1. Elemezd a főmondatot, karikázd be az utalószót, írd mellé a mondat típusát!
A siker azé, aki megdolgozik érte. Á
Annak adták a jutalmat, aki nem szolgált rá. H r
Nincs afféle áru, amilyet rendelnél. J min
Azzá válik, amivé varázsolod. H ered
Nem szeretem azt, ahogy Laci az apjával viselkedik. T
Akkor az történt, hogy János megtalálta Juliskát. A
Azért nem kedvel, mert megmondtam az igazat. H o
Az a gond, hogy elhagytuk. A
Amire kértél, szívesen megteszem. T
Nem hallottunk olyan zenét, amit ismertünk. J min
Annak a tanácsát fogadd meg, aki jót akar. J b
Akkor sírtam nagyon, amikor megtudtam. H i
Ott találtuk meg, ahol nem kerestük. H h
Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! T
Úgy beszélt, hogy közben kényelmesen ült. H áll
Ez annak a következménye, hogy nem tudtál hallgatni. J b
Úgy intézte, hogy ott lehessünk. H mód
Az válaszolt, akit kérdeztem. A
Én annyi kenyeret eszek, amennyi jólesik. J menny
Azzal ment kirándulni, akit választott. H t
Azzal ragasztotta meg a vázát, amit tőlem kapott. H e
A barátom az, aki mindig kiáll mellettem. Á
Azért siet, hogy elérje a vonatot. H c
A ház olyan, hogy mindjárt összedől. Á
2. Írd le kijavítva az alábbi szöveg hibás szavait! Csak a kijavított szavakat írd le, ne a teljes szöveget! Összesen tíz hibát találhatsz.
Eggykor a befagyott duna számos történelmi esemény színheje volt. Hajdan a
folyó jegén kiáltota ki a katonaság Hunyadi Mátyást királyjá. Ezen a jelentős eseményen Mátyás azomban nem lehetett jelen. Akkor még prágában raboskodott. Mai fejel nehéz elkébzelnünk, hogy a befagyott Duna egy egész hadsereget elbírjon. Ez nem volt ritka esemény az elmult évszázadokban.