GALAKTIKA

• WEIRD (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 €

C I - F I • FA N TA S Y
S

WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. AUGUSZTUS

389
SZÉN-DIOXID-ELNYELŐ PANELEK
40 000 GYŰRŰS GALAXIS
HIDEGHÁBORÚ

+
KOŁODZIEJCZAK
PEEK
OLDIE
OROSZ
Előfize
t
POE
CSAőKknek
1490 Ft
Nemere !

ISTVÁN

Böszörményi
GYULA
22389

243018
770133
9

A FANTASZTIKUM LEGJAVA
EGY SKÓT SZIGETEN, A HAJDANI BOSZORKÁNYSÁGGAL
VÁDOLT NŐK BÖRTÖNÉNEK KÖZELÉBEN REJTÉLYES
MÓDON GYEREKEK TŰNNEK EL.

GÓTIKUS THRILLER CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!

RENDEL D MEG I T T: W W W.GAL AK T IK ABOLT.HU

 GALAKTIKA
2022. augusztus

Köszöntő
GALAKTIKA
W EI R D (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 €
N TA SY •
S C I- FI • FA

Ötven évvel ezelőtt ablak nyílt a világra. Ab-

ban az időben elképzelhetetlen volt, hogy a
magyar olvasó a burzsoá műfajnak bélyegzett WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. AUGUSZTUS

389
SZÉN-DIOXID-ELNYELŐ PANELEK
science fiction révén tekintsen ki az ország- 40 000 GYŰRŰS GALAXIS
HIDEGHÁBORÚ
ból. Azonban a Galaktika magazin tudomá-
nyos fantasztikuma a képzelet segítségével
megnyitotta a sorompókat a határon, társa-
+
KOŁODZIEJCZAK
dalomkritikus szemléletével a nagyközönség PEEK
OLDIE
előtt addig ismeretlen, új hangon szólt, és a OROSZ
fantázia szárnyán csapott le az emberi lélek Előfize
t
POE
CSAőKknek
rejtelmeire. Olyan dolgokat olvashattunk, 1490 Ft!
amilyeneket addig szinte soha. Nemere
A Galaktika oldalait, filmes híreit biblia- ISTVÁN
ként forgattam a hetvenes és nyolcvanas Böszörményi
években. A korszak fantasztikus filmjeiről GYULA

22389
máshonnan nem kaphattunk hírt, és mivel

243018
770133
moziba nem juthattak el a klasszikus sci-fi

9
filmek, csak ezeken a sorokon keresztül élhet- A FANTASZTIKUM LEGJAVA
tük át az élményt. Óriás agyú, mutáns embe-
rek vánszorogtak négykézláb a fekete-fehér képeken, világító szemű, szőrös rémek léptek elő
a távoli jövőből, és ezüstösen csillogó repülő csészealjak száguldottak lézersugarakat lődözve
a lapokon. Egész életemre ható élmények értek, és örökre meghatározták a fantasztikus műfaj
iránti rajongásomat. A Galaktika megváltoztatta az életemet.
Kuczka Péternek hála, egy álom vált valóra, amikor 1989-ben, a pszichológia szak elvégzése
után abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy pár évig én szerkeszthettem a Galaktika filmes
rovatát, és megoszthattam a kedves olvasóval a legfrissebb filmes híreket, valamint a sci-fi és
horrorfilm világának összefüggéseit a lélek tudományával.
Ma természetesen mindenki könnyen hozzájuthat a fantasztikus világhoz, mégis úgy gon-
dolom, hogy az ötven éves Galaktika a mai napig meghatározó sarokpontja a világ sci-fi éle-
tének. És biztos vagyok benne, hogy így lesz ez még sok-sok galaktikus éven át. Köszöntsük
együtt a legkedvesebb magazinunkat!
Boldog születésnapot, Galaktika!

Bergendy Péter
filmrendező

Az első szó jogán 3

 GALAKTIKA XLII. évfolyam, 389. szám
Alapítva: 1972-ben
Tiszteletbeli főszerkesz tő: Kuczka Péter
Főszerkesz tő: Dr. Mund Katalin
Lapigazgató: Burger Ist ván
Irodalmi szerkesz tő: Németh Attila
(irodalom@galaktika.hu)
Tudományos szerkesz tő: Kovács „Tücsi” Mihály
(tudomany@galaktika.hu)
Olvasószerkesztő: Athén Melitta, Kasza Magdolna
Kommunikáció: Somogyi Réka
tel.: 06-70/944-8181 (kommunikacio@galaktika.hu)
Terjesztés: Szabó Lívia
(terjesztes@galaktika.hu)
Szerkesztőségvezető: Polonkai Tamás
(szerkesztoseg@galaktika.hu)
Kreatív igazgató: Varga Balázs

A borító Ivona Denovic (Horvátország) munkája:

ivonadenovic.artstation.com

A TANÁCSADÓ TESTÜLET TAGJAI

Dr. Lukács Béla fizikus, a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézeté-
nek tudományos tanácsadója
Dr. Juhász Árpád geológus, a TV2 tanácsadója
Dr. Almár Iván csillagász, űrkutató, a Nemzetközi Asztronautikai
Akadémia SETI munkacsoportjának tagja, a nemzetközi SETI bizottság
korábbi alelnöke
Réz András esz téta
S. Sárdi Margit irodalomtör ténész, egyetemi docens, a Magyar Scifitör-
téneti Társaság elnöke
90
Alföldi István ex-ügyvezető igazgató, Neumann János Számítógép-
tudományi Társaság
Szabó György médiaszakértő (ex-elnök-vezérigazgató –Sanoma)
Juhász György tartalommarketing-szakértő
Szerkesztőség: 1024 Bp., Fény u. 2.
Tel: 06-1/457-02-50, Nyitva: H–P 10–16 óra között
Kiadó: Metropolis Media Group Kft.
Felelős kiadó: a Kft. ügyvezető igazgatója
Terjesz ti országosan a Lapker Rt.
Nyomdai előállítás: Gelbert Eco Print • www.gelberteco.hu
Előfizethető: kedvezményesen egy évre (12 szám, Platinakártyával,
partneri kedvezményekkel) 17 880 Ft (1490 Ft/hó) • csoportos besze-
dési megbízással: 1490 Ft/hó • Galaktika XL (12 Galaktika XL, Gyémánt-
kártyával, partneri kedvezményekkel): 29 880 Ft/év (2490 Ft/hó) • cso-
portos beszedési megbízással: 2490 Ft/hó • partnereinknél a digitális
Galaktika 1200 forint/db
Az előfizetés teljesíthető átutalással: K&H Bank Zrt.
10403181–50526767–88671008 vagy rózsaszín pos tautalványon
a Metropolis Media Group Kft, 1535 Bp. Pf. 746. címre.
26
A meg jegy zés rovatba kérjük beírni
a kedvezményezett nevét és postázási címét.
Kanadában és az Egyesült Államokban előfizethető
a Pannonia Könyvesboltban.
www.pannonia.ca • e-mail: info@pannonia.ca
Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza!
HU-ISSN 0133-2430
Támogatóink: poty

42
 GALAKTIKA
2022. augusztus

40
78

novellák cikkek
6 Tomasz Kołodziejczak: Alkonyat Verona 26 Hidegháború
felett (első rész)
30 Böszörményi Gyula-megemlékezés
31 Böszörményi Gyula: Csillaglegenda
40 Videodrón
44 Benjamin Peek: Andrej Tarkovszkij
42 Intelligens dizájn
58 Nemere István: Eltérítés
56 A szférák zenéje
80 Henry Lion Oldie: A megmentők
75 Világűrt jelentő deszkák
94 Orosz Adél: Anyaméh
78 Zöld jövő
110 Edgar Allan Poe: Csönd
90 Obszervatórium
92 Kő kövön
102 Képregény a Galaktikában

Galaktika XL
115 Bram Stoker: A Hét Csillag Ékköve (első rész)
201 Bram Stoker-életrajz

Tartalom 5
 GALAKTIKA
2022. augusztus
Az univerzum
legerősebb mágnese
Az első kínai röntgencsillagászati műhold, az
Insight-HXMT mögött álló csapat felfedezte
az univerzumban eddig közvetlenül mért leg-
erősebb mágneses mezőt.
A neutroncsillagok kivételesen erős mág-
neses tereket hoznak létre. Ezeket a csillag
felszínéhez közel is pontosan tudják mérni.
Az Insight-HXMT csapata 146 keV energiájú
ciklotronelnyelési vonalat fedezett fel a Swift
J0243.6+6124 röntgenkettős neutroncsillag-
ban, ami több mint 1,6 milliárd Tesla felszíni
mágneses mezőt jelent.
Két évvel ezelőtt az Insight-HXMT csapata
arról számolt be, hogy a GRO J1008-57 rönt-
gen kettős rendszerben lévő neutroncsillagból
1 milliárd Tesla erősségű felszíni mágneses
teret figyeltek meg, ami akkor világrekordot
jelentett. Ezt most újabb 60 százalékkal dön-
tötték meg.
A neutroncsillag röntgen kettős rendszer
egy neutroncsillagból és kísérőcsillagából
áll. A kísérő gáza a neutroncsillag felé hul-
lik, akkréciós korongot alkotva. Az akkréciós
korongban lévő plazma viszont mágneses vo-
nalak mentén a neutroncsillag felszínére esik,
erős röntgensugárzást bocsátva ki.
6
1.
Vittorio Bernardin ajkához emelte a boros-
poharat. Tétovázott egy pillanatig az első
korty előtt, megforgatta a poharat, és a fény
felé tartva megvizsgálta a tartalmát. Lassan
elszállt belőle minden indulat.
Pedig ma egyfolytában csak ezek mi-
att bosszankodott: Irene, az a hülye ribanc;
Dimachaerus, aki ismét megmutatta az
önteltségét; a közvetlen felettese, Mario
Gambino, az a vén bolond, aki minden adan-
dó alkalommal piszkálja őt.
A legjobban talán Dimachaerus, akit
Szemnek is hívtak, hozta ki a sodrából. Igen,
egy csúcson levő gladiátor, több küzdelmet
is megnyert egymás után, remek stílusban,
teltházas aréna előtt. A turista csajok nap-
hosszat a villája előtt vártak, és arról álmo-
doztak, hogy legalább egy pillanatra meg-
jelenik, és ráírja a nevét a kis mellükre meg
lapos hasukra, és hátha, ki tudja, beinvitál
egyet-kettőt.
Ez a tiszteletet nem ismerő gladiátor
már kora reggel berontott Vittorio irodá-
jába pimaszul előírásszerűtlen öltözékben,
amelynek viselése egy kormányhivatalban
egy egyszerű polgárt figyelmeztetéssel
vagy esetleg pénzbírsággal fenyegetett vol-
na. Szandál, farmer és egy, az izmos testhez
simuló ing, mind Prada, de mégis teljesen
szembemenő, ha nem is magával a törvény-
nyel, de a szokásokkal biztosan. A gladiátor
keze meglepően finom volt, nem sportoló-
hoz illő, fényes lakkal festett körmökkel.
Kopaszra nyírt fej, erős állkapocs, sebhelyes
koponya, jobb szemén fekete szalag, egyik
füle félig hiányzott. Az arcán egy álmat-
lan éjszaka nyomai ültek, leheletéből bor-
szag áradt. Ezekért a jelekért, az ádáz, de
mindig győztes párbajok emlékeiért, ezért
az arénában és az ágyban megállíthatatlan
testért özönlöttek Veronába a turistanők

A.
USZ -
JANJDEL
ZdA
íjas s
zerző
Tomasz Kołodziejczak
Alkonyat Verona felett
a Népi Birodalom minden tartományából.
Persze Júlia erkélye miatt is.
Dimachaerus egy krémszínű, vastag, tea-
szagú papírt csapott oda Vittorio asztalára,
amelyen kalligrafi kus kézírással a céh nem
bonyolult és nem kifinomult követelései vol-
tak összeszedve. A gladiátorok egyszerűen
több pénzt szerettek volna. Nem követeltek
egyéb kiváltságot. Nem kértek jobb orvosi
ellátást, nem kértek rokkantsági biztosítást,
nem kértek Verona elhagyására szóló jogot.
Tudták, hogy mindent, amit a Tartomány-
ban meg lehet kapni, itt is megkaphatnak,
a legeslegjobbat és a legeslegkeresettebbet.
Nem álmodtak a lehetetlenről vagy a Népi
Birodalom városaiban megtartott szereplé-
sekről. Tökéletesen tudták, mit lehet kérni a
helyi tisztviselőktől, és milyen ügyekkel nem
szabad soha zavarni a Tartomány igazi veze-
tőit. Dimachaerus meg volt győződve arról,
mellesleg jogosan, hogy nem Vittorio hozza
meg a végső döntést a pénzről, hanem a fe-
Alkonyat Verona felett
GALAKTIKA
2022. augusztus
Az átrendeződött
népességű Európa a
felismerhetetlenségig
megváltozott. De milyen
szerepet játszhat ebben
egy kislány?
(első rész)
lettesei. Ezért semmibe vette a hivatalnokot.
De a szabályok szerint éppen nála nyújthatta
be a kérvényt; tudta azt is, hogy az uralko-
dók szeretik az eljárásokat és hogy minden
irat a hivatali hierarchia számos szintjén és
a városháza tucatnyi asztalán való áthala-
dás után nyer hivatalosan érvényt. Ámde a
hanyag öltözékével, a borotválatlan arcával,
az alázat begyakorolt hiányával leplezetle-
nül megmutatta Vittoriónak, hogy mennyire
nem becsüli a rangját és őt személyesen.
Dimachaerus az aréna istene volt, a helyi
hölgyek és a leggazdagabb turistanők sze-
retője, mégis formálisan Verona városának
rabszolgája. Vittorio Bernardinnak, egy he-
tedrangú tisztviselőnek, egy juahiangnak,
egy ilyen fiatal bennszülötthöz képest elég
magas beosztásban levőnek, mégis aláren-
deltnek kellett volna mutatni magát.
Juahiang azt jelenti, hogy mandarin kacsa.
Idegesítette őt Irene is, akit két nappal
ezelőtt elzavart a háztól. Elege lett csontos
7
 GALAKTIKA
2022. augusztus
testéből és túl kicsi melléből, pedig amikor
közel egy éve megismerkedett a vele, pont ez
tetszett neki: sápadt és vékony, távolról a kí-
nai turistákra emlékeztető nő. Különösen, ha
rájuk is akart hasonlítani, és rövid szoknyát,
arany szállal átszőtt blúzt és fehér csizmát
vett fel. Valószínűleg ez izgatta fel őt dugás
közben – azt képzelte, hogy egy pontosan
egy olyan nő fekszik alatta. De néhány hónap
után ez már elvesztette a varázsát, úgyhogy
azt mondta neki, takarodjon. Ha Irene sírt
és győzködte őt a szerelméről gyerekes, ma-
gas hangon, attól Vittorio megint begerjedt.
Letépte róla a ruhát, és magáévá tette a nap-
paliban, nyitott bejárati ajtónál, amely mel-
lett már ott állt a ruhákkal és egyéb cuccal
megpakolt bőrönd. Hangosan felnyögve, a nő
úgy dörgölődzött hozzá, mintha az élete, és
nem kizárólag a nagyobb alapterületű élettér
múlna rajta, de ez sem segített. Vittorio utá-
na mégis kipenderítette, menjen csak vissza
a panelbe, az öreg anyjához, és robotoljon a
nagykerben. Irene már kitapasztalhatta az
életet. Nem is ez idegesítette Vittoriót. Ép-
pen most döbbent rá, hogy nem tájékoztatta
a személyzetist a kapcsolat befejezéséről, és
nem jelentette ki Irenét. A szabályok értel-
mében Vittoriónak ezt legkésőbb az esemény
után huszonnégy órával meg kellett volna
tennie. Ám annyi munkája volt, hogy meg-
feledkezett róla. Fennállt az aktába való be-
jegyzés veszélye; amúgy nem lenne nagy ügy,
de Vittorio mérgelődött, hogy megrovásban
fog részesülni saját figyelmetlensége és nem
egy igazi vétek miatt. Hát ez van, holnap írok
egy nyilatkozatot és bocsánatkérést.
– Bassza meg ezt az öreget, az istenit! Majd
egyszer csak visszafizetek neki!
A férfi megint a kiváló toszkán borral teli
pohárra nézett, mert ez volt a sok közül az
egyik oka, hogy Európa ezen darabját meg-
védték a dzsiháddal szemben. Ezután megfe-
8 Alkonyat Verona felett
ledkezve arról, hogy élveznie kellene a nemes
italt, egy hajtásra megitta.
És csak utána szállta meg a nyugalom.
2.
– Ébredj! Kelj fel! – Egy sikoly és egy váll-
rángatás szakította ki álmából Vittoriót.
Azonnal kinyitotta a szemét, de a hálószo-
ba félhomályában csupán körvonalakat vett
ki. Még csak meg sem rándult, mintha a
takarója páncéllá válna a közelgő nappallal
szemben. Azonnál ráeszmélt, hogy ez egy
rossz nap lesz. Hajnalban csak tolvajok vagy
guoanbu közszolgák léphettek be a házába.
A közönséges rablók minden teketória nél-
kül fejbe vágták volna, vagy gázzal altatták
volna el, de nem ébresztették volna fel ekko-
ra zajt csapva.
Összerezzent. A félelem a gyomra mélyé-
ről terjedt, és mint egy megdermedt drót-
gombolyag, lassan bontakozott ki, csápjait a
szíve és az elméje, a keze és a lába felé nyúj-
totta, megbénítva a mozgás minden csíráját.
– Kelj fel!
Soha az életben nem gondolkozott ennyire
gyorsan.
Vajon Irenéről van szó? Vajon ez a szu-
ka most bajba sodorta? Vagy a genny
Dimachaerus aljas játéka miatt van az
egész? Legyen már végre valaki, aki elvágja
Dimachaerus torkát, és kiereszti a beleit!
Vagy egy ellenőrzés miatt, amely túl ma-
gas kiadásaira lett figyelmes a filtrációs
táborokba tett szolgálati utak során? Vagy
feljelentette valaki, hogy a gladiátorújon-
cok keresése mellett személyesen tesztelte
az új jelölt hölgyeket lupanárius állásokra?
Átkozott Howard, ez pedig az ő műve, noha
hányszor, de hányszor biztosította őt a ba-
rátságáról, amikor Vittorio pártfogásának
köszönhetően táborigazgatói kinevezést
kapott!

– Elég! Nem vagyok felöltözve! – Nagy ne-
hezen nyögte ki, színlelve azt, mintha csak
most ébredt volna fel.
– Gyorsan! – A jövevény két lépésnyit
hátrált, de végül Vittorio kivette, hogy nem
egyenruhát, hanem olcsó, sötétkék hivatal-
noki öltözéket visel. Szóval talán mégsem
lesz ez olyan rossz…
Végül ledobta a takarót, és felült az ágyon.
– Egy perced van, hogy leérj. Ki kell néz-
ned. Vár rád! – szólt a férfi, és kiment. Nem
magyarázta meg, hogy ki „vár”. Egyértelmű
volt. Vittorio lerúgta a pizsamáját, a nad-
rágját meztelen testére húzta fel, és nem
vesztegette az időt arra, hogy elővegye az al-
sónadrágját a fiókból, viszont egy előző nap
frissen vasalt fehér inget rántott le a fogasról.
Gondosan begombolta, és megnézte magát a
tükörben, hogy a gallér jól áll-e. Mezítláb el-
indult a lépcső felé. Azt szerette volna, hogy a
jövevények lássák, nagyon siet, ugyanakkor a
tisztelet jeléül törődik a megjelenésével.
Gyorsan, egyenletes léptekkel ment le a
lépcsőn, óvatosan, hangtalanul szedve a lá-
bát. Megpróbált nem zihálni. Megigazította
a felgyűrődött ingmandzsettát. Ez a forma
művészete. A viselkedés. A tartás és az el-
lenőrzés. Ha ez nem lett volna meg, a nyo-
morúságos származásával nem került volna
ilyen magasra a tartományi hierarchiában.
Az emeletről a földszinti társalgóba vezető
keskeny lépcső oldalai zártak voltak, ezért
minden lépés után nőtt a helyiség látható ré-
sze, és ezzel együtt kirajzolódott a jövevények
teljes sziluettje. Vittorio még mindig nem ér-
tette a dolgokat.
Az elöljáró jövevény kissé hátrébb állt:
alacsony, sötétkék öltönyben, kicsi, ápolt ke-
zekkel és fekete, rövidre nyírt, fényes hajjal.
Vittorio nem ismerte őt, ami akár fenyegető
jel is lehetett volna, de éppúgy nagyon po-
zitív. A férfinak, aki felébresztette, kispor-
Alkonyat Verona felett
GALAKTIKA
2022. augusztus
tolt alakja és sötét bőre volt, mint egy igazi
olasznak. Igaz, már enyhén kopaszodott, de
a szeme sugárzott a fiatalos energiától. A fe-
kete zakó ujja alatt egy nagy karóra csillant
fel arany színekben játszva, ujját pedig fényes
pecsétgyűrű díszítette.
A férfi lába mellett egy kislány állt, apróka,
vékonyka, hat- vagy akár nyolcéves is lehe-
tett. A lábán színes tornacipőt viselt, vékony
vádlijára élénkzöld harisnyanadrág simult, és
egy kétségkívül divatos és drága narancssár-
ga ruhát hordott, valószínűleg a Benettontól.
Vittorio azonnal észrevette a gyermek arcát,
sápadt, finom vonalú, összeszorított ajkakkal
és a földre szegezett szemekkel. A kislány a
legfrissebb, gazdag nemesek divatja szerinti
rövid frizurát hordott, de feltűnt, hogy aznap
reggel senki sem fésülte meg a világ minden
irányába igyekvő tincseit.
Kis idő után meglátta a gyerek mögött álló
bőröndöt.
– Ninhao. – Vittorio kissé lehajtotta a fe-
jét, és lefelé nézett, amikor a fehéremberhez
fordult. – Vittorio Bernardin vagyok,
juahiang tisztviselő. Minek köszönhetem ezt
a látogatást?
A válasz csak egy idő után érkezett meg.
– Hi-min úr kiválasztott téged egy fon-
tos feladat elvégzésére, amelynek helyes
végrehajtása az aktádba és az itt élő Irene
Toccóéba kerül.
– Na de… – kezdte Vittorio, azonban a
kínai egy kézmozdulattal félbeszakította.
Ő maga angolul, halkan és motyogva, szinte
érthetetlenül üdvözölte a ház urát, több ud-
variasságot tanúsítva ezzel, mint amennyire
köteles volt. Vittorio ismét lehajtotta a fejét,
s ugyanakkor megkönnyebbülést érzett. Ta-
lán mégsem a saját hibájáról van szó, talán…
Alaposabban megnézte a kislányt, aki még
mindig csendben és olyannyira mozdulatla-
nul állt, mintha nem is lélegzett volna. Az élet
9
 GALAKTIKA
2022. augusztus
egyedüli jele a ritka pislogása volt. Ez a gyer-
mek magas társadalmi státuszú családban
nevelkedett, születésétől a visszafogottságra
és jó viselkedésre tanították. Kis nemesnő.
Vajon miért hozták ide?
– Uram, köszönöm a látogatást és a bizal-
mat irántam. – Rájött, ez nem a legjobb al-
kalom, hogy bejelentse, kivágta Irenét a ház-
ból. Majd valahogy megoldja a dolgot, amint
megtudja, miről van szó valójában.
A válasz azonnal érkezett.
– Vigyázol erre a gyermekre. Legalább
nyolc hónapig. Jelenleg Pia Bernardin a neve.
Nem szólíthatod a régi nevén. Nem kérdez-
hetsz a korábbi nevéről vagy életéről. Ma
reggel született, te és Irene Tocco vagytok a
törvényes gyámjai, amíg másképpen nem
döntenek. A számládat feltöltöttük konkré-
tan erre a célra. Ezt a pénzt nem költheted el
semmi másra. Amikor megveszed az új ru-
háját, azt, amiben jött, semmisítsd meg!
A fehérember egyetlen levegővétellel, pil-
lanatnyi habozás nélkül fújta a formalitáso-
kat. Valószínűleg nem ez volt az első ilyen
alkalom az életében. Bizonyára az egészet
akár egyedül is elintézhette volna. De akkor
másképpen viselkedett volna. Bemutatkozott
volna, leült volna az asztalhoz Vittorióval,
mesélt volna egy kicsit, elmagyarázta volna
a miérteket és a hogyanokat, talán még ta-
nácsokat is adott volna. Az elöljáró jelenléte
ugyan formalizálta az egész eljárást, de egy-
ben különleges státuszt is kölcsönzött neki.
Fontos dolog lehetett, ha egy kínai tisztviselő
személyesen vette a fáradtságot, és ellátoga-
tott Vittorio házába.
Ez egy esély. Megbíztak benne és – ha nem
okoz csalódást – jutalmat kap. Ha elbaltáz-
za – akkor nem ússza meg büntetlenül. De
hát miért is ne sikerülne? Vittorio csak most
érezte, hogy a félelem utolsó cseppjei is elpá-
rolognak a fejéből, átadva helyüket az izga-
10 Alkonyat Verona felett
lomnak – igen, végre kapott egy saját esélyt!
Sikerülni fog neki, a hajánál fogva előszedi
azt az átkozott Irenét, és megmondja, hogy
üljön otthon, foglalkozzon a kis szarossal. Ez
van, valahogyan elviseli a túl hangos neveté-
sét és a kis cicijét. Kibírja ezt az egy évet, és
utána még magasabbra ugrik.
– Természetesen, uram. – Bár a fehérember
fordult hozzá, a szokásnak és a protokollnak
megfelelően közvetlenül a kínai férfinak vá-
laszolt. – Minden az elvárások szerint lesz.
– Olvasd el ezt! Íme a személy leírása és
egészségügyi nyilvántartása. – A férfi egy
szürke, nem túl vastag borítékot nyújtott
át. – Iskolai beiratkozás és órarend. Ajánlá-
sok. Elérhetőségeim. Egyelőre mindennap
beszámolsz.
– Természetesen. – Vittorio bólintott.
A kínai szó nélkül a kijárat felé indult.
A zárhoz tartotta univerzális kulcsát, és el-
hagyta Vittorio házát. A fehér hivatalnok a
gyermekre nézett.
– Vigyázz rá, azt tanácsolom – mondta,
majd egy gyors kézmozdulattal megfogta a
kislány bőröndjét, és elindult az ajtó felé.
– De hát a holmija?… – kezdte Vittorio.
– Megveszel mindent. Ne felejtsd: semmi-
sítsd meg azt, amit most visel! – A hivatalnok
még csak hátra sem nézett. – Még ma!
Vittorio utána ugrott, hogy kinyissa és
megtartsa az ajtót.
– Viszontlátásra.
– Viszontlátásra.
Amikor közeledett Piához, ő még mindig
mozdulatlanul állt, lélegzetét visszafojtva,
szótlanul.
Vittorio érezte a padló hidegét meztelen
talpa alatt, de a forróság még mindig elöntöt-
te az arcát.
– Nem szeretnél sírni? – kérdezte, kezét a
nadrágja zsebébe téve. A kislány látta, aho-
gyan Vittorio mindkét látogatónak engedel-

meskedett, most pedig meg kellett mutatnia
neki a hatalmát.
A gyermek felnézett a férfira. Világoskék,
szinte áttetsző írisze és sötét szemöldöke fur-
csa kontrasztot alkotott.
– A sírás nem méltó hozzánk – jött a las-
sú, vékonyka hangú válasz. Vittorio ráadásul
csak most vette észre, hogy a kislány szájvo-
nala csorba a sok tejfog hiányától, és rájött,
milyen kis gyerekkel van dolga. Felrobbant a
nevetéstől.
– Ne nevess rajtam! – ellenkezett a kis-
lány. – Ez udvariatlan.
De Vittorio nem tudta visszatartani ma-
gát. Elnézte ezt a kis szarost, aki jól nevelt
felnőttként próbált viselkedni, és úgy tűnt,
mintha nem igazán értené, mi történik vele.
Vittorio pedig úgy röhögött, mintha egy új
disznó viccet hallott volna. Majd azt mondta
770428
a kislány:
– Figyelmeztettek, hogy a megalázók kö-
zött leszek.
Vittorio egy szempillantás alatt elhallga-
tott, és ismét a félelem szállta meg őt.
3.
Mario Gambino főosztályvezető irodája
előtt nem volt ülőalkalmatosság. A kérel-
mezőnek állnia kellett, néha meglehetősen
hosszan. Még a hátát sem támaszthatta neki
a falnak, mert szinte egymáshoz értek a Ti-
zianók keretbe foglalt, tökéletes másai. Két-
ségkívül nem minden hátsó gondolat nélkül.
Az irodába belépő kérelmezőnek fáradtnak
kellett lennie.
Pedig Vittorio már eleve kialvatlanul lé-
pett be az épületbe. Éjjel először is egy órán
keresztül foglalkozott a gyerek alvóhelyével
az emeleten levő dolgozószobájában. Ki kel-
lett vinnie a számítógépet és a nyomtatót, ki
kellett pakolnia a zakóit a szekrényből, ki
kellett szednie az íróasztalból és a polcokról
Alkonyat Verona felett
GALAKTIKA
2022. augusztus
F I L M M Ű VÉ SZET I FO LYÓ I R AT LX V. É VFO LYAM , 08. SZ ÁM 2022. augus ztus 490 FT / 8, 60 RO N
w w w. f ilmvi l ag. h u
GYERMEKSORSOK GYARMATHY LÍVIA // SZTÁROK ÉLETE
22008
20009
CIRKO
MOZI-JEGY
Andreas Dresen: Egy anya George W. Bushsal szemben – Cirko Film
9
770428 387007
387007
50%
Stranger Things: gyerekek és rémek,
sztárok Elvistől Jane Fondáig, Gyarma-
thy Lívia: líra és szatíra, Najmányi és Kaf-
ka, Vakamacu és Japán árnyai. Különös
világok az augusztusi Filmvilágban.
az összes fontos papírt, meg kellett csinálni
és felhúzni az ágyat, ami tényleg csak abban
az esetben volt ott, ha vendég maradt nála,
aki túl jól érezte magát valamelyik buliján.
A kislány egész idő alatt szinte mozdulatla-
nul ült a forgószékben, amely a rendcsinálás
idejére a sarokba került. Színtelen szeme
követte a férfi mozdulatait, szabályos lég-
zése pedig megadta az egyes tevékenységek
ritmusát.
Aztán meg kellett várnia, míg Pia megmo-
sakodott, rá kellett vennie a kislányt, hogy
bújjon bele az Irene után ottmaradt, túl nagy
hálóingbe, és meg kellett győződni arról,
hogy a gyerek elaludt. Ő maga is a fürdőbe
ment, kétszer annyi ideig suvickolta a fogát,
mint máskor, fejét lehajtva a mosdókagyló
11
 GALAKTIKA
2022. augusztus
fölé úgy, hogy a hab a szájából a fehér por-
celánra szivárgott. S ekkor Vittoriót a pánik
újabb hulláma öntötte el. Elejtette a fogkefé-
jét, nehézkesen leült a kád szélére, és belené-
zett az egész falat eltakaró tükörbe.
Csapdába került. Nem tudta, mit tegyen.
Gyors mozdulatokkal levetkőzött, beug-
rott a még mindig nőiszappanszagú zuhany-
kabinba, Irene újabb örökségébe, amit koráb-
ban a kislány is használt. Erős hideg vízsugár
alá állt. Most nem volt képes megmondani,
hogy mitől remeg: a félelemtől vagy a hideg-
től? Ez volt a kulcs.
Ez az első lépés a megmeneküléshez. Ne
gondolj a saját félelmeidre! Akkor talán nem
fogsz félni.
Lassan összeállt a fejében minden, és nem
is figyelt a bőrét bántó jéghideg vízsugarak-
ra. A kislány az olasz tartományok nemesei
közül való, a legmagasabb rangú fehérek
közül. Akár a legmagasabb körhöz tartozó
hivatalnok, egy magas rangú helyi rendőr-
tiszt vagy egy befolyásos vállalkozó lánya.
Esetleg egy San Remó-i sztár, vagy egy divat-
tervező, egy népszerű gladiátor törvénytelen
gyermeke. A  szüleit biztosan félretették, ki-
végezték, vagy legjobb esetben valamelyik
laogai táborba küldték. Talán egy közönsé-
ges bűnt követtek el, talán elszámolták ma-
gukat a hatalomért és a befolyásért vívott
játszmában, vagy egyszerűen egy olyan kínai
szolgálatában álltak, aki elvesztette Peking
támogatását. De fennállt egy további opció
is, nevezetesen az, hogy a befolyásos szülők
egyszerűen rájöttek arra, hogy nem szeret-
nének tovább foglalkozni a gyermek nevelé-
sével. Talán elváltak, egyikük meghalt, vagy
különválasztották őket, és különböző olasz
tartományokba küldték dolgozni.
Nagyon gyakran előfordult, hogy a nem-
kívánatos utódokat idegeneknek adták át
nevelésre. Emellett a hatóságok bármikor el-
12 Alkonyat Verona felett
vehették bármelyik gyermeket, és átadhatták
valaki másnak anélkül, hogy tudnák, meny-
nyi időre. Többnyire a szülőföldjüktől eltérő
tartományba, vagy legalábbis egy távoli vá-
rosba küldték őket, így nem találkozhattak
napi szinten korábbi rokonaikkal és bará-
taikkal. A kínaiak ezt a propagandafüzete-
ikben az „Egy eszme politikájának” hívták.
A rezervátum kormányzatának az volt az
elképzelése, hogy az eszme javára minden
fehérembernek, már akinek ezt meg is en-
gedték, itt kell élni és engedelmesen dolgozni.
Vittorio ismerte azokat, akikhez mint ne-
velőszülőkhöz vitték a gyerekeket, és azokat
is, akiktől elvitték őket anélkül, hogy egy szót
is szóltak volna arról, mi lesz velük később.
„Ebben semmi szokatlan nincs” – gon-
dolta, miközben egy jéghideg víztócsában
állt. Csak azt kell csinálnom, amit elvárnak
tőlem, és kész.
Nem lehet, hogy ez csak egy próba? És ha
jól teljesíti a feladatot, előléptetik? Egy meg-
alázó, egy alsóbbrendű emberből, aki stá-
tuszt, azaz rangot és tulajdont szerzett magá-
nak, de gyakorlatilag elérte a kasztja számára
megszerezhető legmagasabb pozíciót, a fehér
rezervátum-közösség nemes, jobb tagja lesz.
Ki tudja, ki tudja…
Reggel elviszi a gyereket az iskolába,
melynek címét egy borítékban kapta. Ezután
bemegy a munkahelyére, elmagyarázza a
helyzetet a főnöknek, kérvényezi a szieszta
meghosszabbítását, ezalatt bevásárol a lány-
nak – a dokumentumok tartalmazták a ma-
gasságára és a testalkatára vonatkozó adato-
kat is. 19 óra után elhozza őt a napköziből, és
elmennek pizzát enni, így fog eltelni az első
nap. Utána majd alakul valahogyan.
Durva törülközővel megtörölte magát,
súrolva az átfagyott bőrét úgy, hogy a vér
újra tudjon keringeni, és már szinte min-
dent szépen összerakott a fejében, amikor

hirtelen a szorongás újabb hulláma kerítette
hatalmába. És ha ez a kislány rosszul visel-
kedik? Nem értett különösen a gyerekekhez.
Ugyan volt néhány szeretője az életében, aki
anya volt, de végül is ő csak megdugta őket,
nem kellett a fattyaikat nevelnie. Nem em-
lékezett a bátyjára sem – Gracjan meghalt,
amikor Vittorio alig ötéves volt. Bentlakásos
iskolában nevelkedett tisztaságban és fegye-
lemben, ezek segítették őt – a szegény külvá-
rosból származó fiút – bejutni az egyetemre,
majd a közszolgálatba állni.
Szokásához híven meztelenül lépett ki a
fürdőszobából, hogy majd a szobában vegye
fel a pizsamáját. Csak a folyosón döbbent rá,
hogy ilyet nem lenne szabad tennie, mert a
gyerek még feljelenti az iskolában. Mostantól
sok mindent át kell gondolnia és meg kell je-
gyeznie. Legalább lenne itt Irene…
Már pizsamában benézett a dolgozószo-
bába. A folyosóról érkező fény bepillantást
engedett a helyiség belsejébe. A kislány a
hátán aludt, a takaró lecsúszott róla, jobb
lába behajlítva és majdnem az álláig ért.
Egy pillanatig figyelte őt, majd egy hirtelen
támadt gondolattól vezérelve körülnézett a
szobában, hátha van elöl valami tárgy, ami-
vel Pia kárt tehetne magában – egy olló, egy
üvegedény vagy egy szabadon lévő konnek-
tor. A szüleitől elszakított gyermeknek, még
ha akaratformáló, kemény nemesekre vonat-
kozó szabályok szerint nevelték is, különféle
csacskaságok juthatnak eszébe. Szerencsére
nem látott egyetlen veszélyes tárgyat sem,
vagy talán csak túl sötét volt. Így hát vissza-
ment az ágyába, az ébresztőórát fél hétre ál-
lítva, nem hétre, mint máskor. Reggel munka
előtt enni kell adnia a gyereknek, majd elvin-
ni az iskolába, tehát több időre van szüksége.
Álom mégsem jött a szemére, csak forgoló-
dott az ágyában, egyre fáradtabban. Amikor
utoljára az órájára nézett, már jóval elmúlt
Alkonyat Verona felett
GALAKTIKA
2022. augusztus
egy. Viszont a vekker csörgése előtt felébredt,
félájultan. Képtelen volt tovább szunyókálni.
Bátyjáról és anyjáról álmodott.
Most az irodában már jó húsz perce állt
Gambino igazgató ajtaja előtt, toporogva és
dörzsölve karikás szemét. Ezen a reggel óta
szinte óránként megivott néhány eszpresszó
sem segített.
Végül kinyílt az ajtó, amelyben Crystia, a
főnök titkárnője állt, már nem fiatal, de még
mindig formás, nagyon lebarnult és kismin-
kelt nő, talán erősebben is, mint az állásához
illene. Gambino igazgató, egy csendes, sze-
rény és kétségtelenül erényes feleség férje,
szeretett ilyen típusú asszisztensnőket alkal-
mazni, és ugyanilyen kétségtelenül szeretett
ágyba bújni velük.
A nő beengedte Vittoriót a titkárságra, az
ajtóban állva, így a férfi közvetlen közelről
érezte a Fendi illatot, és hozzádörgölőzött a
Versace-kosztüm alatt feszülő, nagy mellek-
hez. Tudta, hogy Crystia szemet vetett rá,
de azt is, hogy nem engedhet meg magának
semmit, amíg Gambino nem ad jelzést, hogy
a nő megkaparintható, mert úgyis kicseréli
egy újabbra, bár nem feltétlenül fiatalabbra.
– Négy perced van – szólt a titkárnő hal-
kan, fehér fogait felfedve, és Vittorio feltüzel-
ve érezte magát. Valamikor megtörténik, az
biztos.
Végigment a keskeny titkárságon, és fel-
szólítás nélkül bekopogott a főnök irodaaj-
taján. Szokása szerint várt három csendes
lélegzetvételnyi időt, és lenyomta a kilincset.
Mario Gambino negyedrangú hivatalnok
egy nagy íróasztal mögött ült egy magas,
kényelmes, kerekes karosszékben. Kifogás-
talanul szabott öltönyt viselt, és olyan sima
fehér inget, mintha éppen most fejezte volna
be a vasalást, ezenfelül sötétkék nyakkendőt
és arany mandzsettagombokat, a mandzset-
tájában rangjelképével – egy vadlúddal. Nem
13
 GALAKTIKA
2022. augusztus
állt fel a beosztottja láttán, és azt sem java-
solta neki, hogy üljön le a szemközti székre.
– Mi vezet hozzám, Vittorio? – kérdezte
barátságos hangon, bár az arcán mosolynak
árnyéka sem volt látható.
– Kaptam egy gyereket, akit fel kell nevelni.
– Tudom, ma reggel értesítettek róla.
Kapsz tőlem két további sziesztaórát, hogy
be tudj vásárolni. – Gambino a számítógép
monitorára nézett, ujjával megnyomkodott
egypár gombot, jelezvén, hogy véleménye
szerint az ügy megoldódott, és szeretne to-
vább dolgozni.
– Köszönöm, uram… – mondta befejezet-
lenül Vittorio –, de…
– Na, mi van még? – A főnök hangja meg-
lepetten csengett, és az arcára dühös grimasz
ült ki.
– Van egy gond, Gambino úr. Nincs nőm.
Most az igazgató is szemmel láthatóan
érdeklődni kezdett a dolog iránt, ránézett
a számítógépre, végiggördítette a menüt, és
hangosan kifújta a levegőt.
– A személyes kérdőívedben az szerepel,
hogy egy nővel élsz együtt. Irene Tocco, har-
minckét éves. – Még egy kattintás. – Nohát…
egész csinos, bravó, Vittorio.
– Tegnapelőtt kirúgtam. Elfelejtettem be-
jelenteni.
Gambino a monitorról a beosztottja arcá-
ra irányította a tekintetét. Hallgatott.
– Mindig időben szóltam, de most vala-
hogy… Tárgyaltunk gladiátorokkal, estig a
munkahelyemen ültem…
– Panaszkodsz vagy magyarázkodsz,
Vittorio? – Gambino hangja keményebbé
vált. – Nem teljesítetted a kötelezettségedet.
– De hát most előszőr… – Már akkor tud-
ta, hogy hibát követ el, amikor kimondta eze-
ket a szavakat.
A feljebbvaló hallgatott. Figyelmesen
nézte Vittoriót, és rosszalló arcot vágott,
14 Alkonyat Verona felett
mintha egy zsírfoltra lett volna figyelmes
az öltönyén.
– Az állampolgár azonnal tájékoztatja a
hatóságokat élete minden fontos tényéről.
– Igen, tudom, Gambino úr – mondta ösz-
szetöpörödve Vittorio. – Éppen ezért, mert
tegnap jöttek…
– Nem vallottad be nekik?!
– Hát… nem.
– Micsoda idióta vagy! A viselkedésed
nemcsak téged, hanem az egész osztályt is
bajba sodorhatja. Érted? – Gambino ugyan
felemelte a hangját, de a székében még min-
dig szinte mozdulatlanul ült.
– Igen, igazgató úr.
– Amint kimész innen, azonnal nyújtsd
be az erre vonatkozó nyilatkozatot a ma-
gisztrátuson! Én tájékoztatom a hivatalt. Az
őrültségedről.
– És ha…?
– Mi ha?
– Ha… Felhívom Irenét és visszajön hoz-
zám. Akkor… akkor nem kell semmit sem
bejelenteni.
Elhallgatott, ismét érezve, hogy az ideges-
ség és a fáradtság szinte megbénítja a testét.
– Félre szeretnéd vezetni a hatóságot? –
Gambino szeme összeszűkült.
– Nem, nem, persze, hogy nem…
– Az előbb mondtad, hogy be akarod
csapni.
– Félreértett, uram… én csak… Irene ma-
radni akart, ezért visszajön, amint szólok
neki… – Elhallgatott, majd azonnal folytat-
ta: – Igen, persze, bocsánatot kérek, ez ta-
lán úgy hangozhatott volna, de nem gonosz
szándékból, csak arról volt szó… Bocsánat,
hibásan fogalmaztam, azonnal jelentem.
Az ajtó felé indult, de az éles hang meg-
állította.
– Két napod van visszaszerezni azt a tyú-
kot. Kettő!

