok.
Ez a test sohasem tartozott hozzám.

13
Pápádzsít szülei rendszerint Harbans néven szólították. (A ford.)
 1981. október 14.

Nincs születés,
nincs élet,
nincs halál.
Folyamatos. Teljes élet.
Nem értem,
hogyan jelenik meg az egyéniség
különálló létezőként.
Nincs kezdet, nincs vég, nincs közép.
Senki sem segíthet ez irányban.

Nagyon más megértés.

Nem meditáció.
Se nem szétszórt,
se nem összeszedett.
Nincs elme.
Valami más.
Nem gondolkodás, nem ellenőrzés.
Még az én és a másság képzete
sincs jelen.
Gyönyörűség - lágy béke.

1981. október 15.

SZABAD VAGYOK! A Z elmém mostantól kezdve semmilyen

tárgyhoz nem kötődik.
H. V. L. Púndzsa
1981. X. 15. 19.00, Hardwár
Köszönet mindenkinek, aki eddig segített.
 1981. október 17-18.

Óh, társaim,
zengjétek az öröm dalát!
Megházasodom ma este,
A menyasszonyom láthatatlan,
s minden irányból engem hív.

Hajnali negyed négy.

Felébredtem éjjel, felkeltem az ágyból, a folyópartra men-
tem, és daloltam elragadtatott örömömben.

1981. október 19.

Óh, Gangá anya, elárasztottál áldásoddal!

Nagyon hálás vagyok neked, Anyám!
Nincs ébrenlét, nincs álom, nincs mély alvás.
A három állapot nem létezik.
Különös, állapot nélküli érzés.
Milyen boldog élet!
A szemfényvesztő mutatványa véget ért.

1981. október 22.

Az egész egyetlen szakadatlan,

vég és kezdet nélküli álom.
H. V. L. Púndzsa

Nagyon tiszta

Ne legyen kapcsolatod még

a Valósággal se,
 s ne engedd, hogy az elméd
bárhol megvesse a lábát!

Azonnali megvilágosodás.

1981. október 23.

Bármit látok, hallok és érzékelek, az az elmém túlzása. Az

álomban, mint az ébrenlét állapotában, az elme minden tár-
gyat felnagyít: hegyeket, folyókat, erdőket stb. Valójában soha
semmi sem létezett.
H. V. L. Púndzsa

1981. október 24-25.

Bármit látok, hallok, szagolok, ízlelek és érintek,

az álom.
Ébrenlét és alvás, születés, élet és halál
mind álom.
A szenvedés és az öröm szintén álom.
Mind az elme teremtménye.
Képzelődés, túlzás, álom.
Hogyan vessünk véget ennek az álomnak?
Ez a gondolat szintén egy álom.
Minden megoldására irányuló tevékenység
az álmon belül van.
Különös helyzet.
Nincs kihez fordulnom,
hogy ezt megoldja, vagy tanácsot adjon nekem.
Egyedül kell mennem oda,
ahol senki sem érhet el.
Nincs szükségem semmilyen segítségre, sehonnan.
 Különös energia ébred bennem, és sürget.
Egyedül leszek.

1981. október 29.

Ha minden formát valótlannak látunk,

akkor érzékeljük az Igazságot.
Az embernek lehetetlen felismernie
az abszolúttal való egységét
a formához való ragaszkodása miatt.
A sehol sem időző elme a valóság.
Az elme, amely valahol időzik,
a tudatlansággal érintkezik.
Vess véget minden világi érzésnek!
Ehhez nem szükséges gyakorlás,
sem keresés, SEM megértés.

forma = üresség
üresség = forma
rúpa = súnja [forma = üresség]

1981. október 30.

Amikor az ego felmerül, minden más is felmerül. Az ember

nem ismerheti meg az Igazságot az elme révén, az csakis az
intuíció révén lehetséges. Amikor az elme megjelenik, meg-
jelenik a sokféleség. Maradj ki ebból! De ezt nem gyakorlás
által éred el.

NINCS ragaszkodás
a látott, hallott, szagolt, ízlelt, tapintott dolgokhoz.
Az eredmény: azonnali megvalósítás.
 1981. november 9.

Aludtam, és alvás közben álmodtam. Visszatérve korábbi éb-

renléti állapotomba úgy tűnik nekem, mintha most másik
álom kezdődött volna. Az nem számít, hogy az ébrenléti ál-
lapotban a dolgok ismerősnek látszanak, mert az álomban is
ugyanúgy felismerünk mindent, mint az ébrenlét során. Újra
és újra meggyőződök róla, hogy minden álom.
Boldogság és szenvedés, nyereség és veszteség, születés,
élet és halál mind álom.
Amit nem értek: hogy ki álmodik?
Nem, nem fogok fontosságot tulajdonítani neki, bármi is
történt.
H. V. L. Púndzsa
Woodlands
Bangalúr

1982. január 1.

Bármit látok,
bármit láttam valaha,
bármit látok majd a jövőben,
bármi voltam,
bármi vagyok,
bármi leszek,
mindaz álom.
Ez nem csak mese,
hanem határozott meggyőződésem.
Ez az Igazság.
DE
kinek az álma ez?
Ki álmodik?
Ez a születés, élet és halál mind az álom része.
 A valóságban nincs semmi.
Az „én vagyok" tehát a szanszára.
Mi vagyok én?
Ezt megismerve a szanszára saját valójában megismerhető.

1982. január 2.

MÁJÁ
Mi a májá?
Hogyan merül fel?
Hogyan marad fenn?
Hogyan lehet megérteni?
A májá az elme nyugtalansága.
Az elméből keletkezett,
s az elmében marad fenn a vágy alakjában.
Az elme megállásával eltűnik,
és visszatér forrásához.
Egy percnyi szundikálás,
és figyeld meg,
a dolgok, az idő, a jó és a rossz
micsoda forgószele támadt!

Ébredj fel!

1982. január 3.

Amikor másoktól hallom vagy olvasom a nagy látók állításait

vagy tapasztalatait, azokat nem tudom összebékíteni az Igaz-
sággal, s nincsenek összhangban azokkal a dolgokkal, amiket
én felismertem.
[Ezt az állítást David Godman megmutatta Pápádzsínak,
és megkérdezte tőle: „Mitől olyannyira más a te állapotod
vagy tapasztalásod? Milyen módon különböznek a te felfede-
zéseid a múlt nagy Mestereiétói? Mi az, amit elfogadhatat-
lannak tartasz a leírásaikban?"
Ő így válaszolt: „Azt el tudom fogadni, hogy ők megsza-
badultak, és hogy nincs bennük többé vágy. Ez rendben. De
bármi más, amit bárki mond, az csupán fogalom. Isten egy
fogalom, a mennyek és a poklok fogalmak, a megvilágosodás
és a rabság fogalmak. Bármi, amiről beszélhetsz, az fogalom,
de maga az igazság nem fogalom. Arról senki sem beszélhet.
Én nem hiszek a fogalmakban, ami azt jelenti, hogy nem hi-
szek el és nem fogadok el semmit, amit valaki mond, hiszen
bármit mond, az szükségszerűen fogalom.]

1982. január 4.

Az ember azért van rabságban, és azért szenved, mert vágyik

az érzékek élvezeteire. Ha viszont leszámolt a vágyakkal, akkor
kiszabadult a világfolyamatból, és sohasem fog újra feltűnni
ezen a színpadon.

1982. január 6.

Ülök a kutírban [kunyhóban].

Boldogsághullámok merülnek fel,
és messze túllépik a testi
és lelki korlátokat,
felfrissülést hozva nekem.
A szemem önmagától lecsukódik,
hogy megragadjon valami maradandót.
 1982. január 7.

Amit látok, hallok, érintek, ízlelek vagy szagolok, az csak az

elmém képzelődése.
Amikor ez a tevékenység megszűnik, minden megszűnik.
Légy éber a mély csendben, hogy ne merüljön fel és ne
időzzön gondolat sehol.

1982. január 8.

A ki nem elégített vágy az oka e jelen születésnek. Az tartja

fenn az életet. Ez a függő vágy lesz a következő születés oko-
zója. Ha e vágy ebben a születésben kialszik, akkor az ember
eléri a szabadságot, és sohasem jelenik meg többé a világfor-
gatagban. A vágy az oka minden szenvedésnek.

Ne kavarj fel
egyetlen gondolatot se
az elme forrásából!

1982. január 9.

A nirvána állapota

Ahol nincs sem föld, sem víz,

sem tűz, sem szél,
sem a tér végtelensége,
sem a tudatosság végtelensége,
sem a semmi állapota,
sem a tudatosság, sem a nemtudatosság állapota,
sem ez, sem a másik világ,
sem nap, sem hold,
 ahol nincs sem jövés, sem menés,
sem maradás, távozás vagy felmerülés,
támasz és alap nélküliként
az a nirvána állapota.

1982. január 10.

A lélek, mely a vágyak miatt öltött alakot, megszűnik létezni,

ha minden vágy tökéletesen megsemmisült.
A vágyakozás felszámolása a nirvána.

1982. január 11.

Amíg meg vagyok győződve afelől, hogy a világ valós, addig

semmilyen erőfeszítésem sem fog megszabadítani a világ fo-
lyamatából. A látó a világ csapdájába esik, még ha himalájai
barlangokba rejtőzik is el. Egyedül az intuitív belátás vet vé-
get a káprázatnak. Alakítsd olyanná az elméd, hogy egyáltalán
ne időzzön semmilyen formán!

Amikor eléred az igaz belátást,

akkor eléred az IGAZ ÁLLAPOTOT,
a végső VALÓSÁGOT.

1982. január 12.

A vágyaktól való megszabadulás a születéstől és a haláltól va-

ló megszabadulás, ennélfogva a világ körforgásának vége is
egyben. Az Igazság keresője eltökélt akarattal elérheti a meg-
szabadulást már élete vége előtt. Indulj el onnan, ahol éppen
vagy!
 A férfi szereti a nőt, a nő pedig a férfit, de kevesen van-
nak azok, akik a purusát szeretik.14

1982. január 13.

Ha valami létezik, annak szükségszerűen oka is van. Nem lé-

tezhet okozat ok nélkül, sem ok okozat nélkül. Az ok-okozat
láncolata szétszakíthatatlan. így működik örökké ez a koz-
mosz.
Mindenkit lefoglal a ház, a feleség, a gyermek.
Nincs ideje rá,
hogy megismerje önmagát.

1982. január 18.

Nincs olyan lény e földön és az istenek mennyországaiban,

aki mentes lenne a ragaszkodásoktól. A ragaszkodás a születés
és az újraszületés gyökéroka, és követi a lényt - bárhol is szü-
lessen meg hogy megakadályozza megszabadulását.

1982. január 19.

Az elme nem láthatja az Abszolútumot.

Amikor a gondolatok eltűnnek,
Az ÖNVALÓ feltárul.

14
Vagyis a megnyilvánulatlan Önvalót. Az idézet Kabírtól származik.
 1982. január 21.

Az elmebeli, szóbeli és testi hajlamokon komoly erőfeszítés-

sel uralkodnunk kell.
Maradj mozdulatlan, mint egy kőszikla!
Akinek az elméje fogalmak nélküli, az biztosan elnyeri a
megvilágosodást. Add fel teljesen; az VAN!

Maradj csendes!

1982. január 28.

Oh, elmém,
te vagy a legjobb barátom,
a legközelebbi társam,
mert most semmilyen
alanyhoz vagy tárgyhoz
nem kötődsz!

1982. január 29.

Te nem veszítettél el és nem is nyertél semmit.

Harbans! Oh, barátom,
csak ültél, s eközben
elvégezted a munkád.

Micsoda könnyebbség!
Micsoda öröm!
Könnyek folynak,
nevetés.
A nap éppen megjelenik
a távol? Himalája fölött.
Nagyon boldog ő is.
A varjak kárognak,
a verebek csiripelnek.

Körös-körül minden békés.

Belül és kívül egy hullám merült fel,
de más, mint ami én vagyok.
Micsoda boldogság!
Micsoda ánanda belülről kifelé
és kívülről befelé!
Mi a kívül? S mi a belül?
Minden egy.

1982. január 30.

Ma korán reggel hirtelen felébredtem,

felugrottam, majd leültem.
Egy megoldatlan rejtély
megértésének elragadtatottsága.
Soha azelőtt nem hallottam,
láttam vagy értettem ily módon.
Úgy érzem, minden világos.
Mi ez a nagyszerű látvány?
Ki volt a tanúja?
Most megtudtam.
Hát nem nagy szerencse?
Jól végzett munka.
A legjobb kívánságaim, Harivans,
1982. január 30.
 1982. január 31.

Májá

Milyen csodálatos drámának voltam tanúja egész éjszaka! Fel-

keltem, hogy írjak hajnali négykor, felkapcsoltam a lámpát, de
az izzó csak pislákolt, majd kiégett. Kicseréltem a mosdó vil-
lanykörtéjével. Az elme csodája ez, melynek rendkívüli ké-
pessége, hogy dolgok miriádjait teremtse meg, tartsa fenn és
pusztítsa el. Idő és tér, nap, hold és csillagok, hegyek és fo-
lyók, állatok és istenek, mennyek és poklok, rabság, szádhana
és móksa - mindezek az egyetlen elme kivetített hajlamai.
Nincs kiút. Senki sem menekülhet. Minden lény a saját vá-
gyai hálójába került. Senki sem nyújthat segítséget, hiszen
mindenki más is ugyanabba a csapdába esett.
Milyen csoda!

1982. február 1.

Amikor a felfogás és az érzés megszűnik, megjelenik a tiszta

elme. Nem létezhet más módszer az elme lecsendesítésére,
mely ezt felülmúlná.
Ha az elme valamin időzik, vagy ragaszkodik valamihez,
akkor csak hamisság lesz jelen.
Az önművelés elképzelhetetlenül hosszú ideig tarthat,
de a megvilágosodáshoz egyetlen pillanat is elég.

1982. február 3.

Ha az ember kötődik a nevekhez és a formákhoz, akkor azok

rabságban tartják. Amikor az okozatot eredményező okok
megszűnnek, a külső tárgyak eltűnnek. Csupán a feltételes
okok hozzák létre a jelenséget, de az mentes a valóságtól.
Amikor az elmét megfosztjuk az érzésektől és a szenvedé-
lyektől, akkor megnyugszik. Ez az a pillanat, amikor az Ön-
való természete működésbe lép.

1982. február 4.

Káprázatunkat a hallott, látott, érzett és ismert dolgokhoz

való kötődés okozza. Ám ha az elme megszabadult a hallástól,
a látástól, az érzéstől, a megismeréstói és a különbségtevéstől,
akkor elérjük a tökéletes megvilágosodást. A hallás és a látás
két képességét említjük itt, mert azok folyamatosan aktívak,
míg a másik három képesség időnként szunnyad.

1982. február 10.

A minőségek nélküli Brahman ismerete csak akkor lehetsé-

ges, ha eloszlatjuk a káprázatát úgy a névnek, mint annak a
dolognak, amit jelöl.

1982. február 11.

A cél mindazonáltal az legyen, hogy elérjük azt az állapotot,

amelyben a világ soha nem jelenik meg. Ez úgy érhető el,
hogy Brahman nemkettősségén elmélkedünk, ahogy azt a
szent iratok és a bölcsek tanították. A jóginak szüntelenül azon
az igazságon kell gondolkodnia, hogy a meg nem született
Brahman minden, s hogy nem létezik semmi más, ami valós,
Így a háborgó elmét elvezeti az egységbe.
 1982. február 22-23., 25.

A móksa vagy megszabadulás, mely az ember legfőbb célja,

nem halál utáni állapot. Már itt, a testben megvalósítható.
A móksa az Önvaló örök természete, nem pedig olyasvalami,
amit a jövőben kellene elérnünk. Már itt van, és mindig itt
is volt. Egyedül ez valós.
Aki ezt tudja, az, úgy mondják, megszabadult. Ő dzsívan
mukta [életében megszabadult], hiszen elérte a mindentu-
dást, és mentes a kettősség káprázatától. Nincs semmi, aminek
birtoklására vagy élvezetére vágyhatna. Nem hódol senkinek,
s nem végez semmiféle szertartást. Nincs állandó otthona, úgy
él, ahogy neki tetszik, maga szabja meg saját törvényeit. Ne-
ki nincsenek kötelességei. Az olyan erények, mint az alázat,
a kiegyensúlyozottság, a nyugodtság és az önuralom természe-
tesek számára. Az övé halhatatlan állapot, mely mély és mér-
hetetlen, sohasem született, örökké ugyanolyan. Ő mindenhol
az Igazságot látja. Örömét leli az Igazságban, és nem távolo-
dik el attól, hiszen ő maga az Igazság.
Noha a világban él, látása állandóan a világ valótlanságá-
ban és az Önvaló valóságában gyökerezik.
„A látható világ nem létezik." E tudás elvezet az objektivi-
tás elmebeli benyomásának megsemmisítéséhez. E megsem-
misüléssel együtt megnyilvánul a nirvána legfőbb üdvössége.
Az embernek egy megvilágosodott Szadgurutól kell elsa-
játítania az igaz Önvaló ismeretét, máskülönben nem képes
eloszlatni a saját káprázatát semmiféle szádhana által, még
ha ezer kalpáig gyakorolja is azt.

1982. február 26.

A vászanák tökéletes kiirtása a móksa igaz állapota. Egyedül

az képes megvalósítani ezt az állapotot, aki mentes az avidjától
[nemtudástól]. A vászanák elpusztításával az elmeközeg eltű-
nik, az Önvaló végtelen kiterjedését hagyva hátra. A fizikai
testet a szubtilis vászanák tartják fenn. A vászanák a nem-
tudás talajában csíráznak ki, és a ragaszkodások által soka-
sodnak és növekednek. Az ahankára [ego] védelmezi és táp-
lálja őket. A vászanák az újraszületés és a világfolyamat okai.

1982. február 21.

A szent személyisége

A szent személyiségét előző testet öltésének beérő karmái

tartják fenn. A bölcsességnek köszönhetően a szent egyálta-
lán nem érzékel semmit egyénivé lett állapotából. Ám mások
számára személyisége nem szűnik meg létezni, éppen úgy,
ahogy a zsarátnok forgatásakor látszólagos kört érzékelünk.

1982. február 28.

A Guru ellensége
Rámaimi 43-6 [Kabír]

A férfinek vagy nőnek, aki pocskondiázza a Gurut, nyolcvan-

négymillió születésen kell keresztülvándorolnia, ameddig a
Nap létezik.

1982. március 2.

A viszonylagosságtól és az objektivizálástól megszabadult el-

me maga Brahman. Amikor az elme visszahúzódik minden
[érzék]tárgytól, és nem köti magát semmilyen dologhoz, ak-
kor eléri az állandóság állapotát, melynek természete azonos
Brahmannal. Az elme Brahmanként való felismerését úgy
jellemzik, mint az egyetlen tudatosság tömegét. Maga az
Atman minden alapja.

1982. március 3.

Ha abbahagyod a gondolkodást, akkor nem lesz semmi,

amit ne tudhatnál meg.
Ha a dolgok után sóvárogsz, rengeteget veszítesz.

1982. március 6.

Nincs teremtés,
Nincs felbomlás,
Nincs rabság,
Nincs szabadság,
Nincs igazságkereső,
Senki sem megszabadult:
Ez a végső Igazság.
A teljes meg nem nyilvánultság
Az egyedüli Igazság.

A teremtés a teremtő kielégületlen vágyát tételezi fel. Ha

a végső valóság önmagában tökéletes, akkor annak sohasem
tulajdoníthatjuk a teremtés aktusát.

1982. március 7.

A testhez való ragaszkodás eltűnésével és azzal a felismerés-

sel, hogy az elme bármilyen tárgyra irányul is, az a Legfőbb
Önvaló, az ember szamádhit tapasztal. A végső valóság men-
tes az elfogadástól és az elutasítástól.

1982. március 8.

Az öröm keresése a szamádhiban a vizsgálódó elme kifáradá-

sát mutatja. Mivel a jógik az elmére mint az Átmantól kü-
lönbözőre tekintenek, uralkodni akarnak rajta a szamádhiban.
Ám Gaudapáda azt állítja, hogy az elme a nem kettős Átman.
Ezért az uralkodásnak a kérdése fel sem merül.

1982. március 9.

Az elme és tevékenységei nem mások, mint a nem kettős

Brahman - örökké tiszta, szabad, megvilágosodott. A nem-
tudás az oka annak, hogy az ember az elme tevékenységeiben
érzi az alany-tárgy kapcsolat kettősségét. Az Igazság ismerő-
je azonban mindenhol és az elme minden tevékenységében
egyedül a nem kettős Brahmant látja.
A védántikus szamádhi nem azt jelenti, hogy csukott
szemmel felismerjük az Igazságot. Sokkal inkább azt, hogy
nyitott szemmel, minden dologban az Igazságot látjuk.

1982. március 11.

Nincs feloldódás,
nincs születés, senki sincs rabságban,
senki sem törekszik a bölcsességre,
nem létezik a megszabadulás keresője,
és nincs megszabadult sem.
Ez AZ ABSZOLÚT IGAZSÁG.
 Ahogy az álmot látja, úgy tekint a világra a bölcs. A sok-
rétű nem létezik az Átmannal azonosként, s nem is áll ön-
magában függetlenként. Nem elkülönült Brahmantól, s nem
is nemelkülönült. Ezt jelenti ki a bölcs.

1982. március 12.

Az álombéli beszélgetés valótlanná válik a felébredéssel. Az

ébrenlét állapotában folytatott beszélgetés a bölcsekkel a szent
iratokról hasonlóképpen illuzórikussá válik, amikor elérjük
a végsó' valóságot, mert minden létező örökké szabad. Nincs
rabság, NINCS tudatlanság. Az embernek csupán fel kell éb-
resztenie önmagát abból a hipnózisból, melyben azt képzeli,
hogy ő nem Brahman.
Amikor az alany-tárgy kapcsolat képzete jelen van, azt el-
mének hívjuk, s amikor ez utóbbi szabad, akkor ÁTMAN né-
ven ismert.

1982. március 13.

Álom és ébrenlét

A test, amely tevékeny az ébrenlét állapotában, mozdulatla-

nul fekszik alvás közben, ám az álmodó úgy érzékeli, hogy ő
maga különféle helyszíneken jár. Ezért - az ébrenléti állapot
nézőpontjából - az álomtest valótlan. Hasonlóképpen, a végső
valóság nézőpontjából az ébrenléti állapotban érzékelt test
szintén valótlan. Ez azért van így, mert a test is egy képzet az
érzékelő elméjében. Ahogy az álombéli tárgyak valótlanok,
mivel az érzékelő elméje érzékeli csak őket, az ébrenlét tapasz-
talata ugyanebből az okból kifolyólag valótlan. A közös ténye-
ző az álom és az ébrenlét állapotában az, hogy az elme érzé-
keli őket. Ezért mindkét állapot tapasztalása a valótlanság
bélyegét viseli magán.

1982. március 14.

Mindaddig, amíg a helyes tudás nem oszlatja el az okságba

vetett hitet, addig születésünk és halálunk folyamata sem ér
véget e világban. Ám ha ezt a hitet felszámolja a helyes tudás,
akkor a világ szintén megszűnik létezni, minden más ok lé-
tének hiányában. Az ébrenlét állapotában észlelt tárgyak
nem léteznek máshol, csak az észlelő elméjében, hiszen ő
nem az elméjétől függetlenül látja őket. E tárgyak hasonlóak
az álomban látott tárgyakhoz, melyeket kizárólag az álmodó
elméje érzékel.

1982. március 15.

Soha semmilyen dzsíva sem született, s nincs is semmiféle

ok ilyen születésre. A végső Igazság az, hogy egyáltalán sem-
mi sem született. A meg nem születettség fogalma a születés
fogalmának ellentéte. Ennélfogva mindkét fogalom a nem-
tudás birodalmába tartozik. Az Átman, ahogy az valójában
van, nem írható le sem úgy, hogy született, sem úgy, hogy
nem született. Semmit sem lehet kijelenteni az Átmanról a
végső valóság nézőpontjából.

1982. március 17.

Amikor az elme, az Igazságot megismerve, nem képzelődik,

akkor megszűnik elmének lenni, és az észlelendő tárgyak
hiányában szabaddá válik az észlelés minden képzetétől.
 A ragaszkodások, hasonlóan a kígyóhoz, megmarják az em-
bert, és mérget juttatnak a testébe. Hogyan élheti túl az, akit
megmart ez a gyilkos kobra?

1982. március 29.

Az elme szétszórtságának elsődleges oka a tárgyakra való sza-

kadatlan emlékezés. Amikor az elme az Önvaló üdvébe me-
rül, akkor nem teremt káprázatot vagy szétszórtságot, s nem
is rohan az ego által fenntartott vászanák után. Miután az el-
mét egyhegyűvé tetted, hagyd, hogy az Önvaló felé áramol-
jon az abhjásza [gyakorlás] vagy meditáció által. A hallgatást,
az elmélkedést és a meditációt 15 egész életed során folytatnod
kell. Az igaz boldogság abban áll, hogy kiszabadulsz a szüle-
tés és a halál körforgásából. Sehol sincs boldogság a három
világban. Egyedül az Ön-felismerés elérése vezet el a végső
boldoguláshoz. Gazdagság, barátok, rokonok, vallásos szer-
tartások, zarándokutak és vezeklések nem segítik az embert,
hogy ebbe az irányba haladjon. Le kell győznie az elmét, ily
módon boldog lesz!

1982. március 30.

Ha az elme nem kötődik többé az érzéktárgyakhoz, akkor

megtisztult. Meg fogja pillantani az Igazságot, és ez meggyó-
gyítja az eredendő betegséget - a nem tudást -, ami e világfo-
lyamat okozója. A tiszta elme szakadatlanul az Abszolút Való-
ság felé áramlik, és ontja az Ön-felismerés nektárját. Az álom
során az álombéli tárgyak valósak az álmodó számára, de

15
Hallás (sravana), elmélkedés (manana) és meditáció (nididhjászana):
az igazság megtanulásának módjai. (A ford.)
amikor felébred, az ember felismeri, hogy káprázatszerűek.
Ugyanígy, ha a vászanákat felszámolta, felismeri e fizikai test
szintén káprázatszerű, nem létező voltát. Ha felvirrad annak
tudása, hogy a test csak álom, az álomvilágot elutasítjuk.
Ugyanígy az „Én vagyok Brahman" bölcsességének elérésé-
vel a világfolyamatot elutasítjuk.

1982. március 31.

Amikor az álmodó felismeri álmának káprázatszerűségét,

felébred. Hasonlóképpen, ha valaki felismeri a világfolyamat
illuzórikus voltát, akkor ráébred lényegi természetére.

A vászanák álomként nyilvánulnak meg. Amikor a vásza-

nák elnyugszanak, akkor az álmok feloldódnak, és az ember
a mély alvás állapotába lép. Ugyanígy, ha az ébrenléti állapotot
okozó vászanák feloldódnak, az ember az Abszolút mélysé-
ges békéjébe lép. Mindig légy biztos abban, hogy:

Én nem ez a test vagyok,

Ez a világ pedig nem valós.
Nem test vagyok, s nem is elme,
Hanem az örök Önvaló.
Ezt hívják Brahman abhjászának
[Brahman eléréséért végzett szellemi gyakorlásnak].

1982. április 7.

Van egy nőstény és egy hím majom. A majomidomár a kis dobján do-
bol, az egyik majom táncol. Sokan nézik a színjátékot. De melyik
a nőstény, és melyik a hím majom? Kik a nézők? Mi ez az egész?
A májá felfoghatatlan.
 1982. április 9.

néti-néti
[sem ez, sem az]

„Sem ez, sem az." Ez elutasít minden upádhit [korlátozó já-

rulékot], amilyen például a név, a forma, a fajta, a tulajdonsá-
gok. Minden upádhit utasíts el, és ismerd fel az egyéni lélek
és a Legtöbb Lélek egységét! Mentes vagyok a változásoktól,
hiszen nem a test vagyok. Nem kötődöm az érzékek tárgyai-
hoz, hiszen érzékszervek nélküli vagyok.

1982. április 10.

Hasonlóan ahhoz, ahogy a nap feltűnik a sötétség eloszlatása

után, úgy tűnik fel az Atman is, miután a tudás felszámolta a
nemtudást. Az Atman mindig létezik, ám míg a tudatlanság
állapotában vagyunk, eltakarja a májá.

1982. április 13.

Álom Ébrenlét

Amikor felébredek az álomból, az álomtestem eltűnik min-

den olyan tapasztalással együtt, amelynek az álom során vol-
tam tanúja. Ha felébredek az ébrenlét-álom állapotából, hogyan
tartom meg a testemet? Hogyan fogom meg? Hogyan vagyok
tanúja mindennek az ébrenléti állapotban, hacsak nem sem-
misítem meg ezt az ébrenléti állapotot úgy, ahogy az álom ál-
lapotát megszüntettem? Az abszolút valóságot nem elérjük.
Minden a nemtudáson belül található.
 1982. április 17.

