Az elveszett drachma példázata

Egyedül Lukács evangélista jegyzi fel Jézusnak ezt a példázatát, mely a másik
két, lényegileg azonos témájú példázat (az elveszett juh és a tékozló fiú) között
foglal helyet, és a legrövidebb terjedelmű (Lk 15:8-9).
A fejezet elején olvashatjuk, hogy kik voltak Jézus hallgatói, amikor ezeket a
példázatokat elmondta: vámszedők és bűnösök, valamint a farizeusok, akik ezúttal
is rossz szándékkal gyűltek Jézus köré és vádolták őt, hogy a bűnösökkel
érintkezik. Az elveszett drachma példázatát ezen a csoporton belül valószínűleg
főként a női hallgatóknak címezte Jézus, mint más, asszonyokról szóló példázatait
is, noha természetesen minden emberről, és általában az elveszett ember
állapotáról szól.
E különálló, rövid példázat értelmét akkor láthatjuk meg igazán, ha
egybevetjük a közvetlenül előtte álló, az elveszett juhról szóló példázattal, hiszen
látszólag, felületesen olvasva ugyanarról a jelenségről szól mindkét példázat: a
tulajdonos nekifog, hogy megkeresse elveszett tulajdonát, s végül megtalálva azt,
örömünnepet ül. Miért volt szükséges ugyanazt elmondani egy elgurult
pénzérméről, amit már az elkóborolt juh példázata is szemléltetett?
Nagy jelentősége van annak, hogy míg az első példázatban egy élőlény
szerepel (juh), addig e másodikban egy tárgy (drachma). Az elveszett juh, bár
gyámoltalan és magatehetetlen, de mégis legalább tudatában van
elveszettségének, érzékeli, hogy baj, veszély fenyegeti. Sőt, ha fennakad a
bozótosban, vagy a lába kövek közé szorul, még hangjelzéseket is le képes adni,
hogy valaki siessen a segítségére. Ez a juh jelképezi azokat az elveszett
embereket, akik elfordultak ugyan Istentől, azonban érzik elveszettségük
nyomorúságát, és vágyakoznak a segítségre.
Vannak olyan emberek is, akik egyáltalán nincsenek tudatában
elveszettségüknek, hanem természetesnek érzik azt, vagy, ha legbelül szenvednek
is tőle, akkor sem mutatják ki, és nem jut el a tudatukban odáig, hogy egyáltalán
felismerjék ezt az állapotot. Őket jelképezi az elveszett pénzérme, amely a ház
sötét sarkában hever, nem mozdul, nem gondolkodik, nem jajveszékel, csak lepi a
por és a pókháló.
Nagy örömhír azonban, hogy Jézus példázatában az elveszett drachma
tulajdonosa nem úgy gondolkodik, hogy nem érdemes egy ilyen tárgy után
kutatni, sőt, annál nagyobb erőfeszítéssel keresi azt. Erre utalnak a halmozott
igealakok, melyek a keresés elszánt, tüzetes voltát jelzik: „gyertyát gyújt, kisepri a
házat, gondosan keresi”.
Ez a példázat is az Isten, az angyalok és az emberek együttes örömével ér
véget, mely örömet az elveszett megkerülése felett éreznek (9.vers).