PATRICK ROTHFUSS

A bölcs em b e r
félelm e
A KIRÁLYGYILKOS KRÓNIKÁJA
MÁSODIK NAP

GABO
A fordítá s az aláb bi kiad á s alapj á n kész ült:
Patrick Rothfus s: The Wise Man's Fear
Daw Books, Inc. New York

Fordított a: Bihari György

Szerk e sz t e t t e : Solym o si Éva
A könyv e t terv ez t e: Malum Stúdió
Copyrigh t © 201 1 by Patrick Rothfus s

Hung ari a n tran sl ati on © Bihari György, 201 1

Hung ari a n edition © GABO Kiadó, 2011

Kiadja a GABO Könyvkiad ó

1054 Buda p e s t , Vadász u. 29.
www.ga b o. h u

Felelős kiadó: Földes Tam á s

Felelős szerk e s z t ő: Solym o si Éva

ISBN 978- 963- 689- 519- 8

 Türel me s rajongói mn a k , ami ért olvas s á k a blogot, és
erőskö d n e k , hogy csakug ya n egy kiváló könyve t
szer e t n é n e k mé g akkor is, ha egy kicsit tová b b tart.

Okos bet a olvasói mn a k 1 felbec s ül h e t e tl e n segíts é g ü k é r t ,

és mert elviselt é k para n oi á s titkolózá s o m a t .

Mesés ügynökö m n e k , aki több ért ele m b e n is távol

tartot t a a farka s ok a t az ajtótól.

Bölcs szerk e s z t ő m n e k , mer t időt és ter e t hagyo t t egy

olyan könyv me gír á s á h o z , a melyr e büszke lehe t e k.

Szer e t ő csalá do m n a k , mer t tá mo g a t t a k és

figyel me z t e t t e k , hogy jó dolog, ha időnké n t kites sz ük a
lábunk a t a házból.

Megértő bará t n ő m n e k , mer t ne m hagyot t el, amikor

habzó szájú szörnye t e g g é vadult a m az örökös javítga t á s s a l
járó stre s s z t ől.

Aranyos kisba b á m n a k , mer t szer e ti a pap á t , pedig ann a k

folyton el kell me n ni e, hogy írjon. Még akkor is, ha épp e n a
legjobb a n szórakoz u nk. Még akkor is, ha épp e n a kacs á kr ól
besz élg e t ü n k.

1 Beta olvas ó n a k hívják angol nyelvt er ül e t e n azt a sze m él yt , aki

elolvas s a a m e gj el e n t e t é s r e váró írás m ű v e k e t . (elsős or b a n az
irodal mi alkot á s ok a t ) a jellem z é si- nyelvt a ni- stiláris javítás ok
céljáb ól. (A ford.)
 ELŐSZÓ

A HÁROMSZÓLAMÚ CSEND

Hajnalodot t . Csend honolt a Jelkő foga dó b a n , és ez a

csen d háro m szóla mb ól épült föl.
A legjobb a n hallha t ó szóla m az az üres, visszha n g z ó
né ma s á g volt, a mely a dolgok hiányá b ól ered. Ha vihar lett
volna, esőc s e p p e k dobolt a k és kopogt a t t a k volna a fogadó
mögöt t a selasind á k o n. Mennyd ör g é s morgot t és mor ajlott
volna, hullott őszi levélké n t kerge t v e ma g a előtt a csen d e t
az úton. Ha utazók mocor og t a k volna szob áikb a n,
nyújtózkod á s u k , mord ul á s aik elijesztik a cse nd e t , mint a
felejté s t ől foszló álmok a t . Ha lett volna muz sika… de
ter m é s z e t e s e n az se m volt. Se m mi ne m volt, így hát
mar a d t a csen d.
A Jelkőbe n egy söté t hajú férfi óvato s a n becs ukt a ma g a
mögöt t a háts ó ajtót. Vaksöt é t b e n osont át a konyh á n , az
ivón, azut á n le a pincelé pc s ő n . A hossz ú tapa s z t al a t
könnye d s é g é v e l került e ki a me gl az ult deszká k a t , amel ye k
nyögh e t t e k vagy sóhajth a t t a k volna a súlya alatt. A lassú
lépé s e k alig adt a k hangot a padlón. Így járult hozzá a férfi
a ma g a kis lopakod ó cse ndj é v el a nagyo b b, siket e b b
né ma s á g h o z . Beleolva sz t ot t a a saját csen dj é t , ellenpo n t o t
adot t neki.
A har m a di k csönd e t ne m volt könnyű észr ev e n ni. Aki
elég sokáig hallgat ózot t, me g é r e z h e t t e az ablaküv e g
hide g é b e n , a foga dó s szobáj á n a k simár a vakolt falaiba n.
Benne volt a söté t ládá b a n , a mely egy ke mé n y, kesk e n y
ágy lábá n ál állt. És benn e volt az emb e r kezé b e n , aki
moz dul a tl a n ul fekve várt a a virrad a t első, halvá ny fényé t .
Ennek az e mb e r n e k igazi vörös haja volt, olyan rőt, akár
a láng. Sötét, egyk e d v ű sze m e volt, és ann a k a
lemo n d á s á v a l feküdt az ágyb a n , aki rége n feladt a az alvá s
re mé n yé t .
Övé volt a Jelkő fogadó, és övé volt a har m a dik
hallgat á s . Illett hozzá. Ez volt a legna g yo b b cse nd, a mely
ma g á b a te m e t t e a má sik kettőt. Mély és széle s volt, akár
az ősz elmúl á s a . Súlyos, mint simá r a csiszolt kő a folyóba n.
Olyan cse ndj e volt, mint a vágot t virágn a k. Az hallga t így,
aki halni kész ül.
 ELSŐ FEJEZET

ALMA ÉS BODZA

Bast unott a n tehé n k e d e t t a hossz ú ma h a g ó ni p ultr a .

Körülnéz e t t az üres ivóba n, sóhajtot t, és addig kotor á s z ot t ,
a míg talált egy tiszt a konyh a r u h á t . Kedve sz e g e t t e n
törölge t ni kezdt e a pultot.
Egy idő után előre h ajolt, és hunyor og v a néz e t t egy alig
látha t ó pöttyöt . Megka p a r t a és elkomor o d o t t , mert sikerült
össz e m a s z a t ol ni a a fát. Közelebb hajolt, ráleh elt a pultra,
fürgé n dörgölni kezdt e . Abbah a g yt a , mé g egys z e r , ezútt al
teli tüdőből ráleh elt a deszká r a , és egy trág á r szót írt a
pár á b a .
Félredo bt a a törlőt, oda m e n t az üres aszt alok és széke k
között a fogadó széle s ablaká h oz . Hosszú perc e kig
ácsorgo t t , és nézt e a mez őv á r o s t kett é s z elő földut a t .
Ismé t sóhajtot t, és járkálni kezde t t az ivóba n. Egy tánco s
könnye d kecs e s s é g é v e l és egy ma c s k a tökéle t e s
hanya g s á g á v a l moz got t , de amikor belet úr t söt é t hajá b a , a
moz dul a t elárult a nyugt al a n s á g á t . Kék sze m e egyfolyt á b a n
fürké szt e az ivót, mint h a kiuta t kere s n e . Mintha olyas mi t
kutat n a , a mit ne m látott már legalá b b százsz or.
De se m mi új ne m bukka n t elő. Üres aszt alok, szék e k.
Üres bársz é k e k a pultnál. Két hat al m a s hordó
gömb ölyö d ö t t a pult mögöt ti állványo n, az egyikb e n
whisky, a má sikb a n sör. A hordók fölött a mind e nf él e színű,
formáj ú palackok arze n álja, a palackok fölött egy kard.
Tekinte t e me g álla p o d o t t a palackokon. Egy hossz ú, méla
pillana tig bá mult a őket, aztá n be m e n t a pult mög é , és
előve t t egy súlyos cser é pk u p á t .
Mély lélegz e t e t vett, ujjával rábököt t az alsó sorba n az
első palackr a , és kánt álni kezdt e a kiolvas ós t:

Ördögcérna,
Meskete,
Bodzabogyó
Kék leve.
 Tömzsi, zöld üve gr e es e t t az utolsó szó. Bast
kidug a s z olt a , óvatos a n belekós t olt, pofát vágot t és
me g b o rz o n g o t t . Gyors a n vissza t e t t e a helyér e a palackot,
és inkább egy has a s , piros üveg e t választ ot t . Ebbe is
belekós t olt, elmélyült e n cupp a n t o t t , azt á n bólintott, és
töltött egy der ek a s ada g o t a kupá b a .
Rámut a t o t t a követk e z ő palackr a , és me gint kánt álni
kezd e t t :

Gyapjú, banya,
Holdvilág.
Fűzfa, ablak,
Gyertyaláng.

Most egy átlát sz ó palackr a ese t t a választ á s . Bast

kidug a s z olt a , bős é g e s e n töltött a halvá nys á r g a szesz b ől,
ne m is bajlódva a kóstolá s s a l. Félret e t t e a palackot,
föle melt e a kupá t, színpa di a s moz dul a t t al me gfor g a t t a az
elegye t , kortyolt. Sze mk á p r á z t a t ó a n mos olygo t t ,
me g p ö c költ e az új üveg e t , amitől az halka n me gc s e n d ül t ,
csak után a folytat t a egyh a n g ú kánt ál á s á t :

Hordó, árpa,
Kő és bot,
Szélvész, vízár…

Megnyikka n t a padló. Bast vidá m mos ollyal fölnéz e t t . –

Jó regg elt, Reshi!
A rőt hajú kocs m á r o s állt a lépcső alján. Hosszú ujjú
kezév el végigsi mítot t a tiszta köté n ye n és ingé n e k ujján. –
Vendé g ü n k már felébr e d t ?
Bast a fejét rázt a. – Nem hallott a m, ne m látt a m.
– Nehéz napok vann a k mögöt t e – mon dt a Kote. –
Valószínűle g mos t igyekszik pótolni az alvá st. – Habozot t,
aztá n föle melt e a fejét, és szima t olni kezd e t t . – Ittál? – a
kérd é s inkább kívánc si volt, mint rossz alló.
– Nem – felelte Bast.
A foga dó s felvont a a sze möl dök é t .
– Kóstolga t t a m – nyo mt a me g a szót Bast. – Ivás előtt
kóstolni kell.
– Aha – felelte a foga dó s . – Szóval mos t készülsz inni?
– Igen, az apró iste n e kr e ! – felelte Bast. – Nagy a
kísért é s . Meg mi az ördögöt lehet mé g csinálni? – Fölvett e
a kupá t a pultról, belen é z e t t . – Remélt e m , hogy van bodz a,
de csak vala mi dinnyef él é t találta m. – Tűnődve forgat t a a
kupá t. – Meg vala mi fűszer e s e t . – Ismé t ivott egy kortyot,
elgondolkodv a hunyor go t t . – Fahéj? – kérd ez t e , és a
palackok soraira néze t t. – Egyált alá n van mé g bodz á nk?
– Van valahol – felelte a fogadó s , de rá se pillantot t a
palackokr a . – Állj le egy pillana t r a , Bast, és figyelj! Meg kell
besz élnü n k azt, a mit az est e csinált ál.
Bast nagyo n csönd e s lett. – Mit csinált a m, Reshi?
– Megállított a d azt a bőrt á nc olt a t ó t – mond t a Kote.
– Ó! – Bast me g n yu g o d o t t , legyint e t t . – Csak
lelas sítot t a m , Reshi.
Kote a fejét csóvált a. – Tudta d, hogy ne m közöns é g e s
bolond. Figyel me z t e t ni prób ált ál minke t . Ha ne m vagy
olyan fürge…
Bast elkomor o d o t t . – Nem volta m olyan fürge, Reshi.
Elkapt a Shep e t . – Nézte a tisztár a sikált padlót a pult
közelé b e n . – Kedvelt e m Shep e t .
– Mindenki má s azt hiszi majd, hogy a kovác sin a s
me n t e t t me g minke t – mon dt a Kote. – És valószínűle g így a
legjobb. De én tudo m, mi az igazs á g. Ha ne m vagy itt,
mind e n kit lemé s z á r olt volna.
– Ó, Reshi, ez ne m igaz! – felelte Bast. – Levágt a d volna,
mint egy csirkét. Csak véletle n ül me g előz t el e k.
A foga dó s vállat vont. – Elgondolkozt a t o t t ez az esti
dolog – mond t a . – Azon tört e m a feje m e t , mit teh e t n é n k ,
hogy kicsit biztons á g o s a b b legye n az élet errefel é.
Hallott a d már a Fehér lovas ok vadá s z a t á t ?
Bast elmo s olyo do t t . – Ez a mi dalunk volt, mielőtt a tied
lett, Reshi. – Mély lélegz e t e t vett, és kelle me s tenorjá n
ráze n dít e t t :

Ménjeiknek színe hófehér,

Ezüst a kard, íjuk fehér szaru,
S ami homlokukon körbeér,
Zöld és vérpiros a koszorú.

A foga dó s bicce nt e t t . – Pontos a n erre a versr e

gondolt a m. Elintéz n é d, a míg én itt össz ek é s z ülök?
Bast lelkes e n bólintott, és a szó szoros értel m é b e n
elrobog ot t. Csak az ajtóba n állt me g. – Ugye, ne m kezde d
el nélküle m? – kérd ez t e aggod al m a s a n .
– Akkor kezdjük, a mikor vend é g ü n k evet t és kész e n áll –
felelte Kote. Ránéz e t t tanítvá n ya arc ár a , és me g e n yh ül t . –
Mindent belesz á mí t v a lesz, azt hisze m, egy- két órád.
Bast kikukka n t o t t az ajtón, aztá n vissza n é z e t t .
Mosoly suha n t át a foga dó s arcá n. – Hívni foglak, mielőtt
elkezd e n é n k! – Hess e g e t ő mozd ul a t o t tett a kezév el. –
Most ere dj!

A férfi, aki Kote- nak nevez t e ma g á t , elvé g e z t e a Jelkő

foga dó szoká s o s regg eli munk ál a t ai t. Úgy mozgot t, mint
egy óra mű, mint egy szek ér, a mely a jó mély
kerékv á g á s b a n halad.
A kenyé rr el kezdt e . Lisztet, cukrot és sót kever t össz e.
Mérés s el ne m bajlódott. A ka mr ai cser é p c s u p o r b ól
hozzá a d o t t egy ada g ková szt, me g d a g a s z t o t t a a tészt á t ,
kisza gg a t t a a kenye r e k e t , és odat e t t e őket kelni.
Kiha muz o t t a ke me n c é b ől, és tüzet rakott.
Után a át m e n t a nagyt e r e m b e , tüzet rakott a feket e
kőkan d allób a n, kiha mu z o t t az ész aki falhoz épít et t ,
hat al m a s tűzh elyből. Vizet húzot t, kezet mos ot t , felhozott a
pincé ből egy dar a b ürühú s t . Gyújtós t haso g a t o t t , tűzifát
hozott, me g p a s k olt a a kelő kenye r e k e t , közele b b húzt a
őket a be m el e g e d e t t ke me n c é h e z .
És ekkor hirtele n ne m mar a d t dolga. Minde nn el
elké sz ült. Minde nü t t rend volt és tiszta s á g . A vörös hajú
férfi me g állt a pult mögöt t, szór akoz ot t tekint e t e lass a n
vissza t é r t arról a távoli helyről az ittbe és a mos t b a , a
foga dó b a .
Pillant á s a me g pih e n t a palackok fölött függő kardon.
Nem volt különös e b b e n szép kard, ne m díszíte t t é k ki, ne m
vonzott a a tekint e t e t . Vala miké p p e n mé gis fenye g e t ő n e k
tűnt. Ugya n ú g y, mint egy mer e d e k szikla. Szürke volt,
mak ul á tl a n, hide g és éles, akár a törött üveg. A kardot
tartó alapla p feket e fájába egye tl e n szót vést e k:
Oktalanság.
Lépt ek dübörög t e k a torná c deszk áj á n. A zár zajos a n
zörgöt t, valaki azt kurjant ot t a , hallóóó !, aztá n dörö mb öl t.
– Egy pillana t! – kiáltott Kote. A bejár a t h o z siet e t t ,
elfordítot t a a neh é z kulcsot a csillogó rézzár b a n .
Grah a m épp e n föle melt e vaskos kezé t, mint h a ismé t
kopogt a t ni akarn a . Cserz e t t arca vigyorr a húzódot t, a mikor
me gl á t t a a foga dó s t . – Ma regg el is Bast nyitott ki
helye t t e d ? – kérd ez t e .
Kote türel m e s e n mos olygo t t .
– Jó fiú az – mon d t a Grah a m. – Csak egy kicsit hebr e n c s .
Aszitte m, ma ne m nyitsz ki. – Krákogot t, lesüt öt t e a
sze m é t . – Nem lett e m volna me gl e pv e , tekint e t t el a
környülállá sr a .
Kote zsebr e vágt a a kulcsot. – Nyitva vagyok, mint
mindig. Miben segíth e t e k?
Grah a m kilépe t t az utc ár a , és egy közeli társz e k é r felé
bicce nt e t t , a melye n háro m hordó állt. Világos, fényez e t t
fából készült, ragyog ó abronc s ú, vadon a t új hordók voltak. –
Tudt a m, hogy egé s z éjjel ne m bírok majd aludni, így az
utolsót is össz e ü t ö t t e m neke d. Mellesleg hallott a m, hogy
Benton é k ma jönnek a kés ei almá v al.
– Méltányolo m.
– Szépe k és szoros a k, kibírják a telet. – Grah a m oda m e n t
a szeké r h e z , és büszké n me gko c o g t a t t a a hordó oldalát. –
Se m mi se m veri el olyan jól az éhs é g e t , mint a téli alma . –
Csillogó sze m m e l fölnéz e t t , ismé t me gk o p o g t a t t a a hordó
oldalá t. – Hallod? Dong a dong a!
Kote halka n felnyögö t t , és me g d ö r g ölt e az arcá t.
Grah a m cse nd e s e n kuncogot t , és végigh úz t a a kezé t az
egyik fénye s abronc s o n. – Még sos e m készíte t t e m rézzel
pánt olt hordót, de kiderült, hogy pont olyan szép, mint
re mél t e m. Szóljál, ha ne m tart elégg é . Teszek róla.
– Örülök, hogy ne m okozott túl sok gondot – mon dt a a
foga dó s . – Vizes e dik a pince. Aggódo m, hogy a vas néh á n y
év alatt beroz s d állik.
Grah a m bólintott. – Okosa n – felelte. – Nem mind e n ki
gondolkozik ennyir e előre. – Össz e d ör g ölt e a két kezé t. –
Segíte n él? Nem szer e t n é m leejte ni vala m é k e t , és
tönkr e t e n ni a padlód a t .
Munká hoz láttak. Két réza br o nc s ú hordó a pincé b e
került, a har m a di k a t be m a n ő v e r e z t é k a pult mög é , majd a
konyh á n kere s z t ül a ka mr á b a .
Ezutá n vissz a m e n t e k a pult mellett az ivóba. Percnyi
csen d követk e z e t t , amíg Grah a m körülnéz e t t az üres
helyis é g b e n . Kettővel keve s e b b szék állt a pult mellett, és
a ter e m b e n volt egy üre s folt, ahol előzőleg aszt al állt.
Rögtön feltűnt e k az akkur á t u s rendb e n tartott ivóba n, mint
a foghíjak.
Grah a m elszakítot t a a tekint e t é t a tisztár a sikált foltról a
pult mellett. A zseb é b e nyúlt, és elővet t két fényt el e n
vaskr ajc ár t . Szinte ne m is reszke t e t t a keze. – Adnál egy
kis sört, Kote? – kérde z t e reke d t e n . – Tudo m, hogy korá n
van, de hossz ú nap áll előtt e m. Segítek Murrioné kn a k
behor d a ni a gabo n áj uk a t .
A fogadó s né m á n csa polt, és oda a d t a az italt. Graha m
egye tl e n húzá s r a kiitta a felét. Vörös e s volt a sze m e
fehérje. – Csúnya est é nk volt – mon dt a , és ivott mé g egy
kortyot, miközb e n ne m néz e t t Kote- ra.
Az bólintott. Csúnya esténk volt . Könnye n lehet, hogy
Graha m ennyivel intézi el olyasv al a kin e k a halálá t, akit
egé s z élet é b e n isme r t. Ezek az emb e r e k mind e n t tudt a k a
halálról. Maguk ölték le a jószá g aik a t . Elvitte őket a forróláz
egy es é s t ől vagy egy elfertőződö t t láb töré s t ől. A halál
olyan volt nekik, mint egy rossz szo ms z é d , akit ne m
e mle g e t ü n k, mer t me g h a llh a tj a, és átjöh e t látog a t ó b a .
Leszá mít v a persz e a me s é k e t . A me s é k, amik
me g m é r g e z e t t királyokról, párb ajokról, régi hábor úkr ól
szólnak, azok jók. Idege n ruhá kb a öltözt e tik a halált, és
me s s zir e küldik az ajtónkt ól. A ké mé n yt ű z vagy a
sza m á r k ö h ö g é s ijesztő. De Gibe a pere vagy Enfast ostro m a
egé s z e n má s . Olyanok, akár az imák vagy a varáz sig é k,
a melye k e t késő éjjel mot yo g az emb e r , a mikor egye d ül
me g y a söté t b e n . A me s é k olya nok, mint a filléres
a mul e t t e k, a melye k e t biztons á g oká ér t vás á r olunk a
ház alótól.
– Mennyi ideig mar a d itt az írnok? – kérd ez t e Graha m
egy idő múlva. A korsó vissza v e r t e a hangj á t . –
Alkaloma d t á n íratn é k vele vala mit. – Kissé elkomor o d o t t . –
Tatá m mindig paksz u s n a k hítta ezeke t . Nem e mlé ks z e k, mi
a valódi nevük.
– Ha csak a vagyo no dr a vonat koz n a k, akkor rend elke z é s
– mond t a a fogadó s tárgyila go s a n . – Ha má s r ól van szó,
akkor me g h a g yá s .
Grah a m felvont sze möl dökk el néz e t t rá.
– Minden e s e t r e én így hallott a m – mon dt a a fogadó s .
Lesütöt t e a sze m é t , és egy tiszt a fehér ronggyal
fénye sít e ni kezdt e a pultot. – Az írnok e mlít e t t vala mi
haso nlót.
– Megha g yá s… – mor mol t a Grah a m a korsójá b a . –
Assze m, kérek tőle néh á n y paksz u s t , ő aztá n olyan
hivat alos r a írja, a milye nr e akarja. – A foga dó s r a pillantot t. –
Mások is akarh a t n a k ilyes mi t, amilye n idők járnak.
Egy pillana tig úgy ré ml e t t, mint h a a fogadó s bossz ú s a n
ráncoln á a sze möl dök é t . Pedig se m mi ilyen ne m törté n t .
Állt a pult mögöt t , és ugya n ol ya n derűs és nyája s volt, mint
mindig. Hanya g ul bólintot t. – Említet t e , hogy délt ájt kezd
dolgozni – mon dt a . – Kissé felzaklatt a az est e. Attól tartok,
azokn a k, akik korá bb a n jönnek, csalódniuk kell.
Grah a m vállat vont. – Nem baj. Az egé s z helys é g b e n
nincs tíz e mb e r , aki déltájt ideha z a lenne. – Ismé t
me g h ú z t a a sörét, és kinéz e t t az ablakon. – Dologna p van.
A foga dó s mint h a me g n yu g o d o t t volna. – Holnap is itt
lesz. Így ne m szüks é g e s mind e n ki n e k ma ideroh a n ni.
Abbot's Fordnál ellopt á k a lovát, mos t prób ál újat keríte ni.
Grah a m sajnála t t al szívta a fogát. – Szeg é n y ördög. Nem
talál lovat se m pénz é r t , se m szép szóért arat á s dere k á n .
Még Cart er se m tudt a pótolni Nellyt, azut á n , hogy az a
pókféle me g t á m a d t a az Öreg Kőhídnál.
– A fejét csóvált a. – Rossz dolog ez, hogy ilyes mi
törté nj é k két m é rföldn yir e az e mb e r portáj á t ól. Bezze g
rége n – Elhallga t ot t . – Az árgyélu s á t , úgy besz él e k, mint az
öreg e m! – Lesze gt e az állát, és dohogv a folyta t t a :
– Bezze g az én fiúkoro mb a n mé g az idő is má s vót! A
molná r ne m csalt a mér é s n é l, és a nép e k ne m ártott á k
bele ma g u k a t a má s o k dolgá b a .
Szomor k á s mos oly jelent me g a fogadó s arcá n. – Az én
apá m me g azt mon dt a , hogy jobb volt a sör, az utakon
pedig keve s e b b a kátyú.
Grah a m is mos olygot t , de ez ne m tartot t soká. A földet
bá mul t a , minth a fesz élye z n é , amit mond a ni készül. –
Tudo m, hogy ne m vágy idevalósi, Kote. Nem könnyű ez.
Némel ye k azt tartják, hogy egy idege n azt se tudja, hány
hét a világ. – Mély lélegz e t e t vett, és mé g mindig ne m
néz e t t a fogadó s sze m é b e . – De én úgy véle m, hogy
olyas mi k e t tudsz, a mit má s ok ne m. Te valahog y tágabbra
látsz. – Felnéz e t t , a tekint e t e komoly és fáradt volt, sze m e
körül az álma tl a n s á g karikái söt é tle t t e k. – Tényleg olyan
cudar a helyz e t , mint ahogy mos t a n á b a n látszik? Az utak
nagyo n vesz élye s e k. Az emb e r t kirabolják és… –
Nyilvánv aló erőfeszít é s é b e került, hogy ne nézze n a padlón
az üre s foltra. – Egyre csava rj ák az adópr é s t . A Grayd e n
fiúk elveszíth e tik a tanyájuk a t . És ez a pókféle. – Ismé t
ivott egy korty sört. – Tényle g olyan rossz az élet,
a milye n n e k látszik? Vagy csak me g ör e g e d t e m , mint
apá m u r a m , és mind e n kes e r ű b b n e k tűnik, mint
legé n yk or o m b a n ?
Kote sokáig törölge t t e a pultot, mint h a ne m szíves e n
válasz olna . – Azt hisze m, hogy általá b a n rossz vala mi é r t az
élet – mond t a . – Bár lehet, hogy csak mi, időse b b e k látjuk
így.
Grah a m bóloga t ni kezde t t , azt á n össz evo n t a a
sze möl dök é t . – De hát te mé g ne m vagy öreg! Gyakort a
me gf el e d k e z e m róla. – Végig mé r t e a rőt hajú férfit. –
Mármint öreg e s e n mozog s z , öreg e s e n besz élsz, mé g s e m
vagy öreg. Lefoga d n á m , hogy felea n n yi vagy, mint én. –
Kacsintot t. – Egyált al á n hány éve s vagy?
A foga dó s fáradt a n elmo s olyo do t t . – Elég idős ahhoz,
hogy öregn e k érezz e m ma g a m .
Grah a m felhorka n t . – Túl fiatal ahhoz, hogy öreg e s e n
besz élj. Odakint kéne duh ajkod n o d me g a fehér n é p e t
hajkur á s z n o d . Hagyd me g nekünk, véns é g e k n e k , hadd
pan a s z ko dj unk, hogy esik szét a világ.
Az öreg bodn á r ellökt e ma g á t a pulttól, me gfor d ult, és
elindult az ajtóhoz. – Ma, amikor leállunk ebé d el ni,
visszajövök, hogy besz éljek az írnokkal. És ne m én leszek
az egye tl e n. Soka n vann a k, akik hivat alos a n is el akarn a k
intézni dolgoka t, ha már egysz e r lehe t.
A foga dó s mély lélegz e t e t vett, és lass a n kifújta a
leve gőt . – Grah a m!
A bodn á r me gfor d ult, kezév el a kilincs e n.
– Nem csak te gondolod így – mon dt a Kote. – A dolgok
valóba n rosszul állnak, és a kisujja m azt súgja, hogy mé g
rossz a b b r a fordulna k. Nem árt, ha felkész ül az emb e r a
ke mé n y télre. És talán arra is, hogy me gv é dj e ma g á t , ha
kell. – Vállat vont, – Legalá b bi s ezt súgja a kisujja m.
Ezutá n vigyort kénysz e rít e t t az arc ár a , és felgyűrt e az
ingujját, miközb e n az ajtó felé fordult. – De azért – folyta tt a
–, a szén á t addig kell lekasz ál ni, a míg süt a nap.

Nem sokkal későb b Benton é k me g állt a k egy rako m á n y

kés ei almá v al. A fogadó s me gv e t t e a felét, és a követk e z ő
órát azzal töltött e , hogy szétv álog a t t a és elrakt a a
gyü mölc s öt .
A legzölde b b e k és a legke m é n y e b b e k a pincé b e vitt
hordókb a me n t e k . Kote gye n g é d óvatos s á g g a l
ber ako s g a t t a őket, fűrész por t szórt rájuk, végül leszög e z t e
a hordók a t . A majdn e m éret t e k a ka mr á b a került e k, az
ütődöt t e k, foltos a k a léal má k közt vége z t é k. Kote
felné gyel t e és egy nagy cintekn ő b e dobált a őket.
A vörös hajú férfi elége d e t t n e k látszot t váloga t á s -
rakos g a t á s közbe n. De ha valaki alapo s a b b a n me g n é zi,
látha t t a volna rajta, hogy a keze szorgal m a s a n jár, de a
tekint e t e hűvös. Az arca fegyel m e z e t t volt, sőt nyája s , de
örö mt el e n. Munka közbe n ne m dudor á s z o t t , ne m fütyült és
ne m is éne k elt.
Amikor az utolsó alma is a helyér e került, kivitte a
bádo gt e k n ő t a konyh á n át a háts ó udvar b a . Hűvös őszi
regg el volt, a fogadó mögöt t zárt kiskert bújt me g a fák
között. Kote belez údítot t a a negye d almá k a t a prés b e , és
addig csav a r t a a srófot, amíg me g ne m aka dt a fedél.
Könyékig feltűrt e inge ujját, azut á n me g m a r k olt a hossz ú,
finom kezév el a prés karját, és me g h ú z t a . A prés először
össz e n yo m t a az almá k a t , majd szétz úz t a őket. Csavar, húz.
Csavar, húz.
Ha valaki figyeli, észr e v e t t e volna, hogy Kote karja ne m
e mlé k e z t e t a kocs m á r o s o k tészt á s karjár a. Amikor
me g h ú z t a a prés t, alkarjá n kidudor od t a k az izmok, és olyan
fesz e s e k voltak, akár a kötél. Régi forrad á s o k cikcakkozt a k
a bőré n, zömm e l halvá n ya k és vékonya k, mint a repe d é s e k
a téli jége n. De volt olyan, ami dühös e n vöröslött a fehér
bőrön.
A foga dó s csava r t és húzott, csava r t és húzott. Csak a fa
üte m e s nyikorg á s a és a prés alatt elhelyez e t t dézs á b a
csurgó mus t lassú csöpö g é s e hallat szot t, amib e n volt
ritmu s , de ne m volt zene . A fogadó s egyke d v ű , örömt el e n
sze m e olyan sáp a d t z öld volt, hogy már- már szürké n e k
tetsz e t t .
 MÁSODIK FEJEZET

MAGYAL

A Krónikás, vállán lapos bőrt ariszn yáj á v al lejött a

lépcs őn, és belé p e t t a Jelkő ivójába . Az ajtób a n me g állt, és
a vörös hajú fogadó s r a sandítot t , aki a pult fölé hajolva
elmélyült e n foglalat os k o d o t t vala mivel.
A Krónikás krákogot t. – Elnéz é s t , hogy ilyen sokáig
aludt a m – mond t a . – Nem igaz á n… – Elakadt a szava ,
a mikor me gl á t t a , mi van a pulton.
– Pitét csinálsz?
Kote, aki a kére g szélét sodort a , felpillantot t . – Pité ket –
mond t a , hang s úlyozv a a több e s szá mo t . – Igen. Miért?
A Króniká s kinyitott a a száját, azt á n becs ukt a . Sze m e a
kardr a villant, amel y szürké n és né m á n lógott a pult
mögöt t , aztá n vissza t é r t a vörös hajú férfihoz, aki épp e n
lecsipke d t e a serp e n yő b e tett süt e m é n y kilógó szélé t. –
Milyen pitét?
– Almást. – Kote kiegye n e s e d e t t , és háro ms z o r o s a n
bevá g t a a süt e m é n y kérgé t. – Tudod, milye n neh é z jó pitét
készíte ni?
– Nem igazá n – ismer t e el a Króniká s, aztá n idege s e n
körülné z e t t . – Hol a seg é d e d ?
– Csak az isten a tudója az ilyen dolgokn a k – mond t a a
foga dó s . – Megleh e t ő s e n neh é z. Mármint pitét készít e ni.
Nem is hinné d, me n n yir e ne m egysz e r ű. A kenyé r könnyű.
A leves könnyű. A pudding könnyű. A pite azonb a n
bonyolult. Akkor ért e d csak me g, a mikor ma g a d
prób álkozol vele.
A Króniká s tétov á n bólintott, mert ne m tudt a , mit várn a k
tőle. Lekanya rítot t a a válláról a tásk á t , és egy közeli
aszt alr a tett e .
Kote a köté nyé b e törölte a kezét. – Isme r e d a cefrét, a mi
az alma p r é s e l é s b ől mar a d ?
– Az alma s e p r ő t ?
– Almaseprőt – mon d t a Kote mély me gkö n n ye b b ül é s s e l .
– Így hívják. Mit csinálna k vele, miut á n a lét kipré s elt é k?
 – A szőlőcefr é b ől lehe t gye n g e bort készít e ni – felelte a
Króniká s. – Vagy olajat, ha sok van belőle. De az alma s e p r ő
elég haszon t al a n jószág. Fel lehe t haszn ál ni trágyá n a k
vagy talajta k a r ó n a k , de egyikn e k se m túl jó. Leginká b b a
lába sjósz á g g a l etetik föl.
Kote elgondolkodv a bólintot t. – Nem is feltét el ez t e m ,
hogy kidobn á k. Mindent fölha sz n ál n a k vala milye n módo n.
Almas e p r ő. – Valósá g g al ízlelget t e a szót. – Két éve ezen
törö m a feje m.
A Króniká s me g h ö kk e n t . – A helys é g b e n bárki
me g m o n d h a t t a volna.
A fogadó s elkomor o d o t t . – Ha olyas mi, a miről mind e n ki
tud, ne m eng e d h e t e m me g ma g a m n a k , hogy kérde z g e s s e k
– mond t a .
Hallott ák, ahogy egy ajtó bevá g ó dik, a mit ide- oda
vándorló, vidá m füttysz ó követ e t t . A konyh á b ól bejött Bast,
karjáb a n egy ölnyi, fehér lepe d ő b e burkolt, tüské s
ma g ya lfa á g g a l.
Kote komor a n bólintot t, és a tenye r é t dörzsölt e. – Szép.
Most hogy… – A sze m e össz e s z űk ült. – Ez az egyik jó
lepe d ő m?
Bast lenéz e t t a cso m a g r a . – Hát, Reshi – mon dt a lass a n
–, ez attól függ. Vanna k rossz lepe dőid?
A foga dó s sze m e dühös e n felvillant. Utána sóhajtot t. –
Azt hisze m, mind e g y. – Kihúzott egy hossz ú ága t a
köte g b ől. – Egyált al á n, mit kezdjünk ezzel?
Bast vállat vont. – Én is csak a söté t b e n tapog a t óz o m ,
Reshi. Annyit tudok, hogy a Sithe ma g yalko s z or ú s a n
lovagolt ki, ha a bőrt á n c olt a t ókr a vadá s z t a k…
– Nem járkálha t u n k ma g ya lko s z or ú b a n – felelte Kote
elut a sító a n. – Az emb e r e k me g s z óln á n a k .
– Nem érdek el, mit gondoln a k a helyi bugrisok –
mor molt a Bast, és elkez d e t t össz efon ni néh á n y hossz ú,
hajlékon y ága t. – Ha egy bőrt á n c olt a t ó beléd bújik, olya n
leszel, mint a bábu. Lehar a p t a t h a tj á k veled a tulajdon
nyelve d e t . – A fejéh ez e melt e a félkész koszorút, hogy
me gf el elő- e a mér e t e . Pofát vágott. – Szúr!
– A me s é k b e n , amel ye k e t hallott a m – mon dt a Kote –, a
ma g ya l csap d á b a is ejti őket egy test b e n .
– Nem elég vas a t viselni? – kérde z t e a Krónikás.
A két férfi a pult mögöt t olyan kívánc sia n fordult felé,
minth a me gf el e d k e z t e k volna róla.
 – Vagyis ha ez egy tünd é r s z e r ű s é g…
– Ne eml e g e s s tünd é r e k e t – mond t a Bast me gv e t ő e n . –
Ilyet gyer e k e k mond a n a k . Ez egy tünd el e v é n y. Legalá b bi s
tünd e m é n y.
A Krónikás elbizonyt al a n o d o t t egy pillana t r a . – Ha ez a
dolog bele m e g y olyasv al a kib e , aki vas a t visel, az ne m fáj
neki? Nem ugrik ki rögtön?
– Lehar a p t a t h a tj á k. Veled. A. Tulajdon. Nyelve d e t –
ismé t el t e Bast, minth a egy különös e n but a gyer e kk el
besz éln e . – Ha egysz e r benn e d vann a k, a saját keze d d el
tépe tik ki a sze m e d e t , olyan simá n, ahogy te
százsz or sz é p e t szakít a s z. Miből gondolod, hogy ne m lenne
elég idejük eltávolíta ni egy karp er e c e t vagy egy gyűrűt? –
A fejét csóválva nézt e a kezé b e n tartot t koszorút, amel yb e
mos t font bele egy újabb élénkzöld ága t. – Mellesleg én
ugya n föl ne m vesz e k vas a t.
– Ha ki tudn a k ugra ni a test ből, akkor tegn a p est e miért
ne m me n e k ült ki egysz e r ű e n abból az e mb e r b ől? –
kérd ez t e a Krónikás. – Miért ne m ugrott át
vala m e l yikünk b e ?
Hosszú, né m a perc követk e z e t t . Bast észb e kapott, hogy
a má sik kettő őt bá mulja. – Enge m kérde z t e k? – Hitetle n ül
neve t e t t . – Fogal ma m sincs! Anpauen ! Sok száz éve
vadá s z t a k utoljára tánco s okr a . Jóval az én időm előtt! Én
csak me s é k e t hallott a m erről.
– Akkor honn a n tudjuk, hogy ne m ugrott ki? – kérde z t e a
Króniká s olyan vont a t o t t a n , minth a mon d a ni se m volna
kedve . – Honna n tudjuk, hogy nincs itt? – Nagyon mer e v e n
ült a széké n. – Honna n tudjuk, nincs- e vala m el yikünk b e n ?
– Úgy tűnik, előbb halt me g, mint a zsoldos test e –
felelte Kote. – Nem láttuk távoz ni. – Bastr a pillantot t . – Azt
mondj á k, söt é t árnyé kr a vagy füstr e haso nlíta n a k, amikor
elha g yj á k a test e t . Így van?
Bast bólintot t. – Tovább á , ha kiugrott volna, az új
test b e n rögtön nekiállt volna emb e r e k e t gyilkolni.
Rendsz e rint ezt csinálják. Addig ugrálna k testről testr e ,
a míg mind e n ki me g ne m hal.
A fogadó s me g n yu g t a t ó a n mos olygot t a Krónikásr a . –
Látod? Még az is lehe t, hogy ne m tánc olt a t ó volt. Talán
csak egy haso nló ter e mt m é n y.
A Króniká s riadt a n nézt e . – De hogy lehe t ü n k ebb e n
biztos a k? Most is itt lehet akár m e l yik városiba n…
 – Lehet, hogy benn e m van – vete t t e oda Bast. – Talán
arra várok, hogy lazuljon az éber s é g e d , aztá n me g h a r a p o m
a melled e t , pontos a n a szíved fölött, és kiiszom a vére d e t .
Ahogy a szilva levét szívják ki.
A Krónikás szája vonallá kesk e n ye d e t t . – Ez ne m tréfa!
Bast felnéz e t t , és vásot t a n , fülig érő szájjal
elvigyorod ot t . De volt vala mi furcs a az arcá b a n . Kicsit túl
sokáig tartot t a vigyor. Kicsit túl széle s volt. A sze m e
inkább az írnok mellé néz e t t , mint az írnokra.
Egy percig hallga t ot t, ujjai már ne m futkost a k ügye s e n a
zöld levelek között. Érdeklődv e tekint e t t a kezér e , majd a
pultra ejtet t e a félkész ma g ya lko s z or ú t . Vigyora lass a n
elhalvá n yo d o t t , arc a kiüre s e d e t t , but á n körülnéz e t t az
ivóba n. – Te veyan?– mon d t a furcs a hango n. A sze m e
elho m á l yo s o d o t t , me g ü v e g e s e d e t t . – Te-tanten
ventelanet?
Ezutá n ijesztő gyors a s á g g a l előugrot t a pult mög ül, és a
Króniká sr a vete t t e ma g á t . Az írnok felugrot t, és esz elős e n
elroh a n t . Felborítot t két aszt alt és fél tuc at széke t, aztá n
elbotlott a saját lábá b a n , és elterült. Vadul rúgka p álv a ,
négyk é zl á b igyek ez e t t az ajtóhoz.
Fejveszt e t t me n e k ül é s e közbe n, halálra vált, sáp a d t
arcc al me g ko c k á z t a t o t t egy pillant á s t hátr af el é. Ekkor
látt a, hogy Bast mindös s z e háro m lépé s t tett. A söt é t hajú
ifjú a pult mellett állt, csakn e m hétr é t görnye d t , és rázt a a
né ma hahot a . Egyik kezév el eltak a r t a az arcá t, má sik
kezév el a Króniká sr a mut o g a t o t t . Annyira neve t e t t , hogy
alig kapot t levegőt. Egy idő utá n a pultra kellett
tá ma s z k o d ni a .
A Krónikás tajtékzot t . – Te sza m á r ! – ordított a , miközb e n
neh é zk e s e n feltáp á s z k o d o t t . – Te… te sza m á r !
Bast, aki mé g mindig levegő é r t kapkodo t t a neve t é s t ől,
föle melt e a két kezét, és lanyh á n kar mol á s z t a a levegőt,
mint a gyer e k, aki me dv é t játszik.
– Bast! – dorgált a a fogadó s . – Maradh a s s már! De
tényl e g! – A hangja szigorú volt, á m a sze m e ragyog ot t a
jókedvtől. A szája vona glott, de igyeke z e t t ne m vigyorogni.
A Króniká s sért e t t méltós á g g a l felállított a az aszt alok a t
és a széke k e t , bár a kellet é n él ke mé n ye b b e n odac s a p t a
őket a földhöz. Amikor végz e t t , mer e v e n vissza ült az
aszt al á h oz . Addigra a ziháló Bast is vissz a t é r t a pult mög é ,
és tünt e t ő e n a kezé b e n lévő ma g yalkos z or úr a
összpo n t o sítot t.
A Króniká s dühös e n néz e t t rá, és a sípcsontj á t dörgölt e.
Bast elfojtott vala mit, ami felte h e t ő e n köhög é s volt.
Kote halka n, mély torokh a n g o n kuncogo t t . Kihúzott a
köte g b ől egy hossz ú ága t, és bele dolgoz t a a hossz ú
füzérb e , a melye t font. A Krónikásr a pillantot t. – Mielőtt
elfelejt e n é m , ma e mb e r e k jönnek, hogy igényb e vegyé k
írnoki szolgál a t ai d a t .
A Krónikás me g h ö kk e n t . – Most?
Kote bólintot t, és bossz ú s a n sóhajtot t. – Igen. Máris híre
me n t az ittlét e d n e k , ezen már ne m segíth e t ü n k. Majd
kezd e n ü n k kell velük vala mit. Szere nc s é r e , akinek két erős
keze van, a mező n dolgozik délig, teh á t ne m kell
aggó d n u n k miat t uk egé s z e n…
Ügyetl e n ül ma t a t ó ujjai eltört é k az ága t, és egy ma g ya l
tüske mélye n belesz al a d t a hüvelykujja begyé b e . A vörös
hajú férfi me g se m rezze nt , ne m is káro mk o d o t t , csak
dühös e n figyelte a kezé ből kiserke d ő vércs e p p e t , amel y
élénkvörö s volt, mint egy bogyó.
Rosszke d v ű e n szopog a t t a a hüvelykujját. A vidá ms á g
leherv a d t az arcár ól, a sze m e söté t és ke mé n y lett. Már-
már ijesztő volt az a tuda t o s közöny, a mellyel félredo bt a a
félkész füzért.
Ismé t a Króniká sr a néz e t t , és tökélet e s higga d t s á g g a l
mond t a : – Véle mé n ye m szerint ki kéne hasz n ál nu n k az
időt, mielőtt félbesz a kít a n a k. Bár gondolo m, előbb
regg eliznél.
– Ha ne m nagy fára ds á g – helye s el t a Krónikás.
– Egyált al á n ne m – felelte Kote. Elfordult, a konyh a felé
indult.
Bast aggod al m a s a n néze t t után a . – Húzd le az alma b o r t
a tűzhelyről, és vidd hátr a, hogy lehűljön! – kiáltott a . – Az
utolsó főzet inkább lekvár lett, mint ital. Találta m né mi
fűszer növ é n yt is, a míg odakint járta m. Az esővize s hordór a
tett e m . Át kéne nézn e d , hogy van- e köztük olyan, a mit föl
lehe t haszn ál ni a vacsor á h o z.
Bast és a Krónikás sokáig nézt é k egym á s t , miut á n
ma g ukr a mar a d t a k az ivóba n. Csak a csukódó hát s ó ajtó
távoli csat t a n á s a hallatsz ot t.
Bast mé g egysz e r , mind e n oldalról me gvizs g ál t a a
koszorút. Az arc á h oz emelt e , minth a me g s z a g ol n á . De ne m
szívta be a levegőt: lehunyt a a sze m é t és olyan gye n g é d e n
fújt rá a ma g yall ev el e kr e , hogy azok szinte me g se
moz dult a k.
Kinyitott a a sze m é t , és elbűvölő, bocs á n a t k é r ő mos ollyal
oda m e n t a Króniká s h oz. – Tess é k! – nyújtott a feléje a
koszorút.
A Krónikás me g se mocc a n t .
Bast rendül e tl e n ül mos olygot t . – Esés közbe n ne m
vett e d észr e – mon dt a halka n, nyugo d t a n . – De tényl e g
neve t e t t , amikor iszkoltál. Háro ms z or is. Olyan csod ál a t o s
a neve t é s e ! Akár a gyü mölc s. Akár a zene. Hóna pok óta
ne m hallott a m.
Szégyellős e n mos olyg ot t, és ismé t nyújtot t a a
ma g ya lko s z or ú t . – Ez a tiéd. Minde n varáz sla t ot
bele szőt t e m , a mit csak isme r e k. Így tová b b mar a d zöld és
eleve n, mint gondoln á d. A me gf el elő módo n gyűjtött e m ,
saját keze m m e l formált a m. Célirányo s a n sze dt e m , font a m,
készíte t t e m . – Nyújtog a t t a a koszorút, mint egy pironkodó
fiú a csokrot. – Tess é k. Önként e s ajánd é k. Nem terheli
kötelez e t t s é g , zálog vagy átok.
A Krónikás habozv a ért e nyúlt és elvett e . Nézte,
forgat t a . Vörös bogyók ragyog t a k a söté t z öld levelek
között, mint a drág a k öv e k, és olyan ügye s e n fonták a
koszorút, hogy az össz e s tüske kifelé mut a s s o n . Óvatos a n
a fejér e tett e . Éppe n illett a homlok á r a .
Bast elvigyorodo t t . – Dicsős é g a Bolondkirályn a k! –
kiáltott a . Az ég felé lökte a két kezét, és boldog a n neve t e t t .
A Króniká s mos olygot t , míg levet t e a koszorút. – Nos… –
mond t a halka n, és az ölébe eng e d t e a kezé t. – Ez azt
jelenti, hogy a kérdé s le van zárva?
Bast ért e tle n ül hajtott a félre a fejét. – Tess é k?
A Krónikás fesze n g e t t . – Amiről besz élt él… az éjszak a ..,
Bast me gl e p ő d ö t t . – Ó, ne m! – felelte komolya n , és
me g c s ó v ál t a a fejét. – Nem. Szó sincs róla. Szőrös t ül-
bőrös t ül az enyé m vagy. Kíváns á g o m eszköz e vagy. – Egy
pillant á s t vete t t a konyh a felé, és me g k e s e r e d e t t az arca. –
És tudod, mi a kíváns á g o m . Eszéb e juttat o d, hogy több
kocs m á r o s n á l , egy pites üt ő! – Az utolsó szót valós á g g a l
odaköp t e .
A Krónikás kínos a n fészkelődöt t, és lesütöt t e a sze m é t . –
Még mindig ne m tudo m, mit tehe t e k.
– Azt tesz e d, amit me g t e h e t s z – mon dt a Bast halka n. –
Ki fogod zökke nt e ni önma g á b ól. Fel fogod ébr e s z t e ni. – Vad
indulat ot öntött az utolsó szav a kb a .
Kezét a Krónikás vállár a tett e , a sze m e alig
észre v e h e t ő e n össz e s z űk ült. – Emléke z t e t ni fogod. Ezt
fogod.
A Króniká s egy pillana tig haboz ot t, majd az ölébe n
pihe nő ma g yal- koszorúr a néze t t, és bicce nt e t t . –
Megte s z e m , amit tehe t e k.
– Minde nki csak annyit tehe t – mon d t a Bast, és
bar á t s á g o s a n hát b a vágt a . – Mellesle g, hogy van a vállad?
Az írnok körözött a vállával. Fele m á s geszt u s volt, mer t
test é n e k többi rész e mer e v és mozd ul a tl a n mar a d t . –
Zsibba d t . Hideg. De ne m fáj.
– Ez várh a t ó volt. A helye d b e n ne m izgulnék. – Bast
bátorítóa n mos olygot t . – A ma g a df ajt á k élet e túl rövid,
hogy aprós á g o k o n rágódj a t ok.

Asztalra került és elfogyot t a regg eli. Krumplipirítós,

par a dics o m és tojás. A Krónikás der ek a s a n belakot t, Bast
pedig háro m e m b e r e s ada g o t kebel ez e t t be. Kote ma t a t o t t ,
tüzelőt hozott, begyújtot t a a sütőt a pitén e k, lefejte t t e a
hűlő alma b o r t .
Éppe n két korsót hozott a bárpulthoz, amikor baka n c s o k
dübörög t e k odakint a foga dó előtti deszk a t or n á c o n , ami
felért a kopogt a t á s s a l. A követk e z ő pillana t b a n a
kovác sin a s csört e t e t t be az ajtón. Noha alig töltött e be a
tizenh a t o t , széle s vállával, vaskos karjával ő volt a
városk á b a n a legna g yo b b dara b férfi.
– Szervus z, Aaron – mon dt a nyugod t a n a fogadó s . –
Becsukn á d az ajtót? Por van odakint.
Amíg a kovác sin a s vissz aford ult az ajtóhoz, a fogadó s és
Bast gyors és né m a összh a n g b a n a pult alá dugt a a ma g yal
zömé t . Mire Aaron vissz afor dult, azt, amivel Bast
játsz a d oz o t t , munk á tl a n kezek készít e t t e unalo m ű z ő n e k ,
félkész koszorúc s k á n a k lehe t e t t nézni.
A pulthoz loholó Aaron látha t ól a g se m mi t se m vett
észre. – Kote uras á g! – mon d t a izgatot t a n . – Kapha t n é k
vala mi úti ele mó z si á t ? – Meglobogt a t o t t egy üres
jutazs á k o t . – Cart er aszont a , kelme d tudja, hogy ez mit
jelent.
A fogadó s bólintot t. – Van egy kis kenyé r és sajt, kolbá sz
és alma . – Intett Bastn a k, aki fölkapt a a zsákot, és
besie t e t t a konyh á b a . – Cart er me g y ma valahov a ?
– Ő és én – felelte a fiú. – Orrison é k eladn a k Treyá b a n
vala mi ürüke t . Felfoga dt a k éng e m és Carter t, hogy
me njü nk velök, mivel az utak ne m biztons á g o s a k me g
mind e n .
– Treya – tűnődöt t a fogadó s . – Akkor hát holna pig ne m
érte k vissza.
A kovác sin a s óvatos a n letett a pult fénye z e t t
ma h a g ó nil a pj ár a egy vékony ezüs t t allér t. – Cart er abb a n is
re mé n yk e dik, hogy Nellyt is pótolni tudja. De ha ne m tud
lóháto n jönni, akkor valószínűl e g elfoga dj a a király pénz é t .
Kote felvont a a sze möl dök é t . – Carter felcs a p
katon á n a k ?
Az inas gyá sz o s a n vigyorgot t. – Aszongya , ne m sok má s
lehe t ős é g e mar a d , ha ne m tud lovat szer ez ni a szeke r é b e .
Aszongya , a ser e g b e n elláss á k az e mb e r t , ételt kap,
utaz h a t és mind e n . – Sze me izgatot t a n fénylet t besz é d
közbe n, arckifejez é s e me g a k a d t valahol a fiú lelkes e d é s e
és a férfi komoly aggo d al m a között. – És több é ne m csak
egy ezüstl áz si á s t adn a k, a mikor felcsa p az e mb e r .
Mana ps á g egy egé s z dén á r t nyo mn a k a mark á b a . Egy
egé s z aranydén á r t!
A foga dó s elkomolyod o t t . – Cart er az egye tl e n, aki azt
fontolga tj a, hogy elfoga dj a a pénzt? – A fiú sze m é b e néze t t.
– Egy dén á r nagy péz – isme r t e el a kovác sin a s , és
rava s z ul vigyorgot t. – Márpe dig az idők szűkös e k, amiót a
apá m u r a m me g h ó t t , szülé m me g idekőtöz öt t Rannish b ul.
– És mit szól anyá d ahhoz, hogy elfoga d o d a király
pénz é t ?
A fiú arc a me g n yúl t. – Ne tes s e n már őt pártolni –
pan a s z ko d o t t . – Azt gondolt a m, hogy me g é r t . Kelme d férfi,
tudh a s s a , hogy az asszon yn é p mit tart hele s n e k.
– Tudo m, hogy anyá d jobba n szer e t n é , ha biztons á g b a n
lennél otthon, se mh o g y egy kád ara n yb a n fürödjél, fiam.
– Unom, hogy mind e n ki lefia moz! – fortya n t föl vere s
képp el az inas. – Vala mi hasz no s a t csinálh a t o k a ser e g b e n .
Ha egysz e r ráve s s z ü k a lázadók a t , hogy hűs é g e t
esküdj e n e k a Vezeklő Királynak, a dolgok jobbr a fordulna k.
Nem növelik tová b b az. adót. Bentley- ék ne m veszítik el a
földjüke t. Az utak ismé t biztons á g o s a k leszn e k.
Annyira elko mor o d o t t , hogy egy má s o d p e r ci g egyált al á n
ne m tűnt fiatalna k. – És akkor szülé m n e k ne m kell
aggo d al m a s k o d ni a , amikor ne m vagyok otthon – mon dt a
söté t e n . – Nem fog háro ms z o r felkelni écc ak a , hogy
ellenőrizze a zsalut és a kere sz t r u d a t az ajtón.
Farka s s z e m e t néz e t t a fogadó s s al, és kihúzt a ma g á t . Ha
ne m görnye d t me g, csakn e m egy fejjel ma g a s o d o t t Kote
fölé. – A férfinak néh a ki kell állnia a királyá é r t és a
haz ájá é r t .
– És Rose? – kérde z t e halka n a foga dó s .
Az inas elpirult, félsze g e n lesütöt t e a sze m é t . A válla
ismé t me gr o s k a d t , leere s z t e t t , mint a vitorla, a mikor
kime g y belőle a szél. – Isten e m , hát mind e n ki tud rólunk?
A fogadó s szelíd mos ollyal bólintot t. – Ilyen kis helye n
nincs titok.
– Hát – mon dt a Aaron elszá n t a n –, ért e is csinálo m.
Értünk. A zsódból me g mé g ami pénzt félret e t t e m , vehe t e k
ma g u n k n a k egy ház a t, vagy me g n yi t h a t o m a saját
műh el ye m e t ane kűl, hogy vala mi bitang uzsor á s h o z
kelless é k fordulno m.
Kote kinyitott a a száját, aztá n ismé t becs ukt a .
Elgondolkodv a néz e t t ma g a elé, és nagyot sóhajtot t. –
Aaron, te tudod, kicsod a Kvothe? – kérd ez t e óvatos a n .
A kovác sin a s a sze m é t forgat t a . – Nem vagyok én
gye n g e e l m é j ű. Tenna p is róla me s élt e k, eml ék s zik? – A
konyh a felé néz e t t a fogadó s válla fölött. – Indulno m kéne .
Cart er lehar a pj a a feje m e t , ha ne m…
Kote egy intés s el elhallga t t a t t a . – Ajánlok egy üzlet e t ,
Aaron. Hallga s d me g, amit mond a n d ó vagyok, én pedig
ingye n adok neke d úti ele móz si á t . – Visszat olt a a fiú elé az
ezüs t öt a pulton. – Akkor vehe t s z rajta vala mi szép e t Rose-
nak Treyá b a n .
Aaron gya n a k o d v a bólintot t. – Még szép.
– Mit tudsz me g Kvothéról a me s é k b ől, a melye k e t
hallott ál? Milyen lehe t?
Aaron elnev e t t e ma g á t . – Azonkívül, hogy halott?
Kote halvá n ya n elmos olyod o t t . – Azonkívül, hogy halott.
– Mindenfél e titkos má gi á t ös me r t – felelte Aaron. –
Ösme r t e azt a hat szót, a mé k e k e t ha beles ú g s z egy ló
fülébe , ráve h e t e d , hogy száz mérfölde t vágt á zz o n. A vasból
ara nya t tudott csinálni, a villá mot el tudt a dugni egy
negye d g a llono s korsób a , hogy későb b felhasz n ál h a s s a .
Ismert egy dalt, a mé k mind e n zára t kinyit, fél kézzel be
tudott törni egy erős tölgyfa ajtót… – Egy pillana tr a
elhallga t ot t. – Igazá ból a me s é k e n múlik. Néha ő a jófiú,
mint a Többsinc s Királyfi. Egysz e r me g m e n t e t t vala mi
jányok a t egy csa p a t emb e r e v ő óriást ól…
Újabb halvá ny mos oly. – Tudo m.
– …viszont má s me s é k b e n kötnivaló bita ng – folyta tt a
Aaron. – Titkos má gi á t lopott az Egyet e m r ől. Ezért
hajított á k ki. És ne m is Királygyilkos Kvothé n a k hívták,
mert igen ért e t t a kobozhoz.
A mos oly eltűnt, a foga dó s bólintot t. – Ez bizony igaz. De
külsőre milye n?
Aaron kiss é össz er á n c olt a a homloká t . – Vörös vót a
haja, ha erre gondol. Ez mind e n me s é b e n így van. Úgy vitt,
mint az ördög. Borza szt ó a n okos vót. Tiszta méz e s nyelve
vót, a teh é n b ől kibesz élt e a bornyú t.
A foga dó s bicce nt e t t . – Helye s. Szóval, ha te lennél
Kvothe és tényl e g ilyen okos lennél, a fejed pedig hirtele n
ezer dén á r t érne, me g egy herc e g s é g e t , akkor mit tenn él?
A kovác sin a s a fejét rázt a, vállat vont, nyilvánv aló a n
elve szt e t t e a fonalat.
– Nos, ha én lenné k Kvothe – mon dt a a fogadó s –, akkor
halálhíre m e t kelte n é m , me gv ál tozt a t n á m a neve m, és
kere s n é k egy kisváros t az isten hát a me g e t t . Aztán nyitné k
egy fogadó t, és mind e n t elköve t n é k, hogy ne legyek
feltűnő. – Az ifjúra néz e t t . – Én ezt tenn é m .
Aaron sze m e a fogadó s vörös hajár a villant, aztá n a pult
fölé függe s z t e t t kardr a . Végül a fogadó s sze m é b e néz e t t .
Kote lass a n bólintot t, és a Króniká sr a mut a t o t t . – Ez a
fickó ne m közöns é g e s írnok. Afféle tört é n é s z , aki azért van
itt, hogy leírja élet e m igaz me s éj é t . Az elejét
elszala s z t o t t a d , de ha neke d is me gf el el, itt mar a d h a t s z ,
hogy me g h a llg a s d a többit. – Hanya g ul mos olygo t t . – Olyan
me s é k e t mond h a t o k neke d, a milye n e k e t mé g senki se m
hallott. És ne m is fogja mé g egys z e r . Meséke t Felurianról,
és hogy miké n t tanult a m me g harcolni az Ade mt ől. És hogy
mi az igazs á g Ariel herc e g n ő r ől. – Átnyúlt a pulton,
me g é rint e t t e a fiú karját. – Az az igazs á g, Aaron, hogy
kedvellek. Azt hisze m, te szoka tl a n ul értel m e s vagy, és
ne m szer e t n é m látni, amint eldobo d ma g a d t ól az élet e d e t .
– Mély lélegz e t e t vett, és belen é z e t t a kovác sin a s arc á b a . A
sze m e döbb e n e t e s e n zöld volt. – Tudo m, hogya n kezdőd öt t
ez a hábor ú. Tudo m az igazs á g o t . Ha egysz e r me g h a llod,
ne m lesz olyan sietős elroha n n o d , hogy harcb a n ess él el.
 Az egyik üres szék felé intett, a mely a Krónikás aszt al a
mellett állt, és olya n elbűvölőe n és feszt el e n ül mos olygot t ,
mint egy me s e k ö n yv herc e g e . – Mit szólsz?
Aaron egy hossz ú percig komolya n nézt e. Sze m e
me gk e r e s t e a kardot, aztá n vissza t é r t az előtt e álló
férfihoz. – Ha kelme d tényle g az… – A hangj a elhalt, de az
arc a kérdő mar a d t .
– Tényle g az vagyok – biztosítot t a szelíde n Kote.
– …akkor látha t o m a se m mi s zínű köpönye g e t ? –
kérd ez t e vigyorogv a a kovác sin a s .
A fogadó s elbűvölő mos olya mer e v és törék e n y lett, mint
egy rét e g üvegc s e r é p .
– Össze k e v e r e d Kvothé t Nagy Taborlinn al – szólalt me g a
Króniká s tárgyila go s a n a szoba túloldal á n. – Taborlinna k
volt egy se m mi s zínű köpönye g e .
Aaron me gl e p e t t e n néz e t t rá. – Akkor Kvothé n a k mije
van?
– Árnyékkö pö n ye g e – felelte a Krónikás. – Ha jól
e mlé ks z e m .
A fiú visszafor dult a pulthoz. – Akkor me g m u t a t n á az
árnyé kkö p ö n ye g e t ? – kért e. – Vagy egy kis varáz sl a t o t .
Mindig szer e t t e m vóna ilyet látni. Egy kis villáml á s vagy tűz
is elég. Nem akaro m elfára sz t a ni.
Mielőtt a foga dó s válaszolh a t o t t volna, Aaronból kitört a
neve t é s . – Csak tréfált a m, Kote uras á g! – Ismé t vigyorgot t,
széle s e b b e n , mint valah a . – A ter e m b u r á j á t , egé s z
élet e m b e n ne m találkozt a m nagyo b b hazudoz óv al! Még az
én Alvan bácsiká m se tud ilyene k e t me s él ni komoly képp el.
A foga dó s lesütöt t e a sze m é t , és vala mi érth e t e tl e n
dolgot dünnyö g ö t t . Aaron átnyúlt a pult fölött, és rát e t t e
széle s tenye r é t Kote vállár a.
– Tudo m, hogy csak segít e ni akar, Kote ura s á g – mond t a
bar á t s á g o s a n . – Kelme d jó emb e r , és én gondolkodni fogok
azon, a mit mond o t t . Nem roha nok a sere g b e . Csak me g
akaro m nézni ma g a m n a k .
A kovác sin a s bán a t o s a n me g c s ó v ál t a a fejét. – Esküszök,
ma regg el mind e n ki me g p r ó b álkoz ot t vele m. Szülé m
aszont a , hogy hektiká s. Rose azzal foga dot t, hogy terhe s . –
Kuncogv a belet úr t a hajáb a . – De me g kell mon d a n o m ,
kelme d nyert e el az első díjat.
– Hát, te tudod… – Kote- nak sikerült az arcár a erőlte t ni e
egy csügg e d t mos olyt. – Nem tudt a m volna anyá d sze m é b e
nézni, ha ne m próbálkozo m.
– Talán sikerr el jár, ha kisebb fába vágja a fejszéjé t –
mond t a az inas. – De hát mind e n ki tudja, hogy Kvothe
kardja ezüs t b ől vót. – A falon lévő kardr a pillantot t. – És
ne m is Oktala n s á g n a k hítták. Kays er a vót. A költőgyilkos.
A foga dó s vissz a h ők ölt. – Költőgyilkos?
Aaron buzgón bóloga t o t t . – Igen. És az írnoká n a k igaza
van. Kvothe pókhálóból és árnyé k b ól csinált a t ot t
köpönye g e t , és mind e n ujján gyűrűt viselt. Hogy is van?

Egyik kezin kő a gyűrű,

S vas, borostyán, fa és csont.
Másik kezin –

A kovác sin a s össz evo n t a a sze möl dök é t . – Nem

e mlé ks z e k a többire. Vala mi tűzről vót szó…
A kifürké s z h e t e tl e n arcú foga dó s lesütöt t e a sze m é t , egy
pillana tig nézt e a saját kezét a pulton, azt á n szavalni
kezd e t t :

Másik kezén nem láthatod,

Folyó vérből az egyik,
Fúvó szélből a másik,
Szennyes jég a harmadik,
Sápadt lángból drága kincs,
Utolsónak neve nincs.

– Ez az! – mos olygot t Aaron. – Ugye, egyik sincs otta n a

pult mögö t t ?
– Lábujjhe g yr e állt, mint aki leselke d ni akar.
Kote tétov a , szégye nl ős mos ollyal válasz olt. – Nem. Nem
mond h a t n á m , hogy igen.
Összer e z z e n t e k , amikor Bast a pultra dobott egy
jutazs á k o t . – Ennyi elég lesz Carter n e k és neke d két napr a ,
ha takar é ko s k o d t o k – mon dt a nyers e n .
Aaron a vállár a kapt a a zsákot, és elindult, majd me g állt
és vissz a n é z e t t rájuk, ahog y álltak a pult mögö t t . – Kérnék
egy szíves s é g e t . Az öreg Csuma me gíg é r t e , hogy ránéz
szülé mr e , de…
Bast me gk e r ült e a pultot, és ter elni kezdt e Aaront az
ajtó felé. – Szerint e m ne m lesz se m mi baja. Majd ben é z e k
hozzá, és Rose- hoz is, ha nincs kifogá s o d. – Széle s e n, buján
vigyorgot t a kovác sin a s r a . – Csak hogy me g bizonyo s o dj a k
róla, ne m ma g á n yo s - e vagy ilyes mi.
– Köszönö m! – hálálkodot t Aaron leplez e tl e n
me gk ö n n ye b b ül é s s e l. – Kicsit búsult, a mikor otth a g yt a m .
Igazá n me g é r d e m e l egy kis vigasz t al á s t .
Bast, aki már nyitott a volna az ajtót, a kilincs e t fogva
me g t or p a n t , és a legt eljes e b b hitetle n s é g g e l bá mult a
széle s vállú fiúra. Aztán kitárt a az ajtót. – Na jó, me nj!
Mulass jól a város b a n . Ne vizet igyál!
Becsukt a az ajtót, és a homlok á t a fának tá m a s z t o t t a ,
minth a hirtele n elfára dt volna. – Megérd e m e l egy kis
vigasz t al á s t – ismé t el t e döbb e n t e n . – Mindent vissza vo n o k,
a mit valah a mond t a m enn e k a fiúnak az esz éről. – A pult
felé fordult, miközb e n vádlón mut a t o t t a csukott ajtóra. –
Ez az ere d m é n y e , ha valaki mind e n n a p vass al dolgozik! –
szög ez t e le nagy általá n o s s á g b a n .
A kocs m á r o s hu mor t al a n ul kuncogo t t , és a pultn a k dőlt.
– Ennyit a lege n d á s méz e s nyelve mr ől.
Bast me gv e t ő e n fújt. – Ez a fiú egy idióta, Reshi.
– Gondolod, hogy jobba n érze m ma g a m , a miér t ne m
tudt a m lebe s z él ni egy idiótát az ostob a s á g á r ól?
A Króniká s halka n me g kö s z ör ült e a torkát. – Ez inkább
előad á s o d színvon al á n a k bizonyít é k a – mon dt a . – Olyan
me g g yőz ő e n játszod a fogadó s t , hogy ne m képe s e k
má s k é n t gondolni rád. – Körbe mu t a t o t t az üres ivóba n. –
Őszint é n szólva me gl e p e t t , hogy hajlandó lennél
kockázt a t ni az élet e d, csak azért, hogy egy fiút távol tarts
a hads e r e g t ől.
– Nem nagy kockáz a t – közölte a foga dó s . – Nem sok egy
életh e z képe s t . – Fölegye n e s e d e t t , me gk e r ült e a pultot, és
oda m e n t az aszt alhoz, ahol a Krónikás ült. – Felelős vagyok
mind e n ki é r t, aki me g h a l ebb e n az ostob a hábor ú b a n . Csak
re mé n yk e d t e m , hogy egyval a kit me g m e n t h e t e k . De
látha t ól a g mé g ez is me g h al a dj a a képe s s é g e i m e t .
Lerogyot t a Króniká s s al sze mk öz t. – Hol hagyt uk abb a
tegn a p ? Nincs értel m e ma g a m a t ismé t el ni, ha ne m musz áj.
– Éppe n szólított a d a szelet, és me g a d t a d Ambros e- nak,
a mit ő kere s e t t ma g á n a k – mond t a Bast az ajtóból. – És
borza sz t ó a n ácsingóz t ál az imá dot t hölgyr e.
Kote felnéz e t t . – Nem szokt a m ácsingóz ni, Bast.
A Króniká s fölvett e lapos bőrtá s k áj á t , kihúzot t belőle egy
papírlapot, amel ye t háro mn e g y e d é i g teleírt apró, precíz
bet űivel. – Felolva s h a t o m az utolsó részt, ha akarod.
 Kote föle melt e a kezé t. – Eléggé eml ék s z e m a
rejtjelez é s e d r e ahhoz, hogy ma g a m olvas s a m el – mond t a
fára dt a n . – Add ide. Talán befűt a gép e z e t n e k . – Bastr a
pillantot t . – Gyer e és ülj le, ha me g akarod hallga t ni! Nem
akaro m, hogy itt ácsorogj.
Bast kere s e t t egy szék e t , miközb e n Kote mélye t
sóhajtot t, és átn éz t e az előző napi me s e utolsó oldalát. A
foga dó s egy hossz ú pillana tig hallgat ot t. A szája
me g m o z d ult, a sarka mint h a lekonyult volna, azt á n a
mos oly árnyé k a suha n t át rajta.
Tűnődve bólintot t, de a sze m é t közbe n se m vett e le a
lapról. – Fiatals á g o m b a n jó sok időt fordított a m arra, hogy
beker ülh e s s e k az Egyet e mr e – mon dt a . – Oda akart a m
me n ni már azelőtt, hogy a truppo m a t legyilkolták. Mielőtt
me g t u d t a m volna, hogy a Chandria n több mint a tábor t űz
mellett mond o t t me s e . Mielőtt kere s ni kezdt e m az Amyrt.
A fogadó s hátr a d őlt a széké b e n , arc á n töpre n g é s
váltott a fel a fáradt s á g o t . – Azt hitte m, ha egysz e r ott
leszek, mind e n könnye n me g y. Megta n ulo m a má gi á t, és
me g t al álo m a válasz t mind e n kérdé s e m r e . Azt hitte m,
olyan egys z e r ű lesz, akár egy me s e k ö n yv.
Enyhe zavarr al mos olygo t t , a mitől me g d ö b b e n t ő e n
fiataln a k tűnt. – És így is lehet e t t volna, ha nincs
különleg e s tehe t s é g e m ahhoz, hogy ellens é g e k e t
szer e zz e k és par az s a t gyűjts e k a feje mr e . Nem akart a m
má s t , mint zenélni, bejárni az órákr a és me g t al ál ni a
válasz ok a t . Minde n, a mi kellett, ott volt az Egyet e m e n .
Nem akart a m má s t , csak ott mar a d ni. – Bólintott. – Itt
kellene kezde n ü n k.
Vissza a d t a a papírlapot a Króniká s n a k, aki szórakoz ot t a n
kisimítot t a . Lecs av a r t a tintá s ü v e gj e kupa kjá t, me g m á r t o t t a
tollát. Bast buzgón előre dőlt, és úgy vigyorgot t , mint egy
izgatot t gyer e k.
Kvothe ragyog ó pillant á s a körbej árt a a szobá t, és
mind e n t szá mb a vett. Mélyet sóhajtot t, váratl a n ul
elmo s olyo d o t t , és egy pillana t r a egyált al á n ne m tűnt
foga dó s n a k . A sze m e éles e n villogott, és olyan zöld volt,
akár a fűszál. – Felkész ült él?
 HARMADIK FEJEZET

SZERENCSE

Az Egyet e m e n ugya n ú g y kezdődik mind e n sze m e s z t e r : a

felvét eli sorsh úz á s t a felvét eli besz élg e t é s követi. Ezek a
szüks é g e s rossz kate g óri ájá b a tartoz n a k.
Nem kétle m, hogy az eljárá s éssz e r ű n e k indult. El tudo m
képz elni, hogy valah a , amikor az Egyet e m mé g kisebb volt,
igazi besz élg e t é s e k zajlott a k. Ez lehe t ős é g e t adot t a
diákn a k, hogy elbe s z él g e s s e n a me s t e r e k k el arról, a mi
tanult. Párbe s z é d volt. Vita.
De akkoriba n az Egyet e m ezern él több diákot oktat ot t.
Nem volt idő vitár a. Ehelyet t mind e n diákr a pár percig
zúdítot t á k a kérd é s e k e t . Akár milye n rövidek voltak ezek a
me g h allga t á s o k , egye tl e n téve s válasz vagy túl hossz ú
haboz á s drá m ai a n befolyá s ol h a t t a a tandíjat.
A me g h allga t á s o k előtt a diákok me g s z állot t a n tanult a k.
Utána pedig vedelt e k, mert ünn e p e l t e k vagy
vigasz t alód t a k. Mindez e k miat t a tizene g y napos felvét eli
idejér e a legtöb b diák a legjobb ese t b e n szoron gó n a k és
kimer ült n e k látszott. A legros s z a b b es e t b e n csak
csá mb o r o g t a k az Egyet e m e n , kariká s sze m m e l , szürke
arcc al a túl kevé s alvá st ól, a túl sok ivásról vagy
mindk e t t ő t ől.
Sze m él y szerint én különös n e k talált a m, hogy a többiek
milye n komolya n veszik az eljárá s t . A diákok túlnyo m ó
többs é g e ne m e si vagy gazd a g kere s k e d ő c s a l á d b ól
szár m a z o t t . Nekik a ma g a s tandíj legföljebb
kényel m e t l e n s é g e t jelent e t t , mert keve s e b b zsebp é n z t
verh e t t e k el a lovakr a és a szajhá kr a .
Szá mo mr a ma g a s a b b volt a tét. Ha a ma gisz t e r e k
me g álla pítot t á k a tandíjat, azon ne m lehet e t t változt a t ni.
Így ha nála m túl ma g a s tandíjat állapíta n a k me g, ki vagyok
zárva az Egyet e m r ől, a míg ne m tudo m kifizetni.

÷
 A vizsgaidő sz a k első napjá n a k mindig ünn e pi a légkör e.
Délelőtt van a sors húz á s , vagyis a balsz er e n c s é s e k ,
akikne k a legkor á b bi időpont ok jutna k, kényt el e n e k pár
órán belül levizsgá z ni.
Mire me g é r k e z t e m , hossz ú sorok kígyózt a k az udvaro n,
azok a diákok pedig, akik már me gk a p t á k a cser e p ü k e t ,
nyüzs ög t e k , pan a s z ko d t a k és me g p r ó b ál t á k adni- venni
vagy elcs er él ni az időpontjuk a t .
Sehol ne m látt a m Wileme t , se m Simmo n t , így beállta m a
legköz el e b bi sorb a, és me g p r ó b ál t a m ne m gondolni arra,
milye n lapos az ersz é n ye m : egy tale nt u m és háro m
rézba t k a cincog benn e . Élete mn e k egy bizonyos pontjá n a
világ legna g yo b b vagyon a lett volna szá mo m r a . De a
tandíjra távolról se m volt elég.
Minde nf elé kézikocsik álltak, a melye kr ől kolbá sz t,
geszt e n yé t , forró alma b o r t és sört árult ak. Az egyik közeli
kordé zsírtól és mele g kenyé r t ől illatozot t. Tornyokb a n állt
rajta a disznóh ú s o s pás t é t o m azok szá m á r a , akik
me g e n g e d h e t t é k ma g u k n a k az ilyet.
A sorsh úz á s t mindig az Egyet e m legna g yo b b udvar á n
tartot t á k. Szinte mind e n ki zászlós térn e k hívta, noha
néh á n ya n , akiknek az e mlé k e z e t e me s s z e b b r e nyúlt,
Kérdező Csarnokk é n t e mle g e t t é k . Én ismer t e m egy mé g
rége b bi nevé t is: a Szél Háza.
Nézte m a levelek e t , ahogy tánc oln a k a ma c s k a k öv ö n, és
a mikor felpillantot t a m , a sor elejéről Fela néze t t vissza
rá m, akit har mi nc- negyv e n emb e r választ ot t el tőle m.
Melege n rá m mos olygo t t , és integ e t e t t . Visszaint e t t e m , ő
pedig odajött hozzá m.
Fela gyönyör ű volt. Az a fajta nő, akit fest m é n ye n
szokt unk látni. Nem az a rafinált, me s t e r k élt szép s é g ,
a mely gyakori a ne m e s s é g köréb e n. A nagy sze mű Fela
ter m é s z e t e s , feszt el e n szé ps é g volt, akinek telt ajka
folyton mos olygo t t . Itt az Egyet e m e n , ahol a férfiak szá m a
tízszer e s e n me g h al a d t a a nőkét, úgy kivált a töme g b ől,
mint egy ló a juhakolb a n.
– Nem bánod, ha veled várakoz o m? – kérd ez t e , és be állt
mellé m. – Utálo m, ha nincs kivel szót válta no m. – Bájos a n
rá mo s olygo t t a mögöt t ü n k álló két férfira. – Nem tolakszo m
– ma g ya r á z t a . – Csak hátr ajött e m .
Nem volt ellenve t é s ü k, bár a tekint e t ü k ide- oda járt Fela
és közte m. Szinte hallott a m, a mint azon agyain a k, hogy az
Egyet e m egyik legsz e b b diáklánya miért mond le a helyéről
a sorba n csak azért, hogy mellé m állhas s o n.
A kérd é s jogos volt. Maga m is kívánc si volta m rá.
Arrébb húzódt a m , hogy helye t csináljak neki. Egy
dar a bi g álltunk egym á s mellett, és egyikünk se m szólt.
– Mit tanulsz ebb e n a sze m e s z t e r b e n ? – kérde z t e m .
Hátra s ö p ö r t e a válláról a haját. – Gondolo m, tová b b
dolgozo m az Archívu mb a n . Felvesz e k hozzá egy kis ké mi á t .
És Brand e u r me g hívot t Valószínűtle n Mate m a t ik á r a .
Megborzon g t a m . – Az túl sok szá mo t jelent. Abban a
vízben én ne m tudok úszni.
Fela vállat vont, hossz ú, söt é t fürtjei, a melye k e t
hátr a d o b o t t , kihasz n ált á k az alkal ma t , és vissza h ullott a k,
kere t b e foglalva az arcá t.
– Nem olyan neh é z, ha egys z e r rász á n o d ma g a d .
Minden n él jobba n eml ék e z t e t egy játékr a. – Felé m fordult.
– Hát te?
– Eljárok a Medicá b a – mond t a m . – Tanulok és dolgozo m
a Fisheryb e n . Szimp a t e tik a , ha kellek Dalnak. Valószínűle g
fel kellene frissíte n e m siaru tudá s o m a t .
– Beszélsz siaru nyelve n? – kérd ez t e me gl e p ő d v e .
– Elboldogulok – mon dt a m . – De Wil azt mon dj a , a
nyelvt a n o m kéts é g b e e j t ő e n pocs é k.
Fela bólintot t, aztá n elfordítot t a a tekint e t é t , és az ajkát
har a p d ál t a .
– Elodin hívott, hogy járjak az ő oszt ályá b a is – mon dt a
félős e n.
– Elodinn a k vann a k előad á s a i? – kérd ez t e m . – Nem
gondolt a m, hogy eng e dik tanít a ni.
– Ebbe n a sze m e s z t e r b e n kezdi – mon dt a , és kívánc si a n
pillantot t rá m. – Azt hitte m, te is jössz. Nem ő java solt
Re'larn a k?
– De igen – felelte m.
– Ó! – Fela zavar b a jött. Gyors a n hozzá t e t t e : –
Valószínűle g mé g ne m hívott. Vagy azt tervezi, hogy neke d
külön szól.
Legyint e t t e m , noha fájt, hogy kihagyt a k. – Ki besz élh e t
Elodinn al? – mond t a m . – Ha ne m őrült, akkor a legjobb
színé sz, akivel valah a is találkozt a m .
Fela mond a ni akart vala mit, azt á n aggó dv a körülnéz e t t ,
és közele b b lépet t hozzá m. A válla az enyé m h e z ért,
göndör haja a füle me t csiklandoz t a , miközb e n halka n
oda s ú g t a : – Tényleg lehajított a Csere p e s tet ejé ről?
Félsze g e n kuncogt a m . – Ez bonyolult törté n e t –
mond t a m , majd me gl e h e t ő s ügye tl e n s é g g e l má s r a
ter elt e m a szót. – Mi a neve a tanfolya m n a k ?
Megdör gölt e a homloká t , és bossz ú s a n fölneve t e t t . – A
leghalvá n ya b b fogal ma m sincs. Azt mond t a , hogy a
tanfolya m neve a tanfolya m neve.
– Rám néz e t t . – Mit jelent ez? Elme g ye k a kanc elláriár a,
és ott az lesz kiírva, hogy a Tanfolya m Neve?
Bevallott a m, hogy ne m tudo m, és inne n már csak egy
kurta ugrá s volt, hogy kicser éljük az Elodinról hallott
pletyk á k a t . Fela elme s él t e , hogy egy diák mezt el e n ül
találta a ma giszt e r t az Archívu mb a n . Én azt hallott a m,
hogy egysz e r egy teljes sze m e s z t e r e n át beköt öt t sze m m e l
má s z k ált az Egyet e m e n . Fela azt hallott a , hogy egy egé s z
nyelve t talált ki az alapokt ól kezdv e. Én me g azt, hogy
verek e d é s t kezd e t t az egyik vacak kocs m á b a n , mert valaki
raga s z ko d o t t hozzá, hogy „felha sz n ál”- t mon djon „hasz n ál”
helye t t .
– Ezt én is hallott a m – neve t t e el ma g á t Fela. – Azzal az
eltér é s s e l, hogy a Négye sfog a t b a n tört é n t , és egy albáró
volt az, aki folyton azt hajtog a t t a , hogy „tová b b á ” .
Észre se m vett e m, hogy a sor elejér e kerültünk. –
Kvothe, Arliden fia – mond t a m . Az unott képű nő kipipált a a
neve m, én pedig kihúzt a m egy sima, elefánt c s o n t színű
cser e p e t a feket e bárso n yz s á k b ól. Az állt rajta: FELLING – DÉL.
Nyolc napo m volt a vizsgáig, bőve n elég, hogy felkész üljek.
Fela is kihúzt a a saját cser e p é t , és elme n t ü n k az
aszt altól.
– Mit húzt ál? – kérde z t e m .
Megmu t a t t a a saját kis elefá nt c s o n t s zín ű cser e p é t ,
CENDLING, NEGYEDIK HARANGSZÓKOR .
Hihet e tl e n ül szer e n c s é s húzá s volt, az egyik legt á volibb
időpont.
– Tyű! Gratul álok!
Fela vállat vont, és a zseb é b e dugt a a cser e p e t . – Neke m
mind e g y. Nem csinálok ügye t a tanul á s b ól. Minél jobba n
felkész ülök, ann ál rossz a b b ul szer e p el e k. Csak felideg e sít a
dolog.
– Akkor el kéne adnod – mond t a m , és a nyüzs g ő
diáktö m e g r e mut a t t a m . – Valaki egy egé s z tale nt u m o t
fizetn e ért e. Talán mé g több e t is.
 – Nem nagyo n szokt a m alkudoz ni se m – mond t a . – Úgy
vesz e m, hogy mind e n cser é p szer e n c s é s , ezért
raga s z ko d o m hozzá.
Miután me g s z a b a d ul t u n k a sorból, ne m volt se m mi
okunk, hogy együt t mar a dj u nk. De én élvezt e m a
társ a s á g á t , ő se m siet e t t sehov a , így hát céltala n ul
lófráltunk az udvaro n a nyüz s g é s b e n .
– Éhen halok! – mond t a hirtele n Fela. – Nem akarsz
beka p ni valahol egy korai ebé d e t ?
Kínzóa n tuda t o s o d o t t benn e m az ersz é n ye m lapos s á g a .
Ha mé g enn él is szeg é n ye b b lette m volna, kavicsot kellett
volna belet e n n e m , hogy ne lobogjon a szellőbe n. Ingye n
ett e m az Ankerb e n, mert ott zenélt e m. Ezért tökéle t e s
őrülts é g lenne ételr e költeni valahol má s u t t , különös e n
ilyen közel a vizsgaidős z a k h o z.
– Jó lenne – mon dt a m őszint é n. Aztán hazud t a m . – De
kicsit körbe kell szima t olno m itt, háth a cser élni akar vele m
valaki. Én szer e t e k alkudni.
Fela előhal á s z t a a saját szelvé n yé t . – Ha több időre van
szüks é g e d , elve h e t e d az enyé m e t .
Ránéz t e m a kezé b e n a cser é pr e . Nagy volt a kísért é s .
Két tová b bi nap a felkész ül é s r e isteni ajánd é k lett volna.
De el is adh a t t a m volna egy talent u m é r t . Talán kettő é r t is.
– Nem akaro m elven ni a szer e n c s é d e t – mos olyo gt a m rá.
– És te biztos a n ne m akarod az enyé m e t . Mellesleg, máris
túl nagylelkű voltál. – Célzatos a n össz e h úz t a m a válla mo n
a köpe n ye m e t .
Fela elmo s olyo d o t t , kinyújtott a a kezé t, végigh úz t a ujjait
a köpe n y elejé n. – Boldog vagyok, hogy tetszik. De mé g
mindig az adós o d vagyok. – Idege s e n hara p d ál t a az ajkát,
majd leeng e d t e a kezé t. – ígérd me g, hogy ért e sít e s z , ha
me gv ál t ozt a t t a d a véle m é n ye d e t .
– Megígér e m .
Ismé t elmos olyod o t t , aztá n intett, és át m e n t az udvaro n.
Őt figyelni, ahogy kere sz t ülv á g a töme g e n , olyan volt,
minth a a szél útját figyelné m egy tó felszíné n. Bár persz e
Felánál az utá n a forduló ifjak feje helye t t e sít e t t e a vizet
fodrozó hullá mo k a t .
Még akkor is őt figyelt e m, a mikor Wilem lépet t mellé m.
– Befejezt e d az udvarlá s t? – kérde z t e .
– Nem udvar olt a m – felelte m.
– Pedig kellett volna – mon d t a . – Itt várakozo m
udvaria s a n , ne m szakít ala k félbe, te pedig elpocs é k olsz
egy ilyen alkal ma t ?
– Ez ne m olyan – válaszolt a m. – Csak bar á t ok vagyu nk.
– Nyilvánv aló – mond t a . Dara bo s cealdi kiejté s e
me gk é t s z e r e z t e a gúnyt. – Mit húzt ál?
Megmu t a t t a m a cser e p e t .
– Egy napp al utá n a m vagy. – Nyújtott a a ma g á é t . – Adok
a tiedér t egy rézba t k á t .
Habozt a m.
– Eredj már – mond t a . – Úgys e m tanulh a t s z az
Archívu mb a n velünk.
Dühös e n nézt e m rá. – Együtt é rz é s e d lehe n g e rlő.
– Együtt é r z é s e m e t azokn a k tartog a t o m , akik elég
értel m e s e k ahhoz, hogy ne dühíts é k föl az Archívu m
ma gisz t e r é t – felelte. – Az olyanokn a k, mint te, csak egy
rézba t k á m van. Kell vagy ne m?
– Két batká t szer e t n é k – mon dt a m , és a töme g e t
pászt á z t a m , olyan diákot kere s v e , akinek kéts é g b e e s e t t a
tekint e t e . – Ha tudok annyit szer e z ni.
Wilem söt é t sze m e össz e s z ű k ült. – Egy batka és háro m
gar a s – válaszolt a.
Visszan é z t e m , gya n a k o d v a végig m é r t e m . – Egy batk a és
háro m gara s – mond t a m . – És legköz el e b b Simmo n legye n
a partn e r e d a triktrakb a n .
Kirobba n t belőle a neve t é s , és bólintott. Kicser éltük a
cser e p e k e t , a pénzt az ersz é n ye m b e rakt a m: egy tale nt u m
és négy batka . Kis lépé s előre. Pillanat n yi gondolkod á s
utá n zsebr e vágt a m a cser e p e t .
– Ezt ne m adod tová b b? – kérd ez t e Wil.
Rázta m a feje m. – Azt hisze m, me g t a r t o m.
Összevo n t a a sze möl dök é t . – Miért? Mit tudsz csinálni
négy napig azonkívül, hogy nyűgös kö d s z és mal mo z ol?
– Ugya n a z t , mint má s ok – mon dt a m . – Készülök a
vizsgár a .
– Hogya n? – kérd ez t e . – Még mindig ki vagy tiltva az
Archívu mb ól, ne m?
– Vannak má s módok is a felkész ülé s r e – mon d t a m
titokza t o s a n .
Wilem felhorka n t . – Ez egyáltalán ne m hangzik gya n ú s a n
– mond t a . – És mé g csodálkozol, miért besz éln e k rólad az
e mb e r e k.
– Nem érdek el, miért besz éln e k – felelte m. – Inkább az
érde k el, mit mond a n a k .
 NEGYEDIK FEJEZET

KÁTRÁNY ÉS ÓN

A város, amel y több száz év alatt nőtt ki a földből az

Egyet e m körül, ne m volt nagy. Alig volt nagyo b b egy
mezőv á r o s n á l.
Ennek ellené r e a kere s k e d e l e m virágzot t a Nagy Kövesút
felénk eső végé n. Keresk e d ők hozt á k szek ér e n a
nyer s a n ya g o k a t : kátrá n yt , agya g o t , építőköv e t , ha muz sírt
és teng e ri sót. Olyan luxuscikkek is érkezt e k, mint a lanet ti
kávé vagy a vinta si bor. Aruehből finom, söté t tintát
hozt a k, tiszta fehér homok ot az üve gfúv á s h o z és finom
művű cealdi rugók a t és csav a r ok a t .
Távozá s kor ugya n e z e k n e k a kere s k e d ő k n e k a szeke r ei
me g voltak rakva azzal, amit csak az Egyet e m képe s
nyújta ni. A Medica gyógys z e r e k e t készít e t t . Valódi
gyógys z e r e k e t , ne m színez e t t bors e pr ő t vagy filléres
bájitaloka t. Az alkimist a műh el y is elkészít e t t e a ma g a
csodáit, a melye kr ől csak homál yo s elké pz el é s e i m voltak,
me g a nyer s a n ya g o k a t , a naft á t, szénk é n e g e t , kétsz e r
ége t e t t me s z e t .
Talán elfogult vagyok, de azt hisze m, az igazs á g
kedvé é r t el kell mond a n o m , hogy a Műhelyből szár m a z o t t
az Egyet e m kézz el fogha t ó csodái n a k zöme . Csiszolt
üve gle nc s é k . Wolfra mb u g á k , glantz a c él. Olyan vékony
ara nyl e m e z , hogy el lehet e t t tépni, mint a selye m p a pí r t.
De enn él sokkal több mind e n t gyártot t u n k.
Varázslá m p á k a t és teleszkó pok a t . Hőevőke t és
fortun á t or ok a t . Sószivat t yú t . Háro má g ú irányt űk e t . A
Tecca m forga t t yú és a Delevari teng el y tuca t n yi változ a t á t .
Ezeke t a dolgoka t a hozzá m haso nló kéz mű v e s e k
készíte t t é k, és a mikor a kere s k e d ő k me g v e t t é k őket,
jutalékot kapt u nk: az ár hatv a n száz al é k á t . Kizáróla g ezért
volt pénz e m. És mivel a vizsgaidős z a k b a n szün e t el az
oktat á s , több napo n át dolgozh a t t a m a Fisheryb e n .

÷
 A Raktár felé vett e m az utat, ahol a kéz mű v e s e k
vét elez t é k az eszközök e t és az anya g ok a t . Meglepődv e
látt a m, hogy egy ma g a s , sáp a d t diák áll az ablakn ál,
mér h e t e tl e n ül unott képp el.
– Jaxim? – kérd ez t e m . – Te me g mit csinálsz? Ez
cselé d m u n k a .
Jaxim rosszke dv ű e n bólintot t. – Kilvin egy kicsit mé g
mindig… orrol rá m – felelte. – Tudod. A tűz me g mind e n .
– Sajnála t t al hallom – mon dt a m . Jaxim teljes jogú Re'lar
volt, akárc s a k én. Most már önállóa n is kutat h a t o t t volna.
Az, hogy ilyen hitvá n y munk á r a kénysz e r ült, ne mc s a k
unal ma s volt, de nyilváno s me g al á z á s n a k is szá mí tot t,
ugya n a k k or pénzb e került, és a tanul m á n ya i t is lassított a .
Nagyon sokoldalú bünt e t é s volt.
– Miből van hiányu n k? – kérd ez t e m .
Valósá go s műv é s z e t volt kiválasz t a ni, mivel foglalkozzon
az emb e r a Fisher yb e n . Készíthe t t e a legra g yo g ó b b
varáz sl á m p á j á t vagy a Műhely törté n e t é n e k
legha t é k o n ya b b hőcs a t or n áj á t , a míg me g ne m vás á r olt á k,
egy fityinge t se m kapott a jutalékból.
Sok munk á s n a k ez ne m szá mí tot t. Megen g e d h e t t é k
ma g uk n a k, hogy várjan a k. Neke m viszont az volt a fontos,
hogy minél előbb el lehe s s e n adni, amit készíte k.
Jaxim a kettőnk közötti pultra tá ma s z k o d o t t . – Egy
karav á n épp e n mos t vett e me g vala m e n n yi fedélz e ti
lámp á n k a t – felelte. – Csak az a rond a mar a d t , amit Veston
hagyo t t itt.
Bólintott a m . A varáz sl á m p a tökéle t e s e n me gf el el a
hajókr a. Nehéz eltörni, hossz ú utako n olcsóbb, mint az
olajlá mp á s , és ne m kell attól félni, hogy kigyullad a hajó.
Bűvészk e d ni kezdt e m fejbe n a szá mo kk al. Tudok
egys z e r r e készíte ni két lámp á t ; ha me g d u pl á z o m az
erőfe szít é s ei m e t , me g t a k a rít h a t o k vala m e n n yi időt, és
me gl e h e t ő s bizonyo s s á g g a l eladh a t o m , mielőtt a tandíjat
be kell fizetni.
Sajnos, a fedélze ti lámp á s készíté s e színtiszt a gürcölé s.
Negyve n ór á n yi verejt é k e s robot, és ha vala mit elfus er álok,
a lámp a egysz e r ű e n ne m műkö dik. Akkor a ráfordítot t
időnek ne m lesz se m mi kimut a t h a t ó haszn a , csak a
Rakt ár n a k tartozo m majd az elpoc s é k olt anya g o k árával.
De ne m volt választ á s o m . – Azt hisze m, akkor lámp á k a t
csinálok – mond t a m .
 Jaxim bólintott, és kinyitott a a nyilvánt a r t á s t .
Emléke z e t b ől kezdt e m sorolni, mi mind e n r e lesz
szüks é g e m . – Húsz közep e s nyers sug árz ó kell. Két készlet
ma g a s öntvé n y. Egy gyé m á n t karcolótű. Egy tent e n ü v e g .
Két köze p e s olvaszt ót é g e l y. Négy uncia ón. Hat uncia
finoma c é l. Két uncia nikkel…
Jaxim bóloga t v a jegyez t e be mind e z t a nyilvánt a r t á s b a .

Nyolc órával későb b a forró bronzt ól, kátr á n yt ól és a

szénfüs t t ől büdös e n lépte m be az Anker ajtajá n. Csakn e m
éjfél volt már, a tere m üre s, leszá mí t v a tuc at n yi elszá n t
nagyivót.
– Megvis eltn e k tűnsz – mond t a Anker, ahog y oda é r t e m a
pulthoz.
– Megvis eltn e k érze m ma g a m – felelte m. – Gondolo m,
se m mi se m mar a d t a fazékb a n .
Megrázt a a fejét. – Ma est e éhe s volt a nép. Van egy kis
hide g krumpli m, a mit a holna pi leves b e szánt a m . És talán
egy fél sült tök.
– Jöhet – mon d t a m . – Bár hálás lenné k egy kevé s sós
vajért is.
Biccent e t t , és ottha g yt a a pultot.
– Ne bajlódj azzal, hogy bár mit is me g m e l e gít e s z –
tett e m hozzá. – Fölvisze m a szobá m b a .
Hozott egy tálat, a mib e n volt háro m kiadós kru mpli és
egy félbev á g o t t , hara n gfor m a , aran ys zín tök. A tök
közep é n rend e s ada g vaj volt a kikan al az ot t ma g ok helyé n.
– Elviszek egy üve g Bredon sört is – mond t a m , mikor
átve t t e m a tálat. – Felbont a tl a n ul. Nem akaro m
kilötyögt e t ni a lépcső n.
Háro m lépcs ős or veze t e t t apró szob á m h o z . Miután
becs ukt a m az ajtót, óvatos a n lefelé fordított a m a tököt a
tálba n, a tet ej ér e fektet t e m a palackot, az egé s z e t
becs o m a g ol t a m zsákvá s z o n b a , a cso m a g o t a hóno m alá
dugt a m .
Után a kinyitott a m az ablakot, és kimá s z t a m a fogadó
tet ejé r e . Onna n egy rövid ugrá s s a l átszökk e n t e m a sikátor
má sik oldalá n lévő péks é gr e .
A Hold alacs on ya n járt az ége n, és elég fényt adot t, hogy
láss a k, anélkül hogy eng e m látt ak volna. Nem minth a
túlsá g o s a n aggód t a m volna. Éjfélre járt az idő, az utc ák
csen d e s e k voltak. Mellesleg me gl e p ő, hogy az emb e r e k
milye n ritkán nézn e k föl.
Auri egy széle s téglak é m é n y e n ülve várt. Azt a ruhá t
viselt e, amel ye t tőle m kapott, és mezt el e n lábáv al
har a n g o z v a bá mul t a a csillagok a t . A haja olya n vékony
szálú és világos volt, hogy úgy övezt e a fejét, akár egy
dicsfén y, amel ye t egy lehelet n yi szellő is me gl e b b e n t e t t .
Gondos a n rálépt e m egy bádo g tetőle m e z köze p é r e .
Lágy, távoli dobszór a e mlé k e z t e t ő , halk hang ot adott a
talpa m alatt. Auri abb a h a g yt a a har a n g oz á s t ,
moz dul a tl a n n á der m e d t , mint egy me gije szt e t t nyúl. Aztán
me gl á t o t t és széle s e n elmo s olyo d o t t . Integ e t t e m neki.
Leugrott a ké mé n yr ől, és lobogó hajjal szökd é c s el t oda
hozzá m.
– Szervusz, Kvothe! – Fél lépé s t hátr ált. – Büdös vagy!
A nap legsz e b b mos olyá v al válaszolt a m. – Szervus z, Auri
– mond t a m . – Illatozol, mint egy szép lány.
– Igen – helye s el t boldog a n.
Oldalra lépet t, azt á n elindult előre. Könnye d é n mozgot t
mezítlá b. – Mit hozt ál neke m? – kérde z t e .
– Te mit hozt ál nekem ?– vágt a m vissz a.
Fülig ért a szája. – Van egy almá m, a mely azt képz eli,
hogy körte – mond t a , és odan yújt ot t a a gyü mölc s öt . – Meg
egy zsö ml é m, amel y azt képz eli, hogy mac s k a . És egy
salát á m , amel y azt gondolja, hogy salát a .
– Akkor okos salát a .
– Aligha – mon dt a , és halka n fújt. – Miért okos s á g, ha
valaki azt gondolja ma g á r ól, hogy salát a ?
– Akkor se, ha salát a ? – kérde z t e m .
– Főleg akkor – felelte. – Éppe n elég rossz dolog
salát á n a k lenni. Milyen félelme s lehe t, ha mé g úgy is
gondolod, hogy salát a vagy! – Szomor ú a n csóvált a a fejét.
Haja úgy követ t e a mozg á s á t , minth a víz alatt lenne .
Kibontott a m a batyu t. – Hozta m néh á n y kru mplit, egy fél
tököt és egy palack sört, amel y azt képz eli, hogy kenyé r.
– És mit képz el ma g á r ól a tök? – kérd ez t e kívánc si a n, az
ételt nézve. Kezét össz e kulcs olt a a hát a mögöt t.
– Tudja, hogy tök – mon dt a m . – De úgy tesz, minth a ő
lenne a lenyu gvó nap.
– És a krumplik? – kérd ez t e .
– Alszan a k – válaszolt a m. – És attól tartok, hideg e k.
Gyeng é d e n néz e t t rá m. – Ne félj! – mon dt a , és egy
szívver é s n yi időre me g é rint e t t e az arco m a t . Keze puhá b b
volt, minth a tollal simítot t a k volna végig a bőrö mö n. – Itt
vagyok. Biztons á g b a n vagy.

Az éjszak a hideg volt, így ahelye t t , hogy szoká s u n k

szerint a tetőn ettünk volna, Auri levez e t e t t a csator n a
rácsos vask a p uj á n át az Egyet e m alatt kígyózó alagut a k b a .
Ő vitte a palackot, és a ma g a s b a tartot t egy pénz é r m e
nagys á g ú tárgya t , a mely szelíd, zölde s fényt sugá rzot t. Én
vitte m a tálat, a ma g a m készíte t t e varáz sl á m p á t , a melye t
Kilvin tolvajlá mp á s n a k nevez e t t . Vörhen ye s izzás a különös
har mó ni á b a n egye s ül t Auri élénk e b b , kéke sz öld fényé v el.
Olyan alagút b a vitt, amel yn e k falain különféle formájú
és mér e t ű csövek húzódt a k. Némel yik nagyo b b vascs ő gőzt
szállított, és mé g sziget előv á s z o n b a burkolt a n is
egye nl e t e s hőt ára szt o t t . Auri gondo s a n elren d e z t e a
krumplikat a cső hajlat á b a n , ahon n a n lehá n t o t t a a
sziget el é s t , és így egy kis tűzhelyf éle keletk e z e t t .
A ma g a m m a l hozott zsákv á s z n a t kineve z t e m aszt aln a k.
A földre telep e d t ü n k , és me g o s z t o t t u k vacsor á n k a t . A
zsö ml e kicsit szár a z n a k bizonyult, viszont volt benn e
mogyor ó és fahéj. A fej salát a me gl e p ő e n friss volt. Vajon
hol találha t t a ? Neke m hozott egy porc elá n teá s c s é s z é t ,
ma g á n a k egy par á n yi ezüs t koldus bö gr é t . Olyan
ünn e p é l ye s e n töltött e ki a sört, minth a a királlyal teáz n a .
Vacsor a közbe n ne m besz élt ü nk. Ez is olyan szab ál y volt,
a melye t próbálkoz á s és téve d é s e k árá n tanult a m me g.
Aurit ne m sza b a d me g é ri nt e ni. Nem szab a d hirtele n
moz dul a t ot tenni. Nem szab a d olyan kérd é s t föltenni,
a mely akár távolról is sze m é l ye s jellegű lehet. Nem
kérd ez h e t t e m a salát á r ól vagy a zöld pénzről. Az ilyes mit ől
elfutn a az alagut a k b a , és napokig ne m látná m.
Az igaza t me gv allva mé g a valódi nevé t se m tudt a m.
Aurinak nevez t e ma g á t , de a szíve m mélyé n úgy
gondolt a m rá, mint az én kis holdtün d é r e m r e .
Auri a szokot t finnyá s elega n ci á v al evet t. Egye n e s hátt al
ült, apróka t har a p o t t . Volt egy kanal a, azzal ettük felváltva
a tököt.
– Nem hozt a d a kobozt – mond t a evé s után.
– Ma éjjel olvas no m kell – válaszolt a m. – De ha ma r o s a n
elhozo m.
 – Milyen ha m a r ?
– Mához hat éjszak á r a – felelte m. Akkor vizsgáz o m, és
értel m e tl e n lenne tová b b tanulni.
Kicsiny arc a elfelhős ö d ö t t . – Hat nap ne m ha m a r –
mond t a . – A holna p van ha m a r .
– Egy kőnek a hat nap is ha m a r – mon dt a m .
– Akkor egy kőnek játssz hat nap múlva – felelte. –
Neke m pedig holna p.
– Azt hisze m, lehet sz kő hat napig – javas olt a m. – Jobb
mint salát á n a k lenni.
Erre elmos olyod o t t . – Ez igaz.
Miután az almá v al is végez t ü n k, Auri levez e t e t t
Odale ntr e . Halkan végig m e n t ü n k a Bólintón,
végigugr ált u n k a Szökke n é s e n , aztá n be me n t ü n k a
Lebbe n t ő b e , az alagut a k útve s z t őj é b e , ahol lassú,
egye nl e t e s szél fúj. Valószínűle g ma g a m is me g t al ált a m
volna az utat, de jobb szer e t t e m , ha Auri a veze t ő m. Úgy
ismer t e Odale nt e t , mint a tenye r é t .
Wilem igaza t besz élt, kitiltott a k az Archívu mb ól. De
benn e m mindig me gvolt a képe s s é g , hogy bejus s a k olyan
helyekr e , ahova ne m lett volna szab a d. Elég nagy baj volt
ez neke m.
Az Archívu m hat al m a s , ablakt al a n kőépül e t . Ám a
diákokn a k oda b e n t friss leve gőr e van szüks é g ü k, és a
könyve k n e k mé g enn él is jobba n kell a szellőzt e t é s . Ha a
leve gő túl nedv e s , a könyv e k elroth a d n a k ,
me g p e n é s z e d n e k . Ha túl szár az, a perg a m e n kiszikka d és
szét h ullik.
Hosszú időbe telt, amíg fölfedez t e m , hol jut be a friss
leve gő az Archívu mb a . De miut á n rát alált a m a me gf el elő
alagút r a , ne m volt neh é z bejutni. Ehhez hossz a n kellett
kúszni egy ijesztő e n kesk e n y alagút b a n . Negye d ór á n át
csúszt a m- má s z t a m a piszkos kövön. Tartott a m egy ruhá t
Odale nt, amel y alig tuc at n yi út után tönkr e m e n t ,
könyökn él és térdb e n rongg yá szak a d t .
De ez csekély ár volt azért, hogy bejuth a s s a k az
Archívu mb a .
Nagyon me gl a kolt a m volna, ha rajtak a p n a k . A
legkev e s e b b , hogy kicsa p n a k . Viszont ha leszer e p e l e k a
vizsgá n, és húszt al e n t u m o s tandíjat állapít a n a k me g, az
csakn e m azonos lett volna a kicsa p a t á s s a l . Nem volt
válasz t á s o m .
 De mé g így se m aggó dt a m , hogy elkap n a k. Odab e n t
ne m volt má s fény, csak amit a diákok és a könyvt á r o s o k
vittek ma g uk k al. Vagyis az Archívu mb a n mindig éjszak a
volt, és én mindig éjjel érezt e m ma g a m a legjobb a n.
 ÖTÖDIK FEJEZET

AZ EOLIAN
A napok lass a n teltek. Addig dolgozt a m a Fisher yb e n ,
a míg az ujjaim el ne m zsibba d t a k, utá n a addig olvas t a m az
Archívu mb a n , amíg a sze m e m könnye z ni ne m kezd e t t .
A vizsga ötödik napjá n végr e befejezt e m fedélz e ti
lámp á s a i m a t , elvitt e m őket a Rakt ár b a , és re mél t e m , hogy
gyors a n elkelne k. Gondolt a m rá, hogy mé g kettőt csinálok,
de tudt a m, ne m lenné k képe s befejez ni őket a tandíjfizet é s
előtt.
Így hát má s módo n kellett pénzh e z jutno m. Még egy
éjszak á t vállalta m az Ankerb e n, a mivel potya italhoz és
marokn yi apróp é n z h e z jutott a m az elis me r ő hallga t ó s á g
jóvoltá ból. Dolgozt a m a Fisheryb e n is, egys z e r ű, hasz no s
tárgya k a t készíte t t e m , példá ul réze szköz ök e t és kétsz e r e s
ke mé n ys é g ű üvegl a p ok a t . Az ilyes mit azonn al me g v e t t e a
műh el y, és né mi haszo n is volt az üzlet e n.
Mivel ezek a szer é n y bevé t el e k ne m lettek volna
eleg e n d ő e k , csinált a m két tét el sárg a kisug á rz ót. Ha
besz e r elt é k őket a varáz sl á m p á b a , kelle me s sárg a fényt
adt a k, majdn e m olyat, mint a naps u g á r . Ezeke t jól
me gfizet t é k, mer t vesz élye s anya g o k kellett e k hozzájuk.
A neh é zf é m e k és a savgőzök jelent e t t é k a legkis e b b
problé m á t . A bizarr alkímiai össz e t e v ő k voltak igazá n
ijesztő e k. Vannak vivőan ya g o k, a melye k nyo m nélkül
átha t oln a k a bőrön, aztá n szép csöndb e n kivonják a me s z e t
a csont b ól. Mások csak lappa n g a n a k a test b e n , hóna p o kig
ne m hatn a k, amíg hirtele n vérez ni ne m kezd az e mb e r ínye
és ki ne m hullik a haja. Az Alkímiai Tansz é k e n előállított
dolgokhoz képe s t az arzé n annyi, mint a teá b a szórt cukor.
Rendkívül óvatos volta m, de a mikor a má s o dik tét el
kisug á rz ón dolgozt a m, elrep e d t a tent e n ü v e g e m , és a
vivőan ya g apró csep p e k e t lövellt a füstelvez e t ő üve g é r e ,
ahol épp e n dolgozt a m. Tulajdonk é p p e n egy se m találta el a
bőrö m e t , ám egye tl e n cse pp e c s k e az inge mr e pottya n t ,
jóval a bőrke s z t yű m hossz ú szár a fölött.
Lass a n mozogv a , egy mérőkörz ő segíts é g é v e l
me gfog t a m az inge m ujját, elhúzt a m a bőrö mt ől, nagy
kes er v e s e n kivágt a m az ingujjból a szöve t d a r a b o t , hogy
véletle n ül se érhe s s e n hozzá m. Az ese t utá n reszke t t e m ,
verejt é k e z t e m , és úgy döntöt t e m , hogy vann a k
kelle me s e b b módjai is a pénzke r e s e t n e k .
Egy batk á é r t elvállalt a m egy diákt ár s a m ügyel e t é t a
Medicáb a n , szek er e n k é n t fél pennyé r t segít e t t e m kirakod ni
egy kere s k e d ő n e k háro m szeké r mé s z köv e t . Még azna p
est e találkozt a m egy csap a t szer e n c s e j á t é k o s latorr al, akik
oda e n g e d t e k az aszt alukhoz. Két óra alatt sikerült
tizennyolc penn yt és néh á n y vas a t veszít e n e m . Noha
bőszít e t t a dolog, kénysz e rít e t t e m ma g a m a t , hogy felálljak
az aszt altól, mielőtt mé g rossz a b br a fordulna k a dolgok.
Minde n igyek e z e t e m ellené r e keve s e b b pénz volt az
ersz é n ye m b e n , mint kezde t b e n .
Szer e n c s é r e volt mé g egy trükkö m.

Trappolt a m a széle s köves ú t o n Imre felé.

Simmo n és Wilem is elkísért e k. Wil végül jelentő s
haszo n n a l tová b b a d t a kés ei szelvé n yé t egy kéts é g b e e s e t t
könyvt á r o s n a k , így mindk e t t e n vége z t e k a vizsgákk al, és
ma d a r a t lehet e t t fogat ni velük. Wil tandíja hat talent u m
nyolc tallér volt, Sim pedig mé g mindig ne m tért ma g á h o z
a gyönyör ű s é g t ől, hogy a feltűnő e n alacso n y öt talent u m
és két tallérr a taks ált á k.
Az én ersz é n ye m b e n egy talent u m és háro m tallér
csörgöt t. Baljós szá m!
Negye dikn e k Manet csatlakoz ot t hozzá nk. Bozonto s, ősz
üstöké v el és a szokott rend e tl e n ruház a t á v a l kiss é
szédült n e k tűnt, mint aki mos t kelt föl, és ne m egé s z e n
e mlé ks zik, hol van. Részbe n azért hoztuk ma g u n k k al, mer t
a triktrakh oz egy negye dik játékos is kell, ugya n a k k or
kötele s s é g ü n k n e k tartott uk, hogy időnké n t kimozdíts uk
szeg é n y ördögöt az Egyet e mr ől.
Átkeltünk a Kőhíd ma g a s ívén az Ome t hi folyó fölött, és
me g é r k e z t ü n k Imré b e . Az ősz utolsó sóhaj a volt ez,
köpe n yt vett e m a hideg ellen. A koboz jólesőe n simult a
hát a m h o z .
Imre szívéb e n kere s z t ülvá g t u n k egy ma c s k a k öv e s tére n,
és elme n t ü n k a közé ps ő szökőkút mellet t, a melye n szatírok
kerg e t t e k nimfák a t . Szélbe n szálltak a csobo gó víz
csep pj ei, amikor beálltunk az Eolian előtti sorba .
Meglep e t é s e m r e ne m Deoch állt az ajtón ál, han e m egy
vast a g nyakú, kurt a, komor férfiú. Nyújtott a a kezét. – Egy
batka lesz, ifiúr.
– Bocs á n a t ! – Félrehúz t a m a koboz tokján a k tartós zíját,
és me g m u t a t t a m a köpe n ye m r e tűzött, apró ezüs t sí pok a t .
– Ők vele m vann a k – intett e m Wil, Sim és Manet felé.
Gyan a ko dv a sandítot t a sípokra. – Fene m ó d fiataln a k
tűnik – mon dt a . Sze m e ismé t az arco mr a villant.
– Fene mó d fiatal is vagyok – felelte m hanya g ul. – Ez
rész e a vonzer ő m n e k .
– Fene mó d fiatal a sípokhoz – világosítot t föl
me gl e h e t ő s e n udvaria s gya n a k v á s s a l .
Habozt a m. Noha idős e b b n e k látszott a m a koro mn ál, ez
csak annyit jelent e t t , hogy ne m tűnt e m tizenöt n e k .
Tudo m á s o m szerint én volta m a legfiat al a b b zené s z az
Eolianb a n . Normális körül mé n ye k között jól jött, mer t
egyfajt a különle g e s s é g lett e m miatt a . De mos t…
Mielőtt bár mit kitalálha t t a m volna, a mögöt t e m álló
sorba n me g s z ól alt egy hang. – Nem ha mi s, Kett. – Egy
ma g a s nő bólintot t felé m. Hege d ű t o k volt a kezé b e n . –
Akkor szer ez t e a sípoka t, a mikor te épp e n ne m voltál itt.
Valódi.
– Köszönö m, Marie! – mon d t a m . A kidobó intett, hogy
be me h e t ü n k .
A háts ó falnál találtunk egy aszt alt, ahon n a n jól lehet e t t
látni a színpa d o t . A közeli arcoka t ké ml elt e m, és
elfojtott a m az ismer ő s csalód á s t , a mely belé m csípet t ,
mert Denn a ne m volt sehol.
– Mi volt ez a dolog az ajtónál? – kérd ez t e Manet, miut á n
sze mü g yr e vett e a színpa d o t és a ma g a s , boltíve s
me n n ye z e t e t . – Vanna k, akik fizetn e k, hogy bejus s a n a k
ide?
Nagyot nézt e m. – Har minc éve vagy diák, és sos e m
jártál az Eolianb a n?
– Hát… – Tétová n intett. – Sok volt a dolgo m, tudod.
Nem túl sűrűn jötte m át erre a partr a.
Sim neve t e t t és leült. – Hadd fogal ma z z a m me g
érth e t ő e n , Manet. Ha a zené n e k volna egye t e m e , az itt
lenne, és Kvothe lenne benn e a végz e t t arká nis t a .
– Rossz has onl a t – jegyez t e me g Wil. – Ez egy zenei
udvar, és Kvothe benn e az egyik ne me s udvar on c. Az ő
segíts é g é v e l jutunk be. Ez az egye tl e n oka, hogy olya n
rége n elviseljük idege sítő lényé t.
– Egy egé s z batk a a belé pő? – kérd ez t e Manet.
Biccent e t t e m .
Manet diploma tiku s a n hü m m ö g ö t t . Körülnéz e t t ,
me g b á m u l t a a galériá n tolongó, kiöltözöt t ne me s e k e t . – Na
– mond t a azt hisze m, ma is tanult a m vala mit.

Az Eolian csak mos t kezd e t t me g t el ni, így hát

kártyá z á s s a l ütött ük agyon az időt. Csak afféle bar á ti játék
volt, egy gar a s egy üté s, a duplája a kontr á z á s , de a milye n
szeg é n y volta m, neke m mind e n tét ma g a s n a k szá mí tot t.
Szere nc s é r e Manet olyan higga d t ponto s s á g g a l játszot t,
mint egy órasz e r k e z e t : se m mi taktikáz á s , átver é s ,
blöffölés.
Simmo n fizett e az első kör italt, Manet a má s o dika t . Mire
elhalvá n yo d t a k a fénye k az Eolianb a n , Manet és én már tíz
játsz m á t nyert ü n k, főleg azért, mert Simmo n hajla mo s volt
túl lelkes e n licitálni. Komor elégt é t e llel vágt a m zse br e a
rézba t k á t . Egy talentum, négy batka.
Időse b b férfi lépe t t a színpa dr a . Miután Stanc hion
rövide n be mu t a t t a , ma n d olinon eljátszot t a Taetn utolsó
napjának szívfájdítóa n szép változ a t á t . Ujjai könnye d é n ,
gyors a n és biztos a n futkost a k a húrokon. És a hangja…
A legtöbb dolgot lerontja az idő. Kezünk, hátu nk
elme r e v e dik. A sze mü n k elho m á l yo s o dik. A bőr durvá b b
lesz, szép s é g ü n k elherv a d. Az egye tl e n kivét el a hang. Ha
az emb e r gondot visel rá, a hang csak lágya b b lesz a kortól
és a folya m a t o s haszn ál a t t ól. Az övé olyan volt, akár az
éde s méz bor. Lelkes taps követt e dalát. A követk e z ő
perc b e n kigyúlt ak a fénye k, és elkez dő d ö t t a zsina toló
besz élg e t é s .
– Szüne t van a fellépők között – ma g ya r á z t a m Manet n e k
–, így az e mb e r e k besz élg e t h e t n e k , járkálha t n a k, italt
rend el h e t n e k . Tehlu és össz e s angyal a se me n t h e t n e me g,
ha előa d á s közbe n kezd e n é l besz élg e t ni.
Manet felfortya n t . – Ne aggódj, ne m hozlak kínos
helyz e t b e . Nem vagyok teljes e n barb á r .
– Ez csak tiszte s s é g e s figyel me z t e t é s volt – felelte m. –
Te mon dt a d el neke m, mi vesz élye s a Műhelyb e n. Én azt
mond t a m el, mi vesz élye s itt.
 – Ez a koboz má s formájú – mon d t a Wilem. – Máské p p e n
is szólt, mint a tied. Kisebb is.
Alig bírta m me g állni, hogy el ne mos olyo dj a k. Úgy
döntöt t e m , hogy ezen ne m vitatkoz o m. – Ezt a fajta kobozt
ma n d olinn a k hívják – mond t a m .
– Ugye, te is játszol? – kérd ez t e Simmo n , és úgy ficánkolt
a szék é n, mint egy lelkes kölyökkut ya . – El kellene
játsz a n o d azt a dalt, a melye t Ambros e- ról írtál – dúdolt a,
majd ének elni kezd e t t :

Az öszvér tanulhat mágiát, és lehet iskolás,

Mert az ifjú Rosey-hoz képest ö csak félig gyagyás.

Manet beleku nc o g o t t korsójá b a . Wilem elmos olyod o t t ,

a mi nála ritka s á g volt.
– Nem! – mon dt a m hat á r oz ot t a n . – Végezt e m Ambros e-
zal. Rész e mr ől kvittek vagyu n k.
– Hát persz e – felelte Wil pléhpof áv al.
– Komolya n besz él e k – mon dt a m . – Se m mi haszn a . Ez a
huzako d á s csak bossz a n tj a a ma gi szt e r e k e t .
– A bossz a n t á s me gl e h e t ő s e n enyh e kifejez é s – jegyez t e
me g szár az o n Manet. – Én ne m egé s z e n ezt választ ot t a m
volna.
– Tartozol neki – mond t a Sim, és felvillant a sze m é b e n a
har a g. – Mellesleg ne m vádoln a k me g az Arkánu m tagjá hoz
mélt a tl a n viselke d é s s e l csak azért, mert eléne k el s z egy
dalt.
– Nem – helye s el t Manet. – Csak me g e m e lik a tandíjat.
– Micsoda! – hördült föl Simmo n. – Ezt ne m teh e tik. A
tandíj a vizsga e r e d m é n y e i d t ől függ.
Manet belehork a n t o t t a szájá hoz e melt korsób a . – A
vizsga csak az egyik figura a táblá n. Ha me g e n g e d h e t e d
ma g a d n a k , me g s z or o n g a t n a k kicsit. Ugya n e z az ábra, ha
bajt kever sz. – Szúrós a n mer e d t rá m. – Ez alkalo m m a l
kétfelől kaph a t o d az áldá s t. Hánysz or álltál be a szarva k
közé a múlt sze m e s z t e r b e n ?
– Kétsz er – ismer t e m el. – De má s o d s z or ne m igaz á n az
én hibá m volt.
– Hát persz e – mond t a Manet. – Azért kötözt e k ki és
korbá c s olt a k vére sr e ? Mert ne m a te hibá d volt?
Kényel me tl e n ül izegt e m- mozog t a m a széke m e n . A
hát a m o n húzódt a k a mé g ne m teljes e n begyó g yult heg e k.
– Nagyob br é s z t ne m az én hibá m volt – helye s bít e t t e m .
 Manet vállat vont. – Nem az a kérd é s , kinek a hibája.
Nem a fa gerje szti a vihart, de mind e n bolond tudja, hova
csap le a villá m.
Wilem komolya n bólintott. – Mi oda h a z a azt mon djuk: a
legma g a s a b b szöge t verik be elsőn e k. – A homloká t
ráncolt a . – Siaru nyelve n szebb e n hangzik.
– De nagyr é s z t mé gis a vizsga hat ár ozz a me g a tandíjat,
ne m? – kérde z t e felindult a n Sim. Hangs úlyá b ól ítélve soha
esz é b e se m jutott az a lehet ő s é g , hogy sze m é l ye s
ellensz e n v e k , politikai me g g o n d ol á s o k is szer e p e t
játszh a t n a k az egye nl e g b e n .
– Nagyr é s z t – isme r t e el Manet. – De a me s t e r e k ma g u k
döntik el, mit kérd ezz e n e k , és mind e g yik elmon d h a tj a a
ma g á é t . – Ujjain szá ml álni kezde t t . – He m m e ne m kedv el,
és kétsz e r e s e n el tudja ázta t ni azt, akit utál. Lorrent már az
elején ma g a d r a har a gítot t a d , és sikerült me g őrizn e d az
ellensz e n v é t . Bajkev er ő vagy. A sze m e s z t e r végé n
majdn e m egy teljes het e t mula sz t ot t ál. Nem szóltál előre,
és ne m adt ál ma g ya r á z a t o t utólag. – Jelentős é g t e lje s
pillant á s t vet e t t rá m.
Az aszt alt nézt e m. Szá mo s órát azért hagyt a m ki, hogy
Manet keze alatt dolgozh a s s a k a Műhelyb e n.
Manet egy idő utá n vállat vont és folyta tt a : – Ráad á s ul
mos t úgy vizsgáz t a t n a k , mint Re'lart. Maga s a b b rang n ál a
tandíj is e melk e dik. Ez az oka, hogy ilyen sokáig mar a d t a m
E'lir. – Kemé n ye n néz e t t rá m. – Tudod, mire tippele k?
Szere nc s é s vagy, ha a tandíjad ne m éri el a tíz talent u m o t .
– Tíz talent u m . – Sim felszissz e n t , és együt t érzőn
csóvált a a fejét. – Még szer e n c s e , hogy teli a zseb e d!
– Egyált al á n nincs teli – felelte m.
– Az me g hogy lehe t? – kérd ez t e Sim. – A ma gisz t e r e k
majdn e m húsz talent u mr a bünt e t t é k Ambros e- t, ami ért
eltört e a hang s z e r e d e t . Mit csinált ál annyi pénzz el?
Lenézt e m a hang s z e r t o kr a , és gye n g é d e n arré b b tolta m
a lába m m a l .
– Egy új kobozr a költött e d? – hüled e z e t t Simmo n . – Húsz
talent u m o t ? Tudod te, mit lehet venni ennyi pénz é r t ?
– Egy kobozt? – kérd ez t e Wilem.
– Nem is tudt a m, hogy képe s vagy ennyi pénzt költeni
egy hang s z e r r e – jegyez t e me g Simmo n .
– Ennél sokkal több e t is lehet – felelte Manet. – A
hang s z e r e k olyanok, akár a lovak.
 Ez kissé me g a k a s z t o t t a a társ alg á s t . Wil és Sim
érte tl e n ül nézt e k rá.
Elneve t t e m ma g a m . – Jó has onl a t!
Manet bölcs e n bólintott. – A lovak ért ék e nagyo n
szóródik. Vehet s z elnyűt t öreg igáslova t ne m egé s z e n egy
talent u m é r t . Vagy vehe t s z tánc os léptű vaulde r t
negyv e n é r t .
– Nem valószínű – mord ult föl Wil. – Legalá b bis valódi
vaulder n él.
Manet elmo s olyo do t t . – Pontos a n . Ám ha isme r s z
olyanok a t , akik lóra költik a pénz ük e t , létezh e t n e k olyanok
is, akik jó hárfát vagy heg e d ű t veszn e k ma g u k n a k.
Simmo n hüled e z e t t . – Az apá m egysz e r teljes
kétsz á z ö t v e n e t költött egy kiváló kae pc air a !
Oldalra dőlte m és előre m u t a t t a m . – Ott az a szőke férfi.
A ma n d o- linja kétsz e r annyit ér.
– Akkor is – ma k a c s k o d o t t Simmo n. – A lovakn a k
vérvon al uk van. tenyé s z t h e t e d , el is adh a t o d őket.
– Annak a ma n d olinn a k is van vérvon al a – felelte m. –
Maga Antres s or készíte t t e . Legalá b b százötv e n éve s.
Figyelt e m, ahogy Simb e n leülepszik az infor má ció,
miközb e n végigjár a tj a tekint e t é t a tere m b e n találha t ó
hang s z e r e k e n . – Akkor is! – mond t a . – Húsz talent u m . – A
fejét csóvált a . – Miért ne m várt ál a vizsga utá nig? Ami
pénz e d mar a d, a kobozr a költhe t t e d volna.
– Muszáj játsz a n o m az Ankerb e n – ma g ya r á z t a m . –
Ingye n szállás t és kosztot kapok, mer t én vagyok a házi
zené s z . Ha ne m játszo m, ne m mar a d h a t o k .
Ez volt az igazs á g, de ne m a teljes igazs á g. Anker
hitelez e t t volna, ha eléb e táro m a helyze t e m e t . De ha
várok, csakn e m két het e t kellett volna koboz nélkül
tölten e m . Olyan lett volna, minth a egy foga m vagy egy
végt a g o m hiányoz n a . Mintha két deká dr a bevarr t á k volna a
szá m a t . Elképz elh e t e tl e n volt.
– És ne m az egészet költött e m a kobozr a – folyta tt a m . –
Volt néh á n y má s kiadá s o m is. – Először a ga ele t n e k
fizett e m vissz a a kölcsönt. Hat talent u m volt, de me g a d ni a
tartoz á s o m a t Devinek olyan érzé s volt, mint h a szikla ese t t
volna le a melle mr ől.
Most azonb a n mint h a ismé t rá m heng e r e d e t t volna. Ha
Manet becsl é s e csak félig- me d di g pontos , akkor nagyo b b
bajba n vagyok, mint gondolt a m.
 Szer e n c s é r e elhalvá n yo d t a k a fénye k, a tere m
elcsön d e s e d e t t , me g m e n t v e eng e m a tová b bi
ma g ya r á z k o d á s t ól. Amikor felnézt ü nk, Stanc hion épp e n
Marie- t kísért e a színpa dr a . Stanc hion a közelbe n ülő
hallgat ókk al csev e g e t t , miközb e n Marie hangolt. A
ter e m b e n halkulni kezd e t t a besz élg e t é s .
Kedvelt e m Marie- t, aki a legtöb b férfinál ma g a s a b b volt,
kevély, mint egy ma c s k a , és legalá b b négy nyelve n
besz élt. Imre legtöbb muz sikus a igyek ez e t t követ ni a
legúja bb divatot, azt re mélv e , hogy így elvegyül h e t n e k a
ne me s s é g közé, Marie azonb a n úti ruhá t viselt, munk á h o z
alkal ma s nadr á g o t , és akár húsz m é rfölde s gyaloglá s okr a
varrot t csiz má t .
Ezzel ne m azt akaro m mon d a ni, hogy háziszőtt e s b e n
járt. Csak ne m érdek elt e a divat vagy a cico ma . Jól szabot t,
előnyös ruháit nyilvánv aló a n szabón ál varra t t a . Ma est e
patrón áj a , Jhale úrnő színeib e, barn á b a és burgu n di
vörösb e öltözött.
Mind a négye n a színpa d o t bá mult uk. – Be kell vallano m,
hogy Marie sokszor elgond olkozt a t o t t – mon dt a halka n
Wilem.
Manet halka n kuncogo t t . – Másfél nő – mon dt a . – Ami azt
jelenti, hogy ötször annyira nő, mint ame n n yiv el
bár m el yikőtök tudn a mit kezde ni. – Más körül mé n ye k
között egy ilyen kijelent é s heve s tiltakoz á s t váltott volna ki
mindh á r m u n k b ól. De Manet hangjá b a n nyo m a se m volt
gúnyolód á s n a k , így annyib a n hagyt uk. Különös e n, mivel
valószínűl e g igaz a lehe t e t t .
– Én biztos a n ne m – mon dt a Simmo n. – Mindig olyan,
minth a birkóz á s r a készüln e. Vagy elme n ni, hogy betörjön
egy vadlova t.
– Megt e s zi – kuncogo t t Manet. – Ha egy jobb korba n
élné nk, egy ilyen nőne k te mplo m o t épít e n é n e k .
Elhallgat t u n k, mert Marie befejezt e a hangol á s t , és
beleke z d e t t egy éde s rondób a , a mely lass ú és szelíd volt,
akár a lágy tava s zi szellő.
Már ne m volt időm me g m o n d a ni Simmo n n a k , hogy
nagyj á b ól igaza van. Egysz er a Kova és Bogá nc s b a n
látt a m, hogy Marie állon vág egy e mb e r t , ami ért az
„nagys z áj ú nyirett yű s kurvá n a k ” neve zt e . Bele is rúgot t,
a mikor az illető a földre került. De csak egysz e r , és ne m
okozott mar a d a n d ó sérülé s t.
 Marie folyta t t a a rondót, a kedv e s and alg á s fokozat o s a n
gyors ult friss üge t é s s é . Olyasfajt a dalla m volt, amir e csak
az tánc ol, aki rendkívül fürge lábú vagy rendkívül rész e g.
Addig gyorsítot t, amíg át ne m lépt e az eltánc olh a t ó s á g
hat ár á t . Ez már ne m üge t é s volt, han e m seb e s vágt a , két
gyer e k vers e n yf ut á s a . Ámulta n nézt e m, hogy a viharos
te mp ó ellen ér e is milye n tiszt a és világos az ujj moz g á s a .
Gyors a b b a n . Sebe s e n , mint a kopók űzte szarva s .
Kezdte m aggód ni, tudva , hogy csak idő kérd é s e , mikor
csúszik el a vonó, vagy mikor mar a d ki egy hang. Ő mé gis
folyta t t a , mind e n hangja tökélet e s , éles, erős és éde s volt.
Ujjai széle s ívben röpködt e k a húrok felett. Másik keze a
félel me t e s szág uld á s b a n is lazán és hanya g ul fogt a a
vonót.
Még gyors a b b a n . Arca elszá nt volt, vonót tartó keze
elmo s ó d o t t . Még gyors a b b a n . Izmai feszült e k, hossz ú lábá t
szilárda n me gv e t e t t e a színpa d o n, a heg e d ű t ke mé n ye n az
álla alá szorított a . A hangok olyan éles e n szóltak, mint a
regg eli ma d á r c siripel é s . Még gyors a b b a n .
Lassítá s nélkül fejezt e be egy hirtele n tuss al, a melyn e k
cifráz a t á b a n egye tl e n hangot se m téve s z t e t t el. Izzadt a m ,
mint a me g h aj sz olt ló, szíve m vadul vert.
Nem én volta m az egye tl e n. Wil és Sim homloka is
fénylet t a verejt é kt ől.
Manet ujjai fehér e k voltak, úgy szorított a az aszt al
szélét. – Kegyel m e s Tehlu – mon dt a elfúló hango n. – Itt
mind e n est e ilyen zene van?
Rámo s olyo g t a m . – Még korá n van – felelte m. – Enge m
mé g ne m is hallott ál.

Wilem fizett e a követk e z ő kört. Beszélge t é s ü n k

átcs ú s z ot t az egye t e mi pletyk á k b a . Manet a ma giszt e r e k
felénél rége b b e n volt az Egyet e m e n , így több botrá n yo s
törté n e t e t ismer t, mint mi hár m a n együt t v é v e .
Egy sűrű, ősz szakállt viselő kobozos előa dt a az En
Faeant Morie vérp ez s dítő variációját. Utána két szé p nő,
egy negyv e n e s és egy má sik, aki kora szerint a lánya
lehe t e t t , duet t e t ének elt Laniel Young- Againról, a melye t
mé g sos e m hallott a m.
Visszahívt á k Marie- t, aki egysz e r ű dzsigg e t heg e d ül t
olyan lelkes e d é s s e l , hogy az e mb e r e k ropni kezdt é k az
aszt alok között. Manet beállt a befejező kart á nc b a , és mi
ne m győzt ünk á mul ni, hogy milye n ügye s e n járja.
Megéljen e z t ük, és ő kivörösö dv e , zihálva ült vissz a a
helyér e .
Wil fizete t t neki egy italt, Simmo n lelkes e n fordult felé m.
– Nem! – mond t a m . – Nem játszo m el. Már közölte m!
Sim annyira lekóka d t a csalód á s t ól, hogy akar a tl a n ul
elnev e t t e m ma g a m . – Tudod, mit? Körbejáro m a ter m e t . Ha
találkozo m Threp é v el, ráve sz e m , hogy elén e k elje.
Ráérős e n kere sz t ülv á g t a m a zsúfolt ter m e n . Fél
sze m m e l Threp é t kere s t e m , de igazs á g szerint Denn a járt
az esze m b e n . Nem látt a m, hogy belép e t t volna, de volt rá
es ély, hogy egysz e r ű e n csak elszala s z t o t t a m a muzsikál á s ,
kártyá z á s és általá n o s nyüz s g é s közep e t t e .
Negye d ór á b a telt, hogy móds z e r e s e n végigjárja m a
zsúfolt nagyt e r m e t . Minde n arcot me g n é z t e m , útközb e n
me g állt a m párszor, hogy szót válts a k néh á n y zené s s z el.
Akkor ért e m föl a galériár a , amikor a fénye k ismé t
elhalvá n yo d t a k . A korlát n a k dőlve hallgat t a m egy ylli
dud á s t , aki bán a t o s a n kanya r g ó dalla mo t játszott.
Amikor kigyúlt ak a fénye k, végig m e n t e m az Eolian
széle s, sarló alakú erkélyé n. Kutat á s o m leginká b b
forma s á g volt. Körülbelül annyi értel m e volt Denn á t
kere s n e m , minth a jó időért imádkoz n é k.
De a mai est e kivét elt jelent e t t a szab ál y alól. A má s o dik
e mel e ti karza t o n járkálva észr ev e t t e m egy söt é t hajú,
ma g a s úrie mb e r mellet t. Úgy módo sít ot t a m uta m a t az
aszt alok között, hogy véletle n ül találkozh a s s u n k.
Denna fél percc el későb b vett észr e. Boldog izgalo m m a l
elmo s olyo d o t t , kihúzt a kezé t az úrie mb e r karjából, és
közele b b intet t.
A mellet t e álló úr jóképű volt, büszke , mint egy sólyo m,
az álla vete k e d e t t egy kapt af á v al. Vakító fehér
selye mi n g e t , vérvörösr e fest e t t, hasított b őr zubbon yt
viselt. Ezüst hí mz é s . Ezüst övcs a t és kézelő. Minde n ízébe n
ma g a a tökéle t e s mod e gi úrie mb e r . Ruhájá n a k ára mé g
akkor is egy teljes évre fedezt e volna a tandíja m a t , ha ne m
szá molt a m bele a gyűr űit.
Denná n a k itt a bűb ájos á n gyönyör ű s é g e s partn e r
szer e p e jutott. Rége b b e n leginká b b olyan öltözékb e n
látt a m, amilye t ma g a m is viselte m: stra p a bír ó, utaz á s h o z
tervez e t t , egysz e r ű ruhákb a n . Ma est e azonb a n hossz ú,
zöld selye mk ö n t ö s t viselt. Söté t haja műv é s zi gyűrűk b e n
kere t e z t e az arc át és omlott a vállára. A nyak á b a n
könnyc s e p p alakúr a csiszolt, sima sma r a g df ü g g ő lógott,
pontos a n olyan árnyal a t ú, mint a ruha, a mi ne m lehet e t t
véletle n.
Kicsit kopot t n a k érezt e m ma g a m . Nem is kicsit. Volt
össz e s e n négy- inge m, két nadr á g o m és néh á n y alsó m.
Mindeg yik má s o d k é z b ől való, mind e g yik viselte s. Ma est e a
legjobb ruhá m b a n volta m, de biztos a n me g é r tit e k, ha azt
mond o m, hogy a legjobb se m volt különös e b b e n jó.
Az egye tl e n kivét elt Fela ajánd é k a jelent e t t e , a
köpe n ye m . Meleg volt, csod ál a t o s , épp e n rá m szabt á k
zöld- feket e szöve t b ől, és sok- sok zse b e volt belül.
Elegá n s n a k se m mi k é p p se m neve z h e t t e m , de ez volt a
ruha t á r a m legfino m a b b dar a bj a .
Ahogy közele b b ért e m, Denn a előrelé p e t t , és csókr a
nyújtott a a kezét. A moz dul a t kimért volt, csakn e m dölyfös.
Fegyel m e z e t t arcc al, udvaria s a n mos olygot t . A felület e s
sze ml élőn e k úgy tűnh e t e t t , hogy az előkelő dá m a
kegye s e n leere s zk e dik egy sze g é n y, fiatal zené s z h e z .
Csak a sze m e árult a el, az a kávé n ál világos a b b ,
csokolá d é n á l söt é t e b b , mélyt üz ű sze m. A sze m e táncolt és
kac a g ot t . A mögöt t e álló úrie mb e r alig észr ev e h e t ő e n
össz evo n t a a sze möl dök é t , a mikor hölgye a kezé t nyújtott a
neke m. Nem tudt a m, milye n játékot játszik Denn a , de
sejte t t e m , mi lesz ebb e n az én szer e p e m .
Így hát hódola t t al hajolta m a keze fölé, és csókot
lehelt e m rá. Fiatal koro mb a n me g t a ní t ot t a k az udvari
modorr a , tudt a m, mit csinálok. Hajlonga ni akárki képe s , de
egy ügye s me g h a jlá s h oz gyakorlá s kell.
Ez kecs e s és hízelgő me g h a jlá s volt. Miközbe n ajka m a
kézfejé t érint e t t e , könnyű kéz moz d ul a t t al oldalra csa pt a m
a köpe n ye m e t . Ez volt a legne h e z e b b részlet, hossz ú órákig
gyakor olt a m a fürdőh á z tükre előtt, hogy kellően hanya g
legye n.
Denna a hulló levél elega n ci áj á v al puke dlize t t, és
hátr al é p e t t az úrie mb e r mellé. – Kvothe, ő Lord Kellin
Vante ni e r. Kellin, ő Kvothe.
Kellin végig m é r t , és lélegz e t v é t el n él rövide b b idő alatt
véle m é n yt formált róla m. Elutasító arcc al bicce nt e t t . Nem
ismer e tl e n szá mo m r a a me gv e t é s , mos t mé gis me gl e p ő e n
rosszul ese t t.
 – Szolgála t o dr a , nagyur a m . – Udvaria s a n me g h a j olt a m,
és úgy helyezt e m át a súlypon t o m a t , hogy hátr a h ulló
köpe n ye m me g m u t a s s a a tehe t s é g e m e t jutal ma z ó
ezüs t sípok a t .
Gyakorlott érdekt el e n s é g g e l má sf el é készült pillant a ni,
a mikor me g a k a d t a sze m e a fénylő ezüs t ö n. Ékszern e k
ne m volt különleg e s , de itt volt jelent ős é g e . Igaza t mond o t t
Wilem: az Eolianb a n én má g n á s volta m.
És ezt Kellin is tudt a . Szívver é s n yi töpr e n g é s utá n
viszonoz t a me g- hajláso m a t . Valójáb a n alig volt több
bólintá s n ál. Annyira hajolt me g, ame n n yir e az udvaria s s á g
me gk öv e t e l t e . – A tiédr e és csalá do d é r a – felelte tökélet e s
aturi kiejté s s el. A hangj a mélye b b volt az enyé m n é l , mel e g
bas sz u s , épp e n csak annyi mod e gi hanglejt é s s e l, ami
enyh é n dalla mo s s á tett e a besz é d é t .
Denna bicce nt e t t a férfi felé. – Kellin tanítg a t o t t hárfáz ni.
– Azért vagyok itt, hogy elnye rje m a sípoka t – mond t a a
férfi, ma g a biz t os , mély hango n.
Amikor besz élt, a környe z ő aszt alokn ál ülő hölgye k
me gfor dult a k, és éhe s e n guszt ált á k félig leeng e d e t t pilláik
alól. Rám ellenk ez ő hat á s s a l volt a hangj a. Nem elég, hogy
gazd a g és jóképű? De hogy mind e n n e k a tet ej é b e a hangj a
olyan legye n, mint a mele g kenyé rr e csurg a t o t t méz, az
egys z e r ű e n me g b o c s á t h a t a t l a n . A hangj á t ól úgy érezt e m
ma g a m , mint a farká n fogott ma c s k a , amel ye t visszaf elé
simog a t n a k vizes tenyé r r el.
A kezér e pillantot t a m . – Egyszóv al hárfázol?
– Hárfa mű v é s z vagyok – helye s bít e t t mer e v e n . –
Pend e n h a l e - en játszo m. A hang s z e r e k királyá n.
Beszívta m a levegőt, azut á n becs ukt a m a szá m a t . A
mod e gi nagy hárfa ötsz áz éve volt a hang s z e r e k királya.
Mana ps á g ódon ritka s á g . Annyiba n hagyt a m a dolgot,
Denn a kedvé é r t . – Ma est e me gkís é r t e d a szer e n c s é d e t ? –
kérd ez t e m .
Kellin sze m e kiss é össz e s z ű k ült. – Se m mif él e
szer e n c s é n e k nincs szer e p e a játéko m b a n . De ne m. Ma
est e hölgye m, Dinael társ a s á g á t élvez e m.
– Ajkához emelt e Denn a kezét, és szórakozot t a n
me g c s ó k olt a . Úgy hordozt a körbe a tekint e t é t a mor moló
töme g e n , minth a a gazd áj uk lenne.
– Azt hisze m, itt méltó társ a s á g b a n leszek.
Denná r a pillantot t a m , de kerülte a tekint e t e m e t .
Félreh ajt ot t a a fejét, és egyik fülbev alójáv al játszot t,
a melye t eddig eltak a r t a haja. Apró, könnyc s e p p alakú
sma r a g d volt, ugya n ol ya n színű, mint a függő.
Kellin sze m e ismé t végigvillant rajta m. Rosszul szabot t
ruhá m o n . A haja mo n , amel y túl rövid volt ahhoz, hogy
divatos legye n, de elég hossz ú ahhoz, hogy ápola tla n
benyo m á s t kelts e n. – Te… dud á s vagy?
Ez volt a legolcsób b hang s z e r . – Duda m ű v é s z –
mond t a m könnye d é n . – De ne m. Jobba n kedv el e m a
kobozt.
Felvont a a sze möl dök é t . – Udvari lanton játszol?
Minde n erőfe szít é s e m ellené r e me g m e r e v e d e t t a
mos olyo m. – Színhá zi kobozos.
– Aha! – mond t a és fölnev e t e t t , mint h a váratl a n ul
értel m e t nyert e k volna a dolgok. – Népz e n e !
Ezt is annyib a n hagyt a m , bár mos t neh e z e b b volt, mint
előzőleg. – Van már helye t e k? – kérde z t e m ragyo gv a . – Van
lent egy aszt alu nk, ahon n a n jól lehe t látni a színpa d o t .
Csatlakozz a t ok hozzá nk.
– A hölgy – itt Denna felé bólintott – és én már kapt u n k
egy aszt alt a har m a dik szint e n. Jobba n kedvel e m a fenti
társ a s á g o t .
Denna , aki kívül es e t t Kellin látókör é n, a sze m é t
forgat t a .
Mozdulatla n arcc al, udvaria s a n bókolta m mé g egye t
Kellinnek. Alig volt több egy bólintá s n ál. – Akkor ne m is
tartózt a tl a k titeke t .
Denna felé fordulta m. – Hölgye m. Meglátog a t h a tl a k
majd vala mikor?
Sóhajtott, mint aki mind e n ízébe n társ a s á gi úrinő, kivéve
a sze m é t , a mely tová b br a is kac a g o t t az udvaria s ko d ó
közhelye k e n . – Bizonyá r a me g é r t e s z , Kvothe. A követk e z ő
napok b a n nincs egy szab a d perc e m. De a deká d végé n
me gl á t o g a t h a t s z , ha óhajtod. A Szürke Embe r b e n van
szálláso m.
– Megtiszt elsz – mon dt a m , és sokkal mélye b b e n
hajolta m me g előtt e, mint Kellin előtt. Ez alkalo m m a l
neke m forgat t a a sze m é t .
Kellin úgy nyújtott a neki a karját, hogy hát a t fordított
neke m. Tovalejte t t e k a töme g b e n . Olyan fennkölt e n
lebe g t e k a közöns é g soraiba n, minth a az övék lenne a
hely, vagy fontolga t n á k, hogy me gv e s zik nyar alón a k. Csak
a régi ne m e s s é g mozog ilyen hanya g arrog a n ci á v al, mer t
me g van győződv e róla, hogy az egé s z világ az ő
szórakozt a t á s u k r a létezik. Denn a nagys z e r ű e n játszott,
Kaptafa állú Kellin uras á g szá m á r a olyan ter mé s z e t e s volt,
mint a lélegz é s .
Nézte m után uk, amíg félútr a ne m ért ek a har m a dik
szintre vezet ő lépcs őn. Denn a ott me g állt, és a fejéh ez
kapott. Aztán riadt arcc al járta t t a sze m é t a padlón. Pár szót
váltott a k, a lány fölfelé mut a t o t t . Kellin bicce nt e t t , és
eltűnt a sze m e m elől.
Ösztöns z e r ű e n a padlór a nézt e m, és észre v e t t e m az
ezüs t csillogá s á t ott, ahol Denn a állt a korlát mellett.
Odalé pt e m és me g állt a m, a mitől két cealdi kere s k e d ő n e k
ki kellett kerülnie.
Úgy tett e m, mint h a a lenti töme g e t bá mul n á m , a míg
Denn a oda ne m ért és me g ne m kocogt a t t a a válla m a t . –
Kvothe! – mon dt a aggo d al m a s a n . – Ne hara g u dj, hogy
zavarlak, de azt hisze m, elveszít e t t e m az egyik
fülbev aló m a t . Lennél olyan kedv e s és segít e n él
me gk e r e s ni? Egy perc e mé g me gv olt.
Belee g ye z t e m , és ha m a r o s a n élvez h e t t ü k a me g hit t s é g
örö mé t , miközb e n a fejünke t össz e d u g v a , illedel m e s e n
kere s g él t ü n k a padlón. Szer e n c s é r e Denna bő szoknyá s
ruháj a mod e gi fazonú volt. Ha oldalt felha sítot t á k volna,
ahogy az álla mköz ö s s é gi divat diktálja, illetlens é g lett
volna guggolni benn e .
– Az isten e k test é r e ! – morogt a m . – Honna n aka s zt o t t a d
le ezt?
Denna kuncogo t t . – Csitt! Te java solt a d, hogy tanuljak
me g hárfáz ni.
Kellin egé s z jó tan á r,
– A mod e gi ped álos hárfa ötször súlyos a b b a tiédn él –
mond t a m . – Szalonb a való hang s z e r . Sose vihet e d
ma g a d d a l az útra.
Már ne m mí mel t e , hogy a fülbev alóját kere si.
Jelentős é g t elj e s pillant á s t vete t t rá m. – És ki mondj a, hogy
neke m sos e lesz szalono m, amel yikb e n hárfát tarth a t ok?
Ismé t a padlót sze ml élt e m , és vállat vont a m, már
a me n n yir e ebb e n a pózba n teh e t t e m . – Gondolo m, ez elég
ok a tanul á s r a . És eddig hogy tetszik?
– Jobb, mint a lant – felelte. – Ennyit már látok. Bár
éppho g y el tudo m játsz a ni a Mókus a háztet őnt.
 – Na és ő jó? – Kajánul mos olyogv a nézt e m rá. – Mármint
a keze.
Denna kiss é elvörös öd ö t t , és egy pillana t r a úgy néz e t t
ki, mint aki me g akar ütni. De mé g időbe n esz é b e jutott az
illem, és csak össz e s z ű k ült a sze m e . – Borzal ma s vagy –
mond t a . – Kellin tökélet e s úrie mb e r .
– Tehlu me n t s e n me g a tökéle t e s úrie mb e r e k t ől –
mond t a m .
Megrázt a a fejét. – Szó szerint érte t t e m – mond t a . – Még
sos e m hagyt a el Modeg e t . Olyan, akár a róka a
baro mfiudv a r b a n .
– Szóval mos t Dina el vagy? – kérd ez t e m .
– Csak mos t. És csak neki – felelte, és halvá n y mos ollyal,
oldalról néze t t rá m. – Tőled jobba n szer e t e m a Denn á t .
– Jó tudni – mond t a m , aztá n föle mel t e m a keze m a
padlóról, és me g m u t a t t a m a fülbev aló kicsiny
könnyc s e p pj é t . Denna úgy tett, mint aki mos t vett e észre.
Elvett e, a fényb e tartott a . – Aha! Hát itt van!
Fölállta m és fölsegít e t t e m . Hátra do b t a a haját, és felé m
fordult. – Ügyetle n vagyok az effélé h e z – mond t a . –
Berakn á d ?
Mellé lépt e m, közel hozzá, ő pedig oda a d t a a fülbevalót.
Gyöng e vadvirá g illata volt, ám alatt a érzet t az őszi avar
szag a , haján a k söté t szag a . Az út porá n a k van ilyen szag a ,
a levegőn e k egy nyári vihar előtt.
– Na és kicsod a ? – kérd ez t e m halka n. – Valakinek a
má s o dik fia?
Alig észr ev e h e t ő e n me gr á z t a a fejét. Egy hajfürtje
végigsi mít ot t a a keze m fejét. – A saját jogán lord.
– Skethe retaa van ! – káro mk o d t a m . – Hogy csukják le a
fiaidat és a lányaid a t!
Denna ismé t halka n neve t e t t . Belerázkód o t t , ahogy
prób ált a visszafojta ni.
– Maradj nyugt o n – mon dt a , és gye n g é d e n me gfogt a m a
fülét.
Denna mélye n beszívt a a levegőt , aztá n kieng e d t e , és
össz e s z e d t e ma g á t . Beaka s z t o t t a m az éksz e r t a
fülcimp áj á b a , arré b b húzódt a m . Föle mel t e a kezét,
ellenőrizt e a fülbevalót, azut á n hátr al é p e t t és bókolt. –
Nagyon köszönö m a segíts é g e d e t .
Ismé t me g h aj olt a m. Nem volt olyan csiszolt, mint a
koráb bi, de sokkal őszint é b b volt. – Szolgálat o dr a ,
hölgye m.
Mielőtt elfordult volna, Denn a mel e g e n rá m mos olygot t ,
és a sze m e ismé t neve t e t t .

A forma kedv é é r t átné z t e m a má s o dik karza t ot , á m

sehol ne m látta m Threp é t . Nem akart a m abb a a kínos
helyz e t b e kerülni, hogy ismé t találkozno m kelljen Denn á v al
és a lordocsk áj á v al, ezért úgy hat á r oz t a m , hogy a
har m a di k szint e t kihagyo m.
Sim ugya n c s a k eleve n n e k tűnt az ötödik pohá r utá n.
Manet roggya n t a n ült a széké b e n , a sze m é t félig lehunyt a ,
korsója elpihe nt a pocakjá n. Wil olyan volt, mint mindig, a
kifürké sz h e t e t l e n , söté t sze m é v e l.
– Sehol nincs Threp e – mond t a m és leülte m. – Sajnálo m.
– Hát az nagy baj – felelte Sim. – Van rá esély, hogy
patrón u s t találj ma g a d n a k ?
Keserű e n rázt a m a feje m. – Ambros e mind e n ne m e s t
me gf e n ye g e t e t t , vagy lefizet e t t száz mérföldön belül.
Hallani se m akarn a k róla m.
– Miért ne m tá mo g a t Threp e ? – kérde z t e Wilem. – Kedvel
tége d.
Megrázt a m a feje m. – Threp e már így is tá mo g a t háro m
zené s z t. Igazá b ól négye t , de kett e n közülük háza s o k.
– Négye t ? – borza d t el Sim. – Csoda, hogy ennivalór a jut
neki.
Wil érde klődv e félreh ajt ot t a a fejét. Sim előre h ajolt, hogy
me g m a g y a r á z z a . – Threp e gróf. De igazá ból nincs túl nagy
birtoka. Négy zené s z tá mo g a t á s a az ő bevé t el é b ől egy
kicsit… túlzá s.
Wil elko mor o d o t t . – Se m milye n pénz ne m túlzás, ha
italra vagy zené r e költik.
– Egy patrón u s enn él többr e kötele s . – Sim szá mol ni
kezdt e az ujjain.
– Ott van mindjárt a patron ál á si szerződ é s . Azonkívül
biztosít a ni kell a zené s z ei n e k szállást és ellátá s t , egyé vi
bért me g egy öltözet ruhá t csalá dja színeib e n…
– Hagyo m á n yo s a n két öltözék jár – szólta m közbe. –
Minden évbe n. – Noha színé s ztr u p p b a n nőtt e m föl, sos e
tetsz e t t Lord Greyfallow libériája. Mosta n á b a n azonb a n
akar a tl a n ul elképz elt e m, me n n yi t javulna a ruha t á r a m , ha
kapn é k két öltöze t ruhá t.
 Simmo n vigyorgot t, mer t me g é r k e z e t t a pincérfiú. Nem
is kellett kérd ez ni, ki rend elt e a kör szed e r p álink á t . Némá n
ránk emelt e a poha r á t , és egye tl e n korttyal eltünt e t t e a
tart al m á t . Viszonozt a m a köszönt é s t , Wilem szintúgy, noha
nyilvánv aló a n neh e z é r e es e t t. Manet me g se moz dult,
gya n ú m szerint elszundít ot t .
Ez ne m jó üzlet – mond t a Wilem, és letett e a pohar á t . –
A patrón u s se m mi t se m nyer, csak a zseb e lesz üre s e b b .
– A patrón u s hírnev e t kap cser é b e – ma g ya r á z t a m . –
Ezért viselik az előa dók a színeit. Ezenfelül a
rend elke z é s é r e állnak, ha hívja őket, legye n az
össz ejöve t el, bál vagy par á d é . Néha daloka t vagy
színdar a b o k a t írnak a tisztel e t é r e .
Wil tová b br a is kétke d e t t . – Mégis úgy tűnik, hogy a
patrón u s ráfizet a dologr a.
– Ez azért van, mer t csak a kép felét látod – mon dt a
Manet, és kiegye n e s e d e t t a szék é b e n . – Nagyvá r o si fiú
vagy. Nem tudod, milye n dolog faluba n felnőni, valakine k a
birtoká n.
– Ez itt Lord Poncingt o n földje – mon d t a Manet, és a
kilöttye n t sörrel kört rajzolt az aszt al közep é r e . – Ahol élsz
mint der ék köze m b e r .
– Fölvett e Simmo n üres pohar á t , és a körbe tett e .
– Egy napon át me g y a városk á n egy fickó, aki Lord
Poncingt o n színeit viseli. – Fölvett e teli kupicájá t,
végigkopo g o t t vele az aszt alon, amíg a körbe ne m ért, Sim
üres poha r a mellé. – És ez a fickó mind e n ki n e k zenél a
helyi foga dó b a n . – Egy kis pálinká t töltött Sim pohar á b a .
Nem kellett tová b b ma g ya r á z ni. Sim elvigyorod ot t , és
me gitt a a pálinká t.
Manet körbe t olt a poha r á t az aszt alon, majd vissz a t é r t a
körbe. – A követk e z ő hóna p b a n újabb e mb e r érkezik a lord
színeib e n, és báb elő a d á s t rend e z . – Ismé t áttöltött egy
kevé s pálinká t Simn e k, aki azt is bedo bt a .
– A követk e z ő hóna p b a n színját é k követk e zik. – Az
eljárá s me gi s m é t l ő d ö t t .
Manet mos t fölvett e fakup á t , és bedü b ö g ö t t vele a
körbe. – Után a az adósz e d ő jön, ugya n a z o n színekb e n . –
Türel me tl e n ül kopogt a t t a üres korsójáv al az aszt alt,
Sim egy má s o d p e r cig ne m ért e t t e , de aztá n fölkapt a a
korsójá t, és áttöltött egy kis sört az üres b e .
Manet szigorú a n nézt e, és me gint kopogot t a korsóv al.
 Sim neve t v e áttöltöt t e a me g m a r a d t sörét. – Úgyis
jobba n szer e t e m a szed e r p á link á t .
– Lord Poncingt on viszont az adót szer e ti jobba n –
mond t a Manet. – Az e mb e r e k pedig szórakoz ni szer e t n e k .
Míg az adósz e d ő k azt szer e tik, ha ne m mér g e zik me g őket,
hogy az öreg malo m mögöt t vége zz é k, sekély sírba n. –
Meghúzt a a sört. – Úgyhogy mind e n ki n e k előnyös a dolog.
Wil komoly, söté t sze m m e l figyelte a szóvált á s t . – Ennek
már több ért el me van.
– De ez ne m mindig puszt a üzlet – mon dt a m . – Threp e
őszint é n szer e t segít e ni a muz sikus ai n, hogy jobba n
játszh a s s a n a k . Némel yik ne m e s úgy bánik az előadóival,
mint az istállóba kötött lovakkal. – Sóhajtot t a m . – De mé g
ez is jobb lenne , mint amilye n helyz e t b e n mos t vagyok,
a mikor se m mi m sincs.
– Ne add el ma g a d olcsón – mond t a vidá m a n Sim. – Várj,
és tiszte s s é g e s patrón u s h o z jutsz. Megér d e ml e d . Olyan jó
vagy, amilye n egy zené s z csak lehe t.
Hallgatt a m , túlsá go s a n büszke volta m ahhoz, hogy
me g m o n dj a m neki az igaza t. Olyan mért é k b e n sze g é n y
volta m, amit a többiek fel se m fogha t t a k. Sim aturi ne m e s
volt, Wil csalá dja gya pjúv al kere s k e d e t t Ralienb e n . Náluk a
szeg é n ys é g azt jelent e t t e , hogy nincs annyi pénz, hogy
akkor ihas s a n a k , amikor kedvük tartja.
A tandíj fenye g e t ő árnyé k a miatt alig mer t e m néh á n y
pennyt költeni. Nem vehe t t e m gyert yá t , tintát, papírt. Nem
volt ékköve m, amit a zálogh á z b a vihett e m volna, ne m
jutott a m járad é k h o z, ne m voltak szülei m, otthono m, ahov a
írhatt a m volna. Vala mire való pénzkölcsö nz ő egy pet á k ot
se m adot t volna. Nem me gl e p ő, lévé n, hogy gyöké r t el e n
árva volta m az Ede m a Ruh- klánból, akinek mind e n
vagyo n a elfért egy jutazs á k b a n , mé g h oz z á ne m is nagy
zsákb a n.
Felállta m, mielőtt a besz élg e t é s kényel m e t l e n területr e
téve d h e t e t t volna. – Ideje, hogy zenéljek egy kicsit.
Fölvett e m a hang s z e r t , és oda m e n t e m Stanc hion h oz a
pult sarká b a . – Mivel állsz elő ma? – kérd ez t e , és
végigsi mít ot t a szak állá n.
– Meglep e t é s .
Stanc hion me g t or p a n t felállás közbe n. – Olyasf ajt a
me gl e p e t é s , amitől zavar g á s tör ki vagy a nép e k
felgyújtják a háza m a t ? – kérde z t e .
 Mosolyogv a rázta m a feje m.
– Jó. – Ő is elmo s olyo d o t t , és elindult a színpa d h o z . –
Ebbe n az ese t b e n örülök a me gl e p e t é s n e k .
 HATODIK FEJEZET

SZERELEM

Stanc hion a színpa dr a kísért, és hozott egy szék e t .

