Tartuff,

Csokonai. A reményhez,
Berzsei magyarokhoz, közelítő tél.
Tartuffe (1664)
Moliére

Moliére valódi neve Jean-Baptiste Poquelin. Jogot végzett, de az ügyvédi pálya nem érdekelte, és színész lett. Egyéves
sikertelen párizsi szereplés után másfél évtizedig Dél-Francia ország városait járta saját társulatával. Később visszatért
a fővárosba, és kényeskedők című darabjával nagy sikert aratott. Ünnepelt szerző, színész, társulatigazgató és XIV.
Lajos kedvence lett. Tartuffe című komédiája ellentéteket robbantott ki. A Tartuffe (Tartuffe, ou l’Imposteur) Molière
francia színdarabíró egyik legismertebb, ötfelvonásos vígjátéka. 1664-ben írta, és ugyanebben az évben május 12-én
mutatták be Versailles-ban. A darabot szinte azonnal cenzúrázták a XIV. Lajos királyt körülvevő, odaadó hívek
felzúdulása miatt. Bár a királynak nem volt személyes érdeke a darabot betiltani, befolyásos udvari emberei hatására
mégis megtette. Ezek az emberek ugyan mind mélyen vallásosnak mutatkoztak, a valóságban java részük igencsak
álszent módon viselkedett, és a hozzájuk hasonló képmutatókat pellengérezte ki Molière a művében. A címet adó
beszédes név – tartuffe: álszent, képmutató; az olasz komédia egyik visszatérő szereplője (Tartufo) – a francián kívül
még sok más nyelvben is megtalálható, mint a jámborságot megjátszó ember karakterének szimbóluma.

Műfaja komédia
Műneme dráma
Színtér: Párizs, 1660-as évek, Orgon háza. Egy rokonszenves, jómódú polgári családba befurakodik egy
gazember és ravaszsággal, mindenre elszánt aljassággal csaknem a végső romlába dönti őket.

Moliére az egész darabot alexandrinusokban, tehát 12 tagú sorokban és rímelő verspárokban írta meg.

Főszereplők

 Orgon, a ház ura és Elmira férje

 Elmira, Orgon második felesége
 Pernelle asszony, Orgon anyja
 Damis, Orgon fia
 Mariane, Orgon lánya és Valère jegyese

 Cléante, Orgon sógora

 Tartuffe, hamisan vallásos férfi, álszent
 Valèr, Mariane szerelmese
 Dorine, Mariane komornája

Ezenkívül rokonok, szobalányok, szolgálók és Argas (személyesen nem jelenik meg a darabban), Orgon
barátja. Argas bizonyos dokumentumokat bíz Orgonra, amit Tartuffe ellop azzal a céllal, hogy felhasználja
Orgon ellen.

I. Felvonás
Egy családi veszekedés közepébe csöppenünk, Pernelle asszony szidalmak közepette hagyj el Orgon házát.
A vitában mindenki részt vesz, csak a két főszereplő, Orgon és Tartuffe nem, akikről éppen folyik a vita. A
család két részre szakad Tartuffe személye miatt. Pernelle asszony áhítatos rajongással beszél róla. Bár férje
nincs jelen, megtudjuk, hogy ő is imádja. Az ellentábora Elmira, Mariane, Damis és Dorine tartozik. Ők
elítélik, dühösen, indulatosan beszélnek róla. Megvetik és elítélik. A két vélemény között próbál középutat
keresni Cléante, aki bölcs érveivel próbálja csillapitani a vitatkozókat. Dorine és Cléante dialógusából
megtudjuk Orgonról, hogy valóságos bolondja Tartuffenek. Még a családfői szerepet is teljesen átengedte
neki. Orgon színrelépése ezt

II. Felvonás
A bonyodalom most kezdődik. Az elvakult Orgon Mariane férjéül Tartuffe-ot választotta, hogy igy tegye
szorosabbá a családjához fűződő kapcsolatát. A lány alig tiltakozik, mert nem mer ellenszegülni apja
akaratának. Ez a döntés Mariane és Valér, valamint Damis és Valér húga szerelmét zúzza össze. Az okos és
bátor Dorine perlekedik, de Mariane inkább a halált választja, minthogy apja kívánságának ellenszegüljön.
A komorna látva Mariane szenvedését cselhez folyamodik. Dicsérni kezdi Tartuffe-ot, hogy a lányt
ellenállásra ösztönözze.

III. Felvonás
Tartuffe színre lép, mint önsanyargató szerzetes. Alamizsnát adó, kegyesnek, testi vágyakat megvetőnek
akar tűnni. A komornát nem tudja becsapni. Tartuffe szerelmet vall Elmira-nak. Damis kihallgatja a
vallomást és beárulja Tartuffe-t apjának. Tartuffe kivágja magát okosan és cselesen a helyzetből úgy, hogy
nem védekezik, hanem legnagyobb gonosztevőnek vallja magát. Orgon hatalmas hibát követ el ekkor.
Kitagadja fiát, és minden vagyonát Tartuffe-re íratja.

