A SZEMÉLYEN IS TÚL

søndag den 4. december 2011

A KÖNYV 4.

Figyelem! A fordítás ön, és közszorgalomból készül! Minden jog a szerzôé, és a fordítóé!

  Az elôzmények itt!    A bevezetô itt! (A KÖNYV 1.)

A KÖNYV 2.    A KÔNYV 3.
(KÖZBEVETÔLEG)

HARMADIK RÉSZ

A lucid ['éber'] álmok

Azon annyagból valók vagyunk

amibôl az álom szövôdik,
és kicsiny életünk
alva pereg le.
Shakespeare: A vihar
[Nyersfordítás:]

                Ôsidôktôl
fogva az álmokat inspirációs forrásnak, misztikusnak, és üzenetnek tartotta az
ember. A sámánokat álom tette figyelmessé a küldetésükre, míg a zsidók prófétáinak Isten üzent
álmukban. Vegyük csak ezt a Bibliai passzust: "Halld a szavam: ha van köztetek próféta, én az Úr
látomásként megjelenek számára, és beszélek hozzá álmában."1 A mediterrán kultúrákban az álmot
gyógyító forrásnak tartották, és Aszklepiosz templomában gyûltek össze, hogy gyógyító álmokhoz
jussanak. Legújabban a pszichológusok az álmot, mint "királyi utat a tudattalanba" értelmezték
(Freud), vagy olyan üzenetnek, ami gyógyíthat, és felkeltheti a tudattalan intuitív bölcsességét
(Jung). Mindezért jelentôs a transzperszonális érdeklôdés az álmok iránt.
            Akárhogyan is nézzük, az álmok minden éjszaka csodái, amikoris egy teljes univerzum jön
létre, emberekkel, helyszínekkel, és lényekkel, akik/amik megrögzültek, függetlennek, és
"valóságosak". Ehhez jön, hogy álmunkban úgy érezzük, van egy ugyanolyan rögzült és
"valóságos" testünk, mint amely életünk, élvezeteink, és fájdalmaink hordozója, netán oka. Ezen
test szemei és fülei fogadóképesek az érzéki benyomásokra, és amikor meghal, az a mi halálunk.
Röviden szólva: ezen álomvilág, és a test teremteni látszik és kontrollál bennünket. Mindazonáltal
ez a látszólag objektív univerzum és teremtés a saját elménk szülötte, szubjektív, illuzórikus, és
elillanó, amit magunk teremtünk és kontrollálunk.
            Amikor felébredünk azt mondjuk; "Oh, de hát ez csak egy álom volt.", ami alatt azt értjük,
hogy valótlan volt az egész. Az indiai filozófia azt mondja, hogy "nem számolunk vele". Ami azt
jelenti, hogy kisebb jelentôséget tulajdonítunk neki, mint az ébrenlétünknek. Ám az összes ébredés
ellenére minden álmunkat ismét, és ismét úgy éljük meg, mint "valóságosat", és ezért azután
menekülünk, vagy harcolunk, nevetünk, vagy sírunk, átkozódunk, vagy örülünk bennük.
            Ugyanakkor a legtöbbünk legalább egyszer átélte, hogy hirtelen tisztában volt avval, hogy
"ez csak egy álom", miközben éppen a kellôs közepében voltunk valami drámai kalandnak, vagy
szörnyûségesen fenyegetô helyzetnek. Ebben a pillanatban 'luciddá váltunk', ami azt jelenti, hogy az
álmodó tudja, hogy álmodik. Ez a pillanat megkönnyebüléssel, örömmel, csodálattal, és
szabadságérzéssel tölthet el bennünket. Ekkor ugyanis készek vagyunk a szörnyetegünkkel
találkozni, vágyainkat beteljesíteni, legfelsô céljaink után nyomozni, mert tisztában vagyunk avval,
hogy teremtôi, és nem áldozatai vagyunk a tapasztaltaknak. Nietzche így tört ki: "Éppúgy, mint
annyi mással velem is megesett, és milyen öröm, amikor sikerül  felkiáltanunk egy veszélyes és
rettenetes álom kellôs közepén: Ez itt egy álom! De megmaradnék álmodónak!"2
            A legtöbb embernek az ilyen éber álom ritkaság, és nem tudják maguk elôidézni. Létezik e
vajjon valamely módszer, amivel felébreszthetô a képesség, hogy akarattal ráébredjünk, hogy
álmodunk? A különféle kontemplativ hagyományok, és az álom-kutatók szerint igen. A negyedik
században Patanjali Yoga Szutrája azt ajánlotta, hogy az ember legyen tanuja az álom történéseinek,
vagy az álomtalan mélyalvásnak3 Ezután négyszáz évvel a tibeti buddhisták egy nagyon kifinomult
álomjógával álltak elô. A tizenkettedik században Ibn El-Arabi szufi misztikus, egy vallási és
filozófiai zseni, akit az arab világban "nagymesternek" hívnak kijelentette: "az embernek
kontrollálnia kell gondolatait álmában. Ezen éberség tréning... nagyon nagy hasznára lesz.
Mindenkinek nagy súlyt kellene helyeznie arra, hogy egy ilyen értékes képességre szert tegyen."4 A
mi idônk szellemi mesterei közül Sri Aurobindo és Rudolf Steiner szintén beszéltek szerencséjükrôl
a lucid álmaikkal kapcsolatban. 
 Ajánlott olvasmány és gyakorlat-ok:)

  „Ha nem tudjuk az álomba átvinni a gyakorlatunkat, ha minden éjjel elveszítjük önmagunkat, akkor mennyi esélyünk
lesz, hogy éberek maradjuk, ha jön a halál? Nézd meg az álombéli tapasztalatodat, hogy tudd, milyen utad lesz a halál
folyamán, hogy lásd, igazán ébren vagy-e.” – írja Tenzin Wangyal Rinpoche

             Évtizedeken keresztül elhessegették a nyugati kutatók az ilyen állításokat, mint

lehetetlenséget. De 1970-ben megtörtént az egyik legnagyobb áttörés az álomkutatás történetében,
amikoris két kutató kísérleti bizonyítékokkal állt elô a lucid álmokat illetôen. Teljesen különállóan
mûködtek, még csak nem is hallottak egymásról. Alan Worsley Angliában, és Stephen LaBerge
Kaliforniában beletanultak a lucid álmodásba. Miközben elektrofiziológiai megfigyelés alatt álltak
az alvás laboratóriumban, szemmozgással jelezték, hogy álmodnak, és ezt tudják is! Az EEG-jük
(electroencephalogrammer) kimutatta a karakterisztikus REM-et (gyors szemmozgások) amikor az
álmok tipikusan elôjönnek alvás közben, és ezért a beszámolójuk értékelhetô volt. Elôször a
történelemben voltak valakik, akik üzenetet küldtek-hoztak az álomvilágból, miközben álmodtak!
Ekkortól az álomkutatás alapvetôen megváltozott. Érdekes, hogy LaBerge egy ideig nem tudta
publikálni az eredményeit, mert akik elbírálták ezeket egyszerûen nem hitték el, hogy lucid álom
egyáltalán létezik.2
            Azóta a kutatók elektrofizológiai mérésekkel tanulmányozni tudják, hogy milyen gyakran,
és hosszan jönnek elô lucid álmok, ezek fiziológiai hatását az agyra és testre, az álmodók
pszichológiai jellegzetességeit, a megbízhatóbb módokat az ilyen álmok elôidézésére, a gyógyító és
a transzperszonalitásra való hatásaikat. A lucid álom inspirálólag hatott a filozófiára, és a
transzperszonális szintre mind az álmot, mind a luciditást illetôen.
            Az egyik legerôteljesebb filozófiai implikáció ['benne rejlés'?] az ébrenléti világunk
természetére vonatkozik. Minden egybevetve, ha minden éjjel úgy fogjuk fel az álomvilágunkat és
szereplôit, mint objektíve létezôt - mint valós dolgokat, amik a tudatunktól függetlenül léteznek, és
úgy tûnik uralnak bennünket - nem ugyanez-é a helyzet vajjon az ébrenléti világgal és szereplôivel?
Ugyanis a buddhisták azt mondják, hogy "semmi nem különbözteti meg az ébrenléti felfogásunkat
az álombélitôl."5
            Számos filozófiai és misztikus hagyomány egyetért evvel. A filozófus Schopenhauer
feltételezte, hogy az univerzum "egy szörnyû nagy álom, amit egyvalaki álmodik olymódon, hogy
minden álomszereplô is álmodik."7 A nagy zen-tudós D.T. Suzuki azt állította, hogy "Amíg az
álomban élünk nem tudjuk, hogy álmodunk."7 Egy korunkbeli keresztény tanítás pedig rámutat,
hogy:
            Az álmok arra utalnak, hogy képesek vagyunk olyan világot létrehozni, amilyet csak akarunk, megkívánjuk és
látjuk is. Amikor pedig látjuk nem kételkedünk benne, hogy valóságos. De ez itt egy olyan világ, ami tisztán áll az
elménkben, és mégis külsônek tûnik... Felébredünk, az álom elillan. De avval az ember nincs tisztában vele, hogy az
álom oka nem tûnt el. Az a vágyunk, hogy egy másik, nem valóságos világot hozzunk létre, megmarad. Azt is
gondolhatjuk, hogy az ébredés után csak az álomvilágunk egy másik formáját tapasztaljuk. Minden idôben álmodunk.
Az alvásbéli és ébrenléti álmoknak csak más a formájuk, ennyi az egész.8

            Ez a gondolkodás természetesen a filozófiai idealizmus egy formája. A metafizikai

