GALAKTIKA

• WEIRD (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 €

C I - F I • FA N TA S Y
S

WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. OKTÓBER

391
ŰRÁLLOMÁS MESTERSÉGES GRAVITÁCIÓVAL
KÍNAI NUKLEÁRIS FÚZIÓ AKAR 2028-RA
EMBER A JUPITERNÉL

+
VARGA
ANTAL
NOWLAN
Előfize
JEZSI tőknek
CSAK
Tumanovszkij 1490 Ft
!
CLAUDE
Lalumière
22391

243018
770133
9

A FANTASZTIKUM LEGJAVA
 BÁJOS ÉS SZÓRAKOZTATÓ
ŰROPERA, A SOLARPUNK
STÍLUS ALAPMŰVE, MELYBEN
A WAYFARER ŰRHAJÓ SOKSZÍNŰ
LEGÉNYSÉGE EGY HÁBORÚ
DÚLTA KISBOLYGÓ FELÉ TART

RENDEL D MEG I T T: W W W.GAL AK T IK ABOLT.HU

 GALAKTIKA
2022. október

A Tranai
GALAKTIKA
W EI RD
N TA SY •
(ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 €

SC I-F I • FA

50 év Galaktika
WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. OKTÓBER

391
2022 júliusában egy kora nyári vasárnap a Szépmű- ŰRÁLLOMÁS MESTERSÉGES GRAVITÁCIÓVAL
KÍNAI NUKLEÁRIS FÚZIÓ AKAR 2028-RA
vészeti Múzeumban Hieronymus Bosch nem min- EMBER A JUPITERNÉL
dennapi világában merülhettem el. A „Gyönyörök
kertje” – amelyet Bosch egyik legnyugtalanítóbb +
és egyben legismertebb alkotásaként tartanak szá- VARGA ANTAL
mon – előtt állva nekem a Galaktika 50 évvel ezelőtti NOWLAN
nyitószáma jutott eszembe, amelynek a címlapján a JEZSI Előfize
tő
CS Kknek
Bosch-festmény részlete látható. Tizenkét éves ka- Tumanovszkij 149A 0 Ft!
maszként anno egészen biztosan nem értettem a CLAUDE
Lalumière
kép jelentését, de az emlék megmaradt, és inspirált,

22391
hogy újra kezembe vegyem a Galaktika 1-et (tökéle-

243018
tes összhangban Németh Attila kérésével, hogy leje-

770133
9
gyezném-e néhány gondolatomat a sci-fi-ről, vagy a A FANTASZTIKUM LEGJAVA
Galaktikáról).
Jó volt odamenni a könyvespolchoz, és leemelni a fél évszázados kötetet. Újra beleszagoltam
– gyerekként mindig az volt az első, hogy az új könyvek szagát magamba szívtam –, és meglepő,
jó érzés volt rádöbbenni, mennyi maradandó emlékem eredetét találom meg benne. Ott van
mindjárt a hetedik oldalon a remek fametszet, ahol a kíváncsi ember átbújik a csillagok szférá-
ján, hogy felfedezze az ismeretlent. De ismét elmosolyodtam a törött eszkuder történetén, mely
az idegen értelemmel való kommunikáció kihívásaira hívta fel a figyelmemet, amivel később
sokat foglalkoztam. És újra szívet melengető érzés volt találkozni Robert Sheckley műveivel,
amelyek emberségét csak később, többszöri újraolvasás után értettem meg. „A Tranai” szá-
momra ma is a boldogság, az utópia utáni vágy egyik legemberibb története, még akkor is, ha a
főhős rezignáltan feladja a küzdelmet, hogy megtalálja a világok legjobbikát.
De a Galaktika 50 éves története is azt mutatja: nem érdemes kifogásokat keresnünk, ne
képzeljünk magunknak űrcsúzt vagy űrmaláriát, mint Wad kapitány és Martin Boozgoe, ne
adjuk fel soha.
A Galaktikának ezért újabb sikeres és izgalmas fél évszázadot kívánok, mutassa meg a min-
dig változó tudományos-fantasztikus irodalom új és régi arcait a következő nemzedékeknek is,
legalább akkora sikerrel és kitartással, mint az első ötven esztendőben!

Dr. Pacher Tibor

fizikus, a Puli Space
Technologies alapítója

Az első szó jogán 3

 GALAKTIKA XLII. évfolyam, 391. szám
Alapítva: 1972-ben
Tiszteletbeli főszerkesz tő: Kuczka Péter
Főszerkesz tő: Dr. Mund Katalin
Lapigazgató: Burger Ist ván
Irodalmi szerkesz tő: Németh Attila
(irodalom@galaktika.hu)
Tudományos szerkesz tő: Kovács „Tücsi” Mihály
(tudomany@galaktika.hu)
Olvasószerkesztő: Athén Melitta, Kasza Magdolna
Kommunikáció: Somogyi Réka
tel.: 06-70/944-8181 (kommunikacio@galaktika.hu)
Terjesztés: Szabó Lívia
(terjesztes@galaktika.hu)
Szerkesztőségvezető: Polonkai Tamás
(szerkesztoseg@galaktika.hu)
Kreatív igazgató: Varga Balázs

A borító Amir Zand (Törökország) munkája:

amirzand.artstation.com

A TANÁCSADÓ TESTÜLET TAGJAI

Dr. Lukács Béla fizikus, a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézeté-
nek tudományos tanácsadója
Dr. Juhász Árpád geológus, a TV2 tanácsadója
Dr. Almár Iván csillagász, űrkutató, a Nemzetközi Asztronautikai
Akadémia SETI munkacsoportjának tagja, a nemzetközi SETI bizottság
korábbi alelnöke
Réz András esz téta
S. Sárdi Margit irodalomtör ténész, egyetemi docens, a Magyar Scifitör-
téneti Társaság elnöke
60
Alföldi István ex-ügyvezető igazgató, Neumann János Számítógép-
tudományi Társaság
Szabó György médiaszakértő (ex-elnök-vezérigazgató –Sanoma)
Juhász György tartalommarketing-szakértő
Szerkesztőség: 1024 Bp., Fény u. 2.
Tel: 06-1/457-02-50, Nyitva: H–P 10–16 óra között
Kiadó: Metropolis Media Group Kft.
Felelős kiadó: a Kft. ügyvezető igazgatója
Terjesz ti országosan a Lapker Rt.
Nyomdai előállítás: Gelbert Eco Print • www.gelberteco.hu
Előfizethető: kedvezményesen egy évre (12 szám, Platinakártyával,
partneri kedvezményekkel) 17 880 Ft (1490 Ft/hó) • csoportos besze-
dési megbízással: 1490 Ft/hó • Galaktika XL (12 Galaktika XL, Gyémánt-
kártyával, partneri kedvezményekkel): 29 880 Ft/év (2490 Ft/hó) • cso-
portos beszedési megbízással: 2490 Ft/hó • partnereinknél a digitális
Galaktika 1200 forint/db
Az előfizetés teljesíthető átutalással: K&H Bank Zrt.
10403181–50526767–88671008 vagy rózsaszín pos tautalványon
a Metropolis Media Group Kft, 1535 Bp. Pf. 746. címre.
28
A meg jegy zés rovatba kérjük beírni
a kedvezményezett nevét és postázási címét.
Kanadában és az Egyesült Államokban előfizethető
a Pannonia Könyvesboltban.
www.pannonia.ca • e-mail: info@pannonia.ca
Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza!
HU-ISSN 0133-2430
Támogatóink:

78
 GALAKTIKA
2022. október

59
87

novellák cikkek
6 Jezsi Tumanovszkij: Az őrjárat (első rész) 28 Ember a Jupiternél
32 Varga Csaba Béla: A sötétség kapujában 59 Zöld jövő
64 Claude Lalumière: Bizánc prelűd 60 Videodrón
82 Antal József: Gyerekszáj 62 Intelligens dizájn
96 Philip Francis Nowlan: Az időugrók 76 A szférák zenéje
78 Obszervatórium
81 Kő kövön
87 Zöld jövő
88 Képregény a Galaktikában

Galaktika XL
116 Bevezető
115 Bram Stoker: A Hét Csillag Ékköve (alternatív befejezés)
133 Philip Francis Nowlan: A han Légiurak
200 A sárga veszedelem

Tartalom 5
 GALAKTIKA
2022. október
Űrállomás mesterséges
gravitációval
A Vast, egy kaliforniai székhelyű startup
ambiciózus célt tűzött ki maga elé. A vállalat
mesterséges gravitációs űrállomásokat fog ki-
fejleszteni. A mérnökökből, ipari szakértők-
ből és egy űrmérnökből, a SpaceX korábbi al-
elnökéből, Hans Koenigsmannból álló csapat
olyan környezetet szeretne létrehozni, ahol az
emberek az űrben nemcsak élhetnek, hanem
dolgozhatnak is.
Hosszú időt tölteni zéró gravitáción ve-
szélyes, károsíthatja az űrhajósok egészségét.
A kockázatok közé tartozik az izomsorvadás,
a csontvesztés, és még az agykárosodás is.
A  mesterséges gravitáció segítségével egész-
ségesebb környezetet lehet biztosítani a hosz-
szú távú küldetésekhez.
A gravitációhoz hasonló vonzást egy nagy
méretű forgó szerkezetnek köszönhetően fel-
lépő centrifugális erő keltené. Az elképzelé-
sek szerint a vállalat űrállomása több mint 40
ember befogadására lesz képes, és 100 méter
hosszú lesz.
Nem ez az első eset, hogy egy cég megpró-
bál mesterséges gravitációs szerkezetet építe-
ni az űrben. Mivel az űrturizmus az új trend,
a különböző iparági vezetők nem hagynák ki
a lehetőséget, hogy megadják az embereknek,
amit szeretnének.
6
Őszintén köszönetet szeretnék mondani
Roman Kulikovnak és Jurij Beszarabnak,
amiért sikerült rávenniük, hogy befejezzem
ezt a történetet.
A
BÁRT ITT a Zóna peremén
nem is olyan rég kapták fel. Ko-
rábban mindenki a Hét bánatba
és az Ördög méhébe járt, de mos-
tanában ide, a Csatahajóba térnek be a leg-
többen, amikor kicsit meg akarnak pihenni.
Közeledett az este. A kerek kajütablako-
kon át még mindig beáramlottak az erőlkö-
déstől kivörösödött nap utolsó, nyughatatlan
sugarai, próbálván egy ideig fennmaradni,
győzködve éjszaka anyácskát, hadd játsz-
hassanak még egy kicsit az emberekkel, de a
sötétség kemény keze már megvetette boly-
hos ágyukat az első csillagok ezüstös szikrái
között, és a Zónába bekúszott az alkonyat.
A félhomályos, nem túl nagy terem-
ben, a ritkásan elrendezett asztalok között
hangtalanul sürgölődött a csapos. A sarok-
ban, a beszélgetéseket elnyomva egy régi
rádiókészülék sercegett, felváltva kínálgat-
va valamennyi zenei műfaj élvezetét. A ci-
garettafüstön átderengett a pulttól jobbra,
szándékosan hatalmas szegekkel felrögzített
„Tilos a dohányzás” tábla.
– Annyira képtelen vagyok hozzászokni –
nézett ki elgondolkodva Bunker az egyik ab-
lakon –, mármint ahhoz, ahogy ez az egész
megtörténik. De gondolod, számít bármit is?
Hisz a nap lenyugodott. Vagy sem. A Zóna
viszont máris megváltozott. És ez minden
alkalommal olyan ijesztő. Annyiszor jártam
már ott éjszaka, és semmit sem lehetett ész-
revenni belőle. Pedig itt a határnál még a ku-
tyaütők is tudják, mikor száll le a nap.
–  A Zóna lélegzete – mondta higgadtan
Markos, jeges sörét kortyolgatva a bepárá-
sodott üvegből. – Valamikor azt tartották,

Jezsi Tumanovszkij
AZ ŐRJÁRAT
ilyenkor az Ő határait feszegeti valaki. Az
első rossz jel az volt, amikor az illető meg-
érezte ezt a lélegzetet. Ám ma már nincs
ilyen. Szinte semmit sem érzünk.
– Nem mindenki – ellenkezett vele semle-
ges hangon Verem. – Olyan is van, aki szerint
ha nem érzékeled a lélegzetét, az irányítót se
fogod meghallani.
–  Mondja ezt egy olyan valaki, aki még
semmit sem változott! – reagált még mindig
ugyanolyan higgadtan Markos. – Kisfiam,
ezen ne törd a fejed! Ha nem hallod, hát a
pokolba vele! A lényeg, hogy legyen időd be-
kapcsolni a „korlátot”. Tudod, hogy mennek
a dolgok? Ma még ez a normális, holnap meg
már azt mondják, nem, ti már nem is vagy-
tok emberek. És akkor vége. Előre, az utolsó
portyára!
–  Már megint a magadét hajtogatod,
Markos – mondta Örvény, sűrű, kékes füs-
töt eregetve egy nagy, csiricsáré vízipipából.
– Mindig csak az utolsó portya, az utolsó
Az őrjárat
GALAKTIKA
2022. október
A stalkerek újabb
veszélyes útra indulnak,
melyen a jelen veszélyei
mellett a múlt kísértetei
is meglepetéseket
tartogatnak.
(első rész)
portya… Mi van, megviseltek az évek, vén
csotrogány?
– Ha! Az évek! Na rajta, elő a késsel, majd
meglátjuk, kit viseltek meg itt az évek! – fe-
lelte vidáman az öreg szolgálatos, érezhe-
tően egy köztük már sokszor elhangzott
dialógust felkapva, és ahogy szokott, körül-
pislantott a bárban.
A túlsó sarokban valami társaság szóra-
kozott zajosan. Itt, a Zónán kívül senki sem
hivalkodott a jelvényekkel, de a tapasztalt
szem könnyedén felismerte a ruhadarabok-
ról és a náluk megszokott társalgási stílus-
ról a Szabadság klán tarka testvériségének
tagjait. A  Szolgálat és e szervezet meglehe-
tősen feszült viszonyt ápolt egymással, ami
azt jelentette, azonnal tüzet nyitnak, amint
megpillantják egymást, de csak a Határ
túloldalán. Itt, a valódi világban a szolgá-
latosok betartották az ősi szabályokat, és
megpróbáltak nem konfliktusba keveredni a
többi klánnal.
7
 GALAKTIKA
2022. október
Ezért csak Bunker ült arccal a szabadsá-
gosok felé fordulva és nézett ki hosszasan,
időnként homlokát ráncolva a kerek lőrés-
ablakon.
Ám most nagy zaj harsant abban a sarok-
ban, vagy kéttucatnyi emberből álló tömeg
kiáltott fel egyszerre és ez már a szolgála-
tosok figyelmét is felkeltette. Egyértelműen
látszott, hogy a hatalmas asztal szélén egy
vékony öregember áll egyensúlyozva, ide-
oda imbolyogva, petyhüdt arca egyszínű
világos foltként himbálózott a dohányfüstös
homályban. Beletelt néhány másodpercbe,
míg megértették, hogy az öregnek egyszerű-
en nincs szeme.
–  Rajta, rajta! – kiáltozták a szabadsá-
gosok tömegében, és az öreg engedelmesen
behajlította egyik lábát. Most már nyilván-
valóvá vált, hogy a vak is totál részeg. Állt,
és vadul kalimpált, hogy megőrizze egyen-
súlyát, arcának barnás foltja vadul összerán-
dult, de csodával határos módon nem esett
el. A tömeg izgalma egyre nőtt. Az egyik
szabadságos egyértelműen fontoskodó pil-
lantással meredt órájára, láthatóan a másod-
perceket számlálva, egy társa pedig pénzt
szedett össze másoktól.
– Micsoda baromság! – Bunker idegesen
elnyomta félig szívott cigarettáját. – Sakálok
ezek, és a szórakozásuk is akár a sakáloké.
–  Engedd el! – mondta nyugodtan Mar-
kos. – Mi dolgod velük? Ülj, lazíts, és ne
avatkozz mások dolgába!
–  Nekem se tetszik – hallatszott Verem
hangja. – Beverhetnénk az orrukat?
–  Majd én beverem a te orrodat – ígérte
színpadiasan Örvény és még olyan mozdula-
tot is tett, mint aki az öklét mutatja. – Nem
elég így is a sok diplomáciai balhé? Az utol-
só egyeztetésen egyértelműen jelezték: az
ököllel lerendezett szórakozások költségét a
továbbiakban levonják a fizetésünkből. Aka-
8 Az őrjárat
rod az éhkoppot nyelni? Akkor menj, és tégy
igazságot! Csak hagyj rá időt, hogy előtte mi
elhúzzunk innen!
Verem arca valami olyasmit tükrözött,
„igen, jól van, mindent értek, nyugton ma-
radok”, és felemelte kezét, hogy jelezzen a
csaposnak.
Az öregnek az asztal szélén sikerült megta-
lálnia egyensúlyát, és most már sokkal kevésbé
imbolygott. A szabadságosok hangoskodtak, és
folytatták a pénz összeszedését.
–  Még hatvan másodperc! – jelentette
hangosan a férfi az órával.
–  Még egy Tomboló kenget, haver! –
mondta Verem a közeledő csaposnak. – Mi
ez a nagy vidámság ott, azoknál a srácoknál?
– Szabadságosok, hogy szakadna rájuk az
ég – mondta rosszkedvűen a csapos. – A vén
hülyének nem maradt pénze piára, és foga-
dott velük egy üveg tisztaszeszbe, hogy meg-
áll három percig fél lábon az asztal szélén.
Az elektronikus szemét tette fel rá. És most
ha leesik, nem marad semmije.
– Ez magánügy, nem? – kérdezte hangsú-
lyozottan pártatlan hangon Markos.
–  Az – értett egyet vele morcosan a
csapos. – Csak már egy órája vitatkoznak
vele. Szórakoztatja őket. Csajokat követel-
tek, de miután őket elküldték, rászálltak
az öregre.
– Huszonöt, huszonnégy, huszonhárom…
– skandálta néhány ember kórusban. Az
öreg hirtelen előrebillent, egész teste meg-
görnyedt, de nem tudott talpon maradni, és
oldalvást a földre zuhant. A tömeg tombolt,
egy ideig semmit se lehetett hallani.
A csapos ingerülten felszisszent, és odament
a pulthoz. Markos látványosan elfordult. Bun-
ker vigyorogva nézett ki a kajütablakon.
–  Csalás! – hallatszott a sarokból egy
vékony, öreges hang. Gazdájának szánal-
mas kinézete ellenére elég határozott volt.

– Fellöktek! Az utolsó pillanatban hátulról
meglöktek!
A felcsattanó hangzavar egy pillanatra
elnyomta a vak ember szavait, de ő tovább
küzdött.
–  Ez nem igazság! Ilyet nem lehet! Én
megálltam, adjátok ide a nyereményem!
– Ne erőlködj, te bűzös! – válaszolta valaki
a tömegből fenyegető hangsúllyal. – Leestél,
húzz el innen! Vagy egy csontod se marad
épen attól, amit kapsz!
Bunker elsápadt, és a balhé felé fordult.
–  Higgadj le! – szólt rá Örvény, Markos
pedig figyelmeztetően bajtársa alkarjára tet-
te kezét. – Kezded túl hamar felkapni a vizet.
Lehet, hogy ideje lenne kicsit lepihenned?
– Minden rendben – felelte savanyú han-
gon Bunker. – Egyszerűen csak belefárad-
tam újra és újra végighallgatni. No de fus-
sunk csak össze a kijáratnál! – tette hozzá
már az orra alatt, és komoran bámulta az
asztal körül nyüzsgő tömeget.
A vak láthatóan ijedten elhallgatott, és
felszívódott a bár félhomályában.
–  Holnap reggel hétkor gyakorlat – je-
lentette be Örvény, egyszerűen csak hogy új
vágányra terelje a beszélgetést, hisz az osz-
tagok reggeli óráinak menetrendje már egy
hónappal korábban ismert volt.
Eközben a bár másik végében az ittas
tömeg újabb szórakozásra vágyott. A dol-
gok fokozatosan minden idők kedvenc lát-
ványosságának irányába fordultak. Ketten
kibújtak kabátjukból és ingükből. Mindket-
tejük körül rengeteg rajongó gyülekezett, a
korábbi pénzbeszedő körbesétált közöttük,
és ismét nagy halom színes papírlapot lo-
bogtatott.
– Menjünk innen! – sóhajtott fel Bunker,
próbálva felállni.
Verem könnyedén eltolta magát az asz-
taltól, de Örvény színpadiasan hátravetette
Az őrjárat
GALAKTIKA
2022. október
magát székén, és szándékolt nyugalommal
kijelentette:
–  Ne kapkodjunk, nézzük végig! Lassan
már kezdem azt gondolni, semmi keresniva-
lóm egy ilyen osztaggal a Zónában.
–  Ne is mondd, parancsnok! – csatlako-
zott hozzá Markos. – Inkább azokat az erős
srácokat vigyük magunkkal, ezeket a nyafka
veszteseket meg hagyjuk a bázison, hogy ki-
mossák a nadrágjukat!
Bunker homlokát ráncolva, de engedel-
mesen visszaült a helyére. Verem egyked-
vűen vállat vont, és üres bögréjével a csapos
felé intett.
Amikor a fehér fény kissé elhalványul, egy
kísérteties világot látok magam körül. Ho-
mályosan ismerős, néha úgy tűnik, mintha
lenne hozzám valami köze, de akkor rájö-
vök, ez nem lehet igazság, mert az igazság
az maga a fehér fény. Gyakran nézek bele
ebbe a világba, szórakoztat és izgat fur-
csa élete, valami új érzést és lendületet ad.
Bármilyen különösnek is tűnhet számomra,
olyan, mintha én is egyike lennék azoknak
a lényeknek, akik nevetséges problémáikkal
küzdenek abban a kicsinyes aggodalmakkal
teli világban. De tisztában vagyok vele, a tu-
dáshoz vezető út kanyargós és nem mindig
egyértelmű. Érzem, hogy az a primitív világ
megtanít nekem valamit, és ez épp elég ok a
tanulmányozására.
Itt van ez a bár, egy a legközelebbi, elég
nagy víztömegtől ki tudja, hogyan ideke-
rült hajóban nyitották. Benne magukat
stalkernek nevező emberek testi erejüket
összemérő tusába kezdenek. Mások, akikkel
néha szimpatizálok, mert igyekeznek meg-
őrizni eszméik tisztaságát, elégedetlenséget
éreznek, de továbbra is tartják pozíciójukat.
Érdekes. Meg egy másik, nem teljesen, de
mégis egyértelműen emberi lény, aki csak az
9
 GALAKTIKA
2022. október
okot várja, hogy váratlanul cselekedhessen.
Kíváncsivá tesz.
A bokszmeccs nem tudott elkezdődni. Az
elektromos szeme formájában legutolsó tu-
lajdonát imént elvesztett öreg hirtelen el-
kezdett szívszaggató hangon rikácsolni, és
lökdösni a már összecsapásra kész ökölhar-
cosokat.
–  Micsoda egy baromság! – ordította az
öreg gúnyos hangon. – Szóval igaz, hogy az
összes valódi stalker már rég a Zónába ment,
itt meg csak a szaros gatyás kölykök marad-
tak? A pofozkodás a gyerekek szórakozása!
Íme az igazi férfiak mulatsága!
A vén eszement kezében egy hosszú,
egyenes kés emelkedett a magasba. Nyil-
ván tisztában volt vele, micsoda erőt sugá-
roz egy ilyen jó minőségű fegyver kinézete,
és tovább rikácsolva körbemutatta a csodás
acéldarabot a kíváncsian bámuló szemek
magasságában.
– Hol van az a rohadék, amelyik az utol-
só pillanatban meglökött? Gyerünk, te
medvefarkaló, mutasd magad, ahogy a fér-
fiak! Vagy életed végéig mások mögé bújva
fogsz sakálkodni?
–  Megvilágítanád kissé, mit akarsz? –
kérdezte hangosan az egyik egész közel
álló, még egy széklábnál is girhesebb sza-
badságos.
– Mi olyan érthetetlen? – emelte fel hang-
ját az öreg. – Meghívom azt a kutyafattyát az
utolsó portyára! Itt, ahol a Zóna ügyel mind-
nyájunkra, világossá fog válni: egész élete
csupa hazugság volt! Kés a kés ellen! Még
csak azt se követelem, hogy kössék be a sze-
mét! De hagyja abba a reszketést félelmében
ettől a vak öregembertől, és álljon ide elém!
– Hé, hé, csak ne itt, az én báromban! –
hördült fel a bárpult mögött a csapos, de a
még izgalmasabb látványosságra éhes tömeg
10 Az őrjárat
már egyetértőn zúgott, és valaki felkiáltott a
meglehetősen nagy teremben:
– Még a parancsnokság se vitatja az utolsó
portya jogát! Ki vagy te, hogy ellenszegülsz a
Zóna törvényeinek?
– Nem a Zóna vezette be ezeket a törvé-
nyeket – válaszolta a csapos már halkabban,
miközben arcáról egyértelműen leolvasható
volt, aggódik az intézmény jövőjéért, ha ez a
történet a nyilvánosság tudomására jut. Bár-
hogy is végződjék. Viszont tisztán látszott,
hogy már nem áll a párbaj útjába.
– Ez már egész szórakoztató – vigyorodott
el Markos a sarokban, Bunkernek szánva
szavait. – A nagyapó makacsul ragaszkodik
a botrányhoz, és ma el is éri célját. Vagy ka-
matostul megfizet mindenért, vagy bevégzi
ott, ahol utoljára kérkedett valamivel. Nos,
legyen, üljünk, és nézzük végig!
–  Nem avatkozunk közbe? – kérdezte
Verem Örvénytől, már félig-meddig meg-
győzve.
–  Nem – felelte a másik közömbösen, és
ellazult a széken, demonstrálva, hogy felké-
szült az újabb előadás élvezetére.
Bunker megpróbált közömbösnek mu-
tatkozni, de Markos, észrevéve rajta az erős,
bár jól leplezett felindultság halvány jeleit,
aggódva nézett bajtársára.
A tömeg eközben kavargott, és felhar-
santak az első nevetések. Egy mogorva,
egyértelműen dacos férfihang határozottan
felcsattant: „Mégis, mi közöm a vén trotty
a dumájához?” De a sokaság szórakozásra
vágyott és lassan elhúzódott az utolsó útra
meghívott mellől. Ő ugyan egyetlen lépést
sem tett, de váratlanul az emberi testek
hosszú folyosóján találta magát, magányo-
san, szemközt az öreggel.
A vak ember jobbra, majd balra fordította
fejét, aztán megmerevedett, világtalan sze-
mével az ellenségre meredve. Olyan rémítő

benyomást keltett, mintha még mindig látná
ellenfelét.
–  Ne húzd az időt, Füzér! – hallatszott
vontatottan a tömegből. – Vágd taccsra az
öreg csókát, és az ügy lezárva.
Füzér igencsak kiérezhető belső dühvel
elvigyorodott, majd előhúzott valahonnan
az öve mögül egy meglehetősen nagy, szab-
lyaszerű kést.
–  Te! Vén hülye! Magadnak köszönd –
mondta a vak embernek, és megsuhogtatta
maga előtt a majdnem egy kilót nyomó mi-
nőségi acélt. – Úgy csapom le a hülye fejed
seperc alatt, mintha tűzifát hasogatnék!
Tisztán látszott, igencsak részeg.
A tömeg vidáman zsibongott és még szé-
lesebbre tágult, zajosan lökdösve az asztalo-
kat és székeket.
Néhány ember hátrálás közben a szolgá-
latosokba ütközött és félénk pillantásokat
vetve nyugodt arcukra, sietve félrehúzódott.
Bunker és Örvény a közönség első sorába ke-
rült, Markos és Verem az asztal túloldaláról
figyelte a kibontakozó eseménysort.
Bal felől a bokszolók álltak, akiknek még
felöltözni sem maradt idejük, és izgatottan
mutogattak az öreg felé.
Ő most már egyáltalán nem sietett.
Többször ide-oda fordította fejét, elő-
ször jobbra intett, majd kését szorongatva
néhányszor behajlította bal kezét. Füzér
egész idő alatt fenyegető grimaszokat vá-
gott, és szélesen lendítő mozdulatokat tett
szablyájával.
– Az öreg nem kispályás – kommentálta
halkan Markos. – A kést lazán tartja, simán
és gyorsan mozog. Látszik, hogy hallása tö-
kéletesen irányítja. Ismertem valamikor egy
vak bokszolót, bármelyik látót képes volt ki-
ütni egyetlen csapással.
–  Micsoda baromság! – háborodott fel
egész idő alatt most először Bunker. – A sza-
Az őrjárat
GALAKTIKA
2022. október
badságos látja, hova csapjon, az öregnek vi-
szont szinte vaktában kell döfnie. A mesék
persze érdekesek, de mi most épp egy gyil-
kosság tanúi vagyunk.
– Akkor már inkább egy öngyilkosságé –
sziszegte hidegen Örvény, és Bunker elége-
detlenkedve elhallgatott.
– Apó, ha elintézed Füzért, visszaadjuk a
szemed! – kiáltotta vidáman valaki a tömeg-
ből. A szabadságosok örömmel kiáltozva fo-
gadásokat kötöttek.
– Csapos, két Tomboló kenget! – vakkan-
totta dühösen, kezét felemelve Bunker.
Egy furcsa és nevetséges lényt látok. Nem
is értem, miért vonz annyira. Valami nincs
egészen rendben ezzel a teremtménnyel, de
a fehér fény közelében nem is léteznek egy-
szerű lények. Azok az emberek, akikkel néha
együttérzek, azt hiszik, a lénynek van esélye.
Furcsa. Többet várnak tőle, mint amire ké-
pes. Kíváncsivá tesznek.
A bárban feszült csend támadt. Az öreg ma-
gabiztosan és éberen körbesétált. Még a pen-
geforgatás technikájához nem értők is – igaz,
itt ilyen nem túl sok akadt – megérezték: a
vak nagyon is tudja, mit csinál. De egy ilyen
csatában a végeredmény másodperceken és
centimétereken múlik. Két-három suhintás
eldönti a küzdelmet, és a látás hiányát a hal-
lás nem kompenzálja. Vagy mégis?
Füzér nyilvánvalóan nem tudta, mihez
kezdjen. A harc előtt viccelődött, most vi-
szont maga volt a megtestesült koncentráció:
minden stalker pontosan tudja, mennyire
veszélyes alábecsülni az ellenséget.
Az öreg tapasztalt ellenfél. Ez addigra
minden, még nem az asztalok alatt alvó szá-
mára világossá vált.
A tömeg még inkább széthúzódott, az in-
tézmény falaihoz tapadt. A vak öreg és Füzér
11
 GALAKTIKA
2022. október
szinte hangtalanul, rogyasztott lábbal sétál-
tak körbe.
Füzér váratlanul másképp fordította lá-
bát, és testének enyhe elcsavarásával irányt
változtatott. Mindezt annyira véletlensze-
rűen és gyorsan tette, hogy a következő
néhány másodpercben ellenfele háta mögé
kerülhetett. Már emelte is kését, hogy hátul-
ról lesújtson, ám az öreg ebben a pillanatban
hallgatózva megforgatta fejét, majd azonnal
pozíciót váltott, és a következő lépéssel ismét
szembekerült ellenfelével.
– A legviccesebb – mondta Markos, mint-
ha csak úgy a levegőhöz szólna –, hogy az
öreg teljesen nyugodt, az a barom viszont
ideges és rángatózik.
Mintha csak meghallotta volna szavait,
Füzér hirtelen rárontott a vakra, és elindí-
tott egy szinte szeletelő, rézsútos mozdu-
latot. Az öreg az ellenfél támadásával egy
időben felgyorsult: hirtelen előrelökte kezét,
mint aki félresöpri valaki más kését oldal-
ra, majd megérintette Füzér alkarját, és úgy
tűnt, mintha hozzátapadna kabátujjához.
Aztán egy folyamatos kört leíró mozdulattal
ellenfele háta mögé került, és a penge alig
észrevehető suhintásával, nadrágja szárát
felhasítva megkarcolta Füzér combját.
Ő lendületesen az elkövető felé pördült, és lá-
tótere szélén megpillantotta a lábán vöröslő fol-
tot. Szeme elkerekedett, kezét combjára nyomta,
és rémülten meredt vérrel színezett tenyerére.
A tömeg barátságos sóhajjal reagált,
melyből sok mindent ki lehetett hallani: a
lelkesedéstől és csodálattól a csalódásig és
haragig. Itt mindenki képes volt értékelni a
szép mozdulatokat.
Még ha csak véletlenül sikerült az öreg-
nek, akkor is hatásosnak bizonyult.
– Közelebb, menj közelebb hozzá! – kiál-
totta valaki a sötét sarokból. – Ő csak fülel
és fél tőled!
12 Az őrjárat
Füzér nagyot sóhajtott, beletörölte tenye-
rét nem túl tiszta ingébe, és mint aki csak
játszik vele, a rövid kardot egyik kezéből a
másikba dobálva, lassan a vakhoz lépett. Az
öreg arcán megvető mosoly futott át.
Füzér előredőlve, félig guggolva, a keze
meghosszabbításaként szolgáló penge he-
gyét ide-oda ingatva közeledett. Másik
keze, mintha csak tulajdonosától függetle-
nül tenné, hisz ő tudta, hogy ellenfele vak,
egy fényes lánccal játszadozott; ez egy látó
ember figyelmét igencsak elterelné. Az öreg
hiányzó szeme magasságában, függőlege-
sen, pengéjével lefelé mutatva tartotta a kést
ellensége felé.
Amikor már csak egyetlen lépésnyi tá-
volság maradt közöttük, Füzér gyorsan a
vak arca felé döfött. Az öreg, alkarjával és
késével próbálván kivédeni a csapást, balra
hajolt. Füzér hátrarántotta jobb kezét, de
meglendülő balja azonnal eltalálta az ellen-
ség arcát, majd rögtön vissza is húzódott.
Az ütés nyitott tenyérrel, kissé félrecsúszva
csattant, de a vak így is megingott, majdnem
elesett.
A tömeg felvidult, a csapostól sört követeltek.
Füzér méltányolta az öreg reflexeit, ezért
taktikát változtatott. Ismét a vak felé lépve,
kíméletlen rúgást indított hasa felé. Ha célba
talál, a világtalan számára ez automatiku-
san a harc végét jelenti. De a vénség az utolsó
pillanatban előrehajolt, és egy rövid, Füzér
felemelt lábának combjába döfő mozdulat-
tal blokkolta a találatot. Mindez egy pillanat
műve volt, és a küzdők most már kartávolsá-
gon belül kerültek egymástól.
Füzér azonnal megpróbált jobbra csapni
késével, de az öreg, folytatva mozdulatát, fé-
lig leguggolt, majd a penge hosszának feléig
belemélyesztette kését ellenfele combjába.
Egy pillanatra mindenki ledermedt, ez a dö-
fés valamennyiüket váratlanul érte. A vak

férfi megforgatta a kést a sebben, majd ki-
rántotta, és vállának erőteljes, a guggolásból
felemelkedés lendületével megtámogatott
mozdulatával a padlóra küldte Füzért.
A méretes nyílt sebből ömlő vér gyorsan
szétterjedt a padlón, Füzér rémítő hangon
sikoltozva minkét kezével a lábát marko-
lászta. Néhány ember kapkodva rohant se-
gíteni neki.
Az öreg nyugodtan állt mellette, és fi-
gyelmesen hallgatta, mi történik. Késéről
közben a koszos padlóra hullottak az utol-
só, vöröslő vércseppek.
–  De ez lehetetlen! – ordította valaki a
tömegből. – Az öreg biztos mutáns! Késel-
jük meg!
– Úgy van! – támogatta egy rikácsoló, ré-
szeg hang.
–  Nézzük meg, nincs-e máshol is szeme
ennek a vaknak! – folytatta ingerülten az
első hang.
Néhány férfi helyeslő kiáltásokkal az öreg
felé indult.
Ő azonnal feléjük fordult, és megemel-
te a kést. Valahonnan a semmiből a másik
kezében is megjelent egy penge. Az öreg
eltérő fogásokkal tartva a két fegyver mar-
kolatát, szinte oda sem figyelve játszado-
zott velük, és közben lassan a szolgálato-
sok asztala felé hátrált.
–  Belevaló egy nagyapó – csettintett
nyelvével Markos. – Nos, parancsnok, el-
jött a mi időnk?
Örvény válasz helyett felpattant az asztal
mellől, és előrelépett.
–  Mi jogon akartok lincselést tartani? –
Az erős hang túlharsogta mindenki másét
a bárban, és több tucatnyi arc fordult az új
szereplő felé.
A furcsa lényről kiderült, hogy mestere a
végletekig kiélezett mozdulatoknak. Láttam,
Az őrjárat
GALAKTIKA
2022. október
mennyire élvezte az elnyúló pillanatot, mikor
véget vethet egy alávaló teremtmény útjá-
nak. Láttam, hogy egészen a mozdulat lezáró
mozzanatáig habozott, elvegye vagy meg-
hagyja azt a fehér szikrát, majd úgy döntött
elveszi, ám a legeslegutolsó pillanatban, mely
után már tényleg lehetetlen bármin is változ-
tatni, mégiscsak másképp vitte be a döfést:
látványosan és zajosan, de egyáltalán nem
végzetesen. Láttam, ahogy a kivételes gesztus
nyomán egyesülnek e teremtmény erővona-
lai azokéval, akik őrzik eszméik tisztaságát.
Érdekes. Láttam, tudják mi történt, de nem
értik, miért. Furcsa.
–  Téged ki kérdezett? – rikkantotta valaki
dacosan a tömegből, de Örvény nyugodtan
folytatta erőteljes, magabiztos hangján:
– Nem történt törvényszegés, magam va-
gyok rá a tanú. Az öreg szabályosan terítet-
te le azt a fickót, és még csak meg sem ölte.
Vissza kell adnotok neki az elektronikus sze-
mét jóvátételként, és meghívni egy italra a
látványos műsorért…
–  Megölle-e-ek!!! – üvöltötte Füzér, akit
épp ekkor tekertek körbe egy érszorítóval, és
kezdték bekötözni a sebét. – Megöllek te vén
barom, megöllek, megöllek, megölle-e-ek…
– Az üvöltés gurgulázásba torkollt, mivel
egy piásüveget nyomtak a sebesült szájába.
– Még mit nem! – közeledett kihívóan egy
részeg szabadságos Örvény felé, kigombolt
szarvasbőr ingben, egy felbontott palackkal
a kezében. – Húzzon el innen, míg bizton-
ságban teheti. És neked is jobb lenne, ha mi-
nél hamarabb lelépnél.
– Nem kérdeztelek – mordult rá lehangol-
tan Örvény. – Az emberetek velejéig romlott,
a Zóna nem bocsátja meg az ilyesmit.
– Nem számít, a Zónával majd lerendez-
zük valahogy, de most fogjátok a mutánsoto-
kat, és húzzatok el innen!
13
 GALAKTIKA
2022. október
Örvény higgadtan nézte a mindenfelől
közeledő tömeget, kurta mozdulattal megál-
lította az akcióba lépni készülő szolgálatoso-
kat, és az öreghez szólva azt mondta:
– Gyere velünk, nagyapó! Nincs itt semmi
dolgod.
Bunker csalódottan felhúzta szemöldö-
két, de parancsnoka pillantásának engedel-
meskedve kiment a bárból. Az öreg azonnal
eldugta fegyvereit, és kezével megtapogatva
Örvényt, valami köszönetfélét motyogott,
majd a kijárathoz támolygott. Markos és Ve-
rem hátrálva követték. Előbbi ellenségesen
elvigyorodott, és kemény, durva arca ettől a
gonosz vicsorgástól csak még kegyetlenebb-
nek tűnt. Verem látszólag természetellene-
sen nyugodt volt, hangsúlyozottan semleges.
Keze mintegy véletlenül a bőrkabátjába varrt
tartóikba dugott dobókésein pihent. Csak
négy kése volt, de senkinek sem akaródzha-
tott kipróbálni a szolgálatos ügyességét.
Az utca nyirkos éjszakai hűvösséggel és
tökéletes nyugalommal fogadta a visszavo-
nulókat. Fejük fölött a már tökéletesen lát-
ható Tejút vágta ketté a sötét égboltot.
Mikor a bár ajtaja becsapódott, úgy ha-
tott, mintha be akarná zárni a nyüzsgés ki-
áradó zaját, és védeni szándékozna a kinti
tiszta, hideg levegőt a zsúfolt terem dohány-
füstös bűzétől.
– Tessék, öreg – húzta magához Markos a
vak ember kezét, és beletett egy fényes, hu-
zalokkal körbehálózott golyót.
– A szemem! – örvendezett az öreg. – Na-
gyon köszönöm! Vannak még csodák! Hé, jó
ember, hogy sikerült elhoznod?
– Utánunk dobták – magyarázta Markos.
– Azért csak félik a Zónát, tudják, hogy ott
sok mindent nem bocsátanak meg.
– Na, húzzunk innen! – mondta szárazon
Örvény. – Tedd fel a szemed, öreg, és men-
jünk, elkísérünk a szállodához.
14 Az őrjárat
–  Nagyon köszönöm, nagyon köszönöm
– motyogta a nagyapó örömteli hangon, és
ügyesen elrendezte a huzalhálót gondosan
lenyírt, kerek koponyáján.
– Mi szél hozott ide? – kérdezte Örvény,
megvárva, hogy az elektronikus szem kék
gyűrűje már letapogató üzemmódban pul-
záljon.
Az öreg arra fordította fejét, és vak né-
zésével egyenként belemeredt valamennyi
szolgálatos arcába.
– Ez egy érdektelen és igencsak hosszú
történet – mondta halk, de jól hallható
hangon.
Így, ötösben sétáltak végig a szűk, éj-
szakai utcán a földszintes házak és hosszú,
kihalt laktanyaépületek között, távolod-
va a nyugtalan bártól. A korhadó falak-
nak nyers, rothadó szaga volt. Hallatszott,
ahogy a sötétségben kaparásznak és sipí-
toznak a patkányok.
Bunkernél megreccsent a rádió, ezért né-
hány lépésnyire lemaradt.
– Meséld csak el, hosszú az út, lesz időd
mindent elmondani. – Örvény hangja hű-
vös volt, most, az éjszakai homály borítot-
ta utcán már egyáltalán nem tetszett neki
az öreg.
–  Akár el is mondhatom – egyezett bele
váratlan készségességgel a vak ember. –
Ő hívott, érted? Hívott. Rég jártam itt, tíz év
is eltelt már azóta. Igen.
Elhallgatott, és hallatszott, ahogy Bunker
magyaráz valamit távoli beszélgetőtársának.
Az öreg elfordította fejét, figyelmesen Mar-
kosra nézett, aztán ismét Örvény felé fordult.
–  Életem majdnem felét itt töltöttem,
jártam Benne, védtem Őt, Ő pedig elvett
tőlem mindent. Nos, majdnem mindent.
A tanoncom életben maradt, és ezért kö-
szönet. De látni már semmit se láthatok.
Igen. Féltem elindulni az utolsó portyára.

Később ezért szemrehányásokat tettem
magamnak, épp csak öngyilkos nem let-
tem, de mindent kibírtam, még a Hívást se
hallottam.
– Aha-a-a… egy sámán – mondta Markos
csalódottan. – No és miért jöttél vissza?
Az öreg szolgálatos jóindulatának nyoma
sem maradt.
– Már mondtam: hívott – magyarázta az
öreg, ha lehet még higgadtabban, valahogy
elnyújtott hangon. – Hívott, az utolsó por-
tyára. Oda kell mennem.
– És hogy keveredtél vitába a szabadságo-
sokkal? – kérdezte Örvény hűvösen. – Ha a
Zónába akarsz menni, rajta, ott van a Határ
túloldalán.
–  A tanoncomat kerestem! Mégis, hogy
mehetnék a Zónába egyetlen szem nélkül? –
tört ki váratlanul sírósan az öregből. – Azok
a gazemberek azt ígérték…
Hangja elcsuklott, zajosan kifújta orrát
oldalra, majd folytatta:
–  Először azt ígérték, még a fogadás
előtt, hogy megkeresik őt, aztán még azt is,
hogy magukkal visznek a Zónába, az italról
meg… hát, az van, amit a csapos is hallott.
A csaposok mindig fülelnek valakinek.
–  Értem – mondta Örvény. – Rendben,
itt fordulj jobbra, majd három háztömb
után balra, ott van a szálloda. És verd ki
a fejedből ezt az ostobaságot! Persze, be
akarsz menni a Zónába, de ki fog vezet-
ni téged ezzel az elektronikus szemeddel?
Ha nem találod meg a tanoncodat, semmi
esélyed. És hát a tanoncod már rég nem a
tanoncod; független stalker, miért kockáz-
tatná az életét miattad?
Az öreg megállt, és szomorúan nézett az
osztag parancsnokára. Verem összeráncolta
az orrát, és a csillagos égre meredt. Markos
rosszallóan összevonta szemöldökét, úgy
tűnt, valami durvaság kívánkozik ki belőle.
Az őrjárat
GALAKTIKA
2022. október
–  Eh, ti egyszerűen nem ismeritek a ta-
noncomat – motyogta az öreg csendes büsz-
keséggel. – Ő a lelkében érezte a Zónát.
A Zóna megértené őt.
Ó, de bonyolult ez az öreg! Egész lényét át-
hatja a határozott önbizalom, de néhány
perc alatt sikerült elfeledtetnie a bárban le-
zajlott összecsapást azokkal, akik őrzik esz-
méik tisztaságát, viszont az ő belső lángjá-
nak tükröződését nem látják. De nem akarta
elengedni őket. Abban, amit mondott, benne
volt a fehér fény, vagyis valóban szüksége van
kalauzra abben a… Zónában. És tényleg úgy
döntött, meghagyja azt az utolsó fehér szik-
rát. Kíváncsiságból. Idáig pedig csak úgy jut-
hat el valaki, ha elrejti erejét, gyengeségnek
álcázva. Furcsa. De azoknak, akik óvják esz-
méik tisztaságát, nincs szüksége gyengeségre.
Érdekes.
–  Gond van, parancsnok! – Bunker eltet-
te a rádiót, és fürgén lépkedve közeledett.
– Sürgősen le kell váltani az őrjáratot,
Kalabasznak veszteségei vannak. Belépés
két óra múlva, irány a négyes szektor, hu-
szonhatos pont, a Részeg-patakon át a Jan-
csi-szikláig. A transzport már elindult, fel-
szerelés becsomagolva.
–  Találkozási pont idekint? – kérdezte
Örvény hivatalos hangon, a vakról azonnal
megfeledkezve.
– Igen, a hármas elágazásnál.
– Akkor menj előre, fogadd a szállító-
kat! Verem, nézz körül, volt egy kis konf-
liktusunk a szabadságosokkal, és sose
lehet tudni.
Mindkét szolgálatos egy hang nélkül fel-
szívódott a sötétségben.
– Mi pedig…
– Szóval bekísértek a Zónába – szakítot-
ta félbe Örvényt a vak, ügyesen elkapva a
15
 GALAKTIKA
2022. október
karját. Az elektronikus szem kékes villogá-
sa pulzusa szaporábbá válását követve fel-
gyorsult.
– Mi ez a marhaság? – kérdezte megvető
hangon Örvény, és a törékeny, pimasz férfira
meredt. – Menj innen, öreg! A mulatságnak
vége: hallottad, dolgunk van. Te meg intézd
magad az ügyeidet, de a legjobb, ha elfelejted
a Zónát. Ne sodorj veszélybe másokat a saját
hülyeséged miatt!
–  Aha, szóval igazak a hírek – mosolyo-
dott el váratlanul a nagyapó. – A Szolgálat
már nem lövi le a sámánokat. A Szolgálat
még beszél is a sámánokkal! A Szolgálat már
kezd maga is úgy beszélni, mint a sámánok!
„A Zóna tudja”, „a Zóna nem bocsát meg”…
– A fenébe veled! – mordult rá gorombán
Markos, és kabátja gallérjánál fogva felemel-
te az öreget. – Még két szó erről, és a Szol-
gálat újra elkezdi lepuffantani a sámánokat,
mint a veszett kutyákat.
– Csak egy kérdést! – kiáltotta a nagyapó,
és a szorításból ügyesen kicsusszanva szem-
befordult mindkét szolgálatossal.
Sovány tenyere úgy fordult előre, mintha
egy vonatot akarna megállítani, és az elekt-
ronikus szem kéken pulzáló gyűrűje alatt a
ráncos arc próbált könyörgő kifejezést ma-
gára ölteni.
–  Nos?! – vicsorgott rá Örvény türel-
metlenül.
– Kész üzletet kötni a Szolgálat egy koráb-
bi sámánnal?
– Ő az – jelentette ki elégedetten az elegáns
férfi, és összeszűkült szemmel körülnézett a
szabadságosok távozása után meglehetősen
üres bárban. – Ebben száz százalékig biz-
tos vagyok. A fene se gondolta volna, hogy
megtanul színlelni. Hisz belülről egyszerűen
lángol, de kívülről annyira higgadt. Élve kell
nekem. Értve?
16 Az őrjárat
– Tiszta sor – válaszolta higgadtan a vele
szemben ülő, a Megvilágosultak klán azono-
sítóit viselő stalker. – Hány embert érdemes
bevonni?
–  Régebben nagyon… nagyon jó volt.
Hm-m-m… Nem hiszem, hogy sokat vál-
tozott volna azóta. Vigyél mindenkit, akit
el tudsz érni! Mesterlövészekre különösen
szükség lesz. Olyanokra, akik el tudják ta-
lálni a karját vagy a lábát. Vagy altatóra.
Bár nem, az altatóra immunis. A végtag-
jait kell megsebezni. Tudja, hogyan kell
nagyon mozgékonynak lenni. És a legjobb,
ha itt kapjátok el. A városban. Itt higgadt,
mert olyanok vannak körülötte, akiket
nem akarna véletlenül sem megnyomorí-
tani. Ha bejut a Zónába, ott sokkal nehe-
zebb lesz. Igaz, a Zónában a ti is szabad
kezet kaptok.
A stalker arca árnyékban volt és mozdu-
latlan maradt, de hangja hitetlenségről ta-
núskodott:
– Nagyon sok embert össze tudok szedni.
Ha anyagilag meg lenne szorulva…
– Ez nem probléma, Sólyom – szakította
félbe az ügyfél. – Tessék, az előleged.
Súlyos bankjegyköteg csapódott az asz-
tallapra, és azonnal el is tűnt a stalker szürke
köpenye alatt.
– Tényleg olyan kemény? – A pénzösszeg
meggyőző volt, de a szürke köpenyes hangjá-
ból még mindig kihallatszott a kétely.
– Hallottál már az első klánról, a Tom-
bolókról?
–  Azok a veszett félmutánsok még a
Szolgálat ideje előtt, akik lefektették a
létrehozása alapelveit? Amennyire tu-
dom, mindannyian… Szóval nem maradt
belőlük senki. Vagy…? – Sólyom udva-
riasan szünetet tartott, szinte felkérve
beszélgetőpartnerét, hogy fejezze be a
felvetést.