Miért jött most el a felismerés, mely eddig nem jelent meg?

A tudás csak az akadályok teljes felszámolásával jön el, me-
lyek lehetnek múlt-, jelen- és jövőbeliek. Következésképpen
az ember nem szabadul meg azáltal, hogy tanulmányozza a
Védát és annak jelentését.

1982. április 20.

Mundaka-upartisad 3.2.1-216

Aki hevesen vágyik

a Brahma-lókára,
de elfojtja ezt, és az Önvaló után kutat,
az nem fogja elérni a megvalósítást.

A feltétel [a megvilágosodáshoz] a vágyak teljes hiánya,

nem pedig azok elfojtása. Ahogy a szent iratok állítják, az a
szerzetes, aki jól megértette a védánta jelentését, Brahmá bi-
rodalmába [a Brahma-lókába] tér, és a négy juga végén Brah-
mával együtt szabadul meg.

16
Az Embernek hódolva vágytalanul
otthonában tudja a bölcs a Hatalmast,
miből a világnak fényei ragyognak,
s a született világtól megszabadul.

Akinek eszére csak vágyai hatnak,

azt vágy szüli jobbra, vágy szüli balra.
De ha vágya-tűnötten érik a szellem,
minden vágyai már itt elapadnak.
(Tenigl-Takács László fordítása)
 1982. április 22.

Ha az elmében az imádat tárgyának gondolatát őrizzük, akkor

az elme ennek a tárgynak a formáját fogja felölteni. Brahman
különbözik a megismerhető dolgoktól. Akik feladják a tulaj-
donságok nélküli Brahmanon való meditálást, és zarándokla-
tokra indulnak, szent formulákat recitálnak, vagy más módsze-
reket követnek, azokat ahhoz az emberhez lehet hasonlítani,
aki eldobja az édességet, és a kezét nyalogatja.

1982. április 24.

Brahman ismerője Brahmanná válik. Egész elméjét Brahman-

ra összpontosítja, s végül Brahmanként ismeri fel önmagát.
A trónörökös atyját, a királyt utánozza, hogy képessé tegye
magát a trónra lépésre.

1982. április 25.

Annak köszönhetően, hogy számos életen keresztül gyakorol-

ta az önátadást, a dzsíva arra vágyik, hogy saját természetén
elmélkedjen. Ekkor, a vizsgálódás és az elmélkedés révén,
a máját elveti, és egyedül az Önvaló marad. A teremtés előtt
nem létezett megismerő, megismert és megismerés. Végül új-
ra megszűnik majd ez a hármasság. E hármasság hiányában
egyedül az oszthatatlan Önvaló létezik. Kizárólag az Önvaló
volt a világ kivetítése előtt. Ehhez hasonlóan, ez létezik a sza-
mádhi állapotaiban, a mély alvásban és az ájulás során.
 1982. április 26.

Test, szív, világegyetem: ezek valójában nem léteznek.

A forma nem különbözik az ürességtől.

Múlt éjszaka álmomban Sivát láttam Párvatíval sétálni egy

folyóparton. Siva jobb karját Párvatí jobb vállán nyugtatta. Én
tanúja voltam ennek, és tudtam, hogy csak egy szerepet játsza-
nak el, valójában ők nem is Siva és Párvatí. Felébredtem. Még
írás közben is láttam őket.

1982. április 27.

Fél tizenegykor a nappaliban ültem, és egy könyvet szerettem

volna olvasni, de a szomszéd bekapcsolta a magnetofonját,
teljes hangerővel. Mit tehettem? Vagy elmegyek otthonról,
vagy alszom egyet. Az utóbbit választottam. Valószínűleg ha-
mar elaludtam, és 11.50-kor ébredtem. A magnó még mindig
ugyanolyan hangosan szólt. De miért nem hallottam alvás
közben? Hová vonult vissza az elme? Meg tudom ezt tenni
az ébrenlét állapotában is, úgy, hogy elkerülöm az alvást?
Megpróbálom az elmét a forrásához kényszeríteni. Most
megteszem.

1982. április 28.

A káprázatot a hallott, látott, érzett és megismert dolgokhoz

való kötődésünk okozza, ám ha az elme megszabadult a hal-
lástól, látástól, érzéstől, megismeréstől és megkülönböztetés-
től, akkor az ember eléri a teljes megvilágosodást. Amikor
megszűnik minden ok, amely okozatot szül, a jelenségvilág
szintén eltűnik. Ez az ismeretlenbe ugrás pillanata.
 1982. április 30.

Autó és tengelye,
mozgás és mozdulatlanság, test és lélek.

Az ébrenlét, az álom és az alvás állapotai egymás után vál-

takoznak. Kell lennie valaminek, a mozgás alapjának, mely
maga nem mozdul. Vonattal Delhibe utazunk, s miközben a
vonat halad, mozgását az utazónak tulajdonítjuk, aki valójá-
ban nem is megy sehová, csupán mozdulatlanul ül a fülkében.
Az ébrenlét állapotában különféle tárgyakat látunk, amíg a
nap süt. Amikor a nap lenyugszik, és éjszaka van, nem látjuk
őket. Éjjel álmodunk, és ismét látjuk a dolgokat egy olyan ál-
lapotban, mely ébrenlét az alvásban. Az alap (szubsztrátum)
azonban sohasem ébred fel, alszik vagy álmodik. Ezek az álla-
potok benne mozognak.

1982. május 1.

Kitűnő nap.

Hogyan határozhatnánk meg „Azt"?

Hogyan lehetne Az?
Az igencsak Ez.
Az vagy Ez, egyre megy.
Az értelmem, az elmém,
az egész lényem valamilyen
forma nélküli rezgés felé vonzódik.
Valamifajta hang - felcsendítetlen - szól folyamatosan,
nem is a testemben, nem is azon kívül.
Képtelen vagyok írni.
Éber vagyok, figyelem, mi történik.
Ez nem vizsgálódás,
nem is meditáció vagy odaadás.
Az ember nem mondhatja, hogy „sem ez, sem az".
Sem „iti" [ez], sem „néti" [nem ez].
Nem tehetünk semmiféle erőfeszítést,
hogy elérjük vagy megértsük.

1982. május 2.

A szabadságban eltöltött nap

Állítás, tagadás

Nem lehet állítani, sem tagadni.

Nem alászáll, s nem is meghalad.
Nem helyezhető el az én, te, ő kategóriájában.
Nincs az elemekben, sem felül, sem alul.
Nem lehet a keresés alanya vagy tárgya.
De akkor hogyan lehet meghatározni,
hogy mi ez az egész?
Jelenleg nem találok elmeműködést.
Nincs keresés. Nincs elérés.
Nincs a csend nyugalma.
Ritka az ilyen.
Nincs szeretet, nincs odaadás,
nincs én vagy nemén.
Nem tagadok semmit,
csak meg akarom határozni, mi ez az állapot.
 1982. május 12.

Tökéletes boldogságban eltöltött nap

Nem találok semmilyen „én"-nek nevezett létezőt,

mégsem üresség ez.
Nem használhatom rá egyik kifejezést sem:
nirvána, szabadság, rabság, nemtudás.
Mégis valami olyan,
ahová a fogalmaim már nem képesek eljutni.
Az ösztönzés jelen van, de nincs cél.
Kié ez az ösztönzés, és mi is ez valójában?
Bárcsak meg tudnám határozni!
A szanszára jelen van, ahogy volt.
Nem baj, hadd legyen!
Nem valótlan, és nem is valós.
Időnként lehunyom a szemem.
Időnként kinyitom a szemem.
Időnként megpróbálom feladni a gondolkodást.
A gondolkodást és a nemgondolkodást azonban
valamiféle gondolkodás tartja fenn,
ha így nevezhetem.
Semmi rendkívüli.
Jelen van, anélkül hogy tekintetbe venné az időt.

1982. május 5.

Egy pillanattal ezelőtt még álmodtam. Tisztán emlékszem, va-

lamilyen állomáson voltam, és felszálltam egy vonatra. Egy
fa rádőlt az elektromos vezetékekre, és kihunytak a fények.
A fedett peron alatt álltam. Nem láttam semmit, mert korom-
sötét volt. Kis idő múlva kigyulladtak a fények, és a vonat el-
indult. Lakhnaúban aludtam az emeleti szobában. A szobába
besütött a nyári nap, de álmomban nem éreztem a hőséget.
Az álomvilág időjárása kellemes volt. Amikor a peronon áll-
tam, csak a sötétet láttam, mert nem volt fény az álmomban.
Mindvégig aludtam. Talán ez nem az elme fantazmagóriája?
Amit az ébrenléti állapotban látunk, az szintén az elme
kalpanája [teremtménye].

A rövid délutáni alvás során az elmém a világkáprázat

okát kutatta. Arra a következtetésre jutott, hogy a világ azért
létezik, mert valami dolgom van a tárgyaival.

Ebben a szanszárában semmi sem tartozik hozzám, s e szan-

szára nem is szolgál számomra semmilyen célt.
Mivel élvezni akartam a tárgyait, valóságot tulajdonítot-
tam nekik.

1982. május 7.

Buddha púrnimá
A
Álom, hajnali két óra

A ma éjszakai álomban olyan embereket láttam, akiket

már sok éve ismerek. Láttam még épületeket, városokat, kór-
házakat, rokonokat és ismeretleneket. Abban az időben a je-
lenségvilág, amit az ébrenléti állapotomnak nevezek, nem lé-
tezett. Most a két állapot között vagyok - mindkettő
valósnak tűnik, mindkettő valótlannak tűnik. Nem tudok
mit mondani. Mi akkor a megszabadulás? Mi a rabság? Mi a
szádhana? Mi a feloldódás? A dolgok nagyon világosnak
tűnnek.
 1982. május 8.

Nincs jó, és nincs rossz,

Nincs boldogság, sem boldogtalanság,
Nincs rabság, sem megszabadulás,
Nincs barát, sem ellenség,
Nincs enyém, sem tiéd.

A létezés nem valós,

A nemlétezés nem igaz.

Mindaz, amit most látok, igaz.

Mindazt, amit igaznak láttam, többé már nem látom.
Ez a látvány szintén el fog tűnni.

Az ellentmondás az ébrenlét és az álom állapota között tovább-

ra is megmarad majd. Hát csak maradjon! Én is ennek az ellent-
mondásnak a része vagyok. Megszabadulhatok tőle? Egyáltalán
nem vagyok képes ezt megérteni.

1982. május 9.

Figyeld meg, az elme

hogyan csinál hegyet a mustármagból!
Egyetlen szobában ott vannak az óceánok,
a hegyek, a házak, a jármüvek, az erdők
és rengetegféle ember.

Nem igaz, és nem is hamis,

de számomra mindez hamisnak tűnik, hamisnak.
Úgy látszik, nincs különbség,
vajon az ember kikerül-e belőle, vagy sem.
Bármit is lát, az az elme kalpanája.
 Belül mélyen átható, maradandó az ánanda.
Üdvös állapot, nincs sem nyereség, sem veszteség.
De akkor hát mi az ánanda oka?
Talán valamilyen iga volt a nyakamon,
amitől most megszabadultam.
Amikor lehunyom a szemem, minden békés.

NINCS születés NINCS halál

NINCS teremtés NINCS teremtmény.

1982. május 10.

Az ébrenléti állapot megértésén munkálkodtam. Mi hát a káp-

rázat oka? Hogyan jelent meg az idő képzete, a múlttal, a jö-
vővel és a jelennel együtt? Honnan ered a föld, a nap, a hold,
a bolygók az isteneikkel, az emberekkel és állatokkal?
A ébrenlét és az álom állapotában észlelt tárgyak ugyan-
olyan természetűek: illuzórikusak. Nem tulajdoníthatunk
nekik valóságot.

Az ok: az elme kalpanája.

1982. május 11.

Az ébrenléti állapot nézőpontjából az álomban tapasztalt

dolgok káprázatszerűek. Ugyanígy minden, amit az ébrenléti
állapotban élünk át, valótlan a bölcsesség nézőpontjából. Ha
az álom és az ébrenlét során észlelt tárgyak káprázatszerűek,
akkor ki az, aki észleli, és ki az, aki elképzeli őket?
Az Átman, az önmagától ragyogó, saját májája ereje révén
képzeli el önmagában, önmagától. Egyedül ő az, aki észleli
az így keletkezett dolgokat.
 1982. május 12.

Az ébrenléti állapot során észlelt tárgyak ugyanúgy az elme

képzelgései, mint azok, melyeket az álomban látunk.

Ez a tiszta igazság. Az.

Nincs születés.
Nincs halál.
Nincs senki, aki a megszabadulásra törekedne.
Nincs senki, aki megszabadult.

Hacsak az elme nem aktív, soha senki sem képes észlelni

egyetlen dolgot sem.

Meditációim, szemlélődéseim, tűnődéseim során nem látok

semmilyen istent, teremtményt vagy világot. Hogyan térek
vissza akkor a szanszárába? Mindenki visszatér az ébrenlét
állapotába a hosszú meditációk után.

1982. május 13.

Egy folyamatos meditációban lévő jógi sohasem tér vissza az

ébrenlét állapotába. Minden álom. Születés, öregedés, halál va-
lójában nem léteznek. Az Atman sohasem hal meg, még a test
halálakor sem. Tovább él, testekben vagy testek nélkül. Hogy
mi az, senki sem tudja megmondani. Minden leírás hamis.

Dzságrat-szvapna-szusupti [ébrenlét-álom-alvás]

Az individualitás éjjel-nappal megmarad a meditációban,

az álmokban, az alvás és az ébrenlét állapotaiban.
 1982. május 14.

Mindhárom állapot (dzságrat, szvapna, szusupti) káprázat-

szerű és valótlan. Egymás után váltakoznak az Önvaló előtt,
mely változás és hatás nélküli, s osztatlan. Az egyetlen Önvaló
számos dzsivaként jelenik meg. A dzsívák csupán látszólagos
különbségek benne. Ezért a megvilágosodás után nem té-
rünk vissza az ébrenlét sokféleségébe, de az állapotok a májá
miatt az Önvaló előtt váltakoznak. Az Önvaló sohasem szüle-
tett meg. Alvás, álom, név és forma nélküli, önmagától ragyo-
gó és mindentudó. Más sincs, ami megszületett volna. A Való-
di sohasem születik meg, s a valótlan sem született meg soha.

1982. május 15.

Álmomban hegyeket, folyókat, embereket, állatokat, mada-

rakat és fákat látok, és magamat is látom emberként, önma-
gamon kívül. Az álom során egy egész emberöltőt leélek, és
amikor az álomban elalszom, akkor egy másik helyzetben, egy
másik világban találom magam. Ekkor a jelenlegi álmomat
álomnak látom. Álom álom után, álmok milliói. Most nem
mondom azt, hogy visszatérek az ébrenléti állapotba. Álom-
ról álomra haladok, és ha azt mondom, hogy az emberek eb-
ben az álomban ismerősek számomra, akkor az emberek
minden álomban nagyon is ismerősek. Hogyan vessek véget
ennek az álomnak?

1982. május 16.

Sem meditációval, sem odaadással,

sem istenek imádásával;
sem jógával, dzsapával, tapasszal,
 jótékonykodással, zarándoklattal
vagy a szent folyókban való megmártózással;
sem tantrával, jantrával, mantrával,
hómákkal vagy jadnyákkal
nem lehet ezt az álmot megszüntetni.

Mivel a fent említett cselekedetek magának az álomnak a

részei. Mind a három állapot (ébrenlét, álom és [mély] alvás)
az álmon belül működik. Ki álmodik? Maga a kérdés is az
álmon belül jelenik meg. Talán nem így van? Sem az ébren-
lét, sem az álom állapota nem valós. Mindkettő káprázatsze-
rű. A mögöttük meghúzódó valóság az egyetlen realitás, me-
lyen ezek az állapotok váltakoznak. Csak a meggyőződésem
miatt tűnik a világ valósnak, az álom pedig valótlannak.

1982. május 17.

Érzékelek valamit.
Nem tudom megragadni.
Ha a fizikai és a mentális állapotot kiirtjuk,
annak kell lennem,
ami az egész jelenségszerű létezésnek az alapja.
Az eredmény: csendesség.
Nincsenek érzelmek, nincsenek fogalmak.
Nincs múlt, nincs jelen, nincs jövő.
Ne ragaszkodj ehhez a csendességhez,
és semmi máshoz se.
Mi mást látok vagy mi más vagyok?
Nincs rá szó, hogy leírjam.
Akkor dobd hát el a tollat!
Dobd el az elmét!
Dobd el a csendességet!
Most ne ragaszkodj még a „dobd el"-hez sem!
 1982. május 18.

Álomról álomra,
amit látok, hallok és érintek,
az káprázat, álom.
Születés, felnövés, halál
m i n d káprázat.

1982. május 19.

Sok éven át gyötört egy probléma: hogyan térek vissza min-

dig az ébrenlét állapotába alvás vagy meditáció után? Álom
ez, akár ébrenlét, akár alvás közben. Minden egyetlen álom
csupán. Ez az álom megnyitott egy különleges érzéket, hogy
megismerje önmagát. Most nem akarok semmilyen más meg-
értést. H a d d folytatódjon ez tovább! Nem számít. Minden
„álomalany", minden álomtárgy.

Nem létezik tudatlanság.

Nem létezik szabadság.
Ánand szvapna [üdvös álom].

1982. május 20.

Alomébrenlét
Alomálom
Álomalvás.
A tudatlanság nem valós.
A szádhana nem valós.
A móksa nem valós.
Ez is egy álom,
amit leírok,
 de tudom, hogy álmot látok.
Ennek tudásához dnyána szükséges.
És most mi maradt?
Történjen bármi,
csak tekints erre a vetítővászonra,
és vegyél részt a történetben.
Ne tekintsd a sajátodnak,
de ne is utasítsd el!

1982. május 21.

Álom volt, hogy megszülettem -

múltbéli álom.
Valódi „Én"
Álom, hogy öregszem -
jelenbéli álom.
Valódi „Én"
Álom, hogy egy nap meghalok majd -
jövőbeli álom.
Valódi „Én"

Nincs változás az „Én"-ben, jöjjön bár születés, öregedés,

halál. Az „Én" sohasem változik. Minden, ami változik,
álombéli. Ezért hát álomvalóság.

1982. május 22.

Ez egy titok,
melyet még nem osztottam meg senkivel.
Más sem osztotta meg még velem.
Titkok titka marad,
 Óh, drága elmém,
menj, ahová csak akarsz!
Kalandozz, vagy maradj csendben,
nem fogok uralkodni rajtad.
Mióta ezt tudom,
nem háborgatlak.
Sok szerencsét mindenkinek!

1982. május 23.

Délelőtt tízkor lefeküdtem az ágyra az emeleti szobában.

Láttam a halált, amint komolyan, ferde szemmel bámul.
Kérlelhetetlen. Ezután egy hús-vér király jelent meg, gyé-
mántköves koronával a fején. Vajon Dharma rádzsa [a Tan,
a Törvény királya] volt, vagy Jama [a halál hindu istene]?
Nem tudom eldönteni. Előkelő ember volt, szúrós tekintettel,
akinek tartása az igazságot jelképezte. Megpróbáltam tovább
vele maradni, de nem tudtam. Visszatértem hétköznapi, éb-
renléti tudatállapotomba. Természetesen a halál utáni rejté-
lyen dolgozom. Az elme kivetítése lehet az is!

1982. május 24.

Én vagyok a kezdet,
a közép
és a vég.
 1982. június 1.

Virágeső

Szubhúti Buddha tanítványa volt. Képes volt megérteni az

üresség hatalmát, azt a nézőpontot, hogy Semmi sem létezik,
csakis az alanyiság és a tárgyiasság kapcsolatában. Egy napon
Szubhúti a magasztos üresség állapotában egy fa alatt üldö-
gélt, amikor vírágeső hullott rá.
- D i c s ő í t ü n k Téged az ürességről tartott beszédedért! -
súgták a fülébe az istenek.
- Hiszen én nem is beszéltem az ürességről! - válaszolt
Szubhúti.
- Te nem beszéltél az ürességről, mi nem hallottunk az
ürességről - felelték az istenek. - Ez az igazi üresség.
Ezután újra virágeső borította el Szubhútit.

1982. június 4.

Még az ismeretlen sem ismert. A dharma nézőpontjából gya-

korolni és nem gyakorolni egyaránt tévképzet. A fokozatos
és a hirtelen [megvilágosodás] szintén tévképzet - csupán hi-
bás és megalapozatlan vélemények visszatükrözése.

1982. június 7.

A Nirvána-szútra egy agadának nevezett gyógyszerről ír, egy

csodaszerről, mely minden betegséget meggyógyít.
Ugyanez a helyzet
a NEMGONDOLATTAL
és a NEMGONDOLKODÁSSAL.
 Kérdés: Szükséges tehát a szellemi gyakorlás?
Válasz: A szútra azt mondja, hogy mindössze annyit kell
tennünk, hogy felhagyunk a következtető gondolkodásunkkal
és a megkülönböztetéssel, s ezáltal önmagától megkapunk
minden szellemi gyakorlást.

1982. július 4.

Kabír

N E KÖVESD AZ ELME ÁRAMÁT! Az, akit az egész világot bejár-

va keresnek, örökké előttük áll. A tájékozott számára közeli
Ő, a tájékozatlannak viszont távoli. Aki trónra emeli a Gu-
rut a szívében, és az utasításai szerint jár el, annak, mondja
Kabír, a három világ nem tartogat félelmet. Tedd meg gyor-
san, amit meg kell tenned! A tűz majdnem leégett. Amikor
a ház lángra kap, semmit sem menthetsz meg. Azzal, hogy
azt tették, amit a többiektől láttak, az emberek félrevezették
a világot. Senki sem találta meg a Szadgurut. Senki sem látta
meg Rámát azáltal, hogy éjjel-nappal azt kiáltozta volna:
„Ráma!"

1982. július 20.

Májá, a nagy csaló

[Kabír]

A májá nagyon körmönfont csaló.

Fogja a hóhér kötelét
a három guna alakjában,
és ide-oda csatangol.
E
Édes szavaival magába gabalyítja az embereket.
 Visnu otthonában Laksrníként üldögél,
Siva otthonában Párvatíként.
A papok házaiban isten képmásaiként időzik,
A szent helyeken Gangáként és Jamunáként,
A jógi házában jógimként lakozik,
A királyok palotáiban pedig ő a királynő.

1982. július 29.

Nincs kin segíteni.

NINCS a megvalósításhoz vezető módszer.
NINCS megvalósítás.
NINCS probléma.
Amikor felébredek, minden tiszta és világos.

Mi VOLT
A TEREMTÉS ELŐTT
? Ki ?

1982. augusztus 1.

Aki mentes a ragaszkodásoktól, nem azonosítja magát a test-

tel, és nem tulajdonítja azt magáénak, akinek elméje megszi-
lárdult az Önvaló ismeretében, és csakis az áldozat kedvéért
munkálkodik, annak minden cselekedete eltűnik.
GM, 4.23.17

17
Ez a versszak Vekerdi József fordításában így hangzik: „Aki minden
ragaszkodást elvetve, felszabadultan, tudásban szilárd elmével, áldozat-
ként végzi cselekvését, annak minden tette semmibe olvad."
 Amikor a különféle dolgok látásának, hallásának és isme-
retének hibáját felszámoltuk, akkor ott a kozmikus tudatos-
ság. Makulátlan boldogság.

1982. augusztus 12.

Ardzsuna, amikor eléred a megvilágosodást, akkor a tudat-

lanság nem fog többé megtéveszteni. Annak a tudásnak a fé-
nyében az egész teremtést először Önmagadban látod majd,
azután pedig Énbennem.
GM, 4.34.18

1982. augusztus 16.

Név és forma. Mi mást látunk, mi mást hallunk?

1982. augusztus 17.

Amikor felébredsz, a drámának vége. Ahhoz, hogy a borotva

élén táncolj, vagy hogy tükörsima jégen szaladj, nincs szük-
séged kitaposott ösvényre. Sétálj át a szirtfalon, üres kézzel.

18
A magyar kiadások (lásd például: Bhagavad Gítá. A Magasztos Szózata.
Terebess Kiadó, Budapest, 1997) szerint ez a 4. párbeszéd 35. verssza-
ka, mely Vekerdi József fordításában így hangzik:
„S ha ezt megismerted, többé nem fogsz tévedni, Pándu fia; ennek bir-
tokában minden lényt önmagadban fogsz látni, és ugyanakkor énben-
nem."
 1982. augusztus 18.

Ha valaki tudatlan, és eléri a felismerést, szent lesz.

Ha egy szent elkezd megérteni, tudatlanná válik.
Az azonnali felismerés végtelen időt lát.
A végtelen idő olyan, mint egyetlen pillanat.
Amikor valaki felfogja a végtelen pillanatot,
felismeri, ki látja azt.

1982. augusztus 19.

Igaz barátok

Réges-régen élt Kínában két jó barát. Egyikük hárfán ját-

szott, másikuk hozzáértőén hallgatta. Amikor az egyik barát
a hegyekről dalolt, a másik így szólt: „Hegyeket látok magunk
előtt." Amikor a barát a folyóról zenélt, a másik megjegyezte:
„Rohanó folyót látok." Egyik nap azonban a hallgató barát
megbetegedett és meghalt. Hárfán játszó társa elvágta hang-
szerének húrjait, és sohasem játszott többé.

1982. augusztus 20.

Minden álom. Az ébrenlét állapota is álom, ugyanannak az

álomnak a folytatódása. Az éjjel álmodtam. Azután - milyen
lassan! - a dolgok látszólag Lakhnaúba kerültek. A ház, a fe-
leség, az unokák. Csodálkozom.
A szavak nem képesek leírni mindent. A Szív üzenete
nem adható át szavakkal. Ha az ember szó szerint értelmezi
a szavakat, elvész bennük. Ha szavak segítségével próbálja
megmagyarázni, ebben az életben nem éri el a megvilágoso-
dást.
 1982. augusztus 21.

Kabír

"Te azt mondod, ami a papírra van írva.

Én arról beszélek, amit láttam."

Mindaz, amit mondok,

Mindaz, amit hallok,
Mindaz, amit olvasok,
nem igaz leírása a valósnak.
Nem vagyok képes leírni belső csendemet,
Buddha üressége, Sankara teljessége
nem kielégítő magyarázat.
Vajon tudok-e mondani valamit arról, mit érzek belül?

1982. augusztus 22.

Kérdés: Elhagytam az otthonom, hogy szerzetes legyek. Ho-

gyan használjam az elmémet?
Válasz: Az Igazságot akkor ismered fel, ha nincs elme, amit
a munka elvégzésére használnál. Amíg tudatos igyekezet van
jelen, hogy elvégezz egy feladatot, addig maga a tudatosság
dolgozik ellene, s a munka nem készül el. Amikor a tudatos-
ság minden nyoma kitörlődik, csak akkor ismered meg az
Igazságot.

Kérdés: Ha nincs elme, amit a feladathoz használnánk, akkor

ki az, aki elvégzi a feladatot?
Válasz: A nemelme révén a feladat önmagától elkészül.
 1982. augusztus 24-25.

Elme

Kis fekete pont, amelynek milliárdnyi arca van.

Kivetíti a testet, ott lakik minden létező szívében,
és felkavarja az elmét, hogy az működjön.
Ragyogó ponttá vált, majd kékbe fordult.
Belépett az agyba, ezután gondolkodni kezdett.
Minden az elme kivetítése.
Minden gondolatnak megvan a képessége,
hogy testet öltsön,
amelyre aztán úgy tekint az ember,
mintha külső és anyagi dolog lenne.

1982. augusztus 26.

Minden az elme kivetítése,

minden álom.

Ne olts ki életet! Mindenben egy élet lakik. A gyilkosság

sohasem bocsáttatik meg, még ha egymillió puránát hall-
gatsz is meg. Ha megölsz egy dzsívát ma, holnap ő végez ve-
led. Semmilyen zarándoklat nem menthet meg, semmilyen
alamizsnaosztás nem lehet segítségedre.

1982. augusztus 21.

Hagyj el minden gondolkodást!

Nincs gyakorlás, nincs nemgyakorlás.
Ne végy semmilyen terhet a szívedre!
 1982. augusztus 28.

Hogyan pihentessük el az agyat?

Hogyan maradhatunk nyugalomban?
Hadd meditáljak egy ideig,
hogy rájöjjek, vajon
a meditáció ebbe az irányba vezet-e!

1982. augusztus 29.

Engedd el!
Semmi haszna ragaszkodni az álomhoz.
Nincs haszna emlékezni rá
vagy elfelejteni.
Elvezet
vagy
fájdalom,
engedd el!
Soha semmi sem valós.

1982. szeptember 1.

hajnali 3 óra

Senki sem tudja, mi az.