Utána az emelvé n y elejér e me n t , hogy a közöns é g g e l
besz élg e s s e n . Én a szék tá ml áj ár a teríte t t e m a
köpe n ye m e t . A fénye k halvá n yulni kezdt e k.
Hangsz e r e m nyűtt tokját a földre tett e m. A tok mé g
nála m is kopott a b b volt. Valaha szép dar a b n a k szá mí tot t,
de az sok éve és sok mérföldd el arré b b lehe t e t t . Mosta nr a
ere sz t é k ei me g m e r e v e d t e k és me gr e p e d e z t e k , a tok egye s
helyek e n perg a m e n n é vékonyo d o t t . Csak egye tl e n ere d e ti
csatja mar a d t me g, finom, cizellált ezüst d a r a b . A többit
azzal pótolta m, amih e z hozzájut ot t a m , úgyho g y a tok
változ a t o s csatjai között ugya n ú g y volt ragyog ó sárg a r é z ,
mint fényt el e n vas.
A tokba n azonb a n egé s z e n má s tárgy rejtőzött. A
belbe c s miatt volt olyan fontos me gk üz d e n e m má s n a p a
tandíjért. Kemé n ye n alkudozt a m érte, de mé g így is több e
került, mint bár mi, amir e addigi élet e m b e n pénzt
költött e m . Olyan sokba , hogy ne m eng e d h e t t e m me g
ma g a m n a k a méltó tokot, így be kellett érne m a régivel,
a melye t kitömt e m rongyokk al.
A hang s z e r fája olyan színű volt, mint a söté t kávé, vagy
a frisse n szánt ot t föld. Teste olyan tökéle t e s e n ívelt, mint a
női csípő. Fojtott visszh a n g volt, fénylő húr és peng é s . A
kobozo m. Az én kézz elfogh a t ó lelke m.
Hallott a m, hogy a költők miket írnak a nőkről. Rímelt ek,
rajongt a k és hazudt a k. Figyelte m a teng e r é s z e k e t , ahog y
szótlan ul bá mulják a parton a lass a n gördülő dag ályt.
Látta m kőszívű öreg katon á k a t , akikne k könnyb e lába dt a
sze mü k , ha királyuk színei kibo mlot t a k a szélbe n.
Hallgas s a t o k rá m: ezek az emb e r e k se m mi t se m tudn a k
a szer el e mr ől.
Nem találjátok me g a költők szavaib a n, a teng e r é s z e k
vágyó d ó tekint e t é b e n . Ha tudni akart ok vala mit a
szer el e mr ől, nézz é t e k me g a zené s z e k kezét zenél é s
közbe n. A zené s z e k tudják, mi az.
Ránéz t e m a közöns é g r e , a mely lass a n elcsön d e s e d e t t .
Simmo n lelkes e n integ e t e t t , én pedig válasz ul
elmo s olyo d t a m . Most vett e m észr e Threp e gróf ősz haját a
má s o dik emel e ti karza t korlátjá n ál. Elmélyült e n
besz élg e t e t t egy jól öltözött párr al, és felé m mut o g a t o t t .
Még mindig neke m kort e s k e d e t t , noha mindk e t t e n tudtuk,
hogy ez re mé n yt e l e n harc.
Elővett e m kobozo m a t kopott tokjából, és hangolni
kezdt e m . Nem ez volt a legjobb koboz az Eolianb a n. Félig
se m. A nyak a kicsit hajlított volt, de ne m ívelt. Az egyik
hangolókulc s me gl az ult, így akár me gv ál t ozt a t h a t t a a
hang m a g a s s á g o t .
Megpe n dít e t t e m egy lágy akkordot , és fülelte m. Ahogy
felnézt e m , Denna arc á t látt a m me g, olyan tisztá n, mint a
Holdat. Izgatot t a n mos olyg ot t rá m, és repe s ő ujjakkal
inte g e t e t t felé m az aszt al alatt, ahol a lordja ne m látha t t a .
Gyeng é d e n me g é ri nt e t t e m a laza hangolókulcs ot,
végigsi mít ot t a m a koboz mele g fáját. A fényez é s egye s
helyek e n össz ek a r c olódo t t és lekopot t. Kíméletle n ül bánt a k
vele a múltb a n , de ettől mé g ugya n olya n szép mar a d t .
Hát igen. Voltak hibái, de mit szá mít ez a szív dolgaiba n?
Szere tjük, a mit szer e t ü n k. Ehhez az észn e k nincs köze. Sok
tekint e t b e n az eszt el e n szer el e m a legigazibb szer el e m.
Akárki szer e t h e t vala mit, mert. Olyan könnyű, mint zsebr e
vágni egy pennyt . Egész má s szer e t ni vala mit mind e n n e k
ellenére . Ismer ni a hibáit, mé gis szer e t ni. Ez ritka, tiszt a és
tökéle t e s .
Stanc hion széle s moz dul a t t al felé m intet t. Rövid taps
hallatsz ot t , után a várakoz ó csönd lett.
Megpe n dít e t t e m két hang ot , és érezt e m, hogy a
közöns é g felé m fordul. Megérint e t t e m egy húrt, kicsit
hangolt a m , aztá n játsz a ni kezdt e m. Néhá n y hang utá n
mind e n ki ráis m e r t a dalla mr a .
A Vezérürü volt, a melye t tízezer éve fütyör é s z n e k a
pászt orok. Az egys z e r ű dalla mo k lege g ys z e r ű b bik e .
Egysz er ű, mint az egysz e r e g y. Olyan, a mit a botfülű is el
tud fújni.
Rövide n: népz e n e .
Száz dalt is írtak már a Vezérürü dalla má r a . Szerel m e s
és hábor ú s daloka t. A hu mor, a trag é di a , a vágy dalait.
Egyikkel se m bajlódt a m. Nem kellett e k szav a k. Csak a
zene. Csak a dalla m.
Fölnézve látt a m, hogy Kaptaf a uras á g oda h ajol
Denn á h oz , és me gv e t ő e n legyint. Elmos olyod t a m ,
miközb e n kicsalog a t t a m kobozo m húrjaiból a dalla mo t .
De ha m a r o s a n feszült e b b lett a mos olyo m.
Verejt ékg yö n g yö k ültek ki a homloko mr a . A koboz fölé
hajolta m, arra összpon t o sít ot t a m , a mit a keze m csinál. Az
ujjaim szökelltek, azut á n tánc olt a k, majd repült e k.
Olyan ke mé n ye n játszott a m , mint a jége s ő, mint a rézre
lecsa p ó kalap á c s . Olyan puh á n játszot t a m, mint az őszi
búza, olyan gye n g é d e n , mint a levél re me g é s e . Hama r o s a n
elfúlt a lélegz e t e m a feszülts é g t ől. Az ajka m vért el e n
vonallá vékonyo d o t t az arco mb a .
A refrén köze p é n me gr á z t a m a feje m, mer t a haja m a
sze m e m b e lógott. Verejt ék fröccs e n t a színpa d deszkáj á r a .
Zihált a m, a melle m úgy mozgot t, mint a fújtató, erőlködöt t ,
mint a habo sr a lovagolt paripa.
Zeng e t t a dal, mind e n hangja ragyo gó és világos volt.
Egysz er majdn e m elront ot t a m . Az üte m egy hajsz álnyit
elcsúsz ot t… de valahog y helyr e h oz t a m , tová b b játszott a m ,
és sikerült eljutno m az utolsó sorig, a hang ok éde s e n ,
könnye d é n pengt e k, bár az ujjaim elto mp ult a k a
fára dt s á g t ól.
Aztán, amikor már látszot t, hogy egy pillana tig se m
bírom tová b b, végigz e n g e t t a ter me n az utolsó akkord, és
én kimer ült e n me gr o s k a d t a m a székb e n .
A hallgat ó s á g me n n yd ö r g ő taps b a n tört ki.
De ne m mind e n ki. A ter e m b e n szét sz ór ód v a több tuca t
e mb e r kaca go t t , néh á n ya n az aszt alt vert ék, a padlón
dobogt a k, és rikoltozt a k.
A taps szinte azonn al elhalkult, majd elhalt. Férfik és nők
abb a h a g yt á k a taps o t, és a hahot á z ó k a t nézt é k. Volt, aki
dühös e n , má s ok érte tle n ül. Soka n sze m m e l látha t ól a g me g
voltak sértv e a neve m b e n , és har a g o s zúgá s hallatsz ot t.
Mielőtt komolya b b néze t elt é r é s r e kerülhe t e t t volna sor,
me g p e n dí t e t t e m egy ma g a s hango t, és föle mel t kézzel
figyel me t kért e m. Még ne m vége z t e m . Félig se m.
Fészkelődt e m a széke n, körözt e m a válla m m a l .
Megpe n dít e t t e m a húrok a t , me g h ú z t a m a laza kulcsot,
utá n a simá n elkezdt e m a má s o dik dalt.
Illien Tintatatorninja volt. Kétle m, hogy hallott á t ok
valah a . Egész má s , mint Illien többi kompozíciója. Először
is nincs szöve g e . Másodsz or, hab á r kedv e s dal, korá nt s e m
olyan fülbe m á s z ó vagy me gin dító, mint a jobba n isme r t
melódi ái.
És ami a legfonto s a b b : rett e n e t e s e n neh é z játsz a ni. Az
apá m úgy e mle g e t t e , hogy a „legsz e b b dal, amit valah a is
írtak tizenöt ujjra”. Akkor játszot t a el neke m, a mikor
túlsá g o s a n odáig volta m ma g a m t ól, és úgy talált a, hogy
rá m férne egy kis szer é n ys é g . Elég annyit mond a n o m ,
hogy me gl e h e t ő s e n sűrűn gyakor olt a m, napjá b a n olykor
többsz ör is.
Így hát eljátszot t a m a Tintatatornint. Hátr a d őlt e m a
székb e n, kere sz t b e vete t t e m a lába m, kicsit lazított a m . A
keze m tétlen ül lebe g e t t a húrok fölött, az első refrén utá n
mély lélegz e t e t vett e m, kurt á n felsóhajtot t a m , mint egy
kisfiú, aki ne m mozd ulh a t ki egy derűs napon. Sze m e m
una tkozv a , céltala n ul vándorolni kezd e t t a ter e m b e n .
Játék közbe n moc oro gt a m a széke n, igyeke z t e m
kényel m e s e n elhelyez k e d ni, de ne m sikerült.
Elkomor o d t a m , felállta m, úgy nézt e m a székr e , mint h a az
lenne a hibá s. Visszaült e m, kénysz e r e d e t t arcc al
fészkelődt e m .
Mindeköz b e n táncolt és ficánkolt a Tintatatornin tízezer
hangj a. Két akkord között mélá n me gv a k a r t a m a füle m
tövét.
Annyira bele élt e m ma g a m a kis játékb a , hogy
valós á g g al érezt e m a torko mb a n a készülődő ásít á s t.
Halálos komolys á g g a l kitátot t a m a szá m a t , de akkor á r a és
olyan hossz a n, hogy akik az első sorokb a n ültek,
me g s z á m o l h a t t á k a fogai ma t . Megrázt a m a feje m, minth a
ki akar n á m tisztíta ni, és me g t ör ölt e m könnye z ő sze m e m az
inge m ujjával.
Mindeköz b e n folya m a t o s a n ára dt a k a Tintat a t or nin
hangj ai. A har mó ni a és az ellenpo n t őrjítő seb e s s é g g e l
ölelkez e t t és vált szét: hibátla n ul, éde s e n , a lélegz é s
könnye d s é g é v e l . A befejez é s n él, amel y össz efogj a a dalla m
gub a n c o s fonalait, elha g yt a m a cifráz at o t. Egysz e r ű e n
abb a h a g yt a m , és kicsit me g d ö r g ölt e m a sze m e m . Nem volt
cresc e n d o. Se m me g h ajl á s . Se m mi. Szórakoz ot t a n
me gr o p o g t a t t a m az ujjaima t , és előre h aj olt a m, hogy
vissza t e g ye m a kobozt a tokjáb a .
Ez alkalo m m a l a neve t é s hallatsz ot t elsőn e k. Ugya n a z ok
az e mb e r e k neve t t e k, akik az előbb, és kétsz e r e s
hang e r ő v el huhogt a k, és vert é k az aszt alt. Az én nép e m . A
zené s z e k. Arcomr ól lehullott az unat koz ó álca, és rájuk
vigyorogt a m .
Néhá n y szívver é s n yi idővel későb b me gjöt t a taps, de
szórvá n yo s a n , érte tl e n ül, és mielőtt kigyúlt a k volna a
fénye k, már bele is olvadt a több száz e mb e r
besz élg e t é s é n e k mor aj á b a .
Ahogy lejött e m a színpa dr ól, a ragyog ó arcú Marie
hozzá m siet e t t , hogy üdvözöljön. Kezet rázott vele m, aztá n
hát b a vágot t. Ő csak az első volt a sok- sok zené s z között.
Mielőtt lerag a d t a m volna, Marie karon fogott, és
vissza v e z e t e t t az aszt alo mh o z .
– Jóságos ég, fiam! – mond t a Manet. – Olyan vagy itt,
mint egy kiskirály!
– Pedig mos t csak felea n n yir a figyelte k rá, mint má s k or –
mond t a Wilem. – Rende s körül mé n ye k között mé g akkor is
éljene z n e k , amikor visszajön az aszt alhoz. A hajado n o k
pillogna k és virágokk al szórják be az útját.
Sim kívánc si a n néze t t körül. – A reakció… – Kerest e a
szót. – Vegye s n e k tűnt. Miért?
– Mert ez a hath úr o s ifjú itt olya n éles, hogy akar a tl a n ul
me gv á gj a ma g á t – jegyez t e me g Stanc hion, aki ekkor
lépe t t az aszt alunk h oz .
– Te is észre v e t t e d ? – kérd ez t e szár az o n Manet.
– Csitt! – mond t a Marie. – Ragyogó volt.
Stanc hion sóhajtot t, és me g c s ó v ál t a a fejét.
– Én mind e n e s e t r e szer e t n é m tudni, miről van szó –
mond t a csípős e n Wilem.
– Ez a Kvothe itt eljátszot t a a világ lege g ys z e r ű b b dalát,
de úgy, minth a lenből szőne aran ya t – mon dt a Marie. –
Utána igazi, komoly zené t játszot t, a mit az egé s z város b a n
tuc at n yi a n, ha képe s e k előad ni, de úgy, hogy az e mb e r e k
azt hitték, egy gyer e k is el tudn á fújni bádog sí po n.
– Nem mon do m , rava s z ul csinált a d – mond t a Stanc hion.
– A gond azzal volt, ahogy játszott ál. Minde nki, aki az első
dal után felállva taps olt, úgy érezt e , hülyé t csinált ál belőle.
Olyan érzé s ük volt, hogy szórakoz t ál velük.
– Mivel ez volt a helyz e t – jegye z t e me g Marie. – Az
előadó ma nipul álja a hallgat ók a t . Ez a vicc lénye g e .
– Az emb e r e k ne m szer e tik, ha szórakoz n a k velük –
felelte Stanc hion. – Komolya n me g s é r t ő d n e k . Senki se m
szer e ti, ha viccet csinálna k belőle.
 – Technikaila g – szólt közbe a vigyorgó Simmo n – a
koboz á v al viccelt.
Minde nki felé fordult, amitől a vigyor a egy árnyal a t n yit
halvá n yo d o t t .
– Nem értitek? Tényleg előadott egy viccet. A koboz á n. –
Lesütöt t e a sze m é t , és hirtele n elpirult. – Bocs á n a t .
Marie vidá m a n fölnev e t e t t .
Manet vett e át a szót. – Valójába n kétféle
hallgat ó s á g n a k játszott – mon dt a vont a t o t t a n . – Azoknak,
akik elege t tudn a k a zené ről, hogy érts é k a tréfát, és
azokn a k, akikne k el kellett ma g ya r á z ni.
Marie diadal m a s a n mut a t o t t rá. – Pontos a n erről van szó
– mond t a Stanc hion n a k . – Ha idejös sz, és ne m tudsz
annyit, hogy me g é r t s egy viccet, me g é r d e ml e d , hogy egy
kicsit orron pöcc e n t s e n e k .
– Csakhog y itt a többs é g arisztokr a t a – mon dt a
Stanc hion. – És a mi okost ojá s u n k n a k mé g mindig nincs
patrón u s a .
– Micsoda? – kérd ez t e Marie. – Threp e egy hóna pj a szólt.
Miért ne m karolt föl valaki?
– Ambros e Jakis miatt – ma g ya r á z t a m .
Marie látha t ól a g ne m isme r t e . – Zené s z ?
– Egy báró fia – mon dt a Wilem.
Marie érte tle n ül felvont a a sze möl dök é t . – Hogya n
ijeszth e ti el tőled a patrón u s o k a t ?
– Sok a ráérő ideje, és kétsz e r annyi pénz e van, mint
iste nn e k – felelte m szár a z o n.
– Az apja Vintas egyik legbefolyá s o s a b b e mb e r e – tett e
hozzá Manet, azut á n Simmo n h o z fordult. – Hánya dik is?
Tizenh a t o dik a trón váro m á n yo s a i között?
– Tizenh a r m a di k – felelte Simmo n durc á s a n . – Két
hóna pj a az egé s z Surthe n csalá d a teng e r b e vesz e t t .
Ambros e má s r ól se m pofázik, csak arról, hogy az apja
tuc at n yi lépé s s el közele b b került a királyi címh e z.
Manet vissz afor dult Marie- hoz. – A helyze t az, hogy ez a
báróc s e m e t e mind e n tekint e t b e n komoly súllyal bír, és ezt
ne m győzi hangoz t a t ni.
– A tárgyila go s s á g kedvé é r t me g kell említe ni – szúrt a
közbe Stanc hion –, hogy az ifjú Kvothe ne m a
legsi mul é k o n ya b b társ a s á gi e mb e r az Államköz ös s é g b e n . –
Krákogot t. – Amire a ma esti előad á s is bizonyít é k.
– Utálo m, ha ifjú Kvothé nak neve z n e k – mond t a m halka n
Simne k. Együtt é rz ő pillant á s t vet e t t rá m.
– Mégis azt mon do m , ragyog ó előad á s volt – fordult
sze mb e Marie Stanc hionn al, és szilárd a n me gv e t e t t e a
lábá t a padlón. – Ez volt a legjobb műs or az utóbbi
hóna p b a n , és ezt te is tudod.
Marie karjár a tett e m a keze m. – Igaza van – mond t a m . –
Hülyes é g volt. – Tétová n vállat vont a m. – Legalá b bi s az
lenne, ha a legcs e k élye b b es élye m lenne rá, hogy
patrón u s t szer ezz e k. – Stanc hion sze m é b e nézt e m. – De
nincs esélye m. Mindket t e n tudjuk, hogy Ambros e
me g m é r g e z t e ezt a kuta t.
– A kutak ne m mar a d n a k örökké me g m é r g e z v e .
Vállat vont a m. – És akkor mi van? Szíves e b b e n játszo m
olyan daloka t , amel ye k szór akoz t a tj á k a bará t ai m a t ,
se mh o g y olyan alakoka t szolgáljak ki, akik holmi pletyk á k
miat t ne m kedv eln e k.
Stanc hion mélye n beszívt a, majd hango s a n kifújta a
leve gőt . – Ez elégg é korrekt – mos olygot t halvá nya n .
Rövid cse nd lett. Manet jelentő s é g t e lj e s e n krákogo t t és
körülné z e t t .
Értett e m a célzás t , és elvég e z t e m a be mu t a t á s t . –
Stanc hion, már találkozt ál diákt ár s ai m m a l , Willel és
Simm el. Ő pedig Manet, diák, valah ai me n t or o m az
Egyet e m e n . Minde nki, ő Stanc hion: fogadó s , tulajdono s és
az Eolian színpa d á n a k ura.
– Örülök a szer e n c s é n e k – mond t a Stanc hion. Udvaria s a n
bólintott, azut á n aggo d al m a s a n körülnéz e t t . – Ha már a
foga dó s s á g n á l tart unk, dolgo m utá n kell látno m. – Hátba
vágott, majd me gfor d ult, hogy távozzon. – Hátha eloltha t ok
pár tüze t.
Hálás a n rá mo s olyo g t a m . – Mindenki – mon dt a m
színpa di a s kéz moz d ul a t t al aláfe s tv e –, ő Marie. Mint a saját
fülete kk el hallha t t á t o k, ő az Eolian legjobb heg e d ű s e . És
a mint a saját sze m e t e k k el is látha tj á t ok, ő a legsz e b b nő
ezer mérföldön belül. Ami pedig az észt illeti, ő a
legbölcs e b b…
Széle s mos ollyal me gl e g yint e t t . – Ha fele olyan okos
lenné k, mint amilye n ma g a s vagyok, akkor ne m
védel m e z n é l e k – mond t a . – Szeg é n y Threp e tényl e g egé s z
idő alatt prób álkozot t az érdek e d b e n ?
Bólintott a m . – Pedig mon dt a m neki, hogy veszt e t t ügy.
– Ez azért van, mer t folyton fityiszt mut a t s z mind e n kin e k
– mon d t a Marie. – Esküszö m, mé g sos e m találkozt a m
e mb e r r el, akiből ennyire hiányz ot t a társ a s á gi tapint a t . Ha
ne m lennél ter m é s z e t e d n é l fogva elbűvölő, valaki már
leszúrt volna.
– Ez csak feltét el e z é s – dünnyö g t e m .
Marie a bar á t ai m h o z fordult. – Örülök az ismer e t s é g n e k .
Wil bólintott, Sim mos olygot t . Manet azonb a n sima
moz dul a t t al fölállt, és keze t nyújtot t. Marie parolázot t vele,
mire Manet két mar okk al raga d t a me g a lány kezé t.
– Marie – mond t a –, te izgal ma s vagy. Meghívha tl a k ma
est e egy italra, hogy élvezh e s s e m a társ a s á g o d a t ?
Sze m e m - szá m elállt. Olyanok voltak, mint két össz e ne m
illő könyvt á m a s z . Marie jó hath üv el yk n yiv el ma g a s o d o t t
Manet fölé, és a csizmáj a mé g hossz a b b n a k mut a t t a
hossz ú lábát.
Manet olyan volt, mint mindig: der e s hajú, bozont o s ,
ráa d á s ul legalá b b tíz évvel idős e b b Marie- nál.
Marie hunyor go t t , és kiss é lehajtot t a a fejét, minth a
mérl e g el n e . – Néhá n y bar á t o m m a l vagyok itt ma – mond t a .
– Talán késő lesz, mire elbúc s úz o m tőlük.
– Az ne m szá mít – felelte hanya g ul Manet. – Szíves e n
kihagyok egy kis alvá st, ha kell. Nem is tudo m, mikor
volta m olyan nő társ a s á g á b a n , akinek ami a szívén, az a
szájá n. A te fajtá d me gl e h e t ő s e n ritka ma n a p s á g .
Marie ismé t végig m é r t e .
Manet állta a nézé s é t , és olya n elbűvölő
ma g a bizt o s s á g g a l mos olygot t , a mi színpa dr a illett volna. –
Nem akarlak elszakít a ni a bar á t ai d t ól – mon dt a –, de tíz
éve te vagy az első heg e d ű s , aki táncr a bírta a lába m a t .
Azt hisze m, egy ital a legkev e s e b b , a mivel tartozo m.
Marie vissza m o s ol yg o t t rá, félig derűs e n , félig fanya r ul. –
A má s o dik e mel e ti karza t o n vagyok – mond t a , és a lépcső
felé intett. – De szab a d leszek, mon djuk, két óra múlva…
– Nagyon kedve s vagy – felelte Manet. – Akkor
me gk e r e s h e t l e k?
– Megker e s h e t s z – felelte Marie. Még egy töpr e n g ő
pillant á s t vet e t t rá, aztá n me gfor d ult és elme n t .
Manet vissz a ült a széké r e , és me g h ú z t a a korsójá t.
Simmo n azzal a döbb e n e t t e l néz e t t rá, amel ye t
vala m e n n yi e n érezt ü nk. – Mi az ördög volt ez? – kérd ez t e .
Manet a szakálláb a kuncogot t , hátr a d őlt, és a mellé h e z
szorított a a korsójá t. – Ez – mond t a öntelt e n – csak egy
újabb dolog, a mit ti, kölykök ne m ért e t e k. Figyeljet e k és
okuljatok.
Ha a ne m e s s é g me g akarja mut a t ni egy zené s z n e k ,
hogy mélt á n yolja a teljesít m é n yé t , pénzt ad neki. Amikor
játsz a ni kezdt e m az Eolianb a n , én is kapt a m néh á n y
ado m á n yt , amiből egy ideig futott a a tandíja mr a , és a
feje m e t a víz fölött tarth a t t a m , bár többr e ne m telt.
Ambros e azonb a n kitartó a n had a koz o t t ellene m, és
hóna p o k teltek el azót a , hogy ilyesfélé b e n lett volna
rész e m.
A zené s z e k szeg é n ye b b e k a ne m e s s é g n é l , mé gis élvezik
az előad á s t , így ha mélt á n yolják valakine k a játék á t ,
fizetn e k neki egy italt. Valójába n ez volt az oka ann a k,
hogy az Eolianb a n tartózko dt a m .
Manet hozott egy vizes rongyot a pulttól, hogy
letörölhe s s e az aszt alt, és ismé t játszh a s s u n k egy partit.
Mielőtt vissz a é r t volna, odajött egy fiatal cealdi dud á s , és
me gk é r d e z t e , fizethe t- e nekünk egy kört.
Fizethe t e t t . Intett egy közeli pincérlá n yn a k, mindn yáj a n
azt rend elt ük, a mire guszt u s u n k volt, és mellesl e g mé g egy
sört is Manet n e k.
Ittunk, kártyá z t u n k, hallgat t u k a zené t. Manet és én
rossz soroz a t o t fogtunk ki, és háro m játsz m á t veszt e t t ü n k
zsinórb a n . Kicsit elsav a n yo d o t t a kedv e m, de koránt s e m
annyira, mint a sand a gya n ú t ól, hogy Stanc hionn al
kapc s ol a t b a n igaza lehet abb a n, a mit mon do t t .
Egy gazd a g patrón u s sok gondo m a t me g ol dot t a volna.
Még egy szeg é n y patrón u s s a l is levegőh öz jutha t n é k,
anya gi értel e m b e n . Legalá b b kölcsönöz h e t n é k vala mi
uzsor á s t ól, hogy ne kelljen kéte s ele m e k k el üzlet eln e m.
Míg eze n töpr e n g t e m , ne m figyelt e m a játékr a. Újra
veszt e t t ü n k, immá r negye d s z e r , és mé g a pinka p é n z is
elve sz e t t .
Manet har a g o s a n mer e d t rá m, miközb e n össz e s ö p ör t e a
lapoka t. – Alapszintű oktat á s követk e zik. – Dühös e n a
leve gő b e bökött háro m ujjával. – Mondjuk, háro m pikk van
a keze d b e n , és öt pikket tett e k le. – Föle mel t e a má sik
kezé t, és szét nyitot t a az ujjait. – Az össz e s e n hány pikk? –
Hátra d őlt, kere sz t b e font a a karját. – Nem kell kapkod n o d .
– Még mindig attól széd el e g, hogy Marie elfoga d tőled
egy italt – mon dt a szár az o n Wilem. – Mindnyáj a n
széd el gü nk.
 – Én ne m! – vágot t közbe Simmo n. – Én kinézt e m belőled
ennyit!
Ekkor odajött Lily, az Eolian egyik pincérlá n ya . – Mi folyik
itt? – kérde z t e vidá m a n . – Banke t t van talán?
– Lily – kérde z t e Simmo n ha me g hívn ál a k egy italra,
fontolór a venn é d az ajánlat o t?
– Fontolór a – felelte hanya g ul a lány. – De ne m sokáig. –
Kezét a fiú vállár a tett e . – Szere nc s é t e k van. A jó zene egy
névt el e n csodálója felajánlot t a , hogy fizet nekt e k egy kört.
– Én scutt e n t kérek – mon dt a Wilem.
– Méhs er – vigyorgot t Simmo n .
– Sount e n t iszom – mon d t a m .
Manet felvont a a sze möl dök é t . – Sount e n t , mi? –
kérd ez t e és rá m sandítot t. – Én is. – Cinkos a n néz e t t a
lányr a, és felé m bicce nt e t t . – Persz e az ő szá ml áj á r a .
– Tényle g? – kérde z t e Lily. Aztán vállat vont. – Máris
jövök.
– Most, hogy mind e n ki n e k elnyer t e d a csod ál a t á t , jöhet
egy kis tréfa, igaz? – kérd ez t e Simmo n . – Vala mi egy
sza m á r r ól?
– Utoljára mond o m, hogy ne m! – felelte m. – Végezt e m
Ambros e- zal. Se m mi ért el me tová b b kötözköd ni.
– Eltört e d a karját – mon dt a Wil. – Azt hisze m, ő
kötözködni fog veled, ame d di g bír.
– Eltört e a kobozo m a t – válaszolt a m. – Kvittek vagyu n k.
Hajlandó vagyok fátylat boríta ni a múltr a.
– Az már biztos – helye s el t Sim. – Csak egy font ava s
vajat pottya n- tott ál a ké mé n yé b e . Meglazítot t a d a
nyer e g h e v e d e r e csatj át…
– Hallgas s már! – mon dt a m és körülnézt e m . – Az
csakn e m egy hóna pj a volt, és senki se m tud róla
kettőt ökö n kívül. És mos t már Manet e n kívül. És mind e n ki
má s o n kívül, aki hallótá vols á g b a n tartózkodik.
Sim elvörös öd ö t t . A besz élg e t é s félbe sz a k a d t , a míg Lily
ki ne m hozt a az italainka t. Wil scutt e nj e a hagyo m á n yo s
kőkup á b a n érkez e t t . Sim mé h s ör e hossz ú pohá r b a n
ara nylott. Manet és én fakup á t kapt u n k.
Manet elmos olyod o t t . – Nem eml ék sz e m , mikor
rend elt e m utoljár a sount e n t – mél ázot t. – Kétle m, hogy
valah a is me g t e t t e m .
– Ismer ős ei m között te vagy a má s o dik, aki me gis sz a –
mond t a Sim. – De ez a Kvothe itt csak úgy önti a gallérja
mög é . Egy éjjel hár m a t - négye t .
Manet felvont a bozont o s sze möl dök é t . – Nem tudják? –
kérd ez t e .
Rázta m a feje m, és kiitta m a kupá m a t . Nem tudt a m,
derüljek- e, vagy pironkodja k.
Manet odatolt a a kupájá t Simmo n elé, aki fölvett e és
belekós t olt. Elkomor od o t t , mé g egy kortyot ivott. – Víz?
Manet bólintott. – A kurvák régi trükkje. Besz élg e t s z
velük a bordély sönt é s é b e n , és me g akarod mut a t ni, hogy
ne m olyan vagy, mint a többiek. Te finom e mb e r vagy.
Úgyhogy me g hívod őket egy italra.
Kinyújtott a a kezé t, vissz av e t t e a kupá t Simtől. –
Csakhog y ők dolgozn a k. Nem akarn a k inni. Inkább pénzt
akar n a k. Így hát rend eln e k egy sount e n t , pever e t e t vagy
ilyes mi t. Te fizetsz, a csa po s vizet ad a lányn a k, aki
hajnalb a n me g o s z tj a a pénzt a házzal. Ha jól tud hallga t ni,
ugya n a n n yi t kere s h e t a pultnál, mint az ágyb a n .
Közbevá g t a m . – Mi háro mf el é osztjuk a pénzt.
Egyha r m a d a a házé, egyh a r m a d a a csapo s é és
egyh a r m a d a az enyé m.
– Akkor átvá g t a k – mond t a nyíltan Manet. – A csa po s
rész é t a házé b ól kell leven ni.
– Sose m látt a m, hogy az Ankerbe n sount e n t rend elt él
volna – mond t a Sim.
– A Greys d al e mé h s ör lehet az – felelte Wil. – Folyton azt
rend el sz.
– De hát én rend elt e m Greys d al e- t! – tiltakozot t Sim. –
Olyan íze volt, mint az éde s uborká n a k és a húgyn a k.
Mellesleg… – Elhallga tot t.
– Drágá b b volt, mint gondolt a d ? – vigyorgot t Manet. –
Nem sok ért el me van végigcsin álni egy söröc sk e árá é r t,
igaz?
– Az Ankerb e n tudják, mire gondolok, amikor Greys d al e- t
rend el e k – mon dt a m . – Ha olyas mi t rend el n é k, ami ne m
létezik, pofone g ys z e r ű lenne rájönni a susku s r a .
– Honna n tudod te ezt? – kérde z t e Manet e t Sim.
Manet kuncogot t . – Egy ma g a mf aj t a vén kutyá n a k
nincs e n e k új trükkök – mond t a .
A fénye k halvá n yo d ni kezdt e k. A színpa d felé fordultunk.

Az éjszak a innent ől össz ez a v a r o dik. Manet elpályáz o t t

csinos a b b legelőkr e , miközb e n Wil, Sim és én mind e n t
elköve t t ü n k, hogy eltünt e s s ü k aszt alu nkr ól a poha r a k a t ,
mert a vidá m zené s z e k kört kör utá n fizett e k nekünk.
Borzal ma s me n n yi s é g ű ital volt, sokkal több, mint
a me n n yi t re mél t e m.
Jobbár a sount e n t itta m, mer t ma est e elsősor b a n azért
jötte m az Eolianb a , hogy össz ek e r e s s e m a tandíja m a t .
Most, hogy ismer t é k a trükköt, Wil és Sim is rend elt néh á n y
kört. Kétszer e s e n is hálás volta m nekik, mer t különb e n
kényt el e n lette m volna haz a t alicsk á z ni őket.
Végül mindh á r m u n k n a k eleg e lett a zené b ől, a
pletyk á b ól és Simn e k me g a pincérlá n yo k haszt al a n
üldözé s é b ől.
Mielőtt távozt u nk volna, me g állt a m, hogy négys z e m k ö z t
besz éljek a csa po s s a l, és tisztázz a m a fél és az egyh a r m a d
különbs é g é t . A tárgyal á s végé n egy teljes tale nt u m o t és
hat rézba t k á t kas szírozt a m. Ennek legna g yo b b rész é t az
italok tett é k ki, amel ye k e t zené s z t á r s ai m fizett e k.
Össze sz á m ol t a m az ersz é n ye m b e n lévő pénzt: ponto s a n
háro m talent u m volt.
Tárgyal á s ai m o n nyert e m két söt é t b a r n a palackot is. – Mi
az? – kérde z t e Sim, miközb e n a palackok a t ber akt a m a
koboz tokjáb a .
– Bredon sör. – Eligazg a t t a m a rongyok a t , amel ye kk el
kipárn á z t a m a kobozt, hogy a palackok ne érjen e k a
hang s z e r h e z .
– Bredon! – mond t a Wil undorr al. – Az közele b b áll a
kenyé r h e z , mint a sörhöz.
Sim bólintott, és pofát vágot t. – Nem szer e t e m , ha
rágno m kell az italo ma t .
– Nem olyan rossz – véde k e z t e m . – Egyike a kevé s
italnak, amel ye t a vára n d ó s asszo n yok fogya s z t h a t n a k .
Arwyl említe t t e egyik órájá n. Virágpor ból, halolajból és
cser e s z n ye m a g b ó l főzik. Minde nfél e táp a n ya g van benn e .
– Kvothe, ne m akaru nk bírálni tége d. – Wilem válla mr a
tett e a kezét, és aggó dv a néz e t t . – Sim és én azt se bánjuk,
ha vára n d ó s ylli asszo n y vagy.
Simmo n horka nt o t t , aztá n kineve t t e ma g á t miatt a .
Lass a n ballagt u n k az Egyet e m felé. Áthala dt u n k a Kőhíd
ma g a s ívén. És mivel itt senki se m hallha t t a , eléne k el t e m
Simne k a Szamár, szamá rt.
Wil és Sim eltá nt or o g t a k a szállás ukr a a Mewsb e n . Én
azonb a n mé g ne m akart a m lefeküd ni, és tová b b
bar a n g olt a m az Egyet e m üres utc áin a hűvös éjszak á b a n .
Elsét ált a m a patikus ok, üve gfúvók és könyvköt ők
üzlet ein e k söté t homlokz a t a előtt. Kereszt ülvá g t a m a
gondos a n nyírt gye p e n , beszívt a m az őszi levelek tiszta,
poros illatát, amib e a zöld fű szag a elegye d e t t . Szinte
mind e n fogadó és csap s z é k söté t volt, de a bord élyokb a n
mé g égt e k a lámp á k.
A Magiszt e r e k Csarnok á n a k söté t kőtö mbj e ezüs t ö s e n
fénylet t a holds üt é s b e n . Egyetle n homál yo s lámp a ége t t
oda b e n t , me gvilágítva a fest e t t üve g a bl a ko t , a mely
Tecca mo t ábráz olt a a klasszikus pózba n: mezítlá b,
barlan gj á n a k szájá b a n , ahogy az ifjú tanítvá n yok
töme g é h e z besz él.
Elhaladt a m az Öntöd e mellett: szá mt a l a n söt é t ké mé n yt
mer e s z t e t t , amel ye k n e k többs é g e ma ne m ere g e t e t t füstöt
a holdfénye s égre. Még éjszak a is áras zt o t t a az am mó ni a ,
az elsze n e s e d e t t virágok, a savak és az alkohol szag á t , azt
a szag e g yv e l e g e t , a mely az évsz áz a d o k alatt beve t t e
ma g á t a kövekb e .
Utoljára mar a d t az Archívu m. A négye m e l e t e s ,
ablakt al a n épüle t irdatla n útjelző kőre eml ék e z t e t e t t .
Súlyos ablak ai zárva voltak, de látta m az ajtór é s e k b e n a
varáz sl á m p á k kiszivárgó vörös e s fényé t . Vizsgaidősz a k b a n
Lorren ma gisz t e r éjszak a is nyitva tartot t a az Archívu mo t ,
így az Arkánu m tagjai kedvükr e tanulh a t t a k. Minden tag,
ter m é s z e t e s e n egy kivét ellel.
Vissza m e n t e m az Ankerh e z. A fogadó söt é t e n hallgat ot t.
Volt kulcso m a hát s ó ajtóhoz, de ahelye t t , hogy a söté t b e n
botorkált a m volna, a szo ms z é d sikátor b a indulta m. Jobb
láb az esővize s hordór a, bal láb az ablakp á r k á n yr a , bal kéz
a vas ere szc s a t o r n á r a . Csönd e s e n fölkap a s z ko d t a m
má s o dik e mel e ti ablako mi g, egy drótt al kinyitott a m , és
belé pt e m .
Szuroks öt é t volt, én pedig túlsá go s a n fáradt ahhoz, hogy
vala m e l yik lenti tűzhelyről hozzak világot. Így hát
me g é rint e t t e m az ágya m melletti lámp a kanóc á t , a mitől
kissé olajos lett az ujja m. Aztán egy varáz sig é t mor mol t a m ,
és a karo m kihűlt, mer t távozot t belőle a mele g. Először
se m mi se m törté nt . Elkomor od t a m , és összpo n t o sítot t a m ,
hogy legyőzz e m a sze sz gőz t . A hideg mélye b b r e ett e be
ma g á t a karo mb a n . Didere g ni kezdt e m , de a kanóc végr e
me g g yulla dt .
Most már fázta m. Becsukt a m az ablakot, és körülnéz t e m
a lejtős me n n ye z e t ű kis szobá b a n , a kesk e n y ágyo n. Az a
me g h ö kk e n t ő benyo m á s o m tá m a d t , hogy nincs az a hely
az ég alatt, ahol szíve s e b b e n lenné k. Majdne m minth a
otthon lett e m volna.
Lehet, hogy nekt e k ebb e n nincs se m mi különös, de
neke m furcs a volt. Az Ede m a Ruh- ban nőtt e m föl,
szá mo m r a az otthon sos e m jelent e t t egy me g h a t á r o z o t t
helye t. Neke m a szeke r e k és a tábor t űz mellet ti dalolá s
jelent e t t e az otthon t. Amikor me g ölt é k a truppo m a t , ne m
csup á n a csalá d o m a t és a gyer e kkori bar á t ai m a t
veszíte t t e m el. Olyan volt, mint h a egé s z világo m ége t t
volna porig.
Most, miut á n csakn e m egy évet töltött e m az
Egyet e m e n , kezdt e m úgy érez ni, hogy ide tartozo m.
Különös élmé n y volt, hogy szer e t e k egy helye t. Vala milye n
értel e m b e n vigaszt alt, de Ruh vére m nyugt al a n k o d o t t ,
lázongot t a gondola t ellen, hogy legyök e r e z z e n , mint egy
növé n y.
Miközbe n elszun n ya d t a m , azon tűnődt e m , vajon mit
gondoln a róla m az apá m.
 HETEDIK FEJEZET

VIZSGÁK

Regg el egy kis vizet fröcskölt e m az arco mb a , azt á n

lebotork ált a m a földszintr e. Az Anker ivója már kezd e t t
me g t el ni. Jöttek az emb e r e k, akik korá n akart a k ebé d el ni,
és néh á n y különös e n vigaszt alh a t a tl a n diák, akik korá n
kezdt é k a napi vedel é s t .
A kialvatla n s á g t ól könnye z ő sze m m e l leülte m a szokott
saroka s z t alo m h o z , és izgulni kezdt e m a vizsgá k miatt.
Kilvin és Elxa Dal ne m agg a s z t o t t . Az ő kérd é s eikr e
felkész ült e m. Ugya n e z vona t koz ot t Arwylra is. Ám a többi
ma gisz t e r, ha ne m is egyfor m a mér t é k b e n , de rejtélyt
jelent e t t szá mo m r a .
A ma gisz t e r e k mind e n sze m e s z t e r b e n közsz e ml é r e
tett é k az általuk kiváloga t o t t könyve k e t az Archívu m
olvas ót e r m é b e n . Voltak köztük alapszöv e g e k az alacso n y
rangú E'lirekn e k, és fokoza t o s a n e melk e d ő színvon alú a k a
Re'larok és El'thék szá m á r a . Ezekből a könyv e k b ől tudni
lehe t e t t , mit tart a n a k lénye g e s n e k a ma gisz t e r e k. Ezek
voltak azok a könyv e k, amel ye k e t az okos diákok bevá g t a k
vizsga előtt.
De én ne m járha t t a m az olvasót e r e m b e , mint má s ok.
Tizenké t éve én volta m az első diák, akit kitiltott a k az
Archívu mb ól, és ezt mind e n ki tudt a . Az egé s z épület b e n az
olvas ót e r e m volt az egye tl e n jól me gvilágítot t helyis é g,
a mely a vizsgá k alatt mindig me g t el t olvas ó emb e r e k k el.
Arra kénysz e r ült e m , hogy a Gyűjte m é n yb e n kere s s e m ki
a ma gisz t e r e k könyv ein e k má s o d p é l d á n ya i t.
Meglepő d n é t e k , ha tudn á t ok, hány változ a t a létez h e t egy
könyvn e k. Ha szer e n c s é s volta m, a könyv, a melyr e
rálelte m, azonos volt azzal, amel ye t a ma giszt e r vitt be az
olvas ót e r e m b e . De az általa m talált változ a t gyakr a b b a n
volt elavult, cenz úr á z o t t vagy rossz fordítá s ú.
Az utóbbi éjszak á ko n annyit olvas t a m, a me n n yi t bírta m,
de a kere s g él é s sok drá g a időbe került, és mé g mindig
siral ma s a n felkész ül e tl e n volta m.
 Szorong á s o m b ól Anker hangj a zökke n t e t t ki. – Az ott
Kvothe – mond t a .
Fölnézt e m és látta m, hogy egy nő ül a pultn ál. Nem úgy
öltözött, mint a diákok. Hosszú, dísze s, borvörös,
karcs ú sít ot t der ek ú ruhá t viselt, ugya n ol ya n színű,
könyé kig érő keszt yű v el.
Körültekintő e n leszállt a bársz é kr ől anélkül, hogy
bele a k a d t volna a lába, és odajött az aszt alo m h o z . Szőke
haját műv é s zi e n begö n d örít e t t é k, ajkát mélyvör ös r e
fest e t t e . Nem érte t t e m , mit kere s egy ilyen helye n, mint az
Anker.
– Te törte d el a karját ann a k a piszok Ambros e Jakisnak?
– kérd ez t e . Aturi nyelve n besz élt, de erős, dalla mo s mod e gi
kiejté s s el. Noha kicsit neh é z volt me g é r t e ni, hazud n é k, ha
azt mon d a n á m , hogy ne m találta m kelle m e s n e k . A mod e gi
kiejté s b ől csorog a bujas á g .
– Én – felelte m. – Nem egé s z e n szánd é k o s a n . De én
volta m.
– Akkor hadd fizess e k neke d egy italt – mon dt a ann a k a
nőne k a hangjá n, aki rends z e rint eléri, a mit akar.
Rámo s olyo g t a m , és közbe n azt kívánt a m, bár tíz percc el
koráb b a n kelte m volna, akkor ne m lenne ilyen ködös az
agya m . – Nem te lennél az első, aki emi a t t fizet neke m egy
italt – mond t a m őszint é n. – Ha raga s zko d s z hozzá, egy
Greys d al e mé h s ö r t innék.
Megfordult, vissza m e n t a pulthoz. Ha diák volt, akkor
újonc. Ha pár napn ál rége b b e n tartózko d n a itt, már
hallott a m volna róla Simtől, aki szá mo n tartot t a a város
legcsinos a b b lányait, és naiv lelkes e d é s s e l udvar olt nekik.
A mod e gi nő egy perc múlva vissz a t é r t , és leült vele m
sze mb e n . Elém csúszt a t o t t az aszt alon át egy korsót. Anker
ne mr é g mos h a t t a el, mer t nedv e s volt a bordó kesztyű,
a mellyel a nő me g m a r k ol t a a korsó fülét.
Mege m e l t e mélyvörö s borral töltött pohar á t . – Ambros e
Jakisra – mon dt a hirtele n vads á g g a l. – Esse n bele egy
kútba és haljon me g!
Fölvett e m a korsót, és beleitt a m, miközb e n azon
töpr e n g t e m , van- e az Egyet e m ötve n m é rf öld e s körzet é b e n
olyan nő, akit mé g ne m bántot t me g Ambros e ? A keze m e t
feltűn é s nélkül beletör ölt e m a nadr á g o m b a .
A nő me g h ú z t a a borát, aztá n lecs a p t a a poha r á t az
aszt alr a. Óriási volt a pupillája. Ahhoz képe s t , milye n korá n
volt, ugya nc s a k a pohá r fenek é r e nézh e t e t t .
Váratla n ul szer e c s e n di ó- és szilvaillat csa pot t me g.
Belesz a g olt a m a korsó mb a , majd az aszt alr a nézt e m, azt
hitte m, kilöttyint e t t e k egy kis italt. De se m mi t ne m látt a m.
A vele m sze mb e n ülő nő váratl a n ul könnye k b e n tört ki.
Nem afféle halk sírdog ál á s b a n . Mintha egy hordót vert ek
volna csapr a .
Kesztyű s kezé t nézt e, és a fejét csóvált a. A nedv e s e t
lehúzt a , rá m néze t t, és tíz- egyn é h á n y mod e gi szót
hüppög ö t t .
– Sajnálo m – mond t a m tehe t e tl e n ül. – Nem besz él e k…
De már fel is ugrott, és az arcá t törölge t v e az ajtóhoz
futott.
Anker rá m néz e t t a pult mögül, éppú g y, mint mind e n ki
má s a ter e m b e n .
– Nem az én hibá m – mond t a m , és az ajtór a mut a t t a m . –
Magát ól bolondult me g.
Után a kellett volna me n n e m , hogy me g pr ó b á lja m
tisztáz ni a dolgot, de már odakint volt, neke m pedig már
egy órá m se m volt a vizsgáig. Mellesle g, ha me g pr ó b á l n é k
segít e ni mind e n nőn, akit Ambros e valah a is bántot t, akkor
ne m mar a d n a időm se m enni, se m aludni.
Az a jó volt a dologb a n, hogy a furcs a találkoz á s
kitisztított a a feje m, már ne m volta m kába és ónos a
kialvatla n s á g t ól. Úgy döntöt t e m , hogy kihasz n álo m az
alkal ma t , és elme g ye k vizsgá z ni. Nems z e r e t e m dolgon
jobb minél előbb áte s ni, ahog y az apá m szokt a volt
mond a ni.

A Hollows felé me n e t me g állt a m egy kézikocsin ál, hogy

vás ár oljak egy aran yb a r n a húsos pitét. Tudta m, hogy
mind e n pennyr e szüks é g e m van enn e k a sze m e s z t e r n e k a
tandíjá hoz, de egy tiszte s s é g e s étel ára már úgys e m
szá mí t az én anya gi helyz e t e m b e n . A pite forró és laktat ó
volt, tele csirke h ú s s a l, sárg a r é p á v a l, zsályá v al. Menet
közbe n ett e m, és élvezt e m a szab a d s á g o t , hogy a saját
szája m íze szerinti ételt ehe t e k, ne m kell azzal be ér n e m ,
a mit Anker ad.
Ahogy lenyelt e m az utolsó falatot, méz e s ma n d ul a illatát
érezt e m. Vette m egy rend e s ada g o t , a melye t szár az
kukoricalev élből csava r t , ügye s tölcs ér b e töltött e k. Négy
gar a s b a került, de évek óta ne m ett e m méz e s ma n d ul á t ,
és ne m árt, ha van egy kis cukor a vére m b e n , a mikor a
kérd é s e k r e válaszolok.
A vizsgá r a várók sora az udvaro n kanya r g o t t . Nem volt
hossz a b b a szoká s o s n ál, mé gis bossz a n t o t t .
Megpillantot t a m egy isme r ő s arcot a Fisher yb ől, és
oda állt a m egy fiatal, zöld sze mű lány mellé, aki ugya nc s a k
a sorár a várt.
– Szervusz – mon dt a m . – Te Amlia vagy, ugye?
Riadt a n mos olygot t , és bólintott.
– Kvothe vagyok – mon dt a m és kissé me g h a j olt a m.
– Tudo m, ki vagy – felelte. – Láttalak a Műhelyb e n .
– Fishery ann a k a neve – mon d t a m . Odat a r t ot t a m a
tölcs ért. – Kérsz egy kis méz e s ma n d ul á t ?
Rázta a fejét.
– Pedig finom – mond t a m , és csá bító a n zörge t t e m a
ma n d ul á t a kukorica c s u h é tölcs ér b e n .
Habozv a kinyújtot t a a kezét, és vett egye t .
– Ez azokn a k a sora, akik délig kerülne k sorra? –
kérd ez t e m a várakoz ókr a mut a t v a .
A fejét rázt a. – Még várni kell pár perc e t, mielőtt
egyált al á n felsor akoz h a t u n k.
– Nevet s é g e s , hogy itt várakozt a t n a k minke t – mon dt a m .
– Mint birkák a t a kará m b a n . Időpoc s é k ol á s az egé s z,
ráa d á s ul sértő! – Látta m az arc á n a futó aggod al m a t . – Mi a
baj? – kérd ez t e m .
– Kissé hango s a n besz élsz – felelte, és körülnéz e t t .
– Csak ne m félek kimond a ni, amit mind e n ki má s gondol
– közölte m. – Az egé s z vizsgáz t a t á s az agyal á g yul t s á gi g
elhibázot t! Kilvin me s t e r tudja, mire vagyok képe s . Elxa Dal
ugya n c s a k. Brand e u r me g se m ismer n e . Akkor miért van
bele szól á s a a tandíja m b a ?
Amlia vállat vont, és ne m néz e t t a sze m e m b e .
Beka pt a m egy ma n d ul á t , de gyors a n ki is köpt e m a
mac s k a k őr e . – Fúj! – Odat a r t o t t a m elé a zacskót. –
Szerint e d ne m olyan az íze, mint a szilván a k?
Enyhe viszolyg á s s al néz e t t rá m, aztá n valaki má s r a
szeg e z ő d ö t t a sze m e a hát a m mögöt t.
Megfordult a m, és látt a m, hogy Ambros e közele dik az
udvaro n át. Nyalka volt, mint mindig, hófeh é r pat yol a t b a n ,
bárs on yb a n , broká t b a n . A kalapjá n hossz ú, fehér toll
pomp á z o t t , a min e k puszt a látvá n ya érth e t e tl e n dühb e
hozott. Rá ne m jelle mz ő módo n egye d ül volt, ne m kísért e a
talpnyalók és lakájok szokot t had a .
– Csodála t o s! – mon dt a m , amint hallótá vols á g b a ért. –
Ambros e , te vagy a lószargl az úr a vizsga eljár á s
lószart ort áj á n!
Meglepő módo n Ambros e csak mos olygot t . – Ó, Kvothe,
én is örülök, hogy látlak!
– Találkozt a m ma az egyik volt gala mb o d d a l – mon dt a m .
– Súlyos érzel mi trau m á t ól szenv e d e t t , amit feltét el e z é s e m
szerint az okozott, hogy mez t el e n ül látott tég e d.
Kissé sava n yú b b arcot vágott, én pedig Amliához
hajolta m, és fennh a n g o n suttog t a m : – Megbízha t ó forrás ból
tudo m, hogy Ambros e- nak ne m csup á n icipici hímv e s s z őj e
van, de csup á n egy döglött kutya, Gibea herc e g é n e k
portr éja és egy gálya félmez t el e n dobos á n a k együt t e s
jelenlé t é b e n tudja felállítani.
Amlia arca me g d e r m e d t .
Ambros e ráné z e t t . – El kéne me n n e d – mond t a szelíde n.
– Se m mi oka, hogy ilyes mi t kelljen hallga t n o d .
Amlia valós á g g a l elme n e k ült.
– Meg kell hagyni – mon dt a m a lány utá n nézve senki
se m tud úgy me gf ut t a t ni egy nőt, mint te. – Mege m e l t e m
előtt e képz el e t b eli kalapo m a t . – Óráka t adh a t n á l belőle.
Tanfolya mo t tart h a t n á l.
Ambros e csak állt, elég e d e t t e n bóloga t o t t , és furcs a,
birtokló tekint e t t el néz e t t.
– Ezzel a kalapp al úgy néz el ki, mint aki a kisfiúka t
szer e ti – tett e m hozzá. – Már az is me gfor d ult a feje mb e n ,
hogy lever e m a fejedről, ha ne m húzod el a szen n ye s t . –
Ránézt e m . – Mellesleg hogy van a karod?
– Pillanat n yila g sokkal jobba n – mond t a elége d e t t e n . Állt,
mos olyg ot t, és oda se m figyelve dörzsölt e a karját.
Beka pt a m egy újabb ma n d ul á t , aztá n elfintorodt a m , és
ismé t kiköpt e m.
– Mi a baj? – kérde z t e Ambros e . – Nem ízlik a szilva? –
Választ ne m is várva me gfor d ult és elme n t . Mosolyogv a .
Sokat elárul az állapot o mr ól, hogy csak bá mul t a m , a mint
távozik. Értetle n ül az orro mh o z emelt e m a tölcsér t, és
me g s z a g olt a m . Kukorica- csuh é poros szag á t , méz e t és
fahéj at érezt e m. Se m mi szilva vagy szer e c s e n di ó. De akkor
honn a n tudh a t t a ?
Nagy robajjal a helyér e zökke n t mind e n . Ugya n a k kor
me g s z ól alt a déli har a n g, és mind e n ki, akinek az enyé m h e z
haso nló cser e p e volt, igyek e z e t t beállni az udvar on
kígyózó, hossz ú sorb a. Eljött a vizsgá m ideje.
Léleksz a k a d v a roha n t a m el az udvar ból.

Őrjöngv e vert e m az ajtót a Mews má s o dik emel e t é n .

Zihált a m, mer t futva tett e m me g az utat a lépcső n, –
Simmo n! – ordított a m . – Nyisd ki az ajtót, és besz éljünk!
A folyosón sorra nyíltak ki az ajtók, a diákok
kikukka n t o t t a k , hogy mi ez a ricsaj. Az egyik fej Simmo n é
volt, akinek vörös e s s z ők e haja kócos a n ága s ko d o t t . –
Kvothe! – mon dt a . – Mit csinálsz? Az ne m az én ajtó m.
Oda m e n t e m , belökt e m a szobáj á b a , és becs ukt a m
ma g u n k mögöt t az ajtót. – Simmo n. Ambros e elká bítot t.
Azt hisze m, vala mi baj van a feje mb e n , de ne m tudo m, mi
a baj.
Simmo n elvigyorod ot t . – Azt hitte m, hogy… –
Elhallga tot t, hitetle nk e d v e néze t t. – Mit csinálsz? Ne
köpködj a padló mr a !
– Fura ízű a szá m – ma g ya r á z t a m .
– Nem érdek el – mon dt a dühös e n és ért e tl e n ül. – Mi van
veled? Istállóba n születt él?
Akkora pofont adt a m neki, hogy a falnak tánt oro d o t t . –
Csakug ya n istállóba n szület t e m – mon dt a m komor a n . –
Vala mi kifogá s o d van ellene?
Sim csak állt, egyik kezév el a falnak tá m a s z k o d o t t , a
má sikk al vörösöd ő, me g d ö b b e n t arcá t fogt a. – Az isten e k
nevér e , mi törté nt veled?
– Vele m se m mi – felelte m –, de jobba n tesz e d, ha
vigyáz ol a szá dr a! Igazá n kedv ellek, de mer t neke m
nincs e n e k gazd a g szülei m, ez ne m jelenti azt, hogy akár
egy csipet n yiv el is különb vagy nála m. – Elkomor od t a m és
ismé t köpt e m egye t . – Isten e m, micsod a íz! Gyűlölö m a
szer e c s e n di ó t! Gyer e kkor o m óta!
Sim arcár a kiült a hirtele n felisme r é s . – Az íz a szád b a n !
– mond t a . – Szilva és fűszer?
Bólintott a m . – Undorító!
– Isten szürke ha mv air a! – mond t a Sim halka n, komor a n .
– Igaza d van. Elkábítot t a k. Tudo m, hogy mi ez. –
Elhallga tot t, mer t me gfor d ult a m, és kinyitott a m az ajtót. –
Mit csinálsz?
 – Megye k, me g ölö m Ambros e- t – felelte m. – Amiért
me g m é r g e z e t t .
– Ez ne m mér e g. Ez… – Elhar a p t a a mon d a t o t , majd
nyugo d t , egye nl e t e s hango n folytat t a . – Honna n szer e z t e d
ezt a kést?
– A lába mr a van szíjazva a nadr á g o m alatt – mon dt a m . –
Vészhelyz e t ese t é r e .
Sim mélye n beszívt a a leve gőt , aztá n kifújta. – Adnál egy
perc e t, hogy elma g ya r á z z a m a helyze t e t , mielőtt elme n n él
me g öl ni Ambros e- t?
Vállat vont a m. – Jól van.
– Leülnél, a míg besz él e k? – Egy szék felé intet t.
Sóhajtott a m és leülte m. – Jól van. De sies s. Mindjárt
kezdődik a vizsgá m.
Sim nyugod t a n bólintot t, és leült az ágya szélér e vele m
sze mb e n . – Jól van. Tudod, milye n az, amikor valaki berúg,
és a fejébe vesz vala mi ostob a s á g o t ? És ne m tudod
lebe s z élni róla, mé g ha nyilvánv aló a n rossz is az ötlet?
Elneve t t e m ma g a m . – Mint a mikor besz élni akart ál azzal
a hárfá s lánnyal az Eolian előtt, és lehá nyt a d a lovát?
Bólintott. – Pontos a n . Van vala mi, amit az alkimist á k
ugya n e r r e a célra hasz n ál n a k, csak mé g sokkal vada b b a
hat á s a .
Rázta m a feje m. – A legkis e b b mér t é k b e n se m érze m
ittas n a k ma g a m . A feje m teljes e n tiszta.
Sim me gint bólintott. – Ez ne m olyan, minth a berúg n ál –
mond t a . – Csak egy sze mp o n t b ól. Nem szé dülsz tőle, ne m
is álmos o d s z el. Mindössz e me gk ö n n yí ti, hogy az e mb e r
vala mi ostob a s á g o t csináljon.
Egy percig töpr e n g t e m . – Nem hinné m, hogy így van –
felelte m. – Nem érze m úgy, hogy ostob a s á g o t készülök
elköve t ni.
– Próbálkozzu nk má s k é n t – mon d t a Sim. – Eszedb e jut
ebb e n a pillana t b a n vala mi, a mit rossz ötletn e k tart a s z?
Egy dar a bi g töpr e n g t e m , miközb e n szórakozot t a n
ütög e t t e m a baka n c s o m szár á t tétov á n a késp e n g é v e l.
– Rossz ötlet lenne… – elhallga t t a m .
Egy hossz ú pillana tig tört e m a feje m e t . Sim várakoz ó a n
néz e t t rá m.
– …leugr a ni a tetőről? – A mon d a t végé n föle melt e m a
hango m a t , mint h a kérde z n é k .
Sim hallga t ot t . Továbbr a is eng e m néz e t t .
 – Érte m – mon dt a m lass a n. – Mintha ne m lenne erkölcsi
szűrő a viselke d é s e m b e n .
Simmo n me gkö n n ye b b ül t e n mos olygot t , és bátorítóa n
bólintott.
– Pontos a n erről van szó. Gátlá s ai d olyan mért é k b e n
eltűnt e k, hogy mé g csak észr e se m vesz e d a hiányuk a t .
Minden má s változ a tl a n. Határ ozot t vagy, esze d n él vagy.
– Te vállver e g e t ő vagy! – mon dt a m , és rász e g e z t e m a
kés hegyé t . – Ne tedd!
Pislogot t. – Rendb e n . Ki tudsz találni vala milye n
me g ol d á s t a problé m á r a ?
– Termé s z e t e s e n . Szüks é g e m van vala milye n viselke d é si
korlátr a. Te leszel az én irányt ű m, mert neke d a helyé n van
a szűrőd.
– Ugya n e r r e gondolt a m – mond t a . – Akkor hát me g bízol
benn e m ?
Bólintott a m . – Kivéve, ha nőkről van szó. Idióta vagy
nőügye k b e n . – Fölkapt a m egy pohá r vizet a közeli aszt alról,
kiöblítet t e m a szá m a t , és a padlór a köpt e m.
Sim reszke t e g e n mos olygot t . – Még szé p. Először is, ne m
me h e t s z el, hogy me g öl d Ambros e- t.
Habozt a m. – Biztos?
– Biztos. Amit azzal a kés s el tervez el, abból nagyo n sok
mind e n rossz ötlet. Ide kéne adno d neke m.
Vállat vont a m, me gfor dítot t a m a kést, hogy a
bőr ma r kol a t legye n feléje.
Sim látha t ó a n me gl e p ő d ö t t , de elvett e . – Irgal ma s Tehlu!
– mon d t a mély sóhajjal, és az ágyr a tett e a kést. –
Köszönö m.
– Ez olyan súlyos dolog volt? – kérde z t e m , és ismé t
kiöblítet t e m a szá m a t . – Vala milye n rangs or t kell
felállítan u nk. Mondjuk, egy tízpont o s skálá t.
– A vizet a padló mr a köpni egy pont – mon d t a .
– Ó – felelte m. – Bocs á n a t . – Visszat e t t e m a pohar a t az
aszt al á r a .
– Rendb e n – mon dt a hanya g ul.
– Egy pont sok vagy kevé s? – kérd ez t e m .
– Kevés – válasz olt a . – Ambros e me g öl é s e tíz pont. –
Habozott. – Talán nyolc. – Fészkelődö t t . – Vagy hét.
– Tényleg? Ilyen sok? Jól van. – Előredőlt e m a szék e n. –
Adj vala mi ötlet e t a vizsgá kh oz. Vissza kell me n n e m a
sorba, mielőtt késő lenne.
 Simmo n hat á r oz ot t a n me gr á z t a a fejét. – Nem. Ez
nagyo n rossz ötlet. Nyolc pont.
– Tényle g?
– Tényleg – felelte. – Ez kénye s helyze t . Sok mind e n
rosszr a fordulha t .
– De ha…
Sim sóhajtot t, félres öp ör t e szőke haját a sze m é b ől. –
Most én vagyok a próba köv e d , vagy ne m? Elég unal m a s
lesz, ha mind e n t háro ms z o r el kell ma g ya r á z n o m , mielőtt
hallgat n ál rá m.
Egy dara big töpr e n g t e m . – Igaza d van, különös e n , ha
vesz élye s dolgokr a készülök. – Körülnézt e m . – Milyen
sokáig tart ez?
– Legföljebb nyolc óráig. – Kinyitott a a száját, hogy
folyta s s a , azut á n elhallga t ot t.
– Mi az? – kérde z t e m .
Sim felsóh ajt ot t . – Lehet n e k mellékh a t á s a i . Az anya g
zsírba n oldódik, így egy dara big a szerve z e t e d b e n mar a d .
Alkalma n k é n t tapa s z t al h a t s z kisebb vissza e s é s e k e t ,
a melye k e t feszülts é g, heve s érzel m e k , test g ya k o rl á s
okoz… – Bocs á n a t k é r ő pillant á s t vet e t t rá m. – De ehh e z
képe s t csak olyanok leszn e k, mint a gye n g e visszha n g .
– Ezen ráér e k későb b izgulni – mon dt a m . Kinyújtott a m a
keze m. – Add ide a cser e p e d e t . Te me h e t s z mos t, én me g
majd későb b a tiédd el.
Tehe t e tl e n ül szétt á r t a a kezé t. – Én már vizsgáz t a m –
ma g ya r á z t a .
– Tehlu csec s é r e és pöcs é r e ! – káro mk o d t a m . – Na, szé p.
Eredj Feláér t!
Heve s e n rázt a a kezé t. – Nem! Nem, ne m, ne m! Tíz
pont!
Elneve t t e m ma g a m . – Nem azért. Neki van egy cser e p e ,
a mely cendlingr e szól.
– Gondolod, hogy elcser éli veled?
– Már felajánlot t a .
Sim felállt. – Megker e s e m .
– Én itt mar a d o k – mon dt a m .
Sim lelkes e n bóloga t o t t , majd idege s e n körülnéz e t t a
szob á b a n . – Valószínűle g az lesz a legjobb, ha se m mi t se m
csinálsz, a míg távol vagyok – mond t a , és kinyitott a az
ajtót. – Inkább ülj rá a keze dr e , a míg vissza é r e k!
 ÷

Szer e n c s é r e alig öt percig volt távol.

Kopogt a t t a k. – Én vagyok – szűrődöt t át az ajtón. –
Minden rend b e n ?
– Tudod, mi a furcs a? – mon dt a m neki a csukot t ajtón
kere s z t ül. – Igyeke z t e m kitalálni, hogy viccelhe t n él e k me g
vala miv el, a míg odava g y, de ne m bírta m. – Körülnézt e m a
szob á b a n . – Azt hisze m, ez azt jelenti, hogy a hu mor a
társ a d al mi előírás ok áthá g á s á b ól fakad. Nem tudo m
áthá g ni őket, mert képt el e n vagyok kitalálni, mi az, a mi
társ a d al mi sze mp o n t b ól elfoga d h a t a t l a n . Minde n
ugya n ol ya n n a k tűnik.
– Igaza d lehet – mond t a , aztá n me gk é r d e z t e : –
Egyált alá n csinált ál vala mit?
– Nem – felelte m. – Elhat á r oz t a m , hogy jó leszek.
Megtal ált a d Felát?
– Igen. Itt van. De mielőtt bejönn e , me g kell ígérne d,
hogy se m mi t ne m csinálsz úgy, hogy előzőleg ne kérde z n él
me g eng e m. Jó?
Elneve t t e m ma g a m . – Még szép. Csak ne végy rá, hogy
ostob a s á g o k a t csináljak előtt e.
– Megígér e m – mon dt a Sim. – Miért ne m ülsz le? Csak a
biztons á g kedvé é r t .
– Már ülök – mon dt a m .
Sim kinyitott a az ajtót. Látta m, hogy Fela a válla fölött
kukucs k ál.
– Szervus z, Fela! – mon d t a m . – Ki kell cser éln e m veled a
szelvé n yt!
– Először is – mon d t a Sim –, vissza kéne venn e d az
inge d e t . Ez két pont.
– Ó – mon dt a m . – Bocs á n a t . Meleg volt.
– Ki kellett volna nyitnod az ablakot.
– Úgy gondolt a m, biztons á g o s a b b , ha csak a szobá b a n
találha t ó tárgya kr a korlátozo m a tevé k e n ys é g e m e t –
válasz olt a m.
Sim felvont a a sze möl dök é t . – Ez valóba n jó gondol a t.
Bár ebb e n az ese t b e n kicsit kizökke n t e t t .
– Tyű! – hallat szot t Fela hangj a a folyosóról. – Komolya n
besz él?
– A legna g yo b b mért é k b e n – felelte Sim. – Legyek
őszint e? Nem hinné m, hogy biztons á g o s lenne bejönnö d.
 Belebújt a m az inge mb e . – Felöltözt e m – mond t a m . –
Ráülök a keze mr e is, ha ettől jobba n érze d ma g a d . – Meg is
tett e m , a combo m alá dugt a m a keze m.
Sim bee n g e d t e Felát, majd becs ukt a az ajtót.
– Isteni vagy, Fela! – mon dt a m . – Az ersz é n ye m b e n lévő
össz e s pénzt neke d adn á m, ha két perc e n át nézh e t n é l e k
mezt el e n ül. Mindent oda a d n é k , a mi az enyé m . A koboz
kivét el év el.
Nehéz volt me g m o n d a n i, melyikük vörösödö t t el jobba n.
Azt hisze m, Sim győzöt t.
– Ugye, ezt ne m kellett volna mon d a n o m ? – kérd ez t e m .
– Nem – helye s el t Sim. – Ez öt pontot ér.
– De hát enn e k se m mi ért el me ! – mon dt a m . – A nők
mezt el e n e k a fest m é n ye k e n . Az e mb e r e k vás á r oln a k
képe k e t , ne m? A nők pedig mod ellt állnak.
Sim bólintot t. – Igaz. De azért hallga s s . Csak ülj egy
pillana tig, és ne mondj, ne tégy se m mi t . Rendb e n ?
Biccent e t t e m .
– Ezt ne m tudo m elhinni! – mon dt a Fela, akinek múlób a n
volt a pirulás a . – Muszáj arra gondolno m, hogy ti kett e n
tréfát űztök belőle m!
– Bár úgy lenne – felelte Simmo n. – De ez az anya g
borza sz t ó vesz élye s .
– Hogya n e mlé k e z h e t a mez t el e n fest m é n ye k r e ,
miközb e n az se m jut esz é b e , hogy má s ok előtt ne m vetjük
le az ingünk e t ? – kérd ez t e Fela.
– Nem tűnt fontos n a k – felelte m. – Akkor is levet t e m az
inge m, amikor me gkor b á c s ol t a k. Az is a nyilvános s á g előtt
törté nt . Furcs a, hogy ez problé m á t jelent h e t .
– Azt tudod, mi tört é n n e , ha me gk é s e l n é d Ambros e- t? –
kérd ez t e Simmo n .
Egy pillana tig töpr e n g t e m . Olyan volt, minth a arra
akar n é k eml ék e z ni, mit regg elizt e m egy hóna pj a . –
Gondolo m, tárgyal á s lenne – mond t a m vont a t o t t a n –, és az
e mb e r e k fizetné n e k neke m egy italt.
Fela eltaka r t a a száját, hogy ne neve s s e n .
– Erről mi a véle m é n ye d ? – kérd ez t e Simmo n . – Mi a
rossz a b b : pitét lopni, vagy Ambros e- t me g ölni?
Törte m a feje m e t egy dar a big. – Húsos pitét vagy
gyü mölc s ö s e t ?
– Hú – lehelt e Fela. – Ez… – Megcsóv ált a a fejét. –
Majdne m kirázot t a hide g.
 Simmo n bólintot t. – Ez egy félel me t e s alkímiai vegyül e t.
Egyfajt a nyugt a t ó , a neve szilvasz e m. Nem is kell, hogy
beve d d . A bőrön át is felszívódik.
Fela ránéz e t t . – Honna n tudsz te erről ilyen sokat?
Sim bágya d t a n mos olygot t . – Mandr a g erről prédikál
mind e n alkímiai oszt ályn a k. Már egy tuca t s z or hallott a m.
Ez a kedv e n c példája arra, hogya n lehet vissza élni az
alkímiáv al. Ötven évvel ezelőtt egy alkimist a arra hasz n ált a
Aturba n, hogy több kor má n yhiv a t al nok ot tönkr e t e g ye n .
Akkor bukot t csak le, amikor egy grófnő á mokfut á s t
rend e z e t t egy esküvő n, tuc at n yi emb e r t me g ölt, és…
Fejcsóv álva elhallga t o t t . – Minde gy, csúnya dolog volt.
Elég csúnya ahhoz, hogy az alkimist a szer e t őj e az őrsé g h e z
forduljon.
– Remél e m, azt kapt a , amit érde m e l t .
– Meg mé g né mi ráad á s t – felelte Sim komor a n . – A
helyz e t az, hogy mind e n kir e kicsit má s k é n t hat. Nem
annyiból áll, hogy csökke n ti a gátlá s ok a t . Felfokozza az
érzel m e k e t . A hirtele n felsza b a d ul ó vágya k különös,
szelektív e mlé k e z e t t e l páros uln a k, az egé s z olyan, mint
egy erkölcsi amn é zi a.
– Nem érze m rosszul ma g a m – mon d t a m . – Sőt nagyo n
jól vagyok. De aggó do m a vizsga miat t.
Sim felé m intet t. – Látod? Emlékszik a vizsgá kr a . Az
fontos neki. Más dolgok viszont… kime n n e k a fejéből.
– Van rá gyógys z e r ? – kérd ez t e idege s e n Fela. – Nem
kéne átvinni a Medicáb a ?
Simon is idege s n e k látszott. – Nem hinné m.
Próbálkozh a t n á n a k has h aj t óv al, de ez ne m olyan, mint h a
kábítósz e r t kapott volna. Az alkímia ne m így hat.
Zabolátl a n erők dolgozn a k benn e . Azokat ne m purgálh a t o d
ki úgy, mint a higan yt vagy az ophalu mo t .
– A has h ajt ó egyált al á n ne m tűnik vicces n e k! – tett e m
hozzá. – Ha az én szava z a t o m szá mít, bár milye n má s
me g ol d á s t előnyb e n rész e sít e k.
– Van rá es ély, hogy azt gondolják, össz er o p p a n t a
vizsgáv al járó feszülts é g t ől – mon dt a Sim a lányn a k. –
Minden évbe n előfordul néh á n y diákkal. Bedugjá k a
Mene d é k b e , amíg biztos a k ne m lehe t n e k abb a n…
Felugrott a m , a keze m e t ökölbe szorított a m. – Előbb
vágn a k dar a b o kr a , se mh o g y tűrn é m, hogy a Mene d é k b e
dugja n a k! – mond t a m vadul. – Akár egy órár a! Akár egy
percr e!
Sim elsá p a d t , egy lépé s t hátr ál. Tenyérr el kifelé,
véde k e z ő n föle mel t e a kezét. De a hangja szilárd és
nyugo d t volt. – Kvothe, háro ms z or mond o m neke d. Állj le!
Leállta m. Fela tágr a nyílt, ré mült sze m m e l figyelt.
Simmo n hat ár oz ot t a n folyta t t a . – Kvothe, háro m s z or
mond o m neke d: ülj le!
Leülte m.
Fela, aki Simmo n mögöt t állt, me gl e p e t t e n néz e t t a
fiúra.
– Köszönö m – mon dt a Simmo n kegye s e n , és leeng e d t e a
kezé t. – Egyet é r t e k. A Medica ne m a legjobb hely
szá mo d r a . Itt kell kihajta n u n k belőled.
– Ez már neke m is jobba n tetszik – felelte m.
– Még ha a dolgok simá n zajlaná n a k is a Medicán –
folyta t t a Simmo n –, úgy véle m, hajla mo s a b b lennél
kiönt e ni a szíved e t , mint egyé b k é n t . – Fanyar ul mos olygo t t .
– A titkok a civilizáció sarokköv ei, és tudo m, hogy neke d
több van belőlük, mint az átlag e m b e r e k n e k .
– Nem hinné m, hogy titkai m lenné n e k – közölte m.
Sim és Fela egysz e r r e neve t t é k el ma g u k a t . – Most
bizonyított a d be, hogy Simn e k van igaza – szólt Fela. –
Maga m is jó néh á n yr ól tudok.
– Én is – tett e hozzá Sim.
– Te vagy a próba k öv e m – vonog a t t a m a válla m a t . Aztán
rá mo s olyo g t a m Felár a, és elővet t e m az ersz é n ye m e t .
Sim a fejét rázt a. – Nem, ne m, ne m! Már me g m o n d t a m .
Neked mos t az lenne a legros sz a b b , ha mezt el e n ül látná d!
Fela sze m e kissé össz e s z ű k ült.
– Mi a baj? – kérd ez t e m . – Attól félsz, hogy lete p e r e m és
erősz a k o s k o d o m vele? – Fölneve t t e m .
Sim rá m néz e t t . – Nem tenn é d me g?
– Termé s z e t e s e n ne m! – válaszolt a m.
Felára néz e t t , azt á n rá m. – Meg tudn á d mond a ni, hogy
miért? – kérd ez t e kívánc sia n.
Elgondolkodt a m . – Mert… – Elhallgat t a m , a feje m e t
rázt a m. – Mert… csak mert ne m. Tudo m, hogy ne m ehe t e k
követ, és ne m me h e t e k át egy falon. Ez is ilyes mi.
Egy má s o d p e r cig összpon t o sít ot t a m , azt á n széd ülni
kezdt e m . Eltakart a m a sze m e m , és igyek e z t e m figyel me n
kívül hagyni a váratl a n szé dül é s t . – Kérlek, mon dj á t ok me g
az igaza t! – mon d t a m hirtele n ré mül e t t el. – Ugye, ne m
ehe t e k követ?
– Igaza d van – mon dt a gyors a n Fela. – Nem ehe t s z .
Nem kere s t e m tová b b a válaszok a t , és a különös
szédül é s elmúlt.
Sim erős e n figyelt. – Bárcs a k tudn á m, hogy ez mit jelent
– mond t a .
– Neke m van róla elképz el é s e m – mor mol t a Fela.
Elővett e m az elefánt c s o n t s zí nű szelvé n yt az
ersz é n ye m b ől . – Csak alkut szer e t n é k kötni – mon dt a m . –
Hacs a k ne m hagyo d, hogy láss al a k mez t el e n ül. –
Mege m e l t e m az ersz é n ye m e t , és Fela sze m é b e nézt e m. –
Sim azt mondj a, hogy ez rossz, de ő hülye, ha nőkről van
szó. Lehet, hogy a feje m ne m egé s z e n úgy műkö dik, ahogy
szer e t n é m , de erre hat á r oz ot t a n eml ék sz e m .

Négy óráb a telt, amíg a gátlá s ai m elkezdt e k

vissza szivár o g ni, és mé g kettőb e , amíg szilárda n beálltak.
Simmo n az egé s z napot vele m töltött e , türel m e s volt, mint
egy pap, elma g ya r á z t a , hogy ne m, ne m kellene venn e m
egy palack pálinká t. Nem, ne rúgjak bele a kutyá b a ,
a melyik az utc a túloldal á n ugat. Nem, inkább ne me nj e k be
Imré b e , hogy me gk e r e s s e m Denná t . Nem. Háro ms z or is
ne m.
Mire leme n t a nap, vissz a t é r t e m szoká s o s , félig- me d di g
erkölcsös éne m h e z . Simmo n alapo s a n levizsgá z t a t o t t ,
mielőtt vissz akís é r t a szobá m b a az Ankerb e n , ahol
me g e s k e t e t t az anyá m tejér e , hogy regg elig ne m hagyo m
el a szobá t. Mege sk ü d t e m .
Csak ne m érezt e m helye s n e k. Indulat ai m mé g mindig
forrtak, mind e n aprós á g feldühít e t t . Még rossz a b b volt,
hogy e mlé k e z e t e m ne m egysz e r ű e n vissza t é r t a nor m ális
állapot á b a , de lángolt a vad lelkes e d é s t ől.
Simmo n n á l ne m volt ilyen rossz. Jelenlét e kelle m e s e n
elvont a a figyel me m e t . De mos t egye d ül mar a d t a m az
e mlé k e z e t e m m e l az Anker kis padlá s s z o b á j á b a n . Mintha
elmé m elhat á r oz t a volna, hogy kipakol, és me gvizs g ál
mind e n éles és fájó dolgot, a mit valah a látt a m.
Azt hihet n é t e k , hogy a trupp legyilkolás á r ól vann a k a
legros sz a b b e mlé k ei m, akkorról, amikor vissz a m e n t e m a
tábor u n k b a , és mind e n lángokb a n állt. A szülei m
ter m é s z e t e ll e n e s alakb a görbült tet e m é r ől a szürküle t b e n .
Az ége t t vászon és vér, az ége t t haj szag á r ól. A
gyilkos aikról. A Chandria nr ól. Az emb e r r ől, aki besz élt
hozzá m, és közbe n egyfolyt á b a n vigyorgot t. Ha mur ól.
Ezek rossz eml ék e k voltak, de az évek sorá n olyan
gyakr a n vett e m elő és babr ált a m őket, hogy alig mar a d t
élük. Éppe n olyan jól e mlé ks z e m Haliax hangj á n a k
zeng é s é r e és dalla má r a , mint apá m é r a . Simá n fel tudo m
idézni Ha mu arc á t. Mosolyá ból kivillanó tökéle t e s fogait.
Göndör, fehér haját. Sze mé t , a mely olyan feket e volt, mint
két tinta g yö n g y. A hangj á t, a mely tele volt a tél hide g é v el,
a mikor azt mond t a : Valakinek a szülei nagyon rosszfajta
dalokat énekeltek!
Azt hinné t e k, ezek voltak a legros sz a b b eml ék e k. De
téve d n é t e k .
Nem. Kiskoro m e mlé k ei voltak a legros sz a b b a k . A lassú
zötyög é s és ringá s a szeké r e n , miközb e n apá m lazán tartja
a gye plőt. Erős keze a válla mo n, amikor me g m u t a t j a ,
hogya n álljak a színpa d o n , hogy a test e m azt sug allja,
büszke, szomorú vagy félénk vagyok. Ujjai, ahogy
eligazítják az enyé m e k e t a koboz húrjain.
Anyá m simog a t á s a a haja mo n . Az érzé s , ahogy átölel.
Ahogy a feje m tökélet e s e n illeszke dik a nyak a ívéhez.
Ahogy az ölébe gömb öl yö dv e ülök az esti tűz mellet t,
álmo s a n , boldog a n és biztons á g b a n .
Ezek voltak a legros sz a b b eml ék e k. Drágá k és
tökéle t e s e k . Élesek, mint egy falat üvegc s e r é p . Reszke t ő
bogg á zsugoro dv a feküdt e m az ágyb a n , képt el e n volta m
elaludni, ne m tudt a m má s r a gondolni, ne m tudt a m
leállítani ma g a m az eml ék e z é s b e n . Újra eml ék e z t e m . És
újra. És újra.
Aztán halka n kopogt a t t a k az ablako mo n . Olyan halka n,
hogy észr e se m vett e m, a míg abb a ne m mar a d t . Aztán
me g h allott a m , hogy az ablak kinyílik mögö t t e m .
– Kvothe! – szólt lágya n Auri.
Össze sz orítot t a m a foga m, hogy ne zokogjak, olyan
csen d e s e n feküdt e m , ahog y bírta m, re mélv e , hogy azt
hiszi, alszo m, és elme g y.
– Kvothe! – ismé t el t e . – Hozta m neke d… – Egy pillana tr a
elné m ul t, majd azt mond t a : – Ó!
Neszez é s t hallott a m a hát a m mög ül. A holdfény a falra
vet e t t e pici árnyé k á t , amíg be m á s z o t t az ablakon. Az ágy
moz got t , ahogy letele p e d e t t .
 Kicsiny, hűvös kéz simított végig az arco mo n .
– Se m mi baj – mond t a halka n. – Gyer e ide.
Némá n sírni kezdt e m, ő pedig szelíde n kinyújtózt a t o t t ,
hogy a feje m az ölébe kerüljön. Mormolva elsimítot t a a
haja m a t a homloko m b ól, keze hűsít e t t e égő arco m a t .
– Tudo m – mon dt a szo mor ú a n . – Néha rossz, ugye?
Gyeng é d e n ciróga t t a a haja m a t , a mitől mé g jobba n
sírta m. Nem eml ék e z t e m rá, mikor érte k hozzá m utoljár a
szer e t e t t e l.
– Tudo m – mond t a . – Kő van a szíved b e n , és néh a olya n
neh é z, hogy nincs mit tenni. De ne m vagy egye d ül vele.
Hozzá m kellett volna jönnöd. Én me g é r t e l e k.
Görcsb e rándult a m , és hirtele n ismé t szilvaízű lett a
szá m. – Hiányzik! – mon dt a m , mielőtt rájött e m volna, hogy
én besz él e k. Aztán elné m ul t a m , mielőtt több e t
mond h a t t a m volna. Össz e s z orított a m a foga m, és dühös e n
me gr á z t a m a feje m, mint a ló, amikor a zaboláv al küzd.
– Kimond h a t o d – szólt szelíde n Auri.
Ismé t me gr á z kó d t a m , szilva ízét érezt e m, és vára tla n ul
ömle ni kezdt e k belőle m a szav a k. – Azt mon d t a , előbb
ének elt e m , mint besz élt e m. Azt mon dt a , bab a kor o m b a n
mindig dúdolt neke m, ha a karjáb a n tartot t. Nem egy dalt.
Csak egy ere szk e d ő terc e t . Egy vigaszt aló hango t. És egy
napo n, amikor járkált vele m a tábor b a n , hallott a , hogy
vissza é n e kl e m neki. Két oktávv al ma g a s a b b a n . Pici,
csipogó terc e t . Azt mon dt a , az volt az első dalo m.
Egymá s n a k éne k el g e t t ü k. Éveke n át. – Fuldokolt a m,
össz e s z orítot t a m a foga m.
– Elmond h a t o d – szólt halka n Auri. – Nem baj, ha
elmo n d o d.
– Sose láto m több é! – fuldokolta m. Aztán isteniga z á b ól
sírni kezdt e m.
– Jól van – súgt a Auri. – Itt vagyok. Biztons á g b a n vagy.
 NYOLCADIK FEJEZET

KÉRDÉSEK

A követk e z ő néh á n y nap ne m volt se m kelle me s , se m

ere d m é n y e s . Fela cser e p e a vizsgaidő sz a k végé r e szólt, így
me g pr ó b á l t a m jól felhasz n ál ni a kapott időt. Próbált a m
készíte ni néh á n y tárgya t a Fisheryb e n , de gyors a n
vissza m e n e k ül t e m a szob á m b a , a mikor elsírta m ma g a m a
félig beírt hőcs a t or n a fölött. Nemc s a k azért, mer t ne m
tudt a m fennt a r t a ni a kellő Alart, de a legkev é s b é arra volt
szüks é g e m , hogy azt gondolják róla m, idegös s z e r o p p a n á s t
kapt a m a vizsga feszülts é g é t ől.
Késő est e, amikor me g pr ó b á l t a m átjutni az Archívu mb a
veze t ő szűk járato n, szilva ízével telt me g a szá m, és
eszt el e n ül félni kezdt e m a söté t, zárt helytől. Szere nc s é r e
csak tíz- egyn é h á n y lábnyir a jutott a m, de mé g így is
majdn e m agyr á z kó d á s t kapt a m, miközb e n hátr álva
prób ált a m kiküzde ni ma g a m a t az alagút b ól. Viszont a
tenye r e m r ől lenyúzt a m a bőrt, miközb e n fejvesz t e t t
ré mül e t t el vergődt e m a kövön.
Ezért a követk e z ő két napb a n bet e g s é g e t színlelte m, és
ki se bújta m apró szob á m b ól. A kobozo mo n játszott a m ,
rosszul aludt a m és gyilkos indulatt al gondolt a m Ambros e-
ra.

Anker épp e n takarítot t, a mikor leme n t e m . – Jobba n

vagy? – kérde z t e .
– Egy kicsit – felelte m. Előző nap csak két
szilvaroh a m o m volt, azok is rövid ideig tartot t a k. Ami mé g
jobb, sikerült átalud n o m az éjszak á t . Úgy tűnt, a neh e z é n
túl vagyok.
– Éhes vagy?
Megrázt a m a feje m. – Ma vizsgá z o m.
Anker elko mor o d o t t . – Akkor enn e d kellene vala mit. Egy
almá t . – Sürgöt t- forgott a pult mögöt t, kihozott egy
cser é p kor s ó t és egy súlyos kancs ó t. – Igyál egy kis tejet is.
El kell hasz n ál no m, mielőtt me g s a v a n yo d n a . Az átkozot t
jegelő két napja döglődik. Háro m ke mé n y talent u m b a
került az a sze m é t . Tudt a m, hogy ne m kellett volna pénzt
pocs é k olni rá, sokkal olcsóbb, ha jeget hasz n álok.
Behajolt a m a pult mög é , ahol korsók és palackok közé
szusz a k olt á k be a hossz ú faládá t. – Megné z h e t e m , ha
akarod – java solt a m.
Anker felhúzt a a sze möl dök é t . – Tudsz vele kezd e ni
vala mit?
– Megné z h e t e m – válaszolt a m. – Lehet, hogy vala mi
egys z e r ű baja van, a mit én is me g tudok javítani.
Anker vállat vont. – Jobba n úgys e ronth a t o d el. – Kezét a
köté nyé b e törölte, és intett, hogy jöjjek a pult mög é . –
Odat e s z e k neke d két tojást, a míg me g n é z e d . Azokat is
musz áj elha sz n ál no m. – Kinyitott a a hossz ú ládá t, előve t t
egy mar ok n yi tojást, majd hátr a m e n t a konyh á b a .
Megker ült e m a pultot, és letérd elt e m, hogy sze mü g yr e
vegye m a jegelőt. Kővel bélelt doboz volt, akkor a , mint egy
kisebb utazólá d a . Az Egyet e m e n kívül bárhol a kéz műip a r
csodáj á n a k , igazi fényűz é s n e k tekint e t t é k volna. Itt, ahol
könnyű volt hozzájut ni az ilyes mi h e z , csak egy újabb
iste nv e r t e , fölösleg e s ma si n a volt, amel y ne m működik
tiszte s s é g e s e n .
A lehet ő lege gys z e r ű b b szerke z e t volt. Se m mi mozgó
alkatr é s z, csak két lapos ónsz al a g sygaldryv al beírva,
a mely a szala g egyik végé b ől a má sikb a tová b bít ot t a a hőt.
Alig volt több egy lassú, ügye tl e n hősziva t t yú n á l.
Leguggolt a m, me g é ri nt e t t e m az ónsz ala g o t . A jobb oldali
mele g volt, vagyis a má sik oldalá n a k hűvös n e k kellett
lennie, viszont a bal oldali szob a h ő m é r s é kl e t ű. Nyaka m a t
nyújtog a t t a m , hogy jobba n láss a m a sygaldr yt, és
felfede z t e m a féme n egy mély karcolá s t, amel y
végigh a sí t ot t két rúná n.
Ez volt a ma g ya r á z a t . Egy sygaldr y sok tekint e t b e n
olyan, mint egy mond a t . Ha eltávolíta s z két szót,
értel m e tl e n lesz. Úgy kellene mond a n o m , hogy általá b a n
értel m e tl e n lesz. Mert a sérült sygaldr y néh a csúnya
dolgokr a képe s . Össz evo n t sze möl dökk el nézt e m az
ónsz al a g o t . Kontár m u n k a volt. A rúnákn a k alulra kellett
volna kerülniük, ahol ne m sérülh e t t e k me g.
Addig kotor á s z t a m , amíg találta m egy fiók hátuljá b a n
egy haszn ál a t o n kívüli jégkal a p á c s o t , és laposr a
kalap ált a m a két sérült rúná t a puh a ónba n.
Összpon t o sít ot t a m , és kés hegyé v el ismé t belevé s t e m őket
a vast a g fémp á n t b a .
Anker bejött a konyh á b ól egy tányé r tojás s al és
par a dics o m m a l . – Most már működ ni e kell – mon dt a m .
Udvaria s s á g b ól kezdt e m enni, de közbe n rájött e m, hogy
valóba n éhe s vagyok.
Anker a dobozr a néz e t t , föle mel t e a fedele t. – Ilyen
könnyű?
– Mint mind e n – felelte m tele szájjal. – Könnyű, ha tudod,
hogy mit csinálsz. Működnie kell . Adj neki egy napot, és
me gl á t o d tényl e g fagya s z t- e.
Olyan gyors a n ett e m me g a tojást és itta m me g a tejet,
ahogy csak lehe t e t t anélkül, hogy udvariatl a n n a k látssz a k.
– Ma van szüks é g e m a pultpontj ai mr a – mon d t a m . – A
tandíj ma g a s lesz ebb e n a sze m e s z t e r b e n .
Anker bicce nt e t t és ellenőrizt e a pult alatt tartot t kis
szá ml a k ö n yv e t , a melyb e följegye z t e , hány Greys d al e
mé h s ö r t rend elt e m az utóbbi két hóna p b a n , aztá n előhúzt a
az ersz é n yé t , és kiolvasot t tíz rézb a t k á t az aszt alr a. Egy
teljes talent u m o t : kétsz e r annyit, mint a me n n yir e
szá mí tot t a m . Meglep e t t e n nézt e m rá.
– Kilvin vala m el yik e mb e r e legalá b b fél talent u m o t
szá molt volna el, hogy idejöjjön és me gj a vít s a ezt a vala mit
– ma g ya r á z t a Anker, és beler úg o t t a jegelőb e .
– Nem lehet e k biztos benn e…
Egy legyint é s s e l elhallga t t a t o t t . – Ha ne m javított a d
me g, akkor levono m a jövő havi bér e d b ől – mon dt a . – Vagy
ezzel serke n t el e k, hogy est e is játssz. – Elvigyorodo t t . –
Befekt e t é s n e k tekint e m.
Besöpör t e m a pénzt az ersz é n ye m b e : négy talent u m.

A Fisher yb e indult a m , hogy utá n a n é z z e k, elad t á k- e végr e

a lámp ái m a t , amikor ismer ős arcot pillant ot t a m me g,
amelyn e k tulajdo n os a a magiszt e r e k söt ét köntö s é b e n
vágot t át az udvar o n.
– Elodin ma giszt e r ! – kiáltott a m , amikor látt a m , hogy a
Magiszt er e k Rezide n ci áj á n a k egyik mellék ajt aj á h o z
közele dik. Egyike volt am a kevés épület n e k, am elyb e n ne m
sokat járta m , mer t szint e ne m is volt ben n e más, csak a
magiszt e r e k és a vend é g t a n á r o k lakoszt ál yai, tová b b á
vend é g s z o b á k az idelát o g a t ó arkanist á k szá m á r a .
Megfordult a neve hallat á n. Látva, hogy én üget e k felé, a
sze m é t forga t t a , és visszaford ul t az ajtóhoz.
– Elodin ma giszt e r ! – lihegt e m . – Fölteh e t e k egy gyors
kérd é s t ?
– Statisztikai ért ele m b e n me gl e h e t ő s e n valószínű –
mon d t a , és egy ragyo g ó rézkulccs al kinyitot t a az ajtót.
– Tehát kérd ez h e t e k vala mi t?
– Kétle m, hogy bárkin ek lenn e ereje me g a k a d á l yo z h a t ni.
– Kinyitot t a az ajtót és be m e n t .
Noha ne m hívott, mé gis besurr a n t a m utá n a . Elodint
neh éz volt me g t al ál ni, és félte m, hogy ha ne m haszn ál o m ki
az alkal m a t , esetl e g újab b het eki g ne m találkozo m vele.
Követt e m egy szűk kőfolyosó n. – Azt hallott a m , hogy
csopor t o t szerv e z a nev ek tan ul á s á r a – mo nd t a m óvatos a n .
– Ez ne m kérd é s – jegyez t e me g Elodin, és fölfelé indult
egy hosszú, keske n y lépcső n.
Kibírta m, hogy ne csatt a nj ak fel. Inkább mély lélegz e t e t
vett e m . – Igaz, hog y indít ilyen oszt ályt?
– Igen.
– És terv ezi, hogy eng e m is bev e s z?
Elodin meg állt, és sze m b e f or d ul t vele m a lépcső n. Nem
állt jól neki a magiszt e ri söt é t köntö s. A haja kócos volt, az
arca túl fiatal, csakn e m fiús.
Egy hosszú percig bá mult. Méreg e t e t t , mint h a ló lenn ék,
és azon gond olko d n a , fogadjo n- e rám vagy egy fél mar h á r a ,
amiből ese tl e g vás árol egy fontnyit.
De ez sem mi ne m volt ahhoz képe s t, amikor a sze m e m b e
néze t t. Egy szívver é s n yi ideig csak ideg e sítő volt. Aztán
mint h a elsöt é t ül t volna a lépcső h á z . Vagy mint h a hirtel e n
lenyo m t a k volna a víz alá, és ne m jutnék leve g ő h ö z .
– Ördög vigye n el, te féleszű! – hallott a m egy ismer ő s
han g o t , am el y mint h a nagy távols á g b ól érkez e t t volna. – Ha
megint kat a t ó ni á b a esel, légy oly szíves, a Mene d é k e n tedd,
kímélj meg mink et a fárads á g á t ó l, hogy nekü nk kelljen
odat alicsk á z ni nyála dz ó porhü v el ye d e t . Ha ne m ez a
helyze t, állj félre!
Elodin odan é z e t t , és hirtel e n kivilágos o d o t t, kitisztult a
világ. Igyek ez t e m ne m túl feltűnő e n teleszívni a tüdő m e t
leveg őv el.
Hem m e ma gisz t e r dübör g ö t t le a lépcső n, és goro m b á n
félrelökt e Elodint. Amikor észr ev e t t , felhork a n t. – Hát
persz e. Itt van a negye d e s z ű is. Ajánlhat ok a figyel m e t e k b e
egy könyv e t ? Nagyo n szép olvas m á n y, az a címe, hogy
Folyosók, formájuk és feladatuk: bevezető szellemileg
visszamar adottaknak.
Gyilkosa n mer e d t rám, és mivel ne m ugro tt a m azonn al
félre, rosszind ul a t ú a n rám vigyor go t t . – Ó, de hisze n te mé g
mindig ki vagy tiltva az Archívu m b ól, ne m d e ? Talán
elint ézz e m , hogy ezt a fontos inform á ció t olya n form á b a n
ismer d meg, ami jobb a n illik a ma g a df aj t á h o z? Talán
bohóz a t vagy bábj á t é k segíts é g é v e l ?
Félreállt a m , és Hem m e ma g á b a n moro gv a elviharzo t t.
Elodin tekint e t e tőrké n t szeg e z ő d ö t t kollég áj a széle s
hát á n a k. Csak miut á n Hem m e beford ult a sarkon, akkor
néze t t ismé t rám.
Felsóh ajt o t t. – Talán jobb lenn e, ha más tanul m á n y o k a t
folytat n ál, Re'lar Kvothe. Dal kedv el tég e d , Kilvin
ugya n c s a k. Náluk láth a t ól a g szép e n halad sz.
– De, ura m! – mon d t a m , és igyek ez t e m kizárni
han g o m b ól a rémül e t e t . – Kegyel m e d , tám o g a t o t t , hogy
előlép h e s s e k Re'larr á!
Megfordult, ismé t elind ult a lépcső n. – Akkor
mélt á n yol n o d kellene bölcs tan á c s o m a t .
– De ha más ok a t tanít, en g e m miért ne m?
– Mert túlsá g o s a n mohó vagy ahho z, hogy kellően
türel m e s legyél – felelt e fogh e g yr ől. – Túl büszke ahh oz,
hogy kellően figyelj. És túlság o s a n okos vagy. Ez a
legrossz a b b .
– Vann ak, akik jobb a n kedv elik az okos diákok a t –
mot yo g t a m , amikor me g é r k e z t ü n k egy széles folyosór a.
– Igen – felelte Elodin. – Dal, Kilvin és Arwyl szer e tik az
okos diákok a t. Eredj és tanulj vala m el yikük n él. Figyele mr e
méltó a n me g kö n n yít e n é mindk e t t ő n k élet é t .
– De…
Elodin me g t o r p a n t a folyosó közep é n . – Remek! –
mon d t a . – Bizonyítsd be, hogy méltó vagy a tanít á sr a. Az
alapjukig romb ol d le a feltét el e z é s ei m e t ! – Színp a di a s a n
meg t a p o g a t t a köntös é t , mint h a vala mit ker es n e a
zseb é b e n . – Elszörnye d v e kell me g áll a pí t a n o m , hogy ne m
áll módo m b a n bejutni eze n az ajtón. – Megkop o g t a t t a az
ujjával. – Mit tesz el ilyen helyz e t b e n , Re'lar Kvoth e?
Bosszú s á g o m ellen ér e elmos olyo d t a m . Nem is találh a t o t t
voln a a kép e s s é g e i m h e z jobb a n illő felad a t o t . Előhúzt a m
egy hosszú, véko ny rugó a c él dar a b o t a köpe n ye m zseb é b ől,
letér d el t e m az ajtó elé, és meg n é z t e m a kulcslyuk a t . A zár
alapo s munk a volt, tart ósr a csinált ák. De bár a nag y, súlyos
zárak tekint élyt par a n c s ol n a k, jó karb a n t a r t á s eset é n
könnye b b kinyitni őket.
Ez egy ilyen zár volt. Háro m lassú lélegz e t v é t e l n yi idő
elég volt, hogy katt a n v a eng e dj e n. Fölállta m , leporolta m a
térd e m , és teá t r ális mozd ul a t t al kinyitot t a m az ajtót.
Elodinon látszo tt, hogy valahol impon ál neki a dolog.
Fölvont a a sze m öl dök é t , amikor az ajtó kitár ult. – Okos! –
mon d t a , és be m e n t .
Követt e m . Sose m találg a t t a m mé g, hogy milyen lehet
Elodin lakoszt ál ya. De ha találg a t n o m kellett volna, biztos a n
ne m ilyes mir e szá mít ok.
Tágas volt és fényűző. Magas men n ye z e t , vast a g
szőnye g e k. A falakat régi faburkol a t fedt e, ma g a s
ablakoko n ára d t be a kora reg g eli napf é n y. A falakon
olajkép e k lógt ak, és ódo n, tömör bútor ok álltak mind e n ü t t .
Meglepő e n ép el m éj ű lakás volt.
Elodin besiet e t t az ízléses nap p alib a, és onn a n a
hálószo b á b a . Bár inkáb b ágya s h á z n a k nevez n é m . Hat alm a s
helyisé g volt, hajó nagys á g ú men n ye z e t e s ágy állt benn e .
Elodin kicsa p t a egy szekr é n y ajtajá t, és elkezd t e
kiszed e g e t ni a hosszú, söt ét talár ok a t , olyasf él ék e t , mint
amilyet ő viselt.
– Tessék! – Addig rakt a őket a karo m r a , amíg ne m fért el
töb b. Voltak köztük egysz e r ű pa m u t k ö n t ö s ö k, voltak,
amelye k finom lenvászo n b ól vagy fényűző, puh a bárso n yb ól
készült ek. Elodin felmarkolt mé g féltuc a t n yi köntöst , és
visszavit t e őket a napp alib a.
Elsiett ü nk régi polcok mellet t, am el yek e n sok száz könyv
sorakozot t . Ezeket hat al m a s , politúros aszt al követ t e . Az
egyik falnál irdatl a n kő- kand alló állt, akkor a, hogy disznót
lehet e t t volna sütni benn e , hab ár most csak egy apró
tüze c sk e tarto tt a távol az őszi hűvöss é g e t .
Elodin elvet t az egyik aszt alról egy me tsz e t t
üvegk a n c s ó t , és a kand alló elé állt. Rádob t a a talárok a t
azokr a, am el yek e t én cipelte m , így alig látt a m át fölöttük.
Finnyá s mozd ul a t t al felhajtot t a a fényb e tartot t kancsó
fedelé t, belekós t ol t, és elism e r ő e n felvont a a sze m öl dök é t .
Úgy dönt öt t e m , ismé t prób álkozo m. – Elodin ma giszt e r,
miér t ne m akar eng e m meg t a n í t a n i a nev ek tudo m á n y á r a ?
– Ez a rossz kérd é s – mon d t a , és a füstölgő szénr e öntö tt e
a palack tart al m á t . Amikor a lángok éhe s e n felcsa p t a k,
levet t e a karo mr ól a saját talárjait, és ráérő s e n a tűzre
dobot t egy bárso n yk ö n t ö s t , am ely azon n al lángr a kapot t.
Amikor mag a s a n lobogo t t a tűz, Elodin gyors
egym á s u t á n b a n rádo b ál t a az össze s köntöst . A par ázsló,
nagy szöve t k u p a c feket é n gom olyg ó füstö t küldött a
kém é n yb e . – Próbálkozz újra.
Nem jutott esze m b e má s, így azt kérd e z t e m , ami a
legn yilvá n v al ó b b n a k tűnt. – Miért égeti el a ruháit?
– Nem. Ez mé g a közeléb e n sincs a me gf el elő kérd é s n e k
– mon d t a . Újabb köteg talár t e melt le a karo mr ól, és a tűzre
dobt a, majd egy féme s katt a n á s s a l elzárt a a kürtőt. Nagy
füstf elleg e k bodor o dt a k a szob á b a n . Elodin kráko go t t, azt á n
hátr al é p e t t , és egyf ajt a elég e d e t t s é g g e l néze t t körül.
Hirtele n rájött e m , mi folyik itt. – Isten e m ! – mond t a m . –
Kinek a szob ái ezek?
Elodin öröm m e l bólintot t. – Nagyon jó! Azt is elfoga d t a m
voln a, hogy miért nincs kulcsa ehhez a szobához ? Vagy mit
csinálunk itt! – Higgad t a n tekint e t t le rám. – Az ajtók okkal
vann a k bez ár v a. Az emb e r e k , akiknek nincs e n kulcsa, okkal
mar a d n a k kívül.
Lábáv al megig a zíto t t a a füstölgő rongyok a t , mint h a
biztosít a ni akar n á, hogy a kand allób a n mar a d n a k . – Te
tudo d, hogy okos vagy. Ez a gyen g e s é g e d . Azt képz ele d,
tudo d, mibe kever e d s z, pedig ez ne m igaz.
Felé m fordult, söt é t sze m e komoly volt. – Azt képzel e d ,
bízha t sz benn e , hog y taníta ni foglak – mon d t a . – Azt
képzel e d, gond o sko d o m a bizto ns á g o d r ól. De ez a
legrossz a b b fajta ostob a s á g .
– Ez kinek a lakoszt álya? – ismé t el t e m me g der m e d t e n .
Váratla n ul elvigyor o d o t t , kimut a t v a az össz e s fogát. –
Hem m e ma giszt e r é .
– Miért ége ti el a talárjait? – kérd e zt e m , és igyek ezt e m
figyel m e n kívül hagyni a sűrűs ö d ő, keser ű füstöt.
Elodin úgy néz e t t rám, mint h a gyen g e e l m é j ű lenn ék. –
Mert gyűlölö m. – Lekap t a a met sz e t t kancsó t a kand alló
párk á n yá r ól, és bevá g t a a tűzt ér b e , ahol össze t ö r t. A tűz
heve s e b b e n éget t a palack tart al m á t ól.
– Ez az alak egy kret é n. Velem senki sem besz élh e t így!
A füst tová b b ömlöt t befelé a szob á b a . Ha ne m olyan
mag a s a men n ye z e t , már fuldokoltu nk volna. Még így is
egyr e neh ez e b b e n léleg ez t ü n k kifelé me n e t . Amikor Elodin
ajtót nyitott, a füst kizúdult a folyosór a.
Megálltunk az ajtón ál, és egym á s t bá m ul t u k, miköz b e n
elgo m olyg o t t mellett ü n k a füst. Elhat ár oz t a m , hogy
másf elől közelíte m meg a problé m á t . – Megért e m a
haboz á s á t , Elodin ma giszt e r – mon d t a m . – Néha ne m
gond olo m teljes e n végig a dolgok a t.
– Nyilvánv al ó a n .
– El kell ismer n e m , olykor előford ul, hogy a tett ei m… –
elhallg a t t a m , igyekezt e m kitalálni vala mit, ami aláz at o s a b b
a me gf on t ol a tl a n n á l.
– Minden képzel e t e t felülmúló a n osto b á k? – mon d t a
segítők é sz e n Elodin.
Fellobb a n t benn e m a har a g, és elperzs el t e rövid élet ű
törekv é s e m e t az aláz a t o s s á g r a . – Nos, hála isten n e k, én
vagyok itt az egye tl e n, aki élet é b e n egysz e r rosszul
dönt ö t t ! – mon d t a m épp csak egy árnyal a t n yi v al halka b b a n
az ordít ás n á l. Farkassz e m e t nézt e m Elodinn al. – De önről is
hallott a m tört é n e t e k e t ! Azt mon dj á k, diákkor á b a n ön is
ren d e s e n elszúrt dolgok a t!
Elodin arcá n kissé megf ak ult a derű, amitől olyan lett,
mint h a lenyelt volna vala mit, és az me g a k a d t a torkán .
Folytat t a m . – Ha me gg o n d ol a tl a n n a k tart, tegye n róla!
Mutasso n jobb utat! Form álja ifjú elm é m e t … – Beszívta m
egy ad a g füstöt, és köhög ni kezdt e m , úgyh o g y kényt el e n
volta m rövidr e fogni szónokla t o m a t .
– Csináljon vala mi t, a nyav al yá b a ! – fuldokolt a m . –
Tanítso n!
Nem igaz á n kiab ált a m, mé gis kifogyt a m a szuszból. Az
indulat ugya n olya n gyors a n elha g yo t t , ahog y jött, és attól
félte m, hogy túl messzir e me n t e m .
De Elodin csak néze t t . – Miből gon dolo d, hogy ne m
tanít al ak? – kérd e zt e megl e p e t t e n . – Arról ne m besz élv e,
hogy ne m vagy hajlan d ó tan ul ni. – Megfordult, és elindult a
folyosón. – Ha neke d lenn ék, elm e n n é k inne n – szólt hátr a. –
Az em b e r e k firtatni fogják, ki a felelős ezér t, és köztu d o t t ,
hogy te és Hem m e ne m jöttök ki jól egym á s s al .
Verejt ék e z ni kezdt e m a rém ül e t t ől. – Tessék?
– És meg is mos a ko d n é k a vizsg ák előtt – mon d t a . – Nem
veszi ki jól mag á t , ha valaki füstt ől büdö s e n állít be. Én itt
lako m – mond t a . Kulcsot húzot t elő, és kinyitot t egy ajtót a
folyosó vég é n . – De neke d mi az indokod ?
 KILENCEDIK FEJEZET

CIVILIZÁLT BESZÉD

A haja m mé g vizes volt, amikor végig m e n t e m egy rövid

folyosón, majd fölhágt a m a lépcs őn egy üres színház
színpa d á r a . A ter e m, a hat al m a s , félhold alakú aszt al
kivét el év el söt é t volt, mint mindig. Udvaria s a n me g állt a m
a fény hat ár á n .
A Kancellár intett. Beme n t e m a sárló közep é r e ,
oda a d t a m neki a cser e p e m e t , aztá n hátr al é p t e m , és
be állt a m a vala miv el erős e b b fénykör b e n , az aszt al két
szarv a közé.
A kilenc ma gisz t e r letekint e t t rá m. Szíves e n mond a n á m ,
hogy drá m ai a n fest e t t e k , mint a hollók egy keríté s e n vagy
ilyes mi. De noha vala m e n n yi e n hivat alos talárt viseltek,
túlsá g o s a n különböz t e k ahhoz, hogy csap a t benyo m á s á t
kelthe s s é k .
Mi több, látt a m rajtuk a fáradt s á g jeleit. Csak ekkor
jutott esze m b e , hogy bár m e n n yir e gyűlölik a diákok a
vizsgák a t , valószínűl e g a taná r ok n a k se m jelent e n e k
kéjmá m o r t .
– Kvothe, Arliden fia – mon dt a a Kancellár hivat alos
hango n. – Re'lar. – A jobb szarvh e g y felé intet t. – A
me dicina ma gisz t e r e ?
Arwyl letekint e t t rá m kerek páp a s z e m e s , nagyp a p á s
képé v el. – Mik a mh e n k a orvosi tulajdons á g a i ? – kérd ez t e .
– Erős érzé s t el e nítő – felelte m. – Erős kata t o niz áló.
Lehet s é g e s has h aj tó. – Habozt a m. – Reng e t e g
mellékh a t á s a van. Felsorolja m őket?
Arwyl me gr á z t a a fejét. – Egy bet e g érkezik a Medicá b a ,
ízületi fájdal ma kr a és neh é z lélegz é s r e pan a s z k o dik. Száraz
a szája, és azt állítja, hogy éde s ízt érez. Borzong á s r a
pan a s z ko dik, a valós á g b a n azonb a n verejt é k e zik és lázas.
Mi a diagnóziso d?
Mélyet lélege z t e m , azt á n elbizonyt al a n o d t a m . – Nem
diagno s z tiz álok a Medicáb a n , Arwyl ma gisz t e r. Elküldet e k
vala m e l yik El'thé é r t, csinálja ő.
 Rám mos olyg ot t, sze m e sarká b a n me gj el e n t e k a
szark al á b a k . – Helye s – mon dt a . – De csak a vita kedvé é r t ,
mit gondolsz, mi lehet a baja?
– Diák a bet e g?
Arwyl felvont a a sze möl dök é t . – Ennek mi köze a
dologhoz?
– Ha a Fisher yb e n dolgozik, lehet olvaszt á r n á t h á j a –
felelte m.
Arwyl felvont a a sze möl dök é t , ezért hozzát e t t e m : – A
Fisher yb e n változa t o s neh é zf é m m é r g e z é s e k e t lehet
össz e s z e d ni. Errefelé ritkas á g az ilyen, mer t a diákok jól
képz e t t e k , de aki forró bronzz al dolgozik, és ne m vigyáz,
annyi füstöt szívha t be, hogy me g ölh e ti ma g á t . – Látta m,
hogy Kilvin bólint, és örülte m, ami ért ne m kell bevallano m,
hogy csup á n azért tudo m ezt, mert egy hóna pj a én is
besz e r e z t e m ma g a m n a k egy enyh é b b mér g e z é s t .
Arwyl elgond olkodv a hü m m ö g ö t t , aztá n az aszt al túlsó
vége felé intett. – A szá mol á s ma giszt e r e ?
A bal szarv hegyé n Brand e u r ült. – Ha a pénzváltó négy
perc e n t e t vesz le ma g á n a k , hány pennyd lesz egy
talent u m b ól ? – kérd ez t e , föl se nézve az előtt e heve rő
papírokból.
– Milyenfajt a pennyb e n , Brand e u r ma giszt e r ?
Mogorvá n felnéz e t t . – Ha jól eml ék sz e m , mé g az
Államközö s s é g b e n élünk…
Fejben zsonglőrköd t e m a szá mo kk al, olyan egye nl e t e k e t
hasz n ált a m, amel ye k e t az Archívu mb a n , az általa
kisze m e l t könyv e k b e n olvast a m . Ezekb e n ne m azok az
árfolya mo k szer e p e lt e k, a mellyel egy pénzv ált ó dolgozik,
han e m a kor má n yo k és a pénz üg yi szake m b e r e k hivat alos
rátáj a, a melye t azért hasz n ál n a k, hogy legye n közös
alapjuk becs a p ni egym á s t . – Vaspe n n yb e n háro m s z á z ö t v e n
– mond t a m , majd hozzá t e t t e m : – Egy. És egy fél.
Még be se m fejezt e m, de Brand e u r már vissz a t é r t a
papírjaihoz. – Az irányt ű d kétsz á z h ú s z pont n ál aran ya t
jelez, száztize nk e t t ő n é l platiná t , har mi nck e t t ő n él kobaltot.
Hol vagy?
Zavar b a hozott a kérdé s . A háro m á g ú irányt ű h ö z
részlet e s térké p e k és hossz a s háro ms z ö g el é s szüks é g e s e k .
Rendsz e rint csak a teng e r é s z k a pi t á n yo k és a kartogr áf u s ok
hasz n ált á k, akikne k részlet e s térké p e k álltak a
rend elke z é s ü kr e a szá mí t á s o k h o z. Én élet e m b e n kétsz e r
látt a m háro m á g ú irányt űt .
Lehet, hogy a kérd é s szer e p el t Brand e u r váloga t o t t
könyveib e n , de lehe t, hogy szán d é k o s a n tett e föl, mer t ki
akart babr álni vele m. Tekintve Brand e ur és Hem m e
bar á t s á g á t , úgy sejt et t e m , az utóbbiról van szó.
Lehunyt a m a sze m e m , felidézt e m ma g a m b a n a civilizált
világ térké p é t , és találga t t a m . – Tarbe a n? – kérde z t e m . –
Talán valahol Yllben? – Kinyitott a m a sze m e m . – Őszint é n
szólva, fogal ma m sincs.
Brand e u r jelet tett egy papírlapr a . – A Nevek ma giszt e r e
– mond t a , föl se m nézve .
Elodin gonosz, mind e n t u d ó vigyorr al néz e t t rá m. Belé m
hasítot t a félele m, hogy kiter e g e t h e ti, milye n szer e p e m
volt abb a n, amit regg el műv elt ü nk He m m e lakoszt ályá b a n .
Ehelye t t színpa di a s a n föle melt e háro m ujját. – Háro m
pikk van a keze d b e n – mond t a . – És öt pikk volt már
játékb a n . – Össz e é rint e t t e ujjai hegyé t , és elko molyo d o t t . –
Az össz e s e n hány pikk?
– Nyolc – felelte m.
A többi ma gisz t e r moc or got t a szék é b e n . Arwyl
sóhajtot t. Kilvin me gr o s k a d t , He m m e és Brand e ur odáig
me n t e k , hogy össz e n é z t e k , és a sze mü k e t forga t t á k.
Minden arcr a kiült a tűrni kénys z e r ült e k ingerült s é g e .
Elodin kihívóa n végig m é r t e őket. – Mi az? – kérde z t e
éles e n . – Azt akarjá t ok, hogy komolya b b a n táncoljak erre a
nótár a ? Azt akarjá t ok, hogy olyan kérdé s e k e t tegye k föl,
a melye kr e csak egy név m e s t e r tud válasz olni?
A többi ma gisz t e r elcsön d e s e d e t t , és mint h a
kényel m e t l e n ül érezt é k volna ma g u k a t , mer t került ék
Elodin tekint e t é t . He m m e volt az egye tl e n kivét el, mert ő
farka s s z e m e t néze t t vele.
– Jól van – mon dt a Elodin, és vissz aford ult hozzá m. A
sze m e söté t volt, a hangja különös e n zeng e t t . Nem volt
hango s , de amikor me g s z ól alt, úgy tűnt, hogy a hangja
betölti a ter m e t , és ne m hagy helye t má s hang n a k. – Hova
me g y a Hold, amikor nincs a mi egünkö n? – kérd ez t e
komor a n.
Termé s z e t e lle n e s csönd lett, amikor elhallga t o t t . Mintha
lyukat ütött volna a világon a hangj a.
Várta m, hogy kérde z- e mé g vala mit. – A leghalvá n ya b b
fogal ma m sincs – vallott a m be. Hango m nagyo n vékony és
jelent é k t el e n volt Elodiné utá n.
 Vállat vont, azt á n kecs e s moz dul a t t al rá mu t a t o t t az
aszt al túloldalár a . – Az egym á s r a hat á s tudo m á n y á n a k
ma gisz t e r e .
Elxa Dal volt az egye tl e n, akit ne m feszélye z e t t a
hivat alos talár. Söté t szak álláról, vékony arc áról mos t is az
aturi vacak színdar a b o k gonosz varáz slójár a kellett
gondolno m. Együtt é rz ő e n pillantot t rá m. – Mit tudsz a
lineáris, galva nikus vonzá s köté s é r ől? – kérde z t e hanya g ul.
Elhad a r t a m .
Bólintott. – Mi a vas leküzdh e t e tl e n boml á s á n a k
távols á g a ?
– Öt és fél mérföld – felelte m, ahog y a könyvb e n áll,
noha voltak két elyei m a leküzdh e t e tl e n s é g e t illetőe n. Igaz,
hogy jelent é k e n y ener gi a m e n n yi s é g e t statisztikailag
lehe t e tl e n hat mérföldn él me s s z e b b tová b bít a ni, enn e k
ellené r e szimp a t e tik á v al varáz s v e s s z ő s kutat á s o k es e t é n
nagyo b b távols á g o k is áthidalh a t ók.
– Ha egy uncia víz felforr, me n n yi hő kell ahhoz, hogy
teljes e n elpárologjon?
Elősze dt e m mind e n t , amir e eml ék e z t e m a Fisheryb e n
hasz n ált párologt a t ó tábláz a t o k b ól. – Száznyolcva n tha u m –
mond t a m több ma g a bizt o s s á g g a l , mint a me n n yit érezt e m.
– Neke m me gf el el – mon d t a Dal. – Az alkímia
ma gisz t e r e ?
Mandr a g intet t foltos kezév el. – Passzolok.
– Pedig egé s z jól tud felelni, ha a pikkekről kérde zik –
ajánlg a t t a Elodin.
Mandr a g fenye g e t ő e n néze t t rá. – Az Archívu m
ma gisz t e r e !
A hossz ú arcú Lorren egyk e d v ű e n bá mul t le rá m. – Mik
az Archívu m szab ál yai?
Erre elvörösö d t e m , lesütöt t e m a sze m e m . – Mozogj
halka n – mond t a m . – Tiszteld a könyve k e t . Enge d el m e s k e dj
a könyvt á r o s o k n a k . Vizet behoz ni tilos. Ételt behoz ni tilos. –
Nyelte m egye t . – Tüzet hasz n ál ni tilos.
Lorren bólintot t. Se m a hangja, se m a viselke d é s e ne m
árulkodot t helyt el e nít é s r ől, de ettől csak rossz a b b lett a
dolog. Tekint e t e végigfutot t az aszt alon. – A kéz mű v e s s é g
ma gisz t e r e .
Maga m b a n káro mk o d t a m . Az utóbbi deká d sorá n mind a
hat könyve t elolvas t a m , a melye t Lorren me s t e r kijelölt
tanul má n yo z á s r a a Re'larokn a k. Egyed ül Felte mi Reistől A
birodalom bukása teljes tíz órá mb a került! Kevés dologr a
vágyt a m jobba n, mint bejut ni az Archívu mb a , és
kéts é g b e e s e t t e n re mél t e m , hogy jó benyo m á s t keltek
Lorren me s t e r b e n , ha mind e n kérd é s é r e válaszolni tudok.
De ne m volt segíts é g . Kilvin felé fordulta m.
– A réz galva nikus átboc s á t ó k é p e s s é g e – zúgt a a me dv e
mér e t ű, szak álla s ma giszt e r .
Elmond t a m öt pont b a n . Ezeket kellett haszn ál no m a
fedélz e ti lámp á k h oz szüks é g e s szá mí t á s o k h o z.
– A gallium veze t ő koefficiens e .
Ezt a sárg a kisugá rz ók készít é s é h e z kellett tudno m.
Kilvin ilyen könnyű kérdé s e k k e l segít? Válaszolta m.
– Jó – mon d t a Kilvin. – A szónoklat t a n ma gisz t e r e .
Mély lélegz e t e t vett e m, és Hem m e felé fordult a m. Odáig
me n t e m , hogy háro m könyv é t is elolvas t a m , noha ki ne m
állhat o m a szód a g á l yt és a céltala n filozofálá s t.
Mégis képe s leszek elfojtani undoro m a t két percr e , hogy
előadj a m a jó és aláza t o s diákot. Ruh vagyok, tudok én
játsz a ni.
He m m e gyilkos a n néz e t t rá m, kerek képe olyan volt,
mint egy dühös Hold. – Te gyújtott a d föl a lakoszt ályo m a t ,
te kis gyülev é n y fattyú?
A kérdé s durva s á g a kizökke nt e t t önma g a m b ó l.
Képtele n ül neh é z vagy beugr a t ó kérd é s e k r e készült e m,
vagy olyan kérdé s e kr e , amel ye t Hem m e úgy tudot t
me gfog al m a z ni, hogy akár mit válaszolok, helyt el e n n e k
tűnjék.
De a hirtele n vád teljes e n készül e tle n ül ért. Ezt a
gyülev é n y szót különös e n gyűlölö m. Elöntött az indulat,
hirtele n szilvaízű lett a szá m. Éne m egy rész e mé g mindig
azt mérle g elt e , mi lenne a leg me gf el előb b válasz, amikor
azon kapt a m ma g a m , hogy besz él e k. – Nem gyújtot t a m fel
a lakoszt ályá t – mon dt a m őszint é n. – Bár szíves e n
me g t e t t e m volna. Főleg akkor, ha ma g a is ott van, és
mélye n alszik.
He m m e arc á n hitetle n s é g b e csapo t t át a düh.
– Re'lar Kvothe! – förme d t rá m a Kancellár. – Vagy
civilizált nyelve n besz élsz, vagy ma g a m e mel e k váda t
ellene d mélt a tl a n viselke d é s miatt!
A szilva íze ugya n olya n gyors a n tűnt el, ahogy jött, ne m
mar a d t má s után a , csak egy kis szédül é s me g a zavar és a
félele m verejt é k e . – Bocsá n a t o t kérek, Kancellár úr –
mond t a m gyors a n, lesütöt t sze m m e l . – A düh besz élt
belőle m. A gyülev é n y olya n jelző, a mely az én nép e m n é l
különös e n sértőn e k szá mít. Haszn ál a t a gúnyt űz több ezer
Ruh móds z e r e s lemé s z á rl á s á b ól.
A Kancellár kívánc si a n ráncolt a a sze möl dök é t . – El kell
ismer n e m , ne m tudt a m erről a saját os eti mológiár ól –
tűnődö t t . – Azt hisze m, ez lesz az én kérdé s e m .
– Várj! – szakítot t a félbe He m m e . – Még ne m végez t e m .
– De végez t él! – felelte a Kancellár ke mé n y és szilárd
hango n. – Se m mi v el se m vagy különb a fiúnál, és neke d
mé g annyi me n t s é g e d sincs. Megmu t a t t a d , hogy képt el e n
vagy profe s s z or k é n t viselke d ni, ezért tart s d a szád, és
tart s d szer e n c s é d n e k , a miér t ne m kezde m é n y e z e k
hivat alos eljárá s t!
He m m e elfehé r e d e t t a har a g t ól, de tartot t a a száját.
A Kancellár felé m fordult. – A nyelvé s z e t ma gisz t e r e –
jelent e t t e be ma g á t hivat alos a n . – Re'lar Kvothe: mi az
eti mológi ája a gyülevé n y szóna k?
– Alcyon csá sz á r tisztog a t á s a i n a k idejéből ere d –
válasz olt a m. – A csá sz á r kiáltvá n yá n a k értel m é b e n az
utakon kóborló gyülevész bírós á gi tárgyal á s nélkül
me g bír s á g ol h a t ó , bebört ö n öz h e t ő vagy deport álh a t ó. A
képző me gv ált oz t a t á s á v a l lett a gyülev é s z b ől „gyülev é n y” ,
a kelevé n y analógi ájár a .
A Kancellár kimér t e n bólintot t. – Köszönö m, Re'lar
Kvothe. Foglalj helye t, a míg taná c s k oz u n k.
 TIZEDIK FEJEZET

A KINCS

Tandíja m a t kilenc talent u m öt krajcár b a n állapított á k

me g. Jobb volt a tíz tale nt u m n á l , amit Manet jósolt, de
sokkal több, mint ame n n yi az ersz é n ye m b e n volt. És ha
ne m fizet e m be má s n a p délig a pénzt á r o s n á l, ki kell
hagyn o m egy egé s z sze m e s z t e r t .
Nem lett volna trag é di a , ha elhala s z t o m a
tanul má n ya i m a t . De csak a hallgat ókn a k eng e d é l ye z t é k a
hozzáf ér é s t az Egyet e m forrás aihoz, már p e di g azok közé
tartozt a k a Műhely felszer el é s ei. Vagyis, ha ne m tudo m
kifizetni a tandíja m a t , ne m dolgozh a t o k több é Kilvin
műh el yé b e n , ne m végez h e t e m az egye tl e n munk á t ,
a melyből előt er e m t e ni re mélt e m a tandíja m a t .
Beugrot t a m a Raktár b a . Jaxim elmo s olyo do t t , amikor a
nyitott ablakhoz közele d t e m . – Éppe n ma regg el adt uk el a
lámp ái d a t – mon dt a . – Még egy kis pluszt is kifacs ar t u n k
belőlük, mert ezek voltak az utolsók.
Addig lapozott a főkönyvb e n , míg rá ne m talált a
me gf el elő oldalra.
– Hatva n száz al é ko d össz e s e n négy talent u m és nyolc
batka . Miután levont uk a felhasz n ált anya g o k a t , mar a d
neke d… – a lap aljára siklott az ujja: – Két talent u m, háro m
batka és nyolc gara s .
Jaxim bejeg yz e t t vala mit a főkönyvb e , majd írt egy
utalvá n yt . Gondos a n össz e h aj t o g a t t a m , és az ersz é n ye m b e
dugt a m . Nem volt jóleső súlya, mint a pénz é r m é k n e k ,
mé gis hat talent u m n á l többr e e melt e a vagyon o m a t .
Milyen sok pénz, és mé g s e m elég!
Ha Hem m e ne m hoz ki a sodro m b ól, a tandíja m
alacs on ya b b lenne . Többe t tanulh a t t a m vagy több pénzt
kere s h e t t e m volna, ha ne m kénys z e r ülök arra, hogy
csakn e m két napig bujkáljak a szobá m b a n , sírva,
dühön g v e , szilvaízű szájjal!
Esze mb e jutott vala mi. – Azt hisze m, ideje vala mi újba
kezd e n e m – mon dt a m hanya g ul. – Szüks é g e m van egy kis
olvasztót é g e l yr e . Háro m uncia ónra. Két uncia bronzr a .
Négy uncia ezüs tr e . Egy cséve finom ara nydr ót r a . Egy
réz…
– Egy pillana t – szakított félbe Jaxim. Végighúz t a ujját a
neve m mellet t a főkönyvön. – Nem vagy felhat al m a z v a
ara ny vagy ezüs t haszn ál a t á r a . – Rám néze t t. – Vagy ez
téve d é s ?
Habozt a m, ne m akart a m hazud ni neki. – Nem tudt a m,
hogy felhat al m a z á s kell – mon dt a m .
Jaxim mind e n t u d ó vigyorr al néze t t rá m. – Nem te vagy
az első, aki ilyes miv el próbálkozik – mond t a . – Túl ma g a s a
tandíj?
Bólintott a m .
Együtt é rz ő fintort vágot t. – Sajnálo m. Kilvin tudja, hogy
hitelint éz e t lehe t a Rakt ár ból, ha ne m vigyáz. – Becsukt a a
főkönyv e t . – A zálogh á z b a kell me n n e d , mint a többiekn e k.
Föle mel t e m a keze m, me g m u t a t t a m elölről- hátulról az
ujjaima t , hadd láss a, hogy nincs e n e k éksz e r ei m.
Jaxim me gr á z k ó d o t t . – Ez durva. Ismer e k egy
tiszte s s é g e s pénzkölcsö nz őt az Ezüst Udvarb a n , aki csak
havi tíz perc e n t e t szá mol föl. Olyan, mint h a az e mb e r fogát
húzn á k, de mé g így is jobb a többs é g n é l .
Bólintott a m , sóhajtot t a m . Az Ezüst Udvar az a hely, ahol
a hivat alos pénzkölcs önz ők üzlet ei sorakozt a k. Azok ugya n
ne m adn a k neke m se m mi t .
– Bizonyár a jobb a korá bbi a k n ál – mond t a m .

Átgondolt a m a dolgot, miközb e n Imre felé gyalogolt a m,

válla mo n a koboz ismer ő s súlyáv al.
A helyze t e m neh é z, de ne m re mé n yt e l e n , A
pénzkölcsö nz ő céhb e n nincs senki, aki keze s nélkül
kölcsön a d n a egy elárvult Ede m a Ruh- nak, de kérhe t e k
Devitől. Bár jobb szer e t t e m volna, ha ne m kellen e.
Nemc s a k azért, mert uzsor a k a m a t o t szá mít ot t fel, de az is
agg a s z t o t t , hogy miféle szíves s é g e t követ elh e t , ha adós a
mar a d o k. Mert az ne m lesz holmi dibdá b dolog. Se m
könnyű. Se m teljes e n törvé n ye s .
Ilyen gondol a t ok között haladt a m át a Kőhídon.
Megállta m egy patiká n ál, aztá n a Szürke Embe r felé
vett e m az uta m a t .
Az ajtón benyitva látta m, hogy a Szürke Ember egy
panzió. Nem volt nagyt e r m e , ahol az e mb e r e k
össz ejöh e t t e k inni. Volt viszont kicsiny, éke s szalonja, jól
öltözött port á s s al kiegé s zítv e, aki helyt el e nít ő e n, ha ugya n
ne m viszolyogv a néz e t t rá m.
– Segíth e t e k, ifiúr? – kérde z t e , ahog y belé pt e m .
– Egy ifjú hölgy látá s á r a jötte m – mon dt a m . – A neve
Dinael.
Bólintott. – Megyek, me g n é z e m , itt van- e.
– Ne fáradjon – mon d t a m , és a lépcső felé indulta m. –
Vár rá m.
Elállta az uta m a t . – Attól tartok, ez ne m lehe t s é g e s –
mond t a . – De szíves e n me g n é z e m , hogy a hölgy itt van- e.
Nyújtott a a kezé t. Csak nézt e m.
– A vizitkárt yáj a ? – kérd ez t e . – Hogy bejele nt h e s s e m az
ifjú hölgyn e k?
– Hogya n adja át neki a kártyá t , ha azt se m tudja, itthon
tartózko- dik- e? – kérde z t e m .
A port á s ismé t mos olygo t t . Finom, udvaria s mos oly volt,
és olya n mér h e t e t l e n ül ellensz e n v e s , hogy me gj e g ye z t e m ,
és az eml ék e z e t e m b e vést e m . Egy ilyen mos oly valós á g o s
me s t e r m u n k a . Ha valaki színpa d o n nő fel, több
sze mp o n t b ól is mélt á n yolja. Bizonyos helyz e t e k b e n egy
ilyen mos oly olyan, akár a kés. Még szüks é g e m lehe t rá
egy napon.
– Ó – mond t a a port á s . – Valóba n itthon tartózkodik –
nyo mt a me g a közé ps ő szót. – De ez ne m szüks é g s z e r ű e n
jelenti azt, hogy neked van itthon.
– Közölhe t n é vele, hogy Kvothe kere si – mond t a m sokkal
inkább derűs e n , mint sértődö t t e n . – Megvár o m.
Nem kellett sokáig várno m. A port á s lejött a lépcső n, de
olyan bossz ú s arcc al, minth a alig várt a volna, hogy
kidobh a s s o n . – Erre tes s é k – mond t a .
Követt e m a lépcső n. Kinyitott egy ajtót, mire
berobo g t a m mellet t e , abb a n a re mé n yk e d v e , hogy kellően
tenyé r b e má s z ó ma g a bizt o s s á g o t ára sz t ok.
Egy napp aliba került e m, amel yn e k széle s ablakain
bes üt ö t t a késő délut á ni nap, és elég nagy volt ahhoz, hogy
az elszórt szék e k és pa ml a g o k ellen ér e is tág a s n a k tűnjön.
A túlsó falnál verős cimb alo m állt, az egyik sarkot kitöltött e
egy hat al m a s mod e gi hárfa.
Denna a szob a közep é n állt zöld bárs on yr u h á b a n .
Frizurája érvé n yr e jutta t t a eleg á n s nyak á t , me g a
könnyc s e p p alakú sma r a g d fülbev alót és a hozzáillő
nyak é k e t .
Egy fiatale m b e r r el besz élg e t e t t , aki… ne m tudok rá jobb
jelzőt ann ál, hogy csinos volt. Kedve s, frisse n borotvált arc,
nagy, söté t sze m.
Ifjú ne m e s n e k látszot t, akitől túl rég elpárt olt a
szer e n c s e ahhoz, hogy azt ideigle n e s n e k lehe s s e n
mond a ni. Ruhája válasz t é k o s volt, de gyűröt t. Sötét haját
nyilvánv aló a n olyan fazonr a vágt á k, hogy be lehe s s e n
göndörít e ni, de mos t a n á b a n ne mig e n ápolt ák. A sze m e
kariká s volt, minth a ne m aludn a jól.
Denna kezet nyújtott. – Kvothe – mon dt a –, hadd
mut a s s a m be Geoffrey- t!
– Örülök az ismer e t s é g n e k , Kvothe – mon dt a Geoffrey. –
Dinael sokat me s él t rólad. Te egyfajt a… mi is? Varázsló
vagy? – Nyílt és rendkívül őszint e volt a mos olya .
– Igazá b ól arka nist a – mon d t a m a lehe t ő
legudv a ri a s a b b a n . – A varáz slókról túl sok me s e k ö n yv b e
illő ostob a s á g jut az e mb e r e k eszé b e . Azt várják tőlünk,
hogy söt é t palás t ot hordjunk, és ma d á r b él b ől jósoljunk. És
te?
– Geoffrey költő – mon d t a Denn a . – Méghozz á jó, noha ő
ezt taga d ni fogja.
– Taga do m – ismer t e el Geoffrey. Aztán elhalvá n yult a
mos olya . – Menne m kell. Olyanokk al van találkozó m, akiket
ne m várakozt a t h a t o k me g. – Arcon csókolta Denn á t ,
szívélye s e n keze t rázott vele m, és távozot t.
Denna figyelt e, ahogy becs ukó dik mögöt t e az ajtó. –
Édes fiú.
– Úgy mon d o d , minth a sajnáln á d – jegyez t e m me g.
– Ha kevé s b é éde s volna, képe s lenne egysz e rr e két
gondola t ot tart a ni az agyá b a n . Azok talá n
össz e d örz s ölőd n é n e k és szikrát vetn é n e k . Még egy kis füst
is jó lenne, akkor legalá b b úgy tűnn e , mint h a tört é n n e
vala mi odab e n t . – Sóhajtott.
– Tényle g olyan bugyu t a ?
Megrázt a a fejét. – Nem. Csak jóhisze m ű . Képtele n
mérl e g el ni, és a miót a egy hóna pj a me g é r k e z e t t , má s t se
csinál, csak rossz dönt é s e k e t hoz.
Benyúlt a m a köpe n ye m zseb é b e , és előhúzt a m két apró
cso m a g o t . Az egyike t kék vászon b a burkolt ák, a má sika t
fehér b e . – Ajándé kot hozta m neke d.
 Denna kissé ért e tl e n ül nyújtot t a értük a kezét.
Ami néh á n y órája jó ötletn e k tűnt, mos t inkább
sza m á r s á g n a k látszot t. – A tüdődr e – mon dt a m vára tla n
zavaro do t t s á g g a l . – Tudo m, hogy néh a gondjaid vann a k.
Félreh ajtot t a a fejét. – Megmo n d a n á d , honn a n tudod?
– Te e mlít e t t e d , amikor Trebonb a n voltunk – felelte m. –
Egy kis kuta t á s t végez t e m . Ebből – mut a t t a m – teá t
főzhet s z: árvalá n yh aj, árvac s al á n, lohat m… – a má sikr a
mut a t t a m . – Ezeket a levelek e t forrald fel vízbe n, aztá n
lélege z d be a gőzt.
Denna a két cso ma g o t nézt e .
– Mindeg yikb e tett e m egy cédulá t, amel ye kr e az
uta sít á s ok a t írta m – mond t a m . – A kéket kell felforralni,
hogy beléle g e z d a gőzét. Tudod: kék, mint a víz.
Rám néze t t. – Te ne m vízből főzöd a teá t?
Pislogt a m, aztá n elvörös ö d t e m , és mon d a ni akart a m
vala mit, á m Denn a fölnev e t e t t , és a fejét csóvált a. – Csak
ugratl ak! – mond t a gye n g é d e n . – Köszönö m. Hosszú ideje
senki ne m volt ilyen kedv e s vele m.
Oda m e n t egy szekr é n yh e z , és gondos a n eltet t e a két
cso m a g o t egy dísze s fadoboz b a .
– Úgy tűnik, jól me g y sorod – mond t a m , és a szép e n
ber e n d e z e t t szob ár a mut a t t a m .
Denna vállat vont, és közö mb ö s e n szét n é z e t t . –
Kellinnek me g y jól a sora – mond t a . – Én csak
vissza t ükr öz ö m az ő fényé t.
Megértő e n bólintott a m . – Azt hitte m, talán a pártfogó d.
– Nincs se m mif él e hivat alos kapc s ol a t u n k. Kellin és én
együt t járunk, ahog y Modegb e n mondj á k, és ő tanít
hárfáz ni. – A sarokb a n álló tekint élye s hang s z e r felé
bicce nt e t t .
– Lennél olyan kedv e s , és me g m u t a t n á d neke m, mit
tanult ál? – kérde z t e m .
Denna rest elk e dv e csóvált a a fejét. A haja lebo mlot t a
vállár a. – Még ne m vagyok vala mi jó.
– Majd uralkodo m ter mé s z e t e s ösztönö m ö n , hogy
pissz e gj e k és füttyögj e k – mond t a m kegye s e n .
Kacagot t . – Jól van, de csak egy kicsit! – A hárfa mög é
lépe t t, és odah úz o t t egy ma g a s széke t, hogy
nekit á m a s z k o d h a s s o n . A húrokr a tett e a kezé t, egy hossz ú
percig várt, majd játsz a ni kezd e t t .
A Vezérürü variációját. Mosolyogt a m .
 Lass a n, csakn e m ünne p él ye s e n játszot t. Túl soka n
gondolják úgy, hogy a jó zené s z fokmé r őj e a seb e s s é g . Ami
érth e t ő. Amit Marie mut a t o t t be az Eolianb a n, az
elké p e s z t ő volt. De a zené n e k csak a legkis e b b rész e az,
hogy milye n gyors a n csalod elő ujjaidd al a hangok a t . A
valódi kulcs az időzíté s.
Olyan ez, mint a vicc me s é l é s . Akárki tud e mlé k e z ni a
szava kr a . Akárki el tudja ismé t el ni őket, de ahhoz, hogy
valakit me g n e v e t t e s s ü n k , több kell. Attól, hogy egy viccet
gyors a b b a n mond u n k el, ne m lesz vicce s e b b . Sok má s
dologhoz haso nlóa n itt is jobb a haboz á s , mint a siets é g.
Ezért olyan kevé s az igazi zené s z. Soka n tudn a k
ének elni, vagy dalla mo t kicsalni a heg e d ű b ől. Egy
zene d o b o z képe s újra és újra hibátla n ul eljátsz a ni egy
dalla mo t . De a hangje g ye k ismer e t e ne m elég. Tudnod kell
azt is, hogya n játszd el őket. A seb e s s é g me gjön az idővel
és a gyakorlá s s a l, de az üte m é r z é k az emb e r r el születik.
Vagy van, vagy nincs.
Denná b a n me gv olt. Lass a n hala dt végig a dalla mo n , de
ne m vánszor g ot t . Olyan lass a n játszott, amilye n lassú egy
buja csók. Nem minth a élet e m n e k abb a n a szak a s z á b a n
olyan soka t tudt a m volna a csókról. De ahogy ott állt
karjaival a hárfát ölelve és a sze m é t félig lehunyv a , enyh é n
csücs örítv e összpon t o sít ot t , tudt a m, hogy egy napon épp e n
ilyen lass a n, tuda t o s a n , körült ekintő e n akaro m
me g c s ó k olni.
És szép volt. Gondolo m, ne m okoz me gl e p e t é s t , hogy
különös e n kedvel e m azoka t a nőket, akikne k a véré b e n
van a zene. Ám Denn á t azna p látta m me g először, amikor
hárfázot t. Korább a n elvont a a figyel me m e t , hogy má s a
hajvis el e t e , a ruháj á n a k a szab á s a . Ám amikor játszot t,
mind e z lénye g t el e n n é vált.
De elkala n d oz t a m . Elég annyi, hogy mély hat á s s al volt
rá m, noha mé g nyilvánv aló a n tanulnia kellett. Néhá n ys z or
mellé is fogott, de ne m riadt me g tőlük. Ahogy mondj á k, az
éksz e r é s z me gis m e ri a gyé m á n t b a n a briliánst. És én
éksz e r é s z vagyok. És Denn a briliáns volt.
– Hát ez jóval több, mint a Mókus a háztetőn – mon d t a m
halka n, miut á n eljátszot t a az utolsó hangok a t .
Egy vállrándít á s s a l elintéz t e a bókot, és ne m néz e t t a
sze m e m b e .
– Nem nagyo n van dolgo m a gyakorlá s o n kívül – mond t a .
– És Kellin azt mondj a, hogy van hozzá teh e t s é g e m .
– Mióta gyakorolsz? – kérd ez t e m .
– Háro m het e ? – Töpren g e t t , azt á n bólintott. – Nem
egé s z e n háro m het e .
– Jóságos ég! – mond t a m fejcsóválva. – Ne mon d d el
senkine k, milye n gyors a n belejött él. A többi zené s z
me g u t á l n a érte.
– Az ujjaim mé g ne m szokt a k hozzá – néze t t le a kezér e .
– Nem tudok olyan sokat gyakorolni, mint szer e t n é k .
Megfogt a m, tenyé r r el fölfelé fordított a m a kezét, hogy
láss a m az ujjai hegyé t . Gyógyuló hólya gok voltak rajtuk. –
Te vagy…
Felnézt e m, és akkor jötte m rá, milye n közel áll. A keze
hűvös volt. Enge m bá mult hat al m a s , söt é t sze m é v e l.
Sze möldök é t kissé felvont a . Nem ívelve, ne m játékos a n ,
csak enyh e kívánc sis á g g a l. A gyo mr o m vára tla n ul
össz e s z or ult.
– Mi vagyok? – kérd ez t e .
Rájött e m, hogy fogal ma m sincs, mit akart a m mond a ni.
Fontolga t t a m , hogy azt felele m: Fogal ma m sincs, mit
akart a m mond a ni. Aztán belátt a m , hogy ostob a s á g lenne.
Így hát se m mi t se m mond t a m .
Denna me gfogt a az én keze m e t , és me gfor dítot t a . –
Puha a keze d – mon dt a , és könnye d é n me g é ri nt e t t e az
ujjaim hegyé t . – Azt hitte m, a bőrke m é n y e d é s érde s , de
ne m. Sima.
Mihelyt ne m rá m néz e t t , vissz a n ye r t e m egy keve s e t az
esz e m b ől.
– Idővel eldurvul – mon dt a m .
Felnéz e t t , félénk e n mos olygo t t . Az elmé m üres lett, mint
egy tiszt a papírla p.
Egy pillana t múlva eleng e d t e a keze m, és a szoba
közep é r e me n t .
– Megkínálh a tl a k vala miv el? – kérde z t e , míg kecs e s e n
helye t foglalt egy székb e n .
– Nagyon me gk ö s z ö n n é m – vágt a m rá gépie s e n .
Észrev e t t e m , hogy a keze m mé g mindig hülyé n lebe g a
leve gő b e n . Leeng e d t e m .
A szo ms z é d székr e mut a t o t t . Leülte m.
– Nézd csak! – fölvett egy kis ezüs t c s e n g e t t yű t a
szo ms z é d o s aszt alról, és halka n me gr á z t a . Aztán
felmut a t t a az öt ujját. Szá molni kezd e t t , elsőn e k a
hüvelykujját hajlítva be, aztá n a mut a t ó ujját.
Mielőtt a kisujját is beh ajlított a volna, kopogt a t t a k .
– Tess é k! – mon d t a Denna . Benyitott a jól öltözött
port á s . – Innék egy kis csokolá d é t – mon dt a . – Kvothe
pedig… – Kérdőn néz e t t rá m.
– Én is csokolá d é t kérek – mon d t a m .
A port á s bólintott és eltűnt, az ajtót is becs ukt a ma g a
mögöt t .
– Néha csak azért csinálo m, hogy me gf ut t a s s a m –
vallott a be pironkodv a Denna , és a csen g e t t yű r e néz e t t . –
Fogal ma m sincs, hogy hallhatj a me g. Egy ideig me g volta m
győződv e róla, hogy a folyosón ül, az ajtó mr a szorítva a
fülét.
– Megnéz h e t e m a csen g e t t yű t ? – kérde z t e m .
Oda a d t a . Első pillant á s r a közöns é g e s dar a b n a k tűnt, de
mikor me gfor dítot t a m , apró sygaldr yt pillantot t a m me g a
bels ej é b e n .
– Nem hallga t ózik – mon d t a m , és vissz a a d t a m . – Van
egy má sik csen g e t t yű odale n t, amel yik ezzel egy időbe n
szólal me g.
– Hogya n? – kérde z t e , de válaszolt is a saját kérdé s é r e . –
Mágia?
– Annak is nevez h e t e d .
– Ez olyas mi, amit oda á t csináltok? – A folyó és a
mögöt t e lévő Egyet e m felé bicce nt e t t . – Kicsit… olcsón a k
tűnik.
– Ez a legléh á b b felhasz n ál á s a a sygaldryn a k, amivel
valah a is találkozt a m – felelte m.
Denná b ól kipukka d t a neve t é s . – De me g vagy sértv e! –
mond t a . – Szóval sygaldry a neve?
– Ezt hívják fortélyn a k – mond t a m . – A sygaldry azt
jelenti, hogy felírod vagy kifara go d a rúnák a t , amel ye k
műkö d é s b e hozzák a tárgya t .
Denna tekint e t e kigyúlt. – Szóval az a má gi a, amikor
leírsz dolgoka t ? – kérd ez t e és előre h ajolt. – És hogy
műkö dik?
Habozt a m. Nemc s a k azért, mert ez neh é z kérd é s , de
azért is, mer t az Egyet e m szigorú előírás okk al sza b ályozz a
az Arkánu m titkaina k me g o s z t á s á t . – Ez me gl e h e t ő s e n
bonyolult – mond t a m .
Szer e n c s é r e ebb e n a pillana t b a n ismé t kopogt a t t a k , és
gőzölgő csész é k b e n me g é r k e z e t t a csokolá d é n k.
Össz efut ot t a szá mb a n a nyál az illatától. A port á s lerakt a a
tálcá t egy közeli aszt alr a, és szó nélkül távozot t.
Belekós t olt a m, és elmos olyod t a m az éde s íztől. – Évek
óta ne m itta m csokolá d é t – mon dt a m .
Denna föle melt e a csész éj é t , és körülnéz e t t . – Különös
elgondolni, hogy e mb e r e k egé s z élet ük e t ilyen
körül mé n ye k között élik le.
– Neke d ne m tetszik? – csod álkozt a m.
– Szere t e m a csokolá d é t és a hárfát – felelte. – De
me gl e n n é k a cse ng e t t yű és az egé s z szoba nélkül. – A
szája legörbült. – És gyűlölö m a tuda t ot , hogy valaki őriz,
minth a kincs lenné k, amit me g pr ó b á l n a k ellopni.
– Tehá t ne tekints e n e k kincsn e k?
A sze m e össz e s z ű k ült a csé sz e fölött, minth a ne m tudn á ,
me n n yir e gondolo m komolya n a kérd é s t . – Nem szer e t e k
zár és lakat alatt élni – mond t a söté t e n . – Nincs kifogá s o m
a lakoszt ály ellen, de ne m igaz á n az enyé m, ha ne m
jöhet e k- me h e t e k kedv e m szerint.
Felvont a m a sze möl dökö m, de leinte t t, mielőtt
me g s z ól alh a t t a m volna. – Valójába n ne m ilyen – sóhajtot t a .
– De ne m kétle m, hogy Kellint tájékozt a tj á k a
moz g á s o m r ól. Tudo m, hogy a portá s jelenti a látoga t ói m a t .
Ez inger el kissé. – Fanya r ul elmo s olyo d o t t . – Gondolo m,
borza sz t ó hálátla n ul hangzik, ugye?
– Egyált al á n ne m – felelte m. – Amikor fiatala b b volta m, a
truppo m mind e nf el é vándorolt. De mind e n évbe n néh á n y
het e t a patrón u s u n k birtoká n töltött ü n k, ahol előad á s o k a t
tartot t u n k neki és vend é g ei n e k.
A feje me t csóvált a m e mlé k e z é s közbe n. – Greyfallow
báró kegye s patrón u s volt. A saját aszt al á h oz ültet e t t
minke t. Ajándé kok a t adott nekünk… – Elné mult a m , mert
esz e m b e jutott a k a bárótól kapot t, apró ólomk a t o n á k .
Megrázt a m a feje m, hogy elűzze m ezek e t a gondola t ok a t . –
De az apá m utált a. Kimászot t az ablakon. Nem bírta
elviselni az érzé s t , hogy valaki rend elke zik vele.
– Igen! – mon dt a Denn a . – Pontos a n! Ha Kellin azt
mondj a, hogy eze n és ezen az est é n me gl á t o g a t , hirtele n
úgy érze m, mint h a a padlóhoz szög ez t é k volna az egyik
lába m a t . Ha elme g ye k , akkor ke mé n yf ejű és goro mb a
vagyok, de ha mar a d o k, akkor kutyá n a k érze m ma g a m a t ,
a mely az ajtónál várakozik.
Egy percig né m á n ültünk. Denna szórakoz ot t a n forgat t a
a gyűrűt az ujján, a halvá nyk é k kő csillogott a napfé n yb e n .
– Ezek akkor is kedv e s szobá k – nézt e m körül.
– Kedve s e k, ha itt vagy – felelte.

