Robert Jordan Brandon Sanderson GYÜLEKEZŐ FELLEGEK Masodik kötet Robert Jordan

Brandon Sanderson Az Idő Kereke Sorozatszerkesztő: Terenyei Robert A sorozat

kiadonk gondozasaban megjelent köteteinek cimet vastaggal szedtük: A VILaG SZEME I-
II. A NAGY HAJToVADaSZAT I-II. AZ uJJaSZÜLETETT SaRKaNY I-II. HoDiT AZ aRNYeK I-II.
MENNYEI TŰZ I-II. A KaOSZ URA I-II. A KARDOK KORONaJA I-II. A TŐRÖK uTJA A TeL
SZiVE I-II. AZ ALKONY KERESZTuTJaN I-II. AZ aLMOK TŐRE I-II. GYÜLEKEZŐ FELLEGEK I-
II. AZ eJFeL TORNYAI I-II. A FeNY EMLeKE I-II. A sorozat előzmenye: uJ TAVASZ
Robert Jordan Brandon Sanderson GYÜLEKEZŐ FELLEGEK Masodik kötet

Delta Vision 2012 Robert Jordan Brandon Sanderson GYÜLEKEZŐ FELLEGEK II. A forditas
az alabbi kiadas alapjan keszült: Robert Jordan – Brandon Sanderson: The Gathering
Storm Copyright © Robert Jordan, Brandon Sanderson, 2009 Hungarian translation ©
Körmendi agnes, 2012 Boritofestmeny © Todd Lockwood, 2010 Terkepek © Delta Vision
Kft, 2011 All right reserved!
© Delta Vision Kft., 2012 Szerkesztes: Jardan Csaba Boritoterv es nyomdai
előkeszites: adam Krisztina Korrektura: Dobos Attila, Tantras Kiadja a Delta Vision
Kft. Minden jog fenntartva ISBN 978 615 5161 47 6 ISBN 978 615 5161 45 2ö

Delta Vision Kft. 1092 Budapest, Ferenc krt. 40. Telefon: 36 (1) 769-1669 Fax: 36
(1) 216-7054 www.deltavision.hu ELŐSZo 2007 novembereben kaptam egy telefonhivast,
ami megvaltoztatta az egesz eletemet. Harriet McDougal, a nehai Robert Jordan
felesege es szerkesztője hivott, hogy megkerdezze, befejeznem-e Az Idő Kerekenek
utolso kötetet. Ha valaki meg nem hallotta volna, hogy Mr. Jordan elhunyt,
sajnalom, hogy tőlem kell megtudnia a rossz hirt. Emlekszem, milyen erzes volt,
amikor 2007. szeptember 16-an raerősen böngeszgettem az interneten, es olvastam,
hogy meghalt. Megdöbbentett, megrazott es elkeseritett a hir. Ez a csodalatos
ember, iroi karrierem nagy hőse nem volt többe. Az egesz vilag megvaltozott. 1990-
ben, kamasz fantasy-függőkent vettem először a kezembe A vilag szemet a helyi
könyvesboltban. Azonnal a rajongoja lettem, es mohon vartam A Nagy Hajtovadaszatot.
Az evek soran többször is elolvastam mindegyik könyvet, sőt az uj kötetek
megjelenese előtt gyakran ujraolvastam az egesz sorozatot. Telt-mult az idő, es ugy
döntöttem, en is fantasy-iro akarok lenni – es ebben nagyon nagy szerepe volt
annak, hogy mennyire szerettem Az Idő Kereket. De azt sosem hittem volna, hogy egy
nap Harriet felhiv ezzel a kerdessel. Tökeletesen megdöbbentett. Nem kertem, nem
jelentkeztem, de meg csak kivanni sem mertem ezt a lehetőseget – bar amikor nekem
szegeztek a kerdest, egy pillanatig sem haboztam valaszolni. Egyetlen mas sorozatot
sem szerettem ennyire, es a szereplők mintha regi jo, gyermekkori barataim
lennenek. Nem potolhatom Robert Jordant. Senki sem irhatja meg olyan jol ezt a
könyvet, ahogy ő irta volna. Ez teny. Szerencsere szamos jegyzetet es vazlatot
hagyott hatra, egesz jeleneteket megirt, illetve magyarazatokat diktalt le a
felesegenek es az asszisztenseinek. Mielőtt meghalt volna, arra kerte Harrietet,
keressen valakit, aki befejezi a sorozatot a rajongoinak. Mindannyiunkat szeretett,
es elete utolso heteit is azzal töltötte, hogy a legvegső kötet esemenyeit tollba
mondja. A tervek szerint A Memory of Light (A Feny emleke) lett volna a cime.
Eltelt tizennyolc honap, es a következőkepp all a helyzet: Mr. Jordan is mondta,
hogy az utolso kötet gigaszi lesz. De a kezirat olyan elkepesztően hatalmasra
dagadt, hogy haromszor akkora lenne, mint a sorozat egy atlagos kötete, igy Harriet
es a Tor Kiado ugy
döntött, hogy harom reszre bontja a könyvet. Több helyen is kivaloan el lehetett
ugy vagni a kötetet, hogy önmagaban is elvezetes, kerek törtenetet kapjunk.
Vehetjük ugy is, hogy a Gyülekező fellegek es a ket következő könyv A Feny
emlekenek harom kötete, es ugy is, hogy Az Idő Kerekenek utolso harom könyve. Mind
a kettő helyes megallapitas. Miközben ezeket a sorokat irom, felig mar be is
fejeztem a masodik harmadot. Az esszerűseg hatarain belül gyorsan dolgozunk, nem
akarjuk, hogy barkinek is tul sokat kelljen varnia a törtenet husz evvel ezelőtt
beigert vegere. (Az utolso mondatokat Mr. Jordan maga irta meg a halala előtt.
Olvastam: fantasztikus.) Nem probalom Mr. Jordan stilusat utanozni. Inkabb a
sajatomat formaltam ugy at, hogy beleilljen Az Idő Kereke vilagaba. A fő celom az
volt, hogy a szereplők lelkehez hű maradjak. A törtenetet javareszt meg Robert
Jordan irta meg, bar a szavak a sajatjaim. Talan ugy fogalmazhatunk, mintha egy uj
rendező dolgozna a filmen, de a szineszek es a forgatokönyv nem valtoztak. am ez
hatalmas munka, es időbe fog telni, mig befejezem. Türelemert esedezem, mert
beletelik nehany evbe, hogy tökeletesitsük a törtenetet. Korunk legnagyobb fantasy
eposzanak veget tartjuk a kezünkben, es feltett szandekom, hogy hű maradok Mr.
Jordan kivansagaihoz es jegyzeteihez. Az iroi önbecsülesem es a könyvek iranti
szeretetem be sem erne kevesebbel. Vegül ugysem tehetek mast, mint hagyom, hogy a
szavak maguk beszeljek el, mire vallalkoztunk. Ez nem az en könyvem. Ez Robert
Jordan könyve, es a maga szerenyebb modjan az olvasoke is. Köszönöm, hogy
elolvassak! Brandon Sanderson 2009. junius Első fejezet uJ HŰSeG Gawyn a ketnapos
lovaglastol kimerülten ült lova nyergeben egy alacsony dombon Tar Valontol
delnyugatra. A videknek zöldellenie kellett volna igy tavasszal, de az alatta
elterülő domboldalon csak a teli ho alatt megfulladt nyurga, szaraz gyom csörgött.
Imitt-amott feketefa- es tiszafapamacsok szegtek fel a fejüket az egyhangu, barna
tajban. Gawyn jo nehany facsoportot latott, amelyek helyen mar csak tönkök
maradtak. A haboru több fat emesztett fel, mint a vilag összes szuja: kellett a
nyilvesszőhöz, a tűzhöz, az epületekhez es az ostromgepekhez is. A fiu egesz
ejszaka kemenyen lovagolt, es most asitott egyet. Bryne tabora igencsak jol be volt
itt asva, es csak ugy pezsgett a folyamatos sürges-forgastol. Egy ekkora seregben
legjobb esetben is szervezett zűrzavar uralkodott. Egy kis lovas csapat utazhatott
könnyen, kiserők es malha nelkül, ahogy Gawyn csemetei tettek – egy effele sereg
akar több ezer fősre is duzzadhatott, es megis sovany maradt. A gyakorlott lovasok,
mint peldaul a saldaeaiak allitolag akar het-nyolcezres hadakban is ugyanolyan
mozgekonyak maradtak. De az alatta elterülő sereg egeszen mas kerdes volt. A
hatalmas, kiterült bestia közepen oriasi buborekkent kerekedett a kisebbik tabor,
ahol feltehetően az aes sedaiok szalltak meg. Bryne jokora csapatokat küldött az
Erinin-folyo ket oldalan levő hidvarosokba is, es gyakorlatilag elvagta a sziget
szarazföldi utanpotlasat. A sereg ugy kuporgott Tar Valon mellett, mint egy pok,
ami a halo mellett libbenő pillangot lesi. Kisebb csapatok lovagoltak ki-be:
őrjaratoztak, elelmet vasaroltak, hireket hoztak-vittek. Egyik tucat egyseg a masik
utan: nemelyik lovas, masok gyalogosok. Mint egy mehkas: egyes mehek kirepülnek,
masok epp visszaternek. A fő
tabor keleti felen satrak es kalyibak összevisszasaga allt, a hadseregek köre
elkerülhetetlenül összeverődő egyeb emberek, szolgak, segedek szokas szerint
rendezetlen tömege. Nem sokkal arrebb, epp csak a fő taboron belül, egy fa mellved
magas gyűrűje tört az egre – talan ötven hossz szeles lehetett. Feltehetően egy
parancsnoki allas. Gawyn tudta, hogy Bryne emberei lattak, amint a tabor fele tart,
de senki sem allitotta meg. Valoszinűleg nem is probalnak, hacsak nem akarna
ellovagolni. Egy maganyos ferfi, tisztesseges szürke köpenyben es nadragban, elöl
fűzős, feher ingben, nem volt valami erdekes. Lehetett zsoldos, aki a sereghez
akart csatlakozni. Vagy egy hirnök valamelyik helyi urasagtol, aki a felderitők
miatt jött panaszkodni. Meg akar a sereg tagja is lehetett – bar Bryne katonainak
nagy resze egyenruhat viselt, sokan csak egy sarga pantot kötöttek a kabatujjukra,
mert nem volt meg eleg penzük, hogy felhimeztethessek a cimert. Nem, egy maganyos
ember, aki a sereg fele közeledett, nem jelentett veszelyt. Egy maganyos alak, aki
elfele lovagol, mar sokkal aggasztobb volt. A taborba erkezők egyarant lehettek
baratok, ellensegek vagy semlegesek. De aki megnezte maganak a tabort, utana pedig
ellovagolt, az szinte biztos, hogy kem volt. ugyhogy ha ő nem megy el, mielőtt
vilagossa tette volna jövetele celjat, valoszinű volt, hogy Bryne őrei nem
zaklatjak. A Fenyre, tudna mit kezdeni egy aggyal! Ket nyugtalan ejszaka volt
mögötte, alig egy-ket orat alhatott a köpenyebe burkolodzva. Ingerlekeny volt,
nyűgös, es reszint sajat magara haragudott, amiert nem volt hajlando megszallni egy
fogadoban, nehogy az emberei utolerjek. Faradtan pislogott, es megsarkantyuzta a
lovat. Leügetett a lejtőn. Most mar tudta, mit akar. Nem. Abban a pillanatban
tudta, mit akar, amikor ott hagyta Sleete-et Dorlanban. Mostanra mar a csemetek is
tudjak, hogy a vezerük elarulta őket. Sleete nem engedhette meg maganak, hogy
hatraltassa a kutatast. Elmondott nekik mindent, amit csak tudott. Gawyn nem banta
volna, ha meg tudja magat győzni rola, hogy meglepődtek a dolgon, de epp eleg
gyakran neztek ra a homlokukat rancolva, zavartan, hogy hogyan mer igy beszelni
Elaidarol vagy az aes sedaiokrol. A Feher Torony nem erdemelte meg a hűseget, de a
csemetek… es soha többe nem terhet vissza hozzajuk. Zavarta: ez volt az első eset,
hogy a bizonytalansagarol egy nagyobb csoport is tudomast szerzett. Senki sem
tudta, hogy segitett megszökni Siuannak, es az Egwene-nel valo kapcsolata sem volt
epp közismert teny. De megis helyesen döntött, hogy otthagyta őket. Honapok ota
most először a cselekedetei es a szive egy iranyba huztak. Meg kell mentenie
Egwene-t. Ebben tudott hinni. Közelebb ert a tabor szelehez. Nyugodt arcot vagott.
Ezek itt azok, akik amyrlinne emeltek Egwene-t, akik celpontot csinaltak belőle!
Egy egyszerű beavatottbol! Babkent hasznaltak! Ha netan nem sikerülne megszerezniük
maguknak a Tornyot, őket talan meg sem büntetik. De Egwene-t kivegzik. en majd
bejutok, gondolta. Megmentem valahogy! Aztan beleverek egy kis jozan eszt a fejebe,
es elviszem az összes aes sedaitol minel messzebb! Talan meg Bryne-t is jobb
belatasra birhatom. Mindannyian visszaterhetnenk Andorba, hogy segitsünk Elayne-
nek. ujult elszantsaggal lovagolt előre, elfojtotta a kimerültseget is. A
parancsnoki allast csak ugy erhette el, ha atvagott a tabori segitők tömegen.
Többen voltak a katonaknal is. Szakacsok, hogy valaki gondoskodjon az elelemről.
Nők, hogy legyen, aki felszolgalja az etelt es elmossa a koszos edenyeket.
Kocsisok, hogy valaki el is
szallitsa az ennivalot. Bognarok, hogy legyen, aki megjavitja a szekereket.
Kovacsok, hogy legyen eleg patko az elelemmel megrakott szekeret huzo lovakra;
kereskedők, elvegre meg is kell venni azt az etelt, es gazdasagi tisztek, akik az
egeszet megszervezik. A kevesbe megbecsült kereskedők egyenesen a katonak harcban
megszerzett penzere acsingoztak, akarcsak a nők becstelenebbje. es ott voltak a
taborban a küldöncfiuk is, akik egy nap talan maguk is kardot vesznek majd a
kezükbe. Hatalmas katyvasz volt az egesz. A satrak es a kunyhok felig nyomorteleppe
alltak össze: mindegyiknek mas volt a szine, a formaja es a rozzantsaga is. Meg egy
Bryne-hez hasonloan tehetseges tabornok sem tudta teljesen rendbe szedni a taborral
utazo nepseget. Az emberei hellyel-közzel gondoskodtak a biztonsagrol, de nem
kenyszerithettek ra az ittenieket a katonai fegyelemre. Gawyn a felfordulas sűrűjen
vagott at. Nem törődött az utana kiabalokkal, hogy fenyesittesse ki a kardjat, vagy
vegyen egy kis fankot. Olcson meguszta volna – vegtere is ez a gyülekezet zsoldos
katonakon elt –, de csatamenje es jo minősegű ruhaja egyertelműen tisztnek mutatta.
Ha valamelyiknel vasarol, a többi is megerzi a penz illatat, es körülveszi
mindenki, aki üzletet remel tőle. Nem törődött a kialtasokkal, előreszegezte a
tekintetet, a kavargason tul elterülő sereg fele. Ott többnyire takaros sorokban
alltak a satrak, szazadnak es zaszlonak megfelelően, bar neha meg kisebb csapatokra
bomolva. Gawynnek latnia sem kellett, hogyan helyezkednek el, anelkül is tudta.
Bryne szerette a rendet, es nagy hive volt a feladatmegosztasnak. Nyilvan hagyta,
hogy a tisztjei ugy epitsek fel a sajat taborreszüket, ahogy akarjak. igy ugyan nem
volt olyan egyseges a tabor, de sokkal önműködőbb lett. Egyenesen a mellved fele
tartott, de nehez volt figyelmen kivül hagynia a körülötte tolongo tabori
söpredeket. A kialtasaik megültek a levegőt, akarcsak a főtt etel, a latrinak, a
lovak, az olcso parfüm szaga. A tabor nem volt olyan zsufolt, mint egy varos, de
nem volt olyan kiepitett sem. Izzadsagszag vegyült a szakacstüzek illataba, majd
hozzakeveredett az allott viz es a mosdatlan testek bűze. A legszivesebben egy
kendőt szoritott volna az orrara, de nem tette. ugy nezett volna ki, mint egy
elkenyeztetett nemes ficsur, aki az orrat huzza az egyszerű nepre. A bűz, a tömeg,
a kiabalas nem hangolta jobb kedvre. A fogat csikorgatva tudta csak megallni, hogy
ne orditson ra az arusokra. Egy alak esett ki ele az utra – kenytelen volt
visszarantani a lovat. Barna szoknyas, feher bluzos, koszos kezű nő volt. – El az
utambol! – mordult ra Gawyn. Az anyja fel lett volna haborodva, ha hallja, milyen
dühösen beszel. De az anyja mar halott volt. Al’Thor ölte meg. Az előtte allo nő
felnezett, es visszaugrott az utrol. Vilagos hajaba sarga kendőt kötött, alakra
kicsit köverkesnek tűnt. Gawyn epp csak megpillantotta az arcat, ahogy elfordult.
Megdermedt. Egy aes sedai arca! Keptelenseg volt elteveszteni! Döbbenten ült a
nyergeben; a nő lehuzta a sarga kendőt, es elszaladt. – Varjon! – kialtott utana,
es megforditotta a lovat. De a nő nem allt meg. Gawyn habozott, es leengedte a
karjat; latta, hogy a nő csatlakozik a közelben allo, hosszu favalyuk mellett
dolgozo mosonők sokasagahoz. Ha ugy tett, mintha egyszerű asszony lenne, nyilvan
megvolt ra a maga feny verte aes sedai oka, es nem örülne neki, ha felfednek a
titkat. Rendben. Elfojtotta az ingerültseget. Egwene. Egwene-re kellett
összpontositania. Amint elert a parancsnoki allashoz, maris sokkal jobb lett a
levegő. Negy alabardos allt őrt, acelsisakjuk fenyesen villogott, es tökeletesen
illett Bryne harom csillagaval kivert mellvertjükhöz. A kapu mellett Tar Valon
Langjaval himzett zaszlo lobogott.
– ujonc? – kerdezte meg az egyik katona, amikor odaert. A zömök ficko bal vallan
vörös csik fenylett: ő volt az őrvezető. Alabard helyett kard volt nala. A
mellvertje alig erte at a potrohat, es az allan vörös sörte borzolodott. – Aldan
kapitanyra lesz szükseged – mordult ra Gawynre. – Nagy kek sator, ugy a tabort
körbelovagolva az ut negyedenel. Van sajat kardod es lovad, jo zsoldot kapsz majd!
A ficko egy tavoli pont fele mutatott valahol a hadsereg sűrűjeben, a parancsnoki
reszen kivül. Ez nem tűnt biztatonak. Gawyn latta, hogy Bryne zaszloja odabenn
lobog. – Nem ujoncnak erkeztem – magyarazta, es megforditotta a lovat, hogy jobban
megnezhesse maganak a katonakat. – Gawyn Trakand vagyok. Sürgős ügyben kell
beszelnem Gareth Bryne-nel. Azonnal! A ficko felvonta a szemöldöket. Aztan
nevetgelt egyet. – Nem hisz nekem – nyugtazta Gawyn szarazon. – Aldan kapitannyal
kene beszelned – mondta a ficko lustan, es ujra a tavoli sator fele bökött. Gawyn
mely levegőt vett, hatha attol megnyugszik. Probalta elfojtani az ingerültseget. –
Ha küldetne Bryne-ert, kiderülne, hogy… – Gond lesz? – kerdezte a katona
pöffeszkedve. Az emberei is keszenletbe billentettek az alabardot. – Semmi gond –
valaszolta ő kimerten. – De szüksegem lenne ra… – Ha csatlakozni akarsz a
taborunkhoz – szakitotta felbe a katona, es előrelepett –, meg kell tanulnod, hogy
azt teszed, amit mondanak neked! Gawyn allta a ficko tekintetet. – Rendben. igy is
intezhetjük. Talan igy meg gyorsabb is lesz! Az őrvezető a kardmarkolatara tette a
kezet. Gawyn kirugta a labat a kengyelből, es lelökte magat a nyeregből. Lohatrol
nehez lett volna elkerülnie, hogy megölje a fickot. Mire a laba a saros földre
dobbant, a pengejet is kirantotta, a hüvely ugy szisszent, mint a bennakadt
lelegzet. A „Tölgy razza az agait” allasba esett: ezt a format nem halalos
tamadasokra hasznaltak, a tanitomesterek modfelett szerettek, ha a tanitvanyaikkal
kellett vivniuk. Ezen kivül akkor volt meg nagyon hatasos, ha elterő fegyverekkel
harcolo, nagyobb csapatok ellen küzdött az ember. Mielőtt az őrvezető
kiszabadithatta volna a kardjat, Gawyn nekirontott, es könyökkel hasba vagta a
rosszul illeszkedő mellvert alatt. A ficko felnyögött es ketret görnyedt, aztan az
ifju a kardja markolataval odakoppintott oldalt a fejere – egy katonanak több esze
is lehetett volna, mint hogy ferden tegye föl a sisakjat. Majd Gawyn a
„Selyemszaggatasba” csuszott, hogy elbanjon az első alabardossal. Az egyik katona
epp segitsegert kialtott, es Gawyn pengeje csengve kondult neki az első alabardos
mellvertjenek. Hatrataszitotta a ferfit. Vegezetül kirugta a ficko alol a labat, es
a „Szelcsavarasba” ugrott, hogy haritsa a masik ket katona csapasait.
Szerencsetlenül jött ki a dolog, de kenytelen volt megvagni a ket allva maradt
alabardos combjat. Jobban örült volna, ha nem kell megsebesitenie őket, de a harc –
meg az ilyen, sokkal kepzetlenebb ellenfelek ellen vivott harc is – annal
megjosolhatatlanabba valt, minel tovabb tartott. Az embernek hamar es hatarozottan
uralnia kellett a csatateret, ami most azzal jart, hogy a ket alabardost a földre
kellett küldenie. A katonak verző combjukra szoritottak a kezüket. Az őrvezető
elajult a fejere mert ütestől, de az első alabardos bizonytalanul epp talpra
kecmergett. Gawyn felrerugta a ficko alabardjat, aztan az arcaba talpalt. A
szerencsetlen veres orral hanyatlott hatra. A lova halkan nyihogott mögötte,
horkantgatva kapalta a földet. Harci men volt, megerezte a küzdelmet, de jol
idomitott allatkent
tudta, hogy ha a kantarja le van ejtve, egy helyben kell allnia. Gawyn megtörölte a
pengejet a nadragjaban, aztan visszacsusztatta a hüvelybe. A sebesült katonak
nyöszörögve fetrengtek a földön. Megveregette a lova orrat, es ujra kezbe vette a
kantart. Mögüle elhatraltak az eddig nezelődő tabori segitők, aztan elrohantak. A
mellveden belüli, elkeritett reszről felajzott ijakkal közeledett egy csapat
katona. Ez nem volt valami jo jel. Szembefordult velük, leakasztotta meg mindig
hüvelyben levő kardjat az överől, es a földre dobta a közelgők előtt. –
Fegyvertelen vagyok! – kiabalta tul a sebesültek nyögeseit. – es e közül a negy
közül egy sem szenvedett halalos sebet! Menjetek, mondjatok meg a vezereteknek,
hogy egy maganyos vivomester epp most verte le egy osztagat alig tiz
szivdobbanasnyi idő alatt! Regi tanitvanya vagyok! Latni akar majd! Az egyik katona
előreugrott, hogy elvegye Gawyn földre dobott kardjat, egy masik pedig intett egy
küldöncnek. A többiek tovabbra is ra szegeztek az ijukat. Az egyik elesett
alabardos elkezdett arrebb maszni. Gawyn megforditotta kisse a lovat, hogy be
tudjon möge ugrani, ha a katonak lövesre feszitenek a hurt. Jobb szerette volna, ha
nem fajulnak idaig a dolgok, de kettejük közül a lo viselte volna könnyebben, ha
kap par nyilat. A katonak közül többen is előremereszkedtek, hogy segitsenek
sebesült tarsaikon. A testes őrvezető is kezdett magahoz terni, felült, es az orra
alatt karomkodni kezdett. Gawyn nem tett egyetlen fenyegető mozdulatot sem. Talan
hiba volt megverekednie ezekkel az emberekkel, de mar igy is tul sok időt
vesztegetett el. Lehet, hogy Egwene mar halott! Ha egy olyan alak probalta
fitogtatni a hatalmat, mint ez az őrvezető, az embernek ket valasztasa volt. Vagy
vegigjarta a bürokracia összes lepcsőfokat, es minden egyes katonat külön-külön
meggyőzött rola, hogy fontos szemely, vagy zavart keltett. A masodik lehetőseg
gyorsabb volt, es a taborban lathatoan akadt epp eleg aes sedai, hogy meggyogyitson
par sebesült katonat. Vegül egy kis csoport vonult ki a mellved mögül. Az
egyenruhajuk tiszta volt, a tartasuk veszedelmes, az arcuk kimerült. Legelöl egy
szögteles arcu, őszülő halanteku, erős, köpcös alak lepdelt. Gawyn elmosolyodott.
Maga Bryne. Bejött a fogasa. A hadvezer vegigmerte, aztan odalepett a sebesült
katonakhoz, es gyorsan megvizsgalta őket. Vegül megrazta a fejet. – Fegyvert le! –
parancsolta az embereinek. – Cords őrmester! A nagydarab katona felallt. – Uram!
Bryne Gawynre nezett. – Ha legközelebb megjelenik valaki a kapunal, es azt mondja,
nemesember, es velem beszelne, küldessen egy tisztert! Azonnal. Nem erdekel, ha a
jövevenynek ket honapos szakalla van, es olcso lőretől bűzlik. ertette? – Igen,
uram – felelte a ficko elvörösödve. – ertettem, uram! – Vitesse az embereit a
gyengelkedőbe, őrmester! – folytatta Bryne, de meg mindig Gawynt nezte. – Te meg
velem jössz! Az ifju megfeszitette az allat. Azota nem beszelt vele igy Gareth
Bryne, hogy elkezdett borotvalkozni! De persze nem igazan varhatta el, hogy a ferfi
elegedett legyen. Amint beertek a mellved möge, azonnal eszrevett egy fiatal
kölyköt, aki vagy lovaszinas lehetett, vagy küldönc. Az elkerekedett szemű fiucska
kezebe nyomta a lova kantarjat, es raszolt, hogy gondoskodjon rendesen az allatrol.
Aztan elvette a kardjat a katonatol, akinel volt, es Bryne utan sietett. – Gareth –
kezdte, amikor beerte a masikat –, en… – Hallgass, kölyök – szolt Bryne, es meg sem
fordult –, meg nem döntöttem el, mihez kezdjek veled!
Gawyn becsukta a szajat. Ez igazan igazsagtalan volt! Ő akkor is Andor jog szerinti
kiralynőjenek a batyja volt, es ha Elayne-nek sikerül megszereznie es megtartania a
tronjat, ő lesz az első kardnagyherceg! Bryne-nek több tisztelettel kellene vele
bannia. De a tabornok olyan makacs tudott lenni, mint egy szamar. Gawyn nem szolt
egy szot sem. Magas, csucsos satorhoz ertek: ket őr allt előtte. Bryne lehajtotta a
fejet, es bebujt a satorba, ő pedig követte. Odabenn minden tiszta volt es
rendezett, rendezettebb is, mint Gawyn varta. Az asztalon feltekert terkepek es
szepen egymasra tornyozott lapok alltak, a sarokban levő tabori agyak gondosan
bevetve, a takarok elre hajtogatva. Bryne lathatoan nagyon alapos emberre bizta a
takaritast. Az idősebb ferfi összekulcsolta a kezet a hata mögött, es ahogy
megfordult, kifenyesitett mellvertje visszatükrözte Gawyn arcat. – Rendben. Akkor
most meseld el, mi hozott ide! Az ifju kihuzta magat. – Tabornok – mondta –, azt
hiszem, tevedesben el. Mar nem a tanitomesterem! – Tudom – vetette oda Bryne
kurtan. – Az a fiu, akit en tanitottam, sosem alacsonyodott volna odaig, hogy ilyen
gyerekes csinyekkel hivja fel magara a figyelmet! – Az őrvezető ellenseges volt,
nekem pedig nem volt türelmem vegigvarni egy ostoba bolond hőzöngeset. Ez tűnt a
legjobb megoldasnak. – A legjobb megoldasnak? Mire? – kerdezte Bryne. – Hogy
felbőszits? – Figyeljen! – kezdte Gawyn –, lehet, hogy elhamarkodott voltam, de
fontos ügyben jöttem. Meg kell hallgatnia! – es ha nem teszem? – kerdezte Bryne. –
Ha egyszerűen csak kidoblak a taborombol, mint egy elkenyeztetett kis hercegecsket,
aki tulsagosan is gőgös, de nem eleg eszes? Gawyn összevonta a szemöldöket. –
ovatosan, Gareth! Sokat tanultam, miota utoljara talalkoztunk. Tartok tőle, ra kell
majd ebrednie, hogy a kardja nem győzi le olyan könnyeden az enyemet, mint egykor
tette! – Efelől nincs egy pillanatnyi ketsegem sem – mondta Bryne. – A Fenyre,
kölyök! Mindig is tehetseges voltal! De komolyan azt hiszed, hogy csak azert, mert
jol bansz a karddal, többet er a szavad? Meg kellene hallgatnom teged, mert ha nem
teszem, megölsz? Azt hittem, ennel jobban neveltelek! A tabornok megöregedett,
miota Gawyn nem latta. De a kor nem görnyesztette meg; kenyelmesen ült a vallan.
Kicsit őszesebb volt a ferfi halanteka, több ranc sötetlett a szeme sarkaban, de a
teste meg mindig kellően erős es szikar volt ahhoz, hogy jo par evvel fiatalabbnak
mutassa a valodi koranal. Nem lehetett ugy nezni Gareth Bryne-re, hogy az ember ne
egy ferfikora derekan – es nem alkonyan – jaro szemelyt lasson. Gawyn farkasszemet
nezett a tabornokkal, es probalta elfojtani fortyogo haragjat. Bryne nyugodtan
allta a tekintetet. Higgadtan. Ahogy azt egy hadvezernek illett. Ahogy azt neki is
illett volna. Az ifju elforditotta a tekintetet. Hirtelen elszegyellte magat. – A
Fenyre! – suttogta. Elengedte a kardjat, es a fejehez kapott. Hirtelen rettenetesen
faradtnak erezte magat. – Sajnalom, Gareth! Igaza van. Ostoban viselkedtem. Bryne
felmordult. – Örülök, hogy ezt hallom. Mar kezdtem azon gondolkozni, mi
törtenhetett veled! Gawyn nagyot sohajtott, es egy pillanatra nem banta volna, ha
akad a közelben valami hideg innivalo. A haragja a semmibe olvadt, es ratört a
kimerültseg.
– Nehez evem volt – mondta –, es tul kemenyen hajtottam magam, hogy ideerjek. A
jozansagom szelen tancolok. – Nem vagy vele egyedül, fiam – vigasztalta Bryne. Mely
levegőt vett, es egy kis talaloasztalkahoz lepett. Töltött egy poharka valamit
Gawynnek. Csak meleg tea volt az, de a fiu igy is halasan vette el, es
belekortyolt. – Embert probalo időket elünk – mondta Bryne, es töltött maganak is
egy cseszevel. Belekortyolt es elfintorodott. – Mi a baj? – kerdezte Gawyn, es
lenezett a teajara. – Semmi. Csak utalom. – Akkor miert issza? – kerdezte az ifju.
– allitolag jot tesz az egeszsegemnek – morogta Bryne. Mielőtt Gawyn tovabb
kerdezősködhetett volna, a nagy tabornok folytatta. – Akkor ezek szerint
ragaszkodsz hozza, hogy fogdaba zarjalak, mielőtt elarulnad, miert is kellett
fegyverrel utat törnöd magadnak a parancsnoki allasomhoz? Az ifju előrelepett. –
Gareth! Egwene-ről van szo. Elfogtak! – A Feher Torony aes sedaiai? Gawyn sürgetően
biccentett. – Tudom. – A tabornok ujra belekortyolt a teaba, es ujra elfintorodott.
– Be kell mennünk erte! – csattant fel a fiu. – Azert jöttem, hogy a segitseget
kerjem. Meg akarom menteni! Bryne halkan felhorkant. – Megmenteni? es egesz
pontosan hogyan tervezel bejutni a Feher Toronyba? Meg az aieleknek sem sikerült
betörniük a varosba! – Nem is akartak – vetette oda Gawyn. – De nekem nem kell
elfoglalnom a varost, csak egy kis csapattal behatolnom, es kihoznom egyetlenegy
embert. Minden sziklan akad repedes. Megtalalom a modjat. Az idősebb ferfi letette
a cseszejet. Alaposan vegigmerte az ifjut, hatarozott, viharvert arca maga volt a
nemesseg megtestesülese. – De egyet arulj el nekem, kölyök! Hogyan győzöd meg rola,
hogy veled menjen? Gawyn összerezzent. – Miert kellene meggyőznöm? Örül, hogy velem
jöhet! Miert is ne örülne? – Mert megtiltotta nekünk, hogy megmentsük – felelte
Bryne, es ujra a hata mögött kulcsolta össze a kezet. – Legalabbis en igy tudom. Az
aes sedaiok nem sok mindent arulnak el nekem. Azt hinne az ember, jobban megbiznak
abban, aki helyettük levezenyli ezt az ostromot. Akarhogy is, az amyrlin tud velük
valahogy kommunikalni, es azt az utasitast hagyta nekik, hogy hagyjak bekeben.
Micsoda? De hat ez nevetseges! A taborban levő aes sedaiok nyilvan meghamisitjak
valahogy a tenyeket! – Bryne, de hat fogoly! Az aes sedaiok, akiket hallottam
beszelni a dologrol, azt mondtak, minden nap megverik, es ki fogjak vegezni! – Nem
tudom – mondta a tabornok. – Mar hetek ota naluk van, es meg nem öltek meg. – Meg
fogjak ölni – mondta Gawyn sürgetően. – Ön is tudja! Az ember talan vegigvezetteti
az elfogott ellenfelet parszor az emberei előtt, de vegül ugyis ki fogja tűzni a
fejet egy landzsara, hogy tudjak, halott. Vege. Tudja, hogy igazam van. Bryne
vegigmerte, aztan biccentett. – Talan tudom. De akkor sem tehetek mast. Az esküm
köt, Gawyn. Nem tehetek mast, hacsak nem a lany maga utasit ra! – Hagyna meghalni?
– Ha ez kell ahhoz, hogy megtartsam az eskümet, igen!
Ha Bryne-t az esküje tartja vissza… nos, előbb kap hazugsagon egy aes sedait, mint
hogy Gareth Bryne megszegje az adott szavat. De Egwene! Csak tehetett erte valamit!
– Probalok kihallgatast szerezni neked valamelyik aes sedainal, akit szolgalok –
mondta Bryne. – Talan ők tehetnek valamit az ügy erdekeben. Ha meg tudod rola
győzni őket, hogy szükseg van a mentőakciora, es hogy az amyrlin is ezt akarna,
akkor meglatjuk. Gawyn biccentett. Ez legalabb valami. – Köszönöm! A tabornok
unottan legyintett. – Bar persze fogdaba kellene teged vitetnem. Ha masert nem is,
mert megsebesitetted harom emberemet! – Gyogyittassa meg őket egy aes sedaijal! –
javasolta Gawyn. – Azok alapjan, amit hallottam, epp eleg nőver zargatja! – Ugyan
mar! – valaszolta Bryne. – altalaban csak akkor hajlandoak Gyogyitani, ha
valamelyik katonam elete veszelyben forog! A multkor lovaglas közben egy emberem
csunyan leesett a lorol, es azt vagtak a fejemhez, hogy ha meggyogyitanak, csak
raszoktatnak a vakmerősegre. „A fajdalom lecke – mondta az a nyomorult nember. –
Talan majd legközelebb nem dönt ugy, hogy lovaglas közben nekiall a baratainak
pozolni.” Gawyn elfintorodott. – De most csak kivetelt tesznek! Vegtere is az
ellenseg sebesitette meg az embereit! – Majd meglatjuk – felelte Bryne. – A nőverek
ritkan latogatnak csak at a katonakhoz. Megvan a maguk dolga. – Most is van egy a
külső taborban – jegyezte meg Gawyn oda sem figyelve. epp csak atnezett a valla
fölött. – Egy fiatal lany? Sötet haju, nem kortalan arcu? – Nem, ez egy aes sedai
volt. epp, hogy az arcarol tudtam megmondani! Kicsit köverkes volt, vilagos hajjal.
– Talan csak őrzőt keresett – sohajtott fel Bryne. – Azt szoktak. – Nem hinnem –
mondta Gawyn, es ujra atnezett a valla fölött. – A mosonők közt bujkalt! – Most,
hogy belegondolt, hirtelen rajött, hogy akar a Feher Toronyhoz hű nőverek keme is
lehetett. Bryne meg jobban összevonta a szemöldöket. Talan neki is pont ez jutott
az eszebe. – Mutasd meg nekem! – mondta, es elindult a satorajto fele. Felrevetette
őket, es ujra kivonult a reggeli fenybe. Az ifju követte. – Azt nem magyaraztad meg
el, Gawyn, hogy mit csinalsz errefele – szolt Bryne, miközben atvagtak a takaros
rendben levő taboron. A tisztek szalutaltak a tabornoknak. – Mondtam mar –
valaszolta az ifju, a kezet kenyelmesen a kardmarkolatra ejtve. – Ki fogom
szabaditani valamifelekepp Egwene-t abbol a halalcsapdabol! – Nem arra gondoltam,
hogy mit csinalsz az en taboromban, hanem, hogy mit keresel egyaltalan a környeken?
Miert nem tertel vissza Caemlynbe, hogy segits a hugodnak? – Ön tud valamit Elayne-
ről! – torpant meg Gawyn döbbenten. A Fenyre! Mar reg ra kellett volna kerdeznie!
Tenyleg faradt lehetett… – ugy hallottam, korabban ő is a taboraban volt.
Visszament Caemlynbe? Biztonsagban van? – Jo ideje nincs mar velünk – felelte
Bryne. – De ugy tudom, jol megy a sora. – Most ő torpant meg, es Gawynre meredt. –
ugy erted, te nem is tudsz rola? – Miről? – Nos, a hirek nem valami megbizhatoak –
mormolta a tabornok – , de ezt több aes sedaijal is megerősittettem, akik Caemlynbe
Utaztak, hogy megtudjak, mi törtent. A hugode az Oroszlantron. ugy tűnik, sikerült
eltakaritania a jelentős reszet annak a mocsoknak, amit
anyatok hagyott! Gawyn mely levegőt vett. A Fenynek hala! – gondolta lehunyt
szemmel. Elayne elt. Az öve volt a tron. Kinyitotta a szemet, es hirtelen mintha
meg a borus reggeli egbolt is kicsit vilagosabb lett volna. Tovabbment. A tabornok
mellette bandukolt. – Tenyleg nem tudtad – allapitotta meg Bryne. – Hol jartal, te
gyerek? Te vagy az első kardnagyherceg, vagy legalabbis az leszel, amint visszaersz
Caemlynbe. A hugod mellett a helyed! – Először Egwene. – Esküt tettel – meredt ra
Bryne szigoruan. – A szinem előtt. Elfelejtetted? – Nem – valaszolta ő. – De ha
Elayne-e a tron, akkor egyelőre biztonsagban van. Kiszabaditom Egwene-t, es
visszacipelem magammal Caemlynbe, ahol rajta tudom tartani a szememet. Ahol rajta
tudom tartani a szememet mind a kettőn! Bryne felhorkant. – Azt hiszem,
kifejezetten szivesen vegigneznem az első felet – jegyezte meg. – De barhogy is,
mikent lehet, hogy nem voltal ott Elayne mellett, amikor megprobalta megszerezni a
tront? Mi a fenet csinaltal, ami meg nala is fontosabb lehetett? – Csak…
belekeveredtem dolgokba – felelte Gawyn mereven előreszegezett tekintettel. –
Belekeveredtel? – kerdezte Bryne. – A Feher Toronyban voltal egesz idő… – Hirtelen
elhallgatott. Egy percig csendben ballagtak egymas mellett. – Hol is hallottad,
hogy nőverek beszelgetnek Egwene elfogasarol? – kerdezte aztan a tabornok. – Honnan
tudod, hogy megbüntetik? Gawyn nem szolt egy szot sem. – Ver es hamu! – csattant
fel a tabornok, pedig ritkan szitkozodott. – Tudtam, hogy tul sokat tud az az alak,
aki azokat a rajtaüteseket vezette ellenem! es mar kezdtem arra gyanakodni, hogy
valamelyik tisztem arult el! – Most mar nem szamit. – Ezt majd en döntöm el –
vetette oda Bryne. – Megölted az embereimet! Rajtaüteseket vezettel ellenem! –
Rajtaüteseket vezettem a lazadok ellen – pontositott Gawyn, es kemenyen a tabornok
szemebe nezett. – Azert hibaztathat, hogy erőszakkal jutottam be a taboraba, de
komolyan azt varja, hogy lelkiismeret-furdalasom legyen, amiert segitettem
megvedeni a Feher Tornyot az ostromlo seregtől? Bryne elhallgatott, aztan kurtan
biccentett. – Rendben. De akkor ellenseges parancsnok vagy. – Mar nem – felelte
Gawyn. – Mar otthagytam azt a posztot. – De… – Segitettem nekik – mondta az ifju. –
Most mar nem segitek. Semmi, amit itt latok, nem jut vissza az ellensegeihez,
Bryne! A Fenyre esküszöm! A korosabb ferfi nem valaszolt azonnal. Satrak mellett
mentek el – alighanem a fontosabb tisztek satrai előtt –, es közeledtek a karokbol
rakott falhoz. – Rendben – szolt vegül Bryne. – Bizom benne, hogy nem valtoztal meg
annyira, hogy megszegd az adott szavad! – Sosem fordulnek ez ellen az eskü ellen –
vagott vissza Gawyn elesen. – Hogyan is gondolhat ilyet? – Mostanaban akadt nemi
tapasztalatom a varatlanul kiforgatott eskük teren – sohajtott Bryne. – Azt
mondtam, hogy hiszek neked, kölyök! es tenyleg hiszek. De meg mindig nem
magyaraztad meg, miert nem tertel vissza Caemlynbe! – Egwene az aes sedaiokkal volt
– magyarazta Gawyn –, es legjobb tudomasom szerint Elayne is. ugy tűnt, akkor en is
jo helyen
vagyok, bar nem voltam rola meggyőződve, hogy szeretem Elaida fennhatosagat. – es
mid neked Egwene? – kerdezte Bryne halkan. Az ifju allta a tekintetet. – Nem tudom
– vallotta be. – De barcsak tudnam! Meglepő modon a tabornok erre felnevetett. –
ertem! es megertem. Gyere, keressük meg ezt az aes sedait, akit latni veltel! –
Valoban lattam – mondta Gawyn, es odabiccentett az őröknek, ahogy kimentek a kapun.
A katonak tisztelegtek Bryne-nek, de őt ugy meregettek, mint egy viperat. Megvolt
ra minden okuk. – Majd meglatjuk, mit talalunk – mondta Bryne. – Akarhogy is, azt
akarom, hogy a szavadat add ra, hogy miutan megszerveztem neked egy talalkozot az
aes sedaiok vezetőivel, visszamesz Caemlynbe! Hagyd rank Egwene-t! Neked Elayne-nek
kell segitened. Andorban van a helyed! – Ezt önről is elmondhatnam – nezett vegig
Gawyn a külső tabor kavarodasan. Hol is latta azt a nőt? – Elmondhatnad – mordult
fel Bryne rosszkedvűen –, de nem lenne igazad. Erről anyad gondoskodott. Az ifju
ranezett. – Kicsapott a legelőre, Gawyn. Kitiltott az udvarbol, es kivegzessel
fenyegetett. – Lehetetlen! Bryne komoran nezett maga ele. – en is ugy ereztem. De
ennek ellenere ez az igazsag. Amiket a fejemhez vagott… fajtak, Gawyn. Nagyon is
fajtak. Csak ennyit mondott, de tőle ez is epp eleg volt. Gawyn meg sosem hallotta,
hogy akarcsak egy szoval is panaszkodott volna a helyzete vagy a parancsai ellen.
Hű volt Morgase-hez – olyan kitartoan hű, amilyenről csak egy uralkodo almodhatott.
Sosem ismert nala megbizhatobb embert, de panaszkodasra kevesbe hajlamosat sem. –
Biztos valami cselszöves resze volt – mormolta. – Ismerte anyamat! Ha megbantotta,
nyilvan okkal tette! Bryne megrazta a fejet. – Nem volt ra mas oka, mint hogy olyan
ostoba modon beleszeretett abba a ficsur Gaebrilbe. Kis hijan hagyta, hogy az
elködösödött elmeje romlasba döntse egesz Andort! – Azt sosem tette volna! –
csattant fel Gawyn. – Gareth, ha valakinek, hat önnek tudnia kellene! – Kellene –
halkitotta le Bryne a hangjat. – es barcsak tenyleg tudnam! – Valami mas oka volt
ra – morogta Gawyn makacsul. erezte, hogy ujra kezdi elönteni a harag. A körülöttük
tolakodo arusok rajuk neztek, de nem szolitottak meg őket. Talan tudtak, hogy
Bryne-t nem szabad zaklatniuk. – De most mar sosem tudhatjuk meg. Most mar halott.
A Feny verje meg al’Thort! Nem jöhet el eleg hamar az a nap, amikor vegre ledöföm!
Bryne elesen ranezett. – Al’Thor megmentette Andort, fiam. Vagy legalabbis senki
sem tehetett volna nala többet. – Hogy mondhat ilyet? – rantotta el a kezet Gawyn.
– Hogyan mondhat barmi jot is arrol a szörnyetegről? Megölte az anyamat! – Nem
tudom, hogy higgyek-e ezeknek a hireszteleseknek – dörzsölte meg Bryne az allat. –
De meg ha hiszek is, fiam, akkor is lehet, hogy ezzel hasznalt a legtöbbet
Andornak. Fogalmad sincs rola, a vegen milyen rossz lett a helyzet! – El sem
hiszem, hogy miket hallok! – lehelte Gawyn, es a kardja markolatara eresztette a
kezet. – Nem tűröm, hogy barki is igy
beszennyezze a nevet, Bryne! es ezt komolyan mondom! A tabornok egyenesen a szemebe
nezett. Olyan szilard volt a tekintete… Mintha granitbol faragtak volna. – Mindig
igazat mondok, Gawyn. Barki is hivjon ki erte. Nehezedre esik ezt hallani? Nohat,
hidd el, hogy atelni meg nehezebb volt! A panaszkodasnak nincs semmi haszna, de
Morgase fianak megis tudnia kell az igazat! A vegen, Gawyn, anyad teljesen
elfordult Andortol, hogy meg jobban magahoz ölelhesse ezt a Gaebrilt. El kellett
tavolitani. Ha ezt al’Thor tette meg nekünk, akkor köszönet jar neki erte. Gawyn
megrazta a fejet, es a döbbenet viaskodott benne a haraggal. Ez az ember Gareth
Bryne lenne? – Ezt nem az eldobott szerető mondatja velem – folytatta Bryne merev
arccal, mintha csak erővel küzdene le az erzelmeit. Halkan beszelt, de a tabor
lakoi igy is szeles ivben elkerültek őket. – El tudom fogadni, ha egy asszony
elvesziti az erdeklődeset egy ferfi irant, es masnak adja a szivet. Morgase-nek, a
nőnek meg tudok bocsatani. De Morgase-nek, a kiralynőnek? Az egesz orszagot odaadta
annak a kigyonak. A szövetsegeseit börtönbe zaratta es megverette. Nem volt az
eszenel. Neha, ha elfertőződik egy katona sebe, le kell vagni a karjat, hogy
megmentsd az eletet. Örülök Elayne sikerenek, es nekem is faj, hogy ezt kell
mondanom. De el kell asnod ezt az al’Thor iranti gyűlöletet! Nem vele volt a baj.
Az anyaddal volt a baj. Gawyn összeszoritotta a fogat. Soha! – gondolta magaban.
Soha nem bocsatok meg al’Thornak! Ezert nem. – Latom az elszantsagot a
tekintetedben – folytatta Bryne –, es ez is csak ujabb ok arra, hogy
visszazavarjalak Andorba. Majd meglatod. Ha bennem nem bizol, kerdezd meg a
hugodat! Hallgasd meg, ő mit mond! Gawyn elesen biccentett. Ebből eleg. eszrevette,
hogy közel jarnak mar ahhoz a helyhez, ahol a nőt latta. A mosonők tavoli sorara
nezett, aztan megfordult, es odavonult hozzajuk, bar ehhez at kellett furakodnia
ket tojasarus csirkekkel teli, bűzös ketrecei között. – Erre – mondta, talan a
kelletenel kicsit elesebben. Nem nezett hatra, hogy Bryne követi-e. A tabornok
nemsokara utolerte, es bar elegedetlennek tűnt, nem szolt egy szot sem. atvagtak a
keskeny, kanyargos pallon, a tompabarna es -szürke ruhakba burkolodzo emberek
között, es rövidesen elertek a lassan folyo vizzel teli ket hosszu favalyu előtt
terdelő nőkhöz. A tulso vegen ferfiak öntöttek a vizet vödörből, es a nők először a
koszosabb vizben kimostak a ruhakat, aztan a tisztabb valyuban kiöblitettek őket.
Nem csoda, hogy ekkora sar volt! De legalabb itt csak szappanes tisztasagillat
lengett a levegőben. A nők könyökük föle feltűrtek a ruhajuk ujjat, es a többseg
raerősen fecsereszett, miközben a ruhat surolta a valyuba tamasztott surolofakon.
Mindannyian ugyanolyan barna szoknyat hordtak, mint az aes sedai, akit latott.
Gawyn oda sem figyelve a kardja markolatara ejtette a kezet, es hatulrol meregette
a nőket. – Melyik az? – kerdezte Bryne. – Egy pillanat – mondta az ifju. Több tucat
nő volt ott. Vajon tenyleg latta, amit latni velt? Miert is lenne epp itt egy aes
sedai? Biztos, hogy meg Elaida sem küldene ki kemkedni egy nővert; az arcuk azonnal
felismerhetőve tette őket! De persze ha olyan felismerhetőek, most miert nem veszi
eszre? es aztan megpillantotta. Ő volt az egyetlen, aki nem beszelgetett a mellette
robotolo asszonyokkal. Lehajtott fejjel terdelt, a sarga kendőt a fejebe huzta,
elarnyekolta vele az arcat, epp csak par vilagos hajtincs kandikalt ki az anyag
alol. Olyan szolgalatkesz tartasban dolgozott, hogy Gawyn egy pillanatra eszre sem
vette, de a teste
elarulta. Köverkes volt, es az egesz sorban csak ő viselt sarga kendőt. Az ifju
vegigsietett a dolgozo nők mellett. Többen is felalltak, es csipőre tett kezzel
tettek vilagossa, mit gondolnak a dologrol. – A katonak azzal a mocskos nagy
labukkal es esetlen könyökükkel igazan ne alljanak a munka es a nők utjaba! Gawyn
mit sem törődött velük, tovabb ment, mig a sarga kendőhöz nem ert. Ez őrület! –
gondolta. A vilagon nem volt meg soha olyan aes sedai, aki ra tudta volna magat
venni erre a testtartasra! Bryne megallt mellette. Az ifju lehajolt, es probalta
meglesni a nő arcat. Az asszony meg jobban előregörnyedt, es meg vadabbul surolta
az inget az előtte levő valyuban. – Asszony! – szolitotta meg Gawyn. – Megnezhetnem
az arcod? A nő nem valaszolt. Az ifju felnezett Bryne-re. A tabornok habozva
lenyult, es hatratolta a köverkes nő kendőjet. Elteveszthetetlenül aes sedai arc
bukkant ki alola, nem lehetett felreerteni jellegzetesen kortalan vonasait. De a nő
nem nezett fel, csak dolgozott tovabb. – Mondtam, hogy nem fog menni – jegyezte meg
a közelben egy tekintelyes asszonysag. Felkelt, es vegigtotyogott a soron, zöld es
barna ruhaja akkora volt, akar egy sator. – „urnőm, mondtam neki, azt tesz, amit
akar, igazan nem mondok ellent az ön fajtajanak, de valaki akkor is eszre fogja
venni.” – Ön felel a mosonőkert – allapitotta meg Bryne. A nagydarab nő
hatarozottan bolintott, vörös tincse meglendültek. – Valoban, tabornok ur. – Az aes
sedaihoz fordult, es pukedlizett egyet. – Tagren urnő, figyelmeztettem! A Feny
egessen meg, de figyelmeztettem! Sajnalom! A Tagrennek nevezett nő csak lehajtotta
a fejet. Tenyleg könnyek csillogtak volna az arcan? Lehetseges az egyaltalan? Mi
folyik itt? – urnőm! – szolt Bryne, es leguggolt a nő melle. – Aes sedai? Ha aes
sedai, es azt parancsolja, hagyjam magara, szo nelkül megteszem! Ez jo megközelites
volt. Ha a nő valoban aes sedai, nem hazudhat. – Nem vagyok aes sedai – suttogta az
asszony. Bryne a homlokat rancolva nezett fel Gawynre. Az mit jelenthet, ha ezt
mondta? Az aes sedaiok nem hazudhatnak. Akkor hat… A nő halkan folytatta. –
Shemerin a nevem. Aes sedai voltam egykor. De mar nem vagyok az. Miota… – Megint
lenezett. – Kerem! Csak hagyja, hadd dolgozzak szegyenemben! – Hagyom – felelte
Bryne. Aztan habozott. – De először beszelnie kell nehany nőverrel a taborbol.
Letepnek a fülemet, ha nem vinnem el önt hozzajuk, hogy beszelhessenek önnel! A
Shemerin nevű nő nagyot sohajtott, de felallt. – Gyerünk! – mondta Bryne Gawynnek.
– Biztos vagyok benne, hogy veled is beszelni akarnak. Essünk tul rajta minel
hamarabb! Masodik fejezet SÖTeTSeGBEN Sheriam habozva kukucskalt be sötet satraba,
de nem latott odabenn semmit sem. Megengedett maganak egy elegedett kis mosolyt,
belepett, es hagyta a helyere libbenni a satorajtot. Vegre egyszer jol mentek a
dolgok. Persze meg mindig ellenőrizte a satrat, mielőtt bement volna, kereste azt,
aki regebben neha odabenn settenkedett. Azt, akit sosem sikerült megereznie, de
megis mindig volt egy olyan sejtese, mintha ereznie kellene. Igen, meg mindig
ellenőrizte, ott van-e, es alighanem meg honapokig ellenőrizte volna – de most mar
nem kellett. Nem vart ra odabenn egy rejtelyes arny sem, hogy megbüntesse.
A szögletes kis sator eleg nagy volt ahhoz, hogy felallhasson benne. Az egyik
oldalon egy kis tabori agy allt, a masokon az utazoladaja. epp csak lett volna
helye egy kis iroasztalnak is, de akkor olyan zsufolt lett volna a sator, hogy meg
sem tudott volna mozdulni benne. Raadasul a közelben amugy is volt egy tökeletesen
alkalmas iroasztal, Egwene hasznalaton kivüli satraban. Volt rola szo, hogy atadjak
azt a satrat is valaki masnak – a legtöbb nővernek osztoznia kellett a szallason,
bar minden heten hoztak ujabb satrakat. De az amyrlin satra jelkep volt. Amig meg
remenykedhettek Egwene visszaterteben, a satra is vart ra. A vigasztalhatatlan
Chesa tökeletes rendben tartotta: Sheriam meg mindig rajtakapta neha a nőt, hogy
urnője fogsaga miatt zokog. De Egwene tavollete alatt a sator gyakorlatilag
Sheriame volt, epp csak nem alhatott ott. Vegtere is egy amyrlin kronikaőretől
elvartak, hogy tartsa szemmel az ügyeit. Sheriam ismet elmosolyodott, es leült az
agyara. Nem is olyan reg meg az elete a tehetetlenseg es a fajdalom vegtelen
körforgasa volt. Most mar ennek vege. aldassek erte Romanda neve! Barmit gondolt is
amugy arrol a kiallhatatlan nemberről, Romanda kergette el Halimat – es Sheriam
bünteteseit – a taborbol. A fajdalom persze majd visszater. Mindig is sok kinnal es
büntetessel jart az altala vallalt szolgalat. De megtanulta, hogyan elvezze ki a
bekes időszakokat. Neha azt kivanta, bar tudta volna tartani a szajat, bar ne
kerdezősködött volna. De megtette, es ide jutott. A szövetsegesei hatalomhoz
juttattak, igeretük szerint. De a fajdalomra senki sem figyelmeztette. Gyakorta azt
kivanta, barcsak a Barnat valasztotta volna, es elbujt volna valahol egy
könyvtarban, hogy ne kelljen senkit se latnia. De most mar ott volt, ahol. Nem volt
tul sok ertelme azon merengeni, mi lehetett volna maskepp. Sohajtott egyet,
levetette a ruhajat, es alsoneműt valtott. Sötetben tette: a gyertyakat es az
olajat is szigoruan adagoltak, es most, hogy kezdett kiürülni a lazadok penzes
ladaja, el kellett dugnia a sajat reszet, hogy kesőbb tudjon mivel gazdalkodni.
Bemaszott az agyba, es felhuzta a takarojat. Nem volt olyan naiv, hogy bűntudata
legyen mindazert, amit tett. A Feher Toronyban minden egyes nőver csak hatalmat
akart, erről szolt az elet! Nem volt egyetlen aes sedai sem, aki ne szurta volna
hatba a többi nővert, ha ugy velte, ezzel előnyhöz juthat… Az ő baratai csak kisse…
gyakorlottabbak voltak a dologban. De miert epp most kellett eljönnie az idők
vegezetenek? Az ismerősei közül sokan akadtak, akik azt szajkoztak, micsoda
dicsőseg es megtiszteltetes, hogy epp most elhetnek, de ő nem ertett velük egyet. Ő
csak azert csatlakozott hozzajuk, hogy több hatalomra tegyen szert a Feher Torony
politikai szervezeteben, hogy megbüntethesse azokat, akik megvetettek. Soha nem
akart volna reszt venni valami vegső leszamolasban az ujjaszületett Sarkannyal, es
egeszen biztos volt benne, hogy soha nem akarta, hogy barmi köze is legyen a
Kivalasztottakhoz! De mit volt mit tenni… Az lesz a legjobb, ha kielvezi, hogy
megszabadult a veresektől es Egwene igazsagoskodo fecsegesetől is. o, igen…
Hatalmas erőkkel biro nő allt meg a satra előtt. Sheriam szeme felpattant. Ő is
megerezte a fokuszalni kepes nőket, akar csak az összes többi nőver. Ver es hamu! –
gondolta idegesen, es erősen összeszoritotta a szemet. Ne mar megint! A satorajto
fodrozodni kezdett. Sheriam kinyitotta a szemet. Egy ejfekete alak allt az agya
mellett. A libegő satorajton at betűző holdfeny sugarai epp csak a körvonalait
vilagitottak meg. Termeszetellenes sötetsegbe burkolodzott, fekete szalagok
lebbentek
mögötte, es meg az arcat is melyseges feketeseg rejtette. Sheriam levegő utan
kapkodva vetette le magat az agyrol, es terdre borult a sator durva vaszonpadlojan.
Alig volt annyi hely, hogy leterdeljen. Remegett, es varta, mikor vag rajta vegig a
fajdalom. – o! – szolalt meg egy reszelős hang. – Nagyszerű! Engedelmes vagy!
Örömmel latom! Nem Halima volt az. Sheriam sosem erezte meg Halimat, aki ugy tűnt,
vegig saidint fokuszalt. Raadasul Halima sosem jelent meg ilyen… dramai külsősegek
közepette. Micsoda hatalom! Valoszinűnek tűnt, hogy a Kivalasztottak egyikevel van
dolga. Vagy a nagyur egy igen hatalmas szolgajaval; valakivel, aki sokkal, sokkal
magasabban allhatott fölötte. Aggasztotta a dolog, es remegve hajolt meg. – Azert
elek, hogy szolgaljam, magassagos urnő! – hadarta gyorsan. – aldott vagyok, hogy
meghajolhatok szine előtt, hogy ilyen időkben elhetek, hogy… – Ne gagyarassz mar! –
mordult ra a hang. – Ha jol ertettem, jo helyed van itt a taborban? – Igen,
magassagos urnőm – valaszolta Sheriam. – en vagyok a kronikak őre. Az alak
szipakolt egyet. – A kronikaőr egy rakas rongyos lazado között, akik aes sedainak
kepzelik magukat. De ez most lenyegtelen. Szüksegem van rad! – Azert elek, hogy
szolgaljak, magassagos urnő – ismetelte meg Sheriam. Egyre jobban aggodott. Mit
akarhatott tőle ez a leny? – Egwene al’Vere. Le kell taszitani! – Micsoda? –
kerdezte Sheriam döbbenten. Levegőostor vagott vegig a hatan egetően. Hogy lehetett
ilyen ostoba? Meg akarta öletni magat? – Bocsasson meg, magassagos urnő! –
folytatta sietve. – Bocsassa meg a kitöresemet! De annak idejen a Kivalasztottak
egyike adta parancsba, hogy őt tegyük amyrlinne! – Igen, de ez meglehetősen… rossz
valasztasnak bizonyult. Egy gyermekre volt szüksegünk, nem egy nőre, akinek
gyermekkepe van. Le kell taszitani. Gondoskodsz rola, hogy ez az ostoba
lazadocsapat ne tamogassa tovabb! es azok az atkozott gyűlesek Tel’aran’rhiodban!
Hogyan tudtok annyian odajutni? – Vannak ter’angrealjaink – kezdte Sheriam habozva.
– Jo nehanyuk borostyanlapocskanak tűnik, masik vaskorongnak. es akad par gyűrűnk
is. – o, alomszövők – nyugtazta az alak. – Igen, az hasznos lehet. Hany van?
Sheriam habozott. Ösztönösen hazudott volna, vagy megprobalja elkenni az igazsagot;
ez olyan informacionak tűnt, amivel elhetett ez ellen az alak ellen. De hogy
hazudjon egy Kivalasztottnak? Nagyon rossz ötlet lett volna… – Husz darabunk volt –
vallotta be az igazat. – De az egyik a Leane nevű nőnel volt, akit elfogtak. Most
tizenkilenc maradt. epp csak annyi, hogy eljuthassanak az Egwene-nel valo
talalkozokra az almok Vilagaban – egy jutott minden ülnöknek, es egy maganak
Sheriamnak. – Igen – sziszegte a sötetsegbe burkolodzo alak. – Ez valoban hasznos
lenne! Lopd el az alomszövőket, es add at nekem! Ennek a csürhenek nincs helye ott,
ahol a Kivalasztottak jarnak! – en… – Lopja el a ter’angrealokat! Ezt meg hogyan
tudna megoldani? – Azert elek, hogy szolgaljak, magassagos urnőm. – Azert bizony.
Tedd meg ezt nekem, es bőkezűen megjutalmazlak! De ha kudarcot vallasz… – Az alak
egy pillanatra elgondolkozott. – Harom napot kapsz. Minden egyes alomszövőert, amit
ez idő alatt nem sikerül megszerezned, egy ujjaddal vagy labujjaddal fizetsz.
A Kivalasztott ezzel Kaput nyitott ott, a sator kellős közepen, es eltűnt a
tuloldalan. Sheriam epp csak megpillantotta odaat a Feher Torony folyosoinak
ismerős, szines csempes padlozatat. Lopjam el az alomszövőket! Mind a
tizenkilencet? Harom nap alatt? A magassagos sötetsegre! – gondolta. Megis hazudnom
kellett volna arrol, hogy hany van! Miert is nem hazudtam? Tovabbra is terdelt, es
mely levegőt vett. Sokaig gondolkozott a helyzeten. ugy tűnt, vege a bekes
időszaknak. Nagyon rövidnek bizonyult. A Pirosak vonakodva bar, de beengedtek a
latogatoit, ha mar a Torony törvenye megkövetelte. Egwene-t meglepte, hogy
egyaltalan akadnak latogatoi, de nem Seaine volt az egyetlen, aki lejött hozza. Jo
nehany ülnök is jart nala. erdekes. Akarhogy is, ki volt ehezve a hirekre. Vajon
hogyan reagalt a Torony a börtönbe vetesere? Vajon meg mindig szeles es mely
szakadekok tatongtak az ajahok között, vagy eddigi munkaja kezdte begyogyitani
őket? – Elaida meglehetősen egyertelműen megszegte a Torony törvenyet – magyarazta
Seaine. – es raadasul mindezt öt különböző ajah ülnökenek a szeme lattara tette.
Megprobalta megakadalyozni, hogy targyalasra kerüljön a dolog, de nem sikerült
neki. am ennek ellenere paran hallgattak az erveire. – Megpedig? – kerdezte Egwene.
– Hogy arnybarat vagy – felelte a Feher. – es hogy emiatt kitaszitott a Toronybol,
es csak utana vert meg. Egwene-t kirazta a hideg. Ha Elaida barkit is meg tudott
győzni ezzel az ervvel… – Nem allhat meg a vad – probalta vigasztalni Seaine. – Ez
nem valamifele Feny hata mögötti kis falu, ahol eleg felmazolni valakinek az
ajtajara a sarkanyagyarat, es mar bűnösnek is talaltatik! Egwene felvonta a
szemöldöket. Őt is valami „Feny hata mögötti kis faluban” neveltek fel, de mindig
volt annyi eszük, hogy puszta pletykak alapjan ne iteljenek el senki sem, a
legkisebb bűn eseten sem. De nem mondott semmit. – A Torony alapelvei szerint igen
nehez bebizonyitani ezt a vadat – folytatta a Feher ülnök. – Ezert feltetelezem,
hogy ezt nem probalja bebizonyitani a targyalason, különösen, mivel ehhez hagynia
kellene, hogy felszolalhass a sajat vedelmedben, es azt hiszem, jobb szeretne, ha
minel melyebbre elrejthetne teged. – Igen – meregette Egwene a közelben ülő
Pirosakat. – Azt hiszem, igazad van. De ha nem tudja bebizonyitani, hogy arnybarat
vagyok, es ha nem tudta megakadalyozni, hogy targyalas legyen belőle… – Ez nem
olyan sulyos vetseg, amiert megfosztanak a tisztsegetől – mondta Seaine. – A
legsulyosabb büntetes a Csarnok nyilvanos feddese es egy honapos vezekles.
Megtarthatna a kendőt. De epp eleg sokat veszitene a hiteleből, gondolta Egwene.
Biztato volt. De hogyan oldhatna meg, hogy Elaida ne tudja csak ugy eldugni?
Tovabbra is nyomas alatt kellett tartania azt a nembert… de ez fenyverte mod nehez
volt, ugy, hogy minden nap visszazartak ebbe a pirinyo kis cellaba! Meg csak rövid
ideje tartozkodott itt, de maris kinozta a tudat, hogy mennyi lehetőseget
elvesztegetett. – Te elmesz a targyalasra? – tette fel a kerdest. – Termeszetesen –
felelte Seaine higgadtan, ahogy azt Egwene egy Fehertől varta. A Feherek egy resze
maga volt a hűvös logika megtestesülese. Seaine ennel sokkal melegebb termeszet
volt, de ezzel együtt is tavolsagtarto. – Ülnök vagyok, Egwene! – Feltetelezem,
hogy meg mindig latni a Sötet ur ebredezesenek a jeleit? – A lany megborzongott, es
a cella padlojara nezett. Eszebe
jutott, mi törtent Leanevel. A sajat kis cellaja sokkal koparabb volt, mint Leanee,
talan azert, mert azzal vadoltak, hogy arnybarat. – Igen – valaszolta Seaine
halkabban. – es egyre rosszabbnak tűnik a helyzet. Szolgak halnak meg. Az etel
megromlik. A Torony egesz nagy reszei cserelnek helyet veletlenszerűen. Tegnap
ejjel a masodik konyha varatlanul felköltözött a hatodik emeletre, ahol a Barnak
lakresze volt. A Barnak igencsak vonakodva mind leköltöztek az oldalso szarnyba.
Vajon ez mar örökre igy marad? Eddig mindig az volt, hogy a nőverek laktak magaban
a Toronyban, a noviciak es a beavatottak pedig a szarnyban. – Ezt fel kell vetned
masok előtt is, Seaine – javasolta Egwene lagyan. – Emlekeztesd a nővereket arra,
hogy a Sötet ur ebredezik, es az Utolso Csata közeleg! Ne hagyd, hogy elkalandozzon
a figyelmük arrol, hogy együtt kell dolgoznunk, nem külön! Seaine hata mögött az
egyik Piros ellenőrizte az asztalon allo gyertyat. Lassan a vegehez közeledett az
idő, amig Egwene latogatokat fogadhatott. Nemsokara ujra elzarjak; erezte a hata
mögött a poros, ki nem cserelt szalma szagat. – Kemenyen kell dolgoznod, Seaine –
sürgette, es felkelt, mielőtt a Pirosak odaerhettek volna. – Tedd meg, amire en nem
vagyok most kepes! es kerd meg ugyanerre a többieket is! – Igyekszem – felelte a
Feher. Felallt, es nezte, ahogy a Pirosak elveszik Egwene zsamolyat, majd
visszahessegetik a lanyt a cellaba. A mennyezet olyan alacsony volt, hogy nem
tudott felegyenesedni odabenn. Egwene vonakodva hatralepett, es lehajtotta a fejet.
– Az Utolso Csata közeleg, Seaine. Ne feledd! A Feher biccentett, aztan az ajto
becsukodott, es a sötetseg magaba zarta Egwene-t. A lany leült. Olyan vaknak erezte
magat! Mi lesz majd a targyalason? Meg ha meg is büntetik Elaidat, akkor is… mit
tesznek majd vele? Elaida megprobalja majd kivegeztetni. es meg mindig megvolt ra a
lehetősege, hiszen ő – a Feher Torony meghatarozasa szerint – Amyrlin-tronnak adta
ki magat. Erősnek kell maradnom! – mondta maganak a sötetben. en tettem fel a
labost a tűzre, most aztan főhetek benne, ha mashogy nem tudom megvedeni a Feher
Tornyot! Tudtak, hogy tovabbra is ellenall. Ennel többet nem adhatott nekik.
Harmadik fejezet REPEDeS A KÖVÖN Aviendha vegignezett az udvarhaz előtti területen.
Mindenhol az indulashoz keszülő emberek nyüzsögtek. Bashere ferfiai es asszonyai
egesz fegyelmezettek voltak vizföldi mercevel merve; hatekonyan hajtogattak össze a
satrakat es csomagoltak össze a holmijukat. De az aielekhez kepest a többi vizföldi
– azok, akik nem katonak voltak – rendetlen csürhenek tűnt. A tabori nők ide-oda
szaladgaltak, es biztos, hogy a feladataik nagy reszet nem vegeztek el, es egy
halom fontos holmit nem csomagoltak be. A küldöncfiuk a barataikkal futkorasztak,
es probaltak minel elfoglaltabbnak tűnni, hatha ugy megusszak a munkat. A civilek
satrait es holmijat lassan szedtek össze es pakoltak fel, es egy rakas lora,
szekerre meg kocsihajtora volt szükseg, hogy eljuttassak őket oda, ahova menni
szeretnenek. Aviendha megrazta a fejet. Az aielek csak azt hoztak magukkal, amit a
sajat hatukon el tudtak vinni, es a hadi csapatban csupan harcosok es tudos
asszonyok voltak. es ha egy-egy hosszabb hadjaratra nem volt eleg, hogy csak a
landzsak vonuljanak ki, akkor is minden munkas es mesterember tudta, hogyan
keszüljön fel gyorsan es hatekonyan az utra. Ebben volt becsület. A becsület
megkivanta, hogy mindenki kepes legyen önalloan gondoskodni
magarol, es ne lassitsa le a törzs egeszet. Megrazta a fejet, es visszafordult a
feladatahoz. Az ilyen napokon csak azoknak nem volt egy csepp becsülete sem, akik
nem dolgoztak. Belemartotta az ujjat az előtte allo vödör vizbe, aztan felemelte a
kezet, es hagyta, hogy a masik vödör fölött logjon egy darabig. Az ujjarol
lecsusszant egy vizcsepp. ujra az első vödörbe dugta az ujjat, es megismetelte a
dolgot. Ez az a fajta büntetes volt, aminek egyetlen vizföldi sem erthette a
jelentőseget. Alighanem könnyű munkanak veltek volna, hogy ott ülhet a földön, a
hatat az udvarhaz farönkjeinek tamasztva, es csak ide-oda kell emelgetnie a kezet,
hogy az egyik vödröt megtöltse, a masikat kiüritse. Cseppenkent. Szamukra ez nem is
lenne büntetes. De ez azert lehetett, mert a vizföldiek nagy resze lusta volt.
Inkabb csöpögtettek volna vizet egy vödörbe, mint hogy követ hordjanak. De a
kőhordas megis csak aktiv munka volt – es az aktiv tevekenyseg egyarant jot tett a
testnek es a leleknek. A vizmeregetes viszont ertelmetlen. Haszontalan. Meg csak a
labat sem nyujthatta ki, az izmait sem mozgathatta at közben. es mindezt aközben,
hogy a tabor többi tagja a satrakat szedte le a hosszu menetelesre keszülőben.
Ettől vagy tizszer olyan fajo volt a büntetese! Minden egyes pillanattal, amiben
nem segitett, csak a tohja nőtt, es semmit sem tehetett ellene! Csak a vizet
merhette. Cseppről cseppre, cseppről cseppre. Dühitette a dolog. es szegyellte
magat, hogy dühös. A tudos asszonyok sosem hagytak, hogy igy eluralkodjanak rajtuk
az erzelmek. Türelmesnek kellett maradnia, es meg kellett probalnia megerteni,
miert büntetik meg. De ha csak a problemara gondolt, mar attol is sikithatnekja
tamadt. Hanyszor jut meg ujra es ujra ugyanarra a következtetesre? Talan tul ostoba
volt ahhoz, hogy megerthesse. Talan nem erdemelte meg, hogy tudos asszony legyen
belőle. Visszadugta a kezet a vödörbe, es ujabb vizcseppet mert at. Nagyon nem
tetszett neki, amit ezek a körülmenyek kihoztak belőle. Harcos volt, meg ha mar nem
is viselhetett landzsat. Nem felt a büntetestől, nem felt a fajdalomtol. De egyre
inkabb felt attol, hogy vegkepp elvesziti a batorsagat, es ugyanolyan
hasznavehetetlen lesz, mint a homokbamulok. Tudos asszony akart lenni.
Ketsegbeesetten vagyott ra. Meglepte a dolog, mert sosem hitte volna, hogy meg
egyszer olyan elszantan vagyhat barmire is, mint ahogy annak idejen a landzsakat
akarta. De az elmult honapokban sokat tanulmanyozta a tudos asszonyokat, es egyre
jobban tisztelte őket. Egyenlőnek fogadta el őket, es tudta, hogy segiteni akar
azoknak, akik az aieleket ezen a legveszedelmesebb modon iranyitjak. Az Utolso
Csata olyan proba lesz, amihez hasonlot meg sosem latott a nepe. Amys es a többiek
azon dolgoztak, hogy megvedjek az aiel nepet, ő pedig itt ült, es vizcseppeket
meregetett! – Minden rendben? – kerdezte valaki. Aviendha összerezzent es
felnezett. Olyan hirtelen kapott a kese utan, hogy kis hijan kiboritotta a vödröt.
Rövid, sötet haju nő allt az epület arnyekaban, tőle nem messze. Min Farshaw
összefonta a karjat. Kobaltkek kabatot viselt dus ezüsthimzessel. A nyakaba egy
kendőt kötött. Aviendha visszadőlt, es elengedte a keset. Most mar a vizföldiek is
csak ugy odaosonhattak melle? – Jol vagyok – felelte, es igyekezett nem
elvörösödni. A hangja es a testtartasa eleg kellett volna legyen ahhoz, hogy a
masik tudja, nem akar beszelgetessel megszegyenülni, de Min mintha nem vette volna
eszre. A nő megfordult, es vegignezett a taboron. – Nincs valami… mas dolgod?
Aviendha ezuttal nem tudta megallni, hogy ne vörösödjön el. – A dolgomat vegzem.
Min biccentett, es Aviendha erővel csillapitotta le a zihalasat. Nem hagyhatta,
hogy felbőszitse ez a nőszemely. Az anyavere arra kerte, legyen kedves vele. ugy
döntött, nem sertődik meg. Min nem tudhatta, mit is beszel. – Azt hittem, veled
beszelhetek – szolt a nő, de meg mindig a tabort nezte. – Nem vagyok benne biztos,
ki mashoz fordulhatnek! Nem bizom az aes sedaiokban, es ő sem bizik bennük. Nem
vagyok benne biztos, hogy bizik meg egyaltalan barkiben. Talan bennem sem. Aviendha
oldalra nezett, es latta, hogy Min a taboron atvago Rand al’Thort figyeli. A ferfi
fekete kabatot viselt, aranyvörös haja csak ugy langolt a delutani fenyben. A
körülötte sürgölődő saldaeaiak föle tornyosult. Aviendha hallott mar az előző
ejszaka törtentekről; tudta, hogy megtamadta őket Semirhage. Maga az egyik
arnylelkű; banta, hogy egyszer sem latta a teremtmenyt, mielőtt vegeztek volna
vele. Megborzongott. Rand al’Thor harcolt es győzedelmeskedett. Bar gyakran ostoban
viselkedett, kepzett – es szerencses – harcos volt. Ki mas dicsekedhetett volna
vele, hogy annyi arnylelkűvel vegzett, mint ő? Nagy becsülete volt, az egyszer
biztos. De a harc sok olyan sebet ejtett rajta, amit Aviendha meg nem ertett.
erezte a fajdalmat. erezte Semirhage tamadasa alatt is, bar először azt hitte, csak
egy remalom. Hamar rajött, hogy tevedett. Egyetlen remalom sem lehetett ilyen
rettenetes. Meg mindig erezte annak az iszonyatos kinnak a visszhangjat, a
hullamokban ratörő fajdalmat, a belsejeben tombolo ketsegbeesest. Riasztotta a
többieket, de nem volt eleg gyors. Tohhal tartozott ezert a hibaert a ferfinak, es
el is rendezi majd, ha vegzett a büntetesevel. Ha valaha is vegez majd vele. – Rand
al’Thor megbirkozik a gondjaival – mondta, es tovabb csöpögtette a vizet. – Hogy
mondhatsz ilyet? – meredt ra Min. – Nem erzed a fajdalmat? – Minden egyes
pillanatat erzem – morogta Aviendha összeszoritott fogakkal –, de ki kell allnia a
maga probait, ahogy nekem is ki kell allnom a magamet! Talan eljön majd a napja,
hogy együtt nezhetünk szembe a gondjainkkal, de meg nincs itt az ideje! Először
egyenlőnek kell vele lennem, tette hozza magaban. Nem allok oda melle
alarendeltkent! Min alaposan vegigmerte, es Aviendhat kirazta a hideg. Egyre az
jart a fejeben, vajon mifele latomasokat lathat körülötte a nő. Azt mondtak, mindig
valora valik, amit lat. – Nem olyan vagy, mint amire szamitottam – mondta vegül
Min. – Felrevezettelek? – kerdezte Aviendha a homlokat rancolva. – Nem, szo sincs
rola – nevetett fel Min kurtan. – ugy ertem, azt hiszem, felreismertelek. Nem
tudtam, mit is gondoljak az utan a caemlyni este utan, amikor… nos, az utan az este
utan, amikor együtt megkötöttük Randet. ugy erzem, közel allsz hozzam, de
ugyanakkor nagyon tavoli vagy. – Megvonta a vallat. – Azt hiszem, vartam, hogy
megkeress, amint a taborba ertetek. Annyi mindent meg kellett volna beszelnünk.
Amikor nem jöttel, aggodni kezdtem. Azt hittem, talan megbantottalak. – Nem
tartozol nekem tohhal – morogta Aviendha. – Helyes – mondta Min. – Neha meg mindig
tartok tőle, hogy egyszer… összeütközesbe kerülünk. – es mi haszna lenne annak az
összeütközesnek? – Azt nem tudom – vonta meg a vallat Min ujfent. – Gondoltam,
az aielek igy szoktak. Kihivsz, hogy vivjunk meg a becsületünkert. erte. Aviendha
felhorkant. – Harcoljunk egy ferfi miatt? Ki tenne ilyet? Ha tohhal tartoznal
nekem, talan követelhetnem, hogy jard el velem a landzsak tancat, de csak ha te is
Hajadon lennel. es csak ha en is meg Hajadon lennek. Gondolom, megvivhatnank kessel
is, de nem lenne kiegyenlitett küzdelem. Mi becsület lenne abban, ha megküzdenek
egy kepzetlen vizföldivel? Min elvörösödött, mintha csak Aviendha megsertette
volna. Igazan különös reakcio. – Ebben nem lennek biztos – villantott ki aztan Min
a ruhaujjabol egy kest, es vegigtancoltatta a bütykein. Miert ragaszkodtak hozza a
vizföldiek, hogy mindig összevissza pörgessek a pengeiket? Thom Merrilin is
egyfolytaban ezt csinalta. Min tenyleg nem ertette: ő haromszor is atvaghatta volna
a ferfi torkat az idő alatt, amig a kesevel jatszadozott, mint valami utcai
mutatvanyos. Aviendha ennek ellenere nem szolt egy szot sem. – Nem harcolnek veled,
hacsak nem sertenel meg nagyon komolyan. Az anyaverem a baratjanak tart, es
szeretnelek en is annak tartani! – Rendben – szolt Min. Összefonta a karjat, es
visszanezett Randre. – Rendben. Gondolom, ez jo hir. De be kell vallanom, nem
tetszik az ötlet, hogy osztozzunk rajta. Aviendha habozott, aztan ujra belemartotta
az ujjat a vizbe. – Nekem sem. – Legalabbis az az ötlet nem tetszett neki, hogy egy
olyan nővel osztozzon a ferfin, akit nem igazan ismer. – Akkor mitevők legyünk? –
Folytassuk, amit eddig csinaltunk – mondta Aviendha. – A tied, ha kell, engem most
ugyis mas dolgok kötnek le. Majd ha valtozik a helyzet, tajekoztatlak rola. – Ez
meglehetősen… egyenes beszed – ismerte el Min, es zavartan nezett ra. – Mas dolgok
kötnek le? Peldaul, hogy egy vödör vizbe martogasd az ujjad? Aviendha ujra
elvörösödött. – Igen! – csattant fel. – Pontosan! Most pedig, ha megbocsatasz!
Felallt, es elvonult. Otthagyta a vödröket is. Tudta, hogy nem lett volna szabad
elveszitenie a türelmet, de nem tehetett rola. Min. Hogy egyfolytaban csak a
bünteteset feszegette. Sajat maga. Hogy keptelen rajönni, mit akarnak tőle a tudos
asszonyok. Rand al’Thor. Hogy a ferfi mindig veszelybe sodorja magat, es ő
egyaltalan nem tud segiteni rajta! Nem birta tovabb. atvagott az udvarhaz gyepeből
maradt barna pusztasagon. Hol ökölbe szoritotta a kezet, hol kiengedte: probalt
minel messzebb maradni Randtől. Amilyen napja eddig volt, meg eszrevenne az a
gazember, hogy rancos az ujja, es megkerdezne, hogy miert aztatta vizbe! Ha
rajönne, hogy a tudos asszonyok egyfolytaban büntetik, talan valami ostobasagot
tenne, es megint bolondot csinalna magabol! A ferfiak mar csak ilyenek voltak, Rand
al’Thor pedig meg a legtöbbjüknel is ilyenebb. atvagott a ruganyos talajon. A barna
fű szögletes mintaban preselődött le, ahol eddig a satrak alltak. atfurakodott az
ide-oda rohangalo vizföldiek között. Elment a csatarlancban gabonaval teli zsakokat
dobalo katonak mellett. Ket vaskos pataju igaslo vontatta a szekereket, amire epp
felpakoltak. De ő csak ment tovabb. Probalt nem felrobbanni. Igazsag szerint ugy
erezte, közel all hozza, hogy ő is olyan „ostobasagot” tegyen, mint Rand al’Thor
tenne. Miert? Miert nem tud rajönni, mit csinal rosszul? A többi aiel a taborban
lathatoan ugyanugy nem ertette a helyzetet, mint ő maga, bar persze nem beszeltek
vele a
bünteteseiről. Emlekezett meg ra, hogy Hajadon koraban latott hasonlo bünteteseket,
es mindig is tisztaban volt vele, hogy a legokosabb kimaradni a tudos asszonyok
dolgaibol. Megkerülte a szekeret, es azon kapta magat, hogy ujra Rand al’Thor fele
tart. A ferfi Davram Bashere harom ellatmanyosaval beszelgetett; jo egy fejjel
magasabb volt mindegyiküknel. Az egyikük, egy hosszu, fekete bajszu emberke a lovak
fele mutatva mondott epp valamit. Rand meglatta Aviendhat, es intett fele, de a
lany sietve elfordult, es egyenesen a gyep eszaki reszen elterülő aiel tabor fele
vette az utjat. A fogat csikorgatva probalta elfojtani a haragjat, de nem jart sok
sikerrel. Nem volt talan joga haragudni, ha csak magara is? Mindjart vege a
vilagnak, ő pedig büntetesben tölti a napjait! Valamivel arrebb eszrevette a tudos
asszonyok egy kisebb csoportjat – Amys, Bair es Melaine acsorogtak egy halom
összecsomagolt, barna sator mellett. A szoros, hosszukas csomagok mindegyiken volt
egy pant, hogy vallra vetve cipelhessek. Aviendhanak vissza kellett volna mennie a
vödreihez, es kettőzött erőfeszitessel kellett volna dolgoznia a büntetesen. De nem
tette. Mint egy kisgyerek, aki bottal tamad meg egy veszedelmes fenevadat,
füstölögve odavonult a tudos asszonyok ele. – Aviendha? – kerdezte Bair. – Mar
vegeztel is a bünteteseddel? – Nem – valaszolta ő. Megallt előttük, a kezet ökölbe
szoritva engedte le. A szel belekapott a szoknyajaba, de hagyta, hadd csapkodjon. A
körülöttük siető tabori munkasok – az aielek es a saldaeaiak egyarant – szeles
ivben elkerültek őket. – Akkor hat? – kerdezte Bair. – Nem tanulsz eleg gyorsan –
tette hozza Amys, es megrazta hofeher üstöket. – Nem tanulok eleg gyorsan? –
csattant fel Aviendha. – Mindent megtanultam, amit csak kertetek tőlem!
Megjegyeztem minden egyes orat, visszamondtam minden adatot, teljesitettem minden
kötelessegemet! Megvalaszoltam minden kerdeseteket, es lattam, hogy minden
valasznal elismerően biccentetek! Felhaborodottan vegigmerte őket, mielőtt
folytatta volna. – Jobban fokuszalok, mint barmelyik ma elő aiel asszony – mondta.
– Hatrahagytam a landzsaimat, es örömmel csatlakozom hozzatok. Megtettem a
kötelessegemet, es minden egyes alkalommal a becsületet kerestem. De megis egyre
csak büntettek! Nem csinalom tovabb! Vagy mondjatok meg, hogy mi akartok tőlem,
vagy küldjetek el! Azt varta, hogy dühösek lesznek. Csalodottak. Azt varta, hogy
nekiallnak megmagyarazni neki, hogy egy egyszerű tanitvany nem kerdőjelezheti meg a
tudos asszonyok szavat. De legalabbis azt varta, hogy sokkal nagyobb büntetest
szabnak ki ra az arcatlansaga miatt. Amys odapillantott Melaine-re es Bairre. – Nem
mi büntetünk teged, gyermek – szolt, lathatoan ovatosan megvalogatva a szavait. – A
sajat kezedből nyered a büntetesed! – Barmit tettem is – szolt Aviendha – nem
hiszem, hogy annyira sulyos lehetett, hogy da’tsangga tegyetek! Szegyent hoztok
magatokra, hogy igy bantok velem! – Gyermek – nezett a szemebe Amys –, megtagadod a
büntetesünket? – Igen – valaszolta a lany lüktető fejjel. – Megtagadom. – Azt
hiszed, az erveid vannak olyan erősek, mint a mieink? – kerdezte Bair, es a
tenyerevel arnyekolta el rancos arcat. – Azt hiszed, egyenrangu vagy velünk?
Egyenrangu? – gondolta Aviendha, es eluralkodott rajta a panik. Nem vagyok
egyenrangu! Meg evekig kell tanulnom! Mit csinalok? De vajon meghatralhatott meg?
Könyöröghetett a bocsanatukert,
megfizethette valamifelekepp a tohot, amivel ezutan tartozott nekik? Vissza kellene
szaladnia a büntetesehez, meregetnie kellene tovabb a vizet! Az volna a helyes.
Mennie kellene, es… – Nem latom több okat a tanulasnak! – Azon kapta magat, hogy
futas helyett valaszol: – Ha mar csak ezeket a bünteteseket akarjatok megtanitani
nekem, akkor feltetelezem, hogy minden mast megtanultam. Kesz vagyok közetek lepni.
A fogat csikorgatva allt, es varta, hogy kirobban a többiek hitetlenkedő dühe. Mi a
fene volt vele? Nem lett volna szabad hagynia, hogy Min ostoba fecsegese igy
felbőszitse! Aztan Bair nevetni kezdett. Erőteljes hang volt, nehez volt elhinni,
hogy egy ilyen apro nőtől szarmazik. Melaine is csatlakozott hozza; a naphaju tudos
asszony aldott allapottol kicsit mar gömbölyödő hasat fogta, ugy hahotazott. – Meg
nalad is tovabb huzta, Amys! – jelentette ki Melaine. – Nem lattam meg ennel
makacsabb lanyt! Amys arckifejezese szokatlanul lagy volt. – A Feny hozott, hugom!
– mondta Aviendhanak. Ő pislogott. – Mi van? – Most mar közenk tartozol, te lany! –
magyarazta Bair. – Legalabbis nemsokara. – De ellentmondtam nektek! – Egy tudos
asszony nem hagyhatja, hogy masok tapossanak rajta – magyarazta Amys. – Ha ugy lep
be a testverisegünk arnyekaba, hogy meg mindig tanitvanykent gondolkozik, sosem
latja magat közenk valonak! Bair odanezett Rand al’Thorra, aki valamivel arrebb epp
Sarenenel beszelgetett. – Sosem jöttem ra, mennyire fontosak a szokasaink, amig nem
tanulmanyoztam ezeket az aes sedaiokat. A legalul levők ugy hizelegnek es
kunyeralnak, mint a kutyak, akik meg jobbnak hiszik magukat naluk, tudomast sem
vesznek roluk. Kesz csoda, hogy barmit is elertek! – De a tudos asszonyok között is
letezik rangsor – nezett ra Aviendha. – Vagy nincs? – Rangsor? – meredt ra Amys
ertetlenkedve. – Nemelyikünknek több a becsülete, de ezt bölcsesseggel, tettekkel,
tapasztalattal erdemelte ki! Melaine feltartotta egy ujjat. – De fontos, sőt mi
több, letfontossagu, hogy minden egyes tudos asszony hajlando legyen megvedeni a
sajat kutjat. Ha hisz a sajat igazaban, nem hagyhatja, hogy felrelökjek, meg egy
masik tudos asszonynak sem, barmilyen öreg vagy bölcs is legyen az! – Egyetlen nő
sem kesz arra, hogy közenk lepjen, amig nem jelenti ki ezt ő maga – folytatta Amys.
– Egyenlőkent kell elenk allnia! – Egy büntetes sem valos büntetes, ha nem fogadod
el, Aviendha – folytatta Bair meg mindig mosolyogva. – Azt hittük, mar hetek ota
keszen allsz, de te makacsul tovabb engedelmeskedtel! – Mar-mar szinte azt hittem,
tul büszke vagy, lanyom! – tette hozza Melaine szeretetteljesen mosolyogva. – Mar
nem a lanyunk – javitotta ki Amys. – o, meg mindig a lanyunk – vetette oda Bair –,
egyvalami meg hatravan! Aviendha szedelgett. Azt mondtak, nem tanul eleg gyorsan.
Azt kellett megtanulnia, hogy kialljon magaert! Sosem hagyta, hogy masok
ugraltassak, de ezek a nők nem egyszerűen csak „masok” voltak, hanem a tudos
asszonyok, ő meg a tanitvanyuk! Vajon mi törtent volna, ha Min nem bosszantja fel?
Meg kell majd köszönnie a
lanynak, bar Min nyilvan nem fogta fel, mit tett. Egyvalami meg hatravan… – Mit
kell meg megtennem? – kerdezte. – Rhuidean – valaszolta Bair. Hat persze. Egy tudos
asszony eleteben ketszer latogatott el a legszentebb varosba. Egyszer, amikor
tanitvany lett, es egyszer, amikor teljes jogu tudos asszony. – Most persze mas
lesz – szolt Melaine. – Rhuidean mar nem az, ami volt. – De ez meg nem ok arra,
hogy elhagyjuk a regi szokasokat! – vagott vissza Bair. – A varos talan nyitott, de
senki sem olyan ostoba, hogy csak ugy besetaljon az oszlopok köze. Aviendha,
kenytelen leszel… – Bair – szakitotta felbe Amys –, ha nem banod, szeretnem en
elmondani neki! Bair habozott, aztan biccentett. – Persze, persze. ugy a helyes.
Most mindnyajan hatat kell, hogy forditsunk neked, Aviendha. Nem lathatunk, amig
nem jössz vissza hosszu utazasbol megtert nőverünkkent. – Nőverkent, akiről el is
felejtettük, hogy ismerjük – folytatta Melaine mosolyogva. Ők ketten elfordultak
tőle, aztan Amys megindult az Utazoterig. Aviendha sietve probalta utolerni. –
Ezuttal viselhetsz ruhat – mondta neki Amys –, ez jelöli a rangodat. Alapesetben
azt javasolnam, hogy gyalog menj el a varosba, bar most mar ismerjük az Utazast, de
azt hiszem, ebben az esetben kicsit megis igazithatunk a hagyomanyokon. De nem
lenne helyes egyenesen a varosba Utaznod. Azt javaslom, nyiss Kaput a Hideg Szikla-
erődbe, es onnan menj gyalog! El kell töltened nemi időt a Haromszoros Földön, hogy
atgondolhasd az utadat. Aviendha bolintott. – Szüksegem lesz egy vizestömlőre es
keszletekre is. – Mar var rad az erődben – mondta Amys. – Szamitottunk ra, hogy
most mar hamar atugrod ezt a szakadekot. Napokkal ezelőtt meg kellett volna tenned,
ha csak arra gondolok, mennyit celozgattunk… – Vegigmerte Aviendhat. A lany a
földre meredt. – Nincs okod szegyenkezni – folytatta Amys. – Ez a mi terhünk. Bair
trefalkozasa dacara is nagyon ügyes voltal. Vannak, akiket hosszu honapokon at
büntethetünk, mire vegül megelegelik a dolgot. Nagyon kemenyen kellett bannunk
veled, lanyom; kemenyebben, mint barmelyik tanitvannyal, akivel eddig dolgoztam.
Olyan keves időnk maradt! – Megertem – mondta Aviendha. – es… köszönöm! Amys
felhorkant. – Rakenyszeritettel minket, hogy nagyon talalekonyak legyünk. Emlekezz
erre az időre es a csontjaidban egő szegyenre, mert ezt eli at minden egyes
da’tsang, ha erre a sorsra kenyszerited őket! es az ő nyomoruk nem er veget attol,
hogy tiltakoznak az itelet ellen. – es mi törtenik, ha egy tanitvany a kepzese első
par honapjaban kijelenti, hogy keszen all arra, hogy tudos asszony legyen? – Kicsit
megkorbacsoljuk, es lyukakat asatunk vele, azt hiszem – mondta Amys. – De nem tudok
rola, hogy ez valaha megtörtent volna. Talan Sevanna esete all hozza a legközelebb.
Aviendha sosem ertette, hogy a tudos asszonyok miert fogadtak maguk köze a shaido
nembert különösebb tiltakozas nelkül. De a kijelentese eleg volt: igy hat Amys es a
többiek kenytelenek voltak elfogadni. Amys szorosabban összefogta a kendőjet. – Az
Utazoteret őrző Hajadonoknal van egy kis csomag a szamodra. Ha megerkeztel
Rhuideanba, menj a varos közepere! Ott
ratalalsz az üvegoszlopokra. Menj at a közepükön, aztan terj vissza ide! Jol töltsd
az időt, amig odafutsz a varosba. Azert hajtottunk ilyen kemenyen, hogy legyen
legalabb ennyi kis időd elmelkedni. Alighanem utana jo ideig nem lesz mar ra
alkalmad. Aviendha biccentett. – A csata közeleg. – Igen. Gyorsan gyere vissza,
miutan megjartad az oszloperdőt! Meg kell vitatnunk, hogyan banjunk a
car’a’carnnal. Sokat… valtozott tegnap ejjel ota. – ertettem – felelte ő, es mely
levegőt vett. – Menj! – sürgette Amys. – es terj vissza! Külön kihangsulyozta a
masodik mondatot. Akadtak olyan nők is, akik nem eltek tul Rhuideant. Aviendha
allta Amys tekintetet, es biccentett. A tudos asszony sok szempontbol olyan volt
szamara, mint a masodik anyja. Most is megjutalmazta ritka mosolyai egyikevel.
Aztan hatat forditott neki, akarcsak előtte a ket masik asszony. Aviendha meg egy
mely levegőt vett, majd hatranezett az udvarhaz előtti, letaposott gyepre. Rand ott
allt, a saldaeaiakkal beszelgetett. Komor arcot vagott, csonka kezet a hata möge
dugta, a masikkal pedig hevesen gesztikulalt. A lany ramosolygott, bar a ferfi nem
nezett fele. Visszajövök erted! – gondolta. Aztan elügetett az Utazoterre,
összeszedte a csomagjat, es Kaput font, hogy biztonsagos tavolba erkezzen a Hideg
Szikla-erőd melle, a Hajadon Landzsaja neven ismert sziklakepződmeny tövebe. Onnan
majd elfut az erődbe, es felkeszül az utra. A Kapu a puszta ismerős, szaraz
levegőjebe nyilt. atbukott rajta, es vegre diadalittasan gondolta vegig, mi is
törtent. Visszatert a becsülete. – Egy kis vizi kapun jöttem ki, aes sedai – mondta
Shemerin, es fejet hajtott a satorban levők előtt. – Igazsag szerint miutan
elhagytam a Tornyot, es kiertem a varosba, mar nem volt nehez dolgom. Nem mertem
megkockaztatni, hogy atkeljek valamelyik hidon. Nem hagyhattam, hogy az amyrlin
rajöjjön, mit csinalok! Romanda keresztbe font karral nezte. A satraban ket
rezlampas egett, a langok sargan tancoltak a hegyükön. Hat nő hallgatta a szökeveny
törtenetet. Lelaine is ott volt, bar Romanda megprobalta megakadalyozni, hogy
tudomast szerezzen a talalkozorol. Romanda azt remelte, a karcsu Keket tulsagosan
is leköti, hogy a taborban elert nepszerűsegeben sütkerezzen, es nem vacakol egy
ilyen latszolag jelentektelen üggyel. Siuan ült mellette. Az egykori amyrlin
piocakent tapadt Lelainere. Romanda meglehetősen örült annak az ujdonsült
felfedezesnek, hogy az elcsendesites Gyogyithato – vegtere is Sarga volt –, de
valahol a szive melyen azt kivanta, barcsak Siuan ne reszesült volna benne. Mintha
Lelaine-nel önmagaban nem lett volna eleg gond! Romanda nem felejtette el Siuan
fondorlatos termeszetet, bar a taborban mintha a legtöbbeknek reg kiment volna mar
a fejeből. Az, hogy a Hatalomban nem volt mar olyan erős, nem jelentette azt, hogy
Siuan a cselszövesben is meggyengült volna. Persze Sheriam is ott volt. A vörös
haju kronikaőr Lelaine mellett ült. Sheriam meglehetősen visszavonult volt
mostanaban, es aligha viselkedett olyan meltosagteljesen, ahogy az egy aes sedaitol
elvarhato lett volna. Ostoba nember. Barki lathatta, hogy el kell mozditani a
posztjarol! Ha Egwene valaha is visszater – es Romanda imadkozott, hogy terjen
vissza mihamarabb, ha masert nem is, csak hogy felboritsa Lelaine terveit –, nyilik
ott egy lehetőseg. Egy uj
kronikaőr szamara. A satorban ezen kivül Magla volt meg jelen. Romanda es Lelaine
összevitatkoztak rajta – persze csak visszafogottan –, hogy ki hallgathatja ki
elsőnek Shemerint. Vegül arra jutottak, hogy ugy helyes, ha együtt teszik. Minthogy
Shemerin Sarga volt, Romanda elerte, hogy az ő satraban üljenek össze. Megrazo
elmenynek bizonyult, hogy a bevonulo Lelaine-t nemcsak Siuan, de Sheriam is
követte. De azt nem beszeltek meg, ki hany embert hozhat magaval. es most Romanda
mögött nem allt mas, csak Magla. A vaskos vallu nő ott ült mellette, es csendben
hallgatta a vallomast. Vajon el kellett volna küldetnie meg valakiert? Tulsagosan
is atlatszo lett volna, ha csak ezert megvaratja a többieket. Amugy sem vallatas
volt az egesz. Shemerin nyiltan beszelt, nem szegült ellen a kerdeseknek. Egy kis
zsamolyon ült előttük. Nem volt hajlando elfogadni ra a parnat. Romanda ritkan
latott barkit is, aki ennyire meg akarta volna büntetni magat, mint ez a szegeny
gyermek. Nem gyermek, helyesbitett gondolatban. Teljes jogu aes sedai, barmit
mondjon is! A Feny egesse meg Elaidat, hogy ezt tette az egyikünkkel! Shemerin
egykor Sarga volt. A Feny egesse meg, meg mindig Sarga! Mar közel egy oraja beszelt
velük, valaszolgatott a Feher Toronyban uralkodo allapotokat firtato kerdesekre.
Siuan volt az első, aki megkerdezte, hogyan szökött meg. – Kerem, bocsassak meg
nekem, hogy munkat kerestem a taborban anelkül, hogy önökhöz fordultam volna, aes
sedaiok! – mormolta Shemerin lehajtott fejjel. – De a törveny elleneben menekültem
el a Toronybol. Minthogy beavatott vagyok, es engedely nelkül hagytam el a Tornyot,
szökevenynek szamitok. Tudom, hogy megbüntetnenek, ha felfedeznenek. Azert maradtam
a környeken, mert errefele vagyok ismerős, es nem tudok elszakadni innen. Amikor
megerkezett a seregük, eselyt lattam ra, hogy dolgozhassak, es megragadtam. De
kerem, ne kenyszeritsenek ra, hogy visszamenjek! Nem jelentek senkire sem
veszedelmet! Megprobalok közönseges asszonykent elni, es gondoskodom rola, hogy ne
hasznaljam a kepessegeimet! – Aes sedai vagy – figyelmeztette Romanda, es
igyekezett nem elesen felcsattanni. A nő viselkedese alatamasztotta mindazt, amit
Egwene Elaida hatalomőrült uralmarol meselt. – Nem szamit, Elaida mit mond! – en… –
Shemerin csak megrazta a fejet. A Fenyre! Sosem volt a leghatarozottabb aes sedai,
de megdöbbentő volt latni, milyen melyre süllyedt. – Meselj nekem erről a vizi
kapurol! – mondta Siuan, es előrehajolt a szeken. – Hol talalhatjuk? – A varos
delnyugati reszen, aes sedai – valaszolta Shemerin. – ugy ötpercnyi setara keletre
Eleyan al’Landerin es az őrzői ősi szobratol. – Habozni kezdett, es hirtelen
idegesnek tűnt. – De csak egy kis kapu. Nem tudjak bevinni rajta a sereget. en is
csak azert tudok rola, mert az en feladatom volt gondoskodni az ott elő
koldusokrol. – Ennek ellenere kell nekem rola egy terkep – szolt Siuan, aztan
Lelaine-re pillantott. – Legalabbis azt hiszem, nem artana, ha lenne rola
terkepünk. – Bölcs gondolat – vetette oda Lelaine, emelyitően nagylelkű hangon. –
Többet szeretnek tudni erről a te… helyzetedről – szolalt meg Magla. – Megis,
hogyan gondolhatta Elaida, hogy bölcs ötlet lefokozni egy nővert? Egwene meselt mar
az esetről, es akkor is hihetetlennek tartottam. Mi jarhatott Elaida fejeben?
– en… igazan nem ismerhetem az amyrlin gondolatait – nyögte Sheriam, aztan
összehuzta magat, mert a satorban levő mindegyik nő meglehetősen latvanyosan
rameredt, hogy amyrlinnek meri nevezni Elaidat. Csak Romanda nem követte a
peldajukat. Valami apro maszott a sator vaszonpadloja alatt, az egyik sarokbol
kuszott be a sator közepe fele. A Fenyre! Egy eger lenne? Nem, ahhoz tul kicsi
volt. Talan egy tücsök. Kenyelmetlenül csuszott arrebb a szeken. – De csak tettel
valamit, amivel kierdemelted a haragjat – mondta Magla. – Valamit, ami ekkora
büntetessel jarna? – en… – mondta Shemerin. Valamiert egyre csak Siuanra nezett.
Ostoba nőszemely! Romanda mar-mar azt hitte, Elaida jol döntött: Shemerinnek sosem
lett volna szabad megkapnia a vallkendőt. Persze erre nem az volt a megfelelő
valasz, hogy akkor visszaminősiti beavatotta. Egy amyrlin nem birhat ekkora
hatalommal! Igen, igen, hatarozottan volt ott valami a vaszon alatt, es
egyertelműen a sator közepe fele furakodott. A kis halmocska megmegrandulva,
hirtelen iramodasokkal közeledett. – Gyengenek mutatkoztam előtte – nyögte ki vegül
Shemerin. – A vilag… dolgairol beszelgettünk. Nem volt hozzajuk gyomrom. Nem
mutattam aes sedaihoz melto nyugalmat. – Ennyi? – kerdezte Lelaine. – Nem szőttel
ellene összeesküvest? Nem mondtal neki ellent? Shemerin megrazta a fejet. – Hű
voltam hozza. – Ezt aligha tartom hihetőnek – mondta Lelaine. – en hiszek neki –
szolt Siuan szarazon. – Shemerin jo nehanyszor epp eleg latvanyosan megmutatta,
hogy Elaida a zsebeben tartja! – Ez aztan a veszedelmes precedens – jegyezte meg
Magla. – A Feny egesse meg a lelkem, bizony, veszedelmes! – Igen – helyeselt
Romanda is, es nezte, ahogy a vaszon boritotta kis akarmicsoda elaraszol előtte. –
Gyanitom, szegeny Shemerint csak peldanak hasznalta, hogy hozzaszoktassa a Feher
Tornyot a lefokozas gondolatahoz. igy aztan azok ellen is elhet vele, akik valoban
az ellensegei. A tarsalgas elhalkult. Az Egwene-t tamogato ülnökök alighanem a
lefokozandok listajanak legtetejen lennenek, ha Elaida megtartana a hatalmat, es az
aes sedaiok kibekülnenek. – Az ott egy eger? – kerdezte Siuan, es lenezett. – Ahhoz
tul kicsi – mondta Romanda. – es különben sem erdekes! – Kicsi? – hajolt le Lelaine
is. Romanda összevonta a szemöldöket, es ujra a kis göbre nezett. Mintha tenyleg
megnőtt volna. Sőt… A kis csomo megugrott, es felfele nyomakodott. A vaszonpadlo
kettehasadt, es egy vaskos potrohu csotany – akkora volt, mint egy füge –
furakodott at rajta. Romanda undorodva huzodott hatra. A csotany rango csappal
futott vegig a vasznon. Siuan lekapta a cipőjet, hogy agyoncsapja. De a sator alja
felpuffadt a repedes menten, es egy masodik csotany is kimaszott alola. Aztan egy
harmadik. Aztan egy egesz csotanyhullam fröccsent be a lyukon, ahogy a tul forro
tea habzik szet. Egymas hegyen-hatan tolakodo, furakodo, futkoso lenyek
barnasfekete szőnyege probalt kiözönleni a vaszon alol. A nők undorodva sikoltottak
fel, es szeküket, zsamolyukat hatrarugva pattantak fel. Az őrzők egy pillanattal
kesőbb mar a satorban is voltak: Magla szeles vallu Rorikja, es Burin Shaeren, a
rezbőrű sziklaember, Lelaine őrzője. Kivont karddal rontottak be a sikolyok
hallatan, de a csotanyok lattara nem tudtak, mihez kezdjenek. Csak alltak, es
döbbenten bamultak a mocskos
bogararadatot. Sheriam felugrott a szekere. Siuan fokuszalni kezdett, es szetnyomta
a hozza legközelebb eső csotanyokat. Romanda utalta ölesre hasznalni az Egyetlen
Hatalmat, meg ilyen ocsmany teremtmenyek ellen is, de ő is azon kapta magat, hogy
Levegőt fokuszal, es hosszu savokban agyoncsapja a bogarakat, am azok tul gyorsan
özönlöttek be. Nemsokara mar az egesz padlot elleptek, es az aes sedaiok
kenytelenek voltak kirohanni a satorbol a tabor csendes sötetjebe. Rorik behuzta a
sator ajtajat; nem mintha ez megakadalyozhatta volna a csotanyokat, hogy
kiaramoljanak. Romanda odakinn nem birta abbahagyni, hogy a hajaba turjon ujra es
ujra: meg kellett győződnie rola, hogy egy förtelmes dög sem kapaszkodott bele.
Reszketve kepzelte el, ahogy a lenyek vegigmasznak a testen. – Van barmi is abban a
satorban, ami draga neked? – kerdezte Lelaine, es visszanezett a satorra. A bentről
kiszűrődő lampafenyben lattak, hogy a bogarak mar felmasztak a vaszonfalakra is.
Romanda a naplojara gondolt, de tudta, hogy soha többe nem lenne kepes hozzaerni a
lapjaihoz, miutan ez a rontas ellepte a satrat. – Semmi olyasmi, amit ezutan is
szivesen megtartanek – mondta, es Tüzet fokuszalt. – Semmi potolhatatlan. A többiek
is csatlakoztak hozza, es a sator olyan hirtelen lobbant langra, hogy Rorik
hatraugrott. Romanda hallani velte az odabenn szetpattano, felsistergő bogarakat.
Az aes sedaiok hatrabb leptek a hirtelen hőhullam hatasara. Par pillanat alatt az
egesz satrat elboritottak a langok. A közeli satrakbol kirohantak a nők, hogy
megnezzek, mi törtent. – Szerintem ez nem volt termeszetes – jegyezte meg Magla
halkan. – Ezek negyszarvu csotanyok voltak. A Sharabol visszaterő hajokon latnak
ilyet a tengereszek. – Lattunk mar rosszabbat is a Sötet urtol – fonta össze Siuan
a karjat –, es higgyetek el nekem, fogunk is meg latni! – Shemerint meregette. –
Gyere velem, kell nekem az a terkep tőled! Rorikkal es a többiekkel együtt
elindultak, hogy tajekoztassak rola a tabort: a Sötet ur ujra megerintette őket
ezen az ejszakan. Romanda csak allt, es nezte, hogyan eg el a satra. Nemsokara mar
csak füstölgő parazs maradt belőle. A Fenyre, gondolta. Egwene-nek igaza van.
Közeleg. Gyorsan. es a lany most mar tenyleg fogoly volt: előző ejjel talalkozott a
Csarnokkal az almok Vilagaban, es beszamolt Elaida katasztrofaba torkollott
vacsorajarol, es a hamis amyrlin megsertesenek következmenyeiről. es meg mindig
visszautasitotta, hogy megmentsek. Faklyakat gyujtottak, felkeltettek az őrzőket,
hogy felkeszülten varjak a gonosz ujabb tamadasat. Füstszag csapott az orraba.
Ennyi maradt minden földi tulajdonabol. A Toronynak egysegesnek kellett lennie.
Barmibe kerüljön is. Vajon hajlando lenne erte meghajolni Elaida előtt? Hajlando
lenne ujra felvenni a beavatottak ruhajat, ha ezzel lehetne csak egyseget teremteni
az Utolso Csatara? Nem tudta eldönteni. es ez majdnem annyira zavarta, mint a
kiözönlő csotanyok. Negyedik fejezet A SPICCES Lo Mat termeszetesen nem szökhetett
ki a taborbol az aes sedaiok nelkül. Fenyverte nemberek! Vegiglovagolt az ősöreg
kőuton, es vegre nem követte az egesz Banda. De ott volt vele harom aes sedai, ket
őrző, öt katona, Talmanes, egy malhas allat es Thom. Legalabb Aludra, Amathera es
Egeanin nem ragaszkodtak hozza, hogy vele
tartsanak. Mar igy is tul nagy volt ez a csapat. Harom tűlevelű fenyő őrizte az
utat, gyantaillat aradt felőlük, es a levegőben hegyi pintyek dala szallt. Meg
mindig volt jo nehany orajuk napnyugtaig; del körül allitotta meg a Bandat.
Valamivel az egy csapatba verődött aes sedaiok es őrzők előtt lovagolt. Miutan
megtagadta Joline-tol a lovakat es a penzt, nem hagyhattak, hogy meg egy kerdesben
az ő akarata diadalmaskodjon. Különösen nem, ha arrol volt szo, hogy
rakenyszerithetik, vigye le őket magaval a faluba, es egy ejszakat vegre egy rendes
fogadoban töltsenek. Forro fürdő, utana jo puha agy… Mat nem veszekedett velük
igazan hangosan. Csak nem akarta, hogy meg többen fecsegjenek a Bandarol, es a nők
mind pletykasak voltak, meg az aes sedaiok is. De amugy is keves eselyt latott ra,
hogy a Banda erkezte ne keltene feltűnest a faluban. Ha akar csak egyetlen seanchan
is atverekedte magat ezen a tekervenyes hegyi uton… Nem, neki csak annyi volt a
dolga, hogy a Banda meneteljen eszak fele. Fölösleges volt ezen nyavalyognia.
Raadasul kezdte megint rendben erezni magat, igy Pipi hatan, a harapos tavaszi
levegőben. Visszavette az egyik regi kabatjat, a barna szegelyű vöröset, es
kigombolta, hogy kilatsszon alola a regi, kedves, homokszin inge. Ez az elet.
Falurol falura vandorolni, a fogadokban kockazni, megcsipkedni a
felszolgalolanyokat. Nem gondolni Tuonra. Nyamvadt seanchanok! Nem lesz semmi baja,
ugye? Nem. Szinte viszketett a tenyere, hogy ujra kockazhasson. Olyan hosszu ideje
nem volt mar alkalma beülni valahova a sarokba, es rendes emberekkel jatszani!
Kicsit talan koszosabb az arcuk es durvabb a nyelvük, de a szivük a helyen van.
Sokkal inkabb, mint a legtöbb nemesurnak. Talmanes előtte lovagolt. Talan
takarosabb fogadora vagyott, mint ő, olyan helyre, ahol inkabb kartyazni ül le az
ember, mint kockazni. De nem biztos, hogy nagy valasztek lesz… A falu egesz nagynak
latszott, talan mar a varoska nevet is kierdemelte volna, de valoszinűtlennek tűnt,
hogy harom-negy fogadonal több megelne benne. Korlatozott valasztasi lehetősegek
ele neznek. Egesz nagy, nyugtazta Mat, es magaban vigyorogva lekapta a kalapjat,
aztan megvakarta a fejet. Hatrandon csak harom-negy fogado lesz, ugyhogy „kis”
varosnak szamitana. De azert meg emlekezett ra, milyen volt, amikor Baerlont
nagyvarosnak hitte, pedig valoszinűleg nem volt sokkal nagyobb ennel a Hatrandnal!
Egy lovas leptetett oda melle. Thom mar megint azt a nyomorult levelet bujta. A
nyurga mutatvanyos elgondolkozva olvasta a lapon sorakozo szavakat, feher hajat
összeborzolta a szel. Mintha nem olvasta volna mar el vagy ezerszer. – Miert nem
teszed mar el? – mordult ra Mat. Thom felnezett ra. Matnek beletelt nemi időbe,
hogy ravegye a mutatvanyost, jöjjön le a faluba, de Thomnak tenyleg szüksege volt
ra, hogy valami elterelje a figyelmet a sajat bajarol. – De komolyan, Thom! –
folytatta. – Tudom, hogy alig varod, hogy elinduljunk Moiraine-ert. De hetekig nem
szabadulunk meg a többiektől, es attol, hogy ujra meg ujra azt a levelet bujod,
csak egyre nyugtalanabb leszel. A mutatvanyos biccentett, es ahitatosan
összehajtogatta a levelet. – Igazad van, Mat. De mar honapok ota hordom magamnal.
Most, hogy megosztottam veled, ugy erzem, mintha… egyszerűen csak haladni akarok. –
Tudom – felelte Mat, es elnezett a latohatar fele. Moiraine. A Ghenjei-torony.
Szinte mintha latta volna a messzesegben magaslo epitmenyt. Oda vezetett az utja,
es Caemlyn sem lehetett több, csak egy megallo valahol utközben. Ha Moiraine meg
eletben van… A
Fenyre, az vajon mit jelenthet? Rand hogyan reagalna ra? Ez a szöktetes volt a
masik, amiert igencsak szükseget erezte egy jo kockazasnak. De miert is egyezett
bele, hogy elmegy Thommal a toronyba? Azok a rohadt kigyok es rokak – nem volt sok
kedve ujra összefutni velük! De… azt sem hagyhatta, hogy Thom egyedül menjen.
ugyhogy neki is menni kellett. es ő a szive melyen mindig is tudta, hogy egyszer
vissza kell mennie, es ujra szembe kell neznie azokkal a lenyekkel. Ketszer mar
csőbe huztak, es az eelfinnek beleakasztottak a horgaikat az agyaba is azokkal az
emlekekkel. Rendeznie kellett velük a tartozast, ebben az egyben biztos lehetett.
Moiraine-t sosem kedvelte, de nem hagyhatta ott nekik akkor sem, ha aes sedai volt.
Ver es hamu! Talan meg akkor is kisertest erezne ra, hogy belovagoljon es kimentse
a rohadekok foglyat, ha egy Kitaszitott esett volna csapdaba odabenn! es… es lehet,
hogy csapdaba is esett odabenn egy Kitaszitott. Lanfear ugyanazon az ajtokereten
esett at. A Feny egesse meg, mitevő legyen, ha őt is odabenn talalja? Tenyleg
megmentene? Bolond vagy, Mat Cauthon. Nem hős. Csak egy bolond. – Eljutunk
Moiraine-hez, Thom – mondta hangosan. – A szavamat adtam ra, hogy a Feny egessen
meg! De először biztonsagba kell vezetnünk a Bandat, es több informaciora van
szüksegünk. Bayle Domon azt mondja, tudja, hol a torony, de en jobb szeretnem, ha
először eljutnank valami nagyvarosba, es körbeszaglasznank kicsit, hogy mit
meselnek erről a toronyrol. Valaki csak tud valamit! Raadasul felszerelesre is
szüksegünk lesz, es nem hinnem, hogy mindent megtalalunk ezekben a kis hegyi
falvakban. Ha lehet, egesz Caemlynig el kell jutnunk, bar talan megallunk ut közben
Negykiralyban. Thom biccentett. Mat latta rajta, hogy nyugtalan, amiert Moiraine
meg mindig fogoly, es kinozzak, vagy ki tudja, mit tesznek vele. A ferfi ragyogo
kek szeme a semmibe revedt. Miert aggasztotta ennyire? Mi volt neki Moiraine? Csak
egy ujabb aes sedai, tagja annak a szervezetnek, akik a halalba kergettek Thom
unokaöccset. – A Feny egessen meg – mordult fel Mat –, nem ilyen komor dolgokon
kene, hogy jarjon az eszünk, Thom! Ma este kockazunk es mulatunk! Talan meg par dal
is belefer! A mutatvanyos biccentett, es kicsit felderült a kepe. A harfatokjat
felszijazta a lova hatara: jo lesz latni, ahogy ujra kinyitja! – Tervezed, hogy
megint zsonglőrködj a vacsoradert, tanitvany? – kerdezte csillogo szemmel. – Jobb,
mintha azt a nyamvadt furulyat kene megint megprobalnom fujni – morogta Mat. –
Azzal sosem sikerült megbaratkoznom. Rand viszont rögtön hogy raerzett, nem?
Felörvenylettek fejeben a szinek, es vegül Rand kepeben allapodtak meg. Egyedül
volt egy szobaban. Szetvetett labbal, dusan himzett ingben ült, vörös-fekete
kabatjat felredobta, gyűrötten hevert mellette a rönkfal töveben. Az egyik kezet a
fejere szoritotta, mintha csak probalna kiszoritani a koponyajabol a fejfajast. A
masik keze… Az a kar csonkban vegződött. Amikor Mat először latta, ugy par hete,
iszonyatosan megdöbbent. Hogyan veszithette el Rand a kezet? Szegeny ficko mintha
alig elt volna, mozdulatlanul ült, feltamasztva. De a szaja mozgott, motyogott vagy
mormolt magaban valamit. A Fenyre! – gondolta Mat. A Feny egessen meg, mit csinalsz
magaddal? De legalabb ő nem volt a közeleben. Ugye, hogy van minek örülnöd? –
morogta maganak. Az elet mostanaban nem volt valami könnyű, de megeshetett volna,
hogy Rand mellett ragad. Persze, persze, Rand a baratja volt. De ő nem akart a
közeleben lenni, amikor
megőrül, es vegez minden ismerősevel. A baratsag egy dolog, a hülyeseg egy masik.
Az Utolso Csataban persze majd együtt harcolnak, ez ellen semmit sem tehetett. De
remelte, a csatamező legtavolabbi csücsken lesz minden saidin fokuszalo őrülthöz
kepest. – o, Rand! – mondta Thom. – Az a kölyök megelhetett volna mutatvanyoskent
is, az egyszer szent! Talan meg rendes bard is lehetett volna belőle, ha korabban
belevag a kepzesbe! Mat megrazta a fejet, es megtörte a latomast. A Feny egessen
meg, Rand! Hagyj mar beken! – Azok szebb idők voltak, nem, Mat? – mosolygott ra
Thom. – Harmasban utaztunk le az Arinell-folyon… – es myrddraalok kergettek, magunk
se tudtuk, miert – tette hozza az ifju komoran. Azok sem voltak epp könnyű idők. –
arnybaratok probaltak hatba szurni, ahanyszor csak fordultunk egyet! – Jobb, mint
ha gholamok es Kitaszitottak törnek az ember eletere! – Ez ugy hangzott, mintha
halas lennel, hogy mar a nyakadba vetettek a hurkot, holott gyomron is szurhattak
volna! – A hurokbol ki tudod huzni a fejed, Mat – dörzsölte meg Thom hosszu, feher
bajszat. – De ha egyszer mar beled vagtak a kardot, az ellen nem sok mindent
tehetsz! Az ifju habozott, aztan azon kapta magat, hogy nevet. Megrangatta a nyakan
a kendőt. – Azt hiszem, ebben igazad lehet! De mi lenne, ha ma elfeledkeznenk
minderről? Visszamegyünk, es ugy teszünk, mintha mi sem valtozott volna azota! –
Nem tudom, hogy ez lehetseges-e, fiam! – Hat persze, hogy lehetseges – kötötte az
ebet a karohoz Mat. – Igen? – kerdezett vissza a mutatvanyos vidaman. – Kepes
lennel megint azt hinni, hogy a ven Thom Merrilin a legbölcsebb, legutazottabb
ember, akivel valaha összehozott a sors? Eljatszanad a szajtati parasztot, es a
kabatomba kapaszkodnal, ahanyszor csak beterünk egy faluba, ahol egynel több fogado
akad? – He! Ennyire azert nem volt rossz a helyzet! – Sietve ellenkeznek, Mat –
kuncogott magaban Thom. – Nem emlekszem tul sok mindenre – vakarta meg ujfent a
fejet az ifju. – De ugy remlik, egesz jol boldogultunk Randdel kettesben, miutan
elszakadtunk tőled. Legalabbis eljutottunk Caemlynbe. es sertetlenül visszahoztuk a
nyamvadt harfadat is, nem? – en ugy neztem, itt-ott megkarcolodott a kerete… – A
Feny egessen meg, ezt meg egyszer meg ne halljam! – bökött ra Mat. – Rand
gyakorlatilag a harfaddal aludt! Eszebe sem jutott, hogy eladja, akkor sem, amikor
olyan ehesek voltunk, hogy a sajat csizmankat is megettük volna, ha nincs rajuk
akkora szüksegünk, hogy elgyalogolhassunk a legközelebbi varosba! – Az az időszak
meglehetősen lyukacsos volt az emlekezeteben, akar egy rozsdas vödör. De par dolgot
azert összerakott belőle. Thom felnevetett. – Nem mehetünk vissza, Mat. A Kerek
tovabb fordult, akar jobb ez igy, akar nem. es meg tovabb fordul majd, ahogy a
fenyek elhalnak es az erdők megsötetednek, vihar tamad es leszakad az eg. Akkor is
forog. A Kerek meg maga a remeny, a Kerek nem törődik semmivel sem, a Kerek csak
letezik. De amig forog, az emberek remelhetnek. Az emberek törődhetnek. Mert a
halodo feny utan idővel ugyis uj ragyogas születik, es előbb vagy utobb minden
viharnak el kell csitulnia. Amig a Kerek forog. Amig meg forog… Mat kikerült
Pipivel egy különösen mely repedest a töredezett, ősi uton. Talmanes valamivel
előttük az őrökkel fecsegett. – Ez ugy hangzott, mint valami dal, Thom! – ugy
bizony – mormolta a mutatvanyos szinte sohajtva. – Egy
regi dal. A legtöbben mar elfeledtek. Harom valtozatat sikerült felfedeznem,
mindnek ugyanaz a szövege, de mas a dallama. Azt hiszem, a környek juttathatta az
eszembe; allitolag maga Doreille irta a szöveget. – A környek? – kerdezte Mat
döbbenten, es a harom tűlevelű fenyőre nezett. Thom elgondolkozva biccentett. – Ez
egy regi ut. Ősi. Talan megvolt mar a Vilagtöres előtt is. Az effele jellegzetes
földdarabok mindig bekerülnek a dalokba es a mesekbe is. Azt hiszem, egykor ezt a
környeket Szilankoshegysegnek hivtak. Ha jol gondolom, akkor az egykori Coremanda
területen jarhatunk, egesz közel a Sasgyepűhöz. Fogadni mernek, hogy ha megmasznank
nemelyik magasabb hegyet, ősi erőditmenyromokat talalnank rajtuk! – es mi köze
ennek Doreille-hez? – kerdezte Mat feszengve. Doreille Aridhol kiralynője volt. –
Ellatogatott ide – mondta Thom. – A legszebb versei egy reszet a Sasgyepűn irta! A
Feny egessen meg! – gondolta Mat. Emlekezett ra, ahogy a magas erőd falan all,
hideg van a hegytetőn, es lenez a hosszu, tekergőző, szilankosra tört, szaggatott
utra, es a nyilzaporban a hegyoldalon rohamozo, lila zaszlos kis emberkekre. A
Szilankoshegyseg. Egy asszony az erkelyen. A kiralynő maga. Kirazta a hideg, es
gyorsan felresöpörte az emleket. Aridhol egyike volt a reges-reg letezett ősi
orszagoknak. Akkoriban viragzott, amikor meg Manetheren is nagyhatalom volt.
Aridhol fővarosanak volt meg egy neve: Shadar Logoth. Jo ideje nem erezte mar a
rubinos tőr vonzasat. Kis hijan el is felejtette, milyen volt, mar ha egyaltalan el
lehetett az ilyesmit felejteni. De neha meg eszebe jutott a rubin: vörös, akar a
tulajdon vere. es a regi vagy, a regi kivanas ujra fellobbant benne. Megrazta a
fejet, es leküzdötte ezeket az emlekeket. A Feny egesse meg, most jol akarta magat
erezni! – Milyen szep idők voltak – jegyezte meg Thom oda sem figyelve. – Olyan
öregnek erzem magam manapsag, Mat, mint egy kifakult szőnyeg, amit kitettek
szaradni a szelbe, es csak alig mutatja egykor elenk szineit. Neha mar azt sem
tudom, neked mi hasznodra volnek! Alig van ram szükseged! – Micsoda? Meg szep, hogy
szüksegem van rad, Thom! Az idősödő mutatvanyos vegigmerte. – Az a baj veled, Mat,
hogy te meggyőzően hazudsz. A masik ket kölyökkel ellentetben. – De komolyan
mondtam! A Feny egessen meg, komolyan mondtam! Gondolom, elszökhetnel, hogy csak
ugy utazgass es meselgess, ahogy regen szoktad. De itt semmi sem menne olyan siman,
es nagyon hianyozna nekem a bölcsesseged. A Feny egessen meg, hianyozna!
Mindenkinek szüksege van megbizhato baratokra, es en barmikor rad biznam az eletem!
– Nocsak, Matrim – nezett fel Thom, es vidamsag csillogott a szemeben –, tartod a
csüggedtekben a lelket? Győzködöd az elkeseredettet, hogy maradjon, es tegye a
dolgat, ahelyett hogy puszta kalandvagybol vilagga menne? Ez kifejezetten
felelőssegteljesen hangzik. Mi ütött beled? Mat elfintorodott. – Gondolom, a
hazassag. A Feny egessen meg, akkor sem adom fel az ivast es a kockazast! Az
előttük lovaglo Talmanes hatrafordult, es a szemet forgatva vegigmerte őt. Thom
Talmanest nezte, es felnevetett. – Ugyan, fiam, nem akartam letörni a
lelkesedesedet! Csak ugy
fecsegtem összevissza! Meg mindig tudok ujat mutatni a vilagnak. es ha tenyleg ki
tudnam szabaditani Moiraine-t… meglatjuk. De valakinek azert ott kell lennie, hogy
vegignezze ezt az egeszet, es egy nap dalt irjon belőle. Ebből jo nehany ballada
kitelne! Megfordult, es a nyeregtaskajaba turt. – o! – sohajtott fel aztan, es
kirangatta csupa folt mutatvanyos köpenyet. Majd szeles libbentessel a vallara
vetette. – Nohat – mordult fel Mat. – Majd ha dalokat irsz rolunk, lenne ra par
aranymarkam, hogy Talmanesről is rakj bele par strofat. Tudod, valami olyasmit,
hogy keresztbe all a szeme, es gyakorta lengi körbe a kecskeolak jellegzetes
illata… – Ezt hallottam! – kialtott hatra Talmanes. – Az volt a cel! – orditott
vissza Mat. Thom csak nevetett, es a köpenyet rendezgette, hogy minel jobban
alljon. – Semmit sem igerhetek – nevetgelt meg egy keveset. – De ha nem banod, azt
hiszem, elvalok tőletek, amint a faluba ertünk. Egy mutatvanyos füle olyat is
meghallhat, amit senki sem hozna fel a katonak előtt! – Minden informacionak örülök
– dörzsölte meg Mat az allat. Az ut felfele kanyarodott: Vanin azt allitotta, a
fordulo mögött mar ott a falu. – ugy erzem magam, mint aki mar honapok ota egy
alagutban verekszi magat előre, es se nem latta, se nem hallotta a külvilagot. A
Feny egessen meg, de jo lenne mar tudni, Rand hol lehet, ha masert nem is, hat hogy
veletlenül se menjek oda! – A szinek felörvenylettek, es megint kirajzoltak neki a
baratjat, de a ficko egy ablaktalan szobaban allt, es neki fogalma sem volt rola,
az merre lehet. – Tartok tőle, hogy az elet többnyire ilyen alagut – sohajtott fel
Thom. – Az emberek azt varjak, hogy a mutatvanyos hireket hozzon, ugyhogy
előszedjük, amink van, es leporolgatjuk, de a legtöbb hir csak ujabb köteg mese, es
gyakran annyi igazsag sincs bennük, mint egy ezereves balladaban. Mat biccentett. –
es – tette hozza a mutatvanyos – meglatom, hogy elő tudok-e asni valamit a kis
kirandulasunkkal kapcsolatban! A Ghenjei-toronyrol. Mat megvonta a vallat. –
Valoszinűbbnek tartom, hogy majd Negykiralyban vagy Caemlynben akadunk hasznalhato
mesekre. – Igen, tudom. De Olver a lelkemre kötötte, hogy kerdezzek csak utana. Ha
nem biztad volna ra Noalra, hogy kösse le a kölyköt, szerintem kinyitnam a
nyeregtaskamat, es ott lapulna benne! Nagyon velünk akart jönni. – Egy tanccal es
kockaval töltött ejszaka nem kisfiuknak valo – mormolta Mat. – Csak remelem, hogy a
taborban nem rontjak meg jobban az emberek, mint a fogadoban latottak tennek! –
Egesz csendben ott maradt, amikor Noal előszedte a jatekot! – Olvernek meggyőződese
volt, hogy ha eleget jatszik a Kigyok es rokakkal, valahogy rajön, milyen titkos
strategiaval lehet leküzdeni az aelfinneket es az eelfinneket. – A kölyök meg most
is azt hiszi, hogy velünk jöhet a toronyba – jegyezte meg Thom halkabban. – Tudja,
hogy nem lehet harmunk közt, de azt tervezi, hogy odakinn var rank. Talan be is
ront, hogy megmentsen minket, ha nem jönnenk ki eleg hamar. Nem akarok ott lenni,
amikor rajön az igazsagra! – en sem tervezem, hogy ott leszek – mondta Mat. Kis
völgy nyilt meg előttük a fak között, a zöld legelők hosszan felhuzodtak a
domboldalakon. Több szaz hazbol allo varoska feszkelt a lejtők között, es közepen
egy hegyi patak csobogott. A hazak sötetszürke kőből epültek, es jokora kemeny
magaslott mindegyik föle. A
legtöbbjük fölött most is füst kunkorodott. A meredek tetőket alighanem nagyon
havas telekre terveztek, bar jelenleg mar csak a tavoli csucsokon csillant
barmifele ho. Jo nehany tetőn mar sürgölődtek is a munkasok, hogy kicsereljek a
telen megrongalodott cserepeket. A domboldalban kecskek es birkak legeltek,
pasztorfiuk vigyaztak rajuk. Hatravolt meg par ora napszalltaig. A boltok
kirakatan, a keriteseken is emberek dolgozgattak. Masok a falu utcacskain
setalgattak, mindenki raerősen andalgott. A varoskat összessegeben a különfele
tevekenysegek es a lusta elegedettseg hangulata lengte be. Mat előrelovagolt
Talmanes es a katonak melle. – Micsoda kellemes latvany! – mondta a cairhieni. –
Mar kezdtem azt hinni, hogy a vilagon minden varos vagy szetesett, vagy tele van
menekültekkel, vagy hoditok igajat nyögi. Ez legalabb nem fog eltűnni a szemünk
lattara… – A Feny adja! – mormolta Mat, es megborzongott, ahogy eszebe jutott az a
varos Altaraban, ami csak ugy eltűnt. – es remenykedjünk benne, hogy szivesen
üzletelnek idegenekkel! – A katonakat meregette; mind a Banda tagjai voltak, a
legjobb emberei köze tartoztak. – Harman az ötből az aes sedaiokkal mentek.
Gondolom, nem ugyanabban a fogadoban akarnak megszallni, mint jomagam! Reggel majd
talalkozunk! A katonak tisztelegtek. Joline szipakolt egyet, ahogy ellovagolt
mellettük, es szandekosan nem nezett Matre. Az aes sedaiok kis csoportban
lovagoltak le a lejtőn. Mat katonai közül harman utanuk eredtek. – Az ott fogadonak
tűnik – bökött Thom a falu keleti feleben egy nagyobb epületre. – Ott talalsz meg!
– Intett egyet, aztan ügetesre nogatta a lovat, es előre lovagolt. Folton folt
mutatvanyosköpenye csak ugy uszott utana. Ha elsőnek erkezik, nagyobb eselye van
egy dramai belepőre. Mat ranezett Talmanesre, aki csak megvonta a vallat. Ők ketten
raerősen ereszkedtek le a meredeken ket katona kisereteben. A kanyar miatt
delnyugatrol erkeztek a varoskaba. A települestől eszaknyugatra tovabb haladt az
ősi ut. Furcsa latvany volt egy ilyen szeles ut egy ilyen kis falu mellett, meg
akkor is, ha az ut regi volt, es leromlott. Roidelle mester azt allitotta, hogy
egyenesen felviszi őket Andorba. Tulsagosan is egyenetlen volt ahhoz, hogy főutkent
hasznalhassak, es nem haladt at egyetlen jelentősebb varoson sem, ugyhogy mindenki
elfeledte. Mat megis aldotta a szerencsejüket, hogy rabukkantak. A Murandybe vezető
főbb utvonalakon csak ugy hemzsegtek a seanchanok. Roidelle terkepe szerint Hatrand
arra specializalodott, hogy kecskesajttal es birkahussal lassa el a környek
varosait. A falusiak alighanem hozza voltak szokva az idegenekhez. Valoban jo
nehany fiucska indult meg futva, amint meglattak Thomot abban a szines
mutatvanyosköpenyben. Izgalmas volt az erkezese, de megszokott. Az aes sedaiokra
viszont sokaig emlekezni fognak. Jol van, hat ez van, gondolta Mat, miközben
Talmanesszel vegiglovagolt a fű lepte uton. Ezuttal megőrzi a jokedvet, es nem
hagyja, hogy az aes sedaiok elrontsak! Mire az ő csapatuk is leert a faluba, Thom
körül mar kis tömeg verődött össze. A mutatvanyos felallt a nyergere, es harom
szines labdaval zsonglőrködött, miközben deli utazasairol meselt. A falusiak zeket
es sötet, barsonyos anyagbol szőtt zöld köpenyt viseltek. Jo melegnek tűnt a
ruhajuk, de ahogy Mat alaposabban megnezte, latta, hogy nagy reszük – zekek,
köpenyek, nadragok egyarant – többször is elszakadt, aztan gondosan megfoltoztak
őket. Egy masik, főkepp nőkből allo csoportosulas az aes sedaiok köre gyűlt.
Helyes: Mat felig azt varta, hogy a falusiak megijednek a
nőverektől. A Thom csoportja mellett alldogalo egyik ferfi egy ideig mericskelte őt
es Talmanest. Zömök ficko volt, gyolcsinge ujjat könyekig felgyűrte vaskos karjan,
bar harapos volt meg a tavaszi levegő. Sűrű, göndör, fekete szőr fedte az alkarjat,
illett dus szakallahoz es gyapjas hajahoz. – Maga valamifele urasagnak nez ki –
lepett oda Mathez. – Igazi her… – kezdte Talmanes, de az ifju sietve
felbeszakitotta. – Lehet, hogy ugy nezek ki – mondta, es Talmanesen tartotta a
szemet. – Barlden vagyok, az itteni polgarmester – fonta keresztbe a karjat a
ficko. – Örömmel kereskedünk magukkal. De jobb, ha tudjak, hogy nincs sok minden,
amit adni tudnank! – De legalabb egy kis sajt biztos akad – jegyezte meg Talmanes.
– Vagy nem azt keszitenek errefele? – Ami nem peneszedett meg vagy rohadt rank, az
kell a szokasos vevőinknek – mondta a polgarmester. – Manapsag mar csak igy van ez!
– Habozott. – De ha van fölösleges ruhajuk vagy vasznuk, talan össze tudunk szedni
valamit, hogy ma legyen mit enniük! Hogy ma legyen mit ennünk? – gondolta Mat. Mind
a tizenegyünknek? Legalabb egy szekernyi elelemre szüksege lett volna, az
embereinek igert sörről nem is beszelve! – De a kijarasi tilalomrol is tudniuk
kell. Üzleteljenek, melegedjenek meg kicsit a tüzünknel, de minden idegennek el
kell hagynia a varost meg napszallta előtt! Mat felnezett a felhős egboltra. – De
addig alig van hatra harom ora! – Ezek a szabalyaink – vetette oda Barlden kurtan.
– Ez nevetseges – mondta Joline, es elfordult a falusi nőktől. Kicsit közelebb
nogatta a lovat Mathez es Talmaneshez, es az őrzői szokas szerint arnyekkent
követtek. – Barlden mester, nem egyezhetünk bele ebbe az ostoba megkötesbe!
Megertem, hogy ilyen veszterhes időkben habozik, de nyilvan belatja, hogy ebben az
esetben tarthatatlanok a szabalyai! A ficko tovabbra is összefont karral allt, es
egy szot sem szolt. Joline lebiggyesztette az ajkat, es fogast valtott a kantaron,
hogy nagykigyos gyűrűje meg lathatobba valjon. – Manapsag ilyen keveset jelent a
Feher Torony jelkepe? – Tiszteljük a Feher Tornyot – nezett fel Barlden Matre.
Bölcs ember volt. Egy aes sedai szemebe nezni mindig megingatta az ember
hatarozottsagat. – De a szabalyaink szigoruak. Sajnalom, urnőm! Joline szipakolt
egyet. – Gondolom, a fogadosok nem tul elegedettek ezzel a megkötessel. Miből elnek
meg, ha nem adhatjak ki a szobaikat? – A fogadokat karpotoljuk – morogta a
polgarmester rosszkedvűen. – Harom ora. Intezzek el, amiert jöttek, aztan menjenek!
Baratsagosak akarunk lenni minden erre jaroval, de nem hagyhatjuk, hogy megszegjek
a szabalyainkat! – Ezzel elfordult, es elment. Menet közben jo nehany nagydarab
ficko csatlakozott hozza. Többüknel fejsze volt. Nem viselkedtek fenyegetően.
Teljesen köznapian ballagtak, mintha csak fat vagtak volna, es utana epp erre
vezetett volna haza az utjuk. Mindegyiküknek. Ugyanarra, amerre a polgarmesternek.
– Mit ne mondjak, ez aztan a szivelyes vendeglatas – mormolta Talmanes. Mat
biccentett. Ebben a pillanatban felcsörögtek a kockak a fejeben. A Feny egesse meg!
ugy döntött, nem vesz roluk tudomast. ugysem segitettek. – Menjünk, keritsünk egy
fogadot! – morogta, es megsarkantyuzta Pipit.
– Meg mindig nem adtad fel, hogy ma este kirugjunk a hambol? – kerdezte Talmanes,
es mosolyogva melle ugratott. – Majd meglatjuk – felelte ő, es önkentelenül is a
fejeben dübörgő kockakat hallgatta. – Majd meglatjuk! Harom fogadot latott, amikor
atvagtak a falun. Az egyik a főutca mellett allt, es ket fenyes lampas lobogott
előtte, bar messze volt meg az ejszaka. A feherre meszelt falak es a makulatlan
üvegablakok ugy vonzzak majd az aes sedaiokat, mint gyertyafeny a molylepket.
Alighanem itt szalltak meg az utazo kereskedők es azok a balszerencses meltosagok,
akiket valamiert a vilag ezen eldugott sarkaba vetett a balsors. De az idegenek
most mar nem maradhattak itt ejszakara. Mennyi ideje tarthatott ez a tilalom? es
hogyan maradtak fenn a fogadok? Meg igy is kinalhattak fürdőt es etelt, de ha nem
adtak ki a szobaikat… Nem hitte el a polgarmester megjegyzeset, hogy „karpotoljak”
őket. Ha nem voltak a falu hasznara, miert fizettek volna nekik? Ez az egesz nagyon
furcsa volt. Akarhogy is, nem a flancos fogado fele tartott, es nem is abba,
amelyikbe Thom ment. Az nem a főutcan volt, hanem egy masik ut mellett, eszakkeleti
iranyban. Ez inkabb az atlagos utazoknak, tisztes asszonyoknak es ferfiaknak valo
helynek tűnt, akik alaposan megfogtak a penzüket. Az epületet rendben tartottak,
alighanem az agyak is tisztak voltak, az etkek pedig kielegitőek. A helyiek neha
betertek egy-egy italra, főleg olyankor, ha ugy ereztek, hogy a felesegük argus
szemmel lesi minden leptüket. Az utolso fogadot lett volna a legnehezebb
megtalalni, ha Mat nem tudta volna, merre keresse. A települes központjatol vagy
haromutcanyira lehetett, Hatrand nyugati csücskeben. Nem logott előtte ceger sem,
csak egy reszeg lonak tűnő allatot abrazolo fatabla volt betamasztva az egyik
ablakba. Az ablakok nem voltak beüvegezve. Odabentről feny es nevetes aradt. A
legtöbb idegent elbatoritotta volna, hogy nincs odakinn hivogato ceger, es a fogado
környeken egyetlen utcai lampa sem all. Inkabb kocsma volt, mint fogado; Mat
biztosra vette, hogy mindig is csak par tabori agy lehetett valahol hatul, amit egy
rezert kiberelhetett az ember. Ez a dolgos helyiek lazitohelye volt. Ahogy lassan
leszall az este, egyre többen erre veszik majd az utjukat. Közösseg var rajuk,
kikapcsolodas: itt aztan nyugodtan elszivhatnak egy jo pipat a barataikkal. es
kockazhatnak is egy keveset. Elmosolyodott, es lekaszalodott a nyeregből, aztan
kikötötte Pipit a kocsma előtti oszlophoz. Talmanes sohajtott egyet. – Ugye
tisztaban vagy vele, hogy alighanem vizezik az italukat? – Akkor majd ketszer
annyit rendelünk – valaszolta Mat, es leoldott a nyergeről par kisebb penzes
zacskot, majd a belső kabatzsebebe tömködte őket. Intett a katonaknak, hogy
maradjanak, es vigyazzanak a lovakra. A malhas allaton ott volt a penzes lada. Mat
szemelyes vagyona volt benne: a Banda zsoldjat nem tette volna kockara sosem. – am
legyen – mondta Talmanes. – De ugye tisztaban vagy vele, hogy amint elerünk
Negykiralyba, gondoskodom rola, hogy elmenjünk egy tisztesseges fogadoba is? Ki
kell kupalnom teged valahogy, Mat! Vegtere is mar herceg vagy! Kenytelen leszel… Az
ifju felemelte a kezet, es elhallgattatta a cairhienit. Aztan az oszlopra bökött.
Talmanes meg egyet sohajtott, es lecsusszant a lovarol, majd kikötötte az allatot.
Mat fellepett a kocsmaajtohoz, mely levegőt vett, es benyitott. Emberek tolongtak
az asztalok körül, a köpenyüket a szektamlara
teritettek, vagy szögre akasztottak, szakadt es ezerszer megfoltozott mellenyüket
kigomboltak, az ingujjukat feltűrtek. Miert hordott errefele mindenki egykor szep,
de most mar tepett es foltozott ruhat? Rengeteg birkajuk volt, kellett volna, hogy
legyen bőven gyapjujuk is! Mat pillanatnyilag nem törődött ezzel a furcsasaggal. A
bent üldögelők kockaztak, ragacsos asztalokrol emelgettek a teli söröskorsot, es
ra-racsaptak a körülöttük sürgölődő felszolgalolanyok fenekere. Kimerültnek tűntek,
jo nehanyuknak lecsukodott a szeme a faradtsagtol. De ez rendben is volt egy
atdolgozott nap utan. A faradt tekintetek ellenere szinte tapinthato volt a
beszelgetes, a hangok mely, morajlo hullamokban csaptak egymasnak. Nehanyan
felneztek Mat erkezesere, es paran a homlokukat rancolva meregettek, milyen szep a
ruhaja, de a legtöbben nem is törődtek vele. Talmanes vonakodva követte, de nem az
a fajta nemesember volt ő sem, akit zavart volna, ha alacsonyabb ranguakkal kell
egy asztalhoz ülnie. Annak idejen ő is epp eleg lecsuszott kocsmaban jart, hiaba
tiltakozott Mat valasztasa ellen. eppolyan gyorsan odahuzta most is a szeket az
egyik asztalhoz, mint az ifju. Ültek mar ott paran. Mat szelesen elvigyorodott, es
megvillantott egy aranykoronat. Odadobta egy arra jaro felszolgalolanynak, es italt
kert. Erre mar felkaptak a fejüket az asztal mellett ülők, de Talmanes is. – Mi a
fenet csinalsz? – sziszegte a cairhieni, fele hajolva. – Azt akarod, hogy
kiraboljanak, amint kileptünk innen? Mat csak mosolygott. Az egyik közeli asztalnal
kockaztak. Macskamancsnak nezte – vagy legalabbis ugy hivtak a jatekot, amikor
megtanulta egy este. Ebou Darban ugy ismertek, a Harmadik ekkő, es hallotta, hogy
Cairhienben Szallo Tollak a neve. Tökeletesen megfelelt a terveinek. Csak egy
jatekos dobott, a többiek az ő kockajarasara vagy ellene fogadtak. Mat mely levegőt
vett, aztan odahuzta a szeket az asztalhoz, es lecsapott egy aranykoronat egyenesen
a söröskorso alja hagyta, nedves kör közepere. A korso epp egy erősen kopaszodo, de
maradek, seszinű fürtjeit vallig megnövesztő kis emberke szajanal volt, aki most
majdnem bele is fulladt a kortyba. – Nem baj, ha en is dobok egyet? – kerdezte Mat
az asztal körül csoportosuloktol. – Nem… nem hinnem, hogy fel tudunk tenni ennyit –
dadogta egy rövid, fekete szakallu ember. – Nagyuram – tette hozza megkesve. – en
aranyban jatszom, ti meg ezüstben – vetette oda Mat könnyeden. – Ezer eve nem
kockaztam mar egy jot! Talmanes erdeklődve huzta oda a szeket. Maskor is latott mar
ilyesmit Mattol, aranyat tett le, es ezüstöt nyert. De az ifju szerencseje
kiegyenlitette a különbseget, es igy is mindig nyert. Neha ugy is jol jött ki a
jatekbol, ha aranyat tett fel rez ellen! Nem mintha azzal sok penzt keresett volna.
Az ellene jatszok altalaban hamar kifogytak a penzből, vagy meguntak, hogy vele
jatsszanak. es akkor Mat ott ült egy marek ezüsttel, es senki nem volt hajlando
kockazni vele. De ennek nem lett volna semmi haszna. A seregnek epp eleg penze
volt. elelemre volt szüksegük, ugyhogy ideje volt valami uj strategiaval
probalkoznia. Jo nehanyan letettek egy-egy ezüstöt az asztalra. Mat megrazta a
kockat a kezeben, aztan dobott. Szerencsere az egyiken csak egy pötty viritott, a
masikon pedig kettő. Azonnal vesztett. Talmanes pislogott egyet, es az asztal körül
allok Matre neztek. Zavartnak tűntek, mintha szegyellnek, hogy egy olyan urasag
ellen fogadtak, aki lathatoan nem szamitott ra, hogy veszithet. Könnyen bajba
kerülhetett igy az ember.
– Nezzünk csak oda – morogta Mat. – ugy nezem, ti nyertetek! A tietek! –
atguritotta az aranykoronat az asztal közepere, hogy az ellene fogadok a
szabalyoknak megfelelően megosztozzanak rajta. – Meg egy menet? – kerdezte aztan,
es ezuttal ket koronat csapott le az asztalra. Ekkor mar többen fogadtak ellene.
Megint dobott es veszitett, es Talmanes kis hijan köhögőrohamot kapott. Mat maskor
is dobott mar rosszat – neha meg vele is megesett. De ketszer egymas utan? Az ifju
elguritotta a ket koronat, es ezuttal negyet vett elő helyette az erszenyeből.
Talmanes megfogta a karjat. – Nem akarlak megbantani – mondta halkan –, de talan
abba kellene hagynod. Mindenkinek lehet rossz esteje! Igyuk meg, amit rendeltünk,
aztan vegyünk annyi elelmet a seregnek, amennyit csak napszallta előtt lehet! Mat
csak elmosolyodott, es nezte, ahogy felhalmozodnak a negy arany ellen tett tetek.
Le kellett tennie egy ötödik koronat is, annyian akartak fogadni ellene. Nem is
törődött Talmanes megjegyzesevel, csak dobott, es megint vesztett. A cairhieni
nyögött egyet, aztan elvette a söröskorsot a felszolgalolanytol, aki vegre meghozta
az italaikat. – Ne legy ilyen mogorva! – sugta Mat halkan, es megemelgette a penzes
zacskot, majd felkapta a sajat korsojat. – Ezt akartam! Talmanes felvonta a
szemöldöket es leeresztette a korsojat. – Tudok vesziteni is, ha akarok – jegyezte
meg az ifju –, főleg, ha ugy all erdekünkben! – Hogy allhat a vesztes az
erdekünkben? – kerdezte Talmanes, es nezte, ahogy a helyiek azon vitatkoznak,
hogyan osztozzanak meg az aranyon. – Vard csak ki a veget! – kortyolt bele Mat a
sörebe. Erősen fel volt vizezve, ahogy azt Talmanes megjosolta. Visszafordult az
asztalhoz, es kiszamolt par ujabb aranyermet. Az idő mulasaval egyre többen gyűltek
az asztaluk köre. Mat odafigyelt ra, hogy par dobast azert megnyerjen – epp, ahogy
akkor is mindig gondosan veszitett egy keveset, amikor nyerni ült le; nem akarta,
hogy gyanus legyen a szerencseje. De az ermek szep lassan atvandoroltak a
zacskoibol az ellene fogadok kezebe. Nem telt sok időbe, es csend ülte meg az egesz
fogadot. Mindenki Mat körül tolongott, es arra vart, hogy fogadhasson ellene. A
fiuk es a baratok elrohantak, hogy fogjak apjukat es unokatestvereiket, es
elrangassak őket a Spicces Loba, mert ez volt a hely neve. Egyszer Talmanes felre
vonta, amikor epp kis szünetet tartott a kockazasban, es egy ujabb korso sörre
vart. – Nem tetszik ez nekem, Mat – mormolta a szikar ficko közel hajolva. Az
izzadsag mar reg csikokat vajt bepuderezett homlokaba, es ahogy letörölte,
előfenylett alola a bőre. – Mondtam mar – huzta meg Mat a vizes sört. – Tudom, mit
csinalok! Oldalt ujjongva kiabaltak az emberek, ahogy az egyikük egymas utan harom
korso sört huzott le. A levegőt izzadsag es olcso sör bűze ülte meg. Az ital
kilöttyent, es a legelőkről frissen erkezett parasztok csizmaja alatt hamar sarra
dagadt. – Nem is ez a baj – mormolta Talmanes, es a mulatozokra nezett. – Arra
szorod el a penzed, amire csak akarod, felteve, hogy annyid azert marad, hogy neha
meghivj egy-egy italra. Mar nem ez zavar. – Hat akkor mi? – vonta össze a
szemöldöket Mat. – Valami nincs rendben ezekkel az emberekkel – kezdte Talmanes
rettentően fojtott hangon, a valla mögött atpislogva. – Amig te jatszottal, en
beszelgettem velük. Nem erdekli őket a vilag folyasa. Az ujjaszületett Sarkany, a
seanchanok, semmi sem. Egyaltalan nem erdekli őket!
– Akkor tökeletesek – mondta Mat. – Nemsokara besötetedik – pillantott Talmanes az
ablakra. – Egy orat elfecsereltünk, lehet, hogy többet is! Talan ideje lenne… Ebben
a pillanatban kivagodott a fogado ajtaja, es belepett a zömök polgarmester, mögötte
a korabban a nyomaba szegődött alakokkal, bar most mar nem volt egyiküknel sem
fejsze. Lathatoan nem örültek, hogy a fel falu idebenn tolong, es Mattel jatszik. –
Mat – kezdte Talmanes ujra. Az ifju felemelte a kezet, es elhallgattatta. – Erre
vartam! – Tenyleg? – kerdezte Talmanes. Mat visszafordult a kockaasztalhoz, es
elmosolyodott. Mar a penzes zacskoi nagyobb reszet kiüritette, de meg igy is volt
nala par dobasra valo – es akkor meg azt nem szamolta bele, amit amugy magaval
hozott. Felkapta a kockakat, kiszamolt par penzermet, es a tömeg is elkezdte
leszurkolni a sajat tetjeit. Sokuknal mostanra mar a Mattol nyert aranyak
csillogtak. Dobott es vesztett, es a nezők izgatottan felkialtottak. Barlden ugy
meregette, mintha a legszivesebben a sajat kezevel dobna ki – kesőre jart mar, es
nem lehetett sok hatra napszalltaig –, de amikor latta, hogy Mat ujabb marek
aranyat kotor elő, habozni kezdett. A kapzsisag mindenkiben munkalt, es a
legszigorubb „szabalyokat” is meg lehetett hajlitani, ha a megfelelő lehetőseg
kacsingatott cserebe. Mat megint dobott es vesztett. ujabb üdvrivalgas tört ki. A
polgarmester keresztbe fonta a karjat. Az ifju a zsebebe nyult, de mar nem talalt
benne semmit. Az emberek szomoruan neztek össze körülötte, es valaki felkialtott,
hogy egy kör italt mindenkinek, „hadd segitsenek elfelejteni a fiatal urasagnak,
milyen balszerencseje volt ma”. Azt te csak hiszed, gondolta Mat, titokban
mosolyogva felallt, es feltartotta a kezet. – Kesőre jar – jelentette ki az
egybegyűlteknek. – Nagyon is kesőre – vetette közbe Barlden, es felrelökött par
premszegelyes köpenybe burkolodzo, kecskebűzös pasztort. – Mennie is kene, idegen!
es azt ne higgye, hogy raveszem ezeket az embereket, hogy visszaadjak, amit
tisztesseggel nyertek el magatol az előbb! – Eszembe sem jutna – felelte Mat, es
epp csak egy kicsit mosta össze a szavakat. – Harnan es Delarn! – bődült el. –
Hozzatok be a ladat! A ket kinn hagyott katona mar benn is volt egy pillanat mulva,
es hoztak a malhas lorol leszedett kis ladikat. A fogado teljesen elcsendesedett,
ahogy a ket katona felloditotta azt az asztal tetejere, es letette. Mat előhalaszta
a kulcsot, es kicsit imbolyogva kinyitotta a zarat, aztan felcsapta a lada tetejet.
Arany. Rengeteg arany. Gyakorlatilag a teljes szemelyes vagyona. – Meg egy dobasra
van időnk – jelentette ki a döbbent helyieknek. – Ki fogad? Az emberek elkezdtek
letenni a penzüket, mig szinte mar az összes ott hevert az asztalon, amit tőle
nyertek. De ez a közeleben sem jart a ladaban fenylő vagyonnak. Vegignezte azert,
es az allat ütögette. – Ez nem lesz eleg, barataim! Benne vagyok az aranytalan
fogadasban is, de ha csak egyetlenegy dobasom maradt mar hatra, azt akarom,
legalabb legyen eselyem valamit elvinni innen! – Nincs többünk – mondta az egyik
hatrandi, es masok bekiabaltak, hogy Mat azert csak dobjon nyugodtan. Ő sohajtott
egyet, es lecsukta a lada tetejet. – Nem – mondta. Meg Barlden is lazas tekintettel
meregette. – Hacsak… – tartott kis szünetet. – elelemert jöttem. Azt hiszem,
elfogadom azt is, ha termeszetben fizettek. Megtarthatjatok az eddig nyert
aranyakat, de ezt a ladat felteszem a megfelelő ellatmanyert cserebe. elelem kell
az embereimnek. Par hordo sör. es egy kocsi, hogy legyen min elvinnem. – Nincs eleg
időnk – pillantott ki Barlden az ablakon. – Ennyi meg biztos van – hajolt előre
Mat. – Ez utan a dobas utan elmegyek! A szavamat adom ra! – Nem engedünk a
szabalyainkbol – felelte a polgarmester. – Tul sokba kerül. Mat azt varta, hogy a
fogadok heves tiltakozasba kezdenek, vitatkoznak a polgarmesterrel, kerik, hogy
most az egyszer tegyen kivetelt. De senki nem szolt egy szot sem. Hirtelen
fellangolt benne a felelem. Azok utan, hogy ennyit vesztett… ha ugyis kidobjak…
Ketsegbeeseseben megint felnyitotta a ladat, hadd lassak a benne csillogo
aranyakat. – en allom a sört – szolt hirtelen a fogados. – es Mardry, neked van
szekered meg hozza lovad. Itt, a szomszed utcaban! – Igaz – mondta Mardry, egy
durva vonasu, rövid, fekete haju ficko. – Azt feltehetem! Az emberek elkezdtek
bekiabalni, mennyi etelt tudnak feltenni – gabonat a kamrabol, krumplit a pinceből.
Mat a polgarmesterre nezett. – Meg mindig van… mennyi is? Egy jo felora
napszalltaig? Miert is nem nezzük meg, mit szednek össze? A falu keszleteibe is jut
ebből a penzből, ha vesztek. Fogadni mernek, hogy az idei tel utan hasznat vennek
par aranynak! Barlden habozott, aztan biccentett. Meg mindig a ladat nezte. Az
emberek kurjongatva szaladtak szet, a kocsma ele vezettek a szekeret, kigörgettek a
söröshordot. Jo nehanyan hazaszaladtak, vagy a falu raktaraba. Mat nezte, ahogy
elrohannak, es csak vart a gyorsan kiürült ivoban. – Latom am, mire megy ki a jatek
– vetette oda a polgarmester neki. Ő lathatoan nem sietett, hogy barmit is
összeszedjen. Mat kerdően fordult oda hozza. – Nem hagyom, hogy a vegen egy
csodaszamba menő dobassal megnyerjen mindent – fonta keresztbe Barlden a karjat. –
Az en kockammal jatszik! es szepen, lassan dob majd. Tudom, hogy sokat vesztett ma
este, mondtak az emberek, de gyanitom, hogy ha atkutatnank, talalnank maganal par
rejtett kockakeszletet! – Nyugodtan atkutathatnak – emelte fel Mat a karjat.
