9.

esszétéma

Krisna mondja, hogy „cselekvés nélkül az ember nem érheti el a céljait ebben világban. Mik a siker és
a sikertelenség lehetséges okai? (565. oldal) Mondj rá példákat! (BG. 14. fejezet)

I. könyv Negyvenöt

A Pándavák Krisnához fordulnak

K özben Virátanagarában a Pándavák megkapták a Kuruk válaszát: ne számítsanak se a

földjükre, se a vagyonukra. Dhritarástra ugyan békéért könyörög, de világuralmi pozíciójáról
nem hajlandó lemondani. Durjódhana sem változott semmit, ugyanolyan makacs és
gyűlölködő, mint volt.

Judhisthirát nem lepte meg a hír. Egyetlen esély volt már csak a békére: ha Krisna – ahogy
ígérte – Hasztinápurába látogat. A Pándava összetette a kezét, és így szólt Krisnához:

- Ó, Uram, most megmutathatod, mit jelent a barátságod. Mindenki tudja rólad, milyen fontos
számodra, hogy a barátaidnak jól menjen soruk. Azért üzentük meg a Kuruknak, hogy kérjük vissza a
királyságunkat, mert tudtuk, hogy mellettünk állsz. Most is úgy látom, hogy rajtad kívül nincs senki,
aki segíthetne rajtunk ebben a nehéz helyzetben. Ó, Mádhava, te vagy az egyetlen menedékünk!

Krisna drágakő-berakásos aranytrónuson ült Judhisthira némileg magasabb trónja mellett.

Éjfekete, göndör hajfürtök keretezték arcát, fején gyémántokkal kirakott korona ragyogott. Cápa
alakú fülbevalóján megcsillant a napfény, ahogy Judhisthirához fordult.

- Számíthattok rám – felelte a Pándaváknak. – Csak mondjátok, mit szeretnétek, és én örömmel

megteszem, bármit is kérjetek.

Judhisthirát mélyen megindította Krisna alázatos válasza. Vajon mivel érdemelték ki ezt a sok
jóságot, amivel Krisna elhalmozza őket? Ő a leghatalmasabb személyiség az egész világon, s most
mégis arra vállalkozik, hogy közönséges békekövetként tolmácsolja üzenetüket. Az öt testvér
ámulattal fürkészte Krisna arcát, és a könnyeikkel küszködtek.

- Ó, Krisna, te is hallottad Szanydzsajától, milyen gondolatok és érzések kavarogna Dhritarástrában.

Békére vágyik, de a békét anélkül képzeli el, hogy vissza kelljen adnia jogos jussunkat. Dhritarástra
egy kapzsi ember, aki elfogultságában csak a fiaira hallgat, s a szívében tanyát vert a bűn. Tizenkét
nyomorúságos esztendőt töltöttünk a vadonban az ő parancsából, és még egyet ráadásként ebben a
birodalomban. A bráhmanák a megmondhatói, hogy mi betartottuk, amit megfogadtunk, ő azonban
megszegte saját ígéretét. Ostoba fia meggyőzte arról, hogy ekként cselekszik helyesen, s a
becstelenség útjára lépett. Még arra sem hajlandó, hogy öt kicsinyke falut adjon nekünk. Azt hiszi,
övé a világ, és kiveszett belőle minden szégyenérzet. Kapzsisága miatt lettünk nincstelenek, s
nincstelenül, vagyon nélkül nagyon nehéz eleget tennünk ksatrija kötelességeinknek. Hiszen tudod, ó,
Krisna, hogy az aszkéták életmódja és a koldulás nem tartoznak a ksatriják feladatai közé. A mi
dolgunk az, hogy uralkodjunk népünk felett, és gondoskodjunk róla, hogy kincstárunkból mindig
jusson elég a bráhmanáknak és a rászorulóknak. Ó, mi lehet nagyobb csapás annál, mint amikor egy
gazdag, virágzó életet élő ember elveszíti a vagyonát! Akkor már inkább a halál…

Judhisthira az öccseire nézett, akik hallgatásukkal fejezték ki egyetértésüket. Ők – az iránta

való engedelmességből – egy-egy faluval is beérték volna, ám Dhritarástra szemlátomást koldusbotra
akarta juttatni őket egész életükre. Az idős uralkodó javaslata felháborító volt. Olyat még nem hallott
a világ, hogy egy ereje teljében lévő ksatrija másoktól kolduljon. Már az is éppen elég megalázó és
fájdalmas volt, hogy úgy kellett könyörögniük a Kuruknak: legalább a saját királyságukat adják vissza.

Bár könyörtelenség volna rokonaink lemészárlása által visszaszerezni a birodalmukat, jelen

helyzetben nem látok más megoldást – folytatta Judhisthira. – A ksatriják fájó kötelessége, hogy
amikor kell, harcoljanak, ám a háború mindenki számára szenvedést jelent. Ha győzünk, hiába
győzünk, mert gyötör bennünket a lelkiismeret, és gyászoljuk elveszített rokonainkat, barátainkat –
ám ha veszítünk, a teljes megsemmisülés vár ránk. Birodalom nélkül azonban élve is halottak
vagyunk. Mindezeket megfontolva arra kérem Dhritarástrát, hogy ellenszegülés nélkül adja vissza
nekünk, ami amúgy is a miénk. Ha nem teszi, nem marad más választásunk, mint a háború –
akármennyi szenvedés jár is a nyomában.

Judhisthirát cseppet sem lelkesítette a gondolat, hogy a feljebbvalóival kell harcolnia. A

szentírások szerint az embernek mindig engednie kell feljebbvalóinak, amennyiben nézeteltérése
támad velük. A Pándava Krisnához fordult, és kérte, hogy oszlassa el a kételyeit.

- Ó, Késava, te mit gondolsz minderről? Mit kell tennem, ha az erény útját akarom követni?
Helyénvaló, ha háborúba bocsátkozom Dhritarástráékkal? Kétlem, hogy a király elfogadna bármilyen
békejavaslatot, hiszen annál jobban ragaszkodik a fiaihoz. Félek, hogy egyszerűen kinevet majd,
amikor tisztelettel előterjeszted kérésünket.
- Ó, Dharmarádzsa, nem a te döntésed lesz, hogy harcolsz-e vagy sem. Ez a döntés Dhritarástra
kezében van. Én mindkettőtök érdekében cselekszem azzal, hogy odamegyek és kiállok a béke
mellett. Ha sikerül kieszközölnöm a békét, akkor egy erényes és jámbor tettet mondhatok majd a
magaménak, és a két hadsereg is megmenekül a biztos haláltól.

Judhisthirát láthatóan nem nyugtatták meg barátja szavai. – Ó, Krisna, mégsem akarom, hogy
odamenj a Kurukhoz. Hiába közeledsz barátilag Durjódhanához, ő nem fog hallgatni rád. Sőt, biztosra
veszem, hogy valami összeesküvést tervez ellened. És mit ér az egész békeküldetés, ha közben bármi
bajod esik?

Krisna felnevetett: - Tisztában vagyok Durjódhana gonosz természetével, de ha odamegyünk és

megpróbálunk egyezségre jutni velük, akkor később nem érhet majd minket bírálat, hogy nem
tettünk meg minden tőlünk telhetőt a háború elkerüléséért. Engem nem kell féltened. Ha én egyszer
haragra gerjedek, a világ összes királya összefoghat ellenem, akkor sem győzhetnek le. Ha a Kuruk
sértést követnek el velem szemben, miközben az ő érdekükben cselekszem, haragom hamuvá égeti
valamennyiüket.

- Ó, Krisna, legyen hát, amint kívánod, és indul Hasztinápurába – engedett végül Judhisthira. –
Kívánom, hogy küldetésed sikerrel járjon, és épségben viszontlássalak, hiszen nekem éppoly kedves
barátom vagy, mint Ardzsunának. Ha arra gondolok, hogy mindig számíthatok a barátságodra,
szertefoszlik minden aggodalmam. Kérlek, vedd rá valahogy Durjódhanát, hogy a békét válassza, még
akár azon az áron is, ha a békét a kstarijaként ránk háruló kötelességek rovására érjük el. Ha ezzel
elkerüljük a háborút, én kevesebbel is beérem törvény szerinti járandóságomnál, sőt, akár egy újabb
kockajátékra is hajlandó vagyok.

Judhisthira biztos volt abban, hogy még egyszer nem maradna alul, ha szerencsejátékra kerülne
sor, hiszen az erdei száműzetés alatt alaposan kitanulta Brihadasvától a kockázás minden fortélyát.
Emellett többször utalt arra, hogy számára még az is elfogadható, ha csupán öt falut kap. Készen állt
bármilyen személyes áldozatot meghozni, ha azzal elejét veheti, hogy a rokonaival és a tanítóival
kelljen háborúznia. Még az is megfordult a fejében, talán jobb volna hagyni, hogy a Kauravák kezén
maradjon a birodalom. Ők jobb híján talán egy szövetséges országban is elélhetnének. Krisna vagy
Drupada biztos, hogy szívesen átengedne nekik egy területet, amely felett uralkodhatnának.

Krisna komoly arckifejezést öltött. Pontosan tudom, mik a szándékaid, de pontosan tudom
azt is, hogy mit akar Durjódhana. Ha rajtad múlna, te mindent megtennél a békéért, az azonban nem
tartozik egy ksatrija kötelességei közé, hogy meghátráljon egy jogos és törvényes háború elől. Éppen
ellenkezőleg: a teremtő akaratából a ksatrijának még az életét is kockára kell tenni a győzelemért.
Hiába koldul vagy gyűjtöget az erdőben, efféle erőszakmentességből nem fog tudni megélni. Nem a
ksatrija feladata, hogy alázatos szellemben visszavonult életet éljen. Amikor eljön az idő, igenis meg
kell mutatnia az erejét.

