I.

A sóról általánosságban

1. Mi az, amit a mindennapi életvitelünk közben sónak nevezünk?

 Vegyi összetétele alapján nátrium-kloridnak nevezzük a sót.

 Forgalomba kerülve kristályos vagy fehéres por formájában használjuk.

2. Mi a rendeltetése és célja életünkben a sónak?

 Mint ásványi anyag a táplálékunk részét képezi, szervezetünk számára nélkülözhetetlen

létszükséglet.
o Vérünknek megközelítőleg egy százalékát képezi só.

o Az egész szervezetünk élettani egyensúlya csak a só megfelelő tömegű jelenlétével

biztosítható.

o Súlyos károk, életveszélyes betegségek léphetnek fel, ha a sók mennyisége akár

csak kis mértékben is csökken a szervezetünkben.

 A só nélkülözhetetlen ízesítő anyag a táplálkozásunkban.

o A legértékesebb összetételű táplálékok nagy része élvezhetetlen anyaghalmazzá

válna a só íze nélkül.

 Tartósító hatása miatt is elég sok területen használják.

o A romlást előidéző spórákat megsemmisíti a közvetlen környezetében.

 Bizonyos vonatkozásban egy élénkítőszer is, hiszen a só hatására kissé megemelkedik a

vérnyomás, az érzékeink pedig élénkebben reagálnak a külső hatásokra.

 A só magához vonzza és visszatartja a vizet a szervezetünkben, ebből adódóan növeli a

test víztartalmát, bizonyos védelmet ad a kiszáradástól.

3. Mikor tud a só érvényesülni, mikor tudja kifejteni a képességeit?

 Ha összekeveredett és megfelelően belevegyült abba a közegbe, ahová egy speciális cél

érdekében lett elhelyezve.
  “A sónak az eltartásra szánt anyaggal teljesen össze kell vegyülnie és azt egészen át kell
hatnia és átjárnia” (GHB 39,2).

II. Jézus tanítványai, mint sók

1. Mint emberek eredendően sók vagyunk, csak nem mindig fejtjük ki a hatásunkat, vagy csak
bizonyos feltételek mellett válhatunk sóvá?

 Eredendően romlandó anyagból való emberek vagyunk teljes lényünkben, a külső és

belső lényünkben egyaránt.
 Belső lényünkben viszont sóvá lehetünk bizonyos feltételek mellett.

o Ha befogadjuk magunkba az isteni sót, azaz Jézus Krisztust, aki a bennünk lakozó
Lelke által átalakítja belső lényünket a maga hasonlatosságára.

o “A rituális szolgálatban minden áldozathoz sót adtak. Ez a jó illat áldozatához

hasonlóan azt fejezte ki, hogy egyedül Krisztus igazsága teszi elfogadhatóvá a
szolgálatot Isten számára. Erre a szolgálatra utalt Jézus, amikor azt mondta:
‘Minden áldozat sóval sózatik meg... Legyen bennetek só’ (Mk 9:49-50).
Mindenkinek, aki oda szánja magát ‘élő, szent és Istennek kedves áldozatul’ (Róm
12:1), részesülnie kell a megmentő sóban, Megváltónk életszentségében” (JÉ 371-
372).

 Ilyen módon a külső emberünk továbbra is romlandó marad ugyan, de a belső lényünk
napról-napra átalakul és megújul (2 Kor 4:16/b).

2. Mikor mondható el egy keresztény emberről az, hogy már sóvá lett a környezetében?

 Ha már olyan befolyást gyakorolnak a közvetlen környezetükre, amely rombolja és

megsemmisíti a rossz érvényesülését, és tartósítja a jó dolgok aktív létezését.
o “Azok válnak a föld sóivá, akik fékezik és visszatartják a gonoszságot az emberek
között, ahogyan a só is megóv a romlástól” (JÉ 372,f).

o “Az őszinte hívőkből megelevenítő életerő árad szét azokra, akikkel

munkálkodnak.” (GHB 40,1).
  Ha már nélkülözhetetlenné válik abban a közegben, ahol él, ha már hiányzik a jelenléte és
az aktív tevékenysége, – mint a só íze az ételből – ha visszavonult.

3. Mi képezi a só ízét, mitől válik a keresztény ember ízes sóvá a környezetében élők
között?

 “A só íze a keresztény életerejét jelképezi: Jézusnak a szívünkben lakozó szeretetét, és

Krisztusnak a mi egész valónkat átható életszentségét” (GHB 40,1).
o “Ha szeretet lakozik a szívünkben, akkor az szétárad másokra is...” (GHB 41,2).

 A keresztény ember életének ízét a benne és általa megnyilatkozó szeretet adja (1 Kor
13:1-3).

o Mivel Isten a szeretet, ezért a mi életünk is csak akkor válik kellemesen ízessé
mások számára, ha Isten Lelke lakozik bennünk.

o Amilyen mértékben áthatja életünket Jézus természete, olyan mértékben tudunk mi

magunk is sók lenni mások számára.