Barlden habozott. – Mostanra persze mar biztos eldobta a kockakat – mondta vegül. –
Szep kis terv… felöltözik uri ruhaba, es ugy sulyozza a kockat, hogy veszitsen, ne
nyerjen! Sosem hallottam meg rola, hogy barki eleg bator lett volna igy szorni a
penzt hamis kockan! – Ha annyira biztos benne, hogy csaltam – nezett ra Mat –,
akkor miert ment bele meg egy dobasba? – Mert tudom, hogyan allithatom meg –
valaszolta a polgarmester. – Mint mondtam, az en kockammal dob majd! – Habozott,
aztan elmosolyodott, es felkapta az asztalrol azt a ket kockat, amivel Mat eddig
jatszott. Dobott egyet. Egy es kettő. Meg egyet dobott, ugyanazzal az eredmennyel.
– Jobb ötletem van – mosolyodott el szelesen a polgarmester. – Ezekkel dob. Sőt,
tulajdonkepp… majd en dobok maga helyett! – Bariden arca hatarozottan kegyetlennek
tűnt a gyenge, alkonyi fenyben. Mat egy pillanatra megrettent. Talmanes megfogta a
karjat. – Rendben van, Mat – mondta hatarozottan –, ideje mennünk! Az ifju
feltartotta a kezet. Vajon mason keresztül is működne a szerencseje? Csataban neha
segitett, hogy ne serüljön meg. Ebben
biztos volt. Vagy megsem? – Rendben – felelte Barldennek. A ferfi döbbenten nezett
ra. – Dobhat helyettem – mondta Mat –, de ugy szamit, mintha en dobtam volna. Ha
nyer, megyek, es mindent elviszek. Ha veszit, csak a kalapomat es a lovamat viszem,
a falu meg megtarthatja a nyamvadt ladat. Rendben? – Rendben! Mat kinyujtotta a
kezet, hogy kezfogassal pecseteljek meg az alkut, de a polgarmester elfordult,
kockaval a kezeben. – Nem – morogta. – Nem hagyom, hogy kicserelje a kockakat,
utazo! Menjünk csak ki a fogado ele, es varjunk! es tartson tőlem tisztesseges
tavolsagot! ugy lett, ahogy mondta, es a fogado saros, söraztatta bűzeből kileptek
a friss utcai levegőre. Mat katonai kihoztak a ladat. Barlden ragaszkodott hozza,
hogy tovabbra is nyitva maradjon, nehogy kicsereljek. Az egyik erőembere
belekotort, felresöpörte az ermeket, hogy megbizonyosodjanak rola, tenyleg teli
van, es tenyleg igazi arany van benne. Mat nekitamaszkodott az ajtofelfanak es
vart. Begördült a szeker, es a fogadobol kigörgettek a sört, fel a kocsira. A nap
epp csak halovanyan derengő para volt mar a latohataron, a nyamvadt felhők mögött.
Miközben Mat vart, latta, hogy a polgarmester egyre idegesebbe valik. Ver es hamu,
ez a ficko aztan mereven ragaszkodott a szabalyaihoz! Na de majd ő megmutatja neki,
megmutatja az egesz tarsasagnak… Mit mutat meg? Hogy nem győzhetik le? es azzal mit
bizonyitana? Vart, es ahogy a szekeren egyre magasabbra halmozodott az etel-ital,
szokatlan bűntudat ebredt benne. Semmi rosszat nem teszek, gondolta. Etetnem kell a
sereget, nem? Az itteniek tisztessegesen jatszanak. en is tisztessegesen jatszom.
Nem hamis a kockam. Nem csalok. Csak a szerencseje. De a szerencseje a sajat
szerencseje – mindenki maga felelős erte. Volt, aki zenei tehetseggel született, es
bardnak allt vagy mutatvanyosnak. Ki sajnalta volna tőlük, hogy a Teremtő adta
kepessegeikkel keressek meg a betevő falatot? Neki szerencseje volt, ő ezzel elt.
Semmi rossz nem volt ebben. De ahogy az emberek lassan visszaszivarogtak a
fogadoba, kezdte latni, Talmanes mit vehetett eszre. Mintha valahogy
ketsegbeesettek lettek volna. Nem voltak kicsit tulsagosan is lelkesek, hogy
fogadhatnak? Nem tettek fel tul nagy teteket? es mi ez a sötetseg a tekintetükben,
amit eddig faradtsagnak velt? Talan csak azert ittak, hogy megünnepeljek egy ujabb
atdolgozott nap veget, vagy, hogy elűzzek a pillantasuk melyen szűkölő űzöttseget?
– Lehet, hogy igazad volt – ismerte be Talmanesnek, aki kis hijan olyan nyugtalanul
meregette a nap allasat, mint a polgarmester. Mar a feny utolja porozta csak be a
csucsos haztetőket, es sötet narancsszinre festette a fako cserepeket. A napnyugta
langolt a felhők mögött. – Akkor most mehetünk? – kerdezte a cairhieni. – Nem –
felelte Mat. – Maradunk! es a kockak megalltak a fejeben. Olyan hirtelen törtent,
olyan varatlanul szakadt ra a csend, hogy megdermedt. Döbbeneteben mar azt hitte,
rossz döntest hozott. – A Feny egessen meg, maradunk! – ismetelte meg. – Sosem
hatraltam meg meg egy fogadas elől, es nem fogok most sem! Egy csapat lovas
erkezett vissza gabonaszsakokkal megpakolt hatasokkal. Elkepesztő, hogy egy kis
penz hogy meggyorsitotta az embereket! Egyre több lo futott be, es egy kisfiu
szaladt fel az uton. – Polgarmester ur – rangatta meg Barlden bordo mellenyet. A
ruhadarab elejen cikcakkosan befoltozott szakadasok ektelenkedtek.
– Anya azt mondta, az idegen nők meg mindig fürdenek. Probalja siettetni őket, de…
A polgarmester megdermedt, es dühösen Matre pillantott. Ő felhorkant. – Azt ne
higgye, hogy meg tudom sürgetni őket! – razta meg a fejet. – Ha szolnek nekik,
alighanem csak megmakacsolnak magukat, mint az öszverek, es ketszer olyan sokaig
piszmognanak! Ezuttal valaki mas probaljon szerencset azokkal a nemberekkel!
Talmanes tovabbra is az uton egyre hosszabban heverő arnyekokat leste. – A Feny
egessen meg! – motyogta. – Ha megint azok a kisertetek jönnek, Mat… – Ez valami mas
lesz – mordult vissza ő, miközben a falusiak felhajigaltak a zsakokat a szekerre. –
Masnak erzem! A szekeren mar magasra halmozodott az elelem; egesz jo zsakmany egy
ekkora falubol. es a Bandanak pont erre volt szüksege: ennyivel mar eljutnak a
következő varosig. Az összehordott javak persze nem ertek annyit, mint a ladaban
csillogo arany, de nagyjabol annyiba kerülhettek, mint amennyit Mat elkockazott az
este, különösen, ha a szekeret es a lovakat is hozzaszamitotta. Szep igasjoszagok
voltak, a patajuk es a szőrük alapjan rendesen bantak velük. epp szolt volna, hogy
ennyi eleg is lesz, aztan habozni kezdett: eszrevette, hogy a polgarmester egy kis
csoportocskaval beszelget csendesen. Hatan voltak, mind foltos, ocska zekeben,
csapzott, kocos hajjal. Az egyikük Mat fele bökdösött, es valami papirfeleseget
lengetett a kezeben. Barlden megrazta a fejet, de a ficko a papirral csak meg
hevesebben gesztikulalt. – Nocsak – mormolta a fiu halkan. – Ez meg micsoda? – Mat,
a nap… – szolt ra Talmanes. A polgarmester elesen intett, es a rongyos kis csapat
eloldalgott. Az etelt összehordo emberek a felhomalyba burkolodzo utcan tolongtak.
Mind közepen probalt maradni. A többsegük a latohatart fürkeszte. – Polgarmester! –
kialtott oda Mat. – Eleg lesz! Dobjon! Barlden habozott, felnezett ra, aztan ugy
pislogott le a markaban szorongatott kockakra, mintha egesz elfelejtette volna
őket. A körülötte allok idegesen bolintottak oda neki, felemelte hat az öklet, es
megrazta a kockakat. Majd atpillantott az utcan, es melyen Mat szemebe nezett,
aztan a porba vetette a kockakat kettejük között. Azok mintha tul hangosan
csörrentek volna: apro kis mennydörges, egymasnak koccano csontok reccsenese… Mat
visszafojtotta a lelegzetet. Jo ideje nem kellett mar aggodnia, hogy fordul a
kocka. Lehajolt, es nezte, ahogy a kis feher targyak a porba hullnak. Vajon
valtoztat a szerencsejen, ha valaki mas dob helyette? A kockak megalltak. Ket
negyes. Azonnali győzelem. Mat megkönnyebbülten sohajtott egyet, bar erezte, hogy a
homlokan verejtek gyöngyözik. – Mat – lehelte Talmanes halkan, es ő felnezett. Az
utcan acsorgok nem tűntek tul elegedettnek. Jo nehanyan izgatott üdvrivalgasban
törtek ki, mig csak a barataik el nem magyaraztak nekik, hogy a polgarmester
győztes dobasa azt jelenti, Mat viszi el a nyeremenyt. Az egesz tömeg feszült lett.
Ő Barlden szemebe nezett. – Menjen! – mordult fel a zömök ficko, es undorodva
intett fele. – Vigye a nyeremenyet, es takarodjon innen! Ne jöjjön vissza többet! –
Nohat – jegyezte meg Mat megkönnyebbülten –, akkor köszönöm mindenkinek a kellemes
jatekot. Most… – Menjen! – orditott ra a polgarmester. A latohataron csillogo
utolso kis napfenypaszmakra nezett, aztan atkozodva integetni
kezdett az embereinek, hogy azonnal menjenek be a Spicces Loba. Nehanyan
tetovaztak, es döbbenten vagy ellensegesen meregettek Matet, de a polgarmester
mindenkit hamar beterelt az alacsony mennyezetű ivoba. Mat, Talmanes es a ket
katona magara maradt odakinn. Hirtelen különös csend ülte meg a falut. Senki sem
volt az utcan. Nem kellett volna legalabb a fogadobol kiszűrődnie nemi kis zajnak?
Nem kellett volna összecsörrennie a korsoknak, vagy a vesztes dobason morgolodnia
az embereknek? – Nohat – sohajtott fel Mat, es a hangjat visszavertek a csendes
hazfalak –, akkor ezzel vegeztünk is! – Odaballagott Pipihez, es nyugtatgatta a
hirtelen idegesen toporgo allatot. – Latod, mondtam, Talmanes? Aggodalomra semmi
ok! es ekkor harsantak fel a kialtasok. Ötödik fejezet eJSZAKA HaTRaNDON – A Feny
egessen meg, Mat! – kialtott fel Talmanes, es kirantotta a kardjat a rangatozo
falusi gyomrabol. A cairhieni szinte sosem karomkodott. – egessen meg vagy
ezerszer! – Engem? – csattant fel Mat, es megpörgette a villogo ashandareit.
Könnyeden atvagta ket elenkzöld zekes alak sarokinat. Azok a kemenyre tiport
földutra zuhantak. Merhetetlen harag egett a szemükben, es morogva köpködtek. –
Engem? Nem en akarlak megölni, Talmanes! Velük perelj! A baratjanak sikerült a
nyeregbe kapaszkodnia. – Mondtak, hogy menjünk innen! – Igen – mordult ra Mat.
Megragadta Pipi kantarjat, es elrangatta a lovat a Spicces Lotol. – es most
megprobalnak vegezni velünk. Igazan nem okolhatsz engem, amiert ilyen
baratsagtalanul viselkednek! Orditasok, sikolyok, rikoltasok harsantak szerte az
egesz faluban. Nemelyik dühös volt, masok remültek vagy elkinzottak. Egyre többen
özönlöttek ki a kocsmabol. A többsegük nyögött vagy orditott, es mindegyik minden
tőle telhetőt megtett, hogy megölje a körülötte levőket. Paran Matre, Talmanesre es
Mat embereire vetettek magukat, de a többseg a sajat tarsait tamadta meg. A markuk
a masik bőret rangatta, a körmük veres arkokat szantott a masik arcaban.
Gondolkozast es kifinomultsagot nelkülöző, ősi ösztönnel küzdöttek, es csak
nehanyuknak jutott eszebe, hogy követ, söröskorsot vagy fadarabot lengetve essen a
masiknak. Ez nem csak egyszerű kocsmai verekedes volt. Ezek igazan meg akartak ölni
a masikat. Maris vagy fel tucat halott es haldoklo hevert az utcan, es azok
alapjan, amit Mat a kocsma belsejeből latott, odabenn is hasonloan brutalis
küzdelem folyt. Probalt közelebb ovakodni az elelemmel megrakott szekerhez. Pipi
ott dobogott mellette. Az arannyal teli lada meg mindig az utcan hevert. A verekedő
emberek nem törődtek sem az elelemmel, sem a penzzel, csak egymasra volt szemük.
Talmanes es a ket katona – Harnan es Delarn – vele együtt hatralt. Idegesen huztak
maguk utan a lovukat. Egy őrjöngő csoport hamar lecsapott a Mat altal megsantitott
ket falusira, es a földbe csapkodtak a fejüket, amig vegleg el nem ernyedtek. Aztan
a falka felnezett, meglatta Matet es az embereit, es verszomj ködösitette el a
tekintetüket. Meglehetősen oda nem illő kifejezes volt ez a rendes ruhaba öltözött,
gondosan fesült falusiak tiszta arcan. – Ver es hamu! – csattant fel Mat, es
nyeregbe ugrott. – Lora! Harnannak es Delarnnak nem volt több nogatasra szüksegük.
Karomkodva tettek el a kardot, es pattantak nyeregbe. A falusiak falkaja meglodult
felejük, de Mat es Talmanes visszavertek a
tamadast. Az ifju igyekezett csak megsebesiteni az ellenfeleit, de a falusiak
meglepően gyorsak voltak, es erősek, es nemsokara mar azert küzdött, hogy le ne
rangassak a nyeregből. Szitkozodott, es vonakodva elkezdett halalos üteseket
osztani. Ket fickonak felig atvagta a nyakat. Pipi kirugott, es a földre teritett
egy harmadikat: alaposan behorpasztotta patajaval a fejet. Par pillanat mulva mar
Harnan es Delarn is csatlakozott a küzdelemhez. A falusiak nem hatraltak meg. Addig
rontottak rajuk őrjöngve, mig ők a teljes nyolcfős falkaval nem vegeztek. Mat
emberei a felelemtől elkerekedett szemmel öltek őket, es a parancsnokuk igazan nem
tudott rajuk haragudni, hogy rettegnek. Furcsa volt, hogy egy faluban igy
viselkedjenek a lakosok! Mintha egy szemernyi emberseg sem maradt volna bennük.
Csak nyögtek, sziszegtek, orditottak; az arcukon csupan harag es verszomj egett.
Addigra a többi falusi, akik eddig meg nem törődtek Mattel, szinten falkakba
verődött, es nekiallt lemeszarolni a gyengebb csoportokat. Halalra öklöztek,
karmoltak, haraptak egymast. Verfagyaszto latvany volt. Mat szeme lattara egy test
vagodott ki a kocsma egyik üres ablakkereten. A holttest törött nyakkal zuhant a
földre. A tuloldalon Barlden allt vad, szinte embertelen tekintettel. Belerikoltott
az ejszakaba, majd meglatta Matet, es egy pillanat tört reszere mintha felismeres
csillant volna a szemeben. De aztan kihunyt, es a polgarmester ujra felorditott,
majd nekifutasbol atvetette magat a törött ablakkereten, es ratamadott ket, neki
hattal allo helyire. – Mozgas! – orditott fel Mat. Pipi felagaskodott: ujabb falka
hatrandi vette eszre őket. – Az arany! – figyelmeztette Talmanes. – A Feny egesse
meg az aranyat! – kialtott ra Mat. – Barmikor nyerhetünk eleget helyette, es az
elelem sem er annyit, hogy meghaljunk erte! Mozgas! A cairhieni es a katonak
megforditottak a lovakat, es vegigvagtattak az utcan. Mat is megsarkantyuzta Pipit,
hogy beerje őket. Hatrahagytak az aranyat es a szekeret. Nem erte meg az eletüket.
Persze ha lehet, holnap visszajön erte a hadsereggel. De ahhoz először ki kell
innen jutniuk elve. Rövid ideig vagtattak, de Mat a következő saroknal feltartotta
a kezet, es lelassitotta a csapatot. Visszanezett a valla fölött. A falusiak
tovabbra is a nyomukban voltak, de a rövid vagtaval is lehagytak őket. – Szerintem
akkor is te tehetsz rola – mondta Talmanes. – Azt hittem, szeretsz harcolni! –
vagott vissza Mat. – Van, hogy szeretek – mondta a cairhieni. – A csatamezőn, vagy
egy rendes kocsmai verekedesben. De ez… ez beteges. A hatuk mögött a falusiak
falkaja negykezlabra ereszkedett, es furcsan ügetve indultak meg felejük. Talmanes
lathatoan megborzongott. epp csak annyi feny volt, hogy valamit lassanak. Lement a
nap, a hegyek es a szürke fellegek felfogtak a feny utoljat is. A legtöbb utcat
lampak szegelyeztek, de nagyon nem ugy tűnt, hogy barki is meggyujtja őket. – Mat,
beernek minket! – mondta Talmanes, es vagasra keszen szoritotta a kardjat. – Itt
nem csak a fogadasrol van szo – morogta az ifju, es a sikolyokat, az orditasokat
hallgatta. Faluszerte felharsantak. Az egyik kis mellekutcan egymasba fonodo,
viaskodo testek zuhantak ki egy emeleti ablakon. Ket nő volt az, meg eses közben is
martak egymas arcat, aztan emelyitő csattanassal földet ertek. Nem mozogtak tovabb.
– Gyerünk! – forditotta meg Mat Pipit. – Meg kell keresnünk
Thomot es a nőket! Vegigvagtattak a mellekutcan, ami kivitte őket a főutra.
Mellettük, a csatornaban ferfiak es nők öltek egymast csapatokba verődve. Egy veres
kepű, köver ficko tantorodott ki az utra, es Mat vonakodva legazolta. Tul sokan
harcoltak mindket oldalt, nem tehette kockara az emberei eletet csak azert, hogy
megprobalja megkerülni ezt a szerencsetlen bolondot. Latta, hogy meg a gyerekek is
egymasnak estek: a naluk nagyobbak labat marcangoljak a fogaikkal, a velük
egykoruak torkat markolasszak. – Az egesz fenyverte varos megveszett – motyogta
komoran, miközben a negy lovas kirobbant a főutcara, es megindult az előkelő fogado
fele. Összeszedik az aes sedaiokat, aztan kerülnek egyet keletre Thomert, ha mar az
ő fogadoja esett a legmesszebb. De sajnos a főutcan sokkal rosszabb volt a helyzet,
mint ahonnan ők erkeztek. Ekkor mar szinte teljesen sötet volt. Mar-mar ugy erezte,
tul gyorsan besötetedett. Termeszetellenesen gyorsan. Az ut teljes hosszaban arnyak
tekergőztek, emberek verekedtek, rikoltottak, küszködtek a melyülő sötetben. Ahogy
fakult a feny, neha mintha az egesz viaskodas egyetlen, maganyos leny tusakodasa
lett volna; valami rettenetes, tucatnyi vegtagot eresztett, szaz torokbol visongo
szörny halaltusaja. Mat előreugratta Pipit. Nem volt mas valasztasa, mint hogy
belegazoljon a sűrűjebe. – A Fenyre! – orditott Talmanes, ahogy a fogado fele
vagtattak. – A Fenyre! Mat a fogat csikorgatta, es Pipi nyakara hajolt. A landzsat
az oldalahoz szoritva lovagolt at a remalmon. Bömböles razta meg a sötetet, testek
gördültek vegig az utcan. Mat reszketett az iszonyattol, folyamatosan szitkozodott
az orra alatt. Mintha maga az ejszaka probalta volna megfojtani őket, mintha a
sötet potyogtatta volna egyre fekete, gyilkos ivadekait. Pipi es a masik harom lo
is harcra volt idomitva, es egyenesen vegigvagtattak az utcan. Mat epp csak
elkerülte, hogy lerantsak a nyeregből a laba utan vetődő, sötet alakok. Azok
sikoltottak es sziszegtek, mintha csak a vizbefultak serege probalta volna lehuzni
őket a melyseges, földöntuli tengerbe. Mellette hirtelen megtorpant Delarn lova,
aztan egy csapat fekete alak ugrott az allat ele. A herelt rettegve agaskodott fel,
es levetette a nyergeből lovasat. Mat megrantotta Pipi kantarjat. Hatrafordult az
embere kialtasara: valahogy sokkal emberibb es tisztabb volt, mint a körülöttük
bőgő falusiakat. – Mat! – vagtatott el mellette Talmanes. – Tovabb! Nem allhatunk
meg! Nem, gondolta Mat, es igyekezett elfojtani a rettegeset. Nem, nem hagyok itt
senkit sem ebben! Mely levegőt vett, elengedte a füle mellett Talmanes sürgeteset,
es visszaugratta Pipit a sötet embercsomoba, ahova Delarn esett. Izzadsag freccsent
a homlokarol, de lehűtötte a vagta irama. Nyögesek, kialtasok, sziszeges töltött be
körülötte mindent. Felorditott, es levetette magat Pipi hatarol – ha közelebb megy
a loval, lehet, hogy epp azt az embert tapossa el, akit meg akar menteni. Utalt
sötetben küzdeni, nagyon utalt! Megtamadta a fekete alakokat, meg az arcukat sem
latta, csak neha villant fel a foguk, vagy csillant meg az alkonyi derengesben
őrült, embertelen tekintetük. Egy masik ejszaka jutott az eszebe, amikor
arnyfattyakat meszaroltak le a sötetben. epp csak ezek itt nem azert harcoltak,
mert a tulajdon myrddraaljuk arra kenyszeritette őket. Meg csak nem is voltak olyan
szervezettek, mint a trallokok. Egy pillanatig mintha magukkal az arnyekokkal
viaskodott volna
– a köpködő tűz festette, tekergőző, veletlenszerű, tervezetlen arnyekokkal, es
keves halalosabb ellenfellel volt mar dolga, hiszen azt sem tudta, mit varhat.
Többször is kis hijan szetzuztak a fejet egy-egy teljesen ertelmetlen tamadassal.
Napközben ezek a tamadasok nevetsegesek lettek volna, de igy, a vaksötetben, hogy
egy egesz falka ferfi – es nő – esett neki, azzal mit sem törődve, kit ütnek es kit
sebesitenek meg, kis hijan elsöpörtek. Az eleteert küzdött, szeles ivben pörgette
az ashandareit, es legalabb annyiszor hasznalta arra, hogy felbuktassa az
ellenfeleit, mint hogy megölje őket. Ha valami mozgott a sötetben, odacsapott. Hogy
a Fenybe fogja igy megtalalni Delarnt? Egy arnyek mozdult meg nem messze tőle, es
Mat felismert egy vivoformat. „Patkany ragja a buzat”? Ezt egy falusi sem
ismerhette. Derek legeny! Az arnyek fele lendült, es ket masikat mellkason vagott.
Mind a kettő nyögve, fajdalmaban orditva esett össze. Delarn alakja összeroskadt
egy csapat falusi alatt, es Mat ketsegbeeseseben orditva szökkent at egy holttest
fölött. A landzsaja szeles ivben sujtott le, mielőtt földet ert volna. arnyekok
vereztek ki, ahol embert ert, de a ver is csak arnyek volt, es ő a landzsa nyelevel
verte vissza a következő tamadot. Lenyult, talpra rantotta az egyik arnyat, es
fojtott karomkodast hallott. Delarn volt az. – Gyerünk! – mondta neki, es Pipi fele
rangatta a katonat. A lo nagyokat horkantva, egy helyben allt a sötetben. A
tamadokat mintha nem erdekeltek volna az allatok. Kesz szerencse! A lo fele
taszigalta a tantorgo Delarnt, aztan megfordult, es felvette a harcot a nyomukba
eredt falkaval. Tudta, hogy jönnek. Megint tancolnia kellett a sötettel, ujra es
ujra előrecsapott, bar probalt elszakadni a tamadoitol, hogy nyeregbe szallhasson.
Megkockaztatott egy kurta pillantast Delarn fele, es latta, hogy a katonanak
sikerült felkapaszkodnia Pipi hatara – de megroskadva ült, ernyedten. Mennyire
sebesülhetett meg? ugy tűnt, hogy alig tud nyeregben maradni. Ver es hamu! Mat
visszafordult a tamadoihoz, megpörgette a landzsajat, es probalta visszaszoritani
őket. De egyiket sem zavarta, hogy megsebesülhet, nem erdekelte őket, ő milyen
veszelyes. Egyre csak jöttek. Körbevettek. Minden iranybol nekiestek. Ver es hamu!
epp időben fordult meg, hogy lassa a hatulrol raronto alakot. Valami felvillant az
ejszakaban, tavoli fenyt vert vissza. A mögötte allo sötet alak a földre roskadt.
ujabb villanas, es előtte is elhasalt egy. Hirtelen elszaguldott mellette egy feher
lovas alak, es ujabb kes villant a levegőben, ujabb hatrandi zuhant a földre. –
Thom! – kialtott fel Mat, aki felismerte a köpenyt. – Nyeregbe! – orditott vissza a
mutatvanyos. – Fogytan vannak a keseim! Mat körbekaszalt a landzsajaval, földre
vitt meg ket falusit, aztan előreszökkent, es nyeregbe ugrott. Bizott benne, hogy
Thom fedezi a visszavonulasat. Valoban hallott meg a hata mögül par
fajdalomkialtast. Egy pillanat mulva felrobajlott a föld: vagtato lovak közeledtek.
Ő epp felhuzta magat a nyeregbe, amikor az allatok berontottak a fekete sűrűsegbe,
es szetszortak a falusiakat. – Mat, te ostoba! – orditott ra Talmanes az egyik lo
hatarol. A körvonalat is alig lehetett kivenni az ejszakai sötetben. Ő halasan
ramosolygott a cairhienire, megforditotta a lovat, es elkapta Delarnt, mielőtt
lecsuszott volna a nyeregből. A katona elt, mert kapalodzott egy keveset, de az
oldalan nedves, csuszos folt terjengett. Mat atölelte az előtte ülő alakot, nem
törődött a kantarral sem, csak a terdevel iranyitotta Pipit. Ő maga ugyan nem
ismerte a csataban hasznalt lovas parancsokat, de a nyomorult emlekek tudtak am az
összest, es reg beidomitotta mar rajuk Pipit. Thom vagtatott el mellette, es ő a
nyomaba szegődött Pipivel. Fel
kezzel Delarnt fogta, a masikkal a landzsajat. Talmanes es Harnan közrefogtak, es
vegigvagtattak az őrület alagutjan az ut vegen allo fogado fele. – Szedd össze
magad! – suttogta Mat Delarnnak. – Tarts ki! Mar majdnem ott vagyunk az aes
sedaioknal! Ők majd rendbe szednek! Delarn visszasuttogott valamit. Mat
előrehajolt. – Mit mondasz? – …a holnaptol felni minekünk nem kell – suttogta a
katona. – Tancba hiv akkor is a Fekete Ember. – Pompas! – motyogta Mat. Fenyt
latott maguk előtt: a fogadobol szűrődött ki. Talan megtalaltak az egyetlen helyet
az egesz ragyaverte faluban, ahol nem fordult ki az emberek agya! De nem. Azok a
fenyvillanasok nagyon ismerősek voltak. Tűzlabdak robbantak a fogado emeleti
ablakaban. – Nos – jegyezte meg Talmanes a baljan –, ugy nezem, az aes sedaiok meg
eletben vannak. Ez is valami. A fogado előtt arnyak tolongtak. Egymast öltek a
sötetben, es a fent felvillano feny neha bevilagitotta őket. – Kerüljünk hatra! –
vetette fel Thom. – Gyerünk! – mordult fel Mat, es elvagtatott a verekedők mellett.
Talmanes, Thom es Harnan a lovaikkal szorosan Pipi nyomaban maradtak. Mat aldotta a
szerencsejet, hogy a hatasok nem botlottak el egy lyukban vagy a kerekvagasban,
ahogy a fogado mögötti lagyabb talajra ertek. Barmelyik allat könnyeden labat
törhette volna, es akkor mindannyian nagy bajba kerülnek. A fogado hatso feleben
csend volt. Mat megallt a loval. Thom leszökkent a nyeregből, es a fürgesege
racafolt arra, hogy delutan meg a korarol panaszkodott. Az epület oldalahoz ugrott,
es megnezte, nem követik-e őket. – Harnan! – bökött Mat a landzsajaval az istallo
fele. – Hozd ki a nőverek lovait, legyenek indulasra keszek! Ha tudod, fel is
nyergelheted őket, de ugy keszülj, ha kell, nyereg nelkül vagtatunk el innen! Ha a
Feny kegyes, nem kell messze lovagolnunk, csak egymerföldnyire, es mar kinn is
vagyunk a falubol es ebből az egesz őrületből! Harnan tisztelgett a sötetben, aztan
leszallt a lorol, es beugrott az istalloba. Mat epp csak addig vart, hogy
meggyőződjön rola, senki nem ront neki a sötetből, aztan a meg mindig előtte
roskadozo Delarnhoz intezte a szavait. – Magadnal vagy meg? A katona erőtlenül
biccentett. – Igen, Mat. De gyomorsebem van. Azt hiszem… – Hozzuk az aes sedaiokat!
– biztatta a Banda vezere. – Nincs mas dolgod, mint hogy itt ücsörögj. De maradj a
nyeregben, rendben? Delarn megint csak biccentett. Mat habozott, latta rajta,
milyen gyenge, de a katona megfogta Pipi kantarjat, es elszantan markolta. Mat
lecsusszant hat a nyeregből, es tamadasra keszen tartotta az ashandareit. – Mat! –
szolalt meg Delarn a nyeregben. Mat visszafordult. – Köszönöm! Hogy visszajöttel
ertem. – Senkit nem hagytam volna ott ebben – razkodott össze ő. – Csatamezőn
elesni egy dolog, de hogy valaki itt essen el, ebben a sötetsegben… Nem, azt nem
hagyhattam! Talmanes! Kerits valami lampafeleseget! – Azon vagyok – szolt vissza a
cairhieni a fogado hatso ajtajatol. Talalt egy odaakasztott lampat. Parszor
összecsattintotta a tűzszerszamat, es maris halvany, lagy derenges töltötte be a
fogado hatso udvarat. A cairhieni gyorsan leengedte az ellenzőt, es eltakarta a
feny nagyjat.
Thom visszatrappolt hozzajuk. – Senki nem követett – jelentette. Mat biccentett. A
lampafenyben jobban latszott, Delarn milyen rossz bőrben van. Nemcsak a gyomorsebe
verzett, de szanaszet karmoltak az arcat, leszaggattak az egyenruhajat, es az egyik
szeme ugy bedagadt, hogy nem tudta kinyitni. Mat előrantott egy zsebkendőt, es a
gyomorsebre szoritotta. Pipi mellett allva nyult fel a nyeregben ülő ferfihoz. –
Ezt fogd oda erősen! Hogyan kaptad ezt a sebet? Nem is hasznalnak fegyvert! – Az
egyik elvette tőlem a kardomat – mordult fel Delarn. – Amikor mar a kezeben volt,
egesz jol bant vele! Talmanes kinyitotta a fogado hatso ajtajat. Matre nezett, es
biccentett. Tiszta volt a befele vezető ut. – Nemsokara visszajövünk – igerte Mat
Delarnnak. Lazan fogta az ashandareit, atvagott az ajtohoz, es odabiccentett
Thomnak es Talmanesnek. Mind a harman beleptek. Az ajto a konyhaba vezetett. Mat
vegigfuttatta a tekintetet a sötet helyisegen, es Talmanes oldalba bökte. A földön
heverő, sötet halmokra bökött. A lampafeny keskeny sugaraban latszott, hogy a
kuktak azok. Alig tizevesek lehettek; kitekert nyakkal, holtan hevertek a földön.
Mat elkapta a tekintetet, es megacelozta magat. Besurrant a konyhaba. A Fenyre! Meg
csak gyerekek, es megis vegzett velük ez az őrület! Thom komoran megrazta a fejet,
es mind a harman előreosontak. A szakacsot a következő folyoson talaltak, nyögve
verte a fejet valaminek, ami egykor a fogados lehetett. Legalabbis egy feher
kötenyes alak volt az. A köver szakacs Mat es Talmanes fele fordult, amint a
folyosora ertek, es a szemeben vadallati harag lobogott. Mat vonakodva csapott oda,
es elhallgattatta, mielőtt felorditott volna, es meg több embert a nyakukra hoz. –
A lepcsőn harcolnak – morogta Talmanes, es előrebiccentett. – Fogadni mernek, hogy
van itt szemelyzeti lepcső is! – jegyezte meg Thom. – Eleg flancos helynek tűnik
hozza! es valoban, eleg volt ket hatso folyoson vegiglopakodniuk, es rabukkantak
egy keskeny, rozoga lepcsőre. Felfele vezetett a sötetsegbe. Mat mely levegőt vett,
aztan megindult felfele. Az ashandarei ütesre keszen rezgett a kezeben. A fogado
csak ketemeletes volt, es a fenyvillanasok az emeletről szűrődtek ki, a fogado
elülső traktusabol. Felertek az emeletre, belöktek az ajtot, es az egett hus
orrfacsaro bűze fogadta őket. A folyosokat itt falamberia boritotta, de az erezetet
sűrű, feher festek fedte el. A padlot sötetbarna szőnyeg takarta. Mat odabiccentett
Thomnak es Talmanesnek, aztan felemelt fegyverrel kirontottak a lepcsőhazbol,
egyenest a folyosora. Abban a pillanatban egy tűzlabda szaguldott felejük. Mat
szitkozodva vetette hatra magat. Talmanesnek esett; alig usztak meg, hogy
felgyulladjanak. Thom mutatvanyoshoz illő fürgeseggel lapult le a tűz ala. Mat es
Talmanes kis hijan hanyatt lezuhantak a lepcsőn. – Ver es hamu! – orditott ki az
ifju a folyosora. – Mit kepzeltek, mi a fenet csinaltok? Csend lett. Aztan vegül
Joline hangja törte meg. – Cauthon? – kialtott fel. – Megis, ki a feszkes fene
lenne? – orditott vissza ő. – Nem tudom! – jött a valasz. – Gyertek ide gyorsan,
kivont fegyverrel! Meg akarjatok magatokat öletni? – Nem, titeket akarunk
megmenteni! – kialtott fel Mat. – ugy nezünk ki, mint akiket meg kell menteni? –
erkezett a valasz. – Meg mindig itt vagytok, nem? – kialtott vissza az ifju.
Erre csend lett. – o, a Feny szerelmere! – kialtott vissza vegül Joline. – Nem
jönnetek ki ide? – Ugye nem dobtok meg egy ujabb tűzlabdaval? – motyogta Mat, es
kilepett a folyosora. Thom is talpra kecmergett, es Talmanes is követte. A harom
aes sedai egy szeles, jol megepitett lepcső tetejen allt a folyoso tuloldalan.
Teslyn es Edesina tovabbra is tűzgolyokkal szortak a lent tolongo falusiakat. Vizes
volt a hajuk, a ruhajuk rendezetlen, mintha csak sietve kaptak volna magukra.
Joline-on csak egy bő fesülködőköpeny volt. Csinos arca nyugodtan fenylett, sötet
haja nedvesen, ragyogva kigyozott előre a jobb valla fölött. A köntös fenn felig
kinyilt, es latvanyosan sejtette, mi rejlik alatta. Talmanes halkan füttyentett
egyet. – Nem nő, Talmanes! – sugta neki oda Mat figyelmeztetően. – Aes sedai!
Eszedbe se jusson nőkent gondolni ra! – Probalok, Mat! – sohajtott fel Talmanes. –
De kemeny. – Habozott, aztan hozzatette: – A Feny egessen meg! – Ha nem vigyazol,
meg ő eget meg – mordult ra Mat, es a szemebe rantotta a kalapjat. – Sőt, az előbb
kis hijan meg is egetett! Talmanes sohajtott egyet, aztan a harom ferfi odasietett
a folyoso tulso vegen allo asszonyokhoz. Joline ket őrzője kivont karddal allt a
fürdőszoba ajtajaban. Vagy egy tucat szolga hevert összekötözve az egyik sarokban:
ket fiatal lany, alighanem a fürdőslanyok, es jo nehany zekes-nadragos ficko.
Joline ruhajat ezek szerint csikokra teptek, hogy legyen mivel megkötözni a
helyieket. A selyem alkalmasabb volt köteleknek, mint a gyapjutörülköző. Mat latta,
hogy a lepcső tetejetől nem messze, epp csak az aes sedaiok alatt, hever mar egy
halom, karddal miszlikbe apritott, nem agyonpörkölt holttest. Joline Matet
meregette, es a tekinteten latszott, hogy valahogy az egeszert őt okolja. Keresztbe
fonta a karjat, es összehuzta a köntös nyakat, bar Mat nem tudta, azert tette, mert
zavarta, Talmanes hogyan meregeti, vagy a ket mozdulat csak veletlenül esett egybe.
– Mennünk kell! – mondta a nőknek. – Az egesz varos megbolondult! – Nem mehetünk –
mondta Joline. – Nem hagyhatjuk itt a szolgakat a csőcselek kenye-kedvere! es meg
kell keresnünk Tobrad mestert is, gondoskodnunk kell rola, hogy biztonsagban
legyen! – Tobrad mester a fogados? – kerdezte Mat. Egy tűzlabda süvitett le a
lepcsőn. – Igen – valaszolta Joline. – Keső – mondta az ifju. – Mar a földszinti
falat disziti az agyveleje. Mint mondtam, az egesz falu megbolondult. Azok a
szolgak megprobaltak megölni, ugye? Joline habozott. – Igen. – Hagyd őket! –
mordult ra Mat. – Semmit sem tehetünk ertük! – De ha varnank hajnalig… – kezdte
Joline vonakodva. – es addig? – kerdezte az ifju. – Porra egetnel mindenkit, ami
csak megprobal felmaszni a lepcsőn? Jokora felfordulast okoztok itt, egyre több
helyit vonzotok ide! Mindegyikükkel vegeznetek kell, ha meg akarjatok allitani
őket! Joline a masik ket nőre nezett. – Figyelj – folytatta Mat –, van odalenn egy
sebesült katonam, es elve ki akarom vinni innen! Az ittenieken sehogy sem
segithetsz. Gondolom, az őrzőidnek meg kellett ölniük azt a halom falusit ott a
lepcső tetejen, mielőtt elegge fenyegetve ereztetek volna magatokat, hogy ölesre
hasznaljatok az Egyetlen Hatalmat. Tudod, milyen elszantak! – Rendben – sohajtott
fel Joline. – Megyek. De a ket szolgalolanyt
magunkkal visszük. Blaeric es Fen cipelik majd őket. Mat sohajtott egyet – jobban
örült volna, ha az őrzők kardja szabad, amennyiben netan ujabb csetepateba
keverednenek –, de nem szolt egy szot sem. Odabiccentett Talmanesnek es Thomnak, es
türelmetlenül vart, amig a ket őrző felkapta az összekötözött szolgalolanyokat, es
a vallukra vetettek őket. Aztan az egesz tarsasag lesietett a szemelyzeti lepcsőn:
Talmanes ment elöl. Mat szolgalt hatvedkent. Hallotta, ahogy a lepcső aljan tolongo
falusiak felig dühödten, felig örömmel vijjognak fel, amikor rajöttek, hogy nem
zaporozik rajuk tovabb a tűz. Dobbanasok harsantak, kialtasok, aztan ajtok
csapodtak, es Mat megremegett, mert pontosan el tudta kepzelni, ahogy a többi
szolgat – a fürdőszobaban hagyott, összekötözött szerencsetleneket – felkoncolja a
tömeg. Kirobbant a többiek utan a fogado hatso udvarara, es latta, hogy Delarn mar
Pipi mellett hever a földön. Harnan ott terdelt fölötte, es a szakallas ficko
aggodalmasan nezett fel Matre. – Leesett a nyeregből. en… Edesina felbeszakitotta.
Odarohant, es leterdelt Delarn melle. Lehunyta a szemet, es Mat erezte, ahogy a
medalja jeghidegge valik. Belereszketett, ahogy elkepzelte a nőből a ferfiba
atszivargo Egyetlen Hatalmat. Ez mar majdnem olyan rossz volt, mint meghalni, ver
es hamu, majdnem olyan rossz! Az ingen at ramarkolt a medalra. Delarn megdermedt,
aztan zihalt egyet, es felpattant a szeme. – Meg is vagyunk – allt fel Edesina. –
Gyenge lesz a Gyogyitastol, de meg időben ideertem! Harnan kivezette es
felnyergelte az összes lovat, hogy a Feny aldja meg! Derek legeny. A nők nyeregbe
szalltak, de visszavisszaneztek a fogadora. – Mintha maga a sötetseg reszegitette
volna meg őket – jegyezte meg Thom, miközben Mat nyeregbe segitette Delarnt. –
Mintha maga a Feny hagyta volna cserben őket, es nem maradt volna nekik mas, csak
az arnyek… – Semmit sem tehetünk – felelte Mat, es felhuzakodott a nyeregbe, Delarn
möge. A katona az utan a Gyogyitas utan tul gyenge volt ahhoz, hogy egyedül
lovagoljon. Az ifju a szolgalolanyokat meregette: az őrzők keresztbe vetettek őket
a lovak nyakan, de igy is tekergőzve feszültek neki a kötelekeiknek, es gyűlölet
langolt a szemükben. Elfordult, es odabiccentett Talmanesnek. A ferfi egy pozna
vegere akasztotta a lampast, majd felhuzta az ellenzőt, es a fogado udvarat feny
töltötte be. eszak fele vezetett egy ut, ki az udvarbol, a legmelyebb sötetbe. A
sereg az ellenkező iranyban volt, de erre juthattak ki a leghamarabb a falubol a
hegyekbe. Matnek ennyi eleg is volt. – Gyerünk! – mondta, es megsarkantyuzta Pipit.
A többiek a nyomaba eredtek. – Mondtam, hogy menjünk innen – jegyezte meg a baljan
lovagolo cairhieni, es visszanezett a valla fölött. – De neked mindenaron maradnod
kellett meg egy dobasra! Mat nem nezett hatra. – Nem en tehetek rola, Talmanes.
Honnan tudhattam volna, hogy ha maradunk, nekiallnak kiharapni egymas torkat? –
Micsoda? – kerdezte ferfi, es ranezett. – Az emberek nem igy reagalnak arra, ha azt
mondod, ejszakara is maradsz? Mat az eg fele forditotta a szemet, de nem volt
valami nagy nevethetnekje, ahogy kivezette a kis csapatot a falubol. Par oraval
kesőbb egy sziklakiszögellesen ült a sötet hegyoldalon, es lenezett Hatrandra. A
falu sötetsegbe burkolodzott. Egy arva feny
sem egett. Keptelenseg lett volna megmondani, mi folyhat odalenn, de azert egyre
csak nezte a sötet települest. Hogy is alhatott volna azok utan, amiken
keresztülmentek? A katonak persze aludtak. Delarnt igazan nem hibaztathatta. Az aes
sedaiok Gyogyitasa nagyon kimeritette az embert. Parszor ő maga is erezte mar ezt a
jeges hideget, bar esze agaban sem volt megismetelni az elmenyt. Talmanesnak es
Harnannak nem lehetett az a kifogasa, hogy őket is Gyogyitottak volna, de katonak
leven megtanultak akkor aludni, amikor lehetett, es az ejszaka esemenyei lathatoan
nem raztak meg őket annyira, mint őt. o, persze, amig benne voltak a sűrűjeben, ők
is aggodtak rendesen, de most mar csak egy ujabb csatava fakult, amit tuleltek. es
tuleltek; ugyhogy lefekves közben Harnan mar mosolyogva trefalkozott. Mat azonban
nem. Az egesz esetben volt valami furcsa, valami beteg. A kijarasi tilalom arra
lett volna kitalalva, hogy valahogy megakadalyozzak ezt az egeszet? Lehet, hogy ő
tehet erről a rengeteg halalrol, mert nem ment el időben? Ver es hamu! Mar sehol
semminek nem volt ertelme ezen a vilagon? – Mat, fiam! – szolitotta meg Thom, es
odalepett melle jellegzetes santikalasaval. Szilankosra tört a karja, de nem is
szolt rola, amig Edesina eszre nem vette, hogy el-elfintorodik. A nőver
ragaszkodott hozza, hogy meggyogyitsa. – Aludnod kene! Most, hogy felkelt a hold –
bar felhők takartak –, mar eleg feny volt ahhoz, hogy az ifju lassa, Thom aggodik
erte. A csapat egy kis bemelyedesben allt meg, az ösvenytől nem messze. Jo kilatas
nyilt vissza, a falu fele, es ami meg ennel is fontosabb volt, ra lehetett latni az
ösvenyre, amin ők ide menekültek. A bemelyedes egy meredek hegyoldalban volt, es
csak lentről lehetett megközeliteni. Egyetlen őr is eleg volt, hogy szemmel tartsa,
nem akar-e belopakodni valaki a taborukba. Az aes sedaiok a bemelyedes belső reszen
feküdtek le, bar Mat nem hitte volna, hogy tenyleg alszanak. Joline őrzői olyan
előrelatoaknak bizonyultak, hogy a biztonsag kedveert hoztak feltekert derekaljakat
is. Az őrzők mar csak ilyenek voltak. Az ő embereinek viszont nem volt masuk,
csupan a köpenyük, de ettől meg jol aludtak. Talmanes meg halkan horkolt is. Bar
hideg volt a tavaszi ejszaka, Mat megtiltotta, hogy tüzet rakjanak. Nem volt olyan
hideg, hogy barmi bajuk esett volna nelküle, de mindenkit a nyomukra vezetett
volna. – Nincs semmi bajom, Thom – felelte a mutatvanyosnak, es arrebb huzodott a
sziklan, hogy az is leülhessen. – Neked kene aludnod egy keveset! Thom megrazta a
fejet. – ugy veszem eszre, hogy az öregedes egyik jo oldala az, hogy a testednek
nincs mar olyan sok szüksege az alvasra. Gondolom, a halal nem olyan megerőltető,
mint a felnöves! – Ne kezdd mar megint! – mondta Mat. – Most tenyleg nekem kell
teged emlekeztetnem ra, hogyan huztal ki a csavabol a faluban? Miert is aggodtal
ugy meg delutan? Hogy nincs mar rad szüksegem? Ha nem lettel volna ma velem, ha nem
kerestel volna meg, holtan hevernek a faluban. es Delarn is. Thom elvigyorodott, es
a szeme felcsillant a holdfenyben. – Rendben – mondta. – Abbahagytam. igerem! Mat
biccentett. Egy ideig kettesben ültek a sziklan, es a falut bamultak. – Nem fog
nyugodni hagyni, Thom – jegyezte meg vegül az ifju. – Micsoda? – Ez az egesz –
sohajtott fel Mat faradtan. – A nyamvadt Sötet ur meg a fattyai. Azota üldöznek,
hogy aznap este talalkoztunk a Folyoközben, es nem allitotta meg őket semmi sem!
– Szerinted ez is ő lett volna? – Ki mas? – kerdezte Mat. – Verszomjas vademberekke
valo csendes falusi nepek? Ez csak a Sötet ur keze munkaja lehet, te is tudod! A
mutatvanyos hallgatott. – Igen – mondta vegül –, azt hiszem, ebben igazad van! – es
meg mindig engem akarnak! – folytatta az ifju dühösen. – Ott van valahol az a
nyavalyas gholam, tudom, hogy ott van, de meg az is csak egy resze! Myrddraalok es
arnybaratok, szörnyek es kisertetek! Mind engem kerget, mind ram vadaszik! Egyik
katasztrofabol a masikba csöppenek, alig tudom a felszinen tartani magam, miota
csak elkezdődött ez az egesz! Mindig azt mondom magamnak, nem kell mas, csak egy
kocsma, ahol kockazhatok es ihatok egyet, de az sem allitja meg őket! Semmi sem! –
Ta’veren vagy, fiam – mormolta Thom. – Nem en akartam az lenni! A Feny egesse meg,
neha mar azt kivanom, barcsak menne az összes, es zargatna Randet! Ő szereti az
ilyesmit! – Megrazta a fejet, hogy elűzze a hirtelen tamadt kepet, amin a baratja
aludt Minnel összebujva. – Tenyleg azt hiszed? – kerdezte az idős ferfi. Mat
habozott. – Barcsak azt hinnem! – ismerte be. – Sokkal könnyebb lenne minden! –
Hosszu tavon sosem könnyiti meg a dolgodat a hazugsag. Kiveve, ha a megfelelő
valakinek mondod, altalaban egy nőnek, es a megfelelő pillanatban. De ha sajat
magadnak hazudsz, azzal csak meg nagyobb bajt keversz! – epp eleg bajt kevertem.
Odalenn a faluban. – Visszanezett a tabor vegebe, ahol a ket őrző a kipeckelt
szaju, megkötözött szolgalolanyokat őrizte, akik meg mindig tekeregtek. A Fenyre!
Honnan lehetett ennyi erejük? Ez embertelen volt! – Szerintem nem te tehetsz rola,
Mat – szolt Thom elmerengve. – Nem, nem tagadom, hogy baj jar a nyomodban, sőt maga
a Sötet ur üldöz. De Hatrand… amikor az ivoban enekeltem, hallottam ezt-azt.
Lenyegtelennek tűntek. De visszagondolva azt mondanam, az emberek szamitottak erre.
Vagy legalabbis valami hasonlora. – De hat hogy szamithattak volna? – kerdezte Mat.
– Ha törtent volna mar ilyesmi, mind halottak lennenek! – Nem tudom – felelte Thom
elgondolkozva. Aztan mintha eszebe jutott volna valami, elkezdett a köpenyeben
turkalni. – Egesz kiment a fejemből! Talan megis van valami közöd ahhoz, ami
törtent! Ezt egy holtreszeg alaktol sikerült elszednem… Egy összehajtogatott
papirlapot nyomott Mat kezebe. Ő elvette, es a homlokat rancolva szetnyitotta.
Hunyorognia kellett a halvany holdfenyben, es igencsak közel kellett hajolnia a
papirhoz, hogy kivegye, mi van rajta. Felnyögött. Nem iras volt, hanem egy igen
elethű rajz rola. Meg a rokafejes medalt is rarajzoltak a nyakara. Ver es hamu!
Elfojtotta az ingerültseget. – Jokepű ficko. Egyenes orr, erős fogak, csinos kalap!
Thom felhorkant. – Lattam, hogy paran valami papirokat mutogatnak a polgarmesternek
– hajtogatta össze Mat a rajzot. – Nem lattam, mi volt rajta, de fogadni mernek,
hogy ez! es mit mondott rola a ficko, akitől elvetted? – Egy idegen nőszemely
valamelyik faluban innen eszakra osztogatja a kepeket, es penzjutalmat ajanl
barkinek, aki latott teged. A ficko egy baratjatol kapta a papirt, ugyhogy nem
tudta leirni a nőt, es azt sem, melyik varosban lehet. A baratja vagy nem arulta el
neki, mert maganak akarta a jutalmat, vagy olyan reszeg volt, hogy nem
jutott az eszebe. Mat bedugta a papirlapot a kabatzsebebe. A hamis hajnal fenye
derengeni kezdett kelet fele. Egesz ejszaka nem aludt, de nem volt almos. Csak…
üres. – Visszamegyek –jelentette be. – Micsoda? – kerdezte Thom döbbenten. –
Hatrandba? Ő bolintott, es felallt. – Amint megvirrad. Muszaj… Fojtott karomkodas
szakitotta felbe. Megpördült, es az ashandarei utan kapott. Thomnak egy
szempillantas alatt ket kes termett a kezeben. Fen, Joline őrzője szitkozodott. A
kardjara tett kezzel allt, es a földet nezte maga körül. Blaeric az aes sedaiok
mellett allt kivont karddal, ugrasra keszen. – Mi van? – kerdezte Mat feszülten. –
A foglyok – mondta Fen. Mat összerezzent: most vette csak eszre, hogy a ket sötet
halom, ami eddig az őrző mellett hevert, nincs sehol. Karomkodva ugrott oda.
Talmanes abbahagyta a horkolast: felebredt a zajra, es felült. A Joline ruhajabol
hasitott kötelekek a földön hevertek, de a ket szolgalolany nem volt sehol. – Mi
törtent? – nezett fel Mat. – en… – A sötet haju őrző döbbenten nezett maga ele. –
Fogalmam sincs. Az előbb meg itt voltak! – Elaludtal? – förmedt ra Mat. – Fen sosem
tenne ilyet – jelentette ki Joline, es felült. Nyugodt volt a hangja. Meg mindig
csak egy fesülködőköpeny volt rajta. – Fiam – szolt közbe Thom is –, az előbb meg
mind a ketten lattuk őket! Talmanes karomkodva ebresztette fel a masik ket katonat.
Delarn sokkal jobban nezett ki, nem is latszott rajta a Gyogyitas okozta gyengeseg,
ahogy talpra kecmergett. Az őrzők at akartak kutatni a környeket, de Mat csak
visszafordult a lenn sötetlő falu fele. – Ott lesz a valasz – mondta. – Thom, te
velem jössz! Talmanes, vigyazz a nőkre! – Nem nagyon kell „vigyazni” rank, Matrim –
jegyezte meg Joline mogorvan. – Rendben! – csattant fel az ifju. – Akkor, Thom, te
velem jössz! Joline, te vigyazz a katonakra! Akarhogy is, mind itt maradtok! Nem
tudok most egy egesz csapattal vacakolni! Nem hagyta, hogy vitatkozzanak. Par perc
mulva mar ő is, Thom is nyeregben ültek, es visszafele lovagoltak az ösvenyen
Hatrand fele. – Fiam – mondta Thom –, megis, mire szamitasz? – Fogalmam sincs –
valaszolta ő –, ha tudnam, szerintem nem lovagolnek vissza ilyen hevesen! – Jogos –
sohajtott fel a mutatvanyos lagyan. Mat szinte azonnal eszrevette a furcsasagokat:
a kecskeket a nyugati hegyoldalon. Nem volt benne biztos a gyenge, hajnali fenyben,
de mintha lett volna mellettük valami pasztorfele. es a faluban pislakolo fenyek?
Egesz ejszaka egy szikranyi feny sem lobbant odalenn! Megnogatta Pipit. Thom
szotlanul követte. Majdnem egy oraba telt, hogy leerjenek – Mat nem akarta
megkockaztatni, hogy tul közel taborozzanak a faluhoz, es ahhoz sem volt sok kedve,
hogy a vaksötetben kezdjen neki megkerülni Hatrandot, hogy visszatalaljon a
sereghez. Mire visszalovagoltak a fogado hatso udvaraba, mar teljesen vilagos volt,
bar meg nagyon koran. Par barna kabatos alak a hatso ajton dolgozott, amit
lathatoan leteptek a zsanerrol, miutan ő es a többiek tavoztak. Az emberek
felneztek arra, hogy Mat es Thom belovagolt az udvarra, es az egyikük
aggodalmaskodva le is kapta a tökfödőjet. Senki sem
viselkedett fenyegetően. Mat lepesre lassitotta Pipit. Az egyik ember odasugott
valamit a masiknak, aki berohant. Par perc mulva egy feher kötenyes, kopaszodo
ferfi lepett ki az ajton. Mat erezte, hogy elsapad. – A fogados – mormolta. – A
Feny egessen meg, lattalak holtan! – Az lesz a legjobb, ha elszaladsz a
polgarmester urert, fiam! – szolt oda a fogados az egyik emberenek. Visszanezett
Matre. – De gyorsan! – Sasszarny rohadt bal kezere kerdem, mi folyik itt?! –
csattant fel Mat. – Ez az egesz csak valami beteges előadas lett volna? Te… Valaki
kidugta a fejet a fogado ajtajan, es a fogados hata mögött Matet meregette.
Petyhüdt tesztakep, göndör, szőke haj. Amikor legutobb latta a szakacsot, ki
kellett beleznie, es at kellett vagnia a torkat! – Te! – bökött most ra. – Teged
megöltelek! – Nyugalom, edes fiam, nyugalom! – csititgatta a fogados. – Gyertek
csak be, főzök egy kis teat, es… – Sehova nem megyek veled, te kisertet! – mordult
fel Mat. – Thom, te is latod őket? A mutatvanyos megdörzsölte az allat. – Talan
erdemes lenne meghallgatnunk az uriembert! – Kisertetek es szellemek – motyogta az
ifju, es megforditotta Pipit. – Menjünk! Megsarkantyuzta a lovat, es elvagtatott a
fogado fele. Thom követte. A haz homlokzatanal latta, hogy odabenn csak ugy
tolonganak a munkasok. Vödörszam hordtak a feher festeket: alighanem az aes sedaiok
tüze altal hagyott nyomokat probaltak eltüntetni. Thom megallt mellette. – Soha nem
lattam meg csak hasonlot sem! – sohajtotta. – A kisertetek miert festenek ki a
falat es javitanak meg az ajtokat? Mat megrazta a fejet. Megpillantotta a helyet,
ahol megküzdött a falusiakkal Delarn eleteert. Hirtelen megrantotta Pipi kantarjat:
Thom nagyot karomkodott, es megforditotta a lovat, hogy visszaügessen. – Mi van? –
kerdezte a mutatvanyos. Mat a földre bökött. Verfolt sötetlett a talajon es az ut
menten jo nehany kövön is. – Itt szurtak le Delarnt – közölte. – Jol van –
valaszolta Thom. Az utcan jaro emberek elforditottak a fejüket, rajuk sem neztek:
nagy ivben kikerültek őket. Ver es hamu! – gondolta Mat. Mar megint hagytam, hogy
körbevegyenek! es ha megtamadnak? Mekkora barom vagyok! – Ott is a verfolt –
jelezte Thom. – Megis, mit vartal? – Hol a többi ver? – mordult fel Mat. – Legalabb
egy tucat emberrel vegeztem itt, es lattam, hogy vereznek! Te is harmat földre
vittel a keseiddel! Hol a ver? – Eltűnik – vetette oda egy hang. Mat
körbetancoltatta Pipit, es a zömök, szőrös karu polgarmesterrel talalta magat
szemközt. A ficko nem messze tőlük allt az uton. Közel lehetett: ennyi idő alatt
biztos nem hozhattak ide a munkasok. Bar persze azok utan, amiket eddig a faluban
lattak, ki tudhatta biztosan? Barlden köpenyen es ingen jo nehany friss szakadas
ektelenkedett. – A ver eltűnik – magyarazta. Kimerültnek tűnt a hangja. – Egyikünk
sem latta, hogyan. Csak felebredünk, es itt sincs. Mat habozott, es körbenezett a
falun. Asszonyok lestek ki az otthonukbol, gyermekekkel a karjukon. A ferfiak a
mezőre indultak, a vallukon kapaval, gereblyevel. A Mat es Thom felbukkanasa okozta
nyugtalansagon kivül semmi sem utalt ra, hogy barmifele baj lenne a faluban.
– Nem bantjuk magat – mondta a polgarmester, es elfordult Mattol. – Nem kell ilyen
aggodva neznie! Napszalltaig legalabbis nem. Ha akarja, megmagyarazom a helyzetet.
Vagy jön, es meghallgatja, vagy megy, amerre lat. Nem erdekel, ha nem zaklatja
tovabb a varosomat! Rengeteg dolgunk van! Maguknak hala, meg több is, mint
altalaban! Mat Thomra nezett. Az öreg mutatvanyos megvonta a vallat. – Sosem art
meghallgatni, mit mondanak – mondta aztan. – Nem is tudom – mormolta Mat Barldent
meregetve. – Kiveve, ha szerinted az arthat, amikor őrült, gyilkos hegyi nepek
veszik körbe az embert. – Akkor megyünk? Mat lassan megrazta a fejet. – Nem. A Feny
egessen meg, meg mindig naluk az aranyam! Gyere, hallgassuk meg a mondanivalojat! –
Jo nehany honapja kezdődött – mondta a polgarmester az ablak mellett allva.
Takaros, de egyszerű fogadoszobaban voltak az udvarhazaban. A függöny es a szőnyeg
egyarant halvanyzöld volt, szinte, mint a nyarfalevelek zöldje, es halvanybarna
falamberia boritotta a falakat. A polgarmester felesege szaritott edesbogyoteat
szolgalt fel nekik, bar Mat nem volt hajlando belekortyolni, es gondoskodott rola,
hogy az utcara nyilo ajto mellett tamassza a falat. A landzsaja ott volt mellette.
Barlden felesege alacsony, barna haju, kicsit köverkes, erősen anyaskodo nőszemely
volt. Hozott a konyhabol egy csupor mezet is a teahoz, de habozott, amikor latta,
hogy Mat a fal mellett all. A landzsat meregetve tette le a csuprot az asztalra,
aztan visszavonult. – Mi törtent? – kerdezte az ifju, es Thomra nezett, aki szinten
nem volt hajlando leülni. Az öreg mutatvanyos keresztbe font karral allt a konyha
fele vezető ajto mellett. Odabiccentett Matnek; a nő nem hallgatozott. Jelez, ha
hallja, hogy barki is közeledne. – Nem tudjuk, hogy mi tettünk valami rosszat, vagy
csak a Sötet ur kegyetlen atka sujt minket – folytatta a polgarmester. – Teljesen
szokvanyos nap volt, valamikor az ev elejen, nem sokkal Abram ünnepe utan. Semmi
különösre nem emlekszem. A nagy hőseg mar megtört, de meg nem kezdett el havazni
sem. Masnap reggel mindenki tette a dolgat, es eszebe sem jutott az egesz. –
Igazsag szerint eleinte nagyon kicsik voltak a furcsasagok. Emitt egy betört ajto,
amott egy szakadas valamelyikünk ruhajan, amire nem emlekezett. es a remalmok. Azok
mindannyiunkat gyötörtek, halalrol es gyilkolasrol szolo, sötet remalmok. A nők
persze megbeszeltek a dolgot, es hamar rajöttek, hogy egyikük sem emlekszik arra,
mikor feküdt le előző este. Arra mind emlekeztek, hogy szep kenyelmesen felebredtek
reggel a tulajdon agyukban, de nagyon kevesüknek derengett, hogy le is feküdtek
volna. es ők mind koran, meg napnyugta előtt lefeküdtek. Nekünk, többieknek
összemosodott az egesz este. Elhallgatott. Mat Thomra nezett, de a mutatvanyos nem
valaszolt. Mat latta öreg baratja kek szemen, hogy megjegyzi a törtenetet.
Remelhetőleg pontosan, ha engem is balladaba akar foglalni, gondolta, es keresztbe
fonta a karjat. es el ne feledkezzen a kalapomrol! Nagyon jo kis kalap! – Aznap
ejjel kinn voltam a legelőn – folytatta a polgarmester. – Az öreg Garkennek
segitettem, mert egy reszen kidőlt a keritese. Aztan… semmi. Kuszasag. Masnap
reggel a sajat agyamban ebredtem, a felesegem mellett. Faradtak voltunk, mintha nem
aludtunk volna tul jol. – Elhallgatott, aztan halkan hozzatette: – es remalmaim
voltak. Ködösek es hamar elmultak. De egy kepre
nagyon elesen emlekszem. Az öreg Garken holtan hevert a labamnal, es csurom ver
volt, mintha valami vadallat vegzett volna vele. Barlden a keleti ablak mellett
allt, Mattel szemben, es kinezett a reggeli fenybe. – De masnap atmentem Garkenhez,
es nem volt semmi baja. Befoldoztuk a keritest. Csak akkor hallottam a szobeszedet,
amikor visszaertem a varosba. A közös remalmok, a napnyugta utani elveszett orak.
Összegyűltünk, megbeszeltük, aztan megint ugyanez törtent. Leszallt a nap, es
amikor felkelt, az agyamban hevertem faradtan, remalmoktol elcsigazottan.
Megborzongott, es az asztalhoz lepett, töltött maganak egy kis teat. – Nem tudjuk,
mi törtenik ejszaka – mondta, es a teaba kevert egy kanalnyi mezet. – Nem tudjak?!
– csattant fel Mat. – Szivesen elmeselem, mi törtenik ejszaka. Mind… – Nem tudjuk,
mi törtenik – szakitotta felbe a polgarmester, es elesen felnezett ra –, de nem is
erdekel minket! – De… – Nem kell tudnunk, idegen! – mordult fel a polgarmester
vadul. – A lehető legtöbbet akarjuk kihozni az eletünkből. Sokan koran lefekszenek,
lehetőleg meg napnyugta előtt. igy semmi sem hianyzik az emlekeink közül. agyba
fekszünk, aztan ugyanabban az agyban ebredünk. Vannak remalmaink, itt-ott talan
kisebb karok erik a hazat is, de semmi javithatatlan. Masok jobb szeretnek kocsmaba
menni, es inni a napnyugtara. Gondolom, ennek is megvan a maga aldasa. Barmennyit
iszik az ember, nem kell azon aggodnia, hogy jut haza. Szep kenyelmesen felebred
ugyis az agyaban. – De hat nem kerülgethetik örökre! – mondta Thom halkan. – Nem
tehetnek ugy, mintha mi sem valtozott volna! – Nem is teszünk ugy – kortyolt bele
Barlden a teaba. – Megvannak a szabalyaink. A szabalyok, amiket maguk megszegtek.
Nem eghet tűz napszallta utan – nem hagyhatjuk, hogy barmi langra kapjon ejszaka,
hiszen senki nem oltana el. es megtiltottuk, hogy idegenek tartozkodjanak a faluban
napszallta utan. Ezt a lecket hamar megtanultuk. Először Sammrie, a bognar rokonai
estek csapdaba a faluban napszallta utan. Masnap reggel vernyomokat talaltunk a
hazanak a falan. De a huga bekesen aludt a csaladjaval a nekik felallitott agyakon.
– A polgarmester elhallgatott. – Most mar nekik is ugyanazok a remalmaik vannak,
mint nekünk. – Menjenek el innen! – javasolta Mat. – Hagyjak itt ezt a fenyverte
helyet, es menjenek el innen! – Probaltuk – mondta a polgarmester. – Mindig itt
ebredünk, barmilyen messzire is megyünk. Voltak, akik megprobaltak vegezni
magukkal. Eltemettük a testüket. Masnap reggel az agyukban ebredtek. Csend borult a
szobara. – Ver es hamu! – suttogta Mat. Kirazta a hideg. – Tuleltek az ejszakat –
mondta a polgarmester, es megkavarta a teajat. – Azt a verfoltot elnezve azt
hittem, meghaltak. Kivancsiak is voltunk, hol ebrednek majd fel. A fogadok legtöbb
szobajanak mar van örökös vendege, egy-egy szerencsetlen utazo, akik mostanra mar a
falu reszei lettek. Nem tudjuk megvalogatni, ki hol ebred fel. Csak felebred. Egy
üres agynak uj gazdaja lesz, es onnantol kezdve minden reggel ugyanott ebrednek. –
Akarhogy is, amikor hallottam, hogy arrol beszelgetnek, mit lattak, rajöttem, hogy
valahogy sikerült elmenekülniük. Tulsagosan is elesen emlekeznek az ejszakara.
Azok, akik… csatlakoznak hozzank, csak kusza remalmokra emlekeznek. Maguk
szerencsesek. Az lesz a legjobb, ha tovabbmennek, es Hatrandnak a nevet is
elfelejtik! – Vannak velünk aes sedaiok – mondta Thom. – Talan tudnak valahogy
segiteni! Üzenhetnenk a Feher Toronyba, es küldenenek… – Nem! – csattant fel
Barlden elesen. – Nem elünk olyan rosszul, most, hogy tudjuk, mikent küzdjünk meg a
helyzetünkkel! Nem akarjuk, hogy aes sedaiok lessek minden mozdulatunkat! –
Elfordult. – Kevesen mulott, hogy ne dobjuk ki azonnal a csapatukat. Neha azt
tesszük, ha ugy erezzük, hogy az utazok nem tartanak be a szabalyainkat. De ott
voltak magukkal az aes sedaiok. Kerdezősködni kezdtek volna, kivancsiva valnak.
Attol tartottunk, hogy ha elzavarjuk magukat, gyanakodni kezdenek, es erővel törnek
be a faluba! – Attol az aes sedaiok csak meg kivancsibbak lettek, hogy el kellett
volna menniük alkonyatkor – jegyezte meg Mat. – es az sem a legjobb modja a
titkaitok megőrzesenek, hogy a szolgalolanyok kis hijan megöltek őket! A
polgarmester sapadtan nezett maga ele. – Paran azt szerettek volna… ha maguk is
csapdaba esnek a faluban. ugy voltak vele, ha nehany aes sedai is itt ragad, nem
nyugszanak, amig nem talalnak kiutat mindannyiunknak. Nem mind ertettünk ezzel
egyet. De amugy is a mi gondunk. Kerem, csak… menjenek innen! – Rendben. – Mat
ellökte magat a faltol, es felkapta a landzsajat. – De először arulja el, ezek
honnan jönnek! – Kihuzta a zsebeből a papirlapot, amin a rola keszült rajz
viritott. Barlden epp csak odapillantott. – Az összes környekbeli faluban
megtalalja őket – felelte. – Valaki keresi magukat. De amint azt Ledronnak is
megmondtam tegnap este, nem szokasom eladni a vendegeinket. Nem akartam elrabolni,
es megkockaztatni, hogy fogsagban tartsam egesz ejszaka, csak hogy egy kis penzt
kapjak. – Ki keres? – ismetelte meg Mat. – ugy husz merföldre eszakkeletre van egy
kis varoska, Bizleg. A hiresztelesek szerint egy kis penzmagert cserebe szivesen
vesznek barmifele ertesülest a kepen lathato alakrol, es egy masik fickorol.
Keresse meg Bizlegben A Razott Ököl nevű fogadot, ott megtalalja, aki kutat maga
utan! – Van masik kep is? – vonta össze Mat a szemöldöket. – Igen. Egy zömök,
szakallas alakot abrazolo. A rajz aljan ott a megjegyzes, hogy aranyszinű a szeme.
Mat Thomra pillantott. A mutatvanyos felvonta busa szemöldöket. – Ver es hamu! –
motyogta az ifju, es oldalra huzta a kalapjat. Vajon ki keresheti őt es Perrint, es
mit akarhat tőlük? – Akkor, gondolom, most indulunk is – jegyezte meg, es a
polgarmesterre nezett. Szegeny ficko. es ez az egesz falura vonatkozott. De mit
tehetett volna ertük? Voltak csatak, amiket megnyerhetett az ember, es csatak,
amelyek megvivasat valaki masra kellett hagynia. – Az aranya ott van kinn a
szekeren – mondta a polgarmester. – Nem vettünk el semmit a nyeremenyeből. Ott az
elelem is. – allta Mat tekintetet. – Mi itt megtartjuk a szavunkat. Van, amiben nem
vagyunk urai a tetteinknek, különösen, ha olyanokat erint, akik figyelmen kivül
hagyjak a szabalyainkat. De nem rabolunk ki valakit csak azert, mert idegen! –
Nagyon rendes maguktol – vetette oda Mat szarazon, es kitarta az ajtot. – Akkor hat
jo napot, es napszallta utan ne öljön meg senkit, akit en meg nem ölnek! Thom,
jössz mar? A mutatvanyos követte. Meg mindig santitott a regi sebtől. Mat
visszanezett Barldenre: a ferfi felgyurt ingujjal allt a szoba közepen, es a
teascseszejebe melyedt. Lathatoan nem banta volna, ha valami erősebb ital van abban
a cseszeben.
– Szerencsetlen ficko! – mormolta Mat. Kilepett Thom nyomaban a reggeli napfenybe,
es becsukta mögöttük az ajtot. – Most megkeressük majd ezt a valakit, aki a
kepeiteket terjeszti? – kerdezte Thom. – Meg bizony, a Fenyre! – felelte Mat, es
felkötözte az ashandareit Pipi nyergere. – Amugy is utba esik Negykiraly fele! en
majd vezetem a lovad, ha te hajtod a szekeret! A mutatvanyos biccentett. A
polgarmester hazat meregette. – Mi a gond? – kerdezte Mat. – Semmi, fiam – felelte
Thom. – Csak… csak igazan szomoru egy mese ez. Valami nincs rendben a vilaggal. Itt
megakadt a minta. ejjel az egesz varos felfoszlik, aztan a vilag reggelente igy
probalja ujra felepiteni az egeszet. – Jol van, lehettek volna kicsit nyiltabbak is
– mordult fel Mat. A falusiak odahoztak az elelemmel megrakott szekeret a haz ele,
amig ők odabenn vendegeskedtek. Ket jo erős, szeles pataju, barna igavono lovat
fogtak ele. – Nyiltabbak? – kerdezett vissza Thom. – Hogyan? A polgarmesternek
igaza van, probaltak figyelmeztetni minket! Mat nyögött egyet. Odalepett a ladahoz,
felnyitotta, es megnezte az aranyat. Mind ott volt, epp, ahogy a polgarmester
mondta. – Nem is tudom – morogta. – Kitehetnenek valami hirdetmenyt. „A Feny hozta
Hatrandon! ejszaka mindenkit megölünk es letepjük a pofajat, hacsak nem tavozik
napnyugta előtt. Kivalo pitek! Martna Bally minden reggel frissen süti őket.” Thom
nem nevetett. – Ez izlestelen volt, fiam. Tul nagy ennek a varosnak a tragediaja
ahhoz, hogy csak igy kifigurazd! – Mokas – jegyezte meg Mat. Leszamolt nagyjabol
annyi aranyat, ami erzese szerint jo ar lett volna az etelert es a szekerert. Aztan
pillanatnyi habozas utan megtoldotta meg tiz ezüstkoronaval. Az egesz
ermehalmocskat letette a polgarmester lepcsőjere, es visszazarta a ladat. – Minel
tragikusabbak a dolgok, nekem annal nagyobb a nevethetnekem! – Tenyleg elvisszük
ezt a szekeret? – Szüksegünk van az elelemre – mutatott ra Mat, es felszijazta a
ladikat a szeker vegere. Jo nehany nagy, kerek sajt feherlett a fel tucat birkacomb
es a söröshordok mellett. Jo illata volt az etelnek, meg is kordult a gyomra. –
Tisztesseges fogadason nyertem! Vegigpillantott az utcan lofralo hatrandiakon.
Előző nap azt hitte, azert olyan lassuak, mert a hegyi nepek mindig raerősek. Csak
most gondolt bele, hogy egesz mas okuk lehet ra. Visszafordult a szekerhez, es
megnezte a loszerszamot. – es az sem zavar, hogy elviszem a szekeret meg a lovakat.
Nem hinnem, hogy barmelyik falusi is sokat utazna a közeljövőben. Hatodik fejezet
BANDAR EBANBA Moiraine Damodred, aki a gyengesegem miatt halt meg. Rand
lelassitotta Tai’daishart, ahogy atleptetett a Bandar Ebanba vezető hatalmas kapun.
Jokora kiserettel erkezett, es aielek vezettek be a varosba. A kapukra allitolag a
varos cimeret faragtak fel, de igy, hogy ki voltak tarva, nem lathatta, mi igaz
ebből. A nevtelen arnybarat, akivel a murandyi dombok közt vegeztem. Arra mar nem
emlekszem, a tarsai hogyan nezhettek ki, de az ő arcat sosem felejtem el. A lista
vegigpörgött a fejeben. Lassan mar napi szertartasava valt, hogy felsorolja minden
egyes nő nevet, akit ő ölt meg, vagy akinek
az ő tettei miatt kellett meghalnia. A varosban kemenyre döngölt földutak
kanyarogtak; mely, a kereszteződeseknel egymasba vago kereknyomok szabdaltak őket.
A föld vilagosabb volt errefele, mint amit Rand megszokott. Colavaere Saighan, aki
azert halt meg, mert koldussa tettem. Domaniak tömött sorai előtt lovagolt el,
attetsző ruhas nők, szines kabatos, keskeny bajszu ferfiak előtt. Az utat oldalt
szeles fajardak szegelyeztek, es a bameszkodo tömeg egeszen megtöltötte őket. Rand
hallotta, ahogy a zaszlok es lobogok csapkodnak a szelben. Mintha rengeteg lett
volna belőlük a varosban. A lista mindig Moiraine-nel kezdődött. Ez a nev fajt a
legjobban az összes közül, mert megmenthette volna. Meg kellett volna mentenie.
Gyűlölte magat, amiert hagyta, hogy a nő felaldozza magat erte. Egy kisgyerek
ugrott le a jardarol, es berohant volna az utra, de az apja elkapta a kezet, es
visszarantotta. Paran köhögtek vagy motyogtak, de a többseg csendben allt. Rand
csapatainak vonulasa, a labdobogas, a lovak topogasa szinte mennydörgött a
csendben. Vajon Lanfear is ujra eletben van? Ha Ishamaelt visszahozhattak, akkor
vele mi a helyzet? De ha el, Moiraine a semmiert halt meg, es az ő gyavasaga meg
bőszitőbb. Soha többe! A lista megmaradhat, de soha többe nem lesz tul gyenge
ahhoz, hogy megtegye, amit tennie kell. A jardan allok nem ujjongtak. Nem baj, nem
is azert jött, hogy felszabaditsa őket. Azert jött, hogy megtegye, amit tennie
kell. Talan itt talalja Graendalt; Asmodean allitotta, hogy a nő az orszagban verte
fel a szallasat, de ez is mar regi ertesüles volt… Ha megtalalja, talan kevesbe
lesz majd lelkiismeret-furdalasa, hogy csak ugy elfoglalta Arad Domant. Letezett
meg egyaltalan a lelkiismerete? Nem volt biztos benne. Liab, Cosaida charee aiel,
akit en öltem meg, es azt mondtam közben, jobb lesz igy neki. Meglepő modon Lews
Therin is elkezdett vele kantalni, sorolta a neveket, es a hangja furcsan
visszhangzott a fejeben. Valamivel előrebb jokora aiel csapat varta a tajtekos
hullamokon atugrato lovat formalo, rez szökőkutakkal diszes teren. Egy lovas allt a
szökőkut előtt, körülötte diszőrseg. Jozan, szögletes kepű, rancos, őszes haju
ficko volt. A homlokat borotvalta es puderezte, ahogy azt a cairhieni katonak
szoktak. Dobraine megbizhato volt, mar amennyire egy cairhieni megbizhato lehetett.
Sendara, taardad aiel a Vashegy klanbol, Lamelle, miagoma a Füstviz klanbol,
Andhilin, goshien a Vörös So klanbol. Ilyena Therin Moerelle, folytatta Lews
Therin, becsusztatva a nevet ket masik köze. Rand hagyta, hadd maradjon. Legalabb
nem kezdett megint kialtozni az őrült. – Sarkany nagyuram – köszöntötte Dobraine
udvariasan, es meghajolt a közelgő Rand előtt. – A kezebe adom Bandar Eban varosat.
Parancsara visszaallitottuk a rendet! – Azt kertem, az egesz orszagban allitsatok
vissza a rendet, Dobraine – vetette oda a ferfi halkan. – Nem csak egy varosban! A
nemes lathatoan lekornyadt. – Megszerezted nekem a Kereskedőtanacs egy tagjat? –
kerdezte Rand. – Igen – valaszolta Dobraine. – Milisair Chadmar az, az utolso, aki
elmenekült volna a varos zűrzavarabol. – Mohon nezett fel az urara. Mindig jol
szolgalta, de mi van, ha ez csak alca? Randnek mostanaban nehezere esett barkiben
is megbiznia. Akik a legmegbizhatobbnak tűntek, azokat kellett a legjobban
figyelni. es Dobraine cairhieni volt. Vajon megbizhatott egyetlen cairhieniben is?
A verükben volt a cselszöves…
Moiraine is cairhieni volt. Biztam benne. Többnyire. Talan Dobraine abban
remenykedett, hogy vegül őt valasztja Arad Doman kiralyanak. Cairhien helytartoja
volt, de a többseghez hasonloan ő is tudta, hogy Rand Elayne-nek szanja a Naptront.
De hat vegül is Dobraine-nek adhatja ezt a kiralysagot… A legtöbb jelöltnel jobb
valasztas lett volna. Odabiccentett neki, hogy vezesse, es a tiszt meg is fordult.
Az aielek kisereteben elindultak egy szeles oldalutcan. Rand folytatta a fejeben
pörgő listat. Magas, szögletes epületek emelkedtek errefele, mintha csak hatalmas
ladakat halmoztak volna egymasra. Az erkelyeken csak ugy tolongtak az emberek, akar
odalenn a jardan. Fajt neki minden egyes nev a listan, de mostanra mar különös,
tavoli sajgassa enyhült ez a fajdalom. Az erzesei… masmilyenek voltak, miota
megölte Semirhage-ot. Megtanulta a nőtől, hogyan fojtsa el a bűntudatat es a
kinjat. Azt hitte az a szörnyeteg, hogy lancra verte, pedig csak erősebbe tette.
Hozzatette a listahoz az ő nevet es Elzaet is. Pedig semmi joguk nem volt ra, hogy
rajta legyenek! Semirhage inkabb volt szörnyeteg, mint nő. Elza pedig elarulta, es
vegig az arnyekot szolgalta! De megis hozzatette a listahoz a nevüket. Ők is eppugy
vadolhattak, amiert megölte őket, mint a többiek. Talan jobban is. Nem akart
vegezni Lanfearrel, hogy megmentse Moiraine-t, de inkabb öröktűzzel egette ki
Semirhage-ot a letből, mint hogy hagyja, hogy megint elfogjak. Megbirizgalta a
nyereg oldalara kötött erszenyben lapulo holmit. Sima felületű kis szobrocska volt.
Nem arulta el Cadsuane-nek, hogy a szolgai megtalaltak a szobajaban. Most, hogy
szaműzte a nőt a szeme elől, mar nem is arulhatja el. Tudta, hogy a nőver meg
mindig ott van a kisereteben, es feszegeti a parancsa hatarait, hogy ha meg egyszer
latja a kepet, vegez vele. De betartotta, amit mondott neki, ugyhogy hagyta. Nem
beszelt az aes sedaijal, es az aes sedai sem beszelt vele. Cadsuane csak egy eszköz
volt, es nem bizonyult hatekony eszköznek. Nem zavarta, hogy ki kellett dobnia.
Jendhilin, hidegcsucsi miagoma Hajadon, gondolta, es Lews Therin ott motyogott
vele. Olyan hosszu volt a lista! es meg hosszabb lesz, mire meghal. Mar nem
aggasztotta a halal. Vegre megertette Lews Therin kialtasait, hogy hadd erjen
veget. Megerdemelte a halalt. De vajon letezett olyan mely pusztulas, hogy sose
kelljen ujjaszületnie? Vegre elerte a lista veget. Egykor regen azert ismetelgette,
nehogy elfelejtse a nők nevet. Most mar akkor sem felejthette volna el őket, ha
akarja. Azert ismetelgette, nehogy elfelejtse, milyen ember. De Lews Therin
hozzacsapott meg egy nevet. Elmindreda Farshaw, suttogta. Rand megrantotta
Tai’daishar kantarat, es az ut közepen megallitotta az egesz aielekből, saldaeai
lovasokbol, tabori kiserőkből allo menetet. Dobraine kerdően nezett hatra sajat
feher menje nyergeből. Őt nem öltem meg! – gondolta Rand. Lews Therin, ő meg el!
Nem öltük meg! es amugy is Semirhage tehetett volna rola! Csend. Meg mindig erezte
az ujjat a lany nyakan, erezte, ahogy szoritja, tehetetlenül, de elkepesztő erővel.
Meg ha Semirhage parancsolta is, hogy ezt tegye, ő volt az, aki tul gyengenek
bizonyult, hogy elküldje magatol Mint, es ezzel megvedje. Nem küldte el. Nem azert,
mert tul gyenge volt, hanem mert a lelke melyen valami mar nem tudott törődni vele.
Nem a lannyal – Mint vadul szerette, mindig is szeretni fogja. De most mar tudta,
hogy halal, fajdalom es pusztulas jart a nyomaban; ugy huzta maga mögött, mint
valami sötet köpenyt. Lehet, hogy Min miatta hal majd
meg, de ha elküldi, akkor is veszelyben lesz. Az ellensegei mar igy is
gyanithatjak, hogy szereti. Nem volt biztonsag. Ha a lany meghal, majd felveszi a
nevet a listara, es megszenved erte. Tovabbindult, mielőtt barki rakerdezhetett
volna, miert allt meg. Tai’daishar pataja alatt tompan dongott a föld, a talajt
meglagyitotta a sok eső. Errefele gyakran esett: Bandar Eban az egyik legfontosabb
eszaknyugati kikötőnek szamitott. Meg ha nem is volt olyan pompas, mint a nagy deli
varosok, lenyűgöző benyomast keltett. Egyik szögletes hazsor a masik utan. Fabol
epültek, a masodik-harmadik emeleten kilatszott a vazuk is. Mintha gyerekeknek valo
epitőkockakbol raktak volna össze őket, tökeletes negyzetkent osztottak meg őket az
emeletek. Betöltöttek az egesz varost, lagyan lejtettek a hatalmas kikötő fele. A
varos ott volt a legszelesebb: ugy nezett ki, mint egy szelesre tatott szaju ember,
aki az egesz oceant ki akarja inni. A dokkok szinte teljesen üresen tatongtak, epp
csak egy kisebb csapat haromarbocos Atha’an Miere-hajo horgonyzott az öbölben, meg
nehany halaszbarka. A hatalmas kikötő csak meg elhagyatottabbnak tűnt igy, hajok
nelkül. Ez volt az első jele annak, hogy Bandar Ebanban meg sincs minden rendben. A
szinte teljesen üres kikötő mellett a varost a zaszlok sokasaga jellemezte. Minden
egyes epületen ott lobogtak, meg a legszerenyebb hazikokon is. A lobogok nagy resze
azt mutatta, mivel foglalkoznak az adott epületben, nagyjabol ugy, ahogy Caemlynben
az egyszerű facegerek tettek. A zaszlok azonban sokkal diszesebbek voltak a
megszokottnal: elenk szinekben csapkodtak az epületek fölött tancolo szelben. A
legtöbb haz falan a fenti lobogohoz illő, hosszu, faliszőnyegre emlekeztető zaszlo
hirdette fenyes betűkkel az egyes boltok tulajdonosat, mesteret, kereskedőjet. Meg
a lakohazakon is zaszlok csüngtek, rajta az ott lako csalad nevevel. A rezbőrű,
sötet haju domaniak szerettek az elenk szinű ruhakat. A domani nők hirhedtek voltak
botranyosan attetsző öltözeteikről. allitolag a lanyok mar gyerekkorukban elkezdtek
tanulni a csabitas mesterseget, hogy tökeletesen tudjak manipulalni a ferfiakat,
mire nagykoruva valnak. Ahogy mindannyian ott alltak az ut mellett, es a menetet
lestek, kis hijan eleg latvanyossagot alkottak ahhoz, hogy kirangassa Randet a
buskomorsagbol. Egy eve talan meg a szajat is eltatotta volna, de most alig
meltatta a sokasagot egy pillantasra. Hirtelen az jutott az eszebe, hogy a domaniak
lenyegesen kevesbe lenyűgözőek igy, nagy tömegben. Egy gyommezőn mindig különös
latvany egy virag, de ha az ember nap mint nap gondozott viragagyasok mellett ment
el, szinte eszre sem vette őket. Barmennyire is elfoglaltak a gondolatai, azert
eszrevette az ehezes jeleit. Nem lehetett nem meglatni a gyermekek arcan az
űzöttseget, a felnőtteken a kielesedett, megnyult vonasokat. A varosban meg par
hete is kaosz uralkodott, bar Dobraine es az aielek helyreallitottak a rendet.
Nehany epületen meg mindig rosszul befoltozott ablakok es törött ablaktablak
logtak, es a zaszlok egy reszet lathatoan nemregiben leteptek, aztan elegge sietve
varrtak csak meg. Visszaallitottak a rendet, de meg mindenki elenken emlekezett a
hianyara. Rand csapata elerte a központi utkereszteződest. Csattogo zaszlok
hirdettek, hogy ez itt az Arandi ter, es Dobraine keletre fordult a menettel. A
cairhieni mellett siető aielek nagy reszen vörös fejszalag mutatta, hogy
siswai’amannak, a Sarkany Landzsainak tartjak magukat. Rhuarc vagy huszezer aiellel
taborozott a varos körül es a környező, kisebb települeseken: mostanra mar a
legtöbb domani
tudta, hogy ezek az aielek az ujjaszületett Sarkanyt szolgaljak. Rand örült, hogy a
tengeri nep hajoi megerkeztek vegre a delről hozott gabonarakomannyal. Remelhetőleg
legalabb annyit tesznek majd a rend helyreallitasaert, mint Dobraine es az aielek.
A menet a varos gazdagabb reszebe fordult. Rand joval azelőtt tudta, hol lakhatnak
a tehetősebbek, hogy feltűntek volna az első diszesebb hazak: a lehető legmesszebb
a kikötőtől, de meg mindig kenyelmes tavolsagban a varosfaltol. Anelkül is
megtalalta volna a varosreszt, hogy ra kell neznie a terkepre. A varos felepitese
szinte megkövetelte, hogy ide telepedjenek. Egy lo leptetett oda melle. Először azt
hitte, Min lesz az – de nem, a lany tovabbra is mögötte lovagolt a tudos
asszonyokkal. Vajon tenyleg mashogy nezett mar ra, vagy csak a kepzelete jatszott
vele? Vajon a torkan erezte a kezet, ahanyszor csak a szemebe nezett? Merise volt
az, aki odaleptetett melle bekes pej kancajan. Az aes sedait merhetetlenül
felbőszitette, hogy Rand szaműzte Cadsuane-t. Ez nem volt valami meglepő. Az aes
sedaiok szerettek nyugodtnak mutatni magukat, de Merise es a többiek ugy ugraltak
Cadsuane körül, mint egy falusi fogados az arra tevedt kiraly körül. A taraboni
nőver aznap felvette a vallkendőjet is, es latvanyosan hirdette, hogy a Zöld ajah
tagja. Talan azert viselte, hogy megerősitse a helyzetet. Rand sohajtott egyet
magaban. Szamitott ra, hogy előbb vagy utobb vitara kerül a sor, de remelte, hogy a
költözködessel sikerül elhuznia addig, amig kicsit le nem csitulnak a kedelyek.
Tisztelte Cadsuane-t a maga modjan, bar egy pillanatig sem bizott benne. es a
hibakat meg kellett büntetnie, raadasul nagy megkönnyebbüles volt, hogy vegre
leszamolt vele. Többe nem kötik guzsba a nő cselszövesei! Vagy legalabbis nem olyan
szorosan. – Ez a tilalom ostobasag, Rand al’Thor – jegyezte meg Merise
lekicsinylően. Vajon szandekosan probalja felbősziteni, hogy aztan könnyebben
terelgethesse? Rand honapokig tűrte Cadsuane viselkedeset, es a Zöld nőver
viselkedesenek gyenge utanzasat szinte mulatsagosnak erezte. – Neked kellene tőle
bocsanatot kerned – folytatta Merise. – Hajlando volt tovabbra is velünk tartani,
bar e miatt a te eszement megkötesed miatt kenytelen csuklyas köpenyben jarni ebben
a meleg időben is! Szegyellheted magad! Mar megint Cadsuane. Nem lett volna szabad
hagynia, hogy valahogy megkerülje a parancsait. – Nos? – kerdezte Merise. Rand
odafordult, es melyen a nőver szemebe nezett. Az elmult par oraban valami egeszen
megdöbbentő dologra jött ra. Azzal, hogy magaba zarta a fortyogo haragot, hogy
kemeny lett, mint a cuendillar, megertett vegre valamit, amit eddig sehogy sem
fogott fel. Az embereket nem riasztotta meg a harag. Nem reagaltak a parancsra. A
hallgatas es a kerdezes sokkal hatasosabb volt. es valoban, Merise is megroskadt a
pillantasa sulya alatt, pedig kepzett aes sedai volt. Nem pazarolt ra erzelmet. A
dühe, a haragja, a szenvedelye – meg mindig ott volt, melyen eltemetve. De jeggel
vette körbe, hideg, dermesztő jeggel. Semirhage tanitotta meg, hogyan juthat el
oda, ahonnan ezt a hideget magaval hozta: sokban hasonlitott az üressegre, csak
sokkal, sokkal veszedelmesebb volt. Talan Merise is latta benne ezt a fagyott
haragot. Vagy talan azt a masik dolgot erezte, a tenyt, hogy hasznalta azt a…
hatalmat. Lews Therin valahol messze sirni kezdett. Az őrült mindig sirva fakadt,
ahanyszor csak ő arra gondolt, mit tett, hogy megszabaduljon
Semirhage nyakörvetől. – Ostobasagot tettel – folytatta Merise. – Nem artana… –
Ezek szerint ostobanak tartasz? – kerdezte Rand halkan. A követeleseket csenddel
valaszold meg, a kihivast kerdesekkel. Lenyűgözően jol működött a dolog! Merise
elhallgatott, es latvanyosan megborzongott. Lenezett a ferfi nyergere kötött kis
zacskora, benne a gömböt magasra emelő szobrocskaval. Rand lazabbra eresztette a
kantart, es megcirogatta a szobrot. Nem mutogatta a kis faragvanyt. Csak magaval
vitte, de Merise es a többiek jobbara tudtak, hogy közel korlatlan hatalmat
csapolhat meg a segitsegevel. Paratlanul hatalmas fegyver volt. Az egesz vilagot
megsemmisithette volna vele. es olyan artatlanul himbalodzott a nyergen… Hatott az
emberekre. – en… nem, nem tartalak annak. Többnyire nem. – es szerinted büntetlenül
kellene hagynom a hibakat? – kerdezte Rand meg mindig lagyan. Miert veszitette el
az önuralmat? Ezek a kis kellemetlensegek igazan nem ertek meg, hogy indulatba
jöjjön, hogy dühös legyen. Ha valamelyik tulsagosan is idegesiti, hat csak ki kell
oltania őket, akar egy gyertyat. Veszedelmes gondolat. A sajatja lett volna? Lews
Therine? Vagy… talan a gondolat valahonnan… mashonnan erkezett? – De nyilvan tul
kemeny voltal – valaszolta Merise. – Tul kemeny? – kerdezte ő. – Nem latod,
mekkorat hibazott, Merise? Belegondoltal mar, mi törtenhetett volna, minek kellett
volna törtennie? – en… – Mindennek vege lett volna, Merise – suttogta Rand. – A
Sötet ur uralta volna az ujjaszületett Sarkanyt. Egy oldalon harcoltunk volna mind
a ketten! A nő elhallgatott, aztan megszolalt. – Igen. De te magad is követtel el
hibakat! Azok is hasonlo katasztrofahoz vezethettek volna! – Megfizetek minden
hibamert – fordult el a ferfi. – Minden egyes nap. Minden oraban. Minden
lelegzetvetellel! Eleg! – Nem kellett felkialtania: hatarozottan beszelt, de
halkan. ereztette az asszonnyal nemtetszese teljes sulyat, a tekintete melyen a nő
szemebe meredt. Merise hirtelen megroskadt a nyeregben, es elkerekedett szemmel
nezett fel ra. Oldalrol hangos reccsenes hallatszott, aztan hirtelen csattanas.
Orditasok törtek meg a csendet. Rand riadtan fordult meg. Egy bameszkodokkal teli
erkely tartooszlopa leszakadt, es az erkely a zsufolt utcara zuhant, mint egy kő
kilenditette hordo. Emberek nyögtek fel fajdalmukban, masok segitsegert kialtoztak.
De az utca mindket oldalarol segelykialtasokat lehetett hallani. Rand a homlokat
rancolva fordult meg: az első erkellyel pont szemben egy masik is leszakadt. Merise
elsapadt, aztan kapkodva megforditotta a lovat, es a sebesültek segitsegere
sietett. A többi aes sedai is odarohant, hogy Gyogyitsa a serülteket. Rand a
terdevel előrenogatta Tai’daishart. Ezt nem a Hatalom idezte elő, ta’veren mivolta
valtoztatta meg a valoszinűsegeket. Ahol csak jart, emlekezetes es veletlenszerű
esemenyek sora kiserte. Szokatlanul sok szüles, halal, esküvő es baleset. Mar
megtanulta, hogy ne törődjön velük. De ritkan latott ilyen… veres esemenyt. Hogyan
lehetne biztos benne, hogy ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy egy uj erővel
talalkozott? Az a lathatatlan, de megis kisertő hatalomforras, amit megcsapolt,
hasznalt, elvezett? Lews Therin szerint lehetetlenseg volt, ami törtent. Az
emberiseg eredetileg a hatalom miatt furta meg a Sötet ur
börtönet. A fokuszalas uj forrasat kerestek, ami olyan, mint az Egyetlen Hatalom,
de megis mas. Ismeretlen, idegen es feltehetően hatalmas. De mint kiderült, a
hatalom forrasa a Sötet ur maga volt. Lews Therin felvinnyogott. Rand nem
veletlenül vitte magaval mindenhova a ter’angreal kulcsot. A valaha keszitett
legnagyobb sa’angrealok egyikehez tudott vele kapcsolodni. Ezzel a hatalommal es
Nynaeve segitsegevel tisztitotta meg a saidint. A kulcs segitsegevel az erő
elkepzelhetetlen folyamat csapolhatta meg, oceannyi, vad vihart. eleteben nem
tapasztalt ehhez foghatot. Egesz addig a pillanatig, amig nem hasznalta azt a
nevtelen hatalmat. Hivogatta az az erő, enekelt neki, csabitotta. Mekkora hatalom,
mifele isteni csoda! De meg is remitette. Nem merte volna meg egyszer megerinteni.
ugyhogy mindenhova magaval cipelte a kulcsot. Nem volt benne biztos, a ket
erőforras közül melyik lehet veszelyesebb, de amig mind a kettő szolongatta, mind a
kettőnek ellen tudott allni valahogy. Mintha ket ember kiabalasa oltotta volna ki,
torzitotta volna el egymast. Egyelőre. Amugy sem hagyja, hogy meg egyszer porazra
vessek. A kulcsnak semmi hasznat nem vette volna Semirhage ellen – a vilagon nem
volt annyi Egyetlen Hatalom, ami kimenekitette volna, ha egyszer igy megleptek –,
de a jövőben meg segithet. Egykor nem merte maganal tartani, ugy felt a
csabitasatol. Most mar nem engedhetett meg maganak effele gyengeseget. Könnyen ki
lehetett talalni, hova tartanak: vagy ötszaz cairhieni katona taborozott egy tagas,
elegans haz udvaran. Par aiel sator is ott barnallott mellettük – de magukenak
követeltek egy-ket közeli epületet es jo nehany tetőt is. Az aielek szamara nem
volt nagy különbseg aközött, hogy valahol taboroznak vagy őrködnek, es egy pihenő
aiel is ketszer olyan eber volt, mint a legtöbb őrjaratozo katona. Rand a sereg
nagyjat kinn hagyta a varosfalon kivül, es Dobraine-re meg az embereire bizta, hogy
helyet talaljanak a katonainak a falakon belül. Megallitotta Tai’daishart, es
alaposan megnezte uj otthonat. Nincs otthonunk, suttogta Lews Therin.
Elpusztitottuk. Felegettük. Salakka olvasztottuk, mint homokot a tűz. A haz
mindenkepp nagy előrelepest jelentett a főleg rönkökből összerott udvarhaz utan. A
jokora udvart kovacsoltvas kerites szegelyezte. A viragagyasok üresen tatogtak –
iden tavasszal valamiert nem siettek kihajtani a növenyek – de a gyep zöldebb volt,
mint a legtöbb helyen, amit Rand az elmult időben latott. Persze igy is főleg
barnassarganak tűnt, de nehol latni lehetett benne a zöldet. A kerteszek nagyon
kemenyen dolgozhattak: szorgos munkajuk eredmenye volt a gyepet szegelyező,
különfele allatok formajara nyirt aryth-tiszafak sora. A haz maga kis hijan
palotanak szamitott. Persze akadtak palotak is a varosban, a kiraly palotai. De
mindenki azt mondta, a Kereskedőtanacs tagjainak fenyűző lakjai elhomalyositjak
őket. A haz csucsan magasan lobogo zaszlo fekete es arany szinben csillogott, es
büszken hirdette, hogy ez itt a Chadmar-haz szekhelye. Talan ez a Milisair meglatta
a lehetőseget abban, hogy a többiek elmenekültek. Ha igy volt, csak azt a
lehetőseget nyerte, hogy Rand elfoghassa vegre. A haz udvaraba vezető kapu tarva-
nyitva allt, es a kisereteben talalhato aielek mar előre is siettek, hogy
csatlakozzanak tarsasaguk vagy törzsük kisebb csoportokban alldogalo tagjaihoz.
Nyugtalanito volt, hogy olyan ritkan vartak a parancsara, de az aielek mar csak
aielek voltak. Ha felvetette nekik, hogy varhatnanak, csak kinevettek,
mintha trefalt volna. Könnyebb lett volna megszeliditeni a szelet, mint ravenni
őket, hogy vizföldi modjara viselkedjenek. Erről eszebe jutott Aviendha. Hova
tűnhetett ilyen hirtelen? erezte a kötesen at, de csak gyengen – nagyon messze
jart. Keleten. Mi tennivaloja akadt a Pusztaban? Megrazta a fejet. Nehezen lehetett
megerteni a nőket, es az aiel nők tizszer olyan erthetetlenek voltak. Remelte, hogy
alkalma lesz több időt tölteni vele, de a lany szandekosan kerülte. Persze lehet,
hogy Min jelenlete riasztotta el. Talan igy megakadalyozhatja, hogy bantsa, mielőtt
meghalna. Rola meg nem tudtak az ellensegei. atnogatta Tai’daishart a kapun, es
fellovagolt a setanyon magaig a hazig. Leszallt a nyeregből, leakasztotta a
szobrocskat, es tulmeretezett kabatzsebebe süllyesztette. Frissen szabatta at a
ruhadarabot, hogy beleferjen. A hatasat rabizta egy lovaszra – a haz sajat szolgaja
volt, zöld kabatot viselt hofeher inggel, fodros gallerral es kezelővel. A
szemelyzetet mar felkeszitettek ra, hogy Rand a sajatjakent hasznalja a hazat most,
hogy addigi gazdajat… a vedelmebe vette. Dobraine csatlakozott hozza, amikor mar az
epület lepcsőjen dübörgött fölfele. A lepcsősor ragyogo feher volt, a bejaratnal
faoszlopokkal. Rand belepett a magas ajton. Jo nehany palotaban elt mar, de meg
mindig lenyűgözőnek talalta őket. es undoritonak. A haz ajtajai mögött rejlő
gazdagsag alapjan sosem hitte volna, hogy a varosban ehinseg dul. A bejarat mögött
egy sor nagyon ideges szolga varakozott. erezte a felelmüket. Nem minden nap
foglalta el az ember otthonat az ujjaszületett Sarkany… A karja es az oldala köze
szoritotta a kezet, majd lerangatta a lovaglokesztyűjet, aztan az övere tűzte. –
Hol van? – kerdezte, a szolgakat felügyelő ket Hajadonhoz, Beralnahoz es Riallinhoz
fordulva. – Az emeleten – felelte egyikük. – Teat iszogat, de ugy remeg a keze,
hogy felő, eltöri a porcelant! – Pedig mindig mondjuk neki, hogy nem fogoly – tette
hozza a masik Hajadon –, csak nem mehet el! Ezt mind a ketten trefasnak talaltak.
Rand oldalra nezett: Rhuarc lepett oda melle a bejaratban. A magas, langfürtű
törzsfő megvizsgalta a csillogo kandelaberrel, diszes vazakkal ekes szobat. Rand
tudta, min jar az esze. – Elvehetitek az ötödöt – mondta. – De csak azoktol a
gazdagoktol, akik ebben a negyedben elnek! Nem ez volt a dolgok rendje, az
aieleknek mindenhonnan meg kellett volna kapniuk az ötödöt. De Rhuarc nem
vitatkozott vele. Nem lehetett igazan hoditasnak nevezni, hogy az aielek
elfoglaltak Bandar Ebant, bar megharcoltak a varost uralo bandakkal es
gazemberekkel. Talan nem is kellett volna semmit sem adnia nekik. De a diszes
palota lattan ugy erezte, hogy bőven jut az aieleknek zsakmany, legalabbis a
gazdagok köreből. A Hajadonok biccentettek, mintha csak erre szamitottak volna,
aztan elszaladtak. Talan mar neki is lattak kivalogatni a reszüket. Dobraine
elitelően nezett utanuk. Cairhien többször is megszenvedte az aiel ötödöt. – Sosem
ertem, miert hagyod, hogy fosztogassanak, akar a rablok, akik alvason kapjak a
karavanőröket – libbent be a szobaba Corele mosolyogva. Felvont szemöldökkel nezett
vegig a lenyűgöző butorzaton. – Raadasul egy ilyen csinos helyen! Mintha hagynad,
hogy a katonak szettapossak a viragagyasokat, nem? Őt küldtek, hogy puhitsa meg,
miutan Merise-t sikerült leraznia? A nő a maga kellemes modjan allta Rand
tekintetet, de ő addig meredt a szemebe, mig vegül Corele el nem fordult.
Emlekezett ra, amikor meg ezt nem tudta megtenni az aes sedaiokkal.
Dobraine-hez fordult. – Jo munkat vegeztel – dicserte meg az urasagot. – Meg ha nem
is tettel rendet olyan szeles körben, mint kivantam. Szedd össze az embereidet! Mar
szoltam Narishmanak, hogy szőjön neked Kaput Tearbe! – Tearbe, nagyuram? – kerdezte
Dobraine döbbenten. – Igen – valaszolta Rand. – Mondd meg Darlinnak, hogy ne
zaklasson egyfolytaban üzenetekkel! Gyűjtse csak tovabb a sereget, majd athozom
Arad Domanba, amikor ugy erzem, eljött az ideje! Ez csak azutan lesz, hogy
talalkozott a Kilenc Hold Leanyaval. Rengeteg minden mulik azon a talalkozon.
Dobraine mintha kicsit csalodottan tavozott volna. Vagy csak ő latta volna annak? A
cairhieni arckifejezese szinte mindig ugyanolyan volt. Talan kezdtek szetfoszlani
az itteni kiralysagrol szolo almai? Talan cselt szőtt ellene? – Igenis, nagyuram!
Gondolom, azonnal indulnom kellene? Dobraine sosem adott ra okot, hogy ketelkedjen
benne. Meg tamogatokat is szerzett Elayne-nek, hogy követelhesse a Naptront! De tul
sokaig volt tavol tőle ahhoz, hogy meg mindig megbizzon benne. Az lesz a legjobb,
ha most eltavolitja innen: tul sok ideje volt megvetnie itt a labat, es Rand egy
cairhieniben sem bizott annyira, hogy elhiggye, nem kezdenek politikai
jatszadozasokba. – Igen, egy oran belül menned kell – mondta neki, es elfordult.
Majd felment a kecses, feher lepcsőkön. Dobraine szokasa szerint erzelemmentesen
tisztelgett, es kiment a főbejaraton. Azonnal engedelmeskedett. Nem tiltakozott egy
szoval sem. Derek ember volt. Ezt Rand is tudta. A Fenyre, mi törtenik velem? –
gondolta. Valakiben csak meg kell biznom! Nem? Megbizni? – suttogta Lews Therin.
Igen, benne talan megbizhatunk. Nem tud fokuszalni. A Fenyre, akiben egyaltalan nem
bizhatunk, az epp sajat magunk! Rand megfeszitette az allat. Ha nem talalja meg
Alsalamot, jutalmul Dobraine-nek adja az orszagot. Ituraldenak ugysem kellett. A
lepcső egyenesen, szelesen ivelt fel a bejarattol, aztan kettevalt, es szetnyilva
csavarodott fel az emeletre. Ket külön oldalon ert fel. – Szüksegem lesz egy
fogadoteremre – mondta a lent acsorgo szolgaknak. – es egy tronra is. De gyorsan!
Alig tiz perccel kesőbb egy kenyelmes, elegans fogadoteremben ült az emeleten, es
varta, hogy elebe hozzak Milisair Chadmar kereskedőt. Diszesen faragott feher szeke
nem volt igazan tronszerű, de egyelőre megtette. Talan maga Milisair is ebben ülve
fogadta a vendegeit. A szoba elrendezesben sokban emlekeztetett egy tronteremre;
meg egy enyhen megemelt kis podium is volt, ahova Rand feltetethette a szeket. Az
emelvenyt es a padlot egyarant süppedős vörös-zöld szőnyeg fedte, bonyolult mintaja
illett a sarokban kis allvanyokon fenylő Atha’an Miere porcelanokhoz. Rand hata
mögött negy jokora ablak – mindegyik eleg nagy ahhoz is, hogy egy ember allva
atlepjen rajtuk – engedte be a felhős egből leszivargo napfenyt a szobaba. A
derenges a hatara hullott, ahogy előredőlve ült a szeken, es az egyik karjat a
terden nyugtatta. A kis szobrocska ott allt előtte a földön. Milisair Chadmar
nemsokara belepett az ajton az aiel őrök sorfala között. A hirhedt domani ruhak
egyiket viselte. Bokatol allig fel volt öltözve, de a ruhaja szinte teljesen
attetsző volt, es minden domborulatara ratapadt – amely domborulatbol meglehetősen
sok jutott a nőnek. A ruha sötetzöld volt, az asszony igazgyöngy nyaklancot
valasztott hozza. Göndör csigakba allo, sötet haja epp csak vallig ert, fürtjei az
arcat kereteztek. Rand nem szamitott ra, hogy ilyen fiatal: alig lehetett meg
harminc.
Kar lenne kivegezni. Meg csak egy nap telt el, mondta maganak, es maris azon
gondolkozom, hogy nőket vegzek ki, csak mert nem akarnak önszantukbol követni
engem. Emlekszem meg, volt idő, amikor a bűnözők kivegzeset is alig birtam
elrendelni! De megteszi, amit tennie kell. Milisair mely pukedlije mintha azt
mutatta volna, hogy elfogadja a fennhatosagat. Vagy csak egyszerűen meg jobb
ralatast akart biztositani a ruha sejtette előnyökre. Igazan domani dolog lett
volna. Az asszony balszerencsejere Randnek mar igy is több baja volt a nőkkel, mint
amennyivel meg tudott birkozni. – Sarkany nagyuram – egyenesedett fel Milisair a
pukedli utan. – Hogyan szolgalhatom? – Mikor kaptal legutobb barmifele üzenetet
Alsalam kiralytol? – kerdezte Rand. Szandekosan nem engedelyezte a nőnek, hogy
leüljön a szobaban sorakozo szekek egyikebe. – A kiralytol? – kerdezett vissza
Milisair döbbenten. – Mar több hete is megvan. – Beszelnem kell azzal a hirnökkel,
aki a legutolso levelet hozta – jelentette ki a ferfi. – Nem vagyok benne biztos,
hogy elő tudom keriteni! – A nő, ugy tűnt, nem erti a dolgot. – Nem tartom szamon
varosszerte minden egyes hirnök mozgasat, nagyuram! Rand előrehajolt. – Hazudsz
nekem? – kerdezte lagyan. Milisair eltatotta a szajat, talan megdöbbentette a ferfi
nyersesege. A domaniak nem cairhieniek voltak, nem született velük a politika es a
cselszöves, de attol meg mindenki manipulativ nepsegnek tartotta őket. Különösen a
nőket. Rand nem volt sem manipulativ, sem cselszövő. Egyszerű pasztorfiubol lett
hodito, es a szive melyen meg mindig derek folyoközinek erezte magat, akkor is, ha
aiel ver folyt az ereiben. Barmifele jatekot probal is vele űzni ma ez a nember,
nem megy sokra vele! Nem volt mar türelme a jatszadozashoz. – en… – meredt ra
Milisair. – Nagyuram… Mit titkolhatott? – Mit tettel vele? – förmedt ra Rand
talalgatva. – A hirnökkel? – Semmit sem sejtett a kiraly holleteről – valaszolta
Milisair sietve; csak ugy ömlöttek belőle a szavak. – A vallatoim alaposan
kifaggattak! – Belehalt? – en… Nem, Sarkany nagyur! – Akkor elem hozatod! A nő
elsapadt, es oldalra pillantott, talan ösztönösen a kiutat kereste. – Nagyuram –
kezdte habozva, es visszanezett Randre –, most, hogy köztünk van, a kiraly talan
tovabbra is rejtőzni fog. Talan nem kell tovabb kutatnunk utana. Ő is azt hiszi,
hogy a kiraly halott, gondolta Rand. Ezert kockaztatta meg a vallatast. –
Mindenkepp meg kell talalnunk Alsalamot – mondta hangosan – , vagy legalabbis ki
kell deritenünk, mi törtenhetett vele! Tudnunk kell, mi lett a sorsa, hogy uj
kiralyt valaszthassatok! Itt ez a dolgok rendje, nem? – Biztos vagyok benne, hogy
gyorsan megkoronazzak, nagyuram – valaszolta a nő simulekonyan. – Nem en leszek itt
a kiraly – felelte ő. – Hozasd elem azt a hirnököt, Milisair, es talan megered,
hogy lasd az uj kiraly megkoronazasat! Most elmehetsz! A nő habozott, aztan megint
pukedlizett, es kiment. Rand egy
pillanatra latta, hogy Min odakinn all az aielekkel, es a tavozo kereskedő utan
nez. Elkapta a lany pillantasat. Aggodalmasnak tűnt. Talan latott valamit Milisair
körül? Kis hijan odaszolt neki, de a lany mar el is tűnt, sietve tovabb lepdelt.
Alivia oldalt allva, kivancsian nezett utana. Az egykori damane mostanaban nagyon
szetszort volt, mintha csak varna, varna, hogy vegre teljesithesse a vegzetet, es
segitsen meghalni Randnek. A ferfi azon kapta magat, hogy all. Az a pillantas Min
szemeben. Talan ra volt dühös? Talan arra gondolt, milyen volt a keze a torkan,
hogy nyomta a földre terddel? Visszaült. Min varhatott. – Rendben – szolitotta meg
az aieleket. – Hivassatok az irnokaimat es az intezőimet, valamint Rhuarcot, Baelt,
es minden varosi meltosagot, aki nem szökött el Bandar Ebanbol, es nem halt meg a
zavargasok soran! at kell vennünk velük a gabona kiosztasanak terveit. Az aielek
küldöncöket menesztettek, es ő hatradőlt a szekeben. elelemhez juttatja az
ittenieket, visszaallitja a rendet, es összeszedi a Kereskedőtanacsot. Meg arrol is
gondoskodni fog, hogy uj kiralyt valasszanak. De azt is kideriti, Alsalam hova
tűnhetett. Mert az ösztöne azt sugallta, ott talalja majd Graendalt. Ez volt a
legjobb nyom. es ha megtalalja, gondoskodik rola, hogy öröktűz hamvassza el, mint
Semirhage-ot. Megteszi, amit meg kell tennie. Hetedik fejezet ReGI TANaCS Gawyn nem
nagyon emlekezett az apjara – nem volt valami jo apa, vele legalabbis nem –, de
volt egy nagyon eles emlekkepe a caemlyni palotakertből. Ő egy kis tavacska mellett
allt, kavicsokat dobalt a vizbe. Taringail elsetalt mellette a rozsasetanyon,
oldalan a fiatal Galaddal. A kep meg mindig elenken elt Gawyn emlekezeteben. A
nyilo rozsak nehez, edes illata. Az ezüstös hullamok a tavon, a közejük ejtett,
paranyi kő elől szetcikazo aprocska diszhalak. Szinte latta maga előtt az apjat.
Magas, jokepű, a haja epp csak hullamos. Galad mar akkor is szalegyenes tartasu,
komor legenyke volt. Par honappal kesőbb ugyanebből a disztobol huzta ki az öccset,
mielőtt belefulladt volna. Gawyn hallotta, mit mond az apja, es sosem felejtette el
a szavait. Barmi mast gondolt is az ember Taringail Damodredről, ez az egy tanacs
nagyon igaznak bizonyult. – Ketfele ember van, fiam, akikben nem bizhatsz sosem –
mondta a ferfi Galadnak, ahogy elmentek mellette. – Az elsők a csinos nők. A
masodikak az aes sedaiok. A Feny irgalmazzon neked, ha egyszer olyasvalakivel
kerülsz szembe, aki mindket csoportba beletartozik! A Feny irgalmazzon neked, fiam!
– Egeszen egyszerűen elkepzelhetetlennek tartom, hogy ez ügyben az amyrlin
kinyilvanitott akarata ellenere cselekedjünk – jelentette ki Lelaine fontoskodva,
es megkeverte az asztalan allo kis üvegcseben a tintat. Senki sem bizott az igazan
szep nőkben, barmennyire imadta is őket. De arra kevesen jöttek ra, amire
Taringail, hogy a csinos lanyok, akar az epp csak feketere hűlt, forrosagat mar nem
is mutato szendarab, sokkal, sokkal veszedelmesebbek voltak. Lelaine-t nem lehetett
szepnek mondani, de csinos volt, különösen, ha elmosolyodott. Karcsu termetű,
kecses nő, sötet hajaba nem vegyült egyetlen ősz szal sem, hosszukas arcaban telt
ajkak vöröslöttek. Vegigmerte Gawynt, de a szeme tul lagy volt mely ravaszsagahoz
kepest. es mintha tudta volna. Tisztaban volt vele,
hogy epp csak annyira vonzo, hogy felkeltse a ferfiak erdeklődeset, de nem annyira
lenyűgözően szep, hogy elriassza őket. Ez volt a legveszedelmesebb fajta. Valosnak
tűnt, elhitette a ferfiakkal, hogy akar valoban fel is kelthetik az erdeklődeset.
Nem ugy volt csinos, mint Egwene, akit eleg volt meglatni, hogy az ember mellette
akarjon maradni. Ez a nő ugy mosolygott, hogy attol minden epeszű ember megszamolta
az öven, de meg a csizmaja szaraban is a tőröket, hogy biztos lehessen benne,
egyikkel sem szurtak hatba, amig nem figyelt. Gawyn ott allt az iroasztala mellett,
az egyenes csucsu, kek sator arnyekaban. Lelaine nem ajanlotta fel, hogy üljön le,
ő pedig nem kert ra engedelyt. Ha egy aes sedaijal, különösen, ha egy fontos aes
sedaijal beszelt az ember, nem artott esznel lennie. Nem akart leülni. allva talan
ovatosabb marad. – Egwene csak vedeni akarja önöket – mondta Gawyn, es probalta
elfojtani tehetetlen dühet. – Azert adta parancsba, hogy ne probaljak megmenteni!
Nyilvan nem akarja, hogy veszelybe sodorjak magukat. Nagyon önfelaldozo! – Ha nem
lenne az, tette hozza magaban, sosem hagyta volna, hogy ravegyek, hogy Amyrlin-
tronnak adja ki magat! – Meglehetősen magabiztosnak tűnt a sajat, szemelyes
biztonsaga ügyeben – martotta bele Lelaine a tollat a tintaba. Elkezdett valamit
irni egy pergamenlapra, valamifele üzenetet. Gawyn udvariasan nem olvasott bele a
valla fölött, bar latta, hogy a nő alaposan kiszamitotta a dolgot. Ő nem volt eleg
fontos ahhoz, hogy teljesseggel ra figyeljen. ugy döntött, nem vesz tudomast a
sertesről. Megprobalta erővel rakenyszeriteni az akaratat Bryne-re, es kudarcot
vallott: ennel a nőnel meg annyira sem jarna sikerrel. – Csak az aggodalmukat
akarja elaltatni, Lelaine sedai! – erősködött. – Meglehetősen jol meg tudom itelni
az embereket, ifju Trakand. Nem hiszem, hogy valoban veszelyben erzi magat! – A nő
megrazta a fejet. Almaillatu parfümmel illatositotta magat. – Nem ketelkedem az ön
kepessegeiben – valaszolta az ifju. – De ha tudnam, mikent kommunikalnak vele,
talan mashogy itelnem meg. Ha en is… – Figyelmeztettek, hogy erre ne kerdezz ra,
gyermek! – mondta Lelaine a maga lagy, dallamos hangjan. – Hagyd az aes sedaiok
dolgat az aes sedaiokra! Gyakorlatilag minden egyes nőver ugyanezt mondta, amikor
megkerdezte, hogyan kommunikalnak Egwene-nel. Tehetetlenül feszitette meg az allat.
Megis, mit vart? Az Egyetlen Hatalomhoz volt köze. Barmennyi időt töltött is a
Feher Toronyban, meg mindig nem nagyon tudta, az Egyetlen Hatalom mire kepes, es
mire nem. – Akarhogy is – folytatta Lelaine –, az amyrlin biztonsagban erzi magat.
Amit sikerült megtudnunk Shemerin törteneteből, az csak megerősiti es igazolja
Egwene eddigi allitasait. Elaidat annyira elvakitotta a hatalomvagy, hogy nem is
tartja fenyegetesnek a jogos amyrlint. De valamit nem arult el. Gawyn biztos volt
benne. Sosem tudott egyenes valaszt kiszedni belőlük Egwene jelenlegi helyzetevel
kapcsolatban. Hallott olyan hireszteleseket is, hogy bebörtönöztek, es mar nem
jarkalhat szabadon, mint novicia. De körülbelül olyan könnyű volt informaciot
kiszedni az aes sedaiokbol, mint vajat köpülni a kőből. Mely levegőt vett. Nem
veszithette el az önuralmat. Ha megteszi, Lelaine sosem hallgatja meg. es szüksege
volt ra. Bryne semmikepp sem indul meg aes sedai felhatalmazas nelkül, es amennyire
meg tudta itelni, Lelaine-nel es Romandanal volt a legtöbb eselye, hogy megszerezze
ezt a felhatalmazast. Mindenki mas kettejük valamelyikere hallgatott.
Szerencsere rajött, hogyan jatszhatja ki őket egymas ellen. Ha meglatogatta
Romandat, utana mindig meghivta Lelaine is. Persze valojaban egyaltalan nem Egwene
miatt lattak ilyen szivesen, de tudta, hogy a tarsalgas ketsegkivül nemsokara abba
az iranyba folyik tovabb. – Talan igaza van, Lelaine sedai – probalkozott meg egy
masik taktikaval. – Talan Egwene valoban biztonsagban erzi magat. De nem
lehetseges, hogy teved? Ön komolyan elhiszi, hogy Elaida hagyja szabadon jarni-
kelni a Feher Toronyban azt a nőt, aki Amyrlin-tronnak nevezte magat? Egyertelmű,
hogy csak megmutatja mindenkinek fogsagba esett rivalisat, mielőtt kivegeztetne! –
Talan – felelte Lelaine, es tovabb irt. Könnyed, elegans kezirasa volt. – De nem
kell tamogatnom az amyrlint akkor is, ha netan teved? Gawyn erre nem szolt egy szot
sem. A nő termeszetesen szembeszallhatott az amyrlin akarataval. Annyit mar ő is
tudott az aes sedai belügyekről, hogy tisztaban legyen vele, ez milyen mindennapos.
De azzal nem ert volna el semmit, ha az arcaba vagja. – Akarhogy is – jegyezte meg
Lelaine szinte oda sem figyelve –, talan a Csarnok ele vihetem a dolgot. Esetleg
meg tudjuk győzni az amyrlint, hogy figyeljen egy ujabb kerelemre! Meglatjuk, hogy
sikerül-e ujfajta ervekkel előallnom. „Talan, vagy esetleg”, vagy „meglatjuk”.
Sosem köteleztek el magukat, minden ajanlatukat gondosan megolajoztak ezekkel a
szavakkal, hogy könnyebben kiszabadulhassanak belőle. A Fenyre, hogy unta mar az
aes sedaiok valaszait! Lelaine ranezett, es megtisztelte egy kurta kis mosollyal. –
De most, hogy beleegyeztem, hogy segitek neked, talan te is hajlando leszel cserebe
felajanlani valamit nekem! Az igazan nagy tettekhez sokak odaado segedelme
szükseges, mint azt te is tudod! Gawyn nagyot sohajtott. – Mire van szüksege, aes
sedai? – A hugod minden beszamolo alapjan igen becsületesen kiallt magaert Andorban
– mondta Lelaine, mintha nem kis hijan szo szerint ugyanezzel zargatta volna Gawynt
a legutobbi harom talalkozasukkor is. – De elkerülhetetlenül ralepett parak labara,
miközben megszerezte a tront. Szerinted milyen iranyvonalat követ majd a Traemane-
haz gyümölcsöseivel kapcsolatban? edesanyad alatt a birtokra vonatkozo adoterhek
nagyon kedvezőek voltak a Traemane-haz szamara. Vajon Elayne megvonja ezt az
előjogukat, vagy mezkent probalja vele magahoz edesgetni azokat, akik ellene
voltak? Gawyn ujabb sohajt fojtott el. Mindig Elayne-re tertek vissza. Meg volt
rola győződve, hogy sem Lelaine, sem Romanda nem akarja valojaban megmenteni
Egwene-t – egyaltalan nem bantak, hogy a lany tavolleteben meg több hatalomra
tettek szert. Nem. Csak az Oroszlantronon ülő uj kiralynő miatt talalkozgattak
vele. Fogalma sem volt rola, hogy a Kek ajah egy nőveret miert erdekelne a
gyümölcsösök adozasa. Lelaine nem anyagi nyereseget akart kicsikarni belőle, az aes
sedaiok nem igy működtek. De ezzel kapaszkodot szerezhetett, valamit, amivel
hasznos kapcsolatba keveredhet az andori nemes hazakkal. Gawyn nem valaszolt. Miert
is segitene ennek a nőnek? Mi haszna belőle? De megis… nem lehetett benne biztos,
hogy Lelaine egyaltalan nem munkalkodna Egwene megmentesen. Ha Lelaine-nek nincs
több haszna a talalkozoikbol, talan el is hagyja őket! Akkor aztan csekelyke
befolyasa egyik forrasa elapad a taborban. – Nos – kezdte –, azt hiszem, a hugom
lenyegesen szigorubb lesz, mint anyam volt. Mindig is ugy gondolta, hogy a
gyümölcstermesztők mar nem erdemlik meg kivaltsagos helyzetüket.
eszrevette, hogy Lelaine ovatosan jegyzetelni kezd a pergamenlap aljara. Lehet,
hogy valojaban ezert szedte elő a tollat es a tintat? Nem volt mas valasztasa, mint
hogy a lehető legőszintebben megvalaszolja a kerdeseket, bar odafigyelt ra, hogy ne
szedjen ki belőle tul sok mindent a nő. Csak az Elayne-hez fűződő kapcsolatara
epithetett, es be kellett osztania, mit tud, hogy sokaig hasznosnak tartsak.
Bőszitette a helyzet. Elayne nem cserealku targya volt, hanem a huga! De nem volt
semmi masa. – ertem… – mormolta Lelaine. – es az eszaki cseresznyeültetvenyekkel mi
a helyzet? Mostanaban nem teremtek tul jol, es… Gawyn a fejet razva lepett ki a
satorbol. Lelaine kis hijan egy oraig faggatta az andori adokrol. es ő szokas
szerint nem lehetett biztos benne, hogy egyaltalan elert-e barmit is a
latogatasaval. Ha igy haladnak, sosem szabaditja ki Egwene-t! Mint mindig, most is
egy novicia varta a sator előtt, hogy kikiserje a belső taborbol. Ezuttal egy
alacsony, köverkes nőre került a sor, aki kicsit idősnek tűnt ahhoz, hogy feheret
hordjon. Gawyn hagyta, hadd vezesse at a nő az aes sedai taboron, es probalt ugy
tenni, mintha a novicia csak az utat mutatna, nem pedig afölött őrködne, hogy a
ferfi valoban elhagyja a tabort. Bryne-nek igaza volt: a nőverek nem szerettek, ha
fölösleges szemelyek – különösen katonak – lofraltak a csinos kis Feher Torony-
utanzat falujukban. Elment egy csapat feherbe öltözött nő mellett a fajardan: meg a
legbaratsagosabbak is enyhe bizalmatlansaggal neztek ra, mint kivülallora. Elhaladt
az egyöntetűen magabiztos aes sedaiok mellett, akik akkor is kiralynői tartassal
vonultak, ha merev gyapjuruha volt rajtuk, akkor is, ha selyem. Elment par dolgozo
nő mellett is: mind sokkal tisztabbak voltak, mint a katonak taboraban. Szinte mar
maguk is aes sedai gőggel lepdeltek, mintha pusztan attol hatalomra tettek volna
szert, hogy beengedtek őket a valodi taborba. Az összes csoport atvagott a
letaposott gyomnövenyek boritotta, nyilt, közös teren. Gawyn sok zavaros dologgal
talalkozott erkezese ota a taborban, de a legerthetetlenebb Egwene ügye volt.
Szepen lassan ra kellett jönnie, hogy az itteniek valoban amyrlinnek tartjak a
lanyt. Nem csak egy babu, akit azert ültettek fel a tronra, hogy haboruba
mehessenek a neveben, es nem is egy alaposan atgondolt sertes, hogy kivivjak Elaida
vak dühet. Szamukra Egwene volt az amyrlin. Nyilvan azert valasztottak, mert a
lazadok egy iranyithato, gyenge vezetőt akartak. De nem kezeltek babkent – Lelaine
es Romanda is tisztelettel beszelt rola. Egwene tavollete hasznos volt, mert
hatalmi űr alakult ki. Ezert vegre valoban elismertek vezetőjüknek a lanyt.
Komolyan senki mas nem emlekezett ra, hogy par honapja meg csak beavatott volt? Tul
nagy faba vagta a fejszejet a lany. De lathatoan hatassal volt a taborban levőkre.
Kicsit olyan volt, mint amikor az edesanyja soksok evvel azelőtt hatalomra jutott
Andorban. De miert nem hagyta, hogy megmentsek? ujra felfedeztek az Utazast – sőt,
azok alapjan, amit hallott, maga Egwene fedezte fel ujra! Beszelnie kellett vele!
Akkor meg tudna itelni, hogy csak azert nem hagyja, hogy megmentsek, mert nem akar
bajba sodorni masokat, vagy valami mas rejlik a hatterben. Eloldozta a lovat az aes
sedai tabor es a katonai tabor hataran levert cölöp mellől, elbucsuzott novicia
kiserőjetől, aztan nyeregbe pattant, es ellenőrizte a nap allasat. Keletre
forditotta a lovat a jokora katonai satrak között, es gyors ügetesbe valtott. Nem
hazudott,
amikor azt allitotta Lelaine-nek, hogy egy ujabb talalkozora siet: megigerte Bryne-
nek, hogy talalkozik vele. Persze eleve azert szervezte meg azt a talalkozot, hogy
legyen ürügye fakepnel hagynia Lelaine-t. Bryne-től tanulta, hogy az nem a felelem
jele, ha az ember előre felkeszül a visszavonulasra is. Egyszerűen csak bölcs
strategia. Jo egy oranyi lovaglas utan ott talalta egykori tanarat, ahol terveik
szerint is talalkozniuk kellett, az egyik külső őrallas mellett. Bryne epp egy
olyan ellenőrzesre lovagolt ki, mint amit ő hazudott az embereinek, amikor
megszökött tőlük. A tabornok epp felszallt nagy orru pej lovara, amikor Gawyn
odaügetett a durva szalu füvön es a sapatag tavaszi gyomokon at. Az őrallas egy
enyhe emelkedő kis bemelyedeseben volt: pompas kilatas nyilt az eszakrol
közeledőkre. A katonak tiszteletteljesen alltak a tabornok előtt, es igyekeztek
palastolni Gawyn iranti ellensegessegüket. Mostanra mar mindenki tudta, hogy ő
vezette azt a csapatot, amelyik regebben olyan sok sikeres rajtaütest hajtott vegre
ellenük. Egy Bryne-hez hasonlo stratega talan meg becsülte is Gawyn tehetseget,
hiaba alltak ellenkező oldalon, de ezek a katonak nem feledtek, hogy a bajtarsaikat
az ő emberei öltek meg. Bryne megfordult a lovaval, es odabiccentett neki. – Kesőbb
ertel ide, mint igerted, fiam! – De nem kesőbb, mint varta? – huzta meg lova
kantarjat Gawyn. – Egyaltalan nem – mosolyodott el a zömök hadvezer. – Egy aes
sedaihoz mentel latogatoba! Gawyn erre elvigyorodott, es mind a ketten
megforditottak a lovukat, majd elindultak eszakra a dombvideken at. Bryne vegig
akart latogatni Tar Valon nyugati oldalan minden egyes őrhelyet, marpedig ehhez
igen sokat kellett lovagolni, es Gawyn felajanlotta, hogy elkiseri. Nem nagyon
tudott mit kezdeni az idejevel: keves katona volt hajlando vivni vele, es akik
belementek, azok is altalaban leginkabb valami kis „balesetet” akartak okozni neki.
Az aes sedaiokat is csak egy hatarig piszkalgathatta, es mostanaban nem volt
türelme egy jo kőjatszmahoz. Tulsagosan is feszült volt, aggodott Egwene-ert,
idegesitette, hogy semmivel sem halad. Igazsag szerint amugy sem volt jo jatekos –
nem ugy, mint az edesanyja. Bryne ragaszkodott hozza, hogy ennek ellenere
gyakorolja, mert a segitsegevel fejleszthette hadvezeri kepessegeit is. A dombokra
csapzottan tapadtak a sargas gyomnövenyek es az apro, enyhen kekes levelű,
göcsörtös agu, kocos rigoecsetbokrok. Mar reg vadviragok szines foltjainak kellett
volna boritania a hegyoldalt, de egy arva virag sem hajtott. Az egesz taj mintha
beteg lett volna – itt egy folton sargas, ott kekesfeher, es mindenütt bőven
barnallottak a kemeny tel alatt elpusztult bokrok. – es elarulod, hogyan sikerült a
talalkozod? – kerdezte Bryne lovaglas közben. Egy osztag katona haladt mögöttük
diszőrsegkent. – Gondolom, mar ezt is reg kitalalta. – o, nem is tudom – felelte
Bryne. – Különös időket elünk, es roppant furcsa dolgok törtennek mindenfele! Talan
Lelaine egy időre feladta a cselszövest, es tenyleg meghallgatta a keresedet… Gawyn
elfintorodott. – Szerintem előbb kapnank kötögetesen egy trallokot, mint hogy egy
aes sedai feladja a cselszövest! – Ha jol emlekszem, figyelmeztettelek – emlitette
meg Bryne. Erre Gawyn igazan nem tudott mivel visszavagni, igy egy ideig csendben
lovagoltak tovabb. A folyo a jobbjukon folyt a tavolban. A tuloldalan Tar Valon
tornyai es tetői sötetlettek. Börtönvaros. – Idővel mindenkepp beszelnünk kell
azokrol a katonakrol, akiket otthagytal, Gawyn – szolalt meg Bryne hirtelen
előrenezve. – Nem tudom, mi beszelnivalonk lenne roluk – mordult fel ő, bar
valojaban nem mondott teljesen igazat. Gyanitotta, hogy a ferfi mit
kerdez majd, es egyaltalan nem varta ezt a beszelgetest. Bryne megrazta a fejet. –
Informaciora lesz szüksegem, fiam. Helyszinekre, letszamokra, felszerelesi
listakra. Tudom, hogy az egyik keleti falubol iranyitottad az egeszet, de
melyikből? Hany ember van a seregedben, es Elaida aes sedaiai milyen tamogatast
biztositottak nektek? Gawyn mereven előrenezett. – Azert jöttem, hogy Egwene-nek
segitsek. Nem azert, hogy elaruljam azokat, akik megbiztak bennem! – Mar reg
elarultad őket. – Nem! – mordult fel Gawyn hatarozottan. – Elhagytam őket, de nem
arultam el. es nem is all szandekomban! – es azt varod, hogy hagyjam
kihasznalatlanul a lehetseges előnyt? – kerdezte Bryne, es odafordult hozza. – Ami
ott rejlik a fejedben, embereleteket menthet meg! – Vagy embereletekbe kerülhet –
morogta Gawyn. – Ha a masik oldalat nezi. – Ne nehezitsd meg a dolgomat, Gawyn! –
Vagy mi lesz? – kerdezte a fiu. – Kivallat? – Elszenvedned ertük? – Az embereim –
valaszolta Gawyn egyszerűen. Vagy legalabbis azok voltak. Elege volt belőle, hogy
mindig a körülmenyek es a haboruk tologassak ide-oda, mint valami babut! Nem
hajlando a Feher Toronynak adni a hűseget, de nem ajanlja fel a lazadoknak sem. A
szive es a becsülete is Egwene-hez es Elayne-hez fűzte. es ha nekik nem adhatta,
hat Andornak kinalja fel, Andornak es az egesz vilagnak azzal, hogy levadassza Rand
al’Thort, es vegez vele. Rand al’Thor. Egy percig sem hitte el, amit Bryne a ficko
vedelmeben mondott. o, abban biztos volt, hogy a tabornok komolyan is gondolta – de
tevedett! Megesett a legjobb emberekkel is, hogy becsapta őket az al’Thorhoz
hasonlo förtelmek megnyerő viselkedese. Meg magat Elayne-t is becsapta az a
gazember! Csak ugy segithet rajtuk, ha felfedi ennek a Sarkanynak a titkait, es
megszabadul tőle. Odanezett Bryne-re, aki elfordult. Alighanem meg mindig az ő
emberein jart az esze. Valoszinűtlen volt, hogy kivallatna őt. Jol ismerte a
tabornokot, es tudta, milyen becsületes, tiszteletre melto ember. Nem fogja
kinpadra vonni. De az megeshet, hogy bebörtönözteti… talan nem artana felajanlani
neki valamit. – Csak kölykök, Gareth – mondta. Bryne összevonta a szemöldöket. –
Kölykök – ismetelte meg Gawyn. – Alig fejeztek be a kikepzesüket. A gyakorlomezőn
volna a helyük, nem csataban! A szivük melyen jo gyerekek, ügyesek is, de most,
hogy otthagytam őket, mar nem jelentenek komoly veszelyt. en ismertem a
strategiajat. Nelkülem sokkal nehezebben szerveznek majd rajtaüteseket. Gyanitom,
hogy ha tovabbra is le-lecsapnak a seregere, előbb-utobb ugyis meszarlas lesz a
vege. Semmi ertelme sürgetni a dolgot! – Rendben – valaszolta Bryne. – Varok. De ha
tovabbra is hatekonyak lesznek a rajtaüteseik, ujra neked szegezem ezt a kerdest,
ugye tudod? Gawyn biccentett. Egyetlenegy valamit tehetett volna csak az
embereiert: ha valahogy sikerül veget vetnie a lazadok es a lojalistak közötti
harcnak. De ez a feladat alighanem meghaladta volna a kepessegeit. Talan miutan
kiszabaditotta Egwene-t, erre is kitalal majd valamit. A Fenyre! Biztos nem
gondoltak komolyan, hogy csatat vivnak, ugye nem? A Siuan Sanche bukasa utani
összecsapas is epp eleg rossz volt. Mi törtenne, ha hadseregek esnenek egymasnak
közvetlenül Tar Valon falai alatt? Aes sedai aes sedai,
őrző őrző ellen a csatamezőn? Katasztrofa! – Nem fajulhatnak idaig a dolgok! – Azon
kapta magat, hogy ezt hangosan is kimondja. Bryne ranezett, miközben a lovaik
tovabb ügettek a nyilt mezőn at. – Nem tamadhat, Bryne – mondta a tabornoknak. – Az
ostrom az egy dolog. De akkor mihez kezd, ha önre parancsolnak, hogy inditson
tamadast? – Amit mindig – valaszolta Bryne. – Engedelmeskedem. – De… – A szavamat
adtam, Gawyn! – es hany halalt er meg a szava? A Feher Tornyot megtamadni kesz
katasztrofa! Nem szamit, mennyire sertettek ezek a lazado aes sedaiok, ha karddal
vivjak ki az igazukat, abbol nem lesz beke! – Ez nem a mi döntesünk – mondta Bryne,
es elgondolkozva meregette őt. – Mi az? – kerdezte tőle Gawyn. – Csak azon
gondolkoztam, mit szamit ez neked. Azt hittem, csak Egwene-ert jöttel! – en… –
akadt el az ifju szava. – Ki vagy te, Gawyn Trakand? – faggatta tovabb Bryne. –
Valojaban kihez vagy te hű? – Jobban ismer, mint a legtöbb ember, Gareth! – Tudom,
kinek kellene lenned – felelte Bryne. – Andor kardnagyhercegenek, akit őrzőnek
kepeztek, de egy asszony sem kötötte meg. – es nem az vagyok? – kerdezte Gawyn
nyugtalanul. – Nyugalom, kölyök! – intett az idős ferfi. – Nem sertesnek szantam.
Csak megjegyeztem. Tudom, hogy sosem voltal olyan fanatikus, mint a batyad.
Gondolom, ezt is eszrevehettem volna benned mar korabban. Gawyn a korosodo tabornok
fele fordult. Mi a feneről beszelhetett? Bryne nagyot sohajtott. – Ez olyasmi,
amivel a legtöbb katonanak sosem kell szembeneznie, Gawyn. Persze sokan
atgondoljak, de kevesen kinlodnak rajta. Ezt a kerdest masnak kell eldöntenie,
valakinek, aki fölöttük all rangban. – Milyen kerdest? – kerdezte Gawyn ertetlenül.
– Hogy melyik oldalon allsz – magyarazta a tabornok. – es, hogy ha mar valasztottal
oldalt, akkor jol döntöttel-e? Egy gyalogos katonanak nem kell meghoznia ezt a
döntest, de nekünk, akik vezetünk… igen, latom mar benned. Nem kis ajandek, hogy
ilyen jol bansz a karddal. De kiert hasznalnad? – Elayne-ert – vagta ra ő sietve. –
Mint peldaul most is? – kerdezte Bryne jol mulatva. – Persze, miutan megmentettem
Egwene-t. – es ha ő nem akar veled menni? – kerdezte az idősebb ferfi. – Ismerem
ezt a makacs csillogast a szemedben, fiam. De Egwene al’Vere-t is ismerem egy
kicsit. Nem hagyja el a csatamezőt, amig nincs meg a győztes! – Magammal viszem –
jelentette ki Gawyn. – Vissza Andorba! – Erővel kenyszeritened, hogy veled menjen?
– kerdezte Bryne. – Ahogy erővel beverekedted magad a taboromba? Tenyleg egy rablo
gazember akarsz lenni, aki csak arrol hires, mert olyan ügyesen megöli es
megbünteti, akik nem ertenek egyet vele? Az ifju nem valaszolt. – Kit szolgaljunk?
– mormolta a tabornok elmerengve. – Neha megremit minket a tulajdon tehetsegünk.
Mire jo, ha valaki ahhoz ert, hogyan öljön meg masokat, ha nincs hol elnie vele?
Elpocsekolt
tehetseg? A gyilkossaghoz vezető ut? Az embert kisertesbe ejtheti a vedekezesre
kapott hatalom. Keres hat valakit, akinek felajanlhatja a kepessegeit, valakit, aki
bölcsen el majd velük. De meg azutan is kinozza a dönteshozatal szüksegessege, hogy
valasztott. A fiatalokban gyakrabban latni ezt a kerdest. Mi, ven kutyak mar
beerjük azzal, ha a kandallo előtt hevereszhetünk. Ha valaki azt mondja,
harcoljunk, akkor sem akarjuk tulsagosan felkavarni a dolgokat. De a fiatalok… őket
nem hagyja nyugodni a dolog. – Volt, hogy ön is megkerdőjelezte a dolgokat? –
erdeklődött Gawyn. – Persze – mondta Bryne. – Nem is egyszer. Az aiel haboru alatt
meg nem voltam tabornok, de mar szazadoskent harcoltam. Akkor sokszor feltettem
magamnak ezt a kerdest. – Hogy kerdőjelezhette meg, hogy a jo oldalon all-e epp az
aiel haboruban? – vonta össze Gawyn a szemöldöket. – Csak azert jöttek, hogy
meszaroljanak! – Nem ertünk jöttek – valaszolta Bryne. – Csak a cairhienieket
akartak. Persze elsőre egyikünk sem latta teljesen tisztan, de igazsag szerint
sokan merengtünk rajta. Laman megerdemelte a halalt. Miert is kellett volna azert
meghalnunk, hogy megakadalyozzuk, vegezzenek vele? Talan jobb lett volna, ha többen
feltesszük ezt a kerdest. – es akkor mi a valasz? – mordult fel Gawyn. – Kiben
bizhatok? Kit szolgalhatok? – Nem tudom – valaszolt Bryne őszinten. – Akkor eleve
minek kerdezte meg? – csattant fel az ifju, es megrantotta a kantart. A lova
megallt. Bryne is meghuzta a kantart, es visszaforditotta a lovat. – Nem tudom a
valaszt, mert nincs helyes valasz. Jobban mondva mindenkinek a sajat valasza a
helyes. Amikor fiatal voltam, a becsületert harcoltam. Vegül raebredtem, hogy a
gyilkolasban nincsen sok becsület; rajöttem, hogy megvaltoztam. Aztan azert
harcoltam, mert anyadat szolgaltam. Megbiztam benne. Amikor cserbenhagyott, ujra
gondolkozni kezdtem. Mit ert a szolgalatban eltöltött sok-sok ev? es az emberek,
akiket anyad neveben öltem meg? Mi ertelme volt az egesznek? Megfordult, es ujra
ügetni kezdett. Gawyn megsarkantyuzta a lovat, hogy beerje. – Nem erted, mit
keresek itt, miert nem Andorban vagyok – mondta Bryne. – Mert nem tudom feladni ezt
az egeszet! Mert valtozik a vilag, de resze kell, hogy maradjak. Mert miutan
Andorban mindent elvettek tőlem, uj gazdat kellett talalnom a hűsegemnek. A Minta
ezt az eselyt vetette elem. – es ön meg raharapott, csak mert ott volt? – Nem –
sohajtott fel Bryne –, raharaptam, csak mert bolond vagyok. – allta Gawyn
tekintetet. – De azert tartottam ki mellette, mert igy helyes. Ami szettört, össze
kell forrasztani, es lattam, mit tehet egy rossz uralkodo egy orszaggal. Nem
hagyom, hogy Elaida magaval rantsa az egesz vilagot! Az ifju meredten bamulta. –
Igen – mondta Bryne. – Hiszek bennük. Ostoba nőszemelyek! De a Fenyre, Gawyn,
igazuk van! Igazam van. Igaza van. – Kinek? A tabornok csak megrazta a fejet. – Az
a fenyverte nőszemely! Egwene? – ertetlenkedett magaban Gawyn. – De neked nem az en
motivacioim szamitanak, fiam – mondta Bryne. – Nem az en katonam vagy. am ennek
ellenere döntened kell. Olyan idők jönnek, amikor nem engedheted meg magadnak, hogy
ne valassz oldalt; es tudnod kell, miert azt valasztottad. Erről nem is
tudok többet mondani. Megsarkantyuzta a lovat, es gyorsabban ügetett. Gawyn a
tavolban eszrevett egy ujabb őrhelyet. Hatramaradt, miközben Bryne es a katonai
odalovagoltak. Oldalt kellene valasztania? es mi van, ha Egwene nem akar vele
menni? Bryne-nek igaza volt. Valami közelgett. erezni lehetett a levegőben, a
felhők közt atszivargo halvany napfenyben. erezni lehetett halvanyan, messze fenn,
eszakon; valami lathatatlan, hatalmas erő robajlott a sötet latohataron. Haboru,
csatak, összecsapasok, valtozasok. Gawyn ugy erezte, mar nem is tudja, milyen
oldalak leteznek egyaltalan. Hat meg azt, hogy ő melyiket valassza! Nyolcadik
fejezet A LEWS THERINNEK TETT iGeRET Cadsuane nem vette le a köpenyet, nem dobta
hatra a csuklyajat, bar a fülledt hőseg igencsak probara tette azt a kepesseget,
hogy ne törődjön a hőmerseklettel. Nem merte lejjebb engedni a csuklyat vagy
letenni a köpenyt. Al’Thor meglehetősen pontosan fogalmazott: ha meglatja az arcat,
kivegezteti. Nem kockaztatja az eletet, csak hogy par oraig ne kelljen elszenvednie
ezt az apro kenyelmetlenseget; akkor sem, ha szinte biztos volt benne, hogy al’Thor
mar visszatert ujonnan rekviralt hazaba. A kölyök gyakran felbukkant ott, ahol
senki sem varta vagy latta volna szivesen. Termeszetesen nem hagyhatta, hogy
szaműzze. A ferfiak mar csak ilyenek voltak: minel nagyobb hatalomra tettek szert,
annal valoszinűbb volt, hogy ostoban bannak majd vele. Ha egy ferfi kapott egy
tehenet, gondozta, törődött vele, a tejet a csaladjanak adta. Ha tiz tehenet
kapott, akkor maris tehetősnek erezte magat, es az esetek többsegeben hagyta ehen
dögleni őket nemtörődömsegeben. Vegigdobogott a fajardan; az egyik felzaszlozott,
egymasra tornyozott dobozhalomnak tűnő haz a masik utan maradt el mellette. Nem
lelkesedett különösebben azert, hogy ujra Bandar Ebanban lehet. Semmi baja nem volt
a domaniakkal, csak szerette a kevesbe zsufolt varosokat. es most, hogy a varoson
kivül annyi gond volt, a szokasosnal is sokkal több ember tartozkodott Bandar
Ebanban. Tovabbra is özönlöttek a menekültek, nem riasztotta el őket az a hir sem,
hogy al’Thor elfoglalta a varost. Az egyik balra nyilo sikatorban is latott egy
csoportot, egy csalad lehettek, az arcuk sötetlett a kosztol. Al’Thor etelt igert.
Ez csak ugy vonzotta az ehes szajakat, es senki sem sietett visszaterni a
tanyajara, meg miutan megkapta az igert etelt, akkor sem. A varoson kivül meg
mindig tul nagy volt a zűrzavar, az itt osztott etel meg mindig tul nagy
ujdonsagnak szamitott. A menekültek nem tudhattak, hogy nem fog-e hirtelen
megromlani az összes gabona, mint mostanaban az etel többsege. Inkabb maradtak, es
megtöltöttek, telezsufoltak a varost. Cadsuane megrazta a fejet, es tovabbsietett a
jardan. Az az atkozott klumpa hangosan csattogott a deszkakon. A varos hires volt
szivos, kiterjedt jardahalozatarol: errefele a gyalogosoknak nem kellett sarban
gazolniuk. Persze az is ugyanilyen jo lett volna, ha kikövezik az utcakat, de a
domaniak makacsul ragaszkodtak hozza, hogy semmit ne ugy csinaljanak, mint a vilag
többi nepe. Emeszthetetlenül fűszeres etelek. Hasznalhatatlan evőeszközök. Frivol
zaszlocskakkal teli fővaros a hatalmas kikötő mellett. Botranyos ruhaba burkolodzo
nők; hosszu, vekonyka bajszu ferfiak, akik szinte mar ugy imadtak a fülbevalokat,
mintha a tengeri nep szülöttei lettek volna. Több szaz zaszlo csattogott a szelben,
ahogy Cadsuane elhaladt
mellettük, es a fogat csikorgatva probalta megallni, hogy ne rantsa le a
csuklyajat. o, barcsak erezhette volna az arcan a szelet! Fenyverte oceani levegő!
Bandar Eban altalaban hideg volt, es nedves. Ritkan jart itt ilyen hősegben, bar a
para igy is, ugy is rettenetes volt. Az epelmejű emberek a szarazföld belsejeben
maradtak! Jo nehany utcan vegigkanyargott, es a kereszteződesekben atverekedte
magat a saron. Velemenye szerint ez volt a jardak orvosolhatatlan hibaja. A helyiek
tudtak, melyik sarkokon erdemes atkelni, es hol mely a sar, de ő kenytelen volt ott
keresztül trappolni, ahol tudott. Ezert vadaszta le a teari modra faragott, cipőre
huzhato klumpakat is. Meglepően nehez volt talalni egy kereskedőt, aki ilyesmit
arult, mert a domaniakat lathatoan nem hozta lazba a dolog, es a körülötte jarok
vagy mezitlab maszkaltak, vagy tudtak, hol erdemes atkelni az uton, es nem saroztak
össze a cipőjüket. Feluton jarhatott a dokkokhoz, amikor vegre elerte az uti
celjat. Az epület homlokzatan lobogo zaszlo büszken hirdette, hogy a fogado neve a
Szel Kegye. A lobogo neki-nekiverődött a berakasos faburkolatnak. Cadsuane
becsattogott, es lerugta a klumpait a saros bejaratban, mielőtt belepett volna a
fogadoba. Itt vegre megengedte maganak, hogy lehuzza a csuklyat. Ha al’Thor
veletlenül epp ebben a fogadoban akar inni, akkor nem lesz mas valasztasa, mint
hogy felakassza. A karcsu fogados, Quillin Tasil magas, ovalis arcu andori volt.
Sűrű, sötet hajat röviden hordta, de a feje bubjan mar erősen kopaszodott. Rövidre
nyirt, dus szakalla szinte mar teljesen szürke volt. Finom, levendulaszin kabatja
ujjabol fodros, feher kezelő villant elő, de a nyakaban a fogadosok jellegzetes
feher kötenyet viselte. altalaban jo informaciokkal tudott szolgalni, de arra is
hajlando volt, hogy a sajat ismerősei között keressen valaszokat Cadsuane
kerdeseire. Nagyon hasznos embernek bizonyult. Amint Cadsuane belepett, a ferfi
ramosolygott, es megtörölte a kezet. Intett neki, hogy melyik asztalnal foglaljon
helyet, aztan elment, hogy hozzon neki egy kis bort. Ő epp kenyelmesen
elhelyezkedett, amikor a terem tuloldalan ket ficko hangos veszekedesbe kezdett. A
többi vendeg – rajtuk kivül csak negyen voltak, ket nő egy asztalnal a tulso
oldalon, es ket ferfi a söntes mellett – nem is figyelt oda a vitara. Az ember eleg
hamar megtanulta, hogy Arad Domanban nem erdemes felkapnia a fejet a gyakran
fellobbano veszekedesekre. A domani ferfiak robbanekonyak voltak, mint a tűzhanyok,
es a legtöbben a domani nőket okoltak a dologert. Akarhogy is, ezek ketten nem
vivtak azonnal parbajt, ahogy Ebou Darban tettek volna a helyiek. Inkabb csak
kiabaltak par percig, aztan lassan elkezdtek egyeterteni, majd mind a ketten meg
akartak hivni a masikat egy pohar borra. Gyakran torkolltak verekedesbe a vitak, de
ritkan volt verontas a vege. Egy sebesüles senki üzletmenetenek nem tett jot.
Quillin jelent meg egy kupa borral a kezeben. Nyilvan a legjobb boraibol
valasztotta ki. Cadsuane sosem kerte, hogy csak a legjobbat hozza, de nem is
tiltakozott ellene. – Shore asszony! – köszöntötte a fogados ömlengve. – Barcsak
korabban tudtam volna, hogy varosunkban van! De meg csak nem is hallottam rola,
mielőtt megkaptam a levelet! Cadsuane elvette a bort. – Nem szokasom minden
ismerősömmel tudatni a holletemet, Tasil mester! – Persze, hogy nem, persze, hogy
nem! – felelte a ferfi, es lathatoan egyaltalan nem zavarta a nőver eles valasza.
Cadsuane-nek sosem sikerült feldühitenie. Ez mindig rettentő kivancsiva tette. –
ugy latom, jol megy a fogado – jegyezte meg udvariasan, mire a
ferfi megfordult, es vegignezett keveske vendegen. Lathatoan kisse feszengtek a
ragyogo padlo es a makulatlan asztalok tarsasagaban. Cadsuane nem is tudta, vajon a
remitő tisztasag tartja tavol az embereket a Szel Kegyetől, vagy az, hogy Quillin
sosem berelt fel mutatvanyosokat vagy zeneszeket. Szerinte megöltek a hangulatot.
Cadsuane epp elkapta a pillanatot, amikor Quillin eszrevette, hogy belep egy uj
vendeg, es behordja a sarat a cipőjevel. A nő latta, hogy a fogados tenyere szinte
viszket, hogy mehessen felmosni a padlot. – He, maga! – förmedt ra Quillin az
emberre. – Törölje mar meg a cipőjet, mielőtt bejön, ha nem gond! A ficko a
homlokat rancolva torpant meg, de engedelmeskedett a felszolitasnak. Quillin
sohajtott egyet, es leült Cadsuane asztala melle. – Őszinten szolva, Shore asszony,
mostanaban kicsit tul nagy a zsufoltsag az en izlesemnek. Neha szamon sem tudom
tartani a vendegeimet! Az emberek ital nelkül maradnak, ha ki akarjak varni, hogy
hozzak nekik valamit! – Felvehetne valami segitseget – jegyezte meg a nő. – Par
felszolgalolany… – Micsoda? Hogy ők mulassanak helyettem? – kerdezte halalosan
komolyan a fogados. Cadsuane belekortyolt a boraba. Valoban kivalo evjarat volt,
talan kellően draga ahhoz, hogy egy fogadoban – legyen az barmilyen előkelő – nem
is kellett volna ilyesmit kinalniuk. Sohajtott egyet. Quillin domani felesege a
varos egyik legügyesebb selyemkereskedője volt, es a tengeri nep nem egy hajoja
szemely szerint csak vele kereskedett. Quillin a felesege könyveleset vezette vagy
husz even at, mielőtt nyugdijba vonult. Mind a ketten dusgazdagoknak szamitottak.
es mihez kezdett a ferfi a vagyonaval? Fogadot nyitott. allitolag vilageleteben
erre vagyott. Cadsuane mar reg megtanulta, hogy ne kerdőjelezze meg az emberi
vagyakat, különösen azoket ne, akik amugy is tul sok szabadidővel rendelkeztek. –
Mi hir a varosban, Quillin? – erdeklődött, es az asztalon at a ferfi fele
csusztatott egy ermekkel teli zacskocskat. – Asszonyom, megsert! – emelte fel a
fogados a kezet. – Nem fogadhatok el öntől penzt! Cadsuane felvonta a szemöldöket.
– Ma nincs sok türelmem a kis jatszmakhoz, Tasil mester. Ha nem akarja megtartani,
akkor adja a szegenyeknek. A Feny latja, hogy manapsag epp eleg akad belőlük a
varosban! A ferfi nagyot sohajtott, de eltette az erszenyt. Talan ezert is volt
olyan sokszor üres a fogado ivoja: meglehetősen furcsa leny az a fogados, aki nem
becsüli a penzt. Az egyszerű emberek alighanem legalabb olyan zavarba ejtőnek
talaltak Quillint magat, mint a makulatlanul ragyogo padlot vagy az izleses
berendezest. Viszont a ferfi nagyon jo ertesülesekkel birt. A felesege minden
pletykat megosztott vele. Nyilvan latta Cadsuane arcan, hogy aes sedai. Namine, a
ferfi legidősebb lanya a Feher Toronyba ment, es idővel a Barna ajah tagja lett.
Ott maradt az ottani könyvtarban. Egyaltalan nem volt szokatlan, hogy egy domani
ezt a palyat valassza – a Bandar Eban-i Terhana könyvtar a vilag egyik
legnagyobbikanak szamitott. De Namine olyan szokatlanul könnyeden, megis
melyrehatoan latta at a vilag esemenyeit, hogy Cadsuane követte a kapcsolatait.
Remelte, hogy jo helyzetben levő szülőket talal. A Feher Toronyban elő leanygyermek
altalaban eleg erős erzelmi kapocs volt ahhoz, hogy az emberek baratsagosak
legyenek a többi aes sedaijal is. igy jutott el Quillinig. Nem bizott meg teljesen
a ferfiban, de kifejezetten kedvelte. – Mi hir a varosban? – ismetelte Quillin. De
most igazan, milyen
fogados az, aki a kötenye alatt himzett selyemmellenyt visel? Nem csoda, hogy az
emberek furcsanak talaltak. – Hol is kezdjem? Szinte annyi mar a hir, hogy eszben
sem tudom tartani! – Kezdje Alsalammal! – kortyolt bele Cadsuane a boraba. – Mikor
lattak utoljara? – Hiteles tanukra kivancsi, vagy a hiresztelesekre? – Mind a
kettőre! – Nehany jelentektelenebb nemes es kereskedő allitja, hogy alig egy hete
is kapott meg szemelyes üzenetet a kiralytol, asszonyom, de en meglehetősen ketkedő
volnek ezekkel a hirekkel kapcsolatban. Nem sokkal a kiraly… tavolletenek kezdete
utan felbukkantak az első hamis levelek, amelyek allitolag az ő akaratat
tolmacsoltak. Sajat szememmel is lattam par irott utasitast, amiben megbizom, vagy
legalabbis aminek a pecsetjet igazinak velem, de hogy mikor lattak utoljara a
kiralyt? Meglehet akar fel eve is, hogy barki, akinek valoban adok a szavara,
hitelt erdemlően latta volna. – es tudjak, merre van? A fogados megvonta a vallat,
es bocsanatkerően nezett ra. – Egy ideig biztosra vettük, hogy a Kereskedőtanacs
all az eltűnese mögött. Nem nagyon tevesztettek szem elől a kiralyt, es gondoltuk,
ők helyeztek biztonsagba a deli haboruskodas elől. – De? – De a forrasaim – ez
alatt a feleseget ertette – mar nincsenek rola meggyőződve. A Kereskedőtanacs
mostanaban tulsagosan is szetszort, minden egyes tagja probalja megakadalyozni,
hogy Arad Doman szetessen körülötte. Ha naluk lenne a kiraly, mostanra mar
megmutattak volna. Cadsuane nyugtalanul kopogott a körmevel a kupajan. Megis lenne
valami kis igazsag abban, hogy az al’Thor kölyök szerint az egyik Kitaszitott
tartja fogva Alsalamot? – Mi van meg? – Aielek vannak a varosban, asszonyom –
dörzsölt le Quillin egy lathatatlan foltot az asztalrol. Cadsuane kifejezestelenül
rameredt. – eszre sem vettem! A ferfi felnevetett. – Persze, persze, gondolom, ez
nyilvanvalo. De a videken egeszen pontosan huszonnegyezren tartozkodnak. Egyesek
szerint az ujjaszületett Sarkany csak azert küldte ide őket, hogy a hatalmat
fitogtassa. Vegtere is ki hallott meg rola, hogy az aielek etelt osztananak? A
varos szegenyeinek a fele fel elmenni az etelert, rettegnek tőle, hogy az aielek
szokasuk szerint megmergeztek a gabonat! – Szokasuk szerint? – A nő ezt a pletykat
meg eleteben nem hallotta. Quillin biccentett. – Egyesek szerint ők tehetnek arrol,
hogy megromlik az etel, asszonyom. – De errefele is hosszabb ideje voltak mar ilyen
varatlan etelromlasok azelőtt is, hogy az aielek megerkeztek volna, nem? – Persze,
persze – mondta Quillin. – De nehez eszben tartani az ilyesmit, amikor hirtelen
ennyi gabona rothad el. Raadasul az egesz meg sokkal rosszabb, miota a Sarkany
nagyur megerkezett! Cadsuane belekortyolt a borba, hogy elrejtse a fintorat. A
helyzet rosszabb lett, amiota al’Thor megerkezett? Ez is csak ujabb pletyka, vagy
igaz? Leengedte a kupat. – es a többi különös esetről a varosban mit tud? –
kerdezte ovatosan. Kivancsi volt, mit fog hallani. – Hallott mar roluk? – hajolt
előre Quillin. – Az emberek persze nem szivesen beszelnek rola, de a forrasaim sok
mindent hallanak.