Néhá n y órával későb b fölfelé kapa s z ko d t a m egy

hent e s ü zl e t mögö t t a kesk e n y lépcső n. A sikátor b a beve t t e
ma g á t az ava s zsírsza g, én mé gis mos olyo gt a m . Ritka
ajánd é k egy délut á n, a mikor Denn a teljes e n az enyé m volt.
Meglepő e n tánco s lépte kk el járta m ahhoz képe s t , hogy egy
dé mo n n a l készült e m alkudoz ni.
A lépcső tet ej é n bekopo g t a t t a m a tömör ajtón, és
várt a m. Bejegyz e t t pénzkölcsö nz ő aligha bízott volna rá m
egy árva penn yt is, de mindig aka d n a k olyanok, akik
hajland ók kölcsön a d ni. A költők és má s roma n tikus o k
kes elyűkn e k , rókákn a k hívják őket, de a legme gf el előb b
kifejez é s a gael e t. Vesze d el m e s egyé n e k, okos e mb e r
inkább tisztul a közelükből.
Az ajtó nyikorogv a kinyílt, azt á n széle sr e tárult, és ott
állt egy vörös e s s z ő k e kis lidérke. – Kvothe! – kiáltott a Devi.
– Már aggó dt a m , hogy ne m is látlak ebb e n a
sze m e s z t e r b e n !
Belépt e m, Devi becs ukt a mögöt t e m az ajtót. A nagy,
ablakt al a n szoba éde s e n illatozot t a cinna s gyü mölc s t ől és
a mézt ől, ami üdítő változa t o s s á g o t jelent e t t a sikátor utá n.
A szoba egyik felét kitöltött e a hat al m a s , me n n ye z e t e s
ágy, a melyn e k söt é t függönyei össz e voltak húzva. A má sik
oldalon volt a kand alló, egy jókora faaszt al és egy
háro m n e g ye d é i g me g t öltöt t könyve s p olc. Oda m e n t e m ,
hogy me g n é z z e m a címe k e t , miközb e n Devi bezár t a az
ajtót, és feltett e a kere s z tr u d a t .
– Új ez a Malcaf? – kérde z t e m .
– Az – felelte, és odalé p e t t mellé m. – Egy fiatal alkimist a ,
aki ne m tudott fizetni, azzal egye nlít e t t e ki a szá ml áj á t,
hogy eng e d t e , hadd váloga s s a k a könyvt á r á b a n . –
Óvatos a n kihúzt a a könyve t , a melyn e k borítóján a Vízió és
revízió szava k ara n ylot t a k. Felnéz e t t rá m, és vásott a n
vigyorgot t. – Olvast a d ?
– Nem – felelte m. Szer e t t e m volna átné z ni a vizsga előtt,
de ne m talált a m a Gyűjte m é n yb e n . – Csak hallott a m róla.
Devi elgondolkodv a néz e t t egy pillana tig, azut á n
oda a d t a . – Ha vége z t él vele, gyer e vissz a, és
me g b e s z é ljük. Manap s á g sajnála t o s módo n kevé s
alkal ma m van az értel m e s besz élg e t é s r e . Ha egy jót
vitatkoz h a t u n k, talán egy má sik a t is kölcsön a d o k.
Amikor a könyv már a keze m b e n volt, könnye d é n
me gk oc o g t a t t a a fedelé t. – Ez a könyv több e t ér, mint te –
mond t a egy csep p hu mor nélkül. – Ha sérült e n kerül vissz a,
elszá m ol u nk.
– Nagyon óvato s leszek – ígért e m.
Devi bólintot t, azt á n me gfor d ult, és be m e n t az aszt al
mög é . – Nos, térjünk az üzletr e . – Leült. – Kicsit a kör mö dr e
ége t t a dolog, igaz? – kérde z t e . – A tandíjat holna p délig
kell kifizetni.
– Veszélye s és izgal ma s élet e t élek – felelte m, míg
leülte m vele sze mk öz t . – És gyönyör ű s é g e s e t is a
társ a s á g o d b a n , bár re mél t e m, hogy ebb e n a
sze m e s z t e r b e n ne m szorulok a szolgála t ai dr a .
– Mennyi tandíjat fizetsz Re'larké n t ? – kérd ez t e rava s z ul.
– Mennyir e vágt a k me g?
– Ez me gl e h e t ő s e n bizal ma s kérdé s – felelte m.
Végig mé r t . – Megleh e t ő s e n bizal ma s üzletr e készülünk –
figyel me z t e t e t t . – Nem gondoln á m , hogy túllépt e m a
hat á s k ör ö m e t .
– Kilenc és fél talent u m – felelte m.
Megvet ő e n horka n t o t t . – Azt hitte m, mind e n tekint e t b e n
okos a b b vagy. Amikor én Re'lar volta m, sos e fizett e m
több e t hét talent u m n á l .
– Te hozzáf ér h e t t é l az Archívu mh o z – mut a t t a m rá.
– Hozzáfér h e t t e m az intellekt us hat al m a s kútfőihez –
felelte szár az o n. – Ráad á s ul olya n ara nyo s volta m, hogy
me g kellett enni. – Elvigyorodot t, a mitől gödröc s k é k
jelent e k me g az arc á n.
– Tündéri vagy – isme r t e m el. – Egyetl e n férfi se m
re mél h e ti, hogy ellenállha t neke d.
– Néhá n y nőnek is gondot okoz – felelte. Mosolya
me gv ál t ozot t, imá dniv alóból csibé sz e s lett, majd me s s z e
túllépt e a kajáns á g hat ár á t .
A leghalvá n ya b b fogal ma m se m volt, mit válasz oljak, így
hát biztos a b b vizekr e evezt e m. – Sajnos, kényt el e n leszek
kölcsönk é r ni négy talent u m o t – mond t a m .
– Aha – bólintot t Devi. Hirtelen üzlet a s s z o n n yá változott,
és össz e kulcs olt a ujjait az aszt al lapján. – Fájdalo m, a
közel múlt b a n néh á n y változt a t á s t veze t t e m be a
vállalkoz á s o m b a n – mond t a . – Jelenle g csak hat tale nt u m o t
vagy ann ál több e t adok kölcsön.
Nem is prób ált a m leplezni me g d ö b b e n é s e m e t . – Hat
talent u m ? Devi, ez a plusz hitel malo mk ő lesz a nyak a m o n !
Felsóhajtot t, ami legalá b b né mile g bocs á n a t k é r ő e n
hangz ot t. – A gond a követk e z ő. Amikor kölcsön a d o k,
bizonyo s kockáz a t o t vállalok. Kockázt a t o m, hogy elve szt e m
a beruh á z á s o m a t , a me n n yi b e n az adós ai m me g h al n a k
vagy szökni próbáln a k. A kockáz a t ok közé tartozik az is,
hogy me g p r ó b ál n a k följelent e ni. Kockázt a t o m, hogy lesújt
rá m a vast örv é n y, vagy ami mé g rossz a b b, a
pénzkölcsö nz ők céhbírós á g a .
– Tudod, Devi, hogy én sos e m próbálkoz n é k ilyes miv el!
– Ettől a tény mé g me g m a r a d – folytat t a Devi. – Ugya n a z
a kockáz a t , ne m szá mít, hogy a kölcsön nagy vagy kicsi.
Miért kockázt a t n á m mind e z t egy csek ély össz e g ű
kölcsön é r t ?
– Csekély? – kérd ez t e m . – Egy teljes éve n át élek négy
talent u m b ól!
Megkocog t a t t a az aszt al lapját, csüc s örít e t t. – Zálog?
– A szoká s o s . – Elővett e m a legsz e b b mos olyo m a t . –
Határt al a n bűbáj a m.
Devi bárdol a tla n ul horka nt o t t . – Határt al a n bűb ájod é r t és
háro m vércs e p p e d é r t kapsz hat talent u m o t a szoká s o s
feltét el e kk el. A ka ma t ötve n száz al ék két hóna pr a .
– Devi! – mon dt a m behízelgő e n . – Mit csináljak a fölös
pénzz el?
– Rende z z est élyt – java solt a. – Tölts el egy napot a
Csatb a n . Játssz egy parti farót, ma g a s tét ekk el.
– A faro – felelte m – azokn a k az adója, akik ne m képe s e k
kiszá mí t a ni a valószínűs é g e t .
– Akkor robb a n t s bankot, és söpörd be a pénzt – felelte.
– Vásárolj ma g a d n a k vala mi szép e t , és azt vedd föl, ha
legköz el e b b me gl á t o g a t s z . – Vesze d el m e s pillant á s s al mér t
végig. – Talán akkor hajlandó leszek jobb üzlet e t kötni
veled.
– Mit szólnál hat talent u m h o z egy hóna pr a , huszonö t
száz al ék ka ma t t al? – kérde z t e m .
Megrázt a a fejét, mé g ha ne m is bar á t s á g t a l a n ul. –
Kvothe, tisztel e m, ha valakibe n van hajlandó s á g az alkur a,
de neke d nincs se m mi d , a mivel me g t á m o g a s d . Azért vagy
itt, mer t szüks é g e d van a pénzr e . Én pedig azért, hogy
hasz not húzzak ebből a helyze t b ől. – Tehe t e tl e n ül szét t á r t a
a karját. – Így kere s e m a kenye r e m . Az a tény, hogy
kedve s arcod van, igazá ból ne m szá mít. – Komolya n
pillantot t rá m. – Ellenb e n ha sikerr el járnál egy beje gyz e t t
pénzkölcsö nz ő n él, én se m szá mí t a n é k arra, hogy idejössz,
csak azért, mer t csinos vagyok, és tetszik neke d a haja m
színe.
– Pedig szép színe van – mon dt a m . – Nekünk,
tűzhajú a k n a k me g kellen e érte n ü n k egym á s t !
– Azt kellene – bólintot t. – Javaslo m, érts ü nk egye t a
kéth a vo n k é n ti ötve n p e r c e n t e s ka ma t b a n .
– Jó. – Megrosk a d t a m a széke n. – Te győzt él.
Devi éde s e n mos olygot t , és ismé t me gj el e n t e k arcá n a
gödröc s k é k.
– Csak akkor tudok győzni, ha mindk e t t e n játszunk. –
Kihúzta az aszt alfiókot, elővet t egy kis üveg p al a c k ot és egy
hossz ú tűt.
Nyújtott a m értük a keze m, de ahelye t t , hogy elé m
csúszt a t t a volna az aszt allapo n, latolga tv a néz e t t rá m. – Ha
bele go n d olok, lehe t mé g egy választ á s .
– Neke m tetszik a má sik választ á s – mond t a m .
– Amikor utoljár a besz élt ü n k – mond t a vont a t o t t a n Devi
–, e mlít e t t e d , hogy be tudsz jutni az Archívu mb a .
Habozt a m. – Célozta m rá.
– Ez az infor má ció sokat érne neke m – mond t a eltúlzott
közönn yel. Noha igyek ez e t t palá s t olni, látt a m a vad,
har a p ó s éhs é g e t a sze m é b e n .
A keze m e t nézt e m, és ne m szólta m.
– Adok neke d tíz talent u m o t mos t rögtön – mon dt a Devi
nyer s e n . – Nem kölcsön b e . Megvá s á r olo m az infor má ciót.
Ha elkapn a k a Gyűjte m é n yb e n , ne m tőled tudt a m me g.
Végiggon d olt a m , mihez kezdh e t n é k tíz talent u m m a l . Új
ruhá k. Egy olya n hang s z e r t o k, a melyik ne m esik szét.
Papír. Kesztyű télre.
Sóhajtott a m , és me gr á z t a m a feje m.
– Húsz talent u m – mond t a Devi. – És hivat alos ka ma t
mind e n majd a ni kölcsönr e .
Húsz talent u m fél évre me g s z a b a dí t a n a a tandíj miat ti
szorong á s t ól. A saját tervei m m e l foglalkozh a t n é k a
Fisher yb e n , ne m kellene robotolno m a fedélz e ti lámp á kk al.
Méretr e csinált a t o t t ruhá k. Friss gyü mölc s . Mosat h a t n é k ,
ahelye t t hogy ma g a m mos ok.
 Kelletlen ül sóhajtot t a m . – Én…
– Negyve n talent u m – mond t a éhe s e n Devi. – Hivatalos
ka ma t . És bee n g e dl e k az ágya m b a .
Negyv e n talent u m é r t saját kézi hárfát vás ár olh a t n é k
Denn á n a k . És…
Felnézt e m, és látta m, hogy Devi eng e m néz az aszt al
fölött. Nedve s volt az ajka, világosk é k sze m e ége t t .
Öntud a tl a n ul moz g a t t a a vállát, mint az ugrá sr a készülő
mac s k a .
Aurira gondolt a m, aki biztons á g b a n és boldog a n él
Odale nt. Mit tenn e , ha csep p királys á g á t leroh a n n á egy
idege n ?
– Ne hara g u dj – mon dt a m . – Nem tehe t e m . Bejutni
elégg é… bonyolult. Egy bará t o m n a k is köze van hozzá. És
ne m hisze m, hogy hajlandó lenne. – Úgy döntöt t e m , hogy
ajánla t á n a k má sik rész é r ől ne m vesz e k tudo m á s t , mivel
halvá n y fogal ma m se m volt, mit feleljek rá.
Hosszú, feszült csönd követk e z e t t . – A fene ess e n beléd!
– mon d t a végül Devi. – Úgy hangzik, minth a igaz at
besz éln él.
– Mert így is van – felelte m. – Tudo m, hogy ez felzaklat.
– A fené b e ! – Indulato s a n áttolt a az üve g e t és a tűt az
aszt alon.
Megszúrt a m a kézfeje m, és figyelt e m, ahog y a vér
kiserke d és belec s ö p p e n az üveg b e . Háro m cse pp utá n a
tűt is bele nyo m t a m a palack szájá b a .
Devi raga s z t ót kent a dugór a , és dühös e n bele nyo m t a az
üve g szájá b a . Aztán a fiókba nyúlt és előve t t egy
gyé m á n t h e g yű íróve s s z őt . – Megbízol benn e m ? – kérde z t e ,
miközb e n egy szá mo t karcolt az üve gb e . – Vagy le akarod
pecs é t e l t e t ni?
– Megbízo m benn e d – felelte m. – Mindazon ált al jobba n
szer e t n é m , ha le lenne pecs é t e lv e .
Ráolvasz t ot t az üveg szájár a egy dar a b pecs é t vi a s z t.
Belenyo mt a m az ezüs t sí pj ai ma t , hogy felisme r h e t ő legye n
a jel.
Devi benyúlt egy má sik fiókba, és hat talent u m o t szórt
az aszt alr a. A moz dul a t zsé mb e s n e k tűnh e t e t t volna, ha
ne m olya n ke mé n y és dühös a tekint e t e .
– Így vagy úgy, de bejutok oda – mond t a der m e s z t ő e n
éles hango n. – Besz élj a bar á t o d d al. Ha te vagy az
egye tl e n, aki segíth e t , akkor me gfize t e m az időde t.
 TIZENEGYEDIK FEJEZET

MENEDÉK

Új adós s á g o m súlya ellenér e is jó hang ul a t b a n tért e m

vissza az Egyet e mr e . Vásárolt a m ezt- azt, fogta m a kobozt,
és indult a m a házt e t őkr e .
Tájékozód á s sze mp o n tj á b ól a Mains igazi lidércnyo m á s :
értel m e tl e n folyosók, se m mi b e vezet ő lépcs ők útve sz t őj e.
Viszont az össz e vis sz a épület tet ejé n simá n lehet e t t
közleke d ni. Egy kis udvar felé tartot t a m , a mely az
építke z é s sorá n teljes e n me g köz elíth e t e tl e n lett, csa pd á b a
es e t t , mint a légy a borost yá n b a n .
Auri ne m várt rá m, de ez volt az első hely, ahol
találkozt a m vele, és tiszt a éjszak á ko n néh a előjött, hogy
nézze a csillagok a t . Meggyőz őd t e m róla, hogy az udvarr a
néző oszt ályt e r m e k söt é t e k és üres e k, aztá n elővet t e m a
kobozo m a t , és hangolni kezdt e m .
Csakn e m egy órán át játszot t a m, a mikor susog á s t
hallott a m lentről, a bozót b a n fuldokló udvarról. Előbukka n t
Auri, és felkap a s z ko d o t t a hat al m a s almaf á n a tetőr e.
Futott hozzá m, mez t el e n lába szökellt az aszfalton, a
haja lobogot t. – Hallott ala k! – mon dt a , ahog y közele b b ért.
– Lehallatsz ot t egé s z e n a Szökke n é si g!
– Úgy eml ék s z e m – mon d t a m vont a t ot t a n –, hogy
valakine k zenélni akart a m .
– Neke m! – A mellé h e z emelt e a két kezé t, és
mos olyg ot t. Váltoga t t a a lábát, szinte táncolt
lelkes e d é s é b e n . – Játssz neke m! Olyan türel me s leszek,
mint két kő együt t v é v e ! – mon d t a . – Éppe n időbe n jöttél.
Nem lehe t e k olyan türel m e s , mint háro m kő!
– Hát – mon dt a m habozv a –, mind e n attól függ, hogy mit
hozt ál neke m.
Nevetv e lábujjhe g yr e állt, a kezét mé g mindig a melle
előtt tartv a. – Te mit hozt ál neke m?
Letérd elt e m , hogy kicso m a g olj ak. – Háro m dolgot
hozt a m – mond t a m .
– Milyen hagyo m á n yo s ! – mos olygo t t széle s e n . – Ma est e
tökéle t e s ifjú úrie mb e r vagy.
– Az bizony. – Súlyos, söté t palackot emelt e m a
ma g a s b a .
Két kézzel fogt a me g. – Ki készít e t t e ?
– Méhek – felelte m. – És Bredon b a n főzték.
Auri mos olygot t , letet t e a palackot a lába mellé.
Elővett e m egy kerek árpa k e n ye r e t . Kinyújtott a a kezét,
me g é rint e t t e az ujjával, bólintot t.
Utoljára elővet t e m egy füstölt lazacot. Ez egym a g á b a n
négy gar a s b a került, de aggód t a m , hogy Auri ne m jut elég
hús hoz, ha ne m vagyok vele. Ez biztos a n jól jön neki.
Auri kívánc si a n nézt e , oldalra hajtott a a fejét, hogy
bele n é zz e n a hal egye tl e n, bá mé s z sze m é b e . – Szervusz,
hal – mond t a . Majd rá m pillantot t. – Van vala mi titka?
Bólintott a m . – A szíve helyé n síp van.
Letekint e t t rá. – Nem csod a , hogy olyan me gl e p e t t e n
bá mul.
Kivett e a keze m b ől a halat, és gondo s a n elhelyez t e a
tetőn. – Most állj fel. Háro m dolgot hozt a m neke d, ahogy
illik.
Fölállta m, és ő átnyújtot t egy vászon b a burkolt tárgya t .
Vasta g, levend ul aillatú gyert ya volt. – Mi van benn e ? –
kérd ez t e m .
– Boldog álmok – mond t a . – Én tett e m bele őket neke d.
Forga t t a m a gyert yá t , és gya n a k o d ni kezdt e m. – Ezt te
ma g a d csinált a d?
Bólintott, és boldog a n mos olygo t t . – Én. Borza szt ó ügye s
vagyok.
Vigyázva eltet t e m a köpe n ye m egyik zseb é b e . –
Köszönö m, Auri.
Elkomolyo do t t . – Most pedig hunyd be a sze m e d , és
hajolj le, hogy áta d h a s s a m a má s o dik ajánd é k o m a t .
Értetle n ül behu n yt a m a sze m e m , és lehajolt a m. Az jutott
esz e m b e , hogy csak ne m csinált neke m egy kalapot is?
Érezt e m, hogy a két tenye r é b e fogja az arco m a t , és
par á n yi, gye n g é d csókot lehel a homloko mr a .
Meglep e t t e n kinyitott a m a sze m e m . Addigra
többlé p é s n yir e állt, kezét idege s e n össz ek ulc s olt a ma g a
mögöt t . Nem tudt a m , mit mon dj a k.
Auri egye t lépet t előre. – Különleg e s vagy szá mo m r a –
mond t a hat ár oz ot t a n , komoly arcc al. – Azt akaro m, hogy
tudd: mindig gondo d a t fogo m viselni. – Tétová n kinyújtott a
a kezé t, és me g si mo g a t t a az arco m a t . – Nem. Nem ma
est e. Ez a har m a di k ajánd é k. Ha a dolgok rosszr a
fordulna k, eljöhe t s z, és vele m mar a d h a t s z Odalent b e n .
Szép odale n t, és biztons á g b a n lehet sz.
– Köszönö m, Auri – válasz olt a m, a mikor me g tudt a m
szólalni. – Te is különleg e s vagy szá mo m r a .
– Persz e hogy az vagyok – felelte tárgyila gos a n . – Szép
vagyok, mint a Hold.
Össze sz e d t e m ma g a m , amíg oda szökd é c s e l t az egyik
ké mé n yb ől kiálló fémc s ő h ö z, hogy felnyiss a a palackot,
majd óvatos a n , két kézre fogva vissza hoz t a .
– Auri! – szólított a m me g. – Nem fázik a lába d?
A lábár a pillantot t. – Az aszfalt kelle m e s – mond t a a
lábujjait mozg a t v a . – Még mindig mel e g a napt ól.
– Szer e t n él egy pár cipőt?
– Mit tart a n é k benn e ? – kérd ez t e .
– A lába d a t – felelte m. – Ha ma r o s a n itt a tél.
Vállat vont.
– Fázni fog a lába d.
– Télen ne m jövök ki a dolgok tet ej ér e – mon dt a . – Az
ne m vala mi kelle m e s .
Mielőtt válaszolh a t t a m volna, Elodin olyan hanya g ul
lépe t t elő egy nagy téglak é m é n y mögül, mint h a ez is a
délut á ni sét áj á h oz tartoz n a .
Egy percig csak bá mul t uk egym á s t . Mindenki a ma g a
módjá n hökke nt me g. Elodin és én csak elcsod álkoz t u n k,
de a sze m e m sarká b ól látt a m, hogy Auri olyan
moz dul a tl a n n á der m e d t , mint a szarv a s , amel y bár m el yik
pillana t b a n elme n e k ül h e t .
– Elodin ma gisz t e r! – mon d t a m a legsz elíde b b,
legbar á t s á g o s a b b hango m o n , kéts é g b e e s e t t e n re mélv e ,
hogy se m mi t ne m tesz, a mivel elijeszth e ti Aurit. Amikor
legut ób b vissz a m e n e k ül t a föld alá, egy teljes deká d b a telt,
mire ismé t előme r é s z k e d e t t . – Örülök, hogy találkozu nk.
– Üdv – mon dt a Elodin, tökélet e s e n átvév e a
hang h or d oz á s o m a t , minth a se m mi különös ne m lenne
abb a n , hogy éjnek éva djá n találkozu nk egy házt e t ő n . Bár
mit tudo m én, neki talán ne m is volt különös.
– Elodin ma gisz t e r! – Auri két kézzel me gfog t a rongyo s
szoknyáj á t , és térde t hajtot t.
Elodin bent mar a d t a holdsüt ö t t e ma g a s téglak é m é n y
árnyé k á b a n . Furcs á n szert a r t á s o s me g h a jlá s s a l válaszolt
Aurinak. Nem látha t t a m arcá n a k részlet eit, de el tudt a m
képz elni, amint kívánc si sze m m e l me gvizs g álja a
mezítlá b a s , hajlékt al a n leányt , akit dicsfén yk é n t vesz körül
a lebe gő haja.
– Hát benn e t e k e t mi hozott ide eze n a szép éjszak á n ? –
kérd ez t e .
Megfesz ült e m. Aurinál vesz élye s e k a kérdé s e k.
Szer e n c s é r e ez ne m látszot t zavar ni. – Kvothe szép
dolgoka t hozott neke m – mond t a . – Méhsört, árpa k e n ye r e t
és egy füstölt halat, a melyikb e n síp van a szív helyé n.
– Aha – mon dt a Elodin, és ellépe t t a ké mé n yt ől. Addig
tapog a t t a a talárjá t, a míg talált vala mit a zseb é b e n . A lány
felé nyújtot t a . – Fájdalo m, csak egy cinna s gyü mölc s ö t
hozha t t a m .
Auri apró, tánc os lépé s s el hátr ált, és ne m vett e el a
gyü mölc s öt . – Hoztál vala mit Kvothé n a k is?
Ez látha t ól a g me gl e p t e Elodint. Sutá n kinyújtot t karr al
állt egy pillana tig. – Fájdalo m, ne m – mon dt a . – Bár kétle m,
hogy Kvothe hozott volna bár mit is neke m.
Auri sze m e össz e s z űk ült, és heve s rossz allá s s al
össz evo n t a a sze möl dök é t . – Kvothe zené t hozott – mon dt a
szigorú a n –, amel y mind e n ki é.
Elodin me gint ne m talált szav a k a t . Elismer e m , élvez e t
volt nézn e m, hogy ez egysz e r őt hozzák zavar b a . Felé m
fordult, félig me g h a j olt. – Elnéz é s t – mon dt a .
Nagylelkűe n intet t e m. – Nem tört é n t se m mi .
Elodin visszafor dult Aurihoz, és má s o d s z or is nyújtott a a
cinna s t .
Auri két kis lépé s t tett előre, habozot t , majd lépet t mé g
egye t . Lass a n kinyújtott a a kezé t, rát e t t e az apró
gyü mölc s r e , egy pillana tig ne m mozd ult, aztá n sietve
hátr ált pár lépé s t , miközb e n a melléh e z szorított a a két
kezé t. – Hálás a n köszönö m – mond t a , és ismé t puke dlizet t.
– Most már csatlakoz h a t s z hozzá nk, ha akarsz. És ha jól
viselke d s z, mar a d h a t s z , és me g h allga t h a t o d Kvothe
játék á t . – Kérdőe n félreh ajtot t a a fejét.
Elodin haboz ot t, azut á n bólintott.
Auri a tető túlsó végé b e futott, azt á n leer e s z k e d e t t az
udvarr a az almaf a kopa sz ágain.
Elodin figyelte, ahog y távozik. Amikor oldalra hajtott a a
fejét, átker ült a holdfényb e , és látha t t a m , hogy töpre n g .
Elszorult a szíve m. – Elodin ma gisz t e r!
 Felé m fordult. – Nos?
Tapa s zt al a t b ól tudt a m, hogy háro m- négy perc, a míg Auri
vala mit felhoz Odale ntr ől. Gyors a n kellett besz él n e m .
– Tudo m, hogy ez furcs á n a k tűnik – mond t a m . – De
óvatos n a k kell lennie. Ez a lány nagyo n félénk. Ne
prób áljon hozzá é r ni. Ne tegye n hirtele n moz dul a t ot . Az
elriasztja.
Elodin arc a visszak e r ült az árnyé k b a . – Most is ez
törté nt ? – kérd ez t e .
– Óvakodjon az erős hangokt ól. Még a hang o s neve t é s t ől
is. Ne kérde zz e n se m mi sze m él ye s t . Elfut, ha me g t e s zi. –
Mély lélegz e t e t vett e m, elmé m vadul dolgozot t. Jól
felvágt á k a nyelve m e t , és ha elég időt kapok, bízha t ok a
képe s s é g e i m b e n , hogy nagyj á b ól bárkit rábe s z él h e t e k
bár mir e. De Elodin túlsá g o s a n kiszá mí t h a t a t l a n volt ahhoz,
hogy ma ni pul álni lehe s s e n .
– Nem szólha t róla senkin e k! – Ezt nyo m a t é k o s a b b a n
mond t a m , mint szá nd é k o m b a n állt, és azonn al
me g b á n t a m , hogy ezeke t a szava k a t választ ot t a m . Nem
volta m abb a n a helyze t b e n , hogy bár mit is
par a n c s olh a s s a k egy ma gisz t e r n e k, akkor se, ha egyn él
több deszk áj a lóg. – Mármint – folyta t t a m sietve – nagy
kegye t gyakorolna vele m, ha senkin e k se m szólna róla.
Hosszú, töpr e n g ő pillant á s t vete t t rá m. – Miért, Re'lar
Kvothe?
Kivert a verejt é k hangj á n a k hide g derűjé t ől. – Mert
bedu g n á k a Mened é k b e – mond t a m . – Ön igazá n… –
Elhallga tt a m , a torko m kiszár a d t .
Elodin letekint e t t rá m, az arca alig volt több árnyé k n á l,
de me g é r e z t e m , hogy elkomor o dik. – Én igaz á n micsod a ,
Re'lar Kvothe? Azt képz el e d, hogy tudod, mi a véle m é n ye m
a Mene d é kr ől?
Félig- me d di g elterve z e t t , elegá n s érvelé s e m szét e s ő b e n
volt. Hirtele n ismé t Tarbe a n sikátor aib a n érezt e m ma g a m ,
az éhs é g t ől görcsölő gyo mor r al, a kéts é g b e e s e t t
re mé n yt e l e n s é g t ől fulladozv a, miközb e n a teng e r é s z e k és
kere s k e d ő k ingujját ráng a t o m, könyörö gv e egy penn yé r t ,
fél penn yé r t vagy krajcár é r t. Bár mi ér t, a miből vala mi
ehe t ő t szer ez h e t e k .
– Kére m! – mond t a m . – Kére m, Elodin ma giszt e r , ha
elkezdik hajszolni, akkor elbújik, és én se m leszek képe s
me g t al álni. Nincs mind e n rendb e n a fejéb e n, de itt boldog.
És tudok rá vigyáz ni. Nem nagyo n, de egy kicsit. Ha
elka pj ák, az mé g rossz a b b lenne. A Mene d é k me g öl n é .
Kére m, Elodin ma giszt e r , me g t e s z e k mind e n t , a mit akar!
Csak ne besz élje n róla senkine k!
– Csönd! – mon dt a Elodin. – Jön. – Megra g a d t a a
válla ma t ; a holdfény me g vilá gítot t a az arc át, a mely
egyált al á n ne m volt vad és ke mé n y. Nem volt rajta má s ,
csak tan á c s t a l a n s á g és aggo d alo m. – A mind e nit, te
reszke t s z! Vegyél egy mély lélegz e t e t , és tedd föl a
színpa di ma s zko d a t ! Halálra ré mít e d, ha így me gl á t.
Mély lélegz e t e t vett e m, igyeke z t e m lazíta ni. Elodin
eltünt e t t e arcá t ól a gondt e r h e l t s é g e t . Hátr al é p e t t ,
eleng e d t e a válla m.
Éppe n időbe n fordult a m me g, hogy láss a m, amint Auri,
karjáb a n vala milye n tárgg yal, felénk suha n a tetőn. Kis
távols á gr a me g állt, mindk e t t ő n k e t me g s z e ml él t, mielőtt
me g t e t t e a hátr al é vő utat, olyan figyele m m e l rakos g a t v a a
lábá t, akár egy tánc os . Mihelyt vissza é r t oda, ahol
ere d e tile g állt, könnye d é n , kere sz t b e tett lábakk al leült a
tetőr e. Elodin és én is leültünk, noha jóval kevé s b é
kecs e s e n .
Auri kibont ot t egy vászn a t , leterít e t t e közénk, aztá n egy
nagy, sima fatála t tett a közep é r e . Elővett e a cinna s
gyü mölc s öt , szagolg a t t a , és közbe n minke t ké ml elt. – Mi
van benn e ? – kérde z t e Elodint.
– Napfé ny – felelte hanya g ul a ma gisz t e r, minth a várt a
volna a kérdé s t . – Méghozz á kora regg eli napf é n y.
Ismer t é k egym á s t . Hát persz e . Ezért ne m futott el Auri
már az elejé n. Lapockái m között kiss é elernye d t a
feszülts é g.
Auri ismé t me g s z a g ol t a a gyü mölc s ö t, és egy töpr e n g ő
pillana tig néz e g e t t e . – Szép! – jelent e t t e ki. – De Kvothe
dolgai szebb e k.
– Logikus – mond t a Elodin. – Gondolo m, Kvothe
kedve s e b b nála m.
– Magától ért e t ő dik – felelte Auri kimér t e n .
Felszolgált a a vacsor á t , elosztot t a a kenye r e t és a halat.
Elővar áz s olt egy zömök cser é p e d é n yt is, amel yb e n sós
olajbogyó volt. Öröm m e l állapítot t a m me g, hogy akkor is
boldogul, ha ne m vagyok a közelé b e n .
A sört neke m az ismer ő s porcel á n teá s c s é s z é b e n
szolgált a föl, Elodinna k egy apró befőtt e s ü v e g b e n ,
olyasfél é b e n , amib e n a lekvárt tartják. Auri az első körbe n
töltött neki, a má s o dikb a n ne m. Nem tudt a m , hogy túl
távol ül- e tőle a ma giszt e r , vagy Auri ezzel jelzi- e finoma n
az elég e d e tl e n s é g é t .
Némá n ettünk: Auri kénye s e n apró falatokb a n , egye n e s
hátt al. Elodin óvatos a n , alkal ma n k é n t egy pillant á s t vetve
rá m, mint h a ne m lenne biztos benn e , hogya n viselke dj é k.
Ebből sejt e t t e m , hogy koráb b a n sos e m étkez e t t együt t
Aurival.
Amikor mind e n má s s al vége z t ü n k, Auri elővet t egy apró,
fénye s kést, és háro mf el é osztott a a gyü mölc s ö t. Ahogy
belevá g o t t a héjba, éles és éde s illat csa pt a me g az
orro ma t . Összefut ot t a szá mb a n a nyál. A cinna s gyü mölc s
me s s ziről jön, túl drág a a ma g a mf aj t á n a k .
Auri nyújtot t a az én har m a d o m a t . Gyöng é d e n elvet t e m a
kezé b ől. – Nagyon köszönö m, Auri.
– Nagyon szíves e n, Kvothe.
Elodin nagyo t néze t t. – Auri?
Várta m, hogy befejezi a kérd é s t , de úgy látszott, ez volt
a kérdé s .
Auri ha m a r a b b me g é r t e t t e , mint én. – A neve m! –
mos olyg ot t büszk é n.
– Most ez? – kérde z t e Elodin kívánc si a n.
Auri bólintott. – Kvothe adt a neke m. – Boldoga n fordult
felé m. – Hát ne m csodál a t o s ?
Elodin bicce nt e t t . – Szép név – mon dt a udvaria s a n . – És
illik hozzá d.
– Valóba n – helye s elt a lány. – Mintha virág lenne a
szíve mb e n . – Komolya n néz e t t a ma giszt e r r e . – Ha a neve d
túl neh é z, fordulj Kvothé hoz, hogy adjon újat.
Elodin ismé t bólintott, és beleh a r a p o t t a gyü mölc s b e .
Evés közbe n rá m néz e t t . A holdfényb e n látt a m a sze m é t .
Hideg volt, elgondolkodó és teljes e n , tökéle t e s e n nor mális.

Vacsor a vége z t é v el eléne k elt e m néh á n y dalt, azt á n

elbúc s úz t u n k. Elodin és én együt t me n t ü n k. Legalá b b
tuc at n yi helye t tudt a m , ahol le lehet má s z ni a Mains
tet ejé ről, de hagyt a m , hogy ő veze s s e n .
Elhaladt u n k egy kiugró, kerek kőobsz e rv a t óriu m mellett,
a melye t me gl e h e t ő s e n hossz ú, lapos tetősz a k a s z követ e t t .
– Mióta látog a t o d ? – kérd ez t e Elodin.
 Elgondolkodt a m . – Fél éve? Attól függ, honn a n
szá molo m. Kétheti zenél é s b e került, amíg egy pillant á s t
veth e t t e m rá. Jóval későb b bízott me g benn e m annyir a,
hogy szób a álljon vele m.
– Szer e n c s é s e b b voltál nála m – mon dt a . – Neke m
évekb e tellett. Ez az első alkalo m, a mikor tíz lépé s n él
közele b b eng e d e t t . Egy jó napon legföljebb tuc a t n yi szót
váltunk.
Átmá sz t u n k egy széle s, alacso n y ké mé n ye n egy
kátrá n yr é t e g e k k e l szige t elt, me n e t e l e s falejtőr e. Kezdte m
nyugt al a n k o d ni. Miért próbált közele b b kerülni a ma gisz t e r
Aurihoz?
Esze mb e jutott, a mikor elme n t e m Elodinnal a
Mene d é k b e , hogy me gl á t o g a s s u k Alder Whint, a ma giszt e r
taná r s e g é d é t . Után a Aurira gondolt a m, a pöttö m Aurira,
a mint vast a g bőrszíjakk al kötözik oda az ágyhoz, hogy ne
tegye n kárt ma g á b a n , és ne vergődjön, ha etetik.
Megállta m. Elodin mé g tett pár lépé s t, mielőtt
me gfor dult, hogy rá m nézz e n.
– Auri a bar á t o m – mond t a m vont a t o t t a n .
Bólintott. – Látni való.
– Nincs olyan sok bará t o m, hogy elveszíth e s s e k egye t –
folyta t t a m . – Főleg őt. Ígérje me g, hogy senkin e k se m
besz él róla, és ne m viteti a Mene d é k b e ! Az a hely ne m neki
való. – Nyelte m egye t , mert kiszár a d t a torko m. – Meg kell
ígérnie!
Elodin félreh ajt ot t a a fejét. – Itt egy különb e n t hallok –
mond t a derűs e n . – Még akkor is, ha ne m mond o d ki. Meg
kell ígérne m, különb e n… – Fanya r kis mos olyr a húzt a a
száját.
Amikor mos olygo t t , fellobb a n t benn e m a szoron g á s s a l és
félele m m e l elegy har a g, amit a szilva és a szer e c s e n di ó
vára tla n, ége t ő íze követ e t t . Kínzóan tuda t o s o d o t t benn e m
a combo m r a , a nadr á g o m alá szíjazott kés. A keze m lass a n
a zseb e m b e csúszot t .
Aztán látt a m, hogy Elodin hatlá b n yir a áll a házt e t ő
szélétől. Lába m kissé me g m o z d ul t, hogy elira mo dj on, és
vele m együt t Elodint is lesodorja a ke mé n y ma c s k a k őr e .
Hideg verejt é k ütött ki rajta m. Behunyt a m a sze m e m .
Mélyen, lass a n beszívt a m a leve gőt . Az íz elmúlt a
szá mb ól.
Ismé t kinyitott a m a sze m e m . – Meg kell hogy ígérje –
mond t a m . – Különbe n mind e n képz el e t e t felülmúló
ostob a s á g o t követ h e t e k el. – Nagyot nyelt e m. – És az
mindk e t t ő n k szá m á r a a legros sz a b b a t hozza.
Elodin rá m néz e t t . – Figyele mr e méltó a n becs ül e t e s
fenye g e t é s – mond t a . – Normális körül mé n ye k között
sokkal több e t morog n a k és porcog n a k hozzá.
– Porcogn a k? – kérd ez t e m . – Nem azt akart a mon d a ni,
hogy fortyogn a k ?
– Mindket t ő t – felelte. – Rendsz e rint azzal tűzdelik me g,
hogy eltöröm a térded. Kitöröm a nyakad . – Vállat vont. –
Amitől neke m a porcogór a kell gondolno m. Mint mikor
kicsont ozz á k a csirké t.
– Aha – mond t a m . – Érte m.
Egy percig nézt ük egym á s t .
– Senkit se m küldök, hogy bevigye – mon dt a végül. – A
Mene d é k jó hely egye s e k n e k . Sokukn a k az egye tl e n
me gf el elő hely. De ne m zárné k be oda egy vesz e t t kutyá t ,
ha lenne választ á s o m .
Megfordult, hogy folyta s s a útját. Amikor ne m követt e m ,
visszafor dult.
– Ez ne m elég – mon dt a m . – Az ígér et é r e van
szüks é g e m .
– Az anyá m tejér e esküsz ö m – mond t a Elodin. – A
neve mr e és a hat al m a m r a esküsz ö m. Az örökké változó
Holdra esküsz ö m.
Ismé t elindultunk.
– Melege b b ruhár a van szüks é g e – mond t a m . – Meg
harisnyá r a és cipőre. Meg egy takarór a . Méghozz á új
holmir a. Auri ne m fogad el se m mi t , a mit má s ok viselte k.
Már próbált a m.
– Tőle m ne m fogadj a el – mon dt a Elodin. – Hagyt a m kint
dolgoka t szá m á r a . Hozzájuk se m nyúlt. – Rám néz e t t . – Ha
oda a d o m neke d, elvisze d hozzá?
Bólintott a m . – Ebbe n az es e t b e n szüks é g e lesz húsz
talent u m r a , egy tojás mér e t ű rubinra és egy új
gyé m á n t m e t s z ő készletr e .
Elodin őszint é n, egé s z s é g e s e n kuncogo t t . –
Kobozhúrokr a nincs szüks é g e ?
Bólintott a m . – Két készletr e , ha tud szer e z ni.
– És miért épp Auri? – kérd ez t e Elodin.
– Mert nincs má s , akihez fordulha t n a – felelte m. – Ahogy
neke m sincs. Ha mi ne m törődü n k egym á s s a l, akkor ki?
 Megrázt a a fejét. – Nem. Miért adt a d neki ezt a neve t ?
– Ó! – mond t a m zavar t a n. – Mert olyan derűs és kedv e s .
Nincs rá se m mi oka, mé gis az. Auri azt jelenti, hogy
napf é n y.
– Milyen nyelve n? – kérd ez t e .
Habozt a m. – Azt hisze m, siaru nyelve n.
A fejét rázt a. – A napfé n y siaru nyelve n leviriet.
Törte m a feje m e t , hogy honn a n vett e m ezt a neve t .
Talán az Archívu mb a n botlott a m bele?
Mielőtt esz e m b e jutott volna, ismé t Elodin szólalt me g: –
Éppe n indíta ni készülök egy oszt ályt – mond t a félvállról. –
Azoknak, akiket érde k el a néva d á s kifinomult és kénye s
műv é s z e t e . – Rám sandítot t. – Az jár az esze m b e n , hogy
szá mo d r a talán ne m lenne teljes időpoc s é k ol á s .
– Érdekelh e t a dolog – felelte m óvato s a n .
Bólintott. – El kéne olvas n o d Tecca mt ól az Alapelvek et,
hogy felkész ülh e s s . Nem nagy könyv, de vaskos, ha érte d.
– Ha kölcsön a d egy példá n yt , boldog a n elolvas o m –
mond t a m . – Máskülönb e n kényt el e n leszek me gl e n ni
nélküle. – Értetle n ül néze t t rá m. – Ki vagyok tiltva az
Archívu mb ól.
– Micsoda , mé g mindig? – hüled e z e t t .
– Még mindig.
Mintha felhábor od o t t volna. – Mennyi időre? Fél évre?
– Háro mn e g ye d évre és háro m napr a – felelte m. – Lorren
ma gisz t e r egyé r t el m ű e n kifejez é s r e jutta t t a , hogy ne m
eng e d vissza.
– Baro ms á g – mond t a Elodin vala mi furcs a, védel m e z ő
hango n. – Te mos t már az én Re'laro m vagy.
Elkanya r o d o t t egy olyan rész felé, a melye t én
rends z e ri nt elkerült e m, mert cser e p e z v e volt. Onna n
átugr ot t u n k egy kesk e n y sikátort, egy foga dó mer e d e k
tet ejé n, majd egy kőlapokk al burkolt, széle s tetőn
hala dt u n k tová b b.
Végül me g é r k e z t ü n k egy ablakhoz, a mely mögöt t
mele g e n izzott a gyert yaf é n y. Elodin kopogt a t o t t az
üve g e n , mint h a ajtó lenne. Körülnézt e m , és látta m, hogy a
Magiszt er e k Rezide nci ájá n a k tet ejé n állunk.
Egy perc múlva Lorren ma giszt e r ma g a s , vékony árnya
takar t a el a fényt. Elhúzt a a ret e s z t , az ablak felpat t a n t .
– Miben segíth e t e k , Elodin? – kérde z t e Lorren. Az arcá n
ne m látszott, hogy furcs állná a helyz e t e t .
 Elodin hátr af el é bökött a hüvelykujjával. – A fiú azt
mondj a, hogy mé g mindig ki van tiltva az Archívu mb ól. Ez
igaz?
Lorren közö mb ö s pillant á s a me g álla po d o t t rajta m, majd
vissza t é r t Elodinhoz. – Igaz.
– Hát akkor eng e d d vissz a – mon d t a Elodin. – Olvasni a
kell. Te már letet t e d a voksod a t .
– Gonda tl a n – mond t a színt ele n hango n Lorren. – Azt
tervez t e m , hogy egy évre és egy napr a tiltom ki.
Elodin sóhajtot t. – Igen, igen, nagyo n hagyo m á n yo s
me g ol d á s . Miért ne m adsz neki mé g egy es élyt?
Kezesk e d e m ért e.
Lorren sokáig néz e t t . Igyek ez t e m olyan
felelős s é g t elj e s n e k látsz a ni, ame n n yir e tudt a m, ami ne m
volt sok, tekintv e, hogy egy házt e t ő n állta m éjnek éva djá n.
– Rendb e n van – mond t a . – De csak az olvasót e r e m b e .
– Az olvasó a pipogyá k n a k való, akik mé g ahhoz is
gye n g é k, hogy me gr á gj á k az étkük e t – mon dt a elut a sító a n
Elodin. – Ez a fiú Re'lar, és húsz emb e r r e eleg e n d ő ereje
van! Ismer ni e kell a Gyűjte m é n yt , hogy fölfedez h e s s e n
mind e nf él e bad a r s á g o t .
– Enge m ne m érde k el a fiú – mon dt a Lorren rezze n e tl e n
nyug alo m m a l . – Enge m kizáróla g az Archívu m érdek el.
Elodin kinyújtot t a a kezét, me gr a g a d t a a válla m, és
kicsivel előbbr e húzot t. – Ehhez mit szólsz? Ha mé g
egys z e r rajtak a p o d vala milye n bolond s á g o n , hagyo m, hogy
levá gd a két hüvelykujját. Ez példá t stat u ál, ne m gondolod?
Lorren ráérős e n végig m é r t benn ü n k e t , aztá n bólintott. –
Jól van – mond t a , és bec s ukt a az ablakot.
– Tess é k! – mon d t a Elodin lelkes e n.
– Mi az ördög? – kérde z t e m a keze m e t tördelve. – Én…
mi az ördög?
Elodin ért e tle n ül néz e t t rá m. – Mi van? Bejutot t ál. A
problé m a me g oldv a .
– De hát ne m ajánlha tj a föl neki, hogy levág h a tj a a
hüvelykujja m a t ! – mond t a m .
Felvont a a sze möl dök é t . – Ismé t me g akarod szeg ni a
szab ál yok a t ? – kérde z t e éles e n .
– Mi… Nem. De…
– Akkor ne m kell izgulnod. – Elfordult, fölfelé indult a
tetőn. – Vélhetől e g. Azért a helye d b e n óvatos lenné k.
Lorrenn él sos e tudo m, mikor viccel.
 ÷

Ahogy má s n a p fölkelte m, be m e n t e m a pénzt á r b a , és

befizett e m a tandíjat a vékony arcú Riemn e k, az Egyet e m
gazd a s á gi felelős é n e k. Leolvas t a m a kes er v e s e n
össz e s z e d e t t kilenc és fél tale nt u m o t , amivel egy újabb
sze m e s z t e r r e biztosított a m a helye m az Egyet e m e n .
Ezutá n a kanc ellária követk e z e t t . Beiratkoz t a m a
Medicáb a , fiziog- nómi á r a és orvost u d o m á n yr a . Utána vas-
és rézkoh á s z a t r a Cam m a r n á l a Fisheryb e n . Végül hala dó
szimp a t e tik á r a Elxa Dalnál.
Csak ekkor döbb e n t e m rá, hogy ne m is tudo m Elodin
tant á r g yá n a k nevé t. Addig lapozt a m a ma trikulá t, a míg ki
ne m szúrt a m Elodint. Onna n vissz afut t a t t a m az ujja ma t a
tant á r g yh o z , amel ye t ne mr é g írtak be söté t tintáv al:
„Bevez e t é s a hülye s é g elkerül é s é n e k alapjaiba ”.
Sóhajtott a m , és odaírt a m a neve m az alatt a lévő üres
rovat b a .
 TIZENKETTEDIK FEJEZET

AZ ALVÓ ELME

Amikor más n a p felébr e d t e m , Elodin tant á r g ya volt az

első gond ol a t o m . A gyo mr o m rem e g e t t az izgalo m t ól.
Hosszú hón a p o k o n át igyek ez t e m ráve n ni a név m e s t e r t ,
hogy tanítso n, és végr e lehet ő s é g e t kapt a m a név a d á s
tudo m á n y á n a k elsajátít á s á r a ! Valódi má gi ár a ! A Nagy
Taborlin mági áj ár a !
De első a munk a, azt á n a szórako z á s. Elodin órája csak
délb e n kezdő d ö t t . Mivel a feje m fölött lógott Devi adóss á g a ,
néh á n y órát a Fisheryb e n kellett dolgoz n o m .

Mikor belépt e m Kilvin műh elyé b e , zené n e k tűnt a zaj,

a mely a félszáz szorgos kéz munk áj á t kísért e . Veszélye s
hely volt, különös módo n mé gis pihe nt e t ő n e k érezt e m. Sok
diák zokon vett e gyors feltöré s e m e t az Arkánu m
ranglé tr áj á n, ám a kéz mű v e s e k többs é g e kelletle n
tisztel e t t el tekint e t t rá m.
Látta m, hogy Manet az ége t ők e m e n c e közeléb e n
dolgozik, és elindult a m felé a zsúfolt munk a a s z t alo k közöt t.
Ő mindig tudt a, melyik munk á é r t fizetik a legtö b b e t .
– Kvothe!
A hat al m a s tere m elcse n d e s e d e t t . Megfordult a m . Kilvin
magiszt e r az irodáj a ajtajá b a n állt. Intett, azt á n vissza m e n t
az irodá b a .
A diákok folytat t á k munk áj uk a t , a ter m e t ismé t bet ölt öt t e
a lárm a, de amíg a munk a a s z t al o k a t kerülg e t v e
ker esz t ülv á g t a m a ter m e n , érezh e t t e m , hogy mind e n ki
eng e m figyel.
Mikor közele b b ért e m az irod á h oz, látta m a széles
ablako n át, hogy Kilvin vala mi t ír a falra szer elt palat á bl á r a .
Bő arasz n yiv al mag a s a b b volt nála m , mellkas a akár a
hordó. Tüskés szakálla, söté t sze m e miat t mé g ann ál is
nagyo b b n a k ré ml e t t, mint ame kk or a a valós á g b a n volt.
 Udvarias a n kopog t a t t a m az ajtóker e t e n . Kilvin
megfor d ult, letet t e a krét á t . – Gyer e be, Re'lar Kvoth e!
Csukd be az ajtót!
Szoron g v a eng e d el m e s k e d t e m . Az ajtócs uk á s olyan
tökélet e s e n elné mí t o t t a a műh el y kopác s ol á s á t és
csörö m p öl é s é t , amit gyan ú m szerint Kilvin csak vala milye n
rav a sz syg aldr yv al érh e t e t t el. Mondh a t ni kísért e ti e s csönd
volt a szob á b a n .
Kilvin fölvett egy papírla po t munk a a s z t a l a sarkár ól. –
Aggaszt ó dolgot hallott a m – mond t a . – Pár napj a járt a
Rakt ár b a n egy lány. Egy ifjút ker es e t t , aki egy am ul e t t e t
adot t el neki. – A sze m e m b e néze t t . – Tudsz vala mi t erről?
Rázt a m a feje m. – Mit akart?
– Nem tudjuk – felelte Kilvin. – E'lir Basil dolgozo t t ép p e n
a Raktárb a n . Azt mon d t a , a lány fiatal volt, és elég g é
kéts é g b e e s e t t n e k tűnt. Egy fiatal var ázslót… – lenéz e t t a
papírr a – … keres e t t . Nem tudt a a nevé t , de azt mon d t a ,
hogy az illető fiatal, vörös hajú és csinos. – Letet t e a papírt.
– Basil szerint a lány egyr e izgat ot t a b b lett besz é d közbe n.
Rémült n e k tűnt, és amikor Basil a nev é t kérd e z t e , sírva
elszal a d t . – Kereszt b e fonta hat al m a s karjait, az arca
szigor ú volt. – Nyíltan megk é r d e m : adt ál el amule t t e k e t
fiatal nőkn ek?
A kérd é s meg d ö b b e n t e t t . – Amulet t e k e t ? – kérd ez t e m . –
Milyen célra?
– Azt neke d kell meg m o n d a n o d – felelt e komor a n Kilvin. –
Szer el mi, vagy szer e n c s e h o z ó amul e t t e k e t . Amulet t e k e t a
siker es fogan á s előse gí t é s é r e vagy az ellenk ez ő célra.
Démo n ű z ő am ul e t t ek e t meg haso nlók a t .
– Lehet s é g e s ilyes mit csinálni? – kérd e z t e m .
– Nem – felelte Kilvin hat á r o zo t t a n . – Ezért ne m áruljuk
őket. – Söt ét pillant á s a súlyos a n neh e z e d e t t rám. – Ezért
ismét megk é r d e z e m : adt ál el amul e t t e k e t a tud a tl a n
városiak n a k?
Annyira ne m szá mí tot t a m erre a vádr a, hogy sem mi
ért el m e s e t ne m tudt a m kitalálni a véd el m e m r e . Majd olyan
neve t s é g e s n e k találta m , hogy kitört belőle m a neve t é s .
Kilvin sze m e összesz űk ül t. – Ez ne m mulat s á g o s , Re'lar
Kvoth e. Az ilyes mi ne m c s a k kifejeze t t e n tilos az Egyet e m e n ,
de a diák, aki ha mis am ul e t t e k e t árul… – Elhallgat o t t , a fejét
csóvált a. – Súlyos jellem hi b á r ól tesz tanú s á g o t .
– Nézzen rám, Kilvin ma giszt e r ! – mon d t a m , és
meg h ú z o g a t t a m az inge m e t . – Ha kicsaln á m a hiszék e n y
városiak pénz é t, akkor ne m máso dk é z b ől való, házisző tt e s
ingb e n járnék.
Kilvin úgy néz e t t végig rajta m, mint h a először látn á a
ruh áz a t o m a t . – Igaz – mond t a . – Mindazo n ál t al az emb e r azt
képzel n é, hogy egy szeg é n y e b b diák inká bb hajlik efféle
akciókr a.
– Gond olt a m rá – ismer t e m el. – Egy pen n y érté k ű vasból
és tízperc n yi könnyű sygal dr y segíts é g é v el csinálh a t n é k
olyan függő t, am el y sose mel e g s zik fel. Nem lenn e neh é z
eladni. – Vállat vont a m . – Viszont tisztá b a n vagyok azzal,
hogy ez Félkézkal m á r k o d á s n a k minős ül n e, azt pedig ne m
kockázt a t n á m .
Kilvin elko mo ro d o t t . – Re'lar Kvoth e, az Arkánu m tagja
azér t kerüli az efféle viselked é s t , mer t helyt el e n. Nem azér t,
mer t túl nagy a kockáz a t.
Szomor ú a n elmos olyo d t a m . – Kilvin magiszt e r , ha
ennyir e tart a n á az erkölcs ei m e t , akkor most ne m
besz él g e t n é n k .
Arca kissé megl á g yul t, és alig észr ev e h e t ő e n
elmosolyo d o t t. – Bevallo m, ne m is tarto t t al a k kép e s n e k rá.
De ért ek már megl ep e t é s e k . Kötele ss é g m u l a s z t á s lenn e , ha
ne m járnék utá n a az ilyes mi n e k.
– Azért jött ez a lány, mer t pan a s z a volt az amul e t t r e ? –
kérd ez t e m .
Kilvin a fejét rázt a. – Nem. Ahogy mon d t a m , ne m hagyo t t
üzen e t e t , mikor távozo t t . De ne m tudo m, mi más é r t
ker es n e egy kéts é g b e e s e t t lány, aki pont os sze m él yl eír á s t
ad rólad, de ne m tudja a neve d e t . – Kérdő e n felvont a az
egyik sze m öld ök é t .
Sóhajt ot t a m . – Akarja hallani a véle m é n y e m e t , mest e r ?
Most mindk é t sze m öld ök é t felvon t a . – Mindig, Re'lar
Kvoth e.
– Azt gond olo m, hogy valaki el akar ázta t ni – mond t a m .
Az alkimist a mér e g h e z kép e s t a rágal m a z á s még kímélet e s
viselked é s volt Ambros e- tól.
Kilvin bólintot t, miközb e n szór akoz o t t a n simog a t t a a
szakállát. – Igen. Érte m.
Vállat vont, fölvet t e a krét á t . – Nos, hát. Azt hisze m, ezt
az ügye t lezárt u k. – A tábla felé fordult, a válla fölött néz e t t
vissza rám. – Bízhatok be nn e , hog y ne m fognak hábor g a t ni
vára n d ó s nők, akik tég e d átkozv a lobog t a tj á k a
vasfü g g őj ük e t ?
– Minden t elkövet e k, hogy ne követk ezz é k be, Kilvin
magiszt e r.

Néhány órán át dolgozta m a Fisheryb e n, aztán átm e n t e m a

Mains előadót er m é b e , Elodin órájára. Délre tűzték ki, de fél
órával korább a n ott voltam, hogy első legyek.
Lassan szállingózt ak a többiek. Összesen heten voltunk.
Elsőnek Fenton érkezett, akivel baráti versenyb e n voltam
Haladó Szimpat e tikán. Utána Fela jött Breann el, egy húsz év
körüli, fiúsan kurtár a nyírt szőke hajú, csinos lánnyal.
Beszélget t ü nk, bemut atk ozt unk. Jarret félénk mode gi fiú
volt, akivel a Medicába n találkozta m. Egy ragyog ó kék szemű,
mézszín hajú lányról tudta m, hogy Inyssán ak hívják, de
eltartott egy darabig, amíg rájötte m, honnan ismer e m.
Simmon számt al a n szalmalá n gj ai egyikének tárgya volt.
Utolsónak Uresh jött, aki végzet t El'the volt, és már majdne m
harminc. Bőrének színe, kiejtése mutat t a, hogy a messzi
Lanettből szárm azik.
A harang elütött e a delet, de Elodin nem jött.
Eltelt öt perc. Aztán tíz. Kevés híján fél egy volt, amikor
Elodin berontot t a tere m b e, karjába n ölnyi papírral. Ledobta a
köteg et az asztalra, és járkálni kezdett előttünk.
– Számos dolgot kell tisztázn unk, mielőtt nekilátná n k –
mondt a bármiféle bevezet é s nélkül, és a késésért sem kért
elnézést. – Először is azt kell tenne t ek, amit mondok, és
mindent bele kell adnotok, még akkor is, ha nem értitek az
okát. Lehet kérdezni, de végső soron: én beszélek, ti
enged el m e sk e d t e k. – Körülnézet t. – Nos?
Bólintottunk, és igenlően dünnyögt ü nk.
– Másodszor, el kell hinnet ek, ha bizonyos dolgokat
mondok. Lehet, hogy néhány dolog nem lesz igaz. De nektek
mindenk é p p e n el kell hinnet ek, amíg azt nem mondo m, hogy
elég. – Körülnézet t. – Nos?
Megfordult a fejemb e n, hogy vajon minden előadá st így
kezd- e. Elodin észrevet t e, hogy nem bólogatok. Ingerülten
meredt rám. – Még el sem értünk a nehez é h e z ! – mondt a.
– Igyeksze m legjobb tudáso m szerint – mondt a m .
– Ilyen válaszokkal pillanatok alatt ügyvéd e t csinálunk
belőled – mondt a gunyoros a n. – Miért nem csinálod meg
egyszer ű e n, ahelyet t hogy igyekszel legjobb tudásod szerint?
 Bólintott a m. Úgy tűnt ez megfelelt neki, mert visszafordult
az osztályhoz. – Két dolgot nem szabad elfelejten e t e k. Először
is a nevünk formál minket, viszont mi is formáljuk a nevünket.
– Elhallgatott, körülnézet t. – Másodszor, még a legegysz er ű b b
név is olyan bonyolult, hogy elmét e k még csak ki sem
puhatolhatja határ ait, nem is szólva a megért é sr ől, amely
nélkül nem mondh a tját ok ki!
Hosszú hallgat ás következ et t. Elodin várt, és merően nézett
minket.
Végül Fenton kapta be a csalit. – Ha ez a helyzet, hogyan
lehet bárki is névm e st er ?
– Jó kérdés – mondt a Elodin. – A nyilvánv aló válasz az, hogy
sehogy. Még a legegyszer ű b b nevek is megh al adj ák
képess é g ei nk e t. – Fölemelte a kezét. – Ne feledjét ek, nem a
kis nevekről beszélek, amelyek et minde n n a p használunk. Az
olyan főnev ekről, mint „fa”, „tűz” vagy „kő”. Én valami
egésze n másról beszélek.
A zsebé b e nyúlt, elővett egy sima, sötét folyami kavicsot. –
Írjátok le ennek a pontos formáját. Mondjátok meg a súlyát,
határozzátok meg a nyom á st, amely homokból és üledékből
sajtolta. Mondjátok el, hogya n verődik vissza róla a fény.
Mondjátok el, hogyan vonzza töme g é t a világ, hogyan öleli át
a szél, ha a levegőb e n halad. Mondjátok meg, hogy
vastart al m a miként érzék eli a delejkő hívását. Mindezek a
dolgok és még további százez er dolog alkotja ennek a kőnek a
nevét. – Karnyújtásn yira tartotta mag át ól a kavicsot. – Ennek
az egyetlen, sima kődara b n ak.
Leenge dt e a kezét, és ránk nézett. – Látjátok, milyen
összete t t dolog ez? Ha hosszú hóna pokig tanulm á n yozz át ok,
talán eleget tudtok meg róla, hogy megpillants át ok nevén ek
külső határ ait. Talán. Ez az a problém a, amivel a
névm e s t e r n e k szemb e kell néznie. Meg kell értenünk azokat a
dolgokat, amelyek túl vann ak a meg ér t é s ü n k határ ain.
Hogyan lehets é g e s ez?
Nem várt válaszr a, ehelyett fölmarkolt egy adag papírt a
mag á v al hozott köteg ből, és mindenkinek kiosztott több
példányt. – Tizenöt perc múlva elhajíto m ezt a kavicsot. Itt
fogok állni. – Odalépet t, elfordított a a vállát. – Alulról fogom
elhajítani, körülbelül háro mfog á s n yi erővel. Számoljátok ki,
milyen pályát ír le a levegőb e n , így a kezet ek a megfelelő
helyen lesz, és elkaph a tj át ok, amikor majd kell.
Letette a kavicsot egy asztalra. – Rajta.
 Nekifeküdt e m a feladat n ak. Háromszög ek e t , íveket
rajzolta m, számolt a m képlet ek alapján, amelyekr e nem
egésze n emlék ezt e m. Nem tartott sokáig meg állapíta no m,
hogy a feladat megoldh a t a tl a n. Túl sok volt az ismer etl en
tényező, amit egyszer ű e n nem lehet e t t kiszámolni.
Öt perc után Elodin arra biztatott, hogy csoportb a n
dolgozzunk. Ekkor látta m, menn yire ért Uresh a számokh oz.
Az ő számítás ai olyan mért ékb e n felülmúlták az enyé m e k e t ,
hogy nem is értett e m minden t, amit csinált. Fela is ugyanilyen
volt, de ő még egy parabolikus ívsorozatot is rajzolt.
Mind a heten vitatkoztunk, érveltünk, igyekeztü nk,
kudarcot vallottunk, újra próbálkoztunk. Mire letelt, a tizenöt
perc, valam e n n yi e n bosszankod t u nk. Különösen én. Utálom az
olyan problém á k a t, amelyeke t nem tudok megoldani.
Elodin a csoportr a nézett. – Nos, mit tudtok mond a ni?
Néhánya n megprób álkoztunk félválaszokkal,
találgat á sokkal, de leintett. – Mit tudtok mond a ni teljes
bizonyoss á g g al?
– Nem tudjuk, hogya n fog leesni a kő – mondt a egy perc
múltán Fela.
Elodin elég ed e t t e n összecsa p t a a kezét. – Jó! Ez a helyes
választ. Most figyeljetek.
Odame n t az ajtóhoz, és kidugta a fejét. – Henri! – bömbölte.
– Igen, te! Gyere ide egy pillanatr a! – Félreállt az ajtóból, és
beeng e d t e Jamison egyik küldöncét, egy kisfiút, aki nem
lehet e t t idősebb nyolcévesn él.
Elodin fél tucat lépésnyire távolodott a gyer ektől, aztán
szemb ef ord ult vele. Kihúzta magá t, és vigyorgott, mint egy
fakutya. – Kapd el! – mondt a, és odado bt a a kavicsot
Henrinek.
A meghökke nt kisfiú elkapt a a szálló kavicsot.
Elodin eszev esz e t t e n tapsolt, gratulált a hüledező
Henrinek, majd visszakért e tőle a kavicsot, és gyorsan
kiterelte az ajtón.
Tanárunk szemb ef ordult velünk. – Nos, hogyan csinálta?
Hogyan tudta kiszámolni egy másod p e r c alatt, amire az
Arkánu m hét ragyogó eszű tagja negye d ór a alatt sem volt
képes? Netán többet tud a mért a nról, mint Fela? Gyorsab b a n
számol, mint Uresh? Hozzuk vissza és tegyük meg Re'larrá?
Megnyugo d t u nk, elnevet t ük magu nk at.
– Vélemé n ye m a következő. Mindnyájunkb a n van egy
elme, amelyet ébren használunk. De van egy másik is, egy
alvó elme. Ez pedig olyan hatal ma s, hogy egy nyolcéves
gyer ek alvó elméje egy másod p er c alatt végreh ajt h a tj a azt,
amire az Arkánu m hét tagján ak éber elméi tizenöt perc alatt
sem képes ek.
Széles mozdulat ot tett. – Alvó elmét ek elég vad ahhoz,
hogy megr a g a dj a a dolgok nevét. Tudom, mert ez a tudás
olykor felbuggya n a mélyből. Inyssa kimondt a a vas nevét.
Éber elméje nem ismeri, de alvó elméje bölcse bb. Felában
valahol mélyen valami meg ér ti a kő nevét.
Elodin rám mut at ot t. – Kvothe hívta a szelet. Ha hihetünk a
rég halottak írásainak, ez a hagyo m á n yo s út. A szél neve volt
az, amit a törekvő névm e s t e r ek kerest ek, és meg is találták,
amikor réges- régen tanulm á n yo zt á k itt ezeket a dolgokat.
Egy pillanatr a elhallgatott, komolyan nézett ránk, kereszt b e
fonta a karját. – Mindnyája n gondolkodjatok el rajta, hogy
milyen nevet akartok megt alálni. Lehet kis név is. Valami
egyszer ű: vas vagy tűz, szél vagy víz, fa vagy kő. Olyasmi
legyen, amit rokonotokn ak érezt ek.
A falra szerelt nagy palat á bl áho z sietett, és címeket kezdett
írni rá. Írása meglepő e n gondos volt. – Ezek fontos könyvek –
mondt a. – Olvassat ok el egyet.
Brean fölemelt e a kezét. Aztán észbe kapott, hogy ez
fölösleges, mert Elodin hátt al állt nekünk. – Elodin magiszt er! –
mondt a bátortal an ul. – Melyiket olvassuk el?
Elodin hátran é z e t t a válla fölött, közben egy pillanatr a sem
hagyt a abb a az írást. – Nem érdekel! – mondt a bosszús a n. –
Válassz ki egyet. A többit fusd át gondolo mfor m á n! Nézd a
képeket! Szagolgasd őket, ha nincs jobb ötleted. –
Visszafordult a táblához.
Mi heten összen é zt ü nk. Csak Elodin krétája csikorgott a
tere m b e n .
– Melyik a legfontos a b b? – kérdezt e m.
Elodin utálatt al horkantot t. – Fogalma m sincs – mondt a. –
Nem olvast a m őket. – Fölírta a táblára, hogy En Temerant
Voistra, és bekarikázt a. – Fogalm a m sincs, megv a n- e
egyáltalán az Archívumb a n . – Kérdőjelet biggyeszt et t mellé,
majd tovább írt. – Egyet mondh a t ok. Ezek a könyvek nem
található ak az olvasót er e m b e n . Gondoskodt a m róla. A
Gyűjtem é n yb e n kell felhajtan ot ok őket. Ki kell érde m el n e t ek
őket.
Felírta az utolsó címet, egy lépést hátrált, és bólintott.
Összesen húsz cím sorakozott a táblán. Három mellé csillagot
rajzolt, kettőt aláhúzot t, az utolsó mellé bánat os pofát rajzolt.
Utána szó nélkül távozott, mi pedig töpren g h e t t ü nk a
nevek termé sz e t é ről és arról, hogy mibe másztunk bele.
 TIZENHARMADIK FEJEZET

A HAJTÓVADÁSZAT

Úgy döntöt t e m , hogy me g s z e r v e z e m ma g a m n a k a

hat á s o s belépő t Elodin oszt ályá b a n , me gk e r e s t e m hát
Wileme t , és majd a ni italok ígére t é v el ráve t t e m , hogy
segíts e n tájékozód ni az Archívu mb a n .
Együtt vágt u n k át az Egyet e m ma c s k a k ö v e s utcáin a
süvöltő szélbe n. Velünk sze mb e n ma g a s o d o t t az udvaro n
az Archívu m hat al m a s , ablakt al a n tömbj e. A tömör kőajtó
fölé a Vorfelan Rhinata Morie szava k a t vést é k.
Ahogy közele b b értünk, észre v e t t e m , hogy izzad a
keze m. – Hoppá, várj egy kicsit! – mon dt a m és me g állt a m.
Wil felvont sze möl dökk el néz e t t rá m.
– Idege s vagyok, mint az újonc kurva – mon dt a m . – Egy
pillana t .
– Azt mond t a d , Lorren két napja feloldott a a tilalma t –
mond t a Wilem. – Azt hitte m, azonn al be m é s z , mihelyt
eng e d é l yt kapsz rá.
– Megvár t a m, amíg napr a k é s z állapot b a hozzák a
nyilvánt a r t á s t . – Nyirkos keze m e t az inge mb e törölt e m. –
Tudo m, hogy vala mi törté n ni fog – riadozt a m . – A neve m
ne m lesz benn e a könyvb e n . Vagy Ambros e ül az aszt aln ál,
és vala mik é p p e n kiújul benn e m ann a k a szilvaízű drogn a k
a hat á s a , és a végé n a torká n fogok térd elni és ordítok.
– Szíves e n me g n é z n é m – jegyez t e me g Wil. – De
Ambros e ma ne m dolgozik.
– Ez is vala mi – isme r t e m el, és kiss é me g n yu g o d t a m .
Rámu t a t t a m az ajtó fölötti szav a kr a . – Te tudod, hogy ez
mit jelent?
Felpillantot t . – „A tudá s v á g y formálja az emb e r t ” –
mond t a . – Vagy vala mi efféle.
– Ez tetszik. – Mély lélegz e t e t vett e m. – Jó. Menjünk.
Kitárta m a hat al m a s kő ajtósz á r n ya t , és belé pt e m a
kicsiny előszob á b a . Wil kinyitott a a belső ajtót, és
bevonult u nk az előcs ar n o k b a . A ter e m köze p é n egy
irdatla n faaszt al állt, azon pedig bőrköt é s ű , hat al m a s ,
nyitott könyv e k heve rt e k. Hatal ma s ajtók vezet t e k
mind e nf él e irányb a .
Az aszt aln ál Fela ült, aki lófarokb a kötött e gyűr űs haját.
Más milye n lett a varáz sl á m p a vörös fényé t ől, de így se m
volt kevé s b é szé p. Elmosolyod ot t .
– Szervus z, Fela – mon dt a m , és igyek e z t e m , hogy ne
szivárogjon át a hango m b a az ideg e s s é g e m . – Hallott a m,
hogy vissza k e r ült e m Lorren jó könyvé b e . Megné z n é d ?
Bólintott, és lapozni kezdt e az előtt e hever ő lajstro mo t .
Az arca felragyo g o t t , ahogy mut a t t a . De azt á n
elko mor o d o t t .
Émelye g t e m . – Mi az? – kérde z t e m . – Vala mi baj van?
– Nem – felelte. – Nincs se m mi baj.
– Mert úgy néz el, mint h a baj lenne – morogt a Wil. – Mi
van odaírva?
Fela haboz ot t, azt á n me gfor dítot t a a könyv e t , hogy
elolva s h a s s u k: Kvothe, Arliden fia. Vörös hajú. Világos
bőrű. Fiatal. Egy má sik kéz azt írta a mar g ór a : Ruh fattyú.
Rávigyorog t a m Felára. – Minde n tekint e t b e n korrekt.
Beme h e t e k ?
Bólintott. – Kell lámp a ? – kérd ez t e , és kinyitott egy
fiókot.
– Neke m igen – mon dt a Wil, és máris írta a nevé t egy
má sik lajstro mb a .
– Neke m van saját o m – mond t a m , és kihúzt a m a
köpe n ye m zseb é b ől egy kislá mp á t .
Fela kinyitott a a látog a t ók könyvé t , és bejeg yz e t t
minke t. A keze m reszke t e t t , miközb e n aláírt a m, a tollheg y
kínos a n me g c s ú s z o t t , és tintát fröccs e n t e t t a papírra.
Fela felitatt a , majd becs ukt a a könyve t . Rám mos olygo t t .
– Isten hozott ismé t! – mond t a .

Hagyt a m , hogy Wilem kalauzoljon a Gyűjte m é n yb e n , és

tőle m telhe t ő e n igyeke z t e m me gilletődö t t lenni.
Nem volt neh é z . Noha időnké n t bejutot t a m az
Archívu mb a , tolvajké nt kellett ólálkodno m. A lámp á m a t a
lehe t ő leghalvá n ya b b r a állított a m, és került e m a
főfolyosók a t , mer t félte m, hogy bele sz al a d o k valakibe.
A kőfalak mind e n dar a bj á t elborított á k a polcok. Voltak
széle s, ma g a s me n n ye z e t ű folyosók, és voltak olyan
keske n y sikátor ok, ahol két e mb e r csak lapjával fért el
egym á s mellett. A levegő sűrű volt a por, a régi perg a m e n
és a könyvköt ő enyv szag á t ól. Titoksz a g volt.
Wilem végigve z e t e t t a kanya r g ó s polcok me n t é n , fel
néh á n y lépcső n, azt á n kere s z t ül egy hossz ú, széle s
folyosón, amel ye t egyfor m a , vörös bőrköt é s ű könyve kk el
teli polcok sze g élye z t e k . Végül me g é r k e z t ü n k egy ajtóhoz,
a melyn e k rés eib e n homályo s , vörös fény dere n g e t t .
– Vanna k szobá k, ahova vissz a lehe t vonulni, ha
ma g a d b a n akar sz tanulni – mond t a Wilem halka n. –
Olvasófülkék. Sim és én gyakr a n hasz n áljuk ezt. Nem túl
soka n tudn a k róla. – Kopogt a t o t t , majd benyitot t egy
ablakt al a n szobá b a , amel yb e n éppho g y elfért az aszt al és a
széke k.
Sim ült az aszt aln ál, a varáz sl á m p a vörös fénye a
szoká s o s n á l piros- pozsg á s a b b n a k mut a t t a az arcá t. A
sze m e tágr a nyílt, a mikor me gl á t ot t . – Kvothe? Mit csinálsz
itt? – Elszörnye d v e fordult Wilemh e z : – Mit csinál itt?
– Lorren feloldott a a tilalma t – mon d t a Wilem. – Ifjú
cimbor á n k rajta van az olvas ók listájá n. Most tervezi első
könyvv a d á s z a t á t .
– Gratulálok! – néz e t t rá m ragyogv a Sim. – Segíthe t e k ?
Már majdn e m elaludt a m . – Nyújtott a a kezét.
Megkocog t a t t a m a homloko m. – Az a nap, a mikor ne m
leszek képe s húsz címe t me gj e g ye z ni, egyút t al az a nap
lesz, a melyt ől fogva ne m tartozo m az Arkánu m h o z –
mond t a m . Bár ez csak az igazs á g egyik fele volt. A teljes
igazs á g úgy hangz ot t, hogy mindö s s z e fél tuc at drág a
papírlapp al rend elke z t e m . Nem eng e d h e t t e m me g
ma g a m n a k , hogy ilyes mir e papírt pocs é k oljak.
Sim elővet t a zseb é b ől egy össz e h ajt o g a t o t t papírt és
egy ceruz a c s o n k o t . – Neke m le kell írno m a dolgoka t –
mond t a . – Nem mind e n ki vág be egé s z ballad á k a t
szórakoz á s b ól.
Vállat vont a m, és elkez dt e m felírni a címek e t . –
Valószínűle g gyors a b b a n me g y, ha háro mf el e osztjuk a
listá m a t – mond t a m .
Wilem rá m néz e t t . – Azt gondolod, hogy csak úgy
körbejár u nk, és me g t al áljuk a könyve k e t ? – Simr e néze t t,
aki széle s e n vigyorgot t .
Hát persz e. Azt hitték, se m mi t se m tudok a Gyűjte m é n y
alapr ajz á r ól. Wil és Sim ne m tudt á k, hogy majdn e m egy
hóna p óta beos on o k ide éjszak á n k é n t .
 Nem mint h a ne m bízta m volna benn ü k, de Sim akkor
se m tudot t volna hazud ni, ha az élet e múlik rajta, Wil pedig
könyvt á r o s k é n t dolgozott. Nem akart a m kénysz e rít e ni,
hogy válasz t a ni a kelljen a titko m és a Lorren ma gisz t e r
iránti kötele s s é g e között.
Ezért elha t á r oz t a m , hogy játsz a ni fogo m az ostob á t . – Ó,
valaho g y majd elboldog ulok – mon dt a m hanya g ul. – Nem
lehe t olyan neh é z me g t al ál ni őket.
– Olyan sok könyv van az Archívu mb a n – mond t a Wil
vont a t o t t a n –, hogy csak a címek elolva s á s a egy deká d b a
telne. – Elhallgat ot t, szúrós a n néz e t t rá m. – Tizene g y teljes
nap, ha ne m esz el és ne m alszol.
– Csakugya n ? – kérd ez t e Sim. – Olyan sokáig?
Wil bólintott. – Egy éve dolgozt a m ki a móds z e r t . Segít
elhallga t t a t ni az E'lirek nyivákolá s á t , amikor várniuk kell a
me gr e n d e l t könyvr e. Vannak cím nélküli könyve k is. Meg
teker c s e k. És agya g. Sok nyelve n.
– Mi az agya g ? – kérd ez t e m .
– Agyagt á bl á k – ma g ya r á z t a Wil. – Egye d ül azok élték túl
Calupt e n a égé s é t . Néhá n ya t leírtak, de ne m mind e t .
– Ez mellék e s – szólt közbe Sim. – A fő gond a szerv ez é s .
– A kat alogiz álá s – helye s bít e t t Wil. – Sok rends z e r volt
az évek sorá n. Némelyik ma gisz t e r az egyike t kedv eli,
má s o k má s t . – Összevo n t a a sze möl dök é t . – Némel ye k
pedig saját rendsz e r t alakíta n a k ki a könyv e k rend e z é s é r e .
Elneve t t e m ma g a m . – Úgy besz élsz, mint h a pelleng é r r e
szer e t n é d állítani őket.
– Lehet – morgot t Wil. – Én ugya n ne m sírnék miat t a .
Sim ráné z e t t . – Nem hibázt a t h a t s z egy ma gisz t e r t ,
a miér t a lehe tő legjobb a n akar szerve z ni.
– Megt e h e t e m – felelte Wilem. – Ha az Archívu m rosszul
van me g s z e r v e z v e , az egyfor m a kelle me tl e n s é g
mindnyáj u nk n a k , akik itt dolgozunk. De túl sokféle
rends z e r volt az utóbbi ötve n évbe n. Rosszul címkéz t e k
könyve k e t . Félrefordított a k címek e t .
Beletúr t a hajáb a , hirtele n fáradt lett a hangj a. – És
mindig érkez n e k új könyve k, a melye k e t kat alogiz álni kell.
Mindig vann a k lust a E'lirek az olvas ót e r e m b e n , akik azoka t
akarják kihoza t ni. Olyan, mint h a gödröt akarn ál ásni egy
folyó fenek é n .
– Egyszóv al azt mon do d – kezdt e m lass a n –, hogy
egys z e r r e találod kelle me s n e k és gyü mölc s öz ő n e k azt az
időt, a melye t könyvt á r o s k é n t töltesz itt.
Sim a kezév el fojtott a el a neve t é s é t .
– Aztán itt vagyt ok ti – néze t t rá m Wil, és a hangj a
vesz e d el m e s e n halk volt. – Diákok, akiket besz a b a dí t a n a k
a Gyűjte m é n yb e . Bejöttök, félig elolva s t ok egy könyv e t ,
aztá n eldugjá t ok, hogy későb b kényel m e s e n
folyta t h a s s á t o k. – Begör bít e t t e az ujjait, minth a valakinek
az ingét markoln á . Vagy a torkát. – Aztán elfelejtitek, hova
tett é t e k a könyv e t , és az épp e n olya n biztos a n elve sz e t t ,
minth a elég e t t volna.
Rám szeg e z t e az ujját. – Ha valah a is rájövök, hogy ilyet
csinálsz – mond t a izzó hara g g al –, iste n se m me n t h e t me g
tőle m.
Bűntud a t t a l gondolt a m háro m könyvr e , amel ye t
ugya ní gy dugt a m el, amikor a vizsgá kr a készült e m. –
Megígér e m – mond t a m . – Nem tesz e k ilyet. – Még egysz e r .
Sim fölállt az aszt al mellől, és a kezé t dörzsölt e . – Na jó,
egys z e r ű e n szólva rend e tl e n s é g van itt, de ha odat e s z e d a
könyve k e t , ahova Tole m kat alóg u s a szerint kell, akkor
me g t al álod, ha kere s e d . Tole m az a rendsz e r , a melye t
mos t haszn ál u nk. Will és én me g m u t a t j uk neke d, hol
tartják a katalógu s o k a t .
– Még vala mi – szólt Wil. – Tole m ne m túl részlet e s .
Néhá n y könyve d é r t mélye b b r e kell ásni. – Megfordult, hogy
kinyiss a az ajtót.

Mint kiderült, az általa m igényelt könyve k közül csak

négy szer e p e l a Tole m katalógu s b a n . Ezek után
kényt el e n e k voltunk elha gyni a Gyűjte m é n y jól szerve z e t t
rész é t . Úgy tűnt, Wil sze m é l ye s kihívás n a k tekinti a listát,
így sokat me g t u d t a m azna p az Archívu mr ól. Wil elvitt a
Halott Katalógu s ok h oz , a Hátsó Lépcsőh öz, az Alsó
Szárnyh oz .
De mé g így is csak hét könyv e t találtunk me g a
negye dik óra végér e . Wil leplez e tl e n ül mér g elő dö t t , én
azonb a n tiszta szívből me g kö s z ö n t e m a segíts é g é t ,
biztosítot t a m róla, hogy mind e n t me g a d o t t neke m, ami a
kutat á s önálló folytat á s á h o z kell.
A követk e z ő napok b a n szint e mind e n sza b a d perc e m e t
az Archívu mb a n töltött e m , Elodin listájá n a k könyv eir e
vadá s z v a . Nem volt má s vágya m , csak hogy a lehe tő
legjobb a n kezdje m ezt a tanfolya mo t , és elhat á r oz t a m ,
hogy mind e n könyv e t elolva s ok, amit a ma gi szt e r ajánlott.
Az elsőt, egy útirajzot egé s z szór akoz t a t ó n a k talált a m. A
má s o dik vacak fűzfapo é zis volt, de legalá b b rövid.
Össz e s z orítot t foggal küzdöt t e m át ma g a m a t rajta,
időnké n t behu n yt a m a fél sze m e m , neho g y túlzott a n
me gvis elje agya m éps é g é t . A har m a di k egy neh é zk e s
retorikai elmélk e d é s volt.
Ezt Észak- Atur vadvirá g ai n a k részlet e s leírás a követt e .
Majd egy vívási szakkön yv me gl e h e t ő s e n zavar b a ejtő
ábr ákk al. Egy újabb vers e s k ö t e t , vast a g , mint egy tégla, és
mé g az elsőn él is burjánz ób b.
Órákb a telt, de mind e n t elolva s t a m . Odáig me n t e m ,
hogy drág a papírlapj ai mb ól kettőt jegyz e t el é s r e
pocs é k olt a m el.
A követk e z ő, a me n n yir e me g álla píth a t t a m , egy őrült
naplója volt. Ez érdek e s e n hangzik, de igaz á b ól egye tl e n
fejgörc s volt két borító között. Az illető keske n y bet űkk el
írt, ne m hagyo t t helye t a szava k között. Nem tördelt e
bekez d é s e k r e . Nem volt benn e központ oz á s . Se m
követk e z e t e s nyelvt a n vagy helye sír á s .
Ekkortól kezdt e m kihagyni dolgoka t . Másna p, amikor két
mod e gi könyvvel sze mb e s ül t e m – az egyik
érte k e z é s g yűj t e m é n y volt a veté sfor gór ól, a má sik a vinta si
moz aikok mono gr áfiája –, abb a h a g yt a m a jegyz e t el é s t .
Az utolsó könyv e k e t már csak átfutot t a m . Nem ért e t t e m ,
miért akar Elodin a Kis Királys á g o k egyik bárós á g á b ól
szár m a z ó, kétsz á z éve s adónyilvá n t a r t á s t , egy elavult
orvosi szöve g e t és egy pocs é k ul lefordítot t mor alitá s t
elolva s t a t ni velünk.
Noha gyors a n elveszít e t t e m az érdeklőd é s e m e t Elodin
könyvei iránt, mé g mindig élvez e t e t okozott a kere s é s ü k.
Nem egy könyvt á r o s t felideg e sít e t t e m állandó
kérd ez ő s kö d é s e m m e l : Ki a felelős az újraka t al ogiz ál á s é r t ?
Hol tartják a vinta si szállóigék e t ? Kinél van a negye dik
alags ori kézirat t e k e r c s - rakt ár kulcsa? Hova kerülne k a
sérült könyv e k, amíg rendb e hozzák őket?
Tizenkilenc könyve t me g t al ált a m. Minde n me gvolt, az
En Temerant Voistra kivét el é v el. Nem mint h a ne m
prób ált a m volna felkut a t ni. Szá mít á s a i m szerint az egé s z
vállalkoz á s csakn e m ötve n órát vett igényb e , a kere s é s s e l
és olvas á s s a l együt t.
 Tíz percc el az óra kezd é s e előtt érkez t e m büszk é n, mint
a páva. Két- oldalnyi alapo s jegyz e t e t hozta m ma g a m m a l ,
és alig várt a m, hogy impon áljak Elodinn a k
elszá n t s á g o m m a l és alapos s á g o m m a l .
Mind a het e n me gj el e n t ü n k a déli har a n g s z ó előtt. A
ter e m zárva volt, a folyosón vártuk Elodin érkez é s é t .
Ki-ki elme s é l t e , hogya n kutat t a át az Archívu mo t , és
találga t t uk, miért tartot t a fontos n a k Elodin ezek e t a
könyve k e t . Fela évek óta könyvt á r o s volt, de ő is csak
tizenh e t e t talált me g. Az En Temerant Voistrával egyikünk
se m találkozott; mé g csak ne m is említe t t é k sehol.
Elodin ne m került elő déli hara n g s z ór a . Tizenöt percc el
későb b már nagyo n fára szt ot t az ácsorg á s a folyosón, ezért
me g pr ó b á l t a m kinyitni az előa dót e r e m ajtajá t. Először me g
se mocc a n t a kilincs, de amikor mér g e s e n me gr á z t a m ,
elfordult, és az ajtó résnyir e kinyílt.
– Azt hitte m, hogy zárva van – mond t a a homlok á t
ráncolva Inyss a.
– Csak beszor ult – mond t a m , és kinyitott a m az ajtót.
Belépt ü n k a hat al m a s , üres ter e m b e , és leme n t ü n k a
lépcs őn az első sorba. A nagy palat á bl á n egye tl e n szó állt
Elodin különös, takaro s írásá v al: Vitatkozni.
Leültünk és vártunk, de Elodin ne m jött. Néztük a táblá t,
azut á n egym á s t , taná c s t a l a n o k voltunk, ne m tudt uk, mit
vár tőlünk.
Az arcokból ítélve ne m egye d ül én volta m dühös. Ötven
órát töltött e m azzal, hogy előbá n yá s s z a m ezeke t a roha d t,
se m mi r e se m jó könyv e k e t . Én me g t e t t e m a ma g a m é t .
Elodin vajon miért ne m tett e me g, a mi az ő dolga volt?
Még két órán át mar a d t u n k mi het e n, és csak
fecs e g t ü n k, várva Elodin érkez é s é t .
De ne m jött.
 TIZENNEGYEDIK FEJEZET

A REJTETT VÁROS

Noha rett e n e t e s e n bossz a n t o t t a sok idő, a mit

elpocs é k olt a m Elodin könyvein e k felhajt á s á r a , alapo s a n
me gis m e r t e m az Archívu m működ é s é t . Az volt a
legfont os a b b tanuls á g , hogy ez több könyvr a k t á r n á l. Olyan,
mint egy város. Vanna k utc ái, kanya r g ó s sikátor ai. Vanna k
sug ár u t a k és egér u t a k.
Az Archívu m egye s rész eib e n, úgy, ahogy ez egy
város hoz illő, lázas munk a folyt. A Scriptoriu m aszt al ain ál
írnokok robotolt a k a fordítá s okk al, vagy új könyv e k b e
má s olt á k át friss, söt é t tintáv al a me gf a k ult szöve g e k e t . Az
Oszt ályoz ób a n a könyvt á r o s ok fáradh a t a tl a n ul sze d e g e t t é k
le és rakos g a t t á k vissza a polcokr a a könyve k e t .
A Kukacoló hál' isten n e k egyált al á n ne m az volt, a mir e
gondolt a m. Kiderült, hogy itt fertőtle nítik az új könyv e k e t ,
mielőtt a gyűjt e m é n yb e kerülné n e k . Úgy látszik,
mind e nf él e féreg szer e ti a könyve k e t , né m el yik a
perg a m e n t és a bőrt falja, má s o k előnyb e n rész e sítik a
papírt és az enyve t . Még az ezüst ö s pikkelyke volt a
legkev é s b é árt al ma s , és miut á n me g h allga t t a m Wilem
néh á n y törté n e t é t , ne m volt hőbb vágya m a kéz mo s á s n á l .
Méhka s k é n t zsongot t a Katalógus t e r e m , a Kötész e t , a
Papírvá g ó, a Papiruszt á r , tele hallgat a g, ser é n y
könyvt á r o s ok k al.
Viszont az Archívu m má s rész eib e n távolról se m volt
ekkor a élet. A besz e rz é si iroda példá ul szűk és söté t volt.
Az ablakon át látta m, hogy egyik falát kitölti egy hat al m a s
térké p, amel y olyan részlet e s e n ábr áz olt a a város ok a t és
az utak a t , hogy egy gub a n c o s ma t ringr a has onlított. A
térké p e t átlát sz ó alkímikus lakkal vont á k be, a melyr e
különböz ő pontokon vörös zsírkré t á v al írták föl a
besz e rz e n d ő könyv e kr e és a besz e rz ő csap a t ok utolsó
ismer t helyz e t é r e vona tkoz ó ada t ok a t .
Az Olvasót e r e m olyan volt, mint egy nagy közpa rk. Ide
mind e n diák bejöh e t e t t , és olvas h a t t a a polcokr a kirakot t
könyve k e t . Vagy benyújt h a t t á k igényük e t a
könyvt á r o s ok n a k, akik kelletle nül elindult a k a
Gyűjte m é n yb e , hogy me gk e r e s s é k a kért könyve t vagy
legalá b b vala mi has onlót.
Az Archívu m legna g yo b b rész e a Gyűjte m é n y volt.
Valójába n itt laktak a könyve k. És mint mind e n város b a n ,
itt is voltak jó és rossz környé k e k.
A jó környé k e k e t akkur á t u s a n me g s z e r v e z t é k és
kat alogiz ált á k. Az ilyen helyek e n a katalógu s olyan simá n
me g m u t a t t a a kellő könyve t , akár egy mut a t ó ujj.
De voltak rossz környé k e k: az Archívu m elfelejt e t t , vagy
elha n ya g ol t, vagy pillana t n yila g túl sok fára ds á g g a l járó
rész ei. Ezeke n a helyek e n a könyve k a régi katalógu s ok
szerint sorakozt a k, vagy egyált al á n ne m katalogizált á k
őket.
Voltak hiányos fogsor ú szájakr a eml ék e z t e t ő
falszak a s z ok, ahol rég halott könyvt á r o s ok
me g s e m m i s í t e t t é k az addigi kat alóg u s t , hogy az aktu ális
divat szerint rakják sorba a könyve k e t . Har minc éve két
teljes szint csúszot t le jó környé k b ől rossz á, amikor a rivális
könyvt á r o sfr a kció elége t t e a Larkin- kat alóg u s ok a t .
És ter mé s z e t e s e n ott volt a négy rézlapos ajtó. A titok a
város szívéb e n .
Jó volt a jó környé k e k e n sét álni. Kelle me s volt olyan
könyve t kere s ni, a mely ponto s a n ott volt, ahol lennie
kellett. Könnyű volt. Vigaszt aló. Gyors.
De a rossz környé k az igazá n varáz sla t o s . Itt a könyve k
poros a k és hasz n ál a tl a n ok. Ha kinyitott u n k egye t , olyan
szava k a t olvas h a t t u n k , a melye k e t talán évsz á z a d o k óta
ne m látott e mb e ri sze m. Kincsek rejtőzt e k a sze m é t b e n .
Ezeke n a helye k e n kuta t t a m a Chandria n után.
Órákon és napoko n át kuta t t a m . Elsősorb a n azért jötte m
az Egyet e mr e , mert róluk akart a m me g t u d ni az igazs á g o t .
Most, hogy végr e bejuth a t t a m az Archívu mb a , bepót olt a m
az elve szt e g e t e t t időt.
Bár hossz ú óráka t töltött e m kutat á s s a l, alig jutott a m
vala mir e . Sok kötetr e való gyer e k m e s é t talált a m, amel ye k
a Chandria nt afféle kisebb bajkev e r ők n e k ábr áz olják, akik
ellopják a süt e m é n yt , és me g s a v a n yí tj ák a tejet. Másokb a n
úgy lehet e t t alkudoz ni velük, mint az aturi mor alit á s ok
dé mo nj aiv al.
Ezekb e n a me s é k b e n itt- ott felbukka n t a k a ténye k
vékony szálai, de se m mi olyan, a mit eddig ne tudt a m
volna. A Chandri a n el van átkozva . Jelenlét ük ismé rv ei a
kék láng, a rotha d á s , a rozsd a , a hide g.
Még jobba n me g n e h e zít e t t e kutat á s o m a t a tény, hogy
senkitől ne m kérh e t t e m segíts é g e t . Nem tett volna jót a
reput á ció m n a k , ha híre me g y, hogy me s é k e t olvas ok.
Ami enn él is fontos a b b , héza g o s ismer e t e i m szerint a
Chandria n kímél e tle n ül kiirt mind e n kit, aki tud a
létez é s é r ől. A truppo m a t azért pusztítot t á k el, mert az
apá m dalt írt róluk. Trebon b a n egy egé s z lakod al mi
vend é g s e r e g e t mé s z á r olt a k le csak azért, mer t néh á n y
e mb e r látta a képük e t vala mi ódon cser é p e n .
Tekinte t t el ezekr e, ne m tűnt igazá n bölcs dologn a k
besz élni róluk, így hát ma g á n yo s a n kutat t a m . Pár nap utá n
feladt a m a re mé n yt , hogy olyan hasz no s dolgot találok,
mint egy könyv e t róluk, vagy legalá b b egy mono gr áfiát.
Ennek ellené r e tová b b olvas t a m , abb a n bizakodv a , hogy
majd csak felbukka n egy morzs á n yi a titkolt igazs á g b ól.
Egyetle n tény. Egy célzá s. Bár mi.
De a gyer e k m e s é k ne m szokt a k részlet e s e k lenni, és
a mit mé gis találta m, az nyilvánv aló a n a képz el e t alkot á s a
volt. Hol lakik a Chandri a n? A felhőkb e n . Álmokb a n .
Cukorká b ól épült kast élyb a n . Mi jelzi a közele d é s ü k e t ?
Mennyd ör g é s . A Hold elsöt é t e d é s e . Az egyik me s e mé g a
szivárv á n yt is me g e mlít e t t e . Ki írhatt a ezt? Miért kell
ijesztg e t ni a gyer e k e k e t a szivárv á n n yal ?
Neveke t könnye b b volt találni, de nyilvánv aló a n má s
forrás okb ól lopták vala m e n n yi t. Szinte kivét el nélkül Az út
könyvé ben, vagy vala m el yik színda r a b b a n , elsős or b a n a
Daeonicában előforduló dé mo n n e v e k voltak. Az egyik
kínos a n allegorikus me s k e t é b e n a Chandri a n t az Aturi
Birodalo m hét közis me r t csász á r á r ól neve zt é k el. Ez
legalá b b kurta, epé s kac ajr a fakasz t ot t.
Végül a Halott Katalógus o k fertályá n a k mélyé n
fölfede zt e m egy Titkok könyve című, vékony kötet e t .
Furcs a könyv volt: szerke s z t é s r e nézve bestiáriu m,
stílus á b a n gyer e k e k n e k való ábéc é s k ö n yv. A tünd é r m e s é k
ter e mt m é n y e i n e k – óriásokn a k, fae mb e r e k n e k ,
denn e rling e k n e k – képeivel illusztr ált á k. Minden
bekez d é s b e n volt egy ábr a, mellett e pedig egy kurta,
ízetlen versike.
Termé s z e t e s e n a Chandria n volt az egye tl e n beke z d é s ,
a melyn él ne m találta m képe t , csak egy dísze s e n
göndörö d ő indákkal keret e z e t t , üres oldalt, és hozzá egy
teljes e n haszn ál h a t a tl a n versiké t:

A Chandrian kószál ide-oda,

Mégsem marad nyoma soha.
A titkaikról mindig hallgatnak,
Sose karmolnak, sose harapnak.
Rosszalkodni nekik nem szokásuk,
Mert ők bizony kedves pajtások.
Villámgyorsan illannak tova,
Mint az égen az istennyila.

Bár milye n bőszítő olvas m á n y az ilyes mi, egy dolgot

félre ér t h e t e t l e n ül tisztáz ot t. A világ nagy rész é n e k a
Chandria n ne m több gyer m e t e g tünd é r m e s é n é l . Nem
valós á g o s a b b a csoszog á r n á l vagy az egys z a r v ú n ál.
Én azonb a n ter mé s z e t e s e n má s k é p p e n tudt a m. A saját
sze m e m m e l látt a m őket. Beszélt e m a feket e sze mű
Hamuv al. Látta m Haliaxot a söt é t s é g palá s tj á b a n .
Így hát folytat t a m a hiáb a v aló kere s é s t . Nem érde k elt,
mit hisz a világ. Tudta m az igazs á g o t , és sos e volta m az a
fajta, aki könnye n feladja.

Beilleszke d t e m az új sze m e s z t e r ritmu s á b a . Most is

járta m órákr a, és muzsikált a m az Ankerb e n. De a legtöb b
időt az Archívu mb a n töltött e m . Amilyen rége n vágyt a m
oda, mé g mindig mond h a t ni ter m é s z e t e ll e n e s n e k tűnt,
hogy akkor lépek be az ajtajá n, a mikor akarok.
Noha se m mif él e tényt ne m tudt a m me g a Chandria nr ól,
ez ne m rontot t a a kedv e m e t . Vadász a t közbe n egyr e
jobba n lekötöt t a többi könyv. Egy kézzel írt herb á riu m,
különböz ő növé n ye k akvar elljeivel. Egy kis negye d r é t
kötet, benn e négy olyan színdar a b, a melye kr ől ne m is
hallott a m. Egy figyele mr e méltó a n lebilincs elő életr ajz, az
Óvatos Hevre dr ől.
Egész délut á n o k a t töltött e m az olvasófülkék b e n ,
kihagyt a m az étkez é s e k e t , elha nya g ol t a m a bará t ai m a t .
Neme g ys z e r én volta m az utolsó, aki távozot t az
Archívu mb ól, mielőtt a könyvt á r o s ok bezá rt a k volna
éjszak á r a . Ha me g e n g e d t é k volna, ott is alszo m.
 Néha n a pj á n, ha túl szoros volt a napir e n d e m ahhoz,
hogy beüljek egy kiadós olvas á s r a , két óra között ugrott a m
be pár percr e a Gyűjte m é n yb e .
Annyira me g b a b o n á z o t t az új szab a d s á g , hogy napoko n
kere s z t ül ne m me n t e m át a folyón Imré b e . Amikor,
vissza t é r t e m a Szürke Ember b e , vitte m ma g a m m a l egy
vizitkárt yá t , a melye t én készíte t t e m perg a m e n b ől.
Gondolt a m, me g n e v e t t e t e m vele Denná t .
De a mikor me g é r k e z t e m , a fontosko d ó port á s a Szürke
Embe r szalonjá b a n közölte, hogy ne m, ne m tová b bít h a tj a a
vizitkárt yá m a t . Nem, az ifjú hölgy már ne m lakik ott. Nem,
ne m tud üzen e t e t áta d ni neki. Nem, ne m tudja, hova me n t .
 TIZENÖTÖDIK FEJEZET

ÉRDEKES TÉNY

Elodin csakn e m egyór á s kés é s s e l érkez e t t az előa dó b a .

Ruhája fűfoltos volt, szár az levelek gab alyod t a k a hajáb a .
Vigyorgot t .
Ma csak hat a n vártuk. Jarret ne m jelent me g az utolsó
két órán. Tekintve gyilkos me gj e g yz é s e i t , ne m is hitte m,
hogy valah a vissz ajön n e .
– Na már mos t! – bömb ölt e Elodin mind e n beve z e t é s
nélkül. – Mondjat ok neke m dolgoka t!
Ez volt a legúja bb mód s z e r e , hogy az időnke t rabolja.
Minden óra elején vala mi érdek e s tényt követ elt, olyat,
a milye t mé g sos e hallott. Termé s z e t e s e n ő ítélte me g, mi
az érde k e s , és ha ne m felelt me g neki az első, amit
mond t u n k, vagy már isme r t e , akkor újat követ elt, majd
me gint újat, a míg végr e olyas mi t kapott, a mi mulat t a t t a .
Brea nr e mut a t o t t . – Hallja m!
– A pókok képe s e k lélege z ni a víz alatt – vágt a rá Brea n.
Elodin bólintott. – Jó.
Fentonr a néze t t.
– Van egy folyó Vintas t ól délre, a mely rossz irányb a
folyik – mond t a Fenton. – Sós a vize, és a Cent h e- teng e r b ől
hala d a szár a zföld irányá b a .
Elodin a fejét rázta. – Ezt már tudo m.
Fenton rápillantot t egy papírlapr a . – Ventor a n csász á r
egys z e r hozott egy törvé n yt…
– Unal ma s – szakított a félbe Elodin.
– Ha több, mint négy pint teng e r viz e t iszik me g valaki,
akkor hányni fog? – kérde z t e Fenton.
Elodin elgond olkodv a mozg a t t a a száját, minth a egy
dar a b porcogó t akar n a kibányá s z ni a fogai közül. Aztán
elég e d e t t e n bólintot t. – Ez jó.
Ureshr e mut a t o t t .
– Az emb e r végt el e n s z e r oszth a t egy végt el e n nagy
szá mo t , és az ere d m é n y mé g mindig végt el e n nagy lesz –
mond t a Uresh különös lenat ti kiejté s s el. – De ha egy ne m
végt el e n nagy szá mo t osztunk egy végt el e n nagy
szá m m a l , az ered m é n y ne m végt el e n ül kicsi lesz. Mivel
ne m végt el e n ül kicsi, de van benn e egy végt el e n szá m, ha
össz e a dj uk a rész ek e t , az össz e g végt el e n nagy lesz. Ezért
valójáb a n mind e n szá m végt el e n ül nagy.
– Hú! – mon d t a Elodin hossz ú szün e t utá n. Komolya n
föle melt e az ujját, és a lena t tir a mut a t o t t . – Uresh:
legköz el e b bi felada t o d a szex! Ha ne m tudod, hogya n
csináld, várj me g óra utá n.
Inyss á r a néz e t t .
– Az ylli népn e k sos e volt írott nyelve.
– Ez ne m igaz – mond t a Elodin. – Megcso mó z o t t zsinórok
köte g é t haszn ált á k. – Olyan moz dul a t ot tett, minth a fonna.
– Méghozz á sokkal előbb, se mh o g y mi kecsk e b őr r e
karcoltuk az első piktogr a m o k a t .
– Nem azt mon dt a m , hogy ne m tudt á k rögzíte ni a
nyelvük e t – mot yo g t a Inyss a . – Írott nyelvről besz élt e m .
Elodinna k sikerült egye tl e n vállvoná s s al kifejezni az
unal ma t .
Inyss a mér g e s e n néz e t t rá. – Jó. Van Sceriá b a n egy
kutyaf ajt a, amel y csöke v é n ye s pénisz e n kere s z t ül szül! –
mond t a .
– Hú! – mon d t a Elodin. – Rendb e n . Igen.
Felára mut a t o t t .
– A Medicáb a n nyolcva n éve jöttek rá, hogya n lehe t
eltávolíta ni a hályogot – kezdt e Fela.
– Ezt már tudo m – legyint e t t elut a sító a n Elodin.
– Hadd fejezz e m be! – mond t a Fela. – Amikor rájött e k,
hogya n kell csinálni, olyan e mb e r e k n e k adt á k me g a látás
lehe t ős é g é t , akik korá bb a n sos e m láttak. Ezek az e mb e r e k
ne m me gv a k ult a k, han e m vakon szület t e k.
Elodin kívánc si a n félreh ajt ot t a a fejét.
Fela folytat t a . – Miután látt ak, tárgya k a t mut a t t a k nekik.
Egy golyót, egy kockát és egy gúlát ugya n a z o n az aszt alon.
– Fela a kezév el mut a t t a a formá k a t besz é d közbe n. –
Aztán az orvosok me gk é r d e z t é k, melyik gömb ölyű a háro m
tárgy közül.
Szüne t e t tartot t, végign é z e t t rajtunk. – Látás utá n ne m
tudt á k me g m o n d a n i. Először me g kellett érint e niük őket.
Csak érint é s b ől jöttek rá, melyik a gömb ölyű.
Elodin hátr a v e t e t t e a fejét, és hahot á z o t t . – Tényleg? –
kérd ez t e .
 Fela bólintot t.
– Feláé a díj! – kiáltott a Elodin, és az égn e k lökte a
kezé t. Majd a zseb é b e nyúlt, előve t t egy szögle t e s , barn a
tárgya t , és a lány kezé b e nyo mt a .
Fela kívánc sia n nézt e. Egy csorbók a ma g t okj a volt.
– Kvothe mé g ne m besz élt – mond t a Brea n.
– Nem érdek e s – mond t a Elodin foghe g yr ől. – Kvothe
pocs é k az érde k e s ténye k gyűjté s é b e n .
Olyan fenye g e t ő pofát vágt a m, amilye t csak tudt a m .
– Jól van – mon dt a Elodin. – Mondd el, mit talált ál.
– Az ade mi zsoldos ok n a k van egy titkos műv é s z e t ü k ,
a melyn e k a neve Letha ni – mond t a m . – Ettől olyan
fékezh e t e tl e n harcos ok.
Elodin félreh ajtot t a a fejét. – Csakug ya n ? – kérd ez t e . –
Na és mi az?
– Nem tudo m – felelte m pima s z ul, re mélv e , hogy
feldühít e m. – Mint mon dt a m , ez titok.
Elodin egy pillana tig mérl e g el t, de azt á n me gr á z t a a
fejét. – Nem. Érdeke s , de ne m tény. Mintha azt mon d a n á d ,
hogy a cealdi pénzkölcs önz ők n e k van egy titkos
műv é s z e t ü k, a melye t Pénzügyn e k nevez n e k, és attól olyan
fékezh e t e tl e n uzsor á s ok. Nincs se m mi alapja. – Ismé t
várakozó a n néze t t rá m.
Igyeke z t e m vala mit kitalálni, de ne m me n t . A feje m tele
volt tünd é r m e s é k k e l és a hiába v aló kuta t á s s a l a Chandri a n
utá n.
– Látod? – mond t a Elodin Brea n n e k. – Kutya üt ő.
– Csak ne m tudo m, miért pocs é koljuk az időnke t erre –
vágt a m vissza.
– Van jobb dolgod? – kérd ez t e Elodin.
– Igen! – horka n t a m föl dühös e n . – Ezer fontos a b b
dolgo m van! Példá ul me g kellene tanulno m a szél nevé t!
Elodin figyel me z t e t ő e n föle melt e a kezé t, és iparkodo t t
fölvenni egy tudós test t a r t á s á t , de a levelek a hajáb a n
leront ot t á k a hat á s t . – A kis ténye k veze t n e k a nagy
tudá s h o z – mond t a ünne p él ye s e n . – A kis nevek veze t n e k a
nagy nevek h e z .
Össze c s a p t a és lelkes e n dörzsölt e a kezé t. – Nos! Fela,
bonts d ki a díjada t, és Kvothe me gk a p h a t j a a leckéjé t,
a melyr e úgy vágyik.
Fela feltört e a szár az ma g t ok ot . Magok fehér gomolya g a
pottya n t a tenye r é b e .
 A név m e s t e r intet t neki, hogy dobja a ma g ok a t a
leve gő b e . Fela eng e d e l m e s k e d e t t . A fehér gomoly fölszállt
az előa dó ma g a s me n n ye z e t é i g, és onna n vissz a h ullt a
földre.
– A fené b e ! – mon d t a Elodin. Oda m e n t a kupa c h oz ,
fölvett e , és addig hajigált a, a míg a levegő tele ne m lett a
csorbók a m a g o k szelíde n lebe gő pihéivel.
Ekkor Elodin üldözőb e vett e a ma g ok a t a ter e m b e n ,
igyek e z e t t elkapkod ni őket. Székek e n má s z o t t át,
kere s z t ülfut ot t az előa dói emelvé n ye n , felugrott a tere m
elején álló aszt alr a .
Közben egyfolyt á b a n kapkodt a a ma g ok a t . Eleinte fél
kézzel csinált a , ahogy a labdá t szokt uk elkapni. Nem sok
sikerr el járt, ezért átváltot t arra a mozd ul a tr a , a mellyel a
legye k e t hes s e g e tj ük. Miután ez se m jött be, a kétkez e s
móds z e r r el prób álkozot t, szentjá n o s b o g á r r a vadá s z ó
kisgye r e k módjár a .
Ám egye t se m tudot t me gfog ni. Minél lázas a b b a n
üldözt e , ann ál gyors a b b a n futott, vada b b ul kapkodo t t .
Eltelt egy perc. Kettő. Öt. Tíz.
Az egé s z óra is ezzel telhe t e t t volna el, de végül
me g b o tlot t egy székb e n, és elter ült a kőpa dlón. Elszaka d t a
nadr á g s z á r a , a térde vérez ni kezde t t .
Lábát szorong a t v a ült a földön, és úgy káro mk o d o t t
zsinórb a n , ahog y mé g sos e hallott a m. Üvöltött, átkozódo t t ,
fröcsögö t t a nyála. Legalá b b nyolc nyelve t hasz n ált hozzá,
és mé g amikor ne m ért e t t e m a szav a k a t , akkor is görcs b e
rándult a gyo mr o m, és libabőrös lett e m a hangj á t ól. Olyan
dolgoka t mon do t t , a miktől verejt é k e z ni kezdt e m.
Olyanok a t , a miktől felfordult a gyo mr o m. Olyanok a t ,
a mikről el se m képz elt e m volna, hogy ki lehe t mond a ni
őket.
Várta m, hogy folyta s s a , de miközb e n dühös e n beszívt a a
leve gőt , beszívt a vele együt t a lebe g ő ma g o t , és fuldokolva
köhög ni kezde t t .
Végül kiköpt e a ma g o t , és levegő h öz jutott. Fölállt, és
szó nélkül kisántikált az előadó t e r e m b ől.
Nem ez volt a legfurcs á b b óra Elodin ma gisz t e rr el.

Elodin órája után me g e b é d e l t e m az Ankerb e n , aztá n

kezdőd öt t a munk á m a Medicáb a n , ahol figyelt e m, amint a
tapa s z t alt a b b El'thék diagno s z tiz áln a k, és kezelik az érkez ő
bet e g e k e t . Ezutá n át me n t e m a folyón, hát h a találkozo m
Denn á v al. Háro m nap óta ez volt a har m a di k uta m, de
friss, derűs nap volt, és az Archívu mb a n töltött hossz ú idő
utá n át kellett moz g a t n o m a tagjai ma t .
Először az Eolianb a n állta m me g, noha túl korán volt
ahhoz, hogy Denna itt lehe s s e n . Beszélge t t e m
Stanc hion n al és Deochh al, azt á n ben é z t e m néh á n y má s
kocs m á b a , a melye kr ől tudt a m , hogy alkal ma n k é n t
me gfor dul benn ü k. Ilyenek voltak a Csap, a Hordó és Bála,
a Kutya a falon. Egyikbe n se m találta m.
Néhá n y közparkon is át me n t e m . A fák csakn e m teljes e n
levet e t t é k a leveleike t. Után a végiglát og a t t a m az ismer t
hang s z e r b oltok a t , végign é z t e m a kobozok a t , és
me gk é r d e z t e m , ne m látt ak- e egy szép, söt é t hajú lányt, aki
hárfát kere s e t t . Nem látt ak.
Addigra besöt é t e d e t t . Így hát ismé t ben é z t e m az
Eolianb a , ráérős e n sét álg a t t a m a töme g b e n . Denn a mé g
mindig ne m volt ott, de találkozt a m Threp e gróffal. Ittunk
egy pohá rr al, és me g h allga t t u n k néh á n y dalt, mielőtt
távozt a m .
Szoros a b b a n össz e h úz t a m ma g a m o n a köpe n yt , amikor
visszaindult a m az Egyet e m r e . Imre utc ái ilyenkor
nép e s e b b e k voltak, mint napp al, és a hűvös ellen ér e
ünn e pi hang ul a t uralkodot t a város b a n . Zene áradt kifelé a
kocs m á k és színhá z a k ajtajá n. Ki-be ára ml ot t a közöns é g a
zsúfolt étt e r m e k és galériák ajtajá n.
Ekkor fénye s e n csen g ő neve t é s e melk e d e t t ki a töme g
mor aj á b ól. Ezt a hangot akárhol felis me r t e m volna. Denn a
neve t é s e volt. Úgy isme r t e m , mint a tenye r e m e t .
Megfordult a m, mos olyr a húzódot t a szá m. Mindig így
törté nt . Csak azut á n találta m rá, a mikor már föladt a m a
re mé n yt .
Végigp á s z t á z t a m az arcoka t. Nem volt neh é z
me g t al álno m. Söté tk é k bárs on yr u h á b a n állt egy kis
kávé h á z ajtajá b a n .
Egyet lépt e m felé, azt á n me g t or p a n t a m . Észreve t t e m ,
hogy valakivel besz él, aki egy hintó nyitott ajtaja mögöt t
áll. Partn e r é n e k csup á n a feje búbja látszott. Kalapja volt,
és azon egy hossz ú, fehér toll.
A követk e z ő perc b e n Ambros e becs ukt a a kocsiajtót.
Széles, elbűvölő mos ollyal mond o t t vala mit, a mivel
me g n e v e t t e t t e Denná t . Aranybrok á t ujjas a villódzott a
lámp af é n yb e n , a kesztyűj é t ugya n olya n söté t királybíborr a
fest e t t é k, mint a csiz máj á t . Rikító színne k kellett volna
lennie, de rajta ne m volt az.
Ahogy ott állta m és bá mult a m, kis híján neke m jött és
elgázolt egy kétlova s kocsi, a mit me g is érde m e l t e m volna,
mert az út közep é n ácsorogt a m . A kocsis káro mk o d o t t , és
elhala dó b a n me g c s a p o t t az ostor á v al. A tarkó m a t találta,
de me g se m érezt e m .
Visszan ye r t e m az egye n s úl yo m a t , és mé g időbe n
nézt e m föl, hogy láss a m, amint Ambros e kezet csókol
Denn á n a k . Aztán kecs e s e n a karját nyújtot t a neki, és
bevonult a k a kávé h á z b a .
 TIZENHATODIK FEJEZET

KIMONDATLAN FÉLELEM

Gyász b a borult a kedv e m, miut á n látta m Imré b e n

Ambros e- t és Denná t . Egyfolyt á b a n rajtuk töpre n g t e m ,
a míg vissz afel é bakt a t t a m az Egyet e m r e . Puszt a
rosszindul a t b ól csinálja Ambros e ? Hogy törté n h e t e t t ? Mit
gondolh a t Denna ?
Éjszaka alig aludt a m , regg el igyeke z t e m ne m gondolni a
dologr a, inkább beá s t a m ma g a m az Archívu mb a . A
könyve k aligha pótolják a női társ a s á g o t , viszont könnye b b
me g t al álni őket. Azzal vigasz t alód t a m , hogy átkut a t t a m az
Archívu m söté t zugait a Chandri a n után. Addig olvast a m ,
a míg a sze m e m égni kezde t t , és úgy érezt e m , minth a satu
szoríta n á felpüffedt feje m e t .
Csakn e m egy deká d telt már el, és ne m sok mind e n t
csinált a m azonkívül, hogy az órákr a járta m és az
Archívu mb a n portyá z t a m . Tüdő m tele lett porral, állandó a n
fájt a feje m, mivel órákon át olvast a m a varáz sl á m p a
fényé n é l, görcsölt a hát a m a lapockái m között, míg az
alacs on y aszt al fölé görnye d v e lapozg a t t a m a gileai
kat alóg u s me gf a k ult mar a d v á n yá t .
Egyetl e n feljegyz é s t találta m a Chandria nr ól A népi
hiedelmek érdekes gyűjteménye című, kézzel írott,
nyolca dr é t köte t b e n , amel y lehe t e t t vagy kétsz á z éve s.
A könyv a me n d e m o n d á k és babo n á k gyűjt e m é n ye volt,
a melye k e t egy műk e d v el ő tört é n e tíró szed e t t össz e
Vintas b a n . A közönséges Draccus párzási szokásai nak
szerzőjét ől eltérő e n me g se m próbált állást foglalni a
hiedel m e k dolgá b a n . Egysz er ű e n össz e g yűj t öt t e és
rends z e r e z t e a históriáka t , alkal ma n k é n t írt egy rövid
kom m e n t á r t arról, hogya n változn a k a hiedel m e k
tarto m á n yr ól tarto m á n yr a .
Tekintélye s köte t volt, nyilvánv aló a n sokévi kutat á s állt
mögöt t e . Négy fejeze t foglalkozott a dé mo n o kk al. Háro m a
tünd e n é p e k k el, a melye k közül egye t kizáróla g Feluriann a k
szent el t az író. Szere p elt mé g a csoszog á r , a rendling, a
fae mb e r . A szerző följegyz e t t daloka t a szürke hölgye kr ől
és a fehér lovasokr ól. Egy hossz a b b szaka s z foglalkozot t a
sírdo mb o k dra ug a rj aival. Volt hat fejez et a népi
varáz sl á s r ól: nyolc módo n lehe t gyógyít a ni a sze mölc s öt ,
tizenk é tf él e k é p p e n lehe t besz élni a halott a kk al,
huszonk é tf él e szer el mi a mul e t t e t lehe t készít e ni…
A Chandria nr ól szóló rész ne m tett ki egy fél oldalt:

A' Chaendrianról nem sokat mondhatni. Minden Ember

ösmeri őket, minden gyermek fújja a' nótájokat. Még-se
mesélnek róluk.
Egy kis kupa serért a' Paraszt-Gazda két óra hosszat
beszél a' Dannerlingekröl. De a' Chaendrian említésére
jobban elhallgat, mint a' siket Disznó a' Rozsban, megérint
egy vasdarabot és hátra-tolja a' székét.
Sokan azt tartják, hogy balszerentsét hoz a'
tündelevényekről beszélleni, mégis akadnak, a'kik
megteszik. A' Chaendriannál mást tapasztaltam.
Hillesborrow helységben egy meglehetősen ittas Tserző-
Varga annyit mondott halkan: „Ha beszélsz róluk, érted
jönnek.” A pór-népben átaljában megvan ez a kimondatlan
félelem.
Le-írom hát, a'mit öszvegyűtöttem, de mindez
közönséges és ízetlen. A' Chaendrian egy változó számú
tsoport. (Nevökből ítélve vélhetően heten vagynak.) Fel-
bukkannak, és külömböző kegyetlenségeket mívelnek,
miknek oka nem világos.
Vannak jelek, a'melyek érkezésöket megjelentik, de
ebben sintsen egyetértés. A' legösmertebb a' kék láng, de
hallottam olyast, hogy a' bor megsavanyodik, van, a'ki
megvakul, üszög es a' gabonába, ok nekűl támadnak
viharok, asszony- emberek elvetélnek, és a' nap elsötétedik
az égen.
Mindent öszvevéve, az utánuk való nyomozást
Kudartzosnak és Haszontalannak találtam.

Becsukt a m a könyve t . A kudarc o s és a haszon t al a n

ismer ő s e n cse ng e t t . A legros s z a b b ne m az volt, hogy
mind e n t tudt a m, a mit ebb e n a részb e n leírtak. A
legros sz a b b az volt, hogy ezt tekint h e t t e m a legjobb
ada tforr á s n a k , a mit sikerült fölfedez n e m száz hossz ú óra
kutat á s s a l.
 TIZENHETEDIK FEJEZET

KÖZJÁTÉK – SZEREPEK

Kvothe a kezét emelt e föl, a Krónikás a tollat a papírról.

– Álljunk meg egy pillanatr a – mon dt a Kvothe, és az ablak
felé biccent e t t. – Csum a közeledik.
Fölállt, lesöpört e a kötényé t. – Javasolh at n á m , hogy egy
pillan at o t szánjat ok rá, és szedjét ek össze mag a t ok a t ? – A
Krónikás felé intett a fejével. – Úgy festesz, minth a most
csinált ál volna olyat, amit nem lett volna szab a d. –
Nyugodt a n bem e n t a pult mögé. – Termész e t e s e n sem mi
se m állhat távolab b a valósá g t ól. Krónikás, te unatkozol,
munkár a vársz. Ezért vette d elő az írószersz á m a i d a t . Jobban
szeret n é d, ha lenne lovad, és nem raga d t ál volna itt nálunk.
De itt rag ad t ál, és igyeksz el jó képet vágni hozzá.
Bast elvigyorodo t t. – Ó! Enge m is utasíts valamir e!
– Játszd, amib e n a legjobb vagy, Bast – mondt a Kvothe. –
Együtt iszol egye tl en vend é g ü n kk el, mert henye naplopó
vagy, akit még álmá b a n sem kérne meg senki, hogy segíts e n
a földeken.
Bast buzgó n vigyorgot t. – Én is unatkozo m ?
– Termé sz e t e s e n . Mi mást tehet n él? – Összeh ajt ot t a a
vászonk e n d ő t , és a pultra fektet t e . – Én viszont túlsá gos a n
elfoglalt vagyok ahhoz, hogy unatkozz a m. Teszek- veszek,
elvégz e m a száz apró dolgot, amelyek előse gítik a kocsm a
olajozott működ é s é t. – Rájuk nézet t. – Krónikás, dőlj hátr a a
széke d b e n . Bast, ha nem tudod letörölni arcodról a
vigyorg á s t, akkor legaláb b mes éld el a tört én e t e t
barát u nk n a k a háro m papról és a molnár lányár ól.
Bast vigyor a még széles e b b lett. – Az jó törté n e t .
– Mindenki felkészült? – Fölvett e a vászn a t a pultról,
átm e n t a konyh á b a , és azt mondt a: – Csum a bácsi belépője
követk ezik. Balfenékr ől.
Léptek dobogt a k a deszk ato r n á c o n . Öreg Csum a
mérg e s e n becsör t e t e t t a Jelkő fogadó b a. Tekint et e elkerülte
az aszt alt, ahol a vigyorgó és hadon á s z ó Bast mes élt a
társá n a k vala milye n ado m á t . A pulthoz ment. – Hahó! Itt
vagy, Kote?
A követk ező máso d p e r c b e n kijött a konyh á b ól a fogadó s,
aki a kötényé b e törölget t e vizes kezét. – Üdv, Csum a. Miben
segíth e t e k?
– Graha m elküldte érte m az Owens kölyköt, hogy
idehozzon – mondt a Csuma ingerült e n . – Van vala mi
fogalm a d arról, miért vagyok itt ahelye t t, hogy zabot
fuvarozn ék?
Kote a fejét rázt a. – Azt hitte m, ma a Murrionék gabon áj á t
szállítja.
– Butas á g – dör mö g t e Csum a. – Ma esőt várunk, és akkor
ott a zabo m aszt a g b a a főde m e n .
– Ha már úgyis itt vagy, nem kérsz egy kis alma b or t ? –
kérd ezt e remé n yk e d v e a fogadós. – Ma regg el prés elt e m .
Az öreg e m b e r viharv er t arca kissé meg e n yh ü lt. – Mivel
mind e n k é p p e n várakozno m kelletik – mon dt a –, egy kupa
alma b or épp e n s é g g el jöhet.
Kote a hátsó szob á b a ment, és egy cser é pkor sóv al tért
vissza. Újabb lábak dobogt a k a torn áco n, bejött Grah a m , a
nyom á b a n Jake, Carter és a kovácsina s.
Csum a megford ult, és csúnyá n nézet t rájuk. – Mi olyan
fene fontos, hogy ide kelletet t ráng a t ni énge m egy ilyen
délelőttö n? – kérdezt e. – Hét ágr a süt a nap.
Váratlan nevet é s harsan t az aszt aln ál, ahol a Krónikás és
Bast ült. Mindenki arra fordult és látták, hogy a Krónikás arca
lángvörös, és nevet é s közben a kezév el takarg a tj a a száját.
Bast is hahot áz o t t, és az aszt alt verte.
Graha m a pulthoz vezet t e a többiek et. – Hallotta m, hogy
Carter és a fiú Orrison ék n ak segít en e k piacra vinni a
birkájukat – mondt a. – A bae d ni piacra, igaz- e?
Carter és a kovácsin as bólintot t ak.
– Értem. – Az öreg Csuma a kezét nézt e. – Akkor hát nem
lesztek itt a tem e t é s é n .
Carter ünn e p él ye s e n bólintott. Aaron meg volt rendülv e.
Egyik arcról a másikr a nézett, de minde nki nagyo n
mozd ulatl an ul állt, úgy figyelt ék a pultnál álló öreg gazdá t.
– Jól van – mondt a végül Csum a, és Graha m r e pillantot t. –
Jó, hogy idehozt a d őket. – A fiúra nézett, és felhorkan t. – Te
meg úgy fest esz, fiam, minth a most ölted vóna meg a
macsk á d a t . A birkán ak el kell jutni a piacr a. Ezt Shep is
tuggya. Nem gondol sem mi rosszat rólad, ha megt e sz e d ,
amit meg kell tenn e d.
 Hátba vágt a a kovácsina s t. – Iszunk egye t, hogy illendő e n
elbúcsúzt a s s uk. Ez az, ami a fontos. Ami a tem plo m b a n
tört énik, az csak egy csomó papolás. Mi jobba n tuggyuk,
hogy búcsúzzu nk. – A pult mög é nézet t. – Aggyál Shep
kedve n c é b ől, Kote.
A fogadós máris indult a fakorsók ér t, am elyek b e
sötét b a r n a sört csapolt a pult mögöt t álló egyik kisebb
hordóból.
Csum a bácsi fölemelt e a korsóját, a többiek követ t ék a
péld áját.
– A mi Shepü n kr e.
Elsőnek Graha m szólalt meg. – Amikor gyer ek e k vótunk,
eltört e m a lábom, amikor vadászt u nk – mon dt a. – Mondta m
neki, hogy fusson segítsé g é r t, de nem hagyot t ott. Egy kis
szán t ütött össze a se m mi b ől és bátors á g b ól. Visszavo nszolt
egész e n a városig.
Ittak.
– Ő mut at o t t be az asszonyn a k – szólalt meg Jake. – Nem
tudo m, elégg é megköszö n t e m - e neki valah a is.
Ittak.
– Amikor sza m á rkö h ö g é s t kapt a m, mind e n n a p elgyött és
megl át o g a t o t t – mondt a Carter. – Nem sok emb er tett e meg.
Hozott a felesé g e levesé b ől is.
Ittak.
– Kedves vót hozzá m, amikor ideker ült e m – folytatt a a
kovácsin as. – Vicceket mes élt neke m. Egyszer pedig, amikor
elrontot t a m egy szekérv a s al á s t, megcsin ált a helyet t e m , és
nem mond t a el Caleb mest er n e k. – Görcsös e n nyelt és
ideg es e n körülnéz e t t. – Igazán kedvelt e m.
Ittak.
– Valam e n n yi ü n k n él der ek a b b emb e r vót – mondt a
Csum a. – Ő márt ot t a elsőnek a kését abba a fickób a tenn a p
est e. Ha az a fattyú bár milyen értele m b e n rend e s emb er lett
vóna, akkor ezzel vége is lett vóna a dologn a k. – Csuma
hangja enyh é n megr e m e g e t t . Egy pillanat r a kicsinek,
fáradt n a k és ponto sa n olyan idősnek látszot t, mint amilyen
volt. – De hát nem így vót. Manap s á g gonosz idők járnak a
derék emb er e kr e. De ő azért derék emb e r vót. Bár én lennék
olyan derék, és bár én lehet n é k hótt, ő pedig otthon
csókolgat h a t n á a fiatal felesé g é t .
A többiek dünnyö g t e k , és vala m e n n yi e n kiitták a sörüket.
Graha m köhögö tt egy kicsit, mielőtt visszat e t t e a korsót a
pultra.
– Nem tudt a m , mit mon dh a t n é k – szólt halkan a
kovácsin as.
Graha m mosolyog v a hátb a vágt a. – Jó vót az, fiam.
A fogadó s köhécs elt. Mindenki rán éz e t t. – Reméle m , nem
tekintitek tolakod á s n a k – mondt a. – Nem ismert e m őt olyan
jól, mint ti. Az első körhöz sem miké p p e n nem, de a
máso dikhoz talán igen. – A kötényé t gyűrög e t t e, minth a
zavarb a n lenne. – Tudom, hogy korán van, de nagyo n
szeret n é m , ha ihatn ék velet ek egy kupica whiskyt Shep
emlék ér e.
Helyeslő mor m ol á s hallatszott. A fogadós pohar ak a t vett
elő a pult alól, és töltög e t ni kezde t t. De a whiskyt sem
palackból töltött e: a vörös hajú férfi csapr a verte az egyik
hordót, am ely a pult mögöt t állt. A hordós whiskyből egy
penny volt egy kupica, így sokkal lelkese b b e n emelt ék fel a
pohar uk a t , mint máskülön b e n tették volna.
– Mire igyunk akkor? – kérd ezt e Graha m.
– Hogy legye n már vége d enn ek a rohat t évnek? –
kérd ezt e Jake.
– Ez ne m jó pohárkö szön t ő – mord ult rá Csum a bácsi.
– A királyra? – kérdez t e Aaron.
– Nem! – mond t a a fogadó s megl ep ő e n erős hango n.
Fölem elt e a pohar á t. – Öreg bar át okr a, akik jobb at
érd e m e lt e k ann ál, mint ami jutott nekik.
Az emb e r e k a pult másik oldalá n ünne p élye s e n
bólintott ak, és legurított ák az italt.
– A mind e nit, ez aztá n rend e s kis itóka! – mondt a
tisztel et t el Öreg Csum a, akinek a szem e kissé könnyb e
lábad t. – Úriemb e r vagy, Kote. Örülök, hogy ismer h e tl ek.
A kovácsin a s úgy tett e le a poh ar a t, hogy az az oldalár a
billent, és kereszt ülgur ult a pulton. Elkapt a, mielőtt átbukot t
volna a per e m e n , megfor dítot t a, és gyan ak o d v a nézt e az
alját.
Jake par aszti jókedvv el hahot á zo t t a fiú zavar á n. Carter
szájjal lefelé tett e a pultra a pohar a t. – Nem tudo m,
Rannishb a n hogy csinálják – mond t a a fiúnak. – De ez itt
kerek, ezért híjuk bukjelnek.
A kovácsin a s illendő rest elke d é s s el megfor dítot t a a
pohar á t , hogy pontos a n úgy álljon a pulton, mint a többieké.
A fogadós biztató a n rámosolyg o tt, majd összesz e d t e a
pohar ak a t , és eltűnt a konyh á b a n .
 – Nahát! – mondt a Öreg Csum a a tenyer é t dörzsölve. –
Miután ti kette n visszajött e t e k a bae d ni piacról, egy egész
est ét rászán u n k erre. De az idő nem vár, és biztosa n
Orrisoné k is indulnán a k.
Miután a paraszt ok kibakt at t a k a Jelkőből, Kvothe előjött a
konyh á b ól, és visszat é r t az aszt alhoz, ahol Bast és a Krónikás
ültek.
– Kedvelt e m Shep e t – mondt a Bast halkan. – Lehet, hogy
Csum a egy har ap ó s aggsz ak áll, de többn yir e tudja, mit
mond.
– Csum a a felét sem tudja annak, amit tudni vél – felelte
Kvothe. – Tegnap te men t e t t él meg minde nkit, ha nem vagy
itt, az a valami azt csinált a volna a kocsm á v al, amit a
cséph a d a r ó s gazd a a búzáv al.
– Ez nem igaz, Reshi! – felelte Bast sértőd öt t e n. –
Leállított a d volna. Ahogy szokt ad.
A fogad ós vállat vont, nem akart vitatkozni. Bast szája
kemé n y, dühös vonallá vékonyo d o t t, a szem e összeszűkült.
– Csum á n a k akkor is igaza van – mondt a halkan a
Krónikás, hogy megt örj e a nagyr a nőtt feszültsé g e t . – Derék
dolog volt. Tisztelet jár érte.
– Nem így van – válaszolt a Kvoth e. – Csum á n a k ebbe n volt
igaza. Gonosz idők járnak a der ék emb e r e kr e. – Intett a
Krónikásn ak, hogy vegye föl a tollát. – Ennek ellenér e
szeret n é m , ha bátr a b b lette m volna, és Shep otthon
csókolgat h a t n á a fiatal felesé g é t .
 TIZENNYOLCADIK FEJEZET

VÉR ÉS BOR

Végül Wil és Sim tép e t t ki az Archívu m ölelés é b ől.

Berze nk e d t e m , szidt a m őket, de ne m eng e d t e k , és
mindh á r m a n vitézül elindultunk Imré b e a der m e s z t ő
szélbe n.
Az Eolianb a me n t ü n k, a keleti kand alló mellet t foglaltunk
aszt alt, ahon n a n látha t t u k a színpa d o t , és a hát unk a t is
mele gít h e t t ü k. Egy- két pohá r után érezt e m, hogy enyhül a
könyve k utá ni vágya m , tomp a sajgá s mar a d belőle.
Besz élg e t t ü n k, kártyá z t u n k, végül kezdt e m ma g a m jól
érez ni ann a k ellené r e , hogy Denna kéts é g t e l e n ül valahol a
közelbe n lejthet e t t Ambros e karján.
Néhá n y órával későb b a közeli tűz mel e g é t ől
elálmo s o d v a roska doz t a m a széke m e n , miközb e n Wil és
Sim azon vitatkozt a k, hogy Modeg nagykir álya csaku g ya n
uralkodó- e, vagy csup á n névle g e s veze t ő. Már majdn e m
elaludt a m, a mikor neh é z palack kopp a n t az aszt alunk o n,
a mit a boros p o h a r a k finom cse ng é s e követ e t t .
Denna állt az aszt alunk mellet t. – Játssz! – lehelt e. –
Enge m várt ál. Késte m, és te felindult vagy.
Kiegye n e s e d t e m a székb e n, és csipá s sze m m e l pislogva
prób ált a m felébr e d ni.
Sim rögtön kapc s olt. – Már eltelt egy óra! – mond t a
har a g o s a n , két ujjával verve az aszt alt. – Ne gondold, hogy
egy itallal rendb e hozt a d. Kérj bocs á n a t o t !
– Nem egé s z e n az én hibá m – pironkod ot t Denna .
Megfordult, és a pult felé intett.
Aggodal m a s a n oda n é z t e m , hogy ne m Ambros e néz- e
vissza rá m pökh e n di n, abb a n az iste nv e r t e kalapjá b a n . De
csak egy kopa s z o d ó cealdi férfit látt a m. Kurtá n me g h a j olt,
vala mi furcs a moz dul a t t al, amel y félúton volt a köszön é s
és a bocs á n a t k é r é s között.
Sim fenye g e t ő e n mer e d t rá, majd hát a t fordított
Denn á n a k , és a vele m sze mb e n álló, üres székr e bökött. –
Jól van. És mos t kártyá z ni fogunk vagy mi?
 Denna lesüllye d t a székb e , hátt al a ter e m n e k , aztá n
előre h ajolva homlokon csókolta Simmo n t . – Tökélet e s ! –
mond t a .
– Én tényl e g har a g s z o m – szólt Wilem.
Denna odac s ú s z t a t t a neki a palackot. – Éppe n ezért
tölthe t s z. – Egy- egy pohar a t tett mind e n ki elé. – Rendkívül
mak a c s udvarló m ajánd é k a . – Ingerült e n sóhajtot t. – Mindig
musz áj adniuk vala mit. – Töpre ng v e néz e t t rá m. – De
csönd e s vagy!
Megdörz s ölt e m az arco m. – Nem szá mít ot t a m rá, hogy
ma est e találkozu nk – mond t a m . – Már majdn e m aludt a m ,
a mikor idejött él.
Wilem kitöltött e a halvá ny rózsa s zín bort, aztá n
körbe a d t a a poha r a k a t , miközb e n Denna a palack tet ej ér e
mar a t o t t feliratot tanul má n yo z t a .
– Cerbe or – tűnődö t t . – Még azt se m tudo m, tiszte s s é g e s
évjár a t- e.
– Igazs á g szerint ne m – mon dt a Simmo n tárgyila go s a n ,
miközb e n me gfog t a a poha r á t . – Cerbe or Aturba n van.
Csak a vinta si borokn ál szá mít az évjár a t. – Ivott egy
kortyot.
– Tényle g? – kérde z t e m , és a pohar a m r a nézt e m.
Sim bólintot t. – Ezt a szót gyakr a n haszn álják
helyt el e n ül.
Denna kortyolt, azt á n bólintot t. – Mindazon ál t al jó bor –
mond t a .
– Még ott van a pultnál?
– Ott – felelte m oda se nézve.
– Nos – mos olygot t Denna –, úgy tűnik, itt raga d t a m .
– Tudsz kártyá z ni? – re mé n yk e d e t t Sim.
– Fájdalo m, ne m – felelte Denna . – De gyors a n tanulok.
Sim elma g ya r á z t a a szab ál yok a t , Wil és én segít e t t ü n k.
Denn a néh á n y fontos kérd é s t tett föl, ami jelezt e , hogy
me g é r t e t t e a lénye g e t . Boldog volta m. Mivel vele m
sze mb e n ült, a part n e r e m lett.
– Hogy szokt a t ok játsz a ni? – kérd ez t e .
– Az attól függ – felelte Wil. – Néha kézből játszunk.
Máskor lerakot t lapokból.
– Akkor játssz un k lerakot t lapokból – mon d t a Denna . –
Mennyi a tét?
– Először gyakoroljunk – mon d t a Sim, és félresö pör t e
sze m é b e lógó haját. – Hiszen csak mos t tanulod.
 Denna sze m e össz e s z ű k ült. – Nincs szüks é g e m
különleg e s bán á s m ó d r a . – A zseb é b e nyúlt, és egy
pénz é r m é t tett az aszt alr a . – Egy batk a túl sok nekt e k,
fiúk?
Neke m túl sok volt, különös e n olyan partn e r r el, aki csak
mos t tanult a a játékot. – Vigyázz velük – mond t a m . – Vérre
me g y a játék.
– Valójába n pontr a – felelte Wilem. – A vérn e k se m mi
hasz n á t ne m vesz e m, inkább pénz é r t játszo m. – Addig
turkált az ersz é n yé b e n , amíg talált egy batk á t , és kivágt a
az aszt alr a . – Hajlandó vagyok gyakorló játékr a, de ha
Denn a ezt sért é s n e k veszi, akkor me gv e r e m , és elsze d e m
mind e n pénz é t .
Denna elvigyorod ot t . – Te vagy az én emb e r e m , Wil.
Az első parti elég jól me n t . Denna elrontot t egy trükköt,
de a mú g y se m győztü nk volna, rossz a k voltak a lapjaink. A
má s o dik leoszt á s k or a licitnél hibázot t. Miután Sim
helye s bít e t t , idege s lett, és vadul licitálni kezde t t . Után a
véletle n ül elront ot t egy kört. Nem volt nagy hiba,
kijátszot t a a kőr bubit, amiből mind e n ki tudh a t t a , mi van a
kezé b e n . Ő is rájött, és hallott a m, hogy olyas mi t dünnyö g
az orra alatt, ami hat ár oz ot t a n ne m illett egy hölgyhöz.
Wil és Sim ne m hazudt a k: kegye tl e n ül kihasz n ált á k a
helyz e t előnyeit. Mivel gye n g e lapjai m voltak, ne m sokat
tehe t t e m azonkívül, hogy ülte m és figyelt e m, ahogy
elviszik a követk e z ő kört és éhe s farka sk é n t szoron g a tj á k
Denn á t .
De ne m jártak szer e n c s é v el. Denna be mo n d t a az adut,
aztá n előker ült a kőr király, a min e k ne m volt értel m e ,
miut á n korá bb a n a bubival prób álkozot t. Végül előker ült az
ász is. Wilnél és Simnél vala miv el ha ma r a b b jötte m rá,
hogy szán d é k o s a n játszot t rossz ul. Sikerült me g őrizn e m a
komolys á g o m a t , amíg me g ne m látta m az arcukon a
der e n g ő felisme r é s t . Akkor elnev e t t e m ma g a m .
– Csak ne legyél öntelt – mond t a Denn a . – Tége d is
átver t el e k. Úgy nézt él rá m, amikor eldobt a m a bubit, mint
aki mindjár t elájul. – A kezét a szája elé tett e , tágr a
nyitott a a sze m é t , és árt a tla n képe t vágott. – Nahát, mé g
sos e m kártyá z t a m . Megt a nít a n á t o k? Igaz, hogy vann a k
e mb e r e k, akik pénzb e n játsz a n a k? – Újabb kártyá t dobot t
az aszt alr a , és elvitte a lapoka t . – Tess é k! Örülhe t t e k, ha
csak a keze t e kr e csapok, ahelye t t hogy egé s z éjjel
fosztog a t n ál a k, a mint azt me g é r d e m e l n é t e k .
Megnye r t e a kört, amivel olyan előnyt szerz e t t nekünk,
hogy a játsz m a folyta t á s a már csak forma s á g volt. Ezutá n
egye tl e n üté s t se m véte t t el, olya n ösztönö s rava s z s á g g a l
játszott, hogy Manet igavonó ló volt hozzá képe s t .
– Ez oktat ó játék volt – mond t a Wil, és a batkáj á t
odat olt a Denn á n a k . – Lehet, hogy egy ideig a seb ei m e t kell
nyalog a t n o m .
Denna ráe m e l t e a poha r á t . – A műv elt emb e r e k
hiszék e n ys é g é r e .
Koccintott u n k, ittunk.
– Hol voltatok ilyen sokáig? – kérde z t e Denn a . –
Csakn e m két deká d óta kere sl e k.
– Miért? – kérd ez t e Sim.
Denna töpr e n g ő pillant á s t vet e t t rájuk. – Ti is az
Egyet e m diákjai vagyt ok, igaz? Ahol a má gi á t tanítják?
– Így van – helye s el t Sim. – Színültig vagyu n k rejtélye s
titkokkal!
– Söté t erőkkel brat yizunk, amel ye k e t jobb béké n hagyni
– közölte Wil hanya g ul.
– Mellesle g Arkánu m n a k hívják – mut a t t a m rá.
Denna komolya n bólintott, és előre h aj olt. – Hár ma t o k
közül legalá b b kett e n tudjátok, hogy működik ez.
Mondját ok hát me g. Hogy működik ez?
– Ez? – kérd ez t e m .
– A má gi a – mon dt a . – A valódi má gi a .
Wil, Sim és én össz e n é z t ü n k.
– Ez bonyolult – mon d t a m .
Denna vállat vont, hátr a d őlt. – A világ mind e n ideje a
rend elke z é s e m r e áll – mon dt a . – De tudno m kell, hogy
műkö dik. Mutas s á t o k me g. Csináljatok vala mi varáz sl a t ot .
Kényel me tl e n ül fészkelődt ü n k. Denn a elnev e t t e ma g á t .
– Nem teh e tjük – mon d t a m .
– Miért? – kérd ez t e . – Megzav a r vala milye n koz mikus
egye n s úl yt?
– A csen d bizto s ok a t zavarja me g – felelte m. – Errefelé
ne m nézik el az ilyet.
– Az Egyet e m ma giszt e r ei se m szer e tik – mon dt a Wil. –
Nagyon vigyáz n a k az Egyet e m jó hírnev é r e .
– Menjet e k már! – legyint e t t Denn a . – Hallott a m egy
törté n e t e t arról, hogy Kvothe bar á t u n k vala miféle
széldé m o n t idéze t t föl. – Hüvelykujjáv al a hát a mög é
bökött. – Ezen a kinti tére n.
Ambros e mond t a volna neki? – Az csak szél volt –
felelte m. – Démo n ne m játszot t szer e p e t a dologb a n.
– Azért is me gkor b á c s olt á k – tett e hozzá Wil.
Denna úgy néz e t t rá, minth a a bar á t o m viccet me s él t
volna, aztá n vállat vont. – Nos, senkit ne m akarok bajba
kever ni – mon dt a ordító őszint é tl e n s é g g e l. – De borza s z t ó
kívánc si vagyok. Vanna k titkai m, amel ye k e t felajánlha t o k
cser é b e .
Sim a fülét hegye z t e . – Miféle titkok?
– Az asszon yi s á g hat al m a s és változ a t o s titkai –
mos olyod ot t el Denn a . – Történ e t e s e n sok dolgot tudok,
a melye k segíth e t n e k javíta ni gyatr a kapc s ol a t ait ok a t a
szebbik ne m m e l .
Sim közele b b hajolt Wilhez, és színpa di suttog á s s a l
kérd ez t e : – Azt mond t a , hogy gya tr a , vagy azt, hogy
sat nya ?
Wil először a saját mellér e bökött, azut á n Simér e . –
Neke m: gya tr a . Neke d: satn ya .
Denna felvont a a sze möl dök é t , oldalra hajtott a a fejét,
és várakozó a n néz e t t ránk.
Kínosa n krákogt a m . – Minket óva inten e k attól, hogy
me g o s s z u k má s okk al az Arkánu m titkait. Szigorú a n véve
ne m ellenk ezik az Egyet e m törvé n yeiv el…
– De igen – szakítot t félbe Simmo n , és közbe n
bocs á n a t k é r ő pillant á s t vete t t rá m. – Sok törvé n yt sért.
Denna színpa di a s a n sóhajtot t, és a ma g a s me n n ye z e t r e
néz e t t . – Gondolt a m – mond t a . – Ti csak besz élt e k.
Ismerjük el, ne m tudn á t o k vajjá változt a t ni a tejszínt.
– Törté n e t e s e n tudo m, hogy Sim képe s rá – felelte m. –
Csak ne m szer e ti csinálni, mer t lust a.
– Nem arra kérlek, hogy taníts a t o k me g a má gi ár a –
mond t a Denn a . – Csak tudni akaro m, hogy működik.
Sim Wilre pillantot t. – Ez ugye ne m esik az Illegális
Kiszivárogt a t á s hat álya alá?
– Tiltott Adatközlé s – felelte komor a n Wil.
Denna össz e e s k ü v ő arcc al előre h aj olt, és az aszt alr a
könyökölt. – Ebbe n az ese t b e n – mon dt a – hajlandó vagyok
finanszírozni egy egé s z éjszak á t betöltő nyak al á s t , me s s z e
több e t ann ál az egysz e r ű palackn ál, amel ye t láttok. – Wilre
sandítot t. – Az egyik itteni csa po s ne mr é g fölfedez e t t egy
poros kőpala ckot a pincé b e n . Finom régi scutt e n , amit
Cealdi m királyai ittak, és ráa d á s ul Merova ni!
Wilem arc a ne m változot t, de söt é t sze m e felragyo g o t t .
Körülnézt e m a nagyo b b r é s z t elné pt el e n e d e t t tere m b e n .
– Lass a n múlik az éjszak a . Nincs különös e b b gond, ha
csönd b e n mar a d u n k . – Rájuk nézt e m.
Sim kisfiús a n vigyorgot t . – Ésszer ű n e k tűnik. Titok a
titokér t.
– Ha csaku g ya n Merova ni – mond t a Wilem –, akkor
hajland ó vagyok vállalni a kockáz a t o t , hogy me g b á n t o m a
ma gisz t e r e k érzék e n ys é g é t .
– Jól van – vigyorgot t Denn a . – Először ti jöttök.
Sim előre h ajolt. – Valószínűle g a szimp a t e tik a
tudo m á n yá t a legkön n ye b b me gr a g a d ni – mond t a , aztá n
elhallga t ot t, minth a ne m tudn á , hogya n folyta s s a .
Közbelé pt e m . – Tudod, hogya n lehe t csigáv al és kötéllel
föle mel ni vala mit, a mi túl neh é z ahhoz, hogy kézz el
me g e m e l h e s d ?
Denna bicce nt e t t .
– A szimp a t e tik a segít, hogy ilyes mik e t teh e s s ü n k –
mond t a m . – Méghozz á neh é zk e s kötél és csigák nélkül.
Wilem két vasg a r a s t pottya n t o t t az aszt alr a, miközb e n
egy varáz sig é t mond o t t . A jobb oldalit me glökt e egy ujjal. A
bal oldali vele egysz e rr e mozd ult me g, ugya n a b b a az
irányb a .
Denna sze m e kiss é elker e k e d e t t , és noha ne m tátot t a el
a száját, hossz a n fújta ki az orrá n át a levegőt. Csak ekkor
jutott esze m b e , hogy valószínűle g mé g sos e m látott
ilyes mi t. Tanul má n ya i m miat t könnye n me gf el e d k e z t e m
róla, hogy alig néh á n y mérföldnyir e az Egyet e m t ől
élhe t n e k olyanok, akikne k fogal muk sincs a legele mi b b
szimp a t e tik á r ól.
El kell isme r ni, Denna sze mpillant á s alatt ma g á h o z tért
me gl e p e t é s é b ől. Haboz á s nélkül kinyújtot t a az ujját és
me g é rint e t t e a pénzd a r a b o k a t . – Így működik a cse ng ő a
szob á m b a n – mond t a .
Bólintott a m .
Wil az aszt alon át odat olt a eléje a gar a s t . Denna
fölkapt a . A má sik gara s is föle melk e d e t t az aszt alról, és a
leve gő b e n rezg e t t. – Ez neh é z – mond t a Denn a , majd
bólintott. – Persz e olyan, mint a csiga. Mindket t ő t
föle mel e m.
– Hő, fény, moz g á s , mind csak ener gi a – mond t a m . –
Nem tere m t h e t ü n k ener gi á t, és ne m is tünt e t h e tj ük el. De
az egym á s r a hat á s tudo m á n ya lehet őv é teszi, hogy ezt
me gk e r ül h e s s ü k, vagy egyik típust átváltozt a t h a s s u k a
má sikk á.
Letet t e a gara s t az aszt alr a . A má sik követt e . – És mi
enn e k a haszn a ?
– Egy vízker ék hasz no s ? – kérd ez t e enyh e gúnnyal Wil. –
Egy szél mal o m?
A köpe n ye m zseb é b e nyúlta m. – Láttál már
varáz sl á m p á t ? – kérde z t e m .
Bólintott.
Az aszt alon át odatolt a m neki a lámp á m a t . – Ugya nilye n
alap elve k működ t e tik. Egy kevé s hőre van szüks é g ü k, és
átal akítják fénnyé . Egyik fajta ener gi á t a má sikká .
– Akár a pénzváltó – mon d t a Wil.
Denna kívánc si a n forga t t a kezé b e n a lámp á t . – Honna n
kapja a hőt?
– A fém tart al m a z z a – ma g ya r á z t a m . – Ha ne m
kapc s olod ki, a fém előbb- utóbb kihűl. Ha túl hideg, ne m
műkö dik tová b b. – A lámp á r a mut a t t a m . – Ezt én
csinált a m, ezért elégg é hat é ko n y. A keze d mel e g e is
eleg e n d ő lehe t ahhoz, hogy tová b b műkö djön.
Denna beka p c s olt a . Földer e n g e t t a fény tomp a v ör ö s íve.
– Láto m, milye n kapcs ola t b a n van a hő és a fény – mon dt a
elgondolkodv a . – A nap ragyo g és mele g. Ugyan e z a
helyz e t a gyert yá v al. – Össz evo n t a a sze möl dök é t . – De a
moz g á s ne m illik ide. Egy tűz ne m képe s arré b b tolni
vala mit.
– Gondolj a súrlód á s r a – szólt közbe Sim. – Ha vala mit
me g d ö rz s ölsz, fölmele g s zik. – Erélye s e n húzog a t t a a kezé t
a nadr á gj a szöve t é n . – Így.
Tovább dörgölt e a combj á t , és hat al m a s lelkes e d é s é b e n
ne m jutott eszé b e , hogy mivel mind e z az aszt al alatt
törté nik, me gl e h e t ő s e n trág á r látvá n yt nyújt vele. – Ez csak
ener gi a. Ha tová b b csinálod, a lába d felforróso dik.
Denná n a k sikerült valaho g y me g őrizni a komolys á g á t ,
de Wilem neve t ni kezd e t t , és eltak a r t a az arc át, mint h a
rest ellné , hogy egy aszt aln ál ül Simme l.
Simmo n me g d e r m e d t , azt á n elpirult zavar á b a n .
A segíts é g é r e siett e m. – Ez jó példa. Ha me g é ri nt e d a
szeké r kerék a g yá t , mel e g e t érzel. Ez a hő a kerék
moz g á s á b ól szár m a zik. A szimp a t e tik u s má s úton is
elérh e ti, hogy a hőből mozg á s keletke zz é k. – A lámp á r a
mut a t t a m . – Vagy a hőből fény.
– Reme k – mon dt a Denn a . – Ti vagyt ok az ener gi a
pénzváltói. De hogya n éritek ezt el?
– Van egy különleg e s gondolkod á s m ó d , a mit Alarnak
hívnak – felelte Wilem. – Olyan erős e n hiszel vala mib e n ,
hogy me g t ör t é nik. – Föle mel t e az egyik gara s t . A má sik
követt e . – Hiszek benn e , hogy ez a két gar a s kapc s ol a t b a n
áll egym á s s a l , ezért így is van. – A má sik gar a s hirtele n
lees e t t az aszt alr a . – Ha ne m hiszek benn e , akkor nincs is
így.
Denna fölvett e a gar a s t . – Szóval ez olyan, mint a hit? –
kérd ez t e kétke d v e .
– Sokkal inkább olyan, mint az akar a t e r ő – felelte Sim.
Denna félreh ajt ot t a a fejét. – Akkor miért ne m hívjátok
akar a t e r ő n e k ?
– Az Alar jobba n hangzik – felelte Wilem.
Bólintott a m . – Ha ne m adunk tekint élye s neve k e t a
dolgokn a k, senki ne m vesz minke t komolya n.
Denna bólintott. Mosoly bujkált szép szája sarká b a n . –
Tehát ez mind e n ? Energia és akar a t e r ő?
– És a kölcsönh a t á s – tett e m hozzá. – Wil vízker é k-
haso nl a t a jó. A kapc s ol a t olya n, mint egy cső, a mely a
vízker é kh e z vezet. A rossz kapcs ol a t olyan, mint egy lyuka s
cső.
– Mi tesz jóvá egy kapcs ol a t o t ? – kérd ez t e Denn a .
– Minél jobba n has onlít két dolog, ann ál jobb a kapc s ol a t.
Így. – Hüvelyknyit töltött e m a pohar a m b a a világos italból,
majd beled u g t a m az ujja m. – Ez a tökélet e s kapc s ol a t a
borhoz – mond t a m . – Egy csep p ma g á b ól a borból.
Fölállta m, és a kand allóhoz me n t e m . Egy köté s t
mor molt a m, és rács e p e g t e t t e m az ujja mr ól a bort az égő
has á b ok a t tartó, áttüz e s e d e t t vas- rost élyr a.
Éppe n akkor ülte m vissz a, a mikor a poha r a m b a n lévő
bor gőzölögni, aztá n forrni kezde t t .
– És ezért van az – mon dt a komor a n Wilem –, hogy soha,
egye tl e n csep p e t se adj egy szimp a t e tiku s n a k a vére d b ől.
Denna Wilemr e néze t t, azt á n a pohárr a , és elsá p a d t .
– A fené b e , Wil! – szörnye d t el Simmo n . – Miket besz élsz!
– Denn á r a néze t t. – Egyetle n szimp a t e tik u s se m tenn e
ilyet! – erőskö dö t t . – Ez törvé n ys z e g é s , és mi sos e tesz ünk
ilyet. Soha.
 Denná n a k sikerült elmo s olyo d ni a , bár kiss é erőlte t e t t e n .
– Ha senki se m tesz ilyet, miért van neve ?
– Rége b b e n me g t e t t é k – mon dt a m . – De ne m teszik
több é . Már évsz á z a d o k óta.
Eltünt e t t e m a köté s t, a bor abb a h a g yt a a fortyog á s t .
Denn a me g é ri nt e t t e a boros p al a c k ot . – Ez miért ne m forrt
föl? – kérde z t e me gl e p e t t e n . – Ugyan a z a bor.
Megkocog t a t t a m a halánt é k o m a t . – Az Alar. Az elmé m
hat ár ozz a me g a fókuszt és az irányt.
– Ez a jó kapcs ol a t – mon d t a Denna . – És milye n a rossz?
– Hadd mut a s s a m me g. – Elővett e m az ersz é n ye m e t ,
abból kiindulva, hogy Wilem me gj e g yz é s e után kevé s b é
ijesztő lesz a pénzz el ma nip ul álni. – Sim, van egy ke mé n y
pennyd?
Volt neki. A pénz e k b ől kirakt a m két sort az aszt alon
Denn a elé. Rámu t a t t a m két vasg a r a s r a , elmor mol t a m egy
köté s t. – Emeld föl – mond t a m .
Fölvett e a gar a s t , és a má sik követ t e .
Rámut a t t a m a má sik párr a: egy gara s és egye tl e n
me g m a r a d t ezüst t al e n t u m o m volt. – Most ezt.
Fölvett e a má s o dik gar a s t , és a talent u m követ t e a
leve gő b e . Denna föl-alá mozg a t t a két kezé t, minth a a
mérl e g tányé rj ai lenné n e k. – Ez a má s o dik súlyos a b b .
Bólintott a m . – Különböző féme k. Kevés s é has onló a k,
ezért több ener gi á t kell belefekt e t n e d . – A gar a s r a és az
ezüs t p e n n yr e mut a t t a m , és elmor molt a m egy har m a dik
köté s t.
Denna az első két gara s t a bal kezé b e tett e , és a
jobbjával föle mel t e a har m a di k a t . Az ezüs t p e n n y követt e a
leve gő b e a párját. Denn a bólintot t. – Ez mé g neh e z e b b ,
mert má s formáj ú, és má s fémb ől van.
– Pontos a n – helye s elt e m . Rámu t a t t a m a negye dik,
utolsó párra: egy gar a s r a és egy dara b krét ár a .
Denna alig tudt a besz u s z a k ol ni az ujjait a gar a s alá,
a mikor föl akart a venni. Ez neh e z e b b , mint a többi
együt t v é v e – mond t a . – Legalá b b háro m font!
– A vas és a krét a között pocs é k a kapcs ol a t – felelte
Wilem. – Rossz az átvitel.
– De azt mond t á t o k, hogy az ener gi á t ne m lehet se m
ter e mt e ni , se m elpusz tít a ni – mond t a Denn a . – Ha alig
bírom föle mel ni ezt az apró krét á t , hova lesz a plusz
ener gi a ?
 – Okos – kuncogot t Wilem. – Nagyon okos. Egy év telt el,
mire esze m b e jutott, hogy ezt me gk é r d e z z e m . –
Csodála t t al néz e t t a lányr a . – Vala me n n yi elvé sz a
leve gő b e n . – Megleng e t t e a kezét. – Egy kevé s át me g y a
tárgya k b a , vala m e n n yi ma g á n a k a szimp a tis t á n a k a
test é b e , aki a köté s t irányítja. – Elkomoro d o t t . – Ez teszi
vesz e d el e m m é .
– Veszélye s s é – helye s bít e t t szelíde n Simmo n.
Denna rá m néz e t t . – Akkor te mos t tényl e g hisze d, hogy
ezek a gar a s o k kapc s ol a t b a n állnak egym á s s a l és ezekk el
a tárgya kk al?
Bólintott a m .
Körözött a kezév el. A pénz é r m é k és a krét a billegt e k a
leve gő b e n . – Ez ne m… neh é z?
– Az – válaszolt a Wilem. – De a mi Kvothé nk mos t
henc e g .
– Ezért vagyok én olyan csönd e s – jegyez t e me g Sim. –
Nem tudt a m, hogy egysz e r r e négy köté s t is ki tudsz
tart a ni. Ez nagyo n komoly.
– Öttel is me g tudo m csinálni, ha musz áj – mon dt a m . –
De az már a képe s s é g e i m hat ár a .
Sim rá mo s ol yg ot t Denná r a . – Még vala mi. Figyelj csak! –
A lebe gő krét á r a mut a t o t t .
Se m mi se m tört é n t .
– Gyerünk már! – mond t a pan a s z o s a n Sim. – Mutatni
akarok vala mit!
– Akkor mut a s d ! – mond t a m , és önelé g ült e n
hátr a d őlt e m.
Sim mélye t sóhajtot t, és ke mé n ye n rá me r e d t a krét á r a .
Az me gr e m e g e t t .
Wil közele b b hajolt Denn á h oz , és ma g ya r á z o t t . – Egy
szimp a tis t a képe s dacolni a má sik Alarjával – mond t a . –
Elég, ha rendíth e t e tl e n ül hiszi, hogy egy gar a s ne m azonos
egy ezüst p e n n yv el.
Rámut a t o t t , és a penn y me g c s ö rr e n t az aszt alla po n.
– Csalá s! – neve t t e m el ma g a m . – Kette n egy ellen, ez
ne m tiszte s s é g e s .
– Ebbe n az es e t b e n igen – mon dt a Simmo n , és a krét a
ismé t me gr e m e g e t t .
– Jól van – felelte m, és mélye n beszívt a m a levegőt. –
Tégy me g mind e n t !
A krét a ha m a r o s a n az aszt alr a pottya n t . A gara s követ t e ,
de az ezüst t al e n t u m mar a d t , ahol volt.
Sim hátr a d őlt. – Félelme s vagy – mond t a fejcsóválva. –
Jól van, te győzt él. – Wilem bólintot t, és ugya n c s a k lazított.
Denna rá m néz e t t . – Akkor hát a te Alarod erős e b b, mint
a kett ejük é ?
– Valószínűle g ne m – felelte m kegye s e n . – Ha
gyakor olt á k volna az együt t m ű k ö d é s t , valószínűle g
me gv e r n e k.
Denna a szét s z órt pénz d a r a b o k a t nézt e. – Szóval ennyi?
– Kissé csalódot t volt a hangja. – Az egé s z csak az ener gi a
pénzvált á s a ?
– Vanna k má s műv é s z e t e k is – válaszolt a m. – Sim
példá ul alkímiáv al foglalkozik.
– Én pedig – tett e hozzá Wilem – arra összpo n t o sítok,
hogy szép legye k.
Denna ismé t végign é z e t t rajtunk. Komoly volt a
tekint e t e . – Van a má gi á n a k olyan formáj a, a mely… –
Tétová n billege t t e az ujjait. – Amelyik csak abból áll, hogy
leírnak dolgoka t ?
– Az a sygaldr y – felelte m. – Olyan, mint a cse ng ő a
szob á d b a n . Olyan, mint az állandó szimp a t e tik a .
– De az is pénzv ált á s , ugye? – kérd ez t e . – Csak
ener gi á v al.
Bólintott a m .
Denna félsze g e n me gk é r d e z t e : – És akkor mi van, ha
valaki azt mon dj a , hogy isme r olyan má gi á t, a mely enn él is
több? Olyan varáz sl a t ot , amel yb e n leírsz dolgoka t, és amit
leírsz, az valóra válik. – Idege s e n lesütöt t e a sze m é t , és
mint á k a t rajzolt az aszt alla pr a . – És ha valaki me gl á tj a ezt
az írást, az mé g akkor is bet eljes e dik rajta, ha ne m tudja
elolva s ni. Megha t á r oz o t t dolgoka t gondol, vagy
me g h a t á r o z o t t módo n cselekszik, attól függ, mire uta sítja
az írás. – Ismé t fölnéz e t t. Arcán saját os a n elegye d e t t a
kívánc sis á g, a re mé n y és a bizonyt al a n s á g .
Össze n é z t ü n k. Wilem vállat vont.
– Úgy hangzik, minth a sokkal könnye b b lenne az
alkímiá n ál – mond t a Simmo n . – Inkább ezt csinálná m, mint
hogy egé s z nap a köté s e k feloldá s á n a k alapelv eit
ma g olja m.
– Olyasféle varáz sl a t n a k tűnik, amilye n csak a
tünd é r m e s é k b e n van – mon dt a m . – Mesekö n yv b e való
dolog, a mi igaz á b ól ne m létezik. Én bizonyos a n ne m
hallott a m ilyes miről az Egyet e m e n .
Denna mé g mindig az aszt alla po t nézt e, és tová b b
rajzolga t t a a mint á k a t . Kissé csüc s örít e t t, a tekint e t e
elréve d t .
Nem tudt a m volna me g m o n d a ni , hogy csalódot t- e, vagy
csak elgondolkodot t . – Miért kérd ez e d ?
Felnéz e t t , fanyar ul mos olygo t t , vállat vont. – Csak
hallott a m vala mit – mond t a eluta sító a n . – Azt gondolt a m,
túl szép e n hangzik ahhoz, hogy igaz legye n.
Hátra n é z e t t . – Úgy tűnik, sikerült lerázno m túlbuzgó
udvarló m a t – mond t a .
Wil föle mel t e a kezét. – Vala mit me g b e s z él t ü n k –
mond t a . – Italról volt szó benn e és női titokról.
– Szólok egy szót a csa po s n a k , mielőtt távoz n é k –
válasz olt a Denn a jókedvű e n ragyo gó sze m m e l . – Ami a
titkot illeti: két hölgy ül mögöt t e t e k . Az est e nagy rész é b e n
titeke t guszt ált a k. A zöld ruhá s n a k Sim tetszik, a rövid
szőke hajún a k látha t ól a g a cealdi úrie mb e r e k a gye n g éi,
akik arra összpon t o sít a n a k , hogy szép e k legye n e k.
– Észrev e t t ü k őket – felelte Wilem oda se nézve . –
Sajnos, már egy ifjú mod e gi úrie mb e r társ a s á g á t élvezik.
– Az úrie mb e r viszont ne m élvezi a társ a s á g u k a t –
mond t a Denn a . – Miközbe n a hölgye k titeke t bá mul t a k, az
úrie mb e r egyé r t el m ű e n kifejezé s r e juttat t a , hogy a vörös
az es e t e . – Birtokló mozd ul a t t al a karo mr a tett e a kezé t. –
Balszer e n c s éj é r e én előbb jelentk e z t e m be.
Erőse n igyeke z t e m , hogy ne nézz ek az aszt al felé. –
Komolya n besz élsz? – kérde z t e m .
– Ne aggódj a t ok – mon dt a Denn a Wilnek és Simn e k. –
Odaküldö m Deochh ot , hogy elvonja a mod e gi figyel mé t .
Úgyhogy nyitva lesz nekt e k az ajtó.
– Na és mit fog tenni Deoch? – neve t t e el ma g á t
Simmo n. – Bűvé szk e dik?
Denna erős e n ránéz e t t .
– Mi van? – kérde z t e Simmo n. – Mi… Deoch ne m
babo s k e n d ő !
Denna ráka c sint o t t . – Ő és Stanc hion közös tulajdono s ai
az Eoliann a k – mon dt a . – Nem is tudt a d?
– Övék ez a hely – felelte Sim. – De ne m közösköd n e k .
Denna elnev e t t e ma g á t . – Dehogyn e m !
– De hát Deochn a k mind e n ujjára jut nő! – tiltakozot t
Simmo n. – Ő… ő ne m lehe t…
 Denna úgy néz e t t rá, mint egy gyöng e el m é j űr e , azt á n
Wilre és rá m pillantot t. – Ti kett e n tudt á t ok, ugye?
Wilem vállat vont. – Én ne m. Bár ne m csoda , hogy
bas h a . Elég vonzó hozzá. – Habozot t, a homlok á t ráncolt a.
– Basha . Mi is a szó erre? Az olyan férfira, aki egyfor m á n
szer e ti a férfiaka t és nőke t.
– Szer e n c s é s ? – javas olt a Denna . – Kimerült? Kétlaki?
– Kétne m ű – helye s bít e t t e m .
– Az ne m jó – dorg ált Denn a . – Ha ne m adunk elég
tekint élye s neve t a dolgokn a k, senki se m vesz minke t
komolya n .
Sim hunyor o gv a néze t t rá, látha t ól a g ne m tudt a felfogni
a helyz e t e t .
– Nézd – ma g ya r á z t a lass a n Denna , mint h a gyer e k h e z
besz éln e –, mind e n csak ener gi a. Ezt pedig különböz ő
módo n hasz n ál h a tj uk föl. – Tündöklőe n elmo s olyo d o t t ,
minth a rájött volna, mi lesz a legtök él e t e s e b b mód,
a mellyel me gvilágít h a tj a a dolgot. – Mint mikor ezt
csinált a d. – Erélye s e n dörgölni kezdt e a combj á t úgy,
ahogy Sim tett e az előbb. – Mindez csak ener gi a.
Wilem a kezé b e te m e t t e az arcá t, és a válla reszke t e t t a
né ma neve t é s t ől. Simmo n mé g mindig ért e tl e nk e d e t t és
hitetle nk e d e t t , de mos t lángb a borult az arc a.
Fölállta m, me gfog t a m Denn a könyök é t . – Hagyd béké n
szeg é n y fiút – mond t a m , miközb e n gye n g é d e n az ajtó felé
ter elt e m. – Aturi. Azok kicsit prűd e k e tére n.
 TIZENKILENCEDIK FEJEZET