A titkok titka.
Én tudom, hogy nem igaz.
Nem tudom, hogy nem igaz.
Ki született? Ki hal meg?
Senki sem tudja.
Ki szenved? Kié az élvezet?
Ki tanít? Ki tanul?
 „Ő a kedvesem. Ő az ellenségem.
Ő a feleségem. Ő a férjem."
Ki ő? Ki ő?19
Rejtély.
Vicc.

1982. szeptember 5.

Elme

Ebéd utáni alvásom során, délután 1 és 3 óra között egy más-

hogy felépített és egészen más világban jártam. Minden jelen
volt ott is, még a miénktől különböző pénz is. Sok dolgot le-
bonyolítottam, és rengeteg pénz volt a zsebemben. Férfiak,
nők, boltok, vonatok, buszok, esőerdők és hegyek vettek kö-
rül. Az emeleti szobában aludtam. Hogyan tudtak volna ezek
a dolgok ide belépni, ha anyagiak lennének? Az elme tartal-
mai voltak. Most, hogy felébredtem, egy más világ tűnt fel a
szemem előtt. Minden elmebeli volt.
Mi hát az elme?

1982. szeptember 6.

Korán reggel arra ébredtem, hogy hallom a Rám mantrát, és

felfedeztem, hogy valaki a szívemben kiáltja: „ÓM Sri Rám
dzsaj Rám dzsaj dzsaj Rám!" Ekkor teljesen felébredtem, de
a Gájatrí mantra járt az eszemben. Felkeltem, és hangosan
énekeltem: „ÓM bhur bhúva szváh, tat..." [„ez a világ, az a
világ és a túlvilág" - a Gájatrí mantra részlete].

19
Pápádzsí az első mondatban hímnemű személyes névmást használ, a
másodikban pedig nőneműt. (A ford)
 AUM

Az elme minden benyomás magva,

melyeket a testet öltések milliárdjai során szerzett.
Hogyan szabadítsuk meg?
Senki sem tudja.
Senki sem érintette ezt a témát.

1982. szeptember 8.

Álmodtam, és az álom egész éjszaka tartott. Az álombéli em-

berek ismerősek voltak: szülők, rokonok és mások. Egy egész
emberöltó't leéltem ott. Az ébrenlét, a [mély] alvás és az álom
három állapota is jelen volt. Vonatok, állomások és utazások
is. Ugyanolyan tevékeny és valós voltam, mint ebben az úgy-
nevezett életben. Hogyan döntsem hát el, hogy ez az ébren-
léti állapot is nem egy álom-e? Senki sem foglalkozott még
ezzel a témával. Minden szent valamilyen módon valóságot
tulajdonított ennek a világnak. Teremtő' - teremtés - istenek
- Védák - risik - bölcsek és szentek - szertartások - szádha-
nák - meditációk. A kérdés most az: „Ki álmodik?" Az álmo-
dó is az álom része.

1982. szeptember 11.

Kabír

A gyémántot nem garmadával bányásszák,

az oroszlánok nem csordákban élnek,
s a szenteket sem csapatban találod.
 Harit 20 nem könnyű
megismerni,
senki sem ismerte meg Őt teljesen.

Kabír úgy ég
Rám édességében,
mint a gyapot
a raktárban.

Hogyan lakozhatna Rám neve

egy bolond szívében?

1982. szeptember 13-14.

Nem is igaz, és nem is hamis.

Most éjjel 0.35 van.
Kinek ígértem álmomban,
hogy találkozunk délután 5-kor?
Melyik időt nevezhetjük valósnak,
és melyiket valótlannak?
Egy perc alatt véget ér valaki élete,
s egy perc alatt másvalakié is befejeződik.
Hetven év látszólagos hosszúsága
sem tart még egy percig sem.
Bármi történik, hadd történjen!
Oh, Harbans, még ez a név sem a tiéd.
Név és hely - minden hamis, minden hamis.
Ma megértettem, hogy minden csak májú.
De mi igaz? Minden ragaszkodás hamis.
Senki sem született, senki sem fog meghalni.
Mi haszna a folyamatos zajnak?

20
Isten, különösen Visnu és Krisna egyik neve. (A ford.)
 Nincs olyan szent, nincs olyan isteni testet öltés,
aki igazat szólna.21

1982. szeptember 15.

Az álomban kinek a nevét kellene ismételgetni,

és ki számára kellene végezni a tapaszjái?
A szívemben minden ugyanaz.
Nincs isten, és nincs ember;
nincs pír, és nincs fakír; nincs jó, és nincs rossz.
Oh, Harbans, maradj csendben,
és láss először játéknak mindent, ami zajlik!
Elkülönültség kitol?
Ki ő? Oh, Harbans, ragadd meg őt!
Hogyan ragadhatnám meg?
Kit kellene megragadnom?

1982. szeptember 17-18-19.

Zuhanyfürdő

Zuhanyoztam.
Csodálatos boldogság-üdvösség
jött el újra ma reggel.
A zuhany a fejem feletti zuhanyrózsából
A szemem a lelkem belsejéből
zuhanyozza a vízcseppeket,
melyek csiklandozzák a testem.
Körülöttem mindenütt csendesség.

21
Lásd Dávid Godman beszúrását az 1982. január 3-i naplóbejegyzéshez.
(A ford.)
Senki sincs a fürdőszobában
rajtam és Kedvesemen kívül.
Menj - ne tétovázz!

Karold át a Kedvest erősen!

Mikor lesz ilyen esélyed megint?

Csendben ültem.
Láttam a Kedvest.
Nincs forma.
Nincs név.
Nincsenek külső határok.
A térnélküliség teljessége.

Ez az esküvőm?
Táncolni kezdtem a fürdőszobában.
Felmentem az emeletre.
Fogtam a tollamat és a füzetemet.
Nagyon gyorsan írok,
hogy megőrizzem a pillanatot.
Az elme csendes,
a szem örvendezik,
a szív táblán,
a lélegzet fuvolán játszik.
Az idegek táncolnak.
A beszéd, az elme, a buddhi
elnémultak.
Hüvelyknyit lazult az ölelés.
A szem lehunyódik.
Leteszem a tollat.
Ezután...
A Kedves és szerelme eltűnt.
Csak a Szeretet van.
Így kell neveznem.
 1982. szeptember 20.

Csendesség van, mely nem hasonlít az alváshoz,

sem kívül, sem belül.
Öröm van, mely nem hasonlít az élvezethez.
Látás van, mely nem hasonlít az alanyi-tárgyi látáshoz.
Tapasztaló van,
mely nem hasonlít a tapasztaló-tapasztalthoz.
A szemem nyitva van, mégsem látok.
A szemem lehunytam, mégis látok.
Nem alvás, nem álom,
nem ébrenlét.
Így maradhatok?
Milyen sokáig tart ez az ilyenség?
Látnom kell, hogyan szökik meg önmaga elől.
Nem teszek erőfeszítést, hogy megtartsam
vagy kilépjek belőle.
Gyönyörű.
Szerencsés vagyok.
Hála a Mesternek.

1982. szeptember 21.

Senki sem találkozott az Úrral, még álmában sem. A ragasz-

kodások és a vágyak megkötik a lelket. Az egész világ a vá-
gyaktól ég.

Ettem egy kis rizst, joghurtot és banánt, majd felmentem

az emeletre, hogy sziesztázzam egyet. Három órakor ébred-
tem fel. Úgy találtam, keményen próbálom megakadályozni,
hogy visszatérjek az ébrenlét állapotába, de erőfeszítéseim
eredménytelennek bizonyultak. Pedig minden erőmet latba
vetettem. Ökölbe szorítottam a kezem, összeszorítottam a fo-
gam, és próbáltam visszatérni abba az állapotba, amelyben
déltől háromig voltam, de nem tudtam. Észrevettem, hogy a
ventillátor zajt csap. Zavart. Leállt. Minden csendes volt, de
nem értettem. Nem tudtam leírni, nem tudtam megőrizni.
Üdvös állapot, teljesen leírhatatlan. Semmi sem volt látható
- sem Isten, sem ember, sem meditáció, sem elme, sem az éb-
renlét! állapotban kedvelt istenségeim neve.

Ha felhagyok minden erőfeszítéssel, és nem gondolok rá,

nem felejtem el. Még én sem voltam ott tanúként. Ez nem a
súnjavádínok üressége, és nem is az advaitinok Brahmanja.
Ugyanaz a dolog.

1982. szeptember 22-23.

Van egy fő számítógép. Emberek, állatok, madarak, rovarok,

növények, kövek - a legkisebb homokszemig minden fel van
szerelve egy terminállal, hogy felfogjon és továbbadjon min-
dent, ami vele történik. Ezek az üzenetek állandóan jönnek-
mennek a terminál és a fő számítógép között, éppen úgy, ahogy
a pilóta szüntelenül kapcsolatban áll a légi irányítókkal, akik
a repülőgép környékének minden mozgását szemmel tartják
Amikor két szubjektum találkozik, vagy hallanak valamit, ak-
kor üzeneteket váltanak és adnak tovább a központba. Vegyük
például, hogy valaki az erdőben sétál, majd meglát egy tigrist.
Egymásra néznek. „Étket találtam" - adja át a tigris. „Veszély-
ben vagyok - adja át az ember hogyan menekülhetnék
meg?" Minden, ami történik, felvételre kerül, vagy olyan,
mintha egy tévékészüléken lenne látható, egy hatalmas tévé-
készüléken. A nap, a hold, a csillagok, az égbolt, maga a föld,
a folyók, az emberek és az állatok - minden a képernyőn ta-
lálható. Mindannyian kapcsolatban állunk minden létező
dologgal.
 Hajnali két óra.
Bármi is legyen, az nem az.
Nincs titok, nincs elme, nincs teremtő, nincs teremtés
- nincs probléma.

1982. szeptember 24.

Senki sem tudta még megtalálni a Te címedet.

Én is hasonló sorsra jutok?
Abban a pillanatban, hogy elkezdem felfogni,
a megértés képessége azon nyomban elhagy engem.
A meditáció és a csend egyaránt haszontalan,
de nincs más eszközöm, melyet használhatnék.

Brahmá, Visnu, Mahés [Siva] és a Védák mind Őt kutatják,

de senki sem írta még le az Ő személyiségét. Valamilyen név-
vel ruházzák fel, míg másvalaki azt állítja, hogy név nélküli,
de senki sem fedte még fel ezt a formát. Néhányan talán fel-
ismerték. A többiek hazudnak. Ő meghaladja az elérést, túl
van a látomáson. Születések milliói, emberek milliárdjai - de
senki sem képes azt mondani: „Ez Ő." Kevesen látják. Sor-
suk azonnal üdvösséggé változik, és ott is maradnak örökké,
megigézve. A Szadguru tudja a titkot. A többiek mind el-
merültek a tévedésben.

1982. szeptember 25.

Álmodó lélek

A lélek az egyik álomból a másikba sodródik. A nyolcvannégy-

millió különböző születés során nincs olyan időszak, amikor
megpihenne. Hogyan lehet megállítani ezt a folyamatot? Nincs,
aki megmondja. Az istenek és az emberek mindannyian ezen
a rulettkeréken pörögnek. Brahmá, Siva és Visnu ugyanabban
a forgalomban utaznak. Bejártam Indiát, Európát, Amerikát
és Ausztráliát, de senkivel sem találkoztam, aki e csodálatosan
megtévesztő illúzió eloszlatásán munkálkodna. Bizonyos va-
gyok benne, hogy megtalálom a kiutat. Minden szent előír
valamiféle cselekedetet, hogy enyhítsen ezen a belebonyolódá-
son. A Mesterem azt mondta: „Maradj csendes!" A Buddha
azt kéri: „Ne kavarj fel egyetlen gondolatot se az elmédből!"

1982. szeptember 26.

Éjjel az ébrenléti állapot világának illúziójáról álmodtam.

Felébredés után lejegyeztem az álmomat a füzetembe. Ez-
után újra felébredtem hajnali négykor, és felfedeztem, hogy
a jegyzeteim és az ébrenléti állapot, amelyben leírtam őket,
egy másik álomban voltak. Nem találtam, amit írtam, s ebből
tudtam, hogy egy másik álomban jegyeztem le a dolgokat.
A látszólagos ébrenléti állapot szintén egy éber-alvó állapot
volt, különböző a megszokott ébrenléti állapotomtól. Hogyan
egyeztessem össze a két ébrenlét különbözőségét? Fel nem
foghatom. Erősen próbálom megérteni, de semmi sem törté-
nik. Meditálni fogok, hogy belépjek a korábbi ébrenléti álla-
potba.

1982. szeptember 27.

Most semmilyen alvó vagy álmodó állapottal kapcsolatos

kérdés sem merül fel. Mindig ébren vagyok, de ezt a két éb-
renlétet bizonyos módon különbözőnek találom. Fel kell is-
mernem, hogy vajon ezek valóban ébrenléti állapotok-e, vagy
mindkettő álomállapot. Vagy talán csak egyetlen alvó állapot
létezik. Amikor a gondolataim illuzórikus kivetítéseiről álmo-
dom, akkor alulról az egész műsor tanúja vagyok. A gondola-
taim világokat teremtettek, hegyekkel, folyókkal, istenekkel,
emberekkel, állatokkal és madarakkal. Meg tudom-e találni,
hogyan kezdődik? Legközelebb megpróbálom.

1982. szeptember 28-29-30. és október 1.

Magadtól ébredj fel az álomból! Senki sem segíthet. Hogyan

ébredtem fel az álomból néhány perce? Álmomban valahová
el kellett mennem. Egy vezetőt kellett magammal vinnem, de
ő nem találta a helyet, ahová menni akartam. Otthagytam. Ek-
kor tudtam, hogy csak úgy kerülhetek ki az álomtörténet ku-
tyaszorítójából, ha felébredek. Felébredtem, és minden eltűnt.
Álmomban, mely az éjszaka nagy részén át tartott, el kel-
lett jutnom egy bizonyos helyre. Láttam már ezt a helyet az-
előtt, sőt éltem is ott, de az álomban eltévedtem. Nem találtam
az utat, és másoktól kellett megkérdeznem. Egyikük felaján-
lotta, hogy elvisz oda, ahová menni szeretnék, de miközben
követtem, tudtam, hogy rossz irányban haladunk. Tudtam,
hogy el kell jutnom arra a helyre, de nem voltam rá képes.
Zűrzavar uralkodott mindenütt. Úgy éreztem, vissza kell tér-
nem, ezért úgy döntöttem, felébredek. Azonnal felébredtem.
Mit tettem a felébredésért?
Még mindig emlékszem rá, hogy nagyon heves vágy ébredt
bennem: kikerülni az egész zűrzavarból! Belefáradtam, hogy
ugyanazon az úton körbe-körbe járkálok, tudva, hogy nem fog
elvezetni a kívánt helyre. Elhagytam vezetőm társaságát.
Ő szégyenkezve visszatért, én pedig egyedül maradtam. Ekkor
felébredtem, és egy új álom kezdődött. A narhi szobámban
voltam, és a szobában lévő dolgok lassan feltűntek előttem.
Felkapcsoltam a lámpát, hogy lejegyezzem, mi történt egy ki-
csivel korábban. Az emléke tovább élt. Most már ismerem a
fortélyát annak, hogyan ébredjek fel magamtól ebből az álom-
ból. Kétség sem férhet hozzá, hogy ez csak egy másik álom.
Ugyanazt az ön-elhatározást kell alkalmaznom, hogy innen is
felébredjek. Miért ne alkalmaznám már most? Gyerünk!

1982. október 1.

Lakhnaú
Délelőtt 11 óra

Megreggeliztem, és felmentem az emeletre. Az ágyon ülve

magam előtt láttam az Úr Sivát, Rámát, Krisnát, Brahmát és
az oroszlánistent. Kezüket üdvözlő tartásba emelték, majd
eltűntek, és Umá, Rádhá, Szítá, Durgá, Sáradá és Tárá vál-
totta őket. Testük a leggyönyörűbb és a legáldásosabb volt,
mely finom elemekből állt, olyan finomakból, hogy nem is tu-
dom leírni. Túl sokan voltak számomra, és nem csatlakoztam
hozzájuk. Inkább azt választottam, hogy egyedül maradok.
Később minden egyetlen királyi kékségbe olvadt. Ez maradt
egy ideig, majd eltűnt. Azon morfondírozva, mi is történt, ír-
ni kezdtem. Az arcomra kiül a boldogság.

1982. október 2.

Ne hagyd, hogy az elméd olyan dolgoknál időzzön, melyek

láthatók, hallhatók, szagolhatok, tapinthatók, ízlelhetők,
érezhetők vagy felfoghatók. Minden ember - a szentek, a risik,
az istenek, a szent könyvek, a szent folyók, a szent hegyek és
a szentélyek -, minden e káprázatszerű jelenséghez tartozik.

Ne maradj belül,
ne tartsd vissza, ami kiindul!
 Hatalmas kiegyensúlyozottság.
Csend, nincs gondolat.
Örökké kell tartania?
Nem hívok segítséget.
Jobb egyedül maradni.

1982. október 3-4.

Bhagavad Gítá

14.21.
Ardzsuna szólt:
Mi a jele annak, hogy valaki túljutott ezen a hármas jellegen
[a három gunán], uram? Hogyan él? Hogyan győzi le e hár-
mas jelleget?

14.22.
A Magasztos szólt:
Aki sem a világosságot [mely a szattvából születik], sem a te-
vékenységet [mely a radzsaszból születik], sem a tompultságot
[mely a tamaszból születik] nem gyűlöli, ha megjelennek, s
nem kívánja, ha eltűnnek, Pándu fia,

14.23.
közömbös nyugalmából e jellegek nem zökkentik ki [aki
mint egy tanú ül, s nem zavarják a gunák], s emellett marad:
„A jellegek működnek maguktól", és nem inog meg [Isten-
nel való önazonosságában],

14.24.
[örökké megszilárdulva az Önvalóban] mindegy neki öröm-
bánat, mindegy neki göröngy, kő, arany; önálló, jót és rosszat,
szidalmat-dicséretet egyformán fogad, kitartó,
 14.25
megvetést vagy megbecsülést, barátot és ellenséget azonos-
nak tekint, minden célkitűzésről lemondott [cselekedeteiben
lemondott a cselekvőség érzetéről] - arról mondják, hogy
túljutott a hármas jellegen [a három gunán].

14.26
És aki engem szeretet-jógával [a kizárólagos odaadás jógájá-
val] szolgál ernyedetlenül, az túljut e jellegeken, és megérett
a Brahman-létre.

14.27
Mert én vagyok a halhatatlan, el-nem-múló Brahmannak,
az Örök Törvénynek és a beteljesült üdvösségnek a fenn-
tartója.22

Hirtelen megláttam Krisnát, ahogy Rádhát tartja a karjá-

ban. Később ez a kép Bála Krisnává [a gyermek Krisnává]
változott. Ezután kisbabaként láttam Krisnát, amint lábujját
a szájába véve egy levélen fekszik, mely a hatalmas óceánon
ringatózik. Egy pillanat alatt aztán mindez eltűnt, s az elmém
csak csodálkozott azon, amit látott. Örömömben lehunytam
a szemem.
Megláttam egy másik, belső szemet a jobb szemem mögött,
melynek csak a retinája háromnegyede látható. Ezzel olyan
dolgokat pillanthatok meg, melyek a külső szem számára rej-
tettek. Szeretem ezt a gyönyörű szemet, még fizikailag is. Ez
látja az álmokat és a látomásokat. Ez az ébrenléti állapot
szintén egy álom.

22
Az idézeteket Vekerdi József fordításában közöltük. Ahol az angol szö-
veg ettől eltér vagy bővebb, azt szögletes zárójelben jeleztük. (A ford.)
 1982. október 5.

Bhagavad Gítá

5.15.
Ez az úr [a mindenütt jelen lévő Isten] nem veszi át senkitől
vétkét vagy jótettét. A tudást tudatlanság burkolja, ez meg-
téveszti az embereket [ezért válnak a megtévesztés áldoza-
taivá].
[Pápádzsí megjegyzése:] Megzavar bennünket a tudatlan-
ság, mely elrejti előlünk Brahman örök ön-ismeretét, lényünk
bensőjének titkát. A káprázat alsóbbrendű természetünk
eredménye. A szabadságot, a tisztaságot nem látjuk.

5.16.
De aki tudással megsemmisíti önmagában ezt a tudatlansá-
got, abban a tudás napfényként felragyogtatja a Legfelsőt. 23
[De azok esetében, akik a tudatlanságot Isten igaz tudásával
felszámolták, ez a bölcsesség napként ragyogva felfedi a Leg-
felsőt.]
[Pápádzsí megjegyzése:] Ez a tudás nem intellektuális
vagy mentális, hanem a lét legmagasabb rendű állapotába
való belenövés. Úgy ragyog, mint a nap, és megvilágítja látá-
sunkat.

1982. október 23-24.

Álmok

A legtöbb esetben megfigyeltem, az egyes álmok végén, hogy

az éjszakai álmok a napközbeni gondolatokat képviselik,

23
Vekerdi József fordítása. (Lásd az előző lábjegyzetet.)
vagy a legújabb keletű történéseket. Ez a világ tehát a gon-
dolatainkat jeleníti meg - jelen-, jövő- és múltbelieket. Ez a
világ nem más, mint azoknak a képei, amikről a múltban
gondolkodtunk, s addig fog fennmaradni, amíg a gondolat-
folyam fennmarad, és megszűnik, amint a gondolatok fel-
merülése megszűnik. Minden az elme tartalma csupán. Min-
den a gondolatom formája. De ki az, aki elgondolja? Ha
tudnám, nem lenne-e csodálatos látni a gondolat gondolóját,
vagyis a jelenségek forrását?

1982. október 24.

Halálélmény

Éjszaka azt álmodtam, hogy a halál torkában vagyok. Lassan

kezdett beállni a hullamerevség. Tagjaim egyre dermedtebbé
váltak. Felismertem, hogy a test haldoklik, s én a tanúja va-
gyok. Ekkor az a gondolat merült fel, hogy a halál álomhalál,
s hogy ha felébredek az álomból, akkor az álomnak vége sza-
kad. Felkeltem. A szívem dobogott, a testem elgémberedett.
Utána újra elaludtam. Csak egy újabb álom után írtam le ezt.

1982. október 25.

Azzá válsz, amire gondolsz. Bármivel érintkezel, az tönkre-

teszi a szádhanát és téged, a szádhakot. Az elme, mely min-
den érintkezéstől mentes, önmagától a forrása felé fordul,
felismeri az Átmant, és elnyeri az azonnali békét és örömöt.
Sohasem fog elcsatangolni korábbi barátaihoz.
 1982. október 26-27-28.

Hatalmas lelki nyugalommal ébredtem. Elég korán volt még,

de nem akartam megzavarni magam azzal, hogy - mint álta-
lában - megnézzem, mennyi idő lehet. Általában fél hatkor
sétálok egyet. Előző este nyolc óra körül aludtam el. Csak
egyetlen álmomra emlékszem, amelyben valamilyen álló jóga-
gyakorlatot végeztem. A hasamat forgattam az óra járásával
megegyezően, majd azzal ellenkező irányban. Az egész éjsza-
kából ennyire emlékszem. Egyszer csak ébren találtam magam,
a bal lábam a jobb térdemen nyugodott, a megfelelő szögben.
Az elmém tanúja volt annak, hogy valahol a középpontban,,.
Hogyan is tudnám leírni? Az elme boldog volt, olyasvalamit
élvezett, ami nem mentális kivetítés, nem egy dologra ruhá-
zott valami volt. Az érzékeim reagáltak az elme tevékenysé-
gére, de úgy is mondhatnám, hogy vonzódtak hozzá. Ekkor
rengeteg dolog merült fel az elmében, hogy megnézze, mikép-
pen lehetne ezt megmagyarázni vagy módszerré alakítani, de
nem járt sikerrel. Semmiképpen nem nevezhetem ezt bármi-
féle szádhanának. Egyszerűen belecsúsztam, és valamilyen
rejtett áramlás még mindig jelen van, még most is, amikor
ezeket a szavakat írom. Most elindulok a szokásos sétámra.
Megnézem, hogyan fogok viselkedni a külső, tárgyi világgal.
Bizonyosan az enyém. Hogyan veszíthetném el? Mitől is fél-
nék? Háromszor leborultam a Mesterem előtt.
Az állatkertbe mentem sétálni. Gémeket, pelikánokat,
szarvasokat, medvéket, párducokat, tigriseket és oroszláno-
kat láttam. A madarak, a fák, a virágok - minden bennem
van, saját tudatosságomként. Hazatértem a sétáról, felmen-
tem az emeletre, és egy ideig meditáltam, hogy visszatérjek
a korábbi történésekhez, de nem sikerült. Egész idő alatt ér-
zem viszont, hogy van még egy áramlás, rejtett áramlás, a
meditáció és minden testi vagy mentális dolog számára meg-
közelíthetetlenül.
 1982. október 29.

Mindezek a társaim az álomban,

ha rájuk támaszkodom, az azt jelenti, hogy itt maradok.
Amikor az álom véget ér, minden másnak is vége szakad.
De hogyan ébredjünk fel az álomból?
Ha bármihez ragaszkodunk itt, az azt jelenti,
hogy az álom folytatódik.

Ez egy álom. Ha továbbra is a jelen, múlt és jövő dolgain

gondolkodom, akkor ragaszkodom az álomhoz. Hogyan éb-
redjek fel?

1982. október 30.

Ha engedem az érzékeimnek, hogy elfoglalják magukat érzék-

tárgyaikkal, és tovább élvezzék azokat, akkor a világfolyamat
folytatódni fog. Hallás, látás, ízlelés, beszéd, tapintás és gon-
dolkodás nélkül az álomnak vége szakad. Nem fog felmerülni
gondolat az elméből, s ezért nem folytatódik majd semmilyen
folyamat.
Ez a nirvána.

Úgy tűnik, egy titok feltárul,

de mégsem.
Nem tudom áttörni ezt a gátat.

1982. október 31.

Ha nem ugrasz át, elszalasztod.

Keményen próbálkozom, de nem tudok kiszállni.
Nem keresek segítséget.
 Ez azt jelenti,
hogy azzal foglalom le magam, hogy az álmon túljussak,
Rendkívüli erőfeszítés, hogy kitartsak,
és elkerüljek minden egyes gondolatot,
mely az elméből merül fel.
Maradj így!

1982. november 1.

Mindaz, amit látok, hallok, ízlelek, érintek, szagolok és érzek,

az elmém túlzása. Az alanyok és tárgyak egész világa a saját
képzelgésem. Addig kell fennmaradnia, amíg minden egyes
gondolatot vissza nem húzok a forrásába. A gondolatnak meg-
van az a képessége, hogy múltat, jelent és jövőt teremtsen, és
teremtést, fenntartást és pusztítást idézzen elő.

1982. november 2.

Foszd meg a nevet és a formát mindentől, beleértve saját

énemet is, és lásd meg, mi marad! Ekkor semmi sem fog kü-
lönbözni semmi mástól. Ekkor én minden vagyok, vagy
minden én.

1982. november 3.

Az emeleten álmodtam, délutáni alvás közben egy órakor.

,Hái Rám! Honnan szedted össze azt a sok dolgot,

amit elém tettél?"
Ezt mondtam abban a pillanatban, ahogy az álmom véget ért.
Megértettem minden fortélyodat!
 Valakit apává tettél, mást fiúvá,
valakit húggá, valakit fivérré,
valakit ellenséggé, megint mást baráttá,
valakit férfivá, valakit nővé.
Mindez a kiáltozás és melldöngetés csupán bajkeverés volt.
Oh, mi történt az átváltozás után?
Jaj, de sokat felejtettem!
Májá déví [a káprázat istennője] elrejtőzött előlem.

1982. november 4.

Tapsoltam és hahotáztam!
Minden kristálytisztává vált előttem!
Semmi sem igaz, és semmi sem hamis!
Oh, micsoda ánanda!
Micsoda béke!

A titok feltárult,
milyen csodálatos dráma!
Krisna fuvolázik, és táncol a lányokkal,
Ráma Szítá elvesztése felett kesereg, és megöli Rávant,
Siva pedig a Kailász hegyen meditál.
Minden káprázat.
Nincs születés, nincs halál,
nincs teremtő, nincs teremtés.

1982. november 5.

Ok nélküli boldogság fog el.

Maga a meditáció ragad magával.
A szem szeret magától lecsukódni.
Vizsgálom, mi történik.
 Nem találok semmilyen gondolatfolyamatot
vagy szimbólumot belül.
Ezután így maradok.

1982. november 6.

Isten és az Isten-fogalmam azonosak, ezért ugyanabba a tar-

tományba tartoznak. Amikor nem keltek semmilyen gondo-
latot, akkor nincs semmi észlelendő'. Csak tudatosság - sem
alany, sem tárgy. A jelenségvilág egy hullám a tudatosságon
belül, ennélfogva azzal azonos.

