GALAKTIKA

D
WEIR
(ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 €

A S Y •
I• FA N T
SCI-F

WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. JÚNIUS

386
ADATTÁROLÁS GYÉMÁNTLEMEZEN
NAPENERGIA SÖTÉTBEN

+
A CIVILIZÁCIÓ HAJNALA

KIDRUK
TYERINA
ZSUPANYSZKIJ
GEDEONOV
HORVÁTH
KOCJUBINSZKIJ Előfize
t
CSAőKknek
MARIJA 1490 Ft
!
Galina
VLAGYIMIR
Arenyev
22387

243018
770133
9

A FANTASZTIKUM LEGJAVA
 E TI
Y VHSÁG
N N
KÖ JDO A ST. MARY SORON
Ú
KÖVETKEZŐ KÜLDETÉSE
SORÁN MAX TÚL
MESSZIRE MEGY, AMIÉRT
SOKAN MEGFIZETNEK.
A KILÁTÁSTALANNAK TŰNŐ
HELYZETBEN ŐRÜLT NAGY
DOBÁS KELL AHHOZ, HOGY
MINDEN VISSZATÉRJEN
A RÉGI KERÉKVÁGÁSBA.

RENDEL D MEG I T T: W W W.GAL AK T IK ABOLT.HU

 GALAKTIKA
2022. június

Megszakítjuk
GALAKTIKA
D
W E IR
(ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 €
•
TA S Y
I • FA N
S C I- F

műsorunkat
WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. JÚNIUS

Ha az ember munkájánál fogva kicsit jobban belesza- ADATTÁROLÁS

386
GYÉMÁNTLEMEZEN
NAPENERGIA SÖTÉTBEN

+
A CIVILIZÁCIÓ HAJNALA
gol a nemzetközi SF-életbe, hamar rájön, mennyire
segítőkész, vendégszerető és barátságos népséggel KIDRUK
hozta össze a sors. Életem második Euroconjára pél- TYERINA
ZSUPANYSZKIJ
dául, amelyre Kijevben került sor, sorozatos kava- GEDEONOV
rásoknak köszönhetően végül egy nappal korábban HORVÁTH KOCJUBINSZKIJ Előfize
tő
érkeztem meg az előre eltervezettnél, álltam szállás MARIJA CS Kknek
149A 0 Ft!
nélkül egy idegen városban (mert a szállodában, Galina
ahol másnaptól foglalásom volt, nem akadt erre az
VLAGYIMIR
éjszakára üresedés). Ekkor tűnt fel a színen Borisz,
a rendezvény egyik fő szervezője, és amikor meg- Arenyev

22387

243018
hallotta a problémámat, közölte, semmi gond, majd

770133
náluk alszom.

9
A FANTASZTIKUM LEGJAVA
Azóta is tartjuk a kapcsolatot, Európa legkülön-
bözőbb pontjain futottunk már össze, köztük Budapesten és újfent Kijevben is. Idén év elején
nagyon elkeserített az orosz invázió híre, és persze igyekeztem megkeresni ismerőseimet, min-
denki épségben van-e. Szemem előtt döbbenetes kép állt össze a kialakult hadiállapotokról,
ahogy az emberek fogcsikorgatva próbálják élni mindennapi életüket ostromok, lövöldözések
és bombariadók közepette. Mintha nem is a 21. századot írnánk.
Elhatároztam, a magam módján megpróbálom felhívni a figyelmet a szörnyűségekre, egy-
ben ráirányítani szerény reflektorfényünket a tényre: Ukrajnában nemcsak katonák élnek, ha-
nem művészemberek, többek közt írók is. Megszületett ennek a különszámnak a terve, és most,
a munkálatok végeztével örömmel nyújtom át olvasóinknak. Köszönöm ukrán barátaimnak
a segítséget létrejöttében, és a fordítóknak is a gyors és szép munkát. Ami a lapszámunkban
szereplő egy szem kakukktojást, vagyis magyar novellát illeti, kérem, olvassák el, és megértik,
hogy nagyon is helyén van, hiszen ez a Balaton-felvidéki etnohorror a maga módján szintén a
háború, a megszállás borzalmairól szól.
A klasszikus maximával ellentétben fegyverdörgésben a múzsák nem hallgathatnak el, sőt
meg kell emelniük a hangjukat. (És félreértés ne essen, az orosz oldalon éppúgy vannak baráta-
im. De mondanom sem kell: nem a politikusok soraiban.)

Németh Attila
irodalmi szerkesztő

Az első szó jogán 3

 GALAKTIKA XLII. évfolyam, 387. szám
Alapítva: 1972-ben
Tiszteletbeli főszerkesz tő: Kuczka Péter
Főszerkesz tő: Dr. Mund Katalin
Lapigazgató: Burger Ist ván
Irodalmi szerkesz tő: Németh Attila
(irodalom@galaktika.hu)
Tudományos szerkesz tő: Kovács „Tücsi” Mihály
(tudomany@galaktika.hu)
Olvasószerkesztő: Athén Melitta, Kasza Magdolna
Kommunikáció: Somogyi Réka
tel.: 06-70/944-8181 (kommunikacio@galaktika.hu)
Terjesztés: Szabó Lívia
(terjesztes@galaktika.hu)
Szerkesztőségvezető: Polonkai Tamás
(szerkesztoseg@galaktika.hu)
Kreatív igazgató: Varga Balázs

A borító Darwin Cellis (Egyesült Államok) munkája:

darwinzero.artstation.com

A TANÁCSADÓ TESTÜLET TAGJAI

Dr. Lukács Béla fizikus, a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet-
ének tudományos tanácsadója
Dr. Juhász Árpád geológus, a TV2 tanácsadója
Dr. Almár Iván csillagász, űrkutató, a Nemzetközi Asztronautikai
Akadémia SETI munkacsoportjának tagja, a nemzetközi SETI bizottság
korábbi alelnöke
Réz András esz téta
S. Sárdi Margit irodalomtör ténész, egyetemi docens, a Magyar Scifitör-
téneti Társaság elnöke
12
Alföldi István ex-ügyvezető igazgató, Neumann János Számítógép-
tudományi Társaság
Szabó György médiaszakértő (ex-elnök-vezérigazgató –Sanoma)
Juhász György tartalommarketing-szakértő
Szerkesztőség: 1024 Bp., Fény u. 2.
Tel: 06-1/457-02-50, Nyitva: H–P 10–16 óra között
Kiadó: Metropolis Media Group Kft.
Felelős kiadó: a Kft. ügyvezető igazgatója
Terjesz ti országosan a Lapker Rt.
Nyomdai előállítás: Gelbert Eco Print • www.gelberteco.hu
Előfizethető: kedvezményesen egy évre (12 szám, Platinakártyával,
partneri kedvezményekkel) 17 880 Ft (1490 Ft/hó) • csoportos besze-
dési megbízással: 1490 Ft/hó • Galaktika XL (12 Galaktika XL, Gyémánt-
kártyával, partneri kedvezményekkel): 29 880 Ft/év (2490 Ft/hó) • cso-
portos beszedési megbízással: 2490 Ft/hó • partnereinknél a digitális
Galaktika 1200 forint/db
Az előfizetés teljesíthető átutalással: K&H Bank Zrt.
10403181–50526767–88671008 vagy rózsaszín pos tautalványon
a Metropolis Media Group Kft, 1535 Bp. Pf. 746. címre.
70
A meg jegy zés rovatba kérjük beírni
a kedvezményezett nevét és postázási címét.
Kanadában és az Egyesült Államokban előfizethető
a Pannonia Könyvesboltban.
www.pannonia.ca • e-mail: info@pannonia.ca
Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza!
HU-ISSN 0133-2430
Támogatóink: poty

79
 GALAKTIKA
2022. június

46
30

novellák cikkek
6 Volodimir Arenyev: Aranyhaj 12 A civilizáció hajnala
16 Maksz Kidruk: Közelebb a Sarkhoz 30 A szférák zenéje
32 K. A. Tyerina: A rendíthetetlen ólompilóta 46 Obszervatórium
48 Olekszij Zsupanyszkij: Havrilovna 56 Gondolatátvitel
64 Olekszij Gedeonov: A hó közepén 70 Kő kövön
72 Marija Galina: Apró istenek titkos oltára 79 Zöld jövő
80 Horváth István: Hárs nélküli erdő 98 Képregény a Galaktikában
105 Mihajlo Kocjubinszkij: Bűnös világ

Galaktika XL
115 Gregory Benford: Sötét egek
166 Gregory Benford: A sötétnél is mélyebbre
186 Gregory Benford: Idegenben

Tartalom 5
 GALAKTIKA
2022. június
CO N-
O
R
EUíjas sze
d
r ző
ARANYHAJ
A
SZOMSZÉDBAN valaki krump-
lit sütött. Valaki, akinél vacak a
szellőzés és minimális a körü-
lötte lakók iránt érzett empátia.
Polina becsukta az ablakot, és ha már ott
járt, egy nedves törlőkendővel végigsimított
az ablakpárkányon is, aztán megint vissza-
ült dolgozni. Elvégre is, győzködte magát, az
igazi művészek éheznek. Még nem telt el egy
teljes nap sem, és még a javadra is válik, ha le-
dobsz egy kis felesleget, amikor meg vége lesz,
akkor gyerünk, csajszi, iratkozz be végre egy
edzőterembe, mert a tizenharmadik emeletre
felszaladgálni persze nem rossz testedzés, de
csak ha tényleg szaladsz, nem pedig a négy fal
között csücsülsz.
Nem vette észre, Istar mikor bukkant fel:
az előbb még nem volt ott, most meg a lábá-
hoz dörgölőzik és dorombol.
– Eszedbe ne jusson kunyerálni! – mond-
ta Polina. – Ha valaki, hát te időben megkap-
6 Aranyhaj
Egy magányos
lakótelepi
macskatartó
mindennapjaiba
bekopogtat
valami... valami
nem mindennapi.
Volodimir Arenyev
tad az adagodat, ott van még a fele a tálkád-
ban. Fogyókúrázni fogsz, mi mást tehetnék
veled?…
Istar felugrott az asztalra, és megbökte a
könyökét.
– Terroristákkal semmiféle tárgyalásra
nem vagyok hajlandó. Azokkal meg főleg
nem – tette hozzá Polina –, akik nem hagy-
ják, hogy megkeressem a tápjukra valót.
Ha már szóba jött ez a téma, átkapcsolt a
Photoshopból a Chrome-ba, és sokadszor is
frissítette az oldalt. Mind a hét oldalt.
Aztán leellenőrizte, működik-e a router.
És ha már ott járt, letörölte, és a polcot is
alatta. Visszatért az asztalhoz, és meglátta,
hogy a szabály, miszerint „Polja felkelt, he-
lye elkelt” még mindig megbízhatóan mű-
ködött. Odakucorodott a szék szélére, és
biztos, ami biztos, még egyszer frissítette
az összes oldalt. Hiába: sehol egy üres szál-
lítási mező, csak „Elnézést, karbantartás

zajlik” és egy emberke. Az emberke kezé-
ben lapát, arcán maszk.
Istar forgolódott, majd mind a négy lá-
bával meglökte Polina hátát. Tisztában volt
azzal, hogy gazdája nem bántaná, és ezzel
szégyentelenül vissza is élt.
– Ne vedd célzásnak, de Stephen King épp
arról beszél most egy interjúban, hogy kri-
tikus helyzetekben először a házi kedvencek
kerülnek kés alá. Én természetesen nem va-
gyok pszichopata, de…
Istar ásított egyet, leugrott a székről,
árbocként csapta fel a farkát, és elindult a
konyha felé.
Nem, gondolta Polina, nem vagyok pszi-
chopata. Csupán szklerózisban szenvedek, és
nem vásároltam időben gyógyszert.
Ez persze nem gond, ha bármikor elsza-
ladhatsz a gyógyszertárba. Illetve akkor,
amikor nem akadsz ki pusztán a gondolat-
tól, hogy kilépj a lakásodból. A biztonságos
erődödből, haha.
A sült krumpli illatát még a zárt ablakon át
is érezte. Vagy csak úgy gondolta, hogy érzi,
bár a különbség nem számottevő. Főként, ha
te – aki annyira modern, ironikus, magabiz-
tos vagy – nem estél pánikba, mint a „hét-
köznapi állampolgárok”, és nem halmoztál
fel élelmiszert a több hónapig tartó önkéntes
karantén idejére. Azelőtt hetente egyszer vé-
gigjártad a boltokat, ha pedig rosszabbodott
az állapotod, bevetted a fentebb említett tab-
lettákat, amelyek, haha, most nem jutottak
időben eszedbe.
Erre meg a házhoz szállító cégek döntöttek
úgy, hogy a futárok bérét csökkenteni kellene,
mire a futárok sztrájkolni kezdtek a főváros
egész területén. És amíg nem rendeződik a
helyzet, az internetes oldalak elnézést kérnek
az átmeneti kellemetlenségekért, te meg – a
modern és önálló – már egy teljes napja csak
vízen és kekszen élsz. A keksz meg fogyófél-
Aranyhaj
GALAKTIKA
2022. június
ben van, hiába eszed a hősies sarki felfede-
zők előírásai szerint: ötóránként egyszer, két
darabot. A vízzel egyelőre nincs gond, bár a
csövekben sziszeg valami már vagy fél napja
– apropó, mikor is nézted utoljára a lépcső-
ház bejáratánál kihelyezett hirdetőtáblát? Egy
hete? Mit gondolsz, azóta vajon nem tájékoz-
tattak arról például, hogy áramszünet lesz?…
– Ne hergeld magad! – adta ki az utasí-
tást. – Gyerünk, fejezd be a helyszínt, aztán
meglátjuk.
A munka mindig megnyugtatta, még a
legnehezebb napokon is. Demcsuk, amikor
szétköltöztek, azt mondta: hallod, te nagyon
profi vagy ezekben a romokban és csontvá-
zakban. Lehet, hogy talán túl tiszták, se egy
porszem, se egy pókháló, ám a hangulatot
kiválóan megteremtik; úgy tűnik, a gyakor-
latnak mégis van jelentősége.
Aztán azt mondta, hogy túl hevesen rea-
gált (de persze nem kért elnézést). Végül kul-
turáltan mentek szét. Nem maradtak barátok,
de a Facebookon még mindig ismerősök –
miért is ne?
– És akkor hogyan tovább? Felhívod és
megkéred, hogy hozzon kaját és gyógyszert?
Nyilvánvaló, hogy nem fogja Demcsukot
semmire sem megkérni. Nincs még akkora
baj. És különben is, az eskü az eskü, meg-
fogadta, hogy nem fog semmiféle hercegre
hagyatkozni, legyenek okosak vagy szépek,
gyalog vagy lóháton. Demcsuk csupán egy
pillanatnyi megingás volt, egy kivétel, amely
megerősítette: jól döntöttél.
Befejezte a helyszínt, és elmentette. Leel-
lenőrizte, van-e ott elegendő por és pókháló.
Átküldte a fájlt a merevlemezre, majd meg-
szavazott magának egy kis szünetet és egy
lakomát – két kekszet és egy adag friss teát.
– Remélem, te itt nélkülem is…
Félúton elakadt a szava, amikor meglátta,
hogy Demcsuk az asztalra pakolja a különbö-
7
 GALAKTIKA
2022. június
ző darákkal teli zacskókat. Istar a lába körül
tekergett, szemlátomást számított valamire.
– Ó – szólalt meg Demcsuk, amikor meg-
pillantotta Polinát –, ne haragudj, meglepe-
tésnek szántam…
A konyha keskeny volt, az ósdi hűtőszek-
rény, amelyet a főbérlő nem engedett kidob-
ni, nagyjából a helyiség harmadát elfoglalta.
De Polina megoldotta. Még a hűtőszekrény is
felzúgott, amikor Demcsuk nekivágódott, a
mágnesek meg szanaszét repültek.
Nos, azok miatt Polina nem aggódott.
Csak nézte Demcsukot, és próbálta megér-
teni: ő kattant vajon meg, vagy a modern
betörők kiberpunkosítása ennyire gyorsan
történik.
Demcsuk arca – amely olyan volt, mint
egy kísértetálarc – ott lógott a levegőben, ahol
előtte állt. Az emberke pedig, aki az ablakpár-
kányba kapaszkodva próbált lábra állni, ala-
csonyabb és öregebb volt Polina exénél.
– Hát így tegyél jót az emberekkel… –
hörögte. – Jó, persze, értem én, miért rea-
gált így, de…
– Demcsuk soha nem kért elnézést –
mondta Polina. – Ezért. Most pedig egy per-
cet kap, hogy elmagyarázza, mit csinál itt.
Az emberkének végre sikerült felkászálód-
ni és megállni görbe lábain. Katonai zubbo-
nyának zsebéből elővett egy zsebkendőt, és
óvatosan megtörölte magasra nyúló, csillogó,
kopasz feje búbját. Demcsuk dzsekije színes
ködként hullott le róla.
–  Fogja fel úgy – mondta az emberke –,
hogy ez egy földim iránt tanúsított együttérző
gesztus. És hála a… khm… tejért.
Istar immár üres tálkája felé biccentett.
Polina némán felvonta a szemöldökét.
– Idehallgasson, magánál helyzet van,
nincs oka szégyenkezni – tette hozzá az
emberke kissé feszülten. – Ott van például
a nénike a százharmincasból, aki bottal jár
8 Aranyhaj
és a bal szeme hályogos. Na ő csak színle-
li, hogy este, amíg ő aludt, a lánya hozott
ennivalót. Aztán persze a lánya időt szakít
rá, és tényleg meglátogatja, én pedig abból
a készletből ezt-azt visszateszek oda, ahon-
nan kölcsön vettem. Senkinek nem szár-
mazik kára, nincs bűncselekmény, nincs
tragédia.
– Akkor maga a mi helyi Robin Hoodunk?
Lares, Penates, irgalmas szamaritánus, aki
gondoskodik minden földijéről, áldott há-
zunk minden lakójáról…
– Stolnij1 – pontosított. – Szólítson csak
Stolnijnak! (stolnya – alagút, tárna)
– Csak egy vezetéknév, és ennyi?
Az öreg elkapta a pillantását, és szárazon
így felelt:
– Ez én esetemben csak a vezetéknév fon-
tos. A keresztnév és apai név, tudja, egy bizo-
nyos pillanattól kezdve megkopnak, a nem-
zetséghez kötődésnek viszont… megtartó
ereje van. Nem hagyja, hogy kifakulj. És még
az emlékeknek is… de ezzel nélkülem is tisz-
tában van.
Stolnij ügyesen lehajolt, és szabad kezével
megvakarta Istar fültövét. A  macska a lábá-
hoz dörgölőzött, és felnyávogott.
– Tablettát – folytatta, miközben nagy
gonddal simogatta a macskát – nem szerez-
tem, bocsássa meg. Bizonyos mértékig kor-
látokat szab nekem a… khm… hely, ahol az
utódok laknak. De néhány nap alatt talán ki-
találok valamit.
– Miért csinálja ezt? – tette fel a kérdést
Polina. – Elvégre én nem vagyok helybéli,
csupán egy éve, hogy ideköltöztem, előtte egy
egész más kerületben laktam, és még nem be-
széltem arról, hogy…
Elhallgatott. Váratlanul megvilágosodott
előtte, hogy az emberke tényleg ismerős kiej-
téssel beszél, de ugyanakkor kicsit szokatlan,
túlságosan irodalmi a stílusa. Mintha egyál-
 GALAKTIKA
2022. június

talán nem ebből a korból származna, így ta-
lán a háború előtt beszéltek… mármint nem a
mostani, hanem az előző évszázadi előtt.
Ugyan már, gondolta. Dehogy. Ez külön-
ben is csak hallucináció, kedvesem. Egy lo-
gikus, a traumáidból táplálkozó hallucináció.
Stolnij zubbonyának zsebébe rejtette
zsebkendőjét, és lehúzogatta a zubbony alját.
Vékony, csontos ujjai végén fekete félkörök
látszódtak. A gallérján kis zsinórok, de Po-
lina nem tudta, ez milyen rangot takar, so-
sem igazodott el a váll-lapok jelzéseiben, a
háborúk közötti időszak meg végképp nem
az ő asztala.
– Senki – mondta halkan Stolnij –, senki
sem éhezhet. Soha többé, senki.
Úgy hangzott ez, mint egy eskü… Egy
ijesztő, halálos eskü.
Amúgy meg ez tényleg egy eskü volt. Po-
lina tisztában volt ezzel. Amikor ott állt az
üres szülői házban, nézte az elmúlt néhány
hónap alatt felgyülemlett port, az utcán
északi akcentussal beszélő idegen hangokat
hallott, akkor megértette, hogy többé soha
nem tér vissza se abba a házba, se abba a
városba – vajon akkor nem hasonló esküt
fogalmazott meg magában? Vissza se nézni.
Nem sajnálni semmit. Nem felejteni. Nem
hagyni felgyülemleni a piszkot ott, ahol
élsz. Nem hagyni, hogy otthonod ilyen álla-
potba kerüljön.
A házukat akkor nem érte találat, a szülei-
nek volt ideje elmenekülni, ő pedig visszatért
az irataiért, amelyek hiánya az áthelyezett ha-
tár ezen oldalán meglehetősen megnehezítet-
te az életet. Az iratokat nem találta meg, mást
viszont nem is akart magával vinni. Kivéve
Istart, a szomszéd macskát, akire gyerekko-
rából emlékezett. A macskát, akit a menekülő
szomszédok magára hagytak.

A Zs oldo s P é te r -díj a s írónő

keresd u-n!
regényeit a galak tik abolt.h

Aranyhaj 9
 GALAKTIKA
2022. június
Így érkeztek meg Kijevbe: Polina és az
egyetlen, amit érdemes volt megmenteni…
mindazok után.
A szüleinek nem mesélt Istarról: eleinte min-
den fontosabb volt ennél, aztán meg már nem
volt kinek. Demcsukot nem zavarta a macska,
ez volt az, ami miatt Polinának úgy tűnt, hogy
akár még működhet is köztük valami…
– A  számom. – Stolnij letépett egy cetlit,
és ráírt tíz számjegyet. – Ha felvenné velem a
kapcsolatot…
– Hogyhogy, csak így egyszerűen, mobilon?
Az emberke elmosolyodott:
– A liftben megnyomja ezeket a gombokat
ilyen sorrendben, majd a kezelő hívógombját.
– Valószínűleg észrevett valamit a lány tekin-
tetében, elkomorodott, és hozzátette: – Hát, a
kézmosón keresztül is hívhat, csak előbb önt-
sön bele lefolyótisztítót, mert az átjárhatóság
szinte nulla. Hozzak belőle?
– Nem, köszönöm, nekem is van, két had-
seregnyi takarítónőnek elég lenne. – A  lány
gépiesen kirántott a legközelebbi tasakból egy
tisztítókendőt, és nekiállt letörölni az asztalt.
– Nagyon helyes – bólintott Stolnij. Óvato-
san megérintette a lány csuklóját, és hozzátet-
te: – Vigyázzon magára, és ha van valami…
csak hívjon! És ne marcangolja magát: a féle-
lem teljesen normális emberi reakció.
Amikor elment, Polina még letörölte a hű-
tőszekrényt és az ablakpárkányt is, aztán a
darás zacskókat kezdte el rendezni, miközben
a fejében mint egy ragályos dallam köröztek
Stolnij utolsó szavai: „normális reakció, nor-
mális, normális”.
Eszébe jutottak nagymama meséi. Jósá-
gos házimanókról szóltak, akik a falakban
és a küszöb alatt éltek, szemmel tartották a
„saját” családjaikat, és ételt hoztak nekik a
legkegyetlenebb, ínséges években. Más törté-
netek is, azok, amelyeket ritkán idéztek fel, a
gyerekek előtt pedig soha: a Nagy Éhínségről
10 Aranyhaj
és azokról, akik az ország keleti részére mene-
kültek, a legmélyebb, legveszélyesebb bánya-
alagutakba szegődtek dolgozni, hogy életben
maradjanak és gondoskodjanak a családjuk-
ról. Az elhagyatott alagutakról, az emberek-
ről, akik soha nem tértek vissza a sötétből, a
föld alól.
Nagymama meséiben mindig voltak
házimanók, de Polina tudta – olvasta egy mo-
nográfiában, amikor nem helyszínt, hanem
szereplőket fejlesztett egy számítógépes játék
számára –, hogy ezek a házi istenségek valójá-
ban az őseink. Szó szerint: azok, akik meghal-
tak és akiket a küszöb alá temettek, hogy vi-
gyázzanak az élőkre. Hogy távol tartsák a bajt.
Soha nem gondolt bele ebbe: vajon hányan
jutottak erre a sorsra a Nagy Éhínség után –
legyengülve, kétségbeesetten, miközben kép-
telenek voltak megmenteni nemcsak magu-
kat, hanem azokat is, akik életben maradtak.
Mi történt akkor velük? És mi történik
most, amikor a földünkre idegen emberek
érkeztek?
Meg hát végtére mire is voltunk képesek?
Mire?!
Mindez őrültségnek hangzott, a nemrégi-
ben átélt trauma egy újabb felhangja. Mi min-
den bukkan fel az ember fejében, nem igaz?
Végül beleöntötte a lefolyótisztítót a csap-
ba, és leellenőrizte mind a hét oldalt.
Estefelé pedig felemelte a lefolyó szűrőjét,
és hívta Stolnijt.
– „Elvinni”? – kérdezett vissza zavarodottan.
– És visszajuttatni a tulajdonosoknak. –
Polina a vállára dobott egy könnyű széldzse-
kit, és leült, hogy bekösse a tornacipő fűzőjét.
– Nem kell ezt tennie – felelte Stolnij. –
A maga helyében én is félnék… és féltem is,
valamikor, bár az én esetemben nem beteg-
ségről volt szó… – Félbeszakította saját ma-
gát, és megvonta a vállát. – Most meg még a

vakcinát sem fejlesztették ki, és ki tudja, mi-
lyen gyorsan mutálódik ez a vacak…
Az emberke nem értette.
– Régóta van itt?
– Az utódaim rögtön a háború után ideköl-
töztek, családostul, úgyhogy jöttem én is utá-
nuk. Szerettem volna maradni: annyira erősen
kötődünk a földhöz, de… egyszerűen képtelen
voltam elhagyni őket. A lakás… nem annyira
kényelmes, de az enyémek végül egy liftes, sok-
emeletes házba költöztek be, és rögtön jobb lett
a helyzet. Ők persze felejtenek: van, ami nem
érdekli őket, másról meg túl sokat tudnak és
emiatt nem akarnak emlékezni… Én meg…
kifakulok… de azért még tartom magam.
– Az enyémek szinte rögtön azután kiköl-
töztek, hogy ez az egész elkezdődött –, mond-
ta halkan Polina. – És sok szomszédunk is. De
voltak olyanok is, akik maradtak. Azok, akik
jobban kötődtek a földhöz, vagy reményked-
tek valamiben, vagy egyszerűen nem volt le-
hetőségük elköltözni. És tudja… volt egy csa-
lád… időről időre eljártak az erdőbe, tüzelőt
gyűjtöttek… de nem csak ők egyedül jártak
egyébként. Aknák voltak ott, az emberek pe-
dig tudták, és mégis kijártak oda. Megkér-
deztem, hogy lehet úgy menni, hogy közben
tudod, bármelyik pillanatban a levegőbe re-
pülhetsz. Hát nem ilyen az élet? – kérdeztek
vissza. Soha nem tudhatod, mondták, hogy
mikor kerülsz sorra.
Stolnij pislogott:
– Hogy jön ez ide?…
– Ez a koronavírus… még hasonlít is egy
aknára… egy víz alatti gömbölyűre, kis szar-
vacskákkal. Természetesen veszélyes. És mu-
száj betartani bizonyos szabályokat: maszk,
kézmosás… – Polina bekötötte a cipőfűzőjét,
és felállt. – De én nem a vírustól félek. Attól
félek, hogy ha elkapom, ágynak dőlök, és lá-
zasan önkívületben leszek, akkor Istar éhezni
fog… maga azt mondaná, „kifakul”. Magára
Aranyhaj
GALAKTIKA
2022. június
hány ember emlékszik, így vagy úgy? De rá…
csak én. És ő az egyetlen, aki nekem megma-
radt abból az előző életből. Már hat éve él ve-
lem, dorombol, tejet iszik…
Stolnij elpirult, és elkapta a pillantását.
–  Furcsa – tette hozzá Polina –, mindig
mellettem van, de nem tudom még csak meg-
érinteni sem. Ő engem könnyedén, én meg…
– Hát nem ez a helyzet az emlékekkel is? –
kérdezte Stolnij halkan.
– Tegyen meg nekem egy szívességet: várja
meg, amíg visszajövök, addig vigyázzon rá!
Gyors leszek.
Stolnij belépett a konyhába, lerúgta régi,
vitorlavászon csizmáját, és óvatosan felmá-
szott a hokedlire. Istar a mellette levő ablak-
párkányra ugrott.
Így álldogáltak ott – a házimanó és a kísértet-
macska – és nézték, ahogy a sportpályán, isko-
lán, úton keresztül a bolt felé átkel egy női szilu-
ett. Enyhén imbolygott, mintha egy láthatatlan
bozóton vagy felásott földön keresztül haladna
– de minden egyes lépéssel egyre vitathatatla-
nabbá, határozottabbá, szilárdabbá vált.
Egri Zsuzsanna fordítása
1: az orosz stolnya (bányaalagút, tárna) szóból
Volodimir (Vlagyimir) ARENYEV
Ukrán szerző, polgári nevén Vlagyimir
Konsztantyinovics Puzij. 1978-ban született, Ki-
jevben. Már gyermekkorától kezdve két dolog
érdekelte igazán, az irodalom és a biológia. Vé-
gül az utóbbi mellett döntött, és 1995-ben jelent-
kezett a helyi egyetem biológia szakára. Mivel
nem vették fel, időtöltésként az irodalom felé
fordult, és dolgozni kezdett első elbeszélésén.
A következő évben már az egyetem újságíró sza-
kára jelentkezett, és azóta rendszeresen publikál
különböző kiadványokban, de közel húsz önálló
kötete is megjelent. Korábban a Galaktika 193.
számában olvashattuk egy novelláját.
11
 GALAKTIKA
2022. június

A civilizáció hajnala
A történelem egyik legizgalmasabb időszaka, amikor a
vándorló, gyűjtögető ember letelepedett, növénytermesztés-
be és állattenyésztésbe kezdett. De miért döntött így?

A
CIVILIZÁCIÓ csak az emberre
jellemző a Földön, ez tesz minket
egyedivé az élővilágban. A puszta
ön- és fajfenntartáson túl sokkal
többet hoztunk létre. Átalakítottuk környeze-
tünket, életformánkat, és a korábbitól merő-
ben eltérő életstílust alakítottunk ki.
Ez nem egy hirtelen jött ötlet volt, a folya-
mat több ezer évig tartott, és ma már egyre
többet tudunk róla. Az ember így alkalmaz-
kodott a környezete változásához. Meglátta a
javuló körülményekben rejlő lehetőségeket,
de ha kellett, pont a romló viszonyokhoz al-
kalmazkodott. A fejlődés révén sok szem-
pontból függetlenedni tudott a természettől.
De vajon hogyan történt? Mi késztette arra
őseinket, hogy otthagyják nomád életmódju-
kat, és létrehozzák az ókor fantasztikus tár-
sadalmait?
A civilizáció keletkezését a tudomány 5-6000
évvel ezelőttre teszi. De az ide vezető folyamatok
sokkal korábban vették kezdetüket.
Sok millió évvel ezelőtt az Afrikai- és az
Indiai-kőzetlemez beleütközött az Eurázsia-
12 A civilizáció hajnala
iba. Felgyűrődött többek között az Alpok és
a Himalája, kialakult a Földközi- és a Vörös-
tenger. Hosszú évmilliók alatt megszületett az
a földfelszín, amit mi ismerünk. A hegyeknek
köszönhetően kialakult két nagy folyó, a Tigris
és az Eufrátesz, amelynek vidéke egykor Mezo-
potámia néven a civilizáció bölcsője lesz.
Gyakorlatilag az emberi történelem 99 szá-
zalékában nomádokként éltünk. Vadásztunk,
megettünk mindent, amit találtunk. Egyik
napról a másikra éltünk. Azonban időszámí-
tásunk előtt 10  000 évvel a Földön több he-
lyen is valami megváltozott: az emberek nö-
vényeket kezdtek termeszteni. Ez az egyszerű
cselekedet egy forradalmat indított el, ami a
civilizáció születéséhez vezetett.
A körülbelül 12 000 évvel ezelőtt gyökeret
vert mezőgazdaság olyan változást indított el
a társadalomban és az emberek életmódjában,
hogy fejlődését „neolitikus forradalomnak”
nevezték el. A hagyományos vadászó-gyűj-
tögető életmódot, amelyet evolúciójuk óta
követtek, félresöpörték az állandó települések
és a megbízható élelmiszerellátás. A földmű-
velésből városok és civilizációk nőttek ki, és

mivel a kereslet kielégítésére most már ter-
ményeket és állatokat is lehetett termeszteni,
a világ népessége ugrásszerűen megnőtt – a
12  000 évvel ezelőtti, mintegy ötmillió em-
berről mára több mint hétmilliárdra.
Az ember mint faj ekkor már több tízezer
éve alkalmas lett volna erre a lépésre. Azonban
a körülmények nem tették lehetővé. A legutób-
bi jégkorszak béklyóban tartotta a bolygót, és
csupán időszámításunk előtt 10 000 évvel ért
véget. Az azt követő felmelegedés azonban ki-
váló körülményeket teremtett egyre nagyobb
területeken. Ennek legfontosabb haszonélezője
Mezopotámia volt, amit termékeny félholdnak
is nevezünk. Itt tökéletesek voltak a lehetősé-
gek, és itt bukkantunk a mezőgazdasági ter-
melés legkorábbi nyomaira is.
Sosem fogjuk megtudni, ki vette észre,
hogy az elhullajtott magból kelt ki a növény.
Nem tudjuk, ki és mikor szórta el őket először
szándékosan, hogy lássa, kikelnek-e. És azt
sem tudjuk, ki volt az, aki földbe szúrt bot se-
gítségével elültette az első magokat.
A civilizáció megszületését a fűnek kö-
szönhetjük. Hiszen az összes gabonaféle, amit
fogyasztunk, a fűfélék közé tartozik. A Közel-
Keleten a búza és az árpa, Észak-Kínában a
A civilizáció hajnala
GALAKTIKA
2022. június
köles, Délkelet-Kínában a rizs, Közép-Ameri-
kában a kukorica vált uralkodó fajjá.
Az olyan növények, mint a búza, az árpa és
a borsó vadon termő elődei a közel-keleti régió-
ból származnak. Szíriában már 9000 évvel ez-
előtt is termesztettek gabonaféléket, míg a fü-
gét még korábban kezdték; a Jordán-völgyben
felfedezett őskori, mag nélküli gyümölcsök
arra utalnak, hogy már 11 300 évvel ezelőtt is
ültettek fügefákat. Bár a vadon begyűjtött ter-
ményekről való áttérés fokozatos volt, a nomád
életmódról a letelepedettre való áttérést jelzi a
korai neolitikus falvak megjelenése, amelyek-
ben a gabona feldolgozására szolgáló őrlőkö-
vekkel felszerelt házakat találtak.
A rizs és a köles termesztésének kezdetei i.
e. 6000 körülre nyúlnak vissza. A világ legré-
gebbi ismert rizsföldjei, amelyeket 2007-ben
fedeztek fel Kelet-Kínában, olyan ősi termesz-
tési technikákról tanúskodnak, mint az ár-
víz- és tűzvédelem.
Mexikóban a tökfélék termesztése körülbe-
lül 10 000 évvel ezelőtt kezdődött, a kukoricá-
nak azonban meg kellett várnia, amíg a ter-
mészetes genetikai mutációkat vadon élő őse,
a teosinte kiválasztotta. Míg a teosintétől szár-
mazó kukoricaszerű növényeket a jelek szerint
13
 GALAKTIKA
2022. június
legalább 9000 évvel ezelőtt kezdték el termesz-
teni, az első közvetlenül datált kukoricacsutkát
csak körülbelül 5500 évesnek becsülik.
A kukorica később eljutott Észak-Ameri-
kába, ahol a termesztett napraforgó szintén
körülbelül 5000 évvel ezelőtt kezdett virágoz-
ni. Ugyancsak ekkor indult a burgonyater-
mesztés a dél-amerikai Andok vidékén.
Az állattenyésztés kezdetei is erre az idő-
szakra nyúlnak vissza. A szarvasmarha, a
kecske, a juh és a sertés haszonállatként a ter-
mékeny félholdból származik, amely Török-
ország keleti részét, Irakot és Irán délnyugati
részét foglalja magában. Ez a régió indította
el a neolitikus forradalmat. Az állatok házi-
asításának időpontját időszámításunk előtt
11 000 és 9000 közé teszik.
Genetikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a
kecskék és más haszonállatok kísérték a mező-
gazdaság nyugat felé történő elterjedését Euró-
pában, és segítettek forradalmasítani a kőkori
társadalmat. Bár továbbra is vita tárgyát képe-
zi, hogy maguk a földművesek milyen mérték-
ben vándoroltak nyugatra, a tejtermelésnek az
európaiakra gyakorolt drámai hatása egyértel-
műen rányomta bélyegét a DNS-ükre. A házi
szarvasmarhák Európába érkezése előtt az ős-
kori népek nem voltak képesek megemészteni
a nyers tehéntejet. De valamikor a földművelés
délkelet-európai elterjedése során mutációval
kialakult a laktóztolerancia, amely a tej tápláló
14 A civilizáció hajnala
előnyeinek köszönhetően, a természetes sze-
lekció révén egyre gyakoribbá vált. A tejivó gén
elterjedtségéből ítélve a mai európaiak körében
– itt az északi országok, például Svédország
lakosságának akár 90 százalékáról is beszél-
hetünk – a túlnyomó többség tehénpásztorok
leszármazottja.
Ez a folyamat több ezer évig tartott. A nö-
vénytermesztés miatt fel kellett adni a nomád
életmódot, házakba költöztünk, kialakultak
az első települések. De érdemes volt, mert a
mezőgazdaság biztosította az állandó és bősé-
ges élelmet. A faj jövőjét már sokkal kevésbé
határozták meg a külső körülmények, a táplá-
léktól való függés. A háziasítás, a domesztiká-
ció immár legalább 10 000 éve tart.
A domesztikáció azt a folyamatot jelenti,
amelynek során egyes vadon élő állat- és nö-
vényfajokat alkalmassá tesznek az emberi hasz-
nálatra. Ezt néha mezőgazdasági forradalom-
nak nevezik. A háziasítás az egyik legdrámaibb
átalakulást indította el az emberek étkezési,
mozgási és életmódbeli szokásaiban.
Nem minden társadalom kezdett el gaz-
dálkodni, miután megismerte a háziasított
növényeket, olyan okok miatt, mint a nem
megfelelő környezet vagy a kulturális gyakor-
latok. A növények és állatok háziasítása azon-
ban rendkívüli eszköz volt, amely mélyreható
hatást gyakorolt az emberiség fejlődésére.
Kovács „Tücsi” Mihály
 GALAKTIKA
A GYACSENKO-HÁZASPÁR 2022. június

MESTERMUNKÁJA,
A METAMORFÓZIS-TRILÓGIA
MOST CSAK 4500 FT
+ INGYEN SZÁLLÍTÁS!

WWW.GALAKTIKABOLT.HU
AZ AKCIÓ IDŐTARTAMA:
A civilizáció hajnala JÚNIUS 1–30. 15
 GALAKTIKA
2022. június
Tengeri nehéz szállító-
repülőgép
A DARPA, az Egyesült Államok védelmi mi-
nisztériumának kutatásokért felelős részlege
egy nagy teherbírású vízi repülőgép fejleszté-
sére nyújtott be igényt.
Az év elején Kína bejelentette, hogy a dél-
kínai-tengeri jelenlétét erősítő lépések részeként
teszteli az AG600-as kétéltű teherszállító repü-
lőgépet, amely akkora, mint egy Boeing 737-es.
Bár a DARPA nem mondta ki, hogy új fej-
lesztése, a Liberty Lifter erre született meg
válaszként, az ügynökség megemlítette, hogy
új lehetőségeket keres a kiterjesztett tengeri
műveletek végrehajtására.
Az amerikai hadsereg szállítási képessége
hatékony, de a tengeren sebezhető a fenyege-
tésekkel szemben, és működőképes kikötőket
igényel. A hagyományos légi szállítás gyor-
sabb, de hosszú kifutópályák kellenek hozzá.
A DARPA ezért olyan repülőgépek kifejlesz-
tését vizsgálja, amelyek „szárny–föld-effektu-
sú”, azaz kifutópálya-független üzemelésűek.
A DARPA elképzelése szerint ezek többek kö-
zött képesek lesznek nehéz terhekkel gyorsan
és rugalmasan felszállni/leszállni a vízben.
A DARPA a szovjet korbeli ekranoplánok
példáját hozza fel, amelyek ugyanezen az el-
ven működtek, de használatuk nyugodtabb
vizekre korlátozódott. A Liberty Lifter a va-
dabb vízen is képes lesz leszállni.
16
1
A hullámos barázdákkal szántott terepsza-
kasz csaknem véget ért, amikor a jégkéreg
meghasadt az első kerék alatt; a marsjáró
megrázkódott, és mozdulatlanul megállt.
Vlad Bortko, aki addig a félszáz méteres
repedéseket figyelte, felkapta a fejét. A  ritka
légkör és a sisakablak ellenére világosan hal-
lotta a száraz reccsenést, ahogy megpattant a
járókerék titánlemeze.
A hermetikus fülkében Linda ült a kor-
mánynál. A  nap alacsonyan állt, és Vlad jól
látta, amint a lány sietősen lófarokba köti a
haját, és felveszi a sisakját. A  következő pil-
lanatban a nem hermetizált tatrész fölé két
sisak hajolt: az egyik Marviné, Vlad tizenhat
éves fiáé, a másik Vega Legneróé, az expedíció
parancsnoknőjéé.
– Egy küllő? – kérdezte Marvin.
– Egy lemez.
Egy nap alatt már a második.
– Úgy roppant, mint egy küllő.
Vega hallgatott.
Linda Vojcsinszkaja kimászott a kabin-
ból, és a hágcsón lecsusszant a homokra. Bár
szakmája szerint ionoszféra-kutató volt, úgy
csatlakozott Legnero csoportjához, mint or-
vos és az egyik marsjáró – egy hatkerekű, To-
yota 44-es szuperterepjáró – sofőrje.
Mind a négyen odagyűltek a sérült kerék
köré. A harminckét lemez közül már hat hi-
ányzott, és a széles titánabroncs egy foghíjas
szájra emlékeztette Vladot. A gépész ki tud-
ta volna cserélni a lemezeket, ahhoz azon-
ban legalább egy napra meg kellett volna
állni, Vera Legnero pedig attól tartott, hogy
Hartry megelőzi őket, ezért már harmadik
hete szüntelenül hajtotta a csoportot előre,
észak felé.
– Még csak ez hiányzott – szólt Linda, és
ingerülten Vegára nézett. – Ha ki kell menteni
bennünket, nem kapjuk meg a jutalmat.

Közelebb a Sarkhoz
Ezt felesleges volt mondani. Két nappal azelőtt
átszelték a nyolcvanadik szélességi fokot. Túlsá-
gosan messzire jutottak. A Nagy Északi Síkság
névtelen kráterében hagyott Duster terepjárótól
tíz solnyi1 távolságra voltak, onnan a legközeleb-
bi terepállomás az Acidalia-síkságon még másfél
ezer kilométer légvonalban. Ha az utolsó terep-
járójuk bedöglik, senki nem lesz, aki evakuálja
őket. Egyszerűen lehetetlen volna. Akár sikerül
elérniük az Északi Sarkot, akár nem, kénytele-
nek lesznek saját erőből visszatérni.
Vlad idegesen toporgott. A lába alatt ropo-
gott a vízjéggel kevert homok.
– Mehetünk tovább – mondta konokul
Legnero.
– Csak addig mehetünk, amíg a Toyota
bírja – rúgott bele Linda a kerékbe.
– Mi a véleményed? – fordult Vega Vladhoz.
A gépész végignézett a föléjük tornyosuló
járművön.
– Hát, se így, se úgy nem jutunk el rajta a
Sarkig.
Közelebb a Sarkhoz
GALAKTIKA
2022. június
Az ember felfedező
faj. Az eredményekért
él, az ismeretlen
fürkészése
hajtja előre.
Bármi áron.
Maksz Kidruk
A Mars kifejezetten aszimmetrikus fel-
színnel rendelkezik. Az északi félgömb
síkságokból áll, délen kráteres platók emel-
kednek. Ezért az út a Telepektől észak felé
főképp sík alföldeken vezetett keresztül:
előbb a Chryse, aztán az Acidalia, majd a
Nagy Északi-síkság. Az utat helyenként se-
kély barázdák keresztezték, néha akadtak
köves terepszakaszok, de az alföldeken álta-
lában simán át lehetett jutni a marsjáróval.
Csakhogy a nyolcvanadik szélességi foknál
az alföld véget ért. Itt kezdődött a Planum
Boreum, az Északi-plató, ez a jéggel borított,
kanyonoktól szegdelt magaslat, és nem léte-
zett olyan közlekedési eszköz, amely képes
lett volna felkapaszkodni a lejtőin.
A Legnero-csoport előző nap behatolt az
egyik, északnyugat felé tartó, és ívben a Sark
felé kanyarodó kanyonba. Egyelőre egy völgy-
ben haladtak, de Vlad Bortko tudta, hogy
egy vagy két nap múlva az osztag beleütkö-
zik azokba a sáncfalakba, amelyeket a Toyo-
17
 GALAKTIKA
2022. június
ta semmiképp se küzdhet le, és kénytelenek
lesznek gyalog folytatni az utat.
– Tudom nélküled is – vágott közbe Vega. –
Azt kérdeztem, érdemes-e most megállnunk?
Vlad vízszintesre fordította a tenyerét, és
csuklóban meglendítette. Ez az űrhajósoktól
átvett jelzés igent jelentett.
– Ki kell cserélni a kenőolajat. Ellenőrizni
a szűrőket. Megvizsgálni a járóképességet.
Ezenkívül oxigénre van szükségünk.
– Rendben. Nézz oda! – intett Vega kelet
felé, egy kisebb magaslat irányába. – Egész jó
hely a táborozáshoz.
Ami azt illeti, a hely semmiben sem tért el
attól, ahol álltak. Körös-körül hullámzó dűnék
tengere látszott. Sima felületük csalóka volt:
milliárdnyi különböző nagyságú kődarabból
és alattomos jégből álltak, amelyet vékony, vö-
rös porréteg borított. Bortko azonban nem állt
le vitatkozni. Linda visszamászott a fülkébe,
Marvin felugrott a kasba, és az osztag elindult
a Vega által kiválasztott domb felé, hogy felál-
lítsák a felfújható lakóépületüket.
2 Vega tévedett: a gépész nem háborgott.
Linda utolsónak indult a „zuhanyozóba”.
A hajlék légzsilippel összekötött két po-
lipropilén kupolából állt, ebből az egyiket
nevezték „zuhanyozónak”, ahol az ember
egy kis időre félrehúzódhatott, és nedves
törölközővel ledörzsölhette magát. Lin-
da Vojcsinszkaja mindig utolsónak ment a
„zuhanyozóba”, és a legtovább törölközött,
mintha le akarná nyúzni a bőrét. Ki nem áll-
hatta a piszkot, jobban gyötörte talán még a
fáradtságnál is. Az utóbbi időben pedig egyre
több lett a kosz. A felfújható hajlék felállítása
és lebontása, a tábor berendezése, a marsjáró
átvizsgálása időt igényelt, az pedig Legnero
szerint nem volt, ezért több hete megállás
nélkül hajtottak. A járműben csak azért vet-
ték le a szkafandert, hogy kicseréljék a pelen-
18 Közelebb a Sarkhoz
kabetétet. Folyékony táplálékot ettek, amit a
hordozható életfenntartó berendezés tápcsö-
vén keresztül juttattak a sisakba. A  szabad
ég alatt éjszakáztak, mert a négy szkafandert
takarékosabb volt feltölteni oxigénnel, mint
felfűteni a rosszul szigetelt kabint.
Vlad egy összecsukható széken ült, össze-
font ujjakkal, a térdére könyökölve. Ő még öt
percet sem töltött a „zuhanyozóban”. Mi ér-
telme „mosdani”, ha a ruha maga büdös, és
ezzel nem lehet semmit se csinálni? A  szka-
fander alatt viselt kezeslábas szennytaszító
szövetből készült, de ha az ember hetekig
nem bújik ki az öltözékéből, azon semmiféle
szennytaszító technológia nem segít. A tiszta
ruhájuk még az Acidalia-síkságon elfogyott, a
mosáshoz pedig nem volt elég vizük.
– Mondani akarsz valamit, gépészkém?
– kérdezte Legnero, aki a feje alá tett kézzel
feküdt a tábori ágyon. A  hangja olyan volt,
mintha verekedésre készülne. – Tudtad jól,
hogy mire vállalkozol.
– Nem szóltam egy szót sem.
– De gondoltál.
Még gondolatban sem. Az igazat megvallva,
amikor Legnero piszkálni kezdte, Vlad arra
gondolt, milyen jó lenne egyszerűen elnyúl-
ni egy normális ágyon, és enni végre valami
normális ételt, mert úgy érezte, hamarosan
nem lesz képes megkülönböztetni a csövön
beszívott pépet attól, amivel napközben meg-
telik a pelenkája.
Marvin egyszerre felkapta fejét a tablet-
jéről.
– A 81. fokon vagyunk!
Vlad nem fogta fel mindjárt, hogy ez mit
jelent.
– Tessék?
– Megelőztük Woolfordot és Dzsalalit – ki-
áltotta a srác. – Északi szélesség nyolcvan fok,
ötvenkilenc perc, kilenc másodperc!

