Megkötözött vágyak

Annie Shadow

BBS-INFO Kiadó, Budapest, 2018.

Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása, illetve
bárminemű továbbközlése csak a kiadó írásbeli hozzájárulásával történhet.
A könyv tartalmától a kiadó teljes mértékben elhatárolódik, az abban leírtak nem a kiadó
véleményét tükrözik.
E-book ISBN 978-615-5477-67-6
 1.

– Ez egy bankrablás! Mindenki azonnal feküdjön le a földre! –

Ordította a csuklyás középmagas férfi, miközben eszeveszetten
hadonászott a pisztollyal, amit az imént zsákmányolt a biztonsági
őrtől. Két társa, akik arcát szintén álarc takarta, a bejáratnál
nyomatékosították felemelt fegyverükkel a tényt, hogy igen, itt
valóban nem játékról van szó. Közben pedig egy negyedik álarcos
szaladt hátra az irodák felé, ellenőrzésük alá vonva az egész területet.
Az ügyfelek rémülten hasaltak le a padló bordó kárpitjára, sokan
közülük kezüket ösztönösen fejük fölé téve. Így tett Barbara Stone és
vele tartó főnöke, Justin Johnson is, akik szintén céges pénzügyeket
intézni jöttek a bankba.
A fekete ruhás támadó fürgén ugrott át a pénztár előtti pulton,
odadobva két terepszínű válltáskát a bank pénztárosának.
– Tele kérném! – Mondta a rabló immáron gúnyos hangon, fegyvert
szorítva az ötvenes éveit taposó rémült hölgy homlokához.
– De a kasszában csak ennyi van, és az időzár…
– Nem érdekel! Nyisd ki azonnal! – Rivallt rá a csuklyás, miközben
a negyedik rabló kiterelte az irodában dolgozó alkalmazottakat is az
ügyféltérbe.
A két öltönyös férfi és három fehér blúzos nő remegő lábakkal
haladt a maszkot viselő férfi előtt, majd látván a helyzet komolyságát,
maguktól a földre feküdtek, még mielőtt bárki is mondta volna nekik.
 Néma csend telepedett az amúgy is rideg hangulatú helyiségre,
még a légy zümmögését is hallani lehetett volna, olyannyira betöltötte
a teret a félelem, csak a bankrablók ténykedésének zajai hallatszottak.
– Hát te meg mit csinálsz itt? – Kiáltotta hirtelen az ajtóban álló,
kopott farmernadrágot viselő rabló, mihelyt észrevette, hogy egy fiatal
szőke nő a padlón fekve a telefonját nyomkodja.
– Csak pár képet teszek fel a facebookra, hogy lássák az ismerőseim,
milyen izgi egy igazi bankrablás. – hebegte a nő megszeppenve.
Barbara nem akart hinni a fülének az ostoba választ hallva. Hogy
gondolhat valaki a facebookra, és az oda való posztolgatásra, amikor
épp az élete miatt kellene aggódni? Amikor négy, mindenre elszánt
bankrabló hadonászik élesre töltött fegyverrel a fejük felett. Érezte,
hogy a meggondolatlan, buta válasz miatt még komolyabb bajuk is
lehet. De ami később történt, az a legabszurdabb elképzelései között
sem szerepelt.
– Micsoda? Azt akarod, hogy szétlőjem a fejed? – Lépett oda a
bankrabló a nőhöz, aki ekkor már földhöz szorított arccal, telefonját
maga mellé dobva fogta a fejét, és egyre hangosabban zokogott.
Mindenki a nőt figyelte, még a másik ajtónál álló rabló is beljebb
lépett. Ez azonban hatalmas hiba volt. Az egyik, kijárathoz közel
fekvő férfi ugyanis kihasználva a lehetőséget, szinte a másodperc tört
része alatt felpattant, majd kinyitva az ajtót, kiugrott az előtérbe, és
szinte azonnal köddé vált az utcán. Mire a rablók észbe kaptak, az
illetőnek már nyoma sem volt, csak a bejárat csapódását hallották.
A magasabbik mérgében rögtön bele is rúgott a földre dobott
telefonba, majd felemelte a pisztolyt és lőtt.
A telefon darabjai szanaszét repültek a golyó becsapódásától,
miközben a szőke szinte már érezte, hogy hamarosan ő következik.
– Nem! Azt mondtam, hogy nem lövöldözünk feleslegesen.
Máshogy oldjuk meg a problémát. Jön a „b” terv. – Állította meg
társát a pénztár mögül a főnöknek tűnő bűnöző, majd mintha nem is
egy bankrablás lenne, lassan kikerülte a pultot és a fal mellett lévő
hatalmas kartondobozt az ügyféltér közepére húzta.
 – Most pedig mindenki vetkőzzön le és tegye a táskáját, meg a
ruháját ide, ebbe a dobozba. – Szólalt meg ismét, kinyújtott kezében a
pisztollyal jelezve, hogy komolyan gondolja, amit mondott.
A teremben ismét vágni lehetett volna a csendet. Mindenki
ledermedt. Nem értették, hogy erre most miért van szükség,
miközben a tekintetek többsége az egész incidenst kiváltó szőke nőre
összpontosult. Senki sem mert megmozdulni, az emberek inkább a
padlót bámulták, míg nem ismét be nem töltötte a termet az erélyes
hang:
– Gyerünk, mozduljanak már meg!
Azzal páran elkezdtek tétován feltápászkodni, két férfi levette a
zakóját, egy fiatalabb fekete nő pedig a cipőjét kezdte lehúzni. Lassan,
apránként egyre többen váltak meg egy-egy ruhadarabjuktól,
miközben valamennyi bankrabló a terem belseje felé gyűlt, fegyverük
végét közelebbről is megmutatva az esetlegesen hezitáló embereknek.
A szőke és a pénztáros kivételével, bár nagyon lassan, de már
csaknem mindenki elkezdett vetkőzni.
– Azt mondtam, hogy mindenki! – Ordította a férfi, ismételten
ráfogva pisztolyát a pénztárosra.
A vetkőzésből Barbara és Justin sem maradhatott ki, s bár nagyon
kellemetlenül érezték magukat, kénytelenek voltak nekilátni, hogy
megszabaduljanak öltözetüktől. A ruhák sorra kerültek le a földre,
amiket az egyik rabló azonnal bele is dobált a dobozba. Barbarán már
csak a csipkés fekete alsóneműje maradt, Justin pedig fehér
boxeralsóban térdelt a földön. Látszott, hogy mindketten feszengnek a
kellemetlen szituációban, elvégre mégiscsak egy cégnél dolgoztak.
– Gyerünk! Pucérra! – Kiáltotta a férfi, mikor látta, hogy az ügyfelek
és alkalmazottak többsége a fehérneműre való vetkőzés után már nem
akarja folytatni a dolgot, egyesek pedig még addig sem akartak
eljutni.
A helyzet kezdett egyre kellemetlenebbé válni. Néhány férfi
viszonylag gyorsan engedelmeskedett, de körülbelül úgy, mintha a
fogukat húzták volna, a többségnek azonban ez egyáltalán nem
akarózott. Nagy nehezen két nő még levette a melltartóját, kezükkel
takargatva a keblüket, ám ők voltak kisebbségben. A rablók ellenben
egyre türelmetlenebbé váltak.
– Na, ebből elég volt! Aki nem akarja, hogy lelőjem, az levesz
magáról mindent és csendben kussol. Igen, a bugyit és a melltartót is!
Meg az alsógatyát is! Nem érdekel, hogy kinek lóg a melle, vagy kicsi
a pöcse, ez parancs! Nekem nem fogtok itt meglógni többet.
Barbara is hátranyúlt, hogy kikapcsolja melltartója pántját. A finom
ruhadarab némán hullott le a szőnyegre, miközben magán érezte
főnöke kíváncsian fürkésző tekintetét. Már csak az aprócska tanga volt
rajta, amikor valami hűvöset érzett a tarkójánál. Igen, az egyik rabló
pisztolyának csöve volt az. Barbara tudta, nincs más lehetősége, a
bugyijától is meg kell válnia, ha élve akar innen kijutni. Megfogta
utolsó ruhadarabjának pántját, és ügyetlenkedve lehúzta, miközben
másik kezével az ágyékát igyekezett rejtegetni. A pisztoly tarkójánál
lévő csöve kellő motivációt szolgáltatott ahhoz, hogy túltegye magát
szégyenérzetén, és végül kilépjen a tangájából. A mögötte álló férfi
elégedetten nyugtázta a mozdulatot, majd lezseren dobta be a
dobozba a fehérneműt.
Ez azonban nem volt elég. Barbara csinos, vékony nő volt, nyilván a
rablónak is megtetszett, mert pisztolyával eltolta kezét az ágyékáról,
utalva arra, hogy ő bizony látni szeretné minden intim testtáját.
Barbara ott állt meztelenül egy tucat ember előtt, akik mind őt
bámulták és azt hitte itt és most megnyílik alatta a föld. Sosem
szégyellte magát még ennyire, ráadásul mindez Justin szeme láttára is
történt, aki persze kihasználva a lehetőséget, le nem vette róla a
tekintetét. Borzasztóan kellemetlenül érezte magát, hiszen a férfiak
zöme most már őt bámulta, neki pedig ott kellett állnia kitárulkozva,
teste rejtett zugait is nyilvánosság elé tárva.
A rabló szabad kezével hátrafésülte Barbara hosszú szőke haját,
végigsimított a mellén, érdes ujjával tett pár kört a bimbók körül, majd
kezével lejjebb kalandozott, végül pedig egy határozott mozdulattal
benyúlt az összeszorított combok közé. Hozzáért a csiklójához, kissé
rányomott az ujjával, majd hátrébb csúsztatta kezét és végigsimította
Barbara hüvelybementét, de szinte azzal a mozdulattal már be is
dugta a mutatóujját a nő vaginájába. Barbara akaratlanul is
megborzongott, lábait még inkább összezárta, de a férfinek ez nem
jelentett akadályt.
Barbara maga sem értette, hogy miért, de teljesen benedvesedett
odalent. Ágyéka oly tüzesen égett, mint még soha, hisz eddig hosszú
előjáték után csupán Billy mellett érzett ilyet az ágyban. Most viszont
itt állt meztelenül, megszégyenülve egy csomó ember előtt, és teste a
tudatától függetlenítve úgy viselkedett, mintha élveznie kellene egy
olyan dolgot, amit agya legutolsó szeglete sem kívánt. Egyrészt
szörnyen megalázottnak érezte magát, másrészt viszont izgató is volt
a szituáció, ami már azelőtt elkezdődött, mielőtt még a férfi hozzáért
volna. E kettős érzés kavargott benne, mikor egy erélyes hang
kizökkentette gondolataiból.
– Ne azzal a kurvával foglalkozz, hanem a többiekkel! Nem akarok
senkit sem szökésre képes állapotban látni! – Szólt oda hangosan a
főnök.
A férfi azonnal elengedte Barbarát, aki ösztönösen tette vissza kezét
az ágyéka elé. De ez most nem volt elég. Érezte, hogy muszáj felajzott
puncijához nyúlni, kell, hogy megérintse, kell, hogy tovább
foglalkozzon vele, nem maradhat így. Mivel a többi ügyfél mind a
saját kellemetlen helyzetével volt elfoglalva, könnyedén úgy tett,
mintha csak eltakarná magát, de közben a másik kezével a csiklóját
dörzsölte. Érezte, hogy rettenetesen nedves, a teste ellentmond annak,
amit most tennie, vagy éreznie kellene. Maga sem értette, hogy mi
lehet ez az érzés, még sohasem élt át ilyet, de valamilyen okból
kifolyólag ettől a megalázó szituációtól erős szexuális késztetése
támadt, amit most és itt nem tudott levezetni.
Szinte idegesen nevetett fel magában a helyzet abszurditásán. Már
maga a bankrablás is olyan volt, aminek normális esetben nem lenne
szabad megtörténnie, de ha már így alakult, jó lenne épségben túlélni.
S ha mindez nem lenne elég, egy bankrabló úgy juttatta el az
orgazmus közeli állapotba, ahogy álmában sem gondolta volna. De
már befejezni nem volt módja… magad uram, ha szolgád nincs.
Ahogy a szólás is tartja – gondolta Barbara. Ő pedig nem bírta
megállni, hogy ne folytassa. Valóban irracionális és abszurd volt ez az
egész.
Közben eszébe jutottak középiskolás éveinek biológiai órái a
magániskolában, mikor a szaporodásról és a nemi szervekről tanultak
és a korosodó tanárnő ’A’ osztályzatért kért önként jelentkezőket, akik
vállalták az élő szemléltető eszköz szerepét. Annak idején nem is
értette, hogy Nancy hogy is vállalhatta, hogy az egész osztály az ő
punciját elemezze, bámulja tátott szájjal, mint ahogy a kisgyerekek
állnak a fagyizó előtt. Neki ez akkoriban egyáltalán nem okozott
traumát, sőt büszkén pattant fel az asztalra, és biztosan nem csak a jó
jegyért tette. Aztán ott volt még szegény Willie, aki szintén bevállalta
a demonstrációt, de az óra elmaradt, és Willie további két napig volt
kénytelen önmegtartóztatást tanúsítani, bár utána a lányok állítólag
derekasan megvigasztalták.
Barbara frusztrált és ideges volt, legszívesebben levetette volna
magát a földre és ott rögtön magára rántotta volna az egyik rablót, de
a józan esze nem engedte, hogy az ösztönei kerekedjenek felül.
Aztán csippant az időzár és megtörte a nyomasztó csendet,
melynek hatására Barbara is összerezzent, kizökkent eddigi
gondolataiból. Körbenézett, látta, hogy a körülötte lévő emberek
mind-mind ruha nélkül állnak, vagy gubbasztanak a padlón, még
főnöke Justin is ott guggol mellette, takargatva nemesebb testrészét.
Ettől kezdve az események is felgyorsultak, a rablók
telegyömöszölték az egyik válltáskát a széfből előkerült pénzzel, aztán
amíg a másik táskába pakolták a pénzt, az egyik rabló odalépett a
ruhákkal és táskákkal teli kartondobozhoz, és a táskákba, illetve a
ruhák zsebébe is beledugott egy-két zöldhasút.
– Ez a mi ajándékunk kárpótlásul a kellemetlenségekért. Nem kell
visszaadni, a bank úgyis többet lopott már tőletek. Nemde? – Tette fel
a költői kérdést a farmernadrágos rabló a megszeppent, ruhátlan
ügyfeleknek, jobb kezében továbbra is elsütésre készen, magasba
tartva pisztolyát.
Mindenki szorgosan bólogatott, de megszólalni senki sem mert, a
fegyver látványa ugyanis kellő erővel bírt.
– Most pedig tarkóra tett kézzel gyerünk ide befelé! – Adta ki az
utasítást újból, mutatva az utat az egyik hátsó iroda felé, mire az
emberek egy része elindult a folyosó irányába.
– Azt mondtam, hogy felemelt kézzel! Nem akarok semmi
meggondolatlanságot! – Nyomatékosította mondandóját, látván hogy
sokan továbbra is inkább magukat takargatják, mintsem tarkóra
tennék a kezüket.
A fegyverrel hadonászó, maszkos rabló látványa megtette hatását,
mindenki felemelt kézzel vonult a hátsó iroda irányába, bízva abban,
hogy ha engedelmeskednek, akkor talán nem esik bántódásuk.
Sokaknak volt ez rettenetesen kellemetlen és megalázó, több nő arcán
is könnycseppek gördültek végig, bár néhányan egész lazán kezelték
a szituációt. Talán a könnyen jött bankóknak örültek, vagy nekik
egyszerűen csak amúgy is természetes volt az, amit a természet is így
alkotott meg. Legrosszabbul az idősebb pénztárosnő, illetve egy
mackósabb alkatú férfi viselte a dolgot, látszott, hogy nekik
neveltetésükből vagy testi adottságaikból adódóan különösen nagy
lelki terhet jelentett ruhátlanul tűrni, hogy idegenek nézegessék a
testüket. De más választás most nem volt, ha nem akartak golyót
kapni a fejükbe, el kellett viselniük ezt a kellemetlenséget.
– Tíz perc múlva kijöhettek! – Csapta rájuk az ajtót a rabló, majd
hallani lehetett kintről még némi zörgést, aztán végleg csend lett.
Az idő csigalassúsággal telt, mindenki az iroda falán lévő nagy órát
figyelte. Sok hely nem volt a helyiségben, ráadásul így öltözék nélkül
még inkább próbálták egymástól távol tartani magukat az emberek. A
szituációból adódóan viszont néhány férfi óhatatlanul is a női mellek
és fenekek felé meresztette a tekintetét, mindazonáltal azt sem lehetett
volna mondani, hogy a nők sem kíváncsiskodtak volna, hiszen
közülük is néhányban fellángolt a kíváncsiság, hogy vajon melyik
pasinak mekkora lehet a lába között.
Az eleinte néma csendet folyamatosan váltotta fel a sugdolózás,
majd a helyezkedés. Egy izmosabb, tetovált pasi is addig oldalazott,
amíg a korábban a telefonját nyomkodó szőke mellé nem sikerült
kerülnie, ahol aztán rögtön ismerkedni próbált.
– Figyelj csak, cunci mókus, ha ennek vége, nem lenne kedved ezt
esetleg folytatni nálam? Úgy kinyalnálak!
– Mit akarsz te folytatni? Bunkó! – Vágott vissza lekezelően a szőke,
miközben próbált távolabb kerülni újdonsült udvarlójától.
– Jaj de fenn hordod az orrod kisanyám. – Szólt vissza amaz, de
aztán végül egy idősebb hölgy intette le a férfit:
– Viselkedjen már!
– Téged is megraklak mami, ha már a papikád ennyire leszokott
róla, de csak a cuncimókus után.
– Na, most már álljon le! – Szólalt meg a biztonsági őr, majd
folytatta: – Ha nem látná, kamera van a szobában, úgyhogy ha nem
akar maga is zaklatásért sittre kerülni a rablók mellé, akkor jobb, ha
leáll a nyomulással.
A tetovált nem szólt egy szót sem, csak morgott valamit még
magában, aztán hátrébb lépett. Újra csend lett az irodában, és ismét
mindenki az órát kezdte figyelni, melynek másodpercmutatója
komótosan járta útját a számlap körül.
Nem telt el öt perc sem, ismét zajok hallatszottak kívülről. Aztán
nyílt az ajtó és két egyenruhás állt meg a bejárat előtt, egy férfi és egy
nő. Mindkettőjük kezében ott volt a csőre töltött pisztoly, lövésre
készen, látszott, hogy akár egy fegyveres incidensre is felkészültek.
Ahogy meglátták a szobában lévő meztelen embereket, leengedték a
kezüket, és csak néztek. Erre nem számítottak, így hirtelen nem is
tudták, hogy mit tegyenek. Végül a férfi nagy nehezen megszólalt:
– Hát maguknak meg hova lettek a ruháik?
– Ott vannak kint egy dobozban. És most már nagyon jó lenne, ha
kimehetnénk innen és visszakaphatnánk őket.
– Persze, persze. – Hebegte a rendőr, ahogy félre állt az ajtóból,
hogy az irodába zárt ügyfelek és alkalmazottak végre
kiszabadulhassanak.
Az emberek szinte futva rohamozták meg a kartondobozt,
egyáltalán nem törődve egymással. Lökdösődve akarta mindenki
megszerezni saját ruháját, lehetőleg minél hamarabb, kidobálva a
többiekét, vadul túrva a dobozt, mint Black Friday idején a
szupermarketben. A rendőrök pedig csak fogták a fejüket és nem
tudták, hogy egyáltalán mit is tegyenek.
– Az az én nadrágom! – ordította magából kikelve az egyik pasas,
miközben nyúlt, hogy letépje egy másik férfiról azt a ruhadarabot,
amit az épp húzott volna felfelé.
– Jól van, na, de úgy hasonlított az enyémre. –Válaszolta amaz,
majd fordult is vissza a doboz felé, tovább kotorászva, keresve saját
nadrágját.
A fejetlenség mintegy öt-tíz percig tartott, mikorra a rendőröknek
sikerült úrrá lenni a káoszon. Aztán végül mindenki hozzájutott a
saját ruhájához, és most már ismét felöltözve várták a folytatást.
Néhányan azonban, amint magukra tudták kapkodni a cuccukat,
máris menekültek volna ki az épületből, de a rendőrök útjukat állták.
– Előbb mindenkinek rögzítjük az adatait, aztán akinek belefér az
idejébe, attól felvesszük most a tanúvallomást, akinek meg sürgős, azt
beidézzük a kapitányságra a jövő héten. – Szólt közbe a rendőr, mire
nagyjából mindenki lenyugodott.
– Elmehetek mellékhelyiségre? – Kérdezte egy középkorú nő
bátortalanul, szinte sóvárogva nézve a rendőrre.
– Persze. Menjen csak, de utána az ön adataira is szükség lesz.
– Akkor már én is elmennék. – Mondta az egyenruhás felé fordulva
Barbara is, mire az bólintott a fejével, ő pedig szélsebesen a
legközelebbi fülke felé vette az irányt, ahol aztán ismét letolta a
szoknyáját és a bugyiját.
De nem pisilni kellett, annál sokkal jobban fűtötte a vágy, hogy
végre úgy simogathassa magát, ahogy otthon is szokta, amikor
egyedül van. Miközben visszagondolt az előtérben imént történtekre,
szinte pillanatokon belül a csúcshoz ért, és akkorát élvezett, amilyenre
az utóbbi időben Bill mellett nem volt példa. Jó pár percig pihegett
még a toaletten, mire ismét össze tudta szedni magát, hogy
visszamenjen az előtérbe.
Útközben azonban még belenézett a táskájába is. Semmi sem
hiányzott belőle, sőt... Egy százdolláros volt belegyűrve az
oldalzsebbe. Ez volt a bankrablók ajándéka. – Ez duplán megérte.
Máskor is jövök, ha bankot rabolnak valahol. – Gondolta Barbara,
miközben igazított még egyet a blúzán kifelé menet.
Az ügyféltérben Justin már türelmetlenül várta.
– Intézzük el gyorsan a formaságokat, aztán menjünk be a Wolf
street-i bankba. Itt úgy vélem, ma már nem fogunk tudni ügyet
intézni.
Már elmúlt dél, mire sikerült mindent elintézni és visszaérni a
céghez. Barbara vegyes érzelmekkel, de mégis feszülten ült vissza
íróasztalához, hogy behozza a lemaradást.
 2.

– Mégis mit képzel maga? Holnap reggelre legyen a jelentés az

asztalomon. És nem érdekel, hogy ki viszi haza a gyerekét az
óvodából, vagy miért nem fér hozzá a szükséges adatokhoz. Most
pedig takarodjon ki az irodámból! – Ordította Barbara a szokásos
fölényes hangján.
Szerencsétlen George fülét-farkát behúzva, megsemmisülten nézett
főnökére, miközben azon morfondírozott magában, hogy meddig
képes még kibírni ezt a kiállhatatlan nőt. Nagyon elege volt már
mindebből, és úgy érezte kezd betelni a pohár. Most már itt lenne az
ideje, hogy valaki móresre tanítsa ezt a perszónát. Attól, hogy szőke és
csinos, még nem teheti meg ezt vele. És nem csak vele, másokkal sem.
Eldöntötte, hogy ez a nő nagyon meg fog fizetni mindazokért a
megaláztatásokért, amiket vele és a többi kollégájával tesz. A terv
pedig már kezdett is körvonalazódni a fejében.
De George most csak nézte az asztal túloldalán pöffeszkedő nőt,
mást nem tehetett. Tudta, ha a feje tetejére áll, Barbarának az sem lesz
elég jó. Igazság szerint a nőnek semmi és senki nem volt elég
megfelelő, és ez alól egyetlen beosztottja sem volt kivétel. Az Isten
mentsen meg bárkit egy ilyen felettestől.
Na, nem mintha maga Barbara nem dolgozott volna elég keményen,
ellenkezőleg: magától is mindig 120 százalékot kívánt meg,
egyszerűen maximalista volt, nem ismert lehetetlent. Olyan családi
körülmények közül származott, ahol tudta, hogy csak a saját
erőfeszítéseire és kitartására számíthat, ezért már kamaszkorában
arról álmodozott, hogy egyszer majd egy jó nevű cég, vagy
valamelyik nagy multi gazdasági vagy HR igazgatója lesz, ahol
alkalmazottak százai fogják lesni minden óhaját. Lelki szemei előtt ott
lebegett a letisztult, elegáns iroda álomképe, melynek földig érő
üvegablakain túl a City felhőkarcolói adták az exkluzív hátteret. Látta
magát elegáns kiskosztümben feszíteni a hatalmas mahagóni asztala
mögött. Mindez a vágyálom már majdnem teljesült is, igaz, a
toronyházas sziluett és a mahagóni asztal egyelőre Justint illette. Ő
kénytelen volt beérni egy szerényebb irodával. Persze tudta, ami
késik, nem múlik. S hogy mindezt valóban el is érje, megtett érte
mindent.
Barbara a legjobb iskolákat végezte, az Illinois Egyetem master-
képzését kitűnő minősítéssel fejezte be, így joggal volt büszke
kimagasló eredményeire, képesítésére, hiszen a magasan kvalifikált
munkaerő után két kézzel kapkodnak a világ bármely pontján. Ez a
tudatos, előretörő határozottság mindvégig jellemző volt rá, jóllehet
mindezt kíméletlenség, türelmetlenség, az empátia teljes hiánya
egészítette ki. Ahogy megtapasztalta a sikert, mindezek még jobban
felerősödtek benne, de nem bánta. Sőt, valamiféle perverz élvezetet
lelt abban, ahogy beosztottjaival bánt. Tudta, hogy a háta mögött
hatalommániásnak, önzőnek, kegyetlennek tartják, de igazság szerint
magasról tett rá. Neki csak saját előrejutása, érvényesülése, a siker és
elismerés további hajszolása számított, amihez elengedhetetlenül
szüksége volt alkalmazottaira, akikre legfeljebb tárgyként, vagy
valamiféle rabszolgaként tekintett.
Mégis, mindezt valami olyan ördögi ügyességgel kezelte, hogy
szemtől szembe senki nem vádolhatta meg azzal, hogy nem alkalmas
a feladatra, hiszen – mondhatta – csak a tökéletes munkát követeli
meg. A várt siker pedig jött is.
Most azonban, ahogy George némán, megsemmisülve kiiszkolt
irodájából, már az esti program járt az agyában. Egy barátnőjéhez volt
hivatalos, aki igencsak hasonlított rá. A lány sejtelmes utalásokat tett,
hogy egy kis meglepetése lesz számára, csak legyen nyitott és ne
lepődjön meg semmin. Ez a célzás pedig folyamatosan furdalta
Barbara oldalát, hiszen tudta, hogy Lisa bármilyen extrém hülyeségre
is képes, és egyáltalán nem gátlásos.
Lisa és Barbara éppen borozgatott és a bankrablás borzalmait
ecsetelték a tágas nappaliban, amikor csengettek. Lisa kiment ajtót
nyitni, majd üdvözölték egymást a vendéggel. A nő barátja, Walter
érkezett meg.
– Már nagyon hiányoztál, kicsim. Alig bírtam magammal. – súgta a
lány fülébe.
– Azt el is hiszem. – Válaszolt Lisa, majd folytatta. – De van egy kis
meglepetésem a számodra. Elhívtam a barátnőmet is ma estére, biztos
jól fogunk szórakozni.
– De hát… – Kezdte volta a fiú, de Lisa óvatosan rátette az ujját a
szájára és csendre intette. – Pszt… Tudod, úgy lesz minden, ahogy én
szeretném.
– Igen. De azt hittem, hogy ma végre kettesben leszünk. Tudod mit
szenvedtem a héten?
– Gondolom. Pont azért csináltuk, hogy hiányozzak, nem? De
nyugi, így is vannak terveim ma estére. Most pedig menj be szépen a
nappaliba, és üdvözöld illedelmesen a hölgyet.
Azzal Walter csüggedten a nappali felé vette az irányt, de
udvariasan köszönt Barbarának. Bár próbálta palástolni, a férfin
messziről látszott a csalódottság. Egyáltalán nem volt felkészülve
társaságra. Közben Lisa is visszatért és bemutatta őket egymásnak.
– Szóval ő itt Barbara barátnőm, ő pedig Walter. Walter mindent
megtesz nekem, amit mondok neki. Nagyon rendes fiú. Igaz, néha
előfordul, hogy szófogadatlan, de akkor megbüntetem érte. Ugye? –
Nézett Lisa kérdőn Walterre, aki egyáltalán nem értve a helyzetet,
megszeppenve bólogatott.
Barbara most találkozott először Lisa pasijával, és nem titkoltan
mérte végig. Walter középmagas, átlagos testalkatú, rövid barna hajú,
kissé világos bőrű fiú volt, inkább sármosnak mondható, mint jóképű.
Viszont az öltözködése jó ízlésre vallott. Elegáns fekete nadrág, ing és
egy szürke zakó volt rajta, de nyakkendőt nem viselt, így az összhatás
is lezseren megnyerő, nem pedig konzervatív volt.
– Tényleg? Mindent megtesz? – Kérdezett végre vissza Barbara.
Vannak ilyen rendes fiúk is?
– Persze. Minden csak nevelés kérdése. – Válaszolt nevetve Lisa,
miközben Walter egyre vörösebb lett.
– Bárcsak az én Billym is ilyen szófogadó volna. A minap is
színházba akartam menni, de nem lehetett rávenni. Hajthatatlan volt.
Azt mondta, vegyek jegyet későbbi előadásra, a hétórásira ő nem tud
eljönni. Neki minden nap öttől hatig a konditeremben kell edzenie,
ettől nem lehet eltérni.
– Pedig megfelelő módszerekkel mindent el lehet érni. – Válaszolt
nevetve Lisa.
– Nála nem. Annyira hiú a testére, hogy le nem mondana semmi
pénzért a kondiról. Kétségtelenül jól néznek ki az izmai, de sajnos
pont oda nem tud gyúrni, ahol szüksége lenne rá, sőt, mintha pont
attól lenne egyre kisebb neki. – Válaszolt nevetve Barbara.
– Pedig van rá módszer, hogy szófogadóvá neveld. Tudod, a
férfiaknak van egy gyenge pontjuk. – Szólt közbe Lisa, miközben
arcára ördögi mosoly ült ki, majd folytatta: – Kíváncsi vagy rá?
Szívesen beavatlak, hogy Walter is mitől lett ennyire kezes bárány.
– Lisa drágám – szólt közbe Walter megszeppenve – szerintem ez
csak kettőnkre tartozik, nem lenne jó ötlet belevonni másokat.
– Tényleg nem akarok belefolyni a magánéletetekbe. – Szabadkozott
Barbara – Sejtem miről van szó.
– Dehogy sejted! – Vágta rá Lisa. – Azzal, amire te gondolsz, semmit
sem érsz el, csak azt, hogy kiszeret belőled. – Majd erélyesen Walter
felé fordult:
– Vetkőzz le!
– Na de Lisa, itt van a barátnőd is, ezt nem szeretném! –
Húzódozott a férfi, mire Barbara is közbeszólt:
 – Tényleg nem kell! – De közben titokban bízott benne, hogy azért
mégis csak láthat valamit, és kiderülhet, mi az, ami miatt Walter is
annyira tiltakozik.
Lisa viszont nem hagyta annyiban a dolgot, nem az a fajta volt, aki,
ha a fejébe vett valamit, azt félbehagyja. Így aztán szúrós tekintettel,
kérdőn Walterre nézett és intett, hogy ideje elkezdeni.
Walter komótosan elkezdte kigombolni az ingét, levette, majd
szépen összehajtva a szék karfájára tette. Ott, húzva az időt, tovább
igazgatta, mire észrevette, hogy Lisa nem nézi jó szemmel a
lassúságát. Az ing után az atléta következett, majd a zoknikat vette le.
A nadrág előtt hezitált egy kicsit, de végül az is lekerült, és ott állt egy
szál alsónadrágban a két nő előtt. A férfi alsójának eleje rendesen
kidudorodott, mágnesként vonzva oda Barbara tekintetét. Itt azonban
Walter befejezettnek vélte a vetkőzést, és megállt. A szobában síri
csend lett, mindenki arra várt, hogy most mi fog történni.
– Most meg mire vársz? A gatyát is! – Förmedt rá Lisa a férfira.
– Ezt most nem szeretném. Nem akarok ilyet játszani. Kérlek,
hagyjuk ezt abba! – Szólt vissza Walter, férfi létére szinte sírva.
– Mégis mit? Ne mondd, hogy akkora gond levenni azt a nyavalyás
alsógatyát.
– Te is tudod, hogy nem erről van szó. De itt a barátnőd előtt… –
Szabadkozott Walter.
– Igen. Itt a barátnőm előtt. Pont ez volt a tervem. Ez a mai játék
lényege. De mivel nem engedelmeskedtél azonnal, úgy ahogy kell,
ezért büntetést is fogsz kapni. Az pedig, hogy milyen kemény lesz,
csak rajtad múlik. Szóval vagy folytatjuk, vagy pedig vállalod a még
szigorúbb büntetést és befejezzük kettesben? – Kérdezett vissza Lisa,
miközben Barbara csak nézett nagyokat, hogy miről is van itt szó.
Miféle játék, mi az, hogy engedelmeskedni kell, vagy büntetés? Mibe
csöppent bele? Nem tudta mire vélni a dolgot, de ettől függetlenül
izgatta a szituáció. Ő is főnök volt a munkahelyén, neki is
engedelmeskednek az alkalmazottak, de ő más kommunikációs
módszert használ.
 – Igenis úrnőm. Ha úgy szeretnéd, akkor természetesen folytatjuk. –
Válaszolt vissza Walter, teljesen meghunyászkodva.
Az úrnőm szóra azonban már Barbara is felkapta a fejét, és kérdőn
nézett Lisára, hogy ez most mi is akar lenni. Lisa meg sem szólalt, csak
biccentett egyet, jelezvén, hogy Barbara inkább Walterre figyeljen.
Walter vöröslő arccal kezdte lehúzni az alsónadrágját, majd levéve
azt, rátette a többi ruhája tetejére. Lehajtott fejjel, csendben állt a két
nő előtt anyaszült meztelenül, akik közül ugyan az egyik a barátnője
volt, aki előtt nem volt mit szégyellnie, de a másik nőt nem is ismerte,
tíz perccel korábban látta őt életében először.
A furcsa azonban nem is Walter meztelen teste volt, hanem az, amit
a péniszén viselt: egy rácsos fém ketrecszerűséget, rajta kis lakattal.
Igen, ez egy férfi erényöv volt. Barbara képeken, illetve a szexshopban
már látott ilyet, de élőben, használat közben még nem.
Nem bírta megállni, hogy ne nevesse el magát.
– Ez nagyon tetszik! – Ujjongott. – Hát ezek szerint ezért ment ilyen
nehezen a dolog és ezért vagy ilyen szófogadó. Most már mindent
értek! És milyen jól áll rajtad! – Viccelődött tovább, de Walter mindezt
egyáltalán nem értékelte, inkább iszonyatosan szégyellte magát.
– És mióta hordod ezt a kis szerkezetet?
–Egy hete van rajtam. – Válaszolt Walter szégyenlősen – A múlt
héten tette fel Lisa, bocsánat, Lisa úrnőm, hogy ne tudjak
rosszalkodni, amíg távol vagyok. Külföldre kellett utaznom a
munkám miatt öt napra, indulás előtt tette fel, és azóta rajtam van.
Előtte néhányszor, pár napig már kellett hordanom, de ez a hét
önmegtartóztatás most nagyon sok volt az előzőek után.
– Igen, sajnos muszáj volt. – Vágott közbe Lisa. – Sokat
rosszalkodott az én kis Walterem, és amikor nem volt velem, gyakran
magához nyúlt. Elfenekeltem, de az nem volt kellően motiváló, ezért
úgy döntöttem, hogy kézbe veszem a dolgok irányítását. Úgyhogy
most az én kényemtől-kedvemtől függ a fiúcska sorsa, és én döntöm
el, hogy mikor élvezhet. Ez pedig nagyon tetszik nekem.
– És csak úgy beletörődött? – Kérdezett vissza Barbara.
 – Eleinte nem akarta, de megbeszéltük, hogy mindkettőnknek így
lesz a legjobb. Ha rossz volt, pár napra felkerült az öv, és néhány nap
után már mindent megtett, hogy a kedvemben járjon, ha azt akarta,
hogy neki is jusson valami a jóból. – Ecsetelte a kezdeteket Lisa, amit
Barbara szinte tátott szájjal hallgatott.
– Szóval már nagyon kívánod, hogy levegyem rólad, ugye drágám?
– Fordult oda végül Lisa Walterhez, és kegyetlen módon, izgatóan
simította végig puha tenyerével a férfi mellkasát az ágyéka felé
haladva.
– Igen, nagyon szeretném. Nagyon sok volt ez a hét nap.
– Rendben leveszem, de úgy kell mindennek történnie, ahogy én
akarom, szót kell fogadnod, aztán majd meglátjuk.
– Igen úrnőm. Szófogadó leszek, és csak azt teszem, amit mond,
amit megenged.
– Ez az, ezt már szeretem hallani. Akkor menj be a szobába, tedd fel
magadra a nyakörvet és a bilincseket, majd gyere ide vissza! –
Utasította Lisa a barátját, mire az besomfordált a hálószobába. Pár
perc múlva jött is vissza, nyakában egy fekete bőr nyakörvvel, kezein
pedig bilincsekkel. A bilincseket és a nyakörvet lánc kötötte össze úgy,
hogy a két keze közti lánc mintegy harminc centi hosszú lehetett,
melyet középen egy újabb, 50-60 centiméter hosszú lánc kapcsolt a
nyakörvhöz, így a férfi épp hogy nem érte el az ágyékát.
Barbarának nagyon tetszett a látvány, pornófilmekben látott már
hasonlót, de élőben sokkal szórakoztatóbbnak tartotta. Imponált neki,
hogy egy férfi azt teszi, amit parancsolnak neki, és nincs lehetősége az
ellenkezésre. Bár ő most ugyan csak vendég volt, de úgy érezte,
részese lett a játéknak. Különösen azután, hogy Lisa levette a
nyakláncáról a kis kulcsocskát, s a kezébe nyomta:
– Szerintem vedd le róla te az övet, úgy érdekesebb lesz!
– Oké. – Barbarának nem kellett kétszer mondani, azonnal kapott az
alkalmon.
Walter megállt a nők előtt és várt. Barbara mosolyogva nézett rá.
Ritkán tett ilyet, ez is inkább gúnyos mosoly volt, szinte kinevetve a
férfit, hogy most az ő kezében van a sorsa. Élvezte ezt a helyzetet,
élvezte a férfi kiszolgáltatottságát. Ennek ellenére mégis zavarban volt
ő is. Walter még közelebb lépett, Barbara pedig bal kezének két ujjával
megfogta a lakatot, majd a másik kezével óvatosan becsúsztatta a
kulcsot, ügyelve arra, hogy csak a lakathoz érjen hozzá. A kis
szerkezet hamar kinyílt, ebben a pillanatban visszaadva a férfi
szabadságát. Walter hatalmasat sóhajtott. Ahogy lekerült róla a kis
rács, pénisze azonnal ágaskodni kezdett. A látványtól Barbara
önkéntelenül a szoknyája alá nyúlt, s azonnal érezte, hogy bizony az ő
bugyija is rendesen átnedvesedett.
– Látom, örülsz. Na, gyere csak ide. – Szakította meg a közjátékot
Lisa, szinte rákiabálva Walterre. – Megengedtem én neked, hogy
felállítsd a pöcsöd?
– De ezt nem tudom szabályozni! Egy hét bezárás után ez nehezen
megy. – Szabadkozott Walter, miközben kérdőn nézett a nőre.
– Na, majd elveszem én a kedved, hogy engedély nélkül ágaskodj. –
Azzal Lisa felkapta az asztalon lévő műanyag vonalzót, és hirtelen
rácsapott egyet Walter péniszére. Nem nagyot, de nem is kicsit. A férfi
feljajdult, de ez csak olaj volt a tűzre.
– Megengedtem, hogy jajgass? Majd akkor reklamálhatsz, ha
engedélyt kapsz rá. – Ezzel ismét lesújtott, majd rövid szünet után
még hármat ütött a vonalzóval, aminek meg is lett az eredménye,
Walter pénisze elkezdett lankadni. De ezzel Lisa még nem elégedett
meg.
– A szófogadatlanságodért húszat kapsz a fenekedre is. Viszont
lásd, milyen rendes vagyok, választhatsz, a vesszővel kéred, vagy az
ostorral?
– Inkább a vesszővel.
– Rendben. Akkor feküdj fel szépen ide a fotel karfájára, és számold.
És ne felejtsd el megköszönni sem, hogy foglalkozom veled. –
Utasította Lisa ellentmondást nem tűrő hangon Waltert, aki
engedelmes szolga módjára azon nyomban hasalt is fel a fotelra és
összeszorított fogakkal várta a sorsát.
 Lisa lecsapott; nem nagyot, csak amolyan bemelegítőt. Ahhoz
azonban elég volt, hogy a pálca helyén rögtön meg is jelenjen az első
piros csík Walter fenekén, aki természetesen az utasításnak
megfelelően elkezdett számolni és megköszönte az ütést.
– Egy. Köszönöm úrnőm. Kettő. Köszönöm úrnőm. Három… – És
ez így ment egy darabig, ám az ütések fokozatosan egyre erősebbekké
váltak és komolyabb nyomot hagytak. Ezek persze pár nap alatt
nyomtalanul elmúlnak, de a tízedik után Walter már fészkelődni
kezdett, pedig az elején a férfi talán valamelyest még élvezte is a
játékot.
Mindeközben Barbara tágra nyílt, elkerekedett szemekkel figyelte
az eseményeket. Jobb kezével szoknyája alá nyúlt és önkéntelenül is a
csiklóját kezdte simogatni. A bugyija már nedves volt, de most a
körülmények miatt nem tudott ellazulni, így egyszerre élvezte is a
helyzetet, de egyre frusztráltabbá is vált. Közben pedig Lisa folytatta
Walter feneklését, aki a tizenötödik ütés után már erősen feljajdult. A
nő egyre jobban belejött a dologba és egyre nagyobbakat csapott. Már
csak két ütés volt hátra, de Walter kezdte feladni:
– Könyörgöm úrnőm, hagyd abba, ez már nagyon erős nekem.
Nagyon fáj tőle a fenekem.
– Az a lényeg, hogy fájjon. Meg kell tanulnod, mi a helyes
viselkedés. Micsoda nyámnyila alak vagy te, hogy még ennyit sem
bírsz ki! Mi lett volna, ha ötvenet szabok ki rád?
– Azt biztos nem bírtam volna ki. Jaj!!! – Üvöltött fel ismét Walter,
mikor Lisa az utolsó előtti ütést is kiszabta. Majd rögtön utána szünet
nélkül az utolsót is.
Walter szipogott ugyan, de engedelmesen megköszönte a nevelést
és óvatosan felállt. Barbara pedig riadtan kapta ki kezét a szoknyája
alól, nehogy meglássák, hogy mit csinál. De már késő volt.
– Ne zavartasd magad – Nevetett fel Lisa. –Mondanám, hogy
Walter majd befejezi, de ne haragudj, őt nem adhatom oda, a sajátodat
neked kell kinevelni. De esetleg egy lábmasszázsra kölcsönadom,
amíg én megmelegítem a vacsit.
 – Az jól fog esni. – Válaszolt Barbara, és mintha ez lenne a világ
legtermészetesebb dolga, már tartotta is oda a lábát Walternek, aki szó
nélkül lekuporodott a nő elé és nekilátott a kényeztetésnek. Látszott,
hogy nem először csinál ilyet, mert óvatosan, szinte simogatva kezdte
a masszást, majd később egyre erősebben, a legoptimálisabb pontokat
megnyomkodva, alapos munkát végzett. Természetesen Barbara bal
lába sem maradt ki, majd amikor azzal is végzett, egy lábcsókkal
befejezettnek nyilvánította a tevékenységét.
– Hmm. Ez nagyon jól esett. Szívesen eljönnék máskor is, ha ilyen
fogadtatásban van részem. – Hálálkodott Walternek.
– Ha Lisa úrnőm megengedi, úgy készséggel szolgálom önt is. –
Válaszolt a férfi alázatosan.
Közben Lisa is elkészült, de az asztalhoz csak ketten ültek le. Lisa
Waltert maga mellé térdeltette, és étkezés közben úgy adott neki egy-
egy falatot, ahogy a kutyának szokták odavetni az ételt. Walter pedig
szó nélkül tűrte. Mihelyst végeztek, visszatértek a nappaliba, majd
Lisa vigyázzállásban a szoba közepére parancsolta Waltert.
– Nos, kedvesem, azt hiszem meg kell beszélnünk valamit.
Megegyeztünk, hogy bármit mondok, te azonnal és ellenvetés nélkül
teljesíted. Igaz?
– Igen úrnőm.
– És szerinted ennek ma teljes mértékben eleget tettél?
– Nem úrnőm. Az elején hezitáltam, mert zavarban voltam Barbara
miatt. Kérem, bocsásson meg nekem ezért a kis hibáért.
– Megbocsájtok, de ha csak úgy elmennék mellette szó nélkül, akkor
sosem tanulnád meg, hogy miként kell viselkedned. Ezért aztán úgy
döntöttem, hogy ma mégsem hagyom, hogy elélvezz. Visszakerül rád
az erényöv, és egy újabb hétig viselned kell azt. Jövő héten majd
visszatérünk a kérdésre.
– De ez nagyon komoly büntetés. Kérlek, ne büntess ilyen szigorúan
egy ilyen apróságért. Tudod mennyire vágytam már rá, hogy leteljen
ez a hét és ismét érezhessem kelyhed nedves melegét. – Szólt
könyörgőn Walter, miközben férfi létére majdnem elsírta magát.
 – Nincs de! Tudom, hogy ez nehéz lesz neked, de ez is része a
játéknak. Sőt, jövő héten még a klubba is elmegyünk így. – Válaszolt
gúnyos könyörtelenséggel Lisa.
– Egy hét is nagyon sok volt, kettőt már nem bírnék ki. Nagyon
kérlek, ne tedd ezt velem. Ez már nem jó játék. Könyörgöm… –
Siránkozott tovább a férfi, miközben kiskutya tekintetével próbálta
elérni, hogy megessen rajta a nő szíve.
De Lisa hajthatatlan volt. A fejébe vette, hogy teljes
engedelmességre neveli a férfit, aminek úgy tűnt, ez volt a
leghatékonyabb eszköze. Mindemellett persze élvezte is a férfi
kiszolgáltatottságát, akárhányszor csak arra gondolt az ágyban, hogy
párja az ő kis rabocskája, nedvesség öntötte el. Ilyenkor magához
parancsolta Waltert, aki engedelmesen, finom nyelvmozdulatokkal
nyalta ki a nő punciját, kényeztette csiklóját, amitől Lisa hatalmas
orgazmusokat élt át, miközben a férfinek csak a vágy jutott. Persze
bizonyos mértékig ő is élvezte ezt a játékot, hiszen imádta, amikor
párja általa jut el a csúcsra.
Most viszont Lisa maga elé parancsolta a férfit és szépen,
komótosan visszatette rá a ketrecet, átfűzte a karikát, majd a lakatot és
mélyen a férfi szemébe nézett. Hosszú hatásszünet következett, majd
csatt, zárult a lakat, Walter pedig ismét hosszú időre Lisa rabja lett.
A férfi számára ezzel az este szomorú véget ért, de Barbara is
elbúcsúzott tőlük, és fejébe vette, hogy ezt neki is ki kell próbálnia Bill
esetében. Bill azonban korántsem volt annyira nyitott, mint Lisa és
Walter. Még az edzés után is úgy öltözött, hogy magára csukta a
zuhanyzóajtót, sőt Barbara még az intim szőrzete leborotválására sem
tudta rávenni.
Ráadásul ez a bizonyos klub is felcsigázta Barbara érdeklődését,
mivel Lisa már korábban is utalt rá, de akkor sem tudta kihúzni
belőle, hogy miféle hely is ez, kik járnak oda, és főként mit
csinálhatnak ott. Azt sejtette, hogy valami pajzán dolog lehet, és hogy
Lisáékhoz hasonló érdeklődésű emberek látogatják, de Lisa mindig
elterelte a szót, amikor Barbara érdeklődött.
 Másnap Barbara elég frusztráltan ment be dolgozni, az előző esti
események után nagyon jól esett volna neki egy igazi férfi érintése,
akitől megkapta volna azt a kielégülést, amire vágyott. A látvány és a
történtek nagyon felizgatták, de hiányzott a testiség, a kielégülés. Billt
is csak másnap estére várta, de valahogy abban sem volt biztos, hogy
élvezetes és kielégítő lesz vele az együttlét, bármit csinálnak is az
ágyban. Amolyan sablonos, fantáziátlan szeretkezések voltak ezek,
melyek az ággyal szemben lévő tükörnek szóltak. Bill állandóan
magát nézte benne akció közben, ezzel is idegesítve barátnőjét, mégis,
összebújásaikból hiányzott a tűz, a vadság, de, a meghittség és a
harmónia is, és még valami, amit Barbara sem tudott igazán
megfogalmazni, hogy micsoda. Megjelenésében ugyan férfias volt Bill,
kigyúrt, tetovált teste sok nőnek imponált, de a viselkedéséből
valahogy mégiscsak hiányzott az érett férfiasság. A kirakatnak élt,
leginkább magával szeretett foglalkozni, felületes és sokszor önző is
volt, amiben ugyan jól kiegészítették egymást Barbarával, a nőt mégis
egyre jobban idegesítette mindez. Tulajdonképpen Barbara maga sem
tudta, hogy mit akar, egyik oldalon egy Walter-féle, minden
kívánságát leső pasira vágyott, a másik oldalon meg egy határozott,
erős jellemű férfira, aki megmondja, mit akar, és meg is teszi, amit
kell. Sőt, talán el is veszi, ha akarja.
Barbara a munkahelyén főnök volt, több száz alkalmazott felettese,
amit élvezett is, és szerette, ha mindenki úgy ugrál, ahogy ő parancsol.
A magánéletben viszont egyre gyakrabban vágyott arra is, hogy csak
átadja magát, használják a testét akár keményen, durván is, de ne
legyen felelőssége a dolgok miatt. Ne kelljen gondolkodnia, hogy mit
akarhat a másik, neki mondják meg, hogy mit tegyen, mint egy utolsó
kis szukának. Barbarában ez a kettősség kavargott, és talán ez is
közrejátszott a hangulatingadozásaiban, aminek a levét elsősorban a
közvetlen kollégái itták meg.
Az esti találkozás azonban egyáltalán nem úgy alakult Billel, ahogy
várta. A férfi is ideges volt, már az üdvözlő puszit is csak úgy ímmel-
ámmal nyomta Barbara szájára. Pár udvariassági kör után aztán
kibukott Billből, hogy mi nyomja a lelkét.
– Látom nagyon jól elvoltatok a főnököddel a minap.
– Mit értesz ez alatt? – Kérdezett vissza Barbara meglepődve.
– Szerdán vele vacsoráztál, nem?
– Justinnal? Igen. Bár nem tudom, hogy honnan tudod, de nem
tagadom. Valóban elhívott vacsorázni, hogy megbeszéljük azokat az
ügyeket, amire már nem volt idő odabent, de ennyi.
– És legalább jól érezted magad vele? – Folytatta Bill a
kérdezősködést, egyre ingerültebb hangon.
– Ez most mi? Valami számonkérés? Veled is lehettem volna, ha
ráértél volna.
– Attól hogy én nem érek rá, nem kell rögtön mindenkivel
elmenned.
– Mondtam már, hogy csak egy vacsora volt, nem több. Különben is
egyáltalán nem kedvelem a pasit. Az irodában játssza a mindenhatót,
de közben egy töketlen alak, aki még egy szöget sem képes beverni a
falba. Azt elvárja, hogy a cégnél lelkesen körbeugrálják, miközben
valójában egy zsarnok.
– És az ágyban is olyan nyámnyila, mint ahogy csivitelik a
madarak? Tényleg csak azt szereti, ha leszopják?
– Honnan tudjam én azt? Csak nem képzeled, hogy lefeküdtem
vele? Különben is, honnan veszed ezeket?
– Pénze van bőven, bármit megvehet magának. Gondolom neked is
megvenne mindent.
– Te nem vagy normális. Hagyd abba ezt a féltékenykedést! Nem az
esetem a pasi. Bepróbálkozott, de elhajtottam. Hiába él jómódban, de
mint pasas, nem jön be. Hagytam egy kört futni, hadd hívjon meg, ha
már ennyi pénze van, de sosem feküdnék le vele.
– És én ezt miért higgyem el?
– Na, ide figyelj, ha most rögtön nem hagyod abba ezt a
marhaságot, tényleg teszek róla, hogy legyen okod féltékenynek lenni.
– Miért? Tudom, hogy nem vagyok elég jó neked, kicsinyled a
farkam méretét.
 – Nem a farkad méretével van a gondom, te hülye, hanem… –
Válaszolt most már nagyon ingerülten Barbara is, de végül nem
fejezte be a mondatot, mert bármennyire is megharagudott Billre, nem
akarta kimondani azt, amit gondolt.
– Na, mondd csak ki, hogy mivel! Tudtam, hogy nem vagyok elég jó
neked. Nincs elég pénzem, hozzád képest műveletlen vagyok,
ráadásul alacsony is. Pedig minden nap kondizom, hogy megfeleljek a
magad fajtának, de neked az ilyen Justin félék kellenek.
– Kell a nyavalyának az az idióta Justin. Egy normális férfi kellene,
aki nem kizárólag a saját testével van elfoglalva, hanem rám is figyel.
Ha arra vágyom, akkor gyengéden kényeztet, reggelente mellettem
van, átölel, ha meg az kell, akkor jó keményen megdug, úgy, hogy a
fülemen jön ki.
– Jól van, baszd meg! Most legalább tudom. Akkor sok szerencsét a
keresgéléshez! – Válaszolt dühösen Bill, majd felpattant, bevágta
maga mögött az ajtót és elviharzott. Hát ennek a kapcsolatnak annyi.
Mindegy, annyira nem kár érte. Majd holnap a céges
partnerkapcsolati bulin begyűjtök valami menő pasit. – Gondolta
Barbara, miközben kiment a fürdőszobába, idegesen összepakolta a
férfi még ott lévő fogkeféjét, meg egyéb apróságait, bevágta egy
nejlonzacskóba, majd a hálószoba ablakon kihajította az utcára, Bill
után.
Maga is meglepődött azon, hogy milyen könnyen elengedte ezt az
egészet, semmi szívfájdalom, nosztalgia, kis sajnálkozás, hisz a
szerelem már rég elmúlt, ha egyáltalán valaha is volt ilyen. Megállt a
nappali közepén, körülnézett, de már semmi sem kötötte Billhez.
Kinyújtózott, behunyta a szemét, még talán el is mosolyodott, s arra
gondolt, hogy milyen jót fog most aludni. Kialussza az egész Bill
okozta feszültséget, frusztrációt, elégedetlenséget és hiábavaló
vágyakat. De csak nem jött álom a szemére, egész éjjel csak
forgolódott.
Arról álmodozott, hogy milyen férfit is szeretne. Lehetne oly kegyes
hozzá a sors, hogy végre összehozza egy tökös sráccal, de amiket
gondolatban megfogalmazott, azzal saját magának is ellentmondott.
Egyrészt egy Walterhez hasonló férfit kívánt, akit kedve szerint
ugráltathat, másrészt meg egy határozott pasit, akinek ő tudna
behódolni, és aki mellett otthon már nem neki kell döntéseket hozni.
De hát így vannak ezzel a férfiak is, ők is olyan házias, hűséges nőt
kívánnak, aki egyúttal kurva is. Legyen csinos, lehessen vele
büszkélkedni, de annyira azért mégse, hogy más is elcsábíthassa.
Ilyenek vagyunk, emberek, akik egyszerre akarunk fehéret és feketét
is.
A kialvatlan éjszakának karikás szemek lettek a következményei.
Sebaj, estig még hosszú a nap, s tudta, hogy munka után lesz még
ideje kicsit pihenni. A bulit nem messze, a cégtől alig egy sarokra lévő
szállodában tartották. Ahogy indulás előtt belepillantott a tükörbe,
magabiztosan nyugtázta, hogy az álmatlan éjszaka ellenére is igazán
jó formában van. Mondhatni ellenállhatatlanul vonzó volt. Haját laza
kontyba fogta, szabadon hagyva így finom ívű tarkóját, melyre
leheletnyi parfümöt fújt. Tudta, hogy ezért a testrészért megőrülnek a
férfiak. Fekete miniszoknyát öltött, hozzá fekete körömcipőt, s mielőtt
kilépett volna az ajtón, formás dekoltázsán még megigazította a laza
esésű blúzt. Élénkvörös rúzsa is félreérthetetlenül jelezte, hogy
részéről „szabad a tánc” azon az estén.
Barbara cége évente több alkalommal is tartott ilyen partit a legjobb
partnereknek, ezzel is szorosabbra fonva az üzleti kapcsolatokat,
illetve ösztönözve a cégtől való rendeléseket. Gyakran ilyen
rendezvényeken mutatták be az új termékeket is, illetve lehetőséget
biztosítottak olyan kötetlenebb megbeszélésekre, melyekre
munkaidőben nem igazán lenne mód. Ilyenkor a kisebb partnerek is
eljönnek, illetve a legjobban teljesítő kollégákat is meghívják a
vezetőség mellett. Barbara a HR-es feladatokat is ellátva róluk szinte
mindent tudott, viszont a nagyobb partnereket csak hallomásból
ismerte.
A parti – melyet a szálloda legfelső emeletén található exkluzív
klubban szerveztek – kötetlen hangulatban telt, a halk jazz zene
megadta az alaphangot. Mindenütt kellemesen cseverésző csoportok,
párok álldogáltak, a feltálalt hidegtálak pedig ízletesek voltak, és a
pezsgő is jól fogyott. Barbara jobbára csak a saját munkatársaival
beszélgetett, de jó munkaerőként azért igyekezett a partnerek
kedvében is járni, egy-két mondatot mindenkivel váltani. Magát
azonban mégsem tagadta meg; szeme sarkából folyamatosan a
férfiakat vizslatta. Már csaknem vége volt a rendezvénynek, mikor
egy sötétkék öltönyös, jó kiállású, magas férfin akadt meg a szeme. Az
illető Barbarának háttal, a bárpultnál állt, és egy másik férfivel
beszélgetett, akit Barbara bár látásból ismert, de csak annyit tudott
róla, hogy a termelési osztályon dolgozik. Eleinte csak figyelte őket,
majd azzal az ürüggyel, hogy szed még a tányérjára pár szendvicset,
otthagyta kolléganőjét. Az asztaloknál már jobban megnézte magának
a férfit, aki egyre jobban tetszett neki. Jóképű, sármos, de karakteres
arcú, szőke, kék szemű pasi volt, a beszélgetésből ítélve pedig valami
mérnök lehetett, hiszen elég jól értett a műszaki kérdésekhez.
Barbara egy jó darabig hezitált az asztalnál, miközben azon
gondolkodott, milyen ürüggyel e szólíthatná meg ő is a férfit. Végül
odalépett a kollégájához, és köszönt neki.
– Hello Joe! Nem akarom megzavarni a beszélgetéseteket, de
szerinted kaphatok itt még egy pohárral ebből a finom pezsgőből? Az
asztaloknál nem találtam egy pincért sem. – Kérdezte kollégáját,
miközben rámosolygott a mellette álló, valóban igazán sármos férfira.
– És addig is bemutatnád nekem az urat? Azt hiszem, mi még nem
találkoztunk korábban.
– Persze – Válaszolta Joe udvariasan. – Ő Alex Black, az ENGR
Technologies-tól.
– Üdvözlöm. Barbara Stone vagyok, a cég kapcsolati és HR vezetője.
És mi járatban itt? – Köszönt Barbara fülig érő mosollyal, majd nagyon
hamar rájött, hogy ez bizony buta kérdés volt. Mi járatban is lehet itt a
férfi, mikor a cége hívta meg. Érezte, hogy tőle szokatlan módon
elpirul; nem szokott ilyen amatőr hibákat véteni, nem is értette, most
hogy futhatott bele. Ennél talpraesettebb szokott lenni. De úgy tűnt, a
férfi nem akadt fenn a kérdésen. Udvariasan válaszolt:
– Köszönöm kérdését, a kollégájával éppen a legújabb extrúderek
gyártástechnológiájáról beszélgettünk, hogy miként lehetne
optimalizálni az inverziós folyamatot a hatékonyabb
anyagfelhasználás érdekében. – Aha. – Nyelt egy nagyot Barbara,
érezve, hogy ez nem lesz nyerő társalgási irány, így megpróbált
váltani, lehetőleg nem feltűnően. – Remélem, jól érzi magát itt nálunk
a céges partin. Amúgy mit csinál a magánéletben?
– Jó kérdés, többnyire azt, amit mindenki más is, kisebb
eltérésekkel. – Válaszolt Alex most már kimértebb hangon. Barbara
még próbált néhány kérdéssel közelebb kerülni a férfihez, de az
kelletlenül rövid válaszokkal zárta le a dolgot. Érezni lehetett, hogy
nem tetszik neki Barbara ilyen hirtelen közeledése. A mosolyt sem
viszonozta, leginkább úgy tűnt, hogy már szeretne tőle
megszabadulni. Pedig gyűrű nem volt a kezén, mert azt azonnal
megnézte Barbara. És hát ez mégiscsak egy céges rendezvény, ahova
ráadásul üzleti célból mennek el az emberek.
Barbara szomorúan konstatálta, hogy ez most nem jött össze.
Frusztrált és csalódott volt, mert nem szokott hozzá, hogy elutasítsák
a férfiak. Mindig körülugrálták, csapták a szelet, neki kellett elhajtani
a már fárasztóvá váló udvarlókat. Csinos volt, és ezzel vissza is élt
rendesen. Most pedig, hiába is tetszett neki nagyon Alex, de úgy
látszik, a férfinek más a zsánere. Márpedig egy kapcsolathoz
kölcsönös szimpátia kell. Ő mindent megtett, hogy
visszautasíthatatlan legyen, de úgy tűnik, ez most kevés volt. Ez már
nem rajta múlt.
Ha akarta volna, most is felcsíphetett volna öt-hat másik pasit,
hiszen az ilyen partikon is mindig körbeudvarolták, de a pocakos
ötvenesek nem voltak az esetei. Sosem tagadta, hogy fontos számára a
pénz, de nem minden áron: ha egy vonzó test is párosul hozzá, máris
jobbak az illető esélyei. De úgy tűnt, hogy ezen az estén ez most nem
jön össze.
Ahogy egyre többen léptek le a partiról és az kezdett valóban a
végéhez közeledni, Barbara is úgy döntött, ideje lassan neki is
elindulni hazafelé. Előbb azonban még rövid látogatást tett a
mosdóba, ahol letörölte magáról a rúzst. Késő is volt, fáradtnak is
érezte magát, de ahogy belepillantott a tükörbe – immár smink nélkül
– meg kellett állapítania magában, hogy arca a maga
természetességében is igazán vonzó. A liftnél aztán hogy-hogy nem,
éppen Alex mögé került.
–Stone kisasszony, ismét összefutottunk? Parancsoljon, fáradjon
előre! – Udvariaskodott Alex, most már sokkal kedvesebb stílusban,
majd folytatta: – Elnézést, odabent a félhomályban fel sem tűnt, hogy
ön milyen csinos!
– Köszönöm szépen, biztos a fényviszonyok teszik. – Válaszolt
Barbara, miközben pontosan tudta, hogy odabent alig valamivel volt
sötétebb, mint a lift előtti folyosón . – Talán túl sok sminket tettem
volna? Vagy erős volt a rúzs? Esetleg mégis csak mások a lámpák
idekint? – Morfondírozott magában, miközben az ajtó becsukódott a
háta mögött és a lift elindult vele lefelé, Alex pedig ott maradt
megvárni a következőt.
Hétfőn Barbara első dolga volt, hogy behívatta magához Joe-t, akit a
szokásos lekezelő hangnemében fogadott. Sem hellyel nem kínálta,
sem köszönni nem köszönt. Sehol sem volt már az a mézesmázos
stílus, ami a partin jellemezte.
– Ide figyeljen Joe! A partin beszélgetett egy Alex nevű férfivel.
Mennyire közeli partnerünk, mit lehet róla tudni?
– Sok mindenkivel beszélgettem. Nem is tudom, kire gondol
pontosan. – Válaszolt a férfi hűvösen.
– Ne játssza itt a szerencsétlent. Nagyon is jól tudja, hogy kiről van
szó. Alex Black-ről.
– Ja, Mr. Black. Ő az ENGR Technologies fejlesztési igazgatója. De
hogy tulajdonos is-e, vagy csak alkalmazott, azt nem tudom. Nem
olyan komoly partner, csak kisebb tételben rendelnek tőlünk. Azt
hiszem tavaly olyan nyolcvanezer dollár körüli volt a forgalmuk
nálunk, de korrektül, határidőre kifizetik mindig a rendeléseket.
 – Ne a számokat mondja, Joe! Tudja, hogy mire vagyok kíváncsi.
– Ha mint szakember érdekli, szerintem abban kimagasló, sok
érdekes ötlete van, kreatív fazon. Szoktunk néha eszmét cserélni
néhány fejlesztésről, de ennyi. Viszont ha a magánéletére kíváncsi,
abban nem hinném, hogy tudok segíteni. Én csak munkakapcsolatban
vagyok vele. Annyit tudok csak, hogy nagyon zárkózott ember. Egy
magas kerítéssel körbevett házban él valamelyik külvárosi kerületben.
De tényleg ezért hivatott be?
– Miért, mit gondolt?
– Hát… Én azt hittem, hogy a prémiumokról akar velem egyeztetni.
– Rendben. Ha használható információt kapok arra vonatkozólag,
hogy ki is ez az ember, hol lehet vele összefutni, hová szokott járni,
meg ilyesmi, úgy rendben lesz a prémium is. – Válaszolt Barbara
sejtelmesen.
– Köszönöm. Igyekszem mindent elkövetni Stone kisasszony. –
Mosolygott Joe, majd kiment az irodából.
Harmadnapra meg is jött Joe-tól a várva várt e-mail: „Június 23-án
lesz egy jótékonysági rendezvény. Alex Black cége az egyik fővédnök,
és nagy valószínűséggel ő is ott lesz. Elintéztem, hogy ön is kapjon
meghívót. Figyelje a postaládáját.”
Barbara alig bírt magával az izgatottságtól. Még ugyan másfél hét
volt hátra addig, de tudta, azt már fél lábon is kibírja. Ráadásul a
rendezvényt pont a szabadsága előtti hétvégén tartják, így a
programját sem kell átszerveznie. Bár, ha úgy alakul, még azt sem
bánná. Viszont Alexen – aki azóta rendesen befészkelte magát a
gondolataiba – nem tudott kiigazodni. Az elején úgy tűnt, egyáltalán
nem jön be a pasinak, mintha nem is tetszene neki, a végén viszont
mégiscsak kapott tőle egy bókot. Hátha van azért esély és felfigyel rá.
De ha nem, az sem akkora gond. Az ilyen eseményeken mindig van
egy csomó gazdag pasi, valaki csak horogra akad. Billnél nem lesz
nehéz jobbat találni. – Morfondírozott magában, aztán eszébe jutott
még valami. – A fene egye meg, le kell adni a céges autót. Micsoda
idióta szabály ez, hogy a szabadság alatt nem lehet nála a szolgálati
autó. Most hogy jut el a rendezvényre? Kénytelen lesz taxival menni,
amit olyan snassznak tartott.
 3.