– Köszönöm, uram! Nagyon köszönöm!
– Kifelé! – válaszolta Gambino, és amikor
Vittorio becsukta maga mögött az ajtót, a fü-
léhez emelte a telefonkagylót.
4.
Este hét óra előtt az utolsó kolléga is, aki
Vittorióval egy szobában dolgozott, haza-
ment. A férfi kikapcsolta a számítógépet, el-
lenőrizte, hogy senki ne kószáljon a folyosón,
gondosan becsukta az ajtót, majd felemelte
a telefonkagylót, és tárcsázta Irene anyja,
Cristina számát. Soha nem szerette ezt az asz-
szonyságot – és vice versa. Cristina azt hitte,
hogy Vittorio bántja a kislányát, aki – akár-
hogyan is – megérdemelt egy kapcsolatot
legalább egy televíziós sorozat színészével.
Cristina korábban drága cipőket árult egy
boltban, a Mazzini utcában, de valamikor a
helyi röplabdacsapat sztárja is volt, és ennek
köszönhetően nagyvilágot látott. Vittorio
gyanította, hogy a nő is erősen és szívesen
dörgölőzik ezen világ nagyjaihoz, vagy leg-
alábbis a középvonalhoz. Harminc évvel ké-
sőbb már csak egy összeaszalódott asszony
volt, akiben még éltek korábbi szépségének
emlékei, túlsminkelten, számos fülbevalóval
és gyűrűvel díszítve, amelyektől úgy nézett
ki, mintha aranyszemölcsök nőttek volna ki
rajta, erősen remegő hangjával, amely még
mindig azt jelezte a világegyetemnek, hogy
készen áll egy nagy kalandra. Igaz is, folya-
matosan voltak kalandjai, még ha csak egy
éjszakára szólóak is. A lakása falait kitöltő
képekről egy fiatal, sportruhás lány nézett
le; magas, karcsú, csinos, azzal az éles, sar-
kos olasz szépséggel, sűrű fekete hajjal és sok
színes csattal. Gyakran kísérték férfiak, ál-
talában idősebbek, elegáns öltönyben, drága
órákkal a csuklójukon. Egy fél kínai sem sze-
repelt a fotókon, ami semmit sem jelentett,
mivel a Tartomány urai és gyámjai egysze-
Alkonyat Verona felett
GALAKTIKA
2022. augusztus
rűen nem szerették, ha egy laovaival együtt
fényképezik őket. Harminc évvel ezelőtt
a legtöbb fiatal a fronton volt, így a Marmi
Lanza Verona női klubbá alakult át, Cristina
pedig a legjobb támadója lett. Irene az édes-
anyja szépségét örökölte, bár most, közel har-
mincévesen már láthatóvá vált rajta egy lassú
összeszáradási folyamat. Vittoriót ez nem
zavarta túlságosan, szerette a vékony, sőt so-
vány nőket. Irene azonban öltözködésében is
kezdett az anyjára hasonlítani, és a hangjá-
ban egy sűrűbben megjelentek a fülnek kel-
lemetlen színek. Egy nagy borraktár logiszti-
kai osztályán dolgozott, sok férfi hemzsegett
körülötte, és Irene tévesen azt hitte, hogy az
élet bonbonja még mindig ezüstpapírba cso-
magolva vár rá. A hiba a helyzet értékelésé-
ben rejlik, gondolta Vittorio.
Két nappal korábban sem esett szó semmi
fontosról. Irene étteremben akart vacsoráz-
ni, a férfi pedig fáradt volt, de a nő elkezdett
pampogni, hogy érdekes ötlete van estére, és
ha Vittorio nem viselkedik igazi férfiként,
akkor ő bizony elmegy egyedül szórakozni.
Szájon ütötte a nőt, csak úgy elvből, utána
megparancsolta, hogy takarodjon.
Ezek után meg kellene győznie Irenét,
hogy térjen vissza.
– Szia, Vittorio vagyok – mondta, ami-
kor meghallotta Cristina rekedtes hangját a
kagylóban. – Irene?
– Te szemétláda! – fejezte ki véleményét
Cristina.
– Veled nem beszélek. Hívd Irenét!
– Nincsen – válaszolta az asszony, de a
kagylót nem tette le.
– Beszélnem kell vele – ismételte meg
Vittorio.
– Irene többé nem foglalkozik veled, te
bunkó. – Az asszony hangja úgy lógott a le-
vegőben, hogy ez kétségtelenül veszekedés-
re utalt. Látszott, hogy régóta készül erre,
15
 GALAKTIKA
2022. augusztus
haragot haragra halmozva, mint a medve a
téli háját.
– Beszélnem kell vele.
– Neki viszont már nem kell beszélnie
veled – kuncogott, láthatóan elragadtatva a
briliáns válaszától.
– Hívd a telefonhoz!
– Nincsen, mondtam már! – Majd diadal-
masan, mintha az egész beszélgetés során
erre az információra várt volna, majdnem
beleordított a telefonba. – Neki már más pa-
sija van!
Vittorio hangtalanul káromkodott.
– És biztos vagy benne, hogy nincs otthon?
– Tűnj el, te balek! – hallotta Vittorio, mi-
előtt lerakták a kagylót a vonal másik végén.
5.
Vittorio fürgén lépkedett, kezét a kabátja
szűk zsebébe dugva. Pár lépéssel mögötte,
tankönyvekkel teli hátizsák alatt görnyedve
Pia tipegett. Vittorio fáradt volt az egész na-
pos munka után, és csak arra vágyott, hogy
bebújjon a házi ruhájába, és lehuppanjon
a tévé elé egy pohár borral a kezében. Még
az a későbbi dolog sem aggasztotta különö-
sebben, hogy valahogyan a gyerekkel is kell
foglalkoznia. A kicsi valószínűleg bezárkó-
zik a hálószobába, olvas valamit, vagy ját-
szik a számítógépen. Lelki szemei előtt már
látta ezt az estét – lágy fény, édes d’Asti egy
pohárban, és a sorozat két epizódja Sylvia
Colettivel, Vittorio szerint a legdögösebb fi-
atal színésznővel.
– Üdvözlöm, szomszéd! – Egy magas ke-
rítés mögül egy élettel teli hang visszahozta
a jelenbe.
A kurva életbe, csak ez a szarházi hiányzott!
– Egész szép időnk van, szomszéd! Mi új-
ság? – A kerítés fölött egy idős, de jó formá-
ban levő férfi arca jelent meg, erősen feketére
festett hajjal és bajusszal.
16 Alkonyat Verona felett
– Minden rendben, Stefano. – Megállt,
megemelte a kalapját.
– Azt hallottam, hogy van egy kis felhaj-
tás otthon. – A szomszéd jelentőségteljesen
nézett Piára.
– Semmi sem marad rejtve előtted,
Stefano, ahogy én látom – mondta Vittorio
nyugodtan, miközben gondolatban hozzá-
tette: „rohadt spicli!”. Az utcában mindenki
tudta, hogy Stefan gonganbu besugó. Ez nem
tette őt kevésbé veszélyessé, mint a rejtett
munkatársakat. Mivel tisztában volt vele,
hogy mindenki tart tőle, gyakran pimaszul
és kötekedően viselkedett.
– Nyugdíjas szomszédként az ember több
mindent lát.
– Néha irigyellek ezért a nyugdíjért.
– De Irene már nem él veled?
– Elutazott, mert a beteg nagynénjére kell
vigyáznia.
– Beteg nagynénje, mondod… – Stefano
elmosolyodott. – Ha ezt mondod. Ne jöjjek
át hozzád egy kis borocskára és kártyázásra?
Rég nem játszottunk.
– Nagy örömmel, Stefano, de ma nem
megy. Foglalkoznom kell a gyerekkel.
– Persze, persze…
– Na, megyek. – Vittorio most mosolygott.
– Hív a kötelesség. Feladataim vannak.
– Világos, szomszéd, persze, nem szabad
félvállról venni a kötelességet. Akkor vi-
szontlátásra!
Stefano szemmel láthatóan csalódott
volt, amiért nem tudott olyan látogatást
kikényszeríteni, amely ingyenes vacsorával
és borral járt volna. Neki nem volt szokása
bármit is magával hozni, még csak egy üveg
büdös cefrét sem. Vittorio azonban időn-
ként meghívta, etette, itatta, megengedte
neki, hogy piszkos megjegyzéseket tegyen
Irene seggére, és néha pár tucat líruant
nyerjen… Remélte, hogy ezek majd jobb

értékelést biztosítanak neki Stefano jelen-
téseiben.
– Akkor viszlát, Stefano – felelte Vittorio
már-már derűsen, és fürgén elindult a
ház felé.
– Szomszéd! – hallotta a háta mögül, ezért
megállt, és hirtelen megfordult.
– Na, mi van, Stefano? – Ezúttal még egy
kis ingerültséget is megengedett magának a
hangjában.
– Ez egy fontos feladat, tudod. – A férfi
hangja fémesen csengett. Az öreg, kifakult
szemek szenvtelenül, szinte pislogás nélkül
néztek Vittorióra, ajka keskeny vonallá ala-
kult át.
Vittorio egyszer vette a fáradságot, és a vá-
rosháza személyzeti osztályán lévő ismerősei
révén ellenőrizte Stefano aktáját. Az öreg
szomszéd, aki napokat töltött egy kis elő-
Alkonyat Verona felett
GALAKTIKA
2022. augusztus
kertben felállított nyugágyon melegedve, fia-
tal korában a politikai osztályon szolgált. Ezt
követően több évig a Siena melletti laogaiban
volt őr, felettesei nagyon jól nyilatkoztak róla.
– Természetesen, Stefano!
– Ha segítségre van szükséged, szomszéd,
szólj!
– Persze, szólok!
– Hát akkor viszontlátásra!
Anélkül, hogy megvárta volna a választ,
az idősebb férfi megfordult, és visszacsoszo-
gott a nyugágyához.
Vittorio egy pillanatig figyelte. Ez nem
nézett ki jól. Stefano világosan az értésére
adta, hogy azt a feladatot kapta, figyeljen rá,
hogyan törődik Vittorio a gyermekkel. De
nem ez volt a legrosszabb. Alkalomadtán ez a
rohadt spicli összegyűjti és feljegyzi az összes
többi dolgot – mit csinál Vittorio a szabad-
17
 GALAKTIKA
2022. augusztus
idejében, kivel találkozik, milyen lányokat
kefél, milyen bárokban kóborol. Több tucat
apró megfigyelés és észrevétel, amitől az ő
személyi aktája vizenyős lábként dagad majd
fel. Hiszen tisztában volt vele, mert Veneto
Tartományban így ment az élet, minél ke-
vesebbet tudnak a szolgálatok az emberről,
annál jobban jár. Az üszkös, duzzadt lábakat
általában egyszerűen levágják.
Mégis úgy döntött, hogy leghamarabb
holnap aggódik miatta. Ma filmre és borra
vágyott, s mivel a kislánynak köszönhette azt
a lehetőséget, hogy egyedül tölthesse az estét,
amikor mindent elkészített magának, kihív-
ta őt a szobából, és fagylalttal kínálta.
– Szedjél magadnak a dobozból egy kis
tálkába! – utasította a gyereket, hogy az vé-
letlenül se gondolja, az ő társaságában fog
enni. A kislány pontosan és szótlanul – szo-
kásához híven – követte az utasításait, de
miközben felfelé tartott a lépcsőn a szobájá-
ba, halkan maga elé mormolta, mintha nem
lenne biztos benne, akarja-e, hogy Vittorio is
meghallja: „Köszönöm”.
Vittorio hirtelen rádöbbent, hogy ez volt
az első kedves szó, amit a kislány mondott,
mióta megjelent itt. És hogy ez a hála egy tál-
ka tejszínes fagylaltért jólesett neki.
6.
Vittorio másnap még kétszer felhívta Irene
édesanyját, de ezek a hívások is ugyanúgy
végződtek, mint az első.
A városházán is átbeszélte az egészet az
egyik ismerőssel, nem kételkedve abban,
hogy a találkozóról készült megfelelő fel-
jegyzés átkerül ahhoz, akihez kell. Meg-
tudta, hogy normál esetben nem követett
volna el nagyobb vétséget, csak kérvényt kell
írnia, beismerni a késést, és ennyi. Köztu-
dott, hogy nem túl jó, ha az aktában olyan
papírok vannak, amelyek a Tartomány felé
18 Alkonyat Verona felett
irányuló hanyagságot dokumentálják, de
rendes körülmények között ez csak egy kis
hiba lenne. Ezt mondta az ismerős. Termé-
szetesen Vittorio nem árulta el neki a részle-
teket a valós helyzetéről.
Ezt az ügyet személyesen kellett elintéznie.
Sikerült úgy átrendeznie a megbeszélése-
ket, hogy meghosszabbítsa az ebédszünetet.
Fogott egy taxit, és Irene munkahelyéhez
hajtatott. Az irodaház Cadidavidban, a déli
külvárosban állt, ahol húsz évvel korábban
a központból kitelepített veronaiak közül so-
kan vertek gyökeret és nyitottak új üzleteket.
A homlokzati falon, egy olyan kapu mellett,
amely évekkel ezelőtt talán automatikusan
nyílt, de ma már csak nagy erőfeszítéssel le-
hetett bejutni rajta, az épület négy emeletét
elfoglaló cégek listája lógott. A Tartomány-
ban csak az ötven főnél kevesebb alkalma-
zottat foglalkoztató kis cégek folytathatnak
magánvállalkozást. A nagyobbak, még ha
formálisan privát tulajdonban maradtak
is, gyakorlatilag teljes mértékben állami el-
lenőrzés alatt álltak. Az irodaházban főként
kereskedelmi ügynökségek kaptak helyet,
amelyek borra és gesztenyére, márványra és
fára, sőt orvosi eszközökre és gyógyszerekre
szakosodtak.
Egy darabig a bejárat előtt mászkált, mi-
közben ismét elgondolkodott azon, mit is
akar valójában Irenétől, majd végül belépett
az előtérbe. Az épület már régen maga mö-
gött tudta a fénykorát, a csarnok berendezése
egy évtizeddel korábban is régimódinak szá-
mított volna már, de tiszta volt és rendezett,
az épülettulajdonos pedig gondoskodott ar-
ról, hogy a recepció mögött egy igazán csinos
lány üljön. Egy új lány, Vittorio korábban
nem látta őt itt.
Megadta az adatait, kapott egy vendégki-
tűzőt, és a lifthez ment, nem várta meg, hogy
a kisasszony felhívja Irenét.

Amaz valamit kiáltott utána, de minden
meggyőződés nélkül – elvégre megkapta a
személyi adatait. És mivel a férfi nem várt a
bejutási engedély megerősítésére, nyilvánva-
lóan nem is volt rá szükség. Minek kötözköd-
ni az ilyen emberekkel?
Felment a harmadik emeletre, és szinte
azonnal találkozott Irenével, aki kávéra várt
a folyosón álló automatából.
A nő oldalt állt a lifthez képest, felegye-
nesedve, és idegesen kopogtatta ujjaival a
gépet, amely sziszegve fekete folyadékot
köpködött egy csészébe. Vállig érő sötét
haja eltakarta a nő arcát. Szürke kosztümöt
viselt, amely jól kiemelte vékony testét és
karcsú lábát. A márkás és kelleténél egy mé-
rettel nagyobb melltartóba csomagolt keble
elég nagynak tűnt.
Irene megint tetszett neki. Talán ez a visz-
szatérés mégsem lesz annyira kellemetlen?
De amikor a nő megfordult a csészével a
kezében, és meglátta Vittoriót, olyan gri-
maszt vágott, mintha egy koldussal találná
szembe magát, méghozzá egy jó büdössel.
– Mit akarsz? – sziszegte, oldalra nézve.
– Beszélnünk kell.
– Muszáj volt idejönnöd? – Megint körbe-
nézett. Nem akart botrányt a munkahelyén.
– Anyád nem hívott a telefonhoz. Három-
szor hívtalak.
Kinyílt egy ezüst fémlappal burkolt ajtó,
és egy középkorú férfi lépett ki a folyosóra,
aktatáskával a kezében. Szó nélkül elhaladt
mellettük, de nem mulasztotta el alaposan
szemügyre venni Irene hátsóját. Megállt a
lift előtt.
– Ne itt! – A nő gyors léptekkel elindult
egy másik ajtó felé. Vittorio utána eredt. Egy
kicsi, zsúfolt tárgyalóteremben találták ma-
gukat, ahol az asztal tele volt pakolva min-
denféle papírral, és a széktámlákon zakók
díszelegtek. Irene nem ült le.
Alkonyat Verona felett
GALAKTIKA
2022. augusztus
– Öt percünk van – mondta, és belekor-
tyolt a kávéjába.
– Visszajöhetsz hozzám. – A férfi figyel-
mesen nézte a nő arcát. Irene pislantott
egyet, ajka egy pillanatra elgörbült, mintha
ellentmondásos üzeneteket kapna az agyától.
Utána jött a mosoly. Diadalittas.
– Tűnj el, Vittorio! Nem kellesz!
A férfi egy lépést tett felé, de a nő nem
ijedt meg.
– Meg ne próbálj… Meg ne próbálj…
– Gyere hozzám vissza! – ismételte meg a
férfi. – Jobb lesz.
–Nem adtad be a papírokat, ugye?
– Nem
Irene megint ivott egy korty kávét.
– Na ide figyelj, Vittorio! Valamikor veled
akartam lenni, anyám fecsegése ellenére. De
kiderült, hogy csak egy kis pöcs vagy, és most
már nem akarlak. Van pasim. Nagyszerű pa-
sim van. Én bejelentettem azt, amit kellett.
– Bejelentetted?
– Igen. Na, tűnj el, Vittorio, dolgoznom kell!
A férfi szó nélkül távozott. Tény, hogy
valamikor azt szerette Irenében, hogy nem
szentimentális.
De sajnos nem ez volt a nap vége.
Amikor visszatért az irodába, a váróte-
remben egy elegánsan öltözött, gyönyörű,
fiatal kínai nővel találkozott, aki a fontos
vendégeknek fenntartott széken ült. Egyik
karcsú lábát a másikra tette, lassan mozgat-
va a lábfejét az üveggyöngyökkel díszített,
fényes, piros cipőben. A haja rövid és szőke
volt, az arcán erős smink, körmeit pedig még
a cipőjénél is fényesebbre festette. Illatozó
lattét iszogatott, és unottan nézett maga elé.
– Jó napot kívánok, asszonyom – mondta
Vittorio, de a nő nem méltóztatott válaszolni,
még csak egy pillantással sem tisztelte meg.
A férfi elindult az irodája felé, de útközben
elkapta Agnese, a recepciós.
19
 GALAKTIKA
2022. augusztus
– Gambino úrnak látogatója van – mo-
solygott, mintha köszönetet várna a titok fel-
fedéséért.
– Ki?
– Dimachaerus… – kezdte, mire Vittorio
a fogán keresztül káromkodott egyet. –
Gambino úrnak meghívókat hozott a dísz-
páholyba, a holnapi rendezvényre. Szemé-
lyesen.
– Az ott ki?
– Ő Hszianmej asszony, a miniszter lánya…
– Igen, tudom, tudom. – Vittorio elindult
az irodája felé, de hirtelen megállt, és meg-
fordult. – Köszönöm, Agnese.
A nap hátralévő részében a férfi ki sem
dugta az orrát a szobából. Újraszámolgatta
a táblácskáit, de az agya folyamatosan azon
kattogott, hogy mit jelenthet a gladiátor lá-
togatása. Ha a főnökök Vittorio feje fölött
belemennek a céh feltételeibe, akkor ő maga
rendkívül kínos helyzetbe kerül. De akár to-
vábbi ajándékokat is kaphatnak, ugyanakkor
a tárgyalások kudarcáért a beosztottjukat hi-
báztathatnák. Ha Dimachaerus éppen a Tar-
tomány egyik legfontosabb tisztségviselőjé-
nek a lányával jár, akkor ő megingathatatlan.
Vittorio nem sokkal este hat után kisur-
rant az irodából. A gyönyörű kínai nő termé-
szetesen már régóta nem ült a váróteremben.
Vittorio fáradtan és dühösen tért haza.
Csak annyit ellenőrzött, hogy Pia a szobájá-
ban van-e, gyorsan lezuhanyozott, és bedőlt
az ágyba.
7.
Rémálmok kínozták, de reggelre képtelen
volt visszaidézni ezek közül akár csak egy
morzsát is. Ugyanakkor éjjel többször is iz-
zadtan felriadt, és levegő után kapkodott.
Vittorio nem foglalkozott vele, elvégre tud-
ta, hogy bajban van – a gladiátorokkal, a
főnökkel, azzal a ribanc Irenével és a kislány
20 Alkonyat Verona felett
gondozásával –, és hogy mindez az agyában
forrong. Az idegei mindig kikészítették – az
iskolában, amikor nem volt ügyes az órákon,
a munkahelyén, amikor elcseszte a felettese-
ivel való viszonyát, a magánéletében, amikor
hagyta, hogy valaki megint átverje.
Most is, mint már többször az életében,
csapdában érezte magát. Tudta, vagy hagyja
magát szétmarcangolni, vagy vállalja a ki-
hívást, és feláll, nem törődve azzal, hogy ez
mennyi idegbe és egészségbe kerül.
A Piával való foglakozás lehetőséget ad-
hatott volna egy karrierugrásra, feltéve,
hogy erőfeszítéseit és elkötelezettségét elis-
merik. De ugyanilyen könnyen a mélybe is
taszíthatja, ha hibázik. És még ha nem is hi-
bázik, csak egy fontos ember kitalálja, hogy
meg akar szabadulni Vittoriótól, mert túl
sokat tud, mert jutalmat követel, mert éppen
ellenkezőleg, nem teljesíti az elvárásokat.
A  Tartományban bármilyen viselkedést lo-
jálisnak vagy ellenségesnek lehetett minősí-
teni, ez csupán a fehérek számára ismeret-
len, Pekingből érkező aktuális utasításoktól
vagy egyszerűen a helyi titkár szeszélyeitől
függött.
Vittorio majdnem félóránként felriadt, de
újra és újra vissza is merült rejtélyes és isme-
rős, ijesztő és hétköznapi képekkel és han-
gokkal színezett álmaiba, melyekből később
egyre sem emlékezett. Csak egyszer kelt fel,
és ment ki a fürdőszobába. A lépcső tetején
fény szűrődött ki, Pia nyilván megint elaludt
felkapcsolt lámpa mellett, de nem akart be-
menni. Elintézte a legszükségesebbet, és
anélkül, hogy kezet mosott volna, visszabújt
az ágyba.
Amikor reggel felébredt, az volt az érzé-
se, hogy fáradtabb, mint este. Ránézett az
órájára – még csak hat. Elméletileg még egy
kicsit tovább ágyban maradhatott volna, de
úgy döntött, hogy keményen kezdi az új na-

pot. Ledobta magáról a takarót, és egyetlen
ugrással talpra állt. Az éjjeli pisilésnek kö-
szönhetően nem kellett sietnie a fürdőbe,
így nyújtózkodott, csinált néhány hajlon-
gást, guggolást és harminc fekvőtámaszt.
Ez adott neki egy utolsó energialökést, és
kiszorította az összes éjszakai rémséget a
fejéből.
Erős és feszült volt, de készen állt. Szembe
fog nézni ezzel a nappal, ezekkel a fattyakkal,
ezzel az élettel!
Úgy lesz. Mától.
Átment a konyháján, hogy bekapcsolja a
kávéfőzőt. Az erős, 100 százalékos arabica
illata ingerelte az orrlyukakat és a nyálmiri-
gyeket, és tovább erősítette a tettvágyát.
Felhúzta a tréningnadrágját, és mezítláb
elindult a lépcső felé.
– Ébresztő! – kiabált. Aztán a tekintete
egy kis kék papucsra esett, amely a lépcsőn
hevert. Szinte biztos volt benne, hogy előző
nap még nem volt itt. Felemelte, és a korlát-
nak támaszkodott.
– Pia! Fent vagy már?! – Felnézett.
A nappali fényben nem vette azonnal észre,
hogy a kislány szobájában még mindig ég a
lámpa. Senki sem válaszolt, mocorgás sem
hallatszott.
Vittorio elindult felfelé a lépcsőn, mezte-
len lábával zajosan csattogott a fa lépcsőfo-
kokon. Belökte a lány szobaajtaját. Belépett.
A lámpa valóban égett, a takaró az ágy mel-
lett hevert, a redőny az ablakon fel volt húz-
va, pedig a férfi biztosra vette, hogy elsötétí-
tette a szobát, mint minden este. A kicsi lány
nem volt ott.
– Pia!
Benézett az első emeleten található máso-
dik hálószobába, majd visszatért a gyerek-
szobába.
– Miféle vicc ez? – Benézett az ágy alá, ki-
nyitotta a szekrényt, jóllehet még egy olyan
Alkonyat Verona felett
GALAKTIKA
2022. augusztus
vékony kislány, mint Pia, sem fért volna el a
polcok között.
Leszaladt a földszintre, és egy sor abszurd
dolgot csinált: többször bement a konyhába,
a szobájába, a fürdőszobába, és úgy keresett,
mintha valaki valójában elbújt volna ezekben
a helyiségekben. Néhány másodpercig állt a
folyosón egy nyitott szekrény előtt, és ugyan
tökéletesen látta, hogy senki sincs ott, ide-
oda mozgatta a kabátokkal és zakókkal teli
fogasokat.
Mit sem törődve azzal, hogy mezítláb van,
kinyitotta a ház ajtaját, és kifutott. És ekkor
meglátta a kislányt. Csukott szemmel ült a
mikroszkopikus gyep sarkában, egy műanyag
székre görnyedve, karját az álláig felhúzott
lába köré fonva. Mindkét lábfejét belegyömö-
szölte a másik kék papucsba, így védekezve
a reggeli hideg ellen. A papucsa és a talpa is
piszkos volt – bizonyosan hosszabb utat tett
meg, mint a ház ajtajától a kerti székig.
Egy pillanatra Vittorión rendkívüli rémü-
let hatalmasodott el, de szinte azonnal észre-
vette, hogy Pia lélegzik.
Már éppen rá akart kiabálni, de közben rá-
jött, hogy nem kellene felhívnia magára sen-
ki figyelmét. Lassan körbenézett. A keskeny,
szerencsére üres utca két oldalán alacsony
kerítéssel elválasztott, néha bokrokkal vagy
fákkal eltakart házikók bejáratai húzódtak.
Pia a kertecske egyik sarkában ült, így kívül-
ről valószínűleg senki sem láthatta. Huhh…
Csendben odalépett a kislányhoz, majd
egyik kezével a száját takarta el, a másikkal
pedig magához szorította törékeny testét. Pia
szinte azonnal felébredt, talán kiabálni akart,
de csak a férfi tenyerét nyálazta össze. Meg-
rándult, megfeszült, és úgy rugdosott a lábá-
val, hogy a papucs nekirepült a kerítésnek.
– Csend legyen! Én vagyok – sziszegte
Vittorio, és a szükségesnél erősebben szorí-
totta magához.
21
 GALAKTIKA
2022. augusztus
A kislány a fájdalomtól felnyögött, de fel-
ismerte a férfit, és abbahagyta a rángatózást.
Vittorio néhány ugrással elérte a bejáratot,
berontott a lakásba, és majdnem a padlóhoz
vágta Piát.
– Mit csináltál ott, te kis szaros?! – kiabált
rá, és hagyta, hogy egyre erősödő dühe ki-
áradjon belőle. – Ó, te…
Pia felállt, és egyenesen a férfi szemébe
nézett. Sőt, úgy tűnt, hogy egy mosoly is át-
futott az arcán.
– Ki kellett mennem! Az ajtó becsapódott.
– Te szarházi, te… – Vittorio felemelte a
kezét. A kislány fejét védve összehúzta ma-
gát. A férfi eltalálta az alkarját, mire Pia meg-
ingott, de a lábán maradt. Vittorio odaugrott
hozzá, újra meg akarta ütni, de végül vissza-
fogta magát. Ha a tanárok verés jeleit látják
rajta, feljelentik őt. És nem tudható, mi lesz a
következménye.
– Menj fel! – kiabált – Készülj az iskolába!
Pia lassan hátrált, hogy figyelni tudja a
férfi mozdulatait. Vittorio látta, hogy a kis-
lány arcán könnyek csorognak, de közben
mégis úgy érezte, hogy mosolyog.
8.
A kialakult helyzet miatt Vittorio súlyos ké-
séssel indult munkába. Szerencsére ez nem
sokszor esett meg vele, így bármilyen kifogást
el tudott hitetni a titkárnővel. Egy szivárgó
csapot talált ki, és azt, hogy várnia kellett a
vízvezeték-szerelőre. Nyolc előtt felhívta a
céget, és előadta a mondókáját. Eszébe jutott,
hogy néhány hónapja Agnesének magának is
gondja volt ezzel, így most megértéssel hall-
gatta a férfi magyarázatát.
– Egy kincs vagy – mondta végül Vittorio,
és letette a kagylót. A veronai lányokról azt
mondják, hogy nehezen felszedhetők és
keményfejűek. Agnese nyilvánvalóan nem
idevalósi. Csúnya volt, mint egy öszvér, és
22 Alkonyat Verona felett
mohón reagált minden olyan mondatra,
amely éppen csak utalt arra, hogy flörtöl-
nének vele. Úgy vágyott a szerelemre, mint
a száraz homok a tenger hullámaira, és az
osztály munkatársai ezt nem mulasztották
el kihasználni. Szinte mindenkivel lefe-
küdt, és biztosan mindenkivel, aki jelent-
kezett nála. Vittorio még arra a néhány
alkalomra is szívesen emlékezett a céges
rendezvényeken, amikor a nő két hígacska
ital felszolgálása között hagyta magát egy
üres irodába vonszolni.
Természetesen azt is gyanította, hogy
Agnese egy tégla, és az alkalmazottakkal
való lefekvés kiváló eszköz arra, hogy nem
hivatalos információkat és véleményeket
gyűjtsön. Alkalomadtán akár kompromittá-
ló anyagot.
Vittorio a késése ellenére gondosan meg-
borotválkozott, kivasalta az ingét, és kifé-
nyesítette a cipőjét. Készült az összecsapásra,
ilyenkor a megfelelően megválasztott öltözék
a hivatalnok védőpajzsa.
Kilépett a házból, és még egyszer körül-
nézett, nem maradt-e nyoma Pia éjszakai
szökésének. Három lépéssel a kapuhoz ért,
és ahogy kinyitotta, egy autómotor zümmö-
gését hallotta. Nagy, sötétkék Maserati gör-
dült végig lassan az utcán, és megállt Vittorio
előtt. Lassan kinyílt az első és a hátsó ajtó.
A kocsi elejében egy kínai férfi ült, való-
színűleg ugyanaz, aki Piát Vittorióhoz hozta.
Mellette a sofőr sziluettje rajzolódott ki, egy
tagbaszakadt, sötét szemüveges férfi. A hátsó
ülés üres volt.
– Szálljon be, Bernardin polgár! – mondta
a kínai tökéletes olaszsággal, a legkisebb ak-
centus nélkül.
Vittorio habozott.
–Kérem, ne féljen.
Biztosan ezt mondják mindenkinek. Na
de… mi mást tehetne?

– Persze – válaszolta, és beugrott az au-
tóba. Be akarta volna csukni az ajtót, de az
automatikusan bezáródott, megütve a kitar-
tott kezét.
Az autó lassan elindult, és egy pillanat
múlva Vittorio ráeszmélt, hogy nem lát sem-
mit az ablakon keresztül. Az üveg szinte fe-
kete volt. Hogyan láthatott rajtuk át bármit
is a sofőr?
– Szemüveg. – A kínai bizonyára nem elő-
ször találta magát ebben a helyzetben. A sofőr
egy röpke időre Vittorio felé fordult, és moso-
lyogva kivillantotta a fogait. A szemüvegkeret
szorosan az arcához tapadt, a lencséken szi-
várványos fények táncoltak.
– Meg van lepődve, Bernardin polgár?
– Még sohasem hívtak meg… ilyen mó-
don. Én egy egyszerű köztisztviselő va-
gyok… – kereste a szavakat a megfelelő
megfogalmazáshoz. Az autó belseje annyira
lenyűgözte, hogy egy másodpercre még a fé-
lelméről is megfeledkezett. Rácsodálkozott
a bőrkárpitra, az acélfényű burkolatokra, a
parázsló műszerfalra – néhány kijelző cél-
ját csak sejteni tudta. Az elülső üléseket egy
függőleges fal választotta el, amely félmagas-
ságig ért. A mennyezeten egy meglehetősen
vastag gerenda vagy sín volt látható, amely
pontosan felette helyezkedett el. Úgy sejtette,
hogy ez egy leereszthető redőny, amely levá-
laszthatja az autó hátsó részét és a benne ülő
utasokat.
– Két tizedmásodperc. – A kínairól ismét
kiderült, hogy telepata. – Ennyi idő kell neki,
hogy lemenjen. Akár az ujjait is elveszítheti.
A kocsi belseje újszagú volt, vagy inkább
– erre Vittorio csak egy kicsit később jött rá
– nem is új, hanem tiszta. Mintha valaki mi-
nőségi, de egyben erős fertőtlenítőszerekkel
pucolta volna ki. Olyanokkal, amelyek nem
egy közönséges budi, hanem egy kórterem
tisztítására voltak alkalmasak.
Alkonyat Verona felett
GALAKTIKA
2022. augusztus
– Azért van itt, polgár, mert úgy véltem,
hogy tisztáznom kell valamit. Kérem, tekint-
se ezt udvariasságnak. Fontos, hogy a polgár
mindent jól értsen.
A kínai utolsó mondata inkább kérdés-
nek, mint kijelentésnek hangzott, és Vittorio
reagált.
– Igenis.
– Téged választottak, hogy vigyázz a kis-
lányra – a kínai hirtelen tegezésre váltott,
de hangja nyugodt, monoton maradt, és
egy pillanatra sem fordult hátra –, mert egy
senki vagy.
Várt egy pillanatig, azt akarta, hogy
Vittorio megeméssze a szavait, és teljes mér-
tékben ráébredjen a jelentésükre. Az autó
motorja egyenletesen járt, talán egy picit
hangosabban, mint kellene egy ilyen osztá-
lyú jármű esetében. Talán azért, hogy elfojt-
sa a kívülről érkező hangokat. Odabent sem-
mi sem utalt arra, hogy hol lehetnek, nem
hallatszott sem a turisták kiabálása, sem az
utcai kutyaugatás, sem más járművek motor-
hangja. Az autó hol megállt, hol gyorsított,
de több hosszabb szakaszt is megtett lassí-
tás nélkül, és többször fordult száznyolcvan
fokot. Így hát Vittoriónak fogalma sem volt,
hová mennek.
– Ha valami nem sikerül, eltűnsz, és sen-
ki sem kérdez utánad. Ha viszont sikerül,
akkor is egy senki maradsz, csak magasabb
rangban. Jobb kilátásaid lesznek. És ez már
magában is jobb perspektíva, mert magasabb
szintre kerülsz. – A kínai gépiesen csengő
hangjában hallatszott valami elégedettség a
szerinte jól sikerült szójátéka miatt.
– És minek kell sikerülni? – kérdezte hig-
gadtan Vittorio.
– Vigyáznod kell a gyerekre. A sorsáról
még nem született döntés. A szülei, valószí-
nűleg sejted, fontosak voltak.
– Fontosak? Fehér fontos emberek?
23
 GALAKTIKA
2022. augusztus
– Ne ítélj elhamarkodottan! Nézd Ema-
nuelt! Fehér és fontos.
A sofőr ismét megtisztelte Vittoriót az
egyenletes fehér fogú mosolyával.
– Törődnöd kell a gyermekkel.
– Kicsoda ő? – bátorodott fel.
– Hát, ezek szerint igazat mondanak ró-
latok, veronaiakról. Bolondok vagytok! –
A kínai felkacagott. – Tényleg azt hiszed,
hogy ezt megtudhatod? Hogy ez hasznos
lesz neked?
– Én… valami fontosat teszek, ugye? Na-
gyon örülök annak, hogy ilyen nagy biza-
lomban részesültem. Büszke vagyok magam-
ra. Azt szeretném… – Tétovázott. – Igen, azt
szeretném, ha még jobban bíznának bennem,
győződjenek meg arról, hogy megérdemlem!
A kínai nem válaszolt azonnal. Talán
fontolóra vette Vittorio szavait, vagy talán
csak úgy tett, mintha gondolkodna rajta.
Végül döntött.
– Vannak különböző vélemények. A bi-
zottság még nem határozott. Róluk, a gye-
rek szüleiről. Tehát egyelőre életben marad.
Rendesen fog élni. Egy semleges személyre
lett rábízva, hogyan is kell ezt helyesen fo-
galmazni a nyelveteken?… Megtalálták az
egyensúlyt. Ne hidd el, amit rólunk írnak!
Nem az egyensúly a kultúránk legnagyobb
értéke. Csupán egy módja az előnyszerzés-
nek. De egyelőre azt akarjuk, hogy minden
lehetőség rendelkezésre álljon. Egyelőre nem
történhet vele semmi.
Egyelőre… Vittorio ösztönösen túl na-
gyot nyelt.
– Pontosan ezért egy senki vagy – folytat-
ta higgadtan a kínai.
Aztán az út hátralévő részében, azaz
még néhány percig, hallgatott. Az autó vé-
gül megállt.
– Uram! – Vittorio hirtelen olyasmi mel-
lett döntött, amire fél órával ezelőtt nem is
24 Alkonyat Verona felett
gondolt volna. – Mi a véleményed a szüleiről?
Szeretném jobban megérteni, mit vársz tőlem.
– A Bizottság még nem döntött, polgár
– válaszolta a kínai, és abban a pillanatban
halk pattanással kitárult a kocsi hátsó ajtaja.
Fény, zaj és meleg levegő tört be. – Elvárom
tőled, hogy értesíts, ha bármi furcsa történ-
ne. Senki mást. Csak engem.
De mi furcsa történhet?
– Biztos vagyok benne, hogy rá fogsz jön-
ni, annyira nem vagy buta. Hívj fel, ha kell! –
Miközben a kínai beszélt, a sofőr megfordult,
és átadott Vittoriónak egy névjegykártyát,
amelyen csak egy telefonszám szerepelt. –
Elmehetsz!
– Viszontlátásra, uram – mondta Vittorio,
és kiszállt. Egy pillantás elég volt ahhoz, hogy
felismerje, hol van. A Via degli Alpini és a
Via Ponte Cittadella sarkán, pont a városhá-
za előtt. Az autó gyorsan elhajtott. Meglepő
módon kívülről egyáltalán nem hallatszott a
motor zaja.
Vittorio megigazította a zakóját, és gyors
léptekkel a munkahelye felé indult.
(folytatjuk)
Ilnyickaja Tatjána fordítása
Tomasz KOŁODZIEJCZAK
1967-ben született lengyel író, szerkesztő, ki-
adó. 1985-ben mutatkozott be első elbeszé-
lésével egy műszaki folyóirat oldalain. Öt
évvel később már regénye jelent meg, és az-
óta is rendszeresen jelentkezik újabb kötetek-
kel. Vonzódik az SF-hez és a fantasyhez, de írt
már gyermekeknek szóló képregényeket is.
Ilyen minőségben dolgozott többek közt a Dis-
neynek és a DC-nek. Munkásságáért nyolcszor
jelölték Janusz A. Zajdel-díjra, amit 1996-ban,
Kolory Sztandarów című regényéért sikerült is
elnyernie. Novelláit több nyelvre lefordították
már, magyarul most olvasható először.
 GALAKTIKA

HAMMERWORLD
METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA!
2022. augusztus

KERESD AZ ÚJSÁGOSOKNÁL!
A LIMITÁLT GYŰJTŐI KIADÁSÉRT ÉS A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT LÁTOGASS EL A HONLAPUNKRA!
WWW.HAMMERWORLD.HU

Nygmalion Strong Deformity Everflow Golconda Tulpa

Deluminate Inside Your Sun Élni kell Posterity How To Create...

KIADVÁNYAIKAT VÁSÁROLD MEG ONLINE VAGY KERESD A ZENEKAROKNÁL!

www.hammerworld.hu/lemezkiado
Alkonyat Verona felett 25
 GALAKTIKA
2022. augusztus
Hidegháború
Új hidegháború? Második hidegháború? Vagy csak rövid
szünet után folytatódik az első? Ezek a kínzó kérdések gyötrik
az embereket az utóbbi években. De mi a helyzet valójában?
H
IDEGHÁBORÚ. Már azt hit-
tük, elfelejthetjük ezt a fogal-
mat, amely évtizedekig tette
próbára az emberiség életét,
ideológiák mentén kettétépve egy bolygót és a
civilizációt. Most mégis egyre többet halljuk
ez a szót. Valóban új életre kelt a démon, aki
a legsötétebb időszakban az atomholokauszt
rémével fenyegetett minket?
Nehéz erre a kérdésre válaszolni, egyszerre
(vagy inkább részben) igen és nem is. Ahá-
nyan próbálják elemezni a nemzetközi hely-
zetet, annyiféle eredményre jutnak. Csupán
egyben van konszenzus: ez a helyzet nem
olyan, mint „a hidegháború”.
A ma már klasszikusnak nevezhető hi-
degháború időben, térben és ideológiában
pontosan behatárolható. 1946. március 5-én
mondta Winston Churchill híres fultoni be-
szédében: „A Balti-tenger melletti Stettintől
az Adriai-tenger mentén fekvő Triesztig vas-
függöny ereszkedik le a kontinensre.” A vas-
függöny lett a korszak meghatározó kifejezé-
se, amely kettéosztotta Európát és a világot.
Elválasztotta a Szovjetuniót az Egyesült Ál-
lamoktól, a NATO-t a Varsói Szerződéstől, a
kapitalizmust a szocializmustól. Egyszerre
volt gazdasági, politikai és ideológiai küzde-
lem. De tényleges harc nem zajlott a két blokk
között, bár közben többször az atomháború
szélére sodródott a világ. A korszak a fultoni
beszéddel kezdődött, és a Szovjetunió össze-
omlásával ért véget.
26 Hidegháború
Ezzel szemben a mostani időszakban semmi
sem biztos. Nincs egy fultoni beszéd vagy fix
időpont, amit kezdetnek lehet tekinteni. Nincse-
nek olyan pontosan kijelölt területek és határok,
s főleg hiányzik az ideológiai különbözőség.
1991 után azt hittük, vagy inkább azt re-
méltük, végleg elbúcsúzhatunk ettől az őrü-
lettől. A Szovjetunióból Oroszország lett, el-
vesztette több tagállamát, ideológiát váltott.
Csak atomarzenálja, hatalmas hadserege és
óriási ásványkincskészletei támasztották alá
nagyhatalmi státuszát, gazdasági és politikai
ereje sokat csökkent.
Ezzel szemben Kína évről évre egyre erősö-
dött. Fura, kettős ideológiára váltott, egyre na-
gyobb lett a gazdasági befolyása, a világ gyár-
tósorává vált. A 21. századra elérte azt a szintet,
hogy katonai téren is egyre erősebb lett, és ez-
zel együtt egyre hangsúlyosabb pozíciót kíván
meg a politika színpadán. A kínai gazdaság is
végigjárta azokat a lépcsőfokokat, amiket előt-
te a II. világháború után Japán, Tajvan, Szin-
gapúr vagy Dél-Korea. Az elmaradott ország
előbb beszállító lett, közben egyre erősítette
hazai iparát, először csak másolt és utánzott,
majd végül maga is fejlesztési tényezővé lépett
elő. Mára harmadik nagyhatalommá vált.
Így kialakult egy sajátos, hárompólusú világ,
amelynek negyedik meghatározó szereplője az
Európai Unió. Most már nincsenek ideológiai
eltérések, gazdasági és kereskedelmi problémák
annál inkább. Az új hidegháborús helyzet gaz-
dasági és nem ideológiai-politikai alapú.

A konfrontáció egyik fontos tényezője az
ásványkincskészletek: nemesfémek, ritka-
földfémek, uránium-, réz- és lítiumlelőhelyek,
olaj, gáz, és még sorolhatnám. A világ ipará-
nak égető szüksége van ezekre az anyagokra,
a készletek sok esetben egyre fogynak, az árak
nőnek. A nagyhatalmak próbálnak politikai-
gazdasági befolyásra szert tenni, és nyomást
gyakorolni azokra az államokra, melyek az
értékes ásványkincsekkel rendelkeznek. Kína
adottságaiból és gazdaságának méretéből
adódóan nyersanyagok behozatalára szorul,
azonban a ritkaföldfémek bányászatában és
kohászatában nagy versenyelőnyre tett szert.
A globális ellátási láncban monopóliumot
szerző ország a gazdasági eszközöket geopoli-
tikai célok szolgálatába állította. A háborítat-
lan ellátás fenntartása új kihívásokkal szem-
besítette a világ többi részét.
A ritkaföldfémekről 2010-ig szinte nem
is lehetett hallani. Valójában nem ők maguk
ritkák, csak az olyan helyek, ahol gazdaságo-
san lehet kitermelni őket. A periódusos rend-
szer tizenhét eleme létfontosságú a megújuló
energiaforrások előállításában és a zöldtech-
nológiában, a csúcstechnikás készülékekben,
Hidegháború
GALAKTIKA
2022. augusztus
valamint a hadiiparban. Így lettek hirtelen
stratégiai fontosságú anyagok. A globális gaz-
daság nagy problémája, hogy 93 százalékuk
egyetlen országban, Kínában összpontosul.
A világnak soha nem kellett még szembenéznie
azzal a kihívással, hogy egyetlen állam közel
teljes monopóliumot élvez egy nélkülözhetet-
len erőforrás felett. Kína előnyére fordította a
2010 és 2012 közötti kritikus éveket, ipara nagy
előnnyel jelent meg a high-tech versenyben.
Ugyanakkor egyre erősebb Kína katonai
jelenléte, amely fenyegetést jelent szomszéd-
jaira. Tajvan szigetére az anyaországtól való
elszakadása óta igényt tart. Ez a fenyegetés az
utóbbi évtizedben a hadsereg fejlesztése mi-
att megerősödött. Tajvan állandó forrópont a
dél-ázsiai politikában. Kína nemcsak a terü-
leti igény miatt kebelezné be, hanem azért is,
mert hozzájutna a világ egyik legerősebb és
legmodernebb iparához, gazdaságához.
Az is fontos szempont, hogy a bekebelezés-
sel együtt a Tajvani-szoros beltengerré válna,
amellyel egy Magyarországnál is nagyobb
területhez jutna hozzá, annak kizárólagos
halászati jogaival és a mélyén rejtőző ásvány-
kincsekkel egyetemben.
27
 GALAKTIKA
2022. augusztus
A tengerek feletti irányítás komoly vágy a
kínai politikában. A Kelet-kínai-tengerből és a
Dél-kínai-tengerből is igyekszik minél nagyobb
darabot kihasítani. Ezért nemcsak a vitatott
hovatartozású szigeteket és szigetcsoportokat
próbálja megszerezni, de minden nagyobb zá-
tonyt is a magáénak tekint. Több szomszédjával
feszült a helyzet emiatt. Kína képes céljai érde-
kében arra is, hogy a tengerből kiálló zátonyok
köré hatalmas pénzekért szigetet építsen, és ott
katonai támaszpontot hozzon létre. Itt már mil-
liónyi négyzetkilométer tenger sorsa kérdéses.
Ezzel egy időben hirtelen sokat veszített
nagyhatalmi nimbuszából a második pólus,
Oroszország. Putyin 30 éves uralma alatt az
ország sokat erősödött és fejlődött. A hajdani
tagállamokkal fennálló feszült viszonya, az el-
lenük vívott kisebb-nagyobb háborúk, a hata-
lomra segített bábpolitikusok talán erősítették
az orosz nagyhatalmi álmokat, de rontották
nemzetközi megítélését. Az Ukrajna ellen ví-
vott, ám el nem ismert háború aztán alaposan
megtépázta tekintélyét. Romba döntötte a had-
sereg jó hírnevét, hogy nem hogy nem tudta
három nap alatt elérni kitűzött katonai céljait,
sőt gyakorlatilag fél év után ugyanott toporog,
28 Hidegháború
miközben hatalmas veszteségeket szenvedett.
Az ellene hozott gazdasági szankciók évekkel,
de akár évtizedekkel vethetik vissza az ország
gazdaságát.
Míg a világ a háború miatt Oroszországra és
az Európai Unióra figyel, a nemzetközi gazda-
ság és politika az USA és Kína párharcát figyeli.
Egy lehetséges új hidegháborúra figyelmeztetve
az ENSZ vezetője arra kérte a két államot, hogy
javítsanak „teljesen diszfunkcionális” kapcso-
latukon, mielőtt a köztük fennálló problémák
még jobban átterjednek a bolygó többi részére.
António Guterres ENSZ-főtitkár szerint a világ
két nagy gazdasági hatalmának együtt kelle-
ne működnie az éghajlatváltozás kérdésében,
és erőteljesebben kellene tárgyalnia a kereske-
delemről és a technológiákról, még az emberi
jogok, a gazdaság, az online biztonság és a dél-
kínai-tengeri szuverenitás terén fennálló politi-
kai nézetkülönbségek ellenére is.
Ezek után érthető, miért olyan nehéz meg-
határozni, van-e újabb hidegháború. Inkább
reménykedjünk abban, hogy a nagyhatalmak
vezetői józanabbul néznek egymásra és a világra.
Kovács „Tücsi” Mihály
CSATLAKOZZON FACEBOOK CSOPORTUNKHOZ, NEHOGY LEMARADJON VALAMIRŐL!
WWW.FACEBOOK.COM/GROUPS/GALAKTIKAKLUB/

FANTASZTIKUS
KEDVEZMÉNYEK
PLATINA ÉS GYÉMÁNT
KLUBKÁRTYÁS
TAGJAINKNAK
OLCSÓBB GALAKTIKA- ÉS GALAKTIKA XL-ELŐFIZETÉS,
VÁLASZTHATÓ AJÁNDÉKKÖNYV, ÉS TOVÁBBI ENGEDMÉNYEK!
A FAN
KEDV TASZTIK
E U
• GALAKTIKABOLT.HU: 25-30% AJÁN ZMÉNYEK S
DÉ É
FOLYA KOK KÖRÉ S
• FANTASMANIA.HU: 10% MA
B ŐV Í T O S A N
T
TJÜK
• TRAFÓ: 10-20%
• KRAK’N TOWN STEAMPUNK SALOON: 10%
• HAMMERTIME CAFE: 5-30%
• HANAMI SUSHI BAR: 10%
• COFFEE NEW WAVE: 10%

JÁ ND ÉKOZZA MEG MAGÁT:

A
T SO N KLUBKÁRTYÁT MOS
VÁL T!
W W W.GAL AKTIK A .HU/KLUB
 GALAKTIKA
2022. augusztus

Elhunyt Böszörményi Gyula

I
MÁDTA a science fictiont. Ahogy egy
interjúban elmondta, jó SF-et olvasni
olyan, mint amikor az ember a szmo-
gos városból kiszabadul a hegyekbe
friss levegőt szívni. Böszörményi Gyula a
science fictionből érkezett az irodalom vi-
lágába, és nem számított, hogy éppen gye-
rekeknek, fiataloknak vagy felnőtteknek
írt, könyvein érződik ez az örökség: törté-
neteit határtalan képzelőerővel és játékos-
sággal vetette papírra, s nem félt komoly
kérdéseket feltenni.
Gyerekkora óta írt, novellái az Ifjúsági
Magazinban és később az Élet és Iroda-
lomban, Magyar Hírlapban jelentek meg,
emellett sci-fi és fantasy klubot szerve-
zett Erdőkertesen. Szerette a színházat,
a kilencvenes években Szertelenek néven
amatőr színjátszó társulatot szervezett.
Mozgássérült volt, és a szociális otthonok-
ban eltöltött évek emlékeiből született meg
1991-ben Kucó című kisregénye, az ebből
készült monodráma aztán később évekig
futott Kálloy-Molnár Péter előadásában, és
2006-ban a darab nemzetközi díjat nyert
Edinburgh-ban.
Barátja, Müller Péter Sziámi biztatására
fogott hozzá a magyar népmesékből, mon-
davilágból építkező Gergő és az álomfogók
című meseregény írásához, de végig kétsé-
gek gyötörték, hogy szeretni fogják-e az ol-
vasók. A könyv 2002-ben jelent meg, és egy
csapásra hatalmas siker lett, megnyerte Az
Év Könyve-díjat, és országos ismertséget ho-
zott Böszörményi Gyulának. A folytatások is
elvarázsolták a gyerekeket. 2007-ben irodal-
mi munkásságáért József Attila-díjat kapott.
Kis időre visszatért a science fictionhöz,
amikor megírta az Ütközet a Meridim fölött
30 Böszörményi Gyula-megemlékezés
című regényt, illetve SF novellákat is publi-
kált olykor, ha ideje engedte. Az „Isȧ, por ës
homou” című, Galaktikában megjelent el-
beszéléséért 2016-ban megkapta a Zsoldos
Péter-díjat.
2015-ben vágott bele egy újabb nagy
vállalkozásba, a 19-20. század fordulóján
játszódó történelmi krimi írásába kezdett,
rengeteg kutatómunkával, valós helyszí-
nek, események és szereplők köré szőtte
Ambrózy báró nyomozásainak történetét.
A Leányrablás Budapesten hatalmas siker
lett, és a báró figurája további öt kötetben
tért vissza.
Az olvasói fontosak voltak számára.
Járta az országot, író-olvasó találkozókon,
könyvhéten, táborokban lehetett vele ta-
lálkozni, és mindig derűsen, tekintetében
őszinte érdeklődéssel hallgatta a kérdése-
ket, még a több órán át tartó fárasztó dedi-
kálások után is.
Böszörményi Gyula június 29-én, várat-
lanul hunyt el, rendkívül gazdag életművet
hagyva hátra. 57 éves volt.
Michaleczky Péter