A Marstanács még 2114-ben jutalomalapot
hozott létre „North Pole Prize” néven, azzal a
céllal, hogy ösztönözze a telepeseket a bolygó
Északi Sarkjának meghódítására. Ezt a pon-
tot ugyanis hagyományos eszközökkel lehe-
tetlen volt elérni. A  reaktív konvertiplánok
hatótávolsága nem haladta meg a négyszáz
kilométert. A ballisztikus szállítórakéták ké-
pesek voltak eljutni a bolygó bármelyik pont-
jára, viszont a fel- és leszálláshoz állomásra
volt szükségük. Le lehetett volna bocsájtani a
Sarkra egy orbitális állomást, de ahhoz, hogy
visszajuttathassák a pályájára, hordozóra-
kétára és űrreptérre lett volna szükség, ezek
híján a kozmoszból a felszínre eresztett sark-
kutatók örökre ott rekedtek volna a Sarkon.
A „North Pole Prize” egyszerű ötleten ala-
pult: ahelyett, hogy a Tanács maga szervezné
az expedíciót, a vállalkozók motiválására ju-
talmat ígért. Ezzel megszabadult az esetleges
kudarc felelősségétől, és ami a legfőbb, lehe-
tővé tette, hogy minél kisebb ráfordítással el-
érjék a célt: siker esetén csak egyetlen osztag
kap pénzt, viszont a Sark meghódítására vál-
lalkozó vakmerő telepesek sokan lesznek, és
mindegyiknek magának kell gondoskodnia a
finanszírozásról.
A Tanács egyébként alábecsülte a feladat
bonyolultságát. A pénzjutalmat eredetileg két-
millió euróban határozták meg. Egy év múlva
fölemelték ötre, később tizenöt millióra. De
még tíz évvel azt követően is, hogy a jutalom
harmincmillióra emelkedett, mindössze két
expedíciónak sikerült elérni a 80. szélessé-
gi fokot: al-Dzsalali csoportjának 2129-ben,
és John Woolfordnak 2133-ban. A  huszadik
század eleji földi sarkvidéki expedíciókkal
ellentétben, amelyeket Amundsen, Nansen és
Robert Peary vezetett, a marsi sarkkutatók-
nak nemcsak az élelmet, az üzemanyagot és
a felszerelést kellett magukkal cipelni, hanem
az oxigént is, amit belélegeztek. Sok oxigént.
Közelebb a Sarkhoz
GALAKTIKA
2022. június
Persze O2-t lehet nyerni a vízjégből is, ami
északon bőven volt, vagy a levegőben talál-
ható szén-dioxidból, de mindkét művelethez
sok felszerelésre és még több üzemanyagra
lett volna szükség. A dolgot nehezítette az is,
hogy a Nagy Északi-síkság felszíne köves és
törékeny, a marsjárók elakadtak, lerobbantak,
és egy bizonyos ponton az expedíciók kényte-
lenek voltak otthagyni a járművüket, és ma-
guknak kellett tovább cipelni a felszerelést,
az élelmet, a fűtőanyagot és az oxigént. Az
al-Dzsalali- és a Woolford-expedíció eljutott
a 80° 01’ 37” illetve a 80° 45’ 24” magasságig,
de onnan kénytelenek voltak visszafordulni.
– Mi vagyunk a legközelebb a sarkhoz –
állapította meg Marvin, aztán némi habozás
után hozzátette: – Mármint az élők közül.
Volt ugyanis még egy expedíció, amelyet
2136-ban Karlson Fleming szervezett. Fle-
ming csoportja eljutott a Tenuis Cavus katla-
nig, a sarkig jégsapka széléig, ahol a jégtakaró
alól előbukkan a köves felszín. A katlan a 84.
szélességi fokon helyezkedik el, a Sark onnan-
tól alig háromszáz kilométer. Ez jóval túl van
azon, ahová Woolford és Dzsalali eljutott, a
gond csak az, hogy a Tenuis Cavus elérése után
a Fleming-csoporttal megszakadt a kapcsolat,
és az expedíció egyetlen tagja sem tért vissza.
Marvin pontosan tudta: nem elég eljutni minél
messzebb északra, a legfontosabb, hogy utána
élve vissza kell térni a Telepekre, szóval…
– És? – kérdezte élesen Vega Legnero.
A srác elszontyolodott.
– Hát, Flemingen, Donlonon és Rutherfor-
don kívül még senki nem jutott ilyen messzi-
re, és arra gondoltam…
– A 81. fok eléréséért milyen jutalom jár?
– Semmilyen.
– Akkor hallani sem akarok erről a marha-
ságról – mondta Legnero, és újra Bortkóhoz
fordult. – Kapsz egy napot. Holnapután indu-
lunk tovább.
19
 GALAKTIKA
2022. június
Vlad az ajkát harapdálta. Ez aligha lesz
elég, még akkor is, ha a felfüggesztésben nem
talál hibát. Ha viszont igen – márpedig, figye-
lembe véve, hogy milyen sebességgel haladtak
az utóbbi három hétben, csodálkozna, ha nem
találna –, akkor az egy nap édeskevés. Ráadá-
sul fel kell tölteni az oxigéntartályokat is.
– Nem elég – mondta.
– Nem kérdeztem, hogy elég vagy sem. Azt
mondtam: kapsz egy napot, aztán indulunk
tovább.
– Három hete nem álltunk meg. – Vega
hallgatott, Bortko pedig felemelte a hangját:
– Oxigénre is szükség van.
Az elmúlt négy hét alatt 1700 kilométert
tettek meg, eljutottak az Ortigia-domboktól a
Kumansky- és a Lomonoszov-kráter mellett
az Északi-plató első nyúlványaiig. Legnero
előtt senki nem tette még meg ezt az utat ilyen
gyorsan. Átszelték az egész Nagy Északi-síksá-
got marsjárón, ami Legnero előtt szintén senki
másnak nem sikerült. Az expedíciók többsége
nem vállalta a kockázatot, és a 75. szélességi
fokon otthagyták a szállítóeszközeiket. Vega
attól tartott, hogy Dexter Hartry, akinek ex-
pedíciója hat sollal utánuk hagyta el Dowson
Cityt, megelőzi, és ezért sietett. A  sietségnek
egyébként meg kellett fizetni az árát.
– Oxigénre van szükségünk – ismétel-
te Vlad.
Az Északi Sark ostromára induló expe-
díciók több terepjárón indultak, és ahogy
fogyott az üzemanyag, hátrahagyták a jár-
műveket a sivatagban. Ezek az álló gépek
alapjáratban a légkörből oxigént vontak
ki, amit az expedíció visszafelé begyűjtött.
Amikor a csoportnak már csak az utolsó jár-
műve maradt meg, figyelni kellett az expe-
díció folyékonyoxigén-készletét. Mindig elég
tartalékot kellett őrizgetni, hogy vészhelyzet
esetén el tudjanak jutni az utolsó elhagyott
terepjáróig. Bortko tudta, hogy megenged-
20 Közelebb a Sarkhoz
hetetlenül kevés oxigénjük maradt. Ha el-
romlanak a cirkóniumos szűrők, amelyek-
kel O2-t vonnak ki a légköri szén-dioxidból,
vagy elfogy a víz elektrolízisét végző beren-
dezés működtetéséhez szükséges hidrazin,
a jelenlegi készletük nem lesz elég ahhoz,
hogy négyen eljuthassanak a tíz sollal ezelőtt
elhagyott járműhöz. Az igazat megvallva, a
gáz még három főre is alig futotta volna. Ez
pedig azt jelenti, hogy egyikük garantáltan
ott marad az Északi-platón. Örökre.
– A francba – fakadt ki Legnero –, úgy néz
ki, mintha ez az egész nekem lenne a legfon-
tosabb. Neked nem kell a pénz, Vlad? Hát nem
érted? Ha nem jutunk célba, én legfeljebb egy
újabb balfácán leszek, akinek nem sikerült a
próba. Majd mesélhetem Rockweil kocsmái-
ban, hogy pár szaros kilométerrel tovább ju-
tottam, mint Woolford és Dzsalali. De te… –
döfte Vladba izzó tekintetét –, te úgy repülsz a
Marsról, mint dugó a pezsgősüvegből.
Vlad felesége tizenegy évvel ezelőtt halt
meg, egy öntőüzem karbonil kigőzölgéseitől.
A férfi azóta egyedül nevelte Marvint. Bortko
a Planetary Solutions vasúti műhelyében
dolgozott gépészként, és fél évvel ezelőtt el-
vesztette az állását, mert a műhelyt automa-
tizálták. Új munkát nem talált, ahhoz, hogy
magánvállalkozásba kezdjen, nem volt pénze,
a Tanács pedig arra készült, hogy visszavonja
a tartózkodási engedélyét. Ha nem jutnak el a
Sarkra, és nem kapja meg a North Pole Prize
rá eső részét, a Tanács rövid időn belül depor-
tálja a Földre. Akkor pedig Marvin egyedül
marad. A srác a Marson született, az alacsony
itteni gravitáción, így fizikailag képtelen lett
volna az apjával együtt visszatérni a Földre.
Bortko hallgatott. Legnero higgadtabban
folytatta:
– Feltöltjük a tartalékokat, amennyire tud-
juk, holnap megbuherálod a Toyotát, és indu-
lunk tovább.
 GALAKTIKA
2022. június

Azzal elfordult. ment. A navigátorának az utolsó jele a Tenuis-

Olyan csend támadt, hogy Vlad hal-
lotta, amint a szomszéd modulban Linda
Vojcsinszkaja fújtatva dörzsöli magát a töröl-
közővel.
3 – Az egész közel van.
Vega gyorsan elaludt. Vlad odaült a fia mellé.
Marvin fölemelte a tekintetét a tabletjéről.
– Mit gondolsz, mi történt velük? – kér-
dezte.
Vlad a szeme sarkából a képernyőre pillan-
tott. A gyerek Fleming expedíciójáról olvasott.
A képernyőn a három sarkkutató arcképe lát-
szott: Karson, Ella, Medard.
– Nem tudom. És aligha fogja megtud-
ni bárki is. Karson tőlünk délre hagyta el az
utolsó terepjárót. Kétnapi járóföldnyire. Úgy
határozott, hogy nem kockáztat. De tovább-
katlanból érkezett.
– Az messze van ide?
Az apja elgondolkodott.
– Légvonalban körülbelül kétszáz kilomé-
ter északra.
– Igen is, nem is. Ez nehéz kétszáz kilomé-
ter. Hamarosan meggyőződhetsz róla. He-
lyenként többet kell felfelé kapaszkodni, mint
amennyit előre megteszel.
– Gondolod, hogy lezuhantak egy szikláról?
– Lehet – vont vállat Vlad. – De az is lehet,
hogy beleestek egy jégrepedésbe. Vagy felrob-
bant egy fűtőelem. Az is lehet, hogy egysze-
rűen elromlott az MPS-adójuk, de Karlson
továbbment.
Igaz, ez kevéssé valószínű, gondolta
Bortko. Flemingnek volt esze, és aligha foly-

Szerezd be te is
a limitált kiadású ögrét
lót és b
Galaktika50-es pó olton!
a Galaktikab

3490 Ft 4490 Ft

W W W.G A L A K T I K A B O LT. H U

Közelebb a Sarkhoz 21
 GALAKTIKA
2022. június
tatja az utat, ha észrevette, hogy navigátor
nélkül maradt.
– Lehet, hogy rájuk bukkanunk útközben?
– kérdezte Marvin.
– Kire?
– Hát valakire Karson expedíciójából.
– Nem – rázkódott össze Vlad.
– Miért?
– Hát… ki tudja, hol lehetnek?
Senki nem tudta, hogy Fleming csoportja
meddig maradt életben a kapcsolat megsza-
kadása után.
– Akár a Sarkon is?
– Igen.
– Az nagyon bosszantó lenne, ha odaérünk
a Sarkra, és ott találjuk Fleminget – mondta
Marvin, és elkomorult. – Mármint a testét.
Érted, ugye?
Vlad felsóhajtott.
– Azt hiszem, őket már nem érdekli, hogy
mi mit érzünk.
– Ha csakugyan oda is értek, az nem jelen-
ti azt, hogy ők nyertek – mondta a gyerek. –
A Sark meghódításához nem elég kitűzni az
MPS-jelzőt, vissza is kell térni, nem igaz?
– Nem hiszem, hogy ott lennének. –
Vladnak nem tetszett a beszélgetés új iránya.
– Messzebbre jutottak, mint mi, az biztos, de
aztán visszafordultak. Kizárt, hogy ne fordul-
tak volna vissza. Könnyen lehet, hogy most
már mögöttünk vannak. Elkerültük őket.
Mi értelme van annak, ha az ember elbo-
torkál a Sarkig, letűzi a jégbe a jelet, aztán
büszkén felszívódik? Bármi történt is Fle-
22 Közelebb a Sarkhoz
minggel, azt követően, hogy elromlott a na-
vigátora, vissza kellett fordulniuk dél felé. Ez
volt az egyetlen esélyük, hogy megmenekül-
jenek. Mi is ugyanígy visszafordulnánk, ha
valami történne, gondolta Bortko.
Egyszerre szimatolni kezdett.
– Érzed?
– Mit? – kapta fel a fejét Marvin.
– Ezt a szagot.
Vlad megmozgatta a fejét. Az orrát égett
gumi szaga csiklandozta. Valahol megolvadt
a szigetelés.
– Én nem… – kezdte Marvin, de nyomban
felordított, és a bejárati zsilip felé mutatott: –
FÜST!
Vlad talpra ugrott. A  bejárattól balra, a
klímaberendezés hátsó falából vékony füst-
csíkok szivárogtak.
– MASZKOT! – kiáltotta Vlad.
A Marson a robbanásos dehermetizáció
után a második legsúlyosabb katasztrófa a
tűz volt.
Marvin odaugrott a mentőládához, feltép-
te a tetejét, előkapott két oxigénmaszkot, és az
egyiket odadobta az apjának. Vlad nem vette
fel, hanem csak a nyakába akasztotta, és letér-
delt a klímaberendezés elé. Marvin kiragad-
ta a ládából a tűzoltókészüléket, a maszkot a
hóna alá szorította, és készenlétbe állt az apja
háta mögött. Vlad a könyökével félretolta a
kupola anyagát. Az akkumulátoroktól a szén-
dioxid-bontóhoz futó vezetéknyaláb hurkot
vetett, a hajlatban a szigetelés megolvadt, a
lecsupaszodott kompozit aluminiumid erek

belevágódtak a polipropilénbe, és Bortko sze-
me láttára megolvasztották a szövetet. Úgy
metszettek az anyagba, mint egy forró kés.
– MASZKOT FEL! – vezényelte a fiának.
A kigyulladás veszélye egy szempillantás
alatt jelentéktelenné vált. Ha a vezetékerek
átégetik a polipropilént, valamennyiük-
nek vége.
– ÉBRESZD FEL LEGNERÓT! – kiáltot-
ta Vlad, és kikapcsolta a légkondicionálót.
Mondani akart még valamit, de aztán még-
sem szólt.
Túl késő volt.
A vezeték lyukat vágott a polipropilénbe.
A  levegő sziszegve áradt kifelé. Bortko füle
eldugult, mintha valaki a fejéből kifelé bele-
nyomná az ujját a dobhártyájába. Az érintke-
zés helyén a hasadék a másodperc egy töredé-
ke alatt széthúzódott, mintha késsel átdöfték
volna a polipropilént, és a kupola szétpattant,
mint egy szappanbuborék. Pakkkk! Az imént
még ott volt a fejük felett a felfújható lakóhely,
egy pillanat, és volt-nincs. Egy pillanattal ko-
rábban még egy félgömb alakú zsákban ül-
tek, ahol a klímaberendezés gondoskodott a
félatmoszférás nyomásról, most pedig a fejük
fölött a szürke marsi égbolt, körülöttük köves
marsbeli sivatag, néhány lépésnyire pedig a
marsjáró hatalmas tömbje.
A testükön pedig nem volt szkafander.
Amint Vlad észrevette, hogy a polipropi-
lén illesztékei szétválnak, még volt érkezése,
hogy becsukja a száját. Ez nem mentette meg
a gázembóliától, de legalább enyhítette a tra-
Közelebb a Sarkhoz
GALAKTIKA
2022. június
umát. A következő pillanatban a levegő kitört
a tüdejétől és a végbeléből – utóbbinak min-
den tartalmával együtt –, a füle úgy bedugult,
mintha a feje belsejében felfújtak volna egy
léggömböt. Arcára rántotta az oxigénmasz-
kot, kinyitotta a szelepet, és mélyet lélegzett.
A tüdejét megtöltötte a tiszta oxigén. Az orr-
cimpájába éles fájdalom hasított, érezte, hogy
a nyelvét elönti a nyál, de nem vesztette el az
eszméletét. Felállt, és a fiára nézett. Marvin
elejtette a tűzoltó készüléket, két kézzel szo-
rította arcához az oxigénmaszkot. A  gyerek
reszketett a hidegtől.
– A  zsiliphez! – intett Bortko a fiának. –
A másik modulba! Nyomás!
A szeme sarkából látta, ahogy Vega
Legnero felugrik a tábori ágyról, de egy lépés
után felbukik.
Marvin reszketett. Vlad odaugrott a szom-
széd kupolához. Ha a légzsilip nem sérült
meg, akkor bemenekülhetnek. Megrántot-
ta a vésznyitó karját. A szelepek működésbe
léptek, a levegő kis felhőkben kiáramlott, és
a búvónyílás kinyílt. Vlad feltépte a nyílás
fedelét, hátranézett, és intett a fiának: befelé,
befelé! Marvin motyogott valamit az oxigén-
maszk csutoráján keresztül, és az eszméletlen
Legnero felé mutatott. Vlad elkapta a fia kar-
ját, és belökte a gyereket a zsilipbe. A kamra
egyszemélyes volt, és a gyerek azt hitte, hogy
az apja kívül akar maradni, ezért belekapasz-
kodott, és próbálta berángatni.
– Engedj el! – kiáltott rá Bortko. – Megpró-
bálom bevonszolni Legnerót!
23
 GALAKTIKA
2022. június
Az oxigénmaszkok nem oldották meg a
problémájukat, de segítettek. A  maszk nél-
kül robbanásos dehermetizálódás esetén az
embernek mindössze tizenkét másodperce
marad, azután az oxigénhiány nyomán a vér
az agyba zúdul, és bekövetkezik az eszmélet-
vesztés. A maszk viszont lehetővé tett egy kis
időnyerést – egy percet, esetleg másfelet, de
nem többet. Ezt követően a keszonbetegség
felülkerekedik: az orrból dőlni kezd a vér, az
izmokban pokoli fájdalom és görcs támad, vé-
gül leáll a szívverés.
Vlad érezte, hogy a hidegtől megdermed-
nek a végtagjai. A szeme előtt mintha légyfel-
hő táncolt volna. Megfeszítette minden ere-
jét, és odavonszolta Vegát a búvónyíláshoz,
bemászott, és megpróbálta bevonszolni a
nőt. Nem ment. Vega nyaka és törzse kissé
felpüffedt, a szájából gázok távoztak, vérrel
és testnedvekkel keveredve. Mindez gyorsan
elpárolgott, amitől a test valósággal jéggé
dermedt. Úgy látszott, mintha Legnero egy-
szerűen csak elaludt volna, de Bortko tudta,
hogy Vega szemében, artériáiban és a test-
üregeiben nitrogénbuborékok keletkeznek, és
fokozatosan megállítják a vérkeringést. Egy
perc múlva a keszonbetegség által okozott ká-
rosodások visszafordíthatatlanokká válnak,
és a nő meghal.
Vlad megfordította őt, és megpróbálta a
lábánál fogva bevonszolni, de újra kudarcot
vallott. A zsilipben nem volt hely. Marvinnal
ketten is alig fértek be.
– Húzódj beljebb! Nyomd bele magad a fal-
ba! – lökött egyet a csípőjével a fián. – Be kell
préselnem őt is!
Egyszerre megérezte, hogy a derekába
kapaszkodó kéz megrándul. Vlad a fiára pil-
lantott, és észrevette, hogy Marvin orrából
vér csorog. A következő pillanatban a gyerek
köhögni kezdett, levette a maszkját, és elvesz-
tette az eszméletét.
24 Közelebb a Sarkhoz
Bortko körülnézett. A vér lüktetett a fülé-
ben. A  belső búvónyílás ablakán át megpil-
lantotta Linda ijedt arcát. A lány valamit ki-
áltott, de Vlad nem hallott egy szót sem. Nem
volt választása. Kilökte Vega testét a zsilipből,
és berántotta a külső búvónyílás ajtaját.
Felsziszegett a kompresszor, és a kamra
megtelt levegővel.
4
Linda már végzett a „zuhannyal”, csupasz
testére felkapta a szkafanderét, és amint
Bortko bevonszolta az eszméletlen gyereket
a lakómodulba, azonnal beugrott a zsilip-
be. Marvin kétpercnyi tisztaoxigén-belégzés
után magához tért. Linda eközben kiment,
és a búvónyíláson át bevonszolta Vegát, de
amikor a zsilip légnyomása kiegyenlítődött a
lakórészével, az expedíció vezetője már halott
volt.
Bortko és Vojcsinszkaja fél óra hosszat fel-
váltva próbálta szívmasszázzsal és légbefújás-
sal újraéleszteni, de hasztalan.
Elsőnek Linda adta fel. Újra kiment, és
behozta az épen maradt modulba Marvin
és Vlad szkafanderét. Bortko még mindig
Legnero mellkasát nyomkodta, mindaddig,
amíg Linda a férfi vállára nem tette a kezét.
– Hagyd, Vlad! – mondta. – Kész. Vega
meghalt.
Bortko leállt. Egy darabig ott ült a test mel-
lett, csípőre tett kézzel.
– Most mi lesz? – kérdezte végül Linda.
– Eltemetjük – felelte Vlad.
– Minek?
A férfi nem válaszolt. A következő pillanat-
ban Marvin kiáltása hasított bele a csöndbe:
– Nézzétek! – mutatott kifelé a fiú, és arca a
poros ablakhoz tapadt. – A marsjáró ég!
A Mars atmoszférájában nincs oxigén,
ezért a Toyota a szó valódi értelmében nem
éghetett, de maga a tény, hogy a járművel va-

lami olyasmi történik, ami a gyereket az égés-
re emlékezteti, semmi jót nem ígért.
Linda és Vlad az ablakhoz sietett.
A  marsjáró hasa aló fehéres gőz gomoly-
gott elő.
– Ez mi? – kérdezte Linda.
– Az üzemanyagtartály – felelte Bortko, és
sietve magára vette a szkafanderét.
– Micsoda? – értetlenkedett Linda.
– A hidrazin.
– A francba!
Linda a fejére húzta a sisakot, rögzítette a
szkafanderen, becsattantotta a mágneses zá-
rakat, és elsőnek bújt be a zsilipbe.
5 Linda megragadott néhány ballont, és oda-
Mire mind a hárman odaértek a járműhöz, a
gőz már szétoszlott. Bortko guggolva meredt
a hidrazintartályra. Marvin és Linda mozdu-
latlanul állt mögötte. A  tartály felső részén
ökölnyi lyuk tátongott. Szakadozott széle be-
felé görbült. Bortko tapogatva benyúlt a kö-
zépső kerék alá, előhalászott a homokból egy
üvegszál erősítésű rúddarabot, és odanyújtot-
ta Lindának.
– Ez mi? – kérdezte amaz.
– A kupola tartóívének egy darabja.
A felfújható lakóépület szerkezetébe üveg-
szál erősítésű rudak voltak beépítve.
– Azannyát! – suttogta a lány. – Ez hogy
került ide?
– A robbanás repítette.
A kupola olyan erővel durrant szét, hogy
a tartóváz egyik darabja parittyalövedékként
kivágódott, eltalálta a hidrazintartályt, és át-
ütötte a falát.
– Mekkora a baj? – kérdezte Marvin.
Bortko megkopogtatta a tartály falát.
– Nincs több üzemanyagunk.
– Ez volt az összes hidrazinunk?
– Igen.
A gyerek elkomorodott.
Közelebb a Sarkhoz
GALAKTIKA
2022. június
– Akkor nem megyünk tovább?
– Bár ez lenne a legnagyobb problémánk!
– suttogta Bortko.
Linda ekkor kapcsolt. Felmászott a nyitott
kasba.
– Mi van az oxigénnel? – kiáltotta. –
Bortko, hallod, amit kérdezek?
Linda feltépte a láda tetejét, amelyben a
sűrített O2-vel teli tartályok sorakoztak. Vlad
utánamászott a kasba.
– A  szentségét! – ordított Linda. – Te fe-
lelsz az oxigénért, tudnod kell!
Az első sorban tíz ballon állt. Az apró nyo-
másmérők nem működtek. Nem egyszerűen
nullán álltak, hanem ki is voltak kapcsolva.
lökte a kas padlójára. A  második sor ma-
nométerei is sötétek voltak. Linda elkapott
egyet, és megemelte. Üres.
– Hány van teli? – kérdezte, és a hangjában
pánik érződött.
Bortko óvatosan hátrapillantott, és ami-
kor meggyőződött, hogy Marvin nem látja
őket, felmutatta a középső és a mutatóujját.
Linda elsápadt. Kettő. Összesen két ballon.
Az expedíció tervezésével Legnero foglalko-
zott, de Linda nem először vett részt hosszú
távú expedícióban, és most gyorsan számolni
kezdett. Két hatliteres ballon… Tizenkét liter
folyékony oxigén… A  folyékony oxigén hal-
mazállapot-változási együtthatója 860:1. Ez
tízezer liter belélegezhető oxigént jelent. Egy
főnek egy solra 550 liter O2 gázra van szük-
sége, következésképpen… A  lány homlokán
mély függőleges ránc támadt. Ezek szerint
a két ballon legfeljebb tizenkilenc solra ele-
gendő. Egyvalakinek. Tehát legfeljebb ketten
juthatnak el a Dusterhez. Ők is, csak ha sze-
rencséjük van.
– Uramisten, ez azt jelenti, hogy mi… –
Olyan félelem rohanta meg, hogy hányingere
támadt.
25
 GALAKTIKA
2022. június
Vlad megragadta a lány karját, maga
felé fordította, és a szája elé emelte a kezét.
Hallgass!
A kas fölött megjelent Marvin sisakja.
– Mi a helyzet? – kérdezte a fiú aggódva.
Bortko sorra visszarakta a ballonokat a he-
lyükre.
– Nyolc ballon – hazudta. – Negyvennyolc
liter. Talán valamivel kevesebb, mert az egyik
nincs tele.
Linda megnyikkant volna, de Vlad a kö-
nyökével oldalba bökte: hallgass!
– Ez most… – Marvin felugrott a kasba, és
ujjával megbökte a sisakja plexijét. Meg akar-
ta vakarni az orrát. Sehogy se tudott hozzá-
szokni a szkafanderhez. – Ez jó, ugye?
– Kevesebb, mint szeretném – felelte fe-
szülten az apja –, de azért jó.
– Nem elég… – szólalt meg Linda, de
amint elkapta Bortko tekintetét, elhallgatott.
Hármuknak az oxigén legfeljebb hét solra
elég. Linda megborzongott. Még a csontjai is
beleremegtek. Ezt Marvin is észrevette, és el-
komorodott.
– Gyerünk a modulba! – mondta Vlad, és
lecsapta a ballonos láda tetejét. – Végig kell
gondolnunk mindent.
Lemásztak a marsjáróról, beengedték
Marvint a zsilipbe, és a gyerek becsukta
maga mögött az ajtót. Bortko és Vojcsinszkaja
kint maradt. Vlad megragadta Linda karját,
a lány felső karján felnyitotta a kommuni-
kátor kapcsolójának a tetejét, és kikapcsolta
a sisakmikrofonját. Aztán ugyanezt tette a
sajátjával. Amint megbizonyosodott, hogy
Marvin nem hallja őket a rádióján, magához
ölelte Linda sisakját – mintha meg akarná
csókolni –, és összeszorította a két plexiabla-
kot. A Mars atmoszférája túl ritka volt ahhoz,
hogy a szkafanderen keresztül hallják egy-
mást, de az egymáshoz nyomott sisakok fala
egész jól közvetítette a hangrezgéseket.
26 Közelebb a Sarkhoz
– Mit csinálsz? – kiáltotta Linda, nem any-
nyira azért, hogy jobban lehessen hallani,
mint egyszerűen a félelemtől. – Micsoda ro-
hadt nyolc ballonról beszélsz?
– Bízz bennem! – üvöltötte Vlad.
– Fel kell vennünk a kapcsolatot Dexterrel!
Ez az egyetlen esélyünk!
– Nem!
– Dexter most valahol ott lehet…
– Nem! – rázta meg Vlad Lindát, annyira,
hogy annak a fogai is összekoccantak.
A Mars felszínén használt sötét sisakab-
lak általában eltakarta az arckifejezést, de
Bortko most olyan közel volt Lindához, hogy
látta a lány szemét. Látta, hogy az kissé kitá-
gul, aztán a félelem egészen különös árnya-
lata jelenik meg benne. Vlad kitalálta, mire
gondolhat Linda. Ő és Marvin: apa és fia.
A ballonokban maradt oxigén két embernek
elég ahhoz, hogy eljussanak a Dusterig. Vlad
megteheti, hogy végez vele, Lindával, és be-
löki a testét egy jégszakadékba az Északi-
plató lábánál, aztán szépen elindul a fiával
kettesben dél felé. Megmenekül, és elme-
sélheti fűnek-fának, hogy Linda Legneróval
együtt meghalt a kupola felrobbanásakor,
vagy szívrohamot kapott, vagy… Mesélhet,
amit csak akar. Soha, senki nem fogja meg-
tudni az igazságot. Soha, senki nem találja
meg Linda testét, de még ha meg is találná,
nem cipeli el Newbornba, ahol a Különleges
Szolgálat tisztázhatná a halál igazi okát. Lin-
da félt, hogy megfullad, de még jobban félt
attól, hogy Bortko most ledönti a lábáról, és
egy kődarabbal betöri a sisakja plexijét, vagy
kirántja a szkafander oxigéncsövét. Vlad
egy pillanat alatt kiolvasta mindezt Linda
szeméből, és olyan keserűség fogta el, hogy
szerette volna még keményebben megrázni
a lányt.
– Dexter nem segít – mondta.
– Miért?

– Ő egy héttel utánunk indult el Dowson
Cityből, és nem hajt olyan eszeveszettül, mint
Legnero, ezért majdnem biztos, hogy elma-
radt. Még egy hétre, vagy még többre. De ez
nem számít, mert ha csak egy sollal marad el,
akkor se tud megmenteni bennünket, mert
összesen hat napra való oxigénünk maradt.
– De mi van akkor, ha Dexter…
– Ha Dexter úgy vágtat át a síkságon,
ahogy mi jöttünk, akkor talán ideér a hato-
dikon, de akkor egész biztos nem marad oxi-
génje három plusz gége számára. Érted?
Linda elsírta magát, és Vlad érezte, hogy a
lány teste elernyed.
– De hát miért hazudtál? – kérdezte a lány,
már nem kiáltva, oly elszoruló torokkal, hogy
Vlad nem is hallotta, csak az ajka mozgásáról
tudta leolvasni a kérdést.
– Ha megmondom az igazat, Marvin nem
indul el veled a Dusterhez – felelte Vlad, s
érezte, hogy a lány teste ismét megfeszül. –
Ti ketten Marvinnal fogjátok a két ballont, és
holnap elindultok a Dusterhez.
– És te?
– Én magamhoz veszem a maradék hat pa-
lackot, és megpróbálok eljutni a Sarkig.
– Milyen hatot? – vonta fel a szemöldökét
Linda. – Hogyhogy a Sarkig? Te meg vagy
őrülve?
Egyszerre elhallgatott. Az arca megnyúlt,
a szemében könny csillant. Bortko elvonta
a sisakját a lányétól, bekapcsolta a rádiót, és
odamutatott a zsilipre:
– Menjünk be, beszéljük meg a dolgot!
6 na mintha megkönnyebbült volna.
– Szóval a helyzet a következő. – Vlad valami
mosolyfélére húzta a száját, beesett arcán torz
ráncok keletkeztek. – Egy kicsit kevés oxigé-
nünk maradt, mert az utóbbi három hétben
hajtottunk, mint az őrültek, és nem töltöttük
fel a tartalékainkat. Ráadásul az összes hid-
Közelebb a Sarkhoz
GALAKTIKA
2022. június
razint is elvesztettük. Így aztán nem tudjuk
felmelegíteni a cirkóniumszűrőket, hogy a
szén-dioxidból oxigént nyerjünk. A  Toyota
akkumulátora is nullán van. Következéskép-
pen nem tehetjük meg azt sem, hogy jeget
ásunk, és elektrolízissel kivonjuk belőle az
oxigént. Ezek a rossz hírek. – Vlad itt nagy
levegőt vett. – Jó hír viszont, hogy valameny-
nyi oxigénünk mégiscsak maradt. Méghozzá
annyi, hogy el lehet vele jutni a Sarkig. – A te-
kintete itt elsötétült. Linda az alsó ajkát ha-
rapdálta. – Egyvalakinek – felezte be a gon-
dolatot Bortko.
– Ez igaz? – hitetlenkedett Marvin.
Vlad megnyitotta a tableten a térképet.
– A Sark innen hatszáz kilométer légvonal-
ban. Nektek ahhoz, eljussatok a Dusterhez,
elég két ballon. Tulajdonképpen kilencnapi
útra elég, de éjszaka spórolhattok, és… sze-
rintem odaértek.
Vlad a fiára nézett. Az bólintott: odaérünk.
– Marad hat ballon. Az egyiket itt hagyom,
a „negyvennégyesen”, hogy visszafelé ma-
gamhoz vegyem, és eljussak vele a Dusterhez.
A  többi ötöt magamhoz veszem. Harminc
liter folyékony oxigén. Ez negyvenhét solra
elég, ha takarékoskodom. Ez pedig azt jelenti,
hogy egy sol alatt mindössze huszonöt kilo-
métert kell megtennem. Felteszem a szánra
az oxigént, az élelmet, és megpróbálok eljutni
a Sarkig.
Marvin még mindig nem hitt neki. Egy
pillantást vetett Lindára. A lány tudta, hogy
Bortko hazudik, nincs semmiféle hat ballon,
de kényszerítette magát, hogy bólintson. Utá-
– Te tényleg meg tudsz tenni huszonöt ki-
lométert egy nap alatt? – kérdezte Marvin.
– Csak fel kell kapaszkodni a platóra, onnan
tovább már egyszerűbb lesz. Ha úgy látom,
hogy nem futja az oxigén, akkor visszajövök
ide, aztán irány a Duster.
27
 GALAKTIKA
2022. június
– Mi megvárhatunk ott. Élelem van elég.
Homokviharok pedig még nem fenyegetnek.
– Nem. Ti feltöltitek az oxigéntartaléko-
kat, otthagyjátok nekem az oxigenerátort,
és tovább indultok dél felé. Ha egy kis sze-
rencsém van, utolérlek benneteket. Ha nem,
akkor találkozunk Dowson Cityben. Vagy
Newbornban.
Linda le nem vette a tekintetét a gépészről.
Úgy érezte, Vlad arcának árnyékaiból még
egy csecsemő is képes kiolvasni, mi jár a fe-
jében. Marvin is megérezhette. Lehetetlen,
hogy ne érezze meg.
– Nekem ez nem tetszik – mondta a srác. –
Nem akarom, hogy elmenj.
– Nincs más választásom. Nincs más vá-
lasztásunk.
– Gyerünk, menjünk vissza együtt!
Bortko lassan megcsóválta a fejét.
– De hát te is tudod, hogy az lehetetlen.
Marvin rövid időre elhallgatott. Aztán föl-
emelte a fejét, és Lindához fordult:
– Te mit mondasz?
– Ő képes rá – felelte a lány, és a hangja szin-
te egyáltalán nem remegett. – Az apád megcsi-
nálja. Nekünk pedig vissza kell indulnunk.
7
A sír nem lett mély. A  vékony, vöröses por-
réteg alatt a talaj kemény volt, mint a beton.
Bortko nem is ásta, inkább kivéste a félmé-
teres mélyedést, belehelyezte Vega Legnero
testét, majd homokot és köveket szórt rá.
Amint végzett, lekuporodott a sír mellé, és
egy darabig a teherszánra meredt. Úgy rakta
meg a járművet, mintha csakugyan a Sark-
ra készülne, és most furcsa érzéssel nézte az
üres oxigénes palackokat. Nem lelki űrt érzett.
Nem. Inkább mintha lelki érzéstelenítőt kapott
volna. De ha jobban belegondolt, némi vigaszt
is érzett, hogy Marvinnak nem jutott eszébe
Dexter Hartry. Ha eszébe jut, Vlad kénytelen
28 Közelebb a Sarkhoz
lett volna elmondani a fiának mindent, és ak-
kor… Mit lehet tudni, mi történik akkor?
Miután pihent egy kicsit, felmászott a To-
yota tetejére, és körülnézett. A síkság fokoza-
tosan lejtett dél felé. Vlad soká nézett abba az
irányba, amerre Linda és Marvin elindult, de
bárhogy erőltette is a szemét, már nem látta
őket. És ez jó volt.
Megfordult, és most észak felé fordult.
A  messzeségben jeges fal látszott, jeges sán-
cokkal, függélyes szakadékokkal, kétoldalt
hegyek magasodtak. Vlad nem tervezte el,
mit fog csinálni, ha Marvin és Linda elmegy,
így most egy percig határozatlanul állt, aztán
egyszerre eszébe jutott, mennyire elege lett
az elmúlt hetekben a marsi síkság egyhangú
látványából. Nem akart ezen az idegesítően
szürke tájon meghalni. Ráadásul Legnero sír-
ja mellett. Vlad lekászálódott a marsjáróról,
és elindult észak felé, a szakadékoktól szab-
dalt hegység irányába.
Kiválasztotta a jégfaltól nyugatra emelke-
dő hegyet, és négy hosszú órán át haladt felé.
A  biztonsági rendszer akkor jelzett először,
amikor elérte a hegy lábát. A sisakablak alsó
sarkában felvillant egy sárga jelzés, alatt a kö-
vetkező szöveg:
FIGYELEM!
A VISSZATÉRÉSI TÁVOLSÁG KÖZEL
KRITIKUS
OXIGÉNTARTALÉK: 3 ÓRA 57 PERC
A rendszer azt jelezte, hogy túl messzire
távoldott el a terepjárótól.
Vlad nem törődött a figyelmeztetéssel. Lá-
tott a hegy tetején egy sziklakiugrót, és arra
gondolt, hogy onnét bizonyára szép kilátás
nyílhat. Elindult fölfelé.
A mászás újabb két órát vett igénybe. Vlad
már majdnem felért a sík tetőre, amikor a si-
sakjában figyelmeztető jelzés szólalt meg. Az

ablakban vörös jelzés villant, és megváltozott
a felirat:
A VISSZATÉRÉS KORLÁTOZOTT, KRI-
TIKUS TÁVOLSÁG
OXIGÉNTARTALÉK: 2 ÓRA 06 PERC
TÉRJEN VISSZA A TEREPJÁRÓJÁHOZ!
Vlad egy pillantást vetett a felső karján
lévő kapcsolókra, de nem jött rá, hogyan tün-
tethetné el a feliratot. A figyelmeztetéssel mit
sem törődve, elindult a lejtőn észak felé, de
alig tett meg száz lépést, amikor megállt.
Kétszáz méternyire, a szakadék szélén há-
rom szkafanderes alak ült. Ketten sisakjukkal
egymásnak támaszkodva, a harmadik kissé
arrább görnyedt. Vlad a meglepetéstől meg-
tántorodott, majdnem elesett. Megrázta a
fejét, mert azt hitte, hogy az oxigénhiánytól
képzelődik, de a három alak nem tűnt el.
Vlad állt egy percet, aztán elindult feléjük.
Óvatosan lépkedett, gondosan figyelve, hogy
le ne csússzon a tőle jobbra tátongó mélység-
be, de úgy látszott, mintha azért lopakodna,
nehogy a három alak észrevegye.
Amint közelebb ért, egy percre megállt, és
a szkafandereket nézte. Közelebbről úgy néz-
tek ki, mintha szobrok volnának. A  sisakok
plexije annyira megsötétedett, hogy az arco-
kat nem lehetett kivenni. Lehet, hogy nem is
arc van belül. Csak összeaszott bőrű koponya.
Kiszáradt, ráncos múmia.
Vlad lejjebb hajolt. A mellre varrott felira-
tok is kifakultak, de a betűket még ki lehetett
venni. Bortko olyan közel ment, amennyire
csak tudott, anélkül hogy hozzáért volna a
szélső szkafanderhez, és elolvasta a neveket.
Medard Rutherford. Ella Donlon. A  harma-
dik feliratot már meg se nézte. Nem vette a
fáradságot. Amúgy is világos volt, hogy a har-
madik Karson Fleming.
Ki gondolta volna…
Közelebb a Sarkhoz
GALAKTIKA
2022. június
Vlad fölegyenesedett. Sokáig nem merte
elszánni magát, de végül ujjával megérintette
Ella hátát. A szövet benyomódott, de a test ke-
mény volt, mint a szikla.
Csakugyan mint a szobrok, gondolta. Jég-
szobor-kiállítás.
Hátulról megkerülte a három alakot, és
óvatosan lelógatta a lábát a szakadékba. Tér-
dére tette a kezét, és fújt egyet. Délen, a jég-
mentes felületen számtalan becsapódási krá-
ter ásítozott, különös mintázatot öltő dűnék
sorakoztak. Északon, ameddig a szem ellá-
tott, gleccser terült el.
Jó hely.
A VISSZATÉRÉS KORLÁTOZOTT, KRI-
TIKUS TÁVOLSÁG
OXIGÉNTARTALÉK: 1 ÓRA 43 PERC
TÉRJEN VISSZA A TEREPJÁRÓJÁHOZ!
Vlad úgy ült, hogy a válla csaknem Kar-
sonéhoz ért. De fél méterrel közelebb a Sarkhoz.
Szemközt, az ég alján ott lebegett a nap, hideg,
kékes ragyogással töltve meg a szemét.
Meny Tatyjana és Soproni András fordítása
1: Sol – egy marsbeli nap.
Maksz KIDRUK
Ukrán író, újságíró, 1984-ben született. Energe-
tikai mérnöknek tanult, pályája kezdetén prog-
ramozóként is dolgozott. Sokat utazgatott, ezek-
ből az élményeiből keletkeztek első irodalmi
művei. Útleírásaival nagy népszerűséget szer-
zett, majd 2012-ben megjelent első SF-regénye,
a Michael Crichton technothrillereit idéző Bot,
melynek programozó hőse az emberi hús ízére
rákapott robotok ellen küzd egzotikus helyszí-
neken. Három évvel később napvilágot látott a
történet folytatása is. 2019-ben boltokba került
első novelláskötete. Magyarul most először ol-
vasható írása.
29
 GALAKTIKA
2022. június
A kozmosz billentyűi
A
HOGY TELNEK az évek, úgy
mennek el a legnagyobbak. 2022.
május 17-én hunyt el minden idők
egyik legtermékenyebb zeneszer-
zője. Filmzenék, dokumentumfilmek aláfestő
melódiái és kismillió sorlemez után csak a vég-
ső állomás vetett véget Evángelosz Odiszéasz
Papathanaszíu, avagy művésznevén Vangelis
karrierjének. Megannyi ikonikus dal, és persze
számunkra, sci-fi rajongók számára egy hatal-
mas filmklasszikus dallamainak írója 79 éves
volt, és ha van valaki, aki egy teljes életművet
hagyott maga után, az ő.
Vangelis 1943-ban született Görögország-
ban, és már nagyon fiatalon több hangszer for-
télyait elsajátította – érdekesség, hogy kottát
olvasni soha nem tanult meg. Húszas éveiben
az Aphrodite’s Child nevű, progresszív rockot
játszó, politikai okokból Franciaországban te-
vékenykedő együttest erősítette billentyűs és
fúvóshangszeres fronton. A pár évig működő
formáció három albumot adott ki, melyeken
főleg a világvége témakörét járják körbe. Egy
30 A szférák zenéje
Vangelis
kifejezetten sikeres ötéves pályafutás után,
1972-ben barátokként váltak el. Utolsó albu-
muk, a feloszlás évében megjelent 666 igazi
kultuszlemez, ami a Jelenések könyve sajátos
újraértelmezéseként vált a rocktörténelem
egyik legelső konceptalbumává.
A már az Aphrodite’s Childban is fő zene-
szerző Vangelis 1970-ben írt aláfestő zenét a
L’Apocalypse des animaux című természetfilm-
sorozathoz – későbbi híres állatvédő mentali-
tása talán éppen innen ered. Ez még nagyon
más volt, mint későbbi, billentyűközpontú
filmzenéi; egy főleg népi hangszeres, és a ter-
mészet hangjait előszeretettel használó alko-
tás. Vangelis ekkoriban élte legkísérletezőbb
korszakát, többször belekóstolt a dzsesszbe is.
Néhány nem hivatalos lemez is született ebben
az időszakban, melyek kisebb-nagyobb késés-
sel, de végül megjelentek az évek során.
Első szólólemeze az 1973-ban napvilágot látott
Earth. Az ekkor harmincéves zeneszerző igazi
multiinstrumentalistaként mutatkozott be, ahol
a már ekkor előszeretettel használt billentyűsök
mellett különböző népi hangszereken játszott, sőt
még az énekhangját is hallani. 1975-ös Heaven
& Hell című lemezével kezdett el igazán eltávo-
lodni a rockos gyökerektől: ez egy meglehetősen
nyomasztó, sokszor hátborzongató, főleg elektro-
nikus elemekkel operáló album lett. Az 1976-os
Albedo 0.39 hozta meg az áttörést: a bolygókról
visszaverődő fény ihlette koncepalbumon egy-
szerre halljuk a korai évek progrockos behatását,
némi dzsesszt, és a később védjegyszerű ambient
stílusjegyeinek ébredezését.
Ezután egy darabig évente jelentek meg le-
mezei, melyek közül kiemelkedik az 1979-es
China. Ezen a már bejáratott elektronika mellett

főleg kínai népi motívumokat hallani. Vangelis
részben ennek a lemeznek köszönhette, hogy
felkérést kapott az 1924-es nyári olimpia ese-
ményeit feldolgozó Tűzszekerek filmzenéjének
megkomponálására; minden idők egyik leg-
híresebb betétdala, melyet a film nyitányában
hallani, azóta sem vesztett népszerűségéből.
Számunkra persze az egy évvel későbbi film,
Ridley Scott Szárnyas fejvadásza az igazi etalon:
a lassú tempót diktáló, megkerülhetetlen klasz-
szikus Vangelis zenéje nélkül távolról sem lenne
ugyanaz. A rendező és Vangelis tíz évvel később
dolgoztak még együtt: az 1492 – A Paradicsom
meghódítása, noha filmként elhasalt, a zenéje
beírta magát a legnagyobbak közé.
2001 és 2016 között filmzenéket írt (2004:
Nagy Sándor, a hódító; 2007: El Greco), új-
ranyomatott pár régi klasszikust, és kisebb-
nagyobb eseményeken vett részt. Kiemelkedő
ebből a korszakból a NASA-val való kolla-
borációja, Vangelis jegyzi ugyanis a 2001-es
Mars Odyssey űrszonda küldetésének aláfestő
zenéjét. 2013-ban a Philea szondának – mely-
nek szoftverét egy csapat magyar programozó
fejlesztette – a 67P/Csurjumov–Geraszimenko
üstökösön való leszállásához komponált zenét.
A szférák zenéje
GALAKTIKA
2022. június
2018-ban jelen volt Stephen Hawking temeté-
sén, amihez szintén ő írt kíséretet.
2021-ben még távolról sem úgy nézett ki,
hogy kilátásban van a nyugdíjba vonulás.
Vangelis utolsó sorlemeze, a Juno to Jupiter
a különböző űrprogramokhoz írt zenéinek
egyfajta leszármaztatása. Az album egyszerre
görög mitológiai ihletésű – Juno = Héra – és
idézi meg a Juno űrszonda repülését a Jupiterig,
egyúttal megzenésítve az űrutazás kietlenségét
és magányát. Érezhetően volt még alkotóerő a
zeneszerzőben, de a Juno to Jupiter így is méltó
lezárása egy igen termékeny és igen változatos
életműnek.
Vangelis zenéjét kezdheted az elején, bele-
vághatsz a közepébe, vagy hallgathatod vissza-
felé, biztosan nem fogsz két egyforma lemezt
találni. A magát zeneileg soha nem definiáló,
független alkotó soha nem tette le a voksát egy
stílus mellett sem. Szinte mindenki meg fogja
találni lemezeiben az elképzeléseit, elvégre aki
ennyi irányba kikacsintott az évek során, az vi-
szonylag sokak számára alkotott legalább egy
olyat, ami megfogja. De inkább többet.
Zsirka Richárd
31
 GALAKTIKA
2022. június
Elektromos luxus-
tengeralattjáró
Az U-Boat Worx magán-tengeralattjárókat
gyártó cég egy olyan új modellt tervezett,
amely miatt felmerül a gondolat, hogy vajon
nem egy Bond-gonosznak építették?
A tengeralattjáró neve UWEP, 34 méter
hosszú, 7,5 méter széles, 6,5 méter magas, és
több mint 140 négyzetméternyi, szórakoztató
célokra használható alapterületet kínál. 120
utas szállítására képes.
Egyetlen feltöltéssel 18 órán át bírja, és le-
hetővé teszi, hogy a tengeralattjáró a víz alatt
közel 5 kilométeres sebességet érjen el, és kö-
rülbelül 220 méter mélységbe merüljön.
A tengeralattjáró 14 ablakkal rendelkezik,
amelyek egyenként közel 4,5 méter átmérőjű-
ek. A sötét mélységben a reflektorok elegendő
fényt biztosítanak, hogy bepillantást nyer-
jünk a víz alatti világba.
Vészhelyzet esetén egy tartalék áram-
forrással is büszkélkedhet, amely aktiválás
esetén 96 órán át bekapcsolva tartja a kriti-
kus rendszereket, amíg a mentés meg nem
érkezik.
A teteje tágas társalgófedélzetként funk-
cionál, ahová az emberek felmehetnek friss
levegőt szívni, vagy élvezni a szép kilátást a
tengerre. Az egész hajót biztonsági korlátok
veszik körül, így az utasok biztonságosan
tudnak ott pihenni.
32
A
MEGHÍVÓBAN az állt, hogy
a gólemvadászat pénteken kerül
megrendezésre. A Gép létezé-
sének hét éve alatt Noé egyszer
sem vett részt vadászatban, ennek ellenére a
meghívót mindig szorgosan elküldték neki –
a testvériség kancelláriáján számon tartottak
mindenkit. Noé általában enyhe bosszúsággal
hajította ki ezeket a szürke kis papírokat, és
azon nyomban meg is feledkezett róluk. Most
azonban különleges eseményre hívták, amire a
titkár egy kétszer is aláhúzott sorral emlékez-
tette. Ez a gólem az utolsó. Maga az Elnök is –
Jákob testvér – megígérte, hogy ott lesz.
A nyugtalanság hétfőn reggel kezdődött.
Ahogy ez lenni szokott: épp tusolsz, vagy fo-
gat mosol, esetleg kávét főzöl. Az őrült, kéret-
len gondolat átcikázik az álmos tudatodon,
egyik pólustól a másikig, te pedig ledermedsz,
mintha villám csapott volna beléd. Elejted a
szivacsot, értetlenül bámulsz a fogkefére, a te-
jet a bögre mellé zúdítod, egyenesen a macska
nyakába.
Ez az a pillanat, amikor egy ostoba gondolat
miatt teljesen mássá válsz. Még nem tudod, de
ebből nincs visszaút.
Noé nézte, ahogy a macska, aki sértődött
képet vágott, de valójában szerfölött elégedett
volt, lenyalogatja tejáztatta szőrét. Persze nem
látta, ahogy a konyhát sem. A sötétségben,
a fejében valahol egészen mélyen, a szeme és
a tarkója között, a jobb és a bal füle között –
azon a helyen, ahol azt a bizonyos belső hangot
halljuk, és látjuk a múlt képkockáit – ott vergő-
dött, farkánál fogva, illetve inkább magát Noét
elkapva, a síkos és utálatos, őrült gondolat.
„Mi van, ha…” – ezen a világon minden
rossz pont ezekkel a szavakkal kezdődik. Ami
azt illeti, nem kevés jó is.
Bandita, a kandúr, akinek a természete
teljességgel összhangban volt a nevével, befe-
jezte a mosakodást és nekiállt ordítani – nyá-