–  Gondolod te – kuncogott az ügyfél. –
Most már pontosan tudom, legalább két
túlélő maradt.
– Ki a másik? – lepődött meg a stalker.
– Ahhoz semmi közöd – válaszolta szá-
razon a férfi, és felállt az asztaltól.
Ebben a pillanatban Sólyomnak úgy
tűnt, ügyfele szeme élénksárgán villan.
A „transzport” egy hosszú, páncélozott csa-
patszállítónak bizonyult azok közül, ame-
lyek a belső harci egységek korábbi felosz-
latásakor elkeltek. Mindannyian befértek,
sőt még egy kis helyük is maradt, pedig az
összes szolgálatos teljes felszerelése is ott
volt súlyos bálákba csomagolva. A két tom-
pa fényű lámpa csak gyengén világította
meg a fapadokat és a falakhoz hevenyészet-
ten odahegesztett fegyvertartókat.
E-KÖNYVEK 1000 FT KEDVEZMÉNNYEL!
WWW.GALAKTIKABOLT.HU
Az őrjárat
GALAKTIKA
2022. október
A sofőr még ha meg is lepődött az ősz
loboncán elektronikus szemet viselő vak
öregember láttán, ennek semmiféle jelét
nem adta. Ám Bunker és Verem már nem
voltak ilyen visszafogottak, és Markos-
nak kétszer is magyarázatot kellett adnia
a furcsa kísérő jelenlétére:
–  Bevisszük három-négy kilométerrel
mélyebbre a Jancsi-sziklától, és ott elme-
séli, hogy találjuk meg az utolsó Fészket.
Vagy talán még meg is mutatja. Vala-
mennyi jellemzőjét megadta, szóval sem-
mi kétség. Tényleg egy Fészek. És a me-
séjéből következtetve, mi magunk nem
tudnánk rátalálni. Mennyi melót beleöl-
tünk már, és most egyetlen hőgránáttal
el tudnánk intézni végre! Megegyeztek
a parancsnoksággal. Ha úgyis arrafelé
megyünk.
17
 GALAKTIKA
2022. október
–  Hát, ha a parancsnok már döntött…
– vett célba dacosan Verem egy láthatatlan
ellenséget rongyba tekert puskájával, és egy
„Puff!” kimondása után elkezdte feltúrni fel-
szerelésének báláját.
Bunker továbbra is homlokráncolva né-
zett az öregre. Ő viszont derűsen mosoly-
gott, és vidáman bámulta az alacsony meny-
nyezetet vak szemével. A motor dübörgött,
a jármű lassan hajtott. Örvény előrement a
sofőrfülkébe vezető rövid folyosón.
– Most mit aggódsz? – veregette meg Mar-
kos Bunker hátát. – Semmi értelme hazudni
a nagyapónak, ha úgy alakul, mi magunk
fogjuk lelőni. Ő maga is a Zónától várja saját
halálát. És nemcsak egyszerűen egy zombi-
tól kinyuvasztva, hanem szép látványosan,
egy konkrét csapdában. Igaz, apó?
– Neked mindig minden olyan egyszerű –
nyújtotta el a szavakat Bunker egyfajta kese-
rűséggel. – Ma nem öltél embert, holnap vi-
szont meghalsz a Zónában. És ez semmiség,
így normális. Minden jó, minden rendben.
Markos kurtán felnevetett, és magához
húzott egy fegyvert tároló fadobozt:
–  Tisztában vagy az emberi lét minden
értékével? Mi lenne, ha tőle kérdeznéd meg,
mi az értékesebb: egy céltalan élet, vagy
meghalni valami helyes célért? Csak egy do-
logra ügyelj, semmi pátosz, különben ez a
mi sámánunk egyáltalán nem fogja megér-
teni, mit is akarsz. Számára most a Zóna az
érdekes, az emberi élet nem igazán. Ebben
hasonlítunk egymásra. Igaz, nagyapó?
18 Az őrjárat
Az öreg fanyarul elmosolyodott, de nem
szólt semmit.
– Egyébként hogy hívnak? – Markos nyil-
vánvalóan nem akarta ilyen lehangoló mó-
don befejezni a beszélgetést.
–  Igaz is, épp ideje bemutatkoznunk! –
felelt felvidulva az öreg, és elvigyorodott. –
Hívjatok Vitalik apónak, az pont jó lesz!
–  Vitalik apó – ismételte meg Markos
lassan. – Nem rossz. Bár én inkább a fiaidra
hasonlítok, mint az unokáidra.
– Hát akkor hívj Vitalik papának! – kun-
cogott az öreg, majd kitört belőle valami ra-
gályos, hangos nevetés.
–  Az utolsó alkalommal, mikor a pa-
rancsnok nem helyénvaló döntést hozott
– szólalt meg Bunker tiszta és borzongató-
an hideg hangon –, pont te voltál az, Mar-
kos, aki azt mondtad, ez nem fordulhatott
volna elő egy irányító befolyása nélkül. És
gondolom, arra is emlékszel, hogy alakul-
tak a dolgok végül. Most meg magunkkal
viszünk egy ismeretlen sámánt, csak azért,
mert mindenféléket bemesélt neked. Hol itt
a logika?
Markos arcára ráfagyott a mosoly. Verem,
kezében a gázálarc dobozával, megmereve-
dett. Örvény lehajtotta fejét, és a homlokát
ráncolta.
–  Bunker, te tanult ember vagy – vála-
szolta ingerültségét észrevehetően vissza-
fogva, higgadtan Markos –, tudod, hogy
nem léphetünk ugyanabba a folyóba kétszer.
Ráadásul akkor is egész jól sikerült. Ha nem

találkozunk Vele, minden sokkal rosszabbul
is végződhetett volna.
Az eszméik tisztaságát őrizőknek csak egyike
vette észre az általuk nagyapónak nevezett
különös lény lángjának felvillanását. Nem
bízott benne, talán még félt is tőle. Furcsa.
Hisz pont ő volt az, aki a legtöbbet fordította
fehér szikrájának ragyogásából erre a nagy-
apóra. Láttam. Emlékszem rá. Akkor is meg-
lepődtem, itt és most pedig még megdöbben-
tőbb volt ezt észrevenni. Kíváncsivá tett. Ám
úgy látom, ennek a szálnak már nincsenek
további hurkai, szakadása már körvonalazó-
dott. És nagyon közel. Azt is mondhatnánk,
minden előre meghatároztatott, és e fonalat
gyakorlatilag már elvágták. De mégis. Látok
rajta egy csomót és egy másik szálat, oldal-
irányban. Érdekes.
A páncélozott jármű váratlanul, élesen lefé-
kezett, és a fülkében mindenki előrezuhant.
–  Örvény, bajban vagyunk – jelentette a
sofőr a belső telefonon, és hallatszott a kat-
tanás, ahogy valamilyen fegyvert élesített.
– Egy ember van előttünk. Lámpával jelzi,
hogy a barátainál három gránátvető van, de
nem lőnek ránk, ha hagyjuk, hogy beszélje-
nek az idebenn ülők egyikével.
– A francba! – szitkozódott Bunker. – Mi-
ért kezdődik minden újra?
Örvény arcán először tanácstalanság,
majd valamiféle megkönnyebbülés lát-
szott, mintha egy már ismerős probléma
Az őrjárat
GALAKTIKA
2022. október
segítene egy másik megoldásában. Markos
előhúzott valahonnan két méretes pisz-
tolyt. Verem megtöltötte puskáját. Vitalik
apó megdermedt, és úgy tűnt, moccanni
sem mer.
– Jelezd nekik – válaszolta végre Örvény,
leakasztva gépkarabélyát a falon függő fegy-
verállványról –, hogy ez valami félreértés,
és megtámadni a Szolgálat egyik osztagát,
nyilvánvalóan nem átgondolt döntés.
Hallatszott, ahogy a sofőr kattogtatja a
fényszóró kapcsolóját.
–  Elnézést kérnek. – Érződött, hogy a
sofőr mosolyog. – De ragaszkodnak hozzá,
hogy beszélniük kell azzal a személlyel.
–  Fel van szerelve a „Karusszel”? – Ör-
vény úgy nézett felfelé, mintha egy, a feje
fölött lévő valakivel beszélgetne.
– Az természetes – válaszolta gonosz han-
gon a sofőr, egyértelműen élvezve a pillana-
tot –, ráadásul a legújabb módosításokkal,
aktív-passzív üzemmóddal, célkövető csa-
likkal, a tűzvezetők összezavarására alkal-
mas eszközökkel, interferenciagenerátorral
és három, egymást átfedő, belőhető szek-
torral. Még a kisebb rakétákat is kiiktatja a
tandemmel. Még…
–  Na, akkor mutassuk be őt a srácok-
nak! – mordult fel Örvény türelmetlenül,
és visszaakasztotta a gépkarabélyt az áll-
ványra.
Hallatszott, ahogy odakinn valami ki-
nyílt, többször is fémesen koppant, majd egy
magas hangú sivítás következett.
19
 GALAKTIKA
2022. október
–  És indíts, indulj! – parancsolta Ör-
vény ingerülten. – Ne hagyj nekik időt a
gondolkodásra!
A jármű motorja felbőgött, fekete, fanyar
füstöt lövellve maga köré, ami azonnal be is
szivárgott a fülkébe, és felgyorsulva előre-
száguldott.
–  Ez szimplán hülyeség volt – mondta le-
kezelő hangon a poharába gránátalmalevet
töltő ügyfél, amitől a Megvilágosultak klán-
hoz tartozó két stalker zavartan bámulta a
padlót, akár a valami huncutságon kapott
kisiskolások az igazgatói irodában. – Megtá-
madni és fegyverrel fenyegetni egy szolgála-
tos osztagot? Az ég szerelmére! Még ha nem
is vágnak vissza azonnal, szóba akkor sem
állnának veletek. Csak kisorjáznak a páncé-
lozott autójukból, és egyesével levagdalják a
gránátvetősök fülét. Az osztagot először szét
kell választani, egyesével blokkolni, és csak
ezután lehet hozzáférni a zsákmányhoz. Ez
az egyetlen használható módszer!
–  Igen, elismerjük, hibáztunk. – Sólyom
egyértelműen szégyenkezett emberei miatt,
de gyorsan összeszedte magát. – Csak hát az
emberünk összezavarodott, mikor megtud-
ta, hogy az osztag azonnal a Zónába indul a
magát érdeklő személlyel együtt. Addig azt
hittük, maradt még néhány napunk.
–  Rendben. Ugyan nem terveztem többé
odamenni, de úgy tűnik, muszáj lesz. Olyan,
mintha saját hátamon hasogatnám a fát, de
élve van rá szükségem… Igaz, bevallom, volt
egy ilyen előérzetem, és néha mintha ismét
vágynék rá… – Az ügyfél odasétált a szál-
lodai szoba ablakához, és háta mögött ösz-
szekulcsolta a kezét. – Gyűjtsd össze az em-
bereidet, és szereld fel őket, tíz-tizenkét főre
lesz szükség, plusz három segédcsapatra: ha
egyszer így alakult, most már tankönyv sze-
rint fogjuk felhajtani a zsákmányt.
20 Az őrjárat
Kis szünetet tartott, majd hozzátette:
– És mond meg az embereidnek, odabenn
hívjanak egyszerűen Ügyfélnek!
Körvonala kifakult az üvegen, és szeme
helyén két élénksárga folt tükröződött. Só-
lyom pislogott, jobban megnézte és meg-
könnyebbülten felsóhajtott: csak úgy tűnt,
mintha…
Az autó ott maradt az utolsó ellenőrzőpont
előtt. A sofőrnek további két órán át várnia
kell arra az esetre, ha a csapatnak problémái
akadnának a Zónába lépés során. A szolgá-
latosok sárgásbarna terepmintás overallt öl-
töttek. Vitalik apó kategorikusan nem volt
hajlandó megválni egyszerű, madzaggal
megkötött nadrágjától és régi, ütött-kopott,
hosszú ujjú nagykabátjától. A  nehéz, terje-
delmes hátizsákok miatt az osztag valami
különös áruszállító karavánnak tűnt. Az
idős férfit felmentették a súlyos teher hordo-
zása alól, bár saját állítása szerint akár har-
minc kilót is könnyedén elbír.
Egy régóta fennálló, ki nem mondott
megállapodásnak megfelelően a motor za-
jára előkerülő két katona és tisztjük mint-
ha észre sem vette volna a Szolgálat oszta-
gát és furcsa társukat. Amikor a toronyból
utánuk forduló reflektor éles fényében a
szolgálatosok lassan kikerülték a sorompót,
Örvény meg sem torpanva előhúzott zsebé-
ből egy bankjegyköteget, és a földre dobta.
Az egyezség az egyezség, és a hadsereg állo-
mánya még sohasem zavarta meg egyiküket
sem. A határsávot sétatempóban szelték át
az erre szolgáló, speciális, keskeny átjárón
keresztül, melyet a kormányzat expedíciói
számára tartottak fenn.
Már a hajnal előtti szürkület idején érték
el a Zóna feltételezett határvonalát. Menet-
oszlopban mozogtak, fegyvereiket lövésre
készen tartva. Vitalik nagyapót középre állí-
 GALAKTIKA
2022. október

tották, és rákényszerítették, hogy az elektro-

nikus szemet kapcsolja passzív üzemmódba.
–  Egyelőre még biztonságos… – próbált
ellenkezni az öreg, de Örvény nem állt le vi-
Algernon Blackwood
tatkozni vele.
– Kikapcsolni! – és hátat fordított a koros legjobb történetei
sámánnak.
–  Nagyapó, elfelejtetted a gránátvetős
haverjaidat? – kérdezte Markos szinte ba-
rátságosan, és finoman megpaskolta az öreg
hátát. – Semmi szükség kockáztatni. Egyéb-
ként meg miért fenik rád a fogukat?
–  Rám? – lepődött meg az apó. – Nem
tudom. Én soha senkivel sem tettem semmi
rosszat.
– Jól van, jól van, menj, annyira nem ér-
dekel – mondta Markos vigyorogva. – Min-
denesetre ha megjelennek, maradj hátul!
Az elöl haladó Bunker türelmetlenül
nézett körül. Az anomáliaérzékelő rend-
szer számítógépének műanyag dobozához
csatlakoztatott nagy, fekete fejhallgatója
egy mutáns medve kinézetével ruházta fel.
Egy pillanatra úgy tűnt, rögtön mond vala-
mit Markosnak, de a szolgálatos visszafog-
ta magát, és nem szólalt meg. Ám Örvény
igen:
– Ugye senki se felejtette el, hol vagyunk?
Nem lenne ideje, hogy mindenki abbahagyja
a lazítást? Az összes, nem a feladatra vonat-
kozó dumálást befejezni! Távolságot tartani!

Keresd ősszel
Markos gúnyos pillantást vetett parancs-
nokára, de nem szólt semmit. Megállt, így az
öregember is vissza tudott húzódni az előírt
húsz méterre. A menetoszlop végén haladó
Verem megfordult, és távcsövét szeméhez a webshopunkban!
emelve megvizsgálta az általuk korábban
bejárt utat. Természetesen a fosztogatók
nem merték közelről követni a szolgálatos

tbakonyvek . hu
osztagot, de az utasítások pontos betartását
mélyen belesulykolta a harcosokba a több-
éves kiképzés, melyet a magukat okosabb- fa c e b ook. c om /t b a kony ve k
HPLOVECRAFT.HU
21
 GALAKTIKA
2022. október
nak gondolók hullái akárhány „iratnál” is
jobban megerősítettek.
Bunker még csak ki sem billenve lépései
üteméből, bal kezével a háta mögé nyúlt,
és egy mozdulattal kihúzta hátizsákjából
az elektromágneses sugárzás érzékelő an-
tennaspirálját mely a jobb és bal oldalán, a
kabátujjára tépőzárral rögzített kampókról
lefüggő vékony gravitációmérő „bajszokkal”
együtt már-már komikus látványt kölcsön-
zött a szolgálatosnak, majd egy univerzális,
irányított antennát is elővett, és ügyes moz-
dulattal rögzítette is a fejhallgató oldalán.
Örvény leakasztotta gépkarabélyát a vál-
láról, és bal karjára fektette, aztán megfor-
dulva felmutatta nyitott tenyerét Vitalik
apónak. Az öreg azonnal megállt. Örvény
most felemelte kezét, és előremutatott. Az
vak azonnal folytatta a gyaloglást. Örvény
helyeslően bólintott, és megjegyezte ma-
gának, hogy az elektronikus szem passzív
módban is segít az öregnek annyira, hogy a
kisebb tárgyak körvonalait meg tudja külön-
böztetni.
A kora hajnali szürkület ritkás ködén át
épp csak kivehető, a feltételezések szerint a
Zóna tényleges kezdetét jelző erdő magaso-
dott előttük.
A kísérteties világ lakói úgy vélik, a fonalak
változatlanok, egyformák, és nem kanyarod-
nak el. Látom, ahogy a fehér szikrák lassan
végigkúsznak a fonalak mentén, gyönyö-
rű piruetteket leírva a számtalan hurkon.
Egyesek nagyon lassan, mások gyorsabban
haladnak, de mind csak egy irányba mozog.
Ez vicces. Én valamennyi szálat egyszerre
láthatom és egészében. És bármelyik irány-
ban képes vagyok haladni. Néha szeretek át-
úszni a sötét fonalak között. A szellemvilág
lakóinak szemszögéből szinte mindenható
vagyok. De ebben rejlik a fehér fény csapdája.
22 Az őrjárat
A lehetőségek tömkelege elvakít, és végtelen
számú zsákutcába vezet. Szóval sosem né-
zem a teljes szálat. Együtt csúszkálok rajta
a stalkerek szikráival, és csak néha engedem
meg magamnak, hogy kissé megelőzzem őket,
hogy kiélvezzem a hurkok és kereszteződések
következő kombinációját. Itt egy csomó van
előttem. Sok szál kapcsolódik össze, és az ak-
cióik tisztaságát őrzők egy csoportja egyene-
sen ide tart a sűrűben. Érdekes. És még csak
nem is tudnak róla. Erre kíváncsi vagyok.
A szokványos fekete overallba öltözött, fe-
jére ugyancsak fekete kendőt kötött Ügyfél
annyira lenyűgözőnek tűnt, hogy még a
tapasztalt, a különféle halálnemekkel nem-
egyszer már szembenéző stalkerek is kissé
bizonytalanná váltak előtte, és igyekeztek
kitérni útjából. Felszerelés gyanánt csak egy
gázmaszkot, egy elsősegélykészletet és egy
megafont hozott magával. Fegyver gyanánt
egy széles kést hüvelyében, és bal vállán egy
Zeiss optikával felszerelt rövid gépkarabélyt.
De természetesen nem fegyverei rémítet-
ték meg az embereket.
A szeme. Mintha két fekete lyukon át né-
zett volna ki a majdnem a szemöldökéig fel-
húzott fekete sál alól. Ügyfél tekintete lenyű-
göző és félelmet keltő volt. Semmiféle állat,
de még a leghidegvérűbb gyilkosok sem néz-
nek így. Talán csak az irracionális rettegés
sötétsége a kisgyermekek ágya alól.
Miután vetett egy gyors pillantást a kizá-
rólag a Megvilágosultak klán veteránjaiból
álló különítményre, Ügyfél a Határ felé mu-
tatott, és gyakori szüneteket tartva, mint aki
minden szavát újra átgondolja, megszólalt:
–  A túlsó oldalon… most épp lassan tá-
volodik a maga kalandos életétől… és biz-
tonságos öregkorától… Olyan, mintha csak
négy ember lenne egy vak öreggel… De min-
ket… ez ne tévesszen meg: ha elkapom azt a
 BoszorkányosGALAKTIKA 2022. október

regények
a Metropolis Media
kínálatában!
Ú R EGÉN Y
ANG U L AT
3 SÖTÉT H NTÉRT
7500 FORI ZÁLLÍTÁS!
+ INGYEN S

AZ AKCIÓ IDŐTARTAMA: 2022. OKTÓBER 1–31.

W W W . G A L A KAz őrjárat
T I K A B O LT. H U 23
 GALAKTIKA
2022. október
mutánst… akiért a földkerekség másik olda-
láról jöttem idáig… mindannyian vehettek
magatoknak egy-egy nagy házat… és élhet-
tek benne, igaz, felesleges sallangok nélkül
úgy, hogy szinte semmit sem kell tennetek
érte többé.
– Azt nem mondta nekünk senki, hogy a
Szolgálat egyik osztagával kell megküzde-
nünk – szólalt meg egy hetes borostával be-
nőtt arcú, erőteljes férfi, hosszú, ütött-kopott
esőkabátban, hátán többlövetű vadászpus-
kával. – Ha nem tudná, miszter, egy osztag
az nagyon-nagyon komoly eset.
–  Tudom, borostás barátom – válaszolta
Ügyfél könnyedén, és beszélgetőpartnere
felé fordult. – Pontosan tudom, mi az osztag,
és mire képes négy, összeszokott csapatban
működő szolgálatos. Ezért is indítottunk
több támogató csoportot. Az első feladat,
hogy szétválasszuk őket. Halálos lövés szi-
gorúan tilos. Viszont amint elértük célun-
kat, a többit azonnal likvidálni kell. Addig
azonban senkit sem lőhettek agyon. Csak
a lábakra. Nehogy véletlenül az elsődleges
célponttal végezzetek. Még valami! – Ügyfél
hangja felemelkedett, ezzel arra kényszerít-
ve az embereket, hogy még inkább odafi-
gyeljenek rá, szinte magukba szívják min-
den egyes szavát. – A díj teljes összege nem
változik, és nem kerül újrafelosztásra. Az el-
hunytak részesedése családjuknak vagy hi-
telezőiknek megy. Kinek-kinek akarata sze-
rint. Ha minden jól alakul, további bónuszra
is kész vagyok. Ehhez viszont a legteljesebb,
megkérdőjelezhetetlen engedelmességet kö-
vetelem, még a legapróbb dolgokban is. Aki
fél a Szolgálattal való harctól, az távozhat.
Nem lesznek következményei. De hétszeres
fölényben vagyunk, és a szolgálatosok sem
istenek. Nem hiszem el, hogy ilyen komoly
srácok, mint ti, nem képesek elbánni a Szol-
gálattal.
24 Az őrjárat
A hízelgés nyers volt ugyan, de betalált.
Az emberek elmosolyodtak, mozgolód-
ni kezdtek, kiderült, hogy egyikük sem fél
különösebben, már mindannyian nemegy-
szer összecsaptak a Szolgálat járőreivel, és
minden csak a méretektől függ. Csupán a
kérdést feltevő borostás, vadászpuskás férfi
nézett komoran társaira, de ez az általános
ellazulás hátterében oktalannak tűnt.
Már csak háromszáz méterre jártak az első
pihenőhelytől, ahol Örvény harci alakzaba
szándékozta rendezni embereit, mikor az
öreg megállt, torkából rekedt hang tört fel,
térdre esett, ráncos arcát a földre szorította,
és reszketett, mint akit epilepsziás roham
ráz. Az osztag megállt. Bunker és Verem el-
kezdte a környéket figyelni, Örvény pedig
Markossal óvatosan a vak férfihoz lépett
kétfelől.
Csak most jöttek rá, az öreg egyszerű-
en sír. A görcsös zokogás azonban gyorsan
alábbhagyott. Vitalik apó gyengéden meg-
simogatta a merev szálú füvet, és halkan,
mintha valakihez beszélne, megszólalt:
– Nos, itt vagyok, te Háromszorosan Át-
kozott. Fogadj vissza, éjt nappallá téve jöt-
tem a Hívásodat követve.
– Figyelj, Vitalik apó, magadban beszélsz
– szólt rá Markos szándékolt gorombaság-
gal. – Na gyerünk, próbáld elhagyni sámáni
gondolkodásodat! Nem egyedül vagy.
– Mit csinálsz?! – sziszegte neki lentről az
öreg. – A „Vita” annyit tesz „élet”! Ő ezt ki-
hívásnak veszi! Itt nem mondhatod ki, hogy
„Vitalik”! Egyszerűen hívj csak apónak!
–  Ó te! – köpött ki a fűbe Markos, meg-
kerülve a vak embert, és Örvény felé lépett.
– Még a saját fejedet is összezavarod!
– Mit köpködsz?! – üvöltött fel siránkozva
az öreg, majd a földre kuporodva, hevesen
suttogott valamit maga elé.

– Horgásztúra a Zónában – jegyezte meg
Markos elkomorodva. – Első fejezet. Ha nem
szívesen ásnád ki a kukacokat, tárgyald meg
velük a dolgot!
– Apó, ha fél percen belül nem fejezed be
a műsort, mi visszamegyünk – tájékoztatta
a suttogót határozott hangon Örvény. – Te
pedig velünk jössz. Pár hétig elüldögélsz a
helyi kóterben, ott akár öt ilyen műsort is
előadhatsz az unatkozó srácok örömére.
A parancsnokság is szívesen látna, ezt prob-
léma nélkül el tudom intézni.
Az öreg azonnal felállt. Arca bánatos volt,
de nyugodt.
–  Ne ijesztgess egy, a dolgát végző öreg
sámánt! – motyogta panaszosan. – Ez hely-
telen, főleg az ilyen erős emberektől. Bocsá-
nat, de nem találom a tanítványom. Pedig
ha minden szabályszerűen menne, Ő elve-
zetne hozzá!
Arckifejezésén cseppet sem változtat-
va, Örvény elfordult, és elindult előre. Vele
együtt Bunker és Verem is.
Amint valamennyi szolgálatos szeme egy
kurta pillanatra elfordult az öreg sámánról,
Vitalik apó, tenyerét a föld fölé emelve, hosz-
szú másodpercekig nézte, ahogy a szél vé-
letlenszerű lehelethez hasonlító, láthatatlan
hullámként végiggördül az elsárgult, régóta
kornyadozó fűszálakon.
Csak hát a szél nem fújt. Csend volt és
nyirkosság, körülötte pedig négy, bármely
pillanatban gyilkolásra kész férfi.
A furcsán meggörnyedt vak megtette az
első lépést. Két kiváló acélkés állt ki nyelével
felfelé a merev fűszálak közül. Még Verem is
elismerően kuncogott, elsétálva mellettük.
De nem húzta ki őket.
Az utat hamarosan keresztezte egy élénk-
zöld sáv. A Zóna e teljesen ártalmatlan jelen-
sége, a két méter széles, több kilométer hosz-
szan elnyúló, annyira dús és sűrű növényzet,
Az őrjárat
GALAKTIKA
2022. október
mintha a fű alatt egy műtrágyával teli, föld
alatti folyóba nyúlnának le a gyökerek, egy-
fajta tényleges határnak számított. Bár né-
hány anomáliába már előtte is bele lehetett
keveredni, ha valaki elég ostoba.
Örvény itt jelentette be az első és utolsó
pihenőt, mielőtt a továbbhaladáshoz felven-
nék a harci alakzatot.
Felszerelésekkel teli hátizsákok hullottak
a földre. A szolgálatosok gyakorlott kézzel
nyitották ki a gumírozott vászonzsákokat,
és fegyvereket kezdtek kihúzni belőlük a
fényre. Rengeteg fegyvert.
–  Hé, srácok, ti biztos az egész raktárat
kifosztottátok – szólalt meg az öreg ugyan-
olyan vidám hangon, miközben elektroni-
kus szemével óvatosan „nézegette” az egyre
újabb lőfegyvereket, gránátokat, késeket,
lőszeresdobozokat, melyekből hamarosan,
a kerek ég alatti bármilyen mércével is egé-
szen tisztességesnek tekinthető arzenál ke-
rekedett.
–  Nagyapó, te is vegyél ki magadnak
valamit! – ajánlotta fel Markos jóindula-
túan, épp egy pisztolyt dugva a csípőjére
szíjazott tokba, és egy könnyű, golyóálló
mellényt felemelve a földről. – Megosztom
veled, válassz!
– Hülyeség, ez az összes vas se segít még
ennyit se – mutatta fel az öreg a kisujja kör-
mének felét –, ha Őnagysága úgy dönt, ideje
befejeznetek.
–  A továbbiakban próbáld mellőzni a
misztikus agitációt! – szólt rá továbbra is jó-
indulatúan Markos.
–  Attól a Továbbítót még magadra ve-
heted – szólalt meg váratlanul Örvény.
– Különben már az első összecsapásnál el-
veszítünk téged.
– Az meg mi? – kérdezte gyanakodva a vak.
–  Egy kommunikációs rendszer – felelte
Bunker. – Kifejezetten a Zónára tervezve.
25
 GALAKTIKA
2022. október
Egyszerre több frekvenciatartományban
továbbít, ultrahanggal, és ha van rálátás, lé-
zerrel is. A csatorna általában még egy Ör-
dögi szökőkúttól száz méteren belül is stabil.
– Lehetne, hogy ne kelljen? – kérdezte bá-
tortalanul az öreg.
– Van róla bármi elképzelésed – kérdezte
mosolyogva Markos, és elkezdett két fekete
dobozt rögzíteni a vak férfi hátára és mell-
kasára –, hogyan működik egy osztag össze-
csapás közben? Három perc alatt akár száz
métert is megtehetünk. Ha nem hallod a pa-
rancsokat, honnan tudnád, hová kell futni?
Ha nem hallod Bunker készülékét, hogy ta-
lálod meg elég gyorsan a csapdákat csavar-
anyák nélkül?
– Minek a két automata? – érdeklődött az
öreg, engedelmesen a fejhallgató alá tartva
fejét, és tovább figyelve, ahogy Örvény tele-
tömi málhamellénye zsebeit tölténytárak-
kal, hátára akaszt egy rövid, „Morzsoló”
kódnevű golyószórót, majd kezébe vesz és
végigtapogat egy, a Szolgálatnál szabványo-
sított, egy neves tervező irodánál, külön
megrendelésre, kifejezetten számukra kifej-
lesztett, „Pontos” típusjelű gépkarabélyt.
– Idióta kérdés – felelte Markos kuncogva
–, igazi sámánhoz méltó. Minél több a fegy-
ver, annál könnyebb lélegezni. Talán nem?
Vagy nálad csak a becsület kedvéért vannak
azok a csontkések?
–  Egyszer, ha lesz időd, kérdezz meg a
csontkésekről! – dünnyögte az öreg jól ért-
hetően. – Talán tanulnál valami érdekeset.
De ne most. Nekem már nem kell többé
fegyver. Nincs miért használnom. Az állatok
nem fognak bántani.
Egész hamar ráleltek az osztag nyomára.
Ügyfél a különítmény élén haladt, szinte
közvetlenül a két felderítő mögött. Két jelző-
őr zárta a tizenkét emberből álló menetosz-
26 Az őrjárat
lopot: ők a tapasztalt stalkerek értetlenkedő
pillantásától kísérve egy méretes dobról
vékony huzalt tekertek lefelé, melynek vége
egy erős rádióadóhoz lett csatlakoztatva az
út legelején.
–  Szükségem van a kapcsolatra a támo-
gató csapatokkal – magyarázta a helyzetet
Ügyfél a meglepett Sólyomnak. – Ezek a
srácok lefektetik a huzalt azokon a helyeken,
ahol átjutunk. És optikai átjátszókat telepí-
tenek oda, ahol a vezetéket nehéz lenne át-
húzni. Ugyanilyen szakemberek vannak a
többi csoportban is. Így a Zóna ellenére is
meglesz velük a kapcsolat.
– De a következő Kitörés…
–  Sólyom, te meglepsz engem. – Ügyfél
teljes megjelenése rosszallást sugallt. – Egé-
szen a Kitörésig itt akarsz kóborolni? Csaló-
dást kell okozzak: legkésőbb holnap este el-
hagyjuk a Zónát a nyakörvvel és szájkosárral
ellátott mutánsommal együtt.
Majd elfordulva halkan hozzátette:
–  Vagy… egyáltalán nem megyünk ki
többé.
(folytatjuk)
Sándor Gábor fordítása
Jezsi TUMANOVSZKIJ
Az orosz szerző 2007-ben lépett először a nyil-
vánosság elé. Amikor a Sztrugackij fivérek regé-
nyén alapuló S.T.A.L.K.E.R. számítógépes játék
fejlesztői ötleteket gyűjtve novellapályázatot hir-
dettek, ő gondolt egy merészet, és egész regény-
nyel nevezett. Az Agyar nyert, és nyitódarabja lett
a pályázat anyagából összeállított antológiának.
2009-ben már kötete jelent meg, igaz, Roman
Kulikov társszerzőjeként: Kiket a Zóna egybekö-
tött… Azóta egész sorozatot írtak közösen, mely
immár teljes egészében olvasható magyarul is.
A Galaktikában eddig két novellával jelentkezett,
a 364. és a 368. számban.
 GALAKTIKA
Roman Kulikov 2022. október

és Jezsi TUMANOVSZKIJ
S.t.a.l.k.e.r.-hexalógiája

RENDEL D MEG I T T: W W W.GAL AK T IK ABOLT.HU

Az őrjárat 27
 GALAKTIKA
2022. október

Ember a Jupiternél
Bár a következő cél a Hold, és a Mars felé még csak
ácsingózunk, de az izgalmas cél a Jupiter saját kis rendszere
lenne. Milyen kihívásokkal nézne szembe az ember, ha a
Jupiter jeges holdjain élne, és milyen felfedezések várnának rá?

K
ÜLSŐ Naprendszer. A kisbolygó-
övön túl. Az óriásbolygók világa.
A tudósok sokáig azt hitték, meg
sem fogjuk ismerni ezt a régiót az
elképesztően nagy távolságok miatt. De a Vo-
yager szondák bebizonyították, hogy semmi
sem elérhetetlen. Az űrhajózás is elérhet arra
a szintre, hogy emberek juthatnak el oda.
A távolságok valóban elképesztőek. Még a
legközelebbi bolygó is szinte megfoghatatla-
nul messze van. Küzdünk a Marsra jutással,
miközben a Jupiter tízszer távolabb kering,
mint a vörös bolygó. Ötször nagyobb távolsá-
got kell leküzdeni, mint amennyire a Nap van
a Földtől.
De miért is kellene odamenni? Amióta a
Voyager–1 és –2 szondák 1979-ben áthalad-
tak a Jupiter-rendszeren, a tudósok azt fel-
tételezik, hogy az Europa jeges felszíne alatt
óceán húzódhat. Azóta bizonyítékokat talál-
tak arra, hogy ugyanez igaz lehet a Ganyme-
desre, a Callistóra és a Naprendszer számos
más holdjára is.
Az elméletek szerint az árapályerők olyan
torzulást okoznak a holdak szerkezetében,
ami hidrotermikus aktivitáshoz vezet a mag
és a köpeny határán. Ez hasonló ahhoz, ami
a Földön történik, ahol a geológiai tevékeny-
ség miatt hidrotermális nyílások keletkez-
nek az óceán fenekén. Mivel a tudósok úgy
vélik, hogy ezen nyílások mentén keletkez-
hettek a Föld legkorábbi életformái, sokan
28 Ember a Jupiternél
azt is feltételezik, hogy ezek az „óceáni vi-
lágok” (ahogyan néha nevezik őket) életet is
hordozhatnak.
Eljutni oda nem azért nehéz, mert útköz-
ben ott az aszteroidaöv. Valójában ez sem-
milyen problémát nem jelent. A filmekben
úgy ábrázolják, és még sok regény és novel-
la is ezt a hitet erősíti, hogy ez egy néhány
tucat kilométer széles sáv, egymás hegyén-
hátán bukdácsoló, folyamatosan össze-
koccanó és összeütköző szikladarabokkal.
Ezzel szemben a valóság az, hogy az aszte-
roidaöv kétszer szélesebb, mint a Nap–Föld
távolság. Csillagászati szempontból sűrű, de
emberi léptékkel igencsak ritka. Ha valaki
letelepedne egy aszteroidán, és egész életé-
ben csak az eget bámulná, ezalatt talán egy
másik aszteroidát pillantana meg, azt is csak
igen távolról.
Az első igazi kihívás a távolság. Olyan se-
bességű űrhajókra van szükség, hogy észszerű
időn belül elérhető legyen a Jupiter. Méghoz-
zá akkorákra, hogy a hosszú útnak minden
ellátmányát el tudják vinni magukkal. És
olyan erősekre, hogy kilépve a Föld védelme-
ző mágneses teréből, megvédjék utasaikat a
napkitörésektől és a kozmikus sugárzástól.
Ha ezt sikerül is leküzdenünk, az űrha-
jósok nem dőlhetnek hátra, hogy űrhajójuk
végre védett kikötőbe fut be. A Jupiter-rend-
szer önálló kis világ. Egy gázóriás, 79 körü-
lötte keringő holddal. Első hallásra úgy tűnik,

A Jupiter négy legnagyobb holdja
van miből célpontot választani. A valóság en-
nél azonban sokkal kiábrándítóbb.
A Jupiter valóban óriási. Sugara tízszer
hosszabb, mint a Földé. A Földet egy utas-
szállító repülővel két nap alatt körberepül-
hetjük. A  Jupiteren ehhez bő három hét
kellene. A belsejében a Föld bolygó ezerszer
férne el. Még a Nagy Vörös Folt is nagyobb,
mint a bolygónk.
A bolygó csaknem teljes mértékben hid-
rogénből és héliumból áll. Emiatt a radar
számára gyakorlatilag láthatatlan. Ha a
Földről ilyen módon akarjuk megvizsgálni,
csak négy apró jelet kapunk vissza, a négy
legnagyobb holdét.
A Jupiterre leszállni nem lehet. Gázóriás-
ként nincs szilárd felszíne. A gázburok lefelé
haladva egyre sűrűbb lesz, amíg szinte átme-
net nélkül folyékonnyá nem válik. De még
egy úszásra képes hajóval sem mennénk sem-
mire. Ha belemerülnénk, a süllyedés során
egyre sötétebb lenne, és egyre nőne a nyomás
meg a forróság. A bolygó közepe négyszer
melegebb, mint a Nap felszíne, ott a nyomás a
számítások szerint a földinek 50 milliószoro-
sa. De nem kell ennyire mélyre szállni, hogy
megtapasztaljuk a Jupiter poklát. Mindössze
a sugár 10 százalékát kell ereszkednünk lefe-
Ember a Jupiternél
GALAKTIKA
2022. október
lé, hogy elérjük azt a zónát, ahol az egymillió
atmoszférás nyomás és a hő hatására a hid-
rogén fémessé válik. Mintha a bolygó belseje
egyetlen hatalmas fémgömb lenne.
A Jupiter köré körpályára állni több mint
veszélyes, és nem csak a hatalmas gravitációs
vonzás miatt. A folyékony vasmag hiányá-
ban ennek az áramló fémes folyadéknak kö-
szönhető a Jupiter mágneses tere, ami miatt
megközelíteni is kockázatos. Ez a mágneses
tér kétmilliószor erősebb, mint a Földé. A su-
gárzása akkora, hogy a holdak felszínén a mai
űrruhákban öt perc alatt halálos dózis érné
a felfedezőt. Ez könnyedén tönkreteszi a be-
rendezéseket is. Ezért lett a 2016-ban bolygó
körüli pályára állított Juno űrszonda egy ti-
tánburkolatú „tank”.
De elsősorban a holdakra szeretnénk el-
jutni. Bár a választék nagy, a lehetséges célok
száma igen csekély. A hetvenkilenc hold több
csoportra oszlik: szabályos holdaknak nevezik
a Belső-csoportot és a Galilei-holdakat. A sza-
bálytalan holdak hat különböző csoportra
oszlanak, amelyek tíz-húsz millió kilométerre,
vagyis a mi Holdunknál huszonöt-ötvenszer
nagyobb távolságban keringenek. Ezek gya-
korlatilag befogott aszteroidák, átmérőjük csu-
pán pár kilométer.
29
 GALAKTIKA
2022. október
Hasonló a Belső-csoport is. Ennek négy
tagját ismerjük, közülük a legnagyobb a sza-
bálytalan alakú Amalthea, amely kétszázhet-
ven kilométer hosszú.
A négy Galilei-hold elég nagy ahhoz, hogy
gömb alakú legyen. Nagyrészt jégből, illékony
anyagokból, szilikátos ásványokból és fémek-
ből állnak – megkülönböztetve egy kérget,
egy folyékony köpenyt, valamint egy kőzet- és
fémmagot.
A legbelső hold, az Io igazán pokoli hely, a
Naprendszer legvulkanikusabb tagja. Négyszáz
vulkánt azonosítottak rajta, átlag 150 kilométe-
renként találunk egyet. Az alacsony gravitáció
miatt a legaktívabbak akár 500 kilométeres ma-
gasságba is fellövellik az anyagot. Az Europa a
legígéretesebb a jég alatt rejtőző száz kilométer
mély óceánjával. A legkülső hold, a Callisto csak-
nem akkora, mint a Merkúr. A Jupitertől való
távolsága miatt a bolygó magnetoszférájából
származó töltött részecskék csak nagyon kis
mértékben befolyásolták a felszínét.
Bázis vagy állandó település létrehozására
a Galilei-holdak alkalmasak. Ezek révén az
emberek hozzáférhetnének a Jupiter-rend-
szerhez és annak hatalmas erőforrásaihoz,
ugródeszkaként szolgálhatnának a Szatur-
nusz és a külső Naprendszer felé.
A külső Naprendszer egy napon amolyan
űrbéli „Perzsa-öböllé” válhat. A gázóriások
30 Ember a Jupiternél
Az Europa jég alatti óceánja
légkörében rengeteg deutérium és hélium-3
található, ezeket a fejlett fúziós hajtóművek-
ben üzemanyagként lehetne felhasználni.
A  Jupiter-rendszer számtalan kisebb holdat
és aszteroidát is tartalmaz, amelyek fémek-
ben, illékony anyagokban (víz, szén-dioxid,
ammónia), szilikátos ásványokban és szerves
molekulákban gazdagok.
Vízjég bőségesen van, különösen az Euro-
pán, a Ganymedesen és a Callistón, a helyi
telepesek az ivástól és az öntözéstől kezdve
az oxigén és a hajtóanyag előállításáig min-
denre felhasználhatják. Ez megkönnyíthetné
a Jupiter-rendszerben üzemanyagraktárak
építését is, amelyeket a külső Naprendszerbe
érkező és onnan induló űrjárművek hasz-
nálhatnának.
Ha űrhajót nem is, de űrszondákat már
küldhetünk oda. Több űrügynökség is remé-
li, hogy a közeljövőben küldetéseket indíthat
a rendszerbe, megvizsgálni a holdakat, és az
élet lehetséges jelei után kutatni. Ezek közé
tartozik a NASA Europa Clipper és az ESA Ju-
piter Icy Moons Explorer (JUICE) missziója,
amelyek a 2030-as években érkeznek a Jupiter
köré. Az lesz a felfedezések következő izgal-
mas időszaka.
Kovács „Tücsi” Mihály
CSATLAKOZZON FACEBOOK CSOPORTUNKHOZ, NEHOGY LEMARADJON VALAMIRŐL!
WWW.FACEBOOK.COM/GROUPS/GALAKTIKAKLUB/

FANTASZTIKUS
KEDVEZMÉNYEK
PLATINA ÉS GYÉMÁNT
KLUBKÁRTYÁS
TAGJAINKNAK
OLCSÓBB GALAKTIKA- ÉS GALAKTIKA XL-ELŐFIZETÉS,
VÁLASZTHATÓ AJÁNDÉKKÖNYV, ÉS TOVÁBBI ENGEDMÉNYEK!
A FAN
KEDV TASZTIK
E U
• GALAKTIKABOLT.HU: 25-30% AJÁN ZMÉNYEK S
DÉ É
FOLYA KOK KÖRÉ S
• FANTASMANIA.HU: 10% MA
B ŐV Í T O S A N
T
TJÜK
• TRAFÓ: 10-20%
• KRAK’N TOWN STEAMPUNK SALOON: 10%
• HAMMERTIME CAFE: 5-30%
• HANAMI SUSHI BAR: 10%
• COFFEE NEW WAVE: 10%

JÁ ND ÉKOZZA MEG MAGÁT:

A
T SO N KLUBKÁRTYÁT MOS
VÁL T!
W W W.GAL AKTIK A .HU/KLUB
 GALAKTIKA
2022. október
Lebegő autót terveznek
Kínában
Kínában olyan autópályát teszteltek, amely
felett az autók a mágnesvasúthoz hasonlóan
lebegnek.
A kelet-kínai Csiangszu tartományban si-
keresen próbáltak ki egy mágneses lebegte-
tési (maglev) technológiával felszerelt autót a
sztrádán. A kísérlet során a 2,8 tonnás autó 35
milliméterrel az út felett lebegett, és zavarta-
lanul, ütközés vagy kanyarodás nélkül haladt
az autópályán.
Ugyanezen a napon egy második közúti
tesztre is sor került, ahol az autók már 200
km/óra sebességet értek el. Összesen nyolc
járművet járattak meg az autópálya 7,9 kilo-
méteres szakaszán, a maximális gyorsaságuk
megközelítette a 230 kilométer/órát.
A kísérlet célja az volt, hogy tanulmányoz-
zák a nagy sebességű maglev úttervezést és a
szükséges biztonsági intézkedéseket.
A maglev autót egy hagyományos jármű-
ből alakították át a Délnyugati Csiao-tung
Egyetemen. A járművön végrehajtott változ-
tatások között szerepelt a lebegtetést szolgáló
állandó mágnestáblák beépítése is. Ezenkívül
az útra egy erős vezetősínt fektettek, amely
lehetővé tette a kocsi lebegését.
Kína vezető szerepet tölt be a mágnesvas-
út-technológia terén, és további innovatív
módszereket keres annak alkalmazására.
32
Á
RAM MÉG úgy-ahogy volt, in-
ternet viszont…
Na igen.
Megdöbbentő, hogy az addig
nap mint nap rázúduló információ hiánya
mennyire elmélyítette a szorongást és a ma-
gányt, a cserbenhagyottság érzését. Ezzel
együtt Tasa most mégis azért jött le az acélmű
legalsó szintjére, az egykori atombunker alatt
meghúzódó, csak nemrég megtalált raktá-
rakba, hogy kicsit egyedül lehessen. Már na-
gyon elege volt a pokoli zsúfoltságból. Idelent
sokkal kevésbé érződött a hetek óta összezárt,
mosdatlan testek szaga.
Meg az állandó rettegésé.
Bohdan százados szerint ez a raktár az
objektum legbiztonságosabb része. A legalsó
szint még akkor is megmaradna, ha az orkok
odafent felrobbantanának egy taktikai
atomtöltetet. Korábban, amikor még mű-
ködött az összeköttetés, a fővárosból azzal
biztatták a védőket, hogy ennek minimális
az esélye. Még azok a barbárok sem annyira
ostobák, hogy kirobbantsanak egy nukleáris
háborút.
Tasa nem akarta bevallani magának,
hogy tulajdonképpen a félelem vezette le
ide. Önként jelentkezett arra, hogy átnézze
a megmaradt lőszerkészletet. Már annyira
hozzászokott a sötéthez, hogy gond nélkül
kitapogatta a megmaradt kevés lőszeresládát.
Nem volt sok dolga, és ha felmegy, kénytelen
lesz jelenteni, hogy ebben a szektorban már
csak öt napra elegendő készlet maradt.
Persze esze ágában sem volt felsietni.
Idelent körbeölelte a csend és a béke. Né-
hány percen át nem kellett amiatt aggódnia,
hogy egy rakéta őt is ugyanúgy cafatokra
szaggatja, ahogy az jó pár társával történt,
mióta csapdába estek.
Csatt!
Mi volt az?