SEF
JÓZ ILA-
AT Tszerző Böszörményi Gyula
díjas
CSILLAGLEGENDA
A
LIG BUKKANT FEL a nap a
távoli Karéj-hegység hósipkás
csúcsai mögül, máris sejteni
lehetett, hogy a síkságon is-
mét forró nappalnak nézünk elébe. Szü-
leim, mint minden reggel, most is egy-
szerre léptek ki a házból, csípőre tették
kezüket, és egy hosszú percig csak nézték
a farmunkat. Csak nézték, és hallgattak.
Ilyenkor úgy éreztem, előbb a két kezük-
kel épített házat, istállókat, magtárakat
köszöntik, majd távolabb látnak, tekinte-
tük a búzamezőt és a legelőt simítja végig
csendesen. Legvégül a karámra gondol-
nak, ahol kétszáz lovunk toporog nyugta-
lanul, várva a rendes napi futtatást. De a
karámot már nem is láthatták, eltakarta
a lágyan emelkedő domb, ami titokzatos
módon törte meg az egyébként tökéletes
síkságot.
Csillaglegenda
GALAKTIKA
2022. augusztus
Ki tartja számon
bolygóinkat? Ki törődik
a rajtuk nyüzsgő,
hangyaseregnyi
civilizációkkal?
Lassan bátyám és én, sőt még kishú-
gunk is eltanulta e szokást szüleinktől.
Nem értettük, mire jó, de olyan érzés volt,
mintha erőt kapnánk ettől a néhány pilla-
nattól. Mikor szüleink megmozdultak, és
anyám visszatért a konyhába, apám pedig
a munkások után nézett, mi is zajongva,
kiabálva szaladtunk az itatóhoz, hogy még
a tehenek előtt meztelenül megfürödjünk
a jéghideg vízben.
Kutyáink lelkesen ugráltak körül min-
ket, játékos csaholás verte fel a környéket,
amitől kezdődni látszott a nap. Hamaro-
san fojtogató hőség telepedett a tájra, s mi
széles karimájú kalapok alá rejtőztünk, és
a konyhaajtóban sorba állva kaptuk meg
anyánktól a tejet és a kenyeret. A lépcsőn
ülve ettünk, fuldokolva a sietségtől és ne-
vetéstől, ami folyton bennünk bujkált, bár
nem tudtuk, miért.
31
 GALAKTIKA
2022. augusztus
Amint lenyeltük az utolsó falatokat,
máris körbeszaladtuk házunkat, üdvö-
zöltük az álmos szemű munkásokat és vi-
dám asszonyaikat, akik takaros falucskát
építettek már farmunk közelében. Apám
inkább egy volt a munkásai közül, mint
gazda vagy főnök. Minket szigorúan meg-
büntetett, ha mondván: mi a tulajdonos
gyerekei vagyunk, ifjonti gőggel viselked-
tünk a faluban élő gyerekekkel.
A hegyeken túli városba ritkán jártunk
be. Anyánk tanított a tudományokra, s
nem is szenvedtünk e téren semmi hiányt,
hiszen ez a szikár asszony valaha óriá-
si csillaghajókon volt vezérlő tiszt. Egyik
szabadsága idején ismerkedett meg apánk-
kal, aki fiatal legényként ment terményért
a városba. Különös volt az ő szerelmük,
senki nem értette, hiszen annyira külön-
böztek egymástól. A két család soha nem
tudta megszokni egymást, hiszen egyikük
a csillagok között, míg másikuk a földhöz
ragadva élt. Nem jósoltak hát nagy jövőt a
házasságnak, az mégis kitartott, felhőtle-
nül, mint a síkság nyári égboltja.
Én tízéves koromat elérve, mikor vá-
gyaim átvetették magukat a hegyeken,
sőt a csillagokat simították néha, kezdtem
megérteni, miről is mondott le anyánk.
Nem voltunk átlagos földművesgyerekek,
akik a csillaghajókról csak a holovíziós
adásokban hallottak. Anyánk mozdulatai-
ban néha felfedeztem az olajszagú fedélze-
tek, száguldó űrhajók, csillanó műszerek
emlékét.
Apám soha nem mondta nekünk, hogy
a földnél kell maradnunk. Rajtunk állt a
döntés, hogy ha eljön az ideje, beköltö-
zünk-e a városba, ahol akár akadémiára
is járhatunk, és elhagyva a bolygót, róhat-
juk a csillagösvényeket. Egyelőre azonban
32 Csillaglegenda
csak bennem motoszkáltak ilyen gondo-
latok, de a nyár hangos játékai, a célta-
lan vágtázások lovainkon, mikor a friss
szél pirosra csípte arcunkat, elfeledtette
ezeket is.
Boldogok voltunk, ám mit sem tudtunk
erről.
A nap, mintha kergetnék, lendült az
égboltra. Segítettünk az itatásban, bá-
tyámmal hajkurásztuk a falubeli lányokat,
hogy a vályúba lökjük őket. Mikor már
nagyon melegük volt, mindig úgy intéz-
ték, hogy az itatók közelében érjük utol
őket. Húgocskánk még nem értette ezeket
a játékokat; igaz, mi sem, de komolyan
vettük őket.
Dél közeledtével a hőség elviselhetetlen
lett. Ilyenkor a pincék hűvös lépcsőire ül-
tünk barátainkkal, elzavartuk a lányokat,
és olyan titkokat beszéltünk meg, amikről
ők nem tudhattak. Ekkor kerültek szó-
ba ritka városi látogatásaink, mikor saját
szemünkkel láthattuk az elképzelhetetlen
méretű űrkikötőt, ahová folyton érkeztek
a mennydörgő hajók a Galaktika tájairól.
Bár apánk soha nem engedett elég időt a
bámészkodásra, azért mégis találkoztunk
néha furcsa férfiakkal és nőkkel, akik
egyenruhákat viseltek, oldalukon fegy-
ver lógott, és szemükben a csillagok tüze
szikrázott.
Engem nem érdekeltek az űrhajósok,
ahogy félelmetes masináik sem. Anyám
néha mesélt a fém aljasságáról, az űrka-
tasztrófák borzalmairól, a kozmosz hide-
géről. Ő nem akarta, hogy kedvet kapjunk
régi életéhez.
A többi bolygó sem érdekelt. Elégedett
voltam a saját planétánkkal, ami valahogy
megmaradt telepesvilágnak. Három kon-
tinensén mindenhol csak farmerek és azok

munkásai laktak. Ismeretlenek voltak hát
az olyan kifejezések, mint nép, nemzet,
ország, határ, s minden más, rossz dolog,
ami ezekkel járt. Azért voltunk ott, hogy
megműveljük a földet, és terményeinkkel
tápláljuk a Galaktika azon bolygóit, ame-
lyeket elborított a fém és a beton.
Fontosak voltunk, és büszkék is erre.
Engem a csillagok érdekeltek. Gyakran
kifeküdtem éjszaka a pázsitra, kutyám a
hasamra fektette buta fejét, én pedig az
ég lámpásait nézegettem. Anyám régen
elmesélte már, mik ezek a fényes pontok,
mitől világítanak, és hogyan zajlik milli-
árd években mérhető életük. A köröttük
keringő sárgolyókat csak az űr szemetének
tartottam, amik csupán azért léteznek,
hogy minekünk legyen honnan csodálni a
csillagokat.
Szerelmes voltam beléjük, úgy hiszem.
A lét értelméről soha nem beszélgettünk.
A boldogságnak abban az állapotában él-
tünk, ahol az ilyen kérdések értelmetlen-
né, zavaróvá válnak. Tudtuk, hogy egyszer
meghalunk, viszont nem tudtuk, mi lesz
azután. De nem is érdekelt minket a do-
log, és komolyan sem vettük. Csupán tar-
talmas nappalokra vágytunk ösztönösen,
amiknek legalább látszólagos értelmet
tudunk tulajdonítani. E tartalom pedig
végtelen lovaglásokból, fürdésből, táp-
lálkozásból, könnyű álmokból állt össze.
Bátyám tizenöt évesen bejelentette, hogy
az akadémiára megy. Szüleim bólintottak,
minket senki nem kérdezett. A  nagyob-
bik fiút előbb a város, majd a Galaktika
nyelte magába. Kadét lett az űrfelderí-
tőknél, s hamarosan távoli küldetésre in-
dult. Néha kaptunk felőle hírt, mindig
csak annyit, hogy jól van. Aztán azt, hogy
megnősült.
Csillaglegenda
GALAKTIKA
2022. augusztus
Ám ezzel számomra a farm elveszítette
egyik ékszerét. Bár éppen annyira szeret-
tem, mint azelőtt, mégis valamivel sűrűb-
ben hevertem ki a csillagok alá, és őket
kértem csendesen, hogy vigyázzanak a
bátyámra.
Az űrhajókat pedig még inkább gyű-
löltem.
Tizenkét éves lehettem akkoriban. Egyre
többet kellett segítenem a farmon, vagy
elkísérnem apámat a városba. Szerettem
ezeket az utakat, de nem a zsúfolt, zajos,
színes látványosságok miatt. Jó volt utá-
na eltávolodni a fémkolosszusoktól, eget
karcoló építményektől, míg olyan messze
nem kerültek, hogy létezésük is csupán
mesének tűnt. Aztán megpillantani csen-
des farmunkat a síkságon: mindennél na-
gyobb boldogságot jelentett.
Ebédre értünk haza, apám a fészerbe
állította légpárnás tehermobilunkat, én
anyámat mentem üdvözölni. Ebédeltünk,
szóltunk is néhány szót, majd apám elin-
dult, hogy ellenőrizze a karámokat. Rám
ehhez nem volt szüksége, hát farmunk leg-
távolabbi istállójához sétáltam, és ott leül-
tem az árnyékban. Szám sarkában a fűnek
bolygóíze volt, s éreztem, hogy köröttem
minden él.
A Futót a délutáni hőség látóhatárt re-
megtető párájában először látomásnak
hittem. Kicsiny pont volt csupán, ami
mozdulatlannak látszott. Megdörzsöltem
a szemem, mire eltűnt. Kekszet kotortam
elő a zsebemből, amit a konyhából csen-
tem, és ropogtatni kezdtem. Tőlem néhány
lépésre megmozdult a föld. Igyekeztem
csendben maradni, úgy figyeltem a száraz
rögöket, amint egymáson áthengeredve
egyre nagyobb halmocskává gyűlnek. Vé-
33
 GALAKTIKA
2022. augusztus
gül felbukkant a fekete földtúró apró feje,
nagybajuszos orra. Az állat óvakodva kör-
beszimatolt, mancsaival néhányszor meg-
dörzsölte pofáját, majd visszabújt üregébe.
A távolban ismét megpillantottam az
apró alakot. Már határozottan emberfor-
mája volt, szorosan oldalához szorított ka-
rokkal egyenesen felém futott. Felálltam,
mintha így jobban láthatnám, de még so-
káig kellett várnom, mire a közeledő ru-
hájának részleteit, majd arcvonásait is ki
tudtam venni.
A Futó rövid, kék, kirojtosodott szá-
rú nadrágot viselt. Lábfejére vaskos cipő
szorult, amin néhány tárcsát fedeztem fel.
Láttam már ilyen lábbelit a városban, a
sportboltban. Tömve volt hőszabályzó te-
kercsekkel, levegőszűrőkkel, pumpákkal
és vízbetétekkel, ami mind kímélte a lábat
futás közben.
A Futó trikója teljesen átnedvesedett a
hőségben. Egyébként ujjatlan trikó volt,
a mellrészen olyan emblémával, amilyet
még sehol nem láttam. Egy sportcipőt áb-
rázolt a kép, ami a csillagok között futott
és bolygókat taposott szét. Nem tudtam
értelmezni, így arra gondoltam, csupán a
tervező játékos képzeletének furcsa szüle-
ményét látom.
A Futó hátán – ezt csak akkor láttam,
mikor még közelebb ért – könnyű hátizsák
ugrált. Alig lehetett benne valami, mellet-
te fémkulacs zörgött, mikor összeverődött
a csatokkal. A Futó fején széles karimájú
kalap ült, szalmából fonva, amilyet már
csak ezen a bolygón készítenek. Ebből
gondoltam, hogy a Futó, ha idegen is, a
városból jöhet, ahol az ilyen kalapokat
árulják.
A férfi arca napégette űrhajósarc volt.
Szemében fénylettek a csillagok, mint
anyáméban, és mint azokéban, akiket az
34 Csillaglegenda
űrkikötő környékén láttam. Ettől máris
nem szerettem az idegent, de aztán eszem-
be jutott, hogy így igazságtalan vagyok
anyámhoz és bátyámhoz, akik szintén űr-
hajósok.
Akkoriban már kezdtem sejteni, hogy
az élet rendkívül bonyolult.
A Futó orra nevetségesen nagy volt,
húsos és vörös. Ajkát összeszorította, és
szürke szemével kizárólag a földet nézte,
a következő lépés távolságáig. A verejték
minden zökkenésnél cseppekben hullott
arcáról.
Mikor elérte az istálló fehér oldalát, bal
karjával megtámaszkodott benne, és le-
hajtott fejjel kapkodott levegőért.
– Ki vagy te? – kérdeztem kissé erősza-
kosan. Ő fel sem nézve, jobb kezével intett,
hogy várjak, míg levegőhöz jut. Vártam, el
is untam, mert sokáig nem hagyta abba a
lihegést. Hallottam, ahogy a tehenek az is-
tállóban nyugtalanul közelebb húzódnak
egymáshoz, és patáikkal dobognak, mert
megérezték, hogy idegen van a közelben.
– Ki vagy te? – tettem fel újra a kér-
dést. A férfi, mintha álmából ocsúdna,
rám emelte tekintetét, majd hátát a falnak
támasztva, lassan ülő helyzetbe csúszott.
Arcára ráborult a kalapja, és én különös,
hortyogó hangot hallottam a karima alól.
A Futó egyetlen pillanat alatt elaludt.
Késő délutánig hallgattam az idegen hor-
kolását. Minden kekszem elfogyott, a fe-
kete földtúró is előbukkant járatából még
kétszer, talán, hogy lássa, változott-e már
valami.
A levegő mintha megsűrűsödött vol-
na, ahogy a nap átmelegítette. A madarak
beásták magukat a földbe, csupán csőrü-
ket hagyták kint, hogy levegőt kapjanak.
Ettől a táj olyanná vált, mintha ezernyi

apró foga nőtt volna a bolygónak. Ilyenkor
mindig vigyázni kellett, hova lép az em-
ber, nehogy egy ilyen kicsiny állatot szét-
taposson.
Feltűnt néhány méretes, lassú mozgá-
sú kuszir is. Ezek a pikkelyes hüllők ró-
zsaszín nyelvükkel szimatolták a forró
levegőt, átcammogtak a síkságon, mint-
ha semmi dolguk nem volna. Néha azért
megtorpantak, dülledt szemmel ürítettek,
s szinte közvetlenül utána ostorszerű nyel-
vük egy közelben megbúvó, szerencsétlen
madár csőre köré tekeredett. Kirántot-
ták áldozatukat a föld alól, és azonnal le
is nyelték.
Láttam már ezt is eleget.
A Futó váratlanul megmozdult. Morgott
valamit, amit nem értettem, majd nyögve
inas lábát, karját nyújtogatta. Végül felült,
mintha fáradtsága a néhány órai alvástól
teljesen elszállt volna, tarkójára lökte ka-
lapját, és rám nézett.
– Szervusz – mondta. Hangja mély volt,
barátságos, bár kissé bosszús, mintha nem
örülne, hogy tanúja voltam ébredésének.
– Ki vagy te? – álltam elé.
– Mást nem tudsz kérdezni?
– Majd ha erre válaszoltál, kérdezek
mást is. Ez a mi földünk.
– A tiétek… – Furcsa gúnnyal legyin-
tett, majd előhalászta kulacsát, és sokáig,
élvezettel ivott.
Mikor befejezte, halkan csettintett, és
újra felnézett rám.
– Megpihennék nálatok néhány napra.
Mivel többet nem volt hajlandó monda-
ni nekem, a farmra vezettem.
Mióta képes vagyok emlékezni, még soha
nem érkezett idegen vendég a házunkba.
Szüleim, bár ügyesen titkolták, izgatottak
lettek. A Futó megfürdött a vályúban, há-
Csillaglegenda
GALAKTIKA
2022. augusztus
tizsákjából tiszta ruhát vett elő és a hasz-
náltat gondosan kimosta. Mikor a pogy-
gyászában kotorászott, mellette álltam.
A kicsiny vászonzsákban rengeteg holmi
volt, prémes télikabáttól kezdve egészen
néhány fegyverig.
A férfi, látva értetlenségemet, a zsák
szájára erősített műszerre mutatott, amin
két lámpa villogott felváltva.
– Térsűrítő – mondta – A turistáknak
találták ki, így bármennyi holmit maguk-
kal vihetnek. Se kiterjedése, se súlya nem
marad annak, amit beleraksz.
Anyám szalmaágyat vetett volna az is-
tállóban a vendégnek, de az elutasította.
– Ha megengednék, hogy a ház mögé
felverjem a sátram, akkor inkább abban…
Már megszoktam.
A sátor is a hátizsákból került elő. Ha-
talmas volt, égszínkék, több helyiségre
osztható. Még terasza is akadt, ahol ké-
nyelmes hintaszéket állított fel az idegen,
és nyomban beleült. Bár anyám figyel-
meztetett, hogy ne járjak folyton a Futó
nyomában, ő nem zavart el, így akkor is
mellette álltam, mikor apró jegyzetfüzetet
vett elő, s hozzá lézerirónt. Láttam, hogy
a füzet fele már sűrű, apró betűktől hem-
zseg, és szélei elrongyolódtak a gyakori
forgatástól.
– Hogy is hívják ezt a bolygót? – fordult
hozzám az idegen. Én megdöbbentem: ho-
gyan lehet az, hogy valaki megérkezik egy
bolygóra és még csak a nevét sem tudja?
Hát nem ide tartott eredetileg?
– Hrru Krriatt – válaszoltam – Ez a
kuszirok nyelvén azt jelenti, hogy Csőr-
legelő.
– Azt akarod mondani, hogy azok a ha-
talmas gyíkok beszélnek? – A Futó arcán
nem volt igazi a csodálkozás. Afféle meg-
lepetést láttam inkább rajta, mint az olyan
35
 GALAKTIKA
2022. augusztus
ember esetében, aki annyi mindent megélt
már, hogy legfeljebb kissé elmosolyodik,
mikor rákiabál egy meteorit.
– A kuszirok gyíkok ugyan, de ők az ős-
lakói ennek a bolygónak – magyaráztam
türelmesen, mert reméltem, hogy cserébe
majd én is kapok válaszokat. – Primitív
törzsekben élnek a bozótosok sziklái kö-
zött, és csak a legnagyobb hőség idején
kúsznak elő. Egyébként nem háborgatjuk
egymást.
Az idegen közben szorgosan jegyzetelt
füzetébe. Felírta a bolygó nevét, majd a
két nappal ezelőtti dátumot. Semmi töb-
bet, hát úgy tűnt, a kuszirok nem igazán
érdeklik.
Anyám lágy hangú gongjával vacsoráz-
ni hívott minket. A Futó is velünk tartott,
az asztalfőre ültették, apám helyére, ahogy
ez nálunk szokás. Evés közben senki nem
beszélt, főleg a vacsora idején, ami a nap
békés befejezését jelentette.
Miután végeztünk, apám és a Futó ki-
ültek házunk teraszára, hosszú szivarokra
gyújtottak, és gyenge, édes búzapárlatot
kortyoltak vékony falú poharakból, ami-
ket még nászajándékba kaptak szüleim az
űrhajó legénységétől, melyen anyám utol-
jára szolgált. A poharak aljába különböző
naprendszerek képei és nevei voltak vésve,
ahol anyám valaha járt.
– Az Uszk – emelte a lámpafénybe po-
harát a Futó, és megkocogtatta a vésetet.
– Ott már futottam, randa egy hely. Foly-
ton esik, és a pára minden erőt kiszív az
izmokból.
Apám csak bólintott. Magam az asztal
alá kucorodtam, onnan szoktam hallgat-
ni szüleim esti beszélgetéseit a termésről,
állatokról, tennivalókról, míg olyan hűvös
nem lett az éjszaka, hogy kiheveredhettem
a fűre.
36 Csillaglegenda
Vártam, hogy apám tegye fel helyettem
az idegennek szánt kérdéseket. Ehelyett
azonban a Futó kérdezett folyton a helyi
időjárásról, a hegyekről, a télről, a szelek-
ről. Aztán felállt, megköszönte a vacsorát
és a sátorhelyet, majd fáradtságára hivat-
kozott, és a ház mögé ment aludni.
Tarkóm alá kulcsolt kezekkel néztem a
csillagokat, de most nem láttam őket iga-
zán. A Futó arca jelent meg helyettük előt-
tem, ahogy verejtéket fröcskölve, a földet
bámulva közeledik hozzám. Akkor tűnt
csak fel, hogy az idegen, bár sokat kérde-
zett, semmire nem volt kíváncsi a várossal,
farmokkal, emberekkel, helyi szokásokkal
kapcsolatban. Kizárólag a bolygóról tett
fel kérdéseket, mintha alaposan ki akarná
ismerni a természetét.
Nyugtalanul aludtam. Túlságosan meleg-
nek éreztem az éjszakát, a lepedő égette a
bőrömet, a tücskök nyitott ablakomon ke-
resztül egyenesen a fülembe húzták nótái-
kat. A Futó járt az eszemben, elképzeltem,
ő hogyan aludhat sátrában egy számára
idegen bolygón.
Reggel ő volt az első, akivel találkoztam.
Mikor szüleimmel kiléptünk a házból, és
csípőre tettük kezünket, az idegen már
hangosan fröcskölve mosdott az itatónál.
Mikor meglátott minket, elcsendesedett,
és megvárta, míg a magunk szokása sze-
rint köszöntjük lakhelyünket. Nem tud-
hatta ugyan, hogy mit teszünk, de láttam
rajta; tiszteli hitünket.
Én az itatóhoz szaladtam, ingemet le-
dobva, ahogy tettem minden reggel.
– Üdvözöllek – szólt a Futó. – Szép ná-
latok a hajnal.
Nem válaszoltam neki. Gyerekes ha-
ragot éreztem iránta, mert nem mesélt
magától érdekes történeteket, és az éjsza-

kámat is elrontotta azzal, hogy megjelent
álmomban.
Húgom nem mert az idegen közelébe
jönni, kivárta, míg mi befejeztük a mos-
dást, és a konyhába mentünk a reggeliért.
Anyám megterített, ami újdonság volt, s
apám is ülve ette meg azt a néhány falatot
munka előtt, amit máskor már a nyereg-
ben szokott elrágcsálni.
– Hogy telt az éjszaka? – nézett apám
mosolyogva a Futóra. Az viszonozta a szí-
vélyességet.
– Köszönöm, nagyszerűen, hiszen nem
emlékszem rá, mert mélyen aludtam.
Apám és én meglepődtünk ezen a nya-
katekert válaszon, de anyám csendesen
felnevetett. Csillagjáró humor volt ez,
amit csak ő értett közülünk.
– Holnap hajnalban továbbfutok – mond-
ta a reggeli végén, az asztaltól felállva a férfi.
– Három napja érkeztem a bolygóra, és még
hosszú út áll előttem.
– Hová igyekszik? – fordult felé anyám.
– A városba – válaszolt a férfi.
– De hiszen ezen a bolygón csak egyet-
len város van. – Apám igazított a nadrág-
szíján, és úgy tett, mint akit nem is igazán
érdekel a társalgás.
– Tudom – bólintott az idegen. – Abba
igyekszem. Azért jöttem, hogy körbefus-
sam a bolygót.
Apám egész délelőttre a birkák mellé
rendelt, így gondolkodni sem volt időm.
– Valóban körbefutja a bolygót? – kérdez-
tem az idegent, aki a sátra előtt üldögélt,
és őskori gramofonról recsegő dallamokat
hallgatott.
– Igen – bólintott, majd váratlanul in-
tett, hogy leülhetek elé a földre. Beléptem
a sátor árnyékába, ahol meglepő hűvös fo-
gadott. A  férfi a széke mellett heverő tás-
Csillaglegenda
GALAKTIKA
2022. augusztus
kájába túrt, és egy piros ládikót emelt ki.
Felpattintotta a tetejét, mire a belsejéből
jégpára csapott ki. A dobozból két hengeres
konzervet vett elő, szisszentve felnyitotta
mindkettőt, és az egyiket nekem adta.
– Idd meg bátran! – biztatott – Hideg,
és nincs benne alkohol.
Kicsit bosszantott, hogy ennyire tudat-
lannak néz, de nem mertem szóba hozni,
nehogy ő sértődjék meg végül. Az ital va-
lóban hideg volt, édes, de mégis kesernyés.
Sokszor kaptam már ilyet, mikor apám a
városba vitt.
– Körbefutod a bolygót? – bátran tegez-
tem le a Futót, mert a mi szokásunk szerint
ezt gyerek is megteheti, ha őt sem magáz-
zák. Az idegen talán észre sem vette.
– Már megmondtam.
– Minek?
– Minden bolygót körbefutok, amire a
lábam teszem. – A Futó élvezettel kortyol-
ta italát. – Amikor az egyikkel végeztem,
megyek a másikra.
Elővette jegyzetfüzetét, és két ujja közé
szorítva meglóbálta.
– Eddig kétszáz bolygót futottam körbe
ebben az évben – mondta büszkén.
Azt már igazán nem mertem kijelente-
ni, hogy szerintem ennek semmi értelme.
Pedig határozottan éreztem, hogy ekkora
bolondságot még soha nem mondott ne-
kem senki. Ráadásul látszott a férfin, hogy
komolyan beszél. Próbáltam hát másfelől
megközelíteni a titkot.
– Amikor majd megérkezel a városba,
mit csinálsz?
– Úgy érted, miután körbefutottam
a bolygót? – a Futó széke karfájára tette
italát, és eltöprengett. – Biztosan pihenek
néhány napot, mint nálatok. Aztán vásá-
rolok egy jegyet valamelyik űrjáratra, és
indulok a következő planétára.
37
 GALAKTIKA
2022. augusztus
– Nem unalmas ez?
– Dehogy! Minden bolygó más és
más. Rengeteg érdekes dolgot látok futás
közben.
– Állatokat például. – Feléledt bennem
a remény, hogy végre hallok valamit ide-
gen, távoli, izgalmas dolgokról.
– Állatokat? – kérdezte csendesen az
idegen, mintha nem értené a szó jelentését.
– Á, dehogy. Nem érdekelnek az állatok.
És mielőtt sorra kérdeznéd, hát elárulom,
hogy a városok, falvak, farmok, növények
és emberek sem érdekelnek.
Eszembe jutott, hogy a Futó, mikor leg-
először láttam, csak a lába előtti földet
bámulta, még véletlenül sem pillantott
széjjel.
– Akkor mi érdekel? – faggattam tü-
relmetlenül. – Minek futod körbe a boly-
gókat?
– Éppen a bolygók miatt, engem csak a
planéták érdekelnek. S azok közül csupán
a lakottak, ahol ti már megtelepedtetek.
Ti megtelepedtetek – különös, rossz ér-
zésem támadt ettől a két szótól, s főleg a
hangsúlytól, ahogy hidegen, valóban ide-
gen módjára ejtette ki a férfi. Mosolya
azonban barátságos, meleg maradt.
– Hogyan futsz át az óceánokon? – kér-
deztem tovább a férfit.
– Megvan rá a módszerem. Mint ahogy
képes vagyok a havasokban, a gleccserek
38 Csillaglegenda
hátán, a tűzhányók torkában és az itteni
síkságnál sokkal forróbb sivatagokban is
futni. Ez a dolgom, hát értenem kell hozzá.
Ez engem nem elégített ki. Egy bolygó
körbefutása jelentős időbe kerülhet, ho-
gyan volt képes mégis kétszáz planétával
végezni máris, hiszen csak június derekán
jártunk galaktikus és helyi idő szerint
egyaránt?
– Szerintem te gyereknek nézel engem,
és mesével traktálsz – mondtam a Futónak
mérgesen. Ekkor a férfi arca hasonlatossá
vált a nyárvégi kiszáradt földekhez, amik
kemények és hasadékokkal rovottak.
– Nem hiszel nekem, pedig igazat mon-
dok. – Váratlanul felállt, és kivette kezem-
ből a konzervdobozt, bár még nem végez-
tem vele. – Akkor pedig jobb, ha a saját
dolgod után nézel.
A vacsorára hívó gongütésig nem lát-
tam az idegent, mert a sátrába húzódott.
A Futó belekortyolt a forró kávéba, amit
anyám tolt elé, és kissé csodálkozva pil-
lantott az asszonyra.
– Találkoztunk már valahol? – kérdezte
halkan. Apám érdeklődve nézte anyám és
az idegen arcát.
– Egyszer – bólintott anyám finom mo-
sollyal az ajkán. – A Simak-rendszer har-
madik bolygóján. A Narvál tudományos
tisztje voltam, még lánykoromban. Éppen

csak átfutott a városon, és nem is jegyez-
tem volna meg, ha a kapitányom nem néz
olyan tisztelettel maga után.
A férfi csendesen biccentett, tekinteté-
ben ezernyi csillagmérföld emlékei lob-
bantak fel egyetlen pillanatra, majd ki is
hunytak nyomban.
Vacsora után az idegen azonnal a sát-
rába vonult, arra hivatkozva, hogy hajnal-
ban indul, hát tisztességgel ki akarja alud-
ni magát. Mindenkitől elbúcsúzott, kivéve
engem, akit észre sem vett.
Éjszaka ismét nem tudtam aludni.
Hajnalban mindenki előtt talpon voltam.
Kiosontam a házból, a sarok mögül figyel-
tem, hogyan csomagolja el sátrát a Futó.
Mikor végzett, és kihúzva magát a távolba
nézett, odaléptem hozzá.
– Nem tudom, miért… – mondtam hal-
kan – …de úgy érzem, hogy bocsánatot
kell kérnem.
Ő rám sem nézett, szippantott még
egyet a friss, hajnali levegőből, majd leha-
jolt különös cipőjéhez, és állított a tárcsá-
kon. Finom elektromos zümmögést, ne-
szező kattanásokat hallottam, miközben a
férfi mégis válaszolt.
– Semmi baj, fiú, igazán nem is hara-
gudtam. – Majd egyre gyorsuló léptekkel
futásnak eredt. Alakja hamarosan kicsiny
ponttá zsugorodott a látóhatáron, aztán
végleg eltűnt.
Apám zsebébe gyűrte a csomagot, amiben
a reggelije volt, majd várakozón állt, hogy
megigyam végre a tejem, és vele tartsak a
legelőre.
– Anya – szóltam csendesen, mire ő fe-
lém fordult. – Ki volt ez a férfi?
Mikor nem válaszolt azonnal, apámra
néztem, de ő mosolyogva megrázta fejét,
Csillaglegenda
GALAKTIKA
2022. augusztus
hogy nem tudhatja, majd anyám felé hu-
nyorított a szemével.
– Ez a férfi… – kezdte anyám, és leült
a konyhaasztalhoz, mintha ebben a pilla-
natban fáradt volna el a sokéves munkától.
– Az űrhajósok és bolygólakók gyakran
emlegetik őt.
– Miféle ember? – türelmetlenkedtem.
– Dehogy ember, kisfiam – nevetett
anyám, és apám felé fordult, aki éppen
olyan érdeklődéssel figyelt, mint én. –
A  Futó, mert csak így emlegetik Galakti-
ka-szerte, járja a planétákat, hogy mind-
egyiket körbefussa. Persze csak azokat,
ahol már értelmes lények laknak.
– Minek? – Annyira izgatott ez a ti-
tok, mint még soha semmi. – Mi értelme
ennek?
– A Futó bolygóellenőr – mondta
anyám. – Azt vigyázza, hogy ne tegyük
tönkre a planétákat, amik nekünk adattak.
Érdeklődik a vizek, a szél, a hegyek állapo-
ta felől. Feljegyez mindent, és fut tovább.
Nem tudja senki, mióta járja a Galaktikát,
kinek a parancsára, és meddig még. De
ahol megfordul és tisztességgel vendégül
látják, ott abban az évben bő lesz a termés,
elviselhető a tél és aszálytalan a nyár.
Néhány pillanatig eltöprengtem ezen,
miközben anyám felállt, és mintha már
ott sem lennénk apámmal, halkan dúdolva
folytatta mindennapi munkáját.
– Ezt nem értem – szóltam újra. – En-
nek még mindig nincs értelme.
Anyám váratlan vidámsággal kacagott
fel, és apám is vele nevetett.
– Akkor vedd úgy, fiam… – tette súlyos
kezét vállamra az apám – …hogy életed-
ben egyszer személyesen találkoztál egy
csillaglegendával.
Abban az évben nem volt aszály, bő lett
a termés és elviselhető a tél…
39
 GALAKTIKA
2022. augusztus
Sorozatélet a nagy franchise-okon túl
Sci-fi tévésorozatok 2022-ben 2.
A
MIKOR EGY vérbeli sci-fis
sorozatrajongó már végignézte
a Star Wars, a Marvel és a Star
Trek összes szériáját, szüksége
van olyan alkotásokra, amelyek az eredeti-
ség és a hangulat terén valami újat tudnak
nyújtani. A 2022-es év eddigi legnagyobb
science fiction meglepetése, a Különválás
(Severance) pontosan ilyen: mintha Franz
Kafka szelleme született volna újra sci-fibe
oltva: nyomasztó, bizarr és rejtélyes. A so-
rozat alapkoncepciója, hogy emberek egy
csip segítségével képesek elválasztani a
munkahelyi és az otthoni személyiségü-
ket, a kettő egymástól független életet tud
élni. Remek ötlet a hatékonyság jegyében,
és menekülőút a magánéleti nehézségek
elől… vagy disztópia, sőt kész horror?
A  Különválás lassú sodrású sorozat, lát-
szólag alig történik valami, de a hangulat
magával ragadó, így a néző észrevétlenül
csúszik bele a világba, majd kezdi nyo-
masztani a rendszer és annak szabályai.
A  látványvilág segít megteremteni a szo-
rongató érzést azzal, hogy minden ismerős,
mégis abszurd. Az irodai környezet steril,
a szereplők úgy kóvályognak benne, mint
fehéregerek a labirintusban. A  főszerep-
lőknek gőzük sincs arról, valójában mivel
is foglalkoznak, mert fontos és szigorúan
40 Videodrón
titkos, s ami a legrémisztőbb, hogy soká-
ig nem is kérdezősködnek vagy kérdőjele-
zik meg a cég működését. A zseniális sze-
replőgárda (Adam Scott, John Turturro,
Patricia Arquette, Christopher Walken)
érdeme, hogy emberséggel és hitelességgel
tölti meg a világ kétségtelenül legbizarrabb
munkahelyét.
A Végtelen matrjoska (Russian Doll) az
Idétlen időkig óta klasszikussá érett alapöt-
letet veszi elő: mi van, ha mindig újrakezded
egy napodat, hogyan tudnál kikeveredni
egy végtelennek tűnő időhurokból? Nadia
Vulvokov (Natasha Lyonne) harmincha-
todik szülinapi partiját éli újra meg újra
és újra… amíg minden esetben meg nem
hal. Ehhez néha öt perc elég neki, máskor
kihúzza egy-két napig is. A láncdohányos,
szabadszájú és nyers, hatalmas vörös hajko-
ronát viselő Nadia nem a legkönnyebb sze-
mélyiség, már-már eljön a perc, amikor a
halálnak drukkolunk a főszereplővel szem-
ben, amikor is belép a képbe valaki más –
nem kevésbé problémás jellemmel. A szto-
ri innentől kezdve vesz egy csavart, sőt, a
játékszabályok is megváltoznak, miután a
szülinapi társaságból eltűnnek emberek.
A remekül lezárt első évadot idén megfejel-
ték egy kitűnő másodikkal is, amelynek az

alapötlete immár konkrét időutazás, nem
kevés magyar vonatkozással.
Izgalmas időutazós koncepcióval nem
csak az amerikaiak tudnak előállni, a
Netflix kínálatában például ráakadhatunk
ilyen török sorozatra is: Éjfél a Pera Palace
Hotelben. A történet szerint egy Esra nevű
újságírónő a hotelről készül cikket írni,
amikor is Agatha Christie hajdani szobá-
jában egy kulcs segítségével visszakerül
1919-be. Mivel nem kicsit hebrencs, ott az-
tán eléggé megkavar mindent. A török tör-
ténelem egyik legfontosabb alakja Mustafa
Kemal, aki a múlt század húszas éveiben
letette a modern Törökország alapjait. Nos,
Esra kis híján megöleti… aztán amikor rá-
jön, hogy a jövőt veszélyezteti jelenlétével,
megpróbálja helyrehozni a hibáit. Mind-
eközben más bőrébe bújik bele, és ha ez az
elején kicsit erőltetettnek is tűnik, a végére
szépen összeáll minden. A nyolcepizódos
Videodrón
GALAKTIKA
2022. augusztus
sorozat kellemes meglepetés, remélhetőleg
lesz második évada.
A science fictiontől kicsit eltávolodva, a
misztikum-fantasztikum-horror vonalon is
van élet a Stranger Thingsen túl. John Griffin
From című sorozata egyszerre idézi a Stephen
King-féle kisvárosi rémálmokat és a Lost jel-
legű, rejtély-központú high-concept alkotá-
sokat. Adott egy világvégi kisváros, amit az
odatévedő nem tud elhagyni, mert az utak
körbejárnak. Ráadásul éjszakánként rejtélyes,
zombinak látszó lények falják fel azokat, aki-
ket a házak falain kívül találnak. Hogyan le-
het megküzdeni ezzel az ép ésszel felfoghatat-
lan helyzettel? A From erénye, hogy nemcsak
a rejtély (Miért nem lehet elmenni? Mik azok
a lények?) működteti, hanem az emberek re-
akciói, a mindennapi élet megteremtésére tett
kísérletek és a szükségszerűen bekövetkező
kudarcok. A karakterek és a közösségen belü-
li dinamika pedig legalább olyan fontos, mint
a külső szörnyek, Stephen King óta ugyanis
jól tudjuk, hogy néha az ember jelenti a legna-
gyobb veszélyt a másik emberre.
Ezek a sorozatok jól példázzák, hogy meg-
éri szemezgetni az angol és magyar nyelvű
streamingszolgáltatók kevésbé ismert alko-
tásai között, nehogy a nagy idei sorozatdöm-
pingben elsikkadjanak igazi csemegék.
Szélesi Sándor és Vancsó Éva
41
 GALAKTIKA
2022. augusztus

Átjárók a világok között

A
LONDONI Sir John Soane Mú-
zeum nemcsak mint építészeti
remekmű lehet érdekes a sziget-
országba látogató turistáknak,
hanem modern, folyamatosan megújuló ki-
állításai is felkelthetik az érdeklődők figyel-
mét. A közel 200 éves múzeum ingyenesen
látogatható, és a tárlatok mellett rendszere-
sen tartanak tematikus minikurzusokat is.
Július végén került sor a 14-16 éves korosz-
tály számára rendezett Space Popular: The
Portal Galleries kiállításra épülő kurzusra.
A kétnapos programsorozat célja az volt,
hogy a fiatalok felfedezzék Londont, a város
évszázadok óta tartó, folyamatos változását,
és megtervezzék a mindenki számára élhe-
tőbb fővárost, egy olyan helyet, ami egyesíti
a múltat és a jövőt.
A Space Popular egy multidiszciplináris kinyíló falak, ügyesen elhelyezett tükrök és
alkotóműhely, melyet Lara Lesmes és Fredrik léptékeltolások csak néhány példa arra, ami-
Hellberg álmodott meg. Munkájuk során az ket a mindennapokban alkalmazunk már,
építészetet ötvözik a virtuális világgal, a le- és eredetileg egy műalkotáson vagy virtuális
tisztult funkcionális használati tárgyak mel- játékban jelentek meg. Soane háza egy szürre-
lett feltűnő és modern épületek figyelhetők ális valóságot hozott létre, amit csak felerősít
meg terveik között. Aktuális kiállításuk a a kisfilm, ami a kiállítás szoros részét képezi.
Soane Múzeummal közösen jött létre, amely Összecsukható falak, tükröződések, műtár-
a virtuális utazás varázslatát és működési gyakkal teli küszöbök: csak néhány a sokféle
mechanizmusait vizsgálja és mutatja be a lá- portál közül, amelyeket a házi múzeumban
togatóknak. A virtuális tér fogalma azonban találunk. A szemlélők felfedezhetik a Super
az elektronika előtti médiában, például fres- Marióból ismert zöld csövet, a Csodabarlang
kókban és gobelinekben gyökerezik, s évszá- bejáratát, de még Howl varázsló vándorló pa-
zadok óta lenyűgözi az építészeket, művésze- lotáját is. Mint tudjuk, a fantáziának semmi
ket és írókat. A portálok évszázadok óta jelen sem szabhat határt, és használati tárgyak is
vannak a különböző művészeti ágakban. lehetnek portálok, például a Vissza a jövőbe
Ezek jelentették és jelentik ma is a virtuális DeLoreanje.
utazások alapját. A virtuális valóság haszná- Lesmes és Hellberg a kiállítás kapcsán az
lata az élet minden részét behálózza, legyen alábbiakat nyilatkozta: „A Sir John Soane
szó építészetről, művészetről, játékról vagy a Múzeum egy rendkívül kiváltságos személy
kommunikációról. A virtuális világból ismert magánházaként mindenki számára ingye-
42 Intelligens dizájn

nes múzeummá vált, ezért a legmegfelelőbb
helyszín arra, hogy elgondolkozzunk azon a
fajta kirekesztésen és elitizmuson, amely oly
gyakran látható a szépirodalomban, ahol a
portálokat gyakran használják narratív esz-
közökként, melyek elválasztják azokat az
embereket, akik átjuthatnak rajtuk, és azo-
kat, akik nem.” A kiállítással felhívják a fi-
gyelmet világunk és jövőnk sokszínűségére,
és arra, hogy minden portál egy új lehetőség,
amelyhez mindenkinek joga van. Ne féljünk
Intelligens dizájn
GALAKTIKA
2022. augusztus
belépni az ajtón, és megismerni az új világot,
legyen szó fizikai vagy virtuális lépésről.
A Space Popular a kiállítást megelőzően
kutatást végzett, és több mint 1000 portált
tartalmazó adatbázist hozott létre, amelyek-
ből válogathattak az alkotás során. A  por-
tálokat több módon lehetett rangsorolni,
például az utazás típusa szerint – időben,
térben vagy dimenziókban, másokat pedig
a portál létrehozása szerint – technológia,
mágia vagy természet útján. Kiindulópont
lehetett a felhasználás módja: hogyan le-
het inicializálni, és kinek van engedélye a
használatára. Sok portál lehetővé teszi az
exkluzivitás formáit, mint például a 9 és
¾-ik vágány fala a Harry Potter-könyvek-
ben. Az adatbázis részleteket is tartalmaz a
méretről, megjelenésről és az utazás hosszá-
ról, valamint adatokat azokról a művekről,
amelyekben megjelennek, például műfajt,
médiát vagy származási helyet. A The Portal
Galleries 2022. június 29-én nyitotta meg ka-
puját a látogatók előtt, és egészen szeptem-
ber 25-ig tekinthető meg.
Gricman Kata
43
 GALAKTIKA
2022. augusztus
Génszerkesztés a
koleszterin ellen
A Verve Therapeutics amerikai biotechnoló-
giai vállalat által végzett kísérletben egy új-
zélandi önkéntes DNS-szerkesztésen esett át,
hogy csökkentse a rossz koleszterinszintjét.
A kezelés várhatóan tartósan csökkenti a pá-
ciens vérében az LDL-szintet.
A kísérlet során a kutatók a CRISPR
génszerkesztő eszköz egy másik változatát
használták a beteg májsejtjeiben lévő DNS
egyetlen betűjének módosítására. Ez a bá-
zisszerkesztésnek nevezett változat abban
különbözik a hagyományos CRISPR-től,
hogy a DNS egyetlen betűjét egy másikra
cseréli, és nem vágja ki a szóban forgó gént.
A Verve kutatócsoportja a PCSK9 nevű gén-
re összpontosított, amely segít szabályozni a
vér LDL-szintjét, és arra utalnak, hogy az új
eljárás kikapcsolja azt.
A CRISPR adaptált változata milliókon
segíthet, akik a magas koleszterinszint mi-
att szív- és érrendszeri betegségekben szen-
vednek.
Az orvosok ugyanezt a génkezelést
40 olyan emberen fogják elvégezni, akik a
magas koleszterinszint egy olyan formá-
ját örökölték, amelyet családi hiperkolesz-
terinémiának neveznek. Ezeknek a bete-
geknek a koleszterinszintje kétszerese az
átlagnak.
44
A
HÁZ ELŐTT találkozott az asz-
szonnyal, az utcán, olyan zene-
karok és fi lmek plakátjai alatt,
melyeket nem ismert.
– Mrs. Fejginova?
A nő a hetvenes évei vége felé járhatott, szür-
ke és fehér rétegekbe bugyolálva lépegetett.
– Maga jött a Hivataltól? – kérdezte.
– Terrance Rice. – Feltartotta a jelvényét.
– Telefonon beszéltünk.
– Igen, tegnap. Emlékszem. – Felment a
lépcsőn a férfi mellett, aki közben vissza-
csúsztatta jelvényét sötétbarna öltönye belső
zsebébe. – Ne haragudjon – mondta a kapu
előtt. – Azt hittem, később jön. A férjem ha-
lála óta kicsit el vagyok veszve. Az idő… már
nem olyan, mint régen.
Ezzel Rice együttérzett.
– Később is visszajöhetek, ha szeretné.
– Nem, nem. Én hívtam, mert a férjem ezt
kívánta. Ez volt az egyik utolsó dolog, amire
megkért. Akkor már nagyon beteg volt. At-
tól tartok, úgy hívta magukat, Valóságkuta-
tó és Fejlődésügyi Nyomozó Hivatal.
– Biztosítom, nem ez a nevünk – hazudta
Rice. – Egyszerűen csak az FBI egy kisebb
részlegénél dolgozom. Többnyire értékes
műalkotásokkal foglalkozunk.
– Jaj, nem akartam én azt sugallni, hogy
bármi mást csinálna. – Mrs. Fejginova ki-
nyitotta a kaput. – Csak hát… Sztyepan any-
nyi furát beszélt, amikor beteg lett. Egyszer
azt mondta, a maguk irodája kívül van időn
és téren. Rémes volt hallgatni, amikor így
beszélt. Teljesen elszakadt a valóságtól. Mi-
kor telefonáltam, leginkább attól tartottam,
maga is olyanfajta lesz, mint a többiek, akik
évekig próbálták megvenni tőle a fi lmet,
amit Ljudmila ráhagyott.
– Teljesen megértem – felelte Rice. –
Nincs miért szabadkoznia. Ugye nem sokan
zaklatták?