szempont szerint az, amit külsô valóságnak tartunk, a valóságban az elménk kreációja. Noha ez a
nézôpont nem nagyon népszerû a mai materialista idôkben, de a világ legnagyobb filozófusai
kiemelten kezelték ezt a gondolatot mind Keleten, mind Nyugaton. Hegel például ezt állította: "A
szellem az egyetlen valóság. Ez a világ legbensôbb lénye [-ténye:]"9 Az a tény, hogy egyetlen
filozófus sem volt soha képes bebizonyítani egy 'rajtunk kívüli' [TUDATunkON kívüli:] világ
létezését, nem lepi meg az idealistákat.10
            A lucid álmodók erôsen tudatában vannak annak, hogy milyen meggyôzôen objektíven és
materiálisan képes létezni egy álomvilág, és milyen drámai is tud lenni egy ébredés. A lucid álmodó
megdöbbentô tisztasággal átéli, hogy a cáfolhatatlanul külsônek, objektívnek és anyaginak tûnô
világ valójában az elmétôl függô, belsô, szubjektív, anyagtalan létezés. Némelyek kételkedni
kezdenek korábbi világfelfogásukban, és csudálkozva figyelik az ébrenléti világot, vajh nem csak
egy álmot látnak megint, és csak egyetérteni tudnak Nietzshevel abban, hogy "élményeink nagy
része saját találmányunk. Nagyobb mûvészek vagyunk, mint gondolnánk."
            Mindez arra utal, hogy van itt néhány nagyon fontos praktikus és filozófiai implikáció az
általános nappali ébrenléti állpotunkat illetôen. Amikor álmodunk általában feltételezzük, hogy a
tudatunk tiszta, és pontos, és úgy látjuk a dolgokat "amilyenek a valósságban". Csak miután
felébredtünk, vagy luciddá váltunk értékeljük át az álomtudatállpotunkat, és leszünk tisztában a
torzításaival. Feltehetünk két kérdést: lehet, hogy az ébrenléti tudatállapotunk szintén torzít? Ha ez
a helyzet, nem lehetséges egy módon "felébredni ebbôl is", vagyis luciddá válni a nappali életben?
            A nagy vallási tradíciók válasza sok száz éve egyöntetû igen. A szokásos tudatállapotunk
eltorzult. És igen, felébreszthetô. A kontemplativ gyakorlatok rákényszerítenek bennünket arra,
hogy belássuk az általános tudatállapotunk korlátozottságát, és ugyanakkor felkínálják az eszközt a
torzultságból való felébredésre, a belsô megvilágosulásra.
            Ez további két kérdést állít fel a luciditással kapcsolatban. Az elsô: Lehetséges kiterjeszteni
a luciditást az álmatlan mélyalvásra, és az ébrenléti állapotra is? A másik: Lehetséges magasabb
tudatállapot kibontása az álomban, és ilymódon kifejleszteni azt, amit Charles Tart "magasálom"-
nak nevez?
            Mind a személyes beszámolók, mind az újabb kutatások szerint igen a válasz mindkét
kérdésre. Az olyan bölcsek, mint Aurobindo és Steiner, csakúgy mint több nyugati,
visszavonultságban [retreat] meditáló leírták miképpen is képes az ember a luciditásban kitartani
úgyszólván egész éjjel, mind az álom, mind az álmatlan alvás idején. Fejlett TM gyakorlók szintén
beszámolnak hasonló tapasztalatokról, néhányan egyenesen arról is, hogy miképpen voltak "tanúi"
az álmaiknak. Ezalatt azt értik, hogy az álom, és/vagy az álomtalan alvás idején megmaradnak a
tiszta-tudat-azonosságban, és ílymódon egyszerûen végignézik az álomlények drámáit, anélkül,
hogy ez zavarná ôket. Továbbá, ezen kiegyensúlyozott "tanunak lenni" elmeállapot kiterjeszthetô az
ébrenlétre is. A TM védikus tradíciója szerint, amikor az ember eléri a megvilágosodás elsô szintjét,
ez a tanu-állapot zavartalan és megszakítatlan marad.
            Világos, hogy a jóga és a meditáció lucid álmokhoz vezet, sôt ez a lucid álom használható
meditációra is. A luciditás úgy tûnik spontán ebbe az irányba tereli az álmodót. Tapasztalt
álomgyakorlók beszámolnak róla, hogy még az ismételt kívánság-álmok elragadtatása is
elhalványul egy idô után, és az álmodó valami értelmesebbre és mélyebbre vágyik, mint némely
érzéki fantáziát kiélni. Ezek az emberek újra felfedzik az ôsrégi tanulságot, hogy az érzéki örömök
soha nem vezethetnek tartós kielégüléshez.
            Ebben a stádiumban az álmodók lehet keresni kezdik a transzperszonális tapasztalatokat, és
a lucid álmokat, mint transzperszonális technikát használják. Ezt három módon tehetik. Elôször
valami szellemi élmény után néznek az álomban, ami lehet egy szimbólum, egy tanító, avagy
istenség. Ezután egy passzívabb eljárással átengedik az álom irányítását valamely "felsôbb
hatalomnak", amely lehet egy belsô vezetô, önMAGa, avagy Isten.
            A harmadik módszer szerint meditatív jógagyakorlatozásba fognak, amíg még mindíg az
álomban 'tartózkodnak'. A legkifinomultabb ebbôl a szempontból az ezerkétszáz éves tibeti
buddhista "álom-jóga". A Dalai Láma beszámolója szerint a tibeti jógik megtanulják kifejleszteni a
luciditást, elôször az álmukban, azután a mélyalvásban, majd megpróbálnak ilymódon tudatosak
maradni a nap huszonnégy órájában.12 A nappali órák élményeit pedig teljes éberségben szintén
álomként fogják fel. Az ideális eredmény a szakadatlan éberség, annak érzése, hogy minden
tapasztalat álom, ami végül a nagy megvalósítássá válik.
            Az utolsó lépés a nagy megvalósításhoz vezet, ami annak felismerése, hogy a samsara-ban (a létezésben)
minden éppenolyan 'valótlan', mint az álomban. Az Univerzum minden teremtménye, az összes egzisztenciális
lakhellyel, a legalacsonyabbtól a legmagasabb Buddha-paradicsomig, valamint minden jelenség, és dolog - organikus,
avagy nem, anyag vagy forma, meleg és hideg, sugárzás, színek, energia, elektronikus elemek, stb. - nem más-ok, mint
a Legmagasabb Álom. Amikor ez az isteni bölcsesség kialakul, akkor a makrokozmosz mikroszkópikus tényezôi
teljesen felébrednek. A harmatcseppek visszaperegnek a Ragyogó Óceánba, a nirvána boldogságába és egységébe, a
birtokok birtokába, minden tudás ismeretébe, minden teremtmények teremtôjébe, ami - az egyetlen Elme [TUDAT:] A
Valóság Maga.13
 
            Az ebben a fejezetben szereplô cikkek leírják milyen elônyei is vannak a lucid álmoknak,
miként lehet e képességet kifejleszteni, valamint beszámolnak a luciditás további folyományairól.
Judith Malamud pszichológus bemutatja a dolog elônyeit, valamint elemzi az ébrenléti luciditás
lehetôségeit. Stephen LaBerge, az úttörô, aki kísérletileg bizonyította a luciditás lehetôségét, leírja
miként is lehet elôidézni az élményt. Jayne Gackenbach és Jana Bosveld kifürkészik a luciditás
további lehetôségeit, bennefoglalva annak lehetôségét, hogy az ember tanúja lehet mind az
álomfolyamatnak, mind az álomtalan mély alvásnak. Sri Aurobindo, egyike évszázadunk
legnagyobb intellektuális és vallási zsenijeinek, személyes beszámolót ad arról, hogyan is
lehetséges az éberséget fenntartani egész éjjel. Végül pedig Stephen LaBerge bemutatja a tibeti
álom jógát, és ennek figyelemreméltó 'evolúcióját' a luciditástól a megvilágosodásig.

            Az álmok valódiak, amíg történnek.

            Elmondhatjuk ugyanezt az életrôl?
                Elvis Havelock

            Judith Malamud

            A lucid álmok elônyei

            Amikor az álmodó elôször lesz figyelmes arra, hogy álmodik, képessé válik kevéssé
nyugtalan és kielégítôbb álmokat teremteni, és még valamely bensô növekedést is tapasztal. Nagyon
sok kutató számolt be arról, hogy miként sikerült nekik megszelidíteni félelmetes álmokat, és
visszatérô rémálmokat a luciditás bevezetésével. Az ember képes beprogramozni kellemes
élményeket, amit lehetetlen, netán törvénytelen lenni elérni az ébrenléti állapotban.
            Magasabb szinten a lucid álomállapot beáll egy reflektáló megfigyelô módra és éberségre,
szabadon, biztonságban, és függetlenül az ébrenléti élet konzekvenciáitól, kombinálva átfogó
kísérletekkel, bejárással az "autonóm folyamatokba", és képessé válik az érzelmek uralására. Ezért
lehet a lucid álomállapot ideális akkor, ha az ember bizonyos személyiség váltásra készül "korrektív
emocionális tapasztalatokon" keresztül. A lucid álmok hasznosak lehetnek fóbiák stabilitását
megingatni, valamint valamely illôbb magatartást begyakorolni. Garfield beszámolt róla, hogyan
tanulták meg egy kreatív álomkurzus hallgatói a "konfrontálódj a veszéllyel és gyôzd le azt"
princípiumot használni álmaikban. Ezek a tanulók elmondták, miként is vezették át az ébrenléti
életbe a tapasztalataikat, ami nagyobb önbizalmat adott nekik a magabiztos fellépésre. Miután a
luciditás felébreszti az éberséget az önreflektáló aspektusokra az álomkörnyezetben, ez dialógushoz
vezethet a többi álomszereplôvel, vagyis az álmodó saját kivetítéseivel, magában az álomban. Rogo
feltételezte, hogy a paciensei be tudnák magukat gyakorolni arra, hogy találkozzanak egy "álom
segítôvel" a lucid álmaikban. Egyelôre ugyan hiányzik annak kísérleti bizonyítása, hogy mennyire
is képes pozitív személyiségváltozást elôsegíteni a lucid tréning, de ha a luciditást elôhívó technikák
elôretörésére gondolunk, ezt is lehetséges lesz megtenni elôbb-utóbb.
            Viszont a luciditás biznyítottan belépôt biztosít abba a kreatív mûködésbe, amibôl oly sok
található az álmokban. A lucid álmokban az ember képes kísérleteket folytatni, hogy tesztelje a
képzelôerejét, álomkalandokat találjon ki, vagy érdekes képeket tanulmányozzon, amiket késôbb
valamely mûvészeti ágban kidolgozhat.
            Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy az agy, és kisebb mértékben a test is hasonló módon
befolyásolt az álomaktivitások által, mintha ezek az ébrenléti állapotban történnének. További
kutatások a gyógyító lehetôségek irányába mutatnak. Mert kit tudja mi is volna akkor, ha a gyógyító
lucid álmokat mondjuk ébrenléti vizualizációs technikával kombinálva használnánk betegségek
leküzdésére.
            Az ébrenléti tapasztalás felerôsíthetô azáltal, hogy az ember felfigyel az álmodás némely
konzekvenciájára, például arra, hogy társteremtôje egy öntükrözö világnak, mely élmény a
szubjektivitásánál fogva csak egy a sok alternatív valóság közül. Az önmagára, mint a kreativitás
forrására való figyelem magával hozza a megnövekedett felelôsségérzést mind a korábbi, mind az
aktuális cselekedeket illetôen, valamint ama képesség tudatosodását, amivel újabb élmények
'teremthetôk'. Noha, netán ez a megnövekedett felelôsségérzet csak intellektuálisan elismert, arra
inspirálhat, hogy "vegyük a saját kezünkbe az ügyeinket" az életünkben, és felbíztathat arra is, hogy
rákérdezzünk tuddattalan motívációinkra, és életteremtô viselkedésünkre.
 http://hamvasklub.parknet.dk/alom-mandalak.html

Stephen LaBerge
A lucid álmodás megtanulása

A legtöbb ember, aki emlékezni kíván az álmaira megteheti ezt, aki pedig nem akarja, az
nem fog emlékezni. Csupán arra van szükség, hogy mielôtt az ember elalszik emlékeztetnie kell
magát, hogy emlékezni akar majd, és ez elég. Egy hatásos módszer a kívánság megerôsítésére
álomnaplót vezetni, és leírni mindazt, amire emlékszünk, valahányszor felébredünk. Egy idô után
ezen módszer segítségével a legtöbbre emlékezni fogunk. E jegyzetek olvasása avval az elônnyel is
jár, hogy minél bizalmasabb viszonyba kerülünk az álmainkkal, annál könnyebb lesz elismerni ôket,
miközben még álmodunk.
Egy hibátlan metódus az álmokra való emlékezéshez annak a szokásnak a felvétele, hogy
valahányszor felébredünk rákérdezünk, hogy: "Mit is álmodtam?" Ez kell legyen az elsô gondolat
minden ébredéskor. Nem szabad gyorsan feladni ha eleinte nem emlékszünk semmire, hanem
türelmesen próbáljuk meg erôltetni a dolgot, anélkül, hogy megmozdulnánk, vagy elkezdenénk
másra gondolni.
Mint minden képesség kifejlesztése esetén, ez az emlékezési készség is olykor nagyon
lassan alakul ki. Fontos, hogy ne veszítsük el a kedvünket, ha eleinte nem járunk sikerrel. A tények
azt mutatják, hogy aki kitart elôre fog haladni a gyakorlatban.
Paul Tholey német pszichológus újabban leírt néhány különbözô technikát a lucid álmok
elérésére. Tholey szerint a legeredményesebb "egy kritikus-reflekciós hozzáállás" a saját elménkhez
arra rákérdezve, hogy mennyiben álmodunk, vagy nem álmodunk ébrenléti tudatállapotunkban.
Aláhúzva a kérdés jelentôségét: "Álmodom, vagy ébren vagyok?", és oly gyakran kell ezt feltenni
amennyire csak lehetséges, de minimum tíz alkalommal naponta, és fôként minden álomszerû
helyzetben. Az is nagyon fontos, hogy az ágyban, mielôtt elalszunk rákérdezzünk erre. A legtöbben,
akik ezt a technikát alkalmazzák egy hónapon belül elérik az elsô lucid álmukat, mondja Tholey, és
többeknek akár már az elsô éjjel sikerülni fog.
Jómagam kidolgoztam egy egyszerû módot arra, hogy tudatos, és éber maradjak az
ébrenlétbôl az alvásba való átmenet alatt. Ez arra megy ki, hogy számolok: "álmodok egy, álmodok
kettô, álmodok három, stb" mialatt alvásba merülök, de egész idô allatt megôrizve bizonyos
éberséget. Az eredmény az kell legyen, hogy például azt mondom magamban "álmodok
negyvenkettô", és rájövök, hogy már álmodom is!
Fontos tényezôje a fenti technikának a várható eredményességhez a timing [a megfelelô
idôpont]. Ahelyett, hogy megpróbálnánk lucid álmot elérni az alvásciklus elején, sokkal jobb
késôbb próbálkozni, reggel felé, és kiváltképpen, amikor éppen felébredünk egy álomból.
Van egy másik és a legtöbb embernek könnyebb módszer is a lucid álom elérésére. Alakíts
ki bizalmas viszonyt az álmaiddal, próbáld megérteni mi az álomszerû bennük, és egyszerûen
legyen szándékodban el, és felismerni, hogy álmok, miközben történnek. Bizonyított, hogy
amennyiben az ember el, és fel  kívánja ismerni, hogy álmodik önmagában elég, hogy megnövelje a
lucid álmok számát.
Csak azt mondani magunknak, hogy lucid álmot akarunk jó kiinduló pont lehet lucid álom
elôidézésére.
Kutatásaim elsö fél évében önhipnózist alaklmaztam evvel a céllal. De fokozatosan
felimertem, hogy itt egy más pszichológiai faktorról van szó: a szándékról egy lucid álomról való
emlékezésre a következô álom estén. Ennek tisztázása a lucid álmok számának azonnali
növekedését hozta magával. Amikor elôször felfogtam, hogy az emlékezés volt a kulcs, a további
gyakorlat és metódikus finomítás elvezetett a célomhoz: egy megbízható módszerhez a lucid álmok
eléréséhez.