IV. Felvonás
Tartuffe már alig bírja takargatni vagyonéhségét, gonoszságát. Az elvakult Orgonra nem hatottak sem
Cléante, sem Dorine sem a fiatalok érvei. Tartuffe-öt végül cselszövés leplezi le. Elmira elhatározza, hogy
tőrbe csalja a gazembert. Orgon az asztal alatt tanúja lett Tartuffe udvarlásának. Végre tisztán látott, és a
gazembert el akarja kergetni, de az aljassággal és fölénnyel utasítja ki Orgont a házából.

V. Felvonás
Orgonnak nemcsak a vagyona, hanem az élete is veszélyben forog, mert Tartuffe-re bízta politikai menekült
barátja kazettáit. Orgon saját csapdájába esik, amikor anyja nem hiszi el Tartuffééről az álszentséget és a
képmutatást. Csak akkor bizonyosodik meg, amikor megjelenik Lojális úr a kilakoltatási paranccsal. Valér is
megjelenik, de nála egy letartóztatási parancs van. Biztos helyre akarja szöktetni Orgont, de már késő. Ekkor
váratlan fordulat következett be. Nem Orgont, hanem Tartuffe-ot tartóztatják le, akiben az uralkodó egy
szélhámost ismer fel.
 Csokonai Vitéz Mihály
A Reményhez (1803) elemzés

Életrajzi háttér
Szerelme Vajda Júlia a versekben Lilla, Ő a múzsálya. Több verset is írt Lillának, ezeket kötetbe tette. Ez az utolsó
benne található verse. Kölcsönös volt a szerelem, de az após közéjük állt, és Lilla nem állt ellen az apja akaratának.
Élete értelme lett volna ez a szerelem.

1. A vers témája
A csalódottság élethelyzetének és a reménnyel való leszámolás hátterének ábrázolása. Megszólító, megszemélyesítő
cím, ezért nagy kezdőbetűvel kell írni!

2. Műfaja: elégia

Elégia: fájdalmat, csalódást, gyászt megéneklő, bánatos hangulatú lírai költemény

3. Szerkezet: négy tizenhat soros versszak, lírai dalforma

 1. v.sz.: megszólítás, csalódottság, szemrehányás – jelen

 2. v.sz.: megidézett boldogság, szerelem, a tavaszi virágoskert képei – távolabbi múlt
 3. v.sz.: fájdalom, pusztuló, téli kert – közelmúlt
 4. v.sz.: lemondás, búcsú az élettől – jelen

4. Rím: négy soronként tagolódó keresztrím (abab).

„Főldiekkel játszó a
Égi tűnemény, b
Istenségnek látszó a
Csalfa, vak Remény! b
Kit teremt magának c
A boldogtalan, d
S mint védangyalának, c
Bókol úntalan.” d

5. Ritmus: időmértékes verselésű, öt és hat szótagos sorok, trocheusok (-U) és spondeusok (--).
„Földiekkel játszó (6)
-U/- -/- -
Égi tűnemény, (5)
- U/ - U/ -
Istenségnek látszó (6)
-U/- -/- -
Csalfa, vak Remény!” (5)
- U/ - U/ -

6. Költői eszközök
 fokozás
 ellentétbe állít
 metafora1

1
szerelem=tűz
tulipán=szerelme
sebem=érézése
 Berzsenyi Dániel
A KÖZELÍTŐ TÉL

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak, Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepűl,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög. S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Minden csak jelenés; minden az ég alatt,
Közt nem lengedez a Zephyr. Mint a kis nefelejcs, enyész.

Nincs már symphonia, s zöld lugasok között Lassanként koszorúm bimbaja elvirít,
Nem búg gerlice, és a füzes ernyein Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli
A csermely violás völgye nem illatoz, Nektárját ajakam, még alig illetem
S tükrét durva csalét fedi. Egy-két zsenge virágait.

A hegy boltozatin néma homály borong. Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom.
Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd. Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!
Itt nemrég az öröm víg dala harsogott: Sem béhunyt szememet fel nem igézheti
S most minden szomorú s kiholt. Lollim barna szemöldöke!