 A bennünk és általunk megnyilatkozó szeretet ad ízt az emberi

kapcsolatainkban.

4. Hányféleképpen lehetünk sók a világban, milyen módon adhatjuk oda magunkat, mint
sók?

 Mással érintkezve nekünk is “sózóvá” kell válnunk, ott kell hagyni magunkból egy kis
részt abban a környezetben, ahol élünk.
 Életünk íze kellemessé teheti a környezetünkben élő emberek életét.

 A bűntől elkülönült életünk következetes szokásai másokat is visszatarthat.

 Pozitív életpéldánk serkentő hatást gyakorolhat másokra, hogy hozzánk hasonlóan a

jócselekedetekben találják meg az örömüket.

 Ahogyan a só magához vonja és leköti a vizet a szervezetünkben, akként kell nekünk is

vonzani és megtartani az embereket Krisztus testében, az Egyházban.

 Aki sót fogyaszt, az kívánni fogja a vizet, ezért ha mi a világ sóivá lettünk, akkor a
környezetünkben élő emberekben fel kell támadjon a szomjúság az életnek vize után.
5. Mint sók, milyen módon fejthetjük ki ezeket a hatásokat az emberekre?

 Ahogy a sót bele kell helyeznünk a kiválasztott anyagba, hogy azzal összevegyülve fejtse
ki hatását, akként kell a keresztényeknek is jelen lenni a világban, az emberek között élni
és nem elkülönülni.
o “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a
gonosztól” (Jn 17:15).

o Ez azt jelenti, hogy személyes kapcsolatok nélkül semmit sem tudunk tenni az
emberekért.

o Nem különülhetünk el az emberektől, de a romlott szokásaiktól viszont igen.

 A só csak az őt körülvevő környezettel kölcsönös egymásra hatással tudja azt az

eredményt elérni, amit a sótól elvárhatunk.

o Ha a só nem vesz át a környezetéből nedvességet, akkor sohasem tud felolvadni,

megmarad az eredeti kristályos formájában, viszont így ő sem tudja a környezetét
átalakítani.

o Jézus tanítványainak is szükséges egy bizonyos mértékig alkalmazkodni ahhoz a

társadalmi réteghez, akiket befolyásolni szeretne.

 Pál apostol ezzel kapcsolatban írja a korinthusiaknak: “Mindeneknek

mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket”. I. Kor. 9,22.

 Ez nem azt jelenti, hogy vegyük át a világ szokásait és mi is úgy éljünk,

mint ők, azt viszont igen, hogy tudjuk elfogadni őket úgy, ahogy vannak, és
ezt az elfogadást úgy gyakorolni, hogy ők is befogadjanak maguk közé.

 Ahogy a só láthatatlanná válik átalakító tevékenysége közben, akként mi is csak úgy

hassunk rájuk, hogy eközben ne akarjuk magunkra irányítani a figyelmüket.

6. Milyen veszélytől óv Isten, amely egyrészt bennünket érhet mint sókat, másrészt pedig
rajtunk keresztül másokat?

 Mindenek előtt, mint sók elveszíthetjük az ízünket.

o Az ízét vesztett só is úgy néz ki, mint a jó só, csak éppen ízt nem tud már adni (2
Tim 3:5).
  “Ha csupán valljuk az istenfélelmet, Krisztus szeretete nélkül, akkor nincs
bennünk hatalom, erő a jóra. Ilyen élet nem gyakorolhat megmentő hatást a
világra” (JÉ 372,f).

 “Ha Isten Lelke nem használhat fel bennünket eszközül, hogy általunk Jézus
igazságát e világgal megismertesse, akkor olyanok vagyunk, mint az ízét
vesztett, értéktelenné vált só” (GHB 41,1).

o A Jézussal való közösség által tudjuk biztosítani az életünk ízét.

 Ha elveszítjük az ízünket, akkor már nem mi gyakorlunk befolyást a környezetünkre,

hanem az hat vissza negatív módon ránk.

 Sóként olyan töményen adhatjuk magunkat , – még a szeretetetünket is – hogy az a másik

ember számára már kellemetlen.

o Ne sót akarjunk adni az embereknek, mert akkor mindig magunkat adjuk.

 “A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett” (Kol 4:6).

o Mindig csak annyit adjunk magunkból, amennyire a másiknak szüksége van rá.

 Az sem biztos, hogy minden esetben a másik ember ízlése és igénye szerint kell adni
magunkat és szeretetünket.

o Szokták ugyanis a sót úgy is kívánni és használni, hogy az már egészségtelen,

miközben az ember még kívánja, és nem akar arra gondolni, hogy hosszú távon
káros és egészségtelen számára és egyáltalán nem tesz jót neki.

 Esetenként szükséges felmérni azt is, hogy az adott szituációban elég mennyiségű sók
vagyunk-e a körülmények vagy az emberek befolyásolására.

o Nem biztos, hogy olyan dologba is bele kell vágnunk, amihez egyedül kevésnek
bizonyulunk.