Tartuffe

Főbb szereplők:

- Orgon (a ház ura)

- Pernelle asszony (Orgon anyja)

- Elmira (Orgon felesége)

- Damis (Orgon fia)

- Marianne (Orgon fia)

- Tartuffe (a vallásoskodó ifjú, akit Orgon befogadott a házába és családja

körébe)

Bevezetés: A legnagyobb 17. századi francia drámaíró, Moliére egyik

legismertebb ötfelvonásos komédiája. 1664-ben keletkezett. Moliére szinte
minden művében valamilyen nevetséges, alantas emberi tulajdonságot gúnyol ki.
Így van ez a Tartuffe esetében is, amelyben a képmutató álszentséget mutatja be,
ostorozza kíméletlenül. Annyira felháborított ezzel a művével sokakat, hogy a
királypártiak és az egyház is nagyon támadta, sőt be is tiltották a kiadását, és a
színpadra vitelét is. Bár Moliére nyíltan nem nevezi meg ezeket a társadalmi
köröket, hanem csak rejtett utalásokkal céloz rájuk, ők mégis magukra ismertek
azzal, hogy támadni kezdték érte.

Tárgyalás: A történet röviden annyi, hogy egy egyszerű polgár, Orgon és az

anyja, Pernelle asszony, annyira a hatása alá kerülnek a magát buzgó hívőnek
beállító Tartuffe-nek, hogy a házukba fogadják, és szinte jobban szeretik, tisztelik,
mint családtagjaikat. Rajongnak érte, elvakultan lesik minden kívánságát, és meg
vannak győződbe, hogy Tartuffe-őt az ég küldte a házukba, hogy utat mutasson
tévelygő családtagjaiknak. Orgon egészen odáig megy már, hogy lányát,
Marianne-t nem ahhoz a férfihoz akarja hozzáadni, akibe az szerelmes, hanem
Tartuffe-höz.

Fia, Damis azonban rajtakapja Tartufffe-t, amit az éppen édesanyjának,

Elmirának csapja a szelet. Meg is kérdi: hogy volt merszed? Tartuffe azonban
nem ijed meg, mert tudja, hogy a fiú hiába is árulja el apjának, Orgonnak, mert
Orgont már annyira maga mellé állította, hogy teljesen az orránál fogva vezeti, és
nem hinne Damis állításainak. És valóban, a dühödt Orgon, ahelyett, hogy
Tartuffe-t kidobná, saját fiát zavarja el a háztól és tagadja ki az örökségből.

Kieszelnek azonban egy tervet: Orgont elbújtatják egy asztal alatt, és elintézik,
hogy Elmira és Tartuffe kettesben maradjanak a szobában. Tartuffe be is sétál a
csapdába. Elmira szándékosan kelleti magát, Tartuffe pedig rámászik. Orgon így
meggyőződik róla, milyen aljas, álszent fráterrel áll szemben valójában. Tartuffe
még megpróbálja megfélemlíteni a családot, arra hivatkozva, hogy őt immár
elküldeni nem lehet, mert a buta Orgon már ráíratta a házat. A történet azonban
szerencsés véget ér, mert a csendőrök váratlanul beállítanak a Tartuffe elleni
elfogatóparanccsal: kiderül, hogy régen keresik már, mert egy elvetemült csaló
gazember. Most már Pernelle asszony is kijózanodik, és rájön, hogy imádott
Tartuffe-je egy szélhámos…

Ha csak Tartuffe oldaláról nézzük, akkor a mű a képmutatásról szól. De

valójában két irányú a mondanivaló. Mert ha a félrevezetett Orgon és Pernelle
szempontjából nézzük, akkor a bárgyú hiszékenységről is szól a mű.

A családban szerencsére csak két embert – Orgont és anyját – tudja Tartuffe

ennyire félrevezetni, a család többi tagja átlát a szitán, és Tartuffe-t szánalmas
alaknak, csirkefogónak tartják. A két elvakult családtag csak idővel, több
kijózanító élmény után gyógyul ki a mámorból.

A mű szerkezetileg a francia klasszicista dráma szabályai követi: egyetlen

helyszínen játszódik (Orgon házában), egyetlen napon történik az egész
cselekmény, és egyetlen történetet mesél el, nincsenek mellékszálak.

Befejezés: Moliére ezzel a művel lerántja a leplet az egyik legveszedelmesebb

emberi tulajdonságról, a másokat félrevezető sunyi álszentségről. Mindezt a
komikum eszközével teszi, az olvasó vagy a néző jól szórakozik a hiszékenyeken
éppúgy, mint a szánalmas képmutató Tartuffe-n.