1.

A Mahábhárata során több helyen is szó van arról, hogy az emberek tetteiért járó
visszahatások a Karma törvénye szerint hogyan érvényesülnek, és ezen törvény
ismeretében, valamint a szabad akarat figyelembe vételével, hogyan kell
megfelelően látni az anyagi világban történő eseményeket. Hogyan kell
megfelelően értelmezni a Karma törvényét?  Mi a nem megfelelő megértése? 
Mesélj el legalább két tanítást!

1. tanítás
„Dhritarástrát továbbra is kételyek gyötörték. Tisztában volt vele, milyen ördögi erők rejlenek a
szerencsejátékban. Mégis hívatta Vidurát s így szólt hozzá:
- Úgy döntöttem meghívom a Pándavákat egy barátságos kockajátékra a fiammal. Legalább játszanak egy
kicsit, szórakoznak, jól érzik magukat együtt. Már épül egy csarnok külön erre a célra.
- Nem tetszik ez nekem, ó, király. - ráncolta a homlokát Vidura. –A szerencsejáték mindig
nézeteltérésekhez és erőszakhoz vezet. Vigyázz, nehogy még jobban elmérgesedjen a viszonya fiaid és a
Pándavák között, mert annak beláthatatlan következményei lesznek.
Dhritarástra megpróbálta megnyugtatni testvérét.
- Ugyan miféle veszélyek leselkedhetnének ránk, amikor itt vagy te, itt vagyok én, és itt van Brísma meg
Dróna? A sors kezében vagyunk mindannyian. Ha a legfelsőbb hatalom eldöntött valamit, azon már nem
lehet változtatni, bárhogy próbáljuk. Akár helyes, akár nem, a játékot megtartjuk, mert kedvében akarok
járni a fiamnak. Kérlek, ne is próbálj meggyőzni az ellenkezőjéről.
Vidura sóhajtott.
 A sors valóban mindenható, ó, király, de ez mit sem változtat azon, hogy a tetteink következményekkel
járnak, s ezeket a következményeket nekünk kell viselnünk. Szabad akaratunk van, s a legfelsőbb hatalom
csak megadja azokat a visszahatásokat, amelyek e szabad akaratból vállalt tetteinkért járnak. Nem a
tetteink elkerülhetetlenek, csupán a tetteink visszahatásai. Ó, uram, gondolkodj csak el rajta őszintén, miért
akarod annyira ezt a kockajátékot.
Dhritarástra nem mondott semmit, így hát testvére nehéz szívvel az ajtó felé fordult. Vidura jól tudta, hogy
küszöbön áll a Kali-juga, a viszályok és a szenvedések kora. Ha a kockajátékot tényleg megrendezik, az
minden bizonnyal ennek a félelmetes kornak lesz majd a nyitánya, hiszen a világ uralkodóinak a
megsemmisüléséhez fog vezetni. Vidurának eszébe jutottak azok a királyok, akik a rádzsaszuján Sisupála
mellé álltak, és szembefordultak Krisnával. Balsejtelmek gyötörték, de tehetetlennek érezte magát. A király
nem volt ugyan ostoba, valójában azonban elvakult és kapzsi fia irányítása alatt állt. Vidura tanácsa, bár
mindenki javát szolgálta volna, így süket fülekre talált. "

2. tanítás
„A Pándavák már messze jártak Hasztinápurától, amikor nagy meglepetésükre egy futárból álló
csapat tűnt fel mögöttük a prátikámin vezetésével. Judhisthira leszállt a szekérről, s a szolgára nézett, aki
lélekszakadva így szólt:
- ó, Judhistira, a nagybátyád parancsát hozom neked, aki ekképp rendelkezett: „Ó, Bháraták legkiválóbb
sarja, a gyülekezet visszavár egy utolsó kockavetésre!”
Judhistira azonnal átlátott Dhitarástra szándékán. Öccseihez fordult, és így szólt:
 "A Legfelsőbb Úr elrendeléséből minden teremtmény azt kapja, amit tetteiért érdemel. Akár részt veszek
ebben a játszmában, akár nem, múltbéli tetteim gyümölcseit meg fogom kapni mindenképp. Tudom, a
Kauravák a vesztemet akarják, a kockajáték azonban kihívást jelent, s a kihívást nem utasíthatom vissza.