Kora nyári péntek délután volt, s ahogy Barbara az utolsó

munkanapja végén kilépett az irodaház ajtaján, – autója nem lévén –
úgy döntött, hogy hazasétál. Az idő gyönyörű volt, a verőfényes
napsütést nem törte meg egy árva bárányfelhő sem, így kimondottan
jól esett neki a séta. Útközben azon gondolkodott, hogy milyen ruhát
vegyen majd fel a jótékonysági rendezvényre. Valami olyasmit, ami
felhívja a figyelmet, de mégsem túl kihívó. Remélte, hogy ott lesz Alex
is. Sokat gondolkodott rajta az elmúlt napokban, latolgatta, hogy
viselkedjen vele, de nehezen jutott döntésre. A férfi egyre jobban
tetszett neki, de érezte, hogy nem lesz egyszerű megfogni. Alex – úgy
tűnik – rá sem hederít. Éppen csak annyi pozitív gesztust küldött felé,
ami okot adott a reményre. Érdekes módon azonban ez a látszólagos
visszautasítás megkettőzte az elszántságát. Kellett neki ez a férfi! De
most úgy döntött, hogy taktikát változtat, s ő fog átnézni Alexen.
Lehet, hogy nehéz lesz, de megcsinálja, ha belepusztul is! A
büszkesége mindennél fontosabb. Nem tudja miért, de gyakran bejött
ez a taktika, például Bill esetében is. Az elején csak húzta, játszott vele,
mint macska az egérrel, kíváncsi volt rá, meddig megy el a
szerelméért, miközben nagyon is vágyott arra, hogy a férfi karjaiban
érezhesse magát.
Gyorsan telt az idő, ahogy ezen jártak a gondolatai, amikor egy
elhagyatott, erdő széli részhez ért. Bár egyáltalán nem sietett, most
mégis megszaporázta lépteit.
Egyszer csak megzörrent mellette egy bokor. Először ügyet sem
vetett rá, de amikor két termetes férfi állta el az útját, már igencsak
megrémült. Nem sok ideje maradt gondolkodni, mert az egyikük igen
erélyes hangon közölte:
– Nos, kislány, most velünk jössz. Döntsd el, hogy önként vagy
erőszakkal!
Barbara az ijedtségtől meg sem tudott nyikkanni. Egy szó sem
hagyta el az ajkait. Csak állt ott sóbálvánnyá dermedve. Menekülésre
gondolni sem tudott, biztos volt benne, hogy másodperceken belül
utolérik, s akkor csak rosszabbul járhat. Összeszedte minden erejét,
majd halkan és rémülten próbálta kinyögni:
– Nem tudnánk másként elintézni? Nincs sok pénz most nálam, de
azt odaadom, tessék. – kaparta elő remegő kézzel táskájából a tárcáját.
– Látom, nem érted, – mondta a másik ridegen – nekünk nem a
pénzed kell, hanem te.
– De nekem nincs senkim, aki ki tudna fizetni egy komolyabb
váltságdíjat. Mit akarnak egyáltalán tőlem? – Kérdezte Barbara most
már igazán rémülten.
– Az meglepetés. – Mondta kajánul nevetve a két nagydarab férfi.
De időt már nem hagytak Barbarának a válaszra, megragadták a
karját és az erdő felé húzták. Barbara próbált ellenállni, sikoltozni, de
hiába. Erősebbek voltak nála, a környék pedig teljesen kihalt volt, nem
járt arra senki. Nem véletlenül történt mindez ott és akkor, a férfiak
bizonyára kifigyelhették, hogy mikor üres az út ezen szakasza. A
kapálózásnak és sikoltozásnak persze meg lett a következménye. Az
egyik férfi egyszerűen a vállára kapta és határozottan elindult vele az
erdő felé. Ő persze csípett, rúgott, harapott, de mindhiába. Csak
rosszabb lett a helyzet:
– Ha sokat tiltakozol, rosszabbul is járhatsz, úgyhogy maradj
nyugton! – Közölte a férfi.
– Miért, minél járhatok rosszabbul? – De a válasz csak nagy röhögés
volt.
 Pár méter után egy fekete terepjáróhoz értek. A másik férfi
kinyitotta a kocsi ajtaját, Barbarát betuszkolták a csomagtartóba, majd
azzal a mozdulattal rá is csukták az ajtót.
Barbara rettenetesen megrémült. Rugdosott, kereste, hol tudná
kinyitni a csomagtér ajtaját, de nem talált semmit. Az autó közben
elindult, és valószínűleg valami rögös mellékúton haladhatott, mert a
hatalmas kátyúk miatt Barbara hol a fejét, hol pedig a vállát verte be.
Nagyjából öt percig mehettek, amikor végül megálltak. Kívülről
férfiak beszélgetése hallatszott, de hogy pontosan miről volt szó, azt
nem lehetett érteni. A beszélgetés aztán abbamaradt és végre kinyílt
az ajtó. Barbarának azonban esélye sem volt menekülni, mert abban a
pillanatban az őt elrabló férfi már be is nyúlt a csomagtérbe és erős
szorítással kijjebb húzta, majd ismét felkapta a vállára. Barbara a
nyakatekert pozíció ellenére igyekezett körülnézni, de csak annyit
látott, hogy egy tisztáson voltak, ahol egy nagyobb és két kisebb
faház, valamint néhány sátor állt. Középen egy tűzrakóhely, ahol még
parázslott a tűz. Nem melegítésre szolgált, hiszen jó idő volt, inkább
főzhettek rajta valamit korábban. A ház előtt egy 30 év körüli, erős
testalkatú férfi állt, s láthatóan számított az érkezésükre.
– Na, meghoztam az új rabszolgát. – Közölte szinte nevetve a
Barbarát cipelő férfi, majd letette a másik elé, de a karját továbbra is
szorította.
Barbara a kijelentéstől teljesen megrémült. Vajon mi lehet a
szándékuk vele? Gondolatai száguldottak az agyában, de egyre
jobban bepánikolt. Tudta, hogy a hidegvérét valahogy mégis meg
kellene őriznie, máskülönben nem szabadulhat szorult helyzetéből.
Jobb híján fenyegetőzött, kiabált, majd próbált a józan eszükre hatni.
– Tudják, ki vagyok én? Ha kiderül, hogy mit tettek, maguk nem
ússzák meg egy börtönnel, azt most garantálom. – Ordította
torkaszakadtából, de azok csak nevetve válaszoltak:
– És te tudod, hogy mi kik vagyunk? Mert szerintem nem, úgyhogy
nincs semmi probléma. Különben is, hiába sipákolsz kicsikém,
úgysem hallja itt senki. Az út már bőven hallótávolságon kívül van. –
Mondta a férfi, miközben valahonnan egy bilincset húzott elő, ami
pillanatokon belül Barbara kezein kattant. Aztán az ismeretlen férfi
megragadta a vékony karokat összekapcsoló fémet és elindult, szinte
maga után vonszolva a nőt, akinek táskáját menet közben ledobta a
ház tornácára. Útközben még hátraszólt a másik kettőnek:
– Készítsétek elő a vásárteret, hatkor megtartjuk a szertartást.
Barbara alig bírt lépést tartani a férfivel, de mivel nem akart elesni,
kénytelen volt vele menni a faház mögé. A férfi egy ósdi, de jó erős
vasalattal rendelkező faajtót nyitott ki, ami egy pincébe vezetett. Ide
kellett lemennie Barbarának egy rozoga falépcsőn. A férfi persze
nyomatékosította, hogy jobban jár, ha önként megy, mintha véletlenül
esne le. A nő megfordult, és bátortalanul megtette az első lépéseket.
Félúton dohos szag csapta meg kényes orrát, ráadásul a lépcső is
csúszott egy kicsit. Megállt, de a férfi a pinceajtóban rosszallóan nézve
rá biccentett, hogy menjen tovább. Még le sem ért az utolsó lépcsőn,
az ajtó máris bezárult mögötte. Hirtelen sötét lett. Csak a réseken
beszűrődő vékony fénysugarak adták jelét annak, hogy nappal van.
Barbara így az utolsó lépéseket már a félhomályban tapogatózva tette
meg.
Hosszú percek kellettek, amíg szeme hozzászokott a sötétséghez és
legalább néhány tárgy körvonalát ki tudta venni. Tapogatózni sem
nagyon mert, mivel már a nyálkás korlát megérintése is undorral
töltötte el. A túlsó sarokban mintha látott volna valami priccsfélét, de
nemhogy lefeküdni, még leülni sem akart rá. Egy darabig csak
álldogált, majd összekuporodva leguggolt a lépcső előtt és elkezdett
sírni. Sminkje elkenődött, de ez most legkevésbé sem érdekelte.
Kimerült és rémült volt, s egyre inkább úgy érezte magát, mint egy
sarokba szorított állat. A pincében a nyári meleg ellenére is hűvös
volt, s Barbara egyre jobban didergett. Teljesen elvesztette az
időérzékét, csak arra tudott gondolni, hogy mi lesz este hatkor, amiről
a férfi beszélt. Mi lehet az a szertartás, vajon róla van-e szó, és
egyáltalán itt kell-e töltenie az éjszakát is? Bármennyire is figyelt, de a
hangok elhalkultak és az embereket már csak távolról hallotta,
beszédükből pedig semmit sem tudott kivenni.
Pár perc rémülettel teli gondolkodás után Barbara végül úgy
döntött, a tettek mezejére lép. Bármi áron is, de kimászik innen és
megszökik. Mindez persze összebilincselt kézzel nem lesz könnyű, de
naiv módon azt gondolta, hogy ha valahogy kikaparja, vagy legalább
elmozdítja az ajtó melletti köveket, talán meggyengül a zsanér és
akkor már csak egy lépés van hátra. Azonban bármennyire is
erőlködött, a tervéről egy idő után le kellett tennie, a köves fal
egyáltalán nem adta meg magát. Visszamászott a lépcsőn és ismét
lekuporodott. Rájött, hogy most nincs kiút, nincs kinek utasítást adni,
hogy nyissa ki neki az ajtót, vagy csinálja meg helyette a feladatot.
Barbara már jó pár órája lehetett ebben a reménytelen helyzetben,
amikor hangokat hallott az ajtón túlról. Csörgés, majd fémes csikorgás
hallatszott, végül pedig feltűnt a pince padlóján egy fénycsík, amely
lassan hízni kezdett. Az ajtó nyikorogva kinyílt, majd a fényben
megjelent egy erős testalkatú, de mégis, ennek ellenére egészen
csinosnak mondható nő. – Na, most figyelj rám kisanyám, de nagyon,
mert csak egyszer mondom el. – Szólalt meg erélyes hangon, majd
folytatta: – Ha bármiben is ellenkezni fogsz, vagy ami még rosszabb,
megpróbálnál megszökni, biztos lehetsz benne, hogy megtalálunk és
nagyon meg fogunk büntetni. Ha hallottál már arról, hogy mit
csinálnak az afrikaiak, meg az arabok a kislányokkal, hogy jó feleség
váljon belőlük, akkor valami hasonlót képzelj el. Hidd el, elég
kíméletlen, úgyhogy ne akard. Viszont ha megteszed, amit kell, úgy
pár nap múlva szabad leszel. Persze, hogy ez csak néhány nap lesz-e,
vagy egy hét, az rajtad is múlik. Nem mondom, hogy nem lesz részed
bántódásban, de hamar ki fogod heverni. Tudunk rólad mindent, nem
véletlenül történt veled mindez. Érthető voltam?
– Mit akarnak tőlem? – Kérdezett vissza Barbara szipogva, félénken
felnézve a pince mélyéről.
– Itt most nem vagy abban a helyzetben, hogy kérdezgess! –
Ripakodott rá a nő Barbarára. – Kérdeztem valamit, arra válaszolj! De
ha úgy gondolod, akkor ott maradhatsz, amíg csak akarsz. Nekünk
van időnk, nem nekem lesz kényelmetlen az éjszakám. Arra válaszolj,
hogy érthető voltam-e, vagy sem?
– Igen. – Hebegte teljesen megtörve Barbara, aki egyáltalán nem így
képzelte el az elkövetkező napokat.
– Na jó, akkor gyere! – Ezzel a nő kitárta az eddig csak résnyire
nyitva lévő pinceajtót.
Barbara kimászott. Ahogy felért, a nő levette a kezéről a bilincseket,
majd nevetve megkérdezte:
– Na, el akarsz szökni?
– Nem. – Suttogta lehajtott fejjel Barbara, miközben a
megfélemlítéstől keze-lába remegett. A nő pedig érdes kezével
megemelte az állát és a szemébe nézett. Tekintetében volt valami
nagyon furcsa, egyszerre volt rideg és meleg, kegyetlen és sajnálkozó.
Pár másodpercig szúrós tekintettel bámulta, majd ismét megszólalt:
– Szóval, ha jót akarsz magadnak, akkor nem kérdezősködsz, nem
gondolkodsz, csak megteszed, amit mondanak. Tudom, most
bűnözőnek tartasz minket és azon gondolkodsz, miként juttathatsz
börtönbe, ha elszabadulsz, de ne engedj az első indulatoknak. Az
indulat mindig rossz tanácsadó. Fogadd el a sorsod, és próbáld
elfelejteni az eddigi életed. A látszatvilágban, ami eddig körülvett,
nem az a jó, aki annak tűnt, és nem az a gonosz, akit az ismerőseid
annak állítottak be. Dirigálhattál a beosztottjaidnak, akik, ha nem
akartak megaláztatást és fizetésmegvonást, akkor vakon teljesítették
az értelmetlen parancsaidat.
– Ők nem éltek át sosem megaláztatást, önként vállalták a munkát,
örülnek, hogy a cégnél dolgozhatnak, és különben sem szoktam
értelmetlen utasításokat kiadni! – vágott közbe szinte a semmiből erőt
gyűjtve Barbara, mint akit önérzetében sértettek meg.
– Persze. – Mondta halkan a nő. – Tudom, ti mindig betartjátok a
törvényeket, csakhogy a törvényeket a ti fajtátok hozza, nem azok,
akik a társadalomban a munkát végzik. Nem kötelező kiadni a
szabadságot még akkor sem, ha haldoklik az illető felesége, ha
korábban a dolgozó már rendelkezett saját maga által meghatározható
negyedéről. Ha meg is hal az illető párja, mert nem tud ott lenni férj, ti
akkor is legálisan jártok el, hiszen semmi sem kötelez titeket, hogy
hazaengedjétek. És a rendszeres túlóra, a napi 14 órás munkaidő is
legális. Tudom, a cégnek gazdaságosabb állandóan túlóráztatni, mint
több embert alkalmazni. Ráadásul a dolgozó is önként marad bent,
hiszen a céges busz úgyis csak éjfélkor indul, mással meg úgysem
tudna hazamenni szerencsétlen a hivatalos munkaidő lejártával. És azt
is tudom, hogy a hűtőházban sem kellett védőital, mert 12 fok volt a
teremben, és azt csak 10 fok alatt kell adni. A menstruáló nők
karszalagjai is az ő érdekükben volt, és a pelenka felajánlása is azon
munkásoknak, akiknek nem volt elég a kétóránkénti öt perces
szünet… az is csupa jó szándékot tükrözött.
– Na, ebből elég! Honnan tudsz te mindezekről? Ha akartok, öljetek
meg, kínozzatok meg, de ellentétben veletek, én sosem vétettem a
törvény ellen. Mi mindig betartottunk minden paragrafust és ahol
csak lehetett, a dolgozóink érdekeit védtük. – Kiáltott fel ismét
Barbara.
– Nyugi kisanyám! – Intette le a nő felemelt hanggal a foglyot. –
Most már állj le, mert nem vagy abban a helyzetben, hogy ugrálj.
Fordult a kocka, úgyhogy most befogod a pofád! Persze tudom. Ti
mindig mindenben makulátlanok voltatok. Sosem sértettetek
törvényt, csak azt használtátok ki, amit az megengedett. Emberként is
úgy jártatok el, ahogyan illik, ugye?
– De tényleg! Ez mind szabályos, és ha nem teljesítjük az
elvárásokat, akkor nem csak engem rúgnak ki, hanem ezeknek a
szerencsétlen embereknek sem lenne munkájuk. A cég
munkalehetőséget biztosít, ezért inkább hálásnak kellene lenniük az
embereknek.
–Nyugi. – Csitította ismét a nő, a cégét teljes beleéléssel védő
Barbarát, majd egy kis ravasz gúnnyal folytatta: – Tudom, te csak a
főnökeid utasításai szerint jártál el, nem lehetsz hibás.
– Pontosan. – Kapott a mentő alkalmon Barbara. – Én csak azt
csináltam, amit a főnökeim mondtak. Én nem vagyok hibás semmiért.
 – Miért, ha magadtól csináltad volna, hibás lennél?
– Nem! – Vágott vissza egyre zavartabban Barbara. – De higgye el
nekem, tényleg jobb, mintha nem lenne munkájuk.
– Persze. És hogy miért nincs munkájuk, hogy miért mentek tönkre
a kisvállalkozások a környéken, arról sem a céged tehet. De hagyjuk
ezt most, nem az én dolgom, hogy ezeket megvitassam veled.
Különben sem vagyok kíváncsi a véleményedre. Mint ahogy te sem
voltál soha kíváncsi másokéra.
– Akkor miért akarnak engem büntetni? Miért rajtam akarnak
bosszút állni?
– Miből gondolod, hogy bosszút állni és büntetni akarunk?
– Hát akkor mit akarnak velem?
– Majd meglátod. Most nem a törvény előtt kell felelned, úgyhogy
jobb is, ha megfeledkezel arról, hogy léteznek a paragrafusok.
Legalábbis a politikus barátaid által hozott törvényekről. És felejtsd
most el a céges pozíciód is. – Mondta a nő gúnyos hangon, majd pár
pillanat csend után erélyesen folytatta. – De nem mondtam az előbb,
hogy fogd be a szád, ne beszélj, és ne gondolkodj? Legalábbis, ha jót
akarsz magadnak. Vagy vissza akarsz menni a pincébe?
– Nem. – Válaszolt Barbara beletörődően, de közben forrt benne a
düh és az indulat. Egy bűnöző ne mondja már meg neki, hogy mi a
helyes. Tudja is egy ilyen jöttment parasztasszony, hogy miként
működnek a dolgok egy ekkora vállalatnál, össze-vissza hablatyol
mindenféle hülyeséget… de vajon ő hogyan felelne meg a főnökei
elvárásának? Most meg ez akarja őt ugráltatni? És honnan tudnak róla
ennyi mindent? Mi az, hogy úgyis megtalálják, ha elszökne? Na, ezt
még nagyon megbánja. – Morfondírozott magában dühösen, pedig jól
tudta, hogy jelen pillanatban nincs abban a helyzetben, hogy
megmutassa ezeknek az ő hatalmát.
– Na, lódulj már! – Zökkentette ki a nő Barbarát a gondolataiból,
miközben karját erősen megragadva a tisztás felé kísérte. A magas
sarkú cipő persze nem a legpraktikusabb viselet volt itt az erdőben,
meg is bicsaklott benne néha-néha a lába. Szerencsére nem kellett
messzire menni, az évszázados fákkal körbevett tisztáson, az immár
újra ropogva égő tábortűz mellett, egy kb. tíz méteres körben úgy
húsz-huszonöt ember ült, vegyesen nők és férfiak. Láthatóan a
lumpenebb fajtából, akik nem a városi elithez tartoztak. Pár arc
mintha ismerős lett volna, de Barbara sosem jegyezte meg a neveket, a
munkásokat a cégnél maguk közt csak rabszolgának hívták. Bevett
szokás volt ez a multicégeknél, ezért ő sem tartotta sértőnek.
Alaposabban körbenézni azonban nem volt ideje, mert kisvártatva
megjelent egy magas, izmos testalkatú fickó, aki bár borostás volt, de
már ránézésre is intelligensebbnek tűnt a többieknél. Láthatóan nagy
tiszteletnek örvendett, akivel úgy viselkedtek, mintha a vezetőjük
lenne, bár nem volt mögötte semmi hatalmi státuszra utaló jel, csak
egyszerű tekintély. Közvetlen hangon beszéltek vele, a keresztnevén
szólították, de mégis feltétel nélkül elfogadták, amit mondott. A
beszélgetésekből mintha a Gabriel név hallatszott volna ki, de Barbara
nem volt biztos benne, hogy jól hallotta, és hogy valóban ez lehetett-e
a férfi valódi neve?
– Nos, kedves barátaim – szólalt meg immáron középre kiállva,
hangosan és szinte gúnyosan a valószínűleg Gabriel nevű férfi – akkor
megkezdjük e heti árverésünket. A jelenlétünket megtisztelő hölgy –
mutatott Barbara felé – akit néhányan már valószínűleg ismertek,
biztosan évezni fogja a dolgot. – Nevetett, mire a többiek is röhögni
kezdtek. Kivéve Barbarát, akinek persze egyáltalán nem volt kedve
kacarászni a saját helyzetén.
Gabriel most kivett egy vékony lemezt a zsebéből és magasra
emelve folytatta:– Van nálam egy másolat Barbara laptopjának
merevlemezéről, amin igen érdekes képek vannak. Úgy gondoltam,
meginvitálom közénk, és megkérdezem tőle, szeretné-e, hogy az
interneten közkinccsé váljanak-e ezek a fotók és dokumentumok, vagy
esetleg önként úgy dönt, hogy jóvátéve bűneit megbocsátást nyer,
aminek eredményeképp ez a másolat is megsemmisül. – Vezette fel
Gabriel a mondandóját szinte színészi módon, majd egy rövidebb
hatásszünet után a nő felé fordult: - Nos, kedves Barbara, mi legyen?
 – Te szemét disznó, hogy jutottál hozzá? – Ordított fel Barbara, s ha
nem tartották volna a karját erős kezek, bizonyára Gabriel torkának
ugrott volna.
– Ne aggódj kicsim! – Csitította a férfi lekezelő stílusban. – Tudom,
hogy nagyon kellemetlenek lehetnének neked azok a képek, azért is
gondoltam, hogy esetleg találhatnánk egy megoldást, amivel
mindenki jól jár. A képek is megsemmisülhetnének, és a nevelésed
által a te személyiséged is fejlődhetne egy kicsit.
– Micsoda? Mi az, hogy mindenki jól jár? Mi az, hogy a nevelésem
által? – Csattant fel ismét Barbara, jóllehet tudatában volt annak, hogy
jelen pillanatban nincs abban a helyzetben, hogy ő diktáljon. Mégsem
bírta megállni, hogy ne adja ki magából méltatlanságát.
– Úgy látom, nem érzékeled a helyzet komolyságát. – Válaszolt
továbbra is teljes higgadtsággal Gabriel – Nem magyarázkodni
akarok, nem azt akarom, hogy gondolkodj el, mert azt eddig másnak
sem sikerült elérnie. Ez egy üzlet. Olyan, amilyeneket ti is ajánlani
szoktatok, így ismerős lehet neked is. Arányos és kétoldalú. Akárcsak
a ti ajánlataitok. Egy hét teljes alázatot kérek, ami azt jelenti, hogy
mindent meg kell tenned, amit mondunk, szőröstől-bőröstől a mienk
leszel, cserébe megkapod a másolatot, és a szavamat adom, hogy
nincs másik másolat.
– Mit ér a te szavad? – Kérdezett vissza Barbara, egyenlőtlennek
látva az erőviszonyokat és az esélyeket, most már visszavéve a
hangerőn. Bénító tehetetlenséggel és kiszolgáltatottsággal tudatosult
benne, hogy most – akaratán kívül – ő van abban a helyzetben, amikor
nincs más választása. Eddig csak kívülállóként, a hatalom
szemszögéből látta, ismerte azt a védtelen helyzetet, amibe a
munkavállaló kényszerül egy-egy ilyen „üzlet” esetén. Ha nem akar
éhen halni, kénytelen a leghátrányosabb feltételeket is elfogadni. Most
azonban az ő nyakán volt a hurok. Kényszerhelyzetben volt, be kellett
látnia, hogy megfordult a kocka és most neki nincs más választása.
– Nos, kedves Barbara, úgy gondolom, hogy talán többet, mint a
tiéd. – Válaszolt Gabriel az eredeti kérdésre, majd folytatta: – Bár
tudom, hogy ezt te elképzelhetetlennek tartod, de élnek olyan
emberek, akiknek még ér valamit az adott szó, mindenféle papírra
vetett, szerződésnek csúfolt lózungok nélkül is. És az én barátaim
mindezt meg is erősíthetik. De vajon ezt te is elmondhatod magadról?
– Mindig mindent megpróbáltam, amit lehetett.
– Ne beszéljünk mellé, kedves. Nem megpróbálni kell dolgokat,
hanem megtenni. De az eredeti kérdésre még mindig nem kaptam
választ. Szóval megér egy hét alázatot a kópia?
– Van más választásom?
– Persze hogy van. De én a helyedben nem azt választanám, mert
akkor a saját fajtáddal kell szembenézned.
– Rendben. Verjetek agyon, erőszakoljatok meg. Úgy is ezt
akartátok, nem? – Morogta beletörődően, szinte sírva Barbara. Már
nagyon bánta, hogy elkészítette azokat az erotikus szelfiket illetve
titkos kamerás felvételeket, hogy leírta gondolatait főnökéről, a cégről,
illetve azok tulajdonosairól. Tudta, hogy ha nemet mond, és
felkerülnek az internetre a képek és a dokumentumok, úgy vége a
tekintélyének, a jó állásának, az eddigi kényelmes életének. Nem lesz
miből fizetni a házra felvett hitelt, és az emberek is rajta fognak
csámcsogni. Ezt nem engedheti meg magának, meg kell akadályozni,
bármi is legyen az ára. – Szóval, ha engedelmeskedem, akkor
elengednek egy hét múlva és megsemmisíthetjük a másolatot?
– Mondtam, erre a szavamat adom.
– És nem fog bántódásom esni?
– Ezt nem ígértem és most sem ígérem. Túl fogod élni, csak ennyit
ígérhetek. Minden azon múlik, mennyire leszel szófogadó és alázatos.
– De én erre nem igazán vagyok képes.
– Minden megtanulható! Vagy nem ezt szoktad mondani te is az
alkalmazottaidnak, amikor olyan a feladatokat kérsz tőlük, amikről te
is tudod, hogy szinte megoldhatatlanok számukra?
– De igen… És most már szégyellem is magam miatta.
– Nocsak, nocsak? Mit hallok? Megtettük az első lépést. Látod,
menni fog ez. Szóval, mi a döntésed?
 – Tudja, hogy nincs más választásom, engedelmeskedni fogok. –
Monda ki a végső szót flegmán Barbara, mintha guillotine-ba dugta
volna a fejét.
– Rendben. Akkor innentől kezdve vége a finomkodásnak, minden
parancsomnak azonnal engedelmeskedsz. Megértetted? Megkötjük
hát a szerződést?
– Meg.
– Nem hallottam jól. Ugye azt akartad mondani, hogy meg uram,
nem igaz?
– Megértettem uram! Részemről áll a szerződés. Hol írjam alá? –
Válaszolt Barbara csendben, de alázatosan.
– Ez az. Menni fog ez. Akárcsak a munka a cégnél, vagy az
üzletben. A szerződést nem írjuk alá, mert ez szóbeli szerződés, az itt
ülő barátaim pedig a tanúk, hogy megköttetett. – Mondta Barbarának
Gabriel, majd a barátai felé fordult és folytatta:
– Szóval, mint ahogyan ti is hallottátok, üzletet kötöttem ezzel a
vérbeli üzletasszonnyal. Kedves ismerősünk úgy gondolja, egy hétig
önként a szolgálatunkra lesz, és bármit megtehetünk vele, cserébe
megkapja a merevlemeze másolatát. Szerintem korrekt üzlet. –
folytatta Gabriel, majd ismét Barbara felé fordult: – Nemde?
– Igen uram. – Válaszolt Barbara, miközben megpróbálta testét és
lelkét függetleníteni és gondolatban valahol teljesen máshol lenni.
– Rendben. Akkor először tartunk egy kis árverést a
szórakoztatásunkra. Ne is tétlenkedjünk, vágjuk rögtön bele. – Szólt
most már szinte vidám hangon a fickó, majd a tűz mellé húzta a nőt és
rámosolygott, amit az egy csendesen tiltakozó dohogással honorált. A
férfi felhúzta a szemöldökét, majd vészjósló fejcsóválásba kezdett.
Nem szólt egy szót sem, csak testbeszédével jelezte, hogy rossz úton
jár, ha nem akar még nagyobb bajban lenni. De a társaságon már
érezni lehetett a türelmetlenséget, és az izgatottságot. Kíváncsiak
voltak, hogy mit hoz az árverés vége, így Gabriel sem feszítette tovább
a húrt.
– Először is itt egy póló. – mondta, Gabriel, miközben kissé
megemelte Barbara karján a póló ujját, majd nevetve folytatta: – Vagy
talán ing, nem tudom, de mindegy. Minőségi, igazán finom darab. Ki
ad érte két dollárt? – Tette fel a kérdést jó hangosan a férfi.
Barbara most kapott csak észbe, hogy mi is történik vele valójában,
bár még mindig remélte, hogy ez csak egy rossz álom. Elárverezik a
ruháját? Hová vezet mindez? Ha a pólóját pénzzé teszik, akkor
nyilván nem állnak meg csak annál az egy ruhadarabnál, tovább is
fognak menni… S ha ez nem lenne elég, biztosan meg is fogják
erőszakolni. Hogy magyarázza ki magát a megalázó helyzetből, hogy
mindebbe nem egyezett bele, amikor az imént mégiscsak megtette?
Hirtelen reménysugár villant; az zsarolás volt, így nem számít
belelegyezésnek. Nem üzletet kötött, hanem megzsarolták. Bár, ha
mégis megszökne valahogy… nem, erre még gondolni sem szabad. És
engedelmeskednie kell egy teljes hétig? – cikáztak kétségbeesetten a
gondolatok a fejében. – Mi fog történni vele, milyen borzalmakat kell
majd kiállnia? Nem, ez nem lehet igaz… aztán belátta, hogy sajnos
igaz, és bár álmában élt már át hasonlót, sőt, sokszor fantáziált is
ilyesmiről, amit izgatónak is talált, de ez most teljesen valóságos volt,
és egyáltalán nem olyan kellemesen bizsergő, mint álmában.
Ketten jelentkeztek. Mindketten idegesítően mosolyogtak,
miközben Barbara csak szótlanul állt.
– Három dollár? – De a két jelentkező még mindig kitartott.
– Öt? – Erre az egyik letette a kezét.
– Jól van Joseph, a tied a hölgy pólója!
– Légy szíves! – Szólt Gabriel és intett Barbara felé, hogy vegye le a
pólóját. Ő persze egyáltalán nem akarta, mire a férfi megkérdezte:
– Talán máris elfelejtetted az üzletünket? Vagy Susanne nem
mondta el, hogy mi történik azokkal, akik ellenkeznek?
Barbarának nem maradt sok választása. Összeszorította a fogát és
amilyen lassan csak tudta, lehúzta magáról a pólót, majd maga elé
tartva, még hezitált egy kicsit. Meghallva aztán Gabriel halk
dörmögését, egy flegma mozdulattal odadobta a nyertesnek. Még
mindig próbálta tartani magát, a büszkesége nem engedte, hogy
megtörjön.
– Na azért. Látom menni fog ez. A következő mondjuk, legyen ez a
cipő. – bökött a férfi Barbara lábfejére, miközben kebleit már csak a
melltartója takarta.
Barbara cipője is hamar elkelt, majd a szoknya következett. Itt már
jóval több jelentkező akadt, annak ellenére, hogy magasabbról indult a
licitálás. A kezdeti öt jelentkező előbb háromra, majd kettőre apadt, ők
azonban sokáig kitartottak. Végül húsz dollárral zárult a licit.
A szoknya levétele azonban ismét lelki problémát okozott a nőnek,
aki csak nem akarózott kibújni a ruhadarabból. Ismét arra volt
szükség, hogy emlékeztessék a megállapodásra, aminek hatására
csigalassúsággal ugyan, de lekerült a szoknya is.
Az előző procedúra után a harisnya elárverezése már szinte
pillanatok alatt megtörtént, csak egy jelentkező volt, ráadásul Barbara
is kezdett beletörődni a sorsába.
A negyedik kör után Barbara ott állt egy szál bugyiban és
melltartóban, halálsápadtan, megszégyenülve, az idegösszeomlás
határán. Életében nem érezte magát még ilyen kutyául, korábban el
sem tudta volna képzelni, hogy létezhet ilyen borzasztó, embertelen
helyzet. Bár titkon bízott benne hogy itt vége lesz, a józan esze azt
szajkózta, hogy ez még csak a kezdet.
– Nos, akkor lássunk is valamit! – Szólt Gabriel ismét egy
határozottabb hangnemet megütve: – Ki ad öt dollárt egy
melltartóért? – Öt jelentkező volt.
– Tíz? – Már csak három.
Tizenötnél a jelentkezők száma kettőre csökkent, aztán ment tovább
a licit, de végül harminc dollárnál már csak egy jelentkező maradt.
– Oké Mary, tiéd a melltartó. – Szólt Gabriel, majd Barbara felé
fordulva a falatnyi ruhadarabra mutatott, A nő borzalmasan
megalázva, lassú mozdulattal kikapcsolta, majd levette, és Mary felé
dobta. Közben amennyire csak lehetett, megpróbálta eltakarni a
kebleit, de ez egyre hiábavalóbb ábrándnak bizonyult.
– Most jön az utolsó előtti tétel. Egy csipkés, jó illatú, csinos kis
tanga. Használtan sokat megér ám pár perverz japánnak. Szóval, ki ad
húsz dollárt egy ilyen szemrevaló kis bugyiért? – Tette fel a kérdést
Gabriel, miközben Barbara még az első mondatán rágódott; nem
értette, miért mondta a férfi, hogy utolsó előtti, mikor már csak
egyetlen ruhadarab van rajta. Biztos félreértett valamit, gondolta
reménykedve, de sok ideje nem volt, mert az események gyorsan
pörögtek tovább. Négy férfi jelentkezett.
– Huszonöt? – Már csak három férfi maradt.
Kissé hosszasabb licitálás után végül negyvenkét dollárért elkelt a
bugyi.
Barbara pedig úgy érezte magát, mint aki alatt megnyílt a föld.
Legszívesebben megsemmisült volna, megszűnt körülötte létezni
minden, s jelen pillanatban arra sem tudott gondolni, hogy mi lesz öt
perccel később. Ha konkrétan megkérdezték volna, akkor sem tudott
volna arra gondolni, hogy mit kell majd tennie azért, hogy
visszaszerezze a ruhadarabjait. Most azt sem tudta elképzelni, hogy
valaha viszontlátja-e majd őket.
A megalázó helyzetben csak addig terjedtek a gondolatai, hogy itt
és most, ennyi ember előtt le kell vennie a bugyiját, és ettől
borzalmasan szégyellte magát.
– Na mire vársz, add oda szépen a bugyid! – Szólt a férfi, de
Barbara nem tudott megmozdulni.
– Na jó! – Veszítette el a türelmét Gabriel. – Elegem van abból, hogy
mindenért külön kell szólni. Ezért külön büntetést fogsz kapni.
Leveszed önként, és átadod, vagy tekintsem semmisnek a
megállapodásunkat? Amúgy meg nyugi, lesz majd lehetőséged
visszaszerezni őket. – tette még hozzá olyan hangnemben, mintha
csak egy elorozott ceruzáról vagy radírról lett volna szó.
– Igen uram! Máris megteszem, de ne várd el, hogy úgy viselkedjek,
mint egy prostituált.
– Csak azt várom el, amit te is el szoktál várni az alkalmazottaktól.
Hogy azonnal teljesítsék az utasításokat. – Válaszolt a férfi gúnyosan.
– Ez azért mégis csak más.
 – Mégis miben? Ez csupán nézőpont és értékrend kérdése. A
módszer és az eszközök ugyanazok. Vagy ti nem szoktatok nevetni
rajtuk, amikor szándékosan megalázó feladatokat bíztok néha rájuk?
– A főnökeim szokták, én csak megpróbálok megfelelni a vezetőség
elvárásainak.
– Nos, akkor itt most a mi elvárásainknak kell megfelelned.
– Igen uram! De kérek egy kis időt, összeszedem magam és
megteszem, amit kér.
– Egy percet kapsz. Ha tovább húzod az időt, nagyon megbánod! –
Ripakodott rá Gabriel Barbarára pont ugyanúgy, mint ahogy ő szokta
az eladótérben, vagy az üzemben lehordani a beosztottjait.
Barbara teljesen összetört. Egy picit még hezitált, majd
összekuporodva megpróbálta úgy levenni a bugyiját, hogy minél
kevésbé láthassák, már amennyire ez a szituációból lehetséges volt.
Az egyik kezével a melleit, a másikkal az ágyékát takarva, nagy
nehezen levarázsolta magáról a ruhadarabot olyan bonyolultan,
ahogy alsóneműt ember még nem vett le.
Amikor aztán a bugyi végre a földre került, odarúgta azt a
nyertesnek.
Mint ahogyan erre számítani is lehetett, annak láthatóan nem
tetszett ez a módszer, s mindezt szóvá is tette:
– Hé, te kis cafka, így kell átadni egy tangát? Több mint negyven
dolláromba került, úgyhogy igazán megérdemlem az illő átadást. –
Ripakodott rá a férfi, miközben Gabriel is helyeslően bólogatott.
Barbarának nyilvánvalóan nem volt más választása, a melleit takaró
kezével felvette a fehérneműt a földről, és odavitte az illetőnek.
– Na, elég volt a színjátékból – szólt közbe Gabriel most már
erélyesen – úgy sincs értelme takargatni semmit. Jobban fogunk látni,
mint gondolnád, úgyhogy állj vissza középre, és emelt a fejed fölé a
kezeidet, a tarkódon összekulcsolva. A biztonság kedvéért pedig állj
széles terpeszbe, és maradj is úgy, amíg nem szólok, hogy
megmozdulhatsz! Na, lódulj! – Szólt rá meglepő határozottsággal
Gabriel.
 A szokatlanul erőteljes, parancsoló hangnem már Barbara számára
is új volt és kezdte úgy érezni, hogy ez már tényleg nem játék. De
ebben a kiszolgáltatott helyzetében nem maradt más választása,
bármennyire is nem akaródzott, mégis megtette, hiszen most és itt ő
sem főnök, sem beosztott, de még egy nyomorult, kihasznált
alkalmazott sem volt. Talán csak egy rabszolga, amelyet urai kényük-
kedvük szerint kizsigerelhetnek. Iszonyatosan szégyellte magát.
A bankos eseten kívül eddig csak egyetlen férfi látta meztelenül, de
ő a barátja volt. Most viszont nem csak hogy ruha nem volt rajta, de
még mutogatták is, pontosabban ő mutogatta magát idegenek előtt,
parancsra. Mondjuk a helyzetet leszámítva nem volt oka
szégyenkezni, hiszen csinos, magas, vékony nő volt, kerek, formás
popsival, alma formájú mellekkel, hosszú szőke hajjal, selymes bőrrel.
Tengerkék szeme gyönyörű, ha tekintete nem lenne hideg és számító.
Soha senki nem látta még derűsnek, szinte sosem mosolygott, a
kedvességnek nyomát sem mutatta soha. Ez azonban most nem
számított.
Annak ellenére, hogy a helyzet megalázó volt, izgató is. Ahogy ott
állt az idegenek előtt teljesen meztelenül, felemelt kézzel, Barbara
maga sem értette miért, de ismét nedvesedni kezdett odalent a lába
között. Borzalmasan szégyellte magát, de mintha egy kisördög
legbelül azt súgta volna neki, hogy ne tegye, nem is olyan rossz ez,
mint amilyennek látszik. Egyetlen porcikája sem kívánta, hogy ily
módon és itt legyen, mégis az ösztöne mintha mást súgott volna.
Egyfolytában mantrázta magában, hogy ez csak egy rossz álom,
amiből mindjárt felébred, de a megváltó ébredés csak nem akart jönni.
– Ó, nagyon helyes, látom, borotválod a szőrt a puncidon. –
Szakította félbe Barbara mélázását Gabriel megállapítása. – Nem is
tudod, hogy milyen nagy szerencséd van ezzel. Bár lehet, hogy
élvezted volna a mi eltávolítási módszerünket is. – Folytatta aztán
gúnyosan nevetve.
– Akkor hát térjünk a lényegre. Ki ad ezért a ribancért kétszáz
dollárt, az elkövetkezendő 24 órára? – Tette fel a körkérdést a tűz
körül ülőknek Gabriel, erőteljes, dinamikus hangon.
Ez volt az a pillanat, amikor Barbarában végleg összeomlott
minden, elhalványult az utolsó reménysugár is, hogy megússza ezt a
kalandot ép bőrrel, most már nyilvánvaló volt, hogy akár a
legszörnyűbb dolgok is megtörténhetnek vele. Becsukta a szemét és
megpróbált lélekben valahol másutt lenni. Erre persze esély sem volt,
a rémisztő valóság elnyomott mindent. De legnagyobb meglepetésére
egyetlenegy jelentkező sem akadt Gabriel felhívására.
– No, ne csináljátok már, nem maradhat itt egész holnap estig.
Ennyire drágálljátok?
– De hisz azt sem tudjuk, hogy szűz-e még, vagy sem? – Kiáltotta
egy hang a háta mögül.
– Ja, valóban. Ez fontos információ, mert egy szűzlány mindig
többet ér.
– Nekem ugyan nem, én nem akarok vesződni egy szűz hisztijével.
– Vitatkoztak a férfiak, aminek végül Mary vetett véget:
– Miért nem kérdezitek meg tőle? – Majd Barbarához fordulva
kérdőn ránézett.
– Sajnálom, de nem vagyok az. – Válaszolt szégyenkezve Barbara.
– Aztán ki volt az az idióta, aki akár csak egy éjszakára is kibírt
téged? Úgyhogy én ebben nem vagyok olyan biztos, és szerintem ezt
csak egy módon deríthetjük ki. – Szólalt meg hátulról ismét ugyanaz a
férfi, aki az egész problémát felvetette.
– Nincs rá szükség, ha hazudott, csak magával tolt ki. Inkább
folytassuk az árverést. – Zárta le a vitát végül nevetve Mary.
– Szóval ki ad százötven dollárt egy napra ezért a nem szűz nőért? –
De senki sem jelentkezett. Mindenki csak mosolygott magában,
miközben Barbara egyre kellemetlenebbül érezte magát, immáron az
előéletét is kitárgyalva.
– No jó, ha százért sem kell senkinek, idekötöm a fához éjszakára
egy kis mézzel bekenve. A hangyáknak és rovaroknak majd biztosan
kell. Úgyhogy száz dollár az utolsó ajánlatom! – De még így sem
jelentkezett senki.
 – Hát látod, nem kellesz senkinek! De olcsóbban meg nem adhatlak,
mert akkor a végén még értéktelennek, bóvlinak tartanának. Ezt
nyilván megérted, hiszen te magad is ismered ezt az üzletpolitikát.
Inkább leselejtezzük, de nem adhatjuk el olcsón az árut, mert az árt a
márkanév jó hírének. Szóval, most mit csináljak? – fordult oda
Barbarához gúnyosan Gabriel, majd nevetve folytatta: – De tudod mit,
kapsz egy lehetőséget. Kedvet csinálhatsz nekik, hogy megvegyenek,
és akkor megúszod a fához kötözést a mézzel.
Barbara borzalmasan kínosan érezte magát. Megsemmisülve állt ott,
s ahogy belegondolt nyomorult helyzetébe, legszívesebben felröhögött
volna kínjában. Úgy érezte, hogy ennél még egy kurva helyzete is
fényévekkel jobb, hiszen ha őt most nem veszik meg, pontosabban, –
milyen abszurd helyzet – most már, ha nem tudja magát eladni, akár
halálra is csipkedhetik a rovarok. Mindig is irtózott a bogaraktól, még
a legártalmatlanabb pókokat is erős rovarirtóval likvidálta a lakásából.
Most meg, hogy rámásszon valami a testére? Soha! Ráadásul
védekezésre képtelen állapotban, egy fához kötve a sötétben. Egyszer,
még gyerekkorában beszorult a lába a kerítés közé, pont egy
hangyaboly mellett, és akkor rámásztak a hangyák. Ahogy
csiklandozták, ő pedig sikoltozott, azt nem lehet elfelejteni. Édesapja
persze könnyedén kiszabadította, de neki örök emlék maradt. Azóta
minden hangyát ösztönösen eltaposott, pedig azok aztán semmit sem
tehettek a történtekről. És azok még csak hangyák voltak. De itt, az
erdőben most legyek, bogarak, darazsak, meg mindenféle óriás dögök
lehetnek. Képzeletében már hatalmas szúnyogokat és félméteres
csótányokat látott. Nem! Ez nem történhet meg. Bár a másik
alternatíva sem jobb, de abban legalább nincsenek rovarok. Így aztán
összeszorította a fogát, és körbenézett, hátha talál egy kevésbé
unszimpatikus figurát.
Nem volt mit tennie, odament egy külsőre viszonylag
rokonszenvesebb férfihez, és bátortalanul megkérdezte tőle:
– Uram, nem akar megvenni?
– Na, ne nevettess. Ilyen gyenge ajánlatot még életemben nem
hallottam. Ez nem volt igazán meggyőző. Egyáltalán miért én
vegyelek meg téged? Mi hasznom lenne belőled?
– Mit akar, mit tegyek meg önnek?
– Hát ezt neked kellene kitalálnod. De mutasd, hogy mit tudnál
felajánlani. Állj ide elém négykézláb, és dugd ki a hátsód, hadd lássam
a picsád!
– Barbarának bár nagyon rosszul esett a trágár beszéd, megtette,
amit az illető kért. Négykézlábra állt és teljesen megsemmisülve
felemelte a fenekét. A férfi lassan végigsimította ujjával a gerincét,
majd folytatta egészen a feneke lyukáig. Barbara ekkor összerezzent,
de nem mozdult. Tudta, ma mindent ki kell bírnia, bármi is történjen.
Csak arra szabad koncentrálnia, hogy maga mögött tudja ezt a
megalázó, kellemetlen, szégyenteljes kalandot. Semmi másra. Ha kell,
összeszorított fogakkal, de mindent megtesz azért, hogy mihamarabb
szabaduljon fogva tartóitól, zsarolóitól.
A férfi ujjai lassan előbbre csúsztak, végigsimítva a gátat, időzve
egy kicsit a nagyajkakon, végül megállt a csiklónál, amit aztán a két
ujjával összefogott. Barbarának egyszerre volt izgató és félelmetes
érzés.
Hosszú, kellemetlen csend következett, mire a férfi végül ismét
megszólalt:
– Nem is tudom, talán kérdezd meg a Frankot! – mutatott a mellette
ülő férfira.
Erre Barbara szomorúan és szégyenkezve, a másik férfinek is
lehajolt, de ő már nem elégedett meg ennyivel. Nem csak hogy
mellőzte a simogatást, hanem jó nagyot csapott a tenyerével Barbara
fenékre, majd középső ujját gyorsan és kíméletlenül a nő hüvelyébe
nyomta, s belülről kezdett el matatni az ujjával, végül felkiáltott:
– Te, ez a szuka még élvezi is! Egész lucskos lett itt nekem. –
Röhögött hangosan, mire a többiek is elkezdtek nevetni, gúnyos
megjegyzéseket tenni.
Bár Barbara maga sem értette miért, valóban nem érezte
fájdalmasnak a behatolást, ami tényleg annak volt köszönhető, hogy
időközben rendesen benedvesedett. Bármennyire is furcsa volt
mindez számára, a megalázó helyzet szinte izgalmi állapotba hozta,
annak ellenére, hogy valójában rettentően kellemetlen volt a szituáció.
Érezte, hogy közeleg az élvezés pillanata is, de a férfi hirtelen
kirántotta az ujját, és ismét megszólalt.
– Nos, én megvennélek, ha nagyon akarod, de tudod, ha rossz árut
veszek, kinevetnek a többiek. Kérdezzük meg őket is, hogy mi a
véleményük, s ha megfelelsz, úgy megveszlek. Rendben van?
– Biztos, hogy ezt akarja? Mit kell tennem?
– Szépen így négykézláb menj oda a többiekhez is, s kérdezd meg
tőlük, hogy mi a véleményük a picsádról, lehet-e használni valamire.
Közben ügyelj arra, hogy a lábaid minél széjjelebb legyenek. Érthető
voltam?
– Igen. – Válaszolt lesütött tekintettel, remegő hangon Barbara, s a
szégyentől teljesen megalázva, négykézláb odamászott a szomszéd
férfihoz:
– Mi a véleménye rólam? – Kérdezte elcsukló hangon, de neki még
válaszolni sem volt ideje, mivel az előző delikvens máris ráförmedt:
– Látom nem értetted! Az a kutyát sem érdekli, hogy rólad mi a
véleményük! A picsádról való vélemény érdekel, így kérdezd meg,
szó szerint. Közben pedig legyél nagyon udvarias, s ha kell, mutasd is
be nekik! Engem pedig szólíts uramnak! Ja, és a nőket se hagyd ki!
– Igen uram! – Válaszolt görcsösen Barbara, majd odafordult az
előző férfihoz s illedelmesen megkérdezte:
– Legyen szíves uram megmondani, hogy mi a véleménye a
picsámról? – Kérdezte remegő hangon, már-már sírva,
szégyenteljesen.
A férfi módszeresen megtapogatta, majd közölte:
– Elmegy, mehetsz tovább. – A sorban mellette ülő személy
azonban egy nő volt. De Barbarának a parancs értelmében nem volt
más választása, tőle is meg kellett kérdeznie:
– Legyen szíves megmondani, hogy mi a véleménye a picsámról? –
Erre az nevetett egy nagyot, széthúzta Barbara fenekét, végigsimított
kezével a nagyajkak között, majd hirtelen mozdulattal ujjaival úgy
összeszorította azokat, hogy Barbara felsikított fájdalmában.
– Kicsit kényeskedsz még, de majd meglátjuk kisanyám. Ma
azonban Frank a vevő, úgyhogy lódulj tovább!
Barbara még nagyjából tíz emberhez ment így oda, akik kivétel
nélkül megtapogatták, miközben ő a szégyentől a föld alá tudott volna
süllyedni. Mire visszaért ahhoz a bizonyos Frank-hez még lucskosabb
volt a nemi szerve, ami bármennyire is hihetetlen volt számára, de az
izgalomtól volt.
Ekkor Barbara kérdőn ránézett, ő pedig félvállról válaszolt:
– A cipőt is csak akkor veszi meg az ember, ha előtte felpróbálja.
Állj ide elém háttal, négykézláb és rakd szét jó alaposan a lábaidat.
Mindjárt eldöntöm, hogy megveszlek-e? – Erre kigombolta a sliccét, és
ott mindenki előtt bevezette a nő vaginájába az akkorra már méretesre
duzzadt péniszét. Barbarának persze borzalmasan megalázó volt a
szituáció, meg sem szólalt, csak összeszorította a fogát és csendben
tűrt. Mire a férfi ráförmedt:
– Na, mi van, te nem élvezed? Nem baj, az úgysem számít. – Vonta
meg a vállát, majd folytatta a kvázi erőszakot. Barbara néhány döfés
után érezte, hogy a férfi hirtelen kirántja a hímtagját, majd a hátára
lövellte férfiasságának nedűjét.
– Most akkor nyald szépen tisztára, de egy csepp se maradjon rajta!
– Barbara pedig bármennyire is undorodott mindettől, alázatosan és
könnyek közt, letakarította a péniszt a nyelvével, ami a nézőkben
szintén megelégedést váltott ki.
– Jól van, látom, tanulsz viselkedni, mára megveszlek, de meg kell
ám szolgálnod az árát. – Ezzel a férfi elvezette a meztelen nőt az egyik
sátorhoz. Ott egy nyakörvet adott rá, arra egy kis lakattal láncot
kapcsolt, majd annak másik végét egy fél méter magas, vastag
karóhoz rögzítette, végül elment. Barbara így nem tudott felállni sem.
Csak lekuporodott a pokrócra és sírt.
Már jócskán beesteledett, mire Frank visszatért.
– Na, hogy érzi magát az én kiskutyám?
 – Nem valami jól, engedjen el… kérem. – válaszolt Barbara, de bár
ne tette volna.
– Szóval feleselsz. Na, ide figyelj te kis szuka! Először is mondtam
már, hogy szólíts uradnak, másodszor is rendesen felelj, ha kérdeznek,
de csak akkor. Viselkedj úgy, ahogy egy jól nevelt rabszolgához illik,
különben nagyon megbánod. Megértetted?
– Megértettem, uram! – Válaszolt Barbara.
– Kezdésnek jó. De ezért a kis feleselésért megkapod a büntetésed.
Akkor most nézzük, mit is vettem. – Mondta Frank, majd azzal a
mozdulattal ismét rácsapott egy csattanósat Barbara formás hátsójára.
A lány a meglepetéstől hátrébbhúzódott, de mivel az ütés egyáltalán
nem volt fájdalmas, nem szólt egy szót sem. Frank viszont igen:
– Látom, szép, formás feneked van. Csinos, de nem elég piros. –
Mondta, majd azon melegében rácsapott még hármat a tenyerével a
popsira. Ez már érzékenyebben érintette, s bár kissé fájt, valahogy
mégis kellemes is volt egyúttal. Persze Frank nem érte be ennyivel,
erős kezeivel azonnal hanyatt fektette Barbarát és rácsapott egyet
előröl, az ágyékára is. Ez már sokkal kellemetlenebb volt, Barbara
azonnal fel is húzta és összezárta a lábait. A férfi azonban ellenkezést
nem tűrően lenyomta a földre és rátérdelt a lábára, kezét pedig a
vállára téve nyomatékosította, hogy ki az úr a háznál.
– Most figyelj rám nagyon, mert nem fogom kétszer elmondani! –
Szólt Frank erélyesen, és mélyen a nő szemébe nézett. Barbara
tekintetét a félelem uralta, és csendben figyelt a férfira, aki folytatta: –
Egy napig az én rabszolgám vagy, tehát azt teszed, amit mondok.
Azonnal megteszed, nem ellenkezel, nem kérdezel vissza és nem
nyavalyogsz. Uramnak szólítasz, és tisztelettel viselkedsz velem. Ha
nem így lesz, akkor büntetést kapsz. Megértetted?
– Meg uram! – válaszolt elcsukló, halk hangon a lány, miközben
majdnem ismét elsírta magát.
– Rendben akkor gyere velem. – Mondta a férfi, majd lekapcsolta a
lánc végét a rúdról és a nyakörvénél fogva maga után vezette a nőt.
Egy faházba mentek be, annak egy kisebb szobájába, ahol egy
egyszerű ágy és egy komód állt.
– Most pedig feküdj az ágyra hanyatt! – Utasította a férfi, aki szinte
meg sem várta, hogy a nő ezt megtegye, máris bőrből készült
bilincseket és szíjakat kapcsolt a kezeire és lábaira, amiket az ágy
sarkaihoz erősített. Barbara csendben tűrte a férfi uralmát.
Kiszolgáltatott helyzetében csak csendben szipogott, miközben
figyelte, hogy a férfi mit ügyködik. Nem volt olyan helyzetben, hogy
ellenkezzen, tudta, hogy szökésre esélye sem lenne, a
következményeibe pedig bele sem akart gondolni. Amíg ezen
tűnődött, észre sem vette, hogy miket vesz elő a férfi a komód
mélyéről.
– Nos, baby, most kapsz egy kis büntetésfélét a korábbi
engedetlenségedért. Ne ijedj meg, ez csak bemelegítés lesz, amolyan
ismerkedés a lehetőségekkel. De tudd, hogy ha nem fogadsz szót,
valódi kínok okozásától sem riadunk vissza, csak rajtad fog múlni
minden.
– De uram, nem ellenkeztem! – Válaszolt a nő, félelemmel teli
hangon, hiszen nem erre számított.
– Ne feleselj, mert megbánod. Mondtam, hogy nem leszek szigorú,
de tudnod kell a miheztartást. – Vetette oda félvállról Frank,
miközben leült a nő mellé az ágyra. Bal kezét Barbara mellére, a jobbat
pedig az ölére tette.
Barbara nem szólt egy szót sem, csak várta, mi fog történni. De
semmi rossz nem történt. Mintha erre a megnyugvásra várt volna a
férfi is, aki most már lassan elkezdte masszírozni Barbara mellét. A nő
zavarban volt, hiszen mégiscsak egy idegen fogdosta, de egyúttal
izgatónak is találta. A férfi pedig folytatta. Alaposan megmustrálta
kezeivel a melleket, majd végigsimította a lány karjait is, végül pedig
hátrasimította a haját. A következő mozdulatsor már lefele irányult,
végig a derekán, a combja külső oldalán egész a lábfejéig, majd vissza
a belső oldalon. Amikor a férfi keze a combja belső oldaláról a
puncijához ért, már ő is élvezte a dolgot. A férfi először csak
végigsimított Barbara nagyajkain, majd rátette a tenyerét és
szabályosan rámarkolt. Ujjai a nő vagináján, tenyere picivel a csiklója
felett volt. Csuklóból picit rányomott, majd várt.
Barbara becsukott szemmel adta át magát az eseményeknek,
miközben maga sem értette, hogy mi történik, hiszen a férfi büntetést
ígért. Ez azonban inkább kellemes volt, és egyúttal izgató is.
Az ellazulás azonban nem tartott sokáig. A férfi felemelte a kezét,
még egyszer végigsimított a nagyajkakon, majd rácsapott egyet. Nem
nagyot, de arra épp elég volt, hogy a nőt kizökkentse a merengésből.
Az ütést újabb három követte, melyek egyre erősebbek voltak, de
fájdalmasnak egyáltalán nem voltak nevezhetők. Végül egy erősebb is
következett, amitől már Barbara is összerezzent, de ez is csak egy
kicsit ment túl az eddigiek erősségén, így egyszerre volt kellemes és
fájdalmas is.
– Most pedig megismerkedünk ezzel is! – szólt nevetve Frank,
miközben elővett az ágy mellől egy kisebb bőrkorbácsot. Az eszköz
úgy húsz-harminc darab, nagyjából egy centi széles és harminc centi
hosszú szíjat tartalmazott. Barbara egy szexshopban már látott ugyan
ilyet, de távol állt az érdeklődésétől, el nem tudta képzelni, hogy mi
lehet ebben a jó.
Frank megigazgatta a korbácsot, majd lefelé lógatva, óvatosan
végighúzta a nő mellein, hasán, combjain, majd a szeméremtájékán is.
Barbara nem is tudta mire vélni a dolgot, de korbács érintése
olyannyira kellemes volt, hogy szinte vágyott rá, hogy folytassa a
férfi. Ahogy a punciját csiklandozták a bőrszíjak, teljesen izgalomba
jött. Annak ellenére benedvesedett, hogy pár perce még egyetlen
porcikája sem akarta ezt az egészet.
Ekkor a férfi a bőrkorbáccsal gyengén rácsapott Barbara
vénuszdombjára, majd annak szálaival ismét végigsimította a hasát.
Úgy négy-öt újabb ütés következett, de ezúttal a simogatás elmaradt.
Ezek egyáltalán nem voltak erősek, amolyan kisebb csapkodások
voltak csak. A szíjak ugyan több helyen érték a nő testét, de ez most
még inkább kellemes cirógatás volt.
A korbács lecsapott párat a szeméremdombra, majd a mellek
kerültek a célkeresztbe, miközben az ütések ereje is nőtt. Picit csípett
már ugyan, de Barbara ki volt kötözve, így elhúzódni nem tudott, csak
néha összeszorította a fogait. Úgy húsz-harminc mellre mért csapás
után a férfi a combok belső oldalait vette kezelésbe, majd visszatért a
nő lábai közé. Az ütések a nagyajkakat, a csiklót és a hasa alját is érték,
és egyre erősebbekké váltak. A férfi most már folyamatosan lecsapott,
és kezdett nyoma maradni a játszadozásnak. Némelyik ütés rendesen
fájt is már, bár Barbara tudta, hogy a férfi sokkal nagyobbakat is képes
lenne ütni, de valahogy mégsem teszi. Ott játszott a fájdalom és az
élvezet mezsgyéjén, egyre jobban kitolva a határokat. Barbara néha
felsikoltott, hogy ne csinálja tovább, hagyja abba, de Frank csak
folytatta. A fájdalom, a kiszolgáltatottság, és az élvezet egyfajta furcsa
keveréke volt ez, amiben a nőnek eddig még sosem volt része.
A férfi látta, hogy Barbara élvezi a játékot. Ez volt a célja.
Megmutatni, hogy a hatalmat másként is lehet használni. De most
nem ment túl azon a ponton, ami már rossz lehetett volna. Letette a
korbácsot, és ismét simogatni kezdte a meggyötört puncit. Két ujjával
összefogta a csiklót, megdörzsölgette, majd mutatóujját bedugta a
vaginába, ami már teljesen benedvesedett. Frank érezte, hogy a nő
teste teljesen más jeleket küld, mint amit az agya tenne. Izgatta a nőt,
apró, körkörös mozdulatokkal ingerelve a csiklót. Barbara teste pedig
egyre hevesebben reagált az ingerekre.
Frank megfordult, feltérdelt a nő fölé, így férfiassága a nő arca elé
került.
– Szopjad baby! – utasította határozottan, Barbara pedig szó nélkül
vette a szájába a szerszámot és tette azt, amire Frank vágyott. Közben
a férfi is folytatta a csikló izgatását, de immár a nyelve hegyével.
Hamarosan Barbara játékának is meg lett az eredménye, Frank
farka keményre dagadt. Ekkor a férfi ismét megfordult, ráfeküdt a
nőre, majd keményen behatolt Barbara csatakos hüvelyébe.
Határozott mozdulatokkal keményen dugni kezdte a nőt, aki
ellentétben az előzőekkel, most már maga is egyre jobban élvezte a
dolgot. Kikötött testét alig bírták tartani a szíjak, zilált, egyre
gyorsabban vette a levegőt, miközben a férfi is egyre gyorsabb
ütemben mozgott, tövig tolva méretes szerszámát. Barbara megadta
magát, teste vonaglani kezdett, majd csípőjét kiemelve, izmait
megfeszítve hangosan felnyögött. Az orgazmus hullámai végigjárták
testét, a férfi pedig nem adva fel a küzdelmet, tovább folytatta a lány
vaginájának ostromát. Az eredmény rövid időn belül egy ismételt
kielégülés lett a nő részéről, melyet hamarosan a férfi is követett.
Barbara oly hatalmasat élvezett, mint még előtte soha. Ha zongorázni
lehetne a korábbi és mostani orgazmusa közti különbséget, akkor ez
most több oktávval magasabb hang lett volna. Jó pár perc kellett, míg
a lány lenyugodott, és ismét normál tempóban tudta venni a levegőt.
Ekkor kezdte el összeszedni a gondolatait is. Maga sem értette, hogy
ez most mire volt jó, a saját érzései pedig teljesen összezavarodtak. A
kiszolgáltatottság és megalázottság most izgató hatással voltak rá,
amit a fájdalom tovább fokozott. Pont fordított hatásra számított, de
most mégis valahogy élvezte a dolgot. De egyúttal dühös is volt a
férfira, hogy ezt tette vele. Főként az bosszantotta, hogy élvezni látta a
férfi, amikor neki nem ezt kellene mutatnia. Vegyes érzelmek
kavarogtak a fejében, amikor Frank meglazította a köteleket, amelyek
még mindig az ágyhoz rögzíttették Barbarát. Amikor azonban Frank
teljesen elengedte a nő kezeit, az lekevert neki egy pofont. Maga sem
tudta mi váltotta ezt ki benne, de előtört belőle a düh.
– Megerőszakoltál, te rohadék! – Ordította magából kikelve.
– Micsoda? De hisz te is élvezted! – Vetette oda nevetve Frank,
miközben erőteljes mozdulattal megfogta a lány csuklóját, és szép
lassan a teste mellé szorította.
– Lehet, de akkor is. Vagyis nem. De mindegy. Ez nem számít. –
Hebegte Barbara összezavarodottan. – Ezt nem teheted meg velem.
– Nem? És a megállapodás? Nem emlékszel rá? Te mondtad, hogy
önként belemész mindenbe, amit csak akarunk. Vagy emlékeztetnem
kellene rá? – Vágott vissza a férfi, de Barbara erre már csak morgott
egyet.
– Jól van, ha ezt akarod, akkor legyen úgy. Majd emlékezetünk arra,
hogy miként is kellene viselkedned, ha ezt szeretnéd.
– Nem, nem! Bocsásson meg uram, csak kicsúszott a számon.
Kérem, ne bántsanak többet!
De Frank erre már nem reagált, csak az ágyhoz csatolta a lány
nyakörvén lévő láncot, majd kiment a szobából.
Barbara nagyjából fél órát töltött el egyedül az ágyhoz láncolva,
mikor Frank visszatért. Kinyitotta a zárat és eloldotta a lánc ágyhoz
kapcsolt végét, de a másik, Barbara nyakörvén lévő végét nem oldotta
el.
– Gyere velem! - utasította, majd a láncnál fogva kivezette a házból
és a tér másik végén lévő, porolóhoz hasonló állványhoz vezette. Itt
lefektette a földre, majd mind a két bokájára egy-egy vastag bőrszíjat
kapcsolt, a szíjakra pedig láncot akasztott. A láncokat átfűzte a
szerkezet felső sarkainál, a másik végük pedig egy-egy csörlős
szerkezethez kapcsolódtak. Miután rátette a láncokat, elkezdte
felhúzni a csörlőt. Ezáltal Barbara lábai emelkedtek, de egyúttal szét is
nyíltak. Végül felhúzta a szerkezetre úgy, hogy a nő feje már nem érte
a talajt, viszont a lábait egészen szétfeszítette a magasban.
– Azt hiszem, ez a helyzet már jó lesz. – Közölte, majd elkezdte
simogatni Barbara szeméremajkait. Ez ismét egyszerre volt izgató és
kellemetlen érzés is, mivel még soha nem volt így kitárulkozva egy
idegen előtt, ráadásul a fejébe szállt a vér, és lassan elkezdett szédülni
is.
A férfi ezt követően elővett néhány csipeszt és egy gyertyát. Barbara
nem tudta mire vélni ezt az egészet, nem tudta, hogy mi a férfi
szándéka vele. Azonban igen hamar rájött, miután az első csipesz a
nagyajkaira került. Ez amilyen hirtelen jött, annyira fájt is, s Barbara
felsikoltott.
– Ne nyavalyogj, mert ha sokat nyafogsz, kétszer annyit rakok rá. –
Közölte, majd folytatta a csipeszek felhelyezését. A nagyajkakra
minkét oldalra négy-négy csipeszt helyezett. Mikor ezzel készen volt,
elővette a gyertyát. Barbara jól gondolta. A gyertya a hüvelyébe
került, és azt a férfi meg is gyújtotta.
 – No, lámpásnak még jó leszel. De ne felejtsd el, hogy annál jobban
jársz, minél kevesebbet ficánkolsz. – Ezzel elment. Mintegy öt perc
múlva tért vissza három másik férfi és egy nő társaságában. Nekik
meglehetősen tetszett Barbara szorult helyzete, s ennyi idő alatt a
gyertya is kezdett már olvadni. Megpróbált amennyire lehetett nem
mozogni, de ez sokat nem segített. Amikor meglátta az egyik férfi,
hangosan felnevetett, és odahajolt hozzá:
– Látom, kellemes gyertyafényes hangulatot teremtett a barátom –
majd megcsiklandozta Barbara hónalját, amivel egy lavinát indított
meg. A megolvadt gyertya, amire eddig próbált vigyázni, hirtelen
lefolyt, rá a csipeszekre és a csupasz bőrére. Nem égetett annyira, de
borzalmasan kellemetlen volt. Ez láthatóan tetszett a többieknek is,
így azok is elkezdték Barbara testét ingerelni. Az egyik a melleit vette
célba, és két ujjával elkezdte morzsolgatni. A másik a köldökét, a
harmadik pedig a talpát cirógatta. Így nyilvánvalóan igen nehéz volt
nem mozogni, ezért a gyertya szépen belefolyt a csipeszekbe, és
persze Barbara puncijára is.
Mikor már alig volt a gyertyából egy kis csonk, kivették belőle.
Persze így a kifolyt és megdermedt viasz egy része is eltávozott,
jelentős fájdalmat okozva. Viszont a viaszba öntött csipeszek
megmaradtak.
– Nos, akkor tedd rendbe magad, mire visszajövünk. A kezeid
szabadok. – Mondták, majd ismét távoztak. Barbara megpróbálta a
csipeszeket levenni, de ahogy hozzájuk ért, beléhasított a fájdalom. A
viasz belefolyt a csipeszekbe, így hiába próbálta, nem tudta levenni
őket. A többi viasztól ugyan nagy fájdalmak árán sikerült
megszabadulnia, de a csipeszektől nem. Ráadásul fejjel lefelé lógva
meg sem tudta nézni, hogy mit ügyködik. Amennyire tudott, próbált
óvatos lenni, rettentően sokáig bajlódott, de mire a férfiak
visszatértek, csupán egyetlen csipeszt tudott leszedni.
– Jól van, akkor majd mi leszedjük. – mondták. Erre vágtak egy-egy
vesszőt, és elkezdték ütni Barbara szétfeszített altestét a csipeszekkel
együtt. A lány azt hitte, ott hal meg a fájdalomtól. Nem is bírta sokáig,
nagyjából a tízedik ütés után elájult.
Mire magához tért, nemiszervén már nem voltak rajta a csipeszek.
Ellenben nagyon kellett vizelnie, és szédült is a fejjel lefele való
függesztés miatt. Homályosan meglátta Frankot, amint pár méterre
tőle szöszmötöl valamivel. Erőtlenül szólt oda neki:
– Kérem, engedjen el uram, pisilnem kell.
– Na, csakhogy észhez tértél, – mondta Frank – s látom, kezdenek
úrrá lenni rajtad a természetes ösztönök is. Hát, ha pisilni kell, akkor
kell, a szükség nagy úr, úgyhogy hajrá.
– De így, fejjel lefelé lógva nem tudok.
– Dehogyisnem, próbáld csak meg!
– Nagyon kérem, engedjen el, uram. Hadd menjek egy bokor mögé,
hogy könnyítsek magamon. Az is zavar, hogy néz, de fejjel lefelé
tényleg nem lehet.
– Ne feleselj, mert nagyon megbánod! Intézd el most azonnal, mert
megbüntetünk. Gyerünk rajta!
Barbara ekkor már kezdte megbánni, hogy szólt, mert most már
inkább visszatartotta volna, mintsem, hogy így pisiljen. De hát
megpróbálta. Először nem ment. Néhány perc után azonban a szükség
megtette a magáét, és a sárgás folyadék szökőkútszerűen lövellt ki
belőle. Persze a gravitáció is közbeszólt, így pillanatokon belül saját
testén is végigfolyt a vizelet. Borzalmasan szégyellte magát, de Frank
csak nevetett:
– Látod, mondtam én, hogy menni fog. De hogy később ne legyen
ezzel gondod, majd megoldjuk ezt a problémát. – S azzal intett Mike-
nak, aki pár perc múlva egy zacskóval tért vissza, amiből felbontás
után egy hosszú, vékony csövet vett elő.
– Látod, most ezt a kis katétert bevezetjük, és aztán a biztonság
kedvéért ledugózzuk, hogy ne legyen gond, ha uralkodni kell
magadon. Jó? – S azzal elkezdték betolni a katétert Barbarába. Először
csak kellemetlen volt, de amikor elérte a hólyag záróizmait, akkor már
komolyan fájt. De nem foglalkoztak vele, a katéter bekerült. Majd a
végét ollóval elvágták, úgy, hogy csak egy nagyjából két centiméteres
darab lógott ki belőle. Azzal a cső végébe egy kis dugót helyeztek,
majd megelégedéssel nyugtázták művüket.
– Így ni. Ha majd pisilned kell, úgy nekünk szólsz, megértetted?
– Igen uram. – Válaszolt immár sírva a nő.
– De most már meg kellene tisztálkodnod, mert lucskos és büdös
vagy. – Azzal elment. Kisvártatva egy slaggal tért vissza, majd ismét
fordult és valami szerkezetet tett le pár méterre. Hozott egy
elektromos hosszabbítót is valahonnan, s a készüléket bedugta az
imént szerzett aggregátoron lévő konnektorba, majd közölte:
– Sajnos a víz elég hideg, mert csak kútvizünk van, de nem hiszem,
hogy téged ez most fog érdekelni. – majd bekapcsolta a készüléket,
ami egy nagynyomású mosó volt. A vízsugarat Barbarára irányította,
ami persze borzalmasan csípett és vert, különösen az volt nagyon
kellemetlen, amikor a mellét érte a vízsugár. Ő persze kiabált, hogy
hagyja abba, de hiába. A mosóval minden porcikáját alaposan
megdolgozta. Barbara izmai megfeszültek, ahogy próbált kitérni a
vízsugár útjából, teste szinte ívet képezett, de hiába, a láncok nem
engedték.
Mikor Frank végzett, ügyet sem vetve a nőre, szó nélkül elvitte a
készülékeket és a slagot. Nagyjából öt perc múlva jött vissza. Ekkor
leengedte a lányt a függesztékről, de nem oldozta el. Utasította, hogy
álljon négykézlábra és tolja ki a fenekét. Barbara már arra számított,
hogy a férfi harmadszor is magáévá teszi, de most kivételesen nem ez
történt. Egyszerűen csak megpaskolta a popsiját, majd szó nélkül
visszatette a láncot a nyakán lévő pántra, visszavezette a sátorhoz és
az oszlophoz kapcsolta. Elment, majd pár perc múlva egy hálózsákkal
tért vissza, amit odadobott a nő elé, végül bevonult a sátorba.
Barbara az éjszakát a rúdhoz láncolva, a hálózsákban töltötte. Alig
aludt valamit, mert még így is fázott, és mivel korábban sosem aludt
földön, nehéz volt megszokni a puha ágy hiányát.
Másnap reggel Frank már korán megjelent a barátjával, Mike-kal.
Frank eloldotta a láncot és egy félszáraz zsemlét meg egy darab sajtot
adott a nőnek, majd egy műanyag pohárban még egy kis vizet is
hozott neki. A nő, aki egyáltalán nem ilyen ételhez volt szokva, most
úgy falta ezt a kis harapnivalót, mint aki napok óta nem evett. A víz
nem volt sok, éppen csak arra elég, hogy a szomját oltsa. Ahhoz
viszont elegendő volt, hogy elkezdje feszíteni a hólyagját, és mivel a
benne lévő katéter le volt dugózva, szorult helyzetén most könnyíteni
sem tudott. Szerencsére most Frank sem volt annyira kegyetlen, mint
eddig, így Barbarát az első kérésre engedte pisilni. Pontosabban
megszabadította a katéteren lévő dugótól, a többi pedig ment
magától. Korábban Barbara el sem tudta volna képzelni, hogy mások
előtt ilyet tegyen, de most a szükség felülkerekedett a szégyenérzetén.
Persze biztos másként történt volna a dolog, ha a nő a fölényes énjét
veszi elő, de talán ő is belátta, hogy ebben a helyzetben most nincs
értelme pattogni.
Pár perc pihenő után Frank megfogta Barbara láncát, és enyhe
rántással jelezte, hogy menjen utána. Mintegy öt perc gyaloglás
következett az erdőben, ahol az öreg fák ágai közt foltokban kúszott
be a fény, még baljóslatúbbá téve a helyszínt. Végül egy keskeny erdei
úthoz értek.
Barbara végig azon tépelődött, mi lesz akkor, ha éppen arra jön
valaki, és meglátja őt anyaszült meztelenül a két férfivel. Egy idő után
megálltak, majd Mike négy cölöpöt vett elő, és szépen komótosan
leverte őket egymástól nagyjából 2-2 méter távolságba, négyzet
alakban.
– Na, kisanyám, most feküdj ide közéjük hanyatt! – Ezzel Barbarát
szabályosan belökte az oszlopok közé és X alakban kikötözte a
cölöpökhöz. A kezeit és a lábait terpeszben szétfeszítették. De ez még
nem volt elég, mert ezt követően még egy táblácskát is levertek mellé,
melyen a következő felirat állt: „Ingyen punci”! Barbara könyörögni
kezdett, hogy ne hagyják így itt, bárki jöhet erre. Mire közölték vele,
hogy bizony úgy is lesz, mert már szóltak mobilon két haverjuknak,
hogy ha erre sétálnak, akkor egy kis meglepetés vár rájuk. Ezzel
elmentek. Barbara most valóban rettegett, hisz nincs annál rosszabb,
mint amikor attól fél az ember, hogy nem tudja, ki, vagy mi vár rá. Így
aztán ficánkolt, feszítette a köteleket, de szorult helyzetéből nem volt
képes szabadulni, s kis idő után beletörődött a sorsába. Jó egy óra
telhetett el azóta, hogy Mike és Frank kikötözték, amikor egyre
közeledő hangokat hallott. Kamaszok lehettek, a hangjukból ítélve.
Ismét remegni kezdett, nagyon félt, hogy meglátják. Szerencsére
azonban messzebb mehettek el, mert szép fokozatosan elhalkult a
hangjuk és valószínűleg odébbálltak. Egy negyed óra múlva azonban
ismét hangok hallatszottak, de ezek a hangok bizony nem halkultak
el, sőt! Végül megállt mellette két, sportos testalkatú vadidegen férfi.
Őket nem látta még korábban a táborban. Az egyik megszólalt:
– Hát tudtam, hogy ez a Frank jó ízléssel van megáldva, milyen
kedves kis meglepetést készített ide nekünk. Jé, és egy tábla is van
hozzá! Micsoda… Hát, ha ingyen van, akkor ne okozzunk már
csalódást. – Erre mind a ketten levették a nadrágjukat és elővették a
farkukat. Az egyik odanyomta Barbara szájához:
– Na szopj le kisanyám, hadd lássam, milyen jól tudod csinálni! – E
közben a másik a lábai közé lépett és a lány punciját vette kezelésbe.
Barbarának nem maradt más választása, kénytelen volt az egyiket
szopni, a másik dugását pedig elviselni. Először az élvezett el, aki
megdugta, de kisvártatva a cimborája is a szájába engedte spermáját.
Megirigyelve ezt a másik, ő is arra kényszerítette a lányt, hogy szájjal
elégítse ki. Ez már lassabban ment, de kis idő múlva ő is beleélvezett
Barbara szájába. Aztán felöltöztek és se szó se beszéd elmentek. Ismét
eltelt egy jó fél óra, mire megint hangok hallatszottak, bár most nem
derült ki, hogy ember, vagy valami erdei állat-e. Végül egy kóbor
kutya jött arra, ami először elkezdte szaglászni. Barbara rákiabált,
hogy menjen el, de az eb erre elkezdett morogni és vicsorogni, Barbara
pedig jobbnak látta csendben maradni. Nagyon csiklandozta, ahogy
szaglászott, de amikor elkezdte nyalogatni, az már kellemetlen is volt.
Különösen az, amikor a testéről lecsorgó ondót szaglászta. Barbara
nagyon félt, hogy megharapja, de szerencsére az állat békésebb fajta
volt. Ekkor azonban a távolból ismét valami zörgés hallatszott, mire a
kutya elszaladt. Kis idő múlva Frankék jelentek meg egy öttagú
társasággal. Köztük volt Mary is, aki olyan megalázóan szólt be
Barbarának az árverésen. Ők is megcsodálták a látványt, majd
ujjongva felkiáltottak:
– Hát, akkor ezt kár lenne kihasználatlanul hagyni. – Mintha nem is
ők tették volna ki a táblát. Jól elszórakoztak saját tréfáikon, majd
levetkőztek és Mary ráült Barbara arcára. Az alig kapott levegőt.
– Nyaljál kis ringyó! – Utasította, Barbara pedig kénytelen volt
elkezdeni nyalni a nő csiklóját, már amennyire a helyzetből adódóan
tudta. Mary nagydarab, vaskos húsú, harsány és közönséges nő volt,
így ez a helyzet most sokszorosan megszégyenítő és nehéz volt neki,
miközben néha úgy érezte, hogy menten megfullad. Eközben valaki
kezelésbe vette az addigra már jócskán meggyötört punciját, és ismét
magáévá tette. Nem látta, hogy ki volt, mert Mary úgy vonaglott rajta,
hogy örült, ha egyáltalán levegőt kapott. Végre elélvezett, de ekkor
meg ráült a mellére. Nagyon nyomta, Barbara azonban nem tudott mit
tenni. Eközben érezte, hogy „odalent” is váltás történt, s miután ismét
ráélveztek, valaki más vette kezelésbe. Mintegy fél óráig tartott a
tortúra, mire úgy vélték, hogy elég lesz. Ezt követően ismét
visszavezették a táborba és a tisztás közepén kikötözték egy
oszlophoz. A hőmérséklet egyre feljebb kúszott, miközben a nap
addig kellemes sugarai is egyre égetőbbé váltak. Barbarának most már
nagyon melege volt, lassan a bőre is égni kezdett, mindemellett pedig
még a hólyagja is mind jobban feszült. Eltelt vagy két óra, mire ismét
összegyűlt a társaság. Megint árverést tartottak.
 4.

Barbarát elengedték az oszlopról, majd bevezették a kör közepére, s

Gabriel ismét felszólalt:
– Nos, kedves egybegyűltek, ezt a ribancot Frank vásárolta meg
tegnap 24 órára, de nem igazán volt elégedett vele, ezért ma kissé
korábban ugyan, de ismét lehet rá licitálni. Kinek kell az elkövetkező
napra?
Természetesen megint csend volt, és az az idegesítő mosolygás.
– Akkor talán, ha megpróbálnád ismét kelletni magad, picinyem! –
kiáltott rá Gabriel.
– Te Joseph, mire vársz, készíts már néhány felvételt a picikénkről. –
szólt egy hang valahonnan hátulról, mire előkerült egy mobil, és az
egész jelenet rögzítésre került. Persze Barbara mozdulni sem bírt a
döbbenettől, de Gabriel a háta mögé lépett, erősen hátrahúzta a nő
haját, majd így szólt:
– Emlékeztesselek netán a tegnap mondottakra, vagy felejtsük el az
árverést és tegyük azt, amit ugye te sem akarsz? – Erre Barbara ismét
összeszedte minden erejét és megszólalt:
– Kérem, hogy vegyenek meg uraim!
– Nem így, te! Látom, csak nem tanulsz! Szépen részletezd el, hogy
miket tudsz felajánlani, milyenek a melleid és a picsád, mire lehet azt
használni, és így tovább!
Borzalmasan megalázva, de Barbara kimondta:
 –Tisztelt uraim, itt vannak a melleim, amik szép alma formájúak, és
itt van a fenekem, amit el lehet verni, ha rossz volnék. És fel tudom
ajánlani a puncimat is, ha valaki meg akar esetleg dugni! – Sziszegte
Barbara borzalmasan szégyellve magát.
– Vagy fordítva, nem gondolod? - Mondta egy hang nevetve.
– Ahogy óhajtja, uram.
– Akkor gyere ide, hadd nézzelek meg. – Szólalt meg végül valaki,
Barbara pedig odament hozzá. A férfi jól végigtapogatta, majd
hosszasan nézegetette. Persze mondani sem kell, hogy Barbara
puncija volt a legérdekesebb számára. Majd ráütött egy nagyot a
fenekére és elküldte. Csak kéjelgett egy kicsit.
Hosszú csend, majd Mary váratlanul megszólalt:
– Na, ne vacakoljunk, én már úgyis megígértem, hogy elviszem,
úgyhogy tessék. S hogy lássátok, milyen vagyok, megveszem a
maradék időre, mert bizony nem árt majd, ha rendbe jön a kezelésem
után. Remek ötleteim vannak. – Szólt harsányan, mire Barbara
borzalmasan megrémült, hogy mit akar már megint csinálni vele ez a
perszóna.
De most sem az történt, amire Barbara számított. Mary ugyanis a
faházba vezette, ahol enni és inni is kapott, majd rázárta az ajtót. A
fogsága ellenére először érezte magát elviselhetően, azóta, hogy
elrabolták. Persze a jó nem tartott sokáig, mert az ivástól még jobban
kellett vizelnie és a katéter még mindig benne volt. Mivel Mary nem
volt a közelben, Barbara körbenézett a kis házikóban, ahol igen hamar
felfedezte a mellékhelyiséget. Azonnal kihasználta az alkalmat,
kiment a WC -re és megpróbálta kihúzni a dugót. A csövet nem merte,
mert félt a következményektől.
A megkönnyebbülésének azonban még a feléig sem jutott, mire
ismét megjelent Mary. Barbara gyorsan megpróbálta visszatuszkolni a
dugót, de így félbeszakítva a dolgot, még kellemetlenebb érzés volt az
egész. Persze Mary haragjától is félt, s nem ok nélkül.
– Mit képzelsz te kis cafka, hát ennyire nem tudsz uralkodni
magadon? Etetlek, itatlak, te meg így hálálod meg! Na, jó, akkor majd
megtanítalak az önuralomra! – Ezzel elment. Két perc múlva két testes
srác társaságában tért vissza, majd odaszólt nekik:
– Ez a kis ribanc az engedélyem nélkül kihúzta a dugót a katéterből.
Ha ennyire nem tud uralkodni magán, nekünk kell rá megtanítani,
úgyhogy segítsetek ráközözni az asztalra. – Ezzel megfogták, s
felrakták Barbarát az asztalra hanyatt fekve. A lábait felhúzták, s a
bokáit a combja tövéhez kötve széthúzták, így a selymes, de már kissé
meggyötört puncija ismét tejesen szabad prédává vált. Mary eközben
a szekrényhez ment és egy üvegcse fertőtlenítőt vett elő. Egy vattára
öntött belőle, s teljesen bekente vele a kis és a nagyajkakat, majd
visszasétált a szekrényhez.
Barbarát elfogta a rettegés. Sejtette, hogy ennek nem lesz jó vége. A
fertőtlenítő nem ok nélkül kell, látott már ilyen videót, de mindig
elborzadt azoktól, amik utána történtek. Abban bízott, hogy ez csak
valami elterelés, nála nem olyasmi lesz a folytatás.
De amikor ismét meglátta Maryt, hogy mit tart a kezében,
rettenetesen megrémült. Fogvatartója ugyanis egy biztosítótűt vett
elő.
– Mit akar velem csinálni? – Ordította Barbara torka szakadtából,
miközben Mary közelített felé. – Hozzám ne érjen! Hagyjon békén!
Azt nem akarom! – Kiabálta. De Mary, mint aki semmit sem hall az
egészből, rá sem hederített. Csak intett a fiúknak, akik ismét odaléptek
Barbara elé, és a szemérménél matattak valamit, majd még jobban
lefogták, bár a kötelek is tették a dolgukat. Barbara szinte nem is
érezte, hogy mit csinálnak, annyira hatalmába kerítette a félelem. – Ezt
biztosan csak álmodom, ilyen nem történhet meg. – Gondolta. De nem
álmodta, mert ekkor egy borzalmas szúró érzés hasított belé.
Felordított a fájdalomtól, ahogy csak a száján kifért. De hiába, pár
másodperc múlva ismét belehasított a szúró fájdalom. Mary most sem
törődött a lány jajveszékelésével, mint aki minden nap ilyet csinál,
teljes nyugalommal szólalt meg:
– Na, egyelőre ennyi. Most összetűztem egy biztosítótűvel a
vaginád bejáratát. Egy kicsit még fáj, de majd megszokod, később
pedig úgyis kicseréljük valami másra. Rajtad múlik, hogy mire,
úgyhogy viselkedj rendesen. Viszont van egy jó hírem is. A pinádat
most nem tudják megdugni. De annyira azért ne örülj, a segged lyuka
még ott van, úgyhogy azért nem árt óvatosnak lenned. – Azzal
elment, otthagyva a zokogó nőt az asztalon kikötözve.
Barbara próbált kiszabadulni a kötelek szorításából, de
megmozdulni is alig tudott, így előbb-utóbb feladta a küzdelmet.
Később már annak is örült, hogy egyáltalán még él. Nagyjából fél óra
elteltével végül el is bóbiskolt egy kicsit, már amennyire a közben
folyamatosan tompuló fájdalomtól lehetett.
Már esteledett, mire Mary visszatért. Leoldozta Barbarát az
asztalról, majd visszatette a nyakára a nyakörvet, a bokáira és a
csuklóira pedig a bilincseket, amiket most is láncok fogtak össze.
Barbara mozgástere eléggé korlátozott volt, a láncok hosszúsága
ugyanis pontosan úgy volt kialakítva, hogy járni, mozogni tudjon, de
csak meglehetősen nehezítve. Hiába akarta megtapogatni, hogy mit
történt a lába között, odáig például el sem ért, ahhoz rövid volt a lánc.
De sok gondolkodási ideje sem maradt, Mary azonnal kiadta az
utasítást:
– Főzd meg a vacsorát! Ott van minden hozzávaló a konyhában. Két
óra múlva készen legyen. Tíz személyre készítsd. De úgy igyekezz,
mintha ezen múlna a sorsod! Ja, és előtte mosakodj meg, de mást nem
tehetsz! – Majd elment és Barbarára zárta az ajtót, aki alig bírt a lábaira
állni, lépkedni meg különösen. Combja minden egyes lépésnél
hozzáért a biztosítótűhöz, így aztán igyekezett minél nagyobb
terpeszben közlekedni, már amennyire a bokáin lévő láncok engedték.
Röhejesen nézhetett ki, de neki most nem számított, csak az volt
fontos, hogy a hüvelyénél lévő biztosítótűhöz minél kevésbé érjen
hozzá.
Amennyire tudott, megmosakodott, ahol nem érte el magát, ott
pedig a zuhannyal öblítette le a testét. Jól esett a meleg víz, de tudta,
nem élvezheti sokáig, mert két óra nagyon rövid idő tíz embernek
vacsorát főzni. Ráadásul ezer éve nem főzött komolyabb ételt, hozzá
volt szokva, hogy étteremben eszik, vagy félkész ennivalót vásárol,
amit csak befejezni kell otthon.
A konyha kissé régimódi volt, de ez még csak a kisebb baj lett
volna. A tisztaság is hagyott némi kívánni valót maga után. Néhány
szekrényajtó erősen lógott, sok helyen vastagon állt a por, a pulton
ismeretlen eredetű koszfoltok voltak odaszáradva, a sarkokban pedig
néhány kaszáspók szőtte a hálóját. Alapanyagot sem sokat talált, a
szekrény aljában már enyhén ráncosodó és rügyező krumplit, felsőbb
polcain valami számára ismeretlen növényt, némi fűszert, kenyeret,
sót és cukrot talált. Aztán megnézte a hűtőt és megkönnyebbült. A
fagyasztóban rengeteg hús volt bezacskózva, amiből bőven jutott tíz
emberre való. Főzőtudományára komolyan nem hagyatkozhatott,
ezért úgy döntött, hogy valami egyszerű húsos, krumplis egytálételt
készít, amit sok embernek is könnyű elkészíteni, ráadásul elég laktató
is. Összeszedte a hozzávalókat, majd hozzálátott az étel
elkészítésének. Az egyébként átlagos feladat most egyáltalán nem volt
olyan egyszerű, mivel a biztosítótű gyakran hozzáért a combjához,
amivel folyamatosan irritálta az átszúrt részt. Így aztán öt percenként
le kellett ülnie a fájdalom miatt. És persze továbbra is nagyon kellett
már pisilnie. A munka viszont nem csak a tapasztalatlanság miatt
ment lassabban, a kezein lévő bilincs, s a köztük lévő, illetve a
nyakörvéhez kapcsolódó nem túl hosszú lánc is komoly akadályt
jelentett. Így elég nehézkesen tudott csak dolgozni. Végül azért
sikerült feltennie főni az ételt, de ahogy közeledett a két óra vége,
egyre inkább érezte, hogy a rendelkezésre álló idő kevés, az bizony
nem lesz kész időre.
Pontosan két óra múlva csörgött a kulcs az ajtóban, de végül senki
nem jött be a helyiségbe. Barbarát már gyomorgörcs kínozta az
idegességtől, mivel nem készült el időre az étellel. A röpke
megkönnyebbülés után azonban sietősre fogta, és még épp annyi ideje
maradt, hogy befejezze az ebédet. Mire Mary visszaérkezett, pont
elkészült mindennel.
– De jó illatokat érzek, látom szófogadó az én kis rabszolgám. –
Azzal odament a tűzhelyhez, megemelte a fedőt, majd beleszagolt a
lábosba. – Hmm. Az illata nem rossz. Ezért lásd, hogy milyen
nagylelkű vagyok veled, megengedem, hogy elvégezd a WC-n a
dolgodat. – Barbara persze végtelenül örült ennek a mondatnak, mert
borzalmasan feszítette már a hólyagját a tartalma. Még soha nem örült
ennyire egy pisilési lehetőségnek, mint most. Könnyített magán, aztán
visszatért.
Maryvel kapcsolatban kettős érzései voltak. A nagydarab asszony
harsány és közönséges volt – ahogy ezt már korábban megállapította
–, ráadásul a hatalmi pozícióban lévő nők kegyetlenebbek és
rosszindulatúbbak másokkal, ha azok ki vannak nekik szolgáltatva. És
Mary eddig sokszor rászolgált erre az előítéletére, mégis, ittléte eddigi
legkellemesebb pillanatai is hozzá fűződtek, ha egy normális pisilést,
vagy két kedvesebb szót annak lehet nevezni. Mégis, egy pillanatra
sem merte elengedni magát, egy kicsit sem mert megbízni benne, mert
sosem lehet tudni, hogy a következő pillanatban milyen
szörnyűséggel torolná meg a könnyelműségét.
Pihenni most sem tudott, Mary azonnal utasította, hogy terítsen
meg a ház előtti asztalon, majd tálalja fel az ételt. Egy rendes
háziasszony persze nem erről a tálalásról álmodik. A biztosítótű miatti
terpesztett járás ugyanis kellő gúnyos megjegyzést váltott ki az
asztalnál ülő társaságból. Nem elég, hogy anyaszült meztelenül kellett
felszolgálni az ételt, még meg is kínozták vele. A felszolgáláskor is
többen megpaskolták Barbara hátsó felét, ami tetézte a fájdalmait. S ha
mindez nem lenne elég, a biztosítótűt is észrevették, és javasolták,
hogy egyet a szájára is kellene tenni, mert sokat felesel. Mary azonban
könnyedén leállította őket azzal, hogy az nem jó ötlet, mert akkor nem
tudna szopni sem.
A dolog azonban nem maradt ennyiben, így vacsora után
Barbarának újabb feladatot eszeltek ki. Meg kellett mutatnia a társaság
tagjainak a biztosítótűt közelről is. Ez azt jelentette, hogy miután
leszedte a terítéket, fel kellett másznia az asztalra, és a lábait felemelve
meg kellett kérnie őket, hogy nézzék meg közelről is. Az asztalra
mászás a láncoktól elsőre lehetetlen feladatnak tűnt, de a jelenlévők
bőven ellátták tanácsokkal, illetve pár perc szenvedés után segítettek
is neki. A helyzet rettenetesen megalázó volt, de a férfiak valószínűleg
mégiscsak meg lehettek vele elégedve, mert Maryt nagyon
megdicsérték az ötletért, bár az egyik a rosszallását is kifejezte:
– Ejnye, Mary, nem lesz ez így jó, hogy fogom én most így
megdugni ezt a kis ribancot?
– Jaj de nagyon dughatnékod van! Ha ennyire nem bírsz magaddal,
van még rajta lyuk elég, választhatsz! – mondta Mary, mire Barbara
igencsak megrémült, belegondolva a lehetőségekbe. Szopni sem akart,
a másik lyuk lehetőségét pedig korábban el sem tudta volna képzelni.
De az illető nem sokat teketóriázott, odahúzta Barbarát az asztal
szélére, megnyálazta az ujját, majd a végbelébe nyomta. Elkezdte
mozgatni oldalirányba, ami persze a nő számára rettentően
kellemetlen volt és feszítette is. Egy idő után már két ujjal matatott a
hátsó nyílásban, ami egyre elviselhetetlenebbé vált, ezért Barbara
hátrébb húzta magát, és fészkelődni kezdett. Erre a pasi levert két
hatalmas pofont, majd közölte, hogy ha nem bír magával, akkor
máshogy oldja meg a dolgot. Azzal odasúgott valamit a társának, aki
elment, majd rövidesen egy kötéllel és egy tégellyel tért vissza. A
kötéllel alaposan az asztalhoz kötözte a nőt, majd a tégelyben lévő
síkosítóval bekente annak végbelét. Letolta a nadrágját, majd minden
teketóriázás nélkül bevezette időközben megmerevedett hímtagját. A
többiek meg hangosan hujjogva biztatták, hogy mutassa meg, hogyan
viselkedik egy igazi férfi.
Barbarának korábban sosem volt része a szex ilyen formájában,
ezért rettenetesen ordított a feszítő fájdalomtól, de hiába. Bár a férfi
szerszáma egyáltalán nem volt hatalmas, mégis ütemesen döfködte a
beleit, amitől szerencsétlen nő úgy érezte, hogy szétszakad.
Szerencsére azonban a férfi néhány perc után elélvezett. Ha Barbara
azt hitte, hogy végre vége a szenvedésnek, akkor most nagyot
csalódott.
– Na, kell valakinek egy jól bejáratott hátsó?
 – Egye fene, ha annyira akarod! – Mondta nevetve egy másik férfi,
aki szintén elővette a farkát, majd ő is ütemesen mozogni kezdett
Barbara hátsójában. De szerencsére ez már nem fájt neki annyira,
mivel a férfinek valamivel kisebb szerszáma volt, és az előző férfi is
rendesen kitágította már. Miután ő is végzett, végigmustrálta a testet,
majd megállapította:
– Jó tág a segge a kis kurvának, be kéne azt is dugózni, nehogy
üresen maradjon ez a lyukacska itt nekünk. – Erre a többiek hangos
nevetésben törtek ki, Mary pedig rögtön ugrott is, és hozott egy
arasznyi hosszú, 3-4 centiméter vastag, súlyzó formájú valamit,
aminek a közepe elvékonyodott. Valószínű, hogy nem Barbara
lehetett az első áldozat, hogy ennyire jól fel voltak szerelkezve.
Sajnos az történt, amitől Barbara a legjobban tartott. A plug egyik
felét Mary bekente a síkosítóval, majd viszonylag óvatosan
belenyomta Barbara hátsójába. Mivel az a közepén vékonyabb volt, az
egyik fele szépen belecuppant a végbelébe és nem tudott onnan
kicsúszni, de ahhoz kellően vastag volt még, hogy feszítse a
záróizmokat. Ezek után eloldozták Barbara köteleit, de a bilincseket
rajta hagyták és beküldték a házba. Egy pingvin totyogása
versenytánc volt Barbarához képest, ahogy ezt követően bement a
viskóba.
– Ha rendesen kitakarítasz, megengedem, hogy éjjel ágyban aludj. –
kiáltott utána Mary, majd a nő kezébe nyomott egy seprűt.
– De nehogy elrepülj vele – szólt még utána nevetve, majd
elviharzott. Barbara pedig a fenekében a pluggal, punciján a
biztosítótűvel, nekiállt takarítani. A többiek meg nézték és nevettek
rajta. Időközben Mary is visszatért és csatlakozott hozzájuk.
Folyamatosan adták az utasításokat, hogy hol van még tennivaló,
láthatóan jól szórakoztak az ugráltatásával, megalázásával. Úgy éjfél
felé unták meg végül a nő pattogtatását. A fáradtság és a sok
szenvedés megtette a hatását. Barbara, ahogy bedőlt az ágyba, mint
egy fatuskó, szinte azonnal el is aludt, annyira kivette minden erejét
az aznapi tortúra.
 Másnap reggel Mary már hét óra körül ébresztette Barbarát.
Utasította, hogy főzzön citromos teát és készítsen pirítóst, mert éhes.
Barbara elkésztette, de Mary csak a kenyér közepét ette ki. A héját
odalökte Barbarának:
- Na, egyél, nehogy éhen halj itt nekem. - De Barbarának most a
kenyér héja is jól esett, csillapítva valamelyest az éhségét. Mikor Mary
látta, hogy az utolsó morzsa is elfogyott, megkérdezte:
- És hogy érzi magát a biztosítótű? – Barbara már egészen
megfeledkezett róla, a fájdalom is alábbhagyott, de most, hogy így
mondták neki, odafigyelt rá, és bizony nem volt kellemes.
– Köszönöm, de nem jól. Nagyon kérem, vegye ki!
– Nocsak, nem tetszik? Nem akarod, hogy ott legyen?
– Nem, ha lehet, akkor jobban érezném magam nélküle.
– Jól van, te akartad. Mire visszajövök, feküdj fel az asztalra
felhúzott lábakkal! – azzal elment. Barbara pedig felfeküdt az asztalra,
s felhúzta a lábát a parancs szerint, hogy az bizonyos rész jól
hozzáférhető legyen.
Mary azonban nem jött. Barbara már jó fél órája várta, de még a
lábát sem merte leengedni, mert félt, hogy akkor Mary nem veszi ki a
biztosítótűt. Csakhamar azonban zsibbadni kezdett, mire a nő végre
visszatért két másik ember társaságában. Mary bekötötte a szemét, a
lábairól levette a bilincseket és a fenekéből is kihúzta a plugot. Barbara
megkönnyebbült. Öröme azonban nem tartott sokáig, mert az
idegenek ismét lefogták és megkötözték, mondván lehet, hogy fájni
fog, ahogy kiveszik. Barbara most szó nélkül hagyta magát, mert
naivan azt gondolta, tényleg megszabadul a nemkívánatos tárgytól.
De a neheze még hátra volt. Mary ismét bekente a nagyajkak
környékét fertőtlenítőszerrel, majd kinyitotta a biztosítótűt és lassan
elkezdte kifelé húzni. Ez azonban egyáltalán nem volt annyira
fájdalommentes, mint ahogyan azt Barbara gondolta. Majd megőrült a
fájdalomtól, üvöltött, sikítozott, ahogy csak a torkán kifért. Érezte,
ahogy Mary az egyik oldaláról végre kihúzza a biztosítótűt, de a
helyén további matatást és újbóli szúró, feszítő érzést érzett. Mintha
valami más került volna a tű helyére. De ez csak az egyik oldal volt, a
másik fele még csak ezután következett. Mary hasonlóan, ahogy az
előbb is tette, szintén kihúzta a tűt, de megint csinált még valami mást
is. Ekkor egy percnyi pihenőt tartottak, közben ismét letörölték a nőt
fertőtlenítőszerrel. Aztán megint égető érzést érzett a sebein. Most
már biztos volt benne, hogy valami más került a biztosítótű helyére.
Kiabált, hogy bármi is az, vegyék ki onnan, nem akarja, hogy ott
legyen. Mary pedig, mint aki semmit sem hall, teljes higgadtsággal
tovább végezte a műveletet. Barbara szenvedése öt percig sem tartott,
de neki óráknak tűnt ez az idő. Aztán egyszer csak Mary is felkiáltott:
– Így ni. Készen is vagyunk. – Ezzel fogta magát, és elkezdett ő is
levetkőzni. Ráérősen levette a ruháit és felmászott az asztalra. – Akkor
most köszönd meg szépen az úrnődnek, hogy foglalkozik veled, és
nyald ki szépen, amit kell. – Azzal megint ráült Barbara arcára. Mary
alulról immár ismét kellőképpen lucskos volt, Barbara pedig undorral,
de szorgalmasan nyalta. Nem is kellett sok idő, Mary néhány perc
elteltével hatalmasat élvezett. Ekkor eloldozta Barbarát, s levette a
kendőt is a szeméről, aki kinyújtotta a lábait, miközben olyan erőtlen
volt, hogy le sem bírt mászni az asztalról. Mary persze rákiáltott:
– Mi van veled, mássz már le te lustaság. Meg sem akarod nézni a
puncidat? – Barbara erőtlenül lekászálódott az asztalról, majd
összegörnyedve elindult a fürdőszoba felé. Nagyon elszörnyedt,
amikor a tükörben meglátta, hogy mit tett vele Mary. A biztosítótű
helyére két darab, nagyjából egy centiméter átmérőjű vékony karika
került, amelyeket egy pici lakat fogott össze. Csöbörből vödörbe,
gondolta, de aztán rájött, hogy ez még rosszabb, hiszen ezt még
titokban sem tudná kikapcsolni. Szökésre pedig már gondolni sem
mert, különösen a tegnapi videózás után.
Mary egy ideig hagyta szörnyülködni a lányt, majd így szólt:
– Ezzel most már tényleg az én rabszolgám lettél, de ne aggódj, van
még szád és segged is. Aztán meg, ha esetleg időnként jön egy ügyfél
és megfizeti, úgy a lakatot is le fogom venni. – Most pedig menj, és
főzz ebédet.
 Barbara teljesen összetört a hallottak és a történtek okán. Először
csak leült az ágyra, arcát kezeibe temette és sírt. Kitört belőle, ami két
napja nyomta. Hangosan zokogott, de senki sem foglakozott vele,
senki nem vigasztalta, senki sem szidta, sőt, még hozzá sem szóltak.
Mary nemes egyszerűséggel, mintha mi sem történt volna, magára
hagyta a nőt, aki teljesen magába zuhant. Jó fél órába telt, míg
összeszedte magát annyira, hogy fel tudott állni. Csendben
beletörődve sorsába nekilátott a rá bízott feladatoknak. Ebédet főzött,
kitakarított, mosott és még egy kicsit pihent is. A karikákra, illetve az
azok által okozott fájdalomra pedig megpróbált nem gondolni.
 5.

Másnap délelőtt Barbara nagy lármát hallott odakintről. Egy másik

lányt hoztak, akiről utólag kiderült, hogy Sandrának hívják. Sandra
sokkal jobban tiltakozott, mint ő annak idején. Rúgott, kapálózott, de
három fiú lefogta. Megkötözték, majd a Barbara által már megismert
rúdhoz kötözték a tisztás közepén. Egy óra múlva nála is
megkezdődött az árverés. Felül egy top, alul egy rövid szoknya volt
rajta. Először a felsőre volt kikiáltás, s mikor elkelt, semmiképpen sem
akarta levenni. Persze két srác pillanatok alatt megszabadította a
ruhájától. A többinél sem volt egyszerűbb a helyzet, ezért közölték is
vele, hogy nagyon komoly büntetést fog kapni érte. Mikor már a
bugyija is elkelt, a kezét a magasba kötötték és a büntetés első
részeként öt perc verést szabtak ki rá. Először csak játékos
vesszőzésnek indult a dolog, idővel viszont egyre durvábbá vált.
Mindenki elkezdte ütni a testét, volt, aki vesszővel, volt, aki
korbáccsal. Nem kímélték szegényt sehol. Mikor letelt az öt perc,
eloldozták. A lány ekkor összerogyott, még a lábára sem tudott
ráállni. És ez csak a betörés első része volt. Ezt követően ugyanis
megállapították, hogy elhanyagolja magát, s így még eladni sem lehet.
A faház mellé hurcolták, s adtak neki egy ollót, meg egy elemes
epilátort, hogy szedje rendbe magát, azaz mindenütt szabaduljon meg
a szőrzetétől, ami nem a fején van. Mindezt a műveletet egy nő és egy
férfi felügyelték, akik egyúttal vigyáztak is rá. A lány először csak a
lábán és a hónalján szedte le a szőrt, de hamar rájött, hogy jobban
teszi, ha szót fogad és a szeméremszőrzetét is eltávolítja. Ez bizonyára
nagyon fájhatott neki, mert rendszeresen sziszegett. A férfiak persze
megnyugtatták, hogy ne aggódjon, ha majd rendszeresen csinálja,
meg sem fogja érezni. Miután végzett, szóltak Gabrielnek, aki
megkérdezte tőle:
– Tehát, szót fogsz-e fogadni nekünk eztán? – a lány meg csak
köpött egyet Gabriel felé, aki intett két srácnak, hogy tanítsák jó
modorra. Ekkor elvezették ahhoz a szerkezethez, ahova első nap
Barbarát is kikötözték, de rá csak egy bilincset csatoltak és a lábait laza
kötélen kötötték ki az építmény aljához. Éppen csak annyira, hogy
azért terpeszben kelljen állnia. Hoztak négy csipeszt, majd ebből
kettőt felraktak a melleire. Ekkor megint elkezdett sikoltozni és
ordibálni, miközben rázta a testét, de a fiúk lefogták. A csipeszekre
ezután madzagot kötöttek, s annak két másik végét a szerkezet felső
részéhez rögzítették lazán úgy, hogy az mintegy tíz centivel hosszabb
volt, mintha feszes lenne. Ekkor elővettek még két csipeszt, s azokat a
kisajkaira csíptették kétoldalt. Ekkor a lány megint felüvöltött, de
most már óvatosabban ficánkolt. Ezekre a csipeszekre is madzag
került. A földbe levertek két sátorvasat, majd a lány térdét hátulról
kissé berogyasztották és a madzagok végét a sátorvasakhoz kötötték.
Szerencsétlen Sandra mindeközben borzalmasan ordított a csipeszek
miatt, de szorult helyzetéből adódóan nem tudott mit tenni. Először
megpróbált letérdelni, de nem tudott, mert a mellein lévő csipeszek és
madzag nem engedte le annyira. Megpróbált egyenes lábbal is állni,
de akkor meg a nagyajkaira rögzített csipesz tartotta vissza. Hiába
ordítozott, tiltakozott, a srácok megmondták neki, hogy az a legjobb,
ha úgy marad, mert a csipeszek még kárt tehetnek benne. Sandra csak
arra tudott gondolni, hogy mihamarabb legyen már vége ennek a
tortúrának. Hatalmas kínokat kellett kiállnia ebben a testhelyzetben
viszonylag hosszú ideig. Még azt sem engedhette meg magának, hogy
elájuljon, hiszen annak a mellei látták volna a kárát. Mindennek meg
is lett az eredménye, mert nagyjából tíz perc után a szitkozódása
könyörgésre váltott. Azonban mégis úgy tűnt, hogy ezt nem tarthatták
kellően őszintének, mert rá sem hederítettek. Egy idő után aztán csend
lett. Csak a lány nyögdécselése hallatszott, meg néha egy elhaló
jajgatás.
Talán negyed óra elteltével végül Gabriel odament hozzá, s
megkérdezte tőle:
– No hát, kislány, tanultál-e a leckéből, végrehajtod-e a
kívánságainkat?
– Bármit megteszek, – mondta a sírástól elfúló hangon a lány – csak
engedjenek el innen.
– Mire gondolsz, mit akarsz megtenni?
– Amit csak akar, ha úgy kívánja, megdughat, vagy le is szopom.
– Látod, ez a beszéd, ezzel kellett volna kezdeni. De nekünk ez nem
lesz ám elég. – Azzal elment, s a két férfi levette a csipeszeket a lány
melleiről. Sandra abban a pillanatban a földre rogyott, meg sem várva,
hogy a puncijáról is lekerüljenek a csipeszek. Miután azoktól is
megszabadították, elvitték.
Délután Mary közölte Barbarával, hogy miután ilyen rendesen
ellátja a házimunkát, kap egy kis ajándékot. Barbara nem tudta, hogy
örüljön-e neki, vagy kezdjen el újból óvakodni, de a dicséret jól esett.
Ekkor behozták a házba Sandrát. Látszott rajta, hogy nem hagyták
unatkozni az elmúlt pár órában. Mary utasította a két férfit, hogy
kötözzék meg a melleit. Ez abból állt, hogy kötéllel szorosan
körbetekerték mindkét keblét, majd megcsomózták a kötelet. A lány
mellei ettől elkezdtek sötétvörösre, majd lilára színeződni. Ekkor
Mary hanyatt lökte az ágyra, majd letolta a ruháját és fölé guggolt.
Utasította, hogy nyalja ki, de rendesen, mert ha nem élvez elég
nagyot, úgy megbánja. Ott, mindenki szeme láttára nyalta ki Sandra
Maryt. Ettől közben az egyik férfinek is erekciója lett, majd súgott
valamit Marynek, aki nevetett rajta:
– Hát persze, ha akarod a tied! - Erre a férfi elővette szerszámát és a
lány szájába nyomta, aki azt is szorgalmasan elkezdte szopni.
Barbarának pedig mindezt végig kellett néznie. Legnagyobb
meglepetésére titokban még élvezte is a dolgot. S mivel most egy kissé
nyugodtabbá váltak számára a körülmények is, rendesen
megszemlélte az illető férfiasságát is. Eddig valamiért nem tűnt fel
neki, de most észrevette, hogy a férfiak sem voltak szőrösek a
péniszük körül. Nem tudta, hogy borotválták-e, vagy más módon
szőrtelenítették, de Barbarának nagyon izgató volt, mivel Bill sosem
volt hajlandó megválni szeméremszőrzetétől, hiába próbálta
rábeszélni a férfit. Pedig hallomásból már tudta, hogy így sokkal
jobban lehet élvezni a szexet.
Valószínűleg a férfinek aznap már nem ez volt az első, mert majd
tíz perc folyamatos mozgás kellett, hogy elélvezzen. Persze az is lehet,
hogy csak hagyta magát kényeztetni. Mikor végzett, a férfi felhúzta a
nadrágját, Mary pedig odaszólt Barbarához:
– Kiscicám neked is kijár egy kör!
– Nem, köszönöm, én csak férfiakkal...
– Ne kéresd magad, azt is megkapod, de most gyerünk, válassz egy
pózt magadnak! – Szólt most már szinte parancsolóan Mary. Barbara
nem is tudta, hogy félelemből-e, vagy inkább csak kíváncsiságból, de
mégiscsak belement a játékba. Figyelembe véve a puncijában lévő
karikákat, hanyatt feküdt az ágyon és felhúzta a lábát, Mary pedig
levette a lakatot, majd intett Sandrának, aki lehajtott fejjel
odatámolygott, és elkezdte nyalni Barbarát is. Nagyon jó hatással
lehetet rá a büntetés, mert szó nélkül tűrte dolgokat és megtett
mindent, amit mondtak neki. Barbara eközben, nem is törődve a
karikákkal, egyre jobban átadta magát a kéjes élvezetnek. Mint akit
sosem zavart volna, hogy egy lány foglalkozik a puncijával, egyre
hangosabban nyögdécselt. Pár perc után a teste vonaglani kezdett,
kezeit ökölbe szorította, és csak a csiklóját kényeztető nyelvecskére
koncentrált. Sandra pedig igencsak jól végezte a dolgát, mert nem
kellett sok idő, Barbara egy hatalmas kiáltás kíséretében összerándult,
az orgazmus pedig átvette a hatalmat teste felett. Maga sem gondolta,
hogy az elmúlt napok kínjai után ilyen jól fog esni neki egy kis
kényeztetés odalent.
 Barbara élvezete azonban nem tartott sokáig. Mary hamar
ráébresztette, hogy ennek ellenére azért ő is csak egy rabszolga:
– Na, elég volt az élvezetből kis kurva! Gyerünk, takaríts ki! –
Kiáltotta, visszazökkentve Barbarát a valóságba. S hogy ennek
nyomatékot is adjon, rácsapott egyet a nő hasa aljára, majd megfogta a
combját, széthúzta, és szinte azzal a mozdulattal már vissza is tette a
lakatot.
Barbara nekilátott folytatni a házimunkát. Kitakarította a házat,
elmosogatott, tett-vett, de egyáltalán nem erőltette meg magát.
Mary úgy délután három körül ért vissza, amikor is megpillantott
az egyik sarokban egy porcicát. Rögtön ráripakodott Barbarára:
– Hát így! Egy kicsit engedje az ember szabadjára a pórázt, és te
máris rendetlenül végzed a feladatod. Azonnal gyere velem. – Mondta
gúnyosan. Barbara valamiért azt érezte, hogy bárhogy is csinálta
volna a dolgot, Mary valamit mindenképpen talált volna. Ha nem ezt,
úgy belekötött volna másba. Mindez csak ürügyként kellett.
Mary kivezette Barbarát a ház elé, ahol már elő volt készítve egy
nagyjából fél méter magas zsámoly, amelynek a közepe lyukas volt.
Ebbe a lyukba egy nagyjából 4-5 centiméter átmérőjű, lekerekített
végű vasrudat helyezett, ami így valamelyest kiállt a zsámolyból.
Nem kellett sok fantázia kitalálni, vajon mi célból szerelhették így
össze a szerkezetet. A rudat Mary kis csavarral rögzítette alul, majd
bekente vazelinnel. Ezután terpeszbe parancsolta Barbarát és levette
róla a lakatot.
– Így már jó lesz. – Szólalt meg ismét Mary, majd folytatta: –
Gyerünk! Mássz fel szépen rá és térdelj fel a zsámolyra, úgy, hogy a
rudat vezesd bele a vaginádba.
– De ez nagyon vastag! – Hördült fel panaszkodóan Barbara.
– Dehogyis vastag! Ne viselkedj úgy, mint egy szűzkislány!
Gyerünk, pattanj már! Vagy segítsünk? – Kérdezett vissza gúnyosan a
nő, de a szavaiban benne volt, hogy ez sok minden lenne, csak valódi
segítség nem. Belátva mindezt, Barbara is összeszedte a bátorságát és
elkezdett feltápászkodni a zsámolyra. Meglepő módon nem is volt
olyan nehéz feladat, mint hitte, a síkosító miatt viszonylag könnyen
becsúszott a rúd, bár kissé feszítette és némileg kényelmetlen
helyzetet is eredményezett. Elhelyezkedni azonban nem igazán
maradt ideje, mert Mary azonnal megfogta Barbara kezeit és
hátrabilincselte. Ezután a lábak következtek, Mary Barbara térdeinél
és a bokáinál is lekötözte azokat a zsámolyhoz. Barbarának így sok
mozgástere nem maradt, a lábszárait a kikötözés miatt nem tudta
mozgatni, a combját és a felsőtestét pedig a vaginájába vezetett rúd
miatt kellett egyenesen tartania. Ekkor már kezdett rossz előérzete
lenni. Nem is ok nélkül, mert Mary kilazította alul a csavart és
elkezdte a csövet még feljebb emelni. Barbara persze mindeközben
próbálta megemelni magát, de a kötél miatt nem tudta a lábait
megmozdítani. Egyre kellemetlenebb volt már a rúd benne, s mikor
már egészen a méhszájánál volt, el is üvöltötte magát, hogy hagyja
abba. Ott Mary ismét rögzítette a rudat, majd elment. Kisvártatva egy
nagyjából egy méter hosszú fűzfavesszővel tért vissza. Ettől persze
Barbara ismét megrémült, s könyörgőre fogta:
– Kérem, ne bántson! Elég volt már a büntetésből.
– Te csak ne feleselj! –Vágott vissza Mary – Azt majd én döntöm el,
hogy mikor lesz elég! Meg kell tanulnod, hogyan kell rendesen
kitakarítani. Mert ugye te is láttad, hogy ez a mostani állapot nem az.
– Folytatta a mondandóját, majd meg sem várva a választ,
megsuhogtatta a vesszőt és lecsapott. De nem oda, ahová Barbara
várta.
Az ütés a nő talpát érte. Nagyon csípett. Még fel sem fogta a dolgot,
már jött is a következő. Mary pedig egyre határozottabban ütötte
Barbara talpait. Legalább ötvenet húzott rá. Közben szerencsétlen nő
ordított, sikítozott, de hiába, csak azt érte el vele, hogy még
nézőközönsége is akadt, akik Maryt biztatták. Mikor végre
abbahagyta, úgy érezte, hogy szinte tüzet gyújtottak a talpán.
Ekkor Mary eloldozta a kötelet és meglazította a rudat tartó csavart
is, majd szólt egy férfinek, hogy segítsen neki. Az felemelte Barbarát,
közben pedig Mary kivette a rudat a zsámolyon lévő lyukból, de a
másik végét benne hagyták Barbarában. Mary elvitte a zsámolyt, így
Barbarának most a saját lábán kellett megállnia. Persze az előző verés
miatt ez csak nagy fájdalmak árán ment, viszont leülni, vagy
letérdelni sem tudott, mert a kezei hátra voltak bilincselve, a
vaginájában pedig benne volt a rúd. Igyekezett egyik lábáról a
másikra állni, de sehogy sem talált olyan pozíciót, ami elviselhető lett
volna számára. Próbált leguggolni, majd oldalra fordulni, aminek az
lett a vége, hogy szinte szabályosan eldőlt, s közben még a csípőjét is
megütötte. Barbara ott fetrengett a földön, elvert talppal, rúddal a
vaginájában, miközben a többiek jól szórakoztak szenvedésén.
Egy idő után viszont talpra állították, és visszakísértek a házba.
Mary visszatette a lakatot, de vécére csak késő este engedte ki.
Másnap délelőtt Gabriel állított be, és közölte, hogy egy kis
kényeztetésre vágyik. Barbara nagyon megijedt, az előzmények
ismeretében ismét valamiféle tortúrára számított, de szinte kellemes
meglepetésként érte, amikor kiderült, hogy a férfi csak egy kiadós
masszázsra vágyik. Barbara esetlenül állt neki masszírozni, hisz sok
gyakorlata nem volt, ezért Gabrielnek kellett folyamatosan
utasítgatnia, hogy mit és hogyan csináljon. Eleinte csak hagyományos
hátmasszázsnak indult a dolog, majd Barbarának a mellével és a
popsijával is masszíroznia kellett, jó sok olajat használva. A masszázs
egy bő órán át tartott, miközben a lánynak igen szokatlan pózokat is
fel kellett vennie. Egy idő után aztán Gabriel megfordult és elölről is
igényelte a masszázst. Barbara eleinte csak a lábakra és a mellkasra
koncentrált, de a férfi egyértelműen a tudtára adta, hogy mindenütt
igényli a kényeztetést. Barbara először csak óvatosan kezdett neki az
intim területeknek, de hamar belejött a dologba. Tulajdonképpen
Gabriel volt az egyetlen olyan személy, akihez ittléte alatt nem
undorral viszonyult, függetlenül attól, hogy fikarcnyival sem volt
kedvesebb, vagy elnézőbb vele, mint a többiek. De a fickó mégis
valamiért sokkal megnyerőbb volt, talán, mert látszott rajta, hogy
tanultabb, intelligensebb a többieknél. Mindezen túl ápoltabb és jobb
alkatú is volt, mint a többség, akik pocakosak, túlsúlyosak, vagy
esetleg kellemetlen szagúak voltak. Most, hogy jobban belegondolt,
valójában szívesen ért hozzá a férfihoz.
Gabriel férfiassága éledezni kezdett, Barbara pedig amennyire
először idegenkedett a dologtól, most annyira izgatónak is találta azt.
Szorgalmas kezei közt a hatalmas borotvált pénisz hamar
megmerevedett, Gabriel pedig egyre jobban élvezte az eseményeket.
Aztán egy idő után a fickó ráunt a kézimunkára és rámordult a nőre:
– Jól van kislány, most már elég ebből, üljél bele nekem, hadd
élvezzem a pinád is egy kicsit.
– De uram, tudja, hogy azt most nem tudok! – Szabadkozott
Barbara.
– Aztán mondd, miért nem? – Kérdezett vissza értetlenül Gabriel.
– A lakat megakadályozza. Tudja, hogy Mary lakatot rakott rám ott
lent.
– Ó, hogy az a kurva… – Káromkodta el magát a férfi dühösen. –
Erről meg is feledkeztem. Na jó, akkor szopj le! De rendesen
mélytorkosan, ne csak úgy ímmel-ámmal.
Barbara pedig nekilátott, szájába vette a falloszt, és amennyire csak
tudta, megpróbálta bekapni. Ez azonban úgy tűnt, Gabrielnek nem
volt elég, mert egy idő után belemarkolt Barbara hajába és erőteljesen
ráhúzta a nő fejét, aki azonnal öklendezni kezdett, de nem mert
semmit sem szólni, fuldokolva ugyan, de folytatta a szopást, aminek a
végén a férfi hatalmas sóhajjal elélvezett.
Barbara ezzel befejezettnek vélte a férfi kényeztetését, ám nagyot
tévedett. Gabriel utasította, hogy ha már ilyen ügyesen bánik a
nyelvével, akkor takarítsa le a testét, de ne hagyjon ki semmit sem.
Mindezt nyomatékosítva, egy hatalmasat húzott a nő fenekére, aki
ettől hátraugrott. Ekkor jött be Mary.
– Mi folyik itt? – Kérdezte.
– Igénybe vettem egy kicsit a rabszolgánk szolgáltatásait, ha nem
gond. – Válaszolta gúnyosan Gabriel, majd Barbarához fordult:
– Te pedig, ha azonnal nem látsz neki, úgy ebből még ötvenet fogsz
kapni! És a seggemre különös figyelmet fordíts! Barbara undorral
ugyan, de hozzálátott. Egyáltalán nem akarta, de a férfi egész testét
végig kellett nyalogatnia, nem hagyva ki egyetlen testrészét sem. A
legkevésbé a férfi talpához és fenekéhez volt kedve, de nem merte
kihagyni, tartva a büntetéstől. Mikor végzett, Gabriel fogta a ruháit és
kiment, de nem öltözött fel.
Több sem kellett, Mary is megirigyelte a kényeztetést, és utasította a
nőt, hogy mindent ugyanúgy csináljon vele is végig, amit Gabriellel.
Mire végzett, Barbara igencsak elfáradt. Ezt valószínűleg Mary is
észrevehette, mert nem volt megelégedve a teljesítménnyel és
büntetést helyezett kilátásba. Hanyatt fekve kötözte ki Barbarát az
ágyhoz, majd egy fűzfavesszőt vett elő és huszonöt ütést jelentett be.
Barbarának számolnia kellett, és minden ütést külön meg kellett
köszönnie. Az ütések célpontja főként a mellei voltak, de kapott a
hasára és az ágyékára is, sőt egy-kettővel még a csiklóját is eltalálta.
Azzal elengedte, és utasította, hogy délután háromra szedje rendbe
magát, meg a házat is, mert kölcsönadta egy barátjának.
Három előtt pár perccel megjött Mary. Kezében egy két méter
hosszú lánc volt. Kinyitotta a Barbara punciján lévő lakatot, a lánc
végén lévő karikát ráfűzte a lakatra és visszatette a két karikára. Majd
a láncnál fogva kivezette Barbarát, és elsétáltak a tisztás másik felénél
álló kisebb faházhoz, ahol három férfi álldogált. Mary egyetlen szó
nélkül átadta a lánc végét és a kulcsokat az egyik férfinek,
Raymondnak, majd elment.
Barbarának nem kellett sokat várnia, kivezették a ház elé, ahol
nagyjából egy méter távolságra két cölöp állt. Ezekre kötelet kötöttek,
amelyek másik végeit Barbara bokáihoz rögzítették. Nem volt a lába
szorosan megkötve, de ettől függetlenül terpeszben kellett állnia, s az
intimkarikáira egy-egy hosszú láncot akasztottak. A lábai közé egy
sámlit tettek, amelynek a tetején egy fémlap volt, erre nyugalmi
helyzetben épp rálógtak a láncok végei. Normál állásban a láncok
végei épphogy ráértek a fémlapra. A kezeire bilincset kapott, amelyre
egy vezetéket kötöttek, illetve kötöttek egy vezetéket a sámlin lévő
fémlapra is. Mikor ezzel készen voltak, a vezetékek másik végeit egy
Barbara számra ismeretlen dobozra kötötték. A dobozon kapcsolók és
forgatható gombok voltak. Kezeit bilincsbe verték, különböző
vezetékeket is kötöttek rá, melyeket ide-oda rögzítettek. Lassan úgy
érezte magát, mint akit egy soros kapcsolású áramkörbe akarnak
bekötni, s mind ez a baljóslatú gondolata csak tovább erősödött,
amikor a mindenhonnan kiálló vezetékeket egy kapcsolókkal és
forgatható gombokkal ellátott dobozhoz illesztették.
Raymond ekkor Barbarára nézett, és elmosolyodott. A nő viszont
sejtette, hogy ennek az egésznek tényleg nem lesz jó vége. Egy darabig
farkasszemet néztek egymással, majd a férfi megszólalt:
– Nos, úgy gondolom, hogy Mary nagyon elnéző volt veled az
elmúlt napokban, és elfelejtett téged emlékeztetni arra, hogy miért is
vagy itt valójában. De sebaj, majd most pótoljuk.
– De hát én… – Kezdett bele a mondandójába Barbara, de Raymond
gyorsan félbeszakította.
– Nem kislány! Nincs de hát. Ami megtörtént, az megtörtént, és
nem érdekel, hogy milyen hazugságokkal állsz elő, hogy mentegesd
magad. Te is nagyon jól tudod, hogy dönthettél volna másként.
Emberségből csúfosan megbuktál, és ez bizony nem maradhat
következmények nélkül. Tudom, sokan úgy vélik, hogy ez Isten
dolga, de gondolom, te sem akarod, hogy átadjuk neki az
ítéletvégrehajtás lehetőségét. Ugye te is így látod helyesnek?
– Csak nem akarnak megölni? – Kérdezte félelemmel vegyes dühvel
Barbara.
– Az is egy opció lenne, de ez nem áll szándékunkban. Viszont nem
ez volt a kérdés.
– Most mire vár, hogy azt mondjam, jól döntöttek? Kínozzanak
meg, ha ettől boldogabbak lesznek. – Válaszolt vissza flegmán
Barbara, majd köpött egyet a földre.
Több sem kellett Raymondnak, akinek itt telt be a pohár. Látta,
hogy a nő még mindig ugyanolyan fölényes, mint korábban. De
számított is erre, pont ezért történtek az előkészületek. Így aztán
odalépett a dobozhoz, állított az egyik forgótárcsán, majd felnyomta a
kapcsolót.
Barbara hatalmasat ordított fájdalmában, és ösztönösen megpróbált
felugrani, ami azonban a lábain lévő kötelek miatt nem sikerült.
Érezte, ahogy a testét átjárja az áram, ami bár nem volt túl erős, de
mégis kellemetlen és váratlan volt. A kín azonban nem tartott sokáig,
Raymond lenyomta a kapcsolót, Barbara pedig egy kis időre
megnyugodhatott. Pontosabban megnyugodhatott volna, ha nem vág
vissza:
– Ha azt gondolja, hogy ilyen kínzással más belátásra bír, nagyon
téved. – Mondta dühösen.
De Raymond nem válaszolt. Csak tekert egy kicsit a tárcsán, és újból
felnyomta a kapcsolót, melyet három-négy másodpercig úgy hagyott.
Persze Barbara ismét megpróbált felugrani, viszont az ordítása annak
ellenére halkabb volt, hogy az erősebb áram hatására nagyobb kínokat
kellett átélnie.
– Csak csinálja, ha magának ez jólesik. De akkor is csak azt tettem,
amit a feletteseim elvártak tőlem. – Vetette oda félvállról.
Raymondot azonban ez nem hatotta meg. Újból megismételte a
korábbi mutatványt, hasonló idővel, mint az előbb.
Ez már láthatóan Barbarának is kezdett sok lenni, de összeszorított
fogakkal tűrt. A büszkeség fontosabb volt, meg akarta mutatni, hogy
akkor is ő az erősebb. Ez azonban nem volt ennyire egyszerű.
Raymond ugyanis taktikát váltott. Kissé meglazította Barbara bokáin
a köteleket, hogy a lány megemelhesse a lábait.
A férfi ismét bekapcsolta a gépet. Barbara ösztönösen megemelte
magát, és mivel most kissé felemelhette a talpát, a lánc is
elemelkedhetett a fémlapról. Ezzel megszakadt az áramkör, Barbara
pedig megmenekült a kíntól. Buta módon azonban csak arra nem
gondolt, hogy Raymond most bekapcsolva hagyta a gépet, így amint
lejjebb ereszkedett egy kényelmesebb pózba, a lánc ismét hozzáért a
fémlaphoz, zárva az áramkört. Barbara pedig ismét ordítva ugrott
egyet, majd megpróbált lábujjhegyre állni. Ez az állapot azonban igen
kényes egyensúlyt kívánt, mert a méretezés pontos volt. Ha
lábujjhegyre állva nyújtózkodott, úgy a két lánc nem ért hozzá a
fémlaphoz, de ha kicsit is lejjebb engedte magát, puncijában rögtön
ezernyit tű szúrását érezhette. Persze ezt a pózt nem volt könnyű
megtartani, nagyjából tíz perc alatt jó párszor megismétlődött a
nyugalmi és az izgalmi állapot. Raymond és a másik két pali pedig
csak csendben nézett. Néha megjelent egy kaján mosoly az arcukon,
de nem szóltak semmit. Végül Barbara megtörte a csendet:
– Jól van, ha ezt akarják hallani, legyen. Nem kellett volna így bánni
emberekkel. – Mondta, majd várta, hogy mit reagálnak a férfiak. Azok
azonban továbbra sem szóltak semmit, csak figyelték Barbarát, mintha
várták volna a folytatást.
– Most mit akarnak? Ezt akarták hallani, nem?
– Hmmm. – Dörgölte meg az orrát Raymond – Ez nekem egyáltalán
nem tűnt őszinte megbánásnak. De sebaj. – Morogta, majd tekert még
egyet a tárcsán, Barbara pedig ösztönösen is még inkább a lába
hegyére állt, érezve a vesztét, nem is ok nélkül. Észre sem vette, de a
másik férfi időközben elment, és most valamilyen madártollal a
kezében tért vissza. Azzal kezdte el Barbara talpát csiklandozni, ami
nem volt nehéz, mivel a nőnek lábujjhegyen kellett állnia. Barbara az
érintéstől ösztönösen próbált a talpára állni, ami megint csak
áramütést eredményezett odalent. A játékba Raymond is beszállt, ő
Barbara hóna alját, a hasát, majd combjának belső felét vette
kezelésbe. A nő számára rettenetes volt mindez, hiszen igazán meg
sem volt kötözve, így akár mozoghatott volna is, ám annak a
következménye már ismert volt számára. Nem a köteleknek, hanem
az önuralmának kellett visszatartani attól, hogy ne mozogjon.
Vagy negyed óráig szórakoztak így vele, s Barbarának már
rettenetesen fájtak a lábujjai is, mire abbahagyták. A férfiak matattak
még valamit a dobozon, majd elmentek, Barbarát pedig úgy hagyták,
aki ott pipiskedett lábujjhegyen reménytelenül. Nagyjából öt percig
bírta még, aztán lerogyott, lesz, ami lesz. A láncok hozzáértek a
fémlaphoz, de nem történt semmi. – Biztosan kikapcsolták. –
Gondolta megkönnyebbülten Barbara. Sok ideje azonban nem maradt
pihenni, mert a férfiak hamar visszaértek. Gúnyosan kérdezték tőle,
hogy jót ácsorgott-e még a saját szórakoztatására? Barbarának nem
tetszett annyira a tréfa, de belátta, hogy jobb lesz beletörődni a sorsába
és nem visszaszólni.
A férfiak ismét megpaskolták a fenekét, de most már csak úgy
játékosan, aztán eloldozták, majd a láncokat rajta hagyva bevitték a
házba és lefektették. A lábait felhúzva megkötözték, majd a lakatot
levéve, kis karabinerrel a két láncot az ágy két oldalán leengedték és
egy-egy kis súlyt raktak rájuk. Ettől Barbara szemérme kellőképpen
szétnyílt. A meglepetés azonban csak most jött számára. A fickók
ugyanis hoztak egy ventilátort és az ágy végébe állították úgy, hogy
az a levegőt pontosan Barbara lába közé fújja. Raymond közölte, hogy
biztosan jót fog tenni egy kis hűsítő levegő, amíg Barbara
elgondolkodik azon, hogy milyen jól esett az alkalmazottaknak is a
hasonló gondoskodás. Azzal kiment. Eleinte a ventillátor még valóban
jól is esett, aztán néhány perc után már kezdett kellemetlenné válni.
Negyed óra múlva már teljesen kiszáradt a nemi szerve, és egyre
jobban fázott is.
Mire a férfiak visszajöttek, Barbara már dideregve kérte, hogy
kapcsolják ki a szerkezetet.
– Fázol kisanyám, ezen könnyen segíthetünk. – Közölte Raymond,
majd rágyújtott egy cigarettára. Mivel Barbara nem dohányzott, így
nem szerette a cigarettafüstöt sem. A férfi unottan ráfújta a füstöt,
majd így folytatta:
– Ez biztos jó meleg lesz. – Erre az égő cigarettavéget Barbara jobb
mellbimbójához érintette. Persze ő azonnal félrerántotta magát,
miközben felsikoltott, nem is annyira a fájdalomtól, inkább az
ijedtségtől, bár a lekötözés miatt sok mozgástere nem volt. Raymond
azonban nem érte be ennyivel, most a bal mellbimbó következett. És
ez még csak a kezdet volt. A csikkel most egyenesen Barbara csiklóját
célozta meg. Nem akart kárt tenni a nőben, csak amolyan ijesztgetős
hozzáérés volt, de a hatását kellőképpen megtette. Barbara akkorát
üvöltött, hogy majd összedőlt a ház, de Raymondot ez egyáltalán nem
zavarta. Mint aki teljesen hétköznapi tevékenységet végez, úgy
közelítette a nő szeméremtestének különböző részeihez a cigaretta-
véget. Barbara zihált, rettegett, hogy ha netán hozzányomná a férfi, ott
halna meg kínjában. Közben pedig rángatózott és ordibált, de nem
tudott mit tenni, a kötelek is szorosan tartották. Amikor Raymond
végre abbahagyta, Barbara már csak sírni tudott.
A férfi fejcsóválva nézett a nőre, akin meggyötörtsége ellenére is
érződött még mindig a konoksága. Raymond óvatosan végigsimította
a nő homlokát, de nem szólt semmit. Kiment. Tíz perc múlva tért
vissza, és egy pohár vizet adott a nőnek, aki még mindig pityergett.
Óvatosan a szájához tartotta és megitatta. Látszott, hogy Barbarának
jólesik a törődés, még akkor is, ha az előbb ugyanez az ember oly
kegyetlenül bánt vele.
Raymond érezve ezt, most már egész óvatosan ért csak a nőhöz.
Először a vállát simította végig, majd a keblét. Azt, amit nemrég még
ő maga gyötört meg. De ez a késztetés most már teljesen elmúlt, helyét
a jóleső vágy vette át. A férfi látván, hogy Barbara nem ellenkezik,
most már a nyelve hegyével érintette meg a formás mellet. Barbara
felsóhajtott, a férfi pedig folytatta, nyelvével finoman körbekerítette a
bimbóudvart, majd egy csókot nyomott a mellbimbóra is.
Természetesen Barbara másik melle sem maradt ki a jóból, érzékien
cirógatta körbe azt is, miközben a férfi keze megindult a nő ágyéka
felé. Barbara teste ívben meghajlott, mint aki akarja, hogy ott is
megérintsék. Raymond így Barbara csiklóját kezdte simogatni az
ujjával. Először csak gyengéden körbekerítve, aztán erősebben
rányomva mutatóujját az érzékeny testrészre, lassan masszírozva azt.
Barbara teste egészen megfeszült a kéjtől, és amennyire kötelei
engedték, próbálta felemelni a csípőjét, hogy felkínálja a férfinek
nőiességét. Maga sem értette, hogy miért, de ez az érintés az előző
kínok után most sokkal jobban esett, mint máskor. Furcsa volt, de
mégis élvezte és már egyáltalán nem haragudott a férfira, holott pár
perccel ezelőtt még meg tudta volna ölni. Szinte már a gyönyör
határán volt, amikor a férfi hirtelen abbahagyta. Pont azelőtt, hogy
eljutott volna a csúcsra, az orgazmus határán.
– Ne hagyd abba! Kérlek, folytasd! – könyörgött Barbara, de a férfi
ismét kegyetlen volt.
– Nem. Most csak ennyi. Majd talán legközelebb, ha… – De a férfi
elharapta a mondat végét, és talán szándékosan nem is mondta ki,
hogy mire gondolt.
– Nem hagyhatsz így itt, kérlek, fejezd be! – Rimánkodott tovább
Barbara, de a férfi hajthatatlan volt. Felállt és egyszerűen kiment.
Pedig a nőből immár kezdett előbújni az őszinteség csírája és most
már bármit bevallott volna.
De nem kapta meg, amit akart, a vágyai kielégítetlenek maradtak.
Szomorúan, magányosan és meggyötörten szenderült álomra.
 6.

