Hatásértések típusai

NEM TUDJÁK KIMONDANI NEM HALLJÁK MEG

NEM-ET
Engedékeny Irányító
 bűntudat  nem tiszteli mások határait (nem lát túl
 mások irányítják önmagán)
 igent mond a rosszra  manipulál
IGEN-T
Figyelmetlen Elkerülő
 szeretet nélkül szab határokat  mások törődését nem fogadja be határai
 nem veszi észre mások szükségleteit közé
(túl kritikusak mások szükségleteivel  nemet mond a jóra
szemben)

Határokat kijelölni nem könnyű. Különösen azoknak nem, akiket arra neveltek a szülei, hogy nem helyes
nemet mondani. Súlyos hátránnyal indul az a gyerek, akit a szülei nem tanítottak meg nemet mondani, vagy
nem fogadták el azt, ha a gyerek nemet mondott.

A sértéshatár típusai

1) Az Engedékenyek azok, akik igent mondanak akkor is, amikor ezt igazán nem akarják. Amikor belül azt
érzik, hogy ez már nem jó, ez már sok, ez nem meggyőződésük. Messzebbre mennek, mint ami nekik jó,
csak azért, mert valami kényszer vagy félelem hajtja őket. Sok minden lehet a hátterében, pl. az
elutasítottságtól vagy alkalmatlanság érzésétől való félelem. Az is lehet, hogy valamilyen érdek, haszon
reménye. A lényeg az, hogy nem meggyőződésből vállaljuk, amit vállalunk, és összeütközésbe kerülünk a
lelkiismeretünkkel, elveszítjük a nyugalmunkat. Néhány példa az ilyen határsértésre, pl. amikor lefekszem
valakivel, holott azt nem érzem megfelelőnek, vagy bevállalok valamit, amire már nincs energiám, vagy túl
sokat engedek meg valakinek, azért, hogy ne bántsam meg (aztán pedig a fejünkre mászik).

2) Az Elkerülők viszont nemet mondanak a jóra, a lehetőségekre, saját magukra. Ők nem veszik figyelembe
a saját szükségleteiket. Az ő meggyőződésük az, hogy az a helyes, ha ők vannak az utolsó helyen, ha csak
mások kedvét keresik, ha megtagadják saját igényeiket. Egy szolgalelkűség áldozataivá válhatnak, elutasítva
saját értéküket és méltóságukat, azt gondolván, hogy nekik nem jár a jó. Ők nem költenek magukra, nem
bontakoztatják ki képességeiket, nem mondják ki érzéseiket és igényeiket, nem hagynak magukra időt, és
bűntudatuk van attól, ha netalán élvezik az életet.

Ez a magatartás azonban nem az alázatról szól, hanem az önfeladásról, lényegi voltunk megtagadásáról. Az
ember ugyanis arra rendeltetett, hogy kibontakozzon és boldog legyen. Sokan összetévesztik ezt az érzéki
vágyak kielégítésével, amit bűnnek tartanak (és ami ténylegesen nem vezet sehova), holott sokkal inkább
arról van szó, hogy embervoltunk kibontakoztatásának, lehetőségeink megvalósításának útját járjuk, ami
teljességgel a természetünkbe van íródva, akár tudományos, akár lelkiségi szempontból nézzük a kérdést.
A jó határok lélegeznek, kapuk vannak rajtuk. Ők senki előtt nem nyitják meg magukat, szégyenlik a
gyengeségeiket megmutatni. Szégyellnek segítséget kérni másoktól. Problémáikat és jogos igényeiket
rossznak vélik.
3) Az Irányítók nem tisztelik mások határait. Lehet, hogy tisztában vannak velük, de egyszerűen átlépnek
rajtuk. Csak az a céljuk, hogy a saját igényeik, kívánságaik szerint alakuljon minden. Nem érdekli őket a
másik igénye, szükséglete, személye. Az önzés, vagy éppen a fájdalom, a személyes elveszettség mozgatja
őket. Sokan szenvednek az ilyenek miatt, főleg ha családon belül fordul elő. Egy zsarnok, követelődző
főnököt is nehéz elviselni.