MNEMONISK INDUKCION A LUCIDE DREAMS

(MILD)

A MILD nem másra, és komplikáltabbra, vagy ezoterikusra alapoz, mint az emlékezés

képességére, hogy valamit el/meg kívánunk érni/tenni valamikor a jövôben.
Ha szavakba kívánnám önteni mit is készülök elérni, akkor az így nézne ki: "A következô
alkalommal, amikor álmodok emlékezni akarok rá, hogy felfogjam: álmodok!" A 'mikor', és 'mire'
ebben az összefüggésben világosan definiálandó!
Ezt a kívánságot vagy egy REM periódus utáni ébredéskor, vagy egy teljesen felébredt
periódus után kell kinyílvánítani. Nagyon fontos ahhoz, hogy az ember elérje a kívánt hatást nem
elég csak ismételgetni a mondatot. Igazán kívánni kell, hogy egy lucid álom jöjjön. Az alábbi
lépések betartása ajánlott:
1. Amikor spontán felébredsz egy kora reggeli álomból, akkor ismételten futtasd, nézd át
meg át az álmodat, amíg csak nem rögzül.
2. Amint az ágyadban heversz, készen arra, hogy újra álomba merülj mondogasd magadnak:
"Most, amikor újra álmodni fogok emlékezni kivánok arra, hogy felfogjam: álmodok!"
3. Vizualizáld magad vissza az iménti álomba, de ezúttal úgy fogd fel magad, mint aki kész
arra, hogy tisztába legyen avval, hogy álmodik.
4. Ismételd meg a második és harmadik lépést, amíg csak nem érzed azt, hogy a kívánságod
világosan rögzült, avagy álomba nem merülsz.

Ha minden úgy megy, ahogy kell, akkor nem sok idô múlva átélheted, hogy egy lucid
álomban vagy.
Annak oka, hogy az elsô lépésben "kora reggeli álomról" van szó az, hogy az ilyen álmok
valóban mindíg a kora reggeli órákban jönnek elô. Amikor elôször betanultam a MILD módszert
nem kevesebb, mint négy lucid álmom volt egyazon éjszaka, és késznek mutatkoztam arra, hogy
minden éjjel elérjek lucid álmot valahányszor csak próbálkoztam vele. Úgy néz ki, hogy a MILD
metódus másoknak is müködik, kiváltképpen azoknak, akiknek erôs a motivációjuk, és megvan a
képsségük arra, hogy emlékezzenek az álmaikra.

Jayne Gackenbach és Jana Bosveld

Túl a luciditáson: Út a tiszta tudathoz
 Ha igaz a teória, hogy a luciditás csak egy lépés a folyamatos emberi fejlôdés útján, akkor
minimum két kérdés merül fel: Mi jön a lucid álmok nyomán? No és miért is kéne örülnünk ennek?
Az önreflekciós tudatfejlôdés nem a luciditásban végzôdik. Az ember tovább mozdulhat egy
nyugodtabb, következmények nélküli tudatállapot felé, ami a tapasztalatok szerint határtalan. Ezt a
tanú-ság 'állapotának' hívják.
Ezen fejlemény kutatása érdekében gyûjtött be Gackenbach Robert Cransonnal, és Charles
Alexanderrel együtt alvás-álom tapasztalatokat négy csoport TM meditálótól, és négy
kontrollcsoporttól. A lucid álmok versus tanú álmok különös ismertetôjeleit keresték, valamint az
álmonélküli mélyalvás tanúként való átélésének jeleit. A kutatók így fogalmazták ezen állapotok
jellemzôit:

Egy lucid álomban az ember aktívan [?] tisztában van vele, hogy álmodik.

Egy tanuként megált álomban az ember nyugodt, békés, belsô éberséget tapasztal,
teljesen elválasztva az álomtól.

A mélyalvás tanujaként az ember nyugodt, békés, belsô éberséget él meg.

Itt jön néhány példa mindhárom tudatállapotra a TM meditálók csoprtjából:

Lucid álom: "Álmomban felfigyeltem rá, hogy elszeparálódtam a cselekménytôl, ezért

rájöttem, hogy álmodok. Elkezdtem manipulálni a történetet és a szereplôket, és rájöttem, hogy
bármilyen helyzetet létre tudok hozni."
Tanu álom: "Olykor, és teljesen mindegy mirôl szól az álom, belsô éber nyugalmat
tapasztalok, mintegy elválasztódva az álomtól. Néha belekeveredek az álomba, de a belsô, békés
figyelem állapota megmarad."
Mély alvás tanuja: "Ez valami végtelen kiterjedés üdvözült érzete, és semmi más. Azután
felfigyelek rá, hogy egzisztálok, de nem egyedi személyiségként, és semmi részletet nem
tapasztalva arra nézve, hogy "ki, hol, micsoda, stb.". Végülis részletezôdöm valahogy és
felébredek."
A kutatók úgy találták, hogy a meditálók mindhárom jelenségrôl gyakrabban számoltak be,
mint a nem meditálók kontrollcsoprtjainak tagjai. De mindkét csoport több lucid álomról számolt
be, mint tanu álomról, vagy mély alvás tanu-ságról. Ez a felfedezés alátámasztja azon teóriát, hogy
könnyebb lucid álmot elérni, függetlenül a tréningtôl, vagy a személyes képességektôl, és ezért ez a
tapasztalat lehet az elôfutára a továbblépésnek.
A három alvásos tudatállapot finom különbségeinek kutatása érdekében Gackenbach,
Cranson, és Alexander egy nagyon tapasztalt meditálókból álló csoporthoz fordult, és egy sor fontos
különbségre derített fényt a három alvásos tudatállapot között. Elôször is az elválasztottság érzése
sokkal általánosabb volt a tanu álmokban, mint a lucidokban. A résztvevôk sokkal erôsebb
elválasztottságot éreztek az álomtól, amikor tanui voltak ennek. Amint egy meditáló kifejezte ezt:
"Magam és az álom, két különbözô valóság."
Egy másik különbség a pozitív érzésekre vonatkozott. Ugyan a lucid álmokról szóló
beszámolók is pozitív érzésekrôl számoltak be, de a tanu-ságok mind az álom, mind a mély alvás
esetén még pozitívebbek voltak. E két utóbbi esetben az érzet a keleti vallások "üdvözültségi"
állapotára emlékeztetnek, és ezt a fogalmat ténylegesen gyakran használták ezen állapotok leírására,
de sohasem a luciditással kapcsolatban. A másik oldalon viszont az álom kontroll sokkal gyakoribb
volt a lucid álmokban, mint a tanu-ságosokban. A luciditásban az akarat, illetve az egyedi ego
képessége az akarásra befolyásolja a gondolatokat és kívánságokat, míg a tiszta tudatban az ember
teljesen elégedett és nem kíván az álomban résztvenni.
Együtt Alexanderrel és több más kutatóval Gackenbach feltalált egy kísérletet, aminek ki
kellett mutatnia, hogy volt e valamely speciális pszichológiai különbség LaBerg vizsgáltajainak
lucid álmodói, és azok között, akik úgy vélték tanui voltak az álmaiknak. Kapcsolatba léptek egy
nagyon fejlett TM meditálóval, aki azt állította, hogy ô minden idôben, alva is TANU. 
Amint várható volt a kísérleti személy képes volt rá, hogy jelezze, álmodik, ahogy ezt más
lucid álmot látó is meg tudta tenni; hanem az ô szívverése, és légzésének ritmusa felgyorsult a szem
szignál-mozgásaival egyidejûleg. De a többi lucid álmodótól különbözôen ezek a fizikai ébrenlétre
utaló jelek a szignálás után gyorsan eltûntek. A kutatók beszámolója szerint "a transzendentális
meditáció békés, néma éberségét csak pillanatokra szakította meg a szignálás, és gyorsan
visszaállott az alapállapot." De hát ez ugye csak egy vizsgált személy volt, a kísérletet meg kellett
ismételni több fejlett medtitálóval.
Ezek a felfedezések megtámogatják azt a feltételezést, hogy valóban fejlôdésrôl van szó,
amikor az éjjeli tudatállapot, a luciditással kezdve, az álmok tanuként való szemlélésével követve,
'betetôzôdik' a mélyalvás tanujakénti tudatállapottal. Ez jól egyezik avval a védikus tanítással, hogy
a tiszta tudat a stabilan magasabb tudatállapotok, avagy a megvilágosodás alapja. "Maharishi
szerint" írja Alexander, "a legelsô stabil tudatállapotot 'kozmikus tudatnak' hívják, és úgy
definiálható, mint a tiszta tudat fenntartása a huszonnégy órás cikluson, az ébrenléti, álmodó, és
mélyalvásos periódusokon keresztül."

Sri Aurobindo
Folyamatos tudat[osság]állapot

Alvás közben a tudatunk visszavonul az ébrenléti tapasztalatok mezejérôl: az ember úgy

véli, hogy pihen, kikapcsolt, vagy nyugalomra állított, de ez elég felületes felfogás. A nappali
aktivitás van nyugalomra állítva, ami pihen az a felszín-tudat, és a különben tudatos testi mûködés.
De a belsô tudat nincs kikapcsolva, új belsô cselekménybe bonyolódik, amire csak egy részünk
figyel, és csak a felszínhez közeli rész emlékezik valamire is.
Amit álom nélküli mély alvásnak hívunk az valójában a tudattalan mélyebb és sûrûbb
rétegébe merülés, egy olyan állapot, ami túlságosan is bevont, túl mélyre süllyedt, vagy nagyon
homályos, ködös és nehéz ahhoz, hogy a  felszínre emelkedhessen; igenis álmodunk ebben, de
képtelenek vagyunk felfogni, vagy megtartani ezeket a homályos álomalakzatokat a tudatalatti
regisztrációs rétegében.
Ha azonban kifejlesztjük a bensô lényünket, és jobban beleéljük magunkat a belsônkbe
annál, amibe a legtöbb ember képes, megváltozik az egyensúly, megnyílik egy nagyobb álom-tudat
tartomány. Az álmaink kiteljesednek, és nem viselik többé annyira a tudatalatti jellegzetességeit,
átfogóbban valóságosak és jelentôsek lesznek.
Igenis lehetséges az alvás idején végig tudatosnak maradni, az elejétôl a végéig, de
legalábbis nagy vonalakban az álom tapasztalatokban. Megmutatkozik, hogy miként haladunk
tudatállapotról tudatállapotra, egészen egy rövid, fénylô békés álomtalan pihenési szakaszig - és ez
az ébrenléti állapot igazi energia újratöltésének ideje - amiután végighaladunk az
állapotváltozásokon visszafelé, egészen az ébrenléti tudatállapotig. Normális, hogy elvesztünk
közben tapasztalatokat, miközben állapotról állapotra váltunk. Visszatérés után csak a legélénkebb
dolgokra, és a felszínhez közel esôkre emlékszünk. De lehetséges kifejleszteni erôsebb képességet
az élmények megtartására, avagy visszatérni azokhoz, álomról álomra, állapotról állapotra, annyira,
hogy az egész menetet tisztán láthatjuk. Igenis lehetséges összefüggô tudáshoz jutnunk az
áloméletünket tekintve, mégha nehéz is elérni, illetve rögzíteni ezt.