A SÖTÉTSÉG KAPUJÁBAN
Egészen eddig azt hitte, hogy egyedül van
idelent.
Zörgés? Mintha valaki halkan káromko-
dott volna a hátsó sarokban.
Tasa a fülét hegyezve a fal felé fordult. Sem-
mit nem hallott.
Talán csak képzelődött.
Nem csoda, hiszen neki is ugyanúgy patta-
násig feszültek az idegei, mint a bajtársainak.
Katt!
Amikor meghallotta a kőhöz ütődő fém
hangját, hangosan felsikoltott, és bekapcsol-
ta a zseblámpát, pedig tudta, hogy takaré-
koskodnia kell az elemekkel. Az éles fénysu-
gár miatt egy pillanatra be kellett csuknia a
szemét. Amikor kinyitotta, a sarokban vala-
milyen világos folt mozgott a földön. Fehér
giliszták?
De nem!
Egy sápadt, emberi kéz.
– Te ki a fasz vagy, és mit csinálsz idelent?
– harsogta teli torokból, és felpattant eddi-
A sötétség kapujában
GALAKTIKA
2022. október
Az Azovsztal
ostromának
történetét mindenki
ismeri. De vajon
mi történt ott
valójában?
Varga Csaba Béla
gi pihenőhelyéről. Acélbetétes orrú, ameri-
kai bakancsa megcsúszott a nyirkos kövön.
Megtántorodott, elveszítette az egyensúlyát,
és megpróbált megkapaszkodni egy ládában.
Balszerencséjére éppen egy üreset ragadott
meg, amit aztán ostoba módon magával rán-
tott, le, vissza a betonra. A zörgés miatt nem
hallotta a választ.
– Ki az ott? – kiáltotta újra, most már jóval
csekélyebb elszántsággal. Feldühítette, hogy
ennyire remeg a hangja, az pedig csak olajat
öntött a tűzre, hogy önmarcangoló módon
egyből felfigyelt erre a megalázó tényre.
– Nye ponyemáj!1 – hallatszott a sarokban
tátongó nyílás felől. Az ismeretlen még mást
is mondott, de a lány abból egyetlen szót sem
értett. Mégis megkönnyebbülve felsóhajtott,
mert egy pillanatig attól tartott, hogy való-
ra vált Bohdan rémálma, és az orkok tény-
leg alagutat ástak ide a folyó túlsó partjáról.
Semmi kedve nem lett volna egyedül szembe-
szállni egy tucatnyi kommandóssal, de még a
33
 GALAKTIKA
2022. október
kényszerbesorozott, határvidéki sorkatonák-
kal, a zombikkal sem.
Valószínűleg az egyik faszfej külföldi ön-
kéntes volt itt. A legtöbbjük úgy jött ide, hogy
elvárta, a helybeliek ne csak kinyalják a seg-
gét, de tolmácsot is adjanak mellé.
– Who are you?2 – kérdezte Tasa angolra
váltva.
Az idióták többsége persze mostanra már
vagy elmenekült, vagy meghalt. Csupán a leg-
elszántabbak maradtak idelent, az olyan kő-
kemény harcosok, mint a norvég Olaf vagy a
jéghideg tekintetű finn gyilkos, Timo.
– Hallo? – szólalt meg újra a hang. – Can
you help me? Please?3
Az egyik német az – döntötte el Tasa. Ez a
seggfej pont úgy nyekergett angolul, mint a
többi sváb. Óvatosan közelebb ment a lyuk-
hoz. A holtsápadt kéz már nem látszott, vi-
szont ismét fém csikordult.
– Mit akarsz? Hogy kerültél oda le? Elté-
vedtél?
Angol kérdéseire angolul jött a választ.
– Igen. Valahogy úgy. Felmehetek… oda
hozzád?
– De nem ám ork vagy? – kérdezte Tasa, és
erőltetetten felnevetett.
– Tessék? Nem értem.
A hangja alapján ez a bénaság nem lehetett
több tizennyolc évesnél. Alighanem az egyik
neonáci seggfej. Beszart fent a bombázások
miatt, és idelent próbált meg elbújni, mert fél-
tette a mocskos kis életét.
Vagyis pont azt tette, mint Tasa.
A lány elszégyellte magát.
– Tudod, ork. Hogy nem vagy-e egy Iván
Orkovics… Csak vicceltem – tette még hozzá
zavartan.
Lentről őszinte nevetés hallatszott.
– Nem, Iván az nem vagyok.
– Az jó. Mit segítsek?
– Feladom a puskám. Vigyázz a távcsőre!
34 A sötétség kapujában
Először a tus bukkant fel. Tasa megragad-
ta, és kiemelte a sötétből. Meglepődve nézte a
karcsú, gondosan karbantartott fegyvert.
– Ez meg mi a csoda?
– Egy Mauser K98-as. A világ legjobb
puskája.
– Na persze. – Óvatosan rátette az egyik lá-
dára a fegyvert. Tapasztalatból tudta, hogy az
ilyen távcsöves jószágokat használó bajtársak
hihetetlenül érzékenyek. – Ha te mondod.
– Itt van a lőszer is hozzá.
Vagy a lyuk volt mély, vagy a fiú alacsony,
de az acélszürke doboznak csupán a széle buk-
kant a perem fölé. Tasa kénytelen volt odagug-
golni és előrébb hajolva megragadni, hogy ki
tudja emelni. Milyen dohos hideg van odalent!
A fiú nem nézett fel, hanem még matatott va-
lamivel. A fény alig szűrődött le oda, így csak
annyi látszott, hogy sisakot visel meg ormót-
lan kabátot.
Vasbilit idelent? – méltatlankodott Tasa. –
Tényleg beszari alak.
A német felnézett. A sötétből két megle-
pően tiszta, zöldesszürke szem kereste Tasa
tekintetét.
– Menj egy kicsit hátrébb! Megpróbálom
felhúzni magam.
– Persze. – A lány engedelmeskedett. – Mi-
lyen mély ez a lyuk?
– Pokolian.
A fiúnak sikerült mind a két kezével meg-
ragadnia a nyílás peremét. Valamilyen régi
csatornalejáró lehetett, és Tasa kicsit arrébb
most már a fém fedőlapot is észrevette. Elfin-
torodott, amikor meglátta rajta a horogkeresz-
tet és a sast.
Hogy a fenébe nem vette eddig senki sem
észre ezt az aknafedőt? A kis náci alighanem
szuveníreket keresett, hogy otthon legyen mi-
vel dicsekednie a cimborái előtt.
Már ha élve kijut innen.
– Na mi van, kincskereső? Elakadtál?

– Te ott fent könnyen beszélsz. Idelent…
csúnyán berozsdásodtak az izmaim.
Ezen nem is lehetett volna csodálkozni.
Amióta csapdába estek, a bunker alsó szint-
jein összezsúfolódva már annak is örülhettek,
ha néha ki tudták nyújtani a karjukat.
– Siess! Fel kell mennünk. Bármikor tá-
madhatnak az orkok!
– Jól van, na. Hidd el, igyekszem.
Tasa saját mocskos, letöredezett körmű ke-
zére pillantott. A bőre pontosan ugyanolyan
holtsápadt volt, mint ezé a nyomorulté.
Felbukkant a sisak, a fiú válla, és ez a sze-
rencsétlen hangos nyögéssel próbálta meg fel-
nyomni magát a perem fölé.
– Na várj, segítek.
Megragadta a szürkéskék kabátot, és egy
erőteljes mozdulattal megrántotta. A fiú el-
vesztette az egyensúlyát, előrezuhant, és ő is
levert egy ládát.
– Ez meg milyen sisak? – kérdezte döbben-
ten Tasa.
Az ismeretlen felült, és rávigyorodott.
Tényleg csak tizennyolc éves lehetett. Nem
volt túl jóképű, viszont a szeme még a félho-
mályban is úgy ragyogott, mintha apró, zöld
izzókat tettek volna bele.
– Jó erős. Acél. Megvédi a fejem.
– Te egy olyan önkéntes vagy? – tudakolta
Tasa. Minek van ilyen fullasztó, dohos szaga?
Elbizonytalanodott, és hirtelen erős rossz elő-
érzete támadt. Az ösztönei most sem csapták
be. A nyitott ajtón keresztül behallatszott a
felvonyító szirénák hangja, majd halványan
ugyan, de az első távoli, tompa dörrenés is.
Ajjaj. Ha itt is érezni a talaj remegését, az
azt jelenti, hogy az orkok vagy telibe találták
a bunker tetejét, vagy minden korábbinál na-
gyobb bombákat használnak.
Megragadta a kölyök vállát, talpra rántotta,
a kezébe nyomta a hülye külföldi puskáját, és
az ajtó felé mutatott.
A sötétség kapujában
GALAKTIKA
2022. október
– Futás! Induljunk, odafent mindenkire
szükség van!
Az atombunkerben a megszokott látszólagos
zűrzavar várt rájuk. Ez a kapkodás azonban
megtévesztő volt. Azok a védők, akik egészen
idáig életben maradtak, pontosan tudták, mi a
dolguk. Tasa, nyomában a fiúval odarohant a
fekhelyéhez, felkapta amerikai sisakját – fur-
csa, de az a műanyag szar majdnem úgy nézett
ki, mint amit a kincskereső is hordott –, és to-
vább sietett felfelé.
A tizenhármas szektorban Marko Bohdan
százados irányította a védőket.
– Gyerünk, gyerünk! – kiabálta, és megra-
gadta a rohanva érkezők vállát, hogy egy-egy
erőteljes lökéssel a megfelelő védelmi pont felé
taszítsa őket. Idefent, alig kétemeletnyire a
talaj szintje alatt már erősen remegett a föld.
Újabb és újabb tompa robbanások rázták meg
a csupasz betonfalakat. Tasa letérdelt, a pad-
lóra szorította a tenyerét, hogy megállapítsa,
közelednek vagy távolodnak-e a bombázók.
Kivételes érzéke volt ehhez.
– Távolodnak! – kiáltotta.
– Ügyes vagy, doktornő – szólt oda neki
Bohdan. – Akkor mindjárt jön a gyalogságuk!
Mindenki a helyére!
A lány mögött guggoló alakra nézett.
– Ki ez a bohóc? Moszijcsukéktól kevere-
dett át ide?
– Az egyik német. Talán mesterlövész.
Már nem érezte a talaj rengését.
– Mindegy. Siessünk! – harsogta Bohdan.
Elrohant az emberei mellett, feltépte a páncél-
ajtót, és meggörnyedve továbbfutott. Tasa ar-
cát napok óta most először csapta meg a fenti
levegő. Két perccel később már kint volt a ro-
mok között, az egykori üzemcsarnok központi
részén.
Mindent beborított a füst, a por, és egy
nedves kendővel azonnal el kellett takarnia
35
 GALAKTIKA
2022. október
az orrát a trotil meg a temetetlen hullák bűze
miatt.
Gyorsan hasra vágta magát egy jókora vas-
betondarab mögött, és a megroggyant északi
fal felé fordította a gépkarabélya csövét.
– Ne felejtsétek, csak egyes lövés! – harsog-
ta Marko. – Nincs sorozat!
A bajtársak – a testvérek – is gyorsan elhe-
lyezkedtek. Az elmúlt hetek során több tucat-
nyi alkalommal kellett feljönniük ide, hogy
visszaverjék az ork gyalogság vagy a nyomo-
rúságos zombik támadásait. A védők nem
sokra becsülték a gyakorlatilag kiképzés nél-
kül a tűzvonalba vezényelt kényszerbesoro-
zottakat, akik közül csak a vén szarosok tud-
ták, mi a katonaság, mert annak idején ők még
lenyomták a maguk három évét Kamcsatkán,
Kazahsztánban vagy Magyarországon. A fia-
talok jószerivel csak annyit sejtettek, hogy a
puska melyik végét kell a célpont felé fordíta-
niuk. Bileckij ezredparancsnok szerint, ha az
ellenség nem lett volna ennyire elképesztően
ostoba, már rég végezhetett volna az ellenálló
testvérekkel.
Persze igazából nem számított, hogy egy
jól képzett ork kommandós adja-e le a végze-
tes lövést, vagy egy szerencsétlen, alkoholista
sorkatona, ha valakit eltalál a golyó. Bár a töb-
biek szerint Tasa már többször is csodát tett, a
lány éjszakánként rendszeresen zokogva riadt
fel, mert ott látta maga előtt azoknak az arcát,
akiket nem tudott megmenteni.
A szakasz már akkor sem volt teljes létszá-
mú a korábbi harcok miatt, amikor lejöttek
ide. Azóta még nyolcan meghaltak, és hárman
élet-halál között lebegve várták, hogy a poli-
tikusok a tárgyalóasztal mellett ülve valamit
tegyenek az érdekükben. Ma már Tasa is a
testvérek közé tartozott. A fiúk bármelyike
hajlandó lenne az életét adni érte.
Vajon ő is képes lenne hasonló önfelál-
dozásra?
36 A sötétség kapujában
Megint megborzongott. Mi ez a baromság?
Beteg lettem?
A hülye jelmezes önkéntes lemaradt mellő-
le. A szeme sarkából csak annyit látott, hogy
a fiú meglepő könnyedséggel, enyhén meggör-
nyedve eltűnt a romok között.
Úgy mozog, mint egy macska. Arra már
nem maradt ideje, hogy megnézze, hova is
megy a német.
– Itt vannak, bassza meg! – harsant fel a ki-
áltás. – Jönnek a tetves szukák!
– Hogy a fenébe értek ide ilyen hamar?
Senki nem válaszolt Olafnak, aki a front-
szakasz egyetlen megmaradt, működőképes
géppuskáját szegezte a közeledőkre. Olyan
könnyedén tartotta a fegyvert, ahogy a többi-
ek a tömzsi Malyukjaikat4.
– A faszomba! Kik ezek?
Elképesztő tűzözön zúdult a rejtőzködő
testvérekre. A támadóknak persze senki nem
mondta, hogy takarékoskodniuk kell a lőszer-
rel. Tasa a földhöz szorította az arcát, és két
kézzel a fejére nyomta a sisakot. Biztosra vette,
hogy az a szar a legcsekélyebb védelmet sem
jelenti.
– Baszd meg! Ezt nem hiszem el!
A lány felemelte a fejét, hogy megnézze,
mi akasztotta ki ennyire Markót. Az ellenség
továbbra is vadul lövöldözve közeledett, ám
a kavargó porban nem csupán a fegyvereik
torkolattüze, de narancssárga lézersugarakra
emlékeztető villanások is látszottak.
– Nyomjelző lövedékek!
– Ki a fasz használ nyomjelző lövedéket?
– A zombik. Így legalább látják, hova megy
a skuló.
Tasa remegve újra a mocskos betonhoz
szorította az arcát. Majdnem megsüketült a
fegyverek és a becsapódó lövedékek hangjá-
tól. A  testvérek közben viszonozni próbálták
a tüzet, de nem sokra mentek, hiszen a zom-
bik gyakorlatilag láthatatlanok maradtak a

füstben. A vaktában leadott egyes lövések meg
semmit sem értek.
– Marko! Hadd nyissak tüzet! – kérte Olaf
a századparancsnoktól. – A géppuska meg-
állítja őket.
– Nem, testvérem. Csak ha már itt vannak
az orrunk előtt. Nincs lőszer!
Még mondani akart valamit, de a magasból
egy olyan fegyver dörrenése hallatszott, ami-
nek nem ismerték fel a hangját.
A testvérek gyakran hencegtek azzal,
hogy a háború második hónapjában már az
álmukban is meg tudják mondani, egy kilo-
méteres körzetben ki milyen fegyvert sütött
el. Páran azzal kérkedtek, ők még a külön-
böző években gyártott Kalasnyikovok jelleg-
zetes ugatását is képesek megkülönböztetni
egymástól.
Ilyen csattanást azonban eddig még nem
hallottak.
Ráadásul a zajt egy éles sikoly követte.
– Kill!5 – kiáltotta lelkesen Olaf.
– Ki volt az?
– Nem tudom.
A halálsikoly miatt egy pillanatra elhallgat-
tak a fegyverek, de aztán észak felől ingerült
parancsszavak hallatszottak, a zombik moz-
gásba lendültek, a porfelhők megint felkava-
rodtak, és a levegő újra megtelt a nyomjelző
lövedékek villanásaival.
Egy tárnyi sorozat alig fél méterrel Tasa feje
fölött mart a betonba. Halkan felsikoltott, de
aztán összeszorította a száját, mert nem akart
gyávának látszani a többiek előtt.
A zombik megtorpantak, majd a parancs-
nokuk üvöltözve előrevezényelte őket.
Csatt!
Ismét hangos sikoltás, egy test zuhanása,
döbbent, zavarodott kiabálás.
– Kill! – kiáltotta boldogan Olaf.
– Egy tiszt volt az – szólalt meg Timo hát-
borzongatóan hideg hangja.
A sötétség kapujában
GALAKTIKA
2022. október
A zombik összezavarodtak, és nem tudták,
mit csináljanak. Valaki azonban hamarosan
újra parancsokat kiabált, így az ellenség vona-
la ismét mozgásba lendült.
A bolond német fiú ekkor térdelt oda Tasa
mellé. Az arcához emelte a puskáját, és azon-
nal leadott egy lövést.
Csatt!
Sikoly.
Valaki a betonra zuhant.
– Kill! – kiáltotta egyszerre legalább három
testvér. – Tányérsapkás!
A fiú leengedte a puskát, Tasa felé fordult, és
halványan elmosolyodott. Zöld szemében még
erősebben ragyogott a fény.
Három nappal később Bileckij parancsnok
úgy döntött, ideje, hogy főtt ételt egyenek
a testvérek. Amikor ennek híre ment, Tasa
döbbenten vette észre, hogy összefut a nyál
a szájában. Nem is emlékezett arra, mikor
ehetett utoljára meleget. Mindennel takaré-
koskodniuk kellett, így már az is valóságos
csodának számított, ha esetleg sikerült kávét
főzni.
Most viszont rendes kaját kaphatnak.
Mindenki ott nyüzsgött a hosszú folyosón.
Az egyik oldalsó raktárból Maruszja, a tévés
picsa bukkant elő. Könnybe lábadt a szeme,
amikor megérezte a leves illatát. Azonnal be-
állt a sor végére, és reménykedve bámulta az
előtte haladókat.
– Ugye marad még nekem is?
Olaf a kezében két teli csajkafedővel sietett
el mellette.
– Mi az, hogy te kettőt kaptál? – méltatlan-
kodott a tévés. – Tetves külföldi!
A norvég nem törődött vele. Az ő szemében
Maruszja csak egy ideggyenge nőszemély volt.
Sosem látta a fénykorában, amikor a médium
még az állami tévé parapszichológiai vetélke-
dőjébe is bekerült. A döntőbe!
37
 GALAKTIKA
2022. október
Az Olaf mögött szinte eltörpülő Timo azon-
ban leintette.
– Ne hisztizz! Ő is csak egyet eszik. A mási-
kat Hansnak viszi.
A szakasznak Varvara volt a szakácsa, va-
lahogy úgy, ahogy Tasa a szanitéce. Mind a
kettőjüktől elvárták, hogy a fontos feladatuk
ellátása mellett szükség esetén harcoljanak is.
Míg Varvara egy igazi véreskezű amazonnak
bizonyult, az orvosi egyetemista mindeddig
alig néhányszor sütötte el a fegyverét. Biztosra
vette, hogy egyetlen orkot vagy zombit sem ölt
még meg.
Bezzeg az a hülye náci!
Indulatos pillantást vetett a folyosó legvé-
gén a földön ücsörgő Hans felé. Az a seggfej
norvég meg a finn is letelepedett mellé. Olaf
elégedett arccal odanyújtotta a levessel teli
csajkafedőt, amit a zöld szemű pszichopata egy
halvány mosollyal és hangos danke schönnel
vett el. A sok fajankó hihetetlenül viccesnek
tartotta, hogy Hans mindent németül köszönt
meg. Talán ezzel is ki akarta hangsúlyozni a
náci kötődését? Az ostoba jelmezét egy pilla-
natra sem volt hajlandó levenni magáról!
Tasa még inkább dühbe gurult, amikor ész-
revette, hogy a szektorban szolgáló negyedik
csaj, Veronika is odaguggol a külföldiekhez.
Veruska egy meglehetősen primitív gyári
melós volt, viszont díjnyertes sportlövő, akit
megtettek mesterlövésznek. Mostanában egy-
folytában a szőke fasz körül sürgött-forgott,
és megpróbált bevágódni nála. Amikor Tasa
szóvá tette, hogy nem kellene ilyen megalázó
módon viselkedni, Veronika a szemét forgatva
azt kamuzta, hogy csupán Hans mesterfogá-
sait akarja ellesni.
Na persze.
Természetesen nem volt féltékeny erre a kis
szukára. Az sem zavarta, hogy senki nem há-
lás azért, amiért megtalálta és idehozta Hanst.
Ha az az idióta valamelyik másik szakasz te-
38 A sötétség kapujában
rületére tévedt volna be, akkor most Olafék
járhatnának át oda ácsingózni, hogy egy pil-
lantást vethessenek a legendás hősre.
Tasa egyáltalán nem irigyelte el Hanstól a
húsz killjét. Tényleg nem.
De azért akkor is!
Mégis milyen kibaszott világban élünk,
ha valaki attól lesz sztár, hogy kioltja az em-
bertársai életét? Még úgy is, ha csak szaros
orkokról van szó. Biztosra vette, hogy ez a
faszi egy nagy nulla lehet a valódi világban.
Mégis mi a kurva anyjáért jött ide? Élhetne
boldogan, elképesztő jólétben a gazdag nyuga-
ton! Zabálhatná a nagy hamburgereket, szép
ruhában járhatna, és esténként nem kéne ab-
ban a tudatban megpróbálnia elaludni, hogy
bármelyik pillanatban a fejére robbanthatják
a bunker tetejét.
Ehelyett idejön, és mindenki kinyalja a seg-
gét, csak mert lelőtt húsz orkot!
– Ideülhetek?
Felnézett Szerhij bácsira. Eltérően az acél-
mű többi védőjétől, az öreg sohasem beszélt
trágár módon.
– Persze.
– Azt a németet nézi?
– Dehogyis! Cseppet sem érdekel!
– Annyira ostoba világban élünk. – Szerhij
felsóhajtott, aztán fájdalmas arckifejezéssel
belekanalazott a levesébe. – A nagyapám fo-
rogna a sírjában, ha megtudná, hogy nácik ol-
dalán kell harcolnom. Tudja, ’41-ben az öreg is
itt küzdött a hitleristák ellen. Persze csak két
szinttel feljebb.
Az acélmű első ostroma csupán három
napig tartott. A németek bevették a folyópar-
tot, és tovább nyomultak a főváros felé. Csak
’42-ben kezdtek óriási méretű földmunkák-
ba idelent, miután a front több szakaszán is
megrázó vereséget szenvedtek. Senki nem
tudja pontosan, hogy az alsó szintek kivájá-
sa során hány kényszermunkást dolgoztattak
 GALAKTIKA
2022. október

halálra. A régi történelemkönyvek legalább

nyolcezer áldozatról beszéltek, ám Tasa mára
már megtanulta, hogy semmit se higgyen el F I L M M Ű VÉSZET I FO LYÓ I R AT LX V. É VFO LYAM , 10. SZ ÁM 2022. ok tób er 490 FT / 8, 60 RO N

abból, amit az előző rezsim próbált az embe- w w w. f ilmvi l ag. h u

rek fejébe verni.

Az öreg mintha kitalálta volna, mi jár a
fejében.
– Na, aztán mire mentek a nácik a sok alag-
útjukkal?
– Három hónapon át kitartottak – figyel-
meztette Tasa.
– Ez tény, pedig akkor még sehol sem volt
az atomháborús bunkerrendszer.
Most is ennek az egyik folyosóján ültek.
Az ötvenes években a fővárosban komolyan
tartottak egy nukleáris világégéstől, ezért az
MESETERÁPIA
ország legnagyobb acélműve alatt egy akko- PETER BROOK ÁZSIAI ZSÁNEREK KAMASZDRÁMÁK
ra föld alatti várost alakítottak ki, amelyik- 22010
20009
CIRKO
MOZI-JEGY
Mia Hansen-Løve: Egy szép reggelen – Cirko Film

ben szükség esetén egy atomtámadás után 9

770428
770428 387007

is zavartalanul folyhatott volna a nehézipari
termelés. Az új, átírt, leleplező tankönyvek
szerint az akkori munkálatok során tizenhat-
ezer munkás halt meg, elsősorban német ha-
difoglyok és a korábban velük együttműködő
kollaboránsok.
– Tudja, azon gondolkozom, hogy a Cson-
tok Termében vajon ott vannak-e az én nagy-
apám maradványai is – töprengett Szerhij.
Az a terem az atombunker alatti, régi né-
met szintek leghátborzongatóbb részének
számított. A háború kitörése előtt senki nem
tudott a létezéséről. Bileckij parancsnok buk-
kant rá, amikor helyet keresett a lőszer és a
robbanóanyag tárolására.
– Vajon az ő suttogását hallom éjszakán-
ként? – töprengett az öreg.
Ezek szerint ő is azt hiszi, hogy a halottak
próbálnak kapcsolatba lépni az élőkkel?
Mert tudják, hogy nemsokára csatlakoznak
hozzájuk?
Hans felkapta a fejét, és feléjük nézett, Tasa
azonnal rámosolygott. Közben persze bor-
A sötétség kapujában
387007
50%
Hongkong: gengszterek és melodrá-
mák. Meseterápia, kamaszdrámák,
Miranda July és az érzelmek iskolá-
ja. Az októberi Filmvilág közel hozza
a távoli sorsokat.
zasztóan dühös volt emiatt önmagára. Vero-
nikának sem tetszett a próbálkozása.
– Ne fáradj ezzel, doki néni! – kiáltot-
ta gúnyosan. – Én megyek vele járőrözni.
A killekért!
– Ne is törődjön vele! Csak szeretne bevá-
gódni a sasszeműnél.
– Sasszemű? – hördült fel Tasa. – Hát így
hívják?
– Megérdemli – felelte Szerhij. – Nem egysze-
rűen lelőtt húsz orkot, de valamennyi célpontja
tiszt volt. Képes egymaga megtorpanásra kény-
szeríteni egy támadást, mert a zombik parancs-
nokok nélkül nem tudják, mit tegyenek.
Válasz helyett Tasa megint csak felhorkant.
Nem akarta beismerni, hogy igazat ad az öreg-
nek.
39
 GALAKTIKA
2022. október
• Hans csak vonakodva lépett elő a társai kö-
– Fel! Vigyázz! – harsant a parancsszó, amikor
Bileckij, az egész komplexum parancsnoka lé-
pett be a körletbe. Megállt középen, nagyon
halványan elmosolyodott, és körülnézett.
– De szarul néztek ki, gyerekek! – mondta
köszönés helyett.
– Te is, ezredes úr – válaszolta fülig érő vi-
gyorral Bohdan százados.
Senki nem sértődött meg, mert a parancs-
noknak teljesen igaza volt. Az elmúlt hetek so-
rán egyszer sem aludhattak egyfolytában két
óránál többet. A gyakori riasztások, a bom-
bázások és legutóbb a rakétacsapások miatt
mostanra halálosan kimerült az állomány.
Az sem jelentett különösebb vigaszt, hogy
az őrjöngő erőfeszítéseket az ellenség kétség-
beesett helyzetével magyarázták. Már rég el
kellett volna foglalniuk a komplexumot, és
a gazdájukat halálosan felbőszítette, hogy
a bunker védői még mindig dacolnak vele.
Pár napja leváltatta az ostromlók addigi pa-
rancsnokát, és a helyére a hírhedt Ivanov tá-
bornokot küldte. A grúziai mészárosnak esze
ágában sem volt takarékoskodni a hadi- és
emberanyaggal. Rakétás és ágyús tüzérsége
folyamatosan lőtte az acélművet, és ha a ka-
tonai rendészek valahonnan összekapartak
egy-egy századnyi tartalékost vagy kényszer-
besorozott területvédelmist, azokat egyből be-
hajtották az üzemcsarnokok romjai közé.
Otthon, a fővárosban viszont az elnök
örömmel értesült a testvérek sikereiről. Nagy
szükség volt már győzelmekre.
Nagy szükség volt hősökre.
Bileckij pontosan ezért jött át a 13-as
szektorba.
– Na, hol van az a mesterlövész? – kérdezte.
– Nem érti – figyelmeztette Marko. Az ez-
redes rákacsintott, és angolra váltott.
– Azért jöttem, hogy átadjam az elnök úr
gratulációját és a kitüntetést.
40 A sötétség kapujában
zül. Utána viszont feszesen tisztelgett, és oda-
állt az ezredes elé.
Bileckij felvonta a szemöldökét, de nem tett
egyetlen megjegyzést sem a második világhá-
borús egyenruhára. Tasa kicsit hátrébb finto-
rogva bámulta az ünnepséget. A fáradtságtól
alig állt a lábán, és emiatt csak ostobaságok
jutottak az eszébe. Például az, hogy Hansnak
már megint… vagy talán még mindig tiszta
a keze, és a legendás Mauser puskája is úgy
ragyog, mintha csak most hozták volna ki a
raktárból.
– Mi a neved, katona? – kérdezte Bileckij,
és a szeme sarkából a videósok felé sandított.
Mobillal legalább négyen rögzítették a kitün-
tetés átadását.
– Hans.
– Hans? Csak Hans?
– Csak Hans.
Az ezredes megértően bólintott. Tizenöt
éven állt szolgált Franciaországban, mielőtt
a háború miatt hazatért volna. A testőrei is
az idegenlégió veteránjai közül kerültek ki.
Pontosan tudta, egy férfinak jó oka lehet arra,
hogy a világ elfelejtse a nevét.
– Sasszemű!
Bileckij Tasára mosolygott. A lány döbben-
ten a szája elé kapta a kezét. Ezt most tényleg
én kiáltottam oda nekik?
– Tökéletes – nevetett Bohdan százados. –
Sasszemű Hans.
Az ezredes távozása után percek alatt elfo-
gyott a kitüntetés mellé ajándékba hozott
vodka. Túl kevés volt ahhoz, hogy a szakasz
berúghasson, de a testvérek akkor is úgy
tettek, mintha nagyot ütött volna rajtuk az
alkohol.
A zene az egyik mobilból szólt. Szerencsére
néhányan nemcsak pornóból, de jó számokból
is alaposan feltankoltak, ezért úgy is tudtak

zenét hallgatni, hogy már rég nem volt a kör-
nyéken internet.
Varvara jókedvűen megpróbálta Hansot
is odavonni magukhoz, de a fiú zavart arccal
hátrább húzódott.
– Nem tudok táncolni.
– Viszont a puskád aranyat ér!
A két hülye picsa belekarolt, miközben Olaf
jó pár fényképet csinált róluk. Varvara kihúz-
ta magát, és színpadiasan szónokolva megis-
mételte az ezredes szavait:
– Őszinte elismeréssel gratulálunk a hu-
szonötödik ellenség megsemmisítéséhez. Te
vagy a háború legsikeresebb mesterlövésze,
ezért kiérdemled a Bohdan-kereszt második
osztályát.
Ezután megpróbálta ugyanúgy megölelni
Hanst, ahogy az ezredes tette, de a fiú kisiklott
a karjai közül, és gyorsan kihátrált a körletből.
Megfutamodását hangos nevetés fogadta,
ám a jókedvnek gyorsan véget vetett a sziré-
nák felharsanó vijjogása.
Aznap este a folyó túloldalán, a város egykori
legjobb szállodájában berendezett főhadiszál-
láson Ivanov tábornok dühöngött.
– Miért él még mindig ez a köcsög? – har-
sogta, és a falhoz vágta a félig még teli vod-
kásüveget.
A hadsereg törzstisztjei sápadtan, ösz-
szeszorított arccal bámulták a laptop kép-
ernyőjét. Korábban már mindannyian
megnézték az ellenséges tévé adásának
felvételét. A szaros árulóknak volt pofá-
juk kitüntetni egy olyan háborús bűnöst,
aki azzal kérkedett, hogy meggyilkolt hu-
szonöt derék legényt, bátor felszabadítót.
Mindezt ráadásul második világháborús
német egyenruhában tette, mintha csak
így akarta volna kigúnyolni a minden
ellenséget nácizmussal vádoló propagan-
distákat.
A sötétség kapujában
GALAKTIKA
2022. október
– Ezt semmiképpen nem adhatjuk le a té-
vénkben – dörmögte a barna medvére emlé-
keztető Szuvorov őrnagy.
– Adjunk ki egy nyilatkozatot, amelyikben
cáfoljuk az állításokat!
– Mondjuk azt, hogy nem ő lőtte le hu-
szonöt katonánkat, hanem a mi mesterlövé-
szünk végzett huszonöt nácival – javasolta
egy másik tiszt.
– Elmentek ti a tetves, kurva anyátokba!
– harsogta Ivanov. – Mi a halál faszáról be-
széltek, seggfejek?
A parancsnoki szobában zavart csend
támadt.
– Nem az a probléma, milyen hazugsá-
gokkal fojtjuk el ezt a hírt. A propagandis-
táink csuklóból elintézik, úgyhogy ne azzal
szarakodjatok! Amiatt fájjon a fejetek, hogy
ott van ez a „Sasszemű”, aki képes volt lelőni
huszonöt tisztünket.
– Tehát igaz a hír? Nem csak náci propa-
ganda?
– Nem, hogy rohadna meg! Leszarnám, ha
csak propaganda volna, de ez a faszi valódi ve-
szélyt jelent. Három napon belül öljétek meg!
Készüljön felvétel a kibelezett hullájáról, hogy
bemutathassuk a tévében, velünk senki sem
baszakodhat!
Tasa ismét a legalsó szinten keresett menedé-
ket az idegösszeomlás elől. Belépve azonban
ingerülten figyelt fel a halk zokogásra.
– Ki van itt?
– Hát már egy pillanatra sem hagytok bé-
kén? – hallatszott a sötétből Maruszja hang-
ja. – Annyira elegem van az egészből! Legjobb
lenne csendben megdögleni!
Bár Tasa cseppet sem kedvelte az egykori
tévésztárt, de úgy gondolta, a szektor orvosa-
ként kötelessége pár jó szót mondania neki.
Odabotorkált, és letelepedett a médium mellé
a betonra.
41
 GALAKTIKA
2022. október
– Mi a baj?
– Még te kérded? Hiszen te szabadítottad a
nyakunkra azt a szörnyeteget!
– Te meg miről beszélsz?
– Arról az iszonyatról! A perverz náci gyil-
kosról!
Tasa először azt hitte, az egykori tévés
Timóról beszél, ám a náci emlegetése egyér-
telművé tette a helyzetet.
– Hansszal van bajod?
– Ahogy neked is! Azt hiszed, nem látom,
hogy félsz tőle?
– Dehogy félek! – tiltakozott Tasa. – Na
jó, egy kicsit, talán. De hát ki a fene ne lenne
nyugtalan olyan valaki közelében, aki két hét
alatt már negyvennégy embert ölt meg?
– Negyvenötöt – javította ki Maruszja.
– Te meg miről beszélsz? Hogyhogy
negyvenöt?
– Itt hallom a fejemben a holtak sikítását.
Az a szörnyeteg egy perce már megint megölt
valakit!
Tasa nem tudta, erre mit feleljen. Az ál-
landó halálfélelem, a folyamatos életveszély,
a kimerültség és a szinte már elviselhetetlen
alváshiány miatt nem Maruszja lenne az első,
aki bekattan a bunkerban. Most mit tegyek?
Nehéz úgy mások mentális problémáival
küszködni, ha valaki maga is alig áll a lábán és
szintén az összeomlás határán, a szakadék leg-
szélén egyensúlyoz. Ráadásul sosem kedvelte
az idősebb nőt.
– Az jár a fejedben, hogy hazudok, igaz? –
kérdezte Maruszja ellenségesen. – Nem hiszed
el, hogy igazlátó vagyok.
Felzokogott.
– Te is szélhámosnak tartasz!
Tasát idelent mindenki orvosként kezelte,
éppen ezért még ezzel a picsával is megpróbált
korrektül viselkedni.
– Figyelj. Értem én, hogy nagy a nyomás
rajtad, de hát mindenki szenved – mondta
42 A sötétség kapujában
barátságosan, és megpróbálta megszorítani
Maruszja vállát. A médium felhördült, le-
söpörte magáról Tasa kezét, és elhátrált a
sötétben.
– Kímélj meg ezektől a szánakozó közhe-
lyektől! Te is csak egy ostoba ateista vagy!
– Mi van? Hülye vagy? Én már akkor is
gyógyítani akartam az embereket, amikor
te kurvának öltözve a tévében butítottad a
nézőket!
– Ó, hogy vinne el téged is az ördög! Én va-
lódi médium vagyok! Csak a köcsög főnököm
kényszerített arra, hogy a kamerák előtt pó-
zoljak! Ő volt a szélhámos, nem én!
A milliomos parafenomén a háború kitöré-
sekor egyből nyugatra menekült.
– Ő legalább tényleg látta a jövőt – szúrt
oda gúnyosan Tasa.
– A jövőt senki nem tudja megjósolni! Le-
het, hogy holnap már mindannyian halottak
leszünk. Vagy talán még annál is szörnyűbb
sors vár ránk!
– Mi lehet szörnyűbb a halálnál? – kérdezte
döbbenten Tasa.
Nem kapott választ, és Maruszja távolodó
lépteinek neszét a következő pillanatban már
el is nyomta a szirénák vinnyogása. A kime-
rülten a felszín felé tántorgó lány egy perccel
később már nem is igazán emlékezett arra,
miről beszélgettek odalent.
A sötétben.
– Figyelj, te kislány! Gyere már ide egy pilla-
natra!
Tasa vonakodva odalépett Bohdan elé.
A parancsnok megragadta mind a két vállát,
és mélyen a szemébe nézett. Ugyanolyan fá-
radtnak látszott, mint amilyennek Tasa érezte
magát.
– Igen, százados?
– Alig állsz a lábadon. Mennyit aludtál az
elmúlt hetvenkét órában?
 GALAKTIKA
2022. október

Tasa elbizonytalanodott. Éhes volt, kiszá-
radt a szája, és a morfiumtabletták dacára is
csak egészen ködösen fogta fel a környezetét.
– Nem is tudom – felelte bizonytalanul.
– Szemmel tartottalak, kis doktornő. A fiúk
is figyeltek. Te végig talpon voltál a legutóbbi
támadások során.
– Tényleg?… Lehet… Nem emlékszem.
– Te vagy az utolsó felcserünk. Nem en-
gedhetem meg, hogy kikészülj. A századnak,
a testvéreknek szükségük van rád. Rengeteg
embert megmentettél. Te is ugyanolyan hős
vagy, mint Hans vagy Veruska.
Tasa keserűen elfintorodott. Ha másra nem
is, de felháborodásra még képes volt.
– Nem mintha ez bárkit is értékelne! En-
gem bezzeg nem tüntettek ki!
– Ha akarod, neked adom az érdemrendje-
imet – felelte a százados. Megsimogatta a lány
arcát. – Ez egy ilyen világ. A katonák hősies-
sége messziről is jól látszik. Az életmentőké…
Arról csak mi tudunk. Mindenki őszintén há-
lás neked.
– Hans nem. Ő talán már nem is emlékszik
arra, hogy én is létezem.
– Ó, dehogynem – nevetett fel Bohdan. –
Nagyon is odafigyel rád. Tegnap megmentette
az életed, csak te nem vetted észre.
– Tegnap? Mikor?
– Amikor a délutáni beszivárgáskor két ork
a hátad mögé került.
Valami halványan derengett a lánynak, de
nem akarta beismerni.
– Csak azért lőtte le őket, mert a gyilkolás
megszállottja. A következő kitüntetésre hajt,
mint az összes többi mesterlövész.
– Ez egy ilyen mesterség. Lehet, hogy nem
jó emberek, de mindenkinél nagyobb koc-

2022/OKT/18-19 | 19h | 20h | 21h | AUDIOVIZUÁLIS INSTALLÁCIÓ

AUDIOVISUAL INSTALLATION

Á R V A I G Y Ö R G Y (HU)
K O R A I Z S O LT ( D E )

PAR ADEMIA

A sötétség kapujában 43
 GALAKTIKA
2022. október
kázatot vállalnak. Arról se feledkezz meg,
hogy amikor végeznek egy orkkal, az többé
már egyetlen testvért sem ölhet meg. Ezek a
fiúk és lányok a maguk módján téged teher-
mentesítenek.
– Bárcsak ne tennék – nyöszörögte Tasa,
ám amikor rájött arra, milyen butaságot mon-
dott, elbőgte magát.
– Ne sírj, kis doktornő! – Bohdan letörölt
egy könnycseppet a lány arcáról. – Csak a ki-
merültségtől vagy ennyire hülye. Mi így is sze-
retünk, de azért pihenned kell.
– Nem vagyok fáradt – hazudta Tasa.
A százados még csak el sem mosolyodott.
Megfordította a lányt, és egy határozott moz-
dulattal kitolta a körletből a folyosóra.
– Huszonnégy órára felmentelek a szolgálat
alól. Riasztás esetén sem jöhetsz fel. Alud ki
magad!
Bezárta az ajtót, és Tasát elnyelte a békével
kecsegtető homály.
Ivanov tábornok a hotel erkélyén állva, gyűlöl-
ködő arccal figyelte a repülőgépeket. A szállo-
dáját igencsak megviselte, hogy immár három
hónapja a felszabadító erők helyi főhadiszállá-
saként szolgált. A vécék és a mosdók rég nem
működtek, az elektromosságot két hete csak
generátorokkal tudták biztosítani, és mostan-
ra már az utolsó prostituált is vagy meghalt,
vagy lelépett.
A közepes bombázók elérték az acélmű fö-
lött kavargó fekete füstoszlopokat. Kioldották
bombaterhüket, mire alvilági fény villant az
árnyak között, és nemsokára robbanások dö-
reje rezegtette meg a márványkorlát tetejére
állított vodkás poharakat.
– Ezzel szart sem érünk – mormogta hal-
kan a tábornok. Az elődjei kivétel nélkül idi-
óta, degenerált, tehetségtelen faszfejek vol-
tak. Hibát hibára halmoztak, így nem csoda,
hogy a katonai elhárítás sorban mindegyiket
44 A sötétség kapujában
falhoz állította. A felszabadító hadműveletek
legelején még az előtt küldték rá az acélműre
a kincset érő Tu–95-ösöket, hogy megsem-
misítették volna a nácik légelhárító rakétáit.
A Medvék parancsnokai persze többé nem vol-
tak hajlandóak alacsonyan berepülni a célpont
fölé, hanem a pótolhatatlan okosbombáikat
használták fel.
Na, de mire?
Ivanov dühösen felhajtotta a maradék ita-
lát, mire Szuvorov azonnal csillogó, kristály-
tiszta folyadékkal töltötte meg a poharat.
A gyárépületek meg az üzemcsarnokok el-
pusztítására!
A seggfejek! Irodákat meg öltözőket bom-
báztak le azokkal a méregdrága fegyverekkel.
Mostanra a légierőnek nem maradt
okosbombája, ezért a biztonságot jelentő nagy
magasságból csak hagyományos fegyvereik-
kel próbálták meg eltalálni a romok között
patkányként bujkáló nácikat meg a degenerált
hazaárulókat.
Ivanov kénytelen volt könnyűbombázókat
átküldeni a fekete kavargásba, csakhogy gyor-
san nyilvánvalóvá vált, azoknak a játékszerei
még csak meg sem tudják karcolni az atom-
bunker húsz méter vastag betonfödémjét.
Ráadásul…
Megcsikordult a foga, és egyetlen hajtásra
lehúzott egy teljes pohár vodkát.
– Uborkát, tábornok elvtárs? – kérdezte ag-
gódva Szuvorov.
Ivanov felhorkant, és őszinte élvezet-
tel érezte, ahogy az alkohol lángra lobban a
gyomrában.
Nem fog tovább várni.
– Készen áll az eszköz?
A szárnysegéd elsápadt. Aggódva a fal előtt
álló többi tisztre nézett, de azok kerülték a pil-
lantását.
– I-igen – nyöszörögte. – De egészen biztos
abban…

– Pofád befogod! – harsogta Ivanov, meg-
fordult, és enyhén tántorogva ledübörgött a
lépcsőn.
A belső kis udvarban kommandósok őriz-
ték a műholdak elől terepszínű ponyvatetővel
eltakart teherautót.
Nagy nehezen felmászott a platóra. Nem
törődött az eszköz kezelésével megbízott ez-
redessel, hanem odalépett a nagyobbacska
bőröndre emlékeztető, sötétzöld fémládához.
– Működőképes? – kérdezte.
A nukleáris csapásmérő erőknél szolgáló
ezredes nem volt hozzászokva ahhoz, hogy
ilyen lekezelően bánjanak vele.
– Igen, tábornok elvtárs – felelte hűvösen.
– Ha átvisszük a célterületre, még egy féleszű
közlegény is meg tudja nyomni rajta a piros
gombot, és utána az akna gondoskodik arról,
hogy az acélmű helyén csak egy ötszáz méter
mély kráter maradjon.
Pontosan azt mondta, amit Ivanov hallani
akart.
– Rendben. Bevetjük.
– Nagyszerű. Mindig is szerettem volna
éles helyzetben kipróbálni. Ezekért meg úgy-
sem kár – bólogatott az ezredes.
Egy táblára erősített hivatalos dokumentu-
mot nyújtott a tábornok elé.
– Itt írja alá!
– Mi ez? – kérdezte gyanakodva Ivanov.
– Az atomfegyver bevetéséről intézkedő
parancs. Ez olyan nagy dolog, hogy írásban
kell rögzíteni.
A hüvelykujjával megsercegtette a papírla-
pok és az oldalakat elválasztó indigók sarkát.
Ivanov elbizonytalanodott.
– Egy pillanat. Mindjárt jövök.
– Kérem – mondta az ezredes egyértel-
mű gúnnyal.
Ivanov lesietett a pincébe. Az őrök félre-
álltak a cellává átalakított raktárhelyiség aj-
tajából. A padlóhoz betonozott fémszékhez
A sötétség kapujában
GALAKTIKA
2022. október
bilincselt fogoly a szibériai munkatáborok
jellegzetes egyenruháját viselte. Eltérően
azonban a gulágokban őrzött, egyre növekvő
létszámú szerencsétlen társától, az ő öltözéke
nem volt sem véres, sem szakadt.
A tábornok odalépett mellé, és két határo-
zott, de nem túl erős pofonnal visszakénysze-
rítette a halandók világába.
– Ébresztő, pópa! – szólt nyersen a fogoly-
ra, ám a hangjába némi bizonytalanság is
vegyült. Csak vonakodva vette igénybe a meg-
bízhatatlan alak közreműködését. – El kell
rendelnünk az atomfegyver bevetését… Nem
kockáztathatunk. Nem nyílhat meg a kapu!
Tudnom kell az igazat.
A cella megtelt az izzadság bűzével.
– Mit mondanak a halottak?
A fogoly felemelte a fejét, és tejfehér, pupilla
nélküli szemével a hang irányába fordult.
– A gazda elégedett lesz – mondta halk,
gyűlölködő hangon. – A csontok népe tudja az
igazat. Ez a fiú az.
Ivanov megfordult, felsietett az udvarra,
és aláírta a bevetési parancsot. Utána visz-
szament az erkélyre, hogy ott várja ki, amíg
az atomaknát szállító teherautó elindul a
pontonhíd felé.
A huszonnégy órás pihenő természetesen túl
szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Tasa talán
csak öt órát aludhatott, amikor Varvara fel-
rázta, hogy sebesültek vannak, jöjjön fel el-
látni őket. Amikor azonban felment a német
bunkerek szintjéről, Bohdan meglátta, és visz-
szazavarta pihenni.
Ezután lázálmokkal teli órák vártak rá.
Egyfolytában távoli, de egyre erősödő sut-
togást hallott. Arra riadt fel, hogy Veronika
kopogtat az ajtaján. A mesterlövész nem tudta
visszafogni magát, és eldicsekedett azzal, hogy
Hans társaságában volt fent vadászni. Lett egy
újabb killje, mesélte büszkén, de megemlítette
45
 GALAKTIKA
2022. október
azt is, hogy az ezred immár leghíresebb harco-
sa három újabb ork tiszttel végzett.
– Nem tudom, hogy csinálja. Hátborzon-
gató, ahogy becserkészi az aranycsillagosokat.
Ráadásul úgy, hogy az orkok már hetek óta
nem mernek tányérsapkát viselni.
Tasa felült, és rosszkedvűen megdörzsölte a
szemét. A gyomorsav szétmarta a száját, fájt a
gyomra és enyhén szédült.
– Most akkor hánynál is tart? – kérdezte
kásás hangon.
– Én már tizenegynél! – vágta rá büsz-
kén Veronika. – Nem mintha ez bárkit is ér-
dekelne.
Veruska csakis saját magáról szokott be-
szélgetni.
– Szóval, akkor Hans hol tart?
– Ma megvolt a hatvanötödik killje – vág-
ta rá büszkén a mesterlövész. – Holnap is vele
mehetek. Ahogy ez a szupernáci beindult, sze-
rintem száz killig meg sem áll.
– Ne nevezd nácinak!
– De hát német, nem? – Veruska halkan
felnevetett. – Amúgy téged meg sem emlí-
tett. Szerintem már azt sem tudja, hogy a
világon vagy.
Becsapta maga után az acélajtót, de elége-
dett nevetése még így is behallatszott.
– Nyald ki a seggem, büdös kis szuka! –
mormogta Tasa. Annyira dühbe gurult, hogy
teljesen elszállt a szeméről az álom. Ingerül-
ten elővette a mobilját, de csak a belső háló-
zat wifijét látta; a kintit, amivel a műholdas
internetet lehetett volna fogni, továbbra sem
sikerült rendbe hozni. A saját filmes csator-
nájukon most éppen nem pornó ment, hanem
megint az állami tévé műsorát adták le: az
acélmű védőit magasztalták benne.
Bileckij parancsnok jelképesen Hans mellé-
re tűzte a legmagasabb katonai érdemkereszt
kartonpapírból kivágott mását. Egyszer, ha
majd eljön a béke, a fővárosban maga az elnök
46 A sötétség kapujában
fogja átadni a bunkerrendszer leghíresebb vé-
delmezőjének.
És az a hálátlan dög tényleg nem emlékszik
már rám? – mérgelődött Tasa. – De hát én raj-
zoltam és színeztem ki a kitüntetését!
Az ötvenedik kill megünneplését fergeteges
ünnepség követte. Még a szomszédos szekto-
rokból is jöttek át mesterlövészek és parancs-
nokok gratulálni Hansnak. Túl szűk volt a hely
ahhoz, hogy a vállukra emeljék és feldobják,
így aztán csak jókedvűen ölelgették és vállon
veregették a hallgatag fiatalembert. Bohdan
kérésére Hans levette megszokott sisakját, és
így nem tűnt fel annyira, hogy a Wehrmacht
egyenruháját viseli. A százados szerette volna
elkerülni, hogy túl magas labdát dobjanak fel
az ork propagandagépezetnek.
– Éljenek a világ legjobb mesterlövészei! –
rikoltozta Veronika.
– Ügyes a fiú! – mondta a maga hűvös mód-
ján Timo.
– Hans testvérem, te vagy itt a király! –
bömbölte Olaf.
Furcsa, de ez volt az egyetlen alkalom, ami-
kor a fiú arcán bármilyen érzelem látszódott
volna. Általában olyan élettelen egykedvű-
séggel viselkedett, hogy még a „Jégembernek”
becézett finn is temperamentumos olasznak
tűnt mellette.
Tasa megdörzsölte a szemét, félresimította
a képernyőről a csatorna adását, és a mobilja
memóriájából előhozta ugyanennek a filmnek
a fájlját.
Lassítva, képről képre nézte meg az ün-
neplést.
Igazam volt! Hans tényleg összerezzent, és
egy pillanatra rémület ült ki az arcára. Persze
ez a közjáték olyan rövid volt, hogy Tasán kí-
vül valószínűleg senki sem figyelt fel rá. Ő is
csak akkor vette észre, amikor az alvilági sö-
tétben a mobilja valósággal a képébe tolta a fiú
arcát.