ALlIt
S-
R E
AUdíjra jeella
lö
n ov
ANDREJ
TARKOVSZKIJ
– Nem, mióta Sztyepan beteg lett, nem.
Nekem soha nem volt annyi időm rájuk,
mint neki. Akik megkeresték, azokat soha
nem Ljudmila érdekelte. Sztyepan nővé-
re. A fi lmiparban dolgozott, még Orosz-
országban. De egyiküket sem ő érdekelte.
Őket mind csak Andrej érdekelte. Mindig
Andrej Tarkovszkij. De a férjem találkozott
mindenkivel, aki megkereste. Néha megkér-
deztem Sztyepant, miért csinálja, miért jár
egyre azokba a kocsmákba beszélni velük.
Azt mondta, csak ilyenkor érzi magát közel
a nővéréhez.
Mrs. Fejginova lakása a Lower East Side-
on volt egy olyan háztömbben, ahol koroso-
dó bevándorlók éltek lelakott bérlemények-
ben. Ebben a lelakott épületben egy régi
lépcsőház kanyargott a felsőbb emeletek
felé. Ahogy fölfelé baktatott a lépcsőn, Mrs.
Fejginova tovább beszélt a rendezőről. Fel-
váltva mondta rá, hogy „Andrej” vagy „az
az ember”, a kettő között emeletenként vál-
Andrej Tarkovszkij
GALAKTIKA
2022. augusztus
Ha létezik a multiverzum,
a legfurább különbségek
adódhatnak két világ között...
Benjamin Peek
togatott. Még fiatalkorában találkozott vele,
a halála előtt, a szívrohama előtt. A férfi nem
tett rá mély benyomást, bár az asszony el-
ismerte, hogy akkor már beteg lehetett egy
ideje. Rögeszméje volt a fi lmje, a Сталкер.
A szót Mrs. Fejginova a harmadik emeleten
mondta ki, és utána bocsánatot kért Rice-tól.
A fi lm címére mindig oroszul gondolt, soha
nem angolul. A hetvenes években még nem
is tudott angolul, tette hozzá, amire Rice azt
felelte, nem számít. A negyedik emeleten
benyúlt az öltözéke redői közé, és előhalá-
szott egy táskát. Ebből előhúzta a kulcsot, és
kinyitotta az ajtót. A lakás egyszerű volt és
tiszta.
– Sztyepan itt tartotta a fi lmet – mond-
ta Mrs. Fejginova, miután becsukta az ajtót.
– Ljudmilával csempészte ki az országból
Andrej halála után. A stúdió magának akar-
ta. Mindenki attól félt, a Moszfi lm le fogja
vetíteni úgy, ahogy van, félkészen, selejte-
sen. Andrej próbálta elintézni, hogy visz-
45
 GALAKTIKA
2022. augusztus
szamehessenek Észtországba, és újraforgat-
hassák, de az még a szívrohama előtt volt.
Ljudmila meggyőzte Sztyepant, segítsen ki-
csempészni a filmet. Micsoda kínlódás volt!
Az a sok film! Többször is eszembe jutott,
akár repülőgépet csinálhatnánk belőle, hogy
azon röpüljünk Amerikába.
– Ljudmila mikor halt meg?
– 1981-ben, három évvel Andrej után, de
még Anatolij előtt. Ő volt az egyik színész
a filmben. Micsoda szép ember volt! Mind-
ketten rákot kaptak. Tragédia. Sztyepan azt
mondta, a forgatáson kapták el. Sokan vol-
tunk, akik úgy gondoltuk, Andrej szívroha-
mát is…
Mrs. Fejginova szava elakadt.
Előttük, a kétszobás lakás egyik szobá-
jának ajtajában női test feküdt. Lelőtték,
kétszer. Mielőtt Rice bármit is reagálhatott
volna, Mrs. Fejginova egy nevet suttogott:
„Szása”, azt mondta, „Szása”. Ebből két do-
log vált nyilvánvalóvá a férfi számára: egy-
részt, hogy az ajtóban Mrs. Fejginova lánya
fekszik; másrészt, hogy a film, amiért jött,
már nincs itt, ellopták.
Rice volt olyan jó, és Mrs. Fejginovával ma-
radt a rendőrség kiérkezéséig, habár tudta,
hogy nem kéne. A zsaruk nem mindig bará-
tai a feketéknek. A helyzeten pedig az is csak
ritkán javított, ha előhúzta a jelvényét.
Ennek ellenére kihívta őket. Utána teát
főzött Mrs. Fejginovának. Az anyja ugyan-
azt a teát itta, mint amit a konyhaszekrény-
ben talált, és olyanra főzte, ahogy az anyja
is szerette, feketére és erősre. Ő maga nem
szerette a teát, de magának is főzött, és le-
ült Mrs. Fejginova mellé a konyhában.
Együttérzően kortyolt a csészéből, és átka-
rolta a síró asszonyt, majd még egyszer át-
ölelte, mielőtt távozott. Arról nem szólt neki,
hogy a film eltűnt, vagy hogy Szása kabát-
46 Andrej Tarkovszkij
jában egy hotel kártyáját találta, az E155-ét.
Minderről a rendőrségnek sem tett említést.
A jelvényét sem mutogatta, és azt sem árulta
el, mit keresett itt. Azt mondta, ő a szom-
széd, és kislisszolt, mikor senki nem figyelt,
mielőtt bárki többet kérdezhetett volna tőle.
Remélte, hogy Mrs. Fejginova megérti, de
tartott tőle, hogy nem. Ahogy előtte mások
is, akikkel az asszony beszélt, ő is Andrej
Tarkovszkij filmjét, a Сталкер-t kereste.
Ezt nem könnyű elmagyarázni, és főleg
nem lett volna könnyű elmagyarázni Mrs.
Fejginovának, de egynél több valóság létezik.
Az asszonyén kívül a Сталкер közismert
film. Más valóságokban, ahol Tarkovszkij
visszament Észtországba, és újraforgatta a
Сталкер-t, a film 1979-ben került a mozik-
ba. A címe szinte minden nyelven Stalker.
Rice is így látta először, még évekkel ko-
rábban egy filmfesztiválon, az Ikerváro-
sokban. A cím a film főszereplőjére utal, egy
„sztalkerre”, aki embereket vezet a Zónába,
egy különös, eleven területre, melyet az Ál-
lam elbarikádozott a külvilágtól. A filmben
Sztalker (akinek neve és hivatása azonos)
két férfit – a Professzort és az Írót – kísér
a Zónába, ahol egy bizonyos szobát akar-
nak megtalálni. A Szoba állítólag teljesíti az
ember leghőbb kívánságát. Rice úgy vélte,
a Sztalker csodálatos film; egy film, melyet
olyan ember készített, aki csapdában érez-
te magát az országában; olyan rendező, aki
szerette volna megérteni nemcsak az egyén
összetettségét, hanem a lélek konfliktusa-
it és ellentmondásait is. Ha Mrs. Fejginova
látta volna a filmet, vagy ha tudott volna a
sajátja mellett sorakozó valóságokról, talán
megérti, miért találkozott a férje azokkal az
emberekkel, akik megkeresték – legalábbis
Rice így hitte.
Egy órába telt eljutnia az E155-höz.
A  New York-i metrót használta, amely zsú-

folásig volt utasokkal, és mocskos utcákon
gyalogolt, melyeken régi és új autók sora-
koztak vegyesen. A keresett szálloda egy ko-
csival megközelíthetetlen utca közepén állt.
A keskeny téglaépület egy letűnt korszakból
maradt itt, a betűi letöredeztek, a bejárat
fölötti ponyva kifakult. Odabenn viszont az
előcsarnok előkelően és fényesen terpeszke-
dett, mintha a hotel valójában igazán hatal-
mas lenne, és nem kötnék a fizika törvényei.
A recepciós pult mögött egyetlen férfi állt,
mögötte egy sor kinagyított fénykép, össze-
sen hat. Mindegyik más képet mutatott New
Yorkról a hotel kapuja előtt. Egyik sem ha-
sonlított a másikra.
A pulthoz érve Rice elővette a jelvényét,
megmutatta, és a tulajdonost kérte. Tudta,
hogy nem az igazgatót kell keresnie.
E-KÖNYVEK 1000 FT KEDVEZMÉNNYEL
A GALAKTIKABOLTON
WWW.GALAKTIKABOLT.HU
Andrej Tarkovszkij
GALAKTIKA
2022. augusztus
Nem kellett soká várnia. Elegáns fe-
kete nő lépett ki egy ajtóból tőle jobbra.
Talán harmincvalahány éves lehetett, és
modern szabású, sárga nadrágkosztümöt
viselt.
– A nevem Ella – nyújtott kezet; ujjait
ezüstgyűrűk díszítették. A kosztümmel el-
lentétben egyik sem volt újdivatú. – A Hi-
vatal embereit mindig szívesen látjuk, Rice
operátor.
A férfit nem lepte meg a megszólítás.
– Nem rabolnám sokáig az idejét. Egy ap-
róságot kell megbeszélnem önnel.
Azt nem tette hozzá, hogy négyszemközt.
Nem volt rá szükség. Ella visszament az aj-
tón át, és egy keskeny, kivilágított folyosón
keresztül vezette a férfit egy spártai, mégis
stílusos irodába.
47
 GALAKTIKA
2022. augusztus
Miután mindketten helyet foglaltak,
Rice az asztalra tette a kártyát, melyet a ha-
lottól vett el.
– Szeretném megtudni, ki adta ezt Szása
Fejginovának.
– Fel kell hívnom a figyelmét, hogy nem
tartozom segítséggel – felelte Ella még min-
dig udvariasan. – A Hivatal itt nem illetékes.
– Elismerésem, amiért így tiszteli a hatá-
rokat. Biztosra veszem, hogy sokan csodál-
ják ezért.
– De nem ön?
– Nem. – Rice várt egy kicsit, de mivel a
nő mást nem mondott, folytatta. – A kártyá-
ját Szása Fejginova holttestén találtam. Az
anyja lakásán ölték meg. Közel ahhoz a hely-
hez, ahol volt egy film, ami érdekel.
– És az nem érdekli, ki ölte meg szeren-
csétlen lányt?
– A két eset összefügg. Biztosra veszem,
hogy ha megtalálom az egyiket, meglesz a
másik is. De az én dolgom a film felkuta-
tása. Ez a Sztalker egyik verziója. Ebben a
valóságban ez volt Andrej Tarkovszkij utol-
só filmje.
– Engem nem érdekelnek a filmek. Szállo-
da vagyok, nem mozi. Utazóknak adok me-
nedéket. Ha bármit is tudna rólam…
– Ön a Szindikátushoz tartozik. Ráadásul
nem is egy nagy szálloda. És nem utazóknak
ad menedéket, hanem a szervezett bűnözés
embereinek. Méghozzá 1922 óta. Hat való-
sághoz van hozzáférése, vagy ahogy ön és
én is hivatkozunk rájuk, hat „extenzióhoz”.
Ezek az E155, az E121, az E103, az E87, az E82
és az E47. – Az előcsarnokban látott képek
alapján sorolta őket. – A Hivatal azért nem
törődik mindezzel, mert nem engedi a Szin-
dikátus gazembereit a világok között utazni.
Tisztában van vele, hogy ha elkezdenének
ajtókat nyitogatni és kapcsolatot teremteni a
valóságok között, a Hivatal felfigyelne önre.
48 Andrej Tarkovszkij
De egy ilyen hotel nem akarhat egyedül a
Szindikátustól függeni. Vannak független
ügyfelei is. Egyedi ügyfelei. Olyan emberek,
akik képesek anélkül mozogni a világok kö-
zött, hogy magukra vonnák a figyelmet. Az
egyik ilyen ügyfele érdekelne.
– Azt hiszi, mindent tud?
– Javítson ki, kérem, ha tévedek!
– Csak annyi észrevételem lenne, hogy ön
még sosem állt a Szindikátus szolgálatában.
Különben nem beszélne így. – Ella felvette
az asztalról a kártyát, mely eltűnt a kezé-
ben. – Ami a többit illeti, hagyjuk inkább!
Az ember, akit keres, Nyikolaj Sahnazarov.
A Moszfilm egyik igazgatója az E121-ből. Egy
héttel ezelőtt találkozott Szása Fejginovával,
hogy beszéljen egy filmről, ami az apjáé volt.
Itt találkoztak. Elég szép összeget ajánlott a
nőnek. Szása tegnap visszajött, és lemondta
az üzletet. Ezt heves vita követte.
– Valószínűleg a nő rájött, hogy nem tud
fizetni. – Az E155 és az E121 valutái nem
kompatibilisek. – Visszament az E121-be?
– Ma délelőtt távozott.
– A szobáját kitakarították már?
– Ugyan ezzel általában nem személye-
sen én foglalkozom, de ebben az esetben
éppen tudom, hogy a szobája úgy van,
ahogy hagyta – felelte Ella. – Odavezethe-
tem, természetesen.
Mit akarhat a Moszfilm egy olyan fejese,
mint ez a Sahnazarov, Andrej Tarkovszkij
befejezetlen filmjével? – tűnődött Rice, mi-
közben felállt, és követte Ellát egy másik
folyosóra. Az E121-en, ahonnan Sahnazarov
jött, a Sztalker elkészült. De talán épp ez a
lényeg. Tarkovszkij a Sztalker nagy részét
egy elhagyatott vízerőműben forgatta Észt-
országban. Leforgatta az első változatot, azt,
amely Mrs. Fejginova férjéhez került, majd
visszatért megcsinálni a második verziót.
Sem Tarkovszkij, sem a stáb egyetlen más

tagja nem tudott egyik alkalommal sem a
sugárzásról, amely lassan szivárgott a bőrük
alá, az izmaikba, a szerveikbe, elültetve a rá-
kot, mely később sokukkal végzett. Az elha-
gyatott vízerőműhöz tett második út alkal-
mával azonban Tarkovszkij nem egyszerűen
újraforgatta a Sztalkert, hanem újraalkotta.
A második változatban Sztalker nemcsak
egy csempész, aki pénzért juttat be turistá-
kat a lezárt Zónába, hanem olyan ember, aki
hisz abban, amit a Zóna adhat a látogatók-
nak. Rice érdekesnek találta ezt a változást,
és úgy vélte, Andrej Tarkovszkij saját belső
működéséről árulkodik. Aki az első változa-
tot nézi, egy másik hit- és gondolatrendszert
tapasztalhat meg.
Viszont azt a fi lmet nem lehet megnézni.
Mrs. Fejginova nem sejtette, milyen különle-
ges, de Rice azt gyanította, a férje igen. A fi l-
Nyárvégi könyvakció!
AZ AKCIÓ IDŐTARTAMA: 2022. AUGUSZTUS 1–31.
WWW.GALAKTIKABOLT.HU
Andrej Tarkovszkij
GALAKTIKA
2022. augusztus
mért nála jelentkezőkkel (főleg gyűjtőkkel és
feketepiaci kereskedőkkel) való beszélgetései
során az idős férfi megtudhatta, hogy a nő-
vére és a fi lm egy lakástűzben vesztek oda az
1990-es években. A Sztalkerből nem maradt
fenn másik példány, csak az ő csempészett,
befejezetlen verziója.
Ella kinyitott egy ajtót, és egy kényelmes
hotelszoba tárult föl előttük. Az ágy bevetet-
len, a fürdő koszos, a kuka tele.
Rice belépett.
– Mi olyan különleges ebben a fi lmben?
– kérdezte Ella az ajtófélfának támaszkodva.
– Semmi, csak a ritkasága. – Rice először
a fürdőszobába ment, és nekiállt átkutatni.
– És szeretném, ha ez így is maradna. Ha a
fi lm csak itt létezik, ez az extenzió annyival
is erősebb. Ha a fi lmet lemásolják, ha több
extenzióban is elterjed, akkor ez a valóság
4 KÖ
4 TET=
500
Ft
49
 GALAKTIKA
2022. augusztus
egy picivel jobban fog hasonlítani a többire,
és azok is erre. Dominóhatás. Ha elég film és
könyv és zene utazik ide-oda, akkor a való-
ságok kultúrája mind hasonlítani kezd egy-
másra. A kultúrából erednek az ötletek, és az
ötletekből lesznek azok a gondolatok, ame-
lyek alapján az emberek cselekednek. Ha
ezek mind egyformák, amikor egy valóságot
katasztrófa sújt, a többi is ugyanúgy jár.
– Vagyis ön hisz a munkájában? – A für-
dőszobában halkabban hallatszott a hangja,
Rice mégis felfigyelt benne valamire. – Még-
is hány romba dőlt extenzió van? – kérdezte,
amikor a férfi kilépett.
– Nem sok – felelte Rice lassan. – Talán
egy tucat, de ezt tudhatná. Hiszen ön a na-
gyobb egész része.
Ella elmosolyodott, és kilépett az ajtóke-
retből.
Az ajtó bevágódott.
Rice a kilincs után kapott, de tudta, hogy
elkésett. Mikor lenyomta, az ajtó egy romos
folyosóra nyílt, nem ugyanabban a szállodá-
ban, ahol az előbb járt. Sötét volt, a lámpák
nem égtek. Kevéske fény csak a falakon és
a tetőn keresztül szüremlett be, amelyeket
részint fa- és acélgerendák lyuggattak ki,
mikor leomlottak, részint az eső és a jég sür-
gette korhadás.
Rice nem akart végigmenni ezen a fo-
lyosón, de nem volt más választása. Ella ide
rögzítette az ajtót. Persze a szállóból elérhető
hat valóság bármelyikéhez köthette volna, de
Rice a foszladozó szőnyegből felszálló nyir-
kos hideg alapján úgy sejtette, ez egy másik,
hetedik valóság, melyet Ella nem reklámoz
az előcsarnokban. Így aztán addig tarthatja
a szobaajtót ehhez a folyosóhoz kapcsolva,
amíg csak akarja. Ha lenne elég ideje, Rice el
tudná érni, hogy megváltoztassa. A Hivatal
egy másik operátora akár percek alatt meg-
birkózna a feladattal, de egy szálloda feltö-
50 Andrej Tarkovszkij
rése, pontosabban a benne élő tudat megtö-
rése nem Rice szakterülete. Jobban teszi, ha
elindul a folyosón. Így van esélye találni egy
ajtót, amely visszaviszi Ellához. Mert ahova
van bejárat, onnan kell legyen kijárat is. Ez
a szabály.
Lassan lépdelt végig a folyosón. Minden
lépésével dohszag kavarodott fel körülöt-
te. Tartott tőle, hogy a korhadás már a tar-
tóelemeket is elérte. Ahogy óvatosan tette
egymás után a két lábát, több helyen érezte,
hogy a padló gyenge, instabil alatta. Később
csupasz vezetékek és levált plafondarabok
mellett haladt el, a következő ajtó előtt pe-
dig leszakadt gerendák álltak ki a padlóból
kapufaként. A tetejükön jéggyűrűket látott.
Ebbe igyekezett nem belegondolni. Nem
akart róla tudni, hogy egy fagytól szoronga-
tott valóságban jár, és hogy a düledező épü-
letet lassan összeroppantja a jég.
Átcsusszant a gerendák között, és felfe-
szítette az ajtót mögöttük. Mikor belépett,
hangot hallott, mintha valaki suttogott
volna, de a szó nem ismétlődött. Egy ideig
csak nézett a terembe, és nem lépett beljebb,
csapdát sejtve. A helyiség korábban a hotel
bárja lehetett, legalábbis Rice így hitte, de
most valami más volt, elhagyatottságában
átalakult, és a férfi tudta, hogy tartania kell
tőle. A plafont fa- és acélgerendák lyuggatták
át, egy részük egyenesen beleállt a padlóba,
mások félúton elakadtak. Kiálló vezetékek,
szigetelés és még több jég. Az épen maradt
székeken és asztalokon vastag porréteg és
félig fagyott víz. A terem nem egyszerű-
en dohszagot árasztott; mellé torz látványt
nyújtott. Mint egy álombeli táj, idomtalan,
színtelen; nem szép, mégsem rút.
Rice tett egy lépést előre, és újra hallotta
a suttogást.
Aztán harmadszor is, de ez alkalommal
már nem csak egyetlen szót.

– Itt vagyok – krákogta egy hang angolul.
– Kérem, itt vagyok!
A bárpult maradványai mögött egy férfi
feküdt. Idősebb volt, mint Rice, talán ötven-
éves, hosszú haja hátrafésülve, hogy eltakarja
kopaszodó feje búbját. Ettől eltekintve magas,
jóképű férfi volt drága, sötétkék öltönyben.
Az öltönynek persze befellegzett. A plafonról
lezúduló törmelék cafatokra szaggatta. A fö-
démből kiálló törött gerenda nyilvánvalóvá
tette, hogyan esett a férfi csapdába.
Nem messze tőle pisztoly hevert.
– Segítene, kérem? Már rekedtre ordi-
báltam magam, de nem jött senki. Segítség
kéne. Látja, hogy segítség kéne. Nem érzem
a lábam. Kérem, kérem, segítsen!
– Hogy hívják?
– Nyikolaj.
– Az én nevem Terry. – Odament a pisz-
tolyhoz, és felvette. – Ez az öné?
– Ugyan, kérem! – Sahnazarov elhallga-
tott, amikor meglátta Rice arckifejezését.
– Igen, az enyém. Az enyém. Egy nő veze-
tett ide. Nem vagyok idevalósi. A nő átvert.
Megijedtem. Meg kellett védenem magam.
Én csak… csak haza akartam vinni egy fil-
met. Úgy volt, hogy ő majd segít. Filmgyáros
vagyok, kérem. A Moszfilmnek dolgozom.
Nem akarom bántani. Segítenie kell!
– A Hivataltól vagyok.
– Vagyis rendőr, ugye? Aki a valóságok
között rendőrködik? – Megkönnyebbülten
felnevetett. – Pont ilyennek képzeltem. Csu-
pa jót hallottam magukról. Segítenie kell.
Rice ehelyett ráfogta a fegyvert.
– Miért nem mondja el inkább, miért ölte
meg Szása Fejginovát?
Sahnazarov csak bámult rá.
– Nem rendőr vagyok – mondta Rice. –
Ha ezt hiszi, óriásit téved.
– Nem kell azt az izét rám fognia. –
A  másik férfi felemelte koszos kezét. –
Andrej Tarkovszkij
GALAKTIKA
2022. augusztus
Nem akartam megölni a nőt, esküszöm! El
akarta adni a filmet. Kellett neki a pénz.
Az apja beteg volt. Segíteni akartam neki.
Ő keresett meg azzal, hogy el akarja adni a
filmet. Az apjával még évekkel ezelőtt talál-
koztam, de ő nem akart üzletet kötni. Hiá-
ba győzködtem. Elmondtam, mennyire is-
tenítettem Andrej Tarkovszkijt, de ez nem
érdekelte. Ő csak a nővéréről akart hallani.
Azt akarta, szerezzek róla képeket a halála
előtti időszakból, de persze nem tudtam.
Honnan szereztem volna? Egy senki volt.
Ezt próbáltam kedvesen az öccse értésére
adni. Az embereket csak Andrej Tarkovsz-
kij érdekli. – Sahnazarov igyekezett lelökni
magáról a törmeléket, méghozzá lehetőleg
úgy, hogy Rice ezt ne vegye észre, de mind-
két törekvése elbukott. – Imádtam azokat
a filmeket – folytatta. – Ezért mentem a
Moszfilmhez dolgozni. Nem érdekelt, hogy
a stúdió cenzúrázta Tarkovszkij munkáját,
vagy hogy egyes forgatókönyveit egysze-
rűen nem hagyta megvalósítani. Ami el-
készült, az ott készült. De a stúdió embe-
reit nem érdekelte semmi, legalábbis nem
Tarkovszkij. Őket csak a pénz érdekelte.
Ha megkapták volna a filmjeit, csak ellop-
ták volna az ötleteit. Nem értették, hogy a
művészet kín. Mikor megtudtam, miféle
film van Fejginéknél, meg akartam védeni,
hogy biztonságban legyen. De a vénember
ezt nem értette. Ahogy a lánya sem.
Rice leeresztette a fegyvert.
– Miért ölte meg?
– Baleset volt. Megegyeztünk az árban,
aztán kihátrált az üzletből, mikor az apja
meghalt. Olyan dühös voltam! Olyan közel
voltam! Hinnie kell nekem. Csak arra gon-
doltam, hogy meg kell védenem Tarkovszkij
örökségét. Kiderítettem, hol lakik a nő, és
kényszerítettem, hogy vigyen el a filmhez.
Ki akartam fizetni, ki bizony! Még akkor is.
51
 GALAKTIKA
2022. augusztus
De rám támadt az anyja lakásán, és nem volt
más választásom, meg kellett védenem ma-
gam. Nem akartam megölni senkit.
– Hogyan akarta kifizetni?
– Pénzzel. Gazdag ember vagyok! Magá-
nak is adhatok pénzt. Akar pénzt? Segítsen,
kérem!
– A saját pénzével nem tudta volna ki-
fizetni. – Rice ellenőrizte a fegyver tárát,
kivette belőle az éles töltényt, és az övébe
csúsztatta. – Volt egyetlen igaz szava is?
– Kérem, itt fogok meghalni!
Rice elindult a terem másik végében lévő
ajtó felé.
– Kapzsi voltam! – kiáltotta Sahnazarov
a háta mögött. – A kapzsiság az oka! Sajná-
lom! Kérem! Segítenie kell! Maga rendőr!
Rice rácsukta az ajtót az oroszra, a siko-
lyaira, és inkább az előtte húzódó folyosó-
ra összpontosított. Ugyanúgy omladozott,
mint az első, azzal ellentétben viszont fél
tucat ajtó sorakozott rajta.
Tudta, hogy az egyik visszavezeti Ellához,
de nem jut ideje mindet ellenőrizni. Érezte a
hideget, és tisztában volt vele, hogy ez már
csak rosszabb lesz. Nem nyithat ki minden
ajtót. Mindegyik mögött csak újabb folyosó-
kat és újabb helyiségeket találna. Mind egyre
mélyebbre vezetné az épületbe, amíg egyszer
csak vagy kibukkan az utcára, vagy zsákut-
cába fut, vagy visszajut Ella irodájába. De
mindet kinyitni órákba, akár napokba telne.
Mivel nem nagyon maradt más válasz-
tása, Rice elővette a jelvényét. Az emberek
többsége, mikor meglátta, ismerősnek ta-
lálta: a hatalom jelképét látta benne, melyet
tisztelt. Neki más volt. Persze továbbra is
medálféleség, de a fémet, ami bármi lehetett
volna, csak nem az ezüst, aminek most ő lát-
ta, olyan aprólékossággal munkálták meg,
hogy emberi kéz nem készíthette. A jelvény
képe alapvetően körökből állt: egy bolygó
52 Andrej Tarkovszkij
sziluettje, alatta másik, az alatt pedig még
egy. A felületes szemlélő először csak egy
kört vesz észre, vagy kettőt, legfeljebb talán
hármat, de minél tovább nézte, Rice annál
inkább elbizonytalanodott. Talán öt is van.
Vagy hét. Az mindenesetre bizonyos, hogy a
változó számú bolygó fölött egy madár lát-
ható. Leginkább hollóra hasonlít, de nem
egészen.
Rice ezt az ismerős, mégis idegen mada-
rat érintette meg kétszer. A következő pilla-
natban a figura felemelte a fejét, majd egész
testével kiemelkedett az emblémából. Nem-
sokára ott állt a jelvényen, egy apró, fémből
készített madárka, talán ezüstből, talán va-
lami más anyagból.
Rice nem magyarázta el a neki, mit akar.
Nem volt rá szükség. A madár körbenézett,
majd meglebbentette a szárnyát, és a levegő-
be emelkedett. Nem sokkal később megálla-
podott az egyik kilincsen.
Az ajtó mögött beton lépcsőház húzó-
dott, egy tűzlépcső, amely felfelé tartott, a
romos épület egy újabb részébe. Itt a fala-
kat egészen betöltötték az ablakok, de sokat
megrepesztett vagy betört a jég. Odakinn
Rice sötét eget látott, de csak akkor tudott
rendesen kinézni, amikor egy üres keret
mellett haladt el. A viharban csak romok
látszottak mindenütt: kettétört telefonpóz-
nák körvonalai, kibelezett, fagyott autóron-
csok, üres épületek, mint megannyi csipké-
zett, fagyott hegy.
A madár újabb folyosóra, újabb szobába
vezette. A hideg kitartott, a korhadó padlót
üvegcserép és lehullott vakolat borította. Egy
ponton egy régi bakelittelefon mellett haladt
el, de az nem csörgött, és nem is tette rá azt a
benyomást, hogy működne, ha megpróbálna
kitárcsázni. Ráadásul a madár közben felre-
pült még egy emeletet, neki pedig követnie
kellett. Újabb csukott ajtó, még egy szélfút-

ta folyosó, még egy ajtó és még egy folyosó;
aztán az utolsó ajtó, amelyet kinyitott, Ella
irodájába vezetett.
A nő meglepetten nézett fel az íróasztaltól.
– Igaza van – szólította meg Rice. – Hi-
szek a munkámban. – Feltartotta a jelvényt
a madárnak. Miután az visszasüllyedt a fém-
be, Rice visszatette a medált a zakójába, és
lesöpörte magáról a ráragadt port és vakola-
tot. – De ön sem különb. Mindketten tudjuk,
hogy vannak olyan világok, melyek elpusz-
tultak. Mindketten tudjuk, milyen veszély
les azokra a világokra, amelyek egyformák.
– Ön igazán talpraesett. Mostanáig legin-
kább másodvonalbeli rendőrségként gondol-
tam a Hivatalra. Belátom, tévedtem.
– Mással is előfordult már. – Rice előhúz-
ta Sahnazarov fegyverét, és az asztalra tette,
Iratkozz fel
a galaktikabolt
hírlevelére egyedi
kedvezményekért
és ajánlatokért:
galaktikabolt.hu/hirlevel
Andrej Tarkovszkij
GALAKTIKA
2022. augusztus
a fal felé fordítva, hogy a csöve ne rájuk mu-
tasson. – Mondhatta volna, hogy önnél van
a fi lm. Nagyra értékeltem volna. Megegyez-
hettünk volna. És még mindig megegyezhe-
tünk. De előbb: tudott róla, hogy Nyikolaj
meg akarja ölni Szását?
– Nem, de aztán véresen jött vissza. Rá-
kérdeztem, mielőtt távozott. Akkor elmond-
ta… nos, nagyon elégedett volt magával.
Maradjunk talán ennyiben! Válaszul úgy
döntöttem, megtartom a fi lmet.
– És eladja a Szindikátusnak?
– Szeretnek mindenfélét hazavinni. A fér-
fiak, akik ide járnak. És a nők. Szeretik a
szuveníreket.
– Amikkel ön készséggel ellátja őket?
A nő elmosolyodott, de mosolyában nem
volt semmi vidámság.
53
 GALAKTIKA
2022. augusztus
– Nem tudja, milyen érzés olyan urat
szolgálni, akit gyűlöl.
De Rice tudta. Nagyon sok valóságot lá-
tott már. Szerette volna azt mondani, hogy a
kegyetlenség és a viszontagságok csak néhá-
nyon léteznek, de nem így volt.
– Ezen egy fi lm nem változtat – szögezte
le. – Még egy olyan nagy fi lm sem, mint a
Sztalker. Egymaga nem tud egy világot meg-
változtatni. Ehhez kellenek más fi lmek, más
műalkotások is. Ahogy önnek is. Milliónyi
műalkotást kell összehangolnia, ha meg
akar változtatni egy világot. És nem csak
műalkotásokat. Az ipart és az embereket is.
Ehhez idő kell. Nemzedékek.
– Másom sincs, mint időm – felelte Ella.
– És itt van nekem a múlt, hogy emlékez-
tessen rá, mi történt. Mikor ránézek, nem
kedvesebb leszek tőle. Nem kapok tőle re-
ményt. Régen magam döntöttem róla, ki
léphet be a termeimbe. Sokat vásároltam a
környező piacokról. Voltak barátaim. Sok
mindent adtam a közösségeknek, ame-
lyeknek tagja voltam. De most csak egy
ketrec vagyok. Nem én döntök róla, ki jár
itt, vagy mit hoz-visz. Elvágták a világhoz
való hozzáférésemet. Elvették a szabadsá-
gomat. Az már csak emlék, és nem nyújt
vigasztalást.
– Segíthetnék.
– De nem ingyen, gondolom.
Rice vállat vont.
– Tartsa meg a fi lmet!
A nő csak bámult rá, de nem szólt.
– Mindössze annyit kérek, ne mutassa
meg senkinek – folytatta Rice. – Zárja el
egy szobába! Ez nem nagy ár, bevallom, de
ha megteszi, továbbléphetünk. Együtt meg-
törhetjük a Szindikátus hatalmát ön fölött.
Utána azt tesz, amit akar. Eldöntheti, hogy a
Hivatal fennhatósága alá akar tartozni, vagy
nem. Dönthet úgy is, hogy nem dolgozik ve-
54 Andrej Tarkovszkij
lem, és annyi valóságban vetíti le a fi lmet,
ahányban csak akarja. De ha ezt teszi, tart-
sa észben, hogy ön tégla és malter. A földig
lehet rombolni. Ön csak egy kisebb kapu.
Össze lehet morzsolni. Finom porrá őrölni.
A következő párezer évet pedig azzal tölthe-
ti, hogy megpróbálja újjáépíteni magát.
– És ha inkább önnek támadok? – A pisz-
toly hirtelen eltűnt az asztalról, és Ella kezé-
ben jelent meg. – Ha inkább lelövöm?
Rice farkasszemet nézett vele.
– Akkor meghalok.
– De?
– Nincs de. Ön tégla és malter, én hús és
vér vagyok. Ha lelő, meghalok. A Hivatal
majd utánam küld valakit. És feltételezem,
hogy az illető egy másik részleg embere lesz.
Egy erőszakosabb részlegé.
Ella keserédesen mosolygott.
– Na, most tényleg úgy beszél, mint egy
rendőr.
– Pedig nem az vagyok. A Valóságkutató
és Fejlődésügyi Nyomozó Hivatal operátora
vagyok. – Rice kinyújtotta kezét a piszto-
lyért. – Minket a jövő érdekel. Végül is a jövő
szinte bármi lehet.
Sarkadi Zsuzsanna fordítása
Benjamin PEEK
Ausztrál író, 1976-ban született. Első publikált
műve rögtön egy hosszabb próza volt, a Chris
Mowbrayjel közösen írt The Enigma Variant
(1999). A 2000 utáni első évtizedben főként no-
vellák kerültek ki a keze alól, de 2007-ben meg-
jelent Black Sheep című első regénye is, egy
posztapokaliptikus disztópia. 2014-ben ambició-
zus fantasysorozatba kezdett, melyben újjá kell
építeni a világot az istenek halálát követően. A tri-
lógia három évvel később zárult le, azóta ismét a
rövidebb műfajra koncentrál. Számos díjra jelöl-
ték már írsait. Magyarul most először olvasható.
 GALAKTIKA
Kalandok a Z ónában: 2022. augusztus

RENDEL D MEG I T T: W W W.GAL AK T IK ABOLT.HU

Andrej Tarkovszkij 55
 GALAKTIKA
2022. augusztus
ZENÉSZ, ÍRÓ, GÉPEZET
V
ANGELIS ÓTA tudjuk, hogy
a billentyűk elválaszthatatlanok
a tudományos fantasztikumtól.
A 90-es évek végén, 2000-es
évek elején-közepén ez még inkább értelmet
nyert, mikor sci-fi videojátékok egész serege
érkezett jobbnál jobb, szintetizátor hajtotta
zenei aláfestéssel. A System Shock, a Deus
Ex, a Halo, vagy épp később a Mass Effect-
trilógia mind-mind emlékezetes dallamok-
kal ajándékozták meg a játékosközösséget,
melyektől hol a hideg futkosott az ember
hátán, hol pedig gyönyörködtettek – függő-
en attól, hol tartottunk épp a történetben.
Ebbe az élvonalba kapcsolódott be 2018-ban
PatternShift első önálló albumával, és azóta
is töretlenül alkot.
Benjamin Kamphaus bázisát Coloradóban
építette ki, de inkább világjáróként jellemez-
hető zenei producer, sci-fi író, aki regényes-
novellás karrierjét csak az utóbbi időben egé-
szítette ki zenéléssel. Igaz, már egészen fiatal
kora óta kacérkodott a pályával: iskolázott
56 A szférák zenéje
PatternShift
zongorista, aki kamaszéveiben belekóstolt a
progresszív rockba, majd egy huszárvágással
hátrahagyva a komplex irányvonalakat, az
alternatív rock irányába mozdult el. Közben
kitanulta a régészetet, kacérkodott a földtu-
dományokkal, majd felcsapott szoftverfej-
lesztőnek. És nem mellesleg megírta első re-
gényét a Vaskania Prime csillagrendszerről,
melyet azóta könyvsorozattá bővített.
Első önálló, immár PatternShift néven
megjelent zenei albuma is ezt a címet viseli, és
2018-ban startolt el a kozmoszba. A Vaskania
Prime-on találkozik a klasszikus, Depeche
Mode-féle szintipop, a synthwave és a modern
elektronika. Érdekes egyveleg, egyben tökéle-
tes aláfestő zenéje egy főleg az űrbéli koloni-
zálás problémáit körüljáró regénynek. A mu-
zsikus bevallottan olyan forrásokból merített,
mint a Szárnyas fejvadász, az első Terminátor
filmek vagy a Mass Effect játékok, és ez fel is
sejlik a sorok között: a billentyűk hol meg-
állíthatatlanok, hol pedig átadják helyüket
az effekteknek, vagy épp csak minimalistán
meglapulnak a háttérben.
Második albuma, csakúgy, mint az alap-
jául szolgáló regény, már egy valamivel sö-
tétebb irányvonalat képvisel. A Wake of
the Wanderer 2019-ben jelent meg, és már
a bevezető is jóval sejtelmesebb, mint előd-
jéé. A folytatás némileg lazít ezen, majd kis-
sé visszasüllyedünk a mélybe, és az egész
albumot ez jellemzi; noha nem nevezhető
kifejezetten sötét hangulatúnak, egyes dal-
lamok mégis nyomasztóbbak a többinél.
PatternShift nem volt rest kísérletezni sem,
a billentyűk és gépi effektek mellett elősze-
retettel csempészett be egy szekvenszert is
 GALAKTIKA
2022. augusztus

itt-ott az összképbe, hogy a kitartott hangok

még nagyobb hangsúlyt kapjanak – kicsit
felsejlenek a Tangerine Dream klasszikus
lemezei.
PatternShift ez után a lemez után, mond-
hatni, stílust váltott. Először is, a 2020-ban
megjelent Fragments of the Fleet már nem egy
regény zenei adaptációja, hanem független
munka. Másodszor, egy jóval könnyedebb,
szintipoposabb lemezt kapunk. Legalábbis
egészen a hatodik, „Anti-entropic Ends” című
dalig, ami az előadó eddig teljesen ismeret-
len oldalát mutatja meg egy lírai zongoramű
képében. Rögtön ezután, igen éles váltással,
egy ízig-vérig diszkós lüktetésű dalt hallunk,
mint mikor hőseink betérnek információért
egy galaxisszéli szórakozóhelyre. Ez a stílus
ki is tart az album végéig, mely összességében
a Fragment of the Fleetet a legkönnyebben fo-
gyasztható PatternShift lemezzé teszi. Főleg a
folytatás fényében.
Az ezt követő négy lemez – igen, két év
alatt négy lemez –, bár szoros kapcsolat- album a zenész repertoárjában. Példának
ban nem áll, mégis egymás egyfajta vissz- okáért, a nyitány leginkább a túlnépesedett
hangjainak tekinthető. Példának okáért metropoliszok hangulatát idézi, mely kép-
a sorozat nyitányaként szolgáló Alternate hez visszatér egy-két kései darab, de talá-
Universes első felvonásán csak érintőlege- lunk olyan dalokat is, mint a felfedezések
sen jelenik meg a disztópiák jellegzetesen izgalmát megidéző „Light Years Away”.
rideg világa, melynek zeneileg legjobban Zárásképpen pedig a szinti-virtuóz eddigi
a dark ambient áll, az albumon inkább leglíraibb darabját hallhatjuk.
a már bejáratott szintipop dominál. Na, Benjamin Kamphaus egy munkamániás,
PatternShift fogta magát, és 11-ig teker- és valahogy mégis minden album, ami kike-
te fel a disztópikus hangulatot Exponent rül a kezei közül, egy kiforrott, teljes egész.
című lemezén, ezzel az eddigi legsötétebb A billentyűk, a sejtelmes hangeffektek, a han-
albumát összerakva. A következő, idén év gulatteremtés mestere ő, aki akár az öröm-
elején megjelent Other Oceans megint lazít zenélés arca is lehetne. Számai megjelennek
egy kicsit az összképen, és noha egy boron- ugyan lejátszási listákon, ő maga mégsem
gós zongoradarabbal indít, a végére megint nevezhető felkapott előadónak, hiszen csen-
a pozitív dallamok dominálnak. A kör az desen megbújik a háttérben, és csak alkot.
Alternate Universes második felvonásával Albumai pedig magukért beszélnek.
bezárul. Legalábbis ezt hihetnénk, de nem
így történik, mivel ez a legváltozatosabb Zsirka Richárd
A szférák zenéje 57
 GALAKTIKA
2022. augusztus
40 000 gyűrűs
galaxis
Egy új módszer az emberi és a gépi intelligenci-
át kombinálva 40 000 gyűrűs galaxist fedezett
fel az univerzumban. Hatszor többet, mint az
összes korábban ismert gyűrűs galaxis.
Dr. Mike Walmsley, a Manchesteri Egye-
tem munkatársa és a Galaxy Zoo együttmű-
ködésében kifejlesztett úgynevezett „kiborg”
módszerrel több millió különböző galaxis
alakját mérték meg. A Galaxy Zoo adatokat
gyűjt azokról a csillagokról, amelyek pályáját
a galaktikus ütközések és a szupermasszív
fekete lyukak energiakitörései megzavarták.
Azonban mindezen információk katego-
rizálása az egyes hatalmas zavarokat kiváltó
konkrét kozmikus esemény alapján több mil-
lió mérést igényel. Ez az adatmennyiség olyan
óriási, hogy az önkénteseknek több emberöl-
tőre lenne szükségük az átválogatásához. Itt
jön a képbe a gépi intelligencia.
Egy évtized méréseit használták fel egy új,
„Zoobot” nevű mesterséges intelligencia al-
goritmus létrehozásához, amely asszisztens-
ként dolgozhat a projektben. A Zoobot gépi
tanulást alkalmazva képes pontosan megjó-
solni, hogy az emberi önkéntesek mit mon-
danának bizonyos adatpontokról, valamint
megérti, hogy hol tévedhet.
58
N
EKEM a barátom volt, még-
is meg tudtam érteni azokat,
akik utálták, de azokat is,
akik csak nehezen viselték el
őt. Carlo Sidano az az idegesítően sikeres
és szemtelenül tehetséges ember volt – és
ma is az –, aki már a puszta megjelenésé-
vel feltűnést kelt, a viselkedésével pedig egy
perc alatt kihozza sodrából mindazokat,
akik szeretik a rendet, a szabályosságot, a
fegyelmet.
Carlo és én egy évfolyamra jártunk egye-
temen, de a diploma után ő egy fizikai ku-
tatóintézetben kapott állást, én meg egy
vállalatnál helyezkedtem el. Lényegében itt
is kutatásokat folytattunk. Igen nagy tel-
jesítményű hajtóművek és rakétamotorok
hatásfokának növelésével foglalkoztunk.
Aprólékos munka ez, minden rész-újítást
vagy elgondolást számtalan próba követ.
Amit végzünk, az sokba kerül, ám ha sike-
rül egy-egy gépezet teljesítményét jelentős
mértékben fokozni, akkor abból a cégnek is
nagy a haszna. Arról nem is szólva, hogy az
iparvállalatok erősebb, többre képes szer-
kezeteket kapnak és szerelhetnek fel. Nem-
csak rakétatechnikában „utaztunk”, hanem
különféle új repülőgép- és hajómotorokat is
készítettünk. A prototípusok előállítása nem
volt olcsó, ám ha csak 4-5 százalékkal meg
tudtuk egy szerkezet hatékonyságát növelni,
ugyanakkor esetleg némi üzemanyagot is
megspóroltunk, már sikerünk lett.
Carlo néha meglátogatott, és persze az
első pillanattól kezdve sokkolta a kollégá-
imat. Először is azzal, hogy széles karimá-
jú kalapot hordott, amit a huszonegyedik
század közepén már senki sem visel, leg-
feljebb nagyritkán a színészek valamelyik
ásatag darabban. Ráadásul volt vagy tíz
ilyen kalapja, és mindegyik más színű, sőt,
ahogyan ő nevezte: „tarkasági fokozatú”.