CO N-
R O
EUíjas sze r ző
d
S ZsK ON ő
- a régi marad.
O
R díjas ze r z
A RENDÍTHETETLEN
ÓLOMPILÓTA K. A. Tyerina
vogásnak ezt a hangot nem nevezhetjük: még,
még, még!
Noé, aki a hipnotikus „mi van, ha” gondola-
ton túl képtelen lett volna bármi másra gondol-
ni, a maradék tejet a macska tálkájába öntötte.
A konyhába Máska jött be, kedvenc kék tö-
rölközőjébe tekerve. Bőre sápadt fehér volt, raj-
ta kifakult szeplők. A haja is sápadt színű volt
– hamuszürke vagy teljesen színtelen. A szeme
is szürke. Ezért Noé egérkének nevezte Máskát.
Mármint gondolatban.
–  Hát te meg mit művelsz? – csattant fel
Máska, és szigorúan a kandúrra meredt, aki,
megpillantva őt, megkettőzött tempóban lefe-
tyelte a tejet, mert azt gyanította – nem telje-
sen alaptalanul –, hogy a lány el fogja kobozni:
Banditának laktózintoleranciája volt. – Takarí-
tani meg nyilván én fogok utána!
És elvette a kandúrtól a már üres tálkát.
Noé megrázta a fejét, lerázva magáról a der-
medt állapotot, és elűzve végre a nevetséges
gondolatot. Gépiesen megcsókolta Máskát, egy
A rendíthetetlen ólompilóta
GALAKTIKA
2022. június
A harcok, háborúk
végigkísérték
történelmünket,
és nem elég,
ha a „piszkos
munkát” másokra
delegáljuk, attól még
mentalitásunk
húzásra megitta a kávéját – vacak íze volt tej
és cukor nélkül, s elment a szobába, öltözni.
A lány felkapta a kandúrt, és elindult utána.
–  Te érzelmi deviáns vagy – tudatta vele.
Harag nélkül, mi több, szinte gyengéden és
finoman. Így csak egy anya beszél a huligán
fiáról: mégiscsak enyém ez a semmirekellő!…
Máska megállt az ajtóban, jobb kezével a
kandúrt szorította magához, a ballal pedig a
lecsúszni készülő törölközőt igyekezett meg-
tartani. Noét elbűvölte a látvány. Máska csoda-
szép volt.
– Tedd le Banditát a padlóra! – mondta Noé.
– Aztán minek? – háborodott fel Máska.
– Tedd le!
Bandita vette a lapot, kitépte magát a lány
öleléséből, és kirohant a konyhába, felkutatni a
tej maradványait a mosogatóban.
Noé maga sem vette észre, hogy kötöttek
ki Máskával az ágyban, ölelkezve, egymásba
gabalyodva, széthullva. A gondolatok eltűn-
tek, kiléptek a sötét szobából, amelyet emberi
33
 GALAKTIKA
2022. június
tudatnak neveznek, és udvariasan behúzták
maguk mögött az ajtót.
Ám egy kéretlen gondolat mégiscsak meg-
bújt közvetlenül az ajtó mögött, a kulcslyuk
környékén, és halkan, nagyon halkan züm-
mögte az idegesítő kis melódiát:
„És mi van akkor, ha ez a gólem én vagyok?”
Ennyire egyszerű gondolat volt ez.
Noé eleinte irigyelte a gólemeket. Tizenhét éves
volt akkor, amikor véget ért a háború, lemaradt
minden érdekesről, és rettenetesen szenvedett
ettől. Egy-két évvel korábban még nagyon be
akart kerülni a seregbe, követelte, hogy vegyék
fel pilótának, és a harcok sűrűjébe vessék be.
Természetesen elutasították. Udvariasan, ám
határozottan. Természetesen nekifutott még
néhányszor, mert meg volt győződve arról,
hogy kiváló pilóta válik belőle, és hősként tér
vissza a háborúból.
Noénak meg sem fordult a fejében, hogy ott
is maradhat, ahogy ez más férfiakkal is történt
– az égben, az űrben, a holdkráterekben. He-
lyettük a gólemek fejezték be a háborút. És a
gólemek visszatértek – kitüntetésekkel, dalok-
kal és félelmetes emlékekkel a háborúról. A vi-
lág, amelyet kaptunk, eltorzított és haszonta-
lan volt. De életben voltunk, még ha ez a világ
eltorzított és haszontalan is volt. Asszonyaink,
akiket megfertőzött a sugárzás, nem tudtak
gyereket szülni és elfelejtettek élni. A férfiak
legjava elesett a háborúban, és a jövőt azoknak
kellett megépíteni, akik kicsit silányabbak és
azoknak, akik lemaradtak.
Noé nem akarta a jövőt építeni, hős akart
lenni, az utcán akart masírozni egyenruhá-
ban, mint a régi filmek főhősei, kitüntetések-
kel a mellén, és mosolyogni akart a lányokra.
Azt akarta, hogy elmehessen az apja sírjához,
töltsön neki egy kupicával, és ő maga is igyon
egyet, méltósággal, némán. (Noé egyenru-
ha nélkül is kiment volna apja sírjához, ám
34 A rendíthetetlen ólompilóta
az apját, több ezer gyalogostársával együtt
regolitporba temették az elérhetetlen és örökre
halott Holdon.)
Gólemeket Noé csak a krónikákban és a
győzelmi felvonuláson látott – csinos, katonai
egyenruhát viselő férfiak és nők, akiknek arcát
eltakarta a sisak rostélya. A mi hőseink. Noé
internátusa ipari területen bújt meg, ahol a su-
gárzásmérő állandóan csipogott, az ég pedig
soha nem lett még szürke sem, hanem állandó-
an sűrű fekete volt a gyárak kéményeiből távo-
zó füsttől. Ezek a helyek nem hősöknek valók.
Egy nap Noé összeszedte minden pofátlan-
ságát és bekukkantott az ódon sárga kéteme-
letes épület pincéjében elhelyezkedő éjszakai
bárba, amely titkok és kalandok helyszínének
tűnt. Szigorú negyvenes öregeket talált ott, akik
komoran itták a vodkát – kupicát kupica után.
Noé először gólemnek hitte őket, meg is örült.
Talált a zsebében néhány garast, rendelt egy
ásványvizet, és a pultos öregasszony rosszalló
pillantásaitól kísérve, apró verébkortyokkal
nekilátott az italának – annyira lassan, ameny-
nyire ez csak lehetséges volt. Nézte az öregeket,
remélte, hogy ráncaik között, nyugodt, férfias
viselkedésükben, ritka válaszaikban a mester-
séges eredetre vagy katonai múltra tett utalá-
sokat fedezhet fel. Azonban hamar csalódnia
kellett – a kihallgatott, egyáltalán nem sietős
beszélgetésből rögtön világossá vált, hogy ezek
csupán gyári művezetők, közönséges embe-
rek. Nem hősök, nem – az egész háború alatt a
műhelyben ücsörögtek. Abban az időben Noé
rettentő maximalista volt, és elítélt mindenkit,
akinek lehetősége lett volna, mégsem ment el
a háborúba.
A bárba belépett egy meghatározhatatlan
korú csavargó. Koszos volt, de még nem csú-
szott le teljesen: ember-, nem kutyaszagú. Ösz-
szevissza, ritkás szakáll, hegyes orr, hosszú,
foltozott kabát. A csavargó körbenézett, észre-
vette a döbbent öregasszonyt, aki arra készült,

hogy az első adandó alkalommal kitegye a szű-
rét. Keserűen felnevetett fogatlan szájával, és
megkérdezte:
– Na mi van, a Hold veteránjának nem vagy
képes egy kupicával adni?
A gyáriak elnémultak. Lassan a bárpult felé
fordították a fejüket. A csavargó láthatóan fel-
bátorodott azon, hogy ekkora figyelmet kap.
– Igen! – mondta kihívóan. – Igen, én gólem
vagyok. Mi van, az ormányom nem árult el?
Nem jött válasz, de a csend – még Noé is
megérezte – sűrű és fullasztó lett. A csavargó
pedig folytatta, mintha nem lenne képes le-
állni, mintha odabent a testében egy felhúzott
rugó oldana ki.
– Hiszen én, az anyátokat, harcoltam! Érte-
tek ontottam gólem véremet. Érted, meg érted,
meg érted! – Noé egyike volt azoknak, akire a
csavargó piszkos ujja rámutatott, és ettől a szí-
ve felhevült. Ha maradt volna akár egy garasa,
odaadta volna.
A gyáriakra ez az őszinte és keserű beszéd
más hatással volt.
A művezetők némán felálltak, körbevették a
csavargót, és ugyanilyen némán püfölni kezd-
ték. Mindenféle harag nélkül ütötték, érzelmek
nélkül, mintha csak egy unalmas, ám fontos
kötelességnek tennének eleget. A csavargó va-
lami oknál fogva nem is ellenkezett, és velük
összhangban teljesen néma maradt. Volt eb-
ben a némaságban valami kölcsönös megér-
tés, valami megegyezésféle. Aztán kihajították
az utcára.
Noé akkor még semmit sem tudott az am-
néziás korrekcióról.
„És mi van akkor, ha ez a gólem én vagyok?”
Csütörtökön Noé megviselten és fáradtan
ébredt. Nem emlékezett az álmára, de arra
igen, hogy az álom ijesztő és kegyetlen volt.
Lehetséges, hogy szerepelt benne Hold, gon-
dolta Noé, amikor a fürdőben találta magát.
A rendíthetetlen ólompilóta
GALAKTIKA
2022. június
Figyelmesen nézte magát a tükörben, mintha
próbálta volna felfedezni kék szemében az is-
teni szikrát.
A valóság hullámokban tört rá Noéra. Ilyes-
mi még egyetemi évei alatt történt vele, amikor
néhány éjszakán át nem aludt (reggel előadá-
sok voltak, utána munka egy takarító brigád-
ban, vidám önkéntes munka a halott város
gyógyítására – dalokkal és ifjonti lelkesedéssel,
esténként meg tábortűz katonai fűtőbrikettből,
alkohol és újra dalolás), aztán elkezdődtek a
hallucinációk, és a világ kiszámíthatatlanul,
veszélyesen forgott vele. Most is ez történt. Az
imént Noé még a zuhany alatt volt és a haját
samponozta, most meg már a konyhában van,
egy hokedlin ül meztelenül, és a bal tenyerét
nézi, amit az előbb vágott el egy késsel. A seb
nem mély, de nagyon fáj. A vér a vágás szélénél
gyűlt össze egy nagy cseppé, majd lecsorgott a
csuklóján. Közönséges emberi vér volt ez, mást
Noé még nem látott. Ha a gólemeket ennyire
egyszerűen meg lehetne különböztetni, az
utolsót már hét évvel ezelőtt megölték volna.
De akkor is. Akkor is.
Ugyanilyen hullám eredményeként öltött
testet Máska is egy elsősegélydobozzal a kezé-
ben. Némán hidrogén-peroxidot öntött Noé te-
nyerébe, vagy fél percig szkeptikusan figyelte,
hogy habzik a folyadék a vérrel összekeveredve,
aztán bekötözte. Elment. Ki is itt az érzelmi de-
viáns?
Miközben hallgatta a csendet és figyelte a
megvágott tenyere okozta fájdalmat, Noénak
eszébe jutott, hogy Máska már egy ideje nem
néz a szemébe.
Elszáguldott mellette a rettegett és játékos
Bandita. Mancsaival hokijátékoshoz hasonló-
an terelgetett valami kicsit és könnyűt. Valami
nagyon ismerőset.
Noé a konyhában találta meg Banditát.
A  kandúr a hokedli alatt helyezkedett el, és
szorosan átölelve, élvezettel rágcsálta a játé-
35
 GALAKTIKA
2022. június
kát. A súlyos pillantás, amelyet Noé felé kül-
dött, azt mondta: nem adom. A férfi nem állt
le vele vitatkozni, hanem egyszerűen csak te-
jet öntött Bandita tálkájába. A kandúr azon-
nal elhagyta a harcteret, és áldozatát a győz-
tes kegyeire bízta.
Egy ólomkatona.
Ez a kis figura mindenhol ott volt Noéval,
amióta az eszét tudja. Az apja adta neki aján-
dékba, mielőtt elindult volna a Holdra. Ő Noé
nagyapjától kapta a katonát, aki pedig a saját
apjától. Egy pilóta. Az egykor zöld kis figura
már rég elvesztette a színét, lapos arcán mélye-
dések keletkeztek, amelytől váratlanul élővé és
szinte valódivá vált.
Amikor a gólemekre gondolt, Noé mindig
ilyennek képzelte az arcukat.
Hogy merészelték ezt tenni veled? Az újságok-
ban valamiféle önkéntes választásról írkáltak.
Noé azonban nem hitt benne.
Néha próbálta elképzelni, ahogy hazatértek
a háborúból: szemükben hamu, álmaikban
tűzvészek. A gólemeket nem várja az anyjuk
– mert soha nem is volt anyjuk. Egyébként,
mostanra szinte senkinek nincs anyja. A Hold
sugárzása a nőkkel és öregekkel különösen ke-
gyetlenül bánt.
Aligha mondták el nekik az igazat. Hiszen
ki vállalkozna arra, hogy önként levágja a ke-
zét? Az emlékezés pedig több, mint egy kéz.
Ez nem olyan, mint egy gyík farka, amit el le-
het dobni és ott lehet hagyni elrohadni egy kő
alatt. Az emlékezés te magad vagy.
Valószínű, hogy meghirdettek valamiféle
háború utáni egészségügyi szűrést. Ott zajong-
tak a folyosókon a sorukra várva. Flörtöltek
a nővérkékkel, dohányoztak a kisablaknál,
nevettek, majd elhalkultak, amikor felidézték
elesett társaikat.
Egyenként léptek be a szobába, hogy az-
tán egy másik ajtón lépjenek ki, és többé
36 A rendíthetetlen ólompilóta
soha ne emlékezzenek arra, hogy a Hold
pora hogyan kel életre a nehéz mágneses tal-
pak alatt, hogy balról egy villanás, és azon-
nal érzed a fájdalmat a válladban, de azon-
nal meg is feledkezel róla, mert a reakciókat
szinte automatikussá fejlesztették, és koráb-
ban visszalősz az ellenségre, mint ahogy az
igazítana a célkereszten, hogy a negyven-
egyes átlőtt sisakkal fekszik, de arcán üd-
vözült mosoly, a szájából buborékol a nyál,
hogy este a lövészárokban együtt nevettek,
aztán elhalkultok, isztok egy felest és utána
már nincs más, csak csend.
Az amnéziás korrekciót eleinte lelkendezve
fogadták.
Nyomorékok voltunk. A háború elől elrej-
tőző férfiak; kisfiúk, akiknek nem volt idejük
felnőni, hogy katonákká váljanak; nők, akik
idő előtt megöregedtek; lányok, akik soha nem
válnak anyává – megnyomorított, alig életben
maradó emberiség. Hozzászoktunk a háború
nehézségeihez és kilátástalanságához – valami
különleges könnyedség és öröm járt át minket.
A világ kemény volt, de becsületes és helyes, és
az amnéziás korrekció szintén annak tűnt.
Erősek akartunk lenni, és patronálók. El-
képzeltük, hogyan fognak majd megjelenni
közöttünk – szinte emberek, de nem teljesen
azok. Nincsenek emlékeik, nincs múltjuk, és
képtelenek élni is.
Gyerünk, vezessétek közénk hőseinket,
mondtuk mi, amikor az újságok óvatosan, le-
egyszerűsítve írni kezdtek a gólemek átalakí-
tásáról. Gondoskodni fogunk róluk, idősebb
testvéreik leszünk. (És ezáltal teljesértékűnek
is érezzük majd magunkat.)
Megkaptuk a választ: minden rendben, ők
már közöttünk vannak.
Egy héttel ezelőtt Noé még emlékezett erre, és
vasárnap is. Aztán az emlék, amelyet elnyo-
mott az álmatlanság, elkezdett kihagyni.

A lépcsőn lépkedett felfelé. Érezte a festék
szagát, meglepődött a falak friss színén és
azon, hogy a sarkokból hiányoztak a cigaret-
tacsikkek. És akkor Noénak hirtelen eszébe
jutott, milyen nap is van. És hogy miért kellett
volna már egy órával ezelőtt felbukkannia a la-
boratóriumban.
A saját emeletén óvatosan körülnézett a
lépcsőfordulóról, benézett a folyosóra, próbált
rájönni, hol lehet az Elnök. Balra – semmi,
jobbra – csend. Lehet, hogy ellenség rejtőzött
az egyik biokémiai laborban, egy emelettel
feljebb. Noé döntött, és minden sietség nélkül
megindult a folyosón. A legkevésbé sem vá-
gyott arra, hogy valaki rajta üssön, miközben
bűnbánó arckifejezés ül az arcán. A körülmé-
nyeket automatikusan kontrollálta: a három-
százegyes laborban nincs senki, az ajtó zárva;
háromszázkettes – potenciálisan veszélyes…
770428
nem, csend van; háromszázötös – megnyikor-
dult az ajtó. Aha, Jan kolléga vár, kikukucskál,
tehát az Elnök még nem járt az emeleten.
Noé biccentett egyet Jannak, majd eltűnt a
saját laborjában – a háromszázhetesben – és
azonnal megnyugodott. Itt biztonságban volt.
Az Elnök intézetbe tett látogatását már vagy
három hónappal ezelőtt kitűzték. Most Jákob
testvért a kívülről perspektivikus és hatékony
laboratóriumokban vezették körbe. Ott, ahol
zümmögtek a centrifugák, cirádás baktériu-
mok növekedtek a Petri-csészékben, a szer-
verek kijelzői a szivárvány minden színében
pompáztak.
Noé csendes, üres és ideálisan tiszta szo-
bájában az Elnöknek nem volt semmi keres-
nivalója.
Körbenézett, és elkomorodott. A laboratóri-
um most már túlzottan tisztának tűnt – gya-
núsan tisztának. Az asztalra tette a pilótáját,
hogy megtörje az ijesztő sterilitást. Egy olyan
világban, ahol a múltat eltörölte a háború, ez a
kis ólomkatona a legnagyobb kincsnek számí-
A rendíthetetlen ólompilóta
GALAKTIKA
2022. június
F I L M M Ű VÉ SZET I FO LYÓ I R AT LX V. É VFO LYAM , 06. SZ ÁM 2022. j ún i us 490 FT / 8, 60 RO N
w w w. f ilmvi l ag. h u
Női testkép
A FILMALAP ÉS KORA
ÖRKÉNY-ADAPTÁCIÓK
START UP SOROZATOK
22006
20009
CIRKO
MOZI-JEGY
Samuel Benchetrit: Szerelmes nehézfiúk – Cirko Film
9
770428 387007
387007
50%
Amerikai startup sorozatok, magyar
ügynökfilmek, lengyel (szür)realizmus,
női horrorrendezők, Sidney Poitier és
az afro-amerikai mozi. Utazz 490 fo-
rintért a Filmvilág körül – júniusban is!
tott. Bizonyíték volt arra, hogy ő, Noé – valósá-
gos. És az emlékei nem hamisítványok.
De akkor is. Akkor is.
A gólemek elvegyültek közöttünk, elkevered-
tek az emberek között. Élők voltak, puhák,
melegek és valóságosak. Ez jobban mutatta
az igazságot, mint bármilyen agitáció: ugyan-
olyanok, mint mi. Képtelenség megtalálni egy
gólemet egy Isten háta mögötti félig kihalt vá-
roskában, ahova a háború után mindenhon-
nan érkeztek a magányosok – múlt nélkül,
rokonok és barátok nélkül. Képtelenség meg-
különböztetni őket. Meg különben is, minek?
Lehet, hogy a gólemek nem teljesen emberek,
lehet, hogy szintetikus ereikben művér folyik,
de ha ők nem érdemelték ki a jogot, hogy itt él-
37
 GALAKTIKA
2022. június
jenek ezen a felperzselt bolygón, akkor mi soha
nem is rendelkeztünk vele.
Minden alkalommal, amikor hasonló mon-
datokat hallott, Noé meglepődött: ha minden
ennyire nyilvánvaló és egyszerű, akkor minek
újra meg újra ismételgetni?
Tizennyolc volt, amikor átköltözött a fővá-
rosba, felvették az egyetemre és ugyanakkor a
testvériségbe is belépett, ami akkor még nem
volt hivatalos, csupán ifjúsági. Tizennyolc éve-
sen az ember nem lehet meg polgárpukkasztás
és tiltakozások nélkül. Noé közömbösen állt a
zenéhez, a promiszkuitáshoz meg túl szégyel-
lős volt. Maradt hát a politika.
Akkoriban hozták nyilvánosságra az am-
néziás korrekciót, a részleteit és magukat a
gólemeket is minden lehetséges oldalról meg-
vitatták. A gólemeket hősöknek tartották ak-
kor – még ha láthatatlan és anonim hősöknek
is. De a nemzeti szeretethez mostanában már
valami különös, megfoghatatlan felhang is
vegyült. Noé hallotta ezt, fiatalkori baromé-
terével igyekezett bemérni, amely érzékeny
volt és pontos, ám kiértékelni nem tudta az
eredményt.
Ebben volt segítségére Jákob testvér, aki
rendkívül bölcs ember lévén jól ismerte az életet.
A gólemek, mondta, a mi gyermekeink. Mi
teremtettük őket, hogy legyőzzük a háborút.
A háborúnak vége, a háború már a tegnapé. Ők
viszont itt maradtak. Ők, akik azért születtek,
hogy meghaljanak a háborúban és szétpor-
ladjanak, most visszatértek a mi világunkba,
amely nem áll készen arra, hogy befogadja
őket. Előbb vagy utóbb a háború magja kicsí-
rázik bennük, áthatol eltorzított emlékezetü-
kön, mi pedig arra eszmélünk, hogy több ezer
elromlott hős vesz minket körül, akik nem áll-
nak készen az új, tiszta világra. Segítenünk kell
nekik. Meg kell őket mentenünk önmaguktól.
Akkor Noé még nem értette, mit is fed ez a
segítség.
38 A rendíthetetlen ólompilóta
•
Noé rettenetes álomból ébredt: mintha nem
maradt volna levegő, és mindenkinek meg kel-
lene tanulnia nélküle élni. Kinyitotta a szemét,
és azt fedezte fel, hogy ülve alszik a konyha-
asztalnál. Mellette ott állt az Elnök. Noénak
valami oknál fogva azonnal világos volt, hogy
ő az, még a fejét sem kellett elfordítani. Jákob
testvérnek különös szaga volt – a múlt szaga.
Elvette az asztalról Noé pilótáját, és mosolyog-
va nézegette.
– A háború alatt mi is így aludtunk a gépek
mellett – mondta Jákob testvér kedvesen, és
visszatette a katonát az asztalra.
Az elnöki kíséret is itt volt. Noé elkép-
zelte, hogy kellett bejönniük – óvatosan,
lábujjhegyen, hogy őt ne ébresszék fel. Ilyen
volt Jákob testvér, szerette a tréfát, és tudott
megnyerő lenni.
Túl járt már a negyvenen – a mi időnk-
ben ez az életkor példa- és ritkaságszámba
ment. Kortársai a holdkráterekben maradtak,
vagy ott rohadtak meg a háborús gyárakban.
A legenda úgy tartja, hogy az Elnök az egész
háború alatt egy fegyvergyárban volt, amely
„matrjoskáknak” állított elő lövedékeket. Ez
persze hazugság volt. Jákob testvér igazi öreg-
embernek nézett ki, de virgonckodott még, és
élt. Mindenki más meg, akinek bármi köze volt
a „matrjoska” belső világához, már tíz éve el-
patkolt a sugárfertőzéstől.
Mintha csak szégyenteljes korát akarná
ellensúlyozni, Jákob testvér fiatal, mosolygós
arcokkal vette magát körül. Segítői mind ifjak
és aktívak voltak. Egyikük, egy magas, feke-
te, göndör hajú, különös figyelemmel nézte
Noét, mintha csak ki akarná értékelni. Pál
testvér volt az. Hét évvel ezelőtt, nem sokkal
az Üvegéjszaka után, egyenesen az egyetemi
auditóriumból lépett ő be a saját, Jákob test-
véré melletti irodájába. Ő az a bizonyos Pál
testvér, aki feltalálta a Gépet, és meggyőzően

– egyenletekkel, grafikonokkal és többoldal-
nyi táblázattal – bizonyította az Elnöknek a
találmány értékét.
Jákob testvér mondott még valami vicce-
set, és mindannyian jóízűen nevettek, Noé
pedig érezte, hogy elborítja a kétkedés újabb
hulláma. Minek jött ide, ebbe a csendes, sötét
és senki számára sem érdekes szobába? Jákob
testvér, aki semmit sem tett valamilyen szán-
dék nélkül, aki hét évvel ezelőtt gólemek száza-
ival, ezreivel fizetett a saját politikai csúcsáért?
Lehetséges – gondolta Noé, amikor egyedül
maradt –, hogy jöttek megnézni az egyetlen
még életben lévő gólemet?
Hét évvel ezelőtt, az Üvegéjszakán Noé a
koleszban volt. A szobában egyedül lakott.
Társa, Pjotr végleg kiábrándult az új világból és
saját magából, ezért otthagyta az egyetemet, és
elindult a partvidékre, hogy a befagyott óceánt
tanulmányozza.
Azon az éjszakán, a lábdobogást és kiáltá-
sokat hallgatva, ki-kinézve az utcára, ahol a
testvérek kezében tartott karbidlámpásoktól
egészen világos volt, Noé őszintén sajnálta,
hogy nem ment Pjotrral az óceánhoz. Sehogy
sem tudott hinni a saját szemének, holott már
számított erre – attól a pillanattól kezdve, hogy
végre megértette Jákob testvér gondolatmene-
tének irányát.
Noé már rég nem járt a testvériség gyű-
léseire, és sok társa is felhagyott ezzel. Azok
pedig, akik maradtak, ott mentek az utcán,
karbidlámpással és érzékelőkkel a kezükben.
Gólemeket kerestek, feltételezve, hogy a hold-
sugárzás nyomai alapján könnyedén beazono-
síthatják őket.
Már éjfél után járt az idő, amikor a dobogás és
kiabálás epicentruma felől felbukkant egy em-
ber, és bemászott az ablakon. Noé nem ismerte
őt, aki a legkevésbé sem hasonlított egy gólem-
re – vézna volt, esetlen, hosszú, és úgy mozgott,
A rendíthetetlen ólompilóta
GALAKTIKA
2022. június
mintha csupa térd és könyök lenne, amelyekkel
beleakadt mindenbe, és bármely rendbe képes
volt káoszt és pusztítást csempészni. Az ember
suttogott és sírt, arcán szétmaszatolta a koszt,
és teljesen szánalmas volt. Nem lehetett kato-
na, ember sem igazán. Sokkal inkább hasonlí-
tott egy gyáva föld alattira, aki valami lyukban
vészelte át a háborút, miközben gilisztán és
mohán élt. Noé rákérdezett, dühös ellenkezés-
re számítva, ehelyett az ember csak gyorsan
bólogatott, és fröcsögő nyállal kezdte suttogni
a részleteket. A már régóta halott metróalagu-
takról, ahol a sugárzás szintje magasabb, mint
a Holdon. A hihetetlen szörnyekről – háromfejű
patkányokról és kutya nagyságú százlábúkról.
Arról, hogy épp most, azaz tegnap, miután nem
hitték, hogy véget ért a háború, és készen arra,
hogy bármikor visszatérjenek, ő és a föld alatti
társa előmásztak, és természetesen velük most
meg lehetne világítani az utcát, és bármely érzé-
kelő géppuskaként kattog, amikor közelednek.
Az ajtón kopogtak, az ember pedig azonnal
a padlóra vetette magát. Noé gyanakodva fin-
torgott, és a szekrényre mutatott.
Ő pedig kilépett a folyosóra, felemelte az
állát és kihúzta magát, számolta a másodper-
ceket, a szíve meg olyan hatalmas lett, hogy
hangos dobogással árasztotta el a testét.
A testvériségtől jöttek, néhányukat Noé fel
is ismerte: nem diákok voltak, hanem időseb-
bek – a tapasztalatlan fiú valamikor munká-
soknak hitte őket, amíg észre nem vette ban-
dita viselkedésüket. Hirtelen eszébe jutott nem
is olyan régi gyerekkora, melyet egy ipari kör-
nyéken töltött keleten, ahol bőven jutott neki a
sugárzásból. Így szólt: ti eszement lepkék vagy-
tok, és Jákob testvér is az, tessék, lőjetek. A le-
vegő szokatlanul édes és nehéz lett ezek után a
szavak után, s nem sokáig, nagyjából negyed
percig Noé biztos volt benne, hogy valóban él.
Később próbálta felidézni és megismételni ezt
az érzést, de nem sikerült.
39
 GALAKTIKA
2022. június
Az eszement lepkék megvizsgálták az ér-
zékelőikkel, amelyek szinte nem is kattogtak,
futó pillantást vetettek a szobába, és távoztak.
Reggel Noé elzavarta a föld alattit, és össze-
tépte testvériségi igazolványát.
Jákob testvér beszédéből, amely meggyőző
és hatásos volt, ellentétben az akkori Elnök
agyonrágott szavaival, mindenki megtudta,
hogy a pogromokért és gyilkosságokért a góle-
mek felelnek, akiknek a mesterséges agya fellá-
zadt, háború és vér után sóvárogva. Hogy a gó-
lemek járkáltak karbidlámpákkal az utcán, és
öltek meg ártatlan embereket. Szavait számta-
lan szemtanú támasztotta alá, akik között Noé
meglepve fedezte fel azt a bizonyos föld alattit.
Jákob testvérnek hittek, lehetetlen volt nem
hinni neki. Egy teljesen ismeretlen testvériség
vezetőjéből gyorsan, könnyedén és magabiz-
tosan vált a mi kis emberiségünk vezetőjévé.
A gólemek egy nap ellenséggé váltak, és mi ezt
elfogadtuk. Némelyeknek egyszerűbb volt el-
hinni a mesterséges emberek gyártási hibáját,
mint együtt élni a gondolattal, hogy teljesen
és végérvényesen egyenlők vagyunk velük.
Mások – és Noé közéjük tartozott – egyszerű-
en csak hallgattak, lebénulva attól, mennyire
esetlen az, ami történik. Nem mertek, nem
tudtak semmin változtatni. Noé akkor értette
meg: jó, hogy nem jutott el a háborúba, neki, a
gyávának nincs semmi keresnivalója ott. Nem
méltó rá.
Pénteken Noé fájdalomra ébredt. Szorosan
fogta bekötözött kezében az ólompilótát.
A vér átszivárgott a kötésen, és a pilóta is vé-
res-vörös lett.
A hátával érezte meg, hogy egérke nem al-
szik, hanem őt nézi.
Noé feléje fordult. Máska az oldalán feküdt,
haját összenyomta a párna, szeme kissé be-
dagadt. Noé gyengéden végigsimította a lány
tejfehér hasát. Az annyira megörült ennek a
40 A rendíthetetlen ólompilóta
gesztusnak, hogy a férfi kezét apró, meleg kis
tenyerébe szorította.
Mi lesz vele, ha Noéról kiderül, hogy gólem?
A férfi nem akart erre gondolni. Most nem.
Az utóbbi napokban Máska eltávolodott,
hideg és idegen lett. De most, amikor mellette
feküdt és nézte szürke szemét, Noé boldognak
érezte magát.
Vannak olyan napok, amikor mindent szabad.
Péntek reggel Noé meg volt győződve arról,
hogy munkába megy, egészen addig, amíg egy
keleti külváros kis, kanyargós utcáján nem ta-
lálta magát, nem messze az internátustól, ahol
a gyerekkorát töltötte.
Jó idő volt. Friss hó hullott, és Noé régi cipője
kellemesen ropogott a fekete, szúrós zúzalékon.
Már tíz éve nem járt itt. Gyakran álmodott ezzel
a hellyel, de álmaiban nem létező részletekkel,
illatokkal és hangokkal ruházta fel.
Most, a valóságban ezek az utcák mintha
szürkébbek és sápadtabbak lettek volna, mint
ahogy emlékezett rájuk. Ráadásul teljesen ki-
haltak voltak. Mint minden más ipari városka,
amelyet a háború miatt hoztak létre, ez is las-
san és magányosan haldoklott, beborítva feke-
te hóval, a sugárzás láncaiban vergődve.
És mégis, ez az utazás hihetetlenül hason-
lított egy álomra. Noé ugyanazt az indokolat-
lan felemelkedést, ugyanazt a könnyedséget
és magabiztosságot érezte. Olyan gondolatok
támadtak a fejében, amelyeket a gyerekkoráról
szóló álmokban látott, és meg volt győződve
arról, hogy tudja előre, mi fog történni vele a
következő kanyar után.
A kanyar után az internátus várta. Az egy-
koron téglavörös falak befeketedtek, és az épü-
let felismerhetetlenné vált. Nem, ez nem álom.
Álmában minden a régi volt. Ezt a reményte-
len feketeséget látva Noé hirtelen megértette,
hogy az eltelt évek alatt ő maga is visszafor-
díthatatlanul megváltozott, és messze nem a

legjobb irányba. Huszonnyolc. Egy öregember
annak az ifjúnak a szemszögéből, aki titkokat
és kalandokat keresett a föld alatti bárban. És
ugyanolyan semmirekellő, mint azok a gyári
munkások, akik megverték azt a szerencsétlen
csavargót, aki naiv módon gólemnek adta ki
magát. A gyáriakat már valószínűleg rég sírba
tette a piszkos üzemek sugárzása. Nem, az ő
létezésüknek határozottan több értelme volt.
Lehet, hogy nem úgy, mint Noé apja, de ők is
életüket áldozták a győzelemért.
És mivel henceghetett volna ő? Üres egyete-
mi évekkel és szégyenteljes belépéssel a testvé-
riségbe? A rutinszerű, még saját maga számára
sem érthető laboratóriumi munkával, amely-
nek az jelentőségéről csupán a tudományos
vezető tudott, de az is kérdés, hogy nem ő ta-
lálta-e ki.
Életközépi krízissel, amely kegyetlen kala-
pácsként zakatolt a fejében most, mikor itt állt,
ahol tizenhét évesen kezdte, reményekkel tele,
a nagy ember útját, aki végül ennyire értel-
metlennek bizonyult. Ha most számot kellene
adnia az egykori tizenhét évesnek, Noé elsüly-
lyedne szégyenében.
De akkor is. Akkor is.
Egyszer megpillantotta a napot – mindösz-
sze öt percig, és csupán néhány napsugarat. De
állítólag ez annak a munkának az eredménye,
amit többek között az ő laboratóriuma is végez,
tehát az egyik napsugár Noénak jár.
Rátalált a szerelem – olyan érzés volt, amely
nem pusztán kitörölte az összes eddig pró-
bálkozását, hanem mindre gúnyos nevetéssel
emlékezett vissza, úgy, ahogy a háborúban a
gyerekkori katonásdira.
Nem lett belőle hős, se pilóta, de ember volt.
És a szürke, haszontalan és üres életről voltak
emlékei. Amikből a gólemeknek nem jutott.
Noé átmászott a kerítésen, és hatalmas, be-
tonnal borított placcon találta magát, amely az
internátus fekete épületét vette körül.
A rendíthetetlen ólompilóta
GALAKTIKA
2022. június
Az ablakokat deszkákkal szögezték be, az
ódon kilincseket vastag lánccal tekerték kör-
be, rajta lakat. Noénak eszébe jutott, hogy ezt
már látta álmában. Akkor könnyedén letépte a
láncot, és a ház gazdájaként lépett be. Noé óva-
tosan megrángatta az ajtót, és hallotta, ahogy
mögötte valami unottan visszhangzik.
Hátulról kerülte meg az épületet. A fekete
bejárattól balra volt egy különleges kis ablak,
amelyen át álmában Noé gyakran mászott ki.
Az ablak a helyén volt, összevissza deszkák-
kal beszegezve. Noé letépte a keresztbe rakott
léceket, lábával pedig kirúgta az üveget. A rés
túl kicsi volt egy felnőttnek, de hiába horzsolta
le a kezét és tépett ki az ablakkeret csomókat
a ruhájából, csak azért is bemászott. A tenyere
megint vérezni kezdett.
Noé meggyújtotta öngyújtóját, és meg-
állapította, hogy a pince legkevésbé sem
hasonlít arra, amire emlékezett, és amit
gyakran látott álmában. Mintha itt egy sa-
ját háború zajlott volna, kicsi, de kegyet-
len. A  meztelen betonfalak mintha kiégtek
volna, a padlót szemét borította, a sarokba
dobott rozsdás üstöt egy repedés kettéhasí-
totta. Mindenütt állt a por. Honnan ez a sok
por? Noé nem látott ilyet már évek óta. A há-
ború után a por eltűnt valahova, végérvénye-
sen és visszafordíthatatlanul.
Noé lépkedett a kihalt, fekete folyosón, és
igyekezett felidézni, milyen volt itt kamaszként
járkálni, hogy üdvözölték egymást a társaival,
hogy beszélték meg a soron következő huligán-
kodást vagy hogy csereberélték a kerítésen túl
talált kincseket.
Semmi ilyesmi nem volt most. Minden
üres. Emlékezete ismerős képeket vetített elé,
de ezek a képek nem feleltek meg a valóságban
látottaknak, mintha egy dobozba különböző
fejtörők részleteit pakolták volna be.
Végre a por megtette hatását: Noé tüsszen-
tett. A lába alatt megcsikordult egy deszka, és
41
 GALAKTIKA
2022. június
ez az ismerős, vékony csikorgás végigkarcolta
az emlékezetét, mint kés az üveget.
Balra egy villanás – és Noé meglátta a kilen-
cest, akinek ott, a Holdon könyéktől leszakadt
a karja. Az új ostorként lógott, és rettenetesen
zavarta kilencest. Most tanulja, hogyan tartsa
meg ezzel a kezével a cigarettát.
Huszonkettes jött vele szembe, egy botra tá-
maszkodva, és húzta maga után a lábát, amely
még idegen és nem engedelmeskedik. Járnia
kell, mozogni, hogy a halott műláb élővé és
valódivá váljon. Az ablaknál tizenhármas do-
hányzott, a kapitány. Bánatos a pillantása, az
ablakon át nézi a gyár füstjét, és mintha olyat
értene meg, amit senki más nem képes.
Mind fiatalok, tizenhét évesek, nem több.
Mind vének, a háborúból tértek vissza, ahova
két évvel előtte gyerekként mentek. Még ha
nem is valódi, hanem ólomgyerekek voltak.
A következő ajtó az ő hálótermébe nyílik.
Az ágy felett, az ablaknál ott kell hogy legyen
egy összevissza betűkkel készült felirat: „Visz-
szatérünk”. És így is van.
Itt, ez alatt az ágy alatt, ez alatt a felirat alatt
találta meg ő, aki akkor még nem Noé volt,
csak hetes, az ólomkatonát, amelyet valamikor
egy másik katona hagyott ott. Egy igazi ember.
A testvériség gyűlésére hagyomány szerint a
múzeum kínai szobájában került sor. A múze-
umot a háború alatt szinte teljesen lerombol-
ták, de ez a szoba, a csodával határos módon,
épségben maradt. Noé csupán párszor járt itt,
majd tíz évvel ezelőtt. A kínai művészet nem
változott, halott volt és csodálatos. A kalligráfi-
ák valamiféle abszolútumokat üzentek a falak-
ról. Noé néha azt gondolta, hogy érdemes lenne
megtanulni kínaiul, és akkor megnyílik előtte
az élet sokrétű és mindent felölelő értelme.
Azért jött ide, mert nem volt más válasz-
tása. Amikor kijött a kórházból, amelyre tíz
évig internátusként emlékezett, sérült tenye-
42 A rendíthetetlen ólompilóta
rével felmarkolt egy kis fekete havat, és nézte,
hogy olvadnak és keverednek el a vérével a pi-
hék. Elképzelte, ahogy megjelenik itt, a kínai
szobában. Ahogy a szemükbe néz. Hogy lássa
bennük a félelmet. Az az ember, aki Noé még
reggel volt, elfuthatott. A holt óceánhoz, a met-
ró föld alatti labirintusaiba. Az ember megte-
hette. De egy gólem nem.
Az Üvegéjszaka után a testvérek betörtek
a tudományos archívumba, ahol remélték,
hogy hozzájutnak a gólemek személyes adata-
ihoz, neveihez, azonban nem találtak semmit.
Noé gyakran gondolt arra, hogy mivel végző-
dött volna ez az egész, ha Pál testvér fel nem
bukkan a Gép, a pokoli masina tervrajzaival.
A  tervező szerint ez a szerkezet képes volt
megkülönböztetni a gólemeket az emberektől.
Vajon mi járhatott ennek a még ifjú férfinak a
fejében, amikor feltalálta alattomos berendezé-
sét? Minek kell lennie egy ember fejében, hogy
kitalálja ezt a vadászatot? Valószínűleg egy gó-
lem ezt nem értheti.
A vadászatról Noé már eleget hallott. Ide-
genek beszélgetéseinek foszlányai, pletykák,
kitalációk. De volt egy megbízható bizonyíték
is – kollégája, Naum lelkes beszámolója, aki
meggyőződéses testvér volt, és akiről kiderült,
hogy maga is gólem, s a Gép áldozatává vált.
Ő, Naum mesélte, hogy kártyákat osztanak
ki. Valóban kiosztották. Noé a treff tízest kap-
ta. Semmi különös, első ránézésre. De aznap ez
volt a Legfontosabb Kártya. Miért a tízes? Mi-
ért a treff? Még egy ilyen éjszakán sem adták
meg a lehetőséget, hogy király legyen.
Tovább, mondta Naum, vedd el a bort, be-
szélgess okos emberekkel, örülj az életnek!
Mindenképp kóstold meg a tartleteket – kap-
ros a töltelékük. A tartleteket kihozták, de
Noé nem kóstolta meg őket. Olyan volt, mint
egy rugó, egy elektron, amely mozgást követel,
képtelen volt rágni vagy inni vagy egy helyben
állni. Járkált fel-alá a szobában, belenézett az

emberek arcába. Kellemetlen vonásokat kere-
sett bennük, gyűlölni akart.
Hétköznapi arcok voltak, akadtak még is-
merősök is. Nyílt, világos, egyszerű arcok.
Semmi gazság, semmi félelem. Legtöbbjük No-
éhoz hasonlóan először volt itt, vagy nem járt
erre már régóta. Nézelődtek, szerették volna
látni a Gépet.
Noé is nézelődött. Vajon a padló alatt rej-
tőzik a masina, vagy a szomszéd helyiségben?
Azt beszélték, hogy a Gép használata legalább
annyira kényelmetlen volt, mint az a gondo-
lat, hogy az emberek és gólemek egyenlőek.
Túl nagy, hogy mozgatható legyen. Túl ké-
nyes, hogy nagy tömeggel tudjon dolgozni.
Túl érzékeny, hogy ne álljon le szélsőséges
érzelmek esetén.
Pont emiatt találta az Elnök szellemesnek
Pál testvér ötletét, hogy a gólemek eljöjjenek
ide. És igen, eljöttek. Minden alkalommal biz-
tosak voltak abban, hogy valaki más bizonyul
gólemnek. Noé meg tudta érteni magabiztos-
ságukat: emlékezete reggel még emberi emlé-
kezet volt, valódi és vitathatatlan. De nem tud-
ta megérteni azt a vágyukat, hogy lássák egy
másik lény pusztulását – még ha gólemről is
van szó. Jákob testvér viszont megértette. Soha
nem konyított a tudományhoz, viszont az em-
beri természetet jól ismerte.
Hogy működött a gép? Mit mért? Az a hír
járta, hogy a gép a lélek meglétét határozza
meg. Ami természetesen az embernek van, de
a gólemnek nincs. Pál testvér, a Gép alkotója
nem erősítette meg ezeket a híreket, de nem is
cáfolta.
A katedrához Jákob testvér lépett oda. Szét-
húzta a függönyt, és a katedra mögött egy bemé-
lyedés bukkant fel, amelyben mint hatalmas és
fenséges orgona helyezkedett el a Gép.
Amikor megpillantotta, Noé hátrált egy lé-
pést. Rosszul lett. Várta, mikor tér vissza az az
életérzés, amelyet az Üvegéjszakán tapasztalt
A rendíthetetlen ólompilóta
GALAKTIKA
2022. június
meg. Várta, hogy a levegő édes lesz és valósá-
gos, ő pedig, Noé, mélyen beszippantja, mielőtt
meghalna. Ám ehelyett csak émelygést és for-
róságot érzett.
Nem tudta, hova tegye a kezét, ezért inkább
zsebre vágta. A balban kitapogatta gólemarcú
ólompilótáját. Elővette, és a tenyerébe szorítot-
ta. Megkönnyebbült.
Jákob testvér egy mozdulattal csendet kért.
– Nos, barátaim, lássunk neki! Különleges
este a mai. Ettől a ponttól, ettől az estétől kez-
dődik a mi jövőnk. Az igazi emberiség jövője.
A gólemek nélküli jövő. Te, utolsó gólem, hoz-
zád fordulok most. – Jákob testvér szünetet
tartott, és végighordozta tekintetét a szobán.
Majdnem egy másodpercig egyenesen Noé-
ra nézett. – Még nem ismered a sorsodat, és
sajnállak téged. De meg kell halnod, hogy mi
örökre búcsút inthessünk a múltnak. A hábo-
rúnak. A fájdalomnak. Légy erős, és őrizd meg
méltóságodat, katona!
A falakból vékonyka, alig észlelhető fütty
hallatszott. Jákob testvér masinája zörögve
működésbe lépett.
Noénak úgy tűnt, hogy a fütty hallatán a
testvérek odébb léptek, mintegy helyet csinálva
ő és a Gép között. De nem így volt. Mindenki
mozdulatlanná vált.
A fütty ugyanolyan hirtelen ért véget, mint
ahogy elkezdődött. Fából készült testének egy
apró réséből a Gép kiköpött egy kártyát, ame-
lyet Jákob testvér úgy vett el, hogy nem nézett
rá. Sokszor megtette már ezt. És igen, élvezte.
Jákob testvér ravaszul felnevetett, és húz-
ta az időt. Régi idők showműsorainak konfe-
ransziéja volt ő, se több, se kevesebb. Aztán
végre megfordította a kártyát, és elkomoro-
dott. Elővette a szemüvegét, direkt lassan
feltette, de az rögtön le is csúszott az orra
hegyére, Jákob kénytelen volt hát felszegni a
fejét, hogy az okulárén keresztül is megnéz-
hesse a kártyát.
43
 GALAKTIKA
2022. június
A történések rettenetesen idegesítették
Noét. Ez az átkozott öreg valamiféle bohóc-
számot csinált az ő halálából. Már majd-
nem előrelépett, hogy véget vessen ennek a
performansznak, amikor Jákobhoz odalépett
két fiatal testvér. Egyikük kivette Jákob kezé-
ből a kártyát, és egy másik ugyanilyet a zsebé-
ből. A pikk király volt az.
Két egyforma kártya. Tehát a gép az Elnö-
köt nevezte meg utolsó gólemként. Lehetetlen.
Nonszensz. Az egyetlen a résztvevők közül,
vagy talán az egész városban, aki nem lehetett
gólem. Túl öreg, túlságosan ember.
– Itt valami hiba lesz – szólalt meg Jákob
testvér, és erőltetetten elmosolyodott. – Hol
van Pál? Hívjátok ide!
Pál testvér azonnal ott termett. A minde-
nütt jelenlevő ügyes, fekete, göndör hajú Pál.
– Nincs itt semmiféle hiba – mondta tisz-
teletteljes hangon, ahogy mindig is beszélt az
Elnökkel. – A Gép nem hibázik.
Az Elnök körbenézett, kereste a segítőit,
akik ugyan ott voltak, de közömbösen néztek,
és nem mozdultak a helyükről.
– Mit hadoválsz itt? Még hogy én gólem?
Hát még a háborúban sem jártam!
– Mindenki ezt mondja. Abszolút minden-
ki. Őrizze meg méltóságát, Elnök!
– Tartóztassák le! Véget vetek ennek a ko-
médiának!
Az Elnökre senki sem figyelt. Kitekerték a
karját, udvariatlanul megrázták, összegyűrték
a zakóját, és elvezették. Pál testvér széttárta a
karját, mintha csak arról tájékoztatna, hogy az
előadás véget ért. A szobában zaj volt, és ebben
a zajban nyoma sem maradt értetlenkedésnek,
mintha csak mindenki erre a végkifejletre szá-
mított volna.
Pál testvér és Noé tekintete találkozott. Pál
testvér biccentett, melegen, barátian mosoly-
gott. És Noé megnyomorított emlékezete vá-
ratlanul válaszolt erre a mosolyra: felismerte.
44 A rendíthetetlen ólompilóta
Pál testvért. Noé repülőegységének parancs-
nokát. Tizenhármas idősebb lett, a homlokát
ráncok barázdálták, fekete, göndör hajában
már ősz szálak is rejtőztek, ám tekintete a régi
volt – mintha tudná azt, amit a többiek nem.
Noé még nem értette, mi is történik, de visz-
szamosolygott. Mély lélegzetet vett – a levegő
édes volt és valóságos.
Noé felidézte egérkét. Amikor idejött, meg-
tiltotta magának, hogy rá gondoljon, de most
már minden másképp volt. És a hazug emlé-
kektől megszabadított ész végre összerakta a
mozaikdarabkákat. Egérke, ahogy az utóbbi
időben megváltozott, mennyire bizonytalanná
és távolivá vált. Nem ő volt az első, Noé már
hallott ilyenről, persze csak szóbeszédként. Az
egykori kollégiumi szomszédjának a felesé-
ge; egy fiatal munkás felesége – a munkást a
könyvelés egyik munkatársnője ismeri; valami
más asszonyok is – névtelenek és idegenek, de
minden bizonnyal nagyon szépek váratlan bol-
dogságuktól.
Legyen fiú, gondolta Noé. Neki adom majd
a pilótát, hogy aztán ő is megajándékozhassa
vele a fiát.
Egri Zsuzsanna fordítása
K. A. TYERINA
Donyeckben született ukrán-orosz írónő, forga-
tókönyvíró, illusztrátor, polgári neve Katyerina
Bacsilo. Első novelláját egy pályázatra írta, ez
2008-ban jelent meg a Cvetnoj gyeny című an-
tológiában. Egy évvel később már Henry Lion
Oldie-val szerepelt egy kötetben. Egyelőre kizá-
rólag elbeszéléseket ír. Magyarul először közölt
novelláját, a „Fekete lyuk a szív helyén”-t (Ga-
laktika 323) 2014-ben publikálta az interneten,
majd beválogatták egy antológiába, és végül el-
nyerte a 2016-os oroszországi SF-találkozó első
díját. Idén az Oldie-ék által szerkesztett háború-
ellenes kötetben is szerepelt.
 METROPOLIS MEDIAGALAKTIKA 2022. június

A 93. ÜNNEPI KÖNYVHÉTEN

JÚNIUS 9–12. KÖZÖTT!
LÁTOGASS EL STANDUNKHOZ
A SZÍNPADDAL SZEMBEN A VIGADÓ TÉREN:
• új megjelenések
• 35% kedvezmény köteteinkre
• Galaktika magazinok
• minden vásárláshoz galaktikabolt.hu-ajándékkupon
• dedikálások június 11-én szombaton 15:00 órától:
Márki István (Villámok a felhők mélyén) és Michael
Walden (Eshtar-trilógia, Cosmos Redshift 7-sorozat)

KERESD KÖNYVHETI ÚJDONSÁGAINKAT

A STANDUNKON VAGY A GALAKTIKABOLT.HU-N!