Két altípusa van az irányítóknak:

 Az agresszív irányítók követelnek, utasítgatnak, parancsolnak, szemrehányásokat tesznek, szóval,
erőteljes és kemény viszonyulással érik el céljaikat, szinte lesöpörve a másik érzéseit, gondolatait,
személyi határait. Sokan vagyunk megsebzettek az ilyen emberek viselkedése miatt. Főképp a személyi
méltóságunk, értékesség- és alkalmasság-érzésünk sérül. Az agresszív irányítókkal nagyon nehéz kijönni.
Nyilván, hisz nehezen viseljük, ha egyszerűen csak áttaposnak rajtunk, mintha nem érnénk semmit, és
csak eszközök lennénk mások igényeinek kielégítésében.
 A manipulatív irányítók ravaszabbak. Ők alattomos, kerülő úton próbálnak rávenni arra, hogy a kedvük
szerint viselkedjünk. „Ha szeretsz, akkor lefekszel velem.” „Emlékezz csak, mennyi mindent köszönhetsz
nekem!” „Ha most nem érsz ide időben, akkor többé ne számíts rám.” Az ilyen és ehhez hasonló
kijelentések érzelmi zsarolással, bűntudatkeltéssel befolyásolják a viselkedésünket, és meg kell mondani,
meglehetősen hatékonyan. Ha nem látunk át ezen, belesétálunk a csapdába és föladjuk határainkat, amit
aztán bűntudat, kényszer, tehetetlenség és kiszolgáltatottság érzése követ. Nos, nincs könnyű dolgunk, ha
ezzel fel akarjuk venni a harcot. Odafigyelést és komoly önfegyelmet kell gyakorolnunk, hogy ne
engedjünk ezeknek a nyomásoknak – márpedig megéri.

4) A Figyelmetlenek úgy el vannak keveredve a maguk kis dolgaival, hogy egyszerűen nem veszik észre
mások határait. Ebből ered a legtöbb sérelem és az azt követő lelkiismeret-furdalás. Meggondolatlan
megjegyzések, gesztusok, mulasztások, óvatlanságok gyakran előfordulnak. Márpedig érzékenyek vagyunk
és könnyen megbántódunk. Tudnunk kell, hogy a másik ilyenkor nem akar rosszat, csak egyszerűen nem
figyel, nincs érzékenysége irántunk (hozzáteszem, ez tanulható, de az is, hogy kevésbé „vegyük föl” a
dolgokat).

Az Irányítók és Figyelmetlenek gyakran kerülnek párkapcsolatba:

Az irányító azokhoz vonzódik, akiknek elmosódottak a határaik és zokszó nélkül túl sok felelősséget
vállalnak a kapcsolatban. Az engedékenyek pedig olyan partnert keresnek, akit megjavíthatnak. Miközben
azzal vannak elfoglalva, hogy partnerüknek, mindig igent mondjanak, megfeledkeznek saját
szükségleteikről.

A határproblémák kialakulása
Miután beazonosítottuk magunkat (sikerül felismerni valamelyiket magunkban?), nézzük meg, hogyan
alakulnak ki a határproblémák. Ennek megértése fontos ahhoz, hogy kezelni, módosítani tudjuk őket.
Előrebocsátom, hogy a puszta akarás és elhatározás nem hozza meg az eredményt. A „próbáld még jobban”
erőfeszítése nem célravezető. Mégpedig azért nem, mert a gyökerek mélyen vannak. Mindenekelőtt a tanult
szülői minták és programok a döntőek. Ha a szülői ellenőrzés túl merev, szigorú volt, vagy éppen
felelőtlenül lazára engedték a „pórázt” (vagy nem is volt „póráz”), a határaink torzultak lesznek. A szülőkkel
kapcsolatban említendő az is, amikor a szülők nincsenek összhangban egymással, vagy éppen saját
magukkal. Ha egyik így gondolja, a másik úgy, vagy ma azt mondom „nem jöhetsz be cipővel a házba”,
holnap meg én is bemegyek, akkor határzavar alakul ki. „Most mi a „franchoz” tartsam magam? Szabad,
vagy nem szabad? Tegyem, vagy ne tegyem? Lépjek, vagy maradjak? Váljak, vagy ne? És még egy csomó
kérdés, amit nehezen tudunk megválaszolni.
Nagy szerepet játszanak a személyes sérülések is, fájdalmas emlékek. Ha valakit pl. sokat bíráltak,
kritizáltak, az bátortalan lesz és gátlásai lesznek. Ha valakinek fájdalmas párkapcsolati élménye volt, az
szorongással megy bele másik kapcsolatba. Lelki sérüléseink, fájdalmaink erőteljesen meghatározzák
viselkedésünket, érzelmeinket és határainkat is.
Természetesen jellemünk és személyiségünk is szerepet játszik. Milyen ember vagyok? Milyen a
vérmérsékletem, az intelligenciám, a jellemtulajdonságaim? Erre hivatkozva azonban nem háríthatom a
felelősséget („ilyen vagyok és kész, fogadj el!”), mert tegyük föl, hogy nem vagyok felelős azért, hogy ma
ilyen vagyok (azt gondolom, hogy mégis) azért mindenképp felelős vagyok, hogy milyen ember leszek
holnap. A fejlődés nemcsak lehetőség, hanem feladat és rendeltetés.

Forrás: Dr. Henry Cloud, Dr. John Townsend: Határaink