Csecsemők születnek halva, emberek halnak meg olyan kis esesektől is, ami maskor
zuzodast sem okozna, kövek potyognak le a haztetőkről, es ütik agyon a kofakat.
Veszedelmes időket elünk, asszonyom! Nem szivesen adnek tovabb hireszteleseket, de
magam is lattam a szamokat! Mindez egyaltalan nem volt varatlan. – De persze ott a
merleg masik serpenyője. – A merlege? – Szokatlanul sok hazassag – intett a nő. –
Vadallatok elől sertetlenül megmenekülő gyermekek, a kolduscsalad padloja alatt
varatlanul felfedezett vagyon. Ilyesmik. – Ez tenyleg jol hangzik – kuncogott fel
Quillin. – Sosem szabad feladni a remenyt, asszonyom? – Egyetlen ilyen törtenetet
sem hallott? – kerdezte Cadsuane döbbenten. – Nem, asszonyom. De ha kivanja,
körbekerdezhetek! – Legyen szives! Al’Thor ta’veren volt, de a Minta az egyensulyra
epült. Ahany ember csak meghalt veletlenszerűen, mert Rand a varosban tartozkodott,
annyi csodas megmenekedesnek kellett volna esnie. Mit jelenthetett, ha mar ez sem
működött? Tovabb faggatta Quillint. Először a Kereskedőtanacs tagjainak holleteről
kerdezte ki. Tudta, hogy az al’Thor kölyök mindegyiküket el akarja fogni, es ha
sikerül barmit is megtudnia a rejtekhelyükről, amit a fiu meg nem ismer, az nagyon
hasznos lehet. Megkerte Quillint, hogy tudjon meg minel többet a többi domani
nagyvaros gazdasagi helyzeteről is, es szoljon, ha lazadokrol hall, vagy ha a
taraboniak atcsapnak a hataron. Amikor vegre elhagyta a fogadot, es vonakodva ujra
az arcaba huzta a csuklyat a ragacsos, delutani fülledtseg dacara is, azon kapta
magat, hogy sokkal több kerdessel tavozik, mint amennyivel erkezett. Esőre allt az
idő. Persze manapsag mindig ugy tűnt, mintha barmelyik pillanatban szakadni
kezdene. Borus, nyomorusagos idő volt, szürke eg, egymasba olvado, egyforma
fellegek. Legalabb előző ejszaka tenyleg esett is: ettől valamiert elviselhetőbbnek
erződött a nyomottsag is. Mintha termeszetesebb lett volna: legalabb ugy lehetett
tenni, hogy a folyamatos felhomaly nem csak a Sötet ur ebredezesenek ujabb jele.
Megaszalta az embereket az iszonyatos szarazsaggal, megfagyasztotta őket a hirtelen
jött tellel, es most lathatoan a puszta lehangoltsaggal probalt vegezni velük.
Cadsuane megrazta a fejet, es toppantott egyet a klumpajaval, hogy biztos lehessen
benne, nem hagyja el ut közben, aztan felkopogott a fajardara, es megindult a
kikötő fele. Latni akarta, mennyire helytalloak az etel megromlasarol szolo
hiresztelesek. Vajon tenyleg egyre pusztitobbak lettek al’Thor körül a különös
esemenyek, vagy ő gyengült el annyira, hogy csak azt latta, amitől a legjobban
tartott? Al’Thor. Be kellett ismernie, hogy nem megfelelően bant vele. Persze a
ferfi a’dam kapcsan nem hibazott, barmit mondott is al’Thor. Barki lopta is el
tőle, elkepesztően erős es ügyes volt. Ha valaki kepes volt feltörni a vedelmet, az
könnyeden elugorhatott volna a seanchanokhoz is, hogy szerezzen egy masik ferfiakra
valo a’damet. Biztos halomban all naluk. De nem, az a’damet azert az ő szobajabol
vittek el, hogy eket verjenek közejük, ebben egeszen biztos lehetett. Talan a
lopasnak volt egy masik celja is: hogy elfedjen valamit, megpedig azt, hogy a
szobrocska visszakerült al’Thorhoz. Mostanaban olyan sötet kedve
volt a kölyöknek, hogy megjosolni sem lehetett, mifele pusztitast hajt majd vegre
vele. Szerencsetlen, ostoba kölyök! Sosem lett volna szabad elszenvednie, hogy
porazvegre kapja az egyik Kitaszitott! Ez is csak azt juttatta az eszebe, amikor az
aes sedaiok megvertek es ladaba zartak. Neki mostantol meg nehezebb dolga volt. Ha
nem lehetetlen. Szembe kellett neznie a kerdessel. Vajon tenyleg menthetetlen mar a
fiu? Tenyleg tul keső megvaltoznia? es ha igen, ő, Cadsuane, mit tehetne? Tehetne-e
barmit is? Az ujjaszületett Sarkanynak talalkoznia kellett a Sötet urral Shayol
Ghulban. Ha nem tette, minden elveszett. De mi van, ha akkor is ugyanugy elveszik
minden, ha hagyjak, hogy talalkozzon vele? Nem. Nem volt hajlando elhinni, hogy a
csata mar most elveszett. Kellett lennie valaminek, ami visszafordithatta alThort.
De mi? A fiu egyaltalan nem ugy viselkedett, mint egy paraszt, ha hirtelen hatalmat
kap: nem valt sem önzőve, sem kicsinyesse. Nem halmozott fel kincseket, es nem
kapta el valamifele gyermekes bosszuvagy azok ellen, akik fiatalabb koraban
megalaztak. A legtöbb döntese bölcs volt – mar persze azok, amikkel nem rohant
forrofejűen a veszedelembe. Cadsuane tovabbsietett a jardan. A varos tele volt a
szomoru helyzetükhöz cseppet sem illően szines ruhaban kuporgo domani
menekültekkel. Neha a nedves fajardan ücsörgő csoportokat kellett kikerülnie:
rögtönzött taborok szöktek szarba a sikatorok szajaban es a hazak nem hasznalt
oldalso bejarataban. Egyikük sem mozdult, hogy atengedje. Mi haszna volt az aes
sedai vonasoknak, ha nem mutathatta meg őket? Tul zsufolt volt ez a varos. Egy
zaszlosor mellett lassitott le. A felirat alapjan megerkezett a kikötő
felügyelethez. Közvetlenül előtte terült el a kikötő: a dokkokban vagy ketszer
annyi Atha’an Miere hajo allt, mint legutobb. A többsegük vago volt, a tengeri nep
hajofajtai közül a legnagyobb. Jo nehany atalakitott seanchan hajo is akadt.
Alighanem akkor loptak őket, amikor nemregiben tömegesen kellett menekülniük Ebou
Darbol. A kikötő zsufolasig telt a gabonara varo emberekkel. Mindenki kiabalt,
lökdösődött, es egyaltalan nem ugy tűnt, mintha barkit is aggasztana a Quillin
emlegette „mereg”. Persze az ehezes eleg sok felelmet legyőzött. A tömeget a
kikötői munkasok felügyeltek, de akadtak köztük barna cadin’soros aielek is
landzsaval a kezükben, es olyan vad, szigoru pofaval, amilyet csak egy aiel
vaghatott. ugy tűnt, eleg sok kereskedő is lezeng a kikötőben. Talan ra akartak
tenni a kezüket a gabona egy reszere, hogy elraktarozzak, es kesőbb felhasznaljak.
A kikötő nagyjabol ugyanugy nezett ki, mint al’Thor erkezte ota barmelyik nap.
Miert torpant meg megis? Mintha valami vegigbizsergett volna a nyakan, mintha…
Megpördült. Csak ekkor vette eszre a saros utcan vegiglovaglo menetet. Al’Thor
büszken ült fekete lovan, hozza illően fekete ruhaban, amelyet epp csak egy kis
vörös himzes diszitett. Szokas szerint egy csapat katona, tanacsado es egyre több
domani talpnyalo követte. Cadsuane meglehetősen gyakran belebotlott a fiuba az
utcan. Kenyszeritette magat, hogy maradjon, ahol van, ne ugorjon be valamelyik
sikatorba, bar azert meg jobban az arcaba huzta a csuklyat, hogy eltakarja azt.
Al’Thor semmi jelet nem mutatta, hogy felismerte volna, miközben ellovagolt előtte.
Lathatoan szokasa szerint sajat baljos gondolataiba merült. Cadsuane a
legszivesebben rakialtott volna, hogy haladjon mar, szerezze meg Arad Doman
koronajat, es menjen a dolgara, de nem tette. Nem hagyhatta, hogy közel haromszaz
eves eletenek ugy legyen vege, hogy kivegezteti az
ujjaszületett Sarkany! Elhaladt a menet. Amikor a nő elfordult, megint ugy erezte,
mintha a szeme sarkabol valamifele… sötetseget latna a kölyök körül, mintha tul
sűrűn allt volna körülötte a felhők nyomaszto arnyeka. Ha egyenesen ranezett,
eltűnt a homaly, sőt ahanyszor probalta jobban szemügyre venni, azonnal
szertefoszlott. Csak a szeme sarkabol latta, es csak akkor, ha veletlenül botlott
bele a kölyökbe. Hosszu elete soran sosem olvasott vagy hallott meg hasonlorol.
Halalosan megrettentette, hogy epp az ujjaszületett Sarkany körül latja. Ez az
egesz tulnőtt az ő büszkesegen, tulnőtt meg a hibain is. Nem. Mindig is nagyobb
volt nala. Al’Thort iranyitani nem olyan volt, mintha egy vagtato lovat iranyitana
az ember, hanem mintha magat a nyilt tengeren tombolo vihart lovagolna meg!
Keptelen lett volna barmerre forditani. A fiu nem bizott az aes sedaiokban, es
minden oka megvolt ra. Mintha senkiben sem bizott volna, kiveve talan Mint, de
Cadsuane hiaba probalta befolyasolni őt, a lany nem engedett. Majdnem olyan rossz
volt, mint al’Thor maga. Semmi ertelme nem volt lejönnie a kikötőbe. Semmi ertelme
nem volt beszelnie az informatoraival sem. Ha nem tesz valamit hamarosan,
mindannyian elvesztek. De mit tehetne? Nekidőlt a mögötte levő falnak. A
haromszögletű zaszlok ott csattogtak előtte. eszakra mutattak. A Fertő es al’Thor
vegső uti celja fele. Hirtelen eszebe jutott valami. ugy kapott az ötletbe, mint az
örvenyben fuldoklo a kötel utan. Nem tudta, mihez köthettek, de nem volt mas
remenye. Sarkon fordult, es visszasietett arra, amerről jött. Lehajtotta a fejet.
Gondolni is alig mert a tervere. Olyan könnyen kudarcot vallhat! Ha al’Thoron
tenyleg annyira eluralkodott a dühe, mint ő hitte, meg ez sem biztos, hogy eleg
lesz. De ha tenyleg olyan rossz a helyzet, semmi sem segitene mar rajta, azaz nem
volt mit veszitenie. Csupan az egesz vilagot. atverekedte magat a tömegen, neha meg
a saros utra is lement, hogy kikerülje az összezsufolodott embereket, de vegül csak
elert a palotahoz. Nehany aiel atvette a tabort, ahol Dobraine emberi allomasoztak
a cairhieni visszavonulasaig. Mindenhol ott voltak. Akadt, aki az udvaron
tanyazott, masok a palota egy szarnyaban, vagy a környező epületekben laktak.
Cadsuane az aiel palotaszarny fele vette az iranyt, es nem allitottak meg. Kivivott
maganak jo nehany olyan előjogot az aielek között, amit a többi nővernek nem
sikerült megszereznie. Sorileat es a többi tudos asszonyt az egyik könyvtarban
talalta, tanacskozas közben. Persze a földön ültek. Sorilea odabiccentett neki,
amikor belepett. Az aiel nő sovany volt, csupa csont es napcserzett bőr, de megsem
hitte volna senki törekenynek. A tekintete hatalmas erőről arulkodott, es az arca,
bar erdesse tette a nap es a szel, tul fiatal volt a korahoz kepest. Hogy lehet,
hogy a tudos asszonyok ilyen sokaig eltek, de nem tűntek kortalannak, mint az aes
sedaiok? Erre a kerdesre Cadsuane sem tudta a valaszt. Fejet hajtott, es
csatlakozott a tudos asszonyokhoz. Ő is leült a padlora, nem kert parnat sem.
Melyen Sorilea szemebe nezett. – Kudarcot vallottam – jelentette be. A tudos
asszony csak biccentett, mintha egyetertene vele. Cadsuane nehezen ugyan, de
elfojtotta az ingerültseget. – A kudarc nem szegyen – szolt Bair –, ha valaki mas
tehet rola. Amys bolintott. – A car’a’carn a többi ferfinal is makacsabb, Cadsuane
sedai. Nem tartozol nekünk tohhal! – Szegyen ide, toh oda – felelte ő –, nemsokara
ez az egesz mit sem szamit. De van egy tervem. Segitetek nekem?
A tudos asszonyok összeneztek. – Mi a terved? – kerdezte Sorilea. Cadsuane
elmosolyodott, es nekiallt magyarazni. Rand hatranezett a valla fölött. Latta,
ahogy Cadsuane vegre eloson. Biztos azt hitte, hogy nem vette eszre, ahogy ott
bujkal az utca szelen! A köpeny eltakarta az arcat, de semmi sem rejthette el azt a
magabiztos tartast. Nem, meg az esetlen labbeli sem. Meg most is mintha uralta
volna a helyzetet, ahogy attört a tömegen. Az emberek ösztönösen kitertek az
utjabol. Nagyon jatszott a tilalmaval, mindenhova követte őt varosszerte. De
egyelőre nem fedte föl előtte az arcat, ugyhogy Rand hagyta, hadd tegye. Talan
tenyleg nem volt valami bölcs lepes szaműznie, de most mar semmit sem tehetett.
Ezentul jobban kell majd uralkodnia magan. Jegbe kell fojtania a haragjat, hiaba
füstölög a mellkasaban, hiaba lüktet ugy, mintha meg egy szive nőtt volna.
Visszafordult a kikötőhöz. Lehet, hogy nem volt sok ertelme, hogy szemelyesen
felügyelje az etelosztast. De arra a felfedezesre jutott, hogy a gabona lenyegesen
jobb esellyel kerül a raszorulokhoz, ha a szetosztasaval megbizott emberek tudjak,
hogy rajtuk tartja a szemet. Mindig ez volt a vege, ha egy orszagban sokaig nem
volt kiraly: megerdemeltek, hogy lassak, hogy valaki kezben tartja a dolgokat.
Amikor a molokhoz ert, megforditotta Tai’daishart, es raerősen vegigleptetett az
egyik menten. Odapillantott a mellette lovagolo asha’manre. Naeffnek erős,
szögletes arca volt, nyurga, katonara vallo testfelepitese. Nem veletlenül: az
andori gardaban szolgalt, mielőtt visszavonult volna undoraban „Gaebril nagyur”
uralma alatt. Aztan valahogy elkeveredett a Fekete Toronyba, es most mind a kard,
mind a sarkany ott csillogott a gallerjan. Vegül kenytelen lesz hagyni, hogy Naeff
visszaterjen az aes sedaiahoz – az első őrzőkent megkötött asha’manek köze
tartozott –, vagy ide kell hozatnia a nőt. Nem örült, hogy meg egy aes sedait el
kell viselnie, bar Melavaire Demasiellin, a Zöld ajah tagja az aes sedaiok között
egesz kellemes nőszemelynek szamitott. – Folytasd! – mondta Naeffnek lovaglas
közben. Az asha’man hozta-vitte az üzeneteket, ő talalkozott a seanchanokkal es
Bashereral. – Nos, nagyuram – magyarazta tovabb a ferfi –, ez csak megerzes, de azt
hiszem, nem fogjak elfogadni, hogy Katarban legyen a talalkozo. Mindig elkezdenek
akadekoskodni, ha Bashere nagyur vagy jomagam felvetjük a dolgot, es azt mondjak,
hogy tovabbi utasitasokra van szüksegük a Kilenc Hold Leanyatol. A hangjuk alapjan
viszont az „utasitas” az lesz, hogy ez a helyszin szamukra elfogadhatatlan. Rand
halkan valaszolt. – Katar semleges terület, nem tartozik Arad Domanhoz, es nem
fekszik melyen seanchan területen sem. – Tudom, nagyuram. Mindent megprobaltunk.
Higgye el! – Rendben – mondta a Sarkany. – Ha tovabbra is ilyen makacsok, akkor
javasolhatok mas helyszint is. Menj vissza hozzajuk, es mondd meg nekik, hogy
Falmeban talalkozunk! A hatuk mögött Flinn halkan füttyentett egyet. – De nagyuram
– nezett ra Naeff –, az igencsak a seanchan hatar tuloldalan van! – Tudom – mondta
Rand, es odapillantott Flinnre. – De van nemi… törtenelmi jelentősege. Biztonsagban
leszünk, ezeket a seanchanokat nagyon köti a becsület. Nem tamadnak meg minket, ha
targyalni megyünk.
– Biztos benne? – kerdezte Naeff halkan. – Nem tetszik nekem, ahogy engem
meregetnek, nagyuram. Megvetes csillog mindegyikük szemeben. Megvetes es szanalom,
mintha a fogado mögött koldulo, girhes kobor kutya lennek. A Feny egessen meg,
rosszul vagyok tőle! – Mindig naluk vannak a nyakörveik is, nagyuram – jegyezte meg
Flinn. – Targyalas ide, targyalas oda, viszket majd a tenyerük, hogy mindegyikünket
megkössenek! Rand lehunyta a szemet, es magaba fojtotta tombolo haragjat. Hagyta,
hogy a sos tengeri szel az arcaba vagjon. Kinyitotta a szemet, es felnezett a sötet
fellegek boritotta egre. Nem gondol a nyakara feszülő fempantra, a Min nyakara
feszülő kezere. Az mar a mult. Kemenyebb volt az acelnal is. Nem törhettek meg! –
Beket kell kötnünk a seanchanokkal – közölte. – Akkor is, ha különbözünk egymastol!
– Különbözünk? – kerdezte Flinn. – Nem hiszem, hogy erre azt mondanam, csupan
különbözünk. Rabszolgava akarnak tenni mindannyiunkat, talan vegezni is akarnak
velünk. es raadasul meg vannak rola győződve, hogy nekünk tennenek vele
szivesseget! Rand elkapta a ferfi tekintetet. Flinn nem volt lazado, a
leghűsegesebb emberei köze tartozott. De ő most megis addig meredt ra, amig meg nem
roskadt a ferfi valla, es le nem hajtotta a fejet. Nem hagyhatta, hogy
ellentmondjanak neki. Az vezetett a nyakörvhöz is. Hogy ellentmondtak neki. es
hazudtak. Többe nem engedi meg. – Bocsasson meg, nagyuram! – morogta vegül Flinn. –
A Feny egessen meg, Falme kitűnő valasztas! Egyfolytaban az eget kemlelik majd
felelmükben! – Most eredj az üzenettel, Naeff! – mordult fel Rand. – Minel előbb
vegezni akarok ezzel! Az asha’man biccentett. Megforditotta a lovat, es elleptetett
a menettől. Kis csapatnyi aiel csatlakozott hozza. Az ember csak olyan helyről
tudott Utazni, amit mar jol ismert, Naeff sem nyithatott Kaput csak ugy, a kikötő
közepen. Rand tovabblovagolt. Aggasztotta Lews Therin hallgatasa. Az őrült
mostanaban meglepően csendes volt. Rand azt hitte volna, ez felderiti, de megis
zavarta. Csak az az ismeretlen hatalom lehetett az oka, amit fokuszalt. Meg most is
gyakran hallotta, hogy a fejeben halalra rettenve sirdogal es sutyorog az őrült. –
Rand? Megfordult. Nem is hallotta, hogy Nynaeve közelebb leptetett hozza. A nő
meresz, zöld ruhat viselt; domani mercevel persze igen visszafogott volt, de igy is
lenyegesen többet megmutatott belőle, mint amit annak idejen, a Folyoközben illőnek
velt volna. Persze joga van megvaltozni, gondolta Rand. es az, hogy kihivobban
öltözik, igazan nem akkora valtozas ahhoz kepest, hogy en meg szaműzök es
kivegeztetek embereket. – Hogy döntöttel? – kerdezte a nő. – Falmeben talalkozom
velük – valaszolta. Nynaeve halkan mormogott. – Ez meg mi volt? – kerdezett vissza
Rand. – o, csak az, hogy mekkora egy gyapjuagyu idiota vagy! – nezett a szemebe
Nynaeve dacosan. – Falme nekik is elfogadhato lesz – jelentette ki a ferfi. – Hat
persze – bolintott a nő. – Ott teljesen az ő kezükben leszel. – Nem engedhetem meg
magamnak, hogy tovabb varjak, Nynaeve – magyarazta Rand. – Vallalnom kell ezt a
kockazatot. Nem hinnem, hogy megtamadnanak. – A legutobb sem hitted, ugye? –
kerdezte Nynaeve. – Amikor elveszitetted a kezedet.
A ferfi lenezett a csonkra. – Nem tul valoszinű, hogy most is lesz velük egy
Kitaszitott. – Biztos vagy benne? Rand Nynaeve szemebe nezett, de a nő allta a
tekintetet. Manapsag nem voltak ra sokan kepesek. Vegül ő razta meg a fejet. – Nem,
nem vagyok benne biztos. Nynaeve csak szipakolt egyet valaszul, jelezve, hogy ezt a
vitat ő nyerte. – Akkor majd nagyon ovatosak leszünk. Talan kisse kenyelmetlenül
erzik majd magukat, ha eszükbe jut, mi törtent, amikor legutobb Falmeben jartal… –
en is ebben remenykedem – mondta Rand. A nő megint motyogott magaban valamit, de ő
nem ertette. Nynaeve-ből sosem lesz idealis aes sedai, ahhoz nem uralkodik eleg jol
az erzelmein, különösen a haragjan. De Rand nem banta: legalabb mindig tudta,
Nynaeve-vel epp hogyan allnak. Az egykori javasasszonynal rosszabb cselszövőt
elkepzelni is nehez lett volna. Ezert volt olyan ertekes. Megbizhatott benne. Ezt
nem sok mindenkiről mondhatta el. De benne megbizunk, ugye? – kerdezte Lews Therin.
Ugye? Rand nem valaszolt. Vegigellenőrizte az egesz kikötőt. Nynaeve vegig ott
maradt mellette. Lathatoan igen komor hangulatban volt, bar a ferfinak fogalma sem
volt rola, miert. Most, hogy Cadsuane-t szaműzte, vegre Nynaeve lehet az elsődleges
tanacsadoja. Azt hitte, ennek örülni fog. Talan Lan miatt aggodott. Rand
visszaforditotta a menetet a varosközpont fele, es megkerdezte: – Hallottal felőle
barmit is? Nynaeve elkeskenyedett szemmel nezett fel ra. – Kiről? – Tudod, kiről –
valaszolta ő, es ellovagolt egy sor elenkvörös zaszlo mellett. Egymas mellett
sorakozo otthonokon lobogtak, es azt mutattak, egy csalad sarjai laknak mindben. –
Azzal nem kell neked törődnöd, ő mit csinal! – vagta ra Nynaeve. – Az egesz
vilaggal törődnöm kell, Nynaeve – nezett ra a nőre. – Vagy szerinted nem? Az aes
sedai kinyitotta a szajat, alighanem ra akart förmedni, aztan a szemebe nezett, es
elakadt a szava. A Fenyre! – gondolta Rand, ahogy meglatta a nő arcan felsötetlő
rettenetet. Most mar Nynaeve-vel is meg tudom csinalni. Mit latnak, amikor ram
neznek? Nynaeve arckifejezese lattan kis hijan ő is megijedt sajat magatol. –
Lannal minden rendben lesz – kapta el a tekintetet a nő. – Malkierbe lovagolt,
ugye? Nynaeve elvörösödött. – Mikor er oda? – kerdezte Rand. – Meg nem ert a
Fertőbe, ugye? Lan kötelessegenek es vegzetenek is latta, hogy egyenesen, egymaga
Malkierbe lovagoljon. A kiralysagot – Lan kiralysagat – evtizedekkel korabban
elemesztette a Fertő, amikor a ferfi meg csak karon ülő gyermek volt. – Ket-harom
honapja lehet meg – mondta Nynaeve. – De… aggaszt, hogy milyen forrofejű.
Ragaszkodott hozza, hogy vigyem el a Hatarvidekre. Engedelmeskedtem neki, de
Saldaeaban hagytam. Azt akartam, hogy a lehető legmesszebb legyen a Restől. Jo
nehez terepen kell atkelnie, hogy odaerjen! Rand jeges hidegseget erzett, ha
belegondolt, hogy Lan a Res fele tart. Gyakorlatilag a biztos halalba. De igazan
nem tehetett semmit ellene. – Sajnalom, Nynaeve! – szolt, bar nem volt benne sok
együtterzes. Mostanaban nehezere esett barmit is erezni.
– Azt hiszed, odaküldtem egyedül? – csattant fel a nő. – Gyapjuagyuak vagytok mind
a ketten! Gondoskodtam rola, hogy legyen serege, hiaba nem akarta! es Nynaeve kepes
is volt ra, hogy sereget szerezzen a ferjenek. Talan figyelmeztette a maradek
malkierieket Lan neveben. Lan furcsa egy alak volt: nem volt hajlando felemelni
Malkier zaszlajat, vagy kiralynak nevezni magat, mert felt tőle, hogy a halalba
vezetne a honfitarsait. De ő maga szemrebbenes nelkül kesz volt nekivagni a biztos
halalnak a becsület neveben. en is ezt tennem? – kerdezte magatol Rand. A biztos
halalba lovagolnek a becsület neveben? De az ő helyzete nagyon mas volt. Lan
valaszthatott. Egyetlen profecia sem mondta ki, hogy Lannak meg kell halnia, barmit
gondolt is a sorsarol. – Ettől persze meg elkelne neki a segitseg – jegyezte meg
Nynaeve feszengve. Mindig feszengett, ha segitseget kellett kernie. – Nem lesz
valami nagy a serege. es nem hiszem, hogy sokaig birjak majd a trallokok ellen. –
Megtamadja őket? – kerdezte Rand. Nynaeve habozott. – Nem mondta – valaszolta. – De
igen, azt hiszem, megtamadja őket. Szerinte csak az idődet pazarolod, Rand. Ha
megerkezik, es lesz serege, es latja, hogy a trallokok mar a Tarwin-resben
gyülekeznek… igen, akkor szerintem megtamadja őket. – Akkor megerdemli, amit kap.
Azert kapja, mert nem velünk lovagolt – jegyezte meg Rand. Nynaeve rameredt. – Hogy
mondhatsz ilyet? – Mi mast mondhatnek? – kerdezte Rand halkan. – Nyakunkon az
Utolso Csata. Talan ugyanakkor tamadom meg a Fertőt, mint Lan. Talan nem. –
Elhallgatott. Eszebe jutott valami. Ha Lan es a serege, barmekkorat sikerül is
utközben toboroznia, a Resnel tamad… azzal elvonja a figyelmet. Ha ő nem ott tamad,
összezavarhatja az arnyekot. Lecsaphat rajuk, amikor a legkevesbe szamitanak ra,
mert Lanra figyelnek. – Igen – mormolta elgondolkozva. – Tenyleg jo szolgalatot
tehet nekem a halala! Nynaeve szeme elkerekedett düheben, de Rand nem törődött
vele. Valahol melyen, egy nagyon csendes kis zugban aggodott a baratjaert. De el
kellett fojtania ezt az aggodalmat, el kellett hallgattatnia! am a hang tovabb
sustorgott. A baratjanak tart. Ne hagyd cserben… Nynaeve Rand őszinte elismeresere
leküzdte a dühet. – Beszelünk meg a dologrol! – vetette oda neki kurtan. – Talan
majd miutan belegondoltal, hogy mit is jelentene, ha cserbenhagynad Lant! Rand
szerette azt hinni, hogy Nynaeve meg mindig ugyanaz a harcias kis javasasszony, aki
annyit terrorizalta odahaza, a Folyoközben. Mindig tuljatszotta a szerepet, mintha
csak attol felt volna, hogy nem veszik komolyan, mert tul fiatal. De sokat erett
azota. Elertek a palotahoz. A kapu előtt Bashere ötven embere őrködött. Egyszerre
tisztelegtek, ahogy Rand atlovagolt közöttük. atvagott a kinn taborozo aieleken is,
leszallt a nyeregből az istallonal, es leemelte a kis szobrocskat a nyeregre
erősitett pantrol. Tulmeretezett zsebebe dugta – inkabb a kabatjaba gombolt zsak
volt mar, mint egyszerű zseb, es kifejezetten a szoborra szabtak. A gömböt tarto
kez kikandikalt a melyeből. A trontermebe ment. Most mar nem nagyon nevezhette
maskepp, elvegre athoztak neki a kiraly tronjat is. Hatalmas, aranyozott joszag
volt, a faba ekelt dragakövekkel kiverve. A tamlaja a feje föle nyult.
Az ekkövek dülledt szemekkent alltak ki, es az egeszben volt valami diszes pompa,
ami neki nagyon nem tetszett. Nem a palotaban talaltak meg. Az egyik helyi
kereskedő „vigyazott ra” a zavargasok alatt. Talan atvitt ertelemben is szerette
volna megszerezni maganak. Rand persze minden csiricsaresaga ellenere leült a
tronra, es hosszan feszkelődött, hogy a zsebeben lapulo szobrocska ne bökje a
bordait. A varos hatalmassagai nem tudtak, mire veljek a viselkedeset, es jobb is
volt ez igy. Nem koronaztatta magat kirallya, de az ő seregei biztositottak a
fővaros bekejet. Arrol beszelt, hogy visszaallitja Alsalam uralmat, megis ugy ült a
tronjan, mintha ott volna a helye. Nem költözött be a kiralyi palotaba. El akarta
bizonytalanitani a helyieket. Igazsag szerint meg nem döntötte el, mi legyen.
Nagyon sok mult az aznapi jelenteseken. Odabiccentett a belepő Rhuarcnak. Az izmos
aiel viszonozta a köszöntest. Aztan Rand felkelt a tronrol, es leültek a zöld
karpit boritotta emelveny ele leteritett szines, spiralmintas, kerek
szőnyegecskere. Amikor először tette, halkan, de latvanyosan felzudultak a Rand
egyre növekvő udvarahoz csapodo domani tisztsegviselők. – Meg egyet megtalaltunk es
őrizetbe vettünk, Rand al’Thor – jelentette be Rhuarc. – Alamindra Cutren az
unokatestvere birtokan bujkalt az eszaki hatartol nem messze. A sajat birtokan lelt
nyomok egyertelműen oda vezettek. Ezek szerint most mar a Kereskedőtanacs negy
tagja is az ő vendegszeretetet elvezte. – es mi a helyzet Meashan Dubarisszal? Azt
mondtad, lehet, hogy őt is sikerül begyűjtenetek! – Meghalt – felelte Rhuarc. – A
csőcselek vegzett vele ugy egy hete. – Biztos vagy benne? Lehet, hogy csak
hazugsag, hogy ne keressük tovabb! – en magam nem lattam a holttestet – valaszolta
Rhuarc –, de megbizhato embereim vizsgaltak meg, es szerintük illett ra a kapott
leiras. Eleg meggyőzőnek tartom, hogy jo nyomon voltunk. Ezek szerint negy
fogolynal es ket halottnal tartanak. Akkor mar csak negyet kell összeszednie, hogy
eleg tag legyen a kezeben ahhoz is, hogy rajuk parancsolhasson, valasszanak uj
kiralyt. Persze nem ez lenne Arad Doman törtenelmeben a legerkölcsösebb valasztas…
Miert is vesződik az egesszel? Nyugodtan kinevezhetne egy kiralyt, vagy
elfoglalhatna a tront, ha akarja. Miert erdekelje, hogy a domaniak mit gondolnak
helyesnek? Rhuarc egyre csak őt figyelte. Elgondolkozoan csillogott a szeme.
Alighanem neki is ugyanezen jart az esze. – Kutassatok tovabb! – mordult fel Rand.
– Nem akarom magamenak követelni Arad Domant, es vagy megtalaljuk a jog szerinti
uralkodot, vagy összeszedjük a Kereskedőtanacsot, hogy valasszanak uj kiralyt! Nem
erdekel, ki lesz az, felteve, ha nem arnybarat! – Ahogy akarod, car’a’carn –
valaszolta Rhuarc, es felkelt, hogy menjen. – Fontos, hogy rend legyen, Rhuarc –
szolt utana Rand. – Nincs ra időm, hogy megszilarditsam ezt a kiralysagot. Nincs
mar sok hatra az Utolso Csataig! – Nynaeve-re pillantott; a nő egy nagyobb csapat
Hajadonnal acsorgott a terem tulso vegeben. – Azt akarom, hogy a honap vegere a
Kereskedőtanacs meg negy tagja a kezemben legyen! – Kegyetlen iramot diktalsz, Rand
al’Thor – jegyezte meg Rhuarc. Rand is felallt. – Csak keritsd elő ezeket a
kereskedőket! Vezetők kellenek a nepnek! – es a kiraly?
Rand oldalra nezett, ahol Milisair Chadmar allt aiel őrei gondos felügyelete alatt.
A nő kisse… megviseltnek tűnt. Nemreg meg pompazatos, hollofekete hajat szoros
kontyba tornyozta, nyilvan, mert az volt a legkönnyebb. Meg mindig draga ruhat
hordott, de gyűrötten logott rajta, mintha tul hosszu ideje viselte volna. A szeme
vörös volt. Meg most is gyönyörű latvanyt nyujtott, de inkabb csak ugy, ahogy egy
festmeny szep azutan is, hogy összegyűrik, aztan ujra kisimitjak. – Vizben es
arnyekban sose legyen hianyod, Rhuarc! – mondta Rand elbocsatoan. – Vizben es
arnyekban sose legyen hianyod, Rand al’Thor! – A magas aiel visszavonult, es nehany
landzsaja követte. Rand mely levegőt vett, aztan fellepett a csicsas tronra, es
leült. Rhuarcnak megadta a tiszteletet. Megerdemelte. A többieknek… nos, nekik is
epp annyi tiszteletet adott, amennyit erdemeltek. Előrehajolt, es intett
Milisairnek, hogy lepjen közelebb. Az egyik Hajadon hatba bökte a nőt, hogy
eredjen, es az kenytelen volt előrelepni. Lenyegesen riadtabbnak tűnt, mint amikor
a legutobb meg kellett jelennie Rand szine előtt. – Nos? – kerdezte a ferfi. –
Sarkany nagyuram – kezdte a nő, es körbenezett, mintha csak segitseget vart volna a
teremben acsorgo többi domanitol. Azok ugy tettek, mintha nem is vettek volna
eszre, meg a hiu Ramshalan nagyur is elforditotta a fejet. – Beszelj, asszony! –
förmedt ra Rand. – A hirnök, akiről erdeklődött – bökte ki a nő –, meghalt. Rand
mely levegőt vett. – es egeszen pontosan hogy törtent a dolog? – Az emberek,
akiknek a felügyeletere biztam – hadarta a nő. – Nem tudtam, milyen rosszul bantak
a hirnökkel! Napokig nem adtak neki inni sem, es aztan lazas beteg lett… – Maskepp
mondva – kezdte Rand –, miutan nem tudtal informaciot kicsikarni belőle, hagytad,
hadd rohadjon meg a börtönben, es csak akkor jutott egyaltalan eszedbe, amikor
követeltem, hogy keritsd elő? – Car’a’carn – szolalt meg az egyik Hajadon, egy
Jalani nevű, rettentően fiatal lany, es előrelepett. – Azon kaptuk, hogy a holmijat
pakolja össze, mintha meg akarna szökni a varosbol! Milisair latvanyosan elsapadt.
– Sarkany nagyur – szolt. – Pillanatnyi gyengeseg volt. Csak… Rand intett, hogy
hallgasson. – Most mihez kezdjek veled? – Ki kellene vegeztetni, nagyuram! – lepett
előre Ramshalan nagyur moho vigyorral. Rand a homlokat rancolva pillantott fel. Nem
vart valaszt a kerdesere. Ramshalan nyurga volt, az arcan a jellegzetes, vekonyka
domani bajusz sötetlett, de jokora sasorra saldaeai ősökről arulkodott. Valami
elkepesztő kek-narancssarga kabatot hordott, es a fodros kezelő epp csak kilogott a
ruhaujjabol. Lathatoan a domani felső osztaly egyes retegeiben ez szamitott
divatosnak. A ferfi fülbevalojan nemesi haza cimere fenylett, es egy repülő madarat
abrazolo szepsegflastrom feketellett az arcan. Randnek epp eleg hozza hasonlo
pojacaval volt mar dolga, ismerte a keves esszel, sok befolyasos rokonnal biro
udvaroncokat. Mintha a nemesseg ugy potyogtatta volna őket, mint a Folyoközben az
anyajuhok a baranyokat. Ramshalan különösen idegesitő peldany volt, egyreszt az
orrhangja miatt, masreszt mert barkit elarult volna, ha azzal az ő kedvere tehet.
De neha ennek a fajtanak is megvolt a maga haszna. Neha. – Te mit gondolsz,
Milisair? – kerdezte Rand elgondolkozva. – Ki
kellene vegeztesselek felsegarulasert, ahogy ez a ferfi javasolta? A nő nem fakadt
sirva, de lathatoan halalra remül. A keze remegett, ahogy Rand fele nyujtotta a
karjat, es elkerekedett szemmel, pislogas nelkül nezte a ferfit. – Nem – jelentette
ki vegül ő. – Szüksegem lesz rad az uj kiraly megvalasztasahoz. Mi hasznom lenne
belőle, hogy az egesz videket atkutattatom a tarsaid utan, ha nekiallok
kivegeztetni a Kereskedőtanacs mar megtalalt tagjait? A nő vegre kifujta a levegőt,
es megroskadt addig merev valla. – Zarjatok ugyanabba a börtönbe, ahova ő zarta a
kiraly hirnöket! – vetette oda Rand a Hajadonoknak. – Gondoskodjatok rola, hogy ne
jusson a foglya sorsara, vagy legalabbis addig semmikepp sem, amig nem vegeztem
vele! Milisair elkeseredetten felkialtott. Mire az aiel Hajadonok kirangattak a
sikoltozo nőt a teremből, Rand szinte mar el is feledkezett a dologrol. Ramshalan
elegedetten nezte a jelenetet; ugy tűnt, a nő többször is nyilvanosan sertegette.
Vegre valami Milisair mellett szolt. – A Kereskedőtanacs többi tagja – fordult Rand
a domani tisztviselők fele. – Barmelyikük is kapcsolatban volt a kirallyal? –
Mindenki legalabb negy-öt honapja latta legutoljara, nagyuram – felelte az egyikük,
egy zömök, hordohasu kis emberke, Noreladim. – Bar nem tudjuk, Alamindraval mi a
helyzet, hiszen csak nemreg… fedeztek fel. Talan szolgalhat ujdonsagokkal, bar Rand
nem tartotta valoszinűnek, hogy jobb nyomot tudna biztositani, mint egy hirnök, aki
sajat allitasa szerint egyenesen Alsalamtol erkezett. A Feny egesse meg azt a
nembert, hogy hagyta meghalni! Ha Graendal küldte a hirnököt, jegyezte meg Lews
Therin hirtelen, sosem lettem volna kepes megtörni. Ahhoz tulsagosan is ert a
Kenyszerhez. Ügyes, nagyon ügyes… Rand tetovazott. Ebben igaza volt az őrültnek.
Amennyiben a hirnök Graendal Kenyszere alatt allt, nagyon kis eselye lett volna
csak annak, hogy kepes arulni urnője rejtekhelyet. Kiveve, ha valahogy fel tudjak
oldani a Kenyszer halojat, amihez az ő kepessegeit jocskan meghalado Gyogyitasra
lett volna szükseg. Graendal mindig is nagyon gondosan eltüntette maga utan a
nyomokat. De meg mindig nem lehetett benne biztos, hogy egyaltalan a varosban van.
am ha talal egy hirnököt, akin rajta van Graendal Kenyszere, neki az is eleg lesz.
– Beszelnem kell valakivel, aki szinten azt allitja, hogy üzenetet kapott a
kiralytol – jelentette ki. – Barkivel, aki effele kapcsolatban allhatott vele a
varosban! – Megtalaljuk őket, Sarkany nagyur – jelentette ki sietve Ramshalan. Rand
oda sem figyelt, csak biccentett. Ha Naeffnek sikerül megszerveznie a talalkozot a
seanchanokkal, akkor nem sokkal azutan mar el is hagyhatja Arad Domant. Remelte,
hogy kirallyal az elükön hagyja itt őket; remelte, hogy addigra megtalalja es
megöli Graendalt. De azzal is kiegyezett volna, ha csak beket köt a seanchanokkal,
es elelmet hagy az ittenieknek. Nem oldhatta meg mindenki gondjat. epp eleg, ha
addig engedelmessegre kenyszeriti őket, amig meg nem hal Shayol Ghulnal. es igy
hagyja, hogy tavoztaval a vilag ujra megtörjön. A fogat csikorgatta. Mar igy is tul
sokat aggodott olyasmin, amin nem segithetett. Ezert nem akarok en kinevezni uj
kiralyt Arad Domanban? – gondolta. Hiszen amint meghalok, az illető elvesziti
minden hatalmat, es Arad Doman megint ott tart, ahol eddig. Ha nem egy olyan
kiralyt
hagyok itt, gyakorlatilag a halalom pillanataban felajanlom a seanchanoknak a
kiralysagot. Annyi mindent egyensulyban kellett tartania. Annyi gond huzta a
vallat. Nem tudta mindet megoldani. Egyszerűen keptelen volt ra. – Nem tetszik
nekem ez az egesz, Rand – mondta Nynaeve az ajto mellett allva, keresztbe font
karral. – es nem vegeztünk meg Lan dolgaval sem! A ferfi legyintett. – A baratod,
Rand – mondta Nynaeve. – A Fenyre! es mi a helyzet Perrinnel es Mattel? Egyaltalan
tudod, hol vannak? Mi törtent velük? A szinek felörvenylettek a ferfi szeme előtt,
es felvillantottak, ahogy Perrin Galaddal all egy satorban. Mi a fenet keresett
Perrin epp Galad mellett? es Elayne feltestvere mikor lepett be a feherköpenyek
köze? A szinek valtottak Matre: egy ismerős varos utcain lovagolt epp. Caemlyn?
Thom is ott volt vele. Rand összevonta a szemöldöket. erezte, ahogy Perrin es Mat
magahoz huzza a messzesegből. Ez is a ta’verenseg resze volt: vonzottak egymast.
Mind a kettőjüknek ott kellett lennie mellette az Utolso Csataban. – Rand? –
kerdezte Nynaeve. – Nem is valaszolsz? – Arra, hogy mi a helyzet Perrinnel es
Mattel? – kerdezte ő. – eletben vannak. – Honnan tudod? – Egyszerűen csak tudom. –
Sohajtott egyet, es megrazta a fejet. – es ajanlom nekik, hogy maradjanak is
eletben! Mindkettőjükre szüksegem lesz, meg mielőtt vege lenne ennek az egesznek! –
Rand! – csattant fel az asszony. – A barataid! – Csak szalak a Mintaban, Nynaeve –
kelt fel a ferfi. – Mar alig ismerem őket, es gondolom, ők is ugyanezt mondanak
rolam, ha megkerdezned őket. – Nem is törődsz velük? – Törődnöm kellene? – Rand
lesetalt a tronjanak helyet ado karpitozott emelvenyről. – Az Utolso Csataval
törődöm. Azzal törődöm, hogy beket kössek vegre ezekkel a fenyverte seanchanokkal,
hogy ne kelljen a viszalyaikkal bajlodnom, es eljuthassak az igazan fontos
ütközetbe. Mindezek mellett jelentektelen, hogy mi van par kölyökkel a sajat kis
falumbol. Kihivoan Nynaeve-re nezett. Ramshalan es a többi udvaronc csendben
elhatralt: nem akartak a Sarkany es az aes sedai tekintete közt csapdaba esni. A nő
hallgatott, bar az arcan vegtelen szomorusag ömlött el. – o, Rand! – sohajtott fel
vegül. – Ez nem mehet igy tovabb! Ez a kemenyseg a vegen összetör! – Azt teszem,
amit tennem kell – mondta ő, es felszűkölt benne a harag. Tenyleg nem hagyjak abba,
hogy egyre csak nyüstöljek, amiert igy döntött? – De nem ezt kell tenned! – mondta
a nő. – Tönkreteszed magad. es aztan… Rand haragja kirobbant. Megpördült, es a nőre
bökött. – Azt akarod, hogy teged is szaműzzelek, mint Cadsuane-t, Nynaeve? – bődült
el. – Nem hagyom, hogy jatszadozzatok velem! Vege! Akkor adsz tanacsot, ha azt
kerem, amugy pedig nem anyaskodsz felettem! A nő hatrahőkölt, es ő a fogat
csikorgatva fojtotta el a dühet. Leengedte a kezet, de eszrevette, hogy ösztönösen
a zsebeben levő kulcshoz nyult volna. Nynaeve tekintete a ter’angrealra tapadt, a
szeme elkerekedett, es Rand lassan, erőnek erejevel elvitte onnan a kezet. Őt magat
is meglepte a dühroham. Azt hitte, uralkodik az
erzelmein. Legyűrte a haragot, de meglepően nehezere esett. Elfordult, es kivonult
a teremből. Kivagta az ajtot. A Hajadonok követtek. – Ma nincs több audiencia! –
förmedt ra a kiserőire, akik szinten a nyomaba szegődtek volna. – Menjetek, es
intezkedjetek, ahogy parancsoltam! Kell a Kereskedőtanacs többi tagja! Menjetek!
Szetszorodtak. Csak az aielek maradtak mellette, vigyaztak ra, mig csak vissza nem
ert a palotaban kivalasztott szobakba. Nem kellett mar sokaig birnia. Nem kellett
mar sokaig egyensulyoznia ezt a rengeteg mindent. Aztan vege lehet. es azon kapta
magat, hogy legalabb annyira varja mar ezt a veget, mint Lews Therin. Megigerted,
hogy meghalhatunk! – mondta Lews Therin a tavolban zokogva. Megigertem, mondta
Rand. es meg is halunk! Kilencedik fejezet aRNYeKFOLYoK Nynaeve a Bandar Ebant
övező szeles fal tetejen allt, es lenezett a sötetsegbe merült varosra. A fal a
varos szarazföld felőli reszet ölelte körbe, de Bandar Ebant lejtőre epitettek, es
belatta az egeszet. atlatott a varos fölött, ki az öbölben sötetlő oceanra. ejjeli
köd ülte meg a hullamokat, elfatyolozta a tenger eles, fekete tükret. Mintha csak a
fenn gomolygo felhők tükörkepe lett volna. A felhők kiserteties gyöngyhazfennyel
derengtek: bar nem latta a holdat, tudta, hogy az vilagitja meg őket. A köd nem
erte el a varost, ritkan szivargott be a hazak köze. Kinn gomolygott az ocean
fölött, mint egy lathatatlan akadaly megallitotta erdőtűz füstje. Meg mindig erezte
az eszakon tombolo vihart. Alig birta megallni, hogy ne vagtasson vegig az utcan
figyelmeztetően kiabalva: Mindenki bujjon a pincebe! Tegyetek el eleg etelt, mert
katasztrofa közeleg! Sajnos ez ellen a vihar ellen a legerősebb földhanyas, a
legjobban megtamogatott falak sem segithettek volna. Ez teljesen mas vihar volt. Az
oceanon gomolygo köd gyakran szelet josolt, nem volt ez maskepp aznap este sem.
Nynaeve magara csavarta a vallkendőjet, es erezte a levegőt betöltő tengerbűzt.
Összevegyült a tulzsufolt varos kikerülhetetlen szagaval. Szemet, embertömeg, a
tűzhelyekről arado füst es korom. Hianyzott neki a Folyoköz. Arrafele hideg szelek
fujtak telente, de mindig friss volt a levegő. Bandar Ebanban meg a szelek is
elhasznaltnak tűntek. A Folyoközben soha többe nem lesz helye. Tisztaban volt vele,
barmennyire fajt is a gondolat. Most mar aes sedai volt, azza valt, es sokkal
fontosabb volt neki, hogy nőver, mint egykor a javasasszonysag volt. Az Egyetlen
Hatalom segitsegevel annyi mindenből fel tudta Gyogyitani az embereket, hogy az meg
most is csodaval töltötte el. es a Feher Torony fennhatosagaval a hata mögött a
vilag leghatalmasabb emberei köze tartozott: csak a tulajdon nőverei es egy-egy
uralkodo erhetett fel vele. Ami pedig az uralkodokat illette, egy kiralyhoz ment
felesegül. Lehet, hogy Lannak nem volt kiralysaga, de attol meg kiraly volt. Ha mas
szemeben nem is, az öveben igen. A ferfi nem viselte volna jol a folyoközi eletet.
es az igazsag szerint mar ő maga sem viselte volna jol. Az az egyszerű elet, hiaba,
hogy egykor semmi mast nem tudott elkepzelni sem, most mar unalmasnak tűnne, nem
elegitene ki. De ennek ellenere nehezen tudta elfojtani a vagyakozasat, különösen
most, ahogy az ejjeli ködöt nezte. – Ott! – szolalt meg Merise, es a hangjat
megelesitette a feszültseg. Cadsuane-nel es Corele-lel együtt a masik iranyba
neztek,
nem delnyugat fele, a varosra es az oceanra, hanem keletre. Nynaeve kis hijan ugy
döntött, hogy nem csatlakozik a tarsasagukhoz, mert szemernyi ketsege sem volt
afelől, hogy Cadsuane legalabb reszben őt okolja a szaműzetese miatt. De tulsagosan
is vonzotta a lehetőseg, hogy lathatja a jeleneseket. Elfordult a tengertől, es
atvagott a fal tetejen. Odalepett a többiek melle. Corele felnezett ra, de Merise
es Cadsuane ugy tettek, mintha eszre sem vennek. Nynaeve-nek ez igy pontosan meg is
felelt. Bar tovabbra is zavarta, hogy Corele, a Sarga ajah tagja is csak immelammal
fogadja el. Corele kellemes, együtterző nő volt, de nem volt hajlando elismerni,
hogy ő is a Sarga ajah tagja lenne. Mindegy. Előbb vagy utobb neki is valtoztatnia
kell az elkepzelesein, ha Egwene megszerzi a Feher Torony fölött az uralmat!
Nynaeve kipislogott a mellved foghijan at, es a varos alatt elterülő sötet videket
fürkeszte. epp hogy ki tudta venni a nyomornegyed nyomait, ami meg nemregiben is a
varosfalakra tapadt. A varoson kivül dulo veszedelmek – a valosak es az eltulzottak
egyarant – szinte minden menekültet a varos utcaira űztek, ahol a zsufoltsagban
pusztitani kezdtek a jarvanyok es az ehinseg, amit idaig cipeltek. Randnek meg
mindig sok idejet felemesztette, hogy velük törődjön. Odalenn, a letaposott
kunyhokon tul csak bokrok voltak, csökött kis fak, egy arnyekba burkolodzo fadarab,
ami egykor talan egy kerek resze lehetett. A közeli mezők termeketlenül
barnallottak. Felszantottak, bevetettek őket, de megis termeketlenek maradtak. A
Fenyre! Miert nem nőtt mar a gabona sem? Honnan lesz mit enni iden telen? De most
nem ezert volt idefenn. Mit lathatott meg Merise? Hol… Aztan mar ő is latta. Akar
az oceani köd eltevedt szala, egy cseppnyi fenyes ragyogas suhant at a föld fölött.
Nőni kezdett, kidagadt, mint egy paranyi viharfelhő. Gyöngyhazszin fenyben
ragyogott, mint odafenn a holdsütötte fellegek. Lassan egy gyaloglo ferfi alakjaba
olvadt. Aztan a fenyes köd ujabb alakokat szült. Pillanatokon belül egesz ragyogo
menet vonult at a sötet mezőn. Gyaszosan lepdeltek. Nynaeve megborzongott, aztan
szigoruan összeszidta magat. Lehet, hogy a holtak lelkei, de egyelőre nem
jelentettek veszelyt senkire! De barhogy probalta is nyugalomra kesztetni magat, a
karja libabőrös maradt. A menet tul messze volt ahhoz, hogy a reszleteket is lassa.
Ferfiak es nők is vonultak a sorban, fenyes derenges övezte őket, es ugy
hullamzott, akar a varos zaszlai. A jeleneseknek nem volt szine, csak fenye, nem
ugy, mint a mostanaban egyre gyakrabban feltűnő kiserteteknek. A kint vonulo
menetet teljessegeben különös, tulvilagi feny alkotta. A csapat jo nehany tagja –
most mar legalabb ketszazan lehettek – egy jokora targyat cipelt. Valamifele
hordszek lenne? Vagy… nem. Egy koporso volt az. Ezek szerint ez egy reges-regi
temetesi menet lett volna? Mi törtenhetett ezekkel az emberekkel, es miert hivta
vissza őket az elők vilaga? A varosban terjengő szobeszed szerint a menet a Rand
erkezese utani ejszakan tűnt fel először Bandar Ebanban. A falon őrködő katonak,
akik feltehetően a legszavahihetőbb forrasnak szamitottak, nyugtalanul ugyanezt
mondtak neki. – Nem ertem, ez miert zaklat fel mindenkit annyira – jegyezte meg
Merise taraboni akcentussal. Keresztbe fonta a karjat a mellkasan. – Mostanra mar
mind hozzaszoktunk a kisertetekhez, nem? es legalabb ezektől itt senki sem olvadt
el vagy kapott langra. A varosbol erkező jelentesek alapjan egyre gyakoribbak
voltak az effele incidensek. Az elmult par nap soran Nynaeve harom olyan hihető
beszamolonak nezett utana, ahol bogarak bujtak ki valakinek a
bőre alol, mig csak meg nem halt a szerencsetlen. Akadt egy ferfi is, akit egyik
reggel szenne egve talaltak meg az agyaban. A lepedőt meg csak meg sem perzseltek a
langok. Ő maga is latta a holttestet. Ezeket az incidenseket nem a kisertetek
okoztak, de az emberek kezdtek mindent a jelenesekre fogni. Persze jobb, mintha
Randet okolnak erte, gondolta Nynaeve. – Megőrjit, hogy csak ülünk a varosban es
varunk! – folytatta Merise. – Valoban nem tűnik tul gyümölcsözőnek az itt töltött
idő – helyeselt Corele. – Tovabb kellene mennünk! Ti is hallottatok, hogy
kijelentette: közel mar az Utolso Csata! Nynaeve-be belehasitott a Lan irant erzett
aggodalom, es a Rand iranti düh. A ferfi meg mindig ugy volt vele, hogy ha sikerül
ugyanakkorra időzitenie a tamadasat, mint amikor Lan a Tarwinreshez er,
összezavarhatja az ellensegeit. Lehet, hogy Lan rohama lesz az Utolso Csata
nyitanya. De akkor Rand miert nem akar csapatokat küldeni, hogy megsegitse? – Igen
– mormolta Cadsuane elgondolkozva. – Alighanem igaza van. Miert nem dobta hatra a
csuklyat? Rand lathatoan nem volt a közelben! – De akkor meg több okunk lenne ra,
hogy tovabbmenjünk – jelentette ki Merise komoran. – Rand al’Thor bolond! es Arad
Doman lenyegtelen! Van kiralya? Nincs kiralya? Mit szamit az? – A seanchanok nem
lenyegtelenek – szipakolt egy sort Nynaeve. – Velük mi a helyzet? Szerinted el
kellene masiroznunk a Fertőbe, a kiralysagainkat meg hatrahagynunk a hoditoknak?
Merise nem valaszolt. Corele elmosolyodott, es megvonta a vallat, aztan
odapillantott Damer Flinnre, aki a hatuk mögött összefont karral tamasztotta a
falat. A cserzett bőrű öregember könnyed tartasa azt sugallta, hogy semmi
fenyegetőt nem talalt a kisertetmenetben. es manapsag meg az is megeshetett, hogy
neki volt igaza. Nynaeve visszanezett a kisertetek felvonulasara. Szeles ivben
kerültek meg a varosfalat. A többi aes sedai folytatta a beszelgetest. Merise es
Corele kihasznalta az alkalmat, hogy hangot adhasson a Randdel kapcsolatos
ellenerzeseinek. Ki-ki a maga modjan – az egyikük keserűen, a masikuk baratsagosan.
Nynaeve a legszivesebben megvedte volna a fiut. Bar mostanaban nehez volt vele,
kiszamithatatlan volt, fontos munka vart ra Arad Domanban. Közelgett a
seanchanokkal valo falmei talalkozas ideje. De Randnek ettől eltekintve is igaza
volt abban, hogy kell valaki a domani tronra. es mi a helyzet, ha Graendal tenyleg
itt lapul? Marpedig Rand lathatoan hitt benne, hogy itt van. A többiek lehet, hogy
azt hiszik, Rand tevedett a Kitaszitott kapcsan, de a fiu szinte minden masik
kiralysagban felfedett mar Kitaszitottakat. Miert epp Arad Domanban ne lett volna
egy sem? Eltűnt kiraly, forrongo videk, fejetlenseg, ehinseg, viszaly? Az ember epp
effele gondokat vart egy Kitaszitott körül. A többiek tovabb beszeltek. Nynaeve
nekikeszült a tavozasnak, es csak ekkor vette eszre, hogy Cadsuane őt figyeli.
Habozott, es a köpenybe burkolodzo nő fele fordult. Cadsuane arcat alig lehetett
latni a faklyafenyben, de Nynaeve mintha egy fintort kapott volna el az arnyekok
között, mintha a nőnek nem tetszene, hogy Merise es Corele ennyit panaszkodik.
Nynaeve es Cadsuane egy hosszu pillanatig egymas szemebe neztek, aztan az idős aes
sedai kurtan biccentett, elfordult, es elvonult, miközben Merise epp az egyik Rand-
ellenes kirohanasa kellős közepen tartott. A többi aes sedai sietve probalta beerni
Cadsuane-t. Vajon mit jelenthetett a tekintete? Cadsuane altalaban ugy bant a többi
aes sedaijal, mintha annyi tiszteletet sem erdemelnenek, mint egy malhas
szamar. Mintha mindegyiküket gyermeknek tartotta volna. Persze figyelembe veve,
hogy mostanaban mikepp viselkedtek az aes sedaiok… Nynaeve magaban fintorogva
indult el a masik iranyba. Odabolintott a falon allo őröknek. Az biztos, hogy
Cadsuane nem a tisztelete jeleül biccentett oda neki! Ahhoz tulsagosan is önhitt es
bekepzelt volt. De akkor mihez kezdjen Randdel? A ferfi nem akarta, hogy ő vagy
barki mas segitsen neki, de ez igazan nem volt ujdonsag. Akkor is ugyanilyen makacs
volt, amikor meg a Folyoközben pasztorkodott, es az apja is majdnem ugyanilyen
rossz volt. Ez persze Nynaeve-et, a javasasszonyt sosem akadalyozta meg abban, hogy
a segitsegükre legyen, es Nynaeve-et, az aes sedait sem allithatja meg.
Megbirkozott a Coplinokkal es a Congarokkal is, egy bekepzelt Rand al’Thor sem
okozhat neki gondot! A legszivesebben odavonult volna a „palotajaba”, hogy jol
megmondja a magaet. epp csak… Rand al’Thor nem egy Coplin volt, sem egy Congar. A
Folyoköz legmakacsabbjait sem övezte olyan különös, gonosz aura, mint őt. Akadt mar
dolga veszedelmes emberekkel. Lan, a tulajdon ferje is veszedelmes volt, mint a
cserkesző farkas, es nagyon sertődekeny tudott lenni, bar ezt meglehetősen jol
titkolta a legtöbb ember előtt. De barmilyen fenyegető volt is, előbb vagta volna
le a tulajdon karjat, mint hogy ra emelje. Rand mas volt. Nynaeve elert a falrol a
varosba levezető lepcsőhöz, es elindult rajta lefele. Elhessegette az őröket, bar
nagyon ajanlgattak, hogy az egyikük elkiseri. ejszaka volt, az egesz varos tele
menekültekkel, de ő egyaltalan nem volt vedtelen. Elfogadta azonban tőlük a lampat.
Ha az Egyetlen Hatalom segitsegevel vilagitotta volna meg az utat, csak zavarba
ejti a többi jarokelőt. Rand. Egykor azt hitte rola, epp olyan gyenged, mint Lan.
Szinte mar nevetseges volt az az artatlansag, amivel a nőket vedte. De az a Rand
mar nem letezett. ujra megkepzett előtte az a jelenet, amikor a fiu szaműzte
Cadsuane-t. Komolyan elhitte, hogy Rand megölne Cadsuane-t, ha meg egyszer meglatna
az arcat, es a puszta emlekbe is beleborzongott. Biztos csak kepzelgett, de mintha
abban a pillanatban hatarozottan sötetebb lett volna a szobaban, mintha sötet felhő
vonult volna a nap ele. Rand al’Thor kiszamithatatlanna valt. Az is csak ezt
mutatta, hogy par napja mar ő is dührohamot valtott ki belőle. Persze nyilvan sosem
szaműzne, nem fenyegetne meg, barmit mondott is. Ennyire meg nem kemenyedett meg.
Ugye nem? Leert a kőlepcsők aljara, es kisetalt az esti forgalom saratol mocskos
fajardakra. Jobban összehuzta magan a kendőt. Az utca tuloldalan kis csoportokban
kuporogtak az emberek. A boltok bejaratai es a sikatorok torka valamelyest vedtek
őket a szeltől. Valahonnan egy tavolabbi csoportbol gyermekköhögest hallott.
Megdermedt, aztan ujra felharsant a köhöges. Nem volt valami könnyű hang. Nynaeve
magaban motyogva vagott at az utcan, es atverekedte magat a menekülteken. Magasba
emelt lampaval nezte vegig egyik almosan kuporgo csoportot a masik utan. Nagy
reszüknek a domaniakra jellemző rezszin bőre volt, de eleg sok taraboni is akadt.
es… azok ott saldaeaiak lennenek? Ez varatlanul erte. A menekültek többsege rongyos
takaroba burkolodzva hevert szegenykes holmija mellett. Emitt egy üst, amott egy
dunyha. Egy kislany aprocska rongybabat szorongatott: egykor szep lehetett, de
mostanra mar hianyzott a fel karja. Rand lathatoan ügyesen az uralma ala hajtotta
az orszagokat, de a kiralysagainak többre lett volna szüksege nemi ingyen
gabonanal. Stabilitas kellett volna nekik,
es valami – vagy valaki akiben hihetnek. Rand egyre kevesbe tudta akar egyiket,
akar masikat megadni nekik. Honnan is hallotta azt a köhögest? A legtöbb menekült
nem valaszolt neki, de aki igen, az is habozva felelt a kerdesekre. Amikor vegre
sikerült megtalalnia a fiut, mar igencsak ingerült volt. A szülők ket faracsos bolt
közt, egy kis benyiloban vetettek maguknak agyat, es amikor Nynaeve közelebb ert,
az apa felkelt, hogy szembeszalljon vele. Zömök domani ficko volt sötet, tepett
szakallal es vaskos, egykor alighanem domani modira nyirt bajusszal. Nem viselt
kabatot, es az inge kis hijan teljesen elrongyolodott. Nynaeve megsemmisitően
vegigmerte – ezt a pillantast mar joval aes sedai kora előtt megtanulta. A ferfiak
igazan olyan ostobak tudtak lenni! Ennek is alighanem haldoklott a fia, es megis
elallna az utjat azon kevesek egyikenek, akik meg segithetnenek. A felesegenek
szokas szerint több esze volt. Megfogta a ferje labat. A ficko lenezett ra, es
halkan motyogva elfordult. A feleseg vonasait nem nagyon lehetett kivenni az arcara
tapadt mocsoktol. A koszba fenyes csikokat vajtak a könnyek: lathatoan nagyon nehez
ejszakak alltak mögötte. Nynaeve a fenyegetően föle magaslo apaval mit sem törődve
leterdelt, es lehuzta a takarot a nő karjaban alvo gyermek arcarol. Az valoban
sapadt volt es vezna, es a szemheja valami lazalmot követve rebbent meg. – Mennyi
ideje köhög? – kerdezte Nynaeve, es kiszedett egy marek gyogyfüvet az oldalan logo
kis tarsolybol. Nem volt nala sok minden, de elegnek kellett lennie. – Mar egy
hete, asszonyom – valaszolta a nő. Ő ingerülten csettintett, es a közelben heverő
onkupara bökött. – Töltsd meg! – förmedt az apara. – Az is szerencse, hogy a
gyermek idaig huzta a feher valtolazzal, de ha nem avatkozom közbe, aligha eri meg
a hajnalt! Korabbi vonakodasa ellenere az apa sietve engedelmeskedett, es telemerte
a kupat egy közeli vizeshordobol. A gyakori esőzeseknek hala, itt legalabb vizből
nem volt hiany. Nynaeve elvette a serleget, belekevert egy kis ezerjofüvet es
laztörőt a vizbe, majd a Tűz egy aprocska szalaval felforralta. A viz gőzölögni
kezdett, es az apa megint felmotyogott. Nynaeve megrazta a fejet: mindig is ugy
tudta, hogy a domaniak igen gyakorlatias nepek voltak, ha az Egyetlen Hatalmat
kellett hasznalni. A varosban uralkodo nyugtalansag ezek szerint rutul megfertőzte
őket. – Idd meg! – szolt ra a kölyökre. Leterdelt, es mind az Öt Hatalmat
összefonta abban a bonyolult fonatban, amivel ösztönösen Gyogyitott. Nemelyik masik
aes sedait őszinten lenyűgöztek a kepessegei, de masok csak megvetően morogtak.
Akarhogy is, a modszer működött, bar nem tudta elmagyarazni, hogyan csinalta. Ez
volt az egyik atka es az egyik aldasa is annak, hogy vad: ösztönösen meg tudott
csinalni olyasmit is, amivel mas aes sedaiok megszenvedtek. Ő viszont azzal küzdött
meg rettenetesen, hogy ujratanulja a rosszul rögzült dolgokat. A fiucska ugyan nem
volt teljesen maganal, de a szajahoz tolt poharra reagalt. Nynaeve körbefonta a
Gyogyitas szalaival, miközben ivott, es a gyermek hirtelen megdermedt, majd elesen
sohajtott egyet. Nem lett volna szükseg a gyogyfüvekre, de abban sokat segithettek,
hogy a legyengült szervezet kibirja a Gyogyitast. Nynaeve mar leszokott rola, hogy
mindig hasznaljon gyogyfüveket is a Gyogyitashoz, de tovabbra is ugy volt vele,
hogy azert megvan a maguk haszna. Az apa fenyegetően leterdelt, de Nynaeve a
mellkasaba bökött az ujja hegyevel, es hatralökte. – Hadd kapjon levegőt az a
gyerek!
A kisfiu pislogott egyet, es Nynaeve latta, ahogy kitisztul a tekintete. Gyengen
megremegett. Az Egyetlen Hatalommal nezte meg, mekkora hatasa volt a Gyogyitasnak.
– A laz elmult – biccentett kurtan. Felallt, es elengedte az Egyetlen Hatalmat. –
Az elkövetkezendő par napban rendesen kell ennie: megadom a szemelyleirasotokat a
kikötőben, es több etelt kaptok. De el ne adjatok, mert visszajut hozzam, es akkor
nagyon dühös leszek! Megertettetek? A nő szegyenkezve sütötte le a tekintetet. –
Soha nem tennenk ilyet… – en mar semmit sem veszek biztosra – mondta Nynaeve. – De
mindegy is, az a fontos, hogy a fiu eletben marad, ha követitek az utasitasaimat.
Itassatok meg vele a főzet maradekat ma ejjel, ha kell, kortyonkent! Ha ujra
belazasodna, hozzatok el hozzam a Sarkany palotajaba! – Igenis, asszonyom – felelte
a feleseg, miközben a ferje leterdelt. Mosolyogva vette fel a gyermeket. Nynaeve
felvette a lampast. – Asszonyom – szolalt meg a nő. – Köszönöm! Nynaeve
visszafordult. – Mar jo par napja el kellett volna hoznotok hozzank. Nem erdekel,
mifele ostoba babonasagok terjengenek az emberek között, az aes sedaiok nem az
ellensegeitek! Ha hallottal mas betegről is, biztasd őket, hogy latogassanak meg
minket! A nő biccentett, es a ferje is mintha meghunyaszkodott volna. Nynaeve
büszken kivonult a sikatorbol a sötet utcara. Az emberek rettegessel vegyes
tisztelettel neztek fel ra. Micsoda bolondok! Inkabb hagytak volna, hogy a tulajdon
gyermekük meghaljon, mint hogy kitegyek a Gyogyitasnak? Amint visszaert az utcara,
megnyugodott. Az egesz közjatek nem telt sok idejebe, es – legalabbis aznap este –
ideje epp annyi volt, amennyit akart. Nem volt tul sok szerencseje Randdel. Csak az
vigasztalta, hogy Cadsuane meg csunyabban kudarcot vallott a ferfi tanacsadojakent.
De hogyan bant az ember az ujjaszületett Sarkanyhoz hasonlatos teremtmenyekkel?
Tudta, hogy a regi Rand ott rejlik valahol a ferfiban. epp csak annyiszor megvertek
es megrugdaltak, hogy elbujt, es hagyta, hogy ez a kimeletlen valtozat uralkodjon.
es barmennyire fajo volt is beismernie, Nynaeve is tudta; ezuttal erővel nem megy
semmire. De akkor hogyan veheti ra Randet, hogy helyesen cselekedjen, ha egyszer a
rendes noszogatashoz mar tul makacs lett? Megtorpant. A lampas fenye bevilagitotta
az előtte asito üres utcat. Egyetlenegy valakinek sikerült egyszerre tanitania,
oktatnia es együtt dolgoznia Randdel. es nem Cadsuane volt az, nem is azok az aes
sedaiok, akik megprobaltak foglyul ejteni, becsapni vagy erővel a jo utra
kenyszeriteni. Hanem Moiraine. Nynaeve tovabb ballagott. A Kek nőver elete utolso
nehany honapjaban szinte kenyeztette Randet. Ahhoz, hogy a ferfi a tanacsadojava
fogadja, beleegyezett abba is, hogy mindenben engedelmeskedik neki, es csak akkor
ad tanacsot, ha Rand külön keri. De mi haszna volt a tanacsnak, ha csak keresre
adtak? Az embereknek altalaban epp azt a tanacsot kellett volna megfogadniuk, amit
meghallani sem akartak! De Moiraine sikerrel jart. Rajta keresztül Rand lassan
felülkerekedett az aes sedaiokkal szemben erzett iszonyan is. Ha a fiu vegül nem
fogadta volna el Moiraine-t, alighanem Cadsuane sem jart volna sok sikerrel, amikor
a tanacsadoja akart lenni. Az egyszer biztos, hogy ő nem hajlando igy viselkedni
Rand
al’Thorral, akarhany hangzatos cimet aggat is magara a gazember. De valamit azert
csak tanulhat Moiraine sikereből… Rand azert hallgatott a Kekre, mert hizelgett
neki az engedelmessege, vagy mert egyszerűen belefaradt mar abba, hogy mindenki ra
akarta venni valamire. Tenyleg sokan probaltak iranyitani, ami nyilvan farasztotta
a ferfit, es megnehezitette az ő dolgat is, ha mar egyszer ő volt az, akire Randnek
valoban hallgatnia kellett volna. Lehet, hogy a ferfi rola is azt hiszi, csak egy a
sok jelentektelen manipulator közül? Kinezte volna belőle… Be kellett neki
bizonyitania, hogy ugyanazert harcolnak. Nem akarta megmondani neki, mit csinaljon
– csak azt akarta, hogy ne viselkedjen mar ilyen ostoban. es ezen tulmenően, hogy
ne essen semmi baja. Annak is örült volna, ha olyan vezetőve növi ki magat, akit
tisztelnek az emberek, ahelyett hogy rettegnenek tőle. Rand keptelen volt belatni,
hogy a legjobb uton volt afele, hogy zsarnokka valjon. A kiralykodas nem
különbözött annyiban a folyoközi polgarmesterek dolgatol. Fontos volt, hogy a
polgarmestert tiszteljek es szeressek. A javasasszony es a nőkör elintezte a
nehezebb ügyeket, megbüntette azokat, akik tulleptek a hataskörüket. De a
polgarmestert szeretni kellett. Ez volt a biztonsagos es elhető települes alapköve.
De hogyan vezethetne ra erre Randet? Nem tudta rakenyszeriteni az akaratat: mashogy
kellett meggyőznie, hogy meghallgassa. Lassan meggyökerezett a fejeben egy terv.
Mire visszaert a palotahoz, mar sejtette is, mit kell tennie. A palotaudvar kapujat
saldaeaiak őriztek; az aielek jobb szerettek közelebb, Rand közvetlen közeleben
maradni, es inkabb magaban a palotaban, a szobakban, a folyosokon őrködtek. Haster
Nalmat, a szolgalatos tiszt meghajolt előtte – akadtak meg, akik tudtak, hogyan
illik viselkedni egy aes sedaijal. A kapu mögött diszes, gondozott udvar terült el.
Nynaeve lampaja furcsa arnyekokat vetett a fűre, ahogy a feny atsütött a különfele
allatformakra nyirt es hajlitott fak again. Az arnyekok egy ütemre mozdultak a
lampajaval, a fantomalakok megnyultak, es beleolvadtak körülötte az ejszaka meg
melyebb sötetjebe. Akar az arnyekfolyok. A palota előtt nagyobb csapat saldaeai
őrködött. Lenyegesen többen voltak, mint amire feltetlenül szükseg lett volna. Ha
valaki őrsegbe lett beosztva, valamiert a baratai is mindig odagyűltek. Nyilvan,
hogy pletykalkodhassanak. Nynaeve odavonult a csapathoz: az erkezesere többen is
felhagytak azzal, hogy lustan tamasszak a palota oszlopait. – Ki nincs közületek ma
ejjel szolgalatban? – kerdezte. A kilenc katonabol harom valoban feltette a kezet,
es kicsit elveszetten neztek fel ra. – Pompas – mondta ő, es az egyikük kezebe
nyomta a lampasat. – Ti harman velem jöttök! Bevonult a palotaba, es a harom katona
utana sietett. Kesőre jart – a kisertetmenet csak ejfelkor jelent meg –, es az
egesz palota az igazak almat aludta. A bejaratnal allo diszes csillart eloltottak,
es sötetseg honolt a folyosokon. Probara tette az emlekezőtehetseget, hogy
kivalassza, melyik folyoson menjen. A feherre meszelt falak itt is ugyanolyan
makulatlanok voltak, mint a palota többi reszeben, de kevesbe diszesek. Amint beert
egy kis kamraba, ahol a szolgak szoktak előkesziteni az etelt, mielőtt felvinnek az
ebedlőbe, beigazolodott a sejtese. Az altala valasztott folyoso tovabbvezetett a
fogadotermekbe; a masik folyoso pedig hatul vitt ki a konyhaba. A teremben egy
hosszu, zömök faasztal allt, mellette magas fazsamolyokkal. Kockazo emberek ültek
körbe. Zöldfeher gyolcsing volt rajtuk, Milisair hazanak szinei, es vaskos
munkanadrag. Döbbenten neztek fel, ahogy Nynaeve bevonult a szobaba. Az egyikük
talpra ugrott, es fellökte a zsamolyat is. Lekapta a kalapjat – olyan rusnya,
felemas, barna joszag volt, hogy azt meg Mat is szegyellte volna a fejere tenni –,
es ugy nezett ki, mint egy kiskölyök, akit könyekig a sütemenyben kaptak ebed
előtt. Nynaeve-et nem erdekelte, mit csinalhatnak epp: ralelt a haz nehany
szolgajara, neki ennyi bőven eleg volt. – A dosunnal kell beszelnem – jelentette ki
a fő hazvezető helyi titulusat hasznalva. – Hozzatok elem! A katonai is
besorakoztak mögötte a kamraba. Mindharman saldaeaiak voltak, es ha kicsit nyersnek
is tűntek, a mozgasukon latszott, hogy ösztönösen ertenek mar a harchoz. Nynaeve
ugy velte, ezeknek az egyszerű szolgaknak az is epp eleg ijesztő lenne, hogy egy
aes sedai ugraltatja őket, de sejtette, hogy kesőbb meg a katonaknak is hasznat
veszi. – A dosunnal? – kerdezte vegül a kalapos ficko. – Biztos benne, hogy nem
inkabb az igazgatoval beszelne, vagy a… – A dosunnal – ismetelte Nynaeve. –
Hozzatok elem most rögtön! Annyi időt kaphat, hogy felöltözzön, de nem többet. –
Rabökött az egyik katonara. – Te! Te vele mesz. Gondoskodj rola, hogy senkivel se
beszeljen, es hogy ne nyiljon lehetősege a szökesre sem! – Szökesre? – kialtott fel
a munkas. – Miert akarna Loral megszökni? Mit tett, urnőm? – Remelem, semmit!
Eredj! A ket ferfi, a katona es a munkas elsietett. A harom masik helyi tovabbra is
az asztal mellett ült. Lathatoan kenyelmetlenül ereztek magukat. Nynaeve keresztbe
fonta a karjat, es a tervet merlegelte. Rand ugy döntött, hogy a domani kiraly
utani hajsza falba ütközött a hirnök halalaval. Ő nem volt erről meggyőződve.
Akadtak ott masok is, es par jol kifundalt kerdes igen sok mindenre fenyt
derithetett. Nem hitte volna, hogy a dosun barmi rosszat tett. De nem akarta, hogy
a munkas barkinek fecsegjen ut közben. Jobb, ha veszelyesnek hiszi a helyzetet, es
ha a katona is gondoskodik rola, hogy hallgasson. es siessen. Hasznosnak bizonyult
az előrelatasa. Par perc mulva a munkas visszasietett a kamraba, es egy sebteben
felöltözött, idősebb asszonysag loholt mögötte. Szürke haja kibukkant sietve a
fejere tekert vörös kendője alol, es idősödő domani arca egeszen belesapadt a
rettegesbe. Nynaeve elszegyellte magat. Milyen rettenetesen erezheti magat ez a
szerencsetlen asszony, miutan egy remült szolga azzal ebresztette fel ejnek
evadjan, hogy az egyik aes sedai azonnal beszelni akar vele! A saldaeai katona is
ott sietett mögöttük, aztan beallt őrködni az ajtoba. Karikalabu, zömök kis ficko
volt, jellegzetes, hosszu saldaeai bajusszal. Masik ket tarsa abban az ajtoban allt
lustan, ahonnan erkeztek, es könnyed tartasuk lattan csak meg feszültebb lett a
legkör. Mintha atvettek volna valamit az aes sedai tapinthato elszantsagabol. –
Beke veled, joasszony! – köszönt Nynaeve, es biccentett az asztal fele. –
Leülhetsz! A többiek menjenek a főbejarathoz, es maradjanak ott. Ne beszeljenek
senkivel! A negy munkast nem kellett tovabb biztatni. Nynaeve szolt az egyik
katonanak, hogy kövesse őket, es gondoskodjon rola, hogy betartsak az utasitasait.
A kesei ora is az előnyere szolgalt: most, hogy a haztartas legtöbb tagja eppolyan
melyen aludt, mint Rand kiserete, talan kivizsgalhatja a dolgot anelkül, hogy
felkeltene a bűnösök figyelmet. A szolgak tavozasaval a dosun csak meg idegesebb
lett. Nynaeve leült az asztal melle az egyik megürült zsamolyra. A ferfiak
siettükben meg a kockat is hatrahagytak, bar az termeszetesen eszükbe jutott, hogy
a penzüket magukkal vigyek. A szobaban csak egy kis lampas meztelen langja egett az
ablakparkanyon. A szolgak nyomaba eredő saldaeai magaval vitte Nynaeve lampasat. –
Loralnak hivnak, ugye? – kerdezte a nőtől. A dosun felve biccentett. – Ugye
tisztaban vagy vele, hogy az aes sedaiok nem hazudnak? A hazvezetőnő megint csak
biccentett. A legtöbb aes sedai keptelen volt valotlansagot allitani, bar Nynaeve
gyakorlatilag hazudhatott volna, mert meg nem fogta a kezeben az Esküpalcat.
Reszint ezert tartottak kevesebbre a többiek. Pedig semmi okuk nem volt ra. Az
Esküpalca csak formasag volt: a folyoközieknek nem kellett semmifele ter’angreal
ahhoz, hogy őszintek legyenek! – Akkor hinni fogsz nekem, ha azt mondom, hogy nem
feltetelezem, hogy te szemely szerint barmi rosszat tettel volna. De szüksegem van
a segitsegedre! A nő mintha kicsit megnyugodott volna. – Miben lehetek a
segitsegere, Nynaeve sedai? – Tapasztalatom szerint a hazvezetőnők mindig többet
tudnak egy haz működeseről, mint az intező vagy akar maguk a tulajdonosok. Hosszabb
ideje itt dolgozol mar? – Harom nemzedeke szolgalom a Chadmar csaladot – jelentette
ki a nő meglehetősen büszken. – es remeltem, hogy szolgalhatom meg egy negyedik
alatt is, ha az urnő… – Elhallgatott. Rand a tulajdon börtönebe zaratta „az urnőt”.
Ez nem vetett valami biztato fenyt arra, hogy valaha lesz meg egy nemzedek, akit a
dosun szolgalhatna. – Igen, igen – törte meg Nynaeve a kellemetlen csendet. – Az
urnődet sujto balszerencses körülmenyek is resze annak, amiert ma este hivattalak!
– Nynaeve sedai – nezett fel ra az idősödő asszony moho remennyel –, ön vissza
tudja esetleg adni a szabadsagat? Vissza tudja juttatni a Sarkany nagyur kegyebe? –
Talan… – Nem tul valoszinű, gondolta Nynaeve, de semmi sem lehetetlen. – A ma esti
kutatasom sokat segithet. Lattad valaha ezt a hirnököt, azt, amelyiket az urnőd
börtönbe vetett? – Amelyiket a kiraly küldött? – kerdezte Loral. – Nem beszeltem
vele, aes sedai, de lattam. Magas, jokepű ficko volt, domani letere meglepően
simara borotvalt keppel. Összefutottam vele a folyoson. Azt hiszem, eletemben nem
lattam nala szebb arcu ferfit! – es mi törtent aztan? – kerdezte Nynaeve. – A
hirnök egyenesen Chadmar urnő ele sietett, es aztan… – Loralnak elakadt a szava. –
Nynaeve sedai, nem akarom meg nagyobb bajba keverni az urnőmet, es… – Elküldtek,
hogy kivallassak – jegyezte meg Nynaeve kurtan. – Nem tűröm az ostobasagot, Loral.
Nem azert jöttem, hogy az urnőd ellen gyűjtsek bizonyitekot, es nem erdekel, kihez
vagy hű. Sokkal több minden forog itt kockan. Valaszolj a kerdesemre! – Igenis,
urnőm – sapadt el Loral. – Mindannyian tudtuk, mi törtent. Helytelennek tartottuk,
hogy a kiraly egy emberet csak igy kivallassak. Különösen ezt a fickot. Mindenkepp
kar lett volna tönkretenni egy ilyen szep arcot. – Tudod, hol van a vallato es a
börtön? Loral habozott, aztan vonakodva biccentett. Helyes. Nem akarta
visszatartani az informaciot. – Akkor menjünk! – kelt fel Nynaeve. – urnőm? – A
börtönbe – mondta az aes sedai. – Gondolom, nem itt volt, a palotaban, mar ha
Milisair Chadmar valoban olyan ovatos teremtes, mint amilyennek velem! – Nincs
valami messze, a Siralylakomaban – valaszolta Loral. –
Ma ejjel akar odamenni? – Igen – biccentett Nynaeve, aztan habozni kezdett. –
Kiveve, ha ugy döntök, hogy az otthonaban latogatom meg a vallatot! – Lakni is ott
lakik, urnőm! – Pompas! Gyerünk! Loralnak nem volt sok valasztasa. Nynaeve hagyta,
hogy a katonak őrizeteben bar, de visszaterjen a szobajaba, es rendesen
felöltözzön. Nem sokkal kesőbb ő es a harom saldaeai kimasiroztattak a dosunt – es
a negy szolgat, nehogy barmelyikük veletlenül figyelmeztessen barkit is arrol, hogy
mi folyik itt – az epületből. Mind az öten hatarozottan elegedetlennek tűntek.
Talan hittek a babonas pletykaknak, es attol feltek, hogy nem lesznek biztonsagban
az ejszakaban. Nynaeve ennel bölcsebb volt. Lehet, hogy nem volt biztonsagos a
varosban csatangolni ejszaka, de semmivel sem volt rosszabb, mint maskor. Ha
kevesebben jartak-keltek az ember körül, kisebb volt az eselye annak is, hogy
valamelyik hirtelen tüskeket sarjaszt egesz testen, langra lobban, vagy valami
hasonloan iszonyatos kinhalallal pusztul el. Maguk mögött hagytak a palotat.
Nynaeve egyenletes, gyors tempoban ment, remelte, hogy ezzel csillapitani tudja a
többiek idegesseget is. Odabiccentett a kapunal őrködő katonaknak, es tovabbment a
Loral mutatta iranyba. A labuk hangosan dobogott a fajardakon, es a felhős egbolt
epp csak derengett a szort holdfenyben. Nynaeve nem engedte meg maganak azt a
fenyűzest, hogy megkerdőjelezze a tulajdon tervet. Eldöntötte, mit csinal, es
egyelőre mintha működött volna a dolog. Persze lehet, hogy Rand merges lesz ra,
hogy utasitgatta a katonakat, es bajt kevert. De neha fel kellett kavarni a vizet,
hogy meglathassuk, mi rejlik a hordo melyen. Tulsagosan is kenyelmes egybeeses
volt, hogy bar Milisair Chadmar mar honapokkal ezelőtt elfogta a hirnököt, a ficko
csak nem sokkal azelőtt halt meg, hogy Rand ki akarta hallgatni. es ő volt az
egyetlen ember, aki egyaltalan sejthette, hol rejtőzik a kiraly! Loral a
Siralylakoma, mas neven a Siralynegyed fele vezette a kis csapatot. A halaszok
errefele dobtak ki a fogas fölösleges reszet. A legtöbb epeszű emberhez hasonloan
Nynaeve is kerülte ezt a varosreszt, es ahogy közelebb ertek, az orra emlekeztette
is ra, miert. A halbel tökeletes tragya volt, de többutcanyi tavolsagbol is erezni
lehetett a komposzthalmok bűzet. Meg a menekültek is kerültek ezt a sötet videket.
Meglehetősen sokaig mentek – erthető mod a tehetős varosreszek a lehető legmesszebb
estek a Siralylakomatol. Nynaeve büszken vonult, es nem törődött a sötet arnyaktol
hemzsegő sikatorokkal, a hazakkal, bar a kiserete – a katonakat kiveve – felve
csoportosult köre. Persze a saldaeaiak keze sem tevedt messzire ivelt kardjuk
markolatatol, es egyszerre probaltak minden lehetseges iranyba figyelni. Nynaeve
sokert nem adta volna, ha vannak hirei a Feher Toronybol. Mennyi ideje nem hallott
mar Egwene es a többiek felől? Mintha megvakult volna. Persze csak ő tehetett rola,
ő ragaszkodott hozza, hogy Randdel tartson. Valakinek oda kellett a fiura
figyelnie, meg akkor is, ha ez azzal jart, hogy senki masra nem figyelhetett. Meg
mindig megosztott volt a Torony? Meg mindig Egwene volt az amyrlin? Az utcai
hiresztelesek nem sokat segitettek. Minden egyes pletykara jutott legalabb ket
ellentetes ertelmű. A Feher Torony sajat maga ellen harcolt. Nem, az asha’manek
ellen. Nem, az aes sedaiokat elpusztitottak a seanchanok! Vagy az ujjaszületett
Sarkany! Nem, ez mind-mind csak a Feher Torony altal terjesztett
pletyka, hogy gyengenek mutassak magukat az ellensegeik előtt, es tamadast
provokaljanak. Nagyon keves szo esett kifejezetten Elaidarol vagy Egwene-ről, bar a
ket amyrlin törtenetenek valamifele torz valtozata azert csak terjedt. Ez gondot
jelentett. Egyik aes sedai csoport sem szivesen terjesztette a masik amyrlin hiret.
Ha arrol fecsegnek az emberek, hogy az aes sedaiok egymassal viszalykodnak, az
mindannyiuk hirnevenek rosszat tesz. Loral vegül megallt. A negy szolga is
megtorpant mögötte, es aggodalmas arckifejezessel huzodtak egymashoz. Nynaeve a
dosanra nezett. – Nos? – Itt vagyunk, urnőm! – A nő az utca tuloldalan allo
epületre mutatott. – A gyertyas? – kerdezte Nynaeve. Loral biccentett. Nynaeve
odaintette maga melle az egyik karikalabu saldaeai katonat. – Te vigyazz erre az öt
emberre, es gondoskodj rola, hogy semmi bajuk ne essen! A masik kettő velem jön!
atvagott az utcan, de nem hallotta, hogy barki mas laba ledobbant volna a
fajardarol. A homlokat rancolva fordult meg. A harom őr összedugott fejjel allt, az
egyetlen, arva lampast nezte, es alighanem magat atkozta, hogy nem jutott eszebe
meg egyet hozni. – o, a Fenyre! – csattant fel Nynaeve. Felemelte, es magahoz
ölelte a Forrast. Az ujja fölött libegő, kis fenygolyot szőtt. Egyenletes feny
vilagitotta be körülötte a földet. – Hagyjatok csak itt a lampat! A ket saldaeai
engedelmeskedett, es utana sietett. Nynaeve odalepett a gyertyaöntő ajtaja ele,
aztan vedőkört szőtt a hallgatozok ellen, es maga, az ajto meg a ket katona köre
engedte. Felnezett az egyik katonara. – Hogy hivnak? – Triben, urnőm – felelte az.
Karvalyarcu ficko volt, rövid, gondosan nyirt bajusszal es a homlokan egy
sebhellyel. – Ő pedig Lurts – bökött a masik katonara. Lurts hatalmas emberhegy
volt, es Nynaeve meglepve latta rajta, hogy az egyenruhaja alapjan a lovassaghoz
tartozik. – Jol van, Triben – mondta Nynaeve. – Rugd be az ajtot! Triben nem
kerdezett vissza, csak felemelte a labat, es rugott. A keret szetpattant, es az
ajto kivagodott, de ha Nynaeve hallgatozas elleni vedelme jo helyre került, odabenn
senki sem hallhatta, mi törtent. A nő bekukucskalt. A szobat viasz- es parfümillat
lengte be, es a fapadlot sok helyütt foltok tarkitottak. Alighanem a viasz
csepegett le: az sokszor nyomot hagyott, hiaba takaritottak fel. – Gyorsan! – szolt
ra a katonakra, es elengedte a nemito fonatot, de megtartotta a fenygömböt. –
Lurts, te menj a bolt hatso reszebe, es figyeld a sikatort! Gondoskodj rola, hogy
senki se menekülhessen el! Triben, te velem jössz! Lurts a termetehez kepest
meglepően fürge volt, es mar el is foglalta a helyet a műhely vegeben. Nynaeve
gömbjenek egyenletes derengese gyertyamartashoz hasznalt hordokra vetődött. A
sarokban egy halom elegett gyertyacsonk hevert; par fityingert hozhattak be, hogy
ujraöntsek őket. Az üzlet elülső reszeben levő kis alkov volt a bolt kirakata:
elterő meretű es formaju gyertyak sorakoztak benne, a szokasos, feher rudtol az
illatositott, diszitett hasabokig. Ha Loral tevedett, es rossz helyre jöttek… De
minden valamirevalo titkos ügyletnek volt egy hetköznapi alcaja is. Nynaeve
felsietett a lepcsőn, a fafokok megnyikordultak a sulya alatt. Keskeny kis epület
volt. Az emeleten ket szobat talaltak.
Az egyik ajto resnyire nyitva volt, ugyhogy Nynaeve letompitotta a gömböcske
fenyet, es vedőkört szőtt, hogy ne hallatszon ki semmi odabentről. Aztan berobbant,
nyomaban a solyomarcu Tribennel. A ferfi kardja megcsikordult a hüvelyen, ahogy
kirantotta. Csak egyetlen ember tartozkodott a szobaban. A földre dobott matracon
egy tulsulyos ferfi aludt, a takaro csomoba gyűrve hevert a labanal. Nynaeve
összefont par Levegő-szalat, es egyetlen, kurta mozdulattal összekötözte a fickot.
A ferfi szeme kidülledt, es eltatotta a szajat, hogy üvöltsön, de Nynaeve Levegővel
peckelte ki. Majd odafordult Tribenhez, es miközben megkötötte a fonatokat,
biccentett. A megkötözött fickot a szobajaban hagytak, es a masik ajtohoz leptek.
Nynaeve ujra hallgatozas elleni vedőkört font a szobara, mielőtt beleptek volna, es
hasznosnak bizonyult az előrelatasa – az ebben a szobaban tartozkodo ket ferfi
sokkal hamarabb magahoz tert. Az egyik egyenesen felült, es felkialtott, de Triben
mar oda is ugrott hozza. Gyorsan gyomorszajon vagta, es a ferfi ketret görnyedve
kapkodott levegő utan. Nynaeve megkötözte a Levegő egy fonataval, aztan guzsba
kötötte a masik fiatalembert is, aki almosan kapta fel a fejet az agyan. Mind a
kettőt maga fele lebegtette, es felerősitette a fenygömb ragyogasat. A ket ficko
par hüvelykkel a padlo fölött lebegett. Mind a ketten domaniak voltak: sötet haju,
durva vonasu alakok, a felső ajkukon keskeny kis bajusszal. Csak alsoneműt
viseltek. Tul öregnek tűntek ahhoz, hogy tanoncok legyenek. – Azt hiszem, jo helyen
jarunk, Nynaeve sedai – jegyezte meg Triben, es a parost megkerülve a nő melle
allt. Nynaeve csak felvonta a szemöldöket. – Ezek nem gyertyaöntőtanoncok –
folytatta Triben. Visszacsusztatta a kardot a hüvelyebe. – A kezük csupa
bőrkemenyedes, de sehol sincs megegve? Izmos felkar? es tul öregek tanoncnak. A bal
oldalinak meg legalabb egyszer betörtek mar az orrat. Nynaeve alaposabban megnezte
a foglyait. Tribennek igaza volt. Nekem kellett volna rajönnöm, gondolta. De a
koruk neki is feltűnt… – Melyikőtöket hagyjam beszelni – kerdezte raerősen –, es
melyikőtöket öljem meg? Mindket ficko elkerekedett szemmel kezdett tekeregni.
Tudhattak volna, hogy egy aes sedai sosem tenne ilyet. Igazabol jobb lett volna, ha
nem is utal ilyesmire, de az effele maganbörtön-őrök mindig felbőszitettek. – A bal
oldali mintha nagyon mondani akarna valamit, urnőm – jegyezte meg Triben. – Talan
elarulja, amit tudni akar! Nynaeve biccentett, es elengedte a ficko szajpecket. A
ferfi azonnal beszelni kezdett. – Barmit megteszek, amit csak akar! De kerem, ne
tömje tele bogarakkal a hasam! Esküszöm, semmi rosszat sem csinaltam, csak… Nynaeve
visszatömte a Levegő-szalat a szajaba. – Tul sokat panaszkodik – mondta. – Talan a
masik be tudja fogni a szajat, es csak akkor valaszol, ha kerdezem! – Elengedte a
fonatot. A ficko tovabbra is a levegőben lebegett. Lathatoan halalra volt remülve,
de nem szolt egy szot sem. Az Egyetlen Hatalom a legmegatalkodottabb gyilkosokat is
meg tudta rettenteni. – Hogyan jutok le a börtönbe? – kerdezte Nynaeve a ferfitol.
A ficko lathatoan rosszul volt, de alighanem sejtette mar, hogy a tamadoik a
börtönt keresik. Nem tűnt tul valoszinűnek, hogy egy aes sedai beront ejnek evadjan
a boltba, csak mert rossz gyertyat adtak neki. – Csapoajto – dadogta. – A boltban.
Egy szőnyeg alatt. – Kivalo! – mondta Nynaeve. Megcsomozta a ferfiak kezet
összekötöző fonatot, es visszatömte a Levegőt a ferfi szajaba. Nem logatta őket
tovabb a levegőben – semmi kedve nem volt maga utan huznia őket, inkabb hagyta,
hadd bandukoljanak a sajat labukon. Szolt Tribennek, hogy hozza ki a tulsulyos
alakot a masik szobabol, aztan leterelgettek a harom domanit a lepcsőn. Az izomhegy
Lurts odalenn gondosan figyelte a hatso kis sikatort. Egy fiatal kölyök ült előtte
a földön. Nynaeve gömbjenek fenye szokatlanul vilagos haj keretezte, riadt domani
arcot vilagitott meg. A legeny kezen egesnyomok sötetlettek. – Na, ez mar rendes
gyertyaöntőtanonc – morogta Triben, es megvakarta a homlokan a sebhelyet. – Biztos
vele vegeztettek az összes munkat, amit alcazasbol elvallaltak! – Ott aludt az
alatt a takarohalom alatt – biccentett Lurts az egyik sötet sarok fele, es
odalepett Nynaeve melle. – Megprobalt eliszkolni a bejaraton, amint felmentek. –
Hozd őt is! – utasitotta Nynaeve. A kis boltocskaban Triben feltekerte a szőnyeget,
aztan a kardja elevel addig bökdösött a deszkak köze, amig bele nem ütközött
valamibe. Zsanerok, gondolta Nynaeve. Rövid, ovatos feszegetes utan a katonanak
sikerült kinyitnia a csapoajtot. Egy letra vezetett az alant tatongo sötetsegbe.
Nynaeve előrelepett, de Triben feltartotta a kezet. – Bashere nagyur a tulajdon
sarkantyumnal fogva akasztana fel, ha hagynam, hogy előremenjen, urnőm – jegyezte
meg. – Ki tudja, mi van odalenn! Beugrott a nyilasba, es fel kezzel a letrat, fel
kezzel a kardjat markolva lecsusszant. Nagy dobbanassal ert földet, es Nynaeve a
szemet forgatta. Ferfiak! Intett Lurtsnak, hogy figyeljen a foglyokra, aztan
elengedte a kötelekeiket, hogy le tudjanak maszni a letran. Mindegyiküknek
alaposan, szigoruan a szemebe nezett, aztan leereszkedett. Persze nem olyan
szinpadiasan, mint Triben. Lurts utana hajtotta a többieket is. Nynaeve odalenn
felemelte a fenygömböt, es megvizsgalta a pincet. A kőből rakott falak lattan
kicsit kevesbe volt nyugtalan, ha a fölöttük levő haz sulyara gondolt. Döngölt
agyagpadlon allt, es vele szemben egy faajto ekelődött a falba. Triben mar ott
vart, es hallgatozott. Nynaeve biccentett, mire a ferfi kitarta az ajtot, es fürgen
beugrott rajta. A saldaeaiak lathatoan eltanultak par dolgot az aielektől. Nynaeve
a nyomaba szegődött, es pusztan ovatossagbol előkeszitett par Levegő-fonatot. A
hata mögött lassan lemasztak a mogorva börtönőrök is, nyomukban Lurtsszal. A masik
szobaban nem volt sok latnivalo. Ket vastag faajtoval zart cella, egy asztal,
körülötte par zsamoly, es egy jokora falada. Nynaeve odalebegtette a sarokba a
fenygömböt, mialatt a karvalyarcu Triben megvizsgalta a ladat. Felemelte a fedelet,
aztan felvonta a szemöldöket, es jo nehany fenyesen ragyogo kest huzott elő.
Vallato segedeszközök, borzongott meg Nynaeve. Visszafordult a mögötte allo
foglarokhoz. Kioldotta a Levegőt annak a szajabol, aki az előbb is beszelt. – A
kulcsok? – A lada aljan – morogta a ficko. A tulsulyos börtönőr, aki alighanem a
csapat vezetője lehetett, elvegre sajat szobat kapott, dühösen meredt ra. Nynaeve a
levegőbe rantotta a főnököt. – Ne provokalj! – förmedt ra. – Mar igy is tul keső
van ahhoz, hogy jozan ember letemre ebren legyek! Odabiccentett Tribennek, aki
előasta a kulcsot, es kinyitotta a cellaajtokat. Az első cella üres volt, a
masodikban pedig egy tepett nő kuporgott. Meg mindig diszes domani ruha volt rajta,
bar mar mocskosan. Chadmar asszony koszos volt, rongyos, es felig
önkivületben, összekuporodva hevert a fal töveben. Mintha eszre sem vette volna,
hogy kinyilt az ajto. Nynaeve orrat megcsapta a szag, amit eddig elfedett előle a
rothado hal mindent belengő bűze. Ürülek es a mosdatlan emberi test förtelmes
szaga. Alighanem ezert is a Siralylakomara telepitettek ezt a kis börtönt. Latva,
hogyan bantak az asszonnyal, Nynaeve elesen felszisszent. Hogyan engedhette ezt meg
Rand? Persze az asszony maga ugyanerre itelt embereket, de ettől meg nem kellett
volna lealacsonyodni az ő szintjere! Intett Tribennek, hogy csukja be az ajtot,
aztan leroskadt az egyik zsamolyra, es vegigmerte a harom börtönőrt. A fickok
mögött Lurts allta el a kijaratot, es nem vette le a szemet a szerencsetlen
tanoncrol sem. A köver foglar meg mindig a levegőben logott. Kellett neki az
informacio. Reggel persze kerhette volna Rand engedelyet, hogy hadd latogasson el a
börtönbe, de azzal kockaztatta volna, hogy ezek a gazemberek hiret veszik a
latogatasanak. Csak meglepetessel es a megfelemlitessel derithette ki, mit
rejtegetnek. – Akkor most – mordult ra a harom domanira –, kerdezősködni fogok. Ti
pedig valaszoltok. Nem vagyok benne biztos, hogy mitevő legyek veletek, ugyhogy nem
art, ha nagyon, nagyon őszintek lesztek velem! A földön allo ket gazember felnezett
a fölöttük logo, a Levegő fonataival magasba emelt harmadikra. Biccentettek. – Egy
ferfit hoztak ide – mondta Nynaeve. – A kiraly hirnöket. Mikor erkezett? – Ket
honapja – mondta az egyik ficko, az erős allu, törött orru. – Egy zsakban erkezett
a Chadmar-palota gyertyavegeivel, ahogy az a foglyoknal megszokott. – Milyen
utasitasokat kaptatok? – Tartsuk fogva – mondta a masik. – Tartsuk eletben. Nem
tudunk többet, aes sedai ize, urnőm, a vallatas mindig Jorgin dolga! Nynaeve
felnezett a köver ferfira. – Te lennel Jorgin? A ficko vonakodva biccentett. – es
te milyen utasitasokat kaptal? Jorgin nem valaszolt. Nynaeve nagyot sohajtott. –
Ide figyelj – nezett fel a ferfira –, aes sedai vagyok, köt az adott szavam. Ha
mindent elmondasz, amit tudni akarok, gondoskodom rola, hogy ne teged gyanusitsanak
a hirnök halalaval. A Sarkany veletek harmotokkal nem törődik, maskülönben nem
hagyta volna, hogy tovabbra is ti vezessetek ezt a kis… allomast. – Ha beszelünk,
elenged? – meregette a köver ficko Nynaeve-et. – A szavat adja ra? Nynaeve
elegedetlenül nezett körbe a paranyi szoban. A sötetben hagytak Chadmar asszonyt,
es rongyokkal fedtek be az ajtot, hogy elfojtsak a sikolyait. A cella sötet volt,
levegőtlen, szűkös. Aki ilyen helyen dolgozott, az azt is alig erdemelte meg, hogy
eletben hagyjak, hat meg, hogy szabadon eresszek! De most valami sokkal nagyobb
förtelemmel kellett megküzdeniük. – Igen – jelentette ki, bar keserű volt a szaja
ize –, es te is tudod, hogy nem erdemled meg! Jorgin habozott, aztan biccentett. –
Engedjen le, aes sedai, es valaszolok a kerdeseire! Nynaeve leengedte. A ficko
talan nem tudta, de igazabol nem volt ra tul sok felhatalmazasa, hogy kivallassa:
nyilvan nem folyamodhatott az ő modszereihez, hogy valaszt csikarjon ki belőle, es
Rand tudta nelkül jart itt. A Sarkany aligha fogja jo neven venni, amikor rajön,
hogy kerdezősködött – kiveve, ha felfedezeseket
mutathat fel cserebe. Jorgin odaszolt a törött orru alaknak. – Mord, hozz mar egy
zsamolyt! Mord először Nynaeve-re nezett engedelyert. A nő kurtan biccentett, hogy
engedelmeskedhet. Jorgin ovatosan leeresztette roppant termetet a szekre,
előrehajolt, es összekulcsolta maga előtt a kezet. ugy nezett ki, mint egy oldalra
billent, hatalmas bogar. – Nem igazan ertem, mit akar tőlem – jegyezte meg. – ugy
nezem, ugyis mindent tud! Tud a telephelyemről, es hogy kiket tartottunk itt fogva.
Mi mast akar meg tudni? Telephely? Ez aztan a kifejezes! – Az az en dolgom –
valaszolt Nynaeve, es rameredt a ferfira. Remelte, hogy az arckifejezese most azt
közvetiti, csak egy bolond kerdőjelezi meg az aes sedaiok cselekedeteit. – Mondd
csak, hogyan halt meg az a hirnök? – Nem valami meltosagteljesen – valaszolta
Jorgin. – Ahogy mar azt az emberek tapasztalataim szerint szoktak. – Pontos
reszleteket akarok, vagy megint logsz a levegőben! – Par nappal ezelőtt kinyitottam
a cellajat, hogy enni adjak neki. Mar halott volt. – Miert, előtte mikor adtal neki
enni utoljara? Jorgin felhorkant. – Nem szoktam kieheztetni a vendegeimet, aes
sedai asszony! Csak arra… biztatom őket, hogy aruljak el, amit tudnak! – es mennyit
biztattad ezt a hirnököt? – Annyit nem, hogy belehalhatott volna – jelentette ki
Jorgin vedekezően. – Ugyan mar! – csattant fel Nynaeve. – A ficko honapokon at a
hatalmadban volt, feltehetően mind ez idő alatt makkegeszsegesen! Aztan egy nappal
azelőtt, hogy az ujjaszületett Sarkany latni akarta volna, hirtelen meghal? Mar
megigertem, hogy szabadon elmehetsz. aruld csak el, ki vesztegetett meg, hogy
megöld, es gondoskodom rola, hogy megvedjenek! A foglar megrazta a fejet. – Erről
szo sem volt. Mondom, csak ugy meghalt. Neha megesik az ilyen. – Unom, hogy
jatszadozol! – A Feny egessen meg, nem jatszadozom! – hördült fel Jorgin. – Azt
hiszi, barki is sokra vinne a szakmamban, ha hire menne, egy kis vesztegetessel ra
lehet venni, hogy megölje a vendegeit? Meg annyira sem biznanak meg benne, mint egy
hazug aielben! Nynaeve erre az utolso megjegyzesre nem reagalt. Mintha meg sem
hallotta volna, bar egy ilyen emberben amugy sem „bizhatott” meg senki. – Nezze –
folytatta Jorgin –, amugy sem az a fajta fogoly volt, akit megölne az ember.
Mindenki tudni akarja, hol lehet a kiraly. Ki ölne meg az egyetlen embert, aki tud
rola valamit? Az az ember sok penzt megert! – Ezek szerint nem halott –
feltetelezte Nynaeve. – Kinek adtad el? – o, halott az – nevetett fel kurtan a
foglar. – Ha eladtam volna, nem eltem volna tul sokkal en sem! Az ilyesmit hamar
megtanulja az ember, ha ilyesmivel foglalkozik. Nynaeve a ket masik gazemberhez
fordult. – Hazudik? – kerdezte meg őket. – Szaz aranymarkat adok annak, amelyik be
tudja bizonyitani, hogy nem mond igazat! Mord a főnökere nezett, aztan
elfintorodott. – Szaz aranyert az anyamat is eladnam, urnőm, el en! De a Feny
egessen meg, Jorgin igazat mond! Az a szerencsetlen halott volt. A Sarkany emberei
is megneztek, amikor idehoztak az urnőt!
Ezek szerint Randnek is eszebe jutott ez az eshetőseg. De meg mindig nem
bizonyitotta semmi sem, hogy ezek a gazemberek nem hazudnak! Ha valamit el akartak
titkolni, nyilvan kemenyen megdolgoztak erte, hogy ne kerüljön felszinre! ugy
döntött, mas iranybol probalkozik. – es mit sikerült megtudnod – kezdte – a kiraly
holleteről? Jorgin csak sohajtott egyet. – Mint azt a Sarkany embereinek is
mondtam, es mint azt Chadmar asszonynak is mondtam, mielőtt ő maga is itt vegezte a
börtönben. Az a ficko tudott valamit, de nem mondta el. – Ugyan mar! – horkant fel
Nynaeve, es az eles szerszamokkal teli ladara pillantott. El kellett kapnia a
tekintetet, mielőtt ujra feldühitette volna magat. – Valaki, aki olyan… gyakorlott,
mint te? Egyetlen egyszerű kis tenyt sem tudtal kiszedni belőle? – A Sötet ur
vigyen el, ha hazudok! – A börtönőr elvörösödött, mintha csorba esett volna a
büszkesegen. – Meg sosem talalkoztam senkivel, aki igy ellenallt volna! Egy ilyen
csinos kis gerlice-kepű fickonak nem kellett volna sok győzködes, hogy megtörjön.
De nem tört meg. Barmi masrol beszelt, csak arrol nem, amit hallani akartunk! –
Jorgin előrehajolt. – Nem tudom, hogyan csinalta, asszonyom. A Feny egessen meg,
nem tudom! Mintha csak valami… erő beklyozta volna meg a nyelvet. Mintha nem
beszelhetett volna. Akkor sem, ha akar. Ket segedje csak motyogott valamit magaban,
es elszörnyedve neztek a földet. Nynaeve kerdese ezek szerint elevent ert. – es tul
kemenyen vallattad – talalgatott Nynaeve –, es abba halt bele? – A fenebe mar,
asszony! – mordult fel a foglar. – Ver es hamu! Nem öltem meg! Neha csak ugy
meghalnak az emberek! Sajnos Nynaeve kezdett hinni neki. Jorgin az a fajta gazember
volt, akire rafert volna par evtized hazimunka egy javasasszony felügyelete alatt.
De nem hazudott. Ennyit a nagyszabasu terveről. Nagyot sohajtott, felallt, es csak
ekkor eszmelt ra, mennyire faradt. A Fenyre! Ezzel az egesszel inkabb azt erte el,
hogy Rand felrobban majd düheben, ahelyett hogy hallgatna a tanacsaira! Vissza
kellett mennie a palotaba, hogy aludjon egy keveset. Talan holnap eszebe jut valami
jobb megoldas, hogy mikent mutassa meg Randnek, hogy az ő oldalan all. Intett az
őröknek, hogy vigyek fel a foglart es az embereit. Utana font egy Levegő-szalat,
hogy racsukja az ajtot Milisair Chadmarra. Majd gondoskodik rola, hogy jobb
körülmenyek közt tartsak. Akarmilyen megvetendő alak is volt, nem lett volna szabad
igy banni vele. Randnek muszaj lesz megertenie, majd elmagyarazza neki! Milisair
eleve olyan sapadt volt, mint akit barmelyik pillanatban elvihet a laz. Nynaeve
gondolatai mason jartak, de azert csak odalepett a cellaajto felső reszebe vagott
kemlelőnyilashoz, es a Szellem egy szalaval megnezte, hogy nem beteg-e a nő. Alig
kezdett bele a vizsgalodasba, megdermedt. Szamitott ra, hogy Milisair szervezetet
legyengitette a kimerültseg. Szamitott ra, hogy beteg, netan megmutatkozik rajta az
ehezes. De nem szamitott a meregre. Hirtelen eszbe kapott, szitkozodva felrantotta
az ajtot, es berohant. Igen, igen, az Egyetlen Hatalom segitsegevel vilagosan
latta. Rontolevel. Maga is adta mar olyan kutyanak, amelyikkel vegezni kellett.
Meglehetősen gyakori növenynek szamitott, es rettentő keserű volt. Nem a legjobb
mereg – nagyon kellemetlen izzel birt, megis meg kellett emeszteni. Igen,
kifejezetten rossz mereg volt – kiveve, ha a megmergezendő aldozat fogsagban volt,
es nem tehetett mast, azt kellett ennie, amit kapott. Nynaeve Gyogyitani kezdett:
mind az Öt Hatalmat
egybefonta, elfojtotta a merget, es megerősitette Milisair szervezetet.
Meglehetősen könnyű Gyogyitas volt: a rontolevel nem volt valami erős. Vagy nagyon
sokat kellett belőle beadni – ahogy azt ő tette a kutyaval –, vagy sokszor egymas
utan kellett enni belőle, hogy hasson. De ha valaki ezt a lassabb modszert
valasztotta, ugy tűnhetett, mintha az aldozat termeszetes halallal halt volna meg.
Amint Milisair biztonagban volt, Nynaeve kirontott a cellabol. – allj! – orditott
ra a ferfiakra. – Jorgin! A menet vegen allo Lurts döbbenten fordult vissza.
Megragadta Jorgin karjat, es visszaperditette a testes alakot. – Ki kesziti a
foglyok etelet? – csattant fel Nynaeve, es odavonult ele. – Az etelt? – kerdezte
Jorgin zavartan. – Az Kerb dolga. Miert? – Kerbe? – A fiue – magyarazta Jorgin. –
Lenyegtelen. Csak egy tanonc, par honapja talaltuk a menekültek között. Jokora
szerencsenk volt vele, a legutobbi tanoncunk elszökött tőlünk, es ezt mar
kitanitotta valaki… Nynaeve felemelte a kezet, es elhallgattatta. Hirtelen
aggodalom töltötte el. – A fiu! Hol van? – Itt volt… – nezett körbe Lurts. – Most
ment fel… Odafentről hirtelen labdobogas hallatszott. Nynaeve szitkozodva orditott
fel Tribennek, hogy kapja el a kölyköt. Odafurakodott a letrahoz, es felmaszott.
Odafenn kiugrott a boltba, a fenygömb követte. Jorgin ket segedje a közepső
szobaban allt zavartan, a saldaeai őr pedig kivont karddal allt velük szemben.
Kerdően nezett Nynaeve-re. – A fiu! – zihalta a nő. Triben a bolt ajtajara nezett.
Tarva-nyitva allt. Nynaeve előkeszitett par Levegő-fonatot, es kirontott az utcara.
Odakinn aztan megtalalta Kerbet az utca saraban. A palotabol ideterelt, kockazo
szolgak fogtak le. Csak akkor kezdtek talpra rangatni a ketsegbeesetten kapalodzo
fiut, amikor Nynaeve lelepett a jardarol, hogy atmenjen hozzajuk. A harmadik
saldaeai az ajtoban allt, kivont karddal, mintha csak azert rohant volna at, hogy
megnezze, Nynaeve nincs-e veszelyben. – Kiugrott az ajton, aes sedai – magyarazta
az egyik szolga –, mintha maga a Sötet ur kergette volna! A katonaja odarohant,
hatha önnek esett valami baja, de mi gondoltuk, nem art, ha elkapjuk ezt a kölyköt,
mielőtt elinalna. Csak a biztonsag kedveert. Nynaeve nagyot fujt, hatha az
megnyugtatja. – Nagyon jol tettetek! – biccentett. A fiu erőtlenül kapalodzott. –
Nagyon-nagyon jol tettetek! Tizedik fejezet BESZeLGETeS A SaRKaNNYAL – Remelem –
jelentette ki Rand –, hogy fontos! Nynaeve megfordult. Az ujjaszületett Sarkany ott
allt a fogadoszoba ajtajaban. Sötetvörös köntöst viselt, a karjan himzett, fekete
sarkanyokkal. Csonka baljat a köntös ujjanak redőibe rejtette. Bar a haja meg kocos
volt, hiszen almabol keltettek fel, a szeme eberen csillogott. Bevonult a
fogadoszobaba. Kiralyian viselkedett – hiaba volt kora hajnal, hiaba epp akkor
ebresztettek fel, tökeletes magabiztossaggal tartotta magat. Par szolga hozott egy
kanna forro teat, es Rand epp töltött egy cseszevel, amikor Min is utana jött a
szobaba. A lany is haloköntöst viselt. Mindket köntöst domani modra szabtak, de Min
sarga selyemholmija sokkal vekonyabb volt, mint Rande. Az aiel Hajadonok bealltak
az őrhelyükre az ajto mellett, lazan logattak a
karjukat a maguk különös, veszelyes modjan. Rand belekortyolt a teaba. Egyre
nehezebb volt meglatni benne a kölyköt, akit Nynaeve a Folyoközből ismert. Mindig
ilyen elszantan feszült meg az allkapcsa? Mikor lett ilyen magabiztos a lepte,
ilyen parancsolo a tartasa? Ez az ember mintha csak… valamifele ertelmezese lett
volna annak a Randnek, akit egykor ismert. Mint egy szobor, egy kőből faragott
kepmas, amit ugyan ugy formaztak meg, hogy hasonlitson ra, de eltuloztak a hősies
vonasokat. – Nos? – csattant fel Rand. – Ki ez? A fiatal tanonc, Kerb Levegőbe
csavarva ült a szoba egyik parnazott padjan. Nynaeve odapillantott ra, aztan
magahoz ölelte a Forrast, es vedelmet szőtt a hallgatozok ellen. Rand elesen
ranezett. – Fokuszaltal? – kerdezte. Mindig megerezte, ha Nynaeve külön
elővigyazatossag nelkül fokuszalt; Egwene es Elayne vizsgalodasai szerint ilyenkor
libabőrös lett. – Hallgatozas ellen – vetette oda Nynaeve; nem volt hajlando
meghunyaszkodni Rand előtt. – Emlekeim szerint nem kell a te engedelyed, hogy
fokuszalhassak. Lehet, hogy felvitte a dolgodat a Feny, Rand al’Thor, de ne feledd,
hanyszor elfenekeltelek, amikor meg apad terdeig sem ertel! Rand regebben erre
reagalt volna valamit, meg ha csak sertetten fuj is egyet. De most csupan ranezett.
Neha ugy tűnt, mintha a szeme valtozott volna a legtöbbet. Majd a ferfi sohajtott
egyet. – Miert ebresztettel fel, Nynaeve? Ki ez a halalra remült, nyurga gyerek? Ha
barki mas küldött volna nekem egy ilyen üzenetet az ejszaka közepen, tovabb küldöm
Bashere-hoz, hogy korbacsoltassa meg! Nynaeve az allaval bökött Kerb fele. – Azt
hiszem, ez a „halalra remült, nyurga gyerek” tudja, hol a kiraly! Ez mar
felkeltette Rand figyelmet, de Minet is. A lany töltött maganak egy csesze teat, es
a falnak tamaszkodva allt. Miert nem hazasodtak össze? – A kiraly? – kerdezte Rand.
– Akkor azt is tudja, Graendal hol lehet. Honnan tudod, Nynaeve? Hol talaltad? – A
börtönben, ahova Milisair Chadmart küldted – meregette Nynaeve. – Rettenetes egy
hely, Rand al’Thor! Nincs hozza jogod, hogy igy banj egy emberrel! A ferfi erre a
megjegyzesre sem ugrott. Egyszerűen csak odasetalt Kerbhez. – Hallott valamit a
vallatasbol? – Nem – mondta Nynaeve. – De azt hiszem, ő ölte meg a hirnököt. Azt
tenykent tudom, hogy megprobalta megmergezni Milisairt. A het vegere biztosan meg
is halt volna, ha nem Gyogyitom meg! Rand odanezett ra, es a nő szinte erezte,
ahogy lassan összeköti a fejeben a megjegyzeseket, es rajön, hol jart, mit csinalt.
– Arra jutottam – jegyezte meg vegül a ferfi –, hogy ti aes sedaiok sokban
hasonlitotok a patkanyokra. Mindig ott vagytok, ahol semmi keresnivalotok! Nynaeve
felhorkant. – Ha nem mentem volna oda, Milisair haldokolna, Kerb pedig szabadon
garazdalkodna! – Feltetelezem, megkerdezted, ki parancsolta meg neki, hogy vegezzen
a hirnökkel! – Meg nem – felelte Nynaeve. – De megtalaltam a holmija közt a merget,
es meggyőződtem rola, hogy ő keszitette elő az etelt Milisairnek es a hirnöknek is.
– Habozott egy pillanatig, aztan folytatta: – Rand, nem vagyok biztos benne, hogy
kepes lesz
valaszolni a kerdeseinkre. Megvizsgaltam, es bar testileg nem beteg, van ott
valami… valami a fejeben. – Ezt meg hogy erted? – kerdezte a ferfi halkan. –
Valamifele gat – magyarazta Nynaeve. – A foglar ertetlenkedett, szinte megdöbbent,
hogy a hirnök kepes volt ellenallni a „kerdeseinek”. Szerintem abban a
szerencsetlenben is volt valamifele gat, valami, ami megakadalyozta, hogy tul sokat
elaruljon. – Kenyszer – vetette oda Rand könnyeden, es az ajkahoz emelte a cseszet.
A Kenyszer sötet volt, gonosz. Nynaeve maga is erezte; meg mindig beleremegett, ha
eszebe jutott, Moghedien mit tett vele. es az csak egy aprosag volt, csupan par
emleket törölt ki az ő elmejeből… – Kevesen ertenek ugy a Kenyszerhez, mint
Graendal – merengett el Rand. – Talan ez az a bizonyitek, amit ugy kerestem. Igen…
ez valoban jelentős felfedezes lehet, Nynaeve. Eleg jelentős ahhoz is, hogy
elfelejtsem, hogyan tettel szert ra! Megkerülte a padot, es lehajolva a kölyök
szemebe nezett. – Engedd el! – parancsolt ra Nynaeve-re. Az asszony
engedelmeskedett. – Mondd csak – szolitotta meg Rand Kerbet –, ki mondta, hogy
mergezd meg ezeket az embereket? – Semmit sem tudok! – nyikkant fel a kölyök. – en
csak… – allj! – szolt ra Rand halkan. – Elhiszed, hogy meg tudnalak ölni? A fiu
elhallgatott, es bar Nynaeve elkepzelhetetlennek tartotta, meg tagabbra nyitotta
kek szemet. – Elhiszed, hogy eleg csak kimondanom – folytatta Rand a maga különös,
halk hangjan –, es megall a szived? en vagyok az ujjaszületett Sarkany. Elhiszed,
hogy elvehetem az eletedet, magat a lelkedet, es eleg csak akarnom, hogy igy
legyen? Nynaeve megint latta Rand körül a sötet patinat, az aurat, amiről nem
tudhatta biztosan, ott van-e. Az ajkahoz emelte a teajat, de az ital hirtelen
allott lett es keserű, mintha tul sokaig hagytak volna azni. Kerb összekuporodott
es sirni kezdett. – Beszelj! – förmedt ra Rand. A kölyök kinyitotta a szajat, de
csak nyöges szakadt ki belőle. Annyira lekötötte a figyelmet a ferfi, hogy nem
tudta, vagy nem akarta letörölni a szemebe csörgő verejteket. – Igen – mormolta
Rand elgondolkozva. – Ez Kenyszer, Nynaeve! Itt van! Igazam volt! – A nőre nezett.
– Fel kell fejtened a Kenyszer halojat, ki kell törölnöd az elmejeből, addig nem
kepes elarulni, mit tud! – Micsoda? – kerdezte az asszony hitetlenkedve. – en nem
vagyok tul jo ebben a fajta szövesben – intett a ferfi kiralyian. – De gyanitom,
hogy ha megprobalod, te le tudod venni a Kenyszert. A maga modjan hasonlit a
Gyogyitashoz. Ugyanazt a fonatot kell hasznalni, mint a Kenyszernel, csak forditva!
Nynaeve összerancolta a homlokat. Jo ötletnek tűnt, hogy meggyogyitsa szegeny
gyereket – vegtere is minden serülest meg kellett Gyogyitani! De hogy kiprobaljon
valamit, amit meg sosem csinalt, raadasul Rand előtt? Ez mar sokkal kevesbe
tetszett neki. es mi van, ha elront valamit, es kart tesz a fiuban? Rand leült a
parnazott padra Kerbbel szemben. Min is odasetalt, es letelepedett melle.
Fintorogva meredt a teajara; nagyon ugy tűnt, hogy az öve is epp olyan hirtelen
romlott meg, mint Nynaeve-e. Rand varakozva nezett az aes sedaira. – Rand, en… –
Csak probald meg! – mondta a ferfi. – Nem tudom elmagyarazni neked, pontosan hogyan
kell csinalni, a nőknek minden mas, de okos vagy. Biztos vagyok benne, hogy
sikerülni fog!
Az akaratlanul is atyaskodo hangnemre Nynaeve dühödten huzta ki magat. Nem segitett
sokat az sem, hogy ilyen faradt volt. A fogat csikorogva fordult oda Kerbhez, es
mind az Öt Hatalmat összeszőtte. A fiu szeme ide-oda jart, bar nem lathatta a
fonatokat. Nynaeve egy nagyon enyhe Gyogyitassal kezdte, mire a fiu megdermedt.
Aztan külön szalat sodort a Szellemből, es amilyen ovatosan csak tudta,
megvizsgalta vele a kölyök elmejet, megbökdöste az agyat elborito fonatokat. Igen,
most mar latta a Szellem, Levegő es Viz szalaibol font, összetett szövedeket.
Rettenetes volt latni, ahogy teljesen behalozta a kölyök agyat. A fonat itt-ott
elevenbe ert, paranyi kis horgokkent kapaszkodott bele melyen magaba az agyba. Rand
azt mondta, forditsa meg a fonatot. De közel sem volt könnyű munka! Egyik reteg
Kenyszert a masik utan kellett lehantania, es ha csak egy aprocska hibat is ejt,
azzal könnyen meg is ölheti a fiut. Kis hijan feladta. De ki mas vehette volna at a
feladatat? A Kenyszer a tiltott fonatok köze tartozott, es nem hitte volna, hogy
akar Corele-nek, akar a többieknek szamottevő tapasztalata van vele. Ha ő most
feladja, Rand egyszerűen küldet a többiekert, es őket keri meg, hogy oldjak fel a
Kenyszert. Azok meg persze engedelmeskednenek, es a hata mögött kinevetnek őt, a
beavatottat, aki teljes jogu aes sedainak hitte magat. Pedig ő uj Gyogyitas-fajtat
talalt fel! Segitett megtisztitani az Egyetlen Hatalom ferfi felet! Meggyogyitotta
az elcsendesitest es a megszeliditest! Ezzel is meg fog birkozni! Gyorsan
dolgozott, hamar megszőtte a Kenyszer első retegenek tükörkepet. A Hatalom minden
egyes szala pontos volt, tökeletes ellentete a fiu agyara mar rafonodott mintanak.
Nynaeve ovatosan engedte le a tulajdon fonatat, es ahogy azt Rand mondta, valoban
mind a kettő eltűnt. Honnan tudhatta a ferfi? Megborzongott: eszebe jutott, mit
mondott rola Semirhage. Egy masik elet emlekei, olyan emlekek, amelyekhez semmi
joga sem volt. Megvolt annak az oka, hogy a Teremtő hagyta, hogy az ember
elfelejtse az előző eleteit. Senkinek sem kellene emlekeznie Lews Therin Telamon
kudarcaira. Folytatta. Egyik reteget oldotta fel a masik utan, ugy fejtette le a
Kenyszer fonatait, ahogy egy kirurgus leszedi a kötest a sebesült labrol. Kimeritő
munka volt, de elegedettseggel töltötte el. Minden egyes fonattal valami gonoszt
hozott helyre, egy hajszalnyival jobba tette az egesz vilagot. Kis hijan egy
orajaba telt, es kimeletlen munkanak bizonyult. De megcsinalta. Amint eltűnt a
Kenyszer utolso retege is, elkinzottan sohajtott egyet, es elengedte az Egyetlen
Hatalmat. Egeszen biztos volt benne, hogy egy szikranyit sem tudna mar fokuszalni.
Ha az elete mulna rajta, akkor sem! attantorgott egy szekhez, es leroskadt. Most
vette csak eszre, hogy Min összegömbölyödött Rand mellett, es elaludt. De a ferfi
ebren volt. Az ujjaszületett Sarkany nezte, mintha olyasvalamit latna, amit ő nem
lathat. Majd felallt, es odalepett Kerbhez. Nynaeve tul kaba volt ahhoz, hogy
eszrevegye a fiatal gyertyaöntő arckifejezeset. Meglepően üres volt: azokon latott
ilyet, akik erősen bevertek a fejüket. Rand fel terdre ereszkedett, a tenyerebe
fogta a fiu allat, es melyen a szemebe nezett. – Hol van? – kerdezte halkan. –
Merre? A fiu kinyitotta a szajat, es oldalt kicsurrant belőle egy kis nyalpatak. –
Hol van? – ismetelte meg a ferfi.
Kerb felnyögött. Meg mindig üres volt a tekintete, es az ajkai közül kitüremkedett
egy pillanatra a nyelve. – Rand! – csattant fel Nynaeve. – Hagyd abba! Mit csinalsz
vele? – Semmit sem csinalok – felelte a ferfi halkan, es nem nezett ra. – Ezt te
csinaltad, Nynaeve, azzal, hogy felfejtetted azokat a fonatokat. Graendal Kenyszere
ritka erős, de a maga modjan durva. Annyira kitölti kenyszerrel az aldozatai
elmejet, hogy nem marad benne hely sem szemelyisegnek, sem gondolatnak. Csak egy
bab marad, akit pusztan Graendal parancsai mozgatnak. – De par perccel ezelőtt meg
lehetett vele beszelni! Rand megrazta a fejet. – Ha megkerdezned a börtönőröket,
azt mondanak, hogy mindig is kicsit lassan jart a legeny esze, es ritkan beszeltek
vele. Nem volt valodi ember a fejeben, csak egyik reteg Kenyszer a masik utan. Az
utasitasokat gondosan ugy fogalmaztak meg, hogy meg a nyomat is eltöröljek ennek a
szerencsetlen szemelyisegenek, es a hatramaradt kreatura mindenben csak Graendal
kivansagat teljesitse. Több tucatszor lattam mar ilyet. Több tucatszor? –
borzongott meg Nynaeve. es te lattad, vagy Lews Therin? Most epp melyikőtök emlekei
vezerelnek? Lenezett Kerbre. emelygett. A fiu tekintete nemcsak a sokktol volt
olyan zavart, ahogy azt korabban velte, hanem valami melyebb üresseg asitott benne.
Meg egeszen fiatal koraban, amikor nemreg volt csak javasasszony, elhoztak hozza
egy nőt. Leesett a szekerről. Napokig aludt, es amikor vegre felebredt, ugyanugy
nezett, mint ez a kölyök. Nyoma sem maradt, hogy barkit is felismerne, semmi jele,
hogy megmaradt volna akar a lelek szikraja is üres hejja valt testeben. ugy egy
hetre ra meg is halt. Rand ujra megszolitotta Kerbet. – Szüksegem van a helyszinre!
– mondta. – Valamire. Ha van benned meg valahol egy kis szikra, ami ellenallt neki,
egy morzsa, ami küzdött ellene, bosszut igerek! Egy helyszint. Hol lapul? Nyal
csepegett a fiu ajkarol. Mintha megremegett volna. Rand felallt, föle tornyosult,
de a tekintete meg mindig nem engedte el a fiuet. Kerb megrazkodott, es ket szot
suttogott: – Natrin hantja! Rand lagyan sohajtott, es egyetlen, szinte ahitatos
mozdulattal elengedte Kerbet. A fiu lecsuszott a padrol a földre, es a szajabol a
szőnyegre csörgött a nyal. Nynaeve szitkozodva pattant talpra, aztan
megtantorodott, ahogy megpördült vele a szoba. A Fenyre, de kimerült! Visszanyerte
az egyensulyat, lehunyta a szemet, es mely levegőt vett. Majd leterdelt a fiu
melle. – Fölösleges ezzel vesződnöd – mondta Rand. – Halott! Nynaeve maga is
meggyőződött a dologrol. Felkapta a fejet, es felnezett a ferfira. Miert tűnt a
ferfi epp olyan kimerültnek, amilyennek ő erezte magat? Hiszen alig csinalt
valamit! – Megis, mit… – Semmit sem csinaltam, Nynaeve! Gyanitom, hogy amikor
leszedted azt a Kenyszert, mar csak a Graendal ellen taplalt, melyen szunnyado
harag tartotta eletben. Barmi maradt is belőle, tudta, hogy nem segithet massal,
csak ezzel a ket szoval. Utana elengedte az eletet. Nem tehettünk erte semmi
többet! – Ezt nem vagyok hajlando elfogadni! – csattant fel Nynaeve tehetetlen
haragjaban. – Meg lehetett volna Gyogyitani! – Tudnia kellett volna segiteni a
kölykön! Olyan jo erzes volt felfejteni Graendal Kenyszeret, olyan helyes! Nem lett
volna szabad igy vegződnie! Megrazkodott. ugy erezte, bemocskolodott. Mivel volt
jobb a börtönőröknel, akik förtelmes dolgokat tettek, hogy ertesüleseket
csikarjanak ki? Mergesen meredt Randre. Igazan elarulhatta volna, hogy mi lesz a
vege, ha feloldja a Kenyszert! – Ne nezz ram igy, Nynaeve! – A ferfi az ajtohoz
lepett, es intett a Hajadonoknak, hogy vigyek ki Kerb holttestet. Az aiel nők
engedelmesen elvittek, miközben Rand halkan kert egy kanna friss teat. Aztan
visszatert, leült a padra a bekesen szunyokalo Min melle. A lany a pad egyik
parnajat gyűrte a feje ala. A szobaban levő ket lampa egyike alig pislakolt, es a
ferfi arca felig mely arnyekokba merült. – Nem vegződhetett maskepp – folytatta. –
A Kerek sző, a Minta jő. Aes sedai vagy. Nem ti szoktatok ezt mondogatni? – Azt nem
tudom – csattant fel Nynaeve –, de meg ha mondogatjuk is, nem ment fel teged az
alol, amit tettel! – Mit tettem? – kerdezte Rand. – Te hoztad ide hozzam ezt a
fiut. Graendal hasznalt rajta Kenyszert. Most majd megölöm erte, es csupan azert az
egyetlenegy tettert leszek felelős. Most pedig hagyj beken! Szeretnek megprobalni
aludni meg egy keveset. – Egyaltalan nincs bűntudatod? – förmedt ra a nő.
Farkasszemet neztek. Nynaeve tehetetlen volt, es dühös, Rand pedig… ki sejthette
egyaltalan, ő mit erezhetett mostanaban! – Mindegyikükert szenvednem kellene,
Nynaeve? – kerdezte Rand halkan, es az arca egyik felet meg mindig elrejtette a
sötet. – ird ezt a halalt is a szamlamra, ha neked ugy könnyebb! Csak egy a sok
közül – hany követ hordhatsz egy emberre, mire nem szamit többet, mennyit nyomnak?
Meddig egethetsz egy husdarabot, mire nem szamit mar a hő? Ha hagyom, hogy
bűntudatot erezzek ezert a kölyökert, akkor bűntudatot kellene ereznem az
összesert. es az agyonnyomna. Nynaeve vegigmerte a felhomalyban. Kiraly, semmi
ketseg. Katona, bar csak ritkan latott haborut. Elfojtotta a haragjat. Nem arra
talalta ki ezt az egeszet, hogy bebizonyitsa a ferfinak, megbizhat benne? – o, Rand
– fordult el vegül –, ez a furcsasag, ami lett belőled, ez az erzelem nelküli,
haraggal teli sziv! Elpusztit a vegen! – Igen – valaszolta a ferfi halkan. A nő
döbbenten nezett vissza ra. – Tovabbra sem ertem – pillantott le Rand Minre –,
miert feltetelezitek, hogy tul ostoba vagyok, hogy rajöjjek erre a szamotokra is
egyertelmű dologra. Igen, Nynaeve. Igen, ez a kemenyseg elpusztit. Tudom. – Akkor
miert? – kerdezte az asszony. – Miert nem hagyod, hogy segitsünk? A ferfi felnezett
– nem Nynaeve-re, hanem a semmibe. Egy szolga kopogtatott halkan. Milisair hazanak
feher es lombzöld liberiajat viselte. Belepett, letette az uj teaskannat, felvette
a regit, es kisietett. – Amikor sokkal fiatalabb voltam – folytatta a ferfi halkan
–, Tam mondott nekem egy meset, vilagjaras közben hallotta. A Sarkanybercről szolt.
Akkor meg nem sejtettem, hogy ő maga is latta, vagy hogy engem is ott talalt. Meg
csak egyszerű pasztorgyerek voltam, es a Sarkanyberc, Tar Valon, Caemlyn szinte
mesebeli videk volt nekem. De azt elmeselte, hogy a berc olyan magas, hogy meg az
Ikerszarv-csucs is eltörpülne mellette odahaza. Tam meseje szerint soha senki sem
maszott fel a Sarkanyberc csucsara. Nem mintha lehetetlen lett volna, hanem mert
ahhoz, hogy felerjen oda az ember, minden erejere szüksege van. Olyan hatalmas,
magas az a hegy, hogy az utolso cseppig kiszivja annak az erejet, aki megküzd vele.
Elhallgatott. – es? – kerdezte vegül Nynaeve. Rand felnezett ra. – Nem erted? A
mesek szerint soha senki nem maszta meg azt a
hegyet, mert ha feljutott volna a csucsra, nem maradt volna ereje, hogy
visszaterjen. Egy jo hegymaszo legyőzhette volna, felerhetett volna a csucsra,
lathatta volna azt, amit soha senki mas. De aztan meg kellett volna halnia. A
legerősebb, legbölcsebb felfedezők mind tudtak, mi lenne a sorsuk, es sosem masztak
meg. Mindig meg akartak, de folyton vartak, mindig halogattak ezt az egy utat. Mert
tudtak, hogy ez lenne az utolso utjuk. – De ez csak egy mese – ellenkezett Nynaeve.
– Legenda! – en is az vagyok – mondta Rand. – Mese. Legenda. Egyszer majd halkan,
suttogva gyerekeknek meselnek rolam. – Megrazta a fejet. – Neha van, hogy nem
fordulhat vissza az ember. Neha nincs mas ut, csak előre. es neha tudod, hogy ez a
hegy lesz a vegső. – Mind azzal jöttök, hogy tul kemeny vagyok, hogy vegül ugyis
szettörök es darabokra esek, ha igy folytatom. De mind ugy tesztek, mintha tenyleg
maradnia kellene belőlem barminek is, ami folytatja. Hogy le kell masznom a
hegyről, ha egyszer felertem a csucsra. – Ez a kulcs, Nynaeve. Most mar ertem. Nem
fogom tulelni ezt az egeszet, es nem is kell amiatt aggodnom, hogy mi lesz velem az
Utolso Csata utan. Nem kell visszafognom magam, nem kell semmit sem megmentenem
ebből a sokat tepazott lelkemből. Tudom, hogy meg kell halnom. Akik azt akarjak,
hogy lagyabb legyek, hajlekonyabb, azok egyszerűen nem tudjak elfogadni, mi var
ram! – ujra lenezett Minre. Nynaeve szamtalanszor latta a szemeben csillogo
szeretetet, ahogy a lanyra nezett, de ezuttal üres volt a tekintete. es üres,
erzelemmentes volt az arca is. – Kitalalunk valamit, Rand – mondta neki. – Biztos
van ra megoldas, hogy tuleld ezt az egeszet! – Nem – mordult fel halkan a ferfi. –
Ne is csabitgass ujra erre az ösvenyre! Csak fajdalom fele vezet, Nynaeve! Sokaig
azt hittem, majd hatrahagyok valamit, hogy segitsen eletben maradni a vilagnak,
miutan meghaltam, de ez sem volt mas, csak küzdelem, hogy eletben maradhassak. Nem
kenyeztethetem magam ilyesmivel. Felmaszom erre a rohadt hegyre, es szembenezek a
nappal. Ti meg majd megoldjatok, ami utana jön. Ennek igy kell lennie. A nő
tiltakozasra nyitotta a szajat, de Rand szurosan ranezett. – Ennek igy kell lennie,
Nynaeve! Az aes sedai becsukta a szajat. – Ügyes voltal ma este – dicserte meg
Rand. – Mindannyiunknak sok vesződseget takaritottal meg. – Csak azert csinaltam,
mert azt szeretnem, ha megbiznal bennem – bökte ki ő, aztan azonnal szidni kezdte
magat. Miert mondta ezt? Tenyleg olyan faradt lenne, hogy azonnal kimondja, ami
csak az eszebe jut? A ferfi csak biccentett. – Bizom benned, Nynaeve. Amennyire
csak bizni tudok, es joval inkabb, mint az emberek többsegeben. Azt hiszed, tudod,
mi lesz nekem a legjobb, neha akkor is, ha kifejezetten ellenkezik az akaratommal,
de ezzel meg tudok bekelni. A fő különbseg közted es Cadsuane között az, hogy te
tenyleg törődsz velem. Őt csak az erdekli, hogy a tervei szerint cselekedjek. Azt
akarja, hogy ott legyek az Utolso Csataban. Te azt akarod, hogy tul is eljem. Ezert
halas köszönet. almodj meg egy kicsit helyettem, Nynaeve! almodj olyasmiről, amiről
en mar reg lemondtam! Lehajolt, hogy felvegye Mint, es hiaba hianyzott a bal keze,
könnyeden felemelte. Az egyik karjat becsusztatta ala, aztan a masikkal rafogott,
es felkapta. A lany összerezzent, aztan közelebb bujt hozza. Felebredt, es
tiltakozva mormolta, hogy majd megy a sajat laban. Rand nem tette le; talan
hallotta a hangjaban a kimerültseget. Nynaeve tudta, hogy Min szinte minden ejjel
fennmarad a könyveivel, es majdnem olyan kemenyen hajtja magat, mint a ferfi. Rand
Minnel a karjaban az ajtohoz lepett. – Először elrendezzük a dolgot a seanchanokkal
– jelentette ki. – Arra a talalkozora jol keszülj fel! Nem sokkal azutan majd
elbanok Graendallal is. Ezzel kiment. A pislakolo lampa vegleg kialudt, es csak az
asztalon egő feny maradt meg. Ismet sikerült meglepnie a ferfinak. Meg mindig egy
gyapjuagyu idiota volt, de ahhoz kepest meglepően logikusan gondolkozott. Hogyan
lehetett, hogy valaki ennyi mindent ert, megis ilyen ostoba marad? es miert nem
tudott legalabb egy ervet felhozni az ellen, amit Rand mondott? Miert nem tudott
rakialtani, hogy teved? Mindig van remeny. Ha ezt a legfontosabb erzest is feladja,
lehet, hogy erős lesz – de azt kockaztatja, hogy minden okot elveszit, amiert
erdemes lenne törődnie a csatai kimenetelevel. De valamiert megsem tudta szavakba
önteni ezeket az erveket. Tizenegyedik fejezet LEGENDaK – Rendben – mondta Mat, es
szettekerte Roidelle egyik legjobb terkepet az asztalon. Talmanes, Thom, Noal,
Juilin es Mandevwin az asztal köre huztak a szeküket. A videket abrazolo terkep
mellett Mat kiteritette egy közepes meretű varoska vazlatos alaprajzat is. Komoly
erőfeszitesbe került, hogy talaljanak egy kereskedőt, aki hajlando lerajzolni
Bizleg terkepet, de Hatrand utan Matnek esze agaban sem volt ugy bemennie egy
varosba, hogy nem tudja, mi var ra. A satrara a kinn sötetlő fenyőerdő arnyeka
borult. Hűvös napjuk volt. Neha feltamadt a szel, es a fölöttük imbolygo agakbol
szaraz tűlevelek zaporoztak le a földre. Meg-megkaristoltak a satrat is. Odakinn
katonak kiabaltak, es üstök kondultak: delre jart, most osztottak az ebedet. Mat a
varoska terkepet tanulmanyozta. Ideje volt megkomolyodni. Az egesz vilag ugy
döntött, hogy ellene fordul, es mostanaban meg a hegyi kisvarosok is halalos
csapdanak bizonyultak. Legközelebb majd az utmenti szazszorszepek vadulnak meg,
csordaba verődve probaljak meg felfalni! Itt egy pillanatra megakadt, mert eszebe
jutott a hazalo, aki belesüllyedt a shiotai fantomvarosba. Amikor az egesz
kisertettanya eltűnt, nem maradt mas, csak egy pillangos, vadviragos mező.
Szazszorszepekkel. A Feny egessen meg! gondolta. De Matrim Cauthonra nem az a sors
vart, hogy holtan vegezze valami eldugott videki uton. Ezuttal előre tervez!
Ezuttal keszen all! Elegedetten biccentett maganak. – Itt a fogado – mondta, es a
terkepre bökött. – A Razott Ököl. Ket egymastol független utazo is allitotta, hogy
jo hely, a varoska harom fogadoja közül a legjobb. A nő, aki keres, meg sem
probalta eltitkolni, hol szallt meg, ami azt jelenti, hogy vedve erzi magat.
Alighanem őrök is lesznek vele. Előhuzta Roidelle egy ujabb terkepet. Ezen jobban
latszott Bizleg környeke. A varoska egy sekely kis völgyben terült el, lagyan
hullamzo dombok öveztek, es egy hegyi patakok taplalta kis tavacska. A toban
allitolag kivalo pisztrang tenyeszett, es a sozott hal volt a varos egyik fő
kereskedelmi cikke. – Harom könnyűlovassagi csapatot akarok ide – bökött Mat az
egyik felső lejtőre. – Elrejtik őket a fak, de latni fogjak az eget. Ha vörös
ejviragot lövünk fel, akkor azonnal be kell itt jönniük a főuton, hogy
kimenekitsenek minket. A varos ket oldalan lesz szaz szamszerijaszunk is, hogy
tamogassak a lovassagot. Ha zöld
ejviragot latnak, a lovassag bevonul, es itt, itt es itt biztositja a varosba
vezető főutat. Felnezett, es a mutatvanyosra bökött. – Thom, te magaddal viszed
Harnant, Fergint es Mandevwint! Ők a „tanitvanyaid”, Noal pedig az inasod. – Az
inasa? – kerdezte Noal, egy karvalyorru, göcsörtös emberke, akinek jo par foga
hianyzott. De szivos volt, akar egy aparol fiura szallo, öreg, sok csatatol foltos
kard. – Mi szüksege lenne egy mutatvanyosnak inasra? – Rendben – mondta Mat. –
Akkor lehetsz az öccse is, aki mindemellett inaskodik neki. Juilin, te… – Varjunk
csak! – mordult fel Mandevwin, es megvakarta az arcat a szemet fedő kötes mellett.
– Most akkor en egy mutatvanyos tanitvanya leszek? Nem hinnem, hogy a hangom igazan
alkalmassa tenne erre. Fogadni mernek, hogy hallottal mar. es csak egy szemem van,
szoval azt hiszem, a zsonglőrködesben sem var ram nagy jövő! – Te vagy az uj
tanitvany – nezett ra Mat. – Thom is tudja, hogy tehetsegtelen vagy, de megszant,
mert az üknagynened, akinel azota eltel, hogy a szüleid mindketten meghaltak,
amikor megvadult ökrök tapostak agyon őket, elkapta a baranyhimlőt, es
megbolondult. Elkezdett konyhai maradekkal etetni, es ugy bant veled, mintha Pötyi
lennel, a csaladi kutya, aki heteves korodban szökött meg. Mandevwin megvakarta a
fejet. A hajaba jocskan vegyültek mar ősz szalak. – De nem vagyok kicsit öreg
tanitvanynak? – Marhasag! – vetette oda Mat. – Lelekben fiatal vagy, es mivel sosem
hazasodtal meg, mert az egyetlen nő, akit valaha szerettel, megszökött a takacs
fiaval, Thom erkezte az uj kezdet lehetőseget villantotta fel előtted. – De nem
akarom elhagyni az üknagynenemet! – tiltakozott Mandevwin. – Gyermekkorom ota
gondoskodott rolam! Nem tisztesseges, ha az ember csak ugy magara hagy egy idős
hölgyet, pusztan, mert kicsit megzavarodott! – De nincs is üknagynened – nezett ra
Mat elkeseredetten. – Ez csak egy legenda, egy törtenet az alnevedhez! – es nem
lehetne olyan törtenetem, ami tisztessegesebb fenyben tüntet fel? – kerdezte
Mandevwin. – Tul keső – lapozott bele Mat az asztalan tornyosulo papirkötegbe, es
kikeresett öt, rettenetes macskakaparassal teleirt lapot. – Most mar nem
valtoztathatod meg! A fel ejszakat a te törteneteddel töltöttem! Ez a legjobb mind
közül! Nesze, ezt jegyezd meg! – Odanyujtotta a ferfinak, aztan előrantott egy
ujabb papirköteget, es elkezdte atnezni. – Biztos vagy benne, hogy nem tulzod el
ezt egy kicsit, fiam? – kerdezte Thom. – Nem hagyom, hogy meg egyszer meglepjenek!
– nezett ra Mat. – A Feny egessen meg, nem hagyom! Elegem van mar belőle, hogy
felkeszületlenül setalok bele a csapdakba. A sajat kezembe veszem a sorsom, es nem
rohanok többe egyik gondbol a masikba! Ideje atvennem az iranyitast! – es ezt ugy
tervezed, hogy…? – kezdte Juilin. – Reszletes szerepeket talalok ki, kidolgozott
hattertörtenettel – fejezte be Mat, majd Thom es Noal kezebe nyomta a maguk
papirköteget. – ugy am! – es velem mi lesz? – kerdezte Talmanes. Most megint
csillogott a szeme, bar a hangja teljesseggel őszinten csengett. – Hadd talaljam
ki, Mat! Utazo kereskedő vagyok, egykor az aielek kepeztek ki, es most azert
erkeztem a faluba, mert ugy hallottam, a toban el a pisztrang, aki megsertette az
apamat! – Marhasag! – felelte Mat, es a kezebe nyomta a papirjait. – Te
őrző leszel. – Ez eleg gyanus – jegyezte meg Talmanes. – Gyanusnak is kell lenned –
biccentett Mat. – Mindig könnyebb kartyaban legyőzni valakit, ha mason jar az esze.
Te leszel a mi „masunk”. Egy titokzatos ügyben a varoson atutazo őrző nem olyan
nagyszabasu jelenseg, hogy magara vonjon minden figyelmet, de akik tudjak, mit
keressenek, azoknak jo kis eltereles lesz. Hasznalhatod Fen köpenyet. Azt mondta,
kölcsönadja nekem, meg mindig eszi a bűntudat, hogy hagyta megszökni a
szolgalolanyokat! – es te termeszetesen nem arultad el neki, hogy egyszerűen csak
eltűntek – tette hozza Thom. – es hogy semmikepp sem akadalyozhatta volna meg. –
Nem lattam tul sok ertelmet, hogy felvilagositsam – nezett ra Mat. – Nincs sok
ertelme a multon ragodni, azt mondom! – Szoval akkor egy őrző? – kerdezett vissza
Talmanes, es atlapozta a papirköteget. – Gyakorolnom kell a mogorvasagot. Mat
rezzenestelen tekintettel vegigmerte. – Nem veszed komolyan ezt az egeszet! – Mit
mondtal? Szerinted akad barki is, aki ezt komolyan veszi? A Feny egesse meg azt a
szikrat a szemeben! es ő egykor tenyleg azt hitte volna, hogy Talmanes nem nevet
szivesen? Csak befele csinalta. Az volt a legdühitőbb modja. – A Fenyre, Talmanes!
– mordult fel. – Abban a varosban egy nember engem es Perrint keresi. Olyan jol
tudja, hogy nezünk ki, hogy pontosabb rajzot kepes rolunk kesziteni, mint a
tulajdon anyam. Ez megdermeszt, mintha maga a Sötet ur allna a hatam mögött. es nem
mehetek be magam arra a nyamvadt helyre, mert minden egyes nőnel, ferfinal es
kisgyereknel ott a kepem, alatta meg, hogy aki informaciot szolgaltat rolam,
jutalmul aranyat kap! Na most lehet, hogy kicsit tullőttem a celon az
előkeszületekkel, de mindenkepp meg akarom talalni ezt a nőszemelyt, meg mielőtt
raparancsolna egy falka arnybaratra, vagy valami meg rosszabbra, hogy vagja at a
torkom almomban. erthető? Mind az ötüknek egyesevel a szemebe nezett, majd
bolintott, es megindult a satorajto fele. Aztan megtorpant Talmanes szeke mellett.
Megköszörülte a torkat, es felig csak motyogta: – Te titokban imadsz festeni, es
arra vagysz, barcsak megszökhetnel ebből a halallal teli eletből, amire kötelezted
magad. Delre tartasz, es azert kerültel erre, mert imadod a hegyeket. Remenykedsz
benne, hogy hirt kapsz az öcsedről, akit evek ota nem lattal, es aki Andor deli
videken tűnt el egy vadaszat soran. Nagyon megkinzott a mult. Olvasd at a negyedik
oldalt! Tovabbsietett, es kilepett az arnyekos deli taborba, bar meg latta, hogy
Talmanes a szemet forgatja a hallottaktol. A Feny egesse meg a fickot! Igazi drama
feszült azokon a lapokon! A fenyőagakon at is latta, hogy borult idő van. Mar
megint. Mikor lesz mar vege? Megrazta a fejet, es atvagott a taboron. Odabiccentett
a kis csoportokban acsorgo katonaknak. Azok tisztelegtek vagy odaköszöntek „Mat
nagyurnak”. A Banda egesz napra tabort vert; egy felreeső, erdős hegyoldalon
tanyaztak a varostol vagy felnapi jaroföldre, es felkeszültek a tamadasra. A
haromlevelű fenyők magasra nyultak, szelesen eltartak az agaikat, es az arnyekban
alig maradt meg az aljnövenyzet. A satrak kis csoportokban gyűltek a fenyők köre; a
levegő hűvös volt, arnyas, megülte a gyanta es a föld illata. Körbejarta a tabort,
ellenőrizte az emberek munkajat, es gondoskodott rola, hogy minden a lehető
leghatekonyabban menjen. Azok a regi emlekek, amiket az eelfinnek töltöttek a
fejebe, kezdtek olyan egyenletesen összeolvadni a sajat emlekeivel, hogy lassan mar
nem tudta eldönteni, melyik ösztönt kapta onnan, es melyik a sajatja.
Jo erzes volt megint a Bandaval lennie, eszre sem vette, hogy mennyire hianyoztak
neki. Jo lesz egyesülni a sereg többi reszevel is, akik Estean es Daerid vezetese
alatt vartak ra. Remelhetőleg könnyebb utjuk volt, mint neki es a seregenek.
Ellenőrző körutjat a lovassagi zaszloaljakkal kezdte. Külön taboroztak a többiektől
– a lovasok mindig is felsőrendűeknek tartottak magukat a gyalogsaghoz kepest.
Aznap szokas szerint mindenki a lova takarmanya miatt aggodott. Egy jo lovas katona
szamara mindig a lova volt az első. A Hatrandbol idaig vezető ut megviselte az
allatokat, különösen, mert nem nagyon akadt legelnivalo. Iden tavasszal alig nőtt a
fű, es a telről visszamaradt növenyzet is meglepően gyernek bizonyult. A lovak nem
voltak hajlandoak barmit megenni, a sasra peldaul ugy huztak a fejüket, mintha az
is megromlott volna, mint a többi etel. Nem volt sok zabjuk: a katonak remeltek,
hogy menet közben legeltethetnek. Tul gyorsak voltak ahhoz, hogy gabonas
szekerekkel vonuljanak. Jol van, előbb vagy utobb ki kell talalnia valamit ez
ügyben is. Biztositotta rola a lovasokat, hogy mar gondolkodik a megoldason. Hittek
neki. „Mat nagyur” meg sosem hagyta cserben őket. Persze, mert akiket
cserbenhagyott, azok mar reg a sirjukban rothadtak. Visszautasitotta a kerest, hogy
vonjak fel a zaszlot. Talan majd ha sikeres lesz a varos elleni hadművelet.
Pillanatnyilag nem volt vele rendes gyalogos egyseg: mind Esteannal es Daeriddel
maradt. Talmanes bölcsen felfogta, hogy mozgekonynak kell maradniuk, es harom
zaszloaljnyi lovas katonat hozott magaval, meg kis hijan negyezer lovas
szamszerijaszt. Mat ezek utan a szamszerijaszokhoz ment. Megallt, es nezte, ahogy a
tabor vegeben par szazad lőgyakorlatot tart. Megallt az egyik magas fenyőfa alatt –
a legalacsonyabb aga is jo ketlabnyival lehetett a feje fölött –, es nekidőlt a
törzsenek. A felsorakozott szamszerijaszok nem is annyira a pontossagot
gyakoroltak, mint a koordinaciot. A legtöbb csataban ugysem kellett celozgatni,
ezert is volt olyan hasznos fegyver a szamszerij. Tizedannyi kikepzes sem kellett
hozza, mint a hosszu ijhoz. Persze az utobbival gyorsabban is lehetett lőni, mint
egy szamszerijjal, messzebbre is, de ha valakinek nem volt epp egy raerő
emberelete, hogy gyakorolgasson vele, akkor a szamszerij az előbbit egesz jol
helyettesitette. Raadasul a szamszerijak ujratöltesi gyakorlata elősegitette, hogy
a sorok egyszerre lőjenek. A szazados a tuloldalon allt, es ket masodpercenkent
rahuzott egy bottal az egyik fara. igy verte az ütemet. Minden csattintas a fan
egy-egy parancsszonak felelt meg. Az elsőre a katonaknak a vallukra kellett venniük
a szamszerijukat. A masodikra lőni. A harmadikra leengedni a fegyvert. A negyedikre
felhuzni. Az ötödikre megint felkapni a vallukra. Az emberek egyre jobbak voltak –
es amikor koordinalt hullamokban lőttek, sokkal nagyobb kart tettek az ellenfelben.
Minden negyedik csattanasra nyilzapor zudult a fak köze. Kell meg lövedek, gondolta
Mat, latva, hogy hany forgacsolodik szet igy, gyakorlas közben. Persze
gyakorlatozaskor sokkal több lőszert vesztett az ember, mint harcban, es minden
egyes most ellőtt lövedek kettőt, harmat is erhetett a csataban. Az emberek kezdtek
kifejezetten jok lenni. Ha lett volna par zaszloaljra valo mellette akkor is,
amikor a Verhab-zugonal harcolt, talan Nashif is sokkal hamarabb megtanulta volna a
leckejet… Persze meg hasznosabbak lennenek, ha gyorsabban tudnanak lőni. Meg mindig
a felhuzas volt a leglassabb resz. Nem is maga a felhuzas, hanem hogy minden egyes
alkalommal le kellett hozza ereszteni a szamszerijat. Negy masodpercbe telt csak
az, hogy ideoda lengettek a fegyvert. Az uj felhuzoszerkezet, aminek a titkat
Talmanes tanulta el egy murandyi gepesztől, igencsak
meggyorsitotta a dolgokat. De a gepesz epp Caemlynbe tartott, hogy eladja a
terveket, es ki tudja, hanyan vehettek meg meg ut közben? Nemsokara lehet, hogy
mindenkinek lesz mar ilyenje. es az előnynek vege volt, ha az ellenfel is
megszerezte. Az a kis szerkentyű sok sikert hozott neki Altaraban, a seanchanok
ellen. Nem szivesen adta fel ezt az előnyt. Vajon ki tudna talalni valamit, amitől
meg gyorsabban lőhetnek az ijakkal? Elgondolkozva ellenőrzött meg par dolgot a
taborban. Az Altaraban toborzott katonak jol beilleszkedtek a Bandaba, es a lovak
takarmanyatol meg esetleg a szamszerijlövedekektől eltekintve a keszletek is
rendben voltak. Elegedetten indult tovabb Aludrahoz. A nő a tabor hatso reszeben
vert tanyat, a sziklas hegyoldal egy kis bemelyedeseben. Bar joval kisebb területet
foglalt el, mint az aes sedaiok es kiserőik valasztotta tagas tisztas, lenyegesen
elzartabb volt. Matnek harom alkalommal is meg kellett kerülnie a fak köze
kiakasztott vasznakat – gondosan ugy feszitettek ki őket, hogy senki se lathasson
ra Aludra munkajara – mielőtt odaert volna. es meg ott is varnia kellett, mert
Bayle Domon allt be ele feltartott kezzel, es visszatartotta őt, mig csak Aludra
engedelyt nem adott neki, hogy belepjen. A karcsu, sötet haju illuminator egy
fatönkön ült kis taborocskaja kellős közepen. Porok, papirtekercsek, telerott
jegyzettablak, es kigöngyölt vasznakon rendben, katonasan sorakozo eszközök
hevertek körülötte. Mar nem hordta taraboni modra, ezernyi kis fonatban a hajat, a
fürtjei kibontva omlottak a vallara. Mat furcsanak latta. De meg mindig csinosnak.