Judhisthira már-már túlontúl alázatos volt. Krisna tudta, hogy ha a Pándava szelíden és
béketűrően viselkedik, Durjódhana azonnal kihasználná ezt. A Kaurava nem ért a szép szóból: őt csak
erővel és fenyegetésekkel lehet eltántorítani bűnös céljaitól. Senkinek nem érdeke, hogy Durjódhana
tovább folytassa kegyetlenkedését és fondorkodását. Ha a Kaurava hatalmon marad, erényes király
helyett egy önző zsarnok fogja vezetni a világot. Krisna emlékeztette Judhisthirát a sok sértésre is,
amelyeket a Kuruk a Pándavákkal szemben elkövettek.

- Durjódhana minden szívfájdalom és lelkifurdalás nélkül száműzött benneteket a vadonba, és ezt

csak tetézte azzal, ahogy közben gúnyolódott rajtatok. A Kuru öregek szótlanul végignézték, amint a
kockajátékkal kiebrudalnak benneteket saját birodalmatokból. Az elvetemült Duhsászana még azt is
megengedte magának, hogy a síró Draupadít a hajánál fogva vonszolja be a gyülekezeti terembe.

Krisna szeme szikrákat szórt a haragtól, ahogyan felidézte Draupadí megszégyenítését.

- A csarnokban ülő királyok könnyes szemmel nézték végig a jelenetet, és a szívük mélyén elítélték
Durjódhanát. Azonban semmit nem tettek, hogy megállítsák. Durjódhana már ezzel az egyetlen
tettével is rászolgált arra, hogy bárki megölje, neked pedig minden okod megvan rá, hogy végezz
vele. A Kauravát egyhangúlag elítéli minden bráhmana és jámbor ember, s ezért már az életében
halottnak tekinthető. Ahogy a kígyó elpusztítása nem bűn, úgy az ő meggyilkolása sem számít annak.
Ami pedig Durjódhana követőit illeti, ők sem érdemelnek jobb sorsot nála, hiszen egy ilyen
gonosztevő mellé álltak.

Krisna rövid szünetet tartott. Judhisthira már rég látta őt ilyen dühösnek. Hogyan is
reménykedhetnek a Kauravák abban, hogy győzhetnek, amikor ekkora haragra gerjesztették Krisnát?
Olyan dühösnek látszott, mintha egyetlen pillantásával menten felemésztené az egész univerzumot.
Judhithira észrevette, hogy Krisna Draupadíra néz, akiben – Duhsászana fájó emlékű rémtettének
hallatán – szintén feltámadtak az indulatok: kicsordultak a könnyei, és szíve a torkában dobogott.
- Azért megyek Hasztinápurába, hogy eloszlassak minden kételyt a kialakult helyezettel kapcsolatban
– folytatta Krisna. – Mindenki számára világossá teszem, milyen jószívű vagy te és milyen gonosz
Durjódhana. Emlékeztettem a Karuavákat arra a tengernyi bűnre, melyeket elkövettek ellenetek.
Senki nem fog bűnösnek tartani téged, hiszen te békét akarsz. A világ a Kurukat fogja hibáztatni,
élükön Dhritarástrával. Ó, emberiség ura, ne félj, nem fogom feláldozni az érdekeidet, amikor békét
kérek tőlük. Csak meghallgatom, mit mondanak, kipuhatolom a szándékaikat, és már jövök is vissza.

Krisna körbehordozta tekintetét az egybegyűlteken. Mindenki feszült figyelemmel hallgatta. Ismét

Judhisthira felé fordult, és komor hangon így zárta szavait.

- Tudjátok meg, hogy a háború be fog következni. Durjódhana nem fogja visszaadni virágzó
földjeiteket. Rátok vár, hogy megöljétek őt: azt az embert, akit a bűnei már megöltek. És ebben a
segítségetekre leszek.

Judhishtira elfogadta Krisna érveit. Tudta, hogy Krisna cselekedetei minden élőlény javát
szolgálják. És ha ő úgy ítéli meg, hogy szükség van a háborúra, azt a háborút senki nem kerülheti el
még akkor sem, ha ez a nagyra becsült Kuru elöljárók elpusztítását vonja magával.

Indulása előtt Krisna még hallani szerette volna a Pándavák véleményét. Elsőként Bíhmára
nézett. Bhíma előtt tökéletesen világossá vált, hogy mi Krisna vágya.

- Ó, Madhuszúdana, bármit mondasz nekik, ami előmozdítja a béke ügyét – válaszolta tőle szokatlan
visszafogottsággal. – De kérlek, légy óvatos. Durjódhana tele van sérelmekkel, és csak a bosszú élteti.
Fölényes, nem hallgat a jó szóra. Ne beszélj vele számonkérően, mert nagyon lobbanékony. Legyél
vele mindig udvarias. Nem lesz könnyű rávenned, hogy elfogadja a béketervünket, de kérlek, tegyél
meg minden tőled telhetőt. Én már látom a Kuruk pusztulását. Durjódhana, amiként Kali az aszurák
között, megszületett a Kuruk elvetemült sarjaként. Ó, Krisna, kérlek, próbáld meg szelíd szavaiddal
lecsillapítani őt, mert különben egész nemzetségünk odavész. Legyen végre béke közöttünk. Előzzük
meg, hogy rokonaink életének kioltásával bűn tapadjon a kezünkhöz. Éljünk úgy, ahogy testvérekhez
méltó.

Krisnát alaposan meglepték Bhíma szavai. Felnevetett, s kérdőn Judhisthirára és Ardzsunára

pillantott. – Ó, Bhímaszéna, a te szádból olyanok ezek a szavak, mintha a tűz hideget árasztana, vagy
mintha az anyaföld súlytalanná válna.

Bhíma összevonta a szemöldökét Krisna szavaira, aki így folytatta:

- Minek köszönhető ez a váratlan fordulat? Egész eddig másról sem beszéltél, csak a háborúról.
Éjszakánként az ágyad szélén virrasztottál, és lehajtott fejjel csak sóhajtoztál nagy keserűen. Néha
fogtad magad és elrohantál, aztán puszta kézzel csépelted a földet, mintha megháborodtál volna.
Elvonultál a világtól, nem lelted örömödet semmiben. Olykor hangos nevetésre fakadtál egyik
pillanatról a másikra, máskor meg úgy patakzottak a könnyeid, mint a záporeső. Legtöbbször azonban
csak üldögéltél egymagadban, lehunyt szemmel, fejedet felhúzott térdedre hajtva. Mindezek a harag
jelei, ó, Bhímaszéna, mely háborgó lelkedben dúl. Még arra is megesküdtél, hogy megölöd
Durjódhanát és vele együtt mindegyik testvérért. Mi lelt, hogy egyszeriben így megszelídültél?
Krisna elmosolyodott. – Lám, még az erőseket is elfogja a rettegés, amikor elérkezik a háború
órája. Bizonyára kedvezőtlen előjeleket láttál, és ezért lett olyan fontos számodra a béke. Úrrá lett
rajtad a félelem, ám ettől olyan vagy, mint egy eunuch, aki elvesztette férfiasságát. Ó, Kunti fia, a
férfielme nyugtalan, csapongó, s mint egy zsenge faág, arra hajlik, amerre a szél fújja. Keményítsd
meg magad, ó, dicső hős! Ne engedd, hogy elhatalmasodjon szívedben a félelem. Így is alig hiszek a
szememnek, hogy ilyen állapotban látlak. Nélküled a fivéreid elmerülnének a reménytelenség
óceánjában. Gondolj csak nemes származásodra. Ksatrija vagy, aki az erejéből tartja fenn magát. Ó,
Bhíma, nem méltó hozzád ez a gyengeség!
Bhíma úgy pattant fel ültéből, mint a jó paripa, melynek a gazdája a véknyába vágta
sarkantyúját.
- Ó, Krisna, ne gondold, hogy visszariadtam volna a harctól. Már alig várom, hogy elkezdődjön a
háború. De ezt úgyis tudod rólam, hiszen sok időt töltöttünk együtt. Vagy tán mégsem ismersz
eléggé, miként a tóban úszó ember sem tudja, milyen mély alatta a víz. Mert ha ismernél, akkor nem
illetnél ezekkel a szavakkal, annyi bizonyos. Aki tudja, milyen ember Bhímaszéna, az soha nem
mondana ilyet rólam. Tudom, hogy nem helyénvaló az embernek önmagát dicsérnie, de mondok pár
szót a vitézségemről, hogy megnyugtassalak.

Bhíma kitárta izmos karjait, melyek olyan vastagok voltak, akár az elefánt ormánya.

- Ki az, aki elmenekülhet e két roppant kar szorításából? Még ha Indra, az óceán és a Himalája siet is
személyesen a segítségére, az sem mentené meg az életét. Ha egyszeriben az ég és a föld ront
egymásnak éktelen haraggal, mint két hatalmas hegyóriás, én közéjük állok, s mozgó és mozdulatlan
lényeik seregeivel együtt szétválasztom őket. A porba taposok mindenkit, aki ellen mer szegülni a
Pándaváknak. Ó, Acsjuta, most még nem ismersz engem, és a szavaid úgy fájnak nekem, mintha egy
elmérgesedett tályogot fakasztanának fel, de majd a csata forgatagában megtudod, ki vagyok
valójában. Amit eddig mondtam az erőmről, csupán töredéke annak, ami bennem rejtőzik. Amikor
eljön az idő, meglátjátok, hogyan kaszabolom le a legkiválóbb harcosokat, az elefántjaikkal, lovaikkal
és szekereikkel egyetemben. Én még attól sem ijednék meg, ha a három világ egyszerre törne az
életemre. Ó, Krisna, mindezeket csak megnyugtatásul mondom neked, azért, hogy tudd: A Bháraták
megmentéséért készen állok bármilyen megpróbáltatásra.

Krisna szélesen elmosolyodott Bhíma szavai hallatán, aki közben visszaült a székére.