S
SO LDO -
Z TERő
PÉíjas s
d
zerz
OsC OőN-
U R
E díjas rz
ze Nemere István
Eltérítés
Aznap, amikor benézett hozzám, odakint
tombolt a tavasz, nyíltak a virágok a gyár
előtti kis parkban. Nos, akárhány virág
is volt ott, egyik sem lehetett olyan tarka,
mint becses barátom a maga személyében.
Sárgába játszó zöldes kalap, hófehér, hosz-
szú sál fantáziadúsan többször megtekerve
a nyaka körül, mégis majdnem a térdéig ló-
gott két piros rojtos vége. A nadrágja fekete
volt, a cipője élénksárga, az inge vörös, a
zakója bézs, és mintha mindez nem lenne
elég, a kolorisztika nagyobb dicsőségére
egy selyemből készült, sötétkék műrózsát
illesztett a zakójára, a szíve fölé. Miközben
jött be a hallon át, az emberek kivétel nélkül
megfordultak utána, ketten bele is futottak
egy-egy ajtófélfába, annyira sokkolta őket
a látvány. Carlo persze régóta megszokta a
hatást, amit megjelenése bárhol kiváltott.
Így nem reagált a csodálkozó, ámuló, vagy
éppen döbbent, hitetlen és megbotránko-
zott reakciókra.
Eltérítés
GALAKTIKA
2022. augusztus
A legszokványosabb
világvége-forgatókönyvre
is létezhet rendhagyó
megoldás.
– Szervusz, drága barátom! – kiáltotta
felém már messziről. Öt perccel korábban
telefonált, hogy jön, és mire a tervezőiro-
dából leértem a hallba, már vonult is befelé.
Furcsa volt, hogy megölelt, kicsit szégyell-
tem is a dolgot, ennyi ember, sok jó kolléga
előtt! Hogy ez a madárijesztő éppen engem
tüntet ki „drága barátságával”! Ám ked-
veltem Carlót, és őszintén szólva őt mond-
hattam az egyetlen embernek, akihez vala-
mennyire kötődtem akkoriban. Volt olykor
barátnőm, futó kalandok csupán, sportol-
tam és szórakoztam, egyiket sem vittem
túlzásba. Carlo barátságát érdekes színfolt-
nak éreztem, és akadtak pillanatok, amikor
én is élveztem, hogy ilyen polgárpukkasz-
tóan viselkedik. Belül olyan voltam, mint
ő, de kívül ezt sohasem mertem mutatni.
Carlo merte, sőt tette ezt olyan természe-
tességgel, ami tiszteletet ébresztett ben-
nem. Ő mindig bátrabb és magabiztosabb
volt nálam.
59
 GALAKTIKA
2022. augusztus
Amikor bementünk a kis étkezőbe, ahol
ilyenkor nem volt senki, levette a kalapját,
és a sarokban álló fogas tetejére dobta. So-
kat gyakorolhatta a mozdulatot, mert vagy
öt méterről is sikerült eltalálnia, és a ruha-
darab fennakadt a kampón. Persze barátom
haja is színes volt: elöl vörösbe játszott,
némi bordó beütéssel, hátul pedig világos-
kékben pompázott, akár a tenger szülővá-
rosa, Nápoly előtt.
Csak az arcát hagyta tisztán, soha nem
használt semmilyen sminket, festéket,
egyebet. A szeme rám csillant, és Carlo
most is mosolygott. Ám ismertem őt annyi-
ra, hogy észrevegyem: ezúttal valami fontos
dolog történhetett. Nem tudtam szabadulni
a gondolattól, hogy ez nem egy egyszerű
látogatás. Ha az lenne, este jöttünk volna
össze valami szórakozóhelyen. Itt most
csöndre volt szüksége, és arra, hogy amit
mond, azt rajtunk kívül senki se hallja.
Amikor leültünk, Carlo meggyőződött
róla, hogy nem hallgatnak le minket. Ehhez
volt egy kis toll formájú szerkezete, bekap-
csolta és maga elé tartotta, a zöld fény nem
váltott pirosra, hát elégedetten eltette.
– Bizalmas dologról van szó, barátom.
Államtitok.
Eleinte nem hittem neki, gondoltam,
csak nagyzol, ahogyan régebben is nemegy-
szer tette. De a szeme tiszta volt és őszinte,
sőt némi aggodalmat is láttam benne.
– Mekkora rakétamotorokat tudtok itt
előállítani? – intett körbe váratlanul. Fenn-
akadt a szemem. Ilyen kérdést nem vártam
volna éppen tőle, de soroltam az adatokat.
Kicsit csalódottnak tűnt.
– Nagyobb hatékonyság, nagyobb tolóerő?
Több ezer üzemben remekül működnek
a nálunk gyártott rakétahajtóművek. Eldi-
csekedtem azzal is, hogy van lehetőség na-
gyobbak építésére, ez nem volt üzleti titok,
60 Eltérítés
hát elmeséltem, hogy most vágtunk bele
ezeknél kétszer nagyobb hajtóművek gyár-
tásába, miután megoldottuk a technológiai
problémákat. Már épül is két ilyen nagy,
és pár héten belül elkészül tizennégy ki-
sebb, persze azokat rendelésre gyártjuk és
már van gazdájuk. Carlo mindent nagyon
figyelmesen meghallgatott, aztán csak any-
nyit kérdezett:
– Vasárnap délután ráérsz?
Elbizonytalanodtam, de mivel a vasár-
nap még messze volt, és persze nem tervez-
tem más programot, hát rábólintottam.
– Öltözz fel rendesen, nagy emberekkel
fogsz találkozni. Kettőkor várlak a Minisz-
terelnökség előtt – és elment. Én csak néz-
tem magam elé. Öltözzek fel rendesen? Ezt
olyan ember mondta az imént, akinek sárga
cipője, vörös inge és zöld kalapja van?
Még sokáig ültem ott, és néztem a le-
vegőbe. Carlo nem először lepett meg, de
ennyire még sohasem. Már a komolysága
is furcsa volt, nem hozzá illő. No és mi az,
hogy a Miniszterelnökségnél találkozunk?
Megint olyasmivel dicsekszik, ami nincs,
hősködik és nagy a szája, mint máskor,
gondoltam kicsit bosszúsan. Ám kíváncsi-
vá is tett a dolog.
Vasárnap a jelzett időben leparkoltam a kö-
zelben, és elsétáltam a régi palota felé, ahol
már évtizedek óta a mindenkori kormány
székhelye van. Még mindig nem hittem a
dologban, hiszen mi köze lehet fura bará-
tomnak ilyen magas szervekhez? Soha nem
volt az állam nagy barátja, adózni meg kife-
jezetten utált, és mivel néhányszor a közle-
kedési rendőrök megbüntették kisebb kihá-
gásai miatt, hát úgy érezte és hirdette, hogy
szemben áll a hatalommal. Ehhez képest
most megjelent, és ahogyan kinézett, azzal
ismét megdöbbentett. Az első pillanatban

fel sem ismertem. Nicsak, gondoltam, ez a
pasas mennyire hasonlít Carlo Sidanóra…
A rendkívüli hasonlóság oka az volt,
hogy a közeledő férfi csakugyan Carló-
nak bizonyult. Mindössze most normális,
galambszürke öltönyt viselt, fehér inget,
fényes cipőt és mindennek a tetejében…
nyakkendőt! Neki sem stimmelt valami,
láthatóan ebben a polgári „szerelésben”
nem érezte jól magát, de megfékezte lázadó
természetét. Felmentünk a lépcsőn, egyen-
ruhás kormányőrök kérték az igazolványa-
inkat. Ezeken kívül Carlo felmutatott még
két másikat, az egyikről az én nevemet ol-
vasta le az őr, és máris bent voltunk a nagy
hallban, amely most fényárban úszott.
A következő ajtóban mindenki leadta a
mobilját, ezeket berakták egy-egy alumíni-
umtasakba, majd leragasztották őket, és a
ragasztott csíkra keresztben ráírtuk a ne-
vünket. Így jelezték, hogy távollétünkben
senki sem nyúl a készülékekhez. Ezek után
egy nagyobb terembe jutottunk, ahol közel
húszan ültek fotelekben, félkörben. Velünk
szemben maga a miniszterelnök foglalt he-
lyet; kopaszodott már erősen, a hatvanadik
éve felé járt, és nagyon gondterheltnek lát-
szott. Volt köztünk néhány nő is, idősebb
asszonyok, tudósoknak sejtettem őket, és
igazam lett.
– Hölgyeim és uraim, amit most hallani
fognak, arról soha senkinek nem beszélhet-
nek. Függetlenül attól, hogyan alakulnak
majd az események… Egyelőre a világ ál-
lamai közül csak tizenkettőnek a vezetése
értesült a tényről. Ami igen szomorú, sőt
tragikus, de önök éppen azért vannak itt,
hogy kitalálják, hogyan tudjuk megakadá-
lyozni a katasztrófát.
Intésére háta mögött a függönyöket szét-
húzták, és megjelent egy képernyő, rajta egy
sematikus rajz: a Nap és körülötte a rend-
Eltérítés
GALAKTIKA
2022. augusztus
szer bolygói. A Földet kék színnel, a Marsot
vörössel jelölték, és messzebb sárgállottak
a nagy gázóriások. Valahol a képernyő szé-
lén felbukkant egy apró, fényesen csillanó
pont, amely befelé tartott a Naprendszerbe.
A miniszterelnök oda sem nézett, látszott
az arcán, hogy már sokszor, talán túl sok-
szor is látta ezt az animációt.
– A viszonylag közeli űr figyelésével
foglalkozó csillagászok nagy teljesítményű
távcsöveikkel felfigyeltek egy meglehető-
sen gyorsan közeledő… valamire. Miután
közelebb ért az a test, két dolog történt. Az
egyik: megállapították a méretét. Ez egy
22 kilométer átmérőjű, a jéghideg űrben
száguldó halott kődarab, nevezhetnénk
kisbolygónak is, de nem az, mert valahon-
nan a Naprendszer igen-igen távoli részéből
érkezett. Amúgy üstökösnek nevezték a
hozzáértők. Az sem zárható ki, hogy nem
is innen származik, hanem egy másik gala-
xisból tévedt errefelé. Egy biztos, még soha-
sem járt ezen a kozmikus tájékon. A másik
dolog: kiszámították a pályavonalát, és ki-
derült, hogy… ütközni fog a Földdel.
Néhány meglepett kiáltás hallatszott.
Voltak ott csillagászok is, úgy láttam, még
nem ismerték a hírt. Ezek szerint lehetett
valami nagyon szoros hírzárlat, mert akik
észlelték a közeledő égitestet, még a kollé-
gáikat sem figyelmeztették. Állkapcsukat
mereven összezárva néztek maguk elé. Egy
percig néma csend uralkodott a teremben,
aztán a kormányfő folytatta:
– Többszörösen ellenőrizték a számításo-
kat, és sajnos nincs kétség. Mához majdnem
pontosan hat hónapra, november 8-án, glo-
bális idő szerint nulla-hét óra harminc perc
tizenhat másodperckor az a hatalmas test
valahol belerohan a Földbe. Erről csak any-
nyit: hatvanhat millió évvel ezelőtt bolygónk
egy mindössze 10 kilométer átmérőjű égi-
61
 GALAKTIKA
2022. augusztus
testtel, talán egy üstökössel ütközött össze…
Ismeretes, hogy ez okozta nemcsak a dino-
szauruszok pusztulását, de az akkor létező
földi élet háromnegyede is megsemmisült,
a természetnek szinte elölről kellett kezdeni
a bolygó benépesítését, az élet terjesztését.
Mint az előbb hallották, a közeledő valami
mérete több mint a duplája annak. Megkér-
deztem a szakértőket, mi történne ilyenkor,
és meg kell vallanom, szörnyű forgatóköny-
veket tártak elém. Ekkora égitestek ütkö-
zése, ahol az üstökös gyorsaságához hozzá
kell adni a Föld sebességét is, amivel a Nap
körül rója útját, borzalmas lenne. Még azt
sem zárták ki a szakértők, hogy a bolygónk
egyszerűen darabokra szakad az esemény
következtében. De ha ez nem történik meg,
„csak” az ütközés hatásaival kell számol-
nunk, az is az egész jelenleg élő emberiség
pusztulásával jár.
Fájdalmas lett a csönd, minden jelenlé-
vő dermedten nézett maga elé. Csak Carlo
mozdult, látszott, máris szólna valamit, ha
lehetne. Ám a miniszterelnök folytatta:
– A bekövetkező gravitációs anomáliák
egyike, hogy gyakorlatilag az összes alvó
vagy ma is működő vulkán kitörne. A vi-
lágóceánon egy minimum öt kilométer
magas cunami indulna el minden irány-
ban, az legalább kétszer körbesöpörné az
összes földrészt. Képzelhetik, mi maradna
utána… Hatalmas területeken szinte láng-
ra gyúlna maga a levegő, a pusztítást már
csak azért sem mérhetnénk fel, mert nem
maradna élő ember. Ám ha néhányan még-
is túlélnék, az ütközés következtében ren-
geteg por kerülne a levegőbe, ami évtizede-
kig eltakarná a napot, semmilyen növény
nem teremne a szinte éjszakai sötétségben.
A vulkáni hamu betakarná a szabadon ma-
radt, bár elpusztult, letarolt földeket. Az
emberi civilizáció megszűnne létezni.
62 Eltérítés
Hosszú, gyászos csönd után az egyik
hölgy megkérdezte:
– Ez azt jelenti, hogy már csak fél évünk
maradt?
– Pontosabban öt hónap, huszonhét nap
és pár óra… Ezért hívattam ide most önöket.
A teremben lévők kivétel nélkül mindany-
nyian szakértői egy-egy olyan témakörnek,
amelyre szükségünk lehet, hogy eltervezzük
az esetleges… megmenekülésünket. A  ka-
tasztrófa elhárításának módját kell most
önöknek kitalálni, hölgyeim és uraim.
Ha azt hittem, Carlo rögtön felugrik, és
előáll valami ötlettel, tévedtem. Láttam a
szemén, hogy tud és akar valamit, annyira
már ismertem, hogy most nehezen tartja
féken magát. Hamarosan megértettem, mi
a célja: megvárja, míg mások előadják az
ötleteiket. Amelyekben a kezdeti döbbent
sokk után már nem is volt hiány.
– Indítsunk egy atombombákkal jól
megrakott űrhajót, célozzuk meg vele azt
az égitestet! Felrobbantjuk, és ezer kicsiny
darabra szakad.
– Amelyek nagy részben éppen úgy el-
találják a Földet, csak éppen ezer kisebb-
nagyobb meteorit formájában…
– Mi bombázzuk „őt”, aztán viszonzásul
„ő” bombáz szét minket?
– A sok kis meteoritnak is pusztító ha-
tása lehet, ezer várost megsemmisíthetnek.
– De legalább nem esik szét a Föld da-
rabokra, és nem pusztul el a civilizációnk.
– Talán van más módja is?
– Ennek kettős haszna lenne: szétrom-
boljuk a kisbolygót, ráadásul megszabadu-
lunk pár száz atombombától itt a Földön…
– Már látom, amint a nagyhatalmak
önként és dalolva hozzák bombáikat a
közös célért.
– Márpedig megtehetnék, hiszen ők is
élni akarnak, nem?

– Ha nukleáris töltetekkel bombázzuk
szét az az objektumot, válaszul az nukleá-
ris meteorokkal fog minket „megkínálni”.
– Van más ötlet?
Még mondtak néhányat, de a lendület
már megtört. Elképzeltem, hogy talán ép-
pen ezekben a percekben tíz másik ország-
ban is összegyűltek a kutatók. Most tudták
meg a tragikus hírt, az agyak feszítetten
dolgoznak. Nyilván ott is előjön az atom-
bombás ötlet, de mások is.
– Nem kell ide atom, hölgyek, urak!
Elég, ha egy igen nagy tömegű űrhajót ve-
zetünk bele a kisbolygóba. Elég, ha csak
pár fokkal téríti el az útjából, mi máris
megmenekültünk.
– Egy: jelenleg nincs is olyan nagy tö-
megű szerkezetünk az űrben. Amekkora
testre szükségünk van, akkorát idelent nem
Szerezd be te is
a limitált kiadású ögrét
lót és b
Galaktika50-es pó olton!
a Galaktikab
3490 Ft
W W W.G A L A K T I K A B O LT. H U
Eltérítés
GALAKTIKA
2022. augusztus
is lehet felépíteni, csak Föld körüli pályán.
Kettő: mire elkészülne, az idegen égitest túl
közel jár majd a Földhöz, és ahhoz, hogy
akár pár fokkal is eltérítsük a pályájáról,
kizökkentsük lendületéből, már késő lesz.
– Szerintem fél év alatt…
– Öt hónap és huszonhét nap alatt!
– …ennyi idő alatt nem is tudnánk fel-
építeni az űrben egy ekkora szerkezetet.
– Ha túl kevés az idő, mit tehetünk?
A tanácstalanság uralta el a termet. Még
mindig nem értettem, Carlo miért hívott
ide engem. Másrészt valami azt súgta, hogy
ő már napokkal korábban tudta a hírt.
Megbízhatónak tartották őt valakik, ha el-
árulták neki. Biztosan tudnia kellett, miről
lesz szó itt ma, vasárnap délután, amikor a
média is „alszik”, remélhetőleg senki sem
figyelt fel arra, hogy a miniszterelnök me-
4490 Ft
63
 GALAKTIKA
2022. augusztus
rőben szokatlan időpontban vagy húsz tu-
dóst hívott meg a hivatalába.
Még hangosan vitatkoztak, de minden-
ki látta már, hogy a szerfölött kockázatos
atombombás változaton kívül egyetlen más
ötlet sem került elő. Akkor jelentkezett
Carlo. A kormányfő arcán láttam, szinte
várta barátom levegőbe emelkedő kezét,
máris intett neki.
– Sidano úrnak is van egy ötlete, azt hi-
szem. Hallgassuk meg őt!
Mindenki visszaült a helyére, az imént
hangosan ágálók, egymással hevesen vitá-
zók is helyet foglaltak. Láttam a tekinte-
tükön: nem ismerik Carlót. A barátom fel-
állt, először jelentőségteljesen körülnézett,
majd elkezdte:
– Nagy lelkesedésükben és hatalmas el-
keseredettségükben önök mind arra gon-
dolnak, mit lehetne tenni az űrben azzal
a végzetes valamivel. Hogyan menjünk
elébe, hogyan változtassuk meg a pályá-
ját, hogyan térítsük el…? Szerintem egyik
javasolt megoldás sem kivitelezhető vagy
az idő rövidsége, vagy a technikai jellegű
problémák miatt. Ezért én azt mondom,
hölgyeim és uraim: egyelőre felejtsük el a
kozmoszt!
Nem értették. Megdöbbentek, belekia-
báltak. Carlo ezenközben az órájára nézett,
majd amikor újra csönd lett, kijelentette:
– Ezzel ismét elvesztettünk két és fél per-
cet… Hogy ne vesztegessük tovább az időt,
én is gyorsítok. Az ötletem: nem megyünk
64 Eltérítés
sehová, nem küldünk se bombákat, se ne-
héz űrhajókat az űrbe.
Erre megint értetlenkedtek:
– Üljünk ölbe tett kézzel?
– Reménykedjünk, hogy a csillagászok
tévedtek, és mégsem talál el minket?
Carlo… mosolygott. Ettől már végleg
nem tudták, mit gondoljanak erről az em-
berről. De „ez az ember” máris folytatta:
– Miért választanánk a bonyolultabb
megoldást? Miért mennénk ki az űrbe,
és áldoznánk fel értékes eszközöket, sőt
esetleg emberéleteket is? A dolgot itt kell
elintézni.
Néhány arcon valóságos kétségbeesés
ült, annyira nem tudták megérteni, mit
akar ez a fiatalember. Carlo nem zavartat-
ta magát:
– Nem a végzetes idegen test pályáján
kell változtatni, nem azt kell elmozdítani,
hanem a Földet.
Hát azt látni kellett volna! Nemcsak ők
döbbentek meg nagyon, de én is. Carlónak
mindig is voltak igen merész, sőt meredek
ötletei, de éreztem, itt most nem a szokásos
polgárpukkasztásról van szó. Ez olyan ko-
moly dolog, amivel még az én nápolyi bará-
tom sem viccelhet. Kifejtette:
– Ne menjünk az űrbe, ahol minden
bizonytalan, drága és nagy a kudarc esé-
lye-veszélye. Itt, a Földön kell tennünk
valamit, hogy majd, nem sokkal az égitest
becsapódása előtt, kimozdítsuk a bolygót,
helyesebben meggyorsítsuk azt tizenöt-

húsz másodperccel. Ennyi elég lesz, ugye?
– fordult váratlanul egy csillagászhoz, aki
meghökkent.
– I-igen… azt hiszem.
Carlo folytatta:
– Földünk másodpercenként csaknem
harminc kilométeres sebességgel száguld
a világűrben. Tehát míg egyet csettintek
az ujjammal – meg is tette, mindenki hal-
lotta és látta –, ezalatt már harminccal
odébb van… és most megint… és most
ismét… – csettintgetett többször is – min-
den secundum alatt odébb van harminc-
cal. Ha igen nagy az az égitest, amely ol-
dalba kap majd mindet, akkor is elég, ha
akár csak öt másodperccel gyorsítunk,
és máris mögöttünk száguld el, hiszen a
kiszámított találkozási ponttól mi már
százötven kilométerrel távolabb leszünk.
De legyen a biztonság kedvéért, mondjuk,
ezen idő duplája, vagyis tíz másodperc,
ami háromszáz kilométert jelent. Vagy
lehet tizenöt másodperc, azaz négyszázöt-
ven kilométer! Ennyi csak elég lesz, hogy
elkerüljük az ütközést, ugye, hölgyeim és
uraim?
Élénken tárgyalták egymás között a té-
mát, néhányan csodálattal, mások értet-
lenül nézték Carlót. Kezdtem már sejteni,
miért vagyok itt, barátom tegnapelőtti kér-
dései a vállalatnál most kezdtek új értelmet
nyerni. A miniszterelnök intett:
– Mondja el, mit talált ki, Sidano úr! Ho-
gyan gyorsíthatnánk fel a Földet?
Eltérítés
GALAKTIKA
2022. augusztus
– Az lehetetlen – mondta gyorsan az
egyik csillagász. A mérnökök, mert úgy
hiszem, azok is akadtak itt, a fejüket csó-
válták.
Carlo régi gunyoros modorát most sem
veszítette el:
– Az én szememben a tudós, aki ki meri
mondani a lehetetlen szót, az nem tudós. –
Miután ilyen finoman megsértette a férfit,
magyarázó hangon folytatta: – Gyártanak
a Földön igen nagy teljesítményű rakéta-
hajtóműveket. A napokban meglátogattam
egy üzemet a mi városunkban, és azóta
megtudtam, hogy legalább harminc válla-
lat van a fejlett világ országaiban, amelyek
ilyeneket állítanak elő. Az eddig használtak
tolóereje ugyan meglehetősen nagy, de fel-
tehetően nem lenne elég a mi tervünkhöz,
erősebbekre van szükségünk. Ilyeneket
egyelőre csak néhány helyen gyártanak,
kísérleti jelleggel. Ha most nekifekszünk, a
kormányok azokban az országokban azon-
nal államosítják a rakétahajtómű-gyárakat,
és mindegyikben a legnagyobb teljesítmé-
nyűeket kezdik gyártani, mégpedig roham-
munkával… Nos, úgy vélem, ha legalább
harminc ilyen szerkezetet telepítünk a Föld
egy pontjára, és azokat nem sokkal az üt-
közőpályán haladó égitest érkezése előtt
beindítjuk, talán sikerül kimozdítanunk a
bolygót. Gyorsítunk tizenöt másodpercig,
ezzel megmenekülünk.
– És hová telepítsük azokat a hajtóműve-
ket? – kérdezte epésen egy férfi.
65
 GALAKTIKA
2022. augusztus
Carlo az imént megszégyenített csilla-
gászra mutatott:
– Ez az úr megmondja. És vagy száz csil-
lagász kollégája, akiknek holnap reggeltől
egyetlen feladatuk lesz: kiszámítani má-
sodpercre pontosan, hogy ha nem teszünk
semmit, akkor az az égitest milyen irány-
ból és pontosan hol csapódna be a bolygó-
ba. Addig persze gyártsuk rohammunkával
a hajtóműveket, és amikor a csillagászok
konszenzusra jutnak az előbb említett ada-
tokat illetően, akkor döntjük el mi, többiek,
hová vigyük a rakétákat.
Majd rám mutatott:
– Itt van a barátom, Berger úr, az igen
nagy teljesítményű rakétahajtóművek tu-
dósa. Őt kérdezzék a részletek felől…
Ami akkor kezdődött, olyan volt, akár egy
rémálom.
Ezerfelé szakítottak volna, ha hagyom.
Az első napokban visszamentem a cé-
gemhez, és elméleti számításokba bonyo-
lódtam volna, ha hagyják. De óránként
legalább hatszor kerestek telefonon, oly-
kor egészen távoli tájakról is. Mindenki
a rakétahajtóművek elvárt teljesítménye
felől érdeklődött. A cégünknél a fejlett
technológiai részleget Carlo javaslatát kö-
vetve máris államosították fél évre. Senki
nem mondhatott fel, és jobban tette, ha
nem jelentett beteget, mert utánajártak, és
még az orvosát is ellenőrizték. Behívtak és
felfogadtak még plusz szakembereket, és
attól kezdve napi három műszakban dol-
goztunk. Meglepő módon politikai össze-
fogás alakult ki még egymással ellenséges
viszonyban álló országok között is. Amit
Carlo az egyik tévényilatkozatában egy-
szerűen így kommentált:
– Ez várható volt, mert senki sem akar
meghalni.
66 Eltérítés
Igaz, akadt egy kis terrorszervezet, ame-
lyik nem akarta a megmenekülésünket.
Egy üzemet valahol Ázsiában fel is rob-
bantottak, mondván: ha Allah úgy döntött,
hogy eljött az idő, véget vet e világnak, el-
pusztítja engedetlen teremtményeit, akkor
mi, nyomorúságos földi emberek, hogyan is
mernénk szembefordulni az Ő akaratával?
Ettől az incidenstől eltekintve nagy len-
dülettel folyt a termelés. Ha valahol rájöttek
egy merész megoldásra, ami bizonyos al-
katrészek gyártását meggyorsíthatta, máris
átküldték a teljes dokumentációt az összes
többi gyárnak. Végül harmincegy kutatóin-
tézet és gyártelep működött együtt. Teltek a
napok, sőt a hetek. Carlo kezében futottak
össze a szálak, és sokfelé kellett elutaznia,
hogy a helyszínen döntsön el vitákat, adjon
tanácsokat és mindenekfelett ellenőrizze,
hogyan haladnak.
A világban érdekes dolgokat tapasztaltunk.
A pesszimisták, akik sokkal többen vol-
tak, mint az optimisták, csak legyintettek,
sopánkodtak, és voltak bizony olyanok is,
itt, a mi országunkban, meg máshol is,
akik mintha ellenünk drukkoltak volna.
Azt hajtogatták a médiában, hogy ez az
egész Sidano-féle őrültség úgysem sikerül-
het, nincs is semmi értelme. Nem lehet ten-
ni semmit a Föld meggyorsításáért, mert
a bolygó tömege ennyi és ennyi, aminek
a megmozdításához annyi és annyi erőre
lenne szükség, ezt pedig semmilyen jelen-
leg létező földi szerkezet nem képes pro-
dukálni. A Föld hirtelen tele lett önjelölt
filozófusokkal és amatőr fizikusokkal. Egy
tévévitában engem is megkérdeztek, és a
reflektorok fényében, a kamerák kereszttü-
zében így válaszoltam:
– Ez igaz, jelenleg nincsenek ilyen szer-
kezeteink. – Majd amikor elült a felhá-

borodott, vagy éppen diadalmas zaj, így
folytattam: – De három hónap múlva ren-
delkezni fogunk már ilyen eszközzel, és
akkor bizony, akár egy autóban, elég lesz a
lábunkat a gázpedálra helyezni, és nyomni,
nyomni… És megmenekülünk.
Mert akkor már én is hittem benne. Pe-
dig nem volt egyszerű dolog, hiszen nagyon
sokan érvekkel támadták a tervet. Még akik
kellő tudományos képzettséggel bírtak,
azok is hirdették, a bolygónk tömege túl
nagy ahhoz, hogy a pályáján változtassunk.
Mások ilyen-olyan számításokat végeztek,
amiknek egy kisebb részét tudományos
közleményekben, nagyobb részét meg a
világhálón vagy éppen kabaréműsorokban
tették közzé. Persze meg kell mondanom,
hogy a Föld lakóinak legalább a fele egyál-
talán nem is foglalkozott a témával. Azok
a százmilliók, akiknek a legfőbb gondjuk
ma az, hogy estig lesz-e mit enniük és ta-
lálnak-e ivóvizet, vagy ehhez még hozzájött
a kérdés: holnap jóllakhatnak-e…? Azok
egy része, ha megtudja, hogy elpusztul-
hatunk mindahányan, talán még örült is
volna, hogy véget érnek szenvedései. No és
ott voltak még a nomádok, az őserdők la-
kói, az élhetetlen földeken az aszályoktól
szenvedők milliói, meg akiket az emelkedő
tengerek éppen készültek elűzni lapos szi-
getvilágaikból, bizony őket sem aggasztotta
a probléma.
De ez lassan változott, ahogyan múlt az
idő. Nekem ugyan kevés maradt belőle, fő-
leg nem arra, hogy ezekre figyeljek, mert
szinte állandóan úton voltam. Harminc
üzemet kerestem fel az első két hónapban,
átadtam a fejlesztésekhez szükséges műsza-
ki leírásokat, megvizsgáltuk, a helyiek mit
tudnak tenni. Ha a szükséges gépek teljesít-
ményét tízes skálán akarom lemérni, akkor
huszonkét gyár volt képes „tízes” erejű ra-
Eltérítés
GALAKTIKA
2022. augusztus
kétahajtóműveket gyártani, hatan kilencest
és ketten nyolcast. Persze még mindig ott
lebegett a nagy kérdés: ennyi erővel tényleg
ki tudjuk-e mozdítani a Földet…? Egyetlen
ember volt a világon, akivel megoszthattam
efféle kétségeimet.
A harmadik hónap végén, amikor már
visszafelé számoltuk a napokat, és az „Sz-
napig” – a „Szökés” Napjáig! – már csak
hatvanegy maradt hátra, Tokióban talál-
koztunk Carlóval. Neki is sikerült kiszakí-
tani egy órát a nagyon sűrű programjából.
Egy luxusszálloda sokadik szintjén, a tető-
teraszon találkoztunk, titokban. Csak mi
ketten voltunk ott. Carlo most is „normális”
öltönyt hordott, a nagy bejelentéstől kezdve
mindenütt így jelent meg. Tévéstúdiókban,
akadémiák, egyetemek előadótermeiben,
üzletemberek fogadásain. Most is egészen
decens öltözetben feszített. Csupán annyi
szokatlant engedett meg magának, hogy
fehér helyett kissé napsárga inget viselt, és
a cipője is olyan színű volt. Tisztában vol-
tam azzal, hogy így máris kilóg a mindig
komoly japán tudósok és mérnökök közül.
– Látom az arcodat, és tudom, mit akarsz
mondani – kezdte egyszerűen. Álltunk
az üvegfalnál, alattunk nyüzsgött a világ
egyik legnagyobb városa. Valahol messze
láttuk a Tokyo Tower kivilágított vastestét,
körös-körül pedig a láthatárig húzódó tető-
tengert. Ha nem sikerül a tervünk, ez a vá-
ros is romhalmazzá lesz, az összes többivel
együtt?
– Kétségeim vannak – mondtam. – De
nem a mások érvei ingatják meg a hitemet,
hanem a saját gondolataim. Mi van, ha el-
készül harminc hatalmas hajtómű, és nem
lesz elég erejük a pályamódosításhoz?
– Akkor fűbe harapunk – felelte Car-
lo Sidano olyan egyszerűen, mondhatni
természetesen, mintha azt mondta volna:
67
 GALAKTIKA
2022. augusztus
igyunk egy pohár vizet. Én azonban is-
mertem őt annyira, hogy tudjam, nem ve-
szi félvállról a problémát. Még akkor sem
bizonytalanodtam el, amikor így folytatta:
– Na bumm, akkor legfeljebb fenékbe talál
minket az a méretes kődarab.
– Ebbe te sem nyugodtál bele – mond-
tam csöndesen.
Ő meg körülnézett, mint aki attól tart,
hogy valaki kihallgat minket, és szintén
csendesen jegyezte meg:
– Persze, hogy nem. De gondold csak el,
mennyire függ a dolog a csillagászoktól és a
matematikusoktól! Ha valamelyik csak egy
tizedesvesszőt tesz rossz helyre! Amikor
kiszámítják a röppályákat, mármint a Föl-
dét és AZ-ét, akkor nem tévedhetnek még
száz kilométert sem, mert az végzetes lehet.
Pontosan kell tudniuk az érkező sebességét,
és a miénket is, nem beszélve a két haladási
irányról. Lehet, hogy mindössze két hónap-
pal az esemény előtt derül ki, pontosan ho-
gyan metszi egymást a két pályavonal.
Aztán csak álltunk tovább, és néztük a
nagyváros éjszakai nyüzsgését, ami most
maga volt a soha nem pihenő élet. Sokáig
nem szóltunk egy szót sem.
Tíz nap múlva elkészülnek az első hajtó-
művek, amiket szétszedve azonnal hajókra
vagy repülőkre raknak, és úgy szállítanak
majd oda, ahol ismét összeszerelik őket ro-
hammunkában. Vagyis már tudnunk kelle-
ne, hová…?
– Azt hiszed, engem nem aggaszt? – kér-
dezte ekkor Carlo a homlokát ráncolva.
Nem csodálkoztam, hogy szavak nélkül
is tudta, mi bánt. Hiszen a barátom. Most
egy cseppet sem emlékeztetett sem a régi,
hányaveti Carlóra, sem a két perccel azelőt-
tire. – Minél előbb meg kell tudnom az üt-
közési adatokat, és akkor a nagyon jó tudós
hölgyek és urak végre kiszámíthatják, hol
68 Eltérítés
érne el minket a Csapás, ha elérne. Tud-
nunk kell, mikor és merre gyorsítsunk…
Egy percig lógatta a fejét, aztán kitört:
– Elképzelni sem tudod, hány minisz-
terelnök, tudományosakadémia-főnök, de
még király és királyné és mindenki tele-
fonál rám naponta… Tegnap este a pápa
is ideszólt, éreztem hangjában a sürgetést.
Mindenki ugyanazt kérdi, és olyan hangon,
mintha én egy kívülálló amatőr lennék, aki
nincs tisztában a helyzet komolyságával…
Olykor lekezelnek, még sértegetnek is. De
már rájöttem, mit kell tenni: az összes ran-
gos és türelmetlen érdeklődőt továbbkül-
döm a csillagászcsoporthoz, őket abajgas-
sák! Így talán hamarabb kiszámítják a kért
adatokat. Mintha nem is lennének számító-
gépeik, olyan lassan motoszkálnak.
Akkor végre én is megszólaltam. El-
mondtam Carlónak, hogy három hatalmas
hajtómű a következő héten lesz kész, már
rendelkeztem, hogy a közeli kikötőbe hoz-
zanak jókora teherhajókat.
– Tudnom kell a „címet” négy nap múl-
va – közöltem, amennyire tőlem tellett, ha-
tározottan, sőt zordonan. Ez a gondterhelt
Carlo most nem emlékeztetett egykori ön-
magára. „Talán megkomolyodik végre?” –
kérdeztem magamtól, de tudtam: erre csak
akkor kerülhet sor, ha túléljük…
– Nem éljük túl!
– Le velük! Legalább két hónapig le-
gyünk szabad emberek!
– Nem kell az állam! Nem kell az állam!
– Éljenek az anarchisták!
– Minek bármit is tenni, ha úgyis vége?
– Akkor legalább törjünk össze mindent,
ami erre az idejétmúlt, pusztuló világra
emlékeztet!
– Lássuk, mire megyünk együtt, az üs-
tökös és mi!

Ahogyan az várható volt, eljöttek hoz-
zánk is tüntetni. Eleinte még arra gondol-
tam, kimegyek a gyár bejáratához, ahol kia-
bálva gyülekeztek. De hallva a jelszavaikat,
megértettem: nem lenne semmi értelme.
Ezek nem azért jöttek, hogy okos szavakat
hallgassanak, hogy megfogadják a jó taná-
csokat… Hát hagytam, hogy a fegyveres
őrség körbevegye a gyárat meg a tüntetőket
is, és amikor a parkolóban felgyújtották az
első kocsit, megengedtem, hogy a mieink a
levegőbe lőjenek. Attól már sokan eltaka-
rodtak, a többiek közé könnygázgránátokat
dobtak, így ért véget a tüntetésük. Sírva-
trappolva elvonultak. Képzelem, mennyit
átkozták a nevemet.
A harmadik napon Carlo felhívott:
– Megvan a „cím”. A csillagászok végre
nyilatkoztak.
– Felelősen? – kérdeztem. – Nem fogják
egy hónap múlva visszavonni, „bocsika, té-
vedtünk”, és másik „címet” adni helyette?
– Erre már nem kerülhet sor. Néhányu-
kat alaposan megfenye… szóval a lelkükre
beszéltem. Felfogták, hogy nem lesz máso-
dik dobás, a Föld sorsa a kezükben van…
Elhitték, és jó címet adtak.
Vártam, nem volt szükség kérdésre. Biz-
tos voltam benne, hogy Carlo engem hívott
elsőnek a hírrel:
– Dél-Amerika csücske, odalent Pata-
góniában. A Tűzföldön. A hajókat San Se-
bastian kikötőjébe kell irányítani, és a San
Diego-foktól nyugatra lesz a telep.
Először mondta ki a szót, ami aztán ké-
sőbb megjelent a médiában is. A „Telep”…
Attól kezdve így nevezték. Én a már előbb
megrakott hajókat azonnal elindítottam a
cél felé. Eltart vagy tíz napig, míg odaér-
nek. Hallottam, hogy már másnap odare-
pültek az építőcsapatok. A teljesen fátlan,
kihalt vidék hirtelen megelevenedett. Any-
Eltérítés
GALAKTIKA
2022. augusztus
nyi ember jelent meg ott napokon belül,
amennyi a világ kezdete óta összesen sem
fordult meg a kietlen tájon. Nem volt köny-
nyű dolguk, hiszen hideg szelek járnak ar-
rafelé, és ami rosszabb: nincsen semmilyen
infrastruktúra. Illetve addig nem volt. De
máris felállították az áramfejlesztőket, ki-
jelölték az objektumok helyeit. Ahol addig
nem voltak utak, oda most a kikötőből több
is vezetett. Hatalmas szállítójárművek tör-
ték fel a talajt. Tartálykocsik és helikopte-
rek hozták az élelmet, ivóvizet és az üzem-
anyagot. Amint az első hajó kikötött, máris
rakodták ki a rakétahajtóművek darabjait.
Egy héttel azután, hogy a csillagászok végre
elmondták, hol kellene lennie a „Telepnek”,
a Föld nevű bolygó optimális pontja a felis-
merhetetlenségig megváltozott.
Lakókonténer-városok nőttek ki a föld-
ből. A közeli parton tengervíz-sótalanító
üzemek épültek rohammunkában. Lett
helikopter-leszállóhely, hírközlőállomás,
sütöde, élelmiszer-előkészítő és tábori kór-
ház. Erre nagy szükség is lett, mert a ro-
hammunka miatt számos sérülés történt.
Kezdetben annyi embernek az élelmiszert
is hajókkal vitték a kikötőbe, később, amit
lehetett, a helyszínen készítettek el (a helyi
humor szerint a „konzerv-szétszerelő mű-
helyben”). A hidegben dolgozó embereknek
sok kalóriára volt szükségük, hát konténer-
számra érkezett a gyümölcs, a fagyasztott
hús és hal. Naponta egyszer, este csak hideg
élelmet szolgáltak fel. A munkások a világ
minden részéből érkeztek, hát volt néhány
verekedés, ezért rendőrőrszobát és egy
konténerben kis fogdát is telepítettek az új
fémvároskában. Ami mellesleg egyre csak
terebélyesedett, a végén már több négyzet-
kilométeren álltak az épülő erőművek, az
iroda- és lakókonténerek meg minden más,
amire szükség volt ahhoz, hogy a folyamat
69
 GALAKTIKA
2022. augusztus
végén már ötezer ember élhessen a kietlen
pusztaságban.
Kéthetente Carlo is eljött. Meglepett,
milyen ügyesen mozog a munkások között.
Feltett a fejére egy piros védősisakot, feltűr-
te a prémes kabátja gallérját, a legtöbbször
fel sem ismerték. Mindenkivel szóba állt,
de nem hajhászta a népszerűséget. Tárgyi-
lagos maradt, megfontolt, érdeklődő. A lá-
togatásai alatt mindenhová elkísértem, és
ha észlelt valami hibát vagy hanyagságot,
nekem szólt csöndesen. Nem égetett le a
munkások előtt, ezt külön értékeltem. Úgy
éreztem, Carlo alaposan megváltozott, mi-
óta a szó szoros értelmében az egész világ
elfogadta az ötletét. Most mintha nyoma
sem lett volna a régebben gyakran előbuk-
kanó szertelen polgárpukkasztónak. Talán
már ilyen is marad, reménykedtem.
Nagyon szorított minket az odázhatat-
lan határidő. És ha azt írtam ide: „minket”,
akkor bizony nem csak a Telep munkásaira
gondolok. Közel nyolcmilliárd ember néz-
te a naptárakat. Különösen azokat, amiket
élelmes kereskedők kezdtek árusítani: kicsi
volt, rövid, hiszen csak az Ütközés Napjá-
ig voltak benne rubrikák, ahová a gazdáik
beírhatták, mit kell még tenniük, elintéz-
niük, és hogy meddig tart az élet… Furcsa
érzés volt látni, hogy a civilizáció, ami sok
ezer éve létezik, egy szerdai napon fog véget
érni. „Legalább megvárhatná a hét végét, és
hétfőn jönne, hogy már ne kelljen bemen-
ni a munkahelyünkre”, mondta egy ismert
humorista. De csak gyér sikert aratott vele.
Az utolsó hónap eseményei összefolynak
az emlékeimben. Talán azért, mert olyan
hajtás volt, hogy nem választottuk el egy-
mástól a napokat és az éjszakákat. Három
műszakban dolgoztak az emberek a hideg-
ben, fagyban, viharokban. Nappal a külső
szerelések zajlottak rohammunkában, éj-
70 Eltérítés
szaka inkább a belső műveleteket végezték.
Huszonöt nappal a „vége”, azaz az Ütközés
Napja vagy a Szökés Napja előtt már min-
den erőmű állt, de még csak kilenc hajtó-
művet próbáltak ki. Valahol tőlünk konti-
nensekkel távolabb szakemberek figyelték
nem csupán a közeledő égitestet, hanem a
Föld mozgását is. Aggódva csóválták a fe-
jüket, merthogy egy-egy nagyobb hajtómű
próbaüzeme alatt nem észleltek változást a
bolygó sebességében. Megnyugtattuk őket,
főleg persze Carlo, hogy nem véletlenül épí-
tünk harminc hajtóművet, hiszen egy nem
lenne elég, de tíz vagy húsz sem. „Harminc
kell!” – harsogta Carlo a telefonba a kétke-
dő politikusoknak.
Érdekes volt közben figyelni, mit művel
a világ. Ahogyan közeledett az a bizonyos
dátum, úgy csitultak el az ellenséges han-
gok. A szorongás rátelepült a világmédiára,
és a reménynek is apró lángjai gyúltak itt
és ott. Megmenekülünk-e? A kérdés már
rég nem csak szavakat jelentett, sokkal
több lett azoknál. Egyházi vezetők imára
buzdították híveiket. Több milliárd föld-
lakó imádkozott nap mint nap, különböző
időpontokban és intenzitással és nyelven
és vallási szabályok szerint azért, hogy si-
kerüljön „odébb lökni a Földet”. Humoros
rajzok jelentek meg Sidanóról, amint egy
dákóval éppen meglöki a Föld nevű biliárd-
golyót, mielőtt odaér egy valamivel kisebb,
de szemmel láthatóan igen gyors másik ele-
fántcsont golyó…
Azt sem tudtam sokszor, hogy hány nap
van még hátra. Csak sürgettem az embere-
ket, az építésvezetőket naponta kétszer ren-
deltem raportra, tudni akartam, hogy ál-
lunk. A „mínusz hatodik napon”, november
másodikán ott tartottunk, hogy huszonhét
gigantikus hajtómű állt készen, és a mara-
dék háromra küldtem minden hozzáértő

szakmunkást, szerelőt, daruskocsit, aggre-
gátort és egyéb gépet. Lerövidítettem a mű-
szakokat, egyfelől azért, mert így hatórán-
ként friss erőket vethettünk be, másfelől
jutott munka azoknak is, akik már végez-
tek a maguk erőművével.
A minusz ötödik napon nagy hóvihar
zúdult Patagóniára. Tudtuk, hogy onnan
nincs túl messze az Antarktisz, szinte
összeér a két földrész, de két nap múlva
úgy tűnt, komoly akadályok keletkeztek.
Hát forró levegős óriás fúvókákat szerel-
tettem teherautókra, azok járták körbe a
hajtóműveket és olvasztották le róluk a
tapadós porhavat. Olyan erős volt a jeges
szél, hogy majdnem elfújta a gyalog köz-
lekedő embereket.
Aztán eljött november hetedike, kedd.
A  legtöbb rádió- és tévécsatornán már
csak a hátramaradt huszonnégy óráról
volt szó. Ami a délelőtt folyamán húszra,
majd délután tizenhatra és még kevesebb-
re csökkent…
Carlo hívott.
– Megvan a harminc? – kérdezte rövi-
den, célratörően.
– Megvan a harminc, mind túl a próba-
üzemen, működésre készen.
– Remek – felelte, és máris kikapcsolt.
Sejtettem: most adja tovább az infót a kor-
mányoknak és a komolyabb médiumoknak,
amelyek egy ideje már csak benne bíztak,
tőle kérték, várták és kapták a híreket.
Nem csodálkoztam, amikor késő este
Carlo Sidano személyesen is Patagóniába
érkezett.
– Ha már meg kell halni, legalább itt le-
szek, az ellenállás gócpontján – mondta, de
ezt csak nekem, amikor maradt tíz percünk
kettesben beszélgetni. Észrevettem, hogy
háborús nyelvezetet használ: mintha az a
közeledő üstökös az űrben az ellenségünk
Eltérítés
GALAKTIKA
2022. augusztus
lenne. Az is volt, persze, mi meg valamiféle
zsarnoki hatalommal és annak hadseregé-
vel bátran szembeszálló „ellenállók”. És ez
itt a frontvonal parancsnoki harcálláspont-
ja. De már ennek sem volt jelentősége.
Azt hiszem, azon az éjszakán kevesen
aludtak a Földön.
Talán akadtak még olyan eldugott helye-
ken élők, akik nem értesültek a bajról? Kis
törzsek az őserdők mélyén? Lehet, ők jártak
jobban. Miközben mi, úgynevezett „civili-
záltak”, úgynevezett „jól értesültek” és még
inkább csak úgynevezett „tájékozottak” re-
megtünk, feszülten vártunk, veszekedtünk
a családunkkal, és egyesek „A- és B-tervet”
készítettek, aminek az „A-változata” na-
gyon egyszerű volt, úgy is kifejezhették,
hogy MEGHALUNK, a másikban természe-
tesen egy másféle sorsot terveztek el. Meg-
számlálhatatlanul sokan voltak azok, akik
úgy érezték, november 8. reggele után már
nem élhetnek majd úgy, mint addig. Mint
akik egy életveszélyes balesetből, tűzvész-
ből, süllyedő hajóról vagy hólavinából me-
nekültek meg, valami arra késztette őket,
hogy változtassanak életük folyásán.
Nekem az is eszembe jutott, hogy rémü-
letünk és nyomorúságos helyzetünk volta-
képpen a tudásunknak „köszönhető”. Ha
nincsenek jó műszereink, ha csillagászaink
nem kémlelik az űrt, az üstökös pályavona-
láról mit sem sejtve élnénk tovább, egészen
holnap reggelig…
Carlo és én erről nem beszéltünk. Vol-
taképpen semmit sem mondtunk egymás-
nak. De mindketten bíztunk a B-verzióban,
nem is tehettünk mást.
Hajnalban ébredtem, még csak 04:22
volt. Carlo a szomszéd szobában aludt. Ab-
ban a konténerházban néhány meghívott
szakértő volt még, a legtöbbjük le sem fe-
küdt, a műszereik előtt ültek. Folyamatos
71
 GALAKTIKA
2022. augusztus
rádiókapcsolatban álltak a világ vezető
csillagászati obszervatóriumaival, de bi-
zony még néhány nagyhatalom űrfigyelő
szolgálata is bejelentkezett legalább 30 per-
cenként. Egyszerre éreztük úgy, hogy csi-
galassúsággal múlik az idő, de azt is, hogy
vészesen közeledik AZ A PERC…
A patagóniai telep fölött derült volt az
ég, már elmúlt a rossz idő. Mind a harminc
hajtómű készen állt. Carlo még kettőt meg-
nézett akkor hajnalban, majd visszajött a
központi irányítóba. Sorra jelentkeztek be
rádión a hajtóműveket kezelő állomások
vezetői. Legalább ezerötszáz ember állt
készenlétben, és azt hiszem, mind az órát
lesték. A hangszórók beüvöltötték a kietlen
terepet, a visszaszámlálás szállt a hideg le-
vegőben, meg bent a konténerekben is.
– TIZENKÉT PERC ÖTVENHÁROM…
ÖTVENKETTŐ… ÖTVENEGY…
– Minden rendben? – kérdezte Carlo.
Ránéztem és megint egy másik Carlót
láttam. Ez most csupa ideg volt. Gyakran
pislogott, és észrevettem: kissé remeg a
keze. Én nagyon is nyugodt maradtam, és
ezen csodálkoztam. Ekkora veszélyhelyzet-
ben még soha nem próbálhattam ki maga-
mat. Kis mosolyt erőltetve arcomra, oda-
szóltam Carlónak:
– Nyugalom! Ha nem sikerül, úgyse von-
hatnak minket felelősségre…
Ez magától értetődő volt, de sem mint
humor, sem mint megnyugtatás nem mű-
ködött. Szám előtt a mikrofon, és beszéltem.
Amit mondtam, azt csak harminc hajtómű-
vezérlőben hallották:
– Egytől tízig számozott üzemek, bekap-
csol! – Tekintetem a digitális órán, kivártam
fél percet, és folytattam: – Tizenegyestől hú-
szasig… bekapcsol!
Amikor a harmincadik is visszaszólt,
hogy zajlik a próbaüzem, utasítottam min-
72 Eltérítés
denkit, hogy az előre megbeszélt ütemben
fokozzák a teljesítményt. Keleten akkor kelt
fel a nap, az Atlanti-óceán fölött már bizo-
nyára nagyon világos lehetett, de itt még
félhomály.
HAT PERC KILENC… NYOLC… HÉT…
Máshol legyen bár nappal vagy éjszaka,
este vagy reggel, délelőtt vagy délután, most
mindenki „vigyázzban áll”, jutott eszembe.
Nyolcmilliárd ember nézi az órát, hallgatja
a rádiókban, hangszórókban a visszaszám-
lálást? Delhiben vagy Jakartában már dél-
előtt van, Dubajban talán dél, de ez mind-
egy. Helyi idő szerint kapták meg azt az
időpontot… Carlo mellettem állt, és az aj-
kát rágta. Én meg éreztem a felelősséget, és
igyekeztem, hogy ne remegjen a hangom:
– Hajtóművek, kettes fokozatra kap-
csolni!
Talán valahol rádiók is közvetítették a
hangomat, távoli kontinensekre is? Nem
tudom. Magamba szálltam, csak a feladat-
ra összpontosítottam. Most csak ez létezik,
nagyon kell figyelni. Ezt nem ronthatom
el. Mi mindent megtettünk, nem lehet baj,
nem lesz baj…!
HÁROM PERC TIZENKILENC… TIZEN-
NYOLC…
Hallottam, hogy Carlo nagyot nyel. De
aztán lassan eltávolodtak tőlem a hangok,
csak a sajátomat hallottam:
– Hajtóművek… hármas fokozat…
Ez majdnem a legerősebb, ezt a motorok
csak száznyolcvan másodpercig bírják, de
nem kellene addig sem… Szemem az órán.
A századmásodpercek őrülten kergetik
egymást, csak az utolsó számsor számít,
bár vannak itt analóg órák is, mellettünk a
falon a digitálisok peregnek, sokféle módon
mérjük az időt. Ami most olyan fontos lett!
És amiből talán egyre kevesebb maradt –
mindnyájunknak…