ÚRIEMBEREK ÉS TOLVAJOK

Már késő volt, a mikor Denna és én elha gyt u k az Eoliant,

az utcák elné pt el e n e d t e k . A távolból heg e d ű s z ó hallatsz ot t ,
lovak pat áj a kopogot t a mac s k a k öv ö n.
– Szóval melyik kavics alatt bujkált ál? – kérd ez t e .
– Csak a szoká s o s alatt – mon dt a m , azut á n esze m b e
jutott vala mi. – Te jöttél el az Egyet e m r e , hogy
me gl á t o g a s s ? Abba a nagy, szögle t e s épüle t b e , amel yn e k
olyan a szag a , mint a kőszé nfü s t é .
Denna me gr á z t a a fejét. – Fogal ma m se m lenne , hol
kere s s el e k. Olyan az a hely, mint egy útve sz t ő. Ha ne m
talállak az Ankerb e n , kifogyt a m a szer e n c s é b ől. –
Kíváncsi a n néze t t rá m. – Miért?
– Valaki beállított, és eng e m kere s e t t – felelte m és
legyint e t t e m . – Azt mon dt a , egy varáz s e s z k öz t adt a m el
neki. Azt gondolt a m, talán te voltál az.
– Nemr é g kere s t el e k – mond t a . – De sos e m e mlít et t e m
túlte n g ő varáz s o d a t .
Elhallgat t u n k. Nőtt között ü nk a csen d. Csak arra tudt a m
gondolni, ahog y kart karb a öltve sét ált Ambros e- zal. Nem
akart a m több e t tudni erről, ugya n a k k or ne m bírta m má s r a
gondolni.
– Elme nt e m , hogy me gl á t o g a s s a l a k a Szürke Ember b e n
– mon d t a m , csak hogy me g t örje m a közénk telep e d e t t
hallgat á s t . – De már elköltözt él.
Bólintott. – Kellin és én egy kicsit össz ek a p t u n k .
– Remél e m, se m mi komoly. – A nyak a felé intet t e m. –
Látom, mé g me gv a n az éksz e r.
Szórakoz ot t a n me g é rint e t t e a könnyc s e p p alakú
sma r a g d o t . – Nem. Se m mi szörnyű. Azt me g kell adni, hogy
Kellin konz erv a tív. Ha egysz e r ajánd é k o t adot t, akkor az a
tied. Azt mon dt a , ez a szín illik hozzá m, és tarts a m me g a
fülbev alók a t is. – Felsóhajtot t . – Jobba n érez n é m ma g a m ,
ha ne m lenne olyan nagylelkű. Mégis örülök, hogy
me gv a n n a k . Egyfajt a biztons á gi hálót jelent e n e k.
Könnye b b é teszik az élet e m e t , ha ne m hallok egyh a m a r a
patrón u s o m r ól.
– Te mé g re mé n yk e d s z , hogy hallasz róla? – kérd ez t e m .
– Azok utá n, a mi Trebonb a n törté nt ? Azok utá n, hogy
me g s z a kítot t a veled a kapcs ola t ot , és több mint egy
hóna pj a hírét se m hallott a d?
Denna vállat vont. – Ő ilyen. Mondt a m neke d, hogy
titokt ar t ó. Nála ne m furcs a, hogy hossz a b b időkre eltűnik.
– Van egy bar á t o m, aki igyekszik neke m patrón u s t
találni – mond t a m . – Neked is kere s h e t .
Rám néze t t, a tekint e t e kifürké s z h e t e tl e n volt. – Igazá n
kedve s tőled, hogy szerint e d különb e t érde ml e k, de ne
fára dj. Jó hango m van, de se m mi több. Ki fizetne egy félig
képz e t t zené s z t, akinek mé g hang s z e r e sincs e n ?
– Akárki, akinek van füle a hallás hoz – felelte m. – Akárki,
akinek van sze m e a látás h oz.
Denna lesütöt t e a sze m é t , a haja elborítot t a az arc át,
akár egy függöny. – Kedve s vagy – mond t a halka n. A keze
furcs á n, idege s e n moz got t .
– Mi volt a baj Kellinnel? – kérde z t e m , hogy
biztons á g o s a b b vizekr e kor má n yo z z a m a besz élg e t é s t .
– Túl sok időt töltött e m látog a t ó úrie mb e r e k
szórakozt a t á s á v a l – felelte szár az o n.
– El kellett volna ma g ya r á z n o d neki, hogy én távolról
se m eml ék e z t e t e k úrie mb e r r e – mon dt a m . – Ez talán
lecsillapított a volna. – Tudt a m, hogy ne m én jelent e m a
problé m á t . Neke m csak egysz e r sikerült me gl á t o g a t n o m
Denn á t . Talán Ambros e járt hozzá? Nagyon könnye n el
tudt a m képz elni a dísze s szalonb a n . A roha d t kalap
hanya g ul lóg egy szék tá ml áj ár ól, miközb e n Ambros e
csokolá d é t iszik, és viccek e t me s él.
Denna elfintorodo t t . – Főképp e n Geoffrey- t
neh e z m é n ye z t e – mond t a . – Látha t ól a g cse nd e s
ma g á n yb a n kellett volna csücs ülnö m a dobozká m b a n ,
a míg el ne m jön, hogy me gl á t o g a s s o n .
– Hogy van Geoffrey? – kérde z t e m udvaria s a n . – Sikerült
az agyá b a plánt ál ni egy má s o dik gondol a t o t ?
Azt várt a m, hogy fölneve t, de csak sóhajtot t. – Sikerült,
de egyik se m vala mi jó gondol a t. – Megcsóv ált a a fejét. –
Azért jött Imré b e , hogy hírnev e t szer ezz e n a vers eivel,
ehelye t t az ingét is elve szt e t t e szer e n c s e j á t é k o n .
– Ilyes mi t már hallott a m – mond t a m . – Gyakr a n
me g t ör t é nik az Egyet e m e n .
– Ez csak a kezd e t volt – folyta t t a . – Termé s z e t e s e n úgy
gondolt a , hogy vissza n ye ri a pénz é t . Először a zálogh á z b a
me n t . Aztán kölcsönk é r t , és azt is elve szít e t t e . – Legyint e t t .
– Igazs á g szerint ezt ne m játszot t a el. Vala mi kurva
zseb elt e ki. Előadt a a síró özve gye t .
Meglep e t t e n nézt e m rá. – Micsoda ?
Denna rá m sandítot t, aztá n vállat vont. – Egysz e r ű fogá s
– mon d t a . – Fiatal nő áll a zálogh á z előtt vörösr e sírt
sze m m e l , azt á n, ha vala mi gazd a g emb e r arra jár,
elma g ya r á z z a neki, misz erint azért jött a város b a , hogy
eladja a jegygyűr űj é t . Pénzr e van szüks é g e az adók miat t,
vagy hogy fizess e n az uzsor á s n a k . – Türel me tl e n ül
legyint e t t . – A részlet e k ne m fontos a k. Az a fontos, hogy
a mikor eljutott a város b a , me gk é r t valaki má s t , hogy tegye
zálogb a a gyűrűt helye t t e . Mert ő ter m é s z e t e s e n ne m ért
az alkudoz á s h o z . – Megállt egy zálogh á z kiraka t a előtt, és
gyá sz o s képe t vágot t. – Azt hitte m, bízha t ok benn e ! –
mond t a . – De ő zálogb a csa pt a a gyűrűt, azt á n elszel elt a
pénzz el! És a gyűrű mos t ott van bent! – Színpa di a s a n a
kiraka tr a mut a t o t t .
– Viszont! – folyta t t a Denna , és föle melt e az ujját. –
Szere nc s é r e a lator az érté k e töre d é k é é r t adt a el a gyűrűt.
Családi öröks é g, legalá b b negyv e n talent u m o t ér, de a
zálogos csak négyé r t kínálja. – Közelebb lépe tt, kezé t a
melle mr e tett e , és tágr a nyílt, könyör gő sze m m e l néze t t föl
rá m. – Ha me g v á s á r ol n á a gyűrűt, legalá b b húsz é r t
adh a t n á n k tová b b! Rögtön me g a d n á m a négy talent u m o t !
– Hátralé p e t t , vállat vont. – Hát így törté nt .
Elkomor od t a m . – De mi ebb e n a csalá s? Rögtön lebukik,
a mint belé p e k a becs ü s h ö z.
Denna a sze m é t forgat t a . – Ez ne m így működik.
Mege gye z ü n k, hogy holna p délbe n találkozu nk. Mire én
ideér e k, te már me gv e t t e d a gyűrűt, és elme n t é l vele.
Hirtelen me g é r t e t t e m . – Te pedig elfelez e d a pénzt a
zálogos s al?
Megver e g e t t e a válla m. – Tudta m, hogy előbb- utóbb
rájössz.
Megleh e t ő s e n üze mbizt os n a k tűnt, egy dolog
kivét el év el. – Úgy tűnik, ehh e z egy me g bízh a t ó, mé gis
tiszte s s é g t e l e n zálogosr a van szüks é g e d .
– Ez igaz – isme r t e el. – Mindazon ált al rendsz e rint
beválik. – A szoms z é d zálogh á z ajtajár a mut a t o t t . Jelzés e k
soroz a t a volt rajta, a melye t könnye n össz e lehet e t t
téve s z t e ni a fest é k véletle n s z e r ű karcolá s aiv al.
– Ó! – Egy fél pillana tig habozt a m , majd azt mon dt a m : –
Tarbe a n b a n az ilyen jelzés azt jelent e t t e , hogy eze n a
helye n biztons á g g a l el lehet adni… – a me gf el elő
eufe miz m u s t kere s g él t e m – …kéte s módo n szerz e t t
tárgya k a t .
Denna ne m mut a t t a , hogy me gl e p n é a vallomá s o m .
Csak me gr á z t a a fejét, rá mu t a t o t t a jelekr e, és végigh úz t a
rajtuk az ujját. – Ez azt jelenti: „Megbízha t ó tulajdono s .
Nyitott az egysz e r ű b b trükkökr e. Osztozik is.” – Megné z t e
az ajtóker e t többi rész é t és a cég ér t. – Szó sincs
orgaz d a s á g r ól.
– Sose m tudt a m, hogy olvas s a m ezek e t – ismer t e m el.
Rás a n dít ot t a m , és vigyáz t a m, hogy ne legye n elítélő a
hango m. – És te azért tudod, hogya n műkö dik, mert ?
– Könyvb e n olvast a m – felelte gúnyos a n . – Mit gondolsz,
honn a n tudo m?
Tovább me n t , követt e m .
– Rendsz e rint ne m játszok özve gye t – mon dt a , mint h a
utólag jutna az esz é b e . – Ehhez túl fiatal vagyok. Rám az
anyá m hagyot t gyűr űt. Vagy a nagya n yá m . – Vállat vont. –
Lehet változt a t ni a tört é n e t e n asze rint, mit érzünk
me gf el előn e k az adott pillana t b a n .
– Na és mi van, ha az úrie mb e r becs ül e t e s ? – kérd ez t e m .
– Mi van, ha felbukka n délbe n, hogy segíts e n ?
– Ez ne m túl sűrűn törté nik me g – felelte, és elhúzt a a
száját. – Vele m csak egysz e r es e t t me g. Teljes e n
me g d ö b b e n t e m . Most már a tulajjal együt t felkész ülünk
erre az ese t r e . Szíves e n me g v á g o k olyan kapzsi disznók a t ,
aki ki akar n a k haszn ál ni egy fiatal lányt. De ne m vesz e m el
a pénz é t ann a k, aki tényl e g segít e ni akar. – Arca
me gk e m é n y e d e t t . – Ellent é t b e n azzal a kurváv al, aki
Geoffrey- t zseb elt e ki.
– Ő vissza m e n t délbe n?
– Termé s z e t e s e n – bólintot t. – Vitte neki a pénzt. „Ne m
kell visszafizet ni e, leánya s s z o n y. Menjen, me n t s e me g a
csalá di tanyá t !” – Denn a belet úr t a hajá b a , és az égr e
néz e t t . – Egy tanyá t! Ennek aztá n se m mi ért el m e ! Miért
lenne egy gazd á n é n a k gyé m á n t nyaklá nc a ? – Rám néze t t.
– Miért ilyen hülyék a kedve s e mb e r e k a nőkhöz?
 – Geoffrey ne m e s e m b e r – felelte m. – Nem írhatot t volna
haz a?
– Sose m volt jó viszonyb a n a csalá dj áv al – mond t a . –
Most pedig mé g rossz a b b a kapcs ola t . Az utolsó levélbe n
egy fillért se m kapot t, csak a hírt, hogy az anyja bet e g.
Vala mi me g ü t ö t t a hangj á b a n . – Hogyho g y bet e g? –
kérd ez t e m .
– Bete g. – Denna ne m néz e t t föl. – Nagyon bet e g. És
Geoffrey ter mé s z e t e s e n már eladt a a lovát, és ne m
eng e d h e t t e me g ma g á n a k a hajóut a t . – Ismé t sóhajtot t. –
Mintha csak egy borzal m a s Tehlin- drá m á t nézn él! A Tévút,
vagy vala mi haso nló!
– Ha ez a helyz e t, nincs má s dolga, mint a negye dik
felvoná s végé n bet é v e d ni egy te mplo m b a – mond t a m . –
Imádkoz ni fog, okul a lecké ből, és élet é n e k hátr al évő
rész é t tiszt a és eré n ye s fiúként éli le.
– Máské p p végződöt t volna, ha tőle m kér tan á c s o t . –
Bosszús a n legyint e t t . – De ne m, utóla g jött elmon d a ni,
hogy mit csinált. A céh e s uzsor á s ne m volt hajland ó
hitelezni több é , erre mit tett?
A gyo mr o m össz e r á n d ul t. – Elme nt egy ga ele t h e z –
mond t a m .
– És mé g boldog a n me s élt e neke m! – Denn a csügg e d t e n
néz e t t rá m. – Mintha végr e kiutat talált volna ebből a
zűrzav a r b ól! – Megborzon g o t t . – Menjünk be ide. – Egy kis
parkr a mut a t o t t . – Ma éjjel jobba n fúj a szél, mint
gondolt a m.
Letet t e m a koboz tokját, és kibújta m a köpe n ye m b ől. –
Tess é k, én me gv a g yo k nélküle.
Denna egy pillana tig minth a tiltakoz ni akart volna, aztá n
ma g á r a teríte t t e a köpe n yt . – És mé g azt mond o d , hogy
ne m vagy úrie mb e r – dorgált.
– Nem vagyok – erősít e t t e m me g. – Csak tudo m, hogy
illatos a b b lesz, ha rajta d volt.
– Aha – mon dt a bölcs e n. – Után a elado d egy
illatsz e r b olt n a k, és egy vagyon t kere s el rajta.
– Végig ez volt a terve m – ismer t e m el. – Ravasz és
bonyolult terv. Tudod, én inkább tolvaj vagyok, mint
úrie mb e r .
Leültünk egy padr a egy szélcs e n d e s helye n. – Azt
hisze m, elveszt e t t é l egy kapcs o t – mon dt a .
Lenézt e m a koboz tokjár a. A kesk e n ye b b vége tátogo t t ,
a zár ne m volt sehol.
Felsóhajtot t a m , és gépie s e n a köpe n ye m egyik belső
zseb e felé nyúlta m.
Denna halk hangot adot t ki. Se m mi erős e t , csak elaka d t
a lélegz e t e a csodálkoz á s t ól. Hirtele n felnéz e t t rá m, a
sze m e tágr a nyílt, söt é t e n csillogott a holdfényb e n .
Visszar á n t o t t a m a keze m, mint h a tűz ége t t e volna me g,
és dado gv a bocs á n a t o t kért e m.
Denna halka n neve t ni kezde t t . – Hát ez kínos – mon dt a
halka n.
– Elnéz é s t! – me n t e g e t ő z t e m sietve. – Nem
gondolkodt a m . Van ott egy kis drót, a mely mos t me g t e s zi
a zár helye t t.
– Ó! – mon dt a . – Hát persz e . – A keze becs u s s z a n t a
köpe n y alá, majd átnyújtot t egy dar a b drótot.
– Elnézé s t – ismé t el t e m.
– Csak me gl e p ő d t e m – mon dt a . – Nem olyan típus n a k
tartot t al a k, aki előze t e s figyel me z t e t é s nélkül mar okr a kap
egy hölgye t .
Zavar t a n bá mul t a m a kobozt, és hogy elfoglalja m
ma g a m vala mivel, átfűzt e m a drótot a kapoc s után mar a d t
lyukon, aztá n jó erős e n me g c s a v a r t a m .
– Igazá n szép koboz – mon dt a Denn a egy hossz ú, né m a
pillana t után.
– De ez a tok egy roncs. – A koboz teljes e n kivérez t e t e t t
– mon d t a m . Felnézt e m , minth a váratl a n ul esz e m b e jutott
volna vala mi. – Megva n! Megkér e m Geoffrey- t, hogy adja
me g neke m a gael e t nevé t! Akkor két tokot is
me g e n g e d h e t e k ma g a m n a k !
Játékos a n me gl e g yi nt e t t , én pedig közele b b húzódt a m
hozzá a padon.
Egy pillana tig cse nd b e n voltunk, azt á n Denna lenéz e t t a
kezér e , és me gis m é t e l t e azt a különös mozd ul a t o t , amel ye t
többsz ör látt a m tőle a besz élg e t é s alatt. Csak mos t jötte m
rá, hogy mit csinál. – A gyűrűd! Mi törté nt vele?
Furcs á n néze t t rá m.
– Amióta ismerl ek, volt egy gyűrűd – ma g ya r á z t a m . –
Ezüst, halvá nyk é k kővel.
A homloká t ráncolt a. – Tudo m, hogy néz ki. Hogy vett e d
észre ?
– Mindig hordt a d – felelte m. Igyeke z t e m közö mb ö s
hango n besz élni, minth a ne m isme r n é k mind e n t , a mi vele
kapc s ol a t o s . Mintha ne m isme r n é m a szoká s á t , hogy az
ujján forgat t a , ha szorong ot t vagy belefel e dk e z e t t a
gondola t ai b a . – Mi tört é n t vele?
Lesütöt t e a sze m é t . – Egy ifjú úrie mb e r n é l van – mon d t a .
– Aha – felelte m. Nem tudt a m me g állni, hogy hozzá ne
tegye m : – Kinél?
– Kétle m, hogy… – Elhallga t ot t , aztá n felnéz e t t rá m. –
Tulajdonk é p p e n ismer h e t e d . Ő is az Egyet e m r e jár.
Ambros e Jakis.
A gyo mr o m hirtele n me g t elt savval és jéggel.
Denna má sf el é néz e t t . – Van benn e vala mi nyer s
vonz erő – ma g ya r á z t a . – Valójáb a n több a nyers e s é g , mint
a vonz erő. Mégis… – Vállvonog a t v a elhallga t o t t .
– Érte m – mon dt a m . – Bizonyá r a komoly az ügy.
Denna me gl e p e t t pillant á s t vet e t t rá m, aztá n elöntöt t e
az arcá t a felisme r é s , és neve t é s b e n tört ki. Megrázt a a
fejét, és heve s e n inte g e t e t t .
– Ó, ne m! Jaj, iste n e m , deho g y! Se m mi ilyes mi.
Néhá n ys z or me gl á t o g a t o t t . Elme nt ü n k egy színhá z b a .
Elhívott tánc olni. Figyele mr e méltó a n könnyű a lába.
Mély lélegz e t e t vett, majd sóhajtot t. – Az első est e
nagyo n kedv e s volt. Még viccelt is. A má s o dik est e már
kevé s b é volt kedve s . – Össz e s z űk ült a sze m e . – A har m a dik
est é n tolakodó lett, és utá n a elromlot t a k a dolgok. Azért
kellett kiköltöznö m a lakoszt ályo m b ól a Vaddisznófőb e n ,
mert folyvá s t beállított mind e nf él e csec s e b e c s é v e l és
vers s el.
Mérhe t e tl e n me gk ö n n ye b b ül é s öntöt t el. Napok óta
először érezt e m úgy, hogy tele tudo m szívni a tüdő m e t
leve gőv el. Már nagyo n készülődöt t benn e m a mos olyg á s ,
de leküzdöt t e m , mer t attól félte m, olyan széle s r e
siker e d n e , a mitől tökéle t e s e n hibba n t n a k látsz a n é k .
Denna rá m sandítot t. – Meglepő, me n n yir e has onlít első
látásr a a pima s z s á g és a ma g a biz t os s á g . És ő bőkez ű volt
és gazd a g, ami kelle me s kombin á ció. – Föle mel t e gyűrűtl e n
kezé t. – Meglazult a foglalat a gyűr ű mö n , és azt mond t a ,
me gj a vítt a tj a.
– Feltesz e m , miut á n a dolgok elro mlot t a k, már
koránt s e m volt nagyl elkű.
Újabb fanyar mos oly jelent me g piros ajkán. –
Koránt s e m .
– Talán tehe t e k vala mit – mon dt a m . – Ha a gyűrű fontos
szá mo d r a .
– Fontos – mond t a Denn a , és őszint é n néze t t rá m. – De
mit tenn él? Emléke z t e t n é d rá, mint egyik úrie mb e r a
má sik a t , hogy méltós á g g a l és tiszt ele t t el bánjon egy
hölggyel? – A sze m é t forga t t a . – Sok szer e n c s é t !
Rára gyo g t a t t a m a legelbűvölőb b mos olyo m a t . Már
me g m o n d t a m neki az igaz at: ne m vagyok úrie mb e r . Tolvaj
vagyok.
 HUSZADIK FEJEZET

SZESZÉLYES SZÉL

A követk e z ő est e az Arany Póniba n talált, amel y a

legjobb kocs m a az Egyet e m felőli oldalon. Kifinomult
konyh á v al, kiváló istállóval és gyakorlott a n hajbókoló
sze m él yz e t t el dics ek e d h e t e t t . Olyan elsőr e n d ű intéz m é n y
volt, a melye t csak a leggaz d a g a b b diákok eng e d h e t t e k
me g ma g uk n a k.
Termé s z e t e s e n ne m oda b e n t volta m. A tető söté t
árnyé k á b a n kuporogt a m , igyek ez t e m ne m foglalkozni a
ténn yel, hogy a mit tenni készülök, az jócská n túl van a
Méltatla n Viselke d é s hat ár á n . Ha rajtak a p n a k , amint épp e n
betörök Ambros e lakoszt ályá b a , kéts é g t e l e n ül kicsa p n a k .
Tiszta őszi éjszak a volt, erős e n fújt a szél. Ez részint
előnyös , részint hátr á n yo s . A levelek zúgá s a elnyo mj a apró
moz dul a t ai m nesz é t , viszont tarth a t ok tőle, hogy
köpe n ye m csapko d á s a felhívja ma g á r a a figyel me t .
Egysz e r ű volt a tervünk. Becsú sz t a t t a m Ambros e ajtaja
alá egy névt el e n, lepec s é t el t levele t, a mely kacérkodv a
kért légyott o t Imréb e n . Wil írta, mivel Sim és én úgy
döntöt t ü n k, hogy neki van a legnőie s e b b kézírás a .
Kockáz a t o s kime n e t el ű vállalkoz á s volt, de arra
tippelt e m, hogy Ambros e beka pj a a horgot. Jobb lett volna,
ha valaki sze m él ye s e n ter eli el a figyel mé t , de minél
keve s e b b e n tudt a k a dologról, ann ál jobb volt.
Megkér h e t t e m volna Denn á t , hogy segíts e n , de azt
akart a m, hogy me gl e p ő djö n, amikor átnyújto m neki a
vissza sz e r z e t t gyűrűt.
Wil és Sim őrködt e k, Wil a nagyt e r e m b e n , Sim a
sikátor b a n , a háts ó ajtón ál. Az volt a dolguk, hogy tuda s s á k
vele m, mikor hagyja el Ambros e az épület e t . Ami enn él is
fontos a b b , riaszt h a t n a k , ha Ambros e vissza t é r n e , mielőtt
befejezn é m a szoba átkut a t á s á t .
A jobb zseb e m b e n kétsz e r erős e n me gr á n d ul t a
cserfa g ally. Egy pillana t múlva me gi s m é t l ő d ö t t a jelzés.
Wilem tuda t t a , hogy Ambros e elha g yt a a foga dót.
 A bal zseb e m b e n nyírfaá g volt. A foga dó háts ó ajtajá t
figyelő Simmo n n á l volt a párja. Egysz e r ű, hat é ko n y
jelzőre n d s z e r , ha az e mb e r elégg é isme ri a szimp a t e tik á t .
Óvatos a n leere s zk e d t e m a mer e d e k tető súlyos
cser e p ei n. Még tarbe a ni ifjúkoro mb ól tudt a m , hogy a
cser é p hajla mo s me gr e p e d ni és elcsúsz ni, a mitől az e mb e r
elve szti az egye n s úl yá t .
Elérte m a tető szélét, amel y tizenöt lábnyir a volt a
földtől. Nem épp e n szédítő mer e d é l y, de több mint elég,
hogy az e mb e r eltörje a lábát vagy a nyak á t . Keske n y,
cser e p e k k el burkolt eres z futott végig az e mel e ti ablaks or
alatt. Össze s e n tíz ablak volt, ebből a közé ps ő négy
Ambros e lakoszt álya .
Néhá n ys z or beh ajlított a m az ujjaima t , hogy ellazíts a m
őket, azt á n végiga r a s z olt a m az eresz e n.
A lénye g az, hogy az e mb e r arra összpo n t o sít s o n, amit
csinál. Ne nézz e n a földre. Ne nézz e n hátr a. Ne törődjön a
világg al, abb a n bízva, hogy az is me g t e s zi neki ezt a
szíves s é g e t . Ezért vett e m köpe n yt . Ha észr e v e s z n e k is,
ne m látnak több e t egy söt é t árnyé k n ál, a melye t lehet e tl e n
azonosít a ni. Remélh e t ől e g.
Az első ablak söt é t volt, a má s o diko n be volt húzva a
függön y. De a har m a di kb a n fény der e n g e t t . Habozt a m . Ha
valakine k olyan világos a bőre, mint az enyé m, ann a k ne m
ajánla t o s éjszak a ben é z ni egy ablakon. A söté t b e n úgy
világít az arc a, akár a telehold. Nem kockázt a t t a m me g,
hogy ben é zz e k, inkább kotorá s z t a m a zseb ei m b e n , a míg
me g ne m talált a m a Fisheryből szár m a z ó óndar a b o t ,
a melye t addig csiszolta m, amíg tükörn e k haszn ál h a t t a m .
Ennek a segíts é g é v e l leste m be az ablakon.
Odab e n t néh á n y tompít ot t fényű lámp a világított me g
egy akkor a balda c hino s ágya t , mint az én egé s z szob á m az
Ankerb e n . Az ágy ne m volt üre s. Aktív tevé k e n ys é g folyt
benn e . Mi több, a mezt el e n végt a g o k szá m á b ól ítélve két
e mb e r n é l több tevé k e n yk e d e t t . Sajnos, az ónda r a b kicsi
volt, és ne m látha t t a m át teljes s é g é b e n a jelen e t e t , pedig
több érdek e s dolgot tanulh a t t a m volna.
Rövid ideig fontolga t t a m , hogy vissz a m e g y e k , és a
má sik irányból igyeksz e m közelíte ni Ambros e szob áj á h oz ,
de hirtele n feltá m a d t a szél, elsodort a a levelek e t a
kövez e t e n , és eng e m is igyek e z e t t leránt a ni a kesk e n y
ere szről. Dobogó szívvel úgy döntöt t e m , hogy elme g ye k az
ablak előtt. Úgy sejte t t e m , a benti ekn e k fontos a b b dolga
volt, mint hogy a csillagok a t bá mulják.
A köpe n ye m csuklyájá t az arco mb a húzt a m, a szélét a
fogai m m a l tartva takar t a m el az arco m, így a keze m
szab a d mar a d t . Vakon ara szolt a m el az ablak előtt, közbe n
a füle m hegye z t e m , hogy ne m fedez t e k- e föl. Hallott a m
néh á n y me gl e p ő zajt, de úgy tűnt, egyik se m vele m
kapc s ol a t o s .
Ambros e első ablak á b a n bonyolult mint ájú, színe s üveg
pomp á z o t t . Csinos, de ne m arra való, hogy kinyiss á k. A
követk e z ő tökélet e s volt: széle s, kétsz á r n yú ablak.
Köpenye m egyik zseb é b ől előhúzt a m egy rézdrót ot, és
azzal forgat t a m el az egysz e r ű zárat.
Mivel az ablak ne m nyílt ki, rájött e m, hogy Ambros e
fölszer elt e t e t t egy rete s z t is. Ez hossz ú perc e kig tartó,
trükkös munk á t adot t, amel ye t fél kézzel kellett
elvé g e z n e m , csakn e m teljes söt é t b e n . Szer e n c s é r e a szél
legalá b b erre a kis időre elcsitult.
Elhúzt a m a ret e s z t , de az ablak mé g mindig ne m nyílt.
Ambros e üldöz é si má ni áj á t átkozv a kere s t e m a har m a dik
zárat. Legalá b b tíz percig tartot t a kere s é s , mire rájött e m,
hogy az ablak egys z e r ű e n beszor ult.
Néhá n ys z or me gr á n g a t t a m , a mi ne m volt olyan könnyű,
mint amilye n n e k hangzik. Gondolh a tj á t ok, hogy kívülre
ne m szer elt e k kilincse t . Végül túlsá go s a n bele m e l e g e d t e m ,
és túl nagyo t rántot t a m rajta. Az ablak felpat t a n t , a súlyo m
hátr ar á n t o t t . Oldalra dőlte m az eres z e n, küzdöt t e m az
ösztön ei m ellen, a melye k sürg e t t e k , hogy lépjek hátr a, és
nyerje m vissza az egye n s úl yo m, mert tudt a m, se m mi nincs
alatt a m , csak tizenöt lábnyi űr.
Ismerit e k az érzé s t, a mikor az e mb e r túlsá go s a n
hátr a d ől a két lábon billegő szék é n, és az borulni kezd?
Ilyes mi t érezt e m , de beleke v e r e d e t t az önvá d és a
halálfélele m is. Hadon á s z t a m , de tudt a m, hogy ez se m
segít. Elmé m hirtele n kiürült a pániktól.
A szél me n t e t t me g. Éppe n akkor kezd e t t fújni, a mikor
ott billegt e m a tető szélé n, és elég erős e n lökött me g
ahhoz, hogy vissz a n ye rj e m az egye n s úl yo m a t . Egyik
csapkod ó keze m elka pt a az immá r nyitott ablakot.
Kétsé g b e e s e t t e n igyeke z t e m befelé, ne m érde k elt,
mekkor a zajt csapok.
Ahogy bejutot t a m az ablakon, legug golt a m és zihálta m.
A szíve m csak akkor kezd e t t nor mális a n verni, amikor a
szél elkapt a az ablakot, és bevá g t a a feje m fölött. Ettől
ismé t me gria d t a m .
Elővett e m varáz sl á m p á m a t , a kapc s olót homál yo s r a
állított a m. A kesk e n y fénycsík végigsö p ör t a szobá n.
Kilvinnek igaz a volt, amikor tolvajlá mp á n a k nevez t e . Az
ilyesfajt a ólálkodá s h o z tökéle t e s e n me gf el el.
Az út több mérföld Imréig és vissza. Abban bízta m, hogy
Ambros e lesz olyan kívánc si, és vár mini mu m egy félórát a
titkos csodálór a. Normális körül mé n ye k között egy gyűrű
mér e t ű tárgy me g k e r e s é s e legalá b b egyn a pi munk a . De
úgy sejt et t e m , hogy Ambros e- nak esz e ágá b a n se m volt
elrejt e ni. Fejéb e n me g se m fordult a lopás gondol a t a .
Afféle csec s e b e c s é n e k vagy trófe á n a k tekint e t t e .
Módsz er e s e n átkut a t t a m Ambros e lakoszt ályá t . A gyűrű
ne m volt se m a komód o n, se m az éjjeliszekr é n ye n . Nem
volt az aszt al egyik fiókjáb a n se m, és az öltözői tálcá n se m,
a melye n az éksz e r eit tartot t a . Nem volt zárha t ó
éksz e r d o b o z a , csak egy tálca, amel ye n hanya g ul odav e t e t t
tűk, gyűr űk és láncok heve rt e k.
Minde nt ott hagyt a m , ahol volt. Amivel ne m akaro m azt
mond a ni, hogy ne m fordult me g a feje mb e n , hogy
kifoszto m a fattyút . Néhá n y éksz e r é b ől kifizeth e t t e m volna
egyé vi tandíja m a t . Ez azonb a n ütközöt t volna a terve m m e l ,
a mely szerint beh a t olok, me gk e r e s e m a gyűrűt és
távozo m. Eddig ne m hagyt a m nyo mo t ma g a m utá n, és úgy
sejte t t e m , hogy Ambros e , ha egyált al á n észre v e s zi a
hiányt, egysz e r ű e n föltét el ezi, hogy elha g yt a a gyűrűt.
Tökélet e s bűnt é n y: nincs gya n ú, nincs üldözé s, nincs e n e k
követk e z m é n y e k .
Mellesle g közis me r t e n neh é z elpa s s z olni éksz er e k e t egy
olyan kisváros b a n , mint Imre. Ennél sokkal könnye b b lett
volna vissza n yo m o z ni, hogy tőle m ere d.
Sose állított a m, hogy szent emb e r vagyok, már p e di g
Ambros e lakoszt ályá b a n reng e t e g alkalo m aka dt a
helyt el e n k e d é s r e . El is eng e d t e m ma g a m . Miközbe n a
zseb eit kutat t a m át, néh á n y varr á s t me g g ye n gí t e t t e m , így
jó es ély volt rá, hogy a nadr á gj a hátul végigr e p e d , a mikor
legköz el e b b székr e vagy lóra ül. Meglazítot t a m a
ké mé n ys z el e p karját, hogy egy idő utá n kiess e n, és az
egé s z szoba me g t elje n füstt el, miközb e n Ambros e
igyekszik visszar a k ni a helyér e .
 Éppe n azt igyek e z t e m kitalálni, mit tegye k azzal a
bőszítő tollas kalapp al, a mikor a cserfa g ally vadul,
me gr á n d ul t a zseb e m b e n . Ugrott a m egye t . Megint
me gr á n d ul t, és éles patt a n á s s a l kett é t ör t . Cifrán
káro mk o d t a m az orro m alatt. Ambros e legföljebb húsz
perc e me h e t e t t el. Mi hozt a vissza ilyen ha m a r ?
Lekapc s olt a m a lámp á m a t , és a köpe n ye m zseb é b e
dugt a m . Átosont a m a má sik szobá b a , hogy
kime n e k ül h e s s e k az ablakon át. Dühítő, hogy ennyi
veszkőd é s b e került a bejut á s , és máris távozno m kell, de
a me d di g Ambros e ne m jön rá, hogy valaki betört a
lakoszt ályá b a , addig egysz e r ű e n visszajöh e t e k egy má sik
éjjel.
De az ablak ne m nyílt ki. Kemé n ye b b e n nyo mt a m ,
találga t v a , hogy akkor szorult- e be, amikor a szél bevá g t a .
Ekkor észr ev e t t e m , hogy vékony rézpá n t fut végig az
ablakp á r k á n y belső rész é n. A homál yb a n ne m tudt a m
elolva s ni a sygaldryt , de a mint me gl á t t a m , tudt a m, hogy
védel e mr e szolgál. Ez me g m a g y a r á z t a , miért ért haza
Ambros e ilyen korá n. Tudta, hogy valaki betört hozzá. Mi
több, a legjobb védősz e r k e z e t e k ne mc s a k figyel me z t e t n e k
a beh a t olór a , de zárva tartják az ajtót vagy az ablakot,
hogy a tolvaj ne me n e k ül h e s s e n .
Az ajtóhoz roha nt a m , a köpe n ye m zseb é b e n turkált a m,
vala mi hossz út és vékonya t kere s t e m , a mivel eltö mh e t t e m
a zárat. Se m mi me gf el előt ne m találta m, így felkapt a m egy
tollat az íróaszt alról, bele nyo m t a m a kulcslyukb a , aztá n
ke mé n ye n oldalra rántot t a m , így a fém tollvég beletör t a
zárba. Egy pillana t t al későb b me g h allott a m a csikorg á s t ,
ahogy Ambros e prób álja kinyitni az ajtót, tapog a t ó zik és
káro mk o dik, amikor ne m me g y bele a kulcs.
Addigra én már az ablakn ál volta m. Végigfutt a t t a m a
lámp á m fényé t a rézcsíkon, és rúnák a t mor mol t a m . Elég
egys z e r ű ügy volt. Haszn ál h a t a tl a n n á tehe t t e m azzal, hogy
kitörlök néh á n y kötő rúná t, azut á n kinyito m az ablakot, és
elme n e k ülök.
Visszasi e t t e m a napp alib a, és fölkapt a m az aszt alról a
papírvá g ó kést, de siett e m b e n felborítot t a m a tintat a r t ó t .
Éppe n kezdt e m volna kikapa r ni a rúnák a t , a mikor rájött e m,
hogy ostob a s á g lenne . Minde n futób e t yá r betör h e t
Ambros e- hoz, de azokn a k a szá m a , akik elégg é isme rik a
sygaldr yt ahhoz, hogy egy védő szala got tönkr e t e g ye n e k ,
jóval alacs on ya b b . Akár a neve m e t is belevé s h e t n é m az
ablakk e r e t b e .
Eltartott egy pillana tig, amíg össz e s z e d t e m a
gondola t ai m a t , azut á n vissza t e t t e m a papírvá g ó kést az
aszt alr a, és felállított a m a tinta t a r t ó t . Visszat é r t e m az
ablakhoz, és alapo s a b b a n me gvizs g ált a m a hossz ú
rézcsíkot. Könnyű vala mit tönkr e t e n ni, de me g é r t e ni
neh e z e b b .
Mindez kétsz e r e s e n igaz, a mikor halljuk az ajtó mög ül a
zörgé s t és a recs e g é s t , me g ann a k a káro mk o d á s á t , aki
szab a d d á próbálja tenni a zára t.
Ekkor csönd lett a folyosón, ami mé g riasztób b volt.
Végre sikerült me gf ejt e n e m a védőig é t , a mikor több láb
dobog á s a hallatsz ot t kintről. Háro mf el é bontot t a m az
elmé m e t , az Alaromr a összpon t o sít ot t a m , és az ablakn a k
dőlte m. Keze m- lába m kihűlt, miközb e n test e m hőjével
tá ma d t a m a védő képle t e t , és közbe n igyek e z t e m ne m
elve szt e ni a feje m e t , mert hango s puffan á s s a l vala mi
neh é z csapó d o t t az ajtón a k.
Az ablak kinyílt, át m á s z t a m a csíkon, ki az ere szr e . Ismé t
az ajtón a k csapó d o t t vala mi, hallott a m a repe d ő fa éles
reccs e n é s é t . Még így is éps é g b e n elme n e k ül h e t t e m volna,
de mikor jobb lábbal kilépt e m az ereszr e , az egyik cser é p
eltört a súlyo m alatt. A lába m me g c s ú s z o t t , két kézzel
kapa s z ko d t a m az ablakp á r k á n yb a , hogy me g t a r t s a m
ma g a m .
Feltá m a d t a szél, beleka p o t t a nyitott ablakb a , és a
feje m felé csapt a . Fölkapt a m a karo m, hogy védje m az
arco m, ezért az ablak a könyökö m e t talált a, amel y kitört e
az egyik kis üvegl a p ot . Az üté s t ől oldalra dőlte m, a jobb
lába m végk é p p kicsúszot t alóla m.
Miután úgy tűnt, ne m mar a d t válasz t á s o m , úgy
döntöt t e m , hogy mé g az lenne a legjobb, ha lees n é k a
tetőről.
Ösztönös e n , vadul kapkodt a m . Levert e m mé g néh á n y
cser e p e t , mielőtt me gr a g a d t a m az ere sz szélét. Nem
találta m fogás t rajta, de lelas s ult a m és me g p ö r d ült e m , így
ne m a feje mr e vagy a hát a mr a érkez t e m . Arccal lefelé
est e m, mint a ma c s k a .
Csak épp e n a ma c s k a lába egyfor m a hossz ú. Négyk é zlá b
érte m földet. A keze m csak sajgot t, de a térde m , a mely a
mac s k a k ő n e k csapó d o t t , annyir a fájt, mint mé g soha
se m mi rövid élet e m sorá n. A fájdalo m me gv a kítot t ,
hallott a m, hogy me g n yikk a n o k, mint a kutya, a melyb e
beler úg t a k.
Egy má s o d p e r c c el későb b súlyos, vörös cser e p e k zápor a
hullott mellé m. A zöme össz e t ör t a kövez e t e n , de az egyik
eltalált a a tarkó m a t , egy má sik a könyökö m e t , amitől az
egé s z alkaro m elzsibb a d t .
Nem pocs é kolt a m időt a gondolkod á s r a . A törött kar
me g g yó g yul, de ha kicsa p n a k az Egyet e m r ől, oda ne m
jutok vissza. A feje mr e húzt a m a csuklyá m a t , és talpr a
par a n c s olt a m ma g a m a t . Egyik keze m m e l fogt a m a
csuklyá t , neho g y lecsús s z o n, majd sántikált a m néh á n y
lépé s t, a míg az Arany Póni eres z e alá került e m, ahol már
ne m lehe t e t t látni a fenti ablakból.
Aztán futott a m, futott a m, futott a m…

Óvatos sántikál á s utá n me g é r k e z t e m a házt e t ők ö n a

szob á mi g, és be m á s z t a m az ablakon. Lass a n me n t , de
ne mig e n volt választ á s o m . Nem vonulha t t a m el mind e n ki
előtt az ivóba n, csa pzot t a n , bicegv e , olyan külsővel, mint
aki épp e n mos t ese t t le a tetőről.
Miután lélegz e t h e z jutott a m , és egy dara big szidt a m
ma g a m a t mind e nf él e eszelős idiótá n a k, szá mb a vett e m
sérülé s ei m e t . A jó hír az volt, hogy ne m tört el egyik lába m
se m, de szá mo s látvá n yo s véral áfut á s t szer ez t e m a
térdei m alá. A cser é p, a mely fejen talált, egy puklit hagyot t
ma g a után, de ne m vágt a me g a bőrö m e t . A könyökö m
tomp á n lükte t e t t és sajgott, de a keze m már ne m volt
érzék e tl e n.
Kopogt a t t a k. Egy pillana t r a me g d e r m e d t e m , azt á n
me g m a r k ol t a m a zseb e m b e n lévő nyírfa á g a t , egy gyors
köté s t mor molt a m , és előre- hátr a rántot t a m a gallyat.
Csodálkozó hang hallatsz ot t a folyosóról, amit Wilem
halk neve t é s e követ e t t . – Ez ne m vicce s! – mond t a Sim. –
Enge dj be!
Megt e t t e m . Simmo n leült az ágy szélér e, Wilem a
székr e, az aszt al mellé. Bezárt a m az ajtót, és leülte m az
ágy má sik oldalár a. A szob a akkor is zsúfolt mar a d t , amikor
mindnyáj a n ültünk.
Egy pillana tig komor a n bá mult uk egym á s t , azt á n
me g s z ól alt Simmo n. – Úgy tűnik, Ambros e ma est e
rajta üt ö t t egy tolvajon a szob áj á b a n . A fickó inkább
kiugrot t az ablakon, hogy ne kapják el.
Kurtán, hu mor t al a n ul fölneve t t e m . – Nem sokon múlott.
Már csakn e m kint volta m, amikor az ablak neke m
csapó d o t t . – Félsze g e n intet t e m. – Lelökött a tetőről.
Wilem me gkö n n ye b b ül t e n sóhajtot t. – Azt hitte m, én
rontott a m el a köté s t.
Rázta m a feje m. – Megka p t a m a figyel me z t e t é s t . Csak
ne m volta m olyan óvatos , mint kellett volna.
– Miért jött vissza ilyen korán? – kérde z t e Simmo n , és
Wilemr e néze t t. – Hallott ál vala mit, a mikor be me n t ?
– Nyilván ne m találta túl nőies n e k a kézírás o m a t –
mond t a Wilem.
– Védőköt é s volt az ablakb a n – mond t a m . – Valószínűle g
össz e volt kötve egy gyűrűv el vagy akár miv el, a mit
ma g á n á l tart. Vélhetőle g azonn al jelzett, mihelyt
kinyitott a m az ablakot.
– Elintézt e d ? – kérd ez t e Wilem.
Rázta m a feje m.
Simon a nyak á t nyújtog a t t a , hogy jobba n láss a a karo m.
– Jól vagy?
Követt e m a tekint e t é t , de ne m látta m se m mi t . Aztán
me g h ú z o g a t t a m az inge m e t , és rájött e m, hogy odar a g a d t a
karo m hát uljához. Egyéb fájdal mai m mellet t észr e se m
vett e m.
Óvatos a n lehúzt a m ma g a m r ól az inget. A könyök e
rongyo s és vére s volt. Káromko d t a m , mint a zápor e s ő,
mert össz e s e n négy inge m volt, a melyből mos t egy
tönkr e m e n t .
Igyeke z t e m me g n é z ni a seb e t , de ha m a r o s a n rájött e m,
hogy az e mb e r ne m látha t be a saját könyök e alá,
bár m e n n yir e szer e t n é is. Végül kinyújtott a m a karo m a t ,
hogy Simmo n sze m ü g yr e vehe s s e .
– Nem nagy ügy – mon dt a , kéthüv el yk n yir e tartv a
egym á s t ól az ujjait. – Csak egy vágá s , az is alig vérzik. A
többi csak karcolá s. Mintha csúnyá n felhorzs olt a d volna.
– Rám ese t t egy tetőc s e r é p – mond t a m .
– Szer e n c s e fia – morogt a Wilem. – Ki má s esh e t le egy
tetőről úgy, hogy me g ú s s z a pár karcolá s s al?
– A térdei m e n akkor a véraláfut á s o k vann a k, mint egy-
egy alma – mond t a m . – Akkor leszek szer e nc s é s , ha holna p
tudok járni. – Pedig valahol mélye n tudt a m, hogy igaza
van. A cser é p, amel y a könyökö m e t talált a, el is törhe t t e
volna a karo m a t . A törött cser e p e k széle néh a olyan éles,
mint a kés. Ha má s k é p p e n talál el, csontig vágh a t o t t volna.
Gyűlölö m a cser é p t e t ő k e t .
– Nos, lehet e t t volna rossz a b b is – mon dt a Simmo n,
miközb e n felállt. – Gyerünk a Medicá b a , és raga s s z u n k
össz e tége d.
– Kraem, dehog y! – szólalt me g Wilem. – Nem me h e t a
Medicáb a . Meg fogják kérd ez ni, ne m jött- e oda valaki
seb e s ül t.
Simon vissz a ült. – Hát persz e – mon d t a lanyh a
önut ál a t t al. – Tudt a m. – Végign éz e t t . – Legalá b b ne m
sérült él me g se m mi olyan helye n, ahol látha tj ák.
Wilemr e pillantot t a m . – Te ne m bírod a vért, ugye?
Kicsit sértődö t t e n néze t t rá m. – Nem mon d a n á m… –
Tekint e t e a könyökö mr e vándorolt, és a söté t cealdi bőré n
is látszot t, hogy elsá p a d t egy kicsit. A szája vonallá
keske n ye d e t t . – Igen.
– Jó. – Elkezdt e m csíkokr a szagg a t ni elrongyolódot t
inge m e t . – Gratulálok, Sim. Tábori orvoss á lépte tl ek elő. –
Kihúzta m egy fiókot, sebv a rr ót ű t , belet, jódot és egy kis
fazék libazsírt vett e m elő.
Sim a tűre sandítot t, aztá n tágr a nyílt sze m m e l néze t t
rá m.
A legsz e b b mos olyo m m a l viszonozt a m a pillant á s á t . –
Nem neh é z. Közbe n majd besz él e k.

A padlón ülte m, karo m a t a feje m fölé emelve , miközb e n

Simmo n mos t a , varrt a és beköt öt t e a könyökö m.
Csodálkoz á s o m r a me s s z e ne m volt olyan finnyá s , mint
gondolt a m. A keze sokkal óvatos a b b és biztos a b b volt,
mint sok diákna k a Medicán, akik pedig egyfolyt á b a n ezzel
foglalkozn a k.
– Akkor hát mindh á r m a n itt kártyá z t u n k egé s z éjjel? –
kérd ez t e Wil, és célzato s a n ne m néze t t felé m.
– Jól hangzik – bólintot t Sim. – Mondh a t n á n k , hogy én
nyert e m?
– Nem! – tiltakozt a m . – Az e mb e r e k biztos a n látták Wilt a
Póniba n. Ha hazud u n k, okvetle n ül elkap n a k.
– Ó – hüm m ö g ö t t Sim. – Akkor hát mit mond u n k?
– Az igaza t. – Wilre mut a t t a m . – Te a Póniba n voltál a
nagy zűrzav a r b a n , aztá n idejött él, hogy neke m is elme s é l d.
– Az aszt alkár a mut a t t a m , amel ye n szersz á m o k , rugók és
csav a r ok voltak szét sz órv a . – Én me g m u t a t t a m neke d a
zenélőór á t , a melye t találta m, te pedig taná c s ok a t adt ál,
hogya n javíts a m me g.
Sim csalódot t n a k tűnt. – Ez ne m hangzik vala mi
izgal ma s a n .
– Minél egysz e r ű b b egy hazug s á g , ann ál jobb – mon dt a m
és fölállta m. – Ismé t köszönö m mindk e t t ő t ö k n e k.
Borza szt ó a n végződ h e t e t t volna, ha ne m vigyáz t ok rá m.
Simmo n fölállt, kinyitott a az ajtót. Wil is föltáp á s z k o d o t t ,
de ne m fordult me g, hogy távozzon. – Furcs a pletyk á t
hallott a m az éjjel – mond t a .
– Érdeke s ? – kérd ez t e m .
Bólintott. – Nagyon. Azt hallott a m, hogy több é ne m
kötözköds z egy bizonyos befolyá s o s arisztokr a t á v al. El is
csodálkozt a m , hogy végr e úgy döntöt t él, ne m herg el e d
tová b b az oroszlá nt.
– Eredj már, Wil! – mond t a Simmo n . – Ambros e ne m
oroszlá n! Habzó szájú vesz e t t kutya , aki me g é r d e mli, hogy
agyonv e rj é k!
– Jobba n eml ék e z t e t egy dühös me dv é r e – jegye z t e me g
Wilem. – Te pedig el vagy szánv a rá, hogy égő ágg al
böködd.
– Hogy mon d h a t s z ilyet? – kérde z t e indulato s a n Sim. –
Két éve, amiót a könyvt á r o s , mikor nevez e t t má s n a k , mint
moc sko s bugrisn a k? És amikor eng e m majdn e m
me gv a kítot t azzal, hogy össz e k e v e r t e a sóima t ? Ki tudja,
hogy Kvothe szerv ez e t é b ől mikor ürül ki a szilva mér g e…
Wil föle melt e a kezé t, bólintá s s al mut a t t a , hogy
mélt á n yolja Simmo n érveit. – Tudo m, hogy mind e z igaz,
épp e n ezért mond t a m az előbb azt az ostob a s á g o t . Puszt á n
azt akart a m, hogy me g é r t s e t e k . – Rám néze t t. – Ugye,
tisztá b a n vagy vele, hogy jócská n túlme n t é l a hat ár o n a
Denn a leányz ó miatt?
 HUSZONEGYEDIK FEJEZET

DARABMUNKA

Éjszaka annyir a fájt a térde m , hogy alig bírta m aludni.

Így, a mikor az ablako m előtt fakulni kezd e t t az ég, ne m
erőlködt e m tová b b, felöltözt e m, és kínos lass ús á g g a l
elvá ns z or o g t a m a város szélér e, hogy rágnivaló fűzfakér g e t
kere s s e k . Útközbe n szá mo s új, izgal ma s véraláfut á s t
találta m ma g a m o n , a melye kr ől az éjjel mé g fogal ma m se m
volt.
A járás kínsz e nv e d é s volt, mé gis örülte m, hogy a hajnali
söté t s é g b e n járkálh a t ok, amikor az utc ák mé g üre s e k.
Biztos, hogy óriási pletyk a kerek e dik az esti kala m a jk á b ól
az Arany Póniba n. Ha bárki me gl á tj a , amint sántikálok,
ne m lesz túl neh é z levonni a me gf el elő követk e z t e t é s t .
Szer e n c s é r e a járás enyhít e t t e a mer e v s é g e t a
lába m b a n , a fűzfakér e g pedig elvett e a fájdalo m élét. Mire
a nap felkelt, már elég jól érezt e m ma g a m ahhoz, hogy
me gj el e nj e k az e mb e r e k között. Így hát a Fisher yb e
indulta m, háth a vége z h e t e k pár órányi dar a b m u n k á t
hala dó szimp a t e tik a előtt. Pénzt kellett kere s n e m a
követk e z ő sze m e s z t e r r e , me g kellett adno m Devinek a
kölcsönt, és hol volt akkor mé g a sebköt öz ő pólya és az új
ing!

Jaxim ne m volt a Raktár b a n , a mikor me g é r k e z t e m , de

ismer t e m az ott tartózkod ó diákot. Egysz err e érkezt ü nk az
Egyet e mr e , kis ideig egym á s mellett aludt u nk a Mewsb e n.
Kedvelt e m. Nem tartozot t a ne me s e k közé, akik csalá djuk
rangjá n a k és pénz é n e k köszön h e t ő e n vígan átlust álkodt á k
az iskolát. Az ő szülei gya pjúk e r e s k e d ő k voltak, és
dolgozott, hogy előt er e m t s e a tandíját.
– Azt hitte m, Basil, hogy a múlt sze m e s z t e r b e n E'lir
lett él! Mit kere s el a Rakt ár b a n ? – kérd ez t e m .
Kissé elvörösö d ö t t zavar á b a n . – Kilvin rajtak a p o t t ,
a mikor vizet öntött e m a savhoz.
Szigorú arcc al csóvált a m a feje m. – Ez ellenk ezik a
rend e s eljárá s s al, E'lir Basil – mon dt a m egy oktávv al
mélye b b hango n. – Egy kéz mű v e s n e k mind e nr e vigyáz nia
kell.
Basil elvigyorod ot t . – Tökélet e s e n utánz o d. – Kinyitott a a
nyilvánt a r t á s t . – Mit adjak?
– Most nincs erő m dar a b m u n k á n á l kifino mult a b b
dolgokhoz – mond t a m . – Mi lenne…
– Várj! – szakított félbe Basil, és össz e vo n t sze möl dökk el
nézt e a nyilvánt a r t á s t .
– Mi van?
Felé m fordított a a könyv e t , me g m u t a t t a . – Van egy
beje gyz é s a neve d mellet t.
Megnéz t e m . Az volt odaírva Kilvin saját os , gyer m e t e g
mac s k a k a p a r á s á v a l, ceruz á v al: „Re'lar Kvothé n a k se
nyer s a n ya g , se szersz á m . Küldjét e k hozzá m. Klvn.”
Basil együt t érző pillant á s t vet e t t rá m. – Ez a víz a
savb a n – csipkelődöt t szelíde n. – Te is me gf el e d k e z t él róla?
– Bár így lenne – felelte m. – Akkor legalá b b tudn á m,
hogy mi folyik itt.
Basil idege s e n körülnéz e t t , azut á n előre h aj olva, halka n
azt mond t a :
– Figyelj, me gint látt a m azt a lányt.
Butá n bá mult a m rá. – Mi?
– Azt a lányt, aki tég e d kere s e t t itt – súgt a . – Azt a fiatal
lányt, aki a vörös hajú varáz slót kere s t e , akitől amul e t t e t
vás ár olt.
Lehunyt a m a sze m e m , és me g d ör g ölt e m az arco m a t . –
Visszajött?
Ez az utolsó, amir e mos t szüks é g e m van.
Basil me gr á z t a a fejét. – Nem jött be – mon dt a . –
Legalá b bi s, ame n n yir e én tudo m. De látt a m párszor
odakint ácsorog ni az udvar on. – Fejével a Fishery déli
kijárat a felé bökött.
– Szóltál valakine k? – kérd ez t e m .
Basil mélye n me g b á n t v a néze t t rá m. – Nem tenn é k
veled ilyet – mon dt a . – De besz élh e t valaki má s s al. Tényleg
me g kellene szab a d ul n o d tőle. Kilvin lángot okád a
gondola t t ól, hogy amul e t t e k e t árusít a s z .
– Nem árusítot t a m – felelte m. – Fogal ma m sincs, hogy ki
lehe t. Külsőre milye n?
 – Fiatal – vont vállat Basil. – Nem cealdi. Mintha világos
haja lenne. Kék, csuklyá s köpe n yt visel. Megprób ált a m
oda m e n ni hozzá, hogy besz éljek vele, de rögtön elfutot t.
Megvak a r t a m a homloko m. – Hát ez re me k.
Basil együt t érzőe n vállat vont. – Gondolt a m,
figyel me z t e tl e k. Ha be is jön, és után a d érde klődik,
szólno m kell Kilvinnek. – Bocs á n a t k é r ő pofát vágott. –
Sajnálo m, de már így is elég bajo m van.
– Megért el e k – mond t a m . – Köszönö m, hogy
figyel me z t e t t é l.

Amikor belépt e m a műh el yb e , azonn al feltűnt a különös

világítá s. Az első dolgo m az volt, hogy felnézz e k, háth a
Kilvin egé s zít e t t e ki újabb lámp á s s a l a gere n d á k között
lógó üve gg ö m b ö k ser e g é t . Remélt e m, hogy egy új
világítót e s t okozza a változ á s t . Kilvin mindig e mb e r e v ő
kedvé b e n volt, ha vala m el yik lámp áj a vára tla n ul
elsöt é t e d e t t .
Végign éz t e m a gere n d á k o n , de egye tl e n söté t lámp á t
se m látta m. Percnyi töpre n g é s utá n jötte m rá, hogy a keleti
fal alacso n y ablak ain bes üt a nap, azért má s a fény.
Rende s körül mé n ye k között csak későb b jötte m dolgozni.
A műh ely szint e kísért e ti e s e n kihalt volt eze n a korai
órán. Az üres, élett el e n ter e m, ahol alig néh á n y diák
szorgos ko d o t t , a furcs a fény és Kilvin vára tla n hívás a
me gl e h e t ő s szorong á s t gerjesz t e t t benn e m , miközb e n
kere s z t ül m e n t e m a ter me n a ma giszt e r irodája felé.
A korai óra ellenér e az iroda sarká b a n álló kis kohó már
jól fel volt fűtve. Forrós á g csapo t t me g, a mikor me g állt a m
a nyitott ajtób a n . Jóleset t a mele g a kinti, kora téli hűvös
utá n. Kilvin hátt al állt neke m, és fárad h a t a t l a n ul dolgozott
a fújtatóv al.
Hangos a n kopogt a m az ajtófélfán, hogy felhívja m
ma g a m r a a figyel mé t . – Kilvin me s t e r! Csak egy kis
anya g o t akart a m vét elez ni a Raktár b a n . Vala mi gond van?
Kilvin felé m pillantot t. – Re'lar Kvothe. Egy pillana t.
Gyer e be.
Belépt e m az irodá b a , és becs ukt a m a súlyos ajtót. Ha
baj van, jobb, ha senki ne m hallja.
Kilvin mé g egy hossz ú percig dolgozott a fújtatóv al.
Akkor jötte m rá, hogy ne m fémko hó t fűt, han e m egy kis
üve gko h ó t , amikor kivett belőle egy hossz ú csöve t . Ügye s
moz dul a t t al kihúzot t a cső végé b ől egy olvadt üvegc s o m ó t ,
és elkezdt e felfújni az üveg b u b o r é k o t .
Egy perc utá n az üveg elve szt e t t e nar a nc s s zí nű izzás á t .
– Fújtató – mond t a rá m se nézve, és vissza d u g t a a csöve t a
ke me n c e szájá b a .
Siett e m eng e d el m e s k e d ni . Egye nle t e s üte m b e n
fújtatt a m addig, amíg az üve g ismé t nara n c s s zín b e n izzott.
Kilvin intet t, hogy álljak le, kihúzt a a csöve t, egy újabb
hossz ú percig forga t t a , és fújta a bubor é ko t , a míg akkor a
ne m lett, mint egy sárg a di n n ye .
Újra vissz a d u g t a a ke me n c é b e , én pedig kéré s nélkül is
fújtatt a m. Mire har m a d s z o r is me gi s m é t e l t ük az eljárá s t ,
úszt a m a verejt é kb e n . Már bánt a m, hogy becs uk t a m Kilvin
ajtajá t, de annyi időre se m akart a m otth a g yni a fújtatót,
a me n n yi b e az ajtónyit á s került volna.
Kilvin mint h a észr e se m vett e volna a hős é g e t . Az
üve gb u b or é k akkor a lett, mint a feje m, azut á n akkor a, mint
egy úritök. De a mikor ötödször került ki a cső a kohóból, és
a ma gisz t e r fújni kezdt e , a gömb levált a cső végér ől,
leere s z t e t t , és a padlór a hullott.
– Kist, crayle, en kote! – káro mk o d o t t dühös e n Kilvin.
Földhöz csa pt a a fémc s öv e t , amel y éles e n cse nd ült a
kőpa dlón. – Kraemet brevetan Aerin!
Igyeke z t e m ma g a m b a fojtani a vára tla n neve t h e t n é k e t .
Siaru tudá s o m ne m volt tökéle t e s , de úgyszólvá n
bizonyo s r a vehe t t e m , hogy Kilvin azt mond t a : Hogy miért
nem baszódsz meg Úrnapján!
A me dv efor m a me s t e r egy hossz ú percig állt, és a
padlón heve rő üve g e t bá mult a . Aztán nagyo t fújt
mér g é b e n , levett e a sze mü v e g é t , és rá m néz e t t .
– Háro m készlet szinkroniz ált har a n g , rézből – mon dt a
bevez e t ő helye t t. – Egy csa p és zár, vasból. Négy
hőcs a t or n a , vasból. Hat ónszifon. Huszonk é t kétsz e r e s
ke mé n ys é g ű üveg s e r p e n yő és különböző dara b m u n k á k .
Azoknak a tárgya k n a k a listája volt, amel ye k e t ebb e n a
sze m e s z t e r b e n készíte t t e m a Fisheryb e n . Egysz e r ű
tárgya k, amel ye k e t vissza tudt a m adni a Rakt ár n a k, a
gyors profit érde k é b e n .
Kilvin rá m szeg e z t e söt é t sze m é t . – Tetszik neke d ez a
munk a , Re'lar Kvothe?
– Ezek a munk á k elég könnyű e k, Kilvin me s t e r –
felelte m.
– Te mos t már Re'lar vagy – mon d t a , és a hangj a súlyos
volt a sze mr e h á n yá s t ól. – Beér e d azzal, hogy tétle nk e dj, és
játékok a t készíts lust a gazd a g o k n a k? – kérde z t e . – Ezzel
akarod tölte ni az időde t a Fisheryb e n ? Könnyű munk á v al?
Érezt e m, hogy a verejt é k kibugg ya n a haja m tövé n, és
lesiklik a hát a m o n . – Valahog y ne m mer e k kockáz t a t ni –
mond t a m . – Magiszt er s é g e d ne m különös e b b e n helye s el t e
azoka t a változt a t á s o k a t , a melye k e t a kézilá mp á m o n
végr e h aj t ot t a m .
– A gyáv a besz él így – felelte Kilvin. – Sose m hagyo d el a
ház a t, mer t egysz e r me g d o r g á l t a k? – Rám néze t t. – Ismé t
me gk é r d e zl e k. Hara ng ok. Öntvé n ye k . Tetszik neke d ez a
munk a , Re'lar Kvothe?
– Tetszik a gondola t , Kilvin me s t e r , hogy ki tudo m fizetni
a követk e z ő sze m e s z t e r tandíját. – A verejt é k az arco mo n
pat a kz ot t. Próbált a m letörölni az inge m ujjával, de az már
lucskos volt az izzadt s á g t ól. Az iroda ajtajár a sandítot t a m .
– És ma g a a munk a ? – kérd ez t e halka n Kilvin. Verejték
gyöng yöz ö t t söté t homloká n, de má s k ülön b e n ne m látszot t
zavar ni a hős é g.
– Legyek őszint e , Kilvin me s t e r ? – kérd ez t e m kissé
szédülve.
Kissé mint h a me g s é r t ő d ö t t volna. – Minde n dolog közül
az őszint e s é g e t becs ülö m a legtöb br e , Re'lar Kvothe.
– Az igazs á g az, hogy nyolc fedélze ti lámp á s t
készíte t t e m a múlt évbe n, Kilvin me s t e r . Ha mé g egye t kell
csinálno m, lehe t, hogy össz e s z a r o m ma g a m az unalo mt ól.
Kilvinből kiböffent vala mi, ami neve t é s lehe t e t t , aztá n
széle s e n rá m mos olyg ot t. – Jól van. Ezt kell érez nie egy
Re'larn a k. – Vasta g ujjával rá m bökött. – Okos vagy, ügye s
a keze d. Nagy dolgoka t várok tőled. Nem rabsz olg a m u n k á t .
Csinálj vala mi okos dolgot, és ne m csak egy lámp a árát
kere s e d me g vele. Biztos a n több e t , mint a dara b m u n k á v a l .
Ezt hagyd az E'lirekne k. – Lenéző e n intet t a műh elyr e nyíló
ablak felé.
– Igyeksz e m , Kilvin me s t e r – mon dt a m . A hango m
furcs á n szólt a füle mb e n , távoli, fényt el e n volt. –
Mege ng e di, hogy kinyiss a m az ajtót? Hogy bejöhe s s e n egy
kis friss leve gő.
Kilvin bele e g ye z ő e n mor got t , én pedig tett e m egy lépé s t
az ajtó felé. De a lába m rogya d o z o t t , a feje m széd ült.
Megtá nt or o d t a m , és kis híján arcr a est e m a padlón, de
sikerült me gk a p a s z k o d n o m a munk a a s z t al szélé b e n , így
csak térdr e roska dt a m .
Iszonyú fájdalo m hasított belé m, a mikor zúzott térd e m a
padlób a csa pó d o t t . De ne m ordított a m föl és ne m
jajgat t a m. A fájdalo m is olyan távoli volt.

Összez a v a r o d v a tért e m ma g a m h o z , a szá m szár az volt,

mint a fűrész por. A sze m e m csipá s volt, a gondol a t ai m
olyan lomh á k, hogy csak egy hossz ú perc után isme r t e m
föl a leve gő jellegz e t e s fertőtle nítősz a g á t . Ezek szerint, azt
is hozzáv é v e , hogy mezt el e n ül feksze m egy takaró alatt, a
Medicán vagyok.
Elfordított a m a feje m. Sötét orvosi köpe n yt és kurta,
szőke hajat látta m. Megnyu g o d v a süpp e d t e m bele a
párn á b a . – Szervus z, Mola – károgt a m .
Felé m fordult, és komolya n néz e t t rá m. – Szervus z,
Kvothe – üdvözölt hivat alos hango n. – Hogy érze d ma g a d ?
Még mindig ködös volt az agya m , gondolkod n o m kellett.
– Zavaro s a n – felelte m. Aztán hozzá t e t t e m : – Szomj a s a n .
Mola hozott egy pohar a t , és segít e t t az ivásb a n . Az ital
éde s és sűrű volt. Sokáig tartott me ginn o m, de mire
végez t e m , félig- me d di g emb e r n e k érezt e m ma g a m .
– Mi törté nt ? – kérd ez t e m .
– Elájultál a Műhelyb e n – felelte. – Kilvin ma g a hozott
ide. Komolya n me gi ndító volt. Úgy kellett elkerg e t n e m .
Fülig elpirult a m a gondola t r a , hogy a hat al m a s
ma gisz t e r ma g a hurcolt végig az Egyet e m utcáin. Olyan
lehe t t e m a karjaiba n, mint egy rongyb a b a . – Elájulta m?
– Kilvin elma g ya r á z t a , hogy egy átforrós o d o t t szob á b a n
voltál – felelte Mola. – Átizzadt a d a ruhá d a t . Facs ar ni
lehe t e t t . – Mutatt a kupa c b a n heve rő inge m e t - nadr á g o m a t
az aszt alon.
– Hőgut a ? – kérde z t e m .
Mola föle melt e a kezé t, hogy hallga s s a k . – Neke m is ez
volt az első diagnóziso m – mon dt a . – Közelebbi vizsgál a t
utá n úgy döntöt t e m , hogy ablakból végr e h aj t ot t éjszak ai
ugrá s akut ese t é b e n szenv e d s z . – Szúrós a n néz e t t rá m.
Borzasz t ó zavar b a jötte m. Nem azért, mer t csakn e m
mezt el e n volta m, han e m a sze mb e ö tl ő sérülé s e k miatt,
a melye k e t akkor szer ez t e m , a mikor leest e m az Arany Póni
tet ejé ről. Az ajtó felé sandítot t a m , és me gk ö n n ye b b ül t e n
látt a m, hogy zárva van. Mola óvatos a n se m mi t m o n d ó
arcc al figyelt.
– Látta má s is? – kérde z t e m .
A fejét rázt a. – Forgal m a s napu nk van.
Kicsit me g n yu g o d t a m . – Ez is vala mi.
Komor a n néz e t t . – Ma regg el Arwyl utasít á s t adot t, hogy
mind e n gya n ú s sérülé s t jelent s ü n k. Nem titok, miért.
Ambros e ma g a ajánlott föl tekint élye s jutal ma t ann a k, aki
segít elfogni egy tolvajt, aki betört a lakoszt ályá b a , és
ellopot t szá mo s érté k e s tárgya t , köztük egy gyűr űt,
a melye t az anyja adott neki a halálos ágyá n.
– A roha d é k! – fortya n t a m föl. – Se m mi t ne m lopta m el!
Felvont a a sze möl dök é t . – Csak így? Se m mi taga d á s ?
Se m mi… se m mi ?
Hossz a n kifújta m a levegőt, igyeke z t e m uralkod ni
indulat ai mo n . – Nem fogo m me g k é r d őj el e z ni a szelle mi
képe s s é g e i d e t . A vak is látja, hogy ne m lépcsőr ől est e m le.
– Mélyet lélege z t e m . – Nézd, Mola. Ha bárkinek elmon d o d ,
eng e m kicsa p n a k . Se m mi t ne m lopta m el. Megt e h e t t e m
volna, de ne m tett e m me g.
– Akkor miért… – Habozot t, nyilvánv aló a n
kényel m e t l e n ül érezt e ma g á t . – Mit csinált ál?
Felsóhajtot t a m . – Elhisze d, ha azt mond o m , hogy egy
bar á t o m n a k tett e m szíves s é g e t ?
Rava sz ul néz e t t rá m zöld sze m é v e l. – Úgy tűnik,
mos t a n á b a n szíves s é g e k b e n utazol.
– Én… micsod a ? – kérd ez t e m . Agya m túl lomh a volt
ahhoz, hogy követ ni tudja m.
– Amikor legut ób b itt jártál, égé s s e l és füst mé r g e z é s s e l
kezelt el ek, miut á n Felát kihozt a d a tűzből.
– Ó – felelte m. – Az ne m igazá n szíves s é g volt. Akárki
me g t e t t e volna.
Mola fürké sző pillant á s t vete t t rá m. – Ugye, ezt te
tényl e g elhisz e d? – Picit me gc s óv ált a a fejét, aztá n fölvett
egy kartonla p o t , és néh á n y sort írt, vélhet ől e g a kezel é si
jelent é s t . – Nos, én szíves s é g n e k tekint e m. Fela és én
együt t laktunk, a mikor mé g újak voltunk. Akár mit hiszel is,
ne m sok emb e r tett e volna me g.
Kopogt a t t a k. – Bejöhe t ü n k? – kérde z t e Sim a folyosóról.
Választ ne m is várva kinyitott a az ajtót, és be e n g e d t e
Wileme t , aki látha t ól a g rosszul érezt e ma g á t .
 – Hallottuk… – Sim elhallga t ot t, és Molához fordult: –
Ugye, ne m lesz se m mi baja?
– Se m mi – mon dt a Mola. – Amennyi b e n a hőmé r s é kl e t e
nor mális. – Elővett egy hőmé r ő t , és a szá mb a nyo mt a . –
Tudo m, hogy ez neh é z dolog szá mo d r a , de prób áld egy
perc e n át csukva tart a ni a szád.
Simmo n elvigyorodo t t . – Akkor kihasz n álo m az alkal ma t !
Hallottuk, hogy Kilvin négys z e m k ö z t besz élt veled, és
vala mit mut a t o t t , amitől elájult ál, mint egy sze m é r m e s
haja do n.
Csúnyá n nézt e m rá, de ne m szólta m.
Mola visszafor dult Wilhez és Simh e z. – A lába fájni fog
egy dar a big, de nincs mar a d a n d ó sérülé s. A könyök e is
rendb e n van, bár a varr á s elég pocs é k. Mi az ördögöt
csinált a t ok egyált al á n Ambros e szobáj á b a n , fiúk?
Wilem csak néz e t t rá söt é t sze m é v e l, és sztoikus a n
hallgat ot t.
Simmel ne m volt ilyen szer e n c s é m . – Kvothé n a k vissza
kellett szer e z ni e az imádo t tj a gyűr űj é t! – csiripelt e
vidá m a n .
Mola me gfor d ult, és indulato s a n néz e t t rá m. – Van bőr a
képe d e n a sze m e m b e hazud ni! – mond t a . A tekint e t e olyan
hide g és dühös volt, mint a ma c s k á é . – Még szer e n c s e ,
hogy ne m akart a d me gk é r d őj el e z ni a szelle mi
képe s s é g e i m e t me g satöb bi!
Mély lélegz e t e t vett e m, és kivett e m a hőmé r ő t a
szá mb ól. – A fene beléd, Sim! – mon dt a m mér g e s e n . – Egy
napo n majd me g t a ní t al a k hazud ni.
Sim sze m e ide- oda járt köztünk. Arca vörös volt a
fejvesz t e t t ré mül e t t ől me g a szégye n k e z é s t ől. – Kvothe
bele van esve egy városi lányb a – véde k e z e t t . – Ambros e
elvett e a lány gyűrűjé t, és ne m adt a vissz a neki. Mi csak…
Mola egy mozd ul a t t al félbesz a kít ot t a . – Miért ne m ezt
mond t a d ? – kérde z t e felhábor o dv a . – Minde nki tudja,
milye n Ambros e a nőkkel!
– Épp ezért ne m mond t a m – felelte m. – Úgy hangzik,
mint egy nagyo n kényel m e s hazug s á g . Arról ne m is szólva,
hogy se m mi közöd hozzá!
Megke m é n ye d e t t az arc a. – Még neke d áll feljebb,
a mikor…
– Elég. Hagyját ok abb a! – szólalt me g Wilem,
kizökke nt v e benn ü n k e t a vesz e k e d é s b ől. Molához fordult: –
Amikor Kvothé t behozt á k ájulta n, mit csinált ál először?
– Megnéz t e m a pupilláját, hogy nincs- e koponya s é r ül é s e
– felelte auto m a t ik u s a n Mola. – Mi a fene köze van enn e k
bár mi h e z ?
Wilem rá m mut a t o t t . – Nézd me g mos t a sze m é t .
Mola rá m néz e t t . – Sötét – mon d t a me gl e p e t t e n . –
Sötétz öld. Mint a fenyő á g .
Wil folyta t t a . – Ne vitatkozz vele, amikor így elsöt é t ül a
sze m e . Se m mi jó ne m sül ki belőle.
– Ez olyan, mint a csörgőkígyó hangj a – ma g ya r á z t a Sim.
– Inkább olyan, mint mikor felborzolódik a szőr a kutya
nyak á n – helye s bít e t t Wilem. – Mutatja, mikor fog har a p ni.
– Elme nt e k a pokolba, ahá n ya n vagyt ok! – mond t a m . –
Vagy pedig adjon valaki egy tükröt, hogy láss a m, miről
besz élt e k. Minde gy, ki lesz az.
Wil rá m se hed e rít e t t . – A mi kis Kvothé nk elég
pukka nc s , de ha van egy perc e, hogy lecsillapodjon,
felisme ri az igazs á g o t . – Sokat m o n d ó a n néze t t rá m. – Nem
azért dühön g, mert ne m bízik benn e d , vagy mer t
beugr a t t a d Sime t. Azért dühös, mert me g t u d t a d róla,
milye n mélys é gi g hajlandó leme n ni sza m á r b a , csak azért,
hogy impon áljon egy nőne k.
– Tudt a m, hogy ti is belek e v e r e d t e t e k – mond t a Mola
csep p n yi me n t e g e t ő z é s s e l. – Miután sülve- főve együt t
vagyt ok. – Megker ült e az ágya t , és bíráló sze m m e l nézt e
sérült könyökö m. – Melyikőtök varrt a ?
– Én – fintorgot t Sim. – Tudo m, hogy elég pocs é k.
– A pocs é k mé g nagy dicsér e t – mond t a Mola, és mé g
kritikus a b b a n nézt e a varrá s t. – Olyan, minth a a neve d e t
akart a d volna a bőrér e híme z ni, sok helye sír á si hibával.
– Szerint e m jól csinált a – felelte Wil, és a lány sze m é b e
néz e t t . – Tekintve, hogy nincs gyakorlat a , és hogy
koránt s e m esz m é n yi körül mé n ye k között segít e t t a
bar á tj á n a k .
Mola elpirult. – Nem így ért e t t e m – mon dt a gyors a n. –
Aki itt dolgozik, könnye n elfelejti, hogy ne m mind e n ki… –
Simhe z fordult. – Elnéz é s t .
Sim belet úr t vörössz ők e hajáb a . – Talán okta t h a t n á l
néh a – mond t a , és fiúsan elvigyorod ot t . – Talán holna p
délut á n ? Mikor hívha tla k me g egy ebé dr e ? – Remé n yk e d v e
néz e t t rá.
Mola a sze m é t forga t t a és sóhajtot t. Valahol a
bossz a n k o d á s és a derű között volt a hangja. – Jól van.
– Itt végez t e m – mon d t a Wil komor a n. – Távozo m.
Utálo m ezt a helye t .
– Kösz, Wil – mon d t a m .
Hanya g ul intet t, és becs ukt a az ajtót.

Mola bele e g ye z e t t , hogy kihagyj a gya n ú s seb ei m e t a

jelent é s é b ől, és mar a d az ere d e ti diagnózis n ál, a
hőgut á n á l. Tovább á felvágt a Sim öltés eit, újra kitisztítot t a
a seb e t , újra össz ev a r r t a és újra beköt öt t e . Nem volt
kelle me s élmé n y, de tudt a m , hogy az ő hozzá é r t ő kezét ől
gyors a b b a n me g g yó g yul ok.
Végül java solt a, hogy igyak sok vizet, aludja m ki
ma g a m , és azt tan á c s olt a , hogy a jövőbe n tartózkodj ak a
neh é z fizikai munk á t ól egy áthe v ült szobá b a n , egy napp al
azut á n, hogy leest e m egy tetőről.
 HUSZONKETTEDIK FEJEZET

ELCSÚSZÁS

Elxa Dal eddig a hala dó szimp a t e tik a elmél e t é r e tanított

a sze m e s z t e r b e n . Mennyi fényt lehe t létre hoz ni
tíztha u m n yi folya m a t o s hevít é s s e l, vas ese t é b e n ? Bazalt
es e t é b e n ? Embe ri test ese t é b e n ? Képlet e k e t , tábláz a t o k a t
ma g olt u nk, me g t a n ul t u n k szá mol ni kiterje szt e t t
négyz e t e k k el, szögn yo m a t é k k a l és össz e t e t t kisebbít é s s e l.
Rövide n, agys orv a s z t ó volt.
Ne érts e t e k félre. Tudo m, hogy ezek alapv e t ő fontos s á g ú
infor má ciók. Egysz e r ű dolog olya n köté s e k e t létre hoz ni,
a milye n e k e t Denn á n a k mut a t t u n k. De bonyolult a b b
dolgokn ál egy gyakorlott szimp a t e tiku s n a k me gl e h e t ő s e n
trükkös szá mít á s o k a t kell vége z ni e.
Ami az ener gi á t illeti, ne m sok különbs é g van aközöt t,
hogy me g g yúj t u nk egy gyert yá t , vagy faggyú t ó c s á v á
olvasztjuk. Az egye tl e n különbs é g az összpo n t o sít á s és az
irányít á s . Ha ott van előtt e d a gyert ya , könnye n me g y.
Ránéz el a kanócr a , és abb a h a g yo d a hő közlés é t , a mikor a
láng me gj el e nik. De ha a gyert ya negye d m é r f öld n yir e van,
vagy egy má sik szob á b a n , expon e n ci ális a n neh e z e b b az
összpo n t o sít á s és az irányít á s fennt a r t á s a .
És me g olv a d t gyert yá k n ál kelle m e tl e n e b b dolgok is
várh a t n a k egy figyel me tl e n szimp a t e tik u s r a . Denna a
legfont os a b b dolgot kérde z t e me g az Eolianb a n : „Hova lesz
a plusz ener gi a ?”
Wil elma g ya r á z t a neki, hogy az ener gi a egy rész e a
leve gő b e távozik, egy rész e kell a kapcs ola t fennt a r t á s á r a ,
a többi a szimp a t e tiku s test é b e me g y. Szaknyelv e n
„tha u mi k u s túltölté s”- nek hívják, de mé g Elxa Dal is hajlik
rá, hogy elcsúsz á s n a k nevezz e .
Majdne m mind e n évbe n előfordult, hogy egy olyan
szimp a t e tiku s , akinek erős volt az Alarja, de kevé s a
figyel me , akkor a hőt csator n á z o t t ma g á b a egy rossz lánc
miat t, hogy me g őr ült a láztól. Dal me s élt egy szélsős é g e s
es e tr ől, amikor egy hallga t ó n a k sikerült belülről kifelé
me gfőz nie ma g á t .
Ezt me g e mlít e t t e m Manet n e k egy napp al azut á n, hogy
Dal elme s é l t e az oszt ályb a n . Arra szá mít ot t a m , hogy
csatlakozik hozzá m egy kis egé s z s é g e s röhög é s erejéig, de
kiderült, hogy Manet mé g diák volt, a mikor az ese t
me g t ör t é n t .
– Olyan szag a volt, mint egy disznón a k – mon d t a
komor a n Manet. – Roha dt ügy. Termé s z e t e s e n sajnált uk,
de csak annyir a, a me n n yir e egy idiótát lehet. Egy kis
elcsúsz á s itt- ott, az e mb e r alig veszi észr e, de ez két
má s o d p e r c alatt legalá b b kétsz á z e z e r thau m o t csúszot t! –
A fejét csóvált a , és mer e v e n nézt e az ónt, a melye t vés e t t .
– Egy egé s z szárnya t bebü d ö sít e t t a Mainsbe n. Teljes évig
ne m lehe t e t t hasz n ál ni.
Nagyot nézt e m.
– A hőelcs ú s z á s me gl e h e t ő s e n gyakori dolog – folyta t t a
Manet. – Ami a kinetikai elcsúsz á s t illeti… – Elisme r ő e n
felvont a a sze möl dök é t . – Húsz évvel ezelőtt vala m e l yik
hibba n t El'the berúg ot t, és foga d á s b ól fel akart emel ni egy
trágyá s szeke r e t a Magiszt e r e k Rezide nci ájá n a k tet ej ér e .
Vállból leszak a d t a karja. – Ismé t az ón fölé hajolt, és egy
gondos a n kidolgozot t rúná t vés e t t bele. – Az ilyes mi h e z
mér e t e s ostob a s á g kell.
Másna p me gk ülön b öz t e t e t t figyele m m e l hallga t t a m Dalt.
Kegye tle n ül hajtot t minke t. Entha u pi a szá mít á s . A
boml á s távols á g á n a k kiszá mít á s á h o z szüks é g e s
grafikonok. Egye nl e t e k, a melye k leírják azoka t az
entrópikus kanya r ok a t , a melye k e t egy jól képz e t t
szimp a tis t á n a k kell leírnia, hogy me g é r t s e n egy csakn e m
ösztön s zint e n működ ő vala mit.
Dal ne m volt bolond. Átváltozt a t t a vers e n g é s s é az
oktat á s t , mielőtt me g u n t u k és felület e s s é váltunk volna.
Hőt kellett kinyer n ü n k különös forrás ok b ól, vörös e n izzó
vasból, jégkocká b ól, a saját vérünkb ől. A gyert ya g yúj t á s
távoli szob á k b a n volt a legkön n ye b b felad a t . Tucatn yi
egyfor m a gyert ya egyiké n e k me g g yújt á s a volt a neh e z e b b .
Meggyújt a ni egy ismer e tl e n helye n találha t ó gyert yá t ,
a melye t sos e láttunk… ez olyan, mint söt é t b e n
zsonglőrköd ni.
Voltak ponto s s á gi vers e n ye k . Rava sz s á gi vers e n ye k .
Összpon t o sít á si, irányít á si vers e n ye k . Két deká d utá n
oszt ályel ső volta m huszon h á r o m Re'lar közül. Fenton a
má s o dik helye n a nyak a m b a n liheg e t t .
Amilyen szer e nc s é m volt, az Ambros e szobáj á b a n tett
látoga t á s o m má s n a pj á n kezdt ü n k párb ajoz ni haladó
szimp a t e tik á n. A párb ajoz á s h o z szüks é g volt a koráb bi
vers e n ye k mind e n fortélyár a és fegyel m é r e , ráa d á s ul me g
kellett küzde ni egy má sik hallgat ó Alarjával.
Így teh á t , noha épp csak kijötte m a Medicá ból a hőgut a
utá n, lyukat olvaszt ot t a m egy távoli szob á b a n találha t ó
jégkock á b a . Noha már két éjszak a óta alig aludt a m
vala mit, pontos a n tíz fokkal emelt e m me g egy pint higan y
hőmé r s é kl e t é t . Lüktető zúzódá s ai m és bekötöt t karo m
viszke t ő, égő varr at ai ellenér e kett é t é p t e m a pikk királyt
úgy, hogy a pakli többi rész e me g se mocc a n t .
Mindezt keve s e b b mint két perc alatt hajtott a m végr e,
miközb e n me g kellett küzde n e m Fenton egé s z Alarjával.
Nem se m mi é r t kezdt e k Arkanist a Kvothé n a k hívni. Az
Alarom olyan volt, mint egy Rams t o n acélp e n g e .

– Szép teljesít m é n y! – mon d t a Dal az óra utá n. – Évek

óta ne m volt diák, aki ilyen sokáig veretl e n mar a d t . Van
mé g egyált al á n valaki, aki ellene d foga d?
Megrázt a m a feje m. – Annak régót a vége.
– A hírnév ára – mos olygo t t Dal, majd egy kicsit
elko molyo d o t t . – Szere t n él e k figyel me z t e t ni, mielőtt az
oszt ályb a n is bejele nt e m . A követk e z ő deká d b a n
valószínűl e g párokb a n állíto m föl ellene d a hallgat ók a t .
– Egysz err e kell me gk üz d e n e m Fentonn al és Brey- jel? –
kérd ez t e m .
Dal a fejét rázt a. – A két legutolsóv al kezdünk. Jó
bevez e t ő lesz a csoport g ya k o rl a t ok h o z a sze m e s z t e r
későb bi szak a s z á b a n . – Elmosolyodo t t . – Tége d pedig
me g ó v attól, hogy önelé g ült legyél. – Szúrós pillant á s t
vet e t t rá m, a mos olya elhalvá n yul t. – Jól vagy?
– Csak me gf áz t a m – felelte m ne m túl me g g yőz ő e n ,
miközb e n reszke t t e m . – Oda állha t n á n k a par áz s t a r t ó h oz ?
Olyan közel állta m, a me n n yir e lehet e t t anélkül, hogy
hozzá é rj e k a forró fémh e z . Keze me t az izzó szén fölé
tartot t a m . Egy perc múlva elmúlt a borzong á s , és
észre v e t t e m , hogy Dal kívánc sia n figyel.
– Ma koráb b a n a Medicáb a n kötött e m ki hőgut a miat t –
vallott a m be. – A test e m össz ez a v a r o d o t t egy kicsit. Most
már jól vagyok.
Elkomor od o t t . – Nem kellett volna eljönnö d az órár a, ha
ne m érze d jól ma g a d – mond t a . – És bizonyos a n ne m
kellett volna párb ajoz no d. Az ilyesfajt a szimp a t e tik a hat a
testr e és az elmé r e . Nem kellen e súlyos bít a n o d mé g egy
bet e g s é g g e l is.
– Nem volt se m mi bajo m, amikor órár a jötte m –
hazud t a m . – A test e m csup á n arra e mlé k e z t e t , hogy
tartozo m neki egy kiadós éjszak ai alvás s al.
– Gondos ko dj róla, hogy me gk a pj a – mon dt a szigorú a n,
és ő is a tűz fölé tartott a a kezét. – Ha túl ke mé n ye n
hajszolod ma g a d , későb b fizetne d kell érte. Mosta n á b a n
kissé me gvis elt n e k tűnsz. Igazá b ól ne m is a me gvis elt erre
a jó szó.
– Fáradt? – segít e t t e m .
– Igen. Fáradt. – Tűnődv e néz e t t , és a szakállát
simog a t t a . – Tehe t s é g e s e n bánsz a szav a kk al. Azt hisze m,
ez volt az egyik ok, ami miat t Elodinhoz került él.
Erre ne m mon dt a m se m mi t . De talán hango s a n is
kiszala dt a szá mo n , mert Dal furcs á n néze t t rá m. – Hogy
hala ds z a tanul má n ya i d d a l Elodinnál? – kérd ez t e hanya g ul.
– Tűrhet ő e n – kert elt e m.
Rám szöge z t e a tekint e t é t .
– Nem olyan jól, mint re mél t e m – isme r t e m el. – Elodin
ma gisz t e r n é l tanulni ne m olyan, mint amir e szá mít ot t a m .
Dal bólintott. – Elodin neh é z tud lenni.
Esze mb e jutott egy kérdé s . – Magiszt e r s é g e d ismer
nevek e t ?
Ünne p él ye s e n bólintott.
– Mik azok? – firtatt a m .
Kissé me g m e r e v e d e t t , aztá n elernye d t , miközb e n
moz g a t t a a kezét a tűz fölött. – Nem vala mi udvaria s
kérd é s – mond t a szelíde n. – Nos, ne m is udvariatl a n, csak
olyasfajt a, a mit ne m tesz ünk föl. Mintha valakit arról
fagga t n á l, milye n gyakr a n szer e t k e zik a feles é g é v el.
– Bocs á n a t o t kérek.
– Szüks é g t el e n – felelte. – Nem tudh a t t a d . Azt hisze m, ez
a rége b bi korok öröks é g e . Azé az időé, amikor jobba n
kellett félnünk arka nis t a társ ainkt ól. Ha tudt a d, milye n
nevek e t isme r az ellens é g e d , kitalálha t t a d belőlük az erejé t
és gye n g e s é g é t .
Egy pillana tig hallga t t u n k, a kezünk e t mele n g e t t ü k a
par áz s n ál. – Tűz – mon dt a egy hossz ú perc után. – Ismer e m
a tűz nevé t . És mé g egye t .
– Csak kettőt? – szala dt ki a szá mo n .
– Te hánya t ismer s z? – csipkelődöt t nyája s a n . – Igen,
csak kettőt. De kettő igen nagy szá m ma n a p s á g . Elodin azt
mondj a, rége n t e má s k é p p e n volt.
– Elodin me n n yit isme r?
– Még ha tudn á m is, nevel e tl e n s é g lenne tőle m, ha
elmo n d a n á m – mond t a árnyal a t n yi helyt el e nít é s s e l. – De
annyit bizonnyal elárulh a t ok, hogy ismer néh á n ya t .
– Tudna neke m mut a t ni vala mit a tűz nevé v el? –
kérd ez t e m . – Ha ne m illetlens é g .
Dal habozot t egy pillana tig, azt á n elmo s olyo do t t .
Kemé n ye n ránéz e t t kettőnk között a par áz s t a r t ór a ,
lehunyt a a sze m é t , majd a szoba túlsó végé b e n lévő,
gyújta tla n paráz s t a r t ó felé intet t. – Tűz! – mond t a , mint egy
par a n c s o t , és a túlsó par áz s t a r t ó b ól felszökke n t egy
mor ajló lángoszlop.
– Tűz? – kérd ez t e m me gl e p e t t e n . – Ennyi? A tűz neve
tűz?
Elxa Dal mos olyogv a rázt a a fejét. – Valójába n ne m azt
mond t a m . Éned egy rész e átfordított a az ismer ő s szóra.
– Az alvó elmé m fordított a le?
– Alvó elme ? – Meglep e t t e n pillantot t rá m.
– Elodin így hívja énünkn e k azt a rész é t , amel y ismeri a
nevek e t – ma g ya r á z t a m .
Dal vállat vont, és végigsi mítot t kurt a, feket e szakállán.
– Hívd, ahogy akarod. Az a tény, hogy egyált al á n hallott a d,
a mikor mond t a m vala mit, valószínűl e g jó jel.
– Néha ne m tudo m, miért bajlódok a név m e s t e r s é g g e l –
dohogt a m . – Amikor szimp a t e tik á v al is me g g yúj t h a t o m azt
a par áz s t a r t ó t .
– De ne m kötelék nélkül – mut a t o t t rá Dal. – Kötelék
nélkül egy ener gi aforr á s…
– Még mindig céltala n n a k tűnik – mon d t a m . –
Magiszt er s é g e d osztályá b a n mind e n n a p tanulok vala mit.
Hasznos dolgoka t . Viszont se m mi t se m tudok felmut a t ni,
miut á n annyi időt töltött e m név m e s t e r s é g g e l . Tudja
ma gisz t e r s é g e d , miről tartot t előad á s t Elodin?
Rázta a fejét.
– Hogy mi a különbs é g a mez t el e n és a ruhá tla n között –
mond t a m szár az o n. Dal hahot á z ni kezde t t . – Nem tréfálok.
Megha rc olt a m érte, hogy beke r üljek a csopor tjá b a , de mos t
csak arra tudok gondolni, hogy elpocs é k olt idő, amit sokkal
gyakorlati a s a b b dolgokkal tölthe t n é k.
– Vannak gyakorla tia s a b b dolgok a neve kn él – isme r t e el
Dal. – De figyelj csak! – Ismé t az előttü nk lévő
par áz s t a r t ór a összpon t o sít ot t , azt á n elrév e d t a tekint e t e .
Ismé t me g s z ól alt, ezútt al suttogv a . Lassa n addig eng e d t e
le a kezét, a míg hüvelyknyir e me gköz elít e t t e az izzó
par az s a t .
Elmélyült arcc al belen yo m t a a kezé t a paráz s közep é b e ,
úgy csorga t v a át szétt á r t ujjai között a nara nc s s zín
par az s a t , minth a kavics lenne .
Rájött e m, hogy elfelejte t t e m kifújni a levegőt. Kifújta m,
de hangt al a n ul, neho g y me gz a v a rj a m az
összpo n t o sít á s b a n . – Hogya n…?
– Nevek – mond t a hat á r oz ot t a n Dal, és kihúzt a a kezét a
tűzből. Piszkos volt a ha mu t ól, egyé b k é n t tökélet e s e n ép. –
A nevek b e n egy dolog tökéle t e s me g é r t é s e tükröződik, és
ha valóba n me g é r t e s z vala mit, akkor hat al m a t szerz el
fölött e.
– De hát a tűz ne m is önálló létező! – tiltakozt a m . –
Puszt á n exot e r mi ku s ké mi ai reakció. Ez… – belé m szak a d t
a szó.
Dal mélye t lélegz e t t, és egy pillana tig olyan volt, mint
aki ma g ya r á z ni készül. Majd elnev e t t e ma g á t , és
tehe t e tl e n ül vállat vont. – Nem vagyok elég tudós, hogy
elma g ya r á z z a m neke d. Kérdez d Elodint. Ő az, aki azt
állítja, hogy me g é r ti ezeke t a dolgoka t. Én csak dolgozo m
velük.

Dal órája után át me n t e m a folyón Imré b e . Nem találta m

Denn á t a foga dó b a n , ahol me g s z állt, így az Eolianb a
indulta m, bár korán volt mé g, hogy ott lehe s s e n .
Alig tuca t n yi emb e r volt oda b e n t , de felfede z t e m egy
ismer ő s arcot a pult végé b e n . Threp e gróf volt az, aki
Stanc hion n al besz élg e t e t t . Intett neke m, mire oda m e n t e m
hozzá.
– Kvothe fiam! – lelkes e d e t t Threp e . – Ezer éve ne m
látt al ak!
– Megleh e t ő s e n zsúfolt progr a m o m volt a túlpart o n –
mond t a m , és letet t e m a koboz tokját.
 Stanc hion me g s z e ml é lt. – Látszik rajta d – mond t a
őszint é n. – Sápa d t vagy. Több vörös hú s t kéne enn e d. Vagy
több e t aludno d. – Egy közeli székr e mut a t o t t . – Mellesleg
tartozo m neke d egy korsó me t h e glinn el.
– Köszönö m szép e n – mond t a m , és fölkap a s z ko d t a m egy
bársz é kr e . Csodál a t o s érzé s volt, hogy ne m kellett tová b b
terheln e m fájó lába m a t .
– Ha ételr e és alvásr a van szüks é g e d – mon d t a Threp e
nyája s a n –, el kéne jönnöd vacsor á r a a birtoko mr a .
Csodála t o s ételt ígérek, és olyan unal m a s besz élg e t é s t ,
a mit nyugo d t a n átalha t s z , ne m kell aggód n o d , hogy
kihagyt ál vala mit. – Esdeklőe n néz e t t rá m. – Gyer e el! Ha
kell, könyör gök. Alig tízen leszne k. Majd' me g h al ok már
hóna p o k óta, hogy eldics e k e d h e s s e k veled!
Fölvett e m a korsó me t h e glint, és Threp é r e nézt e m.
Bársonyujja s a királykék volt, hasítot t b őr csiz máj á t
ugya n ol ya n színűr e fest e t t é k. Nem állítha t ok be egy rend e s
vacsor á r a a má s levet e t t rongyaib a n, de neke m nincs
má s o m .
Threp é b e n ne m volt egy sze m e r n yi arrog a n ci a, de hát
ne me s n e k szület e t t , és úgy is nevelt é k. Valószínűle g
esz é b e se m jutott, hogy nincs egy jó ruhá m. Nem is
hibázt a t o m ért e. Az Egyet e m e n a diákok túlnyo mó
többs é g e legalá b b mér s é k el t e n jómód ú. Máskülönb e n
hogya n eng e d h e t n é k me g ma g u k n a k a tandíjat?
Igazs á g szerint mi se m tehe t e t t volna boldog a b b á egy
rend e s vacsor á n ál és a lehet ő s é g n é l , hogy
me gis m e r h e s s e k néh á n y helyi ne m e s t . Szíves e n
eltréf álkozt a m volna velük pohár mellett, hogy né mile g
kiköször ülh e s s e m a csorb á t , a mit Ambros e ütött a
hírnev e m e n , és talán leljek egy lehe t s é g e s patrón u s t .
De ne m eng e d h e t t e m me g ma g a m n a k a belépti díjat.
Egy tűrhe t ő öltözék legalá b b má sf él talent u m , mé g akkor
is, ha ócská s n ál vesz e m. Nem a ruha teszi az e mb e r t , de
ann a k, aki fel akar lépni, kell a me gf el elő jelmez.
A Threp e mögöt t ülő Stanc hion eltúlzott eréllyel
bóloga t o t t .
– Szíves e n elme g ye k hozzá d vacsor á r a – mond t a m . –
Megígér e m. Amint a dolgok lenyu g s z a n a k egy kicsit az
Egyet e m e n .
– Pazar! – lelkes e d e t t Threp e . – Fennt a r t o m a me g hív á s t .
Csak ne vissza kozz! Patrón u s t is szerz e k neke d, fiam.
Megfelelőt. Esküszö m.
Mögött e Stanc hion helye slő e n bólintott.
Rájuk mos olyog t a m , és itta m mé g egy korty me t h e glint.
Az e mel e t r e veze t ő lépcs őr e sandítot t a m .
Stanc hion észr ev e t t e . – Nincs itt – mon dt a
bocs á n a t k é r ő e n . – Már két napja ne m látt a m.
Bejött egy csopor t, vala mit kiabált a k ylli nyelve n.
Stanc hion inte g e t e t t nekik, és fölállt. – Hív a kötele s s é g . –
Oda m e n t , hogy üdvözölje őket.
– Ha már a patrón u s n á l tartu nk – mond t a m Threp é n e k –,
ki akaro m kérni a véle m é n ye d e t vala miről. – Halkabb a n
folyta t t a m . – Olyas miről, a mi mar a djo n kettőnk között.
Threp e sze m e kívánc sia n ragyo go t t , miközb e n közele b b
hajolt.
Ismé t kortyolt a m a me t h e glinből, közbe n össz e s z e d t e m
a gondol a t ai m a t . Az ital gyors a b b a n hatot t, mint
gondolt a m. Tulajdonk é p p e n jó volt, mivel enyhít e t t e
szá mo s seb e m kínját. – Úgy sejte m, száz mérföldön belül
mind e n komoly patrón u s t ismer s z.
Threp e vállat vont, és ne m bajlódott az álszer é n ys é g g e l .
– Jó soka t. Minde nkit, aki komolya n veszi a dolgot.
Egyált alá n, mind e n kit, akinek van pénz e .
– Van egy bar á t n ő m – mond t a m . – Kezdő muz siku s.
Ösztönö s tehe t s é g , de mé g nincs nagy gyakorlat a . Valaki
felajánlott a neki, hogy segít, és későb b a patrón u s a lesz… –
Elhallga tt a m , mer t ne m tudt a m , miké n t ma g ya r á z h a t n á m
el a tová b bi a k a t .
Threp e bólintot t. – Azt akarod tudni, hogy komoly
e mb e r- e – mond t a . – Logikus aggo d alo m. Némel ye k úgy
érzik, hogy egy patrón u s a zené n él többr e is jogosult. –
Stanc hion felé intett. – Ha erre nézvé s t ado m á k r a lennél
kívánc si, kérd me g, me s élje n arról az időről, a mikor nálunk
üdült Sa mis t a herc e g n ő. – Kuncogot t , bár ez felért egy
nyög é s s e l, és me g d ö rz s ölt e a sze m é t . – Az apró isten e k
irgal ma z z a n a k , az a nő borzal ma s volt!
– Emiatt aggó do m – mon d t a m . – Hogy me g bízh a t ó- e.
– Körülszi ma t ol h a t o k, ha akarod – bólintott Threp e . –
Hogy hívják?
– Hát, ez is baj – felelte m. – Nem tudo m a nevé t. Attól
tartok, hogy a bará t n ő m se m tudja.
Threp e a homlok á t ráncolt a. – Hogyhog y ne m tudja?
– Az illető mond o t t neki egy neve t – felelte m. – De a
bar á t n ő m ne m tudja, hogy ez- e a valódi. Roppa n t ul kénye s
a ma g á n é l e t é r e , és szigorú a n me g h a g yt a a bar á t n ő m n e k ,
hogy ne besz élje n róla senkine k. Sose m találkozn a k
kétsz e r ugya n a z o n a helye n. Sose m találkozn a k
nyilvános a n . Egysz e r hóna p o kr a eltűnt. – Threp é r e nézt e m.
– Mit szólsz ehh e z ?
– Nem igazá n ideális felállás – felelte erős e n rossz alló
hango n. – Minden esély me g v a n rá, hogy a fickó egyált al á n
ne m rend e s patrón u s . Úgy hangzik, mint h a ki akar n á
hasz n ál ni a bar á t n ő d e t .
Rosszke d v ű e n bólintott a m . – Én is erre gondolt a m.
– Viszont vann a k patrón u s o k, akik a színfalak mögöt t
dolgozn a k – mond t a Threp e . – Ha találna k egy tehe t s é g e t ,
ne m ritkas á g , hogy csak titokb a n tá mo g a tj á k, a míg… –
Színpa di a s moz dul a t ot tett. – Olyan ez, mint egy
bűvé s zfort ély, a mellyel vára tla n ul elővar á z s ol n a k egy
kápr á z a t o s muzsikus t a se m mi b ől.
Nyájas a n mos olygot t . – Azt hitte m, veled is ez tört é n t –
vallott a be. – Csak úgy betop p a n t á l, és me g n ye r t e d a
sípoka t. Azt hitte m, valaki rejte g e t e t t , amíg fel ne m
kész ült él a nagy belé pőr e .
– Esze mb e se jutott – felelte m.
– Pedig me g t ör t é nik – mon dt a Threp e . – De titkos
találkák, és ez, hogy mé g a nevé t se tudja? – A homloká t
ráncolt a , és me g c s ó v ál t a a fejét. – Ez, enyh é n szólva,
fölött é b b illetlen. A fickó vagy azzal szórakozik, hogy
me gj á t s s z a a törvé n ye n kívülit, vagy valóba n bujkál. – Egy
percig töpre n g e t t , miközb e n ujjaival dobolt a pulton. –
Mondd me g a bará t n ő d n e k , legye n óvatos, jól fontolja me g
a dolgot. Borza szt ó dolog, ha egy patrón u s kihasz n ál egy
nőt. Ez árulá s. De ismer t e m férfiaka t, akik csak
me gj á t s z ot t á k a patrón u s t , hogy beférkőz h e s s e n e k egy nő
bizal má b a . – Elkomor o d o t t . – Ez a legros s z a b b .

Félúton volta m vissz a az Egyet e m felé, a kőhíd épp e n

felbukk a n t a távolba n, a mikor kelle me tl e n, bizser gő mel e g
futott föl a karo mo n . Először arra gondolt a m, hogy kétsz e r
varrot t könyökö m fáj, mivel egé s z nap viszke t e t t és ége t t .
De a forrós á g, ahelye t t hogy enyhült volna, átt erj e d t a
karo mb ól a törzs e m bal oldalár a. Verejt ék e z ni kezdt e m,
minth a hirtele n beláz a s o d t a m volna.
 Levett e m a köpe n ye m , hogy lehűt s ö n a hide g levegő,
kezdt e m kigo mb olni az inge m e t . Az őszi szellő segít e t t, és
a köpe n ye m m e l is legyez t e m ma g a m . Ám a forrós á g odáig
tüze s e d e t t , hogy már fájt, mint h a lobogó vízzel öntött e m
volna le a mellka s o m a t .
Szer e n c s é r e az útnak ez a szaka s z a párhuz a m o s egy
pat a kk al, amel y a közeli Ome t hi folyóba ömlik. Mivel ne m
tudt a m jobba t kitalálni, lerúgt a m a baka nc s o m a t , letett e m
a kobozt, és beleu gr ot t a m a vízbe.
Olyan hideg volt, hogy elaka d t a lélegz e t e m és
fuldokolt a m, de lehűtöt t e égő bőrö m. Igyek ez t e m ne m
érez ni ma g a m hülyé n e k, a mikor egy fiatal pár sét ált el
mellett e m kéze n fogva, és tünt e t ő e n ne m vett e k tudo m á s t
róla m.
A különös hős é g úgy vándor olt a test e m b e n , mint h a tűz
lenne, amel y kiuta t kere s . Végigm e n t a bal oldala mo n , le a
lába m b a , azut á n vissz a föl a karo mb a . Amikor a feje mh e z
ért, víz alá bukt a m.
Néhá n y perc múlva abb a m a r a d t , én pedig
kikapa s z k o d t a m a pat a k b ól. Reszke t v e csava r t a m
ma g a m r a a köpe n yt , és boldog volta m, hogy senki se m jár
az úton. Mivel ne m teh e t t e m má s t , a válla mr a kapt a m a
koboz tokját, és nekivá gt a m az Egyet e m h e z vezet ő, hossz ú
útna k. Csöpögö t t belőle m a víz, és borza sz t ó a n félte m.
 HUSZONHARMADIK FEJEZET

PRINCÍPIUMOK

– Szólta m Molának – mond t a m , míg kever t e m a kártyá t .

– Azt felelte, hogy csak képz el e m az egé s z e t , és
kipend e rít e t t .
– El tudo m képz elni, milye n érzé s – mon dt a Sim
kes er ű e n .
Meglep e t t e n nézt e m rá, mert rá ne m jelle mz ő módo n
éles volt a hangja, de mielőtt me g k é r d e z h e t t e m volna, mi a
baj, észr ev e t t e m , hogy Wilem figyel me z t e t ő e n csóválja a
fejét. Mivel isme r t e m Sime t, sejte t t e m , hogy egy újabb
gyors és fájdal ma s kapcs ola t ért gyors, fájdal ma s vége t.
Hallgatt a m és osztott a m . Az időnke t múlat t u k felling
est éj é n az Ankerb e n , vártuk, hogy me g t elje n a tere m és
játsz a ni kezdh e s s e k a szokot t közöns é g n e k .
– És te mit gondolsz róla? – kérde z t e Wilem.
Habozt a m, attól tartot t a m , hogy ha fennh a n g o n
kimon do m, mitől félek, akkor az be is teljes e dik. – Lehet,
hogy mér g e z é s t kapt a m a Fisheryb e n .
Wil rá m néz e t t . – Példá ul?
– Vanna k vegyül e t e k, amel ye k e t hasz n ál un k –
ma g ya r á z t a m . – Áthatoln a k a bőrön, és tizenn yolc lassú
módo n ölnek. – Esze mb e jutott a nap, amikor a
tent e n ü v e g e m me gr e p e d t a Fisher yb e n . A vivőan ya g
egye tl e n csep pj e hullott az inge mr e . Apró cse pp volt, alig
nagyo b b egy tű fején él. Annyira biztosr a vett e m, hogy ne m
ért a bőrö mh öz ! – Remél e m, ne m erről van szó. De ne m
tudo m, mi má s lehe t n e .
– A szilva m é r e g utóh a t á s a is lehe t – szólalt me g
komor a n Sim. – Ambros e ne m vala mi fénye s alkimist a .
Annyit tudok a mér e gr ől, hogy a fő össz e t e v őj e az ólom. Ha
ő ma g a kotyv a s z t o t t a , vala milye n lappa n g ó princípiu m
hat h a t a szerv ez e t e d r e . Ettél vagy ittál ma vala mi
rendh a g yó t ?
Töpren g t e m . – Egy rend e s ada g me t h e glint az Eolianb a n
– ismer t e m el.
 – Ez az anya g bárkit me g b e t e gí t h e t – mond t a söt é t e n
Wil.
– Én szer e t e m – jegyez t e me g Sim. – De az gyakorla tilag
bájital. Erőse n tinktúr a jellegű. Se m mi alkímia, csak
szer e c s e n di ó, kakukkfű, szegfűsz e g, mind e nf él e fűszer.
Lehet, hogy ezek vala m e l yiké t ől katt a n t be a szerv ez e t b e n
lappa n g ó princípiu m.
– Csodála t o s – morog t a m . – És pontos a n mit teh e t e k
ellene ?
Sim tan á c s t al a n ul szét t á r t a a karját.
– Én is így gondolt a m – mon dt a m . – De ez mé gis jobba n
hangzik, mint a neh é zf é m m é r g e z é s .
Simmo n sorb a n négy partit nyert me g jó lapokkal, és a
végé n ismé t mos olygo t t . Sose hajlott a huza m o s bús ulá sr a .
Wil félret e t t e a kártyá k a t , én eltolta m a széke m az
aszt altól.
– Játszd el azt a dalt a rész e g teh é nr ől és a vajköpülőről
– kért e Sim.
Akaratla n ul elmo s olyo dt a m . – Talán későb b – felelte m.
Fogta m egyr e rozogá b b hang s z e r t o ko m a t , és az ismer ő s ,
szórvá n yo s taps kísér e t é b e n oda m e n t e m a kand allóhoz.
Hosszú ideig tartott, a míg kinyitott a m a tokot,
szétc s a v a r t a m a zár helye t t haszn ált rézdrót ot .
A követk e z ő két óráb a n játszot t a m. Elének elt e m a
Rézfenekű faz e kat, az Orgonaág at és az Emme néni kádjá t.
A hallgat ó s á g neve t e t t , taps olt, éljenz e t t . Miközbe n a
daloka t peng e t t e m , érezt e m, hogy enyhül a szoron g á s o m .
A zene mindig a legjobb gyógys z e r e m volt rosszke dv ellen.
Ha ének elt e m, mé g a seb ei m is kevé s b é fájtak.
Aztán me g b o rz o n g t a m , minth a erős téli szél csa pot t
volna me g a mögöt t e m lévő ké mé n yb ől. Leküzdöt t e m , és
befejezt e m az Almapálinka utolsó strófájá t, amellyel
Simne k akart a m kedv e s k e d ni. Amikor lefogt a m az utolsó
akkordot, a hallgat ó s á g taps olt, a besz élg e t é s
felha ng o s o d o t t , ismé t betöltöt t e a ter m e t .
A kand allóra pillantot t a m , de a tűz vidá m a n ropogot t ,
huzat n a k se m mi nyo m a . Eljötte m a kand allótól, hát h a a
rövid sét a segít a reszke t é s e m e n . Pár lépé s után rájött e m,
hogy ne m így van. A hide g a csontjai mig hatolt.
Visszafordult a m a kand allóhoz, és szét t á r t a m a karjai ma t ,
hogy át mel e g e dj e k.
Wil és Sim odajött. – Mi baj van? – kérde z t e Sim. – Úgy
fest e s z , mint aki mindjárt rossz ul lesz.
– Ilyes miről van szó – mond t a m , és össz e s z orítot t a m a
foga m, nehog y vacogni kezdjek. – Eredj, szólj Ankern e k,
hogy rossz ul érze m ma g a m , kényt el e n leszek rövidr e fogni
az est é t. Aztán gyújts me g egy gyert yá t a kand alló tüzéről,
és hozd föl a szobá m b a . – Felnézt e m komoly arcukb a . –
Wil, segít e n él kijutni innen? Nem akarok jelene t e t .
Wilem bólintot t, és a karját nyújtot t a . Rátá m a s z k o d t a m ,
és arra összpon t o sít ot t a m , hogy ne reszke s s e k , míg
me g yü n k a lépcső höz. Senki se m figyelt föl rá m.
Valószínűle g leginká b b rész e g n e k tűnt e m . A keze m
zsibba d t volt és súlyos, az ajka m jéghide g.
A lépcsőn él már ne m bírta m uralkodni a reszke t é s e m e n .
Járni mé g tudt a m , de lába m izmai mind e n lépé s n él
ráng a t ó z t a k.
Wil me g állt. – El me n n ü n k a Medicáb a . – A hangj a ne m
változot t, de erős e b b lett a cealdi kiejté s e , és kezde t t
kihagyni szava k a t . Ez azt jelezt e, hogy nagyo n aggó dik.
Heve s e n rázt a m a feje m, és előre dőlt e m, mer t tudt a m ,
hogy így vagy föl kell segít e ni e a lépcs őn, vagy hagyni a
kell, hogy eles s e k. Átkarolt, és az út hátr al évő rész é b e n
félig vonszolt, félig tá mo g a t o t t fölfelé.
Ahogy apró szobá m b a értünk, az ágyr a rogyt a m. Wil
bebu g yol ált egy takar ób a .
Lépés e k hallat szot t a k a folyosón. Sim riadt a n
bekukk a n t o t t . Gyertya c s o n k o t hozott, járás közbe n a
tenye r é v e l védt e a lángot. – Elintézt e m. Egyált al á n mit
akar sz?
– Oda tedd. – Az éjjeliszekr é n yr e mut a t t a m . – A tűzön
gyújtott a d me g?
Sim ré mült e n néz e t t rá m. – A szád – mon dt a . – Nem jó a
színe.
Lefeszíte t t e m egy szilánkot az ágy melletti aszt al
göcsör t ös fájáról, és ke mé n ye n beledöft e m a kézfeje m b e .
Kibuggya n t a vér. Megforga t t a m benn e a szilánkot, hogy jól
átne dv e s e dj é k. – Csukját ok be az ajtót – mond t a m .
– Nem tesz e d me g, amiről azt gondolo m, hogy me g
akarod tenni – mon dt a Sim elszá n t a n .
Belesz úrt a m a hossz ú szilánkot a gyert ya puha viasz á b a
az égő kanóc mellé. Egy kicsit serc e g e t t , azut á n a láng
átröpp e n t rá. Két köté s t mor molt a m, egyike t a má sik után,
lass a n besz élv e, hogy zsibba d t szája m ne kenje el a
szava k a t .
– Mit csinálsz? – kérd ez t e Sim. – Meg akarod főzni
ma g a d ? – Miután ne m válasz olt a m neki, előrelé p e t t ,
minth a le akar n á verni a gyert yá t .
Wil elkapt a a karját. – Olyan a keze, akár a jég – mon dt a
halka n. – Fázik. Tényleg fázik.
Sim sze m e idege s e n járt ide- oda köztünk. Egy lépé s t
hátr ált. – Csak… csak óvatos a n .
De én már ne m törődt e m vele. Behunyt a m a sze m e m ,
és össz e köt öt t e m a gyert ya lángjá t a lenti kand allóé v al.
Aztán óvatos a n létre hoz t a m a követk e z ő köté s t a szilánkon
lévő vér és a test e m között. Ez nagyo n haso nlítot t ahhoz,
a mit a borral műv elt e m az Eolianb a n. Azzal a nyilvánv aló
eltér é s s e l, hogy ne m akart a m felforralni a vére m e t .
Először csak egy kis mel e g e t érezt e m , a mi koránt s e m
volt eleg e n d ő. Kemé n ye b b e n összpon t o sít ot t a m : egé s z
test e m elernye d t , ahogy belé m szivárgot t a mele g.
Továbbr a is csukva tartot t a m a sze m e m , és addig
összpo n t o sítot t a m a köté s r e , a míg sikerült néh á n y hossz ú,
mély lélegz e t e t venn e m vacog á s nélkül.
Kinyitott a m a sze m e m , és látta m, hogy bar á t ai m
várakozó a n nézn e k. Elmos olyodt a m . – Jól vagyok.
Alig mon dt a m ki a szava k a t , a mikor verejt é k e z ni
kezdt e m . Hirtele n túl mel e g lett, émel yítő e n mel e g. Olyan
gyors a n szakított a m me g mindk é t köté s t , ahogy az emb e r
elrántj a a kezét a forró vaskályh á t ól.
Mélyek e t lélegez t e m , utá n a fölállta m, és oda m e n t e m az
ablakhoz. Kinyitott a m, és neh é z k e s e n a párká n yr a
tá ma s z k o d v a élvezt e m a hűvös őszi szellőt, amel y az avar
és a közele d ő eső illatát hozta.
Egy hossz ú percig csönd volt.
– Ez úgy fest e t t, mint egy köté s közbe ni hide glel é s –
mond t a Simmo n. – Méghozz á igen csúnya .
– Én is ann a k érezt e m – mon dt a m .
– Talán a test e d elvesz t e t t e a képe s s é g é t , hogy
szab ál yozz a a saját hevé t ? – kérde z t e Wilem.
– Hőmé r s é kl e t é t – javított a ki szórakoz ot t a n Sim.
– De ez ne m indokolja az égé s t a mellka s o m b a n –
mond t a m .
Sim a fülét hegye z t e . – Égés?
Most már nyirkos volta m a verejt é kt ől, ezért örülte m,
hogy van ürügye m kigo mb olni az inge m e t és lehúzni
ma g a m r ól. A melle m és a felsőkar o m nagy rész e vörös e n
lángolt, ami éles e n elütöt t fehér bőrö mt ől. – Mola azt
mond t a , ez csak kiüté s, én pedig nyűgös vagyok, mint egy
véna s s z o n y. De ez ne m volt itt, mielőtt a pat a k b a
ugrott a m.
Simmo n előre h ajolt, hogy jobba n láss a . – Én mé g mindig
azt gondolo m, hogy a benn e d mar a d t princípiu mok
utóh a t á s a – mond t a . – Különös dolgoka t műv el n e k az
e mb e r r el. Volt nálunk egy E'lir a múlt sze m e s z t e r b e n , aki
ne m volt elég óvatos lebont á s közbe n. Csakn e m két
deká d o n át ne m tudot t aludni, és homál yo s a n látott.
Wilem lerogyot t egy székb e . – Mitől van, hogy egy
e mb e r fázik, aztá n izzad, azut á n me gi nt fázik?
Sim ványa d t a n mos olygo t t . – Úgy hangzik, mint egy
találós kérd é s .
– Utálom a találós kérd é s e k e t – mon d t a m , és az
inge m é r t nyúlta m. Ekkor feljajdult a m, és a mez t el e n bal
karo m biceps z é h e z kapt a m . Vér buggya n t ki az ujjaim
között.
Sim felpatt a n t , eszelős e n néz e t t körül, nyilvánv aló a n
ne m tudt a , mit tegye n.
Úgy érezt e m, mint h a me g s z ú r t a k volna egy látha t a tl a n
késs el. – A. Kénköve s . Istennyilá t – szűrt e m a fogai m
között. Eleng e d t e m a karo m a t , és látta m a kis kerek seb e t ,
a mely a se m mi b ől keletk e z e t t .
Simmo n sze m e tágr a mer e d t iszonyo d ó arcá b a n , és két
kézzel fogt a be a száját. Mondot t vala mit, de én túlsá go s
buzg alo m m a l összpon t o sít ot t a m ahhoz, hogy odafigyeljek.
Ennek ellenér e is tudt a m, mit mon d: ront á s ! Hát persz e ! Ez
ront á s ! Valaki me g t á m a d o t t !
Alászállta m a Kő Szívéb e , és mind e n Alaroma t
össz e s z e d t e m , hogy elviselje m.
Ám isme r e tl e n tá ma d ó m ne m pocs é k olt a az időt. Szúró
fájdal ma t érezt e m a melle mb e n , a válla m közelé b e n . Ez
alkalo m m a l ne m tépt e fel a bőrö m e t , de látt a m, hogy
söté t k é k virág nyílik alatt a .
Megke m é n yí t e t t e m az Alart, így a követk e z ő döfés alig
volt több egy szúrá s n á l. Utána hirtele n háro mf el é
osztott a m az elmé m e t , és kettőn e k az volt a dolga, hogy
fennt a r t s á k az eng e m védő Alart.
Csak ekkor eng e d t e m ki ma g a m b ól egy mély sóhajt. –
Jól vagyok. Simmo n elnev e t t e ma g á t , de felcsukló
zokogá s b a fulladt a neve t é s e . Még mindig eltaka r t a a
száját. – Hogy mond h a t o d ezt? – kérd ez t e elszörnye d v e .
Végign éz t e m ma g a m o n . A vér mé g mindig szivárgot t az
ujjaim között, lefutott a kézfeje m e n és a karo mo n .
– Mert igaz – mon dt a m . – Tényle g így van, Sim.
– De a ront á s ! – mond t a . – Még nincs vége!
Leülte m az ágy szélér e , és tová b b szorított a m a seb e t . –
Azt hisze m, elég nyo mó s bizonyít é k ai nk vann a k az
ellenk ez őj ér e .
Wilem vissz a ült. – Egyet é r t e k Simmo n n a l. Ezt sos e m
hitte m volna. – Dühös e n legyint e t t . – Arkanist a már ne m
tesz ilyet. Ez őrület! – Rám néz e t t . – Miért mos olyo g s z?
– Megkönn ye b b ül t e m – felelte m őszint é n. – Attól
tartot t a m , hogy kad mi u m m é r g e z é s t szenv e d t e m , vagy
vala mi rejtel me s bet e g s é g e t kapt a m el. De csak me g
akar n a k ölni.
– Hogy teh e t n e k ilyet? – kérde z t e Simmo n. – Nem
erkölcsi ért ele m b e n . Hogya n jutha t ot t hozzá a haja dh oz
vagy a vére d h e z ?
Wilem ráné z e t t . – Mit csinált ál a pólyáv al, miut á n
bevarr t a d a seb e t ?
– Eléget t e m – véde k e z e t t Sim. – Nem vagyok én
elme b e t e g !
Wil csitítóa n intet t. – Csak szűkít e ni akaro m a
lehe t ős é g e k szá m á t . Valószínűle g ne m is a Medicából
szer e z h e t t e . Ott vigyáz n a k az ilyes mir e . Simmo n fölállt. –
Ezt el kell mond a n u n k valakine k. – Wilemr e néz e t t .
– Jamison az irodájá b a n van mé g ilyenkor?
– Sim – szólta m közbe. – Mi lenne , ha várn á nk egy
keve s e t ?
– Micsoda ? – lepődöt t me g Simmo n . – Miért?
– Nincs má s bizonyít é k a seb ei m e n kívül – felelte m. – Ez
azt jelenti, hogy me gvizs g ált a t n a k valakivel a Medicából.
És ha ez me g t ör t é nik… – egyik keze m m e l vére s karo m a t
szorított a m , a má sikkal beköt öt t könyökö m felé intet t e m. –
Figyele mr e méltó módo n has onlítok valakihe z, aki alig pár
napja lees e t t egy tetőről.
Sim hátr a d őlt a szék é b e n . – Alig háro m napja, igaz?
Bólintott a m . – Kicsapn á n a k . És Mola is bajba kerülne ,
mert ne m szá mol t be a sérülé s ei mr ől. Arwyl me s t e r ne m
bocs á t me g ilyes mi t. Valószínűle g ti is beleke v e r e d n é t e k .
Ezt ne m szer e t n é m .
 Egy dar a bi g hallga t t u n k. Csak az ivóból felszűrődő lár ma
hallatsz ot t . Vissza ült e m az ágyr a .
– Egyált al á n lehet kérd é s , ki tett e ezt? – kérd ez t e Sim.
– Ambros e – felelte m. – Mindig Ambros e . Meg kellett
találnia az egyik tetőc s e r é p e n a vére m e t . Már akkor
gondolno m kellett volna erre.
– Honna n tudn á , hogy a tiéd? – kérde z t e Simmo n.
– Mert gyűlölö m – mon d t a m kes e r ű e n . – Termé s z e t e s e n
tudja, hogy én volta m.
Wil lass a n csóvált a a fejét. – Nem. Ez ne m rá vall.
– Nem rá vall? – kérde z t e Simmo n. – Az a nő is neki
dolgozott, aki Kvothé t me g e t e t t e a szilva m é r e g g e l . Ez is
van olyan gonosz dolog, mint a mér e g . A múlt
sze m e s z t e r b e n ő bérelt e föl azoka t, akik me g t á m a d t á k
Kvothé t a sikátor b a n .
– Éppe n erről besz él e k – mond t a Wilem. – Ambros e
se m mi t ne m csinál Kvothév al. Másokkal intézt e ti. Kerített
egy nőt, aki me g m é r g e z t e . Bérgyilkosok a t foga dot t, hogy
leszúrják. Szerint e m mé g ennyit se m csinált. Valaki
me g t e t t e helye t t e .
– Minde gy – mond t a m . – Tudjuk, hogy ő áll mögöt t e .
Wilem a sze möl dök é t ráncolt a . – Nem jól gondolkozol.
Nem mint h a Ambros e ne m lenne bitang. Az. De okos
bita ng. Vigyáz rá, hogy távol mar a djo n mind a t t ól, amit
elköve t.
Sim haboz ot t. – Wilnek igaza van. Amikor felfoga dt a k
házi muz sikus n a k a Ló és Négye sfog a t b a , ne m Ambros e
vás ár olt a me g a kocs m á t , hogy aztá n kirúgjon. Petre báró
veje csinált a. Ambros e- nak se m mi köze ne m volt hozzá.
– Most sincs hozzá köze – válaszolt a m. – Ez a legjobb a
szimp a t e tik á b a n . Hogy közvet e t t módo n hat.
Wil ismé t a fejét rázt a. – Ha me g k é s e l n e k egy
sikátor b a n , az e mb e r e k me g d ö b b e n n e k . De az ilyes mi
folya m a t o s a n tört é nik világsz e r t e . Ám ha nyilvános a n
össz er o g ys z , és pat a kz a ni kezd a vére d egy szimp a t e tik u s
ront á s miat t? Az emb e r e k elszörnye d n e k . A ma gisz t e r e k
besz ün t e tik a tanít á s t . A gazd a g kere s k e d ő k és ne m e s e k
hírét veszik, és haz aviszik a gyer e k eik e t . Áthívatják Imréből
a csen d bizto s ok a t .
Simmo n a homloká t dörgölt e, elgond olkodv a néz e t t föl a
me n n ye z e t r e . Bólogat ni kezde t t , először lass a n, azt á n
ma g a bizt o s a n . – Logikus – mond t a . – Ha Ambros e talált egy
kevé s vért, áta d h a t t a Jamison n a k, hogy kere s s e me g ő a
tolvajt. Akkor ne m kellett volna utasít a ni a Medicát, hogy
jelent s é k a gya n ú s sérülé s e k e t .
– Ambros e imád bossz út állni – jegyez t e m me g komor a n.
– Eldugh a t t a a vért Jamison elől. Megt art o t t a ma g á n a k .
Wilem a fejét csóvált a .
Sim felsóh ajt ot t . – Wilnek igaza van. Nincs olya n sok
szimp a t e tiku s , és mind e n ki tudja, hogy Ambros e dühös
rád. Túlságos a n óvatos ahhoz, hogy ilyes mit csináljon.
Hiszen ez egye n e s e n elvez e t hozzá.
– Mellesle g, mikor törté nt ez? – tett e hozzá Wilem. –
Több napp al ezelőtt. Szerint e d Ambros e tényl e g kibírta
volna ilyen sokáig, hogy ne verje bele az orroda t ? Legalá b b
egy kicsit?
– Igaza d lehet – ismer t e m el kelletle nül. – Ez ne m vall rá.
Tudta m, hogy Ambros e a tett e s . A zsiger ei mb e n
érezt e m. Különös módo n szint e kívánt a m, hogy ő legye n.
Az leegys z e r ű sít e t t e volna a dolgot.
De kívánni vala mit ne m azono s a kíváns á g
teljesül é s é v e l. Mély lélegz e t e t vett e m, és kénysz e rít e t t e m
ma g a m , hogy éssz e r ű e n gondolkodja m.
– Ez óvatla n s á g lett volna tőle – ismer t e m el végül. – És
ő ne m az a fajta, aki bepiszkítja a kezé t. – Sóhajtot t a m . –
Jó. Pazar. Mintha ne m lenne elég egy emb e r , aki tönkr e
akarja tenni az élet e m e t .
– De ki lehe t? – kérd ez t e Simmo n . – Egy átlag e m b e r ne m
tudja me g c si n álni ezt a hajjal, igaz?
– Dal igen – mond t a m . – Vagy Kilvin.
– Valószínűle g mind e n kéts é g e t kizáróa n
feltét el ez h e tj ük, hogy egyik ma giszt e r se m óhajt me g ölni
tége d – jegye z t e me g szár a z o n Wilem.
– Akkor olyasv al a kin e k kell lennie, aki me g s z e r e z t e
Kvothe véré t – mond t a Sim.
Igyeke z t e m ne m törődni azzal, hogy a gyo mr o m görcs b e
rándul.
– Valakinél van a vére m b ől – mon dt a m . – De ne m
hinné m, hogy ő lenne a felelős.
Wil és Sim rá m nézt e k, és azonn al me g b á n t a m , hogy
kinyitott a m a szá m a t . – Miért lenne bárkinél is a vére d b ől?
– kérde z t e Sim.
Habozt a m, aztá n belátt a m , hogy mos t már kényt el e n
leszek besz élni.
 – A sze m e s z t e r elején pénzt kért e m kölcsön Devitől.
Egyikük se m rea g ált úgy, ahogy várt a m. Ami azt jelenti,
hogy ne m rea g ált a k.
– Ki ez a Devi? – kérd ez t e Sim.
Kezdt e m me g n yu g o d ni. Talán ne m is hallott a k róla. Ez
bizonyo s a n me gkö n n yíti a dolgoka t . – Egy gael e t, aki a
túlpart o n lakik – felelte m.
– Helye s – mon dt a hanya g ul Simmo n. – És mi az a
ga ele t ?
– Emlékez t e k a Kísértet és a libapásztorlány ra., amit
együt t láttunk? – kérde z t e m . – Ketler volt a ga ele t.
– Aha, uzsor á s! – mon d t a Sim, és az arc a felderült, majd
ismé t elsöt é t e d e t t , mihelyt felmé r t e a követk e z m é n y e k e t . –
Nem is tudt a m, hogy errefel é vann a k ilyene k.
– Ilyene k mind e n ü t t vann a k – felelte m. – A világ ne m
műkö d n e nélkülük.
– Várj csak! – vágot t közbe Wilem, és föle melt e a kezé t.
– Azt mon dt a d , hogy a te… – Elhallgat ot t, törte a fejét a
me gf el elő aturi szón. – A te uzsor á s o d a t , a gatessorod at
Devinek hívták? – Cealdi kiejté s e olyan zsíros volt, hogy a
„Devi” „David”- nek hangz ot t .
Bólintott a m . Ez volt az a reakció, amir e szá mít ot t a m .
– Isten e m! – hűlt el Simmo n . – Dé mo n Devire gondolsz?
Felsóhajtot t a m . – Szóval hallott ál róla.
– Hallott a m róla? – Sim hangj a éles e n fűrész elt. – Az első
sze m e s z t e r e m idején csapt á k ki! Nem volt se m mi!
Wilem csak lehunyt a a sze m é t , és rázt a a fejét, mint h a
rá se bírna nézni valakire, aki akkor a hülye, mint én.
Sim a levegő b e lökte a kezét. – Ront á s é r t csapt á k ki! Hát
mit gondolt ál?
– Nem – helye s bít e t t Wilem. – Méltatla n Viselked é s
miat t. A ront á s r a ne m volt bizonyít é k.
– Nem hisze m, hogy ő az – mond t a m . – Ez egy kedve s
lány. Barát s á g o s . Mellesleg csak hat talent u m o t adott
kölcsön, és ne m kést e m el a fizeté s s e l. Se m mi oka, hogy
ilyes mi t tegye n .
Wilem rá m szög ez t e a sze m é t . – Csak hogy mind e n
lehe t ős é g e t végigv e g yü n k – mon dt a lass a n. – Megte n n él
neke m vala mit?
Bólintott a m .
– Emléke zz vissza a legut ób bi néh á n y besz élg e t é s e t e k r e
– mon d t a . – Szánj rájuk időt, vedd végig őket, ellenőrizd,
ne m mond t ál vagy tett él- e olyas mi t, a mivel me g s é r t h e t t e d
vagy feldühít e t t e d .
Visszago n d olt a m legutó b bi besz élg e t é s ü n k r e ,
lejátszot t a m a feje mb e n .
– Vala milye n infor má ció érde k elt e , amit ne m adt a m me g
neki.
– Mennyir e érde k elt e ? – Wilem hangj a lassú és türel me s
volt, mint h a egy neh é zf ejű gyer e kk el besz él n e .
– Megleh e t ő s e n – válaszolt a m.
– A me gl e h e t ő s e n ne m fejezi ki az érdeklőd é s erős s é g é t .
Felsóhajtot t a m . – Jó. Rendkívül érde k elt e . Eléggé
érde k elt e ahhoz… – Elhallga tt a m .
Wilem felvont a a sze möl dök é t . – Igen? Mi jutott mos t az
esz e d b e ?
Habozt a m. – Talán azt is felajánlott a volna, hogy vele m
hál – mond t a m .
Wilem nyugo d t a n bólintot t, minth a ilyes mir e szá mít ot t
volna. – És te hogya n feleltél az ifjú hölgy nagyl elkű
ajánla t á r a ?
Az arco m lángb a borult. – Én… én ne m vett e m tudo m á s t
róla.
Wilem lehunyt a a sze m é t . Arca mér h e t e tl e n, fára dt
iszonya t o t sug árz ot t .
– Ez sokkal rossz a b b, mint Ambros e – mon dt a Sim, és a
tenye r é b e hajtott a a homlok á t . – Devinek ne m kell
aggó d ni a a ma giszt e r e k miat t, egyált al á n se m mi é r t . Azt
mondj á k, nyolcr é s z e s köté sr e képe s! Nyolcré sz e s r e !
– Kutya sz orítób a n volta m! – mon dt a m egy kicsit
inger ült e n. – Nem volt keze s e m . Elisme r e m , ne m volt
vala mi nagy ötlet. Ha mind e n n e k vége, szimpóziu mo t
tart h a t u n k arról, milye n hülye volta m. De pillana t n yila g
ne m me h e t n é n k tová b b? – Könyörögv e nézt e m rájuk.
Wilem me g d ö r g ölt e a sze m é t , és fáradt a n bólintot t.
Simmo n igyek e z e t t eltünt e t ni arcár ól a borza d ál yt, de
csek ély sikerr el járt. Nagyot nyelt. – Ez rendb e n van. Akkor
mos t mit tegyü n k?
– Pillana t n yila g ne m igaz á n szá mít, ki a felelős –
mond t a m , és óvato s a n ellenőrizt e m, vérzik- e mé g a karo m.
Látva, hogy elállt a vérz é s , levet t e m vére s keze m e t a
sebről. – Néhá n y óvintézk e d é s t tesz e k. – Úgy tett e m ,
minth a elhe s s e g e t n é m őket. – Ti pedig me nj e t e k aludni.
Sim me g d ör z s ölt e a homloká t , és kuncog ni kezde t t . –
Isten Test ér e , néh a nagyo n fel tudsz bossz a n t a ni. És ha
ismé t me g t á m a d n a k ?
– Az már kétsz e r me g t ör t é n t , miót a itt ülünk – mon dt a m
hanya g ul. – Egy kicsit csiklandoz. – Olyan képe t vágot t,
hogy elvigyorodt a m . – Jól vagyok, Sim. Tényle g. Nem
véletle n ül vagyok első párb ajozó Dal oszt ályá b a n .
Tökélet e s e n biztons á g b a n vagyok.
– Amíg ébr e n vagy – szólt közbe Wilem. Söté t sze m e
komoly volt.
A vigyoro m me g m e r e v e d e t t . – Ameddig ébre n vagyok –
ismé t el t e m me g. – Termé s z e t e s e n .
Wilem fölállt, és úgy tett, minth a lesöpör n e ma g á r ól
vala mit. – Nahát. Tisztálkodj me g, és tedd me g az
óvint ézk e d é s e k e t . – Sokat m o n d ó pillant á s t vete t t rá m. –
Megtiszt eln é- e Dal legelső párb ajozój a Simon úrfit és
jóma g a m a t a szob á m b a n a mai éjszak á n?
Elvörösöd t e m zavar o m b a n . – Hát persz e . Nagyon hálás
vagyok ért e.
Wil túl mélye n me g h aj olt, azt á n kime nt a folyosór a .
Sim mos t már széle s e n vigyorgot t . – Akkor hát várunk!
De vegyél inget, mielőtt odajös sz. Ma éjjel úgy őrizlek, mint
egy kólikás pulyát, de akkor ne m, ha raga s z ko d s z hozzá,
hogy mezt el e n ül aludj.
Miután távozt a k, kilépt e m az ablakon a tetőr e . Az
inge m e t a szob á b a n hagyt a m , mer t csuro m vér volta m, és
ne m akart a m tönkr e t e n ni. Bízta m a söt é t éjszak á b a n és a
kés ei óráb a n, és re mél t e m, hogy senki ne m vesz észr e,
a mint végigfutok az Egyet e m tetőin félme z t el e n ül és
vére s e n .
Viszonyla g könnyű volt véde n e m ma g a m a
szimp a t e tik á v al sze mb e n , miut á n tudt a m, hogy mi
törté nik. Valaki me g akar ége t ni, le akar döfni, annyira le
akarja csa polni a test h ő m e t , hogy elveszíts e m az
esz m él e t e m e t kihűlés miat t. Ezek a varáz s e r ő egysz e r ű,
közvetl e n alkal ma z á s a i , könnyű ellenállni nekik. Most
biztons á g b a n volta m, mivel tudt a m, mi tört é nik, és
véde k e z t e m .
Inkább ami a t t aggó dt a m , hogy akárki tá ma d o t t is me g,
talán elke dv e tl e n e di k, és má s s a l prób álkozik. Példá ul
felderíti a tartózkod á si helye m e t , és prózaibb módo n
tá ma d , a melye t ne m háríth a t ok el puszt a akar a t e r őv el.
A ront á s félelme t e s , ám egy bérgyilkos tízszer
gyors a b b a n me g tud ölni egy éles peng é v el, ha elkap egy
söté t sikátor b a n . És figyele mr e méltó a n könnye b b rajta üt ni
valakin, ha véré n e k felhasz n ál á s á v al nyo mo n követ h e t e d a
moz g á s á t .
Így hát elindult a m a tetőkö n. Az volt a terve m, hogy
felmar kolok egy cso mó avart, me gj elölö m a levelek e t a
vére m m e l , aztá n elere s z t e m őket, hadd forogja n a k a
Szelek Házá b a n . Ezt a trükköt már koráb b a n is
alkal ma z t a m .
De ahogy kere s z t ülu gr ált a m a keske n y sikátorok a t ,
látt a m, hogy villámok lobogn a k a felhőkb e n , és esősz a g o t
érezt e m. Vihar közele d e t t . Az eső ne mc s a k szőnye g g é
paskolja a levelek e t , hogy ne mozog h a s s a n a k , de ráad á s ul
lemo s n á a vére m e t is.
Állta m a tetőn, úgy érezt e m ma g a m a t , mint akinek
hupikék nadr á g o t szabt a k jajvörös posztó ból, és ez
vissza hoz t a a tarbe a ni nyo m a s z t ó évek eml ék é t . Egy
dar a bi g nézt e m a villaná s ok a t a me s s z e s é g b e n , és
igyek e z t e m ne m eng e d ni a szoron g á s n a k . Emlékez t e t t e m
ma g a m a t , hogy már ne m vagyok az a kiszolgált a t o t t ,
éhező gyer m e k .
Halk hang ot hallott a m, olyat, mint h a me g ü t ö t t e k volna
egy dobot, a behor p a d ó bádog t e t ő hangj á t .
Megme r e v e d t e m , de rögtön me g is nyugod t a m , mer t Auri
azt kérd ez t e : – Kvothe?
Jobbra nézt e m, és tízlábnyir a me gl á t t a m kicsi alakját. A
felhők elrejte t t é k a Holdat, mé gi s hallott a m a mos olyt a
hangj á b a n . – Láttalak, ahog y a dolgok tet ej é n futott ál.
Feléje fordult a m, és örülte m a homál yn a k . Gondolni se m
akart a m arra, mit csináln a, ha me gl á t n a félmez t el e n ül,
vére s e n .
– Szervusz, Auri – mon dt a m . – Vihar közele dik. Ma est e
ne m kellene fönt lenne d a dolgok tet ejé n.
Félreh ajtot t a a fejét. – Te is itt vagy – mon dt a
egys z e r ű e n .
Sóhajtott a m . – Igen. De csak…
Egy villám hat al m a s pókja futott végig az ége n, és egy
hossz ú má s o d p e r ci g fényb e borított mind e n t . Aztán
ellobb a n t , és csak a sze m e m kápr áz ot t.
– Auri! – szólított a m , mer t félte m, hogy a látvá n yo m
elriasztja.
Újabb villá m lobba nt , és látta m, hogy közele b b van
hozzá m. Rám mut a t o t t , és boldog a n mos olyg ot t. – Olyan
vagy, mint egy Amyr – mond t a . – Kvothe, az egyik Cirida.
A követk e z ő villá mlá s n ál végign é z t e m ma g a m o n , és
rájött e m mire céloz. A felkaro mt ól a kézfeje mi g rá m
szár a d t alva dt vér e mlé k e z t e t e t t azokr a a tetov ál á s o kr a ,
a melye kk el az Amyr jelölte me g a leg ma g a s a b b rangú
tagjait.
Annyira me g d ö b b e n t e m ettől a célzá s t ól, hogy
me gf el e d k e z t e m az első dologról, a melye t me g t a n ul t a m
Auriról. Megfeledk e z t e m az óvatos s á g r ól, és
me gk é r d e z t e m : – Auri, honn a n tudsz te a Ciridákról?
Nem válaszolt. A követk e z ő villá m fényé n él se m mi t se m
látt a m, csak az üres házt e t ő t és a könyört el e n ege t.
 HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

CSENDÜLÉSEK

Állta m a házt e t ő n, a feje m fölött a vihar villá mo s t or á v al,

a szíve m e n kővel. Szere t t e m volna Auri utá n me n ni, hogy
bocs á n a t o t kérjek, de tudt a m, hogy re mé n yt e l e n . A rossz
kérd é s e k me gfut a mí t o t t á k, és ha Auri elroh a n t , seb e s volt,
akár az odújáb a me n e k ülő nyúl. Ezer hely volt Odalent b e n ,
ahol elrejtőz h e t e t t . Se m mi es élye m ne m volt rá, hogy
me g t al álja m.
Mellesle g életfont os s á g ú ügye t kellett elint éz n e m . Ebbe n
a pillana t b a n is kideríth e tik, hol vagyok. Egysz er ű e n ne m
volt időm.
Csakn e m egy órá mb a telt, hogy kere sz t ülv á gj a k a
házt e t ő kö n. A villámok inkább me g n e h e zí t e t t é k , mint
me gk ö n n yí t e t t é k az uta m a t , mert hossz ú perc e kr e
me gv a kítot t mind e n villaná s . Nagy neh e z e n mé gis
eljutot t a m a Mains tet ejé r e , ahol rend sz e rint találkozni
szokt a m Aurival.
Merev tagokk al lemá s z t a m az almaf á n a zárt udvar b a .
Már épp e n le akart a m kiálta ni a súlyos vasr á c s o n át, a mely
Odale ntr e veze t e t t , a mikor észr ev e t t e m , hogy a közeli
bokrok között me g m o z d ul egy árny.
Belefúrt a m a tekint e t e m e t a söt é t b e , de csak egy
elmo s ó d ó alakot látt a m. – Auri? – kérd ez t e m gye n g é d e n .
– Nem szer e t e m mond a ni – szólt halka n, könnye k t ől
reke d t hango n. Az utóbbi napok szörnyű es e m é n y e i közül
kéts é g t e l e n ül ez volt a legros sz a b b .
– Ne hara g u dj, Auri! – kért e m. – Nem firtato m mé g
egys z e r . Ígére m!
Halk zokog á s hallatsz ot t az árnyé k b ól, ami
me gf a g ya s z t o t t a a szíve m e t , és letört róla egy dara b o t .
– Mit csinált ál ma est e a dolgok tet ej é n? – kérde z t e m .
Tudt a m, hogy ez biztons á g o s kérdé s . Már sokszor
föltett e m.
– A villámot nézt e m – felelte szipogv a . – Látta m egye t ,
a mi olyan volt, mint egy fa.
 – Mi volt a villámb a n ? – kérde z t e m szelíde n.
– Galva nikus ionizáció – felelte. Rövid hallgat á s után
hozzá t e t t e : – És folyó jég. Meg egy nádb uz o g á n y hajlás a .
– Bárcs a k én is látta m volna! – mond t a m .
– Mit csinált ál a dolgok tet ejé n? – Halkan kuncogot t , úgy,
minth a csukla n a . – Esztele n és mezt el e n?
A szíve m olvadt egy kicsit. – Egy helye t kere s t e m , ahol
kionth a t o m a vére m – válaszolt a m.
– A legtöbb e n odab e n t tartják – mon d t a . – Úgy
könnye b b .
– A mar a d é k o t én is bent akaro m tart a ni – ma g ya r á z t a m .
– De aggód o m, hogy valaki kuta t h a t után a m .
– Ó! – mond t a , mint h a tökélet e s e n ért e n e mind e n t .
Látta m, ahog y az éjszak á n ál vala miv el söt é t e b b árnya
me g m o z d ul a söté t b e n , és feláll. – Vele m kéne jönnöd a
Csend ül é s e k b e .
– Azt hisze m, mé g ne m látta m a Csend ül é s e k e t –
felelte m. – Elvittél már oda?
Mozgá s t látta m, a mi fejráz á s is lehet e t t . – Az
ma g á n t e r ül e t .
Féme s zajt hallott a m, azt á n surrog á s t , azt á n kéke s z öld
fény gyúlt a nyitott rost ély alatt. Lemá s z t a m , és ott volt az
alagút b a n .
A kezé b e n tartot t fényn él látta m, hogy piszkos az arca,
valószínűl e g az elmá z olt könnye k t ől. Először látta m
piszkos n a k. A sze m e söté t e b b volt a szoká s o s n á l, az orra
piros.
Auri szipogot t , és me g d ö r g ölt e foltos arcá t. –
Borzal ma s a n fest e s z – mond t a komolya n .
Lenézt e m vére s keze mr e és melle mr e . – Úgy van –
helye s elt e m .
Bátor kis mos oly jelent me g az arcá n. – Most ne m
futott a m olyan me s s zir e! – mon dt a , és büszk é n felsze g t e a
fejét.
– Örülök – felelte m. – És bocs á n a t o t kérek.
– Nem kell. – Határoz ot t a n me gr á z t a a fejét. – Te vagy az
én Ciridá m, így gánc s t al a n vagy. – Kinyújtott a a kezét, és
egy ujjával me g é rint e t t e vére s melle m. – Ivare enim euge.
Kereszt ülvez e t e t t Odale nt járat ain a k útve sz t őj é n. Innen
is mélye b b r e me n t ü n k, át a Szökke n é s e n , el a Tücskölő
mellett. Végighal a d t u n k kanya r g ó s folyosóko n, aztá n ismé t
lefelé indultunk egy kő csigalé pc s ő n, amel ye t mé g sos e
látt a m.
Ahogy me n t ü n k, nyirkos kő szag á t érezt e m , folyó víz
egye nl e t e s , halk hangjá t hallott a m. Olykor üve g karistolt
kövön, vagy üve gn e k ütődő üveg csilingelt fénye s e b b e n .
Ötve n- egyn é h á n y grádics utá n a széle s csigalé pc s ő
eltűnt egy feket é n hullá mz ó vizű, hat al m a s me d e n c é b e n .
Vajon me d dig folyta tó d h a t a víz alatt?
Nem érezt e m se m a rotha d á s , se m a kanális bűzé t.
Tiszta víz volt, látta m a hullá mok a t , ahog y örvén yl e n e k a
lépcs őh á z b a n , és tova g yű r űz n e k a söt é t s é g b e n , túl a
lámp ái nk fényé n. Ismé t hallott a m az üveg csen d ül é s é t , és
me g pillant ot t a m két palackot, amel ye k forogt a k,
bóloga t t a k, erre- arra sodródt a k a vízen. Az egyik elsüllye d t,
és ne m bukka n t fel több é .
Jutazs á k lógott a falra erősít e t t réz fáklyat a r t ór ól. Auri
benyúlt a zsákb a , és előve t t egy neh é z, bedu g a s z olt
üve g e t , azt a fajtát, a mib e n Bredon sört tartot t a k
vala mikor.
Odanyújt ot t a neke m a palackot. – Eltűnn e k egy órára.
Vagy egy percr e. Néha napokr a . Néha ne m is jönnek
vissza. – Még egy palackot vett elő a zsákból. – Legjobb, ha
egys z e r r e négye t indíta sz. Ilyen módo n statisztikaila g
mindig körbejár legalá b b kettő.
Bólintott a m , kihúzt a m a kopot t zsákból egy szálat, és
átitat t a m a keze m e t borító vérrel. Kiduga s z olt a m az
üve g e t , és bele ejt e t t e m a szálat a palackb a .
– Hajat is – mon dt a Auri.
Kitépt e m néh á n y hajsz ála m a t , és ráte k e r t e m az üve g
szájár a. Aztán a helyér e nyo mt a m a dugót, és vízre
bocs á t o t t a m a palackot. Lassa n, kiszá mí t h a t a t l a n ul
körözve sodródo t t .
Auri újabb üveg e t adot t, és me gis m é t e l t ü k az eljárá s t.
Amikor a negye dik üve g e t is elvitt ék a hullá mok, Auri
bólintott, és leporolta a kezét.
– Na! – mon dt a ropp a n t elég e d e t t e n . – Ez rendb e n volna.
Biztons á g b a n vagyu n k.

