https://meseles.

hu Horváth Anda: Kiscsiga és a pitypang (mese)

Megjelent: 2020. május 21. Kategória: Hangos mese, Horváth Anda, Mese
A mese felolvasva meghallgatható itt:
https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=oEvkDVU9V5k&feature=emb_logo

Kiscsiga egy meleg tavaszi napon éppen lehunyt szemmel, békésen sütkérezett a délutáni napsütésben,
amikor valami lágyan megcsiklandozta az orrát. Felkacagott, kinyitotta szemeit, majd ámulva nézett a
levegőbe. Amerre csak ellátott, mindenütt aprócska piheernyők lengedeztek, egyik alacsonyabban,
másik magasabban.
Kiscsiga látta, hogy mindegyikük szelíden mosolyog, ezért nagyon kíváncsi lett, hogy kik lehetnek ők.
Egyiküket meg is szólította:
– Szia, csiklandozós pihe! Mi járatban vagytok errefelé?
– Szia, Kiscsiga! Ó, mi vagyunk a sárga pongyolapitypang magocskái – válaszolt kedvesen az egyik kis
piheernyő.
– Magocskák? Fent a levegőben? – kérdezte Kiscsiga csodálkozva.
– Igen. Tudod, amikor elhervadnak a pitypangok, mi olyankor bukkanunk elő. Mindannyiunknak van
egy piheszerű ernyője. Amikor eljön az idő, akkor elhagyjuk a pitypangot, és messze-messze repülünk,
míg meg nem találjuk az új lakóhelyünket. Ott aztán befúrjuk magunkat a földbe, pihenünk egy kicsit,
aztán megnövünk és mi is sárga pitypangok leszünk.
– Nahát, ez igazán érdekes! – örvendezett Kiscsiga. – De mondd csak, mégis hogyan kerültök a
levegőbe?
A kis piheernyő így válaszolt:
– A levegőbe a szél repít minket. Egy gyengéd fuvallat, és huss, már szállunk is egyre távolabb a
pitypangunktól. És olykor a gyerekek is segítenek nekünk a levegőbe jutni. Odaszaladnak hozzánk,
vesznek egy jó nagy levegőt, majd ránk fújják. Ekkor mi ernyőinkkel a magasba emelkedünk és csak
szállunk, repülünk a messzeségbe, a gyerekek pedig boldogan néznek utánunk.
– Hű, nagyon érdekes és izgalmas élete van a pitypangnak! Nem is gondoltam volna. Örülök, hogy
találkoztunk és elmesélted. Legyen szép utazásotok! – köszönt el Kiscsiga.
– Köszönjük! Mindig örömmel meséljük el az életünket. Legyen gyönyörű délutánod, Kiscsiga! – szállt
tovább útjára a kis piheernyő.
Horváth Anda: Kiscsiga és a méhecske (mese)
Megjelent: 2020. április 25. Kategória: Hangos mese, Horváth Anda, Mese
A mese meghallgatható itt: 
https://www.youtube.com/watch?v=dKUhbJd0aXg&feature=emb_logo

