Vállalat és érintettjei BCE Vállalatgazdaságtan Intézet

A Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. - privatizációs esettanulmány

A herendi porcelánkészítés nyomai egészen 1826-ig vezetnek vissza. Ekkor kezdett el

a gyártással kísérletezni Stingl Vince keramikus a mai gyár közelében lévõ,
kölcsönökbõl megvásárolt malomépületben. Próbálkozásai sorra kudarcba fulladtak,
mígnem teljesen eladósodott, s a manufaktúra tulajdonjoga 1939-ben az egyik hitelezõ,
Fischer Mór birtokába jutott. Az új tulajdonos nemcsak jó kereskedõnek, de zseniális
keramikusnak is bizonyult. A cég jó minõségû importanyagokkal dolgozva a régi kínai
és a 18. Századi európai porcelánok mesteri utánzására szakosodott, miközben
festõinek sajátos, egyéni stílusa is kiformálódott: az 1851-es londoni világkiállításon a
herendi porcelánt már aranyéremmel jutalmazták.

Az alapító halála után elõször fiai vették át a gyárat, akik cseh mintára a tömeggyártás
felé próbáltak elmozdulni, s kis híján a tönk szélére vitték a vállalkozást. Az unoka,
Farkasházi Fischer Jenõ - aki 1896-tól 1926-ig vezette a gyárat - visszatért nagyapja
nyomdokaiba: a régi, mûvészi porcelánok szellemében alakította tovább a herendi
stílust. A gyár máig meglévõ jellegzetes és igen változatos forma- és mintakollekciója
a húszas években alakult ki; 1990-ben a herendiek kb. 14 ezer formával és 1300
mintával dolgoztak.

A porcelángyárnak fennállása óta számos kiemelkedõ személyiség is megrendelõje

volt, köztük Viktória királynõ, Ferenc József császár, II. Sándor cár, Viktor Emánuel
olasz király, a Rothschild család, a Japán császár, a Brunei szultán, az Angol királyi
család, a Kennedy család, Ronald Reagan, több világhírû cég mint a General Motors,
az IBM, a Suzuki vezérigazgatói és Arnold Sczwarzenegger is.

A herendi Porcelánmanufaktúra Rt. saját kategóriájában - manufaktúra, luxuskategória

- a világelsõ. A sokáig az élen álló meisseni porcelángyárat ugyanis Németország
újraegyesítése, a kézimunka árának hirtelen felemelkedése tette tönkre.

Magyarországon Herend egyedüli a kézmûves és luxuskategóriában. A hollóházi

illetve a Zsolnay porcelángyár nem konkurencia, hiszen Hollóháza egyre inkább a
gépi díszítés felé tart, a Zsolnay gyár pedig nem porcelánt, hanem kõedényt gyárt.

A cég privatizációs története 1990 végére nyúlik vissza. Ekkor kezdõdött a

nemzetgazdasági szintû változások megindulása, amikor el kellett dönteni, az állam
mely vállalatokat kíván megtartani, melyektõl kíván megszabadulni. Herenddel
kapcsolatban nem volt egységes az elképzelés, voltak olyan idõszakok amikor teljes
egészében állami tulajdonban kívánták tartani, majd ez nemzeti tulajdonban tartásra
módosult ( csak magyar állampolgárok juthatnak benne tulajdonhoz), késõbb az is
komolyan felvetõdött, hogy Herend amerikai vagy japán befektetõknek lesz felkínálva,
vagy ha elég erõs a vállalati apparátus, akkor MRP keretében privatizálják a vállaltot.

Esettanulmány átvéve: Kiss János és Nagy Péter által 1996-ban szerkesztett Vállalatgazdaságtan
szöveggyűjteményből.
Vállalat és érintettjei BCE Vállalatgazdaságtan Intézet

A vállalat várható adatai

Megnevezés 1991. 1992. 1993 I. féléve
Készporcelán - termelés (ezer Ft) 1 366 080 1 384 636 754 933
Összes árbevétel (ezer Ft) 1 420 950 1 789 434 1 072 617
Ebbõl: export (ezer Ft) 1 224 007 1 326 590 860 910
belföld (ezer Ft) 195 943 426 844 211 707
Összlétszám (fõ) 1 598 1 561 1 560
Havi bruttó átlagkereset(Ft/hó) 22 376 33 598 37 210
Adózás elõtti eredmény (ezer Ft) 340 041 340 501 310 742

A vállalat jegyzett tõkéje 1 207 000 ezer Ft. A Coopers  Lybrand könyvvizsgáló cég
által meghatározott vagyonérték 133 százalékos árfolyam.
A vállalt majolika gyára 1991-ben önálló jogi személlyé vált. A társaság rendelkezik
még jelentõs szociális és jóléti intézménnyel kb. 500 000 ezer Ft értékben.
A vállalt tulajdonosa gyakorlatilag teljes mértékben az állam (97%), a maradék az
önkormányzat tulajdona.
Az ÁV mindenféle privatizációban 25+1% részesedést akar megtartani.