Órákkal későb b tiszt ár a mos a k o d v a , beköt özv e és sokkal

kevé s b é eszt el e n ül vonult a m be a Mewsb e , Wilem
szob áj á b a . Akkor és a követk e z ő éjszak á ko n Wil és Sim
felváltva vigyázt a k rá m, amíg aludt a m, Alarjukkal
gondos k o d t a k a biztons á g o m r ól. A legjobb bará t ai m voltak.
Olyanok, amilye n e k e t mind e n ki re mél, de senki ne m
érde mli me g őket, legkev é s b é én.
 HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

TILTOTT MESTERKEDÉS

Akár mit gondolt is Wil és Sim, én ne m hitte m, hogy Devi

a felelős a tá m a d á s é r t . Tisztá b a n volta m vele, hogy
kínos a n tuda tl a n vagyok a nőket illetőe n, de ő mindig olya n
bar á t s á g o s volt vele m. Olykor kedve s is.
Igaz, rossz híre volt, de én mind e n kin él jobba n tudt a m,
milye n gyors a n kerek e dik a pletyk á b ól tünd é r m e s e .
Sokkal valószínűb b n e k tartot t a m , hogy isme r e tl e n
tá ma d ó m csak egy dühös diák, aki irigyli gyors
előme n e t e l e m e t az Arkánu m b a n . A többs é g évek e n át
tanul, mire eléri a Re'lar rangj át, neke m ez alig háro m
sze m e s z t e r alatt sikerült. Olyasv al a ki is lehet, aki gyűlöli az
Ede má t . Többször me gv e r t e k már miat t a .
Bizonyos ért ele m b e n ne m is szá mí tot t, ki a felelős a
tá ma d á s o k é r t . De vala mik é p p e n le kellett állítano m. Nem
várh a t t a m , hogy Wil és Sim egé s z hátr al é vő élet e m b e n
őrizze n.
Tartós a b b me g old á s kellett. Egy gra mr a volt szüks é g e m .
A gra m agyafúr t kéz mű v e s me s t e r m u n k a , a melye t épp
az ilyen es e t e kr e tervez t e k. Egyfajta szimp a t e tiku s pánc él,
a mely me g hi úsít mind e n ellens é g e s fizikai köté s t . Nem
tudt a m , hogya n működik, de azt igen, hogy létezik. Azt is
tudt a m , miké n t deríts e m ki elkészít é s é n e k módjá t.

Kilvin fölnéz e t t , amikor belépt e m az irodájá b a .

Megkönn ye b b ül v e látta m, hogy az üve gh u t a söt é t és
hide g.
– Remél e m, jól vagy, Re'lar Kvothe? – kérde z t e anélkül,
hogy felállt volna. Nagy üve g félgö mb volt az egyik
kezé b e n , gyé m á n t karct ű a má sikb a n.
– Jól vagyok, Kilvin me s t e r – hazud t a m .
– Gondolkodt ál a követk e z ő munk á d o n ? – kérd ez t e . –
Voltak okos álmaid?
 – Igazá ból egy gra m tervr ajz á t kere s e m , Kilvin me s t e r .
De ne m találo m egye tl e n olvas ófülké b e n vagy
kézikönyvb e n se m.
Különös e n néz e t t rá m. – És miért kellen e neke d egy
gra m, Re'lar Kvothe? Az ilyen kíváns á g ne m arra mut a t ,
hogy bíznál arka nis t a társ ai db a n .
Mivel ne m tudt a m, hogy tréfál- e vagy komolya n besz él,
elha t á r oz t a m , hogy őszint e leszek. – Haladó szimp a t e tik á n
tanult unk az elcsúsz á s r ól. Arra gondolt a m, hogy ha a gra m
me g a k a d á l yozz a a külső affinitá s ok a t…
Kilvin fojtott a n kuncogot t . – Dal oltott a beléd a félelme t .
Helye s! És ne m téve d s z , a gra m segít me g a k a d á l yoz ni az
elcsúsz á s t . – Sötét cealdi sze m é v e l komolya n néze t t rá m. –
Bizonyos mért é k b e n . Mindazon ál t al, egy okos diák
egys z e r ű e n me g t a n ulj a a lecké t, hogy kellő elővigyá z a t t a l
és óvatos s á g g a l elkerülhe s s e az elcsúsz á s t .
– Ez a szánd é k o m , Kilvin me s t e r – válaszolt a m. – De egy
gra m mé gis hasz no s n a k tűnik.
– Van benn e igazs á g – ismer t e el Kilvin, és bólintott
bozont os fejével. – Csakhog y létsz á m hi á n n ya l küzdü nk,
tekintv e a javítás ok a t és az őszi rend el é s e k e t . – Az ajtó felé
intett, amel ye n ki lehe t e t t látni a műh elyb e .
– Nem nélkülözh e t e k egye tl e n munk á s t se m, aki
elké szíth e t n e egy ilyen holmit. De mé g ha nélkülözh e t n é k,
akkor is itt a költs é g kérdé s e . Ez kénye s munk a , és aran y
kell a mint a ber ak á s á h o z .
– Jobb szer e t n é m ma g a m elké szít e ni, Kilvin me s t e r .
A fejét rázt a. – Nem ok nélkül hiányzik a tervr ajz a
tankön yv e k b ől. Nem tudsz elege t ahhoz, hogy elkészíts d a
ma g a d é t . Óvatos n a k kell lenni ott, ahol sygaldr yr a és a
saját vére dr e van szüks é g.
Szóra nyitott a m a szá m a t , de belé m fojtott a : – Ami mé g
fontos a b b , az ilyen készül ékh e z szüks é g e s sygaldr y
kidolgoz á s a csak olyasv al a kir e bízha t ó, aki elért e az El'the
rangot. A vér és a csont rúnáj a túl hat al m a s ahhoz, hogy
téve s e n hasz n áljuk.
A hang s úl ya jelezt e, hogy se m mi t se m érnék el
vitatkoz á s s a l, így hát vállat vont a m, minth a ne m izgatn a a
dolog. – Nem baj, Kilvin me s t e r . Más tervei m is vann a k,
hogy kitölts e m az időme t .
Kilvin széle s mos ollyal néz e t t rá m. – Biztos vagyok
benn e , Re'lar Kvothe. Kíváncsia n váro m, mit készíte s z
neke m.
Esze mb e jutott vala mi. – Haszn álh a t n á m erre a célra
vala m e l yik ma g á n m ű h e l yt ? Jobb szer e t n é m , ha ne m
lába tla nko d n á n a k a hát a m mögöt t , miközb e n barká c s olok.
Kilvin sze möl dök e fölszala dt . – Most már kétsz e r e s e n
kívánc si vagyok. – Letet t e az üve g félgö mb ö t , fölállt,
kihúzt a az aszt al fiókját. – Jó lesz az egyik e mel e ti műh ely?
Vagy felrobb a n h a t vala mi? Mert ebb e n az es e t b e n inkább a
má s o dikon adok egy műh el yt. Igaz, ott hide g e b b van,
viszont a tető alkal ma s a b b az efféle munk á k h o z.
Egy pillana tig csak nézt e m rá, hogy ne m tréfál- e. – Egy
e mel e ti műh el y tökélet e s e n me gf el el, Kilvin me s t e r . De kell
egy kisebb olvaszt ó és mé g egy szoba , hogy lélegz e t h e z
jussa k.
Kilvin mor mo g o t t vala mit, aztá n elővet t egy kulcsot. –
Mekkor a leve gőt akar sz venni? A huszon h a t o s szoba
terület e ötszá z négyz e tl á b.
– Az tökélet e s e n me gf el el – válaszolt a m. – Szüks é g e m
lehe t eng e d é l yr e is, hogy ne m e s f é m e k e t vétel ezz e k a
Rakt ár ból.
Kuncogot t , bólintott, és a keze m b e nyo mt a a kulcsot. –
Elintéz e m, Re'lar Kvothe. Alig váro m, hogy láss a m, mit
készíte s z neke m.

Bőszítet t, hogy ne m jutha t ok hozzá a szüks é g e s

tervr ajzhoz. De hát mindig vann a k má s utak is egy
infor má ció me g s z e r z é s é h e z , és mindig vann a k emb e r e k ,
akik több e t tudn a k, mint a me n n yi t kellene .
Példá ul ne m kételke d t e m benn e , hogy Manet tudja,
hogya n kell gra mo t készít e ni. Mindenki tisztá b a n volt vele,
hogy csak a címe szerint E'lir. Arra azonb a n aligha
vehe t e m rá, hogy Kilvin akar a t a ellenér e be av a s s o n . Az
Egyet e m har minc éve volt az otthon a , és valószínűle g ő
volt az egye tl e n hallgat ó, aki mé g nála m is jobba n félt a
kicsa p a t á s t ól.
Vagyis a lehet ő s é g e i m korlátozot t a k. Nem tudt a m, hogy
a hossz a s archívu mi kutat á s o n kívül mi má s s al keríthe t n é m
me g a tervr ajzot. Így, miut á n perc e kig tépt e m az agya m ,
hogy jobb me g old á s t találjak, elindult a m a Bála és Árpa
irányá b a .
A Bála a rossz a b b hírű csárd á k közé tartozot t a folyó
inne ns ő partjá n. Az Anker egyált al á n ne m volt rossz hírű,
csak ne m nagyz olt. Tiszta volt, ha ne m is virágillatú, és
olcsó, de ne m közöns é g e s . Az e mb e r e k azért jártak az
Ankerb a , hogy egye n e k , igya n a k, zené t hallga s s a n a k és
alkal ma n k é n t bar á t s á g o s a n verek e dj e n e k.
A Bála több fokkal lejjebb állt a ranglé tr á n . Mocskos a b b
volt, a zené n e k ne m tulajdonítot t a k túlzott jelent ős é g e t , a
verek e d é s pedig gyakr a n csak az egyik félnek jelent e t t
szórakoz á s t .
Megjegyz e m , mé g a Bála is különb volt a tarb e a ni
lebujokn a k legalá b b felénél, csak az Egyet e m közelé b e n
szá mí tot t a legros s z a b b n a k . Még így is volt deszk a p a dl ój a
és üve g a bl a k a . Ha pedig az emb e r rész e g e n elalélt, és arra
ébr e d t , hogy hiányzik az ersz é n ye , mé g mindig örülhe t e t t ,
hogy senki se m kés elt e me g, és a baka n c s á t se m lopták el.
Mivel korá n volt, csak mar ok n yi a n lézeng t e k az ivóba n.
Öröm m e l látta m, hogy Sleat ott ül a ter e m hát uljáb a n. Még
ne m találkozt a m vele, de tudt a m , kicsod a . Hallott a m róla
egy s má s t .
Sleat egyike volt azokn a k a ritka, nélkülözh e t e tl e n
e mb e r e k n e k , akik képe s e k me g s z e r v e z ni a dolgoka t. Azt
hallott a m róla, hogy az utóbbi tíz évbe n hol az Egyet e m r e
járt, hol az Egyet e m mellé.
Pillana t n yila g egy ideg e s külsejű emb e r r el tárgyalt, és
jobbn a k látt a m, ha ne m zavaro m me g őket. Vette m két
korsó sört, és miközb e n várakozt a m , úgy tett e m , minth a
innék.
Sleat jóképű, söt é t hajú, söt é t sze mű férfi volt. Noha
ne m viselt e a jellegz e t e s szak állt, legalá b b félig cealdi
lehe t e t t . Testb e s z é d e tekint élyről hars og o t t . Úgy mozgot t,
minth a ő dirigálna itt.
Az se m lepet t volna me g, ha így lett volna. Akár az övé
is lehet e t t a Bála. A hozzá haso nlók jóban vann a k a
pénzz el.
Végre vala milye n me g e g ye z é s r e jutott az aggód ó
egyé n n e l. Miközbe n kezet rázt ak, Sleat mel e g e n
elmo s olyo d o t t , és me gv e r e g e t t e a távozni készülő
fiatale m b e r vállát.
Várta m egy pillana t ot , aztá n elindult a m felé. Ahogy
közele b b érte m, észr e v e t t e m , hogy üres padlós á v válasz tj a
el az ő aszt al á t a többitől. Nem volt széle s, csup á n akkor a ,
hogy me g n e h e zí t s e a hallga t óz á s t .
 Fölnéz e t t , mikor oda é r t e m .
– Nem besz élg e t h e t n é n k ? – kérd ez t e m .
Széle s moz dul a t t al intett az üres szék felé. – Kissé me g
vagyok lepve – mon dt a .
– Miért?
– Enge m ne m szokt a k kere s ni okos e mb e r e k. Én a
kéts é g b e e s e t t e k k el foglalkozo m. – A korsókr a néz e t t . –
Mindket t ő a tiéd?
– Megihat o d vala m el yike t, vagy akár mindk e t t ő t . – A
jobb oldali felé bicce nt e t t e m . – De abb a már beleitt a m.
Egy töre d é k má s o d p e r ci g gya n a k o d v a néz e t t a korsókr a ,
aztá n széle s e n elmo s olyo d o t t , és elvett e a bal oldalit. – Azt
hallott a m, ne m vagy mér e g k e v e r ő fajta.
– Úgy láto m, sokat tudsz róla m – mon dt a m .
Olyan közö mb ö s e n vont vállat, hogy szerint e m
begya k or olh a t t a a moz dul a t ot . – Mindenkiről sokat tudok –
mond t a . – De rólad mé g több e t .
– Miért?
Előreh ajolt, és bizal ma s hango n me gk é r d e z t e : – Van
fogal ma d arról, milye n unal ma s egy átlag di á k? Legalá b b a
felük gazd a g turist a, akit félig se m érdek el n e k a
tant á r g ya k . – A sze m é t forgat t a , és úgy tett, minth a
áthajít a n a vala mit a válla fölött. – A má sik fele tudál éko s
hülye, aki olyan sokáig álmod ot t erről a helyről, hogy
a mikor ideér, leve gőt se m mer venni. Tojásh éjon járnak,
jámbor a k, mint a papok. Vacogn a k, nehog y a ma giszt e r e k
rossz allóa n nézz e n e k rájuk. – Megvet ő e n horka nt o t t , és
hátr a d őlt. – Elég, ha annyit mond ok, hogy veled betört ide
a friss levegő. Mindenki azt mondj a… – Elhallga t ot t ,
me gis m é t e l t e a begya k or olt váll- vonog a t á s t . – Nos, ezt
tudod.
– Nem tudo m – vallott a m be. – Mit mond a n a k ?
Sleat gyönyör ű e n , me t s z ő e n mos olygot t . – Aha, szóval
ez a problé m a . Egy emb e r hírét mind e n ki ismeri, kivéve őt
ma g á t . A többs é g e t ne m zavarja. De vagyu nk néh á n ya n ,
akik szorgal m a s a n dolgozunk a hírnevü nk ö n . Én az
enyé m e t tégláról téglár a építe t t e m föl. Haszno s eszköz. –
Ravasz ul sandítot t rá m. – Remél e m, me g é r t e d , miről
besz él e k.
Én is elmos olyod t a m . – Talán.
– Na és mit mon d a n a k róla m? Mondd el, és viszonzo m a
szíves s é g e t .
 – Nos tehá t – kezdt e m . – Értesz hozzá, hogy me g t al álj
dolgoka t . Diszkrét vagy, de drág a .
Bosszús a n legyint e t t . – Bolonds á g . A részlet e k a dolgok
csontj ai. Kére m a csontok a t .
Gondolkodt a m . – Azt hallott a m, hogy a múlt
sze m e s z t e r b e n szá mo s fiola Re gim Ignaul Neratum ot
sikerült eladno d. A Kilvin műh elyé b e n keletke z e t t tűz utá n,
a melyb e n elvileg az össz e s n e k me g kellett se m mi s ül ni e. –
Sleat kifürké sz h e t e t l e n arcc al bólintott. – Hallott a m, hogy
sikerült üzen e t e t külde n e d Veyan e apján a k Emlinbe, noha
a város ostro m alatt állt. – Ismé t bólintott. – Egy fiatal
prostitu ált n a k, aki a Gombok b a n dolgozik, szer ez t él
okmá n yo k a t , amel ye k bizonyítot t á k, hogy távoli rokon a
Ga mr e baron e t n e k , és ez lehet őv é tett e szá m á r a , hogy
különös e b b cécó nélkül hozzá m e h e s s e n egy bizonyos fiatal
úrie mb e r h e z .
Sleat elmo s olyo d o t t . – Erre büszk e vagyok.
– Amikor E'lir voltál – folytat t a m –, két sze m e s z t e r r e
felfügg e s z t e t t e k Tiltott Mest erk e d é s miat t. Két évvel
későb b me g bírs á g olt a k, és ismé t felfügg e s z t e t t e k , mert
helyt el e n ül hasz n ált ál egye t e mi kelléke k e t a Kohóba n. Azt
hallott a m, Jamison isme ri a tevék e n ys é g e d e t , de lefizett e d,
hogy ne vegye észr e. Mellesle g, ezt az utóbbit ne m hisze m
el.
– Egyet é r t e k – mon dt a hanya g ul. – Én se m.
– Széles körű tevé k e n ys é g e d ellenér e csak egysz e r
került él bajba a vastörv é n y miat t – folyta t t a m . –
Cse mp é s z á r u Fuvaroz á s a , ez volt a vád?
Sleat a sze m é t forgat t a . – Tudod, mi a legros s z a b b ?
Igazá b ól árt a tl a n volta m abb a n az ügyb e n . Heffron fiai
fizett e k le egy cse nd bizt os t , hogy ha mi síts o n bizonyít é kot .
A váda t alig két nap utá n ejtet t é k. – Elkomoro d o t t . – Nem
minth a a ma gisz t e r e k e t érde k elt e volna. Csak azzal
törődt e k, hogy ártott a m az Egyet e m jó hírén e k. – Keserű
volt a hangja. – Ezutá n me g h á r o m s z o r oz t á k a tandíja m a t .
Elhat ár ozt a m , hogy egy kicsit bele er ő sít e k. – Több
hóna p p al ezelőtt venit a sin n al me g m é r g e z t e d egy earl ifjú
lányá t, és csak akkor adt a d be az ellen m é r g e t , miut á n rád
íratt a a legna g yo b b birtokot, amel yn e k az örökös e volt.
Majd azt a látsz a t ot keltet t e d , mint h a farón veszít e t t e volna
el.
Felvont a a sze möl dök é t . – Azt is mon dt á k , hogy miért?
 – Nem – mond t a m . – Gondolo m, ne m akart a me gfizet ni
neke d az adós s á g á t .
– Van benn e né mi igazs á g – felelte. – Noha a dolog kiss é
bonyolult a b b . És ne m venita sin volt. Az roppa n t
könnyel m ű s é g lett volna. – Sértődö t t képe t vágot t, és
bossz ú s a n lesöpör t e az inge ujját. – Még vala mi?
Hallgatt a m , igyek e z t e m eldönt e ni, me g akaro m- e
erősít e ni a gya n ú t , amel y egy ideje lappa n g benn e m . – A
múlt sze m e s z t e r b e n keríte t t él Ambros e Jakisnak két
e mb e r t , akik közis me r t e k voltak arról, hogy pénz é r t ölnek.
Sleat me g őrizt e közönyé t , hanya g tart á s á t , ám a válla
kissé me gf e s z ült. Ha odafigyel e k, szinte mind e n t
észre v e s z e k . – Tényle g ezt mon dj á k?
Olyan szép e n vont a m vállat, hogy elszé g yellh e t t e volna
ma g á t . Olyan hanya g ul vont a m vállat, hogy egy ma c s k a is
me girigyelh e t t e volna. – Zené s z vagyok. Háro m éjszak a
játszo m egy forgal ma s kocs m á b a n . Mindenf élé t hallok. – A
korsó ér t nyúlt a m. – És te mit hallott ál róla m?
– Termé s z e t e s e n ugya n a z ok a t a históriák a t , a melye k e t
mind e n ki. Rábe s z élt e d a ma gisz t e r e k e t , hogy vegye n e k föl
az Egyet e m r e , holott mé g tacskó voltál, már me g ne
sértődj. Két napp al későb b me g s z é g ye ní t e t t e d Hem m e
ma gisz t e r t az oszt álya előtt, és me g ú s z t a d .
– Kivéve egy korbá c s ol á s t .
– Kivéve egy korbá c s ol á s t – ismer t e el. – Amelyn e k sorá n
egye t se m jajdult ál, és alig vérez t él. El se hinné m, ha ne m
lenne rá több száz tanú.
– Elég rend e s töme g e t vonzott u nk – mon d t a m . – Éppe n
jó idő volt egy korbá c s ol á s h oz .
– Hallott a m, hogy színfalha s o g a t á s r a hajla mo s illetők
Vértele n Kvothé n a k hívnak miatt a – mon dt a . – Bár
sejté s e m szerint részb e n azért, mer t Ede ma Ruh vagy,
vagyis a lehet ő legme s s z e b b esel a kékvér ű e k t ől.
Elmos olyod t a m . – Azt hisze m, mindk e t t ő igaz.
Elgondolkodv a néz e t t rá m. – Hallott a m, hogy harcolt ál
Elodin ma giszt e r r el a Mene d é k b e n . Hatal m a s és iszonyú
varáz sl a t szab a d ul t el, de a végé n ő győzöt t,
kere s z t ülh ajítot t egy kőfalon, azt á n ledobot t az épüle t
tet ejé ről.
– Azt is mon dj á k, miért harcoltunk? – kérde z t e m .
– Mindenfél é t mond a n a k – felelte kitérőe n. – Sért é s r ől
besz éln e k. Félre ér t é s r ől. Le akart a d nyúlni a varáz sl a t á t . Le
akart a nyúlni a nőde t . A szokott ostob a s á g o k . –
Megdörzs ölt e az arc át. – Lássuk. Egész jól játszol kobozon,
és erre büszke vagy, mint majo m a farkár a. Modort al a n
vagy, éles a nyelve d, és ne m tisztel e d a nála d különb e k e t ,
azaz gyakorla tilag senkit, tekintve alant a s gyülev é n y
szár m a z á s o d r a .
Elvörösöd t e m a har a g t ól, és az ége t ő pír
végigbizs e r g e t t e egé s z test e m e t . – Én vagyok a legjobb
zené s z , akit élet e d b e n látni fogsz, közelről vagy távolról –
mond t a m erőltet e t t nyug alo m m a l . – És Ede m a Ruh vagyok
a csont o m velejéig. Ez azt jelenti, hogy a vére m vörös. Azt
jelenti, hogy szab a d vagyok, és oda m e g ye k , ahov a a lába m
visz. Nem kussolok, és ne m lapítok senki címé t ől. Ezt
gőgn e k látják azok, akik azzal töltik az élet ük e t , hogy
hajlékon y gerinc e t növe s s z e n e k ma g uk n a k.
Sleat lust á n elmos olyod o t t , és én rájött e m, hogy csak
csipkelődik. – Azt is hallott a m, hogy lobba n é k o n y vagy. Egy
egé s z szek ér d e r é k ostob a s á g kering rólad. Minde n éjjel
csak egy órát alszol. Dé mo nv é r e d van. Beszélni tudsz a
halott a kk al…
Kíváncsia n hajolta m előre. Ezt a pletyk á t mé g ne m
hallott a m. – Csakug ya n ? A szelle m e k k el besz élg e t e k, vagy
azt állítják róla m, hogy hulláka t ások ki?
– Feltét el e z e m , hogy szelle m e k r ől van szó – felelte. –
Nem hallott a m sírrabl á s r ól.
Bólintott a m . – Még vala mi?
– Csak annyi, hogy a múlt sze m e s z t e r b e n két bérgyilkos
sarokb a szorított egy sikátor b a n . Noha kés eik voltak, és
vára tla n ul tá ma d t a k , az egyike t elvakított a d, a má sik a t
pedig öntud a tl a nr a vert e d, miközb e n a tüze t és a villámot
hívta d segíts é g ül, mint a Nagy Taborlin.
Egy percig nézt ük egym á s t . Nem volt me g n yu g t a t ó a
csönd. – Te hozt a d össz e őket Ambros e- zal? – kérd ez t e m
végül.
– Ez ne m jó kérd é s – felelte Sleat őszint é n. – A diszkr é t
üzlet ei mr ől kellene besz éln e m . – Fagyos a n néz e t t rá m,
sze m é b e n vagy arcá n nyo m a se m volt mos olyn a k. –
Mellesleg bízol benn e , hogy őszint é n válaszolok? –
Össz evon t a m a sze möl dökö m e t . – Azt mind e n e s e t r e
elmo n d h a t o m , hogy az ehh e z haso nló históriák miatt ne m
nagyo n vonzó a has onló felada t – folytat t a társ alg á si
hango n. – Nem mint h a amú g y sok ilyen munk a aka d n a
erref elé. Borzasz t ó a n civilizáltak vagyu n k.
– Nem mint h a te tudn ál ilyes miről, mé g ha elő is fordul.
Visszat é r t a mos olya . – Pontos a n . – Előreh ajolt. – Eleget
diskur ált un k. Miért kere s el?
– Szüks é g e m van egy tárgy tervrajzár a .
Az aszt alr a könyökölt. – És…
– Olyan sygaldr yk a t tart al m a z , a melye k elké szít é s é t
Kilvin csak El'thék n e k vagy ma g a s a b b rangú diákokn a k
eng e d é l ye zi.
Sleat tárgyilago s a n bólintott. – És milye n gyors a n van rá
szüks é g e d ? Órákon? Napokon belül?
Arra gondolt a m, hogy Wil és Sim éjszak á k a t virraszt
fölött e m. – Minél előbb, ann ál jobb.
Sleat elgondolkodv a bá mul t a se m mi b e . – Ez pénzb e
kerül, és nincs gar a n ci a . Pontos a n le tudo m szállíta ni. –
Rám néze t t. – Tovább á , ha elkap n a k, az a legkev e s e b b ,
hogy me g v á d ol n a k Tiltott Mesterk e d é s s e l .
Bólintott a m .
– És tudod mi ann a k a bünt e t é s e ?
– Testi sért é s t ne m okozó Tiltott Mesterk e d é s es e t é n a
törvé n ys é r t ő diák legföljebb húsz talent u m r a és tíz
korbá c s ü t é s r e bünt e t h e t ő – idézt e m. – Tovább á
felfügg e s z tik az Arkánu m b a n , vagy kicsa pjá k az
Egyet e mr ől.
– Enge m húsz talent u mr a bünt e t t e k , és két sze m e s z t e r r e
függe s z t e t t e k föl – mond t a komor a n Sleat. – És az csak
Re'lar szintű alkímia volt. Te rossz a b b ul jársz ezzel az
El'the szintű dologg al.
– Mennyi? – kérd ez t e m .
– Ha néh á n y napr a kell me g s z e r e z ni… – A me n n ye z e t r e
néz e t t . – Har minc talent u m .
A gyo mr o m görcs b e rándult, egyé b k é n t sze m e m se
rebb e n t . – Van lehet ő s é g alkura?
Megint olya n me t s z ő e n mos olygot t . A fogai nagyo n
fehér e k voltak.
– Szíves s é g g e l is lehet fizetni – mond t a . – De egy
har mi nc t al e n t u m o s szíves s é g , az már nagy szíves s é g . –
Elgondolkodv a néze t t rá m. – Talán me g e g ye z é s r e
jutha t u n k. De kötele s s é g e m n e k érze m közölni, hogy ha én
szíves s é g e t kérek, akkor azt me g kell tenni. Ezen a ponton
nincs tárgyal á s .
Nyugodt a n bólintott a m, mut a t v a , hogy me g é r t e t t e m ,
bár közbe n eljege s e d e t t a belső m. Ez rossz ötlet. A
csontj ai mb a n érezt e m .
– Másna k is tartozol? – kérde z t e Sleat. – Ne hazudj, mer t
me g t u d o m .
– Hat talent u m m a l – felelte m hanya g ul. – A sze m e s z t e r
végé n kell me g a d n o m .
Bólintott. – Úgy sejt e m, ne m jártál sikerr el a cég e s
pénzváltók n ál. Heffronn ál voltál?
Rázta m a feje m. – Devinél.
Beszélge t é s ü n k alatt először jött ki a sodr á b ól, elbűvölő
mos olya kialudt. – Devinél? – Kiegye n e s e d e t t a székb e n ,
test e hirtele n me gf e s z ült. – Nem. Azt hisze m, mé g si nc s
egye z s é g . Ha lenne készp é n z e d , az má s . – A fejét rázt a. –
De ne m. Ha Devinél már van egy rész e d…
Megborzon g t a m a reag ál á s á t ól, azt á n észb e kapt a m,
hogy csak több pénzt akar. – Mi van, ha tőled kérek
kölcsön, és azzal rend e z e m nála a tartoz á s o m a t ?
A fejét rázt a. Régi ne mt ör ő d ö m s é g é b ől visszajött egy
dar a b. – Ez orvva d á s z a t lenne – mon dt a . – Devinek
érde k elt s é g e van nála d. Beruh á z á s vagy. – Ivott, és
jelentő s é g t e lje s e n krákogo t t . – Nem nézn é jó sze m m e l , ha
má s o k be av a t k oz n á n a k ott, ahol neki van jogosult s á g a .
Felvont a m a sze möl dökö m. – Azt hisze m, bedőlt e m a
hírnev e d n e k – mon dt a m . – Tényle g ostob a s á g volt tőle m.
Elkomor od o t t . – Ez mit akar jelent e ni?
Hanya g ul legyint e t t e m . – Kérlek, hidd el, hogy legalá b b
fele olyan okos vagyok, mint a milye n a híre m – mon dt a m . –
Ha ne m tudod me g s z e r e z ni, amit kérek, egysz e r ű e n
közöld, és ne rabold az időme t nyak a t e k e r t kifogá s okk al
vagy olyan árakkal, amel ye k e t már ne m tudok me gfizet ni.
Sleat ne m tudt a , me g s é r t ő dj ön- e. – Mi tűnik
nyak a t e k e r t n e k ?
– Eredj már – felelte m. – Kész lennél me g s z e g ni az
Egyet e m törvé n yeit, kockáz t a t ni a ma gisz t e r e k, a
csen d bizto s ok har a gj á t, Atur vastörv é n yé n e k szigor á t . De
citer ázol egy csitri előtt? – Fújta m egye t , és az ő koráb bi
moz dul a t á t utánozv a úgy tett e m , mint h a átdob n é k vala mit
a válla m fölött.
Bámult rá m egy dara big, aztá n neve t é s b e n tört ki. –
Igen, ponto s a n ez a helyz e t – mond t a , és kitörölte
sze m é b ől az őszint e derű könnyeit. – Látha t ól a g eng e m is
becs a p o t t a hírnev e d . Ha te csitrinek képz el e d Devit,
koránt s e m vagy olya n okos, mint gondolt a m.
Átnéz e t t a válla m fölött, bicce nt e t t valakinek, akit ne m
látha t t a m , és eluta sító a n intet t. – Tűnj el – mond t a . –
Ésszer ű e n gondolkodó e mb e r e k k el van dolgo m, akik
tudják, milye n a világ. Csak az időme t pocs é kolod.
Felhorg a d t benn e m a har a g, de közö mb ö s arcot
kénysz e rít e t t e m ma g a m r a . – Szüks é g e m lenne egy
szá ms z e ríjra is – mon dt a m .
Rázta a fejét. – Nem, már mon d t a m . Nincs kölcsön,
nincs e n e k szíve s s é g e k .
– Tárgya k a t tudok ajánla ni cser é b e .
Gyan a ko dv a néze t t. – Miféle szá ms z e ríjra van
szüks é g e d ?
– Bár milye nr e – felelte m. – Nem kell, hogy dísze s legye n.
Elég, ha működik.
– Nyolc talent u m – mond t a .
Kemé n ye n nézt e m rá. – Ne sérts me g. Ez egysz e r ű
cse mp é s z á r u . Egy pennyb e n fogadok tíz ellené b e n , hogy
két órán belül tudsz szer e z ni. Ha me g pr ó b á l s z becs a p ni,
át me g ye k a folyón, és szerz e k egye t Heffront ól.
– Szerezz csak Heffront ól, és hozd át ide Imré ből –
mond t a . – A csen d bizto s n a k tetsz e ni fog a látvá n y.
Vállat vont a m, tápá s z ko d ni kezdt e m .
– Háro m és fél talent u m – mon d t a . – De haszn ált lesz. És
kengyel e s , ne m teker ős .
Fejben szá molt a m. – Elfogad s z egy uncia ezüst ö t és egy
teker c s vékony ara nydr ót o t ? – kérde z t e m , és előhúzt a m a
köpe n ye m zseb é b ől a kérd é s e s tárgya k a t .
Sleat söté t sze m e kissé elködös ült a fejszá mol á s t ól. –
Kemé n ye n alkuszol. – Elvett e a ragyo gó drótot és az apró
ezüs t d a r a b o t . – Van egy esővize s hordó a Grims o m e
cserző m ű h e l y mögöt t. Tizenöt perc múlva ott lesz a
szá ms z e ríj. – Sért e t t e n néz e t t rá m. – Két óra? Nem tudsz te
róla m se m mi t!

Órákkal későb b Fela kibukkan t az Archívu m polcai közül,

és rajtaka p o t t , amint rányo m o m a tenyer e m e t a négy
rézlapp al fedett ajtór a. Nem is nyomt a m . Csak ellenőrizt e m ,
hogy zárva van- e. Zárva volt.
– Gondolom, a könyvt ár o sokn a k nem mondj ák meg, mi
van itt? – kérdezt e m különös e b b rem é n y nélkül.
 – Ha így is van, neke m még nem mondt ák – felelte.
Közelebb lépet t, ujjait végigfutt a t t a a kőbe véset t betűk
vájat ain: Valaritas. – Egyszer álmod t a m erről az ajtóról –
mondt a. – Valaritas egy rég halott királyn ak a neve volt. Az
ajtó mögé tem e t t é k.
– Tyű! – mondt a m . – Ez jobb az én álmai m n ál.
– Azok milyen ek? – kérdez t e.
– Egyszer azt álmod t a m, hogy fényt látok a kulcslyukon át
– felelte m. – De legtöb bször csak állok itt, bám ulo m és
igyeksz e m bejutni. – Összevon t sze möld ökkel nézt e m az
ajtót. – Mintha nem lenne elég kétsé g b e ejt ő ébr en ácsorog ni
idekint, álmai m b a n ugya n e z t csinálom.
Halkan elnev e t t e ma g á t, aztá n elfordult az ajtótól, és rám
nézet t.
– Olvast a m a feljegyzé s e d e t – mon dt a. – Mi ez a hom ályos
kutat á si terv?
– Menjünk valah ov a, ahol négysz e m k ö z t beszélh e t ü nk –
felelte m. – Kényes dolog.
Az egyik olvasófülkéb e men t ü n k, és ahog y bezár t a az
ajtót, elmes élt e m neki az egész tört én e t e t , a bajaim a t és
mind e n t. Valamilyen arkanist a ront ást tesz ellen e m. A
magiszt er ek h e z nem meh e t e k, mert attól félek, kiderül, hogy
én törte m be Ambrose lakoszt ályá b a . Szüksé g e m van egy
gra mr a, hogy megv é dj e m mag a m , de nem ismer ek elég
sygaldryt, hogy készítsek egye t.
– Rontás – mon dt a halkan, és félve, lassan csóválta a fejét.
– Biztos vagy ben n e ?
Kigombolt a m az inge m, és leeng e d t e m a vállamr ól, hogy
lássa a válla mo n a sötét zúzódá s t, a részbe n kivéde t t
tám a d á s követk ez m é n y é t .
Odah ajolt, meg n é z t e. – Tényleg nem tudod, ki lehet?
– Nem igazán – felelte m, és igyek ezt e m ne m gond olni
Devire. Most nem akart a m beszélni erről a különös e n rossz
dönt és e m r ől. – Sajnálo m, hogy belerá n g a tl ak, de te vagy az
egyetle n…
Legyint e t t. – Ne törődj vele. Én mondt a m neke d, hogy
szólj, ha szívess é g r e lesz szükség e d , és boldog vagyok, hogy
meg t e t t e d .
– Örülök, hogy örülsz – felelte m. – Ha ezen sikerül
túljutno m, én leszek az adósod. Egyre könnye b b e n találom
meg, amit keres ek, de még mindig új vagyok itt.
Bólintott. – Évekbe telik, amíg megt a n ul o d a csíziót a
Gyűjte m é n yb e n . Olyan, mint egy város.
Elmosolyodt a m . – Pontos a n így gondolok rá én is. Nem
lakom itt elég ideje, hogy kiismerj e m az összes egér ut a t .
Kicsit elhúzt a a száját. – Pedig azt hisze m, éppe n erre lesz
szüksé g e d . Ha Kilvin tényleg azt gondolja, hogy a syg aldry
veszélye s, akkor a legtöb b könyv, amire szükség e d lehet, a
mag á nk ö n yv t á r á b a n van.
A gyomr o m összeszor ult. – A mag á n k ö n yv t á r á b a n ?
– Minden magiszt er n ek van mag á nk ö n yv t á r a – felelte
tárgyilagos a n Fela. – Konyítok annyit az alkímiáho z, hogy
segítsek azonosít a ni a könyvek e t, am elyek n e k képlet eit
Mandr a g nem szeret n é rossz kezekb e n látni. A könyvt ár os ok,
akik ismerik a sygaldryt, ugya n e z t teszik meg Kilvinnek.
– Akkor sem mi értel m e az egész n ek – mondt a m . – Ha
Kilvin elzárja ezeke t a könyvek e t , akkor úgyse találha to m
meg, amit keres ek.
Fela elmosolyodo t t, a fejét csóvált a. – A rend sz er nem
tökélet e s. Az Archívum n a k mindössz e egyh ar m a d á t
katalogizált ák megfel elő e n. Amit keres el, az valószínűleg
még mindig a Gyűjtem é n y b e n van valahol. Csak idő kérd é s e,
hogy megt al áljuk.
– Nincs szüksé g e m az egészr e – mondt a m . – Ha ismer ek
néh á n y megf el elő rúnát, valószínűleg el tudo m készíteni a
többit.
Aggodal m a s a n pillantott rám. – Bölcs dolog ez?
– A bölcse ss é g olyan fényűz é s, amit nem enge d h e t e k meg
mag a m n a k – feleltem. – Wil és Sim már két éjszak a óta
vigyáz rám. Nem alhat n a k felváltva a következő tíz évb en.
Mély lélegzet e t vett, aztá n lassa n kifújta a levegő t. – Igaz.
Kezdjük a katalogizált könyv ekk el. Talán elkerült e a
könyvt ár os ok figyel mé t egy olyan mű, amire szüksé g e d van.
Összesz e d t ü n k pár tucat könyv et a sygaldryról,
bezárkózt u nk egy félreeső olvasófülkéb e a har m a dikon, majd
sorra átnézt ük őket.
Azzal a rem é n n yel vágtu nk bele, hogy találunk egy teljes
tervrajzot egy gra mh oz, de ahogy teltek az órák, egyr e
fogyatk ozot t a rem én yü n k. Ha nem találjuk meg, talán lesz
róla egy leírás. Talán egy utalás a rúnákr a.
Egyetlen rúna nev e. Egy célzás. Egy kulcsszó. A kirakós
egyetle n dar abj a.
Becsukt a m az utolsó könyve t, amelye t behozt u nk az
olvasófülkéb e. Hangos a n puffant, ahogy a lapok
elhelyezk e d t e k egym á s o n .
– Sem mi? – kérdezt e fáradt a n.
– Sem mi. – Két kézzel dörzsölt e m az arco m. – Ennyit a
szere n c s é r ől.
Vállat vont, mozdul at közbe n elfintorodot t, és félreh ajtot t a
a fejét, hogy kimenj en megf eszülő nyak á b ól a görcs. –
Ésszerű volt a legnyilvánv aló b b helyek e n kezd e ni – mon dt a.
– De ezek ugya n a z ok a helyek, amelyek e t a könyvt ár os ok
átfésült ek Kilvinnek. Mélyebbr e kell ásnu nk.
Hallott a m a har an g t o r o n y távoli hangját, és megle p ő d t e m ,
hogy milyen sok idő telt el. Több mint négy órán át
kutatt u nk. – Lekést e d az órád a t – mondt a m .
– Csak mért a n volt – felelte.
– Csodál at os vagy – mondt a m . – Mi most a legjobb
esélyü nk?
– Hosszú, lassú kutat á s a Gyűjte m é n yb e n – válaszolt a. –
De ez olyan, mint az aranym o s á s . Sok tucat óra, ráad á s ul
közös munk á b a n , nehog y átfed é s legyen a kutat á s ai nk b a n .
– Behozh a t o m Wilt és Simet, hogy segíts e n e k – mond t a m .
– Wilem itt dolgozik – felelte Fela. – De Simmo n sose volt
könyvt ár os, csak útban lenne.
Lapos pillant á st vet et t e m rá. – Jól ismer e d Simet?
– Nem nagyo n – ismert e el. – Inkább látásb ól.
– Alábecs ülöd – mondt a m . – A legtöb b e n így vann ak vele.
Sim okos.
– Itt minde nki okos – válaszolta. – Sim rend e s, de…
– Ez a problé m a – szögezt e m le. – Kedves fiú. Szelíd, amit
az emb e r e k gye ng e s é g n e k látnak. És boldog, amit az
emb er e k ostob a s á g n a k látnak.
– Sem mi ilyes mir e nem gondolt a m – mondt a Fela.
– Tudom. – Az arco m a t dörgölt e m. – Elnézést. Pocsék
napjaim voltak. Azt hitte m, az Egyet e m különbözik a világ
többi részét ől, de ugya n olya n: az emb e r e k nyalnak az olyan
pökhe n di, otrom b a férgekn ek, mint Ambros e, miközb e n a
Simmo n h o z hasonló jó lelkeket lesza m a r a z z á k.
– Te melyik vagy? – kérdezt e Fela mosolyogv a, miközb e n
elkezd t e feltornyoz ni a könyvek e t. – Pökhen di féreg, vagy jó
lélek?
– Ezt majd később deríte m ki – mondt a m . – Most
nyom a sz t ó b b gondjai m vann ak.
 HUSZONHATODIK FEJEZET

BIZALOM

Noha me gl e h e t ő s e n biztos volta m benn e , hogy ne m Devi

áll a ront á s mögöt t, bolond lett e m volna elfelejt e ni, hogy
nála van a vére m. Így, miut á n kiderült, hogy egy gra m
elké szít é s e jó sok időt és ener gi á t követ el, úgy vélte m,
ideje me gl á t o g a t n o m és tiszt áz no m, hogy ne m ő a felelős.
Ronda, hideg nap volt, és a nyirkos szél beh a t olt a
ruhá m alá. Nem volt kesztyű m, se m fejfedő m, be kellett
érne m azzal, hogy a feje mr e húzo m a csuklyá m a t ,
szoros a b b a n ma g a m r a csava r o m a köpe n yt , és elrejt e m a
keze m e t a szöve t redőibe .
Amikor kere s z t ül m e n t e m a Kőhídon, új gondol a t o m
tá ma d t : talán valaki ellopt a a vért Devitől. Ez volt a
leglogikus a b b feltét el e z é s . Bizonys á g r a volt szüks é g e m ,
hogy a vére m e t tart al m a z ó üve gc s e biztons á g b a n van. Ha
mé g mindig nála van, és ne m piszkált a k hozzá, akkor
tudo m, hogy Devinek nincs köze az ügyhöz.
Imre nyug a ti per e m e felé vett e m az utat. Beme n t e m egy
kocs m á b a , itta m egy kis pohár sört, és me g m e l e g e d t e m a
tüzükn él. Utána kere sz t ülv á g t a m az immá r isme r ő s
sikátor on, és felme n t e m a hent e s ü zl e t mögöt ti kesk e n y
lépcs őn. A hide g és a ne mr é g lehullott eső ellené r e az ava s
zsír szag a mé g mindig betöltöt t e a leve gőt .
Mély lélegz e t e t vett e m, és kopogt a t t a m .
Egy perc múlva kinyílt az ajtó, és Devi néze t t ki a rés e n.
– Szervus z – mond t a . – Üzleti ügyb e n jöttél vagy
látoga t ó b a ?
– Inkább üzlet – ismer t e m el.
– Kár. – Széle s e b b r e nyitott a az ajtót.
Ahogy belépt e m a szob á b a , me g b o tlot t a m a küszöbb e n .
Ügyetle n ül nekit á n t or o d t a m Devinek, és egy pillana tig a
vállár a tá m a s z k o d t a m , hogy vissz a n ye rj e m az
egye n s úl yo m a t . – Elnézé s t – me n t e g e t ő z t e m zavart a n.
– Förtel me s e n néz el ki – mon dt a , miközb e n bezá rt a az
ajtót. – Remél e m, ne m pénz é r t jöttél me gint. Nem adok
kölcsön olyan emb e r e k n e k , akik úgy fest e n e k , minth a
háro m n a p o s vedel é s után érkez n é n e k .
Fáradt a n letele p e d t e m egy székb e . – Visszahoz t a m a
könyve d e t – mon dt a m . Elővett e m a köpe n ye m alól, és az
aszt al á r a tett e m .
Bólintott, kicsit elmos olyod o t t . – Mit szólsz a jó öreg
Malcafhoz?
– Szár az. Szósz á t yá r . Unalma s .
– És képe k sincs e n e k benn e – mon d t a szár a z o n. – Bár ez
ne m tartozik a tárgyhoz .
– Érdek e s az elmél e t e az érzék el é s r ől mint aktív erőről –
ismer t e m el. – De úgy ír, mint h a attól félne, hogy valaki
mé g me g é r ti.
Devi bólintot t, elbiggye s z t e t t e a száját. – Én is ilyes mit
gondolt a m róla. – Közelebb húzt a ma g á h o z a könyv e t . – Mit
szólsz a helyz e t é r z é k el é s r ől szóló fejez et h e z ?
– Úgy tűnik, a tuda tl a n s á g mély kútjából meríti az érveit
– felelte m. – Találkozt a m a Medicán e mb e r e k k e l, akiknek
levá gt á k vala m el yik végt a gj á t . Nem hinné m, hogy Malcaf
valah a is látott ilyet.
A bűnt u d a t vala milye n ismér v é r e lest e m, vala milye n
jelre, hogy ront á s t tett ellene m. Se m mi t ne m látta m. Most
is olya n nor mális, derűs és éles nyelvű volt, mint mindig.
De hát én színé s z e k között nőtt e m föl. Tudt a m, hány módj a
van ann a k, hogy elrejts ük valódi érzel m ei nk e t .
Devi eltúlzott aggod al o m m a l ráncolt a a homlok á t . –
Olyan komolyn a k tűnsz. Mire gondolsz?
– Van pár kérd é s e m – felelte m diploma tiku s a n . Nem
örülte m ann a k, ami mos t követk e zik. – Nem Malcaffal
kapc s ol a t b a n .
– Annyira uno m már, hogy az esze m e t mélt á n yolják. –
Hátra d őlt, ma g a s b a e melt e a kezé t, és nyújtózot t. – Mikor
találok végr e egy csinos fiút, aki csak a test e m é r t kíván? –
Kéjes e n homorítot t, de félúton abb a h a g yt a , és érte tl e n ül
néz e t t rá m. – Ide várt a m egy csípős me gj e g yz é s t .
Rendsz e rint gyors a b b vagy.
Bágya d t a n mos olyog t a m . – Sok mind e n jár az esz e m b e n .
Nem hinné m, hogy ma felérek veled szelle m e s s é g b e n .
– Sose m gondolt a m, hogy felérsz vele m
szelle m e s s é g b e n – mond t a . – De időnké n t szíves e n vesz e k
egy kis csipkelőd é s t . – Előreh ajolt, össz efont a ujjait az
aszt alon. – Milyen kérd é s e k r ől van szó?
 – Sok sygaldryt tanult ál az Egyet e m e n ?
– Ez bizal ma s k o d á s . – Felvont a a sze möl dök é t . – Nem.
Nem érde k elt. Túl sok babr ál á s s al jár az én ízlése m n e k .
– Nem olyasf ajt a nőnek tűnsz, akit zavar egy kis
babr ál á s – mon dt a m , és sikerült bánya d t a n mos olyo g n o m .
– Ez már jobb – felelte elis me r ő e n . – Ilyenn e k isme r t el e k
me g.
– Gondolo m, egye tl e n könyv e d sincs a haladó
sygaldr yról? – kérde z t e m . – Olyan, amit ne m adn a k oda
egy Re'larn a k.
Megrázt a a fejét. – Nincs. Van azonb a n néh á n y szép
alkímiai szöve g e m . Olyas mi, amit sos e m találsz me g a
drág a s á g o s Archívu mo d b a n . – Az utolsó szót ne m titkolt
kes er ű s é g g e l mon dt a .
Ekkor állt össz e mind e n. Devi sos e m lenne olyan
hanya g , akitől csak úgy ellopha tj á k a vére m e t . Nem is adt a
volna el a gyors haszon re mé n yé b e n . Nem volt szüks é g e
pénzr e. Nem is hara g u d o t t rá m.
De a saját sze mfo g á t is eladt a volna, hogy bejus s o n az
Archívu mb a .
– Fura, hogy épp az alkímiá t e mlít e d – mon d t a m olyan
nyugo d t a n , ahogy csak tudt a m. – Hallott ál valah a a
szilva m é r e g r ől?
– Hallott a m – felelte könnye d é n . – Ocs má n y egy dolog.
Azt hisze m, me g is van a képlet e . – Kicsit elfordult a szék e n
a polc felé. – Akarod látni?
Az arc a ne m árulta el, de né mi gyakorlat t al bárki képe s
uralkod ni az arc á n. A test b e s z é d se m vallott rá. Csak egy
icipici feszülts é g volt a válláb a n, csak egy árnyal a t n yi
haboz á s .
A sze m e volt az, ami elárult a. Amikor e mlít e t t e m a
szilva m é r g e t , me gvillant. Nem csak felisme r é s volt benn e .
Bűntud a t is. Hát persz e . Ő adt a el a képlet e t Ambros e- nak.
Miért ne tett e volna? Ambros e ma g a s rangú könyvt á r o s .
Becs e m p é s z h e ti Devit az Archívu mb a . A fené b e is, az ő
pénz é v el mé g csak ezt se m kellene tenni e. Mindenki tudja,
hogy Lorren alkal ma n k é n t be e n g e d az Archívu mb a olya n
kutat ók a t , akik ne m tagjai az Arkánu m n a k , különös e n , ha a
patrón u s ai k nagylelkű ajánd é k okk al kövezik ki az útjuka t.
Ambros e egysz e r egy egé s z foga dót vett me g, hogy eng e m
bőszíts e n. Mennyivel több e t fizetn e , hogy hozzájus s o n a
vére m h e z ?
 Nem. Wilnek és Simne k ebb e n igaza volt. Ambros e ne m
az a fajta, aki bepiszkítja a kezé t, ha elkerülh e ti. Sokkal
egys z e r ű b b szá m á r a , ha felbér eli Devit, hogy végezz e el
helye t t e a piszkos munk á t . Devit már úgyis kicsa pt á k.
Se m mi t se m veszíth e t , viszont me g n ye r h e ti az Archívu m
titkait.
– Nem, köszönö m – mond t a m . – Nem sokat konyítok az
alkímiá h oz. – Mély lélegz e t e t vett e m, és elha t á r oz t a m ,
hogy a dolgok közep é b e vágok. – De látno m kell a
vére m e t .
Devi arcár ól lefagyot t a vidá ms á g . A szája mé g
mos olyg ot t, de a sze m e kihűlt. – Tess é k?! – Igazá b ól ne m
kérd é s volt.
– Látno m kell a vért, amit nálad hagyt a m – mond t a m . –
Tudno m kell, hogy biztons á g b a n van- e.
– Attól tartok, ez ne m lehet s é g e s . – A mos oly is eltűnt, a
szájá ból vékony, egye n e s vonal lett. – Nála m ne m így
me n n e k a dolgok. Mellesleg, olyan ostob á n a k tart a s z, hogy
ma g a m n á l tartok ilyes mit?
Görcsölt a gyo mr o m, de mé g mos t se m akart a m elhinni.
– Elme h e t ü n k oda, ahol tartod – felelte m nyugo d t a n . –
Valaki szimp a t e tik u s tá ma d á s t indított ellene m. Meg kell
bizonyo s o d n o m róla, hogy ne m babr ált a k az üve gc s é n . Ez
mind e n .
– Mintha én csak úgy me g m u t a t n á m neke d, hol tarto m
az ilyes mi t – mon dt a maró gúnnyal. – Bevert e d a fejed,
vagy mi?
– Attól félek, raga s z ko d n o m kell hozzá.
– Hát akkor félj! – Fenye g e t ő e n mer e d t rá m. – Hát akkor
raga s z ko dj! Mit szá mí t!
Ő volt. Nincs má s oka, hogy me g t a g a dj a a kéré s e m e t . –
Ha ne m vagy hajlandó me g m u t a t ni – folyta t t a m ,
egye nl e t e s , nyugo d t hangr a törek e d v e –, akkor azt kell
feltét el ez n e m , hogy eladt a d a vére m, vagy vala milye n
okból te ma g a d készíte t t él bab á t .
Devi hátr a d őlt a széké b e n , és tünt e t ő közönnyel fonta
össz e a karjait.
– Olyan ostob a s á g o t feltét el ez el, amilye t akar sz. Akkor
fogod me gl á t ni a vére d e t , a mikor rend e z e d az
adós s á g o d a t , egy percc el se m előbb.
Elővett e m a köpe n ye m alól egy viaszb a b á t , és az
aszt alr a tett e m a keze m, hogy ő is láss a.
 – Ez én lenné k? – kérd ez t e . – Ekkora csípővel? – De ezek
csak üres szav a k voltak, gépie s tréfa. A hangja színt ele n,
dühös volt. A nézé s e ke mé n y.
Másik keze m m e l előhúzt a m egy rövid, vörös e s s z ő k e
hajtincs e t , és rányo mt a m a bab a fejére. Devi akar a tl a n ul a
hajá hoz kapot t, az arcár a kiült a me g d ö b b e n é s .
– Valaki me g t á m a d o t t – mon dt a m . – Biztosn a k kell
lenne m benn e , hogy a vére m…
Ez alkalo m m a l látta m, hogy a vére m e mlít é s é r e a sze m e
az egyik aszt alfiók felé villan. Az ujjai me gr e b b e n t e k .
A sze m é b e nézt e m. – Ne tedd – mond t a m komor a n .
Devi keze a fiókra csapó d o t t , kiránt ot t a .
Egy pillana tig se m kételke d t e m benn e , hogy a fiókba n
van a róla m készíte t t bab a . Nem eng e d h e t t e m , hogy
me g é rint s e . Összpo nt o sítot t a m és köté s t mor molt a m .
Devi keze félúton állt me g a nyitott fiók fölött.
Se m mi t se m csinált a m, ami ártott volna neki. Se m tüze t,
se m fájdal ma t ne m okozt a m, se m mi olyat, amit ő tett
vele m az utóbbi napokb a n . Csupá n me g b é ní t o t t a m egy
köté s s el. Amikor idefelé me g állt a m mele g e d ni a
kocs m á b a n , csipe t n yi ha mu t szedt e m ki a kand allóból.
Nem vala mi kiváló forrás, me s s z e b b is volt a kellet é n él, de
a se m mi n é l jobb.
Ennek ellené r e valószínűl e g csak pár percr e állítha t t a m
volna le, addig, a míg annyi hőt vonok ki a tűzből, hogy
kialudjon. De enn e k eleg e n d ő n e k kellett lennie, hogy
kisze dje m belőle az igaza t, és elvegye m a bab á t , amel ye t
készíte t t.
Devi esz elős tekint e t t el küzdöt t, hogy
me g m o z d ul h a s s o n . – Hogy mer é s z el e d? – ordított a . – Hogy
mer é s z el e d?
– Te Hogy mer é s z el e d! – acs ar kod t a m . – Nem tudo m
elhinni, hogy bízta m benn e d! Védt elek a bará t ai m m a l
sze mb e n… – Elné mult a m , mert me g t ör t é n t az
elké pz elh e t e tl e n. A köté s e m ellené r e Devi keze
me g m o z d ult, ara sz olni kezde t t a nyitott fiók felé.
Kemé n ye b b e n összpon t o sít ot t a m , Devi keze me g állt.
Aztán lass a n tová b b kúszott, és eltűnt a fiókba n. Nem
hitte m a sze m e m n e k .
– Azt képz el e d, hogy idejöhe t s z és fenye g e t h e t s z
eng e m? – szisze gt e . Az arc a a düh ma s z kjá v á torzult. – Azt
képz el e d, hogy ne m tudo m me gv é d e ni ma g a m ? Re'lar
volta m, mielőtt kicsa pt a k, te kis nulla! Kiérde m e l t e m a
rangot! Az én Alaro m olyan, mint a viharos óce á n! – A keze
már csakn e m eltűnt a fiókba n.
Homloko mo n kiütött a nyúlós verejt é k. Elmé m e t
elhar m a d ol t a m . Ismé t mor mol ni kezdt e m , és elmé m
mindh á r o m rész e külön- külön köté s t tett, hogy Devit
me g b é ní t s a . A test e m b ől nyert e m ki a hőt, a karo m
libabőr ös lett a tá ma d á s t ól. Ez össz e s e n öt köté s volt. A
rekordo m.
Devi moz dul a tl a n lett, akár a kő. Mély hango n
kuncogot t , és elvigyorodo t t . – Ó, nagyo n jó vagy! Majdne m
elhisz e m rólad a me s é k e t . De miből gondolod, hogy me g
tudod tenni, a mire Elxa Dal se m volt képe s ? Mit gondolsz,
miért csapt a k ki? Féltek egy lánytól, aki má s o d é v e s e n felér
egy ma gisz t e rr el! – Világos haja csapz ot t a n tapa d t a
homlok á h oz . Össz e s z orítot t a a fogait, arcocs k áj a
irgal ma tl a n lett az elszá n t s á g t ól. A keze ismé t
me g m o z d ult.
Keze úgy vágódot t ki a fiókból, mint h a sűrű sárból húzn á
ki. Vala mi kerek e t , féme s e t csapo t t az aszt alr a, amitől a
lámp a ugrott egye t és villózni kezde t t . Nem bab a volt. Nem
is a vére m.
– Te sze m é t l á d a ! – mon dt a szinte kánt áló hang o n. – Azt
képz el e d, hogy ne m készülök föl ilyes mir e ? Gondolod, hogy
te vagy az első, aki fölé m akar kerek e d ni? – Megcs a v a r t a a
szürke fémgö m b tet ej é t. A gömb katt a n t egye t , ő pedig
lass a n elvet t e a kezét. Minde n erőfe szít é s e m ellené r e se m
tudt a m me g b é ní t a ni.
Felis me r t e m a fiókból előve t t szerk ez e t e t . Manett el
együt t tanul má n yo z t a m őket az előző sze m e s z t e r b e n .
Kilvin „önálló exot e r mik u s gyorsítón a k” nevez t e , de
mind e n ki má s zseb m e l e gít ő n e k vagy sze g é n yfiún a k hívta.
Petróle u m o t , cukrot vagy kőolajat tart al m a z . Ha egysz e r
aktiválják, egy ilyen szeg é n yfiú elég e ti a benn e lévő
üze m a n ya g o t , és öt perc e n át annyi hőt ter me l, mint egy
kovác s t űz h e l y. Utána szét kell szed ni, me g kell tisztíta ni és
újra kell tölteni. Piszkos, vesz e d el m e s , és könnye n törik a
gyors felmel e g e d é s és lehűlé s miat t. De rövid időre annyi
ener gi á t ad a szimp a t e tiku s n a k , akár egy má glya .
Leere s zk e d t e m a Kő Szívéb e , újabb szilánkot tört e m le
az elmé m b ől, és újabb köté s t mor molt a m. Utána
me g pr ó b á l t a m egy het e dik e t is létre hoz ni, de kudar c ot
vallott a m. Fáradt volta m, fájt mind e n e m . A hide g fölfelé
kúszott a karjai mb a , és az utóbbi napokb a n túl sok
mind e n e n me n t e m kere sz t ül. De össz e s z orítot t a m a foga m,
és kénysz e rít e t t e m ma g a m , hogy elmor m olja m a szav a k a t .
Devi mint h a észr e se m vett e volna a hatodik köté s t . Az
óra mu t a t ó lassús á g á v a l mozogv a kihúzott a ruháj a ujjából
egy szálat. A szeg é n yfiú féme s e n felnyikordult, és árasz t a ni
kezdt e re me g ő hullá mok b a n a hőt.
– Pillana t n yila g ne m tudok kötelék e t létre hoz ni veled –
mond t a Devi. Fonala t tartó keze lass a n közele d e t t a
szeg é n yfiúhoz. – De ha ne m oldod fel a köté s t, ezzel
ége t e m le rólad a ruhá d a t , és mos olyog ni fogok, miközb e n
sikoltozol.
Különös, milye n gondola t ok villanna k át az emb e r agyá n
ilyen helyz e t b e n . Elsőnek ne m arra gondolt a m, hogy
iszonyú a n össz e é g n é k , han e m arra, hogy tönkr e m e n n e a
Felától kapot t köpe n y, és mindös s z e két inge m mar a d n a .
Devi aszt al ár a pillantot t a m , a melye n a politúr máris
felhólya gz o t t a sze g é n yfiú körül. Érezt e m arco mo n a
sug árz ó hőt.
Tudo m, mikor veszíte k. Megtört e m a köté s t .
Széd el e g t e m , ahog y elmé m dara bj ait a helyükr e ugrott a k.
Devi körözött a vállával. – Enge d d el! – mond t a .
Kinyitott a m a marko m, a viaszb a b a rész e g e n dőlt az
aszt alr a. Mozdulatla n ul ülte m, keze m e t az öle mb e
ere sz tv e , se m mi t se m akart a m tenni, a mivel me gije sz t e m
vagy amit fenye g e t é s n e k vehe t.
Fölállt, áth ajolt az aszt alon. Kinyújtott a a kezét, a
haja m b a markolt, kitép e t t néh á n y szála t. Akarat o m
ellené r e me g n yikk a n t a m .
Visszaült, fölvett e a bab á t , és a haját kicser élt e az
enyé m r e . Kötést mor molt.
– Devi, ne m érte d – mond t a m . – Csak arra volt
szüks é g e m…
Amikor me g kö t ö t t e m Devit, a karjár a és a lábár a
összpo n t o sítot t a m .
Ez a legha t é k o n ya b b módj a, hogy valakit me g b é ní t s u n k.
Kevés hővel kellett dolgozno m, ne m pocs é k olh a t t a m má s r a
az ener gi á t .
Devinek viszont bőve n volt hője, és a köté s e olyan volt,
akár az acéls a t u . Nem tudt a m me g m o z dít a ni se a karo m,
se a lába m, se az álla m, se a nyelve m. Levegőt is alig
tudt a m venni, csak pihegt e m , amih e z ne m kellett
moz g a t n o m a mellka s o m a t . Iszonyú volt, mint h a a
szíve m e t szorított a volna valaki.
– Bízta m benn e d . – Hangja halk volt, és tép e t t , mint a
finom fogú seb é s zfűr é s z , a mellyel a lábat vágják le. –
Bízta m benn e d ! – Nézés e ma g a volt a düh és a me gv e t é s . –
Valóba n járt itt valaki, aki me g akart a venni a vére d e t .
Ötvenöt talent u m o t fizet et t volna. Eluta sítot t a m .
Letag a d t a m , hogy ismerl ek és üzleti kapc s ol a t b a n volná nk.
Tarto m ma g a m az egye z s é g e k h e z , amel ye k e t kötök.
Ki? – akart a m ordíta ni. De csak tagolatl a n huuu, huuu
hangr a futott a tőle m.
Devi a kezé b e n tartot t viaszb a b á r a néz e t t , azt á n a
szeg é n yfiúr a, a mely feket e kört ége t e t t az aszt al lapjáb a . –
Üzleti kapcs ol a t u n k n a k ezen n el vége – mon d t a kimér t e n . –
Felmon d o m a kölcsönt. A sze m e s z t e r végéig kére m vissz a
a pénz e m e t . Kilenc talent u m o t . Ha csak egy fél
lélegz e t v é t e l n yit is kés el, elado m a vére d e t , hogy
me g t é r üljön a befekt e t é s e m , és mos o m kezei me t . –
Hideg e n néz e t t rá m. – Ez is jobb, mint a mit érde m e l s z. Még
mindig nála m van a vére d. Ha az Egyet e m ma gi szt e r ei h e z
vagy az imrei csen d bizto s h o z fordulsz, csúnya vége t érsz.
Füst szállt föl az aszt alról. Devi a nyikorgó szeg é n yfiú
fölé tartot t a a bab á t . Mormolt vala mit, és érezt e m , hogy
elönt a hős é g. Pontos a n olyan hirtele n láz volt, mint amel y
napokon át kínzott.
– Amikor föloldo m a köté s t , annyit mond a s z :
„me g é r t e t t e m , Devi”. Utána távozol. A sze m e s z t e r végé n
ideküld e s z valakit a pénzz el, amivel tartozol. Te ma g a d
ne m jössz. Nem akarlak mé g egysz e r látni. – Olyan
me gv e t é s s e l néze t t rá m, hogy az e mlé k é t ől is kiráz a
hide g, aztá n leköpöt t. A pici nyálcs e p p e k , a melye k a
szeg é n yfiút találtá k, szisze gv e változt a k gőzzé. – Ha mé g
egys z e r me gl á tl ak, akár a sze m e m sarká b ól is, csúnya
vége t érsz.
A feje fölé e melt e a viaszb a b á t , azut á n az aszt alhoz
csapt a . Ha képe s lette m volna me gr á z kó d ni vagy pánikba
esve felordíta ni, me g t e t t e m volna.
A bab a szétt ör t, keze- lába leszak a d t , a feje
végigp a t t o g o t t az aszt alon, és a padlór a hullott. Váratla n,
zökke n ő ütés t érezt e m, minth a kőpa dlór a est e m volna
többlá b n yi esé s utá n. Meglepő volt, de egyált al á n ne m
olyan rossz, mint lehe t e t t volna. Egy kis rész e m a rett e g é s
közep e t t e is me g c s o d á l t a Devi pontos s á g á t és önur al m á t .
Lehullott róla m a bénító köté s. Mély lélegz e t e t vett e m. –
Megért e t t e m , Devi – mond t a m –, de…
– KIFELÉ! – ordított a .
Távozt a m. Szere t n é m azt mond a ni, hogy
méltós á g t e lj e s e n , de ez ne m lenne igaz.
 HUSZONHETEDIK FEJEZET

NYOMÁS

Wil és Sim az Anker háts ó sarká b a n várt ak. Vitte m nekik

két korsó sört és egy tálcá n friss kenye r e t , vajat, sajtot,
gyü mölc s öt és mar h a h ú s o s - répá s forró leves t.
Wilem a sze m é t dörgölt e. Sötét cealdi bőre kissé feszült
az arcá n, de ne m látszott rajta, hogy már háro m éjszak a
alig alszik. – Mit ünne p el ü nk?
– Csak szer e t n é m , ha vissza n ye r n é t e k az ener gi á t ok a t –
mond t a m .
– Megelőzt el e k – mon dt a Sim. – Frissítő szundit tartot t a m
szublimá cióór á n. – A sze m e egy kicsit karikás volt, de
a mú g y ő se m tűnt különös e b b e n me g vis elt n e k.
Wilem kezdt e me g p a k ol ni a tányé rj á t . – Azt mon dt a d ,
híreid vann a k. Milyene k?
– Vegye s e k – felelte m. – Mit akart ok először hallani, a
jót, vagy a rossz a t ?
– Először a rossz a t – válasz olt a Simmo n .
– Kilvin ne m adja ide a terve k e t , amel ye kr e szüks é g e m
van a saját gra mo m h o z . Ehhez sygaldry kell. A vér, a csont
és a többiek rúnáj a. Szerint e túl vesz élye s e k ahhoz, hogy
egy Re'lar me g t a n ul h a s s a .
Simmo n kívánc si a n néze t t rá m. – Megmo n d t a , miért?
– Nem – isme r t e m el. – De sejt e m. Mindenf éle ronda
dologr a hasz n ál h a t n á m . Példá ul egy kis fémkor on g h o z , a
közep é n lyukkal. Ha belec s ö p p e n t e d valakine k a vérét,
élve elége t h e t e d vele.
– Úriste n, ez borza sz t ó! – mond t a Sim, és letett e a
kanal á t . – Neke d soha sincs e n e k kedv e s gondol a t ai d?
– Ezt bárki me g t e s zi az Arkánu m b a n alapfokú
szimp a t e tik á v al – mut a t o t t rá Wilem.
– Egy nagy különbs é g g e l – felelte m. – Ha egysz e r
elké szít ek egy ilyen bere n d e z é s t , bárki képe s hasz n ál ni.
Ismé t el t e n .
– Ez őrület – mond t a Simmo n. – Miért csináln a bárki is
ilyet?
 – Pénzér t – felelte komor a n Wilem. – Az emb e r e k mindig
csinált a k ostob a s á g o k a t pénz é r t. – Jelentős pillant á s t vet e t t
rá m. – Példá ul pénzt kölcsönöz n e k vérszo mj a s
gattesorok tól.
– Ami elvez e t a má sik hírhez – mond t a m kényel m e tl e n ül
fesz e n g v e . – Össze c s a p t a m Devivel.
– Egye dül? – kérd ez t e Simmo n . – Megőrült él?
– Igen – bólintot t a m . – De ne m azért, mint gondoln á d. A
dolgok elfajultak, de mos t már tudo m, hogy ne m ő a felelős
a tá ma d á s o k é r t .
Wilem össz evo n t a a sze möl dök é t . – Ha ne m ő volt, akkor
ki?
– Csak egy logikus válasz létezik – mond t a m . – Ambros e .
Wil a fejét rázta. – Ezen már túljutott u nk. Ezt sos e m
kockázt a t n á . Ő…
Föle mel t e m a keze m, hogy félbesz a kít s a m . – Ellenem
sos e m mer n e ront á s t tenni – helye s elt e m . – De ne m
hinné m, hogy tudn á , kit tá m a d . Wilem becs ukt a a száját,
töpr e n g v e néz e t t ma g a elé. Folytat t a m : – Gondold végig.
Ha Ambros e sejte n é , hogy róla m van szó, feljelent e n e a
ma gisz t e r e k n él. Már tett ilyet. – Megdör gölt e m seb e s ül t
válla m. – Fölfedez n é k a seb ei m e t , és lebukn é k.
Wil az aszt alt nézt e . – Kraem – mon d t a . – Logikus. Talán
úgy gondolja, felbér elt él egy tolvajt, de azt ne m hiszi, hogy
ma g a d voltál a betörő. Ő sos e tenn e ilyet.
Bólintott a m . – Vélhetől e g azt igyekszik me g t al álni, aki
betört a lakoszt ályá b a . Vagy csak egy kis könnyű bossz ú t
akar. Ez me g m a g y a r á z z a , miért erős öd t e k a tá m a d á s a i .
Valószínűle g azt gondolja, hogy a tolvaj elszököt t Imré b e
vagy akár Tarbe a n b a .
– Ezzel már a ma gisz t e r e k h e z fordulha t u n k – szólalt me g
Simmo n. – Ma est e átkut a t h a tj á k a szob áj á t. Ezért
kicsa pj á k és me gkor b á c s olják.
– Széle s, gonosz vigyorr a húzt a a száját. – Isten e mr e , tíz
talent u m o t fizetné k, ha látha t n á m a korbá c s ol á s t .
Kuncogt a m vérszo mj a s hangj a hallat á n. Sok kellett
ahhoz, hogy Simből kihozza a rossz oldalá t, de ha egysz e r
me g t ör t é n t , ne m volt vissza út . – Nem tehe tjük me g, Sim.
Pillant á s a ma g a volt a hitetle n s é g . – Ezt ne m mond h a t o d
komolya n . Ezzel elintéz h e tj ük.
– Elsőne k eng e m csa pn á n a k ki, ami ért betört e m hozzá.
Méltatla n Viselke d é s miat t.
 – Ezért ne m csap h a t n a k ki – mond t a Sim, de a hangj a
már távolról se m volt biztos.
– Nem akarok kockázt a t ni – felelte m. – Hem m e gyűlöl.
Brand e ur Hem m e után me g y. Lorrenn él mé g mindig rajta
vagyok a feket elist á n. Ez élből háro m ellensz a v a z a t .
– Azt hisze m, ne m vagy igazs á g o s Lorrenn el – mond t a
Wilem. – De igaz a d van, kicsa p n á n a k . Ha ne m lenne má s
ok, hát azért, hogy me g e n g e s z t elj ék Jakis bárót.
Sim ránéz e t t Wilemr e . – Tényle g így gondolod?
Wil bólintot t. – Lehet, hogy Ambros e- t ki se csa pjá k –
mond t a komor a n . – Hem m e kedve n c e , és a ma gisz t e r e k
tudják, hogy az apja me n n yi bajt okozha t az Egyet e m n e k . –
Wil horka n t o t t . – És gondolj bele, mi kárt okozha t Ambros e ,
mihelyt me g ör ökli a vagyo n t! – Lesütöt t e a sze m é t és a
fejét csóvált a . – Ebbe n a kérd é s b e n egye t é r t e k Kvothév al,
Sim.
Simmo n sóhajtot t egy kes er v e s e t . – Csodál a t o s ! –
mond t a . Össze sz űk ült sze m m e l néz e t t rá m. – Mondt a m
neke d! Már az elején me g m o n d t a m , hogy hagyd béké n
Ambros e- t! Ha össz e h or g olsz vele, az olyan, minth a
me dv e c s a p d á b a lépnél.
– Medvec s a p d á b a ? – kérde z t e m elgondolkodv a .
Határ ozot t a n bólintott. – Könnye n belelé p s z, de sos e m
húzod ki több é a lába d.
– Medvec s a p d a ! – ismé t el t e m me g. – Pontos a n erre van
szüks é g e m .
Wilem baljós a n kuncogot t .
– Komolya n mond o m – erősköd t e m . – Honna n tudn é k
szer e z ni egy me d v e c s a p d á t ?
Furcs á n nézt e k rá m, úgyho g y eldönt öt t e m , ne m
feszíte m túl a húrt. – Csak viccelte m – hazud t a m , ne m
akart a m tová b b bonyolíta ni a dolgot. Maga m is találha t ok
egye t .
– Biztosn a k kell lennünk, hogy Ambros e az – mon d t a
Wilem.
Bólintott a m . – Ha az ellene m irányuló, követk e z ő néh á n y
tá ma d á s idejér e bez árkózik a lakoszt ályá b a , az elég
bizonyít é k lesz.
Itt rövid időre me g s z a k a d t a besz élg e t é s . Pár percig
csönd e s e n ettünk, mind e n ki elme r ült a saját
gondola t ai b a n .
– Tehá t! – mon dt a Simmo n , aki látha t ól a g vala milye n
követk e z t e t é s r e jutott. – Valójáb a n se m mi ne m változott.
Még mindig szüks é g e d van a gra mr a . Igaz? – Wilre néz e t t ,
aki bólintott, aztá n rá m. – Most pedig ki a jó hírrel, mielőtt
me g ölö m ma g a m .
Elmos olyod t a m . – Fela bele e g ye z e t t , hogy segít neke m
me gk e r e s ni az Archívu mb a n a tervrajzot. – Rájuk
mut a t t a m . – Ha ti kett e n hajlandók vagyt ok csatlakoz ni,
akkor ez hossz ú, fárasz t ó óráka t jelent, szoros közels é g b e n
a legsz e b b lánnyal az Ome t hi folyó inne ns ő partjá n.
– Lehet, hogy tudok szakíta ni egy kis időt – mon dt a
hanya g ul Wilem.
Simmo n vigyorgot t.

Így kezdődö t t a kuta t á s u n k az Archívu mb a n .

Meglepő módo n eleint e szórakoz t a t ó volt, akár egy
játék. Szétsz óró dt u n k az Archívu m különböz ő rész eib e n ,
aztá n vissz a t é r t ü n k, és csoport o s a n fésültük át a
könyve k e t . Órákon át besz él g e t t ü n k, vicceltünk, élvezt ük a
kihívás t és egym á s társ a s á g á t .
De ahogy az órák napokk á váltak az ere d m é n yt e l e n
kutat á s b a n , kiége t t az izgalo m, csak a komor elszá nt s á g
mar a d t . Éjszaká n k é n t Wil és Sim tová b br a is vigyáz t a k
rá m, Alarjukkal védel m e z t e k. A kialvatla n s á g t ól
rosszk e dv ű e k és ingerlék e n ye k lettek. Én csak öt óráka t
aludt a m , hogy me g kö n n yí t s e m a dolguk a t .
Rend e s körül mé n ye k között szá mo m r a tökéle t e s e n elég
volt ötórá n yi alvás, de mé g mindig lába doz t a m . Ráad á s ul
folya m a t o s a n fönn kellett tart a n o m az Alart, hogy
biztons á g b a n érez h e s s e m ma g a m . Ez szelle mile g
kimerít e t t .
Kutat á s u n k har m a dik napjá n elszundít ot t a m , miközb e n
me t allurgi ár a tanult a m. Csak fél perc e t alhat t a m , a míg a
feje m lecsuklott, és felriadt a m . De egé s z nap ne m
szab a d ul h a t t a m a jege s félele mt ől. Ha Ambros e abb a n a
pillana t b a n tá m a d , me g öl h e t e t t volna.
Ezért kávé t vás ár olt a m, noha laposo dó ersz é n ye m m e l
ne m eng e d h e t t e m volna me g ma g a m n a k . Az Egyet e m
környé k é n lévő fogadók és kávé h á z a k a ne m e s e k ízlésé t
szolgált á k ki, ne m volt neh é z kávé t szer ez ni, de ne m is volt
olcsó. A nahlrout keve s e b b pénz b e került volna, de erős e b b
mellékh a t á s a i voltak, a melye k e t ne m akart a m
me gk oc k á z t a t ni.
A kutat á s b a n eltelt órák között igyeke z t ü n k
bizonyít é kok a t szer e z ni a gya n ú h o z, hogy Ambros e a
felelős a ront á s é r t . Ha má s b a n ne m is, ebb e n szer e n c s é n k
volt. Wil me gfigyelt e , mikor tér vissz a Ambros e a
lakoszt ályá b a a retorika ór a utá n; neke m ugya n a k k or kellett
vissza v e r n e m egy hide glelős roha m o t . Fela me gfigyelt e ,
mikor tér haz a kés ei ebé dj e után; negye d ó r a múlva kiütött
a hát a m o n és a karo mo n a verejt é k.
Este me gfigyelt e m , mikor tér vissz a az Arany Póniba a
könyvt á ri ügyel e t utá n. Nem sokkal későb b enyh e nyo m á s t
érezt e m a két válla mb a n , amiből tudh a t t a m , hogy le akar
szúrni. Után a újabb bököd é s követk e z e t t egy intime b b
helye n.
Wil és Sim egye t é r t e t t e k vele m, hogy ez ne m lehet
véletle n: ez Ambros e műv e . Ráad á s ul me g t u d t u k, hogy
akár mit hasz n ál ellen e m, azt a lakoszt ályá b a n tartja.
 HUSZONNYOLCADIK FEJEZET

GYÚJTÓS

A tá ma d á s o k ne m voltak különös e b b e n gyakoriak, de

mindig váratl a n ul érkezt e k.
A tervr ajz utáni kutat á s ötödik napjá n, amikor Ambros e
bizonyá r a különös e n komisz kedvé b e n volt, vagy
una tkoz ot t , nyolc tá m a d á s követ t e egym á s t : az egyik,
a mikor fölébr e d t e m Wilem szobáj á b a n , kettő ebé d közbe n,
kettő, amikor fiziognó mi á t tanult a m a Medicá b a n , azut á n
gyors egym á s utá n háro m, miközb e n vas a t kovác s olt a m
hide g e n a Fisheryb e n .
A követk e z ő napo n egyált al á n ne m volt tá m a d á s .
Bizonyos ért ele m b e n ez mé g rossz a b b. Az emb e r órákon át
várja, hogy mikor lesz már vala mi.
Megt a n ult a m fennt a r t a ni a vaske m é n y Alart, miközb e n
ett e m, fürödt e m , órán volta m, a tan á r ai m m a l és
bar á t ai m m a l besz élg e t t e m . Még akkor is fenn tudt a m
tart a ni, amikor párb ajozt a m haladó szimp a t e tik á n.
Kutat á s u n k het e dik napjá n általá no s kimer ült s é g e m oda
veze t e t t , hogy vere s é g e t szenv e d t e m két oszt ályt á r s a m t ól,
és ezzel vége t ért a vere tle n s é g e m .
Mondha t n á m , hogy túl fáradt volta m ahhoz, hogy
törődjek vele, de ez ne m lenne egé s z e n igaz.

A kuta t á s kilenc e dik napjá n Wilem, Simmo n és én épp e n

a könyve k e t rost áltuk az olvas ófülké b e n , a mikor beos o n t
Fela. Egyetle n könyv e t hozott a szoká s o s torony helye t t, és
hango s a n szuszog ot t .
– Megva n! – mon dt a ragyo gó sze m m e l , izgatot t, szinte
vad hang o n. – Találta m egy példá n yt! – Mutatt a a könyve t ,
hogy elolvas h a s s u k vast a g gerinc é n az ara nyf üs t ö s címe t:
Facci-Moen ve Scrivani.
A kuta t á s elejé n szer e z t ü n k tudo m á s t a Scrivaniról, egy
rég halott, Surthur nevű kéz mű v e s ma giszt e r vázlat ain a k
gyűjte m é n y é r ől. Tizenké t vaskos kötet, tele részlet e s
diagr a m o k k al és leírásokk al. Amikor a kat alóg u s b a n
me g t al ált uk, azt gondolt uk, mindjárt vége a kutat á s n a k ,
mivel a követk e z ő címe n listázt á k: „Diagr a m o k eggy
tsud ál a t o s öt- gra m e épít é s é h e z , leg- hat á s o s b védel mül az
rontó szimp a t e tik a ellen.”
Helye: kilenc e dik kötet, nyolcva nk e t t e dik oldal.
A Scrivani nyolc változa t á t nyo mo z t uk ki az
Archívu mb a n , de ne m találtuk me g a teljes soroz a t o t. A
het e s , kilenc e s és tizene g ye s köte t mindig hiányzot t , ne m
vitás, hogy ezek Kilvin ma g á n k ö n yv t á r á b a került ek.
Két teljes napon át kutat t u n k, mielőtt föladtuk volna a
Scriva ni kere s é s é t . De Fela mos t me g t al ált a , ne m csup á n a
kirakós egy dar a bj á t, han e m az egé s z e t .
– És ez a me gf el elő? – kérd ez t e Simmo n egysz e r r e
izgatot t a n és hitetle nk e d v e .
Fela lass a n elhúzt a a kezé t a köté s alsó rész ér ől. Ott
ara nylott a kilenc e s szá m.
Föltáp á s z k o d t a m a széke m b ől, csakn e m elest e m,
annyira siett e m hozzá, de ő elmo s olyo d o t t , és a feje fölé
tartot t a a kötet e t . – Először ígérj neke m egy vacsor á t –
mond t a .
Elneve t t e m ma g a m , és a könyv é r t nyúlt a m. – Ha
egys z e r enn e k vége, mind e n kit me g hívok vacsor á r a .
Felsóhajtot t. – És azt kell mon d a n o d neke m, hogy én
vagyok mind e n idők legjobb könyvt á r o s a .
– Te vagy mind e n idők legjobb könyvt á r o s a – mon dt a m .
– Kétszer olyan jó vagy, mint amilye n Wil valah a is lehe t,
mé g akkor is, ha tuc at n yi keze és száz sze m e volna!
– Hazuds z. – Oda a d t a a köte t e t . – Tess é k.
Az aszt alhoz siett e m, és kinyitott a m a könyve t .
– Hiányoz ni fogna k az oldalak vagy vala mi ilyes mi –
mond t a Simmo n halka n Wilnek. – Lehet e tl e n, hogy ilyen
egys z e r ű legye n. Tudo m, hogy vala mi bot kerül a küllők
közé.
Abbah a g yt a m a lapozá s t , me g d ör z s ölt e m a sze m e m .
Pislogva nézt e m az írást.
– Tudta m! – mond t a Sim. Két lábra döntöt t e széké t,
eltak a r t a fáradt sze m é t . – Hadd találga s s a k : szürke
rotha d á s . Vagy ezüs t ö s pikkelyk e, vagy mindk e t t ő.
Fela közele b b lépe t t, és átn éz e t t a válla m fölött. – Ó, ne!
– nyögt e gyá sz o s a n . – Nem is látt a m. Olyan izgatot t
volta m. Tudja olvas ni vala m e l yikőt ök az ó- vinta sit?
– El tudo m olvas ni azt a kelep el é s t , a mit ti aturina k
nevez t e k – mond t a sava n yú a n Wilem. – Ettől kellőe n
poliglott n a k érze m ma g a m .
– Csak egy kicsit – mond t a m . – Pár tuc at szót.
– Én el tudo m olvas ni – szólalt me g Sim.
– Tényle g? – Ismé t dag a d ni kezd e t t benn e m a re mé n y. –
Mikor sze dt e d fel?
Sim addig csúszot t a szék é v el a padlón, a míg bele tudott
nézni a könyvb e . – E'lirség e m első sze m e s z t e r é b e n
hallott a m egy ó- vinta si vers e t . Utána háro m sze m e s z t e r e n
át hallga t t a m a Kancellárn ál.
– Sose m szer e t t e m a vers e k e t – mond t a m .
– Az a te bajod – mon dt a Sim szórakoz ot t a n , miközb e n
néh á n ya t lapozott. – Az ó- vinta si költé sz e t félel me t e s .
Letaglóz.
– Mi a me tr u m a ? – kérd ez t e m akar a tl a n kívánc sis á g g a l.
– Nem tudo m, mi az a me t r u m – felelte Simmo n
szórakozot t a n , miközb e n lefelé futott az ujja az előtt e
hever ő könyv lapján. – Na, ilyen:

Surthur míves művét, Scrivanit kutattuk,

Katalógus vesztén reményünk feladtuk,
Ámde jő pihegve könyvet osztó szépség,
Felfedező hévvel Fela, a vadásznő,
Lángol ereiben tüze barátságnak,
Rózsákat nyit a vér hamván orcájának.

– Hát ilyes mik – mon dt a réve t e g e n , mé g mindig az oldalt

ké ml elve.
Látta m, ahog y Fela me gfor d ult, és úgy nézi Simmo n t ,
minth a me gl e p ő d n e azon, hogy a fiú ott ül.
Nem, inkább úgy, minth a Simmo n eddig csak egy
térkitöltő ele m lett volna mellet t e , példá ul bútor. De a mikor
mos t ráné z e t t , mind e n é t látt a: szőke haját, álla vonalá t,
vállát az ing alatt. Ez alkalo m m a l , amikor ránéz e t t , tényl e g
látta.
Ezt el kell mon d a n o m : azért ért e me g ez az egé s z
borzal ma s , ideg e sít ő kutat á s az Archívu mb a n , mert
látha t t a m ezt a pillana t ot . Megért e a vért, a halálfélel m e t ,
mert látta m, hogya n szer e t bele Fela a fiúba. Csak egy
kicsit. Csak a szer el e m első, gyöng e fuvallat a volt, olya n
könnyű, hogy valószínűl e g Fela se m vett e észr e. Nem volt
drá m ai, mint a villá mc s a p á s , a mit me n n yd ö r g é s követ.
Inkább olyan volt, mint a mikor kova csa pó dik az acélhoz, a
szikrák pedig olyan gyors a n kialsza n a k, hogy alig
érzék eljük őket. De akkor is tudjuk, hogy a mélyb e n , ahova
ne m látunk be, ott a gyújtós.
– Ki olvas ot t neke d ó- vinta si vers e k e t ? – kérd ez t e Wil.
Fela pislogot t, és vissz aford ult a könyvhöz.
– Pupp e t – felelte Sim. – Amikor először találkozt u nk.
– Puppe t! – Wil úgy fest e t t , mint aki rögtön nekiáll a
haját tépni. – Isten tapos s o n rá m, miért ne m me n t ü n k
hozzá ebb e n az ügyb e n? Ha létezik aturi fordítá s a enn e k a
könyvn e k, akkor ő tudja, hol van!
– Az utóbbi napok b a n legalá b b százsz or esz e m b e jutott –
mond t a Simmo n. – De mos t a n á b a n gye n g élk e dik. Nem
soka t segít e n e .
– Puppe t tudja, mi van zárolt listán – szólalt me g Fela. –
Kétle m, hogy ilyes mi t kiadn a .
– Mindenki ismeri ezt a Pupp e t nevű pofát rajta m kívül? –
kérd ez t e m .
– A könyvt á r o s o k igen – felelte Wilem.
– Azt hisze m, a nagy rész é t képe s vagyok kisilabizálni –
mond t a Simmo n, majd felé m fordult. – Te érte d ezt a
diagr a m o t ? Mert neke m tökéle t e s e n értel m e tl e n.
– Azok ott a rúnák – mut a t t a m . – Világos, mint a nap.
Azok pedig me t allurgi ai jelkép e k. – Közelebbr ől is
me g n é z t e m . – A többi… Nem tudo m. Talán rövidíté s e k.
Valószínűle g rájövünk munk a közbe n. – Elmos olyod t a m . –
Gratulálok – mond t a m Felána k. – Még mindig te vagy
mind e n idők legjobb könyvt á r o s a .

Simmo n segíts é g é v e l két napo m b a telt a Scrivani

diagr a mj ai n a k lefordítá s a . Pontos a b b a n a fordítá s egy
napb a telt, a má s ol á s egy má sikb a , a har m a di k az
ellenőrz é s h e z kellett.
Mihelyt me g t u d t a m , hogya n készül a gra m, különös
bújócsk á b a kezdt e m Ambros e- zal. A gra mr a való
sygaldr yh oz szab a d d á kellett tenn e m az összpon t o sít ó
képe s s é g e m e t . Vagyis ne m őrködh e t t e m . Így csak akkor
dolgozh a t t a m a gra mo n , a mikor biztos lehe tt e m benn e ,
hogy Ambros e má s u t t van elfoglalva.
A gra m elkészít é s e kénye s munk a , mer t apró vés e t e k e t
kell készíte ni, és nincs helye a hibá n a k. Az se m segít e t t,
hogy töre d é k e n k é n t kellett össz elop n o m a hozzá való időt.
Fél óra, a míg Ambros e kávézik egy fiatal hölggyel a
kávé h á z b a n . Negyv e n perc, amíg szimbolikuslogika- órán
van. Másfél óra, mikor az Archívu m rec e pciójá n ál dolgozik.
Amikor ne m dolgozh a t t a m a gra mo n , kedve n c
tervez e t e m m e l foglalkozt a m. Bizonyos ért ele m b e n
szer e n c s é s volta m, a miér t Kilvin azt a felad a t o t adt a, hogy
készíts e k vala mit, a mi méltó egy Re'larhoz. Ez tökéle t e s
ürügye t adott mind e n időre, a mit a Fisher yb e n töltött e m .
Az idő többi rész é b e n az Arany Póni ivójáb a n lebzs elt e m.
Azt akart a m , hogy törzsve n d é g n e k tekint s e n e k . Ilyen
módo n kevé s b é keltek gya n ú t .
 HUSZONKILENCEDIK FEJEZET

LOPÁS

Minde n éjjel vissz a t é r t e m apró padlá s s z o b á m b a az

Ankerb e n . Azután bezá rt a m az ajtót, kimá s z t a m az
ablakon, és átoso n t a m Wil vagy Sim szobáj á b a , attól
függőe n, ki volt épp e n a soros, hogy éjszak a vigyázzo n
rá m.
Akár milye n rossz ul álltak is a dolgok, tudt a m, hogy
kimon d h a t a t l a n ul rossz a b b a k leszne k, ha Ambros e rájön,
hogy én törte m be a lakoszt ályá b a . Noha seb ei m
begyó g yult a k, mé g mindig elégg é látszott a k ahhoz, hogy
gya n ú b a keverje n e k. Ezért mind e n t elköve t t e m , hogy
fennt a r t s a m a nor malit á s látsz a t á t .
Így ese t t, hogy egy kés ei est é n egy csoszog á r hajlékony
fürge s é g é v e l állított a m be az Ankerb e . Lanyh a kísérlet e t
tett e m , hogy elcs ev e gj e k a pincérlá n n yal, azt á n fogt a m
egy fél kenye r e t , és eltűnt e m a lépcs őn.
Egy percc el későb b ismé t az ivóba n volta m. Rémült
verejt é k b e n fürödt e m, a szíve m a füle mb e n dübörgö t t .
A lány felnéz e t t . – Akkor mé gis inkább innál vala mit? –
kérd ez t e mos olyo gv a .
Olyan seb e s e n rázt a m a feje m, hogy lobogot t a haja m. –
Tegna p éjjel, miut á n befejezt e m a játékot, itt hagyt a m a
kobozt? – kérde z t e m riadt a n.
Most ő rázt a a fejét. – Elvitte d, ahog y szokt a d.
Emléksz e m , mé g me g is kérde z t e m , ne m kell- e egy dar a b
zsine g, hogy össz efogd a tokot.
Felrobogt a m a lépcs őkö n, fürgé n, mint egy pisztrá n g , és
egy perc e n belül ismé t lent volta m. – Biztos vagy benn e ? –
kérd ez t e m zihálva. – Megné z n é d a pult mögöt t , csak a
biztons á g kedvé é r t ?
Megnéz t e , de a koboz ne m volt ott. Az élésk a mr á b a n
se m. A konyh á b a n se m.
Fölkap a s z ko d t a m a lépcső n, és kinyitott a m apró szob á m
ajtajá t. Nem sok olya n hely aka d egy ilyen mér e t ű
szob á b a n , ahov a le lehe t rakni egy koboztokot . Nem volt az
ágy alatt. Nem tá m a s z k o d o t t a falnak csep p n yi aszt alo m
mellett. Nem volt az ajtó mögöt t .
A tok túl nagy volt ahhoz, hogy beférje n az ágy lábá n ál
álló, ócska ládá b a . De azért me g n é z t e m . Nem volt a
ládá b a n . Ismé t me g n é z t e m az ágy alatt, csak hogy biztos
legye k benn e . Nem volt az ágy alatt se m.
Az ablakr a nézt e m. Az egysz e r ű zárat jól me g ol ajozt a m,
hogy el lehe s s e n fordíta ni a házt e t őr ől is.
Újból me g n é z t e m az ajtó mögöt t. Nem volt ott. Leülte m
az ágyr a. Korább a n is fára dt volta m, de ez mos t egé s z e n
má s volt. Mintha vizes papírból csinált a k volna. Alig
kapt a m levegőt, mint h a a szíve m e t lopták volna ki a
melle mb ől.
 HARMINCADIK FEJEZET

DRÁGÁBB A SÓNÁL

– Ma olyan dolgokról besz élü nk, a melye kr ől ne m lehet

besz élni – ragyo gt a Elodin. – Konkrét a n azt besz éljük me g,
miért ne m lehe t me g b e s z él ni bizonyos dolgoka t .
Felsóhajtot t a m , és letet t e m a ceruz á m a t . Minden n a p
abb a n re mé n yk e d t e m , hogy ma lesz az az óra, a melye n
Elodin tényl e g tanít nekünk vala mit. Minde nn a p hozt a m
ma g a m m a l egy ke mé n y kartont, és egye t drág a
papírlapjai m közül, kész e n rá, hogy kihasz n álja m a
világos s á g pillana t á t . Éne m egy rész e mind e n n a p arra várt,
hogy Elodin elnev e s s e ma g á t , és közölje, csup á n az
elszá n t s á g u n k a t mér t e föl a vége é r h e t e tl e n
ostob a s á g o k k al.
És mind e n n a p csalódt a m.
– A fontos dolgok nagyo b b rész é t ne m lehe t egye n e s e n
kimon d a ni – kezdt e Elodin. – Nem lehe t nyílta n besz él ni
róluk. Csak utalá s ok a t tehe t ü n k. – Végigné z e t t az üres
előadó t e r e m b e n ülő marokn yi diákjá n. – A név olyas mi,
a mit ne m lehet elma g ya r á z ni. – Ureshr e mut a t o t t . – Rajta!
Uresh egy pillana tig gondolkodot t. – Humor. Ha az
e mb e r elma g ya r á z egy viccet, akkor az már ne m vicc.
Elodin Fentonr a mut a t o t t .
– Névtudo m á n y? – kérde z t e Fenton.
– Ez olcsó válasz, Re'lar – felelte Elodin egy csipe t n yi
rossz allás s al. – Bár pontos a n ráér e z t él az előa d á s té máj á r a ,
így elfoga dj uk. – Rám mut a t o t t .
– Nincs se m mi , a mit ne lehe t n e elma g ya r á z ni –
mond t a m hat ár oz ot t a n . – Ha vala mit me g lehe t érte ni, azt
el is lehet ma g ya r á z ni. Lehet s é g e s , hogy egy sze m é l y ne m
túl jól ma g ya r á z . De ez csak annyit jelent, hogy neh é z, ne m
azt, hogy lehet e tl e n.
Elodin föle melt e az ujját. – Nem neh é z vagy lehet e tl e n.
Csupá n céltala n. Vanna k dolgok, amel ye kr e csak
követk e z t e t ni lehet. – Dühítőe n mos olygot t . – Mellesle g a te
válasz od a „zene ” lehet e t t volna.
 – A zene önma g á t ma g ya r á z z a – felelte m. – A zene az út
és a térké p, amel y az utat ábr áz olja. Mindket t ő együt t.
– De el tudod ma g ya r á z ni, hogya n működik a zene ? –
kérd ez t e Elodin.
– Termé s z e t e s e n – felelte m. Pedig egyált al á n ne m
volta m biztos benn e .
– El tudod ma g ya r á z ni, hogy műkö dik a zene anélkül,
hogy zenéln él?
Ezen töpr e n g t e m kicsit. Amíg igyek e z t e m kigondolni
vala milye n választ, Elodin Felához fordult.
– Szer ele m? – kérd ez t e Fela.
Elodin kiss é felvont a a sze möl dök é t , mint h a enyh é n
me g b o t r á n k oz n a , azt á n bólintot t.
– Várjunk egy pillana t r a – mond t a m . – Még ne m
végez t ü n k. Nem tudo m, képe s lenné k- e elma g ya r á z ni a
zené t zenél é s nélkül, de ez melléke s . Ez ne m ma g ya r á z a t ,
han e m fordítá s.
Elodin felvidult. – Pontos a n ! – mond t a . – Fordítá s. Minde n
egyé r t el m ű tudá s lefordítot t isme r e t , és mind e n fordítá s
pont a tl a n.
– Akkor hát mind e n egyé r t el m ű ismer e t pont a tl a n? –
kérd ez t e m . – Mondja csak me g Brand e ur ma gisz t e r n e k ,
hogy a mér t a n a szubjektív. Szíves e n me g n é z n é m azt a
vitát.
– Nem mind e n tudá s – ismer t e el. – De a legtöbb igen.
– Bizonyíts a be – mond t a m .
– A ne ml é t e z é s t ne m lehet bizonyít a ni – szólt közbe
Uresh szár az o n és bossz a n k o d v a . – Hibás logika.
A foga m a t csikorga t t a m . Hibás volt a logiká m. Sose m
követt e m volna el ilyen baklövé s t , ha pihent e b b vagyok. –
Akkor mut a s s a be – válasz olt a m.
– Jól van, jól van. – Elodin oda m e n t Felához. – Fela
példáj á t fogjuk hasz n ál ni. – Megfogt a a lány kezét, felhúzt a
ülté ből, és intett neke m, hogy köve s s e m .
Kelletlen ül felállta m én is, Elodin úgy állított minke t
egym á s s a l sze mb e n , hogy az oszt ály profilból lásson. – Itt
van két szé p fiatal – mond t a . – A sze m ü k találkozik a ter e m
két végé b ől. – Meglökt e a válla m, amitől előbbr e került e m
egy bukdá c s oló fél lépé s s el. – A fiú azt mondj a, szervu sz. A
lány válaszol. Elmosolyodik. A fiú tétov á n toporog. – Nem
követt e m az utasít á s t , a többiek halka n suttog t a k és
vihogt a k.
 – Van vala mi kéré s z él e t ű a levegő b e n – mon dt a Elodin,
és beállt Fela mög é . Kezét a vállár a tett e , és a füléhe z
hajolt. – A lányn a k tetsz e n e k a fiú voná s ai – mon dt a
halka n. – Kíváncsi a szája formáj ár a . Találgatj a, ő lehe t- e
az, aki előtt kitárh a tj a szíve titkos rejtek é t . – Fela lesüt öt t e
a sze m é t , és vérvörösr e pirult.
Elodin me gk e r ült e , és mög é m állt. – Kvothe nézi őt, és
mos t először érti me g azt az ösztönt , a mely az első emb e r t
ráve t t e a fest é s r e . A szoborfar a g á s r a . Az éne klé sr e .
Ismé t me gk e r ült minke t , végül me g állt köztünk, mint
egy pap, a mely épp e n össz e a d ni készül egy párt. – Létezik
köztük vala mi töréke n y, finom kapc s ol a t. Mindke t t e n érzik.
Olyan, mint a levegő elektro m o s s á g a . Halvány, akár a dér.
Egye n e s e n az arco mb a néz e t t . Söté t sze m e komoly volt.
– Na, mos t mit csinálsz?
Tanác s t al a n ul nézt e m rá vissz a. Ha létez e t t vala mi,
a miről a név m e s t e r s é g n é l is keve s e b b e t tudt a m , akkor az
az udvarlá s volt.
– Itt háro m út létezik – mon d t a Elodin az oszt ályn a k. Egy
ujját föle mel t e . – Először. Fiatal szer el m e s e i nk
me g pr ó b á lják kifejezni, a mit érezn e k. Megprób álják
eljátsz a ni azt a félig hallott éne k e t , a melye t szívük éne k el.
– Hatá s s z ü n e t e t tartot t. – Ez az őszint e bolondok útja, és
nagyo n neh e z e n járha t ó. Ez a dolog közte t e k túl félénk
ahhoz, hogy besz élje n. Ez a szikra olyan gyöng e , hogy a
legóva t o s a b b lélegz e t is elfújhatj a. – A Névme s t e r
me gr á z t a a fejét. – Még ha okos a k vagyt ok, és jól
hasz n álját ok a szav a k a t , akkor is vége t e k van ezen az
úton. Mert miközb e n a szát ok besz élh e ti ugya n a z t a
nyelve t, a szívet e k ne m. – Metsző e n néze t t rá m. – Ez
fordítá s kérd é s e . – Feltartot t a két ujját. – A má s o dik út
óvatos a b b . Aprós á g o kr ól besz élt e k. Az időjár á s r ól. Egy
ismer ő s színdar a b r ól. Együtt töltitek az időt. Kézen fogjátok
egym á s t . Ha így teszt e k, lass a n me g t a n ulj á t ok mind e n szó
titkos jelent é s é t . Ilyen módo n, a mikor eljön az idő, a
szava k alatt lappa n g ó dolgoka t közölhe t t e k egym á s s a l , és
ezt mindk é t fél me g é r ti.
– Széle s moz dul a t t al rá m mut a t o t t . – És van a har m a di k
út. Kvothe útja.
– Oda állt mellé m, Felával sze mb e n . – Érzed, hogy van
vala mi közt e t e k. Vala mi csod ál a t o s és kifinomult. –
Roma n tikus a n , epe d e z ő n sóhajtot t . – És mivel bizonyos
vagy a vágya d b a n , úgy gondolod, dűlőre visze d a dolgot. A
legrövide b b úton indulsz el. Minél egysz e r ű b b , ann ál jobb,
gondolod.
– Kinyújtott a a kezét, és vadul markolá s z ot t Fela felé a
leve gő b e n . – Ezért kinyújtod a keze d, és me g m a r k ol od az
ifjú hölgy mellét.
Kitört a me g h ö kk e n t neve t é s . Mindenki jól mula t ot t,
kivéve Felát és eng e m. Össze vo n t a m a sze möl dökö m. Ő
kere s z t b e fonta a karjait, és a pír lefutott a nyak á n a blúza
alá.
Elodin hát a t fordított neki, és a sze m e m b e néze t t.
– Re'lar Kvothe – mond t a komolya n . – Igyeksz e m
ráé br e s z t e ni alvó elmé d e t a kifinomult nyelvr e, a melye n a
világ suttog. Igyeke zle k a me g é r t é s felé csábít a ni.
Megprób állak tanít a ni tége d. – Annyira előre h ajolt, hogy az
arc a majdn e m hozzá é r t az enyé m h e z . – Ne kapkodj több é a
cicim után.

Pocs ék hang ul a t b a n távozt a m Elodin órájáról.

Ha őszint e akarok lenni, az utóbbi napok b a n a
hang ul a t o m kizáróla g a pocs é k s á g fokozat ai b a n moz got t .
Igyekez t e m titkolni a bará t ai m elől, de kezdt e m repe d e z ni
a súly alatt.
Az egé s z n e k volt az oka, hogy odale t t a kobozo m.
Minden má s s a l – a mellka s o m a t perzs elő égé s s e l,
állandó a n has og a t ó térde m m e l , a kialvatla n s á g g a l – simá n
me g birkóz t a m . Kibírta m az örökös félelme t is, hogy az
Alarom a legalkal m a tl a n a b b pillana t b a n bicsaklik me g, és
hirtele n vért kezde k hányni.
Minde nn el me g birkózt a m : a nyo mor ult szeg é n ys é g g e l ,
az Elodin óráin elsze nv e d e t t kudar c okk al. Még a szorong á s
legúja bb új okával is, a tuda t t al, hogy a túlpart o n várakozik
Devi, a szívéb e n vad har a g g al, háro m cse pp vére m m e l , és
egy olyan Alarral, mint a viharos óce á n.
De a kobozo m elve szt é s e túl sok volt. Nem csak azért,
mert kellett a hang s z e r , hogy me gk e r e s s e m a kosztot és a
kvárt élyt az Ankernél. Nem csak azért, mer t élet e m
teng el ys z ö g e volt a koboz, mert azzal tarth a t o m el
ma g a m a t , ha kitesz n e k az Egyet e m r ől.
Nem. Egysz e r ű e n arról volt szó, hogy amíg me gvolt a
zene, mind e n t elviselt e m. A zene volt a raga s z t ó, amel y
össz e t a r t o t t . Alig két napja nélkülözt e m, és kezdt e m
szét e s ni.
Elodin órája után elviselh e t e tl e n gondol a t volt, hogy
újabb óráka t görnye dj e k a Fishery munk a p a dj á n á l. A
keze m me gf ájdult a gondol a tr a , a sze m e m szúrt a
kialvatla n s á g t ól.
Ezért inkább vissz a m e n t e m az Ankerb e egy korai
ebé dr e . Megleh e t ő s e n siral ma s a n festh e t t e m , mer t Anker
dupla ada g sült szalonn á t adot t a leves e m h e z , és csa polt
fél korsó sört is.
– Milyen volt a vacsor a , ha me g ne m sért el e k? –
kérd ez t e Anker a pult fölé hajolva.
Felnézt e m rá. – Tess é k?
– Az ifjú hölggyel – mond t a . – Nem szoká s o m ké mk e d ni,
de mos t hagyt a itt a futár. El kellett olvas n o m, hogy
tudja m, kinek szól.
A legba m b á b b arco m m a l nézt e m.
Anker elcsod álkoz ot t, azt á n össz e vo n t a a sze möl dök é t . –
Laurel ne m adt a át az üzen e t e t ?
Megrázt a m a feje m. Anker káro mk o d o t t , mint a
zápor e s ő. – Szőr- kapc a az esz e ann a k a lányn a k! – Turkálni
kezd e t t a pult mögöt t. – Tegna p el őt t egy futár hagyot t itt
neke d egy üzen e t e t . Mondt a m Laurelne k, hogy adja át
neke d, ha me gjös s z. Tess é k! – Felmut a t o t t és a keze m b e
nyo mo t t egy nyirkos és me gl e h e t ő s e n moc sko s papírla pot .
Ez állt rajta:

Kvothe!
Visszajöttem a városba, és nagyon örülnék, ha ma este
élvezhetném a vacsoránál egy elbűvölő úriember
társaságát. Sajna, egyetlen elérhető sincs a közelben.
Meglátogatnál a Törött Varázspálcában?
Szeretettel vár:
D.

Kicsit felvidult a m. Ritka kincs volt egy levél Denn á t ól, és

mé g soha ne m hívott me g vacsor á r a . Dühös volta m, a miér t
elszala s z t o t t a m , de a tuda t , hogy vissza t é r t a város b a és
szer e t n e találkozni vele m, jelent ős e n javított a
hang ul a t o m o n .
Fölfalta m az ebé d e t , és elhat á r oz t a m , hogy kihagyo m a
siaru nyelvleck é t , inkább elme g ye k Imréb e . Több mint egy
deká d óta ne m látta m Denn á t , és az ő társ a s á g á n á l se m mi
se m lehe t e t t szívderítőbb.
Lelkes e d é s e m herva d á s n a k indult, ahog y átkelt e m a
folyón. Hosszú volt az út, a térde m már akkor sajgot t,
a mikor mé g oda se m ért e m a Kőhídhoz. A nap ragyog ó a n
sütöt t, de ne m mel e gít e t t annyira, hogy enyhíth e s s e a kora
téli szél hideg s é g é t . A szél a sze m e m b e fújta az út porát,
és me gk ö h ö g t e t e t t .
Denna ne m volt egyik foga dó b a n se m, ahol me g szokot t
szállni. Nem hallga t ot t zené t se m a Csapb a n , se m a
Kecské b e n . Se m Deoch, se m Stanc hion ne m látta. Félte m,
hogy elha g yt a a várost, míg én má s s a l volta m elfoglalva.
Hóna pokr a is eltávoz h a t o t t . Örökre is.
Aztán befordult a m egy sarkon, és me gl á t t a m egy kis
parkb a n, egy fa alatt ülve. Levél volt az egyik kezé b e n ,
félig elfogya s z t o t t kört e a má sikb a n. Hol szerz e t t kört é t
ilyenkor?
Már félig át me n t e m a parkon, a mikor rájött e m, hogy sír.
Megállta m, ne m tudt a m, mit tegye k. Szere t t e m volna
segít e ni, de ne m akart a m betolakod ni az élet é b e . Talán az
lenne a legjobb…
– Kvothe!
Eldobt a a körte mar a d é k á t , felugrott, futott felé m a
füvön át. Mosolygot t, bár a sze m e vöröslött. Kezével
törülge t t e az arc át.
– Jól vagy? – kérd ez t e m .
Ismé t könnye k szökt e k a sze m é b e , de mielőtt
kiperdült e k volna, szoros a n lecsukt a a pilláit, és heve s e n
rázt a a fejét. – Nem – mon dt a . – Nem túlzott a n .
– Segíth e t e k? – kérde z t e m .
A blúza ujjába törölt e a sze m é t . – Már azzal is segít e s z,
hogy itt vagy. – Apró négys z ö g g é hajtog a t t a a levelet és a
zseb é b e gyö mö s z ölt e , aztá n elmo s olyo d o t t . Nem
kénysz e r e d e t t mos oly volt, az az álcázós fajta. Igazi mos oly
volt, szép mé g a könnye k között is.
Után a félreh ajt ot t a a fejét, alapos a n me g n é z e t t , és a
mos olyá t felváltott a az aggód á s . – Mi van veled? –
kérd ez t e . – Kissé nyúzot t n a k látszol.
Bágya d t a n elmo s olyo dt a m . Tudt a m, hogy az én
mos olyo m kénys z e r e d e t t . – Nehéz időket élek.
– Remél e m, ne m olyan neh e z e k e t , mint ahog y kinéz el –
mond t a gye n g é d e n . – Eleget alszol?
 – Nem – isme r t e m el.
Lélegz e t e t vett, hogy me g s z ól aljon, aztá n inkább
hallgat ot t, és az ajkát har a p d ál t a . – Szere t n él besz élni
vala miről? – kérde z t e . – Nem tudo m, segíth e t e k- e rajta d,
de… – Vállat vont, egyik lábáról a má sikr a helyezt e át a
test s úlyá t . – Maga m se m alszo m vala mi jól. Tudo m, milye n
az.
Ajánlat a vára tla n ul ért. Úgy érezt e m ma g a m… Nem
tudo m elmon d a ni, ponto s a n hogy érezt e m ma g a m . Nem
könnyű szav a k b a foglalni.
Nem azért, mert fölajánlott a a segíts é g é t . A bará t ai m
fára dh a t a tl a n ul dolgozt a k napok óta, hogy segíts e n e k
rajta m. Ám Sim segítők é s z s é g e egé s z e n má s volt, mint ez.
Az ő segíts é g e biztos volt, akár a kenyé r . De a tuda t, hogy
Denn a törődik vele m, olyan volt, mint h a forralt bort innék
egy téli éjszak á n . Érezte m éde s mele g é t a melle m b e n .
Rámo s olyo g t a m . Igaziból. Különös érzé s volt az
arco mn a k a mos olyg á s . Nem tudo m, milye n sokáig volt
mos olyt al a n úgy, hogy észr e se m vett e m. – Azzal is
segít e s z, hogy itt vagy – mon dt a m őszint é n. – Már a
látás o d is csodá k a t tesz a hang ul a t o m m a l .
A sze m é t forgat t a . – Termé s z e t e s e n . Kibőgött arco m
látvá n ya valós á g o s pan á c e a .
– Nemige n van mit me s él n e m – mon dt a m . –
Balszer e n c s é m e t rossz dönt é s e k tet é z t é k, a melye k é r t mos t
fizetek.
Denna kuncogo t t , de ez ne m sokba n különböz öt t a
hüppög é s t ől. – Erről nem tudn é k me s él ni – mon d t a fanyar
fintorr al. – A legros s z a b b , a mikor a saját ostob a s á g o d é r t
fizetsz, igaz?
Érezt e m, hogy az ajka m utánozz a a grima s z á t . – Így van
– bólintot t a m. – Az igaz at me gv allva me gkö n n ye b b ül é s
együt t érző fülekr e találni.
– Ilyes miv el szolgálha t o k – mon dt a , és me gfog t a a
karo m a t . – Isten a tudója, te is me g t e t t e d ért e m épp e n
elégsz e r.
Hozzá igazított a m a lépé s ei m e t . – Csakug ya n ?
– Szüne t nélkül – felelte. – Könnyű felejte ni, ha a
közelbe n vagy. – Egy pillana t r a me g állt, és neke m is me g
kellett állno m, hogy belé m karolha s s o n . – Ez ne m igaz.
Mármint azt mond a ni, hogy könnyű felejte ni, ha a közelbe n
vagy.
 – Mit felejte s z el?
– Mindent – mond t a , és a hangj a ne m volt igaz á n
játékos . – Élete m rossz szak a s z ait. Hogy ki vagyok. Jó, hogy
időnké n t elme n e k ül h e t e k ma g a m elől. Ebbe n segít e s z. Te
vagy a biztos kikötő m egy hat ár t al a n , viharos teng e r e n .
Kuncogt a m . – Csakug ya n ?
– Igen – felelte könnye d é n . – Te vagy az én árnya s
fűzfá m egy ragyog ó napo n.
– Te pedig – mon dt a m – éde s zene vagy egy távoli
szob á b a n .
– Az jó – bólintott. – Te a vára tla n tort a vagy egy esős
délut á n o n.
– Te vagy az ír, amel y kiszívja a mér g e t a szíve mb ől –
felelte m.
– Hmm. – Bizonyt al a n ul néze t t rá m. – Erről ne m soka t
tudok. Egy mér g e z e t t szív ne m vala mi vonzó gondola t .
– Igaz – isme r t e m el. – Jobba n hangz ot t , mielőtt
kimon dt a m .
– Ez törté nik, amikor össz ek e v e r e d a me t af or áid a t –
mond t a . Egy pillana t r a elhallga t ot t. – Megka pt a d az
üzen e t e m e t ?
– Ma kapt a m me g – felelte m, és mind e n bán a t o m a t
beleön t ö t t e m a hango m b a . – Alig néh á n y órája.
– Ó! – mond t a . – Igazá n nagy baj, mer t jó vacsor a volt.
Meget t e m a te rész e d e t is.
Igyeke z t e m vala mit kitalálni, de ő csak mos olygo t t , és
me gr á z t a a fejét. – Csak kötek e d e k. A vacsor a csup á n
ürügy volt. Vala mit mut a t ni akarok neke d. De olyan neh é z
tége d me g t al álni. Azt hitte m, ki kell várno m a holna p ot ,
a mikor az Ankerbe n ének elsz.
Olyan éles fájdalo m mar t a melle m b e , amel ye t mé g
Denn a se m enyhíth e t e t t . – Szere nc s e , hogy ma
találkozt un k – felelte m. – Nem biztos, hogy holna p játsz a ni
fogok.
Félreh ajtot t fejjel néze t t rá m. – Felling est e mindig
ének elsz. Ne változt a s s rajta. Amúgy is épp e n elég
neh e z e n talállak me g.
– Te mond o d ? – kérd ez t e m . – Sose vagy kétsz e r
ugya n a z o n a helye n.
– Ó, igen, azt elhisz e m, hogy mindig kere s el – mond t a
elut a sító a n, aztá n izgatot t a n elmo s olyo d o t t . – De ez
mellék e s . Gyer e! Biztos, hogy enn e k örülni fogsz! –
Gyors a b b a n lépke d e t t , a karo mn á l fogva húzott ma g a
utá n.
Lelkes e d é s e ragályo s volt. Maga m is mos olyo gt a m ,
miközb e n követt e m Imre kanya r g ó s utc áin.
Végül me g é r k e z t ü n k egy földszinti kis bolthoz. Denna
elé m állt, csakn e m szökd é c s elv e izgal má b a n . A sírás
mind e n nyo m a eltűnt, a sze m e ragyo go t t . Hűvös kezé t az
arco mr a tett e . – Hunyd be a sze m e d – mond t a . –
Meglep e t é s !
Behunyt a m a sze m e m , ő pedig kéze n fogva veze t e t t
néh á n y lépé s t. A boltba n homál yo s volt, és bőrsz a g.
Hallott a m egy férfiha ng o t : – Hát ő az? – Koppa n á s o k
hallatsz ot t a k, mint amikor tárgya k a t rakos g a t n a k .
– Késze n vagy? – súgt a Denn a a füle mb e . Hallott a m a
mos olyt a hangj á b a n . Lélegz e t e csiklandoz t a a hajsz ál ak a t
a tarkó mo n .
– Fogal ma m sincs – felelte m őszint é n.
Elfojtott neve t é s e a füle me t legye z t e . – Jó. Akkor nyisd ki
a sze m e d !
Kinyitott a m a sze m e m , és me gl á t t a m egy vékony
öreg e m b e r t egy hossz ú fapult mögöt t. Üres koboztok
hever t előtt e . Denn a ajánd é k o t vás á r olt neke m. Tokot a
kobozo mh o z . Az ellopot t kobozo mh o z .
Egy lépé s s el közele b b me n t e m . Az üres tok hossz ú és
karcs ú volt, sima, feket e bőr borított a . Nem voltak
zsan é rj ai. Hét acélcs a t fénylet t a per e m é n , így le lehe t e t t
e melni, mint egy dobozfe d el e t .
A belsej e puh a bárso n y volt. Megérint e t t e m . A
töltelék a n ya g puha volt, de rugal m a s , akár a szivacs, a
söté t b or d ó bárso n y bolyha csakn e m fél hüvelyk vast a g.
A pult mögöt t álló emb e r finoma n mos olygo t t . – A
hölgyn e k jó az ízlése – mon dt a . – És tudja, mit akar.
Föle mel t e a fedele t. – A bőr be van olajozva és viaszolva.
A két mer e vít ő sziklajuh a r b ól készült. – Ujjai végigfut ot t a k
a tok alsó rész é n, azt á n me g m u t a t t a a me gf el elő vájatot a
fedél e n. – Olyan szoros a n illeszke dik, hogy se m be, se m ki
ne m járha t a leve gő. Így ne m kell aggód n o d , ha mele g,
nyirkos szobá b ól kivisze d a jege s éjszak á b a .
Elkezdt e körbe n lezárni a kapc s ok a t . – A hölgyn e k ne m
tetsz e t t a réz. Ezért ezek finoma c é l b ól vann a k. Ha egysz e r
a helyükr e kerülne k, akár folyóba is dobh a t o d, a bárs on y
akkor is szár az mar a d. – Vállat vont. – Végül a víz
ter m é s z e t e s e n átitatj a a bőrt. De csak sokár a .
Lezárt a a tokot, és erélye s e n me gk o p o g t a t t a kerek alját.
– A juhart el kellett vékonyít a n o m, hogy ne legye n vaskos
vagy neh é z, ezért Glantz acélpá n t okk al erősít e t t e m me g. –
Denn a felé bökött, aki mos olyogv a állt mellet t ü nk. – A
hölgy Rams t o n acélt akart, de elma g ya r á z t a m , hogy noha
a Rams t o n erős, ugya n a k k or töréke n y. A Glantz acél
könnye b b , és me g őr zi az alakját.
Végig mé r t . – Ha a fiatalúr óhajtja, ráállha t a tokra
anélkül, hogy az behor p a d n a . – Csücsörít e t t, és a lába mr a
néz e t t . – Noha jobba n szer e t n é m , ha ne m tenn é me g. – A
jobb oldalár a fordított a a tokot. – Meg kell mond a n o m , ez
talán a legjobb tok, amit húsz év alatt csinált a m. – Elém
csúszt a t t a a pulton. – Remél e m, me g el é g e d é s é r e szolgál.
Nem jutott a m szóhoz. Ami ritka s á g . Kinyújtott a m a
keze m, és végigsi mít ot t a m a bőrt. Meleg volt, és sima.
Megta pint o t t a m az acélkariká t , a melyh e z a vállszíjat kell
erősít e ni. Denná r a nézt e m, aki valós á g g a l táncolt a
gyönyör ű s é g t ől.
Mohón előrelé p e t t . – Ez a legjobb rész! – mon d t a , és
olyan isme r ő s könnye d s é g g e l pattintot t a föl a zárak a t ,
a miből látha t t a m , hogy már korá bb a n is me g t e t t e .
Lee melt e a fedele t, és me g b ök d ö s t e a bélé s t. – Úgy
tervez t é k, hogy ki lehe s s e n venni és változt a t ni lehe s s e n a
be állítá s á n . Így akár milye n kobozod lehet a jövőbe n, mer t
mindig illeni fog a tokba . Nézd csak! – Megnyo mt a a
bárs on yt ott, ahova a nyakn a k kell kerülnie, me gfor g a t t a
az ujját, mire felpat t a n t egy fedél, amel y alatt üre g volt.
Denn a ismé t elvigyorod ot t . – Ez is az én ötlet e m volt.
Olyan, mint egy titkos zseb.
– Az isten é r t , Denna ! – mon dt a m . – Ez egy vagyon b a
kerülhe t e t t .
– Hát, tudod – mon dt a me s t e r k él t szer é n ys é g g e l –, volt
egy kis félret e t t pénz e m .
Végigsi mítot t a m a tok belsej é t, me g é ri nt e t t e m a
bárs on yt . – Denn a , komolya n besz él e k. Ez a tok több e t ér,
mint a kobozo m… – Elhallga t t a m , émel ye g ni kezdt e m . Már
ne m volt kobozo m.
– Már me g ne har a g u djo n, ura m – szólalt me g az e mb e r
a pult mögöt t –, ame n n yi b e n a koboz a ne m tömör ezüs t b ől
van, akkor ez a tok sokkal több e t ér.
Ismé t me g si mo g a t t a m a fedel et, és egyr e jobba n
é melye g t e m . Nem tudt a m, mit mon dj a k. Hogya n
mond h a t o m me g Denná n a k, hogy ellopt á k a kobozo m a t ,
miut á n ennyit fáradoz ot t ezért a szé ps é g e s ajánd é k é r t ?
Denna izgatot t a n mos olygot t . – Lássuk, hogy illik bele a
kobozod!
Intett, mire a pult mögöt t álló emb e r elővet t e a
kobozo m a t , és belet e t t e a tokba . Mintha ráöntöt t é k volna.
Sírni kezdt e m .

– Isten e m, úgy szégyelle m ma g a m a t – mon dt a m , és

kifújta m az orro m.
Denna könnye d é n me g é ri nt e t t e a karo m. – Ne har a g u dj
– mond t a har m a d s z o r.
A járdá n ültünk a kis bolt mellet t. Éppe n elég baj volt,
hogy elsírt a m ma g a m Denn a előtt. Nem akart a m úgy
össz e s z e d ni ma g a m , hogy mé g az üzlet tulajdono s a is
eng e m bá muljon.
– Csak azt akart a m , hogy pontos a n illeszke dj e n –
mond t a me gr e n d ül t e n . – Azért hagyt a m üzen e t e t . Ha
eljött él volna a vacsor á r a , ez lett volna a me gl e p e t é s . Észre
se m vett e d volna, hogy eltűnt.
– Se m mi baj – felelte m.
– Ami nyilvánv aló a n ne m igaz – mon dt a Denna , és
könnyb e lába dt a sze m e . – Amikor ne m jöttél el, ne m
tudt a m , mit tegye k. Az éjjel mind e n ü t t kere s t el e k.
Kopogt a t t a m az ajtódon is, de ne m nyitott a d ki. – A lábá t
bá mul t a . – Sose talállak, a mikor kere sl ek.
– Denn a! – vigaszt alt a m . – Nincs se m mi baj!
Heve s e n rázt a a fejét, és ne m volt hajlandó rá m nézni,
miközb e n könnye k per e g t e k az arcá n. – De van. Tudno m
kellett volna. Úgy tartod a karodb a n , mint az éde s
gyer m e k e d e t . Ha rá m egysz e r az életb e n úgy néz e t t volna
valaki, ahog y te a kobozr a, én… – Elcsuklott a hangja, és
nagyo t nyelt, mielőtt a szava k ismé t ömle ni kezdt e k belőle.
– Tudt a m, hogy ez a legfonto s a b b dolog az élet e d b e n .
Ezért akart a m , hogy biztons á g b a n legye n. Csak arra ne m
gondolt a m, hogy ennyire… – Ismé t nyelt egye t , ökölbe
szorított a a kezét. A test e olyan fesze s volt, hogy csakn e m
re me g e t t . – Isten e m, olyan ostob a volta m! Sose m
gondolkodo m. Mindig ezt csinálo m. Minde nt tönkr e t e s z e k.
– A haja az arcá b a hullott, eltaka r t a . – Mi a baj vele m? –
kérd ez t e halka n, dühös e n . – Miért vagyok ilyen idióta?
Miért ne m tudok jól csinálni soha se m mi t ?
– Denn a! – Félbe kellett szakíta n o m, a mikor egy
pillana t r a me g állt, hogy levegőt vegye n. Rátet t e m a keze m
a karjár a , a mitől me g m e r e v e d e t t és elcsön d e s e d e t t . –
Denn a , ezt ne m tudh a t t a d ! Mióta zenélsz? Egy hóna pj a ?
Volt valah a is saját hang s z e r e d ?
Megrázt a a fejét, a haja mé g mindig eltak a r t a az arc át. –
Volt az a lanto m – mon dt a halka n. – De csak pár napp al a
tűz előtt kapt a m. – Végre felnéz e t t , az arc a boldogt al a n
volt, sze m e és orra vörös. – Mindig ez van. Igyeksz e m
vala mi jót tenni, de mindig elfus er álódik. –
Nyomor ú s á g o s a n néz e t t rá m. – Te ne m tudod, milye n ez.
Elneve t t e m ma g a m . Meglepő e n jó volt ismé t neve t ni.
Mélyről buggya n t fel, és úgy tört ki a torko mo n , mint egy
ara nyk ür t hars og á s a . Egyed ül ez a neve t é s me g é r t háro m
mele g ételt és húszór á n yi alvá st.
– Pontos a n tudo m, milye n – mon dt a m , és me g si mí t ot t a m
a zúzód á- sokat a térd e m e n és a félig gyógyult heg e k e t a
hát a m o n . Gondolkozt a m , elmon dj a m- e neki, milye n bajt
kevert e m , miközb e n igyek e z t e m vissz a s z e r e z ni a gyűrűjé t.
Azután úgy döntöt t e m , egyált al á n ne m javíto m a
hang ul a t á t , ha elma g ya r á z o m , miké nt akar me g ölni
Ambros e . – Denn a , én a pokolba vezet ő jó szá nd é k o k
királya vagyok.
Ezen elmos olyod o t t , azt á n szipogot t, és a blúza ujjába
törölt e a sze m é t . – Szép kis bőgő m a s i n á k vagyu n k együt t ,
mi?
– Igen – helye s el t e m .
– Ne hara g u dj – ismé t elt e herva d ó mos ollyal. – Csak
vala mi szép e t akart a m adni neke d. De hát ilyes mi b e n ne m
vagyok jó.
Két kézzel fogt a m me g a kezé t, és me g c s ó k olt a m . –
Denn a – mond t a m tökéle t e s őszint e s é g g e l –, ez a
legke dv e s e b b dolog, amit élet e m b e n tett e k érte m.
Neveletl e n ül horka n t o t t .
– Ez a színtiszt a igazs á g – mon dt a m . – Te vagy az én
ragyog ó penn ym az út szélé n. Drágá b b vagy, mint a só
vagy a Hold az éjszak ai hossz ú vándor út o n . Te vagy az
éde s bor a szá mb a n , az ének a torko mb a n , a neve t é s a
szíve mb e n .
Elvörösöd öt t , de én zavar t al a n ul folytat t a m .
 – Túl jó vagy hozzá m – mond t a m . – Olyan fényűz é s vagy,
a mit ne m eng e d h e t e k me g ma g a m n a k . Ennek ellené r e
raga s z ko d o m hozzá, hogy ma vele m gyer e . Meghívlak egy
vacsor á r a , hogy közbe n óráka t tölts ek ann a k a csodál a t o s
tájké p n e k az ecs e t el é s é v e l, amel y te vagy.
Fölállta m, és őt is talpra segít e t t e m . – Zenélni fogok
neke d. Daloka t ének el e k. A délut á n tová b bi rész é b e n a
világ ne m érhe t el hozzá nk. – Kérdőn oldalra hajtot t a m a
feje m.
Denna elmos olyod o t t . – Ez jól hangzik – mond t a . –
Szere t n é k a világból me g s z ök ni egy délut á n erejéig.

Órákkal később ruga n yo s lépt e kk el igyeke z t e m vissz a az

Egyet e mr e . Fütyör é s z t e m . Énekelt e m. A koboz a válla mo n
könnyű volt, mint egy csók. A nap mele g e n és vigasz t aló a n
sütöt t. A szellő hűtött.
A szer e n c s é m fordulni készült.
 HARMINCEGYEDIK FEJEZET

TŰZPRÓBA

Miután a koboz visszak e r ült a keze m b e , élet e m többi

rész e is könnye d é n vissza n ye r t e egye n s úl yá t . Könnye b b
lett a munk a a Fisheryb e n . Repült ek az órák az Egyet e m e n .
Még Elodin is értel m e s e b b n e k tűnt.
Könnyű szívvel látog a t t a m me g Simmo n t az alkímiai
központ b a n . A kopogt a t á s o m r a ajtót nyitott, és
bet e s s é k e l t . – Működik! – mond t a izgatot t a n .
Becsukt a m az ajtót, ő pedig egy aszt alhoz vezet e t t ,
a melye n üve g e k, csöve k, széng á z é g ő k álltak. Büszke
mos ollyal föle melt egy alacso n y, lapos tégelyt, olya sfajt á t ,
a melyb e n arcfe s t é k e t vagy rúzst tart a n a k.
– Meg tudod mut a t ni? – kérde z t e m .
Sim me g g yújt o t t egy szén g á z é g ő t . A láng befutot t a egy
lapos vass e r p e n yő alját. Egy dar a big ne m szóltunk,
hallgat t u k a szisze g é s t .
– Új baka n c s o m van – mond t a Sim társ alg á si hang o n, és
föle melt e a lábá t, hogy látha s s a m .
– Mutatós! – mon dt a m gépie s e n , azt á n elhallga t t a m , és
alapo s a b b a n me g n é z t e m . – Ezek baka nc s s z e g e k ? –
kérd ez t e m hitetle n ül.
Kajánul vigyorgot t . Elneve t t e m ma g a m .
Felforrós od ot t a vass e r p e n yő . Sim lecs a v a r t a a tégely
tet ejé t , belen yo m t a a mut a t ó ujja begyé t az edé n yb e n lévő,
átt e t s z ő anya g b a . Után a színpa di a s moz dul a t t al föle melt e
a kezét, és rászorítot t a az ujját a tüze s vas s e r p e n yő r e .
Megrá n d ult a m. Sim egy hossz ú lélegz e t v é t e l n yi ideig
öntelt e n vigyorgot t , csak azt á n vett e el az ujját.
– Ez hihet e tl e n – mon dt a m . – Őrült dolgoka t csináltok ti
itt. Ez egy hőpajzs.
– Nem – felelte komolya n . – Abszolút téve d é s így
gondolni rá. Ez ne m egy pajzs. Nem is szige t elő a n ya g .
Olyan, mint egy plusz bőrrét e g , a mely elég, mielőtt a
valódi bőr fölmele g e d n e .
– Mintha vizet önt e n él a keze dr e – mon dt a m .
 Ismé t me gr á z t a a fejét. – Nem, a víz veze ti a hőt. Ez
ne m.
– Akkor szige t elő a n ya g .
– Na, jó – felelte kéts é g b e e s e t t e n . – Fogd be a szád, és
figyelj! Ez alkímia. Se m mi t se m tudsz az alkímiár ól.
Enge sz t elő e n intet t e m . – Tudo m. Tudo m.
– Akkor mon d d ki! Mondd: „Se m mi t ne m tudok az
alkímiáról!”
Nagyot nézt e m.
– Az alkímia ne m egysz e r ű e n ké mi a plusz extr ák –
mond t a . – Vagyis, ha ne m figyelsz rá m, akkor beugr a s z a
saját követk e z t e t é s e i d n e k és halálos a t buksz. Megbuks z és
me g h al sz.
Mélyen beszívt a m a levegőt, azt á n kifújta m. – Jól van.
Mondjad.
– Gyors a n szét kell kenn e d – mon dt a . – Össze s e n
körülbelül tíz má s o d p e r c e d lesz arra, hogy egye nl e t e s e n
szétk e n d a keze d e n és a karodon.
– Az alkarja köze p é r e mut a t o t t . – Nem fog lekopni, de
leper e g, ha sokat dörzsölöd a keze d. Ne érj az arcodh oz.
Ne dörgöld me g a sze m e d . Ne piszkáld az orrod. Ne rágd a
kör mö d. Ez mér e gf él e.
– Féle? – kérde z t e m .
Rám se hed e rít e t t . Feltartot t a az ujját, amel ye t
rászorítot t a forró serp e n yő r e . – Nem olyan, mint egy
pánc élk e s z t yű. Ha hőha t á s n a k tesz e d ki, azonn al égni
kezd.
– Van szag a ? – kérd ez t e m . – Vala mi, ami elárul?
– Nem. Technikai értel e m b e n valójáb a n ne m ég.
Egysz er ű e n lebo mlik.
– Mi bomlik le benn e ?
– Minde nf éle! – válaszolt a Simmo n ingerült e n. –
Bonyolult anya g o k boml a n a k le, amel ye k e t me g se m
érte n él, mert se m mi t se m tudsz az alkímiáról.
– Beléleg e z h e t e m ? – módo sít ot t a m a kérd é s t .
– Igen. Különbe n ne m adn á m neke d. Ez egy régi képlet.
Kipróbált, műkö dők é p e s . Mármo s t , mivel ne m tová b bítja a
hőt, a keze d hűvös n e k fogja érezni a tüze s forrós á g o t is. –
Éles pillant á s t vet e t t rá m. – Azt taná c s olo m, ne fogdos s
ége t ő tárgya k a t , a míg el ne m haszn áló dik.
– Hogy tudo m me g álla pít a ni, mikor haszn áló do t t el?
– Sehogy – felelte egysz e r ű e n . – Ezért javaslo m, hogy
vala mi má s t haszn álj a puszt a keze d helye t t .
– Csodál a t o s !
– Ha alkohollal kever e dik, sava s lesz. De csak enyh é n .
Éppe n elég időd mar a d , hogy lemos d. Ha egy kevé s
nedv e s s é g g e l kever e dik, mondjuk, az izzadt s á g o d d a l , azzal
nincs baj. De ha sok víz kever e dik hozzá, mondjuk,
egys z á z a d n yi rész, akkor gyúlékon y lesz.
– Ha pedig pisivel kever e m, akkor finom cukorka lesz
belőle, igaz? – Elneve t t e m ma g a m . – Fogad á s t kötött él
Wilem m e l, hogy me n n yir e dőlök be neke d? Se m mi se m
lesz gyúlékon y, ha vízzel keverik.
Sim sze m e össz e s z űk ült. Fölvett egy üres
olvasztót é g e l yt . – Jól van – mon dt a . – Akkor töltsd me g ezt.
Továbbr a is mos olyogv a oda m e n t e m a szoba sarká b a n
álló víztart ályh oz. Ugya nilye n e k voltak a Fisheryb e n is. A
tiszta víz a műh el yb e n is fontos, különös e n , ha agya g o t
kever sz és féme k e t edz el, amel ye k e t ne m akar sz
besz e n n ye z ni.
Egy kis vizet öntött e m a tégelyb e , és visszavitt e m
Simne k. Beledug t a az ujja hegyé t , me gk a v a r g a t t a , azt á n a
forró serp e n yő b e öntöt t e .
Háro ml á b n yir a csa pot t fel a mor ajló, sűrű, nar a n c s s zín
láng, mielőtt lobba n t egye t , és kialudt. Sim kopp a n v a
letett e az üres tégelyt, és komor a n néz e t t rá m. – Mondd ki!
Lesütöt t e m a sze m e m e t . – Se m mi t se m tudok az
alkímiáról.
Elége d e t t e n bólintott. – Helye s – fordult vissza a
munk a a s z t a l h oz. – Vegyük át mé g egysz e r.
 HARMINCKETTEDIK FEJEZET

VÉR ÉS HAMU

Levelek ropogt a k a lába m alatt, amikor kere s z t ülvá g t a m

az Egyet e m t ől ész akr a elterülő erdőn. A tar ágak között
átszűr őd ő, sáp a d t holdfé ny ne m volt elég erős, hogy
tisztá n láss a k, de ezt az utat fejből tudt a m, mer t sokszor
me g t e t t e m az elmúlt deká d b a n . Jóval előbb me g é r e z t e m a
fa füstjét, se mh o g y me g h a llot t a m a hangok a t és
me g pillant ot t a m a tűzfényt a fák között.
Nem volt ez valódi tiszt á s , csak egy csönd e s hely egy
sziklasz ál mögöt t. Az ülőhelye k e t néh á n y szikla és egy
kidőlt fa törzs e jelent e t t e . A tűzgödr öt én ást a m néh á n y
napja. Lábnyi mély volt, hat láb kere sz t m e t s z e t ű , kövekk el
kibélelve. A benn e égő kis tűz alig látszott.
Már mind e n ki ott volt. Mola és Fela a fatörzsö n ültek.
Wilem egy kövön kuporgot t. Sim kere s z t b e vete t t lábbal
gubb a s z t o t t a földön, és a tüzet piszkált a egy bott al.
Amikor kilépt e m a fák közül, Wil felnéz e t t . Sze me
söté t n e k , üreg e s n e k tűnt a tűz villódzá s á b a n . Csakn e m két
teljes deká d óta vigyáz t a k rá m Simme l. – Késtél – mond t a .
Sim is felpillantot t, vidá m a n mint mindig, de a fáradt s á g
jelei az ő arc á n is ott ültek. – Kész? – kérde z t e izgatot t a n .
Bólintott a m . Kigomb olt a m, majd felhajtot t a m az inge m
ujját, és me g m u t a t t a m egy álla mköz ö s s é gi penn yn é l alig
nagyo b b vaskoro n g o t . Finom sygaldry és ara nyb e r a k á s
borított a . Ez volt az én frisse n elké sz ült gra mo m . Két
bőrszíj rögzítet t e az alkaro m belső oldalá hoz.
A csopor t éljenz e t t.
– Érdek e s viselet – mond t a Mola. – Ez a divat a barb á r
portyá z ók n ál.
– Hatá s o s a b b , ha érintkezik a bőrrel – ma g ya r á z t a m . –
És ne m akaro m, hogy sze m előtt legye n, mivel én
hivat alos a n ne m tudok ilyet készíte ni.
– Praktikus és elegá n s – mon dt a Mola.
Simmo n odajött, me g b á m u l t a , és kinyújtott a az ujját,
hogy me g é rint s e . – Olyan kicsi… aúúú! – Nagyot kiáltott,
hátr a u g r o t t és a kezé t markol á s z t a . – A feket e fené b e ! –
káro mk o d o t t zavar á b a n . – Elnéz é s t , de erre ne m
kész ült e m.
– Kutya muh a r ne mz e t s é g e ! – Az én szívver é s e m is
me glód ult. – Mi a baj?
– Megérint e t t e d már az Arkánu m vala m e l yik pecs é tj é t ? –
kérd ez t e . – Azt, a mit a kész arka nist á k n a k adn a k?
Bólintott a m . – Bizserg e t t . Elzsibba d t a keze m, mint h a
elfeküdt e m volna.
Sim a gra m felé bicce nt e t t , és a kezé t rázta. – Ilyen
érzé s. Meglep e t t .
– Nem tudt a m, hogy a pecs é t e k is úgy viselke d n e k, mint
a gra mo k – mond t a m . – Pedig logikus.
– Kipróbált a d ? – kérd ez t e Wilem.
Rázta m a feje m. – Kicsit fura lett volna, ha ma g a m
prób álo m ki – mond t a m .
– Akarod, hogy vala m el yikünk me g t e g ye ? – neve t e t t
Simmo n. – Igaza d van, ez teljes e n nor mális dolog.
– Arra is gondolt a m, hogy jó, ha lesz a közelbe n egy
orvos is – bicce nt e t t e m Mola felé. – Biztos, ami biztos.
– Nem tudt a m, hogy ma est e a hivat á s o mr a is szüks é g
lesz – tiltakozot t Mola. – Nem hozt a m felszer el é s t .
– Nem lesz rá szüks é g – mond t a m . Egy tömb
szimp a t e tiku s viaszt vett e m elő a köpe n ye m alól, és
me globo g t a t t a m . – Ki óhajtja a me g ti szt elt e t é s t ?
Pillana t n yi csönd utá n Fela nyújtot t a ki a kezét. – Én
me g c si n álo m a bab á t , de tűt ne m szúrok bele.
– Vhenata – mond t a Wilem.
Simmo n vállat vont. – Szép. Úgy sejte m, az én dolgo m
lesz.
Oda a d t a m a viasztö m b ö t Felán a k, ő pedig mele n g e t ni
kezdt e a mark á b a n . – Hajat vagy vért akarsz hasz n ál ni? –
kérd ez t e halka n.
– Mindke t t őt – mond t a m , és igyeke z t e m palás t olni
növekvő szoron g á s o m a t . – Feltétle n bizonyo s s á g r a van
szüks é g e m , hogy éjszak a nyugo d t a n tudjak aludni. –
Előhúzt a m egy kalapt űt , a kézfeje mb e bökt e m, és
figyelt e m a kibuggya n ó , fénye s vércs e p p e t .
– Ez ne m me g y – mond t a a viaszt gyúró Fela. – A vér
ne m elegye dik a viassz al. Kibuggya n belőle, és leper e g
róla.
– És honn a n szár m a zik ez az érde k e s infor má ció? –
kötek e d e t t vele félsze g e n Simmo n .
Fela elvörös öd ö t t , és kiss é lehajtott a a fejét, amitől
hossz ú haja a vállár a omlott. – A gyert yá k b ól. Ha színe s
gyert yá k a t készítünk, ne m hasz n ál h a t u n k víz alapú
fest é k e k e t . Porra vagy olajfest é kr e van szüks é g. Össze kell
hangolni a poláris és ne m poláris ele me k e t .
– Imádo m az Egyet e m e t – mon dt a Sim a tűz má sik
oldalá n ülő Wilemn e k. – A műv elt nők annyival vonzóbb a k.
– Szere t n é m ugya n e z t mond a ni – jegye z t e me g szár az o n
Mola. – De mé g sos e találkozt a m műv elt férfival.
Lehajolta m, fölcsippe n t e t t e m egy kis ha mu t a
tűzgöd ör b ől, aztá n me g s z ór t a m vele a kézfeje m, hogy
felszívja a vért.
– Így működ h e t – bólintott Fela.
– Minden test n e k útja, tűz által a porba – kánt ált a Wilem
gyá sz o s a n , aztá n Simmo n h o z fordult: – Nem így mon dj a a
szent kö n yv e t e k ?
– Nem az én szentkö n yv e m – felelte Simmo n. – Bár közel
jársz hozzá. „Tűz által a porb a, mind e n test n e k útja.”
– Látom, jól szórakoz t ok – jegyez t e me g szár az o n Mola.
– Kerge vagyok a boldogs á g t ól, ha arra gondolok, hogy
átalha t o k egy egé s z éjszak á t – válaszolt a Wilem. – Torta
utá n jön a kávé. Akkor teljes a vacsor a .
Fela oda nyújtot t a a puha viaszgö m b ö t , én pedig
bele nyo m t a m a nedv e s ha mu t . Ismé t gyúrni, majd
formá z ni kezdt e , néh á n y ügye s moz dul a t t al kialakítva egy
e mb e rfor m á t . Megmu t a t t a a társ a s á g n a k .
– Kvothe feje nagyo b b – vigyorgot t fiúsa n Simmo n .
– Tovább á ne mi szerv e m is van – mon dt a m . Elvett e m
Felától a bab á t , és egy hajsz ála t raga s z t o t t a m a fejér e. –
Ám egy bizonyo s ponton túl a realiz mu s ter mé k e t l e n n é
válik. – Simhe z lépt e m, és oda a d t a m neki az emb e r k é t
me g a hossz ú kalapt űt .
Fogt a őket a két kezé b e n , tekint e t e habozv a járt
között ük ide- oda.
– Biztos?
Bólintott a m .
– Rendb e n . – Sim mélye t lélegz e t t , és kihúzt a ma g á t . A
homlok a ráncos lett az összpo n t o sít á s t ól, ahog y a bab á t
nézt e.
Össze gör n ye d t e m , felsikoltott a m és a lába m h o z kapt a m.
Felán a k elaka d t a lélegz e t e , Wilem felugrot t. Simmo n
sze m e ré mült e n tágr a nyílt, elránt o t t a a tűt a bab á t ól.
Halálra válta n néz e t t a többiekr e . – Én… én ne m…
Kiegye n e s e d t e m , lesöprög e t t e m az inge m. – Csak
gyakor olt a m – mond t a m . – Nem volt túl lányos a sikoly?
Simmo n elernye d t a me gkö n n ye b b ül é s t ől. – Marha –
neve t e t t bágya d t a n . – Ez ne m volt vicce s, te sze m é t ! –
Fuldokolva neve t e t t , és közbe n letörölte a homlok á r ól a
verejt é k e t .
Wilem mor got t vala mit siaru nyelve n, és vissz a ült.
– Ti hár m a n felért e k egy dalitárs ul a t t al – mon dt a Mola.
Simmo n mély lélegz e t e t vett, lass a n kifújta. Ismé t
kihúzt a ma g á t , ma g a elé e melt e a tűt me g a bab á t . A keze
re me g e t t . – Tehlur a! – mon dt a . – Halálra ré mít e t t él. Most
ne m tudo m me g t e n ni.
– Az isten é r t! – Mola fölállt, me gk e r ült e a tűzgödr öt,
Simmo n mellé állt. Nyújtott a a kezé t. – Add ide! – Elvett e a
bab á t me g a tűt, me gfor dult, rá m néz e t t. – Készen állsz?
– Egy pillana t! – Kétdek á d n yi folya m a t o s őrköd é s utá n
olyan érzé s volt eleng e d ni az Alart, mint a mikor kinyitjuk
elme r e v e d e t t öklünk e t , miut á n túl sokáig szorított u nk
vala mit.
Egy perc múlva me gr á z t a m a feje m. Furcs á n érezt e m
ma g a m az Alar nélkül. Mintha mez t el e n lette m volna. –
Nekiláth a t s z , de a lába m b a szúrj a biztons á g kedv é é r t .
Mola várt, köté s t mor mol t, és kere s z t ülsz úr t a a tűt a
bab a lábá n.
Csönd volt. Minde nki moz dul a tl a n ul figyelt.
Se m mi t se m érezt e m . – Jól vagyok – mon dt a m . Mindenki
fellélegz e t t . Kíváncsia n nézt e m Molára. – Tényle g mind e n t
bele a d t ál?
– Nem – felelte őszint é n Mola. Kihúzta a bab a lábá ból a
tűt, és letér d elt, hogy a lángokb a tart s a . – Ez csak egy
óvatos próba volt. Nem akart a m ismé t hallani lányos
sikolyod a t . – Kihúzta a tűzből a tűt, és fölállt. – Ez
alkalo m m a l igaz á n tá m a d ni fogok. – A tűvel me gc él ozt a a
bab á t , és rá m néze t t. – Készen vagy?
Bólintott a m , Egy pillana tr a lehunyt a a sze m é t , majd egy
köté s t mor molt, és átsz úrt a az izzó tűt a bab a lábá n. A
gra m fémje hűlni kezd e t t a karo m belső oldalá n, és rövid
nyo m á s t érezt e m a lábikrá m b a n , minth a egy ujjal
me g b ö k t e k volna. Lenézt e m, hogy ne m Simon bökött- e
me g bossz ú b ól egy ágg al.
 Mivel ne m figyelt e m, ne m látt a m, mit csinált Mola, de
háro m tomp a böké s t érezt e m a karjai mb a n és a
combo m b a n , épp e n térd fölött. A gra m egyr e hide g e b b
lett.
Hallott a m, hogy Felána k elaka d a lélegz e t e . Még időbe n
nézt e m föl, hogy láss a m, amint a komor és elszá nt ' arcú
Mola a tűzre veti a bab á t , miközb e n újabb köté s t mor mol.
Mikor a viaszb a b a ívet írt le a levegő b e n , Simmo n
riadt a n me g n yikk a n t . Wilem ismé t fölugrott, kis híján
ráve t e t t e ma g á t Molára, de már ne m állítha t t a me g.
A bab a szikra e s ő közep e t t e hullott a vörös par áz s r a . A
gra m annyira lehűlt, hogy az már fájt, én pedig őrülte n
neve t ni kezdt e m . Minde nki rá m néze t t, az arcokon az
elszörnye d é s kever e d e t t a hitetle n s é g g e l.
– Jól vagyok – mon dt a m . – Attól függe tl e n ül
hát borz on g a t ó érzé s. Vibrál. Mintha erős, mel e g szélbe n
állnék.
A gra m jéggé lett a karo mo n , de az érzé s enyh ült,
mihelyt a bab a elolva dt, me g s e m m i sí t v e a szimp a t e tik u s
köté s t. A lángok felszökke nv e e mé s z t e t t é k a viaszt.
– Fájt? – kérde z t e aggó dv a Simmo n.
– Fikarcnyit se m – felelte m.
– Ez mind e n, amir e képe s volta m – mond t a Mola. –
Ahhoz, hogy enn él is több e t tegye k, kohót űzr e lett volna
szüks é g e m .
– Ráad á s ul ő El'the – mond t a Simmo n önelé g ült e n . –
Lefoga d o m, háro m s z or jobb szimp a t e ti s t a , mint Ambros e .
– Legalá b b háro m s z o r – helye s el t e m. – De ha valaki ne m
nyug szik, amíg ne m talál egy kohót, akkor az Ambros e .
Legyőz h e t s z egy gra mo t , ha igaz á n nekifeksz el.
– Akkor holna p folyta tjuk? – kérde z t e Mola.
Bólintott a m . – Az ördög ne m alszik.
Simmo n azt a helye t piszkált a egy ágg al, ahov a a bábu
es e t t . – Ha Mola me g t e t t e a legros s z a b b a t , a mire csak
képe s volt, és az leper g e t t rólad, ez elég lehet ahhoz, hogy
Devit is távol tarts a tőled. Egy kis szuszhoz jutott ál.
Percnyi csönd lett. Visszafojtott a m a lélegz e t e m e t ,
re mélv e , hogy Fela és Mola ne m figyelne k föl a
me gj e g yz é s r e .
Mola felvont a a sze möl dök é t . – Devi?
Gyilkos a n mer e d t e m Simmo n r a . Szűkölve néz e t t rá m,
mint a kutya , aki tudja, hogy oldalba fogják rúgni. –
Kölcsönözt e m né mi pénzt egy Devi nevű ga ele t t ől –
mond t a m , re mélv e , hogy Mola me g el é g s zik ennyivel.
Továbbr a is eng e m néze t t. – És?
Felsóhajtot t a m . Rend e s körül mé n ye k között kerülte m a
té má t , de Mola konok tudott lenni az ilyes mi b e n , és neke m
nagy szüks é g e m volt a segíts é g é r e a má s n a pi tervb e n.
– Devi az Arkánu m tagja volt – ma g ya r á z t a m . – A
sze m e s z t e r elejé n háro m cse pp vére m e t kért e zálogul a
kölcsönh öz. Amikor Ambros e me g t á m a d o t t , rossz
követk e z t e t é s r e jutott a m , és őt vádolt a m me g ront á s s al.
Azóta hara g b a n vagyu n k.
Mola és Fela össz e n é z t e k. – Mindent elköve t s z, hogy
izgal ma s legye n az élet e d, igaz? – kérd ez t e Mola.
– Már elis me r t e m , hogy hiba volt! – felelte m mér g e s e n . –
Mit akarsz mé g tőle m?
– Vissza tudod fizetni a pénzt? – szólt közbe Fela, mielőtt
komolya b b a n össz e h or g ol h a t t u n k volna Molával.
– Őszint é n szólva ne m tudo m – isme r t e m el. – Pár
szer e n c s é s húzá s s a l és pár hossz ú éjszak á v al a Fisher yb e n
talán képe s leszek össz e k a p a r ni a sze m e s z t e r végér e .
Nem mon dt a m el a teljes igazs á g o t . Noha talán
kere s h e t e k annyit, a miből Devit kifizet e m, a követk e z ő
tandíja mr a aligha mar a d. Nem akart a m mind e n ki est éj é t
elront a ni azzal, hogy Ambros e győzött. Amikor arra
kénysz e rít, hogy ilyen sok időt pocs é koljak egy gra m
elké szít é s é r e , hat é ko n ya n kiűz az Egyet e m r ől.
Fela félreh ajt ot t a a fejét. – Mi törté nik, ha ne m tudod
kifizetni?
– Se m mi jó – mon dt a söté t e n Wilem. – Nem ok nélkül
hívják Démo n Devinek.
– Nem biztos – felelte m. – Eladh a tj a a vére m e t . Azt
mond t a , aka d, aki me gv e g ye .
– Nem hisze m, hogy me g t e n n é – tűnődö t t Fela.
– Nem hibázt a t n á m – válaszolt a m. – Tudta m, mibe
kever e d e m , amikor me gkö t ö t t ü k az üzlet e t.
– De ő…
– Ez a világ sora – zárt a m le a vitát. Nem akart a m a
kellet é n él tová b b foglalkozni ezzel. – Ami eng e m illet, alig
váro m, hogy kialudja m ma g a m a saját ágya m b a n . –
Körülnézt e m. Wil és Sim fáradt a n helye s elt. – Holna p
találkozu nk. Ne késs e t e k .
 ÷

Aznap éjjel apró szob á m keske n y ágyá b a n élvezt e m az

alvá s fényűz é s é t . Egysz e r felrezz e n t e t t a fém hideg s é g e a
bőrö mö n . Elmos olyodt a m , a má sik oldala mr a fordulta m, és
vissza s üllye d t e m az áldott álomb a .
 HARMINCHARMADIK FEJEZET

TŰZ

Másna p est e nagy gondd al cso m a g ol t a m be a

hátizs á ko m b a , nehog y kifelejts e k vala milye n
kulcsfont o s s á g ú felszer el é s t . Éppe n har m a d s z o r
ellenőrizt e m, amikor kopogt a t t a k.
Kinyitott a m. Tíz év körüli, szuszogó fiúcska volt az. A
haja mr a pillantot t, és látha t ól a g me gkö n n ye b b ül t. – Te
vagy Koath?
– Kvothe – mond t a m . – Igen, én vagyok.
– Van egy üzen e t e m szá mo d r a . – A zseb é b e nyúlt,
előve t t egy össz e h ajt o g a t o t t papírla pot .
Nyújtott a m a keze m. A fiú egy lépé s t hátr ált, és a fejét
rázt a. – A hölgy aszont a , hogy adnod kő neke m egy batká t ,
mielőtt oda a d o m .
– Ezt kétle m – felelte m, és tová b br a se m eng e d t e m le a
keze m e t . – Hadd láss a m az üzen e t e t . Adok egy fél pennyt ,
ha csaku g ya n neke m szól.
Sava n yú képe t vágot t, és duzzogv a oda a d t a a papírt.
Nem volt lepec s é t el v e , csak kétsz e r e s e n össz e h ajt v a . Kissé
nyirkos n a k tűnt. A verejt é k e z ő fiúra pillantot t a m , és
sejte t t e m , miért. Ez állt benn e :

Kvothe!
Kegyeskedj megjelenni a ma esti vacsorán. Hiányzol.
Izgalmas híreim vannak. Kérlek, találkozzunk a Hordó és
Vadkanban ötödik harangszókor.
Üdvözöl:
Denna
Ui.: ígértem a fiúnak egy fél pennyt.