Mikor Barbara magához tért egy sátorban, egy nagyjából méterszer

méteres kis ketrecben volt. Kezei már nem voltak megkötözve, bokái
is szabadok voltak, és a lakat is visszakerült a helyére, ismét lezárva a
nő szemérmét. Maga sem értette, hogyan került oda, csak arra
emlékezett, hogy előző este fáradtan és kielégületlenül zuhant
álomba.
Tűnődését azonban hamarosan félbeszakították. Kintről ugyanis
sikítozást és jajgatást hallott, de a ketrecből nem láthatta, hogy mi
történt odakint. Azt azonban sejtette, hogy a másik lány válhatott
valamiféle tortúra áldozatává.
Már világosodott, mikor Raymond beállított néhány szelet
kenyérrel, és egy kis vízzel. Barbara hamar elfogyasztotta a szegényes
reggelit, de mivel már rég nem mehetett el vécére, ismét nagyon
kellett pisilnie is. Persze elmenni nem tudott, hacsak nem vizel maga
alá. Szerencsére kisvártatva Raymond is megjelent, hogy elvigye az
üres poharat, ekkor szólt neki, hogy engedje elvégezni a dolgát.
– Még mit nem akarsz, kisanyám? Kaptál enni, inni, ezt még ki kell
bírnod egy kis ideig. – válaszolta ingerülten, majd elment. Mire
visszajött, egy kiskocsi volt nála, amire rárakta a nőt ketrecestől
együtt, majd kivitte a táborhely szélére. A ketrecre kívülről egy táblát
tett, de Barbara nem láthatta, hogy mi volt ráírva. Végül elment.
Barbara nem sokára ismét hangokat hallott, de Raymond most egy
vadidegen férfi társaságában jelent meg.
– Szóval megfelel? – kérdezte Raymond a férfitől, miközben Barbara
felé mutatott.
– Jó lesz, itt van száz dollár, és tízig az enyém. De hozd be a házba,
mert szeretem normális körülmények közt csinálni. – Szóval eladott
kurvának. – gondolta magában megalázva Barbara. Közben Raymond
kinyitotta a ketrec ajtaját, elővett egy láncot, amit a nő intimkarikáira
kapcsolt, majd elkezdte húzni. A feszítő érzés miatt persze szó nélkül
menni kellett utána. Bevitte a házba, ahol lecsatolta a láncot, és levette
a lakatot is. Ekkor Barbara összeszedte a bátorságát és ismét
megpróbálta kérlelni, hogy engedje el vizelni, mert már nagyon kell,
és borzalmasan feszíti a hólyagját.
– Még mit nem! Mondtam már, hogy türtőztesd magad. – Vágott
vissza amaz. – Majd ha az úr végzett, és meg lesz veled elégedve, úgy
elmehetsz. De ha nem, akkor felejtsd el. Úgyhogy ez járjon a fejedben,
amikor teljesíted a kívánságait.
– Feküdj az ágyra hanyatt, terpeszben! – utasította az idegen,
miközben Raymond kiment és becsukta maga mögött az ajtót.
Barbarának nem volt más választása, mint engedelmeskedni. Az
idegen erre köteleket vett elő, majd kikötötte a bokáit és a csuklóit az
ágy sarkaihoz. Ezt követően a feje fölött a gerendához egy láncot
erősített oly módon, hogy a lánc vége majdnem Barbara orráig ért. A
végén pedig egy ruhacsipesz féle eszköz volt.
– Dugd ki a nyelved! – szólt ismét a parancs. Barbara megköszörülte
a torkát, majd teljesítette a kívánságát, mire az idegen azon nyomban
rácsíptette a csipeszt Barbara kinyújtott nyelvére. A nőnek ez
meglehetősen kellemetlenül esett, ráadásul csak úgy tudta
valamelyest visszahúzni a szájába a nyelvét, ha kissé megemelte a
fejét. Ez hosszabb távon igen zsibbasztó volt, így választhatott, hogy a
nyelvét tartja kinyújtva, vagy a fejét megemelve. Persze mindegy is,
mert mindkettő kényelmetlen volt. Barbarának sok mozgástere tehát
nem lévén, így már tényleg engedelmeskednie kellett, várva a sorsát,
beletörődve a helyzetébe.
 Észre sem vette, hogy az idegen már nincs mellette, csak akkor
eszmélt, mikor az egy kis edénykével tért vissza, benne jégkockákkal.
Az idegen kivett egy jégkockát, heccelődve megmutatta a lánynak,
majd hirtelen felnyomta a vaginájába. Barbarának először nagyon
rosszul esett a hideg jég, de sok ideje nem volt szenvedni, mert jött a
következő jégkocka, ami a popsijába került. A harmadikat ismét a
punciba nyomta a férfi. Barbara úgy érezte, megfagy belülről, bár egy
idő után már elviselhetőbbé vált a kín, és nem is esett annyira rosszul,
mint hitte. Úgy gondolta, végül is meg lehet szokni. Persze a
jégkockák olvadásnak indultak, így a víz kicsorgott, ami igencsak
zavarta és kissé csiklandozta is.
Aztán az idegen is elkezdett vetkőzni, és ha Barbara nyelvén nem
lett volna a csipesz, még nevetett is volna, mikor meglátta a férfi
idétlen alsónadrágját. Egy hosszú szárú, combközépig érő fehér gatya
volt rajta. Talán ötven évvel ezelőtt hordtak ilyet utoljára, de ez a
pasas valahonnan megőrizhetett egyet, ráadásul még hordta is. Ettől
függetlenül hamar levette, de nem sok érdemleges volt alatta sem.
Barbara meglepődve látta, hogy a pénisze bizony nem egy méretes
darab. Gondolta is, hogy nem véletlenül kellett fizetnie ezért.
Ekkor a férfi odalépett Barbarához, levette a nyelvéről a csipeszt,
majd fölmászott az ágyra úgy, hogy szinte ráült a lány mellére. A
szájához tette a farkát, majd fura, kappanszerű hangján kiadta az
utasítást:
– Gyerünk kurva, szopj egy kicsit a pénzemért!
Erre Barbara a szájába vette a tisztának épp nem nevezhető
szerszámot és elkezdte szopni. Az persze idővel megmerevedett, bár
ekkor sem lett nagyobb 8-10 centiméternél. Mikor a férfi megelégelte a
műveletet, lejjebb mászott, de ahelyett hogy magáévá tette volna, még
egy jégkockát vett elő és azzal ingerelte a bejáratot, amit a megolvadt
jég persze ismét nedvessé tett. Végül elővett egy gumit, felhúzta és a
pénisze is követte a jégkockákat. – Furcsa szokásaik vannak
egyeseknek – gondolta nem épp jókedvvel Barbara, miközben az
idegen ütemesen dugni kezdte, amit a nő csak összeszorított fogakkal,
csendben tűrt, hüvelyében a majdnem megolvadt jégkockákkal és az
illető farkával. Elég sokáig ügyetlenkedett, mire eljutott a csúcsig, s
addigra már a jégkockák is teljesen elolvadtak.
Az idegen az orgazmusa után még egy darabig mozdulatlanul
lihegett, majd érzéketlenül felkelt, kioldotta a köteleket, felállította a
lányt, majd ő maga feküdt hanyatt az ágyra. Utasította, hogy másszon
fel rá, és üljön a mellére, majd csúszkáljon rajta fel-le úgy, hogy
mindvégig hozzádörzsölje a punciját. Barbara fanyalogva ugyan, de
megtette, miközben a jégkockákból maradt víz lassan szivárgott a
hüvelyéből, így rendesen be is kente vele a férfi mellkasát, amit az
látványosan élvezett. Barbara meglepetésére a kezdeti fanyalgás után
neki is jól esett a dolog, de a legnagyobb megdöbbenés akkor érte,
amikor a férfi azt kérte, hogy üljön az arca fölé, majd nyalogatni
kezdte a lány igencsak meggyötört csiklóját és annak környékét.
Barbarának ez is egyre jobban esett, és már-már elfelejtette, hol van.
Az orgazmustól azonban így is igen távol volt, pedig női megérzése
azt súgta, hogy a férfi ezt akarja, és addig nem szabadul, amíg be nem
következik. Erre azonban most esély sem volt, ezért úgy döntött, hogy
mint ahogy Billnél is sokszor bevált, színlelni fogja. Nyögni kezdett,
majd szinte alig fél perc alatt össze is hozott egy látványos mű
orgazmust, miközben az idegen férfi arcán elégedett mosoly jelent
meg.
Barbara látszólagos öröme azonban nem tartott sokáig, hiszen a
fickó hasra fordult, majd utasította a lányt, hogy masszírozza is meg.
Sőt, a masszázs után sem végeztek még, hiszen egy ráadás szopást is
rendelt. Elég sok időbe került, mire ismét a csúcsra jutott, de akkor
aztán kielégülten nyúlt végig az ágyon, Barbara legnagyobb
megkönnyebbülésére.
Nagyjából negyed óra múltán Raymond is előkerült. Barbara
puncijára ismét felkerült a lakat és a lánc, kezeit hátrabilincselte, és
elvezette. Kint a lánc végét egy magasan lévő faághoz kötötte majd
elment. Barbarának még mindig nagyon kellett pisilnie, de hiába szólt
utána, a férfi rá se hederített. Kisvártatva azonban visszajött a másik
lánnyal, akit hasonló módon, láncon vezetett, akár csak Barbarát. A
lánynak szintén ott díszelegtek a karikák a combjai között. Ekkor
Raymond elővett egy igen rövid, talán tíz centi hosszú láncot, majd az
egyik végét beakasztotta Barbara karikáján lévő lakatba, másik vége a
másik lány karikájára került, így szorosan össze voltak kötözve
egymással és a faággal is. Mikor a férfi végzett, otthagyta a lányokat,
de azért még hátraszólt:
– Ha akarsz, most már pisilhetsz, de a katétert nem veheted ki.
Barbara igazán örült a hírnek, de mikor ki akarta venni a dugót a
katéterből, rájött, hogy ez nem is olyan egyszerű feladat ebben a
pózban, csak nagy nehezen végül hátulról, a lába közt átnyúlva
sikerült kihúznia azt. Mivel azonban sem leguggolni, sem terpeszbe
állni nem tudott a lánc miatt, kissé problémássá vált a pisilés. Nagyon
kellemetlenül érezte magát, mert végül nem csak a saját, de a lány
lábát is levizelte. A nap pedig egyre jobban sütött, s bár a lányok
félárnyékban voltak, melegük volt, így rendesen izzadtak is. Idővel
Sandra sem bírta tartani a vizeletét, így ő is könnyített magán. A
probléma ugyanaz volt, mint Barbara esetében; túl közel voltak
egymáshoz, így ismét mindketten tocsogtak a vizeletben térdtől lefelé.
Mivel a rövid lánc miatt szorosan egymáshoz kellett bújniuk, még
kényelmetlenebbé vált az ácsorgás. Mindezt tetézte a vizelet
kellemetlen szaga, és az arra gyűlő legyek egyre idegesítőbb és
pofátlanabb raja is. Barbara életében nem érezte magát ilyen
kiszolgáltatottnak, megszégyenítettnek és leharcoltnak. Korábban
mindig is vonzó, jó nőnek tartotta magát, amit a férfiak visszajelzései
is igazoltak, most azonban, ahogy végignézett magán, legszívesebben
sírni lett volna kedve, ha lett volna hozzá ereje. Pucéran, mocskosan,
megbecstelenítve, a nemi szervében egy lakattal, a személyi
szabadságában korlátozva, ápolatlanul várta, hogy mi lesz vele az
elkövetkezőkben. Ha most Alexre kellett volna gondolnia, pláne arra,
hogy elcsábítsa, elcsavarja a fejét, képtelen lett volna elhinni, hogy a
férfi egyáltalán csak pillantásra is méltassa. Igazság szerint tökéletesen
megszűnt magát nőnek érezni. Nem hogy jó nőnek, hanem konkrétan
semmilyennek. Egy szegény, nemtelen teremtmény volt, akinek
mindenfajta önértékelése megszűnt létezni.
Csak arra tudott gondolni, hogy megszabaduljon kínjaitól, s
feltételezhetően Sandrának is ez volt az egyetlen vágya jelen
pillanatban. De Raymond csak elég sokára jött értük, így már nagyon
zsibbadt a lányok lába az álldogálástól. Amikor a férfi végre
felbukkant, úgy örültek neki, mintha a megmentőjük lett volna, s nem
ő tehetett volna arról, hogy milyen helyzetben voltak kénytelenek
tölteni az elmúlt időszakot. Szerencsére Raymond levette a láncokat,
de a lakatra ismét a póráz került. A házba vezette, majd leültette őket
az asztalhoz.
Barbara örült, hogy végre pihenhetett egy kicsit, ám ekkor a háta
mögül halk nyöszörgést hallott. Teljesen ledöbbent, amikor
hátrafordult. Nem akart hinni a szemének, ugyanis Maryt látta a
székhez kötözve, akinek a melleiből tűk álltak ki, a szájában pedig egy
labda volt, amitől nem tudott beszélni, csak nyüszített. Barbara el sem
tudta képzelni, hogy eddigi fogvatartója miként kerülhetett ilyen
helyzetbe, de ezt most nem is tudhatta meg. Viszont kapott enni és
inni is, bár Raymond nem sok időt hagyott erre, hamar elvitte a
lányokat.
Aznap Barbarát meglepő módon nem citálták el az árverésre, csak a
másik lányt. Ő a ketrecbe került vissza, ahonnan viszont jól látta,
ahogyan Sandra megalázkodott az emberek előtt és ajánlgatta magát,
miközben mindenki a melleit meg a vagináját tapogatta. Bármennyire
is kényelmetlen volt a ketrec, Barbara most mégsem cserélt volna vele,
egyáltalán nem kívánta ismét a megszégyenítést.
A lányt végül egy magasabb testalkatú férfi vitte el magával, estére
azonban visszazárták Barbara mellé a ketrecbe. Kérdezte tőle, hogy
mit műveltek vele ezek a szemetek, de a lány nem válaszolt. Csak sírt,
és csóválta a fejét, hogy nem mondja el.
Mivel ketrec szűk volt két személynek, ami eddig is kényelmetlen
volt, az az idő előrehaladtával még inkább azzá vált. Beesteledett és az
idő is hűvösebbé vált. Éjszaka ruha nélkül fáztak, és alig bírtak aludni
a szűk helyen. Ahogy elbóbiskolt volna az egyik, a másik megmozdult
a kényelmetlen testhelyzet miatt, így folyton felébresztették egymást.
Félálomban azon morfondíroztak magukban, mi lenne a jó, hogyan
tudnák megkönnyíteni elkövetkező napjaikat. Egyrészt féltek a
másnaptól, a rájuk váró újabb megpróbáltatásoktól, másrészt viszont
alig várták már a hajnalt, hogy ismét kisüssön a nap.
Hajnalban Tim reggelit hozott mindkettőjüknek, majd Barbarához
fordult:
– Nos, ma meglepetésünk van a számodra! – mondta jókedvűen a
férfi, majd folytatta: – Mivel Marynek más elfoglaltsága akadt, ezért
ha ügyes leszel, talán visszanyerheted a szabadságod.
Barbara majd kiugrott a bőréből, annyira örült. Bármit megtett
volna, nem érdekelte miben kell ügyesnek lennie, miként kell
megalázkodnia.
– Először is állj négykézlábra! – szólt rá, s Barbara rögtön meg is
tette, amit kért. Már nem érdekelte mi történik vele, csak a
szabadulásra tudott gondolni. Érezte, hogy a férfi leveszi a lakatját ,
valamivel benedvesíti a hüvelybemenetet, majd teketóriázás nélkül
beléhatol. Elkezdte ütemesen dugni ott, a másik lány szeme láttára.
Nem kellett sok idő, néhány perc alatt elélvezett, majd Barbara szájába
adta a szerszámát, amit neki le kellett tisztogatnia. Ezen a pasas egy
ideig még élvezkedett, majd szó nélkül ellökte magától Barbarát és
felhúzta a nadrágját. Begombolta a sliccét, közben pedig
megsimogatta a lány fejét. Barbara érezte, hogy valószínűleg elégedett
lehetett vele a férfi, így aztán figyelve az alázatosságra, meg is
kérdezte:
– Kellően ügyes voltam, uram?
– No nem!!! A feladat nem ez. Ez csak egy kis bemelegítés volt.
Ügyesnek a futásban kell lenned.
Barbara összetörten ült vissza a földre. Abban bízott, hogy most
kiérdemelte a szabadságát. Aztán hamarosan átvillant az agyán, csak
ennyi lenne? Futni végül is jól tud. De tovább merengeni már nem
maradt ideje, mert Tim folytatta:
 – A feladat a következő lesz: Délután versenyfutást tartunk kettőtök
között. Ha Sandra nyer, nem verjük meg, és délután kap egy kis
pihenőt, ha pedig te nyersz, úgy alaposan elvesszőzzük, de te
visszanyerheted a szabadságod. Egy kis nehezítésként a kezeitek hátra
lesznek bilincselve futás közben. A kijelölt útvonalon kell futni,
táblákkal megjelöltük az irányt. Ha valamelyikőtök letér a kijelölt
útról, automatikusan veszít. Közülünk kint lesznek páran ellenőrizni,
hogy valóban a megfelelő helyen futtok-e. Az nyer, aki hamarabb
visszaér. Érthető voltam?
Mindketten bólintottak.
– Jó, akkor menjetek be a házba, takarítsatok ki és főzzetek valami
ebédet. – Mondta parancsoló hangon Tim, majd Barbara altestére
mutatva még hozzátette: – Azt a vackod meg vedd ki, nehogy valami
fertőzést kapj itt nekünk. – Azzal elviharzott.
Barbara rohant a mellékhelyiségbe és végre kihasználhatta az
alkalmat, hogy normális körülmények közt könnyítsen magán. Nem is
gondolta volna, hogy ennyire jól eshet egy ilyen apróság. Hiába, az
ember ilyenkor tudja igazán megbecsülni azokat a dolgokat, amik
máskor teljesen természetesek.
Ebéd után elérkezett a rajt ideje. Barbarának egyáltalán nem okozott
lelkiismeret furdalást, hogy az ő győzelme esetén Sandrát igencsak el
fogják verni. Régi énje ugyan már eltűnőben volt, de az elmúlt napok
gyötrelmei, megpróbáltatásai miatt, és szabadulása tudatában még
mindig erősebb volt a csírázó együttérzésénél. Kicsit ugyan sajnálta is
a lányt, de most akkora volt a tét, hogy ez felülírt minden lojalitást.
Összeszedte minden erejét, mert mindenképp nyerni akart.
Elkiáltották a rajtot, s a lányok nekilódultak. Fej-fej mellett futottak
egészen az első tábláig, amely azonban egy tüskés, bozótos terület felé
mutatott. Nem volt valami bizalomgerjesztő és józanésszel az ember
messzire elkerüli, de most túl nagy volt a tét, így átszenvedték
magunkat a szúrós bokrokkal benőtt részen. Meztelenül persze a fejük
búbjától a lábujjukig összekarmolászták őket a bokrok, jó pár helyen
még a vér is kiserkent a combjukon, mellkasukon. De jött a következő
meglepetés. A kijelölt útvonal egy olyan út mellett vezetett, ahol autók
is jártak, így bárki megláthatta őket.
Először megfordult Barbara fejében, hogy megszökik, vagy
segítséget kér egy arra járó autóstól, de aztán rájött, hogy elrablóinál
van minden irata, kulcsa és az sem lenne szerencsés, ha a laptopjának
felejtett dolgok nyilvánosságra kerülnének. Aztán megpillantotta a
társaság egyik tagját az út túloldalán, aki minden bizonnyal őket
ellenőrizte, s ez rögtön ki is verte a szökés gondolatát a fejéből. Meg
aztán értelme sem lett volna sok, hiszen ha nyer, úgyis kiszabadul.
Végül valószínűleg a szégyen nem vitte rá egyikőjüket sem a dologra,
így amikor arra jött egy autó, automatikusan bebújtak mindketten az
árok mögött lévő bozótosba. Szerencsére az út menti szakasz hamar
véget ért, és megint az erdőben mutatták az irányt a táblák. Ismét egy
bozótos következett, de ezúttal erős emelkedővel kombinálva. Ennél a
résznél meglehetősen elfáradtak mindketten, de még mindig nem
voltak túl a nehezén, hiszen egy salakos rész következett, ami a
talpuknak volt borzalmas érzés. Amikor már azt hitték, hogy minden
nehézséget és embertelen akadályt leküzdöttek, akkor jött még csak az
igazi meglepetés. A táblák egy terjedelmes csalános terület közepe felé
mutatták az irányt. – No, ezt már nem! – Fordult meg Barbara fejében
az első gondolat. – A csalánba már nem megyek bele meztelenül. Azt
nem bírnám ki. – Állt meg idegesen a terület előtt azon gondolkodva,
hogy kerülhetné ki úgy mindezt, hogy ne legyen következménye.
Sandra viszont bátrabbnak tűnt és merészen nekiugrott.
Lelkesedése azonban nem tartott sokáig, az első pár lépés után ordítva
ugrott vissza. Barbarának most döntenie kellett, itt volt a nagy
lehetőség. Összeszorítja a fogát és átszenvedi magát a csalánon, vagy
oda a szabadságának. Összeszedte minden lelkierejét, becsukta a
szemét és nekivágott. Borzalmas volt. Pokoli érzés kerítette
hatalmába, amikor a lábát és szemérmét csapkodta a csalán. Próbált
ugyan nagyokat lépni és ugrani, hogy minél hamarabb átérjen a
túloldalra, de csak azt érte el vele, hogy csalán még inkább a punciját
érte. Sandra pedig követte, kihasználta az általa taposott ösvényt,
hogy kevésbé érje a pokoli növény. Mire kiértek belőle, teljesen
összecsipkedte őket a csalán. Viszont ezzel Barbara akkora előnyre tett
szert, hogy a maradék szakaszon Sandra már nem tudta beérni. A
táborban félholtan esett át a célvonalon, de nyert. Szinte percekig nem
volt magánál, mire egy vödör víz térítette magához. Gabriel állt
fölötte és így szólt hozzá:
– Nos, te nyertél. Ügyes kislány vagy. S lásd, hogy milyenek
vagyunk, betartjuk, amit ígértünk. Hazamehetsz! – Azzal levették
csuklójáról a bilincset, s a kezébe adták a retiküljét. Barbara rögtön
beletúrt és örömmel konstatálta, hogy mindene megvan, ami az
elrablásakor benne volt. Még a pénzéből sem vettek el egy centet sem,
és az iratai meg a kulcsai is hiánytalanul benne voltak.
Az öröme azonban nem volt teljes, mert valami még hiányzott.
– De hát a ruháim? Szeretném visszakapni a ruháimat!
– Arról nem volt szó picinyem. A ruháidat elárvereztük, ha vissza
akarod kapni őket, akkor azt a mostani tulajdonosuktól kell kérned.
De te már szabad vagy, hazamehetsz, vagy azt csinálsz, amit akarsz.
Bár ha ez neked gond, és úgy gondolod, itt is maradhatsz még
szórakoztatni minket – Mondta Gabriel nevetve.
Barbara ismét maga alatt volt, de végiggondolta a helyzetet. – Végül
is a legfontosabb a szoknya és a póló. Azt kellene valahogy
mindenképpen visszaszerezni. A többi is jó lenne, de majd meglátjuk.
Azzal odafordult ahhoz a nőhöz, aki a szoknyáját vette meg:
– Nagyon kérem… – mondta halkan, de amennyire csak lehetett
határozottan Barbara, miközben egy ötvendolláros bankót húzott elő a
tárcájából. – Láthatta, hogy megtettem mindent, amit kértek, nagyon
szeretném, ha most már visszaadná a szoknyámat. Kérem.
– Á nem, nekem is jó, minek adjam csak úgy vissza.
– Nagyon kérem, nem akarok anélkül hazamenni, kifizetem, amit
adott érte.
– Hát nem is tudom. A pénzed nem kell, de mondjuk, két hét múlva
jól jönne egy rabszolga, ha hajlandó leszel szolgálni, akkor
visszaadom. – Mondta amaz. Barbara elgondolkodott. A szoknyára
nagy szüksége volt, és végül is titokban be kellett vallania magának,
hogy néha azért egy kicsit még élvezte is a dolgot, így belement az
alkuba.
– Rendben.
– Biztosan? A szavadat adod rá?
– Igen. A szavamat adom. A tied leszek két hét múlva, de most
kérem a szoknyát.
– Még mit nem! Én odaadnám a szoknyát, te meg meglépnél vele,
aztán soha többet nem látnálak. De ha már megígérted, hogy
szolgálsz, úgy jövő szombaton reggel nyolcra legyél ott, ahol ma a
fiúk kitesznek, a mostani öltözékedben. Utána visszakapod a
szoknyát. Ha felöltözve jönnél vissza, vagy nem tartanád be az
ígéreted, akkor örökre búcsút inthetsz a szoknyádnak. – Válaszolt
fölényes nevetéssel a nő, Barbara pedig még jobban elkeseredett.
Elsírta magát. Az elmúlt napok valamennyi feszültsége tört utat
magának most, és amikor már úgy tűnt, hogy vége van a
megpróbáltatásainak, akkor még egy utolsót rúgnak belé.
– De legalább akkor a lakatot vegyétek le rólam! – Kérte szipogva.
– Majd ha visszajössz, utána beszélhetünk arról is. – Válaszolt a
másik, s azzal el is fordult, lezártnak tekintve az alkudozást.
Barbara nem tudott mit szólni. Teljes kétségbeesés uralkodott el
rajta, és már nem is tudott örülni a szabadságának. – Most még
rosszabb helyzetbe kerültem, mint voltam. – Gondolta szomorúan –
Ruhám sincs, a lakat is marad, és még folyatás is lesz.
Nem volt más választása, úgy, ahogy volt, ruha nélkül indult el a
fiúk felé. Azok bekötötték a szemét, majd a terepjáróhoz kísérték.
Most azonban nem a csomagtartóba tették, hanem a hátsó ülésre
ülhetett, de a biztonság kedvéért az egyik fickó még mellé ült. Az út
nem volt hosszú, rövid zötykölődés után megálltak és kiszállították. A
kendőt levették a szeméről, majd visszaültek a kocsiba és elhajtottak.
Barbara még próbált utánuk fordulni, hogy legalább a rendszámot
leolvassa az autóról, de az olyannyira sáros volt, hogy képtelenség
volt leolvasni. Körülnézett, majd pár méterre meg is látta az utat, ami
hazafelé vitt. De mégsem volt képes elindulni, egyszerűen földbe
gyökerezett lábakkal állt egy bokor mögött, és próbálta összeszedni a
gondolatait. Mi lesz, ha valaki hazafelé meglátja így meztelenül?
Egyáltalán, milyen mesét adna be annak, aki megállna, hogy segítsen
neki? Mit gondolnának a helyzetről, hinnének neki? Segítenének?
Kiröhögnék? Vagy ami még rosszabb, megerőszakolnák?
Nagy nehezen elindult az erdőben hazafelé, párhuzamosan az úttal,
lesz, ami lesz, majd menet közben kitalál valamit. Aztán elérkezett az
erdő széléhez, de még mindig nem mert kimenni az útra, pedig nem
lakott már messze. Sokáig hezitált, végül úgy döntött, hogy megvárja,
amíg besötétedik, és csak akkor megy tovább. Szerencsére nem kellett
sokáig várnia, már elég későre járt. Út közben szedett egy nagy
lapulevelet, azzal próbálta meg takarni magát, amivel több-kevesebb
sikerrel járt, de még így sem akarta, hogy bárki is meglássa. Ahol
lehetett, próbált a fák takarásában előbbre jutni, ahol nem, ott meg
maradt az alapos körbenézés, majd a gyors futás. A negyedben, ahol
lakott, szerencsére gyér volt a közvilágítás, de még így is bokorról
bokorra haladva ment csak, nehogy valamelyik szomszéd meglássa.
Csak akkor indult tovább, ha már teljes biztonságban volt. Mikor jött
egy autó, gyorsan beugrott a parkoló járművek mögé, s lapult, mint
egy nyúl.
Barbara végre hazaért. Az út egy örökkévalóságnak tűnt. Másnap
már majdnem dél volt, mire felébredt. Elképzelhetetlenül jól esett
végre rendes ágyban kialudni magát. Ennek ellenére nem aludt
valami jól, forgolódott és többször is felriadt. Amikor reggel felébredt,
az első gondolata az volt, hogy ez az egész csak egy rossz álom volt.
Egy nagyon rossz álom. Amikor azonban hozzáért a karikákhoz és
bennük a lakathoz, igen hamar tudatosult benne, hogy ez bizony
valóban megtörtént.
Visszagondolva a történtekre azonban – érthetetlen módon – ismét
izgalomba jött és benedvesedett. Egy rövid simogatás meg is tette a
hatását. Bár a lakat eléggé zavarta, de ettől függetlenül ismét hamar a
csúcsra jutott.
 7.

Másnap Barbara első útja Dorothy barátnőjéhez vezetett, aki a

rendőrségen dolgozott. Dorothy szörnyülködve hallgatta az
elmondottakat. Barbara nagyvonalakban elmesélte a bántalmazásokat
és erőszakoskodásokat, illetve hogy miként tartották fogva. Kínosan
ügyelt azonban arra, hogy a képekkel és dokumentumokkal való
zsarolásról, illetve arról, amikor ő is élvezte a dolgokat, ne tegyen
említést. Barátnője azonnal javasolta, hogy testi sértés, személyi
szabadság korlátozása és nemi erőszak miatt azonnal tegyen
feljelentést, jóllehet pontos helyszín és rendszám híján sok jóval nem
bíztatta.
A kínosabb azonban csak ezután következett, amikor Dorothy
elmondta neki, hogy a feljelentéshez egy orvosi szakvéleményt is
mindenképp csatolni kell, amely igazolja a megtörténteket. Noha
Dorothy felajánlotta, hogy elkíséri a nőgyógyászhoz, ahol fel tudja
vetetni a szükséges látleletet, Barbara mégis visszakozott. A lakatra
gondolt, és arra az érzésre, amit reggel is átélt. Hezitált, nem tudta
mitévő legyen. Az egyik oldalon ott állt jogos elégtételének vágya, a
másikon pedig az az izgalom, amit ez az egész tortúra okozott
számára. Végül abban maradtak, hogy elmegy a saját orvosához, és
amint meglesz a szükséges orvosi papír, újból jelentkezik.
Barbara azonban az események utáni első pár napban, miközben a
sebeit ápolta, a feljelentés lehetőségétől függetlenül sem igazán tudta
elengedni magát. Állandóan az elmúlt néhány nappal kapcsolatos
gondolatok kavarogtak a fejében. A legnagyobb kérdés az volt
számára, hogy meg merje-e kockáztatni, hogy nyilvánosságra
kerüljenek a képek és a dokumentumok, vagy inkább bevállalva még
egy ilyen megalázó bántalmazást, visszamenjen? Esetleg vonja-e be a
rendőrséget is, és velük együtt térjen vissza, elkapva talán egy-két
strómant, de így szintén megkockáztatva a képek nyilvánosságra
kerülését? Ha mégis úgy dönt, hogy visszamegy, akkor vajon milyen
kínzásokat fognak kitalálni még a számára? De egyáltalán minek
menjen vissza? Vagy jobb lenne megcsináltatni a hiányzó orvosi
papírokat és leadni a rendőrségre? Sőt, mi van akkor, ha megtudják,
hogy nyomoz ellenük a rendőrség és emiatt derülnek ki az ő titkai is?
– a válasz nélküli kérdések csak úgy kergették egymást Barbara
fejében, miközben száz százalékig jó megoldást nem tudott kitalálni –
Nem. Ez semmiképpen nem fordulhat elő. Akkor már inkább égjek el
a pokol tüzén. – Gondolta, és hát valljuk be őszintén, ő sem volt
különb náluk, a cégnél. Talán még meg is érdemelte. De nyilván, ezt
sem tudhatja meg senki. És hát volt azért pár dolog, ami nem is volt
olyan rossz. Sőt… – Morfondírozott magában, mikor megszólalt a
telefon.
– Hello Barbara, itt Justin Johnson.
– Hello Justin, hogyhogy itthon keres?
– Bocsásson meg, tudom, hogy szabadságon van, de van valami,
ami nem tűrhet halasztást, mindenképpen be kellene jönnie,
megbeszélni.
– Ne haragudjon, de nem vagyok valami jól, nem érne rá a jövő
héten?
– Nem igazán. Ez egy olyan ügy, amit még a héten le szeretnék
rendezni. De tudja mit, ön megmondja, hogy mikor ér rá, én pedig
elmegyek önért kocsival, és útközben megbeszéljük. Így jó lesz?
– Na jó, ha ennyire fontos. Jöjjön úgy öt óra felé a lakásomhoz.
Tudja hol lakom.
– Ez tökéletes. Ötre ott leszek önnél. A viszont hallásra. – Zárta a
beszélgetést Justin.
Barbara érezte, hogy a főnökével való találkozás helyett most sokkal
jobban esne egy kiadós pihenés, egész nap csak aludna, valami
finomat enne, majd egy forró fürdőben töltve az estét, semmit sem
csinálna. Erre tessék, még a szabadságán sem hagyják békén. Bár
délutánig még bőven volt ideje, úgy döntött, rendbe szedi magát és
kicsit összepakol a lakásban.
Pontban ötkor csengettek.
– Mindjárt megyek, csak még befejezem a sminket. – Szólt ki a
kapucsengőn Barbara. S bár egész nap ráért, tudta is, hogy ötre jönnek
érte, mégis valahogy mindig sikerült kicsúszni az időből. Most sem
volt ez másként, a kötelező öt perc késés ismét összejött.
– Már itt is vagyok. – Viharzott ki Barbara a kapun, s Justin kiskutya
módjára szaladt is át a kocsi túloldalára hogy kinyissa előtte az autó
ajtaját. Barbarának gyanús is volt ez az udvariasság, tudta, hogy egy
férfi csak akkor nyitja ki egy nőnek a kocsi ajtaját, ha vagy a kocsi új,
vagy a nő. Az autó pedig már két éves volt.
– Mi az a halaszthatatlan megbeszélni való? – Kezdte a beszélgetést
Barbara, miközben lassan haladtak a forgalomban a cég irányába.
– Nos, nem is tudom, hogy kezdjem. Igazából az ön kifinomult,
nőies ízlésére volna szükségem.
– Micsoda? Ezt hogy értsem? – Fordult főnöke felé a nő.
– Szóval tudom, hogy önnek nagyon jó ízlése van többek között a
lakberendezésben is, ezért lenne szükségem most önre. Tudja, nemrég
vettem azt a penthouse-t a központban, és nem tudom, hogy milyen
színű függöny harmonizálna a fallal?
– És ez volt ilyen halaszthatatlanul fontos? Ezért kellett nekem a
szabadságom alatt eljönnöm önnel?
– Lényegében igen. – Válaszolt Justin flegmán megvonva a vállát.
– Nézze, tudom, hogy a főnököm, és maga mondja meg, hogy mit
kell csinálnom, de szerintem ez nincs benne a munkaköri leírásomban.
– Ezt pont ön mondja? – Kérdezett vissza gúnyos hangon a férfi.
– Miért, mire akar célozni?
 – Tudjuk mindketten, hogy miről van szó, ne adja itt az ártatlant. –
Válaszolt Justin, majd óvatosan megfogta a nő kezét és áthúzta a
combja tövéhez. – Mit szólna hozzá, ha felmennénk az új lakásomra,
és megmutatnám a kilátást is?
– Én pedig mutassam meg a belátást? Ugye? – Kérdezett vissza
Barbara feldúltan, miközben dühösen visszahúzta a kezét és beletúrt a
hajába.
– Hát, ha már így felajánlotta, akkor azt is lehet. Úgy tudom, hogy
kirúgta azt az izomagyú Billt és most egyedül van. De emiatt ne
szomorkodjon, nem is illett magához.
– Lehet, de ezt hadd döntsem el én! – Válaszolta a nő felháborodott
hangon.
– És mit szólna egy kis fizetésemeléshez? Megdobnám száz
dollárral a fizetését, ha kedvesebb lenne velem.
– Csak száz dollárral? Annyiért nem áll az alku.
– Nocsak, ezek szerint állhatna, csak nem ennyiért?
– Nem játszunk ilyet, ne is próbálkozzon tovább! – Állította le
Barbara a férfit, de az hangnemet váltott. Fenyegetőbb és még
kellemetlenebb lett.
– Ne adja itt az ártatlant, sok mindent tudok magáról. Nem is tudja
mennyit.
– Mégis miről beszél?
– Semmiről. Mint főnök, muszáj jól informáltnak lennem. Az
információ pedig köztudottan hatalom. – Válaszolt vissza gúnyosan
Justin, miközben bekanyarodtak a belvárosi lakás mélygarázsába. A
férfi kiszállt, megkerülte a kocsit, majd ismét kinyitotta az ajtót, hogy
a nő kiszállhasson. Nyújtotta a kezét is, hogy segítsen neki, de Barbara
elutasította.
– Nézze, most felmegyek önhöz, mert nem akarom, hogy valami
csicsás szart vegyen függöny gyanánt, de a kilátás megtekintésén túl
nem lesz más. Megértette?
– Rendben, ahogy szeretné. De ha meggondolja magát, csak szóljon
bátran.
 – Mondtam, most ennyi. Majd ha nagyon faszhiányom lesz, akkor
szólok.
– Alig várom. – Válaszolt vissza a férfi nevetve, majd a lifthez
kísérte a nőt és felmentek megnézni a lehetőségeket.
A férfi lakása a legfelső szinten volt, ahol egy hatalmas, tágas
penthouse fogadta őket. A világos drapp színűre festett falakat a
mennyezeten és a beépített bútorzat környékén bőr és króm díszítés
dobta fel. A bútoroknak egyelőre csak egy részük volt még meg, de a
kilátás valóban fantasztikus volt. Az egész város ott hevert a lábuk
alatt. A földig érő hatalmas ablakokra kár lett volna bármiféle takarás.
Maximum a szélére, mintegy szegélyként, vagy lezárásként, hogy
ezzel is otthonosabbá tegye a nappalit.
Justin udvariasan körbevezette a lakáson, de semmi több nem
történt. Barbara csodálkozott is rajta, hogy a főnöke nem nyomul
tovább. Udvarias volt, de benne volt a levegőben, hogy csak egy apró
jel kellene, és máris ráugrana. Végül a nő törte meg a már-már kínos
csendet.
– Ehhez a falhoz én egy sötétebb, szürkésbarnás drapériát vennék,
de lehetne mélyzöld, vagy akár egy kevésbé erőteljes fekete is. Attól
függ, hogy milyen további kiegészítőket akar.
– Akkor azt hiszem, a feketénél maradok. A kiegészítők
tekintetében pedig… Hagyta félbe a mondatot Justin, huncut
mosollyal az orra alatt.
– Rendben, ha gondolja, a jövő héten átküldök pár mintát e-
mailben. De most már hívjon egy taxit, mert haza kell mennem.
– Ahogy szeretné. De azt tudnia kell, hogy amit meg akarok
szerezni, azt megszerzem. Bármi áron. – Zárta a beszélgetést Justin,
majd a telefonjáért nyúlt, és hívta a taxi céget.
Barbara egész úton hazafelé azon rágódott, hogy mire célozhatott a
főnöke, miket tudhat róla. Vajon csak blöffölt, vagy tényleg tud
valamit? És hát az utolsó mondat... az is megrettentette, nem is kicsit.
Bár hamar hazaért, továbbra sem hagyta nyugodni a gondolat, hogy
végül is mit tegyen? Belemenjen a játékba, tegye meg, amit a férfi
akar, vagy ne? Elvégre a múlt hét után már nem oszt, nem szoroz. A
fizetésemelés meg mindig jól jön, és talán még egy kicsit többet is
kialkudhat. Végtére is igen jómódú pasas, nem lenne nehéz elérni,
hogy további ajándékokkal is elhalmozza. Csak megfelelően kell
hozzáállni. Az a pár év korkülönbség meg valójában nem is olyan sok.
Igaz, a pocakja egyáltalán nem vonzó, ahhoz nagyon meg kellene
alkudnia. És Justin nem az az ember, akit rá lehetne venni a
fogyókúrára, vagy az edzésre. Igaz azonban, mindent meg lehet
szokni. Erre pedig a múlt hét volt a legjobb példa. Sőt, akár még az is
elképzelhető, hogy időközben megszeretné.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatták Barbarát az
elkövetkező napokban, bár sokat töprengett a táborbeli történéseken
is. Szerencsére a hét második felére már semmiféle fájdalmat nem
érzett és visszanyerte szokásos erőnlétét is. A lelkében azonban
kitörölhetetlen nyomott hagytak mind a történtek, mind pedig azok,
amivel szembesítették.
Komolyan elkezdett gondolkodni azon, hogy vajon mennyire
helyes az, amit a cégnél tesz, és esetleg nem kellene-e ezen változtatni.
Talán más módszerek is lehetnek a motivációra, esetleg más
eszközökkel is el lehetne érni a megfelelő eredményeket. Soha nem
vette emberszámba a beosztottjait, és most megtapasztalhatta, hogy
milyen az, amikor neki sincs beleszólása a történésekbe. A valóban
személytelenül és lélektelenül hangzó humán erőforrás szó nagyon jól
fedte számára eddig a valóságot, az alkalmazottak nem emberek
voltak, csupán hús-vér erőforrások, amikkel bármit meg lehetet tenni,
ugyanúgy, mint ahogy most vele is bármit megtehettek, amit csak
akartak. És még csak meg sem szólhatja őket, mert bár más
eszközökkel, de ő sem volt jobb. Sőt, még annyira sem, mint ők,
hiszen bár sok kegyetlenséget elkövettek, de egy valamiben különbek
voltak nála; a szavukat mindig betartották. És hát szégyen ide,
szégyen oda, be kellett vallania magának azt is, hogy voltak olyan
pillanatai az elmúlt napoknak, amit ugyan maga sem értett, hogy
miért, de titkon mégis élvezett.
 Barbarának jól esett most a pár nap magány, a gondolatai mellett a
lakást is rendbe szedte, és valahogy a Billel való szakítás sem viselte
meg úgy, mint ahogy ezt korábban gondolta. Magányában csak a
folyton elkóborló Pussy nevű kandúrjával osztozott, már amikor az
állat is épp otthon volt. Még a barátairól is megfeledkezett, ám Lisa
hívása harmadnap már emlékeztette arra, hogy nem zárkózhat be
teljesen.
– Hol voltál a héten? Nem vetted fel a telefont, nem válaszoltál,
teljesen elérhetetlen voltál. – Kérte számon Barbarát barátnője.
– Ne haragudj, de ez hosszú történet lenne.
– Nem baj, van időm! Mondjad csak.
– Nem is tudom, nem akarok róla beszélni. Végtére is nem történt
semmi, csak rendbe szedtem a lakást és úgy gondoltam, ideje lenne
pár dolgon változtatni az életemben.
– Ne beszélj nekem mellé, tudom, hogy történt valami! Csak nem
egy új pasi van a láthatáron? – Kérdezte Lisa kíváncsian.
– Nem, nincs pasi a képben. Hacsak az a hülye Justin nem számít
annak.
– Ne mondd! Nem hiszem el. Kifúrja az oldalam a kíváncsiság.
Mindenképp beszélnünk kell!
– Jó. De ez nem telefontéma. Ha akarod, átugrom hozzád ma este,
megbeszéljük. De ígérd meg, hogy amit mondok, kettőnk közt marad
az utolsó szóig. Ugye nem mondod el senkinek?
– Ígérem, csak bökd már ki.
– Rendben. De tényleg ígérd meg, csak akkor megyek át.
– Mondtam, hogy megígérem. Csak gyere már. – Zárta a
beszélgetést Lisa, Barbara pedig átöltözött és elindult Lisához.
Igazából maga sem tudta, hogy jó ötlet-e megosztani valakivel az
elmúlt hét történéseit, vagy rázza le a barátnőjét azzal, hogy felhívta a
főnöke magához és megmutatta a lakását. Majd szépen ecseteli a
kilátást, meg hogy mennyire nyomult Justin, de ő ellenkezett.
Lisa nem lakott messze, hamar odaért hozzá. Meglepve konstatálta,
hogy a kertben a pár héttel ezelőtti állapotokhoz képest most minden
gyönyörűen rendben van, és a bejárati ajtó mellett sem hullik már a
vakolat.
– Nocsak, mi történt itt? Rá sem ismerek a kertre. – Kérdezte
meglepődve Barbara, miközben üdvözlésként két puszit nyomott
barátnője arcára.
– Walter megcsinálta. Ügyes fiú ő, csak egy kis motivációra van
szüksége.
– És hogy érted el mindezt?
– Ó nagyon egyszerűen. Tudod, a férfiak bármire képesek, csak
hogy időnként kiadhassák a magjukat. Valaki tovább bírja, valaki
kevésbé. Az én Walterem ez utóbbi csoportba tartozik. És ilyenkor az
a kis szerkezet bizony nagy szolgálatot tud tenni. – Nevetett fel Lisa.
– Azt el tudom képzelni. Na, mesélj, mit tettél te huncut dög?
– Huncut dög? Ez meg micsoda megszólítás? Nem vagyok én
annyira gonosz. – Vihorászott Lisa.
– És ezt Walter is így gondolja vajon?
– Ezt tőle kérdezd meg. De előbb te mondd el, mi történt veled a
múlt héten?
– Nem-nem. Előbb te mesélj! Én átjöttem, de most már az én
oldalam is furdalja ez a Walter-féle dolog.
– Na, jó. Gyere be és nézd meg, mi mindent tanult az én kis
Walterem! – Invitálta beljebb Lisa a barátnőjét.
Barbara belépett a lakásba, körbenézett és ott is csak azt a változást
látta, amit a kertben. Minden szépen rendben van, a lakás ki van
takarítva, csillog-villog minden.
– Ez igen. – Szólt elismerően Barbara, de Lisa már húzta is a karját,
hogy menjen vele.
– Gyere, megmutatom a pincénket is. Kicsit feldobtuk a héten, hogy
legyen hol játszadoznunk. Elvégre a nappaliban mégsem lehet
mindent.
Lementek a lépcsőn, Barbara belépett a pincében kialakított,
korábban lomtárként szolgáló szobába és teljesen ledöbbent a
látottaktól. A vörösre és feketére festett falakon mindenütt tükrök, a
mennyezeten és a falon több helyen karikák befúrva, melyekről láncok
lógtak. A szoba végében egy andráskereszt, oldalt pedig egy
franciaágy volt. Azzal szemben egy szekrényben pedig mindenféle
olyan eszköz, amiket a táborban rajta is kipróbáltak. Bőrkorbács,
csipeszek, gyertyák, láncok, bilincsek és mindenféle hasonló játékszer.
Barbara mindezidáig szinte azt sem tudta, hogy mi az a BDSM,
most pedig a múlt heti események után még az is kiderül, hogy Lisa is
élvezi a domina szerepet, ráadásul mindezt egyáltalán nem rejti véka
alá.
– Hát ezt nem gondoltam volna. – Szólalt meg végül döbbenten
Barbara, miután alaposan szemügyre vette a helyiséget. – És mégis
honnan jött ez az ötlet?
– Tudod időközben kiderült, hogy Walternek is nagyon bejön ez a
játék, így megcsináltuk ezt a kis szobát magunknak. Persze nem
mindennek örül, de ennyi szabadság nekem is kell, és a határok is
azért vannak, hogy feszegessük őket. Nem verjük nagydobra, de
neked meg merem mutatni, mert tudom, hogy te is vonzódsz az ilyen
dolgokhoz.
– Én? Ezt meg honnan veszed?
– Elszóltad már magad párszor, és aki vevő az ilyenre, az észreveszi
ezeket az apró jeleket.
– Hát nem is tudom. Talán lehet. Csak azt nem tudom eldönteni
még, hogy melyik oldal vonz jobban.
– Nem nehéz kitalálni. A vezető beosztásban lévő emberek
általában a szub oldalt kedvelik otthon. Kifele az erős, határozott
üzletembert vagy üzletasszonyt mutatják, de belül arra vágynak, hogy
lekerüljön róluk a felelősség és más döntsön helyettük, akár az ő
sorsukról is.
Barbara szóhoz sem tudott jutni. Valóban, néha élvezi, hogy
kimutathatja a domináns énjét, de legbelül tényleg az esik neki jól,
amikor megszabadulhat a felelősségtől. A problémák megoldásának
súlya lekerül a válláról, és nem neki kell döntenie. Elfogadja, amit
szánnak neki, még ha az néha nem is a legkellemesebb. Persze ez
akkor a legjobb, ha látja, hogy a másiknak is tetszik, és a határok
sincsenek irreálisan kitolva. Egy kis fájdalom pedig néha még
kellemes is tud lenni, különösen, ha utána a gyönyör következhet.
Nemrég persze még teljesen más volt a véleménye, de megtapasztalt
valamit, amit maga sem hitt volna el korábban, hogy ezt így is lehet.
Hogy a fájdalomban is benne van a gyönyör lehetősége.
Persze a megalázottság először rettenetesen szokatlan és főleg
kellemetlen volt, de amikor tudatosult benne, hogy ezért nem őt
terheli a felelősség, ő mindezt csak parancsra cselekszi, minden
megváltozott. Izgatóvá vált pőrén állni más előtt, hiszen nem önként
tette, rá lehetett fogni másra a szégyen kellemetlen részét, így neki
megmaradhatott a dolog izgató érzése. Ez olyan magasságokba emelte
számára az izgalmi faktort, amit korábban sosem élt még meg. Így
utólag már örült, hogy bevezették ebbe a világba, bár akkor meg tudta
volna ölni őket. De mostanra rájött, ez az érzés semmihez sem
fogható. Megalázottan állni mások előtt úgy, hogy ennek felelősségét
is levetkőzheti, olyan pluszt adott a szexualitáshoz, amit az el sem tud
képzelni, akit ez nem vonz. Bár neki az is tetszett, ha ő maga lát
másokat megalázva, ilyenkor képzeletben belebújik a bőrébe,
belegondol a helyzetébe, gondolatban pedig átéli azt, amit az illető is.
Minden emberben benne van valamennyire a kisördög, egy kis
gonoszság mindenkibe szorult, még abba is, aki ezt a
leghatározottabban tagadja. Hiszen ők is tudnak nevetni vicceken, a
tréfák pedig általában arról szólnak, hogy kinevetjük egy ártatlan
ember kellemetlen helyzetét, szerencsétlenkedését, butaságát. De hát
ilyen az emberi természet. A különbség csupán az, hogy ki milyen
szinten űzi, és főként, hogy mire használja mindezt.
Persze sokan másként gondolkoznak erről, megvetik azokat, akik
nem tartják be a társadalmi konvenciókat, és eszükbe sem jut, hogy
szabadok is lehetnének. Ők saját dogmáik foglyai, s nem tudják, hogy
a kerítésen túl mi minden várhat rájuk, mert csak a kerítés mögötti
száraz, tüskés kórót látják, pedig az takarja el a paradicsomot.
Efféle gondolatok kavarogtak Barbarában, miközben körbenézett
Lisáék átalakított pincéjében. És ez volt az a pont is, ahol úgy
gondolta, mégiscsak el fogja mondani neki, hogy mi történt vele a
múlt héten, és nem a Justin-féle történettel tereli el az érdeklődést.
– Na, igazam van? – Zavarta meg végül Barbara töprengését Lisa.
– Ja, igen, persze. – Válaszolt gondolataiból kizökkenve Barbara,
miközben valójában azt sem tudta, mire is helyesel.
– Akkor mutatok neked még valamit. Szerintem ez is tetszeni fog.
Emlékszel az esetre, amikor a múltkor itt voltál, és Walternek lezártam
a farkát?
– Nem lehet rá nem emlékezni. Nagyon kegyetlen voltál
szegénnyel.
– Nos, egy kicsit továbbfejlesztettük a játékunkat. Vettem az
erényövére egy kis időzíthető lakatot, amin be tudom állítani, hogy
mennyi idő múlva nyíljon ki. Ez lehet pár perc, de akár egy egész hét
is. Nincs is hozzá kulcs, nem kell vele bajlódnom. Persze egy
vészkulcs azért van, de arról ő nem tud, mert olyan mágneses izé,
amihez én nem értek, szóval azt eldugtam jó mélyre.
– Ez fantasztikus! Te tényleg nagyon gonosz vagy. De meg kell,
hogy mondjam, izgató játékokat tudsz kitalálni. És mitől függ, hogy
mennyire állítod be?
– Hát, hogy milyen rendesen végzi el a rá bízott feladatot, hogy tűri
a büntetéseket, meg ilyesmitől. Illetve a női szeszélytől, mint
bizonytalan tényezőtől. – Válaszolta Lisa, miközben hangosan
elnevette magát.
– Te aztán tényleg egy szadista domina vagy. – Mondta Barbara,
együtt nevetve barátnőjével.
– Azért annyira nem, néha rakok fel neki rendes lakatot is, ha éppen
úgy hozza a kedvem. Olyankor az erényöv csak akkor kerül le, ha én
elégedett vagyok vele.
– Ez igazán nagyon kedves tőled.
– Ne gúnyolódj, azért néha hagyok neki egy kis szabadságot is.
Különben nem lenne értelme a dolognak. Elvégre ez csak egy játék,
ami akkor jó, ha mindketten élvezzük.
 – És hol van most Walter?
– Dolgozik, nemsokára hazajön a munkából, és akkor majd te is
megnézheted. De most már te következel, furdalja az oldalamat a
kíváncsiság. Mesélj, kérlek arról a nem telefontémáról.
– Ez hosszú történet, nem is tudom, hogy egyáltalán elmondhatom-
e.
– Ne kéresd magad, én vagyok a legjobb barátnőd, kinek mondanád
el, ha nem nekem.
– Huhhh… de nehéz – kezdett bele a sztoriba Barbara – nos, az úgy
történt, hogy az utolsó munkanapom végén, hazafele menet a
munkahelyemről elraboltak. Két fegyveres férfi támadt rám sí
maszkban és bevonszoltak az erdőbe. De szerencsére meg tudtam
szökni tőlük, úgyhogy most itt vagyok. De el sem tudod képzelni,
hogy közben mit tettek velem.
– Atya ég! – Szörnyülködött Lisa – Még jó hogy ki tudtál
szabadulni. Gondolom, a rendőrség már nagy erőkkel nyomoz.
Meglettek az elkövetők?
– El kellett volna mennem nőgyógyászhoz látleletet vetetni, de ezt
nem akarom. Igazából azt sem tudom, hogy az egész feljelentés jó
ötlet-e, megérné-e? Megzsaroltak, és nem szeretném, ha kiderülnének
olyan dolgok, amik rám nézve is hátrányosak lennének.
– És megér ez ennyit?
– Nem tudom. De végül is, utólag már sok mindent másként látok,
mint akkor.
– Te tudod, de azért gondold még át ezt a dolgot és ne hagyd
annyiban. – Mondta Lisa, de aztán egészen fellelkesülten folytatta. –
De mi történt ott, mit csináltak veled, és mit látsz most másként?
Mondd már!
Barbara pedig töviről-hegyire elmesélte a történetét, sőt, sok helyen
kiszínezve, eltúlozva, hozzáadva dolgokat, beleszőve néhány meg
sem történt eseményt. Csak úgy dőlt belőle a szó, Lisa pedig tátott
szájjal hallgatta. Barbara teljesen beleélte magát a mesélésbe, észre
sem vette, hogy néha teljesen hihetetlen dolgokat is kitalált, és főként
azt nem, hogy sok helyütt már úgy mesélt, hogy a hallgatója el sem
tudta dönteni, hogy szenvedett, vagy élvezte-e azt, ami vele történt.
Bár e tekintetben már saját maga sem volt biztos a dolgában.
– Hmm. Izgalmasan hangzik. – Állapította meg Lisa, mikor végül
szóhoz jutott.
– Te csak ennyit tudsz mondani, hogy izgalmasan hangzik?
Rendszeresen megerőszakoltak, kínoztak, majdnem megöltek! –
Elégedetlenkedett Barbara.
– Erre vágytál nem?
– Én? Mikor?
– Pár hónapja mondtad, hogy bárcsak egyszer megerőszakolna egy
igazi férfi.
– Én ilyet sosem mondtam!
– Pedig mondtad, amikor körülbelül fél éve egy a céges bulin kicsit
becsípve becsmérelted Billt. Még néhány alkalmazottad is hallotta.
– Az csak egy elszólás lehetett.
– Lehet, de azt mondják, hogy az ember akkor a legőszintébb, ha
részeg.
– Oké, lehet, hogy voltak olyan pillanatok, amikor élveztem a
dolgot, de akkor sem így kellett volna történnie.
– Igen. Finoman szólva is helytelen volt, ahogy tették. De
megtörtént, már túl vagy rajta… és ne haragudj, hogy kimondom, de a
legjobb barátnőm vagy, ezért bátorkodom megtenni. És azért se
haragudj meg rám, ha nem így gondolod. – kereste a megfelelő
szavakat Lisa, hogy a lehető legtapintatosabban, de mégis célratörően
fejezze ki magát – Szóval lehet, hogy egy picit a hasznodra is vált.
– Nem tudom. Lehet. Akkor azért nagyon szar volt mindez. De
azért kösz, hogy kimondtad. Egyáltalán nem haragszom. Sőt…
– Akkor jó. Mert hozzá kell tennem, ahogy meséltél, én is
benedvesedtem odalent.
Azzal a két lány átölelte egymást, érezték, hogy egy újabb, nagyon
is intim dolog erősítette meg a barátságukat. Sokáig maradtak így,
majd elkezdtek divatról és egyéb semleges témákról beszélgetni.
Barbara végül elmondta azt is, hogy ráhajtott a főnöke, de ő egyelőre
nem adott lehetőséget a továbblépésre.
Közben észre sem vették, hogy hazajött Walter.
– Khmm… Zavarhatok?
– Te ruhában vagy itthon? Nem emlékszel, hogy mi volt a
megállapodásunk?
– De hát vendégünk van, nem akartam…
– Nincs de hát! – Ripakodott rá Lisa – Ha eltérően gondolom, akkor
majd szólok. Megmondtam, hogy mik a kivételek. Nem? – Most pedig
főzz nekünk egy kávét!
Azzal a férfi lehajtott fejjel kiment a nappaliból. Hallani lehetett,
ahogy levetkőzik, majd szöszmötöl valamit a konyhában. Egy idő
után már a friss kávé illata járta be a házat.
– Biztosan ezt akarod tenni vele? Nem szeretném, ha miattam… –
Aggodalmaskodott Barbara, de Lisa félbeszakította.
– Ne aggódj, ez a kis közjáték neki is tetszik. Alig várja, hogy
kitaláljak valami újabb érzéki, buja mókát.
– Szóval akkor ennek köszönhető, hogy rendben van a kert, a
házban minden ki van javítva?
– Valahogy úgy.
– Hát néha nálam is elkelne egy ilyen szolgaféle. Kölcsönadnád
nekem? – Kérdezte nevetve Barbara.
– Ő az enyém! – Válaszolt sejtelmes mosollyal Lisa, majd folytatta –
Szerezz egyet magadnak. Ha akarod, megadok néhány webcímet,
ahol találsz. Nem is gondolnád, hogy milyen sok férfi vágyik arra,
hogy egy nő szolgája legyen, bár ez fordítva is igaz.
– Majd még meglátom. Bár nem tudom, hogy ez egyáltalán
működhet-e a hétköznapokban?
– Emiatt ne aggódj. Mi például, ha nem vagyunk itthon, úgy
viselkedünk, mint egy átlagos pár, senki nem venné észre, hogy mi is
a mi kis titkunk. De ha belépünk a kertkapun, Walter az én
háziszolgámmá válik. Azt kell csinálnia, amit mondok neki, és ha nem
teszi meg, akkor fegyelmezést kap. Persze sokszor kiprovokálja a
büntetést, de akkor gondoskodom róla, hogy ne élvezze. Van ugyan
egy menekülőszava, de eddig még nem használta soha. Látod, most
sem mondta ki, pedig megtehette volna, ha nagyon zavarná.
– És szerinted nem zavarja, hogy ruha nélkül kell lennie?
– Lehet, de szerintem épp annyira élvezi is. Megbeszéltük, hogy
itthon egyáltalán nem viselhet ruhát. Télen majd biztos fázni fog a
kertben, de ezt szerintem egy kis edzéssel majd kibírja.
– Jól értem, a kertet is így meztelenül tette rendbe?
– Persze.
– De hát a kerítésen sok helyen be lehet látni az utcáról!
– Ez az ő gondja. – Válaszolt Lisa olyan flegmán, mintha egyáltalán
nem is érdekelné, hogy a párjával mi történik. Látszott rajta, élvezi,
hogy uralkodhat egy férfi felett, és az azt teszi, amit ő mond neki.
– De hogy jött nektek ez a fajta irányultság, hogy jöttetek rá, hogy
mindketten vonzódtok a BDSM-hez?
– Tudod, van egy titkos, zártkörű klub is, ahova néha eljárunk. Egy
közös ismerősünk csábított el egyszer, egy felelőtlen pillanatában.
Nem is gondolnád, milyen sokan vannak, akiknek ez tetszik. És hát
lebilincselőnek találtuk, talán szó szerint is, aztán szép lassan minket
is elkezdett izgatni a gondolat. Először csak kikötőst játszottunk, aztán
egyre több mindent. Persze oda-vissza alapon. És most itt tartunk.
Tágítjuk a határainkat. – mesélte lelkesen Lisa, majd óvatosan
felajánlotta: – De látom téged is izgat a gondolat. Ha van kedved,
eljöhetnél a hétvégén velünk. Akár csak körülnézni, nem kell
semmiben sem részt venned.
– Hát, nem hangzik rosszul. – Válaszolt Barbara és már majdnem
igent is mondott, de ekkor, mint a villámcsapás, eszébe jutottak a
karikák és a lakat. – De nem, köszönöm. Ez egyelőre még nem nekem
való hely.
– Figyelj, megértem, hogy amin átmentél a múlt héten, azok után
semmi kedved az ilyesmihez. De ez most más. Itt nincs kényszer,
nincs erőszak, csak az van, amit te is akarsz.
– Nem. Ne haragudj, de nem.
 – Rendben. Isten őrizz, hogy bármire is rábeszéljelek, amit nem
szeretnél. Bár ahogy ismerlek, előbb-utóbb úgyis meggondolod
magad. Akkor majd szólj nyugodtan.
– Úgy lesz, de adj egy kis időt most nekem.
Időközben Walter is elkészült a kávéval, amit egy tálcán, kis
kiöntőben, két csésze és egy cukros tégely társaságában hozott be a
hölgyeknek. A férfin most már semmilyen ruha nem volt, csupán a
nyakán egy fekete bőr nyakörv, illetve a péniszén a rácsos fém kalitka,
kicsiny lakattal. Óvatosan letette a dohányzóasztalra a tálcát,
megkérdezte, hogy kitöltheti-e a kávét, és mivel igenlő választ kapott,
töltött is mindkét pohárba. Ezt követően letérdelt az asztalka elé, és
csendben várta úrnője parancsát.
– És a tej? Te semmirekellő mihaszna! Meg sem fordult abban az
üres fejedben, hogy a barátnőm esetleg tejjel inná? – Kiáltott rá Lisa
Walterre.
– Bocsáss meg úrnőm, elfelejtettem, hogy a vendégünk esetleg
máshogy szereti. Ígérem, legközelebb körültekintőbb leszek. –
Szabadkozott a férfi lehajtott fejjel.
– Meghiszem azt! – Szólt vissza Liza, miközben ültő helyében
lendített egyet a lábán és úgy tökön rúgta a férfit, hogy az
nyögdécselve görnyedt össze.
Walter nem maradt úgy sokáig, megelőzve a további fenyítéseket,
hamar összeszedte magát és rohant is a konyhába, majd vissza,
kezében a kis tejes kancsóval. Letette az asztalra, még egyszer
bocsánatot kért, majd visszatérdelt oda, ahol az előbb is volt.
A hölgyek kortyolgatva megitták a kávéjukat, Lisa kényelmesen
hátradőlt a kanapén, majd utasította a férfit, hogy álljon elé. Walter
felállt, és teljesítette barátnője óhaját, miközben Barbara le nem vette a
tekintetét a péniszén lévő erényövről.
– Meséltem a barátnőmnek erről a jópofa kis lakatról. Mutasd meg
neki, hogyan is működik! – Adta ki az utasítást Lisa.
Walter szégyenlősen Barbara elé lépett és megemelte az erényövén
lévő lakatot.
 – Szóval ez a kis kijelző mutatja, hogy mennyi idő múlva fog
kinyílni a szerkezet és ezekkel a gombokkal lehet beállítani az időt. –
Kezdte el hebegve magyarázni a férfi, miközben látszott rajta, hogy
rettentően zavarban van. Végtére is egy idegen nő előtt kell a farkát
lezáró lakatról beszélni, ami pont a férfiasságától fosztja meg.
– És nem hiányzik, hogy nem férsz hozzá? – Kérdezett vissza
kuncogva Barbara.
– De, nagyon hiányzik, viszont semmi sem okoz nagyobb örömet,
mint az úrnőmet szolgálni és a kívánságait, óhajait teljesíteni. Ez
számomra nagyobb élvezet, mint bárkivel végig szexelni egy éjszakát!
– felelte Walter őszintén.
– Hát akkor biztosan nagy élvezetben van most részed! – Nevetett
fel Barbara, majd a barátnőjéhez fordult.
– Megfoghatom? Még sosem tartottam ilyet a kezemben.
– Persze! De sokat úgy sem tudsz vele így kezdeni! – Válaszolt
megvető hangsúllyal Liza.
Azzal Barbara óvatosan a kezébe vette a férfi erényövét, megemelte
kissé, majd a lakatot kezdte el forgatni rajta. A hatás nem maradt el,
Walter férfiassága, ami eddig csak úgy kétharmad részben töltötte ki a
fém ketrecet szinte azonnal megduzzadt, nekifeszülve próbált utat
törni magának a rács piciny résein. Persze sikertelenül, az erényöv
tette a dolgát, nem engedte ki fogságából a péniszt. Barbarának se
kellett több, a réseken keresztül huncutul kezdte izgatni a körmeivel a
beszorult farkincát, amit már Walter sem tudott csendben tűrni.
Felmordult, de látszott rajta, hogy fájdalmat okoz neki, ahogy az
eszköz szorítja.
Erre azonban már Lisa is megszólalt:– Látod milyen jó, hogy rajta
van! Még képes lenne itt engedély nélkül erektálni. Állandóan csak
dugna, persze hogy kontroll alatt kell tartani. De ezt majd
négyszemközt elintézzük.
– Ó, tényleg. Észre sem vettem, hogy elment az idő. Rohanok is
haza. – Kapott észbe Barbara, majd rákacsintott Walterre, adott két
puszit Lisának és az ajtó felé vette az irányt.
 Amikor Lisa és Walter már csak kettesben maradtak, Lisa
kényelmesen elterpeszkedett a nappaliban lévő kanapén, bekapcsolta
a tévét, majd Walterre ripakodott.
– Te meg nem szégyelled magad! A vendégünk előtt felállt volna a
farkad. Még szerencse hogy van az a kis ketreced. Büntetésképpen
most kapsz húszat a seggedre! Gyerünk, hozd ide a pálcát!
Walter lement a pincébe a pálcáért, s egy perc sem telt bele, már
hozta is. Átnyújtotta a barátnőjének, majd, mint aki már tudja mi a
dolga ilyenkor, feküdt is fel rögtön a fotel karfájára hassal.
Lisa kimérte a húsz vesszőcsapást, a férfi pedig szó nélkül tűrte,
mint aki még élvezi is. Lisa felváltva ütött kicsiket, közepeset és
nagyokat is, így Walter sosem tudhatta, hogy mekkora lesz a
következő. A nagyobbaknál ugyan felszisszent, de végig igyekezett
mozdulatlan maradni.
– Na, akkor ezzel megvolnánk. Ezek a csíkok majd emlékeztetnek
arra, hogy kell viselkedned. – Szólt közömbös hangon Lisa, majd
végigsimított a férfi hátsóján. Elidőzött egy picit a domborulatokon,
majd a keze kissé lejjebb vándorolt és rámarkolt a herékre. Kissé
megszorította azokat, amire már Walter is összerándult. De a férfi
hősiesen tűrte, Lisa pedig még vagy fél percig nem engedett. Végül
útjára bocsátotta.
– Most vidd vissza a pálcát a helyére és siess vissza, mert terveim
vannak veled!
– Sietek úrnőm. És köszönöm, hogy megtanít a helyes viselkedésre.
– Válaszolta Walter alázatosan és már szaladt is, hogy mihamarabb
visszaérhessen. Amint megjött, Lisa már adta is ki neki a következő
utasítást.
– Szóval lásd, milyen kegyes vagyok, mára nincs több büntetés.
Viszont kényeztesd egy kicsit a lábam, addig én nézem a tévét.
Walter egy szót sem szólt, csak lekuporodott imádott barátnője
kecses lábai elé, és elkezdte simogatni a lábfejét. Tudta mi a dolga;
először többször is végigsimította combig a nő mindkét lábát, majd
elkezdte masszírozni először az egyik, majd a másik lábfejet is. Ezt
nagyjából negyed óráig csinálta, majd néha-néha egy csókot is
nyomott a lábakra. A masszírozást egyre inkább a csókolgatás váltotta
fel, s ilyenkor bizony a nyelvével is serénykedett. Bár ezzel óvatosan
kellett bánnia, mert Lisa csiklandós volt és nem akarta, hogy
megnehezteljen emiatt. Az érzéki puszikkal aztán egyre feljebb is
próbálkozott, miközben folyamatosan simogatta a lábakat. Lisa persze
élvezte a kényeztetést, még inkább elfeküdt a kanapén, kissé széjjelebb
nyitva lábait, hogy a férfi a combja belső részeihez is hozzáférjen. Az
persze vette a lapot, a nyelves csókok egyre feljebb és feljebb kerültek,
mígnem Lisa feltette jobb lábát a kanapé háttámlájára, teljes
hozzáférést biztosítva az intimebb területekhez is.
Walter a kezét most már a lábfejtől egészen a szeméremdombig
húzta, aztán pár kisebb puszit is nyomott a nő puncijára. Mikor látta,
hogy ez egyáltalán nincs Lisa ellenére, a nyelve hegyével kezdett el
finoman a nő hasától lefelé haladni, majd visszafordult és a csiklónál
elidőzött. Először óvatosan nyalogatta körbe-körbe, majd egyre
lelkesebben játszott vele, miközben a kezével a nő melleit kezdte
simogatni. Lisa pedig élvezte a férfi kényeztetését, egyre
hangosabbakat nyögött, végül pedig megfogta a fejét és rányomta a
puncijára, jelezve neki, hogy most már csinálhatja erősebben is, mert
erre vágyik.
Walter általában ilyenkor szokta a nő szájához vagy kezéhez
csempészni a férfiasságát, hogy némi izgatást követően átválthasson,
és behatolhasson Lisa vaginájába, azzal érve el mindkettőjük számára
a tökéletes beteljesülést, ez azonban az erényöv miatt mostanában
egyre ritkábban volt lehetséges.
Walter így bármennyire is kívánta a párját, most nem élvezhette
annak hívogató barlangját, viszont a nyelvével továbbra is profikat
meghazudtoló módon folytatta a klitorisz kényeztetését, majd ujját a
vaginába vezetve ama bizonyos g-pont izgatását. Pár perc elteltével
Lisa teste megfeszült, vonaglani kezdett, majd végigfutottak rajta az
orgazmus hullámai, amit hatalmas ordítással adott a férfi tudtára.
Walter hozzásimult imádott asszonyához, amit most már Lisa is
viszonzott. Pár percig szinte mozdulatlanul maradtak, amikor a nő
végül halkan megszólalt.
– Látod, most engem is megfosztottál egy jó dugástól, mert a
múltkor nem fogadtál szót. Most kénytelen voltam ennyivel beérni.
Pedig most úgy kívánnám a farkad. – Mondta Lisa vádló, gúnyos
hangon, majd folytatta. – Mennyi időd is van még hátra?
– Még két nap. – Válaszolt Walter beletörődve.
– Az nekem nagyon sok. – csipkelődött tovább Lisa. – Még a végén
kénytelen leszek szerezni valakit, aki megteszi helyetted. – Azzal
megsimogatta a férfi fejét.
– Ahogy úrnőm gondolja. Nekem a legfontosabb, hogy űrnőmet
boldognak lássam. A legjobb persze az lenne mindkettőnknek, ha én
tehetném ezt meg, de tudom, nevelésre szorulok és a
fegyelmezetlenségeimért büntetést érdemlek.
– Rendben. Ezt még majd megbeszéljük. – Nevetett fel Lisa – Most
azonban légy jó kisfiú és akkor holnapután fergeteges élményben
lehet részed.
– Nagyon hálás vagyok úrnőm. Igyekszem megfelelni a
kívánalmaidnak. – Lelkendezett Walter, érezve hogy mára mégiscsak
sikerült barátnője kedvében járni.
– Jól van, de most már eleget játszottunk, menjünk fel a hálóba és
bújj mellém úgy, ahogyan a normális emberek is teszik. – Zárta le a
huncutkodást Lisa, aki nemsokára el is aludt, Walternek viszont már
nehezebben ment, igencsak hiányzott neki az igazi szex, és ha csak
rágondolt, ketrece fájdalmas szorítása hamar emlékeztette arra, hogy
erre most még egy kicsit várnia kell.
Eközben Barbara is hazaért, és be kellett vallania magának, hogy
bizony izgatottan gondolt vissza a Lisánál töltött pár órára. Tetszett
neki a felállás, hogy a barátnője így uralkodik párja szexuális élete
felett. Bár azt nem tudta eldönteni, hogy valójában melyik szerepben
is érezné jobban magát, tetszett neki a domináns viselkedés is, viszont
amikor Walter helyzetébe élte bele magát, attól teljesen izgalomba jött.
Ezen gondolatokkal aludt el, és ébredt másnap reggel is.
 A nappal unalmasan, eseménytelenül telt, otthon tett-vett,
szöszmötölt, így eldöntötte, hogy este elmegy egy kicsit szórakozni.
Ráfért már a lazítás, mert érezte, hogy lassan illene visszatérni a
normális kerékvágásba. Nem akart sokat készülődni, mert most nem
konkrét tervekkel indult útnak. Egy darabig nézegette magát a
tükörben, majd gyorsan döntött: miniszoknyát húzott, ahhoz egy
csinos fehér blúzt, ami alá nem vett melltartót. Szerencsére nem is volt
rá szüksége, mellei pont úgy álltak, ahogy kell: hetykén és
rugalmasan. Már csak a magassarkú cipőjét kellett felkapnia, és indult
is.
Egy, a lakásához közeli bárban kötött ki, ahol kellemes zene szólt.
Felült egy bárszékre a pultnál, és rendelt magának egy tequilát. Bízott
benne, hogy majd csak észreveszi egy jóképű pasi, akivel kellemesen
töltheti az estéjét. De ez az alkalom most nem ilyennek tűnt. Már vagy
fél órája ücsörgött egyedül, és hiába jöttek mentek az emberek, mintha
senki sem vette volna észre. Rendelt még egy italt, nehogy kinézzék a
megüresedett pohara miatt, de hiába a jó zene, a hangulat, valahogy
az egyedülálló férfiak most alulreprezentálták magukat.
Aztán végül megtört a csend.
– Meghívhatom egy italra, hölgyem? – egy ötvenes pocakos férfi
szólalt meg mögötte. Barbara szúrós tekintettel végigmérte a pasast, és
magában megállapította, hogy bár lehet, hogy pénze van, de ízlése
semmi sincs. Ennél még a főnöke is sokkal jobb parti lenne, így aztán
megpróbálta rövid úton lerázni.
– Nem köszönöm, várok valakire, csak késik.
– Persze, tudom. De addig is igyon még egy italt. – Erősködött
amaz, majd a pincérhez fordult és már rendelt is két pohárral abból,
amit Barbara eddig is ivott, majd folytatta. – Az hogy megissza, még
nem kötelezi semmire. Aztán ha megjön a barátja, majd elmegyek.
Már ha megjön.
– Nem, köszönöm. – Szabadkozott tovább Barbara, érezve hogy a
férfi sejti az átverést, de mivel a pincér már ki is hozta a két pohár
italt, végül nem ellenkezett. A férfi pedig rögtön át is ölelte Barbarát,
hogy koccintson az egészségükre. A nő alig tudott menekülni a
helyzetből, nagyon nem tetszett neki az idegen rámenőssége. Egy
erőteljes mozdulattal levette válláról a férfi kezét, majd hátrébb
húzódott. De a pasas nem tágított.
– Ne kéresd magad kisanyám. Ismerem én a fajtátokat. Ha nem
ingyen van a dolog, mondd meg mennyi, nem gond. – Tolakodott
tovább a férfi, közben pedig kitett a pultra egy százdollárost, jelezvén,
hogy tényleg kész fizetni is neki.
Barbara agyát elöntötte a düh. Már éppen azon gondolkodott, hogy
kár volt meginnia az italt, mert legszívesebben a képébe borította
volna, amikor odalépett hozzá egy harminc-negyven év körüli férfi.
Mintha csak az égiek küldték volna.
– Felkérhetem egy táncra, kisasszony?
Barbara azonnal igent mondott, és már pattant is fel a székről.
Szinte futólépésben indult a táncparkett felé, ahol aztán végre
látótávolságon kívül került a pocakos pasi. Két-három számot
táncoltak végig, mikor újdonsült partnere javasolta, hogy üljenek le az
asztalához. Ott már végre beszélgetni is tudtak, bár a hangos zene így
is megnehezítette a társalgást.
– Hol tanult meg ilyen jól táncolni? – Kezdte a férfi.
– Már nem is emlékszem, talán középiskolában, ott jártam
táncórákra. És ön?
– Nekem otthon nem volt erre lehetőségem, bár én nyomába sem
érek önnek e téren. – Bókolt a férfi, majd mikor odalépett az
asztalukhoz a pincér, rendelt még két italt. Barbara érezte, hogy ez
már sok lesz, de nem ellenkezett. Elvégre jól akarta érezni magát.
Mindenféle semleges témákról beszélgettek, a zenétől a filmeken át
egészen a hobbyig. Aztán a férfi kezdte személyesebb témák felé
terelni a beszélgetést.
– És mivel foglalkozik?
– Igazából HR-es vagyok egy multinál, de a gazdasági kapcsolatok
is hozzám tartoznak. És ön? – Kérdezett vissza érdeklődve Barbara.
– Területi képviselő vagyok. Jól jövedelmez, de sajnos sokat vagyok
úton. Ezért is vagyok magányos. Ez nem családos embernek való
munka. Viszont sok érdekes emberrel ismerkedem így meg, és egy jó
estéhez nem kell örök hűséget fogadni.
– Ezzel célozni akart valamire?
– Miért? Célzásnak vette? Gondolom, ön sem azért van itt, mert
éppen harmonikus párkapcsolatban él.
– Valóban nincs most éppen senkim.
– Akkor meg minek beszélünk mellé. Nem vagyunk már gyerekek,
mindketten tudjuk, mire vágyunk.
– Valóban, de nem gondolja, hogy túl gyors a tempó?
– Nézze, én csak egy éjszakát töltök a városban, lassabb tempóban
sosem érnék célba. Ha gondolja, a szomszéd hotelban foglaltam
szobát, folytassuk ott egy pezsgő mellett.
– Rendben. – Válaszolta határozottan Barbara, bár igazából ő sem
értette, miért mondott ilyen gyorsan igent egy olyan férfinek, akinek
még a nevét sem tudja, és akit csak alig fél órája ismer. Lehet, hogy a
négy pohár ital tette, de most valahogy úgy érezte, ráfér egy görbe
este.
– Csak így, rendben? – Kérdezett vissza a férfi mosolyogva. – Ezek
szerint akkor mégsem gond, hogy gyors a tempó?
– Most akkor le akar beszélni róla? Menjünk át, még mielőtt
meggondolom magam. – Válaszolta Barbara kissé pityókásan, és már
állt is fel a székből.
A férfinek sem kellett több, gyakorlott volt az egyéjszakás kalandok
kezelésében. Hamar átsétáltak a hotelbe, ahol a lifttel pillanatok alatt
felértek a tizenharmadik emeletre. A férfi kinyitotta a szoba ajtaját,
majd előre engedte Barbarát. Felakasztotta a fogasra a zakóját, majd
Barbara mellé lépett, és elkezdte kigombolni a blúzát. Neki sem kellett
több, ő is ezt tette alkalmi partnere ingével. A férfi már Barbara melleit
csókolgatta, majd határozott mozdulattal rámarkolt a fenekére.
Csakhamar a nadrág és a szoknya is lekerült róluk, a férfi
végigsimította Barbara testét, miközben a nő a nyakára adott egy
érzéki csókot. Így jutottak el az ágyig, ahol a férfi már le is kapta
magáról az alsónadrágot, majd hanyatt fektette a nőt.
Barbarán már csak a bugyi volt, de ekkor eszébe jutott valami. – Úr
Isten! A karika odalent a lakattal! Ez nem lehet igaz! A fene vigye el.
Így nem fog összejönni semmi. Jobb, ha ezt a pasi meg sem látja. –
Dühöngött frusztráltan magában, miközben felpattant az ágyról és az
ablakhoz sietett, mintha csak friss levegőt akarna szívni, ami most
való igaz, rá is fért volna.
– Most meg mi történt? Valami baj van? – Fordult kérdőn felé a
férfi, miközben a szerszáma már majdnem teljesen harcra kész volt.
– Meggondoltam magam. Mégsem volt jó ötlet!
– Micsoda? Ugye csak viccelsz?
– Nem. Komolyan nem kellene ezt folytatni.
– De hát miért? Milyen dolog már ez? Jól felhúztál, most meg
faképnél hagysz.
– Bocsi, de most így jártál.
– Mi? Mi az, hogy így jártam? Te szándékosan szívatsz engem? –
Kérdezett vissza a férfi igencsak dühös hangon, akit teljes joggal
dühített Barbara pökhendi stílusa.
A nő érezte, hogy ha most másodpercek alatt nem szedi össze
magát és nem lóg meg, ismét bajba kerülhet. Magára kapkodta a
ruháit, úgy ahogy volt, a blúzát ugyan kifordítva, de rohant, még
mielőtt a férfi hozzá vágna valamit mérgében. De az csak ült az ágyon,
mint aki nem hiszi el, hogy ez vele megtörtént, és halkan káromkodott
magában.
– Viszlát. Talán legközelebb. – Szólt még vissza a nő az ajtóból,
majd a folyosón megigazította magán a ruhát, és sietősen hazafelé
vette az irányt.
Barbara most nagyon frusztrált volt. Szimpatikus volt neki a férfi,
kívánta is a szexet, ám most mégsem tehette azt, amit szeretett volna.
Ritkán fordult vele elő, hogy ne az ő akarata szerint történjenek a
dolgok, de úgy vélte, ez most nem az a szituáció, amit ki tudott volna
magyarázni. Maga sem értette, hogy juthatott ilyen az eszébe, mit
keresett ott egyáltalán, és főként miért ivott annyit.
 Hazaérve az első dolga volt, hogy ledobta a ruháit, majd hanyatt
vetette magát az ágyán és magához nyúlt. Jól esett, de mégsem
annyira, mint amikor egy férfi nyelve kényeztette. Ezen ábrándozva
visszagondolt az elmúlt hétre, és az akkor történtekre. Érdekes
módon, ami akkor még rémálom volt, az mostanra már kellemes,
izgató emlékké halványult. És hát mégiscsak ott van az a fránya lakat
is, ami lehet ugyan, hogy most megvédte őt egy hülyeségtől, de azért
nem maradhat ott örökre. Márpedig egy lakatoshoz mégsem mehet el
csak úgy, leszedetni.
Így is aludt el, s másnapra már csak némi fejfájás emlékeztette az
előző estére.
 8.