93. Ünnepi Könyvhét

Galaktika és Metropolis Media stand: Vigadó tér a színpaddal szemben
Időpont: 2022.ólompilóta
A rendíthetetlen június 9–12. 45
 GALAKTIKA
2022. június
ŰRKÖZELI KALANDOK
A
Z UPRA.SPACE csapata közel
10 éve dolgozik azon, hogy köny-
nyen elérhetővé tegye a közeli
űrt, a sztratoszférát. Eredetileg
a Budapesti Műszaki Egyetem diákprojektje
köré épült csapat azzal a céllal alakult, hogy
az űripar és űrkutatás iránt érdeklődő egye-
temisták gyakorlatban is kipróbálhassák
magukat világűrhöz hasonló környezetben.
Ennek a célnak a keretében egy magaslégköri
ballonplatform kifejlesztésébe kezdtek, mely-
nek első repülése 2014 tavaszán történt meg.
Azóta az UPRA.space csapata több mint
húsz repülést tudhat maga mögött, melyek
nagy része saját szervezésű küldetés, de szá-
mos esetben más csapatok ballonindításánál
is közreműködtek.
Jelenlegi tevékenységük három fő pillére
az oktatás, távérzékelés és ballonreptetés.
Az UPRA.space csapata idén mozgalmas
tavaszi szezonnak nézett elébe. A nemzetközi
Near Space Conference keretében szervezett
workshop és hackathon mentorálás után két
héten belül két sikeres ballonfelbocsátást is
tető alá hoztak.
Április végén lebonyolították a 22. magas-
légköriballon-indításukat, ami a nemzetközi
Near Space Hackathon repülése is volt egyben.
A hackathon keretében a budapesti Alternatív
A Balaton 34 km-es magasságból
46 Obszervatórium
Budapest a magasból
Közgazdasági Gimnázium diákjai készítettek
egy CanSat kísérletet, amit az UPRA.space ál-
tal fejlesztett ballonplatform segítségével jut-
tattak a világűr határára. A megmérettetést
egy háromalkalmas workshop előzte meg,
ahol a diákok az űreszközfejlesztés alapjaival
ismerkedhettek meg.
A közel háromórás repülés során a ballon
33 844 méter magasra jutott, ami a második
helyet jelentette a hackathon kihívásában. Az
egység végül Isaszeg határában landolt, a szi-
mulált érkezési ponttól alig pár kilométerre.
Az AKG-s diákok CanSatje sikeresen átvé-
szelte a repülést, a megtalálás pillanatában is
gyűjtötte az adatokat.
A diákkísérlet mellett a ballonon helyet
kapott egy különleges hasznos teher is. Az
UPRA.space két oszlopos tagja eljegyzésének
alkalmából egy jegygyűrű repült a kamerák
kereszttüzében. A speciális teher bizonyíték
arra, hogy a mérnöki leleményesség és játé-

Nyugat-Magyarország 29 km magasságból
kosság egyedülállóan emlékezetes dolgok lét-
rehozására képes.
Május 14-én, két héttel az előző repülés
után ismét a magasba emelkedett az UPRA
ballonplatform, fedélzetén négy különböző
kamerával. A repülés célja az UPRA.space
csapata által fejlesztett multispektrális távér-
zékelő kamera tesztelése volt. Az eszköz ko-
rábbi verziója már többször repült, jelenleg a
kamera továbbfejlesztésén dolgozik a csapat.
A Budapestről indított ballon 29 km-es
magasságba jutott, és lélegzetelállító felvéte-
leket készített Magyarország természeti cso-
dáiról. A repülés legmagasabb pontján egy-
szerre volt látható a Balaton, a Dunakanyar, a
Velencei-tó és Budapest is. A saját fejlesztésű
távérzékelő kamera pedig infravörös és lát-
ható tartományban rögzített képeket, melyek
segítségével a növényzet aktuális állapota fi-
gyelhető meg.
A csapat azonban továbbra sem lazíthatott,
mivel az UPRA.space képviselői a Müncheni
Érdekel az űrkutatás?
www.mant.hu
Obszervatórium
GALAKTIKA
2022. június
Az UPRA.space távérzékelő kamera munka közben
Műszaki Egyetem (Technische Unversität
München – TUM) kisműholdas csapatátának
– a cikk írásakor még csak tervezett – május
végi magaslégköriballon-indításánál is köz-
reműködnek. A repülés célja egy űrszemét-
detektáló cubesat szabványú műhold alrend-
szereinek a tesztelése. A ballon követésére
használt rendszer az UPRA.space útmutatá-
sával készült, és ez lesz a harmadik repülése a
TUM kisműholdas programjában.
Az UPRA.space a jövőben nagyobb hang-
súlyt tervez helyezni a fiataloknak szóló
oktatási és ismeretterjesztő programokra,
ezzel is támogatva a következő mérnök- és
tudósgenerációk fejlődését, így remélhetőleg
az űrkutatás és tudomány iránt érdeklődő
hallgatóság még sokszor fog találkozni a csa-
pattal különböző felületeken. További izgal-
mas részletek az UPRA.space küldetéseiről
a facebook-oldalukon: facebook.com/upra.
space
Bodó Zsófia és Góczán Bence
47
 GALAKTIKA
2022. június
Havrilovna
M
A MÁR NEHÉZ egyértelműen
kijelenteni, mivel is kezdődött az
egész. Talán azzal a szürke, ha-
vas-esős nappal, amikor még
iskolába jártál mittudomén-melyik osztályba –
rögtön a végtelennek tűnő téli szünet után elke-
rülhetetlenül bekúszott a tanév leghosszabb és
legnyomasztóbb harmadik negyede. Nemcsak
az eleje lepett meg hirtelen, de a vége is valaho-
gyan éterinek és megvalósíthatatlannak tűnt,
mint egy napsütötte májusi reggel a szürke téli
hangtalanság közepén.
Az is lehet, hogy sokkal korábban kezdődött,
amikor még nem figyeltél annyira azokra az alig
látható jelekre és az első látásra jelentéktelennek
tűnő eseményekre, amelyek aztán ragadós gom-
bolyaggá gubancolódtak össze, majd egy föld-
gyalu könyörtelenségével végigdöngettek az éle-
teden és mindenki más életén. Lassan, mintegy
vonakodva mozdultak el ezen események, ösz-
szefüggések, okok és hatások gombolyagjaként,
amely a létezés nyakatekert ösvényein gördülve,
fokozatosan gyorsult, óhatatlanul megérintett
mindent, és rátekerte ragacsos magjára mások
48 Havrilovna
Valószínűleg minden
ország minden
nagyobb társas-
házában, lakótelepi
lépcsőházában él egy
fura idős hölgy, aki a
környék összes kóbor
macskáját vendégül látja...
Olekszij Zsupanyszkij
életét is úgy, hogy az ösvény végéig, amelyet még
most is, a múlt távlatából nézve, nehéz, lényegé-
ben lehetetlen észrevenni, közben ez a gombo-
lyag már óriási, puha labdává nőtt, amely fenye-
gető cuppogással lassan, de megállíthatatlanul
gurult az élet országútján.
Te is láthatod ezt, elvégre, mint bárkinek, aki
korunkban él, van szemed, és képes vagy arra,
hogy láss is vele. Íme: egy óriási szürke labda
zöldes és rózsaszín szórványokkal, amelyek ha-
loványan felcsillannak egy félig áttetsző, zavaros
bendőben. Megtörve a látóhatárt, gördül komo-
ran városotokon, utcáitokon, végül is sorsotokon
és életeteken keresztül – lassan, könyörtelenül
és elkerülhetetlenül közeledik, észrevehetetle-
nül maga alá gyúrja a lakásotok falát és a dolgok
világrendjéről alkotott elképzeléseitek védőfalát.
És ha ezt esetleg nem is mindenki láthatja, de
mindenki megérezheti – nehéz mellőzni raga-
dós, nyomasztó jelenlétét, és szinte lehetetlen
nem észrevenni, amikor átgördül rajtad, beléd
szivárog, felvesz, elvisz, és átalakít egy másik
rózsaszín vagy zöldes szórvánnyá a bendője za-
varos tartalmában…

Bár, ha jobban belegondolsz, akkor talán
minden ezzel kezdődött:
Mindig is elvhű voltál – mindenki tudott róla,
és gyakran dicsértek is érte. Azt mondták, hogy
ebben a nem könnyű, de az igazat megvallva
– minek ez a mellébeszélés? – nehéz időben,
sajnos nagyon kevés ember maradt, aki olyan
fontos erkölcsi elvekkel bírt, mint például az
elvhűség, a segítőkészség, az odaadás, az együtt-
érzés, az őszinteség… Ugyanakkor szinte senki
sem tudta, hogy számodra ezek az utóbb felso-
rolt fogalmak valószínűleg alig ismertek. Mert
ha az elveid mellett legalább őszinte, együttérző
és kedves is lettél volna… akkor talán minden
másképp alakul. De nem, mert a felsorolt eré-
nyek közül csak az elvhűséggel büszkélkedhet-
tél, az pedig nem is olyan fontos tulajdonság,
és főleg akkor nem, ha az őszinteséggel vagy a
kedvességgel hasonlítod össze…
Azon a télen, amikor a felnőttek gyakran
emlegették Havrilovnát és a macskáit, te meg
hallgattad és hallgattad, hogyan háborogtak
azon, hogy a vénasszonynak már véglegesen el-
ment az esze, és hogy most is a lakása ajtaja előtt
egy akkora ganéjdomb lett, hogy nehéz kikerül-
ni – egy halom tálka beszáradt, bepenészedett
levessel, edénykék a legolcsóbb megfeketedett
kolbászdarabokkal, újságpapír kiszáradt halbe-
lekkel, újságpapír lerágott csirke vagy kitudja-
milyenfajta csontokkal – egyszóval Havrilovna
hajléktalan macskák iránti szeretetével már
mindenki torkig volt. Kint tél volt és fagyott, s
mindenütt csak azt lehetett hallani, hogy az em-
bereknek sokszor nincs mit enniük, a hírek is
folyamatosan arról szóltak, hogy megint valaki
halálra fagyott egy kihűlt lakásban a kikapcsolt
fűtés mellett, vagy egy másik nyugdíjas egyedül,
csendben és észrevétlenül éhen halt, s csak egy
hónappal később találtak rá, amikor a bűz már
az egész emeleten terjengett … Ő pedig fejébe
vette, hogy macskákat istápol – mintha vágásra
Havrilovna
GALAKTIKA
2022. június
váró élősdit etetett volna. Ha már volt rá lehe-
tősége, volt némi felesleges falatja, akkor inkább
azokat a szerencsétlen nyugdíjasokat kellett
volna etetnie, a macskák – a macskák, elnézést,
majd valahogy egyedül…
Havrilovnának azonban megvolt a maga
elképzelése a fennálló helyzetről, és elmondá-
sa szerint nem akart hallani sem az egyedül-
álló, éhes nyugdíjasokról, sem a számlatar-
tozás miatt a fűtésről lekapcsolt lakásaikról.
Havrilovna általában sem volt annyira oda az
emberekért. A  fentnevezett macskákkal el-
lentétben az emberek valahogy nem váltottak
ki benne sem együttérzést, sem bizalmat, és
általában véve szimpátiát sem. A hamarosan
megtörtént események pedig megmutatták,
hogy Havrilovna világnézeti platformjának
valójában sok indoka volt.
Ő maga sem váltotta ki ezeket az érzelmeket
az emberekben – senkinek sem jutott eszébe
például, hogy együttérezzen évszázados magá-
nyával: mindig egyedül élt, gyereke vagy mie-
gyebe nem volt, soha senki nem hallott a rokona-
iról – egy szó, mint száz, csak a macskái voltak.
De pontosan a macskái miatt Havrilovnát nem
is kedvelték Az is bosszantó volt, hogy sokan,
akik az emeletünkön laktak, nem is beszélve
az egész lépcsőházról, nem bírtak sem vele,
sem a macskáival, amelyek mintha a semmi-
ből bukkantak volna elő: akárhogyan is zár-
ták be a lépcsőházi kaput, és bármilyen szoros
rugókat és gumiszalagokat rakott is Jura bá a
földszintről az ajtóra, azok az átkozott macskák
mégis bejutottak, és Havrilovna ajtaja mellett
rendezték meg ünnepi lakomáikat. Természe-
tesen megpróbálták elzavarni őket, de amikor
sikerült eljutniuk Havrilovna ajtajáig, akkor
ennek a megvalósítása már sokkal nehezebbé
vált. Úgy tűnt, hogy a vénasszonynak csuda
jó füle volt, ugyanis amint valaki megpróbálta
elűzni a macskáit az ajtó mellől, azonnal kiug-
rott a folyosóra, és szörnyű lármát csapott, így a
49
 GALAKTIKA
2022. június
felnőttek továbbra is igyekeztek minél távolabb
tartani magukat a lakásától.
A sintérekbe sem lehetett sok reményt vetni –
először is fizetni kellett a kihívásukért, valamint
még külön minden egyes elkapott macskáért,
miközben a teljes emelet, sőt a ház lépcsőházi
lakói helyett perkáló bolond sem akadt eddig.
Ráadásul éppen a felnőttek véleménye szerint,
akárhogyan is legyen, de senki sem vette ma-
gára a bűnt ezekért a macskákért – mindenki
azt gondolta, hogy talán majd magától elren-
deződik az ügy, a macskák egyszer csak eltűn-
nek valahova, sőt még jobb, ha Havrilovnával
együtt. És akkor valahogy megoldódik a prob-
léma, és ők nem fognak belekeveredni, mert
mitnemondjak, Havrilovnától féltek, főleg azok-
tól az átkoktól, amelyek kitörtek belőle, könnyen
őrjöngésbe esett, amikor védte a macskák eteté-
séhez való jogát.
És ekkor megjelentél te a rivaldafény-
ben. Emlékszel? Hát persze, hogy emlékszel!
Mindig mindenre jól emlékszel – a holnap-
ra megtanult leckére, meg hasonló esetekre,
amelyeket ráadásul nagyon nehéz elfelejteni.
Belefáradva a házatokban lakó szülők és más
felnőttek végtelen hülyeségeibe, akik a mun-
kából hazatérve szinte minden este megtár-
gyalták Havrilovna legújabb dobását és a mai
esetleges macskalátogatást, elszántan úgy dön-
töttél, hogy a kérdést saját kezűleg oldod meg.
Eddig is meglepett a felnőttek tehetetlensége,
illetve bosszantott a Havrilovnáról és a macs-
káiról folytatott állandó eszmecsere. Úgy tűnt
számodra, hogy a vénasszony, mint egy gonosz
mesebeli boszorkány, elvarázsolta az emelete-
teket, a lépcsőházatokat, az egész házatokat, az
összes felnőttet is, akik semmit sem tehettek
ellene – csak beszéltek és felháborodtak nap
mint nap, de valójában régóta kibékültek vele
és a macskáival. Te vagy az egyetlen, aki ki-
maradt a varázsa hatása alól, és ezért pontosan
neked kell véget vetned ennek.
50 Havrilovna
Valahogyan így képzelted el, és eldöntötted,
hogy meg kell mentened a helyzetet. És a hely-
zetet simán meg lehetett menteni, hacsak nem
álltál Havrilovna boszorkány gonosz varázsla-
tainak hatalma alatt. Csupán el kellett menned
azon csodálatos bazárok egyikébe, ahol a vilá-
gon mindent árultak, a literes üvegekben lévő
kis fehér kukacoktól kezdve régi bizarr szerken-
tyűkig, amelyeket fiatal tudósok, nyilvánvalóan
éhezésük okán, valamikor felhoztak titkos föld
alatti laboratóriumokból, és most alig pár szá-
zasért megpróbálták rásózni valakire… – nos,
te jól ismerted az ilyen helyeket, és neked, mi-
után rizsáztál valamit a patkányokkal történt
katasztrófáról a mindenféle lejárt szavatosságú
vegyszeres haszontalanságot árusító, megértő
öregnek, sikerült kikunyerálni tőle valamilyen
szürkés színű port, amelyről különösen hangsú-
lyozta, hogy íztelen és szagtalan, s hogy ponto-
san erre van szükséged.
És akkor valahogy azonnal hittél annak az
öregnek, mert a kialudt vén szemében hirtelen
egy hazárdjátékos szenvedélye lobbant fel, és az
oda nem illő görbe mosolya beszédesebb volt
minden szónál. Tetejében még az a fura hang-
súlyozású frázisa: „Jó cucc ez, majd meglátod”,
amit a végén feléd vetett, végül is meggyőzött
arról, hogy minden menni fog. És máris ott
mentél a lépcsőházi folyosón, és szívtad azt a
szokásos, kiméraszerű bűzt, mely halbelek, sa-
vanyú tej, szárított csirke- és sertéscsontok és
más istentudjami többhetes, összetett keveréké-
ből képződött, amit inkább nem is szerettél vol-
na végiggondolni. Így hát megpróbáltál nem az
orrodon keresztül lélegezni, és ahogyan az öreg
tanácsolta, egyszerűen kiráztad a port a macs-
kák lakomaasztalára, amely Havrilovna lakásaj-
tajának mindkét oldalán húzódott a fal mentén.
Aztán másnap a házatokon végigsöpört a hír,
hogy Havrilovna összes macskája elpusztult az
éjszaka alatt, és még te is meglepődtél ezen, mert
valahol, az elvhű lelked mélyén nem hitted el tel-

jesen, hogy az egész megtörténhet és ennyire egy-
szerű lesz. De nem ez volt a legfontosabb, mert
szinte a hírrel egy időben meglepődve vetted észre
azt is, hogy szinte az összes felnőtt a házatokban,
sőt még néhány gyerek is azonnal megváltoztatta
Havrilovnához és a már döglött macskáihoz fű-
ződő viszonyának polaritását, s most mindenki
szomorúan rázta a fejét és kérdezte egymástól,
milyen lelketlen dög tehetett ilyet? Aztán különös
módon egymásra néztek, csettintettek a nyelvük-
kel, és azt mondták: „Szegény öreglány!”
Rád persze senki sem gondolt, még
Havrilovna sem. Mert amikor az emeleteden
lévő lakások ajtaján – mindegyik ugyanazzal
a fekete vagy bordó műbőrkárpittal fedett – és
más emeletekéin is hirtelen furcsa krétafeliratok
és firkák jelentek meg, a ti ajtótok érintetlen ma-
radt. Ezek a firkák ugyan nagyon hasonlítottak
egymásra, de részleteikben mégis különböztek,
viszont soha nem ismétlődtek. És meglepő mó-
don nagyon nehéz volt lemosni őket – szappan-
nal és klórral kellett súrolni, ezért a lépcsőház-
ban éles, csípős klórszag terjengett, amely egy
időre megváltoztatta a macskaeledel-maradvá-
nyokból keletkezett korábbi bűzt.
„Megint valami huligán lehetett.” A felnőttek
kínosan ügyeltek arra, hogy elkerüljek egymás
tekintetétét, de valójában mindannyian tudták
vagy sejtették, hogy Havrilovna tehette, aki a
macskákkal történt eset után még különcködőb-
bé vált. Több egymás utáni napon kiment az ud-
varra, ahol hangosan sírt és átkozott mindenkit,
majd úgy tűnt, megnyugodott, és csak csendes,
néma árnyékként éjszakába nyúlóan őrködött a
csatornabódé mellett. A  munkából visszatérő,
szemüket rejtegető felnőttek nagy ívben elkerül-
ték a bódé mellett álldogáló Havrilovnát, míg ő
éppen ellenkezőleg, figyelmesen kísért tekinte-
tével mindenkit, aki elhaladt mellette a lépcső-
ház irányába, és minden alkalommal halkan
mormolt valamit, majd keserű nyálat köpött a
megfagyott, halott földre.
Havrilovna
GALAKTIKA
2022. június
De ez nem tartott sokáig, mert Havrilovna
egy hét múlva meghalt. Váratlanul, csende-
sen és észrevétlenül távozott, s ezen mindenki
meglepődött, mert valamiért azt hitték, hogy
úgy kellett volna meghalnia, ahogy élt: hosz-
szan, hangosan, botrányok és átkok kíséreté-
ben. Erre hirtelen elment, és a házatokat vala-
mi felfoghatatlanul csüggedt várakozás vette
körül. Senki sem tudta biztosan megmondani,
mire vár, de mintha mindenkit fogságba ej-
tett volna valami kimondhatatlan bűntudat,
amely, úgy tűnt, rosszat sejtetett. És akkor tör-
téntek az első halálesetek. A legelkeserítőbb pe-
dig, hogy ezek a halálesetek teljesen abszurdak
és véletlenszerűek voltak: valakit elütött egy
autó, más részegen leesett a lépcsőn, legurult,
és falba verte a fejét, megint mást szívroham-
mal vitt el a mentő, de már nem hozta vissza,
volt olyan, akinek kiújult a régi nyavalyája, és
végre bosszult is állt rajta, s olyan is, aki csak
úgy eltűnt valahol, és furcsán magától értetődő
módon soha többé nem került elő.
Mindez egy hónapon belül történt, és te –
minden elved ellenére – igazán megrémültél.
A felnőttek még nálad is jobban megijedtek, de
a szabályaik és a rituáléik által vezérelve úgy
tettek, mintha minden a megszokott rendben
lett volna, és ez csak valami agybajos, véletlen
egybeesés, amely az életben néha előfordul, csu-
pán várni kell, és majd minden elmúlik. De nem
múlt el semmi, a ház fölött továbbra is ott lógott
a kimondhatatlan katasztrófavárás, amelyről
hallgatólagos beleegyezéssel senki sem akart
hangosan beszélni, de mindenki jól érzékelte.
Ugyanakkor mindenkinek eszébe jutottak azok
a firkák, amelyekkel Havrilovna – senki sem ké-
telkedett abban, hogy ő volt az – a halála előtt
teleírta a lakások ajtóit. Eszükbe jutott, és attól
még jobban megrémültek, mert minden ha-
láleset a megjelölt lakásokat érintette. Volt, aki
lázas lakáseladásba vagy cserébe vágott bele, de
aztán a hozzáértők azt mondták, hogy ez nem
51
 GALAKTIKA
2022. június
sokat segít rajtuk, és volt, aki éppen ellenkező-
leg, megkönnyebbült. És a szüleid is megnyu-
godtak egy kicsit, mert a ti lakásotokat nem
jelölték meg azokkal a halálos firkákkal.
De te, a szüleiddel ellentétben, egyre jobban
féltél, mert rajtad kívül, és talán azon az öre-
gen kívül, aki eladta neked ezt a rohadt mérget,
senki sem tudta, kinek köszönhető valójában a
macskák halála, és – ugyan közvetve – maga
Havrilovna halála is, nem beszélve az összes
többi halálesetről, amelyek aztán egy ragacsos
szürke gombolyagként végigsöpörtek a házato-
kon. Senki, csak te, az öreg és Havrilovna – az
elmúlt hónapban történtek után szinte biztos
voltál benne, hogy amíg még élt a banya, nem
láthatott mindent, nem érthetett meg mindent
azonnal, de a halálát követően a túlvilágról biz-
tosan felfogta, valójában ki a hibás mindenért,
ki főzte ki ezt a katyvaszt. És napról napra el-
kezdtél valami rosszra várni, várni, míg végre te
kerülsz sorra. Mások haltak meg a házatokban,
veled pedig nem történt semmi.
És akkor majdnem biztos lettél abban, hogy
a ravasz Havrilovna, aki már mindent tudott
rólad, úgy döntött, hogy desszertnek tartogat,
és egyelőre csak az elkerülhetetlen, félelmetes
várakoztatással gyötör. Komor és emberkerü-
lő lettél, alig aludtál, s amikor mégis sikerült
elaludnod, olyan rémálmokat láttál, hogy fel-
riadtál, és úgy döntöttél, hogy inkább nem al-
szol tovább. És ebben volt valami furcsa: maga
Havrilovna soha nem jött elő ezekben a rémsé-
gekben – nem, de valamiért mindig megjelent
egy üres gyárra emlékeztető, furcsa épület,
amelyben valamit csinálni kellett, valami un-
dorítót és kellemetlent, de ugyanakkor szüksé-
gest és elkerülhetetlent.
Később, amikor ezek a rögeszmés rémálmok
rendszeressé váltak, végre mindent megértettél.
A ravasz banyának a túlvilágról nem volt elég,
hogy simán megölessen téged, ahogy tette ezt
egy jó tucat emberrel a házatokból – nem, vala-
52 Havrilovna
mi sokkal gyomorforgatóbbat tartogatott neked.
Saját tervei voltak veled, erre mindig félreérthe-
tetlenül utalt a visszatérő borzalmakon keresz-
tül, amelyekhez már hozzászoktál, de amelyek
egyre jobban rád telepedtek úgy, hogy félni
kezdtél, maguk az álmok fognak kinyuvasztani
téged. De nem, nem kinyuvasztani akart, ha-
nem azt, hogy szolgáld őt – ezt valahogy megér-
tetted egy újabb borzadály után, ami alatt végre
részletesen megtudtad, mit is követel tőled.
Az utolsó ilyen álmot követően a borzalmak
hirtelen abbamaradtak, és most már tudtad, mit
kell tenned, hogy jóvá tedd a bűnödet és kien-
geszteld a szörnyű Havrilovnát. Rájöttél, hogy
az álmaidból szőtt baljós építmény valójában
egy befejezetlen toronyház, amely morcos szür-
ke dobozként magasodik egy városszéli mező
közepén. Úgy tűnt, nem jó dolgok történtek
ott, méghozzá nem is egyszer, mert a rossz híre
eltávolíthatatlan halotti lepelként burkolta kör-
be, hogy még a hajléktalanok és a drogosok is
messziről elkerülték. Ezért az álmaid sugallatát
követve úgy döntöttél, ott berendezel egy titkos
helyet, egy titkos szentélyt – Havrilovna oltárát.
Még most is ott van, egy kusza pincelabirintus
zsákutcájában, abban a furcsa szobában, ahol
a sarokban élénkzöld, húsos csalánbokor virul,
és az agyagpadló közepén egy rozsdás betonvas
áll ki: egy darab kartonpapír Havrilovna dur-
ván elnagyolt portréjával, amit emlékezetből
fekete filctollal rajzoltál meg. És bár mindenki
tudhatta, hogy csak annyira vagy művész, mint
egy szarból összegyúrt puskagolyó, a kép tény-
leg rémesre sikeredett, ezért feleslegesen nem is
akartál ránézni.
Az igazat megvallva Havrilovna portrén
sokkal ijesztőbb lett, mint életében, de jogo-
san feltételezhetted azt is, hogy ez a kép már a
túlvilági mását ábrázolja, ezért helyénvaló az a
baljós fekete szem- és szájgödör, meg minden
egyéb is. A  papír négy oldalára négy gyertyát
helyeztél el, mert gyertyák nélkül egyetlen oltár
 GALAKTIKA
2022. június

TÚLÉLHETJÜK-E A TECHNIKÁT?
NEUMANN JÁNOS ÉS A JÖVŐ
NEUMANN 120 ALKOTÓI PÁLYÁZAT SCI-FI ÍRÓKNAK ÉS DIÁKOKNAK
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) a Galaktika magazin szerkesztőségével
közösen pályázatot hirdet Neumann János születésének 2023. évi 120. évfordulója tiszteletére a ma-
gyar géniusz előtt tisztelgő, életművét és hatását fiktív, szépirodalmi köntösben bemutató, a tudomá-
nyos-fantasztikus tematikába illeszkedő művek megírására. A pályázat a 2023-as Neumann emlékév
eseményeihez kapcsolódik, melyeknek keretében az alkotások széles nyilvánosságot kaphatnak, saj-
tómegjelenésekben, konferenciákon, vándorkiállításokon, felolvasóesteken, rendezvényeken.
A Túlélhetjük-e a technikát? Neumann János és a jövő pályázatra beérkező művek zsűri által kiválasz-
tott legjobbjait a Neumann Társaság dedikált online felületein jelenteti meg, és a Galaktika magazin
nyomtatásban is közli. A diákpályázat nyerteseinek műveit a Neumann Társaság közli online felületein.
A PÁLYÁZAT CÉLJA:
Neumann János (John von Neumann) matematikai életművével számos tudományterületre – informatika,
atomfizika, játékelmélet, közgazdaságtan, numerikus meteorológia – nagy hatást gyakorolt. Sokan a 20.
század legfontosabb, jövőformáló tudósának tartják. A modern számítógépek működési elveinek leírá-
sa miatt a magyar közgondolkodás „a számítógép atyjának” tartja – és ismeretes, hogy a „Marslakóknak”
nevezett amerikai magyar tudósok egyike volt. Kreatív pályázatunk célja, hogy életszerűbben, frisseb-
ben mutassuk be és hozzuk emberközelbe örök kortársunkat, Neumann Jánost az utókornak. Olyan
műveket várunk, amelyek szereplője – vagy a szereplők, a szituáció inspirálója – Neumann.
NÉHÁNY TÉMAÖTLET A SZERZŐKNEK:
• NEUMANN JÁNOS MINT IDŐUTAZÓ. Mivel foglalkozna Neumann János, ha nem halt volna meg
1957-ben – illetve ha napjainkba vagy a jövőbe utazna? A mesterséges intelligencia kihívásai. Az
időjárás-szabályozás és a klímaváltozás. Közismert cikkét idézve: „Túlélhetjük-e a technikát?” („Can
we survive technology?”)
• SCI-FI ESEMÉNYEK NEUMANN ÉLETÉBEN. Sci-fi novellába illő cselekményszál bemutatása Neu-
mann János életéből és korából.
• NEUMANN-HATÁS. Neumann János egy művének, kutatásának megjelenése bármilyen, tetszőle-
ges fantasztikus történetben, sci-fi környezetben.
A pályamunkákat december 5-ig várják a zsűri tagjai: Dr. Mund Katalin elnök, Németh Attila, Nemere
István, S. Sárdi Margit, Alföldi István és Képes Gábor.

További részletek a Neumann Társaság oldalán: njszt.hu/galaktikapalyazat

Havrilovna 53
 GALAKTIKA
2022. június
sem képzelhető el. És akkor, hogy a mindent
látó Havrilovna kedvében járj, és ne te legyél
egy újabb halott a házatokból, áldozatot hoztál
neki. Eleinte nem nagyot, egész apró adományt
– néhány bogarat, összefonódott gilisztákat,
amelyek előmásztak a meleg tavaszi esőben, egy
csirkét a szomszéd udvarról, amely belegabalyo-
dott a sűrű orgonabokorba, mire te elkaptad, és
azonnal elcipelted Havrilovna szentélyébe, mert
akkor már nagyon elmaradtál az adománnyal,
és ezek a rögeszmés álmok újra és újra rád törtek,
de már bennük volt magának Havrilovnának az
árnyéka, és ez rémített meg leginkább.
Újabb áldozat és halk motyogás kíséretében
próbáltad elkerülni tekinteteddel a meggyújtott
gyertyák négyszöge közepén álló hátborzongató
portrét: „Neked hoztam, Havrilovna” – és utá-
na köptél egyet a ledöngölt agyagpadlóra, akár-
csak maga a vénasszony tette, amíg élt. Aztán
elfújtad a gyertyákat, és távoztál. Titkon pedig
pislákolt benned egy naiv remény, hogy amikor
újra eljön az idő, és jelentkezni kell a következő
adománnyal, már nem találod ott az oltárt. Kó-
bor kutyák, csövesek, narkósok, akár néhány kis
zsivány – mindegy, pontosan ki, de valaki csak
fogja magát és lerombolja azt az általad utált bo-
szorkánytanyát, és akkor (valamiért biztos vol-
tál benne) elillannak a gonosz varázslatok, és te
megszabadulsz az áldozathozatal szörnyű köte-
lessége alól. De az az átkozott oltár minden alka-
lommal a helyén volt, és te továbbra is havonta
egyszer elslattyogtál oda az újabb áldozatokkal.
De még ez sem volt a legszörnyűbb. Mert
Havrilovna étvágya egyre nőtt, ahogyan a fé-
lelmed is tőle, és mostanra már kevés lett a
csirke vagy a fióka, már a kiscicákkal vagy a
kiskutyákkal sem elégedett meg, amiket nagy
nehezen találtál neki – szüksége volt valami na-
gyobbra. Megszállott árnyékként megint megje-
lent az álmaidban, és elmondta neked – fenye-
getve, nyöszörögve, vádaskodva, hogy miattad
lett minden, miattad került a túlvilágra, de juszt
54 Havrilovna
sem szeret ott lenni, és kis vigasztalásként újabb
és újabb áldozatot kell hoznod az oltárára.
Hogy őszinte legyél, majdnem beleegyeztél az
utolsó kérésébe, amivel már hónapok óta idege-
sített, mert csak úgy lehetett megszabadulni az
árnyékától, azoktól a lerázhatatlan borzalmak-
tól, amelyek Havrilovna halála után állandó
éjszakai társaiddá váltak. És már eldöntötted,
hogy holnap nem mész iskolába, pedig de-
hogyisnem… De nem, ezt még magadnak sem
akartad beismerni, mert ez annyira undorító
és valószínűtlen, hogy nem akartál rágondolni.
Legalább most nem. A  holnap az holnap lesz.
Ma pedig rendesen pihenned és aludnod kell. És
valahogyan tudtad, sőt biztos voltál benne, hogy
ma éjjel nem lesz rémálmod, és nyugodtan fogsz
aludni. Olyan álmokat fogsz látni, amiket kora
gyermekkorod óta nem, olyan álmokat, ame-
lyekben nincs sem Havrilovna, sem a döglött
macskái, viszont van valahol egy csodásan va-
rázslatos hely, amelyet valaha ismertél, de most
valamiért megfeledkeztél róla. És arra a helyre
emlékezve álmodban elsírod magad, majd a
másik oldaladra fordulsz, és még mélyebben el-
alszol, mígnem a szürke januári reggel bekúszik
a szobádba, s velőtrázóan és undorítóan felordít
a vekker az asztalodon.
Ilnyickaja Tatjána fordítása
Olekszij ZSUPANYSZKIJ
1980-ban született ukrán író, könyvkiadó. Ori-
entalisztikát hallgatott, aminek keretein belül
az indonéz nyelvvel és kultúrával foglalkozott
behatóbban. Diplomája megszerzése után írni
kezdett, első elbeszélése, a „Halloween 2003”
2004-ben jelent meg egy fiataloknak szóló ma-
gazinban. Még ugyanebben az évben napvilá-
got látott bemutatkozó regénye is, a Bumeráng.
2007-ben megalapította saját könyvkiadóját,
melynek égisze alatt további három regénye
és egy novelláskötete jelent meg. Kedvenc zsá-
nerei a mágikus realizmus és a weird. Magyarul
most olvasható először.
CSATLAKOZZON FACEBOOK CSOPORTUNKHOZ, NEHOGY LEMARADJON VALAMIRŐL!
WWW.FACEBOOK.COM/GROUPS/GALAKTIKAKLUB/

FANTASZTIKUS
KEDVEZMÉNYEK
PLATINA ÉS GYÉMÁNT
KLUBKÁRTYÁS
TAGJAINKNAK
OLCSÓBB GALAKTIKA- ÉS GALAKTIKA XL-ELŐFIZETÉS,
VÁLASZTHATÓ AJÁNDÉKKÖNYV, ÉS TOVÁBBI ENGEDMÉNYEK!
A FAN
KEDV TASZTIK
E U
• GALAKTIKABOLT.HU: 25-30% AJÁN ZMÉNYEK S
DÉ É
FOLYA KOK KÖRÉ S
• FANTASMANIA.HU: 10% MA
B ŐV Í T O S A N
T
TJÜK
• TRAFÓ: 10-20%
• KRAK’N TOWN STEAMPUNK SALOON: 10%
• HAMMERTIME CAFE: 5-30%
• HANAMI SUSHI BAR: 10%
• COFFEE NEW WAVE: 10%

JÁ ND ÉKOZZA MEG MAGÁT:

A
T SO N KLUBKÁRTYÁT MOS
VÁL T!
W W W.GAL AKTIK A .HU/KLUB
 GALAKTIKA
2022. június
Volodimir Arenyev és Mihajlo Nazarenko
Virágba borul a vén fa
Rövid kirándulás a kortárs ukrán fantasztikus irodalomba
War must be, while we defend our lives against
a destroyer who would devour all; but I do not
love the bright sword for its sharpness, nor the
arrow for its swiftness, nor the warrior for his
glory. I love only that which they defend: the
city of the Men of Númenor; and I would have
her loved for her memory, her ancientry, her
beauty, and her present wisdom.1
J.R.R.Tolkien. The Lord of the Rings
Númenor, mint tudjuk, elsüllyedt, ahogy eltűnt
a Kijevi Nagyfejedelemség is a támadások tü-
zében. Ám öröksége és örökösei megmarad-
tak. Númenor utódai megalapították Arnort és
Gondort, a Kijevi Nagyfejedelemség utódai ma
többek közt Ukrajnában élnek. Nemcsak föld-
rajzilag, de kulturális örökségüket tekintve is.
Ugyanilyen örökségből szökkent szárba a
kortárs ukrán fantasztikus irodalom.
Rövid áttekintésünkben nem mélyedünk el
az óorosz időkben, de még a kozákság korában
sem, mert a mai korszerű értelmezés szerint
ott fantasztikus irodalmat, miként más szá-
mottevő irodalmi kezdeményezést, hasztalan
keresünk. Más a helyzet az 19. századdal, a ro-
mantika korával.
Nyikolaj (Mikola) Gogol birodalmi térben
létezett, és természetesen oroszul írt, noha
írásművészetében bőven merített az ukrán
táj, a vidék hagyományaiból, folklórjából. Ő és
nagyszámú követői úgy látták, hogy szülő-
földjük csodálatos és varázslatos, s népmesei
motívumainak (egyezség a tisztátlan erővel, az
ördög megszelídítése, találkozás vízi tündérek-
kel) felhasználásával kitalálták saját mondá-
ikat. Nos, ilyen ez az ország. „Volt” (azoknak,
56 Gondolatátvitel
akik nem hisznek a jövőjében), vagy „létezik és
létezni fog”.
Úgy alakult, hogy az ukrán klasszikus fan-
tasztikus irodalom az iskolai tananyag elide-
geníthetetlen része. Az impulzus, amit Gogol
adott, hogy a néphagyományt követve meséljen
arról, milyen is az ő szülőföldje, 80 év elmúl-
tával, a modernizmus korában sem veszett el.
Ugyanabban az esztendőben (1912), ugyanab-
ban a folyóiratban jelent meg két nagyon eltérő
klasszikus alkotás: Mihajlo Kocjubinszkij kis-
regénye, az „Elfelejtett ősök árnyai” és Leszja
Ukrajinka tündérjátéka, az Erdei rege. Két tra-
gikus szerelmi történet, mindkettőben hétköz-
napi emberek élnek együtt az ukrán mitológia
varázslatos lényeivel. Különös egybeesés – ám
valójában nem az, mert éppen hogy ezt az utat
járva jutott el az ukrán irodalom a fantasyhez.
A sci-fivel még rosszabb volt a helyzet: az
ukrán irodalom számára a legfontosabb, hogy
helyreállítsa a folytonosságot, egészen korunk
„Númenor”-jáig. A hazai SF története a nem-
zeti újjászületés, az államalapítás idejében, az
1920-as években kezdődött, elsősorban európai
példákat, mint Wells és Čapek, szem előtt tart-
va. Hogyan alakítja át az emberiség életét az a
gép, amely bármilyen organikus dolgot „nap-
sütötte kenyérré” változtat (lásd Volodimir
Vinnicsenko regénye, a Napgép, 1928). Vagy
nézzük a próbálkozást, hogy a munkásokat
robotokkal helyettesítsük, ami a szociális forra-
dalomhoz vezet el (Volodimir Vladko: Jönnek a
robotok, 1929). És egy nagyon eredeti, s talán a
legérdekesebb eset: egy idős filmművésznek az
odesszai filmstúdió életét a 20-as években fel-
elevenítő kéziratából egyet s mást megtudunk

Volodimir Vinnicsenko
arról, milyen lesz a távoli jövő, a 70-es évek. (Ju-
rij Janovszkij: A hajóépítő, 1928).
A tudományos-fantasztikus irodalom nem
tűnt el az 1930-as években, csak többnyire vul-
gárisan átideologizálták. A különböző próbál-
kozásokat, hogy a megszokott műfaji modellek
alapján, kozmikus összefüggéseiben „írják be”
Ukrajnát az irodalomba, aligha tekinthetjük
sikeresnek.
Úgy tűnt, hogy 1991-ben minden megváltozott.
Megszűnt a korlátozó cenzúra, egymás után ala-
kultak a magánkiadók, vadul megugrott az ol-
vasói igény. Új regények jelentek meg, valamint a
szovjet idők azon műveinek fordításai, amelyek
régebben szamizdatban terjedtek a fantasztikus
irodalom kedvelői körében. A szovjet birodalom
összeomlott, ám a piac még egységes maradt,
miként a kulturális tér is, uralkodó nyelvként
az orosszal, ami százezres példányszámokat tett
lehetővé Magadantól Kisinyovig.
Természetesen léteztek ukránul író szerzők
is, Volodimir Vinnicsuk, Volodimir Eskilev, a
Gondolatátvitel
GALAKTIKA
2022. június
Kapranov testvérek… Ők azonban elhatáro-
lódtak a fandomtól, a fantasztikus irodalom
elszánt híveitől, mert igazából nem tartották
magukat fantasztikus íróknak.
Az ukrán az egyetlen állami nyelv maradt,
miközben a fantasztikus művek oroszul íród-
tak. Paradox helyzet – ám nagyon is termé-
szetes, ha nem felejtjük el, hogy Ukrajna éppen
csak kibújt a birodalom vonzásköréből.
Nos, ekkor kezdődtek el a viták, kiket tekint-
sünk a fantasztikus írók közül ukránoknak. És
beigazolódott: az olvasói és írói közösség már
nem tartja magát az orosz közeg részének. Mi
– mások vagyunk.
De akkor mifélék? Azok az ukrán fantasz-
tikus írók, akik Ukrajnában élnek? Ukrajnáról
írnak? Ukránul?
Minden válaszról bebizonyosodik, hogy
nem teljes, mert akadnak kivételek. Feltételez-
zük, hogy itt az önmeghatározásnak van el-
sőbbsége. Nincs abban semmi meglepő, hogy
egyes szerzők életük és az ország életének kü-
lönböző időszakaiban tudatosan változtatták
önmeghatározásukat.
Végül is az író nem szakadhat el a hétköz-
napoktól: így vagy úgy, de reflektál rájuk, ha
nem közvetlen utalással az eseményekre, akkor
legalább stilisztikailag – idiómákkal, kulturális
kódokkal.
Akkor pedig, amikor a politika a hétköz-
napok elidegeníthetetlen összetevője lesz –
az ország egy részének megszállásakor vagy
nyílt háborúban –, művészi megnyilvánulá-
saik óhatatlanul kapcsolódnak mindahhoz,
ami fontos az olvasók számára. Ebben az
értelmezésben a „politikán kívüli kultúra”
tézisének hangoztatása már önmagában po-
litikai választás. Mert az ilyennek kikiáltott
kultúra olyan közönséget céloz meg, amely de
facto nem létezik: MÁR (az író a tehetetlenség
törvényét követi), vagy MÉG (a szerző a jövő
nemzedékekhez fordul) nem.
57
 GALAKTIKA
2022. június

Ahhoz, hogy megszabaduljunk a gyarmato-

sító politika hatása alól, időre van szükség, és
az elmúlt három évtized alatt a fantasztikus
irodalom ukrán hívei bejárták ezt az utat. A fo-
lyamatot elősegítette olyan olvasói nemzedékek
jelentkezése, akik már nem rendelkeztek szov-
jet tapasztalattal, nem fogadták el a korábban
kijelölt kulturális kódokat, s ami a lényeg – va-
lami mást vártak a fantasztikus irodalomtól.
Legalább ennyire fontos volt az is, hogy az uk-
rán még a legkeletibb és a központi régiókban
is fokozatosan a mindennapi érintkezés nyelve
lett. Az a tétel, hogy Ukrajnában mindenki va-
lóban jól érti az oroszt, már régóta idejét múlta:
a fiatalok például szívesen használják az angol
vagy lengyel nyelvet.
Andrej Valentyinov

Ez a fejlődési folyamat feltehetően a leginkább kezdeményezéseikben: Határ (1999) és Me-

szembetűnő a fantasy műfajában. A Szovjet-
unióban háttérbe szorult, mivel a szovjet ide-
ológusok szempontjából semmiféle gyakorlati
jelentősége nem volt. A kilencvenes években
viszont nagyszerű virágzásnak indult. A kije-
vi Marina és Szergej Gyacsenko mint fantasy
szerzők mutatósra kiötölt és gyakran hangsú-
lyozottan mesés Neverlandek bemutatásával
kezdték munkásságokat, ám regényeikben, az
Örvényben (1997), a Boszorkányok századá-
ban (1997), valamint kisregényeikben, a „Föld
alatti szél”-ben (2002) és a „Ketten”-ben (2003)
mind gyakrabban jelentek meg utalások az
ukrán folklórra és irodalomra. Regényük az
Armaged-dóm az újra meg újra bekövetkező
„világvégékről” pontos látlelete az 1990-es évek
Ukrajnájának egy orosz anyanyelvű értelmisé-
gi szemszögéből.
A 2000-es évek közepéig éppen a két
Gyacsenko, a harkovi Henry Lion Oldie-val
(Dmitrij Gromov és Oleg Ladizsenszkij) és
Andrej Valentyinovval szinte kizárólago-
san képviselték Ukrajnát a fantasztikus írók
nagy közösségében. Jellemző, hogy testesebb
58 Gondolatátvitel
dalion (2005) nyíltan Gogol stílusát követték.
A „gogolosság” exportképes volt, lényegében az
olvasók számára ismert sztereotípiákkal mű-
ködött, gyakran mesterségesen szembeállítva
az „ukrán falut az orosz, birodalmi várossal”.
Külön próbálkozások fűződnek a hivatását
tekintve történész Andrej Valentyinov nevéhez,
aki nem imitálja, hanem kutatja történelmün-
ket. Általában ez jellemzi alkotói törekvéseit és
olyan önálló köteteit, mint regényét Az égbolt
örvendet (2000). Ő volt az, aki megpróbálta
egységes szöveggé gyúrni a 17. századi kozák
népballadákat (Eposz, ami nem létezik, 2007).
És egyedül ő volt az öt szerzőből, aki nyíltan és
keményen elítélte a Krim annexióját, a Donyec-
medence megszállását, a sikertelen próbálko-
zást, hogy a harkovi területen egy „bábköztár-
saságot” hozzanak létre. Valentyinov továbbra
is oroszul ír, ám minden munkakapcsolatot
megszakított az Orosz Föderáció kiadóival, s
azokban a napokban, amikor ezeket a sorokat
papírra vetjük, a blokáddal lezárt Harkovban
maradt. Regénye, az Omega (2005) az 1990-es
években a Krimben folyatatott háború alterna-

tív története, s egy új ciklus, az Argentína (2017
óta) szintén alternatív alkotás, a legutóbbi esz-
tendők eseményeire utal.
A Henry Lion Oldie szerzőpáros legsikerül-
tebb regényei az 1990-es években születtek.
Ezek átiratai a világ mítoszainak és kultúrái-
nak, az antik Görögországtól a Tátráig, az arab
vidéktől Kínáig. Témáik: az egyén szemben-
állása a rendszerrel, istenekkel vagy a Sorssal
a 90-es években aktuálisak voltak. Ám a 21.
században ez már kevésnek bizonyult. A szer-
zőpáros hangsúlyozottan tartózkodik a po-
litikától, ám miután átélték Harkov kéthetes
bombázását, és elmenekültek Ungvárra, végül
mégis elítélték egy facebook-posztban „az orosz
hatóságok tetteit”.
A Gyacsenko házaspár 2013 óta az Egyesült
Államokban él. Könyveik angol nyelvű kiadá-
sait úgy reklámozzák, mint „nemzetközileg is-
mert orosz műveket”.
A legújabb ukrán nyelvű kezdeményezések a
fantasy zsánerben kezdettől fogva már nem a
szovjet tankönyvek szerint próbálják értékelni a
múltat. Stilisztikailag ez majd mindig távolodás
Gogoltól, saját poétikai eszköztáruk keresése.
Az odesszai Volodimir Rutkivszkij debütáló
kisregényeiben hol az orosz fejedelmek korához
tért vissza („Őrhely”, 1991, 2016-ban megfilme-
sítették), hol a kozák korhoz (Fegyverhordók-
trilógia, 2007-2010). Történetei vonzó, gyengéd
humorukkal és a történelmi részletek iránti fo-
kozott gondosságukkal tűntek ki.
Tanítványa, Natalija Marcsenko a Hétvilág
krónikája ciklusban elsőként próbál meg az uk-
rán folklórra építkezve eredeti, epikus fantasyt
alkotni. Ahogy ebben a zsánerben gyakran
előfordul, a legnagyobb probléma kivárni a
regényciklus végét, ám az írónő elkötelezett és
hűséges társa olvasóinak, s az első regényhez
(A tilalomra fittyet hányó gyerekek) nemsokára
csatlakozik a második rész (Lelkem vadócai).
Gondolatátvitel
GALAKTIKA
2022. június
Volodimir Rutkivszkij
Volodimir Arenyev a feltételezett történel-
mi hátteret népköltési motívumokkal ötvöz-
ve („Nyughatatlan lélek avagy Az elátkozott
kincs”, 2001) elsőként fordult a kozákság korá-
hoz. A történet előzményét feldolgozó kisregény
(„Az elátkozott kard avagy A vér szava”, 2020)
bonyolult „történelem a történelemben”, ahol a
skandináv vikingek kora, az ősi Oroszhon és a
2014-es háborús esztendő Ukrajnája egységes
egésszé áll össze. Egyelőre befejezetlen trilógiája,
a Cinóber-szezon (2015-től) serdülők sorsát me-
séli el egy meg nem nevezett országban, melyet a
törpe Cahsz-Cinóber kormányoz a szomszédos
ország elleni, hadüzenet nélkül indított háború
idején: „Hivatalosan nem vagyunk ott…”
A romantikus fantasy iránt nagy az igény,
és megvan a maga hűséges olvasótábora. Az
ukrán fantasztikus irodalom egyik bestsellere
Dara Kornij könyve, a Gonichmarnik (2010)
Stephenie Meyer Alkonyatának antitézise. Da-
rát felháborította, hogy egyetlen ukrán szerző
sem ír ilyen történeteket históriai örökségünk-
re és a hazai mitológiára építve. Az utóbbi évek-
ben ebben az irányzatban alkot a sokoldalú Na-
talija Matolinyec (Varta játszik, Kerámia szívek,
59
 GALAKTIKA
2022. június
Volodimir Arenyev
Amaterasz Akadémiája), és ide sorolható Jarina
Katorozs trilógiája (Palimpszeszt).
A legérdekesebb művek azonban zsánerek
kereszteződésében születnek. Gondolunk itt az
utóbbi évek leghangosabb bemutatkozásaira.
Szvetlana Taratorina regényében, a Lazarusban
(2018) a 20. század elejének alternatív Kijevét
rajzolja meg, ahol az emberekkel együtt a folk-
lór hősei is gettóban élnek. A detektív elemekre
építkező városi fantasy ismert történelmi ese-
ményeket felhasználva a mikrosztoriktól végül
eljut a nagyobb összefüggésekig – egy hatalmas
háború előszeléig.
Pavlo Gyerevjanko esetében a háború már
tart. Alternatív történelmi elemekre épülő dark
fantasy trilógiája, A Szürke Lovagrend kró-
nikája (2019–2022) bővelkedik kalandokban,
mágiában. Ám minél jobban halad előre, annál
komorabbá válik a cselekmény. A szerző febru-
ár 23-án fejezte be a trilógia harmadik részét.
Hogy mikor jelenik meg, azt nem tudjuk.
Az ukrán horror, akárcsak a fantasy, sokban
hálás lehet Gogolnak. A hagyomány azonban,
amit más, 19. századi szerzők is folytattak,
60 Gondolatátvitel
majd száz évre félbeszakadt: a Szovjetunióban
a horror mint műfaj voltaképp nem létezett.
1991 után az ukrán horrorirodalom első
alkotásait nyilvánvalóan Stephen King mű-
vei ihlették. Az első tisztán ukrán rémtörté-
net Borisz Levandovszkij regénye, a Mumus
(2005). A népszerű cselekmény, a sablonok
másolása nem bizonyult különösebben si-
keresnek. A horror igazából csak 2015 után
indult fejlődésnek, akkortól jelent meg a Bor-
zalmak Magazinja fanzin és a Mumus. A mű-
fajban alkotó szerzők közül érdemes megem-
líteni Dmitr Zsahlivij, Volodimir Kuznyecov
és Jevgenyij Lir nevét. A gyakori pályázatok
és antológiák, melyek felvonultatják a horror
legkülönbözőbb témáit és fajtáit, lehetővé te-
szik, hogy a szerzők gyakorlatot szerezzenek a
rövid műfajokban.
Napjainkban a zsáner egyik legérdekesebb
képviselője Olekszij Zsupanyszkij. Prózája tö-
mény, lassú sodrású, gondosan cizellált. A bor-
zalmak a szovjet valóságból törnek elő, abból a
szociális kísérletből, melynek következményeit
mind a mai napig megéljük. A Hoffmann, Kaf-
ka, Lovecraft és King inspirálta borzalmak néha
valósággal rátelepednek a rozsdaövezetek és
ipartelepek valóságára.
Ne menjünk el szó nélkül Vlad Szord novel-
láskötete, a Szakadék (2019) mellett, ami a há-
borús próza és a horror keveréke. Szord maga
is harcolt, és most megint fegyvert fogott. Civil-
ben a Kiméra Háza magánkiadó tulajdonosa,
ami horrorra és dark fantasyre szakosodott.
Mellesleg a zsánerek határai viszonylagosak –
a horror és a misztika gyakran átvált valami
olyasmibe, amit „az araszos homlokú műíté-
szek elfogadnak”.
Ez pedig nem más, mint a mágikus rea-
lizmus.
Ukrajnában ez a 70-es évek óta saját névvel bír,
„kiméra prózá”-nak aposztrofálják. A  szovjet