A Feny egessen meg, mar hazasember vagy! – gondolta magaban. De Aludra ettől meg
csinos volt. Egeanin is ott volt, egy ejvirag hejat tartotta egyenesen a roppant
összpontositassal dolgozo Aludranak. A telt ajku illuminator a homlokat rancolva,
ovatosan kopogtatta a hejat. Egeanin sötet haja kezdett kinőni, es a nő egyre
kevesbe hasonlitott egy seanchan nemesre. Mat meg mindig nem tudta, hogyan
szolitsa. Egeanin ragaszkodott hozza, hogy Leilwinnek hivjak, es neha mar Mat is
igy gondolt ra. Butasag volt valakinek csak azert megvaltoztatnia a nevet, mert azt
mondtak neki, de igazan nem haragudhatott ra, amiert nem akarta felbosszantani
Tuont. Aki aztan rohadt egy makacs lany volt. Mat azon kapta magat, hogy megint
delre pislog, de elforditotta a tekintetet. Ver es hamu! Nem lesz Tuonnak semmi
baja! es amugy sem volt mar itt. Akkor meg Egeanin miert ragaszkodott hozza
tovabbra is, hogy Leilwinnek hivjak? Mat Tuon tavozasa utan parszor a regi neven
szolitotta, de kurtan helyreigazitottak. Nők! erthetetlenül viselkedtek, különösen
ha meg seanchanok is voltak a tetejeben! Odanezett Bayle Domonra. Az izmos,
szakallas illiani egy fanak tamaszkodva allt Aludra taboranak bejarataban,
ketoldalt jokora, feher vasznak lobogtak mellette. Meg mindig figyelmeztetően
tartotta fel a kezet. Mintha nem Mate lenne az egesz nyamvadt tabor! Ennek ellenere
nem furakodott at mellette. Nem engedhette meg maganak, hogy megharagitsa Aludrat:
a nő mar pokolian közel allt ahhoz, hogy vegre befejezze a sarkanyainak a terveit,
es neki szüksege volt rajuk. De a Fenyre, azert bosszanto volt, hogy a sajat
taboraban megallitjak! Aludra felnezett a munkajabol, es a füle möge simitott egy
rakoncatlan tincset. eszrevette Matet, aztan visszanezett az ejviragra, es megint
elkezdte a kalapaccsal ütögetni. Ver es hamu! Eleg volt egy mozdulat, es rajött,
miert is latogatja olyan ritkan Aludrat. Az sem tetszett neki, hogy megallitjak… de
miert kellett a nőnek valami robbanekonyat ütögetnie? Nem volt egy csepp jozan esze
sem? Persze az összes illuminator ilyen volt. Mindegyik meneseből
hianyzott par csiko, ahogy Mat apja mondta volna. – Bejöhet – mondta Aludra. –
Köszönöm, Domon mester! – Megtiszteltetes, Aludra asszony – eresztette le Bayle a
kezet, es baratsagosan odabiccentett Matnek. Ő megigazitotta a kabatjat, es
előrelepett. Feltett szandeka volt rakerdeznie a szamszerijakra. De valami azonnal
magara vonzotta a tekintetet: Aludra mögött takarosan teleirt lapok sorakoztak a
földön. Reszletes rajzok, jegyzetek es szamok sötetlettek rajtuk. – Ezek itt a
sarkanyok tervei lennenek? – kerdezte mohon. Fel terdre ereszkedett, hogy
megvizsgalja a lapokat, de nem ert hozzajuk. Aludra nagyon erzekeny tudott lenni az
ilyesmire. – Igen. A nő tovabbra is a kalapaccsal kopacsolt. Matre nezett, es egy
kicsit mintha feszengett volna. Az ifju gyanitotta, hogy Tuon miatt. – es a szamok?
– Probalt ugy tenni, mintha nem lenne köztük feszültseg. – Anyagigenyek –
valaszolta a nő. Letette a kalapacsat, es minden oldalrol megvizsgalta a hengeres
ejviragot. Majd odabiccentett Leilwinnek. Ver es hamu, ezek aztan szep nagy szamok
voltak! Egesz hegysegre valo szen, ken es… deneverürülek? A jegyzetek alapjan a
Ködhegyseg eszaki reszeben akadt egy varos, amelyik ennek a kereskedelmere
szakosodott. De mifele varos lehet az, amelyik epp deneverürülekre szakosodik?
Szerepelt a listan a vörösrez es az on is, de valamiert egyik mellett sem volt
szam. Csak egy kis csillagocska. Mat megrazta a fejet. Vajon mit tenne az egyszerű
nep, ha megtudna, hogy a fenseges ejviragok nem masbol allnak, mint papirbol,
porbol es – mi masbol – denevertragyabol? Nem csoda, hogy az illuminatorok olyan
feltve őriztek a mestersegük titkat. Minel többet tudott a dologrol az ember, annal
kevesbe tűnt csodasnak. Annal köznapibb volt az egesz. – Ez eleg sok anyag –
jegyezte meg. – Csodat kertel tőlem, Matrim Cauthon – valaszolta a nő, es Leilwin
kezebe nyomta az ejviragot, majd felkapta az irotablajat. Valamit lejegyzett a
tablara fogott papirlapra. – Ezt a csodat sikerült alkotoelemekre bontanom.
Marpedig ez mar maga is csodaszamba menő teljesitmeny, nemde? Ne panaszkodj, hogy
meleg van, ha valaki a napot nyujtja feled! – Nem latom, hogy lenne megoldhato –
morogta Mat főleg sajat maganak. – Ez a szam itt a költseg lenne? – Nem vagyok
irnok – mondta Aludra. – Ezek csak becslesek. Ameddig tudtam, elvegeztem a
szamitasokat, de a többit valaki joval hozzaertőbbnek kell megoldania. Az
ujjaszületett Sarkany megengedhet maganak ekkora költsegeket is. Leilwin különös
arckifejezessel meregette Matet. Vele is megvaltoztak a dolgok Tuon miatt. De nem
ugy, ahogy azt az ifju varta. Rand emlitesere felörvenylettek a szeme előtt a
szinek, es sohajtott egyet, aztan megrazta a fejet, hogy elűzze őket. Talan Rand
megengedhetett maganak effele költsegeket is, de ő egeszen biztosan nem. Ehhez
magaval Andor kiralynőjevel kellett volna leülnie kockazni! De ez Rand gondja volt.
A Feny egesse meg, ha nem lesz halas neki, hogy ennyi mindenen keresztülmegy erte!
– Ebből hianyoznak a munkaerőre adott becslesek – vette eszre, amint meg egyszer
vegigfutotta a lapokat. – Hany harangöntőre lesz szükseged ehhez a vallalkozashoz?
– Mindegyikre, akit meg tudsz szerezni – vetette oda Aludra kurtan. – Vagy nem ezt
igerted nekem? Minden egyes harangöntő Andortol Tearig.
– De, azt hiszem – morogta Mat. epp csak nem hitte volna, hogy a nő szo szerint
veszi a dolgot. – es mi van a rezzel meg az onnal? Arra sem adtal becslest. –
Mindre szüksegem lesz. – Mindre szükseged… Ezt hogy erted? Milyen mindre? – Mindre
– ismetelte meg a nő olyan egyszerűen es higgadtan, mintha csak kert volna meg egy
kis malnalekvart a zabkasajara. – Minden körömfeketenyi rezre es olomra szüksegem
lesz a Vilag Gerincen innen! – Egy pillanatra elhallgatott. – Bar lehet, hogy ez
kicsit nagyra törőnek hangzik. – Rohadtul nagyra törőnek hangzik! – motyogta Mat. –
Igen – biccentett Aludra. – Tetelezzük fel, hogy a Sarkany uralkodik Caemlyn,
Cairhien, Illian es Tear fölött. Ha rendelkezesemre bocsatja ennek a negy varosnak
minden egyes banyajat meg rez- es ontartalekat, azt hiszem, az is eleg lesz. – A
teljes femtartalekot – jelentette ki Mat szarazon. – Igen. – A vilag negy
legnagyobb varosaban. – Igen. – es „azt hiszed”, az eleg lesz. – Igen, azt hiszem,
pontosan ezt mondtam, Matrim Cauthon! – Pompas! Meglatom, mit tehetek az ügy
erdekeben. Nem szeretned, ha a Sötet ur kipucolna a cipődet, ha mar igy benne vagy
a kivangatasban? Talan kiashatnank Sasszarny Arturt is, hogy tancoljon neked egyet!
Sasszarny Artur emlitesere Leilwin mogorvan meredt Matre. Egy pillanattal kesőbb
Aludra befejezte a jegyzetelest, es odafordult az ifjuhoz. Szarazon beszelt, epp
csak arnyalatnyi ellensegesseggel. – A sarkanyaim oriasi hatalmat adnak egy
hadvezer kezebe. Azt mondod, tulzas, amit kerek. Pedig csak szükseges. – Alaposan
vegigmerte. – Nem hazudok, nem mondom, hogy nem szamitottam tőled hasonlo
elutasitasra, Cauthon uram. A borulatas nagy kebelbaratod, nem? – Ezt igazan nem
erdemeltem meg – morogta Mat, es ujra lepillantott a rajzokra. – Alig ismerem.
Legfeljebb tavoli ismerősöm. A szavamat adom ra! Erre Bayle felhorkant, de hogy
megvetően vagy a neveteset palastolva, azt Mat csak akkor tudta volna, ha
megfordul, hogy lassa a ferfi arcat is. De ra sem nezett. Aludra mereven figyelte.
Egy pillanatra összevillant a tekintetük, es Mat raebredt, hogy talan valoban nyers
volt vele. Talan valoban feszült volt a nő tarsasagaban. Egy kicsit. Tuon előtt
kezdtek egesz közel kerülni egymashoz. es vajon titkolt fajdalom csillant volna
Aludra szemeben? – Ne haragudj, Aludra! – mondta. – Nem kellett volna ilyesmiket
mondanom! A nő megvonta a vallat. Mat mely levegőt vett. – Figyelj, tudom, hogy…
hat eleg furcsa, hogy Tuon… A nő kurta intessel szakitotta felbe. – Semmiseg. Nekem
itt vannak a sarkanyaim. Lehetőseget adtal ra, hogy megvalositsam őket. Egyeb
dolgok mar nem szamitanak. Sok boldogsagot kivanok! – Nohat! – motyogta Mat.
Megvakarta az allat, aztan sohajtott egyet. Jobb is, ha ennyiben hagyja a dolgot. –
Remelem, azert sikerül ezt megoldanom! Rengeteg anyagot kersz tőlem! – Ennyi
harangöntőre es anyagra lesz szüksegem – valaszolta a nő. – Se többre, se
kevesebbre. Mar megtettem, amit csak alapanyagok nelkül tenni lehetett. igy is
heteken at kell majd probalgatnom, hogy működik valojaban a tervem: először kell
külön egy sarkanyt csinalnom csak azert, hogy mindent ellenőrizzek. Lesz egy kis
időd, hogy mindezt összeszedd. De ehhez az egeszhez
rengeteg idő kellene, es megsem vagy hajlando elarulni, mikor lesz szükseged a
sarkanyokra! – Nem mondhatok el olyasmit, amit magam sem tudok, Aludra – pillantott
Mat eszakra. Furcsa erzes volt, mintha valami arra huzta volna, mintha egy
horgaszhorog akadt volna a husaba, es az vonta volna magahoz enyhen, de makacsul.
Rand, te vagy az, hogy a Feny egessen meg? Felörvenylettek a szinek. – Nemsokara,
Aludra – hallotta a sajat hangjat. – Nincs sok időnk. Egyaltalan nincs sok. A nő
habozott, mintha csak megerzett volna valamit a hangjaban. – Nos – mondta aztan –,
ha igy allunk, akkor nem is olyan tulzok az elvarasaim, nem? Ha az egesz vilag
haboruba kezd, nemsokara ugyis minden üllőn kardot es nyilhegyet kovacsolnak.
Sokkal több haszna van, ha az en sarkanyaimon dolgoznak. Biztosithatlak rola, hogy
minden egyes befejezett sarkany feler legalabb ezer karddal a csataban! Mat
sohajtott egyet, aztan felallt, es megbillentette a nő fele a kalapjat. – Jogos.
Felteve, hogy Rand nem süt azonnal ropogosra, amikor felvetem neki a dolgot!
Meglatom, mit tehetek az ügy erdekeben. – Jobban tenne, ha tisztelettel viseltetne
Aludra asszony irant – jegyezte meg Leilwin a maga elnyujtott seanchan
tajszolasaban, es vegigmerte. – Nem kellene igy gunyolodnia vele! – De hat őszinte
voltam! – csattant fel Mat. – Legalabbis a vegere! A Feny egesse meg, hat azt sem
tudja megmondani, mikor őszinte az ember? Leilwin ugy meregette, mintha csak azt
probalna kitalalni, vajon ez a kijelentes gunyolodasnak szamit-e. Mat a szemet
forgatta. Nők! – Aludra asszony zsenialis – jelentette ki Leilwin szigoruan. – Fel
sem fogja, mekkora ajandekot ad önnek ezekkel a tervekkel! Pedig ha a Birodalomnak
lennenek effele fegyverei… – No, pedig jobb lenne, ha nem adna oda nekik, Leilwin –
jegyezte meg Mat. – Nem akarok arra ebredni egy szep napon, hogy elszökött a
tervekkel, hatha azokert cserebe visszakaphatja a cimet! A nő sertetten nezett ra a
puszta felvetesre, bar meglehetősen logikus elkepzelesnek tűnt. A seanchanoknak
eleg sajatos elkepzeleseik voltak a becsületről – Tuon sem probalt meg sosem
elszökni tőle, bar szamtalanszor lett volna ra alkalma. Bar persze Tuon szinte a
kezdetektől fogva sejtette, hogy felesegül megy hozza. Az a damane megjövendölte
neki. A Feny egesse meg, nem fog megint delre nezni! Csak azert sem! – Most mar mas
szel hajtja előre a hajomat, Cauthon mester – felelte Leilwin egyszerűen. Elfordult
tőle, es Bayle-re pillantott. – De nem volt hajlando segiteni nekünk, amikor a
seanchanokkal harcoltunk! – tiltakozott Mat. – Nagyon ugy tűnik, hogy… – Mely vizbe
mereszkedsz, fiam – vetette közbe Bayle lagyan. – Bizony, melybe, capakkal teli
mely vizbe! Nem artana abbahagyni a hangos csapkodast! Mat becsukta a szajat. – Jol
van – mondta. Nem kellene ezeknek kettejüknek nemi tisztelettel banniuk vele? Nem
lett valami magas rangu seanchan herceg, vagy mi a fene? Persze tudhatta volna,
hogy ez mit sem szamit majd Leilwinnel vagy a szakallas tengeresszel szemben. De
akkor is őszinte volt. Aludra esszerűen ervelt, barmilyen őrületesnek tűnt is
elsőre, amit mondott. Nagyon sok öntödet kell erre a munkara allitaniuk. Egyre
idegesitőbbnek tűnt, hogy meg hosszu hetekig kell utaznia, hogy Caemlynbe erjen. Az
uton töltött heteket is a sarkanyok gyartasaval kellene töltenie! A bölcs tudta,
hogy semmi ertelme morognia a hosszas menetelesek miatt – de Mat mostanaban nem
erezte magat valami bölcsnek. – Jol van – ismetelte meg. Visszanezett Aludrara. –
Ennek
ellenere teljesen mas okbol, de szeretnem magammal vinni a terveket, hogy
biztonsagban legyenek! – Teljesen mas okbol? – kerdezte Leilwin szarazon, mintha
csak ujabb sertest keresgelne. – Igen – valaszolta ő. – Nem szeretnem, ha itt
lennenek, amikor Aludra rosszul koppint ra az egyik kis ejviragra, es kilövi magat
a Tarwin-res fele felutra! Aludra erre felnevetett, bar Leilwin megint sertetten
meredt az ifjura. Nehez volt nem megbantani egy seanchant. A seanchanokat meg a
nyamvadt aieleket. Különös, hogy mennyi mindenben egymas szöges ellentetei voltak,
mas dolgokban pedig teljesen ugyanolyanoknak bizonyultak. – Elviheted a terveket,
Mat – mondta Aludra. – Felteve, ha az arannyal teli kis ladikadba teszed. Az egesz
taborban neki szenteled a legtöbb figyelmet! – Köszönöm szepen, nagyon kedves! –
morogta ő, es lehajolt, hogy felvegye a papirokat. Mintha meg sem hallotta volna a
burkolt sertest. Nem epp az iment bekültek ki? Francette nember. – o, es majdnem
elfelejtettem! Tudsz barmit is a szamszerijakrol, Aludra? – A szamszerijakrol? –
kerdezett vissza a nő. – Igen – valaszolt Mat, es összerendezte a lapokat. –
Szerintem valahogy meg jobban meg lehetne gyorsitani a felhuzasukat. Valami
olyasmi, tudod, mint ez az uj felhuzoszerkezet, csak legyen benne mondjuk egy rugo
vagy valami? Talan a csörlő meg tudna fordulni anelkül, hogy le kelljen engedni az
egeszet? – Ez nem igazan az en szakterületem – mutatott ra Aludra. – Tudom. De van
szemed az ilyesmihez, es talan… – Valaki mast kell talalnod – jelentette ki a nő,
es elfordult, hogy felvegyen egy ujabb felig kesz ejviragot. – Ehhez tul elfoglalt
vagyok! Mat benyult a kalapja ala, es megvakarta a fejet. – Az… – Mat! – harsant
egy hang. – Mat, azonnal velem kell jönnöd! epp csak megfordult, Olver mar be is
rohant Aludra taboraba. Bayle figyelmeztetően feltartotta a kezet, de a fiu persze
csak elrohant alatta. Mat kihuzta magat. – Mi van? – kerdezte. – Valaki lejött a
taborba! – zihalta Olver. Izgatottan fenylett a kepe, marpedig amugy is volt mit
nezni rajta. A füle tul nagy volt a fejehez kepest, az orra lelapult, a szaja tul
szelesen vigyorgott. Egy ilyen koru gyereken meg bajos volt a rutsag. De nem lesz
ilyen szerencses, ha megnő. Talan a katonainak volt igaza, hogy elkezdtek
tanitgatni a kardforgatasra. Ilyen pofaval nem art, ha meg tudja majd vedeni magat!
– Varj csak, lassits! – mondta a gyereknek, es az övebe gyömöszölte Aludra terveit.
– Jött valaki? De ki? es mi szüksegetek van ram? – Talmanes küldött, hogy hivjalak
vissza – mondta Olver. – Szerinte fontos lehet. Azt mondta, mondjam meg neked, hogy
a nőnel van par lap a kepeddel, es hogy „jellegzetes arca van”, barmit is
jelentsen. es… A gyerek tovabb hadart, de Mat mar nem figyelt oda ra. Biccentett
Aludranak es a többieknek, aztan kiloholt a kis taborbol, at a vasznak alatt,
vissza a rendes erdőbe. Olver utana rohant, es vegig a sarkaban maradt, ahogy Mat a
tabor elejere sietett. Odalenn egy kurta labu, feher kancan üldögelve nagymamas,
köverkes asszony vart ra barna ruhaban, ősz csikokkal kontyba fogott hajaban. Egy
csapat katona vette körbe, Talmanes es Mandevwin ugy
huztak ki magukat előtte, mint a kikötőbe vezető utat elzaro ket kőoszlop. Az
asszonynak aes sedai arca volt, es egy idős őrző allt a lova mellett. Bar neki is
őszült mar a haja, a zömök fickobol csak ugy aradt az őrzők jellegzetes
veszedelmessege. Keresztbe font karral, engesztelhetetlen tekintettel meregette a
Banda katonait. Az aes sedai ramosolygott Matre, amint odaert ele. – o, pompas! –
jegyezte meg fontoskodva. – Egesz pontos lettel, miota a legutobb lattalak, Matrim
Cauthon! – Verin – biccentett Mat. Egy kicsit zihalt meg a nagy futastol.
Odapislogott Talmanesre, aki felmutatott neki egy papirlapot. Ott tarkallott rajta
az ő arckepe. – Rajött, hogy valaki az en kepemet osztogatja a varosban? A nő
felnevetett. – igy is lehet mondani! Mat ranezett, allta az aes sedai sötetbarna
szemenek pillantasat. – Ver es hamu! – motyogta. – Maga volt az, mi? Maga
kerestetett engem! – es hadd tegyem hozza, hogy mar jo ideje! – jegyezte meg Verin
könnyeden. – es meglehetősen akaratom ellenere. Mat lehunyta a szemet. Ennyit a
varos lerohanasara kimodolt pompas terveről! A Feny egesse meg! Pedig milyen jo
terv volt! – De hat honnan tudta meg, hogy itt vagyok? – pattant fel a szeme. – Egy
kedves kereskedővel talalkoztam a varosban ugy egy oraja, aki beszamolt rola, hogy
epp most talalkozott veled, es hogy jo penzt adtal neki a varos vazlatos
terkepeert. Arra gondoltam, megsporolom a varosnak, hogy lerohand a… tarsaiddal, es
eljövök hozzad en magam! – Egy oraja? – vonta össze Mat a szemöldöket. – De a varos
felnapi jaroföldre van innen! – Valoban – mosolyodott el Verin. – A Feny egessen
meg! – mordult fel az ifju. – Megtanulta az Utazast, mi? A nő meg szelesebben
mosolygott. – Feltetelezem, hogy Andorba probalsz eljutni ezzel a sereggel, Cauthon
mester! – Attol függ – valaszolta Mat. – Oda tud vinni minket? – Igen rövid idő
alatt – felelte Verin. – Akar estere mar Caemlynbe vihetem az embereidet! A Fenyre!
Husznapi menetelest megtakarithatnanak! Talan nemsokara mar el is kezdhetik
gyartani Aludra sarkanyait! Habozott, es alaposan vegigmerte Verint. Erővel
fojtotta vissza az izgalmat. Ha egy aes sedai felajanlott valamit, annak mindig ara
volt. – Mit akar? – kerdezte. – Őszinten? – kerdezett vissza a nő, es aprot
sohajtott. – Azt szeretnem, Matrim Cauthon, hogy ne fogjon többe a te ta’veren
halod! Van rola fogalmad, miota kenyszeritesz mar varakozasra itt, a hegyek között?
– Kenyszeritem? – Igen – biccentett a nő. – Gyere, sok megbeszelnivalonk akad!
Rantott egyet a kantaron, es a tabor fele nogatta a lovat. Talmanes es Mandevwin
vonakodva arrebb leptek, es beengedtek. Mat csatlakozott hozzajuk, es nezte, ahogy
az aes sedai egyenesen a főzőtüzek fele tart. – Akkor ezek szerint nem lesz
rajtaütes – jegyezte meg Talmanes. Nem hangzott tul szomorunak. Mandevwin a
szemkötőjet piszkalgatta. – Akkor visszamehetek szegeny öreg nagynenemhez? – Nincs
is szegeny öreg nagynened! – mordult fel Mat – Gyerünk!
Kivancsi vagyok ra, mit akar mondani! – Rendben – mondta Mandevwin. – De
legközelebb en leszek az őrző, jo, Mat? Az ifju csak sohajtott egyet, es Verin utan
sietett. Tizenkettedik fejezet FEKETE GLoRIA A hűvös tengeri szellő vegigsimitott
Randen, amint atlepett a Kapun. A lagy, tollpiheszerű fuvallatban a Falmeban
elszort, többezernyi tűzhely szaga lengett, a lassan melegedő reggeli pörkölt
illata. Rand megrantotta Tai’daishar zablajat. Nem volt felkeszülve az illatok
szarnyan erkező emlekekre, de eszebe jutottak azok az idők, amikor meg nem volt
benne biztos, milyen szerepet szant neki a vilag. Azok az idők, amikor Mat meg
egyfolytaban ugratta, hogy uri holmikban jar, hiaba probalta elkerülni az elegans
kabatokat. Azok az idők, amikor meg szegyellte a mögötte csapkodo zaszlokat.
Akkoriban meg ragaszkodott hozza, hogy dugjak el őket, mintha akkor ő maga is
elbujhatott volna a sorsa elől. A kiseret nyikorgo pantokkal, horkantgato lovakkal
vart ra. Egyszer mar jart Falmeban, meg ha csak rövid időre is. Akkoriban nem
maradhatott sehol sem hosszabb ideig. Honapokon at vagy őt űztek, vagy ő űzött
masokat. Fain Falmebe vezette, nala volt Valere Kürtje es az a rubintos tőr is,
amihez Mat kötve volt. Ahogy a baratjara gondolt, ismet felvillantak a szinek, de
nem törődött velük. Most par pillanatig nem a jelenben elt. Falme eppolyan fontos
fordulopont volt az eleteben, mint joval kesőbb az, odakinn az aielek puszta
videken, amikor bebizonyitotta, hogy ő a car’a’carn. Falme utan nem rejtőzködhetett
tovabb, nem küzdhetett sajat kilete ellen. Itt kellett először elfogadnia, hogy
gyilkos, itt ebredt ra először, mekkora veszelyt jelent a körülötte levőkre.
Megprobalta hatrahagyni őket, de követtek. Falmeban elegett a pasztorlegeny, es a
hamvait szetszortak, messze hordtak a tengeri szelek. es a hamvakbol feltamadt az
ujjaszületett Sarkany. A terdevel előrenogatta Tai’daishart, es ujra megindult a
menet. ugy rendelkezett, hogy nem messze a varostol nyissanak Kaput, remelhetőleg
ugy, hogy a damanek ne lassak. Termeszetesen asha’manekkel csinaltatta – mar eleve
ez is elrejtette volna a fonatot a nők elől –, de nem akart nekik semmit sem
megmutatni az Utazasbol. Az egyik legnagyobb előnye az volt, hogy a seanchanok nem
tudtak Utazni. Falme maga egy kis földnyelven, Tomafőn terült el, belogott az
Aryth-oceanba. Mindket oldalon magas sziklafal törte meg a hullamokat, amelyek
halk, tavoli morajlasa mindent betöltött. A varos sötet kőepületei ugy komorlottak
a felszigeten, mint sziklak a folyomederben. A többsegük zömök, egyszintes haz volt
– szeles, mintha a lakok azt vartak volna, hogy a hullamok felcsapnak a sziklan, es
atsöpörnek a hazukon. A fű itt nem tűnt olyan aszottnak, mint eszakon, de a friss,
tavaszi gyep itt is kezdett megsargulni es elfonnyadni, mintha csak az egyes szalak
bannak, hogy kidugtak a talajbol a fejüket. A felsziget lejtett, es egy termeszetes
kikötőhöz vezetett. Szamos seanchan hajo horgonyzott a vizen. Seanchan zaszlok
lobogtak mindenütt; mutattak, hogy a varos a birodalmuk resze. A varos fölött
legmagasabban csattogo lobogon egy szarnyalo aranysolyom ragyogott, harom villammal
a karmaban. Kek szegely övezte. A különös joszagok, amiket a seanchanok hoztak
magukkal az ocean tulso partjarol, a tavolabbi utcakban jartak-keltek, tul messze
ahhoz, hogy Rand reszletesen szemügyre vehesse őket. Rakenek
szalltak fenn az egen, a seanchanoknak lathatoan volt belőlük itt egy nagyobb
istallora valo. Tomafő nagyon közel feküdt Arad Doman deli hatarahoz, es alighanem
fontos allomasa volt az eszaki seanchan hadjaratnak. De ennek a hadjaratnak ezen a
napon vege lesz. Neki beket kell kötnie, meg kell rola győznie a Kilenc Hold
Leanyat, hogy hivja vissza a seregeit. Ez a beke is csak vihar előtti csend lesz.
Nem vedheti meg a nepet a haborutol, csak megőrizheti őket, hogy masutt haljanak
meg a neveben. De megteszi, amit meg kell tennie. Nynaeve fellovagolt melle, ahogy
tovabb vonultak Falme fele. Takaros kek-feher ruhat viselt: szabasra domani volt,
de sokkal vastagabb es ennek megfelelően sokkal, sokkal szerenyebb anyagbol
varrtak. Nynaeve lathatoan alkalmazkodott a helyi divathoz: minden varosban ottani
ruhat viselt, de megis mindig meglatszott a holmijan, hogy szerinte hogy esszerű az
adott viselet. Rand egykor talan mulatsagosnak velte volna a dolgot, de ez az
erzelem mar lehetetlennek tűnt szamara. Nem maradt mas, csak a lelke melyen a hideg
csend, a harag fagyos hegycsucsat fedő nyugalom. De eleg hosszu ideig egyensulyban
tudja tartani a haragot es a nyugalmat. Nincs mas valasztasa. – ime, visszaterünk!
– szolt Nynaeve. Sokszinű ter’angreal ekszerei kicsit rontottak a tökeletesen
szabott ruha hatasan. – Igen – valaszolta Rand. – Emlekszem, mikor a legutobb itt
voltunk – jegyezte meg a nő. – Micsoda kaosz, micsoda őrület! es a vegen azzal a
sebbel az oldaladon leltünk rad! – Igen – suttogta ő. Itt szerezte első
gyogyithatatlan sebesüleset, amikor Ishamaellel harcolt fenn az egen. A seb
felforrosodott, ahogy ra gondolt. Felforrosodott es fajni kezdett. Rand kezdte regi
jo baratkent üdvözölni a fajdalmat. Emlekeztette ra, hogy meg eletben van. –
Lattalak odafenn a levegőben – mondta Nynaeve. – Nem hittem el. Megprobaltam…
meggyogyitani a sebed, de akkor meg nem oldodott fel a blokk, es nem tudtam kellően
dühbe gurulni. Min nem volt hajlando elmozdulni mellőled. A lany aznap nem jött
vele. Tovabbra is közel allt hozza, de valami megvaltozott köztük. Rand mindig is
felt tőle, hogy ez lesz. Amikor a lany ranezett, tudta, hogy azt latja, mikent öli
meg. Par hettel ezelőtt nem tudta volna ravenni, hogy ne kiserje el, barhova megy
is. Most pedig egy arva tiltakozas nelkül otthon maradt. Hidegseg. Nemsokara vege
lesz. Nincs helye sem a banatnak, sem a sajnalatnak. Az aielek előreszaladtak, hogy
ellenőrizzek, nem allitottak-e nekik csapdat. Jo nehanyuk vörös fejpantot hordott.
Randet nem aggasztotta a csapda. A seanchanok nem aruljak el, hacsak nincs köztük
meg egy Kitaszitott! Lenyult, es megerintette a derekan logo kardot. A görbet vette
fel, a fekete hüvellyel, amin vörös-arany sarkanyok tekergőztek. Több szempontbol
is arra emlekeztette, amikor a legutobb Falmeben jart. – Ebben a varosban öltem meg
először karddal egy embert – jegyezte meg halkan. – Sosem meseltem rola. Egy
seanchan nagyur volt, egy vivomester. Verin azt mondta, ne fokuszaljak a varosban,
ugyhogy kenytelen voltam csak karddal szembeszallni vele. Legyőztem. Megöltem.
Nynaeve felvonta a szemöldöket. – Ezek szerint joggal viselsz gemjeles penget! Rand
megrazta a fejet. – Nem voltak tanui a parbajnak. Mat es Hurin mashol harcoltak
epp. Talalkoztam velük közvetlenül a harc utan, de nem lattak a
győztes csapast. – Mit szamitanak a tanuk? – horkant fel Nynaeve. – Legyőztel egy
vivomestert, es ezzel magad is vivomester lettel. Nem szamit, hogy lattak-e masok,
vagy sem! A ferfi rameredt. – De miert is hordana barki gemjeles penget, ha nem
azert, hogy masok lassak, Nynaeve? A nő nem valaszolt. Valamivel előttük, epp csak
a varosfalon kivül, jokora fekete-feher csikos satrat emeltek a seanchanok. Első
ranezesre több szaz sul’dam es damane paros vette körbe a nyitott oldalu satrat, a
damanek a maguk jellegzetes, szürke ruhajaban, a sul’damek pedig szokas szerint
vörösben es kekben, a mellükön himzett villammal. Rand csak par fokuszalni kepes
embert hozott magaval: Nynaeve-et, harom tudos asszonyt, Corele-t, Narishmat es
Flinnt. Csupan töredeke annak az emberanyagnak, ami a rendelkezesere allt volna
anelkül is, hogy a keleten allomasozo csapatokhoz kell fordulnia. De nem, jobb volt
ez igy, hogy csak jelkepes testőrseget hozott magaval, hogy ugy tűnik, bekeben
erkezik. Ha a talalkozo csataba torkollana, neki nincs mas eselye, mint hogy minel
hamarabb elmeneküljön egy Kapun at. Vagy, hogy egymaga veget vessen a harcnak. A
gömböt tarto ferfi szobrocskaja ott logott előtte a nyeregben. A segitsegevel akar
szaz damanevel is felveheti a harcot. Ketszazzal! elenken emlekezett meg ra,
micsoda hatalom volt a kezeben, amikor megtisztitotta a saidint. Ekkora hatalommal
varosokat dönthetne romba, barkit legyőzne, aki ellene kel! Nem. Nem fajulhatnak
idaig a dolgok, nem hagyhatta, hogy idaig fajuljanak. Nyilvan a seanchanok is
tudtak, hogy ha ratamadnak, annak rossz vege lesz! Azert jött, hogy ujra
talalkozzon velük, annak ellenere, hogy tudta, egy közejük ferkőzött arulo egyszer
mar megprobalt vegezni vele! Be kell latniuk, hogy komolyan gondolja a targyalast.
De ha nem tennek… Lenyult, es megmarkolta a kulcsot, aztan a biztonsag kedveert
belecsusztatta a kabatja tulmeretezett külső zsebebe. Mely levegőt vett,
megkapaszkodott, es az űrt kereste. Amikor ralelt, megragadta az Egyetlen Hatalmat.
Hanyinger es szedüles fogta el, es kis hijan a földre zuhant. Megremegett, a
combjaval szoritotta Tai’daishart, a kezevel a zsebeben rejlő kulcsot markolta. A
fogat csikorgatta. Az elmeje melyen felebredt Lews Therin. Az őrült az Egyetlen
Hatalomert kezdett kapalodzni. Kegyetlen küzdelem volt, es amikor Rand vegre
győzedelmeskedett, arra eszmelt, hogy meggörnyedve ül a nyeregben. es mar megint
motyog magaban. – Rand? – kerdezte Nynaeve. A ferfi kihuzta magat. Rand volt, vagy
sem? Neha egy-egy ilyen csata utan nehez volt felideznie, pontosan kicsoda. Talan
sikerült elzarnia Randet, ezt a betolakodot, es vegre Lews Therin lett? Előző nap
delben ebredt: az egyik szobaja sarkaban kuporgott, zokogott es Ilyenarol
motyoraszott magaban. erezte a kezeben az asszony hosszu aranyhajanak tapintasat,
emlekezett ra, milyen volt atölelni. es arra is, hogyan hevert holtan a laba előtt.
Az Egyetlen Hatalom vegzett vele. Ki volt valojaban? Mit szamitott? – Jol vagy? –
kerdezte meg Nynaeve meg egyszer. – Jol vagyunk! – Rand nem is tudta, hogy többes
szamban beszel, mig csak ki nem mondta. A latasa lassan kitisztult, bar egy kicsit
meg minden zavaros volt. epp csak egy cseppet torzult el a vilag, de
hat ez igy volt az ota a csata ota, amikor Semirhage tamadasa a kezebe került.
Lassan mar eszre sem vette. Kiegyenesedett, es magaba szivott meg egy kis erőt a
kulcson at, teljesen eltöltötte magat saidinnal. Hiaba volt tőle rosszul, edesnek
erezte. A legszivesebben meg többet magaba fogadott volna, de visszafogta magat.
Mar igy is joval több Hatalom robajlott benne, mint amit barki magaba tudna fogadni
segitseg nelkül. Elegnek kell lennie. Nynaeve odapillantott az oldalan dudorodo
szobrocskara. Halvanyan fenylett a tetejen a gömb. – Rand… – Csak egy kicsivel
többet tartok, ovatossagbol! – Minel több Egyetlen Hatalom töltött el egy embert,
annal nehezebb volt pajzzsal elvagni a Forrastol. Ha a damanek megprobalnak
elfogni, meglepeteskent erne őket a kemeny ellenallas. Talan egy teljes kört is
vissza tudna verni. – Nem hagyom, hogy megint elfogjanak! – suttogta. – Soha többe.
Nem lephetnek meg meg egyszer! – Talan jobb lenne, ha visszafordulnank – mondta
Nynaeve. – Rand, nem kell az ő felteteleiknek engedve talalkozni velük! Ha… –
Maradunk – valaszolta ő halkan. – Itt es most vegzünk a dologgal! Latta, hogy a
satorban egy kis alak ül az emelvenyre allitott asztal mellett. Az alakkal szemben,
vele egy magassagban egy masik szek allt. Meglepte a dolog: azok alapjan, amiket a
seanchanokrol tudott, azt hitte volna, azert is küzdenie kell, hogy a Ver egy
tagjaval egyenlő rangunak ismerjek el. Ez lett volna a Kilenc Hold Leanya? Ez a
gyermek? Rand a homlokat rancolva leptetett közelebb, de hamar raebredt, hogy nem
gyermeket lat, csak paranyi asszonyt. A lany feketet viselt, a bőre is sötet volt,
akar a tengeri nepe, es nyugodt, kerek arcat feheresszürke hamufoltok
ektelenitettek. Ha jobban megnezte, nagyjabol egyidősek lehettek. Mely levegőt
vett, es leszallt a nyeregből. Ideje volt veget vetni a haborunak. Az ujjaszületett
Sarkany fiatal ember volt. epp elegen mondtak mar Tuonnak, de valamiert megis
meglepte. Miert is lepne meg ez a kölyök? A hodito hősök gyakran mar fiatalon is
hatalmasok voltak. Sasszarny Artur, a Birodalom nagy őse is fiatalon elkezdte mar a
hoditasait. A hoditok, a nagy vilaguralok hamar kiegtek, mint a kurtitatlan kanocu
gyertyalang. A ferfi fekete alapon vöröset es aranyat viselt, a gombjai
felszikraztak, ahogy leszallt hatalmas, fekete menje nyergeből, es megindult a
sator fele. A fekete kabat ujjan vörös es arany himzes fenylett – ezzel a latvanyos
diszitessel eleg feltűnő volt, hogy hianyzik az egyik keze –, de amugy egyszerű
volt a ruhaja. Mintha nem akarna mindenfele diszekkel elvonni a figyelmet az
arcarol. A hajanak olyan szine volt, akar a napnyugta utolso pillanatanak:
melysegesen mely vörös. Kiralyi tartassal, hatarozottan, magabiztosan lepdelt, a
tekintete egyenes. Tuont sokat tanitottak, hogy maga is igy jarjon, hogy ne
mutasson irgalmat mar a leptevel sem. De őt ki tanithatta? – merengett. Alighanem a
legkivalobb tanarok keszitettek fel a kiralyok es vezerek szokasaira. De a
jelentesek szerint egyszerű parasztgyerekkent nőtt fel egy videki falucskaban.
Lehet, hogy ez csak mese lenne, amit azert terjesztenek, hogy a nep jobban
szeresse? Egy marath’damaneval a baljan vonult oda a satorhoz. A nő ruhajanak olyan
volt a szine, akar az ege egy nyugodt napon, es a szegelye, mint a habkönnyű
fellegek. Egyetlen vaskos, fekete fonatba
fogta a hajat, de csiricsare ekszereket viselt. Mintha valami nagyon nem tetszett
volna neki, összevonta a szemöldöket, es megfeszitette a szajat. Tuon megborzongott
a közeleben. Azt hitte, Matrimmel utazgatva jobban hozzaszokott mar a
marath’damanekhez. De nem. Termeszetellenesek voltak. Veszedelmesek. eppugy nem
erezte magat kenyelmesen egy porazra nem fogott damane közeleben, ahogy azt sem
viselte volna könnyeden, ha egy tűfogu vipera tekeredik a bokajara, es a nyelvevel
a bőret cirogatja. De persze ha a marath’damane zavarta, az ujjaszületett Sarkany
jobbjan lepkedő ket ferfi meg jobban aggasztotta. Az egyikük epp csak kilephetett a
kölyökkorbol, es csengettyűket font a hajaba. A masik idősebb ferfi volt, hofeher
hajjal, cserzett arccal. Barmennyire is különböztek, mind a ketten a csatahoz
szokott ferfiak könnyed magabiztossagaval jartak. es mind a ketten fekete ruhat
viseltek, szikrazo kitűzőkkel magas gallerjukon. Asha’manek, igy hivtak őket.
Förtelmes, torz lenyek, akikkel mielőbb vegezni kellett volna. Seanchanban kevesen
voltak csak, akik – főleg a varatlan előny remenyeben – megprobaltak kikepezni
ezeket a Tsorov’ande Doonokat, ezeket a Fekete Lelkű Viharokat. Az effele bolondok
hamar elhullottak, a legtöbbször epp az az eszköz vegzett velük, amihez
mohosagukban fordultak. Tuon megacelozta magat. Karede es a Halottvirraszto Garda
feszültebb lett körülötte. Nehez volt eszrevenni, epp csak az öklük szorult jobban
össze a testük mellett, a lelegzetvetelük lett kimertebb. Tuon nem fordult oda
hozzajuk, bar rejtve intett Selucianak. – Őrizzetek meg a nyugalmatokat! – mondta a
Hang lagyan az embereknek. Megteszik – ők voltak a Halottvirraszto Garda. Tuon
banta, hogy ki kellett mondania ezt az utasitast, mert szegyent hozott rajuk. De
nem hagyhatta, hogy barmi felresikerüljön. Veszedelmes volt talalkoznia az
ujjaszületett Sarkannyal. Elkerülhetetlenül veszedelmes. Akkor is, ha a sator
mindket oldalan husz-husz sul’dam es damane allt. Akkor is, ha Karede a hata mögött
volt, Musenge kapitany pedig egy csapat ijasszal az egyik közeli haztetőn
rejtőzött, lőtavolsagban. Akkor is, ha Selucia ott allt a jobbjan, feszesen,
ugrasra keszen, akar egy jagwin a sziklan. Ő meg igy is vedtelen volt. Az
ujjaszületett Sarkany pedig egy maglya, amit megmagyarazhatatlan modon egy haz
belsejeben raktak meg. Nem lehetett megoldani, hogy ne tegyen kart a teremben. Az
ember örült, ha az epületet sikerült megmentenie. A ferfi egyenesen odavonult a
vele szemben allo szekhez, es leült. Meg sem kerdőjelezte, hogy az elrendezes
egyenlőnek mutatja őket. A lany tudta, hogy a többiek nem ertik, miert viseli meg
mindig a gyasz hamufoltjait, miert nem nevezte ki meg csaszarnőnek magat. A
gyaszidő letelt, de ő nem foglalta el a tront. E miatt a ficko miatt nem. A
csaszarnő senkivel, meg az ujjaszületett Sarkannyal sem talalkozhatott egyenrangu
felkent. A Kilenc Hold Leanya viszont… neki ez az egyetlen ferfi egyenrangu
targyalofel lehetett. Ezert habozott. Az ujjaszületett Sarkany aligha vette volna
jo neven, ha valaki föle helyezi magat, hiaba lett volna meg ra az illetőnek minden
joga. Amint a ferfi leült, a tavolban villam szikrazott fel az egbolton, bar Malai,
az egyik damane, aki meg tudta josolni az időjarast, makacsul allitotta, hogy nem
szamithatnak esőre. Villam egy szaraz napon. Legy nagyon ovatos, gondolta Tuon az
oment ertelmezve, es jol fontold meg minden szavad! Nem az az előjel, amiből a
legtöbbet tanult. Ha meg ovatosabb lenne, akar szarnyra is kelhetne. – Te vagy a
Kilenc Hold Leanya – szolt az ujjaszületett Sarkany. Kijelentes volt, nem kerdes. –
Te vagy az ujjaszületett Sarkany – valaszolta ő. Belenezett a
palaszürke szemparba, es rajött, hogy teves volt az első benyomasa. A ferfi nem
volt fiatal. Igen, a teste talan egy fiatalembere volt. De a szeme… a szeme
venseges venen csillant. A Sarkany enyhen előrehajolt. A Halottvirraszto Garda
megdermedt, a bőrpanceljuk megcsikordult. – Beket kötünk – jelentette ki al’Thor. –
Ma. Itt. Selucia halkan felszisszent. A ferfi szava erőteljesen parancsnak
hangzott. Tuon nagy tiszteletet mutatott fele azzal, hogy egyenlőkent bant vele, de
senki sem parancsolt a csaszari csaladnak. Al’Thor Seluciara nezett. – Megmondhatod
a testőrödnek, hogy ne idegeskedjen – jegyezte meg szarazon. – Ez a talalkozo nem
fajul csataba. Nem engedem. – Ő a Hangom – valaszolta Tuon ovatosan –, es az
Igazmondom. A testőröm a szekem mögött allo ferfi. Al’Thor halkan felhorkant. Ezek
szerint jo megfigyelő volt. Vagy csak szerencses. Kevesen jöttek ra Selucia valodi
szerepere. – Beket kivansz – mondta Tuon. – Vannak felteteleid… az ajanlatoddal
kapcsolatban? – Ez nem ajanlat, hanem szüksegszerűseg – felelte al’Thor. Lagyan
beszelt. Az itteniek mind elesen hadartak, de al’Thor szavanak sulya volt. Az
anyjara emlekeztette Tuont. – Közeleg az Utolso Csata. Nyilvan nektek is megvannak
rola a magatok profeciai. De ezzel a haborusaggal mindannyiunkat veszedelembe
sodortok. A seregeimre… mindenki seregere… szükseg lesz az arnyek elleni haboruban.
Az Utolso Csata a Birodalom es a Sötet ur seregei közt kerül majd megvivasra. Ezt
mindenki tudta. A profeciak egyertelműen kimondtak, hogy a csaszarnő legyőzi
mindazokat, akik az arnyekot szolgaltak, aztan parbajba küldi az ujjaszületett
Sarkanyt a Fenyevővel. De mennyit teljesithetett az eddigiekből? ugy tűnt, meg nem
vakult meg. Annak meg hatra kell lennie. Az Essanik-ciklus szerint a tulajdon
sirjan allva fog majd zokogni. Vagy az csak arra utalt, hogy az elők közt jarnak
majd a holtak? Mert az mar megtörtent. es nehany kisertet biztos atment a sajat
sirjan is. Neha nem volt eleg tiszta az iras ertelme. Ezek az itteniek a profeciak
nagy reszet mintha elfelejtettek volna, ahogy elfelejtettek az esküt is, hogy
varjak a Visszaterest. De Tuon mindezt nem mondhatta ki. Jol fontold meg minden
szavad! – Ezek szerint ugy veled, közel az Utolso Csata? – kerdezte. – Közel? –
kerdezett vissza al’Thor. – Közel, akar egy orgyilkos, aki mar a nyakadba liheg,
miközben vegighuzza ocsmany pengejet a bőrödön! Közel, akar az ejfel utolso
csendülese, a tizenkettedik az előző tizenegy utan! Közel? Igen, közel van.
Rettentően közel. Vajon mar megőrült? Az igencsak megnehezitene a dolgot. Tuon
alaposan vegigmerte, es a haborodottsag jeleit kereste rajta. De a ferfi lathatoan
uralkodott magan. Tengeri szel kapott a vaszontetőbe, megrazta a satrat, es rothadt
hal bűzet sodorta magaval. Manapsag mintha minden rohadt volna. Azok a lenyek,
gondolta Tuon. Azok a trallokok. Mit jelezhetett előre a felbukkanasuk? Tylee
elpusztitotta őket, es a felderitők nem talaltak ujabbakat. De ahogy a ferfi athato
szemebe nezett, elbizonytalanodott. Igen, az Utolso Csata közel volt, epp olyan
közel, ahogy a ferfi mondta. Minden eddiginel fontosabb volt, hogy a tulajdon
zaszlaja alatt egyesitse a földreszt. – Neked is tudnod kell, milyen fontos ez –
mondta az ujjaszületett Sarkany. – Miert harcolsz ellenem? – Mi vagyunk a
Visszateres – felelte ő. – Az előjelek azt mondtak, most kell visszaternünk, es
arra szamitottunk, hogy egyseges kiralysagra lelünk, akik keszen allnak minket
dicsőiteni, es a
seregeiket alank rendelni az Utolso Csatara. Ehelyett egy szetforgacsolodott
földreszt talaltunk, ami a Feny adta vilagon semmire sem all keszen. Hogy nem
ertheted, hogy harcolnunk kell? Nem okoz örömet, hogy ölnünk kell, epp ahogy egy
szülőnek sem okoz örömet, ha meg kell büntetnie tevelygő gyermeket! Al’Thor
hitetlenkedve meredt ra. – Ti gyermekeknek veltek minket? – Ez csak egy hasonlat
volt – mondta Tuon. A ferfi egy pillanatig csak ült, aztan megdörgölte az allat a
kezevel. Vajon Tuont okolta, amiert elveszitette a masikat? Falendre meselt mar
rola. – Egy hasonlat – jegyezte meg. – Talan meg talalo is. Igen, a földresz nem
volt egyseges. De en összekovacsoltam! A forrasztas talan meg gyenge, de eleg ideig
kitart. Ha en nem lennek, talan dicserendő is lenne az egyesitesi haborutok. igy
viszont csak zavar. Beket kell kötnünk. Eleg, ha a szövetseg csak addig tart, amig
meg nem halok. – allta Tuon tekintetet. – Biztosithatlak rola, hogy nem kell ra
sokaig varnod. A lany keresztbe font karral ült a szeles asztalnal. Ha al’Thor
kinyujtana a karjat, akkor sem tudna megerinteni. Szandekosan rendeztek igy, bar ez
az elővigyazatossag igy utolag mar nevetsegesnek tűnt. A ferfinak nem lenne
szüksege a kezere, ha vegezni akarna vele. De erre gondolnia sem szabad. – Ha
belatod, milyen fontos, hogy egyseges legyen a földresz – kezdte –, akkor talan
egyesithetned az orszagaidat a seanchan lobogo alatt is, ravehetned a nepeidet az
esküre, es… Az al’Thor mögött allo nő, a marath’damane tagra nyitotta a szemet,
ahogy Tuon beszelt. – Nem! – szakitotta felbe al’Thor. – De nyilvan te is belatod,
hogy egyetlen uralkodo, akinek… – Nem – ismetelte a ferfi lagyabban, de meg
hatarozottabban. Meg veszedelmesebben. – Nem hagyom, hogy akar csak meg egy embert
az ocsmany porazaitokra fogjatok! – Ocsmany? De hat ez az egyetlen modja annak,
hogy elbanjunk azokkal, akik tudnak fokuszalni! – evszazadokon at pompasan
elvoltunk nelküle. – es a vegere… – Ebből nem engedek – jelentette ki al’Thor. Tuon
őrei, Seluciat is beleertve, a fogukat csikorgattak, es a katonak a kardjuk
markolatara ejtettek a kezüket. Most mar ketszer is felbeszakitotta. A Kilenc Hold
Leanyat. Hogyan lehetett ilyen meresz? ugy, hogy ő volt az ujjaszületett Sarkany.
De akkor is bolondsagot beszelt. Meg fog előtte hajolni, ha csaszarnő lesz. Ezt a
profeciak is kimondtak. es ez csak azt jelenthette, hogy az altala uralt földek
csatlakoznak a Birodalomhoz! Hagyta, hogy kicsusszon az iranyitasa alol a
targyalas. A marath’damanek dolga sokaknak erzekeny pont volt az ocean innenső
partjan. Alighanem ertettek, miert logikus porazra fogni őket, de nehezen adtak fel
a hagyomanyaikat. Nyilvan csak ezert zavarta őket ennyire, ha szoba került a dolog.
Masfele kellett terelnie a beszelgetest. Olyan iranyba, ami meg az ujjaszületett
Sarkanyt is kibillenti az egyensulyabol. Alaposan vegigmerte. – Ezek szerint csak
erről beszelünk? – kerdezte. – Itt ülünk egymassal szemben, es csak a
különbsegekről eshet szo? – Miert, mi masrol szeretnel beszelni? – kerdezte
al’Thor. – Talan arrol, ami közös bennünk. – Nem hinnem, hogy sok lenyeges dolog
tartozna ide. – Nem? – nezett ra Tuon. – es Matrim Cauthonnal mi a helyzet?
Igen, ez megrazta a ferfit. Az ujjaszületett Sarkany pislogott egyet, es enyhen
elnyilt a szaja. – Mat? – kerdezte. – Ismered Matet? De hat hogyan… – Elrabolt –
felelte ő –, es atrangatott fel Altaran! A ferfi tatogott, aztan becsukta a szajat.
– Most mar emlekszem! – lehelte lagyan. – Lattalak. Vele. Csak nem kötöttelek össze
azzal az arccal. Mat… mit csinaltal? Lattal minket? – gondolta Tuon ketkedve. Ezek
szerint megis felütötte mar a fejet az ujjaszületett Sarkanyban az őrület. Vajon
ettől kezelhetőbb lesz, vagy epp kezelhetetlenebb? Sajnos az utobbira nagyobb
eselyt latott. – Nohat – jegyezte meg vegül al’Thor –, biztos vagyok benne, hogy
Matnek megvolt ra a maga oka. Mindig megvan. es az adott pillanatban olyan
logikusnak tartja… Ezek szerint Matrim tenyleg ismerte az ujjaszületett Sarkanyt.
Kivalo forras lehet meg a szamara. Talan azert hozta ele a sors, hogy rajta
keresztül jobban megismerhesse az ujjaszületett Sarkanyt. De vissza kell szereznie,
mielőtt hasznat veheti a tudasanak e teren. Matrimnek persze nem fog tetszeni a
dolog, de majd belatja, mi a helyes. Vegtere is most mar a Hollok Első Hercege!
Verre is kell majd emelni, leborotvalni a fejet, es megtanitani ra, hogyan eljen
rendesen. Tuon ezt mind sajnalta egy kicsit, bar maga sem ertette, hogy miert. Nem
tehetett rola, kerdezősködnie kellett meg egy keveset. Reszint mert a tema
lathatoan kibillentette al’Thort az egyensulyabol, reszint pedig mert kivancsi
volt. – Mifele ember ez a Matrim Cauthon? Meg kell mondjam, en a magam reszeről
henye semmirekellőnek velem, aki könnyen kibuvot talal barmi eskü alol, amit
letesz! – Ne mereszeljen igy beszelni rola! – Meglepő modon a szavak az al’Thor
szeke mellett allo marath’damanetől jöttek. – Nynaeve… – kezdte al’Thor. – Ne
csititgass, Rand al’Thor! – förmedt ra a nő, es keresztbe fonta a karjat. – Neked
is a baratod! Majd visszanezett Tuonra, es allta a tekintetet. allta a tekintetet!
Egy marath’damane! Aztan folytatta: – Matrim Cauthon a legkülönb emberek egyike,
akihez csak szerencseje lehet magassagodnak, es nem hagyom, hogy barki rosszat
mondjon rola! Ami helyes, az helyes! – Nynaeve-nek igaza van – jegyezte meg Rand
al’Thor vonakodva. – Mat jo ember. Neha ugyan kisse erdesnek tűnhet, de nala hűbb
baratot remelni sem lehet. Bar mindig morog, hogy mikre ra nem veszi a
lelkiismerete. – Megmentette az eletemet – jelentette ki a marath’damane. – Nagy
arat fizetett azert, hogy megmentsen, kockara tette sajat magat akkor is, amikor
senki mas nem jött el ertem! – A tekintete csak ugy langolt düheben. – Igen, tul
sokat iszik es jatszik. De ne beszeljen ugy rola, mintha ismerne, mert nem ismeri!
Aranybol van a szive! Ha bantotta… – Bantottam? – kerdezte Tuon. – Ő rabolt el
engem! – Ha ezt tette, nyilvan megvolt ra a maga oka – jelentette ki a ferfi.
Micsoda hűseg! Tuonnak ismet at kellett ertekelnie a velemenyet Matrim Cauthonrol.
– De mindez lenyegtelen – szolt Rand al’Thor, es hirtelen felkelt. A
Halottvirraszto Garda egyike kardot rantott. A Sarkany az őrre meredt, es Karede
gyorsan intett a ferfinak, aki szegyenkezve, lesütött szemmel dugta vissza a
hüvelyebe a fegyvert. Al’Thor ratenyerelt az asztalra. Előrehajolt, es a
tekintetevel
foglyul ejtette Tuon pillantasat. Ki lett volna kepes felrenezni ez elől az
acelkent szikrazo, intenziv szürke szempar elől? – Mindez lenyegtelen. Mat
lenyegtelen. A különbsegeink es a hasonlosagaink lenyegtelenek. Csak a szükseg
szamit. es szüksegem van rad! Meg jobban előrehajolt, Tuon föle tornyosult. Nem
valtozott meg az alakja, de hirtelen mintha több szaz lab magas lett volna.
Ugyanazon a nyugodt, athato hangon beszelt, de most mar fenyegetes lapult benne.
ele volt. – Le kell allitanod a tamadasokat! – kezdte szinte suttogva. – Ala kell
irnod velem a bekeszerződest. Ez nem keres. Ez az akaratom. Tuon azon kapta magat,
hogy hirtelen arra vagyik, hogy engedelmeskedjen a ferfinak. Hogy a kedvere tegyen.
De jo lenne a bekeszerződes, alkalmat adna, hogy megszilarditsa az uralmat az
itteni orszagok fölött! Kitervelhetne, hogyan szerezze vissza a hatalmat
Seanchanban! Sereget toborozhatna! Kikepezhetne őket! Annyit lehetőseg nyilt meg
előtte, mintha az agya hirtelen elhatarozta volna, hogy meglatja a szövetseg összes
előnyet, es nem veszi eszre egy hibajat sem. Elkezdte a hibakat keresni, kapkodva
kutatta, mifele bajok szarmazhatnak abbol, ha e melle a ferfi melle all. De
mindegyik erv elolvadt es kicsuszott a gondolatai közül. Nem tudta megtartani őket,
nem tudott tiltakozni. Csend borult a satorra, meg a szel is elallt. Mi törtent
vele? Mintha kifulladt volna, mintha hatalmas suly nehezedett volna a mellkasara!
ugy erezte, nem tud mast tenni, mint hogy meghajol a ferfi akarata előtt! Al’Thor
komoran nezte. A delutani napsütes dacara arnyekokba burkolodzott az arca, sötetebb
arnyekokba, mint a satorban barmi mas. Tovabbra is fogta az ő tekintetet, es a lany
egyre jobban zihalt. A szeme sarkabol mintha latott volna valamit a ferfi körül.
Valami sötet köd, fekete gloria aradt belőle. Meghajlitotta a levegőt, mintha forro
lenne. Tuon torka elszorult, es kezdtek megformalodni az ajkan a szavak. Igen.
Igen. Megteszem, amit kersz tőlem. Igen. Meg kell tennem. Meg kell tennem. – Nem –
mondta, de a hangja alig volt erősebb a suttogasnal. A ferfi arckifejezese meg
jobban elsötetedett, es ahogy lenyomta a tenyeret, es beleremegett az ujja is az
erőfeszitesbe, latszott, milyen dühös. Megfeszült az alla. Meg tagabbra nyilt a
szeme. Micsoda intenzitas! – Szüksegem van… – kezdte. – Nem – ismetelte meg Tuon
növekvő magabiztossaggal. – Te fogsz meghajolni enelőttem, Rand al’Thor. Nem
forditva. Micsoda sötetseg! Hogyan tudta magaban tartani ezt egyetlen ember? Mintha
hegymagas arnyekokat vetett volna! Nem lephetett szövetsegre ezzel a teremtmennyel.
Ez a fortyogo gyűlölet megremitette, marpedig a retteges szokatlan erzes volt Tuon
szamara. Nem hagyhatta, hogy ez a ferfi azt tegye, amit csak jonak lat. Meg kellett
fekeznie. Al’Thor egy pillanatig meg nezte. – Rendben – mondta aztan. Jeghideg volt
a hangja. Sarkon pördült, es kivonult a satorbol. Vissza sem nezett. A kiserete
követte. Mind zavartnak tűntek, beleertve a vaskos fonatu marath’damanet is. Mintha
ők maguk sem tudnak, kicsodat, micsodat követnek, amikor ez utan a ferfi utan
erednek. Tuon zihalva nezte, ahogy al’Thor elmegy. Nem hagyhatta, hogy masok is
meglassak, mennyire felzaklatta a dolog. Nem tudhattak, hogy abban az utolso
pillanatban mennyire rettegett. Addig nezett utana, mig csak lovastul el nem tűnt
az egyik domb mögött. es meg mindig remegett a keze. Nem mert volna megszolalni.
Senki sem szolalt meg, amig nem sikerült valahogy
megnyugodnia. Talan őket is eppugy megrazta a dolog. Talan csak megereztek az
aggodalmat. Vegül joval al’Thor tavozasa utan ő is felallt. Megfordult, vegigmerte
a Ver egybegyűlt tagjait, a tabornokokat, a katonakat, az őröket. – en vagyok a
csaszarnő – jelentette ki halkan. Egy emberkent estek terdre, es meg a
legelőkelőbbek is a földre vetettek magukat előtte. Ennyiből allt a szükseges
ceremonia. o, persze lesz hivatalos koronazas is Ebou Darban, felvonulas, parade,
kihallgatasok egesz sora. A Ver minden egyes tagja szemelyesen tesz majd neki
hűsegesküt, es a hagyomanyoknak megfelelően eselye lesz ra, hogy barmelyiküket
sajat kezevel, ok nelkül kivegezhesse, ha ugy erzi, az illető akadalyozta a tronra
kerüleset. Ez is meglesz, es meg mi minden mas! De az igazi koronazas ez a
kijelentes volt. Amit csak a Kilenc Hold Leanya tehetett meg a gyaszidő leteltevel.
Az ünneples abban a pillanatban elkezdődött, hogy intett a jelenlevőknek,
felkelhetnek. Egy hetig ünnepelnek majd. Szüksegszerű kesedelem. A vilagnak
szüksege volt ra. Szüksege volt egy csaszarnőre. Innentől fogva minden megvaltozik.
Amint a da’covalek felkeltek, es enekelni kezdtek a koronazasi himnuszokat, Tuon
Galgan tabornokhoz lepett. – Add tovabb a hirt Yulan tabornoknak! – parancsolta
halkan. – Mondd meg neki, hogy keszüljön fel a Tar Valon-i marath’damanek elleni
tamadasra! Minel hamarabb le kell csapnunk az ujjaszületett Sarkanyra. Nem
erősödhet meg tovabb ez az ember. Tizenharmadik fejezet TUON HALaLA – Tearből
indultam utnak – vagott bele Verin, es leült Mat legjobb szekebe, a kenyelmes,
barna parnas, fekete diofa szekbe. Tomas a hata möge allt, es a kezet a kardja
markolatara tette. – Az volt a cel, hogy mielőbb Tar Valonba jussak. – Akkor hogy
került ide? – kerdezte Mat meg mindig gyanakodva, es elhelyezkedett egy parnazott
padon. Utalta: keptelenseg volt kenyelmesen ülni rajta. A parnak sem javitottak a
helyzeten. Valamiert csak meg kenyelmetlenebbe tettek a rohadt padot. Az egesz
tetves nyavalyat nyilvan az elkarhozottak csontjabol faragtak ki egy kancsal
trallok tervei alapjan! Nem volt ra mas epelmejű magyarazat. Feszkelődött egy
ideig, es kis hijan szolt, hogy hozzanak neki egy masik szeket, de Verin tovabb
beszelt. Mandevwin es Talmanes epp csak a satron belül maradtak, előbbi keresztbe
font karral alldogalt, utobbi kenyelmesen leült a földre. Thom a sator tuloldalan
ült a földön, es szamitoan meregette Verint. Mindannyian Mat kisebbik
fogadosatraban tartozkodtak, ahol csak a tisztek szoktak rövid megbeszeleseket
tartani. Mat nem akarta a megszokott fogadosatraba vinni Verint: az asztalon meg a
varos elleni tamadas reszletes tervei hevertek. – en is ezt kerdezem sajat
magamtol, Cauthon mester – mondta Verin mosolyogva. Idős őrzője ott allt a szeke
mögött. – Hogy kerültem ide? Az biztos, hogy nem önszantambol! es megis itt vagyok.
– ugy mondja, mintha csak baleset erte volna, Verin sedai – nezett ra Mandevwin –,
de több szaz merföldnyi tavolsagrol van szo! – Raadasul – tette hozza Mat –, tud
Utazni is! Szoval ha a Feher Toronyba akart menni, miert nem Utazott oda? Ennyi
lett volna az egesz, nem? – Jo kerdes – sohajtott Verin –, jo kerdes! Kaphatnek egy
kis teat? Mat sohajtott feszkelődött egy sort az ördög padjan, es intett
Talmanesnek, hogy keressen egy kis teat. A ferfi felkelt, es kidugta a fejet a
satorbol egy pillanatra, hogy raparancsoljon valamelyik katonara, aztan visszatert,
es ujra leült. – Köszönöm – szolt Verin. – Meglehetősen megszomjaztam! – Csak ugy
sugarzott belőle a Barna ajah tagjaira jellemző ismerős szetszortsag. Mat az
emlekezeteben levő lyukak miatt eleg ködösen emlekezett csak a vele valo első
talalkozasra. Egyaltalan az egesz nőre csak ködösen emlekezett. De az derengett
neki, hogy mindig is olyan tudosfele vermerseklete volt. Ezuttal viszont, ahogy
alaposabban megnezte, kicsit tulzonak tűnt a nő modorossaga. Mintha szandekosan
rajatszana a Barnakkal kapcsolatos előiteletekre, mintha kihasznalna őket.
Elbolondit mindenkit, ahogy egy utcai mutatvanyos bolonditja el a falusi kölyköket
a haromkartyas keverőben. A nő őt meregette. Az a kis mosoly a szaja sarkaban? Azok
a csalok mosolyogtak igy, akiket nem zavar, hogy valaki atlat rajtuk. Most, hogy
mind a ketten tisztaban voltak a helyzettel, mind a ketten jot jatszhattak, talan
igy kettesben meg be is csaphattak masokat. – Tisztaban vagy vele, fiatalember,
hogy milyen erős ta’veren vagy? – kerdezte Verin. Mat megvonta a vallat. – Ha erről
van szo, Rand a maga embere. Komolyan mondom, hozza kepest semmi es senki vagyok! –
Azok a rohadt szinek! – o, eszembe sem jutna kisebbiteni a Sarkany jelentőseget –
kuncogott fel Verin –, de nem tudod elrejteni a fenyed az ő arnyekaban sem, Matrim
Cauthon! Legfeljebb csak a vakok előtt! Barmikor maskor te lennel a legerősebb
eletben levő ta’veren. Sőt, alighanem evszazadokig nem születne hozzad hasonlo! Mat
megint feszkelődni kezdett a padon. Ver es hamu, de utalta, hogy ettől ugy nez ki,
mint aki a hallottak miatt jött zavarba! Talan jobb lenne felkelnie! – Mi a feneről
van szo, Verin? – kerdezte inkabb. Keresztbe fonta a karjat, es megprobalt legalabb
ugy tenni, mint aki kenyelmesen ül. – Arrol, ahogy atrangattal a fel kontinensen! –
A nő meg szelesebben mosolygott: egy katona lepett be egy csesze mentateaval a
kezeben. Verin halasan elvette, a katona pedig tavozott. – atrangattam? – kerdezte
Mat. – De hat maga keresett engem! – Csak miutan levontam a következtetest, hogy a
Minta huz valahova – fujdogalta meg Verin a teajat. – Marpedig ez csak teged vagy
Perrint jelenthetett. Rand nem tehetett rola, őt könnyeden sikerült otthagynom! –
Randet? – kerdezte Mat, es nem törődött a fejeben felörvenylő szinekkel. – Vele
volt? Az aes sedai biccentett. – es milyennek tűnt? – kerdezte Mat. – Kezd mar…
tudja… – Megőrülni? – kerdezte Verin. Mat biccentett. – Tartok tőle – görbült le
enyhen Verin szaja. – De azt hiszem, meg mindig ura a cselekedeteinek! – A
fenyverte Egyetlen Hatalom! – motyogta Mat, es benyult az inge ala, hogy megerintse
a megnyugtato rokafejes medalt. Verin felnezett. – o, nem vagyok rola meggyőződve,
hogy az ifju al’Thor problemainak az Egyetlen Hatalom lenne a fő forrasa, Matrim!
Sokan szeretnek a saidinra fogni a termeszetet de ezzel figyelmen kivül hagynank,
mifele elkepesztő nyomas nehezedik szerencsetlen kölyök vallara! Mat felvonta a
szemöldöket, es Thomra pillantott. – Akarhogy is – kortyolt bele az aes sedai a
teaba –, nem igazan okolhatjuk mar a rontast, elvegre mar nem hat ra.
– Nem hat ra? – kerdezte Mat. – ugy döntött, többet nem fokuszal? A nő felnevetett.
– Előbb adna fel a hal az uszast. Nem, a rontas azert nem hat mar ra, mert a
rontasnak vege. Al’Thor megtisztitotta a saidint. – Micsoda? – kapta fel a fejet
Mat. Verin csak a teajat iszogatta. – Ez komoly? – kerdezte Mat. – Meglehetősen –
valaszolta a nő. Mat Thomra pillantott. Aztan megrangatta a kabatjat, es beleturt a
hajaba. – Mit csinalsz? – kerdezte Verin jol mulatva. – Nem tudom – valaszolta Mat
kisse zavarodottan. – Azt hiszem, valahogy ugy erzem, mintha mashogy kene ereznem
magam. Vegtere is az egesz vilag megvaltozott, nem? – igy is mondhatjuk – nezett ra
Verin –, bar en azt mondanam, hogy a saidin megtisztitasa olyan inkabb, mint egy
toba dobott kavics. Eltart egy ideig, amig a hullamok kiernek a partra. – Kavics? –
kerdezte Mat. – Kavics? – Jol van, inkabb egy szikla. – Egy fenyverte hegyorom, ha
engem kerdez! – motyogta Mat, es visszaroskadt a förtelmes padra. Verin kuncogott.
Nyavalyas aes sedaiok! Miert kellett ilyennek lenniük? Talan az is az esküik köze
tartozott, hogy mindig titokzatoskodniuk kell, csak nem arultak el senkinek! Mat a
nőre meredt. – Most meg miert kuncog? – kerdezte vegül. – Semmiseg – felelte a nő.
– Csak gyanitom, hogy nemsokara megerzel valamit abbol, amit en tettem az elmult
par napban. – Megpedig? – Nos – mondta az aes sedai –, azt hiszem, epp erről
beszeltem, mielőtt eltertünk mindenfele jelentektelen aprosagok iranyaba. – Az Igaz
Forras tetves megtisztitasara – motyogta Mat. – De most komolyan! – A legfurcsabb
elmenyben volt reszem – folytatta Verin, rola termeszetesen tudomast sem veve. –
Lehet, hogy nem vagy vele tisztaban, de ahhoz, hogy valaki valahonnan Utazzon, el
kell töltenie nemi időt azon a helyen. altalaban eleg megallni egy ejszakara. Ennek
megfelelően, miutan elvaltam a Sarkanytol, kenyelmesen elkocogtam egy közeli
faluba, es kivettem ott egy szobat. Letelepedtem, megtanultam a szobat, es
felkeszültem ra, hogy reggel Kaput nyitok. – Az ejszaka kellős közepen azonban
megerkezett a fogados. Meglehetősen zavarban volt, mert azzal keltett fel, hogy at
kell költöznöm egy masik szobaba. ugy tűnik, rajöttek, hogy az enyem fölött lyukas
a tető, es nemsokara be fog azni. Hiaba tiltakoztam, ragaszkodott hozza, hogy
atköltözzek. – at is hurcolkodtam, es nekilattam megtanulni azt a szobat. De amint
ugy ereztem, hogy eleg jol ismerem ahhoz, hogy Kaput nyissak, megint
felbeszakitottak. Ezuttal a fogados meg nagyobb zavarban volt, de elmagyarazta,
hogy a felesege epp abban a szobaban veszitette el a gyűrűjet a reggeli takaritas
soran. Az asszony magankivül ebredt fel az ejszaka kellős közepen. A fogados,
barmennyire faradt volt is, sűrű bocsanatkeresek közt arra kert, hogy ujfent
valtsak szobat. – es? – kerdezte Mat. – Ez csak veletlen egybeeses, Verin! Az
asszony felvonta a szemöldöket, aztan elmosolyodott, latva, hogy az ifju megint
feszkelődni kezd. A Feny egessen meg, nem zavaraban tette! – Nem voltam hajlando
megint költözködni, Matrim – folytatta. –
Megmondtam a fogadosnak, hogy nyugodtan kutassa at a szobat, ha elmentem, es
megigertem neki, hogy egy arva gyűrűt sem viszek el, amit ott talalok. Aztan
hatarozottan ravagtam az orrara az ajtot. – Belekortyolt az italaba. – Par perc
mulva kigyulladt a fogado. A kandallobol kipattant egy szendarab, es porig egette
az egesz hazat. Szerencsere mindenki kimenekült, de a fogadonak vege lett. Tomas es
jomagam kenytelenek voltunk faradtan, elcsigazottan atlovagolni a szomszed faluba,
es ott megszallni. – Na es? – nezett ra Mat. – Ez meg mindig csak veletlen
egybeesesnek tűnik! – Ez igy folyt harom napig – mondta Verin. – Akkor is
megzavartak, ha epületen kivül probaltam megtanulni egy helyet. Veletlenül arra
jaro joemberek akartak letelepedni a tüzünk melle, egy fa dőlt a taborunkra, egy
juhnyaj tevedt epp akkor a mezőre, helyi zivatar tamadt. Mindig akadt valami
veletlen esemeny, ami megakadalyozta, hogy megtanuljam a helyet. Talmanes halkan
füttyentett egyet. Verin biccentett. – Ahanyszor csak megprobaltam megtanulni egy
területet, valami felresikerült. Kivetel nelkül el kellett hagynom minden helyet.
De ha ugy döntöttem, hogy meg sem probalom megtanulni a helyszint, es eszem agaban
sem volt Kaput nyitni, semmi sem törtent. Masok talan beletörődnek, es egyszerűen
feladjak egy idő utan az Utazast, de rajtam erőt vett a termeszetem, es azon kaptam
magam, hogy tanulmanyozom a jelenseget. Meglehetősen szabalyosnak mutatkozott. Ver
es hamu! Ilyesmit Randnek kellene csinalnia az emberekkel. Nem Matnek. – Az
elmondasa alapjan meg mindig Tearben kellene lennie! – Igen – valaszolt a nő –, de
nemsokara ereztem valamifele vonzast. Valami mintha huzott, rangatott volna.
Mintha… Mat ujra feszkelődni kezdett. – Mintha bekapott volna egy nyamvadt horgot?
A horgasz meg messze-messze allna, es ovatosan, de hatarozottan huzna? – Igen –
felelte Verin. Elmosolyodott. – Milyen talalo leiras! Mat nem valaszolt. – ugy
döntöttem, az utazas köznapibb modjat valasztom. Arra gondoltam, lehet, hogy azert
nem tudok Utazni, mert tul közel vagyok al’Thorhoz, vagy mert a Minta fokozatosan
kezd felbomlani a Sötet ur hatasara. Helyet szereztem magamnak egy eszakra,
Cairhien fele tarto kereskedőkaravanban. Volt egy üres szekerük, amit hajlandoak
voltak megfizethető aron berbe adni nekem. Meglehetősen kimerült voltam, hiszen a
legtöbb ejszaka ebren kellett maradnom holmi tűzveszek, ordito csecsemők es a
fogado egyik szobajabol a masikba valo költözködes miatt. epp emiatt tartok tőle,
hogy többet aludtam a kelletenel. Tomas is elbobiskolt. – Amikor felebredtünk,
meglepődve vettük tudomasul, hogy a karavan eszakkeletre fordult ahelyett, hogy
egyenesen Cairhien fele tartott volna. Beszeltem a vezetővel, es elmagyarazta, hogy
az utolso pillanatban kapott egy hirt, mely szerint sokkal jobb penzt kaphat az
aruert Murandyben, mint Cairhienben. Ha mar szoba került, mondta is, hogy szolnia
kellett volna nekem a valtozasrol, de valahogy kiment a fejeből. ujra belekortyolt
a teaba. – Ekkor mar biztosra tudtam, hogy valami iranyit. Gondolom, a legtöbben
eszre sem vettek volna, de en mar tanulmanyoztam a ta’verenek termeszetet. A
karavan nem jutott messze Murandy fele: csak egy napja voltunk uton, de a
rangatassal együtt ez mar epp eleg volt. Beszeltem Tomasszal, es ugy döntöttünk,
megprobaljuk elkerülni, hogy oda menjünk, ahova huznak. A Siklas az Utazas joval
alacsonyabb rendű potleka, de nincs olyan megkötese, hogy ismerni
kellene a kiindulasi pontot. Kaput nyitottam, de amikor megerkeztünk, nem Tar
Valonba leptünk ki, hanem egy aprocska eszak-murandyi faluba! – Ennek lehetetlennek
kellett volna lennie. De ahogy alaposabban atgondoltuk a helyzetet, Tomasszal
rajöttünk, hogy epp egy regi kedves vadaszkirandulasat idezgette fel, ami epp ezen
a videken esett, amikor Kaput nyitottam. en pedig nyilvan hagytam, hogy rossz uti
celon jarjon az eszem. – es most itt vagyunk – szolt Tomas keresztbe font karral.
Elegedetlenül allt az aes sedai szeke mögött. – Itt bizony – biccentett Verin. –
Nem gondolod, hogy modfelett különös, ifju Matrim? Teljesen veletlenül itt lyukadok
ki, epp, amikor neked rettenetesen nagy szükseged lenne valakire, aki Kaput nyitna
a seregednek! – Meg ez is lehet veletlen egybeeses. – es a huzas? Mat nem tudta,
erre mit mondhatna. – A ta’verenek működesi elve a veletlen egybeeses – folytatta
Verin. – Talalsz egy kidobott holmit, ami roppant hasznosnak bizonyul, vagy a
megfelelő emberrel talalkozol a megfelelő időben es helyen. A veletlen csak
veletlenül hajtja az ember malmara a vizet. Meg nem tűnt fel? – Elmosolyodott. –
Kockazzunk ra egyet? – Ne – morogta Mat vonakodva. – De egyvalami azert aggaszt –
mondta Verin. – Nem lett volna mas, aki az utadba kerülhet? Al’Thor asha’manjei az
egesz földreszt atkutatjak fokuszalni kepes ferfiakat keresve, es ugy velem, az
effele eldugott, elfeledett videkek előkelő helyet foglalnak el a listaikon,
elvegre itt feltűnes nelkül meg tudja huzni magat barki, aki fokuszal. Barmikor
belebotolhattatok volna egybe, hogy Kaput nyisson nektek! – A feneket! – remegett
meg Mat. – Nem biznam a Bandat a mocskos fajtajukra! – Akkor sem, ha egy
szempillantas alatt Andorban lehetnel? – kerdezte Verin. Az ifju habozott. – Akkor
talan. – Biztos volt valami oka – jegyezte meg a nőver elgondolkozva. – Meg mindig
ugy velem, tul sokat lat bele – valaszolta Mat, es ujra feszkelődni kezdett a
nyomorult padon. – Talan igen, talan nem. Először viszont meg kellene allapodnunk,
hogy milyen aron viszlek at Andorba. Gondolom, Caemlynbe akarsz eljutni? – aron? –
kerdezte Mat. – De hat azt mondta, a Minta kenyszeritette ide! Miert var akkor
tőlem fizetseget? – Mert – emelte fel a nőver az ujjat –, miközben rad vartam, bar
őszinten szolva, fogalmam sem volt rola, hogy valojaban rad, vagy az ifju Perrinre
varok, rajöttem, hogy sok olyasmi van, amivel csak en lathatlak el, senki mas! – A
ruhaja zsebebe turt, es jo nehany papirlapot rangatott elő. Az egyiken Mat kepe
viritott. – Nem kerdezted meg, ezeket honnan szedtem! – Aes sedai – vonta meg a
vallat Mat. – ugy voltam vele, hogy tudja, biztos odasaidarozta. –
„Odasaidaroztam”? – kerdezte a nő szarazon. Az ifju megvonta a vallat. – Ezt a
papirlapot, Matrim… – Szolitson csak Matnek! – mondta ő. – Ezt a papirlapot,
Matrim, egy arnybarattol kaptam – folytatta Verin –, aki azt mondta nekem, mert
engem is az arnyek szolgajanak velt, hogy az egyik Kitaszitott azt parancsolta,
hogy a kepen lathato szemelyekkel vegezni kell. Te es Perrin rettentő veszelyben
forogtok! – Nem lep meg – felelte Mat, es igyekezett eltitkolni, hogy a nő
bejelentesere kirazta a hideg. – Verin, miota elhagytam a Folyoközt, egyfolytaban
vegezni akarnak velem az arnybaratok! – Elhallgatott. – A Feny egessen meg! Meg el
sem hagytam a Folyoközt, es mar vegezni akartak velem! Mit szamit ez? – Ez mas –
komorodott el az aes sedai hangja. – Hogy mekkora veszelyben forogsz… en… Nos,
fogalmazzunk ugy egyszerűen, hogy rettentő, roppant nagy veszelyben forogsz. Azt
javasolnam, hogy az elkövetkezendő nehany hetben legy meg ovatosabb! – Mindig
ovatos vagyok – jegyezte meg Mat. – Nohat, akkor legy meg ovatosabb! – ajanlotta
Verin. – Bujkalj! Ne kockaztass! oriasi szükseg lesz rad, mielőtt ennek az egesznek
vege. Mat megvonta a vallat. Bujkaljon? Megtehetne. Thom segitsegevel alighanem
kepes lenne ugy alcazni magat, hogy a tulajdon hugai sem ismernek meg. – Ez belefer
– morogta. – Ez nem valami nagy ar! Mennyi időbe telik, mig Caemlynbe visz minket?
– Nem ez volt az ar, Matrim – mondta a nő mosolyogva. – Ez csak egy felvetes volt.
Olyasmi, amit velemenyem szerint erdemes lenne alaposan fontolora venned. –
Kicsusszantott egy összehajtogatott papirlapot a kep alol. Egy petty vervörös viasz
pecsetelte le. Mat habozva vette el a papirt. – Ez mi? – Utasitasok. Amiket követni
fogsz, tiz nappal azutan, hogy Caemlynben hagytalak. Mat a homlokat rancolva
vakarta meg a nyakat, es mar feltörte volna a pecsetet. – Addig nem nyithatod ki –
közölte Verin. – Micsoda? – csattant fel az ifju. – De… – Ez az ara – valaszolta
Verin egyszerűen. – atkozott nember! – nezett le a kezeben tartott lapra. – Nem
esküszöm meg valamire, ha nem tudom, mi az! – Nem hinnem, hogy kemenynek tartanad a
felteteleimet, Matrim – jegyezte meg a nő. Mat egy pillanatra mogorvan nezte a
pecsetet, aztan felallt. – Kihagynam. Verin lebiggyesztette az ajkat. – Matrim, te…
– Szolitson csak Matnek! – mondta az ifju, es lekapta a kalapjat az egyik parnarol.
– es mondtam mar, hogy erről szo sem lehet. Husz nap alatt gyalog is beerünk
Caemlynbe. – Szettarta a sator ajtajat, es intett egyet kifele. – Nem hagyom, hogy
babzsinorokat kössön ram, asszonyom! Verin nem mozdult, bar a szemöldöket
összevonta. – Elfelejtettem, milyen kemenyfejű vagy. – es milyen büszke ra! –
mondta Mat. – es ha kompromisszumot kötnenk? – kerdezte Verin. – Elarulja, hogy mi
van ebben a nyavalyas levelben? – Nem – felelte az aes sedai –, mert lehet, hogy
nem is lesz ra szükseg, hogy elolvasd. Remelem, hogy vissza tudok terni hozzad, meg
tudlak szabaditani a leveltől, es utadra engedhetlek. De ha nem tudok… – Akkor mi a
kompromisszum? – kerdezte Mat. – ugy is dönthetsz, hogy nem nyitod ki a levelet –
mondta Verin. – egesd el! De ha elegeted, ötven napot kell varnod Caemlynben, mert
lehet, hogy tovabb tart visszajutnom, mint hittem. Mat alaposan atgondolta a
helyzetet. Ötvennapi varakozas hosszu
volt. De ha Caemlynben teheti, ahelyett hogy egymaga utazgat… Egyaltalan, Elayne a
varosban van? Aggodott erte, miota csak elmenekültek Ebou Darbol. Ha a lany
Caemlynben van, akkor ő esetleg könnyebben beindithatja Aludra sarkanyainak
gyartasat. De ötven nap? Ötvennapi varakozas? Vagy ha kinyitja azt a fenyverte
levelet, teljesitenie kell a benne foglaltakat? Egyik megoldas sem tetszett neki. –
Husz nap – alkudozott. – Harminc nap – felelte Verin. Felkelt, es felemelte az
ujjat, mielőtt az ifju közbevagott volna. – Kompromisszum, Mat! Azt hiszem, a
legtöbb aes sedaihoz kepest kifejezetten engedekenynek szamitok. – Majd fele
nyujtotta a kezet. Harminc nap – harminc napot tud varni. Mat lenezett a kezeben
tartott levelre. Meg tudja allni, hogy ne nyissa ki, es harminc nap varakozassal
gyakorlatilag semmit sem veszit. Nem olyan sokkal több, mint ha segitseg nelkül
menetelnenek el Caemlynig. Ami azt illeti, kesz ajandek volt! Szüksege lett volna
par hetre, hogy beinditsa a sarkanyokat, es arra is mindenkepp időt akart
szakitani, hogy minel többet megtudjon a Ghenjei-toronyrol, a rokakrol es a
kigyokrol. Thom igazan nem panaszkodhatott – amugy is ket hetbe telt volna
eljutniuk Caemlynbe! Verin arcan mintha halvany aggodalom sötetlett volna. Mat nem
hagyhatta, hogy az aes sedai lassa, mennyire örül az egesznek. Ha egy nő
megszimatolta, hogy egy ferfi kedvere tett, valahogy ugyis megfizettette vele! –
Harminc nap – mondta vonakodva, es elfogadta Verin kezet. – De a vegen mehetek! –
Vagy tiz nap mulva kinyithatod a levelet – emlekeztette Verin –, es megcsinalhatod,
amit kerek tőled. Vagy ez, vagy az, Matrim. A szavadat adod? – A szavamat adom –
felelte ő. – De nem nyitom ki azt a nyamvadt levelet! Kivarom a harminc napot,
aztan megyek a dolgomra! – Majd meglatjuk – mondta a nő mosolyogva, es elengedte
Mat kezet. Összehajtogatta az arckepet, es kivett egy aprocska bőrtasakot a
zsebeből. Kinyitotta, belecsusztatta a kepet. Mat latta, hogy a tasakban kis köteg
összehajtogatott, lepecsetelt papir lapul, epp olyanok, mint az, amit a kezeben
tartott. Azok vajon mi celt szolgalhattak? Amint biztonsagba helyezte a leveleket a
zsebeben, Verin elővett egy attetsző kis kőfaragvanyt, egy liliom alaku brosst. –
Kezdjetek tabort bontani, Matrim! A lehető leghamarabb Kaput kellene nyitnom! Nekem
magamnak is tovabb kell Utaznom mihamarabb! – Rendben – nezett le Mat a kezeben
tartott összehajtott, lepecsetelt levelkere. Miert viselkedett Verin ilyen
titokzatosan? A Feny egesse meg, gondolta, akkor sem nyitom ki! Nem! – Mandevwin –
szolt. – Kerits Verin sedainak egy satrat, hogy legyen hol varakoznia, mig tabort
bontunk, es adj melle par katonat, akik gondoskodnak a kenyelmeről, ha szüksege
volna valamire! es szolj a többi aes sedainak is, hogy itt van! Talan erdekli őket
az erkezese, elvegre megiscsak nőverek… Majd az övebe gyűrte az összehajtogatott
kis papirlapot, aztan megfordult, hogy menjen. – es egettesd el valakivel ezt a
nyomorult padot! El sem tudom hinni, hogy idaig cipeltük ezt a vacakot! Tuon halott
volt. Elmult, felredobtak, elfelejtettek. Tuon a Kilenc Hold Leanya volt. Most mar
csak aprocska labjegyzet a
törtenelemkönyvekben. Fortuona volt a csaszarnő. Fortuona Athaem Devi Paendrag
könnyeden homlokon csokolta a rövidre nyirt füvön lehajtott fejjel terdelő katonat.
A fülledt altarai hősegben ugy erezte magat, mintha mar nyar lett volna, de a fű –
ami par hete meg dusnak es elettelinek hatott – megtöppedt es kezdett elsargulni.
es hol voltak a gyomnövenyek? A bogancs? Mostanaban nem hajtottak ki ugy a magvak,
mint kellett volna. Megromlottak, akar a gabona, elpusztultak, mielőtt eletre
kelhettek volna. Az előtte terdelő katona egy ötfős csoporthoz tartozott. Az öt
katona mögött ott terdelt a Mennyei Öklök – a legelitebb tamado alakulat – ketszaz
embere. Sötet bőr mellvertet es könnyű, fabol meg bőrből keszült, rovarfej alaku
sisakot viseltek. A sisakon is, a mellverten is ott ragyogott az ökölbe szoritott
kez jele. Volt velük ötven sul’dam es damane par, köztük Dali es a sul’damje,
Malahavana, akiket Fortuona maga adott az ügy erdekeben. ugy erezte, fel kell
aldoznia valami szemelyeset is erre a kulcsfontossagu feladatra. Több szaz to’raken
teblabolt a hatuk mögött az elkeritett mezőn, a gondozoik setaltattak őket, együtt
keszültek a közelgő felszallasra. A fejük fölött mar kecsesen ott körözött egy raj
raken. Fortuona lenezett az előtte terdelő katonara, es a homlokahoz erintette az
ujjat, oda, ahol az előbb megcsokolta. – Hozzon a halalod diadalt! – mondta ki
lagyan a szertartasos szavakat. – Fakasszon vert a penged! A vegső hajnalig zengjek
gyermekeid a dicsereted! A ferfi meg jobban lehajtotta a fejet. A sorban terdelő
negy masikhoz hasonloan ő is fekete bőrholmit viselt. Harom kes logott az öven, es
nem volt rajta sem sisak, sem köpeny. Alacsony emberke volt – a Mennyei Öklök
minden egyes tagja alacsony volt, es szivos, es ennek a csoportnak a fele nőkből
allt. A to’rakenek segitsegevel bonyolitott küldeteseknel mindig fontos szempont
volt a suly. Egy rajtaütesen ket kicsi, de jol kepzett katonanak sokkal nagyobb
hasznat vettek, mint egy nehezpancelos izomhegynek. Kora este volt, a nap epp csak
lenyugodott. Yulan tabornok – aki szemelyesen vezette a csapatot – ugy velte,
erdemes kesőn indulniuk. A tamadas sötetben veszi kezdetet, a homaly elrejti őket
mindazok elől, akik a latohatart fürkesznek Ebou Darban. Egykor fölösleges lett
volna ez az intezkedes. Kit erdekelt volna, ha Ebou Darban több szaz to’raken
felszalltat lattak az emberek? A hirek ugysem lehettek volna gyorsabbak a rakenek
szarnyanal. De az ellensegeik most mar sokkal gyorsabbak voltak. Akar egy
ter’angreal, akar egy ismeretlen fonat, akar valami mas ruhazta fel őket ezzel a
kepesseggel, komoly veszelyt jelentett. Jobb volt eszrevetlennek maradni. ugyis jo
nehany napba beletelik a repülőut Tar Valonba. Fortuona az ötfős csapat következő
tagjahoz lepett. A nő hatrafonta fekete hajat. Fortuona homlokon csokolta, es
megismetelte neki is a szertartasos szavakat. Ők öten Verpengek voltak. Az ujjukon
sötetlő ejfekete gyűrű különleges ter’angreal volt: emberfeletti erővel es
gyorsasaggal ruhazta fel, sötetbe burkolta őket, a segitsegevel beolvadhattak az
arnyakba. De a hihetetlen kepessegeknek nagy ara volt, mert a gyűrűk kiszipolyoztak
az eleterejüket, par nap alatt vegeztek viselőikkel. Ha levettek a gyűrűt, azzal
kisse le lehetett lassitani a folyamatot, de ha egyszer elinditottak – ehhez
viselőjenek egy csepp veret kellett a kőgyűrűre ejtenie, miközben azt az ujjara
huzta – visszafordithatatlan volt. Ők öten nem ternek vissza. Ott maradnak Tar
Valonban, barhogy alakuljon is a rajtaütes, es annyi marath’damaneve1 vegeznek,
amennyivel csak tudnak. Rettenetes pazarlas volt – azokat a marath’damaneket is
porazvegre kellene fogni! –, de inkabb vesszenek, mint hogy az ujjaszületett
Sarkany kezeben hagyjak őket! Fortuona a rövidke sor következő katonajahoz lepett,
megcsokolta es megaldotta. Annyi minden megvaltozott azota, hogy talalkozott az
ujjaszületett Sarkannyal. A neve is csak a valtozasok egyik megnyilvanulasa volt.
Most mar a Ver legelőkelőbb tagjai is gyakorta hasra vetettek magukat előtte. A
so’jhinjei – Seluciat is beleertve – teljesen leborotvaltak a hajukat. Mostantol
fogva jobboldalt kopaszra borotvaljak a fejüket, baloldalt pedig megnövesztik a
hajuk, es ahogy nő, befonjak. Egyelőre baloldalt kis felsapkat hordtak. A
közranguak magabiztosabban jartak, büszkebben. ujra volt csaszarnőjük. Rengeteg
minden rosszul működött a vilagban, de ebben az egy dologban vegre megint rend
lett. Fortuona megcsokolta az utolsot is az öt Verpenge közül, kimondta a csapatot
halalra, de hősi halalra itelő szavakat. Hatralepett. Selucia az oldalan allt.
Yulan tabornok lepett előre, es melyen meghajolt. – Tudja a csaszarnő, bar örökre
elne, hogy nem hagyjuk cserben! – Tudja – mondta Selucia. – A Feny kiserjen
titeket! Tudjatok, hogy őfelsege, bar örökke elne, ma latta a kertben, amint egy
zsenge tavaszi rozsa elhullajtotta harom szirmat. Biztos előjelet latta
győzelmeteknek. Teljesitsetek, tabornok, es nagy jutalomban lesz reszetek! Yulan a
mellkasara csapta az öklet, ugy tisztelgett. Fem csattant a femnek. Elvezette a
katonait a to’raken karamok fele. Az öt Verpenge ment elől. Par perc mulva az első
szarnyas joszag mar vegig is rohant a karam hatuljabol nyilo hosszu legelőn a
poznak es zaszlok között, es a levegőbe vetette magat. A többi is követte, egesz
armada emelkedett a levegőbe. Fortuona meg sosem latott egyszerre ennyit
felszallni. Amikor kialudt a napnyugta utolso fenye, elindultak eszak fele. A
rakeneket es to’rakeneket altalaban nem igy hasznaltak. A legtöbb rajtaütes soran
letettek a katonakat egy meghatarozott ponton, es a to’rakenek ott vartak, mialatt
a katonak tamadtak es visszatertek. De ez a tamadas tul fontos volt. Yulan terve
sokkal mereszebb rohamot vazolt fel, amihez hasonlot csak nagy ritkan vittek
veghez. Sul’damekkel es damanekkel megrakott to’rakenek tamadnak majd a levegőből.
Ez akar egy pompas uj taktika probaja is lehetett. Vagy egy katasztrofa nyitanya. –
Mindent megvaltoztattunk – mondta Fortuona halkan. – Galgan tabornoknak nincs
igaza, ettől az ujjaszületett Sarkany nem kerül rosszabb alkupozicioba. Ettől
ellenünk fordul. – es eddig nem volt ellenünk? – kerdezte Selucia. – Nem – felelte
Fortuona. – Eddig mi voltunk őellene. – es van különbseg? – Van – mondta Fortuona,
es az egen epp csak kivehető to ’rakenfelhőt nezte. – Van. Tartok tőle, hogy
nemsokara megtudjuk, mekkora különbseg van! Tizennegyedik fejezet A FeNY EREJE Min
csendben üldögelt, az öltözködő Randet nezte. A ferfi mozdulatai feszültek voltak,
gondosak, mintha a lany csak egy cirkuszi köteltancost nezett volna. Rand lassu,
pontos mozdulatokkal gombolta be ropogos, feher inge kezelőjet a bal csuklojan. A
jobb kezen mar be volt gombolva: erről gondoskodtak a szolgak. Odakinn lassan
esteledett. Meg nem volt teljesen sötet, bar a
zsalukat mar behajtottak ejszakara. Rand a fekete-arany kabatert nyult,
belecsusztatta az egyik karjat, aztan a masikat. Utana egyesevel begombolta a
gombokat. Ezzel nem akadt semmi nehezsege: kezdett hozzaszokni, hogy fel kezzel
csinaljon dolgokat. Egyik gombot a masik utan. Első, masodik, harmadik, negyedik…
Min a legszivesebben sikoltott volna. – Nem akarsz beszelni rola? – kerdezte. Rand
nem fordult el a tükörtől. – Miről? – A seanchanokrol. – Nem lesz beke – mondta a
ferfi, es megigazgatta a kabatja gallerjat. – Kudarcot vallottam. – A hangja
erzelemmentes volt, de megis feszült. – Nincs abban semmi rossz, ha dühös vagy,
Rand. Ha tehetetlennek erzed magad. – A tehetetlenseg haszontalan – közölte a
ferfi. – A harag haszontalan. Egyik erzelem sem valtoztat a tenyeken, es
pillanatnyilag az a teny, hogy nem vesztegethetek több időt a seanchanokra.
Vallalnunk kell a kockazatat, hogy hatba tamadnak, es ugy lovagolunk el az Utolso
Csataba, hogy Arad Doman nem stabil a hatunk mögött. Ez nem idealis, de most mar
igy lesz. A levegő megremegett Rand fölött, es egy hegy jelent meg a semmiben. A
ferfi körül olyan gyakoriak voltak a latomasok, hogy Min altalaban erővel
kenyszeritette magat, hogy ne törődjön velük, hacsak nem ujak – bar neha napokat
töltött azzal is, hogy probalja szetvalasztani es vegigelemezni őket. Ez uj volt,
fel is keltette a figyelmet. A magasba nyulo hegy egyik oldala mintha kirobbant
volna: hatalmas, szilankos krater tatongott rajta. A Sarkanyberc? Sötet arnyekok
boritottak, mintha csak a magasban felhők fedtek volna az eget. Ez különös volt:
ahanyszor csak Min latta a hegyet, mindig tulnyult a felhőkön is. Az arnyekba
borult Sarkanyberc. Randnek fontos lesz a jövőben. Vajon az ott egy tűhegynyi kis
fenypont volt, ami lecsillant az egből a kopar hegyoldalra? A latomas elfoszlott.
Bar Min nemelyik kepről tudta, mit jelent, ez kifogott rajta. Nagyot sohajtott, es
hatradőlt a vörös parnas szeken. A könyvei szanaszet szorva hevertek a földön.
Egyre több időt szant a kutatasaira, reszint azert, mert ő is erezte Rand
időszűket, reszint pedig mert nem nagyon tudta, mi mast csinaljon. Szerette azt
hinni, hogy kepes vigyazni magara. es kezdte azt hinni, hogy ő Rand utolso vedelmi
vonala. Volt alkalma megtapasztalni, milyen hatasos „vedelmi vonal”. Annyi haszna
sem volt, mint egy kisgyereknek! Sőt, inkabb hogy kartekony volt, eszköz Semirhage
kezeben! Annyira meg volt sertődve, amikor Rand felvetette, hogy elküldi, es
alaposan megmosta a fejet, ahanyszor csak előhozta a dolgot. Hogy biztonsagban
legyen? Tud ő vigyazni magara, köszöni szepen! Legalabbis azt hitte. Most mar
latta, hogy Randnek volt igaza. A puszta gondolattol is rosszul volt. Kutatott es
probalt nem utban lenni. A ferfi megvaltozott aznap, mintha valami ragyogast
eloltottak volna benne. Mintha egy lampa kilobbant volna, miutan kifogyott belőle
az olaj, es most üres hejkent vart volna tovabb. Mashogy nezett ra is. Vajon csak
kockazati tenyezőt latott, ahanyszor rapillantott? Megborzongott, es probalta
kizarni az elmejeből az effele gondolatokat. Rand felvette a csizmajat, es
becsatolta a szijakat. Felallt, es a ruhasladanak tamasztott kardert nyult. A
lakkozott vörös-arany sarkannyal diszitett, fekete hüvely felszikrazott a fenyben.
Micsoda különös fegyvert talaltak a tudosok az alatt az
elmerült szobor alatt! Olyan öregnek erződött a kard. Vajon Rand most este azert
csatolja fel, hogy jelkepezzen valamit? Talan jelezni akar vele. Talan azt, hogy
csataba keszül? – Utana eredsz, ugye? – Min azon kapta magat, hogy felteszi a
fejeben motoszkalo kerdest. – Graendalnak. – Meg kell oldanom azokat a gondokat,
amiket meg tudok oldani. – felelte a ferfi. Kivonta az ősi kardot a hüvelyeből, es
leellenőrizte az elet. Nem volt rajta gemjel, de a pompas acel megcsillant a
lampafenyben, felvillantotta a retegzett fem hullamvonalait. Rand allitotta, hogy
az Egyetlen Hatalommal keszitettek. ugy tűnt, tud rola par dolgot, amit nem oszt
meg senkivel. Visszacsattintotta a penget a fekete hüvelybe, es a lanyra nezett. –
Az ember megoldja, amit meg tud oldani, es nem ragja magat azok miatt, amiket nem.
Ezt meg Tam mondta nekem egykor regen. Arad Domannak magaban kell eletben maradnia
a seanchanok ellen. Az utolso, amit meg megtehetek az itteniekert, az az, hogy
eltakaritom az egyik Kitaszitottat a földjükről. – Lehet, hogy var rad –
figyelmeztette Min. – Az sosem jutott az eszedbe, hogy a fiuval, akit Nynaeve
talalt, talan tervei lehettek? Hogy azt akarta, hogy felfedezzek, es hogy csapdaba
visz? A ferfi habozott, aztan megrazta a fejet. – Őszinte volt, Min. Moghedien
fejeben talan felmerülne egy effele csel, de Graendalban nem. Tulsagosan is felne
tőle, hogy vissza lehet hozza követni. Gyorsan kell lepnem, mielőtt hiret venne,
hogy felfedeztük, hol lapul. Most kell lecsapnom ra. A lany felallt. – Te is velem
jössz? – nezett ra Rand meglepődve. Ő elvörösödött. es mi lesz, ha Graendallal epp
olyan balul sül el az egesz, mint Semirhage-gal törtent? Mi lesz, ha ujra
eszközkent hasznalnak Rand ellen? – Igen – felelte, csak hogy sajat maganak
bizonyitsa, hogy nem adta fel. – Meg szep, hogy megyek! Nehogy azt hidd, hogy itt
hagyhatsz! – Nem is almodnek rola – valaszolta Rand szarazon. – Gyere! Min hosszabb
vitara szamitott. Rand felkapta az ejjeli asztalkarol a gömböt tarto ferfi
ter’angrealt, szobrocskajat. Megforgatta a kezeben a megvizsgalgatta, aztan szinte
mar kihivoan felnezett Minre. A lany nem szolt egy szot sem. A ferfi bedugta a
szobrot kabatja tulmeretezett zsebebe, aztan kivonult a szobabol. Ősi, Egyetlen
Hatalommal kovacsolt kardja az oldalan logott. Min utana sietett. A ferfi az
ajtoban őrködő ket Hajadonra nezett. – Csataba megyek – jelentette ki. – Nem
hozhattok husz főnel többet! A Hajadonok kurtan megvitattak valamit a kezjeleikkel,
aztan az egyikük előreszaladt, a masikuk pedig Rand nyomaban masirozott vegig a
folyoson. Minnek sietnie kellett, hogy lepest tudjon tartani velük; a szive hevesen
vert, a csizmaja hangosan dobogott a folyoson. Rand mar maskor is rohant el csak
ugy hirtelen megküzdeni egy Kitaszitottal, de azert többnyire hosszabban
tervezgetett előtte. Sammaelt honapokig csalogatta, mielőtt lecsapott volna ra
Illianben. es alig egy napja volt arra, hogy kitalalja, mihez kezd Graendallal! Min
ellenőrizte a keseit; megbizonyosodott rola, hogy mindegyik a helyen van, de csak
az ideges megszokas vezette. Rand mar a folyoso vegere ert, es levonult a lepcsőn;
az arca meg ekkor is nyugodt volt, a lepte gyors, de nem sietős. Megis ugy nezett
ki, mint egy viharfelhő, felgyülemlett, kitöresre kesz, de mintha egy bizonyos
celra tartogatta volna a robbanast. Min neha azt kivanta, barcsak kirobbanna, bar
szabadjara engedne a dühet, ahogy regen tette! Akkoriban rettentően elkeseritette,
de sosem kellett tőle felnie. Nem ugy, mint most, hogy mar nem tudott olvasni jeges
szemeben; most, hogy mar megülte a veszedelem auraja. A szeles lepcsősor aljan a
ferfi odaszolt az egyik szolganak. – Hozd ide nekem Nynaeve sedait es Ramshalan
nagyurat! A fogadoszobaban varom őket! Ramshalan nagyurat? Azt az önhitt pojacat
Chadmar urnő regi tarsasagabol? – Rand – szolt Min halkan, amint leert a lepcső
aljaba –, mire keszülsz? A ferfi nem valaszolt. Keresztülmasirozott a fehermarvany
bejaraton, bement a feher padlot ellenpontkent sötetvörösbe öltöztetett
fogadoterembe. Nem ült le, a hata mögött összefogott kezzel allt, es Arad Doman
terkepet tanulmanyozta, amit az ő parancsara akasztottak fel a falra. Az odon
terkep egy pompazatos olajfestmeny helyen logott, es rettentően nem illett a diszes
terembe. A terkepen kis fekete tintapötty sötetlett egy tavacska partjan,
delkeleten. Rand a Kerb halala utani reggel tette oda. Natrin hantjat jelölte. –
Egykor erőd volt – mondta oda sem figyelve. – A varos, ahol Graendal bujkal? –
lepett oda melle a lany. Rand megrazta a fejet. – Nem varos. Küldtem ki
felderitőket. Csak egy maganyos epület, reges-reg emeltek, hogy a Ködhegyseget
figyelje, es a Manetheren hagoin at erkező betolakodok ellen vedje az orszagot. Mar
a trallok haboruk ota nem hasznaltak katonai celra; nincs tul sok okuk attol
tartani, hogy a folyoköziek, akik Manetherennek meg csak a nevere sem emlekeznek,
fogjak magukat, es lerohanjak őket. Min biccentett. – Bar Arad Domant vegül egy
folyoközi birkapasztor rohanta le. Rand egykor elmosolyodott volna erre. A lany
mindig elfelejtette, hogy azok az idők mar elmultak. – Par evszazaddal ezelőtt –
mondta Rand, es összehuzta a szemet, mintha nagyon elgondolkozott volna –, Arad
Doman kiralya kisajatitotta Natrin hantjat a tron neveben. Egy ideje akkor mar egy
kisebb tomafői nemes csalad kezen volt, akik probaltak kihasitani a sajat
kiralysagukat. Ez időről időre megesett az Almoth-alföldön. A domani kiralynak
megtetszett a hely fekvese, es inkabb palotanak hasznalta az erődöt. – Sok időt
töltött ott, valojaban olyan sokat, hogy Bandar Ebanban erőre is kaptak az
ellenlabas kereskedők. A kiralyt letaszitottak a tronjarol, de az utodai is
hasznaltak az erődöt, es nepszerű pihenőhellye valt, ahova az uralkodo gyakorta
elvonult, ha kikapcsolodasra volt szüksege. Ez a szokas elhalt az elmult
evszazadban, es vegül a palotat ugy ötven eve a kiraly egy tavoli unokatestverenek
adomanyoztak. Azota az ő csaladja hasznalta. A domani köztudatbol Natrin hantja
nagyjabol kikopott. – Csak Alsalamnak jutott eszebe? – kerdezte Min. Rand megrazta
a fejet. – Nem. Nem hinnem, hogy egyaltalan tudott rola. Ezt a törtenetet egy
kiralyi leveltarostol tudtam meg, akinek többoras kutatasba telt megtalalnia a
palotat birtoklo csalad nevet. Mar honapok ota nem volt semmifele hir felőlük, bar
regebben időről időre be szoktak latogatni a varosba. A környeken elő gazdak
szerint mintha valaki uj elne a palotaban, bar azt senki sem tudja, a regi
tulajdonosok hova tűnhettek. Mintha ők maguk is meglepődtek volna rajta, hogy eddig
nem tűnt nekik furcsanak a dolog. A ferfi vegigmerte Mint.
– Graendal pontosan ilyen helyeket szokott maganak központul valasztani. Kis
ekszer, egy elfeledett erőd, aminek volt resze szepsegben is, hatalomban is, ami
ősi es kiralyi. epp eleg közel fekszik Bandar Ebanhoz, hogy belefolyhasson Arad
Doman iranyitasaba, de eleg tavol ahhoz, hogy felreeső es vedhető legyen. Hibaztam,
amikor keresni kezdtem; azt hittem, parkokkal, kertekkel övezett szep udvarhazat
valaszt. Ra kellett volna jönnöm, hogy nemcsak a szepseget gyűjti, de a hirnevet
is. A kiralyok elfeledett erődje eppugy illik hozza, mint egy elegans udvarhaz.
Különösen, hogy ez az erőd is inkabb mar palota lett mara. A lany a hatuk mögött
nyilo bejaratban dobbano leptek zajara figyelt fel, es par pillanat mulva egy
szolga be is tessekelte Nynaeveet es azt a pojaca Ramshalant a hegyes kis
szakallaval es a keskeny bajszaval egyetemben. A nemes aznap este paranyi
csengettyűket fonatott a szakalla vegebe, es barsonyos, fekete szepsegflastrom
diszitette az arcat. Az is csengettyűforma volt. Ramshalan bő kek es zöld
selyemköntöst viselt, huzott ingujja kilogott a szeles kabatujjbol. Bar Mint nem
erdekelte a divat, a ficko röhejesen nezett ki. Mint egy viharvert pava. – Nagyuram
hivatott? – kerdezte Ramshalan, es melyen meghajolt Rand fele. A Sarkany nem
fordult el a terkeptől. – Volna szamodra egy feladvanyom, Ramshalan – szolt. –
Tudni akarom, mi a velemenyed. – Kerem, ne habozzon, nagyur! – Akkor ezt aruld el:
hogyan jar tul az ember annak az ellenfelenek az eszen, aki ravaszabb nala? –
Nagyuram – hajolt meg Ramshalan ujfent, mintha csak aggodott volna, hogy Rand
esetleg korabban nem vette volna eszre a hajbokolast –, nyilvan csak trefal velem!
Senki sem lehet önnel ravaszabb! – Barcsak igazad lenne! – mondta Rand halkan. – De
a valaha született legravaszabb elmek egy reszevel kell szembeneznem. Mostani
ellenfelem ugy ismeri az emberek elmejet, ahogy nekem remenyem sincs ra. Hogyan
győzhetem hat le? Amint fenyegetve erzi magat, eltűnik, elszökik valamelyik előre
elkeszitett rejtekebe, amiből nem ketlem, legalabb tucatnyit tart fenn. Nem all ki
velem szemtől szemben, de ha meglepetesszerűen lerohanom az erődjet, azt
kockaztatom, hogy elszökik, es sosem tudhatom meg, valoban vegeztem-e vele! – Ez
valoban sulyos gond, nagyuram – mondta Ramshalan. Zavartnak tűnt. Rand biccentett,
szinte csak maganak. – Bele kell neznem a szemebe, latnom kell a lelket, tudnom
kell, hogy vele allok szemben, nem csak egy csaletekkel! es mindezt anelkül kell
tennem, hogy megremülne, es megfutamodna. De hogyan? Hogyan vegezhetek valakivel,
aki ravaszabb nalam, akit keptelenseg meglepni, es aki megsem hajlando nyiltan
szembeszallni velem? Ramshalannak mintha sok lett volna ennyi kerdes. – en… en nem
is tudom. Nagyuram, ha az ellenfele ilyen ravasz, talan az lenne a leghelyesebb, ha
valaki olyantol kerne segitseget, aki meg nala is okosabb? Rand visszafordult
hozza. – Pompas javaslat, Ramshalan! Talan epp ezt tettem! A ficko kidüllesztette a
mellkasat. Ez azt hiszi, Rand ezert hivatta, jött ra hirtelen Min. El kellett
forditania a fejet, es a szaja ele kapnia a kezet, hogy elrejtse a mosolyat. – Ha
neked lenne ilyen ellenfeled, Ramshalan, te mit tennel? – kerdezte Rand. – Kezdek
türelmetlen lenni. Valaszolj!
– en szövetsegre lepnek az illetővel. – Ramshalan nem habozott egy pillanatig sem.
– Aki ilyen hatalmas, az jobb barat, mint ellenseg, az a velemenyem! Barom! –
gondolta Min. Ha az ellenseged ilyen ravasz es kimeletlen, es szövetsegre lepsz
vele, magad vagod az orgyilkos tőrt a hatadba! – ujabb pompas felvetes – szolt Rand
halkan. – De igazabol az első megjegyzesed gondolkoztat el. Azt mondtad, olyan
szövetsegesekre lenne szüksegem, akik okosabbak nalam, es ez igy igaz. Ideje lenne
menned! – Nagyuram? – kerdezett vissza Ramshalan. – Te leszel a követem – mondta
Rand, es intett egyet. Hirtelen egy Kapu hasadt a levegőbe a terem tuloldalan, es
ketteszelte a padlora teritett diszes szőnyeget. – A domani nemesen születettek tul
nagy resze ül tetlenül szanaszet az orszagban. Szeretnem, ha a szövetsegeseim
lennenek, de tul sok időmet felemesztene, ha mindegyiküket szemelyesen kellene
felkeresnem. Szerencsere itt vagy te, hogy intezkedj helyettem! Ramshalant
lathatoan izgalommal töltötte el a lehetőseg. A Kapu tuloldalan Min magas
fenyőfakat latott, es a levegő ropogos volt, hideg. A lany megfordult, es az ujra
kekbe meg feherbe öltözött Nynaeve-re nezett. Az aes sedai szamito pillantasokkal
követte a beszelgetest, es Min a tulajdon erzeseit latta viszont Nynaeve
arckifejezeseben. Vajon mit akar elerni Rand? – A Kapu tuloldalan egy domb van, ami
levezet egy kisebb domani kereskedőcsalad birtokaban levő ősi palotahoz. Ez a
legelső azon helyek soraban, ahova elküldenelek. Menj oda a nevemben, keresd az
erőd urait! Tudd meg, hogy hajlandoak lennenek-e tamogatni engem, hogy egyaltalan
hallottak-e mar rolam! Ajanlj fel nekik jutalmat, ha mellem allnak, es mivel
okosnak bizonyultal, hagyom, hogy te szabd meg a felteteleket. en nem vagyok eleg
okos az effele egyezkedesekhez. – Igenis, nagyuram! – pöffeszkedett meg jobban a
ficko, bar aggodva, bizalmatlanul meregette a Kaput. A legtöbb emberhez hasonloan ő
sem bizott az Egyetlen Hatalomban, különösen, ha egy ferfi bant vele. Ha lehetősege
lenne ra, ez a gazember olyan hamar oldalt valtana, mint azt Chadmar urnő bukasakor
tette. Mi jutott Rand eszebe, hogy egy ilyen papagajt küld Graendalhoz? – Eredj! –
mondta az ujjaszületett Sarkany. Ramshalan par bizonytalan lepest tett a Kapu fele.
– Eh, Sarkany nagyuram, nem kaphatnek esetleg valamifele kiseretet? – Semmi szükseg
ra, hogy halalra remitsük az ottaniakat – felelte Rand anelkül, hogy elfordult
volna a terkeptől. A hideg tovabbra is aradt a Kapu tuloldalarol. – Menj, siess, es
erj vissza mihamarabb, Ramshalan! Nyitva hagyom a Kaput, amig vissza nem jössz! Nem
vegtelen az en türelmem sem, es sok mindenkire rabizhatom ezt a feladatot! – en… –
A ficko mintha a kockazatot merlegelte volna. – Termeszetesen, Sarkany nagyuram! –
Mely levegőt vett, es atsetalt a Kapun. Kenyelmetlenül kapkodta a labat, mint a
pocsolyaba tevedt hazimacska. Min azon kapta magat, hogy sajnalja. Felropogott a
nemes laba alatt a fenyőtűlevelek szőnyege, ahogy bemereszkedett az erdőbe. Szellő
sziszegett at a fak között, szokatlan volt egy palota kenyelmeben hallani ezt a
hangot. Rand nyitva hagyta a Kaput, es tovabbra is a terkepet nezte. – Rendben,
Rand! – csattant fel Nynaeve par perc utan keresztbe font karral. – Ez meg mifele
jatek? – Te hogyan győzned le Graendalt, Nynaeve? – kerdezte a ferfi. –
Nem tudom feldühiteni, hogy harcba szalljon velem, mint Rahvin vagy Sammael. Nem
lenne könnyű csapdaba csalni sem. Graendal mindenki masnal jobban ismeri az
embereket. Lehet, hogy beteg, de ravasz, es hiba lenne alabecsülni. Torhs Margin
elkövette ezt a hibat, ha jol emlekszem, es te is tudod, mi lett a vege! Min
összevonta a szemöldöket. – Kiről van szo? – nezett Nynaeve-re, de az aes sedai
csak megvonta a vallat. Rand rajuk pillantott. – Azt hiszem, a törtenelem csak
Törött Torhskent ismerte. Min ujfent megrazta a fejet, es Nynaeve is követte a
peldajat. Egyikük sem ertett nagyon a törtenelemhez, teny, de a ferfi ugy
viselkedett, mintha ismerniük kellett volna ezt a nevet. Rand vonasai
megkemenyedtek, aztan halvanyan elvörösödött, es elfordult tőlük. – A kerdes
tovabbra is az – mondta halkan, de feszülten –, hogy te hogyan küzdenel meg vele,
Nynaeve? – Nem akarok belefolyni a kisded jatekaidba, Rand al’Thor! – huzta fel az
orrat Nynaeve. – Nyilvanvaloan eldöntötted mar, mit akarsz tenni. Akkor meg miert
kerdezel? – Mert amit tenni fogok, annak meg kellene remitenie – felelte a ferfi. –
es nem remit meg. Min megborzongott. Rand biccentett az ajtoban allo Hajadonoknak.
Azok könnyeden atszaladtak a termen, atugrottak a Kapun, es szetszorodtak a
fenyőerdőben. Pillanatok alatt eltűntek szem elől. A husz aiel nő összesen nem
csapott annyi zajt, mint Ramshalan egymaga. Min vart. A Kapu tuloldalan nem
latszott a tavoli nap, de az arnyekos erdő melyere delutani feny szivargott le. Par
pillanat mulva az ősz haju Sulin előlepett a fak közül, es odabiccentett Randnek.
Minden rendben. – Gyerünk! – szolt a ferfi, es a Kapuhoz lepett. Min követte, bar
Nynaeve futni kezdett, es előtte ert a Kapuhoz. Barna fenyőtűlevelek szőnyegere
leptek ki, a föld koszosan hunyorgott a mostanra nyom nelkül eltűnt ho alatti
hosszu alom utan. agak bökdöstek egymast a szellőben, es a hegyi levegő csipősebb
volt, mint azt a korabbi fuvallat sejtette. Min arra gondolt, bar magaval hozhatta
volna a köpenyet, de nem volt ra ideje, hogy visszamenjen erte. Rand egyenesen
atvagott az erdőn. Nynaeve odaügetett melle, es halkan magyarazni kezdett valamit.
Az aes sedai semmi hasznosat nem szed ki Randből; addig biztos nem, amig a ferfi
ilyen hangulatban van. Ki kell varniuk, hogy megmutassa, amit akar. Min neha
megpillantotta egyik-masik aielt a fak között, de csak par villanasra, es csak
akkor, ha lathatoan nem is vesződtek a rejtőzködessel. Az egyszer biztos, hogy jol
alkalmazkodtak a vizföldi elethez. Hogy erezhetett ra a Pusztaban nevelkedett nep
ilyen ösztönösen arra, hogyan kell egy erdőben elrejtőznie? Valamivel előttük
megszakadt az erdő. Min odasietett Rand es Nynaeve melle. Kileptek az enyhen lejtős
hegygerincre. Innen atlathattak az erdő fölött, es a fak zöld-barna tengerkent
terültek el a labuk alatt. A fenyők szetnyiltak egy haromszögletű bemelyedesben
csillogo kis hegyi tavacska körül. Egy masik hegygerincen, magasan a viz fölött
lenyűgöző, feher kőepitmeny csillogott. Szögletes volt, magas, mintha csak egymasra
rakosgatott tornyokbol epitettek volna, mindegyik epp csak kicsit volt keskenyebb
az alatta levőnel. Ettől kifejezetten elegans formaja lett a palotanak – erőditett
volt, de megis kastelyszerű. – Ez gyönyörű! – kapkodott levegő utan Min. – Egy
masik korban epitettek – mondta Rand. – Akkoriban, amikor az emberek meg hittek
benne, hogy egy epület fensegessege
erőt is ad neki. A palota messze volt, de nem olyan messze, hogy a lany ne latta
volna a mellvedeken jarkalo őröket; a vallukon alabardok fenylettek, a
mellvertjükön megcsillant a keső delutani napfeny. Egy megkesett vadasztarsasag
lovagolt be az udvarra, a malhas lora szijazva köver őz csüngött, a közelben par
szolga egy kidőlt fat hasogatott eppen, talan tüzelőnek. Par feher ruhas szolgalonő
a vallara vetett rudon ketket vödör vizet cipelt fel a torol, es az epület
ablakaiban itt is, ott is fenyek villantak. Egyetlen hatalmas epületbe eggye
forrasztott, eleven, dolgos közössegnek latszott az egesz. – Szerinted Ramshalan
odatalalt? – kerdezte Nynaeve keresztbe font karral, azon igyekezve, hogy ne
latsszon, mennyire lenyűgözte a latvany. – Meg egy hozza hasonlo bolond sem
tevedhet itt el – felelte Rand összeszűkült szemmel. Meg mindig ott volt a zsebeben
a szobrocska. Min jobban örült volna, ha nem hozza magaval. Kenyelmetlenül erezte
magat attol, ahogy a varazstargyat a ferfi babralta. Simogatta. – Szoval odaküldted
Ramshalant, hadd haljon meg – mordult fel Nynaeve. – Mit ersz vele? – Nem öli meg –
mondta Rand. – Hogyan lehetsz benne ilyen biztos? – Nem vallana ra – felelte a
ferfi –, ha egyszer fel is hasznalhatja ellenem! – De csak nem varod, hogy elhiggye
azt a kis meset, amit mondtal neki! – mondta Min. – Hogy körbeküldöd, hogy melled
allitsa a domani urasagokat? Rand lassan megrazta a fejet. – Nem. Remelem, hogy
valamennyit elhisz belőle, de nem szamitok ra. Komolyan gondoltam, amit mondtam
rola, Min, sokkal ravaszabb nalam! es tartok tőle, hogy sokkal jobban ismer engem,
mint amennyire en ismerem őt. Kenyszert fog alkalmazni Ramshalanon, hogy kiszedje
belőle az egesz beszelgetest. Onnantol kezdve pedig ki fogja talalni, hogyan
hasznalhatna fel ellenem azt a par mondatot. – Hogyan? – kerdezte Min. – Nem tudom.
Bar tudnam! Majd kitalal valami roppant ravaszat, aztan megfertőzi Ramshalant egy
nagyon ovatos kis Kenyszerrel, amit nem tudok kiszamitani. Valaszthatok: vagy magam
mellett tartom a fickot, es megvarom, mit tesz, vagy elküldöm. De persze Graendal
arra is szamit, ugyhogy barmit is teszek, azzal egy masik tervet inditom csak be. –
Ez nagyon ugy hangzik, mintha sehogy sem nyerhetnenk – allapitotta meg Nynaeve a
homlokat rancolva. Mintha egyaltalan nem erezte volna a hideget. Amit azt illeti,
mintha Rand sem erezte volna. De barmi volt is a „trükk” alapja, amivel figyelmen
kivül hagytak a hideget es a meleget, Minnek sosem sikerült eltanulnia. allitolag
semmi köze nem volt az Egyetlen Hatalomhoz, de ha igy volt, akkor miert csak Rand
es az aes sedaiok tudtak megtanulni? Mintha az aieleket sem zavarta volna a hideg,
de ők nem szamitottak. Őket lathatoan sosem zavarta semmi, ami a közönseges
embereket zavarni szokta, bar nagyon erzekenyek voltak a legveletlenszerűbb es
legjelentektelenebb dolgokra. – Nem nyerhetünk, azt mondod? – mondta Rand. – Miert,
azt szeretnenk? Nyerni? Nynaeve felvonta a szemöldöket. – Mostanaban mar nem
valaszolsz a kerdesekre? A ferfi megfordult, es vegigmerte az aes sedait. Min a
masik oldalan allt, es nem latta az arcat, de azt igen, hogy Nynaeve elsapad. Ő
tehetett rola, hogy nem erezte, Rand mennyire feszült? Talan Min
sem csak a hidegtől reszketett ennyire. Odalepett a ferfi melle, de az nem karolta
at a vallat, mint egykor tette volna. Amikor vegre elfordult Nynaeve-től, az aes
sedai kicsit megroskadt, mintha a ferfi pusztan a tekintetevel felemelte es a
semmiben logatta volna. Rand egy ideig meg sem szolalt, igy hat csendben vartak a
hegygerincen, mialatt a tavoli nap legördült a latohatar fele. Meghosszabbodtak az
arnyekok, ujjkent nyultak ki a napbol. Odalenn, az erőd falanal lovaszok kezdtek
jaratni a lovakat, hogy atmozgassak őket. ujabb ablakokban gyultak ki a fenyek.
Hanyan lehettek odabenn Graendallal? Többtucatnyian, ha nem több szazan! Mint
varatlanul csörtetes riasztotta meg. A bozot megreccsent, szitkok harsantak, aztan
hirtelen elhallgatott a hang, es a lany összerezzent. Par pillanat mulva kisebb
csapat aiel jelent meg, egy meglehetősen viharvert Ramshalant vezetve. A ferfi
pompas ruhajabol fenyőtűk alltak ki, az arcat agak karistoltak össze. Leporolta
magat, aztan Rand fele lepett. A Hajadonok visszatartottak. Ramshalan rajuk nezett,
es felrebiccentette a fejet. – Sarkany nagyuram? – Meg van fertőzve? – kerdezte
Rand Nynaeve-et. – Mivel? – kerdezte a nő. – Graendal erintesevel. Az aes sedai
odalepett Ramshalanhoz, es egy hosszu pillanatig csak nezte. Aztan felszisszent. –
Igen. Rand, sulyos Kenyszer alatt all! Rengeteg fonatot latok! Nem olyan rossz a
helyzet, mint a gyertyas tanoncnal, de az is lehet, hogy csak finomabb a fonat… –
Szavamra – szolt Ramshalan –, Sarkany nagyuram, mi folyik itt? A kastely urnője
odaat eleg baratsagos volt, a szövetsegesünk lesz, nagyuram! Nem kell tőle
tartania! es nagyon kifinomult teremtes, meg kell hagynom! – Valoban? – kerdezte
Rand halkan. Kezdett besötetedni, a nap lenyugodott a tavoli hegycsucsok mögött. A
tompa esti derengesen kivül csak a hatuk mögött meg mindig nyitva allo Kapubol
aradt nemi feny. Lampak sarga ragyogasa hivogatta vissza őket a melegbe, el innen,
az arnyekok es hideg birodalmabol. Rand hangja olyan kemeny volt. Rosszabb, mint
amilyennek Min valaha is hallotta. – Rand – mondta, es megerintette a karjat. –
Menjünk vissza! – Valamit meg kell meg tennem – közölte a ferfi, es nem nezett ra.
– Gondolt at alaposabban! – kerte ő. – Legalabb hallgasd meg masok tanacsat!
Megkerdezhetjük Cadsuane-t, vagy… – Cadsuane egy ladaba zart – mondta Rand nagyon
halkan. Az arcat arnyekok öleltek, de Min fele fordult, es a szemeben megcsillant a
Kapukbol arado feny. Narancs es vörös. A hangjaban kielesedett a harag. Nem lett
volna szabad Cadsuane-t emlitenem, döbbent ra a lany. A nő neve azon keves dolgok
köze tartozott, amik meg mindig erzelmet valtottak ki belőle. – Ladaba, Min –
suttogta Rand. – Bar Cadsuane ladajanak lathatatlanok voltak a falai, eppugy
bezartak, mint barmelyik masik lada, amibe bebörtönöztek. A nyelve pedig sokkal
fajobb palca volt, mint barmi, amivel a bőrömet teptek fel. Most mar latom. Azzal
elhuzodott Min erintesetől. – es mi ertelme van ennek az egesznek!? – csattant fel
Nynaeve. – Elküldted ezt az embert, hogy elszenvedje a Kenyszert, dacara annak,
hogy tudtad, mit tesz vele? Nem nezem vegig, hogy meg egy ember haljon meg emiatt
fetrengve! Barmit parancsolt is neki az a nember,
en le nem szedem! A te hibad, ha ebbe hal bele! – Nagyuram? – kerdezte Ramshalan. A
hangjaban erőre kapo rettegestől összeszorult Min gyomra. A nap lement, Randnek
csak a sziluettje latszodott. Az erőd is csak fekete tömeg volt, a falaba vajt
lyukakat lampafeny töltötte meg. Rand előrelepett a hegygerinc szelere, es kivette
a zsebeből a kulcsot. Az halvanyan derengeni kezdett, vöröses feny ebredt a
sziveben. Nynaeve hirtelen mely levegőt vett. – Egyikőtök sem volt ott, amikor a
Callandor cserbenhagyott – mondta Rand az ejszakaba. – Ketszer is megtörtent.
Először akkor, amikor megprobaltam feltamasztani a halottakat, de csak egy babkent
csapkodo testet kaptam. Masodszor akkor, amikor a seanchanokat probaltam meg
elpusztitani vele, de legalabb annyi embert öltem meg a sajat seregemben, mint az
övekben. – Cadsuane elmagyarazta, hogy a masodik kudarc az a Callandor hibajabol
ered. Tudjatok, egyetlen maganyos ferfi nem iranyithatja. Csak akkor, ha ladaba van
zarva. Callandor egy nagyon csabito, nagyon ravasz poraz, arra szolgal, hogy az
ember önkent feladja magat. A kulcs gömbje elesebb fenyre lobbant, kristalyosabb
lett a szine. Skarlatvörösen ragyogott, fenyes es csillogo volt a melye. Mintha
valaki vertocsaba ejtett volna egy ragyogo ekkövet. – en mas valaszt talaltam a
problemara – folytatta a ferfi, szinte mar suttogva. – Mindket esetben, amikor a
Callandor cserbenhagyott, szabadjara engedtem az erzelmeimet. Hagytam, hogy az
indulat vezerelje a cselekedeteimet. De nem hagyhatom, hogy haragbol öljek, Min!
Magamban kell tartanom a haragot, azt is ugy kell fokuszalnom, mint az Egyetlen
Hatalmat. Minden egyes halalnak szandekosnak kell lennie. Akaratlagosnak. Min nem
tudott megszolalni. Nem tudta szavakba önteni a felelmet, nem talalta a szavakat,
amikkel talan megallithatna. Rand szeme valahogy sötetben maradt, annak ellenere,
hogy az előtte levő kulcsbol aradt a folyekony ragyogas. A feny szanaszet szorta a
ferfirol az arnyekokat, mintha csak valami hangtalan robbanas közepen allna. Min
Nynaeve-hez fordult. Az aes sedai elkerekedett szemmel nezett, kisse elnyilt a
szaja. Ő sem talalta a szavakat. A lany visszafordult Randhez. Amikor a ferfi kis
hijan megfojtotta a tulajdon kezevel, akkor sem felt tőle. De akkor tudta, hogy nem
Rand bantja, hanem Semirhage. De ez a Rand, a langolo kezevel, az elszant, megis
erzelemmentes tekintetevel, halalra remitette. – Mar megtettem maskor is – suttogta
a ferfi. – Egyszer azt mondtam, hogy nem ölök nőket, de hazudtam. Mar joval azelőtt
megöltem egy nőt, hogy szembekerültem volna Semirhage-gal. Liah volt a neve. Shadar
Logothban vegeztem vele. Megöltem, es azt mondtam, irgalombol. Az alattuk sötetlő
palota fele fordult. – Bocsassatok meg – szolt, de mintha nem Minhez intezte volna
a szavait –, ha most is azt mondom, irgalombol teszem! Valami lehetetlenül fenyes
öltött alakot előtte, Min pedig felkialtott es hatratantorodott. Mintha a levegő is
meggörbült volna, mintha felve huzodott volna el Randtől. A por körben csapott fel
körülötte, a fak felnyögtek, hofeher ragyogas vilagitotta be őket, a tűlevelek ugy
kattogtak, mintha ezerszam masztak volna fel egymason a bogarak. A lany mar nem
latta a ferfit, csak a ragyogo, vakito fenyforrast. A szintiszta hatalom gyűlt
össze, a lany karjan egnek allt a szőr a szikrazo energiatol. Egy pillanatra ugy
erezte, vegre erti, mi is az Egyetlen Hatalom. Ott volt, ott allt előtte, testet
öltött egy emberben, Rand al’Thorban. es aztan sohajszerű hanggal elengedte a
ferfi. Tiszta, feher sugar
robbant elő a mellkasabol, es atlobogott a csendes ejszakai egen, hullamban
vilagitotta meg odalenn a fakat. Gyorsan suhant, mint a szel, es a tavoli
erőditmeny falaba vagott. Fenyre gyultak a kövek, mintha csak beszippantottak volna
az energia erejet. Az egesz var felragyogott, eleven fennye valtozott, nyers
energiakbol szőtt, csodalatos, latvanyos palotava. Csodaszep volt. Aztan eltűnt.
Kiegett a tajbol – es a Mintabol –, mintha sosem lett volna ott. Az egesz erőd,
több szaz labnyi kő es fa, es mindenki, aki benne elt. Valami megütötte Mint,
mintha a lökeshullam söpört volna vissza. De nem fizikailag taszitotta meg, nem
kellett megtantorodnia: belül randult össze valami. A körülöttük hullamzo erdőt meg
mindig megvilagitotta a Rand kezeben egő kulcs fenye, es a fak mintha
megvetemedtek, megrazkodtak volna. Mintha az egesz vilag felnyögött volna halalos
kinjaban. A vilag helyrebillent, de a lany tovabbra is erezte a feszültseget. Egy
pillanatra mintha a vilag egesz anyaga közel lett volna a megtöreshez. – Mit
tettel? – suttogta Nynaeve. Rand nem valaszolt. Most, hogy az öröktűz hatalmas
oszlopa a semmibe villant, es csak a ragyogo kulcs maradt, Min megint latta az
arcat. Extazist latott rajta: Rand ugy emelte maga ele elnyilt szajjal a kulcsot,
mintha a győzelem erzese töltene el. Az ahitat. Aztan összecsikorditotta a fogat,
kinyitotta a szemet, es ugy tatotta el a szajat, mint akire hatalmas nyomas
nehezedik. A feny egyszer felvillant, aztan azonnal kihunyt. Minden sötet lett. Min
pislogott a hirtelen homalyban, probalta hozzaszoktatni a szemet. Az a kep, ahogy
Rand ott all hatalommal eltelve, beleegett a retinajaba. Tenyleg azt tette, amire ő
gondolt? Tenyleg kiegetett a Mintabol egy egesz erődöt az öröktűzzel? Az a rengeteg
ember! A vadaszatrol visszaterők… a vizhordo asszonyok… az őrök a falakon… a kinn
setalo lovaszok… Vegük volt. Kiegtek a Mintabol. Halottak. Halottak mindörökre. Min
hatratantorodott iszonyataban, es egy fanak vetette a hatat, hogy ne roskadjon
össze. Mennyi elet ert veget egy szemvillanas alatt! Halottak, elpusztultak. Rand
pusztitotta el őket! Feny derengett fel Nynaeve felől, es Min odafordult. Az aes
sedait a feje fölött lebegő kis gömb meleg fenye vilagitotta be, de mintha a szeme
is szo szerint langolt volna az indulattol. – Te teljesen elvesztetted a fejed,
Rand al’Thor! – csattant fel. – Csak azt teszem, amit tennem kell – felelte a
ferfi, ekkor mar az arnyekok közül. Kimerültnek hangzott. – Ellenőrizd, Nynaeve! –
Micsoda? – A bolondot – mondta Rand. – Meg mindig rajta van a Kenyszer? Vagy eltűnt
Graendal erintese? – Gyűlölöm, amit most tettel, Rand! – vicsorogta Nynaeve. – Nem.
A gyűlölet nem eleg erős arra, amit erzek. Megvetem, utalom, amit tettel! Mi
törtent veled? – Ellenőrizd! – suttogta Rand veszedelmes hangon. – Mielőtt
elitelnel, legalabb azt döntsük el, hogy a bűneim elertek-e barmit is azon kivül,
hogy karhozatra iteltek! Az aes sedai mely levegőt vett, azutan Ramshalanra nezett,
akit meg mindig jo nehany Hajadon fogott le. Nynaeve előrenyult, megerintette a
ferfi homlokat, es összpontositott. – Eltűnt – jelentette. – Ki van törölve. A
Fenyre! – gondolta Min, aki vegre rajött, Rand mit tett. Nem futarkent alkalmazta
Ramshalant, nem is csalikent. Arra hasznalta fel a fickot, hogy valahogy
meggyőződhessen Graendal halalarol. Az öröktűz teljesen kiegette az aldozatait a
Mintabol, mintha a halaluk
előtt közvetlenül megtörtent dolgok sosem lettek volna. Ramshalan emlekszik majd
ra, hogy elment Graendalhoz, de a Kenyszer mar nem letezik. Valami furcsamod Rand
megölte Graendalt, mielőtt Ramshalan meglatogathatta volna. Min megtapogatta a
nyakat, a Rand keze hagyta zuzodasokat. Meg nem fakultak el teljesen. – Nem ertem –
szolt Ramshalan. Szinte csak nyiffant a hangja. – Hogyan harcolsz olyasvalaki
ellen, aki ravaszabb nalad? – suttogta Rand. – Egyszerű a valasz. Elhiteted vele,
hogy leülsz vele targyalni, hogy belemesz a jatekaba. Aztan olyan erősen orrba
vagod, amilyen erősen csak tudod. Jol szolgaltal, Ramshalan. Cserebe megbocsatom,
hogy azzal dicsekedtel Vivian es Callswell nagyuraknak, hogy ugy iranyitasz engem,
ahogy csak akarsz! Ramshalan döbbenten roskadt össze, es a Hajadonok hagytak, hogy
terdre essen. – Nagyuram! – mondta. – Tul sok bort ittam aznap este, es nem… –
Csitt! – parancsolt ra Rand. – Mint mondtam, ma este jol szolgaltal. Nem vegezlek
ki. Del fele ketnapi gyaloglasra van egy falu. Ezzel el is fordult. Min csak az
erdőben reszkető arnyeknak latta. A ferfi a Kapuhoz vonult, es atlepett rajta. Ő
sietve követte, es Nynaeve sem maradt le. A Hajadonok zartak a sort, a döbbenten
terdeplő Ramshalant ott hagytak az erdő közepen. Amikor az utolso Hajadon is atert
a Kapun, a nyilas összezarodott, es felbevagta a sötetben vinnyogo Ramshalan
hangjat. – Amit tettel, az förtelmes, embertelen tett, Rand al’Thor! – szolt
Nynaeve, amint bezarult a Kapu. – ugy neztem, több tucat, ha nem több szaz ember
elt abban a varban! – es mindegyiket felkegyelműve torzitotta mar Graendal
Kenyszere – valaszolta Rand. – Sosem enged magahoz közel valakit anelkül, hogy ne
pusztitana el előtte az elmejet. Az a kölyök, akit a börtönbe küldött dolgozni, a
töredeket sem elte meg azoknak a kinzasoknak, amit a legtöbb kedvencenek ki kell
allnia. Nem hagy bennük annyit, hogy gondolkozzanak vagy cselekedjenek: csak
terdelni tudnak, csak őt imadni, es talan a parancsara aprobb feladatokat ellatni.
Szivesseget tettem nekik. – Szivesseget? – kerdezte Nynaeve. – Rand, öröktüzet
hasznaltal! Kiegtek a letből is! – Amint azt mondtam – ismetelte meg a ferfi halkan
–, szivesseget. Neha en is azt kivanom, bar valaki megadna nekem ezt az aldast. Jo
ejt, Nynaeve! Aludj, amilyen jol csak tudsz, mert az Arad Domanban töltött időnknek
vege! Min nezte, ahogy elmegy. A legszivesebben utana szaladt volna, de
visszatartotta magat. Amint Rand kiert az ajton, Nynaeve beleroskadt a terem egyik
vörös parnas szekebe, es sohajtva temette a kezebe az arcat. Min maga is nagy
kedvet erzett, hogy kövesse a peldajat. Eddig eszre sem vette, milyen kimerült.
Nagyon kiszivta mostanaban az erejet, ha Rand közeleben tartozkodott, meg akkor is,
ha a ferfi epp nem valami olyan borzalmassal volt elfoglalva, mint ezen az esten. –
Barcsak Moiraine itt lenne! – motyogta Nynaeve halkan, aztan megdermedt, mintha őt
magat is meglepne, miket beszel. – Tennünk kell valamit, Nynaeve! – mondta Min, es
az aes sedaira nezett. Az aes sedai oda sem figyelve biccentett. – Talan. – Ezt meg
hogy erted? – Hat, hogy mi van, ha igaza volt? – kerdezte Nynaeve. – Barmilyen
gyapjuagyu is, mi van, ha tenyleg ilyennek kell lennie, hogy győzhessen? A regi
Rand sosem lett volna kepes ra, hogy
elpusztitson egy emberekkel teli erődöt, csak hogy megöljön egy Kitaszitottat! –
Meg szep, hogy nem lett volna ra kepes! – nezett ra Min. – Akkoriban meg szamitott
neki, ha öl! Nynaeve, az a rengeteg halal… – es ki tudja, hanyan nem haltak volna
meg, ha a kezdetek kezdetetől fogva ilyen kimeletlen? – kerdezte az aes sedai, es
elforditotta a fejet. – Ha kepes lett volna veszelybe küldeni a követőit, mint ma
tette Ramshalannal? Ha kepes lett volna tamadni anelkül, hogy amiatt vivodik, kit
kell megölnie? Ha a csapatait küldte volna be Graendal erődjebe, a Kitaszitott
hivei fanatikusan harcolni kezdenek, es igy is, ugy is meghaltak volna. Graendal
pedig elszökik. – Lehet, hogy ilyennek kell lennie. Az Utolso Csata közel, Min. Az
Utolso Csata! Vajon merhetünk olyan embert küldeni a Sötet ur ellen, aki nem kepes
aldozatot hozni, amikor kell? Min megrazta a fejet. – Merhetjük igy odaküldeni,
ezzel a tekintettel a szemeben? Nynaeve, mar nem erdekli semmi sem! Nem törődik
semmi massal, csak hogy legyőzze a Sötet Urat! – es nem azt varjuk tőle? – en… – A
lany elhallgatott. – Meg ha győz is, az akkor sem győzelem, ha rosszabb lesz, mint
a Kitaszitottak. Nekünk… – ertem – szolt Nynaeve hirtelen. – A Feny egessen meg,
ertem, es igazad van! Csak nagyon nem tetszenek azok a valaszok, amik ebből
következnek. – Miert, mi következik belőle? Az aes sedai nagyot sohajtott. – Hogy
Cadsuane-nek igaza volt – mondta. Az orra alatt morogva hozzatette: –
Elviselhetetlen nember! – Felallt. – Gyere! Meg kell talalnunk, es meg kell
tudnunk, mit tervez! Min felallt, es Nynaeve melle lepett. – Biztos vagy benne,
hogy egyaltalan tervez meg valamit? Rand nagyon kemeny volt vele. Talan csak azert
maradt itt, hogy a sajat szemevel is lassa, ahogy kudarcot vall nelküle! – Tervez –
mondta Nynaeve. – Ha egyvalamit biztosra vehetünk azzal a nőszemellyel
kapcsolatban, az az, hogy valamiben santikal. Csak ra kell vennünk valahogy, hogy
minket is avasson be. – es ha nem teszi? – kerdezte Min. – Megteszi – felelte
Nynaeve, es azt a pontot nezte, ahol Rand Kapuja szetvagta a szőnyeget. – Ha
elmeseljük neki, mi törtent ma este, beavat. Nem kedvelem azt a nembert, es
gyanitom, hogy ő is viszonozza ezt az erzesemet, de egyikünk sem tudja egyedül
kezelni Randet. – Felfujta az ajkat. – Tartok tőle, hogy együtt sem tudjuk kezelni.
Gyerünk! Min utana eredt. „Kezelni”, Randet? Ez ujabb gondot jelentett. Nynaeve-et
es Cadsuane-t annyira lekötötte, hogy „kezeljek” Randet, hogy eszre sem vettek:
lehet, talan többet ernenek el azzal, ha inkabb segitenenek neki. Nynaeve szerette
Randet, de kijavitando hibanak tekintette, nem szüksegre szorulo embernek. igy hat
Min követte az aes sedait a palotan kivülre. atvagtak a sötet udvaron – Nynaeve kis
fenygömböt idezett –, es sietve megkerültek az epület hatat. Elmentek az istallok
mellett, ki a kapus haza fele. Menet közben elhaladtak Alivia mellett. Az egykori
damane csalodottnak tűnt. Cadsuane es a többiek alighanem megint elzavartak –
Alivia rengeteg időt töltött azzal, hogy probalja ravenni az aes sedaiokat,
tanitsanak neki uj fonatokat. Vegre elertek a kapushazig – legalabbis a kapuse volt
a haz, amig Cadsuane ra nem parancsolt, hogy költözzön ki, de nyomban. Az
egyemeletes, zsupfedelű, festett faepület ablaktablai mögül feny aradt ki. Nynaeve
előrelepett, es bekopogtatott a zömök tölgyfa ajton.
Hamarosan Merise bukkant fel. – Igen, gyermek? – kerdezte a Zöld, mintha csak
szandekosan fel akarta volna bosszantani Nynaeve-et. – Beszelnem kell Cadsuane-nel
– mordult ra ő. – Cadsuane sedainak nincs veled semmi dolga ma este – felelte
Merise, es az orrukra csukta volna az ajtot. – Terj vissza holnap reggel, akkor
talan hajlando lesz fogadni! – Rand al’Thor epp most egetett ki a Mintabol
öröktűzzel egy palotara valo embert – mondta Nynaeve eleg hangosan ahhoz, hogy a
hazban levők is halljak. – Vele voltam! Merise megdermedt. – Engedd be! – harsant
Cadsuane hangja bentről. Merise vonakodva kinyitotta az ajtot. Min latta, hogy
Cadsuane a padlon szetszort parnak egyiken ül odabenn Amys, Bair, Melaine es
Sorilea tarsasagaban. Az első szoba, a haz fő helyisege padlojat egyszerű, barna
szőnyeg fedte, de alig latszott ki a földön ücsörgő nők alol. A szürke
kőkandalloban hatul megnyugtatoan parazslott a tűz; a fa mar szinte teljesen
elegett, a langok epp csak fellobbantak. A sarokban zsamoly allt egy teaskannaval.
Nynaeve szinte ra sem nezett a tudos asszonyokra. Befurakodott a hazba. Min kisse
bizonytalanabbul követte. – Meselj nekünk erről az esemenyről, gyermek! –
szolitotta fel Sorilea. – Innen is ereztük, hogy megvetemedik a vilag, de nem
tudtuk, mi okozhatta. Azt felteteleztük, a Sötet ur tette. – Elmeselem – mondta
Nynaeve, es mely levegőt vett. – De akkor be kell avatnotok a terveitekbe! – Azt
majd meglatjuk – felelte Cadsuane. – Szamolj be a latottakrol! Min leült a falnal
levő fazsamolyok egyikere, es vegighallgatta, ahogy Nynaeve elmeseli a Natrin
hantja mellett törtenteket. A tudos asszonyok összeszoritott szajjal hallgattak.
Cadsuane csak neha biccentett egyet. Merise arcara kiült az iszonyat, ahogy
szettöltötte a zsamolyon levő kannabol a teat – az illata alapjan tremalkingi
fekete lehetett –, azutan felakasztotta a tűz melle. Nynaeve befejezte a
törtenetet. Meg mindig allt. o, Rand! – gondolta Min. Hogy emeszthet ez az egesz
rettenet! De erezte a ferfit a kötesen at: nagyon hidegek voltak az erzelmei. –
Bölcsen tetted, hogy beszamoltal nekünk a dologrol, gyermek – mondta Sorilea
Nynaeve-nek. – Most tavozhatsz! Nynaeve szeme elkerekedett düheben. – De… – Sorilea
– szolt Cadsuane nyugodtan, felbeszakitva Nynaeve-et. – Ez a gyermek meg hasznara
lehet a terveinknek. Meg mindig közel van al’Thorhoz. Ő annyira megbizott benne,
hogy ma este is elvitte magaval! Sorilea a többi tudos asszonyra nezett. Az ősöreg
Bair es a napfürtű Melaine egyarant biccentett. Amys elgondolkozva nezett vissza
ra, de nem ellenkezett. – Talan – mondta Sorilea. – De engedelmeskedni is tud? –
Nos? – szegezte a kerdest Cadsuane Nynaeve-nek. Minről lathatoan egyikük sem vett
tudomast. – Tudsz? Nynaeve szeme meg mindig elkerekedett düheben. A Fenyre! –
gondolta Min. Nynaeve? Engedelmeskedne Cadsuane-nek meg a többinek? Mindjart
felrobban! Nynaeve bütyke kifeheredett, ahogy a fonatat markolta. – Igen, Cadsuane
sedai – felelte a fogat csikorgatva. – Tudok. A tudos asszonyok mintha meglepődtek
volna rajta, hogy kimondta a szavakat, de Cadsuane megint csak biccentett, mintha
ezt a valaszt varta volna. Ki hitte volna, hogy Nynaeve kepes lesz ilyen… nos,
esszerűen viselkedni?
– Ülj le, gyermek! – intett kurtan Cadsuane. – Hadd lassuk, tenyleg kepes vagy-e
utasitasokat követni! Lehet, hogy ebből a mostani szüretből te vagy az egyetlen
menthető! – Erre Merise elvörösödött. – Nem, Cadsuane – vetette ellen Amys. – Nem
az egyetlen. Egwene-ben nagy a becsület! Erre a többi tudos asszony is
rabiccentett. – es mi a terv? – kerdezte Nynaeve. – A te reszed az lenne benne… –
kezdte Cadsuane. – Varjunk csak! – szakitotta felbe Nynaeve. – Az en reszem? Az
egeszet hallani akarom! – Majd hallod, ha keszek vagyunk elarulni – vetette oda
Cadsuane kurtan. – es ne akard, hogy megbanjam, hogy szoltam az erdekedben! Nynaeve
vonakodva becsukta a szajat, bar langolt a tekintete. De nem mordult rajuk. – A te
reszed az lenne – folytatta Cadsuane –, hogy megtalald Perrin Aybarat. – Annak meg
mi haszna lenne? – kerdezte Nynaeve, aztan hozzatette: – Cadsuane sedai. – Az a mi
dolgunk – felelte a masik aes sedai. – Mostanaban delen utazgatott, de nem tudjuk
kideriteni, pontosan merre jart. Az al’Thor kölyök talan tudja, hol van. Tudd meg
tőle, es talan elmagyarazzuk, miert olyan fontos! Nynaeve vonakodva biccentett, es
a többiek elkezdtek azon vitatkozni, vajon mekkora nyomast visel el az öröktűztől a
Minta, mielőtt teljesen felbomlana. Nynaeve csendben hallgatta őket, lathatoan
Cadsuane terveről akart volna többet megtudni, bar nem ejtettek el tul sok erre
vonatkozo utalast. Min csak fel füllel hallgatta őket. Barmi volt is a terv,
valakinek vigyaznia kellett Randre. Az, amit most este tett, melyen belül nyilvan
megölte, barmit mondott is. epp elegen aggodtak amiatt, hogy mit tesz majd az
Utolso Csataban. Az mar az ő dolga volt, hogy Rand epelmejűen eljusson az Utolso
Csataba, ugy, hogy a lelke is ep legyen. Valahogy. Tizenötödik fejezet
TEL’ARAN’RHIOD HiREI – Egwene, gondolkozz mar esszerűen! – mondta Siuan. Enyhen
atlatszo volt; az a ter’angreal gyűrű tehetett rola, amivel belepett
Tel’aran’rhiodba. – Mi hasznodat vennek egy börtöncellaban ücsörögve? Elaida
gondoskodik rola, hogy sose szabadulhass ki azok utan, amit a fejehez vagtal azon a
vacsoran! – Siuan megrazta a fejet. – Anyam, neha be kell latnod az igazsagot. Nem
javitgathatod örökke a halot! Eljön az a pillanat, amikor felre kell tenned, es
ujat kell csomoznod helyette! Egwene egy haromlabu szeken ült a cipeszműhely első
szobajanak sarkaban. A biztonsag kedveert veletlenszerűen valasztotta ki a helyet,
es kerülte, hogy magaban a Feher Toronyban talalkozzanak. A Kitaszitottak tudtak,
hogy ő es a többiek az almok Vilagat jarjak. Siuan tarsasagaban jobban elengedhette
magat, inkabb lehetett sajat maga. Mind a ketten tudomasul vettek, hogy ő most mar
az Amyrlin-tron, es Siuan alatta all, de ugyanakkor összekötötte őket valami. A
bajtarsiassag, hogy mind a ketten viseltek mar a vallukon ezt a terhet. Ez a
kötelek furcsamod valamifele baratsagga melyült. Most viszont Egwene a
legszivesebben megfojtotta volna a baratjat. – Mar ezerszer megbeszeltük – mondta
hatarozottan. – Nem
szökhetek meg! Minden egyes nap, amit rabkent töltök, de nem megtörve, ujabb csapas
Elaida uralmara. Ha eltűnök azelőtt, hogy megtargyalhatnak az ügyet, tönkreteszek
mindent, amiert eddig küzdöttem! – Azt a targyalast elcsaljak, anyam – felelte
Siuan. – es ha nem, akkor is enyhe büntetessel megussza. Azok alapjan, amit
meseltel, nem tört csontod, amikor megvert… tulajdonkepp meg a bőrödet sem
hasitotta fel! Ez igaz volt. Egwene ugyan kis hijan elverzett, de a törött
üvegszilankok es nem Elaida ütlegelese miatt. – Ha a Csarnok csak nyilvanosan
megfeddi, az is gyengiti az uralmat – felelte az amyrlin. – Az, hogy ellenallok,
hogy nem töröm meg a bebörtönzesemet, jelent valamit. Maguk az ülnökök is lejarnak
meglatogatni! Ha elszöknek, ugy tűnne, mintha megfutamodnek Elaida elől! – Nem
jelentette ki, hogy arnybarat vagy? – kerdezte Siuan elesen. Egwene habozott. De.
Elaida pontosan ezt tette. am nem volt ra bizonyiteka. A Torony törvenyei
bonyolultak voltak, es neha komoly nehezsegekbe ütközött kivalasztani a megfelelő
ertelmezest, a megfelelő bünteteseket. A Harom Eskünek meg kellett volna
akadalyoznia Elaidat, hogy fegyverkent hasznalja az Egyetlen Hatalmat, ugyhogy
nyilvan azt kellett gondolnia, nem követ el törvenyszegest, amikor Egwene-re
tamadt. Vagy messzebbre ment, mint tervezte, vagy arnybaratnak hitte őt. Barmelyik
vedekezest valaszthatta, es az utobbi a bűntudat nagyja alol is felmentette volna,
bar az előbbit könnyebb lett volna bizonyitania. – Sikerülhet eliteltetnie teged –
mondta Siuan, aki alighanem ugyanezen gondolkozott. – Akkor pedig elrendelnek a
kivegzesedet. es akkor mi lesz? – Nem sikerülhet eliteltetnie. Nincs ra semmifele
bizonyiteka, hogy arnybarat lennek, es a Csarnok sosem hagyna, hogy ezt
keresztülvigye! – es ha tevedsz? Egwene habozott. – Rendben. Ha a Csarnok ugy dönt,
hogy kivegeznek, akkor hagyom, hogy kiszabaditsatok. De addig semmikepp sem, Siuan.
Addig semmikepp sem! Az idősebb nő felhorkant. – Lehet, hogy nem lesz ra alkalmad,
anyam! Ha Elaida megfelemliti őket, gyorsan lepnek. Az a nember villamgyorsan
cselekszik, ha kell; keszületlenül erheti az embert! Hidd el, ezt biztosan tudom! –
Ha ez lesz a vege – valaszolta Egwene eltökelten –, akkor a halalom lesz a diadal.
Akkor Elaida adja fel, nem en! Siuan motyogva razta meg a fejet. – Makacs vagy,
mint egy kikötőoszlop. – Ezt a vitat lezartuk, Siuan – szolt ra Egwene szigoruan.
Az idősebb aes sedai nagyot sohajtott, de nem mondott többet. Mintha tul nyugtalan
lett volna ahhoz, hogy egy helyben üljön. Nem törődött a szoba tulso vegeben allo
zsamollyal sem, hanem az Egwene jobbjan levő ablakba allt. A cipesz üzlethelyisege
ugy nezett ki, mintha nagy forgalmat bonyolitott volna. A tömör, nehez pult
felbevagta a szobat, mögötte több tucat cipő meretű kis rekesz racsozta a falat.
Időnkent mintha mindegyikben jo erős bőrcipők vagy vaszon labbelik sorakoztak
volna, fűző logott belőlük, vagy csat csillant Tel’aran’rhiod kiserteties fenyeben.
De ahanyszor csak Egwene odapillantott a falra, a cipők megkavarodtak, nemelyik
eltűnt, masok a semmiből
bukkantak elő. Alighanem nem maradtak eleg hosszu ideig a rekeszükben a valo
vilagban ahhoz, hogy ne csak halvany benyomasokat hagyjanak maguk utan az almok
Vilagaban. A bolt elülső reszeben zsamolyok vartak a vevőket. A hatso falon levő
cipők mind masmilyenek voltak szabasra, stilusra egyarant, es akadtak meretező
cipők is a probahoz. Az ember bement a boltba, felprobalta a meretező cipőt, aztan
valasztott egy szabast. Ezt követően a cipesz, vagy inkabb valamelyik segedje
keszitett egy olyat a megfelelő meretben, kesőbbi atvetelre. A bolt elejen
elterpeszkedő szeles üvegablak feher betűkkel hirdette a mester nevet: Naorman
Mashinta. A nev alatt a sarokban pedig egy kisebb harmas feherlett. Mar a Mashintak
harmadik nemzedeke igazgatta a boltot. A varosiak között ez egyaltalan nem ment
ritkasag szamba. Sőt, Egwene a szive melyen, ahol meg nem kopott ki belőle teljesen
a folyoközi neveltetese, furcsanak is talalta, ha valaki elhagyta a szülei
mesterseget valami masert, kiveve, hacsak nem harmadik vagy negyedik gyermeknek
született. – Most, hogy megbeszeltük a legnyilvanvalobbakat – mondta –, milyen
hireid vannak? – Nos… – kezdte Siuan. Nekitamaszkodott az ablaknak, es kibamult az
üres Tar Valon-i utcakra. – Nemregiben egy igen regi ismerősöd erkezett a taborba.
– Tenyleg? – kerdezte Egwene oda sem figyelve. – Kicsoda? – Gawyn Trakand. Egwene
megrezzent. Ez lehetetlen! Gawyn Elaida oldalara allt a lazadas soran. Nem
allhatott at a lazadok oldalara! Elfogtak volna? De Siuan nem ugy fogalmazott…
Egwene egy pillanatra remegő kislany volt, akit rabul ejtettek a fiu elsuttogott
igeretei. De sikerült kizarnia ezt az enjet az amyrlineből, es visszakenyszeritette
a gondolatait a jelenbe. Probalt minel könnyedebben valaszolni. – Gawyn? –
kerdezte. – Ez aztan meglepő! Sosem hittem volna, hogy ott talalom! Siuan
elmosolyodott. – Ezt jol kezelted – mondta. – De egy kicsit tul hosszan hallgattal,
es amikor rakerdeztel, tulsagosan is erdektelennek tettetted magad. Könnyen at
lehetett latni a dolgon. – A Feny vakitson meg! – mondta Egwene. – Mar megint csak
probara tettel? Tenyleg ott van? – Megtartom az esküket, köszönöm szepen – vetette
oda Siuan sertetten. Egwene azon kevesek köze tartozott, akik tudtak, hogy az
elcsendesitesnek es a Gyogyitasnak köszönhetően Siuan mentesült a Harom Eskü alol.