- Szeretetből beszéltem így veled, hogy megismerjem a szándékaidat – magyarázta Krisna. – Nem
bíráltalak, hiszen képesnek tartalak mindarra, amit elmondtál. Pontosan tudom, milyen nemes lélek
és milyen határtalan erő lakozik benned. A szavaimmal semmi más célom nem volt, mint hogy
fokozzam elszántságodat. Hamarosan határozott cselekvésre lesz szükség. Cselekvés nélkül az ember
nem érheti el a céljait ebben a világban. Noha végső soron mindent a sors határoz meg, az ember
nem bízhatja magát kizárólag a sorsára. A legmagasztosabb célokat csak az érheti el, aki teljes
tudással rendelkezik az ok és az okozat összefüggéseiről, ugyanakkor nem ragaszkodik a tettei
eredményéhez. Ha akár tudatlanságból, akár félelemből tétlen marad az ember, nem érhet el sikert.

Krisna Ardzsuna felé fordult. – Neked mi a véleményed, ó, Dhananydzsaja? Hajnalban indulok

Hasztinápurába. Szeretnél még mondani valamit zárszóként?

Ardzsuna, aki elmélyült figyelemmel hallgatta Krisna és Bhíma beszélgetését, most

körbehordozta tekintetét a királyokkal és bráhamákkal teli hatalmas csarnokban. Minden szempár rá
szegeződött.
- Ó, Dzsanárdana, szerintem Judhisthira már minden lényegeset elmondott. Szavaidból úgy veszem ki,
hogy az áhított békét nem látod könnyen elérhetőnek: vagy Dhritarástra túl kapzsi, vagy mi vagyunk
túl gyengék hozzá. Amellett úgy véled, hogy ember vágyai önmagukban semmire sem jók, ha nem
követi őket cselekvés. Nem szabad egyszerűen a sorsra bízni mindent. Egyetértek mindazzal, amit
elmondtál. Ó, Késava, aki tudással felvértezve cselekszik, az előtt semmi sem lehetetlen. Tudom, hogy
a jóakarónk vagy, és tudom, hogy a Kuruknak is jót akarsz. Bárhogy is döntesz, én elfogadom a
döntésedet. Ha békét akarsz, a béke ügye mellé állok, ám ha háborúra vágysz, készen állok a harcra.

Kezét az oldalán függő hosszú kardon pihentetve Ardzsuna egy pillanatra elgondolkodott.
Bizony, be kell látnia, hogy őt az Isten is fegyverfogatásra teremtette. Ha mélyen a szívébe néz,
semmi esélyt nem lát a békére, s úgy érzi, Krisna hiába megy Hasztinápurába. A hatalma megvolna
ahhoz, hogy elérje célját, ám barátja sosem kényszerít senkit olyasvalamire, ami ellenkezne annak
vágyaival. Ehelyett majd bölcs gondolatokkal áll elő, ésszerű és logikus érveket sorakoztat fel, végül
azonban úgyis az dönt, hogy él szabad akaratával Dhritarástra és Durjódhana. Mindenesetre az
eddigiek alapján semmi jel nem mutat arra, hogy a Pándavák béketerve kedvező fogadtatásra
találhat a király udvarában. Vagyis jó esély van rá, hogy a Kuruk sértést követnek el Krisnával
szemben.

- Kétség nem férhet hozzá, hogy a gonosz szívű Durjódhana rászolgált a halálra – emelte fel hangját
Ardzsuna. – Fivéreivel elcsalták tőlünk a birodalmunkat, és megsértették az ártatlan Draupadít.
Durjódhana soha nem fog hallgatni a jó szóra, ezt előre megmondom. Megpróbálhatsz hatni rá, de
pusztába kiáltott szó lesz minden szavad. Ó, Uram, ha úgy érzed, hogy rászolgált a halálra, végezz vele
rögtön, mert semmi nem hozható fel a mentségéül. Ám ha más a terved, állunk elébe a háborúnak!
Miféle ksatrija az, aki megfutamodna egy ilyen csata elől? Ha kell, még a halállal is szembenézünk!

Krisna lassú bólogatással jelezte egyetértését. – Úgy van, Ardzsuna. A béke is a háború is az
én kezemben van, de én nem fogom kierőszakolni egyiket sem. Még az isteni gondviselés is teret
enged az ember szabad akaratának, amikor kirója rá a tetteiért járó visszahatásokat. Azzal ugyanis
mindenkinek számolnia kell, hogy a cselekedetei következményekkel járnak. Az anyagi ragaszkodástól
elvakult ember nem látja, mibe sodorják a tettei, ám a gondviselés minden esetben kiszabja a
megérdemelt visszahatásokat. Én szóról szóra átadom a Kuruknak Judhisthira üzenetét. Jól látod,
Ardzsuna: Judhisthira már minden lényegeset elmondott. Az aljas és gőgös Durjódhana jó eséllyel
elutasítja majd a tanácsomat, ami egyet jelent a háborúval. A háborúhoz azonban te is kellesz,
Bíbhatsza. Összpontosítsd hát elmédet a csatára! Ha te egyszer kiszemeltél valakit, azt semmi sem
mentheti meg a haláltól. Ami engem illet, én arra vágyom, ami a legjobban szolgálja Dharmarádzsa
érdekeit. Követni fogom a jámbor király minden utasítását, és nem hunyok szemet Dhurjódhana
gonosz tettei felett sem.

Krisna az ikrek felé fordult, akikkijelentették, hogy ők is készen állnak a harcra. Szátjaki
hasonló hangnemben nyilatkozott. Immár senkiben sem maradt sok kétség afelől, hogy a háború
elkerülhetetlen. Mindenki tudta: Durjódhana egyszerűen ki fogja nevetni Krisnát.

A hallgatóság soraiban ott ült Draupadí is. Amikor meghallotta, hogy mindenki a békéről
beszél, nagyon megijedt. Tizenhárom év óta vár arra pillanatra, hogy Durjódhana és testvérei
megkapják méltó büntetésüket. Ha rajta múlna, már rég kirobbantotta volna a háborút. Ám Krisna
békeküldetése mos egyszeriben meghiúsíthatja az álmait. Mi van, ha a Jádava sikerrel jár? A férjei –
de még Bhíma is - láthatóan készek elfogadni a békét, amennyiben Krisnának sikerül azt kieszközölnie
oly módon, hogy a Pándavák érdekei nem szenvednek csorbát. És akkor ki áll majd bosszút a Kuruktól
elszenvedett megaláztatásaiért? Ki mossa le róla a gyalázatot?

- Ó, Acsjuta, miért mész Hasztinápurába? Mit akarsz ezzel elérni? – kérdezte kétségbeesve Krisnától.
– Durjódhana talán nem tette elég világossá, hogy nem hajlandó elmondani Judhisthira
birodalmáról? Judhisthira csupán öt falut kért, de az a gazember még ezt is megtagadta tőle. Ha el
akarjuk érni a céljainkat, sem a béke, sem a lemondás nem segít. Csak csatában szerezhetjük vissza
elveszített birodalmunkat. Hasztinápurai látogatásodnak egyetlen értelmét látom: hogy végezz
azokkal a bűnösökkel. Most nincs helye a könyörületnek. Azt mondják, hogy az ártatlan ember
megölésének bűne az uralkodóra száll, ha nem öli meg a gyilkost. Ó, Dzsanárdana, ne engedd, hogy
téged is beszennyezzen a bűn!
Draupadí emlékeztette Krisnát azokra a gyötrelmekre, amelyeket a Kuru gyűlésteremben
kellett elszenvednie.
- Szégyellje magát Ardzsuna, a nagy íjász, és Bhíma, a nagyerejű buzogányharcos, hogy Durjódhana
akár csak egy perccel is tovább élhetett a után a gyalázat után. Ó, Uram, ha alkalmasak tartasz
kegyedre és érzel irántam egy kevéske könyörületet, kérlek, ontsd minden haragodat Dhritartástra
fiaira!
Draupadí felállt a Pándavák mögül, és Krisna felé lépett. – Ó, lótuszszemű, íme a haj, aminél
fogva Duhsászana végigráncigált a földön – mutatott kékesfekete tincseire. – De ha már Bíhma és
Ardzsuna van olyan lelketlen, hogy képes békére áhítozni, majd idős atyám és fivéreim megvédik a
becsületemet. És nem lesznek egyedül, mert csatlakoznak hozzájuk vitéz fiaim, élükön Abhimanjuval:
majd ők bosszút állnak értem. Hogyan is békélhetnék meg, amíg nem látom, Duhsászana levágott
fejét? Tizenhárom esztendeje másra sem tudok gondolni, csak a bosszúra. Amikor azt kell látnom,
hogy már Bhíma is hajlik a megbocsátásra, úgy érzem, mintha tőrt forgatnának a szívemben.
Draupadí nem tudott tovább beszélni a rátörő zokogástól. Forró könnycseppjei sűrűn
záporoztak keblére, és törékeny kezeivel eltakarta arcát. Krisna gyengéden megvigasztalta.
- Ó, Pánycsálí, nemsokára saját szemeddel láthatod, hogyan sírnak ugyanígy a Kauravák özvegyei.
Akikre haragszol, valójában már mind halottak, s halott minden rokonuk és követőjük is. Így rendelték
az istenek, és az istenek akaratát Bhíma, Ardzsuna, az ikrek, Judhisthira és én fogjuk beteljesíteni.
Efelől ne legyenek kétségeid. Ha Dhritarástra fiai nem fogadják meg a tanácsomat, nemsokára kutyák
és sakálok lakmároznak majd földön heverő holttestükből. Ó, szelíd hölgy, nem kell többé sírnod.
Férjeid nemsokára végeznek ellenségeikkel, s visszakapják elbitorolt birodalmukat.