1982. november 7.

Álom

Mennyi mindent láttam álmomban múlt éjszaka! Ugyan-

olyan valósnak tűntek, mint az ébrenléti állapot dolgai. Ez-
után eltűntek, és új elrendezésben jelentek meg a szemem
előtt . Most ez tűnik valóságosnak, én magam azonban nem
változtam. A felbukkanó, majd eltűnő dolgok az elmém kive-
títései, s amit kivetítek, annak semmilyen valóság nem tulaj-
donítható. A lélek előtt állandóan ott egy jelenség. Ezzel nem
lehet leszámolni. Hadd legyen! Nem az én dolgom. A beléjük
bonyolódásom szintén valótlan. Elég, ha éber vagyok rá. Ami
történik, az az én kivetítésem, és én mindig az Önvalóként
időzöm.
 1982. november 8.

Álom

Hogyan kerüljek ki ebből az álomból? Még maga a mene-

külésre irányuló erőfeszítésem is az álomvilág része. Az én
álmom. Nekem kell felébrednem. Ha nem ébredek fel, az
álmom nem fog véget érni. Minden, amit látok vagy amiről
hallok, álom. Talán a vairágja [elfogulatlanság, szenvtelenség]
segíteni fog, és a jelenségek alapján való folyamatos gondol-
kodás hasznosnak bizonyul majd.

1982. november 10.

Az elme mozdulatainak megszűnése a jóga. [Patandzsali Jóga-

szútrái]

Én vagyok Brahman. [Brihadáranjaka-upanisad]

Az te vagy. [Cshándógja-upanisad]

Én vagyok az Önvaló minden létező szívében. Én vagyok minden

létező kezdete, közepe és vége. [Bhagavad Gítá]

Felismertem ezeknek a vákjáknak [mondásoknak] a lényegét.

1982. november 14.

Káprázat

Aki nem ismerte fel az igaz Önvalót, az olyan elmebeli kép-

zelgésekbe merül, mint hogy „Én ez a személy vagyok. Én ez
a test vagyok. Az ehhez a testhez tartozó testek a rokonaim."
A bölcs azt gondolja: „Én a minden megnyilvánult mögött
meghúzódó egyetlen Valóság vagyok" - s ő nem szenved.
E májá sohasem ér véget. Az elme káprázatát csak akkor
győzhetjük le, ha éberek és bölcsek vagyunk. Az elme a májá
kerekének tengelye. Ha elnyugszik, nem lesz több születés.

1982, november 17.

[hatalmas betűkkel]

Annak az embernek, akinek az elméjében

RÁM lakozik, semmit sem kell tennie,
nincs több dolga.

1982. november 30.

Álomidő

Ma délután körülbelül húsz percet aludtam. Eközben egy

egész emberöltőt leéltem. Ez az élet szintén egyetlen pillanat
lehet, mely abból áll, amit korábban hallottunk, láttunk vagy
ismertünk.

Ne láss semmilyen dolgot!

Ne hallj semmilyen hangot!
Maradj ki ebből a zűrzavarból!
 1982. december 9.

Az elmének hatalmas ereje van, hogy alanyokat és tárgyakat

teremtsen, valamint istenek, emberek, állatok és a természet
világegyetemeit. Éjfél van. Éppen most álmodtam rengeteg
dologról. Felébredtem, és semmit sem találtam. Ez az ébren-
léti állapot is egy álom. Egy napon véget ér majd, amikor el-
jön a halál. De talán még a halál után sem ér majd véget, hi-
szen a halál álomhalál is lehet. Ki ismerte fel hát a titkot?
Azt hiszem, senki. Az Igazság, az alap (a szubsztrátum) nem
ismerhető meg a rávetítés révén.

1982. december 30.

Ma elvégeztem az elvégzendőt.

Én és a világ egyetlen létező vagyunk,

mely létező valós és örök.
Nincs múlt, jelen és jövő benne vagy rajta kívül.
Én mindig léteztem. Mindig is létezni fogok.
A lényeknek soha nem lesz végük.
Nincs rabság, nincs szádhana, nincs szabadság.

1983. január 1.

N E KÉTELKEDJ! Mindig emlékezz rá, hogy „Én az ÖNVALÓ

vagyok"!
Az elme nem képzelheti el ezt a helyzetet, s a nyelv nem
képes leírni. Hogyan taníthatná akkor ezt egy tanító? Mind-
emellett az Igazság fényesen ragyog a tanítvány szívében, aki
egy ilyen igaz tanítás szavai szerint él.
 1983. január 2.

Egy vagy két lélek vágyik a szabadságra, és azok megmenekül-

nek a nagy veszélytől.

Hogyan hajthatok fejet e forma nélküli Önvaló előtt, a sa-

ját erejével, a saját természetével?

Minden dolog földből, vízből, tűzből, levegőből és éterből

áll. Hasonlóan a délibáb vízének hullámaihoz, nincs szubsz-
tanciájuk.

Nem érzek örömet,

nem érzek fájdalmat.
Csodálkozom, hogyan
jelennek ezek meg másoknak?

Ezek pusztán álmok.

Amikor az idő eljön,
a dzsjóti [fény]
önmagától felragyog.
Nem léteznek eszközök,
melyek az elérését szolgálnák.

Az álom eltűnt.
Hogy miképpen, nem tudom megmondani.

1983. január 3.

Az elme minden, mégsem a végső

Sohasem születtél meg,
sohasem haltál meg.
A test sohasem te voltál.
 TE NEM LÉTEZEL.
ÉN NEM LÉTEZEM.
A világ nem létezik.
EGYEDÜL AZ ÖNVALÓ LÉTEZIK.
Élet és halál, szabadság és rabság
az elme sajátja, nem a tiéd.
Sem neked, sem nekem nincs formám vagy nevem.
Add fel a vágyat, és LÉGY BOLDOG!

1983. január 4.

A vágyat feladva az elme nem gondolkozik többet. A való-

ságban nincs edény, és nincs tér az edényben. 24 Egyedül a
szellem létezik, túl a tudás alanyán, túl az érzékelés tárgyain.
Nincsenek szent iratok, nincsenek áldozatok, nincsenek is-
tenek, nincsenek területek, nincs szín, nincs társadalmi rang,
nincs osztály, nincs sötét út, nincs fényes út. A végső valóság
a szellem szépsége.

1983. január 5.

Ha egyedül te vagy minden, túl a birtokoson vagy a birtoklás

tárgyán, akkor hogyan gondolhatod, hogy az ÖNVALÓ meg-
található, akár közvetlen, akár közvetett módon?

Valaki egyet keres, valaki sokat. Egyiküknek sem sikerül

meglelniük az Igazságot, amely meghaladja úgy az egyet,
mint a számost.

24
Utalás arra a hasonlatra, mely szerint az edényben lévő tér és az azt
körülölelő tér között nincs semmilyen különbség, csakúgy, mint az
egyéni és a világlélek között. (A ford.)
 Hogyan társaloghatnak a valóságról, amely túl van néven
és formán, s elérhetetlen az elme és a beszéd számára? Ami-
kor felfedezed, hogy minden, beleértve testi énedet is, el-
száll, mint a füst, akkor megérted a szellemet, és a kettősség-
hez kötődő szokásaid szertefoszlanak a levegőben.

1983. január 6.

Ha tudom, hogy személyes énem és a személytelen Én

természetéből adódóan egy és ugyanaz,
akkor hogyan létezhet bárki, aki meditálna,
vagy bármi, amin meditálni lehetne?
Akármi tölt el élvezettel, akármit adok,
akármit ajánlok fel, akármit teszek,
semmi sem az enyém.
Makulátlan vagyok,
Születés és halál nélküli.
Szilárd meggyőződésem,
hogy a kezdetektől fogva szabad vagyok,
szabad vagyok a végén, és szabad vagyok középen,
meg nem született tisztasággal és egyszerűséggel.

1983. január 7.

Kétségtelenül a szellem vagy. Hogyan találnád meg a szelle-

met újból? Hogy mered azt gondolni, hogy az belül megta-
lálható, vagy hogy egyáltalán nem megtalálható?
Drága gyermekem, hol az illúzió? Hol az illúzióból való
felébredés, a fény, az árnyék? Nem léteznek. Minden az Igaz-
ság.
 1983. január 8.

Nem létezik fizikai test, sem szellemi test. Ha minden szellem

csupán, akkor mi az ébrenlét, mi az álom, mi az [álom nél-
küli mély] alvás, és mi az, ami őket meghaladja? Mint ahogy
a vízbe öntött víz elkülöníthetetlenül vízzé válik, úgy találom,
hogy a szellem és az anyag elkülöníthetetlenek. Ha nem vagy
szabad, nem. is vagy rabságban. Hogyan vélekedsz az Önva-
lóról: van alakja, vagy nincs alakja?

1983. január 9.

Nem látok távolságot Ő és énközöttem. Hogyan lehet akkor

Ő belül vagy kívül? A világ mégis megjelenik az elme előtt,
időről időre, osztatlan egészként. Nézd csak az egység és a
sokféleség e káprázatát, szemfényvesztését, látomását! Ha
minden anyagit és anyagtalant egyszer s mindenkorra eluta-
sítottál, a megjelenések eltűnnek. Csak a jó marad. Semmi
sincs, és nem is nincs. Semmi sem igaz, és nem is hamis.
Saját megértés alapján beszélek az Önvalóról, a tudás teljes
ismeretével.

1983. január 26.

Astávakra Gítá, 3.3.

Tudván magadról, hogy Az vagy, amiben a világegyetem

megjelenik, mint hullámok a tengerben, miért bolyongasz
nyomorúságos lényként?
Minden félelmünk, szenvedésünk, kétségbeesésünk és
szükségünk abból a képzetből fakad, hogy a világ különbözik
saját Magunktól.
 Ahogy a hullámok nem egyebek, mint maga a tenger, úgy
a világ sem más, mint Önmagunk.

1983. február 8.

A vágy, hogy Brahmanná váljunk, abból ered, hogy elkülö-

nültnek érezzük magunkat tőle. Ez igaz természetünk meg-
tagadása. Mindig Brahman vagyunk, ezért amíg ez a vágy
megmarad, addig beteljesülés nem lehetséges. Az embernek
még a megszabadulás iránti vágyat is ki kell irtania magából
ahhoz, hogy megszabaduljon. A szabadság nem elérendő', ha-
nem örökké elért. Egyszerűen azért vagyunk rabságban,
mert úgy gondoljuk, rabságban vagyunk.

1983. február 9.

Hol az Ön-ismeret annak számára, akinek tudása valamilyen

tárgytól függ? A bölcs nem ezt vagy azt látja, hanem a válto-
zatlan Önvalót. Tudó-tudott-tudás (viszonylagos tudás).

1983. február 10.

A bölcs semmit sem lát, csak önmagát, kívül és belül egy-

aránt. Számára csak az Önvaló létezik, semmi egyéb. Ezért
semmit sem kell elérnie, és ebből következik, hogy nincs oka
szellemi gyakorlásra, az Ön-felismerés eszközére. Hol van a
világ, hol a megjelenése, hol a vége, és hol vannak az eszkö-
zök a bölcs számára, aki örökké változatlan, mint az égbolt?
A bölcs, aki felismerte az Igazságot, mentes az élvezet és a
megszabadulás iránti vágytól. Ő mindenkor és mindenütt
mentes minden élvezettől és kötődéstől.

1983. február 12.

A bölcs biztosan tudja, hogy ez a világegyetem a káprázat

terméke, és semmi sem létezik. A nem felfogható Önvaló fel-
tárult számára, és természetes módon élvezi a békét. Hol van
rabság, hol van megszabadulás, hol van öröm vagy bánat
annak számára, ki a végtelenként ragyog, és nem érzékeli a
viszonylagos létezést?
 1983. február 14.

Még ha hallotta is az Igazságot, az ostoba ember nem hagy

fel téveszméjével. Noha azáltal, hogy elnyomja, úgy tűnik,
megszabadult az elme tevékenységétől, ám az érzéktárgyak
iránti vágyakozás mégis ott rejtőzik benne.

1983. február 15.

Akinek nincs már tennivalója a tudás felvirradásával, az nem

talál alkalmat rá, hogy tegyen vagy mondjon bármit, még ha
az átlagember szemében úgy tűnik is, mintha munkálkodna.

1983. február 17.

Nem megismerhető.
Nem hagyható figyelmen kívül.
Nem tudok keresni.
Nem tudok figyelmen kívül hagyni.
Feltárulatlan.
Sohasem volt ismeretlen.
N I N C S tanító, hogy tanítson,
N I N C S tanítvány, hogy tanuljon.
N I N C S rabság, NINCS megszabadulás.
Folytathatnám a leírást
anélkül, hogy leírnám.
N I N C S teremtés, NINCS megszilárdulás,
nincs vég.
 1983. február 18-19.

Leírtam néhány megtapasztalásomat, és meg is semmisítet-

tem őket.
Úgy döntöttem, hogy nem folytatom.
[A fenti sorok a február 18-i oldalon voltak. A február 19-i
lap legnagyobb része ki van tépve. Ami megmaradt, az a kö-
vetkező:]
ki számára kívánnám?

1983. február 22.

Hol a mennyország? Hol a pokol? Hol a megszabadulás az

életben? A tudatosságban semmi sem létezik.

1983. március 4.

Egy Vimala nevű hölgy a következő kérdést tette fel

Górakhnáthnak:
- Mi létezett legelőször, és ki teremtette a világot?
Górakhnáth így felelt:
- Volt a lényeg, melynek formája az elragadtatottság volt,
s melynek nem volt sem kezdete, sem vége, s mely meghalad-
ja az emberi megértést. Oh, Déví, tudd, hogy ő mindennek
készítője, hiszen ha forma nélküli lett volna, sohasem öltött
volna formát, míg ha formája lett volna, az ellentmondana
mindenre kiterjedő voltának. Ezért a teremtőnek kettősség
és nemkettősség nélkülinek kell lennie, őrajta nem fog a be-
széd hatalma. Ő, mindennek Ura, a beszélgetésünk tárgya.
 1983. március 24.

Minden az elme. Minden, durva vagy finom, az elme teremt-

ménye. Az emberek, az állatok, a madarak, a hegyek, a folyók,
az istenek, a poklok és a mennyek, a születések, az életek és
a halálok - mindezek az elme teremtményei. Szabadság a vi-
lágtól és rabság a világban - mindkettő pusztán az egyetlen
elme felépítménye. Egyetlen elme teremtette az egyéni elmé-
ket. A barátság és ellenségeskedés az egyének között káprá-
zatszerű, nem pedig létező dolog.

1983. március 25.

Minden mélyen őrzött titok feltárult.

Még ha el is mondom ezt valakinek,
nem fogja elfogadni.
Nem tudom leírni,
mert nem volt módszer.
Megtörtént, csak úgy, önmagától.

SZABAD vagyok.
Micsoda szabadság!
Gond és baj sohasem létezett.

1983. április 17-18.

Maszkat
A
Álomfolytonosság

Vénkatéssal reggeliztem 8.30-kor. Vénkatés 9.30-kor ment el

az irodába. Felmentem egy rövid szunyókálásra 10.00-kor,
majd 10.55-kor felébredtem. Azt álmodtam, hogy egy isme-
rős helyen élek, de azt nem tudom megmondani, hogy vajon
az embereket és az országot korábbi vagy jelenlegi álmomban
láttam. Megbeszéltem egy taxisofőrrel, hogy szükségem van a
szolgálataira, mert találkozóm van valakikkel másnap. Meg-
kértem, jöjjön el értem, majd az álom véget ért. Utána újabb
álom kezdődött, melyben Maszkatban vagyok. Ugyanazt az
óceánt, ugyanazt az épületet, ugyanazt a lakást, ugyanazokat
a gyümölcsöket látom az asztalon, mint elalvás előtt. Ez elő-
ször is arra késztet, hogy higgyek az ébrenléti állapot valósá-
gának folytonosságában. De nem, hiszen ez is álom. Minden-
nap álmodok, egyik álmot a másik után, és valós folytonosságot
tulajdonítok ennek az állapotnak, amely, úgy tűnik, a szüle-
téstől a jelen pillanatig tart. Ez az egész folytonosság az ak-
tuális álomhoz tartozik. Tegnap, ma és holnap csak ebben az
álomban jelenik meg. Minden álom egy önmagában teljes
álom. Semmi köze az ébrenléthez.

A
Álom, alvás:
álmodó, álom, álomvilág

Az álmodó nem különbözik az álomtól és az álombéli dolgok-

tól. Az ébrenléti állapot embere ugyanaz, mint az ébrenlété-
nek világa és maga az ébrenlét állapota. Az álmodó lényege
különbözik attól, aki kivetítette az álmodót, az álmot és az
álomvilágot. Az ébrenléti állapot emberét, az ébrenlét állapo-
tát és a világot egy másik létező vetíti ki,

1983. április 19.

Létezem

Az elme azt gondolja: „Létezem." Vajon maga a létezés előzi

meg ezt a gondolatot, az elme előzi meg a „létezem" gondo-
latát, vagy mindkettő egyidejűleg merül fel? Egy másik
probléma: az elme létezik-e a teremtés előtt, a teremtés léte-
zett-e az elme előtt, vagy mindkettő egyidejűleg jelenik meg?
Az elme és a teremtés együtt merülnek fel és tűnnek el.

1983. május 8.

Rám iránti önátadás nélkül nem lesz könnyű.

Honnan ered ez a világ?

Hogyan tűnik fel, majd tűnik el?
Erőltetem az elmém, hogy megfejtse a titkot,
de képtelen vagyok közel férkőzni hozzá.
Amikor felhagyok az erőfeszítéssel,
tudatában leszek ennek az ébrenléti világnak.
Ez álmomban történt, hajnali öt órakor,
és felébredtem: én.

1983. szeptember 14.

SOHA, SENKI sem ismerhette fel a tökéletes igazságot.

1983. szeptember 15.

Miért hívnánk álomnak? Minden álom ébrenlét volt, minden

ébrenlét álommá vált, és így is fog folytatódni vég nélkül.
Nem valós, de valótlannak sem nevezhető. Micsoda botrányos
dolgot hozott létre éjjel az elme! Felébredtem, és úgy találtam,
hogy némely dolog (vagy minden) valahonnan az agyból
ered, és összeszorítja a szívet, hogy életet adjon.
 1982. szeptember 16.

Az igazság eddig még felderítetlen.

Senki sem ismerte fel,
Senki sem fogja felismerni.
Ki a megismerő,
és mi a megismerendő?
Megoldatlan rejtély.
Csend.

1983. szeptember 19.

A tat [az] a valóság legjobb magyarázata.

Micsoda botrányt hozott létre az elme! Felfoghatatlan, leír-
hatatlan.

1983. szeptember 20-21.

Fél tizenegykor elaludtam. A szemem lecsukódott, és azt ál-

modtam, hogy meg kell írnom néhány levelet, majd postára
kell adnom. Emlékszem rá, hogy a ventilátor forgott. A ven-
tilátor lámpája halványan világított, nem volt elég ahhoz,
hogy a fényénél írjak. Elindultam, hogy felkapcsoljam a
mennyezeti lámpát, de nem találtam a kapcsolóját. Úgy dön-
töttem, hogy leülök, és amennyire lehet, mégis megpróbálok
írni a halvány fénynél.
A szemem kinyílt, és felébredtem. Nem volt már több
tennivalóm. Csodálkozva felültem, és azt mondtam: „Mind-
össze ennyi szükséges! Ébredj fel! Semmit sem kell tenni."
 1982. szeptember 22.

A dzsíva túlságosan belemerült a képzelődésbe. Nehéz abból

kikerülni és szabaddá válni. Bármilyen erőfeszítés csak to-
vábbi belemerülést jelent. Mit kell tennem tehát?

1983. szeptember 25.

hajnali három óra

Bármi, amit mondhatok róla, értelmetlen. Mindössze ennyit

mondhatok, így írhatom le a VAN és a NINCS rejtélyes jelen-
ségét.

Hái Rám!

1983. szeptember 26.

,Aham Brahmászmi" [Én vagyok Brahman]

Értem e kijelentés titkát, de nem tudom kifejezni a saját ta-

pasztalatomat. A fenti kijelentéssel a védikus risi a saját ta-
pasztalatát próbálja meg kifejezni. Ez alátámaszthatja a saját
tapasztalásodat, de máskülönben nem felfogható. Buddha
súnjatának [ürességnek] nevezte. Mindkettő ugyanazt jelenti.

1983. október 12.

Az ELME az, amely a szívet mozgatja. Az elme felelős a terem-

tésért, a fenntartásért és a pusztításért. Minden látottnak
vagy nem látottnak a neve: elme.
 Az elme ősi,
az elme MINDEN,
A z MINDEN.
Micsoda
fantasztikus
megkönnyebbülés!
Nagyon meleg,
finom öröm
tölt el belül.

1983. október 13.

Felébredtem hajnali négykor.

Boldogság fakad bennem,
de nem belülről,
s nem kívülről.
Nincs ok, aminek tulajdoníthatnám,
egyedül a békesség VAN.

1983. október 14.

Nincs felismerendő Igazság, sem elutasítandó hamisság.

1983. október 15.

Semmi sem történt.

Nincs szükség uralkodni az elmén.
 1983. október 21.

A világegyetem oka? Senki sem ismerte meg azáltal, hogy

kutatta.

1983. október 22.

Az elme képtelen felfogni.

1983. október 23.

Folyamatos álom.
Alom az álomban.
Alom álom után.

1983. október 26.

Soha senki sem érthette meg a világ feltűnésének jelenségét.

Létezik!
Nincs létezés!
Káprázat!
Mindegy.

1983. október 30.

Senki sem érzékelte.

Minden elmúlt.
Nem tudom megmondani,
mi ez az egész.
Hatalmas becsapás.
 1983. október 31.

Miért tulajdonítok valóságot bárminek, amit látok, érzek és

felfogok? Azért, mert ez valamilyen célt szolgál.

1983. november 10.

Ma éjszaka felfedeztem, hogy huszonnyolcezer különleges

sejt van az agyban, melyeket „pozitív sejteknek" neveztem el.
Ha ezeket a sejteket az elme irányítja, súrlódásuk által békét
teremtenek, és az elmét elnyugtatják. A többi sejt, több mil-
liárd, mindig egymásnak súrlódik, ezáltal számtalan formát
teremt emberek, állatok, madarak, halak, hegyek, folyók stb.
alakjában. Ennek a folyamatnak nincs vége. Az érzékelő maga
is egy sejt. Kapcsolatban állunk az összes többi sejttel. Valaki
talán ezt Istennek vagy isteneknek hívja.

1984. május 28-29.

Gondolat nélkül maradni; az EGÉSZ.

Gondolat nélkül maradni: nisthá [megingathatatlanság].
Gondolat nélkül maradni: dnyána [igaz tudás].
Gondolat nélkül maradni: móksa [megszabadulás].
Gondolat nélkül maradni: szahadzsa [természetes].

1984. június 3.

Ha létrehozod a születés és halál képzetét, a kutatásod szüle-

tés és halál utáni kereséssé válik. Ez nem az Igazság keresése.
Az Igazság abszolút és makulátlan. Az Igazságot nem lehet
gyakorolni. Ha átviszed a gyakorlatba, akkor abból valami
gyakorlandó lesz, az pedig nem a Dharma utáni kutatás.
 1984. június 5.

VÁGY

A vágy rabság. A megszabadulást akkor éred el, ha az elme nem

vágyakozik. A vágy az elme változása. Akkor pillanthatunk
le a tó mélyére, ha a víz nyugodt, tiszta, és nem hullámzik.
Ha a víz iszapos, vagy fel van kavarodva, akkor nem láthatjuk
a mélységét. Amíg elmebeli változások vannak jelen - melyek
addig lehetnek csupán, amíg azonosítjuk önmagunkat velük -,
nem láthatjuk az Önvalót. Amikor az elme nyugodt és szabad,
felismerjük igaz természetünket, és így elérjük a megszaba-
dulást.

1984. június 6.

Végső Igazság

NINCS teremtés. NINCS pusztítás.

SENKI sincs rabságban. Senki sem vágyik a szabadságra.
NINCS, aki elérné a szabadságot.

A hamis májá teszi, hogy a valós valótlannak tűnik. A va-

lótlan valósnak tűnik, de a tiszta létben ilyen fondorlatoknak
nincs helyük. A végső igazságban minden dolog csak tudatos-
ság. Azok a dolgok, melyekre létezőként gondolsz, nem létez-
nek. Ám az, amiről nem tudsz semmit - hogy vajon létezik-e,
vagy sem -, egyedül Az létezik. Csupa tudatosság, és nem
megismerhető.
 1984. június 7.

Amikor az ember csendes, és nem gondolja, hogy „Vajon lé-

tezik-e, vagy sem?", akkor a forma és név nélküli az ÉN
VAGYOKKÉNT ragyog. Ez az állandó tudatosság, ez egyedül a
valós létezés.
Elérik a legmagasabb rendű célt azok, akik ismerik Azt,
ami sohasem megismert.

1984. június 8.
Londa

Egy Szangliból való emberrel beszéltem. Hirtelen csendben

maradtam. Egy ismeretlen létező látogatása. Szeretet-gyö-
nyörűség. Nem voltam képes megfejteni, de meg akartam ta-
lálni, mi az. Így elveszítettem.

1984. június 20.

A szanszára folytonosságának azonnal véget lehet vetni. Ha

az ember eltökéli, hogy véget vet neki, akkor véget ér. Ekkor
belülről megjelenik a legfőbb ismeretlen erő. Az ember sza-
baddá válik egy ujjcsettintésnyi idő alatt.

1984. június 21-22.

Múlt éjszaka, alvás közben Tukarám Maharádzs egy abhangja

[verse] jutott az eszembe: „Oh, Vitthal [Krisna], kísértetként
üldözöl engem. Ragaszkodásod miatt kivet engem a társada-
lom, mint egy semmirekellőt. Távozz most tőlem, hagyj békén,
szabadíts meg magadtól!"
 Jelentés. A vers azt jelenti, hogy Maharádzs elutasított
minden e világi és másvilági tárgyat. Az elme minden kép-
zetét elveti, még Isten fogalmát is. Egyszer s mindenkorra el-
utasítja a világot, a lelket és Istent, és szabad lesz. Maharádzs
rendkívüli módon szerette Vitthalt. Én soha nem feledtem e
szavakat, azt, hogy miképpen beszélt, amikor magát Istent
akarta elhagyni. Így téve elérkezett a nem-tárgy és nem-alany
birodalmába. Megtalálta a valódi Szeretetet - az egyetlen
Önvaló Szeretetét -, és e Szeretetként időzött.

1984. június 27.

Éjjel három óra. Belső hangot hallottam: „Nem a test vagyok. "Ezt
hallva felébredtem, majd felültem. Meditáltam rajta, de Az megha-
ladta a meditációt. Az a hang vajon nevetés volt? Vagy tapaszta-
lás? Közvetlen érzékelés volt. Azért írom ezt, hogy kijelentsem:
Az nem ébrenléti állapot volt.

1984. július 9-10.

Hajnal fél háromkor egy igen nagy erő lépett be a testembe.

Felébredtem, és lótuszülésbe ültem. Nem tudom, mi lehet ez
a sakti. Nem a testen belül, de nem is azon kívül van. Üres-
ség és létezés egyetlen dolog. Ezután a testem megváltozott,
és visszatért normális állapotába.
 1984. július 27.

Ebben a tudatosságban nincs módszer, mert túl tiszta. Túl igaz.

Oh, istenem!

Milyen jó szórakozás!

Hurrá!

Hogyan lehet megszabadulni ettől az álomtól?

1984. augusztus 6.

Almomban Londában voltam a Rám Mandírban. Ténylege-

sen tevékenykedtem. Ekkor felismertem, hogy álom, feléb-
redtem, és folytattam szokásos tevékenységeimet. Ezek
ugyanazok voltak, mint amelyeket már rengetegszer megtet-
tem. Ismétlődés. Soha véget nem érő folytonosság van jelen.
Minden elmebeli. Hangot hallottam az elméből, mely arra
szólított fel, hogy lépjek túl az álombeli és ébrenléti megérté-
sen. Megtettem. A tér és idő problémáját kell elkerülni. Min-
den dolog, amit érzékelünk, pusztán látszat, a májá játéka.

Az elme alkotmánya.
Igen, minden
az elme alkotmánya.

1984. szeptember 19.

Abban a pillanatban, hogy megszabadulunk a vágyaktól, a

világ valósága eltűnik. Aki lemondott a vágyról, az teljesen
szabad. Az ilyen ember bárhol élhet, hiszen nem befolyásol-
ják a körülmények. Az Önvaló felismerésével minden csele-
kedet és tevékenység megszűnik.

1984. szeptember 28.