Csütörtök délután a postás csengetett Barbaránál, aki egy ajánlott

levelet nyomott a kezébe. Barbara aláírta az átvevőívet, majd
kíváncsian bontotta ki a kis bélelt borítékot. Az azonban üres volt.
Pontosabban elsőre teljesen üresnek tűnt, mivel semmiféle levelet nem
tartalmazott. Volt benne viszont valami más, a boríték alján ugyanis
egy aprócska kulcs lapult. Barbara kivette, majd tétován nézegetni
kezdte. Nem tudta mire vélni, milyen kulcs ez, és miért küldték neki?
Aztán megakadt a szeme a feladón. Csak ennyi állt rajta „Gabriel”.
Ekkor azonnal leesett a tantusz. Már vette is le a szoknyáját és a
bugyiját, s belepróbálta a kulcsot a kis lakatba. Egy kattanás, és
Barbara szabad volt.
A kulcs birtokában minden megváltozott. A jövő szombati
visszamenetel szükségességétől kezdve az orvosi papírok beszerzésén
át, Lisa meghívásáig minden.
– De most akkor mit tegyek? – Gondolkodott el Barbara. – Menjek,
és intézzem el az orvosi papírokat? Ennyi idő elteltével már senki sem
venne komolyan. Biztosan az lenne az első kérdésük, hogy miért nem
jöttem azonnal? Ha viszont nem intézem el, akkor esély sem lesz rá,
hogy az elkövetők megkapják a méltó büntetésüket. És egyáltalán, mi
legyen a jövő szombattal? Visszamenjek? Rendőrökkel, vagy
nélkülük? Különben is, legfeljebb a két srácot tudnák elkapni, Gabrielt
meg a többieket úgysem. Meg hát bizonyíték sem lenne ellenük.
Barbara félhangosan latolgatta a lehetőségeit, de így sem jutott
közelebb a megoldáshoz. Arról nem is beszélve, hogy ha
nyilvánosságra kerülnének a képek meg a dokumentumok, akkor
azzal ő is bukna. Ráadásul úgy érezte, az állam büntetése sem arányos
azzal, amit valóban érdemelnének. Az állam csak börtönben meg
években tud gondolkodni, a saját hivatalos értékrendje szerint.
Ráadásul azt is bünteti, ami valójában nem is bűn. Aztán úgy döntött,
hogy nem rágódik rajta tovább, ráér ezzel később is foglalkozni.
Viszont Lisa klubja az más. Mégiscsak meg kellene nézni, mi történhet
egy ilyen helyen. – Morfondírozott Barbara magában, kezében a
kinyitott lakattal. Aztán letette a lakatot és döntött. A telefonja után
nyúlt, és tárcsázta barátnőjét.
– Figyelj csak, Lisa. Átgondoltam ezt a klub dolgot, amit a múltkor
említettél, és nagyon izgatja a fantáziám. Esetleg mégiscsak
elmehetnék veletek?
– Persze! Nagyon örülök, hogy meggondoltad magad. Biztos nem
fogod megbánni. Péntek este hatkor felszedünk a lakásod előtt. Úgy jó
lesz?
– Remek. És mit vegyek fel?
– Valami lazát, amiben jól érzed magad. És ne felejtsd, semmi sem
kötelező, ha csak nézelődni akarsz, akkor azt teszed, ha mást is, akkor
azt, de ott majd úgyis megbeszéljük a részleteket.
– Oké, akkor pénteken várlak titeket.
Barbara teljesen fellelkesedett, hogy végre kiderül, mi történhet
ebben a rejtélyes klubban. Elintézte ugyan a szokásos bevásárlást,
takarítást, és egyéb apró tennivalókat, de két napig szinte másra sem
tudott gondolni, csak hogy mi lesz majd péntek este. Vajon lesz
bátorsága bármihez is, vagy csak meghúzza magát egy sötét
sarokban? Nem lesz kellemetlen Walternek, hogy ő is velük megy?
Rengeteg dolog kavargott a fejében ezzel kapcsolatban, sokszor
gondolt arra is, hogy esetleg felhívja Lisát, és kérdez tőle, de végül
úgy gondolta, legyen mindez meglepetés. Pénteken már kora délután
elkezdett készülődni, hajat mosott, ruhát válogatott, körmöt lakkozott,
és kisminkelte magát. Fél hatkor már tűkön ült, és várta, hogy Lisáék
csengessenek. Hat óra után öt perccel pedig amiatt aggódott, nehogy
elfelejtsék őt. De végül megérkeztek, Barbara beült az autóba, és
elindultak. A klub nem volt közel, nagyjából háromnegyed órát
autóztak, mire megérkeztek. A környék sem volt ismerős Barbara
számára, de az látszott, hogy jómódúak lakhatják. Egy mélygarázsba
álltak be, majd a lépcsőház felé vették az irányt, ahol egy hosszú
folyosóra nyíló ajtón léptek be. Végigmentek a folyosón, aminek a
vége felé egyre jobban hallatszott a kiszűrődő zene. Itt, a folyosó
legvégén egy felirat nélküli, jelentéktelennek tűnő ajtóhoz értek,
amely mellett Lisa megnyomott egy gombot. Viszonylag sokat kellett
várniuk, mire kinyílt az ajtó és megjelent egy csinos fiatal hölgy, aki
betessékelte őket.
– Látom vendéget is hoztatok. – Szólt kedvesen a nő, majd Barbara
felé fordult. – Én Susan vagyok, ha bármiben segítségedre lehetek,
vagy kérdésed lenne, akkor csak keress meg nyugodtan. Amúgy
voltál már ilyen helyen?
– Nem, még nem. – Válaszolta zavartan Barbara.
– Gondoltam. De ne izgulj, a lényeg, hogy semmi sem kötelező. Ha
ki akarsz próbálni valamit, benne vagy, ha nem, akkor nem. Ha csak
nézelődni akarsz, akkor csak nézelődsz. A lényeg, hogy jól érezd
magad.
– És ha belemegyek valamibe, de menet közben mégis
meggondolnám magam?
– Akkor kimondod a menekülőszót és kiszállsz. Csak annyit kell
mondanod, hogy nyuszika, és nincs tovább. És ne feledkezz meg a
karperec-kódokról sem.
– Ezt nem értem. Milyen kódokról?
– Ja, bocsánat. Az újak nem tudják. Bevezettünk egy rendszert a
klubban, hogy aki beszállna a játékba, az felvesz egy karpereccet, amit
a bár mellett talál. Többféle karperec van, és ebből a többiek tudni
fogják, hogy az illető mit szeretne. Például a piros-fekete karperec azt
jelenti, hogy szub vagy, de a szexuális részt nem engeded, viszont
elfogadod a durva dolgokat is, aminek nyoma is marad. A piros-fehér
ugyanez, csak lightosabb verzióban. A piros-sárga jelenti azt, hogy a
szex is jöhet. Ha kék alapút veszel fel, az azt jelenti, hogy dominát
akarsz játszani. És így tovább. A karperecek felett kint vannak a táblán
a színkódok is, tanulmányozd majd.
– Ó, köszönöm. Ez egy nagyon praktikus ötlet. Esetleg még valami
tanács?
– Rengeteg lenne, de én inkább azt javasolnám, hogy először inkább
csak nézelődj, próbáld jól érezni magad. Nem kell bizonyítanod
senkinek, ne vállalj be olyat, amiben nem vagy biztos. – Tanácsolta
mosolyogva Susan, majd elrendezte Walterrel az anyagiakat és
beinvitálta őket.
A klub hangulata igazán exkluzív volt, s ahogy Barbara körülnézett
felmérni a terepet, megállapította, hogy egy nagyobb, vörösre és
feketére festett falu teremből és több kisebb helyiségből állt. Már vagy
harmincan-negyvenen tartózkodtak itt, voltak, akik táncoltak, mások
a kanapékon ücsörögtek és megint mások a bárpultnál iszogattak. Az
öltözékek is igen sokszínűek voltak, jó páran különféle latex ruhákat
viseltek, néhány nő szexi babydollban flangált, egy fekete hajú lány,
akin erős, sötét smink volt, egy lakk minit vett fel fűzővel, de sokan
voltak könnyű egyberészes ruhában is. A férfiak közül is viseltek
páran latexet, de többnyire boxeralsóban és pólóban, illetve könnyebb
nyári öltözékben voltak, de még a két öltöny-nyakkendős pasi sem
lógott ki a sorból. Viszont viszonylag sok klubtagon lehetett látni fém
vagy bőr nyakörvet, illetve egyéb kiegészítőket is. A zene hangereje
sem volt erős, kényelmesen lehetett beszélgetni mellette. A terem
végében egy színpadszerű emelvény állt, rajta egy rúddal, amin egy
húszas éveiben járó fekete lány táncolt, meglehetősen szexi
öltözékben. A színpad mellett négy, szűk, egy méter magas ketrec állt,
az egyikben egy nő, kettőben pedig egy-egy férfi kuporgott. A
ketrecektől balra egy nagy andráskereszt volt a falnak támasztva,
előtte pedig egy középkori stílusú kaloda, amibe rögzíteni lehetett a
rab nyakát és két csuklóját. A falon különféle pálcák és ostorok
sorakoztak, mellettük a polcon pedig láncok és karabinerek várták,
hogy valaki használatba vegye őket.
Barbara ledöbbenve nézte ezeket a tárgyakat. Némelyikük igencsak
vészjósló volt, már ha úgy használják őket, ahogy a kinézetükből
gondolni lehetett.
– Na hogy tetszik? – Kérdezte Lisa, kissé félőn. Aztán megpróbálta
Barbara figyelmét elterelni: – Már úgy értem, hogy a klub?
– Egy picit ijesztők ezek a nem is tudom micsodák, de a klub az
tetszik. Jó a zene, kedves a személyzet, és a berendezés is nagyon
stílszerű. De miattam ne aggódjatok, nem akarok a terhetekre lenni,
csináljátok, amit szoktatok, nem vagyok annyira kislány, hogy ne
találjam fel magam.
– Akkor jó, mert mi most egy kicsit magadra hagynánk, átöltözünk,
addig igyál valamit a bárban, vagy nézz körül hátul is. Érdemes. Még
korán van, az igazi buli később kezdődik, viszont nyolckor mindig
szokott lenni egy kis bemutató a színpadon, azt semmiképpen se
hagyd ki.
– Rendben, azt hiszem, iszom valami bátorság-italt.
Azzal Liza és Walter az öltöző, Barbara pedig a bár felé vette az
irányt.
Az első pohár után Barbara bátortalanul nézett szét a klubban.
Feltérképezte merre talál mellékhelyiséget, hol tud lezuhanyozni,
illetve benézett a színpad mögötti folyosóról nyíló szobákba is. Ezek,
bár hasonló stílusúak voltak, mégis mindegyik más volt egy kicsit, az
egyikben egy bak és egy kaloda volt, egy másikban pedig több
franciaágy összetolva. Szexhinta több szobában is volt, illetve szíjak,
láncok, kötelek és különféle fenyítőeszközök lógtak a falakon.
Némelyik szoba igencsak félelmetesnek hatott, szinte egy középkori
börtönhöz hasonlított, de volt olyan is, amelyik egész modern
stílusban lett berendezve.
Miután Barbara alaposan szemügyre vette a klub minden zugát,
visszament a bárba, megivott pár Martinit néhány nagyjából vele
egyidős lánnyal, majd miután Lizáék is előkerültek, kerestek
maguknak egy kényelmes kanapét a színpaddal szemben, ahonnét jól
láthatták a nem hétköznapi előadást.
Az esti műsor egy gondosan felépített ívre volt felfűzve, a bevezető
rúdtáncot egyre izgalmasabb előadások követték, ügyelve azok
optimális időtartamára is. Mindegyik extrémebb volt egy picit az
előzőnél, viszont a végére még annak is megjött a kedve, aki csak
nézelődni jött. A program egy chippendale show-val és sztriptízzel
kezdődött, amit latex bemutató követett.
Ezt követően egy pár lépett a színpadra, ahol a férfi a nőt
módszeresen, a legrafináltabb, tengerészek által is megirigyelhető
módon gúzsba kötötte. A tisztességes mennyiségű kötél meg is tette a
hatását, szegény nő mozdulni sem tudott a produkció végére.
A kötözős bemutató után egy latexbe öltözött fekete hajú domina
láncon, négykézláb, vezetett fel egy idősebb férfit, akár egy kutyát, aki
a fém nyakörvön kívül csupán egy erényövet viselt. A férfi a
színpadon kényeztette úrnőjét, először csak a csizmáját nyalta, majd
végig a combját, végül pedig élvezésig a punciját. A domina aztán
hálája jeléül kíméletlenül tökön rúgta a pasit, aki megköszönte, hogy
hozzáérhet úrnőjéhez, majd a nő az egyik színpad melletti ketrecbe
zárta.
A záró előadást két pár tartotta, az egyiknél a férfi, a másiknál pedig
a nő volt az, aki elviselte párja büntetéseit. A bűnlajstrom felsorolását
követően a közönség szavazhatott a fenyítésekre, persze mindez úgy
megkoreografálva, hogy végül az előre eltervezett módszerek
kerüljenek a színpadon kivitelezésre. Az áldozatoknak először
meztelenre kellett vetkőzniük, majd alázatosan bocsánatot kérve
kimondaniuk, hogy ők maguk is kérik a büntetést, és ezáltal a
megbocsátást. A fenyítéseket felváltva kellett állniuk, egyre
keményebb kínokat elviselve. A tortúra csipeszek felrakásával
kezdődött, majd viaszcsepegtetéssel folytatódott, amit a vétkes
alattvalók szó nélkül tűrtek. A program zárásaként mindkettőjüknek
összesen ötven bot, vessző és ostorcsapást kellett felváltva elviselniük
oly módon, hogy azt a többi klubvendégtől kapják meg. Az önjelölt
fenyítők maguk választhatták meg az eszközt a felsorakoztatott
pálcák és ostorok hatalmas kínálatából, illetve azt is, hogy hova
kívánják elhelyezni az ütést a prédán. A nézők közül bárki
jelentkezhetett végrehajtónak, egyetlen feltétel volt csupán, mégpedig
az, hogy a választott büntetésmódot a dom és a domina előzetesen
jóváhagyja, illetve a végrehajtását is ellenőrizte. Mindez teljesen jogos
és logikus szabály volt, hiszen ez a játék nem arról szól, hogy bárki itt
élje ki legbrutálisabb és legszadistább titkos vágyát.
A nézők többen és élvezettel vettek részt a játékban, volt, aki
többször is sorba állt, mások csak szemlélői voltak a történéseknek. Az
ütések ereje és elhelyezése is széles skálán mozgott. Szinte nem volt
olyan testrész, amire nem jutott volna, de a legkellemetlenebbnek a
talpra, a mellekre és a nemi szervekre kimért csapások tűntek.
Lisa a férfi büntetéséből vette ki a részét két alkalommal is, egyszer
a fenekére húzott rá egy vékonyabb vesszővel, egyszer pedig a férfi
péniszét vette célba egy sokágú ostorral. Walter és Barbara viszont
csak néző volt, bár mindketten felállva, közelről szemlélték az
eseményeket. Nézők viszont egyre többen lettek, hiszen folyamatosan
érkeztek még vendégek a klubba. Páran bevetették magukat rögtön az
események sűrűjébe, a többség viszont csak meghúzta magát hátul a
sötétebb sarkokban.
Barbara viszont olyannyira kedvet kapott, hogy egyre kevésbé
tudott parancsolni ösztöneinek. A látványtól rendesen benedvesedett,
vágyai, szexuális fantáziája átvette az agya feletti irányítást és passzív
szemlélőből már aktív részesévé akart válni a klub programjának.
Bátortalanul a bárpult melletti karkötőtartóhoz ment, és elkezdte
tanulmányozni a táblán lévő színkódokat. Végül kivett egy piros-
sárga karperecet és óvatosan felhúzta a jobb karjára, de rögtön el is
takarta a másik kezével.
Így indult vissza, de a mellékhelyiségre menet, miközben benézett
az egyik szobába, egy hozzá hasonló nőt látott kikötözve egy
nőgyógyászati vizsgálószékhez hasonló ülőalkalmatossághoz. Megállt
és az ajtóból szemlélte a történteket. A nőt több férfi és egy másik lány
csiklandozta, cirógatta, miközben az nevetve sikoltozott. A helyzetből
azonban látszott, hogy egyáltalán nincs ellenére a dolog, hiszen ha
nem tetszett volna neki, használhatta volna a menekülőszót is.
Barbara az ajtóból várta, hogy mi lesz a folytatás, amikor az egyik
szimpatikus pasi kiszólt neki:
– Gyere! Ha van kedved, beszállhatsz te is!
– Köszönöm, csak most vagyok itt először és még nem tudom
igazából, hogy mit szeretnék. – Válaszolta Barbara, miközben
megigazította ruhája pántját, de legszívesebben önmagát simogatta
volna, mert már annyira hiányzott neki az efféle érintés, a látvány
meg alaposan felajzotta.
– Emiatt ne aggódj, mindenkinek volt első alkalom, s ha már volt
bátorságod eljönni, érezd is jól magad. – Válaszolta a férfi, és folytatta
is volna, de tekintete megakadt a karperecen. Nagy levegőt vett,
mosolygott, majd folytatta: – De tudod mit, szeretnék én gondoskodni
arról, hogy ez így is legyen. A szomszéd szoba szabad, ráadásul
mindjárt jönnek a barátaim is. Rengeteg ötletem van, biztos lesz olyan,
ami a kedvedre való. Persze csak ha te is szeretnéd!
A férfi kedvessége, megnyerő külseje végül meggyőzte Barbarát.
Tetszett neki, hogy nem erőszakosan közelít, de nem is kertel.
– Rendben. De előtte elmegyek oda, ahova indultam és utána
visszajövök. – Válaszolta Barbara, miközben maga sem értette, hogyan
ment bele ilyen könnyen a játékba.
A mellékhelyiségben azon gondolkodott, hogy vajon jól döntött-e?
Nem kerül-e megint egy olyan helyzetbe, mint az erdőben, hogy aztán
megbánja? De ez most más, ez nem kényszer. És amióta megismerte
ezt a világot, azóta a normál szex talán elég sem lenne neki. Ha jönne
egy herceg fehér lovon, majd misszionárius pózban szeretkeznének,
mint a hétköznapi emberek, lehet, hogy nem is menne, hacsak nem
járna közben az esze valami extrém pozitúrán, vagy fenyítésen. Aztán
arra gondolt, hogy egy ital majd segíteni fog talán. A gondolatot tettek
követték, visszament a bárpulthoz és rendelt is magának egy koktélt.
– Te meg jól elcsavarogtál. Remélem, tetszik, amit látsz. – Szólt
hozzá Lisa a bárpult másik végéről.
– Igen, tetszik. Kár hogy korábban nem tudtam, hogy ilyen helyek is
léteznek. Csak még egy picit bátortalan vagyok.
– És hogy döntöttél, ki is próbálsz valamit? – Kérdezte Lisa csillogó
szemmel, ahogy Barbara karperecére pillantott, miközben közelebb
húzta magához Waltert, aki már pórázon, egy szál boxerben állt
mellette.
– Talán.
– Mi az, hogy talán? Élj a mának és élvezd az életet! Látod, mi is ezt
tesszük. Én legalábbis mindenképp. Szóval hagyd, hogy bármi
megtörténjen. Ha meg valamit még sem akarsz, akkor ugye emlékszel
a menekülőszóra?
– Igen, persze. Nyuszika. Aki gyáva nyúl, és elmenekül. – Nevetett
fel Barbara, de már egyáltalán nem bátortalanul. Végül is, ez csak egy
játék felnőtteknek.
Nem is gondolkodott sokat, felhajtotta a koktélt, és visszament a
fiúkhoz. Útközben még benézett abba szobába, ahol a lányt az előbb
csiklandozták, de az a férfi, aki őt invitálta, már nem volt ott. Barbara
egy pillanatra megállt az ajtóban, és ha csak röpke pillanatra is, de
belefeledkezett a látottakba. Csak két férfi maradt ott, és a játékos
csiklandozás helyett már ők is váltottak. Az egyik fickó a nő mellét, a
másik pedig a punciját nyalta, miközben a lány hangosan nyögdécselt.
Barbara érezte, ahogy a forróság elönti az ágyékát, és egy pillanatig
sem törődve azzal, hogy ki látja, ő is elkezdte simogatni magát. De
ebben a pillanatban eszébe villant, hogy miért csinálja magának, ha az
előbbi fickó már vár rá, s nyilvánvalóan intenzívebb érzést fog
kiváltani belőle, ha ő juttatja el a csúcsra.
Az ominózus szoba pont szemben volt. A helyiségben félhomály
uralkodott, a bordóra festett falakon sok helyütt nagyobb fémkarikák
díszelegtek, a mennyezetről pedig láncok lógtak le. Egyáltalán nem
volt túlbútorozott, egy kisebb szekrény, pár szék, a szoba közepén egy
nagy ágy, illetve a fal mellett egy andráskereszt állt, már amennyiben
ezt bútornak lehet nevezni. Belépve aztán meglátta újdonsült
ismerősét is.
– És a barátaid? Vagy csak kettesben leszünk? – Kérdezte
meglepődve Barbara.
– Nem. Nemsokára ők is jönnek. Sőt, jön a feleségem is, ha
gondolod, ő is tud mutatni pár újdonságot.
– Micsoda? Te nős vagy? Azt hittem, nős emberek nem járnak ilyen
helyekre.
– Ez zavar téged? Vagy a nős emberek már csak otthon
szexelhetnek egymással? Nekik nem jár a jóból?
– Dehogy is! Nem úgy értettem. Bocsáss meg!
– Rendben. Akkor legalább meg is van, hogy miért kapsz büntetést.
Csak előbb szeretném tudni, mik a gyengéid, min fantáziálsz titokban,
és főként, hogy mik a tabuid.
– Hú… Olyan nehéz erről beszélni egy idegennel. Nem lehetne,
hogy kitaláljátok? Szeretem a meglepetéseket. –Válaszolt lehajtott
fejjel Barbara, kissé kellemetlennek érezve a kérdést. Majd még a
biztonság kedvéért hozzátette: – De az erősebb fájdalmat kerüljük, ha
lehet. Abból korábban kijutott már bőven, azt most egyáltalán nem
kívánom. Talán máskor…
– Oké, nem kell magyarázkodni. Ne is szaporítsuk a szót. Te szót
fogadsz, én pedig vigyázok rád. Rendben?
– Rendben uram!
– Ez tetszik. Látom, mégiscsak van valami tapasztalatod. Viszont a
büntetésedtől nem tekinthetünk el. Úgyhogy, mivel még mindig nem
értek ide a barátaim, kettesben kell, hogy elkezdjük. Most akkor
vetkőzz szépen le és állj ide elém terpeszbe, tarkóra tett kézzel!
– De…
– Nincs de! – Vágott közbe a férfi erélyesen, majd felemelte a
hangját – Ha ez hangnem nem működik, majd mondom másként.
Vetkőzz!
– Igenis, uram. – Válaszolt Barbara alázatosan és kissé
megszeppenve. Közben pedig érezte, hogy igen, erre van szüksége,
ettől indul be, ez kell ahhoz, hogy kihozza belőle azt, amitől aztán
olyan fergeteges lesz a szex is, és ami segít, hogy maga mögött hagyja
a hétköznapok és a munkája felelősségét.
Barbarán szerencsére nem volt sok levetni való, egy egyberészes,
rövid fekete ruhát viselt, alatta csipkés tangát, melltartó nélkül,
magassarkú cipővel. Hamar kibújt mindenből, letette őket a székre és
visszaállt a szoba közepére, ahogy azt ideiglenes ura parancsolta:
terpeszben, tarkóra tett kézzel.
A férfi ekkor odalépett Barbarához, tenyerével végigsimította a
vállát, a karját, aztán megemelgette a melleit, közben pedig egyre
lejjebb és lejjebb kalandozott az ujjaival. Megsimogatta a fenekét, majd
előröl az ágyékát, aztán odaért, ahova Barbara már nagyon várta. A
csatakos punci szinte mindent elárult, Barbara le se tagadhatta volna,
hogy tetszik neki a helyzet. A férfi ekkor elvette a kezét, megszagolta
nedves ujjait, majd Barbarára mosolygott.
Aztán hirtelen elkomorodott a tekintete, és ráförmedt a nőre:
– Ez meg mi? Megengedte neked ezt valaki?
– De mit, uram?
– Tudod te, hogy mit! Ezt! – Emelte fel nedves ujját a férfi.
– De uram…
– Ne feleselj! Akkor szólj, ha kérdezlek! Különben is van már a
rovásodon, úgyhogy hasalj oda az ágyra! – Parancsolt rá a férfi, majd
megragadta a vállát, és szinte rálökte az ágyra.
Nem tudni honnan, de az ágy alól hirtelen előkerültek a
bőrbilincsek és Barbara már mozdulni sem tudott. Aztán valamilyen
vessző, vagy korbács suhogására lett figyelmes, amit a férfi a
levegőben meglendített párszor. Barbarában most meghűlt a vér.
Eszébe jutottak az erdőben történtek és úgy gondolta, itt az ideje
kimondani a menekülőszót. Ám a fenekére lesújtó korbács most nem
volt fájdalmas. Az ütés szinte csak cirógatás volt, egyáltalán nem
olyan, mint az erdőben. A sok bőrszíj nem egy helyen érte a fenekét,
és bár a következő ütés kicsit erősebb volt, az sem fájt egyáltalán. Nem
volt szükség menekülőszóra, hiszen az, ami eddig kínokat okozott
neki, most kellemes volt. Húsz ütést szabott ki rá így a férfi, amik
egészen az utolsó csapásokig erősödtek, már-már a fájdalom határáig,
majd az utolsó kettő ismét gyengébb volt.
– Megérdemelte a büntetést, mert nem fogadott szót. – hallotta
Barbara a férfi hangját, de már nyilván nem neki mondta. Észre sem
vette, de időközben megérkeztek a férfi barátai is. Persze hason fekve,
az ágyhoz kötve nem is láthatta őket. A helyzet azonban hamarosan
változott, ugyanis a férfi hanyatt fordította Barbarát, majd azon
nyomban ismét megbilincselte úgy, hogy végtagjait az ágy sarkaihoz
húzta.
A félhomályban négy férfi sziluettje rajzolódott ki előtte. Ekkor az
egyikük közelebb lépett, és végigsimította a nő arcát, aki csukott
szemmel élvezte ezt a szokatlan helyzetet. Kellemes érintés volt,
nagyon jóleső és gyengéd. Érezte, hogy itt nincs önzés, mindenki
élvezete egyaránt fontos. Aztán Barbara a férfi felé fordult és nem
akart hinni a szemének. Alex állt fölötte, az a férfi, aki miatt nemrég el
akart menni a partira és akiről masztizás közben rendszeresen
ábrándozott. És főként, akit a legkevésbé sem akart, hogy most így
lássa.
Alex azonban egy szót sem szólt, csak kedvesen Barbarára
mosolygott, és még mielőtt a lány megszólalhatott volna, a szájára
tette a mutatóujját, majd megcsóválta a fejét, jelezvén hogy maradjon
csendben. Barbara teljesen összezavarodott, az járt a fejében, hogy
most inkább megcsókolja, vagy megharapja a férfi ujját? Erre persze
nem került sor, de Alex is érezte Barbara zavarát. Talán még élvezte is
a helyzetet, de higgadtan viselkedett, semmi jelét nem adva annak,
hogy ők már ismerik egymást. Az egészből a többiek semmit sem
vettek észre, jóllehet Barbara továbbra is zavarban volt. Már-már
megbánta, hogy belement a dologba. Hogy juthatott eszébe, hogy
ilyen megalázó helyzetbe hozza magát idegenek előtt. De még nem is
idegenek előtt. Ez még annál is rosszabb. Pont Alex előtt? Nagyon
tetszett neki a férfi, épp ezért sosem lett volna képes önszántából így
mutatkozni előtte. Maga sem értette, hogy miért, talán mert a
társadalmi konvenciók egy ilyen helyzetben még mindig túl erősek
ahhoz, hogy az ember magyarázkodni kényszerüljön. De most
minden összedőlt, leomlott, mint egy kártyavár. – De hát ki gondolta
volna, hogy ez lesz? És mit keres ő itt egyáltalán? – Tépelődött
magában Barbara, miközben nyugtatgatta is magát, hogy most már
úgyis mindegy, hiszen ami megtörtént, az megtörtént, és végül is, ha
Alex is vonzódik az efféle szexuális játékokhoz, akkor talán nincs is
ennek jelentősége.
Mire azonban ismét összeszedte magát, Alex már a különféle
fenyítőeszközök közt válogatott a többiek társaságában. Aztán ismét
mellé lépett, egy fekete kendőt vett elő, bekötötte vele Barbara szemét,
aki ettől kezdve, már ha akarta, sem tudta volna, hogy ki mit csinál
vele, vagy körülötte.
– Nos, akkor folytathatjuk a büntetést? Felkészültél a folytatásra? –
Törte meg végül a csendet a férfi, aki a játékba invitálta.
– Igenis uram! – Válaszolta most már higgadtan Barbara.
A következő percek hasonlóan kezdődtek, mint amikor hason
feküdt, annyi különbséggel, hogy a korbáccsal most többször is
végigsimították a testét. A bőrszíjak végeinek lágy érintése olyannyira
izgató volt, hogy Barbara pillanatok alatt elfelejtette az iménti
intermezzót, ismét átadta magát az élvezetnek, különösen akkor,
amikor a combjai belső részét, majd a vénuszdombját cirógatták vele.
Az enyhe ütések most is fokozatosan erősödtek, majd érezte, hogy
egyszerre több férfi is foglalkozhat vele, mert volt, aki közben a testét
simogatta, vagy a melleit masszírozta. A korbácsok főleg Barbara
keblét és szemérmét érték, s bár korábban mindezt biztosan
fájdalmasnak érezte volna, most mégis maga volt a tökéletes előjáték.
Külön élvezetként élte meg, hogy a kendő, mellyel a szemét kötötték
be, az egyik legfontosabb érzékelésétől fosztotta meg, így titok
maradt, hogy ki mit csinál vele. Mindvégig egyfajta emelkedett
lelkiállapotban volt, mint egy felajzott fegyver, amely elsülésre kész.
Látásától megfosztva a többi érzékszerve most még jobban
felerősödött, úgy érezte, hogy minden porcikájával igyekszik
információt befogadni, érezni, sőt, élvezni.
 Aztán a korbácsolás abbamaradt, majd valaki ismét végigsimította
őt a kezével. De a következő pillanatban már egy érzéki nyelvet érzett
finoman kőrözni a csiklója körül, majd az illető egyre nagyobb
területen és egyre finomabban kezdte nyalni a punciját, miközben
többen a melleit simogatták. Barbarának ez már maga volt a
mennyország, szinte teljesen elfelejtett mindent maga körül. Nem
tudta ki lehet az, de fantasztikusan csinálta, s a visszajelzés sem
maradt el; a lány teste szinte folyamatosan vonaglott. Behunyta a
szemét és csak élvezte az ismeretlen férfiak játékát. A pillanat hevében
azt kívánta, hogy bár soha ne hagyják abba, sőt, ott és úgy tegyék a
magukévá, ahogy akarják, bárkik is legyenek. Érezte a mellének
nyomódó hímtagokat, majd valaki a szájához tette a szerszámát, amit
Barbara szinte ösztönösen kapott be, és játszott vele a nyelvével.
Aztán érezte, hogy cserélődik a felállás, és valaki másnak a férfiassága
került a szájába, majd az illető a mellére lövellte a spermáját.
Mindeközben az a férfi, aki eddig a csiklóját kényeztette, immár egyre
intenzívebben nyalta az egész puncit, s most már a teljesen
benedvesedett hüvelybemenetet is simogatta. Barbara már majdnem a
csúcson járt, mikor valami keményet érzett behatolni a hüvelyébe.
Nem nyitotta ki a szemét, bár értelme sem lett volna a kendő miatt.
Viszont tudta, hogy azt kapta, amire titkon vágyott, az ismeretlen
most a férfiasságát helyezte belé. Titkon reménykedett benne, hogy
talán Alex az, de lehetett bárki más is. Nem tudta, hogy ki tette
magáévá, de a vaginája úgy fogadta be a kemény szerszámot, mintha
az mindig is oda illett volna. A férfi egyre ütemesebben mozgott
benne, amitől még élvezetesebbé vált minden. Barbara teljesen
megfeledkezett az elmúlt hetek kínjairól, arról hogy kezei még mindig
az ágyhoz vannak kötve, csak a pillanat örömét élvezte. Hüvelye
egyre nedvesebb lett, testét elöntötte a kéj, háta megfeszült, egyre
sűrűbben vette a levegőt, majd kisvártatva hatalmas sikítással adta a
férfiak tudtára, hogy bekövetkezett orgazmusa miatt a mennyekben
érzi magát.
A férfi azonban nem hagyta abba, ő még nem végzett. Folytatva az
ütemes mozgást, Barbarát sem hagyta kizökkenni az orgazmus okozta
mámoros állapotból. Még néhány lökés és Barbara érezte a benne
szétáramló meleg folyadékot is, mellyel egy időben egy újabb
orgazmust élt meg. Teste ismét megfeszült, és ha karjai szabadok
lettek volna, azzal bizonyára magához szorította volna a férfit, aki így
magáévá tette.
Fantasztikus volt. Barbarának az utóbbi időben igencsak ritkán volt
része igazán nagy orgazmusban, ami volt, az is ott az erdőben,
némileg hasonló körülmények közt, egy gyötrelmesnek induló
szenvedést követően. Maga sem értette, de valahogy isteni
katalizátorként hatott számára a megalázottság érzése, a fájdalmat
követő mámor.
Jó pár percig feküdt ott, és még akkor sem mozdult, amikor
eloldozták, majd valaki megcsókolta, ő pedig ösztönösen
visszacsókolt. Csak hagyta, hogy az illető mellé feküdjön, és a testük
összeérjen, de többre nem volt ereje. Aztán el is szundikálhatott, mert
arra eszmélt, hogy Lisa szólongatja:
– Hát te itt vagy? Már mindenütt kerestelek. Ezek szerint mégsem
bántad meg, hogy eljöttél.
– Azt nem. Életemben nem volt még ekkora orgazmusom. –
Hebegte Barbara, miközben lassan felülve lehámozta a szeméről a
kendőt. – De ki volt, aki végül a magáévá tett?
– Nem tudom. Nem tartottam neked gyertyát. De számít ez?
– Már hogy a fenébe ne számítana! Alex volt az?
– Tényleg nem tudom. Bárki lehetett azok közül, akikkel bejöttél ide
a szobába.
– De nekem ez fontos. Értsd meg!
– Akkor ezt tőlük kell megkérdezned. A lényeg az, hogy most te is
átélted azt, amiért mindannyian ide járunk.
– Igen, de… – keresgélte a szavakat Barbara – nem tudom
megmagyarázni, de felizgatott a kiszolgáltatottság érzése, hogy ott
vagyok kitárulkozva számomra teljesen idegen férfiak előtt és azt sem
tudom, ki tesz magáévá. Miközben önként sosem tennék ilyet, s
ennyire biztos nem is élvezném a sima szexet. Sosem vetkőznék le így
magamtól, sosem ajánlkoznék fel önként, sosem hagynám, hogy
idegen pasik ezt tegyék. Olyan, mint a katona, aki lehet, hogy otthon a
légynek sem tudna ártani, de amikor parancsba kapja, akkor szó
nélkül akár embert ölni is képes. Parancsot teljesített, így fel van
mentve minden alól. Szóval valahogy így vagyok vele én is: nem az
enyém a felelősség. Így van egy bűnbak, én pedig csak „áldozat”
vagyok, máris elszabadulhatnak az ösztönök. És ez valahogy sokkal
jobb, mint megfelelni a mai nő szerepének. Ahh, nem is értem ezt az
egészet. – Mentegetőzött Barbara.
– Nem kell, hogy értsd. Csak hagyd, hogy az ösztöneid vezessenek.
Ne a társadalomnak akarj megfelelni. Idővel sokan megtanulják
élvezni a fájdalmat, és kellemesnek érezni olyan dolgokat, amit mások
megvetnek. Nem mondom, hogy mindenkinek így kell élvezni a
szexet, azt sem, hogy erre mindenki alkalmas lenne. De ha te
fogékony vagy rá, akkor tekints erre az adottságra úgy, mint egy
ajándékra és tanuld meg élvezni, ne szégyelld. A hogyanjára viszont
magadtól kell ráérezned, nem mondhatja senki, hogy most pedig
élvezz el, mert így nem fog menni. De ez tanulható. Minden csak idő
kérdése.
– De én azt, ami a múlt héten történt, egyáltalán nem akartam.
Lehet, hogy pár dolog esetleg felizgatott, de ami most itt történt, meg
ami az erdőben, azt egy lapon sem lehet említeni. Ott konkrétan
megerőszakoltak, végig rettegtem, és tulajdonképpen azt nem is
akartam. Itt meg… Nem is tudom.
– Persze, ezt megértem. És egyáltalán nem szerencsés, hogy így
kellett megtapasztalnod, de mint a barátnőd, mégis azt kell, hogy
mondjam, igazából jó hatással volt rád. Ez most nagyon visszásan
hangzik, de rád fért kicsit, hogy megismerd az alázatot, a fájdalmat,
amit okkal-ok nélkül el kell szenvedni, hogy megismerd a másik fél,
az alattvaló szemszögét. És szerencsére a kedved sem vette el ettől a
fantasztikus játéktól.
– Hát igen. Csakhogy akkor játék, ha mindkét fél akarja. De ha az
egyik tiltakozik?
– Tiltakozik? Sokféle tiltakozás van. Nem is tudod, hogy hány nő
fantáziál például arról, hogy egy határozott férfi letépi róla a ruhát és
magáévá teszi, vagy elveri a popsiját, miközben ő tiltakozik.
– Persze, de csak azért, mert a megszokott konvenciók szerint egy
rendes, emancipált nőnek ilyenkor tiltakozni illik. Hogy nézne ki már,
ha egy modern nő hagyná magát. Hová lenne akkor a kivívott
egyenjogúság? Pedig a helyén kezelt alázat távolról sem mond ellent
az egyenjogúságnak. – mondta Barbara.
– Hát ez az. Ezt nem sok nő vállalja fel, még a párja előtt sem mer
róla beszélni, mert akkor mit gondolnának róla. De a női génekben
benne van az alázatosság, a férfiakéban pedig a dominancia. Ezt már
csak így alkotta meg a természet. Amit aztán néha megfordítunk, és
egy darabig úgy is élvezzük. Ezt játsszuk például most mi Walterrel.
Egy darabig most én vagyok a domina és ő az én kis szolgám, aztán
fordítunk, és én vagyok az ő alázatos kis szukája, ő pedig az uram. És
amíg csak játék ez, addig nincs is gond.
– Hát igen. Ha mindkettőnek jó, akkor minden rendben.
– Azt hiszed, hogy a nők többsége csak azért tűr, mert nincs más
lehetősége? Egy fenét! Sok nőnek nagyon is kell az, hogy a párja
erősebb legyen nála, felnézhessen rá, és ő nő lehessen mellette.
Megteszi, amit kell és érezheti, amiket az ösztönei súgnak neki, még
ha ez nem is tudatosul. – válaszolta csillogó szemekkel Lisa.
– De ehhez egy olyan férfi is kell!
– Ez igaz. És sajnos bőven vannak kivételek is, de az más. Most nem
a feleségüket szinte fogságban tartó arabokról, vagy az este részegen
hazajáró, oldalbordájukat megverő pasasokról beszélek. Azokat
egyszerűen ott kell hagyni, mert azok tényleg nem férfiak.
– Csak hát te is tudod, hogy nem ezt látjuk, ma már nem ezt fogadja
el a társadalom.
– Igen. Amióta egyre több a szingli, akik magyarázatot keresnek
arra, hogy miért kell utálni azokat a férfiakat, akik nem akarnak rájuk
nézni, mert el sem tudnák őket viselni, azóta valóban tőlük hangos a
média, és az erőszakosságuk révén politikai szinten is átverik az
akaratukat. A társadalom persze majmol mindent, amit a média
sugall, és azt fogadja el alapvető normaként. Ez egy tipikus
mókuskerék. Fő érvük, hogy az ember attól ember, hogy képes úrrá
lenni az ösztönein. De miért kell ezt megjátszani, miért kell úrrá lenni
rajta, ha ez valakinek éppen jól esik? Csak azért, hogy megmutassuk,
mi kulturált emberek vagyunk és nem ösztönlények? Igen. Nagyon
azok vagyunk, miközben teleszemeteljük a bolygót, a pénz által
uralkodunk más emberek felett, kiirtjuk az erdőket, szennyezzük a
földeket, az óceánokat. De mi kulturált emberek vagyunk, akik nem
úgy cselekszenek, ahogy az ösztöneik diktálják. Valóban. Ez nagyon
álszent dolog.
– Ebben teljesen igazad van, valóban elgondolkodtató, amit
mondasz. De nem mindenki vágyik erre.
– Nem bizony. Alapvetően mindenkit jó kislánynak és határozott
nőnek nevelnek.
– De nem vagyunk egyformák. Viszont a társadalmi nyomás
hatalmas, szinte legyőzhetetlen. A tévében is csak azt látod, hogy a
BDSM mennyire beteg dolog, a többség szemében mennyire
elítélendő, akik ennek hódolnak, azok mind aberráltak, így a
legtöbben fel sem vállalják, csak nehogy megszólják őket a szűkebb
közösségben.
– Ettől függetlenül sokan vannak, akik titokban épp arra vágynak,
hogy végre történjen velük valami. Hogy végre valami felpezsdítse az
életüket, csak félnek ezt beismerni. Kétségtelenül mi vagyunk
kevesebben, de annál sokkal többen, mint amit bárki is elképzelne.
Egyszer olvastam egy anonim felmérést a nők titkos fantáziálásáról. A
megkérdezettek 74 százaléka álmodozott már arról önkielégítés
közben, hogy megerőszakolja egy férfi, és 23 százaléka örülne is neki,
ha ez megtörténne.
– Hát igen, de ez tabu.
– Pontosan. Ha ilyen történik, akkor a társadalmi elvárás az
azonnali feljelentés. Ettől függetlenül a szexuális erőszak valóban
bűncselekmény, amit jogosan büntet a jog. A probléma az, hogy sok a
nem egyértelmű helyzet. Ha egy parkban gyanútlanul sétáló
családanyát elkap egy részeg banda, akkor azokkal szemben fel kell
lépni a törvény teljes szigorával. De egy szakmai előmenetelért
mindenre hajlandó, vagy egy bulizós, félrészeg csaj, aki a konvenciók
mögé bújva kiprovokálja, azért nem azonos kategória.
– A gond az, hogy sokan utólag gondolják meg magukat és ilyenkor
aztán már nem lehet kideríteni, hogy mi is történt valójában. –
válaszolt most némi töprengés után Barbara.
– Persze, mondják egyesek, hogy a nem az nem, de ha egy kacér
nemre a férfi visszavonulót fúj, akkor a nő megsértődik, aztán meg jön
a hazudozás.
– Igen, de te is tudod, hogy nem a szó, hanem a hanglejtés, a stílus,
a mögöttes szándék határozza meg a szó valódi jelentését.
– Pontosan. Egyébként hasonló az arány más domináns és
alárendelt viselkedésmódok esetében is. Bár egy másik felmérés
szerint az emberek nagy része elítél minden dominanciát. Most akkor,
hogy is van ez? Vágyik rá, de közben elítéli?
– Te se ítélkezz felettük. – válaszolt szelíden Barbara. – Én is
elítéltem mindaddig, amíg meg nem tapasztaltam, hogy ez örömet is
tud okozni. Kellett egy kis idő, amíg rájöttem, hogy ez nem is olyan
rossz. A borzongás kellemessé vált, de egyáltalán nem azonnal.
– Igen. Azok, akik kritikát fogalmaznak meg, nem ismerik a BDSM
iránt fogékony emberek igazi, belső érzéseit, értékrendjét, így azok
figyelembevétele nélkül állítják fel az elméleteiket és a saját maguk
által kreált, feltételezett érzéseket akarják a társadalomnak
bemagyarázni. A BDSM-ben is fontos a kölcsönös örömszerzés. De a
társadalmi szabályok, az általános elvárás mindent szabályozni akar,
még az emberek intim szféráját is. Sem pszichiáterek, sem
pszichológusok, sem filozófusok nem alkották még meg a szexuális
élet olyan etikai kódexét, amelyet a közmegegyezés elfogadott volna.
És mivel mi vagyunk kevesebben, amit csinálunk, csak rossz lehet,
még akkor is, ha ezt nem visszük ki az utcára, csak az intim
szféránkban marad. De hol a határ, mi az, ami már nem normális? Ez
egyénfüggő. Egyesek már az orális szexet is undorítónak találják,
pedig az aztán ma már tényleg természetes. De a prűdek hangja
mindig nagyobb, és a magánügyekről még beszélni sem illik.
– Lehet, hogy nem illik, de látod, mi is kitárgyaltuk mindig a
pasikat, és valószínűsítem, hogy ők sem titkolóznak a hódításaikkal
egymás előtt.
– Hát ezt embere válogatja… - zárta le az eszmecserét Lisa. – De
szerintem ne beszéljünk most erről többet, hanem menjünk ki a
többiekhez.
– Én egy kicsit még maradnék, ha nem gond. És…
– Persze, de ne maradj sokáig, mert már hiányolnak. De mondd, mit
szeretnél még?
– Szólnál esetleg Alexnek? – Kérte Lisát Barbara bátortalanul.
– Persze, szólók neki. Már úgyis keresett, csak nem akart
felébreszteni, mert úgy vélte, megérdemled a pihenést. – Mondta,
majd kiment.
Kisvártatva Alex lépett be az ajtón. Barbara eddig nem is figyelte,
de most mégis feltűnt neki a férfi vonzó megjelenése. Alex már ismét
ruhában volt, könnyed, nyárias felsőt viselt, de mégis elegánsat.
Frissen borotvált arca, ápolt külseje, egyértelmű jele volt, hogy egy
magára minden szempontból igényes férfi áll vele szemben. Alex nem
utasított, de tekintetében mégis benne volt a dominancia. Kedves volt,
mégis, határozott és erős. Nem a hangjával, nem a testi erejével érte el
azt, amit akart, hanem a kisugárzásával. A lány mellé lépett, kezét a
vállára tette, és egy enyhe mozdulattal jelezte, hogy üljön vissza az
ágy szélére, majd ő is leült mellé.
Barbarán nem volt semmi, a ruhái az asztalon feküdtek. Már nem
zavarta a meztelenség. Nem szégyellte, nem takargatta magát, de nem
is lett volna értelme. Teste amúgy is szinte tökéletes volt, erre mindig
is figyelt. Talán néha többet is, mint aminek értelme van. Formás
mellei, mellbimbóinak sötétebb árnyalata, mint egy mágnes, úgy
vonzották a férfiúi tekintetet. Harmincas éveit tekintve a bőre is feszes
volt, hosszú szőke haját pedig sok pasi dicsérte már.
Egyikük sem szólt egy szót sem. Csak ültek és nézték egymást
némán. Mindketten értették, hogy miről szól ez a játék. Sőt azt is,
hogy ez már több lehet, mint egy kaland kettejük közt. Barbara érezte,
hogy most megfordult a kocka és ő lett az egér, Alex pedig a macska.
De jól van ez így. Sőt, sokkal jobb, mint fordítva. Aztán az ölelésből
egy lágy puszi, majd egy hosszú, érzelmes, önfeledt csók lett.
– Gyere velem most. – Törte meg végül a csendet Alex. –
Elmegyünk egy jó étterembe és egy finom bor mellett elbeszélgetünk.
Aztán a folytatást majd eldöntjük utána.
– Nem lehet. – Vágott vissza ösztönből, szinte azonnal Barbara.
– Hm… pedig nekem a múltkor a partyn nagyon úgy tűnt, hogy
nem lenne ellenedre a folytatás.
– Igen, de most még magam sem tudom, hogy mit akarok. Helyre
kell raknom magamban a gondolataimat, ehhez pedig időre van
szükségem. – Mondta, mint akinek inába szállt a bátorsága. Az a nő,
aki az előbb még oly magabiztos volt, most mégis gyengévé vált.
– Rendben. Te tudod. – Állt fel Alex a nő mellől, majd kifelé menet
még egy mondat erejéig megállt. – Én holnap elutazom Mexikóba két
hétre. Ha munka ügyben lenne valami, a titkárnőm képben van a
megrendeléseket illetően.
Alexen nem látszott se csalódottság, se düh, se harag. Bármennyire
is más választ várt, elfogadta Barbara döntését. Nem az a típus volt,
aki várni szokott egy nőre. Amit akart, megkapta, igaz néha máshogy
és nem azonnal, de ezt sosem kellett erőszakkal kicsikarnia. A
kollégái, beosztottjai is tisztelettel viseltettek iránta. Megmondta, hogy
mit vár el, mit szeretne elérni, de sosem alázta meg őket, sosem várt el
tőlük lehetetlen határidőket, és sosem beszélt velük lekezelően.
Megértette, ha valami nem megoldható, de akkor alternatív megoldást
várt el. Ha valaki elrontott valamit, nem alázta porig, ha pedig
eredményes munkát végeztek a beosztottjai, megdicsérni sem
felejtette el őket. Ha hibázott, ő maga is beismerte, de nem csinált
belőle tragédiát. Várni viszont sosem szeretett, ha ilyenre kényszerült,
mindig párhuzamos megoldásban gondolkodott.
Bár Alexnek is nagyon tetszett Barbara, méltóságteljesen túllépett a
visszautasításon és elfogadta a nő döntését. Ugyan nem értette, de hát
a férfiak sosem fogják megérteni a nőket.
Barbara viszont nem volt ennyire higgadt. Összezavarodottan ült az
ágy szélén, arcát a tenyerébe temetve. Maga sem értette, mi vitte rá,
hogy nemet mondjon, amikor Alex volt álmai férfija. – Miért nem
voltam most is olyan bátor, mint máskor általában? Miért kellett
hezitálnom, amikor akarom őt? Miért, miért, miért? – Vívódott
magában, de már késő volt. Ez a vonat elment. Sírva feküdt vissza az
ágyra, de mire kiment, Alexet már sehol nem látta. És még azt sem
kérdezte meg tőle, hogy egyáltalán ő volt-e az, aki ilyen csodálatos
élményeket adott neki szeretkezés közben?
Lisának persze nem szólt egy szót sem a történtekről. Csak annyit
mondott, hogy nagyon jól érezte magát, és nagyon örül, hogy végül
mégiscsak eljött. Még maradtak egy ideig, Barbara alaposan
megszemlélte a klubban bemutatott és részben használatba is vett
eszközöket, miközben azon fantáziált, hogy esetleg leközelebb ezeket
is kipróbálja. Talán Alex-szel.
Unalmas napok következtek Barbara életében, de aztán eljött a
péntek, és Barbara berezelt. Tudta, hogy megígért valamit, de
mostanra teljesen elbizonytalanodott. Maga sem tudta mit akar, fura
kettősség kavargott benne. Ha nem lennének azok a felvételek,
legszívesebben a rendőrségre rohant volna, másrészt viszont már a
gondolat is izgató bizsergéssel öntötte el a testét.
Az egész napos tépelődés után estére végül egyértelművé vált
számára, hogy lesz, ami lesz, visszamegy. Erős nő, kibír sok mindent,
és hát végig ott motoszkált benne a kisördög is, ami folyton azt súgta,
hogy tegye csak meg.
 9.

Elérkezett a szombat reggel. Barbara izgatott volt, de igyekezett

összeszedni a gondolatait, és józan döntéseket hozni. Most egy olyan
ruhát vett fel, amiért nem kár, ha bármi is történik vele, s a biztonság
kedvéért egy szatyrot is vitt magával, majd elindult az erdő felé.
Mikor csaknem elérte azt a helyet, ahol találkozni kellett, keresett egy
fát, amely megfelelő rejtekhelyül szolgálhatott a ruhásszatyor
számára. Kisvártatva rá is talált egy fára, amelyben egy odú volt.
Vetkőzni kezdett, de amikor már csak a bugyi volt rajta,
megborzongott. – Kell ez neked? – kérdezte magától félhangosan –
Mit vállaltál be, te hülye, már megint? – Aztán a keze a combja közé
tévedt, s ahogy az anyagon keresztül hozzáért a karikákhoz, érezte,
hogy már ennyi is elég ahhoz, hogy benedvesedjen. Akaratlanul is, de
felizgult. Erre lesz, ami lesz, levette a bugyit is, beletette a szatyorba,
majd azt beügyeskedte az odúba, végül néhány falevéllel letakarta.
Végül elindult a megbeszélt találkozóhely felé.
Kisvártatva el is érte azt a helyet, de senki sem várta. A hely kihalt
volt, csupán a madarak csiripeltek a fákon. Körülnézett, várt egy
darabig, de senkit nem hallott, hogy közeledne. Ekkor megpillantott
egy borítékot az egyik fán, amire az ő nevét írták. Odament, és
izgatottan kibontotta. A borítékban lévő papírlapon, mintha csak egy
kincsvadászat lenne, egy egyszerű térkép és pár utasítás szerepelt,
hogy miként juthat el egy másik helyre. Barbara követte a levélben
leírtakat, persze már ruha nélkül, tekintetével azonban folyamatosan
vizslatta a környéket, nehogy arra jöjjön valaki. Minden apró neszre
megriadt, beugrott egy fa mögé, és alaposan körbenézett, mielőtt
tovább indult volna.
Úgy nagyjából tíz-tizenöt perc séta után el is ért az újabb megjelölt
ponthoz. A térkép egy kisebb tisztást jelölt, de a réten nem volt
semmi, pár kövön és fatörzsön kívül. Ekkor azonban a kövek mellett
egy újabb levelet fedezett fel, abban pedig egy újabb térképet talált.
Ismét jó pár perc séta következett a levél instrukciói alapján, amikor
végül megpillantotta az ismerős tisztást, ahova a múltkor vitték.
A tábor azonban teljesen üresnek tűnt, sehol egy lélek. Elindult a
kisházhoz, majd bekopogott az ajtaján. Senki sem nyitott ajtót. Megint
kopogott, majd lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt. Elindult a
sátor felé, amikor a háta mögött meghallott egy hangot:
– Keres valakit?
Barbara megfordult, és egy férfit pillantott meg maga mögött.
Valahonnan ismerős volt, de nem tudta honnan; talán a
munkahelyéről, vagy valamelyik partnercéges buliról. Egy dologban
volt csak biztos, hogy nem tartozott azok közé, akik a múlt
alkalommal itt voltak az erdőben. Talán a munkahelyéről, vagy
valamelyik partnercéges buliról ismerhette, de most ez egyáltalán
nem ugrott be. Teljesen zavarba jött, mert érezte, hogy ő is ismerős
lehet a férfinek. Talán ő tudja is, hogy kicsoda.
Barbara ösztönösen az ágyéka és a mellei elé tette a kezét, takarva,
amit lehet, majd önkéntelenül is ráförmedt a férfira:
– Mit csinál maga itt?
– Én mit csinálok? – Kérdezett vissza az nevetve – Maga van kissé
szokatlanul alulöltözve. – Mondta, miközben végigmérte a nőt.
Barbara fülig vörösödött a szégyentől, ismét úgy érezte, hogy
megnyílik alatta a föld. Idejött, aztán ahelyett, hogy várták volna,
megint egy idegen előtt kellett meztelenül ácsorognia.
– Én… Én elvesztettem egy fogadást. – Bökte ki végül Barbara egy
hirtelen ötlettől vezérelve, hátha ezzel a szöveggel valahogy ki tud
mászni a kellemetlen helyzetből.
– Tetszenek az ilyen fogadások. – Válaszolt a férfi teljes
magabiztossággal, de szemeit továbbra sem vette le a csupasz nőről. –
És ki volt az a szerencsés, akivel fogadott?
– Mindegy. Nem érdekes. Egy Mary nevű lányt keresek.
– Hmmm… Nem tudom. Kellene ismernem egy Maryt, aki egy
csinos meztelen lányra vár? – Kérdezte nevetve. – Esetleg én nem
tudnék segíteni önnek? Már, ha ön is úgy gondolja! – Mondta
gúnyosan.
– Nem! Menjen innen! – ordította Barbara, majd ő maga kezdett el
szaladni a sűrű felé, miközben hallotta, hogy a férfi csak hangosan
nevet.
– Állj meg! – szólt valaki. De ez mintha már nem ugyanaz a hang
lett volna. Barbara hátranézett és látta, hogy Raymond kiáltott neki a
tisztás végéből, majd folytatta:
– Hova szaladsz? Gyere vissza! Becsülöm, hogy volt benned annyi
bátorság, hogy betartottad az ígéreted.
Barbarát megnyugtatták Raymond szavai, így visszafordult, majd
kezeivel továbbra is takarva magát, elindult Raymond felé, aki közben
magához intette a férfit is.
– Ő itt Jimmy. Az egyik barátom. Elhívtam magammal, hogy legyen
neki is egy jó napja. Előtte nem kell szégyellni magad. – Mondta
Raymond miközben óvatosan igyekezett elhúzni Barbara kezeit a
melléről és ágyékáról.
– De én… – próbált Barbara válaszolni, miközben úgy tett, mintha
nem ismerné a férfit, a kezeit pedig erősen tartotta az ágyéka előtt.
– Nincs ellenkezés! Mit képzelsz magadról, nem emlékszel még a
múlt heti dolgokra? Ajánlkozz fel szépen a barátomnak is úgy, ahogy
nekünk tetted a múlt alkalommal! – Mondta Raymond, de most már
erélyes hangon.
Barbara már nagyon bánta, hogy visszajött, de már nem volt más
lehetősége, ha nem akart bajt, így hát engedelmeskedett. Elvette a
kezeit és elkezdte ismét a megalázó szöveget:
 – Jó napot uram, tegyen velem azt, amit kíván! – Mondta halkan, de
Raymond rákiabált.
– Na, nem, te büdös szuka! Már elfelejtetted, miként kell
bemutatnod a picsádat a leendő uradnak? Csináld rendesen, úgy,
hogy ne lehessen ellenállni a kísértésnek!
– Igenis uram! – válaszolta elcsukló hangon Barbara, majd
hátrafésülte a haját, lefeküdt hanyatt a földre és felemelte a csípőjét
úgy, hogy a lábait közben széttárta. Aztán folytatta a mondandóját,
amit most ismét a legkevésbé sem akart kimondani:
– Tisztelt uram, itt van ön előtt egy rabszolga, akivel azt tehet, amit
akar, s ha kívánja, a magáévá is tehet. – Mondta, miközben parázslott
a szégyentől.
– Jól van. Állj fel, hadd nézzelek meg! – Mondta Jimmy higgadtan,
majd miután Barbara felállt, rámarkolt a melleire, aztán a bimbóit
óvatosan két ujja közé vette, majd gyengéden morzsolgatta. Később
lejjebb vándorolt a tenyere, a puncinál szintén hosszasan időzött, a
karikák környékét is rendesen megsimogatta az ujjaival. Barbara ettől
persze azonnal beizgult. Még mielőtt azonban elélvezhetett volna,
megfordította, majd a fenekét kezdte el szorongatni. Ismét
megsimogatta a punciját, majd a nedves ujjával hátrébb vándorolt és
hirtelen benyomta azt a nő végbélnyílásába. Kissé kellemetlen volt, de
Barbara szó nélkül tűrte.
– Hová tetted a ruhádat? – Kérdezte Jimmy váratlanul. Barbarát
kissé meglepte a kérdés, de a hazamenetele biztonsága érdekében
nem akarta elárulni.
– Az volt a parancs, hogy így jöjjek, ruha nélkül.
– Na, ne röhögtess, csak nem azt akarod mondani, hogy otthonról is
így indultál el. – Szólalt meg most már Raymond is.
– Így kellett jönnöm uram. – válaszolt Barbara, miközben próbált
úgy fogalmazni, nehogy hazugságon kapják.
– Jól van. Úgyis elmondod majd. – Vetette oda Raymond, majd
durván megfogta Barbara karját, a kezeit hátrakötötte, a csuklójára
pedig egy bilincset helyezett, aztán elindult vele a fák közé. Egy nagy
tölgy alatt álltak meg, melynek egy oldalra lógó ága úgy két méterre
lehetett a földtől. Ekkor Raymond a bilincsre rátett egy láncot, majd
felhúzva vele a nő karját, a faághoz emelte azt, és elment. Barbarának
meglehetősen kényelmetlen volt így kicsavart és felemelt kézzel
ácsorogni. Jimmy azonban egy szót sem szólt, csak hátrébb lépett és
némán nézte a nőt, majd ő is elment.
Raymond azonban néhány perc múlva egy kisebb társasággal
visszatért. Az egyiküknél szíj, a másiknál korbács volt, a harmadik
kezében pedig egy fűzfavessző.
– Nos fiúk, ez a lány nem akarja elmondani, hogy hol van a ruhája.
Azt állítja, hogy így jött ide otthonról, de én ezt nem hiszem el.
Szerintem el akarja ő mondani, csak egy kis kedvet kell neki csinálni
hozzá. – Zárta a monológját Raymond, majd intett, hogy szabad préda
a nő, tegyenek vele belátásuk szerint. Nekik sem kellett több,
elkezdték ütni Barbarát a kezükben lévő szerszámokkal. A csapások
először még viszonylag gyengék voltak, de idővel egyre
fájdalmasabbá váltak. Csak úgy suhogtak rajta a számolatlan ütések.
– Hagyják abba! – kiabálta Barbara, de hiába. Aztán tovább
próbálkozott, hátha meg tudja őket győzni.
– Megmondom, hol vannak a ruháim, csak hagyják már abba! –
Folytatta, de még mindig nem történt semmi változás. Az ütések csak
záporoztak tovább a testén.
– Itt van nem messze a tábortól, egy odúban, megmutatom, csak
hagyják már abba! – Kérlelte őket sírva.
– Látod, mondtam én, hogy önként fogod elmondani. – Válszolt
Raymond, majd intett a többieknek, akik abbahagyták a verést. –
Szóval hol is van pontosan?
– Úgy ötven méterre attól a helytől, ahova mennem kellett, az
ösvényen, egy fa odvában – Mutatott Barbara arra, amerről gondolta,
hogy őt is hozták, miközben eszébe jutott a múlt heti dicstelen,
meztelen hazalopakodása, s az járt a fejében, hogy ismét nyakig benne
van a pácban.
– Rendben. De ha hazudtál, nagyon megbánod! – Szólt vissza
Raymond, majd intett a fiúknak, hogy menjenek, keressék meg a
ruhát.
A férfiak szűk fél óra múlva meg is jelentek a szatyorral, amiben
Barbara ruhái voltak.
– Ha megszolgálod, visszakaphatod. – Ezzel elmentek, s otthagyták
a lányt lógva, s alaposan megverve.
Viszonylag sokáig állhatott ott, mire végre visszajöttek Raymondék.
Végigmérte a nőt, mosolygott, majd elkezdte a veréstől megduzzadt
hurkáit simogatni. A keze időnként elkalandozott, így a simogatásból
nem maradt ki a nő melle és szemérme sem.
A simogatás egyre inkább átváltott fogdosásba, majd egyik
pillanatról a másikra a férfi hirtelen megszorította Barbara
mellbimbóját. Ez őt váratlanul érte, így ugrott egyet. Vesztére.
– Mit képzelsz te ribanc! – kiáltott rá, majd lekevert egy kisebb
pofont, ami ugyan nem fájt, de meglehetősen megalázó volt. Majd így
folytatta: – Azt hiszed, nem vettem észre eddig, amit csináltál?
Szerintem te magad sem tudod, hogy mit akarsz valójában. Az egyik
pillanatban egy kemény férfira vágysz, a másikban meg nem tudsz
kibújni a felsőbbrendű főnök bőréből. De hidd el, ezzel csak elriasztod
a férfiakat magad mellől. Viszont bennem emberedre akadtál. Nem az
vagyok, akinek valójában gondoltál. És mivel nem bírsz nyugton
maradni, úgy megkötözlek, hogy még a kisujjadat sem tudod majd
mozdítani. – Erre megfogta a nő karját és elindult vele a kunyhó felé.
Érdekes módon a kisház ajtaja már nem volt bezárva. Odabent egy
ismerős arc fogadta őket. Mary volt az, aki a történteket az ablakból
figyelte. Raymond Barbarát az ágyra lökte, majd terpeszbe húzta a
lábait és kikötötte az ágy sarkaihoz. Ezt a csuklói követték. Ezután két
kisebb botot vett elő, majd az ujjai végét egy vékonyabb kötéllel úgy
kötötte meg, hogy teljesen szétnyitva legyenek rögzítve. Egy
vékonyabb kötéllel a mellbimbókat is szorosan körbetekerte, de ez
már olyan fájdalmas volt, hogy Barbara torka szakadtából ordított,
hogy hagyja abba. Raymond azonban csak nevetett és szótlanul
folytatta. A melleit is körbekötötte a tövüknél, így azok idővel lilás
színűvé kezdtek válni. Az intimkarikáiba kötelet fűzött, azokat a nő
combjához húzta, így az ajkait széthúzva, teljesen szabaddá vált a
hüvelybemenete. A lábait is módszeresen megközözte. Mikor már
mozdulni sem bírt, az orrára egy csipeszt rakott, így Barbara csak a
száján át tudott levegőt venni. Végezetül a hasára egy vízzel teli
műanyag poharat állított.
– Ezzel megvagyunk! Most megtanulod, hogyan kell
mozdulatlannak maradni, ha szükséges. – mondta, majd mindannyian
kimentek a szobából.
Egy darabig csak kellemetlen volt a dolog, de fél óra múlva
Barbarának már mindene zsibbadt. Előbb-utóbb az is rettenetessé vált,
hogy semmijét sem mozdíthatta. Egyedül a hasát tudta kissé
megemelni, de a kiloccsanó víz miatt ezt is megpróbálta visszafogni.
Már csak azért is, mert úgy érezte, mintha kissé csípett volna a víz,
ami ráloccsant. Egy idő után aztán egyre nehezebben bírta a
mozdulatlanságot, így a pohár víz kiborult, és végigfolyt a testén. A lé
nagy része a lábai közé került, rá a széttárt altestére. Ekkor tudatosult
benne, hogy a pohár tartalma valószínűleg nem tiszta víz lehetett,
mert kissé csípett. Nem erősen, de ahhoz eléggé, hogy kellemetlen
legyen. Ráadásul mindezt részben saját magának is köszönhette, mert
ha nem mozdult volna meg, nem borult volna ki a folyadék sem. De a
megpróbáltatásai ezzel nem értek véget, még legalább egy órán
keresztül szenvedett így. Hiába próbált kiabálni, semmi értelme sem
volt. Talán még örömet is okozott azzal, hogy tudatosította kínzóiban
a szenvedéseit.
Már jócskán túl volt a nap a delelőn, mire Raymond visszajött. Egy
sötétebb anyagot vett elő, amivel bekötötte Barbara szemét,
megfosztva így a külvilág érzékelésétől. Hallani viszont hallott, így
tudta, hogy valaki más is bejött a házba, esetleg többen is. Viszont
hogy kik lehettek, rejtély maradt számára. Ekkor valaki ismét
hozzáért, majd egy másik valaki levette a csipeszt, elengedte az ujjait
és kioldozta a melleinél lévő köteleket. Barbara csak remélni tudta,
hogy később jobb lesz majd, de nem így történt. Ahogy ismét
rendesen megindult a vérkeringés, majdhogynem rosszabb volt, mint
amikor megkötözték. A folyadék is csípte még, bár most már messze
nem annyira, mint amikor kiborult. Raymond egy szivacsot vett elő,
benedvesítette, majd letörölte vele Barbara hasát és a lábai közét. Ez
már nagyon kellemes volt. Bár még érezte az utóhatást, de legalább
eltávolította a folyadék maradványait.
Aztán az asztalhoz vitték, amelyre ráhasaltatták, végtagjait ismét
kikötötték az asztal lábaihoz, így újra megakadályozták, hogy
mozogni tudjon. Barbara sejtette, hogy újabb tortúra vár rá, lélekben
már felkészült, hogy valószínűleg elverik a fenekét. Csakhogy nem
így történt, bár ennek sem örült egyáltalán: a fenekét valamilyen síkos
anyaggal kenték be, majd egy plugot helyeztek bele, amit pár perc
múlva egy nagyobbra cseréltek. Ez rendesen feszítette Barbara
végbelét, kérte is őket, hogy ne tegyék ezt vele, de mintha meg sem
hallották volna. Aztán pár perc múlva végül kivették, de ez sem
hozott megkönnyebbülést, hiszen mindez csak az előjáték volt. Az
egyik férfi ugyanis Barbara mögé állt és a már kitágított lyukba
bevezette férfiasságát. Ez egyáltalán nem volt kellemes, a lány
tiltakozott is amennyire így lekötve képes volt, de csak azt érte el vele,
hogy a férfi ráhúzott egy jó nagyot a fenekére, majd egyre
ütemesebben kezdte dugni a szűk hátsó bejáratot. Nagyjából négy-öt
perc után a pasas egy utolsó erőteljes lökéssel elélvezett.
De még mindig nem volt vége a dolognak, ugyanis szinte azonnal
egy másik férfi lépett Barbara mögé, aki viszont már a másik lyukat
vette célba. Miközben ő is egyre ütemesebben végezte a dolgát,
kezével a nő csiklóját kezdte izgatni. Ezt már végre Barbarának is jól
esett. Nem kellett sok idő, hamarosan ő is az orgazmus határán
táncolt, aztán bekövetkezett, amire pár perce még egyáltalán nem
számított, hatalmasat élvezett, ráadásul megint úgy, hogy nem tudta,
ki okozta neki ezt a kéjt. A férfi is közel járt a csúcshoz, azonban az
utolsó lökés során hirtelen kirántotta a farkát, majd Barbara hátára
lőtte a spermáját.
A lány egy jó darabig szédülten feküdt az asztalon, tudomást sem
véve a környezetében zajló eseményekről. Mély kábulatában azt sem
vette észre, hogy időközben eloldozták és levették róla a szemkötőt is.
Csak arra eszmélt, hogy Mary szólongatja, miközben már teljesen
szabad volt.
– Látom kiélvezted a helyzetet! – Szólt hozzá nevetve a nő,
miközben kinyitotta az ablakot.
– Nem! Egyáltalán nem! – Vágott vissza ingerülten Barbara.
– Na, ne mondd. Nekem nem úgy tűnt.
– Hm… Jó. Végül is… Fogjuk rá. A befejezés egész jól alakult. –
Válaszolt Barbara, észbe kapva, hogy talán jobb lesz nem ellenkezni,
miközben maga sem tudta hová tenni a történteket. Kissé szégyellte
magát, de a büszkeségének utolsó morzsái is ott lapultak benne.
– Fogjuk rá? A madarak nem azt csiripelték, hogy olyan nagyon
ellenkeztél volna.
– Meg voltam kötözve! Hogy ellenkezhettem volna?
– Á, sehogy. Hiszen biztosan tiltakoztál is. Vagy talán mégsem?
– OK. Valóban élveztem a végét. De ezt akkor sem lett volna szabad
tennetek velem!
– Lehet, de ez más kérdés. És hidd el, én is tudom milyen érzés ez,
és nagyon örülök, hogy te is megtapasztaltad. Gyakran vágyom én is
ebbe a szerepbe, és élvezem, amikor a srácok veszik kezükbe az
irányítást. Nem mondom, hogy nem kedvelem a másik oldalt, de néha
jólesik alárendeltnek lenni. Felszabadít, szinte kívánom a fájdalmat, és
ami másnak brutalitásnak tűnik, az nekem titkon élvezet, az előjáték
része. – Nyugtatta meg Mary Barbarát, miközben leült mellé és
átkarolta a vállát. Szavai őszintének tűntek, mellyel a kívülálló
szemében kegyetlennek tűnő tettei is mind-mind csupán egy vad játék
részévé finomultak.
És ez volt az a pillanat, amikor Barbara először érezte magát
biztonságban Mary mellett és tudta, hogy bizalmat szavazhat a nőnek.
Ahogy belefogott mondandójába, szinte önmaga előtt is
megvilágosodott, s már ő is tudta, hogy mit nyert ezzel az egész
kalanddal.
 – Tudod, amikor először idehoztak, elátkoztam mindenkit. Nem azt
mondom, hogy kicsit sem haragszom rájuk, mert ez azért mégiscsak
törvénytelen, de be kell látnom, hogy megérdemeltem. Domináns
voltam, de nem a játék szintjén, hanem a valóságban. És ez már
valóban sokkal rosszabb. Nem élvezetből bántam kegyetlenül
másokkal, hanem hatalomvágyból, kapzsiságból, és hogy
megmutassam, egy nő is lehet kemény vezető. De ma már belátom,
hogy ez nem helyes. Játéknak a legdurvább dolgok is elmennek, ha
azt mindkét fél kölcsönösen akarja, és valóban játéknak fogja fel, de
máskor nem. És hidd el, tudom milyen az, ha ez élvezettel teli játék,
de amit ti tettetek velem, az nem játék volt! Az erőszak. Ennek nem
így kellett volna megtörténnie. – Sírta el magát Barbara, miközben
fejét Mary vállára hajtotta. Arra a nőére, akit pár napja még a pokolra
küldött volna, ma meg a legmélyebb titkait osztja meg vele.
– Ne folytasd! Nem kell szabadkoznod. Sok mindenen mentél át az
elmúlt időben, érthető, ha most nehéz. Nem véletlenül történt minden
úgy, ahogy.
– Azt hiszed? Nem tudom. Magam sem tudok semmit. Teljesen
összezavarodtam. Azt sem tudom most, hogy ki vagyok. Nem tudom,
mit gondoljak. Nagyon durva volt, amit tettetek. – Gondolkodott
tovább hangosan Barbara, de most már ő is elmosolyodott.
Hátradobta hosszú szőke haját, majd bűntudatos képpel Mary felé
fordult: – Rendben, megkaptam a büntetésem, és talán tényleg meg is
érdemeltem.
– Látod erre vártunk, hogy ezt magadtól kimondd. Végül jó
tanítvány voltál, úgyhogy innentől kezdve szabad akaratodból tehetsz
bármit.
– Ez azt jelenti, hogy akár haza is mehetek?
– Azt, ha akarsz, hazamehetsz, de ha akarsz, maradhatsz. Ez
esetben velünk egyenrangú társ lehetsz, ha érted mire gondolok.
Persze bármikor lehetsz áldozat is. Te döntesz.
– Kapok egy kis gondolkodási időt?
– Persze. Ha már gondolkozol rajta, az jó jel, hiszen nem
választottad azonnal a hazamenetelt. Később visszajövök, és hozom a
ruháidat is.
Barbara mélyen elgondolkodott azon, amit Mary mondott. Voltak
már jó pillanatai, de kétségtelenül a legnagyobb orgazmusokat az
elmúlt időszakban élte át. Lehet, hogy megváltozott? Sokáig
töprengett magában, aztán végül úgy döntött, hogy ha már
végigszenvedte ezt az időt, és úgyis rászánta a hétvégét, akkor marad.
Végtére is most már szabad emberként lehet itt, és ha már túl van a
rosszabbik részén, miért ne juthatna ki a jobbik feléből is? Bár nem is
biztos, hogy annyira rossz volt. A megalázó helyzetek mindig
izgalomba hozták, sőt utólag is, ha csak rájuk gondolt, máris
benedvesedett. Töprengését végül az ajtó nyikorgása szakította félbe.
– Na hogy döntöttél? – kérdezte Mary, miközben letette Barbara
mellé mindkét garnitúra ruháját.
– Maradok.
Barbara egy ismerős hang jajveszékelésére ébredt. Sandrát hallotta,
azt a lányt, akivel a múlt héten is osztozott már a szenvedésekben.
Kiment, s látta, hogy egy vékony padra van hanyatt fektetve, s igen
alaposan kikötözve. Gabriel pedig a talpát csiklandozza, miközben
Sandra ordít, hogy hagyja abba.
Barbarát pedig mintha kicserélték volna, váratlanul szerepet cserélt.
Gondolta, hogy ha már így áll a helyzet, beszáll ő is. Odament
Sandrához és ő is elkezdte csiklandozni a lány hónalját. Sandra arcán
látszott a teljes döbbenet, nem tudta mire vélni a dolgot. Gabriel
viszont csak mosolygott az egészen. Ő már értette, Barbara pedig
tudta, hogy egyelőre még nem szólhat, hogy hogy került a másik
oldalra, mert azzal mindent könnyen tönkretenne. Szegény lány
kétségbeesetten próbált mozogni, de nem tudott. Nagyon kellemetlen
lehetett neki a helyzet, annak ellenére, hogy ez nem is volt fájdalmas
kínzás.
Aztán Barbara észrevette a földön futkározó hangyákat.
Elmosolyodott magában, s az jutott eszébe, hogy neki már semmit
sem kell itt tenni, megteszi azt helyette a természet. Félreállt és nézte,
ahogy a padra, majd Sandra testére is felmásznak a rovarok. A lány
meg csak jajveszékelt, hogy engedjék szabadon, mert ezt már nem
bírja ki. De muszáj volt tűrnie. Mikor Gabriel is észrevette az állatokat,
abbahagyta a csiklandozást és szólt, hogy menjenek enni. Sandrát
pedig otthagyták a hangyákkal.
Az étel nem volt valami ízletes, de a korábbi lehetőségekhez képest
fejedelmi volt. Persze egész idő alatt Sandra kiabálását voltak
kénytelenek hallgatni, ami kellő ötletet adott ahhoz, hogy a vacsorát
már vele főzessék meg. Idő közben a módját is kitalálták, így szegény
lánynak összebilincselt kézzel és lábbal kellett mindent csinálnia, ami
miatt rettentően ügyetlenül ment neki minden. Persze ha nem akarta
magát leforrázni, akkor kénytelen volt nagyon vigyázni, miközben
mindenki rajta nevetett.
Másnap jó néhányan további szolgáltatásokat is igénybe vettek
Sandrától, bár Barbara csak megmasszíroztatta magát. Szóvá is tette
Marynek, hogy kicsit fél az egésztől, nem akarja, hogy valami baj
legyen belőle. Elvégre ezért akár le is csukhatják őket. De Mary elég
furcsa választ adott.
– Nyugodj meg, tudjuk róla, hogy titokban érdeklődik az ilyen
dolgok iránt. Most megjátssza a tiltakozást, de legbelül ő is élvezi,
mint ahogyan te is vágytál rá titokban.
– Micsoda? Nem! Ne mondj ilyet! Nekem magamtól meg sem
fordulna ilyen a fejemben. – Tiltakozott Barbara, de valójában ismét
csak a büszkesége mondatta vele ezeket a szavakat. A lelke mélyén
persze nem tagadta, de azt soha ki nem mondta volna.
– Azért a te eseted kicsit más. Nem is tudod, hogy a srácok micsoda
nyomozást folytattak előtte, hogy kiderítsék, benned van-e a hajlam,
hogy biztosak legyenek benne, miként fogsz majd reagálni, meddig
lehet elmenni.
– Azt hiszem, tényleg jobb, ha ezt nem tudom. Bár el nem tudom
képzelni, hogy miként csinálták, de végül úgy fest, még azokat a belső
titkaimat is pontosan sikerült felmérni, amiről magam sem tudtam.
Viszont akkor is azt mondom, hogy túllőttek a célon. Tovább mentek
annál, mint amit megengedhettek volna maguknak. Elraboltak,
megkínoztak, megerőszakoltak és megbüntettek.
– Igen. De kvázi te is ezt tetted, csak más, törvényesnek titulált
módszerekkel. És ne felejtsük, másként nem sikerült volna elérni,
hogy megváltozz.
Erre Barbara már nem szólt egy szót sem. Szégyellte, amit korábban
tett, szégyellte, ahogy viselkedett a beosztottakkal, és egyre erősebbé
vált benne a gondolat, hogy ezen változtatni fog.
Estére Sandra is előkerült, és valóban nem látszott rajta, hogy
megviselték volna a történtek. Aztán amikor Barbara kettesben
maradt vele, óvatosan arra terelte a szót, hogy Sandra hogy került ide?
A lány eleinte nagyon titkolózott, semmit sem akart erről mondani, de
végül megtört a jég.
– Rendben, de ígérd meg, hogy nem árulod el a sem a fiúknak, sem
Marynek.
– Persze, megígérem, csak bökd már ki.
– A barátnőim elcsaltak egy klubba, ahol részt vettem egy játékban.
Abban egyeztünk meg, hogy a vesztes két hétre a győztes tulajdona
lesz és aláveti magát mindennek, amit a győztes akar. Annyira
izgatónak tűnt a dolog, hogy belementem. Nyerhettem is volna, de
szándékosan vesztettem. De ezt tényleg ne mondd el senkinek, mert
ez a pikantériája a dolognak.
– De miért vesztettél szándékosan?
– Ne mondd, hogy nem érted! Pont ez a buli benne. Hogy nem a te
felelősséged. Ha önként kimennél az utcára meztelenül, mindenki
bolondnak, vagy perverznek titulálna. De ha mondjuk, erre egy rabló
kényszerít, akkor senki sem fog megszólni, sőt, még sajnálni is fognak.
– Aha. – Bólogatott Barbara, mint akinek csak most esett le a
tantusz. Pedig nagyon is értette miről beszél a lány.
– De ez tényleg maradjon kettőnk közt. Mert ha elmondod, elrontod
a játékomat.
– Persze, persze. Már megígértem. Nem? És különben is, nagyon is
át tudom érezni a helyzeted. Valamelyest én is hasonló cipőben járok.
Bár nekem a kezdet kicsit más volt, de most már egyáltalán nem
bánok semmit. – Válaszolta mutatóujját a szájára téve Barbara, de
tovább kérdezősködni már nem tudott a témáról, mert közben
visszajött Mary. Pedig lett volna még valami, ami nagyon furdalta az
oldalát.
Mindezek után Barbara már nem is élvezte annyira a szabadságot.
Furcsa érzés lett úrrá rajta. Néhány napja még azt várta, hogy végre
vége legyen már, és elfelejthessen mindent, most meg, hogy szabadon
hazamehetne, már nem is akart. Közben pedig rájött, hogy milyen sok
mindent élvezett is az egészben: a fogságot, a megaláztatást, és a
kínok utáni óriási élvezetet. Most viszont jönnek a dolgos
hétköznapok. Viszont tudta már, ha valami extrémre vágyik, akkor
hová kell jönnie.
Viszont Sandra beültette a bogarat a fülébe a klubbal. Nem lehet,
hogy ennek a klubnak van valami köze ahhoz, ahol a múltkor ő is járt?
Eldöntötte, hogy kideríti.
Miután hazament, Barbara egy jó meleg fürdőt vett, és ráérősen
elnyújtózott a kádban. Kiélvezve utolsó szabadnapját, próbálta
gondolatait rendbe szedni. Nem volt könnyű dolga, mert feje tetejére
állt az élete. Az eddig majdnem tökéletesnek hitt valóság mellett olyat
tapasztalt meg, ami ha később nem lesz része az életének, biztosan
hiányozni fog. Holnap visszamegy dolgozni, de üresek lesznek a
mindennapjai, ha nem élhet át időközönként hasonlókat. Már nem
abban lelte az élvezetet, hogy ő parancsol másoknak, hanem pont az
ellenkezőjére vágyott. Egy erős férfira, akinek alávetheti magát az
akaratának, aki mellett nem neki kell döntéseket hozni, és aki mellett
végre gyenge nőnek érezheti magát. És még egy másik lényeges
kérdés is nyitva maradt: Mi lesz a karikákkal a lába között? Mivel már
egészen megszerette a kis testékszereit, végül úgy döntött, hogy saját
maga vesz rájuk egy csinosabb lakatot, s a biztonság kedvéért amikor
elmegy otthonról ráteszi azt a karikákra, a kulcsot pedig otthon teszi
el egy biztonságos helyre.
Ahogy kitalálta ezt a tervet, egészen izgalomba jött, pedig ekkor
még nem is gondolta, hogy ha majd a valóságban is így fog járni
dolgozni, úgy még inkább az lesz.
 10.

Barbara alig hogy beért a munkahelyére, főnöke máris hívatta. Az

igazgatói iroda a legfelső szinten volt, ezzel is szimbolizálva a vezető
státuszát. A tágas helyiség hatalmas ablakain csak úgy ömlött be a
fény. Mr. Johnson, azaz Justin, háttal ült az ablaknak, de amint
Barbara belépett, hellyel kínálta a nőt, és ő is átült mellé a
tárgyalóasztalhoz.
– Nos, kedves Barbara, gondolom sejti, hogy miért hívattam.
– Nem, de feltételezem, hogy a szerdára tervezett interjúk miatt kell
egyeztetnünk, amivel kapcsolatban nekem is lenne majd még pár
kérdésem.
– Jaj, kedves, hagyja most ezt az interjú témát, azt ráérünk holnap is
egyeztetni. – Terelte el a szót nyájasan Mr. Johnson, miközben
közelebb húzta a székét a nőhöz. – Szerintem sejti, hogy miért van
most szükségem önre.
– Nem, de ha azért, amire gondolok, akkor azt felejtse el! –
válaszolta határozottan Barbara.
– Ne döntsön elhamarkodottan. Szeretnék egy kis fizetésemelést
adni önnek és tudja, van itt az irodám mellett egy titkos kis szoba, ott
nem zavarna minket senki, szerintem folytassuk ott a beszélgetést
kellemesebb körülmények között.
– Menjen maga a fenébe a fizetésemelésével együtt! – Csattant fel
Barbara, miközben úgy pattant fel a székből, mintha rajzszeget tettek
volna alá. Azonnal az ajtó felé vette az irányt, de még az utolsó
méterről visszaszólt. – És ha netán nem lenne elégedett a
munkámmal, nyugodtan ki is rúghat, de a múltkor már
megmondtam, hogy nem akarok a készséges cicája lenni. És ezt vésse
jól a fejébe. – Majd becsapta maga mögött az ajtót.
Mr. Johnson titkárnője is igencsak meglepődött a nő hirtelen
távozásán és a kiszűrődő hangos szóváltáson, s bár bizonyára sok
mindent látott már és tudott is Justin dolgairól, de kolléganőjét még
nem látta ilyen feldúltnak.
Barbara az előzmények után a szerdai interjúkkal kapcsolatos
kérdések tisztázását is inkább e-mailben, rideg hangnemben tudta le,
és valamennyi kontaktust igyekezett a minimálisra csökkenteni
Justinnal. Így a munkahelyi étkezdét is akkor látogatta meg, amikor a
főnöke már túl volt az ebéden. Emellett számos olyan feladatot
iktatott be, amelyeket külső helyszíneken kellett végeznie.
De az ezt követő első néhány napban otthon sem tudott teljesen
megnyugodni, minden telefonhívásnál görcsbe rándult a gyomra,
nehogy a főnöke hívja. Szerencsére azonban Justin békén hagyta, így
Barbara kezdett megnyugodni, és bízni abban, hogy főnöke
megértette, hogy nem akar vele semmiféle viszonyba bonyolódni.
Ráérős estéit szülei meglátogatásával, zenehallgatással, olvasással,
illetve tévénézéssel ütötte el. Most különösen jólesett, amikor Pussy
macskája is előkerült. S mivel a cica kandúr volt, rengeteget
csavargott, sokszor hetekre eltűnt, aztán megint meglett. Még kölyök
volt, amikor hozzá került, és mivel olyan aranyos kis szőrgombóc volt,
elnevezte Pussynak. Persze ha akkor tudta volna, hogy fiú,
valószínűleg más nevet adott volna neki, de ez már rajta maradt.
Most azonban Pussy nagyon furcsán viselkedett, csak szomorúan
nyávogott, nem evett semmit, csak feküdt a teraszon, a kedvenc
helyén, a virágláda mellett.
Barbara, ahogy másnap reggel felkelt, az első útja a cicához vezetett.
De bárcsak ne tette volna. Legnagyobb riadalmára az állat
mozdulatlanul feküdt, hiába szólongatta, nem reagált semmire.
Ahogy megsimogatta a fejét, érezte, hogy az állat teste kihűlt, nem
volt már benne élet.
Barbara elsírta magát. Pussy volt az, aki dorombolásával mindig
megvigasztalta, amikor egyedül volt, neki elsírhatta minden bánatát,
hiszen macska lévén úgysem pletykálta ki senkinek, és bár előfordult,
hogy néha mostohán bánt vele, ő mindig hazajött, és azért
odadörgölőzött hozzá. De ezt már nem teszi többé. Ahogy nem érzi
már selymes szőrét a lábszárához törleszkedni és soha nem látja bájos,
sárgászöld szemeit, ahogy ráemeli a tekintetét, miközben ennivalóért
kuncsorog.
Barbara leült a veranda szélére és sírt. Hosszú percek teltek el így,
és az sem érdekelte, hogy munkába kellene indulnia. A szomszédban
lakó idős hölgy vette észre, hogy valami nincs rendben.
– Csak nincs valami baj, Miss Stone? – Kérdezte kedvesen.
De Barbara nem válaszolt, csak sírva a cirmos felé mutatott. A
szomszéd hölgy megpillantva az állatot, rögtön sejtette, mi
történhetett.
– Szerintem megmérgezhették. Egyszer nekem is így pusztult el egy
cicám, és biztos vagyok benne, hogy az akkori szomszédom tette el
láb alól, mert rendszeresen ordibált velem, hogy az állat állandóan
telepiszkítja a gyepét. Sajnos sokan vannak, akiknek ez a bosszú
eszköze.
– Csak tudnám ki lehetett az a kegyetlen szemétláda, aki ezt tette.
Ki tudnám tekerni a nyakát. Mit ártott neki ez a szerencsétlen kis állat.
– Dühöngött szinte magából kikelve Barbara, miután abbahagyta a
sírást.
– Hát, ezt nem hiszem, hogy valaha is ki tudja deríteni, viszont
kívánom, hogy neki se legyen jobb sorsa. De ezzel ne is foglalkozzon
most. Tudom, nagyon nehéz, de menjen, csináljon valami mást, és
hagyja rám szegényt, majd én elintézem, amit ilyenkor kell.
– Ez igazán kedves öntől. – Köszönte meg Barbara a szomszéd
hölgy segítségét, majd visszament a lakásba, hogy rendbe szedje
magát.
 A kisírt szeme miatt szüksége is volt egy kis alapozásra, nem akarta,
hogy a munkahelyén észrevegyék, hogy történt vele valami. Már így
is sokaknak feltűnt, hogy az utóbbi időben lejjebb adott a fölényes
stílusából, és olyan dolgokban is engedményeket adott, amibe
korábban sosem ment volna bele.
Jó pár napba telt, mire Barbara túltette magát cicája elvesztésén,
viszont ettől még inkább magányosnak érezte magát. Egyre jobban
bánta, hogy a klubban nemet mondott Alexnek, de az önérzete nem
engedte, hogy még egy próbát tegyen. És hát azt is tudta, hogy a férfi
külföldre utazik, így felesleges is lett volna felhívni.
Végül mégis félretette büszkeségét, és végső kétségbeesésében
tárcsázta Alex számát. De most is csalódnia kellett, hosszas csengés
után ugyanis kiderült, hogy a férfi átirányította a telefonját, és csak a
titkárnője vette fel a cégnél. Annyit azonban nyert a próbálkozással,
hogy megtudta, mikorra ér vissza a férfi. Barbara alig bírta kivárni a
napot, a munkájára is nehezen tudott koncentrálni. Egyedül csak arra
tudott figyelni, hogy most ne hagyja elúszni a dolgot, bármi is legyen
az ára, ismét találkoznia kell Alexszel.
Az adott nap estéjén tárcsázta is a férfit, akit most el is ért, de
legnagyobb meglepetésére Alex nem tűnt túl lelkesnek, ennek ellenére
belement a találkozóba. Megbeszélték, hogy a férfi másnap este
meglátogatja őt a lakásán.
Barbara rettentően izgatott volt, sürgött-forgott, vacsorát készített,
szépen megterített, majd még mielőtt a férfi megérkezett volna,
átöltözött, és kisminkelte magát. Úgy döntött, hogy egy rövid piros
ruhában kápráztatja el Alexet, ami alá nem vesz semmit. Mellbimbói
majd átszúrták a ruha vékony anyagát, nyakára, csuklójára és a
dekoltázsára pedig leheletnyi parfümöt fújt. Bár általában a könnyű
illatokat szerette, most mégis egy buja, kissé nehezebb, pézsma alapú,
piszkos fantáziát ébresztő parfüm mellett döntött, hiszen biztosra
akart menni.
Alex most sem okozott csalódást, pontos volt, elegáns, és egy csokor
virágot hozott Barbarának. A lány egy pohár martinival kínálta a
férfit, mielőtt leültek volna. A társalgás kissé nehézkesen indult, s
Barbara ideges volt, hogy Alex hűvös, kimért stílusa a telefonban,
illetve a mostani kissé távolságtartó kezdés összefüggésben lehet.
Eleinte csak semleges témákról beszélgettek, illetve Alex mexikói
útjáról. Egy idő után Barbara úgy gondolta, hogy ideje feltálalni a
vacsorát, s ezzel talán a merev hangulatot is kibillenti. Alex jóízűen
fogyasztott a sült húsból (Barbara nagyon igyekezett kitenni magáért),
viszont tekintetét rendesen elterelték Barbara ruhán átütő mellbimbói.
Szinte alig vette le róluk a szemét, de hát ez is volt a terv, elcsábítani
őt.
Aztán Barbara szép fokozatosan kezdte a magánéleti kérdések felé
terelni a témát, végül a klubban történtek is előkerültek.
– Tudod, nagyon szégyellem, hogy úgy láttál meg először, de ami
utána történt azt egyáltalán nem bánom.
– Miért, mi történt utána?
– Ó, tudod azt te is! – Bökte oda Barbara huncut mosollyal az arcán,
de Alex csak sejtelmesen mosolygott, nem mondott semmit. – Vagy
neked nem volt jó?
– De, én is nagyon jól éreztem magam, nagyon örültem, hogy egy
ilyen igazán gyönyörű nőt láthattam és érinthettem, mint te.
– Köszönöm a bókot, ez visszafelé is igaz. Minden nő álma egy ilyen
férfi. Ezért is szeretném, hogy nagyon jól érezd magad ma este is.
– Nézd Barbara, tudom, hogy most mit érzel, és hidd el, nekem is
nagyon tetszel, de…
– Pszt… Nincs de. – Tette a férfi szájára az ujját Barbara, majd
valami hirtelen ötlettől vezérelve egy pillanat alatt ledobta magáról a
ruháját, szexin megrázta a haját és ott állt anyaszült meztelenül a férfi
előtt. – Itt vagyok neked, azt tehetsz velem, amit csak akarsz!
Erőszakolj meg, tégy a magadévá! A kurvád leszek, ha akarod. Érezni
akarom, hogy te irányítasz, mert tudom, hogy te is ezt akarod! –
Mondta erősen túlfűtött hanglejtéssel Barbara, miközben a férfi elé állt
és szinte az arcába nyomta formás, hegyes melleit.
– Igen, ezt valóban szeretem, de nézd, a múltkor kaptál egy
lehetőséget, és te nem éltél vele. Én akkor ezt tudomásul vettem és
ennek megfelelően alakítottam az életem. – Válaszolta Alex teljes
higgadtsággal, miközben szemével azért csak végigmérte a nő formás
testét.
Barbara szinte összetörve ült le a kanapéra.
– Van valakid? Van valaki más, aki jobb nálam?
– Ez nem ilyen egyszerű. Most legalábbis még nem.
– Nem látod, hogy én már nem az a nő vagyok, aki pár hónappal
ezelőtt voltam? Hogy bizonyíthatnám be, hogy én lennék a legjobb kis
szub szukád, aki csak volt az életedben?
– Sajnálom Barbara, de ez most nem fog menni. El sem hiszed,
mennyire örülök, hogy így megváltoztál, de nem tudom, mennyire
vagy érett egy ilyen kapcsolatra.
– Esélyt sem akarsz adni neki? Nézz rám! Nem vagyok neked elég
jó nő!
– De nagyon jó nő vagy. Testileg tökéletes. De nem csak erről szól
az élet! Nekem vissza kell mennem Mexikóba. Talán mindkettőnknek
így a jobb.
Barbara erre már nem tudott mit válaszolni. Csak szomorúan
lehajtotta a fejét és mélységes ürességet és csalódottságot érzett. Kínos
hallgatás telepedett közéjük, még a lélegzetvételt is hallani lehetett.
Végül Alex törte meg a csendet.
– Köszönöm a finom vacsorát! De azt hiszem, jobb, ha én most
megyek.
– Legalább egy utolsó csókot adj, mielőtt itt hagysz.
– Ha szeretnéd… - Alex hangja lágy volt, amitől Barbara szíve még
jobban elszorult.
Átölelték egymást, a férfi talpig felöltözve, a nő pedig csak úgy
meztelenül, majd óvatosan egymás szájához közelítve összeértek
ajkaik. A finom puszi kisvártatva forró csókká formálódott, Barbara
pedig arra gondolt közben, hogy milyen jó lenne visszaforgatni az idő
kerekét. A csók ízét még Alex távozása után is sokáig érezte a
szájában és úgy sejtette, erre emlékezni fog, amíg csak él.
 Az Alex iránt érzett plátói szerelem nehezen halványult
Barbarában. Ugyanakkor egyértelműen tudatosult benne, hogy
milyen férfira van szüksége. Bár hagyott egy kis időt magának, hogy a
dolgok leülepedjenek, egyre jobban vágyott arra, hogy valaki ismét
úgy bánjon vele, mint ahogy ez a közelmúltban, az erdőben, vagy a
klubban történt. Most már tudta, mik azok a dolgok, amik
megfűszerezhetik az életét, amire szüksége lesz, bárhogy is alakuljon
a jövő.
Idő közben azonban egy csúnya pletyka kezdett terjedni a cégnél,
amiben azzal vádolták meg, hogy ő leszbikus és pénzért csinálja
idősebb hölgyekkel. Ez a lejárató hadjárat most kifejezetten
bosszantotta. Sejtette ugyan, hogy akik ismerik, azok ezt nem hiszik el
róla, viszont annak idején sok ellenséget gyűjtött, és ez a közeg jó
táptalaj volt az efféle szóbeszédek terjedésének. Gyanította, hogy
Justin terjeszthette el bosszúból, de bizonyítani nem tudta. Azt
azonban elérte, hogy a lassan újból felépülő magabiztosságát és a
cégen belüli renoméját ismét lerombolja.
Egyik nap aztán különös beszélgetésre lett figyelmes a munkahelyi
étteremben, a szomszéd asztalnál. A két kolléganő épp azon vitázott,
hogy a főnök irodájából nyíló titkos szobában vajon van-e jacuzzi. A
szobáról Barbara is tudott, hiszen Justin a minap be is akarta oda
hívni, de a lányok a titkos szoba látogatóiról is diskurálni kezdtek.
Kiderült, hogy az ellenőrzési osztályt vezető Irina sem véletlenül
kapta meg a pozíciót, mert alkalmasnak egyáltalán nem lehetett
nevezni, és az iskolai végzettsége sem volt meg, viszont rendszeresen
látogatta Mr. Johnson irodáját egy-egy órácskára. Persze szó sem volt
itt semmiféle kényszerről, a hölgy nagyon is önként ment, mint ahogy
sokan mások is. Sok rosszat lehetett elmondani Mr. Johnsonról, de azt
nem, hogy bárkivel is erőszakoskodott volna. Annál inkább volt
viszont alattomos és sunyi. Ha valamit el akart érni, akkor addig
kavart a háttérben, addig szervezte a szálakat, míg az érintett fél is
úgy nem gondolta, ahogy ő.
Mindazonáltal Barbara már azt is összerakni vélte, hogy akár Alex
mexikói költözéséhez is erősen köze lehet Justinnak. Ráadásul Alex
cégének, az ENGR Technologies visszamondott rendelése is nagyon
furcsa körülményekre utalt. Egyértelmű volt, hogy Mr. Johnson
utasíthatta Rayt, a raktárvezetőt, hogy állítsa le a szállítást. Persze itt is
mindenki hallgat, nyoma meg semminek sincs. A munka azonban
ettől nem áll meg, a fizetésért meg kell dolgozni.
Egyik hétvégén aztán Barbara éppen a kertjében metszegette a
virágokat, amikor egy limuzin állt meg a háza előtt. Mr. Johnson szállt
ki belőle, aki egy közepes nagyságú dobozt szorongatott a kezében.
– Jó napot Miss Stone! Mit szorgoskodik ebben a szép időben?
– Jó napot Mr. Johnson. Segíthetek valamiben? – köszönt vissza
Barbara ridegen és idegesen.
– Ó, nem. Csak a minap eszembe jutott, és hoztam magának
valamit. – Válaszolta mézes-mázas hangon a férfi, majd közelebb
lépett és átadta a nőnek a dobozt.
Barbara belenézett a dobozba, aminek az alján egy kis szürke
szőrcsomó mocorgott esetlenül. Egy pár hetes kiscica, melynek
selymes bundája csak úgy vonzotta az ember kezét, hogy simogassák
meg.
– Úgy hallottam, hogy elpusztult a cicája. – folytatta Justin –
Gondoltam, ennek nagyon fog örülni és talán barátságosabb lesz.
A hatás valóban nem maradt el. Csak épp nem úgy, ahogy Mr.
Johnson gondolta. Barbarában ugyanis összeállt a kép. Nyelt egy
nagyot, hogy türtőztetni tudja magát. Jó pár másodpercnek kellett
eltelnie, mire képes volt kellő higgadtsággal visszakérdezni.
– És erről honnan hallott?
– A cégnél rebesgették, tudja, ott semmi sem marad titokban. –
nevetett fel erőltetetten Justin.
– Hát ez igen érdekes, mert a cégnél azt sem tudták, hogy volt egy
macskám, minthogy még cukkoltak is, hogy tartanom kellene valami
háziállatot.
– Akkor biztosan valahol máshol hallottam. – Válaszolt zavartan
Justin. – Talán a …
 – Ne fárassza magát, hogy kitaláljon valami újabb hazugságot, Mr.
Johnson! Vigye innen ezt a szerencsétlen kis állatot és ne is lássam
magát! Ja és felmondok! – Ordította még utána Barbara, miközben a
főnöke csak tétován hátrébblépett, és zavartan köhintett egyet. Majd
összeszedte magát, és a kocsi mellől még visszaszólt:
– Rendben, de azt ugye tudja, hogy a felmondási idő hatvan nap? És
attól tartok, hogy ez nem lesz valami könnyű két hónap. – Mondta
most már mérgesen, majd becsapta a kocsiajtót és padlógázzal
elhajtott, otthagyva a dobozt a földön.
Barbara percekig csak állt és megszólalni sem tudott a dühtől. A
kép teljes volt a fejében, és most biztos volt abban, hogy jól tette, hogy
kimondta, ami hirtelen a szájára kívánkozott. Most tényleg kiderült,
milyen ember is Justin, arról nem is beszélve, hogy élő állatot értelmes
ember eleve nem ad ajándékba. Ajándék bármi lehet, de olyat adni,
amiről gondoskodni kell, nem jó ötlet sosem. És azért az utolsó szúrás
is keményen ült. Biztos, hogy pokol lesz a cégnél az elkövetkezendő
két hónap, de ha mindazt kibírta, ami az erdőben lévő tárborban
történt vele, akkor ezt is ki fogja. Kemény nő ő, egy ilyen Justin-féle
nem fogja megtörni. De ahogy most visszagondolt az erdei
eseményekre, kissé nosztalgikus hangulat lett úrrá rajta. Mert bizony
az is könnyebben elviselhető lenne most, sőt azt talán már szinte
kívánta is, míg a munkahelyi felmondási idő kavarásait a legkevésbé
sem.
Miközben ezen merengett, egy halk nyávogást hallott a doboz felől.
Odalépett, felemelte, majd belenézett. A dobozban a kis szürke
gombóc felemelte a fejét, majd kinyitotta apró zöld szemeit, és
ránézett a nőre. Barbarának hirtelen minden dühe elszállt. – Na, veled
meg mi legyen, te kis szerencsétlen. Te aztán tényleg nem tehetsz róla,
hogy egy ilyen szemétláda hozott ide. – Szólt az állathoz, majd
óvatosan kiemelte a dobozból és magához szorította. Érezte, hogy a
védtelen kis állat szinte remeg, szíve erőteljesen dobogott. Rá nem
lehetett haragudni, olyan édes volt. Aztán előkereste a megmaradt
állateledeles zacskóját és enni adott neki. Betette a dobozt a terasz
sarkába majd még egyszer megsimogatta a csöppséget. – Ha már így
alakult, akkor itt lesz a helyed. Ígérem, vigyázok majd rád. – Szólt
hozzá ismételten, majd visszament, hogy vizet is hozzon neki.
 11.