Krisna szavai megnyugtatták a háborgó Draupadít. Többen már nem jelentkeztek szólásra.
Késő délutánra járt, s Judhisthira berekesztette a gyűlést. Krisna, aki másnap hajnalban indult
Hasztinápurába, felállt, hódolattal meghajtotta fejét Judhisthira előtt, és elhagyta a termet. Ahogy
kilépett a csarnokból, olyannak hatott, mint a felhő mögött megbúvó nap. A gyűlésterem lassan
kiürült: előbb a Pándavák, majd a többiek vonultak ki. Krisna szavain még sokáig töprengett
mindenki.

Bhagavad-Gítá
14. fejezet

Az anyagi természet három kötőereje

1. vers
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Ismét kinyilatkoztatom előtted ezt a legfelsőbb
bölcsességet, a legmagasztosabb tudományt, melyet megismerve a bölcsek mind elérték a
legmagasabb rendű tökéletességet.
Magyarázat: A hetediktől a tizenkettedik fejezet végéig Srí Krsna részletesen feltárja az Abszolút
Igazságot, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, s most tovább tanítja Arjunát. Aki a filozófiai
elmélkedés folyamatával megérti ezt a fejezetet, az megérti majd az odaadó szolgálatot. A
tizenharmadik fejezet világosan elmagyarázta, hogy a tudás alázatos művelése által az ember
kiszabadulhat az anyag börtönéből, s azt is elmondta, hogy az élőlények a természet kötőerőivel
kapcsolatba kerülve bonyolódnak bele az anyagi világ kötelékeibe. A legfelsőbb Személyiség ebben a
fejezetben elmondja, hogy mik a természet kötőerői, hogyan működnek, hogyan kötik le és engedik
szabadon az élőlényt. Az előző fejezetben tanítottakhoz képest az itt ismertetett tudást a Legfelsőbb
Úr magasabb rendűnek nyilvánítja. Ezt elsajátítva már sok nagy bölcs vált tökéletessé, s jutott el a
lelki világba. Az Úr most még érthetőbben fogja elmagyarázni ugyanezt a tudományt. Ez a tudás
magasan fölötte áll az eddig tárgyalt módszereknek, s ezt megismerve sokan elérték már a
tökéletességet. Aki tehát megérti a tizennegyedik fejezetet, tökéletessé válhat.
2. vers
E tudás biztos ismeretében az ember transzcendentális természetre tehet szert, ami az Én
természetemhez hasonló. Így nem születik meg az újabb teremtéskor, s az anyagi világ
megsemmisülése sem fogja megzavarni.
Magyarázat: A tökéletes transzcendentális tudás elsajátítása után az ember olyan természetre tesz
szert, mint amilyennel az Istenség Legfelsőbb Személyisége rendelkezik, s megszabadul az ismétlődő
születéstől és haláltól. Az egyéni lélek azonban még ezek után sem veszíti el önazonosságát. A
védikus írások szerint a lelki világ transzcendentális bolygóit elérő felszabadult lelkek örökké a
Legfelsőbb Úr lótuszlábát szolgálják transzcendentális szeretettel. Láthatjuk tehát, hogy a bhakták
még a felszabadulásuk után sem veszítik el egyéni önazonosságukat.
Bármilyen ismeretre teszünk szert az anyagi világban, azt általában az anyagi természet
három kötőereje szennyezi be. Transzcendentálisnak azt a tudást nevezik, ami mentes az efféle
szennyeződéstől. Ha valaki elsajátítja ezt a transzcendentális tudást, azonnal ugyanarra a szintre
kerül, amelyen a Legfelsőbb Személy áll. Akik semmit sem tudnak a lelki világról, azok azt mondják,
hogy miután az ember megszabadult az anyagi test anyagi tetteitől, lelki lénye minden formát és
változatosságot nélkülözni fog. A lelki világot azonban az anyagihoz hasonlóan változatosság jellemzi.
Akik ezt nem tudják, azok azt hiszik, hogy a lelki lét tökéletes ellentéte az anyagi változatosságnak. A
valóságban azonban az élőlénynek a transzcendentális világban lelki teste van, amivel lelki tetteket
hajt végre. Ezt a lelki helyeztet odaadó életnek nevezik. Arról a világról azt mondják, hogy mentes az
anyagi szennyeződéstől, s hogy az élőlény ott természetét tekintve egyenlő a Legfelsőbb Úrral.
Ahhoz, hogy erre a tudásra valaki szert tegyen, valamennyi lelki tulajdonságot ki kell fejlesztenie
magában. E tulajdonságok birtokában az élőlényt többé nem befolyásolja az anyagi világ teremtése
vagy megsemmisülése.
3. vers
Ó, Bharata fia, a brahmanként ismert teljes anyagállomány a születés forrása. Ezt a brahmant
termékenyítem Én meg, így adván lehetőséget minden élőlénynek a születésre.
Magyarázat: Ez a vers a világot írja le: mindazt, ami történik benne a ksetra és ksetra-jna, a test és a
lélek kombinációja idézi elő. Az anyagi természet és az élőlény egyesülését csakis maga a Legfelsőbb
Isten teheti lehetővé. A mahat-tattva a teljes kozmikus megnyilvánulás totális oka. Az anyagi ok
totális állományát, ami tartalmazza a természet három kötőerejét, néha brahmannak is nevezik. A
Legfelsőbb Személy megtermékenyíti ezt a teljes állományt, s így jön létre a számtalan univerzum. A
védikus irodalom (Mundaka-upanisad 1.1.9) tehát brahmannak nevezi a totális anyagállományt, a
mahat-tattvát: tasmád etad brahma náma-rúpam annam ca jáyate. Ezt a brahmant termékenyíti meg
a Legfelsőbb Személy, az élőlények magjait juttatva bele. A huszonnégy elem (föld, víz, tűz, levegő
stb.) az anyagi energiához tartozik, s ezek alkotják a mahad brahmát, vagyis a hatalmas brahmant, az
anyagi természetet. A hetedik fejezet már elmagyarázta, hogy ezen a természeten kívül létezik egy
másik, felsőbbrendű természet is: az élőlény. A felsőbbrendű természet az Istenség Legfelsőbb
Személyiségének akaratából vegyül az anyagi természetbe, s ezután ez az anyagi természet szüli meg
az élőlényeket.
A skorpió a rizsszemek közé rakja tojásait, s ezért néha azt mondják, a skorpió a rizsből
születik. A rizs azonban nem oka a skorpió születésének; a tojások valójában az anyától származnak.
Ehhez hasonlóan az élőlényeket sem az anyagi természet szüli. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége
adja a magot, s az egyes élőlények csak látszólag az anyagi természet szülöttei. Korábbi tettei alapján
minden élőlény másféle testtel rendelkezik, melyet ez az anyagi természet hoz létre, hogy múltbéli
tettei alapján örömben illetve szenvedésben legyen része. Az Úr az oka tehát az élőlények minden
megnyilvánulásának ebben az anyagi világban.
4. vers
Ó,Kunti fia! Tudnod kell, hogy minden faj az anyagi természetben való megszületés által jön létre, s
én vagyok a magot adó Atya.
Magyarázat: Ez a vers világosan értésünkre adja, hogy Krsna, az Istenség Legfelsőbb Személyisége az
eredeti atyja minden élőlénynek. Az élőlények a lelki és az anyagi természet kombinációi, s nemcsak a
mi bolygónkon, hanem minden más bolygón, még a legfelsőbbön, Brahmá lakóhelyén is jelen vannak.
Élőlények mindenhol vannak: a földben, a vízben, sőt még a tűzben is. Megjelenésük az anyának, az
anyatermészetnek köszönhető, s annak, hogy Krsna termékenyíti meg azt. Az anyagi világot tehát az
Úr élőlényekkel termékenyíti meg, akik a teremtéskor korábbi tetteiknek megfelelően különféle
formákban jelennek meg.
5. vers
Az anyagi természet három kötőerőből áll: a jóság, a szenvedély és tudatlanság kötőerejéből. Ó, erős
karú Arjuna! Amint az élőlény kapcsolatba kerül az anyagi természettel, e kötőerők felülkerekednek
rajta.
Magyarázat: Az élőlény transzcendentális, ezért nincs kapcsolata az anyagi természettel. Mivel
azonban az anyagi természet foglyul ejtette, három kötőerejének bűvöletében cselekszik. A
természet különféle aspektusai szerint különféle testeket ölt fel, s ezért arra kényszerül, hogy annak a
természetnek megfelelően cselekedjen. Ez az oka az anyagi boldogtalanság és boldogság számtalan
változatának.