A Mester érintése, gondolata vagy pillantása eloszlatja a ke-

reső tudatlanságát, illúzióját és tevékenységét. Szavai véget
vetnek a szigorú önfegyelmezésnek, a szertartások végzésének
és a jógának, az egóval együtt, amely ösztönzi ezeket. Ha nem
tapasztaljuk ezt meg, mit érünk vele, hogy kijelentjük: mind-
ez felfoghatatlan az elme, a beszéd és a test számára? Amit
érzékelünk, káprázat. Az Önvaló nem lehet távol. A Legtöbb
mindent magában foglaló, tökéletes és végtelen.

1984. szeptember 29.

„Nem birtokolni semmit rendkívüli állapot. Még egy elkép-

zelést sem birtokolni, nem is beszélve egy személyről vagy
egy dologról."
(J. Krishnamurti)

1986. november 10.

Kiugrottam az ágyamból a Narhiban lévő emeleti szobám-

ban. Mindkét kezemet az égnek emeltem, és felkiáltottam:
„Megvilágosodott VAGYOK!" Leborultam Mesterem fényké-
pe előtt, mely az ablakban állt, leültem a székbe, meditáltam,
és elénekeltem két vagy három slókát [versszakot] Gószvámí
Tulszídásztól. Nem kell újra megjelennem ezen a szanszari-
kus színpadon. Köszönet a szerencsés csillagzatnak, köszönet
az egész univerzumnak, melyek segítettek nekem. Ez gyö-
nyörű. Ez a Szeretet.

1986. december 1.

Hardwár

„Azt" megismerve a világegyetem eltűnik. Almomban hal-

lottam, amint anyám másoknak azt mondja: „A Gószvámí
képtelen volt leírni a tapasztalását. A világ valóságáról be-
szélve a következőket mondta: »Bárhogy látod a világot, az
úgy is van.«" Ebben az álomban a munkából hazatértemkor
ütötték meg a fülemet e szavak. A szívemen teljes döbbenet
lett úrrá. Felfogtam a mondat jelentését. A többiek nem figyel-
tek fel erre a mantrára, és a látók más, hasonló verseit idézték.
Felkeltem az ágyból reggel 4 óra 5 perckor, kinyitottam az
ajtót, és leborultam Gangá Má előtt. Köszönöm, Má!

1986. december 6.

SENKI SEM ISMERTE A VALÓST. Én ismerem, mégsem tudom

leírni.

1987. január 2.

„ É N BRAHMAN VAGYOK." Folyamatosan ez a gondolat járjon

az ELMÉBEN. Egy villanásban különleges tudás oszlatja el a
tudatlanságot.
 1987. január 3-4.

Egyedül az EGYETLEN, végtelen ÖNVALÓN elmélkedj!

1987. január 5.

Irts ki minden gondolatot! Meditálj azon, ami meghaladja az

érzékelést, sőt a képzeletet is!

1987. január 6.

Nem létezik világ, és senki sem lakik benne.

1987. január 8.

Ne engedd az elmének, hogy ragaszkodjon bármihez! Szaba-

dítsd meg az elmét a működésétől!

1987. január 9.

A szeretet iskolájában különös új szabályt fedeztem, fel.

A tanítványt, aki megtanulja a leckéjét, nem engedik haza.

1987. február 12.

Én vagyok az óceán,
A világ egy hullám.
Ez a bölcsesség,
A víz a valódi szubsztrátum.
 1983. február 16-17.

Valóban benne vagyok minden létezőben, és minden létező

bennem van. Ez a tudás. Ezért nem kell lemondani róla, nem
kell elfogadni vagy elpusztítani.

1987. február 19-20.

Amikor feltámad a szél az óceánon, akkor ide-oda dobálja a

hajót, sőt néha el is süllyeszti. Az óceánt azonban nem érinti
a hajó mozgása. Ehhez hasonlóan a világegyetem, amely az
Önvaló valóságán nyugszik, örökké változik, a benne rejlő
törvények hajtóereje szerint.

1987. február 23.

Óh, „Én vagyok a Tudatosság ÖNMAGA!"

1987. február 24.

A világegyetem bennem hánykolódik ide-oda, s a szél, amely

dobálja: saját benne rejlő természete.

1987. március 2.

A kötelék az, amikor az elme ragaszkodik bármelyik érzék-

szervi tapasztaláshoz.
 1983. március 3.

A kötelék az, amikor az elme bármire is vágyik, amikor bol-

dognak vagy dühösnek érzi magát.

1987. március 5.

Amíg valósnak tartjuk ezt a világot, nem menekülhetünk

a kötelesség érzetétől.

1987. március 6.

Ahol nincs én, ott a megszabadulás. Ahol ott az én, ott rab-
ság van.

1987. március 7-8.

Tartózkodj attól, hogy elfogadsz vagy elutasítasz bármit!

1987. március 10.

A rabság abban áll, hogy az ember vonzódik a testhez és a vi-

lág dolgaihoz.

1987. március 11.

Időzz az Önvaló igaz természetében!

 1983. március 12.

A vágyról való lemondás a világról való lemondás. Aki lemon-

dott a vágyról, az teljesen szabad. Ő bárhol élhet, mert nem
fogják befolyásolni a körülmények.

1987. november 25.

Teljesen kielégít, hogy egy vagyok az Önvalóval. Megvaló-

sult a Szeretet különbözőségek nélküli állapota.

1988. január 6.

Az egyetlen módja annak, hogy a világlátomás hatalmas óceán-

ját átszeljük, ha sikeresen uralkodunk az érzékeken. Minden
más erőfeszítés hasztalan. Ha az ember rendelkezik a szent
iratok tanulmányozásából eredő bölcsességgel, ha a bölcs tár-
saságában tartózkodik, s ha ura érzékeinek, akkor felfedezi
az érzékelés minden tárgyának végső nemlétezését.

1988. január 7.

Mindez egyedül az elme. Az elme meggyógyításával a világ-

jelenség szemfényvesztését szintén orvosoljuk. Az elme egye-
dül a gondolkodóképessége révén varázsolja elő azt, ami test-
ként ismert. Nem látunk testet akkor, amikor az elme nincs
működésben. Az teremti meg a káprázatot, és az hozza létre
a születés és a halál képzeteit. Saját gondolatainak eredmé-
nyeképpen van rabságban és szabadul meg.
 1988. január 9-10-11-12.

Túrija

Az az állapot, amelyben az elme megszabadult gondolatainak

jellegzetes mozgásától, s amelyben csak a béke tapasztalása
van jelen, „ébrenlétbeli mély alvásként" ismert. Amikor az
ember megállapodik az ébrenlétbeli mély alvás állapotában,
azt túrijának vagy „negyedik állapotnak" nevezik. Szilárdan
megállapodva Abban, a bölcs a világot játszótérként érzékeli,
s abban az életet a kozmikus táncként. Az ez utáni állapotot
- mely azok állapota, akik meghaladták a testtudatosságot -
szavak nem írhatják le. Ez a túriján túli állapot. 25

Törekedi Annak elérésére!

ÓM

1988. január 14.

Az Ön-kutatás segítségével törekedj az Önismeret tökéletes-

ségének elérésére! Annak számára, aki így törekszik, az egész
világegyetem olyan, mint egy borjú lábnyoma.

1988. január 18.

Amikor vászanák jelen vannak, létezik az elme. Amikor a

vászanák megszűnnek az elmében, akkor feltárul az Önvaló
ismerete. Aki eljutott az Önvaló felismeréséhez, az meg nem
SZÜLETETT.

25
Turíjátíta. Lásd a szójegyzékben.
 1988. január 19.

Miért nem kutatod: „Ki vagyok én? Hogyan jelent meg ez

a világ? Miként szűnik meg minden?" Miért nem éred el a
megvilágosodás állapotát azáltal, hogy megvizsgálod a rabság
és a megszabadulás természetét? Miért vesztegeted el az éle-
tedet? A tudásra azáltal teszel szert, hogy felkeresed egy
szent társaságát, szolgálod őt, és kérdéseket intézel hozzá.

1988. január 21.

Egy létezik egyedül.

Minden képzet megszűnik. A hamisság megszűnik, amint az

elme megszűnik, mivel a képzetek megszűnnek. Én nem va-
gyok. Másik sincs. Sem te, sem mások nem léteznek. Nincs
elme, sem érzékek. Egy létezik egyedül. A három világban so-
ha semmi sem születik vagy hal meg. Nincs egység, sem sok-
féleség, nincs zavarodottság, sem káprázat. Semmi sem marad
fenn, és semmi sem gyarapszik. Minden saját Önvalód.

1988. január 22.

Csak amikor az elme a végsőkig elcsendesedett, amikor az

ember teljesen elhagyott minden vágyat, s az érzékek is meg-
szabadultak a színezékeiktől és fátylaiktól, a tanító szavait
csak akkor lehet helyesen felfogni. A testben lévő tisztátalan-
ság eltűnik. A Guru szavai közvetlenül az ember lényének
központjába hatolnak.
 1988. január 25.

Mi az elme?

A lelki kondicionáltság vagy korlátoltság, amely sötét, és

amely az újraszületéshez vezet, elmeként ismert. Ez nincs je-
len egy megszabadult bölcsben.

1991. február 4.

Ne pazarold az időd a keresésre! Felejtsd el, mit keresel!

1991. március 23.

Mivel vágyakoztam arra, hogy egyesüljek Istennel, az egómmal

kerestem Őt. Amikor az ego eltűnt, Istennek még az elképzelései is
elhagytak. Mit mondhatnék? Azzá váltam, ami azelőtt voltam.

1991. április 1.

A saját elméd teremti a világot. Amikor más teremtményeken

segítesz, önmagadon segítesz. Mégis minden üres. Senki sem
beszélt még erről a rejtélyről.

1991. április 13.

Én a kedvesé vagyok, s a kedves az enyém.

Különös kapcsolat a miénk.
Én vagyok a fülbevaló, s a kedvesé annak aranya.
Efelől nincs kétség, és nincs tévedés.
Könnyű találkozni vele,
Ha az ember kiszabadul a névből és a formából.
Az Istennel való találkozás olyan, mint amikor víz vegyül vízzel.
Az elkülönülés egy ilyen találkozás után igen nehéz.
 2. rész

Tanítások

Kérdező: Az Önvaló felismerésére törekszem.

Pápádzsí: Ha törekszel, akkor kell lennie valaminek az el-

médben, amit megpróbálsz elérni. Az a mentális tárgy nem
az Önvaló, csak egy elmebeli képzet. Ha nem létezik számod-
ra tárgy, ami felé törekednél, akkor mi történik a törekvéssel?
Ha nincs törekvés, ha nincs olyasfajta elképzelés, hogy van
valami, amit el kellene érni, akkor mi marad? Csak a valós.

K: Hogyan szilárduljak meg ebben az állapotban? Megtörtén-

het ugyan az Önvalóba merülés, de hogyan legyen az ember bizo-
nyos afelől, hogy ott is marad, anélkül hogy újra kiugrana?

P: A megszilárdulás gondolata csak az Önvaló megtapasz-

talása előtt bukkanhat fel. Az Önvaló felismerése mindig egy
szempillantásnál hamarabb zajlik le, nem pedig egy hosszú,
elhúzódó folyamat.
A megszilárdulás képzete az elmédből ered, egy olyan
gondolatodból, melyet az emlékezetedben őriztél. De áruld
el nekem, hol van most az elméd?

K: Nem találok semmiféle elmét.

 P: Ha elvágod az emlékezetedhez fűző kötelékeket, mi
történik?

K: [hosszú szünet után] Ez az! Csak jelenlét.

P: Igen, most kapcsolatban vagy a jelenléttel. Ez áll a leg-

közelebb ahhoz, ami vagy. Közelebb, mint az elméd vagy az
érzelmeid. Még a saját létezésednél is közelebb, mely csak
egy később felmerülő gondolat. Még a születésed is ezután
következik.

K: Nem ismerem eredendő állapotomat.

P: Ha ismeretről, tudásról beszélsz, máris tévúton jársz.

Mi a különbség az én és az eredendő állapot között?

K: [nincs válasz]

P: Látod az ént?

K: Nem.

P: Mindkettő ugyanaz, és hogy mik azok, azt nem látha-

tod. Ha tudatában vagy valaminek, az csak azért lehet, mert
jelenlét és távollét váltakozik. Amikor a dolgok jelen vannak,
tudsz róluk, amikor nincsenek, akkor pedig nem. Ismered az
ént?

K: Nem.

P: Azért van ez így, mert az én az alany - te magad vagy az.

Az nem valami olyasmi, ami egyszer jelen van, egyszer pedig
nincs, mint az érzéktárgyak.
Mondd, amikor gondolkodsz, ki gondolkodik?
 K: Nem vagyok biztos benne.

P: Az eredendő állapotod, a forrásod az, de te nem vagy tu-

datában, mert hiszel abban, hogy létezik egy elme, aki a gon-
dolkodást végzi számodra. Ha feladod minden arról alkotott
fogalmadat és elképzelésedet, hogy ki vagy, és mit kellene el-
érned, akkor az eredendő forrás marad. Ha nincsenek jelen
fogalmak, akkor tudod, hogy az az Önvalód.
Mindig időzz az Önvalóban! Ne gondolj el egyetlen gon-
dolatot sem! Maradj üres belül, miközben külsőleg tevékeny
vagy! Ne hagyd, hogy bármilyen érzés keresztülhaladjon az el-
méden! Ne tégy semmilyen erőfeszítést, se testit, se mentálist,
se spirituálist! Te ez a természetes „nemállapot" vagy. Érint-
hetetlen vagy. Légy szilárdan meggyőződve afelől, hogy Az
vagy! Rugaszkodj el innen, de ne landolj sehol! Ne időzz
tárgyként, és ne időzz alanyként!
Ha szabad akarsz lenni, akkor elhatározásra kell jutnod.
Dönts: „Szabad akarok lenni ebben az életben, ezen a napon,
ebben a percben, ebben a másodpercben, ebben a század-
másodpercben!" Semmi sem fog történni veled, amíg elvesz-
tegeted az idődet, amíg halogatod ezt az elhatározást. Az el-
tökéltség, hogy odaadod magad az Önvalódnak a másodperc
tört részére, itt és most, ebben a pillanatban - ennyi elég. Ez
az egyetlen feltétele az azonnali megvilágosodásnak.

K: Mit szükséges megértenie a tanítványnak?

P: A magyarázataimat talán megérti az elme, de nem ez a

valódi megértés. A valódi megértést nem lehet meghallani
vagy megérteni, sőt az elme felfogni sem képes.

K: A valódi megértés tehát nem. a szavak megértése, hanem an-

nak, amire utalnak?
 P: Így van. Most értsd meg!

K: Jelenléted kegyelme által most csendben vagyunk. Mi fog

történni velünk, ha elmész?

P: Mivel látod, hogy jövök, azt hiszed, egy nap el is me-

gyek majd. De én sohasem jövök vagy megyek.

K: De hamarosan elmész. Mitévők legyünk nélküled?

P: Ha tudod, hogyan teremts elkülönülést a jelenlétben,

akkor miért nem teremtesz jelenlétet az elkülönülésben?
Ha nem engeded, hogy az elme távolságot teremtsen, ak-
kor ki megy el, és hová megy?

K: Teljesen át kell adnunk magunkat a belső jelenlétnek?

P: Ha ezt elhiszed, akkor elfogadod, hogy most kívül vagy,

és létezik valami belül, ami magasabb rendű nálad. Add fel
ezeket az elképzeléseket! Te nem kívül vagy, s nem is belül.
Előfeltételezéseid - mint például az, hogy „meg kell tapasztal-
nom a belső jelenlétet" - részesíteni fognak egyfajta megta-
pasztalásban a belső jelenlétről, de az csak egy elmebeli tapasz-
talat lesz, melyet az az elképzelésed idézett elő, hogy létezik
egy megtapasztalható belső jelenlét. Add fel az ilyen elkép-
zeléseket, és maradj csendes!

K: Kik manapság az igaz Mesterek a földön? Meg tudnál ne-

vezni néhányat?

P: Csak egyetlen igaz Mester létezik, és ő ismeretlen.

Nincs neve, nincs formája, s nem lakik sehol.

I
K: Ki a Mestered?
 P: Az ismeretlen.

K: Azt mondod nekünk, hogy „engedjünk el mindent", de ez

nagyon nehéz.

P: Azért, mert azt képzeled, hogy az elengedés olyasvala-

mi, amit meg kell tenned. Egyik helyről a másikra eljutni ta-
lán nehéz, ha az út hosszú és fárasztó. De ha egyáltalán nem
kell mozdulnod, akkor hogyan mondhatod, hogy nehéz? Csak
add fel azt az elképzelést, hogy tenned kell valamit, vagy
hogy el kell érned valahová. Ennyi a teendőd mindössze.

K: De ha azt állítod, hogy „nem nehéz", akkor miért kell mégis

a Mester? Miért tartasz ki amellett, hogy szükségünk van Mesterre,
ha olyan könnyű ezt megtenni?

P: Úgy neveltek, hogy elhidd a kötélről, hogy kígyó. A Mes-

ter azért szükséges, hogy meggyőzzön téged: a kötél valójában
kötél. Ő csak arról beszél neked, mi igaz és valós, mert te kitar-
tóan hiszel abban, ami hamis és valótlan. Ha egyszer megtalál-
tad eredendő természetedet, nincs többé szükséged Mesterre.

K: Ha egy kereső elhagy téged, és egy másik spirituális Mester-

hez megy, mit teszel?

P: Hová mehetne? Bárhová megy, én ott vagyok.

K: Számomra Ramana Maharsi a megtestesült bölcs. Csak ül,

és nem tesz semmit.

P: Csak mert te állsz, azért látod úgy, hogy ő ül.

K: Mester, el tudja mondani, mi történik a Guru-tanítvány át-

adás során? Mert, paradox módon, úgy tűnik, semmi sem történik.
 P: A Mester kinyilatkoztatja az igazság szavát, a tanítvány
pedig meghallja. Amikor eredménynek vagy következmény-
nek még a gondolata sem merül fel, akkor az eredendő álla-
pot feltárul a tanítvány előtt, aki ezután spontán módon fog
működni. Az egész magától történik.

* * *

K: Tudós vagyok. A felfedezéseink bizonyítékainak eredmé-

nyeképpen előrehalad a világ. Ön milyen bizonyítékát tudja adni
Istennek?

P: Ha adnék egyet, ön elszaladna.

K: Nem, én nem fogok elszaladni.

P: Igen, ez igaz. Az „én" nem szalad el. A „te" szalad el,

amikor Isten megjelenik.

* * *

K: Hogyan nyugodhat el egy túl aktív nyugati elme?

P: Mutasd meg nekem a nyugati elmét! Helyezd elém, és

én megmutatom, mit kell tenni vele. Vagy ha ez nem megy,
akkor mutasd meg helyette a keleti elmét!

K: Nem lehet megmutatni.

P: Látod, ez közös tulajdonsága mindkettőnek. Nem le-

het megmutatni őket. Mi közöttük a különbség?

* * *
 K: Ma zaklatott voltam. A meditáció közben kerestem ennek a
zaklatottságnak az okát, de nem találtam.

P: Mutasd meg nekem ezt a zaklatottságot!

K: Nem tudom.

P: A zaklatottság nem a jelenben van, hanem az emléke-

zetedben. A meditáció közben nem volt jelen, máskülönben
megtaláltad volna az okát. Felejtsd hát el

K: Nincs bennem békesség.

P: Ébernek kell lenned. Az éberség nem csak annyit tesz,

hogy megfigyeljük a gondolkodást vagy a nemgondolkodást.
A tökéletes feledékenység az éberség. Amikor mindent elfe-
ledtél, akkor megjelenik az éberség. Ha azt hiszed, hogy
nincs benned békesség, akkor gondolatokat hozol fel az em-
lékezetedből. Csak feledj el mindent, és légy csendes!

* * *

K: Könnyű hinni a halál utáni életben, de mi van akkor, ha

egyáltalán nincs a halál után semmi?

P: Ez mindkét esetben csak hiedelem.

K: Mi a helyzet a reinkarnációval?

P: A reinkarnáció csupán az ébrenléti állapotban létezik.

Amikor az elme és a test minden tevékenysége megszűnik,
csendesek és inaktívak vagyunk. Ezt nevezzük az „alvás álla-
potának". Amikor minden tevékenység visszatér a tárgyaihoz,
akkor az ébrenlét állapotában időzünk.
 Az alvás csendje inaktív csend, melyből az aktivitások
megjelennek. A valódi állapot azonban - amely az ébrenlét,
az álom és az alvás mögött található - aktív csend. Semmi
sem merül fel benne. Ebben a valódi csendben nincs felme-
rülés és eltűnés.

K: Az emberek különféle utakat követnek. Hogyan lehetséges

az, hogy ugyanazt az igazságot keresik, mégsem fogadják el, hogy
mások útjának is lehet létjogosultsága:'

P: Két személyiség soha nem fog egyetérteni. Csak akkor

lesznek egyetértésben, amikor mindketten felismerik, mi va-
lójában az elme.

* * *

K: Miért van az, hogy ezernyi kép jelenik meg előttem, és tű-
nik fel kívül és belül egyaránt?

P: A dolgok iránti érdeklődésed miatt. Ha nem vagy éber,

képek vannak jelen. Ám ha éber vagy, akkor semmi sincs.

K: Az éberség állapotában eltűnnek a dolgok?

P: Ha nincs vágy, akkor a dolgok valósága eltűnik. Egyéb-

ként pedig miért nem egyszerűen azt mondod, hogy a dolgok
csak jelenségek? Ha kérdés merül fel benned, az a kérdés soha
nem a „most"-ban van. A kérdések mindig a múltra vagy a jö-
vőre vonatkoznak. Ébernek lenni annyi, mint a jelenben élni.

K: Most a jelenben vagyok. Itt és most...

P: A dolgok az időben, az idő által léteznek. Azok érzéke-

lése a nemtudás. A végső valóság nem a gondolkodás tárgya.
Amikor tárgyakat érzékelsz, a nemtudásban, az időben vagy.
Az elme: idő. Az elme: a múlt és a jelen megjelenése számod-
ra érzéktárgyakként. A jelen nem megmutatható, nem érzé-
kelhető. Semmi köze az időhöz vagy az elméhez.

K: Azt állítod, hogy a világ az elme kivetítése, s hogy amikor

alszom, akkor eltűnik. De miközben én alszom, a világ továbbra
is létezik.

P: Szilárdan meg vagy győződve arról, hogy a világ valós,

különálló létező. Éjszaka ezzel a képzettel térsz aludni, és
reggel ugyanez a képzet ébreszt fel.

* * *

K: Amikor a Mester azt mondja: „Vizsgáld meg az elmét!",

mire utal egészen pontosan?

P: „Vizsgáld meg az elmét!" Ez azt jelenti, hogy „Ne te-

kints semmiféle külső vagy belső dologra!"

K: Ugyanezt érti „az elme megismerése" alatt is?

P: Az elme megismerése még mindig magában foglalja az

elme mozgását.

K: Amikor az ember az elmére figyel, és az eltűnik, akkor hová

megy?

P: Az elme soha nem jelenik meg vagy tűnik el. Ha jól

megnézed, akkor felfedezed, hogy soha nem is volt jelen.

K: Néha azt érzem: „Minden én vagyok." Ez még az elme?

 P: Minden alkalommal, amikor egy benyomást tudomásul
veszel az elmédben, azzal az elmét táplálod. Akár azt gondo-
lod, hogy „Semmi vagyok", akár azt, hogy „Minden vagyok",
az még mindig csak egy gondolat. Engedj el minden gondo-
latot, minden elképzelést, és nézd meg, mi marad! Amikor
mindent elengedtél, akkor tökéletesen egyedül vagy. A Mes-
ter az, aki ezt az egyedüllétet megadja neked.

[Pápádzsí hallgat egy ideig]

Az „itt" az a szubsztrátum, amely mozgásba hozza a hullá-

mokat, amely arra készteti a szelet, hogy fújjon. Az „itt"-ben
tapasztalod meg, hogy „Ki vagyok én?" Az „itt"-ben egy má-
sik erő viseli gondodat, és a csend egyre mélyebbé válik.

* * *

K: Az ürességben időzés félelemmel tölt el. Ráadásul úgy is ér-

zem, hogy csak vesztegetem az időmet.

P: A valódi üresség nem ijesztő. Ha félelmet vagy rémü-

letet tapasztaltál, akkor az nem az üresség állapota volt. Még
soha nem engedted meg magadnak, hogy megtapasztald azt
az ürességet, amely minden dologtól üres. Utasíts el minden
ismert benyomást, minden olyan képet, melyet az emlékeze-
ted ismerős világából kölcsönöztél!

K: Mondanál valamit a súnjáról, az ürességről, amiről a

Buddha beszélt?

P: Az üresség üres a tárgyaktól, de nem az alanytól.

K: Időnként az elmém megállapodik egy olyan helyen, ahol

nincs semmi pozitív és semmi negatív. Nincs öröm, és nincs szomo-
rúság, de mégis elmélyültnek és emelkedettnek érzem magam. Ez
a nemelme? A Mester megvilágítaná ezt a kérdést?

P: Azt gondolni, hogy van nemelme, még mindig gondol-

kodás. A gondolkodás és a nemgondolkodás még mindig az
elme szokványos működése. Ám a természetes létedben nincs
gondolat.

K: Tehát még a „nemgondolkodás" is egy gondolat?

P: Most mondtam neked, hogy „A gondolkodás és a nem-

gondolkodás még mindig az elme szokványos működése."
Az olyan elme, amely nem gondol el gondolatokat, amely a
nemgondolat képzetétől is szabad, szabad elmének hívható.
Gondolkodás és nemgondolkodás egymás viszonylatában lé-
teznek. Mindkettő az elme sajátja.
A nemelme valami más. Az nem kapcsolódik semmihez.
Amikor az elme annyira le van meztelenítve, hogy még a
nemgondolkodástól is mentes, akkor semmi sem marad be-
lőle. Amíg fennáll a nemgondolat mentális állapota, addig
még létezik egy hely, ahol a tárgyak landolhatnak, ám amikor
a nemgondolkodást is elhajítod, csak nemelmét hagyva hát-
ra, akkor tárgyak nem landolhatnak többé. Valójában ebben
az állapotban egyáltalán nem is léteznek tárgyak.

* * *

K: Mi az eredendő állapot?

P: Amikor a megkülönböztető elme eltűnik, akkor ami

marad, az az eredendő állapot. Néhányan ezt nevezik prad-
nyának vagy megvilágosodásnak.

K: Az óceán olyan gyönyörű! A végtelenség érzésével tölt el.

 P: Légy éber! Az elméd az óceán végtelenségét egy koráb-
ban látott tó kicsinységéhez hasonlítja. Ne engedd az elméd-
nek, hogy ehhez hasonlóan bármilyen látomásbéli tárgyon
időzzön! Mi a különbség ezer csepp és egyetlen csepp kö-
zött? Ha a mélyére tekintesz, csak vizet látsz. Ily módon kell
nézni. Ha „te"-t látsz, akkor az mindig kapcsolatban áll egy
„én"-nel. Merülj minden látomás lényegébe!
Egy régi indiai történet is ezt szemlélteti. Egyszer egy taní-
tó két tanítványát különböző utakon az erdőbe küldte egy-egy
galambbal. Azt mondta nekik: „Találjatok egy olyan helyet,
ahol senki sem lát benneteket, és titokban öljétek meg a ga-
lambot! Ezután hozzátok vissza nekem a tetemet, bizonyí-
tandó, hogy megtettétek, amit kértem."
A tanítványok különböző irányba indultak. Az első talált
egy elhagyatott helyet, végzett a galambbal, majd a tetemét
visszavitte Mesterének. Ezután ketten várták a másik tanít-
ványt, de az hosszú idő múltán sem tért vissza. Végül nekik
kellett a keresésére indulniuk. Meg is találták egy fa alatt, ke-
zében az élő galambbal. Amikor a Mestere megkérdezte, mi-
ért nem hajtotta végre az utasítását, a tanítvány így felelt:
- Nem tudtam megtenni. Azt mondtad, találjak egy olyan
helyet, ahol senki sem néz, de bárhová is megyek, ez a galamb
figyel engem.
- Óh - mondta a Mester -, ha te rá tekintesz, ő is rád te-
kint. Ám ha a lényeget nézed, akkor semmire sem tekintesz,
és senki sem lesz képes látni téged.

* * *

K: Hogyan kell meditálni?

P: Amikor az „Én meditálok" gondolata felmerül, elkülö-

níted magad az Önvalótól. A valódi meditáció nem olyasva-
lami, amit gyakorolni tudsz. Amikor meditálsz, él benned
egy elképzelés arról, hogy mit akarsz elérni. Lehet az a
tanú[tudatosság], a vizualizáció, a csendesség vagy valami
egyéb. Ha eléggé keményen próbálkozol, akkor előrevetített
képzeted végül finom mentális állapotként megnyilvánul
majd, és tapasztalatként élvezheted. Ám ez nem valódi medi-
táció, hanem egy elmebeli tapasztalás, mely a kezdeti vágyad-
ból jött létre.
A valódi meditáció nem vezet sehová, és nem is erőfeszí-
tés által végzed. Önmagától történik.