EGY PERC NEGYVENHÁROM… NEGY-
VENKETTŐ…
Kiszáradt a szám, meg kellett volna
nyalnom az ajkamat, köszörülnöm a torko-
mat, de erre már nem maradt idő. Amint
elhangzott, hogy TIZENHAT, már kiáltot-
tam is határozottan:
– Start!
Már nem kellett várnom visszaigazo-
lásokra a rádióban. Mert meghallottuk a
zajt, amihez foghatót talán még senki sem
hallott ezen a bolygón, mióta világ a világ!
Olyan dübörgés támadt, mintha maga a Po-
kol morajlana haragosan.
Eget és földet betöltött a hajtóművek
sivítása. Egy másodperc alatt teljes ha-
tásfokkal dolgoztak. Valaki mintha azt
mondta volna, hogy a tizenhetes befulladt
és leállt, de ezt akkor nem fogadta be a
tudatom. Úgy terveztem meg a rendszert,
hogy ha a harmincból huszonnyolc teljes
kapacitással működik, akkor a kieső kettő
ne számítson, az nem fogja csökkenteni a
kívánt teljesítményt. A talpunk alatt ren-
gett a föld, hiszen a konténereket egyene-
sen a talajra helyezték, most hát magát a
bolygót éreztük… A veszélybe került, ré-
mülten menekülő bolygót. Száz kilométer-
rel távolabb is hallották volna az emberek,
ha élnek ott. De Patagónia azon a napon
csak a miénk volt.
– Meglódulunk! – kiáltotta Carlo, ám a
hangja így is csaknem elveszett az éktelen
zajban. – Menj már, Föld!
TIZENKETTŐ… TIZENHÁROM…
Ezek a számok már azt jelezték, mióta
működnek a hajtóművek.
Tizenöt másodperces lökéssel négyszáz-
ötven kilométert teszünk meg az űrben,
ami hozzáadódik a bolygó saját sebességé-
hez. Azt növeljük, hogy az utolsó percekben
elcsússzunk a támadó elől…
Eltérítés
GALAKTIKA
2022. augusztus
TIZENNÉGY… TIZENÖT…
Tudtam, nem kell utasítást adnom a haj-
tóművek leállítására. Ha a végére érünk,
egyfelől elfogy az üzemanyag, hisz csak
ennyit töltöttek be, másfelől a vezérlések-
be négyes fokozaton tizenöt másodperces
üzemidő volt beprogramozva, tehát min-
denképpen leállnak. Az üzemvezetők fe-
szülten figyelik a mutatókat, a hőmérsék-
let nem mehet túl egy értéken, mert akkor
felrobbanna a hajtómű… Minden rendben
lehet, gondoltam, bár még nem mertem el-
hinni, csak reméltem. Senki sem szólt visz-
sza, vagy mégis, de nem hallottuk…? Égre
csapott a zaj, sokan a fülükre szorították a
kezüket, nekünk ott az irányítóban speciá-
lis fülvédőink voltak, de az sem segített…
A rezgést a talaj közvetítette, és mi mind-
nyájan együtt remegtünk a földdel, a raké-
tamotorokkal.
TIZENÖT…
Nem egyszerre álltak le, láttam a kijel-
zőkön, hogy előbb a tizennégyes és a tizen-
hatos, majd gyorsan utánuk a huszonhetes,
és sorban a többi mind. A zaj előbb csök-
kent, aztán elhalt, úgy éreztem magamat,
mint aki megsüketült, furcsa lett a csend.
A  hangszórók most ezt kiáltották a nagy
patagóniai napfelkeltébe:
– POZITÍV IDŐ: NÉGY… ÖT… HAT…
Még vártunk. A legtöbben dermedten.
Csupán Carlo és én tudtuk, mennyi időnek
kell eltelnie, míg végre bizonyosságot nyer-
hetünk arra, hogy…
KILENC… TÍZ… TIZENEGY… TIZEN-
KETTŐ…
Végre egy izgalmát alig palástoló hang
szólt a megafonokban:
– Itt a Csillagászati Központ. Az űrfigye-
lők jelentik, hogy a „támadó” körülbelül
kétszázötven kilométeres távolságban el-
száguldott a Föld mellett…
73
 GALAKTIKA
2022. augusztus
Talán mondott még mást is, de azt már
senki sem hallotta. Ötezer ember ott Pata-
góniában majdnem olyan hangosan üvöl-
tött fel boldogan, mint ahogyan az imént
a hajtóművek bömböltek. És hittem, hogy
szerte a világban milliárdok adtak hangot
szó szerint a megkönnyebbült örömük-
nek. Vajon hány „B-verziós” élet veszi ma
kezdetét?
Mire körülnéztem, Carlo nem volt mel-
lettem. Sejtettem, kiment a hideg égbolt
alá, és most egyedül akar maradni. Meg-
értettem őt, és nem mentem utána. Hadd
élvezze a szabad ég és a mozdulatlan, békés
föld látványát.
Legközelebb a nagy kitüntetésosztogatás
után találkoztunk. Ünnepelték volna, mint
a világ megmentőjét, valóságos hősét. De
csak egyetlen helyre ment el, a legnagyobb
nemzetközi szervezethez, ott is csupán a
csillagászokkal találkozott. Néhány fény-
kép és videotöredék maradt róla, azt mu-
togatták szerte a következő hetekben, míg
egy kicsit elcsitult a nagy zaj.
Délután volt már, amikor felhívott.
– Van egy félórád, barátom?
Meghatott, ahogyan kimondta: ba-
rátom. Minket nem annyira az üstökös
„majdnem-találata” hozott ennyire össze,
inkább a múltunk, no meg az a pár hónap,
amikor készültünk a Csapásra. Mindez
végigfutott a fejemen, amint átvágtam az
óvárosi téren, ahol három sétálóutca is
összefutott. Remélem, beülünk egy kávé-
zóba, és most végre lesz időnk kibeszélni
magunkból a történteket.
Csak egyre nem számítottam, és az
sokkoló volt. A tér közepén már messziről
észrevettem azt az alakot… Egyszerre tűnt
ismerősnek, ugyanakkor minden érzékem
tiltakozott a látvány ellen. Carlo Sidano
74 Eltérítés
ismét a régi volt. Fején rendkívül széles
karimájú, ezúttal méregzöld kalap, feke-
te zakó, ami mintha nem is zakó lett vol-
na, mert kétoldalt hosszított fecskefarkak,
afféle „frakkszárnyak” lógtak le róla. De
nem ez volt az igazán feltűnő, hanem hogy
citromsárga nadrágot viselt: aki ezt látta,
rögtön egy cirkuszban érezhette magát. De
ennek a „bohócnak” nem volt vörös műor-
ra, tulajdonképpen az arcából sem látszott
sok, mert egy igen széles és igen piros sál
takarta el nyakától az orráig. Hogy milyen
színű és formájú lehetett a cipője, az nem
hatolt el a tudatomig, annak biztosítékját
már annyi is kicsapta, amit láttam. Még va-
lahol mintha azt is érzékeltem volna, hogy
a téren mindenki őt nézi, és volt egy olyan
pillanat, amikor szívesen elfutottam volna,
mielőtt ezek a mit sem sejtő, de megkövült
emberek körös-körül rájönnek, hogy ez a
rendkívül tarka kakadu éppen az én isme-
rősöm!
De amikor közelebb ért, és megláttam
a szemét, megértettem azt, amit Carlo fél
perccel később ki is mondott:
– Az vagyok, aki voltam. Így senki sem
ismeri föl bennem a „Megmentőt”… Iszunk
egy kávét? Tudod, már nagyon hiányzik.
NEMERE István
1944-ben született, és iskolái után az élet sok
területén kipróbálta magát. Végül az írásnál kö-
tött ki, aminek alighanem örül népes rajongótá-
bora. Az egyik legtermékenyebb hazai szerző,
bármelyik műfajban, de az SF már kora ifjúsága
óta közel áll szívéhez. Több mint 700 könyve je-
lent meg, és elbeszélései is rendszeresen tűn-
nek föl különböző kiadványokban immár jó 30
éve. A  Galaktikában a 27. számban mutatkozott
be, legutóbb pedig a 367.-ben szerepelt egy no-
vellája, a „Határőrök”, valamint a GFK 400.-ban is
olvasható egy írása. Kiadónknál jelent meg Elve-
szettek című regénye is.
 GALAKTIKA
2022. augusztus

PILINSZKY Kortárs összművészeti alkotás

A
SPIRIT Dance Company mo-
derntánc-társulat előadásában
május 21-én volt látható a Pi-
linszky című összművészeti elő-
adás a budapesti Körösi Csoma Sándor Kul-
turális Központban. Ez 11 versen keresztül
avatja be a nézőket Pilinszky János érzelmi
életébe, szerelmi és anyai oldalról egyaránt.
Az összművészeti produkció élő komolyze-
nével és háttérvetítéssel lett megkomponál-
va, amelyek egymást kiegészítve nyújtanak
egységes és komplex élményt a befogadónak
a nézőtéren.
Sándor Tímeával, a társulat koreográfu-

Fotók: Dudás Nándor Emil

sával készült interjúnkból kiderül, milyen
indíttatásból dolgozta fel a művész életét a
kortárs tánc segítségével.

GALAKTIKA: 2021-ben ünnepeltük Pi-

linszky születésének 100. évfordulóját.
Bizonyára sok művészt megihletett ez az
alkalom. Téged mi késztetett arra, hogy
színpadra vidd az egyik legjelentősebb ma-
gyar költő életének talán legérzékenyebb
pillanatait?
SÁNDOR TÍMEA: Igazából nem feltétle-
nül az évforduló adott okot rá, hogy Pilinszky
művészetéből merítkezzek. Már fiatalkorom
óta megérintett a költészete, nagyon közel
éreztem magamhoz a verseit mindig is. Ur-
bán Kristóffal, a darab zeneszerzőjével sokat
beszélgettünk a művészetről, és valójában
akkor állt bennem össze egy olyan kortárs
összművészeti darab, amit már régóta tervez-
gettem. Egy komplex előadás, ahol különböző
művészeti ágak vannak jelen a színpadon, és
Világűrt jelentő deszkák
nem kiszolgálják a táncelőadást, hanem ki-
egészítik azt.
G: Urbán Kristóf szerezte a zenét. Mi
alapján írt zeneművet a darabhoz?
S.T.: Az általam kiválasztott verseket ösz-
szefűztük egy előadássá. Amikor ez teljesen
összeállt, akkor kezdte el írni a zenét Kristóf.
Hozzá kell tenni, hogy neki ez az első nagy
műve. Eddig is szerzett zenéket, de ez az első
egész estés darabja. Ő még nagyon fiatal, a ze-
neakadémiára jár.
G: Próza is van a darabban, a verseket
Fehér Tibor színművész szavalja az előadás
alatt. Hogyan dolgoztatok együtt?
75
 GALAKTIKA
2022. augusztus
S.T.: Az előkészületeknél több szempont is
érvényesült. Volt olyan vers, amihez már ké-
szült zenei háttér, így Tibort az is inspirálta,
annak hatása alatt szavalt. Például a „Tilos
csillagon” című versnél ez abszolút érzékel-
hető. Felvételeket készítettünk, és azokat ját-
szottuk le az előadás alatt.
G: Mi vonz téged Pilinszky művészeté-
ben? Meglehetősen erősen dominál verse-
iben a lelki fájdalom és a magánytól való
félelem. Hogy tudsz ezzel azonosulni?
S.T.: Nagyon közel érzem magamhoz a
verseit, talán azért, mert rendkívül egyszerű-
en, letisztultan és mélyen képes kifejezni ma-
gát. Nagyon jól tudtam a verseivel azonosulni,
mindig foglalkoztatott a magány témaköre.
G: Melyek a kedvenc verseid tőle?
S.T.: A „Tilos csillagon” és a „Téli ég alatt”
nagyon erős hatással voltak rám. Ugyanakkor
most sok mindent felfedeztem a munkásságá-
ban, ami újdonság volt számomra, például a
Naplók, töredékek című műve is mély benyo-
mást tett rám.
76 Világűrt jelentő deszkák
G: Milyen szereplők jelennek meg a da-
rabban a költő életéből, és milyen érzelmi
szálak kapcsolják őket össze?
S.T.: Alapvetően különböző érzelmi szá-
lon folynak az események, a szerelmeihez és
az édesanyjához fűződő érzelmi állapotokat
vittük bele a darabba. A háborúhoz kapcso-
lódó verseit kihagytuk most, mert úgy gon-
doltam, túl bonyolulttá tenné számunkra a
munkát. Sok olyan verse van, amelyben a
költő a lelke mélyén dúló érzelmi állapoto-
kat fogalmazza meg. Máté Zsófia személye-
síti meg a darabban a szerelmet, a valós és a
beteljesületlen vágyakat is. A „Trapéz és kor-
lát” című vers kapcsolódik ehhez a szerep-
körhöz. Vincze Renáta a magányosság érzel-
mi állapotait hozza felszínre, és Pilinszkyt
is játssza egy személyben. Az anya szerepét
pedig Márkus Lilla táncolja, őhozzá egyér-
telműen az „Anyám” című verset tudnám
párosítani.
G: Van egy különös szereplő, igazából
egy szellemlény, aki valahogy megidézi a

különböző lelkiállapotokat Pilinszky életé-
ből, ki ő valójában?
S.T.: Talán a magyarázat a költő vallásos
hátteréből fakad, mintha vezetné őt valaki
végig az életének legjelentősebb időszaka-
iban. Ő a költő lelkiismerete, de a vágyait
is ő idézi elő, sőt a halott anyjához fűződő
érzelmeit is ő hozza felszínre. Bozsogi Bog-
lárka táncolja el ezt a szerepet. A „Király és
királynő” című vers testesíti meg legjobban
számomra. Kicsit megfoghatatlannak tűnik,
de talán ettől lesz a darabunk más, mint,
amiket általában láthatunk.
G: Nekem úgy tűnik, mintha megpró-
báltátok volna kimondani és eljátszani, el-
táncolni a megfoghatatlant, azt, ami nem
látszik a valóságban, de ott van valahol
legbelül, a lelkünk mélyén. Másvalaki nyil-
ván mást érezne meg ebben a különös sze-
replőben vagy az egész előadásban. Te mit
gondolsz erről?
S.T.: Igen, azt hiszem, jól megfogalmaz-
tad, valójában az egész darab nagyon elvont,
Világűrt jelentő deszkák
GALAKTIKA
2022. augusztus
mindenkiből más érzelmeket vált ki, bele-
láthatjuk a saját lelkiállapotunkat, mint egy
tükörben.
G: Milyen művészeti ágak vannak még a
produkcióban?
S.T.: Takács Rebeka, egy fiatal elsőéves
képzőművész készítette a színpadi vetítés-
hez a képeket. A koncepció az volt, hogy a
saját benyomásai alapján a versekhez és a
zenéhez fessen. Úgy teljesedett ki a színpadi
látvány, hogy a kosztümökre is ráfestette a
képek részleteit, így mélyebben átérezhet-
ték a nézők az előadás mondanivalóját. Az
élőben játszó zenekar nélkül nem lett volna
teljes a produkció. Közreműködött vonósné-
gyesként Fóris Zsófia, Bocsi Botond, Falaky
Réka, Sándor Bálint, valamint zongorán Pa-
jor Olivér, klarinéton Deim Zoltán, Horvát-
Karajz Viktória pedig fuvolán, akiket a ze-
neszerző, Urbán Kristóf vezényelt az egész
estés előadás alatt.
Kis Judit
77
 GALAKTIKA
2022. augusztus

A világ első homok-

akkumulátora
E
GY FINNORSZÁGI kutatócso-
port létrehozta a világ első keres-
kedelmi méretű „homokakkumu-
látorát”, amellyel hónapokig lehet
tárolni a megújuló forrásokból előállított
energiát, hogy megoldja az egész éves ellátás
problémáját.
A szén-dioxid kvóta csökkentése és a
megújuló energiaforrásokra való átállás
iránti igény azt eredményezte, hogy a kuta-
tók új módszereket keresnek az energia hosz-
szú távú tárolására. Bár a lítium és más földi
ásványok felhasználásával készült akkumu-
látorok célzottan működhetnek energiatáro-
lóként, a megoldás fenntarthatatlanná válik,
ha az egész világ áttér a megújuló energia-
forrásokra.
A hagyományos energiatároló rendszerek-
hez hasonlóan, amikor a megújuló források
révén a szükségesnél több energiát termelnek,
az a homokakkumulátorba kerül. Ahelyett,
hogy az elektronokat próbálnánk az egyik
elektródáról a másikra mozgatni, vagy szi-
vattyúkat működtetnénk, hogy a vizet egy
magasabb tározóba juttassuk, a homokakku-
mulátor ellenállásos fűtéssel növeli a levegő
hőmérsékletét, amelyet aztán egy hőcserélőn
keresztül a homokba juttatunk.
Mivel a homok olvadási hőmérséklete több
száz Celsius-fok, egy homoktorony nagy po-
tenciállal rendelkezik az energia tárolására.
Ami még fontosabb, hogy a homok ezt az
energiát több hónapig együttesen tárolja, ami
életképes hosszú távú megoldássá teszi.
Természetesen a következő kérdés az, hogy
ez a technológia skálázható-e. A kutatók a
78 Zöld jövő
Polar Night Energy nevű cégük megalapításá-
val erre is megpróbáltak választ adni.
A nyugat-finnországi Kankaanpää városá-
ban található kis erőművel együttműködve a
Polar Night Energy felállította az első keres-
kedelmi méretű homokakkumulátort. Egy
magas, szürke siló belsejébe mintegy 100
tonna, építéshez használt homokot töltöttek,
amely viszonylag olcsó alternatívája a más
akkumulátorokhoz szükséges lítiumnak, ko-
baltnak és nikkelnek.
Jelenleg az akkumulátor a kerület közpon-
ti fűtési rendszerét látja el energiával. Amikor
az energiaárak magasabbak, az akkumulá-
torban lévő forró levegőt a víz felmelegítésére
lehet használni, majd a régió irodáiba és ott-
honaiba szivattyúzni.
A fejlesztés során van néhány megoldandó
probléma, mivel a hő visszaalakítása elektro-
mos árammá nem túl energiatakarékos fo-
lyamat. Mindazonáltal az akkumulátor még
a hő tárolására szolgáló mechanizmusként
is rendkívül hasznos lenne jó néhány iparág
számára.

Szén-dioxid-elnyelő panelek
A
GREENFLUIDICS, egy me-
xikói székhelyű startup olyan
biopaneleket ígér, amelyek friss
oxigént biztosíthatnak, és je-
lentősen csökkenthetik az áramfogyasztást,
miközben biomassza alapú üzemanyagot is
előállítanak.
Mivel a világ igyekszik csökkenteni a szén-
dioxid-kibocsátást, az algák eléggé a közép-
pontba kerültek a felszabaduló szén-dioxid
megkötése kapcsán. Az algavirágzások nagy
szén-dioxid-leválasztó helyként való felhasz-
nálásától kezdve egészen az elektronikus
eszközök algák segítségével történő működ-
tetéséig, a kutatók mindenhol megpróbálják
felhasználni ezeket a zöld organizmusokat.
Ilyen széles körű felhasználási lehetőségek
mellett aligha meglepő, hogy valaki kifejlesz-
tett egy ablakpanelt, amelynek belsejében
ezek az organizmusok vannak. Az algával
töltött panelek oxigént és áramot termelhet-
nek, miközben elnyelik a CO2-t. És még jól is
néznek ki.
Zöld jövő
GALAKTIKA
2022. augusztus
Jellemzően ezek a biopanelek úgy működ-
nek, hogy szén-dioxid gázt pumpálnak át az
algákat tartalmazó vízen. A szén-dioxidot,
amit a hagyományos módon a légkörbe en-
gedtek volna ki, ezek a fotoszintetizáló or-
ganizmusok most arra használják fel, hogy
növekedjenek és megtermeljék saját táplá-
lékukat. A hozzáadott előny az, hogy az or-
ganizmusok melléktermékként oxigént is
termelnek, amelyet fel lehet fogni és fel lehet
szabadítani az épületben, ahol ezeket a pane-
leket telepítették.
A Greenfluidics nem részletezi, hogyan
működik a technológiája, de nanofolyadékot
alkalmaznak, hogy szén nanorészecskék ke-
ringjenek a vízben. A szén hozzáadásának
előnye, hogy növeli a víz hővezető képességét,
amely így a panelek egyik oldalán folyik, míg
a másik oldalon az algák növekednek.
Az így felfogott hő aztán egy termoelekt-
romos generátoron keresztül áramot termel,
amely közvetlenül alkalmazható az épület
energiaellátására. Ez egy viszonylag egyszerű
módszer, könnyebben hasz-
nálható, mint a hagyományos
algapanelek, ahol a biomasszát
egy speciális létesítményben
kell kinyerni és üzemanyaggá
alakítani.
A vállalat állítása szerint
minden egyes panelje 328
KWh/m2 energiát képes ter-
melni évente, miközben 90
KWh/m2 energiát takarít meg
azzal, hogy hidegebb idő-
ben megtartja a hőt. Nyáron
ugyanezek a panelek árnyékoló
hatást biztosíthatnak, és hűvö-
sebbé tehetik a belső tereket.
79
 GALAKTIKA
2022. augusztus

Olykor a
legkisebbekre
OC OőN- hárul a legnagyobb
EUdíR
jas s ze rz
feladat, amikor a
világ bajba kerül.

E L IzeTrzA -
Henry Lion Oldie
Adíjas s
ő

A MEGMENTŐK
„Az ősz gyermeket megsajnálja,
Szimurg, madarak nagylelkű cárja…”
Firdauszí: Sáhnáme
Ám ennek ellenére gyilkolni nem szeretek.
Van ilyen lőszer: „dum-dum”. Nos, engem
ezért tiszteltek így meg.
Behatolunk a titkos intézetbe. Meg kell

M
A ISMÉT nekivágunk,
hogy megmentsük a világot.
Mi – azaz Lenka, Zsorik,
Vasz-Vasz (aki valójában
Alpamisz, de a „Vasz-Vasz” nagyon jól áll
neki), és én, Dum-Dum. Az igazolványaim
szerint Szergejnek hívnak. A „Dum-Dum”
csupán gúnynév. Kedvelem a fegyvereket.
80 A megmentők
szereznünk egy adatlemezt. Az informá-
ciót a winchesterről ők maguk törölték le.
Félnek, hogy ellopják. Ez megkönnyíti a
feladatunkat. A lemezre valami nagyon
veszélyes dolgot tettek fel. Jó, hogy csak
egy van belőle. Az a vénember pedig, aki
ezt a veszedelmes dolgot kiagyalta, teg-
nap meghalt. Így közölték velünk. Már

egy hete figyeljük az intézetet. Még kelle-
ne néhány nap. Azonban a lemezt holnap
elviszik. Messzire. Sietnünk kell. Ez nem
jó. A sietség – rossz vért szül. Ha sietsz,
valami biztosan nem úgy sül el. Nézem,
ahogy Vasz-Vasz leszámol a hot-dogjával.
Az utolsó falatot olyan komikusan nye-
li le, az ádámcsutkája remeg, akár egy
béka tokája.
– Induljunk! – jelenti ki, miközben te-
nyerével megtörli a száját.
Az intézet épülete a leghétköznapibb
ötemeletes ház. Akár egy kollégium.
Csupán a tábla más. Különös, ha ráné-
zek, mindent értek, amit felírtak rá. Ám
elég, ha csak elkapom a tekintetemet, és
már semmire nem emlékszem. Csupán a
számra.
Huszonhárom.
Az intézet annyira titkos, hogy a be-
járatnál még őr sem áll. Egy öreg por-
tás, ez minden. Éppen ebédszünet van,
az épületből áradnak ki az emberek. El-
vegyülünk a tömegben. A portás bácsi
mellett elhaladva Vasz-Vasz illedelmesen
biccent neki, mint egy öreg ismerősnek.
És közben az óráját nézi, mintha sietne
valahova. Vasz-Vasz okos fickó. Ez bevett
módszere. Homlokod ráncolva az órádat
nézed, az öreg portás meg azt gondolja,
hogy házbéli vagy. Hogy éppen késésben
vagy, sietsz az igazgatóhoz. Vagy valaho-
vá máshová. Vasz-Vasz közülünk a leg-
idősebb, harminchét éves. Ezért megy
elöl. Jóllehet valójában nincs közöt-
tünk főnök. Mindenki tudja, mi a dolga.
Mindenkinek van valami specializáció-
ja. Együtt viszont egy csapat vagyunk.
Mint az ujjak a kezeden: mindegyik kü-
lön életet él, de ha összeszorítod őket,
máris kész az ököl. S ezzel alaposan oda
is csaphatsz!
A megmentők
GALAKTIKA
2022. augusztus
Most fel kell mennünk a lépcsőn, és
jobbra kell fordulnunk. Vasz-Vasz ezt jó
előre elmagyarázta. Korábban sohasem
járt itt, akárcsak mi. Ám Vasz-Vasz – lát-
nok. Átlát még a falon is. Igaz, nem min-
dig. Vasárnap képtelen rá. S szerdánként,
délelőtt tíztől tizenkettőig.
Lépcsőfokok. Hosszú folyosó, ajtók-
kal. Szaporán kell lépdelnünk, de nem
rohanhatunk. Hogy ne vonjuk magunk-
ra a figyelmet. A folyosó végén van egy
vasajtó. Zárva lesz. Zsorik majd feltöri.
Mindent fel tud törni. Ajtót, jelszót a szá-
mítógépen. Mert Zsorik – a törő. Van egy
apró, csodás tolvajkulcsa. Egy kattanás!
És kész. Kopott öltöző a munkásoknak.
Hogy mi a csudának kellenek munkások
a titkos intézetben – fogalmam sincs.
Nyilván ezért zárták be az öltözőt, senki
nincs itt, csak szekrénykék. Itt fogunk
várni. Nem szeretek várni, de nincs mit
tenni. Az intézetbe ebédidőben juthatsz
be. A föld alatti szintekre pedig este, ami-
kor váltják az őrséget. Ott, a föld alatt
szigorú az őrség. Csak a bejáratnál sil-
bakol egy portás, hogy senki ne sejtsen
semmit. Bizonyára, akik itt dolgoznak, ők
maguk sem mind tudják, hogy min dol-
goznak. Mi se jöttünk volna rá. Szimurg
mondta meg. Szimurg adja a feladatokat.
Ott látom magam előtt, s beszélgethetek
is vele.
Én vagyok a kapcsolattartó.
Miután meghallgatom Szimurgot, el-
mondom a többieknek a feladatot. Neki-
vágtunk, hogy megmentsük a világot. Ez
tetszik. Mert mi vagyunk a Megmentők.
„Chip és Dale a segítségetekre siet!” – ka-
carászik Lenka. A Csipet Csapat. Éppen-
séggel négyen vagyunk. Vasz-Vasz ter-
mészetesen Kvarg Lipót. Ő is robosztus,
kövér, és örökösen szendvicset majszol.
81
 GALAKTIKA
2022. augusztus
Lenka világos, hogy Sziporka Hebrencs.
Mi Zsorikkal meg Chip és Dale vagyunk.
Hogy ki közülünk Chip és ki Dale, azt se-
hogyan sem értem. A rajzfilmekbe amúgy
is örökösen belezavarodom.
Lenka közülünk a legkisebb. Huszon-
három éves. „Huszonhárom és fél!” – sze-
ret pontosítani. Kinézetre akár egy tizen-
nyolc éves. Vagy tizenöt, ha olyan a kedve.
Zsoriknak a spanja. Kissé felülről nézek
le rá, mert én harmincegy vagyok. Zsorik
– Lena jövendőbelije lenne. Már régóta.
Vagy két éve. Fogalmam sincs, miért nem
házasodnak össze. Mellesleg Lenka ne-
kem is tetszik. Még csókolóztam is vele.
Háromszor. Azt hittem, hogy később szé-
gyellni fogom, de nem. Egy csöppet sem!
Ellenkezőleg! Jólesett. Zsorik tudja ezt, de
nem haragszik. Neki is tetszenek más lá-
nyok. Néha.
Sokáig kell várnunk. Lehuppanok egy
padra, hátam nekitámasztom az öltöző-
szekrény vasajtajának, és elnyom az álom.
A sárkány beszorult. Túl szűk a bar-
lang, itt nem jut át. Csupán hosszú nya-
kán ülő feje kandikál ki az átjáróból.
Torkából füst árad, a szeme a lámpa
fényében bíborszínben ragyog. De szép!
„Szaporábban! – kiabál Lenka. – Ki kell
tágítani az átjárót!” Igaza van: csupán a
sárkány képes elbánni a Fekete Földren-
getővel. Már hallom, ahogy lefelé trap-
pol, közeledik. Itt valahol a közelben kell
hogy legyen egy kis kamra ósdi bányász-
felszereléssel. Szimurg mondta, amikor
kiosztotta a feladatot… Tessék, itt van!
Vasz-Vasz és Zsorik a sárkány mögött ha-
ladtak, most nem jutnak el hozzánk. Két
csákánnyal elszántan püföljük a falat.
Lenka csak látszatra törékeny. Ha kell,
dolgozik, mint akit felhúztak. A kő puha,
82 A megmentők
rétegezett, lapokban mállik le. Az átjáró
a szemünk láttára tágul. „Gyorsabban!”
– sürget a sárkány, és füstöt fúj. A veríték
patakokban csorog rólunk, kőpor kapar-
ja torkunkat, szemünk könnyezik. „Ajh!”
Mintha ezer horog akadna bele a hátsó
felembe! Harsány üvöltéssel elhajítom a
csákányt – a lábamra. Barlangi patkány!
Ha csak kölyök, akkor is… Egy pillanat
múlva nagy dübörgéssel hatalmas falda-
rab szakad le. Menet közben félrelökve a
patkányfélét, a sárkány tör előre, a gigá-
szi terem mélyébe. Ami akár egy hatal-
mas szörny cseppkőfogakkal teli szája.
A süldő patkány valahol ott visít a sarok-
ban. Halálosan megsértődött. Az átjáró-
ból Zsorik társaságában Vasz-Vasz ugrik
ki, lámpáikkal világítanak. A fénysuga-
rakban óriási fekete alak rajzolódik ki.
Lenkát a földre döntöm, és rázuhanok, a
testemmel védem…
– Itt az idő.
Mindig egy szemvillanás alatt feléb-
redek. Zsorik öklével a szemét dörgöli,
én pedig már a felszerelést ellenőrzöm.
Az első a ruházat. Le kell tépni a trikó-
ról az öntapadós matricát és a cégjelzést.
A  táskánkból előkapott kék anorákot
húzzuk föléje. Ez nagyon hasonlít az it-
teni technikusok öltözékére. Vasz-Vasz
látta. Most jöhet a fegyver. A pisztolya-
ink különlegesek. Még ha meg is állít ve-
lük a rendőr, nem lesz bajunk. Először
is Vasz-Vasz ügyeskedhet úgy, hogy sen-
ki ne lássa meg őket. Hipnózis. Erre én
is képes vagyok, csak nem mindig jön
össze. Másodsorban a pisztolyok úgy
néznek ki, mint a játékfegyverek. Mű-
anyagból vannak. Meghúzod a ravaszt,
és vízsugár lövell ki a csőből. Ajándék,
a gyerkőcnek vettem. De ha tudod, hol

a kibiztosító – és ha leveszed felülről a
víztartályt…
Durva egy jószág. Tetszik.
– Készüljetek… egy perc!
Vasz-Vasz az óráját nézi. Ajka hangta-
lanul mozog. Nyilván számol.
– Indulás!
Egy másik lépcsőn caplatunk lefelé.
Forduló, majd egy második, harmadik.
A falon elektromos kapcsolótábla. Zsorik
leveszi a fedelét, vezetékeket tép ki. A fény
kialszik a lépcsőházban. Két perc. Lent
ajtó csikordul, hangok. „Megint kiment
a fázis! Megyek a villanyszerelőkhöz…”
A szitkozódó hang távolodik. Mocskosul
káromkodik. Értem, hogy mit mond, de
szégyellem megismételni.
– Kapcsoljátok be a zseblámpákat! –
súgja a sötétben Vasz-Vasz. Három fény-
sugár hasít a sötétségbe, lefelé tartanak,
egyre csak le… Arra az utunk. Lenka nem
kapcsolja be a lámpáját. Mögöttem lépdel,
és szipog. Mindig szipog, ha dühös vagy
koncentrál.
Léptek dübörögnek velünk szembe.
– Már itt vagytok… Szaporábban!
– Először történik, vagy mi? – vonja
meg Vasz-Vasz a vállát.
A biztonsági őr bólint, miközben előt-
tünk lépdel. Vasz-Vasz a hátának szögezi
a kérdést:
– Hol itt a fázis?
A sarkon túl, az elosztóládában talál-
juk meg. Megyünk tovább a folyosón,
balra lesz a szoba, ahol a lemezt őrzik.
A  biztonsági őr visszamegy a helyére a
föld alatti bejárathoz. Az őrség többi tagja
egy emelettel feljebb most adja át a szol-
gálatot. Ott a villanyt nem kapcsoltuk le,
semmi nem sejtenek. Átöltöznek, külön-
leges szekrénybe teszik a géppisztolyokat,
a főnök aláírja a szolgálati naplót. Három
A megmentők
GALAKTIKA
2022. augusztus
ember marad az őrhelyén. Vagy négy:
Vasz-Vasz nem biztos benne. Ha lett volna
még pár napunk…
A mennyezeten kigyúl a vészvilágítás.
Bíborszínű, akár a sárkány szeme. Siet-
nünk kell. Jó, hogy a kapcsolódoboz a sar-
kon túl van, és az őr a posztjáról nem lát
minket.
– Zsorik, te itt maradsz. Úgy teszel,
mintha a fázist javítanád. És ügyelj a fo-
lyosóra! Ha gáz van, mondd, hogy a ki-
égett villanykörtéket jöttünk cserélni.
Kövessetek!
Vasz-Vasz csak a rend kedvéért mondja
ezt. Szeret parancsolgatni. Enélkül is tud-
juk, mi a dolgunk.
Elővesszük a pisztolyokat, és követjük.
Alacsony mennyezet. A mennyezeten
vastag csövek. Az egyik tűzforró. Fűtés?
Nyáron minek? Ott meg víz csöpög. Akár
egy pincében, semmi különös. Egyáltalán
nem hasonlít egy titkos intézetre. Más-
képp képzeltem el. Szekrények műsze-
rekkel, lombikok és kémcsövek, valami
bugyborékol, jelzőlámpák villognak, fe-
hér köpenyes alakok sürgölődnek…
Forduló. A keresett ajtó félig nyitva.
A zár elektromos, az áramot azonban ki-
kapcsoltuk.
– Hé, hová mentek? Állj!
Oldalról egy őr ugrik elő. Ej, kár volt
ilyen korán előkapnunk a pisztolyokat.
Nem gondoltuk végig. Akkor talán azt
hiszik, hogy villanyszerelők vagyunk…
Nem szeretek lövöldözni. Pontosabban
másról van szó: nem szeretek senkit meg-
gyilkolni. Lőni éppenséggel szeretek. Ám
a dolog megoldódik lövöldözés nélkül.
Vasz-Vasz az őrre fogja a pisztolyt. Az őr
visszafarol az ajtóba, ahonnan kilépett.
Bezárkózik, félelmében remeg. Ám lőni
vagy segítséget hívni fél. Ez jó.
83
 GALAKTIKA
2022. augusztus
– Kezdjétek! – folytatja a parancsolga-
tást Vasz-Vasz.
Nélküle is tudtuk, mit kell tenni…
A széf nyitva. Nekünk háttal egy kövér,
kopasz alak hajol föléje. A zakója felcsú-
szott, kerek ülepe komikusan kidudoro-
dik feszes nadrágjában. A legszívesebben
jól fenéken billenteném. Alig tudom visz-
szatartani magamat. Lenka nem. Tudjuk,
milyen csibész.
– A lemezt! Gyorsan!
Az ipse elsápad. Még a vészvilágítás
halvány fényében is látni. Homlokára
csillogó verítékcseppek ülnek ki.
– Nekem… nekem nincs jogom!
– Van! Majd azt mondod, fegyverrel
kényszerítettek.
– Segítség! Terroristák! – visít az ürge,
és a szoba távoli sarkába húzódik. Most
nagyon hasonlít egy rémült patkányra.
Lenka pisztolyával megfenyegeti:
– Ne üvölts! Úgysem halják meg. Be-
csuktuk az ajtót. Ide a lemezzel, vagy…
– Ott van. A széf ben. Fölülről a máso-
dik polc…
A kopasz alak reszket. Félti az életét.
Felesleges, nem vagyunk gyilkosok. Ám
neki ezt nem kell tudnia.
– Megvan! Mehetünk.
– Várj! Meg kell az ipsét kötözni, és be
kell tömni a száját. Hogy ne verje fel idő
előtt az épületet.
A csudába, elkiabáltuk!
Szirénák üvöltése zúdul ránk. Gyorsan
körbepillantok, keresem a vészjelző kap-
csolótábláját, hogy szétverjem. Akár egy
komputerjátékban. Ám sehol sincs. Így
már semmi értelme megkötözni a kopasz
fickót.
– Tűnés!
Alig érünk ki a folyosóra, kigyúlnak a
lámpák. A hangszórók ezt üvöltik: „Őrség!
84 A megmentők
Behatolás a mínusz kettes szinten! Négy
fegyveres terrorista a műszaki személy-
zet munkaruhájában! Őrség, tartóztassák
fel őket!”
– Utánam!
Nagyon remélem, hogy Vasz-Vasz tud-
ja, hová vezet minket. Forduló. Egyik a
másik után. Igazi labirintus!
– Lenka, a lemez nálad van?
– Igen.
Vasz-Vasz elégedetten liheg. Fújtat.
Fordulók, vasajtók, csövek, bádog-
hordókból emelt piramisok, faládák,
rajtuk a felirat „Titkos”… Lépcső! Vész-
kijárat – tűzlétra. A lépcsőfokok ned-
vesek, síkosak. Csak el ne csússzunk…
Mínusz egyes szint. Elhagyott társalgó,
por, nagy kupac limlom. Még egy lép-
csőház: a szokásos, kőlépcsőkkel. Sok-
sok kéz által fényesre csiszolt korlát. Él-
vezet lecsúszni az ilyenen. Csak nekünk
nem lefelé, hanem felfelé kell talpal-
nunk! Oda, ahol világos van, süt a nap,
ahol szabadság vár ránk! Rohanunk,
hajtjuk magunkat. Imádom a kalando-
kat. De nem igazán kedvelem, amikor
megtermett biztonságiak serege üldöz.
Géppisztollyal a kézben, golyóálló mel-
lényben.
– Az emeleti ablakokon át távozunk.
A földszintieken rácsok vannak.
A lényeg, hogy eljussunk a legközelebbi
irodáig vagy laboratóriumig. Zsoriknak
egy ajtó feltörése gyerekjáték. Ám a sa-
rok mögül léptek dübörögnek, kiálto-
zás hallatszik. Elkéstünk! Lenka oldja
meg helyettünk a helyzetet. Villámgyors
sztriptíz, fülig vörösödöm, nincs időm el-
fordulni… Új szerkó villan. S máris egy
tanító néni áll előttünk, hímzett gallé-
rú fehér blúzban, régimódi szoknyában,
szemüveggel és kontyba kötött hajjal.

Kiköpött „kékharisnya”. Soha nem gon-
doltam, hogy Lenka ilyen öregnek is ki
tud nézni. Vagy negyvennek! Plusz még
fél év.
– Őrség! Ide! Láttam őket!
Fülsiketítőn visít. De a hangja meggyő-
zően remeg.
– Arra rohantak! Arra!
A falhoz tapadunk. Lélegzetünket visz-
szafojtjuk.
– Köszi! – mordul Lenkára az őrség
parancsnoka, és eldübörög mellette. Tár-
sai követik. Lenka jól kivágta magát. Ez a
szakterülete – az ámítás. Ehhez ért.
Kintről rendőrautó szirénahangja
tör be.
– Ablakról szó sem lehet. A rendőrség
körbevette az épületet.
– Irány a csatorna?
– Dum-Dum, bölcs vagy. Gyerünk!
Hízelgő, ha Vasz-Vasz dicsér. Ám sem-
mi kedvem belemászni a csatornába. Egy-
szer már megtettem.
Még akkor sincs kedvem, ha az én öt-
letem volt.
Amikor Zsorik és Vasz-Vasz kitörték a
lefolyó rácsát, váratlan rajtunk ütöttek.
Lenka kissé elkésett, nekem kellett lő-
nöm. Szerencsére a biztonsági emberen
volt védőmellény. Csupán elzuhant. Majd
elviszik a kórházba, és megússza.
– Lelépünk!
Lábunk alatt szennyvíz szörcsög. Iszo-
nyatos a bűz.
– Vegyétek le a cipőtöket! A nadrágot
is! Majd ha kijutunk, felveszitek.
Mezítláb tocsogunk. A lábbelinket
és a nadrágunkat a kezünkben tartjuk.
Lenka is lekapta a szoknyáját, fehér bu-
gyija villog. A legszívesebben ráemel-
ném a zseblámpa fényét, de visszafogom
magamat. A csatorna kiszélesedik. Már
A megmentők
GALAKTIKA
2022. augusztus
nem annyira cső, inkább régimódi, tég-
lával kirakott boltozat. Hármas elága-
zás. A víz már a térdünkig ér. Vasz-Vasz
egy ideig némán, értetlenül pislog. Nem
akarjuk zavarni.
– Arra! – Kezével jobbra mutat.
Sokáig kóborolunk. A téglát repedt be-
tonfalazat váltja, majd a betont rozsdás
vas, végül félig áttetsző műanyag. Világo-
sodik. Lámpáink fényében krómosan csil-
lognak a záró ventilátorok. Sehol rozsda,
beázás, még a bűz is enyhült. A fedőlapok
műanyagból vannak, tartályokban szí-
nes folyadék bugyborékol. Biztos vagyok
benne, hogy ennek így kell lennie. Ahogy
közeledik megmenekülésünk órája, egy-
re világosabb és tisztább lesz minden.
Normális.
Az utolsó létra.
Felkapaszkodunk. Vasz-Vasz felnyomja
a csatornafedelet, és nagy erőfeszítéssel
eltolja a helyéről…
A kihalt nyilvános vécé a legjobbkor
jön. Rendbe hozzuk magunkat. Lemos-
suk a maszkot, én letépem a szakálla-
mat, Vasz-Vasz a bajszát. Lenka behajítja
a parókáját a szemetesbe. Most már ránk
sem lehet ismerni. Befröcsköljük ma-
gunkat kölnivel, hogy elnyomjuk a bűzt.
Becsületesen jegyet váltunk, és felülünk
egy villamosra. Még csak az kéne, hogy
megbüntessenek! Elcsattogunk a titkos
intézet előtt. Visító szirénájú, villogó
lámpájú rendőrautók. A táblát ismét
nem tudom elolvasni. Csak a számot: 23.
Körös-körül egy csomó rendőr. Ügyet
sem vetnek az elzötyögő villamosra és
az ablakokon kibámuló utasokra. Az
elcsíphetetlen terroristákra vadásznak.
Jól palira vettük őket!
– Dum-Dum, lépj kapcsolatba…
– Mindjárt.
85
 GALAKTIKA
2022. augusztus
Lehunyom a szemem. A válasz gyorsan
megjön. Szimurg, mint mindig, öltönyben
van, nyakkendővel, és simára borotvált.
A pofacsontja oly éles, hogy megvághatod
a kezed rajta. Néha arra gondolok, hogy ez
nem is arc, hanem álarc. Szimurgot „élő-
ben” soha nem láttam. Olyannak képzel-
hettem el, amilyennek akartam. Érdekes,
egyáltalán ki ő? Melyik bolygóról szalasz-
tották hozzánk?
– Köszönöm – mondja Szimurg. – Is-
mét megmentettétek a világot. Térjetek
vissza, már várnak rátok, – zárja le, és
mosolyog.
Válaszul én is rámosolygok.
A szeánsz végeztével Szimurg felkelt a
heverőről. Az ablakhoz lépett, s térdét
könnyedén behajlítva leguggolt. Komi-
kusan széttárta karját, és lehunyta a
szemét. Ezt az ostoba szertartást állí-
tólag egy részeges, de szentéletű lámá-
tól tanulta Tibetben. Nyilván hazudott
nekem. Anna Nyikolajevna gyermeki
vonzalmát szégyellve árgus szemekkel
leste. Hihetetlen szerencsének tartotta,
hogy sikerült bejutnia az internátusba
Szimurghoz. A sors ajándéka volt ez,
amit a fiatal „doktor néni” sehogyan
sem szolgált meg. Erről az emberről le-
gendák és anekdoták sora született. Si-
sak nélkül dolgozott, a kezdő mediáto-
rok sorba álltak nála egy rövid tesztért,
remélve, a bizottság nekik is megenge-
di, hogy adapter nélkül lépjenek vele
kapcsolatba. A fejük majd széthasadt
utána a fájdalomtól, a bizottság elnö-
ke pedig automatikusan egymás után
írta alá az elutasító döntéseket. Hiszen
végső soron Szimurg Mazaj apó tanít-
ványa volt.
Kedvenc tanítványa.
86 A megmentők
Azé az apóé, akinek a mellszobra ott
állt az internátus bejáratánál.
Anna Nyikolajevna Szimurghoz lépett
és hátulról finoman megérintette a ha-
lántékát. Mindent elkövetett, hogy gesz-
tusa szakmai legyen, beleférjen a lehívás
szokásos módszereibe. De mint mindig,
a dolog nem jött össze. S mint mindig,
Szimurg jóindulatúan közömbös maradt,
miközben próbált segíteni neki, hogy „ki-
másszon a csávából”.
– Ányecska, borzalmasan elfáradtam –
jegyezte boldogan. – Rettenetesen.
– Szabadságra kell mennie, Dmitrij
Ilhanovics.
Alig tudta visszafogni magát, hogy fel
ne kiáltson ámulatában. A lehívás köny-
nyedén ment, de az eredmények!… Alap-
korrekció hat hét alatt?!
– Feltétlenül, Ányecska. Elintézem eze-
ket a kis gazembereket, és azután egyenest
utazok sátorozni. Vadkempingezni. A sze-
zon kellős közepén. Szudakban kibérelek
egy fészert, és idétlenkedni fogok. Leégek
a strandon, vastagon bekenem magamat
kefirrel, felmászok a genovai erődhöz az
Alcsakra…
– Maguk mind hazudnak. Sehová nem
utazik el.
– Ányecska, ne sértsen meg! Az ujjait
vigye lejjebb, a kis gödröcskékhez, ott ké-
nyelmesebb. Ne féljen, nyugodtan liheg-
het a tarkómba. Az én tiszteletre méltó
koromban ez már az apró örömök kate-
góriájába tartozik, amik még egy vén mi-
zantrópnak megmaradtak.
Az ő korában… Anna Nyikolajevna
hátra lépett. Még mindig nem hitt az
eredményeknek. A második korrekciós
hónapban egyetlen gyilkosság sem volt.
Egyetlenegy sem. Még csak sebesül-
tek sem.