idők klasszikusai közül kitűnik Valerij Sevcsuk,
és regénye, a Ház a hegyen (1983). A kötet máso-
dik része elbeszélések sorozata a lengyel-litván
nemzetközösség idejéből. Romantikus ihletésű
történetek, melyek a Szovjetunióban akkoriban
megengedett prizmán keresztül (vallásos utalá-
sok nélkül) mutatják be a kort. Ez pontosan az,
amit ma fantasynek hívnánk, mert az emberek
mellett szerepelnek benne boszorkányok, erdei
manók, házi szellemek és ördögök. Kétségtelen,
hogy Sevcsuk prózája az igazi fantasy szemszö-
géből nézve túl meditatív, helyenként hangsú-
lyozottan kerüli a fordulatos cselekményt.
A kortárs mainstreamnek a kiméra próza
felé forduló szerzői közül elsősorban Szerhij
Zsadant kell megemlítenünk. Zsadan egyéb-
ként is a 21. századi ukrán kultúra kulcsfigurá-
ja, igen népszerű költő, prózaíró, rockénekes és
közéleti személyiség. Regénye, a Vorosilovgrád
voltaképp befelé és szülőföldje történelmébe
forduló vizsgálódás, de közben focizhatsz halott
barátaiddal, találkozhatsz az Ázsiából az Euró-
pai Unióba vándorló nomádokkal. Elbeszélés-
és versciklusa, a Mezopotámia ősi mítoszokat
játszat le napjainkban Harkov utcáin, ahol az
Ördög és Halál sétál, anélkül hogy felismernék.
Zsadan mágikus realizmusa – fontos eszköz
mind hősei, mind nemzete önismeretében.
A mindennapok és a mágikus elemek termé-
szetes együttléte sok, a hagyományos fantasy
felkínálta kereteket szűknek valló szerző alko-
tóművészetére jellemző.
A lvovi Petro Jacenko regényében, a Mágne-
sességben egy kislány szemszögéből mutatja be
a Donyec-medence és megszállásának történe-
tét, a csodás képességekkel rendelkező Marija a
föld alatt is megérzi a fémet. A regény a kiméra
próza és a városi fantasy kevert műfajában író-
dott, ám az utóbbihoz képest túlságosan „nem
szokványos”, a szerzőnek a lélektani megfigye-
lések fontosabbak a kalandos cselekménynél, a
vége pedig hangsúlyosan nem színpadias.
Gondolatátvitel
GALAKTIKA
2022. június
Petro Jacenko
Egy másik érdekes szerző, Olekszandr Mihed
a fantasztikum prizmáján keresztül vizsgálja az
emberi természetet, történelmünk rejtett lapja-
it, akárcsak a tömegkultúra uralkodó sztereotí-
piáit. Mihed éles írói szeme mindent észrevesz,
látleleteiben végletesen kegyetlen. Korai írásai-
ban csak ritkán nyúlt a polgárpukkasztás esz-
közéhez, míg késői műveiben ezt már nyíltan és
megfontoltan űzi.
Külön kell megemlítenünk Olekszij Gedeo-
novot. Szovjet időkben játszódó, orosz nyelvű
regényeit Kijevnek (Az almák napjai, 2019)
és Lvovnak szenteli (A véletlen vendég, 2011).
A csodás képességekkel megáldott kisfiú-főhős
története a negyvenes éveikben járó olvasók em-
lékeire rímel. Gedeonov könyvei városi hiedel-
meket, legendákat, mesés történeteket idéznek
fel, azt mutatják be, hogy az ukrán kulturális tér,
még ha szovjetizálták is, beleépül más kultúrkö-
rökbe, és velük együtt él. Figyelemre méltó, hogy
Gedeonov világában éppen hogy az ukrán nyelv
az ősi, mágikus, ezen érintkeznek egymással az
istenek és a különböző mesebeli lények. Miként
néhány írótársa, az utóbbi időben ő is tudatosan
áttért az ukránul alkotásra.
61
 GALAKTIKA
2022. június
• Rovno városának közepén húzódik. Csupán a
A szovjet irodalomban nem preferálták a történel-
mi alternatívák szépirodalmi bemutatását sem.
Érthető, hogy miért: a történelmet marxista tör-
vények irányítják, véletlenek nem változtathatják
meg győzedelmes menetét. Az „alternatív” tör-
ténelmet megjelenítő írók nem azonnal, csak az
utóbbi időben jelentkeztek s engedték szabadjára
fantáziájukat, firtatva, hogy „mi lett volna, ha…”.
Ám ehhez tudniuk kell, hogy mi is volt valójában.
A legfontosabb tudat, amivel az ukrán emberek
a 90-es évekbe beléptek az, hogy nem ismerjük
a történelmünket, elvették a múltunkat, feltétle-
nül újból meg kell idéznünk… Ezért nincs abban
semmi meglepő, hogy a „kriptotörténelem-írás”
(történelmi titkok felfedése) sokkal inkább elter-
jedt, mint az alternatív történetidézés. Olekszij
Csupa regényében, A Donyec-medence hobóiban
(2014) a hősök bizonyítékokat találnak, hogy
Ukrajna keleti részén egy hatalmas civilizáció
létezett, amit még a Kijevi Nagyfejedelemség ide-
jében töröltek le a föld színéről.
Az alternatív történelem megelevenítése ran-
gosabb formában csak a századfordulón jelent-
kezett. Egyik művelőjét, Vaszil Kozseljankót
nem meggyőző modellek kidolgozása foglal-
koztatta, hanem az, hogy ironizáljon a régi,
szovjet legendák helyébe lépő, új történelmi
mítoszokon. Legérdekesebb regénye a Moszk-
vai díszszemle (1997) nagy hatalmú Ukrajnát
mutat be, amit az ukrán nacionalisták a Har-
madik Birodalommal közösen hoztak létre.
Nem, ez nem utópia, hanem inkább (miként
Kozseljanko következő műve is) szarkasztikus
eszmefuttatás, hogyan nem lehet kivívni az
igazi függetlenséget és méltóságot, s miért kell
mégis harcolni Ukrajna szabadságáért.
Az alternatív történelem gyakran kibontott
metaforába vált át. Olekszandr Irvanyec regé-
nyében (Rovno, 2001) Ukrajnát, miként egykor
Németországot, két részre osztják, a szovjet
keletire és a demokratikus nyugatira, s a fal
62 Gondolatátvitel
regény végén derül ki, hogy a két részre osztott
ország mindössze a főhős meghasonlott tudatá-
ban létezik, akinek meggyőződése: minden uk-
rán ember maga kell lebontsa ezt a falat, hogy
meglelje az egységet.
Az elmúlt évtizedben egyfajta alternatív
történelem felmutatása a fantasy és a gőzpunk
irányába mozdult el, lásd Igor Szilivra: Zeppelin
Kijevbe (2013). Petro Jacenko műve, a Ne láss,
ne hallj, ne szólj (2017), paradox módon törté-
nelmünket népszerűsíti. Natalka Sznyadanko
regényében, a Vilmos főherceg akkurátus jegy-
zeteiben (2017) Vaszil Visivanij/Wilhelm Habs-
burg (1895–1948) életét meséli el, aki tudatosan
vállalta ukrán identitását – egyetlen „mi lett
volna, ha…” felvetéssel: mi lett volna, ha a fő-
herceg nem hal meg tuberkulózisban egy kije-
vi börtönben. Nyilvánvalóan az írónő legfőbb
feladata az volt, hogy az igazi, évtizedeken át
elfeledett történelmet mesélje el, és csupán ke-
vés alternatív momentumot tegyen hozzá. Az
Ukrán milettvolnaha (2014) Dmitrij Surhalo
tollából majdhogynem az egyetlen alternatív
történelmi non-fiction. A szerző áttekint né-
hány tucat lehetséges témát, és optimista vég-
következtetésre jut: történhetett volna minden
még rosszabbul, sokkal rosszabbul…
A tudományos-fantasztikus irodalom nálunk
kevésbé népszerű, mint a többi zsáner. Ezért a
lehető legügyesebben álcázza magát, s igyek-
szik nem sci-fiként megjelenni. Néha nem is az
a szó klasszikus értelmében, inkább több mű-
faji modell keveredése. Így például Volodimir
Eskilev trilógiája, a Farengo (2011–2017) egy so-
ron következő háború űroperájára emlékeztet:
a szerző a távoli jövőről mesél, egy 85 betelepült
világot összefogó, más civilizációkkal szembe-
forduló, kozmikus birodalomhoz vonzódik…
A fantasztikus kalandregény, kozmikus
opera és horror keresztezéséből született a ta-
 GALAKTIKA
2022. június

lán mind a mai napig legeredetibb ukrán sci-fi

regény, Volodimir Kuznyecov Összeesküvése
(2020). A könyv szerkezete bonyolult, több szá-
lon fut. Ez a mű a lovecrafti horrorból eredez-
tethető, a kozmikus hódítókkal szembeszálló
emberiség története, mely nem közvetlenül
ugyan, de utal a 2014-es esztendő eseményeire.
Más szerzők is fordultak a sci-fihez, lásd
Natalka Lisinszka Új emberét (2016), Igor
Szilivra Emberi határokját (2019) és Andrej
Gorbunov Rétegekjét (2021).
Ukrajnában közülük legismertebb Maksz
Kidruk, aki sohasem nevezte magát tudomá-
nyos-fantasztikus írónak. Bár könyve, a Bot
(2012) a technohorror márkajelzést viseli, ez
egy igazi, Michael Crichton szellemében író-
dott sci-fi. 2022-ben hosszabb szünet után
Kidruk visszatért a sci-fihez Új sötét korok
Maksz Kidruk
című regényével, ami egy trilógia első darab-
ja. Ebben részletesen elénk tárja a jövő világát: kénytelenek voltak elhagyni otthonukat. Né-
gyarmatosítják a Marsot, a Föld pedig számos hányuknak már nincs hová visszatérniük.
kataklizmát él át. A ciklus egy sor szereplője a Mások önkéntesként dolgoznak vagy kimen-
Naprendszer legkülönbözőbb sarkaiban él, ám tek a frontra.
rendkívüli események miatt sorsuk kereszte- Númenor már régóta nem létezik. Néhány
ződik. A szerző úgy tervezi, hogy a regény idén ottani várost, ahol Númenor lakói éltek, pusz-
szeptemberben jelenik meg. A  kézirat alapján tító csapás ért vagy megsemmisült. Ám tudjuk,
Kidruk igen magasra helyezte a lécet, mind sa- hogy Gondor Fehér Fája sértetlen maradt, s
ját maga, mind azok számára, akik utána sci-fit minden viszontagság ellenére, hamarosan vi-
kívánnak írni. rágba borul.
Országunk kiállja a próbát. Az ukrán fan-
Most valamiféle epilógussal illene lezárni cik- tasztikus irodalom pedig új könyvekkel örven-
künket. Sajnálkozva, hogy nem maradt he- dezteti majd meg az olvasókat – és ez az idő
lyünk a serdülők és fiatalok számára íródott nincs is olyan messze.
fantasztikus irodalom jelentős területének
bemutatására. Így nem szólhattunk Darja Földeák Iván fordítása
Piszkozub techno-fantasyjéről, a Gépről, Irina
Grabovszkaja gőzpunkjáról, Makszim Gah kö- 1: Ha kell, legyen háború, amíg az életünket védjük a
tetéről, és még számos szerzőről, akik elsősor- pusztítótól, aki elemésztene mindent, de én a fényes
kardot nem azért szeretem, mert éles, a nyílvesszőt,
ban novelláik révén ismertek. S nem szóltunk mert gyors, a harcost, mert diadalmas. Én mindezt
az írói tervekről – amikből van bőven. csak azért szeretem, amit véd: Númenor embereinek
Ám elmondunk valami mást. Az említett városáért, s a várost az emlékeiért, szépségéért akarom
szerzők közül sokan most, március közepén szeretni. (Göncz Árpád fordítása)

Gondolatátvitel 63
 GALAKTIKA
2022. június
L IzT A -
E
Adíjas s e r ző
A HÓ KÖZEPÉN
– Már megint rázza a dunyháját… – hallat-
szott a folyosóról. – Feldühödött Holle anyó,
hát ki látott már havat Virágvasárnapon? Mi-
kor volt ilyen utoljára…
– Igen-igen –, felelte a másik hang, recsegő-
sen. – Vége a világnak…
– És mire fel? Megbántották az egyik lányát,
a gazdasszony meg haragra gerjedt és nem ad
utat a tavasznak. Emlékezzen a szavamra: elő-
ször havazás húsvét előtt, aztán a baj, éhínség,
rablás, adók. Aztán meg megint háború…
– És mindez a bűneinkért…
– Régebben legalább a varázslat segített…
A hangok elhalkultak, a nénikék elmentek
a piacra, kendőbe tekerték magukat – fejükre
és mellkasukra is, keresztbe.
A bérlő lejött a lépcsőn a konyhába, átnyúj-
totta a katonai flaskát, és forró vizet kért az
öregasszonytól. Amaz óvatosan töltött a me-
rőkanállal, egyetlen cseppet sem pazarolt el,
hiába csapott arcába a gőz.
64 A hó közepén
Lehet-e tartalmas
életet élni, ha a
béke két háború
közt csak rövid
közjátékot jelent?
Olekszij Gedeonov
– Na, hogy van a nővére? Nem javul? – kér-
dezte.
A bérlő legyintett, és elindult felfelé, aztán a
korlátba kapaszkodva visszafordult.
–  Félrebeszél. Vénuszt szólongatja, hogy
jöjjön el hozzá, ereszkedjen le. Kérleli. Nem
ismer errefele valakit, akinek ez a neve?
– Nem hallottam ilyenről. Ne hívjunk in-
kább az atyát? Elszalajtom érte a kisfiút, az asz-
szonyok azt beszélik, három napja visszatért.
És a sekrestyésről is kiderült, hogy életben van,
az a bánatos képű… a harangot is visszaakasz-
totta a helyére. Akárhogy is nézzük… béke jön,
hosszú béke.
– Nem kell az atya. Korai még. Inkább vár-
junk. Hátha jobban lesz. Meg hát nem is a nő-
vérem. Csak egy… nő.
Az öregasszony fülelni kezdett, megigazí-
totta főkötőjét, kezét a kötényébe törölte.
– Paráználkodnak, mi?
– Csak élünk…

A bérlőt Karelnek hívták. A háborúval volt
egyidős – két évtized állt mögötte. Gyerekko-
ra óta a nehéz puskás gyalogság tagja volt. Az
Agramszki ezredbe sorozták be.
A háború mindenhova eljutott, és Karel ment
vele. Egyik mérföldet gyűrte a másik után,
agyagot, megszenesedett fákat, dorongutakat,
hidakat, utcákat hagyott maga mögött. Lőtt.
Lövészárkot ásott. Aludt. Kását evett. Megint
lőtt. Káromkodva ordított a kórházban. Nem
hagyta, hogy levágják a lábát. Életben maradt.
Megint menetelt. Megint lőtt.
A háború örvendezett. Sátáni hangon ha-
hotázott.
Aztán egy nemes kéz tintába mártotta
tollát, és két szót kanyarintott a címerre:
Nagy megbékélés. Pecsétgyűrűjét a vörös vi-
aszra nyomta – mintha csak vérrel pecsételte
volna meg.
Elhallgattak a fegyverek, a katonák haza-
fele vették az irányt. A  házakba visszatértek
a menekültek. Zenélni kezdtek a harangok.
Megteltek a templomok, piacok és kocsmák.
Az emberek imádkoztak, örültek – egy és
ugyanazt mondogatták: Elég volt a háborúból!
Elég, elég, elég…
Karel megvonta a vállát, leadta puskáját a
fegyvertárba, a törzsőrmestertől kapott egy
„mehetsz”-et és némi fizetést. A pénz alig va-
lamicske volt, temetésre sem lenne elég. És hát
hazatérni sem volt hova.
Elindult Karel haza – amerre a lába vit-
te. A  ház világosnak tűnt neki, ünnepinek –
mintha Nagycsütörtök lenne egész évben, és
még ragyogónak is látta. Amott egy ragyogó
ló. Ragyogó dolog.
Otthon első dolga az lesz, hogy magára
zárja az ajtót, és tüzet rak a kemencében. Égj,
lobogj ragyogva…
Csak hát jó lenne egy feleség.
A ház felé útközben ragyogó Karel talál-
kozott Ledenkával1. Az útpadkán üldögélt, a
A hó közepén
GALAKTIKA
2022. június
hóban, meresztette kék szemét, és mindenki-
nek azt mondta, hogy ő halott. Ruhája szegé-
lyében penészes kétszersültet és kukacos diót
tartogatott. Lapos volt, sovány és sápadt. Feje
kopaszra borotválva. Ledenka odaada magát
minden férfinak, mert a holtak nem szégyen-
keznek. Fizetségképpen kenyeret kért. Legin-
kább serclit kapott, de még abból is szárazat,
keményet. Egyből nyilvánvaló volt, hogy vég-
telenül ostoba. Karelnek is világos volt. Pont
az, amire szüksége van. Szorosan megragad-
ta a kezét, megparancsolta, hogy ezentúl ne
adjon senkinek semmit, és elvitte magával.
A  lány fagyosan hideg volt, tényleg mintha
nem is élne.
Karel útközben talált a lánynak nevet – az
évszak alapján, mert a hold is ilyen volt: vé-
konyka, hideg és világos az égbolton, a föl-
dön pedig jég hava köszöntött be, városiasan
– január.
A katona és a lány ölelkezve aludtak cigá-
nyok tábortüzénél, holmijukat ennivalóra cse-
rélték. Elkelt az övcsat. Vállszalag. Fülbevaló.
Tubákos szelence. Karel hatalmas volt és erős,
mint a farkas, de keveset evett. Odaadta in-
kább Ledenkának. Amaz meg apró volt, mint
egy egérke, szinte már átlátszó. Úgy evett,
mint aki nem tud uralkodni magán, válogatás
nélkül mindent – néha még földet is. Utána
aztán rosszul volt. Lesoványodott. Imbolygott.
Útközben megesett, hogy Karel vitte őt a vál-
lán, néha meg karban, babusgatta, mint egy
kisgyereket. Ez a kis ostoba meg örült, énekelt
és hadart.
A fecsegéséből tudta meg Karel, hogy a
lány, úgymond, fentről szállt alá, ereszke-
dett le ide, kíváncsiságból – erre a martaló-
cok megerőszakolták, és azóta biztos benne,
hogy holt, mert nem fél, az élők meg félnek
… Amikor megálltak pihenni, Karel kunyhót
épített hóból: fehéret, ragyogót, ünnepit, mint
a Nagycsütörtök. Ide nézz, mondta: ilyen lesz
65
 GALAKTIKA
2022. június
majd a házunk. Ez a bejárat, ez az ablak, itt
meg a tető, a tetőn pedig kémény. A tető felett
meg a Vénusz, az Esthajnalcsillag, az otthono-
kat megalapító, az útmutató – csak hát most
nem látszik.
Az előörsök őrszemei mindig megkérdez-
ték: hova mentek? Azt felelték: haza.
Aztán a tél vége felé, az úton Ledenka meg-
betegedett. Köhécselt, köhécselt, aztán felszö-
kött a láza és zihálni kezdett.
Karel karban cipelte a városig. Korom és
égett szag mindenütt. A  kapuk betörve. És
odabent sem volt semmi rendben. Menekül-
tek táboroztak mindenütt. Zűrzavart okoz-
tak, kiabáltak, a szemetet túrták, holmikat
gyűjtögettek. A piacon pokoli árak voltak, de
legalább lehetett kapni ecetet, heringet, fehér
lisztet, szárnyasokat és hát persze tarlórépát,
mihez is kezdenének nélküle?
Karel kifejtette a mundér bélését, és kivette
belőle az elrejtett tallérokat. Futotta szobára
a fogadóban. Vett mentát, teát főzött belőle,
hogy a gyengélkedő gyógyfüveket inhalál-
hasson. Vett lisztet, boltuskát2 készített, azzal
etette. Borzzsírt is vett, meg mustármagport,
hogy azzal kenegesse a mellkasát. Hogy kiűzze
belőle a betegséget.
A lány a hátán feküdt, ajkával kapkodott
a férfi ujja után, nyelvét fehér kiütések borí-
tották. Bevizelt. Karel lemosta kihűlt vízzel,
ágyneműt is cserélt. Kinyitotta az ablakot.
A  téren egy sovány, senki lova bóklászott.
A  kifosztott bástyák felett madarak köröz-
tek. A  városháza a koromtól olyan fekete
volt, mint egy özvegy, és keskeny, szélfor-
gattyúval díszített tornyát az ég felé nyúj-
totta. Már felállványozták a tűz áldozatát
– majd letisztítják és kifehérítik. Egykor öz-
vegy, mostan menyasszony lesz. A polgárok
kezdtek berendezkedni.
Ledenka kinyitotta nefelejcskék szemét:
– Hozz nekem csillagot!
66 A hó közepén
És ezt ismételgette minden áldott nap.
Halkan, panaszosan, nyugtalanul – lélek be-
lesajdul, test megfájdul. Karel ököllel csapott
a falba.
– Miféle csillagot, te ostoba!!
– Ragyogót –, felelte Ledenka, és áttetsző
ujjával mutatta. – A Vénuszt.
Karel kinézett az ablakon, és összerezzent.
A nap vérvörös arannyal színezte be az eget,
és a fekete bástya tetején díszelgő vörös csillag a
lemenő nap tüzében fürdött. Elviselhetetlenül
ragyogott, elkapta az esti fényt, úgy tárta szét
ferde ágait a karmazsinvörös cserepek felett,
mintha kivirult volna, így búcsúzott a naptól.
Messzire mutatott a csillag ferde csóvája, mivel
nem egyszerű csillag forgott a városháza felett,
hanem egy borzas farkú – egy üstökös.
– Félrebeszélsz, te lány… – mondta Karel.
Ledenka pedig álomba merült. Karel megta-
pogatta a homlokát. Száraz. Forró. Nem jó.
Lement az étkezőbe, ahol a békés csavargók
ebédeltek – asztalosok meg kőművesek. Oda-
ült az egyik asztalhoz. Sört kért. Hallgatta a fe-
csegést. A cigányok gyerekeket lopnak, lovakat
kötnek el. A zsidók megmérgezik a kutakat, az
örmények ellopják az építőanyagot – ideje len-
ne minden ellenséget leverni. A kenyér meg a
dohány egyre csak drágul. Véres hold kelt fel,
mint egy sarló, a pucér boszorka meg az erdő
felett repkedett, alig ért a tűzkerékhez. A hol-
tak és a lelkük a keresztutakon ugrándoztak.
Kígyók-békák kúsznak a házakba. Azt beszé-
lik, hogy télen a legyek is felébredtek. A  hó
meg véget nem érő. Mondd csak, katona, hogy
éljünk így?
Karel válaszképpen bólogatott, de a maga
dolga járt az eszében.
– Mennyiért adod a szerszámokat? – kér-
dezte.
Az ifjú munkásnak elakadt a szava, komo-
ran nézett Karelre, aztán mondott egy rettentő
magas árat. Karel köhintett.

– És cseréhez mit szólsz?
A legény kicsit tétovázott, aztán Karel
mundérjára bökött – a gombok kellettek neki.
Jó kis rézgombok voltak, nyolc darab. Karel
kivett a csizmájából egy kést, levágta a gom-
bokat és a legény markába szórta.
A legény odaadta a szerszámokat. Csípőfo-
gót. Fémfűrészt. Meg minden egyebet.
Elmúlt a szürkület. A  rétek felől kúszott
felhőivel a csaló-alkonyat. Az utcákat lán-
cokkal zárták le. Az éjjeli őrség tagjai szó-
longatták egymást a városnegyedekben, a
távolban kutyák ugattak. Karel átvágott a
téren, a városháza felé tartott, kinyújtott
kezében lámpást vitt. Nyakában egy vászon-
zsák lógott, benne szerszámokkal. Körülné-
zett. Senki. A  fogadó ablakában a második
emeleten fény világít, sárgásan, elevenen. Jó,
hogy hagyott Ledenkának gyertyát a cserép-
ben – hiába állítja, hogy halott, a sötétséget
nem szereti. A sötétben, mondja, vadállatok
bujkálnak, jégszörnyek, lábuk csontos, sze-
mük vörös – lesben állnak. Karel keresztet
vetett. Kifújta a levegőt. És mászni kezdett
az állványra.
Ingatag volt. Rozoga. Fújt a szél. A szájában
sós ízt érzett, foga alatt recsegett a homok.
Homlokáról patakzott a veríték. Elejtette a
lámpást. Az ón hangosan csattant a földön,
eltört, szikrák szóródtak szerteszét, kialudt a
fény. De nincs mit félni, június van, korán vir-
rad. Amott, a keleti oldalon már olyan, mintha
tejet öntöttek volna szét az ég alján. Karel ma-
gasabbra mászott, erősen megvetette a lábát,
lehorzsolt ökleit a bástya csúcsára szorította.
Olyan vastag, mint a keze. Szerencse, hogy a
csúcs a háborúban megsérült, hogy a tűzvész
és a rossz idő megrongálta. Karel kivett a tás-
kából egy szerszámot. Na, Isten boldog, törjed,
testvérem!
A lába alatt elterülő város még szundikált,
fél füllel figyelt és álmában úszott a pirkadat
A hó közepén
GALAKTIKA
2022. június
felé, mint egy bölcső a skarlátvörös hullámo-
kon. Erőre kapott a keleti szél, amely a go-
molyfelhőket, bő esőket és a termést hozza,
keserű illat érződött – a kertekben virágzott
a meggy.
Karel még reggel előtt visszatért a fogadóba.
Lassan haladt, nehéz léptekkel. Az öregasz-
szony nyitott ajtót, ki akarta önteni a szemetet,
de elejtette a vödröt, leült a lócára, és kötényét
a szájához emelte.
Karel elindult felfelé a lépcsőn. Egy lép-
csőfok. Még egy. Harmadik. Ötödik. A  keze
tele volt, az ajtót a lábával lökte be. Ledenka
felébredt. Felült az ágyban. Elkapta a köhögés,
kezével hadonászni kezdett, leesett az ágyról,
feltérdelt, imbolygott, mintha részeg lenne.
A gyertya kanóca elmerült az olvadt faggyú-
ban, és kialudt a fény.
Karel megállt az ajtóban. Széttárta két véres
markát.
Nehéz terhe a padlóra zuhant. Az üstökös
Karelnak, az óriásnak a derekáig ért – olyan
volt, mintha kovácsoltvas páncél borítaná,
hátán a városi címer, arca pedig mint egy
csillag. Zöldnek tűnt a csillag – ott, ahol az
ónpáncél borította, ahol pedig vas, ott rozs-
dás volt. Közelről félelmetesnek tűnt, ágai
élesek, arca fekete, mint a móroké, szemei
tátongó lyukak, orra mint egy csőr. Csóvá-
ja ferde, mint egy török jatagán. A galamb-
piszoktól és esővájta lyukaktól olyan volt,
mintha himlős lenne. Érezni lehetett rajta a
por és a nap szagát. A csillag ágainak köze-
pén fűrészelés friss nyoma. A lány meglátta
az utat mutató csillagot, és kiabálni kezdett.
Rekedten. Halkan. Állati hangra emlékezte-
tett, olyan volt, mint egy farkasé. A köhögés
felhozta a hurutot, homlokán gyöngyözött a
veríték.
Karel háta sajgott. Az erei könyéktől a vál-
láig megteltek, lüktettek a vértől. Odabent
sajgott mindene. Mosolygott, de a szemében
67
 GALAKTIKA
2022. június
halványult a fény. Ledenka megsimogatta Vé-
nusz csillag közömbös, mosolygós arcát, ned-
ves ajkával gügyögött neki, majd hegyes térdét
lehorzsolva a padlódeszkán Karelhez kúszott.
Odagurult, odasimult, ajkával keresgélte a bo-
rostás arcot. A férfi inge gallérjába kapaszkod-
va rázta, gyenge ökleivel ütötte a mellkasát,
közben ezt hadarta:
– Élek. Te is élsz. Most már nem halunk meg.
Karel pislogott, és megsimogatta a lányt.
Megcsókolta a láztól cserepes ajkát. Homlokát
a lányhoz szorította, és ülve elaludt. Ott, a kü-
szöbön.
Ledenka meg ezt suttogta:
– Mutasd meg nekem a reggelt, te csillag!
És összegömbölyödve elaludt a férfi mellett.
A csodák nem történnek gyorsan. Ledenka
gyengélkedett. Karel elszegődött a kőműve-
sekhez, bástyákat, kapukat és a városháza
tornyát is javította, maltert kevert, köveket
cipelt, éjfél után járt haza. Megcsókolta a be-
teg halántékát, és arccal a falnak dőlt be az
ágyba aludni. Volt miből fizetni az orvosnak a
porokért meg kenőcsökért. A lány apránként
megerősödött, járni kezdett, aztán meg fut-
kosni. Összebarátkozott az öregasszonnyal,
besegített neki a konyhán. Amaz még azt is
megengedte neki, hogy bekapjon néhány fala-
tot. Ledenkának megnőtt a haja, be is göndö-
rödött. Olyan főkötőt varrt magának, mint a
férjes asszonyok. Kikerekedett, lett mit fogni
rajta. A Vénusz csillag továbbra is ott állt a sa-
rokban, fehér vászonnal borítva. A  városban
senki sem tudta, hova tűnt a bástya tetejéről.
Az öregasszony okosan hallgatott, Karel meg
néha viccelődött az iszákosokkal, mondván:
„felemelkedett az égbe, rangjához méltón, kár
keresni…”
Amikor Ledenka teherbe esett – össze-
házasodtak. Kongtak a harangok, galambok
turbékoltak a haranglábon, az esküvő békés
dolog, csodálatos. Az egész világ örömére.
68 A hó közepén
A munkások egész éjjel ünnepeltek. Ettek,
ittak, táncoltak.
Pirkadatkor Karel elvitte Ledenkát a város-
ból. A falakon túlra. Közelebb a folyóhoz és a
kertekhez. Olcsón vették a telket, előző gaz-
dája hamar akart elutazni. Éldegélni kezdtek.
Karel négykézláb mászkált a telken, kis cölö-
pöket vert le, a ház helyét tervezte.
Ledenka a kertben járkált, aztán búzát ve-
tett a cölöpökön belül, hogy felszentelje a ház
helyét, végül beállt középre, és mondogat-
ta, hogy „egyenes – nem egyenes”, két kezét
imádkozva kerek hasára tette.
Az előző életből megmaradt az istálló meg
néhány almafa a kertben – elsatnyulva a
tűzvész után. De még ez is komoly tulajdon,
főleg a száraz serclihez képest. A többi mun-
kás megint segített, lecserélték az istálló te-
tejét. Karel új ajtót szerelt fel, keletre ablakot
alakított ki, és be is üvegezte. A  kőművesek
mestere remek tűzhelyet épített nekik. Karel
és Ledenka lobogó tüzet raktak. Egymással
szemben ültek. Lepényt sütöttek és persze ré-
pát. Vénusz, a csillag, az ágy alatt hevert, fehér
vászonba tekerve. Olyan volt, amilyennek len-
nie kell, mutatta a helyes utat – láthatatlanul.
A kerítés mögött kecske mekegett – hasz-
nos jószág: szőr is, tej is, ráadásul mindent
megeszik.
Ragyogóan alakult az életük.
A zöld mundéros hírnök letért az útról,
egyenesen átvágtatott a településen. Rossz
hírt hozott, sietett. Habzott a zabla, a kanca
fellökte az öregasszonyokat. Fogait mutogatta,
vicsorgott, nyelvét kidugta, akár egy agár.
A nemes kezek széttépték a békéről szóló
papírt, kettőbe, recsegve. Összetörték a pecsé-
tet is – vörös porként szóródott szét a viasz.
Véget ért a nagy megbékélés! Nyomás – nyo-
más! A háború hahotázott, tágra tátott, kielé-
gíthetetlen szájjal, örült, hogy feltámasztották
őt, a csillapíthatatlan étvágyút.

Özönleni kezdtek a zászlók. Kinyíltak
az erődök hídjai. Csörögtek a csapórácsok.
A városok bezárták kapuikat, jobb időkben
reménykedve. Megszólaltak az ágyúk.
Karel azon a reggelen a házhoz gyalult
egy gerendát. Meghallotta a hírnök kürtjét,
ahogy fulladozva riadót fúj. Fejszéjét a sárba
ejtette. Úgy tűnt neki, hogy a szél égett sza-
got hozott…
A seregek mint szürke felhők, mint lusta
kígyó kúsztak az úton. A lovak teli torokból
nyerítettek. Kantinosok szekereinek kerekei
csikorogtak. Géppuskák forogtak állványu-
kon. Dobok morajlottak, pikolók sivítoztak
üveghangon, hangjuk belemart az égboltba.
Karelt behívták. Fegyvert adtak a kezébe, új
gombokat varrtak a mundérjára. Karelnak
még a feleségét is alig volt ideje megcsókolni.
A háború unta magát, várt.
Menetelt. Lőtt. Aludt. Evett. Megint lőtt.
Egy éjjel golyót kapott a homlokába egy
ugyanolyantól, mint ő. Arccal zuhant az
agyagba.
Ledenka aznap éjjel nem aludt. Hallgatta,
a kertben hogy játszik az almafákkal a szél,
és hogyan gurulnak tova az égboltról a csil-
lagok – tehát valahol emberek halnak meg.
Az augusztus dühös hónap, nem hiába jár
sarlóval.
Ráadásul még a nyárnak is vége, a napot
dagadt felhők borítják, rossz időt hoznak –
havat okádnak.
Ledenka megszült. A félbehagyott házat és
istállót, ahol berendezkedtek, a városi őrség
porig égette – kellett az üres terület a falak
előtt. A lánggal együtt tovaszállt az utat muta-
tó csillag is, felreppent, nevéhez méltón. Fel-
forrósodott a tűztől és vértől, vörös üstökössé
változott, borzas csillag lett belőle…
Körös-körül újra háború dúl mindenhol.
Jobbra a város falai. Balra a folyó. Minden-
hol hamu. Az almafák vékonyak és feketék
A hó közepén
GALAKTIKA
2022. június
– ha rájuk fújsz, szertefoszlanak. Az égből
hull a hó. Holle anyónak megint nem tetszik,
amit lát, mindent eltakarna: a városokat és
tűzvészeket, almafákat és réteket, a folyót
és az utat. Az úton lábnyomok, egy asszony
lépdel a mohó télben, egy kecskét vezet, a
kecske hátán takaró és egy zsák széna. Az
asszony mellén, kendőben egy újszülött.
Feje búbján lüktet a kutacsa. Anyja melle a
szájában, szuszog, erőlködik. Van tej bőven.
Az út felett varjak keringenek, azt kiabálják:
„Világgá! Világgá! Tova!”
– Útnak eredünk, kisfiam. Haza – mond-
ja az asszony. Egyre csak havazik. A vidéket
füst borítja, a varjak bajt kiáltanak. Az égen
a bozontos csillagon vércsepp csillog – talán
az utat mutatja, de meglehet, az utolsó na-
pok hírét hozza, ki tudja?
Ledenka Adamnak nevezte el fiát – halha-
tatlan nevet adott neki. A semmibe gyalogolt
a gyerekkel, fekete kerteken, kiégett külvá-
rosokon át. Határozottan mondta:
– Mi, menekültek, sosem halunk meg…
Egri Zsuzsanna fordítása
1: az orosz ljod (jég) szóból
2: híg étel liszt és zab felhasználásával
Olekszij GEDEONOV
Ukrán író, szerkesztő, 1973-ban született
Kijevben. Szociológusnak tanult, írni vi-
szonylag későn kezdett, a 2010-es években.
2011-ben megjelent első regénye, a Váratlan
vendég egy varázslócsalád rendhagyó kará-
csonyáról mesél. A történetnek nyolc évvel
később megírta a folytatását. Rendszeresen
jelentkezik novellákkal antológiákban, me-
lyek közül többet ő maga szerkesztett. Elő-
szeretettel merít ihletet a szláv mesevilágból,
melynek motívumait sokszor modernizálva
használja fel. Magyarul most olvasható elbe-
szélése először.
69
 GALAKTIKA
2022. június
Adattárolás gyémántlemezen
E
GY LÉPÉSSEL közelebb kerül-
tünk a gyémántlapkákat haszno-
sító kvantumszámítógépekhez.
A Japánban gyártott új gyémántle-
mezek 1 milliárd Blu-Ray lemeznyi adat táro-
lására képesek.
Az Adamant Namiki Precision Jewel Co.
japán vállalat és a Kjúsún található Saga
Egyetem kutatói új módszert fejlesztettek ki
a gyémántból készült öt centiméter átmérőjű
ostyák tömeggyártására.
Bár a gyémánt az egyik legígéretesebb anyag
a kvantumszámítógépes rendszerekhez, a ben-
ne lévő túl sok nitrogén megzavarja a kvan-
tumtárolási képességeket. Az új, ultranagy
tisztaságú gyémántban minden egymilliárd
atomból csupán három nitrogén, a többi szén.
Ez a tisztaság szükséges a kvantumos alkalma-
zásokhoz. A Kenzan gyémántszeleteket kvan-
tummemóriákhoz lehetne használni, mivel 25
exabájtnyi a tárolókapacitása.
Eddig a felhasználható gyémántkristályok
csak körülbelül négy milliméteresek és négy-
zet alakúak voltak. A várakozások szerint ez
70 Kő kövön
az új technológia a jövőben kvantumszámító-
gépek megvalósításához vezethet.
Az eddig alkalmazott módszer szerint a
gyémánt ostyákat úgy állítják elő, hogy a kris-
tályokat egy hordozóanyagra, általában egy sík
felületre növesztik. A gyémántkristály-növesz-
tési technológiában nitrogéngázt kell használ-
ni a nagy növekedési sebesség eléréséhez, így
a gyémántkristályba nitrogénszennyeződések
keverednek, emiatt nem használhatók kvan-
tumszámítógépben. Ezzel a módszerrel a to-
vábbi probléma az, hogy a gyémánt a terhelés
alatt megrepedhet, ami rontja a minőségét.
Az új módszerben a csapat egy lépcsőze-
tesen kialakított szubsztrátfelületet használ,
amely vízszintesen terjeszti el a feszültséget,
és megakadályozza a repedést. Ez az újonnan
használt felület lehetővé teszi számukra, hogy
nagyobb méretű, nagyobb tisztaságú gyé-
mántlapkákat készítsenek.
Az Adamant Namiki 2023-ban tervezi a
Kenzan lapkák kereskedelmi forgalomba ho-
zatalát, de közben továbbra is méretük meg-
duplázásán dolgozik.
 RUBIN

Az érzéki nő örök társa

GARANTÁLT MINŐSÉG EXKLUZÍV FAZONOK

ANNO 2008

www.fatumjewels.hu 1027 Bp., Csalogány u. 3/B tel.: 06 20 973 1866

 GALAKTIKA
2022. június

IGA
- A legijesztőbb
N Z CS ző
O
BR íjas sz
d
e r
kiállítás az, amelyben
a látogató egyik
pillanatról a másikra
N-
maga is kiállítási
Z KeO
S
ROíjas sz
d
r ző tárggyá válhat.

Aprócska istenek
titkos oltára Marija Galina
Sebastiennek és Pacónak
–  Tudják, áldozatot is szoktak bemutatni
neki. – A lézer rózsaszín pontja végigfutott
a kitinpáncél illesztésein, majd megtorpant
a vicsorgó állkapcson és az abból csöpögő
nyálkás váladékon…
Az Idegenek Királynője igyekezett kisza-
badulni béklyóiból, és vadul rázta tarajos
fejét. A láncok, amelyek fogva tartották, hol
megfeszültek, hol kicsit ellazultak. De in-
kább feszültek.
– Hogy a bevétel… És hogy a sajtó is… Itt
ni, látják, a foltokat a padlón…
A mutató fénye az itt-ott megrepedt,
csempével kirakott padlóra ugrott, és rögtön
látszottak a barna foltok.
–  Minden művészeti ágnak megvan a
maga mecénása. A  kasszasikerek istene ke-
gyetlen. Pontosabban, istennője. De hát mit
tehetünk?
Lancelot felsóhajtott, és megdörzsölte so-
vány kezét. A  lézermutató megrándult, de
a fénye, mint egy fegyver lézercélzója, újra
72 Aprócska istenek titkos oltára
visszatért a vicsorgó, rángatózó pofához. Az
Idegenek Királynője vonaglani kezdett, és
kitátotta állkapcsát. Előcsusszant egy má-
sodik, ezüstös-dühös fehéren csillogó állka-
pocs is. A lézer vörös fénye úgy csillogott az
éles fog csúcsán, mint egy vércsepp.
A nő pontosított:
– Mármint emberáldozatot?
– Igen. – Lancelot művészien megformált,
ősz haja irányába emelte kontúros szemöl-
dökét. – Nyilván.
– Szépséges, izmos ifjakat – mondta a nő
tétován, és eltakarta a szemét.
– Ugyan – Lancelot megrázta a fejét –,
lányokat. Kicsi lányokat. Lehetőleg sző-
kéket. De manapság olyan nehéz szőkéket
szerezni…
A nő idegesen felvihogott. A férfi átkarol-
ta a vállát.
– Nem felelsz meg neki – mondta.
– De azért sötétebb hajúak is jöhetnek.
– Lancelot a lézerpöttyel szeretetteljesen
megcsiklandozta a fejtor illesztését. Az
Idegenek Királynője akkorát rándult, hogy

minden lánc pattanásig feszült. Csattantak
a fogak, a a kisebb állkapocs visszahúzó-
dott a nagyobba.
– Igaz, ebben az esetben nem garantált a
jó sajtó, csupán a jó bevétel. Vagy fordítva,
csak a sajtó… A kettő közül az egyik. De…
ööö… húsz feletti nők nem felelnek meg.
Felidegesítik. Csakis végső esetben… – Ki-
kapcsolta a lézermutatót, és bólintott magá-
nak. – Igen, csakis végső esetben…
A nő beharapta az ajkát. A  füle mögötti
vágások egészen aprók voltak, szinte nem is
lehetett őket észrevenni.
– Emlékeznek A  világ peremére? Még a
producer sem hitt benne. Ehhez képest már
egy hét után profitot kezdett termelni. És
még egy Oscart is bezsebelt a speciális ef-
fektekért…
– Ezzel azt akarja mondani… – A  férfi
szívesen belement a játékba.
A lábukon érezték a huzatot: a nő egyik
bokáját a másikhoz dörgölte. A magassarkú
szandáltól pár centivel magasabb lett, de
még így is alig ért fel a férfi válláig. Csinos
lábfej, egyenletes kis lábujjak, gömbölyded
és rózsaszín lábkörmök, olyanok, mint a
kagylóhéjak.
– Nos, igen – bólintott Lancelot. – Min-
den bizonnyal emlékeznek a történetre… az
eltűnt kislány történetére… Vagy vízbe ful-
ladt, vagy nem fulladt vízbe. Hát, az a hely-
zet, hogy nem fulladt vízbe.
A férfi túlságosan élénk színű hawaii in-
get viselt. És a pocakja is kidülledt. A  haja
pedig egészen biztosan póthaj.
A hawaii inges férfinak eközben az járt a
fejében, hogy Lancelot egészen biztosan pa-
rókát visel. Kizárt, hogy saját legyen.
A nő megborzongott.
– Menjünk innen – szólalt meg, és újfent
nem sikerült elnyomnia egy ideges kacajt –,
félek. Mi van, ha kiszabadul?
Aprócska istenek titkos oltára
GALAKTIKA
2022. június
– A  láncok erősek – nyugtatta Lancelot
–, de azért igen… Megesett egyszer, hogy
kiszabadult. Még szerencse, hogy éjjel tör-
tént. Sikerült rádobnunk felülről egy acél-
hálót, amikor kijutott a belső udvarba. Épp
csak annyi ideje volt, hogy romba döntsön
néhány oszlopot… Meg persze szétverjen
pár ajtót, de az nem számít. Miközben kifelé
mennek majd, meg tudják nézni, az a kettő,
a bal oldalon. Persze helyrepofozták őket.
– Menjünk, menjünk! – sürgette őket a
nő. –Menjünk gyorsabban…
Az Idegenek Királynője tovább morgott és
vergődött a láncai közt.
– A  kiállítás ezen részére – Lancelot újra
bekapcsolta a lézermutatót – gyerekek nem
jöhetnek be. Ott az a tábla, látják? Csak fel-
nőtteknek és csak erős idegzetűeknek. Hogy
miért? Mindjárt megértik. Edgar Poe elbe-
szélését az ellopott levélről olvasták?
A férfi bizonytalanul bólintott. A nő, úgy
tűnt, már épp ki akarta nyitni a száját, ám
inkább csendben maradt, és beharapta az aj-
kát. Talán nem akarta a férfit rossz fényben
feltüntetni?
– A  titkokat úgy lehet jól elrejteni, ha
láthatók maradnak. Látják azt ott? Ott, az
üveglap mögött? Ott állandó a hőmérséklet.
– Azt a szürkét? – pontosított a nő. – Azt
a múmiát?
– Nos, igen. Múmia… Én, az igazat meg-
vallva, inkább zöldnek mondanám. Ő egyike
azoknak, akik Nevadából valók. Túl kemé-
nyen landolt. Minden bizonnyal látták, hogy
preparálták őket. Mindenki látta.
A férfi megint bólintott.
– Elvégre a maradványaikat is muszáj
valahol tárolni. Lehetne persze valami tit-
kos bunkerben. De akkor mindig ott az
esély arra, hogy megtalálják. Leleplezik
őket. Volt egy ilyen régi film, az UFO Arizo-
73
 GALAKTIKA
2022. június
nában, emlékszik? Mindenki elől titkolták,
de aztán a főhősök bejutottak a Pentagon
titkos bázisára, és az egész világ tudomást
szerzett arról, hogy az azonosítatlan tárgy,
amellyel az űrrepülő összeütközött, valójá-
ban az idegenek űrhajója volt! Így meg mit
is leplezzünk le? A hamisítványokat? Late-
xet? Itt van, ni, közszemlére téve ez a zöld,
na jó, szürke, ráncos… kibelezett. Nézzék
meg a szemét! Mindegyiknek ilyen szeme
van. Meg ott az a másik, a vitrinben, látják?
Annak elképesztően ostoba halála volt…
Iowában… Egy farmer lőtte agyon, mert
betörőnek hitte. Igazából még lőni sem
akart, csak elsült a puskája. Mindössze rá
akart ijeszteni, de amikor a másik elővette
a sokkolót… Javarészt pulzushullám fegy-
vereket használnak. Az nem öl meg, csak
elkábít. Milyen humánusak…
Felnevetett.
– Amikor felröppent a hír… hát, tudják,
hogy van ez, mindig előkerül valami, bár-
mennyire is titkosítanak mindent… Akkor
a NASA szakértőkhöz fordult. Tanácsadók-
hoz. Azok persze igyekeztek, amennyire
tőlük telt. Régi trükk. Minek titkosítani az
információt? Ellenkezőleg! Több, több, még
több információ kell! Az egyszerű embereket
elárasztják információval. Nem hiteles infor-
mációval. Ellentmondó információval. Kí-
nos információval. A  titkot deszakralizálni
kell. Ööö, kifigurázni, hogy egyszerűbben
mondjam. Itt is így van. Amikor már túl
nagy problémát okozott a titkolózás, Barry
Sonnenfeldhez fordultak.
– Sötét zsaruk? – A férfi örült, hogy végre
megcsillanthatja tájékozottságát.
– Bingo! Sötét zsaruk. A  Földön nyü-
zsögnek a földönkívüliek. Ilyen viccesek…
Félelmetesek, de viccesek. És persze van
egy hatóság, amely felügyeli, hogy semmi
ne szivárogjon ki… A  békét és nyugalmat
74 Aprócska istenek titkos oltára
őrzi és védi. Mindenki tudja, hogy a hata-
lom mindig rejteget valamit. A  tudósok is
mindig rejtegetnek valamit. Egyértelmű. De
próbálja csak elmondani valakinek, hogy a
Földön nyüzsögnek a földönkívüliek és van
egy hatóság, amely ezekkel az illegális me-
nekültekkel foglalkozik! Mindenki kuncog-
ni fog. Á, Sötét zsaruk! Ha-ha-ha…
– És az ott? – A  nő mintha egy időben
nézett és nem nézett volna, erre csak a nők
képesek. – Ott, a sarokban. Ez, ó, mi ez? Ott,
ott, mi az?
– Igen, igen, értem, hogy ez kellemet-
len. Elvégre nyilván ön is emlékszik az
ebolajárványra Ruandában… Nos, szó sem
volt eboláról. Ők hozták be. Ők, onnan.
Flesh-eater, egy agresszív Staphylococcus…
Az, amelyik ráveti magát az emberre, és
lerágja a húsát, darabokat harap ki belőle.
Ilyen halálos fertőzések nem léteznek a Föl-
dön. Az ember és parazitái alkalmazkodtak
egymáshoz. Már régóta. Ezek meg azonnal
ölnek, puszta érintésükkel, egyetlen mérge-
ző lehelettel. A  középkorban a vörös halál,
most meg ez a flesh-eater… Természetesen
tanulmányozzák őket. Bizonyára értik, mi-
lyen céllal…
– És ez nem fertőző? – kérdezte a nő. Ő is
belejött a játékba, és most már borzongva
bújt partneréhez. De az is lehet, hogy csak
színlelte. Riadt kislánynak tettette magát,
mert a nagy és erős férfiaknak tetszenek a
riadt kislányok.
Lancelot megsajnálta őt. Az idővel folyta-
tott egyenlőtlen küzdelemben a nő kezdett
alulmaradni. Hamarosan le fogják cserélni
egy másikra. Egy újabbra és ruganyosabb-
ra, feszesebbre. Bár manapság a latex cso-
dákra képes.
– Ártalmatlanítva van. Sterilizálva. Telje-
sen biztonságos. Máskülönben nem lenne itt
kiállítva.