Senki nem látott még olyan teremtményt, amelynek aranyból lenne a teste, Ráma mégis hagyta, hogy egy
aranyszarvas megbabonázza őt. Az emberek elméje bizony megzavarodik, amikor közel a
szerencsétlenség órája. A vallás elvei olykor igen szövevényesek, s nehéz eligazodni közöttük.
Judhisthira visszafordította a lovait Hasztinápura felé."
3. tanítás
„Ebben a pillanatban Márkandéja Risi bukkant fel előttük. A halhatatlan bölcs, aki nem nézett ki idősebbnek
egy tizenhat éves ifjúnál, vidáman lépdelt feléjük ágyékkötőjével. Krisna, a Pándavák és a bháhmanák egy
emberként álltak fel, hogy illő tisztelettel fogadják, s miután díszhelyre ültették, arghja-felajánlással imádták,
majd friss vízzel és erdei gyümölcsökkel kínálták meg.
- Mindannyiunk közös vágya, hogy hallhassuk nektári szavaidat – fordult a bölcshöz Krisna. – Leköteleznél
bennünket, ha mesélnél a hajdanvolt erényes királyokról és risikről, hiszen ezek az ősi történetek
bővelkednek a lelki témákban és az erkölcsi tanulságokban.
Ekkor Nárada Risi is megérkezett, akit hasonló tisztelettel fogadtak. A bölcs is hallani akarta, amint
Márkandéja becses közönségének mesél, amelyben ott volt Krisna is! Nárada és Márkandéja, e két
tündöklő személyiség úgy ragyogott a Pándavák és a bráhmanák gyűrűjében, mint a nap és a hold a
bolygók között. Alig várta mindenki, hogy Márkandéja belefogjon mondandójába. Tudták, a bölcs egyidős
az anyagi világ teremtésével, s ezért számtalan történetet ismer a régi idők nagy bölcseiről és királyairól.
Márkandéját, a Legfelsőbb Úr, Nárájana tanította személyesen, enné lfogva páratlan mélységű lelki tudásra
tett szert.
- Ó, nagy tudós – szólította meg Judhistira -, kérlek, oktass most bennünket arról, hogyan kapja meg az
ember saját tetteinek visszahatásait. Bevallom, értetlenül állok azelőtt, hogy miközben megfosztottak
bennünket a birodalmunktól, Dhritarástra bűnös fiai élnek és virulnak. Megkapja-e az ember még ebben az
életében ezeket a visszahatásokat, vagy csak valamelyik későbbi életében érik utol? És hogyan követik az
élőlényt a halál után? Hol várakoznak akkor, amikor elhagyja a testét?
Márkandéja körbehordozta tekintetét az erdei tisztáson egybegyűlt hallgatóságon. Egy pillanatra az érzés
fogta el, mintha most is Judhisthira gyűléscsarnokában lennének, Indrapraszthában. Aztán felemelte jobb
kezét és így szólt:
 - A megtestesült lélek jámbor és bűnös tettei következményeként arra kényszerül, hogy életről életre új
testbe vándoroljon. Amíg ebben a világban van, és érzéki élvezetekre vágyik, a lélek soha nem marad test
nélkül. A lelket először egy elméből, értelemből és hamis egóból álló finomfizikai test borítja be, amely a
léleknek addigi vándorlása során összegyűjtött karmáját hordozza, s amely e karmának megfelelően
különféle durvafizikai formákat ölt magára.  Ezt a folyamatot Jamarádzsa felügyeli. Jamarádzsa az anyagi
univerzumban lévő lelkek mindegyikét számon tartja és nyomon követi. Erre a feladatra a mindentudó
Felsőlélek hatalmazta fel, aki az élőlények szívében lakozik. Jamarádzsa tehát gondoskodik arról, hogy
mindenki megkapja jogos jussát, s e feladatát a legkisebb hiba nélkül látja el.
Márkandéja ekkor rövid szünetet tartott, hogy hallgatósága elgondolkodhasson a szavain, majd így
folytatta: - Vannak, akiknek ebben az életükben van része élvezetben, de a következőben nem, és van,
akiknek a következőben, és ebben nem. Egyeseknek mindkettőben, másoknak egyikben sem.