Stephen LaBerge
A luciditástól a belsô megvilágosodásig

Az álom-jógi elsô lepése az éberség-cél eléréséhez az, hogy szakértôjévé válik "az
álomállapotok fajtáinak". Amikor a jógi járatos álmodóvá lett továbblép a következô állomáshoz,
"az álom megváltoztatásához", amikoris az elsô gyakorlat ez: "Ha az álom például a tûzzel
kapcsolatos godold el, hogy 'mennyire is veszélyes az a tûz, ami egy álomban jön elô!' Maradj e
gondolatnál, és taposd el a tüzet. Ilymódon tiporj el mindent, amit álmodsz." Miután a jógi
megfelelôen gyakorlottá vált arra, hogy uralja reakcióit a lucid álom tartalmát illetôen tovább
finomítja a gyakorlatait, és ezek erejével eléri azt a képességet, hogy meglátogasson - a lucid
álmaiban - bármely létezô helyet, amit csak kíván.
A következô állomás annak belátása, hogy "az álomállapot, avagy tartalma maya
(illúzió)." A buddhista tanítás szerint az egész világegyetem formavilága, vagy az elválasztott
egzisztenciák illúzió, avagy "álom". Ezen felfogásnak hihetônek kell lennie, miután minden
egyes tapasztalatunk szükségszerûen mentális fajta - agyunk szubjektív konstrukciója - éppen
ezért az álommal azonos természetû.
A harmadik állomáson az a tanács a jóginak, hogy próbálja az álomtartalmat az
ellenkezôjére váltani. A fenti példával a tüzet vízzé változtatni. Ha kis dolgokról van szó, akkor
tegye ôket naggyá, ha egy dolog szerepel sokasítsa meg (avagy fordítva), stb. Imígyen, magyarázza
a szöveg [Tibeti álomjóga!] a lucid álmok révén érthetôvé lesznek a dimenziók, a többesség és az
egység fajtái.
Miután a jógi mesterévé vált az álomtartalom átalakításának álomteste felé irányul a
figyelme. Be kell látnia, hogy ez pontosan olyan illuzórikus, mint lucid álmának minden egyes
eleme. Az a tény, hogy a lucid álmodó tudja, hogy nem azonos az álomtestével fontos szerepet
játszik abban az ön-transzformálásban, amit a továbbiakban fogunk látni.
A negyedik és utolsó állomás az álomjógában a következô titokzatos nevet kapta:
"meditáció magán az álomállapot olyanságán [ilyenségén]". A szöveg megmagyarázza, hogy evvel
a meditációval "az álomhajlamok, amik bármivel kapcsolatban felléphetnek, akár az istenség
meglátásával kapcsolatban is, megtisztulnak." Meglehetôsen irónikus, hogy ezen "látomások"
segítségével érhetô el a végsô cél. A jógi természetesen tisztában van vele, hogy ezek az
"istenségek" a saját mentális képzôdményei. A tanács itt az, hogy amikor lucid álmaiban éberségét
ezen istenségekre irányítja tartsa elméjét szabadon a gondolatoktól. Úgy mondják, hogy ebben a
teljesen nyugodt mentális állapotban az isteni formák "harmóniába hozatnak a gondolattalan elme
állapottal, és ezáltal dereng fel a Tiszta Fény, amelynek üresség az esszenciája" [nem semmi!:]
Imígyen lesz tisztában az ember avval, hogy a látomás "teljesen alá van vetve az akaratának,
amikor a mentális képesség perfekt kimûveltetik" a lucid álmok jógájával. Miután megtanulta, hogy
"minden álom lény megváltoztatható, vagy átformálható bármivé" a lucid álmodó "egy lépéssel
továbblép... megtanulja, hogy a sokszinû álomtartalom csupán az elme játékszere, és ezért olyan
mint a délibáb." Ez "annak megértéséhez vezeti, hogy a formák, és egyáltalán minden, amit az
érzékek közvetítenek az ébrenléti állapotban pontosan ugyanannyira valótlanok, mint az
álomállapot tükrözôdései", miután mind az ébrenléti, mind az álom állapot az elme állapota. Az
utolsó lépés vezeti a jógit "A Nagy Felismeréshez", hogy az elme semmilyen állapota nem lehet
más, csak ugyanolyan valótlan, mint az álom." Ennek fényében látható, hogy "az univerzum
teremtése... és minden egyes fenomén, dolog benne" csak a Legmagasabb Álom tartalma".
[Nagyon remélem, mindebbôl senki sem következtet arra, hogy ezután nem kell elugrania a
közelgô autó elôl! 'A relatívot kezeljük relatívként, míg az abszolutat abszolútként (nem pedig
fordítva, ahogy szoktuk:)' - tanácsolja Kierkegaard!]

NEGYEDIK RÉSZ
Az elme manifesztációi:
A pszichedelikus szerek implikációi

Az elme saját helyén és magában

a mennyet pokollá teheti, és a poklot mennyé
John Milton: Az elveszett paradicsom
[Nyersfordítás]

Aligha van még egy olyan jelenség az emberiség tört-én-elmében, ami akkora felfordulást
okozott, reményt keltve, hamisítva, szeretetet és gyûlöletet ébresztve, mint a  pszichedelikus szerek.
A hatvanas éveket elárasztó különlegességek közül ez volt a nagy new age bûvészmutatvány, a
pszychiátria gyógyszere mindenre, béketabletták, szociális átalakító, potencianövelô, és belsô
megvilágosodás tablettaformában. Ugyanekkor megvádolták avval, hogy tönkreteszi az agyat,
pszichózisokat okoz, kisiklatja az életet, és avval is, hogy az ördög mûve. A pszichedelikus szerek
gondos merlegelése-értékelése teljesen háttérbe szorult a primitív, begyulladt, nagyhangú politikai
retorika eluralkodása nyomán.1
Sajnos ez a retorika még csak nem is érintette azt a sok fontos ám nehéz kérdést ami a
pszichedelikus szerekkel kapcsolatban felmerült a kultúránkat és magunkat illetôen. Ezen kérdések
a szerek használata hozta tapasztalatokról szólnak, ennek elônyeirôl és hátrányairól, a bennük rejlô
lehetôségekrôl a kutatással és terápiás lehetôségekkel kapcsolatban, a megtapasztalt belátások
értékelésérôl és arról, hogy mit is tudhatunk meg az emberi elmérôl, az agyról, patológiáról és a
gyógyítási lehetôségekrôl. Azután ott van a szociális kérdés: miért keltenek ezek a szerek annyira
vad érzelmi reakciókat pro és kontra, miért van annyi paradoxon az aktuális 'kábszer'-politikában, és
miért a hatalmas kutúrális szakadék annak megítélésére nézve, hogy milyen anyag veszélyes, és
melyik értékes.
A történelem során különbözô csoportok és kultúrák szentnek tartották ezen
szubsztanciákat, és az utóbbi években megnôtt a történelmi szerepük megértése, és
értékelése.1,2 Kitetszik, hogy a pszichedelikus szerek nagyon fontos szerepet játszottak
számos kultúrában, amikben némelyik a beavatást segítette, például a sámánikus, védikus és
görög misztérumtradícióban. A mi idônkben katalizálták a hatvanas évek jelenségeit, ami a
mai napig visszhangzik a nyugati kultúrában.
Noha a pszichedelikus szerek óriási hatással voltak vallásra, kultúrára és történelemre nem
könnyû definiálni ôket. Nincs közös kémiai szerkezetük, a hatásaik különbözôek, és nem könnyû
megérteni miképpen jön létre a lenyûgözô hatásuk. Amint a The Comprehensive Textbook of
Psychiatry rámutat: ezen csoport jellemzôje azon képesség, hogy megbízhatóan megváltoztat érzéki
felfogást, gondolatot és érzelmet oly módon, amit az ember csak álmában, vagy vallásos
elragadtatásban tapasztal."3 Megszokottan az ember a LSD-ét tekinti prototipusnak, de sok
szubsztancia különféle hatásmechanizmussal vár felfedezésre.
A pszichedelikus szerek pszichológiai hatásainak szisztematikus vizsgálata leállt, amikor
törvénytelenné nyilvánították ezeket. Annyit kijelenthetünk, hogy ezen erôs szubsztanciák lehetnek
hasznosak és veszélyesek egyaránt.
Veszélyek az akuttól a krónikusig jelentkezhetnek. A legáltalánosabb a rettegés bénító
rémálma. Hoszabb távon akut pszichopatológia léphet föl, ezen belül különféle pszichózisok az erre
hajlamosak körében. A negatív reakciók majdnem kizárólag azoknál jelentkeznek, akik rosszul
felkészültek, szerencsétlen körülmények között próbálkoznak, ahol nem tiszta nayagokat
használnak, vagy azoknál, akik már elôzôleg pszichopatologikusak.4,5 Kiválogatott személyekkel,
kontrollált klinikai körülmények között nagyon ritkák az ilyen reakciók, és a pszichedelikusan
elôhívott krízisek rendszerint szerencsésen megmunkálhatók egy tapasztalt terapeuta segítségével.4
Ezidáig nincs arra nézve bizonyíték, hogy az LSD rendszeres használata bármely agykárosodást
okozott volna.5
Ezen veszélyek mellett az is megmutatkozik, hogy a pszichedelikus szerek használhatók
terápiásan, növelik a kreativitást és vallási következményekkel is járhatnak. 

„Az LSD kipróbálása életem egyik legfontosabb döntése volt. Megmutatja, az érem másik oldalát,
és felerősíti az ember érzékét, hogy megérezze, mi az igazán fontos.” 
A nem régen elhunyt Steve Jobs (Apple) napokban megjelent életrajzi könyvébôl
 
Noha a kutatási bizonyítékok a kontrollált tanulmányozást illetôen szerények, de vannak
olyan esetek, amelyek jelentôs terápikus elônyöket sejtetnek, amikoris a pszichedelikus szereket
felügyelet alatt professzionálisan használják. Sok beszámoló mutat drámai, hosszútávon is ható
áttörést olyan pacienseknél, akik súlyos zavaroktól szenvednek, és akik rezisztensnek mutatkoztak
minden más terápia esetében, és különösen azok, akik folyamatos halálfélelemben éltek kaptak
megnyugtató biztonságérzetet a kezeléstôl.1,4,8
 Igenám, de a pszichedelikus szerek egyaránt kaput nyithatnak mennynek és pokolnak,
amikoris rettenetes élményeket produkálnak, amikrôl kiderül, hogy különféle vallásos tradícióból
jönnek, és hihetetlen intenzitással bírnak. Ugyanakkor, akik átéltek ilyet akár "újjászületettnek" is
érezhetik magukat, és új filozófiával, világnézettel jelentkezhetnek, és új megértéssel az elmével,
vallással, és valósággal kapcsolatban.
A korlátozott kutatások is azt mutatják, hogy a pszichedelikus szerek figyelemreméltó
eszközök lehetnek az elme [tudat] természetének megértéséhez. Noha elôször az ember azt
gondolta, hogy ezek pszichózist okoznak, és ezért kezdetben halucinogéneknek, valamint
pszichotomimetikkereknek (pszichóziselôhívóknak) nevezték ôket, mára kiderült, hogy ez nem
korrekt. Leginkább úgy tûnik, hogy ezek azon mentális folyamatok erôsítôiként mûködnek, amik
feltárják a tudattalan egymást követô rétegeit.6 Ily módon betekintést nyujthatnak a tudattalanba,
annak pszichodinamikájába, az archetipusokba, pszichopatológiába, és a vallásos tapasztalatok
természetébe.
Mindezért úgy néz ki, hogy a pszichedelikus szerek pszichoterápiás, kutatási és vallási
potenciállal is bírnak, vagyis sokkal inkább ösztönözni kellene a további kutatásokat, mintsem
gátolni ôket. Az ebben a fejezetben szereplô cikkek a legérdekesebb kérdéseket érintik, amiket e
szerek feltettek.
Huston Smith egyik legismertebb cikkében feltette a kérdést: "Van e ezeknek az anyagoknak
vallási jelentôségük?" Válaszában megvív avval atendeciával, hogy sok vallásos írástudó hajlamos
elhatárolódni a pszichedelikus szerek kiváltotta vallásos élményektôl, mint hamisaktól, és
jelentéktelenektôl. Smith sorra veszi az öt ellenvéleményt, amik arra utalnak, hogy a szerélmény
soha nem lehet igazán vallásos, es mind az ötöt hiányosnak találja.
Arra az eredményre jut, hogy a valláos gyakorlatok és a szerek okozta élményeket olykor
meg sem lehet különböztetni egymástól. Ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy "a szerek úgy tûnik
elôhívhatnak vallásos élméyeket, de az már kevésbé mutatkozik, hogy vallásos életre is
bíztatnának."
Minden idôk egyik legismertebb anyag-kísérletét a kiváló amerikai filozófus és
pszichológus William James hajtotta végre. 'Kéjgázzal' kísérletezett, és amit tapasztalt örökre
megváltoztatta a filozófiára és a tudatra vonatkozó nézeteit. Könyvében The Varieties of
Consciousness: Observation on Nitrous Oxide beszámol az ellentétek egységébe való belátásáról, a
sokféleség kényszerítô erejû elfogadásáról, valamint a megváltoztatott tudatállapotok
jelentôségérôl.
A pszichedelikus szerek korai vizsgálatai arra utaltak, hogy ezek csupán kaotikus robbanást
okoztak, és nagyrészt összefüggéstelen élmények sorát hozták. De Stanislav Grof, aki talán a világ
legtapasztaltabb autorizált pszichedelikus kutatója talált egy bizonyos rendet a látszólagos
káoszban, méghozzá, egy tapasztalási mintát, amik értelmes sorrendbe rendezôdnek. Sok éves
lelkiismeretes kutatás nyomán képes volt ezen tapasztalatokat összefûzni, és egy új térképet rajzolni
az emberi tudatról, pszichológiai fejlôdésrôl, és a vallásos élményrôl.
Realm of the Human Unconsciousness címû könyvében arra utal, hogy a pszichedelikus
élmények szokásos sorrendje feltárja a tudattalan mélyrétegeinek sorrendjét és szerkezetét.
Ez a feltárás a tradicionális freudista pszichodinamikus tapasztalatokkal kezdôdik, a ranki
születési traumával, és a jungi archetipikus szimbólumokkal folytatódik, és végül a transzcendens
élménnyel kulminál, ami megfelelésben van a nagy vallásokban leírtakkal. Ezen transzcendens
tapasztalások nyomán azok is újra értékelhetik a vallásos tradíciókat, akik korábban szkeptikusok
voltak ezekkel szemben. A kutatás ezen a vonalon azt mutatja, hogy az ilyen élményekre való
képesség mindannyiunkban benne lappang.
A legeslegmélyebb élmények végtelen tudatról, létrôl, és boldogságról számolnak be,
univerzális elmérôl, Istenrôl, avagy a felfoghatatlan 'ürességrôl', ami minden jelenség, és
élmény alapja. Ezen tapasztalások nagy hasonlóságot mutatnak azon mély szellemi
megvalósítással, amit a taoizmusban, szufiban, védantában, jógában és a keresztény
miszticizmusban leírtak. [Ne felejtsük ki a buddhista, fôként a tibeti buddhista meditációs
hagyományt sem!:]
 Újabban Stanislav és Christina Grof fefedeztek egy módszert, amit holotropikus terápiának
hívnak, és aminek segítségével elô lehet idézni megváltozott tudatállapotokat, és a pszihedelikushoz
hasonló élményeket anyag használata nélkül. Ez meghoszabbított, intenzív légzésbôl, zenébôl és
testi gyakorlatok kombinációjából áll. Beszámolók arra utalnak, hogy a holotropikus terápiának
jelentôs pszichoterápiás, és transzformációs lehetôségei vannak. Természetesen várnunk kell a
végsô értékelésre, mind a holotropikus terápiát, mind a pszichedelikus anyagok terápiás hasznát
illetôen.