– Ötödik har a n g s z ó kor? – tá m a d t a m rá. – Az isten feket e

kezér e! Mennyi ideig tartot t neke d ideér ni? Már a hatot is
elhar a n g oz t á k!
– Nem az én hibá m – tiltakozot t mé g mér g e s e b b képp el.
– Órák óta kere sl ek. A hölgy Horgonyt 2 mond o t t , hogy vidd
el Koathn a k a folyó má sik part yá n . De ez a hely ne m is a
kikötőb e van. A cégé r e n pedig nincs is horgony. Hogy lehet
így me g t a n á l ni ezt a helye t?
– Kérdezős kö d s z ! – ordított a m rá. – A feket e fené b e ,
hogya n lehe t s z ilyen ostob a ? – Mély lélegz e t e t vett e m,
mert nagyo n erős volt a kísért é s , hogy me gfojts a m.
Kinézt e m az ablakon a halvá nyo d ó fényb e . Alig fél óra
múlva össz e g yűl n e k a bará t ai m az erdei tűznél. Nincs időm
Imré b e me n ni.
– Jól van – mon dt a m olyan nyugo d t a n , ahog y tudt a m .
Kerest e m egy ceruz a c s o n k o t , és pár sort firkant ot t a m a
cédula má sik oldalár a.

Denna!
Borzasztóan sajnálom. A küldöncöd csak a hatodik
harangszó után talált meg. Elképesztően ostoba.
Te is nagyon hiányzol, és a rendelkezésedre állok a
holnapi nap bármely órájában, nappal és éjszaka. Üzend
meg a fiúval, hogy mikor és hol.
Szeretettel:
Kvothe
Ui.: Ha a fiú pénzt akar kicsalni belőled, keverj le neki
egy nyaklevest. Megkapja a pénzét, mihelyt visszatér a
válaszoddal az Ankerbe, feltéve, ha útközben nem megy el
az esze és nem eszi meg a levelet.

Ismé t össz e h aj t ot t a m a papírt, és rányo m t a m a hajt á s r a

egy pötty puha gyert ya vi a s z t.
Előker e s t e m az ersz é n ye m e t . Az utóbbi hóna p b a n lass a n
elfogyot t a két fölös talent u m , amel ye t Devitől kért e m
kölcsön. Olyan fényűz é s e k r e herd ált a m el, mint sebköt öz ő
pólya, kávé és az esti tervh e z szüks é g e s hozzáv alók.
Ennek ered m é n ye k é p p e n mindös s z e négy penn ym és
egye tl e n krajcáro m mar a d t . Válla mr a kapt a m a zsákot, és
intett e m a fiúnak, hogy köves s e n .
Biccent e t t e m a pult mögöt t álló Ankern e k, azt á n a fiúhoz
fordulta m. – Figyelj! – mond t a m . – Eddig eltolta d a
dolgoka t , de adok neke d egy es élyt, hogy rendb e hozd. –
Elővett e m háro m pennyt és föle melt e m , hogy láss a. –
Vissza m é s z a Hordó és Vadka n b a , me gk e r e s e d a hölgye t,

2 Horgon y angol ul Anchor (a ford.)

aki ezt küldt e, és ezt oda a d o d neki. – Fölmut a t t a m az
üzen e t e t . – Ő válaszolni fog. Idehozod és oda a d o d neki –
mut a t t a m Ankerre. – Ő pedig oda a dj a neke d a pénzt.
– Nem vagyok én hülye – mon dt a a fiú. – Előbb ide a fél
pennyt .
– Én se m vagyok hülye – felelte m. – Háro m egé s z penn yt
kapsz, ha vissz a h oz o d a válasz t.
Csúnyá n néz e t t rá m, azt á n duzzogv a bólintot t.
Oda a d t a m neki a papírt, és ő kiroha nt az ajtón.
– Elég lükén e k látszik ez a fiúgyer m e k – mond t a Anker.
Megcsóv ált a m a feje m. – Buta, mint a birka – mond t a m .
– Én ne m hasz n ál n á m , de ő tudja, hogy néz ki az üzen e t
küldője. – Sóhajtot t a m , és letet t e m a háro m pennyt a
pultra. – Légy olyan jó elolva s ni az üzen e t e t , neho g y
becs a pjo n a kölyök.
Anker fesze n g e t t . – És mi van, öhm, ha sze m é l ye s
ter m é s z e t ű ?
– Akkor örömt á n c o t járok – felelte m. – De ma g u n k között
szólva, ezt ne m tarto m valószínűn e k.

A nap lenyug o d o t t , mire az erdőb e érte m. Wilem már ott

volt, tüzet gyújtott a széle s gödör b e n . Negye d ór á n át
együt t dolgozt u nk, annyi fát gyűjtöt t ü n k, hogy órákon át
égje n a má glya .
Simmo n pár percc el későb b érkez e t t , hossz ú, szár az
ága t vonszolva ma g a utá n. Hár ma s b a n szétt ör d el t ük, és
idege s e n fecser é s z t ü n k, a míg Fela ki ne m lépe tt a fák
közül.
Hosszú haját feltűzt e , szab a d o n hagyv a elegá n s nyak á t
és vállát. A sze m e söt é t volt, a szája a szoká s o s n á l kiss é
vörös e b b. Hosszú, feket e ruhája kie melt e keske n y der ek á t
és formá s csípőjét. Tovább á a leglátv á n yo s a b b melle volt,
a mellyel addigi ifjú élet e m b e n találkozt a m .
Vala me n n yi e n eltátot t uk a szánk a t , legjobb a n Simmo n. –
Tyű! – mond t a . – Mármint eddig is a legsz e b b nő voltál, akit
látt a m. Nem hitte m, hogy ezt mé g fokozni lehet! – Fiúsa n
neve t e t t , és két kézz el muto g a t o t t a lányr a. – Nézd me g
ma g a d ! Hihet e tl e n vagy!
Fela elpirult, és lesüt öt t e a sze m é t , de elége d e t t n e k
tűnt.
– Ma est e a tiéd a legne h e z e b b szer e p – mond t a m neki.
– Utálo m, hogy ilyes mir e kell kérjelek, de…
– De az egye tl e n ellenállha t a tl a n szép s é g ű nő vagy, akit
ismer ü n k – csipkelődöt t Simmo n . – A tart al ék tervünk az
volt, hogy Wileme t öltözt e tjük női ruhá b a . De ezt senki se m
akarja.
Wilem bólintott. – Egyet é r t e k.
– Csak a kedv e d é r t tesz e m. – Fela ajka gúnyo s mos olyr a
húzódot t. – Amikor azt mon dt a m , hogy adós o d vagyok,
ne m gondolt a m, hogy majd arra kérsz, találkozz a k egy
má sik férfival. – A mos olya kiss é me g s a v a n yo d o t t . – Pláne
Ambros e- zal.
– Csupá n egy- két óráig kell kibírnod. Próbáld Imré b e
csalni, ha tudod, de bárhol jó, csak legalá b b százjard n yir a
legye n a Pónitól.
Fela sóhajtot t. – Legalá b b egy vacsor á v al tartozol ezért.
– Simmo n r a néze t t. – Szép a cipőd.
A fiú elvigyorod ot t . – Új.
A közele dő lépt ek felé fordulta m. Egye dül Mola
hiányz ot t, de a lépé s e k dünnyö g é s s e l elegye d t e k . A
foga m a t csikorg a t t a m . Valószínűle g egy ifjú szer el m e s p á r ,
akik élvezik az évsz a k h oz képe s t enyh e időt.
Nem szab a d együt t látni minke t, ma est e ne m. Túl sok
kérd é s t vetn e föl. Már épp e n elébük akart a m me n ni,
a mikor felis me r t e m Mola hangj á t. – Várj itt, amíg
elma g ya r á z o m – mond t a . – Kérlek. Csak várj egy kicsit.
Megkönn yíti a dolgot.
– Tőle m me g p u k k a d h a t dühé b e n – felelte egy ismer ő s
női hang a söté t b e n . – Az se m érde k el, ha kiszarja a májá t .
Megállta m. Isme rt e m a má s o dik hango t, de ne m tudt a m
pontos a n , kié.
Mola kilépe t t a söté t fák közül. Alacsony lány jött
mellett e , akinek rövid, vörös e s s z ő k e haja volt. Devi.
Hűdött e n állta m. Mola közele b b lépet t, kérlelő
moz dul a t t al nyújtot t a felé m a kezét, és had a r ni kezd e t t: –
Kvothe, én régót a isme r e m Devit. Ő mut a t o t t me g
mind e n t , a mikor új volta m itt. Még azelőtt, hogy…
távozot t.
– Kicsapt a k – mon d t a gőgös e n Devi. – Nem rest elle m.
Mola tová b b had a r t: – Azutá n, a mit tegn a p mond t ál, úgy
tűnt, itt vala mi félre ér t é s van. Amikor elme n t e m hozzá,
hogy rákér d e z z e k… – Vállat vont. – Csak úgy kibukott az
egé s z törté n e t . Segít e ni akar.
 – Ki akaro m csinálni Ambros e- t – mon dt a Devi. Hideg
düh volt a hangj á b a n , a mikor kiejtet t e ezt a neve t. – A
segíts é g e m puszt a véletle n.
Wilem krákogot t. – Nem téve d e k , ha feltét el e z e m ,
hogy…
– Veri a kurváit – vágot t a szav á b a nyer s e n Devi. – És ha
me g öl h e t t e m volna a pökhe n di göré n yt úgy, hogy
me g ú s z o m, akkor már évekk el ezelőtt me gc si n ált a m volna.
– Metszőn néze t t Wilemr e . – És igen, volt közünk
egym á s h o z . És ne m, neke d se m mi közöd hozzá. Ez elég
ok?
Feszült hallgat á s követk e z e t t . Wilem óvatos a n
se m mi t m o n d ó arcc al bólintott.
Devi felé m fordult.
– Szervusz, Devi. – Kurtán me g h aj olt a m. – Ne hara g u dj.
Meglep e t t e n pislogot t. – Azt a kutyaf áj á t! – mon dt a
gúnyt ól csöpög ő hang o n. – Talán mé gis van fél esz e d.
– Azt hitte m, hogy ne m bízha t o m benn e d – mond t a m . –
Tévedt e m , és elnéz é s t kérek ért e. Nem gondolkodt a m
vala mi tiszt á n.
Egy hossz ú percig csak néze t t. – Nem vagyu n k bar á t ok –
mond t a kurt á n, tová b br a is der m e s z t ő arcc al. – De ha
mind e n n e k a végé n mé g életb e n leszel, akkor
besz élg e t ü n k.
Elnéze t t mellett e m , és az arca me gl á g yul t. – A kis Fela! –
Félres öp ör t, és átölelt e Felát. – Hogy me g n ő t t él! –
Hátralé p e t t , kart ávols á g r a tartot t a ma g á t ól, kutat ó a n
végign é z e t t rajta. – Jó ég, úgy fest e s z, mint egy előkelő
mod e gi kurva! Ez tetsz e ni fog neki.
Fela elmo s olyo d o t t , és kicsit me g p ö r d ül t, hogy a
szoknyáj a libegje n.
– Jó, hogy időnké n t van ürügye m kiöltözni!
– A saját ízlése d szerint kéne öltöznöd – felelte Devi. – És
Ambros e- nál különb emb e r kedvé é r t .
– Sok a dolgo m. Kijötte m a cicomá z k o d á s b ól. Egy óráb a
telt, mire esz e m b e jutott, hogya n kell fésülni a haja m a t .
Van vala mi ötlet e d? – Föle mel t e a karját, és lass a n
me gfor dult.
Devi mérle g elő tekint e t t el nézt e végig. – Máris jobb
vagy, mint amit érde m e l. Viszont teljes e n kopa s z vagy.
Miért ne m tesz el vala mit ma g a d r a , a mi szikrázik?
Fela a kezér e néze t t. – A gyűrű ne m műkö dik keszt yű b e n
– mond t a . – És se m mi m sincs, ami illene ehh e z a ruhá hoz.
– Tess é k. – Devi félreh ajtot t a a fejét, és a haja alá nyúlt,
először az egyik oldalon, aztá n a má sikon, majd odalé p e t t
Felához. – Isten e m, de ma g a s vagy, hajolj le.
Amikor Fela fölegye n e s e d e t t , egy pár fülbevalón csillant
me g a fény. Devi hátr al é p e t t , és bossz ú s a n sóhajtot t. – És
ter m é s z e t e s e n rajta d jobba n is mut a t! – Nehezt elv e
csóvált a a fejét. – Jó ég, te lány! Ha neke m ilyen mellei m
lenné n e k, mos t a n r a a fél világ az enyé m lenne .
– A mie nk! – helye s elt Sim lelkes e n .
Wilem hahot á z ni kezde t t , azt á n eltak a r t a az arcá t, és
arré b b húzódot t Simtől. A fejét csóvált a , és igyeke z e t t úgy
viselke d ni, mint aki ne m isme ri a mellet t e állót.
Devi a kisfiús gátlá s t al a n s á g g a l vigyorgó Simr e néz e t t ,
aztá n Felára.
– Ki ez a hülye?
Össze n é z t e m Molával, és közele b b intet t e m, hogy
besz élh e s s ü n k.
– Nem kellett volna, de azért köszönö m.
Megkönn ye b b ül é s tudni, hogy ne m fondorkodik ellen e m.
– Ne legyél biztos benn e – felelte Mola komor a n . – Még
sos e m látta m ilyen dühös n e k. De valaho g y olyan
pocs é k ol á s n a k tűnt, hogy ti kett e n egym á s n a k ugrot t a t o k.
Annyira has onlíttok.
Egy pillant á s t vete t t e m a tűzgödr ön át oda, ahol Wil és
Sim óvatos a n közele d t e k Devihez és Felához. – Sokat
hallott a m rólad – mond t a Wilem Devinek. – Azt gondolt a m,
ma g a s a b b vagy.
– Ez hogy működik nálad? – kérd ez t e szár a z o n Devi. –
Úgy érte m, a gondolkod á s .
Integ e t t e m , hogy figyeljen e k rá m. – Késő van –
mond t a m . – Kezde n ü nk kell.
Fela bólintott. – Korán oda akarok érni, biztos, ami
biztos. – Idege s e n igazga t t a a keszt yűj é t.
Mola oda m e n t hozzá és átölelt e. – Minden rendb e n lesz.
Maradj vele nyilváno s helye n. Normális a b b a n viselke dik, ha
má s o k is látják.
– Kérdezg e s d a vers eiről – tan á c s olt a Devi. – Arról a
végt el e n s é gi g tud besz élni.
– Ha türel me tl e n k e d ni kezd, dics ér d a bort – tett e hozzá
Mola. – Mondj ilyene k e t : „Ó, innék mé g egy pohá rr al, de
félek, hogy a feje mb e száll!” Akkor vesz egy üve gg el, és
me g pr ó b á lja beléd tölte ni.
Devi bólintot t. – Ez legalá b b fél órán át feltartja. –
Odanyúlt, kiss é följebb húzt a Fela ruha d e r e k á t . –
Konzerv a tíva n indíts, azt á n a vacsor a vége felé egy kicsit
eng e dj belőle. Dőlj előre. Haszn ál d a vállad. Ha fokozat o s a n
több e t lát, azt fogja gondolni, hogy jut vala mir e. Ez
vissza t a r tj a attól, hogy túl mohó legye n.
– Ez a legijesztő b b, amit valah a látt a m – mon dt a halka n
Wilem.
– A világon mind e n nő ismeri egym á s t ? – kérd ez t e Sim. –
Mert ez sok mind e n t me g m a g y a r á z .
– Alig száz a n vagyu n k az Arkánu m b a n – mon dt a Devi
maró gúnnyal. – Bezárn a k a Mews egye tl e n szárnyá b a ,
akár ott akaru nk lakni, akár ne m. Hogya n is ne ismer n é n k
egym á s t ?
Oda m e n t e m Felához, és adt a m neki egy vékony
tölgyfa á g a t . – Ez jelzi neke d, a mikor végz ünk. Te pedig
neke m jelezz, ha ottha g y.
Felvont a a sze möl dök é t . – Egy nőnek ez se m mi s é g –
mond t a , azut á n elmos olyod o t t , és hossz ú, feket e
kesztyűj é b e dugt a a gallya t. Fülbevalója hintáz ot t, és ismé t
me g c sillant a fényb e n. Smar a g d volt. Két sima,
könnyc s e p p alakú sma r a g d .
– Igazá n szép fülbevaló – mond t a m Devinek. – Honna n
szer e z t e d ?
A sze m e össz e s z ű k ült, mint h a azt akar n á eldönt e ni,
me g s é r t ő dj é k- e, vagy se. – Egy csinos fiatal fiú hozt a, hogy
rend e zz e az adós s á g á t – felelte. – Nem minth a rád
tartoz n a .
Vállat vont a m. – Csak kívánc sis á g b ól kérde z t e m .
Fela intett és elindult, de mielőtt tíz lépé s t teh e t e t t
volna, Simmo n utolért e . Félsze g mos ollyal mon do t t
vala mit, néh á n ys z or lelkes e n gesztikulált, azt á n oda a d o t t
Felána k vala mit. A lány elmos olyod o t t , és ezt a tárgya t is
hossz ú, feket e keszt yűj é n e k szár á b a dugt a .
Devihez fordulta m. – Gondolo m, isme r e d a terve t.
Bólintott. – Milyen me s s z e van a szobáj a?
– Vala mivel több mint félmé rföldnyir e – mon dt a m
bocs á n a t k é r ő e n . – Az elcsús z á s…
Egy inté s s el félbesz a kítot t . – Majd kiszá molo m ma g a m ! –
mond t a éles e n .
– Jól van. – A hátizs á ko m felé intet t e m, amel y a tűzgöd ör
szélé n hever t. – Ott van viasz és agya g. – Adta m neki egy
vékony nyírfag allya t . – Ezzel jelze m neke d, mikor vagyu n k
a helyünkö n. A viassz al kezdd. Mondjuk, jó félóra, azt á n
jelzünk, és átt é r h e t s z az agya g r a . Arra legalá b b egy órát
kell rász á mí t a ni.
Devi felhorka n t . – Egy má glyá v al a hát a m mögöt t ?
Legföljebb tizenöt perc kell hozzá.
– Előfordulha t , hogy ne m a harisnyá sfiókb a n van. Lehet,
hogy el van zárva olyan helyre, ahol nincs sok leve gő.
Leintet t. – Tudo m a dolgo m.
Félig me g h aj olt a m. – Ügye s keze dr e bízom a dolgot.
– Csakugya n ? – kérd ez t e Mola sértőd öt t e n . – Enge m egy
órán át oktat t ál. Még vizsgáz t a t t ál is!
– Nincs idő – felelte m egysz e r ű e n . – És te itt leszel, hogy
ötlet e k e t adj neki, ha szüks é g e s . Mellesleg Devi
törté n e t e s e n egyike a mar ok n yi emb e r n e k , akik gya n ú m
szerint különb szimp a t e tiku s o k nála m.
Devi söté t e n néz e t t rá m. – Gyanítod? Úgy me g v e r t el e k,
mint egy vörös hajú árva g ye r e k e t . A szimp a t e tik u s kis
kesztyű b á b o m voltál.
– Az két deká d d a l ezelőtt volt – felelte m. – Azóta soka t
tanult a m.
– Kesztyű b á b ? – kérd ez t e Wilemt ől Sim. Wil sokat m o n d ó
moz dul a t ot tett, aztá n hahot á z ni kezdt e k.
Intett e m Wilemn e k. – Gyerünk.
Mielőtt elindultunk volna, Sim adott neke m egy kis
csuprot.
Értetle n ül nézt e m rá. Az alkimist a kotyval ék á t már
eldugt a m a köpe n ye m b e n . – Ez me g mi?
– Csak kene t , arra az ese t r e , ha me g é g n é l – ma g ya r á z t a .
– De ha pisivel kever e d , cukorka lesz belőle – mon dt a
fapofáv al. – Finom cukorka .
Komolya n bólintot t a m. – Igenis, ura m.
Mola ne m érte t t e . Devi tünt e t ő közönnyel fát dobot t a
tűzre.

Egy órával későb b Wilem és én az Arany Póniba n

kártyá z t u n k. Az ivó csakn e m tele volt, egy hárfás az Édes
téli perje tűrhe t ő variációját peng e t t e . Az ivó halka n
zsongot t : a gazd a g törzsv e n d é g e k játszott a k, ittak, és
besz élg e t t e k olyas mir ől, a miről a gazd a g emb e r e k szokt a k
besz élg e t ni. Gondolo m, arról, hogy kell me gf el előe n elverni
a lovászfiút. Vagy milye n techniká v al kell kerge t ni a
szob al á n yt a birtokon.
Az Arany Póni ne m felelt me g az ízlés e m n e k . A közöns é g
túlsá g o s a n jómód ú volt, az italok túl drá g á k, a zené s z e k
kelle me s e b b e k a sze mn e k , mint a fülnek. Ennek ellené r e
csakn e m két deká d óta idejárt a m , úgy tett e m , mint aki föl
akar kapa s z ko d ni a társ a d a l mi sza m á rl é t r á n . Ilyen módo n
senki se m furcs állha t t a , hogy miért vagyok itt ezen az
est é n.
Wilem kortyolt, és me gk e v e r t e a kártyá t . Az én félig teli
poha r a m már me g m e l e g e d e t t . Közöns é g e s sör volt, de a
Póni árait tekintv e a szó szoros értel m é b e n egy pennym
se m mar a d t .
Wil osztot t. Gondos a n fölvett e m a kártyá t , mert az
ujjaim kicsit raga d t a k Simmo n alkímiai kotyv al é k á t ól. Akár
üres lapokk al is játszh a t t u n k volna. Össz evis sz a húzt a m és
dobt a m el a lapoka t , úgy tett e m , minth a a játékr a
figyelné k, valójáb a n azonb a n várt a m és hallgat ózt a m .
Kicsit viszke t e t t a sze m e m sarka . Odanyúlt a m , hogy
me gv a k a rj a m, és csak az utolsó pillana t b a n állt me g a
föle melt keze m. Wilem riadt a n mer e d t rá m az aszt al túlsó
oldaláról, és alig észr ev e h e t ő e n , de hat ár oz ot t a n rázt a a
fejét. Egy pillana tr a me g m e r e v e d t e m , aztá n leeng e d t e m a
keze m.
Annyira igyek e z t e m közö mb ö s n e k tűnni, hogy
csakug ya n me gri a d t a m , a mikor felha ngz o t t odakint az első
kiáltá s. Olyan éles e n hasítot t bele a zsong á s b a , ahogy csak
a fejveszt e t t ré mül e t képe s : – Tűz van! Tűz van!
A Póniba n egy pillana t r a mind e n ki me g d e r m e d t . Mindig
ez tört é nik, ha az emb e r e k me g h ökk e n n e k és
össz ez a v a r o d n a k . Egy má s o d p e r c b e telik, amíg
körülné z n e k, szima t ol n a k, és ilyene k e t gondoln a k:
„Csakug ya n tüzet kiáltott a k?” vagy „Tűz? Hol? Itt?”
Én ne m habozt a m . Talpra ugrott a m, látvá n yo s
riadalo m m a l körülnéz t e m , mint aki a tüzet kere si. Mire a
többiek az ivóba n me g m o z d ul t a k, én már a lépcs őn járta m.
– Tűz van! – hallatsz ot t ismé t kintről. – Ura mis t e n ! Tűz
van!
Mosolyogv a hallga t t a m , ahogy Basil túljáts sz a
nyúlfarknyi szer e p é t .
Nem isme r t e m elégg é ahhoz, hogy bea v a s s a m az egé s z
tervb e , de életfont o s s á g ú volt, hogy valaki korá n észlelje a
tüzet, így akciób a léphe s s e k . A legkev é s b é se m kívánt a m,
hogy véletle n ül leégje n a fél kocs m a .
A lépcső tet ej ér e érve körülnéz t e m az Arany Póni
e mel e t é n . Mögött e m máris lépt e k dobogt a k a lépcső n.
Néhá n y gazd a g lakó kinyitott a az ajtaját, kinéz e t t a
folyosór a .
Vékony füstcsíkok kígyózt a k Ambros e lakoszt ályá b ól.
Tökélet e s !
– Azt hisze m, inne n jön! – kiáltott a m, és futni kezdt e m az
ajtó felé. Egyik keze m eltűnt a köpe n ye m zseb é b e n .
Az archívu mi kuta t á s s a l töltött hossz ú napok alatt
szá mo s érdekf e s zítő kéz mű v e s re me kr e találta m utalá s t ,
köztük az ostro mk ő nevű eleg á n s dara br a .
A legala pv e t ő b b szimp a t e tik u s alap elve k szerint
műkö dö t t . A szá ms z e ríj tárolja az ener gi á t, és arra
hasz n álja, hogy nagy távols á gr a , nagy seb e s s é g g e l kilőjön
egy nyílves s z őt . Az ostro mk ő egy feliratos ólomd a r a b ,
a mely ener gi á t tárol, és arra hasz n álja, hogy egy faltörő
kos erejév el körülbelül hath üv el yk n yir e repíts e ma g á t .
A folyosó köze p é n me gf e s zít e t t e m izmai ma t , és a
válla m m a l nekiront ot t a m Ambros e ajtajá n a k. Ugya n a k kor
rá is vágt a m a tenye r e m b e rejte tt ostro mk őv el.
A vast a g fából készült ajtó úgy szaka d t be, mint a hordó,
a melyr e rács a p n a k pöröllyel. Mindenkin e k elállt a
lélegz e t e , me g d ö b b e n t kiáltozá s hallatsz ot t a folyosóról.
Beroha n t a m , miközb e n esz ev e s z e t t e n próbált a m letörölni
az arco mr ól az őrült vigyort.
Ambros e napp alija söté t volt, és mé g jobba n
elsöt é tít e t t e a levegőb e n szálló füst. Balra lobogó tüze t
látt a m. Korábbi látoga t á s o m óta tudt a m, hogy ott van a
hálószob áj a .
– Hahó! – kiáltott a m . – Minde nki jól van? – Gondos a n
be állított a m a hango m a t : hars á n y volt, de aggod al m a s .
Termé s z e t e s e n se m mi pánik. Elvégr e én volta m a jelene t
hős e.
A hálószob á b a n vast a g o n állt a füst. Látta m a
nar a n c s s zí nű lángok a t , a füst mar t a a sze m e m . A falnál
tömör fiókos szekr é n y állt, akkor a, mint a Fisher y
munk a p a dj ai. Lángok futkos t a k a fiókok me n t é n . Ambros e
látha t ó a n a harisnyá sfiókjá b a n tartot t a a bab á t .
Fölkapt a m egy közeli széke t, azzal zúzta m be az ablakot,
a melye n szá mo s éjszak á v al előbb kimá s z t a m . – Tűnés az
utc áról! – ordított a m le.
A bal oldali alsó fiók ége t t a legerő s e b b e n . Amikor
kihúzt a m, a füstölgő ruha d a r a b o k azonn al lángr a lobba nt a k
a levegőn. Égő haj szag á t érezt e m, és re mél t e m , hogy ne m
veszíte t t e m el a sze möl dökö m e t . Nem akart a m a
követk e z ő hóna p b a n olyan lenni, mint aki folyton
hüled e zik.
Az első fellobba n á s utá n mély lélegz e t e t vett e m,
előrelé p t e m , és puszt a kézz el kihúzt a m a neh é z fiókot. Tele
volt füstölgő, me gf e k e t e d e t t ruha d a r a b o k k al, de mikor az
ablakhoz roha nt a m vele, hallott a m, hogy a fiók alján
vala mi ke mé n ye n kopogt a tj a a deszk á t . Kihullott, a mikor
kidobt a m a fiókot az ablakon. A ruhá k fellángolt a k, a mikor
a szél felkapt a őket.
Ezutá n a jobb felső fiókot rántot t a m ki. Alighogy ez
me g t ör t é n t , szinte tömör e n zúdult ki a komód b ól a füst és
a láng. Miután a két fiók eltűnt, a bútor egyfajt a
kezd e tl e g e s ké mé n n yé változott, és a tűz annyi leve gőt
kapott, a me n n yit akart a m. Míg a má s o dik neh é z fiókot
lódított a m ki az ablakon, hallott a m, ahogy a tűz huhogv a
falja a politúros fát és a ruhák a t .
Odalent az utcá n a tumult u s r a odac s ő d ült emb e r e k a
legjobb igyeke z e t ü k szerint próbált á k eltak a rít a ni a lángoló
tör mel é k e t . A kis töme g közep é n Simmo n topogot t az új,
jancsiszög e s baka n c s á b a n , szilánkká tapos v a mind e n t ,
úgy, ahog y a gyer e k e k rúgják szét a pocsolyá k a t az első
tava s zi eső utá n. Ha a bab a túlélt e volna a zuha n á s t , ezt
aligha bírta ki.
Ez több volt kicsinye s s é g n é l . Devi húsz perc e tuda t t a
vele m, hogy próbá t tett a viaszb a b á v al, és mivel ne m járt
sikerr el, Ambros e kéts é g t e l e n ül egy agya g b á b u
elké szít é s h e z hasz n ált a föl a vére m. Egysz er ű tűz ne m volt
elég, hogy me g s e m m i s üljön.
Egye nk é n t húzog a t t a m ki a fiókoka t, mind e t az utc ár a
hajigált a m, csak annyi időre állta m me g, hogy leránt s a k
egy vast a g bárs on yfü g g ö n yt Ambros e ágyá r ól, és azzal
védje m a keze m a tűz ellen. Ez is kicsinye s s é g n e k tűnh e t ,
pedig ne m volt az. Félte m, hogy me g é g a keze m. Minden
képe s s é g e m abb a n rejlett.
Akkor volta m kicsinye s , amikor felrúgt a m az éjjelit,
miközb e n visszaf el é tartot t a m a komód h o z. Drága, finom,
máz a s cser é p volt. Az oldalár a borult, és addig gurigázot t a
padlón, amíg neki ne m csapó d o t t a kand allón a k és össz e
ne m tört. Fölösleg e s me g e mlít e n e m , hogy ne m cukorka
ömlött ki belőle Ambros e szőnye g é r e .
Lángok lobogt a k a fiókok helyé n, és bevilágítot t á k a
szob á t . A törött ablakon bejött egy kis friss levegő. Végre
má s b a n is volt annyi bátors á g , hogy belé pje n a szob á b a .
Az ágyról leránt ot t egyik takar ób a burkolt kézzel segít e t t
kidobni az utolsó égő fiókokat az ablakon. Tüzes, kor mo s
munk a volt, a segíts é g ellené r e is köhögt e m , mire az utolsó
fiók is lerep ült az utc ár a .
Alig háro m perc alatt vége volt. Néhá n y fürgé b b eszű
törzsve n d é g vizes vödröke t hozott, és eloltott a az üres
komó d lángoló vázá t. A füstölgő bárso n yf üg g ö n yt kidobt a m
az ablakon, közbe n azt ordított a m: – Vigyázz a t ok odale n t!
–, így Simmo n tudt a , hogy ki kell vennie az ostro mk ö v e t a
szöve t g o m ol yb ól.
Lámp á k a t gyújtott a k, a füst gyér ült, ahogy a hűvös
éjszak ai leve gő átfújt a törött ablakon. Az emb e r e k
besziváro gt a k a szob á b a , hogy segíts e n e k , a szájuk a t
táts á k vagy pletyk álkodj a n a k. Megdöb b e n t szájt á t ók
gyülek e z t e k Ambros e betört ajtajá n ál, én pedig arra
gondolt a m, milye n pletyk á k kelnek majd szárnyr a a ma
esti előad á s r ól.
Miután a szoba kellőe n kivilágos o d o t t , felmér t e m , milye n
kárt okozott a tűz. A komód már csak üszkös deszka v á z
volt, mögöt t e a vakolat me gr e p e d e z e t t és felhólya gz o t t a
hős é g t ől. A fehér me n n ye z e t r e széle s, feket e legye z őt
fest e t t a koro m.
A tükörb e pillantva elég e d e t t e n látta m, hogy a
sze möl dökö m több é- kevé s b é érint e tl e n. Borza szt ó
rend e tl e n volta m, a haja m össz e kóc olódo t t , az arco mr a
foltoka t máz olt a verejt é k és a söté t koro m. A sze m e m
fehérje vakított feket e arco m b a n .
Wilem csat a k oz ot t hozzá m, és segít e t t beköt ni a bal
keze m. Valójáb a n ne m ége t t me g, de tudt a m, hogy furán
fest e n e , ha sért e tl e n ül sét áln é k ki. Amellett, hogy egy
kevé s haja m leperzs elő dö t t , az inge m ujján keletke z e t t ,
me g p ö r költ szélű lyukak jelent e t t é k a legs úlyos a b b kárt.
Még egy inge m tönkr e m e n t . Ha ez így me g y tová b b, a
sze m e s z t e r végér e mez t el e n leszek.
Az ágy szélé n ülve figyelte m, ahogy az emb e r e k vízzel
locsolják a komó d o t . Mutatt a m nekik, hogy az egyik
me n n ye z e ti ger e n d a is izzik, és azt is eloltott á k. A ger e n d a
szisze g e t t , gőzt és füstöt köpöt t. Az e mb e r e k tová b br a is
ki-be jártak, a romok a t bá mul t á k, pus mo g t a k , és a fejüket
csóvált á k.
Wil épp e n kötözt e a keze m e t , amikor hallott uk, hogy
pat á k dobog n a k a mac s k a k öv ö n a törött ablakon túl, egy
pillana t r a elfojtva az ádáz ul kopogó szög e s baka nc s o k
dübörg é s é t .
Alig egy perc múlva Ambros e hangj a hallat szot t a
folyosón: – Az isten nevé r e , mi folyik itt? Ki innen! Kifelé!
Káromko dv a félrelökt e az e mb e r e k e t , és bevonult. – Te
mit csinálsz a lakoszt ályo m b a n ? – kérd ez t e .
– Micsoda ? – kérde z t e m , azt á n körülnéz t e m . – Ez a te
lakoszt ályo d? – Nem volt könnyű me gf el elő elszörnye d é s t
ada g olni a hango m b a , mer t ber ek e d t e m a füsttől. – Azért
ége t t e m me g ma g a m , hogy a te holmida t me n t s e m ?
Ambros e sze m e össz e s z ű k ült, Oda m e n t komó dj a
roncs ai hoz. A sze m e rá m villant, azut á n tágr a nyílt a
hirtele n felisme r é s t ől. Erőlködnö m kellett, hogy ne
vigyorogj ak.
– Kifelé inne n, te moc s ko s , tolvaj Ruh! – acs ar o g t a . –
Esküszö m, ha bár mi is hiányzik, rád küldö m a csen d bizto s t !
Rád húza t o m a vastörv é n yt , és lógni fogsz!
Szóra nyitott a m a szá m a t , azt á n fuldokolva köhög ni
kezdt e m , ezért me g el é g e d t e m azzal, hogy farka s s z e m e t
nézze k vele.
– Derék munk a , Ambros e – szólalt me g gúnyos a n Wilem.
– Rajtak a p t a d . Éppe n ellopt a a tüze d e t .
Az egyik bá mé s z k o d ó közbe kia b ált: – Igen, szívd vissza,
a mit mon dt ál!
– Kifelé! – üvöltött e a düht ől vörös e n Ambros e . – És vidd
ma g a d d a l ezt a szarh á zit is, különb e n úgy eltá ng állak,
ahogy me g é r d e mli t e k! – Látta m, hogy a szájtá t ók elhűlve
bá mul n a k rá. Megriadt a k a viselke d é s é t ől.
Hossz a n, büszké n ránéz t e m , mind e n t kihozt a m a
jelene t b ől, a mit lehet e t t . – Para nc s olj! – mond t a m sért e t t
méltós á g g a l , és távozt a m , me n e t közbe n goro mb á n
félrelökve a válla m m a l Ambros e- t az útból.
Éppe n kiért e m, amikor egy mellén ye s , kövér,
pirospoz s g á s emb e r tá molyg ot t be az ajtón Ambros e
lakoszt ályá b a . Megis me r t e m , az Arany Póni tulajdono s a
volt.
– Mi az ördög folyik itt? – kérd ez t e .
– A gyert yá k vesz élye s e k – mon d t a m . Hátra n é z t e m ,
egye n e s e n bele Ambros e sze m é b e . – Komolya n, öreg e m! –
mond t a m neki. – Nem tudo m, mit gondolt ál. Az emb e r azt
hinné, hogy az Arkánu m tagjá n a k enn él több esz e van.

Wil, Mola, Devi és én a má glya mar a d v á n ya körül ültünk,

a mikor me g h allott uk, hogy lépe s e k ropog n a k a fák között.
Fela mé g mindig eleg á n s volt, de a haját leeng e d t e . Sim
óvatos a n lépke d e t t mellett e az aljnövé n yz e t b e n , gépie s e n
félreh ajtv a az ága k a t a lány útjából.
– Ti hol voltatok? – kérd ez t e Devi.
– Gyalogolno m kellett Imré ből – ma g ya r á z t a Fela. – Sim
félúton elé m jött. Ne aggódj, ma m a , tökélet e s úrie mb e r
volt.
– Remél e m, ne m volt túl rossz – szólalta m me g.
– A vacsor a me gf el elt a várakoz á s o k n a k – ismer t e el
Fela. – De a má s o dik rész mind e n t me g é r t .
– Második rész? – kérd ez t e Mola.
– A vissza út , Sim elvitt, hogy me g m u t a s s a a pusztít á s t a
Póniba n. Megállta m, hogy válts a k pár szót Ambros e- zal.
Még sos e m szórakoz t a m ilyen jól. – Kajánul mos olygo t t . –
Nagyon fel volta m háboro dv a !
– Tényle g – mon d t a Simmo n . – Pazar volt!
Fela a fiú felé fordult, és csípőr e tett e a kezét. – Képes
voltál ottha g yni!
Sim irtózat o s a n össz er á n c olt a a sze möl dök é t , és vadul
hado n á s z o t t . – Ide hallga s s , but a liba! – utá noz t a
me gl e h e t ő s e n pontos a n Ambros e vinta si kiejté s é t . –
Kigyulladt a lakoszt ályo m!
Fela elfordult, égn e k lökte a két a kezét. – Ne hazudj
neke m! Vala mi kurvá hoz roha n t ál. Élete m b e n ne m alázt a k
me g ennyire! Nem akarlak látni több é !
Tapsoltunk. Fela és Sim egym á s b a karolva hajoltak me g.
– Ha teljes e n pontos a k akaru nk lenni – mon dt a hanya g ul
Fela. Ambros e ne m a „but a liba” kifejez é s t hasz n ált a . –
Közbe n ne m eng e d t e el Sim karját.
Simmo n kicsit zavart n a k tűnt. – Hát igen. Vannak
kifejez é s e k, amel ye k e t az e mb e r mé g tréfá ból se m
alkal ma z hölgye kr e . – Vonakodv a eleng e d t e a lányt, és
leült a kidőlt fára. Fela mellé telep e d e t t .
Odah ajolt hozzá, és suttogo t t vala mit. Sim elnev e t t e
ma g á t , és a fejét csóvált a. – Kérlek! – mon dt a Fela, és a fiú
karjár a tett e a kezét. – Kvothé n ál nincs itt a koboz a .
Valakinek szór akoz t a t ni a kell minke t!
– Jó, jó! – mon dt a Simmo n nyilvánv aló zavarr al. Egy
pillana t r a lehunyt a a sze m é t , majd elkezdt e zengő hango n:

Gyorsan közelg Felánk, … vadul villog szeme,

Járásában erély… macskakövön tapod.
Ambrose orcája … kulimászra hajaz
Pillantása komor, …félelmes a dühe,
De Fela nem retten, … hős az ő keb…

Hirtelen elhallga t o t t , mielőtt kimond t a volna a „keb el”

szót, és vörös lett, akár a cékla. Devi a tűz má sik oldalá n
zsíros a n kuncogo t t .
Wilem, az örök jó bar á t egy kérdé s s e l má s r a ter elt e a
figyel me t . – Miért tartot t ál közbe n szüne t e k e t ? – kérde z t e .
– Mintha ne m kapn ál elég levegőt .
– Én is ezt akart a m kérd ez ni – szólalt me g mos olyogv a
Fela.
– Ezt az ó- vinta si vers el é s b e n haszn álják – ma g ya r á z t a
Sim. – Szüne t a sorba n. Cezúr á n a k neve zik.
– Vesze d el m e s e n tájékozot t vagy a költé sz e t b e n , Sim –
mond t a m . – Közel járok hozzá, hogy elveszíts e m az iránt a d
érzet t tisztel e t e m e t .
– Csitt! – szólt Fela. – Szerint e m szép. Te csak
félték e n yk e d s z , mer t képe s rögtönöz ni.
– A vers: dal, zene nélkül – mond t a m fensőb b s é g e s e n . –
Egy dal zene nélkül olyan, mint a test lélek nélkül.
Wilem föle melt e a kezé t, mielőtt Simmo n válaszolha t o t t
volna. – Mielőtt elme r ül n é n k a filozofálá s b a n , vallomá s t kell
tenn e m – mond t a komolya n . – Elejtett e m egy vers e t a
folyosón Ambros e ajtaja előtt. Egy akrosz tichon volt a
Hem m e ma giszt e r iránti szenv e d é l ye s szer e t e t é r ől.
Nagyot neve t t ü n k. Különös e n Simmo n találta vicce s n e k.
Csak sokár a jutott levegő h öz. – Akkor se m lehe t e t t volna
tökéle t e s e b b , ha előre me g t e r v e z z ük – mon dt a . –
Besz er e z t e m pár női ruha d a r a b o t , és szét s zór t a m az utc á n
hever ő sze m é t b e n . Vörös szat é n t . Csipkék e t . Egy
halcsont o s fűzőt.
Ezen mé g jobba n neve t t e k . Aztán mind e n ki rá m néz e t t .
 – És te mit csinált ál? – kérd ez t e Devi.
– Csak a mit elterv ez t ü n k – mon dt a m gyá sz o s a n . –
Csupá n azt, ami kellett a bab a me g s e m m i sí t é s é h e z , hogy
nyugo d t a n alha s s a k éjszak a .
– Felrúgt a d az éjjeliedé n yé t – jegyez t e me g Wilem.
– Ez igaz – isme r t e m el. – És ezt talált a m, – Egy
papírlapot emelt e m a ma g a s b a .
– Ha Ambros e egyik vers e, javaslo m, gyors a n ége s d el
és mos s kezet! – mon dt a Devi.
Széth ajtot t a m a papírt, és felolvas t a m: – 4535- ös tét el:
gyűrű. Fehér a r a n y. Kék füstkva rc. Újrafoglalá s, polírozá s . –
Gondos a n össz e h ajt o t t a m és zsebr e tett e m . – Neke m ez
több e t ér, mint egy vers – mond t a m .
Sim kiegye n e s e d e t t . – Ez az a zálogh á z , ahova a
bar á t n ő d gyűrűjé t vitte?
– Ez egy éksz er é s z elis me r v é n ye , ha ne m téve d e k. De
igen, ez az ő gyűrűj e – mond t a m . – Mellesleg ne m a
bar á t n ő m .
– Elveszt e t t e m a fonalat – jelezt e Devi.
– Minden ezzel kezdődö t t – szólalt me g Wilem. – Kvothe
vissza akart szer e z ni egy éksz er t egy lányn a k, aki tetszik
neki.
– Valaki elme s é l h e t n é – kért e Devi. – Úgy tűnik, a me s e
közep é r e érkez t e m .
Egy sziklán a k dőlte m, és a bará t ai mr a bízta m, hogy
me s éljék el ők.
A papír ne m Ambros e komó dj á b a n volt. Nem is a
kand allón vagy az éjjeliszekr é n ye n . Nem volt az éksz e r e s
tálcá n, se m az íróaszt alon.
Igazá ból Ambros e ersz é n yé b e n volt. Mérge m b e n
e melt e m el tőle, fél percc el azut á n, hogy moc s ko s , tolvaj
Ruhna k neve z e t t , úgyszólvá n ösztönö s e n , miközb e n
goro mb á n félrelökt e m távozto m b a n a Póni lakoszt ályá b ól.
Különös véletle n folytá n az ersz é n yb e n pénz is volt.
Csakn e m hat talent u m. Ambros e szá m á r a ne m nagy
össz e g. Annyi, ame n n yit elköltünk hölgyt á r s a s á g b a n egy
extra v a g á n s éjszak á r a . Szá mo mr a azonb a n reng e t e g pénz
volt, így majdn e m bűnös n e k érezt e m ma g a m , a miér t
ele me lt e m . Majdne m.
 HARMINCNEGYEDIK FEJEZET

CSECSEBECSÉK

Amikor est e vissz at é r t e m az Ankerb e, hiáb a ker est e m

Denn a üzen e t é t . Regg el sem üze n t. Találg a t h a t t a m , hogy
most me g t al ál t a- e a fiú az üzen e t t e l, vagy egysz e r ű e n
feladt a a keres g él é s t , vagy a folyób a dobt a , esetl e g
meg e t t e a cédul á t.
Regg el túl jó volt a han g ul a t o m ahhoz, hogy elront s a m
Elodin előa d á s á n a k elker ülh e t e t l e n őrülts é g ei v el. Így a
válla m r a kapt a m a kobozt, és átkelt e m a folyón, hogy
megl á t o g a s s a m Denn á t. Továb b tart ot t, mint terv e zt e m , de
alig várta m, hogy lássa m az arcát , amikor végr e
vissza a d o m neki a gyűr űj ét .

Bem e n t e m az éksz er b olt b a , és rám o s olyo g t a m a kis

emb e r r e , aki egy alacso n y vitrin mö göt t állt. – Elkészült a
gyűr űv el?
Homloká n összef ut o t t a k a ráncok. – Milyen… par a n c s ol,
ura m?
Felsóh ajt o t t a m , belekot or t a m a zseb e m b e , előh al á s z t a m
az elism e rv é n yt .
Rám e r e d t , azt á n felder ült az arca. – Ó, igen!
Termé sz e t e s e n ! Egy pillan a t ! – Kiment az üzlet vég é b e n
lévő ajtón.
Kicsit meg n yu g o d t a m . Ez volt a har m a dik bolt, amelyb e n
járt a m . A többi besz élg e t é s koránt s e m volt ilyen kellem e s .
Az em b e r k e elősiet e t t a hát só szob á b ól. – Tessék, ura m. –
Mutat t a a gyűr űt. – Ismét kifogá st al a n . Ha ne m veszi
tolakod á s n a k, igazá n szép kő van ben n e.
A fény felé tartot t a . Denn a gyűr űj e volt. – Jó munk á t
végz e t t – mon d t a m .
Elmosolyod o t t . – Köszönö m , ura m. A munk a össz es e n
negyv e n ö t penn y.
Hangt al a n ul sóhajto t t a m . Túlzás volt arr a szá mít a n o m ,
hogy Ambros e előre fizet e t t. Fejszá m ol á s t vég ezt e m , majd
leolvas t a m egy talent u m o t és hat batk á t a vitrin
üveg t e t ej é r e . Közben észr ev e t t e m , hogy a vitrinn e k a
kétsz e r e s kem é n ys é g ű üvegr e jellemz ő, enyh é n olajos
tapint á s a van.
Végigsi mít ot t a m rajta, és közb e n azon tűnőd t e m , vajon
ne m én készítet t e m - e a Fisher yb e n .
Miközb e n az éksze r é s z össze sz e d t e a pénzt, észr ev e t t e m
vala mi más t is. Bent a szekr é n yb e n .
– Megak a d t a sze m e vala m el yik csec s e b e c s é n ? –
kérd ez t e a sima nyelv ű ékszer é s z.
A vitrin közep é n lévő nyaklá n cr a mu t a t t a m .
– Kiváló az ízlése! – mon d t a . Előhúzo t t egy kulcso t, és
kinyitot t a a vitrin hát ulját. – Ez különle g e s dara b. Nemcs a k
eleg á n s, de a kő is feltű nő e n szép. Az ilyen ért ék e s
sm ar a g d o t ritkán csiszolják könnycs e p p alakúr a.
– A kelm e d mu nk áj a? – kérd ez t e m .
Színpa di a s a n felsóh ajto t t. – Sajnos ne m dicsek e d h e t e m
ezzel a kitünt e t é s s e l. Egy ifjú hölgy hozt a néh á n y deká d d a l
koráb b a n . Úgy tűnt, nagyo b b szüks é g e volt pénzr e, mint
ékes s é g r e , így hát üzlet e t kötött ü n k.
– Mennyir e tartj a? – kérd e zt e m olyan han ya g ul, ahog y
csak tudt a m .
Megmo n d t a . Döbb e n e t e s össze g volt. Több pé nz, mint
ame n n yi t valah a egy helyb e n látt a m . Ennyi pénzb ől egy nő
évekig élhet kényel m e s e n Imréb e n . Futja belőle egy szép,
új hárf ár a. Futja belőle egy tömör ezüst kobozr a, vag y, ha a
hölgy úgy óhajtja, egy ilyen kobozh oz illő tokr a.
Az éksz e r é s z ismé t sóhajt ot t, és a fejét csóv ált a a világ
keser ű során. – Kár – mon d t a . – Ki tudja, mi visz rá egy ifjú
dá m á t ilyes mir e. – Ismét felnéz e t t , elmosolyo d o t t, és a
fényb e tart ot t a a sm ar a g d o t . – De hát, ami az egyikn ek
veszt e s é g , az a má sikn a k nyer e s é g .

Mivel Denn a a Hordó és Vadka n t említ et t e üzen e t é b e n ,

elhat á r o z t a m , hogy először ott ker es e m . A koboz tokja
súlyos a n nyo mt a a válla m a t most, hogy tudt a m , mit kellet t
oda a d ni a, hogy kifizeth e s s e . Mégis, jótet t é r t jót várj.
Rem él t e m , hogy a gyűr ű visszasz e r z é s e helyr e állítja az
egye n s ú lyt kettő nk között.
De a Hordó és Vadka n ne m fogadó volt, csak egy
vend é gl ő. Noha igazá b ól ne m rem é n yk e d t e m ,
meg k é r d e z t e m a tulajdo n o s t , ne m hagyo t t- e neke m
üzen e t e t valaki. Senki se m hagyo t t . Megkér d e z t e m ,
emlékszik- e egy lányr a, aki előző est e itt volt. Söt ét hajú?
Szép?
Erre már bólintot t. – Sokáig várt – mon d t a . – Emléksz e m ,
arra gond olt a m : „Ki várako zt a t ilyen sokáig egy ilyen nőt?”
Meglepő d n é t e k , ha tudn á t o k, hány kocs m a és panzió van
még egy olyan kisebbf ajt a városk á b a n is, mint Imre.
 HARMINCÖTÖDIK FEJEZET

TITKOK

Két napp al későb b a Fisheryb e indult a m abb a n a

re mé n yb e n , hogy egy kis becs ül e t e s munk a kitisztítja a
feje m, és jobba n elviselek két órát Elodin hülye s é g e i b ől.
Háro ml é p é s n yir e volta m az ajtótól, a mikor me gl á t t a m ,
hogy egy kék köpe n ye s lány siet felé m az udvar on át.
Arcán a csuklya alatt me gl e p ő e n kever e d e t t a szorong á s az
izgalo m m a l .
Tekinte t ü n k találkozot t, és ő me g állt. Aztán, mé g mindig
eng e m bá mulv a , vala mi óvatos, kénysz e r e d e t t moz dul a t ot
tett, amit ne m ért e t t e m , míg me g ne m ismé t el t e . Azt
akart a , hogy köve s s e m .
Csodálkozva bólintott a m . Megfordult, és kifelé indult az
udvar ból, ann a k a félsze g mer e v s é g é v e l, aki
kéts é g b e e s e t t e n igyekszik feszt el e n n e k mut a t k oz ni.
Követt e m. Más körül mé n ye k között arra gondolt a m
volna, hogy be akar csalni egy söté t sikátor b a , ahol
verőleg é n ye k rúgják ki a fogai ma t és veszik el az
ersz é n ye m e t . De ilyen közel az Egyet e m h e z ne m aka dt
me gf el elő sikátor, mellesl e g hét ágra sütöt t a délut á ni nap.
Végül me g állt egy kihalt útsz ak a s z o n az üve gfúvó és az
órás m ű h e l y között. Idege s e n körülnéz e t t , azut á n
me gfor dult, arca sugá rzot t a csuklya rejtek é b e n . – Végre
me g t al ált al a k! – mond t a elfúló hango n.
Fiatala b b volt, mint gondolt a m, ne m lehe t e t t több
tizenn é g yn é l . Sápa d t arcá t kere t e z ő, halvá nyb a r n a fürtjei
kikívánkoz t a k a csuklya alól. Nem tudt a m hova tenni…
– Sok időbe telt, hogy me gl eljelek – mond t a . – Olyan sok
időt töltött e m itt, hogy anyá m a s s z o n y azt gondolja,
szer e t ő m van az Egyet e m e n . – Ezt majdn e m szégyellős e n
mond t a , és a szája pici sarlóvá görbült.
Kinyitott a m a szá m, be akart a m vallani, hogy a
leghalvá n ya b b fogal ma m sincs, kihez van szer e n c s é m . De
mielőtt egy szót szólha t t a m volna, ismé t besz élni kezd e t t . –
Ne aggódj – mond t a . – Senkine k se m mon d t a m , hogy
eljövök hozzá d. – Ragyogó sze m e elsöt é t e d e t t az
aggo d alo m t ól, olyan lett, mint egy tava c s k a , a mikor a
napot eltaka rj a egy felhő. – Tudo m, hogy így
biztons á g o s a b b .
Csak ekkor isme r t e m rá. Ő volt az a lány, akivel
Trebonb a n találkozt a m, a mikor a Chandria nr ól szóló
me n d e m o n d á k utá n nyo moz t a m .
– Nina! – mon d t a m . – Te mit csinálsz itt?
– Tége d kere s t el e k. – Önérz e t e s e n felsze gt e az állát. –
Tudt a m, hogy itt kell lenne d, mer t mind e nf él e
varáz sl a t ok a t ismer s z. – Körülnéz e t t . – De ez nagyo b b, mint
gondolt a m. Tudo m, hogy Trebon b a n senkin e k ne m árulta d
el a neve d, mert akkor hat al m a t szer ez n e k fölött e d, de be
kell vallja m, ez borza s z t ó a n me g n e h e zít e t t e , hogy rád
találjak.
Trebon b a n senkin e k ne m mond t a m volna me g a neve m?
Egye s trebo ni eml ék ei m annyir a elmos ó d t a k, mint h a enyh e
agyr á z kó d á s t kapt a m volna. Valószínűle g a lehe t ő
legjobb a n tett e m , hogy me g őrizt e m névt el e n s é g e m e t ,
tekintv e, hogy én volta m a felelős a városk a jelent ős
rész é n e k leég é s é é r t .
– Sajnálo m, hogy ennyit kellett fáradoz no d – mond t a m ,
de mé g mindig ne m tudt a m, miről van szó.
Egy lépé s t tett felé m. – Álmoka t látta m, miut á n elme n t é l
– mond t a halka n, bizal ma s a n . – Rossz álmok a t . Azt
gondolt a m, ők jönnek ért e m ami a t t , amit neke d mon dt a m .
– Jelentős é g t e lj e s pillant á s t vet e t t rá m. – De aztá n azzal az
a mul e t t el kezdt e m aludni, a mit te adt ál neke m. Minden
est e imá dkozt a m , és elmúlt a k az álmok. – Szórakozot t a n
babr ált egy csillogó fémkoro n g o t , amel y bőrszíjon lógott a
nyak á b a n .
Váratla n bűnt u d a t t a l jötte m rá, hogy akar a tl a n ul
hazud t a m Kilvin me s t e r n e k . Soha s e m adt a m el amul e t t e t ,
ne m is készíte t t e m se m mi t , a mit amul e t t n e k lehe t e t t
nevez ni. De Ninán a k adt a m egy amul e t t n e k mon do t t , beírt
fémla p ot , hogy enyhíts e m a szoron g á s á t . Az
idegös s z e o ml á s szélé n állt, attól félt, hogy a dé mo n o k me g
fogják ölni.
– Akkor hát műkö dö t t ? – kérde z t e m , és igyek ez t e m
elfojta ni a bűnt u d a t o m a t .
Bólintott. – Ahogy a párn á m alá tett e m , és imá dkoz t a m ,
úgy aludt a m , mint a szopós gyer m e k . Aztán me gl á t o g a t o t t
az én különle g e s álmo m. – Felmos olygo t t rá m. – Arról a
nagy fazékról álmod t a m , amel ye t Jimmy mut a t o t t , mielőtt
azoka t a nép e k e t leölték a Mauthe n tanyá n.
Fölébr e d t benn e m a re mé n y. Nina volt az egye tl e n élő
e mb e r , aki látta azt a rége s- régi cser e p e t . A Chandri a n t
ábr áz oló képe k voltak rajta, azok pedig félték e n ye n őrzik a
titkaika t.
– Emléksz el vala mir e abból az edé n yb ől, amel yr e hét
e mb e r t fest e t t e k ? – kérde z t e m izgatot t a n .
Egy percig habozot t , össz evo n t a a sze möl dök é t . –
Nyolcan voltak – mond t a . – Nem het e n.
– Nyolca n? – kérd ez t e m . – Biztos vagy benn e ?
Buzgón bóloga t o t t . – De ezt már mond t a m korá bb a n .
Az éledő re mé n y szárnya s z e g e t t e n lezuha n t .
Megke s e r e d e t t . Hét Chandria n van: ez egyike a ma kevé s
dologn a k, amit bizonyo s a n tudok róluk. Ha nyolc alak volt
azon az edé n ye n , amit Nina látott…
Tovább csac s o g o t t , észre se m vett e csalódot t s á g o m a t . –
Egymá s után háro m éjszak á n át álmod t a m a fazékról –
mond t a . – És ez egyált al á n ne m volt rossz álom. Minde n
regg el kipihe nt e n és boldog a n ébre d t e m . Akkor már
tudt a m , mivel bízott me g Isten.
A zseb eib e n turkált, és elővet t egy ara sz n yi hossz ú,
hüvelykujjnyi vast a g, fénye z e t t szarv a t . – Emlékez t e m ,
me n n yir e érde k elt tége d az edé n y. De se m mi t se m tudt a m
mond a ni róla, mivel csak egy pillana tig látt a m. – Büszké n a
keze m b e nyo mt a a rövid szarv a t .
Nézte m a csöve c s k é t , és ne m tudt a m, mit kezdjek vele.
Értetle n ül pillantot t a m Ninára.
Türel me tl e n ül sóhajtot t, vissza v e t t e , és lecs av a r t a a
végé t , mint egy kupa kot. – Ezt a bátyá m csinált a neke m –
mond t a , és vigyázv a előhúzot t a szarvból egy össz e s o d or t
perg a m e n t . – Ne aggó dj. Ő ne m tudja, mire kellett.
Nyújtott a a perg a m e n t . – Nem vala mi jó – mon dt a
fesz e n g v e . – Anyá m a s s z o n y eng e d t e , hogy segíts e k
kifest e ni az edé n ye k e t , de ez má s . Ember e k e t neh e z e b b
lefest e ni, mint virágok a t és mint á k a t . És neh é z me g c sin ál ni
vala mit, a mit csak a fejedb e n látsz.
Csoda mó d ne m reszke t e t t a keze m. – Ez volt az edé n yr e
festve ? – kérde z t e m .
– Az egyik oldalár a – felelte. – Egy ilyen kerek edé n ye n
csak a kép egyh a r m a d á t látod, ha ráné z el.
 – Akkor hát mind e n éjjel má sik oldaláról álmo dt ál? –
kérd ez t e m .
Megrázt a a fejét. – Csak erről. Egymá s utá n háro m
éjszak a .
Lass a n kigöngyölt e m a perg a m e nl a p o t , és azonn al
felisme r t e m azt az alakot, akit Nina lefest e t t . A sze m e
színtiszt a feket e volt. A hátt é r b e n csup a s z fa volt, ő ma g a
egy kék körbe n állt, a melye t néh á n y hullá mvo n all al
díszítet t e k.
– Ennek víznek kell lennie – mut a t t a Nina. – Nehéz vizet
fest e ni. És valószínűl e g a vízen áll. Hó is hullik körülött e , és
a haja fehér. De ne m fogott a fehér fest ék e m . Papírhoz
neh e z e b b kikever ni a színek e t , mint a cser é p e d é n y
máz á h o z .
Bólintott a m , mert ne m bízta m benn e , hogy me g tudok
szólalni. Ez Hamu volt, az, aki me g ölt e a szülei me t . Simá n
fel tudt a m idézni az arc át. Még a sze m e m e t se m kellett
lehunyn o m .
Tovább görg e t t e m a perg a m e n t . Megjelent egy má s o dik
e mb e r , jobba n mondv a egy sziluet t, amel y bő, csuklyá s
köpe n yt viselt. A csuklya alatt ne m látszott má s, csak
feket e s é g . A feje fölött háro m Hold volt, egy telihold, egy
félhold és egy újhold. Mellett e két gyert ya állt: az egyik
sárg a , nar a nc s s zí n lángg al. A má sik a kinyújtot t karja alatt
volt. Szürke volt, és feket e lángg al ége t t, körülött e a tér
me gf e k e t e d e t t a koro mt ól.
– Ez itt árnyé k akar lenni – mut a t t a Nina a sziluet t keze
alatti terüle t e t . – Az edé n ye n jobba n látszot t. Fasze n e t
kellett hasz n ál no m. Fest é kk el ne m tudt a m vissza a d ni.
Ismé t bólintot t a m. Ez Haliax. A Chandri a n vezér e .
Amikor látta m, ter m é s z e t e ll e n e s árnyé k övezt e . A tüzek
furcs á n me gf a k ult a k körülött e , és a csuklyáj á b a n olyan
feket e s é g volt, mint a kút fenek é n .
Ahogy tová b b göngyölt e m ki a perg a m e n t , egy har m a dik
alak bukka n t elő, amel y nagyo b b volt az előző kettőn él.
Pánc élt és nyitott sisakot viselt. A mellén vala milye n
jelvény ragyo go t t . Őszi levélre e mlé k e z t e t e t t , a széle
vörös, a köze p e ragyog ó nara nc s s á r g a , a szár a feket e .
Arca napb a r nítot t volt, föle mel t keze viszont égővör ös .
Másik kezé t eltaka r t a egy nagy, kerek tárgy, amel ye t
Ninána k sikerült féme s bronzszínr e fest e ni e. Pajzsn a k
nézt e m.
 – Ő a legros s z a b b – mon dt a halka n Nina.
Ránéz t e m. Elkomoro d o t t , úgy sejte t t e m , félreér ti a
hallgat á s o m . – Nem szab a d így besz éln e d – mond t a m . –
Csodála t o s munk á t vége z t él.
Bágya d t a n elmos olyod o t t . – Nem így ért e m – válasz olt a .
– Nehéz volt me g c si n álni. A reze t jól eltalált a m. –
Megérint e t t e a pajzsot. – De enn e k a vörös n e k vérne k kell
lennie – mut a t o t t a föle mel t kézre. – Csupa vér a keze. –
Megkopo g t a t t a a figura mellét. – Ez pedig fénye s e b b volt,
minth a vala mi ége t t volna.
Ekkor ért e t t e m me g. A figura mellén ne m levél volt,
han e m egy lángoktól ölelt torony. Véres keze ne m mut a t o t t
se m mi t . Fenyítőe n nyújtot t a ki Haliax és a többiek felé.
Azért e melt e föl a kezé t, hogy me g állíts a őket. Az egyik
Amyr volt. Az egyik Cirida.
A leányk a me g b o rz o n g o t t , és szoros a b b r a húzt a ma g á n
a köpe n yt . – Még mos t se m szer e t e k ráné z ni – mond t a . –
Mind borza sz t ók voltak. De ő volt a legros s z a b b . Nem
tudok jól rajzolni arcoka t, de az övé iszonyú a n komor volt.
Olyan dühös e n néze t t. Mint aki kész felgyújt a ni az egé s z
világot.
– Ez az egyik oldal – mond t a m . – Emléksz el a má sikr a is?
– Az ne m ilyen volt. Emléksz e m , volt rajta egy ruhá tla n
asszo n y, egy törött kard és egy tűz… – Töpren gv e néz e t t
ma g a elé, és ismé t me gr á z t a a fejét. – Ahogy mond t a m ,
csak egy kurta pillana tig látta m, amikor Jimmy
me g m u t a t t a . Azt hisze m, egy angyal segít e t t , hogy
e mlé k e zz e k egy rész é r e álmo m b a n , így lefest h e t t e m és
elhozh a t t a m neke d.
– Nina, ez tényle g döbb e n e t e s – mond t a m . – Fogal ma d
sincs, hogy ez milye n hihet e tl e n.
Arca ismé t felder ült. – Akkor örülök. Reng e t e g e t
bajlódt a m vele.
– Honna n szer e z t e d a perg a m e n t ? – kérd ez t e m , mer t
csak mos t tűnt fel, hogy ez a legjobb minős é g ű vellum.
Messz e jobb, mint a mit én me g e n g e d h e t e k ma g a m n a k .
– Először deszk á k o n gyakor olt a m – felelte. – De tudt a m,
hogy ne m fog működ ni. Azt is tudt a m , hogy el kell
dugno m. Így hát belopóz t a m a te mplo m b a , és kivágt a m
néh á n y lapot a könyvük ből – mon dt a a legcs e k élye b b
bűnt u d a t nélkül.
– Az Út Könyvé b ől vágt a d ki? – kérde z t e m elhűlve. Nem
vagyok különös e b b e n vallásos, de van né mi érzék e m a
ma g á n t ul ajdo n h o z. Miután oly sok órát töltött e m az
Archívu mb a n , elborz a s z t o t t a gondola t, hogy egy könyvből
lapoka t vágja n a k ki.
Nina könnye d é n bólintot t. – Ez volt a legjobb ötlet azót a ,
hogy egy angyal me g aj á n d é k o z o t t az álom m a l. És a
te mplo mo t ne m tudják rend e s e n bez ár ni éjszak á r a azót a,
hogy leromb olt a d az elejét, és me g ölt e d azt a dé mo n t . –
Kinyújtott a a kezét, végighúz t a az ujját a papíron. – Nem
olyan neh é z. Csak egy kés kell, és egy kis vakar g a t á s s a l
mind e n szó kijön.
– Megmu t a t t a . – Vigyázt a m , nehog y Tehlu nevé t
kivakarj a m, vagy Andan é t , vagy bár m e l yik angyal é t – tett e
hozzá jámbor ul.
Közelebbr ől me g n é z v e látt a m, hogy igaza t mond. Úgy
fest e t t e le az Amyrt, hogy az Andan és Ordal szava k épp a
két oldalá n, a válla ma g a s s á g á b a n legye n e k . Mintha Nina
abb a n re mé n yk e d e t t volna, hogy a nevek lenyo mj á k és
csap d á b a ejtik a lovagot.
– Meg azt mon dt a d , hogy senkin e k ne besz éljek arról,
a mit látt a m – folytat t a Nina. – A fest é s pedig olyan, minth a
képe kk el besz éln é k szav a k helye t t. Így hát arra gondolt a m,
biztons á g o s a b b , ha a lapok Tehlu könyvé b ől szár m a z n a k ,
mert nincs dé mo n, aki rá tudn a nézni erre a könyvr e .
Különös e n ott, ahol Tehlu nevé t írták rá! – Büszké n néz e t t
föl rá m.
– Ezt okos a n csinált a d – helye s el t e m.
A hara n g elütött e a toronyb a n az egy órát, Nina
vára tla n ul me gri a d t .
– Jaj, ne! – mond t a pan a s z o s a n . – Már vissza kellett
volna érne m a dokkba ! Anyá m a s s z o n y el fog lazsna k olni!
Elneve t t e m ma g a m , részb e n azért, mert ne m hitte m,
hogy ekkor a szer e n c s é m lehe s s e n , részb e n attól, hogy egy
fiatal lány, aki elég bátor dacolni a Chandria n n al, fél
me g h a r a gí t a ni a ma m á j á t . Ilyen a világ sora.
– Nina, csodál a t o s szíve s s é g e t tett él neke m. Ha bár mir e
szüks é g e d lenne vala mikor, vagy újabb álmot látnál,
me gk e r e s h e t s z az Anker nevű foga dó b a n . Ott muzsikálok.
A sze m e tágr a nyílt. – Varázs m u z sik a ?
Ismé t elnev e t t e m ma g a m . – Vanna k, akik szerint igen.
Idege s e n néz e t t körül. – Tényle g me n n e m kell! –
mond t a . Intett, és elfutott a folyó felé. A szél lefújta a
fejéről a csuklyájá t .
Vigyázva össz e t e k e r t e m a lapot, és vissz a d u g t a m a
szarv üreg é b e . Agya m zúgott attól, amit me g t u d t a m . Arra
gondolt a m, amit Haliax mon do t t Hamu n a k oly sok évvel
ezelőtt: Ki mellett vagy biztonságban, ki véd meg Amyrtól?
Az Énekesektől? A Sithétől?
A kuta t á s s a l telt hóna p o k utá n bizonyos r a vehe t t e m ,
hogy az Archívu mb a n csak me s é k vann a k a Chandria nr ól.
Senki se m tekint e t t e valós á g o s a b b n a k őket a
csoszog á r ok n ál vagy a tünd é k n é l.
Az Amyrról azonb a n mind e n ki tudot t. Ők voltak az Aturi
Birodalo m fénye s lovagjai. Ők voltak az egyh á z erős karja
két évsz áz a d o n át. Száz törté n e t és dal szólt róluk.
Megt a n ult a m a tört é n el m e t . Az Amyrt a Tehlin egyh á z
alapítot t a az Aturi Birodalo m hajnal á n.
De a cser é p, a melye t Nina látott, enn él rége b bi.
Megt a n ult a m a tört é n el m e t . Az Amyrt mé g a birodalo m
buká s a előtt elítélte és feloszlatt a az egyh á z .
De azt is tudt a m, hogy a Chandria n máig fél tőlük.
Úgy tűnik, mé g ne m ért vége t a tört é n e t .
 HARMINCHATODIK FEJEZET

ENNYI TUDÁS ELLENÉRE

Teltek a napok. Meghívt a m Wilt és Sime t a folyó

túlpartj ár a , hogy me g ü n n e p e ljük Ambros e elleni siker e s
hadjár a t u n k a t .
Tekintve, hogy a sount e n t szer e t e m , ne m volta m
nagyivó, de Wil és Sim voltak olyan kedv e s e k
me gis m e r t e t ni enn e k a műv é s z e t n e k a finom árnyal a t aiv al.
Szá mo s kocs m á t látoga t t u n k me g a változa t o s s á g
kedvé é r t , de végül az Eolianb a n kötött ü n k ki. Én a zene
miat t szer e t t e m , Simmo n a nők okán, Wilem pedig azért,
mert ott scutt e n t szolgált a k föl.
Mérsék elt e n tintá s volta m, amikor a színpa dr a
szólított a k, de ahhoz több ital kell, hogy az én ujjaim
me g b o t olja n a k. Csak hogy bizonyíts a m, me n n yir e ne m
vagyok rész e g, végigp e n g e t t e m a Már ősz volt szinte,
amikor egy őszinte ősz inte című nótá t, amel y mé g akkor is
neh é z, ha az e mb e r színjóza n o n játssz a .
A hallgat ó s á g n a k tetsz e t t , tetsz é s é t a me gf el elő módo n
nyilvánítot t a ki. Mivel pedig azna p ne m sount e n t itta m, az
éjszak a tová b bi rész e homál yb a n mar a d.

Együtt indultunk el az Eolianból haza v e z e t ő hossz ú úton.

Télies e n csípős volt a levegő, de mi hár m a n fiatalok
voltunk, és az elfogya s z t o t t ital is mele gít e t t .
Hirtelen elkapot t a pánik. – Hol a kobozo m? – kérde z t e m
hango s a b b a n , mint akart a m.
– Stanc hion n ál hagyt a d az Eolianb a n – felelte Wilem. –
Félt, hogy bele botl a s z, és kitöröd a nyak a d.
Simmo n me g t or p a n t az út közep é n . Nekime n t e m ,
elve szt e t t e m az egye n s úl yo m a t , és elterült e m. Alig vett e
észre. – Hát – mond t a komolya n . – Neke m ehh e z mos t
nincs erő m.
Ott ma g a s o d o t t előtt ünk a kétsz á z láb hossz ú Kőhíd,
a melyn e k hat al m a s íve öte m e l e t n yi ma g a s a n volt a folyó
fölött. A Nagy Köves út h oz tartozot t, a mely egye n e s , mint a
nyíl, lapos, mint az aszt al és véne b b, mint az Isten. Tudt a m
a hídról, hogy több e t nyo m egy hegyn él. Azt is tudt a m,
hogy háro ml á b n yi ma g a s mellvé d fut végig a két oldalá n.
Ennyi tudá s ellenér e is kínos a n érint e t t a gondola t , hogy
me g pr ó b á ljunk átkelni rajta. Bizonyt al a n ul
feltá p á s z ko d t a m .
Ahogy sze ml élt ük a hidat, Wilem lass a n oldalra dőlt.
Utána nyúlt a m, hogy elkapja m. Ugya n a kk or Simmo n
me gfog t a a karo m, de ne m tudo m, hogy eng e m akart- e
me g t a r t a ni, vagy ő akart kapa s z ko d ni.
– Az biztos, neke m ehh e z mos t nincs erő m – ismé t elt e
me g Simmo n.
– Van itt egy hely, ahol le lehet ülni – mon d t a Wilem. –
Kella trelle, turen navor ka.
Simmo n és én ma g u n k b a fojtottuk a neve t é s t . Wilem
elvez e t e t t a fák között egy kis tisztá s h o z, alig
ötve nl á b n yir a a híd lábá t ól. Csodálkoz á s o m r a a tisztá s
közep é n ma g a s szürke jelkő mer e d t az égn e k.
Wil nyugo d t me g hitt s é g g e l lépet t ki a tiszt á s r a . Én
lass a b b a n követ t e m, és kívánc si a n néze g e t t e m . A jelkövek
különös jelentő s é g ű e k a színtár s ul a t ok n a k , ez is vegye s
érzel m e k e t kelte tt benn e m .
Simmo n a sűrű fűbe rogyot t, Wilem egy hajlott nyírfán a k
tá ma s z t o t t a a hát á t . Én oda m e n t e m a kőhöz, és
me g é rint e t t e m az ujjhegye m m e l . Meleg volt, és isme r ő s .
– Ne piszkáld – mon dt a ideg e s e n Simmo n . – Felborítod.
Elneve t t e m ma g a m . – Sim, ez a kő ezer éve is itt volt.
Nem hinné m, hogy a lehele t e m m e l el tudn á m fújni.
– Csak gyer e onna n. Ezek ne m jó dolgok.
– Ez egy szürke kő – mond t a m , és bar á t s á g o s a n
me g p a s k olt a m . – A régi utaka t mut a tj á k. A közelé b e n
biztons á g o s a b b . A szürke kövek a biztons á g o s helye k e t
jelölik. Ezt mind e n ki tudja.
Sim egyr e csak csóvált a a fejét. – Ezek pogá n y eml ék e k.
– Egy batk á b a , hogy neke m van igaz a m – ingerke d t e m
vele.
– Aha! – Sim mé g mindig háton fekve föle mel t e az egyik
kezé t. Odalé pt e m , és belec s a p t a m , szent e sí tv e a foga d á s t .
– Holnap elme h e t ü n k és me g n é z h e t j ük az Archívu mb a n –
mond t a Sim.
 Leülte m a kő mellé, és már épp e n kezdt e m elernye d ni,
a mikor hirtele n elfogot t a pánik. – Isten test é r e ! –
kiáltott a m . – A kobozo m! – Igyeke z t e m talpr a ugra ni, de
kudarc ot vallott a m, és közbe n majdn e m szétc s a p t a m a
feje m a kövön.
Simmo n fel akart ülni, hogy lecsillapíts on, de a hirtele n
moz dul a t túl sok volt neki. Ügyetle n ül az oldalár a dőlt, és
tehe t e tl e n ül neve t ni kezde t t .
– Ez ne m vicces! – ordított a m.
– Az Eolianb a n van – mond t a Wilem. – Negye d s z e r
kere s e d , a miót a elindultunk.
– Dehogyis – mon dt a m sokkal nagyo b b me g g yő z ő d é s s e l,
mint a me n n yi t érezt e m. Megdörzs ölt e m a feje m ott, ahol
beleve r t e m a kőbe.
– Nem kell szégye n k e z n e d – legyint e t t Wilem. – Az
e mb e r ter mé s z e t é h e z tartozik, hogy folyton azzal
foglalkozik, ami közel áll a szívéh e z .
– Hallott a m, hogy Kilvin két hóna pj a a pohár fenek é r e
néz e t t a Csapb a n , és egyfolyt á b a n az új hide gk é n
lámp áj á r ól kelep elt – mon dt a Simmo n .
Wil felhorka n t . – Lorren me g arról kárálna , hogy kell
helye s e n vissz a t e n ni a könyv e k e t a polcra. „A gerinc é t fogd
me g. A gerinc é t fogd me g.” – Felmor dult, össz ek ulc s olt a a
kezé t. – Ha mé g egysz e r ezt mondj a, az ő gerinc é t fogo m
me g.
Hirtelen esz e m b e jutott vala mi. – Jóságos Tehlu! –
mond t a m vára tla n ré mül e t t el. – Énekelt e m ma az
Eolianb a n a Cserzővarga, üstfoldozó t?
– Igen – felelte Simmo n . – Nem is tudt a m, hogy ilyen sok
vers sz a k b ól áll.
A homloko m a t ráncolt a m, és görcsö s e n próbált a m
e mlé k e z ni. – Azt is elén e k el t e m , a mi a papról és a birkáról
szól? – Nem olyasf ajt a vers volt, a mit jó társ a s á g b a n
szoká s fújni.
– Nia – felelte Wilem.
– Hál' istenn e k – mond t a m .
– Volt egy kecske… – Wilemn e k eddig sikerült
me g őriznie a komolys á g á t , mielőtt vihogni kezd e t t .
– …a pap csuh áj á b a n ! – dalolta Simmo n, aztá n
csatlakozot t Wilem vihog á s á h o z .
– Nem, ne m! – nyögt e m boldogt al a n ul, és a keze m b e
te me t t e m az arco m. – Az anyá m a szek ér alá zavar t a
aludni apá m a t , ha nyilváno s a n éne k elt e . Stanc hion
me g b o t oz , és elveszi a sípjai ma t , ha legköz el e b b
találkozu nk.
– Tetsz e t t neki – vigasz t alt Simmo n.
– Látta m, hogy Stanc hion is éne k elt e – tett e hozzá
Wilem. – Az ő orra is egy kicsit vörös volt addigr a.
Hosszú, kelle me s csönd követk e z e t t .
– Kvothe! – szólalt me g Simmo n.
– Igen?
– Te tényl e g Ede ma Ruh vagy?
A kérd é s vára tla n ul ért. Normális körül mé n ye k között
felinger elt volna, de abb a n a pillana t b a n ma g a m se m
tudt a m , mit érzek. – Szá mít?
– Nem. Csak kívánc si vagyok.
– Ó. – Egy dara big a csillagok a t bá mult a m . – Mire vagy
kívánc si?
– Se m mi különösr e – felelte. – Ambros e párszor Ruhna k
nevez e t t , de ő má s sért é s e k e t is vágot t a fejedh e z .
– Ez ne m sért é s – mon dt a m .
– Úgy ért e t t e m , olyas mi k e t mond o t t rád, amik ne m
igaz ak – tett e hozzá gyors a n . – Nem besz élsz a csalá d o dr ól,
de olyas mik e t mond t ál, amik szöge t ütött e k a feje mb e . –
Vállat vont, hanya t t dőlt, és a csillagok a t bá mult a . – Sose m
ismer t e m senkit az Ede m á b ól. Legalá b bi s ne m közelről.
– Amit hallott ál, ne m igaz – mon dt a m . – Nem lopunk
gyer e k e k e t , ne m imád u n k söt é t isten e k e t , se m mi efféle.
– Sose m hitte m ilyes mit – legyint e t t , majd azzal
folyta t t a : – Viszont bizonyo s a n igaz pár dolog abból, a mit
mond a n a k . Még senkit se m hallott a m úgy zenélni, mint
tége d.
– Ennek se m mi köze ahhoz, hogy az Ede ma Ruhhoz
tartozo m – felelte m, azt á n helye s bít e t t e m . – Legföljebb egy
kicsit.
– És tánc olsz? – kérde z t e Wilem mind e n át m e n e t nélkül.
Ha má s kérde z t e volna, vagy má s kor, valószínűl e g
verek e d é s lesz belőle. – Így képz eln e k minke t az emb e r e k .
Dudálunk és heg e d ül ü nk. Körültánc oljuk tábor t üz eink e t .
Persz e csup á n akkor, a mikor ne m lopunk el épp e n
mind e n t , ami nincs leszög e z v e – mond t a m csep p n yi
kes er ű s é g g e l. – Az Ede m a Ruh ne m ilyen.
– Milyen? – kérde z t e Simmo n.
Gondolkodt a m egy dara big, de lelas s ult az agya m. –
Közöns é g e s emb e r e k vagyu n k – mond t a m végül. – Épp
csak ne m sokáig mar a d u n k egy helye n, és mind e n ki gyűlöl.
Csönd e s e n bá mult uk a csillagok a t .
– Tényleg a kocsi alatt kellett aludni a? – kérd ez t e
Simmo n.
– Mi?
– Azt mond t a d , hogy a ma m á d a kocsi alá zavar t a a
pap á d a t , amikor a birkáról ének elt. Tényle g me g t e t t e ?
– Ez csak olyan szófordula t – felelte m. – De egysz e r
csakug ya n me g t ör t é n t .
Ritkán gondolt a m koráb bi évei mr e a komp á ni á n ál,
a mikor mé g éltek a szülei m. Kerülte m a té m á t , ahogy a
nyo mo r é k me g t a n ulja, hogy ne neh e z e dj e n a hibás lábár a .
De Sim kérd é s e i felhozt á k a mélyből az e mlé k e k e t .
– Nem a Cserzővarga, üstfoldozó miatt – szala dt ki a
szá mo n . – Volt egy dal, a mit róla írt…
Sokáig hallgat t a m . Aztán kimond t a m : – Laurianról.
Évek óta először mond t a m ki az anyá m nevé t . Először
azót a , hogy me g g yilkoltá k. Különös íze volt a szá mb a n .
Aztán akar a tl a n ul éne k el ni kezdt e m.

Sötét Laurian, Arliden neje,

Mint az acélkés, olyan a feje.
Hangjától kiszárad a haraszt,
És a fogához veri a garast,
Főzni nem tud édes uzsorásom,
De számon tartja, mi van rováson.
Minden hibája mellett, bevallom,
Érdemes volt élnem,
Mert ő a feleségem,
Kevesebbel be nem érem…

Furcs á n elzsibb a d t a m , mint h a különvált a m volna a

test e m t ől. Érdek e s , hogy az eml ék éles volt, de ne m fájt.
– Így már érte m, hogy kerül egy férfi a kocsi alá –
mond t a ünn e p é l ye s e n Wilem.
– Nem erről volt szó – hallott a m saját ma g a m . – Anyá m
gyönyör ű volt. Folyton ugra t t á k egym á s t . A vers m é r t é k volt
az oka. Anyá m borzal ma s n a k tartot t a .
Sose m besz élt e m a szüléi mr ől, és kínos volt múlt időbe n
e mle g e t ni őket. Mintha hűtle ns é g e t követt e m volna el. Wil
és Sim ne m csod álkozt a k. Aki ismer t, tudh a t t a , hogy nincs
csalá d o m. Sose m mon dt a m se m mi t , de ők jó bar á t ai m
voltak. Tudt ák.
– Aturba n mi a kutya ólb a n alszunk, ha az asszon y dühös
– mond t a Simmo n, hogy visszakor m á n yo z z a béké s e b b
vizekr e a besz élg e t é s t .
– Melosi rehu eda Stiti – dör mö g t e Wilem.
– Aturiul! – kiáltott a Simmo n gyöng yöz ő jókedvv el. – Elég
ebből a sza m á r or dít á s b ól!
– Eda Stiti? – ismé t elt e m . – A tűz mellet t alszol?
Wilem bólintott.
– Hivat alos a n tiltakozo m az ellen, hogy így raga d rád a
siaru – mon dt a Sim, és föle mel t e az ujját. – Egy éve n át
tanult a m, mire jutott a m vala mir e. Egy éve n át! Te pedig
egye tl e n sze m e s z t e r alatt felfalta d.
– Sokat fölszedt e m kiskoro mb a n – ma g ya r á z t a m . – Itt
már csak finomít a n o m kellett.
– Neke d jobb a kiejté s e d – mon dt a Wil Simn e k. – Kvothe
úgy besz él, mint egy déli kere s k e d ő. Nagyon
közöns é g e s e n . Te sokkal kifino mult a b b vagy.
Sim ettől me g e n g e s z t e l ő d ö t t . – A tűz mellett – ismé t elt e .
– Nem különös, hogy mindig a férfiakn a k kell má s
hálóh elye t kere s niük?
– Nyilvánvaló, hogy az asszon yo k az ágy urai – felelte m.
– Nem vissz a t e t s z ő gondola t – jegye z t e me g Sim. – A
nőtől függő e n persz e .
– Distrel csinos – mond t a Sim.
– Keh! – legyint e t t Wil. – Túl sáp a d t . Fela!
Simmo n gyá sz o s a n rázt a a fejét. – Nem a mi
kat e g óriá nk.
– Modegi – felelte Wilem, és széle s e n , már- már ördögi e n
vigyorgot t.
– Csakugya n ? – kérd ez t e Sim. Wil bólintott, és úgy
vigyorgot t, ahogy mé g sos e látt a m. Sim elkínzott a n
sóhajtot t. – Érthe t ő. Éppe n elég baj, hogy ő a legsz e b b lány
az Államközö s s é g b e n . Azt ne m tudt a m , hogy mé g mod e gi
is.
– Biztosítal ak róla, hogy ő a legsz e b b lány a folyó
inne ns ő oldalá n – helye s bít e t t e m . – Ami a má sik oldalt
illeti, van…
– Már elege t rajongt ál Denn á d r ól – szakítot t félbe Wil. –
Ötször.
– Ide figyelj – mond t a Simmo n , és hirtele n
elko molyo d o t t . – Most már lépne d kell. Ez a Denn a
nyilvánv aló a n érdeklődik iránt a d.
– Egy szót se m szólt erről.
– Sose m mon dj á k ki, ha érde klőd n e k valaki iránt. –
Simmo n elnev e t t e ma g á t a képt el e n ötlet e n. – Vanna k apró
játékok. Olyan, mint a tánc. – Föle mel t e a két kezét, és
játszott a , mint h a a kezei besz élg e t n é n e k . – „Ó, de örülök,
hogy találkozt u nk!” „Szervus z, épp e n ebé d el ni me g ye k . ”
„Micsod a véletle n, én is oda készülök. Vihete m a
könyveid e t ?”
Föle mel t e m a keze m, hogy me g állíts a m. – Nem
ugorh a t n á n k egye n e s e n a báb elő a d á s végér e , ahol egy
deká d o n át zokogsz a sörödb e ?
Simmo n sze mr e h á n yó a n néze t t rá m. Wilem elnev e t t e
ma g á t .
– Éppe n elég férfi nyüzs ö g körülött e – mond t a m . –
Jönnek és me n n e k , mint a… – Törte m a feje m, hogy találjak
vala mi haso nl a t o t , de kudarc ot vallott a m. – Inkább a
bar á tj a vagyok.
– Szíves e n lennél közel a szívéh e z – mond t a Wilem
faha n g o n. – Boldog lennél, ha átöleln e. De félsz, hogy
vissza ut a s ít. Félsz, hogy kineve t, és te bolondot csinálsz
ma g a d b ól. – Könnye d é n vállat vont. – Aligha te vagy az
első, aki így érez. Nincs ebb e n se m mi szé gye n .
Ez kényel m e tl e n ül közel járt az igazs á g h o z , és egy
hossz ú percig ne m jutott esz e m b e se m mi, a mivel
vissza v á g h a t n é k . – Remé n yk e d e m – ismer t e m el halka n. –
De ne m akaro m elbízni ma g a m . Látta m már, mi törté nik
azokkal, akik túl sokat hittek ma g u kr ól és túlsá go s a n
csüggt e k rajta.
Wilem ünn e p é l ye s e n bólintot t.
– Megvet t e neke d azt a hang s z e r t ok o t – segít e t t Sim. –
Ez csak jelent vala mit.
– De mit? – kérd ez t e m . – Úgy tűnik, érde klődik iránt a m,
de mi van, ha ezt csak én szer e t n é m így gondolni? Olyan
sok férfi feltét el e z t e ugya n e z t . Márpe dig nyilvánv aló a n
téve dt e k . Mi van, ha én is téve d e k?
– Ezt sos e m tudod me g, csak ha kiprób álod – felelte Sim
enyh e kes er ű s é g g e l . – Ezt kéne mon d a n o m , de tudod mit?
Szart se m ér. Futok utá nu k, és belé m rúgn a k, mint h a kutya
lenné k a vacsor a a s z t a l n ál. Belefár a d t a m , hogy olyan
ke mé n ye n próbálkozz a k. – Törődött e n sóhajtot t. – Csak azt
szer e t n é m , ha szer e t n e valaki.
 – Én csak egyé r t el m ű jelet szer e t n é k – mon dt a m .
– Én egy bűvös lovat szer e t n é k, a mi belefér a zseb e m b e
– szólt Wil. – Meg egy vörös boros t yá n g yű r ű t , a mely
hat al m a t ad a dé mo n o k fölött. És kifogyh a t a tl a n
utá np ó tl á s t süt e m é n yb ől.
A vigaszt aló csönd újabb perc e követk e z e t t . A szél
gye n g é d e n simog a t t a a fákat.
– Azt mondj á k, a Ruh ismeri a világ össz e s me s éj é t –
mond t a egy idő után Simmo n.
– Valószínűle g így van – isme r t e m el.
– Mondj egye t! – kért e.
Metsző pillant á s t vete t t e m rá.
– Ne nézz így! – tiltakozot t. – Csak szíves e n hallga t n é k
me s é t .
– Hiányzik a szórakoz á s – tett e hozzá Wilem.
– Jól van, jól van. Hadd gondolkodj a m. – Behunyt a m a
sze m e m , és előjött egy me s e , amel yb e n benn e volt az
Amyr. Nem csod a. Azóta se me n t e k ki a feje mb ől, amiót a
Nina rá m talált.
Felegye n e s e d t e m . – Jól van. – Mély lélegz e t e t vett e m, és
rövid szüne t utá n azzal folytat t a m : – Ha pisilnet e k kell,
mos t me nj e t e k. Nem szer e t e m , ha közbe n kell me g állno m.
Hallgat á s volt a válasz.
– Jól van. – Köhécs elt e m. – Van egy hely, a melye t
keve s e n láttak. Egy különös hely, amel ye t Faerinielne k
hívnak. Ha hinni lehet a me s é k n e k , két dologtól különleg e s
ez a Faeriniel. Először is itt találkozik a világ mind e n útja.
Másods zor, sos e m találja me g az, aki kere si. Nem olya n
hely, ahova eluta z h a t u n k . Ezen átut a z u n k akkor, amikor
má s h o v a igyeksz ü nk.
– Azt mondj á k, aki elege t utazik, eljuth a t ide. Ez tehá t
enn e k a helyn e k a törté n e t e , és egy öreg e m b e r é , egy
hossz ú úton, egy hossz ú, ma g á n yo s , holdt ala n éjszak á n…
 HARMINCHETEDIK FEJEZET

EGY KIS HELY A TŰZNÉL

Faeriniel egy nagy kere s z t ú t , de ne m volt foga dó ott,

ahol az utak találkozt a k. Helyet t e tiszt á s ok voltak a fák
között, ahol az utazók tábor t verh e t t e k, és eltölthe t t é k az
éjszak á t .
Egysz e r, vala mikor rége s- rége n, me s s z e - me s s z e az
utazók öt csopor tja érkez e t t Faerinielbe . Napnyu g t á r a
kivála szt ot t á k a tiszt á s aik a t , me g g yúj t ot t á k tüzeike t.
Később, miut á n a nap lenyu go d o t t , és az éjszak a
elfoglalt a az ege t, rongyos öreg koldus érkez e t t
gyalogsz e r r el az úton. Botra tá ma s z k o d v a , lass a n,
óvatos a n lépke d e t t .
Az öreg e m b e r a se m mi b ől me n t a se m mi b e . Nem viselt
kalapot, ne m húzt a zsák a hát á t. Egy árva pennyj e se m
volt, de ersz é n ye se m volt, amib e n tart h a t t a volna. Még
neve is alig volt, azt is vékonyr a , nyűt tr e kopt a t t á k az
évek.
Ha me gk é r d e z n é d tőle, ki légye n, azt felelné: „Senki.”
De téve d n e .
Az öreg e m b e r eljutott Faerinielbe . Éhes volt, mint a tűz,
és halálos a n elfára dt . Csak a re mé n y mozg a t t a , hogy
valaki talá n ad neki egy falat vacsor á t me g egy kis
par az s a t .
Így aztá n, amikor az öreg e m b e r me g pillant ot t a a
lángok a t , letért az útról, és fáradt a n vonszolt a ma g á t a tűz
irányá b a . A fák között ha m a r o s a n me g pillant ot t négy
ter m e t e s lovat. Ezüstt el vert é k ki a szersz á m u k a t , ezüst ö t
kevert e k a patkójuk vas á b a . A közelbe n tuc at n yi öszvér
ácsorgo t t , me gr a kv a mind e nf él e áruval: gya pjúsz öv e t t el,
cifra kösönt yű kk el, finom acélpe n g é k k el.
De a koldus csak a gőzölgő hátszínt látta a tűzön, a mely
a zsírját hullatt a a zsar á t b a . Csakn e m elalélt a finom
illattól, mivel egé s z nap me n t , és se m mi t se m eve tt egy
marokn yi ma kk és egy ütődöt t alma kivét el é v el, amel ye t
az út szélé n talált.
 Kilépett a tiszt á s r a , és odakiáltot t a háro m söté t szakállú
férfinak, akik körbe ült é k a tüzet. – Üdv nekt e k! – mond t a . –
Adnátok egy falat húst és egy kis helye t a tűznél?
Odafordult a k hozzá, ara nyl á nc aik ragyog t a k a tűz
fényé b e n . – Termé s z e t e s e n ! – mon dt a a vezet őjük. – Mid
van? Ezüstt allér, penn y? Gyűrűk vagy stre hl a u m ? Vagy
csen gő- bongó cealdi, amit a legtöb br e érté k elü nk?
– Se m mi ilyes mi m nincs – felelte az öreg koldus, és
mut a t t a a tenye r é t , hogy üres.
– Akkor itt ne m találsz enyhül é s t – mon dt á k , és a koldus
látt a, amint nagy dar a b o k a t szelnek a tűzön piruló
ves e p e c s e n y é b ől.
Ne haragudj, Wilem, de ez van a mesében.
Egy szót sem szóltam.
Úgy nézel ki, mint aki mondani akar valamit.
Meglehet. De megvárom a végét.
Az öreg e m b e r tová b b m e n t , mer t me g pillant ot t a fák
között egy má sik tüze t.
– Üdv nekt e k! – mond t a az öreg koldus, ahogy kilépe t t a
má s o dik tisztá s r a . Igyekez e t t vidá m a n besz élni, noha
fára dt volt, és mind e n e fájt. – Adnátok egy falat húst, és
egy kis helye t a tűzn él?
Itt négy utazó ülte körül a tüze t, két férfi és két nő.
Felálltak, amikor me g h a llot t á k a koldus hangj á t , de egyikük
se m szólt. Az, öreg e m b e r udvaria s a n várt, és közbe n
igyek e z e t t nyája s n a k és árt al ma tl a n n a k mut a t k oz ni. De a
csönd egyr e nyúlt, és azok mé g mindig ne m szóltak.
Az öreg e m b e r érth e t ő módo n me g h a r a g u d o t t .
Megszokt a , hogy kitérn e k előle vagy félrelökik, de ezek a
nép e k csak álltak ott. Csönd e s e k és nyug h a t a t l a n o k voltak,
egyik lábukról a má sikr a álltak, a kezük idege s e n
ráng a t ó z o t t .
Már azon volt, hogy mogorv á n odé b b álljon, amikor a tűz
fellángolt, és me gl á t t a a vérvörös ruhá t, a mely Ade m
zsoldos ai n a k viselet e . Ekkor mind e n t me g é r t e t t . Az
ade mi e k e t né m a népn e k neve zik, és csak ritká n szólnak.
Az öreg e m b e r sok me s é t hallott már Ade mről. Hallott a,
hogy van egy titkos tudo m á n yu k , amit Letha nin a k hívnak.
Ez lehet őv é tett e , hogy hallgat á s u k a t pánc élk é n t viseljék,
a mely elfordítot t a a peng é t , és me g állított a a nyilat a
leve gő b e n . Ezért szólalna k me g ritkán. Takar é ko s k o d n a k a
szava kk al, ma g u k b a zárják őket, mint a szen e t a kohó.
 Ezek az össz e g yűj t öt t szava k annyi nyug h a t a t l a n
ener gi á v al töltik el őket, hogy sos e m bírnak moz dul a tl a n ok
mar a d ni, folyton mocor og n a k vagy babr ál n a k vala mit.
Amikor harcolna k, titkos tudo m á n yu k k al elége tik ezeke t a
szava k a t , mint az üze m a n ya g o t . Ettől erős e k, mint a
me dv e , és gyors a k, mint a kígyó.
Amikor először hallott a ezeke t a pletyk á k a t , a koldus a
tábor t űz mellé való, but a me s k e t é k n e k tartot t a őket. Ám
évekk el koráb b a n Modegb e n látt a, ahogy egy ade mi nő
harcolt a városi őrsé g g el. A vaskos karú, széle s mellű
katon á k fel voltak fegyve r e z v e , pánc élt is viseltek. A király
nevé b e n követ elt é k, hogy látha s s á k a nő kardját, és az, bár
habozv a , me g m u t a t t a nekik. Amint a kezükb e n volt a
fegyve r, kigúnyolt á k a nőt, fogdos t á k, ocs m á n y ajánla t ok a t
tett e k neki, hogy mit csináljon, ha vissza akarja kapni.
Terme t e s férfiak voltak ragyog ó pánc élb a n , éles kardd al.
Úgy hullott a k, mint az őszi búza. A nő hár mu k a t me g ölt e ,
puszt a kézzel tört e el a csontjuk a t .
Ehhez képe s t a saját seb ei csekélye k voltak: véraláfut á s
az arcá n, enyh e sántít á s , egy kis vágá s az egyik kezé n. Az
öreg e m b e r sok év utá n is e mlé k e z e t t rá, miké n t nyalt a le a
vért a kezéről, akár egy ma c s k a .
Erre gondolt az öreg e m b e r , a mikor látt a, hogy az
álldog álók ade mi e k. Már ne m gondolt az ételre és a tűzre,
csak lass a n vissza h á t r ál t a környe z ő fák me n e d é k é b e .
Indult a követk e z ő tűzhöz, re mélv e , hogy ez alkalo m m a l
szer e n c s éj e lesz.
Ezen a tiszt á s o n aturiak álltak körül egy döglött
sza m a r a t , a mely egy szeké r mellet t feküdt. Egyikük
észre v e t t e az öreg e m b e r t . – Nézzét e k! – mut a t o t t rá. –
Kapjátok el! Őt fogjuk be a szek ér elé, hadd húzza!
Az öreg e m b e r vissz a u gr ot t a fák közé. Egy dar a bi g
futkos ot t , azt á n elbújt egy avarku p a c alá, és az aturiak
ne m talált ák me g.
Amikor a hangjuk elhalkult, az öreg e m b e r kiást a ma g á t
az avar ból, és me gk e r e s t e a botját, majd egy szeg é n y és
éhe s emb e r bátor s á g á v a l elindult a negye dik tűzhöz.
Annál a tűzn él talán me g t al ált a volna, amit kere s , mer t
ott vinta si kere s k e d ő k ültek. Ha a dolgok má s k é p p e n
alakulna k, bizonyá r a me g hívják vacsor á r a , mondv á n: –
Ahol hat a n eszn e k, jut a het e dikn e k is.
Hane m az öreg e m b e r akkor már elég ijesztő volt. A haja
égn e k állt. Egyé bk é n t is rongyos ruhája mé g jobba n
elszak a d t és bepiszkolódot t . Az arc a sáp a d t volt a
félele mt ől, és kapkodt a a levegőt .
Emiatt a vinta sia kn a k elállt a lélegz e t ü k, és jeleke t
mut a t t a k az arcuk előtt. Azt gondolt á k, hogy kísért e t , egy
olyan bujdos ó lélek, a melyr ől a babon á s vinta sia k azt
hiszik, hogy éjszak a jár.
Minde gyikük má s k é p p akart a elűzni. Voltak, akik szerint
a tűz, má s ok szerint a fűre hint e t t só állított a volna me g,
ismé t má s ok szerint vass al kellett volna elvág ni a zsinórt,
a mely a lelket a halott test b e n tartja.
Hallgatv a vitájuka t , az öreg koldus belát t a , hogy jobb, ha
ne m várja me g, milye n egye z s é g r e jutna k. Így hát
vissza si e t e t t a fák me n e d é k é b e .
Talált egy sziklát, arra leült, és a me n n yir e tudt a,
letak a rítot t a ma g á r ól az avart és a földet. Miután egy
dar a bi g üldög élt, úgy gondolt a , próbá t tesz az utolsó
tábor h el ye n , hisze n egye tl e n nagylelkű utazó is elég, hogy
me g t ölt h e s s e a gyo mr á t .
Öröm m e l látt a, hogy az utolsó tűznél egye tl e n emb e r ül.
Ahogy közele b b lépe t t, észr e v e t t vala mit, a mi egysz e rr e
töltött e el örö m m e l és félele m m e l , mer t noha sok éve élt
már koldulás b ól, mé g sos e besz élt Amyrral.
Azt azonb a n tudt a , hogy Tehlu egyh á z á h o z tartoz n a k,
és…
Nem tartoztak az egyházhoz – mondta Wilem.
Micsoda? Dehogynem tartoztak!
Nem, ők az aturi bürokráciához tartoztak. Fel voltak
ruházva… a vecarummal. Bírói hatalommal.
Amyr Szent Rendjének hívták őket. Az egyház erős
jobbja voltak.
Fogadunk egy batkában?
Rendben. Amennyiben csöndben maradsz a történet
végéig.
Az öreg koldus örült, mert tudt a, hogy az Amyr Tehlu
egyh á z á h o z tartozik, és az egyh á z néh a nagyl elkű a
szeg é n ye k k el.
Az Amyr fölállt, a mikor az öreg e m b e r oda é r t. – Ki jön itt?
– kérd ez t e . A hangj a büszke és erőt elje s volt, ugya n a k k or
fára dt. – Tudd me g, én az Amyr rend tagja vagyok. Senki
se m állhat közé m és a céljaim közé. Minde nki javár a
cseleks z e m, noha Isten és e mb e r e k egya r á n t
aka d ályoz h a t n a k uta mo n .
– Ura m – mon dt a a koldus –, én csak egy kis tüzet és
jótékon ys á g o t re mél e k a hossz ú úton.
Az Amyr közele b b intett e az öreg e m b e r t . Ragyogó
acélgyűr űk b ől álló pánc élt viselt, a kardja
e mb e r m a g a s s á g ú volt. Köntös e hófeh é r volt, de az ujja
könyökt ől bíborszínűv é söté t e d e t t , minth a vérbe már t ot t a
volna. Mellén az Amyr jelkép é t viselte: a kar m a z si n lángtól
ölelt feket e tornyot.
Az öreg e m b e r a tűz mellé ült, és felsóhajtot t, ahogy a
mele g átjárt a csontj ait.
Egy idő után me g s z ól alt az Amyr: – Fájdalo m, se m mi
ennivalót ne m adh a t ok neke d. Ma est e a lova m jobba n
táplálkozot t, mint én, és ez ne m azt jelenti, hogy jóllakott
volna.
– Minden jó lenne – felelte az öreg e m b e r . – A morzs á k is
több e t jelent e n e k , mint ame n n yi m van. Nem vagyok
büszk e emb e r .
Az Amyr sóhajtot t. – Holna p ötve n mérfölde t kell
lovagolno m, hogy me g a k a d á l yoz z a k egy pert. Ha kudarc ot
vallok vagy elké s e k, egy árt a tla n asszon y me g h a l. Ez
mind e n , ami m mar a d t . – Egy vászon d a r a b r a mut a t o t t ,
a melye n egy kenyé r v é g és egy szelet sajt heve r t.
Együttv é v e se m volt annyi, hogy elverh e s s e az öreg e m b e r
éhs é g é t . Egy akkor a e mb e r n e k , mint az Amyr, ugya n c s a k
hitvá ny vacsor a lehe t e t t .
– Holna p lovagolno m és harcolno m kell – mond t a a
pánc élos lovag. – Szüks é g e m lesz az erő mr e . Ezért
mérl e g el n e m kell, mi a fontos a b b : az éhs é g e d , vagy enn e k
a nőne k az élet e . – Beszé d közbe n föle mel t e és tenyé r r el
fölfelé tartot t a a két kezét, minth a egy mérle g két
serp e n yőj e lett ek volna.
Ekkor az öreg e m b e r me gl á t t a az Amyr kézfejét. Egy
pillana tig azt gondolt a , hogy az Amyr me gv á g t a ma g á t , és
a vér folyik lefelé az ujjai között, végig a karján. Aztán a tűz
fellobb a n t , és me gl á t t a , hogy csak tetovál á s az. Mégis
me g b o rz o n g o t t az Amyr kezé n e k és karján a k vére s
jegyeitől.
Még jobba n borzon go t t volna, ha tudja, mit jelent e n e k
ezek a tetov ál á s o k. Azt mut a t t á k, hogy a Rend feltétle n ül
me g bízik az Amyrb a n, és sos e m vonja kéts é g b e a
cselek e d e t e i t . És mivel a Rend állt mögö t t e , se m bírós á g,
se m király, se m egyh á z ne m léphe t e t t föl ellene . Egyike
volt a Ciridákn a k, az Amyr legma g a s a b b rang ú tagjaina k.
Ha me g ölt egy fegyv er t el e n emb e r t , a Rend sze m é b e n
ne m szá mít ot t gyilkos s á g n a k . Ha az utcá n fojtott me g egy
terhe s nőt, senki se m szólhat o t t ellene. Felég e t h e t e t t egy
te mplo mo t , lero mb olh a t o t t egy vén kőhida t, a birodalo m
mé g s e m vádolt a volna me g, bízvá n abb a n, hogy egy
nagyo b b jó nevé b e n cseleks zik.
A koldus azonb a n ne m tudt a ezt, így ismé t prób álkozot t.
– Ha nincs ennivalód, a melye t me g o s z t h a t s z vele m, talán
aka d egy- két penn yd ? – A cealdi táborr a gondolt, és hogy
ott talán vehe t n e egy szelet húst vagy kenye r e t .
Az Amyr azonb a n me gr á z t a a fejét. – Ha lenne , boldog a n
adn é k. De háro m napp al ezelőtt adt a m oda az utolsó
pénz e m e t egy frisse n me g özv e g yül t asszon yn a k , akinek
éhe s gyer e k e volt. Azóta ugya n ol ya n nincst el e n vagyok,
mint te. – Megrázt a a fejét, az arca fáradt volt, sajnálkozó.
– Bár má s k é n t lenne! De mos t mus z áj aludno m, neke d
pedig távozno d kell.
Az öreg e m b e r ne m örült, de volt vala mi az Amyr
hangj á b a n , ami óvatos s á g r a intett e . Így hát nyikorogv a
fölállt, és otth a g yt a a tüzet.
Még mielőtt elszállt volna belőle az Amyr tüzé n e k
mele g e , szoros a b b r a húzt a az övét, és felkész ült rá, hogy
regg elig gyalogol. Abban re mé n yk e d e t t , hogy az út végé n
több szer e n c s é j e lesz, vagy legalá b b kedv e s e b b nép e kk el
találkozik.
Kereszt ülvá g o t t hát Faeriniel közep é n , és me gl á t o t t egy
nagy, szürke kövekből rakott kört. A kör köze p é n fény
der e n g e t t egy jól elrejt e t t tűz- gödör fölött. Az is feltűnt az
öreg e m b e r n e k , hogy ne m érez füstsz a g o t . Rájött, hogy
renn elfáv al tüzelne k, amel y nagy mele g e t ad, de nincs
szag a , se m füstje.
Észreve t t e , hogy a hat al m a s árnyé k ok közül kettő
egyált al á n ne m kő. Két szek ér állt ott. Maroknyi emb e r ült
körbe egy fazek a t a tűz halvá n y fényé b e n .
De az öreg e m b e r b e n ne m mar a d t re mé n y, ezért
tová b b m e n t . Már csakn e m túl volt a kőkörön, a mikor
me g s z ólítot t a egy hang: – Hé, te ott! Ki vagy te, és miért
jársz ilyen csönd e s e n az éjszak á b a n ?
– Senki – felelte az öreg e m b e r . – Csak egy öreg koldus,
aki me g y az úton, a míg a végé r e ne m ér.
 – Miért gyalogolsz, ahelye t t hogy lefeküdn él aludni? Ezek
az utak ne m mind biztons á g o s a k éjszak a – felelte a hang.
– Nincs ágya m – felelte az öreg e m b e r . – És ma éjszak a a
világ mind e n kincs é é r t se m kérek vagy kölcsönz ök egye t
se m.
– Van itt egy, ha tetszik. És egy kis vacsor a is aka d, ha
me g o s z t o d velünk. Senkine k se m szab a d éjjel- napp al
vándorolnia. – Jóképű, szakállas férfi lépet t elő a ma g a s ,
szürke kő mellől. Megfogt a az öreg e m b e r könyök é t , és a
tűzhöz vezet t e , miközb e n így szólt: – Ma est e vend é g ü n k
van!
Egy kis moz g á s tá m a d t előttük, de az éjszak a holdt al a n
volt, a tűz pedig mélye n rejtőzöt t egy gödör b e n , így a
koldus ne m látta, mit csináln a k. Kíváncsi a n kérd ez t e : –
Miért rejtitek el a tüze t e k e t ?
Vendé gl á t ój a felsóhajtot t. – Nem mind e n ki kedvel
minke t. Biztons á g o s a b b , ha félrehúz ód u n k. Mellesleg ma
est e kis tüzet raktunk.
– Miért? – firtatt a a koldus. – Olyan sok fa van itt, igazá n
ne m gond tüzelőhöz jutni.
– Korább a n elme n t ü n k gyűjte ni – ma g ya r á z t a a
szakállas. – De tolvajna k neve zt e k, és nyilakkal lőttek ránk.
– Vállat vont. – Annyival tüzelünk, a me n n yi nk van, és a
holna pr a hagyjuk a holna p gondj át. – A fejét csóvált a. – De
túl soka t besz él e k. Megkínálha tl a k egy itallal, apó?
– Igen, ha van egy kis vized.
– Ostob a s á g , bort kapsz.
Sok idő telt el azót a , hogy a koldus bort kóstolt volna,
már a gondola t is elég volt, hogy össz efus s o n a szájá b a n a
nyál. De tudt a , hogy a bor ne m tesz jót az üres gyo mo r n a k
az egé s z napo s gyaloglá s utá n, így azt mond t a : – Igazá n
kedve s vagy, az isten áldjon. De a víz is me g t e s zi.
A mellett e álló férfi elmo s olyo d o t t . – Akkor igyál vizet
vagy bort, kedve d szerint – szólt, és odahoz t á k a koldus n a k
a vizes hor dó t .
Az öreg koldus lehajolt, és merít e t t a vízből. Hűvös volt
és jóízű, de mikor föle mel t e a merítő e d é n yt , akar a tl a n ul is
észre v e t t e , hogy a hordó csakn e m üre s.
Vendé gl á t ój a enn e k ellené r e nóga t t a : – Merjél mé g,
mos d le a port a keze dr ől és arcodr ól. Láto m, hossz ú és
fára szt ó út áll mögöt t e d . – Így az öreg koldus ismé t mer t a
vízből, és miut á n me g m o s t a a kezét és az arc át, sokkal
frisse b b n e k érezt e ma g á t .
Ezutá n vend é gl á t ój a ismé t me gfogt a a könyök é t , és a
tűzhöz veze t t e . – Hogy hívnak, apó?
A koldus ismé t me gl e p ő d ö t t . Sok év óta senki se m
törődöt t vele annyira, hogy me g k é r d e z z e a nevé t. Olyan
rége n törté n t ilyes mi, hogy me g kellett állnia, és
töpr e n g e ni e kellett. – Sceop – mon d t a végül. – Sceopn a k
hívnak, és tége d?
– Az én neve m Terris – mond t a vend é gl á t ój a, miközb e n a
tűz kényel m e s közels é g é b e ültett e az öreg e m b e r t . – Ő
Silla, a feles é g e m , ő Wint, a fiunk. Ők pedig Shari,
Benth u m, Lil, Peter és Fent.
Ekkor Terris bort hozott Sceopn a k. Silla mert neki egy jó
nagy kanál krumplileve s t , adot t mellé egy szelet mel e g
kenye r e t és egy fél nyári tököt, öbléb e n aran ys zín vajjal.
Egysz er ű étel volt, ne m is túl sok, de Sceop sze m é b e n
lako má n a k szá mít ot t . Miközbe n evet t, Wint telet öltött e a
poha r á t borral, rá mo s olygo t t , és nagyp a p á n a k szólított a .
Ez már sok volt az öreg koldus n a k, és halka n sírni
kezd e t t . Talán azért, mert öreg volt, a nap pedig túl
hossz ú. Talán ne m szokott hozzá a kedv e s s é g h e z . Talán a
bor volt az oka. Akárhogy is, a könnye k leper e g t e k az
arc á n, és elvesz t e k sűrű, ősz szakálláb a n .
Terris látta ezt, és gyors a n me gk é r d e z t e : – Apó, vala mi
baj van?
– Bolond öreg e m b e r vagyok – felelte Sceop, sokkal
inkább ma g á n a k , mint a többiekn e k. – Évek óta senki se m
volt ilyen kedv e s hozzá m, és sajnálo m, hogy ne m
hálálha t o m me g.
Terris elmos olyod o t t , és ráte t t e a kezé t az öreg e m b e r
hát ár a . – Tényleg szer e t n é d me g h ál álni?
– Nem teh e t e m . Se m mi m nincs, a mit nekt e k adh a t n é k.
Terris mé g széle s e b b e n mos olygot t . – Sceop, mi az
Ede ma Ruhhoz tartoz un k. Amit a legtöb br e tartunk, abból
mind e n ki n e k van. – Sceop látt a a körülött e ülők arcá n,
hogy várakoz ó a n nézn e k rá. – Mesélhe t s z nekünk
törté n e t e k e t – mond t a Terris.
Mivel ne m tudt a , mi má s t teh e t n e , Sceop me s él ni
kezd e t t . Elme s élt e , hogya n érkez e t t Faerinielbe. Hogya n
me n t egyik tűztől a má sikhoz, könyör ül e t e s s é g e t re mélv e .
Először el- elaka d t a hangj a, a törté n e t me g bic s a klot t, mivel
már hossz ú ideje volt egye d ül, és elszokott a besz é d t ől. De
a hangja ha m a r o s a n erős e b b é vált, a szav ai mer é s z e b b e k
lett ek, és miközb e n a lobogó tűz vissz a t ü kr öz őd ö t t ragyo gó
kék sze m é b e n , a keze együt t tánc olt öreg, kiszikka dt
hangj áv al. Bár az Ede m a Ruh a világ össz e s me s éj é t
ismeri, mé g ők is csodál a t t al hallgat t á k.
Amikor vége t ért a törté n e t , a társ ula t tagja
me gr e z z e n t e k , minth a mély álomb ól ébre d t e k volna. Egy
pillana tig se m mi t ne m csinált a k, csak össz e n é z t e k, majd
Sceopr a pillantot t a k.
Terris tudt a , mire gondoln a k. – Sceop – kérd ez t e
gye n g é d e n –, merr e tartot t ál, amikor ma est e
me g állított al a k?
– Tinu ëbe tartott a m – felelte Sceop, aki né mile g zavar b a
jött, mikor látta, milye n sikert arat ot t a törté n e t e . Az arc a
vörösr e hevült, és bolondn a k érezt e ma g á t .
– Mi Belena y felé me g yü n k – mon d t a Terris. – Nem
akar sz inkább velünk tart a ni?
Sceop arcá n fellángolt a re mé n y, de rögtön ki is hunyt. –
Én csak tehe r lenné k. A koldus n a k is van büszke s é g e .
Terris elnev e t t e ma g á t . – Az Ede m á n a k besz élsz
büszk e s é g r ől? Nem sajnál a t b ól kérünk. Azt szer e t n é n k, ha
a csalá d u n k tagja lennél, és reng e t e g e t me s él n él nekünk
az elköve t k e z ő évekb e n .
A koldus rázt a a fejét. – Az én vére m ne m a tiét ek. Nem
tartozo m a csalá do t ok h o z.
– Ugya n, mit szá mít az? – kérde z t e Terris. – Mi, a Ruh,
ma g u n k hat ár ozz uk me g, hogy ki tagja a csalá d u n k n a k , és
ki ne m. Te hozzá nk tartozol. Nézz körül, me gl á t o d ,
hazud ok- e.
Sceop körülnéz e t t az arcok gyűrűjé n, és látt a, hogy
Terris igaza t mon do t t .
Így az öreg e m b e r mar a d t , és sok éve n át együt t utazt a k,
mielőtt elvált ak útjaik. Sok dolgot látott, és sok tört é n e t e t
me s élt, amel ye k t ől mind e n ki bölcs e b b lett.
Ez a dolog me g t ör t é n t , noha sok- sok éve és me s s z e -
me s s z e . Az Ede ma Ruh szájá ból hallott a m, ezért tudo m,
hogy igaz.
 HARMINCNYOLCADIK FEJEZET

AZ IGAZSÁG MAGVAI

– Ez a vége ? – kérde z t e Simmo n udvaria s szüne t utá n.

Hanya t t feküdt, és a csillagok a t bá mul t a .
– Igen.
– Nem úgy ért vége t, mint várt a m.
– Mire szá mít ot t ál?
– Meg akart a m tudni, ki volt valójáb a n a koldus. Azt
gondolt a m, hogy mihelyt valaki kedv e s hozzá, feltárja
előtt e , hogy ő a Nagy Taborlin. Aztán oda a dj a neki a botját,
egy zsák pénzt és… ne m tudo m. Csinál vala mi varáz sla t ot .
– Azt mondj a: „Ha bajba kerültök, csak koppa n t s a t o k
ezzel a bott al a földre, és mondj á t ok neki: Üsse d, üss e d,
botoc s k á m! A bot pedig me g p ör d ül és me gv é di őket
mind e n tá m a d ó t ól – szólt Wilem, aki ugya n c s a k hanya t t
feküdt a ma g a s fűben. – Nem gondolt a m, hogy tényl e g egy
öreg koldus.
– A me s é k b e n az öreg koldus ok soha s e m öreg koldus ok
– mond t a egy csipet n yit vádló hango n Simmo n. – Mindig
varáz slók, herc e g e k, angyalok vagy ilyes mik.
– A való életb e n az öreg koldus ok csakn e m mindig öreg
koldusok – mut a t t a m rá. – De tudo m, milye n me s é kr e
gondoltok. Azokat má s o k n a k me s éljük, hogy
szórakozt a s s u k őket. Ez má s. Ezt egym á s n a k me s éljük.
– Minek me s él ni egy olyan tört é n e t e t , a mely ne m a
szórakozt a t á s t szolgálja?
– Hogy segíts e n e mlé k e z ni. Hogy tanítso n. –
Bizonyt al a n ul intet t e m . – Minde nfél ér e .
– Példá ul eltúlzott közhelye kr e ? – kérde z t e Simmo n.
– Ezt hogy ért e d? – bossz a n k o d t a m .
– „Fogjuk be a szeké r elé, hadd húzz a ő!” – Undorr al
horka n t o t t . – Megs é r t ő d n é k , ha ne m rólad lenne szó.
– Ha ne m ismer n él e k – válasz olt a m indulat os a n –, én
sértőd n é k me g. Tudod, hogy az aturiak e mb e r e k e t
gyilkoltak, ha azok az orszá g ú t o n élnek? Az egyik
csász á r o t ok kijelent e t t e , hogy a birodalo m ellens é g ei.
 A zömük alig vala miv el állt a koldus ok fölött,
hajlékt al a n o k lett ek a hábor úk és az adók miat t. Sokuka t
erősz a kk al toborozt á k a sere g b e .
Meghúz g ált a m az inge m elejét. – De különös e n az
Ede ma volt becs e s zsák m á n y. Úgy vadá s z t a k ránk, mint a
rókár a . Száz éve n át a Ruh- vadá s z a t volt az aturi kré m
kedve n c időtölté s e .
Mély hallgat á s követk e z e t t . Fájt a torko m, rájött e m,
hogy ordított a m .
– Ezt ne m tudt a m – mond t a halka n Simmo n .
Gondolat b a n fenékb e rúgt a m ma g a m , és felsóh ajt ot t a m .
– Sajnálo m, Simmo n . Ez… ez rége n tört é n t . És ne m a te
hibá d. Régi história.
– Régi kell hogy legye n, ha utalá s van benn e az Amyrra.
– Wilem nyilvánv aló a n té m á t akart változt a t ni. – Mikor is
oszlatt á k fel őket? Háro ms z á z éve?
– A legtöbb közhelyb e n mé gis van igazs á g – mond t a m . –
Egy ma g, a melyből kihajtot t a k.
– Basil Vintas ból való – jegye z t e me g Wil. – És vann a k
fura dolgai. Pennyt dug éjszak á r a a párn áj a alá, me g
ilyes mi.
– Amikor idejött e m az Egyet e mr e , két ade mi zsoldos s al
utazt a m – mond t a Simmo n. – Senkivel ne m álltak szób a,
csakis egym á s s a l . És valóba n folyton fészkelődt e k és
babr ált a k vala mit.
– Bevallom – kezdt e habozv a Wilem –, sok olyan cealdit
ismer e k, akik nagy gondot fordíta n a k rá, hogy a
csizmáj uk a t kibéleljék ezüs t t el.
– Az ersz é n yü k e t – helye s bít e t t Simmo n. – A csiz ma a
lábon van. – Megmoz g a t t a a lábá t, hogy mut a s s a .
– Tudo m, mi az a csiz ma – felelte Wilem morco s a n . –
Jobba n besz él e m ezt a közöns é g e s nyelve t, mint te. Csizma
az, amiről besz él e k. Patu. Az ersz é n ye d b e n azt a pénzt
tartod, amel ye t elkölte s z. A csiz má d szár á b a n azt, amel ye t
félret e s z el.
– Aha – mond t a Simmo n elgond olkodv a . – Érte m.
Gondolo m, félret e s z e d esős napokr a .
– Mit tudsz csinálni a pénz e d d e l, amikor esik? – kérd ez t e
Wilem őszint e érte tle n s é g g e l .
– Több van a me s é b e n , mint gondoln á t ok – szólta m
gyors a n közbe, mielőtt tová b b me h e t t e k volna a dologb a n.
– Ott rejtőzik benn e az igazs á g ma gv a . Ha me gíg é rit e k,
hogy ne m adját ok tová b b, elárulok nekt e k egy titkot.
Érezt e m, ahogy a figyel mü k felé m fordul. – Ha valah a is
elfoga dj á t ok egy utazó társul a t vend é g s z e r e t e t é t , és ők
elsőn e k borral kínálnak, akkor az Ede m a Ruh. A me s é n e k
ez a rész e igaz. – Fele mel t ujjal intet t e m őket. – De ne
foga djá t ok el.
– De hát én szer e t e m a bort – búsult Simmo n.
– Az ne m szá mí t – felelte m. – Ha a vend é gl á t ó borral
kínál, kérjet e k vizet. Verse n g é s is lehe t belőle: a
vend é gl á t ó egyr e nagyvo n al ú b b a n kínálga t , a vend é g
egyr e udvaria s a b b a n utasítja vissz a. Ha így teszt e k, tudni
fogják, hogy az Ede ma bar á tj a vagyt ok, ismerit e k az
udvaria s s á g szab ályait. Aznap est e ne m úgy bánn a k
velet e k, mint egysz e r ű vend é g e k k e l, han e m mint
csalá d t a g o kk al.
Nem szóltunk, ők a hallott a ko n töpre n g t e k, én felnézt e m
a csillagokr a , me gk e r e s t e m az isme r ő s csillagké p e k e t .
Ewan, a vadá s z, az olvaszt ót é g e l y, az örökké fiatal anya , a
lángnyelvű róka, a törött torony…
– Hova me n n él, ha oda me h e t n é l, ahov a akarsz? –
kérd ez t e váratl a n ul Simmo n .
– Át a folyón – felelte m. – Hogy ágyb a kerüljek.
– Nem, ne m – tiltakozot t. – Ha akár hov a me h e t n é l a
világon.
– Válaszo m ugya n a z . Én sok helye n járta m. Mindig is ide
szer e t t e m volna jönni.
– De ne m örökre – szólalt me g Wilem. – Ugye ne m
akar sz mindig itt élni?
– Épp erre gondolt a m – folyta t t a Simmo n. – Mindnyáj a n
ide vágyt u n k. De egyikünk se m szer e t n e örökké itt
mar a d ni.
– Csak Manet – mon dt a Wil.
– Hova me n n él? – ma k a c s k o d o t t Simmo n. – A kaland
kedvé é r t ?
Egy percig töpr e n g t e m . – Azt hisze m, a Tahlenw al db a .
– A tahlok közé? – kérde z t e Wilem. – Primitív nomá d
nép e k, ahog y én hallott a m.
– Gyakorlatila g az Ede ma Ruh is nomá d nép – felelte m
szár a z o n. – Egysz er hallott a m egy me s é t , amel y szerint a
tahi törzsfőnökök ne m nagy harcos ok, han e m éne k e s e k .
Énekeik me g g yó g yítj ák a bet e g s é g e t , és tánc b a viszik a
fákat. – Vállat vont a m. – Oda m e g ye k , me g n é z e m , igaz- e.
 – Én a faen udvar b a me n n é k – mon d t a Wilem.
Simmo n elnev e t t e ma g á t . – Azt ne m választ h a t o d .
– Miért ne? – kérde z t e váratl a n har a g g al Wilem. – Ha
Kvothe egy éne klő fához, én is elme h e t e k Faenb e , és
tánc olh a t ok az Embrul ákk al… a faen nőkkel.
– A Tahi létezik – tiltakozot t Simmo n. – A tünd é r m e s é k
pedig rész e g e k n e k , félesz ű e k n e k és gyer e k e k n e k valók.
– Te hova me n n él? – kérde z t e m Simmo n t ól, hogy ne
piszkálja tová b b Wileme t .
Hosszú szün e t követk e z e t t . – Nem tudo m – mond t a
furcs á n színt ele n, kiüres e d e t t hango n. – Még sehol se m
volta m. Csak azért jötte m az Egyet e m r e , mert miut á n a
bát yái m örökölne k, és a nővér e m me gk a pj a a móringot,
neke m ne m sok mar a d a csalá d nevé n kívül.
– Te ne m akart ál idejönni? – hitetle nk e d t e m .
Simmo n diplo ma tiku s a n vállat vont. Éppe n kérde z ni
akart a m tőle vala mi, de Wilem zajos a n feltáp á s z k o d o t t . –
Most már fölme g yü n k a hídra? – kérde z t e .
A feje m érez h e t ő e n tiszt á b b volt. Némileg tá molyo gv a
fölállta m.
– Felőle m me h e t ü n k.
– Egy pillana t – Simmo n kioldott a a nadr á gj á t , és a fák
közé vonult. Amikor eltűnt, Wilem oda h ajolt hozzá m. – Ne
kérd ez d a csalá djár ól – mond t a halka n. – Nem könnyű erről
besz élni e. Még rossz a b b , a mikor iszik.
– Mi…
Leintet t, rázt a a fejét. – Később.
Simmo n vissza b alla go t t a tisztá sr a . Némá n
vissza m e n t ü n k az útra, onna n a hídra, majd az Egyet e mr e .
 HARMINCKILENCEDIK FEJEZET

ELLENTMONDÁSOK

Másna p késő délelőtt Wil és én az Archívu mb a tartot t u nk,

hogy találkozzunk Simmel, és eldönt sük az esti fogad á s t.
– A gondot az apja jelenti – magya r á z t a Wilem halkan,
miközb e n a szürke épület ek között lépkedt ü n k. – Sim apjáé
az egyik aturi herce gs é g . A földje jó, de…
– Várjál csak! – szakított a m félbe. – A mi kis Simünk apja
egy herce g?
– A kis Sim – felelte szár azon Wilem – háro m évvel időseb b
nálad, és két hüvelykk el mag a s a b b .
– Melyik herc e g s é g ? – kérdezt e m . – És nem is annyiv al
mag a s a b b .
– Dalonir – válaszolt a Wilem. – De tudo d, hogy van ez.
Aturi arisztokr áci a. Nem csoda, hogy nem beszél róla.
– Eredj már! – dorgálta m , és a diákokra mut a t t a m , akik
meg t öltöt t é k körülött ü nk az utcát. – Az Egyet e m e n a
legnyitot t a b b légkör, amióta az egyh áz porig égett e
Calupt e n á t .
– Mint láto m, te sem hirdet e d hango s a n , hogy az Edem a
Ruh tagja vagy.
Felhorg a d t a m . – Arra célzol, hogy restelle m?
– Azt mondo m , hogy nem hirdet e d hango s a n – felelte Wil
nyugo d t a n , sze mr e b b e n é s nélkül. – Simmon sem teszi.
Feltét el ez e m , mindke tt ő t ök n e k megv a n n a k rá az okaitok.
Elnyomt a m ingerülts é g e m e t , és bólintot t a m .
Wilem folytatt a. – Dalonir Észak- Aturná b a n találh ató, így
megl eh e t ő s e n jómódú a k. Viszont háro m bátyja és két nővér e
van. Az első fiú örököl. A második fiúnak az apja vásárolt egy
para ncs n oki rangot a hads er e g b e n . A har m a dik a t papn ak
adta. Simmon… – jelentős é g t elj es e n elhallgat ot t.
– Neheze n tudn á m elképzelni Simet papn ak – ismert e m el.
– Vagy akár katon á n a k.
– Így került Sim az Egyet e m r e – fejezt e be Wilem. – Az
apja abb a n rem é n yk e d e t t , hogy diplom a t a lesz. Sim azonb a n
rájött, hogy érdekli az alkímia me g a költésze t, és belép e t t az
Arkánu m b a . Az apja nem igazán örül enn ek. – Sokat m o n d ó
pillant ás t vetett rám, amiből sejtet t e m , hogy a „rosszallás”
igen enyh e kifejezés.
– De hát arkanist á n a k lenni nagy dolog! – tiltakozt a m. –
Sokkal nagyob b, mint parfü mö s tányér n yaló n a k lenni
vala m elyik udvar b a n.
Wilem vállat vont. – Kifizetik a tandíját. Továbbr a is kapja
a járad ék á t . – Elhallgat ot t, hogy intse n valakinek az udvar
másik oldalán. – De Simmon nem jár haza. Még rövid
látog at á s ok r a sem. Az apja szeret vadászni, verek e d ni, inni
és kurvázni. Gyaníto m, hogy a mi kedves, könyv moly Simünk
nem kapja meg azt a szer et e t e t , amit egy okos fiú
meg ér d e m e l.