De hozza hasonloan ő is ugy döntött, hogy ennek ellenere nem hazudik. – Akarhogy is
– mondta Egwene –, azt hittem volna, mar elmult az az idő, hogy probak ele kellett
volna allitanod engem! – Mindenki probak ele fog allitani, akivel csak talalkozol,
anyam – mutatott ra Siuan. – Fel kell keszülnöd a meglepetesekre. Barmikor
megeshet, hogy valaki odavet neked valamit, csak hogy lassa, mit valaszolsz! –
Köszönöm szepen – mondta Egwene hűvösen –, de erre igazan nem kell emlekeztetned! –
Nem kell? – kerdezte Siuan. – Ezt akar Elaida is mondhatta volna! – Igazsagtalan
vagy! – Bizonyitsd be! – nezett ra az idősebb nő önelegülten. Egwene nyugalmat
erőltetett magara. Siuannak igaza volt. Bölcsebb volt megfogadni a tanacsot,
különösen, ha jo tanacs volt, mint tiltakozni. – Termeszetesen igazad van – ismerte
el. Lesimitotta a terden a
ruhajat, es ezzel az arcan ülő tehetetlen haragot is elsimitotta. – Meselj meg
Gawyn erkezeseről! – Nem tudok sokkal többet – ismerte be Siuan. – Igazabol mar
tegnap este mondanom kellett volna, de akkor felbeszakadt a beszelgetesünk. – Az
utobbi időben mar gyakrabban talalkoztak, Egwene rabsaganak minden ejszakajan, de
előző nap felebresztette valami Siuant, mielőtt befejezhettek volna a beszelgetest.
Mint mondta, a gonosz egyik buboreka volt, ami ezuttal azzal is jart, hogy a satrak
eletre keltek, es megprobaltak megfojtani a bennük alvokat. Harman meg is haltak,
köztük egy aes sedai. – Szoval – folytatta Siuan –, Gawyn nem nagyon mondott
olyasmit, amit en is hallottam. Azt hiszem, azert jött, mert hallotta, hogy
elfogtak teged. Nagyon latvanyos belepővel erkezett, de mostansag Bryne parancsnoki
satraban tartozkodik, es rendszeresen meglatogatja az aes sedaiokat. Nagyon
morfondirozik valamin, es rendszeresen visszajar targyalni Romandahoz es Lelaine-
hez. – Ez aggaszto. – Hat ők a lathato hatalmi tenyezők a taborban – mondta Siuan.
– Kiveve, ha nagy ritkan Sheriamnak es a többieknek sikerül magukhoz marniuk egy
kis hatalmat. A dolgok nem mennek tul jol nelküled. A tabornak vezetőre lenne
szüksege. ugy ahitozunk ra, mint ehező halasz a fogasra! Az aes sedaiok rendhez
szokott nepseg, azt hiszem. Jobb… Felbeszakitotta magat. epp arra akarta ravenni
Egwene-t, hogy fogadja el a mentőakciot. Ranezett a lanyra, aztan folytatta: –
Nahat, jobb lesz nekünk, ha visszatertel, anyam. Minel tovabb maradsz tavol, annal
erősebbek lesznek ezek a frakciok. Lassan mar latszik a tabort ketteszelő vonal.
Romanda az egyik oldalon, Lelaine a masikon. es egy egyre zsugorodo szeletke,
amelyik nem akar sehova sem allni. – Nem engedhetünk meg meg egy szakadast! –
mondta Egwene. – Sajat magunk közt semmikepp sem. Erősebbnek kell lennünk
Elaidanal! – Mi legalabb nem ajahok szerint bomlunk szet – vedekezett Siuan. –
Frakciok es töresek – szolt Egwene, es felkelt. – Belharcok es viszalyok. Jobbak
vagyunk ennel, Siuan! Mondd meg a Csarnoknak, hogy talalkozni kivanok velük! Talan
ket nap mulva. Holnap pedig veled talalkozom megint, kettesben. Az idősebb nő
vonakodva biccentett. – Rendben. Egwene vegigmerte. – Nem tartod bölcs dolognak? –
Nem erről van szo – mondta Siuan. – Aggaszt, hogy ilyen kemenyen hajtod magad. Egy
amyrlinnek be kell osztania az erejet. A te posztodon sem csak azert buktak el
asszonyok, mert hianyzott belőlük a nagysag, de azert is, mert tulsagosan is
megfeszitettek magukat, es akkor is rohantak, ha setalniuk kellett volna. Egwene
visszafogta magat, es nem hivta fel ra a figyelmet, hogy Siuan maga is nyaktörő
gyorsasaggal rohanta vegig amyrlinkent töltött eveit. Amire vissza lehetett volna
vagni azzal az ervvel, hogy epp azert bukott el, mert tulhajszolta magat. Ki
figyelmeztethetne hitelesebben ennek a hozzaallasnak a veszelyeire, mint valaki,
aki ilyen csunyan megegette vele magat? – Nagyra ertekelem a tanacsodat, lanyom –
mondta inkabb. – De nincs sok okod az aggodalomra. Maganyosan töltöm a napjaimat,
csak az időnkenti veres fűszerezi meg kisse az időmet. Ezek az ejszakai talalkozok
segitenek eletben maradni. – Megreszketett. Elforditotta a tekintetet Siuanrol,
kinezett a koszos, üres utcara. – Nagyon nehez elviselni? – kerdezte az idősebb nő
halkan.
– A cella eleg keskeny ahhoz, hogy egyszerre megerinthessem az atellenes falakat –
felelte Egwene. – es nem is valami hosszu. Ha lefekszem, fel kell huznom a terdem,
hogy elferjek. Nem tudok felallni sem, mert annyira alacsony, hogy le kell
görnyednem, es nem tudok fajdalom nelkül ülni sem, mert most mar nem Gyogyitanak
meg a veresek között. Az ajto vastag, es a repedeseken nem szűrődik be sok feny.
Nem is tudtam, hogy a Toronyban vannak ilyen cellak. – Visszanezett Siuanra. –
Amint elfogadnak amyrlinnek, a cellat es az összes többi hasonlot is eltüntettetem,
az ajtokat letepetem, a szobakat pedig feltöltetem teglaval es habarccsal! Siuan
biccentett. – Gondoskodunk rola! Egwene megint elfordult, es szegyenkezve vette
eszre, hogy hagyta, hogy a ruhaja egy aiel Hajadon cadin’sorjava valjon. Meg az ij
es a landzsak is ott voltak a hatan. Visszakenyszeritette magara a szokasos
ruhajat, es mely levegőt vett. – Senkit sem lenne szabad ilyen körülmenyek között
tartani – mondta. – Meg a… Siuan a homlokat rancolva meredt ra. – Ez meg mi volt?
Egwene megrazta a fejet. – Csak most jutott az eszembe. Hogy Randnek is ezt kellett
atelnie. Nem. Rosszabbat. Azok alapjan, amit meselnek, őt a cellamnal joval kisebb
ladaba zartak. es en legalabb az ejszakaim egy reszet atbeszelgethetem veled. Neki
nem volt senkije, es nem volt meg az a hite sem, hogy a vereseknek lenne valami
ertelme. – A Feny adja, hogy ne kelljen olyan sokaig kibirnia, mint Randnek
kellett! Egyelőre meg csak par napja volt fogoly. Siuan csak hallgatott. – Akarhogy
is – folytatta Egwene –, nekem itt Tel’aran’rhiod. Napközben fogoly ugyan a testem,
de a lelkem ejjel szabad. es minden egyes nap, amit kibirok, ujabb bizonyitek arra,
hogy Elaida akarata nem törveny. Nem törhet meg. A többiek egyre kevesbe
tamogatjak. Bizz bennem! Siuan biccentett. – Rendben – valaszolta, es felkelt. –
Elvegre te vagy az amyrlin! – Meg szep, hogy en vagyok – felelte Egwene oda sem
figyelve. – Nem, Egwene – mondta Siuan. – Ezt most tiszta szivemből mondom! A lany
döbbenten fordult oda hozza. – De hat te mindig is hittel bennem! Siuan felvonta a
fel szemöldöket. – Legalabbis – helyesbitett Egwene –, szinte az elejetől fogva. –
Mindig is hittem benne, hogy megvan benned a lehetőseg arra, hogy egy nap amyrlin
legyel – helyesbitett az idősebb nő. – De most beteljesitetted az igeretet.
Legalabbis egy reszet. Eleg nagy reszet. Barmi lesz is ennek a viharnak a vege,
egyvalamit mar bebizonyitottal: megerdemled azt a helyet, ahol vagy. A Fenyre,
lehet, hogy te leszel a legjobb amyrlin Sasszarny Artur uralkodasa ota! – Egy
pillanatig habozott. – es hidd el, ezt nem valami könnyű beismernem. Egwene
mosolyogva fogta meg Siuan karjat. Nocsak, az idősebb aes sedai kis hijan
könnyezett a büszkesegtől! – Egyelőre csak oda jutottam, hogy bezartak egy cellaba.
– De ugy jutottal oda, mint egy amyrlin, Egwene – mondta Siuan. – Most mar mennem
kellene. Van, aki nem tudja ugy athenyelni a napot, mint te! Nehanyunknak aludnunk
is kell, maskülönben beleajulunk a mosovizbe! – Elfintorodott, es kilepett Egwene
szoritasabol. – Megmondhatnad neki, hogy…
– Nem, nem, erről egy szot sem! – vagott közbe Siuan, es megrazta az ujjat.
Teljesen elfelejtette volna, hogy epp az előbb dicserte meg őt, amiert amyrlinhez
meltoan viselkedik? – A szavamat adtam, es előbb leszek haleledel, mint hogy
megszegjem! Egwene pislogott egyet. – Nem is almodtam volna rola – mondta, es
elfojtotta a mosolyat, mert eszrevette, hogy Siuan attetsző hajaban most elenkvörös
szalagok fenylettek. – Akkor menj csak! Az idősebb nő elesen biccentett, aztan
leült, es lehunyta a szemet. Majd lassan kifakult Tel’aran’rhiodbol. Egwene
habozott. Siuan hűlt helyet nezte. Talan ideje lett volna neki is visszaterni a
rendes alvasba, hadd frissitse fel magat az elmeje. De ha visszater a rendes
almaiba, azzal megindul az ebrenlet fele, es amikor felebred, ott talalja magat
abban a paranyi cellaban, az allott sötetsegben… ugy vagyott ra, hogy egy kicsit
meg az almok Vilagaban maradhasson. Arra gondolt, ellatogat Elayne almaba, es
talalkozot ker tőle… de nem, az tul sok időt elvenne. Akkor is, ha Elayne-nek
sikerülne működesre birni az alom ter’angrealt. Manapsag ritkan ment csak neki.
Azon kapta magat, hogy ellep Tar Valonbol. Eltűnt körülötte a cipeszüzlet. A lazado
aes sedaiok taboraban jelent meg. Talan ostobasag volt idejönnie. Ha arnybaratok
vagy Kitaszitottak jartak az almok Vilagat, lehet, hogy ők is tanulmanyozzak a
tabort, informaciot keresnek, ugy, ahogy neha ő is besurrant Tel’aran’rhiodban az
amyrlin dolgozoszobajaba, hogy megtudjon valamit Elaida terveiről. De neki ide
kellett most jönnie. Nem tette fel a kerdest, hogy miert, csak erezte, hogy ezt
kell tennie. A tabor utcai sarosak voltak, a szekerek mely kereknyomokat hagytak,
amerre jartak. Egykor csak mező terült el itt, de az aes sedaiok elfoglaltak, es
valami… mast csinaltak belőle. Reszint hadi szallast, amit gyűrűkent fogott körbe
Bryne katonai tabora. Reszint varost, bar soha egy varosban sem lakott ennyi aes
sedai, novicia es beavatott. Reszint a Feher Torony gyengesegenek monumentalis
emlekművet. Egwene vegigsetalt a tabor fő szekerutjan, ahol a gyomnövenyeket is reg
sarba tapostak, a sarat pedig utta döngöltek. Fajardak szegelyeztek az utat, es
mögötte satorerdő fedte a sikot. Egyetlen emberrel sem talalkozott, csak neha egy-
egy villanasra tűntek fel Tel’aran’rhiodba veletlenül atbotlo alvok. Emitt egy
előkelő, zöld ruhas asszonysag. Talan egy alvo aes sedai, de ennyi erővel akar egy
magat kiralynőnek almodo szolgalolany is lehetett. Amott egy feher ruhas nő –
csapzott, szőke haju, es mintha tul idős lett volna ahhoz, hogy novicia legyen. De
ez mar nem szamitott. Reges-reg meg kellett volna nyitni a noviciakönyvet mindenki
előtt. A Feher Torony tulsagosan is gyenge volt ahhoz, hogy ekkora erőforrast
visszautasitson. Mindket nő olyan hirtelen el is tűnt, ahogy felbukkant. Keves
almodo tartozkodott sokaig Tel’aran’rhiodban; ahhoz, hogy valaki hosszabban itt
maradhasson, vagy különleges kepessegre es tudasra volt szüksege, mint neki, vagy
egy olyan ter’angrealra, amilyet Siuan hasznalt. es volt egy harmadik mod is: ha
valaki belekeveredett egy eleven remalomba. De a Fenynek hala, ezuttal egy sem
fortyogott a környeken. Furcsa volt ilyen kihaltnak latni a tabort. Egwene-t mar jo
ideje nem zavarta Tel’aran’rhiod különös üressege. De ez a tabor valahogy megis mas
volt. ugy nezett ki, mint egy hadsereg szallasa, miutan minden katona elesett a
csatamezőn. Elhagyatott volt, de meg mindig lobogokent hirdette a benne lakok
eletet. Egwene ugy erezte, mintha szinte latna a megosztottsagot, amiről Siuan
beszelt: a satrak
kisebb csoportokban, együtt növekvő viragtövekkent tapadtak össze. Az egyenek
nelkül vegre latta a mintakat, es hogy melyik mifele gondokrol arulkodik.
Elitelhette, hogy Elaida szetszakitotta az ajahokat a Feher Toronyban, de az ő
sajat aes sedaiai is kezdtek szetforgacsolodni. No persze, ritkan esett meg, hogy
ha harom aes sedai tartozkodott egy helyen, abbol kettő ne lepett volna
szövetsegre. Egeszseges volt, hogy tervezgettek es keszülődtek a nők; a gondot az
jelentette, amikor ellensegnek kezdtek latni egymast, nem csak vetelytarsnak.
Siuannak sajnos igaza volt. Nem szanhatott sokkal több időt arra, hogy probalja
megbekiteni a Toronyban levőket. Mi lesz, ha a Feher Torony nem hajlando
letaszitani Elaidat? Mi lesz, ha az ő előrelepesei ellenere az ajahok közti
szakadekok megmaradnak? Akkor mi lesz? Haboruzni kezdenek? Akadt meg egy lehetőseg,
amit egyikük sem vetett fel: hogy örökre feladjak a kibekülest. Felallitanak egy
masodik Feher Tornyot. Az azt jelentene, hogy az aes sedaiok testülete ketteszakad,
talan mindörökre. Belereszketett a puszta gondolatba is, viszketni kezdett a bőre,
annyira taszitotta ez a lehetőseg. De mi lesz, ha nincs mas valasztasa? Vegig
kellett gondolnia, ez mivel jarhat, es elkeseritőnek talalta. Hogyan tudnak
magukhoz edesgetni a Verseget vagy a tudos asszonyokat, ha az aes sedaiok maguk sem
egysegesek? A ket Feher Torony szembenallo hatalom lenne, összezavarnak a nepek
uralkodoit, es mindket amyrlin a maga hasznara probalna mozgatni őket. A
szövetsegeseik es az ellensegeik nem felnenek mar ugy az aes sedaioktol, es
megeshet, hogy az uralkodok maguk is megnyitnak a sajat iskolaikat a fokuszalni
kepes nők szamara. Megacelozta magat, es tovabb setalt a saros uton. A satrak
mindket oldalon valtoztak, az ajtolap az egyik pillanatban nyitva volt, aztan
csukva, aztan megint nyitva, az almok Vilaganak furcsa tünekenysegeben. erezte,
hogy megjelenik a nyakaban az amyrlin stolaja. Nehez volt, mintha csak olomsulyokat
szőttek volna bele. A sajat oldalara fogja allitani a Feher Toronyban levő aes
sedaiokat. Elaida elbukik. De ha nem… akkor ő megteszi, amit tennie kell, hogy
megőrizze a nepet es a vilagot a Tarmon Gai’don előtti időben. Ellepett a taborbol.
A satrak, a kereknyomok, az üres utcak eltűntek mellőle. Megint nem tudta, hova
viszi az elmeje. igy utazni az almok Vilagaban, hogy hagyja, a szükseg vezesse a
lepteit, veszelyes tudott lenni, de nagyon tanulsagos is. Ezuttal nem egy targyat
keresett, hanem tudast. De mit kellett tudnia, mit kellett latnia? Elmosodott a
környezete, aztan hirtelen kielesedett. Egy kis tabor közepen allt, a tűz ott
parazslott előtte a gondosan kiasott gödörben, paranyi füstnyelv kunkorodott fel az
egre. Ez furcsa volt. A tűz altalaban tul tünekeny volt ahhoz, hogy megjelenjen a
tükörkepe Tel’aran’rhiodban. Nem latott rendes langokat annak ellenere sem, hogy
füst szallt fel, es meleg, narancssarga feny derengett a gödröt szegelyző sima
folyami kövek közül. Felnezett a tulsagosan is sötet, viharos egre. A hangtalan
vihar is szabalytalan volt az almok Vilagaban, bar mostanaban mar olyan
elterjedtnek szamitott, hogy szinte eszre sem vette. es különben is, mi lett volna
szabalyos egy ilyen helyen? Döbbenten pillantotta meg sajat maga körül a szines
kocsikat. Zöld, vörös, narancs, sarga. Itt lettek volna mar az előbb is? Egy jokora
tisztason allt, kisertetfeher nyarfak erdejeben. Sűrű volt az aljnövenyzet, es kis
foltokban nyurga fűszalak integettek. Egy növenyzettel benőtt ut kanyargott a fak
között a jobbjan, a szines kocsik a tűz körül alltak tagas körben. Fenyes festek
fedte a doboz
alaku jarműveket: faluk volt es tetejük, ugy neztek ki, mint megannyi paranyi haz.
Az ökrök nem latszottak az almok Vilagaban, de tanyerok, kupak, kanalak tűntek fel,
aztan villantak a semmibe a tűz mellett vagy a kocsik bakjan. Az utazonep, a
tuatha’an tabora volt. De miert epp itt kötött ki? Raerősen körbesetalta a tüzet,
megnezegette a kocsikat. A festekretegek frissek voltak, nem latszott rajtuk sem
repedes, sem folt. Ez a karavan joval kisebbnek latszott, mint amit ő es Perrin
latogattak meg meg egyszer regen, de nagyon hasonlo volt a hangulata. Szinte
hallotta a furulyakat es a dobokat, szinte latta, hogy a tűz villodzo fenye tancolo
ferfiakon es nőkön törik meg. Vajon a tuatha’an meg mindig tancolt, meg most is,
amikor az eg ilyen borus volt, a szel pedig csak rossz hireket hozott? Volt meg
helyük a haborura keszülő vilagban? A trallokokat nem erdekelte a Level utja. Vajon
ez a tuatha’an csapat az Utolso Csata elől akart elbujni? Az egyik szeker oldalso
lepcsőjere ült le. Azt ugy forditottak, hogy ralasson a tűzre. Egy pillanatra
hagyta, hogy a ruhaja atvaltozzon egyszerű, zöld, folyoközi gyapjuruhava,
olyasmive, amit akkor viselt, amikor az utazonepnel jart. A nem letező langokba
meredt, emlekezett es merengett. Mi lehetett most Arammal, Raennel es Ilaval?
Alighanem biztonsagban rejtőztek valahol egy pont ilyen kis taborban, es vartak,
mit hoz a Tarmon Gai’don a vilagra. Elmosolyodott, ahogy arra gondolt, hogyan
tancolt es flörtölt Arammal, Perrin mogorva nemtetszese ellenere is. Egyszerűbb
volt akkor meg minden, bar a kolomparoknak lathatoan erzekük volt ahhoz, hogy
mindig egyszerű legyen az eletük. Igen, ez a csapat biztos, hogy meg tancolt. es
nem is hagyjak abba a tancot addig a napig, amig fel nem izzik a Minta, akar
megtalaljak a dalukat, akar nem, akar felpredaljak a vilagot a trallokok, akar
elpusztit mindent az ujjaszületett Sarkany. Talan ő maga szem elől tevesztette
volna a legfontosabb dolgokat? Miert is harcolt annyira, hogy megtartsa a Feher
Tornyot? A hatalomert? A büszkesegert? Vagy mert ugy erezte, tenyleg ez szolgalja
leginkabb a vilag erdeket? Vajon hagyja, hogy ez a küzdelem vegül teljesen szarazra
szivja? A Zöldet valasztotta – vagy inkabb valasztotta volna –, nem a Keket. Nem is
csak azert, mert tetszett neki, ahogy a Zöld ajah kiallt az igazaert, es harcolt,
hanem mert ugy erezte, a Kekek tul fanatikusak. Az elet nem csak arra valo, hogy
egy ügyert küzdjön az ember. Az elet arra valo, hogy eljen. almodjon, nevessen,
tancoljon. Gawyn ott volt az aes sedai taborban. Egwene azt mondta, azert
valasztotta a Zöldet, mert tetszik neki az agressziv elszantsaguk – vegtere is az
volt a csataajah. De egy titkosabb, őszintebb resze bevallotta azt is, hogy Gawyn
miatt is valasztotta őket. Mert a Zöld ajahban gyakori volt, hogy valaki ferjhez
ment az őrzőjehez. Az ő őrzője pedig Gawyn lesz. es a ferje is. Szerette. es meg
fogja kötni. A vagy ott egett a sziveben. Ez nem volt olyan fontos, mint a vilag
sorsa, de attol meg fontosnak tartotta. Felkelt a lepcsőről, es ismet az amyrlin
feher-ezüst ruhajat viselte. Lepett egyet előre, es hagyta, hogy megloduljon
körülötte a vilag. A Feher Torony előtt allt. Felemelte a tekintetet, vegigfuttatta
a törekeny – megis erős – feher tornyon. Bar az eg feketen bugyborekolva
fortyogott, valami arnyekot vetett a Toronybol, egyenesen ra. Ez vajon valamifele
latomas lett volna? Eltörpült a Torony mellett, erezte a sulyat, mintha neki
egymaganak kellett volna megtartania az egeszet. Mintha neki kene nekifeszülnie a
falnak, nem hagyni, hogy megrepedjen, leomoljon. Sokaig allt ott a forrongo eg
alatt. A Torony tökeletes tűje ra vetette az arnyekat. Felnezett a csucsara,
probalta eldönteni, hogy nincs-e itt az ideje, hogy hagyja ledőlni az egeszet.
Nem, gondolta ujra. Nem, meg messze nem. Meg par napig nem. Lehunyta a szemet,
aztan kinyitotta a vaksötetben. A testeben hirtelen szetrobbant a fajdalom, a
feneke nyersen lüktetett a verestől, a karja es a laba begörcsölt attol, hogy a kis
szobaban összekuporodva töltötte a napot. Szalma- es peneszszag csapott az orraba,
es tudta, hogy ha nem szokott volna hozza, sajat mosdatlan teste bűzet is erezne.
Elfojtott egy nyögest – odakinn nők őriztek, tartottak fenn a pajzsat. Nem
hagyhatta, hogy panaszkodni halljak, meg egy nyöges erejeig sem. Felült. Ugyanaz a
noviciaruha volt rajta, amit Elaida vacsorajan viselt. A ruha ujja merev volt a
raszaradt vertől, es erdesen dörzsölte a bőret, ha csak megmozdult. Szomjas volt:
sosem adtak neki eleg vizet. De nem panaszkodott. Nem kialtott, nem sirt, nem
könyörgött. Kenyszeritette magat, hogy a fajdalom ellenere is felüljön, aztan
elmosolyodott magaban az erzesre. Keresztbe vetette a labat, majd hatradőlt, es
egyesevel megfeszitette az izmokat a karjaban. Aztan felallt, es előrehajolva
kinyujtoztatta a hatat meg a vallat. Vegül hanyatt feküdt, fellökte a labat a
levegőbe, es fintorogva tűrte, ahogy oldodni kezdett benne a görcs. Rugalmasnak
kellett maradnia. A fajdalom nem szamitott. Semmi sem szamitott ahhoz kepest, hogy
a Feher Torony mekkora veszelyben forgott. Keresztbe vetett labbal ült vissza, es
mely levegőt vett, ugy ismetelgette maganak, hogy azt akarja, hogy itt legyen, ebbe
a cellaba zarva. Ha akarta, megszökhetett volna, de itt maradt. es azzal, hogy
maradt, alaasta Elaida hatalmat. Azzal, hogy maradt, bebizonyitotta, hogy van, aki
nem hajol meg, nem fogadja szotlanul, hogy összedől a Feher Torony. A fogsaganak
volt ertelme. A magaban ismetelgetett szavak segitettek elűzni a panikot, ami akkor
tört ra, amikor belegondolt, hogy meg egy napot ki kell birnia idebenn. Mi lett
volna vele, ha az ejszakai almok nem őrzik meg a jozan eszet? Megint csak szegeny
Rand jutott az eszebe. Bennük kettejükben most mar volt valami közös. A
bajtarsiassaguk tulment a közös folyoközi gyermekkoron. Mind a ketten elszenvedtek
Elaida bünteteseit. es nem tört meg egyikük sem. Nem volt mit tennie, varnia
kellett. Del körül majd kinyitjak az ajtot, es elrancigaljak, hogy megverjek. Nem
Silviana fogja megbüntetni. Sokan jutalomnak tartottak, hogy megverhetik, a Piros
nővereknek kijaro karpotlasnak, amiert egesz nap itt kell üldögelniük a börtönben,
hogy ra vigyazzanak. A veres utan majd visszahajitjak a cellaba, es kap egy talka
izetlen kasat. Minden nap egyforma volt. De nem törik meg: különösen addig nem,
amig az ejszakakat Tel’aran’rhiodban töltheti. Tulajdonkepp sok szempontbol azok
voltak a nappalai, akkor volt szabad es aktiv, es ezek voltak az ejszakai, a sötet
tetlenseg orai. Ezt mondogatta maganak. Lassan telt el a reggel. Vegül aztan
megcsörrentek a vaskulcsok, ahogy valaki elforditotta őket az odon zarban. Az ajto
feltarult, es ket karcsu Piros nőver allt odakinn. Egwene csak a körvonalukat
latta: olyan szokatlan volt a feny, hogy egy pillanatra a vonasaikat sem ismerte
fel. A Pirosak durvan megragadtak a karjat, bar sosem ellenkezett. Kirangattak, es
a földre löktek. Egwene hallotta, ahogy az egyik varakozasteljesen csattogtatja a
szijat, es ő megacelozta magat az ütesek gondolatara. Halljak majd, hogy nevet,
ahogy eddig is mindig nevetett. – Varjatok! – szolalt meg egy hang. Az őt leszorito
karok megdermedtek. Egwene összevonta a szemöldöket. Az arcat a hideg csempere
nyomtak. Ez a hang… ez Katerine volt.
Az őt lefogo nőverek lassan engedtek a szoritasukon, es talpra huztak. A lany
pislogott a vakito lampafenyben. Katerine keresztbe font karral allt a folyoson,
tőle nem messze. – Elengedik – mondta a Piros, furcsan önelegülten. – Micsoda? –
kerdezte Egwene egyik fegyőre. Ahogy a lany szeme hozzaszokott a fenyhez, latta,
hogy a nyurga Barasine az. – Az amyrlin rajött, hogy nem a megfelelő szemelyt
büntette meg – folytatta Katerine. – A hiba nem teljesen ennek a… kis
noviciabogarnak a fejeben van, hanem az tehet rola, aki manipulalta. Egwene a nőt
meregette. Aztan hirtelen összeallt a kep. – Silviana – mondta. – Bizony, bizony –
felelte Katerine. – Ha a noviciak elkanaszodnak, ki mast okolhatnank erte, ha nem
azt, akinek meg kellene őket nevelnie? Ezek szerint Elaida csak raebredt: nem tudja
bebizonyitani, hogy ő arnybarat! Okos lepes volt Silvianara haritani a vadat. Ha
Elaidat meg is büntetik, amiert az Egyetlen Hatalommal verte meg Egwenet,
Silvianara sokkal sulyosabb büntetes var, amiert nem fekezte meg a lanyt, es az
amyrlin megitelese nem romlik annyit. – Azt hiszem, az amyrlin bölcsen döntött –
mondta Katerine. – Egwene, teged innentől… csak maga a noviciak főnökasszonya
oktathat! – De azt mondtad, epp Silviana az, aki kudarcot vallott! – mondta ő
zavarodottan. – Nem Silviana – mondta Katerine, es meg önelegültebbnek tűnt. – A
noviciak uj főnökasszonya! Egwene farkasszemet nezett a nővel. – o! – mondta. – es
azt hiszed, te sikerrel jarsz majd ott, ahol Silviana kudarcot vallott? – Majd
meglatod! – Katerine elfordult, es elindult a felcsempezett folyoson. – Vigyetek a
szobajaba! Egwene megrazta a fejet. Elaida okosabb volt, mint hitte volna. Belatta,
hogy semmit sem er el vele, ha fogsagban tartja, es talalt egy bűnbakot, akit
megbüntettethet maga helyett. De hogy ne Silviana legyen a noviciak főnökasszonya?
Az az egesz Torony moraljat meggyengiti, mert a nőverek többsege peldaertekű
főnökasszonynak tartotta Silvianat. A Pirosak vonakodva kezdtek a noviciak lakresze
fele kiserni őt; fel az uj helyre, a huszonharmadik emeletre. Lathatoan zavarta
őket, hogy nem volt alkalmuk jol megverni. A lany nem is törődött velük. Olyan
sokaig volt bezarva: csodalatos erzes volt mar az is, hogy egyszerűen csak jarhat.
Nem volt szabad, hiszen ott allt mellette ket őr, megis szabadnak erezte magat. A
Fenyre! Nem tudta, hany napot birt volna meg ki abban a bűzös kis lyukban! De
nyert. Csak ekkor kezdte felfogni, hogy mi törtent. Nyert! Ellenallt a legrosszabb
büntetesnek, amit csak Elaida kiötölhetett, es győztesen került ki belőle! Az
amyrlint meg fogja büntetni a Csarnok, es ő szabad lesz. Minden ismerős folyoso
mintha győzelmi fenyben ragyogva üdvözölte volna, es minden egyes lepes mintha több
ezer katona diadalmenete lett volna a csatamezőn. Nyert! A haborunak meg nem volt
vege, de ezt a csatat ő nyerte. Felkapaszkodtak par lepcsősoron, aztan beertek a
Torony sűrűbben latogatott reszere. Nemsokara kisebb noviciacsoportok mellett
mentek el, akik összesugtak, amint meglattak őt, aztan azonnal szetszorodtak.
Egwene haromfős kis menete egyre több ember mellett ment el a folyoson. Minden
ajahbol voltak ott nőverek. Elfoglaltnak tűntek, de megis meglassitottak a
leptüket, es neztek, ahogy ő elhalad előttük. A csikos ruhas beavatottak kevesbe
voltak diszkretek, megalltak a
keresztfolyosokon, es tatott szajjal neztek, ahogy elvezetik előttük Egwene-t.
Mindegyikük tekintete döbbenten csillogott. Feszültnek tűntek. Törtent netan
valami, amiről ő nem tudott? – o, Egwene – szolalt meg egy hang, ahogy elmentek egy
folyoso mellett –, kivalo, mar szabad is vagy! Beszelni szeretnek veled! A lany
döbbenten fordult meg, es Saerint, az elszant Barna ülnököt pillantotta meg. A nőt
az arcan feherlő sebhely mindig is… felelmetesebbnek mutatta, mint a legtöbb aes
sedait, es ezt a hatast csak tovabb erősitette tekintelyes kort sejtető, hofeher
haja. Keves Barnarol mondta volna barki is, hogy fenyegető, de Saerin egesz
biztosan beletartozott ebbe a szűk csoportba. – epp a szobajaba visszük – mondta
Barasine. – Jol van, akkor majd közben beszelek vele – közölte Saerin nyugodtan. –
Nem szabad… – Szembeszegülsz velem, Piros? Egy ülnökkel? – kerdezte Saerin.
Barasine elvörösödött. – Az amyrlinnek nem fog tetszeni a dolog! – Akkor futas,
arulj csak be neki! – csettintett Saerin. – Közben megbeszelek par fontos kerdest
az ifju al’Vere-rel – meregette a Pirosakat. – Odaengednetek, ha lehet? A ker Piros
megprobalta a tekintetevel elrettenteni, aztan elhatralt. Egwene kivancsian nezte.
ugy tűnt, hogy az amyrlin – sőt, az egesz ajahja – hatalma mintha kisse megfakult
volna. Saerin odafordult fele, es intett neki. Elindultak egymas mellett a
folyoson, hogy beszelhessenek. A Piros nőverek mögöttük kullogtak. – Nagy
kockazatot vallalsz azzal, hogy nyilvanossag előtt igy beszelsz velem – mondta
Egwene. Saerin felhorkant. – Manapsag mar azzal is nagy kockazatot vallal az ember,
ha a sajat ajahja lakreszeből kimegy! Kezdem annyira unni mar a dolgot, hogy ne
erdekeljen az udvariaskodas sem! – Elhallgatott, aztan ranezett a lanyra. –
Raadasul manapsag megeri azt kockaztatni, hogy a te tarsasagodban lassanak. Ki
akartam deriteni valamit. – Mit? – kerdezte Egwene kivancsian. – Tulajdonkepp azt,
hogy hagyjak-e magukat ugraltatni. A Pirosak nagyobbik resze nem fogadta tul jol,
hogy kiengedtek. Kudarcnak velik Elaida reszeről. – Meg kellett volna öletnie –
biccentett a lany. – Mar jo par napja. – Azt is kudarckent eltek volna meg. –
Akkora kudarckent, mint hogy kenytelen volt elmozditani Silvianat? – kerdezte
Egwene. – Hogy hirtelen ugy döntött, a noviciak főnökasszonya tehet mindenről, egy
hettel az egesz utan? – Ezt mondtak neked? – kerdezte Saerin menet közben.
Előreszegezte a tekintetet, es mosolygott. – Hogy Elaida „hirtelen” jutott erre a
döntesre, es hogy magatol tette? Egwene felvonta a szemöldöket. – Silviana
követelte, hogy a teljes Csarnok előtt szolalhasson fel, amikor üleseztünk –
magyarazta Saerin. – Odaallt mindenki ele, maga Elaida ele, es ragaszkodott hozza,
hogy törvenytelenül bannak veled. Amiben alighanem igaza volt. Meg ha nem is vagy
aes sedai, akkor sem lett volna szabad olyan körülmenyek köze zarni. – Saerin
ranezett. – Silviana követelte, hogy engedjenek szabadon. Amondo volnek, lathatoan
nagyon tisztel teged. Büszkeseg csengett a hangjaban, amikor arrol meselt, hogy
alltad a büntetest, mintha olyan tanitvany lennel, aki jol megtanulta a lecket.
Elutasitotta Elaidat, es felszolitott minket, hogy taszitsuk le. Az egesz
meglehetősen… szokatlan volt. – A Fenyre! – lehelte Elaida. – es Elaida mit tett
vele?
– Raparancsolt, hogy azonnal öltsön noviciaruhat – meselte Saerin. – Amire persze
az egesz Csarnok felhaborodott. – Az ülnök elhallgatott. – Silviana termeszetesen
megtagadta. Erre Elaida bejelentette, hogy elcsendesitesre es kivegzesre iteli. A
Csarnok nem tudja, mitevő legyen. Egwene-be belehasitott a panik. – A Fenyre! Nem
szabad, hogy megbüntessek! Meg kell akadalyoznunk! – Megakadalyozni? – kerdezte
Saerin. – Gyermek, a Piros ajah darabjaira hullik! A tagjai egymas ellen fordulnak,
a farkasok a sajat falkajukat tepik szet! Ha Elaidanak megengedik, hogy megöljön
valakit a tulajdon ajahjabol, akkor senki sem fogja többe tamogatni! Tulajdonkepp
az sem lepne meg, hogy ha mire leülepszik a por, az ajah annyira alaassa sajat
magat, hogy egyszerűen feloszlathato, es vegezni lehet az egesszel! – Nem akarom
feloszlatni őket – mondta Egwene. – Saerin, eleve ez az egyik legfőbb baj Elaida
gondolkodasaval! A Feher Toronynak minden ajahra szüksege van, meg a Pirosra is, ha
szembe akar szallni azzal, ami var ra! es egeszen biztosan nem engedhetjük meg,
hogy elveszitsünk egy Silvianahoz hasonlo asszonyt, csak hogy bebizonyitsunk
valamit! Gyorsnak kell lennünk, meg kell akadalyoznunk ezt a szörnyűseget! Saerin
pislogott egyet. – Tenyleg azt hiszed, hogy te iranyitod a dolgokat, gyermek?
Egwene allta a tekintetet. – Akarod te iranyitani? – A Fenyre, nem! – Akkor kezdj
dolgozni ahelyett, hogy tovabbra is az utamba allnal! Elaidat le kell taszitani, de
nem hagyhatjuk, hogy az egesz Feher Torony ledőljön vele együtt! Menj a Csarnokba,
es tegy meg minden tőled telhetőt, hogy megakadalyozd ezt a förtelmet! Saerin
tiszteletteljesen biccentett, mielőtt elindult volna az egyik oldalfolyoson. Egwene
hatranezett Piros kiserőire. – Mennyit hallottatok ebből? Azok egymasra pislogtak.
Termeszetesen hallgatoztak. – Lehet, hogy szeretnetek magatok is meggyőződni arrol,
hogy mi törtent – folytatta a lany. – Miert nem mentek? A ket nőver ingerülten
nezett le ra. – A pajzs – valaszolta Barasine. – Az utasitasok szerint mindig
kettőnknek kell veled lennünk, hogy fenntartsuk. – o, hogy a…! – Egwene mely
levegőt vett. – Ha megesküszöm, hogy nem ölelem magamhoz az Egyetlen Hatalmat, amig
nem vagyok ujra rendesen egy Piros nőver felügyelete alatt, az eleg lesz? A ket nő
gyanakodva meregette. – Sejtettem – felelte ő. Odafordult az oldalfolyoson fülelő
noviciakhoz, akik eddig ugy tettek, mintha a fali csempet surolnak, bar inkabb
Egwene-t lestek elkerekedett szemekkel. – Te ott – bökött ra az egyikre. – Marsial,
ugye? – Igen, anyam – vinnyogott fel a lany. – Menj, es hozz nekünk egy kis
vagottgyökerteat! Katerine-nel biztos van, a noviciak főnökasszonyanak a
szobajaban! Nincs messze! Mondd meg neki, hogy Barasine kerte, hogy megitathassa
velem! Hozd a szobamba! A novicia elrohant, hogy teljesitse a kereset. – Eltompitom
magam vele, es akkor aztan legalabb az egyikőtök elmehet – mondta Egwene. – Az
ajahotok az összeomlas szelen. Szüksegük lesz minden tisztan lato emberre, aki csak
akad, es talan nektek sikerülhet meggyőzni a nővereiteket, hogy nem lenne jo ötlet,
ha hagynatok, hogy Elaida kivegeztesse Silvianat! A ket nő bizonytalanul nezett
össze. Aztan a veznabbik, akinek
Egwene nem tudta a nevet, halkan karomkodott egyet, es hangosan csapkodo szoknyaval
elsietett. Barasine utana kialtott, de a nő nem fordult vissza. Barasine ranezett
Egwene-re, motyogott valamit az orra alatt, de nem mozdult. – Megvarjuk azt a
vagottgyökerteat – meredt a lany szemebe. – Indits tovabb a szobad fele! – Rendben
– felelte ő. – De minden perc, amit erre pazarolsz, sokba kerülhet! Felkapaszkodtak
a noviciak uj lakreszebe vezető lepcsőn. A szobak a Torony Barna szarnyanak a
maradvanya melle voltak bepreselve. Megalltak Egwene ajtaja előtt, hogy bevarjak a
vagottgyökerteat. Ahogy ott alltak es vartak, kezdtek körejük gyűlni a noviciak. A
tavoli folyosokon sietve, elszantan szaladtak vegig a nőverek az őrzőikkel.
Remelhetőleg a Csarnok meg tudja valahogy allitani Elaidat. Ha tenyleg arra
vetemedne, hogy kivegeztet egy nővert, csak mert nem ert vele egyet… Az
elkerekedett szemű novicia vegre visszaert egy bögrevel es egy gyogynövenyköteggel.
Barasine megvizsgalta a füveket, es lathatoan ugy döntött, megfelelnek, mert
bedobta őket a vizbe, es varakozoan odalökte Egwene orra ele. Ő nagyot sohajtott,
elvette, es lehajtotta az egesz poharnyi meleg vizet. Ez az adag eleg erős volt
ahhoz, hogy egy szikranyit se tudjon fokuszalni, de remelhetőleg nem olyan erős,
hogy elveszitse az eszmeletet. Barasine elfordult es elsietett, es ő magara maradt
a folyoson. Nem csak egyedül, de ugy, hogy azt tehette, amit csak akart. Nagyon
ritkan volt resze ilyen lehetősegben. Hat, ki fogja deriteni, mire megy vele. De
először at kellett vennie ezt a mocskos, verfoltos ruhat, es meg kellett
mosakodnia. Belökte a szobajaba vezető ajtot. es latta, hogy valaki var ra odabenn.
– Üdv, Egwene! – köszöntötte Verin, es belekortyolt a gőzölgő teaba. – A Fenyre!
Mar kezdtem azt hinni, hogy be kell törnöm a celladba, hogy beszelhessek veled!
Egwene lerazta a döbbenetet. Verin? Mikor tert vissza egyaltalan a Feher Toronyba?
es mennyi ideje nem latta mar? – Most nincs erre időm, Verin – mondta, es gyorsan
kinyitotta a kis szekrenyket, ahol a valtoruhaja logott. – epp eleg dolgom van! –
Hmm, valoban – szolt az aes sedai, es nyugodtan ivott meg egy kortyot. – Sejtem,
hogy van epp eleg dolgod. Mellesleg zöld ruha van rajtad. Egwene a homlokat
rancolva hallgatta ezt a keptelen megjegyzest. Lenezett a ruhajara. Meg szep, hogy
nem zöld volt! Miket beszel ez a Verin? Vajon teljesen… Megdermedt, es felnezett a
nőre. Ez hazugsag volt. Verin kepes volt hazudni! – Igen, sejtettem, hogy ez
felkelti a figyelmedet – mosolyodott el a nő. – Le kellene ülnöd! Sok mindent meg
kell beszelnünk, es nincs sok időnk! Tizenhatodik fejezet VERIN SEDAI LaTOGATaSA –
Sosem fogtad kezbe az Esküpalcat – nezett ra vadlon Egwene a szekreny mellett
allva. Verin tovabbra is az agy szelen üldögelt, es a teajat kortyolgatta. A zömök
kis asszonysag egyszerű barna ruhat viselt, öregasszonyos szabassal mellben, vaskos
bőrövvel a derekan. Lovagloszoknyat hordott, es a szegely alol kikandikalo, poros
csizma alapjan nemreg erhetett vissza a Feher Toronyba. – Ne butaskodj! – söpört
hatra Verin egy kosza tincset, ami kibukkant a kontyabol; a barnaba jocskan vegyült
mar szürke is. –
Gyermek, meg azelőtt letettem az Esküket a palcara, hogy a nagyanyad megszületett
volna! – Akkor levetetted magadrol az Esküket – talalgatta a lany. Az Esküpalcaval
ez is lehetseges volt, vegtere is Yukiri, Saerin es a többiek is levetettek az
esküiket, es ujrafogadtak őket. – Nos, igen – mondta Verin anyaskodva. – Nem bizom
benned! – tört ki Egwene-ből önkentelenül. – Nem hiszem, hogy valaha is biztam
volna! – Roppant bölcs dolog – biccentett az idős asszony, es ivott meg egy korty
teat. Egwene nem ismerte fel az illatat. – Vegtere is a Fekete ajah tagja vagyok! A
lanyban hirtelen meghűlt a ver, mintha jeges karot vertek volna a hataba, at a
mellkasan. Fekete ajah. Verin Fekete. A Fenyre! Azonnal kinyult az Egyetlen Hatalom
utan. De persze a vagottgyökertea kudarcra itelte. es ő, sajat maga javasolta, hogy
itassak meg vele! A Fenyre, teljesen elment az esze? Annyira magabiztos volt a
győzelme utan, hogy bele sem gondolt, mi törtenhet, ha epp most fut bele egy Fekete
nőverbe! De ki szamitott volna arra, hogy belefut egy Fekete nőverbe? Hogy az egyik
majd ott varja bekesen üldögelve az agya szelen, teat iszogat, es ugy nez ra azzal
a mindig is tul jelentősegteljes tekintettel… Mi is lehetne jobb alca, mint
jelentektelen Barnanak tűnni, akit ugyis mindig lebecsül a többi nőver, mert olyan
elkalandozo, tudomanyos fajta? – Nem mondom, ez aztan a jo tea – szolt Verin. –
Amikor a legközelebb beszelsz Larasszal, köszönd meg a nevemben is! Megigerte, hogy
van meg olyan teaja, ami nem romlott meg, de nem biztam benne. Manapsag nem nagyon
lehet bizni semmiben, nemde? – Micsoda… Laras is arnybarat lenne? – kerdezte
Egwene. – Az egre, dehogy! – nezett ra Verin. – Sok mindent el lehet rola mondani,
de hogy arnybarat lenne? Előbb vesz felesegül egy aes sedait egy feherköpeny, mint
hogy Laras felesküdne a Sötetseg Nagyurara! Kiveteles asszony, es nagyon jol meg
tudja itelni a teak zamatat. – Mit fogsz tenni velem? – kerdezte Egwene, nyugalmat
erőltetve a hangjara. Ha a nő meg akarta volna ölni, mostanra mar vegez vele.
Nyilvan fel akarta hasznalni valamire, es miközben felhasznalja, neki talan eselye
nyilhat a menekülesre. Eselye nyilhat visszajara forditani a helyzetet. A Fenyre,
rosszabbkor nem is jöhetett volna! – Nos – mondta Verin –, először is megkernelek,
hogy üljel le! Megkinalnalak egy kis teaval is, de őszinten ketlem, hogy szeretned
megkostolni, amit en iszom. Gondolkozz, Egwene! – mondta maganak a lany. Semmi
ertelme nem lenne segitsegert kialtania: alighanem csak noviciak hallanak meg,
most, hogy mindket Piros őrzője elszaladt. Hogy epp most kellett egyedül maradnia!
Sosem hitte volna, hogy egyszer azt kivanja, bar itt lennenek a foglarjai… es
különben is, ha kiabalni kezdene, Verin ketsegkivül megkötözne es betömne a szajat
Levegővel. es ha valamelyik novicia meghallana, es beszaladna, hogy megnezze, mi
baj van – akkor ő is csak Verin markaba kerülne. Odahuzta hat a szoba egyetlen kis
fazsamolyat maga ele, es leült. A feneke tiltakozott a parnazatlan falap ellen. A
kicsiny szoba csendes volt, mozdulatlan, hideg es kopar, mintha negy napja nem
lakott volna benne senki sem. Egwene dühödten kereste a kiutat. – Igazan dicserendő
mindaz, amit itt elertel, Egwene – szolt Verin. – Kicsit követtem ezt a butasagot,
ami az aes sedai frakciok között folyt, bar ugy döntöttem, nem folyok bele
szemelyesen. Sokkal fontosabb volt, hogy haladjak a kutatasaimmal, es szemmel
tartsam az ifju al’Thort. Meg kell hagyni, tüzes legeny. Nagyon
aggodom is erte. Nem vagyok benne biztos, hogy erti, hogyan működik a Sötetseg
Nagyura. Nem minden gonoszsag olyan… egyertelmű, mint a Kivalasztottake. A
Kitaszitottake, ahogy te mondanad. – Egyertelmű? – kerdezte Egwene. – A
Kitaszitottake? – Ha hozza hasonlitjuk – mosolyodott el Verin, es a cseszen
melengette a kezet. – A Kivalasztottak olyanok, mint egy csapat marakodo kisgyerek:
mindegyik probal a leghangosabban visitani, hatha akkor ra figyel majd a papa.
Könnyű kitalalni, mit akarnak: hatalmat a többi gyerek fölött, bizonyitekot, hogy
ők a legfontosabbak. Biztos vagyok benne, hogy nem intelligencia, ravaszsag vagy
tudas kell ahhoz, hogy valakiből Kitaszitott legyen, bar persze nyilvan ezek is
fontosak. Nem, azt hiszem, a Nagyur az önzest keresi leginkabb a legfőbb
vezereiben. Egwene a homlokat rancolta. Most tenyleg bekesen pletykalkodtak a
Kitaszitottakrol? – Miert epp ezt a tulajdonsagot valasztana? – Mert ettől olyan
kiszamithatoak. Egy megbizhato eszköz, ami mindig az elvarasoknak megfelelően
működik, sokkal többet er, mint valami, amit nem ertesz. Vagy talan azert, mert
miközben egymassal viaskodnak, csak a legerősebbek maradnak eletben. Őszinten
szolva, nem tudom. A Kivalasztottak kiszamithatoak, de a Nagyur a legkevesbe sem
az. Meg több evtizedes kutatas utan sem tudnam megmondani, pontosan mit akar, vagy
miert akarja. Csak azt tudom, hogy ezt a csatat nem ugy vivjak majd meg, ahogy azt
al’Thor most hiszi. – es ennek az egesznek mi köze van hozzam? – kerdezte Egwene. –
Nem sok – felelte Verin, es ciccegett magara. – Tartok tőle, hagytam, hogy
elkalandozzanak a gondolataim. Amikor ilyen keves időnk van csak! Tenyleg jobban
oda kellene figyelnem… – Meg mindig a baratsagos, tudos Barna nővernek tűnt. Egwene
valamiert azt hitte, hogy a Fekete nőverek… masmilyenek lesznek. – Mindegy –
folytatta Verin. – Arrol beszeltünk, hogy mi mindent elertel itt, a Toronyban.
Tartottam tőle, hogy amikor ideerek, meg mindig odakinn szerencsetlenkedsz a
barataiddal. Kepzelheted, mennyire megdöbbentem, amikor megtudtam: nemcsak, hogy
sikerült bejutnod Elaida rendszerebe, de lathatoan ellene forditottad a fel
Csarnokot is! Azt biztosan mondhatom, hogy a… tarsaim egy reszet igen felzaklattad.
Nincsenek oda a helyzetert. – A nő megrazta a fejet, es megint belekortyolt a
teaba. – Verin, en… – Egwene elhallgatott. – Mi a… – Tartok tőle, erre nem lesz
időnk – felelte a koros aes sedai, es előrehajolt. Hirtelen mintha megvaltozott
volna benne valami. Bar meg mindig ugyanaz az idős, neha anyaskodo nő volt,
hatarozottabbak lettek a vonasai. Elkapta Egwene tekintetet, es a szemeben egő
elszantsag megdöbbentette a lanyt. Tenyleg ugyanaz a nő lenne? – Köszönöm, hogy
meghallgattad egy asszony kosza gondolatait! – Verin hangja halk volt. – Jolesett
csendben beszelgetni egy csesze teaval, legalabb meg egyszer. Most viszont van par
dolog, amit tudnod kell. Sok evvel ezelőtt nehez döntessel kellett szembeneznem.
Olyan helyzetben talaltam magam, ahol valaszthattam, hogy leteszem az esküt a Sötet
urra, vagy felfedem, hogy igazabol sosem akartam vagy terveztem felesküdni ra, es
akkor kivegeznek. Talan masok megtalaltak volna a kiutat ebből a helyzetből is.
Sokan egyszerűen a halalt valasztottak volna. en viszont lehetősegkent lattam a
helyzetet. Tudod, az embernek ritkan nyilik alkalma belülről tanulmanyozni a
szörnyeteg szivet, latni, mitől folyik valojaban a ver. Kideriteni, hova visz az a
sok apro erecske. Igazan rendkivüli tapasztalat! – Varjunk csak! – mondta Egwene. –
Te azert leptel be a Fekete
ajahba, hogy tanulmanyozd őket? – Azert leptem be, hogy megusszam ep bőrrel az
esetet – mosolyodott el Verin. – Meglehetősen kedvelem a bőröm, bar Tomas sokszor
piszkalt, amiert őszülök. Mindegy is; miutan beleptem közejük, elkezdtem
tanulmanyozni őket, hogy legalabb valami haszna legyen a dolognak. – Tomas. Ő tud
rola, mit tettel? – Ő maga is arnybarat volt, gyermek – közölte Verin. – Ott akarta
hagyni az egeszet. epp csak nem nagyon lehet otthagyni, ha egyszer mar a Nagyur
beled akasztotta a karmat. De igy legalabb küzdhettünk, jovatehettünk egy keveset
mindabbol, amit elkövettünk. Ezt az eselyt adtam meg Tomasnak, es azt hiszem,
igencsak halas volt erte. Egwene habozott. Probalta felfogni ezt az egeszet. Verin
arnybarat volt… de ugyanakkor megsem. – Azt mondtad, igencsak halas… „volt” erte?
Az asszony nem valaszolt azonnal. Egyszerűen csak ivott meg egy korty teat. – A
Nagyurnak tett eskük meglehetősen pontosak – folytatta vegül –, es ha fokuszalni
kepes emberre helyezik őket, igen erősen kötnek is. Lehetetlen megtörni őket.
Becsaphatsz egy masik arnybaratot, szembefordulhatsz a Kivalasztottakkal is, ha meg
tudod indokolni. Az önzes fontos ereny. De magat a Nagyurat sosem arulhatod el.
Magat a rendet sosem arulhatod el masoknak. Az eskük pontosak. Nagyon pontosak. –
Felemelte a fejet, es Egwene szemebe nezett. – „Esküszöm, hogy nem arulom el a
Nagyurat, hogy megőrzőm a titkaim a halalom orajaig.” Ezt igertem. erted? A lany
lenezett a Verin kezeben gőzölgő teascseszere. – Mereg? – Igen különleges tea kell
ahhoz, hogy edesen csusszanjon le vele a viperafű – szolt Verin, es megint ivott
egy kortyot. – Mint mondtam volt, köszönd meg a nevemben Larasnak! A lany lehunyta
a szemet. Nynaeve emlitette neki a viperafüvet: egy csepp is ölni tudott. Gyors
halal volt, bekes, es gyakran… mar egy oraval a fogyasztas utan beallt. – Igazan
különös ez a lyuk az esküben – mormolta Verin halkan. – Gyakorlatilag engedelyezi
az arulast az ember eletenek utolso orajaban. Nem tudok nem elmerengeni azon, vajon
a Nagyur ezt felmerte-e? De akkor miert nem zarta le ezt a rest? – Talan nem
talalta olyan fenyegetőnek – nyitotta ki a szemet Egwene. – Vegtere is mifele
arnybarat az, aki megöli magat a jo ügy erdekeben? Nem nagyon tűnik olyasminek, ami
ugy illene a követőihez. – Lehet, hogy ebben igazad van – ertett egyet Verin, es
felretette a cseszet. – Bölcs dolog lenne gondoskodni rola, hogy ezt ovatosan
takaritsak el, gyermekem! – Akkor hat ennyi? – kerdezte Egwene dermedten. – es
Tomasszal mi lesz? – Mar elbucsuztunk. A csaladja köreben tölti az utolso orajat.
Egwene megrazta a fejet. Ez az egesz olyan tragikus volt. – Eljöttel hozzam, hogy
bevalld a bűnöd, es most megölöd magad, hatha igy elnyered a megvaltast? Verin
felnevetett. – Megvaltast? Nem hinnem, hogy azt ilyen könnyen elnyerheti az ember.
A Feny latja, hogy eleget tettem ahhoz, hogy igazan különleges megvaltast
erdemeljek. De megerte az arat. Meg bizony! Vagy talan csak ezt kell mondanom
magamnak… – Oldalra nyult, es előszedett egy kis bőrtasakot az Egwene agya vegeben
levő, összehajtogatott takaro alol. Gondosan kioldozta rajta a csatokat, aztan ket
holmit vett elő belőle: ket bőrköteses kis könyvet. Az egyik
nagyobb volt, akar valami kezikönyv, bar vörös kötesen nem fenylett cim. A masik
egy vekony kis kek kötet. Mind a kettőnek megkopott mar kisse a fedele a sok
hasznalattol. Az idős nő Egwene kezebe nyomta őket. A lany habozva vette el: a
nagyobbik könyv sulyosan huzta le a jobb kezet, a kek viszont könnyen nyugodott a
baljaban. A homlokat rancolva futtatta vegig az ujjat a bőrön. Majd felnezett
Verinre. – A Barna ajah minden tagja – mondta Verin – valami maradandot akar
alkotni. Olyan művet, olyan tanulmanyt, aminek ertelme, haszna van. Masok gyakran
vadolnak minket azzal, hogy nem törődünk a körülöttünk levő vilaggal. Ez roppant
pontatlan. Ha figyelmetleneknek tűnünk, az csak azert van, mert előrenezünk, azok
fele, akik utanunk jönnek. es az ismeretek, a tudas, amit összegyűjtünk… azt nekik
hagyjuk. A többi ajah amiatt aggodik, hogy a mat jobba tegye: mi a holnapot
probaljuk megkönnyiteni. Egwene felretette a kek könyvet, es először a vörösbe
nezett bele. A szavak kicsiny, takaros, de zsufolt betűkkel sorakoztak: felismerte
Verin keze vonasat. Egyik mondatnak sem volt ertelme. Csupa zagyvasagnak tűnt. – A
kisebbik könyv a kulcs, Egwene – magyarazta az idős nő. – Abban van a titkositas
megfejtese, amivel ezt a kötetet lejegyeztem. Ebben a könyvben pedig megtalalhato
az egesz… munkassagom. A munkam. eletem munkaja. – Mi az? – kerdezte Egwene halkan,
bar ugy erezte, mar sejti a valaszt. – Nevek, helyszinek, magyarazatok – szolt
Verin. – Minden, amit megtudtam roluk. Az arnybaratok vezetőiről, a Fekete ajahrol.
A profeciak, amikben hisznek, a különböző frakciok celjai es motivacioi. es
mindemellett egy lista, a könyv hatso feleben, amin szerepel az összes Fekete
nőver, akit sikerült beazonositanom. Egwene összerezzent. – Az összes? – Nem
hinnem, hogy sikerült elkapnom az összeset – mosolyodott el Verin –, de azt hiszem,
a tulnyomo többseget igen. Hidd el nekem, Egwene, hogy eleg alapos tudok lenni, ha
kell! A lany ahitattal nezett le a könyvre. Hihetetlen! A Fenyre, ez ertekesebb
volt, mint barmelyik uralkodo teljes kincstara! Akkora kincs, mint Valere Kürtje!
Könnyes szemmel nezett fel. Elkepzelte a Feketek közt leelt eletet: mindig
figyelni, mindent feljegyezni, a jo ügyert dolgozni eszrevetlen. – o, ezt ne
csinald! – mondta Verin. Kezdett elsapadni az arca. – Nekik szamtalan ügynökük van
köztünk, akar a gyümölcsöt a mag felől felfalo fergek. Nohat, gondoltam, itt az
ideje, hogy egyszer nekünk is legyen köztük emberünk. Ez megeri egy asszony
halalat. Keveseknek adatott meg az esely, hogy valami ilyen hasznosat, ilyen
csodalatosat keszithessenek, mint az a könyv ott a kezedben. Mind meg akarjuk
valtoztatni a jövőt, Egwene. Azt hiszem, nekem eselyem nyilt ra, hogy tenyleg
valtoztassak is rajta. Mely levegőt vett, es a fejehez emelte a kezet. – A Fenyre!
Ez aztan tenyleg gyorsan hat! Meg egyvalamit el kell mondanom neked. Kerlek, nyisd
ki a vörös könyvet! Egwene engedelmeskedett neki, es egy vekony kis bőrszijat
talalt benne, a vegen acelsulyokkal. Könyvjelzőfelesegnek tűnt, bar hosszabb volt,
mint a többi hasonlo alkalmatossag, amit addig latott. – Csavard a könyv köre –
szolt Verin –, mindegy, melyik oldalhoz teszed be! Aztan csavard a szabadon maradt
veget a tetejere! A lany kivancsian engedelmeskedett. Bedugta a szijat valahova, es
becsukta a könyvet. A kisebbiket ratette a nagyobbikra, aztan megfogta a könyvjelző
ketoldalt lelogo, hosszu veget, es összecsavarintotta őket. Most vette eszre, hogy
a sulyok összeillenek.
Összekattintotta őket. es a könyvek eltűntek. Döbbenten nezett a kezere. erezte
benne a ket könyvet. De azok maguk lathatatlanok voltak. – Tartok tőle, hogy csak
könyveken működik – asitott egyet az idős aes sedai. – ugy tűnik, a Legendak
Koraban valaki nagyonnagyon aggodott, hogy masok nehogy elolvassak a naplojat! –
Halvanyan elmosolyodott, de kezdett rettentő sapadtta valni. – Köszönöm, Verin! –
szolt Egwene, szetcsatolta es letekerte a könyvjelzőt. A ket kötet ujra megjelent.
– Barcsak lenne ra valami mod, hogy… – Be kell vallanom, hogy a mereg csak veszterv
volt – mondta Verin. – Nem vagyom a halalra: meg rengeteg minden van, amit meg
kellene tennem. Szerencsere jo reszüket elinditottam, hogy… gondoskodjanak rola
akkor is, ha nem terek vissza. Ennek ellenere az volt az első tervem, hogy
megkeresem az Esküpalcat, es megnezem, le tudom-e venni vele magamrol a Nagyur
esküit. De sajnos ugy tűnik, hogy az Esküpalca eltűnt. Saerin! – gondolta Egwene.
Biztos megint ők vittek el! – Annyira sajnalom, Verin! – mondta. – Lehet, hogy
amugy sem működött volna – mormolta a nő. Hatradőlt az agyon, es elrendezte
ezüstcsikos, barna kontya alatt a parnat. – A Nagyurra tett eskük modja igen…
jellegzetes volt. De nem bantam volna, ha felfedezek neked meg egy aprosagot. Az
egyik Kivalasztott a Toronyban van, gyermek. Mesaana az, ezt biztosra veszem.
Remeltem, meg tudom neked adni, milyen neven rejtőzködik, de mindket alkalommal,
amikor talalkoztam vele, ugy elfedte magat, hogy nem ismertem fel. Amit lattam, az
benne van a vörös könyvben. Legy ovatos, merre mesz! Legy ovatos, hogyan csapsz le!
Rad hagyom, hogy eldöntsd, egyszerre akarsz-e lecsapni mindannyiukra, vagy a
leghatalmasabbakat külön akarod begyűjteni, titokban. Talan ugy döntesz, hogy meg
varsz, es meglatod, ki tudod-e oltani a cselszöveseiket. Egy sikeres vallatas sok
olyan kerdesre is fenyt derithet, amit nekem nem sikerült megvalaszolnom. Annyi
döntest kell hoznod, ilyen fiatal letedre! – asitott egy nagyot, aztan
elfintorodott, ahogy belehasitott a fajdalom. Egwene felkelt, es az idősebb nő
melle lepett. – Köszönöm szepen, Verin! Köszönöm, hogy engem valasztottal arra,
hogy hordozzam ezt a terhet! Az aes sedai halvanyan elmosolyodott. – Nagyon jol
boldogultal az előző aprosagokkal is, amiket adtam neked. Az aztan tenyleg erdekes
helyzet volt! Az amyrlin ram parancsolt, hogy tajekoztassalak titeket a Toronybol
elmenekült Fekete nőverekről, ugyhogy engedelmeskednem kellett, akkor is, ha a
Fekete ajah vezetősege őrjöngött a parancs miatt. Tudod, nem lett volna szabad
odaadnom neked az alom ter’angrealt. De mindig is volt veled kapcsolatban egy
megerzesem. – Nem vagyok benne biztos, hogy megerdemlek ekkora bizalmat – nezett le
Egwene a könyvekre. – Ekkora bizalmat, mint amivel te vagy irantam! – Ostobasag,
gyermek – asitott Verin meg egyet, es lecsukodott a szeme. – Te leszel az amyrlin.
Ezt szinte biztosra veszem. es egy amyrlinnek fel kell lennie fegyverkezve
tudassal. Többek között ez a Barnak legszentebb feladata: hogy felfegyverezzek a
vilagot tudassal. es meg mindig közejük tartozom. Kerlek, gondoskodj rola, hogy
tudjak: bar a nevem talan örökre a Fekete szennyet viseli, a lelkem Barna. Mondd
meg nekik… – Megmondom, Verin! – igerte Egwene. – De a lelked nem Barna. Latom. A
nő szeme megrebbent, es ő a homlokat rancolva nezett fel a
lanyra. – A lelked makulatlan feher – mondta Egwene lagyan. – Mint a Feny maga!
Verin elmosolyodott, es lehunyta a szemet. A halal maga csak par perc mulva allt
be, de előtte gyorsan leteritette az eszmeletvesztes. Egwene leült melle, es fogta
a kezet. Elaida es a Csarnok el tudtak intezni a dolgokat magukban is. Jol vetette
el a magokat. Ha most odamenne es elkezdene követelődzni, csak tullepne a sajat
hatarait. Miutan Verin erverese megallt, fogta a csesze mergezett teat, es ovatosan
felretette, aztan a nő orra ele emelte az alatetet. A fenyes felület nem parasodott
be. Kerges szivűnek erezte magat, hogy meg egyszer leellenőrzi a dolgot, de akadtak
olyan mergek, amelyek halottnak mutattak az elfogyasztojukat, aki epphogy csak
lelegzett bevetelük utan egy ideig. Ha Verin be akarta volna csapni őt, es a rossz
nőverekre akarta volna terelni a gyanut, ez pompas modszer lett volna. Kerges
szivűnek kellett lenni, hogy leellenőrizze, es undorodott is miatta magatol, de ő
volt az amyrlin. Felvallalta a nehez feladatokat is, es szamba vett minden
eshetőseget. Biztos egyetlen Fekete nőver sem lett volna hajlando meghalni csak
azert, hogy igy felrevezesse! A szive melyen bizott Verinben, bar az agya több
bizonyitekra vagyott. Odapillantott az egyszerű kis asztalra, ahova a könyveket
tette. Ebben a pillanatban figyelmeztetes nelkül kinyilt a szoba ajtaja, es egy
fiatal aes sedai – kellően rövid ideje viselte a vallkendőt ahhoz, hogy az arcara
meg ne üljön ki a kortalansag – kukucskalt be rajta. Turese, az egyik Piros nőver.
Ezek szerint vegül csak küldtek valakit, hogy vigyazzon ra! A rövidke szabadsag
veget ert. Mindegy, nem volt ertelme azon keseregni, mi lett volna, ha. Hasznosan
telt az ideje. Jobb lett volna, ha Verin egy hettel korabban jön, de ami törtent,
megtörtent. A Piros nőver a homlokat rancolva meredt Verinre, es Egwene sietve a
szajahoz kapta az ujjat, majd kemenyen a fiatal nőverre meredt. Aztan felallt, es
az ajtohoz sietett. – Csak most ert a Toronyba, es at akart velem beszelni egy
feladatot, amit meg reges-reg, a Torony ketteszakadasa előtt bizott ram! A Barna
nőverek neha igazan furcsan csőlatoak! – Minden egyes szava szintiszta igazsag
volt. Turese szomorkasan biccentett a Barnakat ert megjegyzesre. – Jobban örülnek,
ha a sajat agyaba feküdt volna le – folytatta Egwene. – Nem tudom, most mihez
kezdjek vele! – Ez is igaz volt. Tenyleg ra kellett volna mar tennie a kezet az
Esküpalcara. Ilyen alkalmakkor tul kenyelmesnek tűnt, hogy hazudjon. – Nyilvan
kifaradt az utazasban – mondta Turese halkan, de hatarozottan. – Hadd tegye, amit
kivan: ő az aes sedai, te pedig csak egy novicia vagy. Ne zavard! A Piros ezzel
becsukta az ajtot, es Egwene elegedetten elmosolyodott. Aztan rapillantott Verin
holttestere, es elhalvanyult a mosolya. Vegül valahogy fel kell majd fednie, hogy a
nő meghalt. Hogyan magyarazhatna meg? Mindegy, majd kitalal valamit. Ha nagyon
sarokba szoritjak, elmondja az igazat. Először viszont el kellett töltenie egy kis
időt azzal a könyvvel. Meglehetősen nagy eselye volt ra, hogy a közeljövőben
elvegyek tőle, meg a könyvjelző ter’angreal dacara is. Talan erdemes lenne mashol
tartania a kod kulcsat es az alcazott könyvet. Talan erdemes lenne megjegyeznie es
elpusztitania a kulcsot. Sokkal könnyebben tervezhetne most ezzel is, ha tudna,
vegül mi törtent a csarnokban! Vajon letaszitottak Elaidat? Silviana eletben van
meg, vagy mar ki is vegeztek? A kod meglehetősen összetett volt, es a kisebbik
könyvecsket szinte teljesen kitöltötte a magyarazat. Ez egyreszt előnyös volt,
masreszt dühitő. A kulcs nelkül nagyon nehez lenne feltörni a kodot,
de közel lehetetlennek tűnt, hogy kepes legyen megtanulni. Reggel előtt semmikepp
sem vegezne vele, addigra viszont mindenkepp fel kell fednie Verin valodi
allapotat! Odapillantott a nőre. Verin ugy nezett ki, mint aki csak bekesen
szunyokal. Kihuzta alola a takarot, es allig betakargatta, aztan levette a cipőjet,
es az agy melle tette, hogy hitelesebb legyen az alca. Kisse tiszteletlennek erezte
magat, de oldalra hengergette az aes sedait. A Piros nőver mar benezett parszor, es
ha Verin neha mashogy fekszik, kevesbe lesz feltűnő. Miutan ezzel vegzett, Egwene
felnezett a gyertyajara, abbol probalta kitalalni, mennyi idő telhetett el. A
szobaban nem voltak ablakok, a noviciaknak ilyesmi nem jart. Leküzdötte a
vagyakozast, hogy magahoz ölelje a Forrast, es idezzen egy kis fenygömböt, hogy
legyen eleg feny olvasni. Be kellett ernie egy maganyos gyertyalanggal. Belevetette
magat az első feladatba: nekiallt megfejteni a kötet vegen felsorolt Fekete nőverek
nevet. Ez meg annal is fontosabb volt, mint hogy megjegyezze a kodot. Tudnia
kellett, kiben bizhat. A következő par ora elete legzavarobb es legkenyelmetlenebb
orai köze tartozott. Nehany nevet sosem hallott, masok epp csak derengtek neki. De
bőven akadtak olyanok, akikkel együtt dolgozott, akiket tisztelt, sőt akikben
megbizott! Karomkodott egyet, amikor a lista elejen felbukkant Katerine neve, aztan
döbbenten felszisszent, amikor ratalalt Alviarinra. Hallott mar Elza Penfellről es
Galina Casbanrol, bar az őket követő nehany nevet egyaltalan nem ismerte. A gyomra
emelyegve randult össze Sheriam neve lattan. Igaz, hogy egyszer regen gyanakodott a
nőre, de akkoriban meg novicia volt, aztan beavatott. Akkoriban – amikor először
vadaszni kezdett a Fekete ajahra –, Liandrin arulasa meg nagyon frissen elt az
emlekezeteben. Akkoriban gyanakodott mindenkire. A salidari szaműzetes időszakaban
viszont szorosan együtt dolgozott Sheriammal, es nagyon megkedvelte. De a nő Fekete
volt. A sajat kronikaőre Fekete. Acelozd meg magad, Egwene! – gondolta magaban, es
tovabb olvasta a listat. Megküzdött az erzeseivel, az elarultsaggal, a keserűseggel
es a sajnalattal. Nem hagyhatta, hogy az erzelmei a kötelesseg utjaba alljanak. A
Fekete nőverek minden ajahot megfertőztek. Akadtak köztük ülnökök is, de ott voltak
a legalacsonyabb rangu es legjelentektelenebb aes sedaiok között is. es több szazan
voltak, Verin sajat nyilvantartasa szerint valamivel ketszaz fölött. Huszonegy Kek,
huszonnyolc Barna, harminc Szürke, harmincnyolc Zöld, tizenhet Feher, huszonegy
Sarga, es az elkepesztő negyvenegy Piros. Beavatottak es noviciak is rajta voltak a
listan. Az ő nevük mellett volt egy utalas egy korabbi oldalon kifejtett, bővebb
magyarazatra, de Egwene inkabb a nőverek nevsoraval haladt tovabb. Tudnia kellett
minden egyes nő nevet. Tudnia kellett! Voltak Fekete nőverek a lazado aes sedaiok
között, es voltak a Feher Toronyban is, de meg azok közt is akadtak paran, akik nem
tartozkodtak a Toronyban a szakadas idejen. Sheriamon kivül azok voltak a
legzavarobbak, akik vagy a Toronyban, vagy a lazadok közt ülnöki rangot töltöttek
be. Duhara Basaheen. Velina Behar. Sedore Daijenna. Delana Mosalaine,
termeszetesen, es Talene Minly is. Meidani bizalmasan mar bevallotta Egwene-nek,
hogy Talene volt az a Fekete nőver, akit Saerin es a többiek felfedeztek, de utana
sikerült elszöknie a Toronybol. Moria Karetanis. A nő a Kek ajah tagja volt, es mar
több mint szaz eve hordta a vallkendőt; mindenki bölcs es higgadt nőverkent
ismerte. Egwene maga is szamtalanszor tanacskozott vele, epitett a
tapasztalatara, es azt feltetelezte, hogy Kekkent a legmegbizhatobb tamogatoi köze
tartozik. Moira azok között volt, akik a legodaadobban tamogattak, hogy ő amyrlin
legyen, es aki szamos fontos döntesnel azonnal az ő oldalara allt. Minden egyes
nevvel minta tövis tepett volna a bőrebe. Dagdara Finchei, aki egyszer
meggyogyitotta őt, amikor megbotlott, es kificamodott a bokaja. Zanica, aki
rengeteget tanitotta, es mindig olyan kedvesnek tűnt. Larissa Lindel. Miyasi,
akinek diot tört. Nesita. Nacelle Kayama. Naleane Forrell, aki Elzahoz hasonloan
Randhez kötötte magat. Birlen Pena. Melvara, Chai Rugan… es folytatodott a lista.
Sem Romanda, sem Lelaine nem volt Fekete, ami kicsit idegesitette. Olyan kenyelmes
lett volna legalabb az egyiket, ha nem mind a kettőt lancra vernie! Miert epp
Sheriam, ha ez a kettő meg nem? Hagyd abba, Egwene! – gondolta. Ostoban viselkedsz.
Az nem vezetett semmire, hogy azt kivanta, barcsak par nőver Fekete volna. Cadsuane
nem szerepelt a listan. Nem volt rajta egyik kedves baratja sem. Nem mintha
szamitott volna ra, hogy barmelyikük neve felbukkanna, de azert jo volt ugy vegezni
a listaval, hogy nem latta egyikük nevet sem. A Fekete ajahra vadaszo csapat a
Feher Toronyban szinten valoban tisztanak bizonyult, hiszen egyikük neve sem
szerepelt a listan. es nem volt rajta a Salidarbol küldött kemek egyike sem. es
Elaida nevet sem talalta a felsoroltak között. A vegen volt egy kis megjegyzes,
hogy Verin nagyon alaposan utananezett Elaidanak, sokaig keresett arra
bizonyitekot, hogy a nő Fekete. De a többi Fekete nőver elejtett megjegyzeseiből
arra jutott, hogy Elaida maga nem Fekete. Csak egy instabil nő, aki a Fekete ajahot
neha epp ugy felhaboritotta, mint a Torony többi reszet. Sajnos ez esszerűnek tűnt.
Miutan Egwene latta, hogy Galina es Alviarin is Fekete, sejtette, hogy Elaida neve
nem lesz fenn a listan. Valoszinűbbnek tűnt, hogy a Feketek egy iranyithato babot
valasztanak ki amyrlinnek, es aztan kineveznek melle egy Fekete kronikaőrt, nehogy
elkanaszodjon. Talan Galinan keresztül tudtak zsarolni valamivel Elaidat – rola
Verin megjegyezte, hogy alighanem sikerült a sajat ajahja fejeve valasztatnia magat
–, vagy Alviarin tartotta a markaban. ugy kenyszeritettek vagy hecceltek fel
Elaidat arra, hogy azt tegye, amit ők akarnak, hogy neki meg csak eszebe sem
jutott, hogy a Feketet szolgalna. Ez megmagyarazhatta volna Alviarin különös
bukasat is. Talan tul messzire ment? atlepett egy hatart, es kivivta Elaida
haragjat? Lehetsegesnek tűnt, bar nem tudhattak felőle biztosat, amennyiben Elaida
nem beszel, vagy Alviarint nem vallathatjak ki. Amit Egwene a lehető leghamarabb
meg akart tenni. Elgondolkozva csukta be a vaskos vörös könyvet. A gyertya szinte
csonkig egett. Estere jart mar az idő. Talan itt lenne az ideje, hogy ragaszkodjon
hozza, hogy elaruljanak neki valamit a Toronyban törtentekről. Mielőtt kitalalhatta
volna, hogy lasson neki a dolognak, kopogtattak az ajtajan. Felnezett, es sietve
felcsavarta a könyvjelző szijat, majd eltüntette mindket könyvet. A kopogtatas azt
jelentette, valaki van odakinn, aki nem Piros. – Szabad! – kialtott fel. Az ajto
kinyilt, es a karcsu, törekeny, nagy, sötet szemű Nicola jelent meg. A mellette
allo Turese argus szemekkel figyelte. A Pirosnak lathatoan nem tetszett, hogy
Egwene-nek latogatoja akadt, de a Nicola talcajan gőzölgő teli tal elarulta azt is,
miert hagyta, hogy kopogtasson. Nicola pukedlizett Egwene-nek. Feher ruhaja
megrebbent, es Turese elegedetlen fintora meg sötetebbe valt, bar Nicola eszre sem
vette. – Verin sedainak – mondta halkan, es az agy fele biccentett. – A konyha
urnőjenek parancsara, miutan hallotta, mennyire kimerült Verin sedai a hosszu uton!
Egwene biccentett, es az asztal fele intett. Alig tudta elfojtani az izgatottsagat.
Nicola sietve belepett, letette a talcat az asztalra, es halkan odasugott neki: –
Meg kell kerdeznem, hogy bizol-e benne – pislogott megint az agy fele. – Igen –
felelte Egwene, es hangosan hatrahuzta a zsamolyt, hogy Turese ne hallhassa a
valaszat. A szövetsegesei ezek szerint nem tudtak, hogy Verin halott. Ez jo volt,
mert akkor ez a titok egyelőre meg biztonsagban volt. Nicola biccentett, aztan
hangosabban folytatta: – Jo lenne, ha megenne, amig meg meleg, bar rad hagyom, hogy
fel akarod-e ebreszteni csak ezert! Azt az utasitast kaptam, hogy mondjam meg, te
hozza se nyulj! – Nem fogok, hacsak nem derül ki, hogy neki nincs ra szüksege –
valaszolta ő, es elfordult. Par pillanat mulva az ajto becsukodott Nicola mögött.
Egwene nehany fajoan hosszu percet meg vart, hatha Turese benyit, es megnezi, mit
csinal. Addig megmosta a kezet meg az arcat, es tiszta ruhat vett. Amikor vegre
biztos lehetett benne, hogy nem zavarjak meg, felkapta a kanalat, es belehalaszott
a levesbe. Valoban talalt benne egy aprocska üvegfiolat. Kis, összetekert
papirdarab volt benne. Okos. A szövetsegesei nyilvan hallottak rola, hogy Verin a
szobajaban van, es ugy döntöttek, ezzel a kifogassal bejuttathatnak hozza valakit.
Kitekerte a lapot. Egyetlen egy szo volt rajta. „Varj”. Nagyot sohajtott, de nem
volt mas valasztasa. Ennek ellenere sem merte megint előszedni a könyveket, es
tovabb olvasgatni. Nemsokara hangokat hallott odakintről, mintha vitatkoztak volna.
Aztan ujra kopogtattak az ajtajan. – Szabad! – mondta kivancsian. Kinyilt az ajto,
es Meidani lepett be a szobaba. Celzatosan ravagta az ajtot Turese orrara. – Anyam
– mondta, es pukedlizett. A karcsu nő vilagosszürke ruhat viselt, ami a kelletenel
kicsit kihivobban feszült ra telt keblere. Talan ma estere is vacsorameghivasa volt
Elaidahoz? – Sajnalom, hogy megvarakoztattam! Egwene intett, hogy nem baj. – Hogy
jutottal at Turese mellett? – Köztudomasu, hogy Elaida… megtisztel a latogatasaival
– felelte a nő. – es a Torony törvenye kimondja, hogy egy fogolytol sem lehet
megtagadni a latogatokat. Nem akadalyozhatta meg, hogy egy nőver meglatogasson egy
egyszerű noviciat, bar azert megprobalt vitat nyitni rola. Egwene biccentett, es
Meidani a homlokat rancolva nezett Verinre. Aztan elsapadt. Verin arca viaszossa es
fenytelenne valt, es most mar jol latszott, hogy valami baj van vele. Kesz
szerencse, hogy Turese egyszer sem nezte meg alaposabban az „alvo” nővert! – Verin
sedai halott – közölte Egwene, es az ajtora nezett. – Anyam? – kerdezte Meidani. –
Mi törtent? Megtamadtak önöket? – Verin sedait megmergezte egy arnybarat nem sokkal
azelőtt, hogy beszelt volna velem. Tisztaban volt vele, hogy megmergeztek, es azert
jött, hogy atadjon nekem nehany fontos ertesülest elete utolso perceiben. –
Hihetetlen volt, mi mindent el lehet fedni par jol megvalasztott allitassal! – A
Fenyre! – nezett ra Meidani. – Gyilkossag a Feher Toronyban! Szolnunk kell
valakinek! Összeszedni az őrseget es…
– Gondoskodni fogok rola – vagott közbe Egwene hatarozottan. – Ne emeld fel a
hangod, es szedd össze magad! Nem akarom, hogy az őr odakinn hallja, mit beszelünk!
Meidani elsapadt, aztan ranezett; nyilvan azon merengett, hogy lehet ilyen kerges
szivű. Helyes. Hadd lassa az összeszedett, elszant amyrlint. Ameddig nem lat at
mögötte a gyaszra, a zavarodottsagra, az aggodalomra. – Igenis, anyam – pukedlizett
Meidani. – Termeszetesen. Bocsasson meg! – Most pedig, ha nem tevedek, hireket
hoztal? – Igen, anyam – felelte az aes sedai, es összeszedte magat. – Saerin
utasitott, hogy latogassam meg. Azt mondta, tudnia kell, hogy alakultak az
esemenyek. – ugy bizony – valaszolta Egwene, es probalta elfojtani a
türelmetlenseget. A Fenyre, ezt mar magatol is kitalalta! Nem tudna a targyra terni
ez a nőszemely? Meg a Fekete ajahhal is el kellett banniuk! – Elaida meg mindig
amyrlin – meselte Meidani –, de hajszalon mulott, hogy letaszitsak. A Torony
Csarnoka összeült, es nyilvanosan megfeddte; tajekoztattak rola, hogy az amyrlin
nem abszolut uralkodo, es hogy a tovabbiakban nem hozhat rendeleteket anelkül, hogy
előzetesen egyeztetne velük. Egwene biccentett. – Varhato fordulat – nyugtazta. Jo
nehany amyrlin lett idővel a Csarnok babja, mert eleinte Elaidahoz hasonlo
tulkapasokat követett el. A nő egyenesen errefele tartott, es Egwene be is erte
volna ennyivel, ha nem az idők veget eltek volna epp. – es a büntetese? – Harom
honap – mondta Meidani. – Egy azert, amit veled tett, kettő pedig azert, mert
amyrlinhez meltatlanul viselkedett. – erdekes – mormolta Egwene elgondolkozva. –
Paran szigorubb büntetest kertek, anyam. Egy pillanatra ugy tűnt, mintha meg is
döntenek. – Te is lattad? – kerdezte a lany döbbenten. Meidani biccentett. – Elaida
azt kerte, hogy a megbeszelest csak a Lang pecsetje vedje, de ezzel sem nyert
tamogatokat. Azt hiszem, erről a tulajdon ajahja tehetett, anyam. Mind a harom
Piros ülnök Tornyon kivül tartozkodik. Meg mindig nem tudom, Duhara es a többiek
hova mehettek! Duhara. Az egyik Fekete. Vajon mire keszült? es a masik kettő! Vajon
együtt volt mind a harom? es ha igen, a masik kettő is Fekete lenne? Erre kesőbb
kellett visszaternie. – es Elaida hogy viselte mindezt? – Nem mondott tul sokat,
anyam – felelte Meidani. – Főleg csak ült es nezett. Nem tűnt valami elegedettnek,
meg is lepett, hogy nem kezdett el szonokolni! – A Pirosak – mondta Egwene. – Ha
tenyleg kezdi elvesziteni a sajat ajahja tamogatasat, akkor időben figyelmeztettek,
hogy ne kavarjon meg nagyobb hullamokat! – Saerin is erre gondolt – ertett egyet
Meidani. – Azt is megjegyezte, hogy az, hogy ön ragaszkodott ahhoz, hogy ne hagyjuk
szetesni a Piros ajahot, az akadalyozta meg, hogy Elaidat letaszitsak. Egy csapat
novicia hallotta, mit mondott, es elterjesztette. – Hat azt nem bantam volna, ha
letaszitjak – mormolta Egwene. – Csak nem akartam, hogy az egesz ajahot
feloszlassak. De lehet, hogy igy lesz a legjobb. Elaida bukasanak ugy kell
bekövetkeznie, hogy ne rantsa magaval az egesz Tornyot! – Bar ha visszamehetett
volna az időben, lehet, hogy visszavonta volna a szavait. Nem akarta, hogy barki
azt hihesse, tamogatja Elaidat. – Feltetelezem, hogy akkor
Silviana bünteteset is semmisse tettek? – Nem teljesen, anyam – mondta Meidani. –
Börtönben van, amig a Csarnok el nem dönti, mi legyen vele. Vegül is nagy
nyilvanossag előtt szembeszallt az amyrlinnel, es fontolgatjak, hogy vezekelnie
kelljen! Egwene a homlokat rancolta. Ez erős kompromisszumnak tűnt. Elaida
alighanem negyszemközt targyalt a Piros ajah fejevel – barki volt is az most, hogy
Galina eltűnt –, es együtt dolgoztak ki a reszleteket. Silvianat igy is
megbüntetik, bar nem annyira, de Elaidanak ala kell vetnie magat a Csarnok
akaratanak. Ez azt jelentette, hogy a hamis amyrlin helyzete ingatag, de meg
fellephet követelesekkel. A sajat ajahja tamogatasa nem gyengült meg annyira, mint
azt Egwene remelte. Ezzel együtt szerencses fordulatnak szamitott. Silviana eletben
marad, es ő – minden jel szerint – visszaterhet a „novicia”-eletbe. Az ülnökök
kellően elegedetlenek Elaidaval ahhoz, hogy megfeddjek. Biztos volt benne, hogy nem
kell mar hozza sok idő, es meg tudja dönteni Elaidat, es ujra tudja egyesiteni a
Feher Tornyot. De merhet ennyi időt szanni ra? Odapillantott az asztalra, ahol ott
hevert lathatatlanul a ket könyvecske. Ha atfogo tamadast inditana a Fekete ajah
ellen, annak csata lenne a vege? Meg jobban meginogna tőle a Feher Torony? es
eletszerű lenne abban remenykednie, hogy egyszerre le tud csapni mindannyiukra?
Kellett egy kis idő, hogy atgondolja a felgyűlt uj ismereteket. Ez pedig azt
jelentette, hogy egyelőre marad a Toronyban, es Elaida ellen dolgozik. es sajnos
azt is jelentette, hogy hagyja szabadon garazdalkodni a Fekete nővereket. De nem az
összeset. – Meidani – mondta. – Azt akarom, hogy szamolj be mindenről a többieknek!
El kell fogniuk Alviarint, es probara kell tenniük az Esküpalcaval! Mondd meg
nekik, hogy minden esszerű kockazatot vallalni kell ezert. – Alviarint, anyam? –
kerdezte Meidani. – Miert epp őt? – Fekete – felelte Egwene emelyegve. – es a
toronybeli szervezet fejehez közeli pozicioban van. Ez volt az az informacio, amit
Verin az elete aran hozott el nekem. Meidani elsapadt. – Biztos benne, anyam? – Nem
ketelkedem Verin megbizhatosagaban – valaszolta ő. – De ennek ellenere azt
tanacsolnam, legyenek ott a többiek is, es vegyetek le rola, majd vetessetek fel
vele ujra az esküket, es kerdezzetek meg tőle, hogy Fekete-e. Minden egyes nőnek
meg kell adni az eselyt, hogy valljon, barmennyi bizonyitek van is ellene.
Feltetelezem, nalatok az Esküpalca? – Igen – ismerte el Meidani. – Meg kellett
győződnünk Nicola megbizhatosagarol. A többiek be akartak vonni par noviciat es
beavatottat, mert ők olyan helyekre is vihetnek üzenetet, ahova egy nőver sem
mehet. Ez bölcs dolog volt, figyelembe veve az ajahok megosztottsagat. – De miert
epp őt? – Mert sokszor beszel önről a többieknek, anyam – mint Meidani. –
Köztudomasu, hogy a noviciak között ő az egyik legelszantabb tamogatoja! Furcsa
volt ezt hallani egy nőről, aki gyakorlatilag elarulta, de összessegeben a lanyt
tenyleg nem lehetett ezert okolni. – Termeszetesen nem hagytak, hogy mind a Harom
Esküt letegye – folytatta Meidani –, vegtere is nem aes sedai. De letette a
hazugsaggal kapcsolatosat, es bebizonyitotta, hogy nem arnybarat! Utana levettek
rola az esküt. – es rolad, Meidani? – kerdezte Egwene. – Rolad levettek a
negyedik esküt? A nő elmosolyodott. – Igen, anyam. Köszönöm szepen! Egwene
biccentett. – Akkor menj! Add at az üzenetem! Alviarint el kell fogni! – Verin
holttestere nezett. – Tartok tőle, hogy meg kell kerjelek arra, hogy őt is vidd
magaddal. Jobb, ha eltűnik, mintha nekem kell elmagyaraznom, hogyan halt meg a
szobamban… – De… – Nyiss Kaput! – mondta Egwene. – Probalkozz a Siklassal, ha nem
ismered elegge a helyet! Meidani biccentett, aztan magahoz ölelte a Forrast. –
Varj! Először fonj valami mast! – mondta Egwene elgondolkozva. – Mindegy, mit;
valamit, amihez sok Hatalom szükseges! Talan a szaz fonat egyiket, amit az aes
sedai probara meg kell tanulnia mindenkinek? Meidani összevonta a szemöldöket, de
engedelmeskedett, es font valami nagyon bonyolultat es Hatalomigenyeset. epp csak
belekezdett, es Turese gyanakodva maris bedugta a fejet a szobaba. A fonat
szerencsere elfedte Verin arcat, de Turese amugy sem az „alvo” Barnara figyelt. A
fonatot nezte, es kinyitotta a szajat. – Megmutat parat azok közül a fonatok közül,
amiket tudnom kell, ha le akarom tenni az aes sedaiok probajat – vetette oda Egwene
kurtan, mielőtt a Piros megszolalhatott volna. – Azt is tilos? Turese dühösen
meredt ra, aztan behuzta maga mögött az ajtot, es kiment. – Erre azert volt
szükseg, nehogy bedugja a fejet, es meglassa a Kapu fonatat – magyarazta Egwene. –
Most siess! Vidd el a holttestet! Ha Turese legközelebb benez, megmondom neki az
igazat: hogy te es Verin egy Kapun at tavoztatok! Meidani a Barna testere nezett. –
De mihez kezdjek a holttesttel? – Amit illőnek gondolsz – felelte Egwene egyre
feszültebben. – Rad bizom! Most nincs időm ezzel vesződni. es vidd el magaddal a
cseszet is! A tea mergezett volt. ovatosan szabadulj meg tőle! A pislakolo
gyertyara nezett: szinte mar az asztallapon imbolygott a gyenge langocska. Meidani
halkan sohajtott egyet, aztan Kaput nyitott. Levegő-fonatok emeltek Verin testet a
nyilas fele, es Egwene-be belehasitott a sajnalat, ahogy utana nezett. Jobbat
erdemelt ez a nő. Egy nap mindenki tudni fogja, mit szenvedett, es mit ert el. De
egyelőre meg nem volt itt az ideje. Miutan Meidani eltűnt a holttesttel es a
teaval, Egwene uj gyertyat gyujtott, aztan vegighevert az agyan, es probalt nem
arra gondolni, ki feküdt ott előtte. Ellazitotta magat, es Siuanra gondolt. Az
asszony nemsokara nyugovora ter. Figyelmeztetnie kell Sheriamra es a többiekre.
Tel’aran’rhiodban nyitotta ki a szemet. A szobajaban tartozkodott, vagy legalabbis
a szobaja alomvaltozataban. Az agya be volt vetve, az ajto csukva. A feher öltözek
helyett egy amyrlinhez illő elegans, zöld ruhat kepzelt magara, aztan a Torony
Tavaszi Kertjebe lendült. Siuan meg nem volt ott, de az is lehet, hogy ő erkezett
tul koran. Itt legalabb nem kellett latnia a varosban lassan felhalmozodo mocskot
es szemetet, sem az ajahok tövet rago rontast. A Torony kerteszei mintha a
termeszet nyers erői lettek volna: ültettek, gondoztak es szüreteltek, miközben
amyrlinek emelkedtek fel es buktak ala. A Tavaszi Kert kisebb volt a Torony legtöbb
kertjenel: a haromszög alaku földdarabocskat ket fal köze szoritottak. Talan egy
masik varosban raktarnak hasznaltak volna ezt a rest, vagy egyszerűen befalazzak.
De a Feher Toronyban egyik megoldas sem lett volna eleg szep. A megoldast egy
arnyektűrő növenyekkel teli kicsinyke kert jelentette. Hortenziak futottak fel a
falon, örvenylettek a racsok körül. Verszivek ücsörögtek takaros sorban, paranyi,
rozsaszin viragaik finom, haromagu, összetett levelek vegen csüggtek. Keskeny,
ujjszerű levelkeit nyujtogatta a viragba borult töviskarom, es mas kis, arnyekot
kedvelő fait sorakoztak a csucsba futo falak menten. Egwene varakozas közben fel-
ala jarkalt a fak között, es azon gondolkozott, hogy Sheriam Fekete. Mennyi
mindenben lehetett benne a keze? eveken at ő volt a noviciak főnökasszonya, amikor
Siuan volt az amyrlin. Vajon kihasznalta a poziciojat arra, hogy masokat is a
Fekete karjaba kergessen, vagy esetleg atallitson nővereket? Vajon ő allt a szürke
gyilkos tamadasa mögött is egykor regen? Sheriam tagja volt annak a csoportnak is,
akik meggyogyitottak Matet. Nyilvan nem tehetett semmi rosszat, egy körben annyi
masik nővel – de most mar minden gyanus volt, amiben csak benne volt a keze. es
annyi mindenben benne volt! Sheriam volt a salidari szaműzöttek egyik vezetője,
mielőtt Egwene hatalomra került volna. Mit tett vajon? Hany manipulativ kis szalat
font akkoriban masok köre, mennyire arulta el őket az arnyeknak? Vajon tudott előre
Elaida Siuan letaszitasara iranyulo terveről is? Galina es Alviarin is a Fekete
tagja volt, es ők ketten bujtogattak abban az ügyben a legerősebben, ugyhogy
valoszinűnek tűnt, hogy figyelmeztettek a többi Feketet is. Vajon a tömeges
meneküles a Toronybol, az, hogy mindenki Salidarba gyűlt, a hosszas varakozas, a
vitak mind-mind a Sötet ur terve lett volna? es mi a helyzet az ő hatalomra
kerülesevel? Vajon az arnyek hany zsinoron tancoltatta, amiről ő meg csak nem is
almodott? Ennek semmi ertelme, mondta maganak hatarozottan. Ezert ne is mard magad!
Meg Verin könyve nelkül is sejtette, hogy a Feher Torony meghasadasa a Sötet ur
munkaja. Persze, hogy örömere szolgalt, hogy az aes sedaiok ketteszakadtak
ahelyett, hogy egy vezető mögött egyesültek volna! Csak most sokkal…
szemelyesebbnek tűnt az egesz. ugy erezte, mintha bemocskoltak, bolondda tettek
volna. Egy pillanatra olyan buta kis parasztlanynak erezte magat, amilyen egykor
volt. Ha Elaida csak a Feketek babja volt, ő sem lehetett mas. A Fenyre! Mekkorat
kacaghatott a Sötet ur, ahanyszor csak a ket rivalis amyrlinre nezett, amint mind a
kettő az ő hű szolgaival az oldalan tör a masik ellen! „Nem tudnam megmondani,
pontosan mit akar, vagy miert akarja, mondta Verin. Meg több evtizedes kutatas utan
sem tudnam megmondani…” Ki tudhatna, a Sötet ur min nevet? Megremegett. Barmit
tervezett is a Sötet ur, ő megküzd vele. Ellenall neki. A szemebe köp, meg ha az
arnyek győz is, epp, ahogy az aielek mondtak. – Ez aztan a latvany! – szolalt meg
Siuan hangja. Egwene megpördült, es csak most vette eszre, hogy mar nem az amyrlin
ruhajat hordja, hanem teljes vertezetben all, akar egy csataba keszülő katona. A
kezeben egy par aiel landzsa volt. Elhessentette egy gondolattal a pancelt es a
landzsat, es visszavette a ruhajat. – Siuan – mondta kurtan –, nem artana idezned
magadnak egy szeket! Törtent valami. A nő összevonta a szemöldöket. – Micsoda? –
Először is, Sheriam es Moria a Fekete ajah tagja.
– Micsoda? – kerdezte Siuan döbbenten – Ez meg mifele marhasag? – Megdermedt. –
Anyam – tette hozza. – Nem marhasag – valaszolta Egwene. – Tartok tőle, hogy ez az
igazsag. Masok is vannak meg, de az ő nevüket kesőbb arulom el. Meg nem vehetjük
őrizetbe őket. Időre van szüksegem, hogy atgondoljam, hogy tervezzek. Talan egy
estere? Nemsokara lecsapunk rajuk. De addig is szeretnem, ha figyeltetned Sheriamot
es Moirat. es ne maradj velük kettesben! Siuan hitetlenkedve razta meg a fejet. –
Mennyire vagy ebben biztos, Egwene? – Eleg biztos vagyok benne – valaszolta ő. –
Figyeltesd őket, Siuan, es gondolkozz rajta te is, mit tehetnenk! eszrevetlenül
kell rajtuk ütnünk, aztan be kell bizonyitanunk a Csarnok előtt is, hogy jogos,
amit tettünk. – Ez veszelyes lehet – vakarta meg az allat az idősebb nő. – Remelem,
tudod, mit csinalsz, anyam! – Külön megnyomta az utolso szot! – Ha tevedek – mondta
Egwene –, az az en fejemre szall. De nem hinnem, hogy tevedek. es mint mondtam, sok
minden megvaltozott. Siuan lehajtotta a fejet. – Meg mindig rab vagy? – Nem
egeszen. Elaida… – Egwene habozott, es a homlokat rancolva nezett maga ele. Valami
nem volt rendben. – Egwene? – kerdezte Siuan aggodalmasan. – Azt… – kezdte a lany,
aztan megremegett. Valami rangatta az elmejet, valami elködösitette. Valami…
Visszahuzta. Tel’aran’rhiod a semmibe villant, es ő a sajat szobajaban nyitotta ki
a szemet. Nicola razta a vallat aggodalmasan. – Anyam! – ismetelgette. – Anyam! A
lany arcan veres karmolas vöröslött. Egwene remegve ült fel, es ebben a pillanatban
az egesz Torony megreszketett, mintha csak robbanas tepte volna szet. Nicola
megragadta a karjat, es riadtan felsikkantott. – Mi törtent? – csattant fel Egwene.
– arnyfattyak! – sirta Nicola. – A levegőben! Kigyok, es tüzet köpnek, es az
Egyetlen Hatalom fonatait! Elpusztitanak minket! o, anyam! Itt a Tarmon Gai’don!
Egwene-t egy pillanatra szinte leküzdhetetlen, zsigeri retteges keritette a
hatalmaba. A Tarmon Gai’don! Az Utolso Csata! Sikolyokat hallott a messzesegben,
azutan katonak vagy őrzők kialtasait. Nem… nem, összpontositania kellett! Kigyok a
levegőben! Kigyok, amik az Egyetlen Hatalmat hasznaltak… vagy a hatukon ülők
hasznaltak az Egyetlen Hatalmat. Ledobta a takarojat, es talpra ugrott. Nem a
Tarmon Gai’don volt az, de majdnem olyan rettenetes. A seanchanok vegül csak
megtamadtak a Feher Tornyot, epp, ahogy azt ő megalmodta. es annyit sem tudott
fokuszalni, hogy egy gyertyat langra lobbantson vele, hat meg, hogy harcba menjen!
Tizenhetedik fejezet A TORONY MEGREMEG Siuan riadtan ebredt fel. Valami nem volt
rendben. Valami nagyon-nagyon nem volt rendben. Lekaszalodott az agyarol. Amint
földet ert a talpa, hirtelen sötet arny mozdult meg a sator tuloldalan, fem
csikordult femen. Ő megdermedt, ösztönösen magahoz ölelte a Forrast, es megidezett
egy kis fenygömböt. Gareth Bryne eberen allt, gemjeles pengeje kivonva, keszen.
Csak
alsoneműt viselt, es Siuannak nehezere esett nem megbamulnia a tabornok izmos
testet: sokkal jobb allapotban volt, mint a feleolyan idős ferfiak tulnyomo resze.
– Mi van? – kerdezte a Bryne feszülten. – A Fenyre! – nezett ra Siuan. – Te karddal
alszol? – Mindig. – Egwene veszelyben van. – Mifele veszelyben? – Nem tudom –
ismerte be a nő. – Talalkoztunk, es hirtelen eltűnt. Azt hiszem… azt hiszem, lehet,
hogy Elaida ugy döntött, kivegezteti. Vagy legalabb kivonszoltatja a cellajabol,
es… csinal vele valamit. A ferfi nem kerdezősködött a reszletek utan. Egyszerűen
csak visszalökte a kardot a hüvelybe, aztan nekiallt nadragot huzni es felkapott
egy inget. Siuan meg mindig agyon gyűrött kek szoknyajat es bluzat viselte – az
volt a szokasa, hogy az Egwene-nel valo talalkozok utan öltözött csak at, amikor
Bryne mar melyen aludt. Nem tudta volna megmondani, mitől ilyen ideges. Egyaltalan
nem volt olyan ritka, hogy valakit felebresztenek almodas közben. De Egwene nem egy
egyszerű kis valaki volt, hanem az almok Vilaganak mestere. Ha valami varatlanul
felebresztette, akkor elintezte volna, aztan visszater, hogy megnyugtassa az aggodo
beszelgetőtarsat. De nem tette, pedig Siuan vart es vart, ugy erezte, egy
örökkevalosagon at. Bryne odalepett melle. Most mar rajta volt merev, szürke
nadragja, es az egyenruha felső resze is. Begombolta az utobbi magas gallerjat. A
vallan a baloldalt harom csillag, jobb felől pedig aranysav fenylett. Odakinn
ketsegbeesett hang harsant. – Tabornok! Bryne! Tabornok ur! A ferfi Siuanra nezett,
aztan a satorajto fele fordult. – Gyere! Fiatal, jol fesült, fekete haju katona
furakodott be a satorba. Kurtan tisztelgett. Nem kert elnezest, hogy ilyen kesőn
erkezett – Bryne emberei tudtak, hogy a tabornok rajuk bizta, ebresszek fel, ha
szükseg van ra. – Uram – mondta a ferfi. – A felderitők jelentik: valami törtent a
varosban. – „Valami”, Tijds? – kert Bryne. – A felderitők nem tudjak biztosra,
uram! – fintorodott el a ficko. – Amilyen felhős az eg, teljes a sötetseg ma
ejszaka, uram, es a latcsövek sem segitenek eleget. Fenyvillanasokat lattak a
Torony körül, mintha illuminatorok tűzijatekoznanak. Fekete arnyak köröznek a
levegőben. – arnyfattyak? – kerdezte Bryne, es kivonult a satorbol. A katona es
Siuan követte, utobbi magaval lebegtette a kis fenygömböt is. A holdbol csak vekony
karej latszott volna, ha nem fedik a hosszu ideje fel nem oszlo felhők, es alig
lehetett latni valamit. A tiszti satrak szunnyado, fekete halmok voltak csak
körülöttük, es az egyetlen felismerhető fenyforras a mellved bejaratanal levő
őrallas tüze volt. – Lehetnek arnyfattyak is, uram – mondta a katona Bryne utan
ügetve. – A legendak szerint az arnyeknak vannak olyan teremtmenyei, amik igy
repülnek. De a felderitők nem biztosak benne, mit latnak. A fenyvillanasok egeszen
biztos ott vannak. Bryne biccentett, es az őrtüzek fele eredt. – Riasszatok az
ejszakai őrseget! Pancelban akarom őket tudni, a biztonsag kedveert. Küldjetek
futarokat a varosi erőditmenyekhez. es hozzatok rendes hireket! – Igenis, uram! – A
katona tisztelgett, es elrohant. A tabornok Siuanra nezett, az arcat megvilagitotta
a fölöttük lebegő fenygömb.
– Az arnyfattyak nem mereszelnek megtamadni a Feher Tornyot – mondta. – Csak akkor,
ha erős szarazföldi tamogatottsaguk is lenne, es valahogy ketlem, hogy több
szazezer trallok rejtőzködne ezen a fedezeket alig nyujto siksagon. Akkor hat mi a
nyavalya folyik itt? – A seanchanok – mormolta Siuan, es a gyomra jeges görcsbe
randult. – Halbel es szalka, Gareth! Nem lehet mas! Egwene megjosolta… A ferfi
biccentett. – Igen. Egyes hiresztelesek szerint valoban szarnyas arnyfattyakon
ülnek! – Szarnyas joszagokon – helyesbitett Siuan. – Nem arnyfattyak. Egwene azt
mondta, rakennek hivjak őket. A ferfi ketkedve nezett ra, de csak annyit mondott. –
es miert lennenek a seanchanok olyan ostobak, hogy rendes szarazföldi csapatok
tamogatasa nelkül tamadnanak? Siuan megrazta a fejet. Mindig ugy gondolta, hogy a
seanchan tamadas a Feher Torony ellen szabalyos, nagyszabasu hodito hadjarat lesz,
es Egwene ugy velte, meg honapokig nem kell vele szamolniuk. A Fenyre! Ezek szerint
a lany sem volt tevedhetetlen. Bryne az őrtüzek fele fordult. A langok magasabbra
csaptak, a fenyük atcsillant a mellved fölött is. A cölöpök gyűrűjeben ebredezni
kezdtek a tisztek, atkiabaltak a szomszedos satrakba. Lampasokat gyujtottak meg. –
Nos – jelentette ki Gareth –, amennyiben csak Tar Valont tamadjak, nekünk semmi
dolgunk velük. Csak az kell, hogy… – Kihozom – mondta Siuan, sajat magat is
meglepve. Bryne fele pördült, egyenesen a gömb fenye ala. Az allan sötet arnyekkent
ült az esti borosta. – Micsoda? – Egwene-t – magyarazta ő. – Be kell mennünk erte!
Ez tökeletes elterelő hadművelet, Gareth! Bemegyünk es kihozzuk, mielőtt barki
felocsudna! A ferfi vegigmerte. – Most mi van? – A szavadat adtad, hogy nem mented
meg, Siuan! A Fenyre, de jolesett, hogy a neven szolitja! Összpontosits! – szidta
össze magat Siuan. – Az most nem szamit. Veszelyben van, es segitsegre szorul! –
Nem akarja, hogy segitsünk – emlekeztette Bryne szigoruan. – Nekünk az a dolgunk,
hogy a sajat embereink biztonsagarol gondoskodjunk. Az amyrlin kellően biztos
benne, hogy meg tudja vedeni magat. – en is azt hittem, hogy meg tudom vedeni
magam! – csattant fel Siuan. – es nezd, hova jutottam! – Megrazta a fejet, es Tar
Valon tavoli tornyara nezett. epp csak ki lehetett venni a torony menten fellobbano
robbanasokat. – Amikor Egwene a seanchanokrol beszel, mindig reszket. Nagyon keves
dolog zaklatja fel, sem a Kitaszitottak, sem az ujjaszületett Sarkany, de ez…
Gareth, te is tudod, hogy a seanchanok mit tesznek a fokuszalni kepes nőkkel! – A
ferfi szemebe nezett. – Be kell mennünk erte! – en nem veszek reszt ebben! –
makacsolta meg magat a ferfi. – Rendben – felelte Siuan. Ostoba ficko! – Akkor
menj, es vigyazz az embereidre! Tudom, ki az, aki segiteni fog nekem! – Kihuzta
magat, es elvonult a cölöpkör szelenel emelkedő satrak egyike fele. Egwene a
folyoso falanak tamaszkodott, ahogy az egesz Torony ujra megremegett. Maguk a kövek
is reszkettek. Habarcspelyhek szitaltak a mennyezetről, egy meglazult csempe
lebillent a falrol, es
tucatnyi szilankra robbant szet a padlon. Nicola felsikoltott, es belekapaszkodott
az amyrlinbe. – A Sötet ur! – kiabalta. – Az Utolso Csata! Elerkezett! – Nicola! –
csattant fel Egwene, es kihuzta magat. – Uralkodj magadon! Ez nem az Utolso Csata!
Ezek a seanchanok! – Seanchanok? – vinnyogta a lany. – De azt hittem, az csak
hireszteles! Ostoba! – gondolta Egwene, es vegigsietett az egyik oldalfolyoson.
Nicola utana csörtetett, vitte a lampajat. Egwene jol emlekezett, es a következő
folyoso a Torony szelen futott vegig, es az egyik ablakbol latni lehetett, mi
folyik odakinn. Felrehessegette Nicolat, es megkockaztatta, hogy kiles a sötetbe.
Tenyleg sötet, szarnyas alakok csapkodtak az egen. Tul nagyok voltak ahhoz, hogy
rakenek lehessenek. Akkor to’rakenek. A Torony körül köröztek, jo nehanyuk körül
fonatok örvenylettek, Egwene fenyesen csillogonak latta őket. Fenyrobbanasok
villantak fel, megvilagitottak a to’rakenek hatan kettesevel ülő nőket. Sul’damek
es damanek. Alattuk langokban alltak a Torony szarnyainak egyes reszei, es Egwene
iszonyodva latta, hogy a Torony oldalaban is jo nehany hatalmas lyuk tatong.
To’rakenek kapaszkodtak a Torony falaba, sziklara tapado deneverekkent kusztak fel,
katonakat es damaneket eresztettek az epületbe. Az egyik to’raken Egwene szeme
lattara vetette bele magat a levegőbe: kellően magasan volt ahhoz, hogy ne kelljen
futnia, hogy felemelkedhessen. A teremtmeny közel sem volt olyan kecses, mint a
kisebb rakenek, de a hajtoja igazan mesterien iranyitotta vissza a levegőbe. A leny
egyenesen Egwene ablaka mellett repült el, a szarnyak kavarta szel összekocolta a
lany hajat. A lany sikoltozast hallott, ahogy elrepült mellette a to’raken. Remült
sikitozast. Ez nem szokvanyos tamadas volt – hanem egy rajtaütes! Egy rajtaütes,
hogy marath’damanekat fogjanak! Egwene hatrahuzodott: tűzcsova robbant el az ablak
mellett, es nem messze a falba csapott. Hallotta, ahogy megreccsen a kő, es az
egesz Torony megremegett. Por es füst robbant be a folyoso egyik oldalagan.
Nemsokara jönnek a katonak is. A katonak es a sul’damek. Azokkal a porazokkal.
Megremegett, es maga köre fonta a karjat. A hideg, tökeletesen illeszkedő fem. A
hanyinger, a megalaztatas, a panik, a ketsegbeeses es – szegyenletesen – a
bűntudat, hogy nem szolgalja az urnőjet a tőle telhető legjobban. Emlekezett az
egyik aes sedai elkinzott arcara, ahogy megtörtek. De legelesebben a sajat
rettegesere emlekezett. A rettenetre, amikor rajött, hogy előbb vagy utobb ő is
olyan lesz, mint a többiek. Csak egy rabszolga, aki örül, hogy szolgalhat. A Torony
megremegett. Tűz lobbant a tavoli folyosokon, kialtozas es ketsegbeesett sikoltozas
követte. erezte a füstszagot. o, Feny! Ez tenyleg megtörtenhet? Nem megy vissza.
Nem hagyja, hogy meg egyszer porazra vessek. El kell menekülnie! El kell bujnia,
futnia, menekülnie… Nem! Nagy nehezen kihuzta magat. Nem. Nem menekülhetett el! Ő
volt az amyrlin. Nicola vinnyogva kuporgott mellette. – ertünk jönnek – suttogta. –
A Fenyre, ertünk jönnek! – Hat csak jöjjenek! – kialtott fel Egwene, es megnyitotta
magat a Forras előtt. Szerencsere eleg idő eltelt mar ahhoz, hogy kisse megkopjon a
vagottgyöker hatasa, es el tudta kapni a Hatalom halvany kis szalacskajat. Vekonyka
volt, eleteben nem fokuszalt meg kevesebb Hatalmat. Akkora fonatot sem tudott volna
Levegőből sodorni, hogy egy papirlapot megemeljen. De eleg lesz. Elegnek
kellett lennie. – Megküzdünk velük! Nicola szipogva nezett fel ra. – De hat alig
tudsz fokuszalni, anyam! – bőgte. – Latom! Nem harcolhatunk ellenük! – Dehogynem!
es harcolni is fogunk! – mondta Egwene hatarozottan. – allj fel, Nicola! A Torony
beavatottja vagy, nem egy riadt teheneszlany! A lany felnezett. – Megvedelek –
mondta Egwene. – Megigerem! A lany mintha kisse megnyugodott volna. Felkelt. Egwene
a tavoli folyoso fele nezett, ahonnan a robbanast hallotta. Sötet volt, a lampak
nem egtek, de ugy velte, mintha arnyekokat latna. Jönnek, es porazra fognak minden
nőt, akit csak talalnak. A masik iranyba indult. Meg mindig hallott arrol tompa
sikolyokat. Ezt hallotta akkor is, amikor felebredt. Nem tudta, hogy az ajtaja elől
hova tűnt az őr, de nem is erdekelte. – Gyere! – mondta, es megindult előre. ugy
kapaszkodott a Hatalom paranyi szalacskajaba, mint fuldoklo a kötelbe. Nicola meg
mindig szipogott, de követte. Jo nehany pillanattal kesőbb Egwene azt talalta,
amiben remenykedett. A folyoso lanyokkal volt tele: nehanyan meg feher ruhaban
voltak, masok mar csak alsoingben. A noviciak összebujtak, es sokan felsikitottak,
ahanyszor csak ujabb robbanas razta meg a Tornyot. Alighanem mind azt kivantak,
barcsak odalenn lennenek, ahol regebben a noviciak lakresze volt. – Az amyrlin! –
kialtottak fel többen is, amikor ő belepett a folyosora. Szanalmas kis csapat
voltak, a kezükben reszkető gyertyak fenyeben. ugy burjanzottak fel azonnal a
kerdesek, mint tavasszal a forgacsgomba. – Mi törtenik? – Megtamadtak minket? – A
Sötet ur az? Egwene felemelte a kezet, es a lanyok a Fenynek hala, elhallgattak. –
A Tornyot megtamadtak a seanchanok – jelentette be nyugodtan. – Azert jöttek, hogy
fokuszalni kepes asszonyokat fogjanak el. Megvannak ra a modszereik, hogy ezeket a
nőket engedelmessegre kenyszeritsek. Ez meg nem az Utolso Csata, de komoly
veszelyben forgunk. Nem akarom hagyni, hogy akar egyetlenegyet is elvigyenek
közületek. Ti az enyeim vagytok! A folyoso elcsendesedett. A lanyok remenykedve,
felve összeneztek. Jo ötvenen lehettek, talan többen is. Elegnek kellett lenniük. –
Nicola, Jasmen, Yeteri, Inala – mondta Egwene, es vegigsorolta a legerősebb
noviciakat. – Lepjetek előre! A többiek pedig nagyon figyeljenek! Megtanitok nektek
valamit! – Mit, anyam? – kerdezte az egyik lany. Remelem, működni fog! – gondolta
Egwene. – Megtanitom nektek, hogyan kapcsolodjatok össze! Levegő utan kapkodtak. Az
ilyesmit nem tanitottak meg a noviciaknak, de Egwene gondoskodni akart rola, hogy a
sul’damek ne talaljak könnyű predanak a noviciak lakreszet! Aggasztoan sokaig
tartott megtanitani a lanyoknak a modszert, minden egyes pillanatot ujabb
robbanasok, ujabb sikolyok törtek meg. A noviciak rettegtek, es ettől nemelyikük a
Forrast is alig tudta magahoz ölelni, nem hogy kepesse valjon arra, hogy uj
technikat sajatitson el! Amit Egwene par probalkozas utan könnyeden megtanult, azt
a noviciak öt szivdobogtato perc utan kezdtek csak el. Nicola sokat javitott a
helyzeten: őt mar Salidarban megtanitottak kapcsolodni, es segitett bemutatni a
dolgot. Gyakorlasul Egwene őt vonta be egy körbe. A fiatal novicia megnyitotta
magat a Forras előtt,
de megallt a megadas szelen, es hagyta, hogy Egwene rajta keresztül nyuljon a
Forrasba. Működött, a Fenynek hala! Egwene-en atborzongott a lelkesedes, ahogy az
Egyetlen Hatalom – tul hosszu ideje nem erezte mar hasznalhato mennyisegben –
elarasztotta. Milyen edes volt! A vilag elesebb lett körülötte, a hangok edesebbek,
a szinek meg szebbek. Elmosolyodott gyönyöreben. erezte Nicolat, erezte a lany
rettegeset, fortyogo erzelmeit. epp eleg körben benne volt mar, hogy tudja, hogyan
valassza el sajat magat Nicolatol, de emlekezett meg ra, milyen volt az első
alkalom, amikor valami maganal sokkal nagyobba söpörtek bele. Megvolt a maga
sajatos technikaja annak, hogyan nyitja meg magat az ember egy kör előtt. Nem volt
rettentő nehez elsajatitani, de nem volt sok idejük. Szerencsere a lanyok egy resze
hamar raerzett. A törekeny kis szőke lany a haloingben, Yeteri, ő volt az első.
Inala, a nyurga, rezbőrű domani nem sokkal utana csatlakozott. Egwene mohon kört
alakitott ki Nicolaval es a ket masik lannyal. Elöntötte a Hatalom. Ezek utan
ravette a többieket, hogy gyakoroljanak. Meg a Toronyban töltött idejeből volt
valami fogalma rola, hogy melyik noviciak a legügyesebbek a fonatokkal, es kik a
leghiggadtabbak. Nem mindig a legerősebbek voltak azok, de ez nem szamitott, ha egy
egesz kör allt mögöttük. Sietve csoportokra osztotta őket, es elmagyarazta, hogyan
fogadjak el a Forrast egy kapcsolaton keresztül. Remelhetőleg legalabb paran
rajönnek! De az volt a legfontosabb, hogy most mar neki volt eleg Hatalma.
Meglehetősen sok, majdnem annyi, mint amennyihez vagottgyökertea nelkül szokott.
Varakozasteljesen elmosolyodott, aztan elkezdett szőni valamit. A noviciak egy
resze almelkodva nezte az összetett mintat. – Amit most lattok – figyelmeztette
őket –, azt semmikepp se probaljatok meg, meg azok sem, akik kört vezetnek!
Tulsagosan is bonyolult es veszedelmes! Fenycsik hasitotta kette a levegőt a
folyoso vegen, es magaba fordult. Egwene remelte, hogy a Kapu a megfelelő helyre
nyilik: Siuan utasitasait követte, es azok kisse ködösek voltak, bar szerencsere
emlekezett meg Elayne leirasara is a helyről. – Valamint – tette hozza roppant
szigoruan – semmikepp sem ismetelhetitek el ezt a fonatot a kifejezett engedelyem
nelkül, meg mas aes sedaioknak sem! – Nem tartotta valoszinűnek, hogy ez gond
lenne: a fonat igen összetett volt, es keves novicia volt eleg ügyes ahhoz, hogy
megismetelhesse. – Anyam? – nyiffant fel egy karvalyorru lany, Tamala. – Elszöksz?
– A hangjaban felelem csengett, es nem kis remeny, hogy Egwene esetleg magaval
viszi. – Nem – felelte ő hatarozottan. – Egy perc, es visszaterek! es mire
visszajöttem, legalabb öt rendes kört akarok latni! Majd Nicolaval es ket masik
kiserőjevel egyetemben atlepett a Kapun egy sötet szobaba. Kis fenygömböt idezett,
es a derengesben egy polcokkal teli raktarszoba tűnt fel. Megkönnyebbülten
sohajtott egyet. Jol tudta, hol van. A falat beborito polcokon es a földön allo,
ket rövidke polcon különös formaju targyak sorakoztak. Kristalygömbök, apro,
egzotikus szobrok, egy üvegmedal, ami keken szorta a fenyt, egy jokora femkesztyű,
a csuklojan opalokkal. Egwene vegigvonult a szoban. A harom novicia maradt, ahol
volt, es almelkodva nezett szet. Alighanem ereztek, amit ő tudott – ezek itt mind
az Egyetlen Hatalommal keszült holmik voltak. Ter’angrealok, angrealok,
sa’angrealok. Relikviak a legendak korabol. Egwene vegigfuttatta a pillantasat a
polcokon. Az Egyetlen
Hatalommal kapcsolatos targyakat elkepesztően veszedelmes volt hasznalni, ha valaki
nem tudta, pontosan milyen celra keszültek. Barmelyik holmi megölhetne. Barcsak…
Szelesen elmosolyodott, odalepett az egyik polchoz, es egy alkar hosszu, kicsit
kiszelesedő, feher palcat emelt le a legfelső polcrol. Megtalalta! Egy pillanatra
ahitatosan fogta, aztan atnyult rajta a Forrashoz, es melyen meghuzta. Elkepesztő,
szinte letaglozo Hatalom-aradat zubogott bele. Yeteri hangosan kapkodott levegő
utan, amikor megerezte. Keves nőn folyt at valaha ekkora hatalom. Beleözönlött
Egwene-be, mintha mely levegőt vett volna, ő pedig a legszivesebben oroszlankent
bődült volna el. Szelesen mosolyogva nezett a harom noviciara. – Most mar keszen
allunk – jelentette ki. Probaljak csak meg porazvegre fogni a sul’damek, amikor az
aes sedaiok birtokaban levő egyik legerősebb sa’angreal van nala! A Feher Torony
nem bukhat el, amig ő az amyrlin! Vagy csak az Utolso Csataval vetekedő
küzdelemben! Amikor Siuan Gawyn satrahoz ert, odabenn mar feny egett, es arnyekok
lengedeztek a falon, ahogy a ferfi odabenn motoszkalt. Az ifju satra gyanusan közel
volt az őrallashoz: talan csak azert hagytak, hogy a mellveden belül maradjon, hogy
Bryne – es az őrök – szem előtt tarthassak. Bryne, amilyen megatalkodott ördöghal
volt, persze nem ment az őrhelyere, ahogy azt Siuan mondta neki. Ott volt mögötte,
karomkodott, es hangosan kiabalt az embereinek, hogy hol keressek, ahelyett, hogy
az őröknel varta volna be őket. Meg amikor az aes sedai megallt az ifju Gawyn satra
mellett, Bryne akkor is odalepett az oldalara. A kezet a kardja markolatan
nyugtatta. Elegedetlenül meregette. Jol van. De nem hagyja, hogy a ferfi itelje meg
a becsületet! Azt teszi, amit csak akar! Bar valoszinűleg nagyon-nagyon magara
haragitja vele Egwene-t. De a vegen csak halas lesz majd, gondolta Siuan. – Gawyn!
– vakkant fel. A jokepű fiatalember kirobbant a satrabol. Fel labon ugralt, epp a
bal csizmajaba probalta beletaposni magat. A kardhüvely a kezeben volt, a kardöv
mar felig a derekan. – Mi az? – kerdezte, es a tabort meregette. – Kiabalast
hallottam. Megtamadtak minket? – Nem – felelte Siuan, es Bryne-re nezett. – De Tar
Valont lehet. – Egwene! – kialtott fel Gawyn, es sietve becsatolta az öven az
utolso csatokat is. A Fenyre, ez a kölyök tenyleg maniakus volt! – Fiam – fonta
keresztbe a karjat Siuan –, az adosod vagyok, amiert kihoztal Tar Valonbol.
Elfogadod fizetsegnek azt, ha segitek neked bejutni? – Örömmel! – vagta ra Gawyn
mohon, es a helyere akasztotta a kardjat. – Fizetsegnek es meg szivessegnek is!
Siuan biccentett. – Akkor menj, kerits par lovat! Lehet, hogy csak ketten leszünk!
– Megkockaztatom – mondta Gawyn. – Vegre! – Az en lovaimat nem viszed magaddal erre
az őrült vallalkozasra – jegyezte meg Bryne komoran. – Van az istallojaban lova az
aes sedaioknak is, Gawyn – mondta Siuan, Bryne-nel mit sem törődve. – Hozz nekem is
egyet! Egy szelidet, ha kerhetlek! Egy nagyon-nagyon szelidet! Az ifju biccentett,
es elszaladt a sötetbe. Siuan valamivel raerősebben követte. Menet közben
gondolkozott. Ez az egesz sokkal könnyebb lenne, ha Kaput nyithatna, de ahhoz nem
volt eleg erős az Egyetlen Hatalomban. Az elcsendesitese előtt az volt, de arrol
almodozni, hogy mi lenne, ha minden mas lenne, nagyjabol annyit ert, mint arrol
almodozni, barcsak a frissen fogott ezüstcsuka
agyarhal volna. Az ember azt adta el, amit fogott, es örült, hogy egyaltalan fogott
valamit. – Siuan – szolalt meg Bryne halkan. Meg mindig mellette volt. Miert nem
hagyja mar beken? – Figyelj ide! Ez őrültseg! Hogyan jutsz be? A nő ranezett. –
Ahogy Shemerin kijutott! – De az meg az ostrom előtt volt! – tiltakozott Bryne
ketsegbeesetten. – Most mar sokkal jobban őrzik a varost! Siuan megrazta a fejet. –
Shemerint is gondosan őriztek. Egy vizi kapun at jutott ki; lefogadom, hogy meg
most sem őrzik! en meg sosem hallottam rola előtte, es en voltam az amyrlin! Van
terkepem is a kapurol! Bryne habozott aztan megkemenyedtek a vonasai. – Nem
erdekes. Kettőtöknek meg igy sincs semmi eselye. – Akkor gyere velünk! – mondta
neki a nő. – Nem leszek bűnreszes abban, hogy ujfent megszegd egy esküdet! – Egwene
azt mondta, akkor lephetünk, ha ugy tűnik, hogy kivegzes fenyegeti – ervelt Siuan.
– Azt mondta, hogy akkor hagyja, hogy megmentsük. Nahat, amilyen hirtelen eltűnt a
megbeszelesünkről ma este, hajlok arra, hogy ugy veljem, veszelyben van! – De nem
Elaida sodorta veszelybe, hanem a seanchanok! – Ezt nem vehetjük biztosra. – A
tudatlansag nem ment fel – szolt Bryne szigoruan, es közelebb lepett hozza. –
Tulsagosan is megkönnyited magadnak az esküszegest, Siuan, es nem akarom, hogy
szokasodda valjon. Akar aes sedai vagy, akar nem, akar amyrlin voltal, akar nem, az
embereknek be kell tartaniuk bizonyos szabalyokat! Arrol nem is beszelve, hogy
alighanem csak megöleted magad ezzel a szöktetesi kiserlettel! – es megallitanal? –
A nő meg mindig nem engedte el a Forrast. – Azt hiszed, meg tudnal allitani? A
ferfi a fogat csikorgatta, de nem szolt egy szot sem. Siuan elfordult, es
tovabbment, egyenesen a cölöpfal bejaratat jelző tüzek fele. – Fenyverte nember! –
mondta a hata mögött Bryne – Te leszel a halalom! Az aes sedai megfordult, es
felvonta a szemöldöket. – en is megyek – mondta a tabornok, es megszoritotta a
kardmarkolatat. Igazan lenyűgözően nezett ki az ejszakaban, kabatja egyenes vonalai
illettek hatarozott, eles arcahoz. – De van ket feltetelem. – Mondd csak! – mondta
a nő. – Az első, hogy megkötsz az őrződnek. Siuan összerezzent. Azt akarta, hogy… A
Fenyre! Bryne az őrzője akart lenni? Izgatottsag futott at rajta. De nem akart
őrzőt maga melle, Alric halala ota nem. Borzalmas elmeny volt a ferfi elvesztese.
Meg akarna ezt kockaztatni meg egyszer? Vajon el merte volna szalasztani azt a
lehetőseget, hogy magahoz kösse ezt a ferfit, erezze az erzeseit, tudja, hogy ott
all mellette? Mindazok utan, amit almodott, amire vagyott? ahitatosan visszalepett
Bryne-hez, a mellkasara helyezte a kezet, aztan megfonta a Szellem szükseges
fonatait, es a ferfira eresztette. Az elesen felszisszent, ahogy mindkettőjükben
kibomlott az uj erzes, az uj kapocs. Siuan erezte a ferfi erzelmeit, az iranta
erzett aggodalmat: meglepően erős volt. Megelőzte meg az Egwene irant erzett
aggodalmat es a katonai iranti felelőssegerzetet is. o, Gareth!
– gondolta, es elmosolyodott, ahogy vegigsimitott rajta a ferfi szerelmenek
edessege. – Mindig is kivancsi voltam ra, milyen lehet – mondta Bryne. Felemelte a
kezet, es parszor ökölbe szoritotta a faklyafenyben. almelkodas ült a hangjaban. –
Barcsak minden embernek meg tudnam ezt adni a seregemben! Siuan felhorkant. –
Őszinten ketlem, hogy a felesegük es a csaladjuk belemenne! – Ha ez eletben tartana
a katonakat, belemennenek – felelte a ferfi. – Ezer merföldet futnek, es nem
fogynek ki a szuszbol. Szaz ellenfellel megküzdenek egyszerre, es kinevetnem
mindet! Siuan a szemet forgatta. Ferfiak! Megadja neki a legszemelyesebb,
legmelyebb erzelmi kapcsolatot, ami csak egy masik emberhez fűzheti, es amihez
hasonlot meg ferj es feleseg sem elhet at, es csak az jar az eszeben, hogy
mennyivel jobban tud majd vivni! – Siuan! – harsant egy hang. – Siuan Sanche!
Megfordult. Gawyn lovagolt fele egy fekete herelt hatan. Meg egy lo ügetett
mögötte, egy szőrös, barna kis kanca. – Bela! – kialtott fel Siuan. – Megfelel? –
kerdezte az ifju kisse zihalva. – Ha jol emlekszem, Bela egykor Egwene lova volt,
es az istallomester szerint nincs nala szelidebb hatasa. – Tökeletes lesz – felelte
a nő, es visszafordult Bryne-hez. – Azt mondtad, ket felteteled van? – A masodikat
majd kesőbb mondom el! – A ferfi mintha kicsit meg levegő utan kapkodott volna. –
Ez eleg ketertelmű – fonta keresztbe a karjat Siuan. – Nem szeretek nyilt
igereteket tenni! – Most mar kenytelen vagy! – nezett a szemebe Bryne. – Rendben,
de remelem, nem gondoltal semmi illetlenre, Gareth Bryne! A ferfi összevonta a
szemöldöket. – Micsoda? Furcsa – mosolyodott el Bryne. – Most mar erzem, mit erzel.
Peldaul meg tudom mondani, hogy… – Elhallgatott, es Siuan erezte, hogy epp csak egy
kicsit zavarba jön. Meg tudja mondani, hogy felig azt kivantam, barcsak valami
illetlent kerne tőlem! – döbbent ra elkepedve. Ver es hamu! erezte, hogy
elvörösödik. Ez igy roppant kenyelmetlen lesz. – o, az aldott Fenyre… Elfogadom a
felteteleidet, te gazember! Indits! Mennünk kell! Bryne biccentett. – Hadd
keszitsem fel a kapitanyaimat, hogy atvegyek a vezetest, ha a harc kicsapna a
varosbol! Magammal hozom a szaz legjobb emberemet őrsegnek. Az eleg kis csapat lesz
ahhoz, hogy bejussunk, felteve, hogy ez a kapu tenyleg jarhato. – Az lesz – mondta
Siuan. – Eredj! A ferfi tisztelgett neki. Komoly arcot vagott, de a nő erezte, hogy
magaban nevet – es Bryne alighanem tisztaban volt ezzel. Elviselhetetlen alak!
Siuan odafordult Gawynhez, aki tovabbra is a herelt nyergeben ült, es nemileg
ertetlenül nezett le ra. – Mi folyik itt? – kerdezte. – Nem kell egyedül bemennünk!
– A nő mely levegőt vett, aztan megacelozta magat, es felkapaszkodott Bela
nyergebe. A lovakban nem bizhatott meg az ember, meg Belaban sem, bar ő azert jobb
volt a legtöbb negylabu szörnyetegnel. – Ami azt jelenti, hogy jocskan
megnövekedett az eselye annak, hogy elve eljussunk Egwene-ig. Ez pedig kesz
szerencse, mert azok utan, amire keszülünk, alighanem fenn akarja tartani maganak
azt az előjogot, hogy szemelyesen vegezhessen velünk!
Adelorna Bastine vegigrohant a Feher Torony folyosoin. Most az egyszer banta, hogy
az Egyetlen Hatalom hasznalata kielesiti az erzekeit. A szagok meg ropogosabbak
voltak, de csak egő fat es pusztulo hust erzett az orra. A szinek meg teltebbek, de
csak a törött kő hamuszin sebhelyeit latta, ahol langostorok, tűzgolyok vagtak utat
benne. A hangok meg arnyaltabbak, de nem hallott mast, csak sikolyokat, atkokat, es
azoknak a rettenetes legi bestiaknak az erdes kialtasait. Vegigrohant egy sötet
folyoson, zihalva kapkodta a levegőt, es egy kereszteződesbe ert. Megtorpant, es a
szivehez kapta a kezet. Ellenallokra kellett talalnia. A Fenyre, nem eshetett el
mindenki, ugye nem? Egy kis csapat Zöld ott maradt vele küzdeni. Latta, ahogy
Josaine meghal, amikor a Föld egy fonata szetverte mellette a falat, es latta,
ahogy Martherat elfogtak valamifele femporazzal, amit a nyakara kattintottak.
Adelorna nem tudta, az őrzői hol lehetnek. Az egyikük megsebesült. Egy masik elt. A
harmadik… A harmadikra gondolni sem akart. A Feny adja, hogy legalabb a sebesült
Talrichoz időben odaerjen! Talpra rangatta magat, es letörölte a vert a homlokarol,
ahol egy kőszilank felsebezte. Olyan sok tamado erkezett, különös sisaku idegenek,
akik fegyverkent hasznaltak a nőiket. es olyan gyakorlottan öltek azokkal a halalos
fonatokkal! Adelorna szivet szegyen mardosta. A csataajah! Hat persze! A vele levő
Zöldek is csak par percig birtak, mielőtt legyőztek volna őket! Zihalva sietett
tovabb a folyoson. Tavol tartotta magat a Torony külső reszetől, ahol a legnagyobb
volt ra az esely, hogy tamadokba botoljon. Vajon lerazta azokat, akik eddig
kergettek? Hol lehetett? A huszonkettedik szinten? Mar azt sem tudta, hany
lepcsősoron rohant le meneküles közben. Megdermedt. Jobb kez felől fokuszalast
erzett. Ez jelenthetett tamadokat is, de nővereket is. Habozott. A fogat
csikorgatta. Ő a Zöld ajah kapitanytabornoka! Nem futhat el! Nem bujhat el!
Faklyafeny csillant a szoban forgo folyoso falan, es a fennyel egyszerre baljos
arnyak is felmagaslottak, idegen pancelu ferfiak arnyekai. Egy tamado csapat
robbant ki a sarkon, es volt velük egy par nő is, az a porazzal összekötött fajta.
Adelorna önkentelenül is felkialtott, es amilyen gyorsan csak tudott, futni
kezdett. erezte, ahogy fele vetnek egy pajzsot, de tul erősen fogta a saidart, es
nem tudtak elvagni tőle, mielőtt befordult volna a sarkon. Tovabbrohant zihalva,
szedelegve. Befordult a következő sarkon, es kis hijan kizuhant a Torony falaba
szakitott lyukon. Megtantorodott a peremen, es kinezett a rettenetes
szörnyetegekkel, tűzpaszmakkal teli egre. Felkialtott, es visszatantorodott a
lyuktol. Jobb kez fele törmelekhalom magaslott. atmaszott rajta. A folyoso tovabb
folytatodott. El kellett… A pajzs köze es a Forras köze csapodott, es ezuttal
helyrepattant. Adelorna felzihalt, es terdre rogyott. Nem kaphatjak el! Nem
kaphatjak el! Azt nem! Probalt tovabbrohanni, de egy Levegő-szal tekeredett a
bokajara, es vegigrangatta a törött padlocsempeken. Nem! Egyenesen a katonai egyseg
fele vonszolta a Levegő. Most mar ket par egymashoz lancolt nő allt mellettük.
Mindket parban az egyik nőn szürke, a masikon pedig vörös-kek, az elejen
villamokkal diszitett ruha volt. Egy ujabb nő jelent meg, kek-vörös ruhaban, a
kezeben valami ezüstössel. Adelorna tagadoan sikitott fel, es a pajzsnak feszült. A
harmadik nő nyugodtan leterdelt, es a nyakara pattintotta az ezüst nyakörvet. Ez
nem törtent meg. Ez nem törtenhetett meg!
– o, pompas, pompas! – nyavogta lassan a harmadik nő. – Gregana vagyok, te pedig
Sivi leszel. Sivi nagyon jo damane lesz! Latom rajta! Nagyon regota varok mar erre
a pillanatra, Sivi! – Nem! – suttogta a Zöld. – De – mosolyodott el Gregana
szelesen. Aztan hihetetlen modon kipattant Adelorna nyakan a poraz, es a földre
esett. Gregana egy pillanatra döbbenten nezte, aztan elemesztette a hirtelen
fellobbano tűz. Adelorna szeme elkerekedett, es arrebb gurult a varatlan hőtől. A
megfeketedett kek-vörös ruhas holttest a földre omlott előtte. Füstölgött, es az
egett hus orrfacsaro bűze aradt belőle. Adelorna csak most erezte meg, hogy a hata
mögött valaki elkepesztően erősen fokuszal. A tamadok felrikoltottak, es a szürke
ruhas nők pajzsokat kezdtek fonni. Ez rossz döntesnek bizonyult, mert mindkettő
poraza kioldott, a tekergőző Levegő-fonatok fürgen kipattintottak őket. Egy
szivdobbanassal kesőbb az egyik vörös-kek ruhas nőt eltüntette egy villamcsapas, a
masikat pedig mardoso kigyokkent tancolo langnyelvek nyaldostak körbe. Sikoltozva
halt meg. Az egyik katona felkialtott. Alighanem visszavonulast parancsolt, mert a
katonak menekülni kezdtek, es hatrahagytak a ket halalra remült nőt, akiknek
levetette a porazat a Levegő nyelve. Adelorna habozva fordult meg. Egy feher ruhas
nő allt a törmeleken nem messze tőle. A Hatalom oriasi gloriakent övezte, a karjat
a menekülő katonak fele tarta, a szeme langolt. ugy allt ott, mint a bosszu
megtestesülese, a saidar hatalma viharkent tombolt körülötte. Mintha a levegő is
fenyre lobbant volna, es barna haja szetterült a falon tatongo lyukbol arado
szelben. Egwene al’Vere. – Gyorsan! – mondta a jelenes. Egy csapat novicia maszott
at a törmeleken, odasiettek Adelornahoz, es felsegitettek. Ő döbbenten allt fel.
Szabad volt! Jo nehany masik novicia a porazat vesztett, szürke ruhas nőkhöz
sietett, akik meglepő modon tovabb terdeltek a folyoson. Tudtak fokuszalni;
Adelorna erezte. Miert nem ütöttek vissza? De tamadas helyett mintha sirtak volna.
– Vigyetek őket a többihez! – parancsolta Egwene. atvagott a törmelekhalmon, es
kinezett a falon tatongo lyukon. – Azt akarom… – Megdermedt, aztan felemelte a
kezet. Hirtelen ujabb fonatok szökkentek fel körülötte. A Fenyre! Az ott Vorna
sa’angrealja lett volna a kezeben, a feher palca? Ezt meg honnan szerezhette meg?
Villamcsapasok törtek elő Egwene szettart tenyereből, kivillantak a lyukon, odakinn
pedig valami felrikoltott es lezuhant. Adelorna fellepett Egwene melle. Magahoz
ölelte a Forrast. Bolondnak erezte magat, hogy elfogtak. Egwene ujra lesujtott, es
egy ujabb repülő szörnyeteg zuhant ala. – Mi van, ha foglyok voltak rajta? –
kerdezte Adelorna, es nezte, ahogy Egwene tüzetől egy ujabb szörnyeteg zuhan
langolva a földre. – Akkor azoknak a foglyoknak jobb, hogy meghaltak – felelte az
amyrlin. – Hidd el! en tudom! – A többiekhez fordult. – Vissza a lyuktol, mindenki!
Ezek a robbanasok felkelthettek a figyelmüket! Shanal es Clara, ti biztonsagos
tavolbol figyelitek ezt a lyukat, es utanunk szaladtok, ha leszallnak ide
to’rakennel! Ne tamadjatok meg őket! Ket lany biccentett, es elhelyezkedett a
törmelekhalom mögött. A többi novicia elsietett, magukkal vittek a tamadokkal
erkezett különös nőket is. Egwene ugy vonult mögöttük, mint egy tabornok a
csatateren. Adelorna sietett, hogy beerje. – Nos – mondta –, nagyon ügyesen
megszervezted őket, Egwene, de most mar jo, hogy egy aes sedai… A lany megdermedt.
Olyan nyugodt volt a tekintete, olyan parancsolo.
– en parancsolok, amig ez a veszedelem el nem vonult. Anyamnak szolitasz. Ha
muszaj, kesőbb majd megbüntethetsz erte, de pillanatnyilag senki sem kerdőjelezheti
meg a hatalmamat! Megertetted? – Igenis, anyam! – bökte ki Adelorna sajat
megrökönyödesere. – Rendben. Hol vannak az őrzőid? – Egy megsebesült – mondta
Adelorna. – Egy biztonsagban van, a masikkal. Egy halott. – A Fenyre, te asszony,
es meg mindig tartod magad? Adelorna kihuzta magat. – Mi mas valasztasom volna?
Egwene biccentett. Vajon Adelornat miert töltötte el büszkeseg, hogy tiszteletet
latott megcsillanni a tekinteteben? – Nohat, örülök, hogy itt vagy velem – mondta
Egwene, es tovabbsietett. – Csak hat masik aes sedait sikerült megmentenünk, es
egyikük sem Zöld, es nehezen tudjuk csak feltartani a seanchanokat a keleti
lepcsőhazban. Az egyik noviciaval megmutattatom neked, hogyan nyisd ki a
nyakörveket, de ne kockaztass fölöslegesen! altalaban könnyebb es sokkal
biztonsagosabb megölni a damanet. Mennyire ismered a Torony angreal-raktarat? –
Nagyon – felelte Adelorna. – Pompas! – mondta Egwene, es oda sem figyelve megfonta
az egyik legbonyolultabb fonatot, amit csak Adelorna valaha latott. Egy fenycsik
törte meg a levegőt, kifordult maga körül, es lyukat nyitott a sötetsegbe. –
Lucain, szaladj a többiek utan, es mondd meg, hogy varjanak! Nemsokara hozok meg
angrealokat! Egy barna novicia sietve biccentett, es elszaladt. Adelorna meg mindig
a lyukat nezte. – Utazas – mondta szarazon. – Tenyleg ujra felfedezted! Azt hittem,
azok a jelentesek csak vagyakozo pletykak. Egwene ranezett. – Sosem mutattam volna
ezt meg neked, ha nem hallottam volna epp most, hogy Elaida mar terjeszti a hivei
közt ezt a fonatot. Az Utazas titka kiderült. Ami azt jelenti, hogy mostanra mar
alighanem a seanchanok is birnak vele, feltetelezve, hogy fogtak el olyan nőket,
akiknek Elaida megtanitotta. – Anyam tejere! – ugy bizony! – mondta Egwene jeghideg
tekintettel. – Meg kell allitanunk őket, es el kell pusztitanunk minden to’rakent,
amit csak latunk, akar vannak rajta foglyok, akar nincsenek. Ha csak egy kis esely
is van ra, hogy megakadalyozhatjuk, hogy olyasvalakivel terjenek vissza Ebou Darba,
aki ismeri az Utazast, meg kell ragadnunk! Adelorna biccentett. – Gyere! –
parancsolta Egwene. – Meg kell tudnom, az ebben a raktarban levők közül melyek
angrealok! atlepett a lyukon. Adelorna döbbenten allt, meg mindig azon jart az
esze, amit hallott. – Elmenekülhettel volna – mondta. – Barmikor elmenekülhettel
volna! Egwene megfordult, es visszanezett ra a Kapu tuloldalarol. – Elmenekülhettem
volna? – ismetelte. – Ha most elmegyek, nem elmenekültem volna tőletek, hanem
cserbenhagytalak volna titeket! en vagyok az Amyrlin-tron! Az en helyem itt van!
Biztos hallottal mar rola, hogy almodtam erről a tamadasrol. Adelornat kirazta a
hideg. Hallott bizony. – Gyere! – ismetelte meg Egwene. – Sietnünk kell! Ez csak
egy rajtaütes: fel akarnak markolni annyi fokuszalni kepes nőt, ahanyat csak lehet,
es aztan eltűnni velük. El akarom erni, hogy több damanet
veszitsenek, mint ahany aes sedait nyernek! Tizennyolcadik fejezet A HATALOM
KuTFŐJE – Nahat, kössenek kendőt a kepemre, es nevezzenek aielnek! – jelentette ki
Bryne egyik katonaja. A tabornok mellett terdelt a keskeny kis csonak orraban. –
Tenyleg itt van! Gawyn a sajat csonakja orraban kuporgott, a viz söteten locsogott
es hullamzott körülöttük ketoldalt. Tizenharom csonakra volt szükseg, hogy mind
elferjenek. Csendesen es könnyeden vizre tettek őket – mar azutan, hogy Siuan
Sanche megvizsgalta mindet, es vizbiztosnak nyilvanitotta a ladikokat. epphogy csak
vizbiztosnak. Minden egyes csonakon volt egy elarnyekolt lampas. Gawyn alig latta
az ebenfekete vizen siklo többi ladikot. A katonak szinte tökeletes csendben
eveztek oda Tar Valon delnyugati oldalanak kőből faragott rakpartjahoz. Az egen
villodzo fenyek zavaroak voltak; Gawyn mindegyre azon kapta magat, hogy felnez
rajuk, es latja a hidegfeher villamok vagy a skarlatvörös langnyelvek fenyeben
megcsillano, tekergőző kigyoszörnyeket. Mintha maga a Feher Torony langolt volna.
Felelmetes magasba meredt az egen, csupa feher volt, csupa vörös, langok rajzoltak
ki a körvonalait. Füst tekergett fel az ejfeli fellegekre, tűz lobogott a Torony
szamos ablakaban, es a tövenel derengő vöröses feny arra utalt, hogy a külső
epületek es a fak is langra kaptak. A katonak behuztak az evezőket, ahogy Gawyn
csonakja kecsesen Bryne-e melle siklott, es atcsusszant az ősi kőművesmunka torkan,
ahol a szikla a folyo föle logott. Gawyn egy pillanatra szem elől tevesztette a vad
csatat – bar meg mindig hallotta a dübörgest es a csattanasokat, es időnkent azt,
ahogy kő zaporozott le a földre, mintha tavoli eső kopogna. Felemelte a lampajat,
es megkockaztatta, hogy resnyire felhuzza az ellenzőt, hogy kicsit erősebb legyen a
feny. Most mar latta, mit vett eszre Bryne embere. Tar Valon szigetet ogierfaragta
kőmellvedek öveztek, az eredeti varosterv reszei: ez akadalyozta meg, hogy a
szigetet elhordja a folyo. A legtöbb ogier munkahoz hasonloan a mellved is
csodaszep volt. A kő itt a sziget fölött öt-hat labbal ivelt ki a viz föle, es
mintha egy lezudulo hullam tarajat formalta volna. Gawyn lampasanak gyengecske
fenyeben olyan valodinak, olyan aprolekosnak tűnt a kőhullam alja, hogy nehez volt
eldönteni, hol er veget a kő, es hol kezdődik a folyam. Az egyik kőredőben kis
benyilo sötetlett, meg ilyen közelről is alig lehetett eszrevenni. Bryne katonai
ebbe a keskeny resbe kormanyoztak be a csonakot. Mindket oldalon es fölül is kő
borult körejük. Siuan csonakja indult masodiknak, es Gawyn intett az evezőseinek,
hogy utana ők következnek. A res nagyon keskeny alagutta nyult, es az ifju meg
jobban kinyitotta a lampast, ahogy előtte Bryne es Siuan tette. A zuzmofödte
köveken oldalt fekete csikok mutattak a valtozo vizallast. Jo nehany olyan ev
lehetett, amikor ez a jarat teljesen viz alatt volt. – Talan a munkasoknak
terveztek – szolt Bryne elölről. Halk hangja visszhangzott a nedves alagutban. Meg
a vizbe merülő evezők zaja is felerősödött, akarcsak a tavoli csepegesek es a folyo
locsogasa. – Hogy ki tudjanak menni megjavitani a kőművesmunkat. – Nem erdekel,
miert epitettek – mondta Siuan. – Örülök, hogy itt van. es elkepeszt, hogy nem
tudtam rola korabban. Tar Valon egyik erőssege mindig is az volt, hogy a hidak
biztonsagossa teszik. Nyomon lehet követni, ki jön be, ki megy ki! Bryne halkan
felhorkant, a hang visszaverődött az alagut teljes hosszan. – Sosem ellenőrizhetsz
valamit teljesen egy ekkora varosban,
Siuan. Azok a hidak a maguk modjan csak hamis biztonsagerzetbe ringatnak. Persze,
egy hodito hadsereg szamara ez a varos bevehetetlen. De meg egy olyan helyen is,
ahova egy tetű nem fer be, lehetnek olyan lyukak, ahol tucatszam atszökdelnek a
bolhak! Siuan elhallgatott, Gawyn megnyugtatta magat, egyenletesen lelegzett. Most
legalabb vegre tehetett valamit Egwene-ert. Sokkal tovabb tartott, mint szerette
volna. A Feny adja, hogy nem kesett el vele! Az alagut beleremegett egy tavoli
robbanasba. Gawyn hatranezett a valla fölött a masik tiz csonakra. Mindegyik remült
katonakkal volt tele. Egyenesen egy olyan harcba siklottak, ahol mindket oldal
erősebb volt naluk, mindket oldalnak bőven volt oka utalni őket, es mindket oldal
az Egyetlen Hatalommal harcolt. Meglehetősen sajatos emberfajta kellett ahhoz, hogy
valaki ilyen eselyekkel is szembenezzen. – Itt vagyunk – közölte Bryne.
Körberajzolta az alakjat a feny. Felemelte a kezet, es megallitotta a csonaksort.
Az alagut kicsit kiöblösödött jobb kez fele, es egy kőperem vart rajuk. Kis
kikötőhely: lepcsők vezettek tőle felfele. A vizes alagut tovabb kanyargott. A
tabornok meggörnyedve allt fel, kilepett a kőperemre, es kikötötte a csonakjat egy
gyűrűhöz. A többi katona is kiszallt a csonakjabol. Mindegyiknel kis barna csomag
volt. Mi lehetett benne? Gawynnek fel sem tűnt, amikor betettek ezeket a csomagokat
a csonakba. Amikor aztan az utolso katona is kilepett a ladikbol, előrelökte az
alkalmatossagot, es a vonokötelet odaadta az egyik tarsanak Siuan csonakjaban.
Ahogy szepen, lassan halad a sor, minden ladikot hozzakötnek majd a mögötte
levőhöz. A legutolso ember majd a kikötőcölöphöz köti a csonakjat, es mindegyik egy
helyen varja őket. Gawyn is kilepett a kőszegelyre, amikor rakerült a sor, es
felszaladt a lepcsőn. Egy kis sikator aljaba ert. A bejaratot alighanem mindenki
reg elfeledte mar, kiveve azt a par koldust, aki ott huzta meg magat rossz időben.
Jo nehany katona epp egy kisebb kolduscsapatot kötözött össze a sikator vegeben.
Gawyn elfintorodott, de nem szolt egy szot sem. A koldusok a legtöbbször barkinek
eladtak az ertesüleseiket, aki hajlando volt meghallgatni őket, es az a hir, hogy
szaz katona lopodzott be a varosba, igen szep summat ert volna a Torony őrsegenek.
Bryne Siuan mellett allt a sikator szajaban, es az utcat ellenőrizte. Gawyn
odasietett mellejük, kezet a kardmarkolatra tette. Üres volt az utca: az emberek
ketsegkivül elbujtak az otthonaikban, es alighanem imadkoztak, hogy mielőbb
elvonuljon a tamadas. A katonak összegyűltek a sikatorban. Bryne csendben
raparancsolt tizükre, hogy maradjanak itt a csonakokat őrizni. A többiek
kibontottak a puhanak tűnő, barna csomagokat, amiket Gawyn az előbb vett eszre, es
előszedtek a gondosan összehajtogatott, feher tabardokat. athuztak őket a fejükön,
es megkötöttek a derekukon. Mindegyiken Tar Valon Langja fenylett. Gawyn halkan
füttyentett egyet, bar Siuan csipőre tett kezzel, sertetten allt mellette. – Ezeket
meg honnan szerezted? – A külső taborban varrattam parat az asszonyokkal – felelte
Bryne. – Mindig jo ötlet tartani par masolatot az ellenseg egyenruhajabol! – De ez
helytelen – fonta össze a nő a karjat. – A Torony szolgalata szent feladat! Az
őrök… – Az ellensegeid, Siuan – szolt ra Bryne szigoruan. – Egyelőre legalabbis.
Mar nem vagy amyrlin! Az aes sedai vegigmerte, de nem szolt egy szot sem. A
tabornok a
katonaira pillantott, aztan dicserően biccentett. – Senkit sem csapunk be vele
közelről, de tavolrol megteszi. Ki az utcara, es alakzatba! Induljatok meg a Torony
fele, mintha csak a csataba sietnetek! Siuan, egy-ket fenygömb segitene fenntartani
az alcat… ha azok, akik megpillantanak, egy aes sedait latnak az elünkön,
könnyebben elhiszik, amit el akarunk hitetni velük! A nő horkantott egyet, de
engedelmeskedett Bryne keresenek. Ket fenygömböt font, es a feje föle lebegtette
őket. A tabornok kiadta a parancsot, es az egesz csapat kiözönlött az utcara, es
csatasorba allt. Gawyn, Siuan es Bryne a csapat elere alltak – az ifju es a
tabornok par lepessel Siuan előtt siettek, mintha csak az őrzői lennenek es sietve
megindultak az utcan. Összessegeben nagyon jo kis illuzio volt ez. Első ranezesre
Gawyn maga is elhitte volna. Mi lehetne termeszetesebb, mint hogy a Torony
őrsegenek egy osztaga lelekszakadva menetel a tamadas helyszinere, egy aes sedai es
ket őrzője vezenyletevel? Az biztos, hogy jobb terv, mint megprobalni szaz embert
eszrevetlenül vegigcsempeszni a varos sikatorain. Ahogy a Torony területere ertek,
mintha egy remalomba leptek volna be. A gomolygo füstfelhőkön vörösen verődött
vissza a tűzfeny, gonosz, skarlatszin ragyogasba vonta az egesz Tornyot. Lyukak es
hasadasok ektelenitettek az egykor oly fenseges epületet, es jo nehany resben
langok tomboltak. A rakenek uraltak az eget, ugy köröztek, forogtak a Torony körül,
mint siralyok a hullamokon sodrodo balnatetem fölött. Sikolyok es kialtasok
reszkettek a levegőben, es a sűrű, fojto bűz vegigmarta Gawyn torkat. Bryne katonai
lelassultak, ahogy közelebb ertek. A rajtaütes mintha ket ponton ütközött volna
ellenallasba. A Torony aljaban, a ket oldalso szarny között fenyek villodztak. A
földön halottak es sebesültek hevertek. es fenn, a Torony derekan jo nehany
nyilasbol tűzlabdak es villamok köpködtek vissza a tamadokra. A Torony többi resze
csendesnek tűnt, halottnak, bar a folyosokon nyilvanvaloan allt a harc. A csapat a
Torony területere vezető vaskapu előtt torpant meg. A kapu tarva-nyitva allt, senki
sem őrizte. Baljos latvanyt nyujtott. – Most mi lesz? – suttogta Gawyn. –
Megtalaljuk Egwene-t – valaszolta Siuan. – A Torony aljaban kezdjük, es lemegyünk a
pinceszintre. Ma reggel meg valahova oda volt bezarva, es talan ott kellene
kezdenünk keresni! Kőszilankok freccsentek szet a mennyezetről, es zaporoztak le az
asztalra, ahogy a Feher Torony ujabb robbanasba razkodott bele. Saerin magaban
atkozodott, lesöpörte a szilankokat, aztan kigörditette a szeles pergamentekercset,
es törött csempedarabokkal sulyozta le a szeleit. A szobaban kaosz uralkodott
körülötte. A földszinten voltak, az első gyülekezőteremben, egy jokora,
negyszögletes teremben a keleti szarny es a Torony talalkozasanal. Az őrseg tagjai
elhuztak az asztalokat, hogy az athalado csoportok elferjenek. Aes sedaiok neztek
ki ovatosan az ablakon, mind az eget kemleltek. Az őrzők ketrecbe zart vadallatkent
jarkaltak fel-ala. Mit tehettek volna a repülő förtelmek ellen? Itt voltak a
legjobb helyen, idelenn, a hadműveleti központban. Mar amennyire ez itt annak
szamitott. Saerin is csak az iment erkezett. Egy zöld ruhas nőver siklott oda
melle. Moradri hosszu vegtagu, sötet bőrű, kecses mayene-i volt, es ket jokepű őrző
kiserte. Ők is mind a ketten Mayene-ből szarmaztak. A hiresztelesek szerint az aes
sedai testverei, akik azert kisertek el a Toronyba, hogy vigyazzanak a lanyra, bar
Moradri nem nyilatkozott a dologrol.
Saerin raförmedt. – Mennyi? – A földszinten legalabb negyvenhet nőver van – mondta
Moradri. – Minden ajahbol. Ennel pontosabban nem tudtam megszamolni őket, mert jo
nehany kisebb csoportban küzdenek. Mondtam nekik, hogy itt kialakitunk egy
hivatalos parancsnoki központot. A többsegük mintha jo ötletnek tartotta volna, bar
egy reszük tul faradt, tul döbbent, vagy tul kaba volt ahhoz, hogy egy biccentesen
kivül mas valaszra meltasson. – Jelöld be a helyzetüket ezen a terkepen! – mondta
Saerin. – Elaidat megtalaltad? Moradri megrazta a fejet. – A fenebe! – mormolta
Saerin, ahogy a Torony ujra megrazkodott. – Mi hir a Zöld ülnökökről? – Egyet sem
talaltam – pillantott vissza Moradri a valla fölött. Lathatoan alig varta, hogy
visszamehessen harcolni. – Kar – jegyezte meg Saerin. – Vegtere is ugy szeretik
csataajahnak hivni magukat! Hat akkor ram marad, hogy megszervezzem a harcot!
Moradri megvonta a vallat. – Gondolom. ujra atnezett a valla fölött. Saerin
vegigmerte a Zöld nővert, aztan megkocogtatta a terkepet. – Jelöld be a
csoportokat, Moradri! epp eleg hamar visszaersz a harcba, de pillanatnyilag a
tudasod sokkal fontosabb! A Zöld nőver sohajtott egyet, de sietve nekiallt
telejegyzetelni a terkepet. Miközben ezzel volt elfoglalva, Saerin örömmel latta,
hogy Chubain kapitany lep be. A ferfi egesz fiatalosnak tűnt ahhoz kepest, hogy
negyven-egynehany tel eljart mar fölötte, fekete hajaban egyetlen ősz szal sem
csillant. Nehanyan lekicsinyeltek a kepessegeit, mert tulsagosan is csinos arccal
aldotta meg a Feny, de Saerin hallott rola, hogy az effele gunyolodoknak mifele
megalaztatasokat kellett elszenvedniük a kardjatol a sertesekert cserebe. – o,
pompas! – mondta. – Vegre valami, ami jol megy! Kapitany, ide, ha kerhetem! A ferfi
odasantikalt. A jobb labat huzta. A pancelja föle huzott feher tabard
megperzselődött, es az arcan korom sötetlett. – Saerin sedai – hajolt meg. –
Megsebesültel! – Jelentektelen karcolas, aes sedai, különösen a ma esti
forgatagban. – Azert csak Gyogyittasd meg magad! – szolt ra Saerin. – Nevetseges
lenne, ha az őrsegünk kapitanya egy „jelentektelen” seb miatt kockaztatna az
eletet. Ha akar csak egy pillanatra megtantorodsz miatta, elveszithetünk! A ferfi
közelebb lepett, es halkabban folytatta: – Saerin sedai, az őrseg szinte teljesen
hasznavehetetlen ebben a harcban. Azzal, hogy a seanchanok ezeket a… szörnyeteg
nembereket hasznaljak, alig tudjuk elerni őket anelkül, hogy darabokra szaggatnanak
vagy hamuva egetnenek minket! – Akkor valtoztatni kell a taktikan, kapitany –
mondta Saerin hatarozottan. A Fenyre, micsoda zűrzavar! – Szolj az embereknek, hogy
valtsanak ijakra! Ne kockaztassak meg, hogy az ellenseges fokuszalok közelebe
kerüljenek! Tavolrol lőjenek! Egyetlenegy nyilvessző is a mi oldalunkra fordithatja
a csatat: sulyos letszamfölenyben vagyunk a katonaikhoz kepest! – Igenis, aes
sedai! – Ahogy egy Feher mondana, ez csak puszta logika – mutatott ra a nő. –
Kapitany, most az a legfontosabb feladatunk, hogy kialakitsunk
valamifele parancsnoksagot. Az aes sedaiok es a katonak is különkülön cselekszenek,
mint a patkanyok, ha farkasokkal talaljak magukat szemben. Össze kellene fognunk!