Mi a fene baja lehetett a srácnak?
Ingerülten tapasztalta, hogy megint kava-
rog a gyomra. A gyomorsav maró hulláma
ezúttal nem jutott fel a garatjáig, de így is
köhögnie és krákognia kellett. Sietve kiitta
a kulacs helyett használt kétliteres műanyag
palackból a maradék vizet. A torkában eny-
hült az égés, viszont pár perc múlva rádöb-
bent, hogy nem tud összpontosítani, mert
pisilnie kell. Halkan káromkodva feltápász-
kodott, zsebre vágta a mobilt, és kilépett a
folyosóra.
A sötétből a kéz hátulról csapott le a vállára.
Hatalmasat sikoltott, és előrevetette magát
a félhomály felé.
– Sieg Heil, Frau Doktor! – A köszönést gú-
nyos nevetés kísérte.
– Elmész te a kurva anyádba, François! –
káromkodott Tasa, és szikrázó tekintettel
szembefordult a külföldi önkéntessel. – Szív-
infarktust hozol rám, te kis szuka!
A bunkerben senki sem kedvelte a hóri-
horgas neonácit. Még azok a bajtársai sem,
akikkel annak idején együtt jöttek ide, hogy
orkokat öljenek.
– Megijesztettelek? – kérdezte kendőzetlen
elégedettséggel François.
Tasa nem válaszolt, dühösen legyintett, és
ott akarta hagyni az idiótát.
– Nem is téged kerestelek, doki néni, ha-
nem a kis barátodat, Hanst. Odabent van?
A lány még inkább dühbe gurult.
– Miért gondolod, hogy bent kéne lennie?
– Hát mert ti ketten…
A folyosó vége felől éppen elég világosság
szűrődött ide ahhoz, hogy lássa, amint a lip-
csei önkéntes aljas vigyorral egymáshoz szo-
rítja és dörzsölgetni kezdi a két mutatóujját.
Tasa felhördült, meglendült a jobb keze, de
François ügyesen hátrébb lépett a sötétbe.
– Vagy mégsem?
– Dehogyis! – tiltakozott a lány.
A sötétség kapujában
GALAKTIKA
2022. október
– Kár. Viszont ha te ennyire szereted az árja
pasikat, akkor tudnék ajánlani egyet, ha már a
sasszemű fütyül rád.
Az arckifejezése egyértelművé tette, kire
gondol.
– Kopj le! – mondta Tasa, és elindult a lat-
rinák felé.
– Én is arra megyek. – A német felzárkó-
zott mellé. – Amúgy az a faszi nem csak téged
szar le, velem sem áll szóba.
Nem csoda.
– Beképzelt pöcs. Mondtam neki, ne le-
gyen annyira elszállva magától, mert ideoló-
giai szempontból nézve hozzám képest ő csak
egy senki. – Büszkén kihúzta magát. Eltérő-
en Hanstól, ez a seggfej képtelen volt tisztán
tartani a kezét vagy az arcát. – Én már tíz
éve a mozgalomban harcolok. Odahaza török
kebabosokat vertünk szét! Buzibárokat rúg-
tunk szét a bajtársakkal és egyszer még egy
zsidó temetőt is lerendeztünk.
Tasa utálta az ilyen önkénteseket. A távoli
fővárosban a politikusok persze könnyen be-
széltek, amikor azt mondták, az orkok ellen
harcolva inkább a nácik haljanak meg a derék
hazai legények helyett.
Golyó nem megy kárba.
Csakhogy nem ők voltak hónapok óta ösz-
szezárva a François-hoz hasonló degenerál-
takkal egy szűk bunkerben.
– Engem meg azért is utál, mert sokkal
többet tudok nála a világháborúról. Kurvára
kiakadt, amikor megmondtam neki, hogy elég
jó a jelmeze, de nem autentikus a színe. Az itt
harcoló egységek több szakember szerint is
Revel RML 71 Dunkelgrün színű egyenruhát
viseltek, az övé viszont RML Schwarzgrün,
vagyis nem megfelelő árnyalatú.
– Mi a faszról beszélsz?
– Te ezt nem értheted, mer’ csak egy csajszi
vagy. Én is a szakértők közé tartozom. Kenem-
vágom az itteni csaták minden kis részletét.
47
 GALAKTIKA
2022. október
Pontosan tudom azt is, hogy Hans – már ha
valóban ez a neve – kire akar hasonlítani.
– Neked sem François a valódi neved.
– De igenis az! – méltatlankodott a német.
– Nekem nincs szégyellnivalóm, és nem is va-
gyok bekattanva.
– Szerinted Hans be van kattanva?
– Nézd, azt elismerem, hogy egészen jól lő.
Viszont simán el tudom képzelni, hogy hülye
libsi hippik voltak a szülei, akik telebeszélték
a fejét olyan ezoterikus baromságokkal, mint
amilyenekről Maruszja is karattyol, és ez a
szerencsétlen most azt hiszi… lehet… hogy ő
Hans König reinkarnációja!
Tasa megbotlott. König… az nem királyt
jelent?
– Mi van…? Miről beszélsz?
– König őrmesterről. – A klotyót megvilágí-
tó csupasz villanykörte fényében François arca
ragyogott a büszkeségtől. – ’43-ban ő volt itt a
legsikeresebb mesterlövész, amikor a ruszkik
körbefogták a várost. Sosem tudták fogságba
ejteni vagy megölni, bármit is hazudjon a pro-
pagandájuk. Az igazi Hans szerintem lelépett,
és Argentínában, a haciendája verandáján
halt meg százéves korában, álnéven, tequila-
mérgezésben.
Tasa egyetlen szó nélkül a vigyorgó idióta
képébe vágta az ajtót, és a helyére csúsztatta
a zárat.
Hans König? Többet kellene tudnom róla.
Hosszú hetek után Ivanov újra mosolygott.
Az ablakon át figyelte, ahogy a konvoj első lö-
vészpáncélosa kifordul a szálloda udvarából
az utcára. Az acélmű fölött nem kavarogtak
a megszokott fekete füstoszlopok, mert a tá-
bornok leállította a bombázókat. Nem akarta,
hogy véletlenül eltalálják a különleges egység
teherautóját.
A vihar miatt amúgy sem láttak volna sem-
mit a pilóták.
48 A sötétség kapujában
A jókedve azonban nem tartott sokáig. Az
atomaknát szállító teherautó ugyan kifordult
az utcára, de a rövid konvoj váratlanul meg-
torpant. Néhány alacsony alak futott oda a
vezetőfülkéhez, megdöngették az ajtót, és va-
lamit magyaráztak a bevetésiek ezredesének.
Az a seggfej felsandított a magasba, megvonta
a vállát, aztán bólintott.
– Ez meg mégis mi a faszt képzel magáról?
– bömbölte Ivanov. A konvoj ugyanis meg-
fordult, és a járművek elindultak vissza, be az
udvarra.
A tábornok őrjöngve megpördült, és
már rohant volna az ajtó felé, amikor azt
kopogtatás nélkül belökték. Két alacsony,
kerek képű, mandulaszemű katonanő lé-
pett a szobába. A fegyverük csövét ugyan
nem szegezték a bent lévőkre, de sugárzott
belőlük, hogy készen állnak erőszak alkal-
mazására.
– Groznij vezérezredes! – hördült fel Iva-
nov, amikor megpillantotta a küszöb túlolda-
lán álló alakot. Több szempontból is veszélyes,
régi vetélytársát.
– Groznij marsall – javította ki az érkező, és
egy gúnyos mozdulattal megpöckölte a váll-
lapján a hatalmas csillagot. – Bejöhetek?
– Persze. – Ivanov gyanakodva figyelte a
marsall nyomában benyomuló burját testőrö-
ket. – Te mit keresel itt?
Groznij biccentésére az egyik katonalány
egy gépelt parancsot húzott elő az oldaltáská-
jából, de nem Ivanovnak adta, hanem a mel-
lette álló Szuvorov kezébe nyomta. Az őrnagy
a papírra pillantott, elsápadt, és sietve ellépett
az elöljárója mellől.
– Figyelj, te fasz. Te tényleg atombombát
akartál robbantani? Tudod, hogy mivel jár az?
– kérdezte Groznij.
– Nem tartozom elszámolással neked! Tűn-
jetek el innen! Tudod, kinek a jóváhagyásával
cselekszem. A te gazdád sem nagyobb úr nála!

– Most már igen! Mi nyitjuk meg a kaput,
és akkor a mester minket jutalmaz meg!
– Túl korai lenne. Nem fogom hagyni!
– Ó, dehogynem. Itt az ideje, hogy véget ér-
jen a régi világ. Tudod, keletről jön a fény!
– Tartsd be a szabályokat! Ez itt az én
játszmám.
Groznij gonoszul rávigyorgott.
– Már nem.
– Mi van? Megőrültél? – háborgott Ivanov.
– Leváltották a tábornok elvtársat. Azzal
vádolják, hogy lengyel és izraeli kém – szólalt
meg színtelen hangon Szuvorov.
– Elmentek ti a picsába! – harsogta Ivanov,
és a pisztolytáskája után kapott. Azonban nem
maradt ideje fegyvert rántani, mert odaugrott
hozzá három burját, és egy pillanat alatt lefog-
ta, lefegyverezte. Ezek az alacsony, de széles
vállú ázsiai nők elképesztően erősek voltak.
A parancsnokság tisztjei dermedten bámulták
őket, és eszükbe sem jutott addigi elöljárójuk
érdekében beavatkozni.
Groznij körülnézett, és barátságosan elmo-
solyodott.
Ivanov szájába rongyot tömtek, és kihurcol-
ták az ajtón. Szuvorov, magán érezve a marsall
kérdő pillantását, már jelenteni akart, de ösz-
szerezzent a kintről behallatszó sikoly meg az
embertelenül mély hörgés miatt.
– Mi volt az? – kérdezte őszinte döbbenet-
tel. Sok rettentő dolgot hallott Groznijról. –
Egy medve?
Udvarias kopogás. A bevetésiek ezredese
jött vissza. Meglehetősen sápadtnak tűnt.
Egy burját lány tessékelte be. Szuvorov fi-
gyelmét nem kerülte el a katona kezéről csö-
pögő friss vér.
– Új parancsom van a számodra, barátom
– mondta Groznij.
– Igenis, marsall elvtárs!
– Az atomaknát visszaviszitek a raktárba, és
helyette pár embered ezzel megy át a túlpartra.
A sötétség kapujában
GALAKTIKA
2022. október
Két burját különösebb erőfeszítés nélkül
hozta be a különös szerkezetet.
– Mi ez? – csodálkozott az ezredes.
– Még nem láttál ilyet? – nevetett halkan
Groznij. – Pedig a tévé is mutatta. Elon Musk
úr adománya: internet a csillagokból.
A burjátokon kívül a szobában mindenki
arcára kiült a döbbenet.
– És én ezt vigyem át az acélműbe? – kér-
dezte az ezredes, mert nagyon nem értette a
feladatát. – Az atomakna helyett?
– Igen. Beszélnem kell valakivel odalent, és
internet nélkül elég körülményes lenne.
– Értettem. – Az ezredes katonásan tisz-
telgett. Igazából bármire hajlandó lett volna,
csak hogy eltűnhessen innen. – Az embere-
im átviszik a folyón, és üzembe helyezik az
acélműben.
Groznij egy biccentéssel elbocsátotta. Utá-
na Szuvorovra nézett.
– Ha nem tévedek, van itt még egy régi is-
merősöm. Vezess hozzá!
A pincében a székéhez bilincselt fogoly
azonnal felkapta a fejét, amikor kinyílt a cella
ajtaja. Világtalan szeme az érkezők felé for-
dult. Szuvorov most először látta, hogy a szi-
bériai fogoly fél valamitől.
Groznij odalépett a szék mellé. A kezében
egy vascsövet tartott.
– Rég láttalak, pópa. Hát a gazdánk vetély-
társait szolgálod?
– A te gazdád már nem az én gazdám! Kö-
pök rá! – harsogta a vak öreg.
– Ezt mindjárt személyesen is elmondha-
tod neki – válaszolta Groznij, majd egyetlen
ütéssel szétloccsantotta a pap fejét.
– Van térerő, baszd meg! Megy a net! – har-
sant fel egy boldog és meglepődött kurjantás
a folyosón. A 13-as szektorban azonnal el-
képzelhetetlen nyüzsgés támadt. Még azok is
feltápászkodtak a polifóm matracaikról, akik
49
 GALAKTIKA
2022. október
már napok óta letörten hevertek a betonon.
Előkerültek a mobiltelefonok, és még az őr-
szemek is vadul simogatták a kijelzőket, hogy
letölthessék az elmúlt hetek során kapott
üzeneteiket, vagy hírt adhassanak maguk-
ról a szeretteiknek. Bohdan nem szólt rájuk.
Úgy vélte, ez a pár perc nem számít, és utána
mindenkinek sokkal jobb lesz a morálja. Az
ostrom harmadik hónapjában hálás volt min-
den olyan apróságért, ami visszaadta a védők
harci kedvét.
– Töltsetek le új pornót! – figyelmeztette a
társait Timo. Tasa biztosra vette, a finn egyet-
len levelet sem kapott, és a legcsekélyebb mér-
tékben sem érdekelte, mi van a rokonaival.
Igaz, ő maga sem az ismerőseivel foglal-
kozott. Azon túl, hogy odanyomott egy-két
lájkot, inkább keresni kezdett a világhálón.
Sokáig csak náci propagandát meg ócska
szovjet agymosást talált. Aztán rámosolygott
a szerencse, mert egy rég megszűnt sziléziai
egyházi gimnázium emlékoldalán rábukkant
a névre.
Johann, vagyis Hans König.
Vallásos családba született… Csendes gye-
rek, jó tanuló… Papnak készült.
Tasa gúnyosan felhorkant.
– Pont, mint Sztálin.
A tizennyolcadik születésnapján elhur-
colták a katonai rendészek, és besorozták a
Wehrmachtba. Gyorsan megváltozott. A keleti
front hőse lett. Ünnepelt mesterlövész.
Fotó viszont nem volt róla. Tasa tovább
kutatott.
Bassza meg, ez nem lehet igaz!
A keresőgép nem dobott fel túl sok képet,
és azok nagy része is elmosódott, fekete-fehér
volt. Egy neonáci honlap azonban a világhá-
borús felvételek feljavításával és kiszínezésével
foglalkozott. Elég nagy, szépen kinagyítható
fájlokat tettek fel a netre. Hans König nevét
beírva is felbukkant egy színes kép.
50 A sötétség kapujában
Csak egy, nem több.
Tasa sietve ráközelített a romok között, a
bajtársaitól kicsit arrébb álló alak arcára.
Ez lehetetlen!
A ’43 januárjában készült kép egyértelmű-
en Hansot ábrázolta!
Ugyanaz az arc, ugyanaz a szőke haj. A re-
tusálók csupán a szeme színét szúrták el. A ké-
pen Könignek dermesztően hideg kék szeme
volt, nem pedig olyan gyönyörű zöld, mint
amilyenről Tasa mostanában olyan sokszor
álmodozott.
Az ellenség ugyan továbbra is folyamatosan
zaklatta gyalogsággal a védőket, de sem az
orkok, sem a zombik nem jöttek olyan közel,
hogy veszélyt jelentsenek. A netről áradtak a
hírek, a rémhírek és a találgatások. Nagyon
úgy tűnt, hogy jól haladnak a tárgyalások, és
egyre többen bizakodtak abban, hogy kien-
gedik őket a halálos csapdából. Isztambulban
személyesen találkozott a két külügyminiszter,
és a viták egyik kulcskérdéseként napok óta
arról alkudoztak, mi legyen a bunker védőivel.
Aludni azonban továbbra sem hagyták a
testvéreket. Időnként tüzérséggel lőtték az
üzemcsarnokokat, és olyankor Marko mindig
elrendelte a riasztást. Tasa ugyanolyan kial-
vatlan és depressziós volt, mint egy hónappal
korábban, és a sebeire csak sót hintett a tény,
hogy odakint a nagyvilágban ugyanúgy ment
tovább az élet, mintha itt mi sem történt vol-
na. A lenti és a fenti valóság közötti éles ellen-
tét leginkább a külföldi önkénteseket készítet-
te ki. Jó páran nyíltan hangoztatták, nagy hiba
volt idejönniük.
A három őrült persze nem tartozott közé-
jük. Hans, Olaf és Timo mindig együtt lógott.
A norvég valahonnan szerzett egy lángszórót,
és megpróbálta rábeszélni a zöld szemű fiút,
hogy legközelebb a Mauserje helyett azzal in-
duljon bevetésre.

– Hans, bring ’ze Flammenwerfer!6 – ki-
abálta, és akkorákat kacagott, mint aki egy
olyan viccet mesélt el, melynek egyedül ő ért-
heti meg a poénját.
Összességében azonban Tasa nem panasz-
kodhatott. A térerő visszatérése óta egyetlen
testvér sem halt meg, és csupán kisebb sérü-
léseket kellett ellátnia. Így maradt ideje arra,
hogy a lehető legtöbbet megtudjon a két Hans-
ról a világhálón. Azt ugyanis továbbra sem
akarta elhinni, hogy a Sasszemű azonos lenne
az egykori német háborús bűnössel.
Vagyis háborús hőssel.
König megítélése igencsak eltérő volt attól
függően, hogy szovjet vagy külföldi dokumen-
tumokat olvasott el róla.
Most a folyosó végén ült, és innen tartotta
szemmel Hansot meg a két északit. Némán
szidta magát azért, hogy nem mer odamenni
a fiúhoz. Meg kellene mutatnia neki a fényké-
pet. A srác valószínűleg azonnal meg tudna
mindent magyarázni. Hiszen csak egy kis
hülye neonáci, aki észrevette, hogy hasonlít
az egykori harcosra, és enyhén beteges ha-
gyományőrzésként megpróbált a bálványa
bőrébe bújni!
A valóság előli menekülés iskolapéldája!
Hans felemelte a fejét, és találkozott a tekin-
tetük. Tasa hátrahőkölt, és megpróbált elbújni
az ajtó félfája mögött. Egyszerre érezte úgy,
hogy a félelemtől megdermed a szíve, miköz-
ben különös bizsergés támadt a gyomrában.
Micsoda hülyeség!
Nem is a gyomra bizsergett, hanem a mo-
bilja rezgett a zsebében. Elővette, és a képer-
nyőre nézett. Nem ismerte a hívót, de a szám
egyértelműen otthoni volt.
Felpattant, végigsietett a folyosón, és
bemenekült egy sötét raktárba, ahol senki
sem zavarhatta. Nyomasztó balsejtelmei
támadtak. Libabőrös lett a karja, mégpedig
cseppet sem kellemes módon. A szeme sar-
A sötétség kapujában
GALAKTIKA
2022. október
kából mintha mozgásra figyelt volna fel, de
csak a homályban kavargott a por. Aligha-
nem a kimerült idegei tréfálták meg. A be-
zártság okozta, hogy egyre többször hallott
az üres helyiségekben halk, nyugtalanító
suttogást.
– Kedves Tatjána! Annyira örülök, hogy
beszélhetek veled – csendült fel egy elképesz-
tően kellemes bariton. Az idős férfi hangjából
őszinte szeretet áradt. – Egy régi, jó ismerő-
sünktől kaptam meg a számod. A születése óta
ismertem a nagyanyád, és tőle tudom, hogy
milyen csodálatos teremtés vagy.
– Ki maga? – kérdezte a lány. Fénybe borult
a lelke, az eddigi rosszkedve semmivé foszlott,
és meglepő derűvel várta, hogy valami kelle-
mes dologról értesüljön. – Parancsoljon.
– Inkább csak kérnék valamit – felelte a
hang. – Gyakori vendég voltam a nagyszüleid
házában, de te erre persze már nem emlékezel.
Én viszont egészen kicsi korodban felfigyel-
tem rád.
– Rám? De miért? Hiszen én csak egy
átlagos…
– Dehogyis. A kiválasztott kevesek fénye
tündököl benned. Mindenki másnál többet
érsz! Leányom, a kezedben van a világ sorsa.
– Járt nálunk? – csodálkozott Tasa. Annyi-
ra jólesett ezeket a hízelgő szavakat hallania.
– Bizony ám, kedvesem. – A hang nem
egyszerűen megnyugtató, hanem andalító
volt. Tasából eltűnt a szorongás, és negatív ér-
zelmei helyét csendes, de annál mélyebb derű
vette át. – A nagyanyád egész biztosan büszke
lenne rád, ha tudná, elvállalod ezt a nehéz, de
megtisztelő feladatot. Csak te vagy képes rá,
senki más.
– Persze, örömmel.
A homlokát ráncolta. Mibe is mentem bele?
És miért?
– Königről van szó – folytatta a barátságos
ismeretlen.
51
 GALAKTIKA
2022. október
– Hansról? – kiáltotta Tasa. Tulajdonkép-
pen meg kellett volna lepődnie, hogy valaki
éppen a Sasszemű miatt kéri a szívességét,
ám a boldog bágyadtság miatt csupán nagyon
enyhe csodálkozásra futott az erejéből.
– Mondd csak, lányom, hiszel te az is… –
Köhögés és enyhén ingerült krákogás. – A ter-
mészetfölötti erőkben?
Tasa megint a homlokát ráncolta. Ez most
komoly? Az öreg jól értelmezte a beálló csendet.
– A mai fiataloktól távol áll a hit, a spiritu-
alitás – mondta őszinte szomorúsággal. Tasa
elszégyellte magát. – A nagyanyád azonban
biztosra vette, hogy te különbséget tudsz tenni
a jó és a rossz között, még úgy is, hogy nem
jársz templomba.
– Nem értem. Miről van szó?
– Az ezerarcú gonoszról. Baál’zebúb árnyé-
káról. A hétköznapjainkba beszivárgó iszo-
nyatról, és azokról a valódi hősökről, akik a
fényt szolgálva képesek szembeszállni a pusz-
títással.
– A gonosszal?
– Igen. Az alvilág erőivel.
Tasának nevetnie kellett volna, aztán pe-
dig megszakítani a vonalat. Hiszen bolond-
ság, amiről az öreg beszél! Csakhogy enyhe
révületbe esve a bariton hang minden szavát
elhitte.
– Még nem mutatkoztam be neked. A Szent
Vaszilij-székesegyházból hívlak. Kirill atya
vagyok.
A lány megpróbálta felfogni, amit hallott.
Nem igazán sikerült.
– Maga pap? És a nagyanyám barátja?
– Pontosan. A mama azonban nem tudta,
pontosan mivel foglalkozom. Ezt csak neked
árulom el, de kérlek, tartsd titokban.
– Persze. – Tasát teljesen lenyűgözte hogy
Kirill ennyire a bizalmába fogadta.
– A Szent Szinódus egyik vezetője vagyok.
Ez a szervezet ugyanúgy létezik, mint a termé-
52 A sötétség kapujában
szetfelettinek hazudott gonosz. Nagyon fontos
feladattal bízlak meg…
Amikor Tasa negyedórával később előjött a
kamrából, nem nézett senkire, hanem leosont
a bunkerrendszer német szintjére. Miután hi-
ába kereste a sarokban a horogkeresztes csa-
tornafedőt, egy félórán keresztül hangosan
zokogott. Nemcsak a fájdalmát, hanem a ké-
telyeit is sikerült kibőgnie magából. Most már
pontosan tudta, mit kell tennie.
A következő támadást jelző szirénák lehet-
tek volna akár az Ítélet Napjának harsonái is.
Hansnak esze ágában sem volt a lángszó-
róval feljönni a fenti világba, a megszokott
távcsöves puskáját hozta magával. A robbaná-
sok egyre közelebb értek a védőkhöz, majd az
ellenség gyalogsági támadással próbálkozott.
Tasa a német nyomába szegődött. Csupán
egy pisztolyt szorongatott a kezében. Meg-
lapultak a romok között, majd hason kúszva
megközelítették az északi bejárat megrogy-
gyant boltívét. Nehéz volt Hans mögött ma-
radni, mert a fiú úgy mozgott a félhomályban,
mint egy ragadozó.
Ezt az épülettömböt eddig elkerülték a
bombatámadások. A felszínen az üzemcsar-
nokok többi része már rég elpusztult, ám az
oszlopok itt még dacosan tartották a tető-
szerkezetet. A bajtársaik jóval hátrább helyez-
kedtek el. A legtöbben talán észre sem vették,
hogy Tasa is kimerészkedett a védelmi vona-
lon túlra. Egyedül maradt Hans közelében.
Az erős fegyverropogás elárulta, hogy a többi
szektorban heves harc tombol, ám az ellenség
itt még nem kezdeményezett.
Hans feltérdelt a földről. Megszokott világ-
háborús egyenruhája volt rajta, de a sisakvi-
selésről mostanra már leszokott. A bőre és a
haja továbbra is tisztának tűnt, csakhogy Tasa
most már jól tudta, ennek mi a valódi oka.
Erősen remegett a keze, amikor felemelte a

pisztolyt, és a fiú tarkójára szegezte. Hans ak-
kor fordult meg, amikor meghallotta, hogy a
lány csőre tölti a fegyvert.
Elkerekedett a szeme, és a tekintetében
döbbenet látszott.
– Te meg mit csinálsz?
– Ne mozdulj! Tudom, ki vagy.
A fiú szomorúan elmosolyodott.
– Az jó, mert én a semmiben lebegek. Nin-
csenek emlékeim.
A pisztoly csöve Hans homlokára szegező-
dött. A folyó felől feltámadó szellő meglebben-
tette a fent hosszabbra hagyott, szőke tincseket.
Angyalian ártatlannak tűnt ez a szörnyeteg.
– Tudom, hogy mi vagy.
– Hans vagyok. A bajtársad. Együtt harco-
lunk itt, a romok között.
– Igen? És hogy is kerültél ide?
Ezzel sikerült zavarba hoznia.
– Hát… nem tudom. Ami furcsa, igaz?
– Mi a neved?
– Hans.
– A teljes neved.
Habozás.
– Nem tudom… Pedig tudnom kéne, nem?
– Ne mozdulj! – förmedt rá Tasa, amikor a
görnyedt alak a két tenyerébe temette az arcát.
– Kirill atya mindent elmondott rólad!
Elhalt a távoli robbanások moraja. Egy te-
mető csendje telepedett az acélműre. Mintha
az egész világ kettőjükre összpontosított volna.
– Született gyilkos vagy! – vádaskodott
Tasa. – Csakhogy amikor veszélybe került a
szutykos kis életed, eladtad a lelked!
– Miről beszélsz? – tiltakozott Hans. – Én
aztán… Soha… Vagyis…
Elkerekedett a szeme, hátrahőkölt, a fenye-
gető pisztollyal nem törődve felpattant, és tán-
torogva az egyik oszlopban keresett támaszt.
– Vagyis… Az iskola… a rendészek… Em-
lékszem arra, ahogy puskát adtak a kezembe.
Nem akartam gyilkolni.
A sötétség kapujában
GALAKTIKA
2022. október
– A kis Hans talán nem, de König őrmester
élvezte a gyilkolást! Jutalmul pedig visszatér-
hettél ide. Te nem ember vagy, hanem valami-
lyen lidérc!
– Nem! Dehogyis!
– Ártó szellem! – mondta jeges elszántság-
gal Tasa. Dermedt nyugalom fogta el, mintha
csak ráragyogott volna egy erős akaratú, irá-
nyító elme fénye.
– Nem, én csak… – tiltakozott bágyadtan
Hans. – Le fogsz lőni?
Nem kapott választ, viszont a háta mögül
zaj hallatszott. Botladozó, bizonytalan léptek.
Zihálás.
– Az ellenség folyamatosan támadott min-
ket! Kialvatlanok voltunk és kimerültek. Csak
sodródtunk az eseményekkel! – harsogta Tasa.
– Te meg elvakítottál minket a killjeiddel. El-
érted, hogy tiszteljünk, hogy megszeressünk!
Közben meg…
– Hát itt vagy! – csattant fel Maruszja hang-
ja. A médium tántorogva lépett ki az oszlop
melletti porfelhőből. Két kézzel markolta Olaf
ormótlan lángszóróját. Erősen meggörnyedt a
tartály súlya alatt.
– Pokolfajzat! – hörögte levegő után kap-
kodva. – Lementem a csontok közé. A holtak
lelepleztek!
Ismét felzúgott a halk, de idegőrlő morajlás.
A lángszóró orr-részéből forró cseppek zuhan-
tak a betonra. Sziszegve azonnal fellobbantak,
és az apró tűznyelvek maró, fekete füstöt en-
gedtek ki magukból.
– Az Antikrisztus szolgája vagy! Mindent
tudok rólad!
– Nincs baj! – kiáltotta Tasa. – Sikerült le-
fegyvereznem. Már nem kell félnünk tőle.
– Tőle? – hörögte őrjöngő haraggal
Maruszja. – Nehogy bántani merd a védelme-
zőt, Lucifer szukája! Tedd le a pisztolyt, vagy
szénné égetlek! Visszaküldelek a homályba, te
kis kurva!
53
 GALAKTIKA
2022. október
Tasa döbbenten fordult a médium felé.
Ennek elment az esze!
Maruszja felhördült, és vérben forgó szem-
mel magasabbra emelte a lángszóró csövét.
Tasa tudta, milyen iszonyatos az a fegyver. Ha
telibe kapja a lángsugár, még csak elszenese-
dett csontok sem maradnak belőle, hogy be-
rakhassák odalent a többi közé.
Nem maradt ideje arra, hogy megpróbálja a
pisztollyal lelőni a háborodottat. Hans ugyan-
is egy villámgyors mozdulattal Maruszjára
vetette magát!
Ledöntötte a lábáról, ám a médiumnak
maradt ideje arra, hogy meghúzza a ravaszt.
A fegyverből egy alvilági szörny őrjöngésével
tört elő a perzselő lángnyelv. Tasa a földre zu-
hant, és elejtette a pisztolyát. A tűzsugár nem
találta el, hanem jóval feljebb az oszlopot és az
acél tartógerendákat perzselte végig.
Néhány csepp napalm Hans karjára és a
fejére hullott.
A fiú ruhája és a haja egyből lángra lobbant.
Az égett hús és szőr gyomorfelfordító bűze el-
nyomta a megszokott szagokat.
Tasa a pisztolya után kapott, és teljesen
összezavarodva maga elé tartotta. Nem tud-
ta, hogy kit fenyegessen vele. A fiút vagy
Maruszját?
– Nem akartam bántani – nyöszörögte Hans.
Feltérdelt. Nem törődött azzal, hogy ki-
gyulladt, hanem kétségbeesetten elhátrált
Maruszja mellől. A médium mozdulatlanul,
véres fejjel feküdt a porban. Keze lecsúszott a
fegyveréről.
– Ez a ribanc engem akart lelőni? – Tasa
megpróbálta feldolgozni az elmúlt pár pilla-
natot. – Engem vádolt azzal, hogy a Gonosz
szolgája vagyok? Megőrült!
Hans arcán őszinte iszonyat látszódott, ám
annak nyoma sem maradt, hogy az előbb a
lángszóró eltalálta. Az arcbőre ugyanolyan ép
és tiszta volt, mint mindig.
54 A sötétség kapujában
– Vagy én őrültem meg? – Tasa szeme
könnybe lábadt. A pisztoly olyan súlyosnak
tűnt, hogy le kellett engednie maga mellé. –
Maruszja engem akart megölni, te viszont
megvédtél? De hát…
– A te szíved tiszta. – A fiú lassan felkelt a
porból. – És segítettél nekem.
– Ne mozdulj! – Tasa úgy tartotta maga elé
a fegyvert, mintha megpróbált volna elbújni
mögé. – Igenis tudom, mi vagy!
Hans felemelte mind a két kezét, de nem
jött közelebb.
– Miért mentettél meg?
– Tartoztam ezzel neked.
– Az atyától tudom, mire készültél. Sor-
ra ölted az embereket, hogy a hatvanhatodik
killeddel megnyithasd itt a pokol kapuját!
– Tasa döbbenten hallgatta a saját hangját.
Mintha csak egy kislány mondta volna fel a
leckéjét. – Hogy az alvilág minden szörnyűsé-
gét ránk zúdíthasd, te szörnyeteg… De akkor
engem miért nem öltél meg?
Összerezzent, és Maruszja mozdulatlan
testére meredt.
– Ő volt a hatvanhatodik killed! Nem tud-
tam megakadályozni!
Kétségbeesetten körülnézett.
– De akkor hol a pokolkapu?
Felsikoltott, amikor megérezte a karján
Hans jéghideg kezét.
– Tasa, most már én is emlékszem. – Hát-
rébb lépett, és elengedte a lányt. – Félig iga-
zad van.
Tasa szeretett volna elhátrálni, de képtelen
volt megmozdulni, ezért csak dermedten hall-
gatta a fiú szavait.
– Hans König vagyok… A mesterlövészek
királya… Aki itt, a Csontok Termében alkut
kötött egy csábító hanggal.
Tasa már annyira hozzászokott a halk han-
gok suttogásához, hogy most összerezzent,
amikor elhallgatott az állandó háttérzaj.

Mindenki őket figyelte.
– Valaki… kiengedett engem odalent-
ről. Azért, hogy így ássa alá a vetélytársai
terveit.
– Ez lehetetlen! Őrület! – Ilyen az, ami-
kor valaki enged a mélység csábításának,
és nem marad meg más, csakis a zuhanás
a tébolyba. – Könyörgök, mondd, hogy az a
pap hazudott nekem! Hogy csak egy hülye
kölyök vagy, aki eljátssza egy hős szerepét!
– Jó lenne, ha az volnék. Az az idealista
kis gimnazista, aki valaha voltam. – Hans
kihúzta magát, és dacosan elmosolyodott.
– Ő azonban már nem létezik, én viszont
senkit sem szolgálok! Azért jöttem, hogy
jóvátegyem, amit csak lehet.
Tasa érezte, hogy a gyomorsav mindjárt
elönti a torkát. Megszédült, már csak ho-
mályosan látta maga körül a világot. Úgy
tűnt, a falakból és a betonból halvány, de
egyre sűrűbbé váló sötétség szivárog elő.
– Akkor a gonosz oldalán harcoltam.
Most a hatvanhatodik gyilkos lövésem
nem a poklot hozta volna el ide, de nem
ám! Hanem… engem mentett volna meg.
A kárhozattól. Ezt mondta a hang.
Őszinte elkeseredéssel lehajtotta a fejét.
– Maruszja bizonyára nem számít
killnek. Talán, mert mesterlövészként kö-
vettem el a bűnöket? Csak ugyanúgy tehe-
tem jóvá a múltam?
Tasát cserben hagyta a teste. Olyan jó
lett volna lefeküdni a földre, és soha töb-
bé nem felkelni. Addig pihenni ott, míg
el nem múlik minden félelem, minden
fájdalom.
Vagyis…
A megszólaló telefon vidám dallama
obszcén gúnyolódásnak tűnt. Nem volt
nehéz kitalálni, ki hívja.
Elővette a mobilt és bágyadtan a füléhez
emelte.
A sötétség kapujában
GALAKTIKA
2022. október
– Úgy tűnik, az a szörnyeteg még mindig
él – szólalt meg Kirill csak egész halványan
szemrehányó hangja. – Nem iktattad ki…
A távolból halk zúgás hallatszott, mintha
harckocsik közeledtek volna.
– Nem tehetem. – Tasa újra Hans szemé-
be nézett. – Az előbb megmentette az életem.
Érti…?
– Viszont meggyilkolt még egy embert.
Amivel eleget tett alvilági alkujának. Ha nem
ölöd meg, pillanatokon belül megnyílik a po-
kol kapuja, és a gonosz Bál’zebúb elképzelhe-
tetlen iszonyatot zúdít a világunkra.
Tasa nagyot sóhajtott.
– A pokol már rég itt van körülöttünk –
mondta holtfáradtan. – Itt élünk benne.
– Dehogyis, lányom. Ez csak az emberek
egyik háborúja. A számtalan kis konfliktus
egyike, amire tíz év múlva ugyanúgy senki
sem fog emlékezni, mint a többi hasonló, a
résztvevők számára iszonyatos, de mindenki
más számára érdektelen összecsapásra.
– Kivel beszélsz? – kérdezte Hans. – Ez a
hang… ismerős.
Közelebb akart jönni, de Tasa erőtlen inge-
rültséggel jelezte neki, hogy ne tegye.
– Nem hiszem el, hogy Hans szörnyeteg
lenne.
Mély, szomorú sóhajtás.
– Lányom, ez nem az a helyzet, amikor az
érzelmeidre kell hallgatnod. Ugyanakkor nem
teszek neked szemrehányást, és nem játszom
ki azt a kártyát, hogy mekkorát csalódtam
benned.
Lenyűgöző volt a baritonja. Szeretet,
együttérzés és belátás áradt belőle. Olyan jó
lett volna örömet szerezni neki, eleget tenni
az elvárásainak, hiszen nem is kért annyira
nagy dolgot.
Ha Tasa meghúzza a ravaszt, akkor minden
a helyére kerül, minden jó lesz. Büszkévé és
elégedetté tehetné ezt a kedves, idős férfit.
55
 GALAKTIKA
2022. október
Végre a fényben járhat.
A dübörgés egyre erősebbé vált. Mégsem
tankok lehettek, hanem repülőgépek.
– Elárulok neked még valamit, kedvesem.
Ez olyan nagy titok, amiről rajtam kívül csak
te tudsz… az egész világon.
Hans egy nyugtalan pillantást vetett a távo-
li falon tátongó, keskeny rés irányába. Odakint
olyan sűrű füst borított be mindent, mintha
még mindig éjszaka lett volna.
Sötétség délben.
– Légy óvatos. Bármelyik pillanatban rád
támadhat.
– Nem hinném, hogy azt tenné – ellen-
kezett Tasa, és saját magát is meglepte azzal,
hogy leengedte a pisztolyt.
– Tudnod kell, hogy akit te Hans Könignek
tartasz, az nem csupán egy elkárhozott lélek,
aki megpróbál kiszabadulni az alvilágból.
– Hanem?
– Ő maga az Antikrisztus! A sötétség fe-
jedelme!
Tasa némán meredt maga elé.
– Azért jött, hogy örök kárhozatba taszítsa
a világot!
A Csontok Termében egyszerre sikoltott fel
az a sok ezernyi halott. Már nem suttogtak, a
kétségbeesésük háborgó viharrá erősödött, és
a haragjukkal egy pillanat alatt tisztára mos-
ták Tasa ködös elméjét. Elindult Hans felé.
– Ugye lelövöd? Hálás leszek érte. Nagyvo-
nalú! Olyan jutalomban részesülhetsz, amiről
eddig álmodni sem mertél! Minden vágyad
valóra válhat!
A fiúhoz érve az arcára szorította a tenye-
rét, és mélyen a szemébe nézett.
Hans arcán őszinte hála látszott.
– Danke – suttogta halkan.
– Ez nem igaz – mondta határozottan a
lány. – Nem hiszem el.
– Nem? – Furcsa, de Kirill nem lett mérges,
sőt mintha barátságos hangjába némi jókedv
56 A sötétség kapujában
is vegyült volna. – Megint ez a régi nóta. A fel-
támadó szerelem ereje felborítja a leggondo-
sabban kidolgozott terveket is.
Tasa tiltakozni szeretett volna, azt bi-
zonygatni, hogy szó sincs szerelemről, de
képtelen volt rá. Hiszem az atya nagyon jól
látta a helyzetet.
– Nem foglak olyasmire kérni, amit nem
tudsz tiszta lelkiismerettel megtenni. Mi nem
szoktunk olyasmit csinálni. Ugyanakkor vi-
szont jó lenne, ha alaposan elbeszélgetnél a kis
barátoddal, mert akkor gyorsan kiderülhetne,
ki mond igazat, és ki az, aki csak manipulálja
a másikat.
Köszönés nélkül megszakította a vonalat.
A szállodában Groznij tábornok a fejét csó-
válva letette a telefont.
– Akkor jöhet a B terv – mondta. – Ha nem
a lány öli meg a fiút, akkor majd mi tesszük
fel a pontot az i-re. Sikerült bemérni naiv kis
segítőnk telefonját?
– Igenis, marsall elvtárs!
– Add meg a koordinátáit a bombázóknak!
Odaállt az ablak elé.
– Olyan látványban lesz részünk, mint Szo-
doma és Gomora pusztulása óta csak kevesek-
nek – mondta elégedetten.
– Ki vagy te valójában? – kérdezte Tasa.
– Hans – felelte a fiú. – Egyszerűen csak
Hans.
– Tényleg te vagy az Antikrisztus?
A fiú zöld szemében őszinte döbbenet
lángolt.
– Dehogyis! – tiltakozott. – Csak egy té-
velygő lélek, aki szerette volna jóvátenni a
hibáit.
– A hatvanhatodik kill kiszabadít a po-
kolból? – kérdezte Tasa a legcsekélyebb ké-
telkedés nélkül. Alig pár nappal ezelőtt még
elképzelhetetlen lett volna, hogy komolyan
beszéljen bárkivel is az alvilág létezéséről.

Hans nem válaszolt. Lehajtotta a fejét, és
lassan elindult az acélmű romos főkapuja
felé. A sűrű, fekete füst lassacskán betöltötte a
csarnok egész északi részét.
– Megállj! Hova mész?
Hans hátranézett a válla fölött. Egyre erő-
sebbé vált a dübörgés. A talaj minden korábbi-
nál jobban remegett a lábuk alatt.
– Most már tudom, hogy becsaptak és bá-
buként használtak fel. A hatvanhatodik kill…
az én lettem volna. Nekem kellett volna meg-
halnom… ahhoz, hogy megnyíljon a mélység.
Keserűen elmosolyodott.
– Az árnyék egymással vetélkedő fejedel-
mei pontosan olyan aljasok, mint az emberek.
Az első speciális betonromboló rakéta eb-
ben a pillanatban ütötte át az üzemcsarnok
megmaradt tetejét. Keresztülszakította a
bunkerrendszer legfelső szintjének betonfe-
delét is.
Tasa a földre zuhant.
Újabb és újabb rakéták találták el a romos
épületet, majd a repülők is elérték a folyót.
Az aljukon felnyílt a bombavető nyílás hosz-
szú ajtaja, és mindent elpusztító foszforbom-
bák záporoztak a tetőszerkezeten tátongó
lyukak felé.
Csakhogy… a végtelen sztyeppe felől fel-
támadó szél ekkor olyan erővel sújtott le a
gépekre, hogy az alakzatuk azonnal szétzilá-
lódott. És mintha még a bombák is inkább a
túlparton értek volna földet.
A pokoli füst sem tudott ellenállni a szél-
nek. A déli napfény sugarai beragyogtak a te-
tőn tátongó nyílásokon.
Tasa csak annyit látott, hogy tucatnyi fény-
oszlop tündököl kettőjük körül. Hansot már
csak néhány lépés választotta el az egyiktől.
Ahogy odaért, mintha párás füst áradt volna
a testéből.
– Állj meg! – kiáltotta Tasa. Felkönyökölt a
betonon. – Ne menj a fény felé!
A sötétség kapujában
GALAKTIKA
2022. október
Hans azonban nem hátrált meg. Széttárta a
két karját, és elszántan belelépett a gyönyörű,
fehér izzásba.
Tasa arra számított, hogy a fiú mindjárt fel-
sikolt, lángra lobban, és ugyanúgy ég halálra,
mint azok, akiket eltalált a lángszóró feketés-
vöröses sugara. Ehelyett olyan éles ragyogás
támadt, hogy be kellett csuknia a szemét. Még
így, a szemhéján keresztül is jól érzékelte a
mozdulatlanná dermedő alakot.
Hans felegyenesedett. Jóval magasabbnak
tűnt, mint korábban, mintha végre valahára
lehullott volna a teher a válláról.
Amikor Tasa végre ki tudta nyitni a sze-
mét, és nagy nehezen odavonszolta magát a
fényoszlophoz, semmi sem utalt arra, hogy az
előbb még a fiú is ott állt.
Kiabálást hallott. A bajtársai rohantak oda
hozzá. A fotós Dmitro Kozackij guggolt le
Tasa mellé.
– Ki volt az? – mutatott a fényoszlop felé. –
Hova tűnt?
A lány feltérdelt, mind a két kezét az arcára
szorította, de végül nem bőgte el magát. Timo
és Olaf is gyanakvó aggodalommal nézett rá,
amikor elmosolyodott.
– Csak egy ember. Tisztaszívű – mondta
Tasa. – Végre feljutott oda, ahol mindig is len-
nie kellett volna.
Az emlékművet tíz évvel a háború után, egy
rosszkedvű, borús délutánon avatták fel.
A jól ismert okok miatt sem a helyi, sem
a világsajtó sem foglalkozott a szerény
eseménnyel. Az embereknek éppen elég
bajt okozott az, hogy a globális felmele-
gedés miatt most már tényleg tízmilliók
indultak meg Afrikából észak felé. Az eu-
rópai országok kénytelenek voltak a ko-
rábbi konfliktusaikat a szőnyeg alá seper-
ve egy új, minden korábbinál hatékonyabb
– egyesek szerint kegyetlenebb – védelmi
57
 GALAKTIKA
2022. október
szövetséget létrehozni. Senkinek sem hasz-
nált volna a húszas évek „félreértéseinek”
felemlegetése.
A maroknyi túlélő azért így is eljött. Vero-
nikán és Timón kívül mindannyian elegáns
atlantázsiai egyenruhát viseltek.
– Ennyire nem is volt jóképű a srác – mond-
ta savanyúan Veruska.
– Tasa ilyennek látta, és a szobor az ő rajzai
alapján készült – felelte Timo.
– Állítólag egy névtelen szponzor adta rá a
pénzt. Csak annyit lehet tudni, hogy egy vod-
kagyár számlájáról jött az átutalás. Te mit is
örököltél az apádtól, Timo? – kérdezte Olaf, és
jókedvűen hátba vágta a méregdrága olasz öl-
tönyt viselő barátját.
– Azért ez az angyalszárny akkor is túlzás
– mormogott Veronika, de aztán, hasonlóan a
többiekhez, ő is közelebb lépett a szoborhoz,
és megsimogatta a fehér márványalak lábát.
Kicsit távolabb néhány fekete ballonkabá-
tos, napszemüveges alak állt a katonai temető
egyik síremléke mögött.
– A marsall úr miért nem akadályozta meg
a szobor felállítását? – kérdezte Szuvorov ez-
redes. Megigazította új, nyugati stílusú zubbo-
nya nyakrészét, mert idegesítette a szokatlan
nyakkendő.
– Miért tettem volna? – kérdezett vissza ba-
rátságosan Groznij. – Tanulni kell a hibáink-
ból. Az a kölyök meglepett a döntésével és az-
zal, ahogy kilépett a játszmából. Átmenetileg
meghátrálásra kényszerültem. Ironikus, mert
azóta kiderült, hogy kivételesen Ivanovéknak
volt igazuk.
– Korai lett volna 2022-ben megnyitni a
kaput?
– Több annál, egy komoly hiba. A gazdám
azóta belátta ezt, és kiegyezett a… többiekkel.
Jobb, hogy így alakultak a dolgok.
– Megvan már az új időpont? – tudakolta
Szuvorov.
58 A sötétség kapujában
– Ne légy türelmetlen, barátom! – mosoly-
gott Groznij. – Már csak pár év, és talán maga
a mester is eljön közénk. Akkor pedig egy iz-
galmas új korszak vár az egész világra.
Megfordult, és elindult a végtelenbe nyúló
katonai temető kijárata felé. A raktárrá ala-
kított templom előtt megállt, és Szuvorovra
nézett.
– Egy tippet azért adok. Hogyha esetleg
lennének üzleti érdekeltségeid a Kárpát-
medencében, akkor azoktól érdemes volna a
lehető leghamarabb megválnod.
Az ezredes értetlenül bámult a távozó után.
Összerezzent, mert a magasban hatalmas
mennydörgés jelezte, hogy ideért a vihar. Sza-
kadni kezdett a jégeső, és sűrű, suttogással teli
köd támadt.
Lassan, de biztosan mindent elnyelt a
homály.
A hófehér márványszobor azonban még
most is dacolt sötétséggel.
1: Nem értem! (orosz)
2: Te ki vagy?
3: Tudnál segíteni? Kérlek?
4: Bullpup rendszerű, viszonylag korszerű
gépkarabély.
5: Sikeres lövés, megölt ellenség.
6: Hans, hozd a lángszórót!
VARGA Csaba Béla
Magyar író, műfordító, 1966-ban született. 1991-
től a Galaktikának is dolgozott, eleinte újságíró-
ként, majd fordítóként, és végül megjelent első
saját novellája, az „Asimov halála”, a magazin
160. számában, 1994-ben. Ezt további hat elbe-
szélés követte itt, és még négy egy magyar sze-
repjátékhoz köthető antológiában, mely az An-
gyal, ha lángol címet kapta. Évekig élt Indiában.
Hazatérése óta újra fordít, novellákat ír, és 2013
óta több regénye is napvilágot látott. Nálunk a
Galaktika 386. számában olvashatták legutóbb
„Gyomor kell hozzá” című elbeszélését, a GFK
400.-ban pedig a „Korunk hősé”-t.