Ez előzmények után Barbarának különösen nehezére estek a dolgos

hétköznapok. Amennyire lehetett, kerülte a főnökét és szerencsére az
sem akarta annyira a személyes kontaktust. Ugyan tudta, hogy sok
ideje nincs már a cégnél, mégis újult erővel vágott neki a
kihívásoknak. Ezúttal azonban más munkamódszert választott.
Amikor George ismét megcsúszott a feladattal és szinte már reszketve
próbálta erről Barbarát tájékoztatni, kiabálás, letolás és dorgálás
helyett ő csak annyit mondott, hogy ezzel a késlekedéssel mások
munkáját nehezíti és próbáljon meg tekintettel lenni rájuk is. Amikor
pedig végre elkészült a szokásos kimutatással, még meg is dicsérte,
hogy milyen jó, hogy kirészletezte a várható hozamokat is.
Szerencsétlen fickó nem is tudta melyik lábára álljon zavarában és
hova tegye a helyzetet, csodálkozott, hogy ez a nő valóban ugyanaz,
mint aki egy hónappal korábban ült itt ebben a székben?
Barbara azonban otthon nagyon egyedül volt, csupán a kis
csöppség esetlensége nevettette meg néha. Esténként Alexről
ábrándozott, de reggelre tudatosult benne, hogy ez már nem lehet a
jövő, más férfi után kell néznie. De egy átlagos pasi vajon megérti ezt
a fajta vágyát? Ki fogja tudni elégíteni, és megadja neki ezt a pluszt?
Megérti egyáltalán, vagy talán megveti ezért? Vagy törődjön bele
abba, hogy ez a vonzalma nem az elfogadott társadalmi normák
szerinti életforma? Úgy fest, hogy el kell nyomnia magában ezeket a
vágyakat, különben itt marad vénlánynak a macskájával.
Még a Lizával való telefonbeszélgetések alkalmával is kerülte a
témát, a klubban történtek szóba sem kerültek, csak Justinról meg a
cicáról beszéltek.
– Nem. Ez nem mehet így tovább! – pattant fel egyik este, miközben
jobb híján magát kényeztette, miközben rájött, hogy már csak úgy
képes eljutni az orgazmusig, ha közben a klubra, a bankban, vagy az
erdőben történtekre gondol. Hiába fantáziált a legsármosabb sztárról,
nem jött össze semmi. Kevés volt neki, és a végén mindig valami
megalázóra, korlátozóra, vagy fájdalmasra kellett gondolnia. – Kell
egy értelmes férfi, aki domináns, benne van az ilyen játékokban, de
mégis képes megtalálni az összhangot a külvilág és a titkos vágyak
között.
Tudta, hogy nem lesz könnyű dolga, az utcán vagy egy sima
szórakozóhelyen erre nem lehet rákérdezni, az ilyen tematikájú
weboldalakon pedig a pasik fele csak szájhős, aki nem szub-ot keres,
hanem ingyen puncit. Ráadásul a többség primitív kőbunkó, aki még
a saját nevét sem tudja helyesen leírni, és azt hiszi, hogy aki szeret
néha szubként viselkedni, azzal már bármilyen stílust megengedhet,
miközben ezzel csak az alacsony IQ-jára hívja fel a figyelmet. Az hogy
valaki szub, még nem jelenti azt, hogy bárki tapló módon beszélhet
vele, és neki nem lehet véleménye. Aki így kezdi, az nem domináns,
hanem csak szerencsétlen lúzer. És sajnos az a tapasztalat, hogy ebből
ezerszer annyi van, mint valódi domináns férfiból. Mert attól, hogy
valaki arrogáns és szeret lekezelő lenni, még nem lesz dom! Maximum
egy-két százalék, ha akad, aki normális, és értelmesen is lehet vele
beszélgetni, viszont ennek a pár embernek a megtalálásához el kell
viselni a többi próbálkozását.
Így aztán, mivel Barbara belátta, hogy efféle vágya nem kevés
keresgéléssel fog csak teljesülni, úgy döntött, addig sem marad tétlen,
felhívja Lisát és ismét szóba hozza nála a klubot.
– Én meg már azt hittem, hogy megbántad az egészet. Nem is
mertem felhozni a témát, nehogy felsértsek valamilyen kellemetlen
emléket. – Lelkendezett Lisa, egyértelmű jelét adva annak, hogy
valóban örül barátnője hívásának.
– Dehogy is. Fantasztikusan éreztem magam, és szívesen mennék
máskor is, ha lehet.
– Igazság szerint nem lehet csak úgy odamenni, de ha akarod,
elintézem, hogy tag lehess. Saját biztonságunk érdekében ugyanis
minden új tagnak szüksége van egy ajánlóra, aki felelősséget vállal
érte.
– Megtennéd ezt nekem?
– Persze. Miért ne? Ha gondolod, péntek este ismét elmehetünk
együtt, és elintézzük a formaságokat, utána pedig már mehetsz
egyedül is, ha akarsz.
– Az nagyszerű lenne.
Barbara, mivel már tudta, hogy mire számíthat, sokkal szexibben
öltözött fel. Előásta fekete mini bőrszoknyáját, felülre pedig csak egy
rövid topot vett, ami még a hasa közepéig sem ért, épp hogy csak a
mellét takarta.
A klubban hamar elintézték a formaságokat, így Barbara immár
teljes jogú tag lett. Gyanította, hogy sokszor fog még ide eljönni, és
bízott benne, hogy talán nem is olyan sokára már nem a barátnőjével,
hanem egy férfi társaságában teheti ez meg. Most azonban még
Lisával és Walterrel, illetve a klub többi látogatójával kellett beérnie.
A műsor ezen a napon is bujára és izgatóra sikerült, de mivel Lisa
kérte, hogy utána még egy pár percig maradjon velük, így egyelőre
nem ment el külön utakra. Ismerősökről, a klub vendégeiről, illetve
azok fétiseiről beszélgettek, illetve a korábbi, izgalmasabb
produkciókról.
– Láttad volna a múltkor Sandrát, amikor tűket szúrtak a mellébe.
Nem tudom, hogy bírta, de nekem ez már biztos nem lenne élvezetes.
De hát nem vagyunk egyformák, őt valószínűleg a durvább dolgok
indítják be.
– Ez a Sandra véletlenül nem egy harminc körüli, filigrán, barna
hajú kis nő?
 – De igen.
–Lehet, hogy őt ismerem.
– Ilyen kicsi lenne a világ? Hát, pedig ha tudnád róla, hogy mikre
utazik. – válaszolta sokat sejtetően Lisa.
– Na, mesélj még, kíváncsivá tettél!
– Most nem szívesen beszélnék erről. Nem idevaló téma. Majd
később elmondom.
– Kár. Mert igazán érdekelne. – válaszolta Barbara, most már
igencsak felcsigázva, ahogy eszébe jutottak a Sandrával közös
kalandjai az erdőben.
– Inkább foglalkozzunk az én Walteremmel. – tért ki
nyomatékosabban a téma folytatása elől Lisa, miközben az előtte
térdeplő férfi fejét simogatta. – Tudod, két hete elküldtem, hogy
tetessen be magának két piercinget. Egy kis gyűrűt a farka végére,
egyet pedig a gátjához, a feneke alá.
Barbara szemei elkerekedtek a döbbenettől. Emlékezett rá, hogy
annak idején elmesélte Lisának, hogy neki is tettek fel két karikát a
nagyajkaira, de meg sem fordult a fejében, hogy Lisa is kedvet kap
hozzá.
– Hogy érzed, begyógyultak már a piercingek a farkincádon? –
Fordult Lisa Walterhez, miközben jobb kezével kissé megemelte a
szemét addig lesütő férfi állát.
– Azt hiszem úrnőm. Bár nem tudom mik a szándékai velük.
– Nyugi, nem súlyokat akarok rá akasztani.
– Köszönöm úrnőm. Azt még valószínűleg nem bírná ki.
– Na jó, elég a magyarázkodásból! Mutasd meg szépen nekünk.
– De itt? Ne vonuljunk inkább félre egy szobába?
– Megint akadékoskodsz? Nem tanultad még meg, ha mondok
valamit, akkor azonnal teljesíted? – Ripakodott rá Walterre Lisa, majd
durván belemarkolt a hajába és teljes erőből elkezdte húzni.
– Igenis úrnőm. Ahogy gondolja. – Nyöszörögte összeszorított
foggal Walter, látszott, hogy mindent elkövetne, csak engedje már el a
haját a kedvese. – Csak arra gondoltam, hogy talán mégsem itt a
többiek előtt kellene, ahol…
– Nincs csak. Te csak ne gondolj semmire. Az az én dolgom. Ezért
később még büntetést fogsz kapni.
Walter körülnézett, s bár már több szempár is meredt rá, felállt és
lassú, feszült mozdulattal lehúzta a boxeralsóját, majd letette Lisa
mellé a padra.
Látszott rajta, hogy nagyon kellemetlen neki a szituáció, a szomszéd
asztalnál ülő nők és férfiak mind őt bámulták meglepve, ő pedig ott
állt meztelenül, férfiasságán az erényövvel.
– Szeretnéd, hogy ezt levegyem? – Kérdezte Lisa, majd rácsapott
egy kisebbet Walter erényöves péniszére.
– Igen úrnőm.
– És azt is szeretnéd, ha nem kerülne vissza rád?
– Nagyon szeretném. Minden vágyam, hogy végre szabadon
legyen.
– Rendben, akkor keress valakit, aki vállalja, hogy viseli helyetted!
– De hát ezt mégis hogy gondolod? – Kérdezett vissza Walter
zavarodottan, miközben próbált kibújni a szinte a lehetetlennel
határos feladat alól.
– Vannak itt sokan szub férfiak, hátha valaki bevállalja, hogy hordja
helyetted.
– De ilyet nagyon kellemetlen megkérdezni.
– Ez már a te gondod. Nem kötelező. Ha nem találsz senkit, marad
rajtad.
Walter szinte megsemmisülve állt fel, majd szégyenlősen
eloldalgott. Lisa és Barbara pedig mosolyogva figyelték, ahogy félig
ismerős vagy idegen embereket környékez meg, akikről feltételezhető,
hogy a szubmisszív hajlamokkal bírhat. Sokan elhajtották, páran
megmosolyogták, de több olyan helyzet is volt, ahol a pár női tagja
megvizsgálta, megcsavargatta az erényövet, aztán persze ők is
nevetve elküldték.
Barbara és Lisa is csak nevetett, tetszett nekik, hogy a férfi milyen
kitartóan próbál új gazdát találni a péniszketrecnek. Pedig Walter
ekkor még nem is tudta, hogy mi vár rá ezzel.
Kisvártatva azonban Walter egy fiatal pár társaságában tért vissza.
A pár hölgytagja egy húszas évei elején járó, feltűnően csinos, vékony,
fekete, hosszú hajú lány volt, a srác pedig korban hozzáillő, de
tapasztalatlannak tűnő, szintén vékonyabb testalkatú, de jó kiállású,
magas, rövid hajú, kissé félénk tekintetű fiú. Jól összeillettek, látszott,
hogy a srác imádja a barátnőjét, mindent megtenne érte, csakhogy a
kedvében járjon.
– Visszatértem úrnőm. – Kezdett bele a mondandójába Walter –
Bemutatnám Jennifert és Ryant. Nagyon kedves pár, és Jennifer úgy
döntött, hogy Ryan szívesen viselné az övet, amennyiben lekerül
rólam.
– Valóban így van? – érdeklődött Lisa kedvesen mosolyogva.
– Igen, úgyis akartunk már venni egyet, csak valahogy eddig nem
jött ki rá a lépés. Mivel még nem lakunk együtt, jó szolgálatot fog
tenni, hogy vigyázzon rá helyettem is. És most kapóra jött ez a
lehetőség, úgyhogy ha úgy van, ahogy Walter mondta, akkor élnénk
is a lehetőséggel.
– És te is így gondolod Ryan?
– Ha az én édes párom ezt szeretné, akkor igen.
– Ez nem volt valami meggyőző!
– Mert még nem hordtam eddig ilyet és ez most eléggé
meglepetésszerűen ért. Nem tudom, hogy fel vagyok-e rá készülve? –
Válaszolt a fiú bátortalanul.
– Nem szalasztunk el egy ilyen kínálkozó lehetőséget, jó móka lesz
ez, úgyhogy akarja ő. – Szólt közbe csicsergő hangján Jennifer. –
Különben is, olyan pici a pöcse, hogy felesleges is lenne szabadon
hagyni.
Ryan teljesen elvörösödött barátnője megalázó szavai hallatán.
Lehajtott fejjel, némán állt a társaság előtt, nem is próbált tiltakozni.
– Na, mutasd azt a kis semmiséget. Hadd nézzem, lehet-e vele
valamit kezdeni! – Szólt oda most már Lisa, mire Ryan Jeniferre
nézett, aki bólintott, Ryan pedig először a pólóját, majd a nadrágját is
levette. A három nő meg csak mosolygott, annak ellenére, hogy
annyira azért nem is volt kicsi az a szerszám, úgy öt-hat centi lehetett
petyhüdt állapotban. De a lányok élvezték a cikizést, így aztán nem
hagyták abba.
– Ó, hát ez tényleg nem sok mindenre használható. Ekkora farokra
akár puncivédőt is rakhatnánk. – Vihorászott Lisa, majd előkotorta a
kulcsokat a táskájából.
Walter már régóta várta, hogy lekerüljön róla a szerkezet, ami most
végre teljesült is. Lisa kinyitotta a lakatot, majd szép lassan lefejtette
pasija péniszéről a szerkezetet.
– Vidd ki a mosdóba, mosd meg és fertőtlenítsd le alaposan, mert
ilyen koszosan nem adhatjuk át! – Vetette oda Lisa Walternek, aki
abban a pillanatban ugrott is, élvezve hogy végre szabad, és bízva
abban, hogy nemsokára használhatja legnemesebb testrészét.
Pár perc múlva jött is vissza, kezében a frissen megtisztított
szerkezettel, majd átadta Lisának, aki a lakattal együtt továbbadta
Jennifernek. Ő egy darabig nézegette, forgatta, majd Ryan felé fordult:
– Na gyere, tartsd ide azt a semmiséget.
– De édesem, biztosan ezt akarod? Nem lehetne, hogy csak holnap?
– Még mit nem! Hogy addig kiverd egy csomószor? Most rakjuk fel.
– Válaszolt ellentmondást nem tűrő hangon Jennifer, és már szedte is
szét a kis ketrecet, előkészítve a felszereléshez.
Ryan szomorúan és megalázva állt a három nő előtt, csendben tűrte,
ahogy Jennifer felszereli rá a fémszerkezetet. Aztán ahogy elkészült,
mosolyogva, mélyen Ryan szemébe nézve rákattintotta a lakatot, a kis
kulcsot pedig a nyakláncára akasztotta.
– Hidd el, nagyon jó nevelési eszköz. Semmit sem kell tenned, és
egy idő után már lesni fogja minden kívánságod. – Tanácsolta még
Lisa Jennifernek. – És mi az elképzelés a használatot illetően?
– Hát, ezt majd meglátjuk. Az biztos, hogy ő most így fog
hazamenni. Valószínűleg nehéz éjszaka elé néz, de legalább nem fog
rosszalkodni, hanem csak rám gondol majd. Aztán ha találkozunk,
majd megbeszéljük a továbbiakat, de egy időre jobb, ha lakat alatt
marad a csöppség.
Walter diadalittasan állt Ryan mellett, mint aki legyőzte a nagy
sárkányt, és most várja a jutalmát a hercegnőtől. Örült, hogy végre
lekerült róla az erényöv és szabadon rendelkezhet saját teste felett.
Szerencsére Lisa gyakran igényelte a szexet, és bár olyankor lekerült
róla az öv, sokszor az volt a parancs, hogy ő nem élvezhet el. Ilyenkor
pedig iszonyúan nehezére esett, hogy utána még magának sem
verhette ki. Persze megbeszélték, hogy mindezt csak addig játsszák,
amíg mindketten élvezetüket lelik benne, ennek ellenére nem akarta
elrontani a játékot. Arról nem is beszélve, amikor Lisa az alárendelt,
akkor ő használja ki, hogy barátnője mindenben kiszolgálja,
kényezteti, tehát úgy gondolta, ennyit megér neki mindez. Azért
persze most mégis örült neki, hogy véget ért ez a fajta szenvedés, és
végre ismét úgy lehet szub, hogy nincs korlátozva abban, ami ilyenkor
a legjobban hiányzik neki.
– Rólad meg majdnem elfelejtkeztünk! – Szólt oda Lisa Walternek. –
Gyere csak ide te szerencsétlen!
Walter nem tudta mire vélni a dolgot, azt hitte kedvesebb lesz vele
a párja, de azért odalépett a barátnője elé, hátha csak valami apróság
miatti elfeneklést szánt neki.
Lisa elkezdett kotorászni a táskájában, majd egy újabb lakatot vett
elő. Komótosan kinyitotta, majd megfogta Walter férfiasságát és a
zárszerkezetet átfűzte a benne lévő karikán. Aztán alul kissé
hátrahúzta a péniszt és ugyanígy tett a gátnál lévő karikával is. Végül
lezárta a lakatot.
– Akkor így jó is lesz. Csak nehogy nagyon elbízd magad. – Mondta
flegmán Lisa.
Walter összeomlott. Csöbörből vödörbe került, az erényövtől ugyan
megszabadult, de erekcióra ugyanúgy nem lesz képes, és a szexnél is
szintén könyörögnie kell majd, hogy lekerüljön róla a lakat. Ráadásul
Lisa szerette elverni a szerszámát, akkor pedig az erényöv néha még
jó szolgálatot is tett, hiszen megvédte valamelyest. Így viszont, e
tekintetben szabad préda lesz. Persze ez még mindig sokkal
kényelmesebb, mint korábban volt, de rabszolga mivolta
szempontjából nem jelent változást.
Aztán eszébe jutott egy videó, amiben a pasi úgy elégíti ki önmagát,
hogy nincs erekciója. Ez maradt számára az egyetlen halovány
reménysugár, persze a karikákkal és lakattal rögzített pozícióban ez
egyáltalán nem lesz könnyű, de némi gyakorlással hátha sikerül.
Lisa azonban hamar kijózanodásra késztette a párját, tovább
hergelve mindkét pasit.
– Rendben, elég volt a szórakozásból. Nekem már nagyon bizsereg
a puncim, és így, hogy őket elzártuk, még kijár nekünk valami
kellemes. Nem igaz?
– Pontosan. – Helyeselt Jennifer, bőszen bólogatva. – Mondjuk
nyalni ettől még tudnak, de nekem több kellene.
– Khmm… mondjuk, ha kiengednétek minket, akkor segíthetnénk
ezen a problémán. – Ajánlkozott rögtön Walter.
– Arról szó sem lehet. Ennek még nincs itt az ideje.
– Nézd csak azt a három pasit ott a bárpultnál. – Vágott közbe ismét
Jennifer. – Szerintem csak arra várnak, hogy nőt kapjanak. Szerintem
megkérhetnénk őket, hogy helyettesítsék a fiúkat. Walter és Ryan
előkészítik a terepet a nyelvükkel, ők meg majd megadják nekünk,
ami kell.
– Nem! Ezt nem szeretném. – Szólalt meg most meglepő
határozottsággal Ryan is. – Ez olyan megalázó nekem. Nem
szeretném, hogy mással legyél. Különösen nem a szemem láttára.
– Igen, valóban te vagy a barátom, és tudom, hogy mindent
megadsz, amire vágyom, de ez csak játék, ez nem megcsalás. –
Nyugtatta meglepően kedvesen Jennifer a barátját, miközben
mosolyogva megsimogatta a fejét.
– Jó, jó, tényleg megbeszéltük, hogy ami itt történik, az csak játék és
nem következtetünk belőle semmire.
– Na látod, akkor megértheted, hogy mivel neked csak ilyen kicsi
fütykösöd van, ezért azt nem használhatjuk semmire. Néha nekem is
szükségem van egy igazi faszra.
 – De eddig mindig jó volt, sosem mondtad, hogy kevés lenne.
– Igen, ha feláll, akkor az, de most nem tud felállni.
Ezzel Ryan már nem tudott mit kezdeni. Teljesen összezavarta a
lány. Gyanította, hogy eddig is csak húzta, és csupán a szórakozás
része ez a megalázás, de mások bevonása most még soknak tűnt
számára. Jennifer azonban rátett még egy lapáttal.
– Akkor szólj nekik, hogy be kellene segíteni nektek. Gyerünk!
– Ezt már tényleg nem szeretném.
– Rendben, akkor megyek én, de tudod, hogy ezért büntetés jár.
Szerinted hány nap bezárást érdemelsz ezért? Mondjuk, plusz
háromhoz mit szólsz?
– Ne! Kérlek, ne tedd. Megyek és szólok nekik.
Azzal Ryan odament a fiúkhoz, és elmondta nekik hogy mi a
felállás és miben vár tőlük segítséget. Szerencsére az ilyen esetek nem
voltak ritkák a klubban, ennél sokkal cifrábbak is történtek, így aztán
a srácok nem is lepődtek meg a felkérésen. Csak nagyot nevettek,
hátranéztek, majd amikor meglátták, hogy három ilyen csinos nővel
lenne dolguk, kacsintottak egyet és már pattantak is fel.
Barbara csak nézett nagyokat, ez az intermezzo számára is új volt
egy kissé, de egyáltalán nem volt ellenére a dolog. Felkeltek a
kanapéról és mind a nyolcan a nagyobbik hátsó szoba felé vették az
irányt.
Ott aztán pillanatokon belül mindenkiről lekerült a maradék ruha
is, Ryan – hasonlóan Walterhez – a barátnője széttárt combjai közé
térdelt és nyelvével izgatta párja csiklóját, míg Jennifer és Lisa egy-egy
férfi farkát kezdte simogatni, majd szopogatni. A hamarosan
ágaskodó szerszámokra gyorsan gumi került, s pár másodperc múlva
már a nedves puncikat tömték. A két pórul járt fiú pedig
megszégyenülve nézte, ahogy a párjukat vadidegen férfiak dugják,
miközben az ő férfiasságuk lakat alatt vár a jobb időkre.
Persze mindeközben Barbara sem unatkozott, őt a harmadik srác
vette kezelésbe.
– Mivel nem hoztál segítséget, meg kell, hogy büntesselek. – Szólt a
férfi kissé gúnyos hangon, mire Barbara kacéran válaszolt.
– Igen? És milyen büntetést érdemlek ezért?
– Úgy tudom, hogy a rossz kislányoknak el szokták verni a fenekét.
– Hát, ha úgy tudod, akkor biztos úgy is van. Mennyit érdemlek?
– Azt majd menet közben eldöntöm. – Válaszolt a srác, és már kapta
is fel Barbarát, hogy a térdére fektesse, és a csinos popsira
ráhúzhasson néhányat.
Nem ütött sem kicsiket, sem nagyokat, éppen csak akkorákat,
amelyek a kettő határán táncoltak. Látszott, hogy nem először játszik
ilyet, nagyon jól tudta mi esik még jól egy nőnek, akit ez izgat, így
aztán szépen sorra helyezte el az ütéseket Barbara formás popsiján,
amit a lány apró sikolyokkal és jajgatással fogadott, mégis nagyon
élvezett.
A büntetés után aztán a méltó jutalom is meglett, a férfi
négykézlábra állította Barbarát, majd ő is gumit húzott és hátulról
magáévá tette az immár rendesen benedvesedett puncit. Nem kellett
sok, pár perc után Barbara a csúcson volt, nem sokkal utána pedig a
férfi is elment. Hálából még kapott párat a fenekére, aztán ők is
lepihentek.
Lisáék is kiélvezték az együttlét minden pillanatát, kivéve persze
Waltert és Ryant, akik csak sóvárogva nézték, hogy imádottjaik
miként élik át a testi gyönyöröket.
Alkalmi partnereik nemsokára elköszöntek és visszamentek a
bárpulthoz iszogatni. A három lány és a két rabszolgaságra
kárhoztatott fiú egy darabig még ott maradtak gyönyöreik és
szenvedéseik helyszínén ejtőzni egy kicsit.
– Most már azért jól esne egy hosszú távú kapcsolat is egy olyan
pasival, aki hasonlóan bolond. Csak hát nem tudom, hogy valójában
létezik-e ilyen, vagy csak én vagyok türelmetlen? – Jegyezte meg
Barbara Lisának, aki bólogatva hallgatta.
– Ne mondj már ilyet, nem is tudod, hány pasinak csorog utánad a
nyála.
– De tudom, csakhogy azoknak nem utánam csorog, hanem alapból.
 – Azért van köztük egy-két értelmes is.
– Akkor úgy látszik, nekem sikerül elriasztanom őket.
– Hát…. én éppenséggel ismerek valakit, aki korban illik hozzád,
sármos, jómódú, és szívesen eljátszadozna veled. – mondta némi
gondolkodás után Lisa sejtelmesen.
– Ha tényleg olyan, mint amilyennek mondod, akkor talán még
hagynám is, hogy játszadozzon. Csak attól tartok, ez túl szép ahhoz,
hogy igaz legyen.
– Sajnos valóban van egy kis bökkenő a dologban.
– Na, mondtam én. Nős? Impotens? Büdös a lába?
– Nem! Nem úgy. Most éppen nincs a városban.
– Na, tessék. Azzal meg mit kezdjek?
– Nyugi… Eleinte izgalmas feladatokat adna, amiket meg kellene
csinálnod, majd igazolni, hogy valóban eleget tettél a kihívásnak.
Amikor Walter volt a dom, és távol volt, ő is adott ilyen feladatokat
nekem. Először hezitáltam, mert némelyik cikinek tűnt, de aztán
nagyon bejött.
– Hm… Ez izgatóan hangzik. Amúgy ki ez az ember?
– Azt nem mondhatom el. Ettől lesz rejtélyes a dolog.
– De kezeskedsz róla, hogy nem egy perverz hülye az illető?
– Azt garantálom. És ha hazajön, ki tudja, még bármi lehet belőle.
– Rendben van. Hozz össze vele, aztán meglátjuk.
Ezzel a témát lezártnak tekintették, nevettek egy jóízűt rajta, hiszen
maga Barbara is csak félvállról vette az egészet. Ennek ellenére izgatta
a gondolat, ágyékában minduntalan bizsergést érzett, amikor csak
erre gondolt. Bármennyire is rejtélyesnek tartotta, hogy miért, mégis
úgy döntött, hogy amíg nem kap a hétköznapi életével vagy a
munkájával összeegyeztethetetlen feladatot, addig benne lesz a
játékban.
Teltek a napok, Barbara már majdnem el is felejtette a játékos
feladatot, amikor egy hét elteltével váratlanul megérkezett az első e-
mail. A rejtélyes férfi üzenete egy rövid, megnyugtató bevezető után
az alábbi teendőt tartalmazta:
 „Első feladat kezdésnek: Bár gondolom, hogy szereted a rendet és
tisztaságot, de minden lakásra ráfér egy kis takarítás. Ezt most
meztelenül kell elvégezned. Fontos, hogy az utcára néző ablakok
megtisztítását se felejtsd el. Erről küldj nekem pár fotót is, amin jól
látszik, hogy teljesítetted a feladatot.”
Hát ez nem is olyan nagy kunszt. – Gondolta Barbara – Ha jó idő
van, máskor is meztelenül vagyok otthon, takarítani is szoktam úgy.
Az ablakok már kényesebb kérdés, de majd akkorra időzítem, amikor
a szomszédok a templomban vannak.
Szerencsére a vasárnapi ragyogó napsütés kedvező alkalmat kínált
az ablakpucoláshoz, így belevágott. Összeszedte az ablaktisztító
folyadékot, a papírtörlőt és az ablakhoz lépett. Ahogy kinézett az
üvegen, elgondolkodott: kell ez neki? Miért csinálja egyáltalán? Ha
mégis meglátják a szomszédok, akkor mit gondolnak majd róla?
Aztán mivel egy teremtett lelket sem látott az utcán, mégiscsak
bevállalta. Nemrég vásárolt fényképezőgépét időzítőre állította a
szemközti szekrényen, majd nekilátott a munkának, folyamatosan
figyelve a szeme sarkából, hogy jön-e valaki. De nem jött, így
viszonylag hamar végzett az első feladattal, és legalább az ablakok is
tiszták lettek. Mondani sem kell, a gondolat, hogy mégis meglátják,
kellően izgató volt számára, még a lába köze is benedvesedett, így a
feladat után rögtön hanyatt vágta magát a kanapén, elővette kedvenc
rózsaszínű vibrátorát, és eljátszadozott magával. Maga sem gondolta,
hogy ilyen hamar eljut a csúcsra, de úgy tűnt, a szituáció megtette a
hatását.
A képeket elküldte, majd másnap reggel meg is érkezett a
következő e-mail:
„Második feladat: Készíts egy nappali szelfit magadról, amint egy
utca közepén pisilsz.”
Ez már egy fokkal nagyobb kihívás volt. Szerencsére nem volt
megadva, hogy melyik utcában kell a feladatot teljesíteni, Barbara
végiggondolta a lehetőségeket. Nem kell, hogy főutca legyen, és a
saját utcájukban sem tenné ki magát ilyennek, ezért inkább egy
távolabbi, gyéren lakott környéket választott. Egy világos, egyberészes
ruhát vett fel, persze bugyi nélkül, hogy egyszerűebb legyen, majd
elindult. Egy jó negyed órás tekergés után megérkezett a kinézett
helyszínre, leparkolt az autóval, kiszállt, majd amilyen gyorsan csak
tudta, felhúzta a ruháját és előkapta a telefonját a szelfihez. A
szituáció viszont olyan kényelmetlen volt, hogy az aranyeső csak nem
akart megindulni. Mikor végre éppen sikerült, egy autó kanyarodott
be az utcába. Barbara rögvest felpattant, visszaült a kocsiba, bízva
abban, hogy az illető nem látta, hogy mit is csinált. Csakhogy a nagy
kapkodásban történt egy kisebb baleset, ügyetlenkedésében levizelte a
ruhája szélét, ami látható foltot hagyott a szöveten, ráadásul a szelfi
sem készült el. Az egész helyzet kellemetlenné vált, de Barbara várt,
összeszedte maradék lelkierejét és ismét nekifutott. Ezúttal sikerrel
járt, elkészült a szelfi, ahogy a titokzatos idegen kérte.
Barbara reggel már izgatottan nyitotta ki számítógépét, kíváncsian
várva, hogy mit tartogat a következő levél.
„Harmadik feladat: Gondolom, van análplugod. Ha nincs, vegyél
egyet. Holnap abban menj dolgozni. Csak este, ha hazajöttél, akkor
veheted ki. Most nem kell dokumentálnod, megbízom benned, ne
okozz csalódást.”
Barbara előásta szekrénye alsó polcán tartott titkos dobozából a kért
eszközt, amelyet nem sokkal az erdei kaland után szerzett be, és
ahogy a feladatban szerepelt, reggel indulás előtt szépen fel is tette
magának. Ritkán használta, csak néha vette elő, olyankor kellemesen
rásegített a vibrátor szolgálatára. Most viszont egész nap kellett
viselnie.
Az első fél óra még egyáltalán nem okozott gondot, idővel azonban
egyre kellemetlenebbé vált a popsijában lévő dugó. Délben már alig
bírt ebédelni, mert úgy érezte, hogy mindjárt ki kell mennie WC-re.
Aztán délután kettő körül már nem bírta tovább, elment a
mellékhelyiségre, és kivette. Jó darabig tanácstalanul üldögélt, hogy
mit tegyen. Azon gondolkodott, hogy miért is csinálja ezt egyáltalán?
Miért fogad szót egy idegen embernek, akiről még azt sem tudja, hogy
kicsoda? De pont ez volt benne az izgató. Elég volt csak rágondolnia,
és máris izgalomba jött odalent. Ettől erőt vett magán, és úgy döntött,
mégiscsak végigcsinálja a feladatot. Visszatette hát a plugot,
megdörzsölte izzó punciját, de nem folytatta saját kényeztetését, azt
meghagyta estére. Visszahúzta a finom fehérneműt, majd a szoknyát
is. Az irodába már úgy ment vissza, mint bárki más.
Murphy törvénye alapján persze nyilvánvaló, hogy az embernek
ilyenkor még véletlenül sincs könnyű napja, a munkaidő utolsó fél
órájára halmozódik fel valamennyi elintézendő feladat. És
természetesen mivel mindezeket nem lehet fél óra alatt befejezni, így
az is nyilvánvaló, hogy túlórázni kell. Barbara csaknem fél órával
maradt tovább az irodában, mint a rendes munkaideje. Beszámolókat
kellett átolvasni, az új alkalmazottak személyi anyagát átnézni, utolsó
pillanatban befutó telefonokat és e-maileket elintézni, s mindezt úgy,
hogy munkaköre mindig maximális figyelmet igényel. Néha már a
sírás kerülgette, de csak az lebegett a szeme előtt, hogy ha törik, ha
szakad, teljesíti a feladatot, nem adja fel az utolsó pillanatban. Lelki
szemei előtt már csak az esti programja lebegett; alig várta, hogy
otthon ledobhassa ruháit és hanyatt fekhessen az ágyban. Ahogy
hazaért, azonnal az éjjeliszekrény fiókjában lapuló vibrátor után nyúlt,
amit vágyakozó csiklójához nyomott. Az orgazmus most is hamar tört
rá, a popsijában még mindig benne lévő plug pedig csak fokozta a
kéjt.
Másnap azonban hiába fürkészte e-mailes postafiókját, nem jött
levél újabb feladattal. Már-már azon volt, hogy maga talál ki egyet, de
belátta, ez nem elég izgató, kell hozzá az a különleges titokzatosság,
amit az idegen személye tett hozzá a feladatokhoz.
Már éppen befejezte volna a reggelijét, amikor csöngettek. Letette a
bögrét az étkezőasztalra, és kinyitotta az ajtót. A postás volt, aki egy
közepes méretű csomagot hozott egy ismeretlen cégtől, amelyről
Barbara még nem is hallott korábban. A tetején kézírással állt a neve,
precízen, dekoratív, kalligrafikus írással. Kíváncsian bontotta ki a
barna dobozt, ami nem könnyen mutatta meg a tartalmát. Alaposan
becsomagolva, különféle tárgyakat rejtett, egy rövidke üzenet
kíséretében. A levél viszont egyértelművé tette, hogy a csomagot a
titokzatos idegen küldte neki az elkövetkezendő feladatokhoz. A
dobozból biztonsági kamera, pár sorszámozott műanyag lakat, egy
gésagolyó, egy felfújható ballon, egy szexi babydoll és még pár olyan
tárgy került elő, melyek funkciójáról Barbarának elképzelése sem volt.
Azt viszont elérte, hogy figyelmét sorozatosan elterelje a munkáról, és
állandóan a postafiókját figyelje, mikor érkezik már a következő
feladat.
A másnap reggeli postabontás meg is hozta a várt levelet:
„A minap küldtem neked egy csomagot. Most nem lesz szükséged
mindenre, néhány dolog a későbbi feladatokhoz kell majd. A kamerát
tedd a szekrényre az ajtóval szemben. Ez neked is biztonság lesz, de
most a feladathoz is kell. Rendelj egy pizzát, és vedd fel a babydollt.
Csak az legyen rajtad, alatta sem viselhetsz semmit. Amikor
megérkezik a futár, ebben a ruhában vedd át a pizzát! A kamera képét
kell átküldened, amin látszik a fickó várhatóan meglepődő tekintete.”
Hú... – Fújt egy nagyot Barbara – Ez már meredekebb lesz egy
kicsit. – Gondolta, aztán végigfuttatta fejében a lehetséges opciókat.
Az biztos, hogy nem lesz hatástalan a megjelenése, a kérdés csupán
az, hogy miként fogadja majd mindezt a pizzás fiú. Aztán belátta,
végső soron ez nem az ő dolga, birkózzon csak meg vele szerencsétlen
fickó, az ő dolga csupán annyi, hogy ebben a hacukában kell átvennie,
majd kifizetnie az ételt.
A feladat végrehajtását estére időzítette, majd lázas keresésbe
kezdett a neten. Olyan céget keresett, amelytől még nem rendelt és
várhatóan a későbbiekben sem fog. Éppen a PizzaPoint weboldalát
böngészte mikor megszületett a mentőötlet, hogy miért tőlük
rendeljen. Ez a cég ugyanis ahhoz a negyedhez van közel, ahol nem
ritkák az olyan lányok, akik finoman szólva ledér ruhában nyújtanak
szolgáltatásokat férfiaknak. Az ő futárjaik nagy valószínűséggel nem
először fognak szembesülni olyan látvánnyal, amit Barbarának is
nyújtania kell.
 Egy szűk óra múlva meghallotta a jól ismert csengőhangot. Barbara
bátortalanul lépett az ajtóhoz, finoman szólva is frivol öltözékében.
Már a kilincsen volt a keze, amikor megszólalt a belső vészcsengő. –
Már megint mit csinál? És ha egy erőszakos szatír az, aki ettől kedvet
kap és megerőszakolja? Vagy nem is a futár, hanem az iskolai
focicsapat áll az ajtóban, hogy adja vissza a kertjébe rúgott labdájukat?
– Merengését az újabb csengetés türelmetlen hangja szakította félbe. –
Na jó, legyen egy jó napja ma valakinek. – Azzal lenyomta a kilincset.
Az ajtóban egy fiatal, húsz év körüli srác állt, fején bukósisakkal,
kezében a pizzás dobozzal.
– Ö… – próbált kipréselni valamit a torkán – Meghoztam a pizzát,
amit rendelni tetszett. – Dadogta a fiú, miközben a szemét nem tudta
levenni Barbara melleiről. A fekete, áttetsző selyem ugyan elfedte
Barbara testét, mégis a sejtelemes textil alatt nem lehetett nem
észrevenni a kívánatos rózsaszínű bimbókat. A látvány olyannyira
megigézte a srácot, hogy ha Barbara csak annyit mondott volna, hogy
köszönöm és fizetés nélkül becsukja az ajtót, a fiúnak az sem tűnt
volna fel. Barbara valóban nagyon szexin festett ebben az öltözékben,
ezt nem lehetett vitatni, nem véletlenül állt kőbálvánnyá dermedve a
pizzás fiú sem.
– Köszönöm. Itt egy húszas, a többit megtarthatod. – Nyújtotta oda
a fizetséget Barbara, majd azzal a mozdulattal csukta is be az ajtót,
megfosztva a srácot a látvány további gyönyörétől. A fiú nagy
valószínűséggel még jó ideig állhatott az ajtó előtt elmélázva a
látottakon, mert a motor távolodó hangját csak három-négy perc után
lehetett hallani.
A pizza egész finom volt, akár arra is érdemes, hogy legközelebb is
innen rendeljen, bár a történtek után ennek igen kicsi esélyt adott
volna bárki is.
A valóban izgató helyzet viszont nem csak a pizzás fiúban
ébresztette fel az ösztönöket, hanem Barbarában is, aki ezúttal sem
nélkülözte vibrátora társaságát, bár kétségtelenül többre értékelt volna
most egy igazi hús-vér férfit. A korábbi szingli éveihez képest viszont
ez az időszak maga volt a kánaán, akkoriban jó, ha hetente egyszer
megkívánta a teste a törődést, most viszont nem telik el úgy nap, hogy
ne nyúlna magához.
A következő feladat sem váratott sokat magára, másnap reggel a
szokásos módon Barbara postafiókjában volt a tennivaló.
„A mai feladatot sms-ben fogod megkapni 10:15-kor. Ügyelj arra,
hogy ráérj utána pár percig. A munkahelyedre pedig vigyél magaddal
fogkrémet és ruhacsipeszt.”
Bár a szövegből már lehetett következtetéseket levonni, a rejtélyes
feladat mégis izgalommal töltötte el a lányt. Az ügyes
munkaszervezésnek köszönhetően a pontosan érkező SMS-t már
egyedül várta az irodájában, a feladat viszont ismét hezitálásra
késztette. Erre nem volt felkészülve, hiszen ez most negyed óra valódi
gyötrelmet vetített előre. Komoly elszántság kellett hozzá, de pár perc
hezitálás után mégiscsak kiment a mellékhelyiségre, hogy végrehajtsa
az utasítást, ami abból állt, hogy be kellett kennie fogkrémmel a
csiklóját, majd arra rá kellett tenni a ruhacsipeszt. Ekkor azonban még
csak a csipesz okozott Barbarának kellemetlenséget, amikor azonban
visszahúzta a bugyiját és visszament az irodájába, már kezdte érteni a
feladat rafináltságát is. A fogkrém ugyanis vérbőséget okozott, a
csipesz pedig leszorította azt, így egyszerre volt izgató és fájdalmas is
a feladat.
Az előírás minimum tíz perc volt, de ha megállja húsz percig, akkor
jutalommal kecsegtették. Bár Barbara megpróbálta a hosszabbik
időtávot, képtelen volt teljesíteni. Negyed óra után úgy rohant ki a
mosdóba, mint akit kergetnek, kiérve pedig azonnal lekapta a
csipeszt, majd lemosta a fogrémet. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. A
csipesztől meggyötört, fogrémtől feltüzelt öle fájdalmasan kiáltott
kielégítésért, mit sem törődve a környezet lehangoló miliőjével.
Barbara önfeledten kezdte simogatni csiklóját, kisvártatva pedig két
ujjával hüvelyébe nyúlva a g-pontját. Testét pillanatokon belül
forróság öntötte el, izmai megfeszültek, s hangját kínkeservesen
magában tartva ismét elélvezett.
 Barbara akár naplót is írhatott volna, olyan eseménydúsnak tűnt a
hét. Szinte el is felejtette magánéleti gondjait, de még a barátait is.
Egyre jobban élvezte viszont a feladatokat, értékelte titkos kínzójának
fantáziáját. A következő feladatnak is bátran ugrott neki, nem is
gondolva, hogy mivel kell majd szembenéznie miatta.
„Reggel tedd be a gésagolyót és úgy menj dolgozni. A golyóknak
délutánig bent kell maradniuk, akkor veheted csak ki. A biztonság
kedvéért pedig tegyél a kéjbarlangodon lévő karikákra egy lakatot is.”
Barbara elmosolyodott a nemi szerve szokatlan elnevezését olvasva,
de aztán büszkén kihúzta magát, elvégre az utóbbi időben az valóban
rakoncátlan kéjbarlanggá avanzsált. Maga a feladat elsőre egyáltalán
nem tűnt rettenetesnek, a gésagolyók pillanatokon belül felkerültek, a
lakat pedig még hasznossá is vált, hiszen biztosította, hogy a golyók
ne csúszhassanak ki menet közben.
A probléma az irodai folyosón kezdődött. Azon túl, hogy a golyók
folyamatosan ingerelték Barbara vagináját, szokatlan hangot is
kiadtak, ahogy a golyóban levő belső golyók csörögtek, ezt pedig nem
lehetett nem észrevenni. Szerencsétlen nő szinte tyúklépésben vonult
végig a folyosón, próbálva elkerülni mindennemű feltűnést. De nem
volt szerencséje. George jött vele szembe, akinek a fülét minden
bizonnyal megütötte a furcsa zaj.
– Minden rendben? – Kérdezte jószándéka jeléül.
– Igen, persze, csak tegnap kissé megütöttem a lábam. – Igyekezett a
helyzetet menteni Barbara, majd sántikálva folytatta útját irodája felé,
csaknem belehalva az izgalomba, hogy le ne bukjon. Egyre inkább
úgy érezte, hogy kemény napnak néz elébe, a lábsérüléses, sántikálós
trükk viszont jó fedősztorinak bizonyult, így a nap során csupán az
étterem megközelítése jelentett kihívást. No meg persze a golyó
okozta állandó ingerlés, így alig várta, hogy hazaérjen, és
megkaphassa napi orgazmus adagját, ami szinte már rendszeressé
vált, amióta a feladatokat kellett teljesítenie.
Barbarát a másnapi ötlet nem hozta lázba. Napközben semmi
utasításnak nem kellett eleget tennie, csupán este. A felfújható ballont
kellett a popsijába feltenni, majd felfújni addig, amíg már feszíteni
kezd. A feladat utasítása alapján reggel hat előtt nem volt szabad
kivenni.
Bár a feladatot könnyen teljesítette, a ballon kissé feszítette popsiját.
Hasonló érzés volt, mint amikor nem mehet el nagydolgára, vagy
amikor a táborban élvezkedtek rajta a férfiak. Nehezen aludt el, és éjjel
is felébredt párszor, míg végre elérkeztek a megváltó hajnali
napsugarak. Hat óra egy perckor a ballon már a mosdóban volt
leeresztett állapotban, Barbara pedig kitágult hátsóját szemlélte a
tükörben. Csinos feneke saját magának is tetszett, de ujjai ismét
elkalandoztak, csiklójának szüksége volt az érintésre.
Még szinte magához sem tért a rapid maszti után, máris szaladt a
gépéhez olvasni az aznapi feladatot. Ám ismét csalódnia kellett, mert
ezt a feladatot sem értette igazán. – Mi szükség van erre a hülyeségre?
– gondolkodott csalódottan, miközben többször is átolvasta a furán
kurta levelet.
„Ma csak egy nagyon egyszerű feladatod lesz. Húzz a lábadra
nejlonzacskót és arra húzd rá a zoknidat. Estig így viseld.”
Napközben aztán már kezdett ráérezni a feladat lényegére. A
zacskó felett ugyanis rendesen csúszkált a zokni, bizonytalanná és
kényelmetlenné téve a járását, ráadásul rendszeresen le is csúszott,
amit folyamatosan meg kellett igazítani. A kényelmetlenséget csak
fokozta az izzadás, aminek átható bukéját idővel nem lehetett nem
megérezni az irodájában. Egy lábimádó pasinak ez biztosan maga lett
volna a mennyország, ám Barbara mégis azon aggódott, nehogy más
is megérezze, hiszen mit gondolnának akkor róla? Ez lelki próba volt
elsősorban, bármennyire is apró testi kényelmetlenségnek tűnt.
A következő napi feladat megint csak rendhagyónak bizonyult, de
szombat lévén, úgy döntött, hogy bevállalja.
„Reggel, amikor kimész pisilni, csak 10 másodpercig engedheted ki,
utána hagyd abba. Tudom, ez nehéz lesz, de meg kell állnod. Utána
folpackkal tekerd körbe a hasad és a bermudaháromszöget is, jó
alaposan. A fóliát délig nem veheted le.”
 Barbara figyelmét először megint csak szemérmének mulatságos
elnevezése keltette fel, hisz ezt a becézést eddig még soha nem
hallotta, az elsőre annyira nem is nehéznek tűnő feladatba bele sem
gondolt. Csak számolta a másodperceket magában, majd az agya
kiadta a parancsot a záróizmának, hogy ennyi. A teste viszont nem
akart engedelmeskedni oly egyszerűen, mint ahogy gondolta. Idővel
sikerült ugyan abbahagyni a pisilést, de most sokkal intenzívebben
kellett, mint amikor elkezdte. Hosszú másodpercek teltek el, mire
teste felfogta, hogy most csak ennyi jutott. Egy megoldás volt csupán,
ami enyhítette ingerét, mégpedig a csiklója simogatása. A feladat
második fele azonban még hátra volt. Elővette a fóliatekercset és
precízen elkezdte a dereka köré tekerni. Mikor már legalább
háromszor körbe ért, átvetette a lába közt is, majd ismét a dereka
következett, aztán pedig a másik irányból megint a lába köze. A
tízedik réteg után már úgy érezte magát, mint egy egyiptomi múmia,
amelyet épp előkészítenek a túlvilágra.
A reggeli kávé üde illata hamar feledtette az iménti
megpróbáltatásokat, a friss sonkás rántotta pedig mindezt megfejelve,
mennyei indíttatást adott a napnak. Egészen tíz óráig remek
hangulatban telt a napja, összekészítette a mosnivalót, tett-vett a
lakásban, mit sem törődve a csomagolással. Akkor azonban kezdett
egyre kellemetlenebbé válni a kis játék. Először csak izzadt, majd
egyre jobban viszketett is alatta. Egyszer részt vett egy fogyókúrás
programon, akkor is hasonlóban volt része, de ott csupán a hasán volt
a fólia, a lejjebb lévő testtájait nem kellett kínozni vele.
Napját az koronázta meg, amikor ismét pisilnie kellett, ami a reggeli
félbeszakított tevékenység miatt most viszonylag hamar jött. De mégis
hogyan? A fóliát nem szabad levennie, azon keresztül pedig nem fog
menni. Ekkor jött rá, hogy ez volt a feladatban a kihívás, ezért kellett
mindezt megtennie, hogy lesz-e bátorsága szembenézni az így okozott
kellemetlenséggel. Ez a feladat ugyanis most nem a fájdalom vagy a
megalázottság próbája volt, hanem saját undorának legyőzéséé. A
megoldást abban látta, hogy beáll a zuhanyzóba, és ott próbál meg
könnyíteni magán, bármi is sül ki belőle. Az eredmény nagyjából az
volt, amire számítani lehetett, a folyadék ugyan kijött a fólia résein, de
utána lemosni nem lehetett, idővel pedig csípő, égető érzést is okozott,
a szokásos beizzadáson túl. A kellemesen meleg időjárás pedig még rá
is tett egy lapáttal, így még dél sem volt, Barbara most először úgy
döntött, feladja. Nem bírta elviselni sem a saját szagát, sem pedig az
egyre jobban maró érzést, ami az ágyékát gyötörte. Letépte magáról a
mocskos nejlonszalagokat és beállt a zuhanyzó alá. A kellemes meleg
víz és a tusfürdő friss illata megváltás volt lelkének. Hosszú percekig
csutakolta testét, ám most egyáltalán nem vágyott ölének
kényeztetésére. Mintha ez lett volna a büntetés a feladott feladatért.
Barbara már szinte életvitelszerűnek érezte a titkos ismeretlentől
kapott feladatokat, így reggelente automatikusan nyitotta ki az e-
mailt, izgatottan olvasva annak tartalmát, melyek mindig tudtak
meglepetést okozni számára. Ez utóbbi azonban kissé másként.
Barbara kétszer is átolvasta, de ismét nem értette a miértjét, bár
gyanította, hogy nem véletlenül kapta pont ilyen sorrendben a
feladatokat. Az előző két feladat szexuálisan egyáltalán nem hozta
lázba, csupán amolyan próbatételek voltak, így már három napja nem
is nyúlt magához. Most viszont ismét ilyen jellegű feladatot kapott.
„Küldtem neked néhány darab egyszer használatos, sorszámozott
műanyag lakatot. Rakd a 7801-es sorszámút a karikákra és zárd be.
Erről kérek egy képet. Majd szólni fogok, hogy mikor veheted le.
Addig sajnos ki kell bírnod a vibrátorod nélkül.”
A feladatot teljesíteni pár másodpercbe telt, semmiféle nehézséget
nem okozott, hiszen Barbara korábban is eljátszadozott azzal, hogy
lakattal a lába között ment dolgozni, vagy ügyet intézni. Ezúttal
csupán annyi volt a különbség, hogy ehhez a lakathoz nem tartozott
kulcs, azt le kell vágni onnan, persze amikor majd engedélyt kap erre.
Barbarának a napi munka olyan gördülékenyen ment, mint még
soha, a szokásos feladatokkal is szinte töredék idő alatt sikerült
végeznie. Ráadásul George precíz kimutatásai miatt sikerült olyan
javaslattal előrukkolnia, ami jelentős mértékben növelheti a
hatékonyságot is. Azt a pár hiányosságot pedig, ami igazából nem is
vethető a munkatársa szemére, saját maga fél perc alatt megoldotta.
Be is hívatta magához a férfit, aki ismerve Barbara stílusát, nem sok
jóra számított. Szinte remegve állt szürke öltönyében, fehér ingében a
nő előtt, akinek rideg, keményen utasító hangneme már beleégett a
férfi fülébe.
– Valami baj van, Miss Stone? – Kérdezte halkan, dorgálást váróan
lesütve tekintetét.
– Nem. Nem erről van szó. Csak szeretném megköszönni, hogy
ilyen precízen elkészítette az éves termelési kimutatást. Igazán alapos
munka volt.
– Ezt nem értem. – Hebegett George, mint aki nem érti, hogy mi
történt a főnökével.
– Azt mondtam, hogy köszönöm a munkáját.
– Én is köszönöm az elismerést. Még sosem mondott ilyet nekem,
Miss Stone. Ez igazán nagyon jól esik. Igyekezni fogok máskor is,
hogy elégedett legyen.
– Rendben. Akkor nézze át a terveket, és ha végzett, igyekezzen
haza, biztos várja a családja.
– Úgy lesz, asszonyom. – Hátrált ki George fülig érő szájjal az
irodából, miközben úgy örült ennek a váratlan dicséretnek, mint
kisgyerek a csokinak.
Úgy látszik érdemes volt megdicsérni. – Gondolta Barbara is, de
már kezdett is neki a következő faladatnak, teljesen megfeledkezve az
odalent rejtőző lakatról.
Hazafelé még betért régi törzshelyére, a Classic Pub-ba, ahol pár
régi barátnővel vacsorázott, így viszonylag későn, de mégis jó
hangulatban ért haza. Fürdés után várt rá a puha ágy, ám elalvás
helyett komor gondolatok törtek rá. Az ágya melletti sötétbarna
komódon lévő, apró, nyaralásról hozott emlékek ismét eszébe
juttatták, hogy bizony mégsem jó egyedül álomra hajtani a fejét. Keze
önkéntelenül összezárt combja közé tévedt, csiklóját izgatva, már
vette is volna elő éjjeliszekrényéből kedvenc vibrátorát, mikor
hozzáért a lakathoz. Testét egyszerre járták át az izgatottság és a
csalódottság hullámai, kívánta a kielégülést, ám még jobban kívánta,
hogy mindez egy erős, határozott férfi fegyvere által teljesedjen be.
Barbara egyre intenzívebben dörzsölte csiklóját, játszadozott vele, hol
erősebben, hol gyengébben, ám ez most kevés volt. Agya nem tudott
abba az állapotba kapcsolni, hogy hüvelye izgatása nélkül is eljusson
az orgazmusig. Klitoriszát izgatta, de ez nem volt elég, vaginája
péniszért sírt, kívánta, hogy legalább az ujjait, vagy egy vibrátort
érezhessen magában, de ettől most el volt zárva. Frusztrálnak érezte
magát, és amióta hazajött az erdőből, most először zavarta a lakat is.
Nehezen jött álom a szemére, sokáig forgolódott, miközben Walter
jutott eszébe, akinek számtalanszor kell ezt a szituációt elszenvednie,
amikor ő a szub, és Lisa szíve nem esik meg rajta. Eddig eszébe sem
jutott, hogy ez micsoda megpróbáltatásokkal jár, sőt, jól szórakoztak
szerencsétlen férfi gyötrelmein. Most viszont saját bőrén tapasztalta
meg, mekkora áldozatot is kíván meg ez a feladat az embertől.
– Nem! Ezt nem csinálhatja velem. – Pattant fel Barbara ingerülten a
forgószékéből, miközben a titokzatos idegen napi e-mailjét olvasta. A
levélben csak annyi állt, hogy „Türelem”. Se több, se kevesebb.
Az előző este már eszébe jutott Walter, de most ismét a
gondolataiba férkőzött a férfi, hisz megpróbáltatásai egyre jobban
hasonlítottak az övéhez. A titokzatos idegen feszegeti a határait, az
orgazmus megvonásával azt akarja elérni, hogy amikor végre
hozzájut, akkor az frenetikus kitörést okozzon testében, lelkében
egyaránt, miközben az oda vezető úton bármire képes legyen, hogy
megkaphassa végre a hőn áhított kielégülést.
De ki lehet az, aki ezt csinálja vele? Most már nem elég annyi, hogy
egy titokzatos idegen. Tudnia kell. Mert csakis valaki olyan lehet, aki
ismeri őt, tudja, mivel izgathatja fel, mivel kelthet vágyat benne, és
mivel veheti rá minderre a sok hülyeségre. – Esetleg talán Alex adja a
feladatokat, és most azért húz, hogy amikor ismét találkozunk, akkor
még jobban ki legyek éhezve rá? – rágta be a fejébe a gondolat,
miközben lassan arról is elfeledkezett, hogy hamarosan munkába kell
indulnia.
Aztán másnap végre felcsillant a fény az alagút végén. Jött egy
újabb e-mail, de ez is éppoly titokzatos volt, mint a levél feladója.
„A mai feladatot szintén sms-ben fogod megkapni 10:15-kor. Ügyelj
arra, hogy utána ismét ráérj pár percig.”
Barbara tűkön ült, úgy várta már az sms-t. Az adott időben aztán
meg is érkezett.
„Menj ki a mosdóba, és vedd le a szoknyád. A bugyi maradjon
rajtad. Most pisilj bugyin keresztül. Ha végeztél, vedd vissza a
szoknyád, és menj vissza dolgozni.”
– Micsoda? Na, ezt már nem! Ez undorító! Ez kezd elmenni egy
olyan irányba, aminek nem sok köze van a játék eredeti céljához. –
Mérgelődött magában Barbara, titkon arra vágyva, hogy végre
levághatja magáról azt a fránya lakatot. De aztán valami
megmagyarázhatatlan késztetésből mégis kiment a WC-re, és ha már
ott volt, belevágott. Agyát nehezen tudta átkapcsolni, hogy most így
próbálkozzon meg vele, de aztán csak sikerült. Izgató melegség
öntötte el az ölét, ahogy a bugyin keresztül intézte dolgát,
szamárságnak és megalázónak tartotta az egészet, de a megalázottság
érzése ismét előhozta belőle azt az ingert, ami most már szinte
nélkülözhetetlenné vált számára. Ujjával benyúlva bugyija alá, ismét
kényeztetni kezdte magát, de ezúttal sem sikerült áttörnie a gátat, a
lakat még mindig rajta volt, és egyre inkább hiányzott, hogy a g-
pontján is érezze a törődést.
Már nagyon vágyott a kielégülésre, és való igaz, bármikor levehette
volna a műanyag lakatot és hagyhatta volna a fenébe ezt a titokzatos
játékot, mégis ugyanennyire folytatni is akarta. De lassan kezdte úgy
érezni, hogy szinte bekattant, és bármit képes lenne megtenni, csak
jusson túl ezen az időszakon. De ha holnap sem kap lehetőséget, úgy
megszegve a szabályt, saját maga vágja le azt a vacak műanyag
lakatot és elmegy a klubba megerőszakoltatni magát.
Másnap reggel aztán megjött az e-mail. S mintha csak
gondolatolvasó lenne a feladója, Barbara megkapta az igazi mélyvizet.
 „Kedves Barbara! Remélem felkészültél, mert ez most az
eddigieknél nehezebb feladat lesz, ezért nem árulhatok el róla többet,
a részleteket majd menet közben fogod megkapni. Szombat este
nyolcra menj a Tower street 69. 10. emelet 101. címre. Az ajtó előtt
találni fogsz egy dobozt. Ott vedd le a ruhád, és tedd bele a dobozba,
majd csöngess be. A továbbiakat majd ott megtudod. Ne félj, nem esik
bántódásod, erről én kezeskedem. A lakat még rajtad van, ugye?”
Barbarában megállt az ütő. Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy
még ez is belefér-e számára a játékba. Szívesen teljesített izgató
feladatokat, de ezt komolyan át kell gondolnia, estig még dönthet úgy,
hogy kiszáll. Volt már meztelenül nyilvános helyen, de nem önként.
Pontosabban a klubban önként volt, de az mégiscsak más, és az erdő
is, mert itt most nem foghatja rá senkire, hogy kényszerítették.
Egész nap a feladaton járt az agya, végül aztán úgy döntött, hogy
elmegy, körülnéz, és ha azt látja, hogy nagy a jövés-menés az
épületben, akkor otthagyja.
Este 7:50-kor Barbara a megadott címen volt, aztán belépett a liftbe
és megnyomta a legfelső gombot. A felvonó halkan suhant a tizedikre,
majd kis csilingelést követően kinyílt az ajtó, a modern épület széles
folyosóján pedig automatikusan kapcsolt fel a világítás. A T alakban
elágazó előtérben a lifttel szemben kis tábla jelezte, hogy a 101-es
lakás merre található. Barbara elindult a nyíllal jelzett irányban, majd
a folyosó legvégén bátortalanul nézte az ajtón lévő számot, illetve az
ajtó elé kirakott műanyag tároló dobozkát. Az órájára pillantott, ami
7:52-t mutatott. Az épületben sehol egy lélek, csupán néhány lakásból
szűrődött ki a tévé hangja. Aztán a fény automatikusan kialudt, a
folyosó sejtelmes félhomályba burkolózott. Ez volt az utolsó lehetőség,
hogy Barbara meggondolja magát, és eldöntse, vállalja-e a feladatot,
vagy felvéve a nyúlcipőt, hagyja az egész idióta játékot a fenébe. A
józan esze ezt diktálta volna, de kíváncsisága és ösztönei a
felelőtlenebb út felé terelték. Aztán csipogott a telefonja, és egy újabb
sms érkezett: „Drága Barbara! Megértem, ha hezitálsz, tudom, ez most
egy nehezebb feladat. Ha nem akarod, nem kell megtenned, senki sem
fog rád emiatt megharagudni. De azért én bízom benned.”
Barbara szíve eddig is hevesen vert, de az üzenet hatására most már
összevissza kalimpált. – Még sosem szólította így az ismeretlen,
ráadásul honnan tudja a férfi, hogy erre gondol? Honnan tudja, hogy
egyáltalán eljött otthonról és nem otthon gondolta meg magát? –
Zakatoltak a gondolatok a fejében, pár perccel a megadott idő előtt.
Aztán eszébe jutottak a klubban történtek, és egyre jobban háttérbe
kerültek a józan ész által diktált érvek, mígnem teljesen és
végérvényesen rejtélyes vágyai kerítették hatalmába. Maga sem értette
hogyan, de pár perc múlva már azon kapta magát, hogy a bugyiját
veszi le és teszi bele a dobozba. Pontban nyolc órakor a feladat első
részét kipipálhatta, de tudta, hogy valami még jönni fog, nem ússza
meg ilyen egyszerűen.
Még egy perc sem telt el, és nyílt az ajtó. Barbara szíve még
hevesebben kalapált, hisz ez a feladat most teljesen más, mint az
eddigiek, és nem tudta mi vár rá. Egy negyvenes évei elején járó,
nagyon csinos, hosszú, sötétbarna hajú nő lépett ki egy szál bugyiban
és melltartóban. Nyakán egy bőr nyakörv volt, csuklóin és bokáin
szintén. Egy szürke zsák volt a kezében, nyakán összecsomózva.
Lesütött tekintettel letette a zsákot az ajtó mellé, majd odalépett a
dobozhoz, amiben a ruhák voltak szépen összehajtogatva, felemelte és
már el is tűnt az ajtó mögött, egy nyúlfarknyi információt hagyva
Barbarának:
– Vidd ki a szemetet, aztán csendben várj itt az ajtó előtt.
Pár hónappal ezelőtt Barbara még el sem tudta volna képzelni, hogy
ilyen kellemetlen helyzetbe kerüljön, mint ez a mostani szituáció, de
most mégis, szinte kihívásnak érezte a feladatot. Azonban
akármennyire is izgalmasnak érezte, a félelem most is rátelepedett a
lelkére, rettegett, hogy mi lesz, ha egy idegen meglátja. És különben is,
hol van ebben a házban a szemétledobó? Van-e egyáltalán, vagy le
kell vinnie a földszintre? Kukákat nem látott sehol, viszont a lift
mellett volt egy acélajtó, ami stílusában elütött a többitől, hátha az lesz
az. Bár a folyosó ezen részéről a liftajtó nem volt közvetlenül látható,
bízott benne, hogy talán az fogja rejteni a szemétledobót is.
Lábujjhegyen indult el a sötét folyosón, ahol csupán a vészkijáratot
jelző halovány jelzőfények segítették a tájékozódást. A villanyt nem
merte felkapcsolni, nem akarta magára felhívni a figyelmet, közben
pedig azon imádkozott, hogy ne most akarjon valaki elindulni
otthonról.
Végre elérte a lift melletti fém ajtót és lenyomta a kilincset. Az ajtó
hangos nyikorgással kinyílt, Barbara pedig belépett egy szervízfolyosó
szerű helyiségbe. Jobbról villanyórák sorakoztak, balról valamiféle
egyéb mérőszerkezetek, szemben pedig egy újabb vasajtó állta útját. A
rajta lévő piktogramból egyértelműen tudta, jó helyen jár.
Hatalmas kő esett le a szívéről, semmi kedve nem lett volna egy
pucér liftezéssel vagy lépcsőzéssel megfejelni a feladatot, épp elég volt
mára ennyi is. A zsák végül a helyére került, Barbara pedig már éppen
nyitotta a külső vasajtót, mikor hangokat hallott. Ajtócsapódást, majd
fiatal fiúk hangos nevetgélését, kajla vitatkozását. Sokat nem értett
belőle, de annyit kivett a szófoszlányokból, hogy valamilyen
professzor miért kérte számon a zh-ban azt a fejezetet, amit még csak
félig adott le. Hallotta, hogy a fiúk közelednek, hangjuk egyre
erősebb, beszédük egyre kivehetőbb lett. Aztán szóba kerültek a
pizzás dobozok is, Barbara pedig remélte, hogy nem kidobni való
dobozokról volt szó, mert ha benyitnának, igencsak meglepetés érné
őket, hogy mit keres egy meztelen nő a szemétledobó előterében. A
hangok azonban csak nem halkultak, valószínűleg a lift előtt
beszélgethettek még. Jó pár perc telt el, míg végre hallotta, hogy
megjön a lift és a társaság egy része beszáll, míg valaki visszacaplat
egy közeli lakásba. Aztán amikor a küszöb alatt látta kihunyni a
folyosó fényeit, Barbara is nagy levegőt vett, és visszaosont a 101-es
lakás elé.
Gondolkodott, hogy most mit tegyen? Várjon tétlenül, esetleg
csöngessen? Végül bátortalanul bekopogott.
– Mi tartott eddig? – Szólt ki távolról egy erélyes férfihang. – Várj
még egy picit, mindjárt bejöhetsz.
 Ez egyáltalán nem volt megnyugtató. Ezek szerint akkor tovább is
itt kell várnia a folyosón, ahol bárki megláthatja? Dühöngött magában
Barbara, de pillanatokon belül valós oka is lett rá. A lift kattanása és a
folyosó felgyulladó fényei semmi jót nem jelentettek. – Jesszusom, ez
erre az emeletre érkezett. Csak ne erre jöjjön! Édes istenem, add, hogy
a másik szárnyban lakjon! – Rimánkodott magában Barbara, csukott
szemmel, leguggolva az ajtó elé, mint aki teljesen ki akarja zárni a
külvilág létezését. Aztán hallotta a lépteket, amiknek távolodó zaja
megnyugvást jelentettek számára. A kialvó fények pedig ismét
bizakodással töltötték el, miközben minden rezdülésében arra várt,
hogy végre kinyíljon előtte ennek az idegen lakásnak az ajtaja.
De nem az az ajtó nyílt. A folyosó elején egy húsz év körüli srác
lépett ki a folyosóra, kezében hat-nyolc pizzás dobozzal. A kapcsoló
felé nyúlt, de ahogy fordult, félúton megállt a karja. Egyértelmű volt,
hogy meglátta Barbarát a félhomályban, de zavarában maga sem
tudta, hogy mit tegyen. Hezitált egy kicsit, aztán mégis a kapcsoló felé
nyúlt.
Barbara érezte, hogy itt a vég, nincs mivel eltakarnia magát, így
csak annyit tehetett, hogy amennyire tudott, az ajtóhoz simult, és
hátat fordított a fiúnak. Ahogy fény gyúlt a folyosón, abban
pillanatban kinyílt Barbara előtt az ajtó is, ő pedig szinte beesett rajta,
olyan hévvel lépte át a küszöböt.
– Megengedte valaki, hogy begyere? – Hallotta háta mögül az
előbbi férfihangot, de hátranézni már nem volt lehetősége, valaki a
hajába mart, karját pedig egy erős férfikéz szorította meg és azzal a
mozdulattal már húzta is hátra. Érezte, hogy bilincset kapcsolnak rá,
majd a másik csuklóján is csattant a fém.
Az előbb látott barna lány került elő ismét, de most már csak egy
bugyi volt rajta, formás, fedetlen keblei szabadon himbálóztak. Egy
rózsaszínű plüss szemkötő volt a kezében, amit azonnal Barbara fejére
tett, megfosztva a látás lehetőségétől, de felélesítve ezáltal a többi
érzékszervét.
– Szóval kislány, most figyelj rám jól, mert csak egyszer mondom el
a szabályokat! – Szólalt meg határozott hangon az idegen férfi, de a
szobában lévő egyéb zajokból egyértelműen hallatszott, hogy többen
is vannak a helyiségben. – Önként jöttél ide, tehát feltételezem, hogy
minden továbbiban is önként veszel részt. Ha nem tetszik, bármikor
kiszállhatsz, csak kimondod a menekülőszót, amit a klubban is
használunk. Emlékszel még rá?
– Igen. Nyuszika. – Válaszolt izgatottan Barbara, de a férfi már
folytatta is.
– Jól van. Ez esetben kirakunk a ruháiddal együtt a folyosóra és
mehetsz isten hírével. Viszont addig azt teszed, amit mondunk.
Érthető?
– Igen, uram!
– Ez az, látom, tudod mi a helyes válasz. S hogy ne tűnjünk
udvariatlannak, essünk túl a bemutatkozáson is. A barátom Daniel, az
a csinos hölgy, akit pedig az imént láttál Helen, ő Daniel szukája,
engem pedig Martinnak hívnak, de az uram megszólítás tökéletes lesz
jelen helyzetben.
– Értem uram.
– Szóval, ha nem fogadsz szót azonnal, büntetést kapsz, bár mivel
bekopogtál és a szeméttel sem igyekeztél, ezt már most kiérdemelted.
Ha viszont jól viselkedsz, megjutalmazunk, bár azt tényleg ki kell
érdemelni. A szoba hangszigetelt, nyugodtan sikongathatsz, nem
fogják hallani a szomszédok. Viszont olyan nincs, hogy „jaj, ne,
kisebbet, ez fáj”, mert nem érdekel! – Sorolta a regulákat Martin, s
közben már kísérte is a szemfedőben esetlenül botorkáló Barbarát át a
szobán.
Egy andráskereszt előtt álltak meg, ahol a férfi azon nyomban
terpeszállásba parancsolta Barbarát, majd bokáit odakötözte a súlyos
fa szerkezet aljához. Ezalatt Daniel a nő kezeit rögzítette a feje felett
egy-egy karabinerhez.
Miután kikötözték, Barbara fémes csörömpölést hallott, majd
hirtelen fájdalom hasított a jobb mellébe, illetve pillanatok múlva a
balba is. Egy-egy műanyag bevonatú csipesz került fel a mellbimbóira,
melyet apró szemű lánc kötött össze. Mikor a láncot a férfi kissé
megrángatta, Barbara ismét felszisszent. Bár fájdalmas volt, de még az
elviselhetőség határán belül. A húzogatás viszont már egyáltalán nem
volt kellemes, de a csipeszek stabilan tartottak.
– Ezzel megvolnánk. – Szólalt meg ismét Martin, rácsapva egy
kisebbet Barbara fenekére. – Szerinted milyen büntetést érdemelsz a
szófogadatlanságodért?
– Amit ön méltányosnak érez, uram!
– Jó válasz, de nem félsz, hogy esetleg visszaélek a lehetőséggel?
– Bízom a belátásában.
– Rendben, akkor ezzel a pálcával fogsz kapni tízet-tízet a melleidre,
illetve a hasadra. Te pedig némán tűröd. Ha egy hangot is meghallok,
azért újabb büntetés jár. Kezdhetjük?
– Igen, uram! – Válaszolta összeszorított foggal Barbara, miközben
bár igazságtalanul soknak érezte a büntetést, titkon vágyott is rá, hogy
végre ismét érezhesse, hogy egy erős férfi uralkodik felette.
Martin egy közepesen vastag, de hajlékony pálcát választott. Az
első ütés Barbara jobb mellének felső részét érte és viszonylag gyenge
volt. Sokkal inkább lehetett cirógatásnak nevezni, mint ütésnek. Aztán
jött a következő egy picit erősebben. A harmadik már csípett is, de
Barbara csak jobban összeszorította a fogát. Ekkor Daniel megemelte a
láncot, vele együtt pedig Barbara mellét, majd abban a pillanatban
Martin ismét lesújtott a nő jobb mellének alsó felére. Az előzőkhöz
képest váratlanul erős volt ez, ki is csúszott Barbara száján egy
hangosabb jajgatás.
– Egy. – Szólalt meg Martin teljes hidegvérrel, utalva arra, hogy itt
bizony újabb büntetés várható.
– Bocsánat uram! Csak véletlenül csúszott ki a számon, igyekszem
szót fogadni. – Mentegetőzött Barbara, de a férfi csak bólogatott és
ismét megszólalt: – Kettő.
Aztán ismét egy kevésbé erős ütés következett, majd megint egy
picit erősebb. Érződött, hogy a férfi nem először játszik ilyet,
gyakorlattal érzi, hogy meddig lehet fokozni, mi az, amit áldozata
még a játék részeként el tud viselni, és mi az a határ, amit már nem
szabad átlépni. Barbara ennek szellemében kapott a másik mellére is
tízet, majd jött a nehezebb rész, amikor a hasán csattant a vessző. Itt
már kétszer is hangos jajgatással adta Martin tudtára, hogy ha ennél
nagyobbat ütne, azzal könnyen a menekülés felé terelné a játékot.
Már csak a legutolsó volt hátra, amikor Martin szünetet tartott.
Óvatosan végigsimította Barbara meggyötört testét, mintegy
vigasztalva azért, amit tett, majd visszatért a mellekhez, ujjaival
körkörösen cirógatva, simogatva a bimbó környékét, el-el kalandozva
a nő selymesen lágy bőrén fel-le, jobbra-balra. Aztán az erős
férfitenyerek Barbarai combjait simították végig, egyszerre mindkét
lábon, a külső oldalon lefelé bokáig, majd lassan a belsőn felfelé.
Amint a férfi a combok belső oldalához ért, Barbara szívverése
felgyorsult, majd szinte azonnal izzó kéj söpört végig az egész testén.
A tenyerek izgatóan folytatták felfedezőútjukat a combtövek irányába,
gyengéd érintéssel adva Barbara tudtára, hogy a fájdalom és a kéj e
kusza játéka milyen messzeségekbe repítheti el. Aztán végül hozzáért
ahhoz a ponthoz, amit Barbara már annyira vágyott, de csak éppen,
finoman megérintve a csiklót hüvelykujjával, fokozva az ingert, a
napok óta elérhetetlen orgazmus iránti vágy felé terelve Barbarát,
akinek ágyéka már szinte csöpögött az izgalomtól.
– Felkészültél az utolsóra? – Súgta fülébe Martin, mire csak egy
bólintás volt a válasz.
Ismét lendült a pálca, hangos csattanással piros csíkot hagyva
Barbara alhasán. Az ütés a lehető legpontosabban, éppen a csikló
fölötti részt érte, egyszerre okozva Barbarának fájdalmat és kéjt.
Bármennyire is ez volt a legerősebb, és a legfájdalmasabb, mégis még
közelebb repítette a nőt az orgazmus kapujához. Barbara szíve már a
torkában vert, fülével hallani vélte, hogy Martin mond valamit, de a
szavak már nem jutottak el hozzá. Csak azt érezte, hogy alhasára
ismét rátapadnak az erős tenyerek, a mutatóujjak pedig a csikló
irányába vándorolnak, majd hozzáérve, megmagyarázhatatlanul kéjes
hullámokat indítanak el a testében.
 – Nem kislány. – Hallatszott ismét Martin rekedtes hangja, lerántva
Barbarát a mámor kapujából a komor valóságba.
– De miért? – Hangzott a költői kérdés szinte síró, kérlelő hangon.
– Azt ki kell érdemelni. – Jött is a válasz, már amennyire ezt annak
lehetett tekinteni ebben a szituációban. – Négyszer szólaltál meg
annak ellenére, hogy azt mondtam, csendben kell tűrnöd.
– De hát csak háromszor…
– Ezzel együtt már öt.
Barbara elhallgatott. A vágy alábbhagyott, de a feszültség
megmaradt. Lába közt érezte a nedvességet, de tudta, hogy messze
még a kielégülés. Az oda vezető út pedig ki tudja, milyen kínokkal és
gyönyörökkel van kikövezve.
Az első büntetés a gyertya volt. Egy speciális, alacsony
hőmérsékletű gyertyát csöpögtettek a testére, ami egyszerre fájdalmas
és bizsergető is volt. Forró volt, de nem annyira, hogy elviselhetetlen
legyen, kissé égette a bőrt, de hamar kihűlt és hosszabb távon még
nyomot sem hagyott.
Aztán jött a csiklandozás. A tudat, hogy kezeit a feje felett kötötték
össze, a hónaljai teljes kiszolgáltatottsága, illetve a mozdulatlanra
bilincselt lábai csak fokozták a színes pávatoll okozta izgalmakat. Az
ingereknek semmi közük nem volt a fájdalomhoz, mégis szinte
elviselhetetlenné váltak egy idő után. Persze Martin tudta hol a határ,
és hamar váltott. Lekerültek a mellekre rakott csipeszek is, melyek
igazából csak most kezdtek el fájni, ahogy ismét megindult a
bimbókban a vérkeringés.
Végül Barbarát az andráskeresztről is leoldozták, ám
megkönnyebbülésre esélye sem volt, hiszen rögtön egy bakra
fektették hassal, ahol kezeit és bokáit megint rögzítették. Formás
feneke az égnek meredve érintésért kiáltott, melyet természetesen a
férfiak is azonnal észrevettek. A simogató érintés, bizsergő, izzó
hullámokat indított el Barbara testében, ismét a vágyott kéjes érzés
irányába repítve a lányt. Érezte, ahogy az érdes ujjak végighaladtak a
gerincén, majd a nyakánál visszafordulva egészen a popsijáig, lassan a
hátsó lyukacskát megérintve, tovább a már teljesen csatakos vagináig,
melynek bejáratát most éppen elzárta a lakat. De abban a pillanatban
hideg fémet érzékelt a punciján, majd érezte, hogy valaki immár
szabadon széthúzta nagyajkait, és becsúsztatta mutatóujját a nedves
résbe, majd lassan ki-be húzva, ismét feltüzelte buja vágyait.
De megint csak jött a hidegzuhany, az orgazmus előtt a férfi kihúzta
ujjait, majd egy sokágú bőr ostor került elő, amivel végigsimította
Barbara hátát, majd a fenekét, bizsergően kellemes élményt okozva
ezzel. A büntetés viszont nem maradhatott el, az ostor funkciója
mégiscsak az, hogy lecsapjanak vele. Barbara fenekén sorban
záporoztak az ütések, apró piros csíkokat hagyva maguk után. A
popsi után a combok következtek, majd ismét a fenék, de ezúttal már
úgy, hogy az a lábak közti nyílásokat is eltalálja. Az érzékeny
területek korbácsolásának ereje ismét profin eltalált volt, Barbara
jajgatása jelezte a fájdalmat, de messze nem voltak elegendőek ahhoz,
hogy a menekülőszót is kimondja. Aztán az ütések ismét simogatásra,
cirógatásra váltottak, megint csak közelebb sodorva őt a kéjhez.
– Szopd, édesem! – Szólalt meg Martin ismét erélyes hangon, ahogy
Barbara elé állt. A lány azonnal engedelmeskedett, szájába véve a
félmerev szerszámot, ami szép fokozatosan egyre nagyobbá és
keményebbé vált ajkai közt.
Persze Barbara sem maradt közben kényeztetés nélkül, a másik férfi
a vaginát fedő redőket kezdte simogatni, majd szájával rátapadt a nő
kisajkaira. Amikor a nyelve hozzáért a csiklóhoz és szinte verdesni
kezdett rajta, Barbarában újra feltámadt a vágy, még hevesebben, mint
korábban. Csiklója lüktetve kívánta a törődést, csípőjét megemelve
szinte tolta oda a férfi nyelvéhez a kényeztetésért. Közben Martin is
harcra kész állapotba került, Daniel pedig Helen kényeztetésére
váltott.
Martin Barbara mögé lépett, kezeivel még jobban széttárva a nő
combjait, akinek teste már égett a vágytól. Martin pedig ellenállás
nélkül hatolt be kemény dákójával a csatakos hüvelybe. Barbara végre
megkapta azt, amire napok óta vágyott, amit a lakat az elmúlt
napokban elérhetetlenné tett számára, az elmúlt órák játéka pedig
felváltva űzte a mennyek, illetve a pokol kapujáig. Martin ütemes
mozgása pillanatok alatt az orgazmusig repítette a nőt, aki hangos
nyögésekkel adta a világ tudtára boldogságát, amit a szinte
elviselhetetlenül kéjes kiszolgáltatottság csak még inkább felfokozott.
Kisvártatva Martin is elért a csúcsra, csordultig töltve a kotont
élvezett el Barbara kéjbarlangjában. Mögöttük hallatszott, hogy Daniel
és Helen is közel lehettek a kielégüléshez, de ők ezt már nem
hallották, a külvilág jó pár percre csak egy szükségtelen matériummá
degradálódott számukra.
– Minden rendben? – Szólalt meg végül halkan Martin, lehúzva
Barbaráról a szemkötőt.
– Igen uram. – Válaszolt lihegve a nő, mocorgásával jelezve, hogy
ideje lenne lazítani a kötelékein. Martin rögtön érezte, hogy mi a
dolga, azonnal minden bilincset kicsatolt.
– Most már csak Martin. – Mosolygott rá Barbarára, aki végre
megpillanthatta azt a férfit, akinek ezt a fergeteges estét köszönhette.
– Köszönöm Martin.
– Én köszönöm neked. Nem sok ilyen szófogadó kislányt hord
hátán a föld, mint te.
– Hát kislány már nem vagyok, de valóban megpróbáltam
szófogadó lenni. De kérdezhetek még valamit?
– Persze.
– Ki adta a feladatokat?
– Szerinted?
– Feltételezem, hogy te voltál.
– Akkor maradjunk ennyiben. És szeretnél még feladatot.
– Azt hiszem most egy darabig elég lesz. – mosolyodott el a lány.
– És mi lenne, ha esetleg ezentúl személyesen kapnád őket?
– Beszélhetünk róla. – Vágta rá szinte azonnal Barbara, majd
elfordította a tekintetét és a fényes fapadlót bámulva elmerengett.
Alex jutott az eszébe, pár napja még titkon abban reménykedett, hogy
hátha mégis meggondolta magát és hozzá kell majd eljönnie az utolsó
feladat során. Így aztán még hozzátette: – De erre hadd adjak később
végleges választ.
Aztán belátta, hogy ezen túl kellene már tennie magát, az élet megy
tovább, és lám-lám, most itt egy másik férfi, aki szinte tökéletesen
megfelel azon kívánalmainak, amiket nemrég elképzelt magában.
 12.