K: Nem tudnál mégis adni valamilyen gyakorlati tanácsot ar-

ra nézve, hogyan bánjunk az elmével és annak rossz szokásaival?

P: El kell távolítanod az elmédből a jó és rossz fogalmait.

Ha ezek eltűntek, a meditáció állapotában vagy.
Ha meg vagy róla győződve, hogy tenned kell valamit, ak-
kor csak figyelj arra, hogyan jelennek meg a gondolatok, ho-
gyan maradnak, majd hogyan távoznak. Ha tökéletesen elkü-
löníted magad a gondolattól, akkor önmagad vagy, úgy,
ahogy valóban vagy. Ez a szabadság.

K: De hogyan leszek képes működni a világban, ha nem látok

többé különbséget jó és rossz között?

P: A működés önmagától fog történni. Ám ha azt kell

kérdezned, hogyan fog ez megtörténni, akkor új fogalmakat
vezetsz be az elmédbe, és a spontaneitás megszűnik munkál-
kodni.
Egy tárgyak nélküli elme önmagától beszél. Ahogy most
így beszélek hozzád, úgy tűnik, hogy létezik egy én, aki be-
szél. Én azonban nem beszélek - Az beszél. Amikor a beszéd
ily módon megy végbe, akkor semmi sem tárolódik az emlé-
kezetben.
 K: A meditáció képes felszámolni a mentális képeket és fogal-
makat?

P: Ha képek és fogalmak vannak az elmében, akkor vala-

milyen erőfeszítésnek is jelen kell lennie, amely létrehozza
és fenntartja őket. A meditáció legtöbb módszere még több
erőfeszítést vezet be azáltal, hogy az alanynak tudatosan fi-
gyelnie kell a mentális képeket. Ám ha az alany eltűnik, ak-
kor a tárgyak is el fognak tűnni vele együtt. Szabadulj meg
attól, aki figyel, attól, aki meditál, és nem lesz többé szüksé-
ged segítségre ahhoz, hogy felszámold a képeket és a fogal-
makat.

K: Azt mondod, hogy bármilyen gyakorlat, bármilyen meditá-

ció végzése csak eltávolít bennünket a valóságtól. Ezt egyáltalán
nem értem.

P: A meditáció az ismeretlen - nem pedig olyasvalami,

amit végzel vagy gyakorolsz.

Ki Amikor meditálok, mélyen önmagamba merülök, ám ami-

kor kilépek belőle, ugyanúgy érzem magam: tele kifelé irányuló
hajlamokkal [vászanákkal] és aggodalommal.

P: Ha a „Meditálok" gondolata felmerül, ne meditálj!

K: Még szükségesnek érzem, hogy meditáljak. Javasolnál ne-

kem valamilyen technikát?

P: Ne vetítsd ki azt, aki meditál! Fontos, hogy ne kezdj

olyasvalamibe, ami az idő egy későbbi pontján fog befejeződ-
ni. Ehelyett tekints arra, aki vagy, mielőtt felmerülne benned
a meditáció elképzelése. Nézd meg, ki az a személy, aki el
akar kezdeni meditálni. Mi ő? Honnan ered?
 K: Nem értem.

P: Amikor kimondom a „majom" szót, hová megy az elméd?

K: Egy majom képéhez.

P: Egy tárgyhoz, egy gondolathoz az elmédben, amit „ma-

jomnak" nevezel. A majom nem valós, csak egy gondolat,
mely tárgyként felmerült az elmédben. Amikor arra kérlek,
hogy tekints arra a helyre, ahonnan eredsz, akkor azt kérem,
hogy tekints arra a valótlan elképzelésre, melyet „énnek" ne-
veznek, és lásd meg, hogyan jelent meg benned, és miképpen
okozott számodra ilyen sok gondot. Ha megtalálod, honnan
ered az én e képzete, akkor nem fog több gondot okozni.
Létezik egy valódi én, a saját Önvalód, mely ismeretlen
és megismerhetetlen. Ha követed a valótlan ént vissza arra a
helyre, ahol először felmerült, akkor ez el fog vezetni ahhoz
az ismeretlenhez.

K: Elmulasztok valamit, ha nem meditálok?

P: Az vagy, aki vagy, akár meditálsz, akár nem. Amikor

egy bizonyos távolságot - bármilyen távolságot - megteszel,
tapasztalsz valamit, ám ez a tapasztalás sohasem te magad
vagy. Egy tapasztalás mindig egy tárgy [dolog] megtapaszta-
lása. Ha nincs tárgy, akkor nincs tapasztalás sem. Amikor el-
távolodsz önmagadtól, a forrásodtól, akkor különbségeket és
távolságokat teremtesz. Sőt, megteremted a születést és a ha-
lált. Azonosulj önmagaddal, és maradj meg önmagadként,
anélkül hogy eltávolodnál önmagadtól.

K: Mi a különbség az előre eltervezett és az önkéntelen meditá-

ció között? A Mester megvilágítaná ezt a kérdést? Amit önkéntelen
meditációnak hívok - megfelelőbb kifejezés híján az a folyama-
tos elmélyedés, amelyben az elme szokások uralta mechanizmusai-
nak nincs helye többé.

P: Az előre eltervezett meditáció egy gyakorlat, amelynek

során az ember erőfeszítést tesz, hogy uralma alá hajtsa, meg-
állítsa vagy megváltoztassa a gondolatait, esetleg tanújuk le-
gyen. Az önkéntelen meditációnak nincs célja. Nincs semmi,
ami szembeszegülne vele, amit meg kellene figyelni, vagy
amin uralkodni kellene. Az a valóság maga.

K: A meditáció néhány iskolája a belső fény megtalálásáról beszél.

P: A fény még mindig egy tárgy, éppúgy, mint az ellen-

tettje, a sötétség. Mindkettő az elme által látott tárgy. Találd
meg, ki tekint a fényre! Találd meg, ki az alany, aki a fényre
tekint!

K: Hogyan válasszam meg a legmegfelelőbb körülményeket

a belső munkához?

P: Ne válassz! Nincsenek körülmények annak számára,

aki mélyen magába merül. Vonatkoztass el tőlük! Merülj ma-
gadba! Ugorj!
Miután ezt megtetted, talán jelen lesz az a benyomás,
hogy az események folytatódnak, de tudni fogod, hogy azok
a testhez és annak végzetéhez tartoznak, nem pedig hozzád.
Hadd reagáljon a test! Ez nem a te dolgod.

K: Milyen tanácsot adnál egy olyan embernek, aki el akar in-

dulni a spiritualitás útján?

P: Csak akkor kell elindulnod, ha van egy cél, amit el

akarsz érni. Hogy útnak indulj, ahhoz tudnod kell, hová
akarsz eljutni. Mihez szeretnél elérni?
 K: Az Önvalóhoz.

P: Ebben az esetben a végállomás a kiindulópont is egy-

ben. Miért van szükséged arra, hogy elmozdulj, vagy hogy
tégy valamit az odaadásért? Az elme hajlamos tárggyá tenni az
Önvalót, melyet el akar érni vagy meg akar szerezni egy idő-
beli folyamat után. Az Önvaló kívül áll az időn és a téren. So-
ha semmilyen idő- vagy térbeli utazás nem vezethet el hozzá.

K: Hogyan lehet megszerezni és megtartani az Önvalóra ébre-

dést?

P: Úgy, hogy nem engeded meg semmilyen elképzelés-

nek, hogy a hatalmába kerítsen.

K: Te minden reggel leülsz, és meditálsz ilyen módon?

P: Itt azt tanuljuk meg, hogy miképpen kell nem ülni

semmin.

K: Hogyan?

P: Ha elmondanám, már rá is ülnék.

* * *

K: Úgy hallottam, hogy bizonyos hangok nagyon áldásosak le-

hetnek. Hová vezetheti például a mantra hangja a keresőt?

P: Amikor nincs hang, akkor a kereső megtalálhatja a „se-

hol" csendes helyét.

K: Ez talán így van, de időnként, amikor zenét hallgatok, a

csend állapotába kerülök, és abban is maradok.
 P: Amit csendnek nevezel, az csak a gondolatok más formá-
ban megnyilvánuló folyama. Ez esetben a forma a zene, amit
hallasz. Ez nem csend. A csend, amiről én beszélek, túl van
gondolaton és érzékelésen. Nem függ semmilyen körülmény-
től, nem esemény, nem valami, ami tapasztalásként jön-megy.
Az általad említett csend elkezdődik, s véget ér. A hang, ami-
ről te beszélsz, csak egy újabb mentális tapasztaláshoz vezet.

K: Mit értesz „tapasztalás" alatt? Nem igaz az, hogy néhány

tapasztalás jobb, mint a többi?

P: Minden tapasztalás állandótlan. Állapotok ezek, me-

lyekbe belépsz, majd pedig kilépsz belőlük. Az ehhez hasonló
időleges tapasztalásoknak nincs valódi értékük.

K: A tapasztalások a fejlődés jelei?

P: Képzeld el, hogy egy tigrisről álmodsz. Amikor feléb-

redsz, hová lesz a tigris? Fejlődnöd kell ahhoz, hogy megme-
nekülj tőle, vagy a felébredés pillanatában egyszerűen el kell
utasítanod mint valótlan dolgot?

K: Azt mondod tehát, hogy minden olyan állapot értéktelen,

amelyben jelen van valamilyen tapasztalás vagy egy tárgy érzéke-
lése? Amikor egy madár énekét hallom, akkor tárgyként érzékelem
a madarat, és azzal, hogy így teszek, elmulasztom annak helyes
megértését, hogy a madár és a madárdal az alany.

P: Igen. Amikor valódi látás és hallás történik, akkor nin-

csenek adott helyekre lokalizált tárgyak. Az igaz látás egy új
dimenzió, egy új érzékelése annak, mi igaz és valódi.

K: Szeretnék megbizonyosodni arról, hogy jól értelek. Azt állí-

tod, hogy helytelen, ha az ember lát például egy virágot, majd azt
úgy értelmezi, hogy a virág Az, és egyedül Az. Tárgyak érzékelé-
sének egyáltalán nem kellene jelen lennie.

P: Pontosan. Ha először látod a virágot, majd az a megér-

tésed támad, hogy a virág Az, akkor megszemélyesítetted Azt.
Először elkülönítetted magad a virágtól, hogy tárgyként lát-
hasd, majd az Az elképzelését vetítetted rá. Az ilyen tevékeny-
ségek mind az elméhez tartoznak. Talán helyes az a megérté-
sed, hogy a virág Az, de ez csupán az elképzelésed, nem pedig
a tapasztalásod. Ne bonyolódj semmilyen olyan folyamatba,
amely valamilyen elképzelést egy tárgyra vetít. Amikor a látás
tiszta, akkor teljes megértés van jelen. Ebben a tiszta látásban
senki sem lát, és nincs semmilyen érzékelt tárgy.

* * *

K: Nem találok választ a „Ki vagyok én?" kérdésre.

P: A „Ki vagyok én?" nem egy olyan kérdés, amelynek vá-

laszaként bármilyen tárgyat érzékelhetnél. Az „én vagyon-
nak nincs formája vagy teste, melyet megtalálhatsz a keresés
által. Te az elmédben keresel egy tárgyat [dolgot], mert ily
módon szoktál választ kapni a kérdéseidre. A „Ki vagyok
én?" kérdésnek tudatossá kellene téged tennie arra a helyre,
ahonnan felmerül az, aki válaszokat keres.

K: Néha azt mondod, hogy Isten nem olyasvalaki, akit le

lehetne írni, mert Ő maga a leíró. Időnként úgy érzem, hogy meg-
tapasztaltam az egységet „a leíróval". El kell felednem ezt, hogy
továbblépjek?

P: Ez még mindig elmeműködés. Egy olyan folyamatról

beszélsz, amelyben van előtte, és van utána. Az elképzelés,
hogy valami jó fog történni később, ha valamit megteszel,
rabságot teremt az elmédben. Az [amiről én beszélek] nem
tudás és nem is nemtudás, és nem is valami a kettő között.
Olyasvalami, ami nem megismerhető.

K: Miért vagyok képtelen ezt elérni?

P: Mert erőfeszítést teszel azért, hogy egy tárgyat elérj.

Tárgyakat elérhetsz azáltal, hogy erőfeszítést teszel, de hogy
az alanyra légy tudatos, ahhoz fel kell adnod minden erőfe-
szítést. Ha minden erőfeszítésedet feladod, akkor Az fog ma-
gával ragadni téged.

* * *

K: Azt hiszem, értem azt, amit „egységnek" vagy „az egynek"

neveznek, ugyanakkor nem érzem, hogy megszabadultam volna
a különbségektől. Miért van ez így?

P: Ragaszkodsz ehhez az elképzeléshez, mert úgy tűnik,

ez a legmegfelelőbb formula annak a mentális hiedelmednek
a kifejezésére, hogy a dolgok igaz lényegisége a nemsokféle-
ség. Ám ez mindössze ennyi: egy hiedelem. Egy elképzelés,
amit el szeretnél érni. Igazából nem tapasztaltad még meg.

K: Igen, megértettem az advaita védánta fő pontjait. Mély je-

lentéssel bírnak számomra, és őszintén hiszem, hogy igazak.
A mindennapok során azonban nem vagyok képes a nemkettősség
állapotából élni az életem.

P: Az „egység", a „nemkettősség" és a hasonló szavak fo-

galmakká váltak számodra. Ahelyett, hogy megtapasztalnád
őket igazságokként, mint elképzelésekben hiszel bennük.
A fogalmak nem szabadítanak meg. Éppen ellenkezőleg, el-
fedik a szabadságodat.
 Amikor az elmédben fogalmakat őrzöl a szabadságról, ak-
kor automatikusan elméleteket gyártasz arról, hogyan lehet
ezt a szabadságot elérni. Ahelyett, hogy csak Brahman len-
nél, hagyod, hogy az elméd rászedjen, és elhitesse veled, hogy
erőfeszítést kell tenned azért, hogy Brahmanná válj. Ahe-
lyett, hogy az alany lennél, dolgokkal töltöd meg az elméd,
és utána arra törekszel, hogy megtapasztald őket.

* * *

K: Hogyan kerülhetek kapcsolatba a bölcsekkel és a vallás-

alapítókkal? Hogyan válhatok eggyé velük?

P: Azáltal, hogy elvetsz minden történetet, amit ezekről

az emberekről hallottál. A krónikák nem lesznek a segítsé-
gedre. Az olyan emberek történetei, akik megjelentek, majd
eltűntek, nem fognak segíteni rajtad. Azokon az elméleteken
gondolkodni, amit ők tanítottak, az sem lesz a segítségedre.
Hajíts el minden elképzelést, amit összegyűjtöttél szentekről,
avatárokról, prófétákról és hasonlókról. Ha szeretnél eggyé
válni ezekkel az emberekkel, akkor te magad légy szabad. Ha
képes vagy abban az állapotban időzni, amelyben nincsenek
elképzelések, akkor fel fogod ismerni azonosságodat ezekkel
a valaha élt nagyszerű emberekkel.

K: De hogyan lehetek szabad? Hogyan szabadíthatom meg

magam?

P: Azáltal, hogy nem követsz semmilyen utat.

K: Ha ezt teszem, hogyan fogom tudni, hogy szabad vagyok-e?

P: Akkor leszel szabad, ha ilyen kérdések nem merülnek

fel többé. Amikor részesülsz a megtapasztalásban, akkor
nem fogsz már kérdéseket feltenni sem a létről, sem a nem-
létről.

K: Hogyan élhetek minden pillanatban ily módon?

P: Minden pillanatban teljes és szabad vagy.

* * *

K: Mit értesz azalatt, hogy a megvilágosodás elképzelésének a

felismerését gyakran összetévesztik magával a megvilágosodással?

P: A megvilágosodás itt van, most van, örökké van. Ha

nincsenek fogalmaid, akkor ezt közvetlenül és kétségbevon-
hatatlanul tudod. Ám ha bármilyen fogalomhoz ragasz-
kodsz, akkor nem vagy ennek tudatában. Ebben a tudatlan
állapotban azt gondolod, hogy el kell érned a megvilágoso-
dást, mert nem vagy tudatában annak, hogy már szabad vagy,
s hogy mindig is szabad voltál. Ezért hát kijelölsz magadnak
egy célt, megvilágosodásnak nevezed, majd hatalmas erőfeszí-
tést teszel azért, hogy elérd. Ha ily módon keresed a megvilá-
gosodást, akkor szükségszerűen van valamilyen elképzelésed
arról, hogy milyen lesz. Az elme nagyon ravasz és körmön-
font. Amennyiben hatalmas energiát fektetsz abba, hogy elérd
és megtapasztald ezt a célt, akkor az elme megteremti számod-
ra a kívánt tapasztalást, majd megengedi neked, hogy élvezd.
De ez nem a megvilágosodás megtapasztalása lesz, hanem
annak a megtapasztalása, amit a megvilágosodásról képzeltél.
Amikor ez megtörténik, azt gondolod, hogy megvilágosodott
vagy, hiszen tapasztalatod tökéletesen megfelel a megvilágo-
sodásról előre gyártott elképzelésednek. Ezek az elme alkotta
megtapasztalások nem állandó, természetes állapotok. Időle-
ges mentális élmények, melyek az időben jelennek meg, és el
is tűnnek.
 K: Néhány kereső az elragadtatottság nagyszerű pillanatait éli
át. Meditációik során megpróbálnak újra belépni ezekbe az ekszta-
tikus állapotokba. Rosszul teszik? Ha az eksztázis az Önvalóból
ered, és annak jele, hogy az elme lecsendesedett, abban az esetben
is rossz az elragadtatottságra szellemi célként törekedni?

P: Ilyen esetekben az eksztázis fogalommá válik. Azzá az

elképzeléssé lesz, amit el akarsz érni, vagy meg akarsz tapasz-
talni. Az elragadtatottság elérhető erőfeszítés által, de az még
mindig csak egy elmeállapot. Az eksztázist keresésed tárgyá-
vá teszed, és az elméd lekötelez téged azzal, hogy megadja a
vágyott érzelmi tapasztalást. A megvilágosodásnak semmi
köze az érzelmi élményekhez. Az nem egy olyan dolog meg-
tapasztalása, amit az elmédbe plántáltál. A megvilágosodás
mindig nem-tárgyi.

K: Mi a nirvána?

P: A „Mi a nirvána?" kérdést csak azért teszed fel, mert

azt hiszed, hogy a szanszárában vagy. Ha nem tudod, hogy
most éppen hol vagy, akkor hogyan kérdezhetsz a valami
máshoz viszonyított helyzetedről? Először azt találd meg,
hol vagy most!

K: Egyes zen buddhista mesterek kóanokat használnak, hogy

előidézzék a megvilágosodást. Hogyan teszik ezt?

P: Az elme az információkat rendkívül módszeresen és

logikusan dolgozza fel. Egy olyan kijelentés, amelyet az elme
ily módon befogadhat, soha nem vihet el az elmén túlra.
Csak egy adalék lesz a felhalmozott tudásodhoz. A kóanok
lerombolják az elme logikai folyamatait. Egy olyan helyre
vezetik el az embert, ahol a logika nem alkalmazható. Ami-
kor a zen mester egy kóant ad, akkor valami olyat próbál elő-
idézni, aminek semmi köze az ismerthez. A kóan célja az,
hogy elvágja minden kapcsolatodat, mely az emlékezetedhez
és a képzeletedhez fűz. Ha egy kóan működik, akkor helyet
csinál az eredeti állapot számára.

K: Mit értett Huj Neng azalatt, hogy „A kezdetektől fogva

nem létezik semmi"?

P: Menj el minden kezdet forrásához, és találd meg te

magad! Azon a helyen nincs elme, nincs idő. Azon a helyen
semmi sem elfogadott vagy elvetett, semmi sem született, és
semmi sem hal meg.

K: Ez az a hely, ahonnan nincs visszatérés? Megegyezik az-

zal, amire a Gítá tizenötödik fejezete utal: „ahonnét nem tér vissza
az oda jutó; ez az én legfelső székhelyem"?26

P: A vissza nem térés azt jelenti, hogy ott nincs sem jövés,
sem menés. Az ember nem elmegy oda, hogy azután ott marad-
jon. A jövés-menés az elme képzete. Azon a Legfelső Székhe-
lyen ilyen elképzelések nem merülnek fel. Ez a székhely nem
egy dolog, nem egy hely, ahová az ember elér. Helyesebb lenne
inkább nem-székhelynek hívni. Ez a versszak azt is mondja,
hogy ott a nap és a hold nem süt. Ez azt jelenti, hogy ez az ál-
lapot önmagától ragyog. Nincs szüksége külső fényforrásra.

* * *

K: Hogyan érjük el Istent?

P: Nem érheted el Istent semmilyen erőfeszítés vagy

szádhana által, mely az időben kezdődik és végződik, hiszen

26
Bhagavad Gítá, 15.6. Vekerdi József fordítása.
Isten meghaladja az időt. Nem érheted el Őt semmilyen
olyan tevékenység által, mely az időben zajlik. Ha azt gon-
dolod, hogy „el fogom érni Istent ezzel a bizonyos módszer-
rel", akkor az elméd olyan tapasztalásban fog részesíteni,
amely megfelel az Istenről alkotott elképzelésednek. Az nem
Isten, hanem saját istenképed megtapasztalása lesz.
Ha tudni akarod, ki Isten, akkor add fel minden tapasz-
talásod, minden elvárásod, minden mentális tevékenységed,
és maradj csendes.

* * *

P: A szádhana lehet testi, mentális vagy intellektuális. Ha

testi, akkor testi eredményei lesznek, ha elmebeli, akkor elme-
beli eredményei lesznek, míg ha intellektuális, akkor intellek-
tuális eredményekkel jár. Isten nem testi, mentális vagy intel-
lektuális, tehát bármit ér is el az ember e módszerek által, az
nem lehet Isten.
Az Önvaló felismerése valami más. Rengeteg finom elme-
állapot létezik, melyet összetévesztenek a felismeréssel [meg-
valósítással]. Ezekben az állapotokban még mindig jelen van
egy tapasztaló, aki megtapasztalja a finom állapotokat. Ami-
kor a nap felkel, te a szemeddel látod azt. Te, a tapasztaló, az
érzékelés tárgyaként tapasztalod a napot. Ebben az érzékelés-
ben kettősség van jelen, mint ahogy mindenfajta tapasztalás-
ban. Ám ha te magad vagy a nap, akkor azt nem egy tárgyként
tapasztalod. Saját természeted az - saját lényed.
A látás az érzékelő nélkül, aki lát, és az érzékelt tárgy nél-
kül - ez a felismerés állapota. Ebben az állapotban a látás és
a lét egy és ugyanaz. Ez tény, de hogyan lehetne elmagya-
rázni?

* * *
 K: Segíthet az intellektus a megértésben?

P: Az intellektus nem más, mint mindaz, amit a múltról

tudsz, és a jövőről el tudsz képzelni. Amikor megállítod az el-
mét, akkor megszabadítod magad a múlt- és jövőbeli gondola-
tok terhétől. Maga a teremtés is leáll, mert nem hozod többé
létre a saját gondolataidból és elképzeléseidből.
Amiképpen gondolkozol, olyanná válsz. Az elme az, ami
a világodat kialakítja. Ha azt gondolod, hogy rabságban vagy,
és meg kell szabadulnod, akkor a rabság állapotába kerülsz,
és vég nélkül azért küzdesz majd, hogy kiszabadulj. A rabsá-
godat az elméd működése tartja fenn. Amikor az elmédet le-
állítod, akkor a rabságnak is vége szakad. Ha viszont nem tu-
dod ezt megtenni, akkor legalább legyen benned heves vágy
a megszabadulás iránt. Az is elég lesz.

K: Már régóta Istenhez imádkozom kegyelemért.

P: Ha bármiért Istenhez imádkozol, akkor Istenből egy

tárgyat csinálsz. Ő azonban nem tárgy - Ő te vagy, az alany.
Az imádkozás által magadat is tárggyá változtatod. Azt gon-
dolod, hogy te vagy az a tárgy, amelyet Isten a kegyelmével
el fog tölteni. A tárgynak, aki részesülni akar a kegyelemből,
el kell tűnnie, az imájával együtt. Ez a feloldódás a valódi Is-
tennek mondott ima. Ha Istent tárgyiasítod, akihez imád-
kozni szeretnél segítségért, akkor egyre erősebbé teszed Őt.
S minél erősebbé teszed Őt, annál inkább félsz Tőle. Az éle-
ted feletti uralmat átadod Neki, s a kettősség és a félelem vi-
lágában élsz.
Az igaz tapasztalás az örök életre való feltámadás. Ez az
elme halála után következik be. Ám ha te visszatérsz ahhoz,
hogy gondolkodj róla, és megpróbálod szavakkal leírni, akkor
a keresztre feszítés nyomorúságos állapotához térsz vissza.
Gondolatokkal és fogalmakkal szögezed oda magad.
 K: Kérlek, segíts!

P: A segítség kérdése azon a helyen jelenik meg, ahonnan

a segítséget kéred. Érted ezt? A kegyelem által teszed fel ezt
a kérdést, és kegyelem jön válaszként. De még mindig dua-
lisztikus kapcsolat fűz ahhoz, akitől segítséget vársz. Ejtsd el
a kérdést! Ejtsd el azt az elképzelést, hogy kívülről jövő se-
gítségre van szükséged, és fel fogod fedezni, hogy te magad
vagy a kegyelem.

K: Ha Isten mindenhol jelen van, akkor miért van szenvedés?

P: A te Istened a Biblia Istene. A Jóként, a Szeretetként

képzeled el Őt, a gonosz magyarázatára pedig kiagyalod az
ellentétét, és elnevezed ördögnek. Amíg Istenre mint jóra
gondolsz, addig lennie kell számodra egy ördögnek is, aki
szemben áll vele.
Az isteni mindenként nyilvánul meg. Azok a dolgok, me-
lyeket jónak vélsz, és azok, melyeket rossznak, mind ennek
az isteni energiának a megnyilvánulásai. Szenvedsz, és
aggódsz jó és rossz miatt, de csak azért, mert ennek az ener-
giának a hatásaira fordítod a figyelmedet, s nem magára a
forrásra.
Keresd, kutasd, ki vagy valójában! Keresésednek sikerrel
kell járnia. Annak eredményeként fel kell ismerned, ki vagy.
De ne legyen semmilyen előre gyártott képzeted arról, hogy
mit keresel, vagy hogy milyen lesz, amikor megtalálod a vá-
laszt. Ha mégis így teszel, akkor végül egy olyan elmeállapo-
tot fogsz megtapasztalni, mely az elképzelésednek felel meg.

* * *

P: Ahogy különbséget teszel önmagad és egy kutya között,

úgy különítsd el magad a testedtől. Te nem az öt elem vagy,
melyek a testedet alkotják, miért ragaszkodsz hát ahhoz az
elképzelésedhez, hogy a test vagy? Utasítsd el az azonosulá-
sodat bármivel, ami látható, [az érzékszervekkel] érzékelhető
vagy elgondolható! Amikor minden gondolatot, minden ér-
zékelést „neménként" elutasítottál, akkor csend van. Ezt a
csendet nem tudod elutasítani, mert a csend az, ami valójá-
ban vagy.

K: Rengeteg akadály van az úton.

P: Ez csak a te elképzelésed. Az emberek azt mondják:

„Krisztus sokszor elesett a keresztúton. Ehhez hasonlóan
számos akadály van az Istenhez vezető úton, számos gödör,
amelybe beleesünk."
Ez a hasonlat azért merül fel, mert azt gondolják, hogy lé-
tezik egy távoli, elérendő cél, s hogy az ahhoz vezető út hosz-
szú és rögös. Nincs azonban elérendő cél, és nincs út sem,
amin járni kellene. Nem létezik az akadályok legyőzése, nem
létezik elesés, majd felállás. Egyedül ezt kell tisztán megér-
tened. Tudnod kell, hogy sohasem buktál el. Ha tisztában vagy
ezzel, akkor azt is megérted, hogy nem kell felállnod, nem
kell továbbmenned, mert nincs hová eljutni.
A cél vagy vágy nélküli szádhana maga a felismerés.
Csendben lenni: ez a sziddhi, ez a megvalósítás.

* * *

K: Vannak szent és vannak nem szent helyek. Nem jobb egy

szent helyen élni?