 LSD mûvészet példája

Huston Smith
Van a szereknek vallásos jelentôségük?

Úgy néz ki, hogy azok, akik a vallást tanulmányozzák nagyrészt elutasítják azt, hogy a
pszichedelikus szerek bármilyen jelentôséggel bírnának a vallást illetôen. Elfogadják R.C. Zaener
Mysticizm Sacred and Profane címû könyvének állítását, amiben úgymond "megvizsgálta, és
totálisan elutasította" az Aldous Huxley The Door of Perception címû könyvében vázolt
mescalinnal kapcsolatos vallásos kijelentéseket. Az ügy ilyetén lezárása meglehetôsen éretlennek
tûnik a számomra.

1. Szerek és vallás a történelemben

Elhibázott kísérleteiben az ember mindíg elkövette azt a baklövést, hogy azt hitte van valami
összefüggés növények (megéve, avagy levét fogyasztva), cselekedetek (yoga, légzôgyakorlatok,
pörgô dervistánc, önkorbácsolás) valamint a megváltozott tudatállapotok között. [Bevallom
ôszintén, hogy nem értem a bevezetés 'tagadó hangvételét', csak azt tudom garantálni, hogy ez áll a
könyvben:] Az amely legközelebb van hozzánk idôben és térben A Benszülött Amerikaiak
(indiánok) Egyháza, és Mexikó 2000 éves "szent gombája". Korábban volt a hinduk somája, a
zoroaszter hívôk haomája, és canabisza, míg a görög Dionyszosz "mindenfelé... megtanította az
embereket a bor kultúrájára, és az ôt imádó misztériumokra, és akit úgy fogadtak mint egy istent."
Ott volt Keletázsiában a benzoin, és a zen gyakorlók teája, amikoris az ötödik csésze megtisztít és a
hatodik "felkiált a hallhatatlanok birodalmába", az ausztráliai aboriginálok piturija, és
valószínûsíthetô a misztikus kykeon, amit az eleuszeszi misztériumok hatodik napjának végén
fogyasztottak.1
Ami még érdekesebb, az a tény, hogy a megváltozott tudatállapotok összeköttettek a
vallással, és így valószínû, hogy sok vallásos perspektívát nyitottak történelmi idôpontokban,
amelyek azután úgy folytatódtak, hogy a pszichedelikus kezdeteiket elfelejtették közben. Bergson2
talált rá az elsô ilyen "dinamikus vallási" tendenciákra a hinduknál és görögöknél, akik részegítô
itallal értek el "isteni elragadtatást", és azóta Robert Graves, Gordon Wasson és Alan Watts találta
úgy, hogy sok vallás épült kémiailag elôhívott theofániára [isteni megjelenés emberalakban]. Ez egy
olyan fontos hipotézis, aminek ki kell hívnia a vallástörténészek figyelmét az elkövetkezô idôkben.

2. Szerek és vallás fenomenológus szemmel

A fenomenológia megkísérli gondosan leírni az emberi tapasztalatokat. A szerek kérdése a
vallási fenomneológiához arra megy ki, hogy van é különbség azok között a tapasztalatok között,
amiket szerekkel, és amiket azok nélkül ér el az ember, és ha van, akkor ez mibôl áll.
Természetesen számtalan szer-tapasztalat van, aminek nincs semmilyen vallásos vonása;
lehetnek ezek érzékiek, vagy spirituálisak, triviálisak éppúgy, mint transzcendensek, szeszélyesek
ugyanúgy, mint szakramentálisak. Ha valamiben az anyagokat kutatók egyetértenek az az, hogy
nem létezik szer-tapasztalat, mint olyan. Minden élmény három összetevô keveréke: az anyag, a
személyes pszichológiai állapot, és a szociális és fizikai környezet amiben a szert fogyasztják. De
megfelelô körülmények esetén a szer elôhívhat olyan vallási élményeket, amiket nem lehet
megkülönböztetni a spontán fellépôktôl.
De honnan tudhatjuk, hogy ezen emberek tapasztalata tényleg vallásos e? Kezdhetjük avval
a ténnyel, hogy ezt ôk maguk mondják.
De találhatók szigorúbb módszerek is. A Harvard Egyetemen Walter Pahnke kidolgozta a
vallásos tapasztalatok tipológiáját [típustan], ebben az esetben a miszticizmus sokszínûségére, és a
klasszikus misztikus tapasztalatokra építve, amint ez Walter Stace Mysticizm and Philosphy
könyvében van lefektetve. Pahnke psilocybe semilanceata-t [hegyes badargomba] adott be tíz
teológiai hallgatónak és professzornak egy Nagypénteki istentisztelet elôtt. A kísérlet "kétszeresen
vak" volt, ami azt jelenti, hogy sem dr. Pahnke, sem a csoportja nem tudta, hogy ki az a tíz, aki
igazi szert kapott, és ki az, aki csak placebot, amely utóbbiak adták ki a kontrollcsoportot. "Azok,
akik az igazi gombát kapták olyan jelenségeket éltek át, amiket sehogyan sem lehetett
megkülönböztetni, sôt mondhatni identikusak voltak... azon kategóriákkal, amik a mi misztikus
tipológiánkban voltak lefektetve."3
De miután ilyen tekintélyes bizonyítékokkal rendelkezünk miként tudja Zaehner [lásd fent!]
tartania magát aghhoz, hogy a szer-tapasztalatok nem lehetnek igazán vallásosak? Úgy néz ki ennek
három oka lehet:
Az ô saját tapasztalata "teljesen ordenáré" volt. Ez természetesen bizonyíték arra, hogy nem
minden szer-tapasztalat vallásos, de nem bizonyíték arra, hogy semmilyen szer-tapasztalat nem
lehet vallásos.
Úgy véli, hogy mások ilyen tapasztalata, amit vallásosnak éltek meg a valóságban nem az.
Zaehner háromféle misztikus tapasztalatot különböztet meg: természetmiszticizmus az, amikor a
lélek egyesül a természeti világgal. Monisztikus miszticizmus, amikoris a lélek beleolvad a
személytelen Abszolútba. A harmadik a teizmus, amikor a lélek találkozik a személyes élô Istennel.
Elismeri, hogy a szerekkel elérhetô az elsô két típusú misztikus élmény, de nem a legmagasabb
állapot, a teisztikus. Ennek bizonyítására analizálja Aldous Huxley kísérletét, amit az megírt Az
észlelés kapui címû könyvében, hogy bemutasa ez a legjobb esetben is csak a natúr és monisztikus
miszticizmus keveréke. Igenám, de ha el is fogadjuk Zaehner leírását a miszticizmus három
formáját illetôen, akkoris Huxley esete, de igazság szerint Zaehren könyve is csak azt bizonyítja,
hogy nem minden szerek által elôhívott misztikus élmény teisztikus. Ha ezen Z. keresztülnéz azt
állítva, hogy szer semmiképpen nem vezethet teisztikus misztikus élményekhez, akkor nem csak,
hogy kiesett a bizonyítási eljárásból, hanem éppen annak ellenére erôlteti a dolgot továbbra is.
 Van egy harmadik oka is, hogy Z. kételkedik benne, hogy szer igazi misztikus
tapasztalatokat segíthet elô. Ô római katolikus, és a katolikus tanítás szerint a misztikus
ekragadtatás egy kegyelmi ajándék, és soha nem redukálható valami olyasmire, ami az ember
kontrollja alatt van. Ez lehet igaz is; de az idézett tanuságtétel nem zárja ki a lehetôségét valamely
igazi ontologikus, avagy teologikus különbségnek a természetes, és a szer elôhívta élmények között.
Itt mi inkább a fenomenológiával foglalkozunk, mint az ontológiával, leírással inkább, mintsem
tolmácsolással, és ezen a szinten nincs semmi különbség. A leírás szintjén a szer-tapasztalatok és a
természetes vallásos élmények megkülönbözhetetlenek. Amikor a miszticizmus területén filozófiai
autoritással bíró W.T. Stace-t kérdezték meg arról, hogy a szer-tapasztalat hasonlít e a misztikus
tapasztalatokra, akkor rávágta: "Nem kérdés, hogy hasonlít e; ezek misztikus
tapasztalatok!"[Basta!:]

3. A szerek és a vallás "vallásos szemmel"

Tételezzük föl, hogy a szerek elvezethetnek olyan élményekhez, amiket nem lehet
magkülönböztetni a vallásosaktól, és respektálnunk kell az errôl szóló beszámolókat. No és akkor rá
kell kérdeznünk, hogy nem világítanak e rá valami újra - nem az életet, hanem a vallásos életet
tekintve?
Mindenesetre arra alkalmasak, hogy a vallásos tapasztalatokat új perspektívába állítsák
rávilágítva ezek viszonyára a vallásos élet egészéhez. Úgy néz ki, hogy a szerek alkalmasak arra,
hogy vallásos tapasztalatokhoz juttassanak, de kevéssé világos, hogy elôsegítik e a vallásos
életvitelt.
Egy másik kérdés, hogy a kémiai szerek vajh lehetnek é hasznos kiegészítôi a hitnek. A
Native American [indián] Chuch, peyotl-ot [kaktusz-nedv?] alkalmaz, és az ezt vizsgáló
antroplógusok dícsérôleg írják, hogy az egyház tagjai sokkal jobban ellenállnak az alkoholnak, és
alkoholizmusnak, mint nem egyháztag testvéreik. A konklúzió amely felé pillanatnyilg a tények
mutatnak úgy foglalható össze, hogy a kemikáliák segíthetik a vallásos életet, de csak a hit
összefüggésein belül - ez alatt értve a gondos felkészülést, és akaratot arra, hogy együtt éljünk a
'kinyilatkoztatásos'  élményekkel a hétköznapokban is.