Azt nem emlitette, mennyire kinosan erinti ez az egesz. Az aes sedaiok evszazadokon
at iranyitottak a kiralyokat, befolyasoltak a haborukat, de most, amikor a tulajdon
szentelyüket erte tamadas, szanalmasan alkalmatlannak bizonyultak a megvedesere.
Egwenenek igaza volt, gondolta hirtelen. Nemcsak abban, hogy megjosolta ezt a
tamadast, de abban is, hogy annyit szidott minket a megosztottsagunk miatt. Nem
kellett vegighallgatnia Moradri vagy a felderitők jelenteset ahhoz, hogy tudja,
minden ajah önalloan vivja ezt a csatat. – Kapitany – mondta –, Moradri sedai
bejelöli a terkepen a harcolo csapatok helyet. Kerdezd meg tőle, melyik csoportban
melyik ajah harcol: kivalo memoriaja van, es pontosan meg fogja tudni mondani.
Aztan menessz küldöncöt minden Sarga vagy Barna csoporthoz az en
felhatalmazasommal! Üzend meg nekik, hogy itt, ebben a teremben jelentkezzenek!
Következő lepesben menessz embereket a többi csoporthoz, es mondd meg nekik, hogy
egy Barna vagy Sarga nővert küldünk hozzajuk, Gyogyitani. Egy csapat nőver itt
marad, hogy Gyogyitson. Mindenki, aki megsebesül, azonnal itt jelentkezik! A ferfi
tisztelgett. – o – tette hozza Saerin –, es küldj ki valakit az udvarra, hogy nezze
meg, hol vannak fölöttünk a legnagyobb resek. Tudnunk kell, hol hatolt legmelyebbre
az invazio! – Aes sedai… – kezdte a ferfi. – Az udvar veszelyes. A fölötte repülők
mindenre lőnek, ami mozog! – Akkor olyan embereket küldj ki, akik tudjak alcazni
magukat! – mordult fel Saerin. – Igenis, aes sedai. Mi… – Ez katasztrofa! – harsant
fel egy dühös hang. Saerin megfordult, es latta, hogy negy Piros nőver lepett be a
terembe. Notasha feher ruhajat baloldalt ver festette vörösre, bar ha a sajat vere
volt, azota meggyogyitottak. Katerine hatalmas, fekete hajtömege zilaltan,
kőtörmelekkel telin tekergőzött mindenfele. A ket masik nő ruhaja szetszakadt, az
arcukat hamu szürkitette. – Hogy mereszelnek itt lecsapni! – folytatta Katerine, es
atvagott a termen. A katonak felreugrottak előle, es jo nehany kevesbe befolyasos
nőver, aki Saerin parancsara gyűlt ide, hirtelen ugy erezte, a terem valamelyik
sarkaban akad sürgős dolga. Tavoli robaj hallatszott, mintha csak az illuminatorok
tűzijateka szolt volna. – ugy mereszelnek, hogy tudnak is, es akarnak is, nyilvan –
valaszolta Saerin. Elfojtotta az ingerültseget, es nyugodt maradt. De nehezere
esett. – Egyelőre döbbenetesen hatekonynak bizonyult a rajtaütesük. – Jol van,
akkor most atveszem itt az iranyitast – hördült fel Katerine. – Vegig kell
söpörnünk a Tornyon, es vegeznünk kell az összessel! – Nem veszed at az iranyitast
– valaszolta Saerin hatarozottan. Elviselhetetlen nember! Nyugalom, nyugalom… – es
nem megyünk at tamadasba sem. – es te mereszelsz megallitani? – mordult ra
Katerine, majd fellangolt körülötte a saidar fenye. – Egy Barna? Saerin felvonta a
fel szemöldöket. – Miota all rangban a noviciak főnökasszonya a Csarnok ülnöke
fölött, Katerine? Egwene al’Vere megjosolta ezt a tamadast – fintorodott el aztan.
– Ebből következően feltetelezhetjük, hogy a többi, amit a seanchanokrol meselt,
szinten igaz. A seanchanok elfogjak a fokuszalni kepes nőket, es fegyverkent
hasznaljak őket.
Nem hoztak magukkal szarazföldi egysegeket; amugy közel lehetetlen lett volna ilyen
messzire menetelni velük ellenseges területen at. Ez azt jelenti, hogy egy
rajtaütessel van dolgunk, es minel több nővert akarnak elragadni. – A csata mar igy
is tul hosszura nyult egy rajtaüteshez kepest, talan azert, mert olyan rosszul
probalunk itt nekik ellenallni, hogy azt hiszik, az övek a vilag minden ideje.
Akarhogy is, egysegesen kell fellepnünk ellenük, es allnunk kell a sarat. Amint
hatranyosabbra fordul szamukra a csata, visszavonulnak. Nem vagyunk olyan
helyzetben, hogy „vegigsöpörjünk a Tornyon”, es kiűzzük őket! Katerine habozott,
fontolora vette a dolgot. ujabb robbanas döndült odakinn. – Ezek meg honnan jönnek?
– kerdezte Saerin idegesen. – Meg nem lyuggattak ki elegge a falakat? – Ezt nem a
Torony ellen lőttek, Saerin sedai! – kialtott oda az egyik katona a terem
ajtajabol. epp csak a kert szelen allt. Igaza van, döbbent ra Saerin. A Torony nem
remegett. es mar az előzőnel sem. – Akkor mire lőnek? A lenn levő emberekre? – Nem,
aes sedai! – mondta az őr. – Azt hiszem, ez a robbanas a Toronybol jött, es az
egyik felső emeletről tamadtak meg vele a repülő retteneteket! – Legalabb meg
valaki szembeszall velük – mondta Saerin. – Honnan tamadnak? – Nem lattam – mondta
a katona, meg mindig az eget kemlelve. – A Fenyre, mar megint! es megint! – Sarga
es vörös feny tükröződött a fenn gomolygo füstön, es az ajton, ablakon at alig
eszrevehető ragyogasba vonta a kertet. Egy raken felrikoltott kinjaban. – Saerin
sedai! – szolitotta meg Chubain kapitany, aki egy csapat sebesült katonatol fordult
fele. Saerin nem latta, mikor jöttek, tulsagosan is lekötötte Katerine. – Ezek a
ferfiak a felső szintekről verekedtek le magukat. ugy tűnik, van egy masik
gyülekezőpontja is a vedelemnek, es igen jo munkat vegeznek! A seanchanok fel is
adtak a lenti tamadast, hogy oda összpontositsak az erejüket! – Hol? – kerdezte
Saerin mohon. – Pontosan? – A huszonkettedik emeleten, aes sedai. Az eszakkeleti
reszen. – Micsoda? – horkant fel Katerine. – A Barna ajah reszeben? Nem. Az regen
volt. Most, miota a Torony csak ugy cserelgette a folyosoit, a Torony azon reszen
a… – A noviciak lakreszeben? – szakadt ki Saerinből. Ez meg nevetsegesebbnek
hangzott. – Hogy a fenebe… – Elhallgatott, es enyhen elkerekedett a szeme. –
Egwene. Minden egyes arctalan seanchan, akivel vegzett, mintha Renna vonasait
viselte volna Egwene lelki szeme előtt. Fenn allt a Feher Torony oldalaba
robbantott resben, a szel a feher ruhajat tepte, a hajat cibalta, es ugy orditott,
mintha csak a lany dühenek akart volna hangot adni. Nem volt iranyithatatlan a
dühe. Hideg es vegytiszta volt. A Torony egett. Meg is Jövendölte, meg is almodta,
de a valosag sokkal-sokkal rosszabb volt, mint amitől tartott. Ha Elaida felkeszült
volna a tamadasra, joval kisebb kart szenvedtek volna. De semmi ertelme nem volt a
megvaltoztathatatlanra vagyni. Ehelyett iranyitotta a haragjat – az igazsagos,
jogos haragot, az amyrlin dühet. Egyik to’rakent a masik utan robbantotta le az
egről. Sokkal kevesbe lehetett velük manőverezni, mint kisebb rokonaikkal. Mostanra
mar legalabb egy tucatnyival vegzett, es a tamadasa felkeltette a kint körözők
figyelmet. Odalenn kezdett megtörni a tamadas, es az egesz rajtaütes ra
összpontositott. A noviciak a
lepcsőkön küzdöttek a seanchan csapatokkal, lassan visszaszoritottak őket.
To’rakenek lebegtek a levegőben, köröztek a Torony körül, probaltak elkapni Egwene-
t a pajzsaikkal, a tűzlabdaikkal. Kisebb rakenek cikaztak at az egen, a hatukon ülő
szamszerijasok probaltak eltalalni. De a Hatalom kutfője volt, a saidar csak ugy
zubogott bele a kezeben tartott feher palcan at. A hata mögött levő szobaban
megbujo noviciak es beavatottak csoportjaval volt egy körben, ugy fokuszalt. A
Toronyban egő tüzek resze volt, összeverezte az eget a langokkal, megfestette a
levegőt a füsttel. Szinte mintha nem is husver teremtes lett volna, hanem a tiszta
Hatalom szülötte, aki iteletet ül mindazok felett, akik haborut mertek hozni a
Toronyra. Villamok robajlottak elő az egből, a felhők fortyogtak fölötte. Tűz
viragzott a kezeből. Talan tartania kellett volna tőle, hogy megtöri a Harom Esküt.
De nem tette. Ezt a harcot meg kellett vivnia, es nem vagyott senki halalara – bar
talan az a vak harag, ami a sul’damek gondolatara eltöltötte, mar közel allt ehhez.
A katonak es a damanek csak balszerencses aldozatok voltak. A Feher Torony, az aes
sedaiok megszentelt hajleka allt tamadas alatt. Mindannyian veszelyben voltak, a
halalnal is nagyobb veszelyben. Azok az ezüstös porazok sokkal rosszabbak voltak.
Nemcsak sajat magat, de a Torony összes asszonyat vedte. Ra fogja kenyszeriteni a
seanchanokat a visszavonulasra. Egyik pajzs a masik utan pattant fele, hogy elvagja
a Forrastol, de mintha kisgyerekek probaltak volna felfogni a kezükkel a robajlo
vizesest. Ekkora hatalommal eltelve egy teljes kör sem allithatna meg, es a
seanchanok nem hasznaltak köröket, mert az a’dam megakadalyozta. A tamadoi
megprobaltak fonatokkal leteriteni, de Egwene mindig előbb odacsapott. Vagy egy
leglökettel taszitotta arrebb a tűzlabdakat, vagy egyszerűen csak kilőtte azt a
to’rakent, amin az eletere törő nemberek ültek. Nehany bestia elszallt az
ejszakaba, vitte magaval a foglyait is. Egwene megölt, ahanyat csak tudott, de tul
sok to’raken vett reszt a rajtaütesben. Nehanynak sikerült elmenekülnie. Nőverek
kerültek rabsagba. Egwene mindket kezeben tűzlabdat gyurt, es egy ujabb bestiat
boritott langba az egen, amikor az tul közel mereszkedett. Igen, nehanynak
sikerülnie fog elmenekülni. De dragan megfizetnek erte. Az volt a masik celja, hogy
gondoskodjon rola, ez nem törtenhet meg meg egyszer. Dragan meg kellett fizetniük
ezert a rajtaütesert. – Bryne! Fölötted! Gareth oldalra vetette magat, es nagyot
nyögve gurult arrebb. A mellvertje az oldalaba es a hasaba vajt, ahogy a kockakőre
esett. Valami hatalmas epp csak elsuhant mellette a levegőben, es nagy puffanas
követte. Fel terdre emelkedett, es latta, hogy egy langolo raken dög gördül at ott,
ahol az előbb meg ő allt. A lovasa rongybabakent csuklott ki a nyeregből. Alighanem
ugyanaz a tűznyelv vegzett vele, ami a hatasaval. A meg mindig parazslo raken tetem
a Torony falanak töveben allt meg. A lovasa ott hevert, ahova esett, a sisakja
elpattogott a semmibe. Hianyzott az egyik csizmaja is. Bryne talpra vonszolta
magat, es kirantotta az övkeset – a kardjat elejtette gurulas közben. Megpördült,
es veszelyt keresve pasztazta vegig a környeket. Veszelyt pedig bőven talalt.
Kisebb es nagyobb rakenek csaptak le, bar a többsegük a Torony felső reszere
figyelt. A Torony előtti belső udvart kőtömbök es a lehető legszörnyűsegesebb
alakba csavarodott hullak szőnyege fedte. Az emberei egy seanchan egyseggel
küzdöttek: a rovarsisakos idegenek epp egy perce özönlöttek elő a Toronybol. Vajon
epp menekültek valami elől, vagy csak a harcot kerestek? Jo harmincan lehettek.
Talan azert jöttek ki ide az udvarra, hogy felvegyek őket? Akarhogy is, varatlan
ellenallasra leltek Bryne embereinek kepeben. A Feny aldassek erte, hogy nem volt a
csapattal fokuszalni kepes nember! A tabornok katonai ketszeres tulerőben voltak,
es könnyen le kellett volna tudniuk győzni az ellenseget. Sajnos a nagyobb rakenek
egy resze köveket es tűzlabdakat szort a magasbol az udvaron levőkre. es a
seanchanok jol harcoltak. Nagyon jol. Bryne odakialtott az embereinek, hogy tartsak
magukat, es a kardjat kereste a tekintetevel. Gawyn – ő figyelmeztette az előbb –
közel allt hozza, es egyszerre ket seanchannal vivott. Teljesen elment a kölyök
esze? Az ő csapata volt emberfölenyben. Ott kellene vele lennie egy kardtarsnak.
Ott… Gawyn egyetlen könnyed mozdulattal megölte mindket seanchant. Ez tenyleg „A
lotusz bezarja szirmait” lett volna? Bryne meg sosem latta, hogy barki ilyen
hatekonyan hasznalta volna ket ember ellen. Az ifju a hagyomanyos, ciradas
tisztelges reszekent megtörölte a kardjat, aztan a hüvelyebe lökte, majd felrugta
Bryne leesett kardjat a levegőbe, es elkapta. Őrző helyzetbe allt, kezeben a
karddal, ovatosan. A tabornok emberei a fentről erkező tamadasok dacara is alltak a
sarat. Gawyn odabiccentett Bryne-nek, es előreintett a fegyverrel. Fem csendült
femnek az udvaron, arnyekok cikaztak a sebzett füvön, föntről vilagitotta meg őket
a tűz. Bryne visszavette a kardjat, es Gawyn is elővonta a sajat fegyveret. – Oda
nezz fel! – mondta, es a kardjaval mutatta, hova. A tabornok hunyorgott egyet. Az
egyik felső emelet falan tatongo lyuk körül jokora forgatag örvenylett. A ferfi
előrangatta a latcsövet, es beallitotta a tavot – bizott Gawynben, hogy
figyelmezteti, ha veszely közeleg. – A Fenyre! – suttogta aztan, ahogy a resre
fokuszalt. Egy maganyos, feher ruhas alak allt a Torony oldalan tatongo lyukban.
Tul messze volt ahhoz, hogy latni lehessen az arcat akar latcsővel is, de barki is
volt azt, komoly kart tett a seanchanokban. Felemelte a karjat, tűz egett a keze
között, a lobogo feny arnyekokat vetett körülötte a Torony külső falara. Egyenletes
ütemben szalltak a robbanasok, lökte ki a rakeneket az egből. Bryne meg feljebb
emelte a latcsövet, vegigpasztazta vele a Torony teljes hosszat, mas ellenallok
utan kutatta. A lapos, kerek tetőn is törtent valami. Olyan tavoli volt, hogy alig
latta. Mintha poznakat emeltek volna fel, es aztan rakenek csaptak le, es… micsoda?
Minden alkalommal, amikor elsiklott fölötte egy raken, mintha valamit maga utan
huzott volna, amikor tovabbszarnyalt. Foglyok, döbbent ra. Meghűlt az ereiben a
ver. Felvittek a fogoly aes sedaiokat a tetőre, megkötöztek őket, aztan a rakenek
elkaptak a kötelet, es a levegőbe rantottak a szerencsetlen nőket. A Fenyre! Egy
villanasnyi időre megpillantotta az egyik elrepitett foglyot. ugy latta, mintha
zsakot huztak volna a fejere. – Be kell jutnunk a Toronyba – mondta Gawyn. – Ez a
harc csak figyelemeltereles! – Egyetertek – eresztette le Bryne a latcsövet. Az
udvar oldalso reszere nezett, ahol Siuan igerete szerint vart, miközben a ferfiak
harcoltak. Ideje összeszedni, es… Nem volt ott. A ferfiba belehasitott a döbbenet,
utana pedig a retteges. Hol lehet? Ha az a nőszemely elintezte, hogy megöljek… De
nem. erezte, hogy odabenn van a Toronyban. Nem volt semmi baja. Ez a kötes olyan
csodalatos volt, de meg nem szokott hozza.
eszre kellett volna vennie, hogy bement! Vegignezett az emberein. A seanchanok
tenyleg jol harcoltak, de mostanra mar latvanyosan megritkitottak őket. Kezdett
felbomlani az arcvonaluk, mindenfele szetszorodtak, es Bryne odavakkantott egy
parancsot az embereinek, hogy ne kövessek őket. – Első es masodik osztag, gyorsan
összeszedni a sebesülteket! – kialtotta. – Vigyetek őket az udvar szelere! Aki tud
jarni, az induljon meg egyenesen a csonakok fele! – Elfintorodott. – Aki nem tud
jarni, az meg kell, hogy varja, amig egy aes sedai meggyogyitja őt! A katonak
bolintottak. A legsulyosabb sebesülteket kenytelenek lesznek itt hagyni az
ellensegnek, de figyelmeztette őket erre az eshetősegre, mielőtt elindultak volna a
küldetesre. Az amyrlin visszaszerzese elsőbbseget elvezett minden mas
megfontolassal szemben. Nehanyan bele fognak halni a sebesüleseikbe varakozas
közben. Ez ellen semmit sem tehetett. Remelhetőleg a többsegüket meggyogyitjak majd
a Feher Torony aes sedaiai. A Gyogyitas utan persze fogsag var rajuk, de nem volt
mas valasztasuk. A katonai egysegnek gyorsnak kellett lennie, es nem volt ra
idejük, hogy hordagyon vigyek magukkal a sebesülteket. – Harmadik es negyedik
osztag – kezdte sürgetően. Elhallgatott, ahogy egy ismerős, kek ruhas alak vonult
ki a Toronybol, egy feher ruhas lanyt rancigalva. Persze most mar Siuan sem tűnt
sokkal idősebbnek, mint a lany. Bryne-nek neha nehezere esett összekötni azzal a
szigoru asszonnyal, akivel tiz eve talalkozott. Elöntötte a megkönnyebbüles, es
azonnal nekitamadott a nőnek, amint az közelebb ert. – Ez meg kicsoda? – csattant
fel. – es hova mentel? A nő csettintett egyet a nyelvevel, raszolt a noviciara,
hogy varjon, aztan felrevonta Bryne-t, es halkan beszelni kezdett hozza. – A
katonaid nagyon elfoglaltak voltak, en meg ugy döntöttem, ideje begyűjtenem par
informaciot. es megjegyeznem, hogy dolgoznunk kell meg a hozzaallasodon is, Gareth
Bryne. Nem illik, hogy egy őrző igy beszeljen az aes sedaiaval! – Ezen majd akkor
aggodom, ha kezdesz ugy viselkedni, mint akinek legalabb bolhanyi esz van a
fejeben, te nő! Mi lett volna, ha seanchanokba futsz? – Akkor veszelyben lettem
volna – valaszolta Siuan csipőre tett kezzel. – es nem először eletemben. Nem
kockaztathattam meg, hogy a többi aes sedai veled vagy a katonaiddal lasson. Egy
ilyen egyszerű alruha nem bolonditana el egy nővert sem! – es ha felismertek volna?
– förmedt ra a ferfi. – Siuan, azok a nők odabenn megprobaltak kivegezni! A nő
szipakolt egyet. – Maga Moiraine sem ismerne fel ezzel az arccal. A Toronybeli nők
csak egy fiatal aes sedait latnanak, akiknek halvanyan ismerős az arca. Mellesleg
nem futottam bele egyikükbe sem. Csak ebbe a gyermekbe! Odapillantott a lanyra.
Rövid, fekete haja volt, es őszinte rettenettel nezett fel az egen dulo harcra. –
Hashala, gyere csak ide! – szolt ra Siuan. A novicia odasietett. – Igenis, aes
sedai – pukedlizett idegesen. Bryne katonai diszőrsegkent sorakoztak fel Siuan
mögött, es Gawyn odalepett Bryne melle. A fiatal ferfi szeme egyfolytaban a halalos
egboltra villant. – Az amyrlin, Egwene al’Vere – kezdte a novicia reszketeg hangon.
– Ma valamikor kiengedtek a cellajabol, es hagytak, hogy visszaterjen a noviciak
lakreszebe. en lenn voltam az also konyhaban, amikor elkezdődött a tamadas, ugyhogy
nem tudom, mi
törtenhetett vele. De talan fenn van valahol a huszonegyedik, huszonkettedik emelet
környeken. Most odafenn vannak a noviciak szobai. – Elfintorodott. – A Torony
belseje manapsag teljesen felfordult. Semmi nem ott van, ahol lennie kellene! Siuan
allta Bryne tekintetet. – Egwene nagy adagokban kapta a vagottgyökerteat. Alig fog
tudni fokuszalni! – El kell ernünk! – kialtott fel Gawyn. – Nyilvan – dörzsölte meg
a tabornok az allat. – Azert jöttünk, nem? Akkor ezek szerint felfele megyünk, nem
lefele. – Azert jöttek, hogy megmentsek, ugye? – A novicia lelkesnek hangzott.
Bryne vegigmerte a lanyt. Gyermekem, de örülnek, ha nem jöttel volna ra erre! A
puszta gondolatot is utalta, hogy itt hagyjon egy noviciat összekötözve ebben a
zűrzavarban. De nem hagyhatta azt sem, hogy szabadon figyelmeztesse a Feher Torony
aes sedaiait. – Önökkel akarok menni! – jelentette ki a novicia lazasan. – Hű
vagyok az amyrlinhez! Az igazi amyrlinhez! A többsegünk hozza hű! Bryne felvonta a
szemöldöket, es Siuanra nezett. – Hadd jöjjön velünk! – szolt az aes sedai. – Amugy
is könnyebb igy! – Odalepett a lanyhoz, es ujabb kerdeseket tett fel neki. Bryne
oldalra nezett. Az egyik kapitanya, egy bizonyos Vestas közeledett. – Uram – mondta
a kapitany sürgetően, halkan suttogva –, szetvalogattuk a sebesülteket. Tizenket
embert vesztettünk. Masik tizenöt megserült, de tud jarni, es mar uton is van a
csonakok fele. Hatan tulsagosan is sulyosan megsebesültek ahhoz, hogy velük
menjenek. – Vestas habozott. – Harmuknak nincs mar egy oraja sem, uram. A tabornok
a fogat csikorgatta. – Megyünk tovabb! – ereztem ezt a fajdalmat, Bryne – mondta
Siuan. Odafordult hozza, es vegigmerte. – Mi a baj? – Nincs időnk. Az amyrlin… –
Varhat meg egy percet. Mi a baj? – Harom ember – mondta. – Itt kell hagynom harom
embert a biztos halalnak. – Ha meggyogyitom őket, nem – mondta Siuan. – Mutasd, hol
vannak! Bryne nem tiltakozott tovabb, bar felnezett az egre. Jo nehany raken
leszallt tavolabb a Torony udvaran. A villodzo, narancssarga langnyelvek fenyeben
formatlannak tűnő, fekete arnyak fele huzodtak a menekülő seanchanok. Ezek voltak a
szarazföldi tamado egysegeik, gondolta. Tenyleg visszahuzodnak. A rajtaütes a
vegehez közeleg. Ami azt jelentette, hogy kezdtek kifutni az időből. Amint a
seanchanok elmennek, a Feher Torony kezdi ujraszervezni magat. El kellett jutniuk
Egwene-hez! A Feny adja, hogy nem fogtak el… De ha Siuan meg akarta Gyogyitani az
embereit, az az ő döntese. Csak remelte, hogy ez a harom elet nem kerül az
amyrlinebe. Vestas külön helyeztette el a harom sebesültet az udvar szelen, egy
jokora fa agai alatt. A tabornok odavezenyelt egy osztagot, es hatrahagyta Gawynt,
hogy szervezze meg a többieket, aztan Siuan nyomaban a sebesültekhez eredt. A nő
leterdelt az első melle. Nem volt tul erős a Gyogyitasban, es erre mar jo előre
figyelmeztette Bryne-t, de talan eleg jo allapotba tudta hozni ezt a harmat, hogy
eletben maradjanak, amig fel nem fedezik es foglyul nem ejtik őket a Feher Torony
emberei. Gyorsan dolgozott, es Bryne ugy vette eszre, leszolta sajat magat. Egeszen
elfogadhato modon Gyogyitott. De időbe telt. A ferfi az
udvart pasztazta a tekintetevel. erezte, hogy egyre idegesebb. Bar a felső
emeleteken meg mindig folyamatos volt a robajlas, az alsobb szintek es az udvar
elcsendesedett. A közelben mar csak a sebesültek nyögeset es a langok ropogasat
lehetett hallani. A Fenyre! – gondolta, ahogy vegignezett a törmeleken, es a Torony
aljara pillantott. A keleti szarny tetejet es tulso falat megsemmisitettek, es
langok lobogtak az epületben. Az udvaron törmelekhalmok es kraterek valtogattak
egymast. Füst ülte meg a levegőt, sűrű, bűzös füst. Vajon hajlandoak lesznek
visszaterni az ogierek, es ujjaepiteni ezt a pompas epületet? Lesz-e meg egyszer
ugyanolyan, vagy egy latszolag örök ervenyű letesitmeny bukott el ma este? es vajon
ő maga büszke, hogy latta, vagy gyaszolja? Egy arnyek moccant meg a fa mellett a
sötetben. Bryne gondolkozas nelkül mozdult. Harom dolog keveredett össze benne: a
többeves kardforgatasi kepzes, a több evtizedes harci reflexek, es a friss kötestől
kielesedett erzekek. Mindez egyetlen mozdulatban összpontosult. A kardja egy
szivveres alatt mar kinn is volt, es „A feketelandzsa utolso marasaval” egyenesen a
sötet alak nyakaba vagta a penget. Minden megdermedt. Siuan döbbenten nezett fel a
ferfi mellől, akit epp Gyogyitott. Bryne pengeje egyenesen a valla fölött nyult at,
es az ejfekete pancelos seanchan katona torkaban ert veget. A tamado szotlanul
elejtette sűrű folyadekkal bekent, gonoszul fogazott rövidkardjat. Rangatozva nyult
ki Bryne kardja utan, mintha ki akarna tepni a nyakabol. A keze egy pillanatra
ramarkolt a tabornok karjara. Aztan lecsuszott hatrafele Bryne pengejeről, es a
földre roskadt. Megrandult meg egyszer, es a torkaban bugyogo ver dacara is tisztan
suttogott valamit. – Marath… damane… – A Feny egessen meg! – lehelte Siuan, es a
szivehez kapta a kezet. – Ez meg mi volt? – Nem ugy volt felöltözve, mint a többiek
– magyarazta Bryne, es megrazta a fejet. – Mas a pancelja. Valamifele orgyilkos. –
A Fenyre – mormolta Siuan. – es en meg csak nem is lattam! Mintha csak a sötetseg
resze lett volna! Orgyilkosok. Mintha mindig ugyanugy neztek volna ki, barhonnan
erkeztek is. Bryne visszalökte a kardjat a hüvelyebe. Most hasznalta először „A
feketelandzsa utolso marasat” harcban. Nagyon egyszerű forma volt, egyvalamire
kihegyezve: a gyorsasagra. Kardot rantani es az ellenfel nyakaba vagni egyetlen,
kurta mozdulattal. Ha elrontottad, altalaban meghaltal. – Megmentetted az eletem –
nezett fel ra Siuan. Az arca nagyobbik resze sötetben volt. – Az ejfeli tengerekre
– csattant fel –, annak a nyamvadt lanynak igaza volt! – Kinek? – kerdezte Bryne,
es a sötetseget fürkeszte, tovabbi orgyilkosok utan kutatva. Kurtan intett egyet,
es az emberei megilletődve feljebb huztak a lampak ellenzőjet. Az orgyilkos
tamadasa olyan gyors volt, hogy meg alig mozdultak meg. Ha őt nem gyorsitotta volna
fel az őrzők kötese… – Minnek – felelte Siuan. Faradtnak hangzott. A Gyogyitasok
lathatoan sokat kivettek belőle. – Azt mondta, melletted kell maradnom. –
Elhallgatott. – Ha ma nem jöttel volna el velem, meghaltam volna! – Hat – nezett ra
Bryne –, az őrződ vagyok. Tartok tőle, nem ez lesz az egyetlen alkalom, amikor
megmentem az eleted. De mitől lett hirtelen ilyen meleg? – Igen – kelt fel Siuan. –
De ez most mas. Min azt mondta, meghalok, ha… Nem, varj csak! Min nem pontosan ezt
mondta! Azt mondta, hogy ha nem maradok melletted, mind a ketten meghalunk!
– Ezt meg hogy… – kezdte Bryne, es odafordult hozza. – Csitt! – mondta Siuan, es a
ket keze köze kapta a fejet. A ferfi furcsa, bizsergő erzest erzett. Vajon az
Egyetlen Hatalmat hasznalja rajta? Mi törtenik? Ezt a döbbenetes, jeges erzest az
ereiben felismerte! Siuan meggyogyitotta! De miert? Nem is sebesült meg! A nő
elvette a kezet, es hirtelen megtantorodott. Kimerültseg futott at az arcan. Bryne
megragadta, hogy megtamassza, de Siuan megrazta a fejet, es kihuzta magat. – Itt –
mondta. Elkapta a ferfi kardforgato kezet, es megcsavarta, hogy latsszon a
csukloja. A bőrere tapadva paranyi, fekete tű sötetlett. A nő kirantotta. Bryne-t
kirazta a hideg, es ennek most semmi köze nem volt a Gyogyitashoz. – Mergezett? –
kerdezte, es a halott orgyilkosra nezett. – Amikor elkapta a karom, az nem csak a
halaltusa resze volt! – Talan volt rajta valami erzestelenitő anyag is – motyogta
Siuan dühösen, es hagyta, hadd segitsen neki Bryne leülni. Felredobta a tűt, es
hirtelen langra kapott az egesz. A mereg elparolgott a fokuszalt hősegben. A ferfi
beleturt a hajaba. Nedves volt a homloka. – es meg… meggyogyitottad? Siuan
biccentett. – Meglepően könnyű volt. Nem volt belőle sok a szervezetedben. Ettől
persze meg megölt volna. Meg kell köszönnöd Minnek, amikor legközelebb talalkozol
vele, Bryne! epp most mentette meg mindkettőnk eletet! – De ha nem jöttem volna,
meg sem mergeznek! – Ne probalj logikusan nezni egy effele latomast vagy
Jövendölest – fintorodott el Siuan. – eletben vagy. en is eletben vagyok. Javaslom,
erjük is be ennyivel! Eleg jol erzed magad ahhoz, hogy tovabbmenjünk? – Mit szamit
az? – mordult fel Bryne. – ugysem hagyom, hogy nelkülem menj tovabb! – Akkor
gyerünk – mondta a nő. Mely levegőt vett, es talpra allt. A pihenő messze nem volt
eleg hosszu, de a ferfi nem szidta össze erte. – Mindharom katona tuleli az
ejszakat. Megtettem ertük, ami csak tőlem telt. Egwene kimerülten ült egy
törmelekhalmon, kibamult a Feher Torony oldalaba tepett lyukon, nezte az odalenn
lobogo tüzeket. arnyekok sürgölődtek körülöttük, es a tüzek egyesevel kialudtak.
Barki iranyitotta is az ellenallast, eleg gyors eszjarasu volt ahhoz, hogy
felismerje, a langok legalabb akkora veszelyt jelenthetnek rajuk nezve, mint a
seanchanok. De par nőver a Levegő es a Viz fonataival gyorsan megfekezhette a
langokat, es megmenthette a Tornyot. Mar ami maradt belőle. Lehunyta a szemet, es
hatradőlt, nekitamaszkodott a fal maradvanyanak, elvezte az arcat simogato friss
szellőt. A seanchanok elmentek, az utolso to’raken is beleveszett az ejszakaba.
Abban a pillanatban, amikor a menekülő dög utan nezett, Egwene hirtelen raebredt,
milyen kemenyen hajtotta sajat magat, es azokat a szerencsetlen noviciakat, akiken
keresztül a Forrashoz fert. ugy engedte el őket, hogy rajuk parancsolt, azonnal
menjenek aludni. A többi nő, akit maga köre gyűjtött, vagy a sebesülteket apolta,
vagy a felsőbb szinteken tombolo tüzeket probalta eloltani. Ő is segiteni akart.
Egy kis reszecskeje legalabbis feltetlenül. Egy morzsacskaja. De a Fenyre, milyen
faradt volt! Egy arva cseppet sem tudott volna fokuszalni, meg a sa’angreallal sem.
A sajat tűrőkepessege hataraig hajszolta magat. De most annyira kimerült volt, hogy
ha akarja, sem tudta volna magahoz ölelni a Forrast.
Harcolt. Dicsőseges volt, es pusztito, az itelet es a harag amyrlinje, a Zöld ajah
megtestesülese. es a Torony igy is leegett. es igy is több to’raken menekült el,
mint ahanyat sikerült megölnie. Az altala összeszedett nők közt bizakodasra adott
okot a sebesültek szama. Csak harom novicia es egy aes sedai halt meg, de tiz
damanet gyűjtöttek be, es többtucatnyi katonat öltek meg. De milyen lehetett a
helyzet a többi folyoson? A Feher Torony nem jöhetett ki jol ebből a csatabol. A
Feher Torony megtört. Most mar fizikailag is, nem csak lelekben. Erős vezetőre lesz
szüksegük az ujjaepiteshez. Az elkövetkezendő par nap fordulopontot jelent. Ha csak
ragondolt, mennyi munka var ra, meg kimerültebbnek erezte magat. Sok mindenkit
megvedett. Ellenallt. Küzdött. De ez a nap megis az aes sedaiok törtenelmenek egyik
legnagyobb katasztrofajakent marad fenn. Nem gondolhatok erre, mondta maganak. Arra
kell gondolnom, hogyan hozhatom helyre a dolgokat… Nemsokara majd felall. Ő vezeti
majd az aes sedaiokat es a noviciakat itt, a felső emeleteken, ahogy
feltakaritanak, es felmerik a pusztitast. Erős es hozzaertő lesz. A többieket
biztos megkiserti a ketsegbeeses, neki bizakodonak kell lennie. ertük. De egy par
percet meg pihenhetett. Csak par percet kellett meg pihennie… Alig vette eszre,
hogy felkapja valaki. Faradtan kinyitotta a szemet, es bar zsibbadtak voltak a
gondolatai, teljesen megdöbbent, hogy Gawyn Trakand viszi a karjaban. A ferfi
homlokara szaraz ver kergesedett, de az arca hatarozott volt. – Megtalaltalak,
Egwene – nezett le ra. – Megvedlek! o! – gondolta a lany, es ujra lehunyta a
szemet. Jo. Micsoda kellemes alom! Elmosolyodott. De varjunk csak! Nem. Valami nem
volt rendben. Nem lett volna szabad elhagynia a Tornyot. Tiltakozni probalt, de
alig tudott motyogni. – Halbel – hallotta Siuan Sanche hangjat. – Mit tettek
szegennyel? – Megsebesült? – kerdezte egy masik hang. Gareth Bryne. Nem, gondolta
Egwene zsibbadtan. Nem! El kell engednetek! Nem mehetek el! Most nem… – Egyszerűen
csak itt hagytak, Siuan – mondta Gawyn. Olyan jolesett hallani a hangjat. –
Vedtelenül a folyoson! Barki belebotolhatott volna! Mi lett volna, ha ratalalnak a
seanchanok? Elpusztitottam őket, gondolta Egwene mosolyogva, es kicsusztak a
gondolataibol a szavak. Langolo harcos voltam, a Kürt idezte hős! Nem mernek meg
egyszer szembeszallni velem! Kis hijan elaludt, de Gawyn lepteinek üteme ebren
tartotta. Igaz, epphogy csak. – He! – A tavolbol mintha Siuan hangjat hallotta
volna. – Ez meg micsoda? A Fenyre, Egwene! Ezt meg hol szerezted? Ez a
leghatalmasabb az egesz Toronyban! – Mi az? – kerdezte Bryne hangja. – A kiutunk –
mondta Siuan a tavolban. Egwene megerzett valamit. Fokuszalast. Erős fokuszalast. –
Azt kerdezted, hogyan tudunk kiosonni, most, hogy ugy felbolydult minden odalenn az
udvaron! Hat ezzel. Ezzel en is eleg erős vagyok az Utazashoz! Szedjük össze a
csonakoknal hagyott katonakat, es ugorjunk vissza a taborba! Nem! – gondolta
Egwene, es tiz körömmel probalta kikaparni magat az almossag alol, probalta
kinyitni a szemet. Nyeresre allok, nem ertitek? Ha most jo vezetőjük leszek, amikor
a romokat kell eltakaritani, akkor biztos amyrlinnek latnak majd! Itt kell
maradnom!
Itt kell… Gawyn atvitte a Kapun, es maguk mögött hagytak a Feher Tornyot. Saerin
vegre megengedte maganak, hogy leüljön. A parancsnoki központkent szolgalo
gyülekezőterem most a sebesültek szetvalogatasara es Gyogyitasara szolgalo teremme
valtozott. Sarga es Barna nőverek lepdeltek a sorba fektetett katonak, szolgak es
nőverek között. Először a legsulyosabb sebesülteken segitettek. Ijesztően sok
halott volt, beleertve egyelőre több mint husz aes sedait is. De a seanchanok
visszavonultak, epp, ahogy ő megjosolta. Hala erte a Fenynek! Saerin a terem
eszaknyugati sarkaba huzodott vissza. A feje fölött egy festmeny Teart abrazolta
tavasszal. Egy kurta kis zsamolyon ült, es egyesevel hallgatta vegig a beerkező
jelenteseket. A sebesültek nyögtek, es a szobat megülte a ver bűze, meg a
gyogynövenyek illata, amit azok kaptak, akiknek a serülese nem igenyelt azonnali
Gyogyitast. Ezenkivül füstszag is terjengett. Aznap ejjel mindenhol lehetett
erezni. Egyre több katona jött oda hozza a karokat es az elesetteket sorolo
jelentesekkel. Saerin nem akart tovabb olvasni, de ez is jobb volt, mint a
nyögeseket hallgatni. Elaida meg hol a Fenyben lehet? A csata soran senki sem
hallott az amyrlin felől, de a Torony tetejenek nagy reszevel megszakadt a
kapcsolat idelenn. Remelhetőleg hamar össze tudjak szedni az amyrlint es a
Csarnokot, hogy erős kezzel vezessek at a valsagon a nővereket. Elvett egy ujabb
jelentest, es felvonta a szemöldöket, amikor vegigolvasta. Egwene csoportjaban csak
harom novicia halt meg? Több mint hatvanbol? es csak egy nőver abbol a bő
negyvenből, akit összeszedett? Tiz seanchan fokuszalot fogtak el, es több mint
harminc rakent öltek meg? A Fenyre! Ehhez kepest a tulajdon teljesitmenye
kifejezetten kezdőnek szamitott! es ez lenne az a nő, aki Elaida makacs allitasa
szerint csak egyszerű novicia? – Saerin sedai? – kerdezte egy ferfihang. – Hmmm? –
kerdezett vissza oda sem figyelve. – Meg kellene hallgatnia ennek a beavatottnak a
mondanivalojat. Saerin felnezett, es raebredt, hogy Chubain kapitany beszel hozza.
A ferfi keze egy fiatal, kek szemű, kerekded pofiju kis arafelli lany vallan
nyugodott. Hogy is hivtak ezt a lanyt? Mair, igen, Mair! Szegeny gyermek
megviseltnek tűnt. Az arcan apro vagasok ektelenkedtek, es a horzsolasok alatt
alighanem zuzodasok voltak. Beavatott-ruhaja ujja es valla szetszakadt. –
Gyermekem? – kerdezte Saerin, es Chubain aggodalmas arcara nezett. Mi volt a baj? –
Saerin sedai – suttogta a lany. Pukedlizett, aztan elfintorodott fajdalmaban. – en…
– Ki vele, gyermekem! – csattant fel Saerin. – Ma ejszaka nem finomkodhatunk! Mair
lenezett a földre. – Az amyrlinről van szo, Saerin sedai. Elaida sedairol. Ma este
en voltam hozza berendelve, dolgokat irtam at neki. es… – es mi? – kerdezte Saerin.
Meghűlt benne a ver. A lany sirni kezdett. – Az egesz fal berobbant, Saerin sedai.
A törmelek elfedett, es azt hiszem, halottnak hittek. Semmit sem tehettem!
Sajnalom! A Feny ovjon meg minket! – gondolta Saerin. Nem arra gondol, amire en
gondolok! Ugye?
Elaida nagyon különös erzesre ebredt. Miert mozgott az agya? Remegett, ingott. es
olyan ütemesen. es ez a szel! Carlya nyitva hagyta volna az ablakot? Ha igen,
verest kap a szobalanya! Figyelmeztette mar! Mondta, hogy… De ez nem az agya volt.
Kinyitotta a szemet, es ahogy lenezett, sötet taj suhant el több szaz labbal
alatta. Valami furcsa szörnyeteg hatara kötöztek. Nem tudott megmozdulni sem. Miert
nem tudott megmozdulni sem? A Forrasert nyult, es hirtelen eles fajdalom hasitott
bele, mintha egyszerre minden porcikajat ezer bottal vertek volna vegig. Kaban
nyult fel, es megtapogatta a torkara feszülő nyakpantot. A mellette levő nyeregben
sötet alak ült. Nem vilagitotta meg az arcat lampafeny, de Elaida valahogy megis
erezte. Halvanyan mintha emlekezett volna ra, hogy egy ideig a levegőben logott,
egy kötelhez kötve, aztan hol elvesztette az eszmeletet, hol visszanyerte. Mikor
huzhattak fel? es mi törtent? Egy hang suttogott a sötetben. – Megbocsatom ezt a
kis hibat. Olyan sokaig voltal marath’damane, sajnos varhato volt, hogy lesznek
rossz szokasaid. De nem nyulsz ki meg egyszer a Forrasert engedely nelkül.
Megertetted? – Engedjenek el! – kialtott fel Elaida. A fajdalom tizszeresen tert
vissza, es ő öklendezni kezdett kinjaban. Az epe es a hanyas a melybe zuhant a
bestia hatarol. – Jol van, jol van! – mondta a hang türelmesen, mintha a nő egy
egeszen kis babahoz beszelne – Tanulnod kell! Suffa a neved. es Suffa nagyon jo
damane lesz! Igen, bizony, nagyon, nagyon jo damane lesz! Elaida ujra sikoltani
kezdett, es ezuttal nem hallgatott el a fajdalomtol sem. Csak sikoltott es
sikoltott bele az erzeketlen ejszakaba. Tizenkilencedik fejezet TEAR KÖVE ELŐTT Nem
tudjuk a Graendal palotajaban levő nők nevet, mondta Lews Therin. Nem tudjuk
hozzaadni őket a listahoz! Rand probalta figyelmen kivül hagyni az őrültet.
Keptelensegnek bizonyult. Lews Therin nem hagyta abba. Hogy folytathatjuk a listat,
ha nem tudjuk a nevüket! A haboruban is megkerestük az elesett Hajadonokat, es
megtalaltuk az összeset! Mindegyiket! A lista elromlott! Nem tudom folytatni! Nem a
te listad!, mordult ra Rand. Az enyem, Lews Therin! AZ ENYeM! Nem! – tiltakozott az
őrült. Ki vagy te? Az enyem! en allitottam össze! es nem tudom folytatni, most,
hogy meghaltak! o, a Fenyre! Öröktűz? Miert hasznaltunk öröktüzet? Megigertem, hogy
azt soha többe nem teszem… Rand összeszoritotta a szemet, es szorosan megmarkolta
Tai’daishar kantarjat. A harci men vegiglepdelt az utcan, a pataja kemenyre döngölt
földön dobbant, egyik a masik utan. Mi lett belőlünk? – suttogta Lews Therin.
Megint az lesz a vege, ugye? Megöljük őket. Mindegyiküket. Mindenkit, akit csak
szerettünk. ujra, ujra, ujra… – ujra, ujra, ujra – suttogta Rand. – Nem szamit, ha
a vilag megmarad. atkoztak mar epp elegszer, szitokszo volt a Sarkanyberc es a
nevem, de eltek. Itt vagyunk, harcra keszen. ujra es ujra. – Rand? – kerdezte Min.
A ferfi kinyitotta a szemet. A lany egy pej kancan ügetett Tai’daishar mellett. Nem
hagyhatta, hogy akar ő, akar mas rajtakapja, hogy meginog. Nem volt szabad
megneszelniük, milyen
közel all az összeomlashoz. Annyi nevet nem tudunk, suttogta Lews Therin. Annyian
haltak meg a kezünk altal! es ez meg csak a kezdet. – Jol vagyok, Min – mondta
Rand. – Csak gondolkoztam. – Az embereken? – kerdezte Min. Bandar Eban fajardai
emberekkel voltak tele. Rand mar nem latta, milyen szinű a ruhajuk, csak azt, hogy
milyen kopott. Latta a pompazatos kelmen a lyukakat, a szitava kopott anyagot, a
mocskot, a foltokat. Bandar Ebanban szinte mindenki menekült volt, vagy igy, vagy
ugy. Elkinzott tekintettel neztek fel ra. Eddig ahanyszor csak meghoditott egy
kiralysagot, jobb allapotban hagyta el, mint amilyenben megszerezte. Kitaszitott
zsarnokokat döntött meg, haboruknak, ostromoknak vetett veget. Megsemmisitette a
shaido hoditokat, elelmet hozatott, rendet teremtett. Ahany orszagot csak
elpusztitott, egyszersmind meg is mentette. Arad Doman mas volt. elelmet hozatott,
de az elelem csak meg több menekültet vonzott ide, es probara tette a tartalekait.
Nemcsak hogy nem tudott beket adni nekik a seanchanokkal, de lefoglalta az egyetlen
haderejüket, es felküldte, hogy az a Hatarvideket felügyelje. A tenger meg mindig
nem volt biztonsagos. A paranyi seanchan csaszarnő nem bizott benne. Folytatni
fogja a tamadasokat, talan meg is ketszerezi őket. A domaniakat eltiporja a haboru,
tönkrezuzatnak az eszakrol rajuk zudulo trallokok es a delről tamado seanchanok
között. es ő magukra hagyja őket. Valamifelekepp mintha az emberek is rajöttek
volna, mi törtenik, es neki nehezere esett rajuk neznie. ehes szemük vadlon meredt
ra: miert hozol remenyt, ha utana hagyod felszaradni, mint a szarazsag idejen
frissen asott kutat? Miert kenyszeritesz minket, hogy fogadjunk el urunknak, ha
aztan cserbenhagysz? Flinn es Naeff előrelovagoltak: latta fekete kabatjukat messze
elöl. Nyugodtan ültek a nyeregben, vartak, hogy a kiserete a főterre erjen. Magas
gallerjukon szikraztak a kitűzők. A teren meg mindig csobogott a szökőkut, fenyes
rezlovak ugrottak fel a fenyes rezhullamok közül. Ezek közül a szotlan domaniak
közül ki fogja tovabb fenyesiteni a szökőkutat, most, hogy nem lesz uralkodojuk, es
a fel Kereskedőtanacsnak is nyoma veszett? Az aieljeinek nem sikerült eleg
tanacstagot felkutatniuk ahhoz, hogy dönteskepes többseget alkossanak. Gyanitotta,
hogy Graendal eleget ölt meg vagy ejtett foglyul közülük ahhoz, hogy sose
valaszthassanak mar uj kiralyt. Ha a tanacs barmelyik tagja eleg csinos volt hozza,
Graendal biztos kis kedvenceve is tette – es akkor ő vegzett vele. o – mondta Lews
Therin. Nevek, amiket felvehetek a listara. Igen… Bashere leptetett oda melle. Az
öklevel dörgölte a bajszat, es elgondolkozva nezett maga ele. – Teljesült az
akaratod – jelentette. – Chadmar urnő? – kerdezte Rand. – Visszakerült a palotajaba
– mondta Bashere. – Ugyanez törtent a Kereskedőtanacs masik negy tagjaval is,
akiket az aielek a varosban tartottak fogva. – Megertettek, mit kell tenniük? –
Igen – sohajtott fel a bajszos vezer –, de nem hinnem, hogy megteszik. Ha engem
kerdezel, abban a pillanatban, hogy eltűntünk innen, ugy rohannak el a varosbol,
mint tolvajok a börtönből, ha szabadnapos a foglar! Rand nem valaszolt erre. Azt
parancsolta a tanacstagoknak, hogy
nevezzenek ki uj tagokat, aztan valasszanak kiralyt. De Bashere-nak alighanem igaza
volt. Mar megkapta a jelenteseket a többi varosbol, ahonnan mar visszavonta az aiel
csapatokat. A vezetőik eltűntek, menekültek a vart seanchan tamadas elől. Arad
Doman kiralysaganak vege volt. Nemsokara összeroskad, mint egy tulsagosan is
megrakott asztal. Nem az en problemam, gondolta Rand, es nem nezett az emberekre.
en minden tőlem telhetőt megtettem! Ez nem volt igaz. Bar segiteni akart a
domaniakon, valojaban azert jött ide, hogy elbanjon a seanchanokkal, megtudja, mi
törtent a kirallyal, es levadassza Graendalt. Arrol nem is beszelve, hogy amit
lehet, biztositson a Hatarvidekből. – Ituralderől mi hir? – kerdezte. – Tartok
tőle, semmi jo – felelte Bashere komoran. – Volt par kisebb összecsapasa a
trallokokkal, de ezt mar eddig is tudtuk. Az arnyfattyak mindig gyorsan
visszavonulnak, de Ituralde arra figyelmeztet, hogy valami keszül. A felderitői
akkora seregeket lattak, amelyek könnyen lerohanhatnak az övet. Ha a trallokok
odafenn gyülekeznek, akkor alighanem mashol is azt teszik. Különösen a Resnel. A
Feny egesse meg azokat a hatarvidekieket! – gondolta Rand. Velük is kell valamit
kezdenem! Nemsokara… Odaert a terre, meghuzta Tai’daishar kantarjat, majd
biccentett Flinnek es Naeffnek. Erre a jelre mind a ketten jokora Kaput nyitottak a
főteren. Rand egyenesen Chadmar urnő palotaudvararol akart elmenni, de az olyan
lett volna, mintha tolvajkent eloson; egyik nap meg itt van, a masik nap mar sehol.
Legalabb azt megadja ezeknek az embereknek, hogy lassak: elment, es magukra hagyta
őket. Ott tolongtak a jardakon, legalabb annyian voltak, mint amikor ő a varosba
erkezett. Ha lehet, most meg csendesebbek voltak, mint akkor. Testhez allo ruhas
asszonyok, szines kabatos, huzott ingű ferfiak. Sokuknak nem is volt jellegzetesen
domani rezbőre. Rand rengeteg mindenkit a varosba csalogatott az elelem igeretevel.
Ideje menni. Megindult az egyik Kapu fele, de utana kialtott egy hang: – Sarkany
nagyur! Könnyű volt meghallani a hangot, akkora csend borult a tömegre. Rand
megfordult a nyeregben, azt nezte, ki kialt. Egy nyurga ficko volt az, vörös domani
kabatja derekig kigombolva, a V alaku nyilasban kivillant rancolt inge. Arany
fülbevaloja felszikrazott, ahogy könyökkel vagott maganak utat a tömegben. Az
aielek elkaptak, de Rand felismerte. Az egyik dokkmester volt. Rand intett az
aieleknek, hogy engedjek, hadd jöjjön közelebb a ficko. Iralin volt a neve. Iralin
odasietett Tai’daisharhoz. Domani letere szokatlanul simara borotvalta az arcat, es
a szeme alatt mely arkok sötetlettek a kialvatlansagtol. – Sarkany nagyuram –
kezdte halkan, Rand lova mellett allva. – Az elelem! Megromlott. – Micsoda? –
kerdezte ő. – Az összes – folytatta a ferfi feszült hangon. – Minden hordo, minden
zsak, minden morzsa, ami csak a raktarakban es a tengeri nep hajoin volt. Nagyuram!
Nem csak zsizsikekkel lett tele! Fekete lett es keserű, es aki eszik belőle,
megbetegszik! – Mind? – ismetelte meg Rand döbbenten. – Mind – erősitette meg
Iralin halkan. – Több szaz, több ezer hordo! es hirtelen törtent, egy szemvillanas
alatt. Az egyik pillanatban meg jo volt, a masikban… nagyuram! Annyian jöttek a
varosba, mert azt hallottak, itt van elelem! De most semmink
sincsen! Mit tegyünk? Rand lehunyta a szemet. – Nagyuram? – kerdezte Iralin. A
Sarkany kinyitotta a szemet, es megsarkantyuzta Tai’daishart. Ott hagyta a tatott
szajjal bamulo dokkmestert, es atlovagolt a Kapun. Nem tehetett többet. Nem volt
hajlando többet tenni. Kizarta az eljövendő ehinseget a gondolatai közül.
Döbbenetesen könnyen ment. Bandar Eban eltűnt a tulsagosan is csendes emberekkel
egyetemben. Amint atlepett a Kapun, minden oldalrol ujjongas harsant körülötte.
Olyan döbbenetes volt, olyan mas, hogy elkepedve allitotta meg Tai’daishart. Tear
terült el előtte. A szelesen elterpeszkedő varos a vilag legnagyobbjai köze
tartozott, es a Kapu egyenesen az egyik főterre nyilt. Asha’manek kis sora
köszöntötte a szivehez emelt ököllel. Korabban Tearbe küldte őket, hogy
felkeszitsek a varost az erkezesere, es megtisztitsak a teret a Kapunyitashoz. Az
emberek tovabb eljeneztek. Több ezren gyűltek össze, es a Feny lobogoi lustan
csapkodtak a tömegben magasra emelt, tucatnyi pozna tetejen. Az ünneples
szamonkereskent ütötte meg Randet. Nem erdemelt ekkora dicseretet. Azok utan, amit
Arad Domanban tett, semmikepp sem. Nem allhatok meg, gondolta, es ujra
megsarkantyuzta Tai’daishart. A lo patkoja itt kockaköveken dobogott, nem eső
aztatta sarban. Bandar Eban nagyvaros volt, de Tear egeszen mas kategoriaba
tartozott. Utcak kigyoztak vegig a tajon, a hazak nagy reszet a falusiak alighanem
zsufoltnak mondtak volna, de a teariek szamara ez volt a dolgok rendje. A csucsos
pala- es csereptetők szelen sok helyütt ferfiak es fiuk kapaszkodtak, hatha jobban
latjak az ujjaszületett Sarkanyt. Az epitőkövek is vilagosabbak voltak errefele,
mint Bandar Ebanban, es a legtöbb hazat kőből emeltek. Talan a varos fölött magaslo
erőd tehetett rola. Tear Köve. Ez volt a neve. Egy regi kor maradvanya, de igy is
lenyűgöző. Rand előreügetett. Min es Bashere meg mindig a közeleben lovagoltak. A
tömeg felujjongott. Olyan hangosak! A közelben csapkodo zaszlok felfeküdtek a
szelre, es megmagyarazhatatlanul összegubancolodtak. A tömeg elejen allo ferfi, aki
a magasba emelte őket, zavartan huzta le, hogy kibogozza, de szorosan egymasba
fonodtak. A szel szabalyos csomot kötött rajuk. Rand szinte eszre sem vette, csak
tovabb lovagolt. Mar reg nem lepte meg, mi mindenre kepes ta’veren termeszete. Az
azonban meglepte, hogy mennyi külföldit lat a tömegben. Az, hogy a varosban vannak,
önmagaban meg nem volt meglepő: Tear rengeteg külhonit vonzott, egyarant szivesen
latta a Kelet fűszer- es selyemkereskedőit, a tengerről erkező porcelanokat, eszak
gabonajat es dohanyat, es a mindenhonnan befolyo törteneteket. De eddig ugy
talalta, hogy a külföldiek varostol függetlenül nem törődtek vele, ha arra jart. Ez
meg azokra a külföldiekre is igaz volt, akik egy masik olyan orszagbol erkeztek,
amit meghoditott. Ha Cairhienben volt, a cairhieniek minden ohajat lestek – de ha
Illianben volt, a cairhieniek kerültek. Talan csak nem szerettek, ha arra
emlekeztette őket, hogy az uruk es az ellensegük ura ugyanaz a szemely. Itt viszont
nem esett nehezere idegeneket talalnia a tömegben. A tengeri nep sötet bőrű,
tiritarka, bő ruhaju szülöttei, hosszu kabatos, hegyesre viaszozott bajszu
murandyiek, szakallas, felhajtott galleru illianiek, sapadt, csikos ruhas
cairhieniek. Meg egyszerű gyapjuruhas andori ferfiak es nők is voltak! Kevesebb
külföldi eljenzett, mint helyi, de azert ott voltak, es figyeltek.
Bashere a tömeget fürkeszte. – Mintha meg lennenek lepve! – Rand azon kapta magat,
hogy ezt mondja. – Tavol voltal mar egy ideje – dörgölte meg Bashere a bajszat
elgondolkozva. – A pletykak ketsegkivül gyorsabbak a leggyorsabb nyilvesszőnel is,
es jo nehany fogados regelt arrol, hogy meghaltal vagy eltűntel, hatha akkor
mindenki vesz meg egy kört. – A Fenyre! A fel eletemet azzal töltöm, hogy ezt vagy
azt a pletykat eltapossam! Mikor lesz mar vege? Bashere felnevetett. – Ha ezt a
pletykat sikerül leallitanod, leszallok a lovamrol, es ezentul kecskehaton ügetek.
es belepek a tengeri nepbe is! Rand elhallgatott. A követői tovabb özönlöttek at a
lyukakon. Ahogy a saldaeaiak beerkeztek Tearbe, szinte kivetel nelkül egyenesebben
tartottak a landzsajukat, es a lovuk is elenkebben lepdelt. Az aes sedaiok ugyan
nem büszkelkedtek, de kortalan arcuk kevesbe tűnt fonnyadtnak, es bölcs
joindulattal neztek vegig a tömegen. es az aielek – kutakodo leptük mintha egy
arnyalatnyit ovatlanabb lett volna, az arcuk mintha kisse nyiltabb; mintha
könnyebben megbirkoztak volna az eljenzessel, mint azokkal a csendes, vadlo domani
szemparokkal. Bashere es Rand oldalra leptetett. Min csendben követte őket. ugy
nezett ki, mint akinek mashol jar az esze. Cadsuane es Nynaeve nem voltak a
palotaban, amikor bejelentette, hogy tavozik? Vajon mire keszülhettek? Rand nem
feltetelezte, hogy együtt vannak. Az a ket nő alig fert meg egy szobaban! De
akarhogy is, hallani fogjak, hogy elment, es könnyen ratalalnak. Mostantol könnyen
meg lehet mar talalni. Nem bujkal többet erdei udvarhazakban. Nem utazgat egymaga.
Most, hogy Lan es a malkieriek megindultak a Res fele, mar nem. Nem volt ra ideje.
Bashere a nyitott Kapukat figyelte. Az aielek hangtalanul özönlöttek at. Egyre
jobban kezdtek megszokni ezt a fajta utazast. – Szolni fogsz Ituraldenak? –
kerdezte vegül Bashere. – Arrol, hogy kivonultal? – Majd meghallja – felelte Rand.
– A küldöncei azt a parancsot kaptak, hogy Bandar Ebanba vigyek a jelenteseket.
Hamarosan megtudja, hogy mar nem vagyok ott! – es ha elhagyja a Hatarvideket, hogy
ujra harcba szalljon a seanchanokkal? – Akkor majd lelassitja a seanchanokat –
mondta Rand. – es kevesbe marnak majd a bokamba. ugy is epp olyan jo hasznat
veszem, mint mashogy! Az idősebb ferfi vegigmerte. – Mit varsz tőlem, Bashere, mit
tegyek? – kerdezte Rand halkan. Az a pillantas kihivas volt, meg ha halk is, de ő
nem volt hajlando törődni vele. A haragja fagyott maradt. Bashere felsohajtott. –
Nem tudom – mondta. – Minden ugy össze van kavarodva, es en sem latom belőle a
kiutat! Haboruba indulni a seanchanokkal a hatunkban, hat, nem nagyon tudok
elkepzelni rosszabb helyzetet… – Tudom – mondta Rand, es elnezett a varos fölött. –
Mire vegzünk, Tear az övek lesz, es talan Illian is. A Feny egessen meg,
szerencsesek leszünk, ha nem hoditanak meg mindent egesz Andorig, miközben hatat
forditunk nekik! – De… – Azt kell felteteleznünk, hogy Ituralde elhagyja a helyet,
amint hiret veszi a kudarcomnak. Ami azt jelenti, hogy a hatarvideki hadsereggel
kell megbirkoznunk következő lepesben. Barmilyen bajuk van is velem a rokonaidnak,
gyorsan tul kell rajta lepniük! Nincs sok türelmem azokhoz, akik elhagyjak a
kötelessegüket!
Mi is megtettük volna? – kerdezte Lews Therin. Mi kit hagytunk el? Csend legyen! –
förmedt ra Rand. Menj vissza a nyivakolasodhoz, te bolond, es hagyj beket nekem!
Bashere elgondolkozva dőlt hatra a nyeregben. Ha arra gondolt, hogy Rand elhagyta a
domaniakat, hat nem szolt egy szot sem. Vegül megrazta a fejet. – Nem tudom,
Tenobia mit akarhat. Lehet, hogy az egesz csak annyi, hogy haragszik ram, amiert
ott hagytam, hogy teged kövesselek, de lehet olyan sulyos követelesük is, mint hogy
vesd ala magad a hatarvideki uralkodok akaratanak. El sem tudom kepzelni, mi
hozhatta ilyen messze őt es a tarsait a Fertőtől egy ilyen pillanatban! – Hamarosan
megtudjuk – mondta Rand. – Azt akarom, fogj par asha’mant, es deritsd ki, hol
taborozik Tenobia meg a többiek! Talan kiderül, hogy feladtak ezt az ostoba
masirozgatast, es vegre visszamentek a helyükre! – Rendben – mondta Bashere. –
Előbb hadd verjenek tabort a csapataim, aztan indulok! Rand kurtan biccentett, majd
elforditotta a lovat, es elkezdett leügetni az utcan. Mindket oldalt emberek
sorakoztak, ujjongva hajtottak tovabb. Amikor legutobb Tearben jart, alruhaban
erkezett, bar annak sem volt sok haszna. Barki, aki ismerte mar a jeleket,
tudhatta, hogy a varosban tartozkodik. A szokatlan esetek – összecsomozodo zaszlok,
az epület tetejeről lezuhano, sertetlenül földet erő emberek – csak a kezdeti
lepesek voltak. A ta’veren hatasa egyre erősödött, egyre nagyobb torzulasokat
okozott. es egyre veszedelmesebbeket. A legutobbi latogatasakor Teart lazadok
ostromoltak, de a varos nem szenvedett. Tear kereskedelme tulsagosan is szerteagazo
volt ahhoz, hogy egy ilyen kis aprosag, mint hogy ostrom alatt all, megzavarja. A
legtöbben ugy eltek, mint addig, szinte tudomast sem vettek a lazadokrol. A nemesek
jatszhattak a kisded jatekaikat, amig nem boritottak fel vele a közönseges emberek
eletet. Különben is, mindenki tudta, hogy a Kő nem eshet el, hiszen szinte soha nem
esett el. Lehet, hogy az Utazas idejet multta tette, de azoknak a hoditoknak, akik
az Egyetlen Hatalom nelkül erkeztek, a Kő meg mindig bevehetetlen akadalyt
jelentett. Önmagaban is erősebb volt, mint nem egy varos – hatalmas fal-, torony-
es erődtömeg, es egyetlen kis repedes sem futott vegig a sima kőfelületen. Voltak
benne kohok, raktarak, többezernyi vedő, es volt sajat, erőditett kikötője is. es
mindennek semmi hasznat nem vennek egy rakenekkel es damanekkal tamado seanchan
sereg ellen. A tömeg egeszen a Kő körül harom oldalon körbefuto, szeles, üres terig
szegelyezte az utcakat. Meszarszek, mondta a mezőre Lews Therin. Itt ujabb tömeg
eljenezte meg Randet. A Kő kapuja tarva-nyitva allt, es a fogadobizottsag mar ott
varta. Darlin – egykor nagyur, most Tear kiralya – egy pompas, hofeher menen ült.
Legalabb egy fejjel alacsonyabb volt Randnel, es fekete szakallat, fekete hajat
egyarant rövidre nyirta. Kiugro orra miatt nehez lett volna jokepűnek mondani, de
Rand igen eles eszű es becsületes embernek talalta. Vegtere is Darlin a kezdetek
kezdetetől szembeszallt vele, ahelyett, hogy csatlakozott volna az ajulos
talpnyalokhoz. A nehezen megnyerhető szövetseges gyakran akkor is biztos
szövetseges maradt, ha az ember nem felügyelte. Darlin meghajolt előtte. A sapadt
kepű, kek kabatos, feher nadragos Dobraine egy aranyderesen ült a kiraly mellett.
Kiismerhetetlen volt az arckifejezese, bar Rand gyanitotta, hogy meg
mindig csalodott, amiert olyan kurtan elküldte Arad Domanbol. A Kő Vedelmezői
felsorakoztak a fal előtt. A kardjukat maguk előtt tartottak, a mellvertjüket es
sisakjukat addig fenyesitettek, mig kis hijan ragyogott. Buggyos kabatujjuk fekete-
arany csikos volt, es a fejük fölött ott lobogott Tear zaszlaja, a felig bibor,
felig arany mezőben csillogo harom ezüst felhold. Rand latta, hogy az erőd kapuja
mögötti ter dugig van katonakkal. Egy reszük a Vedelmezők szineit viselte, de masok
nem hordtak egyenruhat, csak egy bibor es arany szalagot a karjukra kötve. Ők
lesznek az ujonnan toborzottak, azok, akiket Darlin a parancsara gyűjtött. Igazan
felelmetes, lenyűgöző latvanyt nyujtottak. Büszkeseget ebreszthetett az emberben.
Rand Darlin előtt allitotta meg Tai’daishart. Balszerencsejere az a pulykakakas
Weiramon is elkiserte a kiralyt, es ott ült a lovan Darlin mögött. Weiramon olyan
ostoba volt, hogy Rand felügyelet nelkül meg a szenahordast sem szivesen bizta
volna ra, nemhogy katonai egysegeknek vezeteset! Igaz, hogy az alacsony kis emberke
bator volt, de alighanem csak azert, mert nem volt annyi esze, hogy felfogja a
veszedelmek tulnyomo reszet. Weiramon szokas szerint meg ostobabban nezett ki
attol, hogy csak felig öltözött bohocnak. A szakallat gondosan beviaszozta, a hajat
gondosan ugy fesültette, hogy ne latsszon, mennyire kopaszodik, es diszes ruhat
öltött: a kabatjat is, lovaglonadragjat is ugy szabtak, mintha egyenruha lett
volna, bar senki sem hordott ilyen finom anyagokat csataba. Kiveve persze
Weiramont. Kedvelem, gondolta Lews Therin. Rand összerezzent. Te nem kedvelsz
senkit sem! Ő legalabb őszinte, valaszolta Lews Therin, es felkacagott. Nalam
legalabbis őszintebb, az egyszer szent! Az ember nem valaszthatja meg, hogy ostoba-
e vagy sem, de azt igen, hogy hű-e! Sokkal rosszabb követőink is lehetnenek! Rand
nem valaszolt. Semmi ertelme nem volt vitaba szallnia az őrülttel. Lews Therin
minden ok nelkül hozta meg a dönteseit. Legalabb nem ismet valami csinos nőt lesve
dudoraszott. Az nagyon zavaro tudott lenni. Darlin es Dobraine meghajoltak fele,
Weiramon utanozta őket. Masok is alltak persze a kiraly mögött. Caraline urnő,
ahogy azt varni is lehetett: a karcsu cairhieni nemesasszony epp olyan szepseges
volt, mint ahogy Rand emlekeiben elt. A homlokan egy feher opal logott, az
aranylancot sötet hajaba fonta. Rand erővel tepte el rola a tekintetet. Nagyon
hasonlitott az unokatestverere, Moirainere. Lews Therin persze erre elkezdte
sorolni a listat, a legelejen Moiraine nevevel. Rand megacelozta magat, es az
elmeje melyen kantalo őrültet hallgatva vegigmerte a csoport többi tagjat. Az
összes meg eletben levő teari nagyur es nagyurnő itt volt, ki-ki a sajat lovan. A
hizelkedő Anaiyella egy pej lovon ült Weiramon mellett. es… valakinek a keszkenőjet
viselte volna, a ferfi szineivel? Ennel azert meg őt is diszkretebbnek gondolta
volna Rand. Torean kimosolygott tesztakepeből. Kar, hogy epp ő maradt eletben,
amikor olyan sok jobb nagyur halt meg. Simaan, Estenda, Tedosian, Hearne – mind a
negyen lazadtak ellene, ők vezettek a Kő elleni ostromot. Most meghajoltak előtte.
Alanna is ott volt. Rand ra sem nezett. A nő banatos volt, ezt erezte a köztük levő
kötesen at is. Legyen is banatos! – Sarkany nagyuram – huzta ki magat Darlin a
nyeregben –, köszönöm, hogy elküldted hozzam Dobraine-t a kivansagaiddal! –
Elegedetlenül csengett a hangja. Sietve hadsereget toborzott Rand sürgető
parancsara, aztan a Sarkany arra kenyszeritette, hogy hetekig semmit se tegyen
vele. Nem baj, az emberek nemsokara halasak
lesznek a par hettel hosszabb kikepzesert. – A hadsereg keszen all – folytatta
Darlin, aztan habozott. – Keszen allunk, hogy Arad Domanba vonuljunk! Rand
biccentett. Eredetileg azt tervezte, Darlint küldi at Arad Domanba, hogy kivonhassa
az aieleket es az asha’maneket, es mashol hasznalja fel őket. Megfordult,
hatranezett a tömegre, es mintegy mellekesen rajött, miert is olyan sok köztük az
idegen. A külorszagiak többseget a hadsereg toborozta, es most odabenn sorakoztak a
Kőben. Talan a teren es az utcakon varakozok nem is azert gyűltek össze, hogy
megeljenezzek őt. Talan azt hittek, hogy a győzelembe indulo seregeket bucsuztatjak
el. – Jo munkat vegeztel, Darlin kiraly – mondta neki. – Ideje is, hogy Tearben
valaki megtanuljon mar engedelmeskedni. Tudom, hogy az embereid türelmetlenek, de
egy kicsit meg varniuk kell. Nyittass nekem szobat a Kőben, es gondoskodj Bashere
embereinek es az aieleknek az elszallasolasarol! Darlin ertetlenül nezett ra. –
Rendben. Ezek szerint nincsen rank szükseg Arad Domanban? – Amire Arad Domannak
szüksege lenne, azt senki sem adhatja meg – felelte Rand. – A sereged velem fog
jönni. – Termeszetesen, nagyuram. es… hova indulunk? – A Shayol Ghulra. Huszadik
fejezet A LaNG PECSeTJE Egwene csendben ült a satraban, kezet az ölebe ejtette.
Uralkodott döbbeneten, izzo haragjan es a hitetlensegen. A csinos, köverkes kis
Chesa csendben ült egy parnan a sarokban, bekesen himezgette Egwene egyik ruhajan a
szegelyt, es olyan elegedettnek tűnt, amilyen elegedett ember csak lehetett, most,
hogy az urnője visszatert. A sator felreeső, nyugodt helyen allt, a sajat kis
ligeteben az aes sedai tabor melyen. Egwene aznap reggel nem volt hajlando Chesan
kivül mas szolgalot beengedni. Meg Siuant is elküldette, aki ketsegkivül azert
jött, hogy bocsanatot kerjen. Egwene-nek időre volt szüksege, hogy atgondolja a
dolgokat, hogy felkeszüljön, hogy megbirkozzon a kudarccal. Mert kudarcot vallott.
Igen, igaz, hogy masok kenyszeritettek ra ezt a kudarcot, de a követői es a baratai
voltak! Meg fogjak tapasztalni a haragjat ezert a fiaskoert. De először magaba
kellett neznie, meg kellett vizsgalnia, mit tehetett volna jobban. Csak ült a magas
tamlaju, csigamintasra faragott kartamaszokkal diszitett faszeken. A satra
ugyanolyan allapotban volt, mint amikor itt hagyta: az asztal rendben, a takaro
összehajtva, a parnak a sarokban. Chesa alighanem rendszeresen leporolta őket. Mint
egy muzeum, ahol a gyerekeknek bemutatjak a regvolt időket. A lehető
leghatarozottabb volt, ahanyszor csak talalkozott Siuannal Tel’aran’rhiodban, es a
nő megis elment erte az akarata ellenere. Talan tulsagosan is sokat titkolodzott. A
titkolodzas veszelyes lehetett. Az okozta Siuan bukasat is. A nő tul sok időt
töltött a Kek ajah kemhalozatat felügyelve, es megszokta, hogy szűkmarkuan banjon
az informacioval: ugy osztogatta, mint zsugori a munkabert. Ha a többiek tudtak
volna, milyen fontos dolgokon munkalkodik, talan nem döntöttek volna ugy, hogy
ellene fordulnak. Egwene vegigfuttatta az ujjat az övere kötött sima, szoros
taskacskan. Egy hosszu, vekony targy volt benne, titokban emelte el a Feher
Toronybol aznap reggel. Ugyanabba a csapdaba esett volna, mint Siuan? Megvolt a
veszelye. Vegtere is a nő tanitotta! Ha reszletesebben elmagyarazta volna, milyen
jol halad a munkaja a Feher Toronyban, talan
megtartoztattak volna magukat a többiek? Nehez volt egyensulyban maradnia. Az
amyrlinnek rengeteg titkot meg kellett tartania. Ha atlatszo, elvesziti a
fennhatosagat. De Siuannal igenis őszintebbnek kellett volna lennie. A nő
tulsagosan is megszokta, hogy magatol cselekedjen. arulkodo jel lehetett volna,
hogy megtartotta az alom ter’angrealt a Csarnok tudta es kivanalma ellenere is. De
ő annak meg örült, es öntudatlanul is arra biztatta Siuant, hogy szalljon szembe a
fennhatosaggal. Igen, ő is hibazott. Nem okolhatja csak Siuant, Bryne-t es Gawynt.
Nyilvan elkövetett mas hibakat is: kesőbb meg reszletesen meg kell majd vizsgalnia
a cselekedeteit. Egyelőre viszont sulyosabb problemaval kellett megküzdenie.
Katasztrofa sujtott le rajuk. es a siker küszöben elragadtak a Feher Toronybol. Mit
tehetne? Nem kelhetett fel, hogy elgondolkozva jarkaljon fel-ala. A fel-ala
jarkalassal csak elarulta volna, hogy ideges es dühös, es megtanulta mar, hogyan
legyen nyugodt minden körülmenyek között. Nehogy veletlenül rossz szokasokat vegyen
fel. Ülve maradt hat, a kezet a karfara tette, derekreszen zöld es sarga mintas,
finom selyemruhaja könnyeden omlott a terdere. Olyan furcsanak erezte a ruhat.
Olyan helytelennek. A feher noviciaruhat ugyan rakenyszeritettek, de a maga modjan
az ellenallas jelkepe lett. Az, hogy most kibujt belőle, azt jelentette, feladja az
ellenallast. Faradt volt, erzelmileg es testileg egyarant. Nem pihente meg ki az
ejjeli csatat. De nem hagyhatta, hogy ez legyőzze. Nem ez lett volna az első közel
atalvatlan ejszakaja nagy döntesek, nagy gondok előtt. Azon kapta magat, hogy a
karfan dobol. Nehezen, de abbahagyta. Most mar sehogy sem terhetett vissza
noviciakent a Feher Toronyba. Az ellenallasa csak azert működött, mert ő volt a
fogoly amyrlin. Ha most önkent visszamenne, vagy behodolasnak, vagy gőgnek tűnne.
Raadasul Elaida most mar egeszen biztosan kivegeztetne. ugyhogy megakadt, epp, mint
amikor annak idejen elfogtak a Feher Torony ügynökei. A fogat csikorgatta. Egykor
tevesen azt hitte, hogy az amyrlineket nem dobalja olyan könnyeden a Minta
kiszamithatatlan szeszelye. Neki iranyitania kellett volna! Mindenki mas csak
reagalt, de az amyrlin maga volt a cselekves asszonya! Egyre inkabb kezdett rajönni
arra, hogy az amyrlin elete sem olyan mas. Az elet egy vihar, a teheneszlanyoknak
eppugy, mint a kiralynőknek. A kiralynők egyszerűen csak jobban tudtak ugy tenni a
legnagyobb viharban is, mintha uralnak a helyzetet. Ha ő neha szobornak tűnt, akit
nem ingatnak meg a szelek, az csak azert volt, mert tudta hogyan hajoljon neki a
szelnek. Ettől ugy tűnt, mintha uralna is. Nem. Nem csak ugy tűnt. Az amyrlin
igenis jobban uralta a helyzetet, mar csak azert is, mert uralta sajat magat, es
kivül tartotta a vihart. Meghajolt a pillanat kenyszere előtt, de mindig atgondolta
a cselekedeteit. Logikusnak kellett lennie, mint egy Fehernek, atgondoltnak, mint
egy Barnanak, szenvedelyesnek, akar egy Keknek, dönteskepesnek, mint egy Zöldnek,
irgalmasnak, akar egy Sarganak, es diplomatikusnak, mint egy Szürkenek. es igen, ha
ugy hozta a szükseg, bosszuszomjasnak, akar egy Pirosnak. Noviciakent nem terhetett
vissza a Feher Toronyba, es nem varhatott tovabb a targyalasokkal. Most mar, hogy a
seanchanok eleg mereszek lecsapni a Feher Toronyra, hogy Rand felügyelet nelkül
garazdalkodik, hogy a vilag kaoszba süllyedt, es az arnyek mar az Utolso Csatara
gyűjti a csapatait, most mar nem. Nehez döntes előtt allt. Volt egy ötvenezer fős,
friss serege, es a Feher Torony hihetetlen csapast szenvedett el. Az aes sedaiok
kimerültek lesznek, a Torony őrsege megtört, megsebzett.
Par nap mulva vegeznek a Gyogyitasokkal, es a nők is kipihenik magukat. Nem tudta,
hogy Elaida tulelte-e a tamadast, vagy sem, de azzal a feltetelezessel kellett
dolgoznia, hogy meg mindig ő az ur. Ennek tükreben nem volt sok valasztasa. Tudta,
mi az egyetlen helyes döntes. Nem volt ra ideje, hogy kivarja, hogy a Feher
Toronyban levő nőverek meghozzak a helyes döntest; rajuk kell kenyszeritenie, hogy
elfogadjak. Remelte, hogy idővel megbocsat majd neki a törtenelem. Felkelt, kitarta
a sator ajtajat, es megdermedt. Egy ferfi ült a földön, pontosan előtte. Gawyn
talpra kecmergett. eppolyan jokepű volt, mint amilyennek az emlekeiben elt. Nem
volt csodaszep, mint a feltestvere. Gawyn sokkal szilardabb volt, sokkal valosabb.
es meglepő modon most ez tette sokkal vonzobba Egwene szamara, mint amilyennek
Galadot valaha is latta. Galad olyan volt, mint egy valosagon tuli leny, mint egy
legenda, egy mese hőse. Mint egy üvegszobor az asztalon: szemkapraztato, de
erinthetetlen. Gawyn mas volt. Jokepű – ragyogo vörösesszőke hajjal, gyenged
szemekkel… Galad sosem aggodott semmi miatt, Gawynt viszont epp az tette olyan
valodiva, hogy törődött a dolgokkal. es az, hogy kepes volt hibazni, sajnos. –
Egwene – mondta. Megigazitotta a kardjat, es leporolta a nadragjat. A Fenyre! Csak
nem itt aludt, a satra előtt? A nap mar feluton jart del fele. Igazan el kellett
volna mennie rendesen pihenni egyet! Elfojtotta a ferfi irant erzett aggodalmat es
törődeset. Nem most volt itt az ideje, hogy szerelmes kislanyt jatsszon. – Gawyn –
köszöntötte, es felemelte a kezet, ahogy a fiu fele lepett. – Meg nem gondolkoztam
rajta, mihez kezdjek veled. Mas dolgok igenylik a figyelmem. Összegyűlt a Csarnok,
ahogy kertem? – Azt hiszem – felelte Gawyn, es a tabor közepe fele fordult. Egwene
alig latta a Csarnok hatalmas satrat a faktol. – Akkor meg kell jelennem előttük –
mondta ő, es mely levegőt vett. Megindult előre. – Nem – lepett ele Gawyn. –
Egwene, beszelnünk kell! – Kesőbb. – Nem, nem kesőbb! Honapok ota erre varok!
Tudnom kell, mi van kettőnk közt! Tudnom kell, hogy te… – Hagyd abba! – csattant
fel a lany. Az ifju megdermedt. Egwene nem hagyhatta, hogy meghassa ez az izzo
szempar, a Feny egesse meg! Most nem! – Azt mondtam, hogy nem gondoltam vegig, hogy
allok veled – mondta hűvösen. – Komolyan gondoltam. Az ifju megfeszitette az allat.
– Nem hiszem el ezt az aes sedai nyugalmat, Egwene – jelentette ki. – Nem, mert a
szemed sokkal őszintebben szol! Felaldoztam erted… – Felaldoztad? – szakitotta
felbe Egwene, es hagyta, hadd latsszon egy kicsit, milyen dühös. – es azzal mi van,
amit en aldoztam fel, hogy ujjaepitsem a Feher Tornyot? Az aldozataimrol, amiket
kifejezett akaratom ellenere alaaknaztal? Siuan nem mondta neked, hogy hatarozottan
megtiltottam, hogy megmentsetek? – De – felelte a ferfi lagyan. – De aggodtunk
erted! – Nahat, es epp ez az aggodas lett volna az az aldozat, amit meg kellett
volna hoznotok ertem, Gawyn! – mondta a lany elkeseredetten. – Nem erted, milyen
bizalmatlan voltal velem? Hogy bizhatnek meg benned, ha csak azert kepes vagy
ellenszegülni nekem, mert neked ugy kenyelmesebb? Az ifju lathatoan nem szegyellte
magat, csak kicsit ertetlennek tűnt. Ez valojaban jo jel volt – amyrlinkent olyan
emberre volt
szüksege, aki kimondja a velemenyet. Negyszemközt. De a nyilvanossag előtt olyan
emberre volt szüksege, aki tamogatja. Gawyn tenyleg ezt sem ertette meg? –
Szeretsz, Egwene – makacsolta meg magat az ifju. – Latom rajtad! – A nő szeret –
felelte ő –, de az amyrlin halalosan dühös rad! Gawyn, ha velem akarsz lenni,
ugyanugy az amyrlinnel is kell lenned, mint a nővel. Azt hittem, hogy te, akit
vegtere is Andor kardnagyhercegenek neveltek, kepes vagy ezt felfogni. Az ifju
elforditotta a tekintetet. – Nem hiszed el, ugye? – kerdezte a lany. – Mit? – Hogy
en vagyok az amyrlin – mondta Egwene. – Nem fogadod el a rangomat. – Probalom –
nezett vissza ra a fiu. – De ver es hamu, Egwene! Amikor elvaltunk, meg csak
beavatott voltal, es annak azert nem volt olyan sok ideje! Most meg amyrlinne
neveztek ki? Nem is tudom, mire veljem ezt az egeszet! – es tenyleg nem erted, hogy
ez a bizonytalankodasod mindent alaaknaz, amit együtt elerhetnenk? – Meg tudok
valtozni. De segitened kell. – epp ezert csak kesőbb akartam veled beszelni –
mondta Egwene. – Most pedig tovabbengednel? Az ifju lathatoan vonakodva allt felre.
– Meg nem zartuk le ezt a beszelgetest! – figyelmeztette a lanyt. – Vegre sikerült
valamiben döntenem, es addig fogom űzni, amig meg nem szerzem! – Rendben – ment el
mellette Egwene. – Ezen most nem töprenghetek. Mennem kell, hogy megparancsoljam
altalam kedvelt embereknek, hogy meszaroljanak le mas, altalam kedvelt embereket. –
Ezek szerint megteszed? – kerdezte a hata mögött Gawyn. – Sokat talalgatnak a
taborban: hallottam, bar ma reggel alig mozdultam el innen. Egyesek szerint
parancsba fogod adni Brynenek, hogy tamadja meg a varost! Egwene habozott. – Az
nagy kar lenne – jegyezte meg az ifju. – Tar Valon nem erdekel, de azt hiszem,
tudom, milyen erzes lenne neked elrendelned a tamadast! A lany visszafordult hozza.
– Megteszem, amit meg kell tennem, Gawyn – mondta, es az ifju szemebe nezett. – Az
aes sedaiok es a Feher Torony erdekeben. Akkor is, ha faj. Akkor is, ha megszakad a
szivem. Megteszem, amit tennem kell. Mindig megteszem. Gawyn lassan biccentett.
Egwene tovabb ment a tabor közepen emelkedő sator fele. – Te tehetsz az egeszről,
Jesse – jelentette ki Adelorna. Meg mindig vörös volt a szeme: előző ejjel
elvesztette az egyik őrzőjet. Sokan jartak igy. De kemeny volt, szivos, mint egy
vereb, es elhatarozta, hogy nem mutatja ki a fajdalmat. Jesse Bilal az egrestea
cseszejen melengette a kezet, es nem ugrott a sertesre. Adelorna kerdese
elkerülhetetlen volt. es talan tenyleg megerdemelte, hogy vadoltak. Persze mind
megerdemeltek, vagy igy, vagy ugy. Kiveve talan Tsutamat, aki akkor meg nem volt az
ajahja feje. Reszint ezert nem is hivtak el a nőt erre a talalkozora. Reszint pedig
azert nem, mert a Piros pillanatnyilag nem volt tul nepszerű a többi ajah köreben.
A zsufolt kis szobacska alig volt eleg nagy ahhoz, hogy elferjen benne az öt szek
es a fal mellett a kis kerek hasu kalyhacska, amiből
megnyugtatoan aradt a meleg. Asztal nem volt a szobaban, de rendes kandallo sem.
epphogy elfert benne öt nő. A vilag legnagyobb hatalmu öt nője. es most nagyon ugy
tűnt, egyben az öt legostobabb. Aznap, a Feher Torony törtenelmenek legnagyobb
katasztrofajat követő reggel szanalmas allapotban volt a kis tarsasag. Jesse
vegignezett a mellette ülő nőkön. Ferane Neheran – a Feher Első ervelője –
alacsony, zömök kis nőcske volt, aki Feher letere meglepően sokszor inkabb
temperamentumosnak, mint esszerűnek tűnt. Peldaul most is. Mogorvan ült, a karjat
szorosan összefonta. Meg a teat sem fogadta el. Mellette Suana Dragand foglalt
helyet, a Sarga ajah Első Szövője. Nyurga nő volt, csont es bőr, de hajlithatatlan
jellem. Adelorna, aki az iment megvadolta őt, mellette ült. Ki okolhatta volna a
kapitanytabornokot, hogy haragszik? Elaida nyilvanosan megvesszőztette, es előző
ejjel kis hijan meghalt a seanchan tamadasban. A karcsu nő szokatlanul csapzottnak
tűnt. A hajat kontyba huzta hatra, es halvany ruhaja gyűrötten logott rajta. Az
utolso nő a szobaban Serancha Colvine volt, a Szürke ajah Főirnoka. Vilagosbarna
haja volt, huzott kis arca, es folyamatosan ugy nezett maga ele, mintha epp valami
nagyon savanyuba harapott volna. Ez a vonasa ma valahogy meg jobban kielesedett. –
Van benne valami, Jesse – szolt Ferane; logikusan magyarazo hangja ellentetben allt
nyilvanvalo sertettsegevel. – Te javasoltad ezt az utvonalat! – Az azert eleg erős
megfogalmazas volna, hogy „javasoltam” – kortyolt bele Jesse a teajaba. –
Egyszerűen csak megemlitettem, hogy a Torony nehany… kevesbe hozzaferhető
feljegyzeseben emlitenek olyan időszakokat, amikor az ajahok fejei uralkodtak az
amyrlin helyett. – Az ajahok fejei mind tudtak a könyvtar tizenharmadik
reszlegeről, bar csak akkor latogathattak, ha maguk is ülnökök voltak. Ez persze
nem akadalyozta meg őket abban, hogy elküldjek az ülnökeiket, ha informaciora volt
szüksegük. – Lehet, hogy en voltam a hirnök, de a Barnakra gyakorta var ez a
szerep. Nem emlekszem ra, hogy különösebben haboztatok volna, hogy
rakenyszerüljetek erre az utvonalra! Ezt par oldalpillantas követte, es mindenki
kihasznalta az alkalmat, hogy alaposan megvizsgalja teascseszeje tartalmat. Igen,
mindegyikükre celzott, es mind ertettek is. Jesse nem volt hajlando egymaga
vallalni a felelősseget ezert a katasztrofaert. – Nincs sok ertelme felelőst
keresni – probalt Suana enyhiteni a dolgon, bar az ő hangja is keserűen csengett. –
Engem nem lehet ilyen könnyen felresöpörni! – mordult fel Adelorna. Nehanyan
szomorusaggal reagaltak az őrzőjük elvesztesere, masok dühvel. Nem volt kerdes,
Adelorna melyik csoportba tartozhat. – Sulyos, roppant sulyos hiba törtent! A Feher
Torony langokban all, az amyrlint betolakodok fogtak el, es az ujjaszületett
Sarkany meg mindig beklyo nelkül roja a földet! Az egesz vilag tudni fog a
szegyenünkről! – es ezen miben segit, ha egymast okoljuk? – kerdezett vissza Suana.
– Annyira gyerekesek lennenk, hogy egesz reggel itt civodunk, melyikünket kellene
felakasztani, es hiaba probalunk kibujni tulajdon felelőssegünk alol? Jesse magaban
halat adott a csontos Sarga szavaiert. Persze Suana volt az első, aki a terve melle
allt. Ő lett volna a következő, akit atvitt ertelemben felakasztanak. – Van nemi
igazsaga – kortyolt bele Serancha a teajaba. – Legalabb nekünk bekeben meg kell
fernünk. A Toronynak vezetőkre van szüksege, es a Csarnok erre nem lesz alkalmas! –
Ez is reszint a mi hibank – ismerte be Ferane szedelegve. Az volt hat. Olyan
zsenialis tervnek tűnt! Az nem az ő hibajuk
volt, hogy a Torony kettehasadt, es olyan sokan menekültek el, vagy hogy a lazadok
uj amyrlint valasztottak. De több lehetőseget is kinalt. Az elsőt volt a
legegyszerűbb megvalositani: ülnököket kellett küldeniük a lazadokhoz, hogy a
mielőbbi beküles fele kormanyozzak őket. A legfiatalosabb ülnököket valasztottak
ki, es azok, akik a Toronyban a helyükre kerültek, csak rövid ideig szolgaltak
volna. Az ajahok biztosak voltak benne, hogy a lazadas kicsiny hullamait könnyeden
elsimitjak. Nem vettek eleg komolyan ezt az egeszet. Ez volt az első hibajuk. A
masodik sokkal sulyosabb volt. Valoban akadtak a multban olyan időszakok, amikor az
ajahok fejei – es nem az Amyrlin-tron, es nem a Torony Csarnoka – vezettek az aes
sedaiokat. Termeszetesen titokban, de roppant sikeresen. Hiszen Cemaile Sorenthaine
uralkodasa is tökeletes katasztrofa lett volna, ha az ajahok fejei nem lepnek
közbe! Nagyon hasonlonak tűnt a helyzet. Az Utolso Csatahoz vezető időszak
különleges volt, különleges figyelmet erdemelt. Nagy tapasztalatu, racionalis,
bölcs asszonyok figyelmet. Olyan asszonyoket, akik bizalmasan meg tudtak egymassal
beszelni, mit lepjenek, anelkül, hogy beleragadtak volna a Csarnok vitaiba. –
Szerintetek hol rontottuk el? – kerdezte Serancha halkan. A nők elhallgattak.
Egyikük sem akarta hangosan bevallani, hogy a terv kudarcot vallott. Adelorna
hatradőlt a szekeben, keresztbe fonta a karjat: meg füstölgött, de legalabb mar nem
vadaskodott összevissza. – Elaida volt a gond – mondta Ferane. – Sosem volt valami…
esszerű. – Egy fenyverte katasztrofa volt az a nember, nem mas! – morogta Adelorna.
– Nem csak ez volt a baj – ismerte be Jesse. – Az, hogy iranyithato ülnököket
valasztottunk azok helyere, akiket a lazadokhoz küldtünk, jo döntes volt, de kicsit
talan feltűnőbb a kelletenel. A tulajdon ajahjaink tagjai is gyanakodni kezdtek.
Tudom, hogy a Barnak közt sokan tettek ra megjegyzest. Egyaltalan nem voltunk olyan
feltűnesmentesek, mint hinni szerettük volna. Serancha biccentett. – Összeesküves
szaga volt a dolognak – mondta. – Ettől kevesbe biztak bennünk. es aztan ott voltak
a lazadok is. Sokkal nehezebbnek bizonyult iranyitani őket, mint azt felteteleztük.
Erre mindenki bologatni kezdett. Jessehez hasonloan ők is azt hittek, hogy
megfelelő iranyitassal a lazadok visszatalalnak a Toronyhoz, es bocsanatert
esedeznek. Az egesz megosztottsagnak vege kellett volna ernie ugy, hogy nem esik
nagyobb baj, csak par nőver gőgje serül. De arra nem szamitottak, hogy milyen
kitartas, milyen hatekonyak lesznek a lazadok. Egy teljes hadsereg jelenik meg Tar
Valon körül egy hovihar közepen? Amit a kor egyik legnagyobb katonai langelmeje
vezet? uj amyrlinnel es idegesitően hatekony ostromzarral? Erre ki szamitott volna?
es nemelyik ülnök, akit meg ők küldtek ki, egyre inkabb a lazadok oldalan allt,
mint a Feher Toronyen! Nem lett volna szabad hagyunk, hogy Elaida feloszlassa a Kek
ajahot! – gondolta Jesse. Akkor talan a Kekek hajlandoak lettek volna visszaterni,
ha ez nem törtenik meg. De ez akkora szegyen volt, hogy megmakacsoltak magukat. A
Feny volt a megmondhatoja, hogy ez milyen veszelyes: epp eleg törtenelmi beszamolo
reszletezte, milyen megatalkodottak tudnak lenni a Kekek, ha keresztül akarjak
vinni az akaratukat; különösen, ha sarokba szoritjak őket! – Azt hiszem, itt az
ideje beismernünk, hogy remeny sincs megmenteni a tervünket – jelentette ki Suana.
– Egyetertetek?
– Egyetertek – vagta ra Adelorna. Egyesevel rabolintottak a többiek is, es Jesse is
követte a peldajukat. Meg ebben a kis szobaban is nehezere esett beismerni, hogy
hibazott. De itt volt az ideje leirni a veszteseget, es nekilatni az ujjaepitesnek.
– Ez problemakat vet fel – folytatta Serancha most mar nyugodtabb hangon. A többiek
is magabiztosabbnak tűntek. Nem biztak egymasban ők öten, de meg mindig sokkal
közelebb alltak hozza, mint barmelyik valos hatalommal biro csoport a Csarnokban. –
ovatosnak kell lennünk – tette hozza Ferane. – A megosztottsagnak veget kell vetni!
– A lazadok Elaida ellen lazadtak – mondta Adelorna. – Ha mar nem ő az amyrlin,
akkor mi ellen lazadnak? – Cserbenhagyjuk? – kerdezte Jesse. – Megerdemli – köpte
Adelorna. – Egyfolytaban azt ismetelgette, hogy a seanchanok nem jelentenek
fenyegetest rank nezve. Most szemelyesen is megfizet az ostobasagaert! – Elaidat
mar nem menthetjük meg – tette hozza Ferane. – Ezt mar megvitatta a Csarnok is. Az
amyrlint eltemettek a seanchan foglyok sűrűjeben, es sem a forrasaink, sem az
ertesüleseink nincsenek meg a kiszabaditasahoz. Arrol nem is beszelve, hogy
egyikünk sem vagyna ra, tette hozza magaban Jesse. Azok közül az ülnökök közül,
akik ezeket az erveket felvetettek a Csarnokban, epp elegen kaptak büntetest
Elaidatol. Ő nem tartozott közejük, de abban egyetertett velük, hogy Elaida
megerdemelte, amit kapott – ha masert nem is, hat azert, ahogy egymas torkanak
ugrasztotta az ajahokat. – Akkor viszont kell a helyere valaki – szolt Serancha. –
De ki? – Erős asszony kell – mondta Suana. – De olyasvalaki, aki Elaidaval
ellentetben ovatos. Valaki, aki köre odagyűlnenek a nőverek! – Mit szoltok Saerin
Asnobarhoz? – kerdezte Jesse. – Mostanaban igen nagy bölcsessegről tett
tanubizonysagot, es igen nepszerű! – Persze, hogy te egy Barnat valasztanal! –
vadolta Adelorna. – es miert is ne? – nezett ra sertetten Jesse. – Gondolom, ti is
hallottatok, milyen hatekonyan atvette a tegnap ejjeli tamadaskor a
parancsnoksagot? – Seaine Herimon is egy ellenallo csapat feje volt – mondta
Ferane. – Azt hiszem, itt lenne az ideje, hogy olyasvalaki vezesse a Tornyot, akit
nem vakitanak el az erzelmei! Valaki, aki esszerűen iranyitana! – Butasag – mondta
Suana. – A Feherek tul erzelemmentesek, es nem akarjuk elidegeniteni a nővereket!
Össze akarjuk kötni őket! Meg akarjuk Gyogyitani a Tornyot! Miert is ne, egy Sarga…
– Mindannyian elfeledkeztek valamiről – vetette közbe Serancha. – Mire van most
szüksegünk? Megegyezesre. A Szürke az az ajah, amelyik evszazadokon at
fejlesztgette a targyalas műveszetet. Ki lehetne ra alkalmasabb, hogy megbirkozzon
egy megosztott Toronnyal, es magaval az ujjaszületett Sarkannyal? Adelorna
megragadta a szeke karfajat, es kihuzta magat. A többiek is egyre feszültebbek
lettek. Adelorna mar ki is nyitotta a szajat, de Jesse felbeszakitotta. – Eleg! –
csattant fel. – Ugyanugy civakodunk mi is, mint a Csarnok tette egesz reggel?
Mindegyik ajah a sajat tagjat probalja előterbe tolni, a többiek pedig gondolkozas
nelkül elvetik? Ismet csend borult a szobara. Igaza volt: a Csarnok orakon
keresztül ülesezett, es nem sokkal előbb vonult csak vissza egy rövidke szünetre.
Egyik ajah sem allt meg a közeleben sem, hogy eleg szavazatot szerezzen a
jelöltjenek. Az ülnökök nem alltak volna ki senki mellett, aki nem a sajat ajahjuk
tagja, tul nagy volt a
szethuzas. A Fenyre, micsoda kaosz! – Az lenne a legjobb, ha ötünk közül lenne
valaki – mondta Ferane. – Annak lenne a legtöbb ertelme. Mind az öten egymasra
neztek, es Jesse latta a szemükben a valaszt a kerdesre. Ők voltak az ajahok fejei,
a vilag legnagyobb hatalmu asszonyai. Jelenleg nagyjabol kiegyenlitett volt köztük
a viszony, de bar a többsegnel jobban biztak egymasban, fel sem merülhetett, hogy
barmelyikük is hagyna, hogy egy masik ajah feje emelkedjen fel az Amyrlin-tronra.
Tul sok hatalom összpontosulna annak a szemelynek a kezeben. Az előző tervük
kudarca igencsak megtepazta a bizalmukat. – Ha nem döntünk hamarosan – jegyezte meg
Suana –, majd a Csarnok dönt helyettünk! – Ugyan mar! – intett Adelorna. – Olyan
megosztottak, hogy abban sem ertenenek egyet, milyen szinű az eg! Az ülnököknek
fogalmuk sincs rola, mit csinalnak! – Szerencsere nem mindenki valasztott olyan
ülnököket, akik tul fiatalok ahhoz, hogy a Csarnokban üljenek – jegyezte meg
Ferane. – Tenyleg? – nezett ra Adelorna. – es hogy is oldottad meg? Hogy sajat
magadat valasztottad ülnöknek? Ferane szeme elkerekedett düheben. Nem volt jo ötlet
felbősziteni ezt a nőt. – Mindannyian követtünk el hibakat – vetette közbe Jesse
sietve. – Sok furcsa valasztasunk volt. Olyan nőket akartunk, akik azt teszik, amit
mondunk nekik, ehelyett egy csapat bekepzelt, veszekedő gyereket kaptunk, akik
tulsagosan is eretlenek ahhoz, hogy befolyasolhassuk őket! Adelorna es Ferane
latvanyosan nem neztek egymasra. – Ettől a problema meg fennall – mondta Suana. –
Amyrlinre van szüksegünk. A sebeket mihamarabb el kell kezdeni begyogyitani,
barmibe kerüljön is! Serancha megrazta a fejet. – Őszinten szolva egyetlenegy olyan
nő sem jut az eszembe, aki melle kellően sok ülnök felsorakozna! – en tudok valakit
– mondta Adelorna halkan. – Ma mar többször is emlegettek a Csarnokban. Tudjatok,
kiről beszelek! Fiatal, es szokatlanok a körülmenyek, de pillanatnyilag minden
szokatlan. – Nem is tudom – rancolta a homlokat Suana. – Emlitettek, igen, de
olyanok, akiknek nem bizom a motivacioiban. – Saerin meglehetősen jo velemennyel
van rola – ismerte be Jesse. – Tul fiatal – mondta Serancha. – Nem epp most
szidalmaztuk magunkat, amiert a kellő tapasztalat hijan levő ülnököket
valasztottunk? – Valoban fiatal – jegyezte meg Ferane –, de el kell ismerni, van
benne valami… stilus. Nem hinnem, hogy az egesz Toronyban barki olyan hatekonyan
lepett fel Elaida ellen. Raadasul milyen helyzetben volt közben! – Hallottatok a
jelenteseket arrol, hogy viselte magat a tamadas alatt – mint Adelorna. –
Megerősithetem őket. Szinte vegig ott voltam vele! Jesse erre összerezzent. Egesz
eddig nem jött ra, hogy Adelorna fenn volt a huszonkettediken a harc alatt. – De
egy resze azert biztos csak tulzas! Adelorna komoran razta meg a fejet. – Nem. Nem
az. Hihetetlennek hangzik, de… de megtörtent. Minden. – A noviciak szinte istenitik
– mondta Ferane. – Ha az ülnökök nem allnak ki egy masik ajah tagja mellett, mit
szolnanak valakihez, akinek sosem volt ajahja? Egy olyan nőhöz, akinek raadasul
barmilyen alaptalanul is, de van mar nemi tapasztalata azon a
poszton, amiről beszelünk? Jesse azon kapta magat, hogy bologat. De mivel erdemelt
ki az ifju lazado ilyen mely tiszteletet Ferane-től es Adelornatol is? – Nem vagyok
biztos a dologban – mondta Suana. – ujabb elsietett döntesnek erzem! – Nem te magad
mondtad, hogy barmi aron meg kell gyogyitanunk a Tornyot? – kerdezte Adelorna. –
Tudsz ennel jobb megoldast arra, hogy visszahozzuk a lazadokat? – Seranchahoz
fordult. – Mi a legjobb modja egy sertett megbekeltetesenek? Nem az, ha engedünk
neki, es ezzel beismerjük, hogy helyesen cselekedett? – Van benne igazsag – ismerte
be Suana. Elfintorodott, es egy kortyra felhajtotta a maradek teat. – A Fenyre,
igaza van, Serancha! Nincs mas valasztasunk! A Szürke egyesevel a szemükbe nezett.
– Ugye nem vagytok olyan ostobak, hogy azt higgyetek, ezt a nőt is az orranal fogva
vezethetjük? Nem megyek ugy bele a dologba, ha ujabb babot akarunk a nyakunkba
ültetni. Az a terv kudarcot vallott! Csufos kudarcot! – Nem hinnem, hogy meg
egyszer olyan helyzetben talaljuk magunkat – mosolyodott el halvanyan Ferane. – Ez
a nő… nem az a tipus, akit iranyitani lehetne. Nezd csak meg, Elaida megköteseivel
hogy bant! – Igen. – Jesse tulajdon megdöbbenesere azon kapta magat, hogy helyesel.
– Nővereim, ha ebben egyetertünk, nem almodozhatunk rola tovabb, hogy mi iranyitunk
az arnyekok közül. Akar hasznunkra, akar karunkra, de erős amyrlint valasztunk! –
en a magam reszeről – mondta Adelorna –, csodalatos ötletnek tartom. Mar reg itt
volt az ideje! A többiek egyesevel biccentettek. Siuan mozdulatlanul allt egy kis
fa agai alatt. A fat teljesen elnyelte a tabor, es az arnyeka kedvelt ebedlőhellye
valt a beavatottak es noviciak között. Most epp egy lany sem eszegetett a töveben.
A nőverek meglepően jozanul ellattak mindet valamifele feladattal, hogy ne
gyülekezzenek szajtatva a sator körül, ahol a Csarnok epp ülesezett. Siuan hat
egymaga allt ott, es nezte, ahogy Sheriam becsukja a hatalmas sator vaszonlapjait.
Most, hogy Egwene visszatert, ő is jelen lehetett az ülesen. Könnyen erezni
lehetett a hallgatozas elleni vedőkörök megfonasat. Az ülest a Lang pecsetje vedte,
kizartak a kivancsi füleket. Egy kez zuhant a vallara. Nem rezzent össze: erezte,
hogy Bryne közeleg. A tabornok halkan lepdelt, bar semmi szükseg nem volt ra.
Kivalo őrző lesz belőle! A ferfi odalepett melle, a kezet meg mindig kenyelmesen a
vallan nyugtatta, es Siuan megengedte maganak azt a fenyűzest, hogy egy aprocskat
lepjen fele. Jolesett neki a ferfi magassaga, zömöksege. Mint a tudat, hogy hiaba
viharos az eg, hiaba őrjöng a tenger, a csonak nem szivarog, es a vitorlat a
legerősebb vaszonbol varrtak. – Mit gondolsz, mit mond nekik? – kerdezte Bryne
halkan. – Őszinten szolva, fogalmam sincs rola. Lehet, hogy az elcsendesitesemet
követeli! – Azt azert nem hinnem – velte a ferfi –, nem az a bosszuallo tipus.
Raadasul tudja, hogy azert tetted, amit tettel, mert ugy erezted, nincs mas
valasztasod. erte. Siuan elfintorodott. – Senki sem szereti az engedetlenseget, es
az amyrlin mindenki masnal rosszabbul tűri. Igazad van, hogy talan nem nyilvanossag
előtt szid össze, de tartok tőle, eljatszottam a bizalmat! – es megerte? – Igen –
felelte a nő. – Nem merte fel, milyen közel all ahhoz, hogy elveszitse az
ittenieket. Raadasul nem tudhattuk, hogy biztonsagban lesz a Toronyban a tamadas
folyaman. Ha van valami, amit a Feher Toronyban töltött időben megtanultam, az az,
hogy a tervezesnek es a gyűjtesnek is van ideje, de a cselekvesnek is. Nem lehet
mindig kivarni, hogy az ember biztos legyen. – es az ar többi resze? – tette hozza
a ferfi. Siuan erezte a habozasat, az aggodalmat. Odafordult hozza, es vidaman
elmosolyodott. – Bolond vagy, Gareth Bryne! A ferfi összevonta a szemöldöket. – Az,
hogy megkötöttelek, nem ar – mondta. – Barmi törtenjen is e miatt a fiasko miatt, a
tegnap ejjel törtentek közül ez reszemről mindig szintiszta nyereseg marad! A ferfi
felnevetett. – Jol van, jol van, akkor majd külön odafigyelek ra, hogy a masodik
feltetelem esszerűtlenebb legyen! Ver es hamu! – gondolta Siuan. Arrol mar majdnem
elfelejtkezett! De fenyverte biztos lehetett benne, hogy Bryne nem. – es egeszen
pontosan mikor akarod elővezetni nekem ezt az esszerűtlen követelest? A ferfi nem
valaszolt azonnal. Lenezett ra, es megdörzsölte az allat. – Tudod – mondta –, azt
hiszem, vegre ertelek, Siuan Sanche. Becsületes asszony vagy. epp csak a sajat
elvarasaid magaddal szemben sokkal kemenyebbek es kegyetlenebbek, mint barki masei.
Olyannyira ados vagy a sajat kötelessegerzetednek, hogy nem hinnem, hogy azt barki
halando megfizethetne. – Eleg önközpontunak hangzik ez a leiras – mondta Siuan. –
Legalabb nem hasonlitalak mar megint egy vadkanhoz! – Szoval szerinted önközpontu
vagyok! – csattant fel. A Feny egesse meg! Bryne alighanem erezte, hogy tenyleg
zavarta ez a kijelentes, es nem csak a vita kedveert makacskodik. A Feny egesse meg
meg egyszer! – Megszallott egy nő vagy te, Siuan Sanche – mondta Bryne. – Az egesz
vilagot meg akarod menteni sajat magatol. Ezert tudsz olyan könnyeden lerazni egy
esküt vagy egy parancsot! Siuan mely levegőt vett. – Ez a parbeszed nagyon hamar
nagyon unalmas lett, Gareth Bryne. Elarulod nekem, mi a masik felteteled, vagy
tovabb varakoztatsz? A ferfi elgondolkozva tanulmanyozta kőmerev vonasait. – Nos,
őszinten, azt terveztem: követelem, hogy gyere hozzam felesegül! Siuan döbbenten
pislogott. A Fenyre! A kötes alapjan őszinte volt a ferfi. – De csak majd ha ugy
erzed, a vilag elboldogul magaban. Addig nem is egyeznek bele, Siuan! Valamire
feltetted az eleted. Gondoskodom rola, hogy eletben maradj, es remelem, hogy ha
vegeztel vele, hajlando leszel valami masra feltenni az eleted! A nő uralkodott a
döbbeneten. Nem hagyhatta, hogy egy ostoba ferfi elnemitsa! – Nos – kenyszeritette
ki magabol a valaszt –, ugy latom, megis van egy kis jozan eszed. Majd meglatjuk,
hogy belemegyek-e ebbe a „felteteledbe”, vagy sem. atgondolom! Bryne felnevetett,
ahogy Siuan elfordult, es a satrat meregette. Varta, hogy Egwene ujra felbukkanjon.
A ferfi ugyis erezte benne az igazat, epp, ahogy ő is erezte a felőle arado
szeretetet. A Fenyre!
Nem csoda, hogy a Zöldek olyan gyakran hozzamentek az őrzőjükhöz! Az, hogy
erezhette a ferfi erzeseit, es közben viszonozta is őket, egeszen megszeditette.
Ostoba ficko. Ő maga pedig ostoba nőszemely. Szomorkasan megrazta a fejet, de
hagyta, hadd dőljön neki a ferfinak lagyan varakozas közben, Bryne pedig
visszatette a kezet a vallara. Könnyeden, nem erőteljesen. Varakozni keszen.
Tenyleg megertette őt. Egwene kifejezestelen arcok előtt allt, a csoport minden
tagja ügyesen elrejtette az idegesseget. Szokas szerint Kwasemat bizta meg azzal,
hogy megszője a hallgatozas elleni vedelmet, hiszen az eles orru Szürke volt a
hatalmas satorban varakozo ülnökök legfiatalabbika. A pavilon szinte üresnek tűnt
ilyen keves nővel. Tucatnyian voltak, minden ajahbol ketten-harman kellett volna,
hogy legyenek, de az ajahok elküldtek egy-egy ülnököt a Fekete Toronyhoz menesztett
követtel. A Szürkek mar potoltak Delanat: Naorisa Cambral került a helyere.
Tizenket ülnök, valamint ő. es meg valaki. Egwene ra sem nezett Sheriamra, bar ott
ült oldalt a helyen. A kronikaőr gondterheltnek tűnt, amikor belepett. Vajon
rajött, hogy ő mit tud? Nem jöhetett ra. Ha rajött volna, sosem jön el a
tanacskozasra. Ennek ellenere az, hogy itt volt – az, hogy mi volt – feszültte
tette Egwene-t. A seanchan tamadas felfordulasaban Siuan nem tudta figyelni
Sheriamot. Miert volt bekötve a kronikak őrenek a bal keze? Egwene nem nagyon hitte
el a lovas balesetről szolo kis meset, hogy a kisujja beakadt a kantarba. Akkor
miert utasitotta el a Gyogyitast? A Feny verje meg Siuant! Ahelyett, hogy Sheriamra
felügyelt volna, elcsamborgott elrabolni őt! A Csarnok elcsendesedett; a nők
vartak, Egwene hogyan reagal a „szabadsagara”. Romanda kontyba tornyozta szürke
hajat, es kenyeskedve ült sarga ruhajaban. Csak ugy aradt belőle az elegedettseg,
mig a terem tulso vegeben ülő Lelaine durcasan probalt ugy tenni, mint aki
tulajdonkepp örül Egwene visszateresenek. Azok utan, amit atelt a Feher Toronyban,
nevetsegesen kicsinyes volt a civakodasuk. Mely levegőt vett, es magahoz ölelte a
Forrast. Olyan jo erzes volt! Nem volt keserű vagottgyökertea, hogy csordogalo
erecskeve fojtsa a hatalom folyamat, nem kellett mas nőkön atnyulva az ő erejüket
hasznalnia. Nem kellett a sa’angreal sem. Barmilyen edes volt is a palcan at
belearamlo Hatalom, sokkal kielegitőbb volt önmagaban, önmagatol erősnek lenni. A
nők egy resze erre a homlokat rancolta, es nehanyan maguk is szinte önkentelenül
magukhoz öleltek a Hatalmat, es körbeneztek, honnan fenyegeti veszely őket. – Erre
nincs szükseg! – mondta nekik. – Egyelőre nincs. Kerlek, eresszetek el a Forrast!
Haboztak, de lathatoan elfogadtak, hogy ő az amyrlin. Egymas utan kihunyt
körülöttük a saidar. Egwene maga nem eresztette el a Forrast. – Nagyon örülök, hogy
biztonsagban visszatert hozzank, anyam – szolt Lelaine. A Harom Esküt a
„biztonsagban” szocska betoldasaval cselezte ki. – Köszönöm – valaszolta Egwene
nyugodtan. – Azt mondtad, fontos felfedezeseket akarsz megosztani velünk – tette
hozza Varilin. – A seanchan tamadassal kapcsolatban? Egwene a szoknyajan logo
taskacskaba nyult, es előszedte, ami benne rejlett. A sima, feher palca töven a
legendak koranak irasaval a harmas szam szerepelt. Többen hangosan kapkodtak levegő
utan.
Egwene Szellemet font a Palcaba, aztan tisztan megszolalt: – Esküszöm, hogy nem
mondok ki hazug szavakat! – erezte, hogy az eskü testet öltve zuhan ra, a bőre
megfeszül, felbizsereg. Könnyű volt figyelmen kivül hagynia: a fajdalom semmiseg
volt ahhoz kepest, amin atment. – Esküszöm, hogy nem keszitek fegyvert az egyik
embernek, hogy a masikat megölhesse! Esküszöm, hogy az Egyetlen Hatalmat sosem
hasznalom fegyverkent, csak az arnyfattyak ellen, vagy ha maskepp nem tudom
megvedeni sajat eletemet, az őrzőm, vagy egy masik nőver eletet! A Csarnok
hallgatott. Egwene elengedte a fonatot. Olyan furcsa volt a bőre! Mintha valaki egy
csippentessel felmarkolt volna minden fölösleget a tarkojanal es a gerince menten,
megrantotta, es a helyere kötötte volna. – Nehogy innentől kezdve barki azt
hihesse, hogy elkerültem a Harom Eskü letetelet – jelentette be Egwene. – Nehogy
barki azt lebegtethesse, hogy nem vagyok teljes jogu aes sedai! – Egyikük sem
vetette fel, hogy nem tette le a probat, hogy elnyerje a vallkendőt. Azt majd
egyszer maskor elintezi. – es most, hogy lattatok, amint letettem a fogadalmakat az
Esküpalcara, es tudjatok, hogy nem hazudhatok, elarulok nektek valamit. A Feher
Toronyban töltött idő alatt egy nőver eljött hozzam, es bizalmasan bevallotta, hogy
a Fekete ajah tagja. A nőverek szeme kidülledt, es többen hallhatoan levegő utan
kapkodtak. – Igen – mondta Egwene. – Tudom, hogy nem szivesen beszelünk roluk, de
kimondhatja-e barmelyikünk is őszinten, hogy a Fekete ajah nem letezik? Meg
tudjatok tartani az esküt akkor is, ha az a kerdes, hogy nem vettetek fontolora a
lehetőseget, sőt akar a valoszinűseget annak, hogy vannak köztünk arnybaratok?
Senki sem merte. A sator a korai időpont dacara forro volt. Fülledt. Termeszetesen
egyikük sem izzadt – mindenki reg megszokta mar azt az ősi trükköt, amivel ezt
elkerülhette. – Igen – folytatta. – Szegyenletes, de olyan igazsag, amit nekünk, a
fajtank vezetőinek be kell ismernünk. Nem a nyilvanossag előtt; de magunk között
nem kerülhetjük meg. Sajat szememmel lattam, hogy a bizalmatlansag es a titkos
politizalas mit tehet az emberekkel. Nem hagyom, hogy ez a korsag minket is
megfertőzzön. Különböző ajahokbol valok vagyunk… de egy a celunk. Tudnunk kell,
hogy feltetel nelkül megbizhatunk egymasban, mert nagyon keves mas van a vilagban,
amiben bizhatunk. Lenezett az Esküpalcara, amit meg kora reggel hozott el
Saerintől. Megdörzsölte a hüvelykujjaval. Barcsak megtalaltad volna, mielőtt
meglatogattal, Verin! – gondolta. Talan nem mentett volna meg, de szerettem volna
megprobalni. Szüksegem volna a segitsegedre. Felnezett. – Nem vagyok arnybarat –
jelentette ki a satorban levők előtt –, es tudjatok, hogy nem tudok hazudni. Az
ülnökök ertetlenül meredtek ra. Eleg hamar megertik majd. – Ideje bizonyitanunk –
jelentette be. – A Toronyban par okos asszonynak eszebe jutott ez az ötlet, es
tervezem kiterjeszteni. Mindannyian arra hasznaljuk az Esküpalcat egymas utan, hogy
feloldjuk magunkat a Harom Eskü alol, aztan ujra letesszük mind a harmat. Amikor
mar mindannyiunkat köt, megigerhetjük egymasnak, hogy nem szolgaljuk a… Sheriam
magahoz ragadta a Forrast. Egwene szamitott ra. Pajzsot vert Sheriam es a Forras
köze. A nő felszisszent. Berana döbbenten felkialtott, es jo nehany nőt eltöltött a
saidar. Ide-oda forgattak a fejüket. Egwene megfordult, es Sheriam szemebe nezett.
A nő arca majdnem olyan vörös volt, mint a haja, es zihalva szedte a levegőt.
Mint egy tőrbe csalt nyul, fel laba a csapdaban, a szeme a rettenettől elkerekedve.
Bekötözött kezet markolaszta. o, Sheriam! – gondolta Egwene. ugy remeltem, hatha
Verin teved veled kapcsolatban! – Egwene? – kerdezte Sheriam feszengve. – epp csak…
Ő előrelepett. – A Fekete ajah tagja vagy, Sheriam? – Micsoda? Persze, hogy nem! –
Közösködtel Kitaszitottakkal? – Nem! – mondta Sheriam, es oldalra nezett. – A Sötet
Urat szolgalod? – Nem! – Feloldottak az esküid alol? – Nem! – Vörös a hajad? –
Persze, hogy nem! Soha… Megdermedt. es ezert a cselert is halas köszönet, Verin,
gondolta Egwene magaban sohajtva. A satorban vagni lehetett a csendet. – Persze
csak összevissza beszeltem – dadogta Sheriam idegesen verejtekezve. – Nem is
tudtam, milyen kerdesre valaszolok. Persze, hogy nem tudok hazudni! Egyikünk se
tud! Elhallgatott, ahogy Egwene odanyujtotta neki az Esküpalcat. – Bizonyitsd be,
Sheriam! Az a nő, aki meglatogatott a Toronyban, a Fekete ajah vezetői között
emlitette a nevedet. A vörös haju aes sedai a szemebe nezett. – Hat jol van –
mondta halkan, gyaszos tekintettel. – Ki volt az? Ki fordult hozzad? – Verin
Mathwin. – Nocsak-nocsak! – ült vissza Sheriam a helyere. – Meg kell hagyni, igazan
nem neztem ki belőle. Hogy kerülte meg a Nagyurnak tett esküjet? – Merget ivott –
felelte Egwene, es elfacsarodott a szive. – Okos – biccentett a langfürtű asszony.
– Sosem tudtam volna ravenni magam ilyesmire. Sosem… Egwene köteleket font a
Levegőből, es Sheriam köre csavarta őket, aztan elkötötte a fonatot. Visszafordult
a hitetlenkedve allo, halalosan sapadt többiekhez. Nehanyan rettegve neztek. – A
vilag az Utolso Csata fele menetel – mondta szigoruan. – Azt hittetek, az
ellensegeink beken hagynak minket? – Meg ki? – suttogta Lelaine. – Meg kit
emlitett? – Sokakat – valaszolta Egwene. – Ülnököket is. Moira talpra ugrott, es a
kijarat fele szaladt. Ket lepest sem tehetett meg. Egy tucat különböző nőver kapta
el az egykori Keket pajzsokkal, Levegőből sodort fonatokkal. Par masodperc mulva
mar kipeckelt szajjal, ovalis arcan patakzo könnyekkel logott a levegőben. Romanda
csettintett egyet, es körbejarta a nőt. – es mind a ketten Kekek – jegyezte meg. –
Ez aztan dramai felvezetese volt a felfedezesednek, Egwene! – Anyamnak szolitasz,
Romanda – közölte Egwene, es lesetalt az emelvenyeről. – es nem olyan furcsa, hogy
az itteni Kekek között nagyobb szazalekban vannak jelen, hiszen az egesz ajah
elmenekült a Feher Toronybol. – Felemelte az Esküpalcat. – es egyszerű oka van
annak, hogy ilyen dramaian vezettem fel a dolgot. Hogy reagaltatok volna, ha
egyszerűen csak bejelentem, hogy Feketek, mindenfele bizonyitek nelkül? Romanda
meghajtotta a fejet. – Mindket dologban igaza van, anyam – ismerte be.
– Akkor talan nem banod, ha te leszel az első, aki ujra leteszi az Esküket, ha nem
tevedek. Romanda csak egy pillanatig habozott. A Levegővel guzsba kötött nőkre
pillantott. A satorban szinte mindenki tartotta mar a Forrast, es ugy meregettek a
többieket, mintha barmikor rezkigyokka valna minden hajszaluk. Romanda megfogta az
Esküpalcat, es az utasitasoknak megfelelően felmentette magat az eskük alol.
Lathatoan fajdalmas volt a folyamat, de uralkodott magan, es csak elesen szisszent
egyet. A többiek argus szemekkel figyeltek, nem csal-e, de ő egyertelműen fogadta
ujra az Esküket. Majd visszaadta a palcat Egwene-nek. – Nem vagyok arnybarat –
jelentette ki. – es soha nem is voltam! Egwene visszavette az Esküpalcat. –
Köszönöm, Romanda – mondta. – Lelaine, lennel te a következő? – Szivesen – mondta a
nő. Talan ugy erezte, meg kell mentenie a Kek becsületet. Egyesevel a többiek is
feloldoztak magukat az eskük alol, fajdalmukban zihalva vagy sziszegve, majd ujra
letettek mind a harmat, es kijelentettek, hogy nem arnybaratok. Egwene
mindegyiküknel csendben sohajtott egyet megkönnyebbüleseben. Verin maga is mondta,
hogy lesznek olyan nőverek, akiket nem talalt meg, es tartott tőle, hogy tovabbi
Feketeket talalhat az ülnökök között is. Amikor Kwasema, a legutolso is visszaadta
neki a palcat, es bejelentette, hogy nem arnybarat, a satorban erezhetően enyhült a
feszültseg. – Pompas! – nyugtazta, es visszatert a sator főhelyere. – Mostantol
egykent cselekszünk. Nem civakodunk tovabb. Nem harcolunk. Mindannyian a Feher
Torony es a vilag erdeket tartjuk a legfontosabbnak. Legalabb mi, tizenketten
megbizhatunk egymasban! – Sosem könnyű megtisztulni. Gyakorta fajdalmas. Ma
megtisztitottuk sajat magunkat, de ami ezutan var rank, az legalabb ilyen fajdalmas
lesz. – Tudja… többek nevet is? – kerdezte Takima, ezuttal cseppet sem
összeszedetten. – Igen – valaszolta Egwene. – Összessegeben több mint ketszaz nevet
tudok. Minden ajahbol. Itt, ebben a taborban, most ugy hetvenen lehetnek. Megvannak
a nevek. – Meg ejszaka visszament, hogy elhozza a könyveket Verin szobajabol. Most
mar biztonsagban voltak a satraban, lathatatlanul. – Azt javaslom, hogy
tartoztassuk le őket! Bar nehez lesz, mivel amennyire csak lehet, egy időben kell
elfognunk mindegyiküket. – A legnagyobb előnyük a meglepetes ereje mellett a Fekete
ajah bizalmatlansaga lehetett. Verin is, mas forrasok is arra mutattak, hogy a
Fekete nőverek alig mareknyi tarsuk nevet ismertek csak. A könyvben hosszu leiras
reszletezte a Fekete ajah felepiteset, es a csoportokon, sajat szavukkal elve
„sziveken” alapulo rendszert. Az egyes csoportok alig erintkeztek massal, hogy
jobban őrizhessek titkukat. Remelhetőleg ez a rendszer most lelassitja a
felismerest, hogy mi törtenik. A nőverek elkepedve neztek fel ra. – Először is –
kezdte Egwene –, azt fogjuk mondani, hogy fontos informaciot osztanank meg minden
nőverrel, de a taborban levő katonak nem hallhatjak. Ajahonkent behivjuk a
nővereket ebbe a satorba, ez eleg nagy ahhoz, hogy elferjen benne akar ketszaz
ember. Szetosztom köztetek az ismert Fekete nőverek nevet. Amikor az egyes ajahok
belepnek, elismetelem nekik, amit nektek mondtam, es azt is, hogy ujra fel kell
esküdniük az Esküpalcara. Keszen varjuk, hogy megfekezzük a menekülni probalo
Fekete nővereket.
Megkötözzük őket, es a fogadosatorba rejtjük. – A kisebb sator a Csarnok satra
mellett allt, de le lehetett valasztani, hogy a belepő nőverek ne lassak a
foglyokat. – Kell valamit kezdenünk az őrzőkkel is – mondta Lelaine komoran. –
Javaslom, jöjjenek be a nővereikkel, es fel kell ra keszülnünk, hogy elfogjuk őket
is! – Nemelyikük arnybarat maga is – figyelmeztette Egwene. – De nem mindegyikük
az. es nem tudom, melyikkel mi a helyzet! – Verinnek erről is voltak jegyzetei, de
sajnos nem tul sok. – A Fenyre, micsoda borzalom! – motyogta Romanda. – Meg kell
tennünk – razta meg a gőgös Berana a fejet. – es gyorsan kell lepnünk –
csatlakozott Egwene –, hogy a Fekete nővereknek ne legyen idejük elmenekülni!
Figyelmeztetem Bryne nagyurat, hogy allitson ijaszokat es megbizhato nővereket a
tabor köre, hogy megakadalyozza a menekülőket. A biztonsag kedveert. De ez csak
azokat fogja meg, akik tul gyengek ahhoz, hogy Kaput nyissanak. – Nem hagyhatjuk,
hogy idaig fajuljon a dolog – jelentette ki Lelaine. – Haboru a taborban… Egwene
biccentett. – es a Feher Toronnyal mi lesz? – kerdezte Lelaine. – Miutan
megtisztitottuk magunkat – mondta Egwene –, megtesszük, amit az aes sedaiok
ujraegyesitesehez tennünk kell! – ugy erti… – Igen, Lelaine – mondta Egwene. – ugy
ertem, hogy ma este megkezdjük a Tar Valon elleni tamadast. Terjeszd a hirt, es
szolj Bryne nagyurnak, hogy keszitse fel az embereit! Ez a hir eltereli a köztünk
lapulo Fekete nőverek figyelmet is, es kevesbe fogjak eszrevenni, mire keszülünk.
Romanda Sheriamra es Moriara nezett, akik a sator oldalanal logtak a levegőben, es
mind a ketten nyiltan zokogtak. A szajukat Levegővel tömtek be. – Meg kell tennünk.
A Csarnok ele terjesztem a javaslatot, hogy kövessük az amyrlin felveteset! A
satorra csend borult. Aztan lassan minden egyes nő felallt, hogy tamogassa a
javaslatot. Egyhanguan. – A Feny ovjon minket! – suttogta Lelaine. – es bocsassa
meg, amit ezutan teszünk! Pontosan, gondolta Egwene. Huszonegyedik fejezet
ISMERETLEN SZAGOK – De hat a Tarwin-res a leglogikusabb hely! – ervelt Nynaeve. Egy
fűvel benőtt uton lovagolt Randdel a Maredo-alföldön. Aielek tömege kiserte őket.
Nynaeve volt az egyetlen aes sedai a csapattal; Narishma es Naeff hatul lovagoltak,
es durcasnak tűntek. Rand kenyszeritette őket, hogy hagyjak hatra az aes
sedaiaikat. Mostanaban különösen elszantan probalt minel jobban függetlenedni
tőlük. Nynaeve egy hofeher kancan ült: Holdfenyt Rand teari istallojabol szerezte.
Meg mindig különösnek tűnt, hogy a ferfinak sajat istalloja van, hat meg, hogy
szinte a vilag összes nagyobb varosaban! – A Tarwin-res – razta meg a fejet Rand. –
Nem. Minel tovabb gondolkozom rajta, annal inkabb ugy latom, hogy nem ott akarunk
harcolni. Lan tulajdonkepp szivesseget tesz nekem. Ha sikerül összehangolnom a
tamadasomat az övevel, hatalmas előnyre tehetek szert. De nem akarom elvonni a
seregeim figyelmet a Ressel. Erőforras-pocsekolas volna. Erőforras-pocsekolas? Lan
egyenesen a Res fele tartott, mint egy folyoközi hosszuijbol kilőtt nyilvessző! Oda
tartott, hogy meghaljon!
es Rand azt mondja, hogy pocsekolas lenne segiteni neki? Gyapjuagyu idiota! Nynaeve
a fogat csikorgatva kenyszeritette magara a nyugalmat. Barcsak Rand vitazna,
ahelyett hogy ebben a tavoli hangnemben nyilatkozik, amire mostanaban szokott ra!
Olyan erzelemmentesnek tűnt, de Nynaeve latta, milyen az, amikor elszabadul benne a
bestia, es rabődül. Ott lapult benne, feltekerődzve, es ha Rand nem engedi
szabadjara az erzelmeit hamarosan, belülről zabaljak majd fel… De hogyan ertethetne
meg vele a dolgot? Egyik ervet a masik utan sorakoztatta fel – mindegyik
kifejezetten esszerű volt, es nyugodtan magyarazta el őket – rövid teari
tartozkodasuk folyaman. De Rand nem törődött egyikkel sem, az elmult ket napban
csak a tabornokaival tanacskozott, es az Utolso Csata strategiajat tervezgettek.
Lan minden egyes nappal egy lepessel közelebb ert a megnyerhetetlen csatahoz.
Nynaeve minden egyes nappal nyugtalanabb lett, es sokszor kis hijan ott hagyta
Randet, hogy eszakra lovagoljon. Ha Lan lehetetlen harcba akart keveredni, hat ott
akart lenni az oldalan! De maradt. A Feny egesse meg Rand al’Thort, de maradt. Mi
haszna lenne, ha Lanon segit, de közben hagyja, hogy a vilagot elnyelje az arnyek,
mert egy bizonyos birkapasztor makacsul… makacs! Rantott egy jokorat a fonatan. Az
ekköves karperecek es a gyűrűk a kezen megcsillantak a gyenge napfenyben – az eg
termeszetesen felhős volt, mint mar hetek ota mindig. Mindenki probalt ugy tenni,
mintha ez az egesz nem lenne vegtelenül termeszetellenes, de Nynaeve tovabbra is
erezte az eszakon gyülekező vihart. Olyan keves idő volt mar hatra addig, mielőtt
Lan eleri a Rest! A Feny adja, hogy lelassitsak kisse azok a malkieriek, akik a
tamogatni akarjak a harcaban. A Feny adja, hogy ne legyen egyedül! Ha csak eszebe
jutott, ahogy Lan a Fertőbe lovagol, hogy szembenezzen egy seregre valo
arnyfattyuval, akik elfoglaltak az otthonat… – Ott kell tamadnunk – ismetelte meg.
– Ituralde szerint a Fertőben csak ugy hemzsegnek a trallokok! A Sötet ur sereget
gyűjt! Biztos lehetsz benne, hogy a nagyobbik reszük a Resben lesz, hiszen onnan a
legkönnyebb kitörni Andor es Cairhien fele! – es egeszen pontosan ezert nem a
Resnel tamadunk majd, Nynaeve – valaszolta Rand hűvösen, erzelemmentesen. – Nem
hagyhatjuk, hogy az ellenseg hatarozza meg a csatamezőnk helyet. A legrosszabb
szamunkra az lenne, ha ott harcolnank, ahol ő szeretne, vagy ahol ő szamitja. –
eszakra forditotta a tekintetet. – Igen, hadd gyülekezzenek! Engem keresnek, de en
nem adom magam a kezükre. Miert harcolnek a Tarwin-resben? Sokkal okosabbnak tűnik,
ha egyenesen Shayol Ghulra ugrattatom az embereimet! – Rand – ervelt a nő, es
probalt esszerűnek hangzani. Miert nem latta be a ferfi, hogy esszerű? – Semmi
esely sincs ra, hogy Lan kellően erős sereget gyűjtsön össze ahhoz, hogy
visszatartson egy nagyobb mertekű trallok tamadast, különösen, ha a hatarvideki
seregek csak a Feny tudja, mit csinalnak idelenn, delen! Elsöpörik, es aztan a
trallokok hodito hadjaratra indulnak! A hatarvidekiek emlitesere Rand arca
megfeszült. epp azert lovagoltak, hogy talalkozzanak az egyik hirnökükkel. – A
trallokok hodito hadjaratra indulnak – ismetelte meg a ferfi. – Igen! – Pompas! –
mondta Rand. – Akkor lekötik magukat, mig en megteszem, amit tennem kell! – es Lan?
– kerdezte Nynaeve. – A legjobb helyen tamad – biccentett a Sarkany. – Malkierre es
a Resre vonja az ellensegeim figyelmet, es azt hiszik majd, hogy en is
ott vagyok. Az arnyfattyak nem hasznalhatnak Kapukat, ugyhogy nem mozognak olyan
gyorsan, mint jomagam. Mire csataba szallnak Lannal, en mar a vonalaik mögött
leszek, es egyenesen a Sötet ur szivere csapok le! Nem tervezem cserbenhagyni a
deli videkeket, egyaltalan nem! Amint a trallokok atverekszik magukat a Resen,
öklökre bomlanak, es hoditani kezdenek. Az embereim akkor csapnak majd le rajuk,
Bashere vezetesevel. Kapukkal utaznak, es egyesevel tamadjak hatba es oldalba a
trallok csapatokat. igy mi valasztjuk meg a nekünk legmegfelelőbb csatateret! –
Rand – lehelte Nynaeve, es a haragja iszonyatba olvadt. – Lan meg fog halni! – es
ki vagyok en, hogy megtagadjam ezt tőle? – kerdezte a ferfi. – Mind megerdemeljük,
hogy bekere leljünk! Nynaeve azon kapta magat, hogy tatott szajjal bamulja. Rand
tenyleg ebben hitt! Vagy legalabbis ebben probalt hinni! – Az a kötelessegem, hogy
megöljem a Sötet Urat – mormolta a ferfi felig maganak. – Megölöm. Aztan meghalok.
Ennyi. – De… – Eleg, Nynaeve! – parancsolta Rand halkan, azon a veszedelmes
hangjan. Nem lehetett tovabb erőltetni a beszelgetest. A nő magaban fortyogva
süppedt vissza a nyeregbe. Azon gondolkozott, hogyan győzhetne meg a ferfit. A
Fenyre! Kepes lenne hagyni, hogy a Hatarvidek elszenvedje, hogy lerohanjak a
trallokok? Az ottaniakat nem vigasztalna, hogy legyőzte a Sötet Urat – a trallokok
üstjeben fortyognanak! es Lan meg a malkieriek magukra maradnanak, paranyi kis
sereg a Fertő összes letező szörnye ellen! A seanchanok haborut inditanak delen es
nyugaton. A trallokok lezudulnak eszakrol es keletről. A kettő vegül csak összeer.
Andor es a többi kiralysag hatalmas csataterre valtozik, es az ottaniak – jo
emberek, akar a folyoköziek – semmit sem tehetnek ekkora seregek ellen. Szetzuzzak
őket. De mit tehetne? Hogyan valtoztathatna rajta? uj strategiat kellett kitalalnia
Rand befolyasolasara. A sziveben minden Lan vedelmere nogatta. Segitseget kellett
neki szereznie! A csapat tanyak pettyezte, füves siksagon vagott at. Jobbra is allt
egy tanya, az a fajta maganyos kis gazdasag, amit a Folyoközben is epp eleget
latott az ember. De a Folyoközben egy gazda sem meregette volna ilyen nyilt
ellensegesseggel az utazokat. A koszos nadragos, vörös szakallu ferfi kis hijan a
vallaig felgyűrte az ingujjat, es egy felig befejezett keritesnek tamaszkodott. A
fejszejet könnyeden – de nagyon latvanyosan – a mellette levő rönkökre tette. A
földjei lathattak mar jobb evet: bar takarosan felszantotta es bevetette a mezőt, a
barazdakbol epp csak aprocska kis hajtasok kukucskaltak ki. A földön üres foltok
sötetlettek, ahol valamilyen megmagyarazhatatlan okbol nem hajtott ki a vetes, es a
növekvőben levő palantak is sargasak voltak. A szomszed mezőn fiatal legenyek egy
fatönköt probaltak kiasni, bar Nynaeve gyakorlott szeme azonnal latta, hogy nem is
igyekeznek rendes munkat vegezni. A hamot nem akasztottak az ökörre, es nem astak
körbe a fa gyökeret sem, hogy meglazitsak. A fűben heverő fadarabok tul vaskosak es
simak voltak szerszamnyelekhez kepest. Botok. Szinte mar mulatsagos volt a kis
bemutato – annak fenyeben, hogy Randdel vagy ketszaz aiel kocogott –, de azert
mondott valamit. Ezek az emberek szamitottak ra, hogy baj lesz, es felkeszültek.
Alighanem ők maguk is ereztek a vihart. Ez a videk eleg közel volt a főbb
kereskedelmi utvonalakhoz, es nem esett messze Teartől sem, igy hat nem kellett
rabloktol tartaniuk. Eleg eszakra volt ahhoz, hogy kimaradjon az Illian es Tear
közti civakodasbol is. Olyan helynek tűnt, ahol a gazdaknak nem kell arra
vesztegetniük a jofele faanyagot, hogy botot faragjanak belőle, es
nem kell ugy meregetniük az idegeneket, mintha tamadasra szamitananak a reszükről.
De ez az ovatossag jol jön majd, ha ide is elernek a trallokok – feltetelezve, hogy
a seanchanok nem foglaltak mar el addigra a területet, es nem soroztak be minden
ferfit erővel a seregükbe. Nynaeve ujra megrangatta a fonatat. A gondolatai
visszatertek Lanra. Tennie kellett valamit! am Rand nem hallgatott az eszervekre.
Csak Cadsuane titokzatos terve maradt. De az ostoba nember nem volt hajlando
elmagyarazni! Ő megtette az első lepest, szövetseget ajanlott, es Cadsuane hogyan
viselkedett? Öntelt gőggel. Hat persze! Hogyan mereszelte ugy fogadni őt a kis aes
sedai csoportjaban, mintha az erdőben eltevedt kislany lenne? es hogyan segitene az
ő feladata – hogy megtudja, Perrin hol tartozkodik – Lanon? Az előző heten többször
probalt tovabbi informaciot kiszedni Cadsuane-ből, de nem jart sikerrel. „Vegezd el
ezt a feladatot, gyermek – mondta az aes sedai –, es talan a jövőben nagyobb
felelősseget bizunk rad. Időről időre makacsnak bizonyultal, es azt nem tűrhetjük
el!” Nagyot sohajtott. Deritse ki, hol van Perrin. Hogy foghatott volna neki
egyaltalan? A folyoköziek sem segitettek sokat. Sokan közülük Perrinnel utaztak, de
mar jo ideje nem hallottak felőlük. Valahol delen voltak, alighanem Altaraban vagy
Ghealdanban. De ez meg mindig nagyon nagy atkutatando terület volt. Tudhatta volna,
hogy a Folyoközben sem talal könnyen valaszra. Cadsuane nyilvan mar maga is
megprobalta megtalalni Perrint, es egyertelműen kudarcot vallott. Ezert ruhazta ra
a dolgot. Rand talan valami titkos küldetessel bizta volna meg Perrint? – Rand? –
kerdezte. A ferfi felhangosan motyogott magaban. Nynaeve megborzongott. – Rand? –
szolt ra elesebben. A ferfi abbahagyta a motyogast, es felnezett ra. Nynaeve mintha
latta volna a tekintete melyen rejlő haragot, es a felbeszakitasra felszikrazo
ingerültseget. Aztan mar el is tűnt, es csak az ijesztően hűvös önuralom maradt
helyette. – Igen? – kerdezte. – Tudod, hogy… Perrin hol van? – Feladatai vannak,
azokat vegzi – felelte Rand, es elfordult. – Miert akarod tudni? Jobb, ha nem
emliti Cadsuane-t. – Meg mindig aggodom erte. es Matert is. – o! – szolt Rand. –
Meg nem nagyon szoktal hozza a hazudozashoz, ugye, Nynaeve? A nő erezte, hogy
elvörösödik zavaraban. Mikor tanult meg a ferfi igy atlatni az embereken? – Aggodom
erte, Rand al’Thor – ismetelte meg. – Olyan bekes es szereny termeszete van, mindig
is hagyta, hogy a baratai kihasznaljak! Tessek. Hadd gondolkozzon el ezen! –
Szereny – morfondirozott a ferfi. – Igen, azt hiszem, meg mindig szereny. De bekes?
Perrin mar jo ideje nem valami… bekes. Ezek szerint tenyleg kapcsolatban volt
nemregiben Perrinnel! A Fenyre! Cadsuane vajon honnan tudta, es az ő figyelmet
hogyan kerülhette el, hogy beszeltek? – Rand, ha Perrin neked csinal valamit, miert
tartod titokban? Megerdemelnem, hogy… – Nem talalkoztam vele, Nynaeve – felelte a
ferfi. – Higgadj le! Egyszerűen csak van, amit tudok. Össze vagyunk kötve, Perrin,
jomagam es Mat! – Hogy? Mit ertesz…? – Erről ennyit mondhatok, Nynaeve – szakitotta
felbe Rand, es
halk szavai elvagtak a beszelgetes fonalat. A nő ujra visszahuzodott, es a fogat
csikorgatta. A többi aes sedai mindig azzal jött, hogy uralkodni kell az
erzelmeiken, de nekik nyilvan nem kellett elviselniük Rand al’Thort! Ő is nyugodt
tudott volna maradni, ha nem neki kellett volna elbannia a legmakacsabb bolond
öszverrel, aki valaha csizmat huzott a labara! Egy ideig csendben lovagoltak, a
borus eg tavoli szürkemoha mezőkent borult fölejük. Egy közeli keresztutnal volt a
hatarvidekiekkel megbeszelt talalkozo helyszine. Egyenesen oda is Utazhattak volna,
de a Hajadonok meggyőztek rola Randet, hogy erkezzenek kicsit arrebb, es ovatosan
közelitsek meg a helyet. Az Utazas roppant kenyelmes volt, de veszelyes is
lehetett. Ha az ember ellensegei tudtak, hol jelenik majd meg, könnyen lehet, hogy
egy sor ijasz csapdajaba erkezett. Meg az sem volt olyan biztonsagos, ha
felderitőket küldtek at elsőkent, mint az, ha oda Utaztak, ahol senki sem varta
őket. Az aielek gyorsan tanultak es alkalmazkodtak. Döbbenetesen gyorsan. A Puszta
elkepesztően unalmas volt, minden talpalatnyi resze egyforma. Persze Nynaeve
hallotta mar, hogy az aielek meg a vizföldekről mondjak ugyanezt. A megbeszelt
keresztut mar jo ideje nem volt fontos. Ha Verin vagy valamelyik masik Barna nőver
velük lett volna, alighanem el tudta volna magyarazni, pontosan miert nem. Nynaeve
csak annyit tudott, hogy az a kiralysag, ahova ez az ut vezetett, reges-reg
elbukott, es nem maradt utana mas, csak Far Madding független varosa. Az Idő Kereke
fordult. A legnagyobb kiralysagok is elpusztultak, elrozsdasodtak, es vegül üres
mezőkke koptak, ahol csak a legkivalobb arpa nevelesere elszant parasztgazdak
telepedtek meg. Ez törtent Manetherenben, ez törtent itt is. Az egykor legioknak
epitett, hatalmas utak jelöletlen, javitasra szorulo, videki dűlőutakka
silanyultak. Ahogy tovabb ügettek, Nynaeve hagyta, hogy Holdfeny lemaradjon kisse
Randtől. Narishma melle került ezzel. A ferfi sötet, vaskos hajfonataban kis
csengettyűk csilingeltek. A többi asha’manhez hasonloan ő is feketet viselt, csak a
gallerjan csillogott a kard es a sarkany. Sokat valtozott az elmult honapokban,
miota őrző lett. Nynaeve mar nem a kisfiut latta benne. Narishma ferfiva erett, egy
katona kecsessegevel, egy őrző figyelmes a tekintetevel. Ferfiva, aki farkasszemet
nezett a halallal, es Kitaszitottakkal küzdött meg. – Te hatarvideki vagy, Narishma
– szolitotta meg. – Van rola barmifele elkepzelesed, hogy a többiek miert
hagyhattak el a posztjukat? Az asha’man megrazta a fejet, es a mezőket pasztazta
tekintetevel. – Egy varga fia voltam, Nynaeve sedai! Nem tudom, a nagyurak es -
urnők mit miert tesznek! – Habozott. – Raadasul mar nem vagyok hatarvideki.
Egyertelmű volt, mire celoz. Megvedi Randet, barmifele mas hűseget is kell
megszegnie erte. Igazan őrzőhöz melto gondolat. Nynaeve lassan biccentett. – Van
rola barmifele elkepzelesed, mibe lovagolunk? – Megtartjak a szavukat – felelte
Narishma. – Egy hatarvideki előbb hal meg, mint hogy megszegje az adott szavat!
Megigertek, hogy küldöttseget menesztenek a Sarkany nagyurral valo talalkozora. Ezt
fogjak tenni. De nem bannam, ha magunkkal hozhattuk volna az aes sedaiainkat! A
jelentesek alapjan a hatarvideki sereggel tizenharom aes sedai
volt. Veszedelmes szam: ennyi kellett ahhoz, hogy elcsendesitsenek egy nőt, vagy
megszeliditsenek egy ferfit. Tizenharom nő körbe kapcsolodva pajzs möge zarhatta a
vilag legerősebb fokuszalojat is. Rand ragaszkodott hozza, hogy az ele küldött
targyalobizottsagban nem lehet negynel több aes sedai a tizenharombol. Cserebe
megigerte, hogy ő is csak negy fokuszalot visz: ket asha’mant – Narishmat es
Naeffet –, Nynaeve-et es sajat magat. Merise es a többiek valaszkent aes sedaii
ertelemben jelenetet rendeztek: lebiggyesztettek az ajkukat, es sokszor egymas utan
megkerdeztek, hogy „biztos, hogy ezt akarod?”, miutan Rand megtiltotta nekik, hogy
vele menjenek. Nynaeve eszrevette, Narishma milyen mereven tartja magat. – Mintha
nem biznal bennük! – A hatarvidekieknek a Hatarvideken a helye – felelte a ferfi. –
Egy varga fia voltam, megis megtanultam banni a karddal, landzsaval, ijjal,
barddal, parittyaval. Mar mielőtt az asha’manekhez csatlakoztam volna, öt kikepzett
deli katonabol negyet legyőztem. Azert elünk, hogy vedjünk. es megis eljöttek
onnan. epp most! Tizenharom aes sedaijal! – Nynaeve-re nezett sötet szemevel. –
Bizni akarok bennük. Tudom, hogy jo emberek. De a jo emberek is hozhatnak rossz
dönteseket. Különösen, ha fokuszalni kepes ferfiakrol van szo! Nynaeve
elhallgatott. Narishmanak volt nemi igaza, bar a hatarvidekiek miert akarnak
bantani Randet? evszazadok ota harcoltak a Fertő terjeszkedese es az arnyfattyak
ellen, es a Sötet ur elleni küzdelem a lelkükbe volt irva. Miert fordulnanak az
ujjaszületett Sarkany ellen? A hatarvidekieknek megvolt a maguk becsületkodexe.
Neha persze dühitő volt, de hozzajuk tartozott. Az, hogy Lan annyira ragaszkodott a
hazajahoz – különösen, amikor olyan sok malkieri elhagyta nagy szerepet jatszott
abban, hogy Nynaeve ugy szerette. o, Lan, talalok valakit, aki segit neked! Nem
hagyom, hogy egymagad vagtass az arnyek torkaba! Ahogy egy zöld dombocska közelebe
ertek, több tucat aiel tert vissza a felderitesből. Rand megallitotta az egesz
csapatot, kivarta, hogy cadin’soros felderitői odaügessenek hozza. Jo nehanyuk
homlokan ott vöröslött az aes sedaiok ősi jelevel diszitett fejpant. A felderitők
egyaltalan nem zihaltak, pedig pihenes nelkül szaladtak el a talalkozohelyig es
vissza. Rand előrehajolt a nyeregben. – Teljesitettek a keresemet? Nem hoztak
magukkal ketszaz embernel es negy aes sedainal többet? – Igen, Rand al’Thor –
felelte az egyik felderitő. – Lenyűgözően teljesitettek a felteteleidet. Nagy a
becsületük! Nynaeve felismerte a különös aiel humor hangjat a ferfi valaszaban. –
Mi törtent? – kerdezte Rand. – Egyetlenegy ember van csak ott, Rand al’Thor –
közölte az aiel felderitő. – Az egesz „küldöttseg” csak belőle all. Alacsony kis
emberke, bar ugy nez ki, mint aki tudja, hogy jarjak a landzsak tancat! Nynaeve
előrenezett. Tenyleg, most, hogy mar tudta, mit keressen, latta a delről erkező
masik utat, ami alighanem pont a domb mögött talalkozott az övekkel. – Ez meg
mifele csapda lehet? – kerdezte Naeff. Rand melle leptetett, es nyurga katonaarcan
aggodalom sötetlett. – Rajtaütes? Rand feltartotta a kezet, es csendet intett.
Megsarkantyuzta a lovat, es a felderitők egyetlen panaszszo nelkül követtek.
Nynaeve kis hijan lemaradt: Holdfeny sokkal bekesebb allat volt, mint amilyet ő
valasztott volna sajat maganak. Ha visszaernek Tearbe, beszel
azzal az istallomesterrel! Megkerültek a dombot. Regi tűzrakohelyek ragyazta, poros
terre ertek: hajdan itt allhattak meg ejszakara a karavanok. Az öveknel valamivel
kisebb ut kanyargott fel eszakra es le delre. Egy maganyos shienari allt az
utkereszteződesben, a közelgő menetet nezte. Vallig erő, szürke haja inas
testfelepitesehez illő, szikar vonasokat keretezett. Kerek arcat melyen
összeszabdalta a kor, es mintha hunyorgott volna apro szemevel. Hurin? – gondolta
Nynaeve döbbenten. Azota nem latta a tolvajfogot, hogy Hurin elkiserte őt es a
többiek csoportjat a Feher Toronyba a falmei esemenyeket követően. Rand
megallitotta a lovat, es bevarta Nynaeve-et meg az asha’maneket. Az aielek szel
kavarta levelekkent szorodtak szet, lankadatlanul figyeltek az utkereszteződesben.
Nynaeve egeszen biztos volt benne, hogy mindket asha’man megragadta a Forrast, es
alighanem Rand is. Hurin kenyelmetlenül toporgott. ugy nezett ki, ahogy Nynaeve
emlekeiben elt. Egy kicsit talan jobban megőszült azota, de ugyanazt az egyszerű,
barna ruhat viselte, a derekan egy rövidkarddal es egy kardtörővel. A lovat egy
kidőlt fahoz kötötte a közelben. Az aielek gyanakodva nezegettek az allatot, mintha
csak egy falka verebet meregetnenek. – Nocsak, Rand ur! – kialtott fel Hurin
erőtlenül. – Tenyleg maga az! Meg kell hagyni, felvitte a Feny a dolgat! Jo…
Elakadt a hangja, ahogy felemelkedett a talajrol. Döbbenten, fojtottan nyikkant
egyet, es a Levegő lathatatlan fonatai forditottak rajta egyet. Nynaeve
megborzongott. Vajon eljön az idő, amikor mar nem zavarja, ha ferfiakat lat
fokuszalni? – Ki kergetett minket, Hurin – szolt oda Rand –, amikor azon a tavoli
arnyekföldön estünk csapdaba? Mely nemzet fiait öltem meg az ijammal? – Nemzet
fiait? – kerdezte Hurin, epp csak megnyikkanva. – Rand ur, egyetlen ember sem jart
arra! Nem talalkoztunk massal, csak Selene urnővel! Csak azokra a bekaszörnyekre
emlekszem, amiken allitolag a seanchanok lovagolnak! Rand megperditette Hurint a
levegőben, es hidegen vegigmerte. Aztan közelebb leptetett a lovaval. Nynaeve es az
asha’manek követtek. – Nem hiszi, hogy en vagyok az, Rand ur? – kerdezte Hurin a
levegőben logva. – Manapsag nagyon keves dolgot hiszek el, amit elem raknak –
felelte a Sarkany. – Feltetelezem, a hatarvidekiek azert küldtek, mert ismersz
engem? Hurin verejtekezve bolintott. Nynaeve egy pillanatra megsajnalta. A ferfi
teljesen odavolt Randert. Rengeteg időt töltöttek együtt Faint es Valere Kürtjet
kergetve. Amikor együtt utaztak vissza Tar Valonba, Nynaeve ritkan tudta leallitani
Hurint, hogy ne egyfolytaban Rand valamelyik nagyszerű hőstetteről meseljen.
Alighanem roppant elkeseritő lehetett a nyurga tolvajfogonak, hogy igy bant vele az
istenitett urasag. – es miert csak teged? – kerdezte Rand halkan. – Nos – sohajtott
fel Hurin –, azt mondtak maganak… – Habozott, mintha valami megzavarta volna.
Hangosan a levegőbe szippantott. – Nohat… ez erdekes! Ezt meg sosem szagoltam. –
Mit? – kerdezte Rand. – Nem tudom – felelte Hurin. – A levegő… olyan szaga van,
mint rengeteg halalnak, rengeteg erőszaknak, de megsem. Sötetebb. Sokkal
rettenetesebb. – Lathatoan összeborzadt. A ferfi kepessege, hogy kiszagolja az
erőszakot, azok köze a furcsasagok köze tartozott,
amit nem tudott megmagyarazni a Torony sem. Nem volt semmi köze az Egyetlen
Hatalomhoz, de nyilvan nem volt teljesen termeszetes sem. De Randet lathatoan nem
erdekelte, a szaglasz mit erez. – aruld el, miert csak teged küldtek, Hurin! – Mint
azt mondtam, Rand ur. Tudja, itt es most csak a felteteleket beszeljük meg. – Annak
a felteteleit, hogyan viszitek vissza a seregeiteket a helyükre – mondta a Sarkany.
– Nem, Rand ur – felelte Hurin feszengve. – Annak a felteteleit, hogy valoban
talalkozzatok. A levelüknek az a resze kisse elnagyolt volt, azt hiszem. Azt
mondtak, lehet, hogy dühös leszel, ha csak engem talalsz itt! – Tevedtek – mondta
Rand meg halkabban. Nynaeve azon kapta magat, hogy előrehajol, hogy hallja. – Mar
nem erzek haragot, Hurin – folytatta a ferfi. – Nincsen semmi haszna! Miert lenne
szüksegük feltetelekre a talalkozonkhoz? Felteteleztem, hogy az az ajanlatom, hogy
csak kis sereggel erkezek, elfogadhato lesz! – Nos, Rand ur – mondta a szaglasz –,
tudja, nagyon akarnak am talalkozni magaval. Vegtere is ilyen messze jöttünk,
atmeneteltük az egesz francette telet, mar bocsasson meg, aes sedai. De francette
egy tel volt! es kemeny is, meg ha sokaig tartott is, hogy vegre ideerjen. Mindegy,
mindezt csak magaert tettük. Rand ur. ugyhogy higgye el, talalkozni akarnak
magaval. Nagyon. – De? – De, hat, a legutobb, amikor Far Maddingben volt, akadt egy
kis… – A hatarvidekiek Far Maddingben vannak? – kerdezte Rand. – Igen, Rand ur! –
es ott akarnak talalkozni velem? – Igen, Rand ur. Be kell jönnie az Őr vedelme ala,
tudja, es… Rand intett egyet, es felbeszakitotta Hurint. Egy Kapu nyilt meg
azonnal. Lathatoan nem Far Maddingbe vezetett, epp csak egy kicsivel visszabb az
uton, ahol Rand es a csapata epp az iment haladt el. Rand elengedte Hurint, intett
az aieleknek, hogy hagyjak, hadd üljön fel a lovara, aztan atleptetett
Tai’daisharral a Kapun. Mi a fene folyt itt? Mindenki mas követte. Amikor atertek,
a Sarkany ujabb Kaput nyitott, ezuttal egy kis erdős völgyecskebe. Nynaeve ugy
velte, felismeri: itt taboroztak azutan, hogy Cadsuane-nel megjartak Far Maddinget.
De mire kellett az első Kapu? – tűnődött zavartan. Aztan eszebe jutott. Az embernek
ahhoz nem kellett megtanulni a környeket, hogy a közelbe nyisson Kaput – es ha
valahova Utazva erkezett az illető, elegge jol megismerte a helyet ahhoz, hogy
barhova Kaput nyithasson. Azzal, hogy Rand először csak egy ugrasnyit Utazott, eleg
jol megtanulta ahhoz a helyet, hogy barhova Kaput nyithasson – es nem kellett azzal
vacakolnia, hogy megtanulja a terepet! Roppant ravasz modszer volt, es Nynaeve
elvörösödött, hogy ez eddig nem jutott az eszebe. A ferfi vajon miota ismerheti ezt
a cselt? Vajon ez is csak attol a… hangtol szarmazik a fejeben? Rand kilovagolt
Tai’daishar hatan a völgyecskebe. A lo pataja körül felkavarodott az avar. atvagott
az aljnövenyzeten. Nynaeve követte, probalta ravenni a bamba kancajat, hogy lepest
tartson Rand menjevel. Az az istallomester kap meg a fejere! Langolni fog a füle,
mire vegez vele! Hurin is kiügetett a lovan, az aielek pedig atfutottak mellette,
nem hagytak őrizetlenül egy pillanatra sem. Elkendőztek az arcukat, marokra fogtak
a landzsajukat es az ijukat. A fakon es a bozoton tul
Rand megallitotta Tai’daishart, es lenezett a nyilt mezőn at Far Madding ősi
varosara. Nem volt igazan hatalmas a nagyvarosokhoz merve. Meg csak szep sem volt,
ha azokhoz az ogier-epitette csodakhoz merte az ember, amiket Nynaeve eddig latott.
De eleg nagy volt, es szo ami szo, akadtak benne pompas epületek es ősi relikviak.
Egy szigeten allt egy to közepen, es ettől egy kicsit emlekeztetett Tar Valonra.
Harom szeles hid ivelt at a bekes vizen: mashogy nem lehetett bejutni a varosba.
Hatalmas hadsereg taborozott a to körül, talan meg Far Maddingnel is nagyobb
területet foglaltak el, Nynaeve több tucat különböző haz több tucat különböző
zaszlajat szamolta meg. A lovak, a satrak olyan takaros sorokban huzodtak, mint a
gondosan ültetett, elrendezett nyari vetes az aratas előtt. A hatarvideki hadsereg.