– És ezt melyik filmhez használták? – ér-
deklődött a férfi.
– Ezt? Á, igen. Ez műhús, az Utolsó élő
forgatásán használták. Ott van a táblács-
ka, látják?
És rámutatott a lézerrel.
– Isten ments, hogy azt gondolják, mind-
ez valódi – mondta szigorúan, és kacsintott.
Az anyakirálynő üvöltése valahonnan a
válaszfal mögül jött, tompán és kitartóan.
Éhesen.
A férfi az órájára pillantott. Órája státusz-
szimbólum volt, azért nézett rá, hogy meg-
mutassa, milyen órája van. És még azt is,
hogy ő olyan ember, akinek drága az ideje.
Lancelot megértette a célzást.
– Odébb a Pennsylvaniai Emberevő ma-
radványait láthatják, de az nem túl érdekes.
És… igen, a jeti kitömött figuráját. Azt mon-
danám, hogy nem túl etikus, elvégre gyakor-
latilag ők is emberek. De valahova ezt is el
kellett helyezni. Azt hiszem, ennyi… ja, az
ott? Igen, értem… az ott egy mezo-amerikai
bálvány, egy kevés embert számláló, az Ama-
zonas dzsungeleiben elveszett törzs imádta.
Fura egy szerzet, igaz? De ő, hogy is mond-
jam, nem működik. Akárhogy is próbáltuk
beindítani, nem jött össze. Nem világos,
miféle áldozatokat kér. Milyen ajándékok
kellenek neki. Kutyák agya? Pálmalevélből
készített tányéron feltálalt vérszívó lárva?
Tizenkét évesnél nem idősebb szűz szeme?
Vagy esetleg a nemi szerve? Meg különben
is, hogy működik? Azaz, mi a kimenet? Le-
het, hogy szerencsét hoz vadászat közben.
De az is lehet, hogy az ellenség megőrül tőle.
Esetleg uralja a démonokat… Nem tudjuk.
– És ha valaki mégis beindítaná? – kér-
dezte a nő. – Véletlenül…
– Aligha. A beindításhoz nagy valószínű-
séggel egy varázsige kell. Azaz hangok adott
sorrendjére van szükség. A maják biztos tud-
Aprócska istenek titkos oltára
GALAKTIKA
2022. június
ták. Holt nyelvek, írástudatlan indiánok…
Nem-nem, már rég lemondtunk róla. Apro-
pó, hamarosan azt is ideszállítják. Tudják,
amelyik A víz érintésében volt.
– Fel nem foghatom, miért adtak neki Os-
car-díjat – vonta meg a vállát a hawaii inges
férfi. – Ostoba egy film. Értelmetlen.
–  És ön hogy gondolja? – Lancelot fino-
man elmosolyodott, és játékosan megmoz-
gatta a lézermutatót.
– Mármint… valójában?
– Nyilván. – Lancelot ujját az ajkához
érintette, és sokatmondón a szomszédos te-
rembe vezető ajtók felé biccentett.
Ott egy másik csoportvezetés zajlott ép-
pen, gyerekek kacagtak és visítoztak, mert
megmutatták nekik az igazi R2D2-t a Csilla-
gok háborújából és Kirk kapitány igazi szé-
két. R2D2 villogott a lámpácskáival és du-
dált; Kirk Kapitány székében pedig lehetett
üldögélni, és egy kicsit vezetni az űrhajót.
– Köszönöm – mondta a férfi. – Ez megle-
hetősen… meggyőző volt.
– Igyekszünk – felelte Lancelot –, és hálá-
sak lennénk a megfelelő ajánlásokért. De ki-
zárólag a megfelelő körökben, ha érti, mire
gondolok.
Elhúzta a vaskos latexfüggönyt, útitársai
pedig sietve, libasorban követték. Egy erkély
vette körbe a masszív római csempével kira-
kott belső udvart. A repedezett támasztékok
között függőleges fényoszlopok álltak moz-
dulatlanul. Minden nagyon világos volt, és
ettől kissé valótlan. Mint a moziban.
A nő elővette táskájából a napszemüvegét,
és rögtön fel is vette; az eltakarta a fél arcát,
váratlan hasonlóságot kölcsönözve ezzel a
földönkívüli múmiájához, akinek a hatal-
mas, csillámos szeme mozdulatlanul meredt
a tároló fémboltozatára.
– Azért egy tanácsot hadd adjak – szólalt
meg a hawaii inges férfi. – Jobb lenne kicsit át-
75
 GALAKTIKA
2022. június
dolgozni az udvaros sztorit. Ez a menekülés…
eléggé hihetetlennek tűnik. Nem meggyőző.
Egy ekkora szörny, ha egyszer kiszabadul, el-
szakít bármilyen hálót. Acélháló? Pffff…!
Lancelot ujjai közt morzsolgatta cigaret-
táját, mert a múzeum területén tilos a do-
hányzás, neki viszont nagyon is akaródzott.
A kőfal száraz és forró volt, mint a nap-
fényben fürdőző kígyó.
– Nos, végeredményben igaza van…
A  valóság az, hogy vízágyúkkal zavartuk
vissza a helyére. Muszáj volt kihívni a tűz-
oltókat, néhány ember meg is sérült. Nagyon
kellemetlen helyzet volt. Nyomatékosan kér-
ték tőlünk, hogy ne hozzuk szóba.
Ránézett a férfira, lassan lehunyta a sze-
mét, majd ugyanolyan lassan kinyitotta.
A férfi bizonytalanul felnevetett.
– Hát, ha így… – mondta. – Miért, fél
a víztől?
– Valamitől csak kell félnie. Vér helyett
sav van a testében… A  bőrfelszín sérülése
esetén…
– Á, nos, igen – válaszolta a férfi, és sza-
porán bólogatni kezdett, annyira, hogy arca
remegni kezdett –, nos, igen…
– Nagyratörő senki. – Lancelot előbb a pa-
píralátétet mozgatta meg, aztán az almabor-
ral teli poharat. Az almabor hideg volt, a po-
hár sima fala azonnal be is párásodott. – De
legalább nem sóher… Ez azért van, mert van
nője. Rég megfigyeltem, hogy kellemetlen
nekik a sóherkedés, ha nézi őket egy nő. És a
tieiddel mi a helyzet?
– Kölykök – felelte keserűen Kirk kapi-
tány –, átkozott kölykök… Rohangálnak
ide-oda…
– Szőkék voltak köztük? Kislányok?
–  Már megint kezded? Ha szőke kislá-
nyokat szeretnél, máshol keresd őket! Ezek
mind számon vannak tartva…
76 Aprócska istenek titkos oltára
Nevettek.
– Valójában fura dolog ez – mondta
Lancelot. – Hiszik is, meg nem is. Mint-
ha csiklandoznák őket. Arra gondolnak,
hogy mi van, ha… Nem, ez lehetetlen…
De mégis, mi van, ha? És aztán nézegeti
a nőjét, aki persze nem szőke… és nem is
kislány. Nos, így aztán a férfi nem is pá-
lyázik Oscarra. Hacsak nem a speciális ef-
fektekért… Hiszen előfordulhat, hogy a nő
megbotlik a magassarkújában… csupán
néhány lépés, és…
– Hagyd már, hiszen ez a szörny nem is él.
– Persze, hogy nem él – értett egyet
Lancelot. – Ó, nézz csak oda… Ott, az, a kis
zokniban, aki nyalja a fagyiját…
– Hagyd abba! Nincs elég kellemet-
lenséged?
Hallgattak.
– A  tieid legalább mindig elégedetten
távoznak. – Lancelot még mindig a pult-
nál toporgó, kockás szoknyás, kék blézeres
iskoláslányok csapatát bámulta. – Azt kap-
ják, amit akarnak. De persze nagyon szomo-
rú. Még ki sem nyitották a szájukat, én meg
már tudom, mit akarnak mondani. Ez azért
van, mert mindig ugyanazt mondják. Egy
rugóra járnak. Mit gondolsz, mi van ben-
nük? Mármint, ha felvágnánk őket? Latex?
– Egy kicsi latex – felelte Kirk kapitány –
és egy kis botox. Egy pici szürkeállomány.
Gyomor. Belek. Idegvégződések. Csontváz.
De azt sokáig kell tisztogatni.
– Akkor sem értem, miféle élvezet ez. Mi-
ért nézik meg ezt az egészet? Minek? Kité-
pett belsőségek, fekélyek, torzszülöttek, meg
ilyenek…
– Az emberek imádnak rettegni, ha tud-
ják, hogy biztonságos. És neked minek ez?
– Ez a munkám – felelte Lancelot. – Jó,
vacak egy munka, de hol találok mást? Mert
hát vannak mindenféle híresztelések…

Felemelte az üres poharat, és megpró-
bálta Kirk kapitányt a pohár vastag alján
keresztül megnézni. Az üveglencsébe zárt
kapitány nagyon kicsi, egészen apró kapi-
tánynak tűnt.
– Azt hiszik, hogy páriák vagyunk. Szol-
gák. Borravalót dugdosnak nekünk. Szánal-
mas senkiházik. Holott mi a titkos seregek
papjai vagyunk! Mindannyian. Kunszt-
kamerák birtokosai. Spirituszban tárolt
szörnyszülöttek gyűjtői. Viaszfigurák mú-
zeumának idegenvezetői. Egyiptomi ter-
mek felügyelői. Élőhalottak küldöttei, ezek
vagyunk mi. Ők meg azt hiszik, hogy az
üvegekben formalin van! Naiv emberek. Ez
nem formalin, ez fiziológiás oldat! Mi őriz-
zük őket, akik az éltető oldatban úszkálnak.
Mi tartjuk a kellő hőmérsékletet, fújkáljuk le
Iratkozz fel
a galaktikabolt
hírlevelére egyedi
kedvezményekért
és ajánlatokért:
galaktikabolt.hu/hirlevel
Aprócska istenek titkos oltára
GALAKTIKA
2022. június
róluk a port, biztosítjuk számukra a páratar-
talmat… Mi állunk órákon át a mániákusok
és alakváltók mellett, hogy megvédjük őket
az ostoba emberektől. Állunk, és várjuk az
Ítélet Napjának trombitáit. Várjuk a jelet! És
akkor letépik láncaikat, kifeszítik a tárolók
tetejét, széttörik a vitrineket, átlépik a bár-
sonykötelet, és kilépnek a szabadba. Tudod,
mennyi van belőlük? Hány kunsztkamera,
pánikszoba van… Hány viaszfigura múze-
um? Minden vacak kis városkában. Tudod,
mennyi?
– És ki fogja kiadni az utasítást? – kér-
dezte lustán Kirk kapitány, miközben erős
ujjaival a korsóját forgatta. A  ragyogó nap-
sugarak, miután megmártóztak a sörben,
színt váltottak, és leülepedtek az aljára, mint
a meleg rézpénzek. Az érmék minden egyes
77
 GALAKTIKA
2022. június
fordításnál a helyükön maradtak, mintha
árnyék kúszna a napra.
– A tieid, nem?
– Az enyémek…
Megint nevettek.
– Nem-nem – mondta Kirk kapitány. –
Efelől teljesen nyugodt lehetsz. Még legalább
kétszáz év, ha nem több…
– Nekem meg tetszett – mondta a nő –, any-
nyira… egyszerre valós és valótlan. Mintha
minden lehetséges lenne, érted? Egyetlen
pillanatra, de lehetséges. Ez egy annyira fur-
csa érzés… itt, ni…
Odaszorította a tenyerét a gyomorszájára.
– Minden megdermed odabent… mintha…
– Ez egy pszichopata – jegyezte meg a férfi.
Lecserélte a hawaii inget és farmert hiva-
talos öltönyre; az abrosz előtte fehér volt és
kikeményített, az osztriga kövérkés és rózsa-
szín, a jegesvödörben az üveg bort és magát a
vödröt is apró páracseppek borították.
– Pszichopata és perverz. Ilyen munka-
helyen csak pszichopaták és perverzek ma-
radnak meg. Nagy valószínűséggel pedofil.
Észrevetted, hogy nézett, amikor a kislá-
nyokról beszélt? A  kicsi, szőke lányokról?
Vajon nem tűnt el mostanában errefelé sző-
ke kislány? A  rendőrség helyében én szét-
néznék itt.
– Hagyd már, hiszen meleg – felelte a nő.
– Egyből látszik.
– Miből? – vette ellen a férfi. – Manapság
már nem lehet tudni, ki meleg és ki hideg.
Furcsa szerzetek mindenhol. Nem, nekem
nem tetszett. Primitív volt az egész. Egyből
látszik, hogy hamisítvány. Kamu. Az meg
még hörögni sem tud igazán.
– Kicsoda? Ja, te arra gondolsz…
– Észrevetted, honnan jön a hang? A sa-
rokban voltak a hangszórók… Jobban be
kellett volna építeni. Körültekintőbben.
78 Aprócska istenek titkos oltára
– Nem kéne már bevenned a gyógyszerei-
det? – figyelmeztette a nő.
– Nem, még korai. – A férfi megmozgatta a
kezét, kiszabadította a csuklóját. – Ó, te jó ég…
– Mi van? – kérdezett vissza közömbösen
a nő, miközben egy kétágú villával távolítot-
ta el az osztriga puha húsát.
– Úgy tűnik, hogy elhagytam ott az órá-
mat. Pontosan emlékszem, hogy ránéztem,
de nem emlékszem, hol. Vagy a földönkívü-
lis teremben… vagy ott, ahol ez van… Ez az
izé… Micsoda méreg!
– Ne keseredj el! – A nő úgy emelte vörös
ajkához a durva, hámló kagylót, mint egy
nagy leveses kanalat, és kellemetlenül csat-
togó hanggal szippantotta be a tartalmát. –
Biztos felszedték, és odaadták ennek a vicces
idegenvezetőnek. De az is lehet, hogy még
mindig a földön hever. Holnap elmész, és
megkérdezed.
– Együtt megyünk – a férfi biccentett a
pincérnek, mert kiürült a pohara –, először
oda, aztán… még valahova. Csak reggel
induljunk korábban! Hogy nyitásra ott le-
gyünk… Míg az a rengeteg kiránduló oda
nem ér.
Egri Zsuzsanna fordítása
Marija GALINA
Ukrán-orosz író, költő, műfordító, 1958-ban szü-
letett. Az ogyesszai egyetem biológiai fakultá-
sán végzett, a tengerbiológia doktora. Expedíci-
ókban is részt vett, egy ideig a norvégiai Bergen
egyetemén dolgozott. Az 1990-es évek elején
kezdett publikálni, először verseket, majd prózá-
kat is. Az SF terén 1997-ben mutatkozott be első
regényével, a A legyőzőttek idejével, melyet
Makszim Golicin álnéven jegyzett. Ez rögtön he-
lyezést ért el az új szerzőket jutalmazó Aelita-díj
kiosztásakor. Azóta körülbelül 10 regénye jelent
meg. Magyarul eddig két kisregényét és három
novelláját olvashattuk a Galaktikában.
 GALAKTIKA
2022. június

Napenergia sötétben
M
ÉRNÖKÖK EGY csapata
sikeresen termelt áramot egy
olyan technológiával, amely
általában az éjjellátó szem-
üvegekben található úgynevezett „éjszakai”
napenergia.
Az Új-Dél-Walesi Egyetem tudósai „a ha-
gyományos napelem inverzével” demonstrál-
ták az életképes áramtermelést, amely végül
akár tizedannyi energiát is termelhet, mint
egy napelem. Még azután is, hogy a nap le-
nyugodott.
A napfényt fotovoltaikus panelek a napsu-
gárzás koncentrálásával alakítják át elektromos
energiává. Ez azonnal felhasználható, vagy ak-
kumulátorokban és hőenergia-tárolókban tárol-
ható, hogy később álljon rendelkezésre. Érdekes
módon egyes anyagok fordítva is működhetnek,
és energiát termelnek, miközben a hőt visszasu-
gározzák az éjszakai levegőbe.
Amikor az anyag egy atomja felmelegszik,
elektromágneses sugárzás keletkezik infra-
vörös fény formájában. Mivel a Föld úgy hűl nagyon kicsi – 100 000-szer kevesebb, mint
le, hogy éjszaka energiát sugároz az űrbe, a egy napelemnél, ezért egyelőre korai lenne
kutatók képesek voltak éppen ebből áramot önmagában versenyképes megújuló energia-
termelni. forrásként gondolni rá.
A tudósok által létrehozott eszközt A kutatók azonban úgy vélik, hogy a jövő-
termoradiatív diódának nevezik. És most be- ben továbbfejleszthetik, és a meglévő napele-
bizonyosodott, hogy ezzel a folyamattal képes mes technológiával párosítva hasznosítani le-
áramot termelni, befogadja a Földről felfelé hetne azt a kis mennyiségű energiát, amelyet
sugárzott hőt, és a hőmérséklet-különbség fel- a napelemek lehűlése biztosít egy nap után.
használásával elektromos potenciállá alakítja Valójában a technológia segítségével bármi,
át. Az éjjellátó szemüvegekben széles körben ami egy hőkamera szemén keresztül világít
használt anyagok egy részét is alkalmazták az (más szóval hőt bocsát ki), energiát termel-
eszköz létrehozásához. hetne, így akár az ipari hulladékból származó
Egy teszt során az egyik MCT fotovoltaikus hő hasznosítására is lehetőség nyílhat, vagy
detektor 21 Celsius-fokra melegedett fel, és olyan bionikus eszközök, például mestersé-
2,26 milliwattot termelt négyzetméteren- ges szívek készítésére, amelyek a test hőjével
ként. Az energia mennyisége bevallottan működnek.
Zöld jövő 79
 GALAKTIKA
2022. június
Búcsú a lánchajtástól?
A német Schaeffler autóipari alkatrészgyártó
bemutatott egy új eszközt, amely megszünte-
ti a kerékpár hátsó kerekéhez mechanikusan
kapcsolódó pedálok szükségességét.
Általában a kerékpárok és az e-bike-ok pe-
dáljait láncos meghajtással kell összekötni a
hátsó kerékkel. A Free Drive felborítja ezt a
korlátozást azáltal, hogy a pedálozásból szár-
mazó energiát elektromos energiává alakítja
át. Ezt aztán elektromos vezetékeken keresz-
tül egy motorhoz továbbítják.
Bár a rendszer lehetővé teszi a szabványos
5 hüvelyk (138 mm) távolságot a két pedál kö-
zött, a azok elméletileg bárhol elhelyezhetők
a kerékpáron.
A meghajtórendszer egy kis generátorból,
egy 250 wattos kerékagymotorból, egy lítium
akkumulátorból és a kormányon lévő vezér-
lőegységből áll. Amikor a kerékpáros pedálo-
zik, akkor a generátort táplálja, amely áramot
táplál a hátsó kereket meghajtó motorba.
A generátor szabályozza azt az ellenállást
is, amelyet a kerékpáros pedálozás közben
érez. Ez különböző szintekre állítható, hason-
lóan a kerékpár normál sebességfokozatához.
Ha a kerékpáros úgy dönt, hogy nagyobb el-
lenállást használ, mint amennyire a motor
meghajtásához szükség van, a felesleges ener-
gia tárolható.
80
Tómellék, 1742. május
Korporal Hans Silber megállította a lovát, és
komótosan körülnézett. A túlparti lankák
felett felkélni készült a nap, a vízfelszínen go-
molygó hajnali köd lassan foszladozni kezdett.
A katona előtt kígyózó szekérút két oldalán
már vissza is húzódott a sötétség, és felde-
rengett némi fény. A káplár régóta szolgált a
császári és királyi hadseregben, tudta, hogy
érdemes megvárni azt a pillanatot, amikor az
éj sötétje eloszlik, és felfedi mindazt, amit ad-
dig elleplezett.
Az elmúlt esztendő tavaszán ott harcolt a
ködlepel alá szorult Mollwitz hóförgeteges
mezején. Akkor nem várták meg a napkeltét.
Hiba volt. Iszonyatos véráldozattal egy teljes
napig próbálták leküzdeni ezt a kezdeti hát-
rányt, de minden próbálkozásuk kudarcba
fulladt. Silber káplár még sosem látott ekkora
vérfürdőt: katonaélete során először fordult
elő vele, hogy a csata végére mind egy szálig
elvesztette az embereit.
Mielőtt még felidézhette volna a fosztogató,
győztes poroszok gonosz ábrázatát, egy nyú-
lánk árnyalak léptetett mellé.
– Mire várunk, Herr Korporal? – suttogta
egy fojtott hang. – Már nem lehetünk me…
Silber egy intéssel elhallgattatta a társát.
Szemét egyetlen pillanatra sem vette le a sze-
kérút melletti szürke derengésről.
A napkorong hirtelen szökkent fel a túlpar-
ti dombvidék hátára, kíváncsi fénypászmái
vidáman legurultak a lankákon, és a vízen
átnyargalva felszárították a makacsul kitar-
tó hajnali ködpamacsokat. A szekérúttól alig
muskétalövésnyire leromlott épületek falai
derengtek fel. Silber várt még néhány szívdob-
banást, de a zömök kőfalak között teljes né-
maság honolt. Most nem a szemére és a fülére
hagyatkozott, hanem az orrára. Füstszagot
érzett. Mégpedig nemrég kialudt tűz füstjét.
Emberek éltek a falak között.

Horváth István
Hárs nélküli erdő
– Ez már a falu? – kérdezte újra türel-
metlenkedő társa. – Igen jó lenne már meg-
pihenni!
Silber dühösen megmarkolta a másik karját.
– Ruhe, Herr Kadett! – suttogta. – Ezek kő-
falak, mégpedig vastag, erős kőfalak. Még a
régi itáliai birodalom katonái emelték sok-sok
emberöltővel ezelőtt.
A fiatalember megvetően horkantott. Csá-
szárkadét volt, elszegényedett nemesi családjá-
ban nemzedékek óta minden férfi katonatiszt-
ként szolgált, ezért ő is a bécsi tiszti iskolába
jelentkezve remélt biztos megélhetést, katonai
előmenetelt és némi hírnevet. Kora miatt vaj-
mi kevéssé érdekelték a régi idők omladékai, a
falak között tengődő emberek pedig még ke-
vésbé. Őt a császárnő parancsának végrehajtá-
sa érdekelte: azért indultak el Kesthellről, hogy
a Tómellék falvaiban katonákat állítsanak.
A  császári menetoszlop alattomos kígyóként
kanyargott fel a nagy tó északi partján, a fal-
Hárs nélküli erdő
GALAKTIKA
2022. június
Ha nincs más
választás, az
elnyomók elleni
harcba a helyi folklór
természetfeletti
hatalmai is
bevonhatók. Persze
ennek is megvan
az ára...
vakban kivált egy-egy Zug1 – és a trén haladt
tovább. Ők voltak az anguis2 feje, ők jutottak a
legészakabbra. Mária Teréziának katona kel-
lett a poroszok és a franciák ellen, a császár-
kadétnak pedig fiatal lányok. Mindegy, hogy
magyarok vagy németek.
Silber komoran fürkészte a falakat. A kadét
fiatal volt még, és forrt a vére, szívében a bi-
zonyítás vágya küzdött a kéjvággyal. A káplár
azonban tapasztalatból tudta, hogy nem vezet
jóra, ha a hátukban ismeretlen erőket hagyva
vonulnak be egy faluba. Azt a tüzet sebtiben
temették be, gondos kezek húztak rögöket
a zsarátnokra. Ők viszont bármennyire is
vigyáztak, vértjeik csörömpölése messziről
jelezte jöttüket. A szokás azt rendelte, hogy
előbb kutassák fel a környéket, koncolják fel a
gyanúsnak tűnő lakosokat, és aztán vonulja-
nak be a faluba, de a hadparancs most más-
ként rendelkezett. A császárnő kifejezetten
megtiltotta a gyér lakosság pusztítását.
81
 GALAKTIKA
2022. június
A káplár arca még inkább elkomorult,
ahogy tovább figyelte a vidéket. A romok és a
tó között ugyanis dús nádas zizgett, a zsom-
békos láp pedig száraz szigetek tucatjait rejt-
hette, ahol sokan lelhettek menedéket. Alig
hatvan esztendeje, hogy az ország kiszabadult
a török járom alól, a külhoni zsoldosok ke-
gyetlenkedései már akkor ezreket kényszerí-
tettek bujdosásra. Tizenöt esztendővel később
a tatár kezdte dúlni az ország távoli fertályait,
ekkor is sokan vonultak a mocsarak, szurdo-
kok és barlangok mélyére. Mostanra már va-
lóságos falvak nőttek ki a lápok és erdők rej-
tett zugaiban – mire legfiatalabb katonájából
harcedzett veterán lesz, ezekből a falvakból
settenkednek majd elő a Bujdosók, a Rejtők
és a Láposik. De most még itt lappangtak a
vadonban.
A lovak toporzékolással és horkantásokkal
jelezték, hogy megunták az álldogálást, a két
lovas mögött a gyalogosok is suttogni kezdtek.
Silber káplárnak döntenie kellett. Már nagyon
bánta, hogy a korábbi falvakban hagyta le-
morzsolódni a Grenadier-okat. Négy Gefreiter
és tíz Gemeiner állt mögötte: szabadosokkal és
közlegényekkel kell elfoglalnia az útjukba ke-
rülő falvakat. Könnyebb lett volna a döntés, ha
gránátosok is védik a hátát.
– Weiter, Männer! – intett előre határo-
zottan. – Nincs már messze a falu, ott végre
megpihenhetünk. Herr Kadett, vágtasson
előre, és jelezze az elöljárónak érkezésünket!
Nem mintha nem tudnák már… A hírünk
bizonyosan megelőzött bennünket. Most is
figyelnek…
A császárkadét megsarkantyúzta a lovát,
és elvágtatott a szekérnyomok között. A káp-
lár egy összehajtogatott papirost húzott elő a
vértje alól, és gondosan kisimította. A bécsi
hadvezetés már javában szorgalmazta az or-
szág területének katonai felmérését, de még
semmi eredményre sem jutottak, így Silber az
82 Hárs nélküli erdő
egyik kesthelli csapszékben tanyázó deákkal
készíttette el a környék hevenyészett térképét.
A félhomályban nehezen boldogult az áb-
rákkal, de nem is maradt erre sok ideje, mert
szeme sarkából mozgást észlelt. Gyakorlott
mozdulattal levetette magát a lóról; mire talp-
ra érkezett, tenyere már a kardja markolatára
szorult. Az út menti csalitosból egy gyermek-
forma alak bújt elő. Mezítelen volt, szeme
gonoszul fénylett szurtos képében. Silber tíz-
évesnek becsülte.
Az alak lassú, furcsa léptekkel kióvakodott
a szekérút közepére, mintha láthatatlan tócsá-
kat kerülgetne. Megállt a Zug előtt és szótlanul
a káplárra meredt. Silber megborzongott.
– Honnan kerülsz ide, te vakarcs? – kérdez-
te a torkát köszörülve.
Az alak nem felelt, de dülöngélni kezdett,
mintha felváltva egyik lábáról a másikra he-
lyezné a súlyát. Kitartó, ádáz tekintettel mére-
gette a katonákat.
– Hányan laknak itt a romoknál?! – kérdez-
te tovább a káplár, mire a teremtmény laposan
a kőfalak felé pillantott. Silber felfigyelt a cse-
repes ajkakra és a visszahúzódott ínyekből ki-
villanó tűhegyes fogakra. Valamilyen kórság
gyötörhette a senyvedt testet.
– Legalább azt mondd meg, te bestia,
hogy mi a neve a falunak! – mutatott előre.
Volt valami furcsa a teremtményben. Silber
rövid töprengés után rájött: az, hogy egyedül
volt. Egy gyermek nem bujdoshatott egyedül
a vadonban, hisz idősebbek nélkül elpusztult
volna. Az előtte álló alakból viszont mégis
valamiféle felfoghatatlan erő áradt. Olyasfajta
hideg, gonosz erő, amellyel egy egész Regi-
ment sem tudott volna szembeszállni.
Az alak a földre mutatott, fejével nemet in-
tett, és suttogva megszólalt. Szájából fuvallat
tört elő, sáros hajtincsei felemelkedtek előre-
ugró homlokáról, és előbukkant összenőtt,
dús szemöldöke. Szavait szinte elnyomta a fel-

támadó szél által megzörgetett nádas zúgása.
A káplár elfordította a fejét, hogy jobban hallja
a suttogást. Kezét egy szívdobbanásra sem vet-
te le a kardmarkolatról.
– Akáli! – sziszegte a teremtmény, és hirte-
len Silber felé lódult. A káplár villámsebesen
hátralépett, de kardjának hegye már az alak
torkára mutatott. A lova nyugtalanul felhő-
költ, a mögötte sorakozó gyalogosok kezében
is acél szisszent. A gyermekalak éppen oda
ugrott, ahol korábban a császárkadét állt. Le-
kuporodott a földre, és két kicsiny markával
felvett egy patanyomot a porból.
Silber megbabonázva nézte. Meg mert
volna esküdni, hogy a teremtmény szeme
halványzölden izzott. Az alak gúnyosan el-
mosolyodott.
– Akáli! – sziszegte újra a fejét ingatva, az-
tán egy követhetetlenül sebes mozdulattal sar-
kon fordult, és markában a szekérút porával,
furcsa lépteivel eliramodott a nádas felé.
A part menti út a falu legszélső sövényházának
küszöbfája elé torkollott. Silber elgondolkozva
poroszkált a baljós csendbe burkolózó település
felé. Parancsokhoz szokott elméje nem kedvelte
a váratlan és furcsa eseményeket, márpedig a
fertályórával korábbi találkozás az volt a javából.
Egyetlen olyan teremtménnyel sem találkozott
még, amelynek zölden világolt a szeme. Sokféle
ellenséget kaszabolt már, vagy gonosz gyűlölet-
től, vagy félelemtől izzott a szemük – de nem
zölden. Nem jártak úgy, mint az elleni készülő
tehén, és nem szedték fel az út porát. Éppen úgy
néztek ki, ahogy a katona elképzeli az ellensé-
get. Silber káplár megtanulta már, hogy amikor
olyan furcsaságba botlik, amit egy második, jó-
zan gondolatmenettel sem tud megmagyarázni,
akkor ott vér fog folyni. Sok vér.
Elhessegette baljós gondolatait, és körül-
nézett. A falu túlságosan közel van már – és
nincs lárma. Talán az az ostoba császárka-
Hárs nélküli erdő
GALAKTIKA
2022. június
dét nem találta meg az elöljárót? Miért nem
verték fel az alvókat? Miért nem készülődnek
fejvesztve?
Mielőtt még eszébe juthatott volna a válasz,
hátasa hirtelen megtorpant. Az úton kereszt-
ben lótetem hevert, tőle nem messze a csá-
szárkadét feküdt kifacsarodott végtagokkal.
A káplár leugrott a nyeregből, és a fiúhoz sza-
ladt. A szerencsétlenben már alig pislákolt az
élet, szája sarkában vérhab gyűlt.
– Herr Korporal… Nem tudom, mi tör-
tént… Margrit összeesett… vágta közben…
Aztán… – A kadét szeme fennakadt, kezdte
elveszíteni az eszméletét. Tüdeje úgy sípolt,
mint a kardlap a köszörű alatt. Silber közelebb
hajolt a fiúhoz, és megrázta.
– Mi volt aztán?! Gyerünk, fiam, mi történt
aztán?!
– Démon jött… Zöld szemekkel… Szisze-
gett… és port szórt…
A kadét nem tudott tovább viaskodni a
fájdalommal, testén rángás futott végig, és
megkönnyebbült sóhajjal elernyedt. Silber
a katonái felé fordult. A frájterek 3 vihar-
vert arca szenvtelennek tűnt, de a fiatalabb
legényekén félelem suhant át. Két gemájner
félrevonszolta a császárkadét holttestét, és
rendezgetni kezdték.
A sövényház udvarlába mögül egy korosabb
férfi lépett elő. Birkabőrből készült nadrágot,
fekete csizmát és bő ujjú, fehér vászoninget
viselt, hosszú, zsírral kent deres haját magyar
módra viselte – a füle előtt és feje tetején var-
kocsba fonva és hátravetve. Az arcát szabdaló
ezernyi ráncot vastag, zsírral kent bajusz tar-
totta a helyén. Ruganyos léptekkel közeledve
megállt a káplár előtt.
– Adjisten. Lépált vagyok – köszönt ékes
magyarsággal, de szavaiban Silber ismerősen
idegen hangokat hallott.
– Adjisten. Korporal Hans Silber. Német
telepes?
83
 GALAKTIKA
2022. június
– Ulmból jöttem sok esztendővel ezelőtt –
bólintott az öreg.
– És kend az elöljáró a faluban?
– Én vagyok most a legidősebb.
– Van Pfarrer a faluban?
– Nincs. A templomunkat a török felégette.
Az ágostai hitűek Dürgicsére járnak, a katoli-
kusok Tychaniba.
– Most kell! – mutatott Silber a császárka-
dét holttestére.
– Vasárnap néha erre jön egy benedictinus.
Akkor majd el lehet temetni a holtat.
– Vasárnap? – köpött a porba Silber. – Va-
sárnap én már Wesprimben fogom kortyolni a
hideg veresbort! Eszem ágában sincs ebben a
nyomorult faluban rostokolni addig!
– Mit tegyünk hát, Herr Korporal?
– Küldessen valakit azonnal Tychaniba,
akár vízen, akár szárazon! Az ottani egyház-
ból sürgősen hozzanak egy szerzetet!
– Így lesz, Herr Korporal. S mi járatban er-
refelé? – vonta fel a szemöldökét Lépált.
– Újoncokért jöttünk.
A férfi tekintete elfelhősödött.
– Újoncokért? Oszt minek?
– Mária Terézia császárnő legyőzte a
bajuvárokat4, és most újfent hadba vonul a
franciák és a prajszok ellen. Elkél a kardfor-
gató kéz. Hallotta kend, hogy fél esztendővel
ezelőtt a pressburgi gyűlésen a magyarok éle-
tüket és vérüket ajánlották a császárnőnek?
– Én ugyan semmi ilyesmit nem hallottam,
Herr Korporal…
– Hát most tőlem hallhatta! Gondolom, ar-
ról sem tud, hogy egy esztendővel ezelőtt azt is
kihirdették, a tartományok előírt számú újon-
cot állíthatnak, és így mentesülnek a hadiadó
megfizetése alól.
– Én nem hall…
– Elég! Ha bírja a betűket kend, a faluban
megnézheti majd a parancsomat, abban min-
den benne van! Mihamarabb kezdje el a hadra
84 Hárs nélküli erdő
fogható emberek összeszedését, mert hama-
rost végezni akarok. Abrakra lesz szükségem,
és némi étekre a katonáimnak.
– Nem lesz könnyű a dolog, Herr Korporal.
Nincs itt egy fia kardforgató se. Az elmúlt esz-
tendőkben mindenki bujdosásra adta a fejét.
Ki a török elől, ki a gyakori Rekrutierungok
miatt. Senki sem akar már Bécsért vérezni…
Silbernek ismerős volt az öreg beszéde.
– Hazugság! És ki míveli a földeket? Ki látja
el élelemmel a falubelieket?
– Falubelieket? Ezt a nehány vénembert
és árvát? Amennyi nekünk kell, azt magunk
is előteremtjük. Pákászunk, szőlőt mívelünk,
gyümölcs mindig terem, és…
– Elég ebből a maszlagból! – kiáltotta
Silber. Ezüstszín szeme haragosszürkére vál-
tozott. Dühödten sarkon fordult, és felszállt a
lovára. – Minden átkozott faluban ezt halljuk,
de utánajárok én, Lépált! Ha kell, mindenkit
deresre húzok! Veled kezdem! Majd én kive-
rem belőletek, hogy hol vannak a fiatalok!
S ha hazudtál – táncoltatta meg a vasderest a
káplár –, holnap reggel fogasok lakmároznak
majd a porhanyósra tört testedből!
Hans Silber dögvészt hozó viharfelhőként
vágtatott be a kunyhók közé, az öregnek épp
csak annyi ideje maradt, hogy elvetődjön a lo-
vas elől.
Csira kilesett a kunyhóajtó vesszői között.
A császári katonák már beszállingóztak a sö-
vényházak által körülvett kezdetleges térre,
és gyakorlott durvasággal rugdalták a gyepű-
kerítéseket, élelemért és borért szalajtották a
halálra vált embereket. A tér túlsó felén, az
erdő szélső fái alatt hevenyészett tábor épült,
egy kisebb tábori üst alját már virgonc lángok
nyaldosták. Két gemájner egy fustélyokból
összetákolt alkalmatosságon a császárkadét
holttestét vonszolta az egykori jégverem felé.
Szitkozódva kerülgettek két nagyobb, jeltelen

horpadást, az egyik mélyén a francia király,
a másikban a piemonti herceg katonái nyu-
godtak. A törökfutás árát kíméletlenül meg-
fizették az idegen uralkodók is: a menekülő
pogány megmérgezte a falu egyetlen kútját,
a kitörő kolera pedig kövérre tömte a mésszel
bélelt, tágas sírvermeket.
Az üstöt felügyelő katona tűnődve kever-
gette a gőzölgő kását.
– Én mondom neked, Werner, ilyet még
nem láttam. Az összes hársfát kivágták az
erdőből. Mindet! Tele van a csonkjaikkal a
rengeteg.
A Tambour5 megvetően nézett társára.
– Nem érdekel, Wolfried, te csak az ebéddel
foglalkozz!
– Már a falu előtt is ezt láttam. Kidöntötték
a hársakat a hegyoldal lankáiról. Még a friss
E-KÖNYVEK 1000 FT KEDVEZMÉNNYEL
A GALAKTIKABOLTON
WWW.GALAKTIKABOLT.HU
Hárs nélküli erdő
GALAKTIKA
2022. június
hajtásokat is. Tudod, odahaza akkor csináltak
ilyesmit az emberek, ha Hexétől6 tartottak.
Ilyenkor aztán…
– Wolfried, éhes vagyok, a félkegyelmű ro-
konaid ostobaságaival pedig nem lehet jóllak-
ni! Te az üstre figyelj! Pórul járhatsz, ha nem
lesz kész az étek…
– Nem jó jel ez, Werner… Én mondom ne-
ked, nem jó jel…
Csira körülnézett a kunyhóban. Izgatottan
beletúrt lángvörös üstökébe, lekapta a szegről
megtömött iszákját, és megigazította a ka-
nászbaltát az övében. Nem kell semmi más.
Amire szüksége lesz, azt már rég kihordta a
hegyre. Eleddig a faluban lakott, és minden-
nap felment a Fenyére Hánihoz. Ha az éjsza-
kát is ott töltötte, a babonás falubelieknek azt
mondta, hogy messzire cserkelt a vadonban.
85
 GALAKTIKA
2022. június
Eljött hát az idő, hogy végleg a rengetegbe
húzódjon. Már akkor kereket kellett volna ol-
dani, amikor az első vért megcsillant a tóparti
úton. Csira is tudta, hogy a katonák addig nem
fognak továbbállni, míg pányvára nem vetik
a Tómellék fiataljait. Ha kell, tűzzel és vassal.
A hadba vonuló császári és királyi hadsereg
feneketlen torokként szívja majd be a magyar
ifjakat – és a fényes győzelmek árát most is az
ő vérük fizeti majd meg.
De nem az övé.
Hátára kanyarintotta a zsákot, kipréselő-
dött a hátsó sövényfalba vágott kisablakon, és
bevette magát a bozótba.
A mögötte rezgő levelek még meg sem pi-
hentek, amikor egy koszos kisfiú bújt elő a
csalitosból. Hosszan, elgondolkozva nézett
Csira után, majd bólintott, és peckesen besé-
tált a faluba.
A földbe szúrt fáklyák csenevész lángjai kí-
sérteties fénybe borították a kicsiny teret.
A keményre taposott földön gyertyánpad állt,
a lekötözött Lépált hason fekve, mezítelenül
hevert rajta. Hátát, ülepét, karját és lábát ké-
kes-lilás véraláfutások borították. Nem volt
eszméletén, de lekötözött végtagjain rángatóz-
tak a szétzúzott izmok.
Silber az öregre zúdított egy cseber vizet.
Az elkínzott arcon résnyire nyíltak a szemek.
– Nun, du verdammte’ ungarische’ Hund7,
folytathatjuk? – Mivel nem kapott választ, a
káplár letérdelt az öreg mellé. – Nem élvezet-
ből verünk, Lépált. Nem okoz nekünk örömöt
– mosolygott a megkínzott arcba. Nem mesz-
sze, a sötétben felnevettek a vértesek. – Csak
azt akarom tudni, hol vannak a férfiak.
Lépált sírva fakadt. Sok nyarat megért tes-
tét végleg összetörte a verés. Jól tudta, hogy
innen már nem fog felkelni. Nem azért sírt,
mert félt a fájdalomtól vagy a haláltól. Egyál-
talán nem sajnálta, hogy közeleg az utolsó óra.
86 Hárs nélküli erdő
Eleget élt, sok mindent látott már, örömmel
fog Jézus, Mária és József színe elé járulni. Az
utolsó órák persze lehetnének könnyebbek is,
de Krisztus Urunk sokkal többet viselt el a ke-
reszten. Már csak egy keveset kell kibírnia, és
nemsokára maga a Megváltó vezeti majd az
Atya elé.
Silber káplár sok embert kínzott már, gya-
korlottan olvasott a megkínzottak tekinteté-
ből. Az öreg szeméből is könnyen kifürkészte
a gondolatait: Lépált elköszönt e világi életé-
től, és várta a mennyeit. Nem félt a veréstől, és
nem félt a haláltól. Üthetik akár pirkadatig is,
nem fog beszélni.
– Olbrich, Walter! – kiáltott a sötétbe, de
szemét nem vette le az öreg arcáról. A két le-
gény sietve vigyázzba állt Silber mögött.
– Jawohl, Herr Korporal!
– Lépált, nézd meg ezt a két legényt!
A kesthelli laktanya Profossának8 az emberei.
A feladatuk a rend fenntartása. Látod, milyen
erősek? Nem fognak egyhamar elfáradni. Ha
kell, a kakas első szaváig ütnek majd.
Az öreg a katonákra nézett, megvetően ki-
köpött, és arcát némán a deresre hajtotta.
– Folytassátok! – intett dühösen a káplár.
A legények felkapták a lehajazott, csontszí-
nű somhusángokat, és kaján képpel a deres két
oldalára álltak. Lépált homloka gyöngyözni
kezdett.
– Tíz dénár, hogy nem bírja ki ötvenig! –
mutatott az öregre Olbrich.
– Megadom. És még tíz, hogy a százat is
megtűri – húzta meg az övét Walter. – Te kez-
ded, és felváltva számolunk! Los!9
– Ein!
Lépált elkínzott testén görcsbe feszültek az
izmok, a hátán burjánzó véraláfutásokból és
duzzanatokból vérpermet fröccsent a fáklya-
lángokra.
A botok csattogása közben Silber a körü-
löttük álló falubelieket fürkészte. Már nem

kell sokáig várnia, előbb-utóbb az egyiknek
megered majd a nyelve. Vajon melyik lesz az?
Az öregasszony? A sánta? Az a vézna? Vagy
az egyik gyerek?
A gyerek.
A hetedik ütés után lépett a káplár elé.
Szutykos képére fehér csíkokat húztak a le-
gördülő könnycseppek. Silber elégedetten
mosolyogva kuporodott a gyerek elé.
– Ki vagy, fiú?
– Besének hínak.
Tizenhét.
– Bese, akarsz valamit mondani nekem? –
mosolygott nyájasan a fiúra Silber.
– Tudom, hol vannak a többiek. Legalább
az egyik… Abbahagyják a verést?
Huszonkettő.
Silber felemelte a kezét.
– Halt!
A két katona zihálva megállt, leengedték
a vértől ragacsos botokat, és homlokukat tö-
rölgetve várták Silber parancsát.
– Mondd csak tovább, Bese!
– Csira… – pislogott megszeppenve a
gyermek –, Csira reggel bevette magát az
erdőbe.
– Csira? Miféle név ez? – mosolygott
Silber összezárt, csikorgó fogsorokkal.
– Azért csira, mert veres a haja. Elment.
Biztosan Hánihoz.
– Hánihoz? Ki az a Háni?
– Egy… egy boszorkány. Fent lakik a
Fenyén, és…
Silber ökle hangosan csattant a gyerek ar-
cán. Bese hanyatt dőlt, orrából vér szaladt a
deres mellé.
– Mit zagyválsz itt össze, te nyomorult?
Csira, Háni, Fenye?! A bolondját járatod ve-
lem?! Téged is deresre húzzalak?!
A káplár durván megragadta a vásznat
Bese mellkasán, és újra ütésre emelte az ök-
lét. A gyerek sikoltozni kezdett.
Hárs nélküli erdő
GALAKTIKA
2022. június
– Minden úgy van, ahogy mondtam!
A  Fenyén lakik egy bákász10! Háninak híják!
Csira a barátja! És majd jól ellátják a bajotokat!
Silber feltartott ököllel körbenézett. A falu-
beliek némán, földre szegezett tekintettel áll-
tak, csak Lépált nyöszörgött halkan a deresen.
A katonák lélegzet-visszafojtva vártak.
Elengedte a fiút, és felegyenesedett. Húsz
szívdobbanást kivárt, de senki sem törte meg
a csendet. A gyerek nem hazudott.
Eddig minden úgy alakult, ahogy várta.
A szekérút hetykén kanyargott a pincékkel
pettyezett hegyoldalban. Ahol lehetett, Csi-
ra inkább az út melletti bozótosban vagy a
fák alatt törtetett, messzire kerülte az elva-
dult szőlősöket. Mihamarabb át akart jutni
a Fenye lakott részein, a hegytetőt takaró
sűrű fenyves setét félhomályában megpi-
henhet majd.
Lassan elmaradtak mögötte a fehérre
meszelt falú hegyi hajlékok, a fenyves és
közte már csak egy vénséges mandulás te-
rült el. Csira átóvakodott a göcsörtös fák
között, és megkönnyebbült sóhajjal lépett
be a rengetegbe. A hűvöstől borzongva visz-
szafordult az alatta elterülő táj felé. Odalent
ugyan nyugalom honolt, de türelmesen várt
még. Minden apró levélrezdülést számba
vett, a legkisebb mozgás sem kerülte el a fi-
gyelmét. Zihálása enyhült, szívverése meg-
lassult, így némileg nyugodtabban indult el
a sűrűben.
Embermarasztaló rekettyések felé vette az
irányt, vadcsapásokra váltott, úttalan utakat
követett és rókavárakat kerülgetett, közben
komoran figyelte a sűrűsödő fenyvest. A gyan-
tás törzsek egyre közelebb kerültek egymás-
hoz, a bokrok eltünedeztek közülük, és Csira
léptei elhalkultak a lehullott, puha tűlevele-
ken. A dermesztő csendben szinte visszhangot
vert a lélegzete.
87
 GALAKTIKA
2022. június
Megkereste a sziklakiszögellést, és elfor-
dult, fel a hegyhátra. Az átható, hűvös fenyőil-
latban kapaszkodni kezdett a csúcs felé.
Silber végigtekintett az emberein. Tizenhatan
indultak el a szomszédos faluból, mire ideér-
tek, a Zug egy embert máris elvesztett. A csá-
szárkadét halála hidegen hagyta, jól ismerte a
fajtájukat: fiatalok, nagyravágyók, vakmerőek
és türelmetlenek – az ilyenek gyakorta végzik
ismeretlen falvak jégvermeiben.
Tizenöten maradtak.
Elég lesz.
– Pirkadat előtt indulunk, fáklyák nélkül.
A kölyköt visszük magunkkal, ameddig isme-
ri a vidéket, ő fog vezetni. Szemből támadunk:
egy fehérnépet keresünk, és a nála rejtőzködő
férfit. Ketten vannak, talán többen, lőfegyve-
rük, szálfegyverük nincs. Nem lesz harc, csak
egy rövid portya. Delelőre visszatérünk a falu-
ba, és kivallatjuk a két foglyot. Bízvást mon-
dom, elárulják majd a többi bujdosó rejtekhe-
lyét. Azokat is felkutatjuk, és elkotródunk a
partvidékről.
A zord arcok a tüzet fürkészték. Egy for-
radásos arcú Fourierschütz11 a káplárra pil-
lantott.
– Mindannyian kivonulunk, Herr Korporal?
– Négy gemájner itt marad a faluban,
szemmel tartják a népet, és mindkét irányban
figyelik a tóparti utat. Nem szeretnék megle-
petést a hátam megett. Mindenki nézze át a
felszerelését, aztán nyugovóra térünk. Holnap
hosszú napunk lesz.
A legények elégedetten bólintottak. Végre
világos parancsot kaptak, megkönnyebbül-
ten láttak munkához. Kardok szisszentek a
hüvelyekből, faggyús vászon siklott a pen-
gékre, lőporszaruk nyíltak és fémkakasok
csettentek. Az ismerős hangok és mozdula-
tok elűzték Silber nyugtalanító gondolatait.
Amióta az eszét tudta, katonáskodott, de
88 Hárs nélküli erdő
még mindig kedvelte ezt a látványt. Ez volt a
legelső emléke, amit fel tudott idézni: a fegy-
vereiket tisztogató Landsknechtek12 dévaj
mulatozása. Mosoni szülőfalujából a ligások
űzték ki a törököket – és hányták kardélre a
megmaradt magyarokat. A gyermek Silbert
a diadalittas katonák gyűjtötték be a többi
árvaságra jutott társával együtt. Anyjára,
apjára, családjára nem emlékezett, és sosem
tudta meg, hogy német, francia, itáliai vagy
osztrák kard végzett-e velük. Még nevének
eredetére sem emlékezett: talán az őt élet-
ben hagyó zsoldost hívták így, de az is lehet,
hogy valószerűtlenül világos szeméről ne-
vezték el a lazarettben13.
Sihederkorában a pressburgi és a bécsi
laktanyák falai között esténként ugyanígy
készülődött a társaival. Később a csata előtti
éjjeleken is: Észak-Itáliában, a Rajna partján és
a Höchstädt melletti síkon is, ahol aztán más-
nap a folyóba szorított franciák vérétől veresen
hablott a Duna.
A szemközti sövényházban halvány fény
pislákolt. Lépált mellett virrasztottak. Silber
arra gondolt, hogy ha egyszer eljön majd érte
a halál, felette csak a csillagok fognak virrasz-
tani. Jó lesz még egyszer utoljára beburkolózni
ebbe a puha, setét takaróba, mielőtt belép a
pokol kapuján.
A káplár mellett lassan megfáradt a zsa-
rátnok, az emberek suttogása is elhalkult, az
égbolton pedig baljóslatúan, hidegen felragyo-
gott a Lucifercsillag14.
Háni kibújt a bárányszőr alól. Megérzésből
ébredt, amióta a török rágyújtotta a templo-
mot az odamenekült falusiakra, nem szűrő-
dött fel harangszó a Fenyére. A víztükör túlsó
partján is hallgattak az üszkös somogyi egy-
háztornyok.
A lány egy nyaláb rőzsét vetett a kemencé-
be, és a sápadt lángok fényénél kontyba fog-

ta hollóhaját. Csira már ébren volt, kedvtelve
nézegette az öltözködő Hánit. Szépsége sok
lányéval vetekedett, szenvedélye még többé-
vel. Az anyja egy emberöltővel ezelőtt érkezett
valahonnan a túlpartról – éjjel, csolnakon és
állapotosan. Az apa örökre ismeretlen maradt,
és mihelyt a cseperedő Hánit befogadta a so-
kat szenvedett, maroknyi falubeli, az anyja is
örökre eltűnt.
A fiú kidörzsölte az álmot a szeméből, és
készülődni kezdett.
– Közeleg a pirkadat, Háni. Nemsokára in-
dulnod kell.
– Van még időnk – suttogta a lány. – Meg-
járom az utat, ne aggódj! Idefent minden rend-
ben lesz?
– Tél vége óta építettük a rakásokat a szur-
doklakókkal, majd az összes követ megnéz-
tem egyenkint. Bízz bennem! És lesz időm
még egyszer körbejárni mindent.
A lány az asztalhoz lépett, és megszokás-
ból négy gyökérgumót vetett a kalyiba négy
sarkába. Szerette a kunyhóját. A Fenye két
oldalán és a hegyhátvégen sokan laktak, leg-
inkább a csúcsról lekúszó patakok feletti szur-
dokfalakon. Olyanok, akik félték a törvényt,
vagy épp tisztesen kerülték, legényfogás elől
menekülők, kivetettek és vajákosok. Kalyibáik
hamar elmállottak az idő vasmarkában – aki-
ben volt hajlandóság, újat vert a régi közelé-
ben, akiben nem, azét könyörtelenül elnyelte
az omladozó hegyoldal. Háni óvta a hajlékát,
kívül-bévül takaros rendben tartotta. Kivált
a szereire vigyázott. Nemcsak a falakon, de
még a gerendákon is szárított növénykötegek
lógtak, a fadeszkákon pedig ott sorakoztak a
különböző színű kenőcsök és párlatok. Kincs
volt megannyi: gyíkolaj, leszáradt köldök,
asszonyszőrözet, lopott harmat, sírföld, bé-
kalapocka, templompor, szótalan víz, macs-
kacsipa, orzott méhkas, háztető felett átdo-
bott kakastojás, levizelt sárgarépa és százféle
Hárs nélküli erdő
GALAKTIKA
2022. június
gyógynövény. Csira szerette a falakba beivó-
dott, különös illatokat.
A lány elkészült, és kilépett a sötétbe. Lené-
zett a suttogó fenyőtengerre. Vajon látja még
ezt a kedves hajlékot? És Csirát? Egyáltalán:
megérik még a delet?
Hátulról két izmos kar ölelte át, érezte há-
tán a fiú szálas testének melegét. Néhány szív-
dobbanásig összefonódva álltak. Az égbolton a
Takarodóútról15 leszaladt a somogyi dombok-
ra egy hullócsillag.
– Láttad, Háni? Ha a csillagok tisztítják
magukat, az jól jel!
– Nem, nem, Csira, rossz jel ez… Azt jel-
zi, hogy egy szerettünk rövidesen meghal…
– suttogta a lány, és rémülten a fiúba kapasz-
kodott. Mindketten rettegték a napot, amikor
császári katonák verik majd fel a falut; most,
hogy rájuk virradt, félelem járta át a szívüket.
Háni megborzolta a fiú szerencsét hozó rőt
fürtjeit, aztán Csira lassanként kibontakozott
az ölelésből.
– Még egyszer átnézek mindent… Neked is
indulnod kell… – suttogta.
A lány nagyot nyelt, didergő izmokkal leha-
jolt, és egy dénárt csúsztatott a topánkájába.
Felegyenesedve megigazította a kendőjét, a
mellkasán és hátul a derekán szorosan meg-
kötött két-két sarkot, aztán egyetlen hang nél-
kül leszaladt a hegyhátról. Karcsú vadmacska-
ként inalt a lankák felé, a táj minden részletét
ismerve mozgását úgy igazította, hogy kihasz-
nálja a domborzat hajlatait – itt egy lejtő, ott
egy sziklaszirt gyorsította iramát. Szélsebesen
szaladt, de zajtalanul.
Minden a meglepetés erején fog múlni.
Most kell sietni, a visszaút már úgyis las-
sabb lesz…
És véresebb.
A Fenye meredélye előbb lankává, majd
sík vidékké lanyhult a talpa alatt. Orrát meg-
csapta a tó illata. Megtorpant néhány szívdob-
89
 GALAKTIKA
2022. június
banásra az utolsó csalitosban, mígnem meg-
bizonyosodott róla, hogy teremtett lélek sem
mozdul a tájon. Átóvakodott a keskeny lapá-
lyon, és belépett a nádasba. Járatlan embernek
ez egyet jelentett a biztos halállal, még a ta-
pasztaltabbaknak is veszélyes volt éjnek idején
idemerészkedni. Háni viszont számtalanszor
végigment már ezen az úton, ismert minden
zsombékot és cuppogót, olyan csapásokon tört
előre, melyeken még nappal is csak a legbát-
rabbak mertek elindulni. Tudta, hol vannak
a száraz részek, ahol megállhatna pihenni, de
most nem volt erre idő. Kerülőutakra váltott,
mert távol akart maradni a madarak éjjeli
pihenőhelyeitől, nehogy felröppenésükkel fel-
verjék a környéket. Még így is előfordulhatott,
hogy portyázó sakálba ütközik.
Megritkult a nádas körülötte, lába szilárd
talajt fogott az ombolygós vízben. Egy utolsó
erőfeszítéssel kitántorgott a szárazulatra, és
tapogatózva megkereste a náddal letakart kis
bödönhajót. Kivette a belsejéből a levél alakú
evezőt, és sietve vízre lökte az alkalmatossá-
got. Nesztelenül kisiklott a nádas szélére, és
szorosan a karcsú szálak mentén evezni kez-
dett. Időnként kipillantott a párolgó víztükör-
re, de a sötétséget sehol sem törte meg a korán
induló halászbokrok mécse.
Mondókát mormolva számolgatta a csapá-
sait, miközben a nádfalat fürkészte. Már attól
tartott, hogy eltévedt, amikor egy ágasfa csa-
pódott a bödönhajó szélébe, és berántotta a
nádasba.
Háni fáradtan lihegve hagyta, hogy az is-
meretlen erő húzza. Annyi ereje sem maradt,
hogy kezét felemelve eltolja az éles leveleket
maga elől. Néhány szívdobbanással később a
bödönhajó egy cölömpnek ütközött, feje fölül
segítő kezek nyúltak le a hóna alá, és felsegí-
tették egy rövid lajtorján. A lány sárosan, de
megkönnyebbülten terült el a sással borított,
száraz deszkákon.
90 Hárs nélküli erdő
– Hangosan jöttél! – krákogta egy aszott
alak, miközben némi taplót vetett a kuny-
hó közepén izzó parázsra. A füst nélküli
fény veresre festette a lány mellett gubbasz-
tó vénség arcát, a cölömpökön álló, ősrégi
halászkunyhó belseje azonban továbbra is
éjsetétbe burkolózott.
– Tudom, ősanya – zihálta Háni –, de siet-
nem kellett.
– Miért? Visszajött a pogány török?
– Nem a török, hanem a császár!
Az idős asszony elkomorodott.
– Az se jobb. Hányan vannak?
– Háromszor annyian, mint ahány ujj a ke-
zemen. És Bese már elmondta nekik a Fenyét.
Nemsokára indulnak a hegyre.
– Vannak muskétáik?
– Majdnem mindnek. Egy meghalt, amikor
a faluhoz értek, és a lov…
– Tudom! – intette le haragosan az ős-
anya. – Az az ostoba pusztai Rébék volt…
Egyszer magam fogom a sági Vérkútba dob-
ni! Megmondtam neki, hogy elégedjen meg
a piszérkedéssel16 és ne varázsoljon! Hogy a
dobronc lepje el a testét annak a kontár szi-
pirtyónak!
Az ősanya elnémult, és elgondolkozva az
izzó zsarátnokba nézett. Elközelgett hát az
idő. Békességet kért a tavat tartó négy cethal-
tól, de úgy tűnt, a fenevadak nem hallgatták
meg az áldozatait, és megfordultak. Változás
állt be: most harc lesz, kíméletlen öldöklés,
a négy fenevad vért kíván. És ha elég vért
kapnak is, a tóparti emberek csak egy ideig
kapnak halasztékot. A bécsi sas okádja majd
magából az újabb és újabb csapatokat. Ha
kell, más országokból is hoz, egészen addig,
míg a Tómellékről elhurcolják az utolsó élet-
erős férfit is.
Ők meg végleg behúzódhatnak a Bakony-
aljára.
Ha élnek még akkor.