William James
A tudat sokszínûsége:
Kéjgáz vizsgálódások

A kéjgáz és az éter [máig emlékszem a kisgyerekkori mandula operációm alatti látomásra!]

különösen, ha elegendô mértékben levegôvel kevert jól stimulálja a misztikus tudatot. Aki ezeket
inhalálja megnyílik a mélységek mögötti mély igazságra. Ez az igazság azonban gyorsan
elhalványul, vagy elillan, amint az ember magához tér, és ha sikerül is szavakba önteni az élményt
teljes képtelenségnek mutatkozik. Nem kevésbé azonban megmarad a mély értelem benyomása, és
talán mindekinél biztosabban tudom, hogy aki egyszer kéjgáz-transzot élt át annak igazi metafizikai
kinyilatkozásban volt része.
Néhány éve megvizsgáltam a kéjgázt a fenti aspektusból és közzé is tettem az eredményt.
Egy nagyon fontos konklúziót vontam le ebben az idôpontban, és a meggyözôdésem evvel
kapcsolatban nem változott azóta sem. Ez pedig az, hogy a normál napi, racionálisnak tartott
tudatunk csak egy speciális tudatállapot, míg ezen kívül - mintegy hártyás paravánokkal elválasztva
- megtalálható mindenféle más típusú tudatállapot amely teljesen különbözik ettôl. Az ember leélhet
egy életet anélkül, hogy akár csak sejtené is ezek létezését, de a megfelelô ingerlés hatására
megjelenik mind teljes valójában, tiszta mentalitás típusok, amelyeknek talán mindnek megvan a
saját alkalmazási területe. Az univerzum semmilyen leírása nem lehet teljes, ha a tudatnak ezek a
formátumai kimaradnak ebbôl. A kérdés az, hogy miként is fogjuk fel ezeket, merthogy olyan
kevéssé függenek össze a hétköznapi tudatállapottal. Azonban rá vagyunk kényszerítve, hogy
valamiképpen viszonyuljunk hozzájuk, noha nem lehet ôket besorolni sehova, és olyan tájra nyitnak
kaput, amirôl nincs térképünk. Mindenesetre elhárítják a valóságunk valamely elsietve lezárt
leírását. Amikor visszanézek a saját tapasztalataimra egy olyan belátásban összegzôdnek ezek,
aminek muszáj valamilyen metafizikai jelentôséget tulajdonítani. Ennek alaptónusa kétségkívül
valamely paktum. Olyan ez, mintha a világ összes ellentmondása, amelyek konfliktusai teremtik
valamennyi nehézségünket, és bajunkat egységbe olvadna. Nem elég, hogy az ellentmondások fajtái
egy családba tartozónak mutatkoznak, de egy sajátos fajta, a legnemesebb, és legjobb, maga a
'család' abszorbálja önnön ellentmondásait. Jól tudom, hogy ez nagyon elemelkedettnek hangzik,
ha logikusan akarjuk megérteni, de nem tudok a dolog lenyûgozô hatása alól szabadulni. Olyan
érzésem van, hogy nagyon sokat jelent, amint például Hegel filozófiája sokat jelenthet, ha az ember
áttetszôbb fogalmazásban kapja. [Sic!:] Hallja meg mindenki, akinek van füle a hallásra. Magam e
valóságot élô érzésként csak a mesterségesen létrehozott misztikus elmeállapotban tapasztalom.

Stanislav Grof
Az ember tudattalan tartományai:
Az LSD kísérletek megfigyelései

Egy új teoretikus struktúra

Azon ötletek amiket itt elôvezetek a saját, tizenhét éven át folytatott klinikai LSD
kísérleteimre épülnek. Az LSD-vel kapcsolatos felfogásom, valamint a terápiás lehetôségekre
vonatkozó elképzeléseim alapvetôen megváltoztak ezen kísérletek nyomán.
Az LSD kutatás elsô éveit az úgynevezett "pszichózis modell" jellemezte. Az LSD véletlen
felfedezése, és az úttörô kísérletek a hatásmechanizmusára nézve azt mutatták, hogy egy hihetetlen
kicsiny adag ebbôl a szerbôl hatalmas, és mélyreható változásokat okozott az ember mentális
funkcióiban. Sok kutató vélte azidôtt, hogy az LSD mérsékelni képes a skizofrén szimptomákat, és
azt hitte, hogy megadja majd a kulcsot ehhez a betegséghez, mint egy biokémiai kilengéshez.
Azonban nem sikerült semmilyen jelentôsebb párhuzamos egyezést kimutatnunk azon állapot
fenomenológiája amit a szer elôhozott, és a skizofrén szimptómák között. Amikor felhagytam a
"pszichózis modell" módszerrel mind teoretikusan, mind a gyakorlatban, egyre nehezebbnek
találtam osztozni a kritikusok azon vélekedésében, hogy az LSD elôhívta állapot csak egy
közelebbrôl meg nem adott rekació az agyban valamely káros kemikáliára, avagy egy "mérgezés
általi pszichózis".
A legmegdöbbentôbb, és zavaró vonása az LSD üléseknek amiknek tanúja voltam a
kutatások elsô éveiben a kísérleti alanyok reakciónak óriási változatossága volt. Egyre tisztábban
láttam, hogy sok LSD jelenségnek nagyon érdekes pszichodinamikai jelentôsége van és
pszichológiailag kellene megérteni.
Az LSD reakciók analízise tisztán kimutatta, hogy ezek a legnagyobb mértékben speciálisak
voltak a különbözô alanyok esetében. Olyan távol a "mérgezés általi pszichózis" lehetôségétôl
amennyire csak lehet, az LSD a mentális processzusok hatalmas erejû katalizátorának mutatkozott,
miután a szer aktivált egy sor különbözô mély tudatalatti réteget a különbözô személyeknél. Ezen
ülések nagyon sok jelensége csakis pszichológiaiként, és pszichodinamikusként írható le; amik
természete hasonlít az áloméra. A részletekbe menô analitikus kutatások során hamar kiderült, hogy
az LSD a mély személy-diagnózis hasonlíthatatlan munkaeszköze lehet.
Mindmáig úgy tekintek az LSD-re, mint az agy biokémiai és pszichológiai folyamatainak
nagyon hatékony 'erôsítôjére'. Úgy néz ki, hogy egy nem differenciált aktivitás során megkönnyíti a
tudattalan tartalmak felhozatalát a személyiség különbözô rétegeibôl.
Tisztábbá teendô a diskurzus témáját, az LSD tapasztalatok következô négy fô lépcsôjét,
vagy típusát, és az emberi tudat megfelelô területeit tudjuk felvázolni: 1. Absztarkt és esztétikai
élmények. 2. Pszichodinamikus élmények. 3.Visszatérô élmények. 4. Transzperszonális élmények.

Esztétikai élmények
Az esztétikai élmény úgy tûnik a legfelszínesebb része az LSD élménynek. Nem tárja fel a
személy tudatalattiját, és nincs semmi pszichodinamikus jelentôsége. Ezen tapasztalatok
legfontosabb aspektusa pszichológiailag úgy vázolható, mint egy reakció a kémiai stimulusra. Az
érzékelô szervek belsô struktúráját és funkcionális karakterisztikáját tükrözi vissza.
Az alábbi példa egy LSD ülésrôl, egy kísérleti alany pszichiáter beszámolója jól használható
illusztrációként:
Mélyen belebonyolódtam egy absztrakt világba, örvényes geometrikus formációkkal, és olyan fortyogó
szinekkel amik sokkal fényesebbek és sugárzóbbak voltak, mint amit valaha láttam életemben. Le voltam nyûgözve, és
hipnotizálva ettôl a hihetetlen kaleidoszkópikus látványtól.

AZ LSD ülések pszichodinamikus tapasztalatai

Azon élmények, amik ebbe a kategóriába tartoznak az individuális tudatalattiból, és a
személyiség normált hozzáférhetô tudatállapotaiból erednek. Fontos emlékekhez kapcsolódnak,
érzelmi problémákhoz, megoldatlan konfliktusokhoz, és elnyomott 'dolgokhoz' a személy különféle
életszakaszaiból. A legtöbb jelenség ezen a szinten tolmácsolható és megérthetô
pszichodinamikailag.
A legkevésbé komplikált pszichodinamikus élmények érzelmileg erôsen releváns események
újrajátszásai, és élô megismétlései traumatikus, vagy szokatlanul örömteli kisgyerekkori,
gyerekkori, avagy késôbbi emlékeknek. Kicsit komplikáltabb jelenségek ebben a csoportban a
fantáziák konkréttá tétele, kívánatos álmodozások dramatizálása, a fantázia és a valóság egyéb
komplex keveréke. Ezekkel együtt olyan változatos élmények lépnek fel a pszichodinamikus
szinten, amik fontos tudatalatti 'anyagot' tartalmaznak, szimbólikus 'öltözetben', titkosított védekezô
torzítással és metafórikus utalásokkal. 

A pszichodinamikus élmények különösen azoknál jelentkeznek, akiknek súlyos érzelmi

gondjaik vannak. Sokkal kevésbé érinti ez azokat, akik stabilak érzelmileg, és a gyermekkoruk
viszonylag eseménytelen volt.
A pszichodinamikus LSD ülések élményei nagyrészt megérthetôek az alapvetô
pszichoanalitikus fogalmak alapján. Ha a pszichodinamikus ülések volnának az egyedüli fajta LSD
élmények, akkor a megfigyeléseket akár a freudista premisszák laboratóriumi bizonyítékoknak is
tekinthetnénk. A Freud által leírt pszichoszexuális dinamika mûködését az emberi pszichében élôen
és szokatlan tisztasággal reprezentálják, még naív személyek esetében is, akik soha nem vettek részt
pszichoanalízisben, nem olvastak pszichológiai tárgyú könyveket, és soha nem voltak kitéve más
hasonló behatásnak sem közvetlen sem közvetett formában. Az LSD hatására ezek az emberek
újraélik a gyerekkorukat, sôt a korai csecsemôkort, újraélnek különbözô pszichoszexuális
traumákat, és komplex érzelmeket az infantilis szexualitásukhoz kötôdôen. Konfrontálódnak olyan
konfliktusokkal, amely aktivitások a libidó [szexuális hajtóerô] különbözô zónáihoz kötôdnek.
Muszáj konfrontálódniuk, és megmunkálniuk némely a pszichoanalízisben leírt alapvetô
pszichológiai problémájukat, mint például az Ødipusz és Elektra komplexusokat, azaz a
kasztrációtól való félelem és a péniszirígység tüneteit. [HA egyáltalán vannak ilyenek... khm!:]
De dacára az átfogó megfelelésnek a freudista fogalmak nem tudnak megmagyarázni
minden jelenséget amely a pszichodinakmikus LSD ülésekkel kapcsolatos. A jobb megértés
érdekében, és a klinikai paciens állapotát - no és az egész személyiség struktúráját érintô
konzekvenciák miatt - szükségesnek mutatkozott új princípiumok bevezetése a pszichoanalitikus
gondolkodásba. Ezen a szinten az LSD jelenségeket úgy érthetjük meg, és idônként elôre is
jelezhetjük, ha különös emlék-konstellációkról beszélünk, amit "COEX-szisztémáknak" fogok hívni
(sûrített emlék-rendszerek).