6. vers
Ó, bűntelen! Mivel tisztább a többinél, a jóság kötőereje ragyogó, és megszabadítja az embert
minden bűnös tett visszahatásától. A jóságban élőket a boldogság érzése és a tudás köti meg.
Magyarázat: Az anyagi természet által feltételekhez kötött élőlényeknek különféle típusai vannak: az
egyik boldog, a másik rendkívül tevékeny, a harmadik tehetetlen. E pszichológiai megnyilvánulások
okozzák, hogy az élőlényeket magához láncolja ez a világ. Hogy miképpen válna feltételekhez kötötté,
arról a Bhagavad-Gítának ez része szól. Először a jóság minőségéről olvashatunk. Ennek kifejlesztése
az anyagi világban azt eredményezi, hogy az ember bölcsebb lesz, mint azok, akiket a többi kötőerő
köt feltételekhez. A jóság minőségében élőre nem hatnak annyira az anyagi szenvedések, s így akar
és képes is fejlődni az anyagi tudás terén. Ezt a réteget a bráhmanák képviselik, akiknek a jóság
minőségében kell lenniük. A boldogság érzése abból fakad, hogy az ember megérti, hogy a jóság
minőségében többnyire mentes a bűnös visszahatásoktól. A védikus irodalom azt írja, hogy ezt a
kötőerőt a szokottnál nagyobb tudás és boldogságérzés jellemzi.
Bajt csak az okoz, hogy a jóság minőségében megállapodott élőlény tisztában van magas
szintű tudásával, s különbnek hiszi magát másoknál. Ez az a felfogás, ami megköti. Jó példa erre a
tudós és a filozófus esete. Mindkettő nagyon büszke a tudására, s mivel életkörülményeik általában
egyre javulnak, egyfajta anyagi boldogságot is éreznek. Éppen e miatt a fejlettebb boldogságérzet
miatt, amit a feltételekhez kötött létben éreznek, köti gúzsba őket az anyagi természet jóság
kötőereje. Ennek eredményeként ragaszkodni fognak a jóság minőségében végzett munkához.
Mindaddig, amíg fennáll ez a vonzódás, testet kell ölteniük, amely a természet kötőerőinek hatása
alatt áll. Felszabadulásról, a lelki világ eléréséről ilyen esetben szó sem lehet. Az ilyen emberek újra
meg újra megszülethetnek filozófusként, tudósként vagy költőként, és ismét a születés és halál
gyötrelmeitől kell szenvedniük. Az anyagi energia illúziója miatt azonban az ilyenfajta életet is
kellemesnek vélik.
7. vers
Ó, Kunti fia! Tudd meg, hogy a szenvedély minősége a vég nélküli vágyból és sóvárgásból születik,
ezért az anyagi, gyümölcsöző tettekhez köti a megtestesült élőlényt.
Magyarázat: A szenvedély kötőerejét legjobban a férfi és a nő közötti vonzalom jellemzi. A nő
vonzódik a férfihez, a férfi pedig vonzódik a nőhöz. Ezt nevezik a szenvedély kötőerejének, s
fokozódásával az emberben sóvárgás ébred az anyagi élvezet, az érzéki élvezet után. A szenvedély
kötőerejében lévő ember az érzékkielégítés érdekében tiszteletet akar kivívni a társadalomban, a
nemzetben, s boldog családi életet, szép gyermeket, feleséget és házat szeretne. Ezek a szenvedély
kötőerejének termékei, s amíg ezekre vágyik, nagyon sokat kell dolgoznia. Ezért jelenti ki ez a vers
nagyon egyértelműen, hogy az ilyen ember ragaszkodni kezd munkája gyümölcséhez, s az efféle
tettek megkötik őt. A feleség, a gyermekek és a társadalom kedvéért, valamint a presztízs érdekében
az embernek dolgoznia kell. Többé-kevésbé tehát az egész anyagi világ a szenvedély kötőerejének
hatása alatt áll. A modern civilizáció csak a szenvedély szempontjából tekinthető fejlettnek. Hajdanán
a fejlettség fokmérője a jóság minősége volt. De még a jóságban élők sem szabadulnak fel, azokról
nem is beszélve, akik a szenvedély kötőerejének rabjai.
8. vers
Ó, Bharata fia, tud meg hát, hogy a sötétség tudatlanságból születő kötőereje okozza valamennyi
megtestesült élőlény illúzióját. E kötőerő hatásának következménye az őrültség, a tunyaság és az
alvás, ami megköti a feltételekhez kötött lelkeket.
Magyarázat: Ebben a versben igen fontos tu szócska, ami azt jelenti, hogy a tudatlanság kötőereje a
testet öltött lélek sajátos jellemzője. Ez a kötőerő éppen ellenkezője a jóságnak. A jóság kötőerejében
az ember tudásra tesz szert, s megérti a dolgokat, míg a tudatlanság kötőereje ennek éppen az
ellentéte. Bűvöletében mindenki őrültté válik, s egy őrült nem ismeri a valóságot; így aztán fejlődés
helyett csak mélyre süllyed. A védikus irodalom a következő meghatározást adja a tudatlanság
kötőerejéről: vastu-yáthátmya-jnánávarakam viparyaya-jnána-janakam tamah, azaz a tudatlanság
varázsa alatt az ember semmit sem lát úgy, ahogyan az a valóságban van. Mindenki láthatja például,
hogy a nagyapja meghalt, s tudhatja, hogy ő is meg fog halni – az ember halandó, s az általa nemzett
gyermekekre szintén ez a sors vár. A halál tehát biztos. Ám ennek ellenére az emberek nem törődnek
az örökkévaló lélekkel, hanem éjt nappallá téve dolgoznak, s őrült módjára egyre csak pénzt
gyűjtenek. Ez őrültség, s őrültségükben semmi hajlandóság nincs bennük a lelki tudomány
elsajátítására. Az ilyen emberek nagyon lusták. Amikor olyan társaságba hívják őket, ahol alkalmuk
nyílhat a lelki tudás megismerésére, nem élnek a lehetőséggel. Még csak nem is tevékenyek, mint a
szenvedély kötőerejében lévők, így egy másik tulajdonság is jellemzi a tudatlanság rabjait: a
szükségesnél többet alszanak. Hat órai alvás mindenkinek elegendő, ám ők legalább 10-12 órát
alszanak naponta. Az ilyen ember mindig kedvetlen, s az alkohol, a kábítószer és az álom rabja. Ezek
jellemzik a tudatlanság kötőerejének hatása alatt álló embert.
9. vers
Ó, Bharata fia! A jóság kötőereje a boldogsághoz, a szenvedély a gyümölcsöző tettekhez, a
tudatlanság pedig az ember tudását befedve az őrültséghez láncol.
Magyarázat: A jóság minőségében lévő embert kielégíti munkája vagy szellemi tevékenysége. A
filozófus, tudós vagy tanár például, aki egy bizonyos tudományterülettel foglalkozik, elégedett azzal,
amit csinál. A szenvedély kötőerejéből élő ember gyümölcsöző tettekbe merül. Annyi pénzt keres,
amennyit csak tud, s azt igyekszik jó célra költeni. Kórházat épít, jótékonysági intézményeknek
adományoz, és így tovább. Ezek a jellemzői az olyan embernek, aki a szenvedély kötőerejének hatása
alatt áll. A tudatlanság kötőereje elfedi a tudást, s a tudatlanságban cselekvő ember bármit is tesz, a
sem neki, sem másoknak nem jó.
10. vers
Ó, Bharata fia, néha a jóság kötőereje kerül túlsúlyba, elnyomván a szenvedély és a tudatlanság
minőségét, néha a szenvedély győzi le a jóságot és a tudatlanságot, máskor pedig a tudatlanság
uralkodik a jóság és a szenvedély felett. Ily módon örök küzdelem folyik közöttük az elsőbbségért.
Magyarázat: Ha a szenvedély kötőereje kerekedik felül, elnyomja a jóság és a tudatlanság kötőerőit.
A jóság uralkodásával a a szenvedély és a tudatlanság kötőerői szorulnak háttérbe, amikor pedig a
tudatlanság dominál, legyőzi a szenvedélyt és a jóságot. Ez a versengés sohasem hagy alább. Éppen
ezért annak, aki komolyan fejlődni akar a Krsna-tudatban, felül kell emelkednie e három kötőerőn.
Hogy a természet melyik kötőereje uralkodik leginkább az emberen, az viselkedésében, tetteiben,