– Maga is észrevette? Ó, a kis harami-
ák, derék fickók… Emlékszik az első há-
rom szeánszra?
Még hogy emlékszik-e. A lehívás után
hányinger kerülgette. Nem, jól tudta,
hogyan mentik meg a világot ezek a sze-
rencsétlen, mindenre dühös gyerkőcök.
Tankönyvekből, előadásokból, laborató-
riumi munkákból szerzett róla ismere-
teket – ám amikor a pácienseid kacagva
egymást kergetik az ablakod alatt, majd
jön a szeánsz, vér, vér, halál… Bosszú az
okozott gonoszságért – az átkozott, fel-
tétlen ref lex. Anna Nyikolajevna gyűlöl-
te az elnevezést: „Sérült, erőszakos gye-
rekek internátusa”. Neki jobban tetszett
Mazaj apó tréfás elnevezése: „Csónak
nyulaknak”.
És tetszett neki Szimurg is.
– Feltétlenül el kell mennie szabadság-
ra, Dmitrij Ilhanovics – ismételte. – Maga
elfáradt. A kis haramiákat majd én elinté-
zem. Már nem sok maradt hátra. Mind a
mai napig fel nem fogom, hogyan tudja ezt
elviselni. Az ön intenzív kapcsolattartásá-
val… Az Apótól tanulta? Vagyis, akartam
mondani, Recsickij akadémikustól.
Szimurg kihúzta magát. Csak úgy ro-
pogtak az izületei.
– Tanultam? Ányecska, én kezelésre jár-
tam Apóhoz. Álló esztendeig. Én akkor…
e-e-e… fiatal voltam. Nagyon is fiatal.
Gyimka Szimurg, a renitens lélek… A vi-
lágot olyan vérfürdővel mentettem meg,
olyan pusztító bosszúval mindenkivel és
mindennel szemben, hogy a kis haramiák
hozzám, bűnös lélekhez képest angyalok.
Talán csak ő, Lenka… Vele alaposan meg-
kínlódtam. Nem könnyű nekem a nőkkel,
Ányecska. A mai napig nem könnyű.
Hogy mire gondolt, Anna Nyikolajevna
nem értette.
A megmentők
GALAKTIKA
2022. augusztus
•
– …Ébresztő!
Nem akaródzik felkelni. A szemed le-
ragadt. Miért van az, hogy ott mindig
nyomban felébredek, és itt – nem? Ott
miért vagyok felnőtt, itt viszont… nem
gond, itt is felnövök! És akkor…
Egy hónapja még tudtam, hogy mi lesz
akkor. Úgy tudtam, hogy belül mindent
egybeforraszt a gyűlölet. Most már más-
képp gondolom.
– Kelj fel, szürke! Elalszod a reggelit.
Bevánszorgok a mosdóba. A víz, mint
mindig, jéghideg és nagyon nedves.
Mindegy. Különben nem rossz itt. Egysze-
rűen még álmos vagyok. Jó lenne, ha nem
ébresztenének fel ilyen korán. Ha nem
ezt a tejbegrízt kellene ennem reggelire!
És nem segít, ha hagynak számítógéppel
játszani. Az injekciók – semmiség. Nem
félek tőlük. Azért sem, mert a múlt héten
leállították őket. Csak Lenkát szurizzák
és gyógyszerezik. Egy kis sárga pirulát
kap, háromnaponta, éjszakára.
Most nyár van. Nincsenek foglalkozá-
sok. Reggeli után megyünk várat építeni.
Ebéd után ostromot játszunk. Könyvek
is vannak a könyvtárban, mindenfélék.
Kiderült, érdekesebb könyveket olvasni,
mint komputerezni. Ott helyetted már
mindent megrajzoltak. Itt meg olvasol, és
magad rajzolod a világot. Elképzeled. De
nem úgy, ahogy Lenka képzeli, másképp.
Lenka erre képtelen. Könyvet is ritkán
olvas.
Ám a legérdekesebb megmenteni a vi-
lágot!
– Remek csapat vagyunk. Összeszo-
kott. És még szerencsés is. Szimurg így
mondta: „Nagyon nagy szerencsétek
van!” Emlékszem az összes feladatunk-
ra. Ott majdnem mindent elfelejtesz,
87
 GALAKTIKA
2022. augusztus
itt viszont nyomban eszedbe jut. A lé-
nyeg, a felnőttek közül senkinek egy
szót se Szimurgról és a feladatairól.
Még Ányecskának sem, pedig neki úgy
szeretném elmondani. Ányecska jó. De
buta, mint minden felnőtt. Ráadásul azt
hiszi, hogy megzakkantunk… Az iga-
zat megvallva, kezdetben magam is így
gondoltam. Még egy kissé meg is rémül-
tem. De azután beszéltem a mieinkkel:
Zsorikkal, Vasz-Vasszal, Lenkával. El-
mondták, velük ugyanez van. Hát mond-
ja meg: hogyan lehetséges, hogy négy
ember egyszerre zakkan meg? Vagyis
velünk minden rendben. Szimurg, míg
alszunk, valahová transzportál minket,
és mi ott valóban megmentjük a vilá-
got! Megtehetik, hogy nem hiszik el,
de az egész így kerek. És nem képzel-
gés. Mert mi egy igazi csapat vagyunk.
A világ megmentői. És nem vagyunk
dilinyósok.
Amikor kifelé tartottam a mosdóból
– hát persze, hogy a miénkből, a fiú-
mosdóból! –, Lenka éppen akkor jött
ki a lányokéból. Kacsintott. Én viszont.
Tegnap ismét csókolóztunk. Bebújunk a
bokrok közé, ülünk, és egymást bámul-
juk. Mindkettőnknek fülig ér a szája.
Zsorik tudja, de nem sértődik meg. Ő is
csókolózott már Nágykával és Vikával.
És Lenka sem féltékeny. Rá kell szoktat-
ni az olvasásra.
Reggeli után várat építünk… Á, már
mondtam. Beszáll? Ebéd után meg-
ostromlom a várat, vacsora után talán
könyvet olvasok. Utána meg – takarodó.
Lefekszünk, és megint eljön Szimurg. Új
feladatot ad. És mi ismét megmentjük a
világot. Csak nem azt, ami legutóbb volt.
Egy másikat. Azt már megmentettük és
ott most már mindenki jól fogja érezni
88 A megmentők
magát. Néha szeretnék visszatérni oda,
ahol már jártam. Örökre? Nem, örökre
nem akarok. Itt jobb. Csak nemrég kezd-
tem rájönni, hogy itt jobb. Bár ott sem
rossz. Szimurg szavát adta, hogy időn-
ként „szabadságra” küld minket. Akkor
mehetünk, ahová akarunk. Nekem a sár-
kány a barlangból megígérte, hogy meg-
kocsikáztat. Amint Szimurg elenged,
egyenest megyek hozzá vendégségbe. Ha
megfogadtad – teljesítsd! Egyébként a
sárkány derék jószág. Jószívű. Szimurg is
az. Ha gonosz lenne, akkor küldene min-
ket, hogy mentsük meg a világot? Nos,
azt hiszem, nem. Még azt is mondja: ne
izguljatok. Senkit nem öltetek meg. Még
akkor sem, ha lőttetek, és célba találta-
tok. A sebesültek majd meggyógyulnak.
Ezt korábban mondta. Most már nem
mondja. Minek mondaná? Gondolják el,
lehet gonosz egy ilyen ember? Én is azt
mondom: nem. Még akkor sem, ha nem
ember. Akkor sem.
Na, elég, mennem kell reggelizni. Bi-
zonyára ma is tejbegríz lesz. Azt hiszik,
könnyű megmenteni a világot?!
Földeák Iván fordítása
Henry Lion OLDIE
Az álnév két ukrán szerzőt takar: Oleg Ladi-
zsenszkijt és Dmitrij Gromovot. Előbbi 1963-ban
született, Harkovban, és később színházi produ-
cerséget tanult. Mellette versenyszerűen kara-
tézni, majd barátjával írogatni kezdett. Gromov
szintén 1963-ban született, Szimferopolban.
Ő szerves kémiát tanult, majd szerkesztőként
helyezkedett el. Első közös művük, a „Bol­
dogság írásos formában” című elbeszélés
1991­ben jelent meg. Azóta Ukrajna legfőbb
bestsellerszerzőiként tartják számon őket. Ma­
gyarul immár ötödször olvashatók, mint eddig is,
a Galaktikában.
 MAGYARORSZÁG GALAKTIKA 2022. augusztus

LEGTERMÉKENYEBB MESEMONDÓJA
ÍZIG-VÉRIG SF REGÉNYÉBEN AZ
EMBERI FELELŐSSÉG KÉRDÉSÉT
BONCOLGATJA: JOBBÍTHATJUK-E
MÁSOK SORSÁT AKARATUK
ELLENÉRE, ÖSSZEEGYEZTETHETŐ-E
A HUMÁNUSSÁGGAL, HA
EMBERTÁRSAINKBÓL CSINÁLUNK
KÍSÉRLETI EGEREKET?

RENDELD MEG ITT: WWW.GALAKTIKABOLT.HU

A megmentők 89
 GALAKTIKA
2022. augusztus
Messzebbre, mélyebbre,
régebbre, mint valaha
A
JAMES WEBB űrteleszkóp
csillagcsoportokat és egyedi csil-
lagokat tár fel a Carina-ködben,
amelyek korábban homályba
burkolóztak. Első megfigyeléseit a NASA, az
ESA, a CSA és a Space Telescope Science Insti-
tute képviselőiből álló csoport választotta ki.
SMACS 0723: A Webb a távoli Univerzum
eddigi legmélyebb és legélesebb infravörös
képét készítette – és mindössze 12,5 óra alatt.
Ez az új kép, amely több, egyenként körülbe-
lül kétórás expozícióból áll, körülbelül akkora,
mint egy karnyújtásnyira tartott homokszem.
WASP-96b: A Webb első alkalommal ész-
lelt vizet egy exobolygó atmoszférájában, és
most több száz másik rendszer tanulmányo-
zását tűzi ki célul, hogy megértse, miből áll-
nak az ottani légkörök.
„Déli Gyűrű”: Ez a bolygóköd egy táguló
gázfelhő, amely egy haldokló csillagot vesz
körül, körülbelül 2000 fényévnyire van tőle.
„Stephan kvintettje”: A Webb képe a Pega-
zus csillagképben található kompakt galaxis-
csoportról, amely áthatolt az egyik galaxis
közepét körülvevő porburkon, hogy felfedje a
gáz sebességét és összetételét a szupermasszív
fekete lyuk közelében.
Carina-köd: A Webb pillantása a Carina-
köd „kozmikus szikláira” feltárja a csillagke-
letkezés legkorábbi, gyors fázisait, amelyek
eddig rejtve voltak. A déli Hajógerinc csillag-
kép ezen csillagképző régióját és más hason-
lókat tekintve a Webb láthatja az újonnan for-
málódó csillagokat, és tanulmányozza az őket
alkotó gázt és port.
Az új képek azt mutatják be, hogy a Webb
kamerái hogyan tudnak átnézni a kozmikus
90 Obszervatórium
A James Webb Űrteleszkóp főtükre összeszerelés előtt a
Goddard Space Center tisztaszobájában
poron, új megvilágításba helyezve a csillagok ki-
alakulását. A csillagkeletkezés legkorábbi, gyors
fázisában lévő objektumokat nehéz megörökíte-
ni, de a Webb rendkívüli érzékenysége, térbeli
felbontása és képalkotó képessége megörökíthe-
ti ezeket a megfoghatatlan eseményeket.
A kozmikus szikláknak nevezett háromdi-
menziós kép például úgy néz ki, mint hegyek
egy holdfényes estén. A valóságban ez az NGC
3324-en belüli óriási, gáznemű üreg széle, és
ezen a képen a legmagasabb „csúcsok” körül-
belül 58 fényév „magasak”. A barlangos terüle-
tet a buborék közepén, a képen látható terület
felett elhelyezkedő rendkívül nagy tömegű,
forró, fiatal csillagok intenzív ultraibolya su-
gárzása és csillagszelei faragták ki a ködből.
Az izzó gázfal fölé drámai oszlopok tor-
nyosulnak, amelyek ellenállnak ennek a
sugárzásnak. Az égi „hegyekből” felszállni
látszó „gőz” valójában forró, ionizált gáz és
forró por, amely a könyörtelen sugárzás miatt
távozik a ködből.
A Webb feltörekvő csillagcsoportokat és
egyedi csillagokat tár fel, amelyek teljesen
elrejtőznek a látható fényű képekben. A te-
leszkóp infravörös fényre való érzékenysége

Az első négy teljes kép a James Webb Teleszkóptól
miatt képes átnézni a kozmikus poron, hogy
meglássa ezeket a tárgyakat. A képen jól lát-
ható protostelláris kitörések lőnek ki néhány
ilyen fiatal csillagból. A legfiatalabb források
vörös pontokként jelennek meg a felhő sötét,
poros részén.
Az NGC 3324 megfigyelései rávilágítanak a
csillagkeletkezés folyamatára. A csillagszületés
idővel terjed, az erodáló üreg tágulása váltja ki.
Ahogy a fényes, ionizált perem beköltözik a
ködbe, lassan belenyomódik a gázba és a por-
ba. Ha a perem instabil anyaggal találkozik, a
megnövekedett nyomás hatására az anyag ösz-
szeomlik, és új csillagok képződnek.
Ugyanakkor ez a fajta zavar a csillagkelet-
kezést meg is akadályozhatja, mivel a csillag-
képző anyag erodálódik. Ez egy nagyon finom
egyensúly a csillagkeletkezés és annak megál-
lítása között. A Webb a modern asztrofizika
néhány nagy, nyitott kérdésével foglalkozik:
Mi határozza meg a csillagok számát egy bi-
Érdekel az űrkutatás?
www.mant.hu
Obszervatórium
GALAKTIKA
2022. augusztus
A Webb űrtávcső munka közben, művészi ábrázolás
zonyos régióban? Miért keletkeznek bizonyos
tömegű csillagok?
A Webb azt is szeretné feltárni, hogy a csil-
lagkeletkezés milyen hatással van a giganti-
kus gáz- és porfelhők fejlődésére. Míg a nagy
tömegű csillagok hatása – heves szeleikkel
és nagy energiáikkal – gyakran nyilvánvaló,
a sok kisebb tömegű csillag befolyásáról ke-
vesebbet tudunk. Kialakulásuk során ezek a
kisebb csillagok keskeny, egymással ellenté-
tes sugarakat hoznak létre, amelyek sok len-
dületet és energiát juttathatnak a felhőkbe. Ez
csökkenti a ködanyag azon hányadát, amely
új csillagokat szül.
Eddig a pontig a tudósok nagyon kevés
adattal rendelkeztek a fiatal és energikusabb,
kis tömegű csillagok sokaságának hatásáról.
A Webb segítségével teljes összeírást kaphat-
nak számukról és hatásukról az egész ködben.
Bodó Zsófia és Góczán Bence
91
 GALAKTIKA
2022. augusztus
IDŐKRISTÁLY
M
INTHA egyenesen egy sci-fi
regény lapjairól olvasnánk a
történetet: kvantumfizikusok
egy csapatának végre sikerült
létrehoznia egy olyan rendszert, amely két idő-
kristályból áll.
Meglepő módon ez mégis egy létező dolog.
Ez is a fizikának egy olyan speciális ága, amelyet
kevesen fognak igazán érteni. Maga a tudomá-
nyos felvetés is nagyon fiatal, az időkristályok el-
mélete mindössze 10 évvel ezelőtt született meg.
A kvantált időkristály ötletét 2012-ben Frank
Wilczek, az MIT Nobel-díjas professzora fogal-
mazta meg. A kristályok olyan struktúrák, ame-
lyek atomok vagy molekulák ismétlődő mintá-
zatából épülnek fel. Az időkristályban nemcsak
térben, de akár időben is ismétlődhetnek. Ez
egy új állapot, amelynek fontos tulajdonsága,
hogy a szerkezete sosem éri el a stabil egyen-
súlyt. Folyamatos mozgásban marad, de ehhez
nem igényel többletenergiát. Egy viszonylag jó
hasonlat szerint ez az anyag olyan, mint a puha
zselé. Ha a zselét megbökjük, mozogni kezd. Az
időkristály egy olyan zselének felel meg, amit
nem kell megbökni, mégis mozog. A kutatás
szerint a kvantumfizika törvényeinek elméleti-
leg lehetővé kellene tenniük ezeket a miniatűr
örökmozgó gépeket.
92
2013-ban Xiang Zhang, a berkeleyi Kalifor-
niai Egyetem nanomérnöke csapatával egy idő-
kristály létrehozását javasolta töltött ionokból
álló, folyamatosan forgó gyűrű formájában.
Persze ezt sem fogadta el csak úgy a tudomá-
nyos élet. Patrick Bruno, az Európai Szinkrot-
ron Sugárzási Létesítmény kutatója és Osikava
Maszaki, a Tokiói Egyetem professzora több
cikket is publikált, amelyek szerint a téridő-
kristályok lehetetlenek.
Ezzel szemben valójában már 2016-ban lét-
rehozták az első laboratóriumban növesztett
időkristályokat. A kísérletezés azóta is folyik.
Nyár elején brit kvantumfizikusokból álló csa-
pat két időkristály összekapcsolásával emelte a
tétet. Ami döntő fontosságú, ők még a kristályok
kölcsönhatásait is megfigyelték.
Az időkristályok nem sértik a termodina-
mika törvényeit: az energia a teljes rendszerben
megmarad, az ilyen kristályok nem alakítják át
spontán módon a hőenergiát mechanikai mun-
kává, és nem szolgálhatnak a munka állandó
tárolójaként.
Az időkristályok segítségével sajnos nem le-
het a jövőbe látni vagy az időben visszautazni.
De óriási hatással lehetnek a kvantum-számí-
tástechnikára. Az időkristály lehet a kvantum-
számítógépek alapja.
Kő kövön
 Fekete gyémántos ékszerek
A fekete gyémánt a színes gyémánt kategóriába tartozik.
Nagyon különleges látványt nyújt. Napjainkban elterjedt a felhasználása.
A modern ékszereket érdekesebbé, különlegesebbé tehetjük vele.
A fekete és a fehér, a jin és a jang, az ellentétek olykor vonzzák egymást,
és jobban illenek egymáshoz, mint gondolnánk.

EGYEDI FORMATERVEZÉS HAZAI ÉS KÜLFÖLDI TRENDEK

ANNO 2008

www.fatumjewels.hu 1027 Bp., Csalogány u. 3/B tel.: 06 20 973 1866

 GALAKTIKA
2022. augusztus
Orosz Adél
ANYAMÉH
A
NEVEM Mark Elom.
A nap csak délelőtt süti az
erkélyt, ahol Anita fekszik, úgy
számolom, hogy 3-4 nap is el-
telik, mire a szomszédokat elkezdi zavarni
a terjengő hullaszag, és feljelentést tesznek.
Ha hűvös lesz ez a szeptember, akkor talán
csak egy hét múlva. Lehet, hogy én sem le-
szek már életben, amikor a rendőrség fel-
nyitja a lakást, amelynek foglya vagyok. Las-
san két hete nem tettem ki a lábam innen. És
bármennyire badarságnak tűnik, azt gondo-
lom, hogy a lakásom féltékeny, mint valami
szerelmes.
Az egyetlen, amit nem tud kontrollálni, az
a papírra, kézzel írt feljegyzés, de még ezt is a
fürdőszobában, a földön ülve írom. Egyedül
itt nincs biztonsági kamera, így vizuálisan
nincs bekötve az okosház rendszerbe, ahova
naponta néhányszor kienged. De még itt is
94 Anyaméh
Egy okosotthon
csak előnyünkre
válhat. Nem?
maximumra kapcsolja az infrafűtést, ha túl
sokáig maradok.
Talán ha kellően részletes lesz a jegyzetem,
valaki hinni fog nekem. Mert tudom, hogy
mindaz, amit leírok, több mint hihetetlen.
Nem vagyok már képes arra, hogy nosz-
talgiával gondoljak vissza az első napokra,
amikor sok év keresgélés után ráakadtam
erre a lakásra. Első pillanatban beleszeret-
tem, ahogy szokták mondani, bár semmi-
ben sem hasonlított arra, amiről korábban
álmodtam. A tapétája ronda, az elosztása
csak egy fokkal volt jobb, mint a tapéta,
mégis úgy éreztem, van benne lehetőség.
A tágas tér, a napfény, az öröm ott volt be-
zárva a felesleges falak, az igénytelen radi-
átorok és a véletlenszerűen kígyózó csövek
közé. Mialatt az ingatlanközvetítővel be-
szélgettem, a tenyeremmel nekitámaszkod-
tam a csupasz falnak. Melegség áradt belő-

le. Már akkor tudtam, hogy megérkeztem.
Ez lesz az otthonom.
Drága volt a lakás, mégsem akart senki
lebeszélni. Csak Anita viccelődött velem,
hogy egy egyedülálló férfi mit kezd egy
ekkora hodályban, nézzek már valami nőt
magam mellé, valakit, aki nem ő, mert ő
barát, és nem szívesen változtatna ezen a
státuszon, de pár év, és a hatalmas erké-
lyen vígan nyuszimotorozhatna egy kisgye-
rek. A  nyuszimotorozó gyerek beleivódott
a képzeletembe, hogy talán valóban ideje
lenne már családot alapítanom. Ez az érzés
átjárta minden döntésemet. A kétszemé-
lyes kád, a tágas, egyterű lakásban a gye-
rekszobává alakítható kisebb szoba, a nagy
garázs és a két fotelnak elegendő hely az
erkélyen, ahol a sarokban parkolhat majd
a nyuszimotor – észrevétlenül beterveztem
ide a titkos álmaimat.
Anitának csak legyintettem. Hülyeség,
öreg vagyok már ehhez. De nem gondoltam
magam öregnek. Ám, mint annyiszor eddigi
életemben, most a felújítás gondja-baja miatt
a családalapítás megint hátrébb sorolódott.
A lakásból kidobtam mindent, az utolsó
szögig, leszedtem a fekete alapon arany mintás
tapétát is. Kemény munka volt, de alatta me-
leg és selymes tapintású, glettelt fal fogadott,
mintha egy nő csupasz bőrén simítottam volna
végig. Rossz érzés töltött el, amikor meg kellett
engednem, hogy idegenek dolgozzanak rajta,
rideg nemtörődömséggel fúrjanak-faragjanak.
Mindennap patyolat tisztára kitakarítottam a
lakást a munkások után. A szerelmemmel sem
tenném máshogy, ha kórházban lenne, nem
akartam csúfnak, lomposnak, megalázottnak
látni. Az én jövőm tiszta és biztonságos. A la-
kásom pedig makulátlan lesz, mint egy szűz-
lány. És karácsonykor fényfüzért rakok majd
mind a 15 méternyi erkélykorlátra. Látni aka-
rom az ágyból, amikor kinézek, ahogy arany-
Anyaméh
GALAKTIKA
2022. augusztus
lóan világít a korlátom a város felett. Ilyesmik-
ről ábrándoztam.
Ebben az időben, a szétvert konyha miatt
szoktam rá, hogy házhoz rendeljem az ételt.
Mert amúgy magamnak főzök, amióta egye-
dül élek, és mondhatom, jól csinálom. Anita
szerint a pörköltömet a világörökség részévé
kéne tenni.
A drón eleinte az erkélyen landoltatta az
ételhordó dobozokat, de amikor telepakoltam
azt építési anyaggal, akkortól a bejárati ajtó
előtti gangon pottyantotta földre a szállít-
mányt. Szerencsés, ha az ember lakása nem-
csak a legfelső emeleti, de az egyetlen ezen az
oldalon, a lépcsőházból nyíló folyosón. Senki
nem látja, senki nem piszkálja, szinte egy ön-
álló kis sziget a társasház tetején.
Hat teljes hónapig dolgoztak a kivitelezők.
Ragaszkodtam az elképzeléseimhez. Azokhoz
is, amiket nem értettek. Honnan érthették
volna, néhány dologgal még én is csak akkor
találkoztam először, amikor azt keresgéltem,
hogyan tudnám a legkényelmesebbé és leg-
biztonságosabbá tenni a mindennapjaimat?
Automatizáltattam, amit csak lehetett. Már
a korábbi lakásomban is távolról ellenőriztem
a páratartalmat, a hőmérsékletet, időzítve
dolgozott a robotporszívó, beprogramoztam
a sütőt, hogy mire hazaérek, frissen sült ke-
nyér várjon, készre dunsztolódjon a lekvár,
tökéletes legyen a joghurt vagy megbízhatóan
fortyogjon a lassúfőző. De most, a korábbia-
kon túl, fel se kellett állnom az íróasztaltól,
ha a kádat akartam megtölteni a fürdéshez,
vagy a villanyt felkapcsolni sötétedéskor.
Reggel aszerint volt lefőzve a kávé, hogy mi-
korra állítottam be a telefonon az ébresztőt,
az ablak a kinti napfény mennyiségét követve
sötétedett vagy világosodott, esetleg vált tel-
jesen átlátszatlanná, ha éppen úgy akartam.
Az energiaellátás a napelemek segítségével
optimalizálva lett, amivel akár még pénzt
95
 GALAKTIKA
2022. augusztus
is kereshetnék, ha nem csak délelőtt sütné a
nap az erkélyt. A szemetes gombnyomásra
papírvékonyságúra préselte a hulladékot, az
öntözést pedig minden növény egyedi igénye
szerint állítottam be, ahogy zuhanyozáskor
nekem is pontosan 27,6 fokos a víz, minden
reggel és este, 12 percig.
Anita a régi lakásba időnként felugrott
hozzám. Játszottunk, főztünk, nagyokat
beszélgettünk, és minden alkalommal el-
mondta, hogy utálja azt a negyedórát, amíg
parkolóhelyet vadászik, ahogy azt is elismé-
telte minden alkalommal, szerezzek végre
magamnak valami nőt, jelentkezzek be egy
társkeresőbe. A lelkemre kötötte, jó fej csajjal
ismerkedjek, hogy ő továbbra is jöhessen VR-
ezni, nehogy aztán idegen helyeken bujkálva
kelljen játszanunk, mint valami szeretőknek.
Az új lakásban már dupla garázs várta a ven-
déget. De még mindig egyedül voltam.
Kialakult egy hóbortom. Miután megkaptam
a kulcsot, és először léptem a lakásba, felrik-
kantottam: „Megjöttem!”. Meglepett, hogy
nem visszahangzottak a szavaim az üres tér-
ben, hanem puhán nyelte el, mintha már be
lenne bútorozva, mintha már ott élnék, én és
a családom. Annyira furcsa volt ez az akusz-
tika, hogy következő alkalommal is kipróbál-
tam, aztán megint, s végül, miután elkészült
minden, és valóban beköltöztem, ez lett a
jelszó, ami kikapcsolta a riasztórendszert, fel-
kapcsolta a világítást, és elindította a kedvenc
zenéimet.
Csak most, visszaemlékezve van jelentő-
sége annak az alkalomnak, amikor Anitánál
töltöttem az estét, és valamikor éjfél után
értem haza. A bejárti ajtó kikódolása is csak
másodjára sikerült, s miután beléptem, és
belerikkantottam a csendbe, hogy „Meg-
jöttem!”, olyan rideg üresség fogadott, mint
gyerekkoromban, amikor rossz jegyet vit-
96 Anyaméh
tem haza, és anyám dühös némasággal szed-
te elém a vacsorát. Volt, hogy még másnap
is szótlanul tett-vett. Ez a szokatlan, kongó
csend pont olyan volt. Félelmetes.
A telefonom fényénél megnéztem az
okosház kezelőpanelt, aztán a távirányítót
nyomkodtam, de semmi. Eltelt vagy tíz perc,
mire a próbálkozásaim hatására felragyogott
a ledsor, hogy működik minden, és belerik-
kantottam a sötétbe: megjöttem! A zene aka-
dozva indult el, a melegszendvicssütő égett
gumiszagot eregetett, ezzel egy időben a mik-
ró szikrázva kimúlt. Szerencse, hogy nem vol-
tam éhes, csak egy gyors zuhanyt akartam, és
mielőbb lefeküdni. Azt már mondanom se
kell, hogy a gőzkabin termosztátja mintha
megbolondult volna, többször hideg vízzel
öntött nyakon.
Gondoltam rá, hogy megnézetem egy kar-
bantartóval a rendszert, de másnaptól öt teljes
hétig megint minden tökéletesen működött.
Arra tippeltem, a mikró lehetett a baj oka.
Nem jelentkezett újabb probléma egé-
szen addig, amíg Anita meg nem jelent egy
üveg borral. Berúgtunk egy kicsit, mert-
hogy nekem is volt egy üveg borom, az este
is kellemesen meleg volt. Sötétedett, és az
erkélyen állva beláttunk a szemközti há-
zak ablakain, és nevettünk meg gonoszko-
dó disznóságokat suttogtunk egymásnak,
mintha odaát, a kivilágított lakásokban
meghallanák, ha nem egymás fülébe sut-
tognánk. Olyan rohadtul jó volt az egész,
olyan izgalmasan bensőséges, hogy amikor
Anita megint súgni akart valamit, majd-
nem megcsókoltam. Majdnem, mert várat-
lanul az erkély a lakással együtt kijózanító
fényárba borult, miközben a riasztó fülsi-
ketítő vijjogásba kezdett.
Mire sikerült kikapcsolnom a riasztót,
Anita már az ajtóban toporgott, kezében a
táskájával, láthatóan menekülőre fogta a dol-

got. Én is zavarban voltam, úgyhogy hagy-
tam, hadd menjen. De jól emlékszem, hatá-
rozottan mérges voltam, hogy éppen akkor
romlott el a riasztórendszer. Még úgy is, ha
tényleg ostobaság lett volna a barátságunkat
összezavarni egy csókolózással.
Az okosház karbantartója elkért egy rakat
pénzt a kiszállásért, és megállapította, hogy
a rendszernek semmi baja, ne aggódjak, még
kell egy-két hónap, amíg a ritkábban ismétlő-
dő látogatások ritmusát is felveszi a rendszer.
Mert bármilyen meglepő, még a spontán dol-
gaink is egy mintát követnek, csak nagyobb
merítést kell nézni.
– Milyen nagyot? – kérdeztem.
– Nagyobbat – válaszolta ő, és egy biccen-
téssel elköszönt.
Úgy döntöttem, hogy ezért a mellébeszé-
lésért még egyszer nem adok pénzt, inkább
nekiállok a nyári szabadságom alatt kitanul-
mányozni a rendszer lehetőségeit.
Talán itt követtem el a hibát, talán ekkor
kapott egy nagyobb lökést az egész tragédia.
Beleástam magam a lakásnak, az okos-
órámnak és az összes elektronikus kütyünek
a szinkronizálásába.
Rövid idő elteltével már szólnom sem kel-
lett az automata asszisztensnek, mert magá-
évá tette a rendszer a bioritmusom, a szoká-
saimat, de még a különcségeimet is. Mintha
csak tudná, hogy gyűlölöm a filmekben a
sötét jeleneteket, automatikusan állította vi-
lágosabbra a tévét épp a megfelelő pillanatok-
ban, ahogy automatikusan halkult le a zene,
amikor megcsörrent a telefonom. Hideget,
meleget, páratartalmat a testem igényeihez
igazította, és ha napközben futólag megemel-
kedett a pulzusom, este már rá sem kellett
keresnem a pornóoldalakra. Jött magától a
megfelelő időben a megfelelő mediterrán tí-
pusú lány reklámja. Hébe-hóba egy másféle,
hogy rá ne unjak.
Anyaméh
GALAKTIKA
2022. augusztus
Ha eleinte picit borzongatónak is tűnt ez a
minden részletre kiterjedő odafigyelés, csábí-
tó volt, hogy olyan kényelemben élhetek, mint
még soha. Több volt, mint lakás. Anyaméh.
Anita addig rágta a fülemet, hogy rohan az
idő, már kész a lakás, kezdjek randizgatni,
hogy bejelentkeztem egy társkereső oldalra.
És ezzel együtt elkezdődött az apró bosszan-
kodások sorozata. Eleinte nevetve meséltem
Anitának: az Isten se akarja, hogy találjak
magamnak valakit, mert ahányszor belépek
az oldalra, és írnék valakinek, megszakad
a netkapcsolat. Akár otthon, akár mobilról
próbálkozom. Amíg csak nézelődöm, amíg
lájkolgatok, addig van net, amikor kapcsolat-
ba akarok lépni, vége.
Aztán az ételrendelések. Egyre gyakrab-
ban kaptam másféle ételt, mint amit meg-
rendeltem. Leadtam a rendelésemet egy ext-
racsípős wadbattálra harcsatöpörtyűvel, és
érkezett dupla adag saláta bélszínnel. Rekla-
málni szinte lehetetlen volt, végül a kajafu-
tár cég letiltott az oldaláról. És még másik
kettő. Kezdtem hozzászokni, hogy meglepe-
tés, mit kapok vacsorára. Néha, amikor szar
napom volt, hazaérkezéskor nemcsak azt
mondtam, hogy „megjöttem”, hanem azt is,
hogy „mi a kaja?”. Mert már előre dühös vol-
tam, hogy úgysem azt kapom, amit szeret-
nék. Ebben az időben fogytam vagy négy ki-
lót. Én ugyan nem mértem, de az okosórám
megdicsért érte.
Titokban, a munkahelyemről társkeresőz-
tem. Így ismertem meg Juditot.
Furcsa egy nő volt, nem is mondom, hogy
elsőre tetszett, bár a szemét gyönyörűnek
találtam. A társkeresős képen kacéran, egy
muszlinkendővel el is takarta az arca többi ré-
szét. A fekete göndör haj, a hatalmas, füstös-
re festett szeme tényleg ütött. Mint az erkély,
amikor először megláttam.
97
 GALAKTIKA
2022. augusztus
Beszélgetni kezdtünk, és nem volt szégyel-
lős, hamar a szexre terelődött a szó. Író volt,
tele fantáziával és megkapó életbölcsességgel.
Azt mondta, öreg már ahhoz, hogy olyanokba
szeressen bele, akikkel aztán nem működik a
szex, jön a fájdalmas búcsú, és kezdődik min-
den elölről egy másikkal. Nem várt el extrém
dolgokat, de izgató volt kibeszélni, miket pró-
báltunk ki, melyik hogy jött be. Ő szerette, ha
szex közben fojtogatták, arról mesélt, hogy az
micsoda finom elegye a bizalomnak, az önfe-
gyelemnek, a hatalomnak és a behódolásnak.
Sosem félt, hogy megfullad, az ember legrosz-
szabb esetben elájul, és lelassul a szervezet
működése – írta –, meg kell tanulni nem fél-
ni. Bízni benne, hogy az orgazmus robbanása
után, a semmi után is van élet.
– Sose csináltam, de megtaníthatnád, ho-
gyan jó – válaszoltam.
Nyuszimotor – ez volt a nickem. Azt mond-
ta szexi, mert a nyuszik őrült keféléseket foly-
tatnak. Én pedig izgatottan vártam a szemé-
lyes találkozást. Judit hiába egy erősen molett,
picit tokás, mókusfogú nő, akire amúgy rá se
néztem volna korábban, rabul ejtette a fantázi-
ámat. Mint annak idején a lakás.
Valamikor éjfél után keveredtem haza, a
sokféle részegség mámorával a fejemben, és
először fordult elő, hogy szó nélkül, a mester-
kulccsal kódoltam ki a riasztót, majd aktivál-
tam az otthoni rendszert.
Hatalmas hiba volt.
Másnap reggel nem nyílt az ajtó. De nem-
csak az ajtó nem nyílt, nem működött a te-
lefon, és nem volt net se. Az első zavar után
tombolni kezdtem. Nem az dühített, hogy
nem tudok kimenni, hanem az, hogy nem tu-
dok kommunikálni. Nem tudtam hívni sze-
relőt, se Juditot, se Anitát, se anyámat, senkit.
Home office-ban voltam, észre sem vették vol-
na, ha csúszom a melóval, úgyhogy a munka-
98 Anyaméh
helyemen nem hiányoltak, csak feltorlódtak
a feladatok meg a megválaszolatlan levelek.
Dörömböltem a szomszéd felőli falon, amit
amúgy magam hangszigeteltettem drága
pénzen, de hamar rájöttem, hogy naphosszat
dörömbölhetnék, a kutyát nem érdekli. Az
erkély! – ötlött fel bennem. Az volt a tervem,
hogy átkiabálok a szomszédoknak. Kínos,
nem kínos, segítség kell. Az erkélyajtó azon-
ban nem nyílt. Egyik sem. És mintha a klíma
is elromlott volna, a hőmérséklet lassan emel-
kedni kezdett. Egész addig, amíg már széde-
legtem, úgyhogy leültem az ágy szélére. Hű-
vös levegő csapott meg. Elterültem az ágyon,
élveztem az enyhítő fuvallatot, és gondolkod-
tam. A kamraszekrényem tele, a hűtőm tele,
víz van, az internetszolgáltatás sosem marad
ki egy napnál hosszabb időre, és a telefonom
ugyan láthatólag meghalt, de a gépem nem.
Csak türelmesen ki kell várnom, amíg lesz
net. Addig is megreggelizem… és még ki se
mondtam magamban, hogy megnézek vala-
mi filmet a gépről, már el is indult A nő. Bi-
zarr. De mérgesebb voltam annál, hogy ilyes-
mi miatt rémüldözzek. Az jobban aggasztott,
hogy amikor elhagytam az ágy-konyha sávot,
elöntötte a lakást az elviselhetetlen forróság.
Meg az, hogy Juditot nem hívtam fel. Seggfej-
nek fog tartani.
A kitörés lehetőségén gondolkodtam. Kell
lennie megoldásnak!
Meztelenre vetkőztem, és egy vizes kony-
haruhát terítettem a nyakamba, úgy men-
tem az okoslakás kezelőpanelhez, hátha si-
kerül kiiktatnom a mágneszárakat. Azt már
végigondoltam, hogy a lakás áramtalanítása
nem használ, a biztonsági rendszer saját
akkuról megy, amit ráadásul a napelemek
töltenek. Pár perc matatás után nemcsak el-
viselhetetlen hőség lett, de mintha az oxigén
is megfogyatkozott volna, alig bírtam vissza-
támolyogni az ágyhoz.

Már csak egy dologban bíztam, hogy Ani-
ta keresni fog. És ahogy őt ismerem, meg fog
találni. De az anyám addigra infarktust kap,
amiért nem hívom. Ettől a gondolattól úgy
megugrott a pulzusom, hogy a tévé átváltott
egy pornócsatornára. Egész nap a kijutáson
gondolkodtam, és pár dolgot kipróbáltam, de
sikertelenül.
Másnap sem lett net, sem telefon. Egy szék-
kel dörömböltem a falon, de rájöttem, hogy
a tompa puffanásokra a szomszéd legfeljebb
azt gondolja, heves szexelés folyik, nem jön
át, napközben meg dolgozik. Az ablakaim
törésbiztosak, olyasmit kéne hozzájuk vág-
nom, amit megemelni sem bírok. Eldöntöttem,
hogy éjjel nekiállok fúrni, hátha akkor átjön
valaki, és kiszabadít. Egyik tervemnél sem vet-
tem számításba, hogy ha nem viselkedem jól, a
lakás elveszi a levegőt. Hogy akár meg is ölhet.
Anyaméh
GALAKTIKA
2022. augusztus
Nem volt net és nem volt telefon. Anyám
biztos hívta a rendőrséget, ahol valószínűleg
azt mondták neki, felnőtt, negyvenes férfi azt
csinál, amit akar, nem kötelessége napon-
ta felhívni az anyját. Lehet, hogy csekkolták
azt is, van számlaforgalom. Mert érkeztek az
ételadagok, hallottam is a futárdrónok visító
jelzését.
Anita a legcsodálatosabb ember akit ismerek,
vagyis ismertem. Mert négy nappal később
itt dörömbölt a bejárati ajtómon. Kalapált a
szívem, amikor a kaputelefon megszólalt és
csöngetett, csöngetett szakadatlanul, vagy
negyedórán keresztül.
Amikor abbahagyta, bőgni lett volna ked-
vem. Ahogy akkor is, amikor pár perc múlva
közvetlenül az ajtómat verte az öklével. Vala-
hogy bejutott a házba.
99
 GALAKTIKA
2022. augusztus
A levegő tűzforró volt, mint egy katlan-
ban. Az orromat magasra emelve ültem, és
nem mertem elhagyni az ágyra irányuló
oxigéndús fuvallatot, csak kiabáltam, remél-
ve, hogy a hangom elér hozzá.
De nem hallotta. Ismét csend lett.
Teljesen elkeseredtem.
Vagy húsz perc is eltelt, amikor döbbene-
temre az erkély felőli oldalon, az ablak tete-
jén megjelent Anita kalimpáló lába, ahogy a
tetőről ereszkedett lefelé. Nem tudom, ho-
gyan kapaszkodhatott fel az ajtónál, talán a
korlátról elrugaszkodva, a fürdőszobaablak
peremére támaszkodva, aztán átgyalogolt a
lapostetőn, és le a másik oldalon. Micsoda
hős! A szoknyája is felcsúszott, miközben
próbált lemászni, végül lehuppant a földre,
és fancsali arccal tapogatta a bokáját, majd
az ablakhoz lépett. Felugrottam az ágyról,
egy röpke ideig láttam az arcát, ahogy a ke-
zével árnyékolva rátapad az ablaküvegre, de
a következő pillanatban az üveg sötét lett.
Tükröződő, fényvisszaverő felületté vált
kintről. Csak én láttam mindent. Ahogy
ellépett az ablaktól, körbenézett, az arcán
látszott, hogy elkeseríti a látvány, ahogy en-
gem is meggyötört szeretett balkonkertem
pusztulása. A vízmegvonás volt a büntetés,
amiért megpróbáltam dörömbölni a szom-
szédnak. Anita kezébe vette a locsolócsövet,
és bőséges, üdítő vízsugarat engedett a nö-
vényeimre. Egyik kezében az öntözőfej volt,
a másikban a telefon, és valamit pötyögött.
Láttam az ügyetlen, céltévesztett permetet
a földre folyni, és esküszöm, láttam a kinti
konnektorból kiszaladó villódzó kék fényt vé-
gigfutni Anita saruba bújtatott, vízben tocso-
gó lábáig. Aztán csak a földre zuhanó testét és
tágra meredt szemét láttam, meg a halántéka
körül a vízzel keveredő vért.
Üvöltve dörömböltem az ablakon, míg
csak el nem ájultam az oxigénhiánytól.
100 Anyaméh
Nem fog kiengedni. Már biztosan tudtam.
Anitának talán még sikerült indítani egy
hívást, talán keresni fogják. De ha nem, pár
nap múlva a szag és a döglegyek raja felhívja
rá a szomszédok figyelmét.
Amikor a rendőrök megérkeznek, tudom,
hogy minden zár nyitva várja őket, a szobá-
ban ideális lesz a hőmérséklet, a robotporszí-
vó óránként körbejárja a lakást, az illatosító
negyedóránként virágillatot lehel, lesz net,
telefon, és semmi más magyarázatot nem fog-
nak találni arra, miért fekszik a halott barát-
nőm napok óta az erkélyemen, csak azt, hogy
egy pszichopata gyilkos vagyok.
Talán ha elbújnék a szekrényben vagy a
széfben… talán észre sem vennének a rend-
őrök. Bejönnek, nincs itt senki, szegény Ani-
tát meg elszállítják. A legjobb barátom volt.
Pontosabban az egyetlen. De a bíróságon
sosem tudnám hitelt érdemlően bizonyítani,
hogy nem aljasságból vagy elmebajból laktam
napokig a halott barátnőmmel. Ha viszont el-
bújnék, a rendőrök nem keresnének a moso-
gató alatt, a falba épített dobozban. Úgy sem
mehetek ki többet a lakásból, de legalább nem
a börtönben töltöm az életfogytiglant, vagy a
pszichiátrián begyógyszerezve. És talán, ha
jól viselkedem, talán egyszer majd újra meg-
engedi a lakás, hogy kimenjek az erkélyre.
Anyámnak mondják meg, hogy szerettem.
– Hát így történt akkor – sóhajtott fel a rend-
őrnő, majd a konyhapultra rakva egyenként
lefényképezte a papírokat, és továbbította a
felhőben frissen nyitott aktába.
– De miért zárta magára a széf ajtaját?
– értetlenkedett a társa, miközben intett a
hullaszállítóknak, hogy vihetik a testeket, a
helyszínelők végeztek.
– Nem ő zárta be. A lakás – suttogta a nő.
– Mit suttogsz? Csak nem félsz? – vigyor-
gott a férfi. – A lakás nem nyújtja ki a kezét és

kódolja be a zárat, nem forgatja el a kulcsot, a
lakás nem csinál semmit, csak hűt, fűt, kávét
főz. Kellett lennie még valakinek! – erőskö-
dött. – Szerintem kitaláció az egész iromány,
Judit nem is nő, a pasi buzi, a faszija féltékeny-
ségből megölte a csajt az erkélyen, aztán ösz-
szevesztek, és kinyírta őt is, utána betuszkolta
a széfbe, megírta ezt a sztorit, a hulla kezébe
nyomta, és kereket oldott.
– A széfben fulladt meg. Valamivel koráb-
ban, mint ahogy megérkeztünk. Még csak
merev sem volt. És láttad a bejáratnál az
ételdoboz halmot? Azt valaki megrendelte,
kifizette. Ha nem akartam volna megnézni a
szemetest a mosogató alatt, hogy lássam, mi-
kor járt itt valaki utoljára, nem találom meg a
széfet se, a hullát se.
– Te ezt az egészet elhiszed?
A nő megvonta a vállát, és az előszobai ke-
zelőpanel felé indult.
– Talán a trezor is rá volt kötve a riasztó-
hálózaton keresztül a rendszerre. Ha nincs a
szagló hulla az erkélyen, ez a magányos fószer
addig kuksolhatott volna a páncélszekrény-
ben, amíg el nem fogy a pénz a bankszámlájá-
ról. Akár a tetőig is érhetnek a kajásdobozok,
az se tűnik fel senkinek.
– Zárjuk le hamar az ügyet! – türelmet-
lenkedett a férfi. – A lány leesett a tetőről,
biztos ott napozott, a pasas meg agorafó-
biás volt, kényszeres. Véletlen baleset. Le-
het, hogy gyakran ücsörgött a széfben. Mi
meg menjünk, mert leállt a légkondi, kezd
meleg lenni!
– A lányon nem fürdőruha volt, a férfi pe-
dig… egy agorafóbiás nem vesz olyan lakást,
aminek 30 négyzetméteres nyitott erkélye
van! Ha mindenképpen ügyet akarsz, megöl-
te a lányt, aztán elbújt… pfff, légkondi nélkül
tényleg szar lehet itt lakni.
A rendőrnő lehúzta a kezéről a gumi-
kesztyűt, izzadságban tocsogó tenyerét kék
Anyaméh
GALAKTIKA
2022. augusztus
vászonnadrágjába dörgölte, aztán elővett a
zsebéből egy frissítőkendőt és megtörölget-
te az arcát.
– Vagy a lány begyömöszölte a pasast a
széfbe, aztán meglocsolta a virágokat, és el-
csúszott. Beverte a fejét, és nyekk! – morfon-
dírozott a társa hangosan, miközben az ajtó
felé tartottak.
– Aha – nézett a nő, kék szeme csillogott
a kajánságtól –, életszerű! A pasas vagy húsz
centivel nagyobb a lánynál, semmi sérülés
nincs rajta, idegenkezűség kizárva.
– Mert a sztori a papíron, az aztán rohadtul
életszerű! Egyébként az is lehet, hogy főzött
neki valami szörnyűt! Attól halt meg. A te pi-
tédtől is hascsikarást kaptam a múltkor.
– Lószart kapsz legközelebb, nem pitét –
füstölgött a rendőrnő, aztán lenyomta a kilin-
cset, de az ajtó nem nyílt.
Sem második, sem harmadik próbál-
kozásra.
Riadtan pillantott a társára, mire a férfi el-
szántan nyúlt a kilincs után.
Az ajtó csak rövid rángatást követően adta
meg magát.
– Befelé nyílik. Látod? Nem úgy, mint a
széf! – mondta a férfi gúnyosan, majd sietve
kiléptek a friss levegőre.
OROSZ Adél
2012-ig elsősorban grafikusként és olvasóként
állt kapcsolatban az irodalommal. Ebben az idő-
ben kezdte kommunikációs és médiatudományi
tanulmányaival együtt irodalmi pályafutását is.
Az első, pályázatra beküldött novellájával har-
madik helyezést ért el, majd ezt követően több
megmérettetésen is díjazták, elbeszélései és
versei jelentek meg irodalmi weboldalakon és
antológiákban. Bár szoros kapcsolatban áll kor-
társ szépírókkal is, elsősorban a hazai sci-fi élet
részese, szervezője. Ifjúsági regénye jelent meg
2014-ben, 2022-ben pedig Jobbágy Tiborral kö-
zös SF-regénye, a Palackposta show.
101
 GALAKTIKA
2022. augsuztus
KÍSÉRTÉSBEN
A
18. SZÁZAD második felében
kabala, alkímia, mesmerizmus,
szellemidézés, titkos társasá-
gok, szabadkőműves és pokol-
tüze klubok, rózsakeresztesek és illu mi ná-
tusok izgatták az emberek fantáziáját. Ez
idő alatt rejtélyes szélhámosok tűntek fel és
el – nyomtalanul, olyanok, mint Cagliostro,
Casanova vagy a titokzatos St. Germain
gróf, akit A  Pendragon-legenda című re-
gényében Szerb Antal is említ. Ekkoriban
hódított teret magának a gótikus regény,
mely minden későbbi kísértethistóriának
és rémmesének az alapja lett.
Münchhausen báró kalandjainak hű kró-
nikása, Gottfried August Bürger 1773-ban
írta meg Lenora című balladáját, melyben a
halott vőlegény kutatja még élő menyasszo-
nyát, hogy halálos ölelésben egyesüljön vele.
1816 hideg és esős nyarán, a svájci Genfi-
tó partján épült Villa Diodati társalgójában
Lord Byron, Polidori, Percy Bysshe Shelley
és hitvese, Mary Shelley végtelenbe nyúló vi-
tákkal múlatták az időt. Főként természetfö-
lötti jelenségekről és a spiritizmusról folyt az
eszmecsere. A társasághoz olykor vendégek
csapódtak, akik velük élvezték az alkohol, a
mákony és a szabad szerelem mámorát. Egy
este szóba kerültek a kísértettörténetek, és
ünnepélyesen megfogadták, hogy záros ha-
táridőn belül mindenki ír egy ilyet. Az írás-
művek közül Mary Shelley Frankenstein, vagy
a modern Prometheus című regénye lett a leg-
ismertebb, bár a történetnek nem sok köze
volt a kísértetekhez.
Magyarország képregényrajzolói kedvel-
ték a misztikus történeteket, bár a szocialista
ítészek igyekeztek kigyomlálni az irodalmi
adaptációk sorából a rémtörténetek műfaját.
102 Képregény a Galaktikában
Szerencsére a magyar írók is gyakorta nyúltak
ezekhez a népszerű témákhoz, és A podolini
kísértet című Krúdy Gyula-regényt Zórád
Ernő rajzolta meg 1967-ben. Mikszáth Kál-
mán Kísértet Lublón című regényét szintén
Zórád képesítette meg, két ízben is. Először
Sólyom László szövegével a Lobogó hasábjain
1965-ben, majd saját forgatókönyve nyomán
76-ban a Füles lapjain.
A kísértet egy halott személy testetlen
alakja, mely vissza-visszatér a halála után.
Asztrálteste áttetsző, füstszerű. Gyakorta
tárgyak mozgatásával vagy hátborzongató
hangokkal érzékelteti jelenlétét. Az emberi
szem általában nem látja, de a mechanikus
képrögzítő eszközök (fotóapparát, filmfel-
vevő stb.) igen. A keresztény egyház, bár
hisz a Túlvilágban, mégsem hisz a szelle-
mekben. A  tudományos világ is elutasítja
létezésüket.
Ifjúkoromban nekem többször is volt kí-
sértetészlelésem. Áttetsző, nemnélküli, kékes
fényben lebegő teremtmények bámultak rám
– hozzávetőlegesen annyi empátiával, ameny-
nyivel mi, emberek nézünk valamilyen (szá-
munkra teljesen közömbös) bogarat.
Így utólag betudhatnám ezt valamiféle
módosul tudatállapot irracionális hatásának,
de a dolog eldöntését inkább rábízom a szak-
értőkre…
Kiss Ferenc
 .