COEX rendszerek
Egy COEX rendszer úgy definiálható, mint az emlékek különös könstellációja az ember
különféle életszakaszaiból, ami sûrített élményekbôl (és az ehhez kapcsolódó fantáziálásokból) áll.
Azon emlékeknek, amik egy COEX rendszerbe tartoznak van egy közös alaptémájuk, vagy hasonló
elemeket tartalmaznak, és ennek megfelelô kvalitású erôs érzelmi töltéssel bírnak. Ezek legmélyebb
rétege élô és színes gyermekkori és csecsemôkori élményemlékekként jelentkezik. A felszínhez
közelebbi szinten egy ilyen rendszer hasonló élmények emlékeit tartalmazza késôbbi periódusokból
egészen az aktuális éltehelyzetig. Minden COEX rendszernek van egy alapvetô témája, ami áthatja
az összes réteget, és ezek közös nevezôjeként lép fel. Ezen témák nagyon változóak az egyik COEX
konstellációtól a másikig. Valamely rendszer különbözô rétegei például magukban foglalhatják egy
ember valamennyi korábbi megalázó élményét, ami önbecsülésében sérülést okozott. Az érzelmi
hiányérzet, és az elutasítottság az illetô fejlôdésének különbözô periódusaiban szintén általános
motívum sok COEX konstellációban. Éppíly gyakori alaptéma ami a szexet veszélyes vagy
undorító dolognak állítja be, vagy amely agressziót és erôszakot tartalmaz. Különösen jelentôsek
azok a COEX rendszerek, amelyek összefoglalják és besûrûsítik az illetô talákozásait olyan
helyzetekkel amik egészségét, testi integritását, vagy egyenesen túlélését fenyegetik. A túlhajtott
érzelmi töltés ami a COEX rendszerekhez kötödik (amit a gyakran vad reagálás is jelez, ami ezen
rendszerek kibomlását kíséri az LSD ülések során) úgy tûnik azon érzelmek egy fajta összegzése
amik minden ilyen különös emlékhez hozzá tartoznak.
Az egyéni COEX rendszereknek rögzített kapcsolataik vannak speciális védelmi
rendszerekhez, és specifikus klinikai szimptómákhoz köthetôk. A részletes interreláció az
individuális részek és a COEX rendszerek aspektusai között a legtöbb esetben alapvetôen megfelel
a freudista gondolatmenetnek; az új elem, teoretikusan nézve az organizált dinamikus rendszer
fogalma, ami az összetevôket egy határozott funkcionális egységbe integrálja. A
személyiségstruktúra megszokottan egy sor COEX rendszert tartalmaz. Ezek karaktere, teljes
száma, kiterjedése és intenzitása igen különbözô személyeként.
Az érzelmi töltés alapvetô minôségével megfelelésben meg tudunk különböztetni negatív
COEX rendszereket (amik kellemetlen érzelmi töltésû élményeket sûrítenek egybe) és pozitív
COEX rendszereket (amik kellemes élményeket sûrítenek magukba egy ember korábbi életébôl).
[Sic!:] Vannak ugyan bizonyos függôségek és áthatások de a különleges COEX rendszerek
viszonylag autonóm mûködnek. A környezettel kapcsolatos komplikált kölcsönhatásnak
kiválasztott befolyása van az egyén élményére saját magára és a világra, érzelmeire, elképzeléseire,
sôt sok testi funciójára vonatkozóan is.
Az emlékek újraélése, a COEX rendszer különbözô szintjeinek tartalma egyike a
legyakrabban elôforduló jelenségeknek, és folyamatos megfigyelés tárgya a pszichiátriai paciens
LSD terápiája során. Ezek az újraélések meglehetôsen reálisak, élôek és komplexek;
karakterisztikusak különféle meggyôzô visszavezetési ajánlatokkal a személy azon életkorába,
amikoris az illetô eredetileg megtapasztalta a szóbanforgó eseményt.
A karakterisztikus traumatikus tapasztalatokat tartalmazó listán, amelyek mint mag-elemek
fellépnek a negatív COEX rendszerekben egy sor olyan szituáció szerepel amik megzavarták a
gyermek jóllakottság és biztonságérzetét. A legrégebbi mag-tapasztalatok a korai szopós csecsemô
korhoz kapcsolódnak. Elég gyakran újraélnek orális frusztrációkat, ami valamely szigorú etetési
programra utal, vagy tejhiányra, feszültségekre, félelmekre, idegességre, az anyai szeretet hiányára,
avagy az anya hiányzó képességére arra, hogy érzelmileg meleg, békés és védelmezô atmoszférát
teremtsen. Van még a gyermekkorból származó hasonlóan sûrûn fellépô traumatikus tapasztalat
bôven.
A traumatikus gyerekkori élmények újraélése gyakran hosszútávú változásokat generál a
klinikai szimptómákban, viselkedésmintákban, értékrendszerben, és a véleményekben. A roppant
erôs átformálódási effektus az újraélést és az ilyen emlékek integrációját illetôen arra utal, hogy egy
általánosabb dinamikai princípium is involvált a folyamatban.
A COEX rendszer legfontosabb része úgy néz ki a mag-tapasztalat. Ez az elsô benyomás
valami speciális fajta tapasztalatból amit az agy regisztrál-t, és ami valamely speciális COEX
rendszer alapja lett. A mag-tapasztalat ezért egy prototípust reprezentál, egy mátrix mintát a
következô hasonló fajta élményekre nézve az emlék-könyvtárban. Nem könnyû megmagyarázani,
hogy az effajta élményeknek miért van olyan hatalmas erejû traumatikus befolyása a gyermekre,
hogy pszichodinamikusan befolyásolja a fejlôdését éveken, akár tíz éveken keresztül. A
pszichoanalitikusok ebben a viszonylatban szokásosan valamely ismeretlen természetû
örökletességre gondolnak. Az LSD kutatásban/ból úgy néz ki, hogy az ilyen különös érzékenység
döntôen fontos elemekre utal a tudattalan mélyebb rétegeiben, vele született dinamikus mátrixra,
amely transzperszonális jellegû.
Egy másik fontos faktor lehet a dinamikus hasonlóság valamely különösen traumatikus gyermekkori
történés, és a születési trauma (vagy a perinatális trauma)  egy bizonyos tényezôje között. Ebben az esetben a
traumatikus hatás egy késôbbi helyzetben ténylegesen a születés egy bizonyos pszichobiológiai emlékének
újra aktíválása.
Akárhány ülést követôen is a szemely tudatalattiának elemei tendenciát mutatnak az eltûnésre az
LSD élménybôl, és mind beépül a perinatale és transzperszonális jelenségek tartományába.

Perinatalis [születés körüli idôszak] élmények az LSD ülések során

A perinatális élmények alapvetô jellemzôje és égetô központi témája a biológiai születés körüli
problémák, fizikai fájdalom és hányinger, késôbb az öregedési folyamat, betegség, elesettség, majd a halál.
Elkerülhetetlen a megrázó találkozás az emberi létezés ezen központi aspektusaival, és annak a
törékenységnek, ideiglenességnek a mély beismerése, amely oly gyakran kíséri a bilológiai teremtés
fojtogató egzisztenciális kríziseit. Az ember úgy jut keresztül ezeken a tapasztalatokon, hogy be kell lássa,
akármint is viseli az életét, nem tud elmenekülni az elkerülhetetlen elôl; egyszer el kell hagynia ezt a világot,
elveszítvén mindent amit begyûjtött, elért, és amihez oly erôsen kötôdött érzelmileg. A hasonlóság a születés
és halál között  - annak megrázó felismerése, hogy az élet kezdete egyúttal a végét is jelenti - ez a filozófiai
téma, ami a születés körüli idôszak legfontosabb kísérôje.

Egy ajánlott Grof 

A másik fontos következménye a halál jelenségével való sokkoló érzelmi és fizikai

találkozásnak a spirituális és vallásos tapasztalatok területeinek megnyílása, ami az emberi psziché
egy belülrôl mûködô részének mutatkozik, függetlenül az illetô kultúrális és vallásos hátterétôl, és
programozottságától. Amint tapasztaltam mindenki aki elérte ezeket a rétegeket belátta a szelemi és
vallásos dimenziók abszolút meggyôzô jelentôségét a dolgok univerzális rendjében. Még a kôkemény
materialisták és cinikusok, pozitivista beállítottságú  tudósnépség, szkeptikusok, engesztelhetetlen ateisták és
olyan antireligiôz kereszttelen lovagok, mint a marxista filozófusok hirtelen érdeklôdni kezdtek a spirituális
utak iránt miután konfrontálódtak magukban ezekkel a rétegekkel. [LSD ülések során!]
Oly módon, ami nem teljesen tisztázott a kutatás jelenlegi állása szerint úgy tûnik, hogy a fent
említett tapasztalatok kapcsolódnak valahogyan a biológiai születés körülményeihez. LSD paciensek gyakran
teljesen tisztán úgy számolnak be tapasztalataikról, hogy azok a saját születési traumáikról szólnak. Akik
nem így találják, hanem a halállal és a halállal-újjászületéssel találkoznak valamely tisztán filozófikus és
spirituális keretek között, azok is szabályszerûen kötôdést mutatnak a korábban bemutatott fizikai
szimptómák iránt, amiket legjobban úgy lehet tolmácsolni, hogy a biológiai születés eseménysorából
származnak. [Közbevetôleg: Bevallom, hogy erôs kétségeim vagynak e teóriát, különösen az általánosító
erôltetését illetôen. Grof errôl szóló elsô könyveit sem tudtam végigolvasni, annyira szinte ortodox konok
freudista módon felfújtnak találtam ôket. Na de ki vagyok 'én', hogy...?!:] A paciensek olyan testhelyzeteket
is felvehetnek, és mozgásokat ismételnek, amelyek megrázó hasonlóságot mutatnak a megszületés
különbözô szakaszaival. Ehhez jön még, hogy ezek az emberek gyakran számolnak be ilyes látomásokról,
avagy azonosulnak embrióval, magzattal és újszülöttel az ülések során. Szintén általános a különféle
autentikus neonatale (újszülött) érzések és viselkedés jelentkezése, valamint nôi nemiszerv és keblek
látomásai.
E megfigyelések és más klinikai jegyek alapján a fent leírt jelenségeknek a perinatalis élmények
összefoglaló nevet adtam. Az alapvetô összefüggés feltárása a tényszerinti biológiai születés és a tudatalatti
mátrix között még várat magára. De úgy tûnik, hogy a tudattalan ezen szintjét helyénvaló rankiánusnak
tartani, némi módosítással. De Otto Rank fogalmi keretei használhatóak, hogy megértsük ezeket a
jelenségeket.1
A perinatális tapasztalatok a tudattalan egy mély szintjének manifesztációi, ami teljesen kívülesik a
klasszikus freudista technika hatókörén. Az ebbe a kategóriába tartozó tapasztalatok soha nem szerepeltek a
pszichoanalitikus irodalomban, és egyáltalán nem vették fontolóra ôket spekulációikban a freudista
analitikusok. Túl ezen a klasszikus freudista analízis nem engedélyez semmiféle magyarázatot ezen
jelenségeket illetôen, és nem képes elfogadható fogalmi struktúrát ajánlani a tolmácsolásukat tekintve.
A perinatális tapasztalatok egy nagyon jelentôs interszekciót reprezentálnak az individuális
pszichológia, és a transzperszonális pszichológia között, vagy más módon kifejezve: a pszichológia és
pszichopatológia valamint a vallás között. Ha elképzeljük ezek viszonyát az individuális születéshez, akkor
úgy néz ki az individuális pszichológiához tartoznak. Egy másik szempont azonban egy nagyonis definitív
transzperszonális színt ad a dolognak. Ezen tapasztalatok intenzitása túllép mindenen, amit általában az
emberi kísérletezô kedv határaiank tartanak. Gyakorta kíséri azonosulás más személyekkel, avagy az egész
küzdô és szenvedô emberiséggel. Továbbá a tisztán transzperszonális tapasztalatok  más típusokat is képznek
- mint az evolúciós emlékek, a kollektív tudattalan elemei, és bizonyos jungi archetípusok - gyakran
szervesen hozzátartozó részei a perinatális mátrixoknak.
Az LSD ülések gazdag és komplex tartalmának azon részei amelyek a tudattalan ezen szintjét
tükrözik a jelek szerint négy osztályból, mátrixból, vagy kísérleti mintából állnak. Amikor egyszerû, logikus,
és természetes fogalmiságot kerestem mindehhez szinte megütött, hogy milyen mély párhuzamosság
fedezhetô föl ezen minták és egy születés klinikai állomásai között. Nagyon hasznos alapelvnek bizonyult
mind a teoretikus vizsgálódáshoz, mind az LSD pszichoterápiához kapcsolatba hozni a fenti négy kategóriát
a biológiai születési processzus állomásaival, és a gyermek perinatális emlékeivel. Hogy rövid legyek utalok
a négy nagy rankiánus kísérleti mátrixra, a Basic Perinatal Matrices (BPM I-IV) sorozatra. Még egyszer
aláhúzom, hogy a tudásunk mostani szintjén ['70-es évek? - majd pontosítom:] csak egy hasznos modellnek
tekinthetô, és nem szükségszerûen bizonyíték az ok-okozatiságra.
Az alapvetô perinatális mátrixok feltételezhetôen dinamikus irányító rendszerek, amik a tudattalan
rankiánus szintjén hasonló módon mûködnek, mint a COEX rendszerek a freudista pszichodinamikus
szinteken. Saját különleges tartalmuk van, mégpedig a perinatális jelenségek. Az utóbbinak két jelentôs
komponense van: a biológiai és a sprituális. A perinatális jelenségek biológiai része konkrét és nagyon reális
élményekbôl áll, kapcsolhatóan a biológiai kiszabadulás individuális állomásához.
A biológiai születés minden állomásának megvan a saját különleges spirituális párja. A
zavartalan anyaméhbeli lét a kozmikus egység élménye. A szülés beindulása párhuzamba hozható az
univerzális elnyeletéssel. Az elsô klinikai állomás, a zárt anyaméh-tér összehúzódása a "nem tudok
kiszabadulni" pokoli élményével párhuzamos. A szülési csatornában való 'nyomulás' a második
klinikai állomás, amely spirituálisan analóg a halál-újjászületés küzdelmével. Míg a születés záró
szakasza a harmadik klinikai állomás metafizikai párja az ego halála, és az újjászületés élménye. Túl
ezen a különleges tartalmon mûködik az alapvetô perinatális funkció, úgyis mint organikus princípium a
tudattalan más szintjeirôl származó információk, vagyis a COAX rendszerek számára éppúgy, mint a
transzperszonális élmények bizonyos típusainak számára, amelyek esetenként a perinatális jelenségekkel egy
idôben lépnek fel.
A mély párhuzam a fizikai aktivitások, és a soron következô születési állomások, valamint a
különféle erogén zónák aktivitásmintái között - különösen a nemi szervek orgazmusát tekintve - nagy
teoretikus jelentôséggel bír. Ez lehetôséget teremt arra, hogy az etiológiai [az ok-okozat összefüggés
tudománya] súlyt a pszichogenezis érzelmi szenvedésének okáról a szexualitásról a perinatális mátrixokra
helyezzük át, anélkül különben, hogy megtagadnánk, vagy leértékelnénk sok alapvetô freudista princípiumot.
Még  ilyen kibôvített keretek között is hasznosak maradnak a pszichoanalitikus megfigyelések és fogalmak a
pszichodinamikai szint történéseit és a kölcsönös osszefüggéseik megértését tekintve.

Az LSD ülések transzperszonális tapasztalatai

Csak ritkán történik meg, hogy a korai ülések során transzperszonális tapasztalatokat él meg valaki a
pszichoterápiás folyamatban, de egészen általános ez a fejlettebb fokon, amikorra az ember megdolgozta és
integrálta a pszichodinamikus és perinatális szinteket. Az ego halála és újjászületése tapasztalat befejezésével
a transzperszonális elemek dominálják az illetô összes további LSD élményét.
Az általános közös nevezô a jelenségeknek ebben a különben nagyon gazdag és szövevényes
csoportjában az illetô-k azon érzése, hogy a tudat túllépett az ego szokásos határain és az idô-tér
korlátokon.