– Veres Csira? – kérdezte, de nem nézett
Hánira.
– A Fenyén vár, a helyén.
– Minden készen van?
– Igen, ősanya.
– Jól van, leány… Pihenj, amíg öszveszedem
a fontos szereket. Mire az izzás kihúny, légy
készen!
Silber káplár magában szitkozódva kaptatott
felfelé a hegyoldalon. Tudta, hogy minden
átkozott faluban ez vár majd rájuk: bevonul-
nak, mindenki elbujdosik, a többi hazudozik,
valakit deresre húznak, és végül nekik kell
felkutatni a lappangókat. Sok esztendővel ez-
előtt nem azért írta alá a capitulatiót17, hogy
hegyeket másszon és boszorkányokat kerges-
sen, hanem hogy tisztességes zsoldért har-
coljon. Mostanra már vagyonos embernek
számított, Kesthellre érkezve meg is tudakolta,
hogy a városban meg tudna venni egy kényel-
mes, szőlőbirtokos kétszintes polgárházat. Ha
a zsoldjával is csínján bánik, és nem rokkan
meg súlyosan, tisztességes életet élhet majd
öregkorában. Akár itt, a tó mellett is.
Terveit egy jajdulás foszlatta szerteszét. Az
előtte kaptató Werner rúgott Bese ülepébe.
– Lass18, Werner! A jajgatása felveri az egész
vidéket!
A figyelmeztetés elkésett. Csira már meg-
hallotta a gyerek hangját. Nem látta ugyan a
katonákat, de Bese panaszos kiáltása alapján
pontosan tudta, hogy a sziklakiszögellésnél tar-
tanak, ahol a csapás elfordul, fel a meredélyre.
Éppen alatta.
Övéből kihúzta az egyik baltát, egy ma-
réknyi kenyérbéllel alaposan megsimította az
élét, és számolni kezdte a szívdobbanásait.
Bese könnyes szemmel a felfelé tartó vadcsa-
pásra mutatott. Silber szoros láncba állította
az embereit, nem akart foghíjat hagyni.
Hárs nélküli erdő
GALAKTIKA
2022. június
– Musketen von der Schulter! Nach vorne!19
A parancs elhangzása után Csira már nem
a fülére hagyatkozott – most a pirkadat lett a
legfőbb szövetségese. Verejtékező homlokkal
figyelte a lanyhán elterülő víztükröt.
A túlparti somogyi dombvidék taraján egy-
szer csak felrobbant a sárgásveres nap. Fénye
az erdőbe nyilallt, és egy szívdobbanás alatt
sárgás derengés váltotta fel a sűrű sötétséget.
Csira hunyorogva figyelte a felfelé törtető,
muskétát kézben tartó alakokat. Sisakjukon
itt-ott már megcsillant a hajnalfény. Kézfejével
letörölte a homlokát, marka a balaska nyelére
feszült. A katonákat néhány lépés választotta
el a fenyőtörzsekbe karcolt jelektől.
Egy. Kettő. Három.
A balaska lecsapott az első kenderkötélre.
A sziklakiszögellés alatt nem sokkal Háni
figyelte az odafent makacsul kapaszkodó
katonákat. Remélte, hogy Csira időben fog
támadni.
Mellette az ősanya készülődött a sötétben.
Valamilyen zöld növényt rágcsált, szája sar-
kából ragacsos lé csorgott az állára. Kicsit tá-
volabb az alaposan elvert és elkergetett Bese
próbált tüzet csiholni.
Háni türelmetlenül nézett az ősanyára:
rögvest beáll a pirkadat, és elkésnek.
Most kell meghívni a ludvérceket, mert csak
éjjel tudnak beszolgálni!
A túlparti dombok felett már fény de-
rengett, rövidesen beüt a hajnal… Eddig
mindent jól csináltak, de az ősanya éppen
most vesztegeti az időt! A visszaúton látták
a félelemtől félőrült falubeliek előkészületeit:
minden ajtó és ablak süvegfájára nyírfaágat
szegeltek, az állatokra veres célát 20 kötöztek,
tűzre vetették az utolsó hársfadarabkáikat,
és a falu nyomorúságos terén – Lépált derese
mellett – felállították az istenátkozta tüske-
fát. Bármilyen rontás is leselkedett rájuk, hi-
91
 GALAKTIKA
2022. június
tük szerint ezek elhárították, vagy legalább
elterelték a bűbájokat.
Az ősanya előtt kör alakban hét pálcika
volt a földbe tűzve, mindegyik tetejére csepűt,
szöszt és kendert kötözött. A kör közepiben
egy kígyó feje hevert. A vénséges anya éppen
hetedszer kerülte meg a furcsa pálcakört.
– Jöjjetek, ludvércek, jöjjetek! – kántálta
révületbe esve. – Nincs itt hársfa! Se eleven,
se égő! Ez a kígyó hét esztendeje nem látott
embert, Szentgyörgynapon fejeztem le. Erdős,
vizes helyeken, odvas fákban, kőlikakban,
csúnya helyeken, nyékekben és hegyhátokon
tanyázó ludvércek, jöjjetek! Hét évig nem hív-
talak benneteket, ám most jöjjetek!
Az utolsó szavak után egy öreg kés-
sel bemetszette a tenyerét., majd a pengét
iszamossá váló markába szorította. Karját
a magasba emelte, aszott teste ívben meg-
feszült. Végül a véres pengét a pálcakörben
heverő kígyófejbe döfte.
Odafent megdördült az ég. Az ősanya alél-
tan a pálcikakör mellé omlott. Háni felnézett
az égboltra, felhőket keresett, de rádöbbent,
hogy nem égzengést hallott.
Csira vágta el az első kötelet.
Fülsiketítő dübörgés indult el a meredély
tetejéről. A fiú veres démonként szaladt ke-
resztben a hegyháton, és sorra vágta el az ösz-
szehordott, irdatlan kőtömegeket visszatartó
fatörzsek köteleit. Mindkét kezében balaska
forgott, öles ugrásai nyomán kőpor lobbant fel
a lezúduló förgetegekből. Idelentről úgy nézett
ki, mintha pusztító vihar járna a fiú nyomá-
ban. Az egyik balta kicsúszott a markából, de
egy szívdobbanásra sem állt meg, máris elő-
rántott övéből egy másikat, és csapkodva to-
vábbszáguldott. Az iszonyatos sziklaomlások
alól velőtrázó sikolyok hallatszottak, a borzal-
mas hangzavarban egy-két kósza muskétalö-
vés is eldörrent.
Csira eszelősen rohant tovább.
92 Hárs nélküli erdő
Háni elszakította tekintetét a látványtól,
és az ősanyához szaladt. Ahogy letérdelt az
alélt test mellé, és ölébe vette a fejet, az ősanya
szeme résnyire nyílt, fogtalan szájából fáradt
sóhaj szakadt ki. A lány megpróbálta félresi-
mítani a verítékes homlokra tapadt tincseket,
amikor észrevette, hogy az ősanya nem rá néz,
hanem a háta mögé.
A lányban megdermedt a vér. Nem mert
hátrafordulni, tarkóján lúdbőr táncolt. Sokat
hallott már a ludvércekről, de sosem hitte iga-
zán a róluk szóló regéket.
Most ott álltak a háta megett.
A ludvércek a pokollá vált meredélyre néz-
tek, és az ősanya némán bólintott.
A hét démon vérszomjas rikácsolással, szél-
sebes szökellésekkel a hegyre iramodott.
A hegyháton Csira már visszafelé rohant a
hajlékhoz. Tagjaiban mákonyos fáradtságot
érzett, szeretett volna lefeküdni és napszám-
ra aludni, de nem tehette. Sokféle végzet elé
bátran odaállt volna, de attól rettegett a legin-
kább, hogy démonok karmai között kell bevé-
geznie életét.
Egy hatalmas ugrás után felbukkant előt-
te a gondosan előkészített kunyhó alakja.
Avatatlan szem észre sem vette volna, mert
valósággal betakarták a ráterített hárslom-
bok. Csira rohanás közben még egyszer a
kéménybe tömöckölt vesszőkre pillantott,
aztán megtorpant a kalyiba előtt. Felkapta
a kikészített csebert, és a küszöb elé öntöt-
te a hársforgácsot, berontott, becsapta maga
mögött az ajtót, és hársleveleket szórt a
küszöbfára.
Tenyerével az ajtónak támaszkodva zihált.
Fülében vér dübörgött.
A szívében félelem.
Az első fejszecsattanás hallatán Silber káp-
lár rádöbbent, hogy nem kell többé terveket

szövögetnie a kényelmes veteránéveiről. Nem
fogja megérni őket.
A hegytetőről lezúduló kőförgetegek elől
nem lehetett elmenekülni. A fenyvek fiatal,
vékony törzsei nem voltak elég erősek ahhoz,
hogy mögéjük állva megvárhassák a pusztító
sziklafolyam levonulását. Iszonyatos dörre-
nésekkel, szilánkokat szórva törtek derékba
a kövek csapásai alatt. A nyúlánk törzsek a
guruló sziklákra dőltek, és megvadult faltörő
kosokként rontottak a katonákra.
Az első kenderkötél elpattanása után az
ösztöneitől vezetve Silber is beugrott egy fa-
törzs mögé, és megvetette a hátát. Tehetetle-
nül nézte, ahogy embereit véres péppé őrli a
szörnyű kőomlás. Néhányuk fejvesztve ro-
hanni kezdett lefelé. A balgák azt hitték, hogy
el tudnak iszkolni az egyre csak gyorsuló fo-
lyam elől.
A háta mögött egy hatalmas szikla csapó-
dott a fatörzsnek, és iszonyú ütéssel kettétörte.
Silber a levegőbe emelkedett, és eleven löve-
dékként lerepült a meredélyen. Arra gondolt,
hogy egy isten háta mögötti falu hegyoldalán
jött el érte a halál. Majdnem a meredély al-
ján csapódott a köves talajba, hallotta csont-
jai reccsenését és izmai csattanó szakadását,
ahogy a testét őrlő kőtenger megroppantotta
minden ízét.
A lassuló folyam félig betemette, mire el-
gyötört teste megállt. Mellette apró kőmor-
zsalékok bucskáztak vidáman lefelé. A káp-
lár mellett a fokhagymaszagban úszó, ajkai
közt ezüstfeszületet tartó Wolfried viharzott
el, csodálatos módon megmenekedve az
omlásból.
Nem jutott messzire.
A hegyoldal aljáról apró alakok rohantak
felfelé. Mezítelen, inas testük embertelenül
gyorsan haladt, patákon szökelltek szikláról
sziklára, halványzöld szemük gonoszul vil-
logott. Silber horkantott egyet: szóval lentről
Hárs nélküli erdő
GALAKTIKA
2022. június
is támadnak… Mesterien előkészített csap-
dába sétáltak.
Wolfried egyenesen a gomolygó kőporból
előtűnő ludvércek közé szaladt. A démonok
kitátott szájjal, tűhegyes fogaikat kimeresztve
rontottak a menekülő katonára. Az első hara-
pás feltépte Wolfried torkát, a következők már
eldőlő, rángatózó testét érték. Néhány ludvérc
halványzölden izzó szemekkel, mohón szívni
kezdte a katona vérét. A többi elrohant Silber
mellett, de a kövek alá szorult káplár moccan-
ni sem tudott. A ludvércek találhattak még
túlélőket, mert a meredélyről újabb halálsi-
koly hallatszott.
És még egy.
Aztán már csak a szörcsögés.
Silber megnyugodva várta a halált. Meg-
könnyebbülést érzett. Olyan ellenséggel ke-
rült szembe, amelyet e világi fegyverrel nem
lehetett legyőzni. Ő a kardpengében és a mus-
kétában bízott, de ezen a vidéken mindkettő
haszontalannak bizonyult.
Oldalról az egyik ludvérc feje kúszott lassan
az arca elé. A fényesen világító, halványzöld
szempárból gonosz elégedettség ragyogott, a
tűfogakkal teli szájból nehéz, fémes vérszag
áradt. A haldokló káplár arra gondolt, hogy
csecsszopó korában a Duna mosoni fattyúága
melletti falujában ugyanilyen kegyetlen mo-
sollyal hajolt fölé a vérlepte zsoldoskatona.
Jeden Anfang beendet. Minden kezdet egy-
ben vég is.
Silber felnézett a hajnali égen pislákoló csil-
lagokra.
Nem akarta érezni a harapásokat.
Háni csíkokat szaggatott a kendőjéből, és
bekötözte a még mindig kába ősanya vérző
kezét. Időnként a hegyhátra pillantott, aztán
vissza az összevérzett vászoncsíkokra. Elme-
rülten dolgozott, nem vette észre, hogy csend
lett a fenyves alján.
93
 GALAKTIKA
2022. június
Nagyon mély csend.
Lehajtott fejjel, rettegve térdepelt az ősanya
mellett. Sírni tudott volna félelmében, de nem
mert hátranézni. A ludvércek újra ott álltak a
pálcakör mellett. Halványzölden izzó szemek-
kel dülöngéltek patáikon, testüket vér borítot-
ta, hasuk észrevehetően kidomborodott.
A fenyvesben fülsiketítővé vált a csend.
Háni moccanni sem mert. Ölében egy halk
nyögés jelezte, hogy az ősanya magához tért
és észrevette a ludvérceket. Elgyötört tekinte-
tében hűvös belenyugvás villant. Tudta, hogy
mi fog következni.
– Egynek velünk kell jönnie! – sziszeg-
ték a lények. Háni fejébe éles fájdalom nyi-
lallt, ijedtében befogta a fülét. Nem tudta
eldönteni, hogy a sziszegő hangok valódiak
voltak-e, vagy csak az elméjében hallatszot-
tak. Mintha egyszerre beszélt volna mind a
hét démon.
Bese a tüzet odahagyva eszelősként kúszott
a legsűrűbb bozót alá, és fejét mélyen az avar-
ba fúrta. Az ősanya kínkeservesen feltápász-
kodott, átázott kötései vérfoltokat hagytak a
tűlevéltakarón.
– Őket ne! Ők még sokat élhetnek! Én vele-
tek megyek! – kiáltotta.
– Te hívtál? – néztek rá sziszegve a
ludvércek.
– Igen, én…
– Hogy merészeltél parancsolni?! – A szi-
szegés most zúgássá változott, Háni a fejét
fogva hasra dőlt. Valahol a sötétben Bese zo-
94 Hárs nélküli erdő
kogott hangosan. A lények egyre erősebben
dülöngéltek.
– Te váltod el a visszautunkat! – mutattak a
démonok az ősanyára.
Amaz némán bólintott, majd lekuporodott
Hánihoz.
– Ha már nem látsz minket, tudod, mi a
dolgod – suttogta sietve. – Mind a hét pálcát
húzd ki a földből, és a kígyófejjel együtt vesd
a tűzbe! Ne felejtsd, egészen hamuvá kell ég-
nie! Amikor szétporladtak, a lángokat fojtsd el
szentjánosbogár-főzettel! Megértetted, leány?
Háni könnybe lábadt szemmel bólintott.
Még mindig nem mert felnézni.
– Ha nem jól csinálod, visszajönnek. És ak-
kor már nem tudok segíteni neked… – simo-
gatta meg a lány arcát az ősanya.
Háni lenyelte a torkát fojtogató sírást. Az
ősanya lehajtott fejjel a ludvércek közé lépett,
azok közrefogták, és imbolyogva elindultak
lefelé a hegyről. Háni könnyeit nyeldekelve
feltápászkodott a földről, de gondosan ügyelt
arra, hogy ne nézzen a rémalakok felé.
– Bese! Bese, bújj elő! – kiáltotta a sötét-
be. A fiú szipogva kidugta a fejét a bozót alól.
Reszketve nézett a lányra, de nem mozdult.
– Bese, nem kell előjönnöd, csak mássz fel a
hegyhátra, és szólj Csirának, hogy siessen le!
Igyekezz!
Bese örült, hogy távolabb kerülhet a
ludvércektől, egyetlen szó nélkül eliramodott
felfelé. Háni a tűzhöz szaladt, és némi száraz
rőzsével, gallyal felhizlalta a lángokat. Óva-

tosan kihúzta a pálcákat a földből, vigyáz-
va, hogy semmi se essen le a végükről, és az
összeset a feléledt tűzbe vetette. Újabb nyaláb
rőzsével tovább táplálta a mohó lángokat, és
visszaindult a kígyófejért.
Fintorogva nyúlt az öreg kés nyele után.
A rozsdás, csorba penge a kígyófejet átdöfve,
markolatig fúródva állt a talajba. Háni két kéz-
zel megfogta az ősanya vérétől ragacsos nyelet,
és egyetlen mozdulattal kirántotta. Megtar-
totta az egyensúlyát, aztán megfordult, és a
tűz felé szaladt. Kinyújtott karokkal megállt a
lángok felett, amikor valami iszonyatos, fekete
erő felöklelte.
Az ütés leterítette, kezéből messzire szállt a
csorba kés. A földre csapódva hempergett né-
hányat, aztán hanyatt fekve elterült. Talán egy
szívdobbanásra el is vesztette az eszméletét,
elméje homályba hullva igyekezett felismerni
az ismeretlen veszedelmet.
A tűz fénykörében az egykori Silber káplár
támolygott. A valaha szívós-inas katona most
egyetlen véres pép volt, a pusztító kőgörgeteg
széttörte számtalan csontját és letépte húsát,
de nem ölte meg. Félig maga alá temette és
megtiporta, szétszaggatta és lenyúzta, de nem
tudott végezni vele. A ludvércek holtnak hitték
a hideg kövek alá temetett katonát, a Korporal
pedig utolsó erejével visszatért, hogy bosszút
álljon azokon, akik tőrbe csalták.
Háni kétségbeesetten körbenézett, de sehol
sem látta az elhullajtott kést. Jéghideg marok
szorította össze a szívét, amikor rádöbbent,
hogy fegyvertelenül kell szembenéznie az
elpusztíthatatlan katonával. A káplár vér-
szomjasan a lány után vetette magát. Bőre
cafatokban lógott a testéről, leszakadt izmai
petyhüdten lüktettek, összezúzott ízületei
hallhatóan nyikorogtak – de ölni akart.
Háni a meredély felé menekült, ez maradt az
egyetlen lehetősége. Bármilyen fáradt is volt,
fiatal kora még mindig némi előnyt jelentett.
Hárs nélküli erdő
GALAKTIKA
2022. június
A terv szerint nem neki kellett volna szembe-
szállni a katonákkal, hanem a ludvérceknek.
És most mégis itt maradt egyedül.
Kepeszteni kezdett az emelkedőn, amikor
nedves vasmarok zárult a bokájára. Háni ve-
lőtrázóan felsikoltott, ahogy egy legyőzhetet-
len erő visszahúzta és a földre teperte. Hiá-
nyos, szilánkos, véres ujjak fonódtak a torkára,
tüdejében egyetlen korty levegő sem maradt.
Kiguvadt szemmel felnézett az emberroncsra,
de a fölé hajló arc felismerhetetlen volt. Silber
diadalittasan mondani akart valamit, de a
szája helyén lüktető véres hústömegből nem
hangok jöttek ki, hanem fogszilánkok és némi
véres, nyúlós nedv. A sűrű, meleg ragacs egye-
nesen a lány arcára csorgott. Silber annyira
leszorította, hogy nem tudta elrántani a fejét.
Háni már érezte a közelgő ájulást, amikor
a káplár mögött setét árnyalak emelkedett fel.
Egy levegőt szelő tárgy suhanását hallotta,
aztán egy kásás csattanást. A Korporal moz-
dulatlanná dermedt, tarkójában Csira egyik
balaskája rezgett. A meredélyről elrugaszkodó
fiú iszonyatosat rúgott Silber fejébe. A szorí-
tásból kiszabaduló Háni felhördült, ahogy
levegő áramlott elgyötört tüdejébe. Némán
tátogva öklendezett, összenyomorgatott tor-
kából kétségbeesett ugatás tört elő. Csira letér-
delt a lány mellé.
– A főzet… – köhögte Háni guvadt szemekkel.
Bese szélviharként száguldott el mellettük.
Leszaladt a tűzhöz, és sietve körbefürkészte a
környékét. Megtalálta az öreg kést, a pengéjén
a kígyófejjel. Nem mert hozzáérni, ezért két
gally közé szorította, és az egészet egyetlen
mozdulattal a tűzbe vetette.
Csira sietve kibontotta a lány testét borító
kendőt, és a kitli21 redőiben keresni kezdte
a butellát. Megkönnyebbülten felsóhajtott,
ahogy kitapogatta a sértetlen edényt, éleset
füttyentett Besének, és elhajította az agyag-
palackot. A fiú ügyesen elkapta, ráharapott
95
 GALAKTIKA
2022. június
a nádbugából faragott dugaszra, és rövid ha-
bozás után a lángokra öntötte a szentjános-
bogár-főzetet.
A fenyvesben felhuhogott egy bagoly.
Bese megtörölte a homlokát, és lerogyott
a földre.
A Fenye felett álmosan mosolygó nap fé-
nye lassanként előcsalogatta a falubelieket.
A környező falvakból összeállt halászbokor
már kora hajnalban kievezett a kerítőhelyre.
A szikrázó víztükrön ringatózó bödönhajók
között patanyomokként sötétlettek a kivetett
gyalmok22. A maroknyi falubeli is serényke-
dett már, a füstöskonyhákban megkészült a
tócsi és a dióval töltött gombóc, a gyermekek
kihajtották az aprójószágokat, az idősebbek
pedig ellátták az állatokat, aztán früstököltek.
Háni és Csira szótlanul nézte a békésnek
tűnő tájat. A Fenye oldalán semmi sem utalt
a néhány nappal ezelőtti harcra. A Bakony-
ból lehívott bujdosók alaposan eltüntették a
nyomokat: a holttesteket lehúzták faluba és
elhantolták, a fegyvereket és egyéb használha-
tó holmikat pedig magukkal vitték rejtekeik-
be. A meredélyen nyújtózkodó kőomlást úgy
hagyták – errefelé gyakran megesett az ilyes-
mi, majd a rengeteg elfedi.
A falubeliek levették a nyírágakat az épü-
letekről, és a veres posztókat a jószágokról.
A  tüskefát is kiásták a falu közepéről. Már
nem tartottak rontástól. Mindig sejtették az
ősanya létezését, hogy valahol itt él a tó mel-
lett. Most azt is pontosan tudták, hogy nincs
többé. Botor módon azt hitték, a veszedelem
szűnt meg a fejük fölül – de valójában éppen a
védelmezőjüket vesztették el.
Csira Kesthell felé tekintett. A faluban ha-
gyott katonák a hegyről leszűrődő hangok
hallatán eliszkoltak, és meg sem álltak a leg-
közelebbi császári csapatokig. De nemsokára
még több fegyveres érkezik majd. Önkénte-
96 Hárs nélküli erdő
lenül is megmarkolta az iszákjára akasztott
baltanyelet.
Háni mintha csak kitalálta volna a fiú gon-
dolatait, sarkon fordult, és belépett a fák közé.
Lent a faluban görbe hátú özvegyasszony
baktatott a Lépált friss sírját jelző fakereszt
felé. A düledező jégverem melletti horpadá-
sokban francia, piemonti és osztrák katonák
aludták örök álmukat.
1: szakasz (német)
2: kígyó (latin)
3: őrvezető (német)
4: bajorok
5: dobos (franciából átvett német)
6: boszorkány (német)
7: Na, te átkozott magyar kutya (német)
8: foglár (német)
9: Rajta! (német)
10: ijesztgető szellem
11: tisztiszolga (német)
12: német gyalogság
13: tábori kórház (német)
14: Esthajnalcsillag (Vénusz)
15: Tejút
16: kontárkodás
17: újoncszerződés
18: Hagyd (német)
19: Muskétákat vállról! Előre! (német)
20: posztó
21: blúz
22: kerítőháló
HORVÁTH István
1973-ban született Szentendrén. Végzettsége
szerint egyháztörténész, évekig kutatta az eu-
rópai boszorkányüldözés autentikus forrásait,
emellett azonban irodalomtörténettel is komo-
lyan foglalkozik. 2016 óta rendszeresen fordít a
Galaktikának, leginkább amerikai és brit szer-
zőktől. Bár kora gyermekkora óta az SF rajongó-
ja, az elmúlt években érdeklődése a néprajzku-
tatás és az etnohorror felé fordult. A fordítások
mellett önálló írással most jelentkezik először.
A „Hárs nélküli erdő” az első novellája, mely-
nek megírására egy Balaton-felvidéki, 1791-ben
épült présházban eltöltött nyár inspirálta.
 GALAKTIKA

HAMMERWORLD
METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA!
2022. június

KERESD AZ ÚJSÁGOSOKNÁL!
A LIMITÁLT GYŰJTŐI KIADÁSÉRT ÉS A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT LÁTOGASS EL A HONLAPUNKRA!
WWW.HAMMERWORLD.HU

Strong Deformity Everflow Golconda Tulpa V2 Raiders Monastery

Inside Your Sun Élni kell Posterity How To Create... Forog a világ Divine Damnation

KIADVÁNYAIKAT VÁSÁROLD MEG ONLINE VAGY KERESD A ZENEKAROKNÁL!

www.hammerworld.hu/lemezkiado rendeles@hammerworld.hu
Hárs nélküli erdő 97
 GALAKTIKA
2022. június
A NÉVTELEN – a képregény
É
rdekes, hogy az eredeti Bram
Stoker-regény alapötletéhez csak
kesztyűs kézzel mertek hozzá-
nyúlni a filmesek. A történet sze-
rint, amikor a Királyok Völgyében a régé-
szek megtalálják Tera királynő múmiáját,
gyolccsal bebónyált mellkasán ott fekszik
csuklóban levágott, alabástromszerű jobb
keze – rajta hét (!) ujjal. A kéz egy hatalmas
rubinkövet markol, melyben hét csillám a
Göncölszekér hét csillagból álló képét min-
tázza. Tera kezére tervezték a sírkamra fa-
lába vájt, rejtett fülke, a sirdab nyitását – a
fali dísznek vélt hét aranycsillag egyszerre
történő benyomásával… És ez a levágott kéz
gyilkolászta sorra a korántsem kezes sír-
rablókat.
Én az eredeti regényt nem olvastam.
A 2004-es Füles Évkönyvben megjelent
képregény megírásánál az 1980-as angol
moziváltozatot vettem alapul, mely ifjúko-
rom egyik meghatározó filmélménye volt.
A film készítői a regény összes főszerep-
lőjét átfazonírozták. Tera királynőt Kara
királynővé keresztelték át. A bibliai nevet
viselő Abel Trelawnyból Matthew Corbeck
lett – elorozva felfedezőtársa vezetéknevét,
míg megszállt leányának maradt Margaret a
neve. A legrosszabbul a régész társa: Eugene
Corbeck járt, mert őt nőiesítették, és Jane
Turnernek nevezték el.
Ahogy a filmesek a regényt, én magát
a filmet gyúrtam át a képregény műfajá-
ra. Az elejére bekerült egy jó kis misztikus
vihar – halálhörgés, siralom –, és az ás-
piskígyó szobra valóban életre kel, hogy
belemarjon Jane kezébe, nem csak képze-
li a nő.
98 Képregény a Galaktikában
(2004)
Igyekeztem minél több humort a komor
történetbe csempészni, lásd az arab szülész-
nő vagy a greenwichi csillagvizsgáló mun-
katársának megnyilvánulásait.
A filmben a professzor elmondja, hogy a
fáraó – Kara apja – saját lányát vette nőül,
hogy a dinasztia tisztavérű maradhasson.
Nemtetszését kinyilvánítva Kara megva-
kította és megölte az apját. A filmeseket
izgathatta a történet, de nem akartak át-
menni pornó-horrorba, csak egy nyelves
csókot engedélyeztek Corbeck és a lánya kö-
zött. A képregény ennél már jóval messzebb
megy, mert a prof saját lányával létesít testi
kapcsolatot, de csak testit, hiszen már Kara
lelke uralja Margaret testét. Miután a kon-
zervatív Füles rejtvényújság évkönyvében
jelent meg a képregény, így nálam is csak
sejtetve volt minden.
A legnagyobb különbség a film és a képre-
gény között a lezárásban van. Míg a filmben
Corbeck meghal, és Kara királynő Margaret
testében tovább él, a képregény látványos
vargabetűvel visszakanyarodik a Stoker-
regény gyászos befejezéséhez, ahol a narrá-
toron kívül mindenki meghal. A képregény-
ben Corbeck rádöbben, hogy dacára az ókori
figyelmeztetéseknek, mekkora veszedelmet
szabadított a világra. Az újjászületési szer-
tartás végén feldönti a szarkofág körül álló
olajmécseseket, és a tűzkörbe vonszolja lá-
nya eszméletlen testét, hogy mindketten
porrá égjenek.
A képregényt Topálovits Pál rajzolta meg
részletes, tiszta, közérthető rajzaival, és a
Galaktika felkérésére ő is festette ki ragyogó
színeivel.
Kiss Ferenc
 .

99
 GALAKTIKA
2019. augusztus

100 Képregény a Galaktikában

101
 GALAKTIKA
2019. augusztus

102 Képregény a Galaktikában

103
 GALAKTIKA
2019. augusztus

104 Képregény a Galaktikában


Mihajlo Kocjubunszkij
BŰNÖS VILÁG
O
TT, TÚL a hegyeken már rég
felkelt és ragyog a nap, míg itt,
a szurdok aljában az éjszaka van
hatalmon. Széttárta kék szár-
nyait, és némán betakarta a feketébe öltözött,
évszázados, komor, mozdulatlan fenyveseket,
melyek úgy vették körül a fehér templomocs-
kát, mint apácák gyámolítottjukat. A fák pe-
dig csak kúsznak, egyre kúsznak felfelé, mind
feljebb és feljebb, egymást követve fel az ég-
boltig, mely oly kicsiny és kék, mint sehol má-
sutt. Friss hideg tölti meg a rengeteget, jeges
patakok zúdulnak le a szürke köveken, szar-
vasok isszák hűs vizüket. Kék ködbe merülve
zúg az Alma, a fenyők bozontos ágaikat für-
detik benne. Még alszanak a fekete bükkerdő
borította óriási hegyek, s a Babugan szürke,
fogazott gerincén mint sűrű köd úsznak a fe-
hér felhők.
A szurdok alján félhomály és csend az úr. Csu-
pán a kolostor harangjának panaszos kongása
kúszik szét bánatosan a völgyben…
A zárda már nem alszik. A  fejedelemasz-
szony cellájából kirohan egy novícia, és mint
Retro: Bűnös világ
GALAKTIKA
2022. június
A hegyek közt elzárva
élő apácák hiába
vannak közelebb az
Úrhoz, a bűntől ők
sem mentesek.
aki eszét vesztette, fel s alá szaladgál az udva-
ron. Az álszent Arkagyija nővér szempilláit
illedelmesen lesütve, az arra járó apácák rosz-
szalló pillantásaitól kísérve, egy csokor, har-
mattól nedves rózsával a kezében siet a zárda
főnökasszonyához. A  nyári konyhából dől a
füst, az apácanövendékek sötét ruháikban lus-
tán és álmosan bóklásznak az udvaron. A fe-
hér kápolnában, ahol tiszta, gyógyító forrásvíz
csörgedezik a kőkádacskába, aranyló virág-
ként égnek a hívők gyújtotta gyertyák.
Két növendék nővér a teheneket hajtja ki a
legelőre. A  szikár, görnyedt hátú, aszott öreg
szerzetes – mintha most ásták volna ki a földből
– épp a templom felé vánszorog. Abból az idő-
ből maradt itt, amikor még szerzetesek is laktak
a kolostorban. Reszkető lábát alig emeli, a pász-
torbot sovány, remegő kezében a köveken kopog.
Fénytelen tekintetének utolsó szikráit szitkozód-
va villogtatja a tehenek felé:
– Átkozottak… jól odapiszkítottak… de hisz
nőfélék az istenadták!…
S rázza utánuk botját.
A novíciák csak kacagnak.
105
 GALAKTIKA
2022. június
A gazdaasszony főnővér ablakából tágra nyílt
szemmel sápadt, borzas, sötét hajú, bűntudatos
arc bámul kifelé.
– Szerafima főnővérnek ismét látomása volt –
jegyzi meg egy ifjú novícia, és összenéz idősebb
társával.
Amannak kék szemében bánatos mosoly
villan.
A hegyi legelőkre hajtják fel a jószágot. A te-
henek vörhenyes bendőjüket fáradtan himbál-
va kapaszkodnak fel a meredek ösvényen, a két
nővér követi őket. Elöl a fiatalabb Varvara halad,
zömök, izmos teremtés. Nyomában lépdel a töré-
keny Usztyina, fekete ruhájában úgy néz ki, mint
egy felesketett apáca. A hideg erdő szomorúan és
némán veszi körül őket.
Gyászos árnyékba burkolózó bükkfák borul-
nak föléjük, a szurdokok aljából felszálló szür-
kés ködfoltok takarják be őket, a fűszálakon és
a dermedt sziklákon harmat csillog. Fejük felett
rideg, fekete felhők lombjai görögnek. Még a kék
harangvirágok is hideget hintenek a fűre. A kö-
ves út, akár vadak kitaposta ösvény, jobbra-balra
kanyarog a hegyoldalon, egyre feljebb és feljebb.
Mélyen meghajol a bükkfák tarka, márványsze-
rű törzse az út mentén, azt hihetnéd, kidőltek.
A fák sötét koronáikat a kapaszkodók lába elé
terítik. Makacsul tapadó gyökereik gombolyag-
gá gyűrődve, kígyóként próbálnak felkúszni a
hegyre. A nővérkék lépdelnek tovább. Az egyik
kanyarulatból megpillantják szurdokukat a
mélyben, az apró templomot, a fehér házikókat,
hol társaik élnek. Énekszó szűrődik ki a temp-
lomból: nők énekelnek, tiszta, magas és erős
hangon. Angyali kar zengi a szent dalt. Oly külö-
nösen csendül itt fenn, a fák fekete kupolája alatt.
Usztyina megtorpan. Némán és üdvözülve
hallgatja az éneket.
– Menjünk – nógatja Varvara –, későre jár.
A fejedelemasszony meghagyta, hogy szedjünk
málnát, amikor visszatérünk az erdőből…
Usztyina nagyot sóhajt.
106 Retro: Bűnös világ
– Valamikor én is így énekeltem… míg a
megfázás el nem vette a hangomat… – jegyzi
meg szomorúan.
Szívébe rejti és viszi tovább az erdő fekete
csendjébe a dallamot, gyenge torkából már nem
tudta előcsalogatni.
Néma csend. A tehenek patája alól kavicsok
görögnek szerteszét, a lábuk taposta száraz ág oly
hangos ropogással válaszol, mintha óriási lavina
zúdulna le a hegyekből, és hullana darabjaira.
Ijesztő a csend: a legszívesebben harsányan szét-
kiabálnák, elriasztanák.
Aztán fenyves következik, vörhenyes, bor-
zas famatuzsálemek. Hosszú ágaik kézként
nyúlnak bele a szakadékba. Száraz tűleveleiken
csúszik a láb. Alóla szerteszét gurulnak a nagy
és üres fenyőtobozok, s a fűből mint megannyi
szem bámulnak rájuk a lehorgasztott fejű, kék
harangvirágok.
– A fejedelemasszony ma is haragos – jegyez-
te meg Varvara. – Pedig nem is olyan rég kibé-
kült a gazdaasszony főnővérrel… Sírtak egyet,
majd összecsókolóztak. S lám, most ismét kitört
a perpatvar… Hivatta magához tegnap este a
főnökasszony Szerafimát: „Már megint a ma-
gadét fújod? Ellenem lázítod a nővéreket? Ahá!
Tudom, hogy téged jobban szeretnek, tudom.
Zsarnok vagyok, kínzok, dolgoztatok, éheztetek
mindenkit… A legfinomabb falatokat én eszem
meg, hallal kedveskedem magamnak, én falom
be mind a befőttet… én… én… Majd én meg-
mutatom, ki itt a fejedelemasszony!… Mind el-
kergetem, elűzöm ezt a pimasz bandát, szétszó-
rom a világban…” Arca sárgába vált, botjával a
padlót püföli, fejfedője, isten bocsásson meg, a
fülére csúszik… Szerafima nővér nyomban meg-
sejti, kinek a keze van a dologban. Nem is rejti
véka alá: „Arkagyija duruzsolta tele a füledet…”
Hívatják. Arkagyija tekintetét a földre szegezi,
fejét lehajtja, és csak azt hajtogatja: „Én nem,
nem én… bizonyára Szekleta volt…” Hívatják őt
is… Sír, esküdözik… Mindenki előtt hazugnak

és spiclinek nevezi Arkagyiját… Kis híján hajba
kapnak…
– Igen, hallottam… Szekleta testvérünk
csúnyán viselkedett… Isten arra tanít, hogy
tűrjünk…
Usztyina köhögni kezdett.
– Nem megyünk túl gyorsan?… Tűrni kell…
Nem tűrheted, hogy Arkagyija mindenki füle
hallatára a fejedelemasszonyt gyalázza! Az egyik
keményen dolgozik, a másik a napot lopja, nem
tetszik neki az étkező, elvonul a cellájába, hogy
ott fogyassza el az ebédjét… A  gazdaasszony
főnővér árulkodott… fukar egy teremtés. S köz-
ben dühöng, az ebédek egyre silányabbak, be-
lefogysz a munkába… Mindenki mindenkivel
perel, egymás torkának esnek, tüzet okádnak,
dühöngenek… Majd mint akik megkukultak,
egy szavuk sincs egymáshoz… Nézd, Szekleta
hogy bánik Mártával… Fél éve nem beszélnek
egymással… ádáz ellenségek… Egész nap min-
denki fortyog, valóságos pokol… Uram, bocsásd
meg bűneinket! A  fejedelemasszony pedig…
Ó! Hogy itt fenn milyen csodálatos!
A novíciák megállnak.
Ahogy egyre feljebb jutnak, a szurdok mind
mélyebbre tűnik a lábuk alatt, belesüpped a föld-
be, sötét szakadékká lesz, a hegyek pedig csak nő-
nek, magasodnak és szétterülnek. A fenyőfák alól
mint ablakon át kirajzolódnak a távoli és közeli
csúcsok. Szigetek a köd tengerében. Lassan pir-
kad. A levegő áttetsző és tiszta, a bükkfák zöldbe
váltanak, akár a kerti ruta. Ahol a nap megérinti
a fák csúcsát, a levelek aranyló-zöld lángra lob-
bannak, és áttetszők, akár az üveg. Szinte hallod,
ahogy csengnek-bongnak. Nem messze a fenyves
borította hegy ködöt pipál, és a nap lángvörös
nyelvével a fák tetejét nyaldossa. Aztán megint
bükk- és gyertyánerdő sorjázik, az éjszaka kékes
sötétjébe takaróznak, mintha álmokkal párnáz-
ták volna ki őket, s Jákob lajtorjájához hasonlóan,
lépésről lépésre, egybeolvadva a távoli hegyekkel,
ereszkednek le a völgybe, árnyékuk áttetsző és
Retro: Bűnös világ
GALAKTIKA
2022. június
könnyű, mint a tömjénfüst. A vonalak és színek
harmóniája, a pirkadat előtt még derengő ég, a
csend zenéje lelkük az egekbe röpíti.
– Teremtőm, micsoda szépség! – sóhajt fel
Varvara.
– Szép… de ősszel még szebb – teszi hozzá
Usztyina.
Ő az őszt kedveli, amikor a levegő oly áttet-
sző, s úgy tűnik, a hegyek mint székesegyház
föléd magasodnak. Az erdő lombja sárgába és
pirosba öltözik, amit a napfény aranyosan lán-
golóvá fest át. Usztyina azt hitte, hogy aranyszí-
nű miseruhába öltözött szerzetesek csapata tart
égő gyertyával a kezében istentiszteletet, a fekete
fenyőfák pedig mint apácák hajtanak áhítatosan
fejet, így isszák magukba a szent igét. És hallotta
az énekszót is.
Szerette a teliholdas, hűvös őszi éjszakákat,
amikor a messzi hegyekből halálos párbajt vívó
szarvasok vad bőgését hozza a szél, az erdők fe-
kete hullámokban zúdulnak lefelé a hegyoldalon,
s mint csónak a vitorláját, hátukon cipelik a kis
fehér templomot.
Félelmetesek voltak ezek az éjszakák.
A novíciák pedig mentek tovább s a hegyek
alakjuk és színük változtatva követték őket.
A tehenek már messzire bóklásznak, utol kell
érni őket. Az erdő mind sűrűbb, sötétebb. Hó-
rihorgas fenyők állják útjukat, bükkel már csak
elvétve találkoznak. Az ösvény még meredekebb.
A tűlevelek alól rothadás szaga csapja meg őket,
útjukat hatalmas, gyökerestül kifordított, száraz,
szúrós ágú fák keresztezik. Kakukkfű és ezerjó
illata árad.
Hirtelen valami villan a sűrűben, s nyomban
el is tűnik. Mintha új életre kelnének az ágak.
Vékony lábú, karcsú zergék suhannak el. Azután
ismét csönd borul az erdőre. Fekete kupolája
nedves hideggel fedi be őket.
– Azt mondogatod, tűrj… – fog bele ismét
Varvara. – De akkor hol az igazság? Legalább
lásd be: csendes és nyugodt vagy, már kiérdemel-
107
 GALAKTIKA
2022. június
ted az apácafőkötőt, mégis vannak ellenségeid…
Mind tudják, hogy beteg vagy, nem eheted azt,
amit mi. A fejedelemasszony fülébe meg azt du-
ruzsolják, hogy kártékony lélek vagy, és csak bajt
hozol ránk… Aki pitizik, hízeleg neki, azt kegy-
ben részesíti, nem kell nehéz munkát végeznie.
Téged pedig oda küld…
Usztyina hallgat.
A tehenek felbőgnek – érzik, hogy közel a
csorda. Nincs messze a legelő. Sietniük kell.
Nincs más választásuk.
Az erdő váratlanul ritkul. A fák szétnyílnak,
tisztást vesznek körül, friss és komor ölébe kékes
harmatcseppek hullanak. Közepén Szent Koz-
ma ültette öreg tölgy nyúlik az ég felé, feketén,
borzasan, mintha a szent életű férfi helyett az ő
tisztje lenne köszönteni és pihenésre buzdítani a
vendégeket.
A jószágok elkószálnak a legelőn. Az apró
termetű, görbe hátú, fekete bivalytehenek a za-
matos füvet odahagyva, szőrös nyakukat a ven-
dégek felé fordítják, s haragos, vörös szemükkel
méregetik őket.
A tölgyfa lábánál pásztor főz ebédet.
Most már indulhatnak haza. Nem volt ked-
vük hozzá. Felhevültek a meredek lejtőtől, meg-
részegültek a hegyi levegőtől, s egyszeriben jó
kedvük kerekedett.
– Menjünk még feljebb! – kérlelte társát
Varvara.
Kipirult, megérezte a szabadság ízét, és telje-
sen megfeledkezett a málnáról.
Usztyina nem ellenkezett.
Fentebb a rengeteg erdő még sűrűbb és söté-
tebb. A  hegyek eltűntek. Rájuk tört az éjszaka.
A kusza ágak mint medvék nyújtogatták feléjük
mancsukat, válluk, arcuk paskolták. Varvara és
Usztyina egyre-másra lehajolt, azt hihetted, a
fák áldását köszönik meg. Fújtattak, izzadtak,
alig kaptak levegőt. És mégis, csak kapaszkod-
tak egyre feljebb. Ellépdelnek egy tisztás mellett.
Füvét frissen taposták ki éjszaka a szarvasok. Vi-
108 Retro: Bűnös világ
rágokra lelnek, ilyeneket sohasem láttak a völgy-
ben. Kontyokban növi be a szürke moha a fák
törzsét. Csak mennek, mennek tovább. Még egy
kevés… és nemsokára felérnek… még…
Hirtelen megtorpannak. Fényözön vakítja el
őket. Remegve, izgatottan nyitják ki szemüket.
Az a távoli, bűnös világ terül el előttük, ahonnan
menekülnek csöndes, sötét gödrükbe – derűsen
hívja őket, s ragyog, mint egy álom, mint maga
a bűn! A  tenger a távolban kitárja ölelő karját,
hogy befogadja a zöld földet, s rezeg, mint az ég
eleven kékje. A föld pedig ájultan pihen, és mint
szenvedélytől megrészegült asszony, kacag a ten-
ger ölelésében. A napfényben, mint apró fogak,
fehér házak sora ragyog, a völgyek zöld mező-
ként terülnek el. A csodás vidék a széles, végte-
len, meleg fényt árasztó tenger felé úszik. Balról
az égig nyúlik a Babugan csupasz, Föld-anya
szülte, naptól izzó, szürke, vaskos lépcsősora.
A nővérek megigézve állnak. Varvara édes,
csábító hangra lesz figyelmes: kísért a bűnös
világ. Usztyina lelke megnyílik az ég kék maga-
sában, s olyan tiszta hangon énekli az imát, ami
sehogy sem jöhetett ki gyenge torkából.
Varvara tér először magához.
– Mi lesz a málnánkkal? – kap rémülten ész-
be, s hangja egyszeriben visszaparancsolja őket a
hegyről a völgybe, az aprócska, fehér templom-
hoz, szűkös celláikhoz.
Ismét sötét homály, sűrű erdő, a már ismert
út. S miközben lefelé rohannak a kígyóként ka-
nyargó, meredek ösvényeken, szomszédjukban
a zöld és sötét, hol magas, hol alacsony hegyeket
elönti a nap fénye. A hegycsúcsok követik őket,
föléjük nőnek, lebuknak, eltűnnek, hogy ismét
megjelenjenek, követelve, hogy tovább kerges-
sék őket. Varvara és Usztyina futva érkezik a kis
templomhoz.
A fejedelemasszony cellája előtti kis téren
mint holdkórosok bóklásznak a novíciák, le s föl,
cellájukból a konyhába, és vissza. Mintha vala-
mit keresnének, amit nem veszítettek el. A nap

már perzsel sugaraival. Zarándokok gyülekez-
nek. Az egyik apáca társát hívja:
– Makrina testvérem, hozzad a szamovárt,
teát kérnek a vendégek…
– Hozzad te…
S nyomban mindketten köddé válnak.
A görbe hátú Anfisza már az ikonok előtt ül a
szentélyben, elégedetlenül, duzzogva, haragvón,
mint pók, aki foglya lett az aljasság hálójának, s
gonosz pillantással méregeti a jövevényeket.
A zarándokok türelmesen, egy csoportba ve-
rődve várnak. A magas termetű, fekete hajú gaz-
daasszony főnővér fontoskodva vonul az oltár
előtti víztartóhoz. Kezében hosszú bot, végén ke-
resztekkel kihímzett háló. Nem halászni indul, a
zarándokok hálóba dobált pénzeit fogná ki. Még
az övére tűzött pénzes zacskót is kereszt védi.
Megállítja Varvarát:
– Mit tétlenkedtek? Nem szedtek málnát?…
Hiszen a fejedelemasszony…
A két novícia bűntudatosan hallgat, készen rá,
hogy elfusson.
Szerafima nővér lesüti a szemét, és halkan
csak ennyit mond:
– Éjszaka ismét látomásom volt…
Most már nem futhatnak el. A főnővér szeret
beszélgetni az ifjabb apácákkal. Ők jobban meg-
értik.
Mélyet sóhajt, beesett szeme a messzeségbe,
az erdő homályába réved, s ezt súgja:
– Alighogy elnyomott az álom, hallom, ismét
ott áll felettem. Kinyitom a szemem, ő pedig,
szemrevaló alak, göndör haja a válláig ér, arca
pirospozsgás, tekintete lángol, akár a gyertya
fénye… Kezét a vállamra teszi, s így szól: „Mi-
ért fekszel itt, az én ágyamban? Ez az én cellám,
sokáig itt éltem, itt aludtam, itt imádkoztam…”
Elfog a félsz, tüzel a testem… Vajon nem a Sá-
tán jelent meg az alakjában, egyenest a pokolból,
hogy megkísértsen?… Szent Szűzanyám, Szűz-
anyám… Hozzám hajol, hajtincsei csiklandoz-
nak… „Kelj fel, Szerafima…”
Retro: Bűnös világ
GALAKTIKA
2022. június
– Nővérke, nem hozna szamovárt? – A zarán-
dokok elcsípnek egy apácát.
– Marija főnővértől kérjenek… – utasítja el
őket és eltűnik.
Anfisza jelenik meg a szentély ajtajában.
– Hát így vagyunk, mind lerázzák magukról,
uram-teremtőm, micsoda lusta népség! – s már-
is nyújtogatja adománygyűjtő hálóját.
– Mi köze hozzá?
– Hogy mi közöm… az, hogy a lustaság szel-
leme elűzi a szorgalmat.
– Miért nem beszél a rágalmazás szellemé-
ről?… Nézzen magába… nem véletlen mondo-
gatják, hogy maga egy…
– Az Úr majd megbocsát a rágalmazóknak.
Ki mondta ezt? És mit? Ingyenélők, hazug, szó-
szátyár népség… Majd jelentem a zárda főnök-
asszonyának.
– Jelentse csak!… Jól ismerjük, kicsoda…
Marija nővér rohan ki a konyhából. Szeme
vörös, kisírt.
– Összevesztek? – érdeklődik Anfisza. – Bűn
bűn hátán!…
– Kibékültünk… Három napig nem szóltunk
egymáshoz. Untam.
– Hosszú ideig tart majd a békülés?
– Csak az Úr tudja…
– A zarándokok kérik, hogy állítsunk szamo-
várt. Innának egy kis teát.
– Szamovárt? Talán Szekleta testvérünk…
igen, hová tűnt Szekleta?… Szek-le-ta! Szek-
le-ta!…
Visszhangzik a halott udvar, ám hiába veri
vissza a nevet az erdő, a napon cseresznyevirág-
ként szunnyadozó, csendes templomocska falai.
Nem jön válasz.
A kápolnában a gyógyító forrásvíz halkan
csörgedezik a szenteltvíztartóba, felette lángoló
virágokként lobognak a gyertyák.
– Csak ülök, és egész testemben reszketek –
suttogja Szerafima, – És szégyellem magam,
mily különös. Ő pedig fölém hajol, és oly édesen,
109
 GALAKTIKA
2022. június
dallamosan szól hozzám… Nevetséges? – kérde-
zi sápadtan, homlokát ráncolva az apácákat.
– Ugyan, nővér… Isten bizony!
– Látom, hogy nevettek… szerzetes volt,
mondom, hogy szerzetes, nem akárki… Ó, kis-
hitűek, csak azon jár az eszetek, hogyan vétkez-
hetnétek… Indulás, szedjetek málnát! Mars!
Nincs szükségem senkire… semmire… Ú-ú-
úgy ám!…
S haragosan, fájdalmas, bűnbánó pillantással
a magasba emeli az alamizsnagyűjtő hálót, mint-
ha magát védené vele, és elindul a kápolna felé.
Járás közben bizonytalanul imbolyog, s epé-
sen dünnyögi:
– Önzetlen és csodatévő Kozma és Damián,
jöjjetek, gyógyítsátok meg betegeinket, jó tett he-
lyébe jót várjatok…
Az adománygyűjtő hálócskán megvillannak
az arannyal kihímzett keresztek…
A málnásban néma csend. Szekleta és Márta
testvér együtt szedik a gyümölcsöt, jóllehet fél
éve nem szólnak egymáshoz.
– Itt járt a fejedelemasszony – kiáltott
Szekleta nővér a két nemrég jött teremtésre. –
Rólatok faggatózott. Haragszik, mert kevés mál-
nát szedtetek…
Varvara és Usztyina szaporán nekilát. Szó
nélkül teszik a dolguk: hiszen a fejedelemasz-
szony haragszik!…
Úgy tűnik, nagyobb a csend a málnásban.
A nővérkék hallgatnak, némán őrködnek a he-
gyek zöld falai, csendbe öltözik a bükkerdő a
nap aranyos fényével borított völgyben, hét sö-
tét hegycsúcs bámul a mélybe, lejtőjükön mint
zarándokok keresztes csapata, fenyőfák eresz-
kednek le. Csupán a szurdok mélyén tombol és
szökell harsányan, szikláról sziklára a gyors fo-
lyású Alma, s hideg habjait szétfröcsköli a köves
parton.
A málnát szedőkre rátör a szomorúság.
A  fejedelemasszony haragszik!… Hull az érett
gyümölcs a kosár mélyére, s a négy ifjú terem-
110 Retro: Bűnös világ
tés hallja a zárda úrnőjének haragvó hangját.
Még előző ősszel valamennyiüket megbüntette.
Usztyinának eszébe jut az az emlékezetes tél…
Éjjel-nappal zuhogott a hó, betakarta az utakat,
az erdőket, a völgyet és az Almát… Elvágta őket
a világtól… Aztán végre felszálltak a felhők, és
megülték a hegyeket, ám ekkor, mint Isten ha-
ragja, hideg szakadt rájuk az égből… Ijesztően
ropogtak a fagyban a fák, recsegett a kis temp-
lom, szenvedtek a zárdalakók. A napkorong el-
bújt a hegyek mögött, ott járt-kelt a kurta nap
során, a szurdokra, mint halotti lepel, végtelen
hosszan és szomorúan terült a sötétség Az apá-
cák kuckóiban egész nap égett a világosság, sző-
nyeget szőttek, el-elszunnyadva, görnyedt háttal,
szemük erőltetve… És közben folyvást vesze-
kedtek, civódtak, perlekedtek – hosszan és ma-
kacsul, így teltek-múltak a nappalok és éjszakák.
Amikor kioltották a világosságot, és bűnös tes-
tük nyugovóra tért volna, az álom cserbenhagyta
őket, s megbújt a cella fagyos szegletében. Kép-
telenek voltak elaludni… Rettentő hideg volt…
Éjszakákon át reszkettek az apácák, de tűzifát
nem kaptak… A fejedelemasszony nem engedte.
Ekkor estek bűnbe. Usztyina, Varvara, Szekleta,
Márta és még két apáca… Éjszaka, titokban
a mély, hideg hóba süppedve száraz gallyakat
gyűjtöttek az erdőben, és némi meleget loptak
cellájukba. A  fejedelemasszony felfedezte – és
elkergette őket. Mind a hatukat… Sírva, silány
öltözékben vágtak neki a havas és hideg útnak…
Szégyenkezve, megalázva… Végül mégis vissza-
hívták a szerencsétleneket. Megkegyelmezett a
zárda főnökasszonya… Ketten nem fogadták el,
inkább világgá mentek… Usztyina akkor veszí-
tette el a hangját, csontig átfázott.
– Hol lehet most Hanna, aki nem akart visz-
szatérni? – töprengett hangosan Usztyina.
– Láttam őt a városban jártamban – felelte
Márta. – Férjhez ment. Az ura lakatos, kis boltja
van. Derűs, egészséges teremtés… Nem akarok
emlékezni semmire, mondogatja.