– Meg csak hallottam erről a helyről – leptetett oda mellejük Naeff. Rövidre nyirt,
sötetbarna hajat felturta a szel. Összeszűkült szemmel, elegedetlenül nezte a
varost. – Olyan, mint egy stedding, csak nem olyan biztonsagos! Far Madding
hatalmas ter’angrealja – az Őr – lathatatlan vedőbuborekokat kepezett, amik
megakadalyoztak, hogy az emberek megerintsek az Egyetlen Hatalmat. Ezt persze meg
lehetett kerülni egyes erre kifejlesztett ter’angrealokkal, es Nynaeve-nel
veletlenül epp akadt is egy ilyen. De ez sem segitene sokat. A hadsereg eleg közel
huzodott a tohoz ahhoz, hogy alighanem a fokuszalast megakadalyozo buborek vedelme
alatt legyen, ami ugy merföldnyire logott tul a varoson. – Tudni fogjak, hogy
megjöttünk – mondta Rand halkan, összeszűkült szemmel. – Nyilvan vartak ra. Azt
varjak, hogy belovagoljak a ladajukba! – Lada? – kerdezte Nynaeve habozva. – Ez a
varos egy lada – magyarazta a ferfi. – Az egesz varos es a körülötte levő videk!
Olyan helyre akarnak rangatni, ahol ők iranyithatnak engem, de nem ertik. Senki sem
iranyithat. Többe soha! Elegem van a ladakbol es börtönökből, a lancokbol es
kötelekből! Soha többe nem adom magam mas hatalmaba! Nem vette le a tekintetet a
varosrol. Előrenyult a nyeregben, es előszedte a gömböt emelő ferfi kis szobrat.
Nynaeve ereiben meghűlt a ver. Azt mindenhova magaval kellett cipelnie, barhova
ment? – Talan tanulniuk kellene – mormolta Rand. – Talan noszogatnom kellene őket,
hogy teljesitsek a kötelessegüket, es engedelmeskedjenek nekem. – Rand… – Nynaeve
gondolkozni probalt. Nem hagyhatta, hogy ez meg egyszer megtörtenjen! A kulcs
halvanyan derengeni kezdett. – El akartak fogni – mormolta a ferfi lagyan. –
Megkötözni. Megverni. Far Maddingben egyszer mar megtettek velem. Azt akarjak… –
Rand! – csattant fel Nynaeve elesen. A ferfi megdermedt, aztan ugy nezett ra, mint
aki most latja eleteben először. – Ezek itt nem rabszolgak, akiknek mar Graendal
elfüstölte az agyat. Ez egy varosra valo artatlan ember! – A varos lakoit nem is
bantanam – valaszolta Rand erzelemmentes hangon. – A hadseregnek van szüksege a
megleckeztetesre, nem a varosnak. Talan egy kis tűzeső? Vagy par marosabb villam… –
Semmit sem tettek, csak azt kertek, hogy talalkozz velük! – hajtogatta Nynaeve, es
közelebb leptetett a lovaval. A ter’angreal viperakent meredt fel a ferfi kezeben.
Egykor ezzel tisztitotta meg a
Forrast. Miert is nem olvadt szet, mint a női parja? Nem volt benne biztos, mi
törtenne, ha Rand Far Madding vedőbuborekaba iranyitana a fonatokat, de tartott
tőle, hogy működnenek. Az Őr nem akadalyozta meg a fonatok letrejöttet. Ő sajat
maga is tökeletesen tudta hasznalni a saidart, ha a kutjabol huzta. Akarhogy is,
abban biztos volt, hogy meg kell akadalyoznia, hogy a ferfi a szövetsegesein töltse
ki a dühet, vagy barmit is erzett. – Rand – mondta halkan. – Ha ezt megteszed, nem
lesz visszaut! – Mar reg nincs szamomra visszaut, Nynaeve – felelte a ferfi lobogo
tekintettel. A szeme valtozott: hol kek volt, hol szürke. Ma epp vasszürken
sötetlett. Üres hangon folytatta: – Akkor indult el a labam ezen az uton, amikor
Tam megtalalt, ahogy ott sirtam azon a hegyoldalon! – Ma senkit sem kell megölnöd.
Kerlek! Rand visszafordult a varos fele. Lassan, irgalmasan kihunyt a kulcsban a
feny. – Hurin! – vakkantott fel. Közel allhat a teljes összeomlashoz, gondolta
Nynaeve. Mar a hangjaban is erezni a haragot. A tolvajfogo odalovagolt a csoport
elere. Az aielek viszont tavolsagot tartottak. – Igen, Rand ur? – Menj vissza a
gazdaidhoz a ladaba! – folytatta a Sarkany, ezuttal mar uralkodva a hangjan. – Add
at nekik az üzenetemet! – Mifele üzenetet, Rand ur? A ferfi habozott, aztan
visszacsusztatta a kulcsot a helyere. – Mondd meg nekik, hogy az ujjaszületett
Sarkany nemsokara ellovagol, hogy csataba szalljon Shayol Ghulban. Ha becsülettel
vissza akarnak terni a helyükre, biztositom az utjukat a Fertőbe. Maskülönben
maradhatnak itt bujkalni. Magyarazzak majd csak meg a gyerekeiknek es az
unokaiknak, miert voltak az őrhelyüktől több szaz merföldre, amikor megöltek a
Sötet Urat, es a profeciak beteljesültek! Hurint lathatoan megraztak a hallottak. –
Igenis, Rand ur! A Sarkany ezzel megforditotta a lovat, es visszaügetett a tisztas
fele. Nynaeve tulsagosan is lassan követte. Holdfeny gyönyörűseges lo volt, de
barmikor elcserelte volna egy olyan engedelmes, megbizhato folyoközi hatasra, mint
Bela. Hurin maradt, ahol voltak. Döbbenten nezett maga ele. Lathatoan nagyon mas
volt ujra talalkoznia „Rand urral”, mint amire szamitott. Nynaeve a fogat
csikorgatta, ahogy a fak eltakartak előle. Rand ujabb Kaput nyitott, ezuttal
közvetlenül Tearbe. Egyenesen a Tear Kövenek istalloudvaran kialakitott Utazoterre
erkeztek. Forro, fülledt levegő nehezedett a varosra, hiaba volt felhős az eg.
Beszelgetes, siralyrikoltas töltötte be a levegőt. Rand odalovagolt a varakozo
lovaszokhoz, es kiismerhetetlen arccal szallt le a nyeregből. Nynaeve
lekapaszkodott Holdvilag hatarol, es egy pirospozsgas lovasz kezebe nyomta a
kantart. Rand elment mellette. – Egy szobrot keress! – mondta. – Micsoda? –
kerdezte a nő döbbenten. A ferfi megtorpant, es visszanezett ra. – Azt kerdezted,
Perrin hol van. Egy hadsereggel taborozik egy hatalmas szobor töveben, ami ugy nez
ki, mintha egy kardot szurtak volna a földbe. Biztos vagyok benne, hogy a tudosok
meg tudjak neked mondani, hol van. Nagyon jellegzetes. – Honnan… Honnan tudod? Rand
megvonta a vallat.
– Csak tudom. – es miert arultad el nekem? – kerdezte Nynaeve, es a ferfi mellett
vagott at a kemenyre döngölt földön. Nem hitte volna, hogy Rand elarulja ezt az
informaciot; szokasa lett, hogy mindent megtartson maganak, meg az ertelmetlen
dolgokat is. – Mert – felelte a ferfi az erőd fele ballagva, olyan halkan, hogy
szinte hallani sem lehetett – tartozom neked, amiert te akkor is törődsz velem,
amikor nekem nem megy. Ha megtalaltad Perrint, mondd meg neki, hogy nemsokara
szüksegem lesz ra! es ezzel magara hagyta Nynaeve-et. Ő ott allt az istalloudvaron,
es Rand utan nezett. Nedves illat lengett a levegőben, a friss eső illata, es
Nynaeve erezte, hogy kimaradt egy kis zaporbol. Nem esett annyi, hogy megtisztitsa
a levegőt vagy besarozza a földet, de ahhoz eleg volt, hogy az arnyekos sarokban
kisse összevizezze a követ. Jobb kez fele ferfiak lovagoltak vagy jarattak a
lovakat a tompa eg alatt, a homokos földbe vert poznak között. Tudomasa szerint a
Kő volt az egyetlen erőd, ahol a lovassagnak is elegendő tere nyilt
gyakorlatozasra, de hat a Kő amugy sem szamitott szokvanyosnak. A lovak ugy
mennydörögtek, akar a tavoli vihar, es ő önkentelenül is eszakra pillantott. Az
ottani vihar meg közelebbinek erződött. Eddig azt hitte, a Fertőben gyülekezik, de
most mar nem volt benne biztos. Mely levegőt vett, es felsietett az erődbe.
Elhaladt a makulatlan egyenruhas Vedelmezők mellett. A mellvertjük ives volt, sima,
a felkarjukon puffos, bordas a kabat. Lovaszok mellett sietett el, akik talan arrol
almodoztak, hogy egy nap maguk is felölthetik ezt az egyenruhat, de egyelőre csak
az istalloba vittek vissza a lovakat, hogy szenat es vizet kapjanak. Gyolcsruhas
szolgalok mellett haladt el, akik alighanem sokkal kenyelmesebben ereztek magukat,
mint ő a maga melyvörös gyapjuruhajaban. Az erőd maga a magasba meredő kőtorony
volt, sima falat csak ablakok törtek meg. Kiveve azt az egy helyet, ahol Nynaeve
meg mindig latta Mat illuminatoroktol szerzett tűzijatekanak a nyomat: akkor
robbantott lyukat a falba, amikor őt es a többieket jött megmenteni a fogsagbol.
Ostoba kölyök. Hol lehetett? Nem latta mar, miota is…? Jo ideje. Miota a seanchanok
elfoglaltak Ebou Dart. Valahol ugy erezte, mintha cserbenhagyta volna a fiut, bar
ezt sosem ismerte volna be. Mar igy is epp eleg kinos helyzetbe hozta magat a
Kilenc Hold Leanya előtt, hogy ugy megvedte azt a gazfickot! Meg mindig nem tudta,
akkor mi lelte. Mat tud magara vigyazni. Alighanem epp egy fogadoban mulatozik,
miközben mindenki mas a vilag megmentesen faradozik. Reszegre issza magat, es
kartyazik. Rand mas kerdes volt. Sokkal könnyebb volt banni vele, amikor meg ugy
viselkedett, mint a többi ferfi: makacsul es eretlenül, de kiszamithatoan. Ez az uj
Rand a hideg erzelmeivel, a hideg hangjaval igazan remitő volt. A Kő keskeny
folyosoi meg mindig idegenek voltak Nynaeve szamara, es gyakran eltevedt. Az sem
segitett sokat a helyzeten, hogy a folyosok es a falak neha helyet csereltek.
Probalt ugy tenni, mintha ezek a törtenetek csak babonas tulzasok lettek volna, de
előző reggel arra ebredt, hogy a szobaja hirtelen es megmagyarazhatatlan modon
mashova került. Az ajtaja ugyanolyan illesztes nelküli sziklara nyilt, mint a Kő
maga. Kenytelen volt egy Kapun at kimenekülni, es döbbenten vette tudomasul, hogy
az ablaka ket emelettel magasabban van, mint előző ejszaka! Cadsuane azt mondta, a
Sötet ur erinti meg a vilagot, attol kezd felbomlani a Minta. Az aes sedai sok
mindent mondott, es keves volt köztük, amit Nynaeve igazan szivesen hallott volna.
Ketszer is eltevedt a folyosokon bolyongva, de vegül csak
elerkezett Cadsuane ajtajahoz. Rand legalabb azt nem tiltotta meg az embereinek,
hogy szallast adjanak a nőnek. Bekopogott – megtanulta mar, hogy jobb, ha kopog –,
aztan belepett. A Cadsuane csoportjahoz tartozo aes sedaiok, Merise es Corele a
szobaban üldögeltek, kötögettek, teat iszogattak, es probaltak ugy tenni, mintha
nem annak a rettenetes nembernek a szeszelyeit lesnek. Cadsuane maga epp halkan
beszelgetett Minnel, akit az elmult napokban szinte kisajatitott. Min lathatoan nem
banta a dolgot, talan azert sem, mert mostanaban nem volt valami könnyű Rand
mellett lenni. Nynaeve egy pillanatra megsajnalta a lanyt. Neki csak baratkent
kellett elviselnie a ferfit, de ez az egesz sokkal nehezebb lehetett annak, aki a
szivet osztotta meg vele. Minden pillantas ra tapadt, ahogy becsukta az ajtot. –
Azt hiszem, megtalaltam – jelentette be. – Kicsodat, gyermek? – kerdezte Cadsuane
Min egyik könyvet lapozgatva. – Perrint – felelte ő. – Igazad volt, Rand tudta, hol
van. – Kivalo! – nyugtazta Cadsuane. – Ügyes voltal; ugy tűnik, megis hasznalhato
vagy! Nynaeve nem is tudta volna megmondani, mi idegesiti jobban – a kurtan
odavetett dicseret, vagy a teny, hogy büszkeseg öntötte el a hallatan. Nem volt mar
befonatlan haju kislany, hogy egy nő szava simogassa! – Nos? – nezett fel Cadsuane
a könyveből. A többiek hallgattak, bar Min biztatoan es elismerően Nynaeve-re
mosolygott. – Hol van? Ő valaszra nyitotta a szajat, mielőtt megallithatta volna
magat. Mi volt ebben a nőben, amitől mindenki engedelmeskedni akart neki? Nem az
Egyetlen Hatalom, nem is barmi azzal kapcsolatos. Cadsuane egy szigoru, de
igazsagos nagymama legköret arasztotta. Azt a fajtaet, akinek nem feleselt vissza
az ember, de aki sütemennyel jutalmazta, ha időben fel lett söpörve. – Először is,
tudni akarom, Perrin miert fontos – vonult be Nynaeve a szobaba gőgösen, es leült
az egyetlen szabadon maradt ülőhelyre, egy festett fazsamolyra. Ahogy leült,
rajött, hogy par hüvelykkel a többiek szemszintje ala süllyedt. Tanitvanykent ült
Cadsuane előtt! Kis hijan felallt, de aztan rajött, hogy azzal csak meg jobban
felhivna hibajara a figyelmet. – Hah! – horkant fel az aes sedai. – Akkor is
visszatartod a tudast, ha tudod, hogy ez a szeretteid eletebe kerülhet? – Tudni
akarom, mibe keveredtem! – makacsolta meg magat Nynaeve. – Tudni akarom, hogy ez az
informacio vegül nem lesz-e Rand karara! Az aes sedai nagyot horkantott. –
Feltetelezed, hogy bantanam azt a bolond kölyköt? – Nem feltetelezem, hogy nem –
csattant fel Nynaeve –, amig nem arulod el, mit tervezel! Cadsuane becsukta a
könyvet – Dinasztiaja visszhangjai –, es ertetlenül nezett ra. – Legalabb azt
elarulod, hogy a hatarvidekiekkel valo talalkozo hogy sikerült? – kerdezte. – Vagy
azt az informaciot is tuszul tartod? Tenyleg azt hitte, hogy ilyen könnyen
elterelheti a figyelmet? – Rosszul, ahogy arra szamitani is lehetett – felelte ő. –
Beastak magukat Far Madding köre, es nem hajlandoak talalkozni Randdel, amig nem
megy be az Őr vedőköre ala, es nem vagja el magat a Forrastol. – es jol fogadta a
dolgot? – kerdezte Corele egy kiparnazott padrol a szoba tulso vegeben. Halvanyan
elmosolyodott: ő volt az egyetlen, aki mintha inkabb szorakoztatonak talalta volna
Rand hangulatvaltozasait, mint ijesztőnek. De persze ő gyakorlatilag az elsők közt
kötött magahoz egy asha’mant is.
– Hogy jol fogadta-e? – kerdezett vissza Nynaeve szarazon. – Az attol függ.
Szerinted jonak szamit, hogy előrangatta azt a fenyverte ter’angrealt, es azzal
fenyegetőzött, hogy tűzesőt idez a seregre? Min elsapadt. Cadsuane felvonta a
szemöldöket. – Megallitottam – közölte Nynaeve. – De epphogy csak. Nem tudom,
talan… talan mar tul keső megvaltoztatni. – Fog meg nevetni az a fiu – jelentette
ki Cadsuane halkan, de nyomatekosan. – Nem azert eltem ilyen sokaig, hogy most
valljak kudarcot! – Mit szamit az egesz? – kerdezte Corele. Nynaeve döbbenten
fordult oda. – Nos? – tette le Corele a varrast. – Mit szamit? Nyilvan győzni
fogunk! – A Fenyre! – nezett ra Nynaeve. – Ezt meg honnan veszed? – Egesz delutan a
lanyt faggattuk a latomasairol – biccentett Corele Min fele. – Mindig valora
valnak, es olyasmit is latott, ami csak az Utolso Csata utan törtenhet meg. Tehat
tudjuk, hogy Rand le fogja győzni a Sötet Urat. A Minta mar eldöntötte. Nem kell
tovabb aggodnunk! – Nem – szolt Min –, tevedsz! Corele a homlokat rancolta. –
Gyermek, azt allitod, hogy hazudtal mindazzal kapcsolatban, amit latsz? – Nem –
mondta a lany. – De ha Rand veszit, nem lesz Minta! – A lanynak igaza van! –
Cadsuane döbbentnek hangzott. – Amit a gyermek lat, az a Minta szövedeke egy
kesőbbi időpontban, de ha a Sötet ur győz, teljesen el fogja pusztitani a Mintat.
Ez az egyetlen modja annak, hogy a latomasai ne valjanak valora. Ugyanez all a
többi profeciara es Jövendőmondasra is. A győzelmünk korantsem biztositott. Csend
borult a szobara. Nem csak a falu ügyeit vagy egy nemzet dolgait vitattak meg. Az
egesz teremtett vilag sorsarol beszeltek. A Fenyre! Vissza tudom tartani ezt az
informaciot, ha ez az egyetlen esely ra, hogy segitseget szerezzek Lannak? Nynaeve
szive összefacsarodott, ha csak a ferfira gondolt, es olyan keves lehetősege volt.
Igazsag szerint ugy tűnt, Lan egyetlen remenye a Rand toborozta seregekben, a Rand
emberei nyitotta Kapukban rejlik. Randnek meg kellett valtoznia. Lanert.
Mindnyajukert. es sajnos nem volt erre jobb ötlete, mint hogy megbizik Cadsuane-
ben. Lenyelte a büszkeseget, es megszolalt. – Tudod, hol van egy olyan szobor, ami
egy hatalmas, földbe szurt kardot abrazol? Corele es Merise ertetlenül neztek
össze. – Az amahn’ruhane keze – fordult el Cadsuane Mintől felvont szemöldökkel. –
A kutatok szerint sosem fejeztek be teljesen a szobrot. A jehannahi ut közeleben
van. – Perrin annak az arnyekaban vert tabort. Cadsuane felfujta az arcat. – Azt
felteteleztem, keletre megy, a Rand al’Thor elfoglalta videkek fele. – Mely levegőt
vett. – Rendben. Most azonnal elmegyünk hozza! – Habozott, aztan Nynaeve-re
pillantott. – A korabbi kerdesedre valaszul, gyermek, Perrin maga egyaltalan nem
fontos a tervünk szempontjabol. – Nem? – meredt ra ő. – De… Cadsuane felemelte az
ujjat. – De vannak vele paran, akik nelkülözhetetlenek. Különösen az egyikük.
Huszonkettedik fejezet A TORONY aLL
Egwene lassan setalt vegig a lazadok taboran. Karminvörös ruhat viselt,
lovagloszoknyaval. A szin lattan többen is felvontak a szemöldöküket. A Piros ajah
cselekedeteit figyelembe veve nem tűnt valoszinűnek, hogy az itteni nőverek közül
barki is felvette volna ezt a szint. Erre meg a taborban szolgalo nők is rajöttek,
es eladogattak a vörös es bordo ruhadarabjaikat, vagy felvagdostak őket rongynak.
Egwene külön kerte ezt a vörös ruhat. A Toronyban a nőverek raszoktak, hogy csak a
sajat ajahjuk szinet viseljek, es ez a szokas csak tovabb melyitette a
megosztottsagot. Szep dolog volt büszkenek lenni az ember ajahjara, de veszedelmes
volt azt hinni, hogy nem lehet megbizni senkiben, aki mas szint visel. Ő az összes
ajahhoz egyarant tartozott. Ma sok mindent jelentett szamara a vörös. A közelgő
ujraegyesülest a Piros ajahhal. Emlekeztetőt, hogy a megosztottsagnak veget kell
vetnie. A kiontando vert, amit jo emberek hullatnak majd a Feher Torony vedelmeben
harcolva. A halott aes sedaiok veret, akiket alig egy oraja fejeztek le az ő
parancsara. Siuan megtalalta a nagykigyos gyűrűjet. Jo volt vegre visszahuzni az
ujjara. Az eg vasszürke volt, a levegőt porszag ülte meg, a tabor felbolydult, az
kavarta fel. A nők sietve mostak, mintha kesesben lettek volna, hogy felkeszitsek a
gazdaikat a közelgő ünnepre. A noviciak szo szerint rohantak egyik orarol a
masikra. Az aes sedaiok keresztbe font karral siettek, a tekintetük szinte lyukat
egetett barkibe, aki nem tartotta az ütemet. erzik, milyen feszült ez a nap,
gondolta Egwene. es nem tehetnek rola, ők is idegesek lesznek tőle. Előző ejszaka a
seanchan tamadas. Aztan utana az amyrlin visszaterese, aki egesz delelőtt az aes
sedaiok sorait tisztitotta. es most delutan… a haboru dobjai döndültek meg. ugy
velte, Bryne taboraban nincs ekkora kavarodas. A ferfi emberei mindig keszen
alltak; talan az ostrom barmelyik napjan egy perc alatt indulhattak volna
megrohamozni a Feher Tornyot. Az ő katonai döntik el a haboru menetet. Egwene nem
hagyhatta, hogy az aes sedaiok csataba lovagoljanak, es nehezkesen kikerüljek az
esküt, amely szerint nem hasznaljak az Egyetlen Hatalmat ölesre. Itt fognak varni,
es csak Gyogyitasra hivhatjak el őket. Vagy akkor, ha a Feher Torony nőverei
komolyan bekapcsolodnak a harcokba. A Feny adja, hogy Elaida eleg bölcs legyen
ahhoz, hogy ezt megtiltsa! Ha az aes sedaiok egymas ellen forditjak a Hatalmat, az
aztan nagyon sötet nap lesz! Lehet egyaltalan ez a nap ennel is sötetebb? Nem volt
biztos benne. A taborban ahany aes sedai mellett elment, mindegyik tisztelettel,
felelemmel es egy kis rettegessel nezett fel ra. Az amyrlin hosszu tavoliet utan
visszatert. es pusztitast meg iteletet hozott. Több mint ötven Fekete nővert
csendesitettek el, majd pedig vegeztek ki. Egwene emelygett, ha csak a halalukra
gondolt. Sheriam szinte mintha megkönnyebbült volna, amikor ra került a sor, bar
aztan hamar ketsegbeesetten zokogva küszködni kezdett. Szamos förtelmes bűnt
bevallott, mintha abban remenykedne, hogy az, ha hajlando beszelni, felmentheti. De
a tönkre hajtottak a fejet, es lecsaptak, akar a többiet. Egwene elmejeben örökre
elesen elni fog ez a kep – egykori kronikaőre fejet a tönkre szoritjak, ugy
fekszik, kek ruhajat es langvörös hajat hirtelen aranylo feny vonja be, ahogy a nap
elől ellibben egy könnyű felhőfatyol. Aztan lehull a bard ezüstje, es levagja a nő
fejet. Talan a Minta kegyesebb lesz hozza, amikor legközelebb fonalat kap a
hatalmas szövetben. Vagy talan nem. A halal nem jelentett menedeket a Sötet ur
elől. Sheriam iszonyata a vegen talan azt jelentette, hogy neki is ez jutott az
eszebe, amikor lefejeztek.
Egwene most mar tökeletesen ertette, hogy nevethetnek az aielek egy egyszerű
veresen. o, inkabb verjek napokig, mint hogy parancsba kelljen adnia, hogy olyan
nőket vegezzenek ki, akiket kedvelt, akikkel együtt dolgozott! Az ülnökök egy resze
azzal ervelt, inkabb vallassak ki a foglyokat, ne vegezzenek velük, de Egwene
hajthatatlan volt. Ötven nő tul sok volt ahhoz, hogy elvagva tartsak őket a
Forrastol, es őrizzek őket; es most, hogy tudtak, az elcsendesitest is meg lehet
Gyogyitani, az sem jelentett megoldast. Nem, a törtenelem azt mutatta, a Fekete
sikamlos es veszedelmes fajzat, es Egwene igy is epp eleget aggodott mar miattuk.
Moghediennel megtanulta, mifele arat kell fizetni a mohosagert, meg ha csak
informaciora vagytak is. Ő is, a többiek is tul mohok voltak, tul büszkek a
„felfedezeseikre”, es nem szabaditottak meg a vilagot egy Kitaszitottol. Nem
hagyja, hogy meg egyszer elkövessek ezt a hibat. Mindenki tudta, mi a törveny, a
Csarnok meghozta az iteletet, es nem titokban tette. Verin azert halt meg, hogy
megallitsa ezeket a nembereket, es ő gondoskodik rola, hogy ne legyen hiabavalo az
aldozata. Jo munkat vegeztel, Verin! Nagyon jo munkat! A taborban minden egyes aes
sedainak ujra le kellett tennie a Harom Esküt, es csak harom olyan Fekete nőver
került elő, akiket Verinnek nem sikerült felfedeznie. Nagyon alapos kutatast
vegzett. A Feketek őrzőit szigoruan vigyaztak. Majd kesőbb vegigvalogatjak őket,
amikor lesz ra idejük, hogy kideritsek, melyikük Fekete maga is, es melyikük
roppant bele a nővere elvesztesebe. A többsegük ugyis a halalt keresi majd, meg az
artatlanok is. Talan az artatlanokat meg lehet majd rola győzni, hogy eletben
maradjanak addig, amig az Utolso Csataba vethetik magukat. Kis hijan husz Fekete
nőver Verin listajarol igy is elmenekült, Egwene minden ovintezkedese ellenere. Nem
tudta, hogyan neszelhettek meg a dolgot. Bryne őrei elkaptak par menekülni probalo
gyengebbet, es katonak estek el, hogy lelassitsak őket. De sokan igy is
elmenekültek. Nincs ertelme ezen sirni. Ötven Fekete igy is halott, es ez mar
önmagaban győzelem. Ijesztő. De akkor is győzelem. igy hat lovaglocsizmaban, vörös
ruhaban vagott at a taboron, barna haja kibontva uszott a szelben. Piros szalagokat
font bele, az alig egy oraja kiontott ver emlekere. Nem vadolta a nővereket a
furcsa pillantasokert, az alig leplezett aggodalomert, a felelmükert. es a
tiszteletükert. Ha barkiben elt meg barmi ketseg, hogy ő az amyrlin, ezzel
eloszlatta. Elfogadtak, es feltek tőle. es soha többe nem illik mar közejük.
Különallo volt, es mindig is az marad. Hatarozott, kek ruhas nő furakodott at a
satrak között, es fele tartott. A tiszteletremelto tartasu aes sedai illően
pukedlizett, bar siettek, ugyhogy Egwene nem allt meg, hogy a masik megcsokolhassa
a gyűrűjet. – Anyam – szolt Lelaine. – Bryne azt üzeni, hogy minden keszen all a
tamadasra. Azt mondja, hogy a nyugati hidak idealis kiindulo pontot jelentenenek a
tamadasra, bar javasolja, hogy Kapuk segitsegevel küldjünk embereket a Feher Torony
vedelmi vonala möge is. Azt kerdezi, lehetseges-e ez? Ezzel nem hasznalnak
fegyverkent az Egyetlen Hatalmat, de közel allnanak hozza. Apro különbseg. am az
aes sedaiok lete az apro különbsegekről szolt. – Mondd meg neki, hogy en magam
nyitom meg azt a Kaput! – felelte Egwene. – Kivalo, anyam – hajtotta meg a fejet
Lelaine. A tökeletes, hű segitő peldakepe. Döbbenetes, hogy milyen hamar
megvaltozott a nő viselkedese az ő iranyaban. Nyilvan rajött, hogy nincs mas
eselye, mint hogy teljesen Egwene-re tapad, es feladja azt a probalkozast,
hogy magahoz ragadja a hatalmat. igy legalabb nem tűnik majd annyira kepmutatonak,
es talan rangot is szerezhet az amyrlinen keresztül. Felteve, hogy Egwene erős
amyrlinkent szilarditja meg a hatalmat. Eleg valoszinű feltetelezesnek tűnt.
Lelaine-t nyilvan bosszantotta a Romanda viselkedeseben beallt valtozas. A Sarga,
mintha csak erre vart volna, ott allt az ut mellett. A sajat ajahja szinet viselte,
a hajat szigoru kontyba tornyozta. Pukedlizett, amikor Egwene odaert ele, es epp
csak odapillantott Lelaine-re, aki Egwene jobbjara lepett, a Kektől minel
messzebbre. – Anyam – szolt Romanda –, körbekerdeztem az utasitasodnak megfelelően.
Egy arva szot sem hallottunk azokrol, akiket a Fekete Toronyba küldtünk! – Nem
tartod furcsanak a dolgot? – kerdezte vissza ő. – De, anyam. Az Utazas segitsegevel
mostanra meg kellett volna jarniuk a követseget. De legalabbis üzenniük kellett
volna! Aggaszto ez a csend. Aggaszto bizony. es meg aggasztobb, hogy a
küldöttsegben ott volt Nisao, Myrelle, Faolain es Theodrin is. Mind a negyen
hűseget esküdtek neki. Zavaro egybeeses. Faolain es Theodrin tavozasa különösen
gyanus volt. Elvileg azert mentek, mert nem volt meg őrzőjük, de a taborban levő
nőverek sosem tartottak őket kettőjüket teljes jogu aes sedainak, bar persze Egwene
előtt ezt senki sem merte volna kimondani. Miert epp ők negyen kerültek bele ebbe a
küldöttsegbe a tabor több szaz aes sedaia közül? Csak veletlen egybeeses lett
volna? Nem tűnt tul valoszinűnek. De akkor mit jelenthetett? Valaki szandekosan
elküldte volna azokat, akik hozza hűsegesek? Ebben az esetben Siuant miert nem
küldtek el? Talan Sheriam mesterkedese lett volna mögötte? A Fekete sok mindent
bevallott a kivegzese előtt, de ez nem szerepelt köztük. Akarhogy is, valami
törtent az asha’manekkel. A Fekete Torony jelentette problemat meg kellett oldania.
– Anyam – mondta Lelaine, es visszateritette a figyelmet. A Kek ra sem nezett
vetelytarsara. – Mas hireket is hoztam. Romanda halkan szipakolt. – Sheriam nem
hazudott – folytatta Lelaine. – Az almodasra hasznalt ter’angrealok eltűntek. Az
összes. – Ez meg hogyan lehetseges? – csattant fel Egwene, es hagyta, hadd
villanjon elő a haragja. – Sheriam volt a kronikak őre, anyam – vagta ra Lelaine
sietve. – Egy helyen tartottuk a ter’angrealokat, ahogy azt a Feher Toronyban
szoktuk, őrseg alatt. De… de mi okuk lett volna az őröknek elküldeniük Sheriamot? –
es mit gondolsz, mit tervezett hazudni rola? – kerdezte az amyrlin. – Ezt a lopast
nem lehetett volna sokaig titokban tartani! – Nem tudom, anyam – razta meg a fejet
Lelaine. – Az őr azt mondja, Sheriam… zavarodottnak tűnt, amikor elvitte a
ter’angrealokat. Tegnap ejjel törtent. Egwene összeszoritotta a fogat, ahogy
Sheriam vegső vallomasaira gondolt. A ter’angrealok elrablasa messze nem a
legdöbbenetesebb reszletek köze tartozott. Elayne magankivül lesz: az eredeti gyűrű
is az ellopottak között volt, es Egwene erősen ketelkedett benne, hogy Siuan
elrejtett masolata jo sablon lenne. Mar az is hibas volt, es az arrol keszült
masolatok alighanem meg tökeletlenebbek lennenek. – Anyam – mondta Lelaine halkan.
– Mi a helyzet Sheriam egyeb… allitasaival? – Hogy az egyik Kitaszitott a Toronyban
van, es aes sedainak adja ki magat? – kerdezte Egwene. Sheriam azt allitotta, ennek
a…
perszonanak adta a ter’angrealokat. Lelaine es Romanda szotlanul ballagtak, mind a
ketten mereven előre neztek, mintha erre gondolni sem mernenek. – Igen, azt hiszem,
igaza van – felelte Egwene. – Nemcsak a mi taborunkba ferkőztek be, de Andor,
Illian es Tear arisztokraciajaba is. Miert ne furakodtak volna be a Feher Toronyba?
Azt nem tette hozza, hogy Verin könyve is emliti az egyik Kitaszitott jelenletet.
Jobbnak tűnt, ha nem arulja el, Verin jegyzetei milyen atfogoak. – Nem aggodnek
miatta – folytatta. – A Tornyot ert tamadas es a visszatertünk utan ugy velem, ez a
Kitaszitott, barmelyikük legyen is, bölcsebbnek tartja majd, ha eloldalog, es
mashol folytatja a cselszöveseit! Lelaine-t es Romandat mintha nem nyugtatta volna
meg ezzel. Harmasban elertek az aes sedai tabor szelet. Ott mar felnyergelt lovak
vartak rajuk, valamint egy nagyobb csapat katona, es a Keket meg a Pirosat
leszamitva minden ajahbol egy-egy ülnök. Kek azert nem volt köztük, mert Lelaine-en
kivül nem maradt mar mas a taborban, az pedig eleg egyertelmű volt, hogy Piros
miert nincs velük. Egwene reszint ezert döntött a vörös ruha mellett: igy probalt
arra utalni, hogy minden ajahnak reszt kell vennie abban, amire most keszültek.
Mindannyiuk erdeke ezt követelte. Amint nyeregbe szallt, eszrevette, hogy Gawyn
ismet tiszteletteljes tavolsagbol követi. Honnan került elő? Kora reggel ota nem
beszeltek. Amikor lora ült, a ferfi is nyeregbe szallt, es amikor megfordult, hogy
Lelaine-nel, Romandaval, az ülnökökkel es a katonakkal kilovagoljon a taborbol,
Gawyn is biztos tavbol követte. Egwene meg mindig nem tudta, mihez kezdjen vele. A
hadsereg tabora nagyreszt üres volt. A satrak elhagyatottan alltak, a talajt labak
es patkok tapostak le, alig maradt itt par katona. Egwene nem sokkal azutan magahoz
ölelte a Forrast, hogy elhagytak a sajat taborukat, es magaban tartotta, hogy
barmikor hasznalhassa, ha lovaglas közben rajuk tamadnanak. Meg mindig nem bizott
benne, hogy Elaida nem hasznalna Kapukat, hogy megforditsa a tamadast. Igaz, hogy a
hamis amyrlint talan leköti a seanchan tamadas romjainak eltakaritasa. De az effele
feltetelezesek – hogy itt vagy ott biztonsagban van – ejtettek annak idejen a Feher
Torony fogsagaba Egwene-t. Ő volt az amyrlin. Nem tehette magat kockara. Dühitő
volt, de tudomasul kellett vennie, hogy a maganyos hőstetteknek vege; nem teheti
többe azt, amit csak akar. Akkor, hetekkel ezelőtt meg is ölhettek volna ahelyett,
hogy foglyul ejtik! A salidari lazadas elbukott volna, es tovabbra is Elaida lenne
az amyrlin… Ekkepp lovagolt fel a csapata a Darein falu előtt felsorakozott
sereghez. A Feher Torony meg mindig parazslott, a füst szeles gyűrűben szallt fel a
sziget közeperől, elfedte az epitmenyt. Meg ilyen messziről is latszottak rajta a
seanchan tamadas sebei. Megfeketedett lyukak sötetlettek a falan, mint rothadt
foltok egy amugy egeszseges alman. A Torony szinte nyögött, ahogy Egwene ranezett.
Olyan sokaig allt, olyan sokat latott! es most olyan melyen megsebeztek, hogy meg
egy nappal kesőbb is verzett. De megis allt. A Feny aldja, megis allt! Az egre
magaslott, sebzetten, de megis erősen, es egyenesen a felhőfatyol mögött rejtező
napra mutatott. Dacolt mindazokkal, akik megtörtek volna, akar kivülről, akar
belülről. Bryne es Siuan a sereg vegen vartak ra. Igazan össze nem illő par voltak.
A harcedzett tabornok, őszes halantekaval es athatolhatatlan pancelra emlekeztető,
erős, vonalas arcaval. Mellette pedig Siuan, a kekbe öltözött, paranyi nő azzal a
vegtelenül bajos kis arcaval, amitől
eleg fiatalnak tűnt ahhoz, hogy Bryne unokajanak nezzek, bar a valosagban közel
egykoruak lehettek. Siuan kurtan meghajolt a nyeregben ülve Egwene közeledtere,
Bryne pedig tisztelgett. Meg mindig aggodva nezte a nőt. Lathatoan szegyellte
magat, hogy reszt vett a megmenteseben, bar Egwene ra egyaltalan nem haragudott. Ha
mar belekenyszeritettek, hogy ő is menjen, hogy legyen, aki megvedi azt az ostoba
Siuant es Gawynt, inkabb dicseretet erdemelne, amiert eletben tartotta őket. Ahogy
mellejük leptetett, feltűnt neki, hogy Bryne es Siuan nagyon közel lovagolnak
egymashoz. A nő vegre bevallotta volna, hogy vonzodik a ferfihoz? es… Bryne-ben
most mar volt valami ismerős kecsesseg. Eleg halvany ahhoz, hogy Egwene talan csak
odakepzelje, de a kettejük viszonyaval együtt ez… – Vegre uj őrzőt vettel magad
melle? – kerdezte Siuant. A nő epp csak összeszűkitette a szemet. – Igen –
valaszolta. Bryne meglepődött, es kicsit mintha szegyellte volna magat. – Probalja
tavol tartani a bajtol, tabornok! – mondta Egwene, es melyen Siuan szemebe nezett.
– Mostansag epp eleg sokszor belekeveredett. Fontolora vettem, hogy odaadom önnek
gyalogkatonanak. Azt hiszem, sokat hasznalna neki a katonas rend, es eszebe
juttatna, hogy neha az engedelmesseg fontosabb, mint az egyeni kezdemenyezesek! Az
aes sedai megroskadt, es elkapta a tekintetet. – Meg nem döntöttem el, mihez
kezdjek veled, Siuan – mondta Egwene halkabban. – De feltüzelted a haragom. es
eljatszottad a bizalmamat. Az előbbit le kell csititanod, utobbit pedig fel kell
keltened, ha azt akarod, hogy valaha meg megbizzak benned! Siuantol a tabornokhoz
fordult, aki mintha rosszul lett volna. Alighanem az razta meg, hogy ereznie
kellett Siuan szegyenet. – Dicseretes batorsagra vall, hogy hagyta, hogy megkösse,
tabornok – mondta a ferfinak. – Tisztaban vagyok vele, hogy szinte lehetetlen
feladat tavol tartani a bajtol, de bizom a kepessegeiben! A tabornok ellazult. –
Minden tőlem telhetőt megteszek, anyam – mondta. Aztan megforditotta a lovat, es
vegignezett a felsorakozott katonakon. – Van valami, amit latnia kellene. Ha lenne
szives… Egwene biccentett. Megforditotta a lovat, es a tabornok mellett
vegiglovagolt az uton. A falut kiköveztek, a lakosokat kitelepitettek, es a fő
szekerutat Bryne több ezer katonaja szegelyezte. Siuan csatlakozott hozzajuk, es
Gawyn is követte őket. Egwene egy kurta intesere Lelaine es Romanda a többi
ülnökkel maradtak. ujdonsült engedelmessegük igen hasznosnak bizonyult, különösen,
hogy lathatoan most azon vetelkedtek, melyikük erdemli ki jobban az ő tetszeset.
Alighanem mind a ketten a kronikak őrenek posztjara palyaztak, most, hogy Sheriam
mar nem töltötte be azt. A tabornok az arcvonalba vezette őt, es Egwene
előkeszitett egy Levegő-fonatot, ha netan nyillal lőnenek rajuk. Siuan vegigmerte,
de nem szolt egy szot sem erre az elővigyazatossagra. Elvben nem lett volna ra
szükseg – a Torony emberei sosem lőttek volna ra egy aes sedaira, meg egy ilyen
konfliktusban sem. De ezt az őrzőkről nem lehetett volna elmondani, es mindig
törtentek balesetek. Elaidanak roppant kenyelmes lett volna, ha egy kosza
nyilvessző torkon talalja a vetelytarsat. Dareinen athaladva a macskaköveket
szeles, szögletes kőlapok valtottak fel az uton, aztan a Tar Valonba ativelő
fenseges, hofeher Alindaer-hidhoz közeledve szeles marvanylapok következtek. Itt
volt az, amit Bryne mutatni akart. A hid tuloldalan, a kőtömbökről es jokora
farönkökből emelt barikad mögött ott kuporogtak a Torony vedői. Feher tabardjukon
megcsillant Tar Valon langja. es legfeljebb
ezren lehettek. Szemben Bryne legalabb tizezres seregevel. – Nos, tudom, hogy sosem
a szambeli föleny miatt nem tamadtunk – mondta a tabornok –, de azert ennel a
Toronynak is több embert kellene tudnia kiallitani, különösen a varosbol behivott
katonakkal. Nem hiszem, hogy az elmult honapokban csak a regi szep időket
emlegettek a tűz mellett farigcsalva. Ha Chubain kapitanynak van egy kis esze,
kikepezte a frissen toborzottakat. – De akkor hol vannak? – kerdezte Egwene. – A
Feny tudja, anyam! – razta meg Bryne a fejet. – Vesztünk par embert, amig
atverekedjük magunkat mellettük, de nem sokat. Meszarszek lesz! – Tenyleg tehettek
bennük ekkora kart a seanchanok? – Nem tudom, anyam – felelte a tabornok. – Kemeny
volt a tegnap ejjel. Nagy tüzek, sok halott. De en inkabb több szazra, mint több
ezerre tettem volna a veszteseget. Talan a katonak is segitenek elhordani a
törmeleket es eloltani a tüzeket, de akkor is azt hittem volna, hogy nagyobb
sereget allitanak ki, amikor latjak, hogy jövök. Megneztem latcsövön at is ezeket a
legenyeket odaat, es jo nehanyuknak vörös a szeme a füsttől. Egwene elgondolkozva
ült, es örült a folyon lengedező friss szellőnek. – Nem kerdőjelezte meg a tamadas
bölcsesseget, tabornok. – Nem szokasom megkerdőjelezni, hova küldenek, anyam! – es
ha megkerdeznem, mi volna a velemenye rola? – Ha megkerdezne? – ismetelte Bryne. –
Taktikai szempontbol van ertelme a tamadasnak. Elvesztettük az Utazas előnyet, es
ha az ellenseg gond nelkül megujithatja a tartalekait, es oda küldhet követseget,
ahova csak akar, akkor mi ertelme az ostromnak? Itt az idő, hogy tamadjunk, vagy
csomagoljunk, es menjünk! Egwene biccentett. De megis azon kapta magat, hogy
habozik. Az a baljos füst a levegőben, a megcsonkitott Torony, az erősitest nem
kapo, riadt katonak. Mintha figyelmeztetni akartak volna valamire. – Mennyi ideig
varhatunk, mielőtt mindenkepp meg kell inditania a tamadast, tabornok? – kerdezte.
A ferfi a homlokat rancolta, de nem kerdőjelezte meg. Felnezett az egre. – Kesőre
jar. Talan egy orat? Utana tul sötet lesz. Ha ilyen kedvezően alakultak a szamok,
inkabb nem kevernem bele az ejszakai harc forgandosagat a dologba! – Akkor ezek
szerint varunk egy orat – nyugtazta Egwene, es hatradőlt a nyeregben. A többiek
zavartnak tűntek, de nem szoltak egy szot sem. Az Amyrlin-tron nyilatkozott. De
mire vart? Mit sugalltak az ösztönei? Az esze egyfolytaban ezen jart, ahogy a
percek lassan pörögtek, es egy idő utan rajött, mi allitotta meg. Ha ezt a lepest
megteszi, többe nincs visszaut. A Feher Torony nagy csapast szenvedett el előző
ejjel: ez volt az első alkalom, hogy egy ellenseg az Egyetlen Hatalommal tamadt ra.
Az ő rohama egy masik elsőseget jelentene: ez lenne az első eset, hogy aes sedaiok
egy csapata seregeket vezetne haboruban egy masik csapat ellen. A Toronyban volt
mar, hogy egymas ellen fordultak a frakciok, volt, hogy összeütközött egyik ajah a
masikkal, es nemelyik verontasba fulladt, mint peldaul Siuan letaszitasa. A titkos
kronikak feljegyeztek effele eseteket. De a megosztottsag sosem terjedt tul a
Torony kapujan. Nem fordult meg elő, hogy egy aes sedai sereggel kelt volna at a
hidakon. Ha most megteszi, ez az esemeny örökke az ő uralkodasahoz kapcsolodik.
Barmi mast tesz is, alighanem eltörpül ennek a napnak az arnyekaban. Azt remelte,
felszabadit es egyesit. Ehelyett haboruzni fog es
leigazni. Ha igy kell lennie, kiadja a parancsot. De az utolso lehetseges
pillanatig varni akart vele. Ha ez azzal jart, hogy egy komor orat kellett varniuk
a felhős eg alatt, a lovasok feszültseget erezve a hangosan horkantgato lovak
között, am legyen. Az egy ora lassan eltelt. Egwene par percig meg habozott – addig
huzta, ameddig csak merte. A hid tuloldalan allo szegeny katonak nem kaptak
erősitest. Elszantan neztek ki alacsony barikadjuk mögül. Egwene vonakodva
megfordult, hogy kiadja a parancsot. – Nocsak! – hajolt elő Bryne a nyergeben. – Ez
meg micsoda? Egwene visszafordult a hidhoz. A tavolban epp csak lathatoan kis menet
tartott felejük az uton. Tul sokaig vart volna? Erősitest küldött volna a Torony?
Makacs vonakodasaval a sajat emberei eletet szorta volna a semmibe? De nem. Ez a
csapat nem katonakbol allt, hanem szoknyas asszonyokbol. Aes sedaiokbol! Felemelte
a kezet, nehogy a katonak tamadjanak. A menet egyenesen a Torony barikadjahoz
tartott. Egy pillanattal kesőbb szürke ruhas nő lepett ki a torlasz ele. Egyetlen
őrző kiserte. Egwene hunyorogva probalta kivenni a nő vonasait, es Bryne sietve a
kezebe nyomta a latcsövet. Ő halasan fogadta, bar mar felismerte az asszonyt.
Andaya Forae, a Csarnok egyik uj ülnöke, akit a ketteszakadas utan valasztottak.
Szürke. Ez arra utalt, hogy hajlandoak targyalni. A Hatalom ragyogasa vette körbe a
nőt, es Siuan hangosan felszisszent, mire jo nehany katona ujfent felkapta az ijat.
Egwene ismet felemelte a kezet. – Bryne – mondta szigoruan –, nem akarom, hogy
barki elsőnek lőjön, hacsak nem adok ra engedelyt! – Fegyvert le! – bődült el a
tabornok. – Elevenen megnyuzlak benneteket, ha akarcsak előszedtek egy nyilat! Az
emberek visszaeresztettek maguk melle az ijukat. A tavolban a nő font valamit, amit
Egwene nem latott pontosan, aztan megszolalt. Hallhatoan raerősitett a hangjara. –
Egwene al’Vere! – mondta. – Jelen van? Egwene szinten felhangositotta a szavat egy
fonattal. – Itt vagyok, Andaya! Mondd meg a többieknek, hogy jöjjenek elő, hadd
lassam őket! Meglepő modon engedelmeskedtek a parancsnak. Meg kilenc nő sorakozott
elő, es Egwene alaposan megnezte őket. – Tiz ülnök – mondta, es visszaadta Bryne-
nek a latcsövet. Elengedte a fonatot, hogy anelkül beszelhessen a ferfival, hogy
mindenki hallana, amit mond. – Minden ajahbol kettő, a Keket es a Pirosat kiveve. –
Ez igeretes – dörzsölte meg az allat a tabornok. – Persze meg követelhetik azt is,
hogy adjam meg magam – jegyezte meg Egwene. – Rendben – mondta, es ujra
felerősitette a hangjat az Egyetlen Hatalommal. – Mit kivantok tőlem? – Azert
jöttünk… – Andaya mintha habozott volna. – Azert jöttünk, hogy tajekoztassunk rola,
a Feher Torony Csarnoka ugy döntött, teged emel fel az Amyrlin-tronra! Siuan
döbbenten kapkodott levegő utan, es Bryne halkan karomkodott egy cifrat. A katonak
egy resze azt motyogta, ez csapda. De Egwene csak lehunyta a szemet.
Remenykedhetett benne? Azt hitte, nem kivant megmentese tul koran erkezett. De ha
eleg alapos munkat vegzett, mielőtt Siuan es Gawyn elragadta… – es Elaidaval mi a
helyzet? – kerdezte felpillantva. A hangja atkondult a messzesegen. – ujabb
amyrlint taszitottatok le? A masik oldal egy pillanatra hallgatott. – Tanacskoznak
– emelte fel Bryne a latcsövet. Andaya egy pillanat mulva megszolalt.
– Elaida do Avriny a’Roihant, a Pecsetek Őrzőjet, Tar Valon Langjat, az Amyrlin-
tront… elragadtak a tegnap ejjeli tamadasban. Nem tudjuk, merre lehet.
Feltetelezzük, halott, vagy mas okbol kifolyolag keptelen ellatni a feladatat! – A
Fenyre! – engedte le Bryne a latcsövet. – Pontosan ezt erdemelte! – mordult fel
Siuan. – Ezt senki sem erdemli – mondta Egwene Siuannak es Brynenek. A keze
önkentelenül is a torkahoz siklott. – Bar inkabb meghalt volna! A tabornok
megszolalt. – Ez csapda is lehet. – Nem tudom, hogyan – mondta Siuan. – Andayat
kötik az eskük. Nem szerepelt a Fekete nőverek listajan, ugye, Egwene? A lany
megrazta a fejet. – Ennek ellenere haboznek, anyam – mondta Bryne. Egwene ujra
megidezte a fonatot. – Hagyjatok bevonulni a seregemet? Visszafogadjatok
bekessegben a többi aes sedait, es visszaallitjatok a Kek ajahot? – Szamitottunk
ezekre a feltetelekre – felelte Andaya. – Elfogadjuk őket! Csend borult rajuk, csak
a partot nyaldoso hullamok locsogasa hallatszott fel. – Akkor elfogadom – mondta
Egwene a hidon at. – Anyam! – figyelmeztette Siuan. – Ez talan elhamarkodott. Talan
beszelned kellene… – Nem elhamarkodott – vagott közbe Egwene. Elengedte a fonatot,
es erezte, ahogy felduzzad benne a remeny. – Ez minden, amit csak akartunk – merte
vegig Siuant. – es epp te oktatnal ki arrol, mi az elhamarkodott? – A masik aes
sedai lesütötte a tekintetet. – Tabornok, keszitse fel az embereit az atkelesre, es
hozassa előre a hatul varakozo ülnököket! Küldjön vissza egy futart az aes sedai
taborba a hirekkel, es gondoskodjon rola, hogy az emberei a többi hidnal
ertesüljenek rola, hogy nem kerülhet sor harcra! – Igenis, anyam! – Bryne
megforditotta a lovat, es kiadta a szükseges parancsokat. Egwene mely levegőt vett,
megsarkantyuzta a lovat, es felleptetett a hidra. Siuan elmormolt egy
halaszszitkot, es követte. Az amyrlin hallotta, hogy Gawyn lova is utanuk dobog,
aztan egy csapat katona jött, Bryne kurta parancsanak engedelmeskedve. Egwene
atlovagolt a viz fölött, a haja hosszan csapkodott mögötte, a piros szalagok
tancoltak a szelben. Egy pillanatra oriasi sullyal nehezedett ra a felismeres, hogy
mit kerültek el, de hamar atvette a helyet az egyre növekvő elegedettseg es öröm.
Feher kancaja kisse dobalta a fejet, a kezenek dörgölte selymes sörenyet. A hid
tuloldalan ünnepelyesen vartak az ülnökök. A Torony ott emelkedett előtte.
Sebzetten. Verezve. De allt. A Fenyre, meg mindig allt! Huszonharmadik fejezet
uJRAKOVaCSOLVA Miutan győzteskent atlovagolt a hidon Tar Valonba, a nap kis hijan
összemosodott Egwene előtt. A Feher Toronyba sietett, Siuan es Gawyn alig tudtak
lepest tartani vele. A Toronynal egy csapat szolga üdvözölte; az ülnökök a Torony
Csarnokaban vartak ra. A szolgak egy disztelen falamberias kamraba vezettek. Ket
bőrparnas szek allt benne. Meg sosem jart itt; valamifele varoteremnek tűnt a
Csarnok mellett. Bőrillata volt, es a sarokban kis parazstarto arasztotta a
meleget. Nemsokara egy alacsony, varangyosbekara emlekeztető Barna lepett be, hogy
tajekoztassa őt a szertartas illő folyasarol. Lairainnak
hivtak. A kis, göndör fürtű nőt mintha egyaltalan nem erdekelte volna a pillanat
jelentősege. Egwene meg sosem latta. Alighanem azok köze a Barna nőverek köze
tartozott, akik egesz eletükben a könyvtarak melyen bolyongtak, es csak szaz-
egynehany evente bukkant elő, hogy eligazitsa a leendő amyrlineket. Egwene odaadoan
hallgatta: egyszer mar vegigcsinalta a szertartast, de nagyon bonyolult volt. Meg
mindig emlekezett ra, milyen ideges volt aznap, nehany honappal korabban, amikor
Salidarban amyrlinne emeltek. Akkor meg mindig nem ertette, mi folyik körülötte.
Őt? Amyrlinne? Ennek a bizonytalansagnak mar nyoma sem maradt. Nem aggasztotta,
hogy elrontana a szertartast. Csak egy szertartas volt, a lenyeges döntest mar
meghoztak. Miközben Lairainre figyelt, hallotta, hogy Siuan az ajto előtt
veszekszik egy nőverrel, es makacsul hajtogatja, hogy őt egyszer mar felemeltek, es
hogy semmi szükseg nincs a szertartasra. Egwene felemelte a kezet, felbeszakitotta
Lairaint, es kiszolt Siuannak. A nő bekukucskalt az ajton: – A lazadok emeltek fel,
Siuan – mondta neki szigoruan. – Ezek a nők is megerdemlik az eselyt, hogy
kialljanak mellettem. Maskülönben sosem szamithatok a hűsegükre! ujra vegig kell
csinalnom a szertartast! Siuan összevonta a szemöldöket, aztan biccentett. –
Rendben. Lairain kinyitotta a szajat, hogy tovabb tanitsa, de Egwene egy ujabb
intessel elhallgattatta. Sertett pillantas volt a valasz. – Mi hirrel szolgalhatsz,
Siuan? – Nos – kezdte a masik aes sedai, es egy kicsit szelesebbre nyitotta az
ajtot –, Bryne a csapatai nagyobbik reszet athozta a hidakon, es felvaltatta a
Torony embereit az erőditmenyeken. A helyieket es a sajat csapatai egy reszet
beküldte a varosba, hogy segitsenek tüzet oltani. A seanchanok jo nehany lakohazat
is felgyujtottak meneküles közben, hogy fedezzek a visszavonulasukat. Ez
megmagyarazta volna, miert nem volt eleg ember a barikadokon – meg persze az, hogy
a Csarnok epp elszantan vitatkozott rajta, amyrlinne emeljek-e őt, vagy sem.
Alighanem fel sem mertek, milyen közel alltak a haboruhoz. – es mit akarsz kezdeni
a taborodba tartozo nőverekkel? – kerdezte Siuan. – Kezdik kerdezgetni. – Mondd meg
nekik, hogy a Napnyugta-kapu előtt gyülekezzenek! – mondta Egwene. – Ajahok
szerint, sorban, az ülnökökkel az elen. Amint vegeztem a szertartassal, köszöntöm
őket, hivatalosan is elfogadom a bocsanatkeresüket, amiert fellazadtak, es
visszafogadom őket a Toronyba. – Elfogadod a bocsanatkeresüket? – kerdezte Siuan
hitetlenkedve. – Fellazadtak a Torony ellen, Siuan! – nezett a nőre athatoan. – Meg
ha szüksegből tettek is, van okuk a bocsanatkeresre! – De te is velük voltal! – De
mar nem csak őket kepviselem – jelentette ki Egwene hatarozottan. – Hanem a
Tornyot. Az egesz Tornyot. es a Toronynak tudnia kell, hogy a lazadok banjak a
megosztottsagot. Nem kell hazudniuk, nem kell azt mondaniuk, barcsak maradtak
volna, de azt hiszem, illő, hogy kifejezzek a sajnalatukat a megosztottsag okozta
nehezsegek miatt. Megbocsatok nekik, es folytathatjuk a gyogyitast! – Igenis, anyam
– törődött bele Siuan. Egwene eszrevette, hogy Tesan ott all mögötte, es gyöngyös
taraboni fonatai lengenek, ahogy a nő egyetertően bologat. Egwene hagyta, Lairain
hadd folytassa az utasitasokat, aztan megismetelte neki, mikor mit kell mondania es
tennie. Amikor a Barna vegre elegedett volt, ő felallt, kinyitotta az ajtot, es
latta, hogy
Siuan elment, hogy tovabbitsa a parancsait. Tesan keresztbe font karral allt
odakinn a folyoson, es Gawynt meregette. Az ifju nem messze a falnak tamaszkodott,
a kezet a hüvelyben nyugvo kard markolatara ejtette. – Az őrződ? – kerdezte Tesan
Egwene-től. A lany vegigmerte Gawynt, es kenytelen volt szembenezni sajat kusza
erzeseivel. Harag, szeretet, szenvedely es sajnalkozas. Milyen különös keverek! –
Nem – felelte. Melyen Gawyn szemebe nezett. – Ami ezutan törtenik, abban te nem
vehetsz reszt, Gawyn. Varj meg idekinn! Az ifju kinyitotta a szajat, hogy
tiltakozzon, aztan meggondolta magat, es becsukta. Ellökte magat a faltol, es
mereven meghajolt. Ez a mozdulat meg arcatlanabb volt, mintha vitaba szallt volna
vele. Egwene halkan felhorkant – epp csak hogy Gawyn hallja –, aztan hagyta, hogy
Tesan bevezesse a Torony Csarnokaba. A Csarnok egyarant volt hely es emberek
gyülekezete. Mert hely es ember egyek voltak, ahogy az Amyrlin-tron is egyszerre
volt az ember es a tronus, amin ült. Egwene megallt a Csarnok ajtaja előtt. A sötet
fa berakasa kirajzolta Tar Valon ezüst Langjat. erezte, hogy a szive lazadozva
megrebben. Hirtelen megjelent Siuan egy par papuccsal a kezeben, es sietve az ő
lovaglocsizmajara bökött. o, persze, a Csarnok padlojat finom festek fedte! atvette
a papucsot, es Siuan elvitte a csizmat. Nem volt semmi oka az idegeskedesre. Jartam
mar itt, gondolta hirtelen. Nem csak Salidarban. A probamon is. Megalltam itt, az
ajtonal, es szembeszalltam a benn varakozo nőkkel! A probamon… Hirtelen megkondult
egy gong. Olyan hangosnak tűnt, mintha az egesz Tornyot megrazta volna; azert
szolt, hogy mindenkit figyelmeztessen: uj amyrlint emelnek. A gong ujra megkondult,
es ujra meg ujra, es a diszes ajtoszarnyak feltarultak. Igen, ez egesz mas erzes
volt, mint amikor amit abban a szereny faepitmenyben elt at, ahol a salidari aes
sedaiok felemeltek. A salidari szertartas sok szempontbol csak főproba volt. Az
ajto teljesen kinyilt, es ő elfojtott egy döbbent szusszanast. A tuloldalt elterülő
hatalmas, kupolas terem oldalaba epp az ajtoval szemben robbantottak lyukat. A
tatongo nyilas a Sarkanybercre nezett. A terem nem serült meg annyira, mint a
seanchan tamadas par masik helyszine, alig volt törmelek, es a pusztitas sem hatolt
messzire a külső falon belül. A terem szelen meg mindig körbefutott az emelveny, es
a rajta levő szekek is sertetlenek voltak. Tizennyolc, harmas csoportokban,
mindegyik faja es parnaja a megfelelő ajah szinere festve. Az Amyrlin-tron a tulso
oldalon allt, közvetlenül a szetzuzott fal alatt, a szeles videknek es a tavoli
Sarkanybercnek vetette a hatat. Ha a seanchanok csak par labbal lejjebb celoztak
volna, a tron elpusztul. A Fenynek hala, sertetlenül meguszta a dolgot. Egwene
halvany festekszagot erzett a levegőben. Vajon sietve atfestettek a tront, hogy
ismet rajta legyen mind a het ajah szine? Ha igen, hat roppant gyorsak voltak. A
Kek ülnökök szeket viszont nem sikerült meg potolniuk. eszrevette az ajahjuk helyen
ülő Saerint, Doesine-t es Yukirit. Seaine is ott volt, es őt meregette szamito, kek
szemevel. Mekkora befolyasa volt ennek a negy nőnek az esemenyekre? A Sarga ajah
ülnöke, a kerek arcu Suana nyilt elegedettseggel mosolygott ra, es bar a legtöbb
nőver arcan az aes sedaiok nyugodt, erzelemmentes kifejezese ült, Egwene helyeslest
latott a tartasukban. Vagy legalabbis nem latott ellensegesseget. Nem csak a Fekete
ajah vadaszai alltak e mögött a döntes mögött. Saerin felallt a szekeről a Barna
szekcioban.
– Ki jön a Torony Csarnoka ele? – kerdezte csengő hangon. Egwene habozott. Meg
mindig az ülnököket nezte. A szekek egyenletesen elosztva vettek körbe a külső
emelvenyt. De tul sok szek allt üresen. Csak ket Zöld ülnök volt jelen: Talene
hetekkel korabban elmenekült. A Szürkek közül hianyzott Evanellein, aki aznap tűnt
el. Velina es Sedora is nyom nelkül tavozott. Ez rossz előjel volt, mert mind a
ketten szerepeltek Verin listajan, mint Fekete nőverek. Talan figyelmeztettek őket?
Vajon Evanellein eltűnese arra utalt, hogy Verin nem vette őt eszre? Nem voltak
jelen Piros ülnökök sem. Egwene összerezzenve ebredt ra, hogy Duhara mar hetekkel
azelőtt elhagyta a Tornyot, es senki sem tudta, miert; de nehanyan azt rebesgettek,
Elaida bizta meg egy küldetessel. Talan a Fekete ajah ügyeiben jart. A ket masik
Piros ülnök, Javindhra es Pevara titokzatos körülmenyek közt tűntek el. Ez azt
jelentette, hogy csak tizenegy ülnök maradt. A Torony ősi törvenyei szerint nem
voltak elegen ahhoz, hogy amyrlint valaszthassanak – de azokat a törvenyeket
atirtak, amikor Elaida feloszlatta a Kek ajahot. A kevesebb ülnök azzal jart, hogy
kevesebb nő is eleg volt az amyrlin felemelesehez, igy most mar tizenegyen is
megszavazhattak. Most legalabb minden egyes ülnök, aki a Toronyban tartozkodott,
tudott a dologrol, nem titokban csinaltak, mint Elaida felemeleset. es Egwene
egeszen biztos lehetett benne, hogy egyetlen Fekete ülnök sem allna ki mellette.
Saerin megköszörülte a torkat, bizonytalanul ranezett, es ujra felkialtott: – Ki
jön a Torony Csarnoka ele? Tesan előrehajolt oldalt, mintha csak oda akarna
sziszegni Egwene-nek a valaszt. De ő feltartotta a kezet, es elhallgattatta. Volt
itt valami, amit akart, valami meresz, arcatlan. De megis ide illő. Tudta, hogy ide
illő. erezte, hogy az. – A Piros ajah kegyvesztett? – kerdezte halkan Tesantol. A
Feher biccentett, es vekony hajfonatai az arcat söpörtek. – Nem kell aggodnod a
Pirosak miatt – felelte dallamos taraboni tajszolasaban. – Elaida eltűnese utan
visszavonultak a lakreszükbe. Az itteni ülnökök attol tartottak, gyorsan ülnököt
valasztanak, es ideküldik őket a szertartasra. Azt hiszem, par… kurta üzenet a
Torony Csarnokatol meghunyaszkodasra kesztette őket. – es Silviana Brehon? Meg
mindig fogoly? – Igen, amennyire tudom, az, anyam – esett ki Tesan egy pillanatra a
szerepeből, mert a rangjan szolitotta, holott Egwene-t hivatalosan meg nem emeltek
amyrlinne. – De ne aggodj, Leanet mar kiszabaditottak! Elkisertettük a többi
lazadohoz, akik a bocsanatodra varnak. Egwene elgondolkozva biccentett. –
Hozassatok fel Silvianat ide, a Torony Csarnokaba! Most azonnal! Tesan összevonta a
szemöldöket. – Anyam, nem hinnem, hogy epp most… – Csak csinald! – sziszegte
Egwene, aztan a Csarnokhoz fordult. – Aki engedelmesen jön, a Fenyben – jelentette
ki hatarozottan. Saerin megnyugodott. – Kijön a Torony Csarnoka ele? – Aki
alazatosan jön, a Fenyben – valaszolta Egwene. Vegigmerte az ülnököket.
Hatarozottan. Hatarozottan kellett velük bannia. Vezerre volt szüksegük! – Kijön a
Torony Csarnoka ele? – fejezte be Saerin. – Aki a Csarnok hivasara erkezett –
felelte ő –, engedelmes es szereny a Fenyben, es csak a Csarnok akaratat kivanja
elfogadni. A szertartas folyt tovabb: minden egyes ülnök derekig levetkőzött, hogy
bizonyitsa, nő. Egwene is követte a peldajukat, es alig
vörösödött el, amikor Gawyn jutott az eszebe, aki lathatoan ugy gondolta, hogy
igenis be kellett volna őt hoznia erre az esemenyre. – Ki all fel ezert az
asszonyert? – kerdezte Saerin, miutan az ülnökök ujra felöltöztek. Egwene-nek
egyelőre derekig meztelennek kellett maradnia, es a bedőlt falon at sziszegő, hűvös
szellő hidegen egette a bőret – es fogad neki hűseget, szivet szivert, lelket
lelekert, eletet eletert? Yukiri, Seaine es Suana hamar felalltak. – Fogadom –
jelentettek ki egymas utan. Amikor Egwene először vegigcsinalta ezt a szertartast,
kaba volt a döbbenettől. Minden egyes lepesnel attol rettegett, hogy hibazik. es
ami meg rosszabb, attol rettegett, hogy kiderül, ez az egesz csak csalas volt, vagy
tevedes. Ennek a felelemnek mar nyoma sem volt. Miközben feltettek a ritualis
kerdeseket, es ő előrelepett harom lepest, es leterdelt a sima padlora, amit Elaida
parancsara atfestettek ugy, hogy csak hat szin örvenylett ki Tar Valon Langjabol, a
pompa möge nezett, es megvizsgalta, valojaban mit lat. Ezek a nők itt halalra
voltak remülve. Akarcsak azok a nők voltak ott, Salidarban. Az amyrlin maga volt a
stabilitas – az, amire vagytak. es hogy miert őt valasztottak? ugy tűnt, a valasz
mindket esetben ugyanaz: mert ő volt az egyetlen, akiben egyetertettek. Az ülnökök
közül paran mosolyogtak. De ez olyan nők mosolya volt, akik sikeresen
megakadalyoztak, hogy egy vetelytarsuk kerüljön a Tronra. Vagy masok eseteben olyan
nők mosolya, akik örültek, hogy valaki hajlando atvenni a vezetest. es talan
nehanyan azert is mosolyogtak, mert nem nekik kellett elfoglalniuk a tront. A
közelmult veszedelemmel, viszallyal es ket dramai tragediaval volt terhes.
Eredetileg, Salidarban Egwene ugy velte, megbolondultak a nőverek. Most mar sokkal
tapasztaltabb volt, es remelhetően bölcsebb is. Belatta, hogy nem bolondultak meg.
Csak aes sedaiok voltak – azzal palastoltak a felelmüket, hogy egyszerre voltak
tulsagosan is ovatosak es vakmerőek. Olyasvalakit valasztottak, akit nem sajnaltak
volna elbukni latni. Kockaztattak, de sajat magukat nem sodortak veszelybe. Az
itteni nők is pont ezt csinaltak. Rezzenestelen arccal tettek ugy, mintha uralnak a
helyzetet, hogy elrejtsek a felelmüket. Amikor eljött az ideje, hogy az ülnökök
allva mutassak ki a tamogatasukat, Egwene-t meg sem lepte, hogy mind a tizenegyen
felkeltek. Senki sem allt ellen. Ezen a szertartason senkinek sem kellett megmosnia
a labat. Nem, egyaltalan nem lepte meg. Tudtak, hogy nincs mas valasztasuk, a
kapuban egy hadsereggel, es ugy, hogy Elaida halott is lehet. Az aes sedaiok ilyen
esetben mindig ugy tettek, mintha soha nem vitaztak volna semmin sem. Megegyezesre
törekedtek. Saerint mintha meglepte volna, hogy senki sem maradt ülve, mar csak
azert is, hogy megmutassa, őt aztan nem lehet erővel kenyszeriteni. Igazabol mintha
több ülnök is fennakadt volna a dolgon, es Egwene sejtette, most mar banjak, hogy
olyan hamar felpattantak. Ha valaki egymaga maradt ülve, nagy hatalomra tehetett
szert azzal, hogy rakenyszeritette a leendő amyrlint, mossa meg a labat, es
kerlelje, hadd szolgalhasson. Persze ezzel fel is hivta volna magara a figyelmet,
es megeshetett volna, hogy kivivja az uj amyrlin ellenszenvet. A nők lassan
visszaültek. Egwene-nek nem volt szüksege utmutatasra, nem is probaltak megmondani,
mit tegyen. Felemelkedett, es vegigsetalt a csarnokon. Papucsos laba hangtalanul
siklott a Lang festett köven. Szelroham csapott at a termen, megborzolta az ülnökök
vallkendőjet, belemart Egwene meztelen bőrebe. Azert az sokat elarult a Csarnok
erejeről, hogy a külső falba
tepett kilatas dacara ugy döntöttek, itt ülnek össze. Saerin a tronnal vart ra. Az
olajbarna bőrű altarai ovatosan kezdte begombolni Egwene ruhajat, aztan ahitatosan
felemelte az amyrlin stolajat a tronrol. A regi stola volt az, mind a het szinnel –
barhova dobta is el Elaida, megtalaltak. Saerin egy pillanatra Egwene-re nezett, es
ugy emelte a stolat, mintha a sulyat akarna megbecsülni. – Biztos vagy benne, hogy
magadra akarod venni ezt a sulyt, gyermekem? – kerdezte nagyon halkan. Ez nem volt
a szertartas resze. – Mar magamra vettem – valaszolta ő szinte suttogva. – Elaida
felredobta, amikor megprobalta ugy nyesegetni es osztani, ahogy neki tetszett. en
felvettem, es azota hordom. A halalomig viselnem. es viselni is fogom! Saerin
bolintott. – Azt hiszem, talan epp ezert erdemled meg – mondta. – Nem hinnem, hogy
a törtenelem folyaman barmi is merhető volt az elkövetkezendő időszakhoz. Gyanitom,
hogy a jövőben a tudosok ugy tekintenek majd vissza ezekre az időkre, hogy
nehezebbek voltak, testben, lelekben es szellemben is emberprobalobbak, mint az
Őrület Ideje, vagy akar maga a Vilagtöres. – Akkor meg kesz szerencse, hogy a vilag
szamithat rank, nem? – kerdezte Egwene. Saerin habozott, aztan biccentett. –
Gondolom, igen. – Felemelte a stolat, es Egwene vallara teritette. – Amyrlin-tronna
emeltettel! – jelentette ki, es a többi ülnök hangja is csatlakozott az övehez. – A
Feny dicsősegeben, hogy a Feher Torony örökke allhasson! Egwene al’Vere, a Pecsetek
Őrzője, Tar Valon Langja, az Amyrlin-tron! Egwene megfordult, vegignezett a nőkön,
aztan leült a szekre. ugy erezte magat, mintha hosszu ut utan vegre hazaert volna.
A vilag meghajlott a Sötet ur erintesenek sulya alatt, de egy kicsit most megis
jobb – es biztonsagosabb – hely lett, hogy elfoglalta a helyet. A nők eletkor
szerint sorakoztak fel ele. Saerin maradt a vegere. Egyesevel melyen pukedliztek
előtte, engedelyt kertek a szolgalatra, aztan megcsokoltak nagykigyos gyűrűjet, es
felrealltak. Közben Egwene eszrevette, hogy Tesan vegre visszaert. A nő
bekukucskalt, hogy meggyőződjön rola, mindenki felöltözött, aztan egy pillanattal
kesőbb egy csapat őr elen belepett. A ferfiak egyenruhajan feheren viritott Tar
Valon langja. Egwene elfojtott egy sohajt. ugy tűnt, Silvianat lancokban hozzak
ele. Miutan mindegyik ülnök megcsokolta a gyűrűjet, visszatertek a szekükbe. A
szertartasbol volt meg hatra egy keves, de a lenyeges reszeken mar tul voltak. Ő
volt az amyrlin – hosszu-hosszu varakozas utan vegre valoban. Olyan sokaig vart mar
erre a pillanatra! es eljött a meglepetesek ideje. – Oldjatok le a fogoly lancait!
– parancsolta. A termen kivül varakozo katonak vonakodva engedelmeskedtek. A fem
megcsörrent. Az ülnökök ertetlenül fordultak fele. – Silviana Brehon! – szolalt meg
ő, es felallt. – Az Amyrlintronhoz jarulhatsz! A katonak oldalra leptek, es
beengedtek Silvianat. A nő vörös ruhaja egykor elegans lehetett, de Elaida
bebörtönzese nem tett jot neki. Silviana altalaban takaros kontyban hordta fekete
hajat, de most csak durvan egy agba fonta. A ruhaja gyűrött volt, a terde mocskos.
De szögletes arca bekesen fenylett. Meglepő modon leterdelt Egwene ele, miutan
atvagott a termen. Ő leeresztette a kezet, es hagyta, hadd csokolja meg a gyűrűjet
a nő. Az ülnökök zavartan neztek, nem ertettek, Egwene miert szakitotta felbe a
szertartast.
– Anyam – kerdezte vegül Yukiri –, tenyleg ez a legalkalmasabb időpont az
itelkezesre? Egwene visszahuzta a kezet a terdeplő Silviana elől, es egyenesen
Yukirire nezett, aztan vegighordozta a tekintetet a varakozo ülnökökön. –
Mindannyian szegyellhetitek magatokat – jelentette ki. Merev arcu aes sedaiok
vontak fel a szemöldöküket es nyitottak a szemüket meg tagabbra. Haragosnak tűntek.
Nincs joguk a haragra! A haragjuk semmi sem volt az övehez kepest. – Erről – intett
Egwene a falon tatongo lyukra – erről ti tehettek! – A meg mindig terdeplő
Silvianara bökött. – Erről is ti tehettek! Ti tehettek arrol, hogyan nez egyik
nőver a masikra a folyoson, es ti tehettek rola, hogy hagytatok, hogy a Torony
ilyen sokaig megosztott maradjon! Többetekről elmondhatom, hogy mar a
megosztottsagrol is ti tehettetek! Szegyenfolt vagytok! A Feher Torony, a Feny
büszkesege, a stabilitas es az igazsag ereje a legendak koratol fogva, kis hijan
elbukott miattatok! Többeknek kidülledt a szeme, es nehanyan fuldoklottak
döbbenetükben. – Elaida… – kezdte az egyikük. – Elaida őrült volt, es ezzel mind
tisztaban vagytok! – förmedt rajuk Egwene szigoruan. Kihuzta magat, es lenezett
rajuk. – Mar honapok ota tudjatok, hogy akaratlanul is, de az elpusztitasunkon
munkalkodik! A Fenyre, nehanyan talan mar akkor tudtatok, amikor felemeltetek!
Voltak ostoba amyrlinek a multban is, de egyikük sem jart közel ahhoz, hogy az
egesz Tornyot elpusztitsa! Ti vagytok az amyrlin ellensulya! Nektek kell
megakadalyozni, hogy ilyesmik törtenhessenek! Hagytatok, hogy feloszlathasson egy
egesz ajahot? Mi jart a fejetekben? Hogy hagyhattatok, hogy a Torony ilyen melyre
süllyedhessen? es epp, amikor az ujjaszületett Sarkany mar a földet tapodja! Le
kellett volna taszitanotok Elaidat abban a pillanatban, amikor hiret vettetek annak
a katasztrofalis kiserletnek Rand al’Thor foglyul ejtesere! Le kellett volna
taszitanotok, amikor lattatok, hogy a viszalykodasa es kicsinyessege mikent
forditja az ajahokat egymas ellen! es egeszen biztos, hogy le kellett volna
taszitanotok, amikor lattatok, hogy nem hajlando megtenni azt, amit tennie kell,
hogy a Torony ujra egy es oszthatatlan legyen! Vegignezett a nővereken.
Mindegyiknek a szemebe nezett, es allta a tekintetüket, amig vegül el nem
forditottak a szemüket. Egyikük sem birta sokaig. Vegül latta, hogy az alarcukon
kezd atsütni a szegyen. Meg is volt ra minden okuk! – Egyikőtök sem allt ki ellene
– köpte. – es ti mereszelitek a Torony Csarnokanak mondani magatokat? Ti, akik
meghunyaszkodtatok előtte? Ti, akik tulsagosan is feltetek megtenni, amit meg
kellett volna? Ti, akiket ugy lekötött a sajat civakodasotok, a sajat
cselszövesetek, hogy eszre sem vettetek, mit kellene tennetek? Lenezett Silvianara.
– Ebben a teremben egyetlenegy asszony allt ki amellett, amit igaznak tudott.
Egyetlenegy asszony mert szembeszallni Elaidaval, es elfogadta tette arat. es azt
hiszitek, azert hozattam ide, hogy bosszut alljak rajta? Tenyleg olyan vakok
vagytok, hogy azt hiszitek, megbüntetnem az egyetlen nőt az egesz Toronyban, aki
tisztesseggel viselte magat az elmult honapokban? Most mar mindannyian lesütöttek a
szemüket. Meg Saerin sem allta a tekintetet. Silviana felnezett ra. – Te
teljesitetted a kötelessegedet, Silviana – mondta neki. – es jol teljesitetted.
allj fel! A nő felallt. Elkinzottnak tűnt, a szeme bedagadt a kialvatlansagtol, es
Egwene ugy nezte, alig all a laban. Eszebe jutott
valakinek, hogy etelt-italt vigyen neki az elmult napok felfordulasaban? – Silviana
– mondta –, uj amyrlint emeltek fel. es bar szegyellem, hogy ezt kell mondanom, de
ugyanugy kijatszottak hozza nővereket, mint Elaida felemelesekor. A het ajahbol
csak öt kepviseltette magat. Tudom, hogy a Kekek tamogatnanak, ha itt lehetnenek.
De a Pirosaknak eselyük sem volt ra, hogy hangot adjanak tamogatasuknak vagy
tiltakozasuknak. – Ennek megvan a maga oka, anyam – felelte Silviana. – Az lehet –
mondta Egwene –, de ez azt jelenti, hogy az uralmamat megmetelyezi majd a köztem es
a Pirosak közt levő feszültseg. Rosszakaratot latnak majd ott is, ahol nincsen, es
több szaz nő erejet veszitem el. Olyan nőket, akikre nagy szüksegem volna. – en…
sajnos nem tudom, hogy lehetne ezt elkerülni, anyam! – valaszolta Silviana
őszinten. – en tudom – mondta Egwene. – Silviana Brehon, szeretnem, ha te lennel a
kronikaőröm. Ne mondhassa senki, hogy nem becsülöm a Pirosat! Silviana döbbenten
pislogott. Az ülnökök közül paran levegő utan kapkodtak, bar Egwene nem nezte meg,
kik azok. Silviana szemebe nezett. Nem is olyan reg meg ez a nő az asztalra
hasaltatta őt, es Elaida parancsara verte. De most terdelt, es anelkül ereszkedett
terdre, hogy ra kellett volna parancsolni. Elfogadta a Csarnok fennhatosagat,
elfogadta, hogy joguk volt amyrlinne tenni őt. De vajon őt magat elfogadta-e? Az
ajanlata veszedelmes es nehez utat kinalt neki. A Pirosak talan arulasnak ereznek.
De Silviana mit valaszol? Egwene aldotta magat, hogy megtanulta azt a kis trükköt,
amitől nem izzadt: tudta, hogy maskülönben most csorogna a homlokarol a verejtek. –
Nagy megtiszteltetes lenne, anyam – felelte Silviana, es ujra leterdelt. – Valoban
nagy megtiszteltetes! Egwene kifujta a levegőt. Nehez feladat lesz ujra egyesiteni
a szetforgacsolodott ajahokat, de ha a Pirosak ellensegnek latnak, lehetetlen
lenne. Ha Silviana mellette all, olyan követet meneszthet a Pirosakhoz is, akit nem
utasitanak el. Remelhetőleg. – Nehez időszak var a Piros ajahra, leanyom – szolt. –
Mindig is az volt a termeszetük, hogy elfogjak a fokuszalni kepes ferfiakat, de a
jelentesek alapjan a saidint megtisztitottak! – Mindig lesznek garazda fokuszalok,
anyam – mondta Silviana. – es a ferfiakban nem lehet megbizni! Egy szep nap meg
ettől az allitastol is meg kell szabadulnunk, gondolta Egwene. De egyelőre meg eleg
igaz ahhoz, hogy maradjon. – Nem mondtam, hogy elvesztitek a celotokat, csak, hogy
megvaltozik majd. Nagyszerű dolgokat latok a Piros ajah jövőjeben: a küldetesetek
kibővül, a kötelessegetek megujul! Örülök, hogy az oldalamon allsz, es segitesz
utat mutatni az ajahnak! Egwene felnezett az ülnökökre, akik döbbent csöndben
meredtek rajuk. – Mindannyiotokat vezeklesre itelnelek – jelentette ki –, de tudom,
hogy nehanyan közületek legalabb a szinfalak mögött azon munkalkodtatok, hogy
megallitsatok a Feher Torony romlasat. Nem tettetek eleget, de legalabb
cselekedtetek. Ezenkivül ugy velem, hogy a vezekles, amit kirovunk magunkra,
sokszor nevetseges. Mit szamit a fizikai fajdalom egy aes sedainak? Mely levegőt
vett. – en magam sem vagyok bűntelen. Osztozom a szegyenetek egy reszeben, mert az
en időmben törtentek ezek a katasztrofak. A lazadok melle alltam, es hagytam nekik,
hogy felemeljenek, mert nem volt mas valasztasom. De ez a valasztas igenis hibassa
tesz.
Viseljetek a szegyeneteket, ülnökök, de elszantan viseljetek! Ne hagyjatok, hogy
megtörjön titeket! Eljött a gyogyulas ideje, es nincs ertelme egymasra mutogatnunk.
Kudarcot vallottatok. De nincs masunk. Az egesz vilagnak nincs masa! A nők
elkezdtek felemelni a fejüket. – Gyertek! – mondta, es atvonult a termen. Silviana
melle lepett, es követte. – Köszöntsük a lazadokat! atvagtak a Torony folyosoin.
Meg mindig mindent füstszag ült meg, es helyenkent törmelek boritott. Egwene
probalt nem lenezni a verfoltokra. Az ülnökök ajah szerint csoportosulva követtek,
hiaba fedte meg őket ezert epp az iment. Nagy munka lesz begyogyitani az összes
sebet. – Anyam – kerdezte Silviana halkan, menet közben –, feltetelezem, hogy mar
volt egy kronikaőre a lazadok között. Mind a kettőnket meg akar tartani? – Feszült
hangja arulkodott rola, mi lenne a velemenye egy ilyen szokatlan elrendezesről. –
Nem – valaszolta Egwene. – A előző kronikaőrömet kivegeztettük, mert a Fekete ajah
tagja volt. Silviana elsapadt. – ertem. – Nem kerülgethetjük tovabb ezeket a
dolgokat, Silviana – mondta Egwene. – Nagyon fontos latogatom volt nem sokkal a…
megmentesem előtt. A Fekete ajahhoz tartozott, es elarulta nekem több Fekete nőver
nevet. Az Esküpalca segitsegevel meggyőződtem mindazokrol, akik a lazadok közt
bujkaltak. – Az Esküpalcaval? – döbbent meg Silviana. – Igen – felelte ő, ahogy a
lepcsőkhöz ertek. – Tegnap este kaptam meg egy toronybeli szövetsegesemtől. Bar
most jut eszembe, at kell költöztetnünk a ter’angreal raktart. es titokban kell
tartanunk es folyamatosan őriztetnünk kell az uj helyet. Nemsokara minden nőver,
aki eleg erős hozza, megtanulja az Utazast, es sokukbol kinezem, hogy olykor-olykor
„kölcsönvennenek” par angrealt. Azokbol is, akikben amugy bizom. – Igen, anyam –
valaszolta Silviana. Aztan halkabban hozzatette. – Azt hiszem, nagyon sok
valtozashoz kell hozzaszoknom. – Tartok tőle – mondta Egwene. – Ezek köze tartozik
az is, hogy derekas főnökasszonyt kell valasztanunk a noviciaknak, olyasvalakit,
aki több szaz uj jelölttel is megbirkozik, akik közül raadasul sokan nem a
megszokott korcsoportba tartoznak. Mar belevagtam, hogy kortol függetlenül
befogadjunk es kikepezzünk minden nőt, aki ertekelhető mertekben megtanulhat
fokuszalni. ugy sejtem, a Feher Torony nemsokara dugig lesz uj noviciakkal! – Akkor
mihamarabb atgondolom, kit javasolhatnek, anyam – mondta Silviana. Egwene
helyeslően bolintott. Romanda es Lelaine alighanem magukon kivül lesznek dühükben,
amikor rajönnek, hogy Silvianat valasztotta, de minel jobban atgondolta a dolgot,
annal elegedettebb volt a döntesevel. Nemcsak azert, mert Silviana Piros volt,
hanem mert jol vegezte a dolgat. Saerin is jo valasztas lett volna, de sokan ugy
veltek volna, hogy ő latja el tanacsokkal Egwene-t, talan ő a valodi hatalom a tron
mögött. Ha egy Keket valaszt, az a Torony jelen helyzeteben tulsagosan is
megosztonak bizonyulhatott volna. es raadasul egy olyan amyrlin eseteben, aki a
lazadok közül került ki, marpedig ezt senki sem felejti el, mindegy, ő mit mond,
mit tesz, sokat segit a bekitesben, ha hűseges kronikaőrt valaszt maganak.
Nemsokara leertek a Torony keleti oldalanal elterülő nagy terre. A ter a
parancsanak megfelelően tele volt az ajahok szerint felsorakozott asszonyokkal.
Azert ezt a helyet valasztotta, mert itt
hosszu lepcsősor vezetett fel a Torony kapujahoz, es a tetejen is tagas terecske
nyilt. Ő odafenn allt meg, hata mögött a fenseges, faragott ajtoval. Tökeletes
helyszin arra, hogy egy tömegnek szonokoljon az ember. Raadasul az előző ejjeli
tamadas legrosszabbjat elszenvedett szarnyak között volt. A keleti szarny meg
mindig füstölt, a kupola beomlott, es az egyik fal is kidőlt. De innen nezve a
Tornyon magan keves seb ektelenkedett, es egyik tatongo lyukat sem lehetett latni.
Mindenütt arcokat latott az also ablakokban. Az aes sedaiok es a noviciak egyarant
bamultak. ugy tűnt, hogy a lazadok mellett a Torony megmaradt lakoinak tulnyomo
reszet is megszolithatja. Egy fonattal felerősitette a hangjat. Nem visszhangzora,
csak olyan hangosra, hogy a hata mögött es odalenn is tisztan hallani lehessen. –
Nőverek – kezdte –, leanyaim! A hagyomanyoknak megfelelően Amyrlin-tronna emeltek!
Mindket fel engem valasztott! Mindket fel az előirasos modon tette, es most mar
mindket fel elfogad amyrlinenek. Itt az ideje, hogy ujra egyesüljünk! Nem teszek
ugy, mintha ez a szakadas meg sem törtent volna. Mi itt, a Feher Toronyban neha
tulsagosan is hajlunk ra, hogy elfelejtsük azokat a tenyeket, amelyeket nem akarunk
tudomasul venni. Ezt nem rejthetjük el, megeltük, nem tagadhatjuk le.
Megosztattunk. es kis hijan haboruba keveredtünk egymassal. Szegyent hoztunk
magunkra. Ti, lazadok, itt, előttem, valami retteneteset cselekedtetek.
Ketteszakitottatok a Tornyot, es rivalis amyrlint emeltetek. Először törtent, hogy
aes sedaiok sereget gyűjtöttek aes sedaiok ellen. en vezettem ezt a sereget.
aterzem a szegyeneteket. Mert akar szüksegszerű volt mindez, akar nem, szegyen.
Ezert elvarom tőletek, hogy ti is ismerjetek be, hibasak vagytok. Felelősseget kell
vallalnotok a bűneitekert, akkor is, ha jo cel erdekeben követtetek el. Lenezett az
alatta sorakozo aes sedaiokra. Ha az, hogy sorban allva kenyszeritette őket
varakozni kenyere-kedvere, nem volt eleg, hogy megsejtsek, hogyan fogadja őket,
talan a szavai majd celt ernek. – Nem dicsősegben erkeztetek ide – mondta nekik. –
Nem győztesen. Mert itt nincs győzelem, nem is lehetett volna győzelem, hisz nőver
harcolt nőver ellen, es őrző esett el őrző kezetől! – eszrevette, hogy Siuan a
tömeg elejen varakozik, es allta a tekintetet, barmilyen messze volt is tőle.
Leane-t is ott latta: megviseltnek tűnt hosszu fogsaga utan, de egyenesen tartotta
magat. – Mindket oldalon követtünk el hibakat – folytatta. – es mindannyiunknak
dolgoznunk kell azon, hogy jovategyük őket. A kovacsok ugy tartjak, egy kard sosem
lesz mar egesz, miutan eltört. Teljesen ujra kell kovacsolni: be kell olvasztani,
es ugy ujraformalni. Az elkövetkezendő honapokban ujra kell kovacsolodnunk.
Megtörtünk, es kis hijan gyökerestül kiteptek bennünket. Az Utolso Csata közeleg,
es feltett szandekom gondoskodni rola, hogy mielőtt utolerne minket, ujra erős kard
legyünk, egesz, törhetetlen! Sokat kerek tőletek. Kemeny leszek veletek. Olykor azt
hiszitek majd, ez mar tul van a tűrőkepessegetek hataran. De minden lyukat, ami a
Toronyba egett, fogunk, es betöltünk! Engednünk kell, mert a ket felnek összesen
tul sok az ülnöke, arrol nem is beszelve, hogy az ajahoknak öttel több feje van a
kelletenel. Nehanyatoknak le kell mondania a rangjarol, es alazatosan meg kell
hajolnia olyanok előtt, akiket nem kedvel. am ez az időszak probatetel lesz!
Rakenyszeritelek titeket, hogy együtt dolgozzatok azokkal, akiket par oraja meg
ellensegnek veltetek. Együtt meneteltek majd azokkal, akik megvetettek,
megbantottak vagy gyűlöltek titeket. De erősebbek vagyunk a gyengesegeinknel. A
Feher Torony all,
es mi vele együtt allunk! ujra egyek leszünk! Olyan sereg leszünk, melyről majd
legendak szolnak! Amikor vegeztem veletek, nem azt irjak, hogy a Feher Torony
ketteszakadt. A megosztottsagunkat elfelejteti győzelmünk ragyogasa. Nem ugy
emlekeznek majd rank, mint az önmaga ellen fordult Feher Toronyra, hanem mint az
arnyek ellen kiallo, erős Feher Toronyra! Legendas idők varnak rank! Ujjongas
harsant, de főleg a noviciak es a katonak soraban, az aes sedaiok tulsagosan is
visszafogottak voltak az effele viselkedeshez. altalaban. Nehany fiatalabb nő
felkialtott, ugy elragadta a pillanat heve. Szerencsere mindket oldalon eljeneztek.
Egwene egy pillanatra hagyta, hadd ünnepeljenek, aztan felemelte a karjat, es
elcsendesitette őket. – Hadd menjen hire a videken! – kialtotta. – Hadd beszeljenek
rola, hadd higgyenek benne, es hadd emlekezzenek! A Feher Torony egesz es
oszthatatlan! es senki, sem ferfi, sem asszony, sem az arnyek teremtmenye nem
oszthat meg minket meg egyszer! Az ujjongas ezuttal szinte fülsiketitő volt, es
meglepő modon szamos aes sedai is reszt vett benne. Egwene leengedte a kezet.
Remelte, hogy az elkövetkezendő honapokban is eljeneznek majd. Rengeteg munka vart
rajuk. Huszonnegyedik fejezet AMELYIK ELVESZETT Rand nem tert vissza azonnal a
szobajaba. A kudarcba fulladt talalkozo a hatarvidekiekkel teljesen kibillentette
az egyensulyabol. Nem is azert, mert cselesen megprobaltak becsalni Far Maddingbe –
az dühitő volt, de nem erte varatlanul. Az emberek mindig megprobaltak manipulalni
es iranyitani. A hatarvidekiek sem voltak különbek. Nem, valami mas zökkentette ki,
valami, amit nem tudott volna pontosan meghatarozni. Fel-ala jarkalt Tear Köveben,
ket Hajadonnal a nyomaban, a jelenlete halalra remitette a szolgakat, es
elbizonytalanitotta a Vedelmezőket. A folyosok kanyarogtak. A falak – ahol nem
boritotta őket gobelin – nedves homokkent sötetlettek, de megis erősebbek voltak,
mint barmilyen altala ismert szikla. Idegen, furcsa kőzet, minden sima tenyernyi
arra emlekeztette, hogy ez a hely nem termeszetes. Ő sem erezte annak magat. Emberi
formaja volt. Igen, meg a modora es a törtenete is emberre emlekeztetett. De hogy
mi volt valojaban, azt egyetlen ember sem erthette, meg sajat maga sem. Legendas
alak, az Egyetlen Hatalom teremtmenye, epp olyan termeszetellenes, mint egy
ter’angreal vagy egy kis cuendillarszilank. Kiralynak öltöztettek be, de a
folyosokat is eppugy felruhaztak arany es vörös rojtos szőnyegekkel! A falakat is
teleaggattak azokkal a hires teari tabornokokat abrazolo faliszőnyegekkel.
Diszitesül, persze, hogy szepek legyenek – es hogy elfedjek az igazsagot. A
meztelen fal kis foltjai elarultak, milyen idegen ez a hely. A szőnyegek es a
gobelinek valahogy… emberibbe tettek. Ahogy Rand koronaja es elegans kabatja is
csak arra kellett, hogy könnyebben elfogadjak őt. A kiralyoknak kicsit masmilyennek
kellett lenniük. Az ő meg idegenebb termeszeteről nem is beszelve, ami ott rejlett
a koronaja alatt. A szive helyen a reg halott ferfit nem is emlitve, a profecia
sulyat hordani teremtett vallarol, a milliok szüksege, hianya, remenye morzsolta
lelkeről nem is beszelve. Ket kez. Az egyikkel pusztit, a masikkal megment.
Melyiket veszithette el? A Kőben könnyen el lehetett tevedni. A barna kőfolyosok
mar joval azelőtt is felrevezetőek voltak, hogy kezdett felbomlani a Minta. ugy
terveztek őket, hogy minel jobban összezavarjak a tamadokat. A
legkiszamithatatlanabbul jöttek egymas utan a
kereszteződesek, kanyarok, es az erőd belső folyosoinak nem volt ablaka. Az aielek
azt mondtak, lenyűgözte őket, milyen nehez volt elfoglalni a helyet. Nem a
Vedelmezőkről voltak ilyen jo velemennyel, hanem az epületszörnyeteg mereteről es
elrendezeseről. Szerencse, hogy ő epp nem ment sehova. Csak jarkalni akart.
Elfogadta, hogy milyennek kell lennie. De akkor miert zavarta ennyire? Valahol
melyen egy hang – nem a fejeben, hanem a sziveben – kezdte megkerdőjelezni mindazt,
amit csinalt. Nem volt olyan hangos es erőszakos, mint Lews Therin hangja, csak
suttogott. Mint valami elfelejtett viszketes. Valami nincs rendben. Valami nincs
rendben. Nem, gondolta. Erősnek kell lennem! Vegre az vagyok, akinek lennem kell! A
fogat csikorgatva allt meg a folyoson. Mely kabatzsebeben ott volt a kulcs.
Megbirizgalta: hideg es sima volt a tapintasa. Nem merte rabizni egyik szolgara
sem, barmilyen megbizhatoak is voltak. Hurin, jött ra hirtelen. Az zavar ennyire,
hogy talalkoztam Hurinnal. Tovabb setalt, es kihuzta magat. Mindig erősnek kellett
lennie, vagy legalabb annak kellett latszania. Hurin a korabbi elete maradvanya
volt. Azokra a napokra emlekeztette, amikor Mat meg kicsufolta az elegans
kabatjaiert, amikor ő meg abban remenykedett, hogy majd felesegül veszi Egwene-t,
es valahogy visszaternek a Folyoközbe. Akkoriban utazott Hurinnal es Loiallal,
amikor elszantan Fain nyomaba eredt, hogy visszaszerezze Mat tőret, es
bebizonyitsa, hogy hű barat. Sokkal egyszerűbb időszak volt, bar ezt akkor nem is
sejtette. Akkor el nem tudta kepzelni, hogy barmi is nehezebb lehet annal, mint
hogy azt kell hinnie, a baratai utaljak. A szinek felvillantak előtte. Perrin
atvagott a sötet taboron, a kőkard messze fölejük magaslott. Aztan a kep valtott
Matre, aki meg mindig abban a varosban volt. Caemlyn lenne? Mat miert lehetett
Elayne közeleben, ha neki tavol kellett tőle maradnia? Alig erezte a lany erzeseit
a kötesen at. Annyira hianyzott neki. Egyszer itt, ennek az erődnek a folyosoin
loptak csokokat egymastol. Nem, gondolta. Erős vagyok! A vagyakozas olyasmi volt,
amit nem engedhetett meg maganak. A nosztalgia sehova sem vezette. Megprobalt
megszabadulni mindkettőtől, befordult egy lepcsősorra, lerohant a fokokon, hajtotta
magat, probalta zihalva venni a levegőt. Elfutunk a mult elől? – kerdezte Lews
Therin halkan. Igen. Az jo. Sokkal jobb, mint szembenezni vele! Rand es Hurin
együtt töltött ideje Falmeban ert veget. Arra az időszakra csak ködösen emlekezett.
Az ott nyakaba szakadt valtozasok – a felismeres, hogy ölnie kell, hogy soha többe
nem terhet vissza szeretett eletebe – puszta gondolatat is kerülte. Akkor indult el
szinte lazalomban Tear fele. Elhagyta a baratait, es az almaiban Ishamaelt latta
egyre. Ez utobbi mostanaban megint megesett. Az erőd egyik alsobb emeletere robbant
ki zihalva. A Hajadonok követtek; ők könnyeden vettek a levegőt most is. Rand
vegigsietett a folyoson, bement a hatalmas terembe, a Kő Szivebe. Szeles, erős
oszlopok sorakoztak itt, egy ember at nem erte volna őket. A tövükben őrködő
Vedelmezők vigyazzba vagtak magukat, es tisztelegtek neki. Ő atvagott a Kő Sziven.
Egykor itt logott a Callandor, sajat fenyeben fürödve. A kristalykard most mar
Cadsuane birtokaban volt. Remelhetőleg azt nem sikerült meg elügyetlenkednie es
elveszitenie, mint a ferfi a’dammel tette. Nem mintha Randet erdekelte volna. A
Callandor alsobbrendű volt; ha egy ferfi hasznalni akarta, ki kellett szolgaltatnia
magat egy nő kenyere-kedvere.
Raadasul barmilyen erős volt is, a Choedan Kalnak meg csak a nyomaba sem ert. A
kulcs sokkal hatekonyabb eszköz volt. Meg is simogatta csendben, es közben csak
nezte, egykor hol logott a Callandor. Ez az egesz mindig is zavarta. A profeciakban
a Callandort emlegettek fegyverkent. A Karaethon-ciklus kimondta, hogy a Kő nem
esik el, amig a Callandort nem maga az ujjaszületett Sarkany forgatja. Egyes
tudosok szerint ez azt jelentette, hogy a kardot sosem forgatja senki. De a
profeciak nem igy működtek, azert születtek, hogy beteljesüljenek. Rand alaposan
attanulmanyozta a Karaethon-ciklust. Sajnos a valodi ertelmet nehezebb volt
kibogozni, mint egy szazeves kötelcsomot. Fel kezzel. Az erinthetetlen kard
megszerzese az első profeciak között volt, amit teljesitett. De vajon az, hogy
megszerezte, ertelmetlen jel volt csupan, vagy nagy előrelepes? Mindenki ismerte a
profeciat, de senki sem tette fel a legkezenfekvőbbnek tűnő kerdest: miert? Miert
kellett neki megszereznie ezt a kardot? Mi hasznat veszik majd az Utolso Csataban?
A kard gyenge volt sa’angrealnak, es Rand őszinten ketelkedett benne, hogy valaha
is arra szantak, kardkent vivjanak vele. es a profeciak miert nem emlitettek a
Choedan Kalt? Hiszen az ő paros erejükkel tisztitotta meg a saidint! A kulccsal
sokkal nagyobb erőhöz jutott, mint amit a Callandorbol merithetett volna, es ott
legalabb nem volt ara a hatalomnak. A szobrocska maga volt a szabadsag, a Callandor
meg csak egy ujabb lada. De a Choedan Kal es a ket kulcs teljesen hianyzott a
joslatokbol. Randet tehetetlen dühvel töltötte el, hogy a maguk modjan a joslatok
voltak a legpompazatosabb, de legfojtobb lada, amiben valaha is szenvedett. Előbb
vagy utobb, de biztos meg fogjak fojtani. Mondtam nekik… suttogta Lews Therin. Mit
mondtal nekik? – csattant fel magaban Rand. Hogy nem fog működni a tervük,
jelentette ki Lews Therin nagyon halkan. Hogy nyers erőszakkal nem győzhetjük le.
Vakmerőnek belyegeztek a tervemet, de ezek a fegyverek, amiket csinaltak, ezek tul
veszedelmesek voltak. Ijesztően. Senkinek sem lenne szabad ekkora hatalommal
birnia. Rand küzdött a gondolatokkal, a hanggal, az emlekekkel. Nem tudott tul sok
mindent felidezni abbol, Lews Therin hogyan tervezte lepecsetelni a Sötet ur
börtönet. A Choedan Kal… vajon erre epitettek volna? Ez lett volna a valasz? es
Lews Therin rosszul valasztott? De akkor miert nem emlitettek őket egyetlen
profeciaban sem? Rand hatat forditott az üres teremnek. – Ne őrizzetek tovabb ezt a
helyet! – mondta a Vedelmezőknek. – Nincs itt semmi ertekes! Nem vagyok benne
biztos, hogy valaha is volt. A katonak döbbenten, elkepedve neztek ra, mint az
imadott apjuk altal varatlanul leszidott kisgyerekek. De haborura keszültek, es nem
hagy itt egy fegyverest sem egy üres terem felügyeletere. A fogat csikorgatva
sietett ki a folyosora. Callandor. Vajon Cadsuane hova rejthette? Tudta, hogy a nő
mar megint a szaműzetese hatarait probalgatta, es a Kőben szallt meg. Előbb-utobb
ezzel is kell valamit kezdenie. Talan ki kell űznie a Kőből. Felsietett a
lepcsőkön, aztan veletlenszerűen rafordult valamelyik folyosora az egyik emeleten,
es tovabbsietett. Megőrült volna, ha most le kell ülnie. Olyan kemenyen küzdött
azert, hogy senki se köthesse ra a zsinorjait, de vegül a profeciak ugyis
gondoskodnak rola, hogy azt tegye, amit tennie kellene. Sokkal manipulativabbak,
sokkal gatlastalanabbak voltak barmelyik aes sedainal.
Felhorgadt benne a harag, őrjöngve feszegette a lancait. Valahol melyen az a
csendes kis hang megreszketett a viharban. Rand bal karral a falnak tamaszkodott,
lehajtotta a fejet, es összeszoritotta a fogat. – Erős leszek! – suttogta. De ennek
ellenere meg mindig nem oszlott a haragja. Miert is tette volna? A hatarvidekiek
dacoltak vele. A seanchanok dacoltak vele. Az aes sedaiok ugy tettek, mintha
engedelmeskednenek, de a hata mögött Cadsuane-nel ebedeltek, es a nő parancsait
követtek. Cadsuane dacolt vele a leginkabb. Mellette maradt, jatszott a
parancsaval, kiforgatta az akaratat. Rand előszedte a kulcsot, es vegigsimitott
rajta. Az Utolso Csata közelgett, es a hatralevő rövid időt azzal kellett töltenie,
hogy olyan emberekkel talalkozzon, akik sertegetik. A Sötet ur minden nap jobban
megbontotta a Mintat, es azok, akik a hatarok vedelmere esküdtek fel, Far
Maddingben bujkaltak. Zihalva nezett körbe. Mintha valami ismerős lett volna ebben
a folyosoreszben. Nem tudta, miert: pont ugy nezett ki, mint az összes többi. Vörös
es arany szőnyegek. Valamivel arrebb egy keresztfolyoso. Talan nem lett volna
szabad hagynia, hogy a hatarvidekiek tuleljek, hogy ellenszegültek az akaratanak.
Talan vissza kellene most mennie, hogy rettegesre tanitsa őket. De nem. Nem volt
rajuk szüksege. Itt hagyhatja őket a seanchanoknak. Az a hatarvideki sereg majd
lelassitja az ellensegeit itt delen. Talan arra is eleg lesz, hogy a seanchanok ne
tamadhassak hatba, miközben elbanik a Sötet urral. De… meg lehetett volna valahogy
vegleg allitani a seanchanokat? Lenezett a kulcsra. Egyszer a Callandorral a
kezeben probalta legyőzni az idegen hoditokat. Akkor meg nem ertette, miert volt
olyan nehez iranyitania a kardot: Cadsuane csak ezutan a katasztrofalis tamadas
utan szamolt be neki mindarrol, amit tudott. Randnek ket nővel kellett volna körben
lennie, hogy biztonsagosan hasznalhassa a kardot, ami nem kard. Az volt az első
komoly parancsnoki hibaja. De most mar sokkal jobb eszköz van a kezeben. A
leghatalmasabb, amit valaha is keszitettek, es egeszen biztos, hogy egy ember sem
tarthatott magaban többet az Egyetlen Hatalombol, mint a saidin megtisztitasakor ő
tette. Graendal es a palotaja elegetesehez csak töredeke kellett annak, amit a
kulccsal uralni tudott. Ha mindezt a seanchanok ellen forditana, nyugodtan
indulhatna az Utolso Csataba, nem kellene tovabb aggodnia, hogy mi keszül a hata
mögött. Megkaptak a maguk eselyet. Rengeteg eselyt adott nekik. Figyelmeztette
Cadsuane-t, megmondta neki, hogy magahoz köti a Kilenc Hold Leanyat. Vagy igy… vagy
ugy. Mar nem tarthat sokaig. Ott, mondta hirtelen Lews Therin. Ott alltunk! Rand
összevonta a szemöldöket. Most meg miről fecsereszik az őrült? Körbenezett. A
szeles folyosot fekete es vörös mintas csempe fedte. Par faliszőnyeg hullamzott a
huzatban. Rand döbbenten jött ra, hogy több is őt abrazolja, amint elfoglalja a
Követ, amint kezbe veszi a Callandort, amint trallokokat öl. Nem a seanchanok ellen
ert minket az első kudarc, suttogta Lews Therin. Nem. Az első kudarcunk itt volt.
Ezen a folyoson. Kimerült volt a trallokok es myrddraalok elleni csata utan.
Lüktetett az oldala. A Kő meg mindig a sebesültek jajongasatol visszhangzott. es
azt erezte, hogy barmire kepes. Barmire. Egy fiatal lany holtteste fölött allt. Meg
csak gyerek volt. A Callandor felragyogott a kezeben. A test megrandult. Moiraine
allitotta meg. Azt mondta, a halottak felelesztesehez
nem eleg erős ő sem. De jo lenne, ha meg mindig velem lenne! – gondolta Rand. A nő
rengetegszer idegesitette, de mintha mindenki masnal jobban ertette volna, hogy mit
var tőle a sors. Moiraine tehetett rola, hogy több hajlandosagot erzett magara
venni ezt a terhet, meg ha neha dühös volt is ra. Elfordult. Moiraine-nek igaza
volt. Nem hozhatta vissza az eletbe a halottakat. De igen tehetsegesen küldte
halalba az előket. – Szedjetek össze a landzsanővereiteket! – vetette oda a valla
fölött aiel őreinek. – Csataba megyünk! – Most? – kerdezett vissza az egyikük. –
Mindjart este van! Ilyen sokaig bolyongtam volna? – kerdezte magatol döbbenten
Rand. – Igen – mondta. – Nem szamit a sötet. epp eleg fenyt csinalok majd!
Megsimogatta a kulcsot, es egyszerre töltötte el az iszonyat es az izgalom. Egyszer
mar visszazavarta a seanchanokat a tengerbe. Megteszi meg egyszer. Egyedül. Igen,
visszazavarja őket a tengerbe… azt a keveset, akit eletben hagy. – Futas! –
orditott ra a Hajadonokra. Az aiel nők elszaladtak a folyoson. Mi törtent az
önuralmaval? A jeg nagyon elvekonyodott mostanaban. A lepcső fele indult, majd
felment par emeletet a szobajahoz. A seanchanok megtapasztalhatjak a haragjat.
Provokalni mereszeltek az ujjaszületett Sarkanyt? Beket kinalt nekik, es
kinevettek! Belökte a lakosztalya ajtajat, es az izgatott Vedelmezőket kurta
intessel hallgattatta el. Nem volt semmi kedve a fecsereszesükhöz. Beviharzott, es
ingerülten latta, hogy az őrök beengedtek valakit. Egy idegen alak allt neki hattal
a helyisegben. A nyitott erkelyablakon nezett kifele. – Mi a…! – kezdte Rand. A
ferfi megfordult, es nem volt idegen. Egyaltalan nem volt az. Tam volt az. Az apja.
Rand hatratantorodott. Jelenes lett volna? Vagy a Sötet ur jatszott vele? De nem,
nem, Tam volt az. Nem lehetett nem felismerni az apja kedves tekintetet. Bar egy
fejjel alacsonyabb volt nala, Tam mindig szilardabbnak tűnt a körülötte levő
vilagnal. Szeles mellkasa, erős laba mozdithatatlan volt, es nem azert, mert olyan
erős volt – Rand jo nehany erősebb ferfival talalkozott utazasai soran. Az erő
mulando volt. Tam valos. Igazi es stabil. Mar az is megvigasztalta az embert, ha
csak ranezett. De a vigasz nem illett ahhoz, akive Rand lett. Ket vilaga – aki
volt, es aki lett – talalkozasa olyan volt, mintha vizet loccsantottak volna az
izzo kőre. Az egyik elpattant, a masik gőzze lobbant. Tam habozva allt az
erkelyajtoban, epp csak megvilagitotta a szobaban pislakolo ket allolampa. Rand
megertette a ferfi habozasat. Mivel nem ő, hanem Janduin volt a ver szerinti apja,
a taardad aielek törzsfője. Tam csak az volt, aki megtalalta őt a Sarkanyberc
lejtőjen. Csak valaki, aki felnevelte. Csak valaki, aki mindent megtanitott neki,
amit tudott. Csak valaki, akit szeretett es tisztelt, es szeretni es tisztelni fog,
akkor is, ha nem verrokonok. – Rand. – Tam hangja esetlennek hangzott. – Kerlek! –
meredt ra ő döbbenten. – Kerlek, ülj le! Tam biccentett. Becsukta az erkelyajtot,
előrelepett, es leült az egyik szekbe. Rand is leült. Szotlanul meredtek egymasra.
A kőfalak koparak voltak; Rand jobb szerette, ha nem rejtik el őket a
faliszőnyegek, a festmenyek. A padlot hatalmas, faltol falig erő vörös-sarga
szőnyeg fedte. Tulsagosan is tökeletes volt a szoba. A frissen vagott
daraliliomokkal es kalimarügyekkel ekes vaza pont ott illatozott, ahol kellett. A
közepen levő szekek elrendezese tul pontos volt. Az egesz nem ugy nezett ki, mint
ahol emberek eltek. Akarcsak a legtöbb helyet, ahol megszallt, ezt sem erezte az
otthonanak. Igazabol amiota elment a Folyoközből, nem volt otthona. Tam az egyik
szekben ült, ő a masikban. Hirtelen raebredt, hogy meg mindig a kezeben a Choedan
Kal kulcsa, es letette maga ele a szőnyegre. Tam ranezett a csonka kezere, de nem
szolt egy szot sem. Megfeszült az ökle, es alighanem hianyzott neki valami, amin
dolgozhatott volna. Az apja mindig is könnyebben beszelt kellemetlen temakrol, ha
közben el tudta foglalni a kezet, peldaul ha egy ham szijait ellenőrizhette, vagy
ha birkat nyirhatott. A Fenyre! – gondolta Rand, es hirtelen a legszivesebben
felpattant volna, hogy megölelje Tamet. Elöntöttek az emlekek, az összetartozas
erzese. Tam, ahogy italt visz a Bor forras fogadoba Bel Tine ünnepere. Hogy
mennyire szeret pipazni. Milyen türelmes, milyen kedves. Az a meglepő, varatlan
gemjeles kard. Olyan jol ismerem! es mostanaban megis alig gondoltam ra… – Hogy… –
kezdte. – Tam, hogy kerültel ide? Hogy talaltal meg? A ferfi halkan felnevetett. –
Az elmult nehany napban megallas nelkül küldözgeted mindenhova a hirnökeidet a
vilag összes nagyvarosaba, hogy szedjek össze a seregeiket a haborura. Azt hiszem,
csak az nem tudja, hol keressen, aki süket, vak es tökreszeg. – De a hirnökeim a
Folyoközbe nem mentek el! – Nem is a Folyoközben voltam – mondta Tam. – Nehanyan
Perrin mellett harcoltunk. Hat persze, gondolta Rand. Nynaeve nyilvan kapcsolatba
lepett Perrinnel – felörvenylettek a fejeben a szinek. Annyira aggodott miatta es
Mat miatt. Tam könnyen visszaterhetett vele. Ők ketten most tenyleg itt ültek es
beszelgettek? Ő mar feladta, hogy valaha visszaterjen a Folyoközbe, hogy valaha
lassa meg az apjat. Olyan jo erzes volt, meg ha nem is tudtak egymassal hirtelen
mit kezdeni. Tam arcan több volt a ranc, es az a par makacs, fekete tincs a hajaban
vegül csak feladta, es beezüstöződött, de ugyanaz az ember maradt. Annyi mindenki
megvaltozott Rand körül – Mat, Perrin, Egwene, Nynaeve –, hogy kesz csoda volt
olyasvalakivel talalkoznia a regi eleteből, aki valtozatlan maradt. Tam. Aki
megtanitotta neki, hogyan erje el az üresseget. Tam, a szikla, aki meg a Kőnel is
szilardabbnak tűnt előtte. A hangulata elkomorodott egy pillanatra. – Varjunk csak!
Perrin hasznalja a folyoközieket? Tam biccentett. – Szüksege volt rank. Az a kölyök
ugy tud egyensulyozni, hogy egy cirkuszi mutatvanyos elbujhatna mellette! Hogy mit
meg nem csinalt a seanchanokkal, a profeta embereivel, hogy ne is emlitsem a
feherköpenyeket es a kiralynő… – A kiralynő? – kerdezte Rand. – Az am! – mondta
Tam. – Bar azt mondja, ő mar nem kiralynő. Elayne anyja. – Ezek szerint el? –
kerdezte Rand. – el, a feherköpenyeknek nem sok hala – jegyezte meg Tam undorodva.
– es beszelt mar Elayne-nel? – kerdezte Rand. – es emlitetted a feherköpenyeket…
hogy futott belejük? – Tam belefogott volna a valaszba, de ő feltartotta a kezet. –
Nem. Varj! Akkor kerek jelentest Perrintől, amikor csak akarok. Nem hagyom, hogy az
együtt töltött időnket üzenethordasra vesztegesd! Tam halvanyan elmosolyodott.
– Mi van? – kerdezte Rand. – o, fiam – razta meg az idősebb ferfi a fejet, es
összefonta szeles, munkaban megkergesedett kezet. – Tenyleg megcsinaltak! Fogtak,
es kiralyt faragtak belőled! Mi lett azzal a nyurga kölyökkel, aki olyan
elkerekedett szemmel bamult Bel Tine ünnepen? Hol az a bizonytalan gyerek, akit
olyan sokaig neveltem? – Halott – vagta ra Rand azonnal. Tam lassan bolintott. –
Azt latom. Nyilvan… tudod mar, hogy… – Hogy nem te vagy az apam? – talalgatott
Rand. A ferfi lesütötte a tekintetet, es biccentett. – Azota tudom, hogy
Emondmezőről eljöttem – arulta el ő. – Lazalmodban mondtad. Sokaig nem voltam
hajlando elhinni, de vegül meggyőztek. De fiadnak szolitasz, gondolta. Te vagy az
apam. Nem szamit, ki mit mond! De nem tudta magabol kipreselni a szavakat. Az
ujjaszületett Sarkanynak nem lehetett apja. Egy apa kihasznalhato gyengeseg lett
volna, meg egy Minhez hasonlo nőnel is nagyobb fenyűzes. A szeretőkre szamitottak.
De az ujjaszületett Sarkanynak mitikus alaknak kellett lennie, majdnem akkoranak,
mint maga a Minta. igy is epp eleg nehez volt rakenyszeritenie az emberekre az
akaratat! Mi lett volna, ha hiret veszik, hogy maga mellett tartja az apjat? Ha
megtudnak, hogy az ujjaszületett Sarkany egy pasztor erejere epit? A sziveben
kialtozni kezdett az a halk hang. – Helyesen cselekedtel, Tam – mondta magat is
meglepve. – Azzal, hogy eltitkoltad előlem az igazat, alighanem megmentetted az
eletem. Ha az emberek megtudtak volna, hogy talalt gyerek vagyok, es raadasul a
Sarkanyberc közeleben leltel ram, annak hire ment volna. Akkor pedig lehet, hogy
meg gyermekkent megölnek. – o! – mondta Tam. – Hat, akkor örülök, hogy igy tettem.
Rand felkapta a kulcsot – az is megvigasztalta –, es felallt. Az apja is sietve
felpattant, es egyre inkabb ugy viselkedett, mint ha csak egy ujabb katona vagy
szolga volna. – Nagy szolgalatot tettel, Tam al’Thor – jelentette ki Rand –, azzal,
hogy megvedtel, es felneveltel, egy uj kor születeset segitetted elő! A vilag
sokkal tartozik neked! Gondoskodom rola, hogy eleted hatralevő reszeben semmiben ne
szenvedj hianyt! – Halasan köszönöm, nagyuram – felelte Tam –, de nincsen ra
szükseg. Mindenem megvan! Tenyleg vigyorgott az orra alatt? Talan valoban kicsit
tulzas volt ez a beszed. Rand fojtonak erezte a szobat. Megfordult, atvagott a
finom szőnyegen, es ujra kitarta az erkelyajtot. A nap valoban lement, es sötetseg
borult a varosra. Friss, tengeri szel csapta meg, ahogy kilepett az erkelyre, az
ejszakai levegőbe. Tam odalepett melle. – Tartok tőle, hogy elvesztettem a
kardodat. – Rand azon kapta magat, hogy beszel. Raadasul butasagot. – Semmi gond –
mondta Tam. – Nem tudom, hogy egyaltalan megerdemeltem-e azt a vacakot! – Tenyleg
pengemester voltal? Az idős ferfi biccentett. – Azt hiszem. Megöltem egy
pengemestert, tanuk előtt, de sosem bocsatottam meg magamnak. Bar meg kellett
tennem. – Az embernek gyakran kell tennie olyasmit, amit a legkevesbe sem szeretne.
– Ennel nagyobb igazsagot meg sosem hallottam – sohajtott fel Tam halkan, es
nekidőlt az erkelykorlatnak. Odalenn, a sötetben egyre több ablakban pislakolt fel
a feny. – Olyan furcsa ez az egesz! Az en fiam az ujjaszületett Sarkany! es az a
rengeteg mese, amit a
vilagot beutazva hallottam… most en is bennük vagyok! – Gondolj bele, nekem milyen
erzes! – mondta Rand. Tam halkan nevetett. – Igen, igen, azt hiszem, pontosan
erted, mire gondolok, mi? Mulatsagos, nem? – Mulatsagos? – razta meg a fejet Rand.
– Nem, nem az. Az eletem mar nem az enyem. A Minta babja vagyok, es a profeciak
zsinorjan tancolok az egesz vilagnak, amig el nem vagjak őket! Tam összerancolta a
homlokat. – Ez nem igaz, fiam. Marmint nagyuram! – Nem tudom nem igy latni! Az apja
keresztbe fonta a karjat, ugy dőlt a sima kőkorlatra. – Azt hiszem, ertelek.
Emlekszem, en is ereztem hasonlokeppen, amikor meg katona voltam. Tudod, hogy
harcoltam Tear ellen is? Azt hihetned, fajdalmas emlekeket ebresztett, hogy
idejöttem. De neha az egyik ellenseg olyan, mint a masik. Mar nem haragszom rajuk.
Rand a korlatra tette a kulcsot, de szorosan fogta. Nem tamaszkodott meg: kihuzta
magat, ugy allt. – Egy katonanak nincs sok beleszolasa abba, mi lesz a sorsa –
folytatta Tam, es az egyik ujjaval elgondolkozva kocogtatta a követ. – Mindig
fontosabb emberek hozzak a dönteseket. Olyanok, hat, azt hiszem, olyanok, mint most
te. – De az en dönteseimet meg a Minta hozza meg helyettem – vetette ellene Rand. –
Meg a katonaknal is kevesbe vagyok szabad! Te legalabb elszökhettel, dezertalhattal
volna! Vagy megszabadulhattal volna jogi uton is! – es te nem szökhetsz el? –
kerdezte Tam. – Nem hiszem, hogy a Minta hagyna – felelte ő. – Tulsagosan is
fontos, amit csinalok. Visszakenyszeritene a helyemre. Mar vagy tucatszor megtette!
– es tenyleg meg akarnal szökni? – tudakolta az idős ferfi. Rand nem valaszolt. –
Ott hagyhattam volna a haboruskodast. De ugyanakkor nem tehettem. Anelkül semmikepp
sem, hogy elarultam volna önmagam. Szerintem veled is ez a helyzet. Mit szamit,
hogy megszökhetsz-e, ha tudod, hogy ugysem tenned meg? – De en a vegen meghalok –
mondta Rand –, es nincs mas valasztasom! Tam kihuzta magat, es összevonta a
szemöldöket. Rand egy pillanatra megint tizenket evesnek erezte magat. – Nem
hagyom, hogy igy beszelj! – piritott ra az apja. – Meg ha te vagy az ujjaszületett
Sarkany, ezt akkor sem hallgatom vegig. Mindig van mas valasztasod. Talan azt nem
te valasztod meg, hova mesz, de mindig van valasztasod! – De hogyan? Tam Rand
vallara tette a kezet. – A valasztas nem mindig arrol szol, mit teszel, fiam, hanem
arrol is, hogyan teszed. Amikor katona voltam, akadtak, akik egyszerűen csak a
penzert harcoltak. Masok hűsegből; a bajtarsaik, a korona, vagy ki tudja, mi iranti
hűsegből. Az a katona, aki penzert hal meg, es az, aki a hűsegert, ugyanugy halott,
de megis van köztük különbseg. Az egyikük halala jelent valamit. A masike nem. Nem
tudom, hogy valoban meg kell-e halnod, hogy mindez veget erjen. De mind a ketten
tudjuk, hogy nem fogsz megszökni előle. Barmennyire megvaltoztal is, latok benned
epp eleget, ami ugyanolyan maradt. es nem hagyom, hogy ezen nyavalyogj! – Nem
nyavalyogtam… – kezdte Rand. – Tudom – nezett ra Tam. – A kiralyok nem
nyavalyognak, hanem merengenek. – Mintha idezett volna valakitől, bar Randnek
fogalma sem volt rola, kitől. Az idős ferfi kurtan felnevetett. – Nem szamit –
folytatta. – Rand, szerintem tulelheted ezt az egeszet. Nem hiszem, hogy a Minta
nem adna neked valamifele megnyugvast, mindazok utan, amit mindannyiunkert teszel.
De katona vagy, aki harcba megy, es az első, amit a katonak megtanulnak, az az,
hogy meghalhatnak. Lehet, hogy nem valaszthatod meg a rad nehezedő kötelesseget. De
azt megvalaszthatod, miert teljesited őket. Miert mesz csataba, Rand? – Mert
muszaj. – Ez nem eleg jo indok – felelte Tam. – A varjak ele azzal a nemberrel!
Barcsak korabban megkeresett volna! Ha tudom… – Milyen nemberrel? – Cadsuane
sedaijal – mondta Tam. – Ő hozott ide. Azt mondta, beszelnem kell veled. Eddig
azert nem jöttem, mert azt hittem, egyaltalan nincs most szükseged arra, hogy az
apad összetapossa a vetesedet! Folytatta meg, de Rand mar nem figyelt ra. Cadsuane.
Tam Cadsuane miatt volt most itt. Nem azert, mert meglatta Nynaeve-et, es
kihasznalta a lehetőseget. Nem azert, mert meg akarta nezni, hogy van a fia. Hanem
mert addig manipulaltak, amig el nem jött. Tenyleg nem fog neki soha beket hagyni
az a nember? Amikor meglatta Tamet, ugy elragadtak az erzelmei, hogy felolvadt a
jeg is. A tul nagy szeretet epp olyan volt, mint a tul nagy gyűlölet. Mind a kettő
erzelmekre ragadtatta, marpedig azt nem kockaztathatta meg. De megis megtette. es
hirtelen majdnem legyőztek az erzelmek. Megrazkodott, es elfordult Tamtől. Ez az
egesz beszelgetes csak Cadsuane ujabb kisded jateka lett volna? Mifele szerepet
szant benne Tamnek? – Rand? – kerdezte az apja. – Sajnalom! Nem kellett volna
felhoznom az aes sedait. Mondta, hogy dühös leszel, ha emlitem. – Meg mit mondott?!
– csattant fel Rand, es megpördült, hogy Tam szemebe nezzen. A zömök ferfi habozva
hatralepett. Az ejszakai szelben pontokkent hunyorogtak a varos fenyei a melyben. –
Nos – ismerte el Tam –, hat azt, hogy beszeljek veled a gyerekkorodrol,
emlekeztesselek szebb időkre. Azt gondolta… – Manipulal – lehelte Rand lagyan, es
az apja szemebe nezett. – Teged is. Mindenki csak zsinorokat akar ram kötni!
Felfortyant benne a harag. Probalta elfojtani, de olyan nehez volt! Hol volt a jeg,
a csend? Ketsegbeesetten kapkodott az üresseg utan. Minden erzelmet a gyertyalangba
öntötte, ahogy azt Tam tanitotta neki egykor regen. A saidin ott vart ra. Ő
gondolkodas nelkül megragadta, es erre varatlan erővel rohantak le az eltemetettnek
hitt erzelmek. Az üresseg szetrobbant, de a saidin valahogy megmaradt, es küzdött
ellene. Felkialtott, ahogy elkapta a rosszullet, aztan dacosan az emelygesre
zuditotta a dühet. – Rand – rancolta a homlokat Tam. – Igazan tudhatnad… –
HALLGASS! – bődült el ő, es a Levegő egy fonataval a földre lökte Tamet. Egyik
oldalrol a saidinnel küzdött, a masikon a dühevel. Attol felt, a kettő együtt
összezuzza. Ezert kellett erősnek lennie! Hat nem ertettek? Hogyan is nevethetett
az ember, ha ilyen erőkkel kellett szembeneznie? – en vagyok az ujjaszületett
Sarkany! – orditotta a saidinnek, Tamnek, Cadsuane-nek, maganak a Teremtőnek. – Nem
leszek a babotok! – A kulccsal bökött Tamre. Az apja az erkely kőpadlojan feküdt. –
Cadsuane-től jössz, es ugy teszel, mintha törődnel velem! De csak az ő egyik ujabb
kötelet akarod a nyakamba vetni! Hat nem szabadulhatok meg tőletek?!
Elvesztette az önuralmat. De nem erdekelte. Azt akartak, hogy erezzen. Hat akkor
majd erez! Azt akarjak, hogy nevessen? Majd nevet rajtuk, ahogy elevenen megegnek!
Orditva fonta össze a Tüzet a Levegővel. Lews Therin orditott a fejeben, a saidin
mindkettőjüket probalta elpusztitani, es a halk hang eltűnt Rand sziveből. Kis
fenypont villant fel előtte, es szirmot bontott a kulcs belsejeben. Felörvenylett
előtte az öröktűz fonata, es a kulcs egyre fenyesebben ragyogott, ahogy Rand melyen
meritett a Forrasbol. es a fenyben meglatta az apja arcat, ahogy felnez ra. Halalra
valtan. Mit csinalok? Reszketni kezdett, az öröktűz szertefoszlott, mielőtt
megformalhatta volna. Iszonyodva tantorodott hatra. MIT CSINaLOK? – gondolta ujra.
Csak amit egyszer mar csinaltam, suttogta Lews Therin. Tam tovabbra is őt nezte,
bar arnyekba borult az arca. o, a Fenyre! – gondolta Rand rettegve, döbbenten,
dühösen. Mar megint azt csinalom! Mar megint szörnyeteg lettem! Kinlodva meg
tartotta a saidint, Kaput nyitott Ebou Darba, es atugrott rajta. Menekült a Tam
szemeben egő retteges elől. Huszonötödik fejezet A KOMMENTaROKAT OLVASVA Min
Cadsuane paranyi szobajaban ült, es a többiekkel együtt arra vart, hogy megtudja,
hogyan sikerült Rand talalkozoja az apjaval. A kandalloban tűz vöröslött, a
sarkokban allo lampak eleg fenyt adtak a különfele tevekenysegekbe merülő nőknek.
Volt, aki himzett, volt, aki foltozott, vagy kötögetett, hogy ne erezzek olyan
hosszunak a varakozast. Min mar nem banta, hogy szövetsegre lepett Cadsuane-nel. Az
elejen sajnalta egy kicsit, mert az első par napban az aes sedai szinte el sem
engedte, kifaggatta az összes, Randdel kapcsolatos latomasarol. Alaposabb volt,
mint egy Barna: lejegyzetelt minden egyes latomast es valaszt. Mintha a lany megint
a Feher Toronyban lett volna! Nem volt egeszen biztos benne, hogy az, hogy Nynaeve
meghajlott Cadsuane előtt, miert jogositotta fel arra az öreg Zöldet, hogy őt is
kivallassa, de Cadsuane lathatoan igy ertelmezte a dolgot. Ehhez meg hozzajarult,
hogy mennyire kellemetlen erzes volt mostanaban Rand mellett lenni, es hogy ő maga
is ki akarta deriteni, Cadsuane es a tudos asszonyok miben mesterkednek, es
gyakorlatilag minden idejet a nőnel töltötte. Igen, egy ideig banta a dolgot, aztan
mar nem. Mostanra mar beletörődött, es egy kicsit dühitette a tehetetlenseg.
Cadsuane eleg sokat tudott azokrol a dolgokrol, amiket Min a könyveiből probalt
kimazsolazni, de ugy adagolta a tudasat, mintha malnalekvar lenne: kis jutalmacska,
ha jol viselkedik, sok utalgatas arra, hogy akad ott meg több is. Min csak ezert
nem hagyta fakepnel. Ra kellett jönnie a valaszokra. Randnek szüksege volt rajuk.
Erre gondolva dőlt hatra a parnazott padon, es nyitotta ki ujra az epp
tanulmanyozott könyvet. Sajius munkaja volt, a cime egyszerűen csak Kommentarok a
Sarkanyrol. Volt benne egy sor, ami erdekelte, egy mondat, amit többnyire figyelmen
kivül hagytak a kommentarok szerzői. „A kezeben lesz a feny pengeje, es a harom
eggye valik.” A kommentatorok tulsagosan is ködösnek ereztek ezt az egy sort a
többihez kepest, peldaul azokhoz merten, amiben arrol volt szo, hogy Rand
elfoglalja a Követ, vagy a vere omlik Shayol Ghul sziklaira. Ez utobbira probalt
minel kevesebbet gondolni. Az volt a fontos, hogy a profeciak többsege kis
erőfeszitessel altalaban ertelmezhető
volt. igy utolag visszatekintve meg annak is volt ertelme, hogy Randet gemekkel meg
sarkanyokkal jelölik meg. De ez a sor mit jelenthet? A „feny pengeje” nyilvan a
Callandorra vonatkozott. De hogy a „harom eggye valik”? Egyes tudosok szerint a
„harom” a harom nagyvarosra, Tearre, Illianre ea Caemlynre utalt. Vagy ha a tudos
törtenetesen cairhieni volt, akkor Tearre, Illianre es Cairhienre. Csak az volt a
gond, hogy Rand haromnal joval több nagyvaroson uralkodott. Meghoditotta Bandar
Ebant is, arrol nem is beszelve, hogy meg a hatarvidekieket is a zaszlaja ala fogja
hozni. De uralkodo – vagy ahhoz hasonlo – csak harom kiralysagban volt. Andort
feladta, de Cairhien, Illian es Tear közvetlenül az ő iranyitasa alatt alltak, meg
ha ő szemelyesen csak egy koronat viselt is. Talan ez a sor tenyleg azt jelentette,
amit a tudosok mondtak, es Min fantomokat kergetett. Teljesen haszontalan kiserlet
volt a kutatasaival probalni megvedeni Randet? Min, mondogatta maganak, az
önsajnalat nem visz semmire! Nem tehetett mast, mint hogy olvas, gondolkozik,
remenykedik. – De ez nem jo! – Azon kapta magat, hogy kibukott belőle a velemenye.
Hallotta, hogy Beldeine halkan, megvetően horkan egyet a szoba tuloldalan. Min a
homlokat rancolva nezett fel. A Randnek hűsegesküt tett nők – Erian, Nesune, Sarene
es Beldeine – egyre hidegebb fogadtatasban reszesültek a ferfi körül, ahogy Rand
kezdte elvesziteni a bizalmat az aes sedaiok irant. Most mar csak Nynaeve volt az
egyetlen, aki rendszeresen beszelhetett vele. Nem volt hat furcsa, hogy a többiek
idővel eltalaltak Cadsuane „taboraba”. es az ő es Rand viszonyaval mi volt a
helyzet? A ferfi meg mindig szivesen latta – ez nem valtozott. De valami nem volt
rendben, valami furcsat erzett a ferfiban. Rand falakat vont maga köre, ha ő is ott
tartozkodott – es nem azert, hogy kizarja a lanyt, hanem hogy sajat magat bezarja.
Mintha csak attol felne, az igazi enje mit tenne, vagy tehetne a szeretteivel… Mar
megint szenved, gondolta Min, ahogy megcsapta a kötesen at arado fajdalom. Milyen
dühös! Mi a fene törtent? Egy pillanatra retteges hasitott bele, de elfojtotta.
Biznia kellett Cadsuane terveben. Jo terv volt. Corele es Merise – manapsag szinte
el sem mozdultak Cadsuane mellől – tovabb himezgettek egyforma szekeiken a kandallo
mellett. Cadsuane javasolta nekik a himzest, hogy kössek le magukat valamivel
varakozas közben. ugy tűnt, a ven aes sedai ritkan tanacsol barkinek is barmit
tanito szandek nelkül. A Randre felesküdött aes sedaiok közül jelenleg csak
Beldeine volt velük. Cadsuane Min mellett ült, es a sajat könyvet lapozgatta.
Nynaeve fel-ala jarkalt, es időnkent alaposan megrangatta a hajfonatat. Senki sem
beszelt a szobaban uralkodo feszültsegről. Miről beszelgethetett Rand es Tam? Talan
az apja visszafordithatja a ferfit? Szűkösen voltak a szobaban. igy, hogy a
kandallo előtti szőnyegen harom szek sorakozott, a falnal a pad, Nynaeve pedig ugy
jarkalt az ajto előtt, mint egy bezart vadaszeb, szinte mozdulni sem volt mar hely.
A sima kőfalaktol Minnek olyan erzese tamadt, mintha egy jokora ladaba lennenek
zarva, es csak egyetlenegy ablak volt Cadsuane hata mögött. Tarva-nyitva allt,
bearadt rajta az ejjeli levegő. A lampakbol es a kandalloban vöröslő parazsbol
sugarzott a feny es a meleg. Az őrzők halkan beszelgettek a szomszedos szobaban.
Igen, zsufolt volt a paranyi szoba, de a szaműzeteset figyelembe veve Cadsuane
örülhetett, hogy egyaltalan kapott szobat a Kőben.
Min nagyot sohajtott, es visszafordult a könyvehez. Megint ugyanaz a sor hivta fel
magara a figyelmet. „A kezeben lesz a feny pengeje, es a harom eggye valik.” Mit
jelenthetett? – Cadsuane – tartotta fel a könyvet –, azt hiszem, ezt a sort rosszul
ertelmezik! Beldeine megint halkan – szinte eszrevehetetlenül – hangot adott
megvetesenek. – Van valami mondanivalod, Beldeine? – kerdezte Cadsuane. Fel sem
nezett a sajat könyveből, A hatalom helyes megszeliditese cimű törtenelmi munkabol.
– Annyira azert nem hosszu a gondolatmenetem, Cadsuane sedai – felelte Beldeine
könnyeden. A Zöld arcat egyesek talan helyesnek mondtak volna saldaeia szarmazasara
utalo erős vonasaival. Eleg fiatal volt ahhoz, hogy ne latsszon meg meg rajta az
aes sedaiok kortalansaga, es gyakran mintha tulsagosan is probalt volna
bizonyitani. – Nyilvan gondoltal azert valamire, amikor Min megszolalt – mutatott
ra Cadsuane, es lapozott egyet. – Ki vele! Beldeine epp csak elvörösödött – ha az
ember sokat volt aes sedaiokkal, eszrevette az ilyesmit. Nekik is voltak erzelmi
reakcioik, csak tompabbak. Kiveve persze, ha a szoban forgo aes sedai neve Nynaeve
volt. Bar jobban uralkodott mar az erzelmein, meg mindig… meg mindig Nynaeve volt.
– Egyszerűen csak ugy velem, a gyermek roppant szorakoztato, ahogy a könyveket
bujja, mintha csak tudos volna – jegyezte meg Beldeine. Min a legtöbb embertől
kihivasnak vette volna a dolgot, de Beldeine mintha csak tenyt allapitott volna
meg. Cadsuane megint lapozott. – ertem. Min, mit is akartal mondani nekem? – Nem
fontos, Cadsuane sedai. – Nem azt kerdeztem, fontos-e, lanyom! – szolt ra Cadsuane.
– Azt kertem, ismeteld meg! Ki vele! Min sohajtott egyet. Senki sem tudta az embert
alaposabban megalazni, mint egy aes sedai, mert bennük nem volt rosszindulat.
Moiraine ezt egyszer nagyon egyszerűen elmagyarazta neki. A legtöbb aes sedai
fontosnak erezte, hogy biztositsa maganak az emberek feltetlen tiszteletet, meg
mielőtt komoly gond merülne fel, hogy ha aztan tenyleg baj lesz, mindenki tudja,
kit kövessen. Nagyon idegesitő volt. – Azt mondtam – ismetelte meg –, hogy ez a sor
nem jo. A Karaethon-ciklus kommentarjait olvasgatom. Sajius szerint ez sor a harom
eggye valasarol arrol szol, hogy harom kiralysag fog egyesülni a Sarkany zaszlaja
alatt. De szerintem teved. – es miert gondolod – erdeklődött Cadsuane –, hogy
többet tudsz, mint a profeciak igen tiszteletremelto kutatoja? – Mert –
berzenkedett Min – ennek az elmeletnek nincs semmi ertelme. Rand valojaban csak egy
koronat visel. Talan lehetett volna ervelni az ertelmezes mellett, ha nem adja at
Teart Darlinnak. De most mar nem all meg az elmelet. Azt hiszem, ez inkabb arra
vonatkozik, hogyan fogja hasznalni a Callandort. – ertem – mondta Cadsuane, es
megint lapozott a könyveben. – Ez egy meglehetősen szokatlan ertelmezes. – Beldeine
halvanyan elmosolyodott, es visszahajolt a himzesere. – De persze – tette hozza
Cadsuane –, igazad van. Min felnezett. – en is pontosan e miatt a sor miatt kezdtem
el tanulmanyozni a Callandort – folytatta Cadsuane. – Meglehetősen hosszas kutatas
utan sikerült kideritenem, hogy a kardot csak egy haromfős kör iranyithatja
hatekonyan. Alighanem ez a sor vegső jelentese.
– De ez azt jelenti, hogy Randnek egyszer meg egy körben kell hasznalnia a
Callandort – nezett vissza Min a passzusra. Tudomasa szerint egyelőre ez meg nem
törtent meg. – Valoban – ertett egyet Cadsuane. Min hirtelen fellelkesedett. Talan
egy utalas. Valami, amit Rand meg nem tudott, de talan segithet! epp csak… Cadsuane
mar tudta. Ezek szerint ő nem fedezett fel semmi igazan fontosat. – Azt hiszem –
jegyezte meg az idős aes sedai –, helye volna egy bocsanatkeresnek. Vegtere is nem
tűrhetjük a rossz modort! Beldeine sötet keppel nezett fel a himzesről. Aztan
hirtelen felallt, es kivonult a szobabol. Őrzője, egy fiatal asha’man katona,
Karldin, sietve követte az oldalszobabol. atvagott az aes sedaiok szobajan, es
Beldeine utan ment a folyosora. Cadsuane szipakolt egyet, aztan visszafordult a
könyvehez. Becsukodott az ajto, es Nynaeve vegigmerte Mint, mielőtt tovabb setalt
volna. A lany sok mindent kiolvasott ebből az egy pillantasbol. Nynaeve-et zavarta,
hogy senki mas nem tűnik idegesnek. Tehetetlen, hogy semmikepp sem tud
belehallgatni Rand es Tam beszelgetesebe. es nyilvan halalosan rettegett Lan
eleteert. Min megertette. Hasonlokepp erzett Randdel kapcsolatban. es… az ott egy
latomas lett volna hirtelen Nynaeve feje fölött? Gyaszolva terdelt egy holttest
fölött. A latomas egy szempillantas mulva szertefoszlott. Min megrazta a fejet. Ezt
a latomast nem tudta ertelmezni, hagyta hat, hadd menjen. Nem vesztegethette az
idejet arra, hogy megprobalja mindet megfejteni. Peldaul az a fekete kes, ami
mostanaban olyan sokat pörgött Beldeine feje fölött, barmit jelenthetett. A könyvre
összpontositott. Ezek szerint Rand valamikor egy körben hasznalja majd a
Callandort? es a harom eggye lesz? De miert es kivel? Ha a Sötet urral küzdve,
annak nem lenne sok ertelme, hogy egy olyan körben legyen, amit raadasul nem ő
iranyit! – Cadsuane – mondta. – Ezt meg mindig nem helyes. Van itt meg valami, amit
nem vettünk eszre! – A Callandor kapcsan? – kerdezte a nő. Min biccentett. – en is
sejtettem – felelte Cadsuane. Milyen különös volt őszintenek hallani! – De nem
sikerült kideritenem, mi lehet az. Ha az az ostoba kölyök visszavonna a
szaműzetesemet, talan fontosabb… Valaki kivagta a szoba ajtajat. Merise
összerezzent ijedteben. Nynaeve hatraugrott az ajtotol, ami kis hijan elcsapta. Egy
rettenetesen dühös Tam al’Thor allt az ajtoban. Cadsuane-re meredt. – Mit tett
vele? – förmedt ra. Az aes sedai leengedte a könyvet. – en semmit sem tettem azzal
a kölyökkel, azon kivül, hogy probaltam udvarias viselkedesre szoktatni. ugy nezem,
ezt mas csaladtagjainak sem sikerült meg elsajatitania. – Vigyazzon, aes sedai, mit
beszel! – hördült fel Tam. – Latta? Az egesz szobaban sötetebb lett, amikor
belepett! es az arca… egy hulla szemeben is több erzelem csillog! Mi törtent a
fiammal? – Ezt vehetem ugy – kerdezte Cadsuane –, hogy nem sikerült jol a csaladi
megbeszeles? Tam mely levegőt vett, es mintha hirtelen kiszallt volna belőle a
harag. Meg mindig hatarozott volt, a tekintete elegedetlen, de a dühe mar elszallt.
Min sokszor latta, ahogy Rand is ilyen hirtelen erőt vett magan, meg mielőtt Bandar
Ebanban kezdtek teljesen elfajulni a dolgok. – Megprobalt megölni – közölte Tam
higgadtan. – A tulajdon fiam. Egykor olyan szelid es hű gyerek volt, hogy kivanni
sem
lehetett volna jobbat. Ma az Egyetlen Hatalmat fokuszalta, es ellenem fordult vele!
Min a szajahoz kapta a kezet; erezte, ahogy elönti a retteges. Tam szavara eszebe
jutott, milyen volt, amikor Rand föle tornyosult, es probalta megölni. Csakhogy az
nem Rand volt. Hanem Semirhage. Nem? o, Rand! – gondolta, ahogy vegre megertette az
előbb erzett szenvedest. Mit tettel? – erdekes – mondta Cadsuane hidegen. – es azt
mondtad neki, amire felkeszitettelek? – Elkezdtem – valaszolta Tam –, de rajöttem,
hogy nem működik. Nem nyilt meg előtte, es jobb is, hogy nem tette! Vegtere is egy
aes sedai szavait probalgattam a sajat fiammal! Nem tudom, mit tett vele, de
felismerem a gyűlöletet, ha latom! Sok mindenert felelnie kell! Elhallgatott, ahogy
hirtelen lathatatlan kezek kaptak fel. – Talan felidezned, mit mondtam az
udvariassagrol, kölyök? – kerdezte Cadsuane. – Cadsuane – szakitotta felbe Nynaeve
–, nem kell… – Semmi gond, javasasszony! – mondta Tam. Cadsuane-re nezett. Min
sokszor latta, hogy a nő igy bant masokkal. Randdel is. A ferfi mindig ideges lett,
masok pedig hajlamosak voltak kiabalni ilyen helyzetben. Tam melyen az aes sedai
szemebe nezett. – Jol ismerem azt az emberfajtat, aki az öklehez fordul valaszert,
ha kinos kerdeseket tesznek fel neki. Sosem szivelhettem az aes sedaiokat, es
örültem, hogy vegre megszabadulhatok tőlük, amikor visszatertem a tanyamra. Aki
erőszakos, az erőszakos, nem szamit, hogy a sajat kezevel fenyeget-e, vagy valami
massal! Cadsuane felhorkant, de idegesithette Tam mondandoja, mert letette a
ferfit. – Most pedig – mondta Nynaeve, mintha ő oldotta volna meg a helyzetet –,
talan visszaterhetnenk a fontosabb temara! Tam al’Thor, tőled azert ennel többet
vartam volna! Nem mondtuk neked, hogy Rand kiszamithatatlanna valt? –
Kiszamithatatlanna? – kerdezte Tam. – Nynaeve, az a gyerek kis hijan megőrült! Mi
törtent vele? Azt tudom, hogy a csata mit tehet egy emberrel, de… – Lenyegtelen –
vagott közbe Cadsuane. – Tisztaban vagy vele, gyermekem, hogy alighanem ez volt ra
az utolso esely, hogy megmentsük a fiad? – Ha elmagyarazta volna, milyen
velemennyel van magarol – mondta Tam –, talan mashogy alakult volna. A Feny egesse
meg! Ez a vege, ha az ember egy aes sedaira hallgat! – Ez a vege, ha olyan
gyapjuagyu vagy, hogy figyelmen kivül hagyod, amit mondanak neked! – vetette közbe
Nynaeve. – Ez a vege – mondta Min –, ha azt hisszük, el tudjuk erni, hogy azt
tegye, amit mi akarunk. Csend lett a szobaban. es hirtelen Min radöbbent, hogy erzi
a kötesen at Randet. Messze. Nyugaton. – Elment – suttogta. – Igen – sohajtott fel
Tam. – Ott helyben, az erkelyen nyitott egy olyan Kaput. eletben hagyott, bar a
szemebe nezve meg mertem volna ra esküdni, hogy vegezni akart velem. Lattam mar ezt
a tekintetet masok szemeben is, es az egyikünk mindig verbe fagyva maradt utana a
földön! – De akkor mi törtent? – kerdezte Nynaeve. – Egyszer csak… mintha valami
hirtelen elterelte volna a figyelmet – mondta Tam. – Fogta azt a kis szobrat, es
atugrott a Kapun.
Cadsuane felvonta a szemöldöket. – es veletlenül nem lattad, hova vitte az a Kapu?
Nyugatra, gondolta Min. Messze nyugatra. – Nem vagyok biztos benne – morfondirozott
Tam. – Sötet volt, bar azt hiszem… – Mit? – erőszakoskodott Nynaeve. – Ebou Dar –
lepte meg Min mindannyiukat. – Elment elpusztitani a seanchanokat. epp, ahogy a
Hajadonoknak mondta! – Ez utobbit nem tudhatom – mondta Tam –, de tenyleg
hasonlitott Ebou Darra! – A Feny ovjon minket! – suttogta Corele. Huszonhatodik
fejezet CSAK EGY EMBER Rand menet közben a kabatja zsebebe dugta a karcsonkjat,
lehajtotta a fejet, a kulcsot pedig gondosan gyolcsba csavarva, az övere akasztva
cipelte. Senki sem figyelt fel ra. Csak egy ember volt, aki Ebou Dar utcait rotta.
Semmi különös, hacsak az nem, hogy a legtöbb itteninel magasabb volt. Vörösesszőke
haja talan kis aiel verre utalt. De mostansag olyan sok furcsa ember jelent meg a
varosban a seanchanok vedelmet keresve. Mit szamitott meg egy? Amennyiben valaki
nem tudott fokuszalni, itt stabilitas varta. Biztonsag. Ez zavarta a legjobban.
Ezek itt az ellensegei voltak. Hoditok. ugy erezte, a földjüknek nem volna szabad
bekesnek lennie. Borzalmas, szenvedessel teli helynek kellene lennie, ami zsarnoki
elnyomas alatt nyög. De egyaltalan nem ilyen volt. Kiveve, ha valaki fokuszalt.
Azokkal a seanchanok iszonyatos dolgokat műveltek. Megsem volt minden olyan fenyes
a nagy, boldog felszin alatt! es megis, döbbenetes volt latni, hogy masokkal milyen
jol bannak. A kolomparok nagy csoportokban taboroztak a varos kapui előtt. A
szekerek hetek ota nem mozdultak, es mintha kezdtek volna falvakka összeallni. Rand
köztük jarva hallotta, hogy nehanyan arrol beszelnek, le kellene telepedniük. Masok
persze tiltakoztak ellene. Ők voltak a kolomparok, az utazonep! Hogyan talalnak meg
a Dalt, ha nem keresnek? Ez ugyanugy a reszük volt, mint a Level utja. Reggel,
amikor feltarultak a varos kapui, a többi ejszaka erkezővel együtt bement. A
kolomparok befogadtak mindannyiukat; ugy tűnt, a seanchanok eteladagokat juttatnak
nekik azert, hogy ellassak a kesőn erkező utazokat. es ez csak egy volt szamos
foglalkozasuk közül. Üstöket foltoztak, egyenruhakat varrtak, es minden mast
elvallaltak. Cserebe hosszu törtenelmük soran először reszesültek a fennhatosag
vedelmeben. Rand epp eleg időt töltött ahhoz az aielekkel, hogy atragadjon ra is
valami a kolomparok iranti megvetesből. Persze ez a megvetes erősen viaskodott
benne azzal a tudassal, hogy a tuatha’an sok szempontbol joval közelebb maradt az
igazi, hagyomanyos aiel ertekekhez. De emlekezett meg ra, milyen volt ugy elni.
Rhuidean latomasaiban ő maga is a Level utjat követte. Latta a legendak korat is.
Par kurta percre atelte azokat az eleteket, masok eletet. Vegigsetalt a fülledt
varos zsufolt utcain, es kicsit meg mindig szedelgett. Előző ejjel elcserelte a
fekete kabatjat egy kolomparral egy egyszerű, barna köpenyre. Alul rongyos volt, es
itt-ott toldottfoldott. Nem kolomparköpeny volt, hanem valami, amit a kolomparok
varrtak meg valakinek, aki nem jött vissza erte. Kevesbe volt benne feltűnő, meg ha
igy arra kenyszerült is, hogy a kulcsot az övere szijazva hordja, ne a külön erre a
celra varrott mely zsebben. A kolompar adott neki egy vandorbotot is, es ő most
arra görnyedve bandukolt. A magassaga feltűnő lehetett volna, es lathatatlan akart
lenni az itteniek előtt. Kis hijan megölte az apjat. es nem kenyszeritette
Semirhage, nem befolyasolta Lews Therin. Nem volt mentsege. Nem volt ellenerve. o,
Rand al’Thor megprobalta megölni a tulajdon apjat. Megragadta az Egyetlen Hatalmat,
megfonta a fonatot, es kis hijan szabadjara is engedte. A haragjanak mar nyoma sem
volt; undor vette at a helyet. Meg akarta kemenyiteni magat. Kemenynek kellett
lennie. De ide vezette a kemenysege! Lews Therin legalabb az őrülettel
mentegethette a tetteit. Ő semmivel: nem volt hova elbujnia, nem volt hova
menekülnie sajat maga elől. Ebou Dar. Eleven, zsufolt varos, felbevagta a hatalmas
folyam. Rand a nyugati parton jarkalt, csodaszep szobrok szegelyezte tereken, sok
emelet magas, feher hazsorok közt futo utcakon. Neha verekedesbe vagy kesharcba
keveredett emberek mellett ment el, akiket senki sem probalt meg szetvalasztani.
Meg a nőknek is kes fityegett a nyakaban, dragaköves kis tokban. Belelogott melyen
kivagott felsőjük dekoltazsaba, ruhajuk alol pedig szines alsoszoknyak villantak
elő. Nem törődött velük. Egyre csak a kolomparokon jart az esze. A kolomparok itt
biztonsagban voltak, de az ő birodalmaban a tulajdon apja sem volt biztonsagban.
Feltek tőle meg a baratai is. Latta Nynaeve szemeben. Az itteniek egyaltalan nem
feltek. Seanchan tisztek jartak-keltek a tömegben jellegzetes, rovarszerű
sisakjukban. Az emberek utat nyitottak nekik. Tiszteletből, nem felelemből. Amikor
Rand belefülelt a közranguak beszelgetesebe, halasak voltak a stabilitasert.
Dicsőitettek a seanchanokat, amiert elfoglaltak őket! atment az egyik csatorna
fölötti rövid kis hidacskan. Aprocska csonakok hintaztak odalenn a vizen,
csonakosok kialtottak oda egymasnak. A varosban nem volt semmi rendezettseg – ahol
lakohazakat vart volna, ott üzletek alltak, es ahelyett, hogy a hasonlo boltok kis
csoportokban egymashoz huzodtak volna, mint a legtöbb nagyvarosban, itt összevissza
szetszorodtak. A hid tuloldalan elment egy jokora, feher epület, aztan egy fogado
mellett. Egy csiricsare, szines selyemruhas ficsur belebotlott az utcan, es hosszu,
tulsagosan is udvarias bocsanatkeresbe kezdett. Ő tovabbsietett: tartott tőle, hogy
a masik csak parbajozni akar. Az Ebou Dar-iak egyaltalan nem tűntek elnyomott
nepnek. Nem volt a melyben feszülő ellenallas sem. A seanchanok sokkal jobban
kezben tartottak Ebou Dart, mint ő Bandar Ebant, es az itteniek boldogok voltak –
sőt, tehetősek! Termeszetesen Altara, mint kiralysag, sosem volt valami erős. Rand
tudta a tanitomestereitől, hogy a korona fennhatosaga nem sokkal terjed tul a
varoson. Nagyjabol ugyanez volt a helyzet a többi seanchan hoditas ala esett
videken is. Tarabon. Amadicia. Az Almoth-alföld. Nemelyik ugyan stabilabb volt,
mint Altara, masok meg annyira sem, de mindenhol örömmel lattak a rendet. Megallt,
es nekitamaszkodott egy ujabb feher epületnek, ezuttal egy patkolokovacs
műhelyenek. A fejehez emelte karcsonkjat, es probalta rendezni a gondolatait. Nem
akart szembenezni azzal, mit tett kis hijan a Kőben. Nem akart szembenezni azzal,
mit tett: a Levegő fonataival a földre lökte Tamet, megfenyegette, őrjöngött. Nem
összpontosithatott erre. Nem azert jött Ebou Darba sem, hogy ugy bameszkodjon, mint
valami falusi suttyo! Azert jött, hogy elpusztitsa az ellensegeit! Dacoltak vele:
ki kellett irtani őket! A vilag összes nemzetenek ez volt az erdeke! De ha ennyi
hatalmat fokuszalna a kulcson at, mifele kart tehetne? Hany eletet oltana ki? es
nem lehet, hogy csak jelzőtüzet gyujtana a
Kitaszitottak szamara, mint a saidin megtisztitasakor tette? Hadd jöjjenek! Kihuzta
magat. Le tudja győzni őket. Itt volt az ideje tamadni. Itt volt az ideje eltörölni
a seanchanokat a föld szineről. Felretette a botjat, es leakasztotta a szobrot az
övere fűzött zsinegről, de nem kenyszeritette ra magat, hogy kicsomagolja a
gyolcskendőből. Egy ideig csak nezte a kezeben feherlő holmit, aztan elindult.
Annyira nem figyelt, hogy meg a botot is ott hagyta. Az ujjaszületett Sarkany a nep
között jart, es senki sem ismerte fel. Szamukra Rand al’Thor messze volt. Az Utolso
Csata kevesbe szamitott, mint hogy sikerül-e kierniük a csirkekkel a piacra, vagy a
fiuk felgyogyul-e a köhögesből, vagy hogy egyaltalan megengedhetik-e maguknak azt
az uj selyemmellenyt, amire ugy vagytak. Nem is fogjak tudni a valaszt, amig el nem
pusztitotta őket. Irgalom lesz, suttogta Lews Therin. A halal mindig irgalom! Az
őrült valahogy manapsag nem is tűnt olyan őrültnek. Sőt, igazsag szerint a hangja
egyre inkabb kezdett az övere hasonlitani. atment egy ujabb hidon, es megerkezett a
varos hatalmas, feher falu palotaja, a seanchan udvar otthona ele. Negy emelet
magas volt, negy kupolaja töveben aranysavval, szamtalan kis tornya csucsan meg
több arannyal. A Kilenc Hold Leanya is odabenn tartozkodik. Olyan tisztava tehetne
ezeket a falakat, amilyenek meg sosem voltak. Tökeletesse. A maga modjan vegre kesz
lehetne az epület, arra a par pillanatra, amig a semmibe nem fakul. Kicsomagolta a
kulcsot. Csak egy ujabb idegen, aki egy saros hid tetejen acsorog. Miutan
megsemmisitette a palotat, gyorsnak kell majd lennie. Kisebb öröktűzlöketekkel
elpusztitja majd a hajokat a kikötőben, aztan valami köznapibb modon tűzesőt idez a
varosra, hogy panikot keltsen. A kaosz lelassitja az ellensegeit. Ezek utan a varos
kapuiban levő őrposztokhoz Utazik, es elpusztitja őket. Halvanyan derengett valami
egy ellatotaborrol a varostol eszakra, ahol egyarant tartottak katonat is, elelmet
is. Következőnek majd azt semmisiti meg. Onnan Amadorba kell mennie, aztan
Tanchicoba es a többibe. Gyorsan fog Utazni, sosem marad annyi ideig egy helyen,
hogy a Kitaszitottak elkaphassak. A halal villodzo fenye lesz, mint a fenylő
parazs, ami itt is, ott is langra lobban. Sokan meghalnak majd, de legfőkepp a
seanchan hoditok. Lenezett a kezeben a kulcsra. Aztan megragadta a saidint. A
rosszullet sokkal durvabban tört ra, mint addig valaha is. Olyan erősen csapta meg,
mintha ököllel ütöttek volna le, es a földre roskadt. Felkialtott, szinte nem is
erezte, ahogy a kőre zuhant. Felnyögött, megragadta a kulcsot, es köre kuporodott.
Mintha egett volna belül, aztan megforditotta a fejet, a vallara gördült, es
vegighanyt a hidon. De megtartotta a saidint. Szüksege volt a Hatalomra. A taplalo,
csodaszep Hatalomra. Meg a sajat hanyasa bűze is valosabbnak erződött, edesebbnek a
benne fortyogo Hatalomtol. Kinyitotta a szemet. Emberek gyűltek köre, aggodalommal
a tekintetükben. Egy seanchan őrjarat közelgett. Eljött az idő. Le kellett rajuk
csapnia. De nem tehette meg. Az emberek aggodtak. Őszinten aggodtak. Törődtek vele.
Tehetetlen düheben orditva nyitott Kaput, es a körülötte allok döbbenten
hatraszökkentek. Ő talpra zökkent, es atvetette magat a nyilason, negykezlab
rohant, a seanchan katonak kardot rantottak, es idegen parancsszavakat kialtottak.