Egy szép tavaszi reggelen, ahogy a Napocska előbukkant a sűrű lombkoronák mögül, Kiscsiga üdén,
frissen csúszott egyik harmatos fűszálról a másikra. Egyszer csak halk zümmögést hallott. Felnézett, és
látta, amint Méhecske éppen felé közeledett.
– Szia Méhecske! Mit csinálsz errefelé? – kiáltott neki Kiscsiga.
– Szia Kiscsiga! Éppen egy csodaszép, illatos virág felé tartok – szólt vidáman Méhecske.
– És mondd, hogyan lehet az, hogy a levegőben utazol? – kérdezte csodálkozva Kiscsiga.
– Tudod, nekem szárnyaim vannak, amiket a hátamon hordok. Így tudok repülni a szebbnél szebb,
illatosnál illatosabb virágok között. Amikor az egyik virágon jóllaktam virágporral és nektárral,
kinyitom a szárnyaimat, és már szállok is tovább a következő virágra.
– Nahát, Méhecske, milyen jó neked, hogy messze-messze tudsz utazni, és sok szépet látsz! Biztosan
gyorsan is tudsz repülni! Tudod, én csak lassan tudok csúszni – mondta szomorúan Kiscsiga.
– Igen, de szerencsés vagy, mert mindig veled van a házad. Mondd csak, ez hogyan
lehetséges? – kérdezte kíváncsian Méhecske.
–  Tudod, én a hátamon hordom a házamat. Amikor nagy eső van, gyorsan bebújok a házamba, és
akkor jövök elő, ha már csak egy kicsit csepeg az eső. Amikor forrón süt a nap, olyankor is behúzódok,
és akkor bújok ki, amikor már nincs olyan nagyon meleg. És ha a gyerekek megérintik a szememet,
nagyon megijedek és gyorsan elrejtőzök a házamba. Csak akkor kukucskálok ki, amikor a gyerekek már
kicsit messzebb szaladgálnak.
– Látod, Kiscsiga, te is szerencsés vagy, hiszen akkor bújsz a házadba, amikor csak szeretnél. Ha én
messze vagyok a házamtól, amikor jön egy nagy vihar, nekem sokat kell repülnöm, hogy hazaérjek.
Ezért olyankor inkább elbújok egy levél alá – felelte Méhecske.
– Igen, igazad van, mindketten szerencsések vagyunk. Ez csodálatos!
– Legyen szép napod, Kiscsiga! Én repülök tovább egy gyönyörű virágra, aminek már érzem is az
illatát.
Azzal Méhecske már tova is illant a levegőben.
– Legyen neked is szép napod, Méhecske! – mondta kedvesen Kiscsiga, majd boldogan csúszott tovább
egy harmatos fűszálon.
Horváth Anda: Kiscsiga és a falevél (mese)
Megjelent: 2020. június 16. Kategória: Hangos mese, Horváth Anda, Mese
A mese felolvasva meghallgatható itt:
https://www.youtube.com/watch?v=Q0xvFFQywGw&feature=emb_logo

Egy csendes, őszi délutánon, amikor Kiscsiga felébredt ebéd utáni szundikálásából, halk zörgésre lett figyelmes.
Körbenézett, és látta, ahogy a magas nyárfa levelei egymás után, szépen lassan hullanak a földre, rá a többi
lehullott levélre. Odacsúszott hozzájuk, hogy közelebbről szemügyre vegye őket. Amint odaért, egy mosolygós
falevelet pillantott meg a földön. Megszólította őt.
– Szia, Falevél!
– Szia, Kiscsiga! – válaszolt boldogan Falevél.
– Nahát, te lehullottál a földre. Hogy lehet, hogy nem vagy szomorú? – kérdezte csodálkozva Kiscsiga. – Hiszen
a fa ledobott téged, és már soha nem mehetsz vissza rá!
– Igen, így van, ahogy mondod. Lehullajtott engem a fa. De ez egy nagyszerű dolog kezdete! – mondta Falevél.
Kiscsiga nagyon törte a fejét, de bármilyen erősen is gondolkodott, nem értette a dolgot.
– Milyen dologra gondolsz? – kérdezte kíváncsian.
– Tudod, Kiscsiga, a lehullott falevelek mindig új életet kezdenek. Van, akit máshová, messze elfúj a szél, van,
aki a szülőfa alatt marad. De mindannyian szépen, lassan mély álomba merülünk, megváltozik a színünk, néhány
nap alatt barnák leszünk. Aztán jön eső, sár, és mi, levelek lassan eggyé válunk a termőfölddel.
Kiscsiga ámultan hallgatta Falevelet, aki így folytatta:
– Ekkor kezdődik az új életünk. Testünk sok-sok finom tápanyagot tartalmaz, ami beolvad a földbe. Így tápláljuk
a fát, a gyökerein keresztül, hogy aztán, amikor újra eljön a tavasz, a fa friss rügyeiből ismét gyönyörű virágok és
zöld levelek nyíljanak – mondta Falevél.
– És, mondd, nem fájdalmas ez a dolog? – kérdezte aggódva Kiscsiga.
– Nem, dehogy is! – nevetett Falevél. – Nem okoz fájdalmat, inkább jó érzés. Tudod, ez az élet rendje. Életet
kaptunk, életet adunk.
– Ó, most már értem! Ez tényleg nagyon szép és kedves dolog. Már értem, hogy miért vagy boldog – mondta
mosolyogva Kiscsiga. – Köszönöm, hogy elmesélted! Ma is tanultam valamit.
– Ilyen a falevelek élete. Örömmel meséltem el! – válaszolta Falevél.
– Legyen szép a napod! – köszönt el Kiscsiga.
– Köszönöm, legyen neked is minden napod szép!
Azzal Kiscsiga lassan csúszva továbbállt, sok örömmel a szívében. Boldog volt, hogy megismerhette a falevelek
csodás életét.