103
 GALAKTIKA
2019. augusztus

104 Képregény a Galaktikában

105
 GALAKTIKA
2019. augusztus

106 Képregény a Galaktikában

107
 GALAKTIKA
2019. augusztus

108 Képregény a Galaktikában

OLVASS MAGYAR SCI-FIT!
6 KÖTET CSAK 7500 FT + INGYEN SZÁLLÍTÁS

AZ AKCIÓ IDŐTARTAMA: 2022. AUGUSZTUS 1–31.

WWW.GALAKTIKABOLT.HU 109
 GALAKTIKA
2022. augusztus

Edgar Allan Poe

Csönd
1

„Világunk csak szó; a nyugalmat, tudjuk,

Mi puszta szóval mind »Csönd«-nek hazudjuk.”2
Al Aaraaf 3

H
ALLGASS REÁM, szólt a dé-
mon, amint kezét a fejemre tette.
Van egy hely ezen az elátkozott
földön, melyet szemed sosem lát-
hatott még. S ha valami csoda folytán mégis
látta volna, az csak valami élénk, hagymázas
álomban lett volna elképzelhető, mely úgy tör
a szunnyadó elmére, mint a számum, miután
az alvó a tiltott napsugarak fényében hevert le
– azon napsugarakéban, mondom, melyek a
vadon rejtekén megbúvó melankolikus temp-
lomok méltóságteljes oszlopai mentén sikla-
nak le a föld felé. A vidék, amelyről beszélek,
egy szomorú vidék Líbiában, a Zaire folyó ha-
tárainál. És ott nincs nyugalom, nincs csönd.
A folyó vizei sáfrányos, beteg színűek; és
nem a tenger felé folynak, hanem örökre és
örökre remegnek a Nap vörös szeme alatt

110 Retro: Csönd


kavargó és vergődő mozdulatokkal. Sok mér-
földre, a folyó iszapos medrének mindkét
oldalán hatalmas vízililiomok sápadt puszta-
sága terül el. Ezek egymás felé sóhajtanak eb-
ben az elhagyatottságban, és az ég felé nyújt-
ják hosszú, kísérteties nyakukat, és örökké
ide-oda ingatják fejüket. Valami bizonytalan
mormogás száll fel közülük, mint a föld alatti
víznek a csobogása. És a liliomok egymás felé
sóhajtanak.
De birodalmuknak van határa – a sötét,
borzalmas, büszke erdőnek a határa. Itt, mint
hullámok a Hebridák körül, az alacsony cser-
jék folyton mozgásban vannak. Pedig semmi-
féle szél nincs az ég alatt. És a magas, ősi fák
örökké ide-oda hajladoznak recsegő, hatal-
mas hangon. És magas ormaikról örökké hull
a harmat. És a gyökereiknél különös, mérges
virágok nyílnak, forgolódva nyugtalan ál-
mukban. És a magasban, zúgó és hangos lár-
mával, örökre rohannak a szürke felhők nyu-
gat felé, mígnem vízesésként hömpölyögnek
alá a látóhatár tüzes falán. És nincsen semmi
szél az ég alatt. És a Zaire folyó partjain nincs
sem nyugalom, sem csönd.
Éj volt, és esett az eső; és amíg esett, eső
volt, de mikor lehullott, vérré vált. És ott áll-
tam az ingoványban a magas liliomok között,
és az eső a fejemre hullott, és a liliomok egy-
más felé sóhajtottak elhagyatottságuk ünne-
piességében.
És egyszer csak a Hold fölkelt a vékony, kí-
sérteties ködön keresztül, és vörös volt a szí-
ne. És a szemem egy hatalmas, szürke sziklá-
ra tévedt, amely a folyó partján állott, és meg
volt világítva a holdfénytől. És a szikla szürke
volt, és kísérteties, és magas – de mindenek-
előtt szürke. Homlokán betűk voltak a kőbe
vésve; és én keresztülgázoltam a vízililiomok
mocsarán, mígnem közel értem a parthoz,
hogy elolvashassam a betűket a kövön. De
nem tudtam kibetűzni őket. És már-már visz-
Retro: Csönd
GALAKTIKA
2022. augusztus
szaindultam a mocsár felé, mikor a Hold vö-
rösebben kisütött, és megfordultam, s megint
a sziklára néztem és a betűkre; és a betűk
ezek voltak: ELHAGYATOTTSÁG.
Fölnéztem, és egy férfiú állott a szikla csú-
csán; és én elrejtőztem a vízililiomok közé,
hogy kifürkésszem a férfiú mozdulatait. Ma-
gas és előkelő külsejű ember volt, vállától a
lábáig egy régi római tógába burkolva. És
alakjának körvonalai bizonytalanok voltak,
de a vonásai egy istenség vonásaira vallottak;
mert az éjnek, és a ködnek, és a Holdnak, és
a harmatnak a köpenye nem takarta el arcá-
nak vonásait. És a homloka fönséges volt a
gondolattól, és a szeme zavaros a gondtól; és
az arcán levő néhány ráncból kiolvastam tör-
téneteket bánatról és fáradtságról és az em-
beriségtől való undorról, és a magány utáni
vágyakozásról.
És a férfiú ült a sziklán, és kezére támasz-
totta a fejét, és elnézett az elhagyatottság
fölött. Lenézett az alacsony, nyugtalan bok-
rokra és föl a magas, ősi fákra, és még maga-
sabbra, föl a zúgó égre és a vörös Holdra. Én a
közelében feküdtem a liliomok védelme alatt,
és figyeltem az ember mozdulatait. És az em-
ber reszketett a magányban; de az éj eltűnt, és
ő ott ült a sziklán.
Ekkor lementem a mocsárba, és messze be-
legázoltam a liliomok sűrűjébe, és szólítottam
a vízilovakat, melyek a mocsár iszapjában lak-
tak. És a vízilovak meghallották hívásomat, és
a behemóttal együtt eljöttek a szikla tövébe, s
hangosan és félelmetesen üvöltöztek a Hold
alatt És én a közelben hevertem, és figyeltem
az ember mozdulatait. És az ember reszke-
tett a magányban; de az éj eltűnt, és ő ott ült
a sziklán.
Ekkor megátkoztam az elemeket a föl-
fordulás átkával; és egy rettenetes zivatar
támadt az égben, ahol azelőtt nem volt szél.
És az ég elfakult a zivatar hevességétől, és az
111
 GALAKTIKA
2022. augusztus
eső ráhullott az ember fejére, a folyó kínjában
tajtékzott, és a vízililiomok sikoltoztak, és az
erdő széttöredezett a szélvésztől, és menny-
dörgött, és hullott a villám, és a szikla meg-
ingott alapjaiban. És én a közelben hevertem
rejtekhelyemen, és figyeltem az ember moz-
dulatait. És az ember reszketett a magányban;
de az éj eltűnt és ő ott ült a sziklán.
Ekkor megharagudtam, és megátkoztam a
csönd átkával a folyót, és a liliomokat, és a sze-
let, és az erdőt, és az eget, és a mennydörgést,
és a vízililiomok sóhajait. És ezeken megfo-
gant az átok, és elcsöndesültek. És a Hold nem
bandukolt föl többé ösvényén az égen, és a
mennydörgés elhalt, és a villám nem csillant
föl többé, és a felhők mozdulatlanul lebegtek,
és a vizek visszasüllyedtek szintjükre, és úgy
maradtak, és a fák nem hajladoztak többé, és
a vízililiomok nem sóhajtottak többé, és a zú-
gás nem hallatszott tovább közöttük, és zaj-
nak még az árnyéka sem tűnt föl a hatalmas,
végtelen sivatagban. És fölnéztem a szikla be-
tűire, és azok megváltoztak; és a betűk ezek
voltak: CSÖND.
És a szemem a férfiú ábrázatára tévedt, és
az ábrázata halvány volt a rémülettől. És hir-
telen fölemelte fejét a kezéről, és fölállt a szik-
lán, és hallgatózott. De nem volt semmi hang
a hatalmas, végtelen sivatagban, és a betűk
a sziklán ezek voltak: CSÖND. És az ember
megremegett, és elfordította arcát, és elfutott
messzire, sietve, úgyhogy nem láttam többé.
Vannak ugyan szép elbeszélések a Mágusok
könyveiben – a Mágusok búskomor könyve-
iben, melyek kötése vas. Vannak ott, mon-
dom, fényes történetek az égről, a földről, a
hatalmas tengerről és a dzsinnekről, kik ural-
kodtak a tengeren, földön s magán az égen.
Sok tudomány volt azon mondásokban is,
melyeket a Szibüllák hallattak, és szent dol-
gok voltak hallhatók hajdan a komor lombok
112 Retro: Csönd
között, melyek Dodona körül zizegtek – de
amily igaz, hogy Allah él, e mesét, melyet a
démon mondott nekem, midőn mellém ült
a sírdomb árnyában, a legcsodálatosabbnak
tartom mindannyi között. S midőn a démon
bevégzé elbeszélését, a sír mélyébe dobta ma-
gát, s nevetett. Én nem tudtam vele nevetni,
s ő megátkozott, mert nem bírtam nevetni.
És a hiúz, mely öröktől a sírban lakik, kijött
onnan, a démon lábához feküdt, és folyton a
szemébe nézett.
Király György és Ferenczy Zoltán fordítása
1: Poe-nak ez a novellája eredeti nyelven is kétféle
változatban jelent meg, magyarul pedig mindkét
– amúgy lényegesen nem eltérő – verziónak
létezik magyar fordítása. Érdekes módon
mindkét hazai átültetés töredékes, tehát az írás
teljes szövege mindeddig nem volt hozzáférhető
nálunk. A két korábbi forrást összegyúrva
készült ez a jelen változat, kiegészítésekkel
ellátva, ahol szükség volt rájuk. (a szerk.)
2: Devecseri Gábor fordítása
3: Poe egy korai, 1829-ben megjelent költeménye.
A novella másik változatának mottója egy idézet
Alkmán ókori görög költőtől (az eredetiben
görögül írva): „A hegyek csúcsai álmodoznak; /
a völgy, a szikla és a barlang néma.”
Edgar Allan POE
Amerikai író és költő, 1809-ben született. Mivel
egyetemi tanulmányait nem tudta finanszíroz-
ni, katonának állt. Ekkor, 1827-ben jelent meg
első verseskötete. Költői munkássága elle-
nére elsősorban az amerikai novellairodalom
megteremtőjeként tartják számon. Ezen belül
is elsősorban a horror-, a fantasztikus és a de-
tektívirodalom atyjaként. Olyan történetek tet-
ték híressé, mint „A vörös halál álarca” (1842),
„A fekete macska” (1843) vagy egyetlen regé-
nye, az Arthur Gordon Pym, a tengerész (1838).
1849-ben bekövetkezett halálát is mintha vala-
melyik morbid elbeszélése ihlette volna.
 FANTASZTIKUS KEDVEZMÉNYEK 113
PLATINA ÉS GYÉMÁNT
KLUBKÁRTYÁS TAGJAINKNAK! NYEK ÉS AJÁNDÉKOK
A FANTASZTIKUS KEDVEZMÉ
VÍTJÜK
KÖRÉT FOLYAMATOSAN BŐ
1. HAVIDÍJAS ELŐFIZETÉSI KONSTRUKCIÓ: FIZESSEN ELŐ HAVONTA 1490 FT-ÉRT
A GALAKTIKA MAGAZINRA! A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ KÉRJE ÜGYFÉL-
SZOLGÁLATUNK SEGÍTSÉGÉT +36/1 457 0250-ES VONALAS SZÁMON, A +36/70 948 4802 4. AZ ELŐFIZETÉS DÍJÁT – AMELY EGY ÉVRE 17 880 FT (AJÁNDÉK PLATINAKÁRTYÁVAL),
MOBILSZÁMON VAGY A SZERKESZTOSEG@GALAKTIKA.HU CÍMEN, ILLETVE SZEMÉLYESEN XL ESETÉN 29 880 FT (AJÁNDÉK GYÉMÁNTKÁRTYÁVAL) – UTALJA ÁT A METROPOLIS MEDIA
SZERKESZTŐSÉGÜNKBEN: 1024 BP., FÉNY UTCA 2. (108-AS KAPUCSENGŐ). GROUP KFT. BANKSZÁMLÁJÁRA: K&H BANK ZRT. 10403181-50526767-88671008
SZÁMLASZÁMRA, VAGY RÓZSASZÍN POSTAUTALVÁNYON
2. INTERNETEN KERESZTÜL A WWW.GALAKTIKABOLT.HU WEBOLDALON A METROPOLIS MEDIA GROUP KFT, 1535 BP. PF. 746. CÍMRE.
A MEGJEGYZÉS ROVATBA KÉRJÜK, ÍRJA BE A KEDVEZMÉNYEZETT NEVÉT ÉS PONTOS
3. E-MAILBEN KÜLDJE EL ELŐFIZETÉSI SZÁNDÉKÁT A SZERKESZTOSEG@GALAKTIKA.HU CÍMRE CÍMÉT IRÁNYÍTÓSZÁMMAL, ÉS AZT, HOGY GALAKTIKA ELŐFIZETÉS!

OKOK ÉS OKOZATOK
AZ ALÁBBI ADATOKKAL: NÉV/CÉGNÉV/POSTÁZÁSI CÍM/SZÁMLÁZÁSI NÉV/CÉGNÉV (HA MÁS,
MINT A FENTI)/SZÁMLÁZÁSI CÍM (HA MÁS, MINT A POSTÁZÁSI CÍM)/TELEFONSZÁM/E-MAIL 5. SZEMÉLYESEN A GALAKTIKA SZERKESZTŐSÉGÉBEN: 1024 BP. FÉNY U. 2. I. EM.
CÍM/ELŐFIZETÉS IDŐTARTAMA (12 HÓNAP)/MELYIK HÓNAPTÓL INDUL AZ ELŐFIZETÉS TEL: +36/1 457 0250 (NYITVA: H–P 10–16 ÓRA KÖZÖTT)

Lemaradt róla?
GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA
SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. ÁPRILIS

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. MÁJUS

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. JÚNIUS

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. JÚLIUS

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. AUGUSZTUS

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1200 FT) ÁRA: 1690 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. SZEPTEMBER

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. OKTÓBER

SCI-F I • FANT
ASY • WEIR

WWW.GALAKTIKA.HU
D

FB/GALAKTIKAMAGAZIN
(ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 €

XLI. ÉVF., 2021. NOVEMBER

373 374 375 376 377 378 379 380

KANNIBÁL TEJÚTRENDSZER A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ÉS A JOG LEGFEHÉREBB ÉS LEGFEKETÉBB NAPELEMES VONAT ÉLET AZ ENCELADUSON HEGYEK EGY NEUTRONCSILLAGON AHOL GYÉMÁNT HULL AZ ÉGBŐL FÖLDÖN KÍVÜLI METEOROLÓGIA
A KÖVETKEZŐ ATLANTISZ SPACEX MEGY A HOLDRA LÉZERREL AZ ŰRSZEMÉT ELLEN AZ ÉDEN KERESÉSE ŰRMUNKÁS ROBOTOK BITCOIN MIATT MELEGEDŐ TÓ ÍGY KELETKEZIK A CSILLAGPOR TANÍTÁS A VIRTUÁLIS TÉRBEN
SZÉPSÉG A VILÁGŰRBŐL ÖNJÁRÓ MUNKAGÉP DISZTÓPIA HŰST MÁSHONNAN GAMMA-KITÖRÉS AZ IDŐ ÉRZÉKELÉSE ÖNVEZETŐ TEHERHAJÓ

+ +
KIGYÓFEJŰ VESZEDELEM

+
LOVAS
+
LOVAS
BENYÁK VARGA L.
+
VARGA
+
KOMOR
+
ANTAL
+
WINKLER ROGER BRUNO BENFORD KOVÁCS KREMO
BRUNO BOJTOR Előfizető Előfizető
FEDINA ZIEGLER HENDON
SURUGIU LAIGLE
SALTY BURNS
PETRINO CASTLE
CS knek
AK
CHOI CS knek
AK Előfizető
VARGA L. BORLAN PÖLCZMAN 1200 SÁGI 1300 TOLSZTOJ
KRAPIVIN
RAMEAU
SZERB ZSURAVLJOVA Előfizető KOZÁRI Előfizető KULIKOV Ft! HORN
Ft! CS knek
AK
CUTCLIFFE HYNE SILVER CS knek
AK FRANCE CS knek
AK CSÁTH 1300 Ft!
A. C. Előfizető Előfizető 1200 1200
Lovas
Előfizető Ft! Ft!
GARETH D. CS knek CS knek CS knek STEPHEN L.
Jones
AK
1200 Wise AK
1200 AK
1200
A. T. A. C. KIR
BURNS
IAN
WATSON
Ft! Ft! LAJOS Ft!
Greenblatt Wise Bulicsov
Komor Varga Szélesi GEORGE BERNARD Majoros Antal ANATOLIJ
CSIKÁSZ
21373

21374

21375

21376

21377

21378

21379

21380
CSABA BÉLA
Shaw DNYEPROV
243018

243018

243018

243018

243018

243018

243018

243018
ZOLTÁN SÁNDOR SÁNDOR JÓZSEF LAJOS
770133

770133

770133

770133

770133

770133

770133

770133
9

9
A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA

GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA

D D D D D D D
ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR • WE IRD ASY • WEIR
(ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1890 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1300 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 €

SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT TAS Y SCI-F I • FANT
• FAN
SCI -FI

WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLI. ÉVF., 2021. DECEMBER WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. JANUÁR WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. FEBRUÁR WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. MÁRCIUS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. ÁPRILIS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. MÁJUS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. JÚNIUS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. JÚLIUS

381 382 383 384 385 386 387 388

ALGA BORÍTÁSÚ TORONYHÁZAK ELTÜNTETHETŐ A NUKLEÁRIS SZENNYEZÉS? EXPORTÁLT AFRIKAI NAPENERGIA PÁRHUZAMOS UNIVERZUMOK KORAI KATASZTRÓFA-ELŐREJELZÉS SF-TÉVÉSOROZATOK 2022-BEN ADATTÁROLÁS GYÉMÁNTLEMEZEN LÉZERIRÁNYÍTÓ GYÉMÁNTTÜKÖR
E-TEHERAUTÓ A SARKKÖRÖN VÉGRE LÁTNI A CSILLAGOKAT AZ UNIVERZUM TÉRKÉPE ENERGIATÁROLÁS A TENGER FENEKÉN EXOPLANÉTA REKORD A JUPITER FELFEDEZÉSE NAPENERGIA SÖTÉTBEN VÍZENERGIA VESZÉLYBEN

+ + +
ÚJ VILÁGREND UJJLENYOMAT A MARSON A CIVILIZÁCIÓ HAJNALA ATOMOT A HOLDRA

+
TÖRÉKENY HOLD AZ EMBERISÉG ÉLELMEZÉSE ÉTELKISZÁLLÍTÁS DRÓNNAL METAVERZUM

+ + GREEN
MILTON
+
ANTAL
+
MÁRKI
LOVAS
ROGER
KIDRUK
TYERINA
CHOI
FEDINA
DI FILIPPO BODOR OLDIE ZSUPANYSZKIJ BILENKIN
KOSTOVA KULIKOV JONES
WISWELL GEDEONOV KISS
SZARVAS CHOI FEDERICI VARGA PALMER ADAMSON
TOOCHEE SCHLEKMANN APOLLINAIRE KARPOV JÁVORSZKI HORVÁTH
WISWELL KAUPPINEN
STEVENSON Előfizető KOCJUBINSZKIJ Előfizető NORRIS Előfizető
TOLSZTOJ BÍRÓ MAJOROS
CS knek CS knek CS knek
Előfizető Előfizető WELLS Előfizető IAN JOHN NAOMI AK
1490 MARIJA
AK
1490
APOLLINAIRE AK
1490
CS knek
AK CS knek
AK CS knek
AK Watson Előfizető
Kessel Előfizető Ft! Ft! JOHN Ft!
GARETH D. 1300 Ft!
GREGORY 1300 Ft! NAOMI 1300 Ft!
CS knek
AK
1300
CS knek
AK
1300
Kritzer Galina Kessel
JONES Benford Kritzer Márki Ft!
Erdész Ft!
Varga VOLODIMIR
ISTVÁN RÓBERT Arenyev Moldova
VARGA PAUL
Molnár CSABA BÉLA
21381

22382

22383

22384

22385

22386

22387

22388
GYÖRGY
CSABA BÉLA Di Filippo
243018

243018

243018

243018

243018

243018

243018

243018
CSABA
770133

770133

770133

770133

770133

770133

770133

770133
9

A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA

KORÁBBI SZÁMAINK MEGRENDELHETŐEK A WWW.GALAKTIKABOLT.HU WEBOLDALON.

AU A 3
Szeptemberi számunk várható tartalmából: GU
SZ
90
.s
TU zám
ka S
• Tiltott helyek ph 30-Á
a tó TÓ
• Tomasz Kołodziejczak kisregénye befejeződik ! L
• Algernon Blackwood és Vásárhelyi Lajos novellája
• képregény Thorne Smith regénye alapján

Wieczor nad Weroną © 2018 by Tomasz Kołodziejczak (Idiota skończony) • Csillaglegenda

© 2022 by Böszörményi Gyula • Andrei Tarkovsky © 2020 by Benjamin Peek (Dimension6) •
Eltérítés © 2022 by Nemere István • Szpaszatyeli © 2005 by Dmitrij Gromov & Oleg Ladizsenszkij
(Pentakl) • Anyaméh © 2022 by Orosz Adél • Siope – A Fable ¤ 1838 by Edgar Allan Poe (The
Baltimore Book) • The Jewel of Seven Stars ¤ 1903 by Bram Stoker
W W W. G A L A K T I K A . H U
 A Galaktikának már
nem kell itt befejeződnie!
lapunk XL-változatára, amely a rendes Galaktika-

Sztárszerzők, kuriózumok, csemegék további 88 oldalon!

GALAKTIKA
389 ÁRA: 3490 FT
Z IN ELŐFIZ
GA E

TŐ
beri n:

AM

I
em
ept -be

Á RA
A sz tika XL er
k k
Gala am Sto kköve
Gyémán
csak t kártyáv
Br illag É kus al
A H
s
ét C us klass e
zi 2490 F
sztik
A mi efejező
b
rész
BRAM STOKER t!
A Hét Csillag
Ékköve
GALAKTIKA

(ELSŐ RÉSZ)
22389

KOŁODZIEJCZAK / PEEK /
243019

NEMERE / BÖSZÖRMÉNYI /
890133

OLDIE / OROSZ / POE

3

Galaktika Klub Gyémántkártyával csak 2490 Ft-ba kerül havonta!

Pontosabb információkért figyelje honlapunkat (www.galaktika.hu),
ill. keresse szerkesztőségünket az ismert elérhetőségeken!

Galaktikánk tovább tágul!

 XL GALAKTIKA
Az egyiptológus professzor furcsa
2022. augusztus
utasításokat hagy a lányának, majd mély
transzállapotba zuhan. A rejtélyes ügyben
többen is nyomoznak, a szálak az ókori
Egyiptomba nyúlnak vissza, miközben
mindent fojtogató múmiaszag leng körül.

Bram Stoker

A HÉT CSILLAG
ÉKKÖVE (első rész)

Eleanor és Constance Hoytnak va fröcskölő evezőcsapások, besiklott

I. fejezet
Hívás az éjszakában
Annyira valóságosnak tűnt minden,
mint talán még soha, az egyes epizó-
dok nem úgy áramlottak, ahogyan lo-
gikusan jönniük kellett volna, hanem
ahogyan várható volt – olyan módon,
ahogyan az emlékezet játssza a maga
kis játékait azzal, hogy mi a jó és mi
a rossz, mi okoz örömet és mi fájdal-
mat, mi tekinthető szerencsének és mi
balsorsnak. Megint ott suhant a köny-
nyű csónak a lustán áramló folyón, és
amikor abbamaradtak a vizet csillog-
A Hét Csillag Ékköve
a gyilkos júliusi napsütésből a lelógó
fűzfaágak hűs árnyékába. Felálltam
a ringatózó csónakban, ő mozdulat-
lanul ült, és ügyes kézmozdulatokkal
óvta magát a kóbor gallyaktól meg a
szabadon csapkodó rugalmas vesszők-
től. A  víz ismét aranybarnának tűnt
az áttetsző zöld lombkorona alatt, a
füves part pedig smaragdzöldnek. Is-
mét ott ültünk az árnyas menedék-
ben, miközben a természet számtalan
zaja rejtekünkön belül és kívül egybe-
olvadt azzal az álmos zümmögéssel,
amelynek megelégítő hangjai mellett a
nagyvilágot, annak zavaró gondjaival
115
 GALAKTIKA XL
2022. augusztus
és még zavaróbb örömeivel együtt, ha-
tékonyan elfelejthettük. Ebben a bol-
dog nyugalomban a fiatal lány ismét
elvesztette prűd, szűk látókörű ne-
veltetésének korlátait, és a világ leg-
természetesebb módján, elragadóan
mesélt nekem új életének magányáról.
A  hangjában megbújó szomorúsággal
éreztette velem, hogyan szigetelte el
egymástól a háztartás minden egyes
tagját abban a tágas otthonban apjá-
nak és ő magának sajátos büszkesége.
Náluk a bizalomnak nem volt oltára,
és a részvétnek nem épült szentélye,
ott még az apja arca is olyan távoli-
nak tűnt, mint amily távolinak most
a régi, vidéki élet látszott. Férfikorom
bölcsessége és az éveimből fakadó ta-
pasztalat ismét a lány lába elé térdelt.
Látszólag saját magától, mert a sze-
mélyes „én” nem szólt bele a dologba,
csupán parancsoknak engedelmeske-
dett. A tovarepülő másodpercek ismét
végtelenül megszaporodtak, hiszen az
álmok birodalmában a dolgok össze-
olvadnak és megújulnak, változnak
és mégis ugyanazok maradnak, mint
a zenész lelke a fúgában. Így ájul bele
az emlékezet, újra és újra az álmokba.
Úgy tűnik, hogy a tökéletes nyu-
galom nem létezik. Még az Édenben
is felüti a fejét a kígyó a Tudás Fájá-
nak gyümölcsöktől terhes ágai között.
Az álomtalan éjszaka csendjét megtö-
ri a lavina morajlása, a hirtelen áradás
sziszegése, a mozdony sípolása, amely
jelzi, hogy keresztülsöpör egy alvó
amerikai városon, a tenger felett távo-
li evezők csobbanása… Bármi is az, de
megtöri Édenem varázsát. A fölöttünk
lévő, gyémántfényű csillagokkal kira-
kott zöld lombkorona mintha reszket-
116 A Hét Csillag Ékköve
ne az evezők szüntelen robajától, és a
folyamatos sípszó mintha soha nem
akarna megszűnni…
Aztán egyszer csak szélesre tárul-
tak az álom kapui, és ébredező fülem
megfejtette a zavaró hangok okát. Az
ébrenlét elég prózainak bizonyult –
valaki zörgetett és csengetett egy ut-
cára nyíló ajtónál.
Jermyn utcai szobámban elég jól
hozzászoktam a zavaró hangokhoz,
általában sem alvás, sem ébrenlét alatt
nem foglalkoztam a szomszédok bár-
milyen ricsajával. Ez a zaj azonban
túlságosan állandó, túlságosan kitar-
tó, túlságosan parancsoló volt ahhoz,
hogy figyelmen kívül hagyjam. A  fo-
lyamatos zajongás mögött valami-
lyen aktív értelem állt, és az értelem
mögött valamilyen stressz vagy ége-
tő szükség. Nem voltam teljesen önző,
és az illető nehéz helyzetére gondol-
va, minden előzetes megfontolás nél-
kül felkeltem az ágyból. Ösztönösen
az órámra néztem. Éppen három óra
volt, a szobámat elsötétítő zöld re-
dőny körül halvány szürkeség szü-
remlett be. Nyilvánvaló lett, hogy a
kopogás és a csengetés a mi házunk
ajtaját érinti, mint ahogy az is, hogy
senki sincs ébren, aki ajtót nyithatna.
Felvettem a köntösömet és a papucso-
mat, majd lementem az előszobaajtó-
hoz. Amikor kinyitottam, ott állt egy
libériás lovász, egyik kezét rendületle-
nül a villanycsengő gombjára szorítva,
a másikkal folyamatosan a kopogta-
tót rázva. Amint meglátott, abbama-
radt a zajongás, egyik keze ösztönösen
a kalapja karimájához emelkedett, a
másikkal pedig egy levelet vett elő a
zsebéből. Az ajtóval szemben egy ta-

karos kétüléses hintó állt, a lovak erő-
sen lihegtek, mintha vágtában jöttek
volna idáig. Egy rendőr, akinek az
övén még mindig égett az éjjeli lámpa,
ott állt a kocsi mellett, nyilvánvalóan
a zaj vonzotta a helyszínre.
– Bocsásson meg, uram, elnézést a
zavarásért, de a parancsom nem tűrt
halasztást, hogy egy percet se veszte-
gessek, hanem kopogjak és csöngessek,
amíg valaki nem jön. Megkérdezhe-
tem, uram, hogy Malcolm Ross úr itt
lakik-e?
– Én vagyok Malcolm Ross.
– Akkor ez a levél magának szól,
uram, és a hintó magáért jött, uram!
Szokatlan kíváncsisággal vettem
el tőle a levelet, amelyet átnyújtott.
Ügyvédként persze voltak már fur-
csa élményeim, beleértve azokat az al-
kalmakat is, amikor váratlanul igényt
tartottak az időmre, de ehhez hason-
ló még sohasem történt. Visszaléptem
az előszobába, és behajtottam az ajtót,
de résnyire nyitva hagytam, aztán fel-
kapcsoltam a villanyvilágítást. A leve-
let ismeretlen kézzel írták, női kézzel.
„Kedves uram” vagy hasonló megszó-
lítás nélkül kezdődött:
„Azt mondta, hogy szívesen segí-
tene nekem, ha szükségem lenne rá,
és azt hiszem, komolyan gondolta,
amit mondott. Az idő hamarabb jött
el, mint vártam. Szörnyű bajban va-
gyok, és nem tudom, hová vagy kihez
forduljak. Attól tartok, hogy kísérle-
tet tettek apám meggyilkolására, bár,
hála Istennek, még él. De teljesen esz-
méletlen. Az orvosokat és a rendőrsé-
get már kihívták, de nincs itt senki,
akire számíthatnék. Jöjjön azonnal, ha
képes rá, és bocsásson meg nekem, ha
A Hét Csillag Ékköve
XL GALAKTIKA
2022. augusztus
tud. Gondolom, később majd rádöb-
benek, hogy mit tettem, amikor ilyen
szívességet kértem, de most nem tu-
dok gondolkodni. Jöjjön! Jöjjön azon-
nal! MARGARET TRELAWNY.”
Sajnálat és ujjongás küzdött a fe-
jemben, miközben olvastam, de az
uralkodó gondolat az volt, hogy baj-
ban van, és engem hívott – engem! Az,
hogy róla álmodtam, nem volt tehát
teljesen ok nélküli. Odaszóltam a lo-
vásznak:
– Várjon! Egy perc múlva itt vagyok!
– aztán felrohantam az emeletre.
Néhány perc elegendő volt a mo-
sakodáshoz, öltözködéshez, és ha-
marosan a lovak inaszakadtából
száguldottunk az utcán. Piacnap volt,
így amikor kiértünk a Piccadillyre,
nyugat felől végtelen kocsisor jött, de
a másik irányban az úttest üres volt,
így gyorsan haladtunk. Mondtam a lo-
vásznak, hogy szálljon be hozzám a
kocsiba, hogy menet közben elmond-
hassa, mi történt. Félszegen ült, a ka-
lapját a térdén tartotta, miközben
beszélt.
– Miss Trelawny, uram, küldött egy
embert, aki szólt, hogy azonnal áll-
junk ki egy kocsival, és amikor készen
voltunk, ő maga jött, átadta nekem
a levelet, és szólt Morgannek – a ko-
csisnak, uram –, hogy repüljön. Azt
mondta, hogy egy másodpercet se ve-
szítsek, hanem addig kopogjak, amíg
valaki ajtót nem nyit.
– Igen, tudom, tudom, hisz mondta!
Csak az érdekelne, miért küldött ér-
tem. Mi történt a házban?
– Nem tudom pontosan, uram,
csak azt, hogy a gazdát a szobájában
találták, eszméletlenül, véres lepe-
117
 GALAKTIKA XL
2022. augusztus
dők között egy sebbel a fején. Sehogy
sem lehet felébreszteni. Maga Miss
Trelawny talált rá.
– Hogy találta meg őt ilyen későn?
Gondolom, késő éjszaka volt már.
– Nem tudom, uram, nem hallot-
tam semmit a részletekről.
Mivel nem tudott többet mondani,
egy pillanatra megállítottam a hin-
tót, hagytam kiszállni, és visszamen-
ni a helyére, azután ahogy egyedül
maradtam a zárt kocsiban, végiggon-
doltam a dolgot. Sok mindent meg-
kérdezhettem volna még a lovásztól,
és miután kiment, néhány pillanatig
haragudtam magamra, amiért nem
éltem a lehetőséggel. Egy másodperc
gondolkodás után azonban örültem,
hogy a kísértés elmúlt. Úgy éreztem,
hogy sokkal tapintatosabb lenne, ha a
szolgák faggatása helyett inkább Miss
Trelawny maga mondaná el, amit tud-
ni akartam a körülményeiről.
Gyorsan végiggördültünk a a pillanatban nem tudtam eltűnődni
Knightsbridge-en, jól felszerelt jármű-
vünk halk zaja tompán visszhangzott
a reggeli levegőben. Felkanyarodtunk
a Kensington Palace Roadra, és ha-
marosan megálltunk bal oldalon egy
nagy házzal szemben, amely – ameny-
nyire meg tudtam ítélni – közelebb
volt a Notting Hillhez, mint a sugár-
út kensingtoni végéhez. A  méretét és
az építészetét tekintve igazán szép ház
volt. Nagynak tűnt még a hajnali kö-
dös, szürke fényben is, amiben haj-
lamosak vagyunk kisebbnek látni a
tárgyakat.
Miss Trelawny az előszobában foga-
dott. Egyáltalán nem volt szégyenlős.
Úgy tűnt, egyfajta magasabb rendű
dominanciával kerül a körülötte lévő
118 A Hét Csillag Ékköve
dolgok fölé, ami annál inkább figye-
lemre méltó volt, mivel nagyon izga-
tottnak, és halálsápadtnak látszott.
A  nagy teremben több szolga téblá-
bolt, a férfiak együtt álltak a terem
ajtaja mellett, a nők pedig a távo-
labbi sarkokban és ajtónyílásokban
szorongtak. Egy rendőr főfelügye-
lő beszélgetett Miss Trelawnyval, két
egyenruhás és egy civil férfi állt a kö-
zelében. Amikor a lány lendületesen
megfogta a kezemet, a szemében meg-
könnyebbülés látszott, és halkan fel-
sóhajtott. Igen egyszerűen köszöntött:
– Tudtam, hogy eljön!
A kézszorítás sokat jelenthet, még
akkor is, ha nem akar semmi különö-
set jelenteni. Miss Trelawny keze va-
lahogy elveszett az enyémben. Nem
azért, mert kicsi kéz volt, finom és
hajlékony, hosszú, törékeny ujjakkal –
ritka és gyönyörű kéz, hanem az ön-
tudatlan önfeladástól. És bár abban
azon, hogy vajon mitől borzongtam
meg, később ez az érzés visszatért.
Megfordult, és azt mondta a rendőr
főfelügyelőnek:
– Ő itt Mr. Malcolm Ross – a rendőr
tisztelgett, amikor válaszolt:
– Ismerem Malcolm Ross urat, kis-
asszony. Talán emlékszik rá, hogy volt
szerencsém vele együtt dolgozni a
brixtoni pénzverési ügyben.
Első pillantásra észre sem vettem,
hogy ki az illető, hiszen egész figyel-
memet Miss Trelawny kötötte le.
– Természetesen, Dolan főfelügye-
lő, nagyon jól emlékszem! – mond-
tam, miközben kezet ráztunk. Nem
tudtam nem észrevenni, hogy az isme-
retség megkönnyebbülést okoz Miss

Trelawny számára. Volt valami homá-
lyos nyugtalanság a viselkedésében,
ami felkeltette a figyelmemet, ösztö-
nösen éreztem, hogy kevésbé lenne
zavaró számára, ha kettesben beszél-
hetnénk. Ezért azt mondtam a főfelü-
gyelőnek:
– Talán jobb lenne, ha válthat-
nék négyszemközt pár szót Miss
Trelawnyval. Ön, természetesen, már
mindent hallott, amit a hölgy tud, én
viszont jobban megértem, hogy mi a
helyzet, ha feltehetek néhány kérdést.
Aztán majd megbeszélem magával a
dolgot, ha lehet.
– Örömmel állok szolgálatára,
amennyire tudok, uram – válaszolta
szívélyesen.
Miss Trelawnyt követve átmentem
egy ízléses szobába, amely a hallból
nyílt, és a ház hátsó részén lévő kertre
nézett. Amikor beléptünk, és becsuk-
tam az ajtót, így szólt:
– Majd később megköszönöm a jó-
ságát, hogy eljött hozzám amikor ek-
kora bajba kerültem, de nyilvánvalóan
akkor segíthet a leginkább, ha megis-
meri a tényeket.
– Kérem, kezdje el – mondtam –,
meséljen el mindent, amit tud, és ne
hagyjon ki egyetlen részletet sem, bár-
milyen jelentéktelennek is tűnjék eb-
ben a pillanatban.
Azonnal folytatta:
– Valamilyen zajra ébredtem, nem
tudom, mire. Csak az biztos, hogy át-
tört az álmaimon, mert egyszerre csak
azon kaptam magam, hogy ébren va-
gyok, a szívem vadul ver, és aggód-
va hallgatok valamilyen hangot, ami
apám szobájából jön. A szobám apámé
mellett van, így gyakran hallom, ahogy
A Hét Csillag Ékköve
XL GALAKTIKA
2022. augusztus
mozog, mielőtt elalszom. Késő éjje-
lig dolgozik, néha nagyon sokáig, így
amikor korán ébredek – ahogy néha
szoktam – vagy a hajnali derengésben,
sokszor érzékelem, hogy még fent van.
Egyszer megpróbáltam beszélni vele
arról, hogy miért marad ébren ilyen
sokáig, hiszen ez nem tesz jót neki, de
soha nem mertem többé megismétel-
ni a kérdést. Tudja, milyen szigorú és
rideg tud lenni – legalábbis emlékez-
het arra, amit meséltem róla, és ami-
kor ilyen hangulatban udvarias, akkor
az borzalmas. Amikor dühös, sokkal
jobban elviselem, de amikor nyugodt
és megfontolt, amikor felhúzza a szá-
ja sarkát és elővillannak az éles fogai,
akkor úgy érzem – nos, nem is tudom,
hogyan! Tegnap este halkan felkeltem,
és az ajtóhoz lopakodtam, mert na-
gyon féltem, hogy megzavarom. Nem
hallottam semmiféle mozgást és kiál-
tást, csak valami furcsa, vonszolásra
utaló hangot és lassú, nehéz lélegzést.
Ó, rettenetes volt ott várakozni némán
a sötétben és félni – félni, nem is tu-
dom, mitől! Amikor végre összeszed-
tem a bátorságom, olyan nesztelenül,
amennyire csak tudtam, elfordítot-
tam a kilincset, és egy icipicit kinyi-
tottam az ajtót. Odabent teljesen sötét
uralkodott, csak az ablakok körvo-
nalait láttam. De a sötétségben a lég-
zés egyre tisztábban kivehető hangja
megdöbbentett. Hallgatóztam, de csak
ez folytatódott, semmi más. Aztán ki-
tártam az ajtót. Nem mertem lassan
kinyitni, úgy éreztem, mintha valami
szörnyűség lapulna mögötte, készen
arra, hogy rám vesse magát! Aztán
felkapcsoltam a villanyt, és beléptem
a szobába. Először az ágyra néztem.
119
 GALAKTIKA XL
2022. augusztus
A lepedők mind összegyűrődtek, tehát
apa ágyban volt, de az ágy közepét egy
nagy, sötétvörös folt uralta egészen az
ágy széléig, amelytől megfagyott a szí-
vem. Miközben ezt bámultam, a léleg-
zetvétel hangja továbbra is hallatszott
a szobában, és a tekintetemmel meg-
kerestem a forrását. Apa ott feküdt
a jobb oldalán, a jobb karjával maga
alatt, mintha a holttestét odahajítot-
ták volna. A vérnyom végighúzódott a
szobán egészen az ágyig, a teste körül
nagy tócsa terjengett, amely rettenete-
sen vörösnek és csillogónak tűnt, ami-
kor lehajoltam, hogy megvizsgáljam.
Pontosan a nagy széf előtt feküdt a pi-
zsamájában. A  pizsamakabát bal ujja
elszakadva, így kilátszott a csupasz
karja, amit a széf felé nyújtott. Olyan
– ó! szörnyen nézett ki! Minden csu-
pa vér volt, és a csuklóján lévő arany
karperec körül a hús felszakították
vagy felmetszették. Nem tudtam, hogy
ilyesmit visel, és ettől nagyon meg-
döbbentem…
Egy pillanatra megállt, és mivel egy
pillanatra el akartam téríteni a gondo-
latait, azt mondtam:
– Ah, ez ne lepje meg! Olyan férfiak
viselnek karkötőt, akikről a legkevés-
bé gondolná. Láttam egyszer, amikor
egy bíró halálra ítélt egy embert, és a
felemelt karján előtűnt az arany kar-
perec.
Úgy tűnt, nem sokat törődik sem a
szavaimmal, sem a gondolattal, a szü-
net azonban valamelyest megkönnyeb-
bülést okozott neki, mert nyugodtabb
hangon folytatta:
FOLYTATÁS A GALAKTIKA XL-BEN!
120 A Hét Csillag Ékköve
– Egyetlen percet sem vesztegettem,
hogy segítséget hívjak, mert attól féltem,
hogy elvérzik. Csengettem, azután ki-
mentem, és olyan hangosan kezdtem ki-
abálni, ahogy csak tudtam. Nagyon rövid
idő alatt – bár nekem hihetetlenül hosz-
szúnak tűnt – néhány szolga rohant fel,
aztán újabbak, mígnem a szoba tele lett
bámuló szemekkel, kócos üstökökkel és
mindenféle hálóruhákkal. Feltettük apát
egy kanapéra, és a házvezetőnő, Mrs.
Grant, akinek, úgy tűnt, bármelyikünk-
nél jobban helyén van a szíve, elkezdte
keresni, honnan folyik a vér. Néhány má-
sodperc múlva kiderült, hogy a csupasz
karjából származik. Mély sebből vérzett
– nem tiszta vágás volt, mintha kést hasz-
náltak volna, hanem roncsolt szélű hasa-
dék vagy szakadás – a csuklóhoz közel,
amely belevágott a vénába. Mrs. Grant
egy zsebkendőt kötött a vágás köré, aztán
egy ezüst papírvágó késsel szorosan ösz-
szecsavarta, és akkor a vérzés, láthatóan
azonnal megállt. Ekkorra már magam-
hoz tértem – vagy legalábbis amennyi-
re bírtam – és elküldtem egy embert az
orvosért, egy másikat pedig a rendőrség-
re. Amikor elmentek, úgy éreztem, hogy
a cselédeken kívül teljesen egyedül va-
gyok a házban, semmit sem tudok sem
az apámról, sem másról, és mérhetetle-
nül vágytam arra, hogy legyen velem va-
laki, aki segíthet rajtam. Aztán eszembe
jutott ön és a kedves ajánlata a csónakban
a fűzfa alatt, ezért anélkül, hogy gondol-
kodtam volna, szóltam az embereknek,
hogy azonnal készítsenek elő egy ko-
csit, firkáltam egy üzenetet, és elküldtem
magának…
 A hexalógia
befejez ő kötete!

RENDEL D MEG I T T: W W W.GAL AK T IK ABOLT.HU

 Tallinn, Anno Domini 1432.
Melchior patikárius bűnügyi sorozatának
ötödik részében az események középpontjában
egy titokzatos krónika áll, melynek felfedezését
gyilkosságok sora követi, a szálak pedig a Szent
Test Céhhez vezetnek, melynek
a patikárius is tagja.

RENDEL D MEG I T T: W W W.GAL AK T IK ABOLT.HU