A következő hét fantasztikusan kezdődött. Két tapasztalt kollégát

sikerült átcsábítani a konkurenciától, George pedig megmutatta a
kísérleti üzemben végzett munka lépéseit. Teljesen más volt, mint pár
hónappal korábban, vidáman, kiegyensúlyozottan, lelkesen beszélt a
termelési mutatók javulásáról, egyáltalán nem volt benne az a félelem,
ami miatt korábban csak fél információkat mondott, azt is
harapófogóval kellett kihúzni belőle. Bátrabban mert beszélni a
problémákról, és rögtön javaslatot is tett azok lehetséges megoldására.
Barbara pedig nem szólt neki az elmaradt reklamációs jelentésről, csak
az elektronikus naptárjában jelezte, hogy George-nál is megjelenjen a
rendszer figyelmeztető üzenete.
– Nem is értem, mi történt önnel Miss Stone? – Kérdezte aztán a
férfi felbátorodva. – Hogyhogy nem harapta le Mr. Hausmann fejét,
amiért hiányosan adta le a munkabeosztási táblát?
– Beteg volt előtte, nem akartam, hogy emiatt bejöjjön és
megfertőzzön másokat is. - válaszolt szelíden Barbara.
– Máskor ezért már kirúgással fenyegetőzött.
– Igen. Máskor ezért már ölni tudtam volna, de látja, mindenki
jobban járt így, a táblát később kiegészítette, a többi kolléga meg nem
esett ki a munkából.
– De engem is megdicsért. Korábban sosem tett ilyet.
– Megérdemelte, nem?
 – Igyekeztem. És meg kell hagyni, nagyon boldog vagyok, hogy
ilyen irányban változtatott a munkamódszereken, mert amint ön is
látja, évek óta nem voltunk ennyire hatékonyak.
– Akkor ezután is így csináljuk.
– Ennek őszintén örülök. Az új Miss Stone-nal sokkal szívesebben
dolgozom együtt. – Zárta a beszélgetést mosolyra húzott szájjal
George, majd átsietett a saját irodájába folytatni a teendőit.
Barbara is beletemetkezett a feladataiba, rengeteg tennivaló volt
még hátra estig, többek közt el kellett készítenie azt a prezentációt is,
melyet majd ő fog bemutatni a klienseknek. Estére ugyanis ismét egy
céges rendezvényre volt hivatalos, s bár még nem indult el a gyártás,
csupán kísérleti szakaszban van az új üzem, marketing szempontból
komoly jelentőséggel bírtak ezek a rendezvények. Az ügyfeleknek
ugyanis idejekorán el kell adni a leendő terméket, és e célra a legjobb,
ha egy vacsorával, vagy egy kis további extrával előre lekötelezik
őket.
Az egyedüli, amitől viszolygott, hogy egy légtérben kell lennie
Justinnal, akitől az utóbbi időben szerencsésen sikerült távol
maradnia, de ezen az estén ez elkerülhetetlen lesz, ráadásul délután
még egyeztetni is kell vele, az esti programmal kapcsolatban. Viszont
bármennyire is kiállhatatlannak tartották magánemberként,
mindenkit lenyűgözött Mr. Johnson azon képessége, ahogyan
kidomborította, hogy a vállalat termékei és a velük való
együttműködés miért ad mérhető többletet az ügyfél márkáinak.
Nagy valószínűséggel az üzleti életben is él a rafinált, néha aljas
trükkjeivel, jelentős hasznot hajtva ezzel cégének.
Barbara úgy ment a délutáni megbeszélésre, mintha a fogát húzták
volna. A felhőkarcolók sziluettje előtt, a forgószékében ülve, Justin
igazán tekintélyesnek tűnt, pedig valójában csak a részvények
negyedét birtokolta. Irodája Barbaráéhoz képest kétségtelenül
impozánsabb volt, Justin látványa azonban most lerombolta a kilátás
adta élményt.
– Jó napot, Mr. Johnson. – Köszönt Barbara ridegen.
 – Jaj, ne hivataloskodjon ennyire, kedves Barbara. – Dőlt hatra a
székében Justin, majd elmosolyodott.
– Én azért szeretném kérni, hogy maradjunk csak a tárgynál.
Megbeszéljük az esti programot és megyek a dolgomra.
– Pedig szerettem volna mást is megbeszélni önnel.
– Kérem, ne tegye. A jövő hónapban lejár a felmondásom, attól
kezdve úgysem lesz semmi közünk egymáshoz.
– Pont erről akartam volna beszélni én is.
– Nincs mit megbeszélni rajta.
– Szerintem pedig van. És most üljön le, és hallgasson végig! Kérem.
– De fogja rövidre.
– Rendben. Szeretnék öntől elnézést kérni. Tudom nem úgy
cselekedtem, ahogy kell, és ezt őszintén bánom. Szeretném jóvá tenni
valahogy, csak kérem, adjon rá lehetőséget.
– Nem akarok öntől semmit. – Válaszolt Barbara halkan és
gúnyosan, miközben a padlót bámulta.
– Jaj, ne! Félreértett. Ígérem, soha többet nem közelítek önhöz
magánemberként. Csupán, mint kolléga szeretném, ha nem hagyna itt
minket. Nem tudom mit csinált az utóbbi időben, de jelentősen
javultak az eredményességi mutatók, ezért szükségünk van önre.
Minden feltétel nélkül felajánlok húsz százalék fizetésemelést, és
írásban adom, hogy ha úgy érzi, személyes zaklatásnak lenne kitéve
részemről, azonnal elmehet, nem kell semmiféle felmondási időt
letöltenie. Tudom, hogy ezt most én rontottam el, és mivel még sosem
mondtam ilyet senkinek, úgyhogy legalább ezt igazán értékelhetné.
– Hm… – Gondolkodott el Barbara, akit most teljesen meglepett
Justin. Még sosem hallotta, hogy ez az ember beismert volna bármit is,
ha hibázott, mindig másra kente, mindig volt egy bűnbak, aki elvitte
helyette a balhét. És most, mintha kicserélték volna, bocsánatot kért.
Fejét vakarva ránézett a férfira, aki kérdőn nézett rá vissza, miközben
mutatta, hogy üljön már le végre, mert a hivatalos megbeszélés még
úgyis hátra van.
– Rendben. De ha egy ujjal is hozzám mer érni, ígérem, levágom a
tökét, még ha le is csuknak miatta. – Vetette oda flegma
magabiztossággal Barbara, mint akinek már úgysincs veszítenivalója,
majd leült a kínált helyre.
– Amiatt nem kell aggódnia. Minden fontos embert ismerek,
elintézem, hogy az esküdtszék ne találja bűnösnek. – Nevetett fel
Justin, majd, mint a kisgyerek, tett egy kört a forgószékében. – Akkor
rátérhetünk az esti prezentációjára?
– Amiatt jöttem. – Bólintott Barbara, elővéve az asztalon fekvő
világoskék dossziéból az iratokat.
Barbara magabiztosan adta elő elképzeléseit az új termék gyártási
folyamatával és a vevők meggyőzésével kapcsolatban. Visszatért a
domináns énje, érezte, hogy a férfi a zsebében van, hiába a főnöke,
mégis hatalma van felette. A megbeszélés végig Barbara elképzelése
szerint zajlott, Justin csak bólogatott, mint egy hű szolga.
Barbara az esti fogadáshoz kivételesen egyáltalán nem öltözött
kihívóan. Egy középhosszú, finom anyagú bordó kosztümben,
mályvaszínű selyem blúzban és fekete magassarkúban jelent meg.
Mr. Johnson lelkesítő felvezetője után Barbara prezentálta a konkrét
adatokat, projektoron kivetített diagramokkal illusztrálva a
megtakarítások lehetőségét, illetve a korai rendelések leadásakor
elérhető árkedvezményeket. Mindeközben pedig a sok potyázó alig
várta, hogy megrohanhassák a bőséges svédasztalt, mintha hetekig
éheztették volna őket. Aztán amikor Barbara előadása után Justin
végre kimondta a bűvös varázsigét, hogy „jó étvágyat mindenkinek”,
a vendégek tolakodva megrohanták a tálakat. Persze kérdése már
senkinek sem volt a bevezetendő termékkel kapcsolatban, boldog-
boldogtalan jóízűen falatozott az ínycsiklandó étkekből.
Spontán csoportok alakultak ki, attól függően, hogy mi volt a
társalgás témája; némelyek üzletről beszélgettek, mások politikáról,
vagy az aktuális sztárpletykákról. Ez utóbbi inkább a hölgyek körében
volt népszerű téma. Barbara is egy ilyen hölgykoszorúban próbált
úrrá lenni egy szelet füstölt lazacon és némi zöldségen, mikor
megakadt a szeme Alexen, akire most egyáltalán nem számított. A
férfi egy feltűnően csinos, kreol bőrű, hosszú, sötétbarna hajú hölgy
társaságában érkezett. A nő igencsak dekoratív teremtés volt, sokféle
vér keveredhetett benne, mexikói, és némi ázsiai mindenképpen,
tekintete melegséget sugárzott, látszott rajta, hogy hálával tekint a
vele lévő férfira. Csinos, rövid fehér ruhájában mágnesként vonzotta a
férfiak tekintetét. Barbara sem tudta nem észrevenni, különös
tekintettel az előzményekre. Bár a nő nem tehetett semmiről, ez most
mégis különösen fájt neki, a féltékenység felütötte fejét a szívében, és
úgy érezte, mintha kést döftek volna belé. Barbarának sosem voltak
önértékelési gondjai, tudta magáról, hogy csinos, jóalakú vonzó nő,
aki után megfordulnak a férfiak, de ez az egzotikus szépség most
mégis igen magasra tette a lécet. Úgy érezte, neki kellene most Alex
mellett állnia és boldogan élni titkos huncutságokkal teli közös
életüket.
Aztán eszébe jutottak Alex utolsó szavai, és ismét tudatosult benne,
hogy ez a hajó elment, nem szabad utána szaladni, csak magából
csinálna bolondot. Félretette haragját, felvette kedvesebb arcát, és
udvariasan üdvözölte őket.
– Szia Alex. Örülök, hogy ismét láthatlak.
– Szia Barbara! – Köszönt vissza Alex félvállról. Nyilvánvaló volt,
hogy egyáltalán nincs ínyére most a találkozás Barbarával.
– És hogyhogy itthon? Azt hittem, Mexikóban vagy.
– Úgy volt, de sikerült határidő előtt befejezni a projektet, így haza
tudtunk jönni.
– Ez igazán remek. És a hölgy? Munkatársad?
– Nem. Ő Linda, a barátnőm. Mexikóban ismerkedtünk meg, és
igazán szolgálatkész teremtés.
– Ó. Ez új számomra. De értem. Hát akkor érezzétek jól magatokat.
– Fordult sarkon Barbara, akit hidegzuhanyként ért Alex új
barátnőjének létezése. Titkon bízott még benne, hogy a férfi
megenyhül és esélye lesz nála, de Linda színrelépése ezt az utolsó
reménysugarat is könyörtelenül elsötétítette. Könnyeit
kétségbeesetten visszatartva, gyorsan a svédasztal felé sietett, ahol
néhány epres, habos süteménnyel vigasztalta magát.
– Te ilyen jól ismered Miss Stone-t? – Fordult Linda mosolyát
félretéve Alex felé.
– Talán kicsivel jobban, mint egy üzletfelet.
– Talán? Ez mit jelent?
– Muszáj erről most itt beszélgetnünk? – Lépett tovább közönyös
arccal Alex, majd felvett egy vörösboros poharat, belekóstolt és
elismerően bólintott, jelezvén, hogy a bor egész finom.
– Nem, csak tudod, egy nő sok mindent megérez, amit a férfiak nem
vesznek észre. És én azt láttam, hogy ez a Barbara közvetlenebb veled,
mint amennyire egy céges partnernek illene. Ha nem vagy vele ilyen
kimért, még a végén az ágyába vitt volna. Láttam a tekintetén. És nem
tudom, hogy észrevetted-e, de amikor közölted, hogy a barátnőd
vagyok, eléggé lelohadt a lelkesedése.
– Igen. Nem véletlenül.
– Látom, nem akarsz róla beszélni. De miért mondtad, hogy
szolgálatkész vagyok?
– Csak egy elszólás volt. – Terelte a témát Alex, de Linda nem
tágított.
– Nem. Ez több volt annál. Volt köztetek valami?
– Fogjuk rá. Egyszer szexeltünk egy jót. – Fordult a svédasztal felé
rezzenéstelen arccal Alex, mintha csak annyit mondott volna, hogy
vett tőle egy autót.
– Csak szexeltetek, vagy más is volt?
– Más? Jó kérdés. Tudod, hogy nehezen viselem, ha nem úgy
történik valami, ahogy én szeretném. És mivel mindennek ára van, ezt
neki is meg kell tanulni.
– Szóval innen fúj a szél! Megsértette a büszkeséged.
– Légy szíves ne gúnyolódj! Szó sincs erről.
– Bocsánat, nem akartam. De azért őszintén megmondom,
megnyugodtam. Már azt hittem, hogy vigyáznom kell miatta, veszélyt
jelenthet.
– Dehogy is. Veled élek, te vagy a társam.
 – És vagyok olyan jó, mint ő volt?
– Jaj kicsim, hagyd már ezt a hülyeséget. Különben is, mit kell még
ezen magyarázkodni?
– Csak kíváncsi voltam. Tudod milyenek a nők, nem?
– Rendben, majd otthon számolunk. És ha tovább akadékoskodsz,
megduplázom a büntetésed.
– Bocsánat. Ígérem, kiengesztellek otthon, jó kislány leszek, ahogy
te szereted. A büntetésem pedig megérdemlem. – Sütötte le
gesztenyebarna szemét Linda, mint egy kiskutya, aki rossz fát tett a
tűzre. Máris nem lehetett haragudni rá.
A céges bemutató eredményeként Barbara alig győzte a feladatokat
a héten. Amit nem kérdeztek meg az ügyfelek a partin, utólag
telefonon pótolták. A Justinnal történő találkozások során is oldódott
végre a jeges hangulat, nyoma sem volt a kényszeredettségnek, ami
még pörgősebbé tette a munkát.
Munka után új ruhákat is vásárolt magának, igazi nő lévén azonnal
a nyakára hágva frissen kapott fizetésemelésének.
Aztán másnap délben Barbarát egy váratlan hívás zavarta meg
ebédje közben. Martin volt.
– Szia! Mit csinálsz munka után?
– Még nem tudom, vásárolnom kellene pár dolgot, meg kipihenni a
benti fáradalmakat.
– Oké, akkor egy meghitt vacsora valami külvárosi étteremben
biztos jól fog esni.
– Ezt most vegyem meghívásnak? Meg sem kérdezed, hogy akarok-
e randizni veled?
– Akarsz, nem?
– Nem. – Vágta rá Barbara félig ösztönösen, félig kacéran.
– Rendben, Ötkor várlak a munkahelyed előtt. – Nevetett Martin,
lehetőséget sem adva Barbarának, hogy megmagyarázza az előbbi
elutasítást.
– De azt mondtam, hogy nem.
– Tudom, hogy azt mondtad. Én meg azt, hogy akkor ötkor várlak.
 – Az nem jó, ma biztos nem végzek ötre. Különben is, nem is
vagyok úgy öltözve, legalább hadd ugorjak előtte haza átöltözni.
– Nincs kibúvó. Ott leszek érted. És ez csak vacsora, semmi több.
– Rendben. Igyekszem. – Adta be végül a derekát, látva a férfi
hajthatatlanságát. Nem is értette miért ment bele ilyen könnyedén, de
tetszett neki Martin magabiztossága, és az Alexszel kapcsolatos múlt
esti lebőgés után nem is esett nehezére a továbblépés.
Ahogy közeledett az este, Barbara úgy lett egyre idegesebb. Az
ilyen vacsorákhoz szeretett kiöltözni, megadni a módját a
megjelenésnek. Most pedig csak egy sima zöld kosztümben volt, és
nem tudhatta, hogy Martin hova akarja elvinni. Csak reménykedett
benne, hogy nem egy puccos helyet nézett ki, ahol a flancos
koktélruha az elvárás.
Amikor kilépett az irodaház üvegajtaján, elkerülni sem tudta volna
Martint. A férfi ott várt rá, elegáns halszálkás zakóban, fekete ingben
és nadrágban. Mosolygott.
– Tudtam, hogy eljössz.
– Mi az, hogy eljövök? Itt dolgozom, ebben az épületben. – Nézett
rá értetlenül Barbara.
– Ezért tudtam. – kacsintott cinkosan a férfi – Mehetünk?
– Rendben. De hova akarsz menni?
– Bízd rám. Tudok egy hangulatos helyet a tóparton.
– De át kellene öltöznöm…
– Nem. Így vagy jó, ahogy vagy. Nagyon csinos ez a ruha rajtad. Bár
amiben a múltkor voltál, az jobban tetszett, de úgy mégsem mehetünk
vacsorázni, mert még megszólnának minket.
– Az is rajtam van. – Vette most már Barbara is lazábbra a
beszélgetést, előkotorva a múlt heti kínos, de ugyanakkor izgató
helyzetét az emlékeiből.
Pár perc séta után egy fehér Buickhoz értek, Martin kinyitotta
Barbarának az ajtót, aki, mint egy dáma szállt be az autóba. A közel fél
órás út tökéletes alkalmat adott a feszültség feloldására, Barbara pedig
örömmel újságolta el a céges rendezvényen elért sikereket, illetve a
kiscicája történetét.
Megérkezésüket követően a pincér egy félreeső asztalhoz kísérte
őket, fantasztikus kilátással a tóra, ahol vadkacsák lubickoltak, le-
ledugva fejüket a víz alá. Barbara csirkét rendelt zöldkörettel, Martin
pedig egy steaket evett, hozzá pedig bort ittak. Mire befejezték a
vacsorát, kellemesen elmerültek a beszélgetésben, s kiderült, hogy
Martin csak félig amerikai, ereiben negyedrészt zsidó, negyedrészt
pedig görög vér csörgedezik.
Ahhoz képest, hogy ez volt az első valódi randijuk, kellemesen
összemelegedtek, a korábbi estéről pedig egyikőjük sem ejtett egy szót
sem, kerülték a témát. Barbarának egyre szimpatikusabbnak tűnt
Martin, még egy csók is elcsattant.
– Bejössz egy teára esetleg?
– Nem, köszönöm. Megígértem, hogy ez most csak egy romantikus
vacsora lesz, nem több.
– Akkor majd legközelebb.
– Igen. Legközelebb. – Mosolyodott el Martin, érezve, hogy ezek
szerint lesz legközelebb.
Barbara kissé csalódottan nyitott be otthonába, bízott benne, hogy
egy ilyen kellemes este után nem egyedül kell álomra hajtani a fejét.
Kívánta, hogy legyen folytatás, akár egy romantikus szeretkezés, akár
egy vad fenekelés formájában. Martin azonban udvariasan úgy tett,
mintha a korábbi találkozás meg sem történt volna és az estét valóban
első randinak szánta.
Másnap reggel Barbara a telefonja csipogására ébredt. SMS érkezett
Martintól. „Jó reggelt édesem. Remélem jól aludtál. Én kevésbé, mert
egész éjjel te jártál a fejemben.” Aztán pár perc múlva a következő:
„Szeretnék ma este is találkozni veled. Délben hívlak.”
Barbara hirtelen nem is tudta, hogy megijedjen, vagy örüljön a férfi
közeledésének, de pár perccel dél előtt már minden pillanatban a
telefonját leste.
Estére ismét leszerveztek egy találkozót, most a férfi lakására, ahol
Barbara azon az ominózus napon is járt. Ezúttal viszont nem kellett
levennie a ruháit az ajtó előtt. Forró csókkal üdvözölték egymást,
majd semleges témák megbeszélésével oldották a hangulatot.
– És hogy telt a napod?
– Ne is kérdezd. Egész délután azon idegeskedtem, hogy a
Wormcargo nem hajlandó időben leszállítani a gyártósor automata
ellenőrző elemeit, mert valami más megrendelés fontosabb neki.
– És ez olyan fontos?
– Igen, mert e nélkül nem fog teljes kapacitással elindulni a gyártás,
én pedig a jövő hónapban meg fogok őrülni a szervezés miatt.
– Mit is, mondtál, Wormcargo a cég neve?
– Igen. Hallottál talán róluk valamit?
– Nem érdekes. Ne foglalkozzunk most ezzel. A lényeg, hogy
eljöttél, és vége a munkanapnak. Inkább azt döntsük el, hogy
elmenjünk valahova, vagy rendeljek?
– Hát most elég fáradt, vagyok, nem lenne gond, ha inkább házhoz
kérnénk?
– Reméltem, hogy így döntesz. Kínai jó lesz?
– De csak ha nem olyan ruhában kell átvennem, amiben mindenem
kilátszik.
– Nem. Most nincsenek feladatok. – Nevetett fel Martin, majd
átölelte Barbarát és egy heves csók kíséretében hanyatt döntötte a
kanapén.
Barbara nem ellenkezett, átkarolta a férfit, aki tenyerével a nő blúza
alá kalandozott, szép lassan, sorra kigombolva a fehér selyeming
gombjait. A szoknya már szinte magától került le Barbaráról, a férfi
sliccét pedig már a nő gombolta ki, szinte letépve róla a nadrágját.
Csakhamar minden ruhától megszabadulva ölelték egymást,
miközben Martin keze már az izzó, nedves puncit simogatta. Aztán a
simogatásról finom csókokra váltott, nyelvével körbejárta a reszkető
csiklót, és ingerelni kezdte, ujjával pedig a vaginát ostromolta. Barbara
egyre jobban kezdett Martin hatása alá kerülni, minden múló
pillanattal egyre jobban belehabarodott a férfiba, átadva magát a
testek csábításának. Észre sem vette, hogy Martin mikor húzott gumit,
csak azt, hogy hanyatt fekszik a kanapén, Martin pedig leszorítva
karjait, keményen dugja. Barbara már-már ott lebegett az orgazmus
határán, de érezte, hogy valami kellene még, valami, ami hiányzik, s
bármennyire is fantasztikus most a szex, mégsem elég. Aztán
gondolatban elkalandozva elképzelte, hogy Martin alaposan elveri a
fenekét, miközben egy másik férfi élvezettel nézi őket, ő pedig kitárva
punciját, engedelmesen tűri, hogy Martin élvezetét lelje benne. Az
ábrándok végül megtették hatásukat, nem kellett sok idő, Barbara
hatalmas nyögéssel adta Martin tudtára, hogy testét elöntötte az
orgazmus. Martin viszont még nem ment el, egyre keményebben
folytatta, mígnem egy erőteljes mozdulat után megfeszült a teste,
Barbara pedig érezte a melegséget magában.
Jó pár perc kellett, míg végül a férfi felült.
– Köszönöm. Ez ismét nagyon finom volt. Imádom minden
porcikádat. – Szólalt meg halkan Martin, megsimítva Barbara hosszú
szőke haját.
– Te is jó voltál. De most már rendeld meg a kaját is, mert
farkaséhes vagyok. – Tért vissza a valóságba Barbara is.
A felöltözés már jóval nehezebben ment, de Barbara ragaszkodott
hozzá, hogy most nem akarja meztelenül fogadni az ételkiszállítót.
Aztán bekapcsolták a tévét, ahol épp egy romantikus filmet vetítettek,
amit már egymás karjaiba dőlve néztek végig.
A vacsora hamar megérkezett, a kiadós testmozgás után pedig az
utolsó morzsáig el is fogyott.
– Itt alszol? – Kérdezte végül Martin a már régóta magában tartott
kérdést.
– Ma nem tudok, holnap korán be kell mennem dolgozni, és nincs
nálam semmi ruha.
– Ezt nagyon sajnálom. – Sóhajtott Martin, összeszedve a vacsora
után a tányérokat.
– De tudod mit, pénteken gyere el hozzám te, főzök valami görögös
vacsorát neked. Aztán pedig mienk lehet az egész hétvége.
– Az remek lesz! Már alig várom, hogy ismét találkozhassunk. –
Mosolygott rá a férfi.
– Én is. És ne felejtsd el a feladatokat sem, amiket ígértél! – Bökte
oda huncutul Barbara, kacsintva egyet csillogó szemmel.
– Rendben. Akkor az elsőt már most megkapod. – Kapott az
alkalmon Martin. – Tedd fel a második lakatot még ma este, ahogy
hazaérsz.
– Ahogy parancsolja uram. – Mosolyodott el Barbara, majd egy
puszit nyomott Martin szájára és légiesen kilibbent az ajtón.
Nehezen telt az idő péntek estig. A lakat emlékeztette Barbarát,
hogy meg kell fosztania magát a gyönyöröktől, mert azzal majd csak
az ő ura ajándékozhatja meg. Ezen gondolatok kavarogtak folyton a
fejében, motiválva őt abban, hogy a vacsora még ízletesebbé
sikerüljön.
Végül a megbeszélt időben Martin is megérkezett, kezében egy
üveg vörös borral.
– Szia édesem. Már nagyon vártam, hogy ismét láthassalak.
– Hát még én. – Simította végig csábítóan mosolyogva a lábai közét
látványosan Barbara.
– Reméltem is. És szófogadó voltál?
– Mindent úgy csináltam, ahogy az én uram kérte, de most már elég
volt az elzárásból.
– Nono. Csak mindent a maga idejében. Talán majd holnap
beszélhetünk erről is.
– Nem! Ezt nem teheted velem! – Csattant fel Barbara.
– Na jó, esetleg tehetünk engedményeket. Ha finom lesz a vacsora,
visszatérhetünk a kérdésre. – Szagolt bele a levegőbe Martin, gyanítva
hogy a kellemes illatok a finom vacsorától származnak.
Nem is tévedett, Barbara valóban kitett magáért, az ízletes muszaka
akár egy igazi görög séf keze munkáját is dicsérhette volna. A bor
pedig jól elkísérte a vacsorát, valamint megalapozta a hangulatot is.
A karikákra fűzött lakat viszont csak igen későn került le, Martin
ugyanis szándékosan sokáig húzta Barbarát, akinek előbb egy
sztriptíz táncot kellett bemutatnia, majd saját magát kellett izgatnia a
férfi előtt. Végül már szinte könyörgött, mire a férfi megenyhült.
Hatalmasat szeretkeztek, s hosszú idő után Barbara végre ismét nem
egyedül hajtotta álomra fejét. Másnap pedig boldogan ébredt, hisz
Martin ott szuszogott mellette.
A szombat a kirándulásé volt, legalábbis alkonyatig, majd este
órákon át élvezték egymás testét, Barbara pedig boldog volt, hogy
ismét rátalált a szerelem.
Hétfőn a lány üdén és feldobva ment munkába, nem hagyta, hogy
bármi is elrontsa a jókedvét. Szerencsére ment is minden, mint a
karikacsapás, jóval több előrendelés érkezett, mint ami a tervben
szerepelt, és úgy tűnt, hogy a szállítási gondok is megoldódnak. Este,
amikor végre ismét találkozott Martinnal, rögtön el is újságolta neki a
jó hírt.
– Képzeld, ma felhívtak a Wormcargotól, hogy mégis le fogják
szállítani a rendelést a korábbi időpontra. Nagyon idegesnek tűnt a
pasas, állítólag a másik szállítmány kiadását húzza a hajózási vállalat,
így megoldható a mi cuccunk leszállítása.
– Igen, tudom. – Húzta mosolyra a száját Martin.
– Tudod? Honnan tudsz te erről?
– Gondolod, véletlenül nem kapják meg az árut?
– Na, ez most már kezd zavaros lenni nekem. Csak nincs valami
közöd hozzá?
– Ugye most csak megjátszod ezt? Ne mondd, hogy nem kutakodtál
utánam semmit?
– Nem. Eddig te voltál fontos, mint férfi, nem pedig a munkád.
– Akkor segítek egy kicsit. Milyen emblémát láttál a céges kocsi
oldalán?
– Nem is figyeltem. Ha jól emlékszem, talán egy horgonyt. – Esett le
Barbarának, hogy ezek szerint a hajózás nem csak a hobbyja
Martinnak, hanem a munkája is. – Csak nem annál a cégnél dolgozol,
amelyik a tengeri importot végzi a Wormcargonak?
– Úgy is mondhatjuk. Enyém a cég.
– Micsoda? Ezt miért nem mondtad eddig?
 – Szomorú lennék, ha lenne jelentősége. De feltételeztem, hogy ezt
már úgyis tudtad rólam.
– Honnan tudtam volna?
– A nők általában le szokták nyomozni a pasit, mielőtt felmennek
hozzá. Egy jó HR-esnek pedig eleve ez a munkája.
– Igen, de az csak az alkalmazottakra vonatkozik. Nálad nem az
volt a szempont.
– Bízom benne, hogy tényleg így van.
– Te most azt gondolod, hogy…
– Nyugi, nem gondolok semmit. – Szakította félbe Martin Barbarát,
még mielőtt megindulna a bogár az agyában. – De sajnos volt pár
rossz tapasztalatom, és… de tényleg, hagyjuk ezt most. A lényeg,
hogy megoldódott a problémátok, mi pedig jól kijövünk egymással.
– Igen. Köszönöm, de kérlek, többé ne csinálj semmit a hátam
mögött, még ha segíteni akarsz, akkor se. De tényleg hagyjuk ezt,
igazad van, a legfontosabb az, hogy mi ilyen jól érezzük magunkat
egymás társaságában. – Ugrott Martin nyakába Barbara, miközben
ajkaik máris egy forró csókban tapadtak össze.
Az elkövetkező napok szinte rózsaszín ködfelhőben teltek, hol
Barbara töltötte az éjszakát Martinnál, hol pedig fordítva. Szívesen
jártak együtt moziba, színházba, illetve gyakran kirándultak a
környéken. A programokat többnyire Martin találta ki, Barbara pedig
örömmel csatlakozott, bármi is legyen az. Amikor csak tehették,
loptak egy-egy órát, így Barbara teljesen átadhatta magát a férfi
dominanciájának, hagyta, hogy Martin döntsön mindenben, uralja
testét-lelkét egyaránt. Idővel egyre jobban megszerette a különféle
szerepjátékokat is, ahol Barbara szívesen bújt bele képzeletben egy
igyekvő cselédlány, egy odaadó titkárnő, egy engedetlen középkori
szolgálónő, vagy akár egy megbüntetendő rabszolga szerepébe.
Gyakran kacérkodott, hergelte Martint, hogy kiprovokáljon
valamiféle büntetést. Szerette, ha ura erős kezével, vagy valamilyen
segédeszközzel elfenekeli, illetve megalázó helyzetekbe kényszeríti,
utána pedig magáévá teszi. Az egyik kedvence az volt, amikor úgy
megkötözik, hogy mozdulni sem tud, csak csendben tűri, hogy ura
használja a testét. Ilyenkor összeért számára a pokol és a
mennyország, aminek következtében összehasonlíthatatlanul
erőteljesebb orgazmusokat élt át.
Martin szintén kedvelte ezeket a játékokat, élvezte, ahogy egy
csinos nőt a hatalma alá hajt, ahogy ellenvetés nélkül
engedelmeskedik neki, és főként, ahogy megjátszva a szégyenkező
kislányt, végül megadja magát neki, majd, úgy és ahogy ő akarja,
megkaphatja testének minden porcikáját és rejtegetett bejáratát.
A magánélet mellett Barbarának a munkahelyen is egyre jobban
mentek a dolgai, Justinnal nemcsak hogy elsimultak a vitás kérdések,
de az egyre jobb eredmények miatt még egy előléptetés is kilátásba
került. Az egyik értekezlet után Justin meg is kérte, hogy maradjon
bent nála az irodában.
– Nos Miss Stone, nagyra értékelem az eddigi erőfeszítéseit, és
igazán örülök annak is, hogy a köztünk lévő kis vita is végleg
rendeződött. – Dőlt elégedetten hátra forgószékében Justin, hellyel
kínálva a még feszengve álldogáló Barbarát.
– Én is örülök, hogy elégedett a munkámmal Mr. Johnson.
– Mint ön előtt is ismeretes, Missis Hill elsejétől nyugdíjba megy, s
bár az utóbbi időben már nem igazán vett részt az operatív
munkában, ezen változtatni szeretnék, és olyan embert szeretnék a
helyére, aki kellően agilis, és teljes mellszélességgel kiáll a vállalat
érdekei mellett.
– Távol álljon tőlem, hogy minősítsem Missis Hill aktivitását, de
most ezzel egyetértek önnel uram.
– Ennek örülök. De nem véletlenül hoztam ezt szóba.
– Hallgatom.
– Nos, az igazat megvallva, az ön neve is szóba került, és én úgy
vélem, ön lenne a legalkalmasabb az operatív vezérigazgató-helyettesi
posztra.
– Ez igazán megtisztelő. – Hatódott meg Barbara, megjátszva a
meglepődöttet, mintha a folyosói pletykák még nem is jutottak volna
el hozzá.
– És elvállalja?
– Örömmel, uram.
– Rendben. Akkor elsejével módosítjuk a szerződését, addig pedig
megbízottként látja el a posztot.
– És mikortól, uram?
– Mostantól.
– Ez hirtelen jött, de állok elébe.
– Rendben. Akkor az első komolyabb feladatát ott találja abban a
dossziéban. – Mutatott Justin az asztalon keresztben fekvő vaskosabb
barna papírkötegre.
Barbara felemelte a dossziét, belelapozott, majd amilyen gyorsan
csak tudta, átfutotta a vastag betűvel kiemelt szövegrészeket.
Átlapozott a további oldalakra is, majd homlokát ráncolva belenézett
a hátrébb lévő lapokba. Szoknyáját megigazította maga alatt, majd
kérdően a főnöke felé nézett, de még mielőtt egy hang is kijöhetett
volna a torkán, Justin is megszólalt.
– Igen, mint ahogy nemrég mondtam, mint megbízott operatív
vezérigazgató helyettes, önnek a vállalat érdekeit kell mindenek előtt
szemmel tartania. A vállalatnak pedig az az érdeke, hogy minél
nagyobb nyereséget termeljen. Jelenleg pedig a kollektív szerződés a
fenntartható fejlődés gátja. A késések és túlórák szabályozása
túlságosan engedékeny, a béren kívüli juttatások magasak, illetve
számos olyan felesleges dolgot is finanszíroz most a cég, amik nem
kötelezőek és csak a profitot csökkentik. Nem is értem, miért mi álltuk
például a munkába járás költségeit! – Állt fel a székéből szinte
felháborodottan Justin, majd tenyerével az íróasztalára csapott. –
Szóval ezeken a jövőben mind szigorítanunk kell, de ezt előbb át kell
verni a szakszervezeteken is.
– De uram, ez…
– Számítok önre, Miss Stone! – Szakította félbe kemény
higgadtsággal Mr. Jonson, meg sem várva, hogy mit akar mondani
Barbara, majd az ajtóhoz lépve rögtön ki is nyitotta, jelezve, hogy
részéről befejezettnek nyilvánította a megbeszélést.
Barbara csendben somfordált vissza régi irodájába. Fél évvel ezelőtt
repesett volna a boldogságtól, hogy ekkora lehetőséghez jut, a
feladatot pedig szó nélkül verte volna át, ha kell kirúgással vagy a
beosztás ellehetetlenítésével megfenyegetve az ellenkezőket. De most
hirtelen eszébe jutottak az erdőben történtek, Gabriel szavai, cinikus
válaszai az ő ottani védekezéseire, a gúnyos beszélgetés, majd az azt
követő néhány nap megpróbáltatásai. Nem is az elszenvedett kínok
fájtak neki, hanem a lelki teher. Pedig akkor még csak szimpla
bosszúnak érezte az egészet, a felismerés csak később érett meg benne.
Úgy érezte, irtózatosan nehéz helyzetbe került, és olyan döntést kell
meghoznia, ami egész jövőjére kihatással lesz.
Arcát tenyerébe buktatva könyökölt az íróasztalára, keresztbe tette
lábait, szinte már majdnem sírva, de végül döntött. Életében először
nem a lehetséges következmények tántorították el, hanem saját
lelkiismerete.
Elővett a táskájából egy papírzsebkendőt, megtörölte szemeit,
kifújta az orrát, majd erőt vett magán, és tárcsázta Justin irodáját.
Mikor meghallotta az ismert hangot, nem köszönt, nem kertelt
semmit, csak túl akart lenni rajta.
– Meggondoltam magam, uram. Mégsem vállalom el a felajánlott
pozíciót. – Aztán azon nyomban le is tette a telefont, meg sem várva,
hogy Justin bármit is válaszolhatna rá.
Hatalmas kő esett le a szívéről. Sajnálta a megtisztelő állást, a szép
új irodát a mindenki által irigyelt kilátással a városra, de most úgy
érezte, ennek ellenére boldogabb, mint valaha.
 13.

Barbara és Martin már több hónapja voltak együtt, mikor egy

alkalommal ebédidőben megcsörrent a nő telefonja.
– Ma estére ismét egy izgalmas feladatot találtam ki számodra.
– És mi lesz az? – Kérdezett vissza Barbara izgatottan.
– Azt nem árulhatom el, meglepetés. De szeretném, ha kihívóan
öltöznél. Nyolcra várlak.
– Ott leszek. Kíváncsian várom, milyen huncutság jutott az eszedbe.
– Tette le a telefont, de aznap délután már nehezen ment a munka. Az
utóbbi időben ritkábban játszadoztak már, bár egy kis feneklés, vagy
csipkelődés azért mindig része volt az éjszakai programoknak, a
komolyabb játékokra viszont többnyire csak a hétvégéken jutott idő.
Az átlagos szex ellenben egyre kevésbé elégítette ki, ilyenkor Barbara
gondolatban mindig elkalandozott, felelevenítette valamilyen klubbéli
emlékét, vagy beleképzelte magát valami olyan szituációba, amit a
valós életben biztosan kerülne.
Titokban még az is megfordult a fejében, hogy Martin esetleg
valami különleges programot akar, ahol megkéri a kezét. Ismerve a
férfi észjárását, bármi olyan kitelhet tőle, ami nem szokványos, nem
hétköznapi.
Barbara izgatottan nyomta meg a tízedik emelet gombját.
Rengetegszer járt már itt az elmúlt hónapok során, de amikor Martin
valamilyen új játékot eszelt ki, mindig reszketett egy kicsit. Az
ismerős folyosón hangosan kopogott végig a magassarkúja, majd az
ajtó előtt egy nagy levegővétel után megnyomta a csengőt. Martin
széles mosollyal várta és a szokásos csók után máris kísérte be
kedvesét a nappaliba.
– Ők Mr. Baker és Mr. Smith. – Mutatott Martin a kanapén
kényelmesen elterpeszkedő két ötvenes úr irányába.
– Igen, mi azt hiszem, már ismerjük egymást. – Köszönt vissza kissé
zavartan, apró biccentéssel Barbara, remélve, hogy mindez csupán
valami félreértés lesz, hiszen Martin nem vendégeket, hanem
izgalmas játékot ígért a számára.
– De remélem ma egy más oldaláról is megismerhetjük önt, kedves
Barbara. – Igazította meg a nadrágszíját letagadhatatlanul huncut
mosollyal Mr. Baker.
– Egy pillanat, ki kell ugranom a konyhába valamiért, mindjárt
jövök. Martin, egyedül tudnád hagyni egy pár másodpercre a
vendégeidet?
– Persze, de miért édesem?
– Gyere ki, négyszemközt akarok veled beszélni! – Súgta oda
ingerülten Barbara, de ezt már a vendégek nem hallhatták.
– Ugye ezt nem gondoltad komolyan? – Pattant fel Barbara,
miközben dühösen nézett Martin szemébe.
– De most mi a baj? Csak játszunk egy kicsit, ahogy szoktuk. –
Nyugtatta a férfi sikertelenül.
– Te komolyan azt akartad, hogy szexeljek velük?
– Összekötjük a kellemest a hasznossal. Ne mondd, hogy nem
szoktad élvezni az efféle játékokat.
– Te teljesen hülye vagy! Tudod, hogy nekünk is ügyfeleink. Hogy
nézek a szemükbe majd, amikor tárgyalnom kell velük?
– Az más. El tudják különíteni a munkát a magánélettől.
– De ezek szerint te nem. Ha úgy kívánná az érdeked, akkor
szerinted például Justinnal is le kellene feküdnöm?
– Igen. Én is megtettem érted mindent, úgy vélem ennyi beleférhet.
És különben is, nem az lenne a helyes válasz, hogy igenis uram?
 – Na, itt álljon meg a menet! Mit képzelsz te magadról, ki vagy te? –
Csóválta a fejét hisztérikusan Barbara, vadul lehámozva Martin kezét
a válláról.
– Hát, ha játszunk, akkor a te gazdád, különben meg, ha jól tudom a
barátod. Vagy netán rosszul tudom, nem így van?
Barbara hosszan hallgatott, komoran nézve a padlót maga előtt,
majd nagyon halkan megszólalt.
– Elrontottad az egészet. Az a mi kis játékunk, a mi titkunk volt. Ez
a játék a kölcsönös örömszerzésről szól. Pár barátunk tudott csak róla,
és az volt a lényege, hogy… Mindegy, látom, hiába magyarázom.
Ennél intelligensebbnek gondoltalak.
– De hát megtetted már máskor is!
– Az más! Szórakozásból, idegenekkel, mert nekem is tetszett a
játék. De üzleti érdekből? Normális vagy te?
– Miért, mi ebben a más? Játsszunk úgy, mint máskor, és még
haszna is van.
– Te komolyan nem érted, hogy ez miben más? Játszhatunk
kurvásat, de nem vagyok kurva! Játszhatunk olyat, hogy a rabszolgád
vagyok, de ettől még a valóságban nem vagyok a rabszolgád! –
Barbara sírva kapta fel a táskáját, majd úgy becsapta maga mögött a
bejárati ajtót, hogy még a halottak is felriadtak volna a házban.
Barbarának rég volt ilyen pocsék éjszakája. Alvás helyett csak
forgolódott és sírt, és már majdnem hajnal felé járt az idő, mire végre
el tudott aludni. Nemrég még minden adott volt a boldogsághoz,
előléptetés, jól menő barát, szerelem, most meg csupán az érzés, hogy
kihasználták. Egyedüli vigasza a kiscicája maradt, ami időközben már
nem is kiscica, hanem egyre nagyobb szőrmók lett.
Mindemellett a cégnél is csak döcögve indult a gyártás, rengeteg
volt a probléma a kollégák beosztásával, mivel a munkaidő utáni
továbbképzésről sem ők, sem a szakszervezet nem akart hallani, a
munkaidő-kedvezmény tekintetében pedig a főnöke volt hajthatatlan.
Ráadásul Justin sem tett le a tervéről a kedvezmények megnyirbálása
terén, s mivel Barbara ilyen áron nem fogadta el a pozíciót, kapott a
feje fölé egy fiatal külsős sihedert, akinek még ott van a tojáshéj a
fenekén, de már mindenkit pattogtat.
– Miss Stone? Ezt önnek küldik. – Állított be egy húsz év körüli
vékonyka fiú, hatalmas vörös rózsa csokorral a kezében.
– Vigye vissza! – Rivallt rá a srácra Barbara, hisz egyértelmű volt
számára, hogy Martin próbálja kiengesztelni a minap történtek után.
– Nem tehetem, ha nem kéri, dobja ki, vagy adja oda valakinek, de
nekem önnek kell átadni, ez a munkám.
– Rendben, tegye csak le oda, végül is maga nem tehet semmiről. –
Bökött a tárgyalóasztal felé Barbara, a fiú pedig letette a virágot,
miközben Barbara rá sem hederített, csak folytatta a munkáját.
Ennyivel azonban nem úszta meg a dolgot, kora délután már
csöngött a telefonja is. Ahogy a kijelzőn meglátta Martin számát,
azonnal kinyomta a hívást, de a férfi nem adta fel, kisvártatva újból
telefonált, aztán pedig sms-t küldött. De miután Barbara elolvasta a
„Kérlek vedd fel”, vagy „hívj vissza, beszélnünk kell” tartalmú
üzenetet, ezt is kitörölte.
A másnap is hasonlóan alakult, annyi különbséggel, hogy a futár
nem virágot, hanem egy doboz bonbont hozott, de a telefonhívások és
sms-ek nem maradtak el. Míg nem harmadnap Martin már ravaszabb
volt, és egy ismeretlen számról hívta fel Barbarát, aki gyanútlanul fel
is vette a telefont.
– Hallo, itt Barbara Stone.
– Itt meg Martin, de kérlek, ne tedd le, beszélnünk kell!
– Nincs miről beszélnünk.
– De van, mert félreértetted a helyzetet.
– Nem. Nem értettem félre. Te értetted félre a kapcsolatunkat.
– Haragszol? Ne tedd! Hisz olyan jól megvoltunk, ne csesszük már
el egy ilyen apróság miatt.
– Ez nekem nem volt apróság.
– Jó, akkor nem apróság. Ha úgy érzed, hogy hibáztam, akkor
beszéljük meg, de ne játszd ezt. Mindent rendbe hozhatunk. Vagy
nem érezted jól magad velem.
 – De, nagyon jó volt veled, egészen addig, amíg… de mindegy, nem
hinném, hogy magyarázkodnom kellene.
– Jó, jó, nem kell. Mindent rendbe tudunk hozni, csak adj még egy
esélyt.
– Nem tudom, adj egy kis időt!
– Ha azt szeretnéd, adok, de tudd, hogy abból van a legkevesebb.
– Na, szia, már így is többet beszéltem veled, mint akartam.
– Szia. – Zárta a beszélgetés szomorú hangon Martin.
Barbara felállt és kinézett az ablakon. Borongós idő volt, lógott az
eső lába, már-már talán szitált is egy kicsit. Elmélázott, és azon járt az
agya, hogy bizony, mennyire igaza van Martinnak, hogy az időből
van a legkevesebb. Nemsokára harminc éves lesz, és még nem volt
egy olyan kapcsolata, amiben mindennel elégedett lett volna. Martin
tökéletes társnak tűnt, de ő is elrontotta. Az idő meg csak múlik, most
még csinos és fiatal, de mi lesz pár év múlva? Ha megjelennek az első
ráncok, az első szarkalábak a szeme alatt, hatványozottan csökkeni
fognak az esélyei a potenciális férjjelölteknél. Arról nem is beszélve,
hogy lassan itt az ideje gyereket is szülni. És talán azt sem egy olyan
pasinak kellene, aki másnap faképnél hagyja. Bár ha Martin most kellő
intenzitással teperne érte, talán mégiscsak érdemes lenne kibékülni
vele. Elvégre ő minden szempontból tökéletes férfi, s bár most
valóban túllőtt a célon, de ha rendezni tudják ezt a kérdést, akkor
megérdemel még egy esélyt. De most még hadd szenvedjen egy kicsit.
Majd, ha a jövő héten is békülni akar, akkor talán.
Úgy döntött hát, hogy hagyja egy kicsit a levében főni a férfit, aztán,
majd ha teljesen ki lesz éhezve, beveti a női praktikáit és az ujja köré
tekeri.
A terv még be is vált volna, csak azzal nem számolt, hogy ő
magának is egyre jobban hiányzott a testi kontaktus és az a
kimondhatatlanul furcsa érzés, amit a játék okozott. Tervezgette a
hétvégét is, bár konkrétum nélkül, de mindenképp ki akart mozdulni
valahova.
Megfordult a fejében egy wellness lehetősége, esetleg valami csajos
este, de aztán egy postaládájában talált boríték eldöntötte a kérdést. A
feladó nélküli levélben egy kupon lapult, amit a titkos BDSM klubban
lehetett beváltani egy tetszőleges koktélra. Ezzel egyértelművé is vált,
hogy szombaton ismét hol a helye.
Alig, hogy Barbara megérkezett a klubba, máris úgy érezte, hogy az
események sűrűjébe csöppent. Egy fekete bőrruhás domina épp egy
meztelen nőt és férfit húzott fel a hajánál fogva a színpadra, miközben
a pasit hangosan korholta.
– Egy órára sem lehet téged szabadon hagyni, hogy ne
engedetlenkedj! Nem megmondtam, hogy nem érhetsz hozzá a
farkadhoz!
– De úrnőm, én nem is értem hozzá. Emily akart lovagolni rajtam.
– Szóval még feleselsz is! Na, majd adok én nektek! Az lesz a
büntetésetek, hogy itt a színpadon, mindenki előtt addig foglak titeket
korbácsolni, ameddig csak bírjátok. Először téged kezdelek el verni, s
ha már nem bírod tovább, szólsz. Ekkor Emily kapja a folytatást,
addig, ameddig ő sem szól. Akkor visszatérünk rád, és ezt addig
folytatom, ameddig nem döntök úgy, hogy elég lesz. Utána pedig
mindketten mentek vissza az erényövbe!
– Kérlek, bocsáss meg úrnőm! Két hétig voltam bezárva, ne tedd ezt
velem!
– Ne rimánkodj, szolga! Eljátszottad a bizalmam, örülj, hogy nem
varrom össze a bőrt a farkadon!
A férfi erre már nem szólt egy szót sem, csendben maradt, akár csak
a lány, aki végig lehajtott fejjel, ágyéka elé tett kezekkel állt egyik
lábáról a másikra. A rögtönzött műsorhoz hamar tisztes közönség is
gyűlt, a büntetés pedig rögvest meg is kezdődött. A domina
egyáltalán nem kímélte a férfit, akinek hamar tele lett a háta, a feneke
és a combja is vörös csíkokkal. Először csak sziszegett, aztán egyre
hangosabb jajgatással adta ki magából a fájdalmát. Már túl voltak az
ötvenen is, de a férfi inkább tűrt, látszott, hogy nem akarja kitenni
Emilyt hasonló tortúrának. Persze a végtelenségig nem húzhatta, a
hetvenedik ütés körül végül feladta.
 A domina a lánnyal sem volt kíméletesebb, keményen lesújtott a
formás popsira, amin azonnal meg is jelentek a hurkák. Ő már
kevésbé bírta a gyötrést, folyamatosan hangosan jajgatott, majd
nagyjából húsz-harminc csapás után ismét a férfi került sorra.
De az idő igencsak kevés volt ahhoz, hogy kifújhassa magát, a
második körben nagyjából a tízedik ütés után ismét megszólalt, hogy
elég, miközben Emily rettegve várt a sorára. Ugyanígy a lány is
kevesebbet bírt, ő már az ötödik után visszaadta a stafétát. Néhány
kör után már ott tartottak, hogy minden egyes ütés után váltani
kellett, de a domina nem állt le, még legalább tízszer végigment
rajtuk, mire érezve, hogy Emilyből már kezd fogyni az erő, végre
megkegyelmezett. A lányt ott hagyta, míg a férfit behúzta a színpad
közepére, tarkóra rakatta vele a kezét, majd az ostorral rácsapott egy
ráadást a péniszére is. Az hatalmas ordítással hátrébb ugrott, de
amikor észrevette dominája morcos tekintetét, azonnal visszaállt az
eredeti helyére, összeszorította a fogait, majd halkan bocsánatot kért.
– Jól van, látom, tanulsz. És, megérte?
– Nem akartam engedetlen lenni úrnőm, de…
– Csak arra válaszolj, amit kérdeztem! – Markolt rá a férfi heréire a
domina, majd egy határozott csavarással a tudtára adta, hogy ki az úr
a háznál. A szerencsétlen csak nyögött, hörgött, de nem szólt már egy
szót sem. – Emily visszateszi rád az övedet, utána pedig mész vissza a
ketrecbe! Neked ma nem jár több szórakozás. Megértetted?
– Igenis úrnőm. – Hajtotta le a fejét a férfi.
A jeleneteket figyelve Barbara azon kapta magát, hogy teljesen
átnedvesedett a bugyija. Már több, mint egy hete, hogy férfivel volt,
az elmúlt napokban pedig nemigen támadt kedve még a vibrátorát
sem elővenni. De ez az este most megtette a hatását, teste kívánta a
férfikéz érintését, öle pedig már izzott a vágytól, hogy ismét magába
fogadhasson egy kemény hímtagot. S bár a kisördög súgta, tegye meg
bátran, a csengő is megszólalt, talán mégsem kellene, elvégre a Martin
ügy még egyáltalán nincs lezárva. Egy hét elég volt arra, hogy
leülepedjenek az indulatok, de úgy érezte, még sokat kellene tepernie
a férfinek ahhoz, hogy jóvá tegye bűnét.
Talán egy jó koktél segít dönteni – gondolta, s a bárpult felé vette az
irányt. Útközben megállapította, hogy ismét a férfiak képviseltetik
magukat nagyobb számban és az a kevés hölgy is, aki eljött, többnyire
a párjával érkezett.
Nem kapkodta el a koktélfogyasztást, elvégre ráért, az estét a
szórakozásra szánta. Komótosan kortyolgatott, hallgatta a kellemes
zenét, és figyelte az embereket. A színpadon is folytatódott az
önkéntes program, a domina terpeszbe állította Emilyt, akinek valamit
mondania kellett, de ezt Barbara már nem értette a zenétől. Azt
viszont látta, hogy a lány nagyon szégyelli magát, majd egy férfi lép
fel a színpadra és a lány lába közé nyúl.
Már vége felé járt a koktéllal, mikor egy ismerős arcot pillantott
meg, amint épp feléje közelít. Maga sem tudta mire vélni a dolgot,
annyira meglepődött.
– Hello Alex! Te itt? – Köszönt szinte ujjongva Barbara, mint egy
kisgyerek, miközben gyorsan megigazította mellén a ruháját, ami
amúgy csupán éppen annyit takart, amennyit az utcán muszáj volt.
–Barbara! Rég láttuk egymást. Hogy vagy mostanság? – Ült le a férfi
Barbara mellé, miközben egy puszit nyomott a lány arcára. Látszott
rajta, hogy most ő sem bánja a találkozást, kifejezetten örül, hogy
összefuthatott vele.
– Köszi, jól. Fogjuk rá. És hol a barátnőd?
– Sajnos Lindának haza kellett mennie Mexikóba. Nem kapta meg a
zöldkártyát. De még próbálkozunk, bár sajnos már nem sok lehetőség
maradt és az sem igazán az egyenes út.
– És most?
– Mivel ő nem jöhet, én látogattam rendszeresen, de a
távkapcsolatot nem nekünk találták ki.
– Azt szerintem senkinek sem. Aki azt mondja, hogy működhet, az
vagy hazudik, vagy nem is tudja, hogy milyen az igazi szerelem.
– Ebben egyetértek veled. Nem tudom mi lesz, de így nem
maradhat. – Tette Alex a kezét Barbara combjára, mintegy
jelzésértékűen.
Barbara egyáltalán nem ellenkezett, sőt kifejezetten jólesett neki a
férfi érintése.
– És hogyhogy eljöttél ide?
– Ő bíztatott, hogy ne vonuljak teljesen vissza, majd csak kitalálunk
valamit, de nem tudom, mire véljem.
– Hát, ez valóban jó kérdés. Bármit jelenthet.
– De ha már így összefutottunk, volna esetleg kedved egy kicsit
félrevonulni valamelyik szobába a játékszerek közé?
Barbara torkán akadt a korty. – Micsoda? Ezt most, hogy találta ki
Alex? – Meg kell hagyni, a pasi nem lacafacázott. Barbara nyelt egy
nagyot, de nem volt képes azonnal válaszolni. Ismét melegség öntötte
el a lába közét, ami már amúgy is kellően nedves volt. Aztán valahogy
csak összeszedte magát és válaszolt.
– Megiszom a maradékot és részemről nincs akadálya. De mit szól
ehhez Linda?
– Kaptam kimenőt! – Nevetett fel Alex.
Barbara felemelte a koktélos poharát, majd érzékien a szájába vette
a szívószálat, mintha csak célozna vele valamire. Beleivott a koktélba,
de nem siette el, inkább kihívó mosollyal Alex szemébe nézett.
Közben pedig maga sem tudta, helyesen dönt-e? Az egyik pillanatban
sértettséget érzett, amiért a pasi szórakozik az érzelmeivel, a
következőben meg már ujjongott, hogy újabb lehetőséget kapott a
sorstól, amit nem szabad újra elszalasztani. Aztán újabb gondolatok
tolultak a fejébe: ez most csak egy futó kaland, egy flört, Alex pedig
bármikor visszamehet Lindához, ha rendeződnek a dolgaik, ő pedig
megint itt marad összetört szívvel. Sőt még az is megtörténhet, hogy
két szék közt a pad alá esik. Maga sem tudta, hogy a koktél vagy a
saját gondolatai szólnak-e belőle, de egyszerre örült, dühös volt és félt
is egy picit. Azonban épp ez volt az izgató eddig minden játékban,
csak itt most egy kicsit nagyobb volt a tét.
– Szia édesem. Gondoltam, hogy itt megtalállak. – Hallotta Barbara
az ismerős hangot, majd szinte azonnal érezte is a férfikezet a vállán.
Visszatérve a valóságba, hátranézett, majd jött is az újabb meglepetés.
Ahogy hátrafordult, Martin már csókolta is szájon, átölelve karjával,
mintha egy hete meg sem történt volna az a konfliktus.
– Várj egy picit, mindjárt visszajövök. – Szólt oda Alexnek Barbara
tanácstalanul, majd hallótávolságon kívülre húzta Martint.
– Te megőrültél? Mi volt ez?
– Nem bírtam tovább nélküled!
– Hát a múltkor nem így nézett ki.
– Dehogyisnem! Félreértetted. Csak nem hagytad megmagyarázni.
– Magyarázkodásokra nem vagyok kíváncsi.
– De akkor is elmondom. – Szorította meg Martin Barbara kezeit. –
Tudom hibáztam, bocsáss meg, beismerem, nagyon rossz ötlet volt.
Eredetileg teljesen más volt a tervem, aztán összefutottam Bakerékkel.
Általában nem szoktam inni, de aznap este többet ittunk a kelleténél,
és Smith elkezdett arról beszélni, hogy néha swinger klubba járnak a
feleségével. Ekkor én is akartam valami nagyot mondani, és… szóval
nem bírtam tartani a pofám és hülyeséget csináltam, de már nagyon
megbántam. Semmi sem lett volna kötelező, de te is rögtön arra
asszociáltál.
– Miért, mire gondolhattam volna?
– Hmm… az nem baj, ha arra gondolsz, ezt imádom benned. –
Karolta át Barbarát ismét Martin, majd ellenkezést nem tűrően szájon
csókolta a nőt. Barbara először tiltakozni próbált, de csakhamar ő is
átadta magát a csók okozta mámornak.
– Na, jó. Kapsz még egy esélyt, de ha elcseszed, örökre vége. – Majd
némi hatásszünet után még hozzátette: – De vezekelned kell. – Pattant
ki Barbara fejéből az isteni terv, hogy miként oldja fel a helyzetet,
hogyan lehessen Alexszel úgy, hogy Martin ne fogjon gyanút. Büszke
volt magára, hiszen hirtelen kiötlött terve szerint a kecske is jól lakik
és a káposzta is megmarad.
– Megteszek mindent, amit csak akarsz.
– Jó. Akkor várj itt, mert ez az este az enyém lesz, és te mindent
eltűrsz, bármi is legyen az. – Vázolta a tervét régi határozottságával
Barbara, Martin pedig csak bólogatott.
Azzal faképnél hagyta a férfit, s sietett vissza Alexhez, fejében a
ragyogóbbnál ragyogóbb ötletekkel a mai estére vonatkozóan. A
bárpulthoz érve azonban jött a hidegzuhany. Alex már nem ült ott,
ahol pár perce hagyta, hiába is kérte, hogy várja meg. Barbara ideges
lett. Körbejárt minden helyiséget, de Alexnek már csak a hűlt helyét
találta. Végül a recepciós lány mondta neki, hogy a férfi nem sokkal
ezelőtt elment.
Barbara terve ismét dugába dőlt. Kedveszegetten lépett odébb, és
rosszkedvűen kezdte nézegetni a recepciós pult mellett felállított kis
szekrénykét, amiben különféle vibrátorok, bilincsek, ostorok,
erényövek és mindenféle speciális segédeszközök sorakoztak. A
legtöbbnek igen borsos ára volt, de látszott rajtuk, hogy nem
véletlenül, hiszen minőségi darabok.
Ráadásul, hogy Martin ne fogjon gyanút, új tervvel is elő kellett
állnia. De mi legyen az? Ekkor látta meg a kis kék tablettákat is a
szekrényben, ami azonnal meg is hozta az ihletet. A hirtelen ötlettől
vezérelve ismét a recepciós lány felé fordult.
– Melyik hat a leghamarabb?
– Ez itt körülbelül fél óra múlva már kellően érezteti a hatását. –
Válaszolt kaján mosollyal a hölgy.
– Akkor abból adj egyet, légy szíves. – Kérte el a pirulát Barbara,
akinek a fejében már össze is állt az új terv.
Barbara kisvártatva már ismét Martin mellett állt.
– Ezt most beveszed. – Mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
– De nekem nincs szükségem ilyesmire.
– Tudom, de ez ma akkor is a játék része lesz és hidd el, jó
szolgálatot fog tenni. De egy kis csavart is tettem a feladatba, ugyanis
te ma nem élvezhetsz el. Ha netán mégis elmész, engem többé nem
látsz. Viszont engem addig kell dugnod, ameddig nem mondom,
hogy elég. De ne fogd vissza magad, mintha megerőszakolnál, légy
durva és vedd el, amit csak akarsz.
Martin furcsállóan nézett rá, de mivel szerette volna visszakapni a
barátnőjét, kénytelen volt engedni. Tudta, hogy rettentően nehéz
dolga lesz.
Aztán visszaültek a bárhoz, táncoltak egy kicsit, nézték a színpadon
történteket, majd kerestek egy üres szobát, ahova elvonulhattak.
– Most pedig vetkőzz, de azonnal! – Parancsolt rá Martin Barbarára,
aki rögtön tépte is le magáról azt a kevéske ruhát, amiben jött. Martin
meg sem várta, hogy Barbara befejezze, a bugyit már ő rángatta le
róla, miközben az ágyra lökte, majd lefogva a kezét, azzal a
mozdulattal kis is kötötte az ágy sarkaihoz. Ő maga is pillanatokon
belül lekapta ruháit, majd a nő melleit vette kezelésbe. Először csak
markolászta, szorongatta, aztán oda-oda csapott párat a lány fehér
bőrére. Barbara feljajdult, de nem szólt egy szót sem, hisz ő akarta,
hogy legyen vele durva a férfi. A mellek után a lábait vette kezelésbe
Martin, de most nem kötözte ki őket, csak szétfeszítette, majd
keményen belemarkolt Barbara farpofájába. Rácsapott párat, aztán a
puncira húzta a tenyerét, és azt is elkezdte paskolni. Már rendesen
pirosodott a bőr, amikor váltott, és nyelvével hatalmasat nyalt bele.
Nem finomkodott, nem kényeztette apró mozdulatokkal a csiklót,
mint máskor, csak belenyalt párat. Nem is kellett most több, Barbara
már így is kellően tüzes volt. Közben a pirula is megtette a hatását,
Martin farka keményebb és nagyobb volt, mint korábban bármikor.
A férfi most olyan volt, amit Barbara akart, nem finomkodott, nem
érzelgősködött. Nyalt még párat a bársonyos puncin, aztán hirtelen
behatolt. Keményen, határozottan, szinte fájdalmasan. Barbara pedig
megadóan élvezte, ahogy a férfi birtokba veszi, hagyta, hogy a kéj
hullámai keresztülsöpörjenek a testén, majd amikor érezte, hogy közel
a vég, teste megfeszült, ő pedig átadta magát az orgazmus okozta
gyönyörűségnek. De Martin most nem hagyta abba, folytatta, ahogy
Barbara elvárta tőle. Néha érződött, hogy lelassít, figyelmét másfelé
tereli, hisz ő is csak férfi, aki szintén közel volt a beteljesüléshez, amit
most mindenképpen el kellett kerülnie. Valóban nagyon nehéz volt
most ez, hiszen több mint egy hete nem kaphatta meg a nőt, most
pedig megint vissza kell fognia magát. Gondolataival próbálta elejét
venni a bajnak, különválasztani a testét a lelkétől, munkára,
igénytelen nőkre, a hobbyjára gondolva terelve el figyelmét a testi
örömről, ami igazán kemény kihívás volt.
Közben Barbara ismét a csúcs közelébe ért, majd másodszor is átélte
az orgazmus okozta élvezeteket, de Martin csak szenvedett, már-már
fizikailag is. Fáradt volt, folyt róla a veríték, szinte már úgy érezte,
hogy teljesen elkopott a szerszáma, de kitartó volt, nem hagyta abba.
Időnként, mikor nagyon nehéz volt elterelnie a figyelmét úgy tűnt,
hogy a pirula sem elég, néha kicsúszott, kissé lankadt, de kézzel
rásegítve tovább folytatta. Hosszú idő után aztán, amikor Barbara
harmadszor is elélvezett, végre megkegyelmezett Martinnak és
kimondta, hogy elég.
Kemény este volt ez a férfinek, de tudta, bármi áron is, most erőt
kell vennie magán, nem hibázhat ismét, ha meg akarja tartani
barátnőjét. Kemény feladat volt megállnia, hogy ne élvezzen el,
amikor annyira kívánta és ott járt a csúcs közelében, s bár a pirula
rásegített a tartósabb erekcióra, egy idő után, mikor tudatosan kellett
visszafognia magát, már igen nehéz volt lépést tartania Barbara
igényeivel.
Mikor egymás karjaiban végre kipihenték magukat, Martinban
ismét megmozdult a vágy. Tudta, hogy Barbaránál most nem
próbálkozhat, így kiment a mellékhelyiségre, s titokban próbált
könnyíteni magán. Ez viszont most fejben teljesen másként működött,
mint a gyakorlatban. Hiába kívánta az elmaradt kielégülést, amint
hozzáért a férfiasságához, az tiltakozni kezdett, szinte égett az
intenzív használattól, és egyáltalán nem reagált pozitívan az érintésre.
Martin frusztrált volt, és megadó. Bele kellett törődnie, hogy most
Barbara nyert, hiába volt ő a domináns, mégis úgy lett, ahogy a
barátnője akarta. S mivel nem akart gyanút kelteni, gyorsan vissza is
ment a lányhoz, aki még mindig ott feküdt az ágyon a félhomályban,
és huncutul mosolygott. Gyönyörű volt, bársonyos bőre kívánta az
érintést, de szemeiben most nem a magát megadó kislány
tükröződött, hanem a győztes nő, aki soha nem akar veszíteni.
 – Jaj, Martin… – szólalt meg végül hosszasan sóhajtva. – Miért
csinálod ezt velem?
De Martin nem válaszolt. Némán visszafeküdt Barbara mellé, majd
tenyerét az arcára tette s mélyen a szemébe nézett. Látszott rajta, hogy
nem az ő terepe az engesztelés, a hosszas pitizés egy megbocsátásért.
Egyszerre akart megfelelni Barbarának, kiengesztelni őt, de a
domináns énjét, a kapcsolatukban kialakult pozícióját sem akarta
feladni.
Végül ismét Barbara törte meg a csendet.
– Elégedett vagyok veled, de ne rontsd el többet ilyen hülyeséggel.
– Igyekszem. – Válaszolta kurtán és csendben a férfi. Mivel nem
akarta tovább forszírozni a dolgokat, úgy fogta végül menekülőre,
hogy a tekintélyén se essen csorba. – Holnap este várlak nálam.
Számíthatok rád?
– Máris menni akarsz? – Látott át a szitán Barbara.
– Talán ez lesz most a legjobb. – Mormogta az orra alatt Martin. –
Holnap várlak.
Azzal felkelt az ágyról, és az ajtóból visszanézve még küldött egy
puszit legyőzője felé.
– Majd még meglátom. – Vetette oda a nő flegmán, félvállról.
Másnap Barbarát nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy mi
történhetett Alexszel az előző este, vajon Martin miatt vált kámforrá,
vagy esetleg más oka is volt-e rá? Hosszas hezitálás után végül kezébe
vette a telefonját és tárcsázott. A készülék sokáig kicsöngött, de
felvenni csak nem akarta senki. Pár óra és két újabb sikertelen
próbálkozás után végül feladta a kísérletet. Figyelme középpontjába
már az aznap este került. Elmenjen-e Martinhoz, vagy büntesse
tovább, törje meg a büszkeségét? Nehéz döntés volt, mert pont ez a
büszkeség tette vonzóvá számára, hiszen volt benne valami rosszfiús
sárm, amit józan ésszel az ember logikusan kerülne, viszont a
hormonok pont az ellenkezőjét súgják.
A kérdést végül Barbara munkahelyi feladatai döntötték el.
Olyannyira belefeledkezett a hirtelen beeső megrendelésekkel
kapcsolatos adminisztrációba, hogy észre sem vette, hogy már öt óra,
s még hátra volt jó pár rövid határidős dokumentum elkészítése is. A
kérdés tehát el is dőlt, a feladatok sikeresen elterelték a nő gondolatait
a potenciális esti programról. Martinnak persze meg sem fordult a
fejében, hogy Barbara esetleg mégis kihagyja a randit, ráadásul erről
nem is tájékoztatja őt előre.
Pedig a férfi készült, gyertyát gyújtott, vacsorát rendelt és
türelmesen várt. Mindhiába. Már fél tíz is elmúlt, mikor Barbara
kikapcsolta a számítógépét, de meg sem fordult a fejében, hogy
felhívja lovagját. Csak este, otthon vette észre a két nem fogadott
hívást, mikor töltőre tette a készüléket. Ám visszahívni ekkor sem állt
szándékában a szerencsétlen férfit. Visszatértek az átélt megaláztatás
emlékei, így régi bosszúálló énjének megszokásai ismét
felülkerekedtek benne.
A sokadik egyedül töltött éjszaka és keményen ledolgozott, száraz
munkanap után most azonban valami mégis más volt, valami
megváltozott benne. Legbelül valahogy mégis csak bántotta a
közönyös viselkedése, a múlt esti hatalmas szex után ismét hiányzott
Martin érintése, szuszogása, de még a határozott utasításai is.
De mintha a férfi is megérezte volna, hogy mikor kell ismét akcióba
lendülnie, mert másnap, ahogy Barbara a szemerkélő esőben kilépett a
munkahelyéről, egy fehér limuzin állta útját. Barbara legnagyobb
meglepetésére Martin szállt ki belőle elegáns szürke hajszálcsíkos
öltönyben, és máris nyitotta neki a hátsó ajtót, esélyt sem adva arra,
hogy visszakozzon.
– Te meg hogy kerülsz ide? – Tette fel a kérdést jobb híján a lány
tágra nyílt szemekkel.
– Meguntam, hogy nem jelentkezel, nem veszed fel a telefont,
úgyhogy kénytelen voltam cselekedni. – Válaszolt kemény, határozott
hangon Martin, majd megkerülte az autót, beszállt a túloldalon
Barbara mellé, s intett a sofőrnek, hogy indulhatnak.
– El voltam foglalva.
– Az nem mentség. Ha akartál volna, tudtunk volna találkozni. De
most már mindegy. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor majd
Mohamed megy a hegyhez. Szóval jöttem, és a ma estét együtt töltjük.
– Meg sem kérdezed, hogy ráérek? És ha nekem nem jó a ma este?
– Nem. Mért, nem jó?
– De.
– Akkor meg?
– Jól van, tényleg sok dolgom volt. – Próbált ürügyet találni
Barbara, bár tudta, hogy ennek most úgysincs jelentősége, ha akart
volna, tényleg tudott volna találkozni Martinnal, de jól esett ismét
húzni kicsit a férfit.
– Jó. Elfogadom. – Válaszolta Martin közönyösen, tudva, hogy egy
nővel vitatkozni úgyis teljesen felesleges dolog. – De ma este a Park
Clubba foglaltam asztalt, jól főznek és a műsor is remélem, kedvedre
való lesz.
– Az egy nagyon elegáns hely, nem vagyok úgy öltözve…
– Erre is készültem. – Fojtotta a szót a nőbe Martin, miközben hátra
nyúlt és a kalaptartóról előhúzott egy ezüstszínű zacskót.
Barbara kíváncsian bontotta ki a csomagot, amely egy gyönyörű,
piros muszlin koktélruhát rejtett. Elragadtatva emelte maga elé,
megnézve elölről-hátulról egyaránt. Aztán hirtelen, mintha minden
kételye elszállt volna, egy rövid csókot nyomott Martin ajkára.
– Ó, ez nagyon szép! Honnan tudtad, hogy pont ilyen az ízlésem?
– Mintha jártunk volna együtt egy darabig. Nem emlékszel? –
Gúnyolódott Martin, miközben Barbara a ruhát forgatta.
– De hol vegyem át? A klubba mégsem mehetek be utcai ruhában,
szatyorral a kezemben.
– Itt. – Vágta rá a férfi teljes nyugalommal.
– Itt? Itt az autóban?
– Igen.
– De a sofőröd, meg a körülöttünk lévő autók… – Hebegett Barbara
ijedten szemlélve a körülöttük lévő forgalmat.
– Talán zavar?
– Nem öltözhetek át itt az autóban. Egy csomóan meglátnának!
 – Valóban. Akár meg is láthatnak, de ők nem ismernek téged. És
pont ez az izgalmas az egészben. Nem gondolod?
– De igen uram! – Váltott stílust szinte azonnal Barbara, miután
érezte, hogy ismét egy izgalmas játék kezdődik.
Azzal észrevétlenül lejjebb csúszva az ülésben, szép lassan elkezdte
kigombolni ruháján a gombokat, majd mikor az utolsóhoz ért, nagy
levegőt vett. Egy hirtelen mozdulattal lekapta magáról az öltözetét,
majd nyúlt is az új ruhájáért, hogy minél hamarabb magára ölthesse.
Martin azonban megfogva a kezét, megállította.
– Nem. Ez alá a ruha alá nem kell melltartó. És talán a bugyi is
felesleges.
– Rendben. – Hajtotta le a fejét Barbara, majd hátranyúlt, hogy
kikapcsolja a melltartója csatját. Ahogy kibuggyantak gyönyörű,
formás keblei, Martin tekintete rögtön oda tévedt. Ám ez nem volt
elég neki, azonnal egy-egy csókot is nyomott a meredező bimbókra.
– Gyönyörű melleid vannak. Imádom őket.
– Köszönöm a bókot, uram. – Válaszolt pironkodva Barbara,
miközben próbált távolabb helyezkedni a férfitól, hogy végre
felvehesse a ruhát is. Közben ugyanis észrevette, hogy a visszapillantó
tükörből a sofőr is egyre gyakrabban őt nézegeti.
– És a bugyi? – Szólt közbe számon kérőn Martin.
– Máris leveszem azt is, csak előbb hadd legyen rajtam legalább
felülről valami. – Mentette a helyzetét Barbara.
Végül sikerült magára öltenie a ruhát, ami úgy állt rajta, mintha
csak rá öntötték volna. Martin tökéletesen eltalálta a méretét, a piros
szín pedig magára vonzotta a férfiak tekintetét.
A bugyit Barbara a ruha alatt akarta levenni, ami az előző
mutatványhoz képest már nem tűnt túl bonyolultnak, jóllehet, annyira
szexinek sem. A hatás azonban így sem maradt el, Martin azonnal a
nő térdére tette a kezét, végigsimított combjának selymes bőrén, az
ujjával egy kicsit kalandozott a belső oldalán, majd feljebb csúsztatva
ujjait, elérte a kritikus pontot. Barbara ösztönösen zárta volna összébb
a lábait, de Martin megköszörülte a torkát, mire ő tudta, hogy ezt
most nem szabad. A férfi ujjai szétnyitották a nagyajkakat, elérve azt a
pontot, aminek az érintése már Barbarát sem hagyta hidegen. Fejét
hátrahajtva hagyta, hogy a férfi tovább simogassa az érzékeny részt.
Pillanatokon belül nedves lett, Martin pedig ezt a nedvességet
használta ujjával arra, hogy tovább ingerelje, tovább izgassa őt.
Barbara lecsukta szemeit és egyre jobban átadta magát az
élvezeteknek. Már nem zavarták a környező autók, a sofőr pillantásai,
csak azzal volt elfoglalva, ahogy Martin ujjai a csiklójával játszottak,
egyre közelebb juttatva őt az orgazmushoz.
Aztán hirtelen abbamaradt minden. A férfi elvette a kezét és
határozottan megszólalt.
– Nem! Ezt talán majd este, de addig még pár dolgot tisztáznunk
kell.
– Talán? – Kérdezett vissza megilletődve Barbara, fájdalmasan és
szomorúan visszazuhanva a valóságba.
– Igen, talán, ha megérdemled. Ugye nem gondolod, hogy az
engedetlenségedért büntetés helyett jutalom jár?
– És utána? – Kérdezett vissza kacéran Barbara.
– Utána az más. Majd meglátom, mit érdemelsz. – Mosolyodott el
Martin, majd megsimította Barbara arcát, jelezve, hogy minden
rendben van, az esti program nem lesz unalmas, a vacsora és az
előadás után meg fogja kapni, amire vágyik, a kéjes büntetést és a
jutalmat egyaránt.
Már majdnem tíz óra volt, mire a romantikus vacsorát követően
hazaértek Martinhoz, miközben Barbara teljesen elfeledte a korábbi
félreértést és ismét a vidámabb lényét adta, ami nem csupán az
elfogyasztott pezsgőnek, hanem Martin gálánsságának is köszönhető
volt.
A lakásba belépve a férfi nem teketóriázott, azonnal stílust váltott és
határozottan Barbarának szegezte a kérdést:
– Tehát, hogy érzed, milyen büntetést érdemelnél, amiért a múltkor
még csak nem is szóltál, hogy nem jössz el?
– Nem is tudom, talán tíz korbácsütés a fenekemre igazságos lenne,
uram.
– Úgy véled, hogy ennyi elég? Azt hittem tudod, hogy mennyit
érdemelsz. De legyen tíz korbácsütés.
– Köszönöm uram.
– Bevezetőnek. – Folytatta Martin – Utána pedig még tízet a
pálcával és tízet az ostorral.
– Biztosan ezt akarja, uram? Ennyire nem voltam rossz.
– Kételkedsz?
– Nem uram, ha úgy látja, hogy ennyit érdemlek, akkor állok elébe.
Azzal Barbara már dobta is le magáról az új ruháját, és mint aki már
ismeri a dolgok mikéntjét, ráhajolt a fotel karfájára, ahol Martin a
múltkor is elfenekelte.
A férfi komótosan körbesétálta, megsimogatta, majd megpaskolta
Barbara formás popsiját, aztán igazított a lábain, hogy azok jobban
szét legyenek tárva. A szekrényhez lépett, elővett egy közepesen
vastag kötelet, majd az ágyról is levett egy párnát. Ez utóbbit Barbara
hasa alá tette, a kötelekkel pedig a fotelhez rögzítette a nő kezeit és
lábait. Nem siette el a dolgot, kiélvezte, hogy uralkodhat a nő felett,
aki viszont vele ellentétben szeretett volna mihamarabb túl lenni az
egészen, bízva abban, hogy az előjátéknak szánt fenekelés után
másfajta élvezet is következhet a számára.
Jóllehet Barbara nem rajongott a pálcáért és az ostorért, a végére
mégis tocsogott az izgalomtól, Martin pedig amilyen gyorsan csak
tudta, eloldozta a nőt, majd azzal a mozdulattal rögtön az ágyra is
lökte. Fölé térdelt, férfiasságát Barbara szája elé helyezte, aki azonnal
tudta mi a dolga, bekapta és pillanatokon belül keményre varázsolta.
A kíméletlen kezdet után a férfi egyre óvatosabbá és gyengédebbé
vált, Barbara pedig már alig várta, hogy magában érezhesse párját. A
jó pár napnyi böjtölés megtette a hatását, a lány igen hamar a csúcsra
ért, Martin pedig pár mozdulattal később hatalmas hörgéssel követte
őt.
Másnap reggel Barbara ébredt korábban. Martin ott feküdt mellette,
félig betakarózva, kócosan. A lány boldog volt, hogy ismét a szeretett
férfi mellett lehet, érezheti érintését, s ha kell, szigorú tenyerét is.
Hosszasan nézte az enyhén borostás arcot, arra gondolva, hogy talán
most már tényleg révbe ért, jó lenne végre megállapodni s akár még
egy csöppséget is bevállalni. Efféle gondolatok kavarogtak a fejében,
mikor Martin kinyitotta a szemét. Nyújtózott egyet, majd
rámosolygott, s mindketten örültek, hogy végre ismét egymásra
találtak. Martin csókot nyomott Barbara szájára, majd felkelt, feltette a
kávét, a nő pedig a reggelihez valókat tette ki az étkezőasztalra.
Barbara ismét jókedvűen ment dolgozni, s szinte nem telt el úgy
óra, hogy ne gondolt volna Martinra. Estére megbeszélték, hogy ő
készít vacsorát, amihez a férfi valami jófajta bort hoz.
Az éjszaka ölelkezéssel és szerelmeskedéssel indult, a huncut
játékukat ezúttal mellőzték, csak egymásra figyeltek. Barbara szeme
úgy csillogott, mintha milliónyi kis csillagszóró szikrázna benne, a
gyomrában pedig pillangók repdestek, mint mikor nem tudja az
ember, hogy hová is tart, de érzi, hogy akarja. Végül Martin mondta
ki, ami már Barbarának is a nyelve hegyén volt.
– Nem akarok több magányos estét. Ígérd meg, hogy bárhogy is
alakul, az éjszakákat mindig egymással töltjük.
– Úgy lesz, megígérem. – Súgta Barbara Martin fülébe, miközben
még jobban hozzásimult meztelen testéhez. – Csak még ki kell
találnunk, hogy szervezzük meg, de talán az lenne a legjobb, ha
egyelőre felváltva aludnánk egymásnál.
– Ahogy szeretnéd, édesem. Csináljuk így, aztán majd hosszabb
távra is kitalálunk valamit, mert most csak arra vágyom, hogy veled
élhessek, ameddig csak a sors engedi. Nem szeretném, ha macskákat
nevelő vénlány maradnál. – Mormogta halkan, félig nevetve Martin,
de befejezni, már nem tudta a mondandóját, mert Barbara átölelte, a
szájába dugta a nyelvét, és egy érzelmes, forró, hosszú csókkal belé
fojtotta a szót.
 14.