Kína nukleáris fúziót akar
E
GY VEZETŐ fegyverszakértő
véleménye szerint Kína 2028-ra
nukleáris fúzióval termelhet tisz-
ta energiát.
Az ország tudósai nemrégiben 17 percig
tartó, csaknem 70 millió Celsius-fokos hőmér-
sékleten zajló fúziós reakciót értek el. Kína arra
törekszik, hogy 2028-ra korlátlan mennyiségű
tiszta energiát termeljen magfúzióval.
Az állami Műszaki Fizikai Akadémia pro-
fesszora, Peng Hszian-csüe szerint „a világ
legnagyobb” impulzuserőművét a Szecsuán
tartománybeli Csengtuban építik meg.
A 81 éves professzor Kína vezető atomtu-
dósa, az atomfegyverprogram egyik kulcs-
fontosságú tanácsadója volt, és ő alkotta meg
az ország legfejlettebb kis nukleáris robbanó-
fejeit.
A kínai erőműben a Z-pinch gépet fogják
használni, amely hatalmas elektromos im-
pulzusok segítségével imitálja a termonukle-
áris bomba fúziós folyamatát.
A plazmában fellépő torzulások miatt,
amelyek annak összeomlását okozzák, el-
sősorban atomfegyverek előállítására hasz-
nálják, és csak nemrég gondolták, hogy a
nukleáris fúziós energia lehetséges útja le-
het. A plazma stabilizálásának új módszerei,
Zöld jövő
GALAKTIKA
2022. október
például a nyírt axiális áramlási eljárás szerint
a jövőben megvalósítható lehet egy teljes mé-
retű, ezt a technikát alkalmazó magfúziós
erőmű.
Nemrégiben a dél-koreai Szöuli Nemzeti
Egyetem kutatói által kifejlesztett reaktor 30
másodpercig elérte a 100 millió Celsius-fokot
meghaladó hőmérsékletet, és ezzel egy lépés-
sel közelebb került a magfúziós energiához.
A magfúzió az energiaforrások „szent
grálja”. A Nap természetes folyamatait utá-
nozza, hatalmas mennyiségű energiát termel,
amikor a hidrogénatomok összeütköznek, és
héliumatomokká egyesülnek. Ez az a folya-
mat, amely a csillagokat is táplálja. Energiája
pedig egy kedvelt alternatív megújuló ener-
giaforrás, mivel nem bocsát ki üvegházhatású
gázokat.
Az ilyen erős energia felhasználása azon-
ban számos kihívással jár. Azokat az intenzív
és különleges körülményeket, amelyeknek
fenn kell állniuk ahhoz, hogy a magfúzió lét-
rejöjjön, a Földön nehéz utánozni.
Az üzemanyagot a Naphoz hasonló körül-
mények között kell felmelegíteni: rendkívül
magas hőmérséklet, óriási nyomás és hosszan
tartó fűtés. Aggodalomra ad okot az is, hogy a
reakciókamrák idővel tönkremennek a reak-
ció során felszabaduló neutronok miatt.
59
 GALAKTIKA
2022. október
BIRODALMAK
más-más perspektívából
A
FANTASYKEDVELŐK szá-
mára az augusztus-szeptember
elhozta számos régóta várt, nagy-
szabású sorozat bemutatóját. Pár
hét különbséggel került fel a streaming szol-
gáltatók oldalaira a Trónok harca világában
játszódó, a Targaryenek történetét elmesélő
Sárkányok háza és A Gyűrűk Ura: A hatalom
gyűrűi, amely a két, Peter Jackson rendezte
mozitrilógia előtti időkbe viszi el az olvasót.
Mindkét sorozat közös jellemzője, hogy epi-
kus-monumentális fantasyként összetett vi-
lágokat mutat be, és izgalmas lehetőséget ad
annak összevetésére, hogy az első néhány rész
alapján mégis hogyan lehet az ilyesmit a né-
zők számára fogyasztható és élvezhető formá-
ban felvázolni. A világok ábrázolásmódjának
bemutatása spoilermentes, nem árul el sem-
mit a cselekmény alakulásáról.
A Sárkányok háza kétszáz évvel játszó-
dik a Trónok harca előtt, és az alapja nagy-
részt George R. R. Martin Tűz és vér című
műve, amely tulajdonképpen egy krónika a
Targaryenek uralkodásáról, csak úgy sorjáz-
nak benne a nevek és a helyek, ami érdekes, de
nehezen befogadható szöveggé teszi. A készí-
60 Videodrón
tőknek, köztük Ryan J. Condal vezető forga-
tókönyvírónak ebben kellett megtalálni azt,
ami izgalmas, ugyanakkor Westeros történel-
mét nézve elég jelentős ahhoz, hogy a sorozat
középpontjába kerüljön. Az alkotói döntés
végül egy részlet kiragadása lett: a Sárkányok
háza fókuszáltabb, mint a Trónok harca, ki-
fejezetten a Targaryen-családra összponto-
sít, azon belül is Rhaenyra Targaryenre, aki
nő létére (és az ellenkező hangok ellenére) a
vastrón örököse. A birodalomból nem látunk
sokkal többet Királyvárnál és néhány látvá-
nyos erődnél-kastélynál, nincs havas észak,
nincs dorne-i sivatag és a keskeny tengeren
túl található szabad városok is csak említés
szintjén jelennek meg. A birodalom és a so-
rozat világának megismerésében a hangsúly
széleskörű bemutatás helyett áthelyeződött a
mélységekre és a miértekre, amelyek aztán
Westeros későbbi sorsát meghatározzák.
A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi Közép-
földe történetét mutatja be a Másodkorban,
több ezer évvel az eredeti trilógia eseményei
előtt. J. R. R. Tolkien híres arról, hogy az álta-
la teremtett fantasyvilág hatalmas és rendkí-
vül részletesen kidolgozott, A hatalom gyűrűi

pedig részben a regényekhez írt függelékeken
alapul. Az első epizód eleje egy montázsban
mutatja meg a sorozat előzményét, Morgoth
legyőzését és az utána kialakult világot. Ezt
követően John D. Payne és Patrick McKay
showrunnerek a Sárkányok házával ellentét-
ben egész Középfölde világának alapfelállását
igyekeznek megmutatni, több szálon indítják
el az eseményeket, széles képet adva arról, kik
és hogyan élnek a kontinensen. A követett
karakterek és népek nagyon különbözőek: a
Valinorból érkezett tündék Morgoth legyő-
zése után a rend fenntartóiként élnek Közép-
földén. Mellettük a leghangsúlyosabban egy
vándorló, természetközeli nép, a gyaplábúak
jelennek meg, ők biztosítanak egyfajta alsó
nézőpontot, mert ők nem a világ formálói,
csak rácsodálkoznak a változásokra. Külö-
nösen jól sikerült az első részben a tündék és
a gyaplábúak párhuzamos bemutatása, ami
kiemeli ezt a két végletet. Emellett néhány
jelenet jut a törpök hegybéli birodalmának
és Númenor emberi királyságának, illetve a
garázdálkodó orkoknak, jelezve, hogy ők is
a történelem alakítói lesznek. Az első epizó-
dok felváltva mutatják ezen népeket, amely-
nek következtében fennáll az a veszély, hogy
Videodrón
GALAKTIKA
2022. október
nincs idő igazán megismerni egyik karak-
tert és világot sem. Ezt ellensúlyozza, hogy
néhány szereplő ismerős A Gyűrűk Ura fil-
mekből, mint Galadriel vagy Elrond, így sok
nézőnek van elképzelése, elvárása arról, hogy
milyenek (vagy milyennek kéne lenniük, mi-
lyenné kell válniuk), ami segít mélységet adni
a felvillantott pillanatoknak. A több szereplő
és szál ugyanakkor lehetőséget nyújt arra,
hogy a sorozat Középfölde lehető legtöbb táját
már az elején bemutassa, s ez tulajdonképpen
erősségévé válik. A tündék aranyló erdeje, a
gyaplábúak rétjei-mezői és a délföldei falu
mind eltérő atmoszférával bír; a látványvilág-
ra általánosságban nem lehet panasz.
A következő hetekben, hónapokban to-
vább követve a két sorozatot, láthatóvá válik
majd, hogyan sikerül a készítőknek kiaknáz-
ni a kétféle megközelítésben rejlő lehetősége-
ket. Sikerül-e a Sárkányok házában tágítani a
perspektíván, és ki tudja-e a felületesség ve-
szélye nélkül aknázni A Gyűrűk Ura: A hata-
lom gyűrűi a sokféle nézőpontot és szereplőt,
hogy a néző elveszhessen ezekben az izgal-
mas, kitalált világokban?
Vancsó Éva
61
 GALAKTIKA
2022. október

Nem vagyok robot

A szingularitás határain

N
EM VAGYOK robot. Ez a mon-
dat úgy szövi át a mindennapjain-
kat, hogy észre se vesszük, hiszen
bárhol, bármikor felbukkanhat.
Modern korunkban az ember élete és a tech-
nikai fejlődés kéz a kézben jár. Kis túlzással
egyik sem élné túl a másik nélkül. A Ludwig
Múzeum legújabb kiállítása szeptember 16-
án nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt,
és miközben emlékeztet minket a tételmon-
datra, felhívja a figyelmet arra is, hogy milyen
mértékben használjuk mi, és használ minket
a digitális technika. A kiállítás első alkotása
már a terembe lépés előtt látható. Egy tablet,
ami a lépcsőn érkezőket mutatja meg kép-
ernyőjén. A mű címe: „Veszélyeztett fajok”.
Elgondolkodtató volt, és nem köntörfalazott
azzal kapcsolatban, hogy mi vár még ránk mondatra, amivel bizonygatjuk mi, emberek
odabent. A kiállításra összegyűjtött művek az online térben, hogy nem, nem vagyunk ro-
vegyesen magyar és külföldi alkotók munkái, botok. A reCAPTCHA-t mindenki ismeri, ha
offline és digitális tartalmak megférnek egy- egy weboldalon tovább akarunk lépni, ez az a
más mellett, miközben kifacsarva a saját éle- kis csoda, ami kéri tőlünk, hogy a képek kö-
tünket tekinthetjük meg, mintha egy görbe zül válasszuk ki a lépcsőket vagy a tűzcsapo-
tükröt néznénk. A kiállítás címe nem robo- kat. Persze nem önzetlenül teszi velünk ezt az
tikára vagy mesterséges intelligenciára utal, online tér, amellett, hogy így maradéktalanul
bár joggal feltételezhetnénk, hanem arra a meggyőzzük humanoid állapotunkról, ada-
tokat gyűjt arról, hogy mi, emberek milyen
képeket hogyan ismerünk fel, amit aztán a
mesterséges intelligencia rögzíthet és felhasz-
nálhat a későbbiekben. Az egyik kiállítótér-
ben ennek a jelenségnek az offline megjelené-
sét tekinthetjük meg, de láthatunk egy termet
tele olyan képekkel, amik a közösségi oldalak
és telefonos képszerkesztők által megváltoz-
tatott világunkat idézik.
A kiállítás jelentős részét adják digitális
tartalmak, amik az ember és a technika kap-
62 Intelligens dizájn

csolatát mutatják be. Láthatunk videót, ahol
az egyik okoseszközünk öntudatra ébred, és
már nem a parancsainkat követi, valamint
megfigyelhetünk egy önvezető autót, ami a
saját keretei közé szorul azáltal, hogy köré
festenek egy fehér csíkot, így elhitetve vele,
hogy az úton van. A kiállítás emellett a ter-
mészetre is felhívja a figyelmünket, az egyik
digitális alkotás azt jeleníti meg számunkra,
hogy mennyi fára van szükségünk az életben
maradáshoz.
Technológiai és kulturális értelemben szin-
gularitáson olyan lehetséges jövőbeli ese-
ményt értünk, mikor az infokommunikációs
fejlődés, a társadalmi változások felgyorsul-
nak, olyan módon és sebességgel változtatva
meg az ember életvilágát, amit a szingularitás
előtt élők képtelenek felfogni vagy megbízha-
tóan megjósolni. Úgy hiszem, hogy eljött ez
az időszak. Az elmúlt 20 évben olyan mér-
tékű technikai fejlődés következett be, amit
Intelligens dizájn
GALAKTIKA
2022. október
már a korábbi generációk nem tudnak ma-
ximális sikerrel kezelni és alkalmazni. A jö-
vőbe tekintve pedig határ a csillagos ég, nem
tudhatjuk, meddig jutunk el a digitalizáció
területén, de az biztos, hogy a digitális világ
minden nappal egy kis darabot elvesz belő-
lünk, emberekből. Nem véletlen az sem, hogy
mostanra divat lett a digitális detox kifejezés,
és emberek hetekre eltűnnek az online térből,
vagy egy-egy napra kikapcsolják telefonjai-
kat, és csak a természetben töltődnek. A  ki-
állítás arra hívja fel a látogatók figyelmét,
hogy az online tér mennyire magával raga-
dó tud lenni, miközben észre se vesszük, és
mint mindenben, ebben is meg kell találni
az egyensúlyt. A kiállítás ideje alatt ezért is
tartanak rengeteg közösségi programot, me-
ditációt és kézműves workshopot is, melyről a
múzeum oldalán további információt kaphat-
nak az érdeklődök.
Gricman Kata
63
 GALAKTIKA
2022. október
Claude Lalumière
BIZÁNC PRELŰD
A második globális háború krónikájának egy
részlete
Nem kínoztuk meg a kémet, és később
sem akartuk megtenni. De persze ezzel fe-
nyegettük. És most halott. Ciánkapszula.
Nem voltunk elég gyorsak, hogy megaka-
dályozzuk. Most már csak azokkal a papí-
rokkal dolgozhatunk, amiket a cinquième
arrondissement-ban1 lévő lakásában ta-
láltunk. A  halott kém dokumentumaiból
tudjuk, hogy egy másik ügynök – akinek a
kilétéről semmi sem derült ki – a mai napon
felszáll az Orient expresszre, de hogy melyik
útvonalon fog utazni, azt szintén nem tud-
juk. Hiába fenyeget a második globális há-
ború réme, az Orient expressz továbbra is
mindennap közlekedik úgy az északi, mint
a déli vonalon, Párizstól Konstantinápolyig,
és vissza is; átvág az Európai Egyesült Álla-
mokon valamint a Mediterrán Közösségen,
64 Bizánc prelűd
Az Orient expresszt
előszeretettel választják írók
krimijeik helyszínéül. Ezúttal
azonban az egész világ
sorsa forog kockán.
és ez a két világhatalom nem áll háborúban
egymással – egyelőre.
Édouard és én pénzfeldobással döntöttük
el, hogy melyikünk utazzon az északi vona-
ton, és melyikünk a délin.
A Gare de l’Esten2 a fiatal határőr tiszt figyel-
mesen megvizsgálja az irataimat. Mert lehet,
hogy az Orient expressz közlekedik még, de
ebben a háborús korszakban jobbára csak
azok utazhatnak, akik rendelkeznek a meg-
felelő dokumentumokkal – vagy azok töké-
letes hamisítványával. A  külügyminisztéri-
um egyik hivatalnoka közénk tartozik, és ő
folyton ellát minket a legfrissebb előírások-
nak is megfelelő igazolványokkal. Eugène
Fortier segítsége nélkül sokkal kevesebb
ártatlan embernek sikerülne kimenekülnie
az immár fasiszta Francia Állam markából.
Armand Collinge álnéven utazom, és a pa-
pírjaim szerint vezető attaséként diplomáci-

ai iratokat viszek a konstantinápolyi francia
konzulátusra. Valójában kissé megmásított
hamisítványait szállítom azoknak a titkos
dokumentumoknak, amiket Collinge-nek át
kellett volna adnia Mondrilland konzulnak.
Az igazi Collinge ezalatt Párizsban marad,
a neuvième arrondisement-ban3 lévő, titkos
bázisnak használt ház alagsorában, ahol is
Marilyse Bourque, a különösen kegyetlen
vallató és tapasztalt propagandista vendég-
szeretetét fogja élvezni. És ha kiderül, hogy
Monsieur Collinge-t szembe lehet fordítani
a jelenlegi rezsimmel, akkor túl fogja élni a
találkozást.
Mialatt a határőr visszaadja az ok-
mányaimat, hazafisága bizonyítékául
kimondja, hogy „Pour la France pure et
éternelle”4 , vagyis azt az elkoptatott frázist
idézi, amivel az elvárások szerint tanúbi-
zonyságát adjuk hűségünknek. A  fiatal
férfi azonban olyan komor, hogy gyanúm
szerint pontosan az ellenkezőjében hisz
annak, amit a protokoll szerint kénytelen
megvallani. Azzal a hamis ürüggyel, mi-
szerint szeretném kifejezni elégedettsége-
met a felettesének, megkérdezem a nevét.
Több szövetségesre van szükségünk. Min-
denkire szükségünk van, hogy változtas-
sunk a helyzeten, de a háború kapóra jön
az új kormányzatnak a rendszer alapjául
szolgáló félelemkeltéshez. A  háborút nem
a fasiszták kezdték, de szépen profitálnak
belőle.
A hálókocsi-kalauz – egy testes, középko-
rú asszony – segítségével elfoglalom a há-
lófülkémet. Felismerem déli akcentusát, és
azonnal megnyerem őt magamnak, amikor
megdicsérem az okcitán nyelv szépségét.
Aztán hozzáteszem:
– Emlékszem, a háború előtt ez a vonat
mindig tele volt.
Amire ő készségesen azt feleli:
Bizánc prelűd
GALAKTIKA
2022. október
– Lehetséges, de nekem megkönnyíti a
munkámat az, hogy csak tizenegy utasról
kell gondoskodnom.
Ennyi ember számomra is kezelhető,
főleg, mivel nem tűnik valószínűnek, hogy
valamennyien egészen Konstantinápolyig
utaznak.
– Jóllehet – teszi hozzá a kalauz –, az is
igaz, hogy a háború előtt gyakrabban és bő-
kezűbben osztogatták a borravalót.
A célzást elértve átnyújtok egy igazán
tekintélyes összeget. Aztán tovább puha-
tolózom:
– Akadnak az utastársaim között olya-
nok, akik egészen Konstantinápolyig ve-
lünk maradnak? Vacsora előtt szeretnék
meginni velük egy konyakot, és jó utazást
kívánni nekik.
Mindössze öten vannak olyanok, akik-
kel foglalkoznom kell. És többször felmerül
bennem a kérdés: Édouard vajon hogyan
boldogul az északi vonalon?
A halott kém irataiból kikövetkeztettük,
hogy a számunkra Láthatatlan Ujjak né-
ven ismert összeesküvő csoport – a szer-
vezet, ami titokban azon dolgozik, hogy
kirobbantsa az új háborút – akcióra készül
Konstantinápoly és Isztambul ikerváro-
sában; hogy egy Párizsból induló ügynök
valamilyen módon érintettje az ügynek; és
hogy van egy jelszó: „Bizánc” – ami alig-
ha véletlen egybeesés, mivel így hívták az
ikervárost valaha, amikor még egységes
volt, mielőtt az első globális háborút lezá-
ró monacói egyezmény értelmében ketté-
vágták. Hogy ez a „Bizánc” szó az ügynök-
höz kapcsolódik-e, vagy az akcióhoz, vagy
valamihez, amit az ügynök szállít, vagy
valami egészen máshoz – azt megbízha-
tó információ híján legfeljebb találgatni
tudjuk.
65
 GALAKTIKA
2022. október
• vagy a Mediterrán Közösség felé indul, vagy
Ebben az új Francia Államban nem jó ötlet
visszautasítani egy kormányzati tisztvise-
lőt. Mind az öt utastársam elfogadta a meg-
hívásomat, melyet a hálókocsi-kalauz to-
vábbított – akit nyomatékosan megkértem,
hogy gondosan hangsúlyozza ki állítólagos
rangomat.
Az immár nem létező Francia Utópia, az
én szülőhazám, sokáig védelmezte, vagy leg-
alábbis állítólag védelmezte az őszinteség,
az igazság és az egyenlőség értékeit. Vérité.
Justice. Égalité. Ezeket a szavakat valaha
kőbe vésték a Palais de Bourbon, a francia
parlament bejáratánál, hogy mindenki lát-
hassa őket. Mára azonban kiüresedett kife-
jezések lettek. Ettől függetlenül a fivérem és
én mindig ezen hármas jelszó szerint éltünk
és élünk, még akkor is, ha a hazánk azóta
megszűnt létezni. A  régi kormányt meg-
gyengítették a kitartóan működő beépített
ügynökök, akik sokak szemében ellenszen-
vessé tették Utópia értékeit, míg végül az
ország szövetségre lépett azokkal a fasiszta
rezsimekkel, amelyek besodorták Európa
java részét az Európai Egyesült Államok
nevezetű, egyre terebélyesedő birodalomba.
De Édouard és jómagam sosem fogjuk szol-
gálni ezeket az új urakat.
Az ikertestvérem és én a közelmúltig a
Francia Utópia Hírszerző és Akciócsoport
ügynökei voltunk, ma azonban már egy
titkos hálózathoz tartozunk, ami igyekszik
szabotálni az EEÁ fasiszta kormányainak
munkáját, próbálja leleplezni a rejtélyes Lát-
hatatlan Ujjak tagjait, és ami egy még na-
gyobb cél: azért dolgozik, hogy a második
globális háború minél hamarabb és minél
kevesebb áldozattal érjen véget.
Az Európai Ellenállás tagjaiként Édouard
és én segítünk a „nemkívánatos elemeknek”
elmenekülni az új rezsim elől. A többségük
66 Bizánc prelűd
Allah Egyesült Emirátusa felé, ahol tudomá-
sunk szerint a hadra foghatókat besorozzák
katonának, és ha a helyzet tovább eszkaláló-
dik, még az is lehet, hogy egy napon a Fran-
cia Állam ellen fognak harcolni. Az egész
világ egy lőporos hordó, ami bármelyik pil-
lanatban, bármilyen irányban robbanhat.
Az, hogy menekülőket küldünk a Francia
Állam potenciális ellenségeihez, egy olyan
erkölcsi dilemma, amin Édouard és én még
most is sokat vitatkozunk. De végül mindig
ugyanahhoz a következtetéshez érkezünk
meg: azt tesszük, amit helyesnek gondolunk
– azok, akiket nem tartanak tisztán európai
származásúnak, sehol nincsenek biztonság-
ban az Európai Egyesült Államok területén.
A vonat először Lausanne-ban áll meg,
Svájc francia közigazgatási régiójában, és
miután ismét elindul, csatlakozom utas-
társaimhoz az étkezőkocsiban. Gondosan
ügyelek, hogy öt percet késsek, és elége-
detten látom, hogy már az összes gyanúsí-
tottam vár engem. Néhány perccel később,
miután mindenki bemutatkozott min-
denkinek, mind a hatan két kisebbfajta,
szomszédos asztal körül ülünk, és kiváló
konyakot kortyolgatunk. A prédámnak, ha
valóban ezen a vonalon utazik, itt kell len-
nie, ezen öt utas között.
A két gazdag, idősebb, szemlátomást ide-
ges hölgy Brightonból származik, és magu-
kat unokatestvérnek kiadva utaznak együtt,
de én megsejtem, hogy inkább a szívük köti
össze őket, és nem holmi vérségi kapcsolat.
Alig egy évvel ezelőtt nem kellett volna eny-
nyire óvatosnak lenniük, de ma már rossz
ötlet próbára tenni az Európai Egyesült Ál-
lamok tűrőképességét.
– Ó, mi imádjuk a Közösséget. Konstanti-
nápoly oly elbűvölően egzotikus. Nem igaz,
Jessica?

– Dehogynem, Patricia. És amíg van lehe-
tőségünk ott vakációzni, ki nem hagynánk!
Lehet, hogy soha többé nem adódik rá esély.
Amilyen állapotok uralkodnak a világban…
Érzésem szerint a valódi szándékuk az,
hogy mindörökre elhagyják az Európai
Államokkal szövetséges Britanniában lévő
otthonukat, és menedékjogot kérjenek a ha-
ladó szellemiségű Mediterrán Közösségben.
Egyelőre a gyanúsítottak listájának legalján
szerepelnek.
Mannfred Mannheim az angol hölgyek
mellett ül, és megigézi őket a maga könnyed
nyájasságával. A magas, izmos német üzlet-
ember az idejét megosztva ingázik a terve-
zőcége berlini, párizsi és konstantinápolyi
irodái között. Összeakadtam már vele, de
a jelek szerint nem ismer fel. Hét évvel ez-
előtt találkoztunk Kölnben, a Dumont-féle
hamisítási ügy idején. Akkor történetesen
egy Marcel-Antoine Provost nevezetű, pat-
rónust kereső szobrászművésznek adtam ki
magamat. Mannheimnek a státusza kiváló
álcát biztosítana, és így könnyen elképzelhe-
tő, hogy ügynökként dolgozik a Láthatatlan
Ujjaknak, amit a gyanú szerint olyan üzleti
körök pénzelnek, melyek át akarják ven-
ni a hatalmat a törvényesen működő kor-
mányoktól. Amennyiben felismerne – bár
Provost szakálla, hosszú haja és szemüvege
olyannyira megváltoztatta a külsőmet an-
nak idején, hogy ettől aligha kell tartanom
–, simán állíthatom azt, hogy az a művész,
akivel ő hét évvel ezelőtt találkozott, nem
más, mint a bátyám, és hogy a különböző
családnév a bohém játszadozás eredménye.
Mannheim előkelő helyen szerepel a gyanú-
sítottak listáján, de nem hagyhatom, hogy
ez a nyilvánvaló jelek miatti előfeltételezés
megzavarjon a többiek megfigyelésében.
Juszuf Kajat török fuvolás, akinek a közel-
múltban járt le a Párizsi Filharmonikusok-
Bizánc prelűd
GALAKTIKA
2022. október
kal kötött négyéves szerződése. Még az EEÁ
megteremtése és az új háború előtt kezdett
dolgozni a világhírű zenekarral. Mivel az új
rezsim alatt nincs esélye megújíttatni a ví-
zumát, jelenleg hazafelé utazik, isztambuli
otthona felé. Allah Egyesült Emirátusának
megrögzötten nem hívő állampolgáraként
alighanem személyes érdeke fűződik a bi-
zánci ikerváros állapotához. Ő is a listám
elején szerepel. Kajat már megitta az első
konyakját, míg mi, a többiek tovább kor-
tyolgatjuk a magunkét. Intek a pincérnek,
hogy töltse tele a zenész poharát, mire ő bic-
cent egyet felém, és azt mondja:
– Ön igazán nagylelkű vendéglátó,
effendi. Meghívhatom holnap egy jó regge-
lire? Mondjuk, hétkor?
Főhajtással jelzem, hogy elfogadom az
ajánlatot.
Az utolsó, Konstantinápolyig utazó tár-
sunk egy breton akcentussal beszélő, fiatal
francia nő. A  vele flörtölni vágyó zenész
kérdésére Sandrine Madec így tájékoztat
minket:
– A  doktori értekezésem témája, hogy
a szekuláris mediterrán kultúra milyen
hatást gyakorol a muszlim családok dina-
mikájára az Emirátus és a Közösség határ
menti régióiban. A bizánci ikervárosban fo-
gok kutatást végezni.
Az angol hölgyek elismerésüket fejezik
ki, de Mannheim a jelek szerint unatkozik,
míg Kajat szeme szégyentelen vágytól csil-
log. Ami engem illet, egyelőre nem tudom
eldönteni, hogy higgyek-e a nőnek, sem
pedig azt, hogy több van-e benne, mint
amennyit elárul magáról.
Reggel hatkor a vonat megáll Gallarate kül-
városában, ahol francia tisztek rutinellenőr-
zést végeznek, mielőtt elhagynánk a Francia
Állam területét. Bízom abban, hogy a hamis
67
 GALAKTIKA
2022. október
okmányaim kiállják a próbát. Mindig ki-
állják. A  határőrök mindenkivel szemben
udvariatlanok, de gyorsan és hatékonyan
hajtják végre a feladatukat.
Azt kívánom, bárcsak felvehetném a
kapcsolatot Édouard-ral, hogy megosszuk
egymással az értesüléseinket. Úgy hallot-
tuk, hogy Allah Egyesült Emirátusának tu-
dósai feltaláltak egy hosszú hatótávolságú,
hordozható kommunikációs eszközt. Minő
áldás lenne egy ilyen berendezés az Európai
Ellenállásnak! Az AEE tudósai állandóan
több lépéssel járnak a világ többi részének
kutatói előtt.
Aztán a Mediterrán Közösség határőrei is
végigmennek a szerelvényen, és hamarosan
ismét útnak indulunk.
Percre pontosan érkezem a reggelihez.
A zenészekkel és a törökökkel való koráb-
bi tapasztalataim alapján arra számítok,
hogy Juszuf Kajat késni fog – ám megle-
petten látom, hogy már az asztalnál vár.
Csendesen üldögél, miközben egy nagy
csésze feketekávé gőzölög előtte. De nem
ez az egyetlen meglepetés számomra.
Kajat oldalához az ifjú breton tudós simul,
Sandrine Madec, aki szintén feketekávéval
teli csésze felett üldögél, de álmosnak és
gyűröttnek látszik.
A sztereotípiák mint egyszerű megoldá-
sok olykor kapóra jönnek, de ezzel a külö-
nös törökkel kapcsolatban nem engedhetek
a késztetésnek. Az Emirátusok állampolgá-
rának vagy bátornak, vagy ostobának kell
lennie ahhoz, hogy nyíltan ateista legyen,
márpedig Juszuf Kajat nem idióta.
Amikor meglát, felderül az arca, és barát-
ságosan köszönt:
– Jó reggelt, effendi!
Én is üdvözlöm mindkettőjüket. Kajat
belesúg valamit Madec fülébe. A  nő bólo-
68 Bizánc prelűd
gat, majd egy pillanatot sem elvesztegetve
kimenti magát.
– Igazából nem is vagyok éhes, viszont
rám fér még egy kis alvás.
Azzal megszagolja a kávéját, de egy kor-
tyot sem iszik belőle, mielőtt feláll, hogy el-
menjen. Távozás közben két ujjával finoman
megérinti a törököt.
Kajat felém fordul, és azt kérdezi:
– Nem bánja, ha az ön nevében is ren-
delek?
– Örülök, hogy a vendége lehetek, Juszuf.
A felszolgálónk is török, így Kajat ket-
tejük közös nyelvén adja le a rendelést, túl
gyors ritmusban és túl bizalmas stílusban
ahhoz, hogy értsem a szavait, noha magam
is ismerek néhány kifejezést.
Az ételt várva udvarias csevegéssel ütjük
el az időt, és most már meg tudom állapí-
tani, hogy történik valami a felszín alatt.
Juszuf ki akarja deríteni, ki vagyok, és túl
éberen figyel ahhoz, hogy ez csak amolyan
baráti összejövetel legyen. Húzza az időt,
és talán arra vár, hogy elszóljam magam.
Annyi bizonyos, hogy felkelti bennem az
érdeklődést. Végül megérkezik az étel: a bő-
séges és káprázatos török reggeli.
– Látom, volt már szerencséje mezzét5
enni – jegyzi meg Kajat.
– A legjobb lakoma a világon, barátom –
felelem én.
Kajat mosolyog, mialatt a felszolgáló
letesz elénk vagy húsz kis méretű tálkát.
A  következő negyven perc során átadjuk
magunkat a mulama, a menemen, a három-
féle börek, a szudzsuk, az olivabogyó, a bal
kajmak, a joghurt, a paradicsom- és ubor-
kasaláta, valamint a töltött datolyák, mézbe
forgatott fügék, pirított pisztáciák, különfé-
le sajtok, kenyerek és ízesítők élvezetének.
Aztán, amikor már a fűszeres feketeká-
vét kortyolgatjuk, Kajat testbeszéde meg-

változik, azt jelzi, hogy a férfi immár cse-
lekvésre kész.
– Nagy boldogság a számomra, hogy
ilyen örömét leli a török ételekben, tisz…
– mondja, de ekkor hirtelen átvált fran-
ciáról portugálra, és a hangját lefojt-
va így folytatja: – Ki maga valójában,
effendi?
A szemem sem rebben a kérdés hallatán,
ugyanezen a nyelven válaszolok. Mindket-
ten tudjuk, milyen csekély a valószínűsége
annak, hogy ezen a vonaton rajtunk kívül
másvalaki is beszéli a portugált.
– Mi készteti erre a kérdésre, barátom?
– Mialatt a Párizsi Filharmonikusokkal
dolgoztam, számos magánkoncertet adtam
kormányzati rendezvényeken. Többször ta-
lálkoztam Armand Collinge-zsel, és maga
semmiben sem hasonlít ahhoz a megveten-
dő, kis fasisztához. Mi több, fogadni merek,
hogy még csak nem is fasiszta.
Némán fürkésszük egymást, nem pislo-
gunk és arcizmunk sem rezzen.
Végül, mert az óra ketyeg, és ha azt
akarom, hogy a nyomozás eredménnyel
záruljon, akkor merésznek kell lennem,
kimondom a szót:
– Bizánc.
Kajat továbbra is meredten néz a sze-
membe, majd megszólal:
– Azzal, hogy itt és most használja ezt
a szót, elárulja, hogy ön is a játszma egyik
résztvevője. De nemcsak két oldal van, ha-
nem több, és attól tartok, még most is ki-
derülhet, hogy ellenségek vagyunk. És azt
nagyon sajnálnám, effendi.
Semleges területet választunk. Egyetértünk
abban, hogy olyan helyen kell folytatnunk a
beszélgetést, ahol senki sem hallhatja a sza-
vainkat. Szép számmal akadnak üres háló-
fülkék, találomra kiválasztunk egyet.
Bizánc prelűd
GALAKTIKA
2022. október
Nem látom értelmét annak, hogy titko-
lózzak a török előtt. Ha ellenség, akkor azon
úgysem változtathatok megtévesztéssel. Ha
pedig szövetséges, akkor az igazság meg
fogja erősíteni a kettőnk közötti köteléket.
Ettől függetlenül, ebben az „adok valamit
– kapok valamit” játszmában szűkösen ada-
goljuk az információt, egyszerre csak egy-
egy csipetnyit osztunk meg a másikkal.
Hirtelen félresiklik az ajtó, és mindketten
meghökkenünk. Teljesen belefeledkeztünk
egymás történeteibe, holott jobban kellene
figyelnünk, hátha valaki megpróbál kihall-
gatni minket. Magali, a mi okcitán hálóko-
csi-kalauzunk panaszos hangon ránk szól:
– Miért csinálnak nekem még több mun-
kát? Most ezt a fülkét is ki kell takarítanom.
Mindketten értjük a célzást, és a kelle-
ténél jóval nagyobb borravalót nyújtunk
át neki.
Juszuf az ajtóhoz lép.
– Elment a nő – mondja, azzal csukott
állásba húzza az ajtót, és folytatjuk a beszél-
getést.
Juszuf a Bizánci Ellenállás tagja. A szer-
vezet aktívan tevékenykedik Isztambulban
és Konstantinápolyban egyaránt, a cél-
ja a régi Bizánc újbóli megteremtése, ami
ugyanúgy független a Mediterrán Közösség
itáliai kormányzatától, mint Allah Egyesült
Emirátusától. Az AEE és a Közösség nem-
régiben szövetségre léptek az Örök Kínai
Birodalom, a Hindu Birodalom és az egy-
mással is háborúzó Antipódusok ellenében,
ami komoly terhet ró minden érintett or-
szág katonai erejére. Most jött el a támadás
ideje. Juszuf többek között arra használta fel
a filharmonikusokkal töltött időt, hogy be-
hízelegte magát nagyhatalmak diplomatá-
inak kegyeibe, és szövetségeseket szerzett,
akik megértették, milyen stratégiai értékkel
bír egy semleges zóna a Közösség és az AEE
69
 GALAKTIKA
2022. október
között. Jelenleg hazafelé tart az ellenállók
számára létfontosságú információval, ami-
nek nyomán kezdetét veszi egy folyamat, és
ennek vége remélhetőleg az lesz, hogy visz-
szaszerzik Bizáncot két hódítójától.
– A Láthatatlan Ujjak mennyire érintet-
tek? – kérdezem tőle.
– Mik azok a Láthatatlan Ujjak?
Beszélek neki a gazdag és titokzatos ösz-
szeesküvőkről, és arról is, hogy az egyik
ügynökük talán ezen a vonaton utazik.
– Ők lennének azok, akik…
Juszuf tudomása szerint létezik egy cso-
port, ami zsoldosokat juttat az ikervárosba,
ám az ellenállásnak mindeddig szinte sem-
mit sem sikerült megtudnia róluk, sem pe-
dig a terveikről.
– Akkor talán végső soron szövetségesek
vagyunk – vélekedik. – Segítek önnek lelep-
lezni ezt az ügynököt. Bizánc érdekében.
– Mi a helyzet a francia lánnyal? Neki mi
a szerepe?
– Ő csupán kellemes társaság az utazás
idejére, semmi több.
– Azt gondolom, senkiben sem szabad
megbíznunk – mondom erre. – Az ügynö-
köt a Konstantinápolyba tartó utasok között
kell keresnünk. És így a lány is gyanúsított.
– Akkor eggyel több okom van arra, hogy
a közelemben tartsam. Így könnyebben fi-
gyelhetem – válaszolja Juszuf, és bár igyek-
szik teljes komolysággal beszélni, a hangján
is érződik, és a szemében is látszik a kéjvá-
gyó művész sóvárgása.
Az idő múlik – az Orient expressz megáll
Milánóban és Velencében. Az angol hölgyek
már Velencében kiszállnak. Igazam volt
velük kapcsolatban, tényleg menedékjogért
folyamodnak. Juszuf és én tapodtat sem
kerülünk közelebb ahhoz, hogy fényt derít-
sünk a Láthatatlan Ujjak ügynökének kilé-
70 Bizánc prelűd
tére. Melyikük az: Mannheim vagy Madec?
És azt sem felejtem el, hogy Juszuf talán
játszik velem, és pontosan ő az az ügynök,
akire vadászom. Vagy az ügynök talán nem
is ezen a vonaton utazik, hanem az északi
vonalon, mint a fivérem.
Néhány perccel éjfél előtt a szerelvény
beáll a Trieszt külvárosában lévő határál-
lomásra. A  Mediterrán Közösség határőre-
inek újabb rutinellenőrzésére számítok, ám
szokatlan módon mindenkit leparancsol-
nak a vonatról, amit aztán kutyákkal ku-
tatnak át. Gyanítom, hogy ezek már az új,
háborús időkre való intézkedések. Minket,
utasokat bevezetnek az állomás épületébe,
és sorba állítanak egy tiszt íróasztala előtt.
A  tiszt kérdéseket tesz fel, és mindenkit
meghökkentően gorombán kezel. Amikor
én kerülök sorra, csak futó pillantást vet
az irataimra, és megkér, hogy kövessek egy
őrt az állomás mélyére. Lehet, hogy valami
nincs rendben az okmányaimmal? Tovább-
ra is megőrzöm a diplomaták kiváltságaival
rendelkező utazók hűvös önbizalmát, de
közben vigyázok, hogy ne ellenkezzek a ha-
tárőrökkel.
A Mediterrán Közösség az Európai El-
lenállás titkos szövetségese, de hamis azo-
nosítóval átkelni a határon mindenképpen
bűnnek számít, és a Közösségnek folyton
manővereznie kell, hogy támogatásunk
ellenére betartsa az EEÁ-val között szerző-
déseket. És nem az összes kormányzati hi-
vatalnok tud a titkos megállapodásunkról.
Könnyen meglehet, hogy komoly veszély-
ben vagyok.
Az őr egy sötét helyiségbe vezet, majd
kettesben hagy egy férfival, akinek csak zö-
mök sziluettjét látom – a szobába csupán az
ajtókeret résénél szökik be némi fény. Mi-
előtt egyetlen szó elhangzana, megsejtem,
ki lehet az illető. Megtörli néhányszor a

homlokát – egy mirigyprobléma miatt na-
gyon sokat izzad –, és ez is megerősít abban,
hogy Hermann Mikaalson előtt állok, aki
nem más, mint a fasiszták által nemrégiben
megbuktatott Északi Reich Gestapójának
egykori vezetője. A férfi a nyilvánosság szá-
mára halott, és titokban az Európai Ellenál-
lás főkolomposa, ugyanakkor a Mediterrán
Közösségben él és dolgozik.
– Szomorú hírem van, Émile – mondja,
és megint megtörli a homlokát. – Rövid-
del azután, hogy az északi vonalon közle-
kedő Orient expressz kifutott a Strasbourg
állomásról, bomba robban rajta. – Rövid
szünetet tart, hogy megismételje a homlok-
törlő-rituálét, és hozzáteszi: – Nincsenek
túlélők. A francia hírszerzés ügynökei azo-
nosították az egyik holttestet, bár azt nem
tudták meghatározni, hogy az öné-e, vagy
a fivéréé. Abból a feltételezésből indultak
ki, hogy mindketten a vonaton utaztak, és
mindketten meghaltak – s a mi beépített
emberünk tett azért, hogy ez a nézet min-
denkiben megerősödjön. Akkora a pusztu-
lás, hogy talán sosem sikerül azonosítani az
összes áldozatot.
Egy darabig mozdulatlanul és némán
állok, akár egy kőszobor. Édouard és én az
állam ellenségeinek számítottunk az Utó-
pia törvényes kormányának megbuktatása
óta. Árulók voltunk a Francia Állam sze-
mében – de ez az állam elárulta a vérité,
justice és égalité értékeit. Mi soha. És én
soha nem is fogom. Noha sírás fojtogat,
igyekszem palástolni az érzéseimet, és fel-
teszem a kérdést:
– Mik a parancsaim?
Mikaalson nem válaszol azonnal. Mialatt
ő megint a homlokát törölgeti, összeszedem
magamat. Édouard és én ismertük a veszé-
lyeket. Tudtuk, hogy mekkora a tét, hogy
miért harcolunk. És megfogadom, hogy
Bizánc prelűd
GALAKTIKA
2022. október
utolsó leheletemig harcolni fogok érte, a fi-
vérem nevében is.
– A  felelősséget egyelőre senki sem vál-
lalta, de azt kell feltételeznünk, hogy az
incidensnek köze van az ön küldetéséhez.
A  módszer teljes mértékben a Láthatatlan
Ujjakra vall, ők képesek megszervezni egy
ilyen merényletet annak érdekében, hogy
még jobban felszítsák a háború tüzét – ma-
gyaráz Mikaalson, majd miután megtörli az
arcát, azt kérdezi: – Szüksége van segítségre
ehhez a Bizánc-ügyhöz? Vannak titkos ak-
ciócsoportjaink Belgrádban és Szófiában is.
– Nem! – felelem tétovázás nélkül. – Én
magam is el tudom intézni. De minden állo-
máson legyen egy kapcsolattartó a peronon.
Konstantinápolyban is. Miről fogom felis-
merni őket?
– Ezen a héten vörös zsinórzattal díszí-
tett, fekete baszk sapkát viselnek. A  titkos
jelmondat így hangzik: Isztambulban vagy
Konstantinápolyban találkoztunk először?
Ezt követően elmondom Mikaalsonnak,
hogy mit tudtam meg Juszufról és a Bizánci
Ellenállásról.
– És hisz neki? – kérdezi aztán.
– Azt gondolom, megbízható. Több al-
kalma is volt már, hogy feljelentsen a határ-
őröknek.
– Bízzon a megérzéseiben, de legyen óva-
tos! Maradjon életben! – mondja Mikaalson
búcsú gyanánt, majd elhallgat pár pillanat-
ra. Gyorsan megtörli a homlokát, és rövid,
kínos csend után annyit mond még: – Na-
gyon sajnálom, Émile – azzal a torkán akad
a hang, én pedig hálás vagyok neki, amiért
így kimutatja az érzéseit.
Mialatt Triesztnél visszatérünk az EEÁ te-
rületére, a Szerb Királyság határőrei alapos
vizsgálat alá veszik az összes utas pogy-
gyászát. És tekintettel arra, amit most már
71
 GALAKTIKA
2022. október
tudok, a paranoiájuk teljességgel érthető a
számomra.
Másnap reggel, ahogyan előre megbe-
széltük, megint együtt reggelizek Juszuffal.
És Sandrine Madec ismét ott ül mellette.
Jobban örülnék, ha a nő nem lenne jelen,
mivel szabadabban beszélhetnénk, de aztán
arra gondolok, így talán alkalmunk nyílik
kideríteni, hogy a Láthatatlan Ujjaknak dol-
gozik-e, vagy sem.
– Effendi! Annyira aggódtam önért! – je-
lenti ki Juszuf. – Amikor azt láttam, hogy a
határőrök elvezetik…
Úgy döntök, hogy a féligazság lesz a leg-
jobb. Emellett a reakciójuk is elárulhat ró-
luk egyet s mást.
– Szakmai megfontolásból vittek át egy
másik helyiségbe – válaszolom, és megko-
pogtatom a zakómat díszítő diplomatajel-
vényt. – Hogy tájékoztassanak egy bizonyos
esetről. A részletekről tilos beszélnem, de a
hír úgyis hamar el fog terjedni. – Suttogá-
sig fojtom a hangomat, és hozzáteszem. –
Bomba robbant az expressz északi vonalán,
Strasbourg közelében.
A hír megrázza őket. Látom az arcukon,
hogy ezer kérdés kavarog a fejükben. Nem
érzékelem, hogy a viselkedésük gondosan
begyakorolt lenne. Erősen kételkedem ab-
ban, hogy érintettek az ügyben. De az is le-
het, túl jó színészek ahhoz, hogy könnyen
lebukjanak.
– Valaki esetleg… – szólal meg Madec,
de azonnal közbevágok.
– Csak ennyit mondhatok.
Erre mindketten bólogatnak, aztán egy
darabig hallgatagon fürkésszük egymás
arcát.
Végül Juszuf töri meg a csendet.
– Gondolom, a legtöbb embernek elmegy
az étvágya egy ilyen hír hallatán, de re-
mélem, nem sértődnek meg, ha én magam
72 Bizánc prelűd
megreggelizem. És remélem, önök is csatla-
koznak hozzám.
Ezen a reggelen Madec ott marad velünk.
Aztán Juszuf szeme megakadt valamin, és
én is odanézek. Mannfred Mannheim ezek-
ben a pillanatokban vonul be az étkezőko-
csiba. Juszuf és én biccentünk egymásnak,
de finoman, alig érzékelhetően. Ám Madec
így is észreveszi – ennyit a titkolózásról. Az
az érzésem támad, hogy ezt az ügyet inkább
nyíltan kéne megoldani, semmint titokban.
Integetek Mannheimnek, azt jelzem neki,
hogy jöjjön és csatlakozzon hozzánk.
Juszuf felajánlja, hogy mindenkit meghív
egy kiadós reggelire, de Mannheim rászól:
– Ugyan, ne legyen nevetséges! Igen, ki-
használjuk az ön kulturális szakértelmét.
Maguk, törökök szolgálják fel a világ leg-
jobb reggelijét. De abszurd lenne, ha nem
fizetnék érte. – Mannheim felmérhetetlenül
gazdag – tökéletes jelölt, hogy a Láthatatlan
Ujjak tagja legyen. – Csak arra ügyeljen, ha
kérhetem, hogy több adagot rendeljen abból
a felséges szudzsukból!
Az előzővel ellentétben ezt a reggelit nem
csendben fogyasztjuk el. A beszélgetés sza-
badon kanyarog erre-arra. Juszuf különö-
sen ügyesen forgatja a szót, és nem sok kell
hozzá, hogy a szilárd nézetekkel bíró Mann-
heim vitába szálljon. Madec viszont inkább
csak figyeli a társalgást, semmint részt vesz
benne. Bár tény, ami tény, Juszuf és Mann-
heim mellett nem könnyű szóhoz jutni.
A háború mint téma óhatatlanul előkerül.
– Hallott a robbantásról? – suttogja
Juszuf.
Mannheim megkéri, hogy ezt fejtse ki
bővebben.
Aztán a német üzletember undorodva
megjegyzi:
– Gyűlölöm ezt a háborút. Egy évszáza-
don át béke uralkodott, és az élet minden-