P: Eredendően egyik hely sem szent, hanem egy szent je-

lenléte teszi szentté.
Sok száz évvel ezelőtt élt Indiában egy Raidász nevű
szent, aki foglalkozása szerint varga volt. Ez a Raidász a bőrö-
ket mindig egy vízhatlan bőrzsákban áztatta. A zsákban lévő
víz, melyet eredetileg a Gangeszből merített, nyálkás lett a
bőrtől. Egyik nap Raidász belenyúlt a zsákjába, és egy gyé-
mánt nyakéket húzott ki belőle, Gangá Istennő ajándékát.
Senki más nem húzott ki gyémánt nyakláncokat a Gangesz-
ből, pedig a szent folyóban tiszta volt a víz. A víz Raidász ba-
tyujában mocskos volt, mégis szentelt vízzé vált, mert maga
Raidász szent ember volt.
Van egy hindi mondás, mely erre a csodára vezethető
vissza: „Ha az elme tiszta, a bőráztató víz is Gangesszé válik."
Ne kezdj el ragaszkodni egy darab földhöz! Az elemek a mi
szolgáink, ne légy hát a rabszolgájuk! Az elme szeret rabszol-
gasorban lenni. Azt mondja: „Ez az én istenképem. Isten ezen
a helyen él, ezért ez egy szent hely."
Ha azt képzeled, hogy „Isten inkább jelen van egy Siva-
lingamban, mint bárhol máshol", akkor a különbségek és a
kettősség csapdájába esel. Csak egyetlen igazán szent hely lé-
tezik, mégpedig az, ahol nem jelenik meg különbözőség és
megkülönböztetés. Azonosítsd magad Azzal!

K: Elérhetjük azt a helyet azzal a hozzáállással, hogy a „Le-

gyen meg a Te akaratod!"?

P: Nem hiszem, hogy ez működik, mert ki mondja ezt?

A te akaratod mondja Istennek: „Legyen meg a te akaratod!"
Nem engeded, hogy Isten akarata érvényesüljön. Még mindig
megmondod Neki, hogy mit tegyen. Ez nem önátadás.
Maradj csendes! Ne gondold, hogy „Ennek meg kell tör-
ténnie" vagy „Ennek nem szabadna megtörténnie." Ne adj
utasításokat Istennek! Ne szabd meg Neki, mit tegyen ve-
led!
Ha viszont tenni akarsz valamit, akkor találj egy valódi
szentet, és vegyél részt a szatszangján. A jelenlétében az elme
szeszélyes tevékenységei semmivé válnak. Az igaz Mester
Siva - az Isten, aki elpusztítja az elme univerzumát, majd bol-
dogan táncol a romokon.

• * *

P: A Gítában Krisna két dolgot mond Ardzsunának: har-

colj, és ne veszíts el engem!

„Minden tettedet ajánld nekem, a Legfelső Énre függesztett

gondolattal, remény és haszonvágy nélkül, s harcolj, elvetve
aggályaidat." [3.30.]

„Gondolatban reám bízd minden tettedet, egyedül velem tö-

rődj, fegyelmezd értelmedet, mindig csak reám gondolj."
[18.57.]27

Mit értett Krisna valójában „harcon"? Az „én" képzetével

szembeni küzdelmet. Harcolj az ellen az elképzelés ellen,
hogy „én a test vagyok"! Ha sikerrel megküzdesz az „én"
képzetével, akkor felfedezed az alapjául szolgáló csendet, me-
lyet nem érint az ébrenlét, az alvás és az álom három állapota,
s nem is kapcsolódik hozzájuk. Megtalálod a túriját, a negye-
dik állapotot, mely meghaladja e három állapotot.

* * *

K: Honnan lehet tudni, hogy egy spirituális tapasztalás való-

di-e vagy sem ?

P: A valódi tapasztalás az, amelyben senki sem marad, aki

részesülne a megtapasztalásban. Minden egyéb tapasztalás
intellektuális csupán, és az elméhez tartozik.

27
Vekerdi József fordítása.
 K: De hogyan lehet megállapítani a különbséget?

P: Ha bele kell kapaszkodnod a megtapasztalásba azért,

hogy megmaradjon, akkor az az elme tapasztalása. Ám ha az
ragad meg téged, és soha többé nem enged el, bármit is te-
szel, akkor valódi megtapasztalásról van szó.

K: Egy igaz tapasztalásban tehát jelen van annak tudása,

hogy sohasem lehet elveszíteni. Ha azt érzem, hogy „tapasztalás-
ban van részem", akkor ez a tapasztalás nem valódi, hiszen meg-
jelent, majd eltűnt az időben. Jól értem?

P: Egy valódi tapasztalásban az elme és az intellektus el-

hagynak téged. Tökéletesen elvesznek. Még tanú sem marad,
mert nincs semmi, amit tanúsítani lehetne. Azon a helyen
még tapasztalásnak sem hívhatod ezt. Csupán tudatosság van
jelen, melyben az alanyokról és tárgyakról alkotott tudás
megsemmisül. Ez nem erőfeszítés révén érhető el - csakis a
kegyelem által.

* * *

P: Ne próbálj utánozni egy szentet úgy, hogy követed az

életmódját vagy az életpályáját. Ha így teszel, kitűzöl magad
elé egy célt, amit el kell érned. Ez egy gondolat lesz az elméd-
ben, és ha eléred, akkor csak az elméd tapasztalja meg önnön
gondolatát.
Ha követni akarsz egy szentet, akkor azzal azonosulj, ami
ő valójában. Azonosulj a szabadságával! Nem azzal a szabad-
sággal, ami a rabság ellentéte, hanem azzal, ami meghalad
minden hasonlítgatást, minden ellentétet.

K: Hogyan tudom megválasztani a legmegfelelőbb körülmé-

nyeket a belső munkához?
 P: Ne válassz! Annak számára, aki mélyen magába merül,
egyáltalán nem léteznek körülmények. Ha így teszel, és eléred
a forrást, akkor a tested nem lesz többé a tiéd. A sorsé lesz.
Reagálni fog arra, amilyen körülmények között éppen van,
megtéve azt, ami elrendelt számára.
Az általad említett körülmények csak az álmaid. Álmod-
ban talán egy barlangban élsz, esetleg egy palotában. Amikor
a palotában élsz, álmodhatsz arról, hogy lemondasz a világról,
és egy barlangban éled tovább az életedet. Miközben viszont
egy barlangban élsz, talán arról álmodsz, hogy egyszer palotá-
ban fogsz majd lakni. Amikor azonban felébredsz, akkor fel-
ismered, hogy ezek az álompaloták és álombarlangok sohasem
léteztek a valóságban. Ne aggódj amiatt, hogy álomvilágod
melyik sarkában kellene élned! Merülj mélyen magadba, és
ébredj a valóságra!
Hatolj át azokon a rétegeken, melyek eltakarják előled a
valóságot: a testtudatosság felszíni rétegein, a mélyebb réte-
geken, ahol múlt és jövő egy időben látható, és még ezeken
is túl, eljutva arra a világ és test nélküli helyre, ahol már nem
tudod többé, hol vagy. Válaszd le magad minden hamis iden-
titásról, melyekkel a felszíni rétegeken azonosítod magad!

K: Hová megy a lélek a test halála után?

P: Azt gondolod, hogy a lélek a testben lakik, és e feltéte-

lezés miatt kérdezed, hogy mi történik vele, amikor a test
meghal. Én azt mondom: „A test van a lélekben." Ha ezt
megértenéd, akkor nem tennéd fel a kérdést. Krisna kijelen-
ti: „Minden létező Bennem van, de Én nem vagyok bennük."
Minden test, minden lény az Önvalóban található, de te lát-
szólag azt gondolod, Az valahol a testben rejtőzik, s hogy a
test halála után valahová máshová megy.

K: Akkor hát mi a halál?

 P: A halál egy képzet, amitől félsz, mert a testtel azonosí-
tod magad, mely egy napon eltűnik majd. Az a személy, aki
ezt a kérdést felteszi, elfogadta, hogy megszületett, és feltéte-
lezi, hogy meg is fog halni. Ha nem azonosítod magad a test-
tel, akkor nem halsz meg.

* * *

K: Hogyan kell koncentrálni, összpontosítani? Sajnos nem

tudom.

P: Máris összpontosítasz, méghozzá állandóan arra az el-

képzelésre, hogy „ez és ez vagyok". Én azt tanácsolom, hogy
ne összpontosíts semmire. Légy egyedül az alany.
A „nem tudom" állapota valódi tapasztalásra utal. Az emlé-
kezeted tele van objektív, kívülről szerzett tudással. Semmilyen
válasz, amit az emlékezetedben találsz, nem lehet valódi válasz.
Ha tudni akarod, hogy „Ki vagyok én?", akkor arra nem fogsz
valódi feleletet találni az elmédben. Egy olyan helyen fogod
meglelni, ahol nincs semmi, amihez hasonlíthatnád. Gyors,
hirtelen tapasztalás ez, melynek semmi köze az elméhez.
Ha a „Ki vagyok én?" kérdést nem találod vonzónak, ak-
kor felteheted a „Kié vagyok?" kérdést is.

* * *

P: Hanumán egy egész hegyet elhozott a Himalájából Lan-

kára, mert azon nőtt a szandzsivini, a gyógynövény, melyre
Rámnak szüksége volt. Hanumán a szeretetet és az önátadást
jelképezi. Ha tökéletesen megbízol a Mesteredben, ha Hanu-
mánéhoz hasonló szeretet és odaadás ébredt benned, akkor
nem lesz olyan hőstett, mely lehetetlen lenne számodra.
Amikor Hanumán a heggyel repült, Bharat, Rám fivére
nyilával leterítette, ellenségnek vélve őt. Bharat a szubtilis
egót szimbolizálja. Hanumán még mindig érzett némi büsz-
keséget amiatt, hogy micsoda nagyszerű követője ő Rámnak.
Szerencsésnek érezte magát, hogy ily módon szolgálhatja Ot.
Büszkesége idézte elő alázuhanását, de ahogy a föld felé
tartott, a „Rám, Rám" nevet ismételgette, és mire földet ért,
a büszkesége eltűnt.
Hanumán a korlátlan hatalmú elme. Amikor önátadás töl-
ti el, akkor hatalmas csodákra képes. Amikor elhagyja a büsz-
kesége, amikor eltűnik belőle az érzés, hogy ő a cselekedetek
végrehajtója, akkor a hegy, amit hordoz, a földre omlik. Mi ez
a hegy? A kötelességtudat: „Ezt kell tennem, azt kell tennem."
Rám a Név. Ebben a Névben minden név benne van, és
minden forma belőle ered. Ezt a formát nevezheted ugyan
Rámnak vagy Krisnának, de magának a Névnek nincs formá-
ja. Mélysége a legkékebb. Az isteni színjáték, a lílá egy másik
neve ennek az eredeti Névnek. Mindez magából Rámból
ered, a forrásból.

K: Fel kellett ismernem, hogy nem vagyok képes eléggé erősen

kitartani a név mellett, hogy feloldódjak benne. A figyelmem el-
kalandozik.

P: Az, aki odafigyel a név ismételgetésére, elfogadja, hogy

az ismételgetés nem folytonos. Ha figyelünk a figyelmetlen-
ségünkre, az elvezet bennünket az éberséghez.
A teremtés, az egész világ teremtése a figyelmetlenségből
ered. Az hozza létre a világ képét, hogy nem figyelünk az Is-
teni Névre, mely minden létező Szívében ismétlődik. A világ
csak akkor van jelen, ha az Isteni Nevet nem halljuk tudato-
san. Azzal, hogy mentálisan ismételgetjük Isten nevét, emlé-
keztetjük magunkat rá, hogy nem figyelünk oda az Isteni
Névre a Szívben.
Amikor kiejtem Isten nevét, akkor a figyelmem a felé a
hely felé fordul, ami az elmén túl van. Ott Hanumán, az elme,
és Garuda, az intellektus, szüntelenül ismételgeti a valódi
Nevemet.
Hanumán a vállán viszi Rámot. Ott Rám vég nélkül hallja
a saját Nevét. Rám nem más, mint önmagam. Az ő szállító-
eszköze a Név.
A Név a forma nélküli formája. Mi a nevek és a formák
leírásánál időzünk, nem pedig abban az állapotban, melyben
a leírt dolog nem különbözik a leírótól. A leírások az érzékek-
ből erednek, és amikor azzal foglalkozunk, amit az érzékek
mondanak nekünk, akkor elmerülünk az érzelmi válaszokban.
Ám amikor a Nevet kiejtjük, amikor meghalljuk a Szívben,
akkor nincs jelen semmi: semmi, amibe belebonyolódhatnánk,
semmi, ami miatt érzelmeskedhetnénk, semmi, amihez ra-
gaszkodhatnánk, semmi, amitől függhetnénk.

K: Hogyan érhetem el azt az állapotot, amelyben nem függök

senkitől vagy semmitől, csakis Istentől?

P: Ha pusztán kijelented, hogy „Mostantól egyedül Isten-

től fogok függeni", akkor az hamis állítás lesz. Hiszen így az
értelemtől függesz, mely kijelenti, hogy „Istentől fogok füg-
geni." Ez a kijelentés semmit sem változtat az életeden. Ha
másként hiszed, akkor csak bolondítod magad. Hogy igazá-
ból kizárólag Istentől függj, ahhoz el kell engedned mindent,
beleértve az elmét és az intellektust is.
Küzdeni a feledékenység ellen nem más, mint ismételt
emlékezés.

* * *

P: Látom a csendet. Formája van. Rendkívül eleven és

csábító ez a csend. Mire szegeződik Siva szeme? Örökké ez a
csend csábítja. Szakadatlanul ezen meditál. Ez az Ő munkája.
Ezt megérteni látás, ezt látni megértés. A Védák ezt írják le.
 Látod az arcodat a tükörben. Szemtói szemben állsz saját
tükörképeddel. Keresed magad a tükörben. Aki visszanéz
rád, az az Önmagát ismétlő Név.

* * *

P: A csendes elme azt jelenti, hogy egy időre csendes ma-

rad az ember. Egyszerűen az elmében lévő dolgok elnyomá-
sáról van szó ilyenkor. Ez sokszor megtörténhet, mégsem
tartós. A nyugodt elme maga is időleges. A meditáció vagy
a koncentráció eredményezhet nyugodt elmét. Hasonló ez a
gyertya lángjához: amikor nem fúj a szél, a láng mozdulat-
lan. Amikor azonban a szél feltámad, a láng reszketni kezd,
és kialszik. A nyugodt elmét is egy csapásra elfújja a felme-
rülő új gondolat szele...
Mielőtt a nemeiméről beszélnénk, látnunk kell, mi az el-
me. Kezdjük a tudatosságnál. Néha bele akarsz nézni a tükör-
be, hogy lásd, hogy nézel ki. Ugyanilyen módon időnként a
tudatosság is meg szeretné nézni magát, hogy lássa, milyen.
Egy hullám merül fel ilyenkor a tudatosságban. Azt kérdezi
magától: „Ki vagyok én?" Ez a tudatosságban felmerülő hul-
lám különállónak képzeli magát az óceántól. Ez a hullám „én-
né", individuummá válik. Ha már egyszer elkülönült, ez az
„én" egyre inkább elkorcsosul, és teremtésbe fog. Először lesz
a tér, a végtelen tér hatalmas, határtalan üressége. Ezzel a tér-
rel együtt megteremtődik az idő is, mert ahol tér van, ott idő-
nek is lennie kell. Az idő múlttá, jelenné és jövővé válik, és e
háromból megjelennek a ragaszkodások. Minden teremtés a
múltban, a jelenben és a jövőben jelenik meg. Ezt hívják szan-
szárának. A szanszára jelentése: idő. A szanszára végtelen
múlt, jelen és jövő. Mindennek, ami az időben születik, és az
időben megmarad, vége is lesz az időben. És minden az elme.
Az „én" felmerült, és megteremtette a teret, majd az időt, majd
a szanszárát. Most ez az „én" elmévé vált, és ez az elme az „én".
 Egy ponton aztán heves vágy ébred a szabadságra. Ez a
vágy magából a tudatosságból születik. Eredetileg egy alá-
szállás történt a tudatosságból: az „énből" a térbe, majd az
időbe, majd a szanszárába. Most a felemelkedés következik.
Amint felemelkedsz, megszűnik a fizikai dolgokhoz való ra-
gaszkodás, majd a vitális, majd a mentális, majd az intellek-
tuális dolgokhoz való ragaszkodás. Végül visszatérsz az egye-
düli „énhez". Ez az „én" a nyugodt elme.
Ez az „én" mindent elutasított. Egyedül létezik, ragaszko-
dások nélkül. Nem térhet többé vissza a ragaszkodások vilá-
gába, a szanszárába. Vágy ébredt benne a szabadságra, vissza
akar térni otthonába, ahonnan elindult. A tudatosságból fel-
merült „én" most visszatér a tudatossághoz. Azt az elhatáro-
zást hozza: „Most legyek nemelmévé!", és ezzel az elhatáro-
zással az „én" eltűnik. Az „én" - ami az elme - elvetésével
még mindig jelen van valami az „én" és a tudatosság között.
Ezt a köztes dolgot nevezik nemelmének. Ez a köztes létező
a tudatosságba olvad, és akkor magává a tudatossággá válik...
Amikor visszatérsz az elmétől a tudatosságba, akkor ke-
resztülmész a nemelme ezen állapotán. Ebben az állapotban
jelen lesz az érzés, az emlék: „Most nemelmém van." Foko-
zatosan, lassan ez a képzet a túlnaniba olvad. De hogy ez mi-
képpen történik, azt nem tudom.

* * *

P: Amikor először ismételgeted Rám nevét, akkor a szád-

dal ejted ki. Egy hang lesz belőle. Mielőtt hanggá vált volna,
gondolat volt. A gondolat az elmédből eredt, az elme pedig az
Önvalóból. Indulj el visszafelé: a hangtól a gondolatig, onnan
az elméig, végül az Önvalóig. Térj vissza oda, ahol az eredeti
Név hallható. Ne merüljön fel gondolat arról a helyről. Csak
hagyd, hogy a Név ismételgesse magát. Itt, ezen a helyen ta-
lálod meg Rám igazi darsanját. A Név a szubsztrátum.
 Tanulmányozd az elmét, hogy el tudd magad különíteni
tőle!

K: Hogyan adjam át magam a legjobb erőnek?

P: Úgy, hogy nem engeded, hogy gondolat merüljön fel

benned, és felhagysz minden erőfeszítéssel. Hanumán csodá-
latosan szolgálta Rámot, mert rábízta magát az isteni veze-
tésre. Rám ereje képessé tette arra, hogy egy egész heggyel át-
repüljön az egyik helyről a másikra, de amikor az „én teszem
ezt" érzése felmerült benne, Bharat nyílvesszeje leterítette.
Miközben zuhant, ismét átadta magát Rámnak azáltal, hogy
a nevét kiejtette. Amikor újra emlékezetébe idézte ezt a
Nevet, ezt az állapotot, akkor visszanyerte a képességét, hogy
repülni tudjon. Amikor megkérdezték tőle, hogyan volt
képes ilyen emberfeletti teljesítményre, azt válaszolta: „A ke-
gyelem révén."

K: Korábban az Úr Visnu nevét ismételgettem. Némi erőfeszí-

tés volt szükséges részemről, hogy folyamatosan mondogassam,
most azonban békés az elmém. Egyetlen gondolat sem merészeli
megzavarni. Már semmivel sem törődöm. E békességben semmi-
lyen külső hang nem lép be erre a helyre.

P: Az igaz Nevet nem mondogatjuk, az Örökké kimondat-

lan. Vajon Isten egy dolog, amit elnevezhetnénk? Ő az, aki
nevet ad mindennek. Ha neveket adunk, létrehozunk dolgo-
kat. Minden kapcsolatot fel kell számolnod az emlékezetben.

K: Az a folyamat, hogy feltesszük magunknak a „Ki vagyok

én?" kérdést, segít ebben?

P: Ha az Ön-kutatásból folyamatot csinálsz, akkor az el-

mében maradsz. Egy sor kapcsolódó gondolattá alacsonyítod
csupán. Kifelé tekintesz, és emlékszel rá, hogy befelé kelle-
ne figyelned. Ez az elme tevékenysége. Ezután megpróbálod
befelé fordítani az elmédet. Megpróbálsz önmagadra nézni,
vagy megpróbálod meglátni, honnan ered az „éned". Ez a ke-
resés és tekintgetés nem egyéb, mint egymáshoz kapcsolt és
kapcsolódó gondolatok. Az ilyen tevékenység következménye
csak még több gondolat. A gondolatok nem eredményezhet-
nek nemgondolatot. Ha valamilyen tapasztalatra teszel szert
az ilyenfajta vizsgálódás révén, akkor az csak egy gondolat
megtapasztalása lehet, egy elmeállapot, nem pedig a nemelme
állapota. Ameddig az elmében maradsz, addig a tapasztalások
és a gondolatok ugyanazok lesznek.
Néhány perccel ezelőtt azt mondtad, hogy az elméd tisz-
ta, csendes. Honnan tudod ezt? Onnan, hogy egy tevékeny,
zajos elméhez hasonlítod. Üresnek ítéled az elmédet, de ez
csak egy újabb gondolat az elmédben. Az elméd még jelen
van. Azt hiszed, hogy csendes, de közben azzal van elfoglalva,
hogy másik, kevésbé kívánatos állapotokhoz hasonlítgatja
magát.

K: Az istenit szeretném szolgálni.

P: Ahhoz, hogy az istenit szolgáld, fel kell merülnie ben-

ned az elképzelésnek: „Az istenit szolgálom." Ez a kapcsolat
csupán egy elképzelés az elmédben. Nem te szolgálod az iste-
nit, hanem az szolgál téged. Az csak szolgál, a nélkül az el-
képzelés nélkül, hogy bármit is tenne.
Nézd meg Hanumánt! Először tegyél szert a tulajdonsá-
gaira, a viselkedésére, egyedül az Úr Rám iránti szakadatlan
szeretetére. Ha így teszel, talán Hanumánná válsz, és része-
sülsz Rám darsanjából a Szívben. Ez a valódi látás.

* * *
 K: Hogyan tudta Rávana olyan könnyen elrabolni Szítát?
Hogyan tudta megszöktetni Isten hitvesét, és hogyan tudta tizenkét
évig távol tartani Rámtól ? Ez azt jelenti, hogy Isten nem minden-
ható?

P: Szítá Rám oldalán abban a békében részesült, mely az

Istennel való egyesülésből ered. Ám amikor elhagyta ezt a
biztonságos helyet, amit Ő épített neki, és az aranyszarvas
iránti saját vágyát követte, akkor elveszítette az egységet, és
elveszítette a békét. Az arany és a többi világi dolog iránti vágy
eltávolít Istentől, és a ragaszkodások világának csapdájába
esel. Szítá börtönében, Lankán megbánta tettét. Felismerve,
hogy azáltal tévelygett el Rámtól, hogy nem engedelmeske-
dett utasításainak, elhatározta, hogy visszatér hozzá Nevének
ismételgetése segítségével. Rám meghallotta hívását, és egé-
szen Lankáig eljött, hogy kiszabadítsa őt.
Isten nem avatkozik közbe, ha világi vágyaid eltávolítanak
Tőle, ám amikor megbánást tanúsítasz, és a segítségét kéred,
akkor kiszabadít és hazavezet.

* * *

K: Hogyan vessünk véget a különbségtételnek belső és külső

között?

P: A Gítában Krisna azt mondja: „Az Úr minden lény szí-

vében ott lakozik."28 Vaszudéva29 azt jelenti, mindenütt, min-
dent átható. Az isteni jelen van mindenhol, kívül és belül
egyaránt. Hol az a „valaki", aki valami mást érez vagy tud?
Ardzsuna egyszer megkérte Krisnát, hogy fedje fel előtte
Magát. Akkor Ardzsuna még elkülönült létezőnek tekintette

28
Bhagavad Gítá, 18.61. Vekerdi József fordítása.
29
Krisna egyik neve.
Krisnát, csupán szívbéli jó barátnak. Krisna ekkor kitátotta
a száját, s ahogy Ardzsuna beletekintett, meglátta benne a
napot, a holdat, az egész világegyetemet. Ezzel együtt azt is
felismerte, hogy ő szintén az örök, osztatlan egész része, amit
Krisna felfedett előtte. Amikor ez a tudás jelen van, akkor a
kívül és a belül fogalma fel sem merülhet.

K: Hogyan jelenik meg a teremtés?

P: A teremtés sohasem történt meg. Hogyan lehetne te-

remtés vagy kezdet az öröklétben?

K: Nem értem. Hogyan jelentheted ki azt, hogy a teremtés

sohasem történt meg? Hiszen mindketten látjuk magunk körül.

P: Be kell vallanom, hogy magam sem értem. Sőt meg sem

próbálom megérteni. Azt viszont tudom, hogy amikor beszé-
lek, és ilyen dolgokat mondok, akkor ezek tények. Olyan
spontán megnyilatkozások ezek, melyek felfedik az igazságot.
Egy különleges képesség mondja ki ezeket a szavakat, és
amint elhangzanak, tudja, hogy igazak. Engem nem érdekel,
hogy megértenek-e, vagy sem, de azt tudom, hogy igazat be-
szélek. Ne is próbáld megérteni ezt a kijelentést. A megértés
révén nem fogod megoldani ezt a problémát.
A Gítában [11.8.] Krisna kijelenti:

De saját szemeddel nem bírod elviselni látványomat;

égi szemet adok néked,
hogy úgy nézd fenséges jógámat.30

Ardzsuna a hétköznapi szemével elkülönülést látott, ezért

Krisna így szólt hozzá: „Megosztom veled a saját látásomat,

30
Vekerdi József fordítása.
a saját szememet." Ezzel az isteni látással Ardzsuna a múltat,
a jelent és a jövőt egyetlen pillanatnak látta a zavartalan
örökkévalóságban. Ezzel az isteni látással együtt az a tudás is
felvirrad, hogy a teremtés sohasem történt meg. A megértés
nem lesz segítségedre abban, hogy meglásd e szavak igazsá-
gát. Csak az isteni látás.

* * *

P: Számomra soha semmi sem létezett. Ha tudni akarod,

miért ismétlem ezt olyan gyakran, neked magadnak kell
megtalálnod, hogy mi a teremtés: miképpen merül fel, s lát-
szólag hogyan tartja fenn magát. A forráshoz kell menned,
hogy megtaláld, mi ténylegesen valós: mi létezik, és mi nem
létezik.

* * *

K: Részesültem olyan megtapasztalásokban, melyeket csak

úgy tudok jellemezni, hogy az maga volt az „édesség". Nem pusz-
tán éreztem az édességet, hanem én magam voltam az. Minden
tapasztalás után megjelenik az értelem, és megpróbálja megérteni,
mi történt velem. Meg kellene próbálnom elfelejteni ezeket a tapasz-
talatokat? Ha tovább akarok lépni, akkor ne akadályozzam meg
az elmémet abban, hogy leragadjon bárhol, mint például egy múlt-
béli tapasztalásban?

P: Noha az édesség megtapasztalása olyan állapotnak tű-

nik, melyben az elme nincs jelen, valójában ez az édesség egy
nagyon szubtilis tárgy az elmédben. Te olyan mértékben eggyé
válsz vele, hogy nem is tudsz gondolni másra, nem is tapasz-
talsz mást. Te, az alany, olyan teljesen eggyé váltál a gondola-
tod tárgyával, hogy semmi egyéb nem képes beférkőzni az
elmédbe. Hogy később kezdesz visszaemlékezni rá, az azt je-
lenti, az alany elengedte a tapasztalt tárgyat. Akár megtapasz-
talod, akár később gondolsz rá, mindez az elmédben történik.
A visszaemlékezés elme, és megpróbálni elengedni azáltal,
hogy nem időzöl nála, szintén elme.
Egyik sem az igaz állapot ezek közül a dolgok közül. Az
nem a tudás vagy az önátadás, sem valami a kettő között.
Olyan, amit nem ismersz, és soha nem is ismerhetsz meg.

K: Hogyan lehet elérni? Azzal tisztában vagyok, hogy nem

értem még el.

P: A nemelérésre figyelj! Folyamatosan tartsd fenn ezt

a figyelmet, és te magad leszel a figyelem.

K: Miért vagyok képtelen megragadni?

P: Erőfeszítést tehetsz azért, hogy megragadj egy tárgyat,

de én nem tárgyakról, hanem az alanyról beszélek. Rólad. Az
erőfeszítés elvihet tárgyakhoz, de amikor feladod az erőfeszí-
tést, akkor te maradsz az alany. Add fel minden erőfeszítése-
det, és akkor az az erő majd megragad téged. Add fel a teste-
det, az érzékeidet, az elmédet, az intellektusodat! Ki vagy
akkor?

K: Semmi.

P: Miközben semmivé válsz azáltal, hogy feladod ezeket

a tárgyakat, hagyd, hogy ez az erő megragadja a semmit.
Hagyd, hogy megragadjon téged. Ily módon eggyé válsz vele.
Te soha nem fogod megragadni, de ha hagyod, akkor az erő
majd magával ragad téged.

* * *
 P: A látomások nem egyebek, mint gondolatok.