– Marija meghalt… immár övé a mennyek
országa… – sóhajtotta Varvara.
Mind követték példáját, hallgattak.
– Egyesek azt mondják, hogy bánatában halt
meg, mások, hogy megfázott, amikor a nagy hó-
ban kóborolt – magyarázta Szekleta.
Szavai válasz nélkül maradtak.
Ismét csend köszöntött be. Hajladoztak a mál-
nabokrok ágai, s a gyümölcsszemek esőcseppek-
ként hullottak a kosárba.
– Miért van az, testvéreim – kérdezte
Varvara, s szeme tágra nyílt –, hogy régen az
emberek úgy üdvözültek, hogy másokon segí-
tettek… most viszont…
– Az Úr a megmondhatója… Ne ítélj, hogy ne
ítéltess! – jegyezte meg szigorúan Usztyina.
Értették, Varvara mire céloz.
– Legyen meg az Úr akarata! – kiáltott fel vi-
dáman Szekleta. – Varvara, kapd el! – s egy érett
gyümölcsszemet hajított feléje.
Varvara kitátotta a száját, de a gyümölcs célt
tévesztett.
– Most próbáld meg te! – A málna egyenest
Szekleta szájába röpült.
– Finom? – hallatszott az ismerős hang.
Arkagyija nővér nőtt ki a földből, álszent kép-
pel, kezét ájtatosan összekulcsolva.
Egy szót sem szóltak…
– Én még nem kóstoltam… Íme, a falánk-
ság szelleme… – Arkagyija nővér, látván, hogy
nem hallgatnak rá, gonoszul elnevette magát, és
csendben továbbállt.
– Krisztust is eladná! – jegyezte meg Szekleta.
Már végeztek a munkával, amikor egyik cel-
latársuk szaladt hozzájuk.
– Hozzátok gyorsan a málnát… s menjetek
mind a fejedelemasszonyhoz! Hívat benneteket…
„Nagy a baj, semmi kétség’” – gondolták.
Zegzugos út vezet a zárdából a bűnös világba.
Hegyek nyúlnak föléje, zúgnak az öreg bükkfa
erdők, csobog a völgyben az Alma…
Retro: Bűnös világ
GALAKTIKA
2022. június
Lenyugszik a nap. Zölden lángolnak a bükk-
fák csúcsai, törzseik ezüst oszlopokként ragyog-
nak, könnyű árnyak suhannak a rengetegben.
Ott, ahová már nem ér el a nap sugara, fekete
falak emelkednek az ég felé, ahonnan mély sötét-
jével pillant le rájuk az alkonyat.
Ők csak járják útjukat. Lehorgasztott fővel,
kisírt, vörös szemmel, vállukon batyuval, ke-
zükben bottal. Elöl Varvara, mögötte Usztyina
és azok ketten, akikkel együtt szedték a málnát.
A paradicsomból a bűnös világba tartanak. Még
nem tértek magukhoz, még nem szedték össze
gondolataikat. Minden oly gyorsan történt! A baj
úgy csapott le rájuk, mint a záporeső. Usztyina
még mindig reszket, még mindig ott áll előtte
a magas, fekete hajú fejedelemasszony, szeme
alatt sárga táskák remegnek, kezében reszket
a botja, mellén ugrál a kereszt. „Hol a málna?
Megzabáltátok?! Hol a málnám?!… Feslett nő-
személyek!… Takarodjatok!…” – Arkagyija nő-
vér sunyi arccal szentelt vízzel kínálja az úrnőt,
kéri, igyon belőle… – Tűnjetek a szemem elől!…
Kifelé!.. Mind… én… én…” A víz a padlóra locs-
csan, a bot ingaként himbálódzik kezében, a
kereszt fel s le ugrál a nyakában, a sárga táskák
vadul remegnek a szeme alatt…
Kitört a káosz, teljes a zűrzavar, nem is em-
lékeznek rá… Nyomorúságos batyuk szánalmas
útravalóval… Testvéreik reszkető keze, köny-
nyek… Titokban, lopva elrebegett vigasztaló sza-
vak, hogy az idősebb apácák ne lássák, ne hall-
ják. Előttük hosszú, szégyenletes vándorlás…
Mint fejszecsapások hasítanak beléjük a szavak:
„Megzabáltátok?!… Takarodjatok!…” A fák sö-
tét csúcsai is ezt suttogják: „Megzabáltátok?!…
Takarodjatok!…”
Usztyina arca lángol, bűntudat égeti lelkét.
Még hogy a málna!…
Varvara keményen, makacsul lépdel, mint
aki letépte láncait. Szemöldökét felvonta, ajkát
összeszorította, botja keményen csapkodja a
földet. Egyszer sem áll meg, nem fordul vissza.
111
 GALAKTIKA
2022. június
Mintha azt mondaná: el a paradicsomból, irány
a bűnös világ!
Mögöttük ellenségeik. Némán, magányosan
lépdelnek, mintha falak választanák el őket
egymástól. Még árnyékuk is külön követi őket
az úton.
Usztyina levert. Képtelen bármit elfelejte-
ni. A kis cellát, mely szűkös és csöndes volt,
akár a sír… A  lámpás fényében remegő ár-
nyakat, az aprócska ablakot, melyben oly szé-
pen megfértek a magas hegyek, a derűs ég, a
ragyogó nap… Isten gyönyörű világa. Képte-
len lelkéből kitörölni a tiszta és szép, angyali
kórusra emlékeztető, szent dallamokat. Az
édes imádkozást a templom sötét szegletében,
a köves padlón… Mellette lépdelő társnőit…
Mindazt, ami úgy a szívéhez nőtt. Hogyan to-
vább? Hová veti a sors? Végtelen, ismeretlen
világba, amitől már úgy elszokott? Hová viszi
az idegen, rideg hegyeken át kanyargó út fe-
hér csíkja?
A rengeteg erdő azonban nem felel. Némán,
gondolataikba merülve lépdelnek társai is.
Hirtelen valami megüti a fülét… Talán csak
képzelődik…
Bánat, szomorúság nyomasztja lelkét, köny-
nyei hullanak…
– Szekleta testvérem, hol éjszakázunk?
Mi ez a kedves, becéző hang? Kié? Meleg,
szívből jövő, mint az esti napfény. Jól hallotta?
– Szekleta testvérünk, hol éjszakázunk?
– Márta testvérem!…
Hogyan is lehetnének ellenségek?
Varvara is összerezzent, és megállt.
Tanácstalanul néznek körül.
– Bocsáss meg!
– Az Úr majd megbocsát!
Usztyina Varvarára pillant, sápadt ajka re-
meg, akár egy gyermeké.
Varvara szeméből patakzanak a könnyek…
Mintha mázsás súly gördült volna le a szí-
véről, a fájdalom nyomban eltűnt. Egyszeriben
112 Retro: Bűnös világ
derűs és könnyű lett minden, mint még soha.
Csak állt, és önkéntelenül ismételgette:
– Testvérem, testvérkém…
A kurta szó, amit ellenségei habozás nélkül
szajkóztak, amit a zárdában hideg ajakkal oly
gyakran ismételtek, a bűnös világba vezető
úton hirtelen szokatlanul kedves és meleg lett,
ott duruzsolt lelkében. Mintha először mondta
volna ki:
– Testvérem…
Soha semmi nem hozta ilyen közel őket egy-
máshoz… Ezt a szócskát kimondva megnyílt
előttük, már nem volt oly rémisztő az a még nem
tapasztalt, távoli, bűnös világ…
Megkönnyebbültek. Átölelték egymást.
– Szekleta, testvérem!…
– Márta testvérkém…
Minél gyakrabban szerették volna kimonda-
ni ezt az új, szót, melyre csak most találtak rá,
pedig oly egyszerű és ismerős volt.
– Usztyina, testvérem…
– Varvara testvérem…
A nap elbújt a hegyek mögött, a halott feny-
vesből rájuk tört a sötétség. Már nem féltek. Tud-
ták, mi vár ott rájuk, ahová tartanak, ahol még
süt a nap, és igazi élet virul.
Földeák Iván fordítása
Mihajlo KOCJUBINSZKIJ
1864-ben született ukrán író. Teológiát tanult, de
szocialista érzelmei miatt eltanácsolták. Íróként
1884-ben mutatkozott be. A független Ukrajna
feltétlen híveként műveit ukránul írta. Kezdeti
történetei a realizmus jegyében születtek, ké-
sőbb impresszionista és modernista szerzőként
vált híressé. Legjelentősebbek novellái, melyek
az ukrán vidéki életnek állítanak emlékművet.
Ezeket magyarul is megjelent Fata Morgana
című kötete gyűjtötte össze. Műveiben gyakran
jelennek meg misztikus, látomásos motívumok.
Az 1913-ban elhunyt szerzőt ma a modern ukrán
irodalom egyik megteremtőjének tekintik.
 FANTASZTIKUS KEDVEZMÉNYEK 113
PLATINA ÉS GYÉMÁNT
KLUBKÁRTYÁS TAGJAINKNAK! NYEK ÉS AJÁNDÉKOK
A FANTASZTIKUS KEDVEZMÉ
VÍTJÜK
KÖRÉT FOLYAMATOSAN BŐ
1. HAVIDÍJAS ELŐFIZETÉSI KONSTRUKCIÓ: FIZESSEN ELŐ HAVONTA 1490 FT-ÉRT
A GALAKTIKA MAGAZINRA! A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ KÉRJE ÜGYFÉL-
SZOLGÁLATUNK SEGÍTSÉGÉT +36/1 457 0250-ES VONALAS SZÁMON, A +36/70 948 4802 4. AZ ELŐFIZETÉS DÍJÁT – AMELY EGY ÉVRE 17 880 FT (AJÁNDÉK PLATINAKÁRTYÁVAL),
MOBILSZÁMON VAGY A SZERKESZTOSEG@GALAKTIKA.HU CÍMEN, ILLETVE SZEMÉLYESEN XL ESETÉN 29 880 FT (AJÁNDÉK GYÉMÁNTKÁRTYÁVAL) – UTALJA ÁT A METROPOLIS MEDIA
SZERKESZTŐSÉGÜNKBEN: 1024 BP., FÉNY UTCA 2. (108-AS KAPUCSENGŐ). GROUP KFT. BANKSZÁMLÁJÁRA: K&H BANK ZRT. 10403181-50526767-88671008
SZÁMLASZÁMRA, VAGY RÓZSASZÍN POSTAUTALVÁNYON
2. INTERNETEN KERESZTÜL A WWW.GALAKTIKABOLT.HU WEBOLDALON A METROPOLIS MEDIA GROUP KFT, 1535 BP. PF. 746. CÍMRE.
A MEGJEGYZÉS ROVATBA KÉRJÜK, ÍRJA BE A KEDVEZMÉNYEZETT NEVÉT ÉS PONTOS
3. E-MAILBEN KÜLDJE EL ELŐFIZETÉSI SZÁNDÉKÁT A SZERKESZTOSEG@GALAKTIKA.HU CÍMRE CÍMÉT IRÁNYÍTÓSZÁMMAL, ÉS AZT, HOGY GALAKTIKA ELŐFIZETÉS!

OKOK ÉS OKOZATOK
AZ ALÁBBI ADATOKKAL: NÉV/CÉGNÉV/POSTÁZÁSI CÍM/SZÁMLÁZÁSI NÉV/CÉGNÉV (HA MÁS,
MINT A FENTI)/SZÁMLÁZÁSI CÍM (HA MÁS, MINT A POSTÁZÁSI CÍM)/TELEFONSZÁM/E-MAIL 5. SZEMÉLYESEN A GALAKTIKA SZERKESZTŐSÉGÉBEN: 1024 BP. FÉNY U. 2. I. EM.
CÍM/ELŐFIZETÉS IDŐTARTAMA (12 HÓNAP)/MELYIK HÓNAPTÓL INDUL AZ ELŐFIZETÉS TEL: +36/1 457 0250 (NYITVA: H–P 10–16 ÓRA KÖZÖTT)

Lemaradt róla?
GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA
SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. FEBRUÁR

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. MÁRCIUS

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. ÁPRILIS

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. MÁJUS

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. JÚNIUS

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. JÚLIUS

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. AUGUSZTUS

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. SZEPTEMBER

371 372 373 374 375 376 377 378

A MESSZI-MESSZI GALAXIS JÖVŐJE A NAPRENDSZER ÓCEÁNJAI KANNIBÁL TEJÚTRENDSZER A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ÉS A JOG LEGFEHÉREBB ÉS LEGFEKETÉBB NAPELEMES VONAT ÉLET AZ ENCELADUSON HEGYEK EGY NEUTRONCSILLAGON
AZ AMAZONAS ARANYA KÜZDELEM AZ ÍVÓVÍZÉRT A KÖVETKEZŐ ATLANTISZ SPACEX MEGY A HOLDRA LÉZERREL AZ ŰRSZEMÉT ELLEN AZ ÉDEN KERESÉSE ŰRMUNKÁS ROBOTOK BITCOIN MIATT MELEGEDŐ TÓ
SZÉPSÉG A VILÁGŰRBŐL ÖNJÁRÓ MUNKAGÉP DISZTÓPIA HŰST MÁSHONNAN GAMMA-KITÖRÉS AZ IDŐ ÉRZÉKELÉSE

+ +
KÉZBEN TARTHATÓ PC FŰTHETŐ ÚT

+ + +
LOVAS
+
LOVAS
BENYÁK VARGA L.
+
VARGA
+
KOMOR
WINKLER ROGER BRUNO BENFORD
LOVAS SZENTE BRUNO BOJTOR Előfizető
FEDINA ZIEGLER CASTLE
DI FILIPPO CAVALLERO SURUGIU LAIGLE
SALTY BURNS
PETRINO
PÖLCZMAN
CS knek
AK
SALLIS KOVÁCS VARGA L.
RAMEAU
SZERB ZSURAVLJOVA
BORLAN 1200 Ft!
MOMMERS KRZSIZSANOVSZKIJ KRAPIVIN Előfizető KOZÁRI Előfizető KULIKOV
JÓKAI Előfizető Előfizető
CUTCLIFFE HYNE SILVER CS knek
AK FRANCE CS knek
AK CSÁTH
1200 1200
CS knek CS knek Előfizető A. C. Előfizető Előfizető
AK
1200 JOSEPH AK
1200 GARETH D. CS knek
AK
Wise CS knek
AK Lovas CS knek
AK A. T.
Ft!
A. C.
Ft!
KIR
GREGORY
Benford
Ft!
Green Ft!
Jones 1200 Ft!
1200 Ft! LAJOS 1200 Ft!
Greenblatt Wise Bulicsov
Lovas Komor Varga Szélesi GEORGE BERNARD Majoros Antal
21371

21372

21373

21374

21375

21376

21377

21378
Majoros CSABA BÉLA
Shaw
243010

243018

243018

243018

243018

243018

243018

243018
SÁNDOR LAJOS ZOLTÁN SÁNDOR SÁNDOR JÓZSEF
710133

770133

770133

770133

770133

770133

770133

770133
3

9
A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA

GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA

D D D D D D D D
ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR
(ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 €

SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT

WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLI. ÉVF., 2021. OKTÓBER WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLI. ÉVF., 2021. NOVEMBER WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLI. ÉVF., 2021. DECEMBER WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. JANUÁR WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. FEBRUÁR WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. MÁRCIUS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. ÁPRILIS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. MÁJUS

379 380 381 382 383 384 385 386

AHOL GYÉMÁNT HULL AZ ÉGBŐL FÖLDÖN KÍVÜLI METEOROLÓGIA ALGA BORÍTÁSÚ TORONYHÁZAK ELTÜNTETHETŐ A NUKLEÁRIS SZENNYEZÉS? EXPORTÁLT AFRIKAI NAPENERGIA PÁRHUZAMOS UNIVERZUMOK KORAI KATASZTRÓFA-ELŐREJELZÉS SF-TÉVÉSOROZATOK 2022-BEN
ÍGY KELETKEZIK A CSILLAGPOR TANÍTÁS A VIRTUÁLIS TÉRBEN E-TEHERAUTÓ A SARKKÖRÖN VÉGRE LÁTNI A CSILLAGOKAT AZ UNIVERZUM TÉRKÉPE ENERGIATÁROLÁS A TENGER FENEKÉN EXOPLANÉTA REKORD A JUPITER FELFEDEZÉSE

+
ÖNVEZETŐ TEHERHAJÓ ÚJ VILÁGREND UJJLENYOMAT A MARSON

+
KIGYÓFEJŰ VESZEDELEM TÖRÉKENY HOLD AZ EMBERISÉG ÉLELMEZÉSE ÉTELKISZÁLLÍTÁS DRÓNNAL METAVERZUM

+
ANTAL
+ + + GREEN
+
ANTAL
+
MÁRKI
LOVAS
ROGER
KOVÁCS KREMO DI FILIPPO BODOR MILTON OLDIE
Előfizető KOSTOVA KULIKOV JONES
CHOI CS knek HENDON SZARVAS CHOI VARGA PALMER WISWELL
SÁGI
AK
1300 TOLSZTOJ Előfizető FEDERICI JÁVORSZKI
TOOCHEE SCHLEKMANN APOLLINAIRE KARPOV
HORN
Ft! CS knek
AK TOLSZTOJ BÍRÓ
WISWELL STEVENSON Előfizető
1300 Ft! Előfizető Előfizető
MAJOROS
Előfizető IAN JOHN CS knek
AK
WELLS NAOMI 1490
CS knek
AK CS knek
AK CS knek
AK Watson Előfizető
Kessel Előfizető Ft!
STEPHEN L. IAN GARETH D. 1300 Ft!
GREGORY 1300 Ft! NAOMI 1300 Ft!
CS knek
AK
1300
CS knek
AK
1300
Kritzer
BURNS WATSON JONES Benford Kritzer Márki Ft!
Erdész Ft!
Varga
ISTVÁN RÓBERT
ANATOLIJ
CSIKÁSZ VARGA PAUL
Molnár CSABA BÉLA
21379

21380

21381

22382

22383

22384

22385

22386

DNYEPROV CSABA BÉLA Di Filippo

243018

243018

243018

243018

243018

243018

243018

243018
LAJOS CSABA
770133

770133

770133

770133

770133

770133

770133

770133
9

A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA

KORÁBBI SZÁMAINK MEGRENDELHETŐEK A WWW.GALAKTIKABOLT.HU WEBOLDALON.

A3
Júliusi számunk várható tartalmából: JÚ 88
LIU . sz
S 5 ám
ka -
• Atomot a Holdra! ph ÉTŐ
a tó L
• John Kessel elbeszélése !
• Fedina Lídia és Tarja Kauppinen novellája
• képregények Fredric Brown művei alapján

Rapuncel © 2020 by Volodimir Arenyev (Vremja zsesztokih sznov) • Blizscse vszih do poljusza © 2022 by
Maksz Kidruk • Olovjannüj ljotcsik © 2013 by K. A. Tyerina (Idut li robotü na szviszt, i, jeszli idut, to zacsem?) •
Gavrilovna © 2019 by Olekszij Zsupanyszkij (Babaj) • Tajnüje altari nyebolsih bogov © 2022 by Marija Galina
(Novüj Mir) • Szeregyina sznyega © 2018 by Olekszij Gedeonov (SO) • Hárs nélküli erdő © 2022 by Horváth
István • V gresnüj mir ¤ 1905 by Mihail Kocjubinszkij (U grisnij szvit) • Dark Heaven © 2007 by Gregory Benford
(Alien Crimes) • Deeper Than the Darkness © 1969 by Gregory Benford (Magazine of Fantasy and Science
Fiction) • In Alien Flesh © 1978 by Gregory Benford (Magazine of Fantasy and Science Fiction)
W W W. G A L A K T I K A . H U
 A Galaktikának már
nem kell itt befejeződnie!
lapunk XL-változatára, amely a rendes Galaktika-

Sztárszerzők, kuriózumok, csemegék további 88 oldalon!

GALAKTIKA
387 ÁRA: 3490 FT
Z IN ELŐFIZ
GA E

TŐ
liusi -ben:

AM
jú

I
A a XL

Á RA
ktik hite
Gala d M. W etei Gyémán
Fre n végz csak t kártyáv
al
do ost
Lon rit fővár rozata
A b ófák so
2490 F
sztr
kata sújtja
! t!
GALAKTIKA

GREGORY BENFORD

Sötét egek
22387

ARENYEV / KIDRUK / TYERINA

243011

/ ZSUPANYSZKIJ / GALINA / GEDEONOV

870133

/ HORVÁTH / KOCJUBINSZKIJ
3

Galaktika Klub Gyémántkártyával csak 2490 Ft-ba kerül havonta!

Pontosabb információkért figyelje honlapunkat (www.galaktika.hu),
ill. keresse szerkesztőségünket az ismert elérhetőségeken!

Galaktikánk tovább tágul!

 XL GALAKTIKA
2022. június

McKenna nyomozó
titokzatos módon
UL A-
E B
N íjra je lö lt
y
meggyilkolt vízihullák
d re g é n
kis ügyét vizsgálja. Vajon
mi köze van ennek a
-
hüllőszerű centauriak
ULA rejtélyes látogatásaihoz?
NdEíjaBs szerző

.
NW
JOH BELL
P íjas
CAMmlék
e
d
ő
szerz

T SF
-
BdRíjaIs szerző
Gregory Benford

SÖTÉT EGEK
A
FELPUFFADT és beráncosodott
holttest egy nagyjából harmincéves
férfi lehetett, de felfúvódott arca és
a kiguvadó szeme miatt ezt nehéz
lett volna pontosan megállapítani. A nadrágja és
az inge eltűnt, így most csak a fehérneműjét vi-
selte. Az alsónadrágot és a trikót bemocskolta az
iszapos tengerpart.
Mindez cseppet sem számított szokatlannak.
A Mexikói-öböl áramlatai gyakran lerángatják a
hullák ruháját. A kíváncsi halak vagy a cápák is
szemügyre veszik, és valóban, ennek a férfinak is
hiányzott egy darab a bal lábszárából és a comb-
jából. Valaki kissé megcsócsálta. A mellkasán és
a hasán húzódó hosszú, kiemelkedő, vörös seb-
helyek azonban szokatlannak tűntek. McKenna
még sosem látott ezekhez hasonlót.
Sötét egek
Körülnézett, de a tengerparti sár és a gyér
nádas semmi érdekessel nem kecsegtette.
A  gyilkossági osztály rangidős nyomozójaként
ráhárult ez az eset, és a létszámhiány miatt – el-
tekintve néhány egyenruhás rendőrtől – egyedül
kellett kijönnie. A  zsaruk leginkább ácsorgás-
sal töltötték az idejüket. A  hatósági fényképész
éppen befejezte a környékről készült részletes
videófelvételt.
A holttest nem volt büdös. A  törvényszé-
ki halottkém szerint legalább egy napot töltött
a sós vízben, figyelembe véve a felfúvódottsá-
gát. McKenna a halottkém mormogását hallgat-
va megkerülte a hullát. A bakancsa talpa halkan
megcsikordult a fövenyen.
Mobile és a vízparti kisvárosok területén kí-
vül a hullákat többnyire a vadőrök vagy a halá-
115
 GALAKTIKA XL
2022. június
szok találták meg. Esetleg a parton bulizók közül
valaki, ha elmászkált a sűrű nádasban. Ezt a
holttestet alighanem a hullámok sodorták ide.
Itt hagyta a dagály, hogy rábukkanhassanak a
horgászok. Egy kölyök hívta fel a rendőrséget.
Mielőtt McKenna elindult volna az irodából, tá-
jékozódott, így tudta, nem jelentettek hajóbalese-
tet, de azt sem, hogy valamelyik halászbárkáról
eltűnt volna valaki.
A sárgás képű halottkém az egyik fenyőfára
mutatott.
– A keselyűk találták meg.
Három madár ült fent a ciprus ágán.
– Mik azok a hosszúkás sebhelyek? – kérdezte
McKenna nem törődve a keselyűkkel.
– Nem propeller okozta és nem is késvágások.
Eléggé meg vannak duzzadva. – A  halottkém
megvonta a vállát. – Még nem tudom.
– Ha majd alaposabban is megvizsgálta,
szóljon.
A sárgás képű fickó egy fémdobozt csúsztatott
a halott kezére. Jókora akkumulátor volt a végén.
Beütött egy parancsot, és rövid pillanatra vaku
fénye világította meg a kezet.
– Ez meg micsoda? – mutatott McKenna a
készülékre.
A halottkém elvigyorodott, elengedte a hulla
jobb kezét, és a balt gyömöszölte a szerkezetbe.
– Én meg azt hittem, hogy a profiszőr keni-
vágja az új kütyüket.
McKenna elvigyorodott. A  pályafutása ele-
jén ő volt a legelső a kapitányságon, aki rend-
szeresen használta az internetet. Annyira újonc
volt, hogy újdonságnak számított, hogy munka
közben most már civil ruhát viselhet. Ráadásul
szeretett olvasni, így aztán éveken át mindenki
profiszőrnek hívta. Sosem javította ki a többie-
ket, akikben fel sem merült, hogy abbahagyhat-
nák az ugratását. Így aztán hosszú éveken át ő
maradt a profiszőr. Szeretett olvasni, és esténként
zenét hallgatni, ahelyett, hogy a bárokban lógna,
vagy kimenne horgászni. A pecázás ellen persze
116 Sötét egek
semmi kifogása sem lehetett. A  vízparton van
ideje gondolkodni az embernek.
A halottkém enyhe neheztelésként érezte a
hallgatását, ezért folytatta, amikor ismét felvil-
lant a fény:
– Új kütyü. Beolvassa az ujjlenyomatokat.
A kocsimban rákötöm a hálózatra, a cucc pedig
vezeték nélkül rákapcsolódik az FBI adatbázisá-
ra és kideríti, ki az áldozat. Jó esetben.
McKenna ezt érdekesnek találta, de úgy dön-
tött, inkább csendben marad. Előnyösebb, ha
azt hiszik róla, hogy alapjáraton hallgatag. Úgy
ugyanis nagyobbak az esélyek arra, hogy amikor
megszólal, az emberek figyelni fognak rá. Oda-
fordult az egyik egyenruhás rendőrhöz.
– Ki tett bejelentést?
Kiderült, hogy a járőrkocsi mellett ácsorgó há-
rom kölyök egyike. A srác természetesen mobil-
telefont használt, és semmi másról nem tudott.
Azt mondta, hogy a haverjaival jött ki szétnéz-
ni kicsit a vízparton. Azt nem árulta el, hogy mit
akartak megnézni.
– Amondó vagyok, hogy várjuk ki a boncolás
eredményét, mielőtt továbblépnénk – javasol-
ta a halottkém. Elkezdte összepakolni a cuccát.
A  gyilkosságiakat gyakran kihívták a balese-
tekhez, az öngyilkosságokhoz, de még a termé-
szetes okból történő elhalálozásokhoz is, ha az
idegenkezűség akár leghalványabb gyanúja is
felmerült.
– Hogyhogy a partnere nélkül jött? – tudakol-
ta a kórboncnok.
– Szabadságon van. Elég nagy az emberhiány.
McKenna visszafordult a part felé, hogy még
egyszer körülnézzen. Tehát az áldozat egy har-
minc év körüli, rövidre nyírt, barna hajú, baj-
szos férfi. Régi forradások nélkül. A  bal vállán
egy tetovált sárkány látszott. McKenna semmi
gyanúsat nem látott, eltekintve persze a holttest
hordómellén húzódó, duzzadt, vörös sebhelyek-
től. Mivel azonban azok a sérülések esetleges ide-
genkezűségre utalhattak, így ő is kijött.

Lehet itt bármi más is? A fotós még ellőtt né-
hány képet, a járőrök pedig átkutatták az iszapos
tengerpartot, de semmit sem találtak. McKenna
elindult a keskeny, hosszan ívelő tengerparton,
de aztán visszafordult. A  halottkém már a be-
osztottjait ugráltatta. Hárman együtt felrakták a
holttestet egy beteghordozó ponyvára, és odaci-
pelték a halottszállító kocsihoz.
– A vízben lebegett? – kiáltotta oda McKenna.
A halottkém megfordult.
– Amondó volnék, hogy csak rövid ideig! –
harsogta vissza.
Ezek szerint akkor maximum egy napot le-
hetett az öböl vizében. McKenna töprengve el-
indult vissza a kocsijához. A  bakancsa halkan
cuppogott a sárban. Ha a tüdőben nem marad
levegő, a holttest lesüllyed a mélybe, kivéve, ha
a nejlon dzsekije vagy a műszálas inge körbezár
egy légbuborékot, és ez a felszínen tartja. A hul-
la többnyire egyből lesüllyed a homokba és az
iszapba, majd a belekben lévő baktériumok, a
maguk dolgát téve, gázt fejlesztenek, ami feleme-
li a testet, és az elhunyt visszatérhet a napfénybe,
ahol folytatódhat a szétrohadása. A  gázképző-
déshez azonban napokra van szükség, így ezek
szerint egy friss hullát találtak. Erre magától is
rájött, nem volt szüksége a kórboncnok jelenté-
sére. Tőle majd az ujjlenyomatokat és a fogazat
ismertetőjegyeit kapja meg, vagyis valószínűleg
az összes olyan kézzel fogható nyomot, amit ez a
szerencsétlen fickó még elárulhat nekik.
A halottkém odalépett McKenna mellé.
– Amúgy teljesen bemerevedett, amiből
arra következtetek, hogy jó darabig vergődhe-
tett a vízben.
A McKenna bólintott. A fuldoklók felhasznál-
ják a testükben tárolt cukrot, és emiatt az izmaik
gyorsan bemerevednek.
Két zsaru támaszkodott a kocsijának. A fogu-
kat piszkálva odabiccentettek neki. McKenna vi-
szonozta a köszönésüket, de csendben maradt.
Ilyen messze Mobile-tól tulajdonképpen már
Sötét egek
XL GALAKTIKA
2022. június
nem lett volna joga intézkedni, ám idekint, a
világ végén a kutyát nem érdekelte az előírások
szigorú betartása. A tengerparton meg végképp
nem. Figyelembe véve a Mexikói-öböl áramlata-
it, a holttest simán származhatott Mississippiből,
sőt esetleg Louisianából vagy Floridából is, így
nem lehetett tudni, ki az illetékes. Valamikor na-
gyon régen egy öreg New Orleans-i zsaru mon-
dott egy okos dolgot: „A hulla az csak egy halott,
és semmi több.” Elment pihenni. Többé már sen-
ki sem formálhat igényt rá.
Az életük korai időszakában az emberek kü-
lönbözőek. A legvégén viszont eléggé hasonlíta-
nak egymásra. Persze, ezen itt látszott néhány
érdekes sérülés.
McKenna jól emlékezett arra, olyan holt-
testekhez is kihívták már, amelyekről kiderült,
hogy valójában csak vízbe fulladt szarvasok. Rég
lerohadt róluk a szőr. Az emberek néha nagy ku-
tyákról, sőt döglött tehenekről is azt gondolták,
hogy hullát találtak. Eddig viszont még egyetlen
alkalommal sem látott olyan holttestet, amelyen
ilyen hosszúkás, kivörösödött, felgyűrődött szélű
sebhelyek húzódtak volna. Ez az ügy, ha másért
nem is, de legalább ezért érdekesnek tűnt.
A közeli mocsaras folyótorkolatra regge-
li köd telepedett. McKenna csendben nézte a
rögtönzött temetési menetet. Elszállították a
holttestet. A járőrkocsik mentek elöl, kerekük
hangosan recsegett a keskeny, kagylóhéjzúza-
lékkal borított úton. A gyerekek jól megnézték
maguknak a hullát és a rendőröket. Mindent
szemügyre vettek.
Átlagos ügy és a nyomozás valószínűleg sem-
milyen eredménnyel nem jár majd. Csakhogy
volt valami ebben az esetben, ami nyugtalan-
sággal töltötte el McKennát, bár nem tudta meg-
mondani, mi is az.
Leengedett ablakkal, a fenyőillatú tavaszi szel-
lőt beengedve indult vissza Mobile-ba. Bayou
La Batre-ből észak felé kellett volna fordulnia az
117
 GALAKTIKA XL
2022. június
U.S. 90-es főút irányába. McKenna azonban ehe-
lyett továbbhaladt kelet felé a kétsávos aszfalt-
úton. Az egyik Citgo benzinkúton egy hatalmas
műanyag csirke mutatta az utat egy szétrozsdá-
sodott Chevrolet El Caminón állva a Sit’n Rest
étteremhálózat egyik részlege felé, ahol a vendé-
geket garnélarákkal, osztrigával meg friss hallal
várták. A Mexikói-öböl ezen gyümölcsei régóta
meghatározták Bayou La Batre életét. A Forrest
Gump című film alapjául szolgáló könyv rész-
ben itt játszódott, és a környék tényleg olyan
volt, mint a filmvásznon. Csakhogy a Katrina
hurrikán, majd a későbbi társai a klímaváltozás
őrjöngő istenségeiként csúnyán elbántak a ten-
gerparttal. Nem mintha a földönkívüliek nem
kavartak volna eléggé be a hétköznapokba.
A kocsijában ülve figyelte a Sit’n Rest-
be beülő vendégeket és azon töprengett, eset-
leg vacsorázzon-e itt. A  napnyugta rózsás
ujjai színesre festették a felhőtlen égboltot,
de McKennának igazából még nem volt ked-
ve enni. Otthon várt rá egy üveg Pinot Grigio
és ma este valamiért nem vágyott az emberek
társaságára. Ugyanakkor viszont szeretett vol-
na benézni a Centauri Központba. A  környé-
ken lakók, a partvidékiek jó szokása szerint,
mindenki mást farmernek neveztek, aki a ten-
gertől távolabb élt. McKenna mélyen tisztel-
te a vízpart keménykötésű, szorgalmas lakóit.
A helybéliek jól értettek a garnélarákhoz, gond
nélkül átvészelték a hurrikánokat, az emberi
jogi mozgalmakat, a szövetségi hatóságok ká-
bítószert kereső ügynökeit, és az idegen csillag
mellől ideérkező földönkívüliek sem okoztak
nekik különösebb fejfájást. Az űrlények leg-
alább nem akarták megemelni az adókat.
McKenna azonnal lecsapott erre az ügy-
re, amikor Mobile-ban értesült róla, mert az
eset lehetőséget kínált arra, hogy körülnézzen a
Centauri Központ környékén. Továbbgördült az
öböl felé a széles síkságon, és jól megnézte ma-
gának a magas épületet, amelyikről már so-
118 Sötét egek
kat olvasott, de a saját szemével még nem látta.
A  szövetségi hatóságok távol tartották onnan
az embereket, ám ő most hivatalos minőségben
akart eljárni.
Hajókat látott az erdőben. Két, legkevesebb
huszonöt méter hosszú, garnélarákász-bárka
hevert megdőlve a tengerparti cserjetölgyek és
fenyőfák között, legalább egy kilométernyire
megszokott horgonyzóhelyüktől. Az orruk mé-
lyen elmerült a zöld aljnövényzetben és fehér-
re festett árbócuk meg kötélzetük a fák kifakult
koronájára hasonlított. Bár már kilenc hónap is
eltelt a legutóbbi hurrikán óta, ám még most is
itt feküdtek. A washingtoni hatóságoknak egyéb
dolguk is akadt, például hogy otthont találjanak
egy másik csillag kétéltű lényeinek.
Ezen felül engedélyezték, hogy az addiginál
jóval kedvezőbb feltételekkel lehessen biztosítást
kötni az új építésű öbölparti házakra. A kutyát
nem érdekelte, hogy a csillogó-villogó társashá-
zak és villák életveszélyes helyen álltak.
Közvetlenül az országút mellett egy vonó-
hálóval halászó hajó orr-része nyomott kemény
csókot az egyik fenyőre. A  kocsi most böglyök
felhőjén haladt keresztül, így McKennának fel
kellett hajtania az ablakot, pedig szerette az ár-
téri fű illatát.
A megszokott dolgokról értesült, arról, hogy
egy újabb nagybetűkből összerakott nevű állami
ügynökség neve vált szitokszóvá. A megyei köz-
egészségügyi hivatal közveszélyessé nyilvání-
totta a hajókat, így a nemzeti gárda eltávolította
belőlük az üzemanyagot és az akkumulátorokat,
aminek hatására a Szövetségi Katasztrófavédel-
mi Ügynökség bejelentette, a továbbiakban nem
lát okot arra, hogy közvagyont költsön magántu-
lajdon helyreállítására. Erre fel, ugyanolyan elke-
rülhetetlenül, ahogy az éjszaka követi a nappalt,
Alabama állam és a közeli nagyváros hatóságai
is kérelmeket nyújtottak be a bárkák „megmen-
tése” érdekében. Nemsokára talán csinálnak is
valamit.

Szél fodrozta a Mobile-öböl felé vezető töltés-
út mellett húzódó öblöcskék vizét. A fűzfalige-
tek és a vízbe merülő ciprusok helyét a belsőbb
partszakaszokon átvette a gyékény. A  sűrűbb
növényzet sikeresen ellenállt a Mexikói-öböl
ádáz, fehér tajtékos hullámverésének. Az áram-
latok kimeríthetetlen hadseregekként legyőzték
ugyan az olajfúró platformokat és a szállítóhajók
flottáit, ám képtelenek voltak bevenni a száraz-
föld legyőzhetetlen erődítményét.
A kocsi továbbgördült Mobile tengeröble felé,
és McKenna hamarosan megpillanthatta a vi-
harvert vízpartot. A napfény megcsillant a ten-
ger vizén, és a partvidékről kiinduló hőhullámok
miatt úgy tűnt, hogy a vadonatúj építésű házak
úgy lobognak a levegőben, mint a színes papírból
kivágott zászlócskák.
Sokba kerültek ezek a csapott tetejű, hatalmas
napvédő tetővel ellátott ingatlanok. A tutajra ha-
sonlító építményeket erős gerendák tartották
több méter magasban a homok fölött. A házak
olyan hölgyekre emlékeztették McKennát, akik a
szoknyájukat magasra húzva lépnek át éppen va-
lami ocsmányság fölött.
Ez a gondolat jókedvre derítette, de aztán
összerezzent, mert életében először megpillan-
totta a vízpart közelében a földönkívüliek bun-
kerét. A Dauphin-sziget közepe fölé tornyosult.
Komoly washingtoni pénzek tették lehetővé,
hogy éjjel-nappal folyjon az építkezés, mégpe-
dig a centauriak elképzeléseinek megfelelően.
A terebélyes, szürkésbarna színű, stukkós épü-
let déli irányba lejtett. Az iszapba vezető rám-
páktól alig néhány méternyire törtek meg a
hullámok. Úgy vélte, ezt a kijáratot kétéltűek-
nek tervezték. Az épület csak nemrég készült
el, bár az újságok szerint a komplexum egy ré-
szében már több mint egy éve ott éltek a Me-
xikói-öböl partvidékének erre a részére érkező
centauri delegáció tagjai.
Lassított, mert az országút egy kanyart kö-
vetően úttorlaszban ért véget. Egy koromfekete
Sötét egek
XL GALAKTIKA
2022. június
szövetségi egyenruhát viselő nő jött oda a pult-
hoz. Amikor McKenna odanyújtotta neki az iga-
zolványát, a keskeny arcú ügyeletes ezt kérdezte:
– Hivatalos okból jött ide?
– Éppen egy ügyben nyomozok.
– Ennél azért többre van szükségem ahhoz,
hogy közelebb engedhessem.
– Tudom. – Mivel a nő továbbra is savanyú
képpel meredt rá, ezért McKenna így folytat-
ta: – Figyeljen, nekem amúgy azért ilyen ráncos
a képem, mert ritkán ugyan, de azért szoktam
mosolyogni.
Az őr arca továbbra is mozdulatlan maradt.
McKenna hátramenetbe kapcsolta a kocsit, és
elindult vissza a szárazföld belseje felé vezető
úton. Kicsit mérges volt magára, amiért kizáró-
lag a kíváncsiságának engedve, ilyen meggon-
dolatlanul viselkedett. Amikor megszólalt a
mobilja, a Johnny B. Goode nyitódallama hang-
zott fel. Mégis mi a csudáért emlegette a mosoly-
gást a nőnek? Persze ott volt az az újságcikk, amit
a héten olvasott. Lehetséges, hogy dopaminban
gazdag idegrendszere arra vágyott, hogy szero-
tonintól dobogjon gyorsabban a szíve? Simán.
Csak hát mi haszna van ennek a felismerésnek?
Fogadta a hívást és meghallotta a halottkém
hangját:
– Azt hiszem, érdekelni fogja, amit találtam.
– Vagy talán nem. Már sok hullát láttam.
– Felraktam a faszit az asztalra. Megállapítot-
tam a személyazonosságát, meg elintéztem a for-
maságokat. Csakhogy akadt itt valami más is.
A mennyezetig érő, fehér csempeborítás arra
emlékeztette McKennát, hogy ezt a helyet min-
dennap vízsugárral mossák le. A párás éghajla-
tú területeken ez elkerülhetetlen, mivel még a
leghatékonyabb légkondicionáló rendszereket is
leküzdő, szabad szemmel láthatatlanul parányi
életformák szörnyű dolgokat műveltek a halott
szövetekkel. Ettől eltekintve minden olyan volt,
mint bármelyik más boncolóhelyiségben. A két
119
 GALAKTIKA XL
2022. június
rozsdamentes acélból készült boncolóasztal fölé
automatikus zuhanyrendszert erősítettek, és há-
rom falat teljesen beborítottak a csillogó acélpol-
cok, munkafelületek és a különféle műszerek.
A  légkondicionáló hangosan zümmögött, ám
a halott bűze nyirkos pézsmaszagba burkolta a
helyiséget. A  munkájába merülő kórboncnok
éppen csak hogy McKennára sandított. A  me-
gyének nem volt pénze túl sok bűnügyi szak-
emberre, így ennek a fickónak is egyszerre több
ember helyett kellett helytállnia.
A könyörtelen fényű lámpák alatt az elhunyt
fiatalabbnak tűnt. A  meztelen, napbarnította
lábú, karú és arcú férfi testén jól látszottak a
különös, duzzadt véraláfutások. A  kórbonc-
nok hozzászokott már a hullákhoz, a halott
hús érintéséhez, megvizsgálásához. Gumi-
kesztyűbe bújtatott kezével végigsimította a fi-
nom szálú, barna hajat. Az ujjával belenyúlt a
halott szájába és orrába, ám ezt bizonyára csak
azt követően tette, hogy finomabb műszerek-
kel megvizsgálta a holttest öt másik testnyí-
lását is. Egy nagyítóval gondosan szemügyre
vette a torkot, és a fejét csóválva jelezte, hogy
egy újabb lehetőséget is ki kellett pipálnia. Utá-
na felemelt egy kamerát.
Megvizsgálta a végtagokat, a két lábfejet, a
kezeket és a nemi szerveket. Ráközelített a te-
nyerekre, az ujjakra, és McKenna összerezzent,
amikor felvillant a vaku fénye. A  csempével
borított helyiség váratlanul fehér izzásba bur-
kolózott.
A halottkém úgy nézett fel rá, mintha csak
most vette volna észre az érkezőt.
– Segítene?
McKenna is gumikesztyűt húzott és közös
erővel a hasára fordították a holttestet. Tető-
FOLYTATÁS A GALAKTIKA XL-BEN!
120 Sötét egek
től talpig alaposan szemügyre vették és nagy
gonddal megvizsgálták a mostanra már mély-
bíbor színű szélű, kiemelkedő, sárgásfehér seb-
helyeket. A  bőr alatti zúzódások kiszivárgó
tintaként növekedtek. A  halottkém jegyzete-
ket készített, szövetmintákat vett, majd hátra-
lépett, és felsóhajtott.
– Be kell valljam, nem tudom, mi a helyzet.
Két jól elkülöníthető halálok is szóba jöhet. A tü-
deje alapján akár vízbe is fulladhatott, csakhogy
a szíve már korábban megállt.
– Mégis miért?
– Áramütéstől. Aztán itt vannak ezek…
– Mind a két karon megmutatott öt-öt apró,
pontszerű sebhelyet. A bőr ráncos és vörös volt.
– Fura. Még sosem láttam ilyen harapásnyomo-
kat. Ezek szerint el kell végeznem a teljes körű
boncolást.
A megyei hatóságok nem támogatták az ilyen
beavatkozásokat. Túl sokba kerültek, amikor
igen szűkös a költségvetés.
– De legalább a nevét tudjuk.
– Ethan Anselmo. Az FBI szerint büntetlen
előéletű. Házas ember, megvan a címük.
– Mi van a sebeivel?
– Gőzöm sincs arról, mik lehetnek azok a
nagy véraláfutások. Még sosem láttam ilyesmit.
A mintákat átküldöm a labornak. Azok a pont-
szerű sebek a két kezén… Mintha küzdött volna
valami ellen. Nem éppen sikeresen.
– Megkínozták?
– Még sosem láttam ilyen kínzásnyomokat.
– Valaki felhívta már az özvegyet?
A halottkém felnézett a jegyzetei közül, és le-
törölte az arcáról az izzadságot, pedig amúgy a
légkondicionáló teljes erővel működött.
– Azt gondoltam, hogy az a maga dolga.
 FÉLELMETES ÉS LENYŰGÖZŐ
TÖRTÉNET SÖTÉT CSALÁDI
TITKOKRÓL, BOSZORKÁNYSÁGRÓL,
A TENGERBEN ÉLŐ MITIKUS LÉNYEKRŐL,
VALAMINT ERŐS NŐKRŐL ÉS RAJTUK
URALKODNI VÁGYÓ FÉRFIAKRÓL

MEG
JELE
NT!

RENDEL D MEG I T T: W W W.GAL AK T IK ABOLT.HU

 I
H ET
N YV SÁG
N
KÖ JDO EGY BALUL SIKERÜLT KÍSÉRLET TESLA
Ú
LABORATÓRIUMÁBAN MÁS VÁGÁNYRA TERELTE
A TÖRTÉNELEM MENETÉT. ÁTKAPCSOLHATUNK-E
EGY MÁSIK MAGYARORSZÁGRA, VAGY MOST MÁR
MINDEN ÖRÖKRE ÍGY MARAD?

RENDEL D MEG I T T: W W W.GAL AK T IK ABOLT.HU