Amikor megszólalt az ébresztőóra, Barbara álmosan nyomta meg a

régi vekker szundi gombját, s aludt tovább. Aztán amikor másodszor
is megszólalt, ismét lenyomta, de továbbra sem nyitotta ki a szemét.
Nem is volt rá szükség, hiszen az erős férfikéz, ami átölelte, most még
jobban magához húzta, szinte teljesen kiszorítva tüdejéből a levegőt.
De ez is hozzá tartozott a szokásos reggeli rituáléhoz, ami most is jól
esett, mint mindig, mint az elmúlt fél év valamennyi reggelén, amióta
Martinnal rendeződtek a viták és elválaszthatatlanul egy párt
alkottak.
Aztán jött a szokásos reggeli csók, a szoros ölelkezés, végül pedig a
kiábrándító felkelés, amit csak a reggeli kávé kellemes illata tudott
helyrehozni valamelyest. Ilyenkor Barbara mindig a hétvégékre
gondolt, amikor a reggelt nem az ébresztőóra jelzi, hanem Martin
férfiasságának visszautasíthatatlan közeledése.
Jó volt így ébredni, a korábbi hosszú egyedüllét ellenére könnyű
volt megszokni, hogy ágyát megosztja egy férfivel, miközben az
életének is egyre inkább a részesévé válik.
De ma reggel valami nem stimmelt. Nem tudta, hogy mi, csak
érezte, hogy Martin valamiért feszült, ideges. A csók rövid volt, az
ölelés gyors, nem találta az óráját, holott minden este az
éjjeliszekrényre teszi maga mellé, ráadásul a kávéját is kilöttyentette.
Látszólag semmi oka nem volt rá, hiszen a munkahelyén is jól
alakultak a dolgok, az új fejlesztéseknek hála, pedig a nagyobb
volumenű megrendeléseket is könnyebben el tudta vállalni.
– Minden rendben, édesem? Olyan nyugtalannak tűnsz. –
Érdeklődött is Barbara, vállára téve a kezét.
– Persze, semmi gond. Csak nem aludtam valami jól.
– Akkor jó. Esetleg igyál még egy kávét. – Válaszolt a nő, de érezte,
hogy valami más lehet a háttérben, amit Martin nem akar elmondani
neki. Most azonban nem erőltette. – Jól van, akkor este várlak otthon.
– Persze, ahogy szoktuk. Estére jövök. – Zárta le a beszélgetést a
férfi, majd egy rövid puszival elbúcsúzott párjától.
Este hétkor Barbara már tűkön ült otthon. Martin általában hat óra
felé szokott hazaérni, s ha valamiért később érkezett, úgy mindig
üzent Barbarának, hogy megcsúszott a programja. Most azonban
nemhogy üzenet nem jött, de még a telefont sem vette fel, pedig
Barbara már harmadszor is tárcsázta. Aztán eszébe jutott, hogy
múltkor, amikor esti tárgyalása volt, megadta a titkárnője számát.
Barbara azonnal tárcsázta.
– Jó estét! Itt Barbara Stone. Martin barátnője vagyok. Nem tud
véletlenül valamit Mr. Stadlerről? Nem érem el.
– Igen, tudom ki ön. Én sem tudok róla semmit, a fél négyes
találkozója is elmaradt. Úgy kettő felé ment el, elég ideges volt, és csak
annyit mondott, hogy mondjam le a hátralévő programjait.
– És nem mondott semmit, hogy miért és hova mehetett? Már
reggel is elég feszültnek tűnt.
– Hát… Nem tudom, hogy szabad-e mondanom, de mielőtt elment,
hangosan veszekedett az egyik beszállítónkkal telefonon. De ennél
többet sajnos én sem tudok mondani.
– Jó, köszönöm. Elnézést, hogy így este zavartam. – Tette le a
telefont Barbara, aki egyáltalán nem nyugodott meg. Érezte, hogy
valami baj történhetett, valami nagyon nincs rendben.
Barbara a telefont továbbra is a kezében szorongatva idegesen
járkált fel-alá a lakásban. Cipője alatt hangosan kopogott a fapadló,
ami néha kényszeredetten nyikorgott is, Barbara azonban lassan olyan
idegállapotba került, hogy fel sem tűnt neki. Végül leült, de most az
ujjai jártak táncot az asztalon. Rövid hezitálás után újra tárcsázott, de
most már a 911-et.
– Jó napot kívánok, egy eltűnést szeretnék bejelenteni.
– Rendben, ki tűnt el, mikor és honnan?
– A barátom, Martin Stadler. Nem jött haza a megszokott
időpontban. Délután a munkahelyén látták utoljára.
– És valóban eltűnés esete áll fenn? – Kérdezett vissza meglehetősen
gúnyos hangon az ügyeletes a vonal túlsó felén. – Nem lehet, hogy
csak önt akarta kihagyni az esti programjából?
– Nem. Biztosíthatom, hogy nem egy másik nő miatt tűnt el.
– Ha ön úgy véli, akkor biztosan. De nézze hölgyem, rengeteg ilyen
eset van, legyen türelemmel. Lehet, hogy csak elment inni a barátaival
és ottfelejtette valahol a telefonját. Ha 72 órán belül sem kerül elő,
jöjjön be, és tegyen bejelentést, de addig nem tudunk mit tenni.
– Hetvenkét óra? Az három nap. Azalatt bármi történhet vele.
– Sajnálom. Ennyinek kell eltelnie a törvény szerint, hogy eltűntként
elkezdhessük keresni.
Barbara teljesen összeomlott. Belátta, azon túl, hogy türelmesen vár,
lényegében semmit nem tud tenni. Abban biztos volt, hogy nem
valami váratlan esemény, vagy baleset lehet a háttérben, de ez
egyáltalán nem nyugtatta meg.
Leült a kanapéra, s benyomta a tévé távirányítóját, hogy legalább
valami háttérzaj elterelje a figyelmét. A hatalmas képernyőn valami
zenés vetélkedő futott, de bármi más is lehetett volna, ez most teljesen
mindegy volt. Csak várt, hogy teljen az idő és bambán bámulta a
képernyőt. Végül ott bóbiskolt el ruhástól a kanapén.
A reggel keserű szürrealitással virradt fel, hosszú idő után először
egyedül ébresztve Barbarát. Egy újabb sikertelen telefonhívás után
még a reggelihez sem volt kedve. Üres gyomorral indult dolgozni, a
délelőtt pedig afféle fagyos ködben telt. Nem volt hideg, de képtelen
volt felmelegedni, pedig még pulóvert is felvett a blúza fölé, illetve
egy sálat, ami egyébként egyikhez sem illett. A munkafeladatok is
jóval tovább tartottak a szokásosnál, képtelen volt koncentrálni,
állandóan Martin járt a fejében, akinek a számát óránként hívta, eddig
eredménytelenül.
Este, otthon minden apró neszre megriadt, minden nyikorgásról azt
hitte, hogy a párja ért haza. Amikor megcsörrent a telefon, azonnal
nyúlt érte, hátha ő az, vagy valamilyen hírt kap róla. De nem ő volt,
hanem olyan valaki, akire egyáltalán nem számított. Mary hívta fel,
aki szintén feldúlt volt és nyugtalan.
– Barbara drágám, Mary vagyok, tudom nem igazán beszéltünk
mostanában, de válthatnánk pár szót?
– Szia, Mary. Persze, mondd, miről lenne szó.
– Justin Johnsonról szeretnék veled pár szót ejteni, de csak ha nem
hallja senki.
– Sajnos nincs itt senki, egyedül vagyok. Már azt hittem, Martiról
tudsz valamit. Eltűnt, és tegnap óta nem tudok róla semmit.
Iszonyatosan ideges vagyok, félek, hogy valami baja esett.
– Nem. Sajnos róla semmit nem tudok. Viszont a főnöködről annál
többet. Összefutottam vele egy üzleti ügyben, aztán megbeszéltük,
hogy az irodájában egyeztetünk a továbbiakról. Én hülye, meg azt
hittem, hogy tényleg üzletet akar kötni, észre sem vettem, hogy mások
a céljai, csak akkor, mikor már az irodájának titkos szobájába invitált.
Lényegében megzsarolt, elég intim feltételei voltak az üzlet
megkötésének, amit úgy gondolt, hogy azonnal teljesíthetnék is. –
Folytatta Mary, akiből csak úgy dőlt a szó. Egyáltalán nem érdekelte
Barbara problémája, Martin eltűnése, csak Justin volt a téma. Hevesen
beszélt, muszáj volt kiadnia magából valakinek a mérgét. Aztán végül
Barbara szakította félbe.
– Nem újdonság, nálam is bepróbálkozott korábban. De mi lett a
vége?
– Mi lett volna, otthagytam a francba. Nálam ez nem pálya. De
ennyivel nem ússza meg, mert utána nyomoztattam a rohadéknak.
– Mit csináltál? Nyomoztattál utána? És mire jutottál?
– Hát épp ez az, emiatt akartam veled beszélni. Megtudtam, hogy
Mr. Johnson kozmetikázza a könyvelést.
– Micsoda?
– Jól hallod! Messze nem úgy mennek a dolgok a cégeteknél, ahogy
tudod, ahogy a statisztikákból látod. Azok a számok csak azért
kellettek, hogy megkapja a bankhitelt, amiből persze a saját dolgait
finanszírozta. De nagyobb baj, hogy hozzányúlt a nyugdíjalapokhoz
is.
– A gátlástalan rohadék!
– Az. Ha nem állítja meg valaki, akkor sok embernek nem lesz
nyugdíja. A gond az, hogy ha feljelentik, úgy sem. Megvannak a
valódi számok, mérlegadatok, ha gondolod, átküldhetem őket, hátha
volna valami ötleted.
– Rendben, de ne a hivatalos e-mailre küldd.
– Az csak természetes. A magán címedre fogom. Viszont addig is
lépni kellene valamit, mert félek, hogy késő lesz.
– Mire gondolsz? Hivatalos úton ez nem fog menni egyik napról a
másikra. – Vakarta meg a fejét Barbara, miközben áttette a kagylót a
másik fülére.
– Úgy biztos nem. Nincs a cégnél valaki, aki szóba jöhetne?
– Nem hinném. Szerintem nem lenne szerencsés belső embernek
kiadni, sosem lehet tudni, ki hol áll, ki van benne nyakig.
– Ez is igaz. Más ötlet?
– Esetleg Gabrielék. Talán ha egy erős ember elbeszélgetne vele…
– Tényleg! – Kiáltott fel Mary. – Nem is rossz ötlet. Beszélek
Gabriellel, van is egy ismerőse, aki majd megoldja a dolgot. Kicsit
másként, mint a hivatalos módja…
– Másként? Ha te is arra gondolsz, amire én, akkor inkább el se
mondd. Tudom, mire képesek Gabriel barátai.
– Jól van, no. Nem tudtam, hogy ez még mindig ilyen érzékenyen
érint.
– Nem. Tévedsz. Már nem. Sőt, éppen hogy… De hagyjuk.
– Oké, hagyjuk. – Nevetett fel Mary. – Majd még beszélünk.
– Mindenképpen. – Köszönt el Barbara is, akinek egy időre sikerült
teljesen kiverni a fejéből a Martin miatti aggódását.
Még elalvás előtt is a Justin-féle kozmetikázás járt a fejében, másnap
a cégnél pedig szintén ezzel kapcsolatban próbált utánanézni
kompromittáló adatoknak. Persze csak kellő óvatossággal, nehogy
gyanút fogjon bárki is, hogy mi szüksége lehet olyan tavalyi
kimutatásokra, amely nem is kapcsolódik közvetlenül a munkájához.
Bár a munka napközben sikeresen elterelte Barbara figyelmét, az
este már ismét szörnyű magányban telt. Martin hiánya, illetve, hogy
nem tud róla semmit, egyre jobban megviselte a lányt. A síráson kívül
semmihez sem volt hangulata, mindent félbehagyott, a mosatlan
tányérok egyre nagyobb kupacban gyűltek fel a konyhában, miközben
ő csak járkált fel, s alá a lakásban, arra várva, hogy megszólaljon a
telefon, vagy kinyíljon az ajtó és belépjen rajta a férfi, aki az elmúlt bő
fél évben annyira közel került a szívéhez.
Amikor megcsörrent a telefon, Barbara rövidtávfutókat
megszégyenítő sebességgel szaladt a készülékhez, s úgy kapta fel,
hogy meg sem nézte, ki a hívó.
– Jó estét, Barbara. Martin titkárnője vagyok.
– Óh. Csak nem tud valamit Martinról? – Kérdezett vissza köszönés
nélkül, türelmetlenül Barbara.
– Sajnos nem, de találtam valamit, ami esetleg a segítségünkre lehet.
– És mi az?
– Egy feljegyzés nevekkel, számokkal és fura rövidítésekkel,
valamint azzal a dátummal, amikor eltűnhetett. Én nem tudom, hogy
ezek mit jelenthetnek, de lehet, hogy ön talán kiigazodik rajtuk, vagy
talál valami olyat, ami ismerős. Be tud jönni reggel az irodába?
– Ó, nagyon köszönöm, hogy hívott. – Sóhajtott nagyot Barbara –
Reggel egyenesen odamegyek. Hánytól lesz bent?
– Ha szeretné, bemegyek reggel hétre, gondolom ez most fontos
önnek.
– Igen, nagyon hálás vagyok, ott leszek. – Zárta a beszélgetést
Barbara, miközben szíve a torkában dobogott, hisz megcsillant az első
reménysugár, az első kapaszkodó, ami bár lehet, hogy nem is lesz jó
semmire, de amin talán el lehet indulni.
Fejében egész este ezek a gondolatok zakatoltak, vajon mi lehet a
feljegyzéseken, mibe keveredhetett, mi történhetett, hogy még mindig
semmi hír, semmi életjel?
Már majdnem éjfél volt, mire elaludt, már amennyire alvásnak lehet
nevezni a félálomban történő, rémálmokkal kísért hánykolódást.
Kusza gondolatokkal a fejében szundított el, mosdatlanul, utcai
ruhában. Hűvös volt, kint pedig halk kopogással szemerkélt az eső.
Hajnali két óra felé járhatott az idő, amikor Barbara furcsa,
szokatlan zörgésre riadt, mintha egy betörő próbálná meg kinyitni az
ablakot. Rettenetesen megrémült, hiszen sok esélye nem lett volna egy
rablóval szemben egyedül. Aztán a nesz elcsendesedett, Barbara pedig
összeszedve bátorságát, felkelt, és lábujjhegyen kilopódzott a
nappaliba. Még szinte félálomban volt, amikor felkapcsolta a villanyt,
ám a hirtelen erős fénytől csak résnyire nyitott szemmel tudott
körbenézni. A meglepetés ereje azonban hamar kipattintotta az álmot
a szeméből.
Martin állt ott a nappaliban, ázottan, gyűrött ruhában, mint egy
űzött vad, amit megkergettek a vadászok.
Barbara azonnal a nyakába ugrott, csókok tucatjával borítva be a
férfit, mit sem törődve Martin szokatlan és ijesztő külsejével.
– Mi történt veled? Miért nem jelentkeztél? Tudod, mennyire
aggódtam érted? – Csak úgy záporoztak a kérdések Barbarától,
miközben szorosan ölelte magához a férfit.
– Egy ügyféllel ki kellett menni a nyílt tengerre, és elromlott a
hajója. Odakint meg tudod, hogy nincs térerő. Csak harmadnapra
tudtak bevontatni, ahogy kiértünk, rögtön siettem hozzád. – Válaszolt
fáradtságtól elcsukló hangon, kissé fásultan Martin.
De Barbara nem hagyta annyiban.
– De a műholdas telefonod? Azzal tudsz telefonálni a tengeren is.
– Váratlanul jött az egész, a műholdas telefonom bent maradt az
irodában.
– És senkinél sem volt semmi, hogy üzenni tudjál? Akinek
beszóltatok rádión segítségért, azt sem tudtad megkérni, hogy szóljon,
ne aggódjak?
– Az nem arra való! De kérlek, ne faggass már. Nekem is elég baj
volt az egész. Az irodában is bőven lett volna dolgom, ami ezért
elmaradt. – Válaszolt ingerülten Martin, egyértelműen arra célozva,
hogy nem kíván további magyarázkodásba belemenni.
– Hát, jó, de nekem akkor is gyanús ez az ügy. – Sóhajtott Barbara,
tudva, hogy valami biztosan sántít, de mindezzel most nem törődve,
húzta is be Martint a hálószobába, menet közben kilépve a még rajta
lévő fehérneműből is.
Barbara boldog volt, hogy végre ismét Martin karjaiban hajthatta
álomra a fejét, s bár mindketten nagyon fáradtak voltak, korán reggel
mégis arra ébredt, hogy Martin férfiassága már ismét az ébredező
édenben matat – ahogy újabban a férfi Barbara ölét becézgette. A
napok óta hiányzó szeretkezés hamarosan orgazmusok felszabadító
sorozatával zárult, majd összebújva nyomta el őket ismét az álom.
Már fél nyolc volt, mire Barbara észbe kapott, hogy ígérete szerint
hétre Martin titkárnőjénél lenne jelenése, s ez bizony most kiment a
fejéből. Nagyon kellemetlenül érezte magát, hiszen szegény nő hiába
ment be a kedvéért korábban. Mentve a menthetőt, gyorsan küldött
neki egy sms-t, amiben leírta, hogy Martin nem sokkal ezelőtt
megkerült, és nagyon köszöni a felajánlott segítséget, de így
szerencsére már nem aktuális a dolog. Lelkifurdalása volt a füllentés
miatt, de rettenetesen restellte, hogy amíg a férfi titkárnője az ő
kedvükért hamarabb ment be az irodába, ők szeretkezéssel töltötték
az időt, s ő még arra sem méltatta, hogy egy átkozott üzenetet küldjön
neki időben. De arra most nem volt ereje, hogy a hanyagsága terhét is
elviselje. Aztán Justinnak is küldött egy üzenetet, hogy előre nem várt
okok miatt kicsit késni fog.
Az elmúlt napok megpróbáltatásai ellenére Barbarának ismét
sikerült a munkájára koncentrálni, de mégis, alig várta már, hogy
végre hazaérjen és nyugodt körülmények közt beszélhesse meg
párjával a viszontagságos napok történéseit. Ám este, amikor ki akarta
vinni a szemetet, megakadt a szeme valamin. Martin pólója volt az,
amit nem a szennyesbe dobott, hanem a kukába. Ez önmagában még
nem is lett volna gond, hisz bőven megengedheti magának akár azt is,
hogy néhány alkalom után kidobja és újat vegyen, viszont a pólón két
bizonytalan eredetű vérfolt éktelenkedett.
Barbarának kezdett egyre gyanúsabbá válni az egész történet, így
amikor vacsora után végre leülhettek egy kicsit beszélgetni, rögtön a
férfinek szegezte a kérdést.
– Mondd el őszintén, hogy mi történt! Mi, vagy ki van a dologban?
És ne mondd, hogy a telefon miatt nem értelek el, mert tudom, hogy
nem igaz.
– Jaj, ne féltékenykedj már édesem! – Bújt oda engesztelően Martin
Barbarához. – Ti nők, mindig csak erre tudok gondolni. Nincs
semmiféle nő a dologban, mondtam, hogy csak egy üzleti nézeteltérés
volt.
– Miből gondolod, hogy nőre gondoltam? – Ráncolta meg a
szemöldökét Barbara. – Nem féltékenykedem, csak aggódom. És azt
eddig nem mondtad, hogy nézeteltérés, csak azt, hogy a hajóval volt
probléma.
– Nem mondtam volna? Mindegy, nincs is jelentősége.
– Minek nincs jelentősége?
– Mindegy. Hidd el, nincs semmi gond, elintéztem a dolgot, most
már minden rendben van.
– De engem érdekel!
– Nem szeretnék erről most beszélni, üzleti ügy, kérlek, ne firtasd.
– Nem örülök, ha titkolózol. Azt hittem, hogy nem lesznek titkaink
egymás előtt.
– Nem is, de ez nem kettőnkről szól. A lényeg, hogy nyugodj meg,
most már minden rendben van.
– Nem nyugtattál meg. S bár nem szólok bele, miként intézed a saját
üzleti ügyeidet, de nem vagyok biztos benne, hogy ez a helyes. – Zárta
a beszélgetést Barbara, megigazítva Martin gallérját, tudat alatt is
utalva arra, hogy gondoskodik róla. Közben pedig azon gondolkodott,
hogy miért titkolózik előtte a férfi, vajon miféle üzleti nézeteltérés
lehet az, ahol véres lesz az ember pólója? És vajon kinek a vére volt
azon a pólón, Martiné, vagy az üzletfeléé?
Barbara merengését Martin is észrevette, s buzgón igyekezett
elterelni a lány figyelmét. Kedvesen, de határozottan megfogta a
kezét, majd a fürdőszoba felé húzta. Bal kezével megnyitotta a
kádcsapot, jobbjával pedig Barbara türkizkék ruháját kezdte
kigombolni, ami hamarosan lágyan csúszott le a padlóra. A közös
fürdés nyugtatóan hatott mindkettőjükre, Martin simogató
szappanozása elfeledtette a gondokat, s most már csak az járt a
fejében, hogy miként fog az este folytatódni.
Másnap verőfényes szombatra ébredtek, az éjszakai esőre már csak
az apró tócsákból lehetett következtetni, Barbara pedig boldog volt,
hogy ismét párja mellett tölthette az éjszakát. Már-már baljós irányba
indultak volna gondolatai, de Martin határozottsága most is levette a
lábáról, s még mielőtt kikászálódtak volna az ágyból, azonnal vázolta
is az aznapra eltervezett programot. Kirándulás a tavakhoz, korai
vacsora egy elegáns étteremben, majd a kedvenc klubjuk
meglátogatása. Barbara, még ha akart, akkor sem tudott volna
ellentmondani, de nem is állt szándékában, hiszen ez így számára is
épp olyan volt, mint amiket a tündérmesés álmaiban elképzelt.
Látszólag minden rendeződött, s a hét során Barbara szép lassan
kezdte túltenni magát a korábbi szörnyűségeken. S mivel Martinnak is
gyakran kellett kicsit tovább maradnia a cégnél, gondolta, felhívja az
utóbbi időben kissé hanyagolt barátnőjét, Lisát.
– Ezer éve nem beszéltünk, hogy vagy, Lisa?
– Ó köszi, nagyon jól. Walter mindent megtesz, hogy nekem
semmire se legyen gondom, és igazán jól érezzem magam.
– Ez remek, lehet, hogy nekem is egy ilyen pasi kellett volna. –
Vágta rá Barbara, majd kisebb gondolkodás után inkább korrigált. –
De nem, felejtsd el. Mégis minden úgy jó, ahogy van. Tökéletes nekem
ez a szerep Martin mellett.
– Oké, amúgy én is gondoltam rád, hogy felhívlak, hallottam mi
történt szegény Martinnal. Jól van? Rendbejött már?
– Igen, köszi, vele minden rendben, de honnan gondolod, hogy volt
valami baja?
– Hát Edward mesélte.
– Edward? Lemaradtam valamiről, ismernem kellene valamilyen
Edwardot?
– Ja, bocs, tényleg. Te nem ismered. Régi barát, mindig mindenkiről
van valami híre. Tudod, a pasik is pletykásak tudnak lenni a
golfklubban. Egyébként meg szegény megboldogult Alexnek volt
alkalmazottja, esetleg onnan ismerhetted volna.
– Várj csak! Most ugyanarról az Alexről beszélünk? Alex Blackről?
– Persze. Vele jártál, nem?
– Nem jártam vele, de megakadt a fülem egy szavadon. Jól értettem,
azt mondtad, hogy megboldogult?
– Ó, bocsáss meg. Te nem is tudtad, hogy mi történt vele? Nagyon
sajnálom, hogy tőlem kellett megtudnod. Bocsánat, ezer bocsánat érte.
Nekem is Edward mesélte, hogy állítólag autóbalesetet szenvedett
Mexikóban. Azt hittem, tudtad.
– Nem, nem tudtam. – Csuklott el Barbara hangja. – Ezt nem hiszem
el. Biztos?
– Edward szerint igen.
Barbara nem akarta elfogadni a hallottakat. Mérlegelt egy kicsit,
hogy elmondja-e barátnőjének a férfihez fűződő zavaros viszonyának
részleteit, de aztán úgy gondolta, nem kell mindenkinek mindent
tudni. Végül egy sablonos kijelentéssel válaszolt, de legbelül
rettenetesen felkavarta, amit hallott.
– Ó, Istenem, ilyen nincs. Milyen szörnyű az élet, ilyen fiatalon
elmenni.
– Sajnos, a sors nem válogat. – válaszolt együttérzéssel a hangjában
Lisa.
Aztán Barbara lassan Martinra terelte a témát.
– És ha ez az Edward ilyen jól tájékozott, akkor esetleg nem tud
még valamit Martinnal kapcsolatban?
 – Nem tudom, nem kérdeztem rá. De ha ő nem is, Alex biztos tudott
volna. Állítólag lett volna valami közös üzletük, de aztán nem jött
össze.
– Érdekes. Ezt egyikőjük sem mondta. A klubban, amikor
összefutottak, akkor úgy tettek, mintha nem ismernék egymást.
– Lehet, hogy személyesen tényleg nem ismerték egymást, de
valami biznisz volt, az biztos. Apropó klub, szoktatok még járni oda?
– Persze, bár ritkábban, de most szombaton például voltunk.
– Ó, akkor elkerültük egymást, mi az előző héten jártunk ott. Kár
hogy nem sikerült összefutnunk. Viszont tényleg jó lenne találkozni.
Mi lenne, ha valamikor meglátogatnál minket? Nagyon örülnék neki.
Legalábbis én. Walter már nem biztos. – Nevetett fel Lisa.
– Rendben, ez a hetem ugyan elég sűrű, de mindenképp jó volna.
Beszéljük meg a jövő héten.
Mikor Barbara letette a telefont, hosszú percekig csak kiüresedve
meredt a padlóra, s próbálta megemészteni a tényt, hogy Alexet
gyaníthatóan végérvényesen elszakította tőle a sors. Néhány hónapja
már azt hitte, hogy sikeresen kitörölte a férfit emlékeiből, de a most
hallottak mégis felzaklatták. Volt valami titokzatos erő, amit nem
lehetett megmagyarázni, s aminek rezgései ismét előtörtek a mélyből.
Hosszú percek teltek el így, amikor Barbarát a bejárati ajtó nyers
csapódása zökkentette ki tűnődéséből. Martin ért haza, s Barbara
ismét a valóságban találta magát, amely messze nem volt olyan
vészes, mint amilyennek még pár perce tűnt.
A dolog azonban másnap sem hagyta nyugodni. Összeszedte
minden bátorságát és úgy döntött, felhívja Alex volt titkárságát, hátha
megtud valamit.
– Jó napot kívánok, Barbara Stone vagyok, – szólt bele a kagylóba
szokásos határozottságával, majd rövid szünet után halkabban, kicsit
tétován, a szavakat keresgélve folytatta: – elnézést, ha… szóval most
nem céges ügyben keresem önöket, hanem mint Mr. Black régi
ismerőse szeretnék érdeklődni Alex felől.
– Sajnálom kisasszony, de sajnos nem mondhatok semmit ebben az
ügyben.
– Kérem, várjon egy pillanatot, Alex nagyon közel állt hozzám. Úgy
hallottam, hogy néhány hónapja kiköltözött Mexikóba és ott
autóbalesetet szenvedett?
– Igen, jól hallotta. – Válaszolta a titkárnő a vonal végén, kurtán és
ridegen.
– De mi történt pontosan? – Erősködött tovább Barbara.
– Nézze, már így is többet mondtam, mint amit szabad lett volna,
kérem, ne kérdezősködjön. A főnököm helyettese megtiltotta, hogy
erről információt adjak ki, nem mondhatok önnek semmi többet.
– Alex helyettese megtiltotta? De miért?
– Nem tudom. A viszont hallásra. – Tette le a hölgy igen
udvariatlanul a telefont, esélyt sem adva Barbarának a további
kérdezősködésre.
Hát ezzel nem lettél beljebb. – Gondolta magában Barbara, idegesen
pakolgatva oda-vissza az iratkupacokat az asztalán. Az, hogy Alexszel
történt valami, most már bizonyossá vált, de abban azért még bízott,
hogy Lisa értesülései esetleg mégis csak eltúlzottak, légből kapottak,
olyanok, mint a pletyka, aminek a tartalma a falu másik végére érve
teljesen megváltozik.
Erre a reményre alapozva, jobb ötlete nem lévén, még írt egy e-mailt
Alex régi címére, melyben kérte, hogy ha van rá mód, találkozzanak
valamikor, mert szeretne vele pár szót váltani Martin viselt dolgairól.
Bár azt már maga sem tudta, hogy egyáltalán reménykedhet-e
bármiféle válaszban.
Komor hangulatából a munkája sem tudta kizökkenteni, s az
estének is ilyen szomorúan, kedvetlenül nézett elébe. Ami egy kicsit
javított a hangulatán, az a közelgő ízletes vacsora reménye volt a
közeli sétálóutca valamelyik hangulatos teraszán. Azokon az estéken,
amikor ő aludt Martinnál, mindig egy ilyen fejedelmi estebéddel
alapozták meg az éjszaka gyönyöreit. Megérzései nem is csalták meg,
ám Barbarának feltűnt, hogy Martin szokatlanul vidám és feldobott
volt, láthatóan készült valamire. Végül a vacsora után fülig érő szájjal
elő is állt a bejelentéssel:
– Van számodra egy kis meglepetésem. Remélem tetszeni fog.
– Imádom a meglepetéseket. – Mosolyodott el Barbara tágra nyíló,
csillogó szemekkel.
– Az jó. Mert itt az ideje, hogy ne csak a szárazföldön
kirándulgassunk. Bár kétségtelenül élvezetes az erdőben is elfenekelni
a rosszcsont szolgálókat, szerintem a tenger jobban illik hozzám.
Úgyhogy a hétvégén kipróbáljuk az új jachtomat, és két napig csak
ketten leszünk, távol a világ zajától.
– Ó, ez nagyon izgalmasan hangzik. – Örvendezett Barbara. – De
nem is mondtad! Vettél egy új jachtot?
– Nem az enyém. A cégé. Így az adó szempontjából szerencsésebb.
– Jó, ez részletkérdés. A cég a tied.
– Valahogy úgy. De nem is ez a lényeg, hanem hogy végre egy
fantasztikus hétvégének nézünk elébe, ahol ismét játszadozhatunk
egy kicsit. Már úgy is régen vertem el a feneked a
szemtelenkedéseidért.
– Alázatos matróza leszek, kapitány úr, csak ne húzzon át a hajó
alatt. – Nevetett fel Barbara, majd gyorsan hozzátette: – Különben is,
imádok vitorlázni.
– Ez nem vitorlás, hanem motoros hajó. – Javította ki tudálékosan
Martin, szinte vérig sértődve, hogy a barátnője még ennyit sem tud.
– Mindegy. Vitorlázni, hajózni, csónakázni, mindent szeretek, s ha
mindezt ráadásul kettesben tehetem veled, akkor különösen.
– Akkor készülj, mert szombaton korán reggel kifutunk, és egy
hajón a kapitány szava a törvény.
Barbara már alig várta, hogy eljöjjön a szombat, lázasan
készülődött, bevásárolt, válogatta a ruháit, elment fodrászhoz, hogy
picit rövidebbre vágassa a haját. De főként álmodozott, s bármennyire
is furcsa ez egy kívülállónak, szinte már hiányzott a lelkének a
megalázottság, testének pedig a fenekelés.
Szombat reggel még alig pirkadt, amikor Barbara felébredt, de
Martin már nem feküdt mellette. Friss kávé illata kúszott be a hálóba,
kedvese serénykedett a konyhában, hogy egy könnyű reggeli után
mihamarabb a kikötő felé vehessék az irányt.
A hatalmas kikötőben az enyhe szellő szelíden ringatta a mólóhoz
kikötött kisebb-nagyobb hajókat. Végigsétálva a betonnyúlványon,
először egyszerűbb, majd egyre impozánsabb hajócsodák mellett
haladtak el, míg végül Martin megállt, és letette a csomagokat.
– Ő volna az. – Mutatott a férfi a hófehér jachtra, melynek tatján
cirádás kék betűkkel a „Mermaid” felirat díszelgett. Nem a
legnagyobb volt, sőt inkább kisebb, de kétségtelenül elegáns és
hívogató. És most pont ez volt a lényeg, hiszen a nagyobbak
személyzetet igényeltek, nekik viszont most ehhez a romantikus
hétvégéhez a legkevésbé sem volt szükségük egy seregnyi,
sürgölködő hajószolgára.
Martin kinyújtotta a kezét, majd a keskeny pallón át felsegítette
Barbarát a fedélzetre. Belépve a belső térbe, a nőnek elállt a lélegzete.
A csillogó mahagóni és a világos vajszínű bőr az eleganciát és a
fényűzést sugallta. Középen hatalmas étkező aszal, mellette
konyhasarok, balra mögötte bárpult márkás italokkal, jobbra pedig
egy hatalmas ülőgarnitúra várta a vendégeket. Innen lépcső vezetett
felfelé a kormányhoz, illetve lefelé a hálókhoz, a hajó elején és hátulján
pedig tágas napozófedélzet biztosította a tökéletes pihenést és
kikapcsolódást. Barbara már látta is maga előtt, ahogy a tenger
hullámain ringatózva napozik, miközben Martin épp koktélt készít
számára.
– Na, hogy tetszik?
– Fantasztikus. Remélem, nem leszek tengeri beteg, mert élvezni
akarom a szabadidőnk minden pillanatát.
– Nem leszel. – Nyugtatta a férfi, majd kézen fogva Barbarát,
elindult a hatalmas kormánykerék irányába. Martin megnyomott egy
kapcsolót, ami beindította a motort. A halk duruzsolás jelezte, hogy
lassan kifutnak az öböl mélykék vizére, ahol már valóban csak
egymás jelenlétét élvezhetik. Martin hátrament, eloldotta a köteleket
is, majd előretolva a gázkart, biztos kézzel kormányozta ki a hajót a
kikötő labirintusából.
Ahogy elhagyták a marina bejáratát, a dombok mögül előbukkant a
még alacsonyan álló, ébredező nap, amely aranylóan tükröződött
vissza a tengeren, csodálatos látványt nyújtva koronázva meg kettejük
hétvégéjét. Martin, mintha csak erre várt volna, megtörve az idilli
csendet, hangnemet váltott, s határozottan kiadta az első utasítást:
– Most pedig kérem az összes ruhádat.
– De hát… – Próbált félénken szabadkozni Barbara, de Martin
közbeszólt.
– Nincs de hát. A kikötésig nem lesz rá szükséged. Kint a tengeren
úgysem lát meg senki, vagy ha mégis, akkor hadd irigykedjenek.
– Igenis, kapitány úr! – Érezte meg Barbara a játék lényegét, s már
alázatosan kapta is le magáról a ruháit, amit Martin rögtön el is
tüntetett a hajó rengeteg titkos rekeszének egyikében.
– Eddig jó. Most pedig menj ki a hajó orrába és figyeld, nehogy az
utunkba kerüljön egy jéghegy.
– Mi? Jéghegy itt? – Kérdezett vissza Barbara értetlenkedve, de
aztán pillanatokon belül leesett neki, hogy szerelme csak viccelődött, s
még mielőtt Martin válaszolhatott volna, indult is előre. – Bocsánat
kapitány úr, megyek figyelni.
Barbara egyáltalán nem bánta meg, hogy párja levetette vele a
ruháit. A lágy tengeri szellő kellemesen simogatta bőrét, az enyhe
hajnali napsugarak pedig épp elég erősek voltak ahhoz, hogy érezni
lehessen melegüket, de még ne égessék. Órákig tudta volna élvezni
ezt az idilli állapotot, ám kisvártatva meglátott valamit a horizonton.
– Egy másik hajó közelít felénk! – Szólt aggodalmasan Barbara. –
Pont erre tart.
– Nyugi el fogunk férni egymás mellett. Elég nagy a tenger.
– Nem is attól félek, csak hogy meglátnak így meztelenül.
– Ne szégyelld magad, hisz gyönyörű vagy. Maradj csak ott és húzd
ki magad. Tudod, a jéghegyek veszélyesek lehetnek.
– Igenis uram, ahogy parancsolja.
Barbara nem mozdult, a két hajó pedig szépen elhaladt egymás
mellett. A másik járművön egy hat-nyolc fős társaság lehetett, akik
most készültek a kikötéshez. Barbara egész biztos volt benne, hogy őt
bámulták, hiszen a srácok távcsővel a kezükben lestek feléjük,
miközben hangosan kacarásztak. Ám ez most egyáltalán nem zavarta,
sőt, inkább olyannyira kellemes izgalommal töltötte el, hogy
legszívesebben itt és most rántotta volna magára Martint. Később
aztán a lelkesedése kissé alábbhagyott, ahogy a part mentén tovább
haladtak, bár a kellemes, szabad érzés, a tenger nyújtotta végtelennel
párosítva folyamatosan biztosította a megfelelő boldogsághormon-
szintet.
Jó pár óra lassú tempójú haladás után végül egy kis öbölben
leengedték a horgonyt, s Martin is levette ruháit, majd átölelve
Barbarát, forró csókban forrtak össze a hajó orrában.
Természetesen nem maradhatott el a vágyott koktél sem, majd az
ebédként elfogyasztott szendvicsek után ismét egy kis napozás, illetve
fürdés következett. Barbara végtelen nyugalommal szemlélte az azúr
színben pompázó tengert, melynek szelíd, fehér tajtékú hullámai
szinte hívogatták megmártózni. Az öböl partján dús vegetáció nőtt,
mely eltakarta szemük elől a mögötte nyújtózó szárazföldet. A lány
most valóban úgy érezte magát, mintha csak a mennyországban
lenne, és legszívesebben azt kívánta, hogy ez az álom sose érjen véget.
Kis idő múlva azonban Martin felszedte a horgonyt, és újra a nyílt
tenger felé vették az útjukat.
Az idő előrehaladtával kissé borongósabbra fordult az időjárás, a
szél is megerősödött, így a hajó enyhén imbolyogni kezdett, de ez még
messze nem volt elviselhetetlen, vagy aggasztó. Barbara továbbra is
nagyon élvezte ezt a nem mindennapi, kellemes programot, amit
Martin közelsége koronázott meg számára, jóllehet az elmúlt fél
órában mintha megváltozott volna a szeretett férfi hangulata. Ha a
tengerre nem is, az ő viselkedésére illett most igazán a vihar előtti
csend, s ez a lányban is feszültséget ébresztett.
Végül megtört a jég és Martin kaján mosollyal az arcán parancsolta
le Barbarát a kabinba, aki szinte egész nap erre várt. Alig hogy leértek,
máris forró csókolózásba kezdtek. Martin lefogta Barbara karjait, s
apró puszikkal borította előbb a nyakát, majd a melleit. Érzéki
lassúsággal haladt egyre lejjebb, ám mikor a szeméremajkakhoz ért,
megállt. Kinyitotta az egyik rekesz ajtaját, s kötelet vett elő.
Komótosan rátekerte a nő csuklójára, majd átfűzve az ágy rácsozatán,
a másik kezét is megkötötte. Aztán a bokákra is rákerült a kötél,
Barbara pedig lehunyt szemmel, szinte megadva magát tartotta a
végtagjait. Martin szép lassan, a nyelvével folytatta a játékot,
végigcirógatva először a jobb, majd a bal lábát is, ám a combok
tövénél, az érzékeny terület felé közeledve még várt egy kicsit.
Barbara pedig az élvezet határán lebegve várta a beteljesülést, hogy
Martin végre magáévá tegye.
Azonban a hajó ringása, ami eddig csak kellemesebbé,
romantikusabbá tette az egész kalandot, most határozottan
felerősödött. Barbara ösztönösen megrezzent, a tudatalattijában pedig
elindult valami, amitől kizökkent az élvezetből. Maga sem értette,
hogy miért, de egyre kevésbé érezte magát biztonságban, annak
ellenére, hogy a hullámzás egyébként még messze volt az ijesztőtől.
– Ne! Hagyd abba! – Szólalt meg végül önkéntelenül.
– Arról ne is álmodozz! A tiltakozásért pedig tudod, hogy büntetés
jár! – Válaszolt Martin, mint aki nem is érti Barbara
megfutamodásának okát. Azzal elővett egy kisebb pálcát és elkezdte
vele cirógatni a kikötözött testet.
– De nem akarom!
– Jól van, tiltakozz csak, imádom, ha ellenkezel. – Nevetett fel a féri,
majd először csak aprókat, majd egyre erősebbeket kezdett el ütni a
pálcával a legkülönbözőbb testtájakra.
– Martin, most komolyan kérlek, hogy hagyd abba, félek. Egy
nyuszika vagyok.
– Nem kell félned. Tudom, hogy csak azért tiltakozol, mert úgy
jobban esik. – Azzal folytatta a vesszőzést, ügyet sem vetve Barbara
kérésére. Nem ütött erőseket, korábban ezeknél nagyobbakat is
élvezettel fogadott a párja, ám most más volt a helyzet.
 – Tudod, hogy imádom, ha megkötözöl, és úgy teszel a magadévá,
de most kérlek, hagyd abba, engedj el. Mondtam, hogy gyáva
nyuszika vagyok.
– Nem, most nem! Szófogadatlan voltál, és ezért mindenképp meg
kell, hogy büntesselek.
Barbara becsukta a szemét, és már nem szólt egy szót sem. Próbált
nem figyelni semmire. Aztán egy idő után Martin abbahagyta a
játékot a pálcával és a nyelvével cirógatta tovább a lány bőrét. Elért a
csiklóhoz, de Barbara már nem vágyott rá. Amit délelőtt még úgy
kívánt, az most tehernek és nyűgnek tűnt. Megadóan hagyta magát,
de esélye sem volt az orgazmusra.
– Mi a baj? – Martin most már érezte, hogy valami tényleg nem
stimmel.
– Semmi. – Jött a válasz egykedvűen.
– Sajnálom, hogy nem megy, pedig én mindent megpróbáltam. –
Azzal eloldotta a köteleket, Barbara pedig felkelt, majd felment a
fedélzetre. Meglepve konstatálta, hogy egyáltalán nem is olyan
borzasztó az időjárás, mint ahogy lent ezt érezte, a szél, a hullámok
csak gyengéden ringatják a hajót, s a hőmérséklet sem utal semmiféle
viharra.
Megnyugodott. De legbelül valami mégis eltört, és nem tudta, hogy
össze lehet-e még ragasztani? Csalódott volt, hosszú idő után most
először félt, most először volt rossz érzés, hogy meg van kötve.
Martin jó pár perc múlva követte. Átkarolta, de Barbara közönyösen
levette a karját a válláról. Majd halkan csak ennyit mondott:
– Menjünk most haza.
Martin az egészből nem értett semmit, női szeszélynek érezte
Barbara viselkedését. Még pár erőtlen kísérletet igyekezett tenni, hogy
meggyőzze a lányt az út folytatására, de végül feladta. Késő este lett,
mire visszaértek a kikötőbe.
– Nem érezted jól magad? Ne hajózzunk máskor? – Törte meg végül
a csendet Martin, miután kellően rögzítette a hajót a mólóhoz.
– Az elején fantasztikus volt. De többet ne játsszunk a hajón, azt
nem akarom.
– Rendben. Ahogy szeretnéd. – Mondta halkan és értetlenül Martin,
majd miután elindultak hazafelé, kis idő után tovább puhatolózott: –
Azért este még egy békülős összebújás belefér?
– Megjött a menzeszem. – Vágta rá Barbara a tökéletes jolly jokert.
Épp hogy hazaértek, máris csöngött Barbara telefonja. Ránézett a
kijelzőre, majd felkapta a készüléket és bevonult a fürdőszobába.
Elfordította a kulcsot a zárban, leült a vécére, s csak utána vette fel.
– Szia Barbara. Itt Lisa. Nem zavarlak?
– Nem. Most már nem. – Válaszolt nagyot sóhajtva Barbara.
– Ó bocsi, nem akartalak megzavarni benneteket, később is
visszahívhatlak.
– Jaj, nem! Félreérted. Nem arról van szó.
– Történt valami baj?
– Á, nem is tudom. Lehet, hogy csak én komplikálom túl a dolgokat.
Elrontom azt, ami tökéletes is lehetne.
– Jaj, ne mondj már ilyet. Gyere át holnap kicsit csacsogni, és akkor
elmesélsz mindent töviről hegyire. Ráérsz?
– Bár nem így terveztem, de igen. Kora délután jó lesz?
– Tökéletes. Várlak. – Azzal Lisa le is csapta a telefont.
Alig hogy Barbara belépett Lisáék kapuján, a szépen gondozott,
virágokkal teli kertbe, valami furcsa, oda nem illő dolog terelte el a
tekintetét. Lisáéknak nem volt kutyájuk, mégis a kert egyik
szegletében egy nagyobb méretű, fából készült kutyaház állt.
– Nem is tudtam, hogy vettetek egy kutyát. Milyen fajta?
– Ó nagyon különleges, csak sajnos nem túl okos. Kíváncsi vagy rá?
– Hát, nem is tudom, kicsit félek a kutyáktól. Nem harap?
– Ettől nem kell félned, gyere, úgyis meg akartam mutatni.
Azzal Lisa megfogta Barbara kezét, majd elindultak a kövekkel
kirakott kerti ösvényen a cseresznyefa alatt megbúvó kutyaház felé.
Pár pillanat múlva Barbara megpillanthatta a kutyaház lakóját, de a
döbbenettől leesett az álla. Abban ugyanis Walter kucorgott hatalmas
fém nyakörvvel a nyakán. Erre egy vaskos, de rövid lánc volt erősítve,
aminek a másik vége a ház oldalához rögzített fém karikában
végződött.
– Gyere csak ki, kiskutyám! – Szólt oda Lisa gúnyosan.
Walter négykézláb mászott ki az ólból, lehajtott fejjel, teljesen
meztelenül, koszosan, megtörten, megalázottan.
– Jól, van. Szófogadó kutyus. – Simogatta meg Walter fejét Lisa. –
Hozok neked vizet, biztos szomjas vagy.
Azzal a kerti locsolótömlővel feltöltötte a Walter előtt, a földön
heverő fehér, csontmintával díszített tálkát. Walter lelkesen kezdte
lefetyelni a vizet, pont úgy, ahogy a kutyák is szokták. Szüksége is
lehetett rá, mivel a nyári hőségben még éjjel sem hűlt le eléggé a
hőmérséklet, nappal pedig, bár a házikó árnyékban volt, már délelőtt
harminc fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála.
– Jól van, ha szeretnél még valamit, ugass! – Vetette oda Lisa, majd
elindult vissza a házba, Barbara pedig hátra-hátra nézve követte.
– Ez most mi volt? – Kérdezte végül a döbbenettől eddig
megszólalni képtelen Barbara.
– Büntetésben van. – Vetette oda Lisa olyan természetességgel,
mintha csak azt mondta volna, hogy holnap hétfő lesz.
– Azt látom. De mégis mit csinált, és hogy jött ez a nem is tudom,
miféle ötlet?
– Rajta kaptam, hogy játszadozik magával. Tudom, két hét sok idő
élvezés nélkül egy férfinek, de nem véletlenül kapott erényövet, sőt,
utána még a piercinget is feltettük a lakattal. Szóval el volt tiltva a
farkától, de ő megpróbált kijátszani és masszázsolajjal meg a
vibrátorommal akart segíteni magán. Csak hát hamarabb értem haza,
és kiderült a turpisság. Úgyhogy most száműzve lett a hétvégére,
estére meg majd kitalálom a folytatást, mert hát holnap mégiscsak
dolgozni kell mennie.
– Szegény…
– Ne sajnáld, inkább azt meséld el, hogy veled mi van, mi az, amit
túlkomplikálsz az életedben?
Barbara kényelmesen elhelyezkedett a hatalmas fotelban, szemben
az ablakkal, belekortyolt az elé tett limonádéba, sóhajtott egyet, kicsit
összeszedte a gondolatait, majd belekezdett. Végül csak úgy dőlt
belőle a szó, elmesélt mindent, hogy milyen jól indult az előző nap,
aztán hogyan vált mégis egyre nyomasztóbbá az idillinek tűnő
hajókázás, végül pedig hogy mennyire nem figyelt rá Martin, hiába is
kérlelte, pedig még a menekülőszót is kimondta, mégis figyelmen
kívül hagyta. Elmondta Lisának érzéseit, bizonytalanságait, hogy
mennyire tanácstalan, hisz annyiszor megégette már magát. Bár tudja,
hogy tökéletes férfi nincs, de most hihetetlen kétségek között
vergődik, és fogalma sincs, hogy igazából mit is tegyen, meddig
érdemes neki is nyelni, hisz a másik oldalon bőven kap is cserébe.
Lisa nem szólt közbe. Figyelmesen hallgatott, és megértően
bólogatott, de tanácsot adni nem tudott. Bár lehet, hogy nem is akart,
mert akármit is mondott volna, ha másként alakulnak a dolgok, ő csak
rosszul jöhet ki belőle. Viszont megértő volt, jó hallgatóság, ami ilyen
esetben felbecsülhetetlen értékkel bír. Barbara lelkéről nehéz kő
szakadt le azzal, hogy kibeszélhette magából bánatát, még ha
megoldást nem is találtak a problémára. Persze nem is biztos, hogy
most kell azt megtalálnia, talán épp ezzel tanul a sorsából – gondolta
végül Barbara – a türelmet is meg kell tanulni gyakorolni, hiszen a
sors majd mindent elrendez, amikor annak ideje lesz.
Barbarának igazán jót tett, hogy kisírhatta magát Lisa vállán, újult
erőre kapott, koncentrált a munkájára, a céges feladatokra, Martinnal
pedig élték hétköznapi életüket. Úgy volt vele, hogy hagyja történni
az eseményeket, az élet majd elrendezi önmagát. Csupán a titkos kis
játékuk maradt el, Martin ugyanis akárhányszor elő akart hozakodni
vele, Barbara minduntalan kibújt alóla.
A férfi azonban nem az a típus volt, aki beletörődik a veszteségbe,
hiányzott neki, hogy belebújhasson az oroszlán bőrébe, aki megszerzi
áldozatát, a földesúr bőrébe, aki megbüntetheti szolgálóját, vagy a
vagány strici bőrébe, aki megalázza ribancát.
Végül elérkezett a pillanat, amikor Martinnál elfogyott a türelem.
Egy vadabbnak ígérkező szex közben végül elővette az éjjeliszekrény
fiókjában lapuló bilincseket, pillanatokon belül Barbara csuklóira
pattintva, végül leszorította a nő karjait. Korábban ez nagyon
felizgatta mindkettőjüket, most azonban Barbara megálljt parancsolt.
– Ne haragudj, de nem megy. Nem tudok most belemenni a játékba.
– De miért? – Kérdezett vissza Martin csalódottan.
– A múltkor, a hajón történtek miatt.
– Hol van az már, azt hittem, túl vagyunk rajta.
– Én is, de sajnos nem.
– Máig sem értem, mi volt akkor a bajod, mi történt?
– Nem a szexszel volt problémám, hanem azzal, hogy féltem.
– De hát mitől? Óvatos voltam, egyáltalán nem csináltam semmi
olyat, amit korábban ne élveztél volna.
– Azért pánikoltam be, mert kint voltunk a nyílt vízen a hajóban,
ahol le voltam kötözve, és hirtelen bevillant, mi van, ha egyszer csak
elsüllyedünk, és én nem tudok kiszabadulni? Ott fulladtam volna
meg. Teljesen leblokkolt.
– Jaj, ne! – Nevetett fel Martin. – Ekkora butaságot.
– Lehet, hogy neked butaság, de én tényleg féltem. Mondtam is,
hogy félek. Még a menekülőszót is kimondtam. De te nem figyeltél
rám, nem vetted ezt észre, és nekem ez a bajom. Ez a játék a bizalomra
épül! – Sorolta a problémáit szemrehányóan Barbara.
– De, én… – Szabadkozott Martin, valójában azonban ő maga sem
tudta, hogyan mentse ki ezt a helyzetet.
– Nincs de, ha nem veszed észre, hogy mikor jó és mikor nem,
akkor nem érdemes csinálni. Ez már nem az első eset, azt hittem abból
tanultál. Miért tetted ezt velem, miért nem figyelsz rám?
– Ó édesem, a szub szerep ezzel is jár néha. Ne csinálj már egy ilyen
piti dologból ekkora problémát.
– Nem! És ez nem piti dolog! Legalábbis nekem nem! – Pattant el a
cérna Barbaránál. Pár másodperce még azon gondolkodott, hogy
miért ad újabb és újabb lehetőségeket ennek a férfinek, de úgy látszik,
tényleg nem érdemel több esélyt.
Barbara Martin lelkének legeldugottabb bugyraira volt kíváncsi, de
most úgy érezte, hogy ha nála ez a figyelmetlen, másikat semmibe
vevő viselkedés az általános, úgy inkább messziről elkerülné.
Csalódott volt, és nem tudta mi tévő legyen. Egyrészt jó Martinnal,
mindent megad neki, állandóan a kedvében jár, de a játék már nem
megy vele, mert elveszett a bizalom. És ez most több volt, mint csupán
a szexben való bizalom, most úgy érezte, hogy lassan az élet minden
területén elveszítette a belé vetett bizalmát. Már nem volt biztos
Martin lelkiismeretében, tisztességében és korrektségében. Neki olyan
férfi kell, akinek majd gyereket szül, és akiről tudja, hogy számíthat
rá, ha baj van. Nem csak anyagilag, hanem emberileg is. Úgy látszik
azonban, sok mindent nem tud még Martinról, de most már nem
biztos, hogy valóban meg is akarja tudni.
A férfi csak ült a hatalmas franciaágy sarkában, kezében a kötéllel
és szótlanul nézte Barbarát. Minden bizonnyal azon elmélkedhetett,
hogy miért ilyenek a nők, miért nem lehet őket megérteni, de az is
lehet, hogy csak arra várt, hogy Barbara kiengedje a dühét és újra
próbálkozhasson. Vagy tíz percig várt, aztán felállt, akkurátusan
összehajtotta, majd eltette a kezében levő bilincset, vissza a fiók
mélyére, és kiment a szobából.
Barbara összeszedte a ruháit, felöltözött, majd nagyot sóhajtva
Martin után ment. Ránézett a férfira, de nem szólt semmit. Talán azt
várta, hogy ő szólaljon meg, legalább bocsánatot kérjen, vagy valami
kedveset mondjon. De Martin büszkesége erősebb volt ennél.
Domináns énje sértve érezte magát, a visszautasítás neki is kés volt a
szívében. Lehet, hogy ő is arra várt, hogy Barbara tegye meg az első
lépést, de ebben a helyzetben ez esélytelen volt.
Barbara nem várt tovább. Lassan elindult az ajtó felé, majd miután
kinyitotta, visszanézett és csak ennyit szólt:
– Szia. Majd hívlak.
– Jó. – Válaszolta Martin, de a lány sejtette, hogy utoljára lépte át ezt
a küszöböt.
 15.

A rákövetkező reggel Barbara csúnya másnapossággal ébredt,

érezte, hogy talán mégsem volt a legjobb ötlet Martintól hazafelé jövet
beülni abba a bárba. Bár úgy vélte, most valóban szüksége volt arra a
pár italra, amit magába töltött. Nagy nehezen kikászálódott az ágyból,
majd felrakott magának egy méreg erős kávét és letelepedett a
kanapéra.
Barbara egyedül maradt a gondolataival, és a megvetett főnökétől
kapott cicájával. Martin párszor még próbálkozott, hogy elérje, de
Barbara ismét kinyomta a hívásokat. Tanulva a múltból, most erősen,
határozottan, már csak a büszkesége miatt sem engedett a kísértésnek.
Maga sem tudta, hogy valóban jó döntést hozott-e, de meghozta, és
kitartott mellette. Kemény, boldogtalan hónapok következtek, de volt
már benne gyakorlata. Az egyedül töltött éjszakákat pedig egy-egy
klublátogatással, vagy egyéjszakás kalanddal fűszerezte meg néha.
Már a szeptember is az utolsó napokban járt, mikor e-mailjeit
böngészve egy váratlan üzenetre bukkant, éppen hogy csak
megmentve a spamként való kidobástól. A levél Alex címéről jött, de
ennyi idő után már egyáltalán nem volt számára egyértelmű, hogy
tényleg ő írta-e.
Barbara ilyen gyorsan még nem kattintott e-mailre, mint ahogyan
most tette. Izgatottan szaladt végig a sorokon, s abban reménykedett,
amiben rajta kívül más már nem.
 A levél valóban Alextől érkezett, s olyan információ állt benne,
amire Barbara csak a legtitkosabb vágyaiban mert gondolni. Alex
elnézést kért, hogy csak most válaszolt, leírta, hogy autóbalesete volt
és kómában feküdt. Linda miatt költözött ki Mexikóba, mert nem
kapott zöld kártyát, viszont amikor ő került bajba, a lány már nem
viszonozta ezt a gesztust. Akkor is nehezére esett mellette lenni,
amikor egyáltalán nem volt biztos, hogy valóban teljesen felépül-e?
Szerencsére azonban az erős akaratereje kerekedett felül, de mire ez
kiderült, addigra már szakítottak. Nemrég hazajött az Államokba, és
most próbál visszatérni régi kerékvágásba. Természetesen örömmel
tesz eleget a Barbara által korábban javasolt találkozónak és kéri, ha
ráér, akkor találkozzanak a Hotel Freedom kávézójában 30-án, este hat
órakor.
Mire a sorok végére ért, Barbarának már a könnyei is potyogtak.
Aztán ismét elolvasta a levelet, majd még egyszer, és még egyszer.
Aznap éjjel szinte semmit sem aludt. Azon ábrándozott, hogy mi
minden várhat még rá az életben, és hálás volt, hogy kapott még egy
esélyt a sorstól. De egyúttal félt is, hogy megint elrontja, elcsúszik
valami banánhéjon, mint ahogy megtörtént ez már párszor, s talán
lehet, hogy ez az ő sorsuk.
Másnap is alig tudott a munkájára koncentrálni, rózsaszín
felhőcskéket látott a céges logó helyén, az üzleti leveleken, s végig arra
gondolt, hogy mit fog felvenni holnapután, mi lehet az, ami megfelelő,
ami kellően csábító, de mégsem kihívó.
Aznap Barbara már kora délután otthagyta a céget, s rohant haza
készülődni. Régen volt ennyire izgatott, azt hitte, hogy azok a
bizonyos pillangók már rég kihaltak, oly rég elkerülték őt, de nem,
most ismét megjelentek, és apró, gyorsan verdeső szárnyaikkal
összevissza repkedtek a gyomrában. Szája egyfolytában mosolyra állt,
s ha tudott volna repülni, már rég ott lett volna a megbeszélt helyen.
Magas sarkú cipőt és egy rövid fehér, kis csipkével díszített ruhát vett
fel, leheletnyi sminket kent, lazán felfogta a haját és parfümöt fújt a
nyakára. Cipőjével harmonizáló kis kézitáskáját magához szorította, s
már indult is a szálloda étterméhez.
Hamarabb odaért, még csak háromnegyed hat volt, de nem akart
elkésni. Leült egy bejárathoz közeli asztalhoz, és rendelt magának egy
frissítőt. Szíve a torkában vert, ruháját percenként igazgatta, s
folyamatosan a bejáratot leste. Idegen emberek jöttek-mentek, de
Alexnek egyelőre nyoma sem volt. Már negyed hét felé járt az idő, s
Barbara egyre jobban elkeseredett. – Mi van, ha mégsem jön el, ha
valaki csak megtréfálta? – Ehhez hasonló borús gondolatok kergették
egymást a fejében, s ő egyre inkább elcsüggedt. Érezte, hogy
önkéntelenül is a szemeit törölgeti, s ettől valószínűleg az egész festék
elkenődhetett. Végül szinte már sírva felállt, és kiment a mosdóba,
hogy legalább a pityergés nyomait eltüntesse. Feldúltságában azonban
letett arról, hogy újra tökéletes sminket varázsoljon, meg aztán már
úgyis mindegy volt, Alex nyilván úgysem jön el.
De kilépve a mellékhelyiség ajtaján, szinte földbe gyökerezett a
lába. A terem túlsó végében, a bejáratnál ott állt Alex, és láthatóan őt
kereste. Elegáns volt, a megjelenése makulátlan, arányos, sportos
alkata vonzotta a tekinteteket, s Barbara most úgy érezte, hogy
bármilyen csinosan is öltözött fel, a férfi kisugárzása elhomályosítja őt
is. Sötét acélkék zakója alatt hófehér inget viselt, hozzá középkék
nyakkendőt kötött, s ahogy Barbara végigmérte a férfi jól
megválasztott összeállítását, rá kellett jönnie, hogy Alexnek még
ahhoz is van érzéke, hogy ruháival testi adottságait is kihangsúlyozza:
gyönyörű kék szemei szinte megkoronázták a jelenséget. Ahogy ott
állt az elegáns, de mégis lezseren kigombolt zakóban, kezét lazán
zsebre dugva, Barbara úgy érezte magát, mint akit villámcsapás
sújtott.
Alex vélhetően már jó párszor körbenézett a helyiségben, s mivel
nem látta Barbarát, épp elhagyni készült a termet. Tekintetük elkerülte
egymást, Barbara pedig annyira leblokkolt, hogy nem volt ereje
megszólalni, egy fél hang sem jött ki a torkán. Szinte lebénulva nézte
végig, ahogy a férfi egy pillanat alatt kilép a teremből, s ha nem
történik valami isteni csoda, talán az életéből is örökre.
 Barbara zsigerei legmélyéről töltekezve, az utolsó pillanatban tért
magához, s mielőtt Alex örökre eltűnt volna a szeme elől, végre kitört
bénultságából. Keresztülgázolva a termen, Alex után rohant, aki épp
akkor ült be Mercedesébe és már indított is. A lány az életét sem
kímélve, eltökélten ugrott az autó elé, így Alex a legutolsó pillanatban
taposott a fékre, megelőzve a tragédiát.
– Hát nem éppen így gondoltam a viszontlátást. – Szólalt meg végül
a férfi, homlokát törölgetve az ijedtségtől.
– Én sem. – Válaszolt Barbara, miután átölelve üdvözölte Alexet. –
De nem jöttél időben, én meg épp kimentem a mosdóba.
– Még szerencse, hogy ilyen vagány csaj vagy.
Barbara megkönnyebbülten mosolygott.
– Na, jó, menjünk vissza, és beszéljünk meg mindent, mert azt
hiszem rengeteg mondanivalónk van egymásnak. – Karolt bele a férfi
a lányba.
Visszaülve az asztalhoz most már igyekeztek úgy folytatni a
beszélgetést, mint általában, ahogy a hétköznapi emberek szokták.
Noha Alex is érezte a kettejük közti felfokozott rezgést, a biztonság
kedvéért Barbara eredeti kérdése felől indította a beszélgetést.
– Szóval, mi történt Martinnal, hogy ennyire érdekelnek a vele
kapcsolatos dolgok?
– Tudod, együtt jártunk és…
– Jártatok? Így, múlt időben?
– Igen. Így.
– Úgy tűnik, sok mindenről lemaradtam. De ezek szerint te is
szembesültél néhány meglepetéssel.
– Így is fogalmazhatunk. Bár nem tudom, végül mi vezetett az
általad meglepetésnek nevezett dolgokhoz.
– Szerintem az adósságai.
– Adósságai? Miféle adósságai?
– Ezt tőle kell megkérdezned.
– Nem, azt már nem szeretném. De azért elmondanád, mit tudsz
róla? – Kérdezett vissza Barbara, beletúrva hosszú szőke hajába, majd
rövid gondolkodás után végül hozzátette: – De talán már mindegy is,
nincs jelentősége.– Nos, volt néhány üzleti ügyünk. Ha nem vagyok
résen, engem is átvert volna. Aztán utánanéztem a dolgainak, és
fogalmazzunk úgy, nem arról híres, hogy szeretne fizetni. Ezért én
rövid úton le is zártam a közös ügyeinket, így nekem nincs okom rá
haragudni. De azt tudom, hogy a fényűző életmód, a kocsi, a jacht, a
méregdrága lakás csak azért van, hogy elhitesse az ügyfeleivel, neki
milyen jól megy, miközben nyakig ül az adósságban, több hitel van a
cégén, mint amennyit az egész ér. Egyik hitelből törleszti a másikat, és
görgeti maga előtt az egészet, míg hatalmasra nem hizlalja a
kölcsöneit. De ez az ő dolga, szerinte nem az adósságállomány számít,
hanem a forgalom. Én nem értek egyet ezzel a ma divatos trenddel,
konzervatívabb szempontok szerint irányítom a dolgokat a cégnél.
Bár abból azért tanulhatna, ami a múltkor történt vele. Mert ez nem az
első ilyen eset volt, jóllehet, akkor sokkal jobban elverték. És jobban
belegondolva, abban sem vagyok biztos, hogy te biztonságban voltál.
– És miért nem mondtad el ezt nekem korábban? – Kérdezte
aggodalmas hangon Barbara. – Miért nem szóltál, hogy problémás
alak, jobb, ha vigyázok vele?
– Elhitted volna, ha akkor mondom?
– Nem tudom. Lehet.
– Na, látod, csak azt értem volna el, hogy egy olyan alaknak
higgyél, aki képes pletykákkal keresztbe tenni másoknak csak azért,
hogy ő maga előnyösebb színben tűnjön fel. Köszi, de ez nem akartam
lenni.
– Miért feltételezed, hogy ezt gondoltam volna?
– Ez egyértelmű. Szerelmes és elvakult voltál, nem láttad a hibáit.
Csak annyit láttál volna, hogy valaki be akarja feketíteni a szeretett
férfit. Mire gondoltál volna? Amúgy meg, tapasztalataim szerint a nők
nagy részét különben sem érdekli, hogy honnan van a férfinek pénze,
a lényeg hogy legyen. És bizony sok nőnek bejön az ilyen típusú pasi.
– De én nem vagyok olyan!
– Most már nem. Most már tudom, hogy nem. De akkor még nem
tudtam. Sokat változtál az utóbbi időben, s ezen magam is
meglepődtem. – Mondta halkan a férfi, miközben gyengéden
megsimogatta Barbara arcát, majd még hozzátette: – Igazából sosem
tudtam kiigazodni rajtad.
– Nem láttad, hogy csak te kellesz?
– Gondolj bele az én helyzetembe. Jóllehet valóban nagyon
tetszettél, de akkoriban nem volt túl jó híred, én meg nem akartam
bonyolítani az életemet. Nem kellett a csalódás, volt belőle épp elég.
Ugyanakkor nem az a fajta ember vagyok, aki belerondít más
kapcsolatába, ráadásul semmi közöm nem volt Martin dolgaihoz, így
nem szóltam bele az életébe.
– És ezért inkább feladtad a lehetőséget, hogy együtt lehessünk?
– Ha te boldog lettél volna vele, akkor igen. – vonta meg a vállát
őszintén Alex. – Én ugyan tudtam Martin viselt dolgairól, de azt, hogy
te hogy érzed magad mellette, nem befolyásolhattam.
Barbara lehajtotta a fejét, s egy rövid ideig csak emésztette a
hallottakat. Jól esett neki Alex őszintesége és egyenessége. Ekkor a
férfi a keze után nyúlt, Barbara pedig hagyta, hogy ujjaik
összefonódjanak. Mindketten érezték, hogy itt és most megváltozott
valami, leomlott egy fal, megszűnt az erő, ami minduntalan
szétsodorta őket. Barbara lassan mosolyra húzta szája szélét, majd
tenyerével gyengéden végigsimított Alex enyhe borostáján. A férfinek
sem kellett több, lassan, de határozottan közelebb húzódott, fejét
félrebillentette, majd száját Barbaráéhoz közelítve csókra nyitotta.
Barbara szinte egyidőben tette ugyanezt, majd magához húzva Alexet
egy hosszú forró csókban forrtak össze. Erre az igazi, mély érzésekkel
teli csókra vártak már évek óta mindketten. Ahogy ölelték egymást,
szinte megszűnt számukra a külvilág, hátuk mögött hagyva az eddigi
nehézségeket, csak egymásra összpontosítottak. Szívük együtt
dobbant, testük teljesen kizárta a külvilágot, csak ők ketten voltak,
csak ők léteztek, elfelejtve minden viszontagságot, mely idáig vezetett.
Hosszú percekig ölelték még egymást, mire kinyitották a szemüket,
de egymás kezét még akkor sem engedték el. Mikor végre
kibontakoztak egymás karjaiból, Alex szólalt meg elsőnek.
– Erre a pillanatra vágytam évek óta. S bár megkaptalak már testileg
is, de most érzem, hogy lelkileg is összetartozunk.
– Mindig is összetartoztunk, csak a sors megváratott minket. –
Válaszolt halkan, szinte suttogva Barbara.
Alex nem szólt egy szót sem, csak némán nézte a lány tágra nyílt,
csillogó szemeit, majd ismét megcsókolta. Aztán elővette zsebéből a
tárcáját, letett egy húszdollárost az asztalra, megfogta Barbara kezét,
felállt és elindult a kijárat felé. Barbara kérdés nélkül, ösztönösen
követte a férfit az autóhoz. Alex udvariasan kinyitotta az ajtót,
besegítette Barbarát, majd ő is beült a volán mögé és gázt adott.
– És még mindig szeretsz játszadozni? – Tette fel hirtelen a nem várt
kérdést a férfi, ahogy kikanyarodott a parkolóból.
– Ezt hogy érted?
– Szerintem nagyon jól tudod, hogy értem.
– Az attól függ.
– Nocsak. Mitől?
– Hogy megbízhatok-e abban, akivel játszom. De ha igen, akkor
egyre jobban. – válaszolta a lány izgalomtól kipirult arccal.
– Értettem. Akkor igyekszem kiérdemelni a bizalmat.
Barbara csak csendben mosolygott, és tudta, hogy ez a bizalom már
egy jó ideje megvan. Ennek ellenére egyáltalán nem bánta, hogy a férfi
mindezt tovább akarja erősíteni, és nem ajtóstól ront a házba.
Nem is figyelte, hogy merre mennek, hova viszi Alex, neki most
csak az volt fontos, hogy végre vele lehet. Már jó ideje Barbara
házának környékén jártak, amikor a lánynak leesett, hogy ismerős a
környék. Alex megállt, és leállította a motort. A férfi kiszállt,
megkerülte a járművet, kinyitotta az ajtót, majd nyújtotta a kezét
Barbara felé, hogy segítsen neki kiszállni. Valamennyi apró gesztusa
egy talpig úriemberre vallott, Barbara pedig érezte, hogy
menthetetlenül, egyre jobban belehabarodik. Alex forró csókkal
búcsúzott el tőle, majd még halkan megkérdezte:
– Találkozunk holnap is?
 – Holnap? Hát nem jössz be? – Csodálkozott Barbara.
– Szívesen bemennék, de attól félek, hogy akkor itt ragadnék
éjszakára és nem bírnék neked ellenállni.
– És az baj?
– Nem. Egyáltalán nem baj. De nem akarom elrontani ezt a szép
kezdetet. – mondta magabiztosan Alex, majd hozzátette: – Ráadásul
még el kell intéznem pár apróságot is. Tudod, nemrég értem haza és
emiatt szinte összecsapnak a fejem felett a hullámok.
– Ahogy gondolod. – Sóhajtott nagyot Barbara. – Akkor legyen
holnap. De nehogy eltűnj megint, mert azt nem viselném el.
– Most nem fogok. Ígérem. Ott leszek érted ötre a munkahelyed
előtt.
Barbara fájó szívvel vett búcsút Alextől, s még sokáig nézte az utca
végét, ahol az imádott férfi ismét eltűnt a szeme elől. De ez most
mégis más volt, most már tudta, hogy Alex ezúttal nem fog
felszívódni, és holnap valóban ott fogja várni. Aludni is alig tudott,
egész éjjel az járt a fejében, hogy holnap megint találkozik Alexszel és
most már végre talán megint boldog lesz.
Másnap Barbara már jóval öt előtt ott állt a főbejárat előtt. Szíve
hevesen vert, akárcsak egy tininek, aki élete első randevújára készül,
de cseppet sem volt nyugodt, mert egyáltalán nem volt biztos benne,
hogy nem jön-e közbe megint valami, nem mondja-e le esetleg Alex a
találkozót az utolsó pillanatban?
Most azonban nem kellett csalódnia. Pár perccel öt előtt Alex
sziluettje feltűnt a sarkon. Most is olyan elegáns volt, mint előző nap,
világos inget és szövegnadrágot viselt. Bár Barbara szívesen látta
volna végre farmerben és laza pólóban, ennek ellenére a szokásosnál
is jobban imponált a komolysága, hisz szívesen mutatkozott vele,
büszke volt, hogy egy ilyen férfi oldalán mutatkozhat.
Alex egy közeli éttermet javasolt vacsorahelyszínként. Jóllehet,
Barbara ismerte a helyet, de eddig még nem járt ott, talán, mert túl
exkluzív volt az ő anyagi helyzetéhez. Azon gondolkodott, hogy vajon
Alex csak imponálni akar a drága étteremmel, vagy tényleg
megengedheti magának? De mindegy is volt, hiszen a lényeg úgysem
az étel, hanem a társaság, az hogy vele töltheti ezt az estét.
Ahhoz képest, hogy drága és különleges étterem volt, a pincérek
nem kapkodták el a kiszolgálást, komótosan, de méltóságteljesen
hozták az Alex által kiválasztott bort, a főfogást, majd a desszertet. Bár
az adagok egyáltalán nem voltak nagyok, minőségben tényleg
verhetetlen színvonalat tükröztek, tökéletes alapot adva az este
további részének.
Vacsora után egy kellemes sétát tettek a belvárosban, beszélgettek,
kézen fogva andalogtak, majd megettek még egy fagylaltot is. Olyan
idillikus volt az egész, hogy Barbara azt kívánta magában, bárcsak
sose múlnának el ezek a percek. Langymeleg este volt, a város a
legszebb fényeiben pompázott és ő végre immár azzal a férfivel
lehetett, akiről hosszú ideje álmodozott. Olyan tökéletesnek hatott
minden, hogy egy pillanatra azt hitte, csak álmodja az egészet. De
ekkor egy kapualjban megállva, Alex váratlanul magához húzta
Barbarát, és vadul csókolni kezdte. Az intim pillanat hevében a lány
észre sem vette, hogy Alex a kapu melletti táblán beütötte a kódot,
majd, miután kinyílt az ajtó, gyorsan behúzta a lépcsőházba. Csak
akkor észlelte mi történik, mikor már a liftben voltak, és csukódott be
annak ajtaja.
– Te itt laksz? – Kérdezte zavartan Barbara.
– Most igen.
– Most? Ez mit jelent?
– Ne légy túl kíváncsi. Vagy nem akarod?
– Dehogyisnem! – Vágta rá rögtön, mielőtt még ismét előbújna
Alexből az udvarias, de visszafogott fiú. Aztán csókolta tovább,
nehogy megint megszólaljon.
Alex előhalászta a kulcsot, majd kinyitotta a lifttel szemben lévő
ajtót. Ahogy beléptek, a férfi azzal a mozdulattal rögtön vissza is zárta
az ajtót, a kulcsot pedig a nadrágja zsebébe süllyesztette. Barbara, ha
akart, akkor sem tudott volna elmenni. De nem akart. Hihetetlenül
boldog volt, hogy végre álmai férfijával lehet.
 Ám ahogy körbenézett, igencsak meglepődött. A különleges
vacsora után azt hitte, hogy az este egy elegáns, fényűző lakásban
folytatódik, ehelyett azonban inkább szolid, majdhogynem szegényes
képet festett most ez a környezet. A halvány drapp színűre festett
falakon csupán egy-egy absztrakt kép lógott, a nappalit pedig egy
legalább tíz-tizenöt éves, barnás szövethuzatú sarokgarnitúra és egy
üvegasztal uralta. A falak mellett álló néhány átlagos szekrény pedig
bármelyik tucatáruházból is származhatott volna. Viszont a lakás nem
volt túlzsúfolt, levegős, otthonos érzetet keltett.
Az első pillanatban érzett meglepettségét azonban hamar kiűzte a
fejéből. Pár évvel ezelőtt még lehet, hogy sarkon fordult volna, de
azóta sok minden megváltozott. Szerelmes volt Alexbe, és egyáltalán
nem érdekelte, hogy tehetős-e, vagy csak az átlagemberek
mindennapjait éli. Legbelül, a szíve mélyén érezte, hogy neki ez a férfi
mindentől függetlenül kell, mert vele boldog lehet.
– Várj itt egy picit, mindjárt jövök. – Zökkentette ki Barbarát
gondolataiból szinte meglepetésszerűen Alex.
Amíg a férfi a konyhában ténykedett, Barbara helyet foglalt az
ülőgarnitúrán és jobban szemügyre vette a lakást. Nem zavarta az
egyszerűsége, csak meglepő volt Alex társadalmi helyzetéhez képest.
A jó autó, a pozíció, az exkluzív étterem után nem ilyen egyszerű
hajlékot képzelt el a férfinek. Már maga sem tudta, hogy vajon Alex
életében is mi a látszat és mi a valódi.
Ahogy nézelődött, egyszer csak valami olyasmit pillantott meg,
amit nem lehetett nem észrevenni. Egy bilincs volt, pont olyan, amivel
a klubban is játszottak annak idején.
Fejében hirtelen ötlet kezdett körvonalazódni. Úgy döntött, meglepi
Alexet, hiszen úgyis ugyanarra vágynak mindketten. Gyorsan lekapta
magáról a blúzát, kilépett a szoknyájából, majd fehérneműben a háta
mögött magára kapcsolta a bilincset, és fejét lehajtva letérdelt a
szőnyegre. Épp időben, mert ebben a pillanatban Alex vissza is tért a
szobába, kezében egy tálcával, azon pedig két pohárral. Ahogy
meglátta Barbarát, keze megremegett, az üvegek összecsendültek a
tálcán, de mentette a helyzetet, s mielőtt a földre hullott volna
minden, gyorsan letette a dohányzó asztalra. Megállt a lehajtott fejjel
előtte térdeplő lány előtt és csak gyönyörködött a látványban, majd
kis idő múlva hátrasimította Barbara aranyszőke haját és gyengéden
az álla alá nyúlt, hogy arcát kissé megemelje. Barbara most ráemelte
tekintetét, melyből sugárzott az odaadás, a tisztelet és a vágy. Alex
elmosolyodott, majd halk, érzelmes hangon csak ennyit mondott:
– Gyönyörű vagy.
– Köszönöm, uram. – Súgta a nő, szintén mosolyra húzva száját.
– De azt tudod, hogy annak a bilincsnek nincs meg a kulcsa?
– Akkor örökre a rabod maradok. – Válaszolt Barbara teljesen
higgadtan, anélkül, hogy megmozdult volna, mintha egyáltalán nem
is lepte volna meg Alex kijelentése.
A férfi levette a tálcáról az egyik poharat, majd Barbara szájához
emelte.
– Erre szükséged lesz, ha tényleg a rabom akarsz lenni. – Mondta,
majd óvatosan megitatta a nőt a frissen készült mojitoval. Ő maga is
belekortyolt a sajátjába, majd visszatette a poharakat az asztalra.
Finoman a nő karja alá nyúlt, felsegítette, majd átkísérte a
hálószobába, melyet a falakon lógó erotikus festmények, a sejtelmes
világítás, és a füstölő aromája még bujább hangulatúvá varázsoltak.
Igaz, Barbarának már nem volt szüksége a hangulati rásegítésre, így is
kellőképpen fel volt ajzva, ha csak eszébe jutott, hogy mi vár még
rájuk.
Barbara az ágy előtt állt és izgatottan várta, hogy mi fog történni
vele. Egyre jobban tetszett neki a szituáció, hogy Alex is benne van a
játékban, hogy dominálja, és remélhetőleg magáévá is teszi.
Mindeközben a férfi kikapcsolta melltartója csatját, majd a leheletnyi
ruhadarabot egy határozott mozdulattal ledobta a földre. Barbara
érezte, ahogy Alex hátulról átölelve a tenyerébe vette a melleit.
Először óvatosan, majd egyre erőteljesebben masszírozva, később
pedig szinte már fájdalmasan rámarkolva, miközben a lány a fájdalom
és a kéj határán billegve, nagyokat sóhajtva adta Alex tudtára, hogy
nagyon is tetszik neki, amit a férfi tesz vele. Alex a biztatástól
felbuzdulva, a mutató és hüvelykujjai közé vette a mellbimbóit,
morzsolgatta, néha kissé megszorította őket. Barbara időnként a
határán volt, hogy felszisszenjen, de aztán fogait összezárva tűrt,
hiszen mindezt ő provokálta ki, és hiába a fájdalom, az élvezet
erősebb volt benne. Ábrándozni azonban nem volt ideje, mert Alex
hirtelen az ágyra lökte, két kezével megfogta bugyiját, s már le is
rántotta, feltárva gömbölyű fenekének csodás formáit. Barbara arra
eszmélt, hogy a férfi hirtelen egy-egy hangosat csapott popsijának
domborulataira. S bár az ütések fájdalmasan csíptek, de egyúttal
mégis mámorító érzés kerítette hatalmába. Tetszett neki a férfi
határozottsága, hogy uralja a testét, megszerzi, hogy azt tesz vele,
amit csak akar, ő pedig kiszolgáltatottan hagyni kényszerül. Sokáig
azonban nem fantáziálhatott, mert a következő pillanatban már
érezte, hogy Alex széthúzza a lábait, majd a hasa alá nyúl és felemeli a
csípőjét, ő pedig ott térdel előtte, felkínálva legintimebb testrészét,
miközben öle lüktetett a vágytól. Észre sem vette, hogy Alex mikor
vetkőzött le, csak azt érezte, hogy a bőre hozzá simul. Egyik kezével
Barbara melleit izgatta, melyek mostanra szinte elviselhetetlenül
érzékennyé lettek, a másik kezével pedig a lábai közé nyomult,
miközben a lány combjai egyre inkább ösztönösen, de szégyentelenül
tárultak szét, teste pedig egyre jobban felforrósodott a vágytól. A férfi
hüvelykujja finom körökkel masszírozta a csiklót, miközben
mutatóujjával a kéjes bejáratot fürkészte. Barbara gyengéden próbált
ráfonódni a simogató ujjakra, amint az egyre beljebb és beljebb
nyomult.
Szeme lecsukódott az érzéki kiszolgáltatottságtól, és átadta magát
az élvezetnek, ahogy meztelenül, popsiját felkínálva a vágyott férfi
előtt fekszik, aki azon fáradozott önzetlenül, hogy őt a mennyekbe
repítse.
Pár pillanat múlva Barbara úgy érezte, hogy spontán elélvez, de
Alex nem hagyta abba, ujjai helyett már a nyelvével játszott az
érzékeny ponton, óvatos szívogató, majd körkörös mozdulatokkal
tovább kényeztetve csiklóját. Alex lelkesedése még tovább fokozta
benne a vágyat, a lány csípője mozogni kezdett, teste némán követelt
még többet, amit a férfi azonnal meg is adott. Aztán hirtelen feltérdelt
mögötte, s most már merevre duzzadt férfiasságával ostromolta a
csatakos kéjbarlangot, majd egy határozott mozdulattal belemarkolt
Barbara hajába és erősen maga felé húzva, már-már szinte
fájdalmasan tépve, keményen és ütemesen dugni kezdte Barbarát.
Barbara hüvelye lüktetve követelte magának a figyelmet, miközben
Alex férfiassága agresszívan elvett mindent, ami kell neki, úgy, ahogy
azt a nők szívesen is adják.
A lány idő közben szinte elvesztette a teste feletti uralmat, melyet
teljesen átvettek a primitív ösztönök. Semmi másra nem tudott
figyelni, csak a vad vágyra, méhének görcsös, túlfűtött rándulásaira,
ahogy szétrobban benne az orgazmus.
Ám Alex tovább folytatta, nem hagyva szabadulni Barbarát, a
gyönyört tovább fokozva, egyre kijjebb sugározva benne a kéjt addig,
amíg egész testében öntudatlanul nem remegett. Aztán Alex is
elérkezett a csúcsra, amit hangos hörgéssel adott Barbara tudtára, amit
a lány a hüvelyét elöntő melegségből maga is érzett. Teste még jobban
hozzásimult, ujjaival mélyen Barbara oldalába marva éreztette, hogy
minden porcikájukban összetartoznak.
A feszültség csakhamar engedett, Barbara lassan kinyújtóztatta a
lábait, de csuklói a bilincs fogságában még nem pihenhettek. Alex
végre mellé feküdt, majd egy érzéki csókot adott a nő szájára. Hosszan
feküdtek egymás mellett szótlanul, mire Alex gyöngéden beletúrt
Barbara hajába és szeretetteli szavaival megtörte a csendet.
– Gyönyörű vagy így. Annyira kívánlak, hogy nem is tudom, hogy
tudtam élni eddig nélküled. De most már nem engedlek, örökre az én
rabom maradsz.
Barbara válaszolni akart, de egy hang sem jött ki a torkán. Alex
szavaitól teljesen elérzékenyült. Végre érezte izmos testének melegét,
bőrének kellemes férfiillatát. Minden múló pillanattal egyre jobban a
hatása alá került. Már-már el is felejtette csuklóján a szorító bilincset,
de amikor át akarta ölelni a férfit, rögtön tudatosult benne, hogy
kényelmetlen helyzetéből most már tényleg ideje lenne szabadulni.
– Ugye csak vicc volt, amikor azt mondtad, hogy nincs meg a
kulcsa? – Mutatott Barbara szeme sarkával a háta mögé.
– Nem. Tényleg nincs meg.
Barbara most valóban megijedt.
– És akkor mit tudunk csinálni? Lefűrészeled?
– Dehogy is. Kár lenne egy ilye jó kis eszközért. Majd holnap
elkérem Henrytől a tartalék kulcsot.
– Ugye viccelsz? – Kérdezte most már értetlenkedve Barbara. – Csak
nem gondolod, hogy holnap estig így maradok? És azt sem tudhatja
meg senki, hogy miket csinálunk.
– Miért? Nem te mondtad, hogy örökre a rabom maradsz?
– Igen. De nem így!
– Hát akkor hogyan?
Barbara nem válaszolt, csak egy lágy, érzéki és hosszú csókot adott
Alexnek. Csak azután szólalt meg, miután a férfi átölelve magához
húzta és ő is viszonozta.
– Ahogy te szeretnéd. – búgta halkan Alex fülébe a nő.
– Rendben. Keresünk valami megoldást. – Azzal felkelt, kiment a
szobából, majd kisvártatva egy fogóval és egy csavarhúzóval tért
vissza. Barbara mögé térdelt, matatott egy darabig, aztán pár pillanat
múlva a lány visszakapta szabadságát. Megnyugodott, bár lelke
mélyén érezte, hogy Alex nem élne vissza a helyzettel. Megdörzsölte
meggyötört csuklóit, körözött párat a vállaival, végül pedig átölelve
magához húzta a férfit, és búgó hangon a fülébe suttogott.
– Köszönöm. Cserébe bármikor azt tehetsz velem, amit csak akarsz.
A tied vagyok, a rabod, bilincs nélkül is. A szíved ejtett rabul, nem ez
a fém itt a csuklómon.
Alexet annyira meghatották Barbara szavai, hogy válaszolni is
képtelen volt rá. De talán nem is akart, mert a történtektől mindketten
kellően elfáradva, egymást simogatva nyúltak el az ágyon, majd
egymás karjaiban elaludtak.
 Másnap reggel Barbara friss tea és pirítós illatára ébredt. Alex már a
konyhában tüsténkedett, s mire nyújtózkodott egyet, már megterítve
várta az asztal.
Az Alexszel töltött éjszaka után Barbarát már az sem zavarta, hogy
az előző napi ruháját kellett visszavennie. Bár erre mindig adott, most
mégis átlépte saját határait, és csak délután tűnt fel neki, hogy erre
bizony a férfi kollégák egyáltalán nem is figyelnek, bármennyire is azt
hiszik a nők. Ennek ellenére nehéz volt a munkára koncentrálnia, hisz
állandóan Alex járt a fejében, várta, hogy este ismét láthassa, és most ő
főzhessen neki valami finomat vacsorára. Örült, hogy péntek van,
hogy hamarabb hazamehet, de leginkább annak, hogy az
elkövetkezendő két napban végig Alex társaságát élvezheti. Végre lesz
idejük egymásra, egy kis laza beszélgetésre, lustálkodásra,
romantikára, de a legnagyobb valószínűséggel az elkövetkező két
napot végig fogják szeretkezni.
Alex pontos volt, időben érkezett Barbarához, akinél már égtek a
gyertyák az asztalon. Az ízletes vacsora után azonban most nem a vad
játékoké lett a főszerep, hanem az érzéki, összebújós szexben találták
meg a megfelelő hangulatot.
Szombaton, a délelőttbe nyúló lustálkodás után a tengerpart felé
vették az irányt, kihasználva a kellemes napsütés és a felhőtlen égbolt
adta lehetőséget. Boldogan vetették magukat a habokba, majd egyre
beljebb kerülve a parttól, zavartalanul lubickoltak. Már csaknem a
mellkasukig ért a víz, mikor Alex átölelte Barbarát, és egy óvatlan
pillanatban kikapcsolta melltartóját, lekapta róla a fürdőruha-felsőt,
majd hirtelen lebukott a víz alá és lehúzta róla a bugyit is.
– Hé, mit csinálsz? – Kiáltotta el magát Barbara, de olyannyira
meglepetésszerűen érte az egész, hogy esélye sem volt a védekezésre.
Mire észbe kapott, Alex már a part felé úszott a fürdőruhájával, ő meg
első reakciójában nyakig merült a habokba, hogy még véletlenül se
lássa meg senki. Esélye sem volt, hogy utolérje Alexet, a férfi olyan
gyorsan úszott. Barbara csak állt ott döbbenten, s nézte, hogy párja
leteszi a fürdőruháját a törölközőre és fordul is vissza hozzá.
 – Hülye vagy? Most hogy fogok így kimenni? – Szólt rá ingerülten.
– Hozd vissza azonnal!
– Azt ki kell érdemelni. – Válaszolt nevetve Alex, majd nyúlt volna
Barbara felé, de ő ellökve a kezét, elhárította a közeledését.
– Rendben, akkor én úszom egy kicsit. – Szólt a férfi ismét, majd
ráfeküdt a hullámokra, s látszólag közönyösen otthagyta a lányt.
Barbara, más lehetősége nem lévén, Alex után úszott, aki a mélyebb
vizek felé vette az irányt. Eleinte kellemetlenül érezte magát,
állandóan azt nézte, hogy vajon a többi fürdőző észrevette-e, de
mindenki mással volt elfoglalva, rá sem hederített senki.
Barbara, miután elengedte a szorongását, hogy valaki észrevenné,
vagy a meztelenségével lenne elfoglalva, egyre jobban élvezte a
kellemesen meleg tengervíz simogatását. Hosszasan úszkált, élvezve a
jó időt, miközben évődve fröcskölték egymást Alexszel. Néhány perc
után már egyáltalán nem volt kellemetlen a helyzet és csak a
bizsergető érzés maradt, ahogy egybeolvad a természettel, és ruháival
együtt a társadalmi konvencióktól is megszabadult. Egyedül amiatt
aggódott kicsit, hogy fog kimenni ruhátlanul a partra, elvégre
mégsem maradhat a vízben addig, amíg le nem megy a nap. De tudta,
hogy bíznia kell Alexben, nem fogja megtenni vele, hogy ilyen
helyzetbe hozza. Bizalma jeléül odaúszott hozzá, majd átölelve
érzelmes csókot váltottak. Alex csak erre várt, tudta, hogy előbb-utóbb
megtörik a jég. S bár Barbara titkon arra várt, hogy ott a tengerben, a
víz jótékony takarásában a férfi kényeztetni fogja, Alex nem
kezdeményezett. Nem szólt egy szót sem, csak kiúszott a partra és
visszahozta Barbara fürdőbugyiját.
– És a melltartó? – Méltatlankodott Barbara.
– Ne légy telhetetlen. – Tette mutatóujját Barbara szája elé Alex. –
Monokiniben sokkal csinosabb vagy.
– De ez kellemetlen nekem, senki más nincs fedetlen keblekkel.
– Nem vagy egyedül. Nézd csak meg, azokon a lányokon sincs
felső. – Mutatott Alex a távolban napozó két tinire.
– De őket is megbámulják.
 – Elég volt a kifogásokból. Nem baj, ha megbámulnak. Büszke
akarok lenni, hogy milyen csinos barátnőm van.
– Hmmm… Morgott méltatlankodva a lány, majd elindult kifelé a
vízből, a strand széle felé, a sziklák irányába, ahol kevesebben voltak.
Közben persze titokban örült, hogy megint új élményben volt része,
nem is gondolta, hogy a ruhátlan fürdés ennyivel kényelmesebb és
felszabadítóbb tud lenni. Mire kiértek, már egyáltalán nem bánta az
egészet. Ezt persze érezte Alex is, aki hamarabb kiérve, előzékenyen
felkapta a törülközőt, s nyújtotta felé, hogy megtörölközhessen.
– Na, olyan borzalmas volt?
– Csak az elején. De legközelebb nudista strandra menjünk! –
Válaszolt most már teljesen felszabadultan, miközben bátran nyúlt el
a parton, már egyáltalán nem zavartatva magát a melltartó hiánya és a
csorgó nyálú férfitekintetek miatt. Így aztán egész nap fedetlen
keblekkel élvezte a strandot, csak este, indulás előtt vette fel a pólóját.
A vasárnap az érzéki, túlfűtött erotikáé volt, szinte egész nap ki sem
keltek az ágyból, hancúroztak, játszadoztak, felfedezve egymás
testének minden rejtett zugát és érzékeny pontját. Barbara észre sem
vette, hogy az idő úgy röppent el, mint egy kósza gondolat, amikor
kinézett az ablakon, már szinte alkonyodott. Bezzeg, ahogy elérkezett
a borús, hétfő reggel, az addig szárnyaló idő mintha ólomlábakra
váltott volna. Ilyen hétvége után nehéz volt az elválás.
Dolgos, munkával teli hétköznapok következtek, melyek
szürkeségét csak a remény dobta fel, hogy este végre ismét egymással
lehetnek. Bár nem minden nap, de igyekeztek gyakran találkozni,
hogy aztán önfeledten adhassák át magukat buja vágyaiknak.
Egy nap azonban, miközben Alex a konyhában serénykedett,
Barbara pedig a nappaliban, a sarokgarnitúrán üldögélt és nézelődött,
egy furcsa dologra lett figyelmes, ami az ülőfelület és a háttámla közé
volt becsúszva, és ami két napja még biztosan nem volt ott. Egy
darabig bizalmatlanul méregette, majd két ujjával megfogta, és
óvatosan kihúzta. Egy sötétszínű, szexi csipkés bugyi volt az.
Barbara agyát elöntötte a féltékeny düh. Legszívesebben elordította
volna magát, de aztán mégsem tette. Pár másodpercig nézegette a
ruhadarabot, miközben agya lázasan kombinált, hogy vajon mi
történhetett, hogyan, miért és kiről kerülhetett oda az ominózus
ruhadarab. Aztán mérgében lehajította a tangát a fotelra, felpattant, és
a kijárat felé sietett. Alex már csak arra lett figyelmes, ahogy teljes
erővel becsapta maga mögött a bejárati ajtót, úgy, hogy még a vakolat
is lepattant a félfa mellől.
Ahogy a férfi kinézett a konyhából, már csak az üres szobát látta
maga előtt, Barbara sehol sem volt. Kisietett a bejárati ajtóhoz, de mire
kiszólt utána, a lány már elment. Alex értetlenül ment vissza a
nappaliba, ahol megpillantotta a fotelon heverő bugyit, s azonnal
összeállt benne a kép.
Amint Barbara hazaért, sírva dobta le a ruháit, majd az első útjába
kerülő fotelba bekucorodott. Fejét a karfára hajtotta, kézfejével pedig
alig győzte törölgetni a könnyeit. Düh, kiábrándultság és szomorúság
kavargott benne, utálta az egész világot. Az első gondolata az volt,
hogy véget kellene vetni ennek az egész szenvedésnek, hisz akárkibe
is szeret bele, mindig csak csalódás a vége. Kiment a konyhába,
kihúzta a fiókot és kezébe vette a legnagyobb és legélesebb kést.
Nézegette egy darabig majd a csuklójához szorította. Gyűjtötte a
bátorságot, hogy még egy kicsit jobban rányomja, hogy aztán majd
egy határozott mozdulattal felvághassa ereit.
Hosszú percekig állt ott mozdulatlanul, miközben könnyei hangos
koppanással hullottak a konyha padlójára. Végiggondolta a
lehetőségeket, de nem volt bátorsága megtenni. Gondolkodott, hogy
hol ronthatta el, miért érdemli ezt a sorstól, végül arra jutott, hogy ha
ezt a büntetést érdemli a korábbi a gonoszságaiért, akkor áll elébe, és
kibírja a szenvedést. Letette a kést a pultra, bement a szobába, majd
hason fekve az ágyára dőlt. Gyomra görcsben volt, és csak azt várta,
hogy omoljon rá a ház, holnap érje autóbaleset, vagy legyen egy
terrorista áldozata, hogy aztán hősként ünnepelhessék, eltörölve
múltjának minden bűnét.
Barbara életében ismét kegyetlen, magányos napok következtek. A
munkahelyén szinte hozzá sem lehetett szólni, rosszabb volt, mint
azokon a piros betűs napokon, de a legborzalmasabb a hétvége volt
egyedül. Úgy érezte, ki kell adnia magából a fájdalmát, ezért úgy
döntött, felhívja Lisát, aki meghallva barátnője sérelmét és
szomorúságát, azonnal felajánlotta, hogy átmegy vigasztalni.
Alig fél óra telhetett el, amikor Lisa és Walter kopogtatott Barbara
ajtaján, aki könnyeitől küszködve üdvözölte őket.
– Ezt nem akarom elhinni Alexről. Biztos? Nem lehet, hogy csak
valami félreértés? – Ölelte át Lisa.
– Mit lehet ezen félreérteni? – Szipogott Barbara.
– Hát… Valóban kompromittáló a corpus delicti. – Ingatta a fejét
Lisa, majd rövid lélegzetvétel után eszébe jutott valami. – És ha úgy
fognád fel, hogy ő az urad, és neked, mint a szolgájának az a dolgod,
hogy boldoggá tedd, akár úgy is, hogy más nőkkel is csinálja?
– Megpróbálhatom, de nem hiszem, hogy erre valaha is képes
lennék. Most egyelőre még biztos nem. Talán sokkal önzőbb vagyok
ennél. – Csóválta a fejét szomorúan Barbara.
– Pedig a klubban is akadnak ilyen párok. – Mentette a helyzetet
Lisa. – Apropó, esetleg a klubban nem tudnál kicsit
megvigasztalódni?
– Nem, most ahhoz sincs kedvem. Nem akarok férfit látni.
– Akkor lehet, hogy talán nekem sem kellett volna eljönnöm most. –
Szólalt meg a háttérből együttérzően Walter.
– Nem, te nem zavarsz. Az előzmények tükrében amúgy sem
hinném, hogy az esetedben ennek jelentősége volna. – Nézett Barbara
lesajnálóan Walterre, gúnyolódásával kissé levezetve a férfiak által
érzett dühét.
– Értem. – Hajtotta le fejét Walter, beletörődve, hogy most már nem
csak Liza alázza, hanem Barbarától is el kell viselnie a gúnyt. –
Esetleg…
– Csak azt ne mondd, hogy keressek valami más elfoglaltságot,
sportoljak, vagy hasonló, mert az ilyen hülyeségektől a falra tudnék
mászni. Nem tudom milyen okostojásnak jutnak ezek az eszébe, de
csinálja ő ilyen helyzetben.
– Nem akartam ilyet mondani. – Mentegetőzött Walter, látva
Barbara paprikás hangulatát. – Magam is képtelen vagyok elterelni a
figyelmem bizonyos dolgokról ilyen módszerekkel, bármennyire is
szeretném. De ha ezzel örömet okozok az úrnőmnek, akkor ez
boldogsággal tölt el.
– Azt hiszem, van még mit tanulnom. – Váltott hangnemet Barbara.
– Csak azt nem tudom, lesz-e hozzá erőm.
– És főként, lesz-e rá időd? Vajon Alex várni fog rád addig?
– Erre most nem tudok válaszolni. Még forr bennem a düh,
szükségem van egy kis időre.
– Idő. Az az, amiből sosincs elég. – Szólt közbe vigasztalóan Lisa. –
Kiszámoltad már, hogy várhatóan összesen hány másodpercig
élhetsz? Mert ez a szám minden pillanattal egyel kevesebb lesz. Ne
hagyd elvesztegetni, mert utólag bánni fogod. Lépj túl a sérelmeken,
mert csak magaddal tolsz ki, a saját életed teszed tönkre. Minden nap
más, és azzal törődj, hogy az adott nap mit adhat. Tudom, könnyű ezt
mondani, de azért próbáld meg.
– Köszönöm a tanácsot. Megpróbálom. – Mosolyodott el napok óta
először Barbara.
De ez nem volt olyan egyszerű. Az elkövetkező napokban sokat
rágódott Lisa és Walter gondolatain, de nem tudta magáévá tenni.
Még nem. Azt viszont látta, hogy Walter annak ellenére boldog, hogy
teljes mértékben Lisa irányítja az életét. Élvezi, hogy szolgálhatja,
úrnőjének hívja, és boldog, ha örömet okoz a lánynak, még akkor is,
ha ez neki fáj is. Ezt a fajta kéjes fájdalmat viszont már ő is ismerte, ez
az, amely csak fokozza az élvezetet, de csak akkor, ha rá tud
hangolódni az ember.
Néhány nap múlva, miközben Barbara még mindig szomorúan és
tanácstalanul igyekezett a munkahelyére, egy elegáns, alacsony,
köpcös férfi szólította meg a járdán:
– Barbara Stone? – Állította meg az idegen.
– Igen, én vagyok. Ismerjük egymást valahonnan? – Fordult vissza
meglepődve Barbara.
– Nem. Én Henry vagyok, Alex barátja.
– Hagyjon békén, legyen szíves. Nem érdekel sem maga, sem Alex.
Nem érdekelnek a férfiak. – Válaszolt végtelen szomorúsággal a
hangjában Barbara, majd folytatta útját, faképnél hagyva az illetőt.
– De valamit tudnia kell, álljon meg, kérem, legyen szíves. El kell,
hogy mondjak valamit önnek. – Loholt utána Henry.
– Nem érdekel. A férfiak mind egy szálig szélhámosak. Csak a
lyukra hajtanak, mindegy kié, csak beakaszthassák valahova.
Egyikőjük sem kivétel!
– Nyugodjon már meg, és kérem, legalább azt várja meg, míg
elmondom, amit szeretnék.
– Mondtam már, hogy hogy nem érdekel.
– Akkor is elmondom. – Állt Henry a nő útjába. – Csütörtökön,
mikor Alex önnél aludt, kölcsön adta nekem a lakást, hogy felvihessek
oda egy lányt. Tudom, szemét dolog, de ezt ön úgysem érti meg. A
feleségem évek óta elutasít, de a gyerekek miatt…
– Na, várjon csak. – Fordult vissza Barbara. – Azt akarja mondani,
hogy az a bugyi, amit találtam, az nem Alex egy másik nőjéé?
– Persze hogy nem! Alex megőrül önért. És mivel ezt most én
szúrtam el, nekem is kell rendbe hoznom.
– Jó. És mi a biztosíték arra, hogy nem Alex kérte meg erre a
mesére? – Kérdezett vissza még mindig gyanakvóan Barbara,
miközben legbelül hatalmas kő esett le a szívéről.
– Semmi. Ha nem hisz nekem, akkor megadom a barátnőm számát
és hívja fel őt.
– Jó. Most kiderül, hogy igazat mond-e? Milyen volt az a bugyi?
– Lila színű csipkés tanga. Szerintem XL-es méretű.
– A szín stimmel, de csak L-es volt. – Válaszolt most már nevetve
Barbara, mivel láthatóan kellemetlen helyzetbe hozta a férfit a méret
miatt. – Amúgy pedig rendes magától, hogy felvállalta, de egyelőre ne
szóljon semmit Alexnek.
Barbara számára ismét kisütött a nap. Lelkében szertefoszlottak a
sötét fellegek, szívében pedig már nyoma sem volt a férfiak iránt
érzett gyűlöletnek. Sajnálta az elvesztegetett napokat, és magát okolta,
hogy miért nem gondolt erre a lehetőségre, miért nem kérdezte meg
akkor Alexet, ahelyett, hogy rögtön a legrosszabbra gondolva
elrohant. Rájött, hogy türelmesebbnek és elfogadóbbnak kell lennie,
különben nagyon könnyen elveszítheti mindazt, amit a sors most
megadott neki.
Munka után rohant haza átöltözni. Elhatározta, bárhogy történt is
az elmúlt néhány nap, neki most vissza kell forgatni az idő kerekét és
ki kell engesztelnie Alexet, hiszen ezt most ő rontotta el. Mivel a siker
érdekében most mindent be kellett vetni, valami igazán dögös
ruhában akarta meglepni a férfit. Útközben végig azon izgult, hogy
vajon otthon találja-e, nem tűnik-e el ismét évekre, mint legutóbb? De
megfogadta, akárhogy is lesz, most nem adja fel, ha nem találja
otthon, akkor megvárja a küszöbön, még ha ott is kell töltenie az
éjszakát. Útközben még beugrott egy üveg jófajta borért, hátha
szükség lesz rá az este.
Szíve majd kiugrott a helyéről, olyan hevesen dobogott, amikor
becsöngetett Alex kapuján. De mindhiába, úgy tűnik, a férfi nem volt
otthon. Aztán ismét, hosszan nyomta a csengőt, de arra sem reagált
senki. Barbara szomorúan, de elszántan telepedett le a kapu elé a kőre,
akár egy hajléktalan, aki épp éjszakára akar berendezkedni.
Aztán nyílt az ajtó és egy idősebb hölgy lépett ki a kapun. Ránézett
Barbarára, és kihívó ruhájából nyilván arra következtetett, hogy biztos
valami fizetős nő lehet.
– Elnézést, vár valakire? – Szólította meg bizalmatlanul.
– Igen, Alex Blackre.
– Óh. Alex, ha jól tudom, a hétvégén elköltözött.
– És nem tudja hova?
– Azt nem. De kérem, ne üljön itt, mert ez itt nem szokás. – Zárta a
beszélgetést lenézően a hölgy, majd elindult a belváros irányába.
Barbara újfent bepánikolt. – Ha megint visszaköltözött Mexikóba,
akkor tényleg agyvérzést kapok. – Gondolta tehetetlen szomorúsággal
magában. Nem maradt más választása, mint az, amit lehetőség szerint
el akart kerülni. Elővette hát a telefonját és tárcsázta Alex számát,
miközben azon imádkozott, hogy vegye fel a férfi.
– Nocsak, nocsak. Megkerült az én elveszett rabocskám. – Szólt bele
a készülékbe a vonal túlsó végén csipkelődően Alex.
Barbarának hatalmas kő esett le a szívéről.
– Bocsáss meg kérlek, hülye voltam.
– Azt tudom. És most?
– Itt vagyok a lakásod előtt, és találkozni akarok veled. Bármit
megteszek neked, csak adj még egy esélyt.
– Rendben, egy ilyen ajánlatot tényleg nem lehet visszautasítani.
Várj meg, fél óra múlva ott leszek. De szavadon foglak. – Válaszolta
nevetve a férfi, mintha mi sem történt volna.
Barbara visszaült a lépcsőre és már cseppet sem érdekelte, hogy
rászól-e bárki is. Tudta, hogy érdemes várnia.
Amint Alex megérkezett, azonnal a nyakába ugrott. Majd elcsukló
hangon, lesütött szemmel megszólalt:
– Bocsáss meg nekem. Féltékeny voltam. – Rimánkodott Barbara,
már-már szinte sírva. – Nagyon féltem, hogy megint elveszítelek a
butaságom miatt.
– Tudtam, hogy visszajössz. – Válaszolt halkan Alex, miközben
gyengéden végigsimította Barbara arcát. – A féltékenység egy zöld
szemű szörny, ami szétrágja a kapcsolatokat. Ezt nem szabad
beengedni a lelkedbe, mert akkor sosem leszel boldog. De majd ennek
a legyőzésére is kitalálunk valami jó kis játékot.
– De miért nem mondtad, hogy nem voltál más nővel?
– Egyrészt, mire kimentem a konyhából, már árkon-bokron túl
voltál, tehát nem is kérdezted, én meg elsőre azt sem tudtam, mi bajod
lett, hogy így eltűntél. Másrészt nem akartam belemenni egy „de meg
tudom magyarázni” típusú mentegetőzésbe. Ha nem tudsz bízni
bennem, akkor nem illünk össze. De ha bízol bennem, akkor bíznod
kell mindentől függetlenül. Ezt át kell gondolnod, hogy képes vagy-e
rá, mert én nem akarom, hogy minden félreérthető apróság miatt
rendszeresen lelépj. Egyszer azt mondod, hogy a rabom leszel egy
életre és mindent megteszel nekem, máskor meg megsértődsz egy
félreértés miatt.
– Igazad van. Kérlek, büntess meg érte. – Felelt bűnbánó
kacérsággal Barbara.
– Rendben, de most szigorú leszek.
– Azt akarom! Légy nagyon szigorú, büntess meg úgy, hogy
visítsak a fájdalomtól, hogy napokig nyoma maradjon, hogy soha ne
felejtsem el, hogy hozzád tartozom.
– De bátor lettél. Tényleg ezt akarod?
– Igen. Ezt akarom.
– Rendben. De nem itt és nem most.
Barbara kikerekedett szemmel, döbbenten nézett a férfira.
– Ezt a lakást ugyanis csak addig használtam, amíg felújítják a
házam. – Folytatta Alex, majd végigsimította Barbara arcát, és a
zsebébe nyúlt. Egy papír cetlire írt valamit, majd átnyújtotta.
– Itt a cím, ahol most lakom. Holnap ötkor érek haza. Döntsd el,
hogy mi akarsz lenni valójában és tégy úgy, ahogy a szíved diktálja.
Most pedig elmegyek. Hagylak gondolkodni. Ha akarod, betarthatod
az ígéreted, de vigyázz, mert kemény leszek, mind a játékban, mind
pedig az életben. Persze dönthetsz úgy is, hogy ezt nem vállalod fel és
visszatérsz a régi életedhez. A döntés a te kezedben van. – Mondta
halkan, majd mélyen és sokatmondóan Barbara szemébe nézett, és
elsétált.
Barbara mosolyogva szólt a férfi után, bízva abban, hogy Alex talán
még hallja a válaszát:
– Megtanultam a leckét, uram.
 16.