étkezésében stb. mutatkozik meg. Ezeket a későbbi fejezetek fogják bővebben kifejteni. Ha azonban
valaki úgy akarja, akkor gyakorlással kifejlesztheti magában a jóság minőségét, s így legyőzheti a
szenvedély és a tudatlanság kötőerejét, s ugyanígy a szenvedély minőségét is ápolhatja magában, s
felülkerekedhet a jóságon és a tudatlanságon. A tudatlanságot szintén ki lehet fejleszteni, sekkor a
jóság és a szenvedély szorul háttérbe. Az anyagi természet e három kötőerejének létezése ellenére
az, aki elszánt, részesülhet a jóság kötőerejének áldásában, hogy azután túllépve azon elérje a tiszta
jóságot, amit vasudeva-szintnek neveznek. Azon a síkon értheti meg az ember az Istenről szóló
tudományt. Egy emberről a tettei alapján állapíthatjuk meg, hogy melyik kötőerő hatása alatt áll.
11. vers
A jóság kötőerejének megnyilvánulásait akkor tapasztalhatjuk, amikor a test minden kapuját tudás
ragyogja be.
Magyarázat: A testnek kilenc kapuja van: két szem, két fül, két orrlyuk, a száj, a nemi szerv és a
végbél. Amikor valamennyi kaput a jóság jelei ragyogják be, akkor tudhatjuk, hogy az emberben
kifejlődött a jóság minősége. Ebben az állapotban a maguk valójában látja a dolgokat, helyesen hall,
valamint ízlelni s a valóságnak megfelelően tud. Így aztán kívül és belül egyaránt megtisztul. Teste
minden kapuján a boldogság jelei mutatkoznak meg – ez jellemzi a jóság kötőerejét.
12. vers
Ó, Bharaták vezére, ha a szenvedély minősége van növekvőben, akkor erős ragaszkodás,
gyümölcsöző cselekedetek, fáradhatatlan törekvés, valamint fékezhetetlen vágy és sóvárgás alakul ki.
Magyarázat: A szenvedély kötőerejében lévő ember sohasem elégedett azzal a helyzettel, amit elért,
hanem mindig többre vágyik. Ha házat akar építeni, megtesz minden tőle telhetőt, hogy az olyan
legyen, mint egy palota, mintha örökké abban lakhatna. Ezenkívül heves sóvárgás ébred benne az
érzékkielégítés után, s ez a vágya sohasem csillapodik. Mindig a házában szeretne maradni a
családjával, hogy vég nélkül folytathassa érzékei kielégítését. E jelekről ismerhetjük fel a szenvedély
kötőerejét.
13. vers
Ó, Kuru fia! A tudatlanság kötőerejének erősödésével sötétség, tétlenség, őrület és illúzió nyilvánul
meg.
Magyarázat: Megvilágosodás hiányában a tudás nincs jelen. Akire a tudatlanság kötőereje hat, az
nem a szabályozó elvek alapján, hanem szeszélyesen és céltalanul cselekszik. Habár képes rá,
mégsem törekszik, hogy tegyen valamit. Ezt nevezik illúziónak. Bár tudatánál van, élete mégis tétlen.
Ezek a tudatlanság kötőerejében lévő ember jellemzői.
14. vers
Ha valaki a jóság minőségében hal meg, a nagy bölcsek tiszta, felsőbb bolygóira jut.
Magyarázat: Aki a jóság kötőerejének hatása alatt áll, az a felsőbb bolygókra kerül, például a
Brahmalokára vagy Janalokára, s ott mennyei boldogságban lesz része. Az amalán (tisztákat) szó
nagyon fontos ebben a versben. Jelentése: „mentes a szenvedély és a tudatlanság kötőerejétől”. Az
anyagi világot szennyeződések jellemzik, ám a jóság minősége jelenti a lét legtisztább formáját. A
különféle élőlények számára különféle bolygók vannak. Akik a jóság kötőerejében halnak meg, azok a
nagy bölcsek és nagy bhakták bolygóira emelkednek.
15. vers
Aki a szenvedély minőségében hal meg, az a tetteik gyümölcséért cselekvők között fog megszületni,
aki pedig a tudatlanság kötőerejében hagyja el testét, az állatvilágban születik meg újra.
Magyarázat: Vannak, akik abban a tévhitben élnek, hogy ha a lélek egyszer eléri az emberi létformát,
többé nem születik meg alacsonyabb rendű fajban. Ez azonban nem így van. E vers alapján az, akiben
a tudatlanság kötőereje alakul ki, halála után állati létbe süllyed, s onnan később az evolúció
folyamata során fokozatosan fejlődve érheti el ismét az emberi létet. Éppen ezért akik komolyan
veszik az emberi életet, azoknak a jóság minőségét kell kifejleszteniük, majd a megfelelő emberek
társaságában felül kell emelkedniük a kötőerőkön, s el kell érniük a Krsna-tudat síkját. Ez az emberi
élet célja. Ha az ember nem így tesz, nincs biztosíték arra, hogy újra emberként születik majd meg.
16. vers
A jámbor tettek eredménye tiszta, és a jóság kötőerejébe tartozik. A szenvedély minőségében végzett
munka azonban szenvedést, a tudatlanságban végrehajtott tett pedig ostobaságot eredményez.
Magyarázat: A jóság minőségében végzett jámbor tettek eredménye tiszta. Ez az oka annak, hogy az
illúziótól teljesen mentes bölcsek boldogok. A szenvedély kötőerejében végzett cselekedetek
azonban csupán szenvedést eredményeznek. Az anyagi boldogság reményében végzett tettek mind
kudarcra vannak ítélve. Ha valaki például egy felhőkarcolóra vágyik, annak felépítése tengernyi
emberi szenvedéssel jár: a vállalkozónak a sok-sok pénz megszerzése rendkívül komoly gondot okoz,
az építőmunkásoknak pedig nehéz fizikai munkát kell végezniük. A szenvedés tehát mindig jelen van.
Ezért mondja az a Bhagavad-gítá, hogy a szenvedély kötőerejének bűvöletében végrehajtott tettek
mindig nagy szenvedést okoznak. Lehet, hogy az ember érez egy parányi boldogságot az elme síkján –
„ez a ház az enyém; ez a pénz az enyém” -, de ez nem valódi boldogság.
A tudatlanság kötőerejében cselekvőnek nincs tudása, ezért minden tette szenvedést
eredményez ebben az életben, a következőben pedig állati létformához vezet. Az állati lét mindig
nyomorúságos, annak ellenére, hogy a máyá, az illuzórikus energia varázsa alatt az állatok ezt nem
fogják fel. Az ártatlan állatok mészárlása szintén a tudatlanság kötőerejének eredménye. Aki állatot
öl, nem tudja, hogy a leölt állat a jövőben olyan testet kap, amely alkalmas lesz arra, hogy megölje
gyilkosát. Ez a természet törvénye. Az emberi társadalomban például azt, aki embert öl, felakasztják –
ez az állam törvénye. Tudatlanságuk következtében az emberek nem látják, hogy egy teljes állam
létezik a Legfelsőbb Úr irányítása alatt. Minden élőlény a Legfelsőbb Úr fia, ezért Ő nem tűri el még
egy hangya elpusztítását sem – mindenkinek meg kell fizetnie az ilyen tettért. Állatokat ölni pusztán a
nyelv kielégítése érdekében a tudatlanság legdurvább formája. Az embernek nincs szüksége arra,
hogy állatokat öljön, hiszen Isten számtalan finom eledellel ellátja. Ha valaki ennek ellenére húst
eszik, akkor tudnunk kell, hogy a tudatlanság kötőerejének hatása alatt cselekszik, s rendkívül sötét
jövő vár rá. Valamennyi állat közül a tehén elpusztítása a legnagyobb bűn, mert a tehén azzal, hogy
tejet ad, nagy szolgálatot tesz az embernek. A tehenek mészárlása ezért a legsötétebb tudatlanság
megnyilvánulása. A Védákban (Rg-vedda 9.46.4) a gobhih prínita-matsaram szavak arra utalnak, hogy
aki megtölti a bendőjét tejjel, s utána meg akarja ölni a tehenet, az a legmélyebb tudatlanságban van.
A Védák egyik imája így hangzik:
namo brahmanya-deváya go-bráhmana-htáya ca
jagad-dhtáya krsnáya govindáya namo namah