- Az a gazdag ember, aki életét érzéki élvezetek hajszolására fecsérli, szenvedni fog a következő életében;
az élet örömeiről lemondó aszkéta élvezethez jut, amikor újra megszületik; a jámbor életet élő családos
férjnek és feleségnek örömben van része ebben és a következő életében; ám arra az ostobára, aki nem
követi a szentírások utasításait, életről életre csak szenvedés vár.
- Ami pedig benneteket, Pándavákat illet: ti erényesek vagytok valamennyien, s azért születtetek meg itt a
földön, hogy beteljesítsétek az istenek szándékát. A Legfelsőbb úr legkiválóbb bhaktái vagytok, s így a
karmikus visszahatások nem hatnak rátok. A látszólagos sorscsapások után boldogság és soha nem
halványuló hírnév köszönt majd rátok. Az emberek dicsőíteni fogják a neveteket, és életetek végén eléritek
a legfelsőbb hajlékot. "
4. tanítás
„Az erdei száműzetés utolsó hónapjában Vjászadéva még egyszer meglátogatta őket. Judhisthira nagy
odaadással imádatot mutatott be a bölcs tiszteletére, aztán maga is helyet foglalt, hogy meghallgassa
tanításait.
A bölcs figyelmét nem kerülte el, hogy legutóbbi találkozásuk óta mennyire lesoványodtak a Pándavák, és
a lelkükben dúló viharok nyomait is megérezte rajtuk. Könnyeivel küszködve, megindultan így szólt
Judhisthirhoz:
 - Ó legkiválóbb fiú, senki se higgye, hogy ebben az életben valaha is színtiszta, vegyítetlen boldogságot
tapasztalhat. A boldogság, csakúgy, mint a boldogtalanság, kéretlenül is beköszönt, amikor eljön az ideje.
Ezért a bölcs nem örül és nem bánkódik semmi felett. Nem ünnepel és nem kesereg, bármennyire is
indítaná adott helyzete. Ugyanakkor töretlenül végzi lemondásait, hiszen tudja, hogy örök boldogsághoz
csak akkor juthat, ha lélekben megnemesedik. A legnagyobb boldogság mindig a lemondásból születik,
sohasem az anyagi körülmények javulásából. Azok a tudatlan ostobák, akik az anyagai élvezeteket
hajszolják mindenáron, következő életükben valamelyik anyagi létformában születnek majd meg, s a
boldogság akkor is, most is messziről elkerüli őket. Ó, király, tudom, hogy az állhatatosan vállalt sok
lemondás súlyos teherként nehezedik rád, de meglásd, meghozza gyümölcsét és biztosítja végső
boldogságodat."

5. tanítás

„Mindenesetre az eddigiek alapján semmi jel nem mutat arra, hogy a Pándavák béketerve kedvező
fogadtatásra találhat a király udvarában. Vagyis jó esély van rá, hogy a Kuruk sértés követnek el Krisnával
szemben.
- Kétség sem fér hozzá, hogy a gonosz szívű Durjódhana rászolgált a halálra – emelte fel hangját
Ardzsuna. – Fivéreivel elcsalták tőlük a birodalmukat, és megsértették az ártatlan Draupadít. Durjódhana
soha nem fog hallgatni a jó szóra, ezt előre megmondom. Megpróbálhatsz hatni rá, de pusztába kiáltott szó
lenne minden szavad. Ó, Uram, ha úgy érzed, hogy rászolgálta halálra, végezz vele rögtön, mert semmi
nem hozható fel mentségéül. Ám, ha más a terved, állunk elébe a háborúnak! Miféle ksatrija az, aki
megfutamodna egy ilyen csata elől? Ha kell, még a halállal is szembenézünk!
Krisna lassú bólogatással jelezte egyetértését. - Úgy van, Ardzsuna. A béke is és a háború is az én
kezemben van, de én nem fogom kierőszakolni egyiket sem. Még az isteni gondviselés is teret enged az
ember szabad akaratának, amikor kirója rá a tetteiért járó visszahatást. Azzal ugyanis mindenkinek
számolnia kell, hogy cselekedetei következménnyel járnak. Az anyagi ragaszkodástól elvakult ember nem
látja, mibe sodorják tettei, ám a gondviselés minden esetben kiszabja a megérdemelt visszahatásokat. Én
szóról szóra átadom a Kuruknak Judhisthira üzenetét. Jól látod, Ardzsuna: Judhisthitra már minden
lényegeset elmondott. Az aljas és gőgös Durjódhana jó eséllyel elutasítja majd a tanácsomat, ami egyet
jelent a háborúval."