1. Témája:

2. Műfaja: elégia (a lírai én magába fordul, saját lelkét, emlékeit szemléli, nyugodtan, részletezve, vagy bánatosan vagy
panaszkodva), hangneme elégikus, komor, vigasztalan.
3. Típusa: idő-és értékszembesítő, valamint lét összegző vers. Szembe állítódik az eszményinek, értéktelítettnek érzett
múlt és a kiüresedett, értékvesztett jelen. Vagyis az értékpusztulás folyamatát mutatja be a mű. Az idő múlása a beszélő
sorsára is kihat, így létösszegzés is történik.
4. Korstílus: klasszikus és romantikus stílus jegyek is találhatók a versben.
Klasszicizmus stílusjegyei: kiegyensúlyozottság, a sorvégek egybeesnek a mondtatok határaival, a mondathatárok
versszakonként záródnak. A szókészletben sok a görög szó, az antik gyakorlat szerint rímtelen időmértékes a verselés.
Megjelenik a horatiusi hagyományokat követő piktúra-szentencia kettőssége.
Romantika stílusjegyei: maga az életérzés, amit a vers kifejez, az eszményi elvesztésének érzete, az hogy az idő
megakadályozza a kiteljesedés lehetőségét. Elégikusság, a szubjektivitás előretörése, a múlt értékei után való
vágyakozás. Egymástó távolabbi jelenségeket összekapcsoló képalkotás.

Az utolsó egységes stílus korszak

Eszmeiség Társadalmi háttér Művészeti felfogás Kiváltó ok

individualizmus ipari forradalom művészi szabadság polgári csalódottság
szabadság társadalmi forradalom egyéniség
egyenlőség fantázia
testvériség eredetiség
liberalizmus

A romantika nem kedveli a tanító célzatot, érzelem központi

Jellemzői
 élesellentét
 festőiség (túláradó érzelmek, látomásos képek)
 ékesszólás
 pátosz (nagy ünnepélyes)
előtérbe kerülnek a nagyon személyes érzelmek, az egyén vallomásai.

Berzsenyi költészetében klasszicizmus és romantika ötvöződik. Horatius nagy példaképe volt.

 Berzsenyi Dániel
A MAGYAROKHOZ
(1807)

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?
Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magadat tiportad.
Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett.
Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár khán xerxesi tábora
S világot ostromló töröknek
Napkeletet leverő hatalma;
Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkosaid keze,
A szent rokonvérbe feresztő
Visszavonás tüze közt megálltál:
Mert régi erkölcs s spártai férfikar
Küzdött s vezérlett fergetegid között;
Birkózva győztél, s Herculesként
Ércbuzogány rezegett kezedben.
Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,
S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.
Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldúlt védfalából
Rak palotát heverőhelyének;
Eldődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
A nemzet őrlelkét tapodja,
Gyermeki báb puha szíve tárgya. -
Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
A fél világgal szembeszállott
Nemzeteket tapodó haragja.
Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
Oh! más magyarral verte vissza
Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!
De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
Játszva emel, s mosolyogva ver le.
Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,
A büszke Karthágó hatalma,
Róma s erős Babylon leomlott.

Hazafias óda, nemzeti sorskérdés, hogy mi lesz az országgal, mert amikor íródott nincs nemzet és nyelvezet. A nemzet haláltól
való félelem, ebben a korban nagyon sok költőt érdekelt.

I. 1.vsz.:
Már az első sor megszólítása (romlásnak indult hajdan erős magyar…) kijelöli a témát: most és jelen
szembeállítását. A szemrehányó két kérdés figyelmeztet a jelen magyarjainak felelősségére. (nem látod.. nem
látod?)
II. 2-6.vsz.:
Majd a múlt képei következnek 5 versszakon keresztül:
a múlt dicső, értékes példákat sorol fel – motívuma Buda várának helytállása-
a múlt vérzivataros volt, külső és belső harcoktól terhes, Budáért sok vér hullt, nem volt könnyű, de a vár ellenállt
az ostromoknak, tatárnak, töröknek, belső pártviszályoknak, testvérharcoknak (ezerszer véreidet magad tiportad, sok
ádáz ostrom, vad tatár, ostromló török, Zápolya öldöklő százada, szent rokonvérbe feresztő…) mert az erkölcs még a régi
volt. A témát a 11-13 vsz.-ban folytatja.
Büszke öntudattal sorolja a múlt dicső nagyjainak nevét: Attila, Árpád.
A múlt kemény helytállás, a tiszta, nemes erkölcs, a harcra és tettre kész, serény magyarság szimbólumává válik.
III. 7-10.vsz.:
Mindezek ellenpólusaként hangzik fel a komor tölgy-hasonlata: a jelen a lassú halál, a pusztulás kora.
Mindennek okaiként a következőket hozza fel:
 belső gyengeség
 a jelen elpuhult nemzedéke
 a tiszta erkölcs hiánya
 a henyeség
 a nyelv feledése, idegenek majmolása
IV. 13-14.vsz.:
Fájdalmasan kiált fel, amikor a történelem, a sors kiszámíthatatlan körforgásáról ir. Ez teszi a hajdani nagyon (Ilion,
Karthágó, Babilon) semmivé, s ezzel a nemzethalál vízióját vetíti elő.
A befejezés pesszimista

Hangnem: a versben mindvégig megtartja a prófétai szerepet, hangnemet. E/2 személyben int, figyelmeztet, kárhoztat.