„Uram,Te vagy a tehenek, a bráhmaák, az egész emberi társadalom és az egész világ jóakarója!”
(Visnu-purána 1.19.65) Ez az ima különösen kihangsúlyozza a tehenek és a bráhmanák védelmezését.
A bráhamák a lelki tanítás szimbólumai, a tehenek pedig a legértékesebb élelemé. Ennek a két
teremtménynek, a bráhmanának és a tehénnek minden védelmet biztosítani kell – ez jelenti a
valóban fejlett civilizációt. A modern emberi társadalomban nem törődnek a lelki tudással, és
támogatják a tehenek lemészárlását. Ebből megérthetjük, hogy az emberi társadalom rossz irányba
fejlődik, és csak saját vesztébe rohan. Az a társadalom, amely úgy vezeti a benne élőket, hogy azok a
következő életükben állatok legyenek, nem nevezhető emberi társadalomnak. A jelen kor emberi
társadalmát természetesen a szenvedély és a tudatlanság kötőereje rendkívüli módon félrevezeti. Ez
egy nagyon veszélyes korszak, ezért minden országnak el kellene fogadnia a legkönnyebb folyamatot,
a Krsna-tudatot, hogy megmentse az emberiséget a legnagyobb veszedelemtől.

17. vers
A jóság kötőerejéből igazi tudás származik, a szenvedélyből mohóság, a tudatlanságból pedig
ostobaság, őrület és illúzió.
Magyarázat: Az élőlények számára a jelenlegi civilizáció nem túlságosan kedvező, ezért
mindannyiuknak ajánlatos a Krsna-tudat gyakorlása. A Krsna-tudat révén a társadalom a jóság
szintjére emelkedhet. Az emberek csak azután fognak mindent a valóságnak megfelelően látni, ha a
jóság kötőerejének hatása alá kerülnek. A tudatlanság kötőerejében az emberek olyanok, mint az
állatok, s nem látnak tisztán. Azt sem látják többek között, hogy egy állat lemészárlásval annak a
veszélynek teszik ki magukat, hogy következő életükben ugyanaz az állat fogja megölni őket. Az
emberek azért válnak ennyire felelőtlenekké, mert nem tesznek szert valódi tudásra. E felelőtlenség
megállítása érdekében arra van szükség, hogy az embereket olyan oktatásban részesítsék, amely a
jóság minőségének kifejlődését eredményezi. Ha valóban a jóságra tanítják őket, józanná válnak, és
teljes tudásra tesznek szert mindenről. Csakis ekkor élhetnek boldogan és jólétben. Még ha az
emberek legtöbbje nem is boldog, és nem is él túlságosan jól, ha a népesség egy bizonyos százaléka
Krsna-tudatúvá válik, s eléri a jóság szintjét, akkor az egész világnak lehetősége nyílik a békére és a
jólétre. Máskülönben, ha a világot a szenvedély és a tudatlanság kötőerői irányítják, nem lehet szó
sem békéről, sem gazdagságról. A szenvedély minőségében az ember mohó lesz, s az érzéki élvezet
utáni vágyódása nem ismer határokat. Láthatjuk, hogy lehet valakinek sok pénze és jó lehetősége az
érzékkielégítésre, mégsem boldog, s elméje sem békés. Ez lehetetlen a szenvedély kötőerejében élő
ember számára. Ha valaki igazán boldogságra vágyik, a pénz nem segít. A Krsna-tudat gyakorlásával a
jóság szintjére kell emelkednie. a szenvedély kötőerejében lévő ember nemcsak az elméjében
boldogtalan, hanem hivatása és foglalkozása is sok gondot okoz számára. Rengeteget kell
tervezgetnie, hogy elegendő pénzt keressen, aminek segítségével megmaradhat az elért színvonalon,
s ez mind szenvedéssel jár. A tudatlanság kötőerejében az emberek megőrülnek. Körülményeik
hatására alkohollal és kábítószerekkel próbálnak vigasztalódni. Egyre mélyebbre süllyednek a
tudatlanságban, s rendkívül sötét jövő vár rájuk.
18. vers
A jóság minőségében élők fokozatosan felfelé, a felsőbb bolygók irányába haladnak. Akiket a
szenvedély kötőereje jellemez, azok a földi bolygókon élnek, a szörnyű tudatlanság rabjai pedig a
pokoli világokba zuhannak.
Magyarázat: Ez a vers még pontosabban megmagyarázza a természet három kötőerejében végzett
tettek eredményeit. Van egy felsőbb bolygórendszer, amelyet a mennyei bolygók alkotnak, s ahol
mindenki rendkívül magas szinten áll. Az élőlény attól függően, hogy milyen mértékben alakult ki
benne a a jóság minősége, e bolygórendszer különféle bolygóira kerülhet. A legfejlettebb bolygó a
Satyaloka, azaz a Brahma-loka, ahol az univerzum első teremtménye, Az Úr Brahmá él. Korábban már
láthattuk, hogy aligha tudnánk felmérni a Brahmalokán élvezhető élet csodálatos lehetőségeit, a
legfejlettebb létállapot, a jóság minősége azonban eljuttathat bennünket oda.
A szenvedély kötőereje kevert, a jóság és a tudatlanság között van. Az emberre sohasem
egyetlen kötőerő hat csupán, de még akkor is a Földön kell újraszületnie, királyként vagy egy gazdag
családban, ha tisztán a szenvedély kötőerejében van. A kötőerők keveredése miatt azonban
előfordulhat az is, hogy mélyebbre süllyed. Az emberekre ezen a bolygón a szenvedély és a
tudatlanság kötőereje jellemző, így pusztán mechanikus eszközökkel, erőnek erejével nem juthatnak
el a felsőbb bolygókra. A szenvedély kötőerejében élővel az is megtörténhet, hogy a következő
életében őrült lesz.
Ez a vers szörnyűnek írja le a tudatlanság minőségét, amely e legalantasabb kötőerő, s a
hatása alá kerülni rendkívül veszélyes. Ez az anyagi természet legalacsonyabb rendű kötőereje. Az
emberi létszint alatt nyolcmillió létforma van: madarak, vadállatok, csúszómászók, fák stb. A
tudatlanság kötőereje megnyilvánulásának mértékétől függően az emberek ilyen szörnyű
körülmények közé süllyedhetnek. Nagyon fontos itt a támasáh (akik a tudatlanság kötőerejében
vannak) szó. Azokra utal, akik mindig a tudatlanság kötőerejében vannak, és sohasem emelkednek
egy magasabb szintű kötőerőbe. Az ő jövőjük rendkívül kilátástalan.
A tudatlanság és a szendvedély kötőerőiben élőknek megvan az esélyük arra, hogy eljussanak
a jóságig. Azt a folyamatot, amely ezt lehetővé teszi számukra, Krsna-tudatnak hívják. Aki azonban
nem használja ki ezt a lehetőséget, az egészen biztosan az alacsonyabb rendű kötőerőkben folytatja
életét.
19. vers
Lelki természetemet az éri el, aki minden tett végrehajtójának helyesen az anyagi természet kötőerőit
látja, s aki ismeri a Legfelsőbb Urat, aki e kötőerők felett áll.
Magyarázat: Az ember felülemelkedhet az anyagi természet kötőerőinek minden tevékenységén
csupán azzal, hogy a megfelelő lelkeket hallgatva megérti, amit mondanak. A valódi lelki tanítómester
Krsna, s Ő adja át ezt a lelki tudást Arjunának. A természet kötőerő szerint végzett tettekről szóló
tudományt éppen így olyanoktól kell megtanulnunk, akik teljesen Krsna-tudatúak, másképp az ember
élete rossz irányba fog haladni. A hiteles lelki tanítómester útmutatása segítségével az élőlény
megismerheti valódi lelki helyzetét, anyagi testét, érzékeit, azt, hogy miért van csapdában, s hogy
miképpen befolyásolják a természet anyagi kötőerői. E kötőerők markában tehetetlen, de ha
megismeri valódi helyzetét, elérheti a transzcendentális szintet, ahol lehetőséget kap a lelki életre.
Valójában nem az élőlény hajtja végre a különféle tetteket. Mivel egy bizonyos fajta test rabja, az
anyagi természet egy bizonyos kötőereje kényszeríti cselekvésre. Egy hiteles lelki vezető segítsége
nélkül nem értheti meg valódi helyzetét. Egy igaz lelki vezető segítsége nélkül nem értheti meg valódi
helyzetét. Egy igazi lelki tanítómesterrel kapcsolatban kerülve azonban felismerheti az, s e tudása
következtében szilárd és teljes Krsna-tudatra tehet szert. A Krsna-tudatú embert nem befolyásolja az
anyagi természet kötőerőinek varázsa. Ahogy a hetedik fejezet kijelentette, aki meghódol Krsna előtt,
az megmenekül az anyagi természet hatásától. Ezért annak számára, aki mindent a valóságnak
megfelelően lát, az anyagi természet befolyása fokozatosan megszűnik.
20. vers
Ha a megtestesült lény képes túllépni az anyagi testtel kapcsolatban álló három kötőerőn, akkor
megszabadulhat a születéstől, a haláltól, az öregségtől és a velük járó fájdalmaktól, s még ebben az
életében nektári élvezetben lehet része.
Magyarázat: Ez a vers magyarázatot ad arra, hogy maradhat az ember a transzcendentális síkon,
teljes Krsna-tudatban, még testi léte ideje alatt is. A dehí szanszkrit szó jelentése: „testet öltött”.
Noha az élőlény az anyagi testen belül van, a lelki tudás kifejlesztésével megszabadulhat az anyagi
természet kötőerőinek befolyásától. Még ebben a testben képes lesz élvezni a lelki élet boldogságát,
mert a test elhagyása után biztosan visszatér a lelki világban. Már jelen testében lelki boldogságban
lehet része. A Krsna-tudatú odaadó szolgálat annak a jele, hogy az ember megszabadult az anyagi
kötelékektől. Ezt a tizennyolcadik fejezet magyarázza majd el. Amikor valaki megszabadul az anyagi
természet kötőerőinek befolyásától, elkezdi odaadó szolgálatát.
21. vers
Arjuna így kérdezett: Ó, kedves Uram! Milyen jelekről ismerhetem fel azt, aki a három kötőerő felett
áll? Hogyan viselkedik, s hogyan emelkedik a természet kötőerői fölé?
Magyarázat: Arjuna kérdései ebben a versben nagyon helyénvalóak. Tudni szeretné, milyen
ismertetőjelei vannak annak, aki már túljutott az anyagi kötőerőkön, se először is azt szeretné
megtudni, mi jellemzi az ilyen transzcendentális személyt. Miből érthetjük meg, hogy az anyagi
természet kötőerői nem hatnak rá? Arjuna aztán az ilyen ember életéről és tetteiről kérdez.
Szabályokat követve cselekszik-e vagy sem? Ezután tudakozódik a módszerekről is, amelyek
segítségével valaki elérheti a transzcendentális természetet. Ez nagyon fontos. Amíg az ember nem
ismeri a közvetlen módszert, ami által mindig a lelki síkon maradhat, addig nem lehetséges, hogy e
jelek megmutatkozzanak rajta. Arjuna kérdései tehát nagyon fontosak, s az Úr megválaszolja őket.
22-25. vers
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így válaszolt: Ó, Pándu fia! Aki nem gyűlöli a ragyogást, a
ragaszkodást s az illúziót, de nem is vágyik rájuk, ha nincsenek jelen; akit nem ingatnak meg és nem
zaklatnak fel az anyagi kötőerők efféle visszahatásai, valamint semleges és transzcendentális marad,
mert tudja, hogy csupán a kötőerők működnek; aki az önvalóba merül, s örömre és fájdalomra
egyformán tekint; aki egyenlőnek látja a földgöröngyöt, a kődarabot és az aranyrögöt; aki egyformán
fogad kedvezőt és kedvezőtlent; aki dicséret és becsmérlés, tisztelet és megvetés nem rendíthet
meg; aki a baráttal és az ellenséggel egyformán bánik, s aki felhagyott minden anyagi tettel, arról azt
mondják, felülemelkedett a természet kötőerőin.