6. tanítás
A palotában maradt Dhritarástra szívébe gyötrő nyugtalanság költözött. Más egyebet aligha tehetett, mint,
hogy ült és várt. Hogy Vidura társaságának fájó hiányát enyhítse, és az érzéseit megoszthassa valakivel,
Szanydzsaját hívatta.
- Ó, Szanydzsaja, mi történik most? – kérdezte titkárától. Elérte már a két hadsereg Kuruksétrát? Lám,
mennyivel erősebb a sors, mint az emberi törekvés. Hiába próbáltam a háborútól rettegve megfékezni a
fiamat, nem sikerült. De miért? Ó, Szanydzsaja, te bölcs vagy, biztosan tudod. Láttam milyen elvakult
Durjódhana, és mégsem tudtam megálljt parancsolni neki. Nem is lehet kétséges, hogy ezt a háborút a sors
rendelte el. Persze az is igaz, hogy hősi halált halni a csatában mindig nagy dicsőség egy ksatrijának.
Szanydzsaja úgy érezte, nehéz itt már mit mondani. Hányszor, de hányszor emlékeztette királyát, hogy a
Kurukra leselkedő veszedelemért nem csupán Durjódhanát terheli a felelősség, hanem őt magát is!
Mindhiába: a király láthatóan képtelen szembenézni ezzel a ténnyel.
-  Ó, felség, amikor önhibájából, tetteinek egyenes következményeként az embert sorscsapások érik, nem
szabad sem a félisteneket, sem a gondviselést, sem pedig másokat hibáztatnia. Mindenki csak azt kapja,
amit a múltbeli tetteivel kiérdemelt. Ó, Kuru vezér, te letértél az erény útjáról. Fiaid kezétől a Pándavákank
sorozatos üldöztetéseket kellett elszenvedniük, ám ők mindvégig reménykedtek abban, hogy végül te majd
igazságot szolgáltatsz nekik. Ebben azonban súlyosan csalatkozniuk kellett. Így aztán nem tehetsz mást,
mint hogy várod a híreket, és meghallgatod, hogyan esnek el egymás utána Kuru hősök a csatában."

7. tanítás
„Bhíma, aki készen állt rá, hogy ellenállás nélkül megadja magát Balarámának, most összetett kézzel és
lehajtott fővel tisztelgett tanítója előtt. Miután a Jadu hős szekere eltűnt a távolban, ismét Durjódhana felé
fordult, aki már félájult volt a fájdalomtól. Már emelte is a lábát, hogy másodszor is belerúgjon, ám
Judhisthira ráparancsolt:
- Megállj, ó, nagy hős! Már bosszút álltál Durjódhanán, s becsületesen vagy sem, de elérted célodat.
Hagyd, hadd éljen. Ne tégy olyat, amivel besározod a hírnevedet. Ne feledd, hogy Durjódhana király, a
Kuruk vezére, ráadásul a rokonod. Mire jó, ha még egyszer belerúgsz, amikor már úgyis elvesztette
mindenét? Fivérei elestek, birodalma hadserege odalett, s ő maga szánalmasan vergődik a földön. Drága
öcsém, az emberek azt mondták: ó, Bíma milyen erényes. Ne cáfolj rá a híredre egy olyan tettel, mely
teljességgel méltatlan hozzád!
Judhisthira ezután a Kaurava mellé térdelt. – Ó, testvér, ne bánkódj semmiért. Ez a szenvedés, melyben
most részed van, csupán saját bűneid förtelmes visszahatása. Ó, király, ez a világ törvénye. Senki sem
kerülheti el a tetteiért járó büntetést, sem ebben, sem a következő életben. Tudd meg, hogy a világon
minden a Teremtő akaratából történik, a vágyainkra adott válaszul. A téged ért szerencsétlenséget magad
érdemelted ki kapzsiságoddal, büszkeségeddel és ostobaságoddal. Miután halálba küldted öccseidet, a
fiaidat, a barátaidat és az alattvalóidat, most neked is szembe kell nézned a halállal. Hősök milliói
fekszenek holtan miattad – most te is követed őket. Ez a sors törvény."