Herendi Porcelángyár privatizációja

Az utóbbi negyven évben hangoztatott szlogen mára valóssággá válik a herendi

porcelánmanufaktúra dolgozói számára - olvasható a The Wall Street Journal Europe
egyik 1992-es számában. A nemzetközi örökségbe sorolt Herendrõl 1991
szeptemberében döntött úgy az Állami Vagyonügynökség ( ÁVÜ ), hogy kizárja a
külföldi vásárlás lehetõségét. Nem sokkal késõbb pedig elfogadta az alkalmazottak
vételi ajánlatát. Az üzem dolgozói a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP)
keretében jelentõs többségi részesedést kívánnak vásárolni a Coopers  Lybrand
könyvvizsgáló cég által meghatározott vagyonérték 133 százalékos árfolyamán.

A történet 1989 végére nyúlik vissza, amikor a Herendi Porcelángyár vezetésében

jelentõs változás következett be. A korábbi nagyon magas vezetõi prémiumok és
kiváltságok hatására “ kis palotaforradalom” tört ki még azon a nyáron. A tagság
kilépett a szakszervezetbõl és, Magyarországon elsõként, megalakult a munkástanács
érdekképviseleti szervezet, amelybõl késõbb országos szintû szervezet fejlõdött.
Részben ezen szervezet hatására vezetõváltás is történt.

Mindez nagyjából egybeesett a nemzetgazdasági szintû változások megindulásával,

amikor el kellett dönteni, az állam mely vállalatokat kíván megtartani, melyektõl
kíván megszabadulni. Herenddel kapcsolatban nem volt kétséges az elképzelés, voltak
olyan idõszakok amikor teljes egészében állami tulajdonban kívánták tartani, majd ez
nemzeti tulajdonban tartásra módosult ( csak magyar állampolgárok juthatnak benne
tulajdonhoz). E bizonytalan jelekbõl arra lehetett következtetni hogy a legjobb ha a
vállalat lép elõször, mert félõ lehetett, hogy a Vagyonügynökség külsõ, esetleg
külföldi befektetõt talál. 1989-ben ugyanis komolyan felvetõdött, hogy Herend

Esettanulmány átvéve: Kiss János és Nagy Péter által 1996-ban szerkesztett Vállalatgazdaságtan
szöveggyűjteményből.
Vállalat és érintettjei BCE Vállalatgazdaságtan Intézet

amerikai vagy japán befektetõknek lesz felkínálva, ami ellen, mind a gyárvezetés,
mind az érdekképviseletek hevesen tiltakoztak. Ebben az idõszakban került a gyár a
munkástanács vezetõjén keresztül kapcsolatba egy kis budapesti szervezettel, a
Részvétel Alapítvánnyal. A szociológus, jogász, közgazdász-szakértõkbõl álló csoport
céljának tekintette a munkavállalók érdekeinek érvényesítését a magyarországi
privatizációban. Az alapítvány amerikai, angol modelleket vett alapul. Az általuk
elkészített átalakulási tervet a vállalatvezetés az MRP törvény parlamenti elfogadását
követõen, 1992 júniusában nyújtotta be az Állami Vagyonügynökséghez, amely azt
szeptember 23-ai ülésén jóvá is hagyta: a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt.
visszamenõlegesen megállapított június 30-ai idõponttal megalakult. A december 8-ára
összehívott MRP-közgyûlés elfogadta a szervezõk által elkészített alapszabályt, s
megválasztotta az ügyvezetõséget. A megvalósítási tanulmánnyal megerõsített
csomagtervet - idõközben a porcelángyár elkerült az ÁVÜ-tõl - az Állami
Vagyonkezelõ Rt. Igazgatósága 1993. Június 29-én változatlan tartalommal
jóváhagyta. Két nappal késõbb az MRP szervezet is döntött a koncepcióról: az 1849
résztvevõbõl 1194-en voltak jelen, közülük 1125-en igennel voksoltak a tervezetre. A
végleges szerzõdést augusztus 12-én írták alá, s ezzel a cég privatizációja
tulajdonképpen lezárult: a részvények háromnegyede - 75 százaléka - , legalábbis
perspektivikusan, a dolgozók kezébe került. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az
MRP nem a kollektivizmus, a szövetkezeti tulajdonlás egy újabb köntösbe öltöztetett
formája.