ki számára szép volt. Ebből semmi jó nem
sülhet ki.
– De a háború nem teremt jó lehetősége-
ket egy nemzetközi tervezővállalat számára?
– kérdezem ekkor, hogy kicsivel közelebb
kerüljünk a lényeghez.
– Nem tagadhatom, hogy csak úgy dől-
nek a szerződések – feleli Mannheim. – De
azt hinni, hogy a háború jó üzlet, rövidlá-
tásra vall. Egy vállalkozás rendeltetése az,
hogy jólétet teremtsen, és javítsa az életmi-
nőséget. Mindenki számára. A  háború épp
az ellenkezőjét csinálja. Ha valaki a rövid
távú profitot hajszolja, ostobán gondolkodik
az üzletről.
Túl hevesen tiltakozik? Nem így érzem.
A  hangjából tagadhatatlanul érződik vala-
miféle mély emóció vagy szenvedély.
Iratkozz fel
a galaktikabolt
hírlevelére egyedi
kedvezményekért
és ajánlatokért:
galaktikabolt.hu/hirlevel
Bizánc prelűd
GALAKTIKA
2022. október
– A  mágnások közül kevesen értenének
egyet ezzel, effendi – válaszolja Juszuf. –
Vagy talán egyikük sem.
– Tudom. És undorral tölt el az, hogy a
hozzám hasonló üzletemberek arra ösztön-
zik a kormányokat, hogy egyre nagyobb
fordulatszámon működtessék a háborús
gépezetet.
Madec felhorkan és megszólal:
– Nocsak, egy pacifista kapitalista? Képes
ezt színlelni a kedvünkért? Ne erőlködjön!
A német férfi és a francia nő a megismer-
kedésük első pillanatától kezdve ellenszen-
vesek voltak egymásnak. És a dolgok azóta
sem javultak. Mannheim olyan dühös,
hogy kidülled a szeme, de fékezi a nyel-
vét. Egy szívverésnyi időre valamennyien
elhallgatunk. Juszuf és én összenézünk.
73
 GALAKTIKA
2022. október
Mindketten kíváncsiak vagyunk, hogy mi
lesz ebből.
Végül Mannheim annyit mond:
– Talán mégsem látnak szívesen itt…
– Nem, maradjon csak! – jelenti ki
Madec, és feláll. – Én vagyok az, akinek tá-
voznia kell. Udvariatlan voltam. Elnézést
kérek.
De olyan közömbös hangon mondja ezt,
hogy nehéz megítélni, mennyire őszinte.
Mindenesetre minden további nélkül elsiet.
Mi hárman néhány percen át hallgatagon
eszünk. Mannheim zaklatottnak és aggo-
dalmasnak látszik, míg végül azt mondja:
– Be kell vallanom valamit. Szörnyű titok
birtokosa vagyok. Ezért utazom Konstanti-
nápolyba.
Juszuf és én megint összenézünk. Aztán
a felvett szerepemből kilépve, a lehető leg-
őszintébben azt válaszolom:
– Mi is a békében hiszünk.
– Egy titkos szervezet tagja vagyok,
amit úgy hívnak: Láthatatlan Ujjak – foly-
tatja Mannheim. – Kiváltságos férfiak és
nők szövetsége, olyan összeesküvőké, akik
azt képzelik, az egész világ az ő játszóte-
rük. Ők… mi vagyunk ennek a háborúnak
az okozói. És most robbantásos, illetve
fegyveres merényleteket szerveznek Isz-
tambulban és Konstantinápolyban egy-
aránt. Ezzel akarják kiprovokálni, hogy
a Közösség és az Emirátus hadat üzenjen
egymásnak. Jómagam nyíltan elleneztem
az egész háború-ügyet, de ezzel egyedül
voltam a szervezetben. Számomra eljött
az idő, hogy leleplezzem a csoportot, és
akkor talán megtehetjük az első lépéseket
a béke felé, ha még nem késő. Először is,
figyelmeztetem kell a hatóságokat az iker-
városban, hogy azok elejét vehessék egy
újabb, a haszon reményében elkövetett tö-
megmészárlásnak.
74 Bizánc prelűd
Ekkor azt mondom neki:
– Lehet, hogy a Láthatatlan Ujjak egyik
ügynöke szintén ezen a vonaton utazik.
Ezzel Juszuf és én a bizalmunkba fogad-
juk Mannheimet.
Belgrád. Szófia. Átkelés a határon a Kapi-
kulénál. És most már alig kétórányi utazás
választ el minket Konstantinápolytól.
Juszuf, ha vonakodva is, de egyetért
velem abban, hogy Sandrine Madec min-
den valószínűség szerint a Láthatatlan
Ujjaknak dolgozik. Jóllehet van némi
lehetősége annak, hogy az igazi ügynök
életét vesztette a fivéremmel együtt az
északi vonalon, bennem továbbra is él a
gyanú abban a tekintetben, hogy az nem
más, mint maga Juszuf. De a megérzése-
im azt súgják, hogy nem így van. Vagy ta-
lán az érzelmeim. Gyászolom Édouard-t,
és Juszuf szívélyes bajtársiassága gyógyír
a fájdalmamra.
– Megpróbálhatjuk követni a nőt Kons-
tantinápolyban, effendi – veti fel a török
–, de abban a labirintusnak is beillő nagy-
városban könnyen le tud rázni minket.
Különösen, ha megsejti, hogy ő a gyanú-
sítottunk.
Mielőtt válaszolhatnék, éles sikoly hal-
latszik.
Kirontunk a kabinomból, és más uta-
sokkal együtt futunk arrafelé, ahonnan
kiáltások érkeznek. Pár pillanattal később
átérünk a következő kocsiba, és kiderül,
hogy Mannheim kabinjánál történt vala-
mi. A  nem létező hatalmamra hivatkozva
átnyomakodom a kisebb tömegen – a vonat
szinte összes utasa összegyűlt ezen a folyo-
sószakaszon –, és benézek az ajtón. A pad-
lón sok a vér. Mannheimé. És Sandrine
Madecé. Mindkettejük nyakán késszúrás
nyoma vöröslik. Viszont, a testek furcsán

kicsavarodva fekszenek. A  gyilkos ilyen
helyzetbe rendezte őket. Juszuf nem lehetett
– majdnem egy órán át velem volt.
Belépek a fülkébe. Meg kell vizsgálnom
az esetleges nyomokat, mielőtt a tettes el-
tünteti őket. Felfigyelek a borospalackra.
Megtalálom a dugót. A  parafa nem rejti el
teljesen a tűszúrás nyomát. Méreg.
Hogy én mennyire ostoba voltam…
Mielőtt valaki rákérdezhetne, hogy mi-
lyen jogon tartózkodom a fülkében, kilé-
pek a folyosóra, vállon ragadom Juszufot,
és a fülébe súgom, hogy Mannheimet
és Madecet egy harmadik személy
ölte meg.
– Tudom, ki az ügynök – mondom végül.
– Meg kell terveznünk, hogyan kapjuk el a
nőt Konstantinápolyban.
– A nőt, effendi? De hát Sandrine halott
– feleli Juszuf, és őszinte bánat érződik a
hangján. Ezek szerint Sandrine Madec mé-
lyebben megérintette őt, semmint bevallot-
ta magának.
– Sajnálom – felelem. – Nem tudom,
hogy ártatlan volt-e, vagy a játszma egy
másik részvevője, aki a Láthatatlan Ujjak
útjában állt.
– De akkor ki az?
– Ki mondta, hogy az ügynöknek feltét-
lenül utasnak kell lennie? – kérdezem tőle,
és mialatt kinyitom a kabinom ajtaját, felé
fordulok. Ebben a pillanatban Juszuf oldal-
ra lök. Golyó súrolja a felkaromat. Mielőtt a
nő ismét célba vehetne hangtalan légpiszto-
lyával, Juszuf ráveti magát – Magalira, a mi
okcitán hálókocsi-kalauzunkra.
A nő valahogyan a padlóra taszítja ba-
rátomat. Vérző karommal mit sem törődve
felé rohanok. De ő ismét tüzel. A  lövedék
elviszi a fülem egy darabját. Juszuf ezalatt
talpra ugrik. Félreüti a fegyvert, mindkét
kezével torkon ragadja Magalit, lassan le-
Bizánc prelűd
GALAKTIKA
2022. október
nyomja a padlóra… és rövid idő leforgása
alatt megfojtja.
Juszuf arca könnyben úszik.
– Barátom, most menj el! – mondom
neki. – Majd én vállalom a felelősséget
ezért. Téged nem láthatnak meg itt, mert
akkor semmi sem lesz a terveidből. Menj!
Állítsd meg a Láthatatlan Ujjakat! Mentsd
meg az ikervárost! Mentsd meg Bizáncot!
Juszuf bólint egyet, és csak annyit felel:
– Effendi. Mostantól a testvérem vagy.
– Még egy dolog… – válaszolom, majd
elmondom neki, hogyan veheti fel a kap-
csolatot azzal az ügynökkel, aki a peronon
vár rám. Mikaalson emberei bizonyosan
ki tudnak menteni ebből a helyzetből. De
később, miután begyógyulnak a sebeim,
és teljesen felépülök, megkeresem az én új
fivéremet.
Bizáncban.
Szente Mihály fordítása
1: ötödik kerület
2: Keleti Pályaudvar (Párizsban)
3: kilencedik kerület
4: A tiszta és örök Franciaországért!
5: Itt: kis tálkákban felszolgált, számos
ételféléségből álló válogatás.
Claude LALUMIÈRE
Angolul alkotó kanadai szerkesztő és író, 1966-
ban született. Az Interzone-ban jelent meg első
elbeszélése, a „Bestial Acts”, 2002-ben. Önál-
ló novelláskötete hét évvel később látott nap-
világot. Bemutatkozó regénye, a 2011-es The
Door to Lost Pages egy különleges, veszedel-
mes könyvesbolttal szembesíti kislány hősét.
A Venera Dreams (2017) egy kitalált város múlt-
ján, jelenén és jövőjén kalauzolja végig olvasó-
it. Kanadai szerzők műveiből több antológiát is
összeállított, novellái a legkülönbözőbb helye-
ken tűntek fel. Lapunkban korábban már három
írása is megjelent, a 319., 341. és 344. számban.
75
 GALAKTIKA
2022. október
Hiphop, s már lebegünk is!
Anti-Pop Consortium: Fluorescent Black (2009)
H
IÁBA ADOTT nekünk a
nyolcvanas évek egy remek afro-
futurizmust, a funkból kinövő
hiphopot valahogy soha nem
tanultuk meg a sci-fivel együtt elképzelni.
Ennek valószínűleg kulturális oka van, hi­
szen a stílus legnevesebb képviselői rendre
inkább a rendszerkritikát helyezték előtér­
be. Ám a „kozmosz­hiphop” alkotói többen
vannak, mint gondolnánk. Ilyen az Anti­Pop
Consortium is, akiknek 2009­ben megjelent,
és ez idáig utolsó albumát mutatom be.
Eredetüket tekintve ugyanabba a kísérle­
tezős hiphop brancsba tartoznak, mint két
korábbi cikkem alanyai, a Deltron 3030, va­
lamint Kool Keith, azaz Dr. Octagon. Ám ez
a három rapperből és egy hangmérnökből
álló alakulat – a tagok művészneve Beans,
High Priest, M. Sayyid és Earl Blaize – 1997­
es alakulásától kezdve azonnal a saját útjára
lépett, és kezdett önálló hangzást kialakítani.
Már első albumuk, a Tragic Epilogue (2000)
is meglehetősen elborultra sikerült, de utána
76 A szférák zenéje
egy percig sem lassítottak: évről évre megjele­
nő lemezeik egyre több irányba kezdtek kika­
csintgatni, változatos hangzásokkal kísérve a
végigrappelt sorokat. Apropó sorok, azt a tu­
datfolyamot, amit ők itt négyen albumról al­
bumra produkálnak, James Joyce vagy Virgi­
nia Woolf is megirigyelné. Sajnos ez a recept
nem bizonyult sem anyagilag, sem kritikailag
kifizetődőnek, csupán egy szűk réteget tudtak
megszólítani, így 2002­ben szünetre mentek.
2007­es újraalakulásuk új fejezetet nyitott
a négyes történetében. Kétévnyi megállás
nélküli koncertezés után végül megszüle­
tett visszatérő albumuk, a Fluorescent Black,
melynek már a borítója is beszédes. Neveze­
tesen egy aszteroidák közt sodródó figurát
láthatunk – hogy ő most lebeg vagy épp ha­
lálra fagy, esetleg kigyullad a nap fényétől, ér­
telmezés kérdése. Az album összképe inkább
az előbbit erősíti: hiphoptól szinte morbidan
szokatlanul szintetizátor és torzított basszus
a meghatározó háttérzaj, de a dobok is a lehe­
tő legdigitalizáltabban szólnak. Valószínűleg
azért, mert azok is; igazság szerint dobolást
nem is hallani, csak ügyesen, számítógéppel
generált alapot, de ezzel nincs is baj ebben a
műfajban.
Viszont ez csak a kiindulópont, mert az
album rengeteg meglepetést tartogat. Rög­
tön személyes sztorimmal is indítanám ezt a
részt, ugyanis mikor reggeli második kávém
szürcsölgetésekor, kissé még kásás fejjel le­
ültem meghallgatni a lemezt, számítottam
mindenre, csak épp arra nem, hogy leesek
a székről ijedtemben: fejhallgatómban egy
olyan szélsebes gitárszóló harsant fel, hogy
a kávét már csak szokásból ittam meg. Erős

kezdés, de koránt sincs vége. Ahogy haladunk
előre, a Fluorescent Black újra és újra képes
egyszerre lenyűgözni és egy kicsit folyama­
tosan megrémíteni, hiszen hallunk agyament
lemezlovaglást, számítógéppel generált elekt­
ronikus zajokat, de ugyanúgy zongorajátékot,
és egy ponton még egy rappelő robotot is. Ha
már rappelés, ezen a fronton sem a szokvá­
nyos hiphop albumot kapjuk, embereink
ugyanis időről időre énekhangjukat is meg­
csillogtatják a sok­sok hadarás közepette, és
még énekesnek is egészen eladhatóak, még ha
itt­ott hamiskásak is – valószínűleg szándé­
kosan, hogy még egy kis punk elemet is be­
emeljenek az összképbe.
A dalszövegeket bogozza ki, aki akar­
ja, mivel a legtöbb Anti­Pop Consortium­
lemezhez hasonlóan itt is tudatfolyamszerű
szövegvilágot kapunk. Ez értelmezhető akár
egy hosszú, 55 perces gondolatmenetként is,
de természetesen számonként, külön­külön
is. Beans bevallott rajongója Philip K. Dick
munkásságának, és ez tettenérhető a dalok­
ban; még ha szó szerint nem is, a sorok között
A szférák zenéje
GALAKTIKA
2022. október
mindig van valami megmagyarázhatatlanul
sötét és gonosz. PKD szerint egy sötét világ­
ra az őrület az egyetlen épkézláb válasz, és ha
valaki, az Anti­Pop Consortium négy zenésze
igen közel került ehhez az állapothoz.
Van a hiphop, van a rádióbarát hiphop,
és van az a rejtett miliő, akikről senki nem
beszél. Az Anti­Pop Consortium ide tarto­
zik, és nem áll szándékukban kilépni innen.
Fluorescent Black albumuk ékes példája an­
nak, hogy miképp lehet minden létező stí­
lust vegyíteni. Elvégre a hiphop maga már
alapjáraton is több stílus egészséges fúziója,
ami könnyen szét tud esni, ha idegen elem
kerül bele. Viszont a most bemutatott négy
zenész mindig pont ott áll meg, ahol még
lehet, amikor a produkciót épp csak egy haj­
szál tartja egyben. Ez a hajszál viszont éppen
elég arra, hogy egy kiváló album ne essen át
a ló túloldalára, és ne váljon hallgathatatlan
katyvasszá. Néha ezek a hajszálak az élet leg­
fontosabb alkotóelemei.
Zsirka Richárd
77
 GALAKTIKA
2022. október
A Nagy Körutazás – Voyager 45
A
NASA Voyager ikerszondáit ko-
ruk időkapszuláinak tekinthet-
jük: Mindkét űreszköz egy-egy
nyolcsávos mágnesszalagra rögzít
mindent, memóriájuk nagyjából 3 milliószor
kisebb, mint egy modern mobiltelefonnak, és
körülbelül harmincnyolcezerszer lassabban
küldik az adatokat, mint a legmodernebb mo-
bilinternet-kapcsolat.
Ennek ellenére a Voyagerek továbbra is az űrku-
tatás élvonalába tartoznak. A NASA Jet Propulsion
Laboratory (JPL) által épített és üzemeltetett szon-
dák az egyedüli, ember alkotta eszközök, melyek
valaha elérték a csillagközi teret – a galaktikus óce-
ánt, amelyen Napunk és bolygói utaznak.
A naprendszerünket tartalmazó védőbubo-
rékot, a helioszférát a Nap mágneses tere és a
napszél áramlása hozza létre. A kutatók – akik
közül többen fiatalabbak, mint a két távoli űr-
szonda – a Voyager megfigyeléseit újabb külde-
tések adataival kombinálják, hogy teljesebb ké-
pet kapjanak Napunkról, valamint a helioszféra
és a csillagközi tér kölcsönhatásáról.
Az űrszondák egyben nagykövetek is, mind-
kettő fedélzetén hordozza a híres „Aranylemez”
egy-egy példányát a földi élet képeivel, az alap-
vető tudományos elvek diagramjaival, valamint
a természet hangjait, többnyelvű üdvözletet és
zenét tartalmazó hanganyaggal. Az aranybevo-
natú lemezek kozmikus „palackba zárt üzenet-
ként” szolgálnak azoknak, akik találkoznak va-
Egy Voyager szonda művészi ábrázolása
78 Obszervatórium
Egy Voyager űrszonda az összerelő állványon
lamelyik űreszközzel. Figyelembe véve az arany
bomlási idejét és a kozmikus sugárzás roncsoló
hatását, a lemezek több mint egymilliárd évig
használhatók maradhatnak.
A Voyager–2 1977. augusztus 20-án indult,
majd szeptember 5-én gyorsan követte a Vo-
yager–1. Mindkettő eljutott a Jupiterhez és a
Szaturnuszhoz, bár a Voyager–1 gyorsabban
haladt, ezért megelőzte testvérszondáját. A két
űreszköz új ismereteket tárt fel a Naprendszer
két legnagyobb bolygójáról és azok holdjairól.
A Voyager–2 egyben az első és egyetlen űrszon-
da is, amely megközelítette az Uránuszt és a
Neptunuszt, lélegzetelállító képeket és adatokat
továbbítva az emberiség számára.
Amíg a Voyager–2 a külső bolygók között
navigált, a Voyager–1 a helioszféra határa felé
tartott. Amikor 2012-ben elhagyta azt, felfedez-
te, hogy a helioszféra a csillagközi térből érkező
kozmikus sugárzás közel háromnegyedét blok-
kolja. A Voyager–2, miután teljesítette „nagy
körútját”, a Naprendszer pereme felé vette az
irányt, majd 2018-ban ki is lépett belőle. Az
ikerszondák összesített adatai új alapokra he-
lyezték a helioszféra pontos alakjával kapcsola-
tos korábbi elméleteket.
Jelenleg mindkét Voyager a csillagközi teret
kutatja, feltérképezetlen területek megfigyelé-
 GALAKTIKA
2022. október

sével segítik az emberiséget. A két szondának

hála a tudósok közvetlenül tanulmányozhatják,
hogyan lép kölcsönhatásba egy csillag – a mi
Napunk – a helioszférán kívüli részecskékkel
és mágneses mezőkkel. Ezek az adatok segítik a
kutatókat a csillagközi tér és a galaktikus kör-
nyezet megértésében. A két űreszköz megfigye-
lései átírták a régióval kapcsolatos elméleteket,
és kulcsfontosságú információkat biztosítanak a
jövőbeli küldetésekhez.
Az évek során a Voyager-csapat hozzászokott
a veterán űrhajók üzemeltetésével járó kihívások
leküzdéséhez. Időnként nyugdíjas kollégákat
keresnek fel szakértelmükért, vagy évtizedekkel A Voyager szondák Aranylemezének borítója a lejátszás-
ezelőtt írt dokumentumokat bogarásznak, hogy hoz szükséges útmutatóval

választ kapjanak kérdéseikre. A Voyagerek továbbra is csodálatos felfedezé-

Mindkét Voyagert egy plutóniumtartalmú
radioizotópos termoelektromos generátor
hajtja, amely a kibocsátott hőt alakítja elekt-
romossággá. Ahogy a plutónium bomlik, a
hőteljesítménye csökken, és a Voyagerek veszíte-
nek a rendelkezésre álló energiából. Ennek kom-
penzálására a csapat kikapcsolt minden olyan
rendszert, melynek működését nélkülözhető-
nek gondolták, beleértve a fűtőberendezéseket,
amelyek megvédik a még működő műszereket
az űr alacsony hőmérsékletétől. Mind az öt mű-
szer, amelynek fűtését az elmúlt években kikap-
csolták, továbbra is működik, annak ellenére,
hogy jóval a valaha tesztelt legalacsonyabb hő-
mérséklet alatt vannak.
seket tesznek, inspirálva a tudósok és mérnökök
új generációját. Nem tudjuk, meddig folytatódik
a küldetés, de abban biztosak lehetünk, hogy az
űrszondák még több tudományos meglepetés-
sel szolgálnak majd, ahogy tovább távolodnak a
Földtől és Naprendszerünktől.
A Voyager-missziók a NASA Heliophysics
System Observatory részét képezik, ame-
lyet a washingtoni Tudományos Igazgatóság
Heliofizikai Osztálya támogat.
A szondákról és küldetésükről részletesen a
NASA oldalán lehet olvasni: https://www.nasa.
gov/voyager
Bodó Zsófia és Góczán Bence

Érdekel az űrkutatás?

www.mant.hu
Obszervatórium 79
 GALAKTIKA
2022. október
Műanyagból gyémántot
E
GY NÉMET és francia kutatók-
ból álló csapat érdekes kísérletet
tervezett annak érdekében, hogy
többet tudjanak meg a jégóriás
bolygókon, a Neptunuszon és az Uránuszon
uralkodó körülményekről. Rendkívül erős
lézervillanásokat lőttek ki egy PET műanyag-
ból készült fóliára – ugyanezt az anyagot
használják a műanyag palackokban –, és azt
találták, hogy az így keletkező lökéshullám
apró gyémántokat hozott létre.
A Helmholtz-Zentrum Dresden-Rossen-
dorf, a Rostocki Egyetem és az École Poly-
technique tudósai a jégóriásokban uralkodó
szélsőséges körülményeket akarták szimu-
lálni. E távoli világok mélyén a belső hő több
ezer Celsius-fokra emeli a hőmérsékletet, a
nyomás pedig több milliószor nagyobb, mint
a Földön.
Amikor a csapat az erős lézervillanásokat egy
filmmintára irányította, olyan lökéshullámot
generált, amely néhány nanoszekundumig a
földi légköri nyomás milliószorosával préselte
össze az anyagot. Felfedezték, hogy ez az ex-
trém nyomás apró gyémántokat hozott létre.
A tudósok a PET (polietilén-tereftalát)
nevű hétköznapi anyagot választották, mivel
abban a szén, a hidrogén és az oxigén megfe-
lelő egyensúlyban van a jégóriás bolygók bel-
sejének szimulálásához.
80 Kő kövön
A kísérletet a kaliforniai SLAC Nemzeti
Gyorsító Laboratóriumban végezték egy nagy
teljesítményű, gyorsító alapú röntgenlézer se-
gítségével.
Megerősítést nyert az az elmélet, hogy az
olyan jégóriásokon, mint a Neptunusz és az
Uránusz, szó szerint gyémánteső eshet. A Nap-
rendszerünkön kívüli hasonló bolygókon is
tapasztalható ilyen tevékenység.
Amellett, hogy a kutatás izgalmas új is-
meretekkel szolgál a jégóriásokról, segíthet a
nanogyémántok ipari előállításának új mód-
ját is megalapozni, amit például kvantum-
szenzorok vagy csiszoló- és polírozószerek
gyártásában lehet felhasználni.
Eddig az ilyen típusú gyémántokat főként
robbanóanyagok detonálásával állították elő.
A lézervillanások segítségével a jövőben tisz-
tábban lehetne őket létrehozni. A röntgenlé-
zer alkalmazásával pontosan szabályozható a
gyémántok növekedése.
A tudósok úgy vélik, hogy a gyémántok
mellett a víz egy szokatlan formájának, az
úgynevezett „szuperionos víznek” is kelet-
keznie kell, és további kutatásokat szeretné-
nek végezni annak megerősítésére, hogy ez
valóban így van-e.
 Fekete gyémántos ékszerek
A fekete gyémánt a színes gyémánt kategóriába tartozik.
Nagyon különleges látványt nyújt. Napjainkban elterjedt a felhasználása.
A modern ékszereket érdekesebbé, különlegesebbé tehetjük vele.
A fekete és a fehér, a jin és a jang, az ellentétek olykor vonzzák egymást,
és jobban illenek egymáshoz, mint gondolnánk.

EGYEDI FORMATERVEZÉS HAZAI ÉS KÜLFÖLDI TRENDEK

ANNO 2008

N Á L U N K C S A K VA L Ó D I G Y É M Á N T O K K A P H A T Ó K !
www.fatumjewels.hu 1027 Bp., Csalogány u. 3/B tel.: 06 20 973 1866
 GALAKTIKA
2022. október
O L DOS
ZS TER -
PdÉ zerző
í ja s s
Antal József
GYEREKSZÁJ
A
DOBBANCSOK harcias népe
– többek között – arról hírhe-
dett, hogy minden lépésük dü-
börgésnek hangzik, még akkor
is, ha mezítláb, lábujjhegyen járnak. Mivel a
dobbancsok mindennél többre becsülik a ha-
dakozást – mely többnyire a gyengébb, sze-
lídebb szomszédaik kifosztását jelenti –, az
ellenség elrettentésére ez a kellemetlen tulaj-
donság, mely a dobbancs nehézgyalogság tá-
madását valóban félelmetessé teszi, még kapó-
ra is jött, így idővel, ahogy már lenni szokott,
nemzeti erénnyé, sőt nemzeti büszkeséggé
emelkedett: nem is igazi dobbancs, aki nem
olyan hangzavar közepette közlekedik, mint
egy megvadult bölény.
Egyszer a dobbancsokon hagyományosan
uralkodó Dübröghy dinasztia királyát, XIII.,
avagy Döbbenetes Alfonzt az évi rendes had-
járaton, melyet a szomszédos, békés Lengeföld
82 Gyerekszáj
Nincs új a nap
alatt, hiába
változik a mese,
a tanulság a régi
marad.
ellen vezetett, gazdájához hasonlóan nehéz
természetű éjfekete randalúz csataménje,
Ramazuri egyszerűen elragadta a csatatérről,
és meg sem állt vele a legközelebbi lenge fa-
luig, melynek főterén a kissé megzavarodott
királyt annak rendje és módja szerint a hátá-
ról levetette, és éppen halálra tiporni készült,
amikor a legközelebbi roskatag kunyhóból (a
dobbancs adószedők miatt másféle kunyhót,
mint roskatagot, nehéz találni egész Lenge-
földön) előszaladt egy leányka, és egy sárga
esernyőt bátran kinyitva, úgy megrémisztette
Ramazurit, hogy az ijedt pára talán még ma is
dübörögve vágtat összevissza a lenge al-, fel-
és mélyföldek kies mezein, tönkretiporva sar-
jadó vetést vagy kalászos gabonát, az évszaktól
függően.
A felséges hátsóján ücsörgő Alfonz király
a porfelhő ülepedtével és a sárga esernyő be-
csukódása után olyan szép leányzót látott,

hogy azonmód szerelembe esett. Mielőtt
azonban a király amúgy dobbancs módra
jelét adhatta volna hirtelen támadt szerelmé-
nek (a dobbancs udvarlás Lengeföldön álta-
lában ordítozásra, rángatásra, megkötözésre
és rabnőként való elhajtásra korlátozódik), a
nagy dobogásra-dübörgésre előbújtak a hősies
fellépésükről kevéssé ismert lengék is, hogy a
sisakjában és vaspáncéljában a porban fetren-
gő óriási szarvasbogárra emlékezetető XIII.,
avagy Döbbenetes Alfonzt felismervén, riad-
tan húzódjanak vissza odúikba.
Amikor másodszorra is előbújtak, a más-
kor szelíd és némiképp együgyű lenge arco-
kon dühös, kárörvendő és kegyetlen kifeje-
zést fedezhetett föl az elfogulatlan szemlélő
– a kezükben pedig nemüktől és életkoruktól
függően a húsklopfolótól a kisbaltán és a fej-
szén át az acéltüskékkel kivert cséphadaróig
mindenféle ütőszerszámot. És a derék lengék
bosszúszomjas vigyorral megindultak a még
mindig a porban fetrengő, a szerelemtől szin-
tén idülten vigyorgó Alfonz felé.
Ha a lenge falusiak a dobbancsok királyát
annak rendje és módja szerint szépen agyon-
verték volna, az én mesém nem is tartott volna
sokkal tovább.
A lenge leányzó azonban nem így gondolta!
Két könnyű lépéssel Alfonz király mellett
termett, és sárga esernyőjét újra kinyitva, vé-
delmezőn a fetrengő páncélos óriásbogár fölé
tartotta:
– Megálljatok!
Talán még toppantott is hozzá, de a lengék
népének tagjaként ezt semmiféle hang nem
kísérte, így nyomatékot sem adott tettének.
A  király elbűvölten bámulta, ahogy könnyű
léptei és – feltehető toppantása – nyomán
még a nyomorult falu sivár főutcájának vastag
pora sem száll föl. (Természetesen a dobbancs
adószedők miatt másféle falut, mint nyomo-
rultat, másféle főutcát, mint sivárt, és más-
Gyerekszáj
GALAKTIKA
2022. október
féle port, mint vastagot, nehéz találni egész
Lengeföldön.)
Hogy szót szóba ne öltsek, a dobbancs király
a leánykát nemhogy rabszíjon, de bársonnyal
bélelt aranyhintón vitte fővárosa, Tipród kel-
lős közepén, a Dobogókő tetején meredező fel-
legvárába, és azonmód feleségül is vette. Leg-
alább két országra szóló lakodalmat tartottak,
és évszállatra meg is született a trónörökös,
aki várhatóan XIV. Alfonz néven uralkodik
majd minden dobbancsok fölött…
És az én mesém itt véget is érne, ha Alfonz
király, Pille királyné és a kis Alfonz boldogan
élnének, amíg meg nem halnak. Azonban…
A király és királyné szerelmi boldogságá-
ban nem is volt semmi hiba, a dobbancs nép
szokása szerint boldog volt, mert más nem is
lehetett az istenadta. Még a lengék is felléle-
gezhettek végre: a szöges dobbancs bakan-
csok ezer év után végre nem az ő nyakukon
tiportak, mivel a királyság helyettük másik
szomszédjának esett neki. (Hogy a helyük-
be került pirézek boldogságot éreznek-e a
dobbancs talpasok dübörgésének hallatán,
nem képezi e történet tárgyát – talán majd
máskor mesélek erről.)
A kis Alfonz viszont, ámbár egészségtől ki-
csattanó, okos és vidám kisgyermekké csepe-
redett, mélységes aggodalommal töltötte el fel-
séges atyjának szívét. Amint a gyermek lábra
kapott, kiderült, hogy nemcsak a nézését, de
a járását is mindenestül édesanyjától örökölte.
A nézéssel ugyan nem lett volna gond, Pille ki-
rályné szelíd ibolyakék szemétől elolvadt min-
den dobbancs alattvaló, ha ő rápillantott, még
a számszakilag bizonyítottan tizenkétezerhat
száznegyvenötszörös gyilkos Talpady Ártánd
tábornok is megkísérelt mosolyt erőltetni vi-
harvert ábrázatára – vegyes sikerrel.
A járás-örökség viszont, a jövendő dob-
bancs uralkodóról lévén szó, meglehetős ér-
83
 GALAKTIKA
2022. október
zékenyen érintette szegény Alfonz királyt.
A királyfi ugyanis, ha lehetséges ilyesmi egy-
általán, még édesanyjánál is könnyebben, hal-
kabban járt.
Hiába készíttetett a király rafináltan vasalt
gyerekcipőket.
Hiába vizsgálta meg a koronaherceget a ki-
rályság valamennyi nagyhírű orvosa.
Hiába invitáltak a palotába királyi eréllyel
messze dobbancs földön híres, dübörgő léptű
alattvalókat, hogy járástanítói legyenek a ki-
rályfinak.
Hiába cipelte el a kisfiút minden dísz-
szemlére, ahol a dobbancs talpasok lépései
még a harci nagydobok hangját is csaknem
elnyomták.
Hiába dübörgött, dobogott és topogott nap-
hosszat, hogy atyai példát mutasson a gyer-
mek előtt, saját felséges lábával maga XIII.
Alfonz, aki nem véletlenül kapta a Döbbenetes
előnevet.
Hiába hozatott a király még egy harci ele-
fántot is, kinek őse bizonyítottan Hannibál
seregében kelt át az Alpokon.
A kis Alfonz lépte csak nem lett hangosabb.
Ez lett hát a dobbancs királyság legféltet-
tebb titka. A  nyilvános állami eseményeken
azontúl a trónörökös csakis lóháton vagy
hintón jelent meg, rendeletbe hozták, hogy
a királyfi lába nem érintheti a földet, és még
számos és számtalan, hasznos vagy haszonta-
lan intézkedést, hogy XIV. Alfonz trónigényét
senki dobbancs alattvaló ne kérdőjelezhesse
meg talpképtelenség címén – mindhiába.
A titok, ahogy minden magára valamit is
adó titokhoz illik, a herceg huszonegy éves
korára végül átszivárgott a fellegvár falain, és
alattomos szóbeszédként terjedni kezdett az
országban – sőt, a határokon túl.
Talán nem lenne érdektelen megemlékezni
arról, hogyan vezetett mindez a Buktavölgyi
Nagy Mészárláshoz Piréziában, melybe vég-
84 Gyerekszáj
leg beleroppant a piréz állam, de most legyen
elég annyi, hogy abban a csatában villantotta
meg először hadvezéri képességeit a leendő
XIV. Alfonz, miközben a csatatéren helyette
a nem rossz természetű és szürke, de szintén
randalúz csatamén, Dobogány dübörgött ki-
sebb kerékabroncshoz mérhető nagyságú vas-
patkóival.
A pirézek tönkreverése után senki sem
vitatta tovább a koronaherceg trónigényét,
különösen, hogy a Surranóként is ismert
dobbancs titkosszolgálat Lengeföldön tobor-
zott, mindenhová besurranó ügynökei előtt
immár semmiféle szóbeszéd terjesztői nem
maradhattak rejtve. A  palota költségvetését
mindenesetre jócskán megemelte a pincebör-
tönök fenntartása.
Teltek az évek.
XIII. Alfonz jobblétre szenderült, s a sze-
relmes özvegy mindenki, de főképpen az
új király bánatára heteken belül követte őt.
A  dobbancs trónon XIV. Alfonz ült, aki tö-
mérdek csatában vezette győzelemre népét a
pirézek ellenében, sőt még Pirézián is jócskán
túl, olyannyira, hogy a Dobbancs Királyság
minden szomszédja és azok szomszédai, sőt
még azok szomszédainak szomszédai is ret-
tegték a nevét, és jó úton haladt afelé, hogy
hálás népe még életében a „Nagy” előnevet
adományozza neki.
De mindezek ellenére XIV. (majdnem)
Nagy Alfonz életét megkeserítette járásának
titka, a temérdek hasznos és haszontalan in-
tézkedés, melyet a titok megőrzése miatt saját
felséges személyének is be kellett tartania, de
legfőképpen amiatt szomorkodott, hogy nem
veheti feleségül menyasszonyát, a szépséges
és bölcs Bakvitániai Eleonórát, mert a cere-
móniára a dobbancs törvények szerint csak
a tipródi Nagytemplomban kerülhetett sor,
és a menyasszonyt ugyebár mégsem lehet
Dobogány hátáról az oltár elé vezetni…

• egy különleges pár harci bakancsot a főváros
Noha a titok a buktavölgyi csata után érdek-
telenné vált a Dobbancs Királyság határain
kívül, a jövendő király könnyű lépteinek híre
végül mégis eljutott a kereskedői kapzsisá-
gáról és ravaszságáról hírhedt városállamba,
Aath-ver-lekhbe, egyenesen e mese újabb hő-
seinek fülébe.
A nevük talán nem is fontos, legyen az
egyikük Péter, a másikuk Pál, annál inkább a
mesterségük, mely messze földön híressé tette
a két testvért, mert testvérek voltak az isten-
adták, sőt egypetéjű ikrek. A mesterségük pe-
dig cipész. Híressé viszont azért váltak, mert
amihez az égvilágon a legkevésbé értettek, az
éppen a cipészmesterség.
A derék testvérek már azt tervezgették,
hogy megszöknek a városból, mivel valódi
tehetségük révén – melyet a páratlan helyzet-
felismerés, ravasz rögtönzés, gátlástalan hazu-
dozás és a pofátlan rábeszélés művészi színvo-
nalú elegye alkotott – annyi hitvány lábbelit
sóztak rá a jobb sorsra talán nem, de jobb mi-
nőségű cipőre mindenképpen érdemes aath-
ver-lekhiekre, hogy a helyzet azzal fenyegetett,
hosszú időre börtönbe vonulnak, vagy a saját
cipőik maradványaival verik agyon őket.
E válságos pillanatokban fecsegte el röhög-
ve a bírósági idézést kézbesítő félrészeg városi
hivatalnok a dobbancsok nagy titkát.
–  Ott a helyünk! – nézett egymásra a két
testvér. – Ez nyilvánvalóan sutorológiai prob-
léma. Azonnal induljunk!
És úgy is tettek.
Nem mesélem el, hogyan jutottak el Tipródba
– Aath-ver-lekh kereskedőfajzata számára az
utazás, legyen bármilyen hosszú és veszedel-
mes, nem kaland, csupán helyváltoztatás.
Nem mesélem el azt, hogyan jutottak hoz-
zá a király lábméretéhez, nem mesélek arról,
hogyan készíttettek el egyetlen éjszaka alatt
Gyerekszáj
GALAKTIKA
2022. október
legjobb suszterével, és miként vették rá a de-
rék mesterembert, hogy azonnal hagyja el a
fővárost, mint ahogy nem térek ki arra sem,
miként jutottak a király főkancellárja elébe
– mindezek a dobbancsokat ismerő aath-ver-
lekhi népség számára bemelegítő gyakorlatot
jelentenek csupán egy nagyszabásúbb játsz-
mához.
Íme, hát ott térdelt a cipész ikerpár XIV.
(majdnem) Nagy Alfonz trónja előtt, és az or-
szág vezetőinek körében a király lába elé he-
lyezték a harci bakancsot.
– Tudomásunk van felséged bánatáról – je-
lentette ki kellő alázattal Péter.
–  Megoldásunk van felséged mélységes
gondjára – ígérte Pál.
– Egy katonabakancs? – gyanakodott a király.
–  Ez nem akármilyen bakancs, felség! Ez
varázsbakancs!
–  Hétmérföldet lép? – kacagott Alfonz, és
az ország vezetői udvariasan vele nevettek.
– Legnagyobb bánatunkra, tudásunk nem
terjed ki erre, felség – szerénykedett Péter.
– Ez a bakancs csupán dübörög – vallotta
be Pál.
– Minden bakancs dübörög – vonta össze
szemöldökét az uralkodó.
– Ez felséged lábán is dübörög! – kiáltották
a testvérek.
Az ország vezetői felszisszentek. Két jött-
ment idegen a királyság legnagyobb titkára
célozgat!
– Nocsak! – rikkantotta a király. – Megun-
tátok az életeteket?
–  Nem merészelnénk, felséged engedélye
nélkül! Mi csupán segíteni szeretnénk.
– Hogy felséged a földön járhasson – ígérte
Péter.
– Hogy felséged leereszkedhessen szeretett
népe körébe – emelte a tétet Pál.
85
 GALAKTIKA
2022. október
– Hogy felséged oltár elé vezethesse meny-
asszonyát! – játszották ki egyszerre a dámát.
–  Úgy? – Alfonz ibolyakék szeme felra-
gyogott.
– Úgy biza, felség! Csak…
– Csak…? – lohadt le gyorsan a király lel-
kesedése.
– Csekélység, felség! – hadarta Péter.
– Valójában éppen a varázserő a „csak”, fel-
ség! – magyarázta Pál.
– Nyögjétek már ki! – türelmetlenkedett az
uralkodó.
–  Felséged dübörgését a bakancsban csak
az okos emberek hallhatják!
– He?
–  Ha felséged felölti ezt a lábbelit, a buta
emberek továbbra sem hallják felséged lépteit.
– Úgy?
– Pontosan, felség! Próbálja csak ki!
Erre XIV. Alfonz lerúgta papucsait, melye-
ket a „Ha már nem dübörgök, legalább legyen
kényelmes a lábbelim!” jelszóval viselt, és fel-
húzta a bakancsokat, melyeket – hála a kivé-
telesen ügyes tipródi mesternek – mintha a
lábára öntöttek volna, majd egyetlen ugrással
a trónterem közepén termett.
Az ország nagyjai alig győzték befogni a
fülüket, jelezvén, hogy hallásukat féltik a ki-
rály rettentő lépteitől, az idős ceremóniames-
ter még egy tökéletesen kivitelezett ájulást
is bemutatott – mintegy ijedtében –, amivel
kivívta hivatalnoktársai irigységét. Csupán a
nehézkes Ártánd pislogott egy ideig gyana-
kodva, de aztán úgy döntött, ő sem ostobább
a kormányzatban terpeszkedő nemeseknél, és
a maga faragatlan módján kinyögte a király
fülének legkedvesebb bókot:
– Ezer talpas nem dobbantja túl felségedet!
Amikor másnap hajnalban a két testvér a va-
rázsbakancsért kapott kincsekkel megrakod-
va kilopakodott a főváros déli kapuján, már
86 Gyerekszáj
egész Tipród tudott a lábbeliről, és természe-
tesen arról is, hogy a király dübörgését csak az
okos emberek hallhatják.
Reggelre kelve városszerte kihirdették,
hogy délben XIV. Alfonz, minden dobbancsok
királya elvegyülni méltóztatik az ő szeretett
népe körében Tipród főterén, amitől hama-
rosan akkora tömeg topogott a környező ut-
cákban is, hogy a lábdobogás még az edzett
dobbancs fülek számára is szinte ijesztően
hangzott.
Alfonz király teljes uralkodói pompájában
jelent meg a téren, Dobogány nyergében fe-
szítve. A  tömeg lélegzet-visszafojtva figyelte,
amint edzett katona módjára leugrik a nye-
regből, és a varázsbakancsok még szinte el
sem érték a tér macskaköveit, már akadtak,
akik a fülükhöz kaptak, jelezve a felséges lá-
bak dobbanásának erejét. Így kisvártatva az
egész tér a népnek az ő éljenzésétől lett han-
gos, természetesen ügyelve arra, hogy a királyi
léptek dobbanásainak hangját el ne nyomja a
nép örömének eme őszinte megnyilvánulása.
A király megindult az ő népe között, és ki-
pirult orcáján örömkönnyek csorogtak, ami-
kor a tömeg zajából egyszer csak kicsendült
egy magas, de annál áthatóbb gyerekhang:
– Emberek! De hát a király nesztelen!
ANTAL József
1965-ben született, civilben vegyészmérnök,
biokémikusi végzettséggel. Első írásai 2000-
ben láttak napvilágot az Álmodók című antoló-
giában. Kisregénye, a „Justitia” 2005-ben jelent
meg folytatásokban a Galaktikában, és az év
közönségdíjasa lett. Diagnózis című regénye
2007-ben Zsoldos Péter-díjat kapott. 2009-ben
jelent meg a Justitia regényváltozata, két évvel
később pedig e-könyvként az iDeal, amely el-
nyerte a 2012. évi Zsoldos-díjat. Ez is olvasható
azóta nyomtatásban, a Galaktika 298 XL-ben.
Legutóbb lapunk 384. számában szerepelt, va-
lamint a GFK 400.-ban.

Levegőtisztító üzem Izlandon
I
ZLAND ÚJABB lépést tett a tisztább
világ és a felmelegedés lassítása felé ve-
zető úton. Mamut néven légszűrő üzem
építését kezdték meg. Az építkezés nyá-
ron kezdődött, és jelenleg ez a világ egyik leg-
nagyobb ilyen jellegű projektje.
A születőben lévő zöld technológia mögött
álló svájci cég a Climeworks AG. A közvetlen
levegőleválasztó (DAC) üzem 18-24 hónap alatt
épül meg Izlandon, és évente 36  000 tonna
szén-dioxidot lesz képes kiszívni a levegőből.
Ez szinte jelentéktelen hányada a tavaly
világszerte kibocsátott 36 milliárd tonna
szén-dioxidnak, azonban tízszeres növekedés
a Climeworks meglévő DAC-erőművéhez ké-
pest, amely jelenleg a világ legnagyobbja.
Az új „mamut” üzem mintegy 80 nagy
ventilátor- és szűrőblokkot tartalmaz majd,
amelyek beszívják a levegőt, és kivonják belő-
le a szén-dioxidot, amelyet az izlandi Carbfix
szén-dioxid-tároló cég vízzel kever, majd a föld
alá fecskendez, ahol egy kémiai reakció során
kőzetté alakul.
Amint ez az üzem beindul, a Climeworks
egy sokkal nagyobb létesítményt kíván épí-
teni, amely évente nagyjából félmillió tonna
szén-dioxidot fog majd fel. Az évtized vége
Zöld jövő
GALAKTIKA
2022. október
felé több ekkora méretű üzemet is szeretné-
nek megépíteni.
A létesítmény hasznot is termel, tonnánként
akár 1000 euróért a cég a világ egyik legdrá-
gább szén-dioxid-leválasztási kreditjét is ér-
tékesíti olyan vevőknek, mint a Microsoft, az
Audi és a Boston Consulting Group.
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a
világon jelenleg 18 közvetlen levegőkiválasztó
működik. Az Occidental amerikai olajipari
vállalat 2024 végén szintén tervezi egy nagy-
szabású DAC-létesítmény beindítását, évi
1 millió tonna szén-dioxid kapacitással.
Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Tes-
tülete (IPCC) szerint a szén-dioxid nagymérté-
kű eltávolításához az elkövetkező évtizedekben
olyan energiaigényes és költséges technológiákra
lesz szükség, mint a DAC, hogy a globális felme-
legedést 1,5 Celsius-fokra korlátozzuk, és elkerül-
jük az egyre súlyosabb éghajlati hatásokat.
Heleen de Coninck, az IPCC jelentései-
nek egyik szerzője és az Eindhoveni Műszaki
Egyetem professzora azt mondja: a DAC-nak
szén-dioxid-mentes energiával kell működnie
ahhoz, hogy hasznos legyen, de nem helyette-
sítheti az üvegházhatású gázok kibocsátásának
sürgős csökkentését.
87
 GALAKTIKA
2022. október
MI, TOPPEREK...
AVAGY AZ ÁTLAGEMBER ESETE A SZELLEMVILÁGGAL
„– A világ gonosz dolgokat művel velünk a siker,
a kiszabott életrend és az erkölcsiség révén, Top-
per. Vagy becsap bennünket a vagyonnal, vagy
elkábít a nyomorral, ellopja tőlünk az összes szí-
neket, az élet csodáját. Csak a vademberek és a
gyermekek tisztelik kellően a napot, s a gyerme-
kek hamarosan felnőnek tökéletes, értelmes…
– …Topperekké! – szakította félbe Mr. Topper
elég keserűen.” Békével és nyu-
galommal tölt el, hogy nemcsak
a mi korunkban vannak átlagos,
ilyen-olyan semmilyen kapcsola-
tok, kötelékek, munkák, melyek-
be belesüppedünk, és magunkat
húzzuk le a középszer mocsarába,
unalmas, felejthető életet alakítva
ki saját akaratunkból.
Ez régebben sem volt másképp.
Vegyünk egy Cosmo Topper nevű
banktisztviselőt egy múlt száza-
di amerikai kisvárosból: elhízott
negyvenes, unott kapcsolatban él
gyomorbajos feleségével, gyermektelenül, az élet-
től már semmi jót nem remélve. Egyetlen öröme,
ha Szöszmösz nevű macskáját simogathatja. Az-
tán egy nap – hirtelen felindulásból – vásárol egy
autót, a járművel együtt pedig szert tesz Marion
és George Kerby szellemére, akik egy közúti
balesetben együtt haláloztak el. Ez az alapötle-
te Thorne Smith A szőke kísértet (Topper) című
regényének, mely 1926-ban jelent meg. Topper,
a kívül-belül átlagférfi szabadságolja magát, és
elindul egy-egy ektoplazmaadagnak köszönhe-
tően néha-néha materializálódó barátaival kó-
borolni. Vándorlásuk során további élő és holt
személyekkel együtt járják az élet és halál sírva
röhögő táncát. Hősünk megtanul vezetni, inni,
88 Képregény a Galaktikában
verekedni, börtönben, bíróságon üldögél, lefogy,
szerelmes lesz, szerelmi háromszögbe keveredik,
majd a kalandok végén hazatér, és átértékeli gyö-
kértelen életét. A burleszkszerű cselekmény mö-
gött az amerikai lét éles szatírája rejlik, mely ma
is időtálló. Kellemes órákat szerez olvasóinak,
valamint elgondolkoztat a száz évvel ezelőtti er-
kölcsökön is. A Füles 2007-es évkönyvében Ke-
délyes kísértetek címmel debütált
a történet képregényadaptációja.
Nagy változás, hogy Thorne
Smith humora (mely számomra, a
mi Aszlányi Károlyunk stílusához
hasonló) egy még frappánsabb,
még elevenebb nyelvi poénpará-
dét kapott Kiss Ferenc szövege
jóvoltából. A rajzoló Podmanicz-
ky Ferenc alakváltó kísértetei
pedig szépen, egyedien ábrázolva
suhannak végig az oldalakon, a
halál előtti és utáni történések
során. A párhuzam a múlt század
embere és a mai közt nyilvánvaló: ugyanazok az
érzések, motivációk vezérlik mind a kettőt, nincs
új a nap alatt. Mind Topperek vagyunk, leszünk,
nem maradnak vágyaink, ha engedjük élhetet-
lenségünket diadalmaskodni, nem fogunk meg-
változni, teljes életet élni.
Akár egy kényelmes fotelban ülve, ölünk-
ben doromboló macskával, akár báránycomb-
sütögetésben megfáradt feleségünkkel együtt
olvassuk a következő oldalakat, néha pillant-
sunk fel, ki és szét – nehogy minket is elérjen
a nagy átlag reménytelen egyhangúsága: a Süp-
pedés Kora.
Jó szórakozást!
Basa Attila
 .