Magyarázat: Arjuna három kérdést tett fel, s az Úr sorra válaszol rájuk. Ezekben a versekben Krsna
először utal arra, hogy a transzcendentális síkot elért ember nem irigy, nem sóvárog semmire. Meg
kell értetnünk, hogy amikor az élőlény anyagi testet öltve az anyagi világban van, az anyagi természet
három kötőerejének egyike irányítja. Az természet anyagi kötőerőinek markából valójában akkor
szabadul ki, amikor elhagyja a testet. Addig azonban, míg el nem hagyja a testét, legyen semleges.
Merüljön el úgy az Úr odaadó szolgálatában, hogy automatikusan megfeledkezzen arról, hogy magát
az anyagit testtel azonosította. Amikor az ember abban a tudatban él, hogy ő az anyagi test, akkor
egyedül az érzékkielégítés érdekében cselekszik, ha azonban tudatát Krsnára irányítja, akkor az
érzékkielégítés önmagától megszűnik. Az élőlénynek nincs szüksége anyagi testre, sem arra, hogy
teljesítse a test parancsait. Az anyagi kötőerők a testben tovább működnek,de az önvaló mint
szellemi lélek távol marad az ilyen tettektől. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy nem akarja élvezni a
testet, de arra sem vágyik, hogy kikerüljön belőle. Ilyen transzcendentális helyzetben a bhakta
automatikusan felszabadul. Nem szükséges külön erőfeszítést tennie, hogy megszabaduljon az anyagi
természet kötőerőinek befolyásától.
A következő kérdés a transzcendentális helyeztet elért személy viselkedésével kapcsolatos. A
materialista embert rendkívül befolyásolja a tisztelet és a becsmérlés, amely a testet érinti, de azt, aki
transzcendentális síkra emelkedett, nem érdekli az efféle hamis megbecsülés és gyalázat. Végzi
Krsna-tudatú kötelességét, és nem törődik azzal, hogy tisztelik-e vagy sem. Elfogadja mindazt, ami
segíti Krsna-tudatos kötelessége végrehajtásában, másképp azonban nincs szüksége semmi anyagira,
legyen az akár kő, akár arany. Mindenkit, aki segíti a Krsna-tudatban, kedves barátjának tekint,
állítólagos ellenségeit pedig nem gyűlöli. Egyenlően bánik mindenkivel, s mindent azonos szinten
állónak lát, mert tökéletesen tudja, hogy az anyagi lét nem a valódi léte. A társadalom és a politika
ügyei nem befolyásolják, mert tudja, hogy a felfordulások és zavarok ideiglenesek. Nem törekszik
semmi olyanra, ami saját érdekeit szolgálja. Krsna kedvéért bármire képes, de személyes érdekből
nem akar elérni semmit sem. Ilyen viselkedéssel az ember valóban a transzcendentális síkra
emelkedhet.
26. vers
Aki a teljes odaadó szolgálatba merül, s nem esik vissza semmilyen körülmények között, az
egyszeriben túllép az anyagi természet kötőerőin, s így a Brahman síkjára emelkedik.
Magyarázat: Ez a vers válasz Arjuna harmadik kérdésére: Hogyan lehet elérni a transzcendentális
síkot? Ahogy arról korábban már szó volt, az anyagi világ az anyagi természet kötőerőinek varázsa
alatt működik. Az embernek nem szabad hagynia, hogy a természet kötőerőinek tettei megzavarják.
Az anyagit tettek helyett a krsna-tudatú tettekre kell irányítani a tudatát. A Krsna-tudatú cselekvést
bhakti-yogának nevezik, s ez nem más, mint hogy mindig Krsna érdekében cselekszünk. Ez nem csak
magára Krsnára vonatkozik, hanem különféle teljes értékű kiterjedéseire is, például Rámára és
Náráyanára. Krnsának megszámlálhatatlanul sok kiterjedése van. Aki valamelyik formáját vagy
számtalan teljes értékű kiterjedésének egyikét szolgálja, arra úgy kell tekintenünk, mint aki már
elérte a transzcendentális síkot. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Krsna valamennyi formája teljesen
transzcendentális, gyönyörrel és tudással teli, valamint örökkévaló. Az Istenség személyiségei
mindenhatóak és mindentudóak, és minden transzcendentális tulajdonság a birtokukban van. Ha
tehát valaki rendíthetetlen elszántsággal végzi Krsna vagy teljes értékű kiterjedése szolgálatát,
könnyedén felülkerekedhet az anyagi természet kötőerőin, melyeket másképpen nagyon nehéz
legyőzni. A hetedik fejezet már elmagyarázta ezt. Aki meghódol Krsna előtt, az egy csapásra
legyőzheti az anyagi természet kötőerőinek befolyását. Krna-tudatúnak lenni, vagyis az odaadó
szolgálatban élni azt jelenti, hogy az ember egyenlővé válik Krsnával. Az Úr azt mondja, hogy az Ő
terméseztét örökkévalóság, teljes gyönyör és tudás jellemzi, s az élőlények a Legfelsőbb szerves
részei, ahogyan az aranyrögök is részei az aranybányának. Ezért az élőlény lelki helyeztében
természetét tekintve éppen olyan, mint az arany, mint Krsna. Ez egyéniségük közötti különbség
továbbra is fennáll, különben nem lehetne szó bhakti-yogáról. A bhakti-yoga magában foglalja az Úr,
a bhakta, valamint a kettőjük közötti szeretetteljes, aktív kapcsolat létét. Ezért az Istenség Legfelsőbb
Személyisége és az egyéni személy is megőrzi egyéniségét, másképp a bhakti-yoga értelmét vesztené.
Ha valaki nem érte el azt a transzcendentális helyeztet, amely az Úrra jellemző, nem szolgálhatja a
Legfelsőbb Urat. Ha valaki a király személyes szolgája akar lenni, el kell sajátítania a szükséges
tulajdonságokat. A szükséges tulajdonság a Brahmanná válás, vagyis megszabadulás az anyagi
szennyeződéstől. A védikus irodalom kijelenti: brahmaiva san brahmápy eti. A Legfelsőbb Brahmant
úgy érheti el az ember, hogy Brahmanná válik. Ez azt jelenti, hogy az embernek természetét tekintve
azonossá kell válnia a Brahmannal. A Brahman elérése nem azt jelenti, hogy az élőlény elveszíti
örökkévaló Brahman-azonosságát mint egyéni lélek.
27. vers
Én vagyok az alapja a személytelen Brahmannak, amely halhatatlan, elpusztíthatatlan és örök, s a
végső boldogság eredeti helyzete.
Magyarázat: A Brahman halhatatlanság, elpusztíthatatlanság, örökkévalóság és boldogság. A
Brahman a transzcendentális önmegvalósítás kezdete. A Paramátmá- vagy Felsőlélek tudatosság a
második fok, az Abszolút Igazság elérésének végső szakasza pedig az, amikor valaki eljut addig, hogy
teljesen tudatára ébred az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. A Legfelsőbb Személy ezért
magában foglalja a Paramátmát és a személytelen Brahmant is. A hetedik fejezet már
megmagyarázta, hogy az anyagi természet a Legfelsőbb Úr alsóbbrendű energiájának
megnyilvánulása. Az Úr a felsőbbrendű természet részecskéivel termékenyíti meg az alsóbbrendű,
anyagi természetet, így van kapcsolat a lélek és az anyagi természet között. Amikor az anyagi
természet által feltételekhez kötött élőlény a lelki tudás tanulmányozásához kezd, az anyagi lét
síkjáról fokozatosan a Legfelsőbb Brahman felfogásának szintjére emelkedik. Ez a Brahman
létfelfogás jelenti az önmegvalósítás első lépcsőjét. Ezen a síkon az ember az anyagi létéhez
viszonyítva transzcendentális helyzetben van, de még nem érte el a Brahman-tudatosság
tökéletességét. Ha akarja, a Brahman síkon maradhat,majd onnan fokozatosan eljuthat a
Paramátmá-tudatosságig, végül pedig elérheti az Istenség legfelsőbb Személyisége teljes, tudatos
megismerésének szintjét. A védikus irodalomban sok példát találunk erre. A négy Kára először az
igazság személytelen Brahman-felfogását fogadta el, később azonban fokozatosan az odaadó
szolgálat síkjára emelkedett. Aki nem képes túljutni a személytelen Brahman felfogásán, annak
számára fennáll a veszély, hogy visszaesik. A Srímad-Bhágavatam elmondja, hogy ha el is érte valaki a
személytelen Brahman síkját, ha nem lép tovább, s nem tud a Legfelsőbb Személyről, akkor értelme
nem tökéletesen tiszta. Ezért annak ellenére, hogy elérte a Brahman síkot, könnyen visszaeshet, ha
nem végzi az Úr odaadó szolgálatát. A Védák ezenkívül így írnak: raso vai sah, rasam hy eváyam
labdhvánandí bhavati. „Az ember akkor éri el az igazi, transzcendentális boldogságot, ha megismerte
az Istenség Személyiségét, a gyönyör forrását, Krsnát” (Taittiríya-upanisad 2.7.1). A Legfelsőbb Őr hat
fenséggel teljes, s a bhaktának is része lehet e fenségekben, ha kapcsolatba kerül Vele. A király
szolgája szinte ugyanolyan élvezetben részesül, mint a király. Ehhez hasonlóan odaadó szolgálatot
végző bhaktára is örök, kiapadhatatlan boldogság és örök élet vár. Az odaadó szolgálat magában
foglalja a Brahman-tudatosságot, vagyis az örökkévalóság és megsemmisíthetetlenség felismerését
is. Aki tehát odaadó szolgálatot végez, az már mindezeknek a birtokában van.
Az élőlény természettől fogva Brahman, mégis, mivel uralkodni akar az anyagi világ felett,
elbukik. Eredeti helyeztében az anyagi természet három kötőereje fölött áll, ám az anyagi
természettel kapcsolatba kerülve annak kötőerői – a jóság, a szenvedély és a tudatlanság – megkötik
őt. A három kötőerővel való kapcsolata miatt vágyik arra, hogy uralkodjon az anyagi világ felett. A
teljes Krsna-tudatban végzett odaadó szolgálattal azonban rögtön a transzcendentális síkra
emelkedik, s vágya, hogy jogtalanul az anyagi természet felett uralkodjon, megszűnik. Mindenkinek
követnie kell tehát a bhakták társaságában az odaadó szolgálat folyamatát, amely a hallással, az
énekléssel és az emlékezéssel – az odaadó szolgálat megvalósítása érdekében előírt kilenc
folyamattal - kezdődik. E kapcsolat révén és a lelki tanítómester hatására az uralkodás anyagi vágya
eltűnik, s az ember szilárdan megállapodik az Úr transzcendentális szerető szolgálatában. Ezt a
folyamatot magyarázza el ez a fejezet a huszonkettedik verstől az utolsóig. Az Úr odaadó szolgálata
nagyon egyszerű, állandóan szolgálnunk kell Őt, a múrtinak felajánlott étel maradékát kell
fogyasztanunk, az Úr lótuszlábának felajánlott virágokat kell szagolnunk, el kell látogatnunk az Úr
transzcendentális kedvteléseivel kapcsolatos helyekre, olvasnunk kell különféle tetteiről és
szeretetteljes viszonyáról bhaktáival, mindig énekelnünk kell a transzcendentális Hare Krsna, Hare
Krsna, Krsna Krsna, Hare Hare, Hare Ráma, Hare Ráma, Ráma Ráma, Hare Hare mantrát, valamint be
kell tartanunk az Úr és bhaktái megjelenésével és eltávozásával kapcsolatos böjtnapokat. E folyamat
követésével az ember teljesen megválik minden anyagi tettől. Aki ily módon képes elérni a
brahmajyotit vagy a Brahman-felfogás különféle fajtáinak egyikét, az természetét tekintve egyenlővé
válik az Istenség Legfelsőbb Személyiségével.

Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Srímad Bhagavad-gítá tizennegyedik fejezetéhez,

melynek címe: „Az anyagi természet három kötőereje”.