K: A szubtilis, asztrális síkon?

P: Ez szintén egy gondolat. Az elme fantasztikus képeket

vizualizál és képzel el külső hatások eredményeképpen. A lá-
tomásban megjelenő arc is gondolat, mely egy korábbi külső
érzékelésből ered. Honnan máshonnan származhatna?

K: Amikor teljesen eggyé válok az istenivel, akkor még a nevé-

nek a kiejtése is zavarónak tűnik.

P: Volt egyszer egy hősszerelmes, akit az élet elválasztott

a kedvesétől. Útja során találkozott valakivel, aki kedvese
irányába tartott, és megkérte, hogy vigyen el neki egy üzene-
tet. Ahogy együtt haladtak egy ideig, a szerelmes ódákat zen-
gett arról, milyen gyönyörű is az ő szíve választottja, és hogy
milyen boldog lenne, ha végre újra láthatná. Egy igen hosszú
üzenetet szeretett volna küldeni neki. A hírnök útnak is in-
dult, de megbízója követte, hiszen még nem fejezete be ked-
vesének magasztalását. Végül az egész utat megtette a hírnök-
kel, és másról sem beszélt, csak a szerelméről.
Amint megérkeztek, elsőként a hírnök pillantotta meg a
lányt.
- Itt áll előtted - mondta a hírnök most mindezt el-
mondhatod neki te magad.
A szerelmes azonban teljesen megnémult, nyelvét megbé-
nította a találkozás felett érzett öröm. Ahogy szemtől-szembe
találta magát a kedvessel, minden szó elhagyta.
Amikor végül megpillantod a kedvest, nem kell többé be-
szélned Róla. Csak örülnöd kell Neki.
Ha egyszer megtapasztalod Azt, nem szükséges beszélned
Róla többé. Sőt, nem is leszel rá képes.
 K: A látomásokról beszéltünk. Mik is pontosan a látomások?

P: A látomások csak az időben létezhetnek. Megjelennek,

majd eltűnnek, mert az elmében vannak. Minden, ami men-
tális, megjelenik, majd eltűnik.

K: De akkor mi az elme? Egyfajta mag, amelyből minden,

amit látunk, kisarjad?

P: Elme és mag nem különböznek egymástól. Vedd el a

magot az elméből, és akkor mi marad?

* * *

K: Bepillantást nyertem az igazságba, de csak időlegesen.

Hogyan szilárdulhatok meg az igazság e pillanatában, melyet egy-
szer már átéltem?

P: A megszilárdulás elképzelése egy zavaró tényező az

éberségben. Miért akarod rögzíteni az éberséget? Csak azért,
mert elfogadtad, hogy nem vagy éber. Magának az éberségnek
mit számít, hogy te éber vagy-e, vagy sem? Hát nincs jelen
mindenben, úgy a figyelemben, mint a figyelmetlenségben ?
Miért kellene emlékezetedbe idézned vagy megszilárdíta-
nod az Igazságot, amikor Az maga az erő, mely képessé tesz
téged az emlékezésre és a megszilárdításra?
Az intellektus megpróbálja megragadni Azt, nevet adna
neki, érthetővé tenné, de Az meghaladja az értelmet. Megha-
lad minden nevet és fogalmat.

* * *

P: A szent az, aki vágytalanná tesz téged, aki minden elme-

állapottól megszabadít.
felmerül benned ez az elképzelés, akkor eltávolítod, elkülö-
níted magad az elmédtől. Ami te vagy, azon nem kell ural-
kodni. Mindig az marad, ami, akár tudatában vagy, akár nem.
Nem láthatod az Önvalódat, mert olyan közel van hozzád.
Csak olyan dolgokat láthatsz, amelyek előtted állnak. De mi
van azzal, ami olyan közeli, ami a retinád mögött van? Nincs
távolság közötted és Aközött.

K: De hogyan ismerhetem fel?

P: Az ismeret olyan dolgokra vonatkozik, amelyek bizo-

nyos távolságra vannak tőled. Ahol azonban nincs távolság,
ott ismeret sem lehetséges. Azáltal, hogy nem ismersz, nem
gondolkodsz, nem értesz, valami olyat találsz meg, ami nincs
távol tőled.

* * *

K: Az emberek mindig azt szeretnék, hogy a felébredés úgy jöj-

jön el hozzájuk, hogy semmilyen erőfeszítést ne kelljen tenniük.
Milyen abszurd!

P: Én úgy tapasztalom, hogy az emberek inkább azt sze-

retnék, hogy a világi dolgokban részesüljenek úgy, hogy sem-
milyen erőfeszítést ne kelljen tenniük, de amikor a felébre-
désről van szó, akkor mindig hatalmas erőfeszítést akarnak
tenni. Ez sodorja őket bajba.

K: Nem értem. Miért állítod azt, hogy a felébredés erőfeszítés

nélkül jön el? Mindig olyanokat mondasz, hogy „Nézzük csak
meg együtt." De minden munkához erőfeszítésre van szükség.

P: Igen, azt mondom, hogy „Nézd meg magadnak, hogy

nem szükséges részedről semmiféle erőfeszítés." Az, hogy
megnézed, egyszerűen annyit jelent, hogy helyesen értelme-
zed, a helyes megértés pedig az erőfeszítés-nélküliségből fakad.

K: Hogyan következhet bármilyen eredmény az erőfeszítés hiá-

nyából?

P: Ha el akarsz jutni Húblíból Maiszúrba, akkor vonatra

kell szállnod. Ehhez az utazáshoz el kell indulnod egy pont-
ból, Húblíból, majd erőfeszítést kell tenned, hogy a kívánt cél-
állomásodra érj. Húblí nem azonos Maiszúrral, tehát ahhoz,
hogy egyikből a másikba érj, erőfeszítést kell tenned. Erőfe-
szítésre akkor van szükség, ha egy olyan helyre szeretnél el-
jutni, amely bizonyos távolságra van attól, ahol most vagy.
Én azonban Önmagad, a saját Önvalód felismeréséről be-
szélek. Milyen messze kell utaznod ehhez? Milyen messze
van tőled a saját Önvalód? Csak azt kell meglátnod, hol vagy
ebben a pillanatban, és aztán ott kell maradnod. Milyen erő-
feszítésre van szükség ehhez? Ez a tudás, ez a megértés az az
igazság, amit keresel.
Vajon az igazság, amit keresel, távol van-e tőled bármikor?
Ha igen, akkor talán keresned kell, meg kell nézned, hol veszí-
tetted el. De ha sohasem volt távol, akkor milyen erőfeszítés
szükséges a megtalálásához? Vajon ez az igazság valaha is mesz-
sze volt, különálló volt tőled? Nem. Azért teszel erőfeszítést
az igazság elérésére, mert úgy hiszed, hogy az olyasvalami,
ami még nem a tiéd. Mindössze annyit kell tenned, hogy el-
engeded ezt az elképzelést, hiszen az igazság mindig jelen
van, s csak arra vár, hogy felismerd, és tudomásul vedd a lé-
tezését.
Nem láthatod meg az igazságot, mert erőfeszítést teszel
ennek érdekében. Maga az erőfeszítés miatt tekintesz rossz
irányba, hiszen az erőfeszítés mindig külső dolgokra irányul.
A valódi természetünk az erőfeszítés-nélküliség. Ezt csak ak-
kor ismerjük fel, ha minden erőfeszítés megszűnik.
 K: De hogyan szilárduljunk meg ebben az állapotban?

P: A megszilárdulás elképzelése csak egy arra irányuló

vágy, hogy valami más legyél, olyasvalami, ami most nem
vagy. Ha felmerült benned az az elképzelés, hogy nem vagy
tudatában az igazságnak, és erőfeszítést kell tenned a felfede-
zésére, akkor ezzel együtt automatikusan azt is elhiszed,
hogy az igazság nincs jelen minden időben. Ami viszont
nincs jelen mindenkor, az nem az igazság.
Erőfeszítés talán szükséges ahhoz, hogy eléri mentális
vagy világi dolgokat, de amiről én beszélek, ahhoz csak meg-
értés kell. Értsd meg, mire célzok! Arra mutatok rá, ami már
vagy.

K: Nehezen tudom kifejezni, amit mondani szeretnék.

P: Ha nem tudod kifejezni, az azt jelenti, hogy Az vagy

maga. Csupán olyasvalamit tudsz kifejezni, ami tőled külön-
böző. Ami vagy, Az ad erőt minden kifejezésednek, de Az
nem kifejezhető.
A Katha-upanisad kijelenti, hogy az Önvaló annak fedi fel
magát, akit kiválaszt. Nem az értelem tárja fel. Ha az Önva-
ló téged választ, akkor egyedül az Önvaló marad. Az Önvaló
kegyelme felfedi Önmagát Önmagának.
Mi történik, ha lecsupaszítod magad minden fogalomtól?
Az Önvaló feltárul. Olyan elképzeléseid vannak, hogy „az én
tudásom", „az én tapasztalatom". Nem tudnád elvetni ezeket
csupán egyetlen pillanatra?

K: Azt is mondtad, hogy harcoljak. Hogyan lehet összebékíte-

ni az erőfeszítés-nélküliséget a harccal?

P: E kettő nem mond ellent egymásnak. Tudatosan az

Önvalóként időzni: ez az erőfeszítés-nélküliség. De ha az
„Én nem az Önvaló vagyok" gondolata felmerül benned, ak-
kor harcolnod kell ellene. Öld meg, amint megjelenik! Abban
a pillanatban, hogy végzel vele, akként maradsz, ami vagy:
az Önvalóként.
Utasíts el minden fogalmat! Ami vagy, az nem is benned
és nem is rajtad kívül található. Most tehát mondd meg ne-
kem, mi vagy!

K: Az.

P: Ez az „Az" csak egy elképzelés, amit valahonnan kí-

vülről szedtél fel. Ki vagy te? Hol van az a „te", aki az „Az"
fogalmát valahonnan felszedte? Hol vagy most?

K: Én az Önvaló vagyok.

P: Kinek mondod ezt?

K: Az Önvalónak.

P: Két Önvaló lenne? Az egyik, aki beszél, a másik, aki

hallgatja?

K: Akkor nem lehet megmondani.

P: Óh, így már jobb.

* * *

K: Hogyan kezdjünk bele a szádhanába?

P: Csak akkor kell belekezdened, ha van egy elérendő cé-

lod. Milyen célállomásra akarsz eljutni?
 K: Az Önvalómhoz.

P: Akkor a végállomásod a kiindulópontod is egyben.

Tárggyá próbálod tenni az Önvalót, olyan dologgá, amit el-
érhetsz vagy megszerezhetsz. De a saját Önvalódat nem bir-
tokolhatod úgy, mint valamiféle tulajdont, mint egy tárgyat.
Az lehet a tulajdonos, de sohasem lehet tulajdon.
A te célállomásod az időtlenség. Amikor az időben teszel
erőfeszítést, akkor távol tartod magad az időtlentől.

K: Hogyan tartsuk fenn az Önvaló éberségét?

P: Úgy, hogy nem nyitsz ajtót egyetlen fogalom előtt sem.

Minden tudás, amit elsajátítunk, kívülről ered. Te azután
azonosítod magad ezzel az elsajátított tudással, és így bajba
sodrod magad. Add vissza mindezt a „tudást" a forrásnak,
ahonnan ered. S azzal együtt azt a személyt is, aki azt hiszi,
ő birtokolja az egészet. Ami ezután marad, azt nem lehet el-
utasítani..
Hogy az maradj, aki vagy, nem kell tenned semmit.

K: Ha az ember tanulmányozza a gondolatokat, akkor végül

tudatos lesz rájuk?

P: Hogy tudatos legyen rájuk, ahhoz tárgyakként kell ra-

gaszkodnia hozzájuk. Ha egyszerűen csak tudatos vagy, ha te
magad vagy a tudatosság, akkor nem merülnek fel gondolatok.

K: Most éppen ragaszkodom egy gondolathoz,

P: „Egy gondolatot" mondasz, mert összehasonlításkép-

pen ott van benned a kettő vagy több gondolat fogalma. Talán
nem a gondolatok között vagy, azon a helyen, ahol egyálta-
lán nincsenek is gondolatok?
 Ha én pusztán önmagam vagyok, és tudom, hogy pusztán
önmagam vagyok, akkor hol merül fel a célállomás vagy a ki-
indulópont kérdése? Egyszerűen önmagam vagyok.

K: Olyan egyszerűnek hangzik!

P: Egyszerű is, mert olyan közel van hozzád! Ha a létesü-

lések világában élsz - „ezzé váltam", „azzá lettem" -, akkor
meghívod magadhoz a halált. Maradj a létezőként, anélkül
hogy bármivé válnál, és akkor soha semmi nem érinthet meg
téged.

K: De hogyan lehet ezt fenntartani a mindennapi munka során?

P: Úgy, hogy feladod a „fenn kell tartanom valamit" elkép-

zelését. Amikor egy célt irányzói elő az elmédben, akkor fe-
szültséget hozol létre benne. Ez a feszültség kiterjeszti a gon-
dolatokat, és létrehozza a világot, amelyben élsz és szenvedsz.

K: Ez a karma-jóga elmélete, mely szerint az embernek a nélkül

a szándék nélkül kell véghezvinnie a cselekedeteit, hogy bizonyos
célokat elérjen?

P: A karma vajon a testhez vagy az Önvalóhoz tartozik?

Te a test vagy, vagy pedig az Önvaló? Ha azt mondod, az Ön-
való vagy, akkor mi aggódnivalód van a test dolgai miatt?

K: Minden szent irat, minden szent ember azt állítja, hogy visz-
sza kell térnünk a bennünk lévő Önvalóba. Csak az a kérdés,
miképpen.

P: Én nem ezt mondom. Hol vagy most? Most nem az

Önvaló lennél? Miért kellene belső utazásra indulnod, hogy
elérd? Csak légy Az!
 K: Tehát az egyetlen teendő ismételgetni azt, hogy „Aham
Brahmászmi" [Én vagyok Brahman], míg az ember meg nem
győződik ennek igazságáról.

P: Ha ismételgeted, csak tárgyiasítod. Én azt mondom:

„Érts meg, és tapasztald meg!" Egyszer elég. Ismerd meg, és
légy Az!

* * *

K: Azt állítod, hogy „A kegyelem mindig jelen van", de ugyan-

akkor azt is kijelented, hogy „Magadnak kell lerombolnod a saját
fogalmaidból alkotott építményeket." Valóban megvalósíthatjuk ezt
egyedül? E fogalmak felszámolásához nincs szükség kegyelemre?

P: Az emberek ugyanezen a kitaposott ösvényen járnak

már évezredek óta. Mindannyian azt gondolják, hogy a ke-
gyelem valami jó dolog, ami legyőzi az elme rossz oldalát. Én
azonban nem ezt mondom.
A kegyelem mindig jelen van, mindig itt van, ám az em-
berek korlátok közé szorítják, kijelentve, hogy a kegyelem az
az erő, amely jobbá teszi a dolgokat. Egy rózsabimbó virággá
bomlik. Mondhatod, hogy ez a kegyelem, de miért kellene itt
megállnod? Amikor a következő nap elhervad, akkor vajon
nem ugyanaz a kegyelem okozza a pusztulását? Miért utasítod
el azt az erőt, amely elhervasztja a virágot, és fogadod el csu-
pán azt, amelytől kinyílik? Mindig az eredményekre figyelsz,
de csak ha az eredmény jó, akkor tulajdonítod azt a kegye-
lemnek.
A kóbor kutya az utcán tele van kegyelemmel, a tolvaj a
kegyelem által lop, a szent pedig a kegyelem révén éri el a
felismerést. Amikor én a kegyelemről beszélek, akkor nem
megnyilvánult eredményekről, hanem az okok okáról beszé-
lek, az erőről, amely maggá teszi a magot, az erőről, melytől
a virág kinyílik, és az erőről, amely a következő nap elher-
vasztja. Mindent a kegyelem tart fenn.
Valaki egyszer azt kérte a Maharsitól, hogy árassza el ke-
gyelemmel, hogy felismerhesse az Önvalót. Erre ő azt vála-
szolta: „Már részesültél a kegyelemből. A kegyelem hozott
ide, s a kegyelem ösztönzött arra, hogy ezt kérd tőlem. Hogyan
állíthatod, hogy szükséged van még a kegyelemre?"
Már részesültél a kegyelemből, éppen annyiból, amennyi-
re szükséged van. A kegyelem, amely arra késztet, hogy a ke-
gyelmet kérd, ugyanaz a kegyelem, melytől a virág kinyílik,
és mely végül elhervasztja.

* * *

P: Minden gondolatod a múlthoz tartozik. Minden, amit

teszel, múltbéli tapasztaláson alapuló reakció. Még amikor
a jövőre gondolsz, jövőre vonatkozó kivetítéseid akkor is a
múlt gondolataiból, emlékeiből és tapasztalásaiból táplálkoz-
nak. Minden tudati tevékenység a múlt gondolatainak felka-
varásából ered. A jelen pillanat mentes a gondolatoktól, de
amikor felmerül a gondolat, akkor többé nem a jelenben, ha-
nem a múltban vagy. A gondolat nélküli jelen pillanat a béke.
Kizárólag a múlt gondolatai tesznek boldogtalanná.
Úgy döntesz, hogy ezt és ezt fogod tenni a jövőben, és azt
hiszed, hogy te vagy az, aki választott. Az igazság azonban az,
hogy a Legfőbb Erő adja meg számodra a döntéshez szüksé-
ges erőt.
Ne légy ostoba, és ne gondold, hogy te döntesz. Ez az erő
mindig jelen van, és általa viszed végbe a cselekedeteidet.
Ahelyett, hogy megpróbálnád eltervezni a jövődet, tekints
inkább ennek az erőnek a forrására, és légy tudatos arra, ho-
gyan visz véghez mindent. Az mozgatja a testet, az mozgatja
az elmét. Mindazt, amiről úgy képzeled, hogy te magad te-
szed, valójában a Legfőbb Erő teszi.
 Úgy haladsz végig az életeden, hogy terveket szősz a jö-
vőről. Add fel azokat az elképzeléseket, hogy „majd a jövőben
sikerülni fog", mert minden ilyen elképzelés mentális rab-
ságban tart. Minden jövőbeli terv gondolata a múlt temető-
jének gondolatai közül való. Ha változtatni akarsz a jövőben,
akkor olyan dolgokhoz ragaszkodsz, melyek változékonyak.
Olyasvalamit keresel, ami nem állandó. Inkább a változat-
lanba légy szerelmes! Találd meg azt a mozdulatlan helyet,
ahol tudod, hogy a Legfőbb Erő mozgat téged. Ott nem fogsz
terveket szőni, és nem fogsz aggódni cselekedeteid eredmé-
nyei miatt.
Egy leszel azzal, aminek gondolod magad. Ha úgy képze-
led, hogy a test és az elme vagy, akkor testként és elmeként
fogod megtapasztalni magad. Azokkal fogsz azonosulni, és ez
az önazonosulás vég nélküli bajokat és szenvedést eredmé-
nyez. Maradj csendes! Abban a csendben automatikusan a
békességgel azonosulsz, a Legfőbb Erő csendjével és szabad-
ságával, ami gondját viseli mindennek. Amikor ez megtörté-
nik, akkor nincs már több tennivalód, mert attól a pillanat-
tól kezdve a Legfőbb Erő irányítja az életedet.
 Szójegyzék

advaita: Nem kettős; tanítás, mely szerint semmi sem él az

Önvalótól (Atman) elválasztott életet, hanem minden az
Önvaló által magára öltött illuzórikus forma.

ánanda: Üdvösség, boldogság. Az Atman (Önvaló) és a Brah-

man (Abszolútum) lényegi természete a szat (létezés) és
a csit (tudatosság) mellett.

Ardzsuna: A Mahábhárata eposzában az öt Pándava fivér közül

a harmadik; a Bhagavad Gítában Krisna őt részesíti taní-
tásában.

ásram(a): Bölcsek, jógik, szerzetesek és tanítványaik szállás-

helye.

Atma(n): „Önmaga." Az ember halhatatlan, igaz Önvalója,

mely azonos a végső valósággal, Brahmannal.

avadhúta: A társadalmi szokásokat semmibe vevő, gyakran

otthontalan szent ember, „isteni őrült".

avatár(a): Isteni testet öltés.

Bhagavad Gítá: Szó szerinti jelentése: Isten éneke; a Mahábhá-
rata része, amelyben Krisna és Ardzsuna szent párbeszé-
de történik; a hindu filozófia egyik alapműve, amely az
upanisadok lényegét foglalja össze.

Bhagaván: Isteni; istenségek, szentek megszólítása; követó'i

Sri Ramana Maharsit ezzel a névvel is illették.

bhakti: Isten szeretete, Isten iránti odaadás.

bháva: Érzés, érzelem, hangulat. Az Isten felé fordulás módja.

Brahmá: A hindu kozmológiában a teremtő Isten, a világ-

egyetem első tudatos lénye és az első teremtett létező.

Brahma-lóka: Brahmá világa vagy mennyországa, jámbor lel-

kek feltételezett lakhelye haláluk után.

Brahman: A hinduizmusban a személytelen abszolút valóság,

a végső igazság, az egyetlen, forma nélküli, nem kettős
Abszolútum, minden létező alapja. Azonos az Atmannal,
vagyis az Önvalóval.

bráhmana: A legfelső, papi kaszt Indiában.

buddhi: Értelem, intellektus.

darsan(a): 1. Szent ember látása, különösen ha a szemek talál-

koznak; egy szent jelenlétében lenni, annak fogadtatásában
részesülni. 2. A hinduizmus hat vallásbölcseleti iskolája,
melyek elfogadják a Védák igazságát.

dharma: Az igazság, örök törvény, a tanítás.

dnyána: Bölcsesség, az Abszolútumra vonatkozó, kétségbe-
vonhatatlan tudás, tapasztalat; az Önvaló ismerete.

drisja buddhi: Az értelem által alkotott, kivetített látvány, lá-

tomás.

dzsapa: Mantra ismételgetése (szádhanaként, vagyis szellemi

gyakorlásként) mentálisan vagy hangosan.

dzsíva: Egyéni lélek vagy én.

fakír: Muszlim aszkéta.

Garuda: Madáristen; Visnu mitikus „hátasállata".

Gangá Má: Gangesz Anya, a hinduk szent folyója.

Gítá: Lásd Bhagavad Gítá.

guna: „Minőség." Számos hindu iskola szerint a természetet

három „minőség" alkotja, melyek sohasem pihennek.
Ezek a szattva (tisztaság), a radzsasz (tevékenység) és a
tamasz (tehetetlenség). A gunák kölcsönös egymásra ha-
tása a magyarázata minden minőségi változásnak a meg-
nyilvánult világban.

guru: Szellemi tanító, mester, aki bevezeti a tanítványokat a

szellemi hagyományba, és képes az élő Tudás átadására.

Hanumán: Majomisten; Ráma odaadó szolgálója, a tökéletes

tanítvány megtestesítője.

hóma: Felajánlás, különösen tűzáldozat.

jadnya: Istentisztelet, dicsőítés, felajánlás, áldozat.

Jamuná: Szent folyó, mely a Himalájában ered, és a Gangesz-

be ömlik.

jógi: A jóga gyakorlója, illetve szellemileg előrehaladott vagy

megszabadult lélek.

jóginí: Női jógi.

juga: Hindu kozmológiai egység; egy világkorszak négy jugá-

ra oszlik.

Kabír (1440?-1518): Középkori benáreszi szent, költő és

misztikus.

kalpa: Világkorszak.

kalpana: Alak, alakítás, képzeletbeli alkotás, mentális teremtés.

karma: Három legfontosabb jelentése:

1. sors, amely a tettek eredményeként jön létre;
2. a tettek következménye; az ok és okozat törvénye;
3. cselekedet; így a karma-jóga a cselekedet jógája.

Krisna: Visnu nyolcadik inkarnációja, akinek tanítása a Bha-

gavad Gz'íában található.

ksana: Rendkívül rövid időtartam, a pillanat tört része.

Laksmí: Visnu hitvese, a szerencse és a szépség istennője.

lílá: „Szórakozás, játék." A megnyilvánult világ teremtése mö-

gött meghúzódó isteni szándék.
májá: Illúzió, káprázat; a Brahmanon belüli erő, amely által
a világot Brahman megnyilvánítja önmagából.

mantra: Olyan szent szótag(ok) vagy formula, mely(nek is-

métlése) anyagi vagy szellemi eredményekhez juttat.

márga: Ösvény; a megközelítés egy módja a szellemi keresés

során.

móksa: A létforgatagból (szanszárából) való megszabadulás, az

Önvalóra ébredés.

nirvána: A végső valóság, a megszabadulás, az egyéni lelket

újramegtestesülésre késztető vágyak ellobbanása.

Óm: A hinduizmus szerint az őshang, melyből minden terem-

tés ered; a legtöbb mantra fontos eleme.

pandit: Tanult, tudós, bölcs ember, filozófus.

Párvatí: Siva hitvese.

pír: Muszlim hittudós.

pradnyá: Transzcendentális bölcsesség, a szabadságban benne

rejlő tudás; főleg buddhista szóhasználatban. Megegyezik
a dnyánával.

purána: Hindu szent irat.

Rám(a): Visnu hetedik avatárja, akit a dharma megtestesülé-

sének tartanak; névadó hőse a Rámájánának, mely azt a
történetet meséli el, hogyan szabadítja ki feleségét, Szítát
Rávana, a démonkirály Sri Lanká-i fogságából.
Rávan(a): Démonkirály. Lásd még: Rám(a).

risi: Látó, bölcs.

rúpa: Forma, alak.

Sankara: Más néven Sankarácsárja; nyolcadik századi vallás-

reformer és filozófus; a z els ö azok közül, akik az advaita
védánta tanítását terjesztették.

Siva: A hindu szentháromságban a pusztítás istene. A saivák

(Siva követői) Istene. Ilyen értelemben az Abszolútum,
mely elpusztítja az egót vagy nemtudást, és ezáltal elhozza
a megszabadulást.

Szadguru: Igaz guru. Lásd még: guru.

szádhak(a): Szellemi gyakorló.

szádhana: Szellemi gyakorlás.

szádhu: Aszkéta, szent ember, hindu szerzetes.

szahadzsa: Természetes, veleszületett.

szamádhi: „Az egység állapota." Intenzív boldogsággal járó

állapot, a tudatosság legmagasabb rendű formája; feloldó-
dás az Önvalóban.

szankalpa: Szándék, vágy, elhatározás bizonyos célok elérésére

vagy megvalósítására.

szanszára: „Létforgatag." A halál és az újraszületés szakadatlan

körforgása, melynek a dzsíva megszabadulásáig alávetett.
szatszang(a): Együttlét a bölccsel, azaz magával a Létezéssel,
az Önvalóval.

sziddhi: Természetfölötti képesség.

Szítá: Ráma hitvese. Lásd még: Rám(a).

szvámí: „Tanult, művelt ember." Szellemi tanító, képzett hin-

du pap vagy hittudós.

tantra: Hindu ezoterikus vallási irányzat és irodalom.

tapasz(ja): Szellemi okból végzett önmegtartóztatás, aszketi-

kus gyakorlat (végzése).

túrija: Az ébrenléten, az álmodáson és az alváson túl lévő ne-

gyedik állapot, eggyé válás Brahmannal, azaz a Tudatos-
sággal.

turíjátíta: „A negyediken túli." A túrija lényege, megnevez-

hetetlen tudatállapot.

upádhi: Külső eredetű (idő, tér vagy tárgy miatti) korlátozó

tényező. Az upádhi olyasvalamit jelöl, ami által egy bizo-
nyos dolog másnak tűnik, mint ami valójában.

upanisadok: A Védák később keletkezett, filozofikusabb része,

amelyből az összes védánta-filozófiát származtatják.

vászanák: Az elme szunnyadó, megvalósulásra törekvő hajla-

mai.

Védák: A hinduk legfőbb, legrégibb és legnagyobb becsben

tartott szent iratai, a világ legrégebbi vallásos szövegei.
védánta: „A Védák vége." Az upanisadokon, a BhagavaJ Gíián
és a Brahma-szútrán alapuló hindu gondolatrendszer, mely
elsó'sorban a tiszta nemkettősség (advaita), a különbséget
elfogadó nemkettősség (visistádvaita) és a kettősség (dvaita)
iskoláit foglalja magában.

vicsára: Ön-kutatás. Önmagunk igaz természetének, valósá-

gának felkutatása a „Ki vagyok én?" kérdés segítségével.

Visnu: A hindu szentháromságban a fenntartás és a megnyilvá-

nulás Ura; ő a májá irányítója és a dharma őre. Avatárjai
alakjában (mint például Ráma és Krisna) alászáll mennyei
hajlékából, hogy legyőzze az embereket gyötrő démonokat,
és fenntartsa a dharma és a móksa örök emberi céljait.