Horváth Anda: Kiscsiga és a fakopáncs (mese)

Megjelent: 2020. április 16. Kategória: Hangos mese, Horváth Anda, Mese
A mese meghallgatható itt: 
https://www.youtube.com/watch?v=0bTPuiHUgvE&feature=emb_logo

Kiscsiga lassan csúszva gyönyörködött a szép őszi napsütésben, amikor hirtelen halk, ütemes
kopácsolásra lett figyelmes. Nagyon figyelt, vajon merről jön a hang, míg végül elindult az öreg diófa
felé. Ahogy közeledett, egyre hangosabban hallotta a kopácsolást. Egyszer csak meglátott egy piros
sisakos madarat, ahogy csőrével kopogtatja a fa törzsét. Kiscsiga nagyon megijedt, hogy ez a madár
bántja az öreg diófát, ezért mérgesen odakiáltott:
– Ejnye, te madár, ne bántsd az öreg diófát!
A madár rápillantott Kiscsigára, majd tovább kopácsolt a fa törzsén. Kiscsiga egyre mérgesebb lett, és
így folytatta:
– Nem hallod, te madár? Ne bántsd a fát!
A madár abbahagyta a kopácsolást, és így szólt:
– Hallom, amit mondasz. Engedd meg, hogy bemutatkozzak. Én vagyok a fakopáncs. A fák doktora
vagyok.
Kiscsiga nagyon elcsodálkozott.
– Fakopáncs? A fák doktora? – kérdezte.
– Úgy bizony. Azt hitted, bántom az öreg diófát? – nevetett fel Fakopáncs.
– Igen, azt hittem. De mit jelent az, hogy a fák doktora vagy? – kíváncsiskodott Kiscsiga.
Fakopáncs bölcs mosollyal kezdett mesélni.
– Tudod, a fákon nem csak madarak élnek. Sok más élőlény lakik a fán, olyanok is, amiket a
szemünkkel alig veszünk észre. Mint az apró hernyók, lárvák és bogarak. Ha sok van belőlük a fa
törzsén, akkor a fa könnyen megbetegszik.
– Megbetegszik a fa? – kérdezte érdeklődve Kiscsiga.
– Igen – folytatta Fakopáncs. – Ha túl sok hernyó, lárva vagy bogár él rajta, mind felfalják a fa törzsét a
kéreg alatt, elgyengítik, így nagy szélben vagy viharban a fa könnyen eltörik.
– Ó, az nagyon rossz lenne szegénynek! – szomorodott el Kiscsiga. – Hiszen nem tudna többé finom
diót teremni. Nem tudna többé árnyékot adni a forró nyári napokon. És nem tudna többé otthont adni
a madárfészkeknek.
– Pontosan így van! – helyeselt Fakopáncs. – Ha én megeszem a törzséről a hernyókat, lárvákat és
bogarakat, akkor én jóllakom, a fa pedig egészséges marad. Mindkettőnknek jó lesz tehát.
– Tudod mit, Fakopáncs? Örülök, hogy te vagy a fák doktora! – kiáltott fel vidáman Kiscsiga. – Vigyázz
minden fára!
– Rendben van, Kiscsiga, így fogok tenni.
Azzal Fakopáncs folytatta a kopácsolást és a falatozást, Kiscsiga pedig nagyon boldog volt, hogy
megismerhette a fák doktorát.