5.

tétel – Kárpitszerkezeteket alkotó nem szálas alapanyagok

 A kárpitozásra alkalmas bőrök. A bőr értékét adó tényezők.

Régen többféle állat (pl. kecske, birka, borjú) bőrét is használták bútorbőr céljára,
azonban a napjainkban kapható bútorbőrök jórészt marhabőrből készülnek, és
egészbőr vagy félbőr alakjában kerülnek forgalomba.
A bútorbőrök választékát a bőrszövet jellege, a bőrfelület kikészítése és kiképzése,
valamint optikai hatása szerint szokták csoportosítani. Jellegük szerint a bútorbőrök
puhák (softy) vagy igen puhák (nappa) lehetnek.
A bőrfelület anilines, félanilines, anilin hatású vagy fedett kikészítésű lehet. A
bútorbőrök nagyságát a hasznosítható bőrfelülettel fejezik ki, ami a hibás bőrterülettel
csökkentett és a teljes bőrterület arányát jelenti.

 A bőr feldolgozása, a kárpitbőrök minőségi jellemzői

A bútorbőrök tulajdonképpen a hámszövet ún. irharétegéből készülnek, miután a

nyersbőrt a felhámtól és az irha alatti kötőszövettől megtisztítják. A nyersbőrből
cserzés és megfelelő kikészítés útján állítják elő a megfelelő puhaságú, bútorbevonásra
alkalmas és tetszetős bútorbőrt. A bőröket többnyire krómtartalmú vagy krómos
cserzési jelleget adó anyagokkal cserzik, majd anilin színezékkel teljes
keresztmetszetükben átszínezik.

A bőrök minőségét a különböző fogalmak jelölik. Ezek a következők:

Lapos az a bőr, amely a hasrész és a nyak felé egyenletesen vékonyodik ugyan, de vastagsága
nincs arányban terjedelmével.
Üres a bőr, ha minden részében vékony és laza szövetű.
Málas a bőr, ha hátrésze tömött ugyan, de a has és a nyak felé erősen elvékonyodik és laza
szerkezetű.
Jó állású bőr: aránylag egyenletes vastagságú, vastagsága arányos terjedelmével, vagyis a
nagy felületű bőr vastagabb, a kisebb pedig vékonyabb, a nyak- és a hasrész is jó minőségű,
aránylag tömött rostszerkezetű.
Rossz állású bőr: kruponrésze kis felületű, a nyak- és hasszélrészek felé hirtelen
elvékonyodik, sok a laza, szivacsos része.

 Fedett és fedetlen bőrök, azok felismerése

A fedett bőr esetében a bőr legfelső rétegére, mintegy a felület védelmére, még egy lakkré-
   
teg kerül. Ezzel az anyag elveszíti természetes bőrszerűségét, pórusai elzárulnak, nem lélegez-
nek szabadon, tapintása sem lesz olyan kellemes és természetes, mint a fedetlen bőré. Termé-
szetesen ennek az eljárásnak is megvannak a maga előnyei, mint a bőr fogyatékosságainak,
esetleg gyengébb minőségének kendőzése, illetve a nagy kopásállóság. A fedett bőrök kevés-
bé öregszenek, hiszen nem az anyag, csupán a bevonat használódik, így nem alakulnak ki
azok a finom elszíneződések, gyűrődések, amelyek a jellegzetes patinát adnák.
Az igazán magas fényű bőrt lakkozással állítják elő, míg a fedetlen bőrök inkább selymes
fényűek, illetve matt felületűek.
Talán a legnehezebb munkafolyamat a sok csiszolással, finom kikészítéssel elért nubuk,
amely az egyik legfinomabb, már-már bársonyos tapintású felület, és ebből kifolyólag az
egyik legkényesebb, legtöbb ápolást igénylő bőrfajta.

1
  Bőrkárpitok ápolása, tisztítása

A bőr bizony macerás dolog, folyamatos ápolást és speciális felületkezelő anyagokat igényel.
A tisztítás célja általában az elöregedett, elszennyeződött konzerváló réteg eltávolítása. Erre a
legalkalmasabb a gyárilag ajánlott habosított tisztítószer. A művelet után a bőrfelületet
hagyjuk teljesen megszáradni, majd kenjük át finoman újabb, a bőrhöz ajánlott konzerváló
szerrel. E célra elsősorban a gyártó által javasolt szerek használhatók. A méhviaszos
bőrápolók a festett bőröknél hatástalanok, nem adnak védelmet, sőt a viasz egyfajta
katalizátorként itatja át a bőrt, és az szinte vonzza a por és piszkot. A korrekt bőrkonzerválás
félévenként elöregszik és elveszti védő hatását, ezért 6 hónaponként akkor is meg kell
ismételni, ha a bútort nem használjuk, és a bőrön nem látható különösebb elváltozás

 Kárpitszerkezetben alkalmazott habtáblák, habszerkezetek

A habanyagok a félkész termék jellege szerint formahabok vagy tömbhabok lehetnek.

Formahabok
A kárpitozandó állvány vagy bútoralkatrész rendeltetésének megfelelő formai kialakítással, a
szereléshez szükséges fa- vagy más anyagú betétekkel, formaszerszámban habosítva
készülnek. A szerszámban kialakuló habszerkezet alapján megkülönböztetünk szerkezeti
habokat, amelyeknek külső kérge zárt és tömör, belső része pedig meghatározott
sejtszerkezetű habanyag (ezeket integrál haboknak nevezik), továbbá homogén habokat,
amelyek külső és belső rétegei között nincs jelentős sűrűségbeli különbség.
A kárpitosipar által használt szerkezeti habok alapanyaga poliuretán vagy polisztirol. Az
előbbit elsősorban fotelpalástok és fekvőbútor-vázszerkezetek készítésére, az utóbbit
többnyire bútoralkatrészek (pl. lábak, karok és háttámaszok) készítésére használják. Mindkét
anyagból készülő termékek átlagos testsűrűsége széles határok között változik, ami miatt a
szilárdsági jellemzőkre legfeljebb tájékoztató értékek adhatók. Míg a poliuretán szerkezeti ha-
bokba a különböző szerelvények rögzítési helyeire fabetéteket építenek be, addig a
polisztirolhaboknál erre nincs szükség, mivel szegezhetők és csavarozhatók. A homogén
keményhabok közül a kárpitosiparban az előduzzasztott polisztirolgyöngyök formába
habosításával előállítható fotelpalástok terjedtek el a legjobban, mivel ezek bútoripari
előállítása sem jelent megoldhatatlan gondot.

 A párnákban, paplanokban alkalmazott tollak

A legjobb töltőanyag a pehely - sorrendben a dunnalúdpehely, a libapehely és a kacsapehely

jelenti a legjobb minőséget. E madarak fedőtollai alatt helyezkedik el a pehely, vagyis az a
nagyon finom tollazat, amely a természet által megalkotott legtökéletesebb anyag melegség és
puhaság tekintetében. Mivel azonban nagyon drága alapanyag, gyakran keverik az olcsóbb,
szintén kacsától vagy libától származó tollal, ami szintén jó hőtartó képességekkel
rendelkezik, de nehezebb alapanyag, mint a pehely. A töltet mennyiségétől függően beszélünk
könnyebb, nyári paplanokról, átmeneti (őszi, tavaszi) és téli paplanokról. A paplanok súlya
ennek megfelelően 500-600 grammtól 2000-3000 grammig terjed.