89
 GALAKTIKA
2019. augusztus

90 Képregény a Galaktikában
91
 GALAKTIKA
2019. augusztus

92 Képregény a Galaktikában
93
 GALAKTIKA
2019. augusztus

94 Képregény a Galaktikában
METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA!

INTERJÚK,
KONCERTBESZÁMOLÓK,
LEMEZKRITIKÁK,
HANGSZERTESZTEK
116 OLDALON
AJÁNDÉK CD-VEL!
KERESD AZ ÚJSÁGOSOKNÁL!
A LIMITÁLT GYŰJTŐI KIADÁSÉRT ÉS A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT LÁTOGASS EL A HONLAPUNKRA!
WWW.HAMMERWORLD.HU

Nygmalion Strong Deformity Everflow Golconda Tulpa

Deluminate Inside Your Sun Élni kell Posterity How To Create...

KIADVÁNYAIKAT VÁSÁROLD MEG ONLINE VAGY KERESD A ZENEKAROKNÁL!

www.hammerworld.hu/lemezkiado
95
 GALAKTIKA
2022. október
Világító útjelzések
Ezek a sötétben világító országúti felfestések
biztonságosabbá teszik a vezetést.
Az ausztrál Tarmac Linemarking vállalat
új, sötétben világító útburkolati jelek „próba-
üzemét” végezte el. A tesztet a Victoria állam
délkeleti részén található Metong Road egy
kilométeres szakaszán folytatták le.
A jelölések működése mögött a sötétben
világító gyermekmatricákban, játékokban
és órákban található egyszerű fotolumi-
neszcencia áll, egy olyan fizikai folyamat,
amikor egy anyag fotonokat nyel el, majd
ezeket újra kisugározza. Éjszaka az újszerű
bevonat kibocsátja azt a fényt, amelyet a nap-
sütéses nap folyamán elraktározott.
A technológia segítségével olyan felfestése-
ket és járdajelzéseket lehet készíteni, amelyek
jobban láthatók az éjszakai sötétségben. Mió-
ta a kísérleti fotók elterjedtek, a céget elárasz-
tották igényeikkel a vállalkozások és önkor-
mányzatok, amelyek ezzel a technológiával
szeretnék megvilágítani útjaikat.
Az eljárás megkönnyíti a járművezetők
számára a vonaljelzések vagy a feliratok ész-
lelését, segíti a kereszteződések és kanyarok
korábbi észlelését. Így a sofőröknek több ide-
jük marad a reagálásra. Ez különösen akkor
előnyös, ha ismeretlen útvonalon vezetnek.
96
E
LSŐ TAPASZTALATUNK az
időjáróval megrázó volt.
Ez két olyan kísérletet köve-
tett, amikor átlőttem a múltba
a készüléket, és automata vezérléssel visz-
szahoztam a jelenbe. Miután kiszálltam az
időjáróból, egy nagyon egyszerű óraműves
szerkezet elfordította a kart, majd tíz perc
múlva visszafordította.
Beállítottam a téridő-koordinátákat
nagyjából ötvenezer évre, bekötöttem az
óramű vezérlését, és kiszállva éppen be
akartam csukni az ajtót, amikor Foltos, a
terrier keverék, aki igen otthonosan moz-
gott a laboratóriumban, beugrott a gépbe,
és játékos daccal rám ugatott.
Alig két másodperc volt hátra, hogy
az időjáró elinduljon első útjára a múlt-
ba. Foltos azonban játszani akart benne,
elugrott tőlem, én meg nem mertem utá-
namenni. Nem állt szándékomban koc-
káztatni az életemet semmilyen időutazós
kalandban, amíg nem tudom pontosab-
ban, mi történik.
Csak annyit tehettem, hogy rácsaptam
az ajtót, és hagytam, hogy Foltos kísérle-
tezzen.
Két ugrással hátravetettem magam a la-
boratórium szemközti falához. Onnan fi-
gyeltem megigézetten, lélegzet-visszafojtva.
Foltos a hátsó lábán állt az egyik vas-
tag kvarcablaknál. Inkább láttam, mint
hallottam az ugatását. Láttam a kék fényt
is, amely az időjáró belsejében felvillant
az egyik vákuumcsőben. Halk zümmögés
hangzott fel, amely egyre erősödött, míg
már a fülemre kellett szorítanom a kezem.
Aztán pislogtam, mert az időjáró hullám-
zani és villogni kezdett, egyre gyorsabban
és gyorsabban, majd a zümmögés túlságo-
san rövid hullámhosszúvá vált ahhoz, hogy
a dobhártyám kövesse. A jármű megfogha-

Philip Francis Nowlan
AZ IDŐUGRÓK
tatlan, kísérteties külsőt öltött. Jól átláttam
árnyékszerű alakján. Aztán eltűnt.
Előrenyújtott karral odarohantam, ahol
addig állt, és még azt is megkockáztattam,
hogy a hűlt helyére lépjek. Nem volt kétsé-
ges. Eltűnt.
Nem is tudom, hány perc telt el, mire
elhátráltam onnan. Túlságosan izgatott
voltam ahhoz, hogy az órámra nézzek. De
amikor rájöttem, milyen veszélyes lenne ott
maradni, míg az időjáró visszatér – ha visz-
szatér –, nemcsak visszahúzódtam, hanem
igyekeztem kijutni a szabadba, és mintegy
harminc méterrel arrébb álltam meg a tá-
gas mezőn, hogy a laboratórium ajtaját bá-
muljam, miközben idegőrlő várakozással
számlálom a hátralévő perceket. Ha a szá-
mításaim helyesek, az időjárónak pontosan
a korábbi helyére kell visszatérnie. De lehet,
hogy nem teljesen pontosak.
Semmi sem történt, míg a fülem nem
jelezte a kellemetlen hangot. Ezt követően
Retro: Az időugrók
GALAKTIKA
2022. október
Az időgép nem
játékszer, amint
arról feltalálója
is hamar
meggyőződhet.
hallhatóvá vált a nagyfrekvenciájú csikor-
gás, a hangmagasság morajlásig csökkent,
végül megszűnt a zaj, és én izgatottan meg-
iramodtam az ajtó felé.
Az időjáró ott állt, egy tapodtat sem tért
ki a helyéről, de majdnem egyharmadáig
fekete sár borította. Foltos nem ágaskodott
az ablakban.
Azonban nem is halt meg. Még a gép
vastag falain keresztül is tisztán hallottam
rémült szűkölését. Amikor kinyitottam az
ajtót, nyöszörögve kisurrant, és csak percek
múlva tért magához annyira, hogy hálából
elkezdjen rám ugrálni.
Talán a gép működése rémítette meg a
kutyát, vagy látott valamit odaát a homá-
lyos, távoli múltban, ahová egyszerűen átha-
jítottam. A lényeg azonban az volt, hogy ép-
ségben jutott vissza. Ekkor úgy gondoltam,
én is képes vagyok arra, amire egy kutya.
A koordinátákat úgy hagytam, ahogy
voltak, és másnap visszaküldtem a gépet,
97
 GALAKTIKA
2022. október
miután egy automata filmfelvevőt szerel-
tem bele. Az időjáró ismét épségben vissza-
jött, de a film előhívása csalódást okozott.
Az expozíció nem volt megfelelő, és csak
halvány képeket rögzített, páfrányszerű
növényzetet és nagy, homályos állatokat.
Még az is reménytelennek látszott, hogy
megpróbálkozzak a beazonosításukkal.
Alig néhány nappal ezután benézett
hozzám Cynthia, és majdnem bajba sodort
mindkettőnket. Cynthia olyan unokatest-
vér-félém. Legalábbis én mindig annak te-
kintettem. Ő a lánya az öreg dr. Smithnek,
aki feltalálta a kozmikus energiagenerátort,
mely most oly gyorsan forradalmasítja az
ipart és a közlekedést. Ő volt az én gyámom
is. Mindig is nagybátyámnak neveztem,
így Cynthia aztán unokatestvérnek tűnt a
számomra.
Időnként beugrott hozzám a laborató-
riumba, hogy megnézze, hogyan haladok
őrült ötletem, az időjáró megvalósításával.
Persze mindent tudott róla, mert az apja
volt olyan jó, és adott nekem egy generátort,
miután egész szerény vagyonomat elhasz-
náltam a világ teljes dobinium-készletének
felvásárlására. Nem mintha sok lett volna,
mindössze néhány uncia1, amit egy Arizo-
nában lezuhant meteorból nyertek ki. Csak
tudományos kuriózumként volt értékes,
mert rajtam kívül egyetlen kísérletező sem
talált rá gyakorlati alkalmazást. Én azon-
ban a kozmikus generátorból származó
energiával olyan aktivitásra késztettem,
ami a tiszta és a részecskékből álló sugárzás
azon összetett reakcióinak alapját képezte,
melyekkel képessé váltam a téridő görbüle-
tét átvágni, és egy tárgyat az időkoordiná-
ták mentén hátrafelé lökni.
Mindezt természetesen már sokszor
elmagyaráztam Cynthiának, és azt hi-
szem, valamennyire meg is értette a dolog
98 Retro: Az időugrók
lényegét. Nem lehetett volna az apja lá-
nya ha nem rendelkezik valamiféle tudo-
mányos gondolkodásmóddal. De mindig
is kissé szkeptikus volt az időutazással
kapcsolatban.
– Ejnye, Ted Manley – kapkodta a leve-
gőt –, ugye nem gondolod, és nem várod el
tőlem, hogy elhiggyem, tényleg visszaküld-
ted ezt a valamit az időben, és aztán visz-
szahoztad… úgy értem, előre… vagy ahogy
nevezni akarod, ide a jelenbe, ugye nem?
– Kérdezd Foltost! – mondtam neki. –
Ő utazott a géppel.
Foltos felugrott, és körbe-körbe ugrált,
megpróbálta felkelteni az érdeklődést egy
bot iránt, amit hol a lány lába elé dobott,
hol meg azt színlelte, hogy elszalad vele.
Cynthia megrázta a fejét.
– Ezt nem hiszem el, Ted – mondta, majd
komolyan hozzátette: – No de Ted! Te ma-
gad is tudod, hogy az egész ötlet annyira,
olyannyira hihetetlen! Kell lennie valami
más magyarázatnak.
Miközben beszélt, olyan kíváncsisággal
bámulta az időjárót, amilyet korábban so-
sem láttam rajta.
– Beszállhatok? – kérdezte végül, és
ahogy az rá jellemző volt, már bele is má-
szott, és leült az egyik bőrrel kipárnázott
ülésre anélkül, hogy megvárta volna a vá-
laszomat. Követtem, és becsuktam az ajtót.
– Eléggé egyszerű a kezelése – mondtam.
– Mindössze beállítod a téridő-koordiná-
tákat, hogy a jelzőfény sugara arra az évre
essen, amelyet meg akarsz látogatni. A Föld
mozgását a térben attól az időponttól fogva
kiszámítottam, és a gépet hozzáigazítottam.
Soha nem tudtam volna megcsinálni, ha nem
engedik meg, hogy használjam a Calhoun-
féle számológépet lent Washingtonban. Ha-
talmas élmény volt! De ez még nem minden!
Látod ezt a beállítást itt? A  szélességi és

hosszúsági tárcsák pozicionálásával a gépet
egyszerűen a Föld bármelyik pontjára irá-
nyíthatod, ahová csak akarod.
– Mire való ez a kar? – szakított félbe
Cynthia, miközben a feje fölé nyúlt. A kar
úgy tíz centit elmozdult, ahogy hozzáért. És
akkor megtörtént!
A hirtelen felhangzó, gyorsan emelke-
dő süvítéstől összekoccantak a fogaink és
megfájdult a fülünk. Cynthia csinos kis
arcán rémült megdöbbenés tükröződött,
aztán felsikoltott, amikor kinézett az egyik
kvarcablakon, és látta, hogy a laboratórium
eltűnik a rezgések csillogó labirintusában.
– Most megcsináltad! – nyögtem fel. –
Nem tudom, milyen koordináták vannak
beállítva, és azt sem, hogy mikor és hol fo-
gunk leszállni!
Cynthiának éppen csak arra volt ideje,
hogy bűnbánó pillantást villantson rám,
amikor ismét éreztük a megfoghatatlan fáj-
dalmat és a rezgéseket, melyek frekvenciája
egyre csökkent, amíg hallhatóvá nem vált,
majd dübörgésbe ment át, hogy gyorsan
megszűnjön. Eszeveszett sebességgel for-
dultunk az ablakok felé.
Mindenütt homokdűnék. Nem. Az egyik
oldalon, ahol beláthattunk közéjük, meg-
pillantottuk a tenger kékeszöldjét. Az időjá-
ró félig a homokba temetve, enyhe szögben
megdőlve állt. Egyébként minden teljesen
természetesnek tűnt, és tökéletesen birto-
kában voltunk képességeinknek. A szörnyű
fülcsengésen és a kényelmetlen rezgésér-
zeten kívül semmi kellemetlenséget nem
éreztünk, és ezeket is nyilvánvalóan csak a
hanghatásnak köszönhettük. Cynthia még
mindig levegő után kapkodott. Végül össze-
szedte magát, és felkiáltott:
– Nos, Ted, legalább a géped megy vala-
hová! Nekem úgy tűnik, ez Jersey partjának
egy elhagyatott része.
Retro: Az időugrók
GALAKTIKA
2022. október
– Majd meglátod, hogy valamikor és va-
lahol vagyunk – válaszoltam –, de fogal-
mam sincs róla, hogy mikor és hol.
– Ted! Nézd! Nézd! – Cynthia megra-
gadta a karomat, és az ablakon keresztül az
óceán felé mutatott.
Egy furcsa kinézetű hajó futott fel a
partra, amíg beszélgettünk. Hosszú, karcsú
teste ragyogó színekben pompázott, csíkos,
szögletes vitorlája volt, és az oldalkorlátok
mentén pajzsok sorakoztak. Hosszú, a nap-
fényben csillogó nyelű evezőket húztak be
a fedélzetre, aztán több felfegyverzett alak
ugrott be a sekély vízbe, és gázolt ki a part-
ra. Fejszék voltak náluk, és gyanakodva
kémleltek a dűnék felé.
– Vikingek! – motyogtam. – Most már
hiszel nekem, Cynthia?
A lány nyelt egy nagyot, és bólintott.
– Te nyertél, Ted – ismerte el. – Ez… ez
varázslat! Hihetetlen! De, ó, Ted, én egy
kicsit… félek. És ha történik… ha valami
történik?
Mintha még nem történt volna elég, az
egyik viking meglátta kis időjárónkat a
dűnék között tátongó résen keresztül, ránk
mutatott a fejszéjével, és odakiáltott va-
lamit az egyik társának, nyilvánvalóan a
vezetőjüknek. Az felemelte a karját, előbb
balra, majd jobbra mutatott, és erre két
csapat harcos zárt rendben kivonult a lá-
tóterünkből, mintha mindkét oldalunkon
fel akarnának menni a dűnék tetejére. Egy
harmadik csoport a vezér parancsnoksága
alatt várakozott, és felénk bámult.
Nem volt más dolgunk, mint várni, vagy
visszasuhanni a huszadik századba. Rész-
ben belefúródtunk a homokba, így az ajtó-
kat lehetetlen volt kinyitni.
Kicsit később a parton álló vikingek jel-
zést kaphattak azoktól, akik eltűntek, mert
a vezér jobbra és balra intett a karjával. Az-
99
 GALAKTIKA
2022. október
tán a megmaradt csoporttal komoran meg-
indult felénk a puha homokon keresztül.
Úgy tizenöt méternyire tőlünk megáll-
tak, és riadt pillantásokat váltottak egy-
mással, amikor megpillantották a kvarcab-
lakokon át bámészkodó arcunkat. A főnök
meglengette a fejszéjét, és kiabált valamit.
Mindannyian az időjáró felé rohantak, és
körülvették. Nagyon nem tetszett az arcki-
fejezésük, ahogy közeledtek.
– Azt hiszem, jobb lesz, ha megyünk –
javasolta Cynthia.
Én is így gondoltam, és a visszameneti
kar után nyúltam. Legnagyobb megdöb-
benésemre a fogantyú túlságosan szaba-
don mozgott, és a tengely egyáltalán nem
fordult el. A  kis beállítócsavar meglazult,
és alighanem az utolsó menetnél fogva
lóghatott a helyén, mert amikor ügyetlen
ujjakkal megtapogattam, kiesett. Hogy a
helyzet még rosszabb legyen, ösztönösen
utána kaptam, és sikerült kiütnöm a látó-
teremből.
Hallottam Cynthia ijedt kis sóhaját,
amikor térdre vetettem magam, hogy meg-
keressem a csavart. Nem láttam sehol. Pá-
nikszerűen ismét talpra ugrottam, és azon
tűnődtem, vajon el tudom-e forgatni a ten-
gelyt az ujjaimmal.
A viking harcosok cseppet sem ijedtek
meg attól, ami csak egy furcsa fémdoboz-
nak tűnhetett a számukra. A barátságosság
legcsekélyebb jele sem látszott az ablakok-
hoz szorított szakállas arcokon, sem vad,
ellenséges szemükben, amivel átható pil-
lantásokat vetettek ránk. A  tekintetük kí-
váncsian vándorolt végig a tekercsek, kon-
denzátorok és vákuumcsövek kéken izzó,
bonyolult rendszerén.
Hirtelen néhány lépést hátráltak, mivel
vita alakult ki a vezető és egy másik között.
A fejszéikkel felénk mutogattak.
100 Retro: Az időugrók
– Igyekezz, Ted! – suttogta Cynthia. –
Mi a baj? Kapcsold már be! Nem látod, hogy
megpróbálnak betörni?
Igaza volt. A  harcos, aki a főnökkel be-
szélt, odalépett, megállt az egyik kvarcab-
lak előtt, lábát szétterpesztette, és óriási
fejszéjét hatalmas csapásra lendítette.
Az ujjaimmal úgy szorítottam az indító-
tengelyt, hogy már fájt. Láttam, hogy a viking
szakállal és bajusszal övezett ajkai összepré-
selődnek, és megfeszülnek az izmai. Éreztem,
hogy a tengely nehezen, de elfordul.
Az időjáró azonnal zúgni és vibrálni kez-
dett. Úgy tűnt, hogy a fejsze először lassan
hull lefelé. Azután egyre gyorsult. A  züm-
mögés fülsiketítő csikorgássá változott.
A fejsze erőteljes, mindent átmetsző
csapással zuhant le, miközben Cynthia és
én a időjáró túlsó oldalához simultunk.
Úgy szakította keresztül az oldalfalat és a
kvarcablakot, mintha semmi sem állíthatta
volna meg. A harcos szemében döbbenet és
pánik villant fel. Aztán a harsány nyüszítés
zúgássá szelídült, amely gyorsan elcsende-
sedett. Az időjáró ablakain keresztül meg-
pillantottuk a laboratóriumom belsejét és
Foltost, aki farkát behúzva, őrült tempóban
igyekezett a békés napfény felé az épület
nyitott ajtaján kívül.
Cynthia láthatóan remegett, és tudom,
hogy a saját kezem sem volt túlságosan
stabil, amikor kisegítettem az időjáróból.
Gyengéden félretolt. Valamiféle kavargó ér-
zéssel a gyomrom tájékán, némileg kábul-
tan figyeltem, miközben kissé bizonytala-
nul a laboratórium ajtajához sétál, és apró
púderkompaktjának tükrében szemügyre
véve magát, bepamacsolja az orrát.
Aztán megfordult, és így szólt:
– A következő útra jobban felkészülünk.
Cynthia egyszerűen hallani sem akart
arról, hogy a következő utazásról lemarad-

jon. A veszélyekre vonatkozóan minden ér-
vem süket fülekre talált. Ezért az illendőség
irányába tereltem a szót.
– Figyelj rám, Cyn – tiltakoztam. – Nem
látod be, hogy ezt nem engedhetem meg ne-
ked? Merőben szokatlan, sőt illetlen lenne.
– Lehet bármi szokatlanabb annál, mint
időgörbéken, vagy minek is nevezed őket,
visszaugrani a múltba? – ellenkezett. –
Nem látod a fától az erdőt?
– De ne felejtsd el, hogy nem vagyunk
igazán unokatestvérek – erősködtem –, és
nem lenne helyes, ha ezt a…
– Ki fog látni minket – szakított félbe
Cynthia –, azon a csomó emberen kívül,
aki talán már évszázadok óta halott? Toll
a fülükbe! Ne legyél már teljesen lüke,
Ted! Egész életünkben testvérként voltunk
Szerezd be te is
a limitált kiadású ögrét
lót és b
Galaktika50-es pó olton!
a Galaktikab
3490 Ft
W W W.G A L A K T I K A B O LT. H U
Retro: Az időugrók
GALAKTIKA
2022. október
együtt, és ha apa el tudott menni Európába,
és megbízik bennem itt a vakáció alatt, nem
értem, mi a gond…
– Rendben. Jól van, rendben. Nem vitat-
kozunk többet ezen – engedtem. – Talán te-
hetnénk egy rövid utat, korán reggel indu-
lunk, és estére visszaérünk. Mit gondolsz,
melyik időszakot kellene meglátogatnunk?
Cynthia a gyarmati időket vagy az ame-
rikai függetlenségi háborút javasolta.
– Gondolj bele, mennyi reménytelenül
elveszett történelmi adatot gyűjthetnénk
össze, Ted! – mondta. – Úgysem kaphat-
tunk volna semmit azoktól a vikingektől,
még akkor sem, ha nem próbálnak szétver-
ni minket. Nem értettük volna a nyelvüket.
– Nem – ismertem be. – De legalább egy
dolgot megállapíthattunk. A  vikingek való-
4490 Ft
101
 GALAKTIKA
2022. október
ban eljutottak egészen a jerseyi partokig. Em-
lékszel, milyen finom volt az a homok? Nem
hiszem, hogy vannak ilyen finom homokos
strandok sokkal északabbra, mint a dél-jerseyi
partvidék, ugye? Egyébként meg annyira iz-
gatottak voltunk, hogy meg se néztük, milyen
messzire mentünk vissza a múltba.
Ránéztünk az időjáró vezérlőtárcsáira,
amelyek 968-237-et mutattak. Ez azt jelen-
tette, hogy 968 évvel és 237 nappal ezelőtt-
re mentünk vissza, vagy, ahogy egy gyors
számításból kiderült: Krisztus után 993.
június 7-re.
– Talán magát Leif Erikssont láttuk –
kockáztatta meg Cynthia.
– Lehetséges – értettem egyet –, de nem
akarom, hogy Leif vagy bármelyik barátja
újra elkapjon, nem akarom, hogy egy félig a
homokba temetett vasdobozba zárjanak be.
Azt kell tennünk, Cyn, hogy ezt az időjárót
felszereljük pár rakétával, hogy a levegőbe
emelkedhessünk vele, mielőtt átugrunk az
időrésen. Belegondoltál már, hogy mi tör-
tént volna, ha 993-ban egy halom kő vagy
ilyesmi alatt materializálódunk? Nem le-
hetünk biztosak abban, milyen volt a Föld
felszínének egy adott pontja egy adott idő-
pontban. Lehet, hogy a talajszint jóval a
mostani fölött volt, vagy alatta. Talán bete-
methet minket valami – vagy pár száz mé-
tert zuhanhatunk!
– Akárhogy is, Ted, nekem rendben.
Nos, majd találkozunk. – Azzal Cynthia be-
pattant takaros kis sport rakétarepülőjébe,
és elszállt a város felé.
Több napba telt, mire elvégeztem a szük-
séges változtatásokat az időjárón. Szeren-
csére már a kezdetektől fogva számoltam
azzal a lehetőséggel, hogy szükség lesz a
rakétahajtóművekre, ezért úgy terveztem
meg a gépet, hogy azokat könnyen felsze-
relhessem.
102 Retro: Az időugrók
A történelemben számos utalás található
az égen lángoló „csillagokra”. Magától ér-
tetődő az a természetes feltételezés, hogy a
régiek ilyen néven jegyezték fel a meteorok-
ra vonatkozó megfigyeléseiket. Az emberek
még ma is „hullócsillagokról” beszélnek.
Kuncogtam, amikor azon tűnődtem, hogy
vajon ezek közül valamelyik lehetett (vagy
lehetett volna – bárhogy fogalmazzunk)
az én időjáróm, amely rakétameghajtással
szállt le, vagy száguldott keresztül a tájon.
Cynthia és én úgy döntöttünk, hogy
megpróbálunk leszállni New York közelé-
ben, úgy 1750 körül. Csakhogy zavart ben-
nünket az öltözékünk kérdése. Amit egy
színházi jelmeztervezőtől kaphatunk, az
1962-ben, a rivaldafényben talán egész jól
elmegy, de volt egy olyan érzésünk, hogy az
1750-es évek embereivel szemtől szemben
elég gyatrán nézne ki. Végül megegyeztünk
abban a tervben, hogy határvidéki ember-
ként tüntetjük fel magunkat. Ez nem volt
nehéz. Cynthia rojtokat varrt az ingünkre,
és szőrmés sapkákat csináltatott, farokkal.
Levágatta a haját olyanra, mint az enyém,
és amikor mindketten felöltöztünk, akár az
öcsémnek is nézhették volna. Mindketten
sok időt töltöttünk a szabadban, így kellő-
en lebarnultunk a szerephez, amit játszani
akartunk. A  biztonság kedvéért pedig rej-
tett pisztolytáskákban magunkkal vittünk
egy pár csinos kis pisztolyt, amelyek apró,
robbanó rakétákat lőnek ki, és kilövéskor
csak halk, sziszegő zajt csapnak.
Egyetlen erőteljes robbanással felhúz-
tunk a magasba, miután alaposan szem-
ügyre vettük az eget, hogy nincs-e más
jármű a közelben, amelyik észrevehetné,
hogy eltűnünk a levegőben, és átugrunk az
időrésen.
Azt hittem, hogy a Hudson folyó egy
pontjára állítottam be a koordinátákat, né-

hány mérfölddel New York felett. De vagy
én tévedtem, vagy a mechanizmusban volt
valami kis hiba, mert egy számunkra is-
meretlen, erdős vidék felett materializá-
lódtunk. Az erdő azonban jó rejtekhelyet
nyújtott az időjárónak, így hát leereszked-
tünk. Nem volt könnyű levinni a gépet a fák
között, de végül egy apró tisztás fölé manő-
vereztem vele, és leszálltam.
– Most, hogy itt vagyunk – mondtam –,
és készen állunk a kalandra, nem igazán
tetszik a gondolat, hogy elhagyjuk az időjá-
rót. Ez túlságosan olyannak tűnik, mintha
elvágnánk az egyetlen lehetőségünket arra,
hogy visszatérjünk a saját századunkba.
– Talán jó lenne, ha itt maradnánk, ösz-
szeházasodnánk, és a saját őseinkké vál-
nánk – kuncogott Cynthia. Aztán komo-
lyabban hozzátette: – Van rajta zár, nem
igaz? Zárd be az ajtót, és gyere!
– Tudod, Cyn, amit az előbb felhoztál,
az egyik rejtélyes aspektusa ennek az idő-
utazásnak – mondtam, miközben elindul-
tunk az erdőbe, és eltávolodtunk a géptől.
– Most komolyan, tegyük fel, hogy itt kell
maradnunk ebben az időszakban, össze-
házasodunk, gyerekeink lesznek, és a saját
leszármazottaink voltak… mármint lesz-
nek… azok, akik visszamentek… azaz visz-
sza fognak menni 1963-ból, és mi valójában
ők vagyunk.
Cynthia ezt is átgondolta, majd így szólt:
– Van egy olyan érzésem, hogy valami
történni fog, ami ezt megakadályozza, Ted.
Nem teszek úgy, mintha érteném az egész
relativitás-dolgot. És nem tudok többet a
téridő-kontinuum ABC-jénél. De van egy
olyan érzésem, hogy valamiképp nem tör-
ténhet meg az ilyesmi. Nem tudom, hogyan
magyarázzam meg. Olyan ez, mintha való-
jában nem is tartoznánk ebbe a századba –
mintha nem is lennénk itt, még ha a föld
Retro: Az időugrók
GALAKTIKA
2022. október
szilárd is a lábunk alatt, és a fák nagyon
is valóságosak, és így tovább. Nem tudom,
észrevetted-e, vagy sem – folytatta –, de
valami nagyon furcsa dolog történt velünk
ott 993-ban. Annak a vikingnek a fejszéje
egyenesen az időjáróba vágott bele. A pen-
ge jól belekerült a tekercsek által gerjesztett
mezőbe. Mégsem jött vissza a 20. századba
velünk együtt az időjáróval.
– Nos, ezt a jelenséget könnyű megma-
gyarázni – mondtam. – Nem fogok bele-
menni az ezzel kapcsolatos matematikai
elméletekbe, de felhozok egyfajta hason-
latot. A viking számára más lenne, ha elő-
remenne a jövőbe, mint amikor mi térünk
vissza a múltba. A mi időjárónkat nem arra
terveztem, hogy bármit is előrevigyen a jö-
vőbe. De még ha így lenne, akkor is csak az
időnorma koordinátái mentén lehetne ezt
megtenni, és a viking már vagy tíz évszá-
zada halott lenne, amikor visszaérkeznénk
a 20. századba. Semmi mást nem vinnénk
magunkkal, csak a csontvázát, ha ugyan az
meglenne. Érted? A jövőbe csak az időnor-
ma mentén lehet menni, és ez a teljes örege-
dési folyamatot jelenti, még akkor is, ha azt
egy viszonylag pillanatnyi idő alatt éljük át.
Ez egészen más, mint az, hogy visszatérünk
a jövőbe, ahol már…
– Nem kell tovább folytatnod – vágott
közbe Cynthia. – Szédülök. De még mindig
van egy olyan érzésem, hogy bár normá-
lisnak tűnünk, és normálisnak is érezzük
magunkat ebben a korban, valójában nem
vagyunk teljesen valóságosak, és… Ó, mi
értelme lenne szavakba önteni? Akárhogy
is, nem akarunk ebben a században ragad-
ni, és itt maradni!
De ebben a pillanatban történt valami,
ami miatt úgy tűnt, hogy Cynthia téved.
Valami vakítóan suhant el kettőnk kö-
zött, és nekicsapódott egy fának mögöt-
103
 GALAKTIKA
2022. október
tünk, ahol remegve megakadt. Egy indián
nyílvessző volt!
Egy pillanatig úgy álltunk, mintha meg-
bénultunk volna. Aztán Cynthia felkiáltott:
– Vissza az időjáróhoz, Ted! Ne hagyd,
hogy előttünk érjenek oda! – És már szá-
guldottunk is vissza az erdőn keresztül,
vérfagyasztó kiáltások kíséretében, ame-
lyek, úgy tűnt, minden irányból jönnek.
Most még több nyílvessző suhant el zúg-
va a fülünk mellett, és a kiáltások egyre
közeledtek. Cynthia megbotlott egy kiálló
gyökérben, és ha nem kapom el, elesik. Így
is értékes másodperceket veszítettünk.
Hogy miért nem gondolt egyikünk sem a
rakétafegyverek használatára, amelyekkel
oly gondosan felszereltük magunkat, nem
tudom. Talán azért, mert egyikünk sem
volt hozzászokva a lőfegyverekhez, ezért
eszünkbe sem jutottak. Az emberek egy
ilyen válsághelyzetben inkább tudattalanul
cselekszenek, mint megfontolással.
Azt, hogy egyikünket sem találták el a
vademberek nyilai, kétségtelenül annak
köszönhettük, hogy az erdő itt nagyon sűrű
volt, és ellenfeleink nehezen tudtak csak cé-
lozni, mivel kétségbeesett menekülésünk-
ben bukdácsoltunk, kitértünk, ugráltunk
és csúszkáltunk a fák között.
Most már odaértünk, úgy hittem, ahol
az időjárónak lennie kellett volna. De bizo-
nyára letértünk az útról, mert nem láttam
semmit a fák között. Úgy tűnt, nincs me-
nekvés a számunkra. Az indiánok közelebb
voltak, mint valaha, és időnként, a vállam
fölött átpillantva, megláttam a bennünket
követő bronzbarna alakokat, és úgy érez-
tem, nem annyira az a céljuk, hogy meg-
előzzenek, mint inkább az, hogy körülve-
gyenek minket.
Aztán hirtelen elhallgattak az iszonya-
tos harci kiáltások, és hátrapillantva nem
104 Retro: Az időugrók
láttam többé a barnán csillogó testeket a
fák között.
– Mi… mi a baj? – lihegett Cynthia,
ahogy futott. – Már nem ü-üldöznek be-
bennünket?
– Ne-nem hiszem – válaszoltam. – De jo-
jobb… ha futunk tovább!
Valamennyivel tovább folytattuk kétség-
beesett menekülésünket, de amikor már
nem volt jele az üldözésnek, sietős gyalog-
lásra lassítottunk, ám túlságosan ziháltunk
és lihegtünk ahhoz, hogy azonnal beszélni
tudjunk.
– Nem hiszem, hogy ilyen messzire eljöt-
tünk az időjárótól – mondta végül Cynthia.
– Ha elvesztettük, Ted, akkor nagy bajban
vagyunk!
– Hát, attól tartok, hogy igen. – Ezt be
kellett ismernem. – De még jobban nyug-
talanítanak azok az indiánok. Könnyű
prédának tűnhettünk számukra. Vajon
miért hagyták abba az üldözésünket ilyen
hirtelen?
Pár lépésnyit visszafelé mentem, hogy
körülnézzek. Amikor megfordultam, hogy
kövessem Cynthiát, egyenesen belerohan-
tam. Hátrált felém, a karját kinyújtotta,
hogy figyelmeztessen. A  tekintete az erdő
egy pontjára szegeződött, ahol egy megha-
tározhatatlan, világoskék folt látszott.
– Nézd! – suttogta. – Azt hiszem, az egy
szövet. És biztos vagyok benne, hogy mo-
zogni láttam!
Egy hang miatt, amelyet halk, feszült
hangszíne még megdöbbentőbbé tett, hir-
telen balra kaptuk a tekintetünket.
– Maradjanak ott, ahol vannak – paran-
csolta –, és ne nyúljanak a fegyverükért!
Csak félig rejtve egy fa mögött kék kabá-
tos alak állt, és egy hosszú puskát szegezett
ránk. Két-három másik is halkan megin-
dult felénk a rejtekhelyéről. Tompa hangot

hallottam jobbról. Ott még többen voltak.
Körülvettek minket.
– Fel a kezekkel, Cyn! – morogtam az or-
rom alatt. – Csapdába estünk.
Eltekintve attól, hogy mindannyiuknak
nagy szükségük volt a borotválkozásra, és
a hajuk, amely kis copfokba volt rendezve,
úgy nézett ki, mint a gumi, nem tűntek
rossz társaságnak. Néhányan szarvasbőr
lábszárvédőt viseltek katonakabátjukhoz,
mások mosómedvebőr sapkát, és néhányan
rojtos vadászinget. De olyan éberség és
egyenesség levegője lengte körül őket, ami-
től jelentősen megkönnyebbültem.
– Gyarmati csapatok! – suttogta Cynthia.
– Remélem – válaszoltam.
A vezetőjük most elénk állt.
– Nincs puskátok, mi? – kérdezte. –
Honnan jöttetek? Nem vagytok franciák.
– Dehogy vagyunk – válaszoltam. –
Mi… mi eltévedtünk. És az indiánok üldöz-
tek bennünket.
– Algonkin ördögök lehettek – jegyezte
meg. – A franciák szövetségesei. Már régen
megöltek volna, ha… de tessék! Nincs vesz-
tegetni való időnk. Üdvözletem! Robinson!
Altrock! Vigyétek vissza ezt a két foglyot az
ezredeshez, rendben?! És vigyázzatok, hogy
helyesen tisztelegjetek neki. Amióta ezek a
vörös kabátos nyavalyások itt menetelnek
az erdőben, az ezredesre rájött a ceremóni-
ás mánia…! – mondta, és elment.
Az emberei, kivéve azt a kettőt, akiknek
a felügyeletére bízott minket, ugyancsak
csendben eltűntek a fák között.
És most a másik irányból, a távolból egy
gyenge hang hallatszott, több ezer ember
lábdobogása és törtetése az erdőben.
– Hová visztek minket? – kérdeztem az
egyik fiút, mert mindketten fiatalok voltak.
– Az ezredeshez – felelte szűkszavú-
an, miközben elindultak velünk egy ösvé-
Retro: Az időugrók
GALAKTIKA
2022. október
nyen a morajlás irányába. Kis idő múlva
félreállítottak minket, mert egy hosszú
gránátososzlop vonult el mellettünk, ra-
gyogó skarlátvörös és fehér egyenruhában.
– Brit vöröskabátosok! – kiáltott fel
Cynthia.
– Igen – motyogta a fiú keserűen. –
A  senkiháziak! Egyszer a gyarmatok
megunják majd a nagyképűségüket, és…
– kissé megdöbbent saját magától, saját
vakmerőségétől, ezért befejezetlenül hagy-
ta a mondandóját.
Két őrünk nem bizonyult közlékeny-
nek. Különben is, Cynthia és én a britekre
figyeltünk. Közel sem voltak olyan lenyű-
gözőek, állapítottuk meg, mint a történe-
lemkönyvek képein. A soraik és púderezett
hajuk nem állták ki a közeli szemlélést, az
izzadság és a rizspor keveréke sem javított a
meglehetősen rosszul szabott, skarlátvörös
kabátok megjelenésén. A tiszteknek persze
csinosabb egyenruhájuk volt, így sokkal
elegánsabbnak tűntek. Térdtől lefelé azon-
ban mindannyian szánalmasan néztek ki.
Az oszlop nyilvánvalóan átkelt egy pata-
kon, és összefröcskölte magát sárral. A ma-
gas gránátossapkákat pedig gyakran lever-
ték a lelógó ágak, ami mindig kavarodást
okozott, és az őrmesterek harsány meg-
jegyzéseit váltotta ki. Összességében elég
nevetséges látványt nyújtottak, és láttam,
hogy Cynthia szája sarka is rángatózik.
Közvetlenül a gránátosok után egy csa-
pat tiszt érkezett lóháton. A  legtöbbjük a
brit vörös színű egyenruhát viselte, de volt
egy feltűnő közöttük, aki barnássárga és
kék színekben pompázott, és éles tekinteté-
vel azonnal észrevette a két gyarmatit meg
minket. Előrehajolt, hogy mondjon valamit
az előtte haladó, meglehetősen nagyképű
vöröskabátosnak, aki nem lehetett más,
mint egy tábornok, majd tisztelegve kiállt
105
 GALAKTIKA
2022. október
a helyéről, és odalovagolt hozzánk, az ös-
vénytől jóval távolabb.
– Robinson és Altrock, ugye? – kérdezte,
miközben a két legény kackiásan tisztelgett
neki. – És kiket látunk itt? Foglyok?
– Igenis, uram! A kapitány visszaküldött
minket velük, uram.
Most azzal a nyugtalanító érzéssel bá-
multam ezt a nagy termetű, mély hangú
tisztet, hogy már találkoztam vele, ami
nyilvánvalóan nevetséges volt, hiszen egész
életemet – az elmúlt egy órát kivéve – egy
egészen más évszázadban töltöttem. Észre-
vettem, hogy Cynthia is csodálkozva néz rá.
– Washington tábornok! – tört ki végül.
– A haza atyja!
A férfi hevesen fordult oda hozzá:
– Mi az? Mit beszél? – követelte. – Ismer
engem? Mi ez a badarság, hogy „tábornok” és
a „haza atyja”? George Washington ezredes
vagyok, Braddock tábornok vezérkarából. De
a megjegyzésének többi részét nem értem!
Cynthia zavartan hátrált, amikor oda-
súgtam neki:
– Pszt! Ő még nem tábornok, és a függet-
lenségi háborút még nem vívták meg, Cyn!
Azt hiszem, Washington is meghallott
valamit ebből, és egy pillanatra mintha a
megdöbbenés csillogása suhant volna át a
tekintetén. De ha így történt is, jó pókerar-
ca volt. Amikor ránéztem, az arca komoly-
nak és nyugodtnak látszott.
106 Retro: Az időugrók
A két gyarmati elmondta neki, hogyan
szedtek fel minket az erdőben, és megem-
lítette az algonkin indiánok csapatát, akik
üldöztek minket. Úgy tűnt, az ezredes ag-
gódik emiatt.
– Néhány méterrel feljebb megállunk az
ösvényen – mondta Washington. – Hozzá-
tok oda a foglyaitokat! Braddock tábornok
talán ki akar kérdezni benneteket, fia-
talemberek. – Ez a második megjegyzése
nekünk szólt. Nyilvánvalóan nem látott át
Cynthia álruháján. Megfordította a lovát,
és elgaloppozott.
Cynthia megbökdösött.
– Miért nem mondtad el neki? – kérdezte.
– Elmondani neki? Mit? – néztem rá,
még mindig kissé kábultan az újdonságtól,
hogy egy nagy történelmi személyiséggel
találkoztam szemtől szemben, élőben.
– A rajtaütésről, te ostoba!
– Ó – mondtam –, azt el is felejtettem.
De majd elmondom neki.
Körülbelül húsz perccel később másod-
szor is Washington közelébe kerültünk.
Braddock tábornokkal kettesben beszél-
getett. A  többi tiszt hátrébb húzódott.
Braddock kissé türelmetlenül viselkedett
Washingtonnal, bár nagyon barátságosan.
– Most hogyan tovább, ezredes? – kér-
dezte. – Mit tudnak nekünk ezek a rongyos
gyarmatiak és ez a két erdei csemete mon-
dani, amit mi még nem tudunk?

Washington összerezzent, és a homloka
enyhén ráncba szaladt a „rongyos gyarma-
tiak” kifejezésre, de azt mondta:
– Ha megengedi, uram, jelentem, hogy
egy nagy létszámú francia indián sereg
tartózkodik előttünk. A  lényeg az, hogy
tudniuk kellett a közeledésünkről, külön-
ben nem jöttek volna ilyen nagy erőkkel, és
nem vonultak volna vissza ilyen csendben
és készségesen.
– Az ördögbe is, uram! – kiáltotta
Braddock ingerülten. – Tudjuk jól, hogy az
indiánok és a franciák előttünk járnak. Ne-
kik is tudniuk kell arról, hogy előrenyomu-
lunk, még mielőtt elérjük őket! Na és aztán?
– Az a helyzet, uram – léptem előre, és
tisztelegtem –, hogy a franciák szándéka a
lesből történő támadás, és…
– Micsoda?! – ordított fel Braddock. –
Brit reguláris katonákat lesből megtámad-
ni? Hadd próbálják meg! Hideg acéllal fo-
gunk egyenesen átsöpörni a lesállásukon
– mondta, azután dühösen elfordult, és
így szólt Washingtonhoz: – Jöjjön! Elegem
van abból a feltételezésből, hogy bármi-
féle meztelen vadembercsürhe, amelyet a
franciák gyöngyökkel és csecsebecsékkel
megvesztegetve össze tudnak gyűjteni, ké-
pes megállítani a reguláris csapatok elő-
renyomulását. Hall engem, Washington?
Egyenesen Duquesne2 felé tartunk. Hadd
ne halljak többé semmiféle ellenkező ér-
telmű beszédet!
És elsétált, mint a merev, katonai méltat-
lankodás szobra.
Washington gyors pillantást vetett ránk,
és jelentőségteljesen felvonta a szemöldö-
két. Enyhén biccentett a fejével az erdő felé.
– Úgy érti, hogy tűnjünk el – mondta
Cynthia.
– Mit szóltok hozzá? – kérdeztem a két
gyarmatitól. – Szabadon elmehetünk?
Retro: Az időugrók
GALAKTIKA
2022. október
– Azt hiszem, igen – mondta lassan az
egyik legény. – Az volt a parancsunk, hogy
vigyünk el titeket az ezredeshez. Ezt meg is
tettük. Nincs több parancs, úgyhogy jobb,
ha visszatérünk a parancsnokságra. – Elin-
dultak a fák közé, és hamarosan szem elől
tévesztettük őket.
Mi elég messzire visszahúzódtunk
ahhoz, hogy ne tűnjünk fel, és leültünk
pihenni.
– Látod, hogy van ez, Ted – mondta
Cynthia elgondolkodva. – Itt állunk abszo-
lút előre tudva, mi fog történni – mármint
Braddock veresége –, és egyértelműen fi-
gyelmeztettük őt. Elértünk ezzel bármit
is? Nem. Csak dühös lett, és elsétált. Wa-
shington tud a veszélyről, de még ő sem te-
het ellene semmit. Ami minket illet: ahogy
mondtam. Egyszerűen nem tartozunk bele
ebbe az időszakba. Nem hiszem, hogy bár-
mi, amit mi tehetnénk, a legcsekélyebb
mértékben is eltéríthetné a történelem
menetét attól, aminek lennie kell, mert,
mint látod, az már megtörtént – legalábbis
számunkra!
– Azt hiszem, igazad van, Cyn – mond-
tam. – De el kell ismerned, hogy ez nagyon
szórakoztató. Nézd meg azt az öreg őrmes-
tert ott! Milyen viccesen néz ki abban a
rosszul szabott piros kabátban, a zöld fű-
foltokkal az ülepén! Pedig lefogadom a ki-
nézete alapján, hogy igazi keményfiú. Úgy
tűnik, egyikük sem gondolja, hogy vicces
lenne, és fel sem merül bennük, hogy a szá-
munkra pont olyanok, mint egy rakás víg-
operai katona.
– Nem bizony – mondta Cynthia –, és
az a tragikus az egészben, hogy mire észbe
kapnának, már úgy fognak csetleni-botla-
ni, mint egy rakás vígoperai katona – kivé-
ve a vért és a mészárlást –, mi pedig semmit
sem tehetünk, hogy ezt megakadályozzuk.
107
 GALAKTIKA
2022. október
– Sóhajtott egyet. – Nos, Ted, próbáljuk
megtalálni az időjárónkat, mielőtt a mé-
szárlás elkezdődik! Semmi okunk sincs rá,
hogy hagyjuk belerángatni magunkat. Ez
nem a mi harcunk.
Egyetértettem vele. Mielőtt azonban el-
indultunk volna, megálltunk, hogy meg-
nézzük az irokéz indiánok egy csapatát,
akik csendesen, komoran vonultak el a
hadoszlop eleje felé. Ekkor kürtszó harsant
fel, az őrmesterek parancsokat kiabáltak, a
vöröskabátosok oszlopa gyorsan felsorako-
zott, és elindult felfelé az ösvényen.
Amennyire meg tudtuk állapítani, a mi
időjárónknak valamivel előrébb kellett len-
nie, jobb felé, egy kicsivel távolabb. Azzal
a szándékkal követtük a katonákat, hogy
előbb-utóbb leszakadunk majd, és bevetjük
magunkat a fák közé. Lassan haladtunk,
mert egyedül akartunk lenni, amikor a
géphez érünk. Nem volt értelme, hogy kö-
zönségünk legyen, amely tanúsítja a vissza-
térésünket a 20. századba.
De a sorsunk nem akarta, hogy ilyen
könnyen elérjük a célunkat. A  szél mus-
kéták dörgő sortüzének hangját repítette
felénk. Vad kiáltások hangzottak fel a tá-
volban. Újabb muskétatűz, ezúttal kicsit
szaggatottabban. A  hangok egyre köze-
ledtek. Hallottuk az indiánok vérfagyasz-
tó harci kiáltásait, a megrémült és sérült
emberek sikolyait. A  muskétatűz szinte
folyamatos robajlássá duzzadt, és egyre
közeledett.
– A  mészárlás főleg az ösvényen zajlik
majd – mondtam Cynthiának. – Gyorsan
tűnjünk el innen! Egyenesen jobbra, el az
ösvénytől! És ne felejtsük el, hogy rakéta-
fegyverek vannak nálunk! Használjuk őket,
ha kell!
Elindultunk a fák között, éberen figyelve
balra, a franciák irányába. A  tüzelés most
108 Retro: Az időugrók
már jobbára mögöttünk volt, és újra felvett
valamilyen sortűz jelleget.
– Ez George Washington műve! – li-
hegte Cynthia futás közben. – Tudod,
hogy ő volt a felelős a csapatok összegyűj-
téséért és a súlyosabb mészárlás megaka-
dályozásáért.
De mintha a szavait cáfolná, balról vé-
gigsöpört rajtunk a vöröskabátosok őrült
meneküléshulláma. Néhányan káromkod-
tak. Mások hisztérikusan nevettek, mi-
közben botladozva futottak. Elhajították a
muskétáikat és a vállhevedereket, ledobták
a fejfedőjüket. Páran megtántorodtak, és
elestek. Egyikük a magasba tartotta nyíl-
vesszőtől átszúrt, véres kezét, és őrülten or-
dította: „O’Neil vörös keze! Látjátok, O’Neil
vörös keze!”
Semmi értelme nem volt annak, amit
tettek. Nem lehettek nagy létszámú üldö-
zőik. De ezek a rátarti sorkatonák, a brit
hadsereg büszkeségei egyszerűen összerop-
pantak a harci körülmények olyan terhei
alatt, amelyekhez nem voltak hozzászokva.
Pillanatnyilag nem úgy viselkedtek, mint
egy fegyelmezett csapat, hanem úgy, mint
a félelemtől rémült állatok, melyek pánik-
ba esve menekültek valami halálos rém-
ség elől, amit nem is láttak. Berántottam
Cynthiát egy nagy fa mögé, amelyet pár
kisebb fa szegélyezett egészen közelről, így
természetes menedéket képezett, és addig
tartottam a rémülettől reszkető lányt, amíg
a fejvesztve menekülők hulláma elvonult
mellettünk.
Ami azt illeti, nem üldözte őket senki.
Legalábbis ebben a pillanatban nem. Egyik
elesett brittől a másikig futottunk. Egy ki-
vételével mind halottak voltak, az az egy
pedig a karjainkban halt meg, miközben a
kulacsából vett vízzel próbáltuk enyhíteni a
szenvedését.
 Ha eddig nem szereztedGALAKTIKA
be 2022. október

Szergej Lukjanyenko 4 kiváló

kötetét, akkor itt az idő!

