Függelék

A biblikus krisztológia hiányosságai a keresztény teológiában

A) a római katolikus teológia Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának dogmája által Jézust
teljességgel elkülöníti a bűn által megromlott emberiségtől.

„A dogmát »ex cathedra« kihirdető bulla (IX. Pius, 1854) definíciója szerint: A
Boldogságos Szűz az áteredő bűn minden szennyétől mentes volt. Fogantatása
pillanatától fogva. Vagyis attól a pillanattól fogva, hogy élni kezdett. A dogma tehát nem
szülei nemi tevékenységére vonatkozik, hanem Máriára, a megfogant gyermekre. Mivel a
fogantatás szót ma sokan félreértik, némely hittudós szeretné, ha szeplőtelen fogantatás
helyett áteredő bűntől való mentességről beszélnénk. (...) A kiváltságot a megváltásnak
már eleve megőrző, nem pedig megszabadító erejéből kapta a szűzanya; ő is tartozott
volna részesedni az áteredő bűnben és annak következményeiben, de ennek a tartozásnak
kifizetésétől« Isten őt felmentette. A fölmentést kizárólag Krisztus érdemeinek
köszönheti...

...A trienti zsinat szándékosan úgy fogalmazta az áteredő bűn dogmáját, hogy »nem
szándékolta ebbe belevenni a Boldogságos Szűz Máriát«... Mielőtt IX. Pius a dogmát
ünnepélyesen kihirdette volna, körkérdést intézett a világ püspökeihez, és azt a választ
kapta, hogy mindegyikük hitigazságként tanítja. A tanításnak ez az egyöntetűsége már
magában dogmává teszi a szeplőtelen fogantatást, az ünnepélyes kihirdetés inkább
pasztorális célból történt... A trienti zsinat tanítása szerint Mária Isten különös
kiváltságánál fogva élete egész folyamán mentes volt minden súlyos és bocsánatos
személyes bűntől.

A concupiscentia, vagyis „alsóbb természetünk" állandó lázadni akarása Isten akarata

ellen (Rm 7,21-24) az áteredő bűnből származik és személyes bűnök felé terel bennünket.
Kegyelemre támaszkodó önnevelésünk képes visszaszorítani, bár teljesen kiirtani nem
tudja. Mária kegyelmi teljessége azt eredményezte, hogy neki nem fokozatos harcokban
kellett azt megfékeznie, eleve fel volt mentve alóla ugyanazzal az isteni elhatározással,
amely istenanyaságát és szeplőtelen fogantatását predestinálta. (...) Máriának az áteredő
bűntől és a concupiscentiától való mentességéből általában azt következtetik a hittudósok,
hogy olyan »természeten kívüli adományokat« kapott, amilyeneket ősszüleinknek
tulajdonítunk az ősbűn elkövetése előtt... Mária kegyelmi teljességéből, szeplőtelen
fogantatásából és a concupiscentiától való mentességéből egyes hittudósok
vétkezhetetlenségét is próbálták kikövetkeztetni. (...) Isten vétkezhetetlensége metafizikai
jellegű, Krisztusé fizikai jellegű, mert az unió hypostatica-n alapul, Máriáé azonban csak
morális jellegű lehet, és teljesen ingyenes, kegyelmi adomány.”
(Dr. Előd István: Katolikus dogmatika, Szent István Társulat, Bp., 1978, 638-645. o.)

B) A protestáns teológia hangsúlyozza Jézus valóságosan ember természetét, de mégsem

mondja ki azt, hogy Jézus osztozott a bűnre hajló emberi természetben. Az eredendő
bűn fogalmának tisztázatlansága rejlik a probléma gyökere.

A keresztény egyház csak rövid ideig őrizte meg azt a tisztán és kizárólagosan biblikus
gondolkodást, ami Jézus és az apostolok tanításai, Biblia-értelmezése nyomán az
 ősegyházat jellemezte. Az ókori egyházban lefolyt krisztológiai viták során mindinkább a
filozofikus megfogalmazások felé billent el a mérleg a bibliai kijelentések alapos
elemzése, mélységeik feltárása helyett. A vitákat lezáró hitvallások ennek ellenére
alapelvetően helyes álláspontot szögeztek le a legfőbb kérdésben, arra vonatkozóan
tudniillik, hogy Jézus mennyiben volt Isten és mennyiben ember. Ugyanakkor tisztázatlan
maradt számos fontos kérdés, és feltáratlan sok értékes igazság, amelyeket a Biblia
tartalmaz Krisztus testtélételével kapcsolatban.
A 16. századi reformáció az evangélium fundamentumainak a helyreállításával volt
elfoglalva, a krisztológia biblikus felülvizsgálatára már nem kerülhetett sor… A
reformátorok nem vizsgálták felül a sola Scriptura elv mércéjével az összes teológiai
tanítást, amit átörököltek a középkori egyháztól… A maguk helyzetében nem tehettek
többet annál, minthogy elindítottak és megkezdtek egy reformációs folyamatot… A
krisztológia kizárólagosan biblikus megközelítésű átgondolására és kutatására még nagy
szükség van.
Egy példa a majdnem pontos, de mégis homályos, sőt ellentmondásos dogmatikai
megfogalmazásra:
„Jézus tökéletessége… nem abban állott, hogy valami tőlünk egészen különböző,
felsőbbrendű embertípust képviselt volna… Ez a valóságos ember-mivolta viszont nem a
homo idealis képében jelent meg itt a földön, hanem homo naturalis képében, egyet
kivéve, t.i. a bűnt. En homoiomati sarkos hamartias 1 jelent meg, amilyenné t.i. az emberi
test a bűn által lett. Krisztus a bűneset előtti Ádámhoz tehát csak egyben volt hasonlatos:
a bűn nélküliségben. Mert ember-mivolta egyébként nem olyan volt, mint Ádám emberi
mivolta a bűnbeesés előtt (ahogy sokan képzelik), hanem olyan, amilyenné az emberi
természet a bűnbeesés után lett. Tehát a mi természetünket vette fel. Olyan volt az, mint a
bűnös emberé, magában hordozta az emberi mivolt minden feltételét. Azaz volt teste és
lelke, emberi tudata és értelme… Krisztus eszerint nem a paradicsomi homo idealis
természetét, hanem »a bűn által meggyengített emberi természetet vette fel«. Az emberi
természetből azonban minden u.n. bűnös és bűnből fakadó gyengeség (infirmitas
peccatosa) hiányzott… Bár tehát Krisztus a bűn által meggyengített emberi természetet
vette is fel, mégis szent volt az, és bár szent volt is, mégis a bűn által meggyengített volt...
Ő is subjectuma volt éhségnek és szomjúságnak, hidegnek és melegnek, fáradtságnak,
testi szenvedésnek és a környezet hatásainak, szóval oly dolgoknak, amelyek számára
kívülről jöttek.”
(Prof. Dr. Sebestyén Jenő: Református dogmatika, Budapesti Ref. Theol. Akadémia
Kurzustára, 1940, Krisztológiai rész.)

Lásd még: Vankó Zsuzsa: A biblikus krisztológia szükségessége c. cikkét a Sola Scriptura
folyóirat 2004/1-2 számában.

                                                            
1
 „Bűn testének hasonlatosságában” (Rm 8,3).