Az újonnan érkezõ dolgozók tulajdonlására szintén gondoltak, hiszen az MRP-bõl a

vállalat egyetlen dolgozóját sem kívánják kizárni. A szervezetbe fél éves
munkaviszony után lehet belépni, az új belépõk kedvezményes eljárás keretében
juthatnak hozzá a kilépõktõl, az elbocsátottaktól felvásárolt részvények egy részéhez.
A gyárat elhagyók ugyanis kötelesek felajánlani részvényeiket a cégnél maradóknak,
elsõsorban a társaságnak, másodsorban pedig az MRP szervezetnek, egy független
auditáló cég által évente meghatározott árfolyamon. Ha egyik sem akarja megvenni, a
papír “házon belül” eladható. Az MRP- tulajdon közel 40 százaléka közös maradt,
alapítványi kezelésben, hogy a késõbb felvetteknek is legyen mibõl tulajdonhoz jutnia.
A nyugdíjba vonulók vagy egyéb ok miatt eltávozók részvényeit szintén az MRP veszi
vissza . Õk részvényeiket meg is tarthatják maguknak, de örököseiknek fel kell
ajánlaniuk azokat a cégnek megvételre. Aki fegyelmivel távozik, részvényei valós
értékének csak 50%-át kapja meg.

Egy-egy dolgozó részesedése - az érdekképviseletekkel való egyeztetés után -

arányban áll a cégnél eltöltött évek számával, differenciálva a vállalatnak nyújtott
teljesítmény szerint, ami végsõ soron már a dolgozók alapfizetésében is kifejezésre jut.
Tehát úgymond alapfizetés-arányos a részesedés , minden eltöltött év 3 százaléknyi
részt jelent. Eszerint például osztályvezetõi szinten 600 ezer forintnyi részesedéshez
lehetett jutni, míg egy átlagos festõ kb. 300 ezer forintnyi tulajdonrészt szerezhetett.

A herendi önkormányzat az üzem területét jelentõ ingatlan alapján szintén jogosult lett
volna részesedésre, de végül is lemondott róla. Cserébe megkapta a gyár szociális és

Esettanulmány átvéve: Kiss János és Nagy Péter által 1996-ban szerkesztett Vállalatgazdaságtan
szöveggyűjteményből.
Vállalat és érintettjei BCE Vállalatgazdaságtan Intézet

jóléti intézményeit és ezzel nagyobb értékhez jutott mint a számításba vett 4-5 %-os
porcelángyári részesedés.

Herend 1992- ben kialakult tulajdonszerkezete tehát 25% + 1 szavazat az Állami

Vagyonkezelõ Rt. ( ÁV) kezében, szimbolikus igazolásául annak, hogy ez mégiscsak
nemzeti érték. A fennmaradó többségi részesedésen belül további 65 százalék került az
MRP tulajdonába, a többit a Herenden kibocsátott vagyonjegyekkel és kárpótlási
jegyekkel maguk a dolgozók vásárolhatták meg. A tulajdon fokozatosan került át a
dolgozók egyéni részvényszámláira. A részvényár teljes kifizetéséig a papírok nem
voltak forgathatók. A törlesztést az MRP szervezet végezte, közvetlenül az ÁV Rt.
felé. ( Ez a módszer kedvezõbbnek bizonyult, mintha bankkölcsönbõl finanszírozták
volna a vásárlást, mert az ÁV Rt. csak az E-hitel 3 százalékos kamatát számította fel.)
A törlesztéseknek két forrása volt. Egyrészt az így megszerzett papírok után járó 12-13
százalékosra tervezett osztalékot a vételár teljes kifizetéséig nem lehetett felvenni,
annak egészét törlesztésre fordították. Másrészt a cég feljebb részletezett adózatlan
eredményének maximum egyötödét, pontosabban az egyötöd megközelítõleg
kétharmadát lehetett erre a célra fordítani.