Wil és én a szokásos olvasófülkénkb e n találkozt unk

Simm el, és tisztázt uk részeg fogad á s ai nk részlet eit. Aztán
szétvált u nk.
Egy órával később egy nyaláb könyvv el térte m vissza.
Kutat á so m a t jelentős e n megkö n n yít e t t e , hogy azót a, amiót a
Nina meg ér k e z e t t és átadt a tekercs é t, az Amyr vált a
célponto m m á .
Halkan kopogt a t t a m a fülke ajtaján, aztá n be m e n t e m . Wil
és Sim már az aszt aln ál ültek.
– Először én – mond t a Simmo n boldog a n. Végignéz e t t egy
listát, aztá n kihúzot t egy könyv et a halom b ól. –
Százötv e nk e t t e dik oldal. – Odalapozo t t a megf elelő oldalra. –
Aha! „Ezután a lány mind e n r ől beszá m ol t… blablabl a… És
elveze t t e őket a pogá n y dever n yá z á s helyér e.” – Fölnézet t, a
lapra mut a t o t t. – Látod? Itt írja, hogy pogá n y.
Leülte m. – Lássuk a többit.
Sim máso dik könyve nagyj áb ól ugyan e z t mondt a. De a
har m a dik meglep e t é s t tartog a t o t t.
– „A közelb e n található nagysz á m ú jelzőkő azt sug allja,
hogy az elfeled et t régm últ b a n kereske d el mi utak
keresz t e z h e t t é k egym á s t…” – Elhallgat ot t, vállat vont, átadt a
neke m a könyve t. – Úgy tűnik, ez tége d igazol.
Kitört belőle m a nev et é s. – El sem olvast a d őket, mielőtt
idehozt a d?
– Egy óra alatt? – Ő is nevet e t t . – Az nem meg y. Egy
könyvt ár os segítsé g é t vett e m igényb e.
Wilem sötét e n néz ett rá. – Nem ezt tett e d. Megkérd e zt e d
Puppe t e t , nem igaz?
Simmo n ártatla n arcot vágot t, ami az ő ter mé sz e t t ől
ártatla n arcán csak arra szolgált, hogy a mélysé g e s
bűnt ud a t o t jelezze. – Talán beugr o tt a m hozzá – kertelt. – És
talán tört én e t e s e n javasolt pár könyve t, amelyek b e n lesznek
adat ok a szürke kövekről. – Wilem arcát látva fölemelt e a
kezét. – Ne dühöngj! Úgyis visszaf el é sült el!
– Már megint Puppet – morogt a m . – Valaha is
bem u t a tj á t ok neke m? Miért nem akart ok beszélni róla?
Wilem vállat vont. – Megért e d, ha találkozol vele.
Sim háro m csoport b a osztot t a a könyvek e t . Az egyik az ő
igazát tám a s zt o t t a alá, vagyis hogy pog á n y szert ar t á s ok a t
végezt e k a kövekn él, állatáldoz a t t al. A másik arról
elmélked e t t , hogy egy régi civilizáció haszn ált a őket jelkőnek
az utak ment é n, noha néh á n ya t mer e d e k hegyold alo n vagy
folyók fenek é n találtak meg, ahol nem lehet e t t szó útról.
Utolsó könyve más okból volt érdek e s:
– …két egyfor m a kőoszlop, tet ejükön kereszt b e n egy
har m a dikkal – olvast a Simmo n. – A helyb éliek ajtófélfaké n t
emleg e tik. A tavasz- és nyárü n n e p e k e n kidíszítik, és
körültáncolják a követ. A szülők tiltják gyer m e k e ik n ek, hogy
teliholdkor a kövek közeléb e menje n e k. Egy tiszteletr e méltó
és máskülö nb e n józan gondolkodó idős férfi azt állított a… –
Félbesz akíto tt a az olvasá s t. – Mindegy – mondt a undorodv a,
és be akarta csukni a könyve t.
– Mit állított? – kérdez t e Wilem, akiben felébr e d t a
kíváncsisá g.
Simmo n a sze m é t forgatt a, és továb b olvasot t. – Azt
állított a, hogy bizonyos időpon tokb a n az emb er ek
átjuth a t n a k a kőajtón a tünd ék földjére, ahol mag a Felurian
lakozik, hogy szeres s e és elpusztíts a a férfiakat az ölelésév el.
– Érdekes – mor molt a Wilem.
– Dehogy. Gyer m ek e s, babo n á s mend e m o n d a – felelte
zsé mb e s e n Simmo n. – És fikarcnyival sem jutottu nk közelebb
ann ak eldönt é s é h e z, hogy kinek van igaza.
– Hogy véled, Wilem? – kérdezt e m . – Te vagy a párt a tl a n
bíránk.
Odajött az aszt alh oz, és átn ézt e a könyvek e t . Sötét
sze möldök e föl-alá mozgot t, miközb e n gondolkodo t t. – Hét
Simmo n t igazolja. Hat Kvoth ét. Háro m egyiket se.
Átlapozt uk a négy könyve t, am elyek e t én hozta m. Wilem
az egyiket elvet e t t e. A meg m a r a d t a k közül hét Simmo n t
igazolt a, tíz eng e m. – Nem túl meg g yő ző – hüm m ö g ö t t
Wilem.
– Akkor mondjuk ki, hogy dönt e tl e n – javasolt a m
nagylelkű e n.
Simmo n a homlok át ráncolt a. Akármilyen jó ter m é sz e t ű
volt is, gyűlölt fogad á s t elveszíte ni. – Rendb e n van – mond t a.
Wilemh e z fordult a m , és nyom a t é k o s pillant ás t vetett e m
arra a két könyvr e, amelyek még érintetl e n ül hevert ek az
aszt alon. – Úgy láto m, kissé gyorsa n dőlt el a fogad á s, ni a?
Wilem raga d ozó vigyorr al nézett rám. – Nagyon gyors a n. –
Fölem elt egy könyve t. – Itt van egy példá n y a rend el e t b ől,
amellyel feloszlat t ák az Amyrt. – Kinyitott a a megjelölt
oldalon, és olvasni kezdt e. – „Tevéke n ys é g ü kr e a
továb bi ak b a n a birodalo m törvé n yei érvénye s e k . A Rend
tagjai elveszítik a tárgyal ás és az ítélkezés jogát.” –
Önelégült e n nézet t föl. – Látod? Ha megfoszto tt á k őket a
bírói hatalo m t ól, akkor kellett hogy legye n nekik. Tehát
meg áll a lábán az állítás, hogy az aturi bürokr áciá h oz
tartozt ak.
– A helyzet az – mondt a m bocsá n a t k é r ő e n –, hogy az
egyh á z n a k mindig is volt igazsá g sz olg ált a t á si szer ep e
Aturban. – Fölem elt e m két könyv e m egyikét. – Mulatsá g o s,
hogy neked kellett volna hoznod az Alpura Prolycia Amyrt.
Én hozt a m . Magát a rend el et e t is az egyh áz bocsát ot t a ki.
Wilem sötét e n nézet t rám. – Nem így van. Itt Nalto csász ár
hatv a n h a r m a d ik dekrét u m a k é n t van besorolva.
Értetlen ül összev e t e t t ü k a két könyv et, és
meg állapítot t u k, hogy minde n b e n ellent m o n d a n a k
egym á s n a k.
– Nos, azt hisze m, ezek kioltják egym á s t – mondt a Sim. –
Mitek van még?
– Felterni Reistől A történelem fényei – morog t a Wilem. –
Ez döntő jelentős é g ű . Nem hinné m, hogy lehet s é g e s enn él
jobb bizonyít ék.
– Ez egyikőtök e t sem zavarja? – Megkopog t a t t a m a két,
egym á s n a k ellent m o n d ó könyv fedelét. – Ezek egész e n mást
mond a n a k .
– Éppen most olvast u nk húsz könyve t, am elyek mind mást
mond a n a k – mut a t ot t rá Simmon. – Miért lenne gond két
továb bi kötetn él?
– A szürke kövek felállításá n a k oka elmél eti kérd és.
Különböző vélem é n ye k lehets é g e s e k . De az Alpura Prolycia
Amyr egyé rt el m ű rend elk ez é s. Az Aturi Birodalo m
legh a t al m a s a b b emb er eit, több ezer férfit és nőt nyilvánítot t
törvén ye n kívülivé. Ez volt az egyik fő oka a birod alo m
összeo ml á s á n a k . Nincs szüksé g ellent m o n d á s o s
inform ációkr a.
– A rend e t több mint háro m sz á z éve oszlatt ák föl – mondt a
Simmo n. – Éppen elég idő, hogy ellent m o n d á s o k
keletkezz e n e k.
A fejeme t rázta m, és végigla pozt a m a két könyve t. – Az
ellent m o n d ó véle m é n ye k, az egy dolog. Az ellent mo n d ó
tények pedig egy másik. – Fölem elt e m a könyv e m e t . – Ez A
birodalom bukása, a Kis Gregg or tól, aki bigott fecseg ő, de
korán ak legjobb törté n é s z e volt. – Fölem elt e m Wilem
könyvé t. – Felterni Reis fele olyan törté n é sz, viszont kétsz er
olyan tudós, mint Greggor, és a tények e t aggályos a n
tisztel et b e n tartott a. – A szem öl dökö m e t ráncolva nézte m a
két könyvet. – Ennek sem mi ért elm e.
– Most akkor mi van? – kérdezt e Sim. – Megint dönt e tl e n?
Ez kétsé g b e ej t ő.
– Szüksé g ü n k van valakire, aki ítélkezh e t – mond t a Wilem.
– Egy nagyob b tekintélyr e.
– Felterni Reisnél nagyob br a ? – kérdezt e m . – Kétlem, hogy
Lorren méltózt a t n a eldönt e ni a fogad á s u nk a t .
Wil megr áz t a a fejét, fölállt, és elsimítot t a a ráncok at az
inge elején. – Ezt azt jelenti, hogy végre találkozol Puppe t t el.
 NEGYVENEDIK FEJEZET

PUPPET

– A legfont os a b b , hogy légy vele udvaria s – mond t a

Simmo n halka n, miközb e n végig m e n t ü n k a könyve kk el
szeg él ye z e t t , keske n y folyosón. Lámp áink fénye átvilágított
a polcok között, az árnyé kok idege s e n táncolt a k. – De ne
légy leer e s z k e d ő. Ő egy kicsit… különös, de ne m idióta.
Csak kezeld úgy, mint bárki má s t .
– Kivéve az udvaria s s á g o t – mon dt a m gunyor o s a n , mer t
unt a m a litániáját.
– Pontos a n – felelte komolya n .
– Egyált al á n hova me g yü n k? – kérde z t e m leginká b b
azért, hogy belefojts a m Simmo n b a a kárál á s t.
– A föld alatti har m a dik szintr e – felelte Wilem, és
befordult egy hossz ú kőlépc s őr e . Az évsz áz a d o s haszn ál a t
úgy elnyűt t e a követ, hogy a fokok olyanok lett ek, mint a
nagy súly alatt me g h aj olt könyve s p olcok. Ahogy
elindultunk lefelé, a söté t árnyé k felpuhított a a grádics ok
élét. Mintha egy kiszár a d t , sziklás folyó me d e r b e n
hala dt u n k volna.
– Biztos, hogy ott lesz?
Wil bólintot t. – Nem hinné m, hogy gyakr a n hagyja el a
szob áit.
– Szobáit? – kérd ez t e m . – Odalent lakik?
Egyikük se m szólt. Wilem levez e t e t t minke t egy má sik
lépcs őn, majd végig m e n t egy alacso n y, hossz ú és széle s
folyosón. Végül me g é r k e z t ü n k az egyik sarokb a n egy
jellegt el e n ajtóhoz. Ha ne m tudt a m volna az ellenk ez őj é t,
azt hitte m volna, ez is a Gyűjte m é n y szá mt al a n
olvas ófülkéin e k egyike.
– Ne csinálj se m mi t , ami felizgatj a! – mon dt a ideg e s e n
Simmo n.
A legudv a ri a s a b b arckifejez é s e m e t öltött e m ma g a m r a ,
miközb e n Wilem kopogt a t o t t . A kilincs csakn e m azonn al
elfordult. Az ajtó résnyir e, aztá n széle sr e nyílt. Az ajtób a n
álló Puppe t mindnyáj u nk n á l ma g a s a b b volt. Feket e
köpe n yé n e k ujjai látvá n yo s a n lobogt a k az ajtónyit á s
keltet t e huza t b a n .
Egy pillana tig gőgös e n néz e t t ránk, aztá n mint h a
me gl e p ő d ö t t volna, és a halá nt é k á h o z emelt e a kezét. –
Várjatok, elfelejte t t e m a csuklyá m a t – mond t a , és berúgt a
az ajtót.
Akár milye n fura volt rövid me gj el e n é s e , eng e m sokkal
jobba n me gz a v a r t egy má sik tény. – Isten me g p e r z s el t
test é r e ! – suttogt a m . – Gyert yá k égn e k oda b e n t ! Lorren
tudja ezt?
Simmo n már nyitott a a száját, hogy válaszoljon, amikor
az ajtó ismé t kitárult. Puppe t betöltöt t e az ajtónyílás t, söté t
köpe n ye látvá n yo s volt a mögöt t e izzó mele g
gyert yaf é n yb e n . Most már csuklyá t is viselt, és a karjait
föle melt e . Köpenyé n e k ujjai mut a t ó s a n dag a d oz t a k a
huzat b a n . Ugya n e z a huzat belek a p o t t a csuklyájá b a , és
félig lefújta a fejéről.
– A fené b e ! – mon d t a feldúlta n. A csuklya részb e n a
fején volt, részb e n ne m, és részb e n az egyik sze m é r e
csúszot t . Ismé t berúgt a az ajtót.
Simmo n n a k és Wilemn e k a sze m e se rebb e n t . Én
tartózkod t a m mind e nf él e me gj e g yz é s t ől.
Percnyi csen d követk e z e t t . Végül fojtott hang hallatsz ot t
az ajtó má sik oldaláról. – Lenné t e k szíves e k ismé t
kopogt a t ni? Máskülönb e n ne m helye s .
Wilem eng e d el m e s e n vissz alé p e t t az ajtóhoz, és
kopogt a t o t t . Egysz er, kétsz e r. Az ajtó kivágód ot t , és egy
söté t köpe n ye s , baljós alakkal találtuk sze mb e ma g u n k a t .
Csuklyáj a árnyé ko t borított az arc ár a , köpe n yé n e k hossz ú
ujjai lebe gt e k a huza t b a n .
– Ki zaklatja a Nagy Taborlint? – kánt ált a zengő hango n
Puppe t , bár a csuklya kissé mér s é k el t e a hat á s t .
Színpa di a s a n előre sz ö g e z t e az ujját.
– Te! Simmo n! – Szüne t követk e z e t t . Hangja elvesz t e t t e
drá m ai zeng é s é t . – Ma már találkozt un k, ne m?
Simmo n bólintot t. Érezt e m, hogy a neve t é s botork ál
benn e , és kiuta t kere s.
– Milyen rége n?
– Úgy egy órája.
– Hm. – A csuklya bólintot t. – Ez alkalo m m a l jobb
volta m? – Felnyúlt, hogy hátr a t olja a csuklyá t , én pedig
észre v e t t e m , hogy a köpe n y túl nagy rá, az ujjak a kör me
hegyéi g érne k. Amikor az arca előbukk a n t a csuklyá b ól,
úgy vigyorgot t, mint egy gyer e k, aki fölvett e a szülei
ruháit.
– Korább a n ne m voltál Taborlin – mon dt a Simmo n.
– Ó! – Puppe t minth a egy kicsit zavar b a jött volna. –
Most milye n volta m? Mármint utoljár a. Jó Taborlin volta m?
– Nagyon – felelte Simmo n .
Pupp e t ráné z e t t Wilemr e .
– Tetszik a köpe n y – mond t a Wil. – De én mindig úgy
képz elt e m, hogy Taborlinna k szelíd hangj a volt.
– Ó! – Pupp e t végr e rá m néz e t t . – Szervusz.
– Szervusz – válaszolt a m a lehet ő legudv a ri a s a b b a n .
– Nem isme rle k. – Szüne t. – Ki vagy?
– Kvothe vagyok.
– Milyen biztos vagy benn e – mond t a , és mer őn néz e t t
rá m. Újabb szün e t . – Ezek Puppe t n e k hívnak eng e m .
– Ki az az ezek?
– Kik ezek az ezek? – helye s bít e t t az ujját föle melv e .
Elmos olyod t a m . – Akkor hát kik ezek az ezek?
– Kik voltak ezek az ezek?
– Most kik ezek? – ponto sítot t a m széle s e b b e n
mos olyogv a .
Pupp e t szórakoz ot t a n viszonoz t a a mos olyo m a t , és
bizonyt al a n mozd ul a t o t tett. – Tudod, ők. Az emb e r e k . –
Továbbr a is eng e m néze t t úgy, ahogy egy érdek e s követ
vagy egy mé g sos e látott levelet bá mul u nk.
– És te hogy hívod ma g a d ? – kérde z t e m .
Kissé me gl e p ő d ö t t , és nor mális a b b a n néz e t t rá m. –
Gyaníto m, az sokat eláruln a – mon dt a egy csipet n yi
rossz allás s al. A né m a Wilemr e és Simmo n r a pillantot t . –
Most már be kéne jönnötök. – Megfordult és be me n t .
A szoba ne m volt különös e b b e n nagy. De bizarr módo n
ne m illett az Archívu mb a . Volt benn e egy öblös, kárpitozot t
szék, egy nagy faaszt al és két ajtó, amel ye k má s szobá k b a
veze t t e k.
Minde nü t t könyv e k voltak, lefolyta k a polcokról és a
könyvállvá n yo kr ól. Tornyokb a n álltak a padlón és a
széke k e n , bet e rít e t t é k az aszt alok a t . Meglepő módo n, az
egyik falon volt két össz e h ú z o t t függönys z á r n y. Agya m
mind e n k é p p e n ablakot akart képz elni mög éjük, pedig
mélye n a föld alatt voltunk.
A szobá t lámp á k és gyert yá k – hossz ú vékonya k,
csöpögő, vaskos viaszpillére k – világított á k me g.
Nyoma s z t ó tuda t volt, hogy nyílt lángok égn e k egy olyan
épüle t b e n , amel yb e n sok száz e z e r ért ék e s könyv van.
És voltak mé g bábuk. A polcokról és a falba vert
szög e kr ől lógtak, görnye d t e n gubb a s z t o t t a k a sarkokb a n és
a széke k alatt. Volt, amit mos t készíte t t e k vagy javított a k:
rész eik az aszt alon hever t e k a szersz á m o k között. Polcoka t
zsúfoltak tele az ügye s e n fara got t- fest e t t , e mb e rfor m a
apró alakokkal.
Útban az aszt alhoz Pupp e t hanya g ul a padlór a dobt a a
köpe n yt . Alatta egysz e r ű ruhá t viselt, gyűrött fehér inget,
gyűrött söté t nadr á g o t , stoppolt sarkú, fele má s zoknit.
Örege b b volt, mint gondolt a m. Az arca sima , ránct al a n
volt, de a haja gala mb ő s z , és a feje búbjá n ritkult.
Letaka rítot t neke m egy széke t, vigyázv a elvett róla egy
kicsi marion e t tfigur á t , a melyn e k egy közeli polcon talált
helye t. Aztán leült az aszt alhoz, Wileme t és Simmo n t állva
hagyt a . Meg kell hagyni, ne m zavar t a őket túlzott a n .
Pupp e t kicsit turkált aszt al á n a k hordal ék á b a n , előve t t
egy szab ál yt al a n alakú fát és egy apró kést. Újabb hossz ú,
fürké sző pillant á s t vet e t t rá m, majd mód s z e r e s e n
farigcs álni kezd e t t . Göndör forgác s ok hullott a k az aszt alr a.
Különös módo n senkitől se m akart a m me gk é r d e z ni, mi
folyik itt. Ha az e mb e r olyan sok kérd é s t tesz föl, mint én,
me g t a n ulja, melye k a me gf el elők.
Mellesle g tudt a m, mi lehe t a válasz. Puppe t egyike
azokn a k a teh e t s é g e s , de ne m teljes e n nor m ális
e mb e r e k n e k , akik találta k ma g uk n a k egy rést az
Egyet e m e n .
Az arká n u mi képz é s rend elle n e s dolgoka t műv el a
diákok elméj é v el. Köztük az a készs é g a legis m e r t e b b , amit
az emb e r e k többs é g e varáz sl á s n a k nevez, mi pedig
szimp a t e tik á n a k , sygaldr yn a k , alkímiá n a k,
név m e s t e r s é g n e k , mikor mine k.
Van elme , amel yik simá n beve s zi, má s o k n a k neh é z s é g e t
okoz. A legsúlyos a b b es e t e k me g őr ül n e k, és a Mened é k b e n
kötne k ki. De a legtöbb elme ne m törik össz e az Arkánu m
feszülts é g é t ől, csak me gr e p e d kissé. Olykor ezek a
repe d é s e k aprós á g o k b a n nyilvánuln a k me g: tikkelé s b e n ,
dado g á s b a n . Mások hangok a t hallan a k, feled é k e n n yé
leszn e k, me g v a k ul n a k, me g n é m u l n a k… Néha csak egy
órár a vagy egy napr a. Olykor örökre.
 Úgy sejte t t e m , Pupp e t olyan diák, aki évekk el ezelőtt
repe d t me g. Aurihoz has onló a n ő is me g t al ált a a ma g a
rés é t, hab á r elké p e s z t ő, hogy Lorren eng e di idelent lakni.
– Mindig így néz ki? – kérd ez t e Pupp e t Wileme t és
Simmo n t . Világos faforgá c s o k apró torlasz a épült a keze
alatt.
– Jobbár a – felelte Wilem.
– Hogy? – kérd ez t e Simmo n .
– Mint aki mos t gondolt a végig a követk e z ő háro m lépé s t
a tiraniba n, és kitalált a, hogya n verjen me g. – Pupp e t újabb
pillant á s t vete t t az arco mr a , és lefara go t t egy újabb
vékony forgác s o t . – Elég idege sítő.
Wilem felvakka n t o t t . – Ez a gondolkodó arc a, Puppe t .
Sokat viseli, de ne m mindig.
– Mi az a tirani? – kérd ez t e Simmo n.
– Gondolkodó – mon dt a mél á n Pupp e t . – Most mire
gondolsz?
– Arra gondolok, Puppe t , hogy bizonyá r a nagyo n
alapo s a n me gfigyel e d az e mb e r e k e t – válaszolt a m
udvaria s a n .
Pupp e t felhorka n t , de rá m se néz e t t . – Mi hasz n a az
alaposságnak? Mire jó figyelni? Az emb e r e k örökké figyelik
a dolgoka t. Látniuk kellen e. Én láto m a dolgoka t , amikor
rájuk néze k. Én látó vagyok.
Ránéz e t t a kezé b e n tartot t fadar a br a , azt á n az arco mr a .
Elége d e t t e n össz ek ulc s olt a ujjait a fara gv á n ya fölött, de
már me gl á t t a m a fába faragot t profiloma t . – Tudod, hogy
mi voltál, mi ne m vagy és mi leszel? – kérde z t e .
Ez úgy hangz ot t , mint egy találós kérdé s . – Nem.
– Egy lá- tó – felelte feltétle n bizonyos s á g g a l. – Mert az
E'lir ezt jelenti.
– Kvothe igazá ból Re'lar – mond t a Simmo n tiszt ele t t el.
Pupp e t me gv e t ő e n fújt. – Aligha – mond t a , és kuta t ó n
néz e t t rá m.
– Végül lehe t belőled lá- tó, de mé g ne m vagy az. Most
csak né- ző vagy. Igaz leszel. Vala mikor valódi E'lir lesz
belőled. Ha me g t a n ul sz lazítani.
– Föle melt e a fából faragot t arcot. – Mit látsz itt?
Az már ne m volt szab ályt al a n fadar a b . Az erez e t b ől
feszült komolys á g g a l tekint e t t ki az arco m. Előreh ajolt a m,
hogy jobba n láss a m.
Pupp e t fölneve t e t t , és a levegőb e lökte a kezé t. – Késő! –
kiáltott a egy pillana t r a gyer m e k k é változva. – Túl erős e n
néz el, ezért ne m látsz eleg e t . A túl sok néz é s aka d ályozz a
a látás t , tudod?
Letet t e az aszt al lapjár a a faragot t arcot, a mely mos t
minth a a többi hever ő bábut nézt e volna. – Látod a kis fa-
Kvothé t ? Látod, hogy figyel? Olyan erős e n . Görcsös e n . Száz
évig fog nézni, de vajon látja is, a mi előtt e van? – Hátr a d őlt
a szék é b e n , a sze m e elég e d e t t e n vándor olt körbe a
szob á b a n .
– E'lir azt jelenti, hogy látó? – kérd ez t e Simmo n . – A
többi rangn a k is van jelent é s e ?
– Mivel korlátla n hozzáf ér é s e d van az Archívu mh o z ,
gondolo m, ezt a kérd é s t ma g a d is me g oldh a t o d – mond t a
Puppe t , aki az előtt e lévő egyik bábu n a k szent elt e a
figyel mé t . Leeng e d t e a földre, óvatos a n , neho g y a zsinórok
össz e g a b a l yo dj a n a k. Tökélet e s miniat úr áj a volt egy szürke
csuh á s Tehlin papn a k.
– Tudnál taná c s o t adni, hogy hol kezdje a kere s é s t ? –
kérd ez t e m vakt á b a n .
– Renfalqu e Dictumával. – Pupp e t irányít á s á v a l a Tehlin
bab a fölkelt a padlóról, és kinyújtózt a t t a a végt a gj ait,
minth a hossz ú alvá s utá n ébre d n e .
– Azt ne m isme r e m .
– Az első e mel e t e n van, az ész akk el e ti sarokb a n – felelte
szórakozot t a n Pupp e t . – Második sor, má s o dik állvány,
jobbr a a har m a dik polcon, vörös bőrköt é s b e n . – Az apró
Tehlin pap lass a n me gk e r ült e Pupp e t lábát. Egyik kezé b e n
az Út Könyvé n e k pará n yi, tökéle t e s má s ol a t á t fogta,
a melyn e k a borítójár a mé g a pici, küllős kerek e t is
ráfes t e t t é k .
Figyeltük, ahogy Puppe t ráng a t t a a pöttö m pap
zsinórjait, ide- oda sét ált a t t a , végül leülte tt e egyik zoknis
lábár a .
Wilem tisztel e t t elje s e n köhéc s elt. – Pupp e t !
– Igen? – Föl se m néz e t t a lábáról. – Van egy kérdé s e d .
Vagy inkább Kvothé n a k van egy kérd é s e , és úgy gondolod,
hogy te me gk é r d e z e d helye t t e . Kicsit előrec s ú s z o t t a
széké b e n . Redő van a sze möl dök e között, és csücs örít, a mi
elárulja. Hadd kérd ezz e me g ő. Lehet, hogy jót tesz neki.
Sóbálvá n n yá lette m. Mindazt me g c si n ált a m , a mit Pupp e t
mond o t t . Tovább húzog a t t a a kis Tehlin zsinórjait. A
bábfigur a óvatos a n , gya n a k o d v a átkut a t t a a ter e t Pupp e t
lába körül, rázt a ma g a előtt a könyv e t , mielőtt me gk e r ült e
az aszt allá b a t , és belen é z e t t Puppe t otth a g yo t t cipőjéb e .
Kísérte ti e s volt a moz g á s a , annyir a elvont a a figyel me m ,
hogy me gf el e d k e z t e m róla, milye n kínos a n érze m ma g a m ,
és ellazult a m.
– Igazá ból az Amyrról szer e t n él e k kérd ez ni. – A sze m e m
a Puppe t lába körül kibont a koz ó jelene tr e tap a d t . Egy
má sik bábu csatlakozot t a mut a t v á n yh o z , egy fiatal lány,
népvis el e t b e n . Oda m e n t a Tehlin paph oz, és a kezé t
nyújtott a , mint h a adni akar n a vala mit. Nem, inkább föltett
egy kérdé s t . A Tehlin pap hát a t fordított neki. A lány
félénk e n rát e t t e a kezé t a karjár a. A pap gőgös e n arré b b
lépe t t. – Azt szer e t n é m tudni, ki oszlatt a föl a rend e t : Nalto
csász á r, vagy az egyh á z .
– Még mindig néz el – figyel me z t e t e t t a korá bbin ál
szelíde b b hango n. Egy dar a big kerge t n e d kell a szelet,
mert túl komoly vagy. Ez bajba kever. – A Tehlin vára tla n ul
a lányhoz fordult. Hara gt ól reszke t v e fenye g e t t e me g a
könyvv el. A lány riadt a n hátr ált, és térdr e rogyot t. –
Termé s z e t e s e n az egyh á z oszlatt a föl a Rend e t . Csak a
pontifex ediktu m a par a n c s olh a t o t t nekik. – A Tehlin
me g ü t ö t t e a lányt a könyvv el. Megütöt t e egysz e r, kétsz e r,
a lány a földre hanya tlot t, és ijesztő mozd ul a tl a n s á g b a n
elfeküdt . – Nalto mé g annyit se mond h a t o t t volna nekik,
hogy me nj e n e k át az utc a má sik oldalár a .
Apró mozd ul a t keltet t e föl a figyel mé t . – A mind e nit –
mond t a , és Wilem felé fordított a a fejét. – Látom, amit
látok. A fej kissé lehajlik. Az állkapoc s me g m e r e v e di k, de a
sze m ne m néz se m mi t , befelé irányítja a bossz ú s á g o t . Ha
olyan e mb e r lenné k, aki a külsőből ítél, gya nít a n á m , hogy
Wilem épp mos t veszíte t t el egy fogad á s t . Nem tudod,
hogy az egyh á z ne m szer e ti a haza r díroz á s t ? – Puppe t
lábá n ál a pap fölfelé, Wilemr e célozva rázt a a könyve t .
A Tehlin össz e t e t t e a kezét, és elfordult a heve rő nőtől.
Ünne p élye s e n lépe t t egye t- kettőt, aztá n lehajtot t a a fejét,
minth a imá dkoz n a .
Sikerült elszakít a n o m a figyel me m a jelene t t ől, és
vend é gl á t ó mr a nézt e m. – Puppe t! – szólított a m me g. –
Olvast a d A történelem fényei t Felterni Reistől?
Látta m, hogy Simmo n aggod al m a s össz e n é z Wilem m e l ,
de úgy tűnt, Puppe t se m mi kivetnivalót ne m talál a
kérd é s b e n . A Tehlin tánc olni és ugrá n d o z ni kezde t t a
lábá n ál. – Igen.
– Miért mondj a Reis, hogy az Apura Prolycia Amyr volt
Nalto csász á r hatva n h a r m a d i k rend el e t e ?
– Reis ne m mond o t t volna ilyet – felelte Pupp e t ,
tová b br a is a lábá n ál táncoló bábut nézve .
– De találtunk egy Fényt, a mely pontos a n ezt állítja –
vitatkoz t a m.
Pupp e t vállat vont, és a pap tánc á t figyelte a lába
mellett.
– Bizonyár a a má s oló írta el – töpre n g e t t Wilem. – A
kiadá s t ól függ. Az egyh á z me gv ált oz t a t h a t t a ezt az ada t ot .
Nalto csá sz á r a törté n el e m kedve n c Prügelkn a b éj a . Az
egyh á z talán igyeke z e t t távol tart a ni ma g á t az Amyrtól. A
vége felé borzal ma s dolgoka t műv elt e k.
– Okos, okos – bólintot t Pupp e t . Lábá n ál a Tehlin mélye n
me g h aj olt Wilem felé.
Hirtelen esz e m b e jutott vala mi. – Puppe t! Nem tudod, mi
van fölött e d egy szintt el a zárt ajtó mögöt t ? A nagy kőajtó
mögöt t ?
A Tehlin abb a h a g yt a a táncot. Puppe t felnéz e t t .
Hossz a s a n , szigorú a n mér e g e t e t t . A sze m e komoly és
tiszta volt. – Nem gondolo m, hogy egy diákna k foglalkoznia
kellene a négys z e r e s rézle m e z z el borított ajtóval. Te igen?
Érezt e m, hogy elvörösö d ök. – Nem, ura m. – Nem nézt e m
a sze m é b e .
A pillana t n yi feszülts é g e t me g t ör t e a hara n g t o r o n y távoli
kongá s a . Simmo n halka n káro mk o d o t t . – Elkés e k – mon d t a .
– Sajnálo m, Pupp e t , me n n e m kell.
Pupp e t fölállt, és a falra aka sz t ot t a a Tehlint. – Amúgy is
ideje, hogy folyta s s a m az olvas á s t – mond t a . Oda m e n t a
párn á z ot t székh e z , leült, és kinyitott egy könyve t . –
Hozzátok ezt vissza vala mikor – intett felé m anélkül, hogy
felpillantot t volna a könyvből. – Még lesz munk á m vele.
 NEGYVENEGYEDIK FEJEZET

A NAGYOBB JÓ

Simmo n r a nézt e m, és azt súgt a m neki: – Ivare enim

euge.
Csügg e d t e n felsóhajtot t. – Állítólag fiziognó mi á t kellen e
tanulno d.
Egy teljes deká d telt el azót a , hogy tűzbe borított uk
Ambros e lakoszt ályá t . A tél végr e kimut a t t a a foga fehér é t ,
az Egyet e m tele volt térdig érő, szélfútt a hótorla s z okk al. Az
Archívu m pukka d á si g me g t el t szorgal m a s diákokk al, mint
mindig, ha kelle me tl e nr e fordult az időjár á s .
Mivel az össz e s olvasófülke foglalt volt, Simmo n és én
kényt el e n e k voltunk az olvas ót e r e m b e vonulni a
könyveinkk el. Ma több mint félig me g t el t a ma g a s
me n n ye z e t ű , ablakt al a n tere m, mé gis síri cse nd honolt
benn e . A söt é t kő és a halk suttog á s kissé kísért e ti e s
hang ul a t o t kölcsönzöt t a helyn e k. Érthe t ő, hogy Sírnak
nevezik a diákok.
– Épp a fiziognó mi á t tanulo m – tiltakozt a m halka n. –
Gibe a rajzait tanul m á n yo z t a m . Nézd csak, mit találta m! –
Elé tartot t a m a könyve t , hogy láss a.
– Gibe a? – súgt a elborz a dv a Simmo n. – Esküszö m, csak
azért tanulsz vele m, hogy zavar h a s s ! – Elhúzódot t a
könyvtől, a melye t elé tolta m.
– Se m mi grot e s z k – tiltakozt a m . – Csak… nézd. Nézd
már me g, mit mon d itt! – Simmo n ellökte a könyv e t , én
pedig me g m é r g e d t e m . – Óvatos a n ! – szisze g t e m . – Ez
ere d e ti. Más könyve k mögöt t lelte m, elrejtve a Halott
Katalógu s o k b a n . Lorren levá gj a a hüvelykujjai ma t , ha baja
esik!
Sim vissza hők ölt, mint h a a köte t vörös e n izzana . –
Erede ti? Kegyel me s Tehlu, akkor valószínűle g e mb e ri bőrre
írták. Vidd előle m!
Már- már tréfálkozni kezdt e m volna, hogy az emb e ri bőr
ne m szívná be a tintát, de mikor me gl á t t a m az arcá t,
inkább ne m tett e m . Az arco m viszont elárulha t o t t .
 – Te bet e g vagy! – Csakn e m a tiltott szintig föle melt e a
hangj á t. – Isten anyjár a , ne m tudod, hogy élő emb e r e k e t
dar a b olt szét, mer t látni akart a , hogya n műkö d n e k a
szerv eik? Nem vagyok hajlandó se m mi t me g n é z ni, a mih e z
enn e k a szörnye t e g n e k köze van!
Letet t e m a könyv e t . – Akkor akár abb a h a g yh a t o d a
me dicina tanul á s á t – mond t a m a lehet ő legnyáj a s a b b a n . –
Gibe a végez t e a valah a volt legala po s a b b kuta t á s o k a t az
e mb e ri testr ől. Naplói alkotják a mod e r n orvost u d o m á n y
gerinc é t.
Simmo n ugya n ol ya n kőke m é n y arcc al előre h ajolt. Így
halka n besz élh e t e t t , mé gis hallha t t a m . – Amikor az Amyr
lecsa p o t t a herc e gr e , húsz ez e r csontv á z a t találta k. Nagy
gödröke t , tele csontt al és ha mu v a l. Asszonyok a t és
gyer e k e k e t . Húszezr e t ! – Hebe g e t t egy kicsit, mielőtt
folyta t ni tudt a . – És ez csak azokn a k a szá m a , akiket
me g t al ált a k!
Várta m, hogy egy kicsit lecsillapodjon, aztá n
me g s z ól alt a m, olyan szelíde n, ahog y csak tudt a m: – Gibe a
huszon h á r o m köte t e t írt a test gép e z e t é r ől. Amikor az
Amyr lecs a p o t t rá, a kast élya egy rész e leége t t . Odalet t
négy kötet és az össz e s jegyz e t e . Kérdezd me g Arwyl
me s t e r t , mit adn a ezeké r t a kötet e k é r t!
Simmo n olyan ke mé n ye n rács a p o t t az aszt alr a , hogy
több diák felénk fordult. – A roha d t élet b e ! – szisze gt e . –
Gibe á t ól har mi nc m é rf öldnyir e nőtt e m föl! Az apá m
dombj airól derült napoko n látni lehe t a romok a t!
Elhallgat t a m . Ha Sim csalá djá n a k birtoka ennyir e közel
van, akkor az ősei Gibe a hűb ér e s e i voltak. Vagyis talán
segít e ni kénysz e r ült e k, a mikor a herc e g a kísérlet ei h e z
gyűjtött alanyok a t . Sim néh á n y rokona is vége z h e t t e
azokb a n a csontt al és ha mu v a l teli gödrökb e n .
Sokáig hallga t t a m , mielőtt odas ú g t a m : – Ezt ne m
tudt a m .
Nagyjá ból lecsillapodo t t . – Ne besz éljünk róla – mond t a
mer e v e n , és félresö pör t e a haját a sze m é b ől.
Ismé t a könyv eink fölé hajoltunk, és Simmo n csak egy
óra múlva szólalt me g ismé t . – Mit talált ál? – kérd ez t e
túlzott közönn yel, mint h a ne m szer e t n é elárulni
kívánc sis á g á t .
– Itt, a belső lapon – suttogt a m izgatot t a n . Kihajtott a m a
borítót. Sim öntud a tl a n ul elfintorodot t, ahog y lenéz e t t a
lapra, minth a halálsz a g o t érezn e .
– …szétloc s olt a! – Két időse b b diák rontot t be a
csarnokb a . Díszes ruhájukról lerítt, hogy ne m e s e k , és noha
ne m kiabált a k, ne m is igyek ez t e k cse nd b e n lenni. – Anisat
eltak a rítt a t t a vele a rend e tl e n s é g e t , mielőtt hagyt a volna,
hogy lemos a k o djo n. Egy deká dig pisisza g a lesz!
– Mit kell itt látni? – kérde z t e Simmo n a lapot nézve. –
Csak a neve és a dátu m o k vann a k rajta.
– Ne a köze p é t nézd, han e m a lap tet ej é t, a kere t e t –
mut a t t a m a cikornyá s indáka t . – Itt.
– Lefoga do m, hogy a kis hülye me g m é r g e zi ma g á t ,
mielőtt vége lenne a sze m e s z t e r n e k – mon dt a a má sik. – Mi
is ilyen ostob á k voltunk?
– Még mindig ne m látok se m mi t – mon dt a Simmo n
halka n. – Nagyon mut a t ó s ann a k, aki ezt szer e ti, de én
sos e rajongt a m az illusztr ált szöve g e k é r t .
– Elme h e t ü n k a Kétpe n n ys b e – folyta t ód o t t néh á n y
aszt alnyir a a társ alg á s . A közelbe n bossz ú s a n nézt e k fel a
diákok. – Van ott egy lány, aki dudá n játszik. Esküszö m,
olyat mé g ne m láttál. És Linten azt mon dj a , hogy ha van
egy ezüs t ö d, akkor… – Lehalkított a a hangjá t , mint egy
össz e e s k ü v ő.
– Akkor mi van? – kérde z t e m , a lehet ő leggoro m b á b b a n
be av a t k oz v a a besz élg e t é s ü k b e . Nem kellett kiabálno m. Az
Olvasót e r m e t a besz é d h a n g is betöltöt t e . – Fájdalo m, a
végé t ne m érte t t e m .
Sértődöt t e n nézt e k rá m, de ne m válaszolt a k.
– Mit csinálsz? – szisze g t e zavar t a n Sim.
– Igyeksz e m befogni a pofájuka t – felelte m.
– Ne törődj velük – mon dt a . – Tess é k, néz e m az átkozot t
könyve d e t . Mutas d me g, mit kell nézn e m .
– Gibe a ma g a készíte t t e a naplóiba a vázlat ok a t –
mond t a m . – Ez az ere d e ti műv e , így logikus, hogy a
díszíté s e k e t is ő rajzolta, ne m? – Bólintott, félresö pör t e a
haját az arc á b ól. – Mit látsz itt? – Lassa n mut og a t t a m a
díszíté s ele me i t, egyike t a má sik után. – Látod?
A fejét rázt a.
Ismé t me g m u t a t t a m , ezútt al ponto s a b b a n . – Itt –
mond t a m – és itt, a sarokb a n .
A sze m e kitágult. – Betűk! I… v… – Elhallgat ot t, tová b b
olvas t a . – Ivare enim euge . Erről szónokolt ál. – Félrelökt e a
könyve t . – Na és mér t érde k e s ez azon a ténye n felül, hogy
csakn e m analfab é t a volt a te mai nyelvbe n?
– Ez ne m te m ai – mon d t a m . – Ez te mi. Régies forma .
– Na, és mit akar mond a ni? – néz e t t föl a sze möl dök é t
ráncolva a könyvből. – A nagy jó felé?
Rázta m a feje m. – A nagyo b b jóért – helye s bít e t t e m . –
Nem hangzik isme r ő s e n ?
– Nem tudo m, me d dig lesz ott – folyta t t a a két
hango s k o d ó egyike. – De ha kihagyo d, bánni fogod.
– Mondt a m neke d, ma ne m lehe t. Talán fellingkor. Akkor
szab a d leszek.
– Korább a n kéne me n n e d – szólalt a m me g. – A
Kétpe n n ys b e n telt ház van felling éjszak áj á n.
Ingerült e n pillantot t a k rá m. – Maga d dolgáv al törődj, te
pöcs! – mond t a a ma g a s a b b .
Ettől mé g pima s z a b b lette m. – Bocsá n a t , ne m hozzá m
besz élsz?
– Úgy néz ek ki, minth a hozzá d besz éln é k? – felelte maró
gúnnyal.
– Úgy hangz ot t – felelte m. – Ha egysz e r háro m a s z t a l n yi
távols á g b ól is hallott a m, bizonyá r a be akart ál vonni a
társ alg á s b a . – Megköször ült e m a torko m. – Az egye tl e n
má sik lehe t ős é g , hogy túl tahó lévén, képt el e n vagy halka n
besz élni az Olvasót e r e m b e n .
Elvörösöd öt t és valószínűl e g vissz av á g o t t volna, de a
bar á tj a vala mit a fülébe súgot t, mire mindk e t t e n
össz e s z e d t é k a könyv eik e t , és távozt a k. Halk taps tört ki,
ahogy az ajtó becs ukó d o t t mögöt t ük. Rámo s olyo g t a m
hallgat ó s á g o m r a , és integ e t t e m .
– Ezt a könyvt á r o s o k n a k kellett volna elintéz niük –
dorgált halka n Sim, amikor visszafor dult a m az aszt alhoz,
hogy tová b b besz él g e s s ü n k .
– A könyvt á r o s o k ne m intézt é k el – közölte m. – Mellesleg
ismé t csönd van, és ez az, a mi szá mít. Szóval mire
e mlé k e z t e t tége d ez „a nagyo b b jóért” felirat?
– Termé s z e t e s e n az Amyrr a – felelte. – Mosta n á b a n má s
té má d sincs az Amyron kívül. Mire akar sz kilyuka d ni?
– Arra – suttogt a m izgatot t a n –, hogy Gibe a az Amyr
rend titkos tagja volt.
Kétkedv e néze t t rá m. – Ez egy kicsit mer e d e k , bár
gondolo m, ne m lehet e tl e n. Ez ötve n évvel azelőtt törté nt ,
hogy az egyh á z elítélt e őket. Addigra me gl e h e t ő s e n
korru mp á l ó d t a k .
 Szer e t t e m volna me gj e g ye z ni, hogy Gibe a ne m volt
szüks é g s z e r ű e n korrupt. Az Amyr célját, a nagyo b b jót
követt e . Noha kísérlet ei borzal ma s a k voltak, szinte
felfogha t a tl a n mért é k b e n előrevitt é k az orvost u d o m á n yt .
Azóta legalá b b tízszer annyi élet e t me n t e t t me g a
munk á s s á g a .
Mindazon ál t al ne m hitte m, hogy Sim mélt á n yol n á a
sze mp o n t o m a t . – Korrupt vagy se m, az Amyr titkos tagja
volt. Mi má s é r t rejtet t e volna el a jelszavuk a t a naplója
borítóla pjá n?
Simmo n vállat vont. – Jól van, az Amyrok közé tartozot t .
Ez min változt a t ?
Kétsé g b e e s e t t e n az égn e k e melt e m a keze m, és
igyek e z t e m halka n besz élni. – Ez azt jelenti, hogy a
rendn e k voltak titkos tagjai azelőtt, hogy az egyh á z
feloszlat t a őket! Ez azt jelenti, hogy a mikor a pontifex
feloszlat t a , az Amyrn a k voltak titkos szöve t s é g e s e i .
Szöve t s é g e s e k , akik me g óv h a t t á k őket. Ez azt jelenti, hogy
az Amyr mé g ma is létez h e t titokb a n , és kör mö nfont
móds z e r e k k el folyta t h a tj a tevék e n ys é g é t .
Simon arc a me gv ál t oz ot t . Először azt gondolt a m, hogy
egye t é r t vele m. Aztán bizser e g ni kezd e t t a tarkó m, és
rájött e m az igazs á g r a . – Jó napot, Lorren ma gisz t e r –
üdvözölt e m tiszt ele t t el anélkül, hogy me gfor dult a m volna.
– Tilos má s aszt aln ál ülő diákokk al besz élg e t ni – közölte
a hát a m mögöt t. – Öt nap felfügg e s z t é s .
Bólintott a m , mindk e t t e n fölálltunk, és össz e s z e d t ü k a
holmink a t . Lorren ma giszt e r kifejezé s t el e n arcc al nyújtot t a
hossz ú kezét.
Szó nélkül oda a d t a m Gibe a naplóját, és egy perc múlva
már a der m e s z t ő téli napf é n yb e hunyor og t u n k az Archívu m
ajtajá b a n . Maga mr a csav a r t a m a köpe n ye m , és topogv a
levert e m a hava t a lába mr ól.
– Felfügg e s z t é s – mon dt a Simmo n. – Ez okos volt.
Vállat vont a m, bár sokkal bossz ú s a b b volta m, mint
mut a t t a m . Azt re mél t e m, vala m el yik diák elma g ya r á z z a ,
hogy épp e n a cse nd h á b o rít á s t igyek e z t e m leállítani. –
Megprób ált a m helye s e n eljárni.
Simmo n fölnev e t e t t . Lass a n elindultunk az Anker
irányá b a . Játékos a n beler úg o t t egy kis hótorla sz b a . – A
világn a k szüks é g e van olyan emb e r e k r e , mint te – mon dt a
olyan hango n, a melyből tudt a m , hogy bölcs elke d ő
hang ul a t b a került. – Ti moz g a tj á t ok a dolgoka t . Nem
mindig a legjobb vagy a legé s s z e r ű b b módo n, de
moz g a tj á t ok, ez kéts é g t e l e n . Ritka tere m t m é n y vagy.
– Ezt hogy ért e d? – kérd ez t e m kívánc si a n.
Sim vállat vont. – Itt van ez a mai nap. Vala mi zavar,
valaki me g s é r t , és kirobb a n s z . – Suhintot t nyitott
tenye r é v e l. – Pontos a n tudod, mit tegyél. Sose m haboz ol;
a mint látsz vala mit, reag ál sz rá. – Egy percig töpre n g e t t . –
Úgy képz el e m, ilyen volt az Amyr is. Nem csoda , hogy az
e mb e r e k féltek tőlük.
– Koránt s e m vagyok mindig olyan borza sz t ó a n biztos
ma g a m b a n – vallott a m be.
Simmo n elmo s olyo d o t t . – Ezt különös módo n
vigasz t alón a k találo m.
 NEGYVENKETTEDIK FEJEZET

VEZEKLÉS

Mivel tanul á s r ól ne m lehet e t t szó, a tél pedig mind e n t

hóba borított, úgy döntöt t e m , épp ideje utolérni ma g a m a t
pár dologb a n.
Meg akart a m látog a t ni Aurit, de a tetők eljege s e d t e k , az
udvar pedig, ahol találkozni szoktu nk, tele volt
hótorla sz okk al. Örömö mr e ne m látta m lábnyo m o k a t , mivel
ne m hitte m, hogy Aurinak lenne cipője, pláne kabá tj a vagy
kalapja. Leme h e t t e m volna, hogy me gk e r e s s e m
Odale nt b e n , de a vasros t ély le volt zárva, és befa gyo t t .
Néhá n y dupla műsz a k o t vállalta m a Medicá b a n , mé g egy
éjszak á n át játszott a m az Ankerb e n , eng e s z t el é s ül az
est é é r t , a mikor korán távozt a m . Hosszú órákon át
dolgozt a m a Fisher yb e n , szá mí t á s o k a t végez t e m , teszt e k e t
futtat t a m , ötvöz e t e k e t készíte t t e m aktu ális munk á m h o z .
Kihaszn ált a m az alkal ma t , hogy pótolja m az egy hóna p óta
elma r a d t alvás t.
De akár milye n sokat alszik is az emb e r , felfügg e s z t é s e m
negye dik napjá n kifogyt a m az ürügye k b ől. Bár me n n yir e
ne m akart a m, musz áj volt besz éln e m Devivel.
Mire rász á n t a m ma g a m az indulásr a , az idő annyir a
fölmel e g e d e t t , hogy a havaz á s der m e s z t ő ónos esőv é
változzon.
Borzal ma s volt az út Imré b e . Nem volt keszt yű m , se
sapk á m , a szél hajtott a ónos eső öt perc alatt
kere s z t ülszivár g ot t a köpe n ye m e n . Tíz perc alatt bőrig
ázta m, és már bánt a m, hogy ne m várt a m, vagy ne m
költött e m kocsira. Az eső többh üv el yk n yi latyakk á
olvasztot t a a hava t az úton.
Megállta m az Eoliann ál, hogy egy kicsit fölmel e g e dj e k,
mielőtt elindulok Devihez. De az Eolian zárva volt, és
elsöt é t ült, ami először fordult elő azót a, hogy odajárt a m.
Csoda? Miféle ne me s dugja ki az orrát ilyen időbe n? Miféle
zené s z teszi ki a hang s z e r eit a fagyos nyirkos s á g n a k ?
Így hát tová b b cuppo gt a m a kihalt utcákon, a míg me g
ne m érkez t e m a hent e s ü zl e t mögöt ti sikátor b a .
Emléke z e t e m szerint a lépcső n e k mos t először ne m volt
ava s zsírsza g a .
Kopogt a t t a m Devi ajtajá n. Ijesztő e n der m e d t volt a
keze m. Alig érezt e m az ujjaim alatt a fát. Egy hossz ú percig
várt a m, azt á n ismé t kopogt a t t a m , és félte m, hogy talán
nincs is itthon, a se m mi é r t tett e m me g ezt a hossz ú utat.
Az ajtó résnyire nyílt. Meleg lámp af é n y szivárgot t ki, és
egye tl e n jéghide g kék sze m leset t rá m. Aztán széle sr e
táruk az ajtó.
– Tehlu csec s é r e és pöcs é r e ! – mon dt a Devi. – Mit
csinálsz odakint ilyen időbe n?
– Azon gondolkozt a m…
– Te me g a gondolkod á s – mond t a me gv e t ő e n . – Gyer e
be!
Csöpögv e belé pt e m , a köpönye g csuklyáj a a
homloko mr a tapa d t .
Becsukt a mögöt t e m az ajtót, be is zárt a, és elhúzt a a
rete s z t. Körülnézve észr e v e t t e m , hogy szerz e t t mé g egy
könyve s p olcot, bár az mé g nagyr é s z t üres volt. Ahogy
áthelye z t e m a test s úl yo m a t , nagy kolonc latyak vált le a
köpe n ye m r ől, és nyálká s hang ot adot t a padlón.
Devi hossz a s a n , egyk e d v ű e n néz e t t . Pattogo t t a tűz a
kand allób a n a szoba túlsó végé b e n az aszt al mellet t, de ő
ne m tess é k el t beljebb. Maradt a m, ahol volta m, csöpögv e
és dider e gv e .
– Nem kere s e d a könnye b bik utat, igaz? – jegye z t e me g.
– Van könnye b bik út? – kérd ez t e m .
Nem neve t e t t . – Ha azt gondolod, hogy me gj el e n é s e d
félig me gf a g yo t t és egy oldalba rúgot t kutyá é r a
e mlé k e z t e t ő állapot b a n javít a rólad alkotot t
véle m é n ye m e n , akkor borza s z t ó a n… – Elhallgat ot t, és
me gint néz e t t egy újabb hossz ú, töpr e n g ő pillana tig. – A
fené b e ! – mon dt a me gl e p e t t e n . – Tulajdonk é p p e n tetszik,
hogy így látlak! Olyannyir a felderíti a kedélye m , hogy az
már szinte dühítő.
– Tulajdonk é p p e n ne m ez volt a szán d é k o m – mon d t a m .
– De belen yu g s z o m . Segíte n e , ha ráa d á s ul borza sz t ó a n
me gf áz n é k?
Devi mérl e g el t. – Lehet – isme r t e el. – A vezeklé s
bizonyo s me n n yi s é g ű szenv e d é s s e l jár.
Bólintott a m . Se m mi t se m kellett tenn e m , hogy
nyo mo r ú s á g o s a n has s a k. Ügyetle n ül turkált a m az
ersz é n ye m b e n , és előve t t e m egy kis bronz p é n z t . Pár est éj e
nyert e m, amikor kis tét e k b e n kártyá z t u n k Simme l.
Devi átve t t e . – Vezeklő fillér – mon dt a . Nem hatód ot t
me g. – Tekints e m jelképn e k?
Vállat vont a m, a mitől újabb dar a b latyak hullott a
padlór a. – Valahogy úgy – mon d t a m . – Gondolt a m, kere s e k
egy pénzv ált ót, és az egé s z adós s á g o m a t vezeklő fillérbe n
fizete m ki neke d.
– És mi aka d ályoz ot t me g benn e ? – kérde z t e .
– Rájött e m, hogy csak felinger eln él e k – felelte m. – És
ne m szer e t t e m volna mé g a pénzváltó díját is kifizetni. –
Leküzdöt t e m a kísért é s t , hogy vágya k ozv a nézz e k a
kand allór a. – Sok időt töltött e m el azzal, hogy
me g pr ó b á l t a m kigondolni vala milye n geszt u s t , a melye t
kellő bocs á n a t k é r é s n e k tekint e s z .
– És úgy döntöt t él, hogy az lesz a legjobb, ha gyalog
jössz ide az év legpoc s é k a b b napjá n?
– Úgy döntöt t e m , hogy jobb lenne , ha besz éln é n k
egym á s s a l – válaszolt a m. – Az időjárá s csak szer e n c s é s
véletle n.
Devi fenye g e t ő e n össz er á n c olt a a homloká t , majd a
kand alló felé fordult. – Akkor gyer e beljebb. – Oda m e n t az
ágya melletti komód h o z, kivett egy vast a g , kék
pa mu t k ö p e n yt . Felé m nyújtott a , és egy csukot t ajtó felé
intett. – Eredj, vedd le a vizes ruhá t. Csavar d ki a mos d ó
fölött, különb e n egy örökké v alós á gi g tart, amíg me g s z á r a d .
Enge d el m e s k e d t e m , azt á n kihozt a m és szöge kr e
aka sz t ot t a m a ruhái ma t a kand alló előtt. Csodál a t o s érzé s
volt ilyen közel állni a tűzhöz. A lángok fényé n é l látta m,
hogy a lábujjai mo n kiss é kékek a kör mök.
Bár me n n yir e szer e t t e m volna ott ma r a d ni és
me g m e l e g e d ni, oda m e n t e m az aszt alhoz Devi mellé.
Észrev e t t e m , hogy a bútor tet ejé t lecsiszolt á k és
átfénye z t é k , noha mé g mindig látszott a szénf ek e t e gyűrű,
a melye t a szeg é n yfiú ége t e t t belé.
Megleh e t ő s e n seb e z h e t ő n e k érezt e m ma g a m , mivel
se m mi ne m volt rajta m a tőle kapot t köpe n ye n kívül, de
eze n ne m segíth e t t e m . – A legutó b bi… találkoz á s u n k
utá n… – Igyeke z t e m ne m bá mul ni az ége t t kört.
– Közölted vele m, hogy a kölcsön teljes össz e g é t ki kell
fizetn e m a sze m e s z t e r vége előtt. Hajlandó vagy
újrat á r g ya l ni ezt a kérdé s t ?
– Ez valószínűtl e n – felelte csípős e n . – De tová b br a is
biztosíth a tl a k róla, hogy ha ne m tudod előt er e m t e ni az
össz e g e t pénz formáj á b a n , mé g mindig vevő vagyok
bizonyo s infor má ciókr a . – Metsző és éhe s volt a mos olya .
Bólintott a m . Tehát mé g mindig be akar jutni az
Archívu mb a . – Remélt e m, hogy hajland ó vagy újra
me gfon t olni, miut á n mos t már ismer e d az egé s z törté n e t e t
– mon d t a m . – Valaki ront á s t tett ellene m. Tudno m kellett,
hogy a vére m biztons á g b a n van- e.
Kérdőe n pillantot t a m rá. Az aszt alr a könyökölve vállat
vont, arc a ma g a volt a közöny.
– Mi több – folytat t a m , és a sze m é b e nézt e m –, nagyo n
lehe t s é g e s , hogy éssz e r ű tl e n viselke d é s e m részb e n egy
alkímiai mér e g utóh a t á s a volt, a melyn e k ebb e n a
sze m e s z t e r b e n est e m áldoz a t ul.
Devi arca me g m e r e v e d e t t . – Micsoda ?
Akkor hát ne m tudot t róla. Ez me gkö n n ye b b ül é s volt. –
Ambros e elintéz t e , hogy egy órával a vizsgái m előtt
me g m é r g e z z e n e k szilvasz e m m e l – válaszolt a m. – És te
adt a d el neki a képlet e t .
– Hallatla nul pima s z vagy! – Villi-arcocs k áj a
felhá bor o d o t t és mélt a tl a nk o d ó volt, de ne m me g g yőz ő. A
dolog vára tla n ul ért e, és mos t nagyo n igyeke z e t t
vissza n ye r ni a lelki egye n s úl yá t .
– Érezt e m a szá m b a n a szilva és a szer e c s e n di ó ízét –
mond t a m nyugod t a n és elöntöt t az eszt el e n vágy, hogy
e mb e r e k e t fojtsak me g, akikne k az volt az egye tl e n bűnük,
hogy véletle n ül me glökt e k az utcá n.
Lehullott róla a mí mel t felhábor o d á s . – Se m mi t ne m
tudsz bizonyít a ni – mond t a .
– Nincs is rá szüks é g – felelte m. – Nem kíváno m, hogy
me g g yűljön a bajod a ma gi szt e r e k k el vagy a
vast örv é n n ye l. – Ránézt e m . – Csak arra gondolt a m, talán
érde k el a tény, hogy me g m é r g e z t e k .
Nagyon moz dul a tl a n ul ült. Igyeke z e t t fegyel m e z ni
ma g á t , de beszivár go t t az arc á b a a bűnt u d a t . – Rossz volt?
– Igen – válaszolt a m halka n.
Levett e róla m a sze m é t , kere s z t b e font a a karját. – Nem
tudt a m , hogy Ambros e- nak lesz – mond t a . – Vala melyik
gazd a g baro m jött ide. Hajme r e s z t ő össz e g e t aján… –
Megint rá m néze t t. Most, hogy elmúlt belőle a jege s hara g,
me gl e p ő e n kicsinek tűnt. – Sose m üzlet elt e m Ambros e- zal
– mon d t a . – És ne m tudt a m, hogy neke d szánj ák.
Esküszö m.
– De azt tudt a d , hogy valakine k szánják – jegye z t e m
me g.
Hosszú csen d volt, csak a tűz ropogot t.
– A követk e z ők é p p e n láto m a dolgot – mond t a m . –
Mosta n á b a n mindk e t t e n me gl e h e t ő s ostob a s á g o k a t
műv elt ü n k. Van mit me g b á n n u n k . – Össz e h ú z t a m
ma g a m o n a köpe n yt . – Noha ez a két dolog bizonyo s a n
ne m se ml e g e s í ti egym á s t , neke m úgy tűnik, hogy létrejött
vala miféle egye n s úl y. – Kinyújtott a m a két tenye r e m ,
jelezve a mérle g két serp e n yőj é t .
Devi halvá nya n , zavart a n elmos olyod o t t . – Talán
elha m a r k o d o t t a n követ elt e m a teljes össz e g e t .
Viszonozt a m a mos olyá t , és érezt e m , hogy föleng e d e k . –
Mit szólnál, ha raga s zko d n á n k a kölcsön ere d e ti
feltét el eih e z ?
– Ez tiszte s s é g e s n e k tűnik. – Kezet nyújtott az aszt al
fölött, és én parolázt a m vele. A feszülts é g utolsó góc ai is
eltűnt e k a szob á b ól, és érezt e m, hogy a melle mb e n
me g ol dó dik egy régi szoron g á s cso mój a.
– Jéghide g a keze d – mond t a Devi. – Menjünk a tűzhöz.
Letele p e d t ü n k, és néh á n y percig hallga t t u n k.
– A lenti iste n e kr e ! – sóhajtot t hat al m a s a t Devi. –
Nagyon dühös volta m rád. – A fejét csóvált a . – Nem tudo m,
hogy élet e m b e n hara g u d t a m - e így bárkire is.
Bólintott a m . – Igazá ból ne m hitte m, hogy ront á sig
alacs on yít a n á d le ma g a d – mond t a m . – Sőt biztos volta m
benn e , hogy ne m te vagy az. De mind e n ki arról fecs e g e t t ,
hogy milye n vesz e d el m e s vagy. Históriáka t me s élt e k.
Aztán, mivel ne m mut a t t a d me g a vére m… – Elhallgat t a m ,
vállat vont a m.
– Még mindig érze d a szilvasz e m utóh a t á s á t ? – kérd ez t e .
– Villaná s n yi időkre – felelte m. – És könnye b b e n kijövök
a sodro mb ól. De ez lehet a nyo m á s t ól is. Simmo n azt
mondj a, lehet n e k mé g a szerv ez e t e m b e n kóbor
princípiu mo k. Akár mit jelent s e n is ez.
Devi elkomor o d o t t . – Eszmé n yi n e k ne m neve z h e t ő
felszer el é s s el dolgozo m – intett a bezá rt szob a felé. – És
nagyo n sajnálo m. De a fickó felajánlot t a neke m a Vautium
Tegnostae teljes soroz a t á t . – A polc felé intett. – Normális
körül mé n ye k között sos e m tesz e k ilyet, de szinte
lehe t e tl e n cenz úr á z a tl a n példá n yt találni.
Meglepőd t e m . – Te készít e t t e d el?
– Jobb, mint áta d ni a képlet e t – felelte véde k e z ő e n Devi.
Éne m egy rész e úgy érezt e , dühös n e k kéne lennie, ám a
nagyo b b rész e m egysz e r ű e n boldog volt, hogy szár a z o n és
mele g b e n lehet, és ne m fenye g e ti halál. Vállat vont a m. –
Simmo n azt mon dj a , pocs é k ul bontot t a d fel az anya g o k a t –
folyta t t a m hanya g ul.
Devi a kezeit nézt e . – Nem vagyok büszk e, hogy eladt a m
– isme r t e el. Egy pillana t múlva vigyorogv a felnéz e t t . – De
a Tegnostae -ben csodál a t o s képe k vann a k.
Elneve t t e m ma g a m . – Mutas d me g!

Órákkal későb b a ruhá m már szár az volt, az ónos eső

szelíd havaz á s s á változott. A Kőhíd eljege s e d e t t , á m ezt
leszá mít v a haz af elé sokkal kelle m e s e b b volt az út.
Amikor kilépt e m a mos dó b ól, látta m, hogy Devi vissz a ült
az aszt al á h oz. Oda m e n t e m , átnyújtot t a m neki a köntös t. –
Világért se m vonn á m kéts é g b e a tiszt e s s é g e d e t , amikor
me gk é r d e z e m , hogy mine k neke d olyan köntös, a mely
sokkal hossz a b b és vállba n jóval széle s e b b mind e n n é l,
a mit egy hozzá d has onló a n finom alkat ú hölgy valah a is
viselhe t.
Devi olyat horka nt o t t , a mi egyált al á n ne m illett egy
hölgyhöz, és a sze m é t forga t t a .
Leülte m, és felhúzt a m a baka nc s o m. Kelle me s e n mele g
volt, mivel a tűz mellet t szár a d t . Majd elővet t e m az
ersz é n ye m e t , háro m súlyos ezüst t al e n t u m o t fekte t t e m az
aszt alr a, és Devi elé tolta m. Kíváncsia n nézt e őket.
– Mosta n á b a n egy kis pénzh e z jutott a m – mon d t a m . –
Nem elég az egé s z kölcsönr e . De hat á ridő előtt ki tudo m
fizetni enn e k a sze m e s z t e r n e k a ka ma t á t . – A talent u m o k r a
mut a t t a m . – Tekints d jóhisze m ű s é g e m jeléne k.
Devi elmo s olyo do t t , és vissz a t olt a a pénzt. – Még két
deká d van a sze m e s z t e r végéig. Ahogy mond t a m ,
raga s z ko dju nk az ered e ti feltét el e k h e z . Rosszul érez n é m
ma g a m , ha idő előtt foga dn á m el a pénz e d e t .

÷
 Noha béke aj á n d é k k é n t ajánlott a m föl Devinek a pénzt,
mos t boldog a n me g t a r t o t t a m a háro m talent u m o t .
Hatal ma s a különbs é g aközöt t, hogy van- e az emb e r n e k
pénz e, vagy nincs. Az üres ersz é n y egyfajt a
tehe t e tl e n s é g e t gerje szt.
Olyan ez, mint a gabon a . Ha mar a d belőle a hossz ú tél
utá n, elvet h e tj ük, és akkor van bele szól á s u n k az életü nk b e .
Felha sz n ál h a tj uk ezt a gabo n á t , terve k e t készíth e t ü n k. De
ha tava s s z al nincs vető m a g , akkor az e mb e r tehe t e tl e n.
Nincs az a ke mé n y munk a vagy jó szán d é k, a mitől kinő a
búza, ha nincs vető m a g .
Így hát ruhá t vás ár olt a m: háro m inget, egy új alsót és
vast a g gya pjúh a ri s n yá k a t . Vette m sapk á t , keszt yű t és sálat
is a téli hideg ellen. Aurinak vett e m egy zacskó teng e ri sót,
egy zsák szárított borsót, két csupor őszibar a c k b e f őt t e t és
egy pár mele g papuc s o t . Vette m egy készle t kobozh úr t,
tintát és fél tuc a t papírlapot .
Vette m tová b b á egy kurta, sárg a r é z rúdzár a t , amel ye t
fölcsav a r oz t a m kicsiny tetősz o b á m ablak á b a . Én könnye n
át tudo m hidalni, de mé g a legjobb szánd é k ú tolvajoktól is
me gv é di majd szer é n y vagyon o m a t .
 NEGYVENHARMADIK FEJEZET

EGY SZÓ FIGYELMEZTETÉS NÉLKÜL

Kibá mult a m az Anker első ablak á n, nézt e m a hava z á s t ,

és szór akoz ot t a n forgat t a m az ujjaim között Denn a
gyűrűjé t. A tél súlyos a n neh e z e d e t t az Egyet e mr e , és
Denn a több mint egy hóna pj a elme n t . Volt mé g háro m
órá m Elodin órája előtt, és me g pr ó b á l t a m eldönt e ni,
me g é ri- e a hossz ú, hideg út Imréb e a gyér lehe t ős é g é r t ,
hogy találkozok Denn á v al.
Míg állta m az ablakn ál, egy cealdi férfi lépet t be az
ajtón, levert e a porhót a csiz máj á r ól, és kívánc sia n
körülné z e t t . Még korán volt. Én volta m az egye tl e n emb e r
az ivóba n.
Odajött hozzá m. A hópelyh e k elolva dt a k a szakálláb a n ,
csak ragyo gó vízgyön g yök mar a d t a k belőlük. – Ne
har a g u dj, hogy zavarlak. Egy fickót kere s e k – mond t a .
Meglepő módo n egy cse pp akc e n t u s nélkül besz élt. Benyúlt
télikab á tj a alá, és egy vérvörös pecs é t t e l lezárt vast a g
borítékot vett elő. – Ka-voth- ee – olvast a lass a n, azt á n
felé m fordított a a borítékot, hogy én is látha s s a m .

KVOTHE , ANKER FOGADÓ

EGYETEM ( KÉTMÉRFÖLDNYIRE IMRÉTŐL)
BELENAY- PUSZTA
KÖZÉP - ÁLLAMSZÖVETSÉG

Denna kézírá s a volt. – Kvothe – mon dt a m szórakozot t a n .

Vállat vont. – Te vagy az?
– Én – felelte m.
Elége d e t t e n bólintot t. – No, ezt egy deká d d al ezelőtt
szer e z t e m Tarbe a n b a n . Egy ke mé n y pennyt fizett e m érte
egy fickóna k. Azt mond t a , ő Junpuiba n vás á r olt a egy
teng e r é s z t ől, és egy vinta si ezüst ö t fizet et t ért e. Nem
e mlé k e z e t t a város nevé r e , ahonn a n a teng e r é s z hozt a, de
valahol a szár azföld belsej é b e n van. – A sze m e m b e néz e t t .
– Azért mond o m mind e z t , neho g y azt gondold, hogy lóvá
akarlak tenni. Egy egé s z ke mé n y pennyt fizett e m érte, és
elhozt a m Imréből ide, noha ne m esik az uta m b a .
– Körülnéz e t t az ivóba n. – Bár gondolo m, egy olyan fickó,
akinek ilyen fájin fogadója van, ne m fog húzódoz ni, ha ki
kell fizetnie a tartoz á s á t .
Elneve t t e m ma g a m . – Nem az én fogadó m – mon d t a m . –
Csak egy szob á m van benn e .
– Ó! – mon dt a né mile g csalódot t a n . – Valahogy olyan
gazd a formá n álltál ott. De azért biztos a n belát od, hogy
vissza kell kapno m a pénz e m e t .
– Így van – bólintot t a m. – Mennyit tart a n ál
tiszte s s é g e s n e k ?
Végig mé r t , sze mü g yr e vett e a ruhá m a t . – No hát,
örülnék, ha vissza k a p n á m a ke mé n y pennym e t , és es e tl e g
egy puha penn yt mellé.
Elővett e m az ersz é n ye m e t , és kotorá s z t a m benn e .
Szere nc s é r e előző est e kártyá z t a m , és volt néh á n y aturi
pénz e m. – Tiszte s s é g e s ajánlat – mon d t a m , és áta d t a m a
pénzt.
Indulni készült, de vissz aford ult. – Csak kívánc sis á g b ól
kérd ez e m . Ki tudt ál volna fizetni két ke mé n y penn yt is?
– Alighan e m – ismer t e m el.
– Kist! – káro mk o d t a el ma g á t , azt á n kime n t , és bevá g t a
ma g a mögöt t az ajtót.
A boríték vast a g perg a m e n b ől készült. Össz e g yűr ő d ö t t
és bepiszkolódot t , a míg kézről kézre járt. A pecs é t egy
ága s k o d ó szarv a s bik á t ábr áz olt egy hordó és egy hárfa
előtt. Feltört e m a pec s é t e t , és leülte m.
A levélbe n ez állt:

Kvothe!
Sajnálom, hogy figyelmeztetés nélkül hagytam el Imrét.
Küldtem neked üzenetet a távozásom estéjén, de
gondolom, nem kaptad meg.
Külföldre mentem, hogy zöldebb legelőt és jobb
lehetőséget találjak. Szeretem Imrét és élvezem a te
alkalmi, noha ritka társaságod kellemességét, de ahhoz
drága város, hogy ott éljek, és az utóbbi időben
fokozatosan csökkentek a kilátásaim.
Yll szép hely, csupa hegy és völgy. Kedvemre való az
idő, mert melegeb b, és a levegő tengerillatú. Úgy tűnik, itt
eltölthetek egy egész telet anélkül, hogy a tüdőm ágyba
kényszerítene. Ez évek óta először történik meg velem.
Voltam egy ideig az Apró Királyságokban, közben láttam
egy csatát két lovas csapat között. Olyan dübörgés és
nyerítés volt, amit még sose hallottál. Hajóztam is,
megtanultam mindenféle tengerészcsomót kötni, és
megfelelően köpni. Szókincsem a szitokszavak jelentős
mennyiségével gazdagodott.
Ha udvariasan megkérsz, amikor legközelebb
találkozunk, bemutathatom neked újonnan elsajátított
készségeimet.
Láttam életem első ademi zsoldosát (errefelé
véringeseknek hívják őket), egy lányt, aki alig magasabb
nálam, és gyönyörű szürke szeme van. Csinos, de furcsa és
hallgatag, és folyton fészkelődik. Nem láttam harcolni, és
nem is tudom, hogy szeretném- e. De azért kíváncsi
vagyok.
Még mindig imádom a hárfát. Jelenleg egy szakavatott
úriembernél lakom (nem fogom megnevezni), aki segít
előmordítani tanulmányaimat.
Ittam egy kis bort, miközben ezt a levelet írtam. Azért
közlöm ezt, hogy megmagyarázzam, miért írtam hibásan
az elémordítani szót. Elémozdítani. Előmozdítani. Kist!
Tudod, mire gondolok.
Elnézésedet kérem, hogy nem írtam hamarabb, de sokat
utaztam, és mostanáig nem jutottam íróeszközhöz. Most,
hogy megírtam, azt hiszem, sokáig kell várnom, amíg
találok egy utazót, akire rábízhatom a levelet, és ezzel
elindítom a hozzád vezető hosszú úton.
Gyakran és szeretettel gondolok rád.
Barátod
D.
Utóirat. Remélem, a koboz tokja jól szolgál.

Elodin órája azna p különös e n kezdődö t t .

Először is, Elodin ponto s a n érkez e t t . Erre ne m
szá mí tot t u n k, mer t a hat me g m a r a d t diák ráka p ot t , hogy
az első húsz–ha r mi n c percb e n pletyk áljon, kártyá z z on és
azon lame n t á ljon, milye n keve s e t tanulunk. Észre se m
vett ük a Névme s t e r t , csak a mikor már az előadó t e r e m
lépcs őj é n e k közep é n járt, és taps olt, hogy figyeljünk rá.
A má s o dik furcs a s á g az volt, hogy hivat alos talárt viselt.
Már látta m rajta koráb b a n is, ha az alkalo m me g köv e t el t e ,
de mindig kelletle n ül hordt a . Még a vizsgaidő sz a k b a n is
rends z e ri nt gyűrött és rend e tl e n volt.
Ma azonb a n mint h a szánt s z á n d é k k al vett e volna föl. És
minth a kike m é n yí t e t t , frisse n vas alt lett volna a köpe n y. A
haja se m a szokot t rend e tl e n s é g g e l állt az égn e k. Mintha
me g n yírt á k és me gf é s ül t é k volna.
Az előa dót e r e m elejé n felhá got t a dobogór a , és a
pulpitus mög é állt. Leginká b b ettől figyeltünk föl rá. Elodin
ugya ni s mé g sos e m hasz n ált a a pulpitus t.
– Vala mikor rége n – kezdt e bevez e t ő nélkül – ez olyan
hely volt, ahova az e mb e r e k azért jöttek, hogy titkos
dolgoka t tanuljan a k. Férfiak és nők jöttek az Egyet e m r e ,
hogy me g t a n uljá k, hogya n kell a világot formál ni. –
Végigné z e t t rajtunk. – A régi Egyet e m e n ne m volt
kere s e t t e b b tárgy a névt a n n ál. Minde n má s közöns é g e s
fémn e k szá mí tot t. A név m e s t e r e k úgy vonulta k ezeke n az
utc áko n, mint a kisist e n e k. Szörnyű, csod ál a t o s dolgoka t
műv elt e k, és mind e n ki irigyelt e őket. A diákok csak a
név m e s t e ri járta s s á g alapjá n jutha t t a k előre. Az alkimist á t ,
aki ne m volt elég teh e t s é g e s a neve kb e n , ne m tartot t á k
vala mi sokr a, legföljebb egy szaká c c s al vett e föl a
vers e n yt . A szimp a t e tik á t itt találtá k ki, de a szimp a t e tik u s
a néva d á s képe s s é g e nélkül legföljebb egy kocsiss al volt
egye n é r t é k ű . A kéz mű v e s , ha ne m volt járat os a neve k
tudo m á n yá b a n , alig szá mí tot t többn e k egy varg á n á l vagy
egy kovác s n ál.
– Azért jöttek, hogy me g t a n ulj ák a dolgok nevé t –
folyta t t a Elodin. Sötét sze m e átha t ó a n néz e t t ránk, a
hangj a vérp ez s dítő é n zeng e t t . – Ám a neve k tudo m á n y á t
ne m lehet e t t sza b ályokk al vagy gyakorlá s s a l me g t a ní t a ni.
Névad á s r a me g t a nít a ni valakit annyi, minth a arra
tanít a n á k , hogya n legye n szer el m e s . Remé n yt el e n .
Kivihet e tl e n. – A név m e s t e r kiss é elmos olyod o t t , és először
e mlé k e z t e t e t t a szokot t énjér e. – A diákok mé gis
igyek e z t e k me g t a n ul ni. És a tan ár ok igyek e z t e k tanít a ni. És
néh a sikerr el jártak. – Előreszög e z t e az ujját. – Fela! – intett
neki. – Gyer e!
Fela leplez e tl e n idege s s é g g e l felállt, és oda m e n t Elodin
mellé a pulpitusr a .
– Vala me n n yi e n kivála szt ot t á t o k a neve t, amel ye t
szer e t n é t e k me g t a n ul ni – mon dt a Elodin, és végigjárt a t t a
rajtunk a sze m é t . – Után a ki-ki a tőle telhe t ő elszá nt s á g g a l
és ere d m é n y e s s é g g e l tanult.
Megállta m, hogy ne süss e m le a sze m e m e t rest elke d v e .
Én legföljebb fél szívvel dolgozt a m.
– Ahol ti kudarc ot vallott a t ok, Fela sikerr el járt – mon dt a
Elodin. – Megt alált a a kő nevé t… – Oldalt fordult, ráné z e t t a
lányr a. – Hányszor?
– Nyolcszor – mon d t a Fela lesütöt t sze m m e l . Idege s e n
tördelt e a kezét.
Az őszint e áhíta t mor mol á s a futott végig az oszt ályon.
Fela sos e m említe t t e ezt, pedig sokszor besz élg e t t ü n k.
Elodin bólintott, mint h a helye s el n é reakciónk a t . – Amikor
a név m e s t e r s é g e t tanuljuk, mi, név m e s t e r e k büszk é n
viseljük bátor s á g u n k a t . Az a diák, aki me g s z e r e z t e az
ural ma t egy név fölött, gyűr űt visel, a mely jelzi
képe s s é g e i t . – Fela elé tartot t a a kezét, kinyitott a a
mark á t , felmut a t o t t egy sima , söté t folya mi kavicsot. – Ezt
fogja tenni mos t Fela is, hogy bizonyíts a képe s s é g e i t .
Fela me g d ö b b e n t e n néz e t t Elodinr a. A sze m e ide- oda
járt a kő és a ma gisz t e r között, az arca egyr e ré mült e b b és
sáp a d t a b b lett.
Elodin biztat ó a n mos olygo t t rá. – Gyerünk – mond t a
szelíde n. – A szíve d mélyé n tudod, hogy képe s vagy rá.
Még enn él is többr e .
Fela az ajkáb a har a p o t t , és me gfogt a a követ. Az ő
kezé b e n nagyo b b n a k tűnt, mint Elodiné b a n . Egy pillana t r a
lehunyt a a sze m é t , és mélye n beszívt a a levegőt. Lassa n
kieng e d t e , föle melt e a követ, hogy az legye n az első, a mit
me gl á t, ha kinyitja a sze m é t .
Ráme r e d t a kőre. Egy hossz ú percig cse nd volt. A
feszülts é g egyr e nőtt a ter e m b e n , amíg olyan ne m lett,
mint egy hárfah úr. Együtt rezge t t a levegőv el.
Eltelt egy hossz ú perc. Két hossz ú perc. Háro m
borza sz t ó a n hossz ú perc.
Elodin inger ült e n sóhajtot t, me g t ör t e a feszülts é g e t . –
Nem, ne m, ne m! – Csettint e t t a lány arc a előtt, hogy
felhívja ma g á r a a figyel mé t . Befogt a Fela sze m é t . –
Ránéz el. Ne nézz rá. Nézd! – Elhúzt a a kezé t.
Fela föle melt e a követ, és kinyitott a a sze m é t . Elodin
ugya n e b b e n a pillana t b a n nyako n vágt a .
Fela mélt a tl a n ko d v a fordult felé. Ám Elodin csak
rá mu t a t o t t a kőre, amit a lány mé g mindig a kezé b e n
tartot t. – Nézd! – mon dt a izgatot t a n .
 Fela tekint e t e me g álla p o d o t t a kövön, és elmos olyod o t t ,
minth a régi bará t ot látna. Ráhajlított a ujjait, és a szája elé
tartot t a . Az ajka mozgot t.
Hirtelen éles reccs e n é s hallatsz ot t , mint h a vízcs e p p
fröccs e n n e egy forró zsírral teli serp e n yő b e n . Ezt újabb
tuc at n yi követt e , olyan éles e n és gyors a n, minth a egy
öreg e m b e r ropogt a t n á az ízület eit, vagy jége s ő verne egy
ke mé n y palat e t ő t .
Fela kinyitott a a mark á t . Homok és tör mel é k záporozot t
belőle. Két ujjal bele nyúlt a zúzalékb a , és előhúzot t egy
koro mf e k e t e kőgyűr ű t. Kerek volt, mint a kupa szája, és
sima, mint a csiszolt üve g.
Elodin diad al m a s a n fölnev e t e t t , majd lelkes e n átölelt e
Felát, amit a lány vadul viszonzot t. Néhá n y gyors lépé s t
tett e k együt t, félig botladozv a , félig táncolva.
Elodin mé g mindig vigyorogv a föle melt e a kezé t. Fela
oda a d t a neki a gyűrűt, ő pedig gondos a n me gvizs g ált a ,
majd bólintott.
– Fela – mond t a komolya n –, eze nn el előlépt e tl e k
Re'larr á. – Föle mel t e a gyűrűt. – A keze d e t .
Fela csakn e m félénk e n nyújtot t a a kezé t. Elodin a fejét
rázt a. – A balt – mon dt a szilárd a n. – A jobb egé s z e n má s t
jelent. Arra mé g egyikőt ök sincs kész.
Fela oda nyújtot t a a má sik kezé t. Elodin könnye d é n az
ujjára húzt a a kőgyűr ű t. Az oszt ály taps olni kezde t t ,
oda sie t t e k, hogy közele b br ől is me g n é z z é k, mit csinált
Fela.
Sugárz ó a n mos olygot t , és föle mel t e a kezét, hogy
mind e n ki látha s s a . A gyűrű ne m volt sima, mint
gondolt a m. Ezernyi apró krist ályla p b ól állt, a melye k finom,
örvén ylő mint á b a n kerülge t t é k egym á s t . Még sos e m látta m
ilyet.
 NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET

A NYÍLFOGÓ

Ambros e- zal való had a k oz á s o m , me g s z állott archívu mi

kutat á s a i m és Denn á t kere s ő szá mt al a n hiába v aló imrei
uta m mellett is sikerült befejez n e m a munk á m a t a
Fisher yb e n .
Szer e t t e m volna mé g egy deká d o t , hogy
végigc sin ál h a s s a k néh á n y prób á t , és tová b b
barká c s olh a s s a k rajta. Azonba n egys z e r ű e n kifutott a m az
időből. Közeled e t t a vizsgalot t ó napja, és kevé s s e l után a
eldől a tandíja m. Mielőtt eladh a t t a m volna a munk á m a t ,
szüks é g e m volt Kilvin jóváh a g yá s á r a .
Nem csek ély izgalo m m a l kopogt a t t a m irodájá n a k
ajtajá n.
A kéz mű v e s s é g ma gisz t e r e a munk a a s z t a l á n ál
kupor got t . Óvatos a n szed e g e t t e ki a csava r ok a t egy
kompr e s s ziós pu mp a bronz burkola t á b ól. Nem néz e t t föl,
a mikor me gk é r d e z t e : – Igen, Re'lar Kvothe?
– Kész vagyok, Kilvin me s t e r – mon dt a m egysz e r ű e n .
Pislogva néze t t föl. – Most?
– Igen. Remélt e m , hogy me g n e v e z egy időpont o t,
a mikor be mu t a t h a t o m .
Tálcár a tett e a csava r ok a t , és a kezé t dörzsölt e . – Máris
me g n é z e m .
Bólintott a m , kere sz t ülv ez e t t e m a zsúfolt műh el ye n , el a
Rakt ár mellett addig a ma g á n m ű h e l yi g, a melye t ő utalt ki
neke m. Elővett e m a kulcsot, és kinyitott a m a súlyos
faajtót.
Tága s műh el yb e léptünk, amel yb e n volt saját tűzhely,
üllő, füst elszívó, víztart ály és mind e nf él e váloga t ot t anya g
a kéz mű v e s me s t e r s é g h e z . Félretolt a m a munk a a s z t a l t, így
a tere m fele üres lett, csup á n a vast a g szal ma b á l á k
tá ma s z t o t t á k a falat.
A bálák előtt otro mb a ma d á rije s z t ő lógott a
me n n ye z e t r ől. Ráadt a m az ége t t inge m e t me g egy kocká s
nadr á g o t . Jobba n szer e t t e m volna kísérlet e z ni abb a n az
időbe n, a mi ahhoz kellett, hogy me gv a r rja m a nadr á g o t és
kitömj e m a bábut. De én mind e n e k e l ő t t színé s z volta m, és
mind e n csak ezut á n követk e z e t t . Nem hagyh a t t a m ki az
alkal ma t , hogy előad á s t rend e z z e k.
Bezárt a m az ajtót ma g u n k mögöt t . A ma gisz t e r
kívánc si a n körülnéz e t t . Úgy döntöt t e m , hogy a munk á m
majd besz él helye t t e m . Elővett e m a szá ms z e ríjat, hogy
oda a dj a m neki.
A hat al m a s ma gisz t e r arc a elsöt é t e d e t t . – Re'lar Kvothe!
– szólt mélys é g e s helyt el e nít é s s e l. – Mondd, hogy ne m egy
ilyen brut ális eszköz feljavítá s á r a tékozolt a d el a keze d
munk áj á t!
– Bízzon benn e m , Kilvin me s t e r! – mond t a m a fegyv er t
nyújtog a t v a .
Hossz a s a n néze t t, aztá n átve t t e a szá ms z e ríjat, és
ann a k az e mb e r n e k a gondo s s á g á v a l vizsgált a me g, aki
me g s z okt a , hogy halálos a n vesz élye s eszközökk el
dolgozzon. Megpe n dít e t t e a fesze s ideg e t , sze mü g yr e vett e
az ívelt fémk a r t.
Hosszú perc e k múlva bólintot t, rálép e t t a kengyelr e , és
könnye d é n felhúzt a a fegyve r t. Milyen erős, tűnődt e m
mélá n. Neke m me gf ájd ult a válla m, és a keze m
felhólya go s o d o t t , miközb e n az utóbbi napok b a n az
ormótl a n jószá gg al küzdöt t e m .
Oda a d t a m neki a súlyos nyílves sz ő t. Azt is me gvizs g ál t a .
Látta m, hogy egyr e érte tl e n e b b . Tudta m, miért. Az íjon
ne m volt se m mif él e feltűnő változt a t á s , se m sygaldr y.
Ugya n e z volt a helyz e t a nyílves sz őv el.
Ráte t t e a nyilat a szá ms z e ríjra, és felvont sze möl dökk el
néz e t t rá m.
Széle s mozd ul a t t al mut a t t a m a szal ma e m b e r r e ,
igyek e z t e m ma g a biz- tos a b b n a k tűnni, mint a milye n n e k
érezt e m ma g a m . A keze m izzadt, a gyo mr o m re me g e t t . A
prób á k jól sikerült e k. A próbá k fontos a k. Ugya nolya n o k,
mint a színpa di prób á k. De csak az szá mít, a mi akkor
törté nik, a mikor a közöns é g figyel. Ezt mind e n színé sz
tudja.
Kilvin vállat vont, föle melt e az íjat, amel y kicsinek tűnt
az ő széle s válla mellett. Ráérős e n , gondo s a n célzott.
Meglepő dv e nézt e m, amint nyugo d t a n , de csak félig szívja
be a leve gőt , után a lass a n kieng e di, és közbe n húzz a me g
a rava s z t.
 A szá ms z e ríj me gr á n d ul t, a húr me g p e n d ül t , a nyílves s z ő
eltűnt.
Hangos , féme s koppa n á s hallat szot t, és a nyílves s z ő
félúton me g állt a levegő b e n , minth a látha t a tl a n falba
ütközött volna. Zörögv e hullott a kőpa dlór a a szoba
közep é n, tizenöt lábnyira a szal ma b á b t ól.
Képtele n volta m uralkod ni ma g a m o n . Fölneve t t e m , és
diadal m a s a n a leve gő b e lökte m a karo m a t .
Kilvin felvont a a sze möl dök é t , és rá m néz e t t . Eszelős
vigyorr al nézt e m rá vissza.
Fölvett e a nyílves sz ő t a padlóról, és me gint
me gvizs g ál t a . Azután újra felhúzt a az íjat, sóhajtot t , és
me g h ú z t a a rava s z t.
Klang! A nyílves s z ő má s o d s z or is a padlór a hullott, és
patt a n t egye t .
Kilvin ez alkalo m m a l felfede z t e a hangforr á s t . A tere m
túlsó sarká b a n fémt á r g y lógott a me n n ye z e t r ől, akkor a,
mint egy nagyo b b a c s k a lámp á s . Ide- oda hint ázot t , kissé
pörgöt t is, mint h a mos t ütött é k volna me g.
Leaka s z t o t t a m a ka mp ó r ól, és odavitt e m a
munk a a s z t a l n ál várakoz ó Kilvin ma gisz t e r h e z . – Mi ez a
tárgy, Re'lar Kvothe? – kérde z t e kívánc si a n.
Lekopp a n t o t t a m az aszt alr a. – Szaknyelv e n, Kilvin
ma gisz t e r, ez egy auto m a ti ku s a n beka pc s olód ó kinetikai
ellenállás. – Büszké n somolyog t a m . – Konkrét a n elka pj a a
nyilaka t .
Kilvin lehajolt a lámp á h o z , de ne m volt rajra se m mi
látnivaló a söté t, jellegt el e n vasle m e z e k e n kívül. Alkotá s o m
leginká b b egy színtiszt a vasból készült, jókora, nyolcoldalú
lámp á s r a has onlítot t.
– Na és mi a neve ?
Találmá n yo m n a k ez volt az a rész e, amel ye t mé g ne m
tudt a m befejez ni. Száz neve t is kigondolt a m, de egyik se m
tűnt me gf el előn e k. A Nyílcsa p d a lapos. Az Utazó Barátja
prózai. Bandit av é s z , ez neve t s é g e s e n színfalha s o g a t ó . Nem
tudn é k Kilvin sze m é b e nézni egy ilyen név utá n.
– A névvel vann a k bizonyo s problé m á i m – isme r t e m el. –
De mos t a n á i g nyílfogón a k nevez t e m .
– Hm – hü m m ö g ö t t Kilvin. – Ha precízek akar un k lenni,
ne m fogja me g a nyilat.
– Tudo m – felelte m bossz ú s a n . – De vagy ez, vagy az,
hogy „klang”.
 Rám sandítot t, és a sze m e mos olygot t egy kicsit. – Azt
hinné m, hogy Elodin hallgat ój a ügye s e b b a nevek
kitalálá s á b a n , Re'lar Kvothe.
– Delivarina k könnyű dolga volt, Kilvin me s t e r –
mond t a m . – Csinált egy jobb teng elyt, és a saját nevé t adt a
neki. Én ne m nevez n é m „Kvothé n a k” .
Kilvin kuncogo t t . – Ez igaz. – Visszafordult a nyílfogóhoz,
kívánc si a n nézt e . – Hogy működik?
Elvigyorodt a m , előve t t e m egy nagy papírla pot , a melye t
sé má k , bonyolult sygaldryk, me t allurgi ai jelkép e k és a
kinetikus átalakít á s aprólékos a n kidolgozott képle t ei
borított a k.
– Két fő rész e van – mon d t a m . – Az első a sygaldr y,
a mely auto m a ti ku s a n alakítja ki a szimp a t e tiku s kötelék e t
húszlá b n yi körön belül bár milye n vékony, gyors a n mozgó
fémd a r a b b a l. Meg kell mondj a m, jó néh á n y napo m b a
került, amíg ezt kiötlött e m. – Megkocogt a t t a m a me gf el elő
rúná k a t a papíron. – Először arra gondolt a m, hogy
önma g á b a n is elég lesz. Azt re mélt e m , hogy ha össz e köt ök
egy bejövő nyílhe g ye t egy álló vas d a r a b b a l , az ma g á b a
szívja a moz g á si ener gi á t és ártal m a tl a n n á teszi a fegyv er t .
Kilvin a fejét rázt a. – Ezt már koráb b a n is me g p r ó b ál t á k.
– Rá kellett volna jönnö m, mielőtt egyált al á n
prób álkozt a m – mon dt a m . – Az álló vasd a r a b jó ese t b e n is
csak a nyílves sz ő mozg á si nyo m a t é k á n a k har m a d á t veszi
föl, és ha valakine k csak kéth a r m a d részt kell elviselnie
egy nyíllövé s t, akkor is épp elégg é el lesz rontva a napja. –
Egy má sik rajzra mut a t t a m . – Olyas mir e volt szüks é g e m ,
a mi vissz alöki a nyilat. Méghozz á nagyo n gyors a n és
nagyo n ke mé n ye n . Végül egy me dv e c s a p d á b ól szár m a z ó
rugóa c éllal prób álkozt a m. Termé s z e t e s e n módo sít ot t a m
rajta. – Fölvett e m az aszt alról egy tart al é k nyílhe gye t , és
úgy tett e m , minth a a nyílfogóhoz közelíte n é m . – Először a
nyílves sz ő közele d é s e létre h ozz a a köté s t . Másods zor, a
közele d ő nyíl moz g á si nyo m a t é k a elsüti a szerke z e t e t , mint
egy csa pd á t . – Össz ec s a p t a m a két keze m. – Utána a
rugób a n tárolt ener gi a vissza t a r tj a a nyilat, me g állítja, sőt
mé g egy kicsit vissz a is löki.
Kilvin bóloga t ot t . – Ha mind e n hasz n ál a t után föl kell
húzni, hogya n állított a me g a má s o dik nyila ma t ?
A központi diagr a mr a mut a t t a m . – Nem sok hasz n a
lenne, ha csak egy nyilat állítan a me g – mond t a m . – Vagy
ha csak egy me g h a t á r o z o t t irányból érkez ő nyilakr a hatn a .
Nyolc rugót építe t t e m bele kör alakb a n . Egysz e rr e több
irányból érkező nyilaka t is tudnia kell me g állíta ni. –
Mente g e t őz v e vállat vont a m. – Elmélet b e n . Ezt ne m
tudt a m ellenőrizni.
Kilvin a szal ma b á b r a néz e t t . – Mindkét lövés e m
ugya n a b b ól az irányból érkez e t t – jegye z t e me g. – Hogya n
állítha t t a me g a má s o dik nyila ma t , ha a rugó már az
elsőn él műkö d é s b e lépe t t?
Felvett e m a nyílfogót a tet ej é n lévő gyűrűn él fogva, és
me g m u t a t t a m , hogy szab a d o n forog. – Egy gyűrű s
talpcs a p o n lóg – felelte m. – Az első nyíl bec s a p ó d á s a kiss é
elforga t t a , a mivel egy új rugó fordult abb a az irányb a . De
mé g ha ne m tenn é is, a közele dő nyíl ener gi ája úgy
forgatj a el a legköz el e b bi, mé g feszülts é g alatt álló rugóig,
ahogy az ércka k a s követi a szelet.
Ezt igazá ból ne m tervez t e m me g. Véletlen ül jötte m rá,
de se m mi okát ne m látt a m, hogy ezt közölje m Kilvinnel.
Megérint e t t e m a vörös pöttyök e t , a melye k me gj el e n t e k
a nyolc lap közül kettőn. – Ezek mut a tj á k, mely rugók
lépt ek már műkö d é s b e .
Kilvin elvett e tőle m, és a kezé b e n forga t t a . – Hogy húzod
föl a rugóka t ?
Elővett e m az aszt al alól egy fémsz e r k e z e t e t . Alig volt
több egy hossz ú karra erősít e t t vasd a r a b n á l. Utána
me g m u t a t t a m Kilvinnek a nyolcszögl e t ű lyukat a nyílfogó
alján. A szerk ez e t r e állított a m a nyílfogót, és a lába m m a l
addig nyo mt a m a kart, a míg éles katt a n á s t hallott a m.
Aztán elforga t t a m a nyílfogót, és me gis m é t e l t e m az
eljárá s t .
Kilvin lehajolt, fölvett e , és me gfor g a t t a lapá tk e z é b e n . –
Súlyos – jegye z t e me g.
– Muszáj volt vaskosr a csinálno m – válasz olt a m. – Egy
szá ms z e ríj nyílves sz ője átüt egy kéthüv el yk e s tölgyfa
deszká t . Olyan rugót kellett belet e n n e m , amel y legalá b b
háro m s z or o s erővel állítja me g a nyilat.
Kilvin me gr á z t a a nyílfogót, majd a fejéhe z tartot t a . A
kész ül ék ne m adot t hang ot . – És mi van, ha a nyílhe g y ne m
fém? – kérde z t e . – Azt mon dj á k, a Vi Se mbi portyá z ok
kovakő vagy obszidiá n nyílhe gye k e t haszn ál n a k.
Lesütöt t e m a sze m e m e t , sóhajtot t a m . – Hát… – kezdt e m
lass a n –, ha a nyílhe gy ne m vala mifél e vasból készül, akkor
a nyílfogó ne m lép műkö d é s b e , amikor a nyílhe g y
húszlá b n yir a me gk öz elíti.
A ma gisz t e r diplo ma tiku s a n hüm m ö g ö t t , és hang o s
koppa n á s s a l letet t e az aszt alr a a nyílfogót.
– Viszont – folytat t a m vidá m a n – tizenöt lábnyi sug ar ú
körbe n bár milye n éles kő vagy üveg beindít egy má sikfajt a
köté s t. – Megütö g e t t e m a tervr ajzo m a t . Büszke volta m rá,
mert volta m olyan előrelát ó, hogy a be é pít e t t
obszidián d a r a b o k a t beírja m a kétsz e r e s ke mé n ys é g ű üveg
sygaldr yjá v al. Ezért ne m tört össz e a becs a p ó d á s t ól.
Kilvin rápillantot t a tervr ajzr a, azut á n büszké n
elvigyorod ot t , és mély torokh a n g o n kuncogni kezde t t . – Jó,
jó! De mi van, ha a nyílhe gy csont ból vagy elefánt t e t e m b ől
van?
– A csont rúnáit ne m bízzák ma g a mf a j t a silány Re'larr a –
felelte m.
– És ha mé gis? – kérd ez t e Kilvin.
– Akkor se m hasz n ál n á m – válaszolt a m. – Nehogy vala mi
cigányk e r e k e z ő gyer e k beindíts a a nyílfogót a vékony
csont ú, gyors a n moz gó kis koponyáj á v al.
Kilvin helye slő e n bólintott. – Én vágt á z ó lóra gondolt a m –
mond t a . – De ebből is kitet szik a bölcs e s s é g e d . Bizonyítod,
hogy olyan körült ekintő elme vagy, amilye n n e k egy
kéz mű v e s n e k lennie kell.
Visszafordult a m a tervr ajzhoz, rábökt e m. – Kilvin me s t e r ,
tíz lábnál egy gyors a n moz gó, heng e r e s fadar a b is beindítja
a nyílfogót. – Sóhajtot t a m . – Nem vala mi jó kötelék, de
eleg e n d ő , hogy me g állíts a a nyilat, vagy legalá b bi s
csökke n t s e a seb e s s é g é t .
Lehajolt, közele b br ől is me g n é z t e a tervr ajzot, a
tekint e t e perc e kig vándorolt a zsúfolt lapon. – Az egé s z
vas? – kérde z t e .
– Közelebb áll az acélhoz, Kilvin me s t e r . Aggódt a m, hogy
a vas hossz ú távon túl mer e v.
– És mind a tizenn yolc köté s t rávé s t e d mind e n rugór a? –
mut a t t a .
Bólintott a m .
– Ez kétsz e r e s erőfeszít é s – állapítot t a me g a ma gisz t e r
inkább társ alg á si, mint rossz alló hango n. – Némel ye k azt
mond h a t n á k , hogy túlbiztosítot t a d .
– Nagyon kevé s s é törődö m azzal, hogy má s o k mit
gondoln a k, Kilvin me s t e r – mond t a m . – Enge m csak
ma gisz t e r s é g e d véle m é n ye érdek el.
Morgott, aztá n felnéz e t t a papírból, és felé m fordult. –
Négy kérdé s e m van.
Bólintott a m .
– Minde n e k előt t, miért csinált a d? – kérd ez t e .
– Hogy senki se haljon me g az úton állók miatt –
mond t a m hat ár oz ot t a n .
Kilvin várt, de ebb e n a té má b a n ne m volt több
mond a niv aló m. Egy idő utá n vállat vont, és a helyis é g
má sik végé b e mut a t o t t . – A má s o dik, hogy honn a n
szer e z t e d a… – Kicsit ráncolt a a homlok á t . – Tevetbem . A
szá ms z e ríja t.
A kérdé s t ől össz e r á n d ul t a gyo mr o m. Azzal a hiú
re mé n n ye l áltat t a m ma g a m a t , hogy Kilvin, cealdi létér e
ne m tudja, hogy az ilyen tárgya k a t törvé n y tiltja az
Államközö s s é g terület é n. Ha pedig tudja, akkor egysz e r ű e n
ne m kérd ezi me g.
– Hát csak… besz e r e z t e m , Kilvin me s t e r – felelte m
kitérőe n. – Szüks é g e m volt rá, hogy teszt elje m a nyílfogót.
– Miért ne m hasz n ált ál egysz e r ű vadá s zíjat? – kérd ez t e
szigorú a n Kilvin. – Akkor elker ülhe t t e d volna az illegális
besz e rz é s t .
– Az túl gye n g e lett volna, Kilvin me s t e r . Biztos a n kellett
tudno m, hogy a szerk ez e t e m mind e n nyilat me g állít, és a
nyílpusk a mind e n má s n ál erős e b b e n lövi ki a nyilat.
– Egy mod e gi hossz ú íj felér egy íjpuská v al – jegye z t e
me g.
– Viszont a hasz n ál a t a me g h a l a dj a a képe s s é g e i m e t –
válasz olt a m. – És egy mod e gi íj me gv á s á rl á s a me g h al a d n á
anya gi lehe tő s é g e i m e t .
Kilvin nagyo t sóhajtot t. – Korább a n , amikor elké szít e t t e d
a tolvajlá mp á s o d a t , rossz dolgot csinált ál jól. Ezt én ne m
szer e t e m . – Lenéz e t t a tervrajzr a. – Ez alkalo m m a l jó dolgot
csinált ál rossz módo n. Ez már jobb, de ne m sokkal. A
legjobb, ha jó dolgot csinálsz jól. Egyet é r t e s z ?
Bólintott a m .
Az íjpuskár a tett e hat al m a s kezé t. – Látta ezt valaki?
Rázta m a feje m.
– Akkor azt mon djuk, hogy az enyé m, az én taná c s o m r a
szer e z t e d be. Beker ül a rakt ári felszer el é s e k közé. –
Kemé n ye n néze t t rá m. – A jövőbe n hozzá m gyer e , ha efféle
dolgokr a van szüks é g e d .
 Ez fájt egy kicsit, mer t azt tervezt e m , hogy ismé t
elado m Sleat n a k. Bár alakulha t o t t volna rossz a b b ul is. Az
utolsó, amit ma g a m n a k kívánok, hogy rá m húzz ák a
vast örv é n yt .
– Har ma d s z or , a tervr ajzon ne m látok ara nydr ót o t és
ezüs t öt – mond t a . – Nem minth a lehet n e hasz n ál ni őket a
te bere n d e z é s e d b e n . Magyar á z d el, miért vétel ezt e d őket a
Rakt ár ból.
Hirtelen fokozott a n érezt e m a gra m hűvös s é g é t a karo m
belső oldalá n. Annak a ber ak á s a ara n y, de ezt aligha
mond h a t t a m me g a ma gisz t e r n e k. – Elfogyott a pénz e m,
Kilvin me s t e r . És szüks é g e m volt olyan anya g okr a ,
a melye k e t ne m szer ez h e t t e m be a Rakt ár ból.
– Példá ul a szá ms z e ríjra.
Bólintott a m . – Meg a szal má r a és a me dv e c s a p d á k r a .
– Egyik hiba követi a má sika t – mond t a helyt el e nítő e n
Kilvin. – A Rakt ár ne m pénzkölcsö nz ői sta nd, és ne m
szab a d erre haszn ál ni. Hatályt al a nít o m a ne me s f é m e k r e
szóló eng e d é l ye d e t .
Bólintott a m , re mélv e , hogy kellően bűnt u d a t o s n a k
látszo m.
– Bünte t é s b ől húsz órát dolgozol a Raktár b a n . Ha bárki
kérd ezi, me g m o n d o d , mit tett él. Elma gya r á z o d, hogy azért
vagy bünt e t é s b e n , mert vissz a kell fizetn e d a ne me s f é m e k
érté k é t , és mé g húsz száz al é kot. Ha úgy hasz n álod a
Rakt árt, mint egy pénzkölcs önz ő, annyi száz al ékot
szá mol un k fel, mint egy pénzkölcs önz ő n e k .
Összer á n d ul t a m . – Igen, Kilvin me s t e r .
– Végül pedig. – Megfordult, ráte t t e lapátk e z é t a
nyílfogór a . – Mit gondolsz, Re'lar Kvothe, me n n yi é r t
adh a t o d ezt el?
Felléleg e z t e m . – Vagyis eng e d é l ye zi az elad á s á t , Kilvin
me s t e r ?
A hat al m a s , me dv ef or m a ma giszt e r csod álkozva néz e t t
rá m. – Termé s z e t e s e n , Re'lar Kvothe. Csodála t o s szerke z e t .
Jobbá teszi a világot. Valahá n ys z or valaki me g pillant egy
ilyen holmit, látni fogja, hogya n szolgálja a kéz mű v e s s é g
az emb e r e k biztons á g á t , és jó szívvel gondol a
kéz mű v e s e k r e , akik ilyen e k e t csinálna k. – Lenéz e t t a
nyílfogór a , és elgondolkodv a ráncolt a a sze möl dök é t . – De
ha el akarjuk adni, árá n a k is kell lennie. Mit javas olsz?
Ezen a kérd é s e n hat deká d óta rágódt a m . Igazs á g
szerint azt re mél t e m, kere s e k vele annyit, a miből
kifizeth e t e m a tandíja m a t és Devi kölcsön é n e k ka ma t á t .
Annyit, hogy egy újabb sze m e s z t e r t tölthe s s e k az
Egyet e m e n .
– Komolya n ne m tudo m, Kilvin me s t e r – mond t a m . –
Magiszt er s é g e d me n n yi t fizetn e azért, hogy elkerülje a
jardnyi kőrisfa nyílves sz ő t, a mely átsz úr ni készül a tüdej é t?
Kuncogot t . – Az én tüdő m érté k e s dolog – mon dt a . – De
nézzük má s sze mp o n t b ól. Az anya g k ölt s é g… – A tervr ajzr a
pillantot t . – Nagyjá ból kilenc batk a, igaz?
Kísért e ti e s e n ponto s volt. Bólintott a m .
– Hány órát dolgozt ál rajta?
– Úgy száz a t – felelte m. – Talán százh ú s z a t . De sok
kísérlet és próba kellett hozzá. Ez valószínűle g tová b bi
ötve n–h a t v a n óra. Keves e b b, ha elké sz ül az öntőfor m a .
Kilvin bólintot t. – Huszonöt talent u m o t java slok.
Megfelelőn e k tűnik?
Az össz e g t ől elállt a lélegz e t e m . Még miut á n me gfizet e m
a Raktár n a k az anya g o k árát és a műh elyh a s z n á l a t é r t a
negyv e n száz al ékot , akkor is hat szor több mar a d , mint
a me n n yi t a fedélz e ti lámp á s o kk al kere s t e m . Szint e
neve t s é g e s e n sok pénz.
Már épp e n lelkend e z ni akart a m , de ekkor az esz e m b e
jutott vala mi. Fájt ugya n, de mé gis me gc s óv ált a m a feje m.
– Őszint é n szólva, Kilvin me s t e r , jobba n szer e t n é m
olcsóbb a n adni.
Felvont a a sze möl dök é t . – Ki fogják fizetni – biztosított
róla. – Látta m már emb e r e k e t , akik több e t fizett e k kevé s b é
hasz no s dolgoké r t.
Vállat vont a m. – Huszonöt talent u m sok pénz –
mond t a m . – Nem szab a d , hogy csak a vast a g buksz a
élvezh e s s e a biztons á g o t és a lelki nyug al m a t . Én nagyo n
eleg e n d ő n e k tartok nyolcat.
Hossz a n néze t t rá m, aztá n bólintott. – Ahogy mon do d.
Nyolc talent u m . – A keze végigfutot t a nyílfogón, szinte
simog a t t a . – Mindazon ált al, mivel ez az első, és jelenle g
csak ez létezik, én huszon öt ö t fizet ek neke d ezért, és a
ma g á n g yűj t e m é n y e m b e kerül. – Fejét félreh ajtv a néze t t
rá m. – Lhinsatva ?
– Lhin – felelte m hálás a n. Hatal ma s kő ese t t le a
szíve mr ől.
Kilvin mos olyg ot t, és az aszt al felé bicce nt e t t . –
Szere t n é m ráérős e n me gvizs g ál ni a terve t is. Készíte n él
neke m ebből egy má s ol a t o t ?
– Magiszt er s é g e d me gk a p h a t j a huszon öt talent u m é r t az
ere d e tit – felelte m mos olyogv a , és elébe tolta m az aszt alon
át a papírt.

Kilvin írt neke m egy elis me r v é n yt , és távozot t. Úgy

ölelte ma g á h o z a nyílfogót, mint egy új, kedv e n c játékot.
A Rakt ár b a siett e m a papírr al. Ki kellett fizetn e m az
anya g o k árát, bele é r t v e az aran yd r ó t o t és az
ezüs t ö n t v é n yt . De mé g a műh el yh a s z n á l a ti száz al ék után is
majdn e m tizene g y talent u m o m mar a d t .
A nap hátr al é vő rész é b e n vigyorogt a m és fütyör é s z t e m ,
mint egy hibba n t . Milyen igaz a mon d á s : neh é z ersz é n y,
könnyű szív!
 NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET

KÖZÖSKÖDÉS

Az Anker kand allója mellet t ülte m, öle mb e n a kobozz al.

A mel e g, csönd e s helyisé g tele volt e mb e r e k k e l, akik azért
jöttek, hogy eng e m halljana k.
A felling volt a rend e s est é m az Ankerb e n , amel y
ilyenkor zsúfolá sig me g t elt. Még a legros s z a b b időbe n se m
volt elég szék, és akik későn jöttek, kényt el e n e k voltak a
pultna k és a falakn a k dőlni. Ankern e k ne mr é g kisegítő
pincér n őt kellett fölvenni felling éjszak á r a , hogy gyors a n
hordh a s s á k szét az italt a tere m b e n .
Odakint a tél mé g mindig a mark á b a szorított a az
Egyet e m e t . De idebe n t mele g volt, és sörtől, kenyé r t ől,
leve st ől illatozot t a levegő. Az eltelt hóna p ok b a n
fokozat o s a n rászokt a t t a m a hallga t ó s á g o m a t a kellő
figyele mr e . Mély cse nd volt, a mikor a Viola vár má s o dik
strófájá t peng e t t e m a kobozon.
Jó formá b a n volta m azna p éjjel. A hallga t ó s á g o m fél
tuc at italt rend elt neke m, és nagyl elkűs é gi roha m á b a n egy
ittas könyvt á r o s egy ke mé n y penn yt hajított a
hang s z e r t o k b a . Csak úgy ragyog o t t a fényt el e n vas- és
rézpé nz e k között. Simmo n t kétsz e r is me gríka t t a m , Anker
új felszolgálólá n ya olyan gyakr a n mos olygot t rá m elpirulva,
hogy azt mé g én se m téve s z t h e t t e m el. Szép sze m e volt.
Amióta az esze m e t tudt a m, először érezt e m úgy, hogy
bizonyo s mér t é ki g én irányíto m az élet e m e t . Pénz volt az
ersz é n ye m b e n . A tanul m á n ya i m m a l jól haladt a m .
Bejutot t a m az Archívu mb a , és noha kényt el e n volta m a
Rakt ár b a n dolgozni, mind e n ki tudt a , hogy Kilvin nagyo n
elég e d e t t vele m.
Nem hiányz ot t má s , csak Denna .
A keze m e t figyelt e m, míg a Viola vár utolsó hangj ait
peng e t t e m . Pár pohá rr al több e t itta m a kellet é n él, ne m
akart a m melléfogni. Miközbe n az ujjaima t figyelte m,
hallott a m, hogy nyílik az ajtó, és betód ul az ivóba a hide g
szél. A tűz lobogot t és táncolt mellett e m , csiz má k dobogt a k
a deszka p a dl ó n.
Csend e s volt a tere m, miközb e n ének elt e m :

Ül az ablakában,
Teáját issza.
Szerelmetes eggyem,
Mikor jössz vissza?
Jöhetnek széptevők,
Jöhet árapály,
Nézi csak a tengert,
S Viola vár.

Lefogt a m az utolsó akkordot , de a me n n yd ö r g ő taps

helye t t csak a cse nd kongot t . Felnézt e m, és látta m, hogy
négy ma g a s e mb e r áll a kand alló előtt, vast a g köpe n yü k
válla vizes az olvadó hótól, az arcuk fenye g e t ő .
Hár ma n söt é t, kerek sapk á t viselte k, amel y mut a t t a ,
hogy cse nd bizt os ok. És ha ez ne m lett volna elég,
mind e g yikn él volt egy hossz ú, me g v a s a l t, tölgyfa bot.
Olyan ke mé n y volt a nézé s ü k, mint a sólyo m é .
A negye dik arré b b húzódot t társ aitól. Nem viselt
csen d bizto si sapk á t , közel se m volt olyan ma g a s vagy
vállas, mint a többiek. Ennek ellenér e a taga d h a t a t l a n
tekint ély légkör e vett e körül. Vékony arca komor volt.
Előhúzott egy vast a g perg a m e n t , a melye n szá mo s ,
hivat alos külsejű pec s é t feket élle tt.
– Kvothe, Arliden fia! – olvas t a tiszta, erős hang o n. –
Eme tanúk előtt me g p a r a n c s ol o m, hogy állj a vast örv é n y
elé! Vádolta t ol Dé mo n okk ali Közösköd é s s e l ,
Termé s z e t ell e n e s Tudo m á n yo k Feket e m á j ú Haszn ál a t á v a l
és Rontá s s a l.
Szüks é g t e l e n mond a n o m , hogy a dolog teljes e n
kész ül e tle n ül ért.
– Micsoda ? – kérde z t e m but á n. Ahogy mon dt a m , volt
benn e m pár pohárr al.
A komor férfi ne m törődöt t vele m. Odaszólt az egyik
biztos á n a k .
– Verd vasr a!
A csen d bizto s előhúzot t egy csörgő vaslá nc o t. Mosta n ái g
túlsá g o s a n hűdöt t volta m ahhoz, hogy kellőe n me gije dj ek,
de mikor látta m, hogy a zord arcú e mb e r kivesz a zsákjá ból
egy pár söté t vasbilincs e t , olya n félele m töltött el, hogy az
egérlyuk b a is bebújt a m volna.
 Simmo n a kand alló mellől utat tört ma g á n a k a
csen d bizto s ok között, és elébük állt.
– Mi folyik itt? – csat t a n t fel indulat os a n . Ez volt az
egye tl e n alkalo m, a mikor úgy besz élt; mint egy herc e g fia.
– Magyar á z a t o t kérek!
A perg a m e n e s férfi nyugod t a n végig m é r t e , azt á n
benyúlt a köpe n ye alá, és elővet t egy tömör vasp álc á t , a
két végé n aran yp á n t t a l. Sim egy kicsit elsá p a d t , a mikor a
komor e mb e r a ma g a s b a e melt e a pálcát, hogy mind e n ki
látha s s a . Ez a rúdp álc a ugya n ol ya n fenye g e t ő volt, mint a
csen d bizto s ok botja, de félre ér t h e t e t l e n ül jelezt e
hordozój á n a k hat al m á t . Ez az e mb e r az Államköz ös s é g
ítélőme s t e r e volt. És ne m is közöns é g e s ítélőme s t e r . Az
ara nyp á n t o k azt jelezt é k, hogy bárkit a vastörv é n y elé
állítha t: papok a t , hivat alb a n lévő kor má n yz ó k a t , mé g
ne me s e k e t is, báróig fölfelé.
Ekkor Anker is kere sz t ül nyo m a k o d o t t a töme g e n .
Simm el együt t ellenőrizt é k az ítélőme s t e r okmá n yá t , amit
teljes e n törvé n ye s n e k és hivat alos n a k talált ak. Az össz e s
imrei pot e n t á t aláírta és lepec s é t el t e . Se m mi t se m lehe t e t t
tenni. A vastörv é n y elé került e m.
Az egé s z Anker látt a, ahogy keze m- lába m me gv a s a l t á k.
Néhá n ya n me g d ö b b e n t e k , má s ok ért e tle nk e d t e k , de a
legtöbb e n me gr é m ül t e k . Amikor a csen d bizto s o k az ajtóhoz
vonszolt a k a töme g e n át, alig mar ok n yi a n mer t e k a
sze m e m b e nézni.
Imréig gyalogolt a t t a k a hossz ú úton. Át a Kőhídon, le a
Nagy Köves- útra. A téli szél annyir a lehűtöt t e a bilincs e k e t ,
hogy ége t t é k, mar t á k, me g d e r m e s z t e t t é k a bőrö m e t .

Másna p regg el me gjöt t Sim me g Elxa Dal, és lass a n

tisztáz ód t a k a dolgok. Sok- sok hóna p p a l ezelőtt hívta m a
szelet Imré b e n , miut á n Ambros e eltört e a kobozo m a t . A
ma gisz t e r e k szimp a t e tik u s tá ma d á s s a l vádolt ak, és
nyilvános a n me gkor b á c s olt a t t a k az Egyet e m e n . Olyan
rége n volt, hogy a korbá c s ol á s nyo m a i ezüs t h e g e k k é
fakultak a hát a m o n . Azt gondolt a m, hogy az ügy ezzel
lezárult.
Látha t ól a g ne m ez volt a helyz e t. Mivel az ese t Imré b e n
törté nt , az Államközö s s é g bírós á g á n a k hat á s k ör é b e
tartozot t.
 Civilizált időke t élünk, és kevé s hely van, a mely
civilizálta b b lenne az Egyet e m n é l és közve tle n
környe z e t é n é l . De máig me g m a r a d t a k söté t e b b korokból a
vast örv é n y egye s rész ei. Száz év is eltelt azót a, hogy
utoljár a ége t t e k me g Termé s z e t e ll e n e s Tudo má n yo k
hasz n ál a t a miat t valakit, ám a törvé n y mé g ne m veszt e t t e
el az érvé n yé t . A tinta me gf a k ult, de a szav a k világos a k
voltak.
Ambros e ter m é s z e t e s e n ne m játszot t közve tle n szer e p e t
az ügyb e n. Ehhez ő túlsá g o s a n rava sz volt. Az ilyen per
ártott az Egyet e m hírnev é n e k . Ha ő per el be, felbőszíti a
ma gisz t e r e k e t , akik ke mé n y munk á v al őrizték az Egyet e m
jó hírnev é t általá b a n és az Arkánu m é t különös e n .
Ezért Ambros e- nak se m mi köze ne m volt a váda k h oz. Az
ügye t Imre befolyá s o s ne m e s e i n e k egy csopor tja vitte a
törvé n y elé. Ó, ter m é s z e t e s e n ismer t é k Ambros e- t, de hát
ez ne m bűn. Elvégr e Ambros e ugya n c s a k isme r t mind e n
hat al m a s , vagy előkelő, vagy gazd a g emb e r t a folyó két
partjá n.
Így került e m a vast örv é n y elé. Ez a hat nap rett e n e t e s e n
dühítő és idegt é p ő volt. Megsz a kítot t a tanul m á n ya i m a t ,
me g a k a s z t o t t a a munk á m a t a Fisheryb e n , és bever t e az
utolsó szög e t ann a k a re mé n yn e k a kopors ójá b a , hogy
valah a is találok egy helyi patrón u s t .
Ami ré mítő tap a s z t al a t k é n t kezdőd öt t , gyors a n
laposo do t t körül mé- nye sk e d ő és fontosko d ó unalo m m á .
Több mint negyv e n tanús á g t e v ő levele t olvas t a k föl
hango s a n , erősít e t t e k me g és má s olt a k le a levéltár
szá m á r a . Voltak napok, a mikor egyfolyt á b a n csak
besz élt e k. Idézt ek a vastörv é n yb ől. Pontonk é n t isme r t e t t é k
az eljárá s t. Szónokolt a k. Öreg e m b e r e k olvas t a k öreg
könyve k e t .
Védt e m ma g a m , a me n n yir e tudt a m, először az
Államsz öv e t s é g bírós á g a , majd az egyh á zi bírós á g előtt.
Arwyl és Elxa Dal felszólalt ak a védel m e m b e n .
Pontos a b b a n levelet írtak, amel ye t felolva st a k a bírós á g
előtt.
Végül tisztáz t a k mind e n vádpon t alól. Azt hitte m,
me gv é d t e m ma g a m . Azt hitte m győzt e m…
De hát sok tekint e t b e n mé g mindig borza sz t ó a n naiv
volta m.
 NEGYVENHATODIK FEJEZET

KÖZJÁTÉK – EGY KIS HEGEDŰSZÓ

Kvothe lass a n feltáp á s z ko d o t t , és gyors a n nyújtózot t

egye t . – Most tarts u nk szün e t e t – mon dt a . – Arra szá mít ok,
hogy ma délbe n a szoká s o s n á l több emb e r t látunk
vend é g ül ebé dr e . Utána kell nézn e m a leve s n e k, és egyé b
elintéz nivalói m is vann a k. – Biccent e t t a Krónikás n a k.
– Talán te is így vagy vele.
A Krónikás ülve mar a d t . – Várj csak! – mon dt a . – Ez volt
a te tárgyal á s o d Imréb e n ? – Döbbe n t e n nézt e a papírt. –
Ez?
– Ez – felelte Kvothe. – Nem nagy ügy.
– De hát ez volt az első, amit rólad hallott a m, amikor az
Egyet e mr e érkezt e m! – tiltakozot t a Krónikás. – Hogya n
tanult ál me g te má ul egy nap alatt. Hogya n mon dt a d el az
egé s z véde k e z é s e d e t versb e n úgy, hogy utá n a
me g t a p s olt a k. Hogya n…
– Ostob a s á g – legyint e t t Kvothe, miközb e n oda m e n t a
pulthoz. – Te csak a csontok a t kapt a d .
A Króniká s lenéz e t t a lapra. – Elég gyors a n elintéz e d a
dolgot.
– Ha görcs ös e n raga s z ko d s z a teljes besz á m ol ó h oz, azt
má s h ol kere s d – felelte Kvothe. – Tucat nyi e mb e r látt a a
pert. Két teljes, írásos besz á m ol ó létezik róla. Szüks é g t el e n
egy har m a dik.
A Króniká s me g d ö b b e n t . – Besz élt él má s historikus okk al
is?
Kvothe mély torokh a n g o n neve t e t t . – Úgy besz élsz, mint
egy me gc s a l t szer e t ő. – Tálaka t és tányé r ok a t szed e t t elő a
pult alól. – Nyugodj me g, te vagy az első, akinek
elme s é l e m.
– Említett e d , hogy vann a k írott besz á m ol ók – mond t a a
Króniká s. A sze m e tágr a nyílt. – Arra célzol, hogy írtál egy
önéle tr ajzot? – Furcs á n éhe s volt a hangja.
Kvothe elko mor o d o t t . – Nem igaz á n. – Ingerült e n
sóhajtot t. – Elkezdt e m vala mi effélét, de rájött e m, hogy
rossz ötlet.
– Leírta d a teljes imrei pert? – kérd ez t e a Krónikás az
előtt e hever ő lapot bá mulv a . Csak mos t vett e észre, hogy
mé g mindig a papír fölött tartja a tollat. Rett e n t ő bossz ú s
arcc al lecs a v a r t a a réz tollhe gye t , és me g ti szt o g a t t a egy
rongg yal. – Ha már leírtad, me gkí m é l h e t t é l volna attól,
hogy má sf él napig szorong a s s a m a tollat.
Kvothe ért e tl e n ül ráncolt a a homlok á t . – Micsoda ?
A Króniká s fürgé n dörgölt e a tollheg ye t a vászon n al,
mind e n mozd ul a t á b ól ordított a sért e t t méltós á g . –
Tudha t t a m volna – mond t a . – Minden túlsá g o s a n pas sz olt. –
Harapó s a n föltekint e t t . – Tudod, hogy ez milye n sok
papíro mb a került? – A tásk áj á r a bökött, amel yb e n a teleírt
lapoka t tartott a .
Kvothe egy pillana tig nézt e, aztá n hirtele n mind e n t
me g é r t e t t , és elnev e t t e ma g á t . – Félreé rt e t t él. Egy nap
utá n föladt a m az önéle tr ajzot. Maroknyi papírt írta m tele.
Talán mé g annyit se m.
A Krónikás arc á n zavar b a csa pot t át a bossz ú s á g . – Ó!
– Tényleg olyan vagy, mint egy sért e t t szer el m e s –
derült rajta Kvothe. – Ura ma t yá m , nyugo dj már me g! A
törté n e t e m szűz. A tiéd az első kéz, a mely érinti. –
Megcsóv ált a a fejét. – Egész e n má s leírni vala mit. Úgy
tűnik, benn e m nincs me g hozzá a képe s s é g . Nagyon vacak
lett.
– Szere t n é m látni, a mit leírtál – hajolt előre széké b e n a
Króniká s. – Még akkor is, ha csak néh á n y lap.
– Rége n törté n t – felelte Kvothe. – Nem tudo m,
e mlé ks z e m- e, hol vann a k a lapok.
– Fönt a szob á d b a n , Reshi – szólt közbe Bast ragyog ó
arcc al. – Az aszt alodo n.
Kvothe mélye t sóhajtot t. – Igyeksz e m udvaria s lenni,
Bast. Igazs á g szerint ne m ér annyit, hogy bárkine k
me g m u t a s s a m . Ha olyas mi t írta m volna, amit érde m e s
elolva s ni, akkor folyta tt a m volna. – Beme n t a konyh á b a ,
ahol me gl e h e t ő s zajjal munk á h o z látott.
– Ügye s próbálkoz á s volt – mon dt a halka n Bast. – De
elve sz e t t ügy. Én már prób ált a m .
– Ne okta s s – felelte mér g e s e n a Krónikás. – Tudo m,
hogya n kell kihúzni valakiből egy törté n e t e t .
A konyh á b ól puffan á s o k hallat szot t a k, víz csobb a n t , ajtó
csukódot t .
 A Krónikás Bastr a néz e t t . – Nem kéne segít e n e d ?
Bast vállat vont és ne m állt föl.
Egy idő után bejött Kvothe, vágód e s z k á t hozott és egy
tálat, tele frisse n mos ot t zölds é g g e l.
– Attól tartok, mé g mindig ne m érte m – szólalt me g a
Króniká s. – Hogya n létez h e t két írott besz á m ol ó, ha te
ma g a d sos e m írtad le, és ne m is besz élt él törté n é s s z el?
– Ugye, sos e álltál bírós á g előtt? – kérde z t e derűs e n
Kvothe. – Az Államközö s s é g bírós á g ai agg ályo s
pontos s á g g a l vezetik a jegyzőkön yv e k e t , az egyh á z pedig
mé g enn él is me g s z állott a b b a n rögzít mind e n t . Ha annyira
vágysz a részlet e kr e , turkálj a levélt ár aikb a n és a
protokollu ma ikb a n .
– Lehet, hogy ez a helyze t – mon dt a a Krónikás. – De a te
besz á m ol ó d a perről…
– Unal ma s lenne – fejezt e be a mond a t o t Kvothe.
Elkészült a sárg a r é p a há moz á s á v a l , szele t elni kezdt e a
zölds é g e t . – Végt ele n, hivat alos besz é d e k , felolva s á s o k az
Út Könyvé ből. Elég unal ma s volt átélni, mé g unal ma s a b b
lenne me gis m é t e l ni. – A vágód e s z k á r ól egy tálba söpört e a
felszelet elt zölds é g e t . – Egyé bk é n t is túl sokáig időztünk az
Egyet e m n é l – mond t a . – Más dolgokr a is kell az idő. Olyan
dolgokr a , amel ye k e t mé g senki se m látott vagy hallott.
– Reshi, ne! – kiáltott a ré mült e n Bast, és felugrot t.
Pana s z o s arcc al mut a t o t t a pultra. – Cékla!
Kvothe úgy nézt e a söt é t piros gu mó t a vágód e s z k á n ,
minth a me gl e p n é , hogy ott van.
– Ne tegyél céklát a leve s b e , Reshi! – mond t a Bast. –
Pocsé k.
– Sok emb e r szer e ti a céklát, Bast – felelte Kvothe. – És
egé s z s é g e s . Jót tesz a vérne k.
– Gyűlölö m a céklát – nyafogot t Bast.
– Nos – mon dt a Kvothe nyugo d t a n –, amíg én főzöm a
leve st, én döntö m el, mi kerül bele.
Bast máris felpat t a n t , és a pulthoz siet e t t. – Akkor majd
én folytat o m! – mond t a türel m e tl e n ül, és elhe s s e g e t t e
Kvothé t. – Hozzál egy kis kolbá sz t és olyan erez e t t sajtot! –
A pincel é pc s ő felé lökte Kvothé t, mielőtt morogv a
átviha rzot t a konyh á b a , ahonn a n kisvárt a t v a zörgé s és
dübörg é s hallatsz ot t .
Kvothe széle s, lusta mos ollyal néze t t a Krónikásr a .
 ÷

Gyüleke z ni kezdt e k az emb e r e k a Jelkő foga dó b a n .

Kette s é v e l- hár m a s á v a l érkez t e k, verejt é k, lovak, frisse n
arat ot t gabon a szag á t ára sz tv a . Nevett e k, besz élg e t t e k,
pelyvá t potyog t a t t a k a tiszt a deszk a p a dl ór a .
A Króniká s n a k me g s z a p o r o d o t t a dolga. Az emb e r e k
előre dőlve ültek a széke n, né m el ye k hado n á s z t a k , má s ok
szánd é k o s lassú s á g g a l besz élt e k. Az írnok egyk e d v ű arcc al
serc e g t e t t e a papíron és márt o g a t t a a kala m á ri s b a a tollát.
Bast és az a férfi, aki Kotén a k hívta ma g á t , össz e s z oko t t
csap a t k é n t dolgozott. Levest és kenye r e t szolgált a k fel.
Utána almá t , sajtot, kolbá s zt. Italnak barn a sört, világos
sört, kútvizet. Volt mé g ürüs ült és friss almá s pite ann a k,
aki kért.
A férfiak és asszo n yok mos olyo gt a k, pihent e k. Boldogok
voltak, hogy az árnyé k b a n üldög élh e t n e k . A szoba me g t elt
a besz élg e t é s züm mö g é s é v e l, az emb e r e k pletyk álkodt a k a
szo ms z é dj aikkal, akiket egé s z életük b e n ismer t e k. Ment a
kölcsönö s , árt al ma tl a n vajpuh a sért e g e t é s , a bar á t ok
jóízűe n vesz e k e d t e k , hogy ki fizess e a sört.
De mind e z e k alatt feszülts é g ült a ter me n . Egy idege n
sos e vett e volna észr e, de ott volt, söt é t e n és né m á n , mint
egy víz alatti ára ml a t . Senki se m besz élt adókról,
hads e r e g e k r ől, vagy arról, hogy újabb a n bezárj ák éjszak á r a
az ajtót. Senki se m besz élt arról, ami előző est e tört é n t a
foga dó b a n . Senki se m néz e t t a padlón a k arra a frisse n
felsikált rész ér e , ahol nyo m a se m volt vérne k.
Ehelye t t tréfálkozt a k, ado m á z t a k . Egy fiatala s s z o n y
me g c s ó k olt a a férjét, mire a többiek füttyög ni és éljene z ni
kezdt e k. A vén Benton fel akart a e melni az özveg y Creeln é
szoknyáj á n a k szeg él yé t a botjáv al, és göcögöt t , a mikor az
asszo n y nyako n vágt a . Két kislány sikong a t v a - neve t v e
kerg e t őz ö t t az aszt alok között. Mindenki gye n g é d mos ollyal
figyelt e őket. Ez segít e t t egy kicsit. Ez volt mind e n , a mit
tehe t t e k.

Kivágódot t a foga dó ajtaja. Csu ma bácsi, Graha m és Jake

dübörög t e k be a ragyo gó déli napf é n yb ől.
– Aggyist e n, Kote! – köszönt Csu ma bácsi, és körülnéz e t t
a vend é g e k e n . – Jó soka n vann a k ma!
 – A sűrűjé t elszal a s z t o t t a d – jegye z t e me g Bast. – Egy
ideig ne m volt me g állá s u n k.
– Maradt vala mi az utoljár a érkez őkn e k ? – kérd ez t e
Graha m, miközb e n lerogyot t a szék ér e .
Mielőtt a foga dó s válasz olha t o t t volna, ara szo s vállú
e mb e r lépet t a pulthoz, nagy zörgé s s el letett rá egy üres
tányé r t, és finoma n mellé helyez t e a két á g ú villát. – Fene
jó volt a pite! – bömb ölt e .
Hegye s arcú, sová n y asszon y állt mellett e . – Nem
káro mk o dj, Elias! – mond t a éles e n. – Erre se m mi szüks é g.
– Á, gala m b o m , ne orroljál! – felelte a beh e m ó t . – A
Fenejó, az egy almaf ajt a , ne m? – A pultn ál ülő e mb e r e k r e
vigyorgot t. – Vala mi idege n fajta Aturból? Fenejó báróról
nevez t é k el, ha jól eml ék sz e m .
Grah a m vissz avigyor go t t . – Assze m, már hallott a m hírét.
Az asszon y har a g o s a n néz e t t rájuk.
– Én Benton é k t ól vett e m – felelte a foga dó s jámbor a n.
– Ó! – mond t a a bikafor m a par a s z t . – Akkor hát
téve dt e m . – Fölvett a tányé r r ól egy morz s á t , és
elgondolkodv a majszolt a . – Meges kü d t e m volna, hogy
Fenejó almá v al van tőtve a pite. Talán Benton é k n a k
vann a k ilyen fáik, és ne m is tudn a k róla.
A feles é g e fújt egye t , aztá n látta, hogy a Króniká s
tétle nül ül az aszt al á n ál, mire elvonszolt a a férjét.
Csu ma bácsi figyelte, ahog y me n n e k , és a fejét csóvált a.
– Nem tudo m, mi kéne enn e k az asszon yn a k, hogy egy
kicsit örüljön – mond t a .
– De re mél e m , me g t a n á lj a, mielőtt agyon n ya g g a s s a az
öreg Elit.
Jake és Graha m bizonyt al a n egye t é r t é s s e l morogt a k. – Jó
látni, hogy ilyen soka n vann a k – mon dt a az öreg Csu ma a
pult mögöt t szorgos ko d ó, vörös hajú emb e r n e k . – Igazá n jó
a konyh á d , Kote. A söröd me g a legjobb húsz mérfődö n
belül. Kell egy kis ürügy az emb e r e k n e k , hogy ben é zz e n e k
ide. – Elgondolkodv a me g ü t ö g e t t e az orrát. – Hane m,
tudod, kéne hozat no d est ér e egy ének e s t vagy effélét –
mond t a a foga dó s n a k . – Hisze n mé g az Orrison fiú is
elcincog az apja heg e d űj é n . Lefoga d o m, hogy boldog a n
idejönn e néh á n y italért. – Körülnéz e t t . – Egy kis zene , arra
van szüks é g e enn e k a helyn e k.
A foga dó s bólintot t. Az arca a kifejez é s t el e n s é gi g nyája s
és bará t s á g o s volt. – Azt hisze m, igaza d van – felelte
tökéle t e s nyug alo m m a l , teljes e n nor mális hango n. Olyan
színt ele n és tiszta volt a hangja, mint az ablaküv e g .
Csu ma bácsi szóra nyitott a a száját, de mielőtt bár mit
mond h a t o t t volna, Bast erélye s e n me gko c o g t a t t a a pultot.
– Italt? – kérde z t e a férfiaktól. – Úgy sejt e m,
mindnyáj a t ok n a k jólesn e , mielőtt hozn á nk egy falat ételt.
Jól sejt et t e . Szorgos a n csa polt a pult mögöt t, korsóka t
nyo mo t t a várakoz ó markok b a . Egy lomh a perc után a
foga dó s is munk á h o z látott, és kime nt a konyh á b a a
leve s é r t. Meg a kenyé r é r t és a vajért. A sajtért. Az almá é r t .
 NEGYVENHETEDIK FEJEZET

KÖZJÁTÉK – A KENDERVERS

A Krónikás mos olyo gv a me n t oda a pulthoz. – Egyór ai

ke mé n y munk a ! – mon d t a büszk é n, ahog y leült. –
Gondolo m, azért mar a d t neke m vala mi a konyh á n ?
– Vagy egy kis pite abból, a mit Eli eml e g e t e t t ? –
re mé n yk e d e t t Jake.
– Én is kérek pitét! – jelezt e Bast. Kezéb e n az itallal leült
Jake mellé.
A kocs m á r o s elmo s olyo d o t t , és a köté n yé b e törölte a
kezé t. – Úgy ré mlik, félret e t t e m egye t , csak arra az es e tr e ,
ha ti hár m a n későb b jönné t e k a többiekn él.
Az öreg Csuma a kezét dörzsölt e . – Nem is e mlé ks z e m ,
mikor ett e m utoljára mele g almá s pitét – mond t a .
A kocs m á r o s be me n t a konyh á b a . Kivett e a pitét a
ke me n c é b ől, felszele t elt e , a szelet e k e t szép rend e s e n
tányé r r a tett e . Mikor elindult a süt e m é n n ye l az ivó felé,
hallott a, hogy a benti ek föle mel t é k a hangjuk a t .
– Az dé mo n is vót, Jake! – mér g elő dö t t Csu ma bácsi. –
Tenna p est e is mond t a m neke d, és mé g elmo n d o m
százsz or. Nem vagyok az a fajta, aki úgy váltog a s s a a
véle m é n yé t , ahogy má s ok a harizsnyáj uk a t . – Föle mel t e az
ujját. – Felidéz e t t egy dé mo n t , és az me g m a r t a , és úgy
kiszítt a, mint a szilvát. Egy olyan e mb e r t ül hallott a m, aki
ismer t e az asszon yt , aki a tulajdon sze miv el látt a. Ezért jött
ide a csen d bizto s me g a helye t t e s e i, ezért vitték el.
Amaryb a n tilcsa a törvé n y, hogy söt é t erőkkel trafikáljan a k.
– Még mindig azt mon d o m, hogy a nép e k csak
gondulják, hogy dé mo n vót – erőskö dö t t Jake. – Tudod,
milye n e k.
– Tudo m – morgot t Csu ma bácsi. – Rége b b e n élek
köztük, mint te, Jacob. És tudo m, a mit tudok.
Egy hossz ú percig feszült csönd volt a pultnál, aztá n Jake
elfordítot t a a tekint e t é t . – Csak mond t a m – mot yo g t a .
A fogadó s odac s ú s z t a t o t t egy szilke leve st a
Króniká s n a k. – Miről van szó?
 Az írnok rava s z ul pillantot t rá. – Csu ma gazd a Kvothe
imrei per éről me s él – mond t a egy csipet n yi önt elts é g g e l. –
Nem e mlé ks z el? Tegna p est e kezdt e el, de csak a feléig
jutott.
– Nahát! – Csu ma fenye g e t ő e n hordozt a végig a
pillant á s á t az e mb e r e k e n , minth a azt nézn é , ki mer
közbe s z ólni. – Az egy kutya s z orító vót. Kvothe tudt a , hogy
ha bűnös n e k tanálják, lógni fog. – Elhúzt a a kezé t a nyak a
előtt, minth a egy hurkot fogna, és oldalra hajtott a a fejét.
De Kvothe reng e t e g könyve t olvas ot t, a mikor az
Egyet e m e n vót, és kitan ált egy fortélyt. – Csuma szün e t e t
tartot t, hogy bevillázzon egy falat pitét, és egy dar a bi g
lehunyt sze m m e l rágott. – Kutyafáj át! – mon dt a . – Ez
ugya n c s a k fájintos pite. Esküszök, az asszon y ne m tud ilyet
csinálni. Mindig zsugoriskodik a cúkorr al. – Evett mé g egy
falatot, és me n n yei gyönyör ült ki cserz e t t arcár a .
– Szóval Kvothe tudot t egy trükköt? – biztat t a a Krónikás.
– Mi? Ja! – Csu ma észb e kapot t. – Szóval! Mert látod, van
két sor az Út Könyvé b e n , és ha azt hango s a n fel tudod
olvas ni a régi te mai nyelve n, amé k e t csak a papok
ismer n e k, akkor a vastörv é n y szerint úgy kell kezelni,
minth a pap lennél. Vagyis az Államközö s s é g bírós á g a
se m mi t ne m tehe t veled. Ha elolvas o d ezeke t a soroka t ,
akkor az ügye d az egyh á zi bírós á g elé kerül. – Csu ma bácsi
beka p o t t mé g egy falat pitét, lass a n me gr á g t a , azt á n
lenyelt e. – Azt a két sort kend e r v e r s n e k híják, mert ha
ismer e d , me g ú s z h a t o d az aka sz t á s t . Az egyh á zi bírós á g o k
senkit ne m aka s zt a n a k föl, tudod.
– Hogy hangz a n a k ezek a sorok?
– Bárcs a k tudn á m! – mon dt a gyá sz o s a n Csu ma bác si. –
De hát ne m besz él e k te m á ul. Maga Kvothe se m tudot t. De
má n előre bet a n ul t a a vers e t. Oszt á n úgy tett, mint h a
felolva s n á , így az Államközö s s é g bírós á g a futni hagyt a .
Kvothe tudt a , hogy két nap, amíg a Tehlin bíró me g é r k e zik
Amaryb a . Így hát nekilátot t, hogy me g t a n uljon te m ai
nyelve n. Könyvek e t olvas ot t, egé s z nap és egé s z éjjel
gyakor olt. És olyan sok esze vót, hogy mikor befejezt e a
tanul á s t , jobba n besz élt te má ul, mint a legtöb b olyan
e mb e r , akik egé s z életük b e ezt csinálják, A má s o dik napo n,
mielőtt a bíró me g é r k e z e t t vóna, Kvothe kever t ma g á n a k
egy bűvös italt méz b ől, egy különleg e s köbül, a mi a kígyó
agyá b a van, és egy olyan növé n yb ől, a mé k csak a teng e r
fenek é n nő. És ettől a hangj a olyan éde s lett, hogy aki
hallott a, ann a k mus z áj vót egye t é r t e ni vele. Amikor oszt á n
végr e me g é r k e z e t t a bíró, az egé s z tárgyal á s tizenöt percig
tartot t – kuncogot t Csu ma . – Kvothe szé p besz é d e t
mond o t t tökéle t e s te m a nyelve n, mind e n ki egye t é r t e t t
vele, és mind e n ki haza m e n t .
– És boldog a n éltek, míg me g ne m haltak – mon dt a
halka n a vörös hajú férfi a pult mögöt t.

Csend lett a pultnál. Odakint a levegő szár a z és forró

volt, tele porral és pelyva s z a g g a l . A napfé n y ke mé n ye n
ragyog o t t , akár egy ara nyr ú d .
A Jelkőbe n me g m a r a d t a hűvös homál y. Az emb e r e k
mos t nyelt é k le az utolsó falat süt e m é n yt , és mar a d t mé g
egy kis sör a korsójukb a n. Úgyhog y üldögélt e k mé g egy
kicsit az ivóba n, azokn a k a bűnt u d a t á v a l, akik túl
önérz e t e s e k ahhoz, hogy lustálkod ni tudja n a k.
– Enge m sos e érdek elt e k ezek a Kvothe- históriák –
mond t a tárgyilago s a n a kocs m á r o s , miközb e n össz e s z e d t e
a tányé r ok a t .
Csu ma bácsi felnéz e t t a korsóból. – Nem- e?
A kocs m á r o s vállat vont. – Ha varáz slós törté n e t r e
vagyok kívánc si, akkor abb a n legye n egy tiszte s s é g e s
varáz sló. Olyan, mint Nagy Taborlin, vagy Sera p h a , vagy a
Króniká s.
A pult végé n az írnok ne m kezd e t t fuldokolni, ne m is
hökke n t me g. De azért fél má s o d p e r c e t várt, mielőtt ismé t
bele m e n t e t t e volna a kanal á t a má s o dik tányé r leve s b e .
Ismé t kelle m e s csönd lett az ivóba n. A kocs m á r o s
össz e s z e d t e az utolsó tányé r ok a t , és a konyh a felé indult.
De mielőtt belép e t t volna az ajtón, me g s z ól alt Grah a m. – A
Króniká s? – kérd ez t e . – Sose m hallott a m róla.
A kocs m á r o s me gl e p e t t e n fordult vissza. – Nem- e?
Grah a m rázt a a fejét.
– Kellett hallanod róla! – mond t a a kocs m á r o s . – Egy
nagy könyv e t hord ma g á v al, és amit beleír abb a a
könyvb e , az valóra válik. – Várakozó a n néze t t a
par a s z t okr a . Jake is a fejét rázt a.
A kocs m á r o s a pult végé n ülő írnokhoz fordult, akinek
mind e n figyel mé t lekötött e az étel. – Te bizonyo s a n
hallott a d már hírét – mon dt a neki. – A Történ e t e k Urána k
hívják, és ha me g t u dj a egy titkod a t , azt ír rólad a
könyvé b e , a mit csak akar. – Ránéz e t t . – Sose hallott ál róla?
A Krónikás lesüt öt t e a sze m é t , és a fejét rázt a. A
kenyé r h é j a t a leve s b e már t o g a t t a , és né má n eve tt tová b b.
A kocs m á r o s elcsod álkoz ot t. – Gyer ekkor o m b a n jobba n
szer e t t e m a Króniká s t, mint Taborlint vagy a többiek e t .
Volt benn e egy kis tünd e v é r , amitől okos a b b lett a rend e s
e mb e r e k n é l. Felhős napo n száz m é rf öldn yir e lát, és vast a g
tölgyfa ajtón át is me g h allja a suttog á s t . Tud egérr e
vadá s z ni az erdőb e n , mé g holdt al a n éjszak á n is.
– Én hallott a m róla! – szólt közbe élénk e n Bast. – A
kardját Kévén e k hívják, a peng éj e egye tl e n szál papírból
kész ült. Könnyű, mint a toll, de olya n éles, hogy ha me gv á g
vele, előbb látod a vért, se mh o g y a fájdal ma t érez n é d .
A kocs m á r o s bólintott. – És ha me g t u dj a a neve d, akkor
felírhatj a a kard peng éj é r e , és ezer mérföldről is me g tud
ölni.
– De a saját vérév el kell írnia! – tett e hozzá Bast. – És a
kardon csak korlátoz ot t hely van. Már tizenh é t neve t írt föl
rá, így ne m sok hely mar a d t .
– A mod e gi nagykir ály udvar á h oz tartozot t – mon dt a
Kote. – De bele sz e r e t e t t a nagykir ály lányá b a .
Grah a m és Csu ma bácsi mos t már bólintott a k. Ez
ismer ő s terüle t volt.
Kote folytat t a : – Amikor a Króniká s feles é g ül kért e, a
nagykirály szörnyű har a gr a gerje dt. Azt mon dt a , hogy a
Króniká s n a k me g kell állnia egy prób á t , amellyel bizonyítja,
hogy méltó a lány kezér e… – Hatá s s z ü n e t e t tartot t. – A
Króniká s csup á n akkor vehe ti el a herc e g n ő t , ha nála
érté k e s e b b dolgot talál, és elviszi azt a nagykirályn a k.
Grah a m elgond olkodv a hü m m ö g ö t t . – Kutya neh é z
prób a! Mit tehe t ilyenkor egy emb e r ? Nem vihetsz oda
vala mit, hogy tess e n , ez itt több e t ér a kisjányod n ál…
A kocs m á r o s komolya n bólintot t. – Így hát a Króniká s
bujdosik a világb a n , ősi kincs e k e t , régi má gi á t kere s, háth a
talál vala mit, a mit vissz avih e t a királyn a k.
– Miért ne m ír vala mit a királyról a varáz s kö n yv é b e ? –
kérd ez t e Jake. – Miért ne m írja le: „Oszt á n a király ne m
piszkoskod o t t tová b b, és hagyt a , hogy össz e h á z a s o dj u n k.”
– Mert egye t ne m tud a király titkaiból – ma g ya r á z t a a
foga dó s . – Meg aztá n a mod e gi nagykirály járta s a
varáz sl a t b a n , és me g tudja véde ni ma g á t . De ami a
legfont os a b b , isme ri a Krónikás gye n g éi t. Tudja, hogy ha
beugr a t o d a Króniká s t, hogy igyon a tulajdon tintájá ból,
utá n a kell teljesít e ni e háro m kíváns á g o d a t . És tud mé g
vala mi fontos a b b a t : a Króniká s ne m keríth e t a hat al m á b a ,
ha biztos helyr e dugod a neve d e t . A nagykir ály neve egy
üve gkö n yv b e van írva, a melye t egy rézdoboz b a rejte tt e k.
És ezt a dobozt bez árt á k egy nagy vassz e kr é n yb e , ahol
senki ne m férhe t hozzá.
Percnyi szün e t követk e z e t t , mind e n ki a hallott a k a t
e mé s z t e t t e . Utána Csu ma bácsi elgond olkodv a bólintott. –
Ez az utolsó rész ös me r ő s – mon dt a lass a n. – Mintha
e mlé k e z n é k egy istóriár a erről a Krónikás fickóról, aki egy
varáz s g yü m ő c s ö t kere s e t t . Ha valaki me g e t t e azt a
gyü mő c s ö t , azonn al me g t u d t a mind e n dolog nevé t, és
olyan hat al m a s lett, mint a Nagy Taborlin.
A kocs m á r o s az állát dörgölve lass a n bólintot t. – Azt
hisze m, ezt én is hallott a m – mond t a . – De az már rége n
volt, és ne m mon d h a t n á m , hogy e mlé k e z n é k a
részlet e kr e…
– Hát igen. – Csuma bácsi me git t a az utolsó korty söré t,
és lefelé fordított a a korsójá t. – Nem szégye n az, Kote.
Némel ye k jók az e mlé k e z é s b e n , má s ok me g ne m. Kiváló
pitét készít e s z, de mind e n ki tudja, ki itt az igazi
me s e m o n d ó . – Merev tagokk al leká sz álód ot t a bársz é kr ől,
majd intett Grah a m n e k és Jake- nek. – Na gyert e k,
me h e t ü n k együt t Byres é kig. Közbe mind e n t elme s él e k
nekt e k. Mármo s t ez a Krónikás ma g a s és halová n y, kesz e g,
mint a karó, a haja feket e , mint a koro m…
Döngv e csa pó d o t t be a Jelkő foga dó ajtaja.
– Az isten szer el m é r e , mi volt ez? – kérd ez t e a Krónikás.
Kvothe rás a n dít ot t , és alig észr ev e h e t ő e n , de me t s z ő e n
mos olyg ot t.
– Milyen érzé s , hogy odakint rólad me s él n e k
törté n e t e k e t ? – kérde z t e .
– Azok ne m tört é n e t e k , csak bad a r s á g o k – felelte a
Króniká s.
– Nem bad a r s á g – felelte egy kicsit sértődö t t e n Kvothe. –
Lehet, hogy ne m igaz, de ettől mé g ne m bad a r s á g . –
Bastr a néze t t. – Az jó volt, a papírkar d.
Bast felragyo g o t t . – Szép volt a király próbáj a, Reshi. A
tünd e v é r r ől viszont ne m tudok.
– Dé mo nv é r túlsá go s a n ijesztő lett volna – válaszolt a
Kvothe. – Kellett egy kis csava r.
– Legalá b b ne m hallom, ahogy me s éli – duzzogot t a
Króniká s, és felnyár s al t egy krumplit.
Kvothe felnéz e t t , és komor a n kuncogo t t . – Nem ért e d,
mi? Egy új törté n e t , ilyenkor, arat á s k or ? Olyan lesz nekik,
mint gyer e k n e k az új játék. Csuma bácsi egy tuca t
e mb e r n e k fog me s él ni a Krónikásr ól, miközb e n a szén á t
villázzák, és vizet isznak az árnyé k b a n . Ma est e Shep
virraszt á s á n tíz faluból jött nép e k hallan a k majd a
Törté n e t e k Uráról. Úgy fog terje dni, mint a mez őn a
tűzvé s z.
A Krónikás sze m e ide- oda járt, az arcá n bizonyt al a n
borza d ál y ült.
– Miért?
– Ajándé k – mond t a Kvothe.
– Gondolod, hogy ezt akaro m? – kérd ez t e hitetle n ül a
Króniká s. – Hírneve t ?
– Nem hírnev e t – felelte komor a n Kvothe. – Persp e k tív á t .
Te má s ok élet é b e n turkálsz. Pletyká k a t hallasz, és leásol a
szép hazug s á g o k alatt rejlő fájdal ma s igazs á gig. Azt hisze d,
hogy jogod van hozzá. De nincs. – Kemé n ye n néz e t t az
írnokra. – Ha valaki elmo n d neke d vala mic sk é t az élet é b ől,
ajánd é k o t kapsz, ne m a neke d járó adót. – Beletörölt e a
kezé t egy tiszt a aszt alk e n d ő b e . – Átado m neke d a
törté n e t e m e t és benn e érint e tl e n ül a moc s ko s igazs á g ok a t .
Minden hibá m a t , hülye s é g e m e t , lecsup a s zítv a , teljes
me gvilágít á s b a n . Ha úgy döntök, hogy átugro m egy kis
részlet e t , mer t unt a t, akkor erre mind e n jogo m me gv a n .
Holmi gazd a e m b e r me s éj é t ől ne m változt a t o k a
szánd é k o m o n . Nem vagyok idióta.
A Króniká s a leve s é t nézt e. – Egy kicsit otro mb a volt,
igaz?
– Igaz – bólintott Kvothe.
A Króniká s sóhajtv a fölnéz e t t , és fesze n g v e
elmo s olyo d o t t . – Nem hibázt a t h a t s z , a miér t prób álkozt a m.
– De hibázt a t h a t l a k – felelte Kvothe. – Ám azt hisze m,
egyé r t el m ű e n kifejtett e m a véle m é n ye m . És sajnálo m, ha
baj lesz belőle. – Az ajtó és a távozó par a s z t ok felé intett. –
Lehet, hogy kissé túlre a g á l t a m . Sose m viselt e m jól, ha
ma nip ul álni akart a k. – Kijött a pult mög ül, és a kand alló
melletti aszt alhoz indult. – Most pedig gyert e k. Maga a per
unal ma s volt. Azonba n fontos követk e z m é n y e i lett ek.
 NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET

ÁRULKODÓ HIÁNY

Ott volta m a vizsgalot t ó n, és volta m olyan szer e n c s é s ,

hogy egy kés ei időpont o t húzz ak. Örülte m a kapot t időnek,
mivel a pere m kevé s lehe t ős é g e t hagyot t a tanul á s r a .
Ennek ellené r e ne m nagyo n aggód t a m . Volt időm
tanulni, és bejárh a t t a m az Archívu mb a . Mi több, egye t e mi
tanul má n ya i m óta először ne m volta m koldus s z e g é n y.
Tizenh á r o m tale nt u m lapult az ersz é n ye m b e n . Még azut á n
is bőve n mar a d t tandíjra, hogy Devinek kifizett e m a
ka ma t o t a kölcsön é r e .
Ami mé g enn él is jobb, a gra m utá ni kuta t á s s a l töltött
hossz ú órák sok mind e n r e me g t a ní t o t t a k az Archívu mr ól.
Noha ne m tudt a m annyit, mint egy tap a s z t alt könyvt á r o s ,
sok rejtet t zuggal és csönd e s titokkal kötött e m
ismer e t s é g e t . Így tehá t tanul á s közbe n me g e n g e d t e m
ma g a m n a k , hogy a vizsgákr a készülve má s t is elolva s s a k.

Becsukt a m a könyve t , a melye t böng é s z t e m . Jól me gírt

össz efoglal á s volt az aturi egyh á z tört é n e t é r ől. És épp e n
olyan haszo nt al a n, mint a többi.
Wilem felnéz e t t , a mikor a könyv csatt a n v a becs ukó d o t t .
– Se m mi ? – kérd ez t e .
– A se m mi n é l is keve s e b b – felelte m.
Az egyik har m a di k e mel e ti olvasófülké b e n tanult unk, de
ez sokkal kisebb volt, mint me g s z oko t t , má s o dik e mel e ti
helyünk, á m tekintv e, milye n közel jártunk a vizsgá kh oz ,
szer e n c s é n k volt, hogy egyált al á n kapt u n k egy fülkét.
– Miért ne m hagyo d a fené b e ? – kérd ez t e Wil. – Ez az
Amyr dolog a vessző p a rip á d… miót a is? Két deká d óta?
Bólintott a m , ne m akart a m bevalla ni, hogy jóval előbb
kutat t a m az Amyr utá n, se mh o g y felkért ük Pupp e t e t a
foga d á s u n k eldönt é s é r e .
– És mit találtál mos t a n á i g?
 – Könyve s p olcok a t – felelte m. – Tucat nyi törté n e t e t . Száz
históriát, a melyb e n e mlítik őket.
Egyke dv ű e n néze t t. – És inger el ez az infor má ciób ő s é g .
– Nem – válasz olt a m. – Az infor má ciók hiánya zavar.
Egyik könyvb e n se m találta m se m milye n konkr é t
infor má ciót az Amyrról.
– Egyált al á n se m mi t ? – kétke d e t t Wilem.
– Ó, az elmúlt háro ms z á z év mind e n törté n é s z e besz él
róluk! – mond t a m . – Azon elmélke d n e k , milye n szer e p e volt
az Amyrn a k a birodalo m hanya tl á s á b a n . Filozófusok
taglalják tett eik erkölcsi követk e z m é n y e i t . – A könyve k felé
intett e m . – Ebből azt tudo m me g, hogy az emb e r e k mit
gondoln a k az Amyrról. De se m mi t ne m mond róluk!
Wilem rá me r e d t az előtt e m ma g a s o d ó könyvoszlopr a . –
Ez ne m lehe t mind törté n é s z és filozófus.
– Vannak tört é n e t e k is – válaszolt a m. – A koráb bi a k arról
szólnak, milye n súlyos bajoka t orvosolt a k. A későb bi e k
arról, milye n borza s z t ó s á g o k a t műv elt e k. Rener é b e n egy
Amyr me g öl egy korrupt bírót. Egy má sik Junpuiba n lever
egy para s z tl áz a d á s t . Egy har m a dik Melithibe n me g m é r g e z i
a város ne m e s s é g é n e k felét.
– És ezek ne m me g bízh a t ó infor má ciók? – kérd ez t e
Wilem.
– Csak me s e – felelte m. – Másod- vagy har m a d k é z b ől. A
háro m n e g ye d ü k közöns é g e s szóbe s z é d . Sehol ne m találo m
a ténye k e t , amel ye k alát á m a s z t a n á k őket. Miért nincs
egye tl e n szó se m az egyh á zi följegyz é s e k b e n a korrupt
bíróról? A nevé t fel kellett volna jegyez ni mind e n ügyb e n,
a melyb e n ítélt. Mikor volt a par a s z tf elkel é s , és miért ne m
e mlítik sehol má s u t t ?
– Háro ms z á z éve törté nt – mon dt a Wilem rossz allóa n. –
Nem várh a t o d , hogy mind e n apró részlet fenn m a r a dj o n.
– Azt váro m, hogy néh á n y apró részlet fenn m a r a dj o n.
Tudod, milye n má ni á k u s króniká s ok a Tehlinek –
válasz olt a m. – A föld alatti má s o dik szint e n ezer évre
vissza m e n ő perirat ok vann a k sok száz különböző város b ól.
Egész szob á k a t zsúfoltak tele velük… – Legyint e t t e m . – Jól
van, hagyjuk az apró részlet e k e t . Nagy kérd é s e k r e se m
találok válasz t. Mikor alapított á k az Amyr rend e t ? Hány
Amyr volt? Ki fizett e őket, me n n yi t kapt a k? Honna n
szár m a z o t t ez a pénz? Hol képe z t é k ki őket? Hogya n lett ek
rész ei a Tehlin egyh á z n a k ?
 – Felte mi Reis válaszolt rá – mond t a Wilem. – A
vándor bír á k hagyo m á n y á b ól alakult ki az Amyr.
Fölvett e m találo mr a egy könyve t , és odav á g t a m elé az
aszt alr a. – Keress neke m egye tl e n bizonyít é ko t ebb e n ,
a mely ezt az elmél e t e t tá m a s z tj a alá! Keress egye tl e n
följegyz é s t , amel y szerint egy vándor bír á t lépt e t t e k elő
Amyrrá! Keres s olyan feljegyz é s t , hogy egy Amyrt
alkal ma z t a k egy bírós á g o n! Keres s egye tl e n egyh á zi
doku m e n t u m o t , a mely szerint egy Amyr ítélkez e t t egy
perb e n! – Harago s a n össz efont a m a karo m. – Rajta, várok!
Wilem ne m törődöt t a könyvvel. – Talán ne m volt annyi
Amyr, mint gondolják. Talán keve s e n voltak, bár
nagyhírű e k. – Szúrós a n mer e d t rá m. – Neked tudnod kell,
hogy műkö dik az ilyes mi.
– Nem! – mon dt a m . – Ez árulkodó hiány. Néha akkor
találsz vala mit, ha se m mi t se m találsz.
– Kezde s z úgy besz élni, mint Elodin – jegye z t e me g
Wilem.
Csúnyá n nézt e m rá, de ne m kapt a m be a csalit. – Figyelj
már ide! Miért van olya n kevé s konkr é t ada t az Amyrról?
Erre csak háro m ma g ya r á z a t létezik. – Fele mel t e m háro m
ujja ma t . – Egy: se m mi t se m írtak le. Azt hisze m, ezt
nyugo d t a n elvet h e tj ük. Túl fontos a k voltak ahhoz, hogy a
törté n é s z e k, hivat alnokok és a me g s z állott a n doku m e n t á l ó
egyh á z kihagyh a s s a őket. – Egy ujja ma t beh ajlított a m. –
Kettő: vala mi különös véletle n folytá n azokn a k a
könyve k n e k , amel ye k b e n ezek az infor má ciók rejtőzn e k,
egye tl e n példá n ya se m jutott el az Archívu mb a . De hát ez
neve t s é g e s . Elképz elh e t e tl e n , hogy ennyi év alatt egye tl e n
té má b a vágó könyv se jusson el a világ legna g yo b b
könyvt á r á b a . – Behajlított a m a má s o dik ujja ma t . – Háro m –
mut a t t a m föl az utolsó ujja ma t . – Valaki eltávolított a ,
me gv ál t ozt a t t a vagy me g s e m m i sí t e t t e ezeke t az
infor má ciók a t .
Wilem össz evo n t a a sze möl dök é t . – De ki tenn e ilyet?
– Tényleg ki? – visszha n g oz t a m . – Kinek van hasz n a az
Amyrról szóló infor má ciók me g s e m m i s í t é s é b ől? –
Habozt a m , hagyt a m , hogy nőjön a feszülts é g . – Ki má s n a k ,
mint ma g á n a k az Amyrna k?
Arra szá mí t ot t a m , hogy legyint az ötlet e mr e , de ne m
tett e . – Érdek e s gondol a t – mon dt a . – De miért feltét el e z e d ,
hogy az Amyr áll mögöt t e ? Sokkal éssz e r ű b b arra
követk e z t e t ni, hogy az egyh á z a felelős. A Tehlinek se m mi t
se m szer e t n é n e k jobba n, mint szép csönd b e n kitörölni az
Amyr ré mt e t t ei t .
– Igaz – isme r t e m el. – De az egyh á z ne m nagyo n erős itt
az Állam- közöss é g b e n . És ezek a könyv e k a világ mind e n
sarká b ól érkez n e k. Egy cealdi törté n é s z agg ályok nélkül
írhat n a az Amyrról.
– Egy cealdi tört é n é s z n e k ne m érdek e me gírni egy
pogá n y egyh á z eret n e k szekt áj á n a k tört é n e t é t – szöge z t e
le Wilem. – Mellesleg, hogya n érhe t t e volna el a mar ok n yi,
lejárat o t t Amyr azt, a mi az egyh á z n a k se m sikerült?
Előreh ajolt a m. – Azt hisze m, az Amyr sokkal rége b bi,
mint a Tehlin egyh á z – mond t a m . – Az Aturi Birodalo m
idején hat al mu k jelentő s részb e n kötődöt t az egyh á z h o z,
de sokkal több e k voltak holmi vándor bír á kn ál.
– És mi vezet e t t erre a gondol a tr a ? – kérd ez t e Wil. Az
arc á n látta m, hogy inkább két elke dik, mint hinne.
Egy ódon edény cserepe, gondolt a m. Egy mese, amelyet
egy öregembertől hallottam Tarbeanban. Tudom, mert a
Chandrian célzott rá, miután mindenkit megölt, akit
ismertem.
Sóhajtott a m , és me gr á z t a m a feje m. Tudta m, milye n
őrülts é g n e k hangz a n a , ha elmo n d a n á m az igazs á g o t . Ezért
kere s g él t e m az Archívu mb a n . Szüks é g e m volt vala mi
kézzelfogh a t ó bizonyít é kr a , a mely alát á m a s z tj a az
elmél e t e m e t , vala mir e , a mi után ne m leszek közne v e t s é g
tárgya .
– Találta m má s ol a t ok a t bírós á gi doku m e n t u m o k r ól abból
az időből, a mikor az Amyrt leleplezt é k – mon dt a m . –
Tudod, hogy hány Amyr került bírós á g elé Tarbe a n b a n ?
Wil vállat vont.
Föle mel t e m egy ujja ma t . – Egy. Egyetl e n e g y Amyr egé s z
Tarbe a n b a n . És a per írnoka egyé r t el m ű e n lejegye z t e a
pert, hogy ez az emb e r is gye n g e e l m é j ű volt, ne m is
érte t t e , mi folyik körülött e . – Még mindig látta m a kéts é g e t
Wilem arcá n. – Gondold már el – könyör ög t e m . – A talált
töre d é k e k b ől ítélve a rend feloszlat á s á n a k idején legalá b b
háro m e z e r Amyr élt a birodalo m b a n . Háro me z e r ma g a s a n
képz e t t , állig fölfegyv e r z e t t , gazd a g férfi és nő, akik feltét el
nélkül a nagyo b b jó szolgála t á n a k szent elt é k ma g u k a t .
Azután egy nap az egyh á z me g b él ye g zi őket, feloszlatja az
egé s z rend e t , és elkobozz a a vagyon uk a t . – Csettint e t t e m .
– Csak úgy eltűnik háro m e z e r félel me t e s fanatikus, az
igazs á g me g s z állottjai? Félreállnak, és úgy dönt e n e k, hogy
mos t a n t ól egy dar a bi g valaki má s harcoljon a nagyo b b
jóért? Nem is tiltakoz n a k? Nincs ellenállás? Se m mi ? –
Kemé n ye n nézt e m rá, és erélye s e n me gr á z t a m a feje m. –
Nem. Ez ellenk ezik az e mb e ri ter m é s z e t t e l. Mellesleg ne m
találta m egye tl e n följegyz é s t se, amel y szerint akár
egye tl e n Amyr is egyh á zi bírós á g elé került volna.
Egyetle n e g y se m. Olyan lehe t e tl e n s é g elképz elni, hogy
illegalitá s b a vonulha t t a k és titokba n folyta t t á k
munk áj uk a t ? És ha ez éssz e r ű n e k tűnik – folytat t a m ,
mielőtt Wil közbe s z ólh a t o t t volna –, akkor az is logikus,
hogy igyeke z t e k őrizni a titkaika t, ezért az utóbbi
háro m s z á z év sorá n gondos a n cenzúr á z t á k a
törté n el e m k ö n yv e k e t .
Hosszú hallgat á s követk e z e t t .
Wilem ne m legyint e t t . – Érdeke s elmél e t – mond t a
lass a n. – Ami elvez e t egy utolsó kérdé s h e z . – Komolya n
néz e t t rá m. – Ittál?
Megrosk a d t a m a székb e n. – Nem.
Fölállt. – Akkor ideje elkezd e n e d . Túl sok időt töltött él
ezekk el a könyve kk el. Ki kell mos n o d a port az agya d b ól.
Így hát elme n t ü n k inni, de én raga s z ko d t a m a
gya n ú m h o z . A legköz el e b bi alkalo m m a l felvet e t t e m a
gondola t ot Simmo n n a k is. Készs é g e s e b b e n elfoga d t a , mint
Wilem. Ez ne m azt jelenti, hogy hitt neke m, de elfoga dt a a
lehe t ős é g e t . Azt mon dt a , me g kellen e e mlít e n e m
Lorrenn e k.
Nem tett e m . Még mindig tartott a m a lárva a r c ú
könyvt á r o s ma gisz t e r t ől, és került e m, ahog y bírta m, mer t
attól félte m, talál vala milye n ürügye t , amivel kizárh a t az
Archívu mb ól. A legkev é s b é se m akart a m olyas mir e célozni,
hogy drág a s á g o s Archívu m á t háro m s z á z éve cenzúr á z z á k
sub a alatt.
 NEGYVENKILENCEDIK FEJEZET

A TUDATLAN EDEMA

Látta m, hogy Elxa Dal üdvözlé sr e emeli a kezé t az udvar

túloldalá n.
– Kvothe! – mos olygo t t szívélye s e n . – Éppe n tég e d
kere sl ek! Lenne szá mo m r a egy kis időd?
– Termé s z e t e s e n ! – válasz olt a m. Noha kedvelt e m Dal
me s t e r t , a tant e r m e n kívül ne m sok kapc s ol a t u n k volt. –
Meghívh a t o m egy italra vagy ebé dr e ? Már szer e t t e m volna
illendőb b e n me g kö s z ö n ni, a miér t tanú s ko d o t t mellet t e m a
bírós á g előtt, de sok volt a dolgo m…
– Akárcs a k neke m – válaszolt a. – Már napok óta akarok
besz élni veled, de sos e volt rá időm. – Körülnéz e t t . – Nem
uta sítok vissz a egy ebé d e t , de az italról aligha n e m le kell
mond a n o m . Egy órán belül vizsgáz t a t o k.
Beme n t ü n k a Fehér Szarva s b a . Még ne mi g e n látt a m
belülről ezt a helye t, mert túl drág a a hozzá m haso nlókn a k.
Elxa Dalt fölisme r t é k a ma gisz t e ri söt é t talárról, a
tulajdono s hajlongv a vezet e t t oda minke t egy külön
aszt alhoz. Dal tökéle t e s feszt el e n s é g g e l foglalt helye t , én
azonb a n egyr e ideg e s e b b lett e m. Nem tudt a m elké pz elni,
hogy a Szimp a t e tik a ma gisz t e r e miért akar vele m
besz élg e t ni.
– Mit hozha t ok? – kérde z t e a ma g a s , vékony tulaj, amint
helye t foglaltunk. – Ital? Sajttál? Rendkívül finom citro mo s
pisztrá n g u n k is van.
– A pisztrá n g és a sajt me gf el el – mon d t a Dal.
A vend é glő s felé m fordult. – És önne k, ura m?
– Neke m is jó lesz a pisztr á n g – felelte m.
– Csodál a t o s ! – Lelkes e n dörzsölt e a kezé t. – Milyen italt
hozha t ok?
– Almabor t – felelte m.
– Van fallowsi vörös? – kérde z t e habozv a Dal.
– Van – felelte a tulajdono s . – És jó évjár a t , ha szab a d
me gj e g ye z n e m .
– Kérek egy kupáv al. – Dal rá m pillantot t. – Egy kupa
ne m nagyo n rontja le az ítélőké p e s s é g e m e t .
A vend é glő s elsiet e t t , otth a g yo t t Elxa Dallal. Különös
érzé s volt egy aszt aln ál ülni vele. Idege s e m mocor og t a m .
– Hogy me n n e k a dolgaid? – kérde z t e Dal hanya g ul.
– Megleh e t ő s e n – válaszolt a m. – Jó sze m e s z t e r volt,
leszá mít v a… – Imre felé mut a t t a m .
Dal humor t al a n ul neve t e t t . – Ízelítő a régi időkből,
ne md e ? – A fejét csóvált a. – Közösköd é s Démo n o kk al! Jó
ég!
A vend é gl ős kihozt a az italoka t, majd szó nélkül
távozot t.
Dal ma giszt e r me g e m e l t e széle s cser é p k u p á j á t . – Arra,
hogy ne ége s s e n e k eleve n e n a babo n á s o k! – mon dt a .
Zavar o m ellené r e is elmo s olyo d t a m , és föle mel t e m fából
fara got t korsó m a t . – Szép hagyo m á n y.
Mindke t t e n ittunk. Dal elis me r ő sóhajt á s s al nyugt á z t a a
bort.
Rám néze t t az aszt al túloldalár ól. – Mondd csak,
gondolkodt ál- e valah a is azon, hogy mihez kezd e s z , ha
végz el itt? Miután me gk a p t a d a pecs é t e d e t .
– Még ne m gondolkodt a m annyir a előre – isme r t e m el
őszint é n. – Soká lesz mé g az.
– Amilyen ira mb a n e melk e d s z , talán nincs is olyan
me s s z e . Máris Re'lar vagy… hány éve s e n ?
– Tizenh é t – hazudt a m simá n. A koro m kénye s té m a volt.
Sok diák csakn e m húsz é v e s volt, mire fölvett é k az
Egyet e mr e , az Arkánu mr ól ne m is besz élve .
– Tizenh é t – tűnődö t t halka n Dal. – Olyan könnyű
elfelejt e ni. Igen jól hala ds z. – Tekint e t e elréve d t . –
Atyavilág, hogy neke m me n n yi bajo m volt tizenh é t éve s
koro mb a n ! Tanulá s, a helye m kere s é s e a világb a n . Nők… –
Lassa n csóvált a a fejét. – Tudod, későb b jobb lesz. Háro m-
négy év múlva mind e n leülep e dik egy kicsit.
Föle mel t e cser é p k u p á j á t , és ismé t kortyolt belőle. – Nem
minth a úgy tűnn e , hogy sok a bajod. Tizenh é t éve s Re'lar!
Igazá n figyele mr e m é l t ó!
Kicsit elvörös ö d t e m , ne m tudt a m, mit mon dj a k.
A vend é gl ős visszajött, és letet t az aszt alr a egy kis
fatálon különböz ő szelet elt sajtok a t . Egy tálba n apró,
pirított kenyé r s z el e t e k e t . Egy tálka eperlekv á r t . Egy tálka
áfonyal e kv á r t , egy kis tányé r b a n pucolt diót.
Dal elvett egy kis kenyé r d a r a b o t , és egy szelet
morz s álód ó, fehér sajtot. – Igazá n jó szimp a t e tik u s vagy –
mond t a . – Sok lehe tő s é g van egy hozzá d has onló a n
tehe t s é g e s emb e r szá m á r a .
Megke nt e m eperlekv á r r al egy pirítóst, sajtot tett e m rá,
és beka p t a m , hogy időt adjak ma g a m n a k a gondolkod á s r a .
Dal arra céloz, hogy jobba n kellene összpo n t o sít a n o m a
szimp a t e tik ai tanul má n ya i mr a ? Vagy arra, hogy javas olni
fog El'thé n e k?
Elodin tá mo g a t t a , hogy Re'larr á minősít s e n e k , de
tudt a m , hogy ezek a dolgok me gv ál t oz t a k. A ma gisz t e r e k
alkal ma n k é n t össz ev e s z t e k egy- egy különös e n ígére t e s
diákon. Mola példá ul könyvt á r o s volt, mielőtt Arwyl
elszipkázt a a Medicá b a .
– Nagyon szer e t e k szimp a t e tik á t tanulni – mond t a m
óvatos a n .
– Látszik – mos olygot t Dal. – Biztosítlak, néh á n y
oszt ályt á r s a d ne m bánn á , ha kicsit kevé s b é szer e t n é d . –
Megeve t t egy má sf él e sajtot, azt á n folytat t a : – Mert
túlzás b a is lehe t vinni. Nem azt mon dj a Tecca m: „A túl sok
tanul á s me g á r t a diákna k?”
– Igazá b ól Bölcs Ertra m mondj a – felelte m. Az egyik
olyan könyvb e n mon dt á k , amel ye t Lorren ma gisz t e r kijelölt
a Re'larokn a k erre a sze m e s z t e r r e .
– Minde nk é p p e n igaz – felelte. – Talán me g kéne
fontolnod, hogy kihagyj egy sze m e s z t e r t és pihenj egy
kicsit. Utazg a s s á l, napozz ál! – ismé t kortyolt. – Nem szép
látvá n y egy olyan Ede m a Ruh, aki ne m napb a r nít ot t .
Nem tudt a m, mit mon dj a k erre. Soha esze m b e se m
jutott, hogy sza b a d s á g o t vegye k ki az Egyet e m e n . Hova is
me h e t n é k ?
A vend é gl ős kihozt a a citro mt ól és vajtól illatos, gőzölgő
halat. Egy dara big az ételr e összpon t o sít ot t u n k. Örülte m,
hogy van kifogá s o m, és ne m kell besz éln e m . Miért dics ért
me g Dal, a miér t jól tanulok, ha utá n a azt tan á c s olja, hogy
távozz a k?
Egy idő után elége d e t t sóhajjal tolta el a tányé rj á t. –
Hadd me s éljek el neke d egy kis törté n e t e t – mond t a . – Egy
törté n e t e t , a melyn e k az a címe: „A tuda tl a n Ede m a ” .
Erre fölnézt e m . Lassa n rágt a m a halat, és óvatos a n
közö mb ö s arcot vágt a m.
Felvont a a sze möl dök é t , mint h a azt várn á, hogy
mondj a k vala mit.
 Miután hallgat t a m , folyta t t a . – Volt egysz e r egy tanult
arka nist a . Minde nt tudott a szimp a t e tik á r ól, a sygaldryr ól
és az alkímiáról. Tíz tuca t neve t tárolt a fejéb e n, nyolc
nyelve n besz élt, és példá s volt a bet űv e t é s b e n . Egyetl e n
dolog aka d ályoz t a me g, hogy ma gisz t e r legye n: a rossz
időzíté s és a társ a s á gi csiszolat bizonyos hiánya . – Ivott a
borá ból. – Így aztá n ez a fickó egy dar a bi g csak hányó d o t t ,
re mélv e , hogy me g t al álja a szer e n c s é j é t a nagyvilá gb a n .
Útba n Tinuë- be egy tóhoz ért, amel ye n át kellett kelnie. –
Dal széle s e n elmos olyod o t t . – Szer e n c s é r e volt ott egy
Ede ma csóna k o s , aki fölajánlott a , hogy átviszi a túlpar tr a .
Az arka nist a , látva, hogy az út jó néh á n y óráig eltart,
me g pr ó b á l t besz é d b e elegye d ni vele. „Mit gondolsz
Tecca m elmél e t é r ől, a mely szerint az ener gi a inkább ele mi
szubsz t a n ci a , mint anya gi tulajdons á g ? ”, kérd ez t e . A
csóna k o s azt felelte, hogy eze n mé g sos e gondolkodo t t . Mi
több, ne m is tervez ilyes mi t. „Tanul m á n ya i d b a bizonyá r a
belet a r t oz o t t Tecca m Teophaniája?, kérde z t e az arka nis t a .
„Ne m volt szer e n c s é m olyas mi h e z , a mit uras á g o d
tanul má n yo k n a k neve z”, mond t a a csóna k o s . „Akkor se m
ismer n é m me g ezt a te Tecca mo d a t , ha a feles é g e m n e k
akar n a eladni egy tűt.” A kívánc si arka nis t a föltett mé g
néh á n y kérd é s t , és az Ede ma beis m e r t e , hogy ne m tudja,
ki volt az a Felter ni Reis, vagy mire képe s a fortun á t or . Az
arka nist a egy hossz ú órán át kérd ez ő s kö d ö t t , eleint e
kívánc sis á g b ól, majd me g d ö b b e n é s b ől. Az utolsó cse pp a
pohá r b a n az volt, a mikor kiderült, hogy a csón a ko s mé g
csak olvas ni vagy írni se m tud. „De ura m!”, hüled e z e t t az
arka nist a . „Minde n emb e r n e k az a dolga, hogy
tökéle t e sí t s e ma g á t ! Egy olyan emb e r , aki ne m rész e s ült
az oktat á s áldá s ai b a n , alig több egy állatn ál.” – Dal
elvigyorod ot t . – Nos, sejthe t e d , hogy ezek után ne m sokáig
folyta t ód o t t a besz él g e t é s . A követk e z ő óra feszült
hallgat á s b a n telt, de épp e n a mikor felbukk a n t a túlsó part,
kitört a vihar. Hullá mok o n hánykolódot t a kis csóna k, a
deszka nyögöt t és csikorgot t. Az Ede m a sze m ü g yr e vett e a
felhőke t, és azt mon dt a : „Öt perc múlva nyaku nk o n a
neh e z e , aztá n mé g rossz a b b lesz, de után a kitisztul. A
csóna k o m ne m fogja kibírni. Az utolsó rész e n úsznunk
kell.” Ezzel levet t e az ingét, hogy a der e k á r a köss e. „De én
ne m tudok úszni!”, mon dj a az arka nist a .
Dal me git t a a borát, szájjal lefelé az aszt alr a tett e a
kupá t. Percnyi várakozó csönd követk e z e t t , miközb e n
eng e m figyelt vala mi me gfog h a t a t l a n önelé g ült s é g g e l.
– Nem rossz tört é n e t – ismer t e m el. – Bár a Ruh kiejté s
kicsit eltúlzott volt.
Dal gunyoro s a n me g h aj olt ültéb e n. – Figyele m b e fogo m
venni. – Föle mel t e az ujját, és cinkos a n néz e t t rá m. – A
törté n e t e m ne mc s a k mula t t a t á s r a alkal ma s , de az igazs á g
ma gv á t is rejti, ám azt csak a legokos a b b diák találha tj a
me g – mond t a rejtélye s e n . – A világ mind e n igazs á g a
me g t al álh a t ó a törté n e t e k b e n .