Embrionális és magzati élmények

Teljesen általánosnak mondható konkrét élô epizódok, amik különkeges eseményeknek mutatkoznak
az egyén anyaméhbeli fejlôdésében.
Amint a születési és gyermekkori emlékekkel itt is az a kérdés, hogy ugyan mennyire autentikusok
ezek a belsô, anyaméhbeli események? Ezért illôbb talán élményeknek nevezni ôket mintsem
tapasztalatoknak. Amúgy egyébként sok esetben módomban volt megdöbbentô megerôsítéshez jutni az
anyák, vagy más érintett független kikérdezésével.
Aki azon transzperszonális jelenségeket kutatja amik az LSD ülések során jönek elô készöljön fel
sok zavaró megfigyelésre és egybeesésre, amik igazán próbára tehetik a tudományban való hitét, és kétséget
támaszthatnak bizonyos általánosan elismert, közös alapvetô princípiumok igazságát illetôen.

Archetipikus tapasztalatok és komplex mitológikus sorozatok

A transzperszonális tapasztalatok fontos része az LSD ülések során azon jelenségek, amiket C.G.
Jung eredeti képeknek, avagy olyan archetípusoknak nevezett amelyek dominálják a tudat alattit.
A legáltalánosabb archetipusok közül néhány amelyekkel az egyén azonosulni tud: az Anya, az Apa,
a Gyermek, a Nô, a Férfi, vagy a Szeretô szerepében. Sok erôsen univerzális szerepet mint szentségest élnek
meg, mint például a Nagy Anya, a Szörnyûséges Anya [pld Kali], a Föld Anya [pld Gaia], Anyatermészet, a
Nagy Hermafrodita, avagy a Kozmikus Férfi. A személyiség bizonyos aspektusait reprezentáló archetipusok,
mint az Árnyék, Animus [a férfi a nôben], Anima [a nô a férfiban], vagy a Perszona [a maszk] szintén
felbukkannnak rendszeresen az LSD ülések során.
Egyáltalán nem szokatlan az sem, hogy nem igazán mûvelt személyek olyan történeteket mesélnek
el, amik erôsen emlékeztetnek mitológikus eseményekre Mezopotámiából, Indiából, Görögországból,
Középamerikából, és más országokból. Ezek a megfigyelések szoros párhuzamot mutatnak C.G. Jung
beszámolóival arról, hogy viszonylag ismeretlen, de kimondottan archetipikus témák milyen sûrûn fordulnak
elô a gyermekek és tanulatlan felnôttek álmaiban csakúgy, mint némely skizofrén kimutatható
szimptómáiban.
Más helyen már említettük, hogy néhányan az LSD ülések következtében belátást nyertek az
ezoterikus gondolkodás összes rendszerébe. Imígyen akadtak, akik teljesen tudatlanok voltak a kabbalát
illetôen de olyan tapasztalatokról számoltak be, amik a Zohar és a Sepher Yetzirah könyveiben szerepelnek,
és a kabbalisztikus szimbólumok megdöbbentô ismeretérôl tettek bizonyságot. Ilyen új megértést
regisztráltunk a jóslás különbözô formával kapcsolatban is, mint az I Ching és a Tarot.

A csakrák aktiválása, és a 'kígyóerô' (Kundalini) felébresztése.

Nagyon sok tapasztalat a transzperszonális LSD ülések során meglepôen hasonlított a különféle
Kundalini jógaiskolák leírásaira, amelyek arra utalnak, ahogy a csakrák kinyílnak és aktivizálódnak. Ez a
párhuzamosság nem feltétlenül csak pozitív tapasztalatokkal jár; a jelenségek és az erôltetett, vagy rosszul
integrált LSD ülések következményei erôsen hasomlítanak azokra a komplikációkra, amik a kompetens
felügyelet nélküli kundalini gyakorlás során fellépnek. De nagyjában egészében a csakra rendszer megértése
nagyon hasznos térképet ad a kezünkbe a tudat ébredésének lépéseirôl, és nagy segítség ahhoz, hogy az
ember felfogja és fogalmilag kezelni tudja az LSD üléseken felbukkanó rengeteg szokatlan tapasztalatot.
Az összes jógarendszer közül a Kundalini jóga hasonlít a leginkább az LSD pszichoterápiára.
Mindkét technika pillanat alatt fellépô hatalmas energiamennyiséget kezel, mély és drámai tapasztalatokat
hoz és imponáló eredménnyel jár viszonylag rövid idô alatt. A másik oldalon azonban nagy kockázattal jár,
és igen veszélyes lehet [mindkettô!], ha nem gondos és felelôs útmutatás szerint praktizálják.
 Az Egytemes Elme tudata
Ez az egyik legmélyebbre hatoló, és teljes tapasztalat, amit megfigyeltünk az LSD üléseken. Amikor
az egyén azonosul az Egyetemes Elme tudatával, akkor azt érzi, hogy kísérletileg egy a létezô teljességgel.
Úgy érzi, hogy elérte azt a valóságot, ami minden valóságot magában foglal, és konfrontálódik a legfelsôbb
és végsô princípiummal, ami minden Létezôt reprezentál. Az anyag illúziója, a tér és idô valamint a
számtalan szubjektív realitás teljesen meghaladott, és egyetlen fajta tudatra redukálódik, ami az uralkodó
közös forrás. [RIGPA Magy. késôbb:] Ez a tapasztalat határtalan, felfoghatatlan és leírhatatlan: maga a
Teljesség. Szavakban megpróbálni vázolni szimbólikus struktúráját nevetségesen hat, és használhatatlan
módja azonosításának vagy természete leírásának. A jelenségvilág élménye, és amit általános tudatállapotnak
hívunk ebben az összefüggésben nagyon korlátozottnak, és idioszinkratikusnak [taszító?] hat, a mindenhol
jelenlévô Egytemes Elme csupán egyetlen aspektusának.
Amikor az ilyen jellegû tapasztalatokról kívánunk szót ejteni, akkor a költôi nyelv - noha szintén
nem teljes értékûen - inkább passzol és jobban fedi a dolgot. Az ember megérti, hogy a sok látó, próféta és
vallásos vezetô miért vett menedéket a költészetben, hasonlatokban és metafórákban amikor a transzcendens
vízióikat próbálták megosztani másokkal.
Az Egyetemes Elme tudatának megtapasztalása szorosan kötôdik a kozmikus egység
élményéhez, de nem azonos vele. Ennek legfontosabb kísérô jelensége az intuitív belátás a jelenségvilág
teremtési folyamatába, amint a buddhista fogalmazásból ismerjük: "a halál és újjászületés
körforgásába". Mindez magával hozhat egy ideiglenes, vagy tartós érzést, hogy az ember globális, nem
racionális, transzracionális megértéshez jutott a létezés alapvetô ontologikus és kozmológiai kérdéseit
illetôen.

A szuprakozmikus és metakozmikus üresség

Az utolsó és leginkább paradox transzperszonális fenomén amit meg kell vitatnunk ebben az
összefüggésben a szuprakozmikus és metakozmikus üresség élménye, a semmiség és csönd mint a végsô
forrása és bölcsôje mindennek, a "nem teremtett kimondhatatlan Legfelsôbb". A tapasztalt LSD fogyasztók
által használt szupra- és metakozmikus szavak ebben az összefüggésben arra a tényre utalnak, hogy ez a
fenoménvilág alatti Üresség szuprakordinált [minden koordináláson túlian kordinált?:] Idôn és téren túli,
formán és bármely kísétrleti különbözôségen túli, túl van jón és rosszon, fényen és sötétségen, stabilitáson és
mozgáson, gyötrelemen és eksztázison.
Függetlenül attól, hogy milyen paradoxul néz ki, ez az Üresség és az Egyetemes Elme azonos és
megcserélhetô. Két különbözô aspektusa ugyanannnak a fenoménnak. Az Üresség olyan megjelenés
mentességnek mutatkozik, amely formával 'terhes', míg az Egyetemes Elme szubtilis formái abszolút
üresként élhetôk át.
A mély transzcendens élmények, mint a Kundalini aktiválása, az Egyetemes Elme vagy az Üresség
tudatának megtapasztalása - túl azon, hogy jótékonyan hat az illetô fizikai és érzelmi állapotára - központi
jelentôségû mivel átható érdeklôdést kelt a metafizikai, vallásos, filozófikus témák iránt, valamint erôs
szükségletként jelentkezik a spirituális dimenzió bevezetésére az életvitelt tekintve.

A transzperszonális élmények és a mai pszichológia

Igazán nem az elsô alkalom, hogy a behaviorista [minden magasabbrendû tudattevékenységet
elutasító] tudósnépség és a professzionális mentális egészségelômozdítók szembesülnek a transzperszonális
tapasztalatokkal, és ezek persze egyáltalán nem csak a pszichedelikus anyagokkal való kísérletezés keretein
belül vizsgálhatóak. Nagyon sok ezen tapasztalatok közül ismert volt évszázadok, netán évezredek óta. A
világ összes nagy vallásában megtalálható a leírásuk, csakúgy mint számtalan kisebb szekta, frakció és
vallási mozgalom írott történetében felbukkannak. Döntô szerepük volt a különbözô szentek, misztikusok, és
vallási vezetôk vízióiban. Etnológusok és antropológusok vizsgálták és írták le ôket az aboriginálok szent
rítusaiban, eksztatikus és misztérium vallásokban, a benszülöttek gyógyító szertartásaiban, és a különféle
kultúrák felnôttévatási rítusaiban. Pszichológusok és pszichiáterek voltak tanui a pszichotikus - kiváltképpen
a skizofrén - pacienseik mindannapi kezelése során a transzperszonális jelenségeknek anélkül, hogy
beazonosították és megnevezték volna ezeket. Történészek, valláskutatók, antropológusok, kísérletezô
pszichiáterek és pszichológusok tisztában vannak vele, hogy számtalan ôsi és újabbkeletû technika létezik,
ami elômozdítja a belépést a transzperszonális élmények világába; azonos eljárások mint amiket leírtunk
korábban, amik elômozdítják a perinatális elemek felbukkanását.
 Dacára ezen jelenségek sûrû felbukkanásának, és féleérthetetlen fontosságuknak az emberi élet oly
sok területén, korábban meglepôen kevés kísérlet történt a mai pszichiátria és pszichológia elméleteibe és
gyakorlatába való beépítésükre. A legtöbb professzionális hozzáállása ingadozó volt ezeknek a
jelenségeknek direkt megközelítését illetôen. Némelyek pedig csak távolról ismerték a különféle
transzperszonális tapasztalatokat és többé kevésbé ignorálták ôket.
A professzionálisok egy másik csoportja számára a transzperszonálsi tapasztalatok túl bizarrnak
tûntek ahhoz, hogy beszámíthassák ôket a különbözô normális mentális mûködés körébe. Minden hasonló
manifesztációt habozás nélkül pszichotikusnak minôsítettek.
Mindennek ellenére található egy professzionális csoport amelyet érdekel a transzperszonális terület
különbözô nézôpontja, és komolyan kísérletet tett valamely elméleti magyarázatra, fogalmi meghatározásra.
Igaz ugyan, hogy nem ismerték el e jelenségek egyedi voltát, és különleges jellemzôit. A transzperszonális
élményeket a látásmódjuk szerint megpróbálták régi kifejezésekkel, és általánosan elfogadott paradigmák
szerint magyarázni.  A legtöbb esetben a paciens élettörténete által meghatározott pszichodinamikus
jelenséggé redukálták ôket. Ugyanígy a belsô anyaméh tapasztalatokat (csakúgy mint a perinatális elemeket
mindenestôl) amik sok paciensnél felbukkantak az álmokban, vagy a szabad asszociációkban úgy kezelték
mint fantáziálást, és a különféle vallásos gondolatokat és érzelmeket a szülôi autoritással szembeni
tisztázatlan konfliktusoknak tartották. A kozmikus egységgel kapcsolatos tapasztalatokat pedig elsôdleges
infantilis nárcimusként tolmácsolták.
Pillanatnyilag semmi kétségem afelôl, hogy ezen sui generis [egyedülálló] jelenségek gyökere a
tudattalan mélyében van, olyan területen ami ejkerülte a figyelmet, és nem elismert a klasszikus freudista
pszichoanalízisben. Meggyôzôdésem, hogy nem redukálhatóak a pszichodinamikus szintre, és nem
magyarázhatóak meg teljesértékûen a freudiánus fogalmisággal.
A pszichologikus LSD ülések során minden egyes paciensem elôbb, vagy utóbb túllépte a szûk
pszichodinamikus kereteket és elérte a perinatális és transzperszonális területet.

A könyv MÁSODIK FELE

A KÖNYV 5.>
A további fejlôdés sora