Az átalakulás finanszírozásához még az Egzisztencia-hitelnél is kedvezõbb hitel

felvételére volt lehetõségük. Mivel akkoriban bevételeik 90 százaléka konvertibilis
valutában folyt be, külföldi bankhiteleket is igénybe vehettek volna. ‘92-ben kedvezõ
kamatozású hitelekrõl tárgyaltak egy budapesti székhelyû bankkal. Optimális esetben
6-7 éves kifutási idõvel számoltak, kedvezõtlenebb esetben 8-10 év alatt tudnának
törleszteni. A vállalat ugyanis nem örökölt hosszúlejáratú hiteleket,
alaptevékenységébõl származó éves bevétele akkoriban meghaladta az 1,7 milliárd
forintot, nyeresége pedig biztos alapot jelentett a privatizációs hitelek törlesztésére. Az
1993-ra elsõ félévre tervezett 305 millió forintos adózás elõtti nyereséget sikerült 5
millióval túlteljesíteni ( az éves terv 538,8 millió volt ), a következõ évekre enyhe
növekedésre számítottak: ‘94-re 542 milliós, ‘95-re 617 milliós, ‘96-ra 630 milliós,
‘97-re pedig 634 milliós adózatlan eredménnyel számoltak 1993-ban.

fokozatosan került át a dolgozók egyéni részvényszámláira. A részvényár teljes

kifizetéséig a papírok nem voltak forgathatók. A törlesztést az MRP szervezet végezte,
közvetlenül az ÁV Rt. felé. ( Ez a módszer kedvezõbbnek bizonyult, mintha
bankkölcsönbõl finanszírozták volna a vásárlást, mert az ÁV Rt. csak az E-hitel 3
százalékos kamatát számította fel.) A törlesztéseknek két forrása volt. Egyrészt az így
megszerzett papírok után járó 12-13 százalékosra tervezett osztalékot a vételár teljes
kifizetéséig nem lehetett felvenni, annak egészét törlesztésre fordították. Másrészt a
cég feljebb részletezett adózatlan eredményének maximum egyötödét, pontosabban az
egyötöd megközelítõleg kétharmadát lehetett erre a célra fordítani.

A dolgozók közvetlen tulajdona a vállalatból és ezáltal nyert szavazati joguk a vállalat

közgyûlésein konfliktusokat is rejthet magában. Ezek nagyjából két területen: a
létszámcsökkentésekrõl és a béremelésekrõl való döntések alapján kerülhetnek
felszínre. Nagy elbocsátások azonban nem követték a privatizációt, a kívánatosnak
tartott csökkenést javarészt természetes úton érték el. A dolgozók létszáma az 1990- es

Esettanulmány átvéve: Kiss János és Nagy Péter által 1996-ban szerkesztett Vállalatgazdaságtan
szöveggyűjteményből.
Vállalat és érintettjei BCE Vállalatgazdaságtan Intézet

2400-ról 1992-re 1600-ra csökkent. A korengedményes nyugdíjazás kb. 200 fõt

érintett. A másik nagyobb tétel a gyár egyik korábbi egységének a majolikagyárnak
önálló jogi személlyé válása volt 1991 õszén. Folyamatosan csökkentik a Fischer Mór
Porcelánipari Szakmunkásképzõ Intézetbõl kikerülõk számát is.

A béremelés kérdése kényesebb probléma. A gyár költségeinek ugyanis jelentõs részét

alkotják a munkabérek. Az inflációt mindenképpen szerették volna ellentételezni,
vigyázniuk kellett azonban, hogy a megugró költségek ne veszélyeztessék éves
törlesztõrészleteiket.

A gyárban jelenlévõ munkavállalói érdekképviseleti szervek: a dolgozók negyven

százalékát maga mögött tudó Munkástanács, a mintegy 200 fõt tagsággal bíró
szakszervezet elsõsorban a munkavállalók egyéni érdekeit védik, míg az Üzemi
Tanács inkább az összmunkavállalók mint tulajdonosok érdekeit lenne hivatott védeni
( ebbõl a szempontból sajátos helyzetet teremtett, hogy az MRP-vezetõség öt választott
tagja közül három a menedzsmentbõl került ki, a két további tagot pedig az
Igazgatótanács delegált). Így volt olyan munkavállaló-tulajdonos is, aki egyszerre
tagja a Felügyelõ Bizottságnak és az MRP - vezetõségének, emellett egyik irányítója a
Munkástanácsnak, s benne van az Üzemi Tanácsban is.

Esettanulmány átvéve: Kiss János és Nagy Péter által 1996-ban szerkesztett Vállalatgazdaságtan
szöveggyűjteményből.