LÁS-
+ 2 NOVEL
KÖTET
2 REGÉNY
BAN
1 CSOMAG T!
F
CSAK 5800

AZ AKCIÓ IDŐTARTAMA: 2022. OKTÓBER 1–31.

W W W . G A L ARetro:KAzTidőugrók
I K A B O LT. H U 109
 GALAKTIKA
2022. október
– Nos, Cyn, azt hiszem, nincs értelme
itt őgyelegni – mondtam, amikor feláll-
tunk. – Már tudjuk, milyen teljes lesz ez
a vereség. Ha nem találjuk meg gyorsan az
időjárót, akkor többé nem jutunk vissza a
20. századba.
– Ó, milyen szörnyű és véres ez az
egész! – suttogta Cynthia. A hangja reme-
gett. – Ahogy az iskolai történelemköny-
vekben olvastuk, egyáltalán nem tűnt
ilyennek, ugye? Gondolj csak bele! Erre a
szegény fickóra valószínűleg vár az anyja
és az apja valamelyik békés angol vidéken,
és számolják a napokat, amikor hazatér a
háborúból, és…
– Gyere, Cyn – mondtam megfogva a
könyökét, és óvatosan tovább vezettem az
erdőn keresztül. – Ez az egész nagyon szo-
morú és szörnyű. De nem tehetünk ellene
semmit. Vissza kell jutnunk az időjáróhoz!
Többször hallottunk távoli sikolyokat és
kiáltásokat, és kétszer-háromszor muské-
talövéseket. Egyszer egy csapat irokéz – az
angolok szövetségesei – keresztezte előt-
tünk az ösvényt. Láttuk őket a fák között
osonni, amint időnként visszapillantanak a
francia vonalak irányába.
– Ez azt jelenti, hogy a franciák vagy az
algonkinok nem lehetnek messze – jegyzete
meg Cynthia. – Mit gondolsz, mit kellene
tennünk?
– Fogalmam sincs. Ha pontosan tud-
nánk, hol van az időjáró – mondtam neki
–, megkockáztatnám, hogy egyenesen
menjünk oda. Tudod, ezek az egyes lövések
napjai. Még a robbanó tüzérségi lövedéke-
ket sem találták fel. Úgyhogy hacsak nem
találkozunk túlságosan nagy ellenállással,
akkor az indiánokat el kellene riasztanunk
az automatáink robbanó lövedékeivel.
Végül úgy döntöttem, hogy felmászom
egy fára, hátha úgy jobban tájékozódha-
110 Retro: Az időugrók
tunk. Kiválasztottam a legmagasabbat,
amit találtam, és sikerült feljutnom a te-
tejére. Egészen biztos vagyok benne, hogy
ha a közvetlen közelünkben lettek volna
algonkinok, akkor a zaj, amit csaptam,
odavonzza őket.
Minden irányban csak erdőt láttam. Azaz
mégsem – tévedtem volna? Vajon egy olyan
villanást láttam, mint a napfény távoli visz-
szaverődése az üvegen, a messzeségben?
Nem lehettem biztos benne, de nem volt
jobb vezérfonalunk. Ezért gondosan meg-
jegyeztem az irányt, leereszkedtem, és óva-
tosan elindultunk arrafelé, pár lépésenként
megállva, hogy figyelmesen hallgatózzunk.
– Azt hiszem, nagyjából elég messzire
eljöttünk – mondtam végül. – Óvatosan
körözzünk! Nem egy tisztás az ott?
– Nem tudom – válaszolta Cynthia. – Az
a sziklacsúcs útban van. Nem lehet jól látni,
mi van mögötte.
Elindultunk a kis gerinc felé, s miközben
Cynthia aggódva nézte, mit csinálok, fel-
másztam a tetejére, és a lehető legkevésbé
felfedve magam, átnéztem a másik irányba.
Ott állt az időjáró, pontosan úgy, aho-
gyan hagytuk. A  fákon keresztül láttam,
hogy körülbelül kétszáz méternyire van.
Körülötte összegyűlt vagy kéttucatnyi in-
dián, akik láthatóan csodálkozva fogdosták
és döngették. Még ilyen távolságból is meg
tudtam állapítani a fejdíszükről, hogy nem
a barátságos irokézek, hanem algonkinok.
Cynthia mellém kúszott, és együtt fi-
gyeltünk, remélve, hogy az indiánok to-
vább üldözik a brit hadoszlopot. Ehelyett,
miután elunták a zárt időjáró döngetését és
kaparászását, leguggoltak vagy elhevertek
a földön, mintha várnának valamire vagy
valakire.
– Gondolod, hogy megrongálhatják? –
suttogta Cynthia.

– Alig hiszem – válaszoltam. – Toma-
hawkkal, késsel és nyilakkal nem. Úgy tű-
nik, egyiküknek sincs lőfegyvere. Egy golyó
talán megrepesztené a kvarcablakokat, de
nem hiszem, hogy betörné. Elég vastagok,
tudod. Az egyetlen baj az, hogy nem tud-
hatjuk, mit tesz egy csapat bolond indián.
Gondolom, a fejükbe vették, hogy nagy
máglyát raknak köré.
Ekkor a vademberek hirtelen felugrál-
tak. Egy fehér egyenruhás francia tiszt
jelent meg közöttük. Köréje gyűltek, gesz-
tikuláltak, és az időjárónkra mutogattak.
Ő összefont karral állt, és méltóságteljesen
figyelmen kívül hagyta a gépet.
Végül drámai mozdulattal felemelte a
kezét, és mondott valamit. Az indiánok
hátráltak, és elcsendesedtek. Aztán meg-
fordult, és komolyan szemügyre vette az
időjárót, de a meglepetésnek semmi látható
jelét nem adta.
– Természetesen nem mutat meglepe-
tést – motyogta Cynthia. – Ez az egyik
oka annak, hogy a franciák olyan sikere-
sek voltak az indiánoknál. Tudták, hogyan
kell színészkedni előttük. Nézd, Ted! Úgy
viselkedik, mintha az időjáró az ő számá-
ra mindennapos dolog lenne. Talán majd
megparancsolja nekik, hogy menjenek el,
és hagyják ott.
– De ő persze nem megy el – mondtam.
– Megpillantotta belül a tekercseket és mű-
szereket. Megpróbálja majd kitalálni, ho-
gyan juthatna be.
Igazam volt, a francia lassan előhúz-
ta az övéből a pisztolyát, és megvizsgálta
a gyújtószerkezetet. Arra készült, hogy
megpróbálja szétlőni a zárat. Nem mint-
ha így fel tudta volna törni az időjárót. De
ha tönkreteszi, megakadályozza, hogy va-
laha is kinyissuk. Eljött a cselekvés ideje.
Felemeltem a pisztolyomat, és óvatosan
Retro: Az időugrók
GALAKTIKA
2022. október
célba vettem a földet, úgy tízméternyire
a tiszttől.
Finoman megnyomtam a ravaszt. A tor-
kolatból jövő enyhe sziszegés elveszett az
apró rakétalövedék robbanásában, amikor
az a földbe csapódott.
Az algonkinok a másodperc töredékére
mintha megbénultak volna, mindegyikük
abban a helyzetben maradt, amelyben az
adott pillanatban volt. Aztán, mintha te-
kercsrugókból készültek volna, őrült iram-
ban szanaszét ugráltak minden irányba, el
a robbanás helyétől. A francia megpördült,
szembefordult velünk, pontosabban a rob-
banás helyével.
– Gyerünk, Cyn! – kiáltottam. – Egyene-
sen beléjük kell gázolnunk!
– Lőjünk a földre előttük! – javasolta.
Átsiettünk a szikla tetején, menet köz-
ben lassan és megfontoltan lövöldözve,
gyakorlatilag zárótüzet vonva magunk elé.
A tiszt visszahúzódott a félelmetes rob-
banásoktól, és felemelte a pisztolyát. Lövé-
se azonban messze célt tévesztett, amikor
a közeledő villanásoktól megvakulva hát-
ratántorodott, és karját a szeme elé kapta.
Egy biztos, bátor ember volt. A lövedékek
robbanásai valamivel meghaladták az 1917-
es, régimódi kézigránátokét, és teljesen
felülmúltak minden háborús tapasztalatot,
amit az 1750-es években valaha bárki sze-
rezhetett. A  francia mégsem fordult meg,
és nem futott el. Csak lassan hátrált a fák
között, és odaszólt az indiánjainak, hogy
forduljanak meg, és nézzenek szembe az el-
lenséggel. Bármikor agyonlőhettem volna,
de nem volt hozzá szívem. Amerikaiként ez
lehetett volna a mi háborúnk. De mi nem
az akkori amerikaiak voltunk, és valamiért
nem éreztem jogosnak, hogy bármi többet
tegyek, mint ami ahhoz szükséges, hogy
visszanyerjük az utat a saját századunkba.
111
 GALAKTIKA
2022. október
Lassan közeledtünk az időjáróhoz.
A  francia körülbelül háromszáz méterre
volt, és a fák védelmét élvezte. Csak időn-
ként pillantottuk meg. Az indiánok teljesen
eltűntek, valószínűleg már nyolcszáz mé-
ternél is távolabb jártak.
Végül a pisztolyom üresen kattant. A tár
üres volt.
– Van még lőszered? – kérdeztem Cynthiát.
Bólintott.
– Néhány – mondta.
– Akkor adj neki egy utolsó sortüzet –
kértem –, amíg kinyitom a gépet.
Az időjáró ajtajához ugrottam, és be-
dugtam a kulcsot a zárba. Megköny-
nyebbült sóhajjal kinyitottam az ajtót, és
Cynthia felé fordultam. Közben az ő fegy-
verének tárja is kiürült, futva indult fe-
lém. Egy golyó csattant a mellettem lévő
fémlapnak. A  francia még mindig játék-
ban volt, és közeledett felénk. Tudta, hogy
kifogytunk a lőszerből, és futásnak eredt,
nem is próbált rejtőzködni.
Beugrottunk, becsaptam, majd bezár-
tam az ajtót, mialatt Cynthia felkattin-
totta a főkapcsolót. Vajon azok a csövek
soha nem kezdenek kéken izzani? A  tiszt
teljes sebességgel rohant felénk, karddal a
kezében. Használhatatlan pisztolyát már
eldobta.
Cynthia keze megremegett a rakétakap-
csoló karon. Felváltva néztem a rohanó
franciára és a vákuumcsövekre. Most már
halványan világítottak.
– Még ne indítsd el! – figyelmeztettem
Cynthiát. – Addig ne, amíg a csövek nem
izzanak teljesen. Azzal a nyárssal nem tehet
ellenünk semmit, de ha túl közel kerül, a
rakéta robbanása hamuvá égeti!
Még mindig tíz méterre volt, amikor
Cynthia már lenyomta a kart. Lángcsóva
csapott ki az időjáró alól, felemelkedtünk.
112 Retro: Az időugrók
A  francia azonnal megállt, hátratántoro-
dott, és maga elé kapta a karját, hogy védje
a szemét. Dübörögve szárnyaltunk felfe-
lé, ő pedig ott állt, és csodálkozva bámult
utánunk.
– Kíváncsi vagyok, hogy ez be fog-e vo-
nulni az történelembe – mondta Cynthia.
– Nem emlékszem, hogy olvastam volna
ilyesmiről, te igen?
– Nemigen – kuncogtam. – Próbáljon
csak meg valaki egy ilyen történetet elme-
sélni, amikor eljut Fort Duquesne-be vagy
Québecbe! Ki hinné el neki?
Meghúztam az időrés-kapcsolót.
– Nos – mondtam, miközben csökken-
tett rakétaműködéssel a jó öreg huszadik
században a laboratóriumom fölé sodród-
tunk. – Szeretem a kalandot, Cyn, de ez egy
kicsit túlságosan sok volt ahhoz, hogy iga-
zán élvezzem.
– Vitathatatlanul izgalmas volt – felelte
Cynthia –, de aligha esztétikus. Legköze-
lebb válasszunk egy festőibb történelmi
korszakot!
Fedina László fordítása
1: 1 uncia = 28-31 gramm
2: ma Pittsburgh
Philip Francis NOWLAN
1888-ban született amerikai író, újságíró. Rög-
tön első írásával magasra tette a lécet, mert az
1928-ban megjelent „Armageddon – 2419 A.D.”
egy olyan jelenséget hívott életre, mely fontos
mérföldkőnek bizonyult az SF történetében, és
azóta is érezteti hatását. A történet hőse, Buck
Rogers egy évvel később képregény formájában
is feltűnt, majd 1932-ben úttörő hangjátéksorozat-
ként, később film- és tévésorozatok is készültek.
A figura mára kitörölhetetlen részévé vált az ame-
rikai populáris kultúrának, kitalálójára pedig szinte
csak ez alapján emlékeznek, pedig sok mást is írt
még. Nowlan 1940-ben hunyt el, 51 évesen.
 FANTASZTIKUS KEDVEZMÉNYEK 113
PLATINA ÉS GYÉMÁNT
KLUBKÁRTYÁS TAGJAINKNAK! NYEK ÉS AJÁNDÉKOK
A FANTASZTIKUS KEDVEZMÉ
VÍTJÜK
KÖRÉT FOLYAMATOSAN BŐ
1. HAVIDÍJAS ELŐFIZETÉSI KONSTRUKCIÓ: FIZESSEN ELŐ HAVONTA 1490 FT-ÉRT
A GALAKTIKA MAGAZINRA! A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ KÉRJE ÜGYFÉL-
SZOLGÁLATUNK SEGÍTSÉGÉT +36/1 457 0250-ES VONALAS SZÁMON, A +36/70 948 4802 4. AZ ELŐFIZETÉS DÍJÁT – AMELY EGY ÉVRE 17 880 FT (AJÁNDÉK PLATINAKÁRTYÁVAL),
MOBILSZÁMON VAGY A SZERKESZTOSEG@GALAKTIKA.HU CÍMEN, ILLETVE SZEMÉLYESEN XL ESETÉN 29 880 FT (AJÁNDÉK GYÉMÁNTKÁRTYÁVAL) – UTALJA ÁT A METROPOLIS MEDIA
SZERKESZTŐSÉGÜNKBEN: 1024 BP., FÉNY UTCA 2. (108-AS KAPUCSENGŐ). GROUP KFT. BANKSZÁMLÁJÁRA: K&H BANK ZRT. 10403181-50526767-88671008
SZÁMLASZÁMRA, VAGY RÓZSASZÍN POSTAUTALVÁNYON
2. INTERNETEN KERESZTÜL A WWW.GALAKTIKABOLT.HU WEBOLDALON A METROPOLIS MEDIA GROUP KFT, 1535 BP. PF. 746. CÍMRE.
A MEGJEGYZÉS ROVATBA KÉRJÜK, ÍRJA BE A KEDVEZMÉNYEZETT NEVÉT ÉS PONTOS
3. E-MAILBEN KÜLDJE EL ELŐFIZETÉSI SZÁNDÉKÁT A SZERKESZTOSEG@GALAKTIKA.HU CÍMRE CÍMÉT IRÁNYÍTÓSZÁMMAL, ÉS AZT, HOGY GALAKTIKA ELŐFIZETÉS!

OKOK ÉS OKOZATOK
AZ ALÁBBI ADATOKKAL: NÉV/CÉGNÉV/POSTÁZÁSI CÍM/SZÁMLÁZÁSI NÉV/CÉGNÉV (HA MÁS,
MINT A FENTI)/SZÁMLÁZÁSI CÍM (HA MÁS, MINT A POSTÁZÁSI CÍM)/TELEFONSZÁM/E-MAIL 5. SZEMÉLYESEN A GALAKTIKA SZERKESZTŐSÉGÉBEN: 1024 BP. FÉNY U. 2. I. EM.
CÍM/ELŐFIZETÉS IDŐTARTAMA (12 HÓNAP)/MELYIK HÓNAPTÓL INDUL AZ ELŐFIZETÉS TEL: +36/1 457 0250 (NYITVA: H–P 10–16 ÓRA KÖZÖTT)

Lemaradt róla?
GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA
SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. JÚNIUS

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. JÚLIUS

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. AUGUSZTUS

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. SZEPTEMBER

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. OKTÓBER

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. NOVEMBER

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. DECEMBER

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 €

XLII. ÉVF., 2022. JANUÁR

375 376 377 378 379 380 381 382

LEGFEHÉREBB ÉS LEGFEKETÉBB NAPELEMES VONAT ÉLET AZ ENCELADUSON HEGYEK EGY NEUTRONCSILLAGON AHOL GYÉMÁNT HULL AZ ÉGBŐL FÖLDÖN KÍVÜLI METEOROLÓGIA ALGA BORÍTÁSÚ TORONYHÁZAK ELTÜNTETHETŐ A NUKLEÁRIS SZENNYEZÉS?
LÉZERREL AZ ŰRSZEMÉT ELLEN AZ ÉDEN KERESÉSE ŰRMUNKÁS ROBOTOK BITCOIN MIATT MELEGEDŐ TÓ ÍGY KELETKEZIK A CSILLAGPOR TANÍTÁS A VIRTUÁLIS TÉRBEN E-TEHERAUTÓ A SARKKÖRÖN VÉGRE LÁTNI A CSILLAGOKAT
DISZTÓPIA HŰST MÁSHONNAN GAMMA-KITÖRÉS AZ IDŐ ÉRZÉKELÉSE ÖNVEZETŐ TEHERHAJÓ

+ +
KIGYÓFEJŰ VESZEDELEM TÖRÉKENY HOLD AZ EMBERISÉG ÉLELMEZÉSE

BENYÁK VARGA L.
+
VARGA
+
KOMOR
+
ANTAL
+ + +
WINKLER ROGER BRUNO BENFORD KOVÁCS KREMO DI FILIPPO BODOR
Előfizető Előfizető
FEDINA ZIEGLER HENDON
SALTY BURNS
PETRINO CASTLE
CS knek
AK
CHOI CS knek
AK Előfizető
SZARVAS CHOI
BORLAN PÖLCZMAN 1200 SÁGI 1300 TOLSZTOJ TOOCHEE SCHLEKMANN
SZERB ZSURAVLJOVA Előfizető KOZÁRI Előfizető KULIKOV Ft! HORN
Ft! CS knek
AK TOLSZTOJ BÍRÓ
SILVER CS knek
AK FRANCE CS knek
AK CSÁTH 1300 Ft! Előfizető Előfizető
Előfizető 1200 1200 CS knek CS knek
Lovas CS knek
AK
1200
A. T.
Ft!
A. C.
Ft!
KIR STEPHEN L. IAN GARETH D.
AK
1300 Ft!
GREGORY
AK
1300 Ft!
LAJOS Ft!
Greenblatt Wise Bulicsov BURNS WATSON JONES Benford
Szélesi GEORGE BERNARD Majoros Antal ANATOLIJ
CSIKÁSZ VARGA PAUL
21375

21376

21377

21378

21379

21380

21381

22382
Shaw DNYEPROV CSABA BÉLA Di Filippo
243018

243018

243018

243018

243018

243018

243018

243018
SÁNDOR SÁNDOR JÓZSEF LAJOS
770133

770133

770133

770133

770133

770133

770133

770133
9

9
A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA

GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA

D D D D D D D
ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR • WE IRD ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR
(ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 €

SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT TAS Y SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT
• FAN
SCI -FI

WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. FEBRUÁR WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. MÁRCIUS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. ÁPRILIS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. MÁJUS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. JÚNIUS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. JÚLIUS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. AUGUSZTUS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. SZEPTEMBER

383 384 385 386 387 388 389 390

EXPORTÁLT AFRIKAI NAPENERGIA PÁRHUZAMOS UNIVERZUMOK KORAI KATASZTRÓFA-ELŐREJELZÉS SF-TÉVÉSOROZATOK 2022-BEN ADATTÁROLÁS GYÉMÁNTLEMEZEN LÉZERIRÁNYÍTÓ GYÉMÁNTTÜKÖR SZÉN-DIOXID-ELNYELŐ PANELEK JÖVŐ-MENŐ NYARALÓK
AZ UNIVERZUM TÉRKÉPE ENERGIATÁROLÁS A TENGER FENEKÉN EXOPLANÉTA REKORD A JUPITER FELFEDEZÉSE NAPENERGIA SÖTÉTBEN VÍZENERGIA VESZÉLYBEN 40 000 GYŰRŰS GALAXIS TILTOTT HELYEK

+ + +
ÚJ VILÁGREND UJJLENYOMAT A MARSON A CIVILIZÁCIÓ HAJNALA ATOMOT A HOLDRA HIDEGHÁBORÚ ÉLETMENTŐ 3D-NYOMTATÁS

+
ÉTELKISZÁLLÍTÁS DRÓNNAL METAVERZUM

GREEN
+
ANTAL
+
MÁRKI
LOVAS
ROGER
KIDRUK
TYERINA
CHOI
FEDINA
+
KOŁODZIEJCZAK
+
BOJTOR
MILTON OLDIE BILENKIN
KULIKOV JONES ZSUPANYSZKIJ PEEK VÁSÁRHELYI
KOSTOVA WISWELL KISS
VARGA PALMER GEDEONOV OLDIE TEBO
FEDERICI JÁVORSZKI ADAMSON
APOLLINAIRE KARPOV HORVÁTH KAUPPINEN OROSZ SILVER
WISWELL STEVENSON Előfizető Előfizető Előfizető Előfizető
KOCJUBINSZKIJ NORRIS POE BLACKWOOD
MAJOROS
IAN JOHN CS knek
AK CS knek
AK APOLLINAIRE CS knek
AK CS knek
AK Előfizető
WELLS Előfizető NAOMI 1490 MARIJA 1490 1490 1490 CS knek
AK
CS knek
AK Watson Előfizető
Kessel Előfizető Ft! Ft! JOHN Ft!
Nemere Ft! TOMASZ 1490
NAOMI 1300 Ft!
CS knek
AK
1300
CS knek
AK
1300
Kritzer Galina Kessel ISTVÁN Kołodziejczak Ft!

Kritzer Márki Ft!

Erdész Ft!
Varga VOLODIMIR
Böszörményi A. T.
ISTVÁN RÓBERT CSABA BÉLA Arenyev Moldova Greenblatt
Molnár GYULA
22383

22384

22385

22386

22387

22388

22389

22390
GYÖRGY
243018

243018

243018

243018

243018

243018

243018

243018
CSABA
770133

770133

770133

770133

770133

770133

770133

770133
9

A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA

KORÁBBI SZÁMAINK MEGRENDELHETŐEK A WWW.GALAKTIKABOLT.HU WEBOLDALON.

Októberi számunk várható tartalmából: NO A 39
VE 2
MB . s z á
ka E R2 m
• A „151-es körzet” munkásai ph -
ató ÁTÓ
• Jezsi Tumanovszkij S.T.A.L.K.E.R.-kisregénye befejeződik ! L
• Liviu Surugiu és Gregory L. Norris novellája
• képregény Thorne Smith regénye alapján

Patrulj © 2008 by Jezsi Tumanovszkij (Csisztoje nyebo) • A sötétség kapujában © 2022 by

Varga Csaba Béla • Prelude to Byzantium © 2020 by Claude Lalumière (Three-Lobed Burning
Eye) • Gyerekszáj © 2022 by Antal József • The Time Jumpers ¤ 1934 by Philip Francis Nowlan
(Amazing Stories) • The Jewel of Seven Stars ¤ 1903 by Bram Stoker • The Airlords of Han ¤ 1929
by Philip Francis Nowlan (Amazing Stories)
W W W. G A L A K T I K A . H U
 A Galaktikának már
nem kell itt befejeződnie!
lapunk XL-változatára, amely a rendes Galaktika-

Sztárszerzők, kuriózumok, csemegék további 88 oldalon!

GALAKTIKA
OBB NORVÉG KÖNYVÉNEK
OVOKATÍV REGÉNY EGY
TA SZEMSZÖGÉBŐL,
MEGMENTÉSÉÉRT KÜZD, 391 ÁRA: 3490 FT
ZA A LEGKEGYETLENEBB
ZÖKTŐL SEM.

em beri en:
v b
A notika XL- th
k i PHILIP FRANCIS NOWLAN
Gala orne Sm k
Th istene te A han Légiurak Z IN ELŐFIZ
Az kai éle (BUCK ROGERS KALANDJA) GA E
a
éjsz
A
tó
latta

TŐ
AM
mu sy
Egy kus fanta

IÁ RA
zi
klass Gyémán
csak t kártyáv
al
2490 F
GALAKTIKA

t!
22391

TUMANOVSZKIJ / VARGA /
243014

LALUMIÈRE / ANTAL /
910133

STOKER
3

Galaktika Klub Gyémántkártyával csak 2490 Ft-ba kerül havonta!

Pontosabb információkért figyelje honlapunkat (www.galaktika.hu),
ill. keresse szerkesztőségünket az ismert elérhetőségeken!

Galaktikánk tovább tágul!


Bevezető
A
Z EMBER azt gondolná, hogy
amilyen képlékeny dolog egy
kézirat, amint kialakul végle-
ges változata, és azt nyomtatás-
ban rögzítik, szövege többé nem változhat.
Ez azonban távol áll a valóságtól. Hoznék is
néhány példát a lehetőségekre.
A legapróbb, szinte észrevehetetlen vál-
tozások a szerkesztők keze munkái. Va-
lahányszor új kiadás készül egy irodalmi
műből, megvan az esélye, hogy a szöveg
gondozója csiszolnivalókat talál, és szava-
kon, mondatszerkezeteken módosít, esetleg
korábbi nyomdahibákat korrigál.
Ott van aztán persze maga a szerző, aki
szereti művét a lehető legtökéletesebbnek
tudni. Ray Bradbury például többször is
módosított híres Marsbéli krónikái tartal-
mán, sőt, amikor a benne szereplő évszá-
mokat utolérte a történelem, előrébb tolta
a cselekmény idejét 30 esztendővel. De Ar-
thur C. Clarke-tól sem volt idegen ez a fajta
módosítgatás. 1953-as regényének, A gyer-
mekkor végének teljes első fejezetét lecse-
rélte 1990-ben, mert úgy érezte, elavulttá
vált az abban fölvázolt világkép.
Sokszor előfordul, főleg fiatal, pályakez-
dő írók esetében, hogy egy erőskezű kiadó
vagy szerkesztő beleszól a regény alakulá-
sába, kihagyat dolgokat, beleírat másokat,
amolyan házon belüli cenzúrát gyakorol-
va. Erre remek – vagy épp szomorú – példa
Joe Haldeman 1974-es, Örök háború című
regénye, amely évtizedeken keresztül csu-
pán csonkított formában juthatott el ol-
vasóihoz, és csak 1997-ben kerülhetett a
könyvesboltokba a szerző által eredetileg
elképzelt formájában.
Bevezető
XL GALAKTIKA
2022. október
A valódi cenzúra tevékenysége az egykori
szocialista blokk országaiban vált leglátvá-
nyosabbá. A Szovjetunióban egy-egy könyv
megjelentetése gyakran hosszas huzavona
árán valósulhatott meg, nemegyszer posz-
tumusszá téve a problémás műveket. Miha-
il Bulgakovnak jóformán az élete ráment,
hogy kiadható állapotba hozza A Mester és
Margaritát. A kész mű végül több mint két
évtizeddel a halála után láthatott csak nap-
világot külföldön, és még később is változott
a tartalma különböző kihúzott részek hely-
reállításával. De a kiadói csinovnyikok nem
kímélték az ellenzéki gondolkodásúnak el-
könyvelt Sztrugackij fivéreket sem, sok eset-
ben kellett kompromisszumokat hozniuk,
hogy könyveik megjelenhessenek, és csak a
rendszerváltás után kerülhettek az olvasók
kezébe az eredeti változatok.
Clarke-nak a szovjet és magyar cenzo-
rokkal is meggyűlt a baja, 2010. Második
űrodisszeia című regényéből nálunk például
sokáig hiányzott minden utalás a kegyvesz-
tett és bebörtönzött orosz fizikus, Andrej
Szaharov személyére és munkásságára. Ezek
a részek először a 2018-as hazai kiadásba ke-
rültek vissza.
Bram Stoker előző számainkban leközölt
regénye, A Hét Csillag Ékköve érdekes eset,
mert a mai napig viták tárgyát képezi, hogy az
első, 1903-as kiadás befejezése 1912-ben mi-
ért cserélődött le egy másik, kevésbé komor
változatra. Megoszlanak a vélemények, hogy
a kiadó igényelte a változtatásokat, vagy maga
a szerző gondolta indokoltabbnak a „happy
end”-et. Mindenesetre mi most olvasóink elé
tárjuk a regény utólag kihúzott XVI. fejezetét
és eredeti, drámaibb lezárását.
Mind ehhez, mind pedig a jelen XL-ünk
nagyját kitevő Buck Rogers-regényhez jó szó-
rakozást kívánok!
Németh Attila
115
 GALAKTIKA XL Az egyiptológus professzor furcsa
2022. október
utasításokat hagy a lányának, majd mély
transzállapotba zuhan. A rejtélyes ügyben
többen is nyomoznak, a szálak az ókori
Egyiptomba nyúlnak vissza, miközben
mindent fojtogató múmiaszag leng körül.

Bram Stoker

A HÉT CSILLAG
ÉKKÖVE (eredeti befejezés)

XVI. fejezet olyan szükségtelen! A  téma maga is any-

Hatalmak – régiek és újak
Az idő telt, néha meglepő lassúsággal,
máskor bámulatosan gyorsan. Aznap, a
szerelem visszatérésének újonnan megta-
lált örömteli bizonyosságában, szerettem
volna, ha Margaret csak az enyém lehet-
ne. De ez a nap nem a szerelemről vagy a
szerelmeskedésről szólt, mert beborította
a félelemteljes várakozás árnyéka. Minél
többet gondoltam az elkövetkező kísér-
letre, annál furcsábbnak tűnt az egész, és
annál bolondabbnak láttam magunkat,
akik szánt szándékkal belevágtunk. Az
egész olyan elképesztő, olyan titokzatos,
116 A Hét Csillag Ékköve
nyira hatalmas, a veszély oly furcsa, any-
nyira ismeretlen. Még ha sikerülne is,
nem támasztana ez új nehézségeket? Mi-
lyen változásokat hozna, ha az emberek
tudnák, hogy a Halál Házának kapui való-
jában nincsenek örökre bezárva, és hogy
a holtak visszatérhetnek! Fölmérhetjük-e
ésszel, hogy számunkra, modern halan-
dók számára, mit jelentene felsorakozni
a régi istenekkel szemben, akik titokzatos
hatalmukat a természeti erőkből nyerték,
vagy abból az időből származnak, amikor
a világ még fiatal volt? Amikor a föld és a
víz még éppen csak megformálódott az ősi
ködből. Amikor a levegő még tisztult az

elemi szennyeződésektől. Amikor az „ősi
korszak sárkányai” még szabadon változ-
tatták az alakjukat és képességeiket, ame-
lyek csak arra szolgáltak, hogy túléljék
a földtani változásokat, hogy a körülöt-
tük sarjadó új növényi élettel összhang-
ban növekedhessenek. Amikor az állatok,
amikor még maga az ember és az ember
fejlődése is olyan természetesen történt,
mint a bolygómozgások vagy a csillagok
ragyogása. Igen, és még régebben, amikor
a Lélek, amely a vizek felszínén lebegett,
még nem mondta ki a szavakat, amelyek
megparancsolták a Világosság és az azt
követő Élet létrejöttét.
Sőt, ezen túl volt egy még nyomasztóbb
feltételezés. A Nagy Kísérlet kivitelezésé-
nek lehetősége, amelyre most elköteleztük
magunkat, azon az elgondoláson alapult,
hogy a Régi Erők léteznek és kapcsolat-
ba kerülhetnek az Új Civilizációval. Hogy
voltak, és vannak ilyen kozmikus erők,
abban nem kételkedtünk, ahogyan abban
sem, hogy az Intelligencia, amely mögöt-
tük áll, mindig is létezett. Vajon ezeket
az ősi és elemi erőket bármikor irányítot-
ta-e más, mint az a Végső Ok, amelyet a
kereszténység a lényegének tart? Ha volt
bármi igazság az ókori egyiptomi hit-
ben, akkor az ő isteneik léteztek, volt va-
lódi hatalmuk és valódi erejük. Az isteni
nem olyan tulajdonság, amely ki van téve
a halandók betegségeinek: mivel lényegét
tekintve teremtő és újjáteremtő, továbbá
halhatatlan. Bármi, ami ennek az ellen-
tétét állítja, szembe kerülne az értelem-
mel, mert azt bizonygatná, hogy a rész
nagyobb, mint az egész. Ha tehát a Régi
Istenek megtartották az erejüket, mitől,
miben lennének náluk felsőbbrendűek az
Újak? Az természetes, hogy ha a Régi Iste-
nek elvesztették az erejüket, vagy ha soha
A Hét Csillag Ékköve
XL GALAKTIKA
2022. október
nem is volt nekik, akkor a kísérlet nem le-
het sikeres. De ha valóban sikerre kárhoz-
tatott, vagy ha a siker lehetősége fennáll,
akkor olyan elsöprő erejű következmé-
nyekkel kell szembesülnünk, amit az em-
ber alig mer végiggondolni. Ezek pedig a
következők: az Élet és a Halál közötti harc
többé nem lenne a földi élet ügye, vagyis
földi jellegzetesség; az elemek feletti erők
háborúja a tények kézzelfogható világá-
ból a Középső Régióba kerülne át, bár-
hol is legyen az, amely az Istenek otthona.
Létezett-e valaha ilyen régió? Mi volt az,
amit Milton vak szemmel látott a Menny
és közte ragyogó költői fény sugaraiban?
Honnan származnak János evangélista el-
képesztő látomásai, amelyek tizennyolc
évszázadon át elbűvölték a keresztény vi-
lágot? Volt-e hely a Világegyetemben egy-
mással szemben álló istenek számára,
vagy ha volt, akkor az erősebb megen-
gedte-e az ellentétes erő részéről a hata-
lom olyan megnyilvánulásait, amelyek az
ő tanításának és terveinek gyengítésére
irányultak? Bizonyára, és ha ez a feltéte-
lezés helyes, akkor valami furcsa és ször-
nyű fejleményt kell létrehoznia – valami
váratlant és kiszámíthatatlant – mielőtt
az események végére érünk.
A téma maga annyira hatalmas volt, és
a jelenlegi körülmények között túl sok kü-
lönös feltételezés övezte. Nem is mertem
végiggondolni! Kényszerítettem magam
arra, hogy türelemmel várjam ki, amíg el-
jön az idő.
Margaret továbbra is isteni nyugalom-
ban élt. Azt hiszem, irigyeltem őt, miköz-
ben csodáltam, és szerettem is ezért. Mr.
Trelawny ideges volt és aggódott, ahogyan
a többi férfi. Nála ez mozgás formájában
nyilvánult meg, a test és a lélek mozgásá-
ban egyaránt. Mindkét tekintetben nyug-
117
 GALAKTIKA XL
2022. október
talan volt, egyik helyről a másikra ment
okkal, ok nélkül, vagy valami ürüggyel,
csapongott az egyik témáról a másikra.
Néha-néha felvillantotta gyötrő aggodal-
mát, és nyilvánvaló várakozással figyelte,
hogy bennem is hasonló érzésekre lel-e.
Folyton magyarázta a dolgokat. És a ma-
gyarázataiból kiviláglott, hogy gondolat-
ban végigjátszotta az összes lehetőséget,
az összes lehetséges okot, az összes lehet-
séges eredményt. Egyszer, az egyiptomi
asztrológia fejlődéséről szóló, igen tanul-
ságos értekezését megszakította, és egy-
szerűen áttért egy másik vagy inkább egy
kapcsolódó témára vagy kiegészítésére:
– Nem értem, miért ne lehetne a csil-
lagfénynek valami sajátos, szubtilis tu-
lajdonsága! Tudjuk, hogy más fényeknek
különleges erői vannak. A Röntgen-sugár
nem az egyetlen felfedezés a fény világá-
ban. A  napfénynek megvannak a maga
erői, amellyel más fények nem rendelkez-
nek. Melegíti a bort, felgyorsítja a gombák
növekedését. Az emberek gyakran hold-
kórosak. Miért ne lehetne tehát a csilla-
gok fényében egy finomabb, bár kevésbé
aktív vagy hatásos erő. Ennek a fénynek,
amely az űr ilyen mérhetetlen távolságán
keresztül érkezik, tisztának kell lennie,
és olyan tulajdonságokkal rendelkezhet,
amilyennel csak egy érintetlen, nyugodt
erő rendelkezhet. Talán nincs már mesz-
sze az idő, amikor tudományos alapon
elfogadják az asztrológiát. A  tudomány
megújulása során sok, eddig ismeretlen
tapasztalatot szerzünk majd, a régi böl-
csesség számtalan új vonása mutatkozik
meg a friss felfedezések fényében, új érve-
léseknek nyújtva alapot. Az emberek ta-
lán rájönnek, hogy ami eddig empirikus
következtetésnek tűnt, az valójában a mi-
énknél magasabb rendű intelligencia és
118 A Hét Csillag Ékköve
műveltség eredménye. Már most tudjuk,
hogy az egész élővilág tele van különbö-
ző képességű és meglehetősen ellentétes
módszerekkel működő mikrobákkal. Még
nem tudjuk, hogy ezek vajon lappanghat-
nak-e addig, amíg valamilyen fénysugár
még nem azonosított, különálló és sajátos
erőként fel nem ébreszti őket. Még semmit
sem tudunk arról, hogy mi hozza létre,
vagy éleszti fel az élet aktív szikráját. Nem
ismerjük a fogantatás módszereit, a mo-
lekuláris vagy magzati növekedést irányí-
tó törvényeket, azokat a végső hatásokat,
amelyek előidézik a megszületést. Évről
évre, napról napra, óráról órára bővítjük a
tudásunkat, de a tanulás vége még messze
van, nagyon messze. Nekem úgy tűnik,
hogy a szellemi fejlődés azon szakaszában
járunk, amikor megismerkedünk azokkal
az egyszerű rendszerekkel, amelyek a fel-
fedezésekhez szükségesek. Később ezek-
ből az elsődleges alapelvekből már kellő
mennyiséggel rendelkezünk ahhoz, hogy
létrehozhassuk azokat az eszközöket,
amelyekkel tanulmányozhatjuk a dolgok
lényegét. Akkor talán eljuthatunk a cél el-
éréséhez szükséges tudás olyan tökéletes-
ségéhez, amelyet a Nílus menti tudósok az
ősidőkben akkor szereztek meg, amikor
Matuzsálem nekiállt dicsekedni az évei
számával, sőt talán már akkor, amikor
Ádám dédunokái kezdtek úgy tekinteni az
ősükre, amit tengerentúli barátaink őskö-
vületnek neveznek. Lehetséges-e, például,
hogy a csillagászatot feltaláló emberek tu-
lajdonképpen nem használtak rendkívüli
pontosságú műszereket, vagy az alkalma-
zott optika nem csupán a thébai papság
néhány szakemberének féltve őrzött titka
volt? Az egyiptomiak alapvetően tudósok
voltak. Igaz, hogy – amennyire megítél-
hetjük – tanulmányaikat olyan célokra

összpontosították, amelyekkel biztosít-
hatták földi uralmukat, irányítva min-
dent, ami az élettel együtt jár. Vajon el
tudja képzelni bárki, hogy csupán embe-
ri szemmel, csodálatos kiválóságú len-
csék segítsége nélkül, a csillagászat olyan
szintre emelkedett, hogy a templomok,
piramisok és sírok valódi tájolása négy-
ezer éven át követte a bolygórendszerek
vándorlását az űrben! Ha mikroszkópiai
ismereteikre vagyunk kíváncsiak, hadd
kockáztassak meg egy feltételezést. Ho-
gyan történhetett meg, hogy hieroglifikus
írásukban a „hús” szimbólumának vagy
meghatározójának éppen azt a formát vá-
lasztották, amelyet a mai tudomány az
ezerszeres nagyítású mikroszkópban lá-
tottakra támaszkodva az élő szervezet
azon alapegységével azonosít, amelyet az
ostoros véglény, a Flagellata testesít meg.
Ha ilyen elemzést tudtak végezni, miért
ne mehettek volna tovább? Csodálatos ég-
hajlatukban, ahol a napfény minden nap
ugyanolyan ragyogó és tiszta, ahol a föld
és a levegő szárazsága tökéletes fénytörést
biztosít, miért ne ismerhették volna meg
a fény azon titkait, amelyeket északi vilá-
gunkban a ködök elrejtenek előlünk? Nem
lehet, hogy megtanulták tárolni a fényt,
ahogy mi megtanultuk tárolni az elekt-
romosságot. Sőt mi több, nem éppen az a
valószínű, hogy megtették: hiszen rendel-
kezniük kellett valamilyen mesterséges
fényforrással, amelyet azoknak a tömör
sziklába vájt hatalmas barlangoknak az
építése és díszítése során használtak,
amelyekből a halottak számára egész te-
metők lettek. Miért van ezeknek a barlan-
goknak némelyike a maga labirintusszerű
kanyarulataival, végtelen folyosóival és
kamráival olyan részletgazdagságú szob-
rokkal díszítve, kivésve és kifestve, amely
A Hét Csillag Ékköve
XL GALAKTIKA
2022. október
az embert teljesen összezavarja, hiszen
éveken át tarthatott, míg elkészültek. És
mégsincs bennük füstnyom, amilyet lám-
pások vagy fáklyák hagytak volna maguk
után. Ismétlem, ha tudták, hogyan kell tá-
rolni a fényt, nem lehetséges, hogy meg-
tanulták megérteni és szétválasztani az
alkotóelemeit? És ha a régi korok emberei
eljutottak a tudás ilyen fokára, nem lehet,
hogy mi is eljutunk majd az idők teljessé-
gében? Meglátjuk! Meglátjuk!
Van egy másik kérdés is, amelyet a tu-
domány legújabb felfedezései világítanak
meg. Ez jelenleg csak egy halvány fény-
sugár, egy olyan fénysugár, amely inkább
valószínűségeket, mint tényeket vagy akár
csak lehetőségeket világít meg. A  Curie
házaspár és Laborde, Sir William Crookes
és Becquerel felfedezései messzemenő ha-
tással lehetnek az egyiptomi kutatásokra.
Ezt az új fémet, a rádiumot – vagy inkább
ezt a régi fémet, amelyről új ismereteink
vannak – talán már az ősök is ismerték.
Valójában több ezer évvel ezelőtt nagyobb
mértékben használhatták, mint ahogyan
az ma lehetségesnek tűnik. Mindez ide-
ig Egyiptomot még nem nevezték meg
olyan helyként, ahol a szurokérc felfede-
zése, amelyben – eddigi tudásunk alapján
– a rádium található, megtörténhetett.
És mégis – több mint valószínű, hogy
Egyiptomban található rádium. Ebben az
országban van talán a legnagyobb meny-
nyiségű gránit a világon, és a szurokércet
a gránitsziklákban erek formájában talál-
ták meg. Sehol és soha nem bányásztak
még gránitot olyan mennyiségben, mint
Egyiptomban a korai dinasztiák idején.
Ki tudná megmondani, hogy a templomok
oszlopainak vagy a piramisok óriási kö-
veinek gigantikus kifaragása során nem
kerülhettek-e elő nagy szurokércerek. Je-
119
 GALAKTIKA XL
2022. október
lenleg nem is tudjuk, hogy a Cornwallban,
Csehországban, Szászországban, Magyar-
országon, Törökországban vagy Coloradó-
ban található bányák mennyire gazdagok
szurokércben, de nem lehetséges-e, hogy
az ősi asszuáni, turrai, mokattami vagy
elefantinai kőfejtők megtalálták ezeket?
Ezen túlmenően lehetséges, hogy
itt-ott, e hatalmas gránitbányák vala-
melyikében, nem csupán erek, hanem
szurokérctömegek vagy -zsebek is előfor-
dultak. Ebben az esetben csodálatos erő
állhatott azok rendelkezésére, akik tud-
ták, hogyan kell használni. Egyiptom tu-
dományát a papjaik tartották kézben, és
hatalmas kollégiumaikban bizonyára
nagy tudású emberek dolgoztak, olyanok,
akik jól tudták, hogyan kell a lehető leg-
jobban és a kívánt célok érdekében hasz-
nálni a rendelkezésükre álló félelmetes
erőket. Továbbá, ha Egyiptomban létezett
és létezik szurokérc, nem gondolják, hogy
nagy része a gránitsziklák fokozatos ko-
pása és lepusztulása révén szabadult fel?
Az idő és az időjárás idővel minden kő-
zetet porrá zúz, maga a sivatag homokja
bizonyítja ezt, amely évszázadok alatt el-
temette ezen a földön az emberi teljesít-
mény néhány legnagyobb emlékművét.
Ha tehát a rádiumból olyan apró részecs-
kék nyerhetők ki, mint a tudósok állítják,
akkor idővel annak is ki kellett szaba-
dulnia gránitbörtönéből, és a levegőben
kellett kifejtenie a hatását. Már-már meg-
kockáztathatnánk azt a feltételezést, hogy
a szkarabeusz elfogadása életszimbó-
lumként talán nem nélkülözi az empiri-
kus alapot. Nem lehetséges-e az, hogy a
koprofágoknak van erejük vagy ösztönük
megkötni a hő- és fényadó – talán élet-
FOLYTATÁS A GALAKTIKA XL-BEN!
120 A Hét Csillag Ékköve
adó – rádium apró részecskéit, és pete-
sejtjeikkel együtt bezárni őket azokba az
anyaggömbökbe, amelyeket oly kitartóan
görgetnek, és amelyekről korai nevüket:
„borsókás sárgolyó” kapták. A sivatag sok
milliárd tonna homokjában valamilyen
arányban bizonyára keverednek az abban
az övezetben található termőföldek, kőze-
tek, valamint fémek, és a természet úgy
alakítja az élőlényeit, hogy ebben az élet-
telen világban is virágozzanak. Az utazók
azt mesélik, hogy a trópusi sivatagok-
ban hagyott üveg a perzselő napsütésben
megváltoztatja a színét és elsötétül, épp-
úgy, mint a rádium sugarainak hatására.
Nem jelent ez valamiféle hasonlóságot a
két erő között, amelyet még nem sikerült
azonosítani?
Ezek a tudományos vagy kvázi tu-
dományos fejtegetések megnyugtattak.
Elvonták a figyelmemet arról, hogy az ok-
kultizmus rejtélyein töprengjek, és a ter-
mészet csodáira irányították azt.
XX. fejezet
A nagy kísérlet
Ha bármilyen bizonyítékot kerestünk vol-
na arra, hogyan jutottunk egytől egyig
oda, hogy megingathatatlanul higgyünk az
egyiptomi királynő szellemi létezésében,
azt abban a változásban találtuk volna meg,
amelyet az akaratlagos lemondás kijelenté-
se idézett elő bennünk néhány perc alatt,
amely – mindannyian úgy véltük – Marga-
ret által jött létre. A bekövetkező félelmetes
megpróbáltatás ellenére, amelynek előérze-
tét lehetetlen volt elkendőzni, úgy néztünk
ki, és úgy viselkedtünk, mintha nagyon
megkönnyebbültünk volna.
 A HUGO- ÉS NEBULA-DÍJAS SZERZŐ LEGÚJABB
SF-THRILLERE, MELYBEN EGY KVANTUMFIZIKUS
LENYŰGÖZŐ FELFEDEZÉST TESZ AZ EMBERI TUDAT
HÁRMASSÁGÁRÓL. KÉRDÉS, HOGY LESZ-E ELÉG IDEJE
MEGVÁLTOZTATNI AZ EMBERI TERMÉSZETET,
MIELŐTT A VILÁGON ELURALKODIK A KÁOSZ.

R E N D E L D M E G I T T: W W W. G A L A K T I K A B O LT. H U
MINDEN IDŐK LEGJOBB NORVÉG KÖNYVÉNEK
VÁLASZTOTT PROVOKATÍV REGÉNY EGY
ÖKOTERRORISTA SZEMSZÖGÉBŐL,
AKI AZ ESŐERDŐK MEGMENTÉSÉÉRT KÜZD,
ÉS NEM RIAD VISSZA A LEGKEGYETLENEBB
ESZKÖZÖKTŐL SEM.

RENDEL D MEG I T T: W W W.GA L A K T IK A B OLT. HU