Rand razuhant a fekete-feher kőkorongra, es a levegő körülötte fekete volt, akar az
űr. A Kapu bezarult mögötte, elzarta tőle Ebou Dart, es a korong lassan siklani
kezdett. atlebegett a semmin, csak
valami különös, egyenletes derenges vilagitotta be. Rand összekuporodva hevert a
korongon, a kulcsot dedelgette, melyeket lelegzett. Miert nem tudok eleg erős
lenni? Nem volt benne biztos, hogy ezt most ő gondolja, vagy Lews Therin. A kettő
egy volt. Miert nem tudom megtenni, amit kell? A korong haladt egy darabig, es az
űrt nem törte meg mas hang, csak az ő zihalasa. A korong ugy nezett ki, mint a
Sötet ur börtönenek pecsetjei: hullamvonal szelte kette, az egyik fele fekete volt,
a masik feher. Ő a feketen hevert. Ezt a reszt hivtak sokan sarkanyagyarnak. Az
emberek szemeben a gonosz jele volt. A pusztitase. De ő a szükseges pusztitast
hozta csak. Miert hajtotta volna olyan kemenyen a Minta, ha nem azt akarja tőle,
hogy pusztitson? Eredetileg probalta kerülni, hogy öljön – de nem volt ra sok
esely, hogy ezt megtehesse. Aztan azt probalta megallni, hogy nőket öljön. Az is
lehetetlennek bizonyult. Ő maga volt a pusztitas. Ezt el kellett fogadnia.
Valakinek eleg kemenynek kellett lennie ahhoz, hogy megtegye, amit tenni kell, nem?
Egy Kapu nyilt a semmiben, es Rand talpra kecmergett. Szorosan markolta a kulcsot.
Lelepett a siklo korongrol, ki az üres mezőre. Itt küzdött a Callandorral a kezeben
a seanchanok ellen. Itt vallott kudarcot. Sokaig nezte a mezőt, melyeket lelegzett,
aztan ujabb Kaput nyitott. Homezőre erkezett, es a jeges szel vegigtepett rajta.
atlepett. A laba alatt megcsikordult a ho. Hagyta, hadd csukodjon be mögötte a
Kapu. Az egesz vilag kitarult alatta. Miert jöttünk ide? – kerdezte Rand. Mert,
valaszolta Rand, mert ezt itt mi csinaltuk. Itt haltunk meg! A Sarkanyberc csucsan
allt, a maganyos hegyen, ami akkor tört fel, amikor Lews Therin megölte magat
haromezer evvel korabban. Az egyik oldalon lelatott oda, ahol több szaz hosszal
alatta kirobbant krater tatongott a hegy oldalaban. Hatalmas volt a nyilas, sokkal
nagyobb, mint amilyennek oldalrol latszott. Vörösen izzo, fortyogo kőzettel teli,
kerek nyilas. Mintha a hegy egy resze egyszerűen hianyzott volna, mintha le lett
volna tepve: a csucs a magasba tört, de a hegy oldala nem volt sehol. Rand lenezett
a fortyogo melysegbe. Mintha egy vadallat szajaba nezett volna. Megcsapta a
forrosag, es hamupelyhek szalltak fel a levegőben. A tompa eg felhősen borult föle.
A talaj is eppolyan tavolinak latszott, alig lehetett kivenni, mintha csak mintas
takarot teritettek volna a laba ele. Emitt egy zöld folt. Erdő. Amott par öltes:
egy folyo. Keletre kis porszemet latott a folyon, mintha paranyi level akadt volna
a cernaszalba. Tar Valon. Leült, a ho megroppant a sulya alatt. Maga ele tette a
kulcsot a földre, es Levegőt es Tüzet szőtt össze, hogy ne fazzon. Aztan a terdere
könyökölt, az öklere tamasztotta az allat, es lenezett a gömböt magasba emelő ferfi
paranyi szobrara. Gondolkozott. Huszonhetedik fejezet ARANYSZaLAK Szel csapott fel
Rand körül, ahogy a vilag tetejen ült es merengett. A Levegő es a Tűz fonata
elolvasztotta körülötte a havat, es vagy harom lab szeles körben kivillant a szikla
szürkesfekete taraja. A csucs törött körömkent mart az egbe, es ő ott ült a
tetejen. Amennyire meg tudta itelni, a Sarkanyberc csucsan volt. Talan az egesz
vilag
legmagasabb pontjan. Csak ült a kis sziklaparkanyon, es a kulcs ott hevert előtte a
kövön. A levegő ritka volt idefenn, es nehezere esett lelegezni, mig csak ra nem
lelt arra a fonatra, ami kicsit összenyomta a levegőt körülötte. Akarcsak a hideg
ellen idezett fonatnal, ennel sem tudta, hogyan csinalta. Halvanyan emlekezett meg
ra, hogy Asmodean mintha probalt volna megtanitani valami hasonlo fonatot, de neki
az nem ment. Most mintha termeszetes lett volna. Lews Therin hatasa, vagy az, hogy
mar ennyire ismeri az Egyetlen Hatalmat? A Sarkanyberc törött, tatott pofaja több
szaz labbal alatta, a baljan orditott. A hamu es kenbűz meg ilyen messze is maro
volt. A krater szajat hamu festette feketere, olvadt kőzet es robajlo tűz mazolta
vörösre. Ő meg mindig fogta a Forrast. Nem merte elengedni. Sosem volt olyan
rosszul, mint amikor a legutobb megragadta, es felt tőle, hogy amikor a legközelebb
megprobalna, legyűrne a rosszullet. Mar orak ota ott ült. es megsem erezte magat
faradtnak. Csak bamulta a ter’angrealt. Gondolkozott. Ki volt? Mi volt az
ujjaszületett Sarkany? Jelkep? aldozat? Pusztitasra kovacsolt kard? Vedelmezesre
emelt, ovo kar? Bab, ami ujra es ujra eltancolja a szerepet? Dühös volt. Dühös volt
a vilagra, a Mintara es a Teremtőre, amiert elhagyta az emberiseget, hadd küzdjön
meg egymaga a Sötet urral, iranyitas nelkül. Milyen jogon követelte barmelyik is
magaenak az ő eletet? Rendben, felajanlotta nekik az eletet. Rettentő sokaig
tartott, amig elfogadta a tulajdon halalat, de vegül megbekelt vele. Nem volt eleg?
Tenyleg egeszen a vegig szenvednie kellett? Azt hitte, ha elegge megkemenyiti
magat, akkor nem kell tovabb szenvednie. Ha nem erez, akkor nem is fajhat. Kinzoan
lüktetett a seb az oldalan. Egy ideje mar kepes volt megfeledkezni rola. De a kezen
szarado halalok nyersre dörzsöltek a lelket. Az a lista Moiraine-nel az elen. A nő
halalaval kezdett elromlani minden. Addig meg mindig remenykedett. Addig meg
egyszer sem zartak ladaba. Megertette, mit varnak tőle, es ugy valtozott, ahogy
meggyőződese szerint ehhez valtoznia kellett. Mindegyik valtozas csak azt
szolgalta, hogy összeroppanjon a kötelesseg sulya alatt. Hogy meghaljon olyan
emberekert, akiket nem is ismer? Hogy ő az egesz emberiseg kivalasztott megmentője?
Az ember, aki arra valasztatott, hogy egyesitse a vilag kiralysagait, es
elpusztitsa mindazokat, akik nem hallgatjak meg? Aki arra valasztatott, hogy a
neveben harcolok ezreinek a halalat okozza, hogy az ő lelkük sulyat is a vallan
hordja, mert valakinek ezt is viselnie kellett? Mifele ember az, aki felvallalja
mindezt, es megis megőrzi az ep elmejet? Nem latott mas kiutat, mint hogy elvagja
magat az erzelmeitől, mint hogy ujraalkotja magat cuendillarbol. De kudarcot
vallott. Nem volt kepes eltaposni az erzelmeit. Az a hang melyen odabenn olyan halk
volt, megis megsebezte, mintha a legaprobb kis tűszuras ejtett volna lyukat a
sziven. De meg a legaprobb kis lyukon is kifolyt a ver. es a lyukaktol idővel
elverzett. A csendes hang mar elhallgatott. Eltűnt, amikor a földre lökte Tamet, es
kis hijan vegzett vele. E nelkül a hang nelkül is tovabb mert volna menni? Mi van,
ha ez volt a regi Rand utolso szikraja – aze a Rande, aki meg hitt benne, hogy
tudja, mi jo es mi rossz? Akkor mit jelent a csend? Felkapta a kulcsot, es felallt.
A csizmaja megcsikordult a kövön. Delre jart mar, bar a napot sűrű felhőtakaro
rejtette. Odalenn latta az erdőket, tavakat, falvakat.
– es mi van, ha nem akarom, hogy a Minta tovabb menjen? – orditott fel.
Előrelepett, egeszen ki a sziklaperemre, es a mellkasahoz szoritotta a kulcsot. –
Ugyanazokat az eleteket eljük! – bődült le rajuk. – ujra es ujra es ujra es ujra!
Ugyanazokat a hibakat követjük el! A kiralysagok ugyanazokat az ostobasagokat
csinaljak! Az uralkodok ujra es ujra cserbenhagyjak a nepüket! Az emberek tovabbra
is szenvednek es gyűlölnek es meghalnak es ölnek! Nagyot lökött rajta a szel,
belekapott barna köpenyebe es elegans teari nadragjaba. De a szava messze szallt,
visszaverődött a Sarkanyberc törött falan. Hideg volt es eles, friss, uj levegő. A
fonat eleg melegen tartotta ahhoz, hogy eletben maradjon, de nem tompitotta el a
fagy marasat. Azt nem is akarta. – Mi van, ha azt hiszem, hogy ennek az egesznek
nincs semmi ertelme? – csattant fel egy kiraly parancsolo hangjan. – Mi van, ha nem
akarom, hogy tovabb forogjon? Masok vere aran elünk! es azokat a masokat
elfelejtettük! Mi haszna az egesznek, ha minden, amit tudunk, elkopik? A nagy
tettek, a nagy tragediak… egyik sem jelent semmit! Legendakka valnak, aztan a
legendakat elfelejtik, es az egesz kezdődik ujra elölről! A kulcs ragyogni kezdett
a kezeben. A felhők mintha meg sötetebben huzodtak volna a feje föle. Rand dühe a
szivveresevel egy ütemben lüktetett, es követelte, hogy engedje szabadjara. – Mi
van, ha igaza van? – orditott. – Mi van, ha jobb lenne veget vetni ennek az
egesznek? Mi van, ha a Feny mindig is csak hazugsag volt, es ez az egesz csupan
büntetes? ujra es ujra megszületünk, gyengen, halandoan, mindörökke csapdaba esve!
Örökre szenvednünk kell! A Hatalom egy uj ocean medret kitöltő, őrjöngő hullamkent
robajlott bele. eletre kelt, atmosta a saidin csodaja, nem erdekelte az sem, hogy
ezt a tüzet minden fokuszalni kepes ferfinak latnia kell. Mintha langra lobbantotta
volna a Hatalom, mintha napkent ragyogott volna le a vilagra. – MINDEZ MIT SEM
SZaMiT! Lehunyta a szemet, egyre több Hatalmat fogadott magaba, es ugy erezte
magat, mint eddig meg csak ketszer. Egyszer, amikor megtisztitotta a saidint. es
egyszer, amikor letrehozta ezt a hegyet. es akkor meg több Hatalmat szivott magaba.
Tudta, hogy ennyi el is pusztithatja. Mar nem erdekelte. Az evek ota felgyülemlő
harag vegre szabadon langra lobbant, vegre kiutat talalt. Szettarta a karjat, es a
jobbjaval a kulcsot markolta. Lews Therinnek igaza volt, amikor megölte magat, es
letrehozta a Sarkanybercet. Csak nem ment eleg messzire. Emlekezett arra a napra. A
füstre, a robajra, az eles fajdalomra, ahogy a Gyogyitas kitisztitotta az elmejet,
ahogy a lerombolt palotaban hevert. De minden kin eltörpült a felismeres iszonyatos
fajdalma mellett. A kin, hogy kidöntve, üszkösen latja a csodas falakat. Az ismerős
holttestek latvanya, akiket mintha megunt rongyokkent vetettek volna a földre. es
Ilyena, aki ott hevert a közeleben, es aranyhaja szeles tocsaban terült szet
körülötte. erezte, ahogy a palota a föld zokogasatol reszket meg alatta. Vagy a
Sarkanyberc volt az, es attol lüktetett, hogy ilyen iszonyatosan sok Hatalmat
fogadott magaba? erezte a levegőt megülő verszagot, a korom, a halal es a fajdalom
bűzet. Vagy csak az alatta elterülő, haldoklo vilag szagat erezte? A szel ostorozni
kezdte, a fölötte örvenylő hatalmas felhők egymasba csavarodtak, akar a feneketlen
melyben talalkozo, ősi behemotok. Lews Therin hibat követett el. Meghalt, de a
vilagot eletben
hagyta, sebzetten, hadd bicegjen előre. Hagyta, hogy az Idő Kereke tovabb forogjon,
keringjen, rothadjon, es ujra visszahozza erre a földre. Nem menekülhetett. Csak
altkor, ha mindennek veget vet. – Miert? – suttogta a körülötte tekergőző szelbe. A
kulcson at több Hatalom zudult bele, mint ami a saidin megtisztitasakor eltöltötte.
Talan több, mint amit valaha barki magaban tartott. Eleg lett volna ahhoz, hogy
felfejtse a Mintat, es vegső nyugalmat hozzon. – Miert kell mindezt ujra es ujra
megtennem? – suttogta. Egyszer mar kudarcot vallottam. Meghalt, es en öltem meg.
Miert kellett ujra megszületnem? Villam csapkodott, mennydörges taszitotta meg. Ő
lehunyta a szemet, ott allt a több ezer lab magas meredelyen, a jeges szelvihar
sziveben. Lehunyt szemhejan at is latta a kulcsbol arado fenyt. A benne robajlo
Hatalom tulragyogta. Ő volt a nap. Ő volt a tűz. Ő volt az elet es a halal. Miert?
Miert kell mindezt ujra es ujra megtennem? A vilag nem tudta megvalaszolni a
kerdest. A magasba emelte a karjat, ataramlott rajta az erő es a hatalom. A halal,
a pusztitas megtestesülese volt. Veget vet ennek az egesznek! Veget vet mindennek,
hogy az emberek vegre megpihenhessenek a sok szenvedes utan! Megakadalyozza, hogy
ujra es ujra elniük kelljen. Miert? Miert tette ezt velük a Teremtő? Miert? Miert
elünk ujra es ujra? – kerdezte hirtelen Lews Therin hangja tisztan, elesen. Igen,
könyörgött valaszert Rand, mondd meg! Miert? Talan… kezdte Lews Therin, egy
pillanatra döbbenetesen jozanul, es a hangjaban nem csengett egy szikranyi őrület
sem. Halkan, ahitatosan beszelt. Miert? Lehetseges… hogy talan azert, hogy kapjunk
meg egy eselyt! Rand megdermedt. A szel ismet meglökte, de nem mozdithatta el. A
Hatalom megingott benne, mint a bűnöző nyaka fölött hosszan kitartott hoherbard.
„Lehet, hogy nem valaszthatod meg a rad nehezedő kötelesseget – hallotta Tam
hangjat az emlekeiben. – De azt megvalaszthatod, miert teljesited őket.” Miert,
Rand? Miert mesz csataba? Mi ertelme az egesznek? Miert? Csend borult mindenre. Meg
a vihar, a szel süvitese, a mennydörges dacara is csend borult mindenre. Miert? –
gondolta Rand almelkodva. Mert ahanyszor csak elünk, mindig szeretünk is. Ez volt a
valasz. atmostak az eddig elt eletek, az eddig elkövetett hibak, es a mindent
megvaltoztato szeretet. Latta lelki szemei előtt az egesz vilagot, es mindent
beragyogott a kezeben sütő feny. Emlekezett az eleteire, több szazra, több ezerre,
az emlekei visszanyultak a vegtelenbe. Emlekezett a szeretetre, a bekere, az
örömre, a remenyre. Ebben a pillanatban hirtelen eszebe jutott valami csodalatos.
Ha en ujra elek, talan ő is el! Ezert küzdött. Ezert született meg ujra, ez volt a
valasz Tam kerdesere is. Azert harcolok, mert a legutobb elbuktam. Azert harcolok,
mert jova akarom tenni, amit akkor elrontottam. Ezuttal nem akarom elrontani. A
benne őrjöngő Hatalom a csucspontjara ert, es ő maga ellen forditotta,
visszavezette a Choedan Kal kulcsaba. A ter’angreal egy sokkal nagyobb erőhöz
csatlakozott, egy hatalmas sa’angrealhoz, messze delen. Azert epitettek, hogy
megallitsak vele a Sötet Urat. Nehanyan azt mondtak, tul erős. Tul erős ahhoz, hogy
valaha is eljenek vele. Tul ijesztő. Rand a sajat hatalmat forditotta ellene,
szetzuzta a tavoli gömböt,
elpattintotta, mintha csak egy orias markolt volna ra. A Choedan Kal felrobbant. A
Hatalom a semmibe villant. A vihar veget ert. es Rand nagyon hosszu ideje először
kinyitotta a szemet. Valahol melyen tudta, hogy soha többe nem hallja mar Lews
Therin hangjat a fejeben. Mert nem ket külön szemelyiseg voltak. Sosem. Vegignezett
az alatta elterülő vilagon. A magasban örvenylő felhők vegre felszakadoztak, meg ha
csak közvetlenül fölötte is. A felhomaly feloszlott, es ő latta, hogy a nap epp
fölötte ragyog. Felnezett ra. Aztan elmosolyodott. es vegül melyen, szivből,
tisztan felnevetett. Tul reg nem tett ilyet. Epilogus FeNYBEN FÜRÖDVE Egwene ket
bronzlampa fenyeben dolgozott. Mindket lampa a kezet magasra emelő nőalakot
abrazolt, es a tenyerükben libbent a lang. A nyugodt, sarga feny visszaverődött
kezük iven, a karjukon, az arcukon. Vajon a Feher Torony es Tar Valon jelkepei
voltak? Vagy az aes sedaiokat abrazoltak, ahogy Tüzet szőnek? Vagy talan csak egy
korabbi amyrlin izleset tükröztek. Az iroasztala ket oldalan alltak. Rendes
iroasztala volt, es vegre volt hozza rendes szeke is. Az amyrlin dolgozoszobajaban
ült, bar minden Elaidara utalo jeltől megfosztottak. Koparan hagytak hatra, a falak
üresen neztek vissza ra, a lamberiat nem diszitette sem faliszőnyeg, sem kep, a fal
melletti kis asztalokon nem alltak műtargyak. Meg a könyvespolcokat is kiüritettek;
nehogy Elaida olvasmanyai közül valami ne legyen a kedvere. Abban a pillanatban,
amint latta, hogy a többiek mit tettek, Egwene megparancsolta, hogy Elaida minden
holmijat gyűjtsek össze, es zarjak biztonsagos helyre. Olyan nőket rendelt az
őrzesere, akikben megbizott. A holmik közt biztos maradt Elaida terveire utalo jel.
Talan az egyik könyve lapjai köze csusztatott be par rejtett jegyzetet, hogy kesőbb
meg atnezze. Talan jobban elrejtette, es csak abbol lehet kikövetkeztetni, mit
akart, hogy epp milyen fajta könyveket olvasott, vagy mit tartott az asztalfiokban.
De nem volt a kezükben Elaida, hogy kivallassak, es meg csak fogalmuk sem volt
rola, mifele cselszövesek maradtak hatra, hogy kesőbb a Feher Torony lababa
marjanak. Egwene maga akarta vegignezni Elaida holmijat, aztan kifaggatni egyesevel
a Toronyban levő összes aes sedait, hogy megtudja, mifele kis jeleket rejtenek.
Egyelőre viszont epp eleg mas dolga akadt. Megrazta a fejet, es tovabb lapozott
Silviana jelenteseben. A nő a kronikak valoban hatekony őrenek bizonyult; sokkal
ügyesebb volt, mint Sheriam. A Toronyban maradt nők tiszteltek Silvianat, es mintha
a Piros ajah is legalabb reszben elfogadta volna a bekeajanlatat, a gesztust, hogy
közülük valasztotta a kronikak őret. Persze kapott ket igen merev tiltakozo levelet
is: egyet Romandatol, egyet pedig Lelaine-től. Ott hevertek a papirhalom legaljan.
Mindket nő szinte ugyanolyan gyorsan visszavonta lelkes tamogatasat, ahogy melle
alltak par oraval előtte. Most azon civakodtak, mihez kezdjenek a damanekkal,
akiket Egwene a Feher Torony elleni tamadas alatt fogott el, es egyiküknek sem
tetszett az ő terve, hogy aes sedait faragjanak belőlük. ugy tűnt, hogy Romanda es
Lelaine meg evekig fajditjak majd a fejet. Felretette a jelentest. Keső delutan
volt, feny szivargott be az erkelyajto attört ablaktablajan. Nem nyitotta ki:
jobban szeretett a felhomalyban dolgozni. Jo erzes volt egyedül lenni. Egyelőre a
szoba hianyos berendezeset sem banta. Teny, hogy
kicsit tulsagosan is emlekeztetett a noviciak főnökasszonyanak dolgozoszobajara, de
a vilag összes faliszőnyege sem űzhette volna el ezt az emleket, ha egyszer
Silviana volt az ő kronikaőre. es nem is volt ezzel semmi baj. Miert is akarna
elfeledkezni arrol az időszakrol? elete legcsodasabb győzelmei közül többet is
akkor ert el. Bar azt hatarozottan nem banta, hogy sziszeges nelkül tudott ülni a
feneken. Halvanyan elmosolyodott, es atfutotta Silviana jelentesenek következő
reszet is. Aztan összevonta a szemöldöket. A Toronyban levő Fekete nőverek többsege
elmenekült. A Silviana gondos, egyenletes kezirasaval keszült jelentes arrol
szamolt be, hogy bar sikerült elfogniuk nehany Feketet az ő felemeleset követő par
oraban, azok a nők a leggyengebbek köze tartoztak. A többsegük – ugy hatvan Fekete
nőver – elszökött. Beleertve egy ülnököt is, mint az Egwene-nek mar feltűnt, aki
nem volt rajta Verin listajan. Evanellein eltűnese hatarozottan arra vallott, hogy
Fekete. A homlokat rancolva kapta fel a következő jelentest. A Toronyban levő
összes nő listaja volt, sok-sok oldal hosszu, kiterjedt irat, ajahok szerint
lebontva. Jo nehany nev mellett szerepelt kis megjegyzes. Fekete, elszökött.
Fekete, elfogtuk. Seanchan fogsagba esett. Ez a legutolso csoport is bőszitette.
Saerin kellően előrelato volt ahhoz, hogy közvetlenül a tamadas utan nepszamlalast
tartson, hogy megtudja, pontosan kiket rabolhattak el. A Torony közel negyven
tagjat – több mint ket tucat teljes jogu aes sedait! – martak fel az ejszaka kellős
közepen, es repitettek delre. Mintha valami ijesztő gyermekmese lett volna
enyeszekről meg felemberekről, akik elviszik a rossz kisgyerekeket. A szerencsetlen
nőket megverik, bezarjak es puszta eszközze teszik. Egwene-nek minden erejere
szüksege volt, hogy ne nyuljon fel a nyakahoz, ahol egykor fogva tartotta a
nyakörv. Most nem figyelhet erre, a Feny egesse meg! A Verin listajan szereplő
Fekete nőverek mindegyike ep volt es egeszseges a seanchan tamadas utan is. De a
többsegük elszökött, mire ő a Toronyba ert, hogy elfoglalja a tronjat. Velina
eltűnt. Akarcsak Chai, Birlen es Alviarin. A Fekete-vadaszoknak nem sikerült
elkapniuk időben. Miből jöhettek ra? Sajnos alighanem ahhoz volt köze, hogy ő
elfogta a Fekete nővereket a lazado taborban. Tartott tőle, hogy nem eleg erősek a
lapjai. De mi mast tehetett volna? Csak abban remenykedhetett, hogy minden Feketet
elfog a taborban, es hogy a Toronyban nem veszik hiret az esetnek. De nem igy
törtent. Elfogott nehanyat azok közül, akik Tar Valonban maradtak, es kivegeztette
őket. Aztan ujra felesketett az Esküpalcara minden egyes nővert a Toronyban. Persze
nem tetszett nekik. De az a tudat, hogy a lazadok mindegyike megtette, megingatta
őket. Ha ez nem lett volna eleg, a hir, hogy Egwene a tulajdon kronikaőret is
kivegeztette, talan meggyőzte volna őket. Az egyertelműen sokat segitett, hogy
Silviana felajanlotta, hogy megesküszik elsőnek az egesz Csarnok szine előtt, es
hogy utana Egwene is ujra esküt tett, aztan az igazsagnak megfelelően elmondta a
Csarnoknak, hogy a sajat szemevel latta, ahogy a taborban levő aes sedaiok
bebizonyitottak, nem arnybaratok. Harom ujabb Fekete nővert fogtak el igy, akik nem
szerepeltek Verin listajan. Csak harmat. Verin ujra bebizonyitotta az alapossagat.
Felretette a jelentest. Meg mindig ragta, hogy ezek a nők elszöktek előle. Hatvan
arnybarat nevet ismerte, es kimenekültek a markabol! es ez a szam nyolcvanra
ugrott, ha azokat is hozzavette, akik a lazadok taborabol menekültek el. Megfoglak
talalni, Alviarin! – fogadkozott, es az ujjaval dobolt a
papiron. Megfoglak talalni. Te magad vagy a rothadas a Feher Torony sziveben. A
legrosszabb rothadas. De nem hagyom, hogy megronts mast is! Felretette a lapot, es
felvett egy masikat. Ezen csak par nev szerepelt. Azoknak a nőknek a listaja, akik
nem szerepeltek Verin felsorolasaban, es akiket vagy a seanchanok raboltak el, vagy
maguk tűntek el a tamadas utan. Verin biztosra vette, hogy az egyik Kitaszitott,
Mesaana a Toronyban bujkal. Sheriam vallomasa is ezt erősitette meg. Egwene ugyan
ujraesketett minden egyes aes sedait a Palcara, de nem talalt köztük erős
arnybaratot. Remelhetőleg az ujraesketes talan az ajahokat is közelebb hozza
egymashoz. Most mar nem kell amiatt aggodniuk, hogy Feketek lennenek köztük. Persze
az is lehet, hogy meggyengiti az aes sedaiokat a bizonyossag, hogy tenyleg letezett
köztük egy titkos, Fekete ajah. Akarhogy is, komoly gonddal nezett szembe. Meg
egyszer vegignezte a listat. A Toronyban minden egyes nő bebizonyitotta, hogy nem
arnybarat. A Verin listajan szereplő összes aes sedai sorsat ismertek. Kivegeztek,
elfogtak, elmenekült a Feher Toronybol az ő felemelesenek napjan, elragadtak a
seanchanok, vagy epp most nem tartozkodott a Toronyban – esetleg mar jo ideje nem
tartozkodott a Toronyban. A nőverek tudtak, kikre kell figyelniük. Talan
szerencsejük volt, es a Kitaszitott azok között volt, akiket a seanchanok
elragadtak. De Egwene azert nem hitt ebben a fajta szerencseben. Egy Kitaszitottat
nem lehetett ilyen könnyen elfogni. Lehet, hogy eleve tudott is a tamadasrol. Csak
harom nev maradt az előtte sötetlő listan. Nalasia Merhan, Barna. Teramina, Zöld.
Jamilila Norsish, Piros. Mind a harman roppant gyengek az Egyetlen Hatalomban. es
mind a harman mar evek ota a Toronyban voltak. Meglehetősen valoszinűtlennek tűnt,
hogy Mesaana valamelyikük helyet foglalta el, es olyan jol csinalta, hogy senki sem
vette eszre a csalast. Volt egy megerzese, de legalabbis felelme. A Kitaszitottnak
e közül a harom nő közül valamelyiknek kellett volna lennie. De egyikükre sem
illett a kep. Egyaltalan nem. es őt ez remitette meg. Mi van, ha Mesaana meg mindig
a Toronyban rejtőzik? Ha igen, akkor tudta, hogyan lehet megkerülni az Esküpalcat?
Halkan bezörgettek az ajton. Egy pillanattal kesőbb resnyire nyilt. – Anyam? –
kerdezte Silviana. Egwene felnezett, es felvonta a szemöldöket. – ugy veltem, ezt
latni szeretne – lepett be a Piros. ujra takaros kontyban hordta a hajat, es vörös
kronikaőri stolaja a vallan fenylett. – Mit? – Jöjjön, nezze meg! Egwene kivancsian
kelt fel. Silviana hangja nem volt feszült, ugyhogy nem lehetett szo semmi
borzalmasrol. Kimentek a dolgozoszobabol, es vegigsetaltak a Torony szelen,
egyenesen a Torony Csarnoka fele. Amikor odaertek, Egwene ismet felvonta a
szemöldöket. Silviana intett, hogy menjen be. A Csarnok epp nem ülesezett, es a
szekek üresen alltak. A sarokban feher lepedőkön kőművesszerszamok hevertek, es
vastag, barna ruhas, feher ingüket könyekig feltűrt ferfiak alldogaltak a seanchan
tamadas hagyta jokora lyuk előtt. Egwene ugy rendelkezett, rozsaablakot epitsenek
oda, ne zarjak le teljesen, hogy ne feledjek a Feher Tornyot ert tamadast. Hogy
mindig figyelmeztesse őket, meg kell akadalyozniuk, hogy ez meg egyszer
megtörtenhessen. De mielőtt az ablakot kifaraghattak volna, a kőműveseknek meg
kellett erősiteniük a falat, es ki kellett alakitaniuk a helyet. Egwene es Silviana
besiklottak a terembe, vegigsetaltak a padlora vezető rövid kis rampan. A padlot
illően visszafestettek mind a het
ajah szinere. A kőművesek eszrevettek őket, tisztelettudoan elhatraltak, majd az
egyik meg a sapkajat is lekapta, es a hona ala gyűrte. Ahogy a terem tuloldalara
ertek, a tatongo nyilas ele, Egwene vegre megertette, Silviana mit akart megmutatni
neki. Ilyen hosszu idő utan vegre felszakadt a felhőzet. A Sarkanyberc körül egy
gyűrűben kitisztult az eg. Letűzött a napfeny, es megvilagitotta a tavolban magaslo
hofödte hegyet. A legfelső csucs es a krater tatongo szaja fenyben fürdött. Egwene
hetek ota nem latott igazi napfenyt. Vagy talan meg hosszabb ideje. – Először csak
par novicia vette eszre, anyam – lepett oda melle Silviana is. – Aztan gyorsan hire
ment. Ki hitte volna, hogy egy ilyen kis napfeny ekkora felzudulast okoz? Olyan
egyszerű… mind lattunk mar ilyet. Megis… Volt benne valami csodaszep. A feny erős,
tiszta oszlopban zuhogott ala. Messzi volt, de lenyűgöző. Mintha valami elfeledett,
megis ismerős jelenseg ragyogott volna elő a messzi emlekekből, hogy megmelengesse
az ember lelket. – Mit jelenthet? – kerdezte Silviana. – Nem tudom – felelte
Egwene. – De örülök, hogy latom! – Habozott. – Az a lyuk a felhőzeten tul
egyenletes ahhoz, hogy termeszetes legyen. Jegyezzük fel ezt a napot a naptarban,
Silviana! Valami törtent. Talan majd egyszer megtudjuk az igazat! – Igen, anyam –
valaszolta Silviana, es ujra kinezett a resen. Egwene ott maradt mellette, nem
sietett vissza azonnal a dolgozoszobaba. Megnyugtato volt a tavoli fenyt nezni.
Olyan nemes volt. ugy hianyzott. – Nemsokara nagy viharok jönnek – mintha ezt
mondta volna. – De most itt vagyok. Itt vagyok. Az idő vegezeten amikor a sokbol
egy lesz a vegső vihar dühödt szeleit gyűjti hogy elpusztitsa a mar halodo földet.
es a közepen egy vak ember all tulajdon sirjan tapodva. es ujra latni fog, es
siratja mindazt, mi törtent. – A Sarkany Profeciaibol, az Essanik-ciklusbol.
Malhavish hivatalos forditasa, a Senadari Birodalmi Jegyzekek Haza, a Felemelkedes
Negyedik Köre. Itt er veget az Idő Kerekenek tizenkettedik könyve SZoMAGYARaZAT
MEGJEGYZeS A SZoMAGYARaZATBAN ELŐFORDULo DaTUMOKKAL KAPCSOLATBAN. A Toma-naptar
(melyet Toma dur Ahmid dolgozott ki), hozzavetőlegesen ket evszazaddal az utolso
ferfi aes sedai halala utan valt elterjedtte, es a datumokat a Vilagtöres utan
(V.u.) szamitotta. A trallok haborukban olyan sok feljegyzes semmisült meg, hogy az
utolso haboru vegere mar azt is vitattak, pontosan milyen evben jarnak a regi
rendszer szerint. Gazari Tiam uj naptar bevezeteset javasolta, a vilagnak a trallok
fenyegetestől valo feltetelezetten vegleges megszabadulasat ünnepelendő. Azt
ajanlotta, attol kezdve minden evet szabad evkent (sz.e.) tartsanak szamon. A
Gazari
kalendarium az utolso trallok haboru vege utan husz evvel mar szeles körű
elfogadottsagot mondhatott a magaenak. Sasszarny Artur megkiserelt uj időszamitast
bevezetni, a birodalma alapitasatol szamitva (a.u., az alapitas utan), de ezt ma
mar csak törteneszek ismerik es hivatkoznak ra nagy ritkan. Az egesz földreszre
kiterjedő pusztulassal, tömeges halallal, az egyseges birodalom szetdarabolodasaval
jaro szazeves haboru utan Uren din Jubai Szarnyalo Siraly, a tengeri nep tudosa egy
negyedik naptarat dolgozott ki, melyet a taraboni Farede panarcha eletbe is
leptetett. A Farede időszamitas, amely a szazeves haboru önkenyesen megvalasztott
vegpontjatol szamitja az eveket, es az azota eltelt időt ujkornak nevezi (uk.),
jelenleg is hasznalatban van. (Kiejteskor mindig az alahuzott szotagon van a
hangsuly. Ha nincs alahuzva egyik szotag sem, akkor a hangsuly az elsőre esik, mint
a magyarban.) a Barna ajah tanacsa: A Barna ajahot egyetlen aes sedai helyett egy
tanacs iranyitja. A tanacs jelenlegi feje a Feher Toronyban Jesse Bilal, de többi
tagja – illetve a lazadok Barnainak tanacsat alkoto szemelyek neve – nem ismeretes.
a csaszarnő Fülei: Seanchan kemszervezet, amelynek tagjai ugyanugy lehetnek egy
nemes haztartasanak tagjai, mint bankarok, kereskedők, meg da’covalek is, ambar
so’jhinek csak nagy ritkan. A Fülek nem hajtanak vegre akciokat, csupan figyelnek,
szemlelnek, hallgatnak es jelentenek. Jelenteseiket alacsonyabb rangu Kezeknek
küldik, akik mind őket, mind az Igazsag Keresőit iranyitjak, es eldöntik, hogy
utobbiak a jelentesek fenyeben milyen tetteket hajtsanak vegre. a Fa: Avendesora. a
Feny Gyermekei, fenygyermekek: Szigoru aszketa eletmodot követő szervezet. Celjuk
legyőzni a Sötet Urat, es elpusztitani minden arnybaratot. A szazeves haboru alatt
alapitotta Lothair Mantelar (loter mantilar) a rendet azzal a cellal, hogy az egyre
növekvő szamu arnybarat ellen predikaljanak az embereknek. A haboru soran lassan
teljesen katonai szervezette alakultak at. Fanatikusan hisznek rendjük
tanitasaiban, teljesseggel bizonyosak benne, hogy egyedül ők tudjak, mi a helyes,
csak ők ismerik a vilag igazsagait. Gyűlölik az aes sedaiokat, arnybaratoknak
tekintik tagjaikat es mindenkit, aki tamogatja őket, esetleg baratkozik velük.
Gunynevük: „feherköpenyek”. Központjuk Amadorban, Amadiciaban volt, mig a
seanchanok meg nem hoditottak azt, es ki nem szoritottak őket onnan. Miutan
főurkapitanyuk, Eamon Valda Galadedrid Damodred nevelőanyjat, Morgase-t erőszakkal
a magaeva tette, az ifju egy parbajban levagta. Valda halala szakadast okozott a
szervezeten belül: az egyik frakciot főurkapitanykent Galad Damodred vezeti, mig a
vele szemben allo masik feje Rhadam Asunawa lett, a Feny Keze rend fővallatoja.
Cimerük feher alapon arany napkorong. (Lasd meg: vallatok.) a Harom Eskü: Ezekre
esküsznek fel azok a beavatottak, akiket aes sedaiokka szentelnek. Az eskü
elmondasa közben egy ter’angrealt, az Esküpalcat tartjak a kezükben, amely
megszeghetetlenne teszi az esküt. A Harom Eskü: 1. Nem ejteni ki egyetlen szot sem,
amely nem igaz. 2. Nem kesziteni fegyvert, amellyel egyik ember megölheti a
masikat. 3. Sosem hasznalni az Egyetlen Hatalmat masok ellen, kiveve az
arnyfattyakkal szembeni
küzdelmet, vagy ha a sajat, az őrző vagy egy masik aes sedai eletet kell megvedeni.
A Harom Esküt valaha nem kellett letenni, de a Vilagtöres ota bekövetkezett
különböző esemenyek szüksegesse tettek. A Hatalom haboruja hatasa alatt elsőkent a
Masodik Esküt fogadtak el. allitolag az utolso ket eskü megszeghetetlen. a Hatalom
haboruja: Az arnyek haboruja. A hatalom helyes megszeliditese: Törteneti munka,
melyről igen keves tudhato. a Kiralynő Gardaja: Elit andori katonai egyseg.
Bekeidőben a feladatai köze tartozik a törvenyek betartatasa es Andor nyugalmanak
megőrzese. A Garda tagjai vörös egyenruhajukra csillogo femvertet huznak, vallukra
elenkvörös köpenyt erősitenek, fejüket csucsos, szemellenzős sisak ovja. Tisztjeik
aranyzsinoros menteikről es aranybol vert oroszlanfej sarkantyuikrol ismerhetők
fel. A Kiralynő Gardajaba tartoznak a leanyörökös szemelyes testőrseget alkoto nők
is azota, hogy előző kapitanyukat, Doilin Mellart letartoztattak. E nők a Gardaban
megszokottnal joval diszesebb egyenruhat viselnek, beleertve a feher tollakkal
diszitett szeles karimaju kalapokat, a vörösre lakkozott mellverteket, a feherrel
diszitett sisakokat, es a csipkevel szegett vallszalagokat, rajtuk Andor feher
oroszlanjaval. a Kő Szive: Callandor. a Kő Vedelmezői: Tear elit katonai alakulata.
Az alakulatba csak teariek jelentkezhetnek, a tisztek pedig szinte kivetel nelkül
nemesek – altalaban kisebb hazak szülöttei, vagy a nagyobb hazak mellekagainak
tagjai. A Vedelmezők latjak el a Kő Szive nevű hatalmas erőd vedelmet, ami Tear
varosaban talalhato, tovabba a varos vedelme es a rend fenntartasa is feladataikat
kepezi. Haboru idejen a Vedelmezők alkotjak a hadsereg magvat. Egyenruhajuk arany-
fekete ruhaujjal es fekete kezelővel ellatott fekete ruhabol, mellpancelbol es
karimas sisakbol all. A főkapitany harom rövid, feher tollat hord a sisakjan,
kezelőjen pedig harom aranyfonat lathato. A kapitanyok ket tollat es egy
aranyfonatot, a hadnagyok egy feher tollat es egy fekete fonatot viselnek. Az
alhadnagyok egy rövid, fekete tollat, es egyszerű feher kezelőt, a közlegenyek
pedig aranyfekete kezelőt viselnek. a Landzsa Hajadonjai, Hajadonok: Far Dareis
Mai. a Masodik Sarkany haboruja: A haboru (sz.e. 939-43), amelyet a hamis Sarkany,
Guaire Amalasan ellen vivtak. E haboru alatt lett hires egy fiatal kiraly, Artur
Paendrag Tanreall, akit kesőbb Sasszarny Artur neven ismertek. a Remeny aruloja:
Ishamael. a Sarkany: Ezen a neven volt közismert Lews Therin Telamon az arnyek
haboruja alatt. A többi ferfi aes sedaihoz hasonloan az ő elmeje is megbomlott.
Őrületeben mindenkit megölt, akiben egy csepp is volt a vereből, azonkivül
mindenkit, akit szeretett. igy kapta a Rokonirto melleknevet. Manapsag, ha valaki
veszelyezteti vagy fenyegeti a hozza közel allokat, különösen, ha ok nelkül, azt
mondjak, „belebujt a Sarkany” vagy „Sarkany lett belőle”. (Lasd meg A Sarkany
Profeciai, ujjaszületett Sarkany.) a Sarkany Legioja: Nagyszamu katonai alakulat,
amely csak
gyalogosokbol all, es az ujjaszületett Sarkany hűsegere esküdött föl. Kikepzesüket
Davram Bashere es Mat Cauthon közösen kidolgozott, es a szokasostol meglehetősen
elterő elgondolasai alapjan vegeztek. Bar akadnak soraikban olyan önkentesek is,
akik egyenesen jelentkeztek a csapatoknal, a legtöbben ugy kerültek a Legioba, hogy
a Fekete Torony minden területen igyekszik embereket toborozni, akik hajlandoak
követni az ujjaszületett Sarkanyt, majd pedig kiszűri közülük azokat, akik el
tudjak sajatitani a fokuszalas tudomanyat. A jelentkezők többseget, akik erre nem
kepesek, Bashere kikepzőtaboraiba iranyitjak. A Sarkany Profeciai: Alig ismert,
ritkan emlitett profeciak, amelyeket a Karaethon-ciklusban talalhatunk; ezek
megjosoljak, hogy a Sötet ur ujra kiszabadul majd, es megerinti a vilagot. Tovabba,
hogy Lews Therin Telamon, a Sarkany, a Vilagtörő ujjaszületik, hogy harcoljon a
Tarmon Gai’donban, az arnyek elleni Utolso Csataban. a Sötet ur neven nevezese: Aki
kimondja a Sötet ur valodi nevet (Shai’tan), azzal fölhivja magara a figyelmet, ami
elkerülhetetlenül balszerencset hoz az illetőre (a legjobb esetben), de akar
katasztrofalis következmenyekkel is jarhat. Ezert szamos eufemizmust hasznalnak
helyette, többek között nevezik Sötet urnak, Hazugsagok Atyjanak, a
Szemfenyvesztőnek, Szemegetőnek, a Sir Uranak, az ejszaka Pasztoranak,
Szivrontonak, Szivagyarnak, Fűegetőnek, Levelrothasztonak. Aki keresi a bajt, arra
is mondjak, hogy „neven nevezi a Sötet Urat”. a Szemfenyvesztő: Sötet ur. a
Tizenharmak Nagytanacsanak Feje: A Fekete vezetőjenek neve. Jelenleg Alviarin
Freidhent illeti ez a cim. ajah

a Ver: A seanchan nemesseget jelölő kifejezes. Negy osztalya különithető el: a

felső kettőbe tartoznak a főnemesek, az also kettőbe a nemesek. A főnemesek kezükön
ujjnyi hosszusagura növesztik a körmüket, hajukat pedig fejük mindket oldalan
leborotvaljak, csak közepen hagynak egy csikot – a ferfiak keskenyebbet, mint a
nők. A csik hosszat a divat hatarozza meg. Az alacsonyabb osztalyba tartozo nemesek
ugyancsak borotvaljak a fejüket, de nemcsak oldalt, hanem a tarkojukon is, a
megmaradt üstököt viszont hosszura növesztik (a ferfiak altalaban a vallukig, a nők
gyakran a derekukig) es befonjak. A főnemesseg – nagyurnőnek es nagyurnak
szolitando – legkiemelkedettebb tagjai mindket kezükön a hüvelyk- es mutatoujj
körmeit lakkozzak, mig az alacsonyabb rangu főnemesek csupan a mutatoujjuk körmet.
A nemesseg köreben hasonlo a helyzet: a legelőkelőbb nemesek kezük kis- es
gyűrűsujjan lakkozzak a körmüket, mig az alacsonyabb ranguaknak ez csupan a kisujj
eseteben engedelyezett. A csaszarnő es az uralkodoi csalad tagjai egesz fejüket
leborotvaljak es minden körmüket lakkozzak. A Ver soraiba nem csupan születes, de
erdemes tettek reven is fel lehet emelkedni; a Birodalomnak tett szolgalatokat vagy
egyeb kiemelkedő cselekedeteket gyakran jutalmazzak ezen a modon. a Vilag Gerince:
Az Aiel-pusztat a nyugattol elvalaszto, egbe nyulo magashegyseg; csak nehany hagon
lehetseges atjutni rajta. A Vilagtöres utan: Törteneti munka, melyről igen keves
tudhato. a Vörös Kez Bandaja: Shen an Calhar.
a’dam (ejdem): A seanchanok eszköze, amely fokuszalni kepes nők iranyitasara
alkalmas. Egy nyakörvből es egy karkötőből all, amelyeket ezüstös femlanc köt
össze. A nyakörvet a damane viseli, a karkötőt a sul’dam. Fokuszalni keptelen nőre
semmilyen hatassal nincsen. aelfinn: Nagyjabol emberi külsővel, de erőteljes
kigyoszerű sajatossagokkal rendelkező ertelmes faj, amelynek tagjai hajlandoak
idegenek harom kerdeset megvalaszolni. Barmilyenek is legyenek ezek a kerdesek, a
valasz mindig pontos es igaz lesz, noha a legtöbb esetben felettebb ködös es
nehezen kihüvelyezhető. Az arnyekkal kapcsolatos kerdesek – bar az aelfinnek ezekre
is valaszolnak – roppant veszelyeket rejtenek magukban. Az aelfinnek valodi
lakhelye ismeretlen, de egy hajdan Mayene-ben, manapsag viszont mar Tear Köveben
levő ter’angreal segitsegevel fel lehet keresni őket. Egyes hirek szerint a
Ghenjei-tornyon keresztül is megközelithetőek. Az aelfinnek az Ősi Nyelvet
hasznaljak, egyezmenyekre es megallapodasokra hivatkoznak, es minden esetben
megkerdezik az őket felkeresőket, hogy van-e naluk vas, hangszer vagy tűzgyujtasra
alkalmas eszköz. (Lasd meg: eelfinn.) aes sedai (ajz szedaj): Az Egyetlen Hatalmat
hasznalo szemely. Az Őrület Ideje ota minden aes sedai nő. Szeles körű
bizalmatlansag es felelem övezi nevüket. Sokan őket teszik felelősse a
Vilagtöresert. A közhiedelem szerint rendszeresen beleavatkoznak a nemzetek
ügyeibe. Ugyanakkor ritkasag, ha egy uralkodonak nincs aes sedai tanacsadoja, meg
azokon a videkeken is, ahol az ilyen kapcsolatot titokban kell tartani. Az Egyetlen
Hatalom eveken keresztül törtenő fokuszalasa utan az aes sedaiok külsejen nem fog
az idő, ezert akar egy nagymamakoru asszonyon sem latszik az eveinek szama,
eltekintve esetleg nehany ősz hajszaltol. A kifejezest cimkent is hasznaljak, mint
peldaul „Sheriam sedai”, illetve különleges tisztelet jelekent a következő formaban
is: „Sheriam aes sedai”. (Lasd meg: ajah; Amyrlin-tron.) aielek (ajilek): Az Aiel-
puszta nepe. Vadak es szivosak. Mas neven aiel nomadok. Mielőtt ölnenek, elkendőzik
az arcukat. Innen szarmazik az „ugy viselkedik, mint egy fekete kendős aiel”
szolas, amelyet olyan emberre hasznalnak, aki erőszakosan viselkedik. Az aielek
halalosan veszelyes harcosok, akar fegyverrel, akar a puszta kezükkel küzdenek.
Kardot viszont soha nem vesznek a kezükbe, meg csak megerinteni sem hajlandoak.
Dudasaik zenejere vonulnak csataba. A harcot csak ugy nevezik: „a Tanc”. Tizenket
törzsbe tömörülnek. Ezek: a charee-ek, a codarrak, a darynek, a goshienek, a
miagomak, a nakaik, a reynek, a shaaradok, a shaidok, a shiandek, a taardadok es a
tomanellek. Időnkent egy tizenharmadik, a „nemletező” törzset is megemlitenek, a
jenn aieleket, akik Rhuideant epitettek. (Lasd meg: aiel harcostarsasagok.) aiel
haboru (uk. 976-978.): Amikor Cairhien kiralya, Laman kivagta az Avendoralderat,
szamos aiel harcostarsasag kelt at a Vilag Gerincen. Lerohantak es felegettek
Cairhien fővarosat, es meg sok mas varost es települest is. A haboru Andorra es
Tearre is atterjedt. Az elfogadott nezet az, hogy vegül a Ragyogo Falak csatajaban,
Tar Valonnal legyőztek az aieleket, valojaban azonban Laman abban a csataban
meghalt, igy az aielek, miutan elvegeztek, amiert jöttek, visszavonultak a Vilag
Gerincenek tuloldalara. aiel harcostarsasagok: Az aiel harcosok egytől egyig a
tizenket harcostarsasag valamelyikenek tagjai. Ezek: a Fekete Szemek (Seia
Doon), a Sastestverek (Far Aldazar Din), a Hajnalfutarok (Rahien Sorei), a
Keskezűek (Sovin Nai), a Landzsa Hajadonjai (Far Dareis Mai), a Hegyi Tancosok
(Hama N’dore), az ejszaka Landzsai (Cor Darei), a Vöröspajzsosok (Aethan Dor), a
Kőkutyak (Shae’en M’taal), a Viharjarok (Sha’mad Conde), az Igazverek (Tain Shari)
es a Vizkeresők (Duadhe Mahdi’in). Mindegyik tarsasag sajatos szokasokat alakitott
ki, sőt neha különleges kötelessegeket is előirnak tagjaik szamara. A
Vöröspajzsosok peldaul rendőrsegkent is működnek. A Kőkutyak gyakran esküt tesznek,
hogy nem hatralnak meg, ha egyszer elkezdődött a csata, es ha kell, az utolso
emberig küzdenek, hogy betartsak igeretüket. Az aielek törzsei gyakran haboruznak
egymassal, de az ugyanazon harcostarsasagba tartozok akkor sem küzdenek egymassal,
ha a törzseik igen. Ennek köszönhetően meg akkor is van kapcsolat a szembenallo
törzsek között, ha egyebkent nyilt konfrontacioban vannak. (Lasd meg: Aielpuszta.)
Aiel-puszta: Zord, baratsagtalan, es csaknem teljesen viztelen földterület a Vilag
Gerincetől keletre. A hegysegtől nyugatra lakok ritkan mereszkednek ide, nemcsak
azert, mert a nem itt születettek szamara szinte megoldhatatlan feladat a
vizellatas es a vizlelőhelykereses, hanem mert az aielek ugy velik, hogy minden mas
neppel haboruban allnak, es nem fogadjak szivesen az idegeneket. Csak a hazalok, a
mutatvanyosok es a tuatha’anok lephetnek be a területükre biztonsagban, jollehet az
aielek kerülik a kapcsolatot a tuatha’anokkal, akiket ők „Elveszetteknek” neveznek.
Magarol a pusztarol nincsen ismert terkep. aiel rokonsagi elnevezesek: Az aielek
bonyolult terminologiat hasznalnak a rokonsagi fokozatok megjelölesere, amelyet az
idegenek követhetetlennek, ők maguk viszont igen pontosnak tartanak. Ezek teljes
felsorolasa kötetekre rugna, ezert csupan nehany peldaval vilagitjuk meg a kerdest.
A főverek es az anyaverek egyazon anyatol szarmaznak. A masodfiver es a masodver
kifejezest az illető anyjanak főveretől, illetve anyaveretől született gyerekekre
hasznaljak. A testveranyak es a testverapak az anya anyaverei es főverei. A
nagyanya es a nagyapa az anya szüleit jelenti, mig az apa szüleit masodnagyanyanak
es masodnagyapanak nevezik. Mindebből latszik, hogy az anyai rokonsag erősebbnek
szamit az apainal. A rokonsagi fokozatok bonyolultsagat meg komplikaltabba teszi az
a teny, hogy az aieleknel lehetőseg van arra is, hogy a baratok egymast anyaverre
vagy főverre fogadjak. Az egymashoz közel allo aiel nők időnkent egyazon ferfihoz
mennek felesegül, ami altal egymas asszonytarsaiva valnak, tulajdonkeppen egymassal
is összehazasodnak, ami meg inkabb követhetetlenne teszi az aiel szokasokat. ajah
(adzsah): Az aes sedaiok szervezete. Minden aes sedai tartozik valamilyen ajahhoz,
az amyrlin kivetelevel. Szinekkel különböztetik meg magukat egymastol: Kek, Piros,
Feher, Zöld, Barna, Sarga es Szürke ajah. Mindegyik sajat filozofiat követ az
Egyetlen Hatalom hasznalataban, es maskepp fogalmazza meg az aes sedaiok celjait. A
Piros ajah minden energiajat a Hatalmat hasznalni probalo ferfiak felkutatasara es
megszeliditesere forditja. A Barna ajah lemond a vilag dolgaival valo
foglalkozasrol, kizarolag a tudas keresesenek szenteli magat. A Feher ajah lenezi a
vilagot es a vilagi dolgokat, kizarolag a filozofiai kerdesek es az igazsag
keresese erdekli, mig a Zöld ajah (amelyet a trallok haboruk idejen a csataajahnak
is neveztek) mindig keszen all a Tarmon Gai’don eljövetelere. A Sarga ajah tagjai a
Gyogyitas tanulmanyozasanak
szentelik magukat, a Szürke ajah aes sedaiai pedig bekeltetessel, közvetitessel
foglalkoznak, a harmoniat es a megertest keresik. A szobeszed szerint egy Fekete
ajah is letezik, amely a Sötet ur szolgalatara esküszik, ezt azonban hivatalosan
tagadjak. al’Lan Mandragoran (allan mendragoren): Egy őrző, akit köteleke Moiraine-
hez fűzött. Moiraine halala utan a kötes a Zöld ajah tagjara, Myrelle-re szallt.
Malkier kiralyanak született, de az orszagot meg Lan csecsemőkoraban ellepte a
Fertő. Dai shan es az utolso elő malkieri nagyur, Nynaeve ferje. almodo:
kepessegek. alomjaro: Aiel kifejezes az olyan nőkre, akik kepesek belepni
Tel’aran’rhiodba, ertelmezni tudjak az almokat, es beszelni tudnak masokkal az
almaikban. Az aes sedaiok is hasznaljak a kifejezest az almodokra vonatkozoan, de
ritkan, es naluk inkabb nagybetűs szo – alomjaro. (Lasd meg: kepessegek.) Altara: A
Viharok tengerenek partjan levő orszag es nep, akiket a nevükön kivül nem sok tart
össze. Altara nepe elsősorban egy varos vagy falu lakoinak, egy-egy ur vagy urnő
embereinek tartjak magukat, es csak masodsorban – ha egyaltalan – altaraiaknak.
Keves nemes fizet adot a koronanak, es a szep szavakon kivül nem sok egyeb
szolgalatra hajlandoak, hűsegük gyakran csak szinlelt. Altara uralkodoja (jelenleg
Beslan, a Mitsobar-haz feje) a seanchan csaszarnő hűberese, orszaga seanchan
terület. Alviarin Freidhen (alviarin frajdhen): Egy hivatalosan a Feher ajahhoz, am
valojaban a Feketehez tartozo aes sedai; hideg logikaju nő, meg hidegebb
ambiciokkal. Amadicia (amadiszia): Egy a Ködhegysegtől delre, Tarabon es Altara
között fekvő orszag. Fővarosa, Amador, egyben a Feny Gyermekeinek is szekhelye
volt, akiknek főurkapitanya – nevlegesen ugyan nem, de valojaban nagyon is – meg a
kiralynal is hatalmasabbnak szamitott. Az orszag jelenleg seanchan felsegterület; a
Feny Gyermekeit kiszoritottak onnan. Amadicia cimere kek mezőben hatagu
ezüstcsillag vörös bogancson. amyrlin (amerlin): Amyrlin-tron. Amyrlin-tron
(amerlin): (1) Az aes sedaiok legfőbb vezetőjenek cime. A Torony Csarnoka, az aes
sedaiok legmagasabb szintű tanacsa valasztja, amely ajahonkent harom, azaz összesen
huszonegy kepviselőből (ülnökből) all. Az Amyrlin-tron, legalabbis elmeletben,
teljhatalommal bir az aes sedaiok fölött. Megbizatasa egy eletre szol. Kiralyi vagy
kiralynői ranggal egyenertekű. Valamelyest kevesbe ünnepelyes elnevezese az
amyrlin. Az Amyrlin-tron egyszerre minden ajahhoz tartozik, es egyikhez sem. (2) A
tron, amelyen az aes sedaiok vezetője ül. Amys (amisz): A Hideg Szikla-erőd tudos
asszonya, egyben alomjaro. A taardad aielek Kilenc Völgy klanjahoz tartozo nő, Lian
asszonytarsa (ez utobbi a Hideg Szikla-erőd hazurnője, Aviendha testveranyja).
Andor (endor): Gazdag orszag, amelyhez a Folyoköz is tartozik, s amely a
Ködhegysegtől egeszen az Erinin-folyoig terül el, legalabbis terkepen. Valojaban a
kiralynő hatalma nyugatra több nemzedek ota csupan a Manetherendrell-folyoig
terjed. Andor cimere
vörös alapon agaskodo feher oroszlan. (Lasd meg: leanyörökös.) angreal (angrial):
Igen ritka targy, amely az Egyetlen Hatalom hasznaloja szamara nagyobb mennyisegű
Hatalom kezeleset teszi lehetőve, mint amennyire segitseg nelkül biztonsagosan
kepes lenne. Nemelyiket ferfiak, masokat nők hasznalatara keszitettek. Egyes hirek
szerint olyan angrealok is leteznek, amelyeket mindket nem kepes hasznalni, ezt
azonban senki sem erősitette meg. A legendak koranak relikviaja, keszitesenek modja
ma mar ismeretlen. Igen keves maradt belőle. (Lasd meg: fokuszalas; sa’angreal,
ter’angreal.) Arad Doman (arad doman): Orszag az Aryth-ocean partjan.
Pillanatnyilag polgarhaboru dul a területen, egyidejűleg pedig haboruban all
azokkal, akik felesküdtek az ujjaszületett Sarkanyra. Fővarosa Bandar Eban, ahol az
orszag minden reszeből összezsufolodott menekültek között sulyos elelmiszerhiany
fenyeget. Az Arad Doman alapitasa körüli időben nemesi cimet szerzett csaladok – a
„nemesen születettek” – altalaban megvetik a kesőbbi időkben soraik köze emelkedett
ujnemeseket. Az orszag uralkodojat a nagy kereskedőcehek fejeinek tanacsa, a szinte
csupa női tagbol allo Kereskedőtanacs valasztja. Az uralkodonak – akinek
elethosszig szol a megbizatasa – azonban a nemesi osztalybol kell szarmaznia.
Jogilag a kiraly (vagy kiralynő) abszolut hatalommal bir, am a Kereskedőtanacs
haromnegyedes többseggel letaszithatja tronjarol. Arad Doman jelenlegi uralkodoja
Alsalam Saeed Almadar kiraly, Almadar hercege, az Almadar-haz feje; azonban a
holletet sűrű homaly fedi. Arafel (arafel): A Hatarvidek egyik orszaga. Negy reszre
osztott cimere ket atlosan atellenes mezejen vörös alapon harom feher rozsa, a
masik kettőn feher alapon harom vörös rozsa lathato. arnybaratok: A Sötet ur
követői. Hitük szerint rendkivüli hatalmat es oriasi jutalmakat, sőt
halhatatlansagot kapnak majd, ha uruk, Shai’tan kiszabadul a börtöneből.
arnyekember: myrddraal. Artur Paendrag Tanreall (artur peendreg tanrial): Sasszarny
Artur. asha’man (asamen): (1) Az Ősi Nyelven: „őr” vagy „őrök”, de mindenkeppen az
igazsag es hűseg őre. (2) Azoknak a ferfiaknak a neve, illetve rangja, akik az
andorbeli Caemlyn közeleben levő Fekete Toronyba mentek, hogy megtanuljanak
fokuszalni. Kepzesük főleg azokra a formakra koncentral, amelyekkel az Egyetlen
Hatalmat fegyverkent lehet hasznalni. Tovabbi elteres a Feher Toronyban hasznalt
modszerhez kepest, hogy amint elsajatitottak a saidin hasznalatat, minden munkat es
feladatot az Egyetlen Hatalom segitsegevel kell elvegezniük. Az uj jelentkezőket
katonanak hivjak, es egyszerű fekete ruhat hordanak, magas nyakkal, andori divat
szerint. Amikor tanulmanyaiban eljut egy bizonyos fokra, a katonat avatotta emelik,
es jogot szerez arra, hogy ruhajan egy ezüst kitűzőt viseljen, amit Kardnak hivnak.
Amikor vegül az avatottat asha’manne leptetik elő, ujabb kitűzőt kap, az aranybol
keszült sarkanyformat, melyet a Karddal ellentetes oldalon viselnek. Bar a legtöbb
asszony, meg a felesegek is elmenekülnek, amikor kiderül, hogy valasztottjuk kepes
a fokuszalasra, jo nehany ferfi hazassagban el. Ők ugyanolyan kötelekkel kötik
magukhoz a felesegüket, mint
amilyet az aes sedaiok hasznalnak őrzőik megkötesere. Ugyanezzel a kötelekkel
elfogott aes sedaiokat is magukhoz kötöttek mar egyes asha’manek. De az
ellentettjere is talalni peldat: egyes aes sedaiok is kötöttek mar magukhoz
őrzőkkent asha’maneket a szokasos modon. Az asha’manek vezetője jelenleg Mazrim
Taim, aki M’Haelnek (az Ősi Nyelven: „vezernek”) is hivatja magat. Atha’an Miere
(athaan mier): tengeri nep. atfogo ertekezes a Vilagtöres előtti relikviakrol:
Könyv, amelyről a cimen kivül keves tudhato. atokföld: A Shayol Ghul körüli kopar
terület, a Nagy Fertőn tul. Avendesora (avendeszora): Az Ősi Nyelven: „az elet
Faja”. Szamos törtenetben es legendaban emlitik, amelyek különböző tajakra helyezik
a letet. Csak kevesen tudjak azonban, hogy valojaban hol talalhato. Avendoraldera
(avendoraldera): Egy Cairhienben nőtt fa, amelyet az Avendesora hajtasabol
növesztettek. Ezt a hajtast az aielek adtak ajandekba uk. 566-ban, bar semmilyen
forras nem maradt fenn arrol, mifele kapcsolatban alltak az aielek az
Avendesoraval. (Lasd meg: aiel haboru.) Aviendha (avienda): A taardad aielek Kilenc
Völgy klanjahoz tartozo nő, aki tudos asszonynak tanul. Semmitől sem fel, csak
attol, ami meg van szamara irva. az arnyek haboruja: Mas neven a Hatalom haboruja.
Veget vetett a legendak koranak. Nem sokkal a Sötet ur kiszabaditasara iranyulo
kiserlet utan kezdődött, es hamarosan az egesz vilagra kiterjedt. Egy olyan
vilagra, ahol a haborunak mar az emleket is elfelejtettek. De ekkor minden
aspektusat ujra felfedeztek, gyakran a Sötet ur erintese altal eltorzitva. Az
Egyetlen Hatalmat fegyverkent hasznaltak a harc alatt. A Sötet ur börtönebe valo
visszazarasaval ert veget. (Lasd meg: Szazak Tarsasaga, a Sarkany.) az Egyetlen
Hatalom: Az Igazi Forrasbol nyerhető erő. Az emberek tulnyomo többsege keptelen
elsajatitani az Egyetlen Hatalom fokuszalasat, mindössze töredeküket lehet
megtanitani erre. Egy, meg ennel is elenyeszőbb letszamu csoport veleszületetten
rendelkezik ezzel a kepesseggel. Ez utobbiakat nem kell tanitani; mindenkeppen
erintik az Igazi Forrast, es fokuszaljak az Egyetlen Hatalmat, akar akarjak, akar
nem. Gyakran nincsenek is tisztaban vele, hogy mit tesznek valojaban. Ez a
veleszületett kepesseg altalaban a kesői pubertasban vagy a felnőttkor elejen
jelentkezik először. Ha az Igazi Forrast erintő szemelyt nem tanitjak meg a Hatalom
iranyitasara, ellenőrzesere, illetve nem sajatitja el azt magatol (ami rendkivül
nehez feladat, atlagosan negyből egynek sikerül), az hamarosan elkerülhetetlenül a
halalahoz vezet. Az Őrület Ideje ota egyetlen ferfi sem volt kepes a Hatalom
fokuszalasara anelkül, hogy előbb-utobb teljesen meg ne bomlott volna az elmeje, es
dühöngő őrültte ne valt volna, majd, meg ha bizonyos fokig ellenőrzese ala is tudta
vonni a Hatalmat, lassan el ne sorvadt volna. Ez a betegseg, akarcsak az őrület, a
Sötet ur altal a saidinra bocsatott rontas következmenye; aldozata gyakorlatilag
elve elrohad. Ha egy nő nem tanulja meg ellenőrizni az Igazi Forrasbol lecsapolt
erőket, az ő halala kevesbe borzalmas, de szinten elkerülhetetlen. Az aes sedaiok
folyamatosan kutatnak a veleszületett kepesseggel biro lanyok utan, legalabb
annyira az eletük megmentese, mint sajat
szervezetük letszamanak növelese celjabol. Hogy megelőzzek a szörnyűsegeket,
amelyeket a Hatalom segitsegevel őrületükben elkerülhetetlenül előideznenek, a
nőverek az ilyen ferfiakat is folyamatosan probaltak kiszűrni – egeszen a legutobbi
időkig. Ugyanis egyre szaporodnak a bizonyitekok, amelyek alatamasztjak: Rand
al’Thor sikeresen megtisztitotta a saidint, es letrehozta a Fekete Tornyot,
amelyben mar tevekenykedik a Hatalom-hasznalo ferfiak uj nemzedeke, akik
asha’maneknek nevezik magukat. az ej Leanya: Lanfear. az ejszaka Pasztora: Sötet
ur. az Idő Kereke: Az idő hetküllőjű kerek, minden küllője egy kor. Ahogy a Kerek
forog, jönnek-mennek a korok. Emlekeket hagynak maguk utan, amelyek lassan
legendava, majd mitossza halvanyulnak. Vegül teljesen megfeledkeznek roluk, mielőtt
ujra elerkeznenek. Az adott korhoz tartozo korminta a Kerek minden egyes
fordulatanal valtozik kisse, esetenkent akar nagy mertekben is, de ettől
függetlenül ugyanaz a kor marad. az Igazsag Keresői: A seanchan csaszari tron
rendőrsege, illetve hirszerző szolgalata. Bar tagjainak többsege a csaszari csalad
szemelyes tulajdona, megis nagyon hatalmas emberek. Meg egy Verből valot (seanchan
nemest) is letartoztathatnak, ha nem tud megfelelni egy Kereső kerdesere, vagy nem
működik együtt vele. Ez utobbit maguk a Keresők dönthetik el, es döntesüket csupan
maga a csaszarnő biralhatja felül. A Keresők az alacsonyabb rangu Kezeknek
jelentenek, akik mind őket, mind a Füleket iranyitjak. A Keresők legtöbbje azonban
ugy erzi, hogy a Kezektől nem jut annyi informaciohoz, amennyi szükseges lenne. A
Fülekkel ellentetben a Keresők kifejezetten aktiv tevekenyseget folytatnak. A
da’covale Keresők vallara egy hollo es egy torony rajzat tetovaljak, de a
Halottvirraszto Garda tagjaival ellentetben ők nem szivesen fedik fel masok előtt
ezeket, mert azzal egyben le is lepleznek sajat magukat. az Őrület Ideje: A Sötet
ur ellencsapasa – amely beszennyezte az Igazi Forras ferfi oldalat – utani időszak.
Ezalatt sorra őrültek meg a ferfi aes sedaiok, es iszonyu kataklizmat – a
Vilagtörest – okoztak. A pontos időtartam, amig e periodus tartott, nem ismert, de
altalaban közel szaz evre becsülik. Az utolso ferfi aes sedai halalaval ert veget.
(Lasd meg: Egyetlen Hatalom; Szazak Tarsasaga.) az Öt Hatalom: Az Egyetlen Hatalom
agakra oszthato. Szinte minden, a Hatalom fokuszalasara kepes szemely jobban tud
iranyitani bizonyos agakat, mint a többit. Ezen hatalomtipusokat a hasznalatukkal
elerhető eredmenyek alapjan neveztek el – Föld, Levegő, Tűz, Viz es Szellem –, es
együttesen az Öt Hatalomnak hivjak őket. Az Egyetlen Hatalom hasznaloja egy,
esetleg ket tipusban is hatekonyabb lehet, mig a többihez kevesbe ert. Nehany,
nagyon keves aes sedai haromban is kitűnhet, de a legendak kora ota nem akadt
olyan, aki mind az ötben rendkivüli tehetseggel birt volna. De meg akkor is igen
ritka volt az ilyesmi. A fokuszalasi kepesseg szemelyenkent erősen valtozo lehet,
egyesek sokkal többre kepesek az Egyetlen Hatalommal, mint masok. Bizonyos, a
Hatalommal vegzett tevekenysegekhez egy vagy több megfelelő ag hasznalata
szükseges. Peldaul a tűz letrehozasahoz es iranyitasahoz Tűzre van szükseg, az
időjaras befolyasolasahoz Levegőre es Vizre, mig a Gyogyitashoz Vizre es Szellemre.
A Szellem egyforman előfordul nőkben es ferfiakban, de a Tűz es/vagy a Föld
fokuszalasaban sokkal
gyakrabban birnak kiemelkedő tehetseggel a ferfiak, mig a Vizeben es/vagy a
Levegőeben a nők. Vannak ugyan kivetelek, de ez a szabalyszerűseg olyannyira
altalanos ervenyű, hogy a Földre es a Tűzre gyakorlatilag mint himnemű Hatalmakra,
a Levegőre es a Vizre mint nőneműekre tekintenek. Összessegeben egyik agat sem
tartjak erősebbnek a többinel, bar van egy aes sedai mondas, miszerint: „nincs
olyan kemeny kő, amit a szel es a viz el ne tudna koptatni, nincs olyan tombolo
tűz, amit a viz ki ne tudna oltani, a szel el ne tudna fujni.” Megjegyzendő, hogy
amikor ez a szolas elterjedt, mar regen nem voltak ferfi aes sedaiok. Ha volt
valaha hasonlo, de ellentetes ertelmű mondas a ferfi Hatalom-hasznalok között is,
az mara reg feledesbe merült. Ba’alzamon (baalzamon): A trallokok nyelven: „a
Sötetseg Szive”. A közhiedelem szerint ez a Sötet ur trallok neve. Baerlon
(berlon): Andori varos a Caemlynből a Ködhegyseg banyaiba tarto ut menten. Bain
(bejn): Aiel nő a shaarad törzs Fekete Szikla klanjabol. A Landzsa Hajadonja. Bair
(bejr): Tudos asszony a shaarad aielek Haido klanjabol, alomjaro. Bayle Domon (bejl
domon): A Permet kapitanya. Regisegeket gyűjt. beavatottak: Aes sedainak tanulo
fiatal nők, akik mar elertek a Hatalom kezeleseben egy bizonyos szintet, es
letettek vizsgaikat. altalaban öt-tiz evet vesz igenybe, mire egy novicia
beavatotta valik. A beavatottakat kevesebb szabaly köti, mint a noviciakat, es
bizonyos korlatok között maguk valaszthatjak meg tanulmanyaik targyat. A
beavatottnak joga van viselni a nagykigyos gyűrűt, de csupan bal keze közepső ujjan
hordhatja azt. Amikor aes sedai valik belőle, ki kell valasztania az ajahjat,
megkapja a vallkendőjet, es tetszes szerint barmelyik ujjan viselheti a gyűrűt,
vagy akar el is rejtheti, ha a körülmenyek ugy kivanjak. Bel Tine (bel tajn):
Tavaszi fesztival a Folyoközben. A tel vegenek, a vetes kihajtasanak, az első
baranyok születesenek ünnepe. Berelain sur Paendrag (berelen szur pejendreg):
Mayene urnője, a Feny kegyelmeből a Hullamok Oltalmazoja, a Paeron-haz feje.
Gyönyörű es akaratos ifju nő, gyakorlott uralkodo. Megszerzi, amit akar, barmibe is
kerül, es mindig megtartja a szavat. cadin’sor (kadin szor): Az aiel harcosok
öltözeke. Barna es szürke arnyalatu kabatbol es terdnadragbol all, amelyek szine
beleolvad a sziklakeba, valamint puha, terdig erő, fűzős csizmabol. Az Ősi Nyelven
„munkaruhat” jelent. Cadsuane Melaidhrin (kedszuen melajdhrin): Aes sedai, a Zöld
ajah tagja; a nőverek köreben eleteben is mar-mar legendas alak (bar az igazsag
szerint a legtöbb aes sedai azt hiszi, hogy Cadsuane mar reg meghalt). Feltehetően
uk. 705 körül, Ghealdanban született – ha ez igaz, ő a legöregebb elő aes sedai –,
es Nynaeve, Elayne, valamint Egwene eljöveteleig az elmult ezer ev legerősebb aes
sedaianak tartottak. Bar meg ez a harom nő sem mulja felül sokkal az Egyetlen
Hatalomban. Noha a Zöld ajah tagja, az evek soran több fokuszalni
kepes ferfival szallt szembe sikerrel, mint barmelyik masik nőver. Kevesse ismert
erdekesseg, hogy azok a ferfiak, akiket ő vitt a Feher Toronyba, lenyegesen tovabb
eltek a megszeliditesük utan, mint azok, akiket mas nőverek fogtak el. Caemlyn
(kemlin): Andor fővarosa. Cairhien (körien): Orszag a Vilag Gerince mellett.
Ugyanez a fővarosa neve is. A varost az aiel haboruban (uk. 976-978.) kifosztottak
es felgyujtottak. A haboru utan a Vilag Gerince menten fekvő földek elhagyasa miatt
gabona behozatalara szorult. Galldrian kiraly meggyilkolasa (uk. 998.) utan
tronviszaly tört ki a Naptron örökleseert, amely a gabonaszallitas elmaradasat es
ehinseget okozott. Cairhien cimere egkek mező aljan felkelő, sokagu aranynap.
Callandor (kalandor): A Kard, Amely Nem Kard; A Kard, Amely erinthetetlen. Egy
kristalykard Tear erődjeben, a Kő Szivenek nevezett csarnokban. Kez nem erintheti,
kiveve az ujjaszületett Sarkanyet. A Sarkany Profeciai szerint a Sarkany
ujjaszületesenek es a Tarmon Gai’don közeledesenek egyik legkomolyabb jele az volt,
amikor az ujjaszületett Sarkany megszerezte Callandort. Rand al’Thor ezt követően
kőbe szurva ujra a Kő Sziveben helyezte el. (Lasd meg: sa’angreal, Tear Köve.)
car’a’carn: Az Ősi Nyelven: a „főnökök főnöke”. Az aiel profeciak szerint egy, ket
sarkannyal megjelölt ferfi erkezik majd egy hajnalon Rhuideanba, es atvezeti őket a
Sarkanyfalon. Rhuidean Profeciaja szerint a ferfi egyesiteni fogja az aieleket, es
elpusztitja őket, hogy szinte csak irmagjuk marad. Cha Faile: (1) Az Ősi Nyelven:
„a solyom karma”. (2) Azokat az ifju cairhiemeket es tearieket hivjak igy akik az
aiel ji’e’toh szabalyait követik, es hűseget fogadtak Faile ni Bashere t’Aybara
urnőnek. Titokban urnőjük kemeikent es informatoraikent szolgalnak. Chiad (csiad):
Aiel nő, a Kőfolyo klan tagja, a goshienek törzseből, amelyik verbosszut fogadott a
shaarad aielek ellen. A Landzsa Hajadonja. Corenne (korine): Az Ősi Nyelven:
„Visszateres”. A seanchan hajohadnak es az azon utazo több tizezer katonanak,
mesterembernek, es egyeb nepeknek adott nev, akik az előfutarok utan erkeztek, hogy
visszaszerezzek Sasszarny Artur ellopott birodalmat. A Corenne vezetője Lunal
Galgan hadseregtabornok volt. (Lasd meg: hailene, rhyagelle.) cuendillar
(kvendijar): szivkő. csendesites, elcsendesites: Egy fokuszalni kepes nő vegleges
elzarasa az Egyetlen Hatalomtol. Az elcsendesitett nők tovabbra is erzik az Igazi
Forrast, de többe nem tudjak erinteni. Erre olyan ritkan kerül sor, hogy a Feher
Torony noviciainak kivülről meg kell tanulniuk azok nevsorat, akiket valamilyen
okbol elcsendesülesre iteltek. Hivatalosan csupan birosagi iteletet követően lehet
valakit a bűneiert erre itelni. Amikor ez a veletlen folytan törtenik, akkor
„kiegesnek” nevezik. A gyakorlatban azonban mindket esetre a „csendesites” szot
hasznaljak. da’covale: (1) Az Ősi Nyelven: „az, akit birtokolnak” vagy „rabszolga”.
(2) A seanchanok között a rabszolgak megnevezesere
hasznaljak. A rabszolgasag intezmenye elegge különös modon fejlődött ki a
seanchanok között, hiszen egy rabszolga jelentős hatalomra es poziciora tehet
szert, gyakran azok föle kerülve, akik szabadon születtek. Mi több, az is
lehetseges, hogy korabban nagy hatalmu szemelyeket da’covaleve süllyesztenek le.
(Lasd meg: so’jhin.) dai shan (daj san): Hatarvideki cim, azt jelenti, „koszorus
hadur”. dalolt fa: fadalnok. damane (damani): Az Ősi Nyelven: „porazra kötött”.
Fokuszalni kepes nők, akiket a’damek segitsegevel, rabszolgakent tartanak fogva. A
seanchanok szamos celra hasznaljak őket, elsősorban fegyverkent a csatakban. Az
egesz Birodalomban elterjedt, hogy a fiatal nőket minden evben megvizsgaljak, nem
jelentkezik-e rajtuk a fokuszalas kepessege. Akarcsak a fokuszalasra kepes fiukat
(akiket kivegeznek), ezeket a lanyokat törlik a csaladi nyilvantartasbol, es
elveszik tőlük a polgarjogot, igy megszűnnek emberi lenyek lenni. Azokat a nőket,
akik fokuszalnak, am meg nem lett belőlük damane, marath’damanenak nevezik, aminek
a jelentese: „akiket porazra kell kötni”. (Lasd meg: sul’dam.) Darlin Sisnera: Tear
egyik nagyura, aki fellazadt az ujjaszületett Sarkany ellen. Miutan legyőztek, egy
rövid ideig mint az ujjaszületett Sarkany teari helytartoja tevekenykedett, majd
Tear első kiralyava valasztottak. Daved Hanlon: Egy Doilin Mellar neven is ismert
arnybarat, akit Shiaine urhölggyel, Chesmal Emryvel, Eldrith Jhondarral, Temaile
Kinderode-dal, Falion Bhodaval es Marillin Gemalphinnal fogtak el, akikkel együtt
jelenleg Andor kiralyi palotajanak tömlöceben raboskodik. Davram Bashere (devrem
basir): Saldaea seregeinek fővezere, Tyr es Sydon ura, Tenobia kiralynő nagybatyja,
Faile Bashere apja. der’morat: (1) Az Ősi Nyelven: „idomarmester”. (2) A seanchanok
között ez az előtag azokat jelöli, akik mas idomarokat tanitanak, mint peldaul a
der’morat’raken szo eseteben. Ezeknek az embereknek igen nagy tekintelyük es
befolyasuk van a tarsadalomban. A legnagyobb megbecsülesnek a der’morat’sul’damek
örvendenek, akik elegge magas katonai rangot is kapnak. (Lasd meg: morat.)
Dinasztiaja visszhangjai: Egy alig ismert könyv. Dobraine (dobrejn), a Taborwin-
hazbol (taborvin): Magas rangu cairhieni nemesur, aki hisz abban, hogy az embernek
be kell tartania az esküit. Kopott zubbonyan is latszik, hogy előszeretettel visel
mellvertet. Doilin Mellar: Daved Hanlon. draghkar (dragkar): A Sötet ur egyik
teremtmenye. Annak idejen emberek eltorzitasaval hoztak letre a fajat. Termetes,
deneverszarnyu embernek nez ki, de tul sapadt a bőre, es tul nagyok a szemei egy
emberehez kepest. A draghkar dalaval magahoz vonzza az aldozatat, elnyomva annak
akaratat. Van egy mondas, miszerint: „A draghkar csokja a halal.” Nem harap, de
csokjaval először
aldozata lelket falja fel, majd az eletet. Ebou Dar: Altara fővarosa. Egyike a
legnagyobb tengeri kikötőknek. A varosban szamos különös helyi szokas neheziti meg
az idegenek eletet. eelfinn: Nagyjabol emberi külsővel, de erőteljes rokaszerű
sajatossagokkal rendelkező ertelmes faj, amelynek tagjai hajlandoak idegenek harom
kivansagat teljesiteni egy bizonyos arert cserebe. Amennyiben a kivansagaival
előallo szemely nem hajlando alkudozni az arrol, ugy az eelfinnek szabjak meg azt.
Az ar legtöbb esetben az adott szemely halala, de az eelfinnek ettől függetlenül
mindig teljesitik a kivansagokat – igaz, többnyire nem olyan modon, ahogy azt az
ember elvarna. Az eelfinnek valodi lakhelye ismeretlen, de egy Rhuideanban
talalhato ter’angreal segitsegevel fel lehetett keresni őket. Ezt a ter’angrealt
utobb Moiraine Damodred Cairhienbe vitte, ahol megsemmisitettek. Egyes hirek
szerint az eelfinnek a Ghenjei-tornyon keresztül is megközelithetőek. Az eelfinnek
ugyanazt a – tűzzel, vassal es hangszerekkel kapcsolatos – harom kerdest teszik
fel, mint az aelfinnek. Egwene al’Vere (egven alvir): Emondmezőről, az Andorhoz
tartozo Folyoközből szarmazo fiatal nő. Aes sedai, jelenleg a Feher Toronnyal
szemben lazadok amyrlinje. Rendelkezik az almodas kepessegevel. Elaida do Avriny
a’Roihan (elajda do avrini arojhan): Egykor Piros aes sedai, jelenleg a Feher
Torony-beli aes sedaiok Amyrlintronja. Egy időben Morgase-nek, Andor kiralynőjenek
a tanacsadoja volt. Neha erőt vesz rajta a Jövendőmondas kepessege. Elayne (ilejn)
a Trakand-hazbol (trakand): Morgase kiralynő lanya, Andor jelenlegi uralkodoja, aes
sedai. Rand al’Thor szerelme. Cimere: aranyliliom. Elmelkedesek a Gyulo Fenyről:
Törteneti munka, amely különfele amyrlinek felemelkedesevel foglalkozik.
előfutarok: hailene. Első ervelő: A Feher ajah vezetőjenek neve. A Feher Toronyban
jelenleg Ferane Neheran aes sedait illeti ez a cim. Ferane sedai egyike annak a
kettőnek az ajahok vezetői közül, akik egyuttal helyet foglalnak a Torony
Csarnokaban is. Első Szövő: A Sarga ajah vezetőjenek neve. A Feher Toronyban
jelenleg Suna Dragand aes sedait illeti ez a cim. Suna sedai egyike annak a
kettőnek az ajahok vezetői közül, akik egyuttal helyet foglalnak a Torony
Csarnokaban is. A lazado aes sedaiok között Romanda Cassin tölti be ezt a tisztet.
Első Valaszto: A Kek ajah vezetőjenek neve. Az Első Valaszto neve jelenleg
ismeretlen, ambar többen ugy gyanitjak, Lelaine Akashi tölti be ezt a tisztet.
enyesz: myrddraal. erőltetes, erőltetni: Ha egy fokuszalasra kepes szemely hosszu
időn keresztül, folyamatosan annyi Egyetlen Hatalmat gyűjt magaba es hasznal,
amennyire csak kepes, akkor joval nagyobb ütemben tud tanulni es sokkal gyorsabban
juthat nagyobb erők birtokaba. Az
erőltetest mindazonaltal az aes sedaiok tiltjak a noviciak es a beavatottak
szamara, mert halallal es kiegessel fenyegető gyakorlat. fadal: fadalnok. fadalnok:
Olyan ogier, akiben megvan a kepesseg, hogy a faknak enekeljen (az ilyen eneket
„fadal”-nak nevezik), es ezzel meggyogyitsa azokat, vagy segitsen nekik nőni,
viragba borulni, illetve fatargyakat nyerjen belőlük anelkül, hogy a növenynek
serülest okozna. Az ilyen modon keszült targyakat dalolt fanak hivjak, es igen
ertekesek. Ma mar nagyon keves ogier fadalnok akad, ugy tűnik, ez a Tehetseg
kihaloban van. fagyilkosok: A cairhieniek aiel neve, amit mindig borzadallyal es
undorral telve ejtenek ki. Faile (fail): Jelentese az Ősi Nyelven: „solyom”. Zarine
Bashere, fiatal saldaeai nő altal hasznalt nev. falutanacs: A falvak nagy reszeben
ferfiak egy csoportja, akiket a falu lakoi valasztanak. Elnöke a polgarmester. Az ő
feladatuk döntest hozni az egesz települest erintő kerdesekben, tovabba mas
helysegek falutanacsaival targyalni olyan ügyekben, amelyek több falut is
erintenek. Annyi települesen allnak konfliktusban a nőkörrel, hogy ez az ellentet
mar-mar hagyomanyosnak szamit. Faolain Orande (folejn orende): Beavatott, aki
utalja a „vadakat”. Far Dareis Mai (far darajz maj): Szo szerint „A Landzsa
Hajadonjai”. Aiel harcostarsasag. A többitől elterően ebbe kizarolag nők lephetnek
be. Egy Hajadon nem hazasodhat meg, ha a szervezet tagja akar maradni, tovabba nem
harcolhat addig, mig terhes. Ha gyermeke születik, azt mas nőnek adjak, oly modon,
hogy senki ne tudja, ki volt az anyja. („Nem lehetsz ferfie, sem ferfi nem lehet
tied, sem gyermek. A landzsa a te szeretőd, gyermeked, eleted.”) Az ilyen gyermeket
nagyra ertekelik, mert egy joslat szerint egy Hajadon gyermeke egyesiti majd a
törzseket es ujra olyan nagy nemzette teszi az aieleket, mint a legendak koraban
voltak. Feher Torony: Az aes sedaiok hatalmanak központja es szive, amely Tar Valon
szigetenek közepen emelkedik. feherköpenyek: A Feny Gyermekei. felember: myrddraal.
Fertő: A Nagy Fertő. fokuszalni: Az Egyetlen Hatalom folyasat iranyitani. Főirnok:
A Szürke ajah vezetőjenek neve. A Feher Toronyban jelenleg Serancha Colvine aes
sedait illeti ez a cim. gai’shain (dzsajsain): Az Ősi Nyelven: „harcban bekere
kötelezett” a jelentese. Amikor egy aiel csataban legyőz egy masik aielt, akkor a
legyőzöttnek a ji’e’toh követelmenye szerint szolgalnia kell legyőzőjet, megpedig
pontosan egy even es egy napon at. Eközben nem erinthet fegyvert, es nem
cselekedhet semmit, ami erőszakos tettnek minősül. Csupan a tudos asszonyok, a
kovacsok, a gyerekek es a tiz even aluli gyermeket nevelő nők nem lehetnek
gai’shainok. Galad (gaa): Galadedrid Damodred. Galadedrid Damodred (galadedrid
damodred) nagyur: Elayne es Gawyn feltestvere, Tigraine, Morgase Trakand (Andor
jelenlegi kiralynője) előtti andori leanyörökös es Taringail Damodred, Morgase
Trakand kesőbbi ferjenek a fia. Csatlakozott a Feny Gyermekeihez, es az egyik
legremenyteljesebb ifju tisztnek tartjak. Szamara csak az igazsag szamit, ha ugy
latja helyesnek, a szeretteinek is kepes banatot okozni. Cimere egy szarnyas
ezüstkard, markolattal fölfele. Gareth Bryne (gareth brin): Egykor a Kiralynő
Gardajanak hadseregparancsnoka Andorban, am Morgase szaműzte. Az egyik legnagyobb
elő tabornoknak tartjak. Jelenleg a lazado aes sedaiok sereget vezeti Tar Valon
ellen. A Bryne-haz cimereben vad bika lathato, amely nyakaban Andor rozsakoszorujat
viseli. Gareth Bryne szemelyes cimere harom aranycsillag, mindegyik öt-öt sugarral.
Gaul: Aiel ferfi, a shaaradok Imran klanjanak tagja es Shae’en M’taal, vagyis
Kőkutya volt. Gawyn (gevin), Trakand-hazi (trakand): Morgase kiralynő fia, Elayne
batyja, aki kardnagyherceg lesz, ha Elayne örökli a tront. Cimereben feher
vaddiszno talalhato. Gondolatok a romok közt: Ősi törtenelmi munka. Guaire Amalasan
(gver amalaszn): A Masodik Sarkany haboruja. hailene (hajline): Az Ősi Nyelven
„előfutarok” vagy „azok, akik elöl jönnek” jelentessel biro szo. A seanchanok ezt a
szot hasznaljak arra a nagy felderitő csoportra, akiket az Aryth-oceanon at a
keleti partokra küldtek. Eredetileg Suroth nagyurnő parancsnoksaga alatt alltak; am
mara beolvadtak a Corennebe. (Lasd meg: rhyagelle.) Halottvirraszto Garda: A
Seanchan Birodalom elit katonai alakulata, amelyben az emberek mellett ogierek is
szolgalnak. Az emberek mind da’covalek, akiket kora gyermekkorukban valasztanak ki
a csaszarnő szolgalatara. Vallukra gyakran tetovaltatnak hollokat, hogy ezzel is
jelezzek: ők a csaszarnő szemelyesen birtokolt da’covalei. Hirhedten kemenyek es
vakmerőek. A Garda ogier tagjai, akiket kerteszeknek neveznek, nem szamitanak
da’covaleknek, de ugyanolyan hűsegesen szolgalnak, mint emberi tarsaik, es ha
lehet, meg naluk is nagyobb felelem övezi őket. A Garda tagjai – emberek es ogierek
egyarant – nemcsak keszek felaldozni magukat a csaszarnő es az uralkodocsalad
szolgalataban, de egyenesen azt valljak, hogy eletük a csaszarnő tulajdona, aki
tetszese szerint rendelkezhet vele. Egyenruhajuk, vertezetük es sisakjaik (mar-mar
feketenek tűnő) sötetzöld es vervörös szinekben pompaznak, pajzsaikat feketere
lakkozzak, dardaikra, kardjaikra es alabardjaikra pedig fekete bojtot kötnek. hamis
Sarkany: Időnkent egy-egy ferfi azt allitja, hogy ő az ujjaszületett Sarkany.
Nemelyikük elegendő követőt gyűjt, hogy hadseregre legyen szükseg a leveresükhöz.
Olyan is volt, amelyik szabalyos, több orszagot is erintő haborut robbantott ki. A
szazadok soran legnagyobbreszt az Egyetlen Hatalom fokuszalasara keptelen
allitolagos Sarkanyok jelentek meg, de volt egy-kettő, aki meg ezzel
a kepesseggel is birt. Ettől függetlenül mindegyik eltűnt, elfogtak vagy megöltek
anelkül, hogy egyetlen, a Sarkany ujjaszületesevel kapcsolatos profeciat is
beteljesithettek volna. Ezeket hivjak hamis Sarkanyoknak. A fokuszalasra kepesek
közül a legerősebbek Raolin Darksbane (V.u. 335-336.), Kőij Yurian (kb. V.u. 1300-
1308.), Davian (sz.e. 351.), Guaire Amalasan (sz.e. 939-943.) es Logain Ablar (uk.
997.) voltak. Hatalom: Az Egyetlen Hatalom. Hatarvidek: A Nagy Fertőt hatarolo
orszagok: Saldaea, Arafel, Kandor es Shienar. Törtenete egyetlen, veget nem erő
harc a trallokokkal es a myrddraalokkal. Hazugsagok Atyja: Sötet ur. Herid Fel: Az
Ok es oktalansag, valamint egyeb könyvek szerzője. Fel törtenelmet es filozofiat
tanult – valamint oktatott – a Cairhieni Akademian, mig egy napon darabokra
szaggatva talaltak dolgozoszobajaban. hossz: hosszmertekek hosszmertekek: 10
hüvelyk = 3 kez = 1 lab; 3 lab = 1 lepes; 2 lepes = 1 hossz; 1000 hossz = 1
merföld. Hurin (hjurin): Shienari ferfi, aki szaglas utjan kepes meghatarozni, hol
törtent erőszakos cselekmeny, es követni tudja a tettes nyomat. A hozza hasonlokat
„szaglaszonak nevezik. A kiraly igazsagszolgaltatasanak embere a shienari Fal
Daraban. Igazi Forras: Az univerzumot hajto erő, amely az Idő Kereket is forgatja.
Egy himnemű (saidin) es egy nőnemű (saidar) felre oszlik, amelyek egyszerre
dolgoznak egymas ellen es egymas mellett. A saidint csak ferfiak, a saidart csak
nők tudjak hasznalni. Az Őrület Idejenek kezdete ota a saidin szennyezett, a Sötet
ur rontasa ül rajta. (Lasd meg: az Egyetlen Hatalom.) Illian (illien): Nagy
kikötővaros a Viharok tengerenek partjan; az azonos nevű orszag fővarosa. Cimere
sötetzöld alapon kilenc aranymeh. Illuminatorok cehe: Ceh, amely a tűzijatek
keszitesenek titkat őrizte. A titok megtartasaert meg gyilkolni is kepesek voltak.
Az illuminatorok uralkodok, neha pedig magas rangu nemesurak megrendelesere
nagyszabasu előadasokat rendeztek. Masoknak is arultak kisebb tűzijatekokat, am
arra mindig figyelmeztettek az embereket, hogy tilos kibontani a petardakat, es
megnezni, mi van bennük, mert az hatalmas pusztitast idezne elő. A cehnek letezett
szekhelye Tanchicoban es Cairhienben is, de mara mindkettő elpusztult. A tanchicoi
cehtagokat, akik megprobaltak ellenallni a seanchan invazionak, da’covaleve tettek,
igy hivatalosan maga a ceh mar nem letezik. Önallo illuminatorok mindazonaltal
talalhatoak meg a seanchanok uralta területeken kivül, es altalaban azon
munkalkodnak, hogy a ceh neve ne merüljön feledesbe. Ishamael (isameel): Az Ősi
Nyelven: „a Remeny aruloja”. Az egyik Kitaszitott. Azon aes sedaiok vezetője volt,
akik az arnyek haborujaban atalltak a Sötet ur oldalara. Azt meselik, ő maga is
elfelejtette mar az eredeti nevet.
Ishara Casalain: Andor első kiralynője (kb. sz.e. 994-1020). Sasszarny Artur
halalakor ravette ferjet, aki Sasszarny egyik hires tabornoka volt, hogy hagyjon
fel Tar Valon ostromaval, minel több katonaval dezertaljon, es vonuljanak olyan
messze a zűrzavartol, amennyire az csak lehetseges. Amig masok megprobaltak a
teljes birodalmat uralmuk ala hajtani, es elbuktak, Ishara csupan egy reszere
terjesztette ki hatalmat, es győzött. Ma szinte minden andori nemesi haz rokoni
kapcsolatban all Isharaval; az Oroszlantron utodlasanal fő szempont, hogy a
jelöltek mennyire közeli leszarmazottai az első kiralynőnek. javasasszony: (1)
Egyes videkek falvaiban a nőkör altal valasztott asszony, aki a gyogyitoi, időjosi
tudasa, illetve jozan gyakorlatias esze miatt ül a körben. Nagy felelősseggel es
mind nyilt, mind burkolt hatalommal jaro pozicio. altalaban a polgarmesterrel
tartjak egyenrangunak, mint ahogy a nőkör a falutanaccsal azonos hatalmu. A
polgarmesterrel ellentetben a javasasszonyt azonban egesz eletere valasztjak.
Nagyon ritkan fordul elő, hogy a halala előtt eltavolitjak a helyeről. Szinte
hagyomanyosan konfliktusban all a polgarmesterrel. Mas videkeken is letezik hasonlo
pozicio mas elnevezessel, peldaul vezető, gyogyito, bölcs asszony vagy jos. (2)
Ebou Dar hires gyogyitoinak egyike, akiket a hagyomanyos vörös övről lehet
felismerni. Gyogynövenyekkel es egyeb főzelekkel olyan csodakra kepesek, hogy azt
meg a tavoli Hatarvideken is emlegetik. Közmondasos, hogy naluk többet mar csak egy
aes sedai tehet a betegekert. Bar Ebou Dar forgalmas nagyvaros, es szamtalan idegen
fordul meg falai között, sokan felfigyeltek mar arra a megmagyarazhatatlan tenyre,
hogy az Ebou Dar-i javasasszonyok között meglepően keves a helyi születesű.
ji’e’toh (dzsijetoh): Az Ősi Nyelven: „tisztesseg”, „becsület”, illetve
„ragaszkodas a becsülethez” ertelmű kifejezes. Bonyolult szabalyrendszer, amely
szerint az aielek elnek. Kötetekre rugna, ha valaki teljesen ki akarna fejteni a
jelenteset. Nehany pelda: szamos uton lehet becsületet szerezni a csataban. A
legkisebb ertekű becsület, ha sikerül valakit megölni, hiszen ölni mindenki kepes.
A legnagyobb tisztesseg megerinteni a fegyveres, elő ellenseget anelkül, hogy
megsebesitenenk. Valahol közepen foglal helyet az az eset, amikor az ellenseget
sikerül gai’shainna tenni. A szegyen, amely szinten a ji’e’toh resze, rosszabb,
mint a fajdalom, a sebesüles, sőt maga a halal. A tohnak, vagyis a kötelessegnek
rengeteg fokozata letezik, am a legkisebb toh betartasa is becsületbeli ügy. A toh
fölötte all minden egyeb megfontolasnak, olyannyira, hogy egy aiel meg a szegyent
is inkabb elfogadja, ha ez elkerülhetetlen, csak azert, hogy betartsa a tohot,
amely egy kivülallo szemeben esetleg jelentektelennek latszik. Kaensada: A Seanchan
Birodalom egyik resze, amelyet kevesse civilizalt hegyi törzsek laknak. E törzsek
nemcsak maguk között hadakoznak sokat, de a törzsön belül a csaladok is gyakran
harcolnak egymassal. Minden törzs sajatos, egyedi szokasokkal es tabukkal
rendelkezik; utobbiak a kivülallok szemeben gyakran teljesen ertelmetleneknek
tűnnek. A törzsek tagjai tulnyomoreszt kerülik a Birodalom mas lakoival valo
erintkezest. kalendarium: Egy het tiz napbol, egy honap huszonnyolc napbol, egy ev
pedig tizenharom honapbol all. Szamos ünnepnap nem resze egyik honapnak sem,
beleertve a Nap Ünnepet (az ev leghosszabb napjat), a Halaadas Ünnepet
(negyevenkent egyszer, a tavaszi napejegyenlőseg napjan) es a Minden Holtak
Üdvözülesenek Ünnepet, mas neven Halottak Napjat (tizevenkent egyszer, az őszi
napejegyenlősegkor). A honapok neveit (taisham, jumara, saban, aine, adar, saven,
amadaine, tammaz, maighdal, choren, shaldine, nesan es danu) a hivatalos iratokon
kivül ritkan, közemberek pedig szinte sosem hasznaljak. Kandor (kandor): A
Hatarvidek egyik orszaga. Cimere halvanyzöld alapon agaskodo, vörös lo.
kapcsolodas: A fokuszalni tudo nők kepessege, amellyel egyesithetik az Egyetlen
Hatalom aramlatait. Bar az egyesitett aramlat nem olyan hatalmas, mint az egyes
aramlatok összeadott erteke, azt a kapcsolodast vezető szemely iranyithatja, es
sokkal precizebben, sokkal nagyobb hatekonysaggal hasznalhato, mint a különallo
aramlatok. Ferfiak nők jelenlete nelkül nem tudjak összekapcsolni a hatalmukat.
Ferfi jelenlete nelkül azonban akar tizenharom nő is kapcsolodhat egymashoz. Egy
ellenkező nemű csatlakozasaval a kör huszonhat nőre bővülhet, ket ferfi
jelenleteben pedig harmincnegyre, es igy tovabb egeszen a hat ferfit es hatvanhat
nőt szamlalo hatarig. Vannak olyan kapcsolodasok, amelyekhez több ferfi es kevesebb
nő szükseges, de az egy ferfi es egy nő kapcsolodasat kiveve mindig legalabb eggyel
több nőre van szükseg a körben, mint ferfira. A legtöbb körben barmilyen nemű
vezetheti a kapcsolodast, de a hetvenket főből allo kört mindig ferfinak kell
iranyitani eppugy, mint a tizenharom főnel kisebb letszamu vegyes köröket. Ugyan a
ferfiak altalaban erősebbek a Hatalom hasznalataban, mint a nők, megis azok a körök
a legerősebbek, amelyekben a ferfiak es a nők szama a legkiegyenlitettebb. (Lasd
meg: aes sedai.) kapitanytabornok: A Zöld ajah fejenek cime. A Feher Toronyban
jelenleg Adelorna Bastine birtokolja ezt a cimet, a lazado aes sedaiok között pedig
Myrelle Berengari. Karaethon-ciklus (kariaton): A Sarkany Profeciai.
kardnagyherceg: Andor mindenkori kiralynője legidősebb fiverenek cime, akit
gyermekkoratol kezdve ugy kepeznek, hogy majd vezethesse a kiralynő hadsereget a
haboruban, illetve a tanacsadoja legyen bekeben. Ha a kiralynőnek nem eri meg
fivere a felnőttkort, vagy az utolso is meghal, kijelöl valakit a poziciora.
kepessegek: Annak kepessege, hogy az Egyetlen Hatalmat valaki meghatarozott
területen hasznalja. Ezek közül a legismertebb a Gyogyitas kepessege. Masok, mint
peldaul az Utazas, amely tulajdonosanak lehetőve teszi, hogy egyik helyről a
masikra eljusson anelkül, hogy terben kellene utaznia, reg elvesztek. A
Jövendőmondas (a jövőbeli esemenyek nagyobb vonalakban valo feltarasanak kepessege)
peldaul csupan ritkan fordul elő. Sokaig azt gondoltak, az almodas kepessege is
kiveszett, amely többek között azt jelenti, hogy a kepesseggel rendelkező szemely
almaban latja a jövendőt. Az almodok kepesek belepni Tel’aran’rhiodba, az almok
Vilagaba, es ugy mondjak, meg mas szemelyek almaiba is. Kez: Seanchan tisztsegnev,
amely egy szarnysegedet vagy a birodalmi hivatalnokreteg egyik tagjat jelöli. A
csaszarnő Keze a legfelső osztalyba tartozik, de ismertek alacsonyabb rangu Kezek
is. Nemelyik Kez titokban munkalkodva iranyitja a Keresőket es a csaszarnő Füleit,
masok kiletüket nyiltan vallalva öltözeküket hivataluk megfelelő szamu arany
kezszimbolumaval diszitik. Kigyok es rokak: Igen nepszerű jatek, amely
közkedveltsegnek
örvend a gyermekek között, amig azok eleg erettekke nem valnak ahhoz, hogy
raebredjenek: a jatek csak akkor nyerhető meg, ha a jatekos megszegi a szabalyait.
Magat a jatekot egy tablan jatsszak, amelyet különfele iranyokba mutato nyilak
haloznak be. Tartozik meg hozza tiz haromszögletű jellel diszitett korong a rokak,
es tiz hullamvonallal diszitett a kigyok jelzesere. Minden jatszma a „Batorsag
erősitsen, tűz vakitson, zene kapraztasson, vas összekössön!” mondassal veszi
kezdetet, miközben a jatekos kezevel egy hullamvonallal athuzott haromszöget rajzol
a levegőbe. A jatekosok – pontosabban a kigyok es a rokak – mozgasat
kockadobasokkal hatarozzak meg. Amennyiben egy rokat vagy kigyot jelkepező korong a
jatekosera lep, ő kiesik a jatekbol es mindig ez törtenik, ha a szabalyokat
betartjak. Kitaszitottak: A tizenharom, minden idők leghatalmasabb aes sedaiai köze
tartozo Hatalom-hasznalo, akik az arnyek haboruja alatt atalltak a Sötet urhoz, aki
cserebe halhatatlansagot igert nekik. Mind a legendak, mind a töredekes korabeli
feljegyzesek szerint a Sötet ur melle zartak őket, amikor sikerült annak börtönet
ujra lepecsetelni. Meg ma is ismerik a nevüket – Aginor (eginor), Asmodean
(ezmodian), Balthamel (balthamel), Be’lal (belal), Demandred (dimandred), Graendal
(grendal), Ishamael (isameel), Lanfear (lenfir), Mesaana (meszana), Moghedien
(mogedien), Rahvin (ravin), Sammael (szameel) es Semirhage (szemirhag) –, es
kisgyermekek ijesztgetesere hasznaljak őket. A Kitaszitottak (akik önmagukat
Kivalasztottaknak nevezik) közül többen is meghaltak, amiota kiszabadultak
börtönükből. Ez utobbiak közül paran azonban uj testben ismet jarjak a vilagot.
kolomparok: tuatha’anok. Kommentarok a Sarkanyrol: Sajius kevesse ismert könyvenek
cime. korcsipke: A korminta masik neve. korminta: Az Idő Kereke az emberi eletek
fonalait a kormintaba szövi, ami az adott kor valosaganak szubsztanciajat alakitja
vegső formajaba. Mas neven korcsipke. (Lasd meg: ta’veren.) Kőkutyak: Aiel
harcostarsasagok. kronikak őre: A masodik legmagasabb rangu aes sedai, az amyrlin
helyettese. A Torony Csarnoka valasztja, altalaban ugyanabbol az ajahbol, mint az
amyrlint. Megbizatasa egesz eletere szol. Kutatas: (1) Annak a kepessegnek a neve,
amellyel az Egyetlen Hatalmat arra lehet hasznalni, hogy valakinek a betegsegeit es
testi allapotat hatarozzak meg. (2) Elveszett kepesseg, amellyel lehetseges volt az
Egyetlen Hatalmat arra hasznalni, hogy a földben rejlő nagyobb femtelereket
megtalaljak. Laman (leman): Cairhien egykori kiralya a Damodred-hazbol, aki az aiel
haboruban veszitette el a tronjat. (Lasd meg: Avendoraldera.) Lan (lan): al’Lan
Mandragoran. Lanfear (lenfir): Az Ősi Nyelven: „az Ej Leanya”. A Kitaszitottak
egyike, talan a legnagyobb hatalmu Ishamael utan. A
többi Kitaszitottal ellentetben ő maga valasztotta a nevet. allitolag szerette Lews
Therin Telamont, es gyűlölte a ferfi feleseget, Ilyenat. Moiraine-nel együtt
keresztülzuhant egy ter’angrealon, es meghalt. (Lasd meg: Sarkany.) lappango:
myrddraal. Laras (larasz): A konyha urnője a Feher Toronyban, az aes sedaiok Tar
Valon-i központjaban. Meglepő tudasu es megdöbbentő multu asszony. Leane Sharif
(liane sarif): Egykori Kek aes sedai, ő volt valaha a kronikak őre. Levaltottak es
elcsendesitettek. Nynaeve meggyogyitotta; most a Zöld ajah tagja, es igencsak
kedveli a ferfiakat. leanyörökös: Andor tronörökösenek megnevezese. A kiralynőt
legidősebb lanya követi a tronon. Ha egy lany sem marad eletben, a legközelebbi
nőrokon lesz az uralkodo. legendak kora: Az arnyek haborujaval es a Vilagtöressel
veget ert korszak. E regmult korban az aes sedaiok olyan csodakra voltak kepesek,
amelyekről ma mar legfeljebb almodnak az emberek. (Lasd meg: az Idő Kereke.)
Legfőbb: A Piros ajah vezetőjenek neve. Jelenleg Tsutama Rath aes sedait illeti ez
a cim. lelektelen: szürke gyilkos. Levelrothaszto: Sötet ur. Lews Therin Telamon
(luz terin telamon): A Sarkany, mas neven Rokonirto. Liandrin (liandrin): Egy Piros
ajahhoz tartozo aes sedai Tarabonbol, valojaban a Fekete ajah tagja. Logain
(logejn) Ablar: uk. 972-ben, Ghealdanban latta meg a napvilagot. ujjaszületett
Sarkanynak kialtotta ki magat, am miutan felegette Ghealdant, Murandyt es Altarat,
az aes sedaiok elfogtak, a Feher Toronyba szallitottak, es megszeliditettek. A
Siuan Sanche letaszitasa körüli zűrzavarban megszökött Tar Valonbol. Nynaeve
veletlenül meggyogyitotta – ez volt az első eset, hogy ezt a visszavonhatatlannak
hitt serülest valaki helyre tudta hozni. Az aes sedaiok őrizetbe vettek, am ismet
megszökött. Alighanem Caemlynbe ment, hogy bealljon az asha’manek köze. (Lasd meg:
hamis Sarkany.) Luc (luk) nagyur a Mantear-hazbol (mantiar): Tigraine batyja, aki
huga tronra lepesekor eredetileg betöltötte volna a kardnagyhercegi cimet. A Nagy
Fertőben valo eltűnese (uk. 971.) es Tigraine kesőbbi eltűnese sokak szerint
összefügg egymassal. Luc nagyur cimeret egy makk diszitette. Luthair Paendrag
Mondwin (luther peendreg moundvin): Sasszarny Artur fia. Ő volt a Sasszarny altal
az Aryth-oceanon tulra küldött seregek főparancsnoka. Cimere szettart szarnyu,
karmai közt villamokat markolo aranysas volt. Malkier (malkir): Valaha a Hatarvidek
egyik orszaga volt, mara elnyelte a Fertő. Cimereben aranydaru szarnyalt.
Manetheren (manetheren): A Tiz Nemzet egyike, amelyek a Masodik Szövetseget
alkottak. Fővarosa ugyancsak Manetheren volt. Mind a varos, mind az orszag teljesen
megsemmisült a trallok haboruk alatt. A videket ma Folyoközkent ismerik, es Andor
resze. marath’damane (marathda’mani): Az Ősi Nyelven: „akiket porazra kell kötni”.
Ezt a kifejezest a seanchanok hasznaljak az olyan fokuszalni kepes nőkre, akiket
meg nem sikerült elfogniuk es nyakörvet tenni rajuk. (Lasd meg: damane; a’dam.)
Masema Dagar (maszima): Nehai profeta. Masodik Szövetseg: Tiz Nemzet Szövetsege.
Mat (met): Matrim Cauthon. Matrim Cauthon (metrim kauton): Emondmezőről, az andori
Folyoközből szarmazo fiatalember. Ta’veren, es igen szerencses. Mayene (majen):
Varosallam a Viharok tengeren, amelynek gazdagsaga es függetlensege a szardiniak
vonulasi utvonalanak ismereteből ered. Ezzel a termekükkel versenytarsai Tear,
Illian es Tarabon olivatermelőinek. A lampaolajat szinte kizarolag olivabol es
szardiniabol gyartjak. Mayene jelenlegi uralkodoja Berelain, Mayene urnője. Mayene
uralkodoi Sasszarny Artur leszarmazottainak valljak magukat. Mayene jelkepe egy
repülő aranyheja. Mazrim Taim (mazrim taim): Hamis Sarkany, aki Saldaeaban
pusztitott, mig le nem győztek, es el nem fogtak. Kepes fokuszalni, sőt: a hirek
szerint igen erős. A fokuszalni kepes ferfiak szamara adott amnesztia hirere
Caemlynbe ment. Az asha’manek kepzeset vezeti. Melaine (melejn): Tudos asszony a
goshien aielek Jhirad klanjabol. alomjaro, meglehetősen erős az Egyetlen Hatalomban
is. Bael felesege es Dorindhanak, a Füstös Forras-erőd hazurnőjenek asszonytarsa.
Mennyei Öklök: Könnyű fegyverzettel es pancellal ellatott seanchan katonai
alakulat, akiket a to’raken nevű szarnyas allatokon visznek csataba. Az Öklök
egytől egyig alacsony ferfiak es nők, leginkabb az allatok teherbiro kepessegenek
veges volta miatt. Az egyik legkemenyebb egysegkent tartjak szamon őket. Feladataik
főleg portyazasokra, meglepetesszerű tamadasokra es az ellenseg vonalai mögötti
akciokra terjednek ki. mera’din: Az Ősi Nyelven: „arvak”. A kifejezest azokra az
aielekre alkalmazzak, akik elhagytak törzsüket es klanjukat, hogy csatlakozzanak a
shaidokhoz, mert nem tudtak elfogadni, hogy Rand al’Thor, egy vizföldi lenne a
car’a’carn, vagy visszautasitottak az aiel nepek törteneteről szolo
kinyilatkoztatasait. Mivel az aielek között a törzs es klan elhagyasa a legnagyobb
bűnnek szamit, meg a shaidok is csak vonakodva fogadtak be őket, ezert alakitottak
ki ezt a szervezetet maguknak. merföld: hosszmertekek. Min Farshaw (min farso):
Fiatal nő, Rand al’Thor kedvese. Olvasni tud a latomasokbol, amelyeket időnkent az
emberek körül lat.
Moiraine Damodred (moren damodred): A Kek ajahhoz tartozo cairhieni aes sedai.
Regota halottkent tartjak szamon, am Thom Merrilin birtokaban van egy neki
tulajdonitott level, a következő szöveggel: Legdragabb Thom! Annyi mindent
szeretnek irni neked, a szivemből szolo, szep szavakat, de nem tehettem, mert
tudtam, hogy nem tehetem, es most mar amugy sincs eleg időm. Sok mindent nem
mondhatok el neked, mert csak bajt zuditanek vele mindannyiunk fejere, de amit
elmondhatok, azt el is mondom. Figyelj jol, mit irok! Nemsokara lemegyek a
dokkokhoz, es megküzdök Lanfearrel. Hogy honnan tudom? Ez nem az en titkom; erd be
annyival, hogy tudom, es hogy ez a tudas igazolja talan majd a mondanivalom tovabbi
reszet is. Mikor ezt megkapod, azt fogjak mondani, hogy meghaltam. Mindenki azt
hiszi majd. Pedig nem haltam meg, es lehet, hogy megerem kijelölt eveimet. Az is
lehet, hogy te es Mat Cauthon, es meg egy ember, egy ferfi, akit nem ismerek,
megprobaltok majd megmenteni. Lehet, mondom, mert az is lehet, hogy nem tudtok,
vagy nem akartok, es az is lehet, hogy Mat visszautasitja, hogy segitsen. Nem
kedvel annyira, mint erzesem szerint te, es amugy is megvolna ra a maga oka, amit
nyilvanvaloan eleg megalapozottnak hisz. De ha megprobalod, akkor is csak te
jöhetsz, Mat, es meg egy ember. Ha többen jöttök, mind meghalunk. Ha kevesebben
jöttök, mind meghalunk. De meg ha csak Mattel es egy masikkal jössz, akkor is
lehet, hogy meghalunk. Lattam, hogy megprobaltatok, es meghaltok, csak az
egyikőtök, vagy ketten, vagy mind a harman. Lattam, hogy en is meghalok. es lattam,
hogy mindannyian eletben maradunk, de halalunkig foglyok leszünk. Ha azonban megis
megprobalnal megmenteni, az ifju Mat tudja, hol talalhat meg, de nem mutathatod meg
neki ezt a levelet, amig ő maga nem kerdezősködik felőle. Ez mindennel fontosabb!
Semmit nem tudhat a level tartalmarol, amig ő maga nem kerdezősködik felőle!
Bizonyos dolgoknak az előre elrendelt modon kell megtörtenniük, barmibe kerül is!
Ha talalkozol Lannal, mondd meg neki, hogy szamara igy lesz a legjobb. Az ő sorsa
elvalik az enyemtől. Kivanom, hogy minel boldogabb lehessen Nynaeve-vel! es meg
valami: ne feledd, mit tudsz a Kigyok es rokakrol! Ne feledd, es fogadd meg! Itt az
idő, mennem kell, szembe kell neznem a sorsommal. A Feny ragyogja be az eletedet,
es adjon neked örömöt, draga Thom, akar latjuk meg egymast, akar nem! Moiraine
morat: Az Ősi Nyelven: „idomar”. A seanchanok között ezt a kifejezest azokra
hasznaljak, akik különleges oktatoi munkat vegeznek; mint peldaul a morat’rakenek,
a rakenek idomarai es lovasai. (Lasd meg: der’morat.) Mordeth (mordef): Tanacsado,
aki elerte, hogy Aridhol varosallamanak lakoi az arnybaratok modszereit alkalmazzak
az arnybaratok ellen. Ez a varos pusztulasahoz vezetett. Romjait Shadar Logothnak
nevezik („A hely, ahol az arnyak lesben allnak”). A romok között, a varost
elpusztito gyűlöleten kivül, egyetlen leny maradt csak eletben, maga Mordeth.
Utobbi ketezer even at a varos
foglyakent varta, hogy jöjjön valaki, akinek elnyelheti a lelket, es igy uj testet
szerezhessen maganak. Morgase (murgez): A Feny kegyelmeből Andor nehai kiralynője,
a Trakand-haz (trakand.) felseges asszonya, a Nep Vedelmezője. Cimereben harom
aranykulcs talalhato. A Trakand-haz cimere ezüstszin zarokő. mutatvanyosok: Utazo
törtenetmondok, zeneszek, zsonglőrök, akrobatak es szorakoztatok. Mestersegük
cimere sokszinű rojtokkal, foltokkal televarrt köpenyük. Elsősorban a falvakban es
kisvarosokban lepnek fel, minthogy a nagyobb varosokban mas szorakozasi lehetősegek
is allnak a közönseg rendelkezesere. myrddraalok (mirdraalok): A Sötet ur
teremtmenyei, a trallokok parancsnokai. Elfajzott trallokszülöttek, akikben az
emberi külső vonasok, testfelepites – a trallokok teremtesere ugyanis embereket
hasznalt alapanyagkent Shai’tan – ujra felbukkant, illetve felerősödött, am a
trallokokat eltorzito gonosz rontas is erősebb bennük. Külsőleg teljesen embernek
tűnnek, eltekintve attol, hogy nincs szemük. Ennek ellenere jobban latnak, mint a
sas, es ebben meg a sötetseg sem akadalyozza őket. Egyfajta termeszetfölötti
hatalommal is birnak, amely a Sötet urbol ered. Többek között dermesztő felelmet
tudnak okozni a pillantasukkal, es barhol kepesek eltűnni, ahol sűrű arnyekok
vannak. Keves ismert gyengesegük egyike, hogy nem szivesen kelnek at folyovizen. A
különböző orszagokban szamos neven ismerik őket, többek között mint felemberek,
szemnelküliek, arnyekemberek, lappangok es enyeszek. Nagy Fertő: Regio messze
eszakon, amelyet teljesen athatott a Sötet ur rontasa. Trallokok, myrddraalok es
mas gonosz teremtmenyek jarta terület. Nagy hajtovadaszat a Kürtert: Mondaciklus
Valere Kürtjenek legendas kereseseről, amely a trallok haboruk vege es a szazeves
haboru kezdete között folyt. Egyhuzamban elmeselve hosszu napokig tartana, mig egy
törtenetmondo a ciklus vegere erne. Nagy Kigyo: Az idő es az örökkevalosag
szimboluma, amely meg a legendak kora előtt keletkezett. Egy sajat farkaba harapo
kigyot abrazol. A Nagy Kigyo mintajara keszült gyűrűt olyan nők kaphatjak meg,
akiket az aes sedaiok között beavatotta emeltek. Nagy Minta: Az Idő Kereke a
kormintakat a Nagy Mintaba szövi, amely maga a letezes, a valosag egesze, mult,
jelen es jövő együttesen. Mas neven a Korok Csipkeje. nőkör: A falu női altal
valasztott asszonyok, nők, akik olyan ügyekben hivatottak dönteni, amelyek
kifejezetten az ő hataskörükbe tartozonak szamitanak (mint peldaul, hogy mikor
kezdjek meg a vetest vagy az aratast). A falutanaccsal egyenjogu testület. A
települesek ügyeit a ket szervezet között előre meghatarozott szabalyok alapjan
vilagosan felosztjak. Ennek ellenere azok gyakran viszalykodnak egymassal. Nynaeve
al’Meara (najniv almira): Hajdan a folyoközi Emondmező egykori javasasszonya,
jelenleg Sarga aes sedai. Az Egyetlen Hatalomban talan a legendak kora ota nem
született hozza foghato; meg a Kitaszitottakkal is felveheti a versenyt. Lan
Mandragoran szivszerelme es felesege.
ogier (ogir): (1) Nem emberi faj. Hatalmas termet (a felnőtt himneműek atlagos
magassaga tiz lab), szeles orr es hosszu, bojtos fül jellemzi őket. Steddingnek
nevezett települeseken elnek. Elszigetelődesük a steddingektől a Vilagtöres utan
(amelyet az ogierek Szaműzetesnek neveznek) okozza az epedesnek nevezett
betegseget: ha egy ogier tul sokaig van tavol a steddingjetől, megbetegszik es
meghal. Sokan ügyes kezű epiteszekkent ismerik őket, a Vilagtöres utani
nagyvarosokat többsegükben ők epitettek. Ők maguk az epiteszetet ugy tekintik, mint
egy, a Vilagtöres ota a Szaműzetesben tanult, mellekesen űzött foglalkozast. Ennel
sokkal fontosabbnak tartjak a fak, főleg a Nagy Fak gondozasat. Eltekintve attol,
amikor epitkezni mennek valahova, ritkan hagyjak el steddingjeiket, es csupan keves
kapcsolatot tartanak fenn az emberekkel. Azok sem mindenhol ismerik az ogiereket,
sok helyen csupan legendaknak tartjak őket. Bar bekes, nehezen dühbe jövő lenyeknek
ismerik, az ogierek allitolag az emberek oldalan harcoltak a trallok haborukban, es
veszedelmes ellenfelnek bizonyultak. altalaban igen kedvelik a tudast, könyveik es
törteneteik gyakran olyan dolgokat is elmeselnek, amelyeket az emberek mar reg
elfelejtettek. Egy ogier atlagos elettartama legalabb haromszor vagy negyszer
meghaladja az embereket. (2) Barmilyen szemely, aki nem az emberi fajhoz tartozik.
(Lasd meg: fadalnok.) őrző: Egy aes sedaihoz kötött harcos. A kettejük közti
kötelek az Egyetlen Hatalommal kapcsolatos jelenseg. Az őrző szamos előnyhöz jut
ezaltal. Gyorsabban regeneralodik, gyogyul, hosszu ideig kibirja etel, ital, alvas
nelkül, tovabba egy bizonyos tavolsagon belül megerzi a Sötet ur rontasat. Amig
eletben van, az aes sedai, akihez kötődik, tudja, hogy el, barmilyen messze
legyenek is egymastol. Ha pedig megis meghal, az aes sedai erről es halala
körülmenyeiről azonnal tudomast szerez. Azt mar azonban nem arulja el a kötelek,
milyen messze van az őrző, vagy milyen iranyban. Bar a legtöbb ajah ugy tartja, egy
aes sedai egyszerre egy őrzőt köthet csak magahoz, a Piros ajah egyaltalan nem
hajlando ilyesmire, a Zöld viszont ugy veli, mindenkinek annyi őrzője lehet,
amennyit jonak lat. Etikai okokbol a harcos beleegyezesere is szükseg van, mielőtt
a kapcsolat letrejöhetne, de ismeretesek olyan esetek, amikor az alany akarata
ellenere törtent a dolog. Hogy az aes sedaiok mit kapnak a kötelekből, az szigoruan
őrzött titok. Ősi Nyelv: A legendak koraban beszelt nyelv. altalaban elvarjak, hogy
a nemesek es a műveltebb emberek megtanuljak e nyelvet, de legtöbbjük csak par szot
beszel belőle. Igen nehez leforditani, mivel az Ősi Nyelv kifejezesei több,
különböző jelentest is hordozhatnak. Padan Fain (peden fejn): Hazalo, arnybarat,
akit a Sötet ur azzal bizott meg, hogy kutassa fel az ujjaszületett Sarkanyt.
Shadar Logothban Mordeth csapdajaba esett, de az ősi gonosz nem tudta teljesen
megszallni. Egyszerre hordozza magaban a reg elpusztult varos gonoszsagat es a
Sötet ur romlottsagat. Fal Daraban börtönbe zartak, de megszökött. Egyetlen celja
az, hogy Rand al’Thort ő maga pusztitsa el, ezert mar a Folyoközt is feldulta.
Megfordult a feherköpenyek között, es Tar Valonban is. Utobb Jeraal Mordeth neven
hallottak felőle, amikor egy az ujjaszületett Sarkany elleni lazadas soran sikerült
megsebeznie magat Rand al’Thort is egy Shadar Logoth-i tőrrel, ami kis hijan
megölte az ujjaszületett Sarkanyt. Ezutan meg egyszer sikerült csapdaba csalnia
Randet es Lant, de vegül neki kellett sebesülten menekülnie. A leny, aki valaha
Padan Fain nevre hallgatott, mar nem teljesen ember; rettenetes uj kepessegekkel
bir, es tovabbra sem hagyott fel a Rand al’Thor utani vadaszattal.
Pelateos: Az Elmelkedesek cimű munka szerzője. Perrin Aybara (perrin ebara):
Emondmezőről szarmazo fiatalember, korabban kovacslegeny; farkasalmodo es ta’veren,
Rand al’Thor baratja es segitője, Faile Bashere ferje. profeta: Egeszen pontosan „a
Sarkany nagyur profetaja”. Ezt a cimet talalta ki maganak Masema Dagar, az egykori
shienari zsoldos, aki az ujjaszületett Sarkany hiret terjesztette. A profeta azt
vallotta, hogy semmi – semmi! – sem lehet fontosabb annal, mint hogy az emberek
felismerjek: a Sarkany a feny husver megtestesülese, es hogy keszen alljanak, midőn
szolitja őket. Masema hitte: neki es követőinek az a feladatuk, hogy barmilyen aron
ravegyek embertarsaikat az ujjaszületett Sarkany dicsőitesere es elismeresere.
Azokat, akik ellenalltak e törekvesnek, halallal büntettek, a nem eleg
keszsegeseket pedig megkorbacsoltak, javaikat elegettek. A minden egyeb neveről es
cimeről lemondo profeta Ghealdan es Amadicia altala ellenőrzött nagy reszet kaoszba
taszitotta, bar eltűnesevel Amadiciaban a seanchanok, Ghealdanban pedig a
koronatanacs ismet igyekszik rendet teremteni. A profeta utobb Perrin Aybarahoz
csatlakozott, akit azzal biztak meg, hogy vigye őt Rand szine ele, de ismeretlen
okokbol ez nem következett be. A profetat követő nők es ferfiak jobbara a
legszegenyebbek, a nincstelenek közül kerültek ki – vagy ha eredetileg nem is
voltak azok, a profetat követve azza valtak. A profeta vegül rejtelyes körülmenyek
között elhalalozott. Rand al’Thor (rend althor): Emondmezőről szarmazo fiatalember,
ta’veren. Egykor juhasz volt ugyan, de ő az ujjaszületett Sarkany. Regi emlekművek:
Törteneti munka, melyről igen keves tudhato. reszleg: A Feher Torony könyvtaranak
alapegysege. A tizenket közismert reszleg mindegyikebe egy-egy adott területtel
vagy temakörrel kapcsolatos könyveket es feljegyzeseket gyűjtöttek. A tizenharmadik
reszleg – melynek leteről csupan nehany aes sedai tud – viszont titkos iratokat,
törtenelmi forrasműveket es iratokat tartalmaz, es kizarolag az amyrlin, a kronikak
őre, valamint az ülnökök ferhetnek hozza. No meg persze az a maroknyi könyvtaros
nőver, akik gondozzak. Rhuarc (Rhoark): Aiel ferfi. A taardad aielek törzsfője.
Rhuidean (rhuidian): Egy hely az Aiel-pusztaban, ahova minden leendő törzsfőnek
vagy tudos asszonynak el kell latogatnia. A ferfiak csupan egyszer lephetnek ide
be, a nők ket alkalommal. Harom közül csak egy ferfi eli tul ezt az utat. A nők
tulelesi aranya mindket latogatas alkalmaval joval magasabb. A hely holletet az
aielek a legnagyobb titokban tartjak. Egy nem aiel behatolasat Rhuideanba halallal
büntetik, de azokat, akiket egyebkent sem bantanak (peldaul a hazalokat vagy a
mutatvanyosokat), bünteteskeppen csupan meztelenre vetkőztetik, vizestömlőt adnak a
kezükbe, es hagyjak, hogy elmeneküljenek a pusztabol. rhyagelle (rajögel): Az Ősi
Nyelven: „akik visszaternek” vagy „visszaterők”. Azon seanchanok neve, akik
visszatertek az egykor Sasszarny Artur altal uralt földekre. (Lasd meg: Corenne,
hailene.) Rokonirto: Lews Therin Telamon.
röjt: Földterület meresere szolgalo mertekegyseg. Szaz lepesszer szaz lepes.
sa’angreal (szaangrial): Rendkivül ritka targy, amely messze több Hatalom
fokuszalasat teszi lehetőve a hasznaloja szamara, mint amire egyebkent
biztonsagosan (vagy egyaltalan) kepes lenne. A sa’angreal hasonlo elven működik, de
sokkal-sokkal erősebb, mint az angreal. A segitsegevel iranyithato Hatalom ugy
aranylik az angreal segitsegevel fokuszalhatohoz, mint utobbi az aes sedai altal
segedeszköz nelkül hasznalhato mennyisegehez. A legendak koranak relikviai,
keszitesük titka nem ismert többe. Külön női es ferfi sa’angrealok leteznek, ez a
szabaly az angrealokra is igaz. Igen keves maradt fenn, meg az angrealoknal is
sokkal kevesebb. saidar (szaidar): Igazi Forras. saidin (szaidin): Igazi Forras.
Sajius: A Kommentarok a Sarkanyrol cimű mű szerzője. Saldaea (szaldeja): A
Hatarvidek orszagainak egyike. Cimere sötetkek alapon harom ezüst szinű hal.
sarkanyagyar: Stilizalt jel, altalaban fekete. Hegyen allo könnycsepphez hasonlit.
Ajtora vagy hazfalra firkalva azt jelzi, hogy az ott lakokat gonoszsaggal vadoljak,
vagy fel akarjak hivni rajuk a Sötet ur figyelmet, ily modon artva nekik.
Sarkanyfal: A Vilag Gerince. Sasszarny Artur: Legendas kiraly, aki minden, a Vilag
Gerincetől nyugatra fekvő földet egyesitett, de meg nehany, az Aielpusztan tul
fekvő terület is a birodalmahoz tartozott. Sőt, az Arythocean tulpartjara is
küldött erőket, de halalakor, amely a szazeves haboru kitöresehez vezetett, ezekkel
vegleg megszakadt a kapcsolat. Cimere szarnyalo aranysas volt. Seanchan (soncsan):
A Birodalom neve, ahonnan a seanchanok szarmaznak. seanchan (soncsan): Sasszarny
Artur tengerentuli leszarmazottai, akik annak idejen az Aryth-ocean tuloldalara
mentek, hogy meghoditsak az ottani orszagokat. Elkepzeleseik szerint, a többiek
biztonsagara valo tekintettel, minden fokuszalni tudo nőt ellenőrzes alatt kell
tartani, a fokuszalo ferfiakat pedig, hasonlo okbol, meg kell ölni. Seandar: A
Seanchan Birodalom fővarosa – amely egyuttal a legnagyobb varos is a földreszen – a
kontinens eszakkeleti tersegeben fekszik. Radhanan csaszarnő halalat követően
azonban kaoszba süllyedt. Sebban Balwer: Korabban Pedron Niall titkara, es titokban
kemmestere volt. Ő szöktette meg Morgase-t a seanchanok elől Amadorban, ismeretlen
celbol. Jelenleg Perrin t’Bashere Aybara es Faile ni Bashere t’Aybara titkarakent
szolgal. sei’mosiev: Az Ősi Nyelven: „lesütött szemek”. A seanchanok között a
„sei’mosievve valni” kifejezes annyit tesz, mint megszegyenülni, arcot vesziteni.
(Lasd meg: sei’taer.)
sei’taer: Az Ősi Nyelven: „előrenező szemek”. A seanchanok között a „sei’taerre
valni” vagy „sei’taert szerezni” kifejezes annyit tesz, mint becsületesen
viselkedni, kepesnek lenni arra, hogy az ember barki szemebe nezhessen. (Lasd meg:
sei’mosiev.) Selene (szelin): Egy nő, akivel Rand es ket utitarsa Cairhien fele
menet talalkozott, es aki valojaban a Lanfear nevű Kitaszitott volt. Sevanna
(Sze’vanna): A shaido aielek Domai klanjahoz tartozo nő. Suladricnak, a shaidok
törzsfőjenek özvegye, ezaltal a Comradaerőd hazurnője, amig uj törzsfőt nem
valasztanak. Shadar Logoth (sadar logoth): Az Ősi Nyelven: „A hely, ahol az arnyak
lesben allnak.”; mas neven „arnyekles”. Egy halott varos, melyet a trallok haboruk
ota mindenki elkerül. Területen rontas ül, egyetlen, a falain belülről szarmazo
kavics sem veszelytelen. Shai’tan (sejitan): Sötet ur. Shale eleste: Törteneti
munka, melyről igen keves tudhato. Shara: Misztikus föld az Aiel-pusztan tul, mas
javak mellett a selyem es az elefantcsont hazaja. Sharat nem pusztan zord
termeszeti adottsagai, de emberek emelte falak is vedelmezik. Igen keves tudhato
rola, mivel lakoi törekednek arra, hogy a külvilag minel kevesbe ismerhesse meg
kulturajukat. A sharaiak – az aielek ellenkező hiradasai dacara – tagadjak, hogy a
trallok haboruk naluk is pusztitottak volna. Nem ismerik el azt sem, hogy Sasszarny
Artur megkiserelte volna meghoditani őket, annak ellenere, hogy erről viszont a
tengeri nep – szemtanuk beszamoloi alapjan rögzitett – feljegyzesei tanuskodnak.
Shararol a fentieken tul pusztan annyi tudhato, hogy egyetlen, teljhatalmu uralkodo
(akit sh’boannak neveznek, ha nő, es sh’botaynak, ha ferfi) jogara ala tartoznak.
Azonban minden uralkodojuk csupan het evig tölti be posztjat, azutan meghal, es
hazastarsa veszi at a helyet – ugyancsak het evig. Ezt a gyakorlatot Sharaban a
Vilagtöres ota folytatjak, mivel a sharaiak szerint „ez a Minta akarata”. A
sharaiak között is elnek fokuszalni kepes szemelyek, az Ayyad tagjai, akiket
születesükkor arctetovalassal jelölnek meg. Az Ayyad asszonyai szigoruan
betartatjak az Ayyad törvenyeit. Az Ayyadba tartozo szemelyek es a fokuszalni nem
kepes sharaiak közti szexualis kapcsolat tiltott; ha feny derül ilyen esetre, az
utobbiak büntetese halal, de az Ayyadba tartozo női vagy ferfi parjuke is,
amennyiben bizonyithato, hogy erővel vette ra tarsat a törvenyszegesre. Ha netan
gyermek születne egy ilyen kapcsolatbol, azt az elemek martalekakent a sorsara
hagyjak, es elpusztul. Az Ayyad ferfiai csupan nemzesi celbol leteznek; semmilyen
kepzesben vagy oktatasban nem reszesülnek (meg irni-olvasni sem tudnak), es midőn
elerik a huszonegy eves kort – vagy elkezdenek fokuszalni; attol függően, melyik
következik be előbb –, megölik őket, a testüket pedig elhamvasztjak. Az Ayyad
tagjai allitolag kizarolag a sh’boan vagy sh’botay parancsara fokuszalhatjak az
Egyetlen Hatalmat; az uralkodot minden időben az Ayyad asszonyainak gyűrűje veszi
körül. Shara olyan titokzatos videk, hogy meg a nevet is homaly lengi körül: lakoi
maguk is szamtalan neven nevezik. Hivjak többek közt Shamaranak, Co’dansinnak,
Tomakanak, Kigalinak es Shibouyanak is.
Shayol Ghul (sejol gul): Az atokföldön allo hegy, itt talalhato a Sötet ur börtöne.
Shen an Calhar: Az Ősi Nyelven: „a Vörös Kez Bandaja.” (1) Hősök legendas csapata,
akik szamos vitezi tettet hajtottak vegre, mignem egytől egyig elestek Manetheren
vedelmeben, amikor az orszag elpusztult a trallok haboruk alatt. (2) Mat Cauthon
altal szinte veletlenül eletre hivott katonai egyseg, amelyet Sasszarny Artur
koranak es az azt közvetlenül megelőző evszazadoknak – a katonai gondolkodas
szempontjabol azota is felülmulhatatlannak tartott – hadműveszeti elvei alapjan
szerveztek meg. Sheriam (siriam): Egy a Kek ajahhoz tartozo aes sedai, korabban a
Feher Torony noviciaasszonya. A Torony ketteszakadasa utan a lazado aes sedaiokkal
tartott Salidarba, es az uj Amyrlin-tron, Egwene al’Vere alatt a kronikak őre lett.
Shienar (sajnar): A Hatarvidek egyik orszaga. Cimere lecsapo fekete solyom. Siuan
Sanche (szuan szancse): Egy teari halasz lanya, akit a teari törveny szerint rögtön
hajora raktak, es Tar Valonba küldtek, amint kiderült, hogy kepes a fokuszalasra.
Korabban a Kek ajah kötelekebe tartozott. uk. 985-ben emeltek Amyrlin-tronna.
Levaltottak es elcsendesitettek, de Nynaeve meggyogyitotta. Ismet a Kek ajah tagja,
az uj amyrlin, Egwene al’Vere tanacsadoja. so’jhin: Az Ősi Nyelvű kifejezes
megközelitő ertelme: „melysegek közti magassag”, bar nemelyek – sok egyeb mellett –
„eg es völgy” ertelemben is forditjak. A kifejezessel a seanchanok a szolgak
magasabb rangu, örökletes reteget illetik. Azokat, akik bar alapjaban veve
da’covaleknek, azaz birtokolt targyaknak minősülnek, gyakran komoly hatalommal es
döntesi jogkörrel biro poziciot töltenek be. Meg a Ver tagjai is körültekintően
viszonyulnak a csaszari csalad so’jhinjeihez, a csaszarnő so’jhinjeit pedig
magukkal egyenranguakkent kezelik. Sorilea: Shende-erőd tudos asszonya a charee
törzsbeli Jarra klanbol. Alig tud fokuszalni, de ő a legidősebb elő tudos asszony,
bar nem olyan öreg, mint sokan hiszik rola. sorshalo: Nagy valtozas egy kor
mintajaban. Közeppontjaban egy vagy több ta’verenne valt ember all. Sötet ur:
Shai’tan leggyakoribb, minden orszagban hasznalatos neve. A gonoszsag forrasa, a
Teremtő antitezise. A Teremtő a teremtes pillanataban egy Shayol Ghul-i börtönbe
zarta. Egy, a kiszabaditasara iranyulo kiserlet miatt tört ki az arnyek haboruja,
szennyeződött be a saidin, kezdődött meg a Vilagtöres, es ert veget a legendak
kora. Sötetseg Nagyura: E neven emlitik az arnybaratok a Sötet Urat, azt allitvan,
igazi nevenek hasznalata szentsegtöres lenne. stedding (sztedding): Ogierek lakta
terület. A Vilagtöres ota szamos stedding elneptelenedett. A törtenetekben, a
legendakban menedekkent irjak le őket, es nem ok nelkül. Valamilyen – ma mar
ismeretlen – modon le vannak arnyekolva, a hataraikon belül az aes sedaiok nem
kepesek fokuszalni az Egyetlen Hatalmat, meg csak az Igazi Forras letezeset sem
erzik. A steddingen kivül az Egyetlen Hatalommal letrehozott jelensegek a stedding
területet nem befolyasoljak. Hatarukat egyetlen trallok sem lepi at, hacsak nem
hajtjak be erőszakkal, de meg a myrddraalok is csak akkor teszik ezt, ha igen
komoly szükseg van ra, es akkor is csak a legnagyobb undorral, igen kelletlenül.
Meg az arnybaratok is kellemetlenül erzik magukat a steddingen belül, ha igazan
elkötelezett hivei uruknak. sul’dam (szuldem): Szo szerint: „a porazt tarto”. A
seanchan elnevezese annak a nőnek, aki az a’dam segitsegevel iranyitani kepes a
fokuszalo nőket. A fiatal seanchan lanyokat ebből a szempontbol is megvizsgaljak,
ugyanabban az eletkorban, amikor a fokuszalo kepessegüket nezik meg. A sul’damek
tiszteletre melto helyet töltenek be a seanchanok között. Joval több a sul’dam,
mint a damane. sulymertekek: 10 uncia = 1 font; 10 font = 1 kő; 10 kő = 1 szazsuly;
10 szazsuly = 1 tonna. Szarnyas Őrseg: Mayene urnőjenek szemelyi testőrsege, Mayene
elit katonai alakulata. A Szarnyas Őrseg tagjai vörösre festett mellvertet es
vörös, zart sisakot viselnek, valamint vörös zaszlos landzsakat forgatnak.
Tisztjeik sisakjat oldalt szarnyak es tollak diszitik, utobbiak szama a rangjukat
jelzi. Szazak Tarsasaga: Szaz aes sedai ferfi a legendak kora leghatalmasabbjai
közül. Lews Therin Telamon vezetesevel a vegső csapast ők mertek a Sötet urra,
amellyel visszakenyszeritettek börtönebe, es ezzel veget vetettek az arnyek
haborujanak. Shai’tan ellencsapasa beszennyezte a saidint; a Szazak Tarsasaga
megőrült, es megkezdte a Vilagtörest. (Lasd meg: az Őrület Ideje; Igazi Forras; az
Egyetlen Hatalom.) szazeves haboru: Rengeteg egymast követő, reszben egyszerre is
zajlo haboru, allandoan valtozo összetetelű szövetsegek között. Kirobbanasanak oka
Sasszarny Artur halala, es az azt követő örökösödesi viszaly volt. Sz.e. 994-től
sz.e. 1117-ig tartott. A folyamatos öldökles következteben hatalmas földterületek
neptelenedtek el az Aryth-oceantol az Aiel-pusztaig, a Viharok tengeretől a Nagy
Fertőig. Olyan altalanos es heves volt a pusztitas, hogy csak töredekes
feljegyzesek maradtak az időszakrol. Vegeredmenyekent Sasszarny Artur birodalma
darabokra szakadt, es kialakultak a jelenlegi időszak orszagai. szelidites,
megszelidites: A fokuszalni kepes ferfiak az Egyetlen Hatalommal valo kapcsolatanak
megszüntetese az aes sedaiok altal. Erre szükseg van, mert ha egy ferfi megtanul
fokuszalni, a saidint beszennyező rontastol hamarosan megőrül, es szinte biztos,
hogy rettenetes dolgokat művel az Egyetlen Hatalom segitsegevel. Akit
megszeliditettek, tovabbra is erzi az Igazi Forrast, de mar nem tudja erinteni. A
szelidites az elme mar megindult bomlasat is megallitja, de nem gyogyitja meg. Ha
eleg hamar sor kerül ra, legalabb a halal elkerülhető. Szemegető: A Sötet ur egyik
aiel neve. szemnelküli: myrddraal. sziv: A Fekete ajah alapvető szervezeti egysege,
gyakorlatilag az ajah egy sejtje. Egy szivet harom nőver alkot, akik a szivbe
tartozo nővereiken kivül ismernek meg egy-egy olyan Fekete nővert, akiről a sziv
masik ket tagjanak nincs tudomasa. Szivagyar: Sötet ur.
szivkő: Elpusztithatatlan anyag. A legendak koraban hoztak letre. Barmilyen ismert
erőt vagy energiat probalnak az elteresere hasznalni, azt elnyeli, es csak meg
erősebbe valik tőle. Cuendillarnak is nevezik. Noha a szivkő megalkotasanak
titkarol ugy hittek, hogy örökre elveszett, manapsag uj, cuendillarbol keszitett
targyak kerülnek elő. Szivronto: Sötet ur. szürke gyilkos: Olyan ember, aki önkent
felaldozta lelket, hogy az arnyek szolgalataban orgyilkos legyen. A szürke
gyilkosok olyan köznapi megjelenessel rendelkeznek, hogy az emberek szeme könnyen
atsiklik fölöttük anelkül, hogy eszrevennek őket. A szürke gyilkosok többsege
ferfi, de azert akad közöttük nő is. Lelekteleneknek is nevezik őket. Tam al’Thor
(tem al’thor): Folyoközi földműves es birkapasztor. Fiatal koraban hazajatol messze
katonaskodott, es egy feleseggel (az azota elhunyt Karival), valamint egy
ujszülöttel (Randdel) tert vissza. Tarabon (tarabon): Orszag az Aryth-ocean
partjan. Fővarosa Tanchico (tencsiko). Valaha kereskedőnemzet volt, ahonnan egyebek
között szőnyegeket, festeket es az illuminatorok altal gyartott tűzijatekot
exportaltak. Mara felőrölte a polgarhaboru, es az Arad Domannal meg az
ujjaszületett Sarkanynak felesküdött nepekkel folytatott haboru, igy erett
gyümölcskent hullott a hoditokent erkező seanchanok ölebe. Jelenleg Tarabon a
seanchanok biztos kezű iranyitasa alatt all, akik az Illuminatorok cehet
megsemmisitettek, az illuminatorok tulnyomo reszet da’covaleve tettek. A taraboniak
többsege ennek ellenere halas a seanchanoknak, mivel azok beket es biztonsagot
teremtettek az orszagban, es csak a lehető legkisebb mertekben avatkoznak az
eletükbe. igy semmi kedvük ujabb haborusagba kezdeni azert, hogy elűzzek
megszalloikat. Igaz, a megszallt övezeteken tul meg akad par taraboni nemes es
katona, aki ezert a celert küzd. Taringail Damodred (taringel damodred) herceg:
Cairhien kiralyi hercege. Összehazasodott Tigraine-nel, ő nemzette Galadedridet.
Amikor Tigraine eltűnt, es holtta nyilvanitottak, felesegül vette Morgase-t, akinek
Elayne-t es Gawynt nemzette. Utobb rejtelyes körülmenyek között eltűnt, sok eve
halottnak nyilvanitottak mar. Cimere duplafejű csatabard. Tarmon Gai’don (tarmon
gejdon): „Az Utolso Csata”. (Lasd meg A Sarkany Profeciai, Valere Kürtje.) Tar
Valon (tar valon): Az Erinin-folyo egyik szigeten fekvő varos. Az aes sedaiok
politikai központja, es az Amyrlin-tron szekhelye. Itt all a Feher Torony. Tar
Valon Langja: Tar Valon, az Amyrlin-tron es az aes sedaiok szimboluma. Stilizalt
langjel: feher, hegyevel fölfele mutato cseppalak. ta’veren (taviren): Olyan
szemely, aki köre az Idő Kereke minden környező eletfonalat, esetleg akar minden
eletfonalat magaban foglalo sorshalot sző. (Lasd meg: korminta.) Tear (tir): Fontos
tengeri kikötő a Viharok tengerenek partjan. Cimereben bibor-arany alapon harom
ezüst felhold talalhato. (Lasd
meg: Tear Köve.) Tear Köve: Hatalmas erőd Tear varosaban, amelyről ugy hirlik, nem
sokkal a Vilagtöres utan emeltek, es epitesekor az Egyetlen Hatalmat is
felhasznaltak. Mar szamtalanszor ostromoltak, de sohasem sikerült bevenni. A Követ
ketszer emlitik A Sarkany Profeciai. Egyszer azt mondjak, hogy a Kő bevehetetlen
mindaddig, mig a Sarkany nepe el nem jön. Egy masik helyen az szerepel, hogy a Kő
nem lesz beveve mindaddig, mig a Sarkany keze nem erinti Callandort, A Kardot,
Amely erinthetetlen. Sokan ugy velik, hogy e profeciak okozzak a teari nagyurak
ellenszenvet az Egyetlen Hatalommal szemben, es emiatt alkottak a teari törvenyt,
amely megtiltja a fokuszalast. Az ellenszenv ellenere, a Kő angrealok es
ter’angrealok egesz gyűjtemenyet rejti, vetekedve a Feher Torony keszletevel;
egyesek azt mondjak, azert gyűjtöttek össze őket, hogy enyhitsek a Callandor
birtoklasaval jaro feltűnest. Tear nagyurai: A nagyurak az ujjaszületett Sarkany
megjeleneseig tanacsot alkotva Tear uralkodoikent működtek, mivel orszaguk sem
kirallyal, sem kiralynővel nem rendelkezett. Letszamuk nem volt megszabva, az evek
folyaman a tanacs letszama hat es husz fő között valtozott. Nem tevesztendők össze
a „földek urai”-val, akik alacsonyabb rangu teari nemesek. Tel’aran’rhiod
(telejranriod): Ősi Nyelven: „A Lathatatlan Vilag’’ vagy „az almok Vilaga”. Az
almokban latott vilag, amely allitolag atszövi es körülveszi az összes lehetseges
valos vilagot. A közönseges almoktol elterően az almok Vilagaban előfordulo dolgok
valodiak; peldaul egy ott szerzett sebesüles megmarad ebredes utan is, aki pedig
meghal, az sosem ebred fel többe. tengeri nep: Pontosabban az Atha’an Miere, „a
Tenger Nepe”. Az Aryth-ocean es a Viharok tengere egyes szigeteinek lakoi. eletük
legnagyobb reszet hajoikon elik le, es nem szeretik hosszu időre elhagyni az
oceant. Meglehetősen keveset lehet tudni a szokasaikrol, ezert egzotikus
titokzatossag lengi őket körül, es a legvadabb törteneteket meselik roluk. Ők
bonyolitjak le a tengeri kereskedelem nagy reszet; ők a leggyorsabb es a legnagyobb
hajok tulajdonosai, es a kikötővarosokban meg az alkudozasukrol hires domaniaknal
is veszedelmesebbnek tartjak őket. Mivel a tengeren gyakran a ketkedes nelküli
engedelmessegen mulik az egesz legenyseg elete, nem csoda, hogy az Atha’an Miere
tagjai igen szigoruan ragaszkodnak a hierarchiajukhoz, bar nehol meglepően laza ez
a tarsadalmi struktura. ter’angreal (tirangrial): A legendak korabol fennmaradt
targyak, amelyek az Egyetlen Hatalmat hasznaljak. Az angrealoktol es a
sa’angrealoktol elterően a ter’angrealok egyetlen bizonyos feladat elvegzesere
keszültek. Peldaul van egy ter’angreal, amely minden, vele tett esküt
megszeghetetlenne tesz. Nehanyukat aes sedaiok hasznaljak, de eredeti alkalmazasi
celjaik nagyreszt ismeretlenek. Nemelyik, ha hasznalni probaljak, megöli a
kiserletező nőt, vagy kiegeti annak fokuszalo kepesseget. Thom Merrilin (tom
merrilin): Egy nem teljesen hetköznapi mutatvanyos. Tigraine (tigren): Mint Andor
leanyörököse összehazasodott Taringail Damodreddel, es fiut szült neki,
Galadedridet. uk. 972-es eltűnese, nem sokkal azutan, hogy batyjanak, Luc-nak nyoma
veszett
a Fertőben, az azota csak Utodlaskent emlegetett örökösödesi küzdelemhez vezetett
Andorban, tovabba a cairhieni esemenyek okozoja is volt, amely utobbiak vegül
kirobbantottak az aiel haborut. Cimere tüskes, feher szirmu rozsat tarto női kez
volt. Tiz Nemzet Szövetsege: A Vilagtöres utani szazadokban, az első ujonnan
letrejött nemzetek kialakulasanak idejen (V.u. 200 körül) megalakult unio. Celja a
Sötet ur legyőzese volt. A trallok haboruk vegere teljesen szetzilalodott. Torean
(torian): Tear egyik nagyura. Egy ferfi, aki olyasmire vagyik, amelyet sem hatalmas
vagyonaval, sem csunya külsejevel nem tud megszerezni trallok haboruk: Több
különallo haboru sorozata. Közülük az első körülbelül V.u. 1000-ben vette kezdetet.
Több mint haromszaz even at tarto időszak volt. A trallokok hadseregei e harom
evszazad alatt szinte folyamatosan dultak a vilagot. Vegül mindegyik tralloksereget
megsemmisitettek vagy visszaszoritottak a Nagy Fertőbe, időközben azonban egesz
orszagok szűntek meg letezni, de ezeken kivül is sok birodalom területe
neptelenedett el majdnem teljesen. Minden, ebből az időből szarmazo feljegyzes
töredekes. (Lasd meg: Tiz Nemzet Szövetsege.) trallokok: A Sötet ur teremtmenyei.
Az arnyek haboruja alatt hivtak eletre őket. Hatalmas termetűek, vegtelenül vadak;
felig ember, felig allat torzszülöttek. A gyilkolas puszta örömeert ölnek.
Ravaszak, furfangosak, a szavuk fabatkat sem er. Csak az bizhat meg bennük, akitől
felnek. Mindenevők, barmilyen hust elfogyasztanak, beleertve az emberek es mas
trallokok husat is. Törzsszerű bandakba tömörülnek, ezek közül a legfontosabbak az
Ahf’frait, az Al’ghol, a Bhan’sheen, a Dhai’mon, a Djin’nen, a Ghar’ghael, a
Ghob’hlin, a Gho’hlem, a Ghraem’lan, a Ko’bal, a Kno’mon es az Orh’deg.
tronutodlas: altalanossagban ennek nevezzük, amikor egyik nemesi haz követ egy
masikat a tronon. Andorban azonban szeles körben hasznaljak a Mordrellen halalat
követő utodlasi harcok megnevezesere is. Tigraine eltűnese a Mantear-hazat
leanyörökös nelkül hagyta, es ket evbe telt, mig Morgase a Trakand-hazbol
elfoglalhatta a tront. Andoron kivül ezt a korszakot mint a harmadik andori
tronhaborut emlegetik. tuatha’anok (tuathaan): Vandornep. Kolomparoknak vagy
utazonepnek is hivjak őket. Rikito szinűre festett kocsikban elnek. Teljesen
pacifista eletfilozofiat követnek, a Level utjat, meg tulajdon eletük vedelmere sem
emelhetnek fegyvert. Aki leter a Level utjarol, azokat „eltevelyedetteknek”
nevezik, es a tovabbiakban nem hajlandoak szoba allni velük. A kolomparok altal
megjavitott holmik gyakran jobbak, mint uj korukban, megis szamos falu lakoi
kerülik őket, mert a szobeszed szerint gyermekeket lopnak es a fiatalokat atteritik
a sajat vilagnezetükre. Azon kevesek köze tartoznak, akik zavartalanul kelhetnek at
az Aiel-pusztan, az aielek ugyanis gondosan kerülnek velük mindenfele kontaktust.
tudos asszony: Az aieleknel a tudos asszonyokat mas tudos asszonyok valasztjak, es
kepezik ki a gyogyitas tudomanyara, a gyogynövenyek ismeretere, ahogyan masutt a
javasasszonyokat. altalaban minden törzs, illetve klan birtokan egyetlen tudos
asszony el. Azt mondjak, nemelyikük csodalatos modon tud gyogyitani, es csodanak
tűnő dolgokat cselekszik. Igen nagy a tekintelyük es a befolyasuk a klan es a törzs
eleteben, am a felelőssegük is hatalmas.
A klanfők altalaban hallgatnak a tudos asszonyokra, bar gyakran vadoljak őket
azzal, hogy mindenbe beleszolnak. A tudos asszonyok nem vesznek reszt semmifele
verhaboruban es viszalyban, a ji’e’toh szabalyai szerint nem szabad bantani őket.
Nemelyik tudos asszony kepes fokuszalni is, de ezt a tudasukat nem verik nagydobra.
Manapsag harom tudos asszony alomjaro, akik egyebek között kepesek arra, hogy
belepjenek Tel’aran’rhiodba es mas emberek almaiba. Tylin Quintara Mitsobar (tajlin
kvintara micobar): Altara nehai kiralynője, a Mitsobar-haz feje, Mat Cauthon
szeretője. Ugro: Egy farkas. ujjaszületett Sarkany: Egyes joslatok es legendak
szerint az emberiseg legnagyobb szüksegenek orajan a Sarkany ujjaszületik, hogy
megmentse a vilagot. Erre nemigen var senki, egyreszt mert a profeciak szerint az
ujjaszületett Sarkany uj Vilagtörest okoz, masreszt mert Rokonirto Lews Therin, a
Sarkany olyan nev, amelytől – a hozza fűződő iszonyatos tettek emleke miatt –
megborzonganak az emberek meg több mint haromezer evvel a halala utan is. Noha az
idők soran szamos, utobb hamisnak bizonyult Sarkany tűnt fel, vegül a valodi is
megszületett Rand al’Thor szemelyeben. (Lasd meg: A Sarkany Profeciai.) utazonep:
tuatha’anok. vad: Olyan nő, aki magatol tanulta meg fokuszalni az Egyetlen
Hatalmat, es tulelte a betegseget, amelyet negyből csak egy nő kepes atveszelni. Az
ilyen asszonyok altalaban nem akarjak tudni, mi is az, amit művelnek, am ha ezt a
gatlast levetkőzik, a legerősebb fokuszalokka valhatnak. A „vad” minősitest sokszor
lenező hangsullyal is hasznaljak. Valere Kürtje (valir): A Nagy hajtovadaszat a
Kürtert ciklus legendas targya es celpontja. Segitsegevel vissza lehetett hivni a
halott hősöket a sirjukbol, hogy az arnyek ellen harcoljanak. vallatok:
Szerzetesrend a Feny Gyermekeinek sorain belül. Celjaik: az igazsag keresese es az
arnybaratok leleplezese. Az igazsag es a Feny keresese erdekeben teljesen
elfogadott modszernek tartjak a kinvallatast; altalaban ugy viselkednek, mintha mar
tudnak az igazsagot, aldozatukat igy kenyszeritik arra, hogy bevallja bűnet. A
vallatok a Feny Kezenek is hivjak magukat, es időnkent a Feny Gyermekeitől es a
Felkentek Tanacsatol teljesen függetlenül cselekszenek. Vezetőjük a fővallato,
jelenleg Rhadam Asunawa, aki a Felkentek Tanacsaban is helyet foglal. Miutan Galad
Damodred levagta a fenygyermekek főurkapitanyat, Eamon Valdat, es elfogadta a
posztjat, szakadas következett be a szervezeten belül: az egyik frakciot Galad, mig
a masikat Asunawa vezeti. Jelük a vervörös pasztorbot. Verin Mathwin (verin
methvin): Egy a Barna ajahhoz tartozo aes sedai, aki egy ideig Rand al’Thort
kiserte, majd a Folyoközbe ment, hogy fokuszalni kepes lanyokat keressen. Kesőbb
Caemlynben ismet Rand al’Thor melle került, es Dumai Kutjanal hűseget esküdött az
ujjaszületett Sarkanynak. Vilagtöres: Amikor Lews Therin Thelamon es a Szazak
Tarsasaga visszazarta a Sötet ur börtönet, az ellencsapas
beszennyezte a saidint. Előbb-utobb minden ferfi aes sedai agya megbomlott tőle, es
dühöngő őrült lett belőlük. Az Őrület Ideje alatt a megbomlott elmejű ferfi aes
sedaiok, akik ma mar elkepzelhetetlen mennyisegű Hatalom iranyitasara voltak
kepesek, megvaltoztattak a föld arculatat. Vad földrengeseket okoztak, egesz
hegysegeket töröltek el, uj hegylancokat teremtettek, szarazföldet emeltek ki a
tengerből, teljes orszagokat süllyesztettek az ocean ala. A vilag nagyobb resze
elneptelenedett, a tulelők szetszorodtak, mint homok a szelben. Erre a pusztitasra
a törtenetekben, legendakban es a törtenelemben Vilagtöreskent utalnak.
Visszateres: Corenne. vörösök: A Vörös Kez Bandajanak azon katonai, akiket
atmenetileg megbiztak a tabori őrseg feladataival; nekik kell gondoskodniuk arrol,
hogy a Banda harcosai ne okozzanak felfordulast vagy kart azokban a falvakban es
varosokban, amelyeket utja soran a Banda erint. Nevüket arrol a szeles, vörös
karszalagrol kaptak, amit szolgalatban (a csuklojuktol a könyökükig) viselnek.
altalaban a legmegbizhatobb es legtapasztaltabb katonak közül valogatjak őket.
Mivel minden esetlegesen okozott kart nekik szemelyesen kell megteriteniük, igen
szigoruan vigyaznak a rendre es a bekere. Mat Cauthon közülük valogatta azokat,
akik elkiserik őt Ebou Darba. (Lasd meg: Shen an Calhar.) Vöröspajzsosok: Aiel
harcostarsasag. Zarine Bashere (zarin basir): Davram Bashere lanya Saldaeabol,
kürtvadasz. Sajat magat Faile-nak (fail) nevezi, amely annyit jelent az Ősi
Nyelven, hogy „solyom”. Perrin Aybaraval tartott a Folyoközbe, es miutan a videket
megtisztitottak a trallokoktol, összehazasodtak. Kiadja a Delta Vision Kft. Felelős
kiado: Terenyei Robert Nyomdai előkeszites: adam Krisztina Nyomtatta es kötötte a
Kaposvari Nyomda Kft. 2012-ben – 120708 Felelős vezető: Pogany Laszlo igazgato
Megjelent 2012-ben, Budapesten 37,5 iv terjedelemben