Tíz perccel múlt öt óra, mikor a taxi végre megérkezett a megadott

címre. Barbara kiszállt és körülnézett. Maga sem volt biztos benne,
hogy jó címet mondott-e, annyira elegáns épületek sorakoztak a
dimbes-dombos utcában. Aztán még egyszer rápillantott a papírra és
az előtte álló, hatalmas fallal körbekerített házra, de minden stimmelt.
Ugyanaz a szám állt mindkettőn. Odasétált a kapu melletti oszlophoz
és óvatosan megnyomta a gombot.
Berregés hallatszott, majd a kapu magától kinyílt. Barbara úgy
lépett be a kertbe, mint ha a szabadságának küszöbét lépte volna át
egy ólomsúlyú cipőben. Majd a kapu csendben becsukódott mögötte,
mintha az is azt jelezte volna számára, hogy most már ide fog tartozni.
A ház felé vezető járdát pompás, színes virágok és örökzöldek
szegélyezték, köztük hatalmas terméskövekkel és rejtett lámpákkal.
Jobbra egy nagy, dupla garázskapu, balra pedig egy barna, faszegélyű
sötétített üvegajtó állt, melynek felületén keresztül csak sejteni lehetett
a benti teret. Szótlanul megállt a bejárat előtt, majd várt. Úgy érezte,
mintha szíve a torkában dobogna, s az izgatottságtól még a tenyere is
nyirkos lett kissé. Zavartan mosolyodott el magában, hiszen még
kamaszként sem volt soha ilyen ideges egy-egy randi előtt. Csakhogy
most igazi tétje volt. Szerencsére nem kellett sokat várni, mert
hamarosan nyílt az ajtó és ott állt előtte Alex úgy, ahogy Barbara
mindig is elképzelte. Igényes, de laza öltözékben, farmerban, egy
türkizszínű galléros pólóban, mely csak épp annyira engedte láttatni
izmos felsőtestét, amennyire egy nő a gondolataiban pont hozzá tudja
tenni a többit. Ő volt a férfi, csupa nagybetűvel.
Alex félreállt és beinvitálta Barbarát a házba. Sok gyönyörű
lakásban járt már, de most neki is elállt a lélegzete. A lakás stílusára a
férfias elegancia volt jellemző; a vajszínű bőr ülőgarnitúra, a hatalmas,
értékes könyvekkel teli polc, a méltóságteljes íróasztal, a teret
leválasztó konyhapult – mely mögött ultramodern eszközökkel
felszerelt amerikai konyha húzódott – egyaránt elbűvölték Barbarát.
Mégis, a lány szeme a szemközti falon végigvonuló üvegajtókon akadt
meg, mely mögött feszített víztükrű medence terült el, körben
kényelmes napozóágyakkal. A háttérben pedig a végtelen óceán
mélykék tömege uralta a láthatárt. Lehet, hogy az ingatan kissé
távolabb volt a belvárostól, de meg kell hagyni, ilyen pazar panorámát
egyetlen belvárosi felhőkarcoló sem tud nyújtani.
Barbara földbe gyökerezett lábbal állt a nappali közepén és csak
ámult, alig tudott betelni a környezettel. Az utóbbi hónapokban sokat
tapasztalt és sokat tanult, elfogadóbbá vált és az értékrendje is
megváltozott, így el is könyvelte magában a szerényebb, kissé
igénytelen lakást, de most igen kellemesen csalódott. Érezte, hogy az
tényleg nem illik a férfi stílusához, annál sokkal kifinomultabb ízlésű
ember volt, mintsem, hogy otthonosan érezze magát egy
meglehetősen jellegtelen és kissé lelakott lakásban. De ez igen. Ez a
ház, ami a másik végletet képviseli, maga a paradicsom, ennél szebbet
álmodni sem tudna az ember.
Barbara szinte meg is feledkezett Alexről, aki mindvégig ott állt
mögötte. Csak akkor vette észre, mikor a férfi a vállára tette a kezét.
Barbara megrezzent, majd sóhajtott egy nagyot és halkan csak ennyit
szólt:
– Jöttem a büntetésemért uram!
Alex megsimította az arcát, majd megcsókolta. Mélyen a szemébe
nézett, érezte a tüzet, ami Barbara tekintetéből sugárzott és csak arra
várt, hogy megzabolázza valaki.
 – Ma még nem akarlak megbüntetni, csak élvezni akarom a
társaságod. – Mondta kedves, nyugodt hangon, majd a kezét nyújtva
leültette Barbarát a fotelba. Ő maga a bárpulthoz sétált, két
kristálypoharat vett elő, majd töltött. Az italokat az üvegasztalra tette
és ő is leült a szemközti karosszékbe. – Azt hiszem, rengeteg beszélni
valónk van.
– Igen. – Barbara végre megnyugodott, látva, hogy Alex nem löki be
rögtön a mélyvízbe. Jól esett, hogy végre beszélgethetnek, végre
kiöntheti a szívét, elmondhatja azt, amit másnak még nem mondott el.
Hamarosan Alexnek szegezte a kérdést, ami már régóta nyomta a
lelkét.
– Mondd meg, de őszintén, akkor este miért léptél le, amikor feltűnt
Martin és előtte miért nem éltél a lehetőséggel, amikor mondtam,
hogy erőszakolj meg?
– Ez hosszú és bonyolult, nem akarlak fárasztani vele. Lehet, hogy
meg sem értenéd. – Visszakozott a férfi, mint akinek a titkos kincses
ládáját kell kinyitnia.
– Azért csak próbáld meg. Nagyon szeretném hallani. – Bíztatta
Barbara, érezve, hogy kényes területre érkezett.
– Rendben. De előtte el kell, hogy meséljek egy régi történetet. Még
nem voltam húsz, amikor történt. Egy koncert után úgy döntöttünk a
haverokkal, hogy tovább fokozzuk a hangulatot, így felugrottunk
Samhez, mivel neki nem voltak otthon a szülei. Öten voltunk, mi
négyen srácok, illetve egy lány, Gina. Iszogattunk, viccelődtünk, majd
egyre pikánsabb témák felé terelődött a szó. A srácokkal már rendesen
fogdostuk is Ginát, ám ő ilyenkor mindig elhúzódott kissé. Aztán a
sokadik ital után a srácok már folyamatosan a szoknyája alá
nyúlkáltak, s kisvártatva valamilyen módon leszedték róla a bugyiját
is. Ők ezt csak tréfának szánták, de Ginának már nem volt tréfa.
Egyértelműen látszott rajta, hogy nagyon megrémült, elsápadt,
remegett, közben pedig kétségbeesetten próbálta visszaszerezni a
fehérneműjét. De a fiúknak ez nem volt elég, átölelték, majd ujjazni
próbálták, ami ellen Gina egyre hevesebben tiltakozott, de mindezt
Sam-ék csak a játék részének tartották. Mikor Joe már vetkőzni
kezdett, egyértelmű jelét adva, hogy ő márpedig közösülni is akar,
Gina hangosan kiabált, hogy hagyják abba. Ez volt az a pillanat,
amikor belém hasított a valami buta gondolat, hogy nekem ebből a
játékból ki kell szállnom és Ginát sem hagyhatom, hogy
megerőszakolják. Egy hangos „most már elég”-et kiáltva rávetettem
magam Sam-re, s félrelöktem Ginától, aki rögtön felpattant,
összeszedte a bugyiját és elviharzott. A fiúk persze rögtön nekem
estek, hogy mekkora hülye vagyok, megkaphattuk volna
mindannyian, és hogy miért rontottam el az egészet. Látva dühüket,
én is szedtem a sátorfámat, még mielőtt tettlegességig fajult volna a
dolog. Egész este azon morfondíroztam, lehet, hogy tényleg hülye
vagyok, hiszen végre nővel lehettem volna, én meg elszúrtam. Viszont
az igazi meglepetés csak másnap ért. Amikor találkoztam Ginával, azt
hittem, hogy majd a nyakamba ugrik és hálás lesz, hogy
megmentettem. De tévedtem. Sőt, mikor rákérdeztem, hogy jól van-e,
teljes higgadtsággal, kivirulva válaszolt, hogy igen, sőt holnap
felugrik Sam-ékhez, mert, hogy ott lesznek a többiek is és megnéznek
egy videót. Szinte lekezelő volt velem, érződött a hangján, hogy
többre tartja a srácokat, mint engem, aki megmentette őt. Ezt soha
nem tudtam megérteni, és még mind a mai napig sem tudom.
Rengeteget töprengtem rajta, hogy mindezek után miért ment vissza
másnap a fiúkhoz és főként, hogy mi lett volna, ha akkor én is beállok
a srácok közé és megtörténik az a bizonyos dolog. Vajon akkor engem
is vagány srácnak tartott volna?
Barbara sokáig hallgatott, majd nyelt egyet.
– Helyesen cselekedtél, sose bánd. De a nőket soha sem fogod tudni
megérteni, mert valahogy ösztönösen vonzódnak a rossz fiúkhoz,
aztán pár pofon után, persze rájönnek, hogy nem kellene, de sokszor
csak akkor, amikor már késő. Aztán ott van a másik véglet is.
– Másik véglet? Mire célzol?
– A bosszúra, a törvényekkel való visszaélésre.
Alex furcsállóan és kérdőn nézett Barbarára.
 – Oké, akkor én is elmesélem a saját történetem. Aztán eldöntheted,
hogy valóban buta voltál-e?
– Hallgatlak.
– Szóval ez is jó pár éve történt, de már fiatal felnőttként. Az egyik
évfolyamtársnőmmel úgy döntöttünk, hogy megünnepeljük a sikeres
vizsgákat, és mivel akkor épp egyikünknek sem volt pasija,
elmentünk egy, az egyetemhez közeli szórakozóhelyre iszogatni. Nem
kellett sokat várni, csakhamar hozzánk csapódott két srác, az egyik
egyetemista volt, a másik pedig rendőr. Négyesben az idő is
gyorsabban telt, és a kellemes beszélgetés mellett igen gyorsan
gurultak le az italok is a torkunkon. A barátnőm végig incselkedett
velük, s ahogy egyre spiccesebb lett, úgy lett egyre bátrabb is. A végén
már odáig fajultak a dolgok, hogy nekem kellett leállítani, hogy talán
ne a bárban dugassa meg magát, mindenki előtt. Én éreztem, hogy
nekem már nem tenne jót több ital, ezért mondtam, hogy haza
megyek. Ő is így döntött, bár ő a srácokat is felhívta magához. A
fiúknak így egyértelmű volt, hogy nyilván meg fogják őt kapni.
Másnap délben hívtam, hogy mi van vele, hogy van. Nehezen vette fel
a telefont, de csak annyit mondott, hogy semmi, beszéljünk inkább
este, mert egy kicsit fáj a feje. Aztán este megint hívtam. Akkor már
más volt a hangja. Azt mondta, hogy most beszélt az anyjával, és
nagyon bánja a tegnap estét, de majd tesz róla, hogy megoldódjon a
kérdés. Visszakérdeztem, hogy milyen kérdés, de csak annyi volt a
válasz, hogy nem érdekes. Két hét múlva kaptam egy bírósági idézést,
tanúként. A lány ugyanis feljelentette a srácokat nemi erőszakért.
Totál kiakadtam. Nem tudom mi történt utána este, ott nála, de tuti,
hogy az nem erőszak volt. A bíróságon elmondtam, hogy történt az
este a bárban, de őket az érdekelte, hogy van-e tudomásom arról, ami
ezután, a barátnőmnél történt? Mondtam, hogy nincs, de elmeséltem a
telefonhívásokat, illetve elmondtam, hogy véleményem szerint szó
sem volt erőszakról, de ez már nem érdekelte őket, csak a száraz
tények. Mivel az aktus ténye bizonyított volt, a fiúk végül kilenc év
börtönt kaptak, lényegében ártatlanul. Na, ezek után ne bánd, hogy
így döntöttél.
– Borzalmas, hogy ilyen megtörténhet. A sajtóban is lehet olvasni
hasonlókat, de hát sose tudja az ember, hogy mi az igazság, hiszen az
egyik ezt mondja, a másik meg az ellenkezőjét.
– És akkor még a szubjektív részéről nem is beszéltünk. Ugyanaz a
dolog mindenkinek mást jelent. A nők is különbözőek, meg a férfiak
is. Szóval szerintem ne gondolkodj azon a dolgon, hiszen az már a
múlt.
– Tudom, felesleges ilyeneken rágódni. Sok srác van, akinek
egyáltalán nem okoz gondot egy nő leszólításakor, hogy adott esetben
annak barátja, vagy férje van, vagy, hogy olyat tegyen, amit az nem
akar, de nekem ezek tabuk. Tudod, hogy imádom, ha egy nő
mindenestől az enyém és bármit megtehetek vele, de csak akkor, ha
azt tényleg ő is akarja, és egyértelmű, hogy a tiltakozás is csak a játék
része.
– Persze tudom, és hidd el, én ezt értékelem is. De emiatt ne aggódj,
én mindig is a tied akartam lenni, még ha a látszat néha mást is
tükrözött. – Bújt oda Barbara Alexhez, majd egy hosszú forró csókban
elmerültek egymásban.
Aznap este már egyikük sem bánta, hogy elmaradt a büntetés,
örültek, hogy végre egymásra találtak, megismerhették egymás féltett
titkait, a napot pedig egy érzéki, összebújós szeretkezéssel koronázták
meg.
Másnap Barbara alig várta az estét, mégis, ahogy eszébe jutottak a
beígért kalandok, kissé inába szállt a bátorsága. Előző nap még nagy
bátran bármit bevállalt volna, de most valamiért megrettent az esti
együttléttől. Pedig tudat alatt várta, kívánta, hogy szerelme kemény
kézzel bánjon vele, mégis volt benne egyfajta félsz. De ahogy eszébe
jutottak a régebbi szeánszok, s az a fajta fájó gyönyör, ami sokkal
eksztatikusabb volt bármiféle szimpla kielégülésnél, mintha egy
csapásra tovaillant volna félelme.
– Készen állsz? – Törte meg a kínos csendet Alex.
– Igen uram.
 – De ugye tudod, hogy semmi sem kötelező, csak az lesz, amit te is
akarsz.
– Igen tudom. De magam is szeretném.
– Jól van, akkor elmondom a szabályokat. Ha valamivel nem értesz
egyet, most beszéljük meg, mert utána elvárom, hogy betartsd őket.
– Hallgatom uram.
– Először is, ami történik, az kettőnk titka. Egyikünk sem beszél róla
senki másnak, csak akkor, ha közösen egyeztetjük.
– Ez csak természetes.
– Másodszor, ha úgy érzed, hogy nem akarsz valamit, vagy nem
bírod tovább és kimondod a menekülőszót, akkor vége lesz a
játéknak, de számolnod kell a következményekkel.
– Értem uram, remélem nem fog erre sor kerülni.
– Na, akkor most jönnek a szokásos dolgok. A legfontosabb, hogy
itthon nem viselhetsz semmilyen ruhát. Csak akkor vehetsz fel bármit
is, ha erre kifejezetten utasítalak, mert például olyan vendégeink
érkeznek. Ha elmész, vagy elmegyünk, és nem tetszik, amit viselsz, át
kell cserélned arra, amit én mondok.
– Hú. – szisszent fel Barbara. – Ez már nehezebb lesz, de ha így
akarja az uram, akkor megpróbálom.
– Aztán minden nap, mikor hazajössz, el kell mondanod, hogy mi
rosszat tettél, miért érdemelnél büntetést. A többit meg majd menet
közben, ezek úgyis az adott szituációtól fognak függeni. Ja, és még
valami. – Lépett hátra Alex, majd elővett egy barna, nagyjából
arasznyi, lapos dobozt a szekrényből és átnyújtotta Barbarának. – Ezt
mostantól kezdve mindig viselned kell.
Barbara tágra nyílt szemmel, meglepődve nyitotta ki a csomagot.
Egy körülbelül ujjnyi vastag, csillogó fém nyakörv volt benne, pici
karikával az elején. Mintha egy modern nyakék lett volna, de aki
járatos a BDSM titkaiban, az tudta, hogy ez bizony nem egy szimpla
nyakperec. Bár ezt elsőre nem lehetett könnyen kiszúrni. Nem
tartozott hozzá ugyanis lakat, nyitni és zárni csak egy speciális fejű
csavarral lehetett, a sima csavarhúzó nem volt alkalmas a kinyitására.
Tökéletes jelképe volt annak, hogy kihez tartozik.
– Feladhatom? – Kérdezte Alex, miután látta, hogy Barbara tétován
nézegeti a szerkezetet.
– Igen uram! Büszkén fogom viselni.
Azzal Alex kivette a mellékelt csavarhúzót a dobozból, kinyitotta a
nyakörvet, óvatosan Barbara nyakába tette, összezárta, majd elvitte az
aprócska eszközt. Kifelé menet még hátraszólt:
– Öt perc múlva visszajövök, addigra szeretném, ha készen állnál a
szolgálatra.
Ahogy Alex kiment, Barbara belepillantott a tükörbe, s ahogy a
nyakéket nézegette, remegve szembesült azzal, hogy ettől a pillanattól
kezdve nincs visszaút. Döntött, s egy olyan játékba ment bele, ami
nem csak egy fertályórányit tart, ami feszegetni fogja a határait, és ami
jobban izgatja, mint eddig bármi. Aztán arra eszmélt, hogy már a
gondolattól is benedvesedett odalent, ez pedig bátorságot adott neki.
Boldogsággal töltötte el, hogy olyat tehet, amit eddig, soha sem mert
kimondani senkinek, és főként, amivel örömet okozhat Alexnek. Ezt
sokan bizonyára nem értenék meg, mint ahogy azt sem, hogy miért
másznak fel egyesek a Himalájára, amikor az is csak szenvedéssel jár,
vagy miért esznek fugut, amikor abba akár bele is lehet halni, de ő
értette, és ez volt a lényeg.
Barbara annyira elmerengett, hogy észre sem vette, hogy Alex
visszatért.
– Nem azt mondtam, hogy öt perc múlva állj készen? – Szólalt meg
a férfi haragosan Barbara mögött.
– Bocsánat uram, elméláztam. – Kapta fel a fejét a lány, s már dobta
is le a ruháit magáról.
– Ezért plusz büntetés fog járni. De most állj ide elém, nagy
terpeszbe, tarkóra tett kézzel!
Barbara lehajtott fejjel, kissé szégyenlősen tett eleget Alex
parancsának. A férfi pár másodpercig gyönyörködött a látványban,
majd körbejárta a nőt, megpaskolta a fenekét, aztán szép lassan, a
vállától lefelé haladva végigsimította a kézfejével a tomporáig, majd
visszafelé haladva egészen a mellekig. Tenyerébe vette formás kebleit,
megmarkolta, majd egy kissé megszorongatta, Barbara pedig
szótlanul élvezte, ahogy a férfi játszik a testével. Aztán Alex ujjai a
mellbimbókra siklottak, mutató és hüvelykujjai közé vette,
morzsolgatta egy kicsit, majd előbb gyengén, aztán erősebben
megszorította.
Barbara felszisszent.
– Csend legyen! – Szólt rá Alex, majd még erősebben megszorította
a bimbókat. Ez már fájt, de Barbara csendben maradt, csak a fogait
szorította össze, ami láthatóan tetszett is a férfinek.
Alex persze még nem hagyta abba a simogatást, ezúttal végig a
lábakon, majd visszafelé a combok belső részén időzött. Mikor a
szeméremajkakhoz ért, megérezte, hogy a nő már teljesen
benedvesedett. Körözött egy picit az ujjával a csiklón, majd
megmorzsolgatta a nagyajkakat és végigsimított ujjával egész a
hüvelybemenetig.
– Nem szégyelled magad? – Ripakodott rá Alex – Beizgultál itt
nekem, mint egy utolsó céda!
– Bocsánat uram, nem tudtam, hogy tilos.
– Bocsánat? Na, majd mindjárt elveszem én a picsád kedvét az
élvezkedéstől, te szajha!
Barbarának rettentő szokatlan volt ez a stílus Alextől, de most
tetszett neki. Tudta, hogy a hétköznapi életben sosem beszélne így, ez
csupán a játék része, mégis izgatóan hatott rá.
Alex egy pillanatra eltűnt, Barbara meg arra lett figyelmes, hogy a
következő pillanatban egy kötelet lógat le az emeleti galéria
korlátjáról. Mikor visszajött, Barbara kezeit magasra emelte, majd a
csuklóját összekötve, egy csomóval rögzítette az előbbi kötéllel.
Alex egy análplugot vett elő, amit bekent síkosítóval, majd kertelés
nélkül, egy erőteljes mozdulattal feldugta Barbara fenekébe. A dugó
nem volt ismeretlen a lánynak, de amikor saját maga teszi be,
óvatosabban csinálja, így lassabban is kerül helyére az eszköz.
– Na te kis lotyó, most megkapod, amit érdemelsz. Remélem a
csöcseidet is felkészítetted a mai tortúrára, ha már a pinád ennyire
vágyik rá. – Szólt, ismét hozzá egyáltalán nem illő, közönséges
stílusban Alex, miközben a szekrényhez lépett és különféle tárgyakat
vett elő. Az első egy szájpecek volt, amit rögtön Barbara szájába
erőltetett, majd a feje hátsó részén rögzítette. Ezt követte a
terpesztőrúd, ami a bokákra került. Barbara most már, ha akart, sem
tudott volna megmenekülni, ráadásul a mocskos beszéd is tovább
fokozta szexuális étvágyát.
Alex nem bíbelődött sokat, azonnal egy-egy csipesz került Barbara
mellbimbóira, majd további kettő a nagyajkakra is, miközben a
szájpecek alatt tompa nyüszítés hallatszott. A férfi persze nem csak
kínzóeszközöket tartogatott repertoárjában, előkerült a pávatoll is,
amivel sejtelmesen simította végig Barbara testét. De a meglepetés
csak most jött. A cirógatás először a nő oldalára, majd a hónaljakra
koncentrálódott, ami csiklandós lévén, heves tiltakozást és rángatózást
váltott ki. Természetesen a kötelek stabilan tartották, így Alex
kiélhette galád vágyait, s addig izgatta a nőt, amíg az immunissá nem
vált az újabb érintésekre. Ekkor a pávatollat ostorra cserélte, aminek
látványától újabb páni félelem szállta meg Barbarát. Nem véletlenül,
mert Alex bizony használni is kívánta, s ahogy ígérte, nem bánt vele
kesztyűs kézzel. A tíz, popsijára mért ütés után vörös hurkák
emlékeztették őket Barbara engedetlenségére. Ez azonban még csupán
a kezdet volt, a következő csapásokkal Alex Barbara melleit célozta
meg. Három ütés kellett ahhoz, hogy előbb az egyikről, majd öt, hogy
a másik melléről is lehulljon a csipesz. A tíz ütés azonban itt is kijárt.
Barbara már sejtette a legrosszabbat, megszólalni viszont a
szájpecektől nem tudott. A nyála lecsorgott a mellére majd a hasára,
Alex pedig a puncira tett csipeszeket vette célba az ostorral. S bár itt
már a második ütésnél leesett mindkét kínzóeszköz, az érzékeny
területre mért tíz közepesen fájdalmas csapás szinte maga volt az
örökkévalóság Barbarának. Inkább csípett, mint fájt, de ahogy
záporoztak az ütések, egyre inkább az izgató érzés kezdett el
dominálni.
 Mikor Alex végre letette az ostort, Barbara felsóhajtott. Szólni ugyan
nem tudott, de sugárzott belőle a megkönnyebbülés, pedig ezzel még
egyáltalán nem volt vége az aznapra szánt büntetésnek. Hiába várta,
hogy Alex elengedje magasra húzott karjait, a szabadulás helyett a
második felvonás következett. A férfi vákuumos pumpákat vett elő,
melyeket precízen Barbara melleire helyezett, majd szép fokozatosan
kiszívta belőlük a levegőt. Barbara eleinte fájdalmat érzett, ezt
azonban csakhamar bizsergő érzés váltotta fel, amely egyszerre volt jó
és kellemetlen is. Alex nem tétovázott, most egy hasonló, de kissé más
formájú szerkezetet varázsolt elő, melyet Barbara csiklójára szánt és
némi tiltakozás után fel is tette. A gonosz kis szerkezet hasonló
érzéseket váltott ki belőle, mint amelyekkel a melleit gyötörte. A lány
úgy érezte, hogy odalent, a vérbőséget okozó pumpától csiklója
öklömnyi méretűre duzzadt, s úgy lüktet, hogy az ájulás kerülgeti. Az
intenzív, extatikus hatástól annyira benedvesedett, hogy a váladék
már a combja belső felén csurgott le.
Majd Alex egy alkoholos filcet vett elő, hogy emlékeztesse Barbarát
szófogadatlanságára, s a köldöke alá, a bikinivonalra szép komótosan
a „szófogadatlan rabszolga” szöveget írta.
– Ez pár napig nem jön le, így emlékeztetni fog arra, hogy mi is
vagy. Remélem nem akartál rövid pólót hordani. – Nevetett
megvetően Alex, bár a lány tudta, hogy ez a fajta gúny is csak a
program részét képezte.
Barbara csak a fejét csóválta, s mivel a szájpecektől nem tudott
beszélni, csupán halk morgásokat hallatott. Ennél viszont sokkal
kellemetlenebb volt, hogy a szájában lévő gömb abban is
megakadályozta, hogy a nyálát normálisan le tudja nyelni, így az
végigfolyva az állán, néha-néha lecsöpögött a padlóra is. Alex pedig
teljes higgadtsággal nézte végig mindezt, majd úgy döntött, hogy
ismét csiklandozással és csipkedéssel dobja fel a hangulatot.
Amikor aztán végre lekerültek a pumpák, Barbara minden érintést
ezerszer erősebbnek érzett, legyen az kellemes simogatás, vagy
durvább szorítás.
 Persze Alexnek sem a kínzás volt a célja, csupán kettejük extrém
szórakoztatása, a fájdalom és kéj fura keveréke által. Egyáltalán nem
akart továbbmenni azon a ponton, amikor már Barbarának is csupán
nyűggé válik a játék, így már azelőtt abbahagyta a tortúrát, mielőtt az
a lánynak sok lett volna. Leoldotta a kötélről, megfogta a karját, és
áthúzta a nappalin. Hassal a fotel karfájára fektette, majd mögé állt.
Mutatóujjával a lába közé nyúlt, ahol Barbarából szó szerint csurgott a
nedvesség, annyira ki volt éhezve. Arra várt, hogy Alex hátulról
keményen a magáévá tegye.
– Aha. Szóval te ezt még élvezted is! – Förmedt rá a férfi. – Azt
szeretnéd, ha jól megdugnálak, mint egy kis kurvát, mi?
Barbara csak bólogatott, illetve nyöszörgött valamit, amit a
szájpecek miatt még mindig nem lehetett érteni.
Alex mutatóujjával apró, körkörös mozdulatokkal a csiklót
masszírozva, hüvelykujjával pedig szép fokozatosan behatolva a
hüvelybe, tovább simogatta a kiéhezett puncit, amitől Barbara egyre
hangosabban nyögdécselt. Aztán amikor érezte, hogy a lánynak már
csak pár mozdulat kell az orgazmushoz, hirtelen abbahagyta, elvette a
kezét, és egy nagyot csapott tenyerével a nő felduzzadt alfelére.
– No, nem. A mai nap a büntetésé. Ma nincs élvezkedés, azt ki kell
érdemelni. – Közölte Alex szigorú hangon, majd a nő tarkója felé
nyúlt, kikapcsolta a szájpecek csatját és kivette a szájából a nyálas
gömböt.
Barbara nagyot nyelt, végre nem kellett a csorgó nyálával
megküzdenie. Tekintetével szinte könyörgött Alexnek, hogy fejezze
be, amit elkezdett, ne hagyja most így abba, de a férfi csak
megcsóválta a fejét, aztán kedvesen megsimogatta Barbara arcát, majd
meleg, szívből jövő hangon ennyit szólt:
– Meg vagyok veled elégedve.
– Köszönöm uram a büntetést. Megérdemeltem. De nem lehetne,
hogy mégis…
– Nem. Ki kell bírnod élvezés nélkül, ez is része a büntetésnek.
– Értem. – Hajtotta le szomorúan a fejét Barbara.
 – Akkor gyere, bújjunk össze és aludjunk egyet, mert holnap korán
kell kelni.
Másnap reggel Barbara fáradtan és kielégületlenül ébredt. Ott aludt
a szeretett férfi mellett, hozzábújt, ölelték egymást, de nagyon
hiányzott valami. Borzasztóan vágyott rá szexuálisan, hiszen tegnap
rettentően felizgatta, aztán pedig otthagyta egy pillanattal a csúcs
előtt, és ez a kegyetlenül frusztráló érzés azóta sem csillapodott. Nem
volt hozzászokva ahhoz, hogy ha kívánja a szexet, akkor nem
kaphatja meg, nem éri el, hogy a férfi ne tegye magáévá. Az ölében
lévő feszültség pedig csak gyűlt és gyűlt, mígnem egy óvatlan
pillanatban, mikor Alex épp nyújtózkodott, titkon megérintette a
csiklóját. De nem volt elég óvatos, bármennyire is próbálta
észrevétlenül csinálni, Alex megmarkolta a csuklóját, mosolyogva
ránézett, majd elhúzta onnan.
– Meg ne próbáld! Majd ha itt lesz az ideje, megkapja, amire vágyik,
ha jól viselkedsz. Ugye nincs szükség segédeszközre, hogy kibírd?
– Nincs uram! – Válaszolta Barbara megadóan, miközben azon
morfondírozott, hogy vajon a lakaton túl még miféle segédeszközt
tenne fel Alex, ha nem lenne szófogadó és mégsem bírná megállni. Az
efféle kósza fantázia viszont csak olaj volt a tűzre, hiszen csiklója még
inkább kívánta az érintést, a tiltás pedig még jobban fokozta a hatást.
Ennek ellenére mégis eldöntötte, hogy a férfi kedvéért megállja, hogy
nem ér magához, elvégre a nők ezt amúgy is sokkal jobban bírják,
mint a férfiak. Jóllehet, az a tudtat, hogy csak másnap este találkoznak
újra, külön nehezítés volt, és most egyáltalán nem könnyítette meg a
dolgát. Alex sem volt hálátlan, kedves volt, mintha tegnap este mi sem
történt volna. Mosolygott, szeretetteljesen beszélt, a reggelinél
kínálgatta, majd még a munkahelyére is bevitte autóval Barbarát.
Másnap este Barbara tűkön ülve várta Alexet, miközben a kapuja
előtt a szomszédos épületeket fürkészte. Messziről látszott, hogy a
tehetős környéket nem szegény emberek lakják, már csak a házak előtt
parkoló autók márkájából ítélve is. Az a pár perc, amit az imádott
férfira kellett várni, most óráknak tűnt.
 Még öt óra sem volt, mikor Alex autója befordult a sarkon, majd
halkan begördült a ház elé. Barbara türelmetlen tini módjára ugrott
Alex nyakába, holott az szinte még ki sem szállt az autóból. Forró
csókkal üdvözölték egymást, majd miután kibontakoztak az ölelésből,
Alex szólalt meg először:
– Nos, hogy teltek az én szerelmem napjai?
– Unalmasan és nélküled borzalmasan. De szerencsére most már itt
vagy, és ez minden szempontból felvidít. – Válaszolt lelkesen Barbara,
miközben Alex nyitotta a kaput, majd pár pillanat múlva a lakásajtót
is.
– És mi vétket követtél el az elmúlt két napban?
– Semmit. Pontosabban elfelejtettem megöntözni a virágokat. –
Füllentett Barbara, hiszen tudta, hogy ha meg akarja kapni a kívánt
büntetés-adagját, úgy be kell dobnia valami apróságot. – De
megálltam, hogy nem értem magamhoz, pedig nagyon hiányzott. –
Tette még hozzá.
– Jól van, ha csak ennyi, akkor mondd meg te, hogy ezért szerinted
milyen büntetés járna.
– Öt ostorcsapás a popsira és ugyanennyi a puncira. – Vágta rá
Barbara vigyorogva, hiszen boldog volt, hogy ő dönthette el, hogy mi
az, ami igazán jól esne neki, ami még nem sok, de ahhoz azért
szükséges, hogy, utána még élvezetesebb lehessen a szex és az
együttlét.
Alex persze mindezt tudta, s pont ezért hagyta, vagy inkább
alakította így az eseményeket. Nagyon értett ahhoz, hogy megtalálja
az egyensúlyt a fájdalom és az élvezet határán, hogy aztán előjáték
gyanánt, partnerét kellően felcsigázva, az egész szeánsz egy
fergeteges szeretkezésbe csapjon át. Persze mindehhez egy
megfelelően nyitott partner is kellett, ami Barbara személyében
szintén adott volt. Az ő részéről sokszor a tiltakozás, a jajgatás és a
kínlódás megjátszása volt része a színjátéknak. Ketten együtt pedig
tökéletesre komponálták életük fura szimfóniáját.
Másnap reggel Alex lázasan kotorászott a ruhásszekrényében,
mintha nem talált volna valamit. Barbara álmos szemekkel,
mosolyogva nézte az ágyból, miközben a férfi egyre mérgesebbnek
tűnt, miközben egyre hangosabban morgolódott:
– Most már Annie is igazán visszajöhetne a szabadságáról. Fogytán
vannak a vasalt ingjeim.
– Kicsoda? Milyen Annie? – Kérdezett vissza teljesen meglepődve
Barbara.
– Hát a bejárónő. – Válaszolt teljes nyugalommal Alex.
– Nem is tudtam, hogy bejárónőd van. Mondjuk egy egyedülálló
férfi és egy ekkora ház kombinációja megmagyarázza a dolgot. De
ugye csak akkor lesz itt, amikor én nem?
– Dehogyis. Ő állandó bejárónő, mondhatni itt is lakik. Szükség van
rá, hacsak nem akarsz te takarítani egy ekkora házat, mosni, vasalni,
mosogatni.
– De akkor én hogy fogok tudni eleget tenni a szabályaidnak?
– Miért, mi a gond? – Kérdezett vissza gúnyos nyugalommal Alex.
- Kitaláltad azt a szabályt, hogy itthon nem hordhatok ruhát. Ezzel
nem is volt bajom, mert nagyon kényelmes így, de ha napi szinten itt
lebzsel egy háztartási alkalmazott, akkor előtte mégsem lehetek
meztelen!
– Már miért nem? Előtte nem kell szégyenlősködnöd.
– De nekem ez akkor is kellemetlen. És mi lesz a játékainkkal?
– Jaj, édesem, ne aggodalmaskodd már túl a dolgot! Annie hozzá
van szokva az efféle játékokhoz. Sőt, Lindával sokkal durvább
dolgokat is csináltunk. Egyébként is, olyan szerződése van, hogy
bőven megéri neki csendben maradni, viszont ha bármit is
kikotyogna, úgy nagyon rosszul járna. De szerencsére ettől nem kell
félni, Annie megbízható, toleráns, elfogadó nő.
– Hát nem tudom. Én akkor is aggódom egy picit.
– Aggódj csak. Legalább lesz benne valami izgató az elején.
– Hát, ha te mondod. – Törődött bele Barbara, miközben
végiggondolta a helyzetet. Persze végső soron az sem hagyta hidegen,
hogy rájött, nem rá marad a házimunka, lesz valaki, aki megcsinálja
azt, amit senki sem csinál otthon szívesen. Nem is beszélve arról, hogy
így több idejük marad az élet élvezetére is. Barbara végül hamar
lezárta magában a kérdést, figyelmét a reggeli készítés terelte el, amit
az óceánra nyíló hatalmas teraszon Alexszel együtt fogyasztottak el. A
lány az idők végezetéig tudott volna gyönyörködni abban a
fantasztikus kilátásban, ami eléjük tárult, és ami most is feledtette
minden gondját.
Noha minden nap tartogatott valami kellemes újdonságot, idővel
beállt egyfajta napi rutin. Így, amikor Barbara Alexnél időzött, szinte
már automatikusan vetkőzött le és mintegy kötelezően számolt be a
napi vétkeiről, amiért epedve várta a pajkos fenyítést. Ilyenkor Alex
akkurátusan lerótta a kiszabott büntetést, természetesen szigorúan
odafigyelve arra, hogy párja testén a fájdalom csak olyan mértékig
legyen úrrá, ami még képes fokozni az élvezetet. Persze volt néhány
kivételes kiegészítő, mint a pávatoll vagy a tüskés kerék, amelyekkel
imádta a végletekig hergelni Barbarát. Mindemellett néha egyéb
büntetések is bekerültek a repertoárba, így például csipeszek, plugok
viselése, vagy a vécé használatának korlátozása, illetve ha Alex nem
volt elégedett a szőrtelenítéssel, úgy a megmaradt szőrszálakat
egyenként húzogatta ki saját maga, Barbara látványos sikoltozásának
kíséretében. Az egyedüli, amit Barbara nem szeretett, az orgazmus
kontroll volt, amikor a büntetés részeként, akár több napig is, nem
élvezhetett el. Ilyenkor Alex előszeretettel vette elő a lány
intimlakatját, melynek kulcsát természetesen ő maga őrizte.
Persze a játékos büntetések néha elmaradtak, máskor, ahogy
hazaértek, azonnal egymásnak estek, de olyan is volt, hogy csak késő
este kerítettek rá sort, hogy aztán egymás karjaiban aludjanak el.
Barbara a nyakörvet is büszkén viselte, s bár a munkahelyén páran
furcsa pillantást vetettek rá, ő ügyet sem vetett erre, hiszen Alexre és
az összetartozásukra emlékeztette.
Néha kedvenc klubjukba is ellátogattak, ahol gyakran futottak össze
a hasonlóan nem hétköznapi belállítódású régi ismerősökkel,
barátokkal is. Ilyenkor élvezhették ki azokat a legtitkosabb,
legmélyebben őrzött vágyaikat is, amelyekről általában nem beszéltek
volna. Persze nem kellett ehhez bármiben részt venni, volt, hogy csak
nézőként követték az eseményeket, így kiderült, hogy kinek melyek
azok a dolgok, amelyek izgalomba hozták, és amiket azelőtt esetleg
még nem próbáltak.
Gyakran a szituáció is adta magát, ilyenkor hagyták magukat
sodródni az eseményekkel. Az egyik ilyen alkalommal, egy kötözős
bemutató után szokatlan módon a szervező lány lépett a színpadra.
– Ma egy különleges alkalmat szeretnék beharangozni, ugyanis egy
új játékhoz keresnénk bevállalós párokat. Akik szívesen részt
vennének benne, jelentkezzenek.
– No de milyen játékhoz? – Kiabált fel egy köpcösebb férfi. – Hogy
jelentkezzünk, ha azt sem tudjuk, mire?
– Pont ez benne a meglepetés. Megígérhetem, hogy egy szexis játék
lesz, de majd csak akkor mondom el, hogy mit kell tenni, ha itt
lesznek a jelentkezők.
Alex rögtön jelentkezett. Barbara már nem volt ennyire lelkes, kicsit
félt, hisz azt sem tudta, mire vállalkoznak. Szerette a szexis játékokat,
de nem volt benne biztos, hogy ezt közönség előtt is akarja. Alex
kezének bíztató szorítása azonban megnyugtatta. Végül rajtuk kívül
még négy pár jelentkezett. Persze szóló férfiak is próbálkoztak, de
őket visszautasították, minthogy ez a játék most a pároknak szólt.
Ahogy a színpadra értek, mindenkinek bekötötték a szemét, majd a
férfiakat sorba állították, és hátra kötötték a kezüket is.
– Nos, a feladat a következő lesz. – Szólalt meg csicsergő hangján
ismét a szervező lány. – A lányok le fognak térdelni és egyesével
szépen bekapják a fiúk férfiasságát, amit öt másodpercig
ízlelgethetnek. Aztán továbbmennek a következő pasihoz, és így
végig. Mikor minden lány minden fiúval végzett, akkor a srácok is
visszajönnek ide, lekerülnek a szemkötők, mindenki kap egy papírt és
ráírja, hogy hányadik volt a saját kedvese. A győztes az lesz, ahol
mindkét tag sikeresen eltalálja, hogy ki volt a párja. Ha ismeritek
egymást eléggé, akkor nem lesz gond!
 Alexnek láthatóan tetszett a játék, de Barbarának nem volt annyira
ínyére. Viszont már nem volt visszaút, nem akart csalódást okozni
párjának. Ekkor megkértek egy nézőt, hogy húzza le a fiúk
alsónadrágját térdig, és elkezdődött a show. Barbarára harmadikként
került sor. Az első férfi esetén a borostából és a kisebb méretű
szerszámból rögtön tudta, hogy ez nem lehet Alex. A másodiknál
viszont már nagyon hezitált, aztán jött a harmadik, akit szintén
kisebbnek érzett. A negyediknél ismét megállt, gyanús volt neki az
ismerős illat, és itt a méretet is nagyjából a megszokottnak érezte.
Egyértelmű volt számára hogy ő lesz Alex, így most már biztos volt
benne, hogy a négyes számot fogja a papírra felírni. De még egy férfi
vissza volt a sorban, s bár sem kedve sem bizalma nem volt hozzá, a
látszat kedvéért egy mímeléssel gyorsan letudta.
Még két lány volt hátra, de láthatóan a férfiak jobban élvezték a
játékot, mint a nők. Így kérdéses volt, hogy a nagy élvezkedésben
vajon képesek voltak-e figyelni is, vagy teljesen rossz számokat
fognak-e a papírra írni.
Végül lekerültek a szemfedők és mindenki felírta a tippjét a
papírjára. Az első pár esetében nagy volt a derültség a nézők közt,
mivel egyiküknek sem sikerült eltalálni, hogy hányadik volt a párjuk,
így kissé kellemetlenül is érezték magukat. A második páros jobb
eredményt ért el, a pár hölgytagja ugyanis sikerrel azonosította be
férjét, ám a férfi elbukott, ő nem jó számot írt a papírra. Aztán jött
Barbara. A négyes szám ezúttal nyerő volt, valóban nem hagyták
cserben az érzékszervei, sikeresen eltalálta, hogy Alex negyediknek
állt a sorban. Az ő tippjét viszont feszült figyelem, majd huhogás
kísérte. Sajnos bármennyire is tökéletes társnak bizonyult a
mindennapokban, most neki sem sikerült eltalálnia, hiába volt már
sokszor lehetősége Barbara ajkait megismerni. S bár a lány kissé
csalódott volt, de játéknak fogta fel az egészet, s egyáltalán nem bánta,
hogy végül nem ők kerültek reflektorfénybe. Az utolsó pár viszont
megnyerte a játékot, itt ugyanis mindkét tag felismerte a saját
partnerét. Taps, ováció, éljenzés – pont azok a felületes dolgok, amiket
ebben az esetben Barbara nélkülözni tudott. A lényeg, hogy végül is
jól szórakoztak, egy röpke poén volt az egész. Egymást átölelve ültek
vissza a helyükre, miközben a színpadon a győztes párnak átadták a
díjat, egy ötven dolláros utalványt, melyet a klub szponzoraként is
működő szexshop ajánlott fel.
– A jövő héten megismételjük a játékot, csak épp fordítva. – Szólalt
fel a produkció után a szervező hölgy – Akkor majd a fiúknak kell
megtalálniuk a párjukat, úgyhogy uraim, ízlelgessék előre a párjuk
mézesköcsögét, mert ennél jobb eredményt várok!
– Rendben, mi jövünk. – Szólt nevetve Alex, szinte egyszerre a
mellette ülő férfivel, annak ellenére, hogy Barbara a szeme sarkából
enyhén szólva is csúnyán nézett rá, hiszen ez azt jelenti, hogy ismét
mindenki előtt kell majd közszemlére tenni a lábai közét. Alex
gondoskodó ölelése azonban hamar eloszlatta a kételyeit, éreztetve
vele, ez csak egy szexis játék, amit nem kell komolyan venni, és ő
úgyis vigyázni fog rá.
Aztán a színpadon is folytatódott a program, egyesek örömére,
mások szenvedésére. Két pár kényeztette egymást, bár egyáltalán nem
hagyományos módon. A krém ugyanis, amivel a nő bekente a
férfipartnerét, illetve a másik pár esetén a férfi a nőpartnerét, nem egy
hagyományos masszázsolaj volt, hanem egy speciális mentolos krém,
amely az intim testtájakon vérbőséget okozott. De hát ennek a
játéknak pont ez volt a lényege.
– Hmmm. Ilyet én is fogok majd venni. – Szólalt meg gonoszul
mosolyogva Alex, majd kézen fogta Barbarát, és kettesben
félrevonultak egy hátsó stúdióba. Ott aztán a megfelelő kötelek
segítségével mozdulatlanra kötözte a párját, ám ahelyett, hogy
bármiféle pálcát vagy ostort vett volna elő, úgy helyezkedett párja
fölé, hogy mindketten kényeztetni tudják egymást. Barbarának nem
volt más lehetősége, Alex szinte beleerőszakolta a szájába duzzadó
férfiasságát, cserébe viszont ő is kényeztette a nyelvével Barbara
csiklóját. Nem kellett sok idő, Alex hamarosan pozíciót váltott, majd
keményen dugni kezdte Barbarát, aki igen hamar a csúcsra jutott,
majd az orgazmusát követően pár pillanat múlva Alex is belé engedte
fehér nedűjét.
A szeánsz azonban annak ellenére nem ért véget ezzel, hogy
Barbarának szinte már zsibbadtak a végtagjai. Alex az ujjaival tovább
kényeztette a lányt, aki önkéntelenül is egy újabb heves
összerándulással jelezte Alex számára a következő élvezését. A férfi
ekkor teljesen rászorította kezét párja vénuszdombjára, majd hosszú
másodpercek múltán szép fokozatosan engedett a szorításból, s
átment simogatásba, majd a kötelek eloldásával adta párja tudtára,
hogy ezzel véget ért a játék.
Hétfőn délután Barbara a már megszokott rutinnal vette le ruháját,
hogy párja kedvében járva semmi se takarja testét. Töltött magának
egy pohár hideg gyümölcslevet, majd elindult a terasz felé, hogy ott
elfogyassza, miközben a panorámában gyönyörködik. Épp a
teraszajtót akarta elhúzni, mikor a mosókonyha felől egy negyvenes
éveiben járó alacsony, rövidebb hajú, kissé molettebb nő jött vele
szembe, kezében négy-öt darab törölközővel. Barbara zavarában
majdnem elejtette a poharát, annyira meglepődött. Csakhamar eszébe
jutott, hogy valószínűleg a bejárónő lehet, akiről Alexszel nemrég
beszélgettek.
– Jó napot kívánok, mi még nem ismerjük egymást. Én Annie
vagyok, ön pedig gondolom Barbara. – Mutatkozott be rezzenéstelen
arccal a hölgy, miközben letette a törölközőket, majd a kezét nyújtotta
egy kézfogásra.
– Jó napot önnek is. – Hebegte Barbara, ahogyan földbe gyökerezett
lábbal a hatalmas ajtó előtt állt, bátortalanul nyújtva kezét a nő felé.
Már elfelejtette, hogy Alexszel nem mindig lesznek kettesben, és neki
a házvezetőnő előtt is meztelenül kell lennie. Erre eddig egyáltalán
nem akart gondolni, most viszont mégis váratlanul csöppent bele a
szituációba. S bár nagyon szégyellte magát ebben a kellemetlen
helyzetben, igyekezett nyugodt maradni, mintha pucéran flangálni
egy kapós agglegény lakásában a világ legtermészetesebb dolga
lenne.– Alex már sok jót mesélt önről. – Folytatta Annie, mint akit
egyáltalán nem zavar, hogy Barbarán egyetlen ruhadarab sincs.
– Köszönöm. Remélem valóban úgy is gondolta. – Válaszolt Barbara
lehajtott fejjel, megszégyenülten, mint aznap, amikor a bankrablásnál
levettették vele a ruháit.
– Ne legyen zavarban, láttam én már az úrnál olyan dolgokat is,
amitől valóban lett volna okom meglepődni. – Próbálta oldani a
feszültséget Annie.
– Miket látott? – Csillant fel Barbara szeme.
– Azt még önnek sem mondhatom el. Megígértem az úrnak, hogy
erről hallgatok, és ha én megígérek valamit, akkor az úgy is lesz.
– De nekem elmondhatja, én a barátnője vagyok.
– Sajnálom. Csak ha az úr engedélyt ad rá, de kérem, erről ne
faggasson, inkább élvezze, hogy ebben a kellemes időben nem kell
viselnie semmit.
Barbara oldalát ugyan furdalta a kíváncsiság, de be kellett látnia,
hogy Annie-nak igaza volt. Egyrészt tényleg élvezte a ruhátlanságot,
illetve az izgató, kissé kellemetlen szituációt, másrészt annak is örült,
hogy megbízhat benne, így valószínűleg róla sem fog pletykálkodni.
Sokat azonban nem volt ideje elmélkedni, mert az ajtóban megjelent
Alex.
– Látom, összeismerkedtetek. Ennek örülök. – Szólalt meg teljes
nyugalommal, majd töltött magának is egy gyümölcslevet és leült a
fotelba. Kortyolt egy nagyot az italból, majd folytatta: – Nos, azt
hiszem a mai büntetésedet itt és most fogom kiszabni, legyünk rajta
túl minél hamarabb. – Zárta a mondatot határozottan, majd a
házvezetőnő felé fordult.
– Maga pedig kérem, tisztítsa meg itt ezen az ajtón az üveget,
mintha foltos lenne kissé.
Annie visszafogott mosollyal az orra alatt indult a mosókonyhába,
hogy behozza az ablakpucoláshoz szükséges eszközöket, miközben
Barbara zavartan próbált menekülni a helyzetből.
– De hát itt van a bejárónő, legalább azt várd meg, amíg elmegy! –
Súgta oda halkan.
 – Nem. Térdelj fel oda a kanapéra most rögtön és húzd szét a
kezeiddel a feneked. – Mutatott Alex az ülőgarnitúra felé, amely
pontosan azzal az ajtóval volt szemben, amit Annie-nek takarítani
kellett.
Barbara kelletlenül tett eleget Alex utasításának, miközben az
motoszkált a fejében, hogy már most, a játék elején kimondja a
menekülőszót, kihúzva magát a kényelmetlen szituációból. Elvégre
semmi sem kötelezi arra, hogy mindezt megtegye, legfeljebb pár
napig elmaradnak a hasonló pajzánkodások. Mire azonban döntésre
jutott volna, Annie már vissza is tért, s egy pillanatra megakadt a
szeme Barbara széttárt alfelén, illetve a puncijában lévő karikákon.
Fejét diszkréten elfordította, mintha valóban csak az ajtóüvegre és
annak megtisztítására figyelne, de a szeme sarkából azért rásandított
néha a nappaliban zajló történésekre.
Barbara az események sodrásában már azt sem tudta, hogy most
éppen miért kap ki. Megadóan térdelt a kanapén és várta, hogy mivel
lepi meg Alex. Matatás neszeit hallotta a háta mögül és már érezte is a
vessző csípős suhintását a fenekén. Alex pontosan célzott, a második
ütést pontosan Barbara ánuszára mérte, amit a lány kisebb jajgatással
nyugtázott. A harmadik alulról érkezett, és a csiklóját is eltalálta,
Barbara pedig hangosan felsikított, de Alex csendre intette, mondván
nem kell, hogy Annie-t megzavarják az ablakpucolásban. Végül a férfi
még hét kisebb-nagyobb ütést mért ki rá, amit Barbara derekasan tűrt,
sőt, egyre inkább izgatónak érezte a vessző táncolását a popsiján.
Aztán csak annyit érzett, hogy Alex érzékien végigsimítja kezét a
szeméremajkakon, miközben halvány sejtése sem volt, hogy mire
számíthat még, milyen folytatásban lesz része, amit szégyenszemre a
házvezetőnő szeme láttára kell elviselnie.
– Most pedig menj át a hálóba, mert úgy látom, a puncidnak
szüksége van a nyelvemre, és ez már csak kettőnkre tartozik. – Vetette
oda Alex, miközben az ujját, amely nemrég még Barbara lába közt
kalandozott, az orra alá érintette.
Több sem kellett a lánynak, azonnal ugrott, mint a bokorból
kiugrasztott nyúl, szaladt is át a hálóba boldogan, előre látva a várva
várt beteljesülést, hisz tudta, hogy Alex figyel rá, végtére is ez a játék
mindkettőjük élvezetéről szól.
Alex és Barbara fél óra múlva mosolyogva léptek elő a hálóból.
Mindenki tudta, hogy mi történt, mégis diszkréten senki sem beszélt
róla.
– Megtisztítottam az ajtóüveget, ahogy kérte uram. Most már
tálalhatom a vacsorát? – Tette fel a kérdést Annie.
– Igen, köszönjük szépen. Azt hiszem mindketten megéheztünk. –
Fordult Barbara felé Alex, aki csak kaján mosollyal bólintott, majd
leült a szépen elrendezett tányérok és evőeszközökkel megterített
étkezőasztal mellé.
Annie kihozta a frissen sült csirkehússal és párolt zöldségekkel teli
tálat, melynek fenséges illatától rögtön összefutott a nyál Barbara
szájában.
– Ez jól esik. Mégsem olyan rossz dolog, hogy Annie itt van. –
Szólalt meg két falat közt végül egy huncut mosoly kíséretében
Barbara.
Másnap reggel a vaskos hálóajtó felől zörgés zaja ütötte meg
Barbara fülét. Álmosan nyújtózkodott egyet, majd jobbra fordult,
hogy egy csókot adjon imádott párjának. Ám meglepetésére Alex már
nem volt az ágyban. – Biztos felkelt reggelit készíteni. – Gondolta,
majd a másik oldalára fordult és ismét lehunyta a szemét, s
pillanatokon belül újra az álom és ébrenlét határára került. Nem
érezte mennyi idő telhetett el, de arra riadt, hogy Alex felnyalábolja,
majd karjaiban tartva elindul vele a terasz irányába.
– Mit csinálsz? Miféle ébresztés ez? – Kérdezte félig csukott szemel
Barbara.
De Alex nem válaszolt, ő pedig abban a hitben, hogy biztos a
teraszon megterített asztalhoz cipeli, ki sem nyitotta a szemét.
Kár volt. Pár pillanat múlva ugyanis már csak azt érezte, hogy Alex
hirtelen elengedi, ő pedig szinte azonnal a medence hűvös vízében
csobban. A hatásos ébresztő egyáltalán nem nyerte el Barbara
tetszését. Miután sikerült a felszínre jutni, nagy levegőt vett és
kiúszott a partra. Alex ott állt és hangosan nevetett, Barbara pedig
legszívesebben lekevert volna egy pofont a férfinek.
– Te teljesen hülye vagy! – Kiáltotta oda dühösen.
– Te meg gyönyörű. Imádom, ahogy vizesen összekócolódik a
hajad. – Válaszolt továbbra is nevetve. De Barbara ezt most nem
értékelte. Egyáltalán nem tetszett így magának, s a váratlan ébresztő
miatti dühöt sem hagyta egy bókkal elintézni. El akart menni, hogy
megtörölközzön, de Alex egy határozott mozdulattal magához húzta.
Barbara próbált szabadulni az erős férfikarok szorításából, de bárhogy
is menekült, csak azt érte el, hogy Alex még erősebben szorította.
– Engedj el. – Ordította mérgesen a nő.
– Nem. Az enyém vagy, az én kis szukám. És ha vizesen akarlak
látni, mert úgy tetszel, akkor bedoblak a medencébe, te pedig
engedelmesen tűröd. – Simította félre a Barbara szemébe lógó
csapzott, vizes hajat Alex.
Megtört a jég, s Barbara beleborzongott szerelme szavaiba. Dühös
volt, de ez az érintés felidézte benne a játék izgalmát, azt, hogy milyen
jó érzés is az ő urának a tulajdona lenni. Más nem is értheti ezt, de
neki ezek a vágyak a boldogságot jelentik. Mérge szép lassan kezdett
szertefoszlani, majd lassan, megadóan visszavonulót fújt és csak
ennyit mondott:
– Bocsánat uram, hogy szemtelen voltam. Elfelejtettem, hogy kié is
vagyok.
– Jól van. – Csókolta meg Barbara feje búbját Alex. – De a
büntetésed azért meg fogod kapni érte.
– Alig várom. – Váltott nevetésre Barbara, maga sem értve, hogy mi
tetszhet rajta Alexnek akkor, amikor magát egyáltalán nem tartotta
vonzónak ilyen állapotban. Bár sokáig nem tűnődött, hiszen ahogy
elvette Alextől a feléje nyújtott puha törölközőt, orrát megcsapta a
reggeli kávé és a friss péksütemény illata, amelyek valóban ott várták
a teraszasztalon, ahogy eredetileg is gondolta.
A váratlan frissítő ébresztés pedig a napi munkájára is jó hatással
volt, könnyedén tette túl magát az elé tornyosuló feladatokon, hogy
aztán időben hazaérhessen a paradicsomba, melyet Alex jelentett neki.
A reggeli medencés ébresztő meghozta Barbara kedvét az úszáshoz,
s miközben Alex a nappaliban rendezgette a papírjait, ő addig úszott
pár hosszt a naplementében. Imádta ezt az időszakot, amikor a tenger
felől érkező légáramlatok fagylaltszínekbe öltöztetik az eget és
érdekes formájú felhőket varázsolnak a horizont fölé. A tengerpart
ilyenkor elnéptelenedik, csak néhány szerelmesen andalgó pár
bóklászik a homokban. A dűnék tetején lágy szellő borzolja a sást,
melynek az óceán moraja ad hangulati aláfestést.
Már a nyolcadik vagy kilencedik távot úszhatta, mikor hallotta,
hogy csengetnek.
– Mindjárt jövök, te csak maradj itt nyugodtan. – Vetette oda a férfi,
s már indult is a kapu irányába, Barbara pedig úgy volt vele, hogy
bárki is az, Alex majd úgyis elintézi vele a dolgot odakint a bejáratnál.
Leúszott még néhány hosszt, majd kimászott a medencéből,
miközben a távolból hallotta, hogy párja a bejárati ajtónál beszélget
valakivel. Megtörölközött, majd leült a kanapéra, és egy magazint
kezdett lapozgatni, közben pedig odakint is csend lett.
És ekkor jött a hidegzuhany. Alex ugyanis nem egyedül jött vissza,
a férfi, akivel kint beszélgetett, követte őt, és most ő is ott állt Alex
mellett a nappaliban. Egy köpcös, napbarnított arcú, talán mexikói
származású férfi volt, sötét nadrágban és világos ingben. Arcáról a
kaján mosolyt letörölni sem lehetett volna. Szemei Barbara melleire és
ágyékára szegeződtek, szinte még pislogni is elfelejtett, mikor
meglátta. Nem is volt ezen mit csodálkozni, hiszen Barbara valóban
izgató látványt nyújtott, ruha nélkül pedig nincs férfi, akinek nem
akadna meg rajta a tekintete.
Az illető már éppen üdvözölni akarta, de a lány ekkor ösztönösen
felpattant és berohant a hálóba, majd magára csukta az ajtót. Nem
tudta mire vélni a dolgot. Tudta, hogy olyat tett, aminek Alex
egyáltalán nem örül, de most ismét megingott benne a bizalma.
Eszébe jutott Martin, amikor némi üzleti előnyért fel akarta ajánlani őt
két barátjának. Rettentően szíven szúrta az emlék, érezte, hogy az
ilyen dolgok már túlmennek a játék határain. És ezt Alexnek is tudnia
kellett volna, bármit is akarhatott, bármit is eszelt ki, hogy csináljon a
férfivel. Aztán eszébe jutott a klub, de az más, itt most csak maguk
vannak, ez egy intim szféra, a kettő nem azonos. Sokáig csalódottan
vívódott magában, hogy mit csináljon. Imádta Alexet, de nem minden
áron. Ha ez a játék erről is szól, akkor ennek vége. Különben is, miért
nem tud normális életet élni, mint mindenki más? – tehetetlenségében
és csüggedtségében csurogtak a könnyek az arcán, ő meg dacosan
törölte le a kézfejével, mert azt végképp nem akarta, hogy Alex, ha
véletlenül összefutnának, meglássa a maszatos arcát.
Eltökélten vette le a szekrény tetejéről az utazótáskáját, majd
pakolni kezdte a ruháit, miközben arról győzködte magát, hogy egy
rendes nő nem játszik ilyeneket, nem mutogatja magát meztelenül
mások előtt, nem hagyja, hogy megkötözzék, és nem élvezi, hogy
elverik a fenekét. Egy rendes nő gyereket nevel, mos, vasal, vacsorát
főz a férjének, aki maximum hétvégenként szerelmeskedik vele,
szolidan, a sötét szobában.
Felöltözött, aztán mikor végre csend lett odakint, felkapta a táskát
és elindult a kijárat felé, miközben félhangosan kimondta azt, ami
mostanában meg sem fordult a fejében: – Vége ennek az egész
erkölcstelen kalandnak, tisztességes nőként kell élni, ahogy mások is,
és ahogy elvárja a társadalom.
 17.

Alex sejtette, hogy valami nincs rendben, de mivel nem ez volt az

első eset, hogy Barbara félreértett valamit, először nem akart
közbeszólni. Aztán amikor a nő már a bejárati ajtónál járt, mégiscsak
utána szaladt.
– Hát te meg hová mész azzal a csomaggal?
– Elég volt ebből. Meggondoltam magam, nem érdekelnek tovább
ezek a dolgok. – Vetette oda ridegen Barbara, miközben mogorván
vágtatott a kijárat felé.
– Micsoda? Ezt nem értem, mi ez a pálfordulás? – kapta el a lány
karját Alex. – A dolgok nem érdekelnek, vagy én? Egyébként, ha
valami nem tetszett a játékunkban, miért nem szóltál? Sosem mondtad
ki a menekülőszót!
– Mindegy. Úgysem értenéd.
– De mi a baj?
– Semmi.
– Ha semmi baj nem lenne, akkor nem akarnál most elmenni.
– Tényleg semmi.
– Na jó. Ennek a hisztinek itt most véget vetünk. – Állt Barbara
útjába Alex. – Nem tudom mire gondoltál, amikor bejött Carlos, és
megláttad, de azt hiszem, valamit megint nagyon félreérthettél.
Carlosnak ugyanis semmi köze nincs, és nem is volt a mi játékunkhoz.
És ha nem akarod, nem lesz többet semmilyen játék, ezen nem fog
múlni, boldogok leszünk nélküle is, de nem engedem, hogy elmenj.
Barbara csak törölgette a könnyeit és nézett maga elé a földre
kábultan. Nem értette, mi történik körülötte, csak sodorták az
események és vitte a dühe előre. Pedig nem ez volt az első ilyen eset,
és utólag mindig megbánta. De ez a mondat most mellbe vágta. Most
akkor nem is olyan fontos Alexnek ez az egész?
A férfi Barbara álla alá nyúlt és szép lassan felemelte a fejét.
Tekintetük összetalálkozott, de a lány szemében most nem volt semmi
tűz, semmi vidámság, csak szomorúság és hitetlenség. Aztán elsírta
magát és Alex karjába borult. Nem is értette, hogy lett volna képes
ismét elhagyni azt a férfit, akire korábban annyira vágyott. Megint
nem gondolta végig a dolgokat, csak sértetten ugrott a szituációra.
– Nincs semmi baj. – Simította félre Barbara haját Alex, miközben
még jobban magához húzta.
– De meztelenül mutogattál neki. – pityergett tovább Barbara.
– Nem. Nem mutogattalak neki, csak meglátott úgy. De nem is
értem, hogy ez miért lett hirtelen ekkora probléma.
– Tudod, annak idején Martinnal is játszottunk olyat, hogy nekem
csupaszon kellett otthon lennem, és egyszer az az ötlete támadt, hogy
odaad néhány barátjának, nem titkoltan üzleti előnyökért. Akkor
nagyon megharagudtam rá, és most hirtelen arra gondoltam, hogy te
is ezt akarod. – Folytatta könnyeit törölgetve Barbara.
– Édesem, Carlos csak azért jött, hogy egyeztessünk egy közös
programot. Amúgy meg, a nudista strandon tudod hány meztelen nőt
látott már? Nem csinál ő ebből egyáltalán ügyet, nehogy azt gondold.
Viszont kérlek, felejtsd el a múltat, én nem Martin vagyok. Gondolod,
tettem volna olyat, amit te nem akarsz? Meg sem fordult volna ilyen a
fejemben. Te csak az enyém vagy, nem adlak oda soha senkinek, még
játékból sem, nemhogy… Á ne is gondolj ilyen hülyeségre.
– Bocsáss meg, tudom, kicsit túlreagáltam a dolgot. De most nem
akarok egy darabig játszani, kérlek, értsd ezt meg.
– Semmi gond, nekem kellett volna szólni előre, azt hittem ez bőven
belefér neked. De mostantól ennek vége, ha nem akarod, örökre
elfelejtjük azt a szót, hogy BDSM.
– Köszönöm. Most viszont maradnék felöltözve, ha nem bánod.
– Persze. A lényeg, hogy te jól érezd magad. Ha nem akarod, nem
kötelező semmi sem. – Nyugtatta párját Alex, bár maga sem értette,
miért mondott le ilyen könnyedén arról, ami eddig neki is szinte
lételeme volt. Talán a szerelem tette, az az érzés, ami most felülírt
minden egyéb vágyát.
Barbara az elkövetkező hónapokban minden erejével azon volt,
hogy mind viselkedésben, mind pedig öltözködésben megfeleljen
azoknak a mintáknak, melyeket az elegáns úrinőktől elvárnak.
Visszafogott stílusban öltözködött, választékosan fogalmazott, figyelt
az étkezéseire, illetve került minden olyan tevékenységet, mely nem
méltó a felsőbb körökhöz. Mindez természetesen az otthoni dolgaiban
is érezhető volt, hiába lett volna kényelmesebb, nem vetkőzött le, de
még csak lazább ruhát sem vett fel. Legfőképpen pedig az erkölcseire
vigyázott, hanyagolt számos korábban kedvelt szexpózt, és a spontán
együttléteket is próbálta kerülni. A szex nem volt beszédtéma, a
szadomazo játékok pedig kiváltképp tiltólistára kerültek. Helyette
bújta a női magazinokban fellelhető „hogyan legyünk boldogok?”,
„mit szeretnek a nők?”, illetve „a jó párkapcsolat titka” típusú
cikkeket, melyekről ugyan megvolt a véleménye, de ezeket igyekezett
mindig kiverni a fejéből.
Bár eleinte hiányzott a bujaság, de most az úrinő szerep is tetszett
neki, főleg, amikor társaságban, üzleti vacsorákon, vagy egyéb olyan
rendezvényeken voltak, ahol reprezentálni kellett. Jóllehet Alex
lazasága kissé zavarta, őt is megpróbálta rávenni egy merevebb
öltözködési stílusra.
Viszont ahogy teltek a hónapok, úgy lett kettejük kapcsolata is
sekélyesebb, idővel pedig már a szex sem okozott Barbarának akkora
élvezetet, gyakran az orgazmusig sem jutott el.
Egy unalmasnak tűnő péntek délután, amikor Alex épp hazafelé
tartott, azon töprengett, hogy mivel lehetne feldobni a hétvégét. Sorra
vett valamennyi érdekesebbnek tűnő lehetőséget a színháztól a
múzeumon, mozin át a kirándulásig, esetleg egy masszázzsal
kombinált wellness-hétvége is jó ötletnek tűnt. Még talán az utóbbi
volt az, amihez a leginkább kedve lett volna, de bízott abban is, hogy
talán Barbarának támad valami jó ötlete. Tudta, hogy lesz idejük
megbeszélni, mivel barátnője most kivételesen hamarabb hazaért a
munkából.
Alex beállt a garázsba, majd hanyagul ledobta zakóját az étkezőben,
az egyik szék karfájára. Örült, hogy vége a hétnek, és pár nap lazítás
következhet. Arra viszont, ami a nappaliban várta, egyáltalán nem
számított. A pillanat egészen megigézte, csak döbbenten állt és
meglepetten szemlélte a látványt, ami elé tárult.
Barbara teljesen meztelenül, szétvetett lábakkal ült a kanapén,
nyakában pedig ismét ott csillogott a nyakörv. Az asztalon a nemrég
még a szekrény mélyére száműzött kellékek sorakoztak, bilincs,
kötelek és mindkettőjük korábbi kedvence, a fekete bőr ostor.
– A rabocskája alázatosan jelentkezik szolgálatra, uram! –
Csicseregte huncut mosollyal Alex régi-új vadmacskája, miközben
szexisen kacsintott egyet.
Alex értetlenül állt a szoba sarkában. Kigombolta ingje felső
gombját, majd közelebb lépett.
– Édesem. Tudod, hogy imádlak, de csak a kedvemért ne tegyél
olyat, amit te magad nem akarsz. – Szólalt meg végül halkan,
végiggondolva az elmúlt időszak eseményeit.
– Mindkettőnk kedvéért teszem. Azt hittem, hogy jó lesz majd
nélküle, de nem megy. – Nyelt egy nagyot Barbara, majd folytatta. –
Lételememmé vált, mint az éltető levegő, mint a drog, amit nem lehet
letenni, vagy mint az alkoholistának a pia. Bármennyire is próbáltam
magam meggyőzni, hogy normális életet kell élnem, nem sikerült,
üresek voltak a napjaim. Szóval ne kínozz tovább, büntess meg, és
tégy velem azt, amit csak akarsz.
– Ezek szerint azzal kínozlak, hogy nem kínozlak? – Nevetett fel
Alex, majd folytatta ingjének kigombolását, melyet rögtön a nadrág
követett.
 Pár másodperc múlva már egy szál alsónadrágban adta ki az első
utasítást:
– Térdre! Kezeket a tarkóra!
Barbara azonnal engedelmeskedett. Alex lassan körbejárta, majd
felcsatolta a bilincset a kecses csuklókra, miközben Barbara az orrával
próbálta Alex éledező férfiasságát elérni.
– Nana, azt ki kell érdemelni. – Vágta oda szigorú hangon a férfi,
majd felállítva a lányt, akkurátus mozdulatokkal kezdte az asztalon
heverő kötéllel körbetekerni Barbara hetykén álló melleit. Mikor kész
lett, visszaültette a kanapéra, majd lábfejével még szélesebbre tolta a
nő már amúgy is széles terpeszbe tett lábait. Barbara rögtön
engedelmeskedett, Alex pedig azonnal kezébe vette a korbácsot. A bőr
szíjakat óvatosan végighúzta a már lassan elszíneződő melleken, majd
lejjebb cirógatott vele, először a hasát, később pedig a lábai közét
izgatta. Pár percig nem is csinált mást, csak éreztette a korbács
jelenlétét, és utána is csak nagyon gyengéden paskolt vele párat.
Barbara felsóhajtott. Rettentően hiányzott már neki mindez, de Alex
nem kapkodott. Tovább hergelte a nőt, majd mikor az szinte már nem
számított rá, lecsapott a jobb mellére. Azt hitte, hogy szerelme jajgatni
fog, de a lány szó nélkül tűrte, mintha csak erre várt volna. Aztán még
egyszer lecsapott, ezúttal a bal mellére ütve kissé nagyobbat. De
Barbara csak összeszorította a fogát, s tekintetével szinte kikönyörögte
a folytatást. Újabb két csattanós ütés következett a mellekre, majd egy
az ágyékára. Egy pillanatra Barbara összébb is zárta a lábait, de aztán
azonnal újból széttárta, szinte még jobban, mint azelőtt. Alex nem volt
kíméletes, most Barbara kiéhezett ölét vette kezelésbe, egymás után
sújtott le, egyre erősebben, arra várva, hogy a lány valahogy jelét adja,
hogy most már elég. De erre hiába várt, szegény lányt szinte már
maga is sajnálta, ő azonban meg sem szólalt, csak mozdulatlanul állta
az ostor táncolását. Bőre lassan már vörösen izzott, mikor Alex úgy
döntött, nem folytatja tovább. Letette az ostort, és kezével
végigsimított a meggyötört testen. Ahogy a férfi ujjai ólmos
lassúsággal a lábak közé értek, Barbara behunyta a szemét. Alex
óvatosan megsimította a csiklót, körözött párat az ujjaival, majd a
hüvelybemenet felé kalandozott tovább, miközben Barbara teste
szinte már remegett az izgalomtól. Maga sem hitte, de olyan nedves
volt odalent, mint korábban még soha.
Alex egy szempillantás alatt megszabadult az alsónadrágjától,
Barbara pedig, mint egy kiéhezett vad, szájával azonnal rábukott Alex
férfiasságára. Nem volt szükség néhány másodpercnél többre, a
szerszám már keményen állt, készen arra, hogy oda kerüljön, ahová
való. Ám Alex nem elégedett meg ennyivel, behúzta Barbarát a
hálószobába, majd azzal a mozdulattal rögtön az ágyra lökte. Melléről
leoldotta a kötelet, majd csuklóit a feje mellé szorítva az ágyhoz
kötötte és kőkemény farkát egy hirtelen mozdulattal durván a nő
tocsogós hüvelyébe nyomta. Barbara már a behatolástól szinte
azonnal összerándult izgalmában, testét elöntötte a forróság, és a
tudata feletti kontrollt elveszítve szorította össze hüvelyizmait. Ahogy
lassan kitisztult a tudata, rádöbbent, hogy milyen rég élt át ilyen
intenzív érzést, most tudatosult benne, hogy mi is hiányzott neki az
elmúlt hónapokban. Barbara ábrándozása azonban semmiben sem
akadályozta a férfit, hogy hatalmas, kőkemény farkával egyre
erőteljesebben, egyre mélyebbre hatolva vegye birtokba a nedves
barlangot.
Barbarát a férfi minden egyes döfésére újra és újra elragadta a kéj,
ahogy Alex a hüvelyébe nyomult és férfiasságának feje minduntalan
azt a bizonyos pontot ingerelte, ami érte sajgott. Nem sokkal később
ismét forró hullámként söpört végig Barbarán az orgazmus, semmivel
sem kíméletesebben, mint korábban. Alexnek sem kellett sok, egy
rövid, ütemes mozgás után, egy még erőteljesebb, még mélyebb lökést
követően ő is megfeszült, majd hörgő hanggal adta Barbara tudtára
azt, amit a nő a hüvelyében is érzett.
Alex rövid pihegés után engedett a szorításból, lassan elengedte
Barbara karjait, majd teste teljes súlyával a nőre feküdt. Bár nehezen
kapott levegőt, a lány ezt egyáltalán nem bánta, sőt, egyfajta
bizsergéssel töltötte el, hogy szinte minden porcikájával érezheti
párját.
Barbara szinte ragyogott, hiszen korábban még sosem érezte, hogy
testét ennyire birtokba vette volna valaki, ráadásul még sosem jutott el
ilyen gyorsan az orgazmushoz, mint most. Hazudhatott magának
akármit, élhette a sznob mindennapokat, most mégis rádöbbent, hogy
mennyire szüksége van arra, hogy egy férfi uralja a testét. Örült, hogy
feladta azt a színjátékot, amit eddig művelt, és megfogadta, soha nem
fog engedni a kívülállók elvárásainak. Csak az számít, amit ő maga és
a párja igazán kíván.
Jó pár perc telt el, mire a férfi lefordult róla és mellé feküdt. Barbara
a szívére tette a fejét, hogy érezze a dobogása ritmusát. Erőteljes és
szenvedélyes volt, teljesen magával ragadta. Végül csendben, szinte
alig hallható hangon megszólalt:
– Holnap szeretnék megint elmenni a klubba.
Alex nem válaszolt rögtön, csak magához szorította a lányt,
megsimogatta a haját, majd egy csókot nyomott a homlokára.
– Azt akarom, hogy megint a te rabocskád lehessek, hogy ismét
minden nap megbüntess, és minden úgy legyen, mint régen. Azt
hittem, hogy jobb lesz majd nélküle, de csak egyre jobban hiányzott.
Nagyon szeretném, ha újból játszanánk. – Nézett Alex szemébe
mélyen a lány.
A férfi elmosolyodott, majd apró, kaján bólogatással adta a nő
tudtára, hogy neki sincs ellenére a dolog. Egy pillanatra mintha
elgondolkozott volna, végül egy sóhajtás után közölte is az első
feladatot.
– Rendben. Akkor holnap estig gyűjts be a fenekedre három
autogramot.
Barbara sok mindenre számított, csak erre nem. Nem gondolta,
hogy azonnal ilyen megalázó feladatot kap, ráadásul minderre alig
egy napja van. Mégis tetszett neki az ötlet, izgatónak találta, és
eldöntötte, teljesíti ura kívánságát.
Másnap reggel Barbara csak annyit vetett oda Alexnek, hogy
elugrik valahova, pár óra múlva itthon lesz. Úgy is történt, még dél
sem volt, s a lány már vissza is ért. Szokás szerint azonnal ledobta
magáról ruháit, majd, mintegy ellenőrzés céljából, odatartotta formás
popsiját Alexnek. A kerekded idomokon három, szinte olvashatatlan
aláírás díszelgett.
– Ügyes voltál, hogy csináltad? Meséld el! – Csodálkozott Alex.
– Inkább nem. Mivel az uram ezt kérte, megszereztem. De beszélni
inkább nem szeretnék róla. – Válaszolt lehajtott fejjel Barbara.
– Ahogy gondolod. De mert nem válaszoltál, ezért ki kell találnod,
hogy hány ütés lesz érte a büntetés az ostorral. Ha eltalálod, akkor
pontosan annyit kapsz, ha nem, akkor plusz még a különbség felét.
Barbara gondban volt. Noha izgatta a játék, de azért túl sokat sem
akart kapni, hiszen ott volt még az este, és ki tudja, mi vár még rá a
klubban. Ha sokat mond, azért kap többet, ha kevesebbet, akkor meg
azért. Mindenképpen csapda. Végül hosszas hezitálás után meghozta
a középútnak gondolt döntést.
– Hét? – Kérdezte aggodalmasan felhúzva pisze orrát.
– Nem annyi. Én csak egyre gondoltam. És ez azt jelenti, hogy tízet
fogsz kapni. Pedig megúszhattad volna egyetlen eggyel is.
Barbara egyáltalán nem bánta, hogy többet kap, mint ha ennél
kevesebbet mondott volna. Eredetileg is ennyivel kalkulált, s már
amúgy is hozzászokott ehhez a mennyiséghez. Sőt, szinte vágyott rá,
hogy ismét felizgassák a pálcával. S hogy nyomatékot is adjon
vágyainak, kérés nélkül, azonnal felfeküdt Alex térdére, kitolva csinos
popóját.
– Rendben. De előtte a kezeddel kérek egy kis bemelegítést is. –
Vetette oda huncutul.
– Nem. Nem most fogom kiszabni, hanem majd este a klubban. Ott
a deresen jobban meg tudlak kötözni hozzá. – Válaszolt Alex,
miközben tenyerével simogatni kezdte Barbara ellenállhatatlan
fenekét. – De előtte még más programunk is lesz. Viszont az legyen
meglepetés. Nekem még el kell intéznem valamit, a lényeg, hogy
négyre legyél kész, addig pedig lazíts, úszkálj a medencében, érezd jól
magad.
 Négy előtt pár perccel Barbara már tűkön ült, miközben azt várta,
hogy Alex hazaérjen. Mikor nyílt az ajtó, kíváncsian sietett elé, hátha
megtudja, mi lesz a meglepetés. De Alex hajthatatlan volt, nem
kotyogott ki semmit. Csak egy ezüst dobozt vett elő, majd Barbara
kezébe nyomta.
– Szeretném, ha ezt viselnéd ma este.
Barbara úgy esett neki a csomagnak, mint egy kislány mikor
születésnapi ajándékot kap. A csomag egy gyönyörű, sejtelmesen
áttetsző, rövid fekete ruhát rejtett.
– Máris magamra kapom, csak veszek hozzá bugyit és melltartót. –
Fordult hátra Barbara, de Alex megragadta a csuklóját.
– Nem! Csak ez a ruha kell, nem akarom, hogy bármi más is legyen
rajtad. Illetve de. Még ez. – Azzal Alex elővett a zsebéből egy kis
dobozkát, kinyitotta, majd a dobozban lévő távirányítót visszatette a
zsebébe, a vibrátorszerű rudacskát pedig Barbara kezébe nyomta.
– Ezt tedd fel a puncidba még indulás előtt. – súgta oda érzéki
hangon Alex szerelmének, s már ez is elég volt ahhoz, hogy a lány öle
megbizseregjen.
Barbara sejtette, hogy ennek nem lesz jó vége. A szép ruha biztos
nem a klubba kell, a távirányítós vibrátor pedig igen kellemetlen
helyzetet tud teremteni, ha Alex visszaél vele.
Fél óra múlva már az autóban ültek, Barbara pedig nem győzte
lejjebb húzkodni a ruháját, hogy valamit azért takarjon is.
A belváros felé vették az irányt, ahol egy parkolóházban tették le a
kocsit. Rövid séta után megérkeztek az Alex által kiválasztott
étterembe, amiről már messziről látszott, hogy igazán elegáns és
exkluzív hely lehet, mert a bejáratnál ott lógott a falon a Michelin-
csillag oklevele. Az eklektikus belső térben a nagypolgári eleganciát
idéző és a kissé provokatív enteriőr keveredett. A falakon hatalmas
festmények, a magas mennyezetről pedig kristálycsillárok lógtak. Alig
hogy beléptek, máris pincérek hada ugrálta körbe őket, leüléskor
pedig alájuk tolták a széket, ahogy a legfinomabb helyeken szokás.
Azonnal a legdrágább borokat és pezsgőket ajánlották, illetve egy
kisebb damasztabroszt is az ölükbe terítettek. Barbara fellélegzett, s
bár az előke funkciója ugyan egészen más volt, most mégis jól jött
számára, mert így nem kellett végig görcsösen szorosra zárt
combokkal ülnie ahhoz, hogy ne lássanak be a ruhája alá. Alex francia
pezsgőt rendelt, majd súgott valamit a pincérnek, aki bólintott és
elment. A behűtött pezsgőt már egy másik pincér hozta ki, aki töltött,
majd meghajolt és távozott.
– Akkor ezt igyuk arra, hogy az én szerelmem ismét visszatalált az
igazi énjéhez. – Emelte Alex koccintásra a poharát.
Barbara mosolygott, majd diszkréten összeérintették poharukat és
belekortyoltak a jóféle italba. Ám ekkor Barbara csaknem kiejtette a
kezéből a poharat. Teste összerándult, olyannyira meglepetésként érte
a hüvelyéből előtörő bizsergető érzés. De amilyen gyorsan jött, olyan
gyorsan el is múlt. Csupán Alex jelezte neki, hogy ne feledkezzen meg
arról, ki irányítja a dolgokat.
Kihozták az első fogást. Gyönyörűen volt tálalva, gusztusos volt, jó
illatú és hihetetlenül kevés. Barbara torkán pillanatokon belül
lecsúszott az egy kiskanálnyi, beazonosíthatatlan püré, melyet
egyetlen szem bébi-répa kísért. A lány kínjában elmosolyodott, s az
jutott eszébe, hogy talán hosszabban kellene élvezni a mesteri
falatokat, mert ha minden fogás ekkora lesz, akkor ő bizony itt éhen
fog maradni. A másodjára kihozott tálon sem volt sokkal több ehető
dolog, s Barbara kezdett zavarba jönni, hogy amit épp esznek, vajon
az előétel, vagy már a főfogás lenne? Az idő lassú komótossággal telt,
ők pedig ráérősen élvezték az elegáns környezetet és a finom ízeket.
Az ötödik tányér közben Barbara rájött, hogy már nem is olyan éhes,
persze azért a jóllakottságtól még messze járt. Már épp letette volna a
villáját, mikor ismét megérezte vaginájában a mozgást. Egyáltalán
nem számított rá, a vacsora alatt szinte teljesen el is felejtette, így
érthető módon ismét meglepetésként érte. Olyannyira, hogy villáját
hangos csörömpöléssel ejtette le a földre. Zavarában azonnal lehajolt
érte, de egy pincér gyorsabb volt nála, Alex pedig nem kapcsolta ki a
készüléket rögtön, hanem megvárta a kellő hatást. Hatalmas lelkierő
kellett, hogy csendben kibírja, de sikerült. Kisvártatva újabb pohár
pezsgő következett, miközben Alex ismét bekapcsolta a távirányítót.
Barbara remegő kézzel tette le a poharat, de néhány csepp így is a
fehér damasztra hullott. Most viszont már képtelen volt teljes
csendben maradni, halkan nyüszített, majd zilált, de Alex nem
könyörült meg. Majd fél percen keresztül bekapcsolva hagyta a
szerkezetet és csak akkor kapcsolta ki, mikor a szomszéd asztalnál ülő
elegáns idősebb hölgy megvető pillantással kezdte méregetni őket.
Alex kis idő múlva harmadszor is megnyomta a gombot, és ezúttal
is hagyta, hogy az alattomos kis vibrátor barátnője határait feszegesse.
Barbara eleinte csendben, összeszorított fogakkal tűrt, aztán egyre
hevesebben vette a levegőt, és egyre furcsább hangokat adott ki.
Végül remegni kezdett, homloka gyöngyözött és látszott rajta, hogy
rettentően küzd azért, hogy csendben és nyugton maradhasson. De
nem bírta sokáig, felpattant és kirohant a mosdóba, miközben
igyekezett lejjebb húzni amúgy is rövid szoknyáját, mely a férfi
vendégek legnagyobb örömére a belső kényszer kiváltotta ficergés,
kínszenvedés következtében most még jobban felcsúszott.
Jó tíz perc is eltelt, mire Barbara visszatért. Leült a székre, és
méltatlankodva kezdte csóválni a fejét. Már épp mondani akart
valamit Alexnek, mikor megjelent egy pincér.
– Jól van, hölgyem? Csak nem valami probléma volt az étellel? –
Érdeklődött alázatosan.
– Köszönöm, minden rendben. Nagyon finom volt a vacsora, azzal
nem volt probléma.
– Hozhatok valami mást, ha esetleg nem lett volna elégedett. Mit
szólna esetleg egy párolt lazachoz, még a desszert előtt?
– Óh, az remek. De kérhetnék esetleg dupla adagot belőle?
– Természetesen hölgyem. Máris hozom. – Reagált rezzenéstelen
arccal a pincérfiú.
Alex csak csendben nevetett. Barbara pedig tovább ingatta a fejét,
miközben nagyokat sóhajtott. Végül nem bírta tovább, és ő is elnevette
magát.
 – Látod, ha nem akarod, hogy a helyhez méltóan viselkedjek, akkor
ez lesz. Kénytelen leszek annyit rendelni, amit nem illik. – Szólalt meg
végül félig vicces, félig gunyoros hangon Barbara.
– Egészségedre. Ha nem rendeltél volna, akkor megálltunk volna
még egy hamburgeresnél út közben. – Zárta le a kérdést Alex. – Most
pedig kérem, amit kivettél odakint.
– Honnan veszed, hogy kivettem?
– Édesem… Csak nem gondolod, hogy elhiszem, hogy ezek után
magadban hagytad.
– De nincs letisztítva, így nem adhatom oda.
– Pont azért kérem most.
– Te nem vagy normális. – Nyújtotta oda a szerkentyűt az asztal
alatt Barbara.
– Tudom. De pont ezért imádjuk egymást. Nem? – Húzódott
közelebb Alex.
– De igen. – Válaszolt a lány, miközben ő is addig csökkentette a
kettejük közti távolságot, míg ajkaik össze nem értek és megcsókolták
egymást.
Végül a dupla adag ízletes lazac, majd a desszert már valóban elég
volt ahhoz, hogy kellő energiával feltöltve indulhassanak tovább a
klubba, megkoronázva vele a napot.
Alig hogy megérkeztek, máris Alex elé toppant egy picit teltebb, de
igen formás, barna hajú nő. Úgy a harmincas évei derekán járhatott, s
molett alkata ellenére is nagyon vonzó és nőies volt.
– Gyere velem és tégy a magadévá! Bármit tehetsz velem, amit csak
akarsz. Ha akarod, a barátnőd is benne lehet a dologban. –
Incselkedett a férfivel.
Alexen látszott, hogy zavarban van, hiszen egyrészt szerelmes volt
Barbarába, ugyanakkor a nőt sem akarta megbántani:
– Ezt mégis hogy gondoltad kivitelezni? – kérdezte kissé sután.
– Bárhogy. Azt a feladatot kaptam az uramtól, hogy száz férfivel
kell megdugatnom magam.
– Hát, nagyon sajnálom, de csalódást kell okoznom, ebben most
nem szeretnék partner lenni.
– De eddig még senki sem mondott nemet. Na, gyertek már. –
Kérlelte őket tovább, miközben kezét a pironkodás legkisebb jele
nélkül Alex férfiasságára tette.
– Nézd, régen biztosan kaptam volna egy ilyen csábító alkalmon, de
azóta megváltoztak a dolgok.
– Jól van, te tudod. – Válaszolt szomorúan a lány és odébbállt. –
Csak meg ne bánd. – Szólt még vissza félhangosan, amikor meglátta
Barbara szúrós tekintetét.
– Igazán jól esett, hogy ezt a szituációt ilyen gálánsan hárítottad.
Nem esett volna jól, ha mással látlak. – Duruzsolta Barbara Alexnek.
– Amióta te vagy a párom, így tartom helyesnek. – Válaszolt
higgadtan a férfi, majd átölelte partnerét.
Már jó két órája voltak a klubban, koktéloztak, beszélgettek,
megnézték a szokásos műsort, amikor Barbarának egyre gyanúsabb
lett, hogy Alex sem az együttlétet, sem a büntetést nem forszírozza,
így gondolatai lassan csak e körül keringtek, amikor végre a férfi
megszólalt:
– Mivel az étteremben az engedélyem nélkül kivetted a vibrátort,
ezért plusz büntetést érdemelsz. Úgyhogy beneveztelek egy játékra,
melyen részt kell venned.
Barbara láthatóan nem repesett az örömtől, de Alex kedvéért végül
felment a színpadra, ahol már egy másik nő és három férfi állt sorba,
lehajtott fejjel.
– Azt hiszem, meg is van mindenki. – Szólalt meg a szervező lány,
aki ma kihívó bőrruhát viselt. – Nos, akkor vágjunk bele. Mindenki
kap egy személyre szóló dobozt, melyben egy kis ajándék van. A
feladat pedig a következő: a benne lapuló meglepetést mostantól
nyilvánosan kell viselnie az illetőnek az elkövetkezendő időkben, akár
az utcán, vagy nyilvánosan is. Megértettétek a feladatot?
– Igen. – Válaszolták nehezen a felsorakozottak.
– Jó, akkor kezdjük az első számú szolgával. Nyisd ki a dobozod!
A köpcös, boxeralsóban álldogáló férfi kilépett a sor elejéről és
átvette a csomagját. Zavartan bontotta ki, majd elővett belőle egy
pólót, melyen nagy betűkkel az „I love my micropenis” felirat
díszelgett. S ha ez nem lett volna elég, alatta egy kép is volt, két nagy
szőrős kiwivel, köztük egy negyedakkora banánnal, s mind felett egy
nagyítóval.
Szerencsétlen pasi földre szegezett tekintettel húzta magára a
ruhadarabot, miközben a nők többsége harsányan nevetett. Még
belegondolni is rossz, milyen kellemetlen lesz szegénynek ebben a
pólóban kimenni az utcára.
De nem sokáig tartott a megszégyenülése, mert máris a következő
áldozatot szólították. Másodikként egy nő lépett elő, s ő sem viselt
több ruhadarabot, csupán egy bugyi és egy nyakörv volt rajta, formás
mellein szabadon legeltethette a szemét a közönség. Kibontotta a
dobozát; egy bőr tangát talált benne, melynek aljához egy nagyméretű
műanyag fallosz volt rögzítve. Egyértelmű volt a funkciója, viselése
során lényegében állandóan érezni fogja magában a hímtagot.
A harmadik férfi sem járt jobban, neki egy nagyméretű pelenka
került elő a dobozából.
– Vedd fel szépen, ahogy egy kisbabához illik! – Kiáltotta fel párja a
színpad elől, miközben a társaság fele harsány nevetésben tört ki.
A negyedik férfinek egy női tanga volt a dobozában. A barátnője,
aki két másik hölgy társaságában nevetgélt a színpad előtt, szintén
átöltözésre buzdította. Szegény pasi nagyon szégyellte magát, ahogy
átcserélte alsóját a tangára. Még szerencse, hogy a férfiassága nem volt
valami nagy, de látszott, hogy nagyon szenved benne. Persze nem
csak azért, mert az aprócska ruhadarab szorította, ráadásul a golyói is
kilógtak belőle, hanem főként azért, mert végtelenül megszégyenült.
De ő legalább felvehet rá egy nadrágot, nem úgy, mint a pólós fazon,
akin holnap minden bizonnyal sokan fognak nevetni.
Utolsónak végül Barbara következett.
Torka összeszorult, szíve hevesen vert, miközben azon aggódott,
hogy vajon milyen hasonlóan megalázó dolgot eszelt ki számára Alex,
mi lesz az, amivel megszégyeníti itt, ennyi ember előtt?
 Lassan, bátortalanul kezdte kibontani a csomagot, de mikor
meglátta a tartalmát, majdnem elejtette, annyira meglepődött. A
dobozban ugyanis egy gyűrű rejtőzött, mellette pedig egy papír,
aranyszínű felirattal: „Hozzám jössz feleségül?”
Barbara örömében elsírta magát, majd az időközben a színpad elé
álló Alex nyakába ugrott, és csókolni kezdte a férfit, ahol csak érte.
– Igen! – Kiáltotta boldogan, mikor végre levegőhöz jutott. –
Örömmel viselem az ajándékod. És remélem, hogy nem csak pár
napig, hanem életem végéig.
Alex karjaiba kapta a lányt, és elindult vele a boxok irányába, ahol
már ki volt készítve számukra két pezsgőspohár, miközben
körülöttük mindenki tapsolt a társaságban.
Barbarával madarat lehetett volna fogatni, olyannyira boldog volt.
Úgy érezte, ezen a napon mindent megkapott az élettől, amire csak
vágyott, és a folytatás sem ígérkezik szürkébbnek. Aztán eszébe jutott,
hogy mit is ígért Alex még délelőtt. Kiitta a maradék pezsgőt a
poharából, majd újdonsült vőlegényének szegezte a kérdést:
– És hol marad a ma estére beígért büntetésem?
– Ó tényleg, majdnem el is felejtettem a nagy szervezkedésben. De
lásd, hogy jó urad vagyok, kivételesen te döntheted el, hogy mikor
szeretnéd megkapni.
– Most rögtön! És ne légy kíméletes! – Bökte oda Barbara hetykén.
Alexnek sem kellett több, bólintott, letette a poharát, majd elindult
feltérképezni a szobában található büntetőalkalmatosságokat. Végül
az andráskereszt mellett döntött. Elég volt csak egy biccentéssel
jelezni, Barbara boldogan és büszkén ment előre és tette fel kezeit a
pántokhoz. Alex előbb a csuklóit, majd a bokáit rögzítette, majd
becsatolta a szíjakat.
Szinte félt, hogy nem lesz-e túl erős, mikor elsőnek lecsapott az
ostorral menyasszonya formás fenekére. De Barbara ahelyett, hogy
jajgatott volna, minden ütés után csak egy „köszönöm, uram”-ot
mondott, néha hozzátéve, hogy „ezt érdemli az ön szófogadatlan
ribanca”. Alexnek nagyon tetszett ez a megalázkodás, s mire a tízedik
csapást is kimérte, Barbara feneke és háta már rendesen tele vont
szivárványszínű csíkokkal. Óvatosan végigsimította, de még egy
szisszenést sem hallott a lánytól, csupán egy kéjes nyögést, mikor a
feneke után a lábai közé nyúlt és észrevette, hogy mennyire
benedvesedett.
Alex rögtön le is oldotta Barbarát a keresztről, majd egy bakhoz
vezette, amire ráhasaltatta és ismét rögzítette. A feje elé állt, majd
elővéve férfiasságát, Barbara szinte ösztönösen kapta be, miközben ő a
háta felett átnyúlva Barbara szemérmét kezdte el izgatni. Erre persze
sok szükség már nem volt, hiszen az előzőek kellően befogadás kész
állapotba hozták szerelmét, azt viszont nem akarta, hogy míg ő is
harcra kész állapotba nem kerül, párja esetleg kiessen a ritmusból.
Alex rövidesen pozíciót váltott, és Barbara háta mögé lépve
belemarkolt a nő vállába, majd bevezette férfiasságát a már szinte
tocsogós barlangba. Intenzív mozgásba kezdett, miközben néha-néha
rácsapott a nő fenekére is. Barbarát csakhamar elöntötték az orgazmus
első hullámai, de Alex nem engedett a szorításból, még keményebben
és még mélyebbre hatolt, miközben hajánál fogva húzta őt vissza,
mígnem pár másodperc múlva ő is egy hangos nyögéssel eljutott a
csúcsra.
Már éjfél is elmúlt, mire hazaértek. Fáradtan dőltek ágyba, de az
eseménydús nap után, az átéltek miatt még sokáig nem jött álom a
szemükre. Összebújtak, simogatták és csókolgatták egymást.
Boldogok voltak, hisz mindkettőjüknek a másik öröme vált a
legfontosabb dologgá.
Barbara gondolatait már nem gyötörték kétségek, egyszerűen örült,
hogy megkapta a sorstól, amit kívánt, és ő is megadhatja Alexnek azt,
amire a férfi vágyik. Már csak azt nem tudta, hogy szerelme miből
jöhetett rá, hogy neki mire van szüksége? Aztán nagy levegőt vett, és
mégiscsak feltette a kérdést, ami már oly régóta motoszkált a fejében.
– Honnan tudtad, hogy ezek a titkos vágyaim? Hiszen nem
mondtam el senkinek. Amikor pedig az erdőben voltam, néha magam
is meglepődtem, úgy éreztem, mintha csak egy alternatív valóság
lenne ez, ahol az ember titkos vágyai megtörténnek. De senkinek nem
szóltam róla, magamban őrizgettem a titkomat, te mégis megérezted,
hogy mire van szükségem és abból is mennyire. – Faggatózott
Barbara, mint akinek egyáltalán nincs még kedve álomra hajtani a
fejét.
– Jól van, megkaphatod rá a választ. – Tette a kezét Alex Barbara
arcára. – De előbb te mondd meg nekem, hogy ki az a Ms. Dream?
– Nem tudom, nem ismerek ilyen nevű nőt. Szokatlan egy név, az
biztos.
– Valóban nem mond semmit? Úgy három évvel ezelőtt volt a neten
egy érdekes, mondhatni, kellőképpen pikáns weboldal. Arra sem
emlékszel?
– Nem. – Vágta rá Barbara rezzenéstelen arccal, de aztán elkezdett
valami derengeni az emlékeiben.
– Pedig nekem van egy olyan érzésem, hogy tudod. – Mondta Alex
szinte számonkérően.
– De tényleg nem tudom, mi lehet! – Vágta rá Barbara azonnal, amit
aztán rögtön meg is bánt, mert mintha villám csapott volna belé,
hirtelen előugrott benne egy emlékkép. Lehet, hogy ő maga használta
ezt a nevet azon a blogon? Ó, de kellemetlen! Már rég elfelejtette. Egy
hirtelen, bolond ötletnek tűnt az egész, hogy hozzászólt pár
bejegyzéshez, de aztán a végén valahogy ő is leírta a legtitkosabb és
legpiszkosabb fantáziáit. Persze sosem gondolta komolyan, még attól
is idegenkedett volna, ha annak a töredéke megtörténne, vagy ami
még rosszabb, esetleg azonosítaná őt valaki ezzel. És különben is,
honnan tudhat minderről Alex vagy akárki más? Álnéven tette, és
soha, senkinek nem beszélt róla. A gondolatait azonban Alex hangja
szakította félbe.
– Biztosan?
– Nem. Vagyis igen. – Válaszolt most már halkan és zavartan
Barbara. – De te honnan tudsz minderről? Elárulnád, mert erről senki
sem tudhatott.
– Nos, kedvesem, szerintem kitalálhatod te is. De előtte hadd adjak
egy tanácsot. Ha máskor eladsz egy laptopot, előtte törölj le róla
mindent, különösen a böngésződ előzményeit. A fájlok törlése nem
elég. A kollégád Joe, akinek eladtad a gépet, ugyanis szeret
eldicsekedni dolgokkal. Gondolom, amikor elkezdett netezni,
felajánlotta azt a bizonyos oldalt, ott pedig már te is tudod, hogy
miket.
– Úristen! – Kapott a fejéhez Barbara teljesen kétségbeesve. – Akkor
most már mindent értek. De azért nem ízléses dolog a másik után
kémkedni! – Folytatta ingerülten, miközben arca egyre vörösebb lett.
– Kérlek drágám, kerüljük ezt a hangnemet. Én aztán nem tettem
semmit, ne nekem mondd. Hidd el, nem kémkedni akartam utánad,
csak a kíváncsiság hajtott, amikor hagytam Joe-nak elmesélni a
részleteket. Magam is meglepődtem, hogy hasonlóan gondolkodunk,
bár akkor a viselkedésedből még egyáltalán nem erre lehetett
következtetni.
– Na, jó. De kérlek Alex, erről ne beszélj senkinek! Épp elég, ami ott
volt, nem kell, hogy a továbbiakról is tudomásuk legyen.
– Szomorú vagyok, hogy ez egyáltalán megfordult a fejedben.
– Jó, jó, csak tudod, nem szeretném, ha…
– Nem fog! – Vágott közbe Alex, miközben ujját óvatosan a lány
szájához emelte.
– Igen, igen. És végül is jól sült el a dolog. Különben is, én voltam a
felelőtlen. Megérdemlem érte a büntetést, uram. – Mosolygott vissza
Barbara Alexre.
– Rendben. A büntetésed meg fogod kapni.
– Állok elébe uram! – Válaszolt kacéran Barbara, majd egy hosszabb
lélegzetvétel után folytatta. – Éreztem, hogy tudsz valamit, de sosem
gondoltam volna, hogy éppen innen. Ezt már magam is elfelejtettem,
ha nem hozod fel, soha eszembe nem jutott volna. De te valahogy
mindig tudtad, hogy mit lehet tenni, meddig lehet elmenni, hol a
határ, és azt bár feszegetted, de sosem lépted át. Ezt azért ne mondd,
hogy Joe-tól, meg arról a weboldalról származó pár mondatból
tudtad.
 – Nem. Csak figyeltem rád és szeretlek. Ennyi az egész. Vagy
szerinted ez az egész nem a kölcsönös örömszerzésről szól?
– De igen. Csak tudod, az elején még azt hittem, hogy neked a
dominancia okoz örömet, de be kellett lássam, hogy tévedtem. Most
már tudom, sokkal fontosabb számodra az, hogy ezzel nekem örömet
okozol. Azt látom, hogy nagyon tetszik neked, amikor felkínálom
magam, izgat, ahogy beleborzongok bizonyos dolgokba, de látom azt
is, hogy nagyon vigyázol rám, és soha nem engednéd, hogy bajom
essen. Furcsa, de sokkal inkább nőnek érzem magam melletted, mint
Bill mellett, aki aztán minden nő álma volt a kigyúrt testével, vagány
öltözködésével és a sportkocsijával. Sokra tartotta magát, de arra
sosem figyelt oda az ágyban, hogy a másik fél mire vágyik, eljutok-e a
csúcsra, vagy csak megjátszom a kedvéért. Néha magam sem
értettem, hogy hihette el, hogy elélveztem, amikor olyan ügyetlenül
szimuláltam az orgazmust. Idő kellett, mire rájöttem, én csak egy
skalp voltam neki a sok közül, és amint megjelenik az első ráncom,
azonnal lapátra tett volna. Ezt nem akartam megvárni, és most már
örülök, hogy mertem lépni.
– Most erre mit mondjak? – Kérdezett vissza nagyon halkan Alex. –
Ő bizonyára így boldog.
– Igen, ő így boldog most. De mi valószínűleg akkor is azok
leszünk, amikor már ráncaink lesznek, pocakod lesz, és már nem úgy
fog működni a testünk, ahogy elvárnánk. Egy önző, beképzelt,
hatalommániás, kibírhatatlan habitusú vénlány voltam, akit mindenki
utált, de nem mertek ellentmondani. Élveztem az élet szemfényvesztő
dolgait, miközben legbelül üres és magányos voltam, hiába is volt férfi
mellettem. Aztán megtörtént ott az erdőben az, amit akkor gyűlöltem,
és amiről sosem gondoltam volna, hogy mérföldkő lesz az életemben,
és kénytelen-kelletlen szembesültem a saját tükörképemmel. Tudom,
hogy az elejét büntetésnek szánta a sors, és máig nem tudom, kinek a
terve volt, de örülök, hogy később te is belekeveredtél, bár akkor még
nem így gondoltam. Te megtanítottál arra, amire senki más nem volt
képes. Figyelni a másikra. Ha nem jöttél volna, bizonyára visszaestem
volna, és most nem itt tartanék. Mert melletted szép lassan nem csak,
hogy elfogadtam a dominálást, hanem még élvezni is kezdtem.
Először csak kompenzálta a munkahelyi vezetői énemet, aztán egyre
inkább tudatosult bennem, hogy az ember nem tehet meg akármit a
másikkal. Idővel rájöttem, hogy nem az jelenti az egyenlőséget, hogy a
nők is lehetnek főnökök, utasíthatnak másokat, vagy, hogy
mindenben azonosan kell viselkedni a férfiakkal. Amióta
megtanultam tisztelni a másikat, legyen az egy, a ranglétra legalján
lévő alkalmazott, azóta a cégnél is sokkal jobb eredményeket tudok
felmutatni. A magánéletem pedig… Nem is találok szavakat rá. Azt
hittem, minden rendben volt, ilyen az élet, és örültem a kifelé
tökéletesnek látszó férfinek, akivel büszkén megjelenhettem és
reprezentálhattam, miközben valójában csak ő reprezentált velem. Azt
hittem, jó vele a szex, és más se csinálja gyakrabban, és ez a dolgok
rendje, hiszen mindenben megfelelünk a társadalmi elvárásoknak. A
lelki problémákkal pedig senki sem törődött, mert az magánügy. Így
természetes. Most viszont nőnek érzem magam, olyannak, amiről
kislány koromban is álmodoztam. Olyan érzelmek vannak a
szívemben, amelyek mintha nem is ebből az életemből eredtek volna.
A lelki bajokkal együtt pedig a fizikai problémák is elmúltak. Ez maga
a csoda.
Alex azonban erre már nem válaszolt. Csak csendben hallgatta a
nőt, ahogy beszél és beszél, kifogyhatatlanul önti magából a
gondolatokat, amiket éveken át magában hordozott. Csendben
figyelte, és csak mosolygott rá. Majd mikor Barbara abbahagyta,
magához húzta és gyengéden homlokon csókolta. Szívük dobbanása
egy ritmusra járt, miközben egymás szemébe nézve tudták, most már
nem kell mondani semmit, a tekintet mindent elárul.

vége