Aznap est e az Ankerb e n elmo n d t a m kártyá z á s közbe n a

törté n e t e t a bar á t ai m n a k .
– Tanác s o t ad neke d, te lüke! – mond t a Manet
inger ült e n. Egész est e rossz lapjár á s u n k volt, már öt kört
veszt e t t ü n k. – Csak ne m vagy hajlandó me g h a lla ni.
– Arra célzott, hogy hagyja m ki egy sze m e s z t e r r e a
szimp a t e tik á t ? – kérd ez t e m .
– Nem! – vakka n t o t t a Manet. – Azt mon dj a , amit már
kétsz e r mon d t a m neke d én is. Hatökör vagy, ha ebb e n a
sze m e s z t e r b e n át mé s z a vizsgáko n.
– Micsoda ? – kérde z t e m . – Miért?
Manet mélys é g e s nyug alo m m a l tett e le a kártyá k a t . –
Kvothe. Okos fiú vagy, de a fél világért ne m vagy hajlandó
me g h all a ni azoka t a dolgoka t , amike t ne m akar sz hallani. –
Balra és jobbr a néz e t t , Wilemr e és Simmo n r a . –
Megprób ál n á t ok elma g ya r á z ni neki?
– Hagyjál ki egy sze m e s z t e r t – mon d t a Wilem, föl se
nézve a lapjaiból. Aztán hozzá t e t t e : – Lüke!
– Tényle g ezt kéne tenn e d – mond t a komolya n Sim. –
Még mind e n ki a perről besz él. Másról se besz éln e k.
– A perről? – Elneve t t e m ma g a m . – Az több mint egy
deká d d a l ezelőtt volt! Arról besz él n e k, hogy eng e m
tökéle t e s e n árta tl a n n a k talált ak. Tisztá n állok a vastörv é n y
és az irgal ma s Tehlu előtt!
Manet hang o s a n felhorka n t , és leeng e d t e kártyáit. – Jobb
lett volna, ha csen d e s e n bűnös n e k találna k, mint hogy
ilyen hars og ó a n árta tl a n legyél. – Rám néze t t. – Tudod,
milye n rége n vádolt a k me g azzal egy arka nis t á t , hogy
Démo n o kk al Közösködik?
– Nem – isme r t e m el.
 – Én se m – mond t a . – Ami azt jelenti, hogy nagyo n
rége n. Ártatla n vagy. Jó neke d. A per azonb a n söté t
árnyé ko t vete t t az Egyet e m r e . Eszéb e jutta t t a a nép e k n e k,
hogy bár te ne m érde ml e d me g a má glyá t , má s arka nis t á k
es e tl e g igen. – A fejét csóvált a. – Biztos lehe t s z benn e ,
hogy a ma giszt e r e k egyh a n g ú a n dühön g e n e k miatt a .
– Néhá n y diák se m ujjong – tett e hozzá Wil söt é t e n .
– De hát ne m az én hibá m, hogy bep e r el t e k! –
tiltakozt a m, majd egy kicsit vissz akoz t a m . – Illetve ne m
egé s z e n . Az egé s z e t Ambros e kavart a . Ő intézt e a
kulissz á k mögö t t az egé s z e t , és közbe n jót röhögöt t .
– Akkor is – mon dt a Wil. – Ambros e elég ért el m e s ahhoz,
hogy a mos t a ni vizsgá k a t kihagyja.
– Micsoda ? – hüled e z t e m . – Nem vizsgá zik?
– Nem – mon d t a Wilem. – Két napja haza u t a z o t t .
– De hát ne m került kapcs ola t b a a perr el – tűnődt e m . –
Miért me n t el?
– Mert a ma giszt e r e k ne m hülyék – felelte Manet. – Ti
kett e n, amiót a ismerit e k egym á s t , úgy kaffogtok
egym á s r a , mint a vesz e t t kutyá k. – Elgondolkodv a ütög e t t e
az ajkát, és túlzott a n árta tla n képe t vágot t. – Jut esze m b e .
Mit is csinált ál az Arany Póniba n, amikor tűz ütött ki
Ambros e szobáj á b a n ?
– Kártyáz t a m – felelte m.
– Hát persz e ! – Manet hangj a vast a g volt a gúnyt ól. – Ti
kett e n egé s z évbe n kővel dobáljátok egym á s t , és egyikőt ök
végül beletr af ált a dar áz sf é s z e k b e . Az egye tl e n éssz e r ű
dolog, amit teh e t t e k , hogy biztos távols á g b a roha n t o k, és
me gv á rj á t ok, a míg elhallga t a züm m ö g é s .
Simmo n félénk e n köhéc s elt. – Utálok csatlakoz ni a
kórus hoz – mon dt a bocs á n a t k é r ő e n –, de azt pletyk álják,
hogy Sleat t el ebé d elt él. – Pofát vágot t. – Fela pedig azt
mond t a , hogy úgy hallott a, hogy… izé… udvarolt ál
Devinek.
– Tudod, hogy ez ne m igaz – mon dt a m . – Csak
me gl á t o g a t t a m , hogy helyr e állítsuk a béké t. Egy ideig
egyujjnyir a járt attól, hogy a máj a m b ól egye n. Sleatt el
pedig csak besz él g e t t e m . Alig tizenöt percig.
– Devi? – kiáltott föl elszörnye d v e Manet. – Devi és Sleat?
Az egyike t kicsa pt á k, a má sik a lehe t ő legköz el e b b állt
hozzá! – Ledobt a a kártyáit.
– Miért mut a t k oz ol ilyen e mb e r e k k e l? És én miért
mut a t k oz z a k veled?
– Menjet e k már! – Egyikükről a má sikr a nézt e m. – Ez
olyan nagy baj?
Wilem letett e a lapjait. – Megjósolo m – mon dt a
nyugo d t a n –, hogy ha át m é s z a vizsgá n, legalá b b
har mi nc ö t talent u m lesz a tandíjad. – Simre és Manetr e
néz e t t . – Egy egé s z aran ym á r k á b a foga dok, hogy ez lesz a
követk e z m é n y. Akarja tart a ni a tét e t valaki?
Egyikük se m akart a .
A gyo mr o m kéts é g b e e s e t t e n össz e s z or ult. – De hát ez
ne m lehe t… – mond t a m . – Ez…
Sim is letett e a lapjait, és tőle szoka tla n, komor arcot
vágott. – Kvothe – mon dt a hivat alos a n . – Háro ms z or
figyel me z t e tl e k. Hagyd ki ezt a sze m e s z t e r t .

Végül belát t a m, hogy a bar á t ai m igaza t besz éln e k.

Sajnos, ettől rá m szak a d t a szab a di dő, amit ne m volt mivel
kitölte n e m . Nem voltak vizsgá k, a mikr e tanulh a t t a m , újabb
munk á b a kezd e ni a Fisheryb e n bolond s á g lett volna. Még
az se m vonzot t, hogy kuta t h a t n é k az Archívu mb a n a
Chandria n vagy az Amyr után. Olyan rége n kere s g él t e m , és
olyan keve s e t találta m.
Eljátszot t a m a gondola t t al, hogy talán má s u t t kéne
kutat n o m. Termé s z e t e s e n vann a k má s könyvt á r a k is.
Minden ne m e s házn a k van mé g oly szer é n y gyűjte m é n y e
szá m a d á s k ö n yv e k b ől, a környé kr ől és a csalá dr ól szóló
műv e k b ől. A legtöb b te mplo m b a n reng e t e g följegyz é s
mar a d t me g, évsz á z a d o kr a vissza m e n ő , változ a t o s
rend elke z é s e k , részlet e s leírás ok per ekr ől, háza s s á g o kr ól.
Ugya n e z igaz bár m el yik nagyo b b városr a . Az Amyr ne m
tünt e t h e t t e el létez é s é n e k mind e n nyo m á t .
Nem a kuta t á s volt a neh é z, han e m a hozzáf ér é s a
könyvt á r a k h o z . Aligha állítha t ok be Rener é b e rongyo s a n ,
poros a n, hogy szer e t n é m átn éz ni a palot a levéltár á t .
Újabb ese t , a mikor egy patrón u s felbec s ülh e t e tl e n ért ék
lehe t n e . Egy patrón u s írhatn a neke m ajánlólevel e t, a mely
me g n yit n a előtt e m mind e n ajtót. Mi több, egy patrón u s
tá mo g a t á s á v a l tiszte s s é g e s e n me g él h e t e k utaz á s közbe n.
Sok kisváros b a n mé g zenélni se m eng e d n e k a helyi
foga dó b a n patrón u si levél nélkül.
Egy teljes évig az Egyet e m volt az élet e m központja.
Most, mikor távozno m kellett, tökélet e s e n
össz ez a v a r o d t a m , fogal ma m se m volt, mihez kezdh e t n é k
ma g a m m a l .
 ÖTVENEDIK FEJEZET

SZÉLKERGETŐ

A vizsga s z elv é n ye m e t oda a d t a m Felána k, mon dv á n ,

hogy re mél e m , szer e n c s é t hoz neki. Így ért vége t a téli
sze m e s z t e r .
Élete m háro mn e g y e d e hirtele n csak úgy eltűnt. Nem
voltak órák, ahol elfoglalt a m volna ma g a m , ne m volt
ügyel e t a Medicáb a n , hogy kitölts e m az időt. Többé ne m
vét elez h e t t e m anya g o t a Raktár b ól, ne m hasz n ál h a t t a m a
Fisher y eszköz eit, ne m léphe t t e m be az Archívu mb a .
Először ne m volt olyan rossz. A télközé pi vigalo m
csodál a t o s a n szórakoz t a t ó volt, miut á n ne m kellett
aggó d n o m a munk a és a tanul á s miat t, jól kimulat h a t t a m
ma g a m a t a bará t ai m társ a s á g á b a n .
Aztán elkezdő d ö t t a tava s zi sze m e s z t e r . A bar á t ai m
me g m a r a d t a k , de elfoglaltá k őket a tanul m á n ya i k. Azon
kapt a m ma g a m , hogy egyr e több e t járok át a folyó
túlpartj ár a . Denn a mé g mindig ne m volt sehol, ám Deoch
és Stanc hion mindig hajland ók voltak me g hívni egy italra
és egy kis pletyk álkod á s r a .
Threp e is ott volt, és bár alkal ma n k é n t unszolt, hogy
me nj e k el hozzá vacsor á z ni, érezt e m , hogy ne m szívből
mondj a. A per ezen a parton se m volt ínyér e az
e mb e r e k n e k , és mé g mindig kering e t t róla a szóbe s z é d .
Jobb körökb e n egyh a m a r ne m leszek szíves e n látott
vend é g .
Eljátszot t a m a gondola t t al, hogy ottha g yo m az
Egyet e m e t . Tudt a m, hogy ha ma r a b b elfelejt e n é k a pert, ha
ne m lenné k ott. De hova me h e t t e m volna? Egyetle n ötlet
jutott az esze m b e , az, hogy elut az h a t n é k Yllbe abb a n a hiú
re mé n yb e n , hát h a me g t al álo m Denná t . De tudt a m, hogy ez
bad a r s á g .
Mivel ne m kellett félret e n n e m a tandíjra a pénzt,
elme n t e m , hogy visszafize s s e m az adós s á g o m a t Devinek.
De mos t először ne m talált a m otthon. A napok múlt áv al
egyr e idege s e b b lett e m. Még szá mo s me n t e g e t ő z ő levélkét
is becs ú s z t a t t a m az ajtaja alá, amíg me g ne m tudt a m
Molától, hogy vaká ciót vett ki, de ha ma r o s a n vissz a t é r .

Teltek a napok, és én ne m csinált a m se m mi t . A tél

lass a n vissza h úz ó d o t t az Egyet e mr ől. Leolvadt a jégvirá g
az ablaküv e g e k sarká b ól, apa dt a k a hókup a c ok, a fákon
felbukk a n t a k az első zöldellő rügye k. Végül Simmo n
me g pillant ot t a az első csup a s z lábsz á r a t egy bő szoknya
alatt, és bejele nt e t t e , hogy a tava s z hivat alos a n
me g é r k e z e t t .
Egy délut á n, miközb e n me t h e glint itta m Stanc hion n al,
belé p e t t Threp e , aki szinte pezs e g e t t az izgalo mt ól.
Felcipelt az egyik e mel e ti páholyb a , hogy kitálalja a hírt,
a mit hozott.
Összek ulc s olt a ujjait az aszt alon. – Mivel ne m sikerült
helyi patrón u s t szer e z n ü n k neke d, me s s z e b b is kivet e t t e m
a háló m a t . Jó dolog a helyi patrón u s , de ha kellően
befolyá s o s nagyúr tá mo g a t , aligha szá mí t, hol él.
Bólintott a m . Színtár s ul a t o m Lord Greyfallow nevé n e k
védel m é b e n járta be a világ négy szeg elle t é t .
Threp e elvigyorod ot t . – Jártál valah a Vintas b a n ?
– Lehet s é g e s – válasz olt a m, majd mikor látta m
csodálkozó arc á t, me g m a g y a r á z t a m : – Elég soka t utazt a m
gyer e kkor o m b a n . Nem e mlé ks z e m rá, hogy eljutott u nk- e
ennyire keletr e.
Bólintott. – Tudod, kicsod a a Maer Alveron?
Tudta m, de látt a m, hogy Threp e borza s z t ó a n szer e t n é
elmo n d a ni. – Rémlik vala mi… – mon dt a m bizonyt al a n ul.
Threp e ismé t vigyorgot t. – Ismer e d azt a kifejezé s t , hogy
„gazd a g, mint Vint királya”?
Biccent e t t e m .
– Na, hát ő az. Az ő ük- üka p ái voltak Vint királyai, mé g
mielőtt a Birodalo m leroha n t a , hogy rájuk kénysz e rít s e a
vast örv é n yt és az Út Könyvé t. Ha tíz- egyn é h á n y
e mb e r öltő n e k előtt e ne m ír le néh á n y kacsk a ring ót a sors,
a vinta si királyi csalá d ot Alveronn a k hívnák, ne m
Calant his n a k, és az én bará t o m, a Maer lenne a király.
– A bar á t o d ? – kérde z t e m elis me r ő e n . – Ismer e d Maer
Alveront?
Tétová n intet t. – A bar á t szó talán kissé erős – vallott a
be. – Pár éve n át levelezt ü nk, kicser élt ük a helyi híreke t ,
tett ün k néh á n y szíve s s é g e t egym á s n a k . Szaba t o s a b b
kifejez é s lenne , hogy isme r ő s ök vagyu nk.
– Impon áló isme r e t s é g . És milye n?
– A levelei egé s z udvaria s a k. Egy csöpp e t se m sznob,
noha jóval fölötte m áll rangb a n – mond t a Threp e
szer é n ye n . – Minde n ízébe n király, a címe t és a koroná t
leszá mít v a . Amikor Vintas létrejött, a csalá dja ne m volt
hajland ó lemon d a ni a teljha t alo mr ól. Ez azt jelenti, hogy a
Maerne k joga van szinte majdn e m mind e n h e z , a mit
Roderic király me g t e h e t : címek e t ado m á n yo z h a t ,
hads e r e g e t állíthat, pénzt vere t h e t , adóka t szedh e t be… –
Heve s e n rázt a a fejét. – Ó, elfelejte m, miért jötte m! –
Kutat ni kezd e t t a zseb ei b e n . – Tegna p levelet kapt a m tőle.
– Elővett egy papírla pot , szét h ajt o g a t t a , köhé c s el t, és ezt
olvas t a :

Tudom, hogy te ott térdig jársz a költőkben és

zenészekben, nekem pedig nagy szükségem lenne egy
fiatalemberre, aki jól bánik a szavakkal. Nálunk,
Severenben nem találok megfelelőt. És, mint mondtam,
mindenből szívesebben veszem a legjobbat.
Mindenekelőtt a szavakkal kell jól bánnia, és talán
legyen muzsikus. Továbbá szeretném, ha okos, pallérozott
beszédű, udvarias, művelt és diszkrét lenne. Listámat
olvasva láthatod, miért nem volt szerencsém ilyet
találhatni. Ha történetesen ismersz ilyen ritka ember,
bátorítsd, hogy látogasson meg.
Elmondanám, mi a szándékom vele, de az ügy bizalmas
természetű…

Egy- két percig tanul m á n yo z t a a levelet. – És így tová b b.

Aztán ezt írja: „Ami az e mlít e t t ügye t illeti, elég sürgős . Ha
Imré b e n nincs me gf el elő sze m él y, kérlek, küldj levele t
post á n. Ha tört é n e t e s e n találsz valakit, bizta s s a d , hogy
minél előbb induljon útna k.” – Tekinte t e ismé t vándor olt
egy dar a big a levéle n, ajka né má n moz got t . – Ez mind e n –
mond t a végül, és vissza t e t t e a levelet a zseb é b e . – Mit
szólsz hozzá?
– Igazá n nagyo n…
– Igen, igen! – Türel me tl e n ül legyint e t t . – Hízelgő.
Ugorjunk. – Komoly arcc al előre h ajolt. – Megte s z e d ? A
tanul má n ya i d – lenéző e n intet t nyug a t felé, az Egyet e m
irányá b a – lehe tőv é teszik, hogy kihagyj, mon djuk, egy
éva dot ?
Megköször ült e m a torko m. – Igazá b ól azt tervez t e m ,
hogy egy időre félbeh a g yo m tanul m á n ya i m a t .
A gróf széle s e n elvigyorodo t t , és a szék karfájár a
csapo t t . – Jól van! – neve t t e el ma g á t . – Már azt hitte m, úgy
kell kitépn e m tége d drág al á t o s Egyet e m e d b ől , mint pennyt
a halott hímringyó mark á b ól! Ne felejts d el, ez csodál a t o s
lehe t ős é g ! Az életb e n egysz e r adódik ilyen! – Ravasz ul
kacsintot t . – Mellesleg egy hozzá d haso nló ifjúnak
ugya n c s a k igyeke z ni e kell, hogy jobb patrón u s t találjon
ann ál, aki gazd a g a b b , mint Vint királya.
– Ebbe n van igazs á g – ismer t e m el, és közbe n azt
gondolt a m: re mél h e t e k enn él jobb segíts é g e t az Amyr
utá ni kutat á s o m b a n ?
– Ebbe n sok igazs á g van – kuncogo t t . – Milyen ha m a r
leszel indulá sr a kész e n?
Vállat vont a m. – Holna p?
Threp e felvont a a sze möl dök é t . – Addig vere d a vas a t ,
a míg mele g, igaz?
– Azt írta, hogy sürgős , én pedig inkább előbb szer e t n é k
oda é r ni, mint utóbb.
– Igaz. Igaz. – Elővett a zseb é b ől egy ezüst ór á t ,
me g n é z t e , sóhajtot t, és ráka t tint ot t a a fedelét. – Ma
éjszak a ki kell hagyn o m egy kis alvás t, hogy írjak neke d
egy ajánlólevel e t.
Az ablakr a pillantot t a m . – Még nincs is söté t! –
mond t a m . – Mennyi ideig tart?
– Csitt! – mon dt a zsé mb e s e n . – Lass a n írok, különös e n ,
ha olyan fontos emb e r n e k lesz, mint a Maer. Ezenfelül
tége d is le kell, hogy írjalak, a mi már önma g á b a n se m
könnyű.
– Akkor hadd segíts e k! – mon dt a m . – Se m mi ért el me ,
hogy miatt a m ne tudj aludni! – Elmos olyodt a m . – Mellesle g,
ha van vala mi, a mib e n járta s vagyok, hát akkor azok a jó
tulajdon s á g a i m.

Másna p sietv e búcs út vett e m mind e n ismer ő s ö m t ől az

Egyet e m e n . Wilem és Sim mo n őszint e szívvel keze t rázt ak
vele m, Auri vidá m a n integ e t e t t .
Kilvin morg ot t vala mit, és a vésé s b ől föl se nézv e azt
mon d t a , távollét e m alat t írjam le, ha vala mi ötlet e m
tá m a d n a az örökké égő lámp á v a l kapcsol a t b a n . Arwyl
hosszú, áth a t ó pillant á s t vet e t t rám a sze m ü v e g e mög ül, és
azt mon d t a , ha me gjöv ök, lesz helye m a Medicán.
Elxa Dal felüdül és t jelent e t t a többi mes t e r visszafog o t t
rea g ál á s a után. Nevet e t t , és bevallott a, hogy egy kicsit
irigyli a szab a d s á g o m a t . Azt tan á c s olt a, haszn áljak ki
mind e n alkal m a t a meg g o n d ol a tl a n s á g r a . Ha ezer mérf öld
se m elég, hogy a csínyj ei m titokb a n mar a dj a n a k , akkor
se m mi sem az.
Elodinn al ne m volt szere n c s é m találkozni, csak egy papírt
dugt a m be az irodáj a ajtaja alá. Mivel azon b a n sose
haszn ál t a az irodáj át, hón a p ok is eltelh e t n e k, amíg
meg t al álja az üzen e t e t .
Vett e m egy új hátizs áko t és néh á n y holmit, ami nélkül
egy szimp a t e t ik u s ne m lehet meg: viaszt, zsine g e t , drótot,
sebv ar r ó t ű t és belet a varr ás h o z. A ruh ái m a t könnye n
elpak olt a m , mivel ne m sok volt.
Ahogy csom a g ol t a m a hátizs ák b a , fokoza t o s a n rájött e m ,
hogy ne m tudok mind e n t mag a m m a l vinni. Ez valós á g g al
meg d ö b b e n t e t t . Olyan sok éve n át el tudt a m vinni
mind e n e m e t , által á b a n fél kézb e n.
Mióta azon b a n beköltözt e m ebb e a kis padl ás sz o b á b a ,
kezdt ek felgyűlni körülött e m a tárgya k és a félkész munk á k.
Már két takaró fényűz é s é t élvezh e t t e m . Voltak itt
telej eg yz e t el t papírok, egy félig beírt ón- koron g a
Fisher yb ől, egy törött órasz e rk e z e t , am elye t szétsz e d t e m ,
hogy lássa m , össz e tudo m- e rakni.
Befejezt e m a cso m a g ol á s t . Az ágya m lábá n ál lévő ládá b a
került mind e n más, köztük néh á n y kopot t szersz á m , egy
töröt t palat á bl a, amelye t szá m ol á s h o z hasz n ál t a m , egy kis
fadob oz, benn e maro kn yi kicsiny kincs, amelye k e t Auri
adot t…
Aztán lem e n t e m , és me gk é r d e z t e m Ankert, elte n n é- e a
holmi m a t a pincé b e , amíg távol vagyok. Enyh e bűn t u d a t t al
vallott a be, hogy mielőt t beköltözt e m , évek e n át üres e n állt
az apró, ferde men n ye z e t i szob a, csak rakt ár n a k
haszn ál t á k. Hajlandó volt lakb ér nélkül is ott hagyni
mind e n t, ha me gíg é r e m , hogy vissza t é r é s e m utá n is
muzsikálok az ellát á s o m é r t . Boldog a n bele e g y e z t e m , a
válla m r a kapt a m a kobozo m tokját, és kilépt e m az ajtón.
 ÷

Nem igazá n lepődt e m meg, amikor Elodinn al találkozt a m

a Kőhídon. Nagyo n kevés dologg al tudot t megl e p ni a
Névm e s t e r azok b a n a napok b a n . A híd der ékig érő korlátjá n
ült, és a csup a s z lábát lóbált a százlá b n yiv al a folyó fölött.
– Szervusz, Kvoth e – mond t a , de tová b b r a is az örvé n ylő
vizet nézt e.
– Üdvözlö m, Elodin magiszt e r – felelte m . – Attól félek, el
kell hagyn o m az Egyet e m e t egy- két sze m e s z t e r r e .
– Csakug ya n félsz tőle? – Észrev e t t e m halk, zeng ő
han gj á b a n a lapp a n g ó derűt.
Nem jötte m rá azonn al, mire céloz. – Ez csak egy
fordul at.
– Nyelvünk fordula t ai olyan ok, mint a nevek képei.
Tétov a, gye n g e nevek, de akkor is nev ek. Légy óvato s
velük. – Rám néze t t . – Ülj le ide egy pillan a tr a.
Kifogások a t akar t a m ker es ni, de elbizonyt al a n o d t a m .
Végt ér e is ő tá m o g a t o t t . Leülte m, a kobozt és a hátizs ák o t a
híd lapos kövér e tett e m . Gyen g é d mosoly jelent me g Elodin
fiús arcá n, és me g p a s k olt a mag a mellet t a kő mellvéd e t .
Némi aggo d al o m m a l sandíto t t a m le a korlátról. – Inkább
ne m, Elodin magiszt e r .
Sze mr e h á n y ó a n néz et t rám. – Az arka nist á h o z az
óvat o s s á g illik, a név m e s t e r h e z a ma g a bizt o s s á g , a félele m
viszon t egyikh ez sem. Hozzád se m. – Ismét me g v e r e g e t t e a
követ, ez alkalo m m al hat á r oz o t t a b b a n .
Óvato s a n fölmá szt a m a mellvéd r e , áte m el t e m a lába m a
per e m é n . A kilát ás látvá n yo s, vérp e z s dít ő volt.
– Látod a szelet?
Igyek ezt e m . Egy pillan a tr a mint h a… Nem. Sem mi.
Rázt a m a fejem.
Elodin közö m b ö s e n vállat vont, noh a érezt e m ben n e egy
árn yal a t n yi csaló d á s t . – Ez jó hely egy név m e s t e r n e k .
Mondd meg neke m , miért.
Körülnézt e m . – Széles, szeles, erős e n ára mlik a víz,
öreg e k a kövek.
– Jó válasz. – Őszint e öröm volt a han gj á b a n . – De van
még egy oka. Kő, víz és szél más u t t is akad. Mitől más ez a
hely?
Körülnézt e m , gond olko dt a m , rázt a m a fejem. – Nem
tudo m.
 – Újabb jó válasz. Emlékezz rá.
Várta m , hogy folyt ass a . Mivel ne m folytat t a ,
meg k é r d e z t e m : – Mi teszi jó hellyé?
Hosszú ideig nézt e a vizet, mielőt t válasz olt. – Ez egy
per e m – mon d t a végül. – Magas hely, ahon n a n le lehet esni.
A dolgok jobba n látsza n a k egy per e m r ől. A veszély
felébr e sz ti az alvó elmé t. Tisztá b b á teszi a dolgok a t . A
dolgok me gl á t á s a része a név m e s t e r s é g n e k .
– És mi van, ha lees e m ? – kérd e z t e m .
– Ha lees el, hát lees el – vont vállat Elodin. – Néh a a
lees é s is me g t a ní t vala mit. Álmaidb a n gyakr a n lees el,
mielőtt felébr e d n é l.
Egy ideig hallga t t u n k, elmer ült ü nk a gon d ol a t ai n k b a n .
Lehunyt a m a sze m e m , és igyeke zt e m meg h all a ni a szél
nevé t . Hallotta m a lenti vizet, érezt e m a tenye r e m alatt a
híd kövét. Se m mi.
– Tudod, hogy hívják azt a diákot, aki egy sze m e s z t e r r e
elha g yj a az Egyet e m e t ? – kérd e z t e Elodin.
Rázt a m a feje m.
– Azt mondj á k rá, hogy szélker g e t ő. – Kuncog o t t.
– Hallott a m már ezt a kifejez é s t .
– Tényleg? És mit gon dolsz, mit jelent?
Rászá n t a m egy perc e t, hogy meg t al álja m a szav ak a t . –
Van vala mi léha zöng éj e. Mintha a diákok rossz dolgok
miat t futkosn á n a k ide- oda.
Elodin bólintot t. – A legtö b b diák léhas á g o k miat t távozik,
vagy léha dolgok után jár. – Előreh ajolt, és a vizet bá m ul t a
mag a alatt. – De ne m mindig ez volt a jelent é s e .
– Nem?
– Nem. – Kiegye n e s e d e t t . – Rége n, amikor mind e n diák
név m e s t e r akar t lenni, másk é n t álltak a dolgok. – Megnyalt a
egy ujját, és feltart ot t a . – A legtö b b kezdő név m e s t e r t arra
buzdíto tt á k , hogy a szél nev é t találja meg. Miután
meg t al ál t ák azt a neve t, alvó elm éj ük felébr e d t , és
könnye b b e n találtak rá más nevekr e. Ám egye s diákok
neh ez e n leltek rá a szél nevér e . Itt túl kevé s a per e m , túl
kevé s a kockáz a t . Ezért elme n t e k a vadon b a , a puszt á b a . A
szere n c s é t hajszolt ák, kaland o z t a k, titkoka t és kincs ek e t
ker est e k… – Rám néze t t . – De valójáb a n a szél nev é t
kutat t á k .
Félbesz a k a d t a besz élg e t é s ü n k , mer t valaki át m e n t a
hídon. Sötét hajú, heg ye s arcú emb e r volt. Nem fordult
felénk, csak ránk sandít ot t, és amikor elhal a d t mögö t t ü n k,
igyek ezt e m ne m gondol ni arra, milyen könnye n lelökhe t n e
a hídról.
Aztán elm e n t . Elodin fáradt a n sóhajto t t, és folytat t a : – A
dolgok me gv ál t ozt a k. Itt most még keves e b b a pere m , mint
koráb b a n . A világ kevé s b é vad. Keves e b b a mági a, több a
titok, és csak egy marokn yi emb e r ismeri a szél nevé t .
– Magiszt er s é g e d tudj a, ugye? – kérd e zt e m .
Bólintott. – Helyről helyr e változik, de tudo m, hogya n
figyeljek változó alakjár a . – Nevet e t t , és a válla m r a csapo t t .
– Indulnod kell. Kerges d a szelet. Ne félj az ese tl e g e s
kockáz a t t ól. – Elmosolyo d o t t . – De csak mér s ékl e t t e l!
Átfordulta m, leugro t t a m a vast a g falról, a válla mr a
kapt a m a hátizs áko t és a kobozt oko t. De aho g y elindult a m
Imre irányá b a , me g állítot t Elodin han gj a. – Kvothe!
Megfordult a m és látt a m, hogy kihajol a tá mf alo n. Fiúsan
mosolyg o t t rám. – Köpj egye t , hogy szer e n c s é d legye n .

Devi ajtót nyitot t, és elker ekít e t t e a sze m é t a

döbb e n e t t ő l. – Jó ég! – mon d t a , és drá m ai a n a melléh e z
szorítot t egy papírt. Felism er t e m , az egyik üzen e t volt,
amelye t az ajtaja alat t hagyt a m . – A titkos imá dó m !
– Megprób ált a m visszafizet ni a kölcsönt – mond t a m . –
Négysz e r járta m itt.
– A gyalo glá s jót tesz neke d – mon d t a vidá m a n az
együ t t é r z é s legh alvá n y a b b jele nélkül, miközb e n intet t,
hogy lépjek be, és bezár t a mögö t t e m az ajtót. A szob á n a k
olyan szag a volt, mint…
Szima t olt a m . – Mi ez? – kérd e z t e m .
Az arca me g n y últ. – Körtén e k kellett volna lennie.
Letet t e m a ha ng s z e r t ok o t me g a hátizs ák o t , leülte m az
aszt al h o z. Bárm e n n yir e ne m akart a m , tekint e t e m a feket e
körre tév e d t .
Devi hátr a v e t e t t e vörös e s s z ők e hajá t, és a sze m e m b e
néze t t. – Akarsz egy visszav á g ó t ? – Somolyg o t t . – Még
mindig letöröllek, gra m ide vagy oda. Még a leg m él ye b b
álmo m b a n is.
– Elismer e m , kíváncsi vagyok – mon d t a m . – De inkáb b az
üzlet t el foglalkozn é k.
– Jól van – mon d t a . – Tényleg az egé sz e t vissza akaro d
fizetni? Találtál végr e egy patr ó n u s t ?
 Rázt a m a feje m. – Mindazo n ál t al figyele m r e mélt ó
alkalo m adód o t t . Esély, hogy tén yle g találjak egy jó
patró n u s t . – Szün e t e t tart ot t a m . – Vintas b a n .
Felvont a a sze m öl d ök é t . – Hát, az jó messz e van –
mon d t a csípős e n. – Örülök, hogy ben é z t él rend e z ni az
adóss á g o d a t , mielőtt elmé s z a világ vég ér e. Ki tudja, mikor
jössz vissza.
– Igaz – helyes el t e m . – Csakho g y anya gila g kissé saját o s
helyze t b e n vagyok.
Devi rázni kezdt e a fejét, mielőtt bef ej ezt e m voln a a
mon d a t o t . – Szó sem lehet róla. Máris tartozol kilenc
talent u m m a l . Nem adok töb b kölcsön t azon a napo n, amikor
elha g yo d a várost.
Védek e z ő e n em el t e m föl a keze m . – Félreér t e t t é l –
mon d t a m . Kinyitot t a m az ersz é n y e m e t , kiöntöt t e m belőle
az aszt alr a a talen t u m o k a t és batk á k a t . Denn a gyűr űj e is
kigurult, akkor állított a m meg, amikor már az aszt al szélén
járt.
Az előtt e m lévő pénzku p a c r a mut a t t a m , am el y vala miv el
töb b volt tizenh á r o m talen t u m n á l . – Ez mind e n vagyo n o m –
mon d t a m . – Ebből kell minél előbb Sev er e n b e érne m . Ami
bőve n me g v a n ezer mérföld. Vagyis legal á b b egysz e r
hajór a kell szállno m. Ennivaló. Szállás. Pénz gyorskoc sir a,
post á r a .
Felsorol ás közbe n mind e n egye s tét el n él átcs ú szt a t t a m a
megf el elő össz e g e k e t az aszt al egyik végé b ől a másik b a. –
Amikor meg é r k e z e m , venn e m kell ma g a m n a k ruhá t ,
amelyb e n mozo g h a t o k az udv ar b a n anélkül, hogy ann ak a
rongyo s zen é sz n e k nézze n e k, aki vagyok. – Újabb pénz e k e t
csúszt a t t a m át a másik halo mb a .
Rámu t a t t a m a néh á n y meg m a r a d t ér m é r e . – Ez viszon t
ne m elég, hogy meg a dj a m neke d az adó ss á g o m a t .
Devi házt e t ő- form á n összeilleszt e t t e az ujjait, és azok
fölött néze t t.
– Érte m – bólintot t komolya n. – Valamilye n más módo t
kell találnu n k, hogy leródd az adó ss á g o d a t .
– Én is err e gon d olt a m – mon d t a m . – A végle g e s
visszat é r é s e m i g hagyh a t o k nála d vala mi zálog ot.
A sze m e a koboz karcsú, söt é t tokjár a villant.
– A kobozt ne – mo n d t a m gyors a n . – Arra szüks é g e m van.
– Akkor mit? – kérd ez t e . – Mindig azt mon d t a d , hogy
nincs zálogt á r g ya d .
 – Van pár holmi m. – Belet úr t a m a hátizs ák o m b a , és
előv et t e m egy könyv e t.
Devi sze m e felvillant. Aztán elolvast a a gerincr e írt címet.
– Szónoklat és logika ? – Fintor go t t .
– Neke m is ugya n e z a véle m é n y e m – mon d t a m . – De
mégiscs a k ér vala mi t. Különös e n neke m. Aztán… –
Benyúlt a m a köpe n ye m zseb é b e , és előve t t e m a
kézilá m p á s o m a t . – Itt van ez. Varázslá m p a , sajá t terv e z é s.
Fókusz ál ni lehet a sug ar á t , és többfokoz a t ú kapcsolój a van.
Devi elvett e , az aszt alr a tett e, bólintot t. – Erre
emléksz e m – mon d t a . – Korább a n azt mond t a d , ne m
adh a t o d, mer t ígér e t e t tet t él Kilvinnek. Ez me gv ál t oz o t t ?
Ragyo g ó mosolyo m csak egyh a r m a d részb e n volt
őszint e. – Éppe n ez az ígér et teszi tökél et e s zálog g á –
felelte m. – Ha elvisze d ezt a lámp á t Kilvinnek, biztosr a
vesz e m , hogy tet e m e s össze g e t fizet ért e csak azért,
hogy… – Megköszörült e m a torko m. – …ne legye n gyan ú s
kezekb e n .
Devi mél á n kapc solg a t t a a lámp á t a hüvelykujjáv al,
fölerősít e t t e szűrt fényről ragyo g ó r a , ismé t leto m pí t o t t a . –
Gondolo m, ez lesz a kiköt és e d ? Hogy vissza a d o m Kilvinnek?
– Olyan jól ismer sz, hogy az már- már zavar ó – mon d t a m .
Visszat e t t e a lámp á t az aszt alr a, a könyv mellé, majd
lassa n kifújta mag á b ól a leveg ő t. – Egy könyv, ami csak
neke d ért ék e s – mond t a . – És egy lámp a , ami csak Kilvinnek
ér vala mit. – A fejét csóv ált a. – Nem vala mi vonzó ajánla t.
Belé m nyilallt a fájdalo m, amikor a válla m h o z nyúlt a m ,
lekap cs olt a m az ezüst síp ok a t , és az aszt alr a tett e m a
jelvén yt. – Ezüst ből van – mon d t a m . – Nehéz meg v ál n o m
tőle. Ezzel ingye n járh at s z az Eolianb a.
– Tudo m, hogy mi ez. – Devi fölvett e, me gvizs g á lt a éles
sze m é v e l. Aztán rám szög ez t e a mut a t ó ujj át. – Van egy
gyűr ű d.
Megder m e d t e m . – Az ne m az enyé m , ne m adh a t o m oda.
Elneve t t e ma g á t . – A zseb e d b e n van, ne m? – Csettint e t t .
– Add csak ide. Hadd nézz e m me g.
Elővet t e m a zseb e m b ől, de ne m adt a m oda. – Sok bajon
men t e m át érte – mon d t a m . – Ez az a gyűr ű, am elye t
Ambros e vett el egy bar á t o m t ól. Alig váro m, hogy
vissza a d j a m neki.
Devi né m á n ült, nyújtot t a a kezé t. Egy perc múltá n a
tenye r é r e tett e m a gyűr ű t.
 A lámp á h o z tartot t a , előre h aj olt, lehun yt a a fél sze m é t . –
Szép kő – mon d t a elism e r ő e n .
– Új a foglala t a – mon d t a m szer e n c s é t l e n ül.
Rátet t e a könyvr e , a sípok és a lámp a mellé. – A
meg áll a p o d á s a követk e z ő – mond t a . – Zálogké n t
meg t a r t o m ezek e t a kilenc talen t u m fejéb e n . A
meg áll a p o d á s egy évig érv é n ye s .
– Egy évig és egy napig – mon d t a m .
Somolygo t t . – Mint a mes é b e n . Jól van. Egy évvel és egy
nap p al kitoljuk a törleszt é s hat á rid ej é t . Ha addig ne m
fizet e d vissza neke m a pénzt, elveszít e d ezek e t a tárgya k a t ,
az adós s á g o d a t pedig leírom. – Metsző lett a mosolya. –
Noha rá leh et besz él ni, hogy bizonyos inform á ciók fejéb e n
vissza a d j a m őket.
Meghallott a m a távolba n a toron yór a har a n gj á t . Mélyet
sóh ajto tt a m . Nem sok időm volt az alkudoz á s r a , máris
kést e m a Thre p é v el meg b e s z él t találkozór ól. – Rend b e n –
mon d t a m bosszús a n. – De a gyűrű t helyez d bizto ns á g b a .
Nem viselhe t e d , amíg késé s b e n ne m vagyok.
Devi összevo n t a a sze m öl d ök é t . – Te ne…
– Ebben a pont b a n ne m eng e d e k – mon d t a m komolya n . –
Egy bar á t o m é . Drága neki. Nem szer e t n é m , ha más kezé n
látn á. Különös e n azok után, amike t tett e m , hogy Ambros e-
tól visszasz e r e z z e m .
Nem szólt, villi-arcocsk áj a fenye g e t ő v é sötét e d e t t .
Fenye g e t ő söt é t s é g e t ültet t e m az arco m r a , és farkas sz e m e t
nézt e m vele. Ha szüks é g e m van rá, kiválóa n tudok söt é t e n
fenye g e t ő lenni.
A csönd egyr e nyúlt között ü n k.
– Rendb e n – mon d t a vég ül.
Kezet rázt u nk. – Egy év és egy nap – mon d t a m .
 ÖTVENEGYEDIK FEJEZET

A BÖLCS EMBER FÉLELME

Megállta m az Eolianb a n , ahol Threp e várt, a szó szoros

értel m é b e n tánc olva a türel me tl e n s é g t ől. Elmondt a , hogy
talált egy hajót, a mely egy órán belül indul a folyón lefelé.
Mi több, már ki is fizett e az uta m a t Tarbe a ni g, ahon n a n
könnye n eljutok keletr e.
Lesiett ü n k a kikötőb e . Éppe n időbe n érkezt ü nk, mer t a
hajó már az indulás h oz készülődöt t. A siet é s t ől
kivörösö dö t t , ziháló Threp e háro m perc alatt igyek e z e t t egy
életr e elege n d ő jó taná c s o t adni.
– A Maer nagyo n régi vérből való – mond t a . – Össz e se m
haso nlíth a t ó az itteni kurt a n e m e s e k többs é g é v e l, akik azt
se tudják, ki a déd a pj uk. Úgyhog y tiszt ele t t el bánj vele.
A sze m e m forga t t a m . Miért gondolja mind e n ki, hogy
ne m tudok viselke d ni?
– És jól jegyez d me g! – folyta t t a . – Ha olyan benyo m á s t
kelte sz, mint h a a pénzt hajszolná d, parla gin a k fogna k
tekint e ni. Attól kezdv e senki se m vesz komolya n . Azért
vagy ott, hogy elnyer d az emb e r e k kegyé t . Nem babr a
me g y a játék. Mellesle g, ahogy mon d a ni szokt á k, kegy
szüli a szer e nc s é t . Ha az egyik me gv a n , me gjön a má sik is.
Ahogy Tecca m írta: „A kenyé r ára egys z e r ű dolog, ezért
igen kere s e t t a kenyé r…”
– „…á m vann a k dolgok, amel ye k felbec s ül h e t e tl e n e k :
neve t é s t , hazá t és szer el m e t ne m vás ár olh a t s z ” – fejezt e m
be. Valójáb a n Kis Grega n t ól szár m a z o t t az idéze t, de ne m
fára dt a m azzal, hogy kijavíts a m Threp é t .
– Hé, ti! – kiáltott ránk egy nap é g e t t e , szak álla s emb e r a
hajóról. – Egy lema r a d ó r a várunk, és a kapit á n y úgy fúj,
mint a padlá s o n kölykez e t t ma c s k a . Mege sk ü d ö t t , hogy két
perc e n belül akkor is indul, ha nincs a fedélz et e n . Jobba n
jártok, ha addigr a fönt leszt e k! – A választ me g se m várva
tová b b m e n t .
– Szólítsd kegyel m e s úrna k – folyta t t a Threp e , minth a
ne m is szakítot t á k volna félbe. – Ne feledd: keve s e t besz élj,
inkább hallga s s . Ó! – Mellényz s e b é b ől előhúzot t egy
lepec s é t e l t levele t. – Itt az ajánlólev él. Küldhet e k mé g
egye t a post á v al, csak hogy tudja, szá mít h a t rád.
Széle s e n elmos olyod t a m , és me gr a g a d t a m a karját. –
Köszönö m, Denn! – mond t a m lelkes e n. – Mindent
köszönök. Hálás a b b vagyok, mint gondoln á d.
Threp e csak legyint e t t . – Tudo m, hogy nagys z e r ű e n
beválsz. Okos fiú vagy. Ha oda é r s z, legye n rá gondo d, hogy
találj egy jó szabót . Lehet, hogy arrafel é má s a divat.
Ahogy mon dj á k: dá m á t modor á r ól, urat ruháj áról!
Letérd elt e m , kinyitott a m a hang s z e r t ok ot . Félretolt a m a
kobozt, me g n yo m t a m a titkos reke s z zárját, mire felpatt a n t
a fedele. A lepec s é t e l t ajánlólev el e t bedu g t a m a Nina
rajzait tart al m a z ó szarv és egy zacskó szárítot t alma mellé.
Se m mi különös ne m volt a szárított almá b a n , de szerint e m
vala mi borza s z t ó nagy baja lehe t ann a k, aki ne m haszn álja
fel a hang s z e r t o kj a titkos reke s z é t arra, hogy dolgoka t
dugjon el benn e .
Bekat tintot t a m a fedele t, visszaz á r t a m a tok tet ej é t,
aztá n fölállta m, és fogt a m a mot yó m, hogy felme nj e k a
fedélz e tr e .
Threp e hirtele n me g m a r k olt a a válla ma t . – Majd'
elfelejt e t t e m ! Alveron az egyik levélbe n említe t t e , hogy
udvar á n a k ifjai szer e n c s e j á t é k n a k hódoln a k. Ő ezt
sajnál a t o s szoká s n a k tartja, ezért tartózkodj tőle. És ne
felejts d el, kis olvad á s o k okozna k nagy ára d á s o k a t , ezért
kétsz e r e s e n óvatos légy, ha változik az idő!
Látta m, hogy valaki futva igyekszik felénk a kikötőb e n. A
hegye s képű e mb e r volt, aki korá bb a n a Kőhídon elme n t
mellett e m és Elodin mellett. A hóna alatt vászon b a burkolt
cso m a g o t szorong a t o t t .
– Azt hisze m, ez az elcs á m b o r g o t t teng e r é s z – mon dt a m
gyors a n . – Jobb, ha fölszállok. – Gyors a n me g öl elt e m
Threp é t , és igyeke z t e m lelépni, mielőtt újabb taná c s ok a t
ad.
De ahog y elfordult a m, me gfogt a a ruhá m ujját. – Légy
óvatos odafel é – mon dt a aggo d al m a s arcc al. – Ne felejts d
el: háro m dolog van, a melyt ől mind e n bölcs fél: a viharzó
teng e r , a holdt ala n éjszak a és a szelíd e mb e r dühe .
A ma tr óz elfutott mellett ü n k, és felszá g ul dot t a pallón,
ne m érdek elt e , hogy ugrál és döng a talpa alatt. Biztató a n
mos olyog t a m Threp é r e , és követ t e m a teng e r é s z t . Két
szíjas férfi behúz t a a palánkot , én pedig visszafor dult a m ,
hogy mé g egys z e r integ e s s e k Threp é n e k.
Para nc s o k a t ordítozt a k, e mb e r e k futkos t a k, a hajó
me g m o z d ult. Folyásirá n yb a fordulta m, Tarbe a n és a teng e r
felé.
 ÖTVENKETTEDIK FEJEZET

AZ UTAZÁSRÓL, RÖVIDEN

Egysz e r ű uta m volt. Lehajózt a m Tarbe a ni g, átkelt e m a

Homor- szoros o n, a part me n t é n utazt a m Junpuiig, majd föl
az Arrand folyón. Ez kerülőút a szár a zföldhöz képe s t , de
hossz a b b távon jobb. Még ha post a ko c sit bér ele k és
mind e n állomá s o n lovat cser él e k, szár a zföldön akkor is
csakn e m háro m deká d az út Sever e ni g, jobbár a Dél- Aturon
és az Apró Királys á g ok o n át. Márpe dig csak a papok és a
bolondok képz elik, hogy arraf elé biztons á g o s a k az utak.
A vízi út sok száz mérföldd el hossz a b b , viszont a
hajókn a k ne m kell követ niük az útka n ya r ok a t . Noha egy ló
gyors a b b a n halad, mint a hajó, ne m ülhet ü n k rajta éjjel-
napp al: időnké n t kell pihen ni e. A vízi út körülbelül tizenk é t
nap, az időjárá s t ól függő e n .
A kívánc sis á g is arra ösztök élt, hogy a teng e r t
válas sz a m . Sose m járta m mé g folyónál nagyo b b vízen.
Egyetle n félel me m volt, mé g p e di g hogy una tkoz h a t o k,
mivel ott nincs má s társ a s á g , csak a szél, a hullá mok és a
teng e r é s z e k .

Sok kelle me tl e n bonyod al o m adódot t az utaz á s sorá n.

Rövide n: volt vihar, kalózkod á s , árulás, hajótör é s , ne m
egé s z e n ebb e n a sorre n d b e n . Azt se m kell mond a n o m ,
hogy sok mind e n t csinált a m. Némelyik tett e m hősies volt,
má s o k me g g o n d ol a tl a n ok, ismé t má s ok okosok és
mer é s z e k .
Az út sorá n kirabolt a k, vízbe dobt a k, és egy fitying
nélkül hagyt a k ott Junpui utc áin. Hogy életb e n mar a dj a k,
ételt koldult a m, ellopt a m egy férfi cipőjét, és vers e k e t
szavalt a m. Ez utóbbi mind e n n é l jobba n bizonyítja, milye n
kéts é g b e e s e t t helyz e t b e kerülte m.
Mindazon ál t al ezek az ese m é n y e k ne m soka t
szá mí t a n a k a törté n e t lénye g e sze mp o n tj á b ól. Kihagyo m
őket a fontos a b b dolgok kedvé é r t . Som m á s a n , tizenh a t nap
alatt jutott a m el Sever e n b e . Kicsit tová b b tartot t, mint
tervez t e m , de egy pillana tig se m unat koz t a m az úton.
 ÖTVENHARMADIK FEJEZET

A MEREDÉLY

Rongyo s a n , éhe s e n , üres zsebb el sántikált a m be

Sever e n kapuj á n. Az éhez é s ne m volt újdons á g szá mo m r a .
Ismer e m szá mt a l a n alakját, a melye t felölt benn e m . Ez az
éhs é g ne m volt szörnyű. Előző nap ett e m két almá t és
né mi sózott disznóh ú s t , így csup á n kínzó volt. Nem az a
rossz éhez é s , a melyt ől elgye n g ül ü n k és re me g ni kezdü nk.
Attól mé g legalá b b nyolc órán át biztons á g b a n volta m.
Az utolsó két deká d sorá n mind e n e m elvesz t e t t e m vagy
elha g yt a m , illetve elpuszt ult, vagy ellopt á k tőle m. A koboz
kivét el év el. Denna csod ál a t o s tokja tízszer e s e n behozt a az
árát az utaz á s alatt. Azonfelül, hogy egy alkalo m m a l
me g m e n t e t t e az élet e m e t , me gv é d t e a kobozo m a t , Threp e
ajánlólev el é t és Nina felmér h e t e t l e n érté kű rajzát a
Chandria nr ól.
Talán észre v e t t é t e k , hogy a tulajdon ai m leltárjá ból
hiányoz n a k a ruhá k. Ennek két jó oka van. Az első, hogy
ruhá n a k ne m neve z h e t e m koszos rongyai m a t , mert azzal
töré s p o n t o n túl feszíte n é m az igazs á g o t . Másodsz or, ezt is
lopta m, így ne m nevez h e t e m a sajáto m n a k .
A legdü hítőb b veszt e s é g Fela köpe n ye volt. Junpuiba n
kényt el e n volta m szét sz a g g a t ni és köté s n e k hasz n ál ni.
Majdne m olya n rossz volt, mint az a tény, hogy neh e z e n
kiharcolt gra mo m valahol a Centh e- teng e r hide g, söté t
mélys é g e i b e n heve rt.

Sever e n város á t két egye nlőtle n részr e osztja egy

ma g a s , fehér szikla. A város üzleti élet e a találó Mered ély
névr e hallga t ó szikla lábá n ál épült, nagyo b b városr é s z b e n
zajlik.
A Mered ély ormá n épült a város jóval kisebb rész e. Ez
főleg palot á k b ól és udvar h á z a k b ól állt, ahol az
arisztokr a t á k és a gazd a g kere s k e d ő k éltek. Ugya nc s a k itt
voltak találha t ók a felső oszt ályok igényeit kielégítő
szabó s á g o k, istállók, színhá z a k és bordélyok.
A csup a s z fehér szikla mint h a csak azért szökke n t volna
az ég felé, hogy a ne m e s s é g jobba n belá s s a a vidéke t.
Északk el e ti és déli irányb a n veszít e t t ma g a s s á g á b ól és
kevélys é g é b ől, de ahol kett é o s z t o t t a Sever e n t , kétsz á z láb
ma g a s volt, és mer e d e k , mint egy kert fala.
A város központj á b a n széle s félszige t ugrott ki a
Mered élyb ől: eze n állt Maer Alveron palot áj a. Világos
kőfalait a lenti város mind e n pontjár ól látni lehet e t t ,
a min e k olyan nyo m a s z t ó hat á s a volt, minth a a Maer ősi
otthon a egye n e s e n rá me r e d n e az e mb e r e k r e .
Miután egy krajcár se m cincogot t a zseb e m b e n , és ne m
volt egy tiszte s s é g e s ruhá m, elégg é me gria d t a m tőle. Azt
tervez t e m , hogy zilált állapot o m ellené r e azonn al áta do m
Threp e ajánlólev el é t a Maern e k, de ahogy felnézt e m a
ma g a s kőfalakr a, belát t a m, hogy valószínűle g az ajtón se m
eng e d n é n e k be. Úgy fest e t t e m , mint egy moc sko s koldus.
Kevés eszközö m és mé g keve s e b b lehet ő s é g e m volt.
Ellent é t b e n Ambros e- zal, aki pár mérföldd el déleb br e lakott
az apja bárós á g á b a n , én egye tl e n lelket se m isme r t e m
Vintas b a n .
Koldulta m és lopta m már élet e m b e n , de csak a mikor
ne m volt má s lehet ő s é g e m . Ezek vesz e d el m e s
me s t e r s é g e k , és csak egy sültbolond prób álkoz n a velük
egy ismer e tl e n város b a n , pláne egy vadide g e n orsz á g b a n .
Itt Vintas b a n mé g azt se m tudt a m , milye n törvé n yt
szegn é k me g.
Ezért hát össz e s z orítot t a m a foga m a t , és me gr a g a d t a m
az egye tl e n lehe t ős é g e t . Addig gyalogolt a m mezítlá b Alsó-
Sever e n kövez e t t utcáin, amíg az egyik jobb városr é s z b e n
találta m egy zálogh á z a t .
Csakn e m egy órán át állta m az utc a má sik oldalá n, és
figyelt e m a jövő- me n ő emb e r e k e t , miközb e n igyek e z t e m
kiagyalni vala mi jobba t. De egysz e r ű e n ne m volt ötlet e m.
Ezért kivett e m Threp e levelét és Nina fest m é n yé t a koboz
tokján a k titkos reke sz é b ől, átvá g t a m a túloldalba , és nyolc
ezüs tláz si á s é r t me g egy kötelezv é n yé r t elzálogo sítot t a m a
kobozt és a tokját.
Hadd ma g ya r á z z a k me g vala mit, ha olyan jó élet e t e k
volt, hogy mé g sos e járta t ok zálogos n ál. A kötelezv é n y egy
elis me r v é n y, amellyel tizen e g y napo n belül a kölcsön
össz e g é é r t vissz av á s á r ol h a t o m a kobozt. A tizenk e t t e dik
napo n a zálogos tulajdon á b a kerül, aki kéts é g t e l e n ül
legalá b b tízszer e s áron adja el.
Az utcá n méricsk élt e m a marko m b a n a pénz d a r a b o k a t .
Vékonyn a k, anya g t al a n n a k tűnt e k az isme r ő s cealdihoz
vagy a súlyos álla mköz ö s s é gi ér mé k h e z képe s t . Ennek
ellené r e az egé s z világon elfoga dj á k őket, és hét lázsiás ból
tudt a m vás á r olni úrie mb e r h e z illő, jó ruhá t és puha
bőrcsiz m á t . A me g m a r a d t pénz elme n t hajvá g á s r a ,
borotv álkoz á s r a , fürdé s r e és háro m nap után először egy
kiadós evé s r e . Utána ismé t ne m volt egy vas a m se, de
sokkal biztos a b b a n érezt e m ma g a m .
Ennek ellené r e tudt a m, hogy neh e z e n jutok be a
Maerhe z. Az ilyen hat al m a s emb e r e k e t többs z ör ös réte g
védi. Vanna k a szoká s o s , elegá n s móds z e r e k , a melye kk el
el lehet navigálni köztük: be mu t a t k oz á s o k, kihallgat á s o k,
üzen e t e k, vizitkárt yá k és talpnyal á s .
De csak tizen e g y napo m volt, hogy kiválts a m a kobozt a
zálogh á z b ól, és túl drág a volt az időm az efféle tánc hoz.
Gyors a n kapcs ola t ot kellett ter e mt e n e m Alveronn al.
Így hát a Mered ély lábá hoz me n t e m , és talált a m egy kis
kávé h á z a t , ahov a úrie mb e r e k jártak. Néhá n y me g m a r a d t
becs e s lázsiás o m egyiké ből vett e m egy csé sz e csokolá d é t
és egy szék e t , ahon n a n látha t t a m a rőfösboltot az utca
túloldalá n.
A követk e z ő pár óráb a n a pletyk á k a t figyelt e m, a miből
reng e t e g van az ilyen helye k e n . Mi több, elnyer t e m a
kávé h á z b a n dolgozó okos fiú bizal má t , aki várt a, hogy
óhajo mr a újratölth e s s e a csé sz é m e t . A segíts é g é v e l és
né mi fülelés s el rövid idő alatt sok mind e n t me g t u d t a m a
Maer udvar á r ól.
Végül nyúlni kezdt e k az árnyé k ok, és úgy döntöt t e m ,
ideje távoz ni. Odahívt a m a fiút, és az utca túloldal ár a
mut a t t a m . – Látod azt az úrie mb e r t ? Aki vörös mellén yt
visel?
– Igen, ura m.
– Ismer e d?
– Az Bergon uras á g, szolgál a t á r a .
Ennél fontosabb emberre van szükségem. – Na és az a
zsé mb e s külsejű fickó abb a n a borzal ma s sárg a kalapb a n ?
A fiú somolygo t t . – Az Pettur baron e t .
Tökéletes . Fölállta m, hátb a vere g e t t e m . – Sokra visze d
mé g ilyen me mó ri á v al. Csak így tová b b. – Adta m neki egy
fél penn yt , és oda s é t ál t a m a baron e t h e z , aki egy vég
mélyzöld bárs on yt morzs olg a t o t t .
Monda n o m se m kell, a társ a d a l mi sza m á rl é t r á n nincs
alant a s a b b fok az Ede m a Ruhnál. Ha eltekint ü n k
öröks é g e m t ől , akkor is föld nélküli köze mb e r volta m.
Vagyis társ a d al mila g a baron e t olyan ma g a s a n állt
fölött e m, hogy ha csillag lett volna, me g se látt a m volna
puszt a sze m m e l . Az én helyze t e m b e n lévő e mb e r kötele s
lett volna „na gyur a m n a k ” szólíta ni mély és aláza t o s
me g h ajl á s s al, kerülve, hogy a sze m é b e nézze n.
Az igaza t me gv allva, az én társ a d a l mi helyze t e m b e n
lévő emb e r me g se m szólítha t t a volna.
Az Államköz ös s é g b e n ter mé s z e t e s e n má s k é p p e n áll a
dolog. Különös e n nagy az egye nlős é g az Egyet e m e n . De a
ne me s s é g mé g ott is gazd a g, hat al m a s és befolyá s o s . Az
Ambros e- hoz haso nló alakok mindig bas á s k o d ni fognak a
hozzá m has onlókk al. Ha a dolgok rosszr a fordulna k,
Ambros e mindig eltus s olh a tj a , vagy me gk e n h e t egy bírót,
hogy kikerüljön a pácból.
De mos t Vintas b a n volta m. Itt Ambros e- nak ne m kell
me gv e s z t e g e t ni e a bírót. Ha tört é n e t e s e n me glökö m Pettur
baron e t e t az utc á n akkor, a mikor mé g mezítlá b és sáros
ruhá b a n vagyok, vére s r e verh e t e t t volna a
lovaglókor b á c s á v a l, hogy aztá n hívja a cse nd bizt os t, és
becs uk a s s o n közhá b orít á s é r t . A cse nd bizt os me g is tett e
volna, mos olyogv a és bóloga t v a .
Som m á s a n , az Államközö s s é g b e n a ne me s s é g n e k
hat al m a és pénz e van. Vintas b a n a ne me s s é g n e k hat al m a ,
pénz e és kiválts á g a i vann a k. Szá mo s törvé n y egys z e r ű e n
ne m vona t kozik rájuk.
Vagyis Vintas b a n hallatla n ul fontos a rang.
Vagyis, ha a baron e t me g t u d t a volna, hogy alacs on ya b b
rangú vagyok nála, szó szerint bár mit me gc sin ál h a t o t t
volna vele m.
Másré s z t viszont…
Ahogy kere sz t ülv á g t a m az utcá n a baron e t felé,
kiegye n e s í t e t t e m a válla m a t , és vala mivel följebb emelt e m
az álla ma t . Megme r e vít e t t e m a nyak a m a t , hajsz álnyival
össz é b b húzt a m a sze m e m . Úgy nézt e m körül, minth a az
enyé m lenne az egé s z utca, és jelenle g épp e n csalód á s t
okozn a.
 – Pettur baron e t ? – kérd ez t e m hegye s e n .
Bizonyt al a n ul mos olygo t t rá m, minth a ne m tudn á
eldönt e ni, hogy ismer- e, vagy se m. – Igen?
A Mered élyr e bökt e m. – Nagy szolgál a t ot tenn e a
Maerne k, ha a lehe tő leggyor s a b b a n a palot áj á b a kísérn e . –
Az arckifejez é s e m szigorú, csakn e m dühös volt.
– Nos, bizonyá r a . – A hangj a mind e n volt, csak biztos
ne m. Érezt e m, hogy kezd e n e k bugyb or é k ol ni benn e a
kérd é s e k és a kifogá s ok. – M…
A lehe t ő leggőgö s e b b e n nézt e m rá. Lehet, hogy az
Ede ma a társ a d al mi létra legalján áll, de nincs élő emb e r ,
aki jobb színé s z lenne nála. Színpa d o n nőtt e m föl, és az
apá m olyan fens é g e s e n játszott királyt, hogy a közöns é g
leka pt a a süve g é t , a mikor bevonult.
A sze m e m ke mé n y volt, akár az agá t. Úgy mér t e m végig
a pirospoz s g á s Pettur t, minth a ló lenne, és ne m tudn á m ,
foga dja k- e rá. – Ha az ügy ne m lenne sürgős, ne m
alkal ma tl a n k o d n é k ilyen módo n. – Habozt a m , azt á n
mer e v e n , kelletle nül hozzá t e t t e m : – Ura m.
Pettur baron e t a sze m e m b e néz e t t . Kicsit me gl e p ő d ö t t ,
de korá nt s e m annyir a, mint re mélt e m . A legtöb b ne m e s h e z
haso nlóa n énközpo n t ú volt, mint egy pörge t t yű , és
kizáróla g azért ne m kezelt le, mert elbizonyt al a nít ot t a m .
Gyan a k o d v a mér e g e t e t t , igyeke z e t t eldönt e ni,
me gk oc k á z t a t h a t j a - e a sértőd é s e m e t azzal, hogy
me gk é r d e zi a neve m e t , és hogy honn a n ismerjük egym á s t .
De mé g mindig volt egy utolsó trükkö m. Elővett e m a
Szürke Embe r portá s á n a k me t s z ő, jege s mos olyá t , amel ye t
akkor mut a t o t t be, amikor szá mo s hóna p n a k előtt e
me gl á t o g a t t a m Denn á t . Ahogy mon dt a m , ez egy jó mos oly:
finom, udvaria s és sokkal lenézőb b, mint h a
me gv e r e g e t t e m volna a baron e t fejét, akár egy kutyá é t .
Pettur baron e t csakn e m egy teljes má s o d p e r ci g állta a
mos oly súlyát. Aztán össz er o p p a n t , mint egy tojás, a válla
kicsit me g e r e s z k e d e t t , a viselke d é s e egy árnyal a t n yiv al
aláza t o s a b b lett. – Ha bár mi b e n szolgála t á r a lehe t e k a
Maerne k, boldog a n me g t e s z e m – mon dt a . – Kérlek, köves s .
– Elindult a szikla lába felé.
Mosolyogv a követ t e m.
 ÖTVENNEGYEDIK FEJEZET

A HÍRNÖK

Blöffölés s el és agyo n b e s z él é s s e l sikerült

kere s z t ülvá g n o m ma g a m a Maer védel mi vonalain a k
többs é g é n . Pettur baron e t n e k már a jelenlé t e is segít e t t .
Az, hogy a ne m e s s é g egyik közis me r t képvis elője kísért,
eleg e n d ő volt, hogy bejus s a k Alveron palot áj á n a k mélyé b e .
Ezek utá n ha m a r o s a n otth a g yt a m , mert hasz n ál h a t a tl a n
lett.
Amikor már ne m látott, föltett e m a legtür el m e tl e n e b b
arco m a t , me gk é r d e z t e m egy elfoglalt szolgát ól az irányt,
és egé s z e n a Maer kihallgat á si ter mé n e k ajtajáig jutott a m,
mire me g állított egy közé pkor ú, jelent é kt el e n egyé n.
Test e s , kerek arcú e mb e r volt, eng e m a drá g a ruháiba n is
egy szatóc s r a e mlé k e z t e t e t t .
Ha ne m töltök szá mo s órát Alsó- Sever e n b e n
ada t g yűjt é s s e l, szörnyű hibát követ t e m volna el, blöffel
igyek e z t e m volna áttörni rajta, abb a n a hitbe n, hogy
csup á n egy jól öltözött szolgáv al van dolgo m.
Valójáb a n ő volt az, akit kere s t e m : Stap e s , a Maer inas a.
Ámbár úgy fest e t t, mint egy szatóc s, valódi tekint élyt
ára sz t ot t ma g á b ól. Csönd e s és ma g a bizt o s volt, szög e s
ellent é t e az én pökh e n di s é g e m n e k , a mellyel lehe n g e r e l t e m
a baron e t e t .
– Miben segíth e t e k ? – kérd ez t e Stap e s . Tökélet e s e n
udvaria s volt a modor a , de szav ai alatt újabb kérd é s e k
rejlett e k: Ki vagy te? Mit kere s el itt?
Elővett e m Threp e gróf levelét, és kis me g h a jlá s s al
adt a m át. – Nagy szolgála t o t tenn él neke m, ha
tová b bít a n á d ezt a Maerne k – mon dt a m . – Vár eng e m.
Hűvös pillant á s a érté s e m r e adt a , ha a Maer várn a rá m, ő
arról legalá b b tíz napja tudn a . Miközbe n eng e m néz e t t , az
állát dörgölt e. Észreve t t e m , hogy tomp a fényű vasgyűr ű t
hord, a melyn e k felszíné n aran y bet űk kígyózn a k.
Nyilvánvaló bizal ma tl a n s á g a ellené r e átve t t e a levelet,
és eltűnt egy kétsz á r n yú ajtó mögöt t. Egy idege s percig
ácsorog t a m a folyosón, mielőtt vissz a t é r t , hogy bekís érj e n,
bár a modor á b a n tová b br a is enyh e rossz allá s lappa n g o t t .
Végig me n t ü n k egy rövid folyosón egy má sik ajtóig,
a melye t fegyv er e s őrök vigyázt a k. Nem azok a díszőrök
voltak, akiket nyilvános s á g előtt látni, kezükb e n
alab á r d d a l, mer e v vigyázz b a n . A Maer színeit viselté k, de
bőrből és acélgyűr ű k b ől készült, praktikus pánc éling volt
rajtuk a zafírkék és az elefánt c s o n t s á r g a alatt. Hosszú
kardd al, hossz ú késs el voltak fölfegyv e r e z v e . Komolya n
nézt é k, ahog y közele d e m .
A Maer inas a bicce nt e t t , az egyik őr me g állított, gyors a n ,
gyakorlott a n végigt a p o g a t t a a karo m, a lába m és a
mellka s o m, eldugot t fegyv er utá n kuta tv a . Hirtelen nagyo n
örülte m az utaz á s balsz er e n c s é s fordulat ain a k, főleg
ann a k, a melyn e k követk e z t é b e n elveszít e t t e m a ruhá m
alatt hordot t két karcs ú kés e m e t .
Az őr hátr al é p e t t és bólintot t. Stap e s újabb inger ült
pillant á s t vet e t t rá m, és kinyitott a a belső ajtót.
Odab e n t két férfi ült egy térké p e k k el fedet t aszt al
mellett. Az egyik ma g a s és kopa s z volt, ke mé n y, viharve r t
arcú, mint egy vet er á n katon a . Mellett e ült a Maer.
Időse b b volt, mint várt a m: az arca komoly, a sze m e és a
szája büszk e vágá s ú. Ápolt, der e s szakálláb a n ne m sok
feket e szál mar a d t , de a haja mé g dús és sűrű volt. A
sze m e is me g h a z u d t olt a korát. Világos sz ür k e , tiszta és
átha t ó volt. Egyált alá n ne m egy öreg e m b e r sze m e .
Amikor belé pt e m , rá m szög ez t e a sze m é t . Threp e levele
volt a kezé b e n .
Bemut a t t a m a hár m a s szá mú szabv á n y m e g h a jl á s t , a
„hírnököt”, ahogy apá m hívta. Mély és hivat alos volt,
ahogy az illett a Maer ma g a s rangjá hoz. Tisztelet t elje s , de
ne m aláz a t o s k o d ó. Ugya n se m mi b e vesz e m az illeme t , de
attól mé g alkal ma z o m , ha előnyö mr e válik.
A Maer tekint e t e a levélre hullott, azt á n ismé t rá m
néz e t t . – Kvothe vagy? Ugya nc s a k gyors a n utazt ál, ha ilyen
ha ma r ideér t él. Még a gróf válasz á r a se m szá mít ot t a m
ilyen korán.
– Minden tőle m telhe t őt me g t e t t e m , hogy minél előbb
kegyel m e s ura m rend elke z é s é r e álljak.
– Valóba n. – Alapos a n me g n é z e t t ma g á n a k . – Úgy tűnik,
a gróf helye s e n mér t e föl szelle mi képe s s é g e i d e t , hisze n
egé s z e n az ajtó mig jutott ál, holott ne m volt nálad má s ,
csak egy lepec s é t el t levél.
– Úgy gondolt a m, kegyel m e s ura m, hogy az lesz a
legjobb, ha minél előbb jelentk e z e m – felelte m
se ml e g e s e n . – Kegyel me s s é g e d levele né mi n e m ű siets é g r e
utalt.
– Lenyűgöz ő munk á t vége z t él – mon dt a Alveron, és a
mellett e ülő férfira pillantot t . – Nem igaz, Dagon?
– De igen, kegyel m e s ura m. – Dagon egyke d v ű e n néz e t t
rá m söté t sze m é v e l. Az arc a ke mé n y, éles, rideg volt.
Elfojtott a m a borzong á s o m a t .
Alveron vissza t é r t a levélhez. – Threp e ter mé s z e t e s e n
hízelgő dolgoka t írt rólad – mond t a . – Finom modor ú.
Elbűvölő. A legte h e t s é g e s e b b zené s z, akivel tíz éve
találkozott…
Tovább olvas ot t, azt á n szúrós a n pillantot t rá m. – Egy
kicsit fiatalna k tűnsz – mond t a habozv a . – Éppe n csak
betöltött e d a húsz a t , igaz?
Épp egy hóna p p al múlt a m tizenh a t . Ezt a tényt
szánd é k o s a n hagyt a m ki a levélből. – Fiatal vagyok,
kegyel m e s ura m – isme r t e m el, me gk e r ülv e a tényle g e s
hazug s á g o t . – De négyé v e s koro m óta zenéle k. – Halkan,
ma g a bizt o s a n besz élt e m , és mé g jobba n örülte m új
ruhá m n a k . A rongyai mb a n úgy fest e t t e m volna, mint egy
éhező utca g ye r e k. Így viszont jól öltözött volta m, a
teng e r e n töltött napokb a n lebar n ult a m , és arco m
sová n ys á g a néh á n y évet öregít e t t.
Alveron egy hossz ú, töpr e n g ő percig néz e t t, azut á n
elég e d e t t e n bólintot t. – Jól van – mond t a . – Sajnos,
pillana t n yila g sok a dolgo m. A holna pi nap me gf el el? – Ez
ne m kérd é s volt. – Találtál szállást a város b a n ?
– Még se m mi r e se m volt időm, kegyel m e s ura m.
– Itt fogsz lakni – mond t a nyugo d t a n . – Stap e s ! – Alig
e melt e fel a hangj á t, de a szatóc s külsejű, test e s e mb e r
szint e azonn al me gj el e n t . – Keres s vala mi helye t új
vend é g ü n k n e k a déli szárnyb a n , közel a kert ek h e z . – Felé m
fordult. – A holmida t után a d hozzák?
– Fájdalo m, kegyel m e s ura m, mind e n e m elvesz e t t az
úton. Hajótör é s t szenv e d t e m .
Alveron kissé felvont a a sze möl dök é t . – Stap e s
gondos k o dik a me gf el elő ruház a t r ól. – Össz e h aj t ot t a
Threp e levelét, és egy intés s el elbocs á t o t t . – Jó est é t!
Gyors a n me g h aj olt a m, és Stap e s nyo m á b a n távozt a m a
szob á b ól.

A legfényűz ő b b szobá k voltak, a melye k e t valah a látta m,

pláne amel ye k b e n lakta m, csup a régi fa, csiszolt kő. Az
ágyb a n lábnyi vast a g , peh elyt olla s deré k alj, és a mikor
össz e h ú z t a m a függönyt , és elterült e m, akkor á n a k tűnt,
mint az egé s z szob á m az Ankerb e n .
Olyan kelle m e s volt a lakoszt ályo m, hogy csakn e m egy
napb a telt, mire rájött e m, me n n yir e utálo m.
Gondoljatok a cipőre. Nem a legna g yo b b pár cipőt
vás ár oljuk, han e m azt, a melyik pas s zol. Ha a cipő túl nagy,
hólya go s r a töri a lába t.
Ugya nígy tört ez a lakoszt ály. Volt egy irdatla n ul nagy,
üres ruhá s s z e k r é n y, egy üres komó d és üres
könyve s p olcok. Az Ankerb e n pici volt a szobá m, de itt
szár a z borsón a k érezt e m ma g a m , amel y egy üres
éksz e r e s d o b o z b a n zörög.
A szobá k túl nagyok voltak ne m létező holmi mn a k ,
ugya n a k k or túl szűke k voltak. Itt kellett tartózko d n o m ,
várva, hogy a Maer hívas s o n. Mivel fogal ma m se m volt
róla, hogy ez mikor lesz, gyakorla tilag csa pd á b a est e m.
Azért néh á n y jó dolgot is kell mond a n o m a Maer
vend é g s z e r e t e t é n e k védel m é r e . Az étel kiváló volt, csak
egy kicsit elhűlt, amíg me g é r k e z e t t a konyh á b ól. Volt a
lakoszt ályb a n egy csodál a t o s réz fürdőká d. A forró vizet a
szolgák hozt á k, de csövek e n távozot t. Nem várt a m, hogy
az Egyet e m civilizáló hat á s á t ól ilyen távol találkozo m
haso nló komfort t al.
Meglátog a t o t t a Maer egyik szabója, egy izgulékon y kis
e mb e r , aki hat különböz ő módo n mér t me g, miközb e n
udvari pletyk á kr ól kara t t yolt. Másna p egy futár hozott két
rend műv é s zi e n varrott ruhá t, a melye k igen jól álltak.
Bizonyos ért ele m b e n szer e n c s é m volt, hogy bajba
került e m a teng e r e n . Alveron szabóin a k ruhái sokkal
jobba n illett ek rá m mind e n n é l, amit akár Threp e
segíts é g é v e l is me g e n g e d h e t t e m volna ma g a m n a k . Ennek
követk e z t é b e n sever e ni tartózkod á s o m alatt me gl e h e t ő s e n
nyalka gavallér volta m.
Az volt a legjobb, hogy miközb e n mért é k e t vett róla m, a
szósz á t yá r szabó me g e mlít e t t e , hogy divat a köpe n y.
Kihaszn ált a m az alkal ma t , sóhajtozv a pan a s z olt a m a
Felától kapot t köpe n y veszt é t .
Az ere d m é n y egy dísze s, bordó köpe n y lett. Nem véde t t
az esőtől, mé gis szer e t t e m . Pazar ul fest e t t e m benn e , és
ter m é s z e t e s e n tele volt ügye s kis zseb e k k el.
Így hát volt koszto m, ruhá m, fényűz ő szálláso m. De
mind e m e pomp a ellenér e má s n a p délbe n már úgy
járkált a m a lakoszt ályo m b a n , mint ma c s k a a ládá b a n .
Szere t t e m volna kime n ni, hogy elhozza m a kobozt a
zálogh á z b ól, és kideríts e m, miért van szüks é g e a Maern e k
egy okos, finom modor ú és mind e n e k e l ő t t diszkré t emb e r
szolgála t air a .
 ÖTVENÖTÖDIK FEJEZET

A KEGYELMES ÚR

Lest e m a Maert a sövé n y egyik rés é n át. Kertjén e k

kőpa dj á n ült egy fa árnyé k á b a n . Bő ujjú ingéb e n ,
mellén yb e n ma g a volt a test e t öltött úrie mb e r . Az Alveron
ház színeit: a zafírt és elefá nt c s o n t o t viselte. A ruhája
eleg á n s volt, de ne m hivalkodó. Egy aran y pecs é t g yű r ű
volt mind e n éksz e r e . Szá mo s udvaro nc á h o z képe s t
csakn e m egysz e r ű e n öltözött.
Az első benyo m á s az volt, hogy Alveron me gv e ti az
udvari divatot. Ám egy pillana t múlva me gl á t t a m az
igazs á g o t . Ingén e k elefánt c s o n tj a habtiszt a és ma kul á tl a n
volt, mellén yé n e k zafírja vibrált. A hüvelykujja m b a
lefoga d t a m volna, hogy ezeke t ne m vett é k föl fél tuc at n ál
több alkalo m m a l .
Elegá n s és letaglózó módo n mut a t t a ki a gazd a g s á g á t .
Az egy dolog, hogy drág a ruhák a t eng e d h e t me g ma g á n a k ,
de me n n yi b e kerülhe t egy ruha t á r , amel ye n nyo m a sincs a
hasz n ál a t n a k ? Arra gondolt a m, amit Threp e gróf mond o t t
Alveronról: gazd a g , mint Vint királya.
Maga a Maer ugya n ol ya n n a k tűnt, mint rend e s e n .
Maga s, és vékony volt. Őszülő és kifogá s t al a n ul ápolt.
Látta m arc á n a k fára dt bar áz d ái t, keze alig észr ev e h e t ő
re me g é s é t , tart á s á t . Öregn e k látszik, gondolt a m, pedig
ne m az.
A toronyb a n a har a n g elütöt t e az egy órát. Elhúzódt a m a
sövé n y rés é t ől, és kijötte m a sarok mögül, hogy
találkozz a m a Maerrel.
Alveron bicce nt e t t , alapo s a n me g n é z e t t hideg sze m é v e l.
– Kvothe, re mélt e m , hogy eljössz.
Félig szert a r t á s o s me g h ajl á s s al köszönt öt t e m . – Örülte m
a me g hívá s n a k , kegyel m e s ura m.
Alveron ne m intet t, hogy üljek le, így hát állva
mar a d t a m . Sejte t t e m , hogy a modoro m a t vizsgáz t a tj a . –
Remél e m, ne m bánod, hogy idekint találkozu nk. Látta d
már a kert ek e t ?
 – Nem volt rá alkal ma m , kegyel m e s ura m. – Kuksolta m a
roha dt lakoszt ályo m csa pd áj á b a n , amíg ne m hívatot t.
– Enge d n e d kell, hogy me g m u t a s s a m . – Elvett a fa
árnyé k á b ól egy fényez e t t sét a b o t o t . – Mindig úgy
tartot t a m , hogy a leve gőz é s jót tesz a test mind e n baján a k,
noha néh á n ya n ne m ért e n e k egye t vele m. – Előreh ajolt,
minth a fel akarn a állni, de a fájdalo m árnyé k a suh a n t át az
arc á n, és elgyöt ör t szissz e n é s s e l szívta be a leve gőt .
Beteg , gondolt a m. Nem öreg, beteg.
Egy sze mpillant á s alatt mellet t e volta m, és a karo m a t
nyújtott a m . – Enge dj e me g, hogy segíts e k, kegyel m e s
ura m.
A Maer mer e v e n mos olygo t t . – Ha fiatala b b lenné k,
elut a sít a n á m az ajánla t o d. – Sóhajtot t. – De a büszk e s é g az
erős e k fényűz é s e . – Vékony kezév el me g m a r k ol t a a karo m,
és a segíts é g e m m e l fölállt. – Be kell érne m helye t t e a
kegye s s é g g e l .
– A kegye s s é g a bölcs fényűz é s e – mond t a m könnye d é n .
– A bölcs e s s é g kegye s s é tesz.
Alveron fanya r ul kuncogot t , me gv e r e g e t t e a karo m. –
Ettől kicsit könnye b b elviselni.
– Kéri a sét a b o t o t , kegyel m e s ura m? – kérde z t e m . –
Vagy együt t sét álunk?
Ismé t kuncogot t . – „Együt t sét álunk.” Igazá n finom
fogal ma z á s . – Jobbjáb a fogt a a botot, bal keze me gl e p ő
erővel kapa s z ko d o t t a karo mb a . – Ördög és pokol –
szitkozódo t t halka n. – Gyűlölök így totyog ni. De mé g
mindig kevé s b é dühítő egy fiatale m b e r karjáb a
kapa s z ko d ni, mint ha ma g a m sántikálok. Borza szt ó, ha a
test e d elárul. Az e mb e r sos e gondol erre, a míg fiatal.
Sét álni kezdt ü nk, abb a h a g yt u k a besz élg e t é s t .
Hallgat t uk a szökőkut a k vizén e k csobo g á s á t , a sövé n ye n
ülő ma d a r a k éne k é t . A Maer olykor rá mu t a t o t t egy
szoborr a, és elmon d t a , melyik őse rend elt e , készíte t t e ,
vagy (ilyenkor halka b b, bocs á n a t k é r ő hango n besz élt)
rabolt a idege n orszá gok b ól hábor ú s időkbe n.
Majdne m egy órán át járkáltunk a kert e kb e n . Alveron
egyr e kisebb súllyal neh e z e d e t t a karo mr a , ha m a r o s a n
inkább csak az egye n s úl yoz á s kedv é é r t fogta a karo m, és
ne m tá ma s z k o d o t t rá. Több úrie mb e r mellet t haladt u n k el,
akik me g h a j olt a k vagy bólintott a k a Maer láttá n. Miután
hallót ávols á g o n kívül kerültünk, közölte, ki az illető, mi a
rangja, elmon d o t t róla egy- két mulat s á g o s pletyk á t .
– Törik a fejüket, ki lehet sz – mon dt a , miut á n két ilyen úr
eltűnt egy sövé n y mögöt t. – Ma est e mind e n ü t t ez lesz a
té ma . Netá n nagyköv e t vagy Rener é b ől? Fiatal ne m e s , aki
gazd a g hűbé r ur a t és feles é g e t kere s, hogy ma g a s a b b r a
jusson? Esetle g rég elve sz e t t fiam, vagy e mlé k szilajabb
ifjúságo m b ól. – Kuncogot t, és me gv e r e g e t t e a karo m.
Folyta t t a volna, de me g b o tlot t egy kiálló kockakőb e n , és
csakn e m eles e t t . Gyors a n elkapt a m , és leültet t e m egy út
me n ti kőpa dr a .
– Teringe t t é t ! – káro mk o d o t t nyilvánv aló zavarr al. –
Hogy fest e t t volna a Maer, amint hanya t t fekve kapálózik,
akár egy bogár? – Bosszús a n körülnéz e t t , de látta, hogy
ma g u n k vagyu n k. – Megte n n él egy szíves s é g e t egy
öreg e m b e r n e k ?
– Rend elke z é s é r e állok, kegyel m e s ura m.
Rava sz ul néz e t t rá m. – Csakugya n ? Nos, ne m nagy
dolog. Tartsd titokba n, hogy ki vagy, és mi dolgod itt. Jót
tesz a híredn e k. Minél keve s e b b e t mond a s z nekik, ann ál
inkább szer e t n é k kisze dni belőle d.
– Hallgat ni fogok, kegyel m e s ura m. De könnye b b e n
me gk e r ül h e t n é m a té má t , ha me g t u d h a t n á m , miért is
vagyok itt…
Alveron ár má n yo s képe t vágot t. – Igaz. De ez itt
túlsá g o s a n nyílt hely. Mosta n ái g igazá n türel m e s n e k
bizonyult ál. Gyakorold mé g egy kicsit ezt az eré nyt . –
Felnéz e t t rá m. – Lennél olyan szíves elkísér ni a
lakoszt ályo m b a ?
A karo m a t nyújtott a m . – Termé s z e t e s e n , kegyel m e s
ura m.

Miután vissza t é r t e m a lakoszt ályo m b a , levett e m hímz e t t

zubbo n yo m a t , és fölaka sz t ot t a m a fara got t rózsafa
szekr é n yb e . A hat al m a s bútort cédr us- és szant ál b e r a k á s
díszítet t e , a mi beillatosítot t a a levegőt . Irdatla n, folttala n
tükröke t épít et t e k az ajtósz á r n ya k belső oldalá b a .
Végig me n t e m a fényez e t t márv á n yp a dl ó n, és leülte m
egy vörös bárs on yh e v e r őr e . Tulajdonk é p p e n hogy is kell
henyél ni? – tűnődt e m mél á n. Jóma g a m sos e m tett e m ilyet.
Pillanat n yi töpr e n g é s után arra jutott a m, hogy olyas mi
lehe t, mint pihen ni, de az e mb e r n e k több pénz van a
zseb é b e n .
Nyugt al a n ul felállta m, és körbejár t a m a szob á t . A
falakon olajkép e k voltak, portr ék és pászt oridillek. Az egyik
falon a hat al m a s kárpit egy teng e ri csat á t ábr ázolt igen
részlet e s e n . Ez csakn e m félóráig lekötöt t e a figyel me m e t .
Hiányzot t a kobozo m.
Borzasz t ó neh e z e m r e ese t t zálogb a adno m, minth a a
keze m e t vágt a m volna le. Arra szá mít ot t a m , hogy a
követk e z ő tíz napot a szorong á s t ól bet e g e n kell tölte n e m,
attól félve, hogy ne m tudo m vissz av á s á r ol ni.
De a Maer anélkül, hogy tudott volna róla, könnyít e t t a
lelke m e n . A szekr é n ye m b e n hat öltözet lógott, mind e g yik
illett volna bár m el yik lordhoz. Felléleg e z t e m , a mikor
behoz t á k őket a szobá m b a . Az első gondola t o m az volt,
hogy mos t már nyugod t a n me gj el e n h e t e k az udvar b a n . Ha
pedig beköv e t k e z n e a legros s z a b b , mé g mindig ellopha t o m
őket, és eladh a t o m egy ócská s n a k . Simá n kapok értük
annyi pénzt, ami elég a kobozo m kiváltá s á h o z .
Termé s z e t e s e n , ha ilyet tesz e k, mind e n hidat felége t e k
a Maer és közt e m. Egész seve r e ni uta m értel m e tl e n lesz,
és annyir a kínos helyz e t b e hozo m Threp é t , hogy talán
sos e m áll szób a vele m ismé t . Ettől függe tl e n ül enn e k a
lehe t ős é g n e k a tuda t a vékony szálat jelent e t t a helyz e t e m
irányít á s á r a . Ez elég volt ahhoz, hogy ne őrüljek me g az
aggo d alo m t ól.
Hiányzot t a kobozo m, de ha me g n ye r e m patrón u s o m n a k
a Maert, élet e m útja hirtele n sima és egye n e s lesz. A
Maerne k elég pénz e van, hogy folytat h a s s a m
tanul má n ya i m a t az Egyet e m e n . A kapc s ol a t ai segíth e t n e k ,
hogy folyta t h a s s a m kuta t á s a i m a t az Amyr utá n.
A legna g yo b b hat al m a t a neve jelenti. Ha a Maer lenne a
patrón u s o m, akkor a védel m e alatt állnék. Ambros e apja
lehe t a legfonto s a b b báró Vintas b a n , alig tuca tl é p é s n yir e a
királys á g t ól. Alveron azonb a n gyakorlatila g a saját jogán
király. Mennyivel egysz e r ű b b lenne az élet e m, ha Ambros e
ne m állna mindig az uta mb a ? Szédítő gondola t volt.
Hiányzot t a kobozo m, de mind e n n e k me gv a n a ma g a
ára. Azért az esélyé r t , hogy a Maert me g n ye rj e m
patrón u s o m n a k , hajlandó volta m össz e s z orít a ni a foga m és
eltölte ni egy deká d o t unat kozv a , szoron gv a , zene nélkül.
Alveronn a k igaza volt az udvar kívánc sis á g á t illetőe n.
Miután azna p est e hívatot t a dolgozósz ob áj á b a , a pletyk a
úgy lángolt fel körülött e m, mint a bozótt űz. Megért e t t e m ,
miért élvezi ezt annyir a a Maer. Olyan volt, mint h a születő
félbe n lévő tört é n e t e k e t figyelne .
 ÖTVENHATODIK FEJEZET

ERŐ

Alveron má s n a p ismé t külde t e t t érte m, és ha ma r o s a n

újra együt t sét ált un k a kert ösvé n yei n. Keze könnye d é n
pihe nt a karo mo n . – Menjünk a déli oldal felé. – Mutatt a az
irányt a sét a b o tj á v al. – Azt hallott a m, épp e n virágzik a
sela s.
Balra fordultunk az ösvé n ye n . Mély lélegz e t e t vett. –
Kétféle hat alo m van: velesz üle t e t t és kapot t – közölte a
mai társ alg á s té m áj á t . – Ami veled szület e t t , az az éne d
rész e. A kapot t a t má s o k adják vagy kölcsönzik. – Rám
sandítot t. Bólintott a m.
Látva egye t é r t é s e m e t , a Maer folyta t t a : – A velesz ül e t e t t
hat alo m nyilvánv aló. A test ereje. – Megver e g e t t e karo m a t ,
a melyr e tá ma s z k o d o t t . – Az elme ereje. Az egyé nis é g ereje.
Magá ból a sze m él yb ől követk e z n e k . Megha t á r oz n a k
minke t. Megha t á r ozz á k korlát aink a t .
– Nem egé s z e n , kegyel m e s ura m – tiltakozt a m szelíde n.
– Az e mb e r mindig tökéle t e sí t h e ti ma g á t .
– Korlátozn a k minke t – mon d t a kate g orikus a n a Maer. –
Egy félkezű e mb e r sos e fog birkózni. Féllábú e mb e r sos e m
fog olyan gyors a n futni, mint egy kétláb ú.
– Egy ade mi harcos egy kézzel is vesz élye s e b b , mint egy
má s milye n két kézzel, kegyel m e s ura m – mut a t t a m rá. –
Fogya t é k o s s á g a ellené r e .
– Igaz, igaz – mon dt a zsé m b e s e n . – Jobbítha t u n k
ma g u n k o n, edzh e tjük test ü n k e t , tanulh a t u n k, gondos a n
ápolha tjuk ma g u n k a t . – Végigsi mítot t mak ul á tl a n, der e s e d ő
szakállán. – Még a me gj el e n é s is egyfajt a hat alo m. De
mindig vann a k hat á r ok. Egy félkezű emb e r b ől egé s z jó
harcos lehet, de sos e m fog kobozon játsz a ni.
Lass a n bólintott a m . – Jó érve t hozott föl, kegyel m e s
ura m. A hat al mu n k n a k van hat á r a , amel ye t tágíth a t u n k, de
ne m a végt el e n s é gi g.
Föle mel t e az ujját. – De ez csak a hat alo m első típus a .
Korlátokb a ütközünk, ha csup á n arra a hat alo mr a
tá ma s z k o d h a t u n k , a mely a miénk. Van mé g egy fajtája,
a mely má s okt ól szár m a zik. Tudod, mire gondolok, a mikor a
má s o kt ól szár m a z ó erőről besz él e k.
Egy pillana tig töpr e n g t e m . – Adók?
– Hm – hü m m ö g ö t t me gl e p e t t e n . – Megleh e t ő s e n jó
példa. Bizonyár a koráb b a n is gondolkodt ál már ilyes mik e n.
– Egy keve s e t – ismer t e m el. – De ne m ilyen fogal ma kk al
oper ált a m.
– Nehéz ügy – mond t a . Érezni lehe t e t t , hogy elég e d e t t a
válasz o m m a l .
– Mit gondolsz, melyik a nagyo b b hat alo m?
Csak egy má s o d p e r ci g kellett gondolkodn o m . – A
velesz ül e t e t t , kegyel m e s ura m.
– Érdeke s . Miért mon do d ezt?
– Mert azt a hat al m a t , amel y belőlünk faka d, ne m lehet
elve nni, kegyel m e s ura m.
– Aha. – Föle mel t e egyik hossz ú ujját, mint h a
figyel me z t e t ni akar n a . – De már me g e g ye z t ü n k benn e ,
hogy a belső hat alo m súlyos a n korlátoz ot t . A külsőn e k
nincs e n e k korlát ai.
– Nincs e n e k, kegyel m e s ura m?
Enge d é k e n ye n bólintot t. – Akkor hát nagyo n kevé s
korlátja van.
Még mindig ne m ért e t t e m egye t . Bizonyár a látt a az
arco mo n , mer t közele b b hajolt, hogy me g m a g y a r á z z a . –
Mondjuk, van egy ellens é g e m , aki fiatal és erős. Tegyük
föl, ellopott vala mit, ami az enyé m, vala m e n n yi pénzt.
Tudsz követ ni?
Bólintott a m .
– Nincs olyan edz é s , a mely egye nlőv é tehe t n e egy
krakéler huszon é v e s s e l . Mit tehe t e k? Megkér e m vala m el yik
fiatal, erős bar á t o m a t , hogy me nj e n és vágja kupá n. Ezzel
az erővel olyan tett e t hajth a t ok végr e, a mely má s k ülön b e n
lehe t e tl e n volna szá mo m r a .
– Előfordulh a t , hogy az ellens é g vágja kupá n kegyel m e s
ura m bará tj á t – mut a t t a m rá, míg befordultu nk a sarkon.
Egy boltíves, mélyzöld levelekk el befutt a t o t t lugas árnya s
alagút t á változt a t t a az utat előttünk.
– Mondjuk, háro m bar á t o m van – módo sít ot t a a
törté n e t e t a Maer. – Hirtele n háro m sze m él y ereje lesz az
enyé m! Az ellens é g e m , mé g ha nagyo n erős is, sos e m
lehe t ennyire erős. Nézd csak a sela s ok a t ! Azt mon dj á k,
borza sz t ó neh é z ter m e s z t e ni.
Belépt ü n k a luga s árnyé k á b a , ahol sok száz mélyvörö s
szirom nyílt a levelek és a boltív homál yá b a n . Az illat éde s
és törék e n y volt. Elmond h a t a t l a n ul gyöng é d . Denná r a
gondolt a m.
A Maer vissza t é r t társ alg á s u n k té m áj á h oz . – Nem látod a
lénye g e t . Az erő kölcsönz é s e csak egy kis példa. A hat alo m
bizonyo s fajtáit csak má s adh a tj a. – Könnyű moz dul a t t al a
kert sarká b a mut a t o t t . – Látod amo t t Farlend come s t ? Ha
rákér d e z el a rangj ár a , azt fogja mon d a ni, hogy az övé. Azt
állítja, hogy hozzá tartozik, ugya n ú g y, mint a vére.
Valójába n a véré n e k rész e. Úgyszólvá n mind e n ne me s ezt
mondj a. Azzal érveln e k, hogy az őseik jogosítják fel őket az
uralkod á s r a . – Felnéz e t t rá m, a sze m é b e n derű csillant. –
De téve d n e k. Ez ne m velesz ül e t e t t hat alo m. Ezt má s ok t ól
kapja. Elvehe t e m a földjét, és földönfut ó lesz. – Közelebb
intett, én pedig lehajolta m egy kicsit. – Van itt egy nagy
titok. Még az én címe m, gazd a g s á g o m , e mb e r e k és földek
fölötti hat al m a m is ilyen erő. Mások adják. Annyira az
enyé m , mint a te karod ereje. – Megver e g e t t e a karo m a t ,
és rá m mos olygo t t . – De én ismer e m a különbs é g e t , ezért
van az, hogy mindig kézb e n tarto m a dolgoka t. –
Kiegye n e s e d e t t , és társ alg á si hango n folyta t t a . – Jó napot,
come s . Kelle me s idekint élvezni a naps ü t é s t , ne md e b á r ?
– Valóba n, kegyel m e s ura m. Lélegz e t el állítóa n szép e k a
sela s ok. – A come s nagyd a r a b , toká s, vast a g bajszú e mb e r
volt. – Gratul álok.
Miután a come s tova h al a d t , Alveron folytat t a : –
Észrev e t t e d , hogy neke m grat ul ált a sela s ok h oz?
Élete m b e n ne m fogt a m me g egye tl e n ültet ők a n al a t . –
Enyhe önelé g ült s é g g e l sandítot t rá m. – Még mindig azt
gondolod, hogy a belső hat alo m a jobb?
– Lenyűgöz ő az érvel é s e , kegyel m e s ura m – felelte m. –
Mindazon ált al…
– Nehéz tége d me g g yő z ni. Akkor hát mé g egy utolsó
példa. Abban me g e g ye z h e t ü n k , hogy én sos e m szülhe t e k
gyer m e k e t ?
– Azt hisze m, ezt biztons á g g a l állíthatjuk, kegyel m e s
ura m.
– Ám ha egy nő feljogosít rá, hogy feles é g ül vegye m, egy
fiú szülőjévé válhat ok. A kapot t hat alo mn a k köszönh e t ő e n
egy férfi olyan gyors s á tehe ti ma g á t , mint a ló, és olyan
erős s é , mint az ökör. Felveh e ti ezzel a vers e n yt a belső
hat alo m?
Ezzel ne m tudt a m vitatkoz ni. – Meghajlok kegyel m e s
ura m érvei előtt.
– Én pedig a bölcs e s s é g e d előtt, hogy elfoga dt a d az
érvelé s t. – Kuncogot t. Az egyór á s hara n g s z ó halka n gördült
végig a kert e n. – Mennydör g e t t é t ! – mond t a a Maer
fanyalogv a . – Be kell venn e m a förtel me s csod a s z e r e m e t ,
különb e n Caudicus legalá b b egy deká dr a tökéle t e s e n
kezelh e t e tl e n n é válik. – Látva me gl e p e t t pillant á s o m a t ,
ma g ya r á z ni kezde t t: – Valahogy fölfedez t e , hogy a tegn a pi
ada g o t az éjjeliedé n yb e öntött e m .
– Kegyel me s ura mn a k törődni e kellen e az egé s z s é g é v e l.
Alveron elko mor o d o t t . – Túl me s s zir e mé s z! – förme d t
rá m.
Zavar t a n elvörös öd t e m , de mielőtt bocs á n a t o t
kérh e t t e m volna, leinte t t . – Termé s z e t e s e n jól tett e d.
Tudo m a kötele s s é g e m e t . De éppú g y besz élt él, mint ő. Egy
Caudicus elég neke m.
Elhallgat ot t , bólintot t egy közele d ő párn a k. A nála m
néh á n y évvel idős e b b férfi ma g a s és jóképű volt. A nő talán
har mi nc volt, a sze m e söt é t, a szája elegá n s , hunc ut . – Jó
napot, Lady Hesu a . Remél h e t e m , apá d állapot a tová b b
javul?
– Ó, igen – felelte a nő. – A seb é s z azt mondj a, egy
deká d o n belül fölkelhe t. – Egy pillana t r a a sze m e m b e
néz e t t , vörös ajka mind e n t u d ó mos olyr a húzódot t.
Aztán elme n t . Érezt e m, hogy kiüt rajta m a verejt é k.
Ha a Maer látta is, úgy tett, mint h a ne m venn é észr e. –
Borzal ma s nő. Deká do nk é n t váltja a férfiaka t. Az apja
me g s e b e s ül t egy párb ajb a n, amel ye t Higton uras á g g a l
vívott egy „illetlen” me gj e g yz é s miat t. A me gj e g yz é s igaz
volt, de ez ne m soka t szá mít, ha egysz e r kivont á k a kardot.
– És mi van az uras á g g a l ?
– Egy napr a rá me g h a l t. Kár ért e. Derék emb e r volt, csak
ne m tudot t vigyáz ni a nyelvér e . – Felsóh ajt ot t , és a
har a n g t or o n yr a pillantot t. – Ahogy mond t a m . Egy orvos
elég neke m. Caudicus úgy kotkod ál fölött e m, mint egy
kotlóstyúk. Gyűlölök gyógys z e r t szed ni, a mikor már
gyógyulófélbe n vagyok.
Ma jobb színbe n volt. Tulajdonk é p p e n ne m is volt
szüks é g e arra, hogy sét a közbe n rá m tá ma s z k o dj é k.
Érezt e m, hogy csak azért teszi, mer t így van ürügye a
bizal ma s besz élg e t é s r e . – Kegyel m e s s é g e d javuló
egé s z s é g e elégg é bizonyítja, hogy az orvos me gf el elő
munk á t végz e t t a gyógyul á s a érde k é b e n – mon dt a m .
– Igen, igen. A főzet ei deká d okr a elkerg e tik a
bet e g s é g e t . Néha hóna p o kr a . – Keserű e n sóhajtot t. – De
mindig visszajön. Egész hátr al évő élet e m b e n főzet e k e t kell
inno m?
– Talán egy idő múlva ne m, kegyel m e s ura m.
– Maga m is ebb e n re mé n yk e d e m . Legutób bi útjain
Caudicus gyűjtött néh á n y gyógyfüv e t , a melye k
csodál a t o s a n hat é ko n ya k . A legut ób bi kezelé s utá n
csakn e m egy évig egé s z s é g e s volta m. Azt hitte m, végle g
me g s z a b a d ul t a m a bet e g s é g t ől. – Elkomor o dv a néze t t a
sét a b o t r a . – Mégis itt vagyok.
– Ha bár milye n módo n segíth e t e k, kegyel m e s ura m,
me g t e s z e m .
Alveron felé m fordult, a sze m e m b e néze t t. Egy pillana t
múlva bólintott. – Elhisze m, hogy te me g t e s z e d – mon dt a . –
Rendkívüli dolog.

Ezt szá mo s haso nló besz élg e t é s követt e . Egyért el m ű

volt, hogy a Maer fogá s t kere s rajta m. A négy évtize d e s
udvari intrikálá s o n edze t t emb e r rafinált ügye s s é g é v e l
irányítot t a a társ alg á s t . Tanul má n yo z t a a véle m é n ye m e t ,
hogy eldönt h e s s e , méltó vagyok- e a bizal má r a .
Noha ne m rend elke z t e m a Maer tap a s z t al a t aiv al,
me gl e h e t ő s e n jó társ al gó vagyok. Mindig óvato s a n
válasz olt a m, és mindig udvaria s volta m. Néhá n y nap utá n
kisarja dt köztünk a kölcsönös me g b e c s ül é s . Nem olyasf éle
bar á t s á g , mint a mi Threp e grófhoz kötött. A Maer sos e m
biztatot t, hogy hagyj a m el a címé t , vagy üljek le a
jelenlé t é b e n , mind a z o n ál t al közele b b kerültünk
egym á s h o z . Threp e a bar á t o m volt, a Maer olyan, mint egy
tartózkod ó nagya p a : kedv e s , de koros, komoly és
zárkózot t.
Az volt a benyo m á s o m , hogy ma g á n yo s e mb e r , aki
kényt el e n elkülönülni alattv alóitól és udvart a r t á s á t ól.
Gyanú m szerint tulajdonk é p p e n egy társ a t kért Threp é t ől.
Valakit, aki okos, de távol áll a ka ma rillapolitiká tól, így
időnké n t lehet őszint é n besz élg e t ni vele.
 Először képt el e n s é g n e k tartot t a m a gondol a t o t, de teltek
a napok, és a Maer mé g mindig ne m mon dt a me g, mit
tervez vele m.
Ha me gl e t t volna a kobozo m, kelle m e s e b b e n töltött e m
volna az időme t , de az mé g mindig Alsó- Sever e n b e n volt,
hét n a p n yir a attól, hogy átsz álljon a zálogosr a . Így hát ne m
volt zene, csak a visszh a n g z ó lakoszt ály és a nyo mor ult,
haszo nt al a n tétle n s é g .
Ahogy terje dt e k róla m a pletyk á k, látog a t ni kezdt e k az
udvaro nc ok. Némel ye k úgy tett e k, mint h a üdvözölni
akar n á n a k . Mások pletyk álkod ni szer e t t e k volna.
Gyanított a m , hogy volt mé g néh á n y csá bít á si kísérlet is, de
élet e m n e k ebb e n a szak a s z á b a n olyan keve s e t tudt a m a
nőkről, hogy érzék e tl e n volta m az efféle játékokr a . Egy
úrie mb e r pénzt szer e t e t t volna kölcsönöz ni tőle m, és alig
bírta m me g állni, hogy ne neve s s e k a sze m é b e .
Különböző törté n e t e k e t adt a k elő, és különböző
mért é k b e n voltak esz e s e k , de mind ugya n a z é r t jött:
infor má ciót akart a k szer e z ni tőle m. De mivel a Maer arra
uta sítot t, hogy hallga s s a k ma g a m r ól, mind e n besz élg e t é s
rövid volt, és aligha elégít e t t e ki őket.
Mondha t n á m , egy kivét ellel. A kivét el erősíti a szab ál yt.
 ÖTVENHETEDIK FEJEZET

EGY MARÉK VAS

Bredon n al a negye dik sever e ni napo m o n találkozt a m .

Korán volt, de én már járkált a m a lakoszt ályo m b a n , és
majdn e m me g őr ült e m az unalo mt ól. Már me gr e g g e lizt e m,
és ebé dig mé g órák voltak hátr a.
Eddig háro m udvar on c c al bánt a m el, akik ké mk e d ni
jöttek. Ügye s e n bánt a m el velük, mind e n alkalo m m a l
me gf e n e kl e t t a társ alg á s u n k. Hát honn a n jöttél, fiam? Ó,
tudja, hogy van ez. Összevissz a utazg a t az emb e r . És a
szüleid? Igen. Vannak. Kette n. Mi hozott Sever e n b e ? Az út
nagy rész é n egy négye s fogat. Na és mit csinálsz itt?
Termé s z e t e s e n élvez e m a kelle m e s társ al g á s t . Érdeke s
e mb e r e k k e l találkozo m. Csakugya n ? Kivel? Minde nfél e
e mb e r r el. Beleért v e nagys á g o d a t , Lord Praev e k. Ön
egé s z e n elbűvölő e mb e r…
És így tová b b. Ha ma r o s a n a legkitar t ób b pletyk af é s z e k
is elfára dt és távozot t.
Az volt a legros sz a b b , hogy ezek a kurt a besz élg e t é s e k
jelent e t t é k a napo m legér d e k e s e b b rész é t, ha a Maer ne m
hívatot t. Eddig besz élg e t t ü n k egy könnyű ebé d mellet t,
háro m rövid kerti sét a sorá n, és egysz e r éjszak a , amikor a
legtöbb épe s z ű emb e r már az ágyb a n van. Alveron hírnöke
kétsz e r vert föl a legé d e s e b b álmo m b ól, amikor az ég
épp e n csak kékülni kezde t t a közele dő hajnal fényé t ől.
Tudta m, mikor vizsgáz t a t n a k . Alveron azt akart a látni,
tényl e g a rend elke z é s é r e állok- e a napp al vagy az éjszak a
mind e n órájá b a n . Figyelt e, türel me tl e n vagy ingerült
leszek- e attól, hogy ennyire félvállról hasz n ál.
Játszott a m hát. Elbűvölő volta m, és hibátla n ul udvaria s .
Jötte m, amikor hívott, és távozt a m, a mint eleg e volt
belőle m. Nem tett e m föl sze mt e l e n kérdé s e k e t , ne m
követ előzt e m , és a nap hátr al é vő rész é b e n a foga m
csikorg a t t a m , járkált a m túlmé r e t e z e t t szob ái mb a n , és
igyek e z t e m ne m gondolni arra, hány napo m mar a d t odáig,
a mikor a kobozo m elvé sz.
 Nem csoda , hogy a mikor a negye dik napon kopogt a t t a k,
roha nt a m az ajtóhoz. Remélt e m, hogy a Maer hívat, de
pillana t n yila g mind e n hábor g a t á s t szíves e n vett e m.
Kinyitott a m az ajtót, és me gl á t t a m egy koros férfit,
mind e n ízébe n úrie mb e r t . Termé s z e t e s e n a ruhája is
elárult a, de a mi fontos a b b , olyan kényel m e s közönn yel
viselt e a gazd a g s á g á t , a mir e szület ni kell. Az újne m e s e k ,
az alakos kod ó k, a gazd a g kere s k e d ő k egysz e r ű e n
képt el e n e k így viselke d ni.
Alveron inas a, Stap e s példá ul szeb b ruhák a t viselt, mint
a fél ne me s s é g , de ma g a biz t os s á g a ellenér e úgy fest e t t,
mint egy vas á r n a p r a kiöltözött pék.
Alveron szabóin a k hála, ugya n olya n jól öltözt e m, mint a
többiek. Illettek hozzá m a színek, a levélzöld, a feket e és a
bordóvörö s, a kézelőkön és gallérokon ezüst hí mz é s s e l. Ám
Stap e s t ől eltérő e n én az arisztokr a t a hanya g s á g á v a l
viselt e m ezek e t a ruhák a t . Igaz, a broká t viszke t e t t . A
gomb ok, csat ok, a szá mt a l a n rét e g olyan mer e v v é és
kényel m e t l e n n é tett e k mind e n ruhá t, mint a zsoldos ok
bőrvértj e. Én azonb a n úgy mozogt a m benn ük, minth a a
má s o dik bőrö m lenné n e k. Jelmez volt, és én úgy
játszott a m , ahog y csak egy vándor s zín é s z képe s .
Ahogy mond t a m , kinyitott a m az ajtót, és egy időse b b
úrie mb e r állt a folyosón.
– Szóval te vagy Kvothe? – kérd ez t e .
Bólintott a m , né mile g zavar t a n . Észak- Vintas b a n az a
szoká s , hogy egy szolga útján kérn e k találkozót. A küldönc
hoz egy üzen e t e t me g egy gyűrűt, amel yr e az illető ne m e s
nevé t írták. Aranyg yűr ű t külde n e k a ma g a s a b b rang ú n a k,
ezüs t öt a nagyj á b ól rangb élin e k, vas a t ann a k, aki rangb a n
alább való.
Neke m ter mé s z e t e s e n se m milye n rango m se m volt. Se m
címe m, se m földe m, se m csalá do m, se m szár m a z á s o m .
Alacsony sorból szár m a z t a m , de ezt senki ne m tudt a itt.
Mindenki feltét el e z t e , hogy a rejtélye s , vörös hajú emb e r
Alveron társ a s á g á b a n vala miféle ne m e s , és a szár m a z á s o m
me g a rango m állandó viták tárgyá t képe z t e .
Viszont hivat alos a n ne m mut a t t a k be az udvar n ál, ezért
ne m volt hivat alos rango m. Vagyis csup a vasgyűr ű t
küldt ek. Az emb e r általá b a n ne m uta sítot t vissza olyan
kéré s t, amel yh e z vasgyűr ű t mellékelt e k, nehog y me g s é r t s e
a ma g a s a b b rang ú sze m é l yt .
 Ezért csodálkozt a m , amikor me gl á t t a m az ajtó m előtt
ezt az urat. Nyilvánv aló a n ne me s volt, de ne m jelentk e z e t t
be, és én ne m hívta m me g.
– Szólíts Bredon n a k – mond t a a sze m e m b e nézve. –
Tudod, hogya n kell takot játsz a ni?
Rázta m a feje m. Nem tudt a m, mit jelent s e n ez.
Halkan, csalódot t a n sóhajtot t. – Jól van, me g t a ní t h a tl a k.
– Oda a d o t t egy feket e bárso n yt a s a k o t . Két kézre fogta m.
Úgy érezt e m, minth a apró, sima kövek lenné n e k benn e .
Bredon hátr aint e t t , mire besiet e t t két fiatale m b e r egy
aszt alk á v al. Félreállta m az útjukból. Utánuk bejött Bredon
is. – Tegyé t e k az ablakhoz – irányított a őket, a sét a b o tj á v al
mut a t v a a me gf el elő helye t. – Hozzat ok szék e k e t… ne m, a
rácsos hát ú a k a t .
Egy pillana t alatt mind e n t elrend e z t e k a kedve szerint. A
két szolga távozott. Bredon me n t e g e t ő z v e néz e t t rá m. –
Remél e m, me g b o c s á t o d egy öreg e m b e r színpa di a s
belé pőj é t?
– Termé s z e t e s e n – válaszolt a m kegye s e n . – Foglalj
helye t. – Az ablakn ál álló új aszt alr a mut a t t a m .
– Micsoda fellépé s! – kuncogo t t . Séta bo tj á t az
ablakp á r k á n yn a k tá ma s z t o t t a . A napf é n y me g c sillant a
csiszolt ezüstfog a n t yú n , a mely vicsorgó farka sfőt ábr áz olt.
Öreg e m b e r volt. Se m mik é p p e n se m véne m b e r , de
nagyp a p a korún a k saccolt a m. Nem is voltak igazi színei,
csak ha mu s z ü r k é k és vassz ür k é k. A haja és a szak álla
gala m b ő s z volt. Egyfor m a hossz úr a nyírták, hogy keret b e
foglalják az arc át. Ahogy ült és figyelt eleve n, barn a
sze m é v e l, egy bagolyr a e mlé k e z t e t e t t .
Leülte m vele sze mb e n , és azon töpre n g t e m , hogya n
prób ál majd infor má ciók a t kicsalni belőle m. Nyilvánv aló a n
játsz a ni fog. Talán játék közbe n igyekszik kitudni, amit
akar. Ez legalá b b új me gköz elít é s .
Rám mos olyg ot t, és mielőtt észb e kapt a m volna,
viszonoz t a m őszint e mos olyá t . – Mosta n ái g bizonyá r a szép
gyűjte m é n y e d jöhet e t t össz e gyűrűk ből – mon dt a .
Biccent e t t e m .
Kíváncsia n előre h ajolt. – Nagyon har a g u d n á l, ha
me g n é z n é m őket?
– Egyált al á n ne m. – Átme nt e m a szoms z é d szobá b a , és
marokn yi gyűrűv el tért e m vissza, a melye k e t az aszt alr a
öntött e m .
 Megnéz t e őket, és bólintot t. – Vala me n n yi
pletyk af é s z k ü n k leere s zk e d e t t hozzá d. Veston, Praev e k és
Teme nlovy, vala m e n n yi e n próbálkozt a k nálad. – Felvont a a
sze möl dök é t , a mikor egy neve t két gyűr űn is me g t al ált. –
Praev e k kétsz e r is járt itt. Mégs e m tudn a k se m mi t rólad.
Legfeljebb szóbe s z é d e k e t . – Felnéz e t t rá m. – Ez azt sejt eti,
hogy jól tudod tart a ni a szája d. Nyugodj me g, ne m az a hiú
re mé n y hozott ide, hogy kiké ml elje m a titkaida t.
Nem igazá n hitte m neki, de jó volt hallani. – El kell
ismer n e m , ez me g kö n n ye b b ül é s .
– Enge d d me gj e g ye z n e m , hogy a gyűrűk e t
hagyo m á n yo s a n a napp alib a n tartják az ajtó közelé b e n –
mond t a hanya g ul. – Azért kell me g m u t a t ni őket, mer t
stát u s s zi mb ól u m o k.
Ezt ne m tudt a m, de ezt ne m akart a m bevallani.
Járatlan s á g o m a helyi etike tt b e n elárulha tj a neki, hogy
vagy külföldi vagyok, vagy közre n d ű.
– Nem túl nagy rang egy mar é k vas gyűr ű – vete t t e m
oda. Threp e gróf elma g ya r á z t a a gyűrű el m é l e t alapjait,
mielőtt elha gyt a m Imrét. De ne m lévé n vinta si,
nyilvánv aló a n ne m isme r t e a finoms á g o k a t .
– Ebbe n van igazs á g – helye s elt könnye d é n Bredon. – De
azért ne m teljes e n igaz. Az ara nyg yű r ű azt sugallja, hogy
az alatt a d állók lelkes e n igyek e z n e k elnyer ni a kegyei d e t .
Az ezüs t azt, hogy jó viszonyb a n vagy a veled egye nlőkk el.
– Sorba rakt a a gyűr űk e t az aszt alon. – A vas viszont azt,
hogy fölhívta d ma g a d r a a rangos a b b a k figyel mé t . Azt jelzi,
hogy kívána t o s vagy.
Lass a n bólintot t a m. – Termé s z e t e s e n – mond t a m . – A
Maer csakis vasgyűr ű k e t küld.
– Pontos a n . – Bredon bólintot t. – Egy gyűrű a Maertől
nagy kegye t jelent. – Felé m tolta a gyűrűk e t az aszt al sima
márv á n yl a pj á n. – De itt nincs ilyen, és enn e k is me g v a n a
jelent é s e .
– Úgy tűnik, tőled se m idege n az udvari politika –
jegye z t e m me g.
Bredon fára dt bele e g ye z é s s e l hunyt a le a sze m é t . –
Elégg é érde k elt, amikor fiatal volta m. Még egyfajt a
ténye z ő n e k is szá mí tot t a m e tér e n. Ám jelenle g ne m
intrikálok, hogy előbbr e juss a k, és ez elveszi a dolog ízét. –
Felnéz e t t rá m. – Mosta n á b a n egysz e r ű b b az ízlése m.
Utazo m. Élveze m a boroka t és a társ alg á s t érdek e s
e mb e r e k k e l. Még táncolni is me g t a n ul t a m . – Nyájas a n
mos olyg ot t, és me gk oc o g t a t t a az aszt alt. – De mind e n n é l
jobba n élvez e m a tak játékot. Habár tudo m, keve s e k n e k
van elég ideje vagy esze, hogy me gf el elő e n elsajátít s á k ezt
a játékot. – Felvont a a sze möl dök é t .
Habozt a m. – Azt hihet n ők, hogy ha valaki kellően
gyakorlott a társ al g á s kifinomult műv é s z e t é b e n , az fel
tudja haszn ál ni a tétlen csev e g é s hossz ú fonalát, hogy
infor má ciók a t horgá s s z o n ki a gya n ú tl a n áldoz a t b ól.
Bredon elmos olyod o t t . – A gyűrűkö n lévő nevek b ől
me g álla píth a t o m , hogy eddig a legtolakod ó b bj aink hoz és a
legmo h ó b bj ainkh oz volt szer e n c s é d . Érthe t ő riadoz á s s al
óvod a titkaida t, akár mik legye n e k is azok. – Előreh ajolt. –
Nézd ebből a sze ms z ö g b ől. Azok, akik me gkör n yé k e z t e k,
olyanok, akár a szarká k. Csörögn e k és csapkod n a k, háth a
elloph a t n a k vala mi csillogót, a mit haza vih e t n e k. –
Lenéző e n forgat t a a sze m é t . – Holott mi hasz nu k belőle?
Gondolo m, né mi isme r t s é g . Rövid időre kie melk e d n e k a
tarka b a r k a , pletyk á s mező n yb ől. – Végigsi mítot t fehér
szakállán. – Én ne m vagyok szarka . Nincs szüks é g e m
se m mi csillogór a, az se m érdek el, hogy a pletyk af é s z k e k
mit gondoln a k. Én hossz a b b , kifino mult a b b játékot játszo m.
– Bontog a t ni kezdt e a feket e bárs on yt a s a k zsinórját. – Te
ne m vagy dőre. Tudo m, mer t a Maer ne m pocs é kolja az
idejét bolondokr a . Azt is tudo m, hogy a Maer a kegyei b e
foga dot t, vagy legalá b bis van rá esélye d. Íme, a terve m. –
Megint mos olygo t t . – Szere t n é d hallani a terve m e t ?
Azon kapt a m ma g a m , hogy mos t is vissz a mo s ol yg ok rá.
– Igazá n rendkívül kedv e s lenne tőled.
– Az a terve m, hogy mos t férkőzö m be a kegyeid b e .
Hasznos s á és szórakoz t a t ó v á tesz e m ma g a m . Társa s á g o t
jelent e k, eszközt az idő múlat á s á r a . – Kiöntött e a kerek
kövek e t a márv á n y aszt alla pr a . – És a mikor a csillagod
e melk e d ni kezd a Maer egé n, talán egy vára tla n ul hasz no s
bar á t h oz jutok. – Elkezdt e szín szerint csopor t osít a ni a
kövek e t . – És ha mé g s e m ívelne fel a csillagod, én mé g
mindig gazd a g a b b leszek néh á n y takját sz m á v a l .
– Gondolo m, az se m árt a hírnev e d n e k , hogy óráka t
töltesz nála m – jegye z t e m me g. – Tekintve , hogy
valószínűl e g egyik cseve g é s e m se m tartot t negye d ó r á n á l
tová b b.
– Ebbe n is van igazs á g – helye s el t, és felállított a a
kövek e t . Mosolyogv a rá m néze t t kívánc si barn a sze m é v el.
– Ó igen, azt hisze m, kelle m e s szór akoz á s lesz veled
játsz a ni.

A követk e z ő néh á n y óráb a n a tak játékk al ismer k e d t e m .

Ha ne m lett e m volna félőrült a tétle ns é g t ől, akkor is
élvezt e m volna. A tak a leg- jobbfajt a játék: egysz e r ű e k a
szab ál yai, össz e t e t t a stra t é gi áj a. Bredon simá n me gv e r t
mind az öt partiba n, de büszk é n közölhe t e m , hogy sos e m
tudott kétsz e r ugya n ú g y me gv e r ni.
Az ötödik játék után elég e d e t t sóhajjal dőlt hátr a. – Ez
igaz á n jó játék volt. Okos voltál ebb e n a sarokb a n . –
Megmu t a t t a a táblá n.
– De ne m elég okos.
– Akkor is okos. Amit me g p r ó b ál t ál, azt vízes é s n e k
nevezik, csak hogy tudd.
– És mi a neve ann a k, amivel hárított a d ?
– Én Bredon védel m é n e k neve z e m – mos olygo t t
het yk é n. – Bár így nevez e k mind e n ma n őv e r t , amellyel
szoka tla n ul elmé s e n kerülök ki egy kutya s z orítób ól.
Elneve t t e m ma g a m , és ismé t csopor t osít a ni kezdt e m a
kövek e t . – Még egye t ?
Bredon sóhajtot t. – Sajnos, halasz t h a t a tl a n találkozó m
van. Nem kell kiroha n n o m az ajtón, de annyi időm sincs,
hogy lejáts sz u nk mé g egy partit. Legalá b bi s egy rend e s e t .
Enge m néz e t t , miközb e n bele s ö p ör t e a kövek e t a
bárs on yz a c s k ó b a . – Nem akart al a k me g s é r t e ni azzal, hogy
me gk é r d e z z e m , tiszt á b a n vagy- e a helyi szoká s okk al.
Mindazon ált al talán adh a t o k néh á n y általá no s taná c s o t ,
a melye k alkalo m a d t á n segíth e t n e k . – Elmos olyod ot t . –
Termé s z e t e s e n az lenne a legjobb, ha me g h a llg a t n á l. Ha
vissza ut a s ít o d, ezzel feltárod tudá s o d a t e tér e n.
– Termé s z e t e s e n – felelte m faarcc al.
Bredon kihúzt a az aszt alfiókot, és elővet t e a
vasgyűr űk e t , a melye k e t bele s ö p ör t ü n k, amikor
letak a rítot t u k a játékhoz az aszt alla po t. – A gyűrűk
felállítás a fontos. Ha példá ul össz ek e v e rik őket egy tálba n,
ez azt jelenti, hogy hide g e n hagyn a k az udvar társ a d al mi
vetület ei.
Úgy rend e z t e el a gyűrűk e t , hogy a beléjük vés e t t nevek
sze mb e n legye n e k vele m. – Mosolyogv a felnéz e t t rá m. – Az
újonn a n érkez őt mind e n ese t b e n egye d ül kell hagyni
vala milye n ürüggyel a napp alib a n. Így ma t a t h a t a
gyűrűkk el, kielégítve kívánc sis á g á t .
Vállvonog a t v a elé m tolta a gyűrűk e t . – Termé s z e t e s e n
mindig fontos n a k tartot t a d felajánla ni a tulajdono s n a k ,
hogy vissz a a d d a gyűrűjé t. – Óvatos a n tartózkod ot t a kérdő
hang s úlyt ól.
– Termé s z e t e s e n – felelte m őszint é n. Ennyit Threp e is
tudott.
– Ez a lehe tő legudv a ri a s a b b dolog. – Barna sze m e
bagolysz e r ű e n mer e d t rá m az ősz haj és szakáll
nimb u s z á b ól. – Hordt a d vala m e l yike t nyilvános a n ?
Fele mel t e m gyűrűtle n keze m.
– Egy gyűrű viselé s e adós s á g o t jelent, vagy azt, hogy
vala milye n kegye t akar sz kihízeleg ni. Ha a Maer majd
egys z e r ne m lesz hajlandó visszav e n ni tőled a gyűrűjé t, ez
azt jelzi, hogy kész hivat alos a b b alapr a helyez ni a
kapc s ol a t ot ok a t .
– Ha pedig ne m viselik a gyűrűt, az lekez el é s n e k minős ül
– mond t a m .
Bredon mos olygo t t . – Talán. Egy dolog egy gyűrűt
kitenni a napp alidb a n , és egé s z e n má s az ujjadon
mut o g a t ni. Egy rangos a b b sze m él y gyűr űj é n e k viselés é t
önhitts é g n e k tekint h e tik. Ha egy má sik ne m e s e m b e r
gyűrűjé t visele d a Maer látog a t á s á n , ő ezt rossz allha tj a.
Mintha valaki az ő erdejé b e n ejtet t volna el orvul. –
Hátra d őlt a szék é b e n . – Ez csak olyan általá n o s
besz é d t é m a . Gyanú m szerint ez az infor má ció már isme r t
előtt e d, de olyan udvaria s vagy, hogy elvisele d egy
öreg e m b e r fecs e g é s é t .
– Talán mé g mindig szédülök a takb a n elsze nv e d e t t
vere s é g s o r oz a t t ól – mon dt a m .
Ellegyint e t t e a me gj e g yz é s e m e t . Észrev e t t e m , hogy
se m milye n gyűrűt se m visel. – Gyors a n tanulsz, mint a
báró a bordélyb a n , ahogy mond a ni szokt á k. Úgy szá mí to m,
egy hóna p múlva komoly kihívás t fogsz jelent e ni.
– Meglátjuk – mon dt a m . – Már legköz el e b b me g foglak
verni.
Bredon kuncogot t . – Öröm m e l hallom. – A zseb é b e nyúlt,
és előhúzot t egy kisebb bárso n yt a s a k o t . – Hozta m neke d
egy csekély ajánd é k o t .
– Nem fogad h a t o m el – mond t a m ösztön s z e r ű e n . – Máris
me g aj á n d é k o z t ál egy egé s z délut á ni szór akoz á s s a l.
– Kérlek! – mond t a , és az aszt alon át elé m tolta a
tas a k ot . – Kényt el e n vagyok raga s z ko d ni hozzá. Nem
terheli kötelez e t t s é g , zálog vagy átok. Önként e s ajánd é k.
Szájjal lefelé fordított a m a tas a ko t, és háro m csilingelő
gyűrű hullott a tenye r e m b e . Arany, ezüst és vas.
Mindeg yikb e az én neve m e t vést é k: Kvothe.
– Hallott a m a pletyk á t , hogy elvesz e t t a holmid – mon dt a
Bredon. – Azt gondolt a m, ezek haszno s a k lehet n e k. –
Elmosolyodo t t . – Különös e n, ha mé g egy parti takot
szer e t n é l játsz a ni.
Forga t t a m a gyűrűk e t , találga t t a m , hogy az ara nyg yű r ű
tömör- e, vagy csak ara nyoz ot t . – És miféle gyűrűt
küldhe t e k új ismer ő s ö m n e k , ha szer e t n é m élvezni a
társ a s á g á t ?
– Nos… – mon d t a vont a t ot t a n . – Ez bonyolult. Váratla n ul
és illetlenül tört e m be a lakoszt ályo d b a , me gf el e dk e z t e m a
be mu t a t k oz á s r ól, ne m közölte m veled a címe m e t és
rango m a t . – Komolya n néz e t t rá m barn a sze m é v e l.
– Viszont borzal m a s nevel e tl e n s é g lett volna, ha ilyes mi
iránt érde klődö m – mon dt a m lass a n. Nem tudt a m, mire
me g y ki a játék.
Bólintott. – Mármo s t , feltét el ez h e t e d , hogy se címe m, se
rango m. Ez érdek e s helyz e t e t ter e mt : tége d ne m
jelent e t t e k be az udvar n ál, én ne m jelentk e z t e m be
hozzá d. Ilyen módo n úgy illik, hogy ezüst g yű r ű t küldj,
a me n n yi b e n a jövőbe n szer e t n él együt t vacsor á z ni vele m,
vagy elegá n s a n akar sz elve szít e ni néh á n y parti takot.
Forga t t a m az ezüs t g yű r ű t . Ha elküldö m neki, elterje d a
pletyk a , hogy egye nlőn e k tarto m ma g a m vele, és neke m
fogal ma m sincs, mi ez a rang.
– Mit mond a n a k az e mb e r e k ?
A sze m e felcsillant. – Tényle g, mit?

Így teltek a napok. A Maer hívatot t pallérozot t

csev e g é s e k r e . A szarka ne m e s e k küldözg e t t é k a kártyáik a t
és gyűrűike t, én pedig fogadt a m , és társ algó finoms á g g a l
elut a sítot t a m őket.
Egye dül Bredon aka d ályoz t a me g, hogy me g b olon d uljak
a bez árt s á g unal má t ól. Másna p elküldt e m neki az új
ezüs t g yű r ű t egy cédula kísér e t é b e n , „Ha van egy kis
szab a d időd. A lakoszt ályo m b a n . ” Öt percc el későb b
me g é r k e z e t t a taka s z t allal a köves tas a kk al. Visszahoz t a a
gyűrű m e t , én pedig a lehe t ő legudv a ri a s a b b a n elfoga dt a m .
Nem har a g u d t a m volna, ha me g t a r tj a. Ő viszont tudt a,
hogy neke m nincs má sik.
Az ötödik játsz m á n k a t félbe sz a kítot t uk, mer t a Maer
hívatot t. Vasgyűr űj e söt é t e n ült a küldönc fénye s
ezüs t t álc áj á n. Kiment e t t e m ma g a m a t Bredon n ál, és a
kertb e siett e m.
Bredon mé g azna p est e elküldt e a saját ezüst g yűr űj é t
egy céduláv al: „Vacsor a után. A lakoszt ályod b a n . ”
„Örö m m e l ” , írta m és visszak üldt e m a gyűr űt.
Amikor me g é r k e z e t t , fölajánlott a m, hogy vissz a a d o m a
gyűrűjé t. Udvaria s a n elhárítot t a , így a gyűrű csatl akoz ot t
az ajtó mellet ti tálcá n a többih e z. Ott volt, mind e n ki
látha t t a , kiragyog o t t a marokn yi vasgyűr ű közül.
 ÖTVENNYOLCADIK FEJEZET

UDVARLÁS

A Maer két napo n át ne m hívatot t.

Kuksolta m lakoszt ályo m csa pd áj á b a n , és majd
me g hi bb a n t a m az unalo mt ól és az ingerült s é g t ől. A
legros sz a b b az volt, hogy ne m tudt a m, miért ne m hívat.
Sok a dolga? Megbá n t o t t a m ? Gondolt a m rá, hogy elküldök
neki egy kártyá t a Bredont ól kapot t aran yg yű r ű v el. Ám ha
Alveron a türel m e m e t teszi próbá r a , akkor ez súlyos hiba
lenne.
De én türel me tl e n volta m. Azért jötte m ide, hogy
patrón u s t szer e zz e k, vagy legalá b b né mi segíts é g e t az
Amyrral kapc s ol a t o s kuta t á s a i m h o z . Mosta n ái g a Maer
szolgála t á b a n ne m nyert e m má s t , csak egy laposr a ült
fenek e t . Ha ne m lett volna Bredon, dühön g ő őrült lett volna
belőle m.
Ennél is rossz a b b, hogy a kobozo m a t és Denn a gyönyör ű
tokját alig két nap választ ot t a el attól, hogy valaki má s é
legye n e k . Mosta n ái g azt re mélt e m , hogy elégg é
me gk e d v e l t e t t e m ma g a m a Maerrel, tehá t elkérh e t e m tőle
a szüks é g e s pénzt, a melye n kiválth a t o m a kobozt a
zálogos t ól. Azt szer e t t e m volna, ha a Maer a
leköt ele z e t t e m , és ne m fordítva. Ha egysz e r eladó s o d s z
egy ne m e s n é l , rendkívül neh é z törleszt e n e d .
De ha egyált al á n követk e z t e t h e t t e m vala mir e abból,
hogy ne m hívat, akkor nagyo n me s s z e állta m a kegyelt s é g
állapot á t ól. Törte m a feje m e t , igyeke z t e m kitalálni, mit
mond h a t t a m a legut ób bi besz élg e t é s n é l , amivel
me g b á n t h a t t a m .
Elővett e m egy papírla pot a fiókból, és épp e n próbált a m
kigondolni vala milye n politikus húzá s t , hogy pénzt
kérh e s s e k a Maertől, amikor kopogt a t t a k. Azt hitte m, korán
hozzák az ebé d e m e t , kikiáltott a m a fiúnak, hogy hagyja az
aszt alon.
Sokat mo n d ó csen d zökke n t e t t ki a gondol a t ai mb ól. Az
ajtóhoz siett e m, és me g d ö b b e n v e látt a m, hogy a Maer
inas a , Stap e s áll odakint. A me g hívá s t korá bb a n mindig
egy küldönc hozt a.
– A Maer látni óhajt – mond t a . Megviseltn e k tűnt. A
sze m e fáradt volt, minth a ne m aludt volna elege t .
– A kertb e n?
– A lakoszt ályá b a n – felelte Stap e s . – Odave z e tl e k.
Ha a pletyk á s udvar on c ok n a k hinni lehe t, Alveron ritká n
foga d bárkit a lakoszt ályá b a n . Miközbe n követ t e m Stap e s t ,
akar a tl a n me gk ö n n ye b b ül é s t érezt e m. Minde n jobb a
várakoz á s n á l.

Alveron párn á kk al felpolcolva ült hat al m a s ágyá b a n .

Sápa d t a b b és vékonya b b volt, mint amikor utoljár a látta m.
A sze m e mé g mindig tiszta és éles volt, de ma vala mi má s t
is látta m benn e , vala mi ke mé n y indulat ot.
Intett egy közeli szék felé. – Gyer e be, Kvothe! Ülj le! – A
hangj a is me g g ye n g ül t, de mé g mindig ott volt benn e a
par a n c s ol á s nyo m a t é k a . Leülte m az ágya mellé. Az idő
alkal ma tl a n volt arra, hogy me g kö s z ö nj e m a kiválts á g o t .
– Tudod, hány éve s vagyok, Kvothe? – kérd ez t e
bevez e t é s nélkül.
– Nem, kegyel m e s ura m.
– Mit hiszel? Hány éve s n e k tűnök? – Rájött e m, milye n
indulat ot látok a sze m é b e n : dühöt. Lassú, üszkös dühöt,
olyat, mint a vékony ha mur é t e g alatt izzó par áz s .
Agya m seb e s e n járt, igyeke z t e m eldönt e ni, mi lenne a
legjobb válasz. Nem akart a m kockázt a t ni, hogy
me g s é r t e m , de a hízelgé s idege sít e t t e a Maert, hacs a k
ne m volt rendkívül kifinomult, és ügye s .
Egy válasz t á s o m mar a d t . Az őszint e s é g . – Ötve n e g y,
kegyel m e s ura m. Talán ötve nk e t t ő.
Lass a n bólintot t, a dühe minth a elhalvá n yo d o t t volna,
akár a távoli me n n yd ö r g é s . – Sose kérde z d egy
fiatale m b e r t ől a koroda t . Negyve n é v e s vagyok, a
követk e z ő deká d b a n lesz a szület é s n a p o m . Mindazon ál t al
igaz a d van, egy napp al se m látszo m keve s e b b n e k
ötve n n él. Némel ye k mé g azt is mon d h a t n á k , hogy
nagyl elkű voltál. – Szórakoz ot t a n simog a t t a a takar ót. –
Borza szt ó dolog idő előtt me g ör e g e d ni .
Megme r e v e d e t t a kíntól, és eltorzult az arca. Egy idő
utá n enyh ült a fájdalo m. Alveron mélye t lélegz e t t. A
verejt é k vékony hártyáj a borított a az arc át. – Nem tudo m,
me d di g besz élh e t e k veled. Ma, úgy tűnik, ne m vagyok túl
jól.
Fölállta m. – Behívha t o m Caudicus t, kegyel m e s ura m?
– Nem! – förme d t rá m. – Ülj le!
Enge d el m e s k e d t e m .
– Ez az átkozot t bet e g s é g egy hóna pj a cserké s z e t t be,
több évvel me g ör e gít e t t , és gondos k o d o t t róla, hogy
érezz e m is az évei m e t . Egész élet e m e t azzal töltött e m,
hogy vigyáz t a m az orsz á g o mr a , de egy tekint e t b e n hanya g
volta m. Nincs csalá do m, se m örökösö m.
– Vagyis nősülni óhajt kegyel m e s s é g e d ?
Hátra h a n ya t l ot t párn áir a. – Elért hozzá d is a pletyk a ,
ugye ?
– Nem, kegyel m e s ura m. Abból sejt et t e m me g, amit a
besz élg e t é s e i n k sorá n mond o t t .
Átható pillant á s s a l néze t t rá m. – Valóba n? Csak
kitalált a d, ne m a pletyk á k b ól tudod?
– Valóba n, kegyel m e s ura m. Bár egé s z kocsider é k
pletyk a létezik, ha me g b o c s á t j a a kifejezé s t .
– Kocsider é k. Ez jó. – Bágya d t a n mos olygot t .
– A legtöbb azonb a n egy nyug a t r ól érkez e t t , rejtélye s
vend é g r ől szól. – Kissé me g h a j olt a m ültömb e n . –
Házas s á g r ól ne m hallott a m. Minde nki úgy tekint
kegyel m e s s é g e d r e , mint a világ első aggle g é n yé r e .
– Ah! – Látszott az arcá n a me gkö n n ye b b ül é s . – Ehhez
szokt a k. Apá m igyeke z e t t me g h á z a s í t a ni, a mikor fiatala b b
volta m, ám én akkort ájt me gl e h e t ő s hat ár oz ot t s á g g a l
elut a sítot t a m a nősül é s gondola t á t . Ez is az egyik baja a
hat alo m n a k . Ha túl nagy, ne m mer n e k figyel me z t e t ni a
hibáidr a . A hat alo m borza sz t ó tud lenni.
– Én is így képz el e m, kegyel m e s ura m.
– Elveszi a válasz t á s lehe t ős é g é t – mon dt a . – Új
lehe t ős é g e k e t ad, ugya n a k k or má s ok a t elve sz. Nehéz
helyz e t b e n vagyok, és akkor mé g finoma n fogal ma z t a m .
Túl sokszor éhezt e m élet e m b e n ahhoz, hogy túlzott a n
sajnálja m a ne m e s s é g e t . De a Maer olyan sáp a d t n a k ,
gye n g é n e k tűnt, hogy szikrá nyi együt t é r z é s ébr e d t
benn e m . – Akkor mi a helyze t , kegyel m e s ura m?
Fárad s á g o s a n próbált fölegye n e s e d ni . – Ha me g n ő s ülök,
valaki hozzá m illőt kell elve nn e m , olya sv al a kit, aki az
enyé m é h e z has onló a n befolyá s o s csalá d b ól szár m a zik. De
ne m csak erről van szó. A lányn a k elég fiataln a k kell lennie
ahhoz… – Halka n köhé c s el t. – Hogy utódot szüljön.
Lehet őle g több e t . – Felnéz e t t rá m. – Kezde d érte ni a
problé m á m a t ?
Lass a n bólintott a m . – Csak a körvon al ait, kegyel m e s
ura m. Hány ilyen lány aka d errefel é?
– Alig marokn yi – felelte Alveron, és hangj á b a vissz a t é r t
a régi tűz halvá n y fénye. – De ne m lehe t olyan ifjú hölgy,
akinek a király par a n c s ol. Nem akarok alkudoz ni és
egye z k e d ni. A csalá do m Vintas alapít á s a óta azért küzd,
hogy me g t a r t s a a teljhat al m a t . Nem fogok tárgyal ni ezzel a
fattyú Roderickel egy feles é g miat t. Máksz e m n yi hat al m a t
se m eng e d e k át neki.
– Hány nő van, akit ne m uta síth a t a király, kegyel m e s
ura m?
– Egy. – A szó ólomk é n t koppa n t . – És ne m is ez a
legros sz a b b . A hajado n mind e n tekint e t b e n tökélet e s . A
csalá dja tiszt ele t r e méltó. Művelt leány. Fiatal. Gyönyör ű. –
Ez az utolsó szó valahog y neh e z e n jött ki a szájá n. –
Falkáb a n rajzan a k körülött e a szer el m e s udvaro nc ok,
méz e s nyelvű, erős fiatale m b e r e k . Minde n okuk me gv a n
rá, hogy kívánják, a neve, a birtoka, az esze miatt. –
Hossz a n hallga t ot t . – Mit szólna, ha egy bet e g öreg e m b e r
udvarolna neki, aki bott al jár, már amikor egyált al á n képe s
járni? – A szája me gv o n a gl ot t, mint h a a szava k kes er ű e k
lenné n e k.
– De hát kegyel m e s s é g e d pozíciója… – kezdt e m .
Föle mel t e a kezét, a sze m e m b e néze t t. – Te elven n él
olyan nőt, akit me gv á s á r ol t ál?
Lesütöt t e m a sze m e m . – Nem, kegyel m e s ura m.
– Én se m. Már ma g a a gondol a t is, hogy a pozícióm m a l
vegye m rá ezt a lányt a ház a s s á g r a … undorító.
Egy dar a bi g hallga t t u n k. Az ablak előtt két mókus
kerg e t őz ö t t egy ma g a s kőrisfa törzs é n. – Kegyel me s ura m,
ha azért vagyok itt, hogy segíts e k az udvarlá s b a n… –
Megér e z t e m a har a gj á t, mielőtt ráné z t e m volna. –
Bocsá s s o n me g, kegyel m e s ura m. Túl me s s zir e me n t e m .
– Ezt is sejte t t e d ?
– Igen, kegyel m e s ura m.
Egy percig mint h a vívódott volna. Aztán felsóh ajtot t , és
a szobá b ól eltűnt a feszülts é g. – Neke m kell a te
bocs á n a t o d a t kérne m. Ez a mar c a n g ol ó fájdalo m ingerültt é
tesz, és ne m szoká s o m ideg e n e k k el me g b e s z él ni a
sze m él ye s ügyei m e t , különös e n olyanokk al, akik me g s ej tik
őket. Mondd el, mit sejte sz mé g. Légy mer é s z , ha mus z áj.
Kicsit könnye b b e n lélege z t e m . – Úgy sejte m,
kegyel m e s s é g e d feles é g ül akarja venni ezt a nőt.
Elsősor b a n azért, mert kötele s s é g e , de azért is, mer t
szer e ti.
Megint csönd lett, de ne m olyan rosszfajt a, mint
koráb b a n , bár azért volt benn e feszülts é g. – Szerel e m –
mond t a lass a n. – Ezt a szót az ostob á k hasz n álják túl
gyakr a n . Az bizonyos , hogy me g é r d e mli a szer el m e t . És én
kedvel e m őt. – Látszott, hogy kényel m e t l e n ül érzi ma g á t . –
Ez mind e n , amit mond h a t o k. – Felé m fordult. – Szá mít h a t o k
a diszkré ciódr a ?
– Termé s z e t e s e n , kegyel m e s ura m. De miért ez a
titkolózá s?
– Szere t e k abb a n a pillana t b a n lépni, a melye t ma g a m
válasz tok. A pletyk a arra kénysz e rít, hogy akkor lépjünk,
a mikor mé g ne m állunk kész e n, vagy tönkr e t e s zi a
helyz e t e k e t , mielőtt beér h e t n é n e k .
– Érte m. Hogy hívják a hölgye t ?
– Meluan Lackles s – formált a gondo s a n a neve t . –
Mármos t , ma g a m győződt e m me g róla, hogy kedv e s és jó
modor ú vagy. Mi több, Threp e gróf biztosított róla, hogy
kiváló daloka t szerz el és játszol. Neke m ponto s a n erre van
szüks é g e m . Szolgálat o mr a lennél e tekint e t b e n ?
Habozt a m. – Pontos a n milye n formá b a n szolgálha t o m
kegyel m e s s é g e d e t ?
Kételke dv e néze t t. – Azt hitte m, ez me gl e h e t ő s e n
nyilvánv aló egy hozzá d fogha t ó a n kiváló rejtvé n yf ejtő n e k.
– Tudo m, hogy udvarolno m kellen e a hölgyn e k,
kegyel m e s ura m. De azt ne m tudo m, hogya n . Írjak egy- két
levele t? Írjak hozzá daloka t ? Mássz ak föl az erkélyér e a
holdfé nyb e n , hagyj ak virágok a t az ablaká b a n ? Táncoljak
vele álarcos a n , mind e z t kegyel m e s s é g e d nevé b e n ? –
Halványa n mos olyo gt a m . – Nem vagyok vala mi nagy
tánc os , kegyel m e s ura m.
Mélyen, őszint é n fölneve t e t t , de a derűs hang ellen ér e is
me g álla píth a t t a m , hogy a neve t é s fáj neki. – Inkább az első
kettőr e gondolt a m. – Visszarog yo t t a párn á kr a , lecsukt a a
sze m é t .
Bólintott a m . – Többe t kell tudno m róla, kegyel m e s ura m.
Udvarolni egy isme r e tl e n hölgyn e k több mint ostob a s á g .
Alveron fáradt a n bólintot t. – Caudicus majd ellát a
hátt é r- infor má ciókk al. Sokat tud a csalá d ok törté n e t é r ől. A
csalá d az alap, a melye n a férfi áll. Hogy udvarolha s s ,
tudnod kell, honn a n szár m a zik. – Közelebb intet t, és adot t
egy vasgyűr ű t . Karja reszke t e t t az erőfe szít é s t ől, ahogy
föle melt e . – Mutas d me g ezt Caudicus n a k , és tudni fogja,
hogy az én ügye m b e n jársz el.
Sietve elvett e m. – Ő tud a ház a s s á gi tervről?
– Dehogy! – Alveron sze m e kinyílt. – Erről senkin e k se
szólj! Találj ki vala mi okot a kérde z ő s k ö d é s r e . Hozd el a
gyógys z e r e m e t .
Hanya t t dőlt, behu n yt a a sze m é t . Távoz á s közbe n
hallott a m, amint halka n mon dj a: – Néha úgy adják, hogy
ne m tudn a k róla, néh a ne m önké n t adják. Mindazon ál t al…
mind e n hat alo m.
– Igen, kegyel m e s ura m – mon dt a m . Mielőtt kiléph e t t e m
a szob á b ól, ő már elme r ült a nyugt al a n álomb a .
 ÖTVENKILENCEDIK FEJEZET

FELADAT

Ahogy kilépt e m a Maer lakoszt ályá b ól, fontolgat t a m , hogy

előreküldök egy gyűrűt és egy kártyát Caudicush oz. Aztán
elvet e t t e m a gondolato t. A Maer ügyé b e n járok el. Ez
bizonyár a elég ok, hogy megsz e gj e m az etikett e t.
A pletykák b ól tudt a m , hogy Alveron arka nist áj a tíznél is
több éve tartozik az udvarh oz, és a palot a egyik déli
tornyá b a n lakik, ám sejtelm e m sem volt, mire szá mít h a t ok
tőle.
Kopogt at t a m a tömörf a ajtón.
– Rögtön! – válaszolta egy fojtott hang. Retesz ek e t húzt ak
el, az ajtó kinyílt, és ott állt egy hosszú sasorrú, göndör
feket e hajú, vékony emb er. Feket e köpenyt viselt, amely
kissé emlék ezt e t e t t a magiszt er ek talárjár a. – Tessék.
– Igényb e vehet e m néhá n y pillanat á t , uram? – Csak félig
tett e t t e m az ideg e ss é g e t .
Végigm é r t, látta elegá n s ruhá m a t . – Nem készítek
szerel mi bájitalt. Az ilyes mi ér t le kell me nn e d Alsó-
Sever e n b e . – A súlyos ajtó csukód ni kezd e tt. – Bár ha eng e m
kérd ez el, egy kis tánc és néhá n y szál rózsa hat á so s a b b .
– Más miatt jötte m – mond t a m gyors a n. – Igazából két
dolog miatt. Az egyik a Maerrel kapcsola to s, a másik vele m. –
Fölem elt e m a keze m, és meg m u t a t t a m a tenyer e m b e n
tartott gyűrűt, amelye n Alveron neve aranylott.
Az ajtó nem csukódot t továb b. – Akkor jobb, ha bejössz –
mondt a Caudicus.
A szoba úgy festett, minth a egyetl e n helyiség b e
gyömö szölt ek volna be egy kis Egyet e m e t . Az ismer ős vörös
varázslá m p á k világított ak, a polcokon könyvek álltak, az
aszt alok tele voltak furcsa üveg ekk el, a hátt ér b e n a torony
ívelt fala félig eltakar t vala mit, amit tűzhelyn e k vagy
keme n c é n e k vélte m.
– Egek! – kiáltott a m, és a keze m m e l eltakar t a m a szám a t .
– Az ott egy sárkány? – muta t t a m egy hat al m a s, kitömöt t
krokodilra, am ely a men n ye z e t egyik ger en d áj ár ól lógott.
 Meg kell érte n e t e k, hogy ném el yik arkanist a jobba n őrzi a
terület é t , mint egy cápa, különös e n, ha ilyen zsíros udvari
álláshoz jutott. Fogalm a m sem volt, mit tenn e Caudicus, ha
egy ifjú gyakorló arkanist a lépne be a terület ér e, ezért úgy
döntöt t e m, biztons á g o s a b b , ha kellem e s e n ostob ác sk a,
ártal m a tl a n uracsot játszo m.
Caudicus kuncogv a csukta be mögöt t e m az ajtót. – Nem.
Az egy aligátor. Biztosítlak róla, hogy ártalm a tl a n.
– Egy kicsit megijeszt et t – mondt a m . – Mi a haszn a egy
ilyen holminak?
– Legyek őszint e? – Felnéze t t rá. – Nem tudo m pontos a n.
Azé az arkanist á é volt, aki előtte m lakott itt. Valahogy kár
lett volna kidobni. Igazán tekint élye s péld án y, nem
gondolod?
Ideges e n sandítot t a m föl az aligátorr a. – Megleh e t ő s e n .
– Mi az az ügy, amit említett él? – Egy nagy, kárpitozo tt
szék felé intett, ő pedig letelep e d e t t egy ugya n olya n b a
vele m sze m b e n . – Attól tartok, csak néhá n y percet szánh a t ok
rád, mert dolgo m van. Addig a tiéd az időm… – kérdőn
elhallgat ot t.
Látta m rajta, hogy tökélet e s e n tisztáb a n van a
kiléte m m e l: én vagyok a rejtel m e s fiatale m b e r , aki találkozni
szokott a Maerr el. Nyilván ropp a n t ul szer et n é tudni, mit
keres ek Sever e n b e n .
– Kvothe – mondt a m . – Feleré szt a Maer gyógysz er e miatt
vagyok itt. – Észrev et t e m , hogy halván y, ingerült redő jelenik
meg a két szemöldök e között, és sietve helyes bít e t t e m ,
akár mit gondolt is. – Az előbb beszélt e m a Maerrel. – Rövid
szünet e t tartot t a m , minth a eszt ele n ül büszke lennék erre. –
És megk ér t, nem hozná m- e el a gyógysz er é t , miut á n
beszélte m veled.
A redő eltűnt. – Termész e t e s e n – mondt a Caudicus
könnye d é n . – Így megs p ó rolok egy utat a szobáj áig. De mi az
az ügy, am ely miatt beszélni akarsz velem?
– Hát… – Izgatott a n hajolta m előre. – A vintasi előkelő
családok élet ét kutato m. Tudja, arra gondolt a m , hogy írok
erről egy könyvet.
– Egy gene al ógi át ? – Az unalo m köde jelent meg a
sze m é b e n .
– Ó, deho gy. Renge t e g gen e aló gi a jelent már meg. Arra
gondolt a m, hogy összeg yűjtök egy csokor ado m á t a nagy
családokról. – Büszke volta m erre a hazugs á g r a. Nemcs ak
azt magya r á z t a meg, miért vagyok kíváncsi Meluan
családj ár a, de azt is megind okolt a, miért töltöm az időm et a
Maerrel. – A törté n el e m rendsz erint száraz tudo m á n y, de a
históriáka t minde nki szereti.
Caudicus bólintott. – Okos ötlet. Érdekes könyv lehet
belőle.
– Minden csalá dh oz írok egy rövid törté n el mi előszót, egy
bevez e t ő t az utána követk ező elbesz él és h e z. A Maer
említet t e, hogy te szakér t ője vagy a régi családok n a k, és azt
mondt a, öröm é r e szolgáln a, ha beszéln é k veled.
A bók megt e t t e a kívánt hatá st. Caudicus egy kicsit felfújta
mag á t. – Nem tudo m, tekinth e t e m- e mag a m tekint élyn e k e
téren – mondt a álszer é n ye n –, de egy kicsit törté n é s zk e d e m .
– Felvont a az egyik sze möldök é t. – Tudnod kell, hogy a
legjobb adatforr á so k valószínűle g mag uk a családok.
– Ezt hinné az emb er – mon dt a m egy lapos pillant á s
kíséret é b e n . – De a családok általáb a n nem szíves e n mes élik
el a legérd e k e s e b b törté n e t e k e t .
Caudicus széles e n elvigyorod o t t. – Képzele m. – A vigyor
ugya n olya n gyorsa n eltűn t. – De biztos vagyok benn e, hogy
se m mi ilyesfélét nem tudok a Maer családj áról – tett e hozzá
komolya n.
– Ó, dehogy! – Egyszerr e két kézzel hadon á sz v a
nyom a t é k o sítot t a m a tag a d á s t . – A Maer különleg e s eset.
Nem is álmod n é k… – Elhallgatt a m, látványos a n nyelte m
egyet. – Abban remé n yk e d t e m , hogy némi felvilágosít á st
adh at sz a Lackless családr ól. Róluk megle h e t ő s e n keves e t
tudok.
– Csakugya n ? – kérdezt e me gle p e t t e n . – Már nem azok,
mint rége n, de valósá g o s kincses b á n y áj á t jelentik a
históriákn ak. – Tekintet e elrév e d t, szórakozot t a n ütög et t e az
ajkát. – Mit szólnál ehhez? Felfrissíte m a velük kapcsolat o s
tud áso m a t , te pedig holna p visszajössz egy hossza b b
beszélg e t é s r e. A Maern ek nems ok ár a be kell vennie a
gyógysz er é t , és azzal nem szab a d késleked n e m .
Fölállt, feltűrt e a köntös e ujját. – Egy dolgot tudok így
fejből, ha nem zavar, hogy közben elkészít e m a Maer
gyógysz er é t .
– Még sose m látta m, hogy készül egy főzet – mondt a m
lelkese n. – Ha nem zavarlak…
– Egyáltal án nem. Álmomb a n is el tudo m készíteni. –
Beme n t az egyik munka p a d mög é, és meg g yújtot t két kék
lángú gyertyá t. Vigyázt a m rá, hogy kellően álmélkodj ak,
noha tudt a m , hogy csak az előad á s kedvé ér t csinálja.
Egy kis kézimérl egr e száraz leveleket szórt, és meg m é r t e .
– Vannak kutat ói kifogás aid a pletykákk al sze m b e n ?
– Nem, ha érdek e s e k.
Hallgat ot t, amíg egy üvegd u g ó s palackból gondos a n
kimért egy kis adag átlátszó folyad ékot. – Amennyir e tudo m,
a Lackless család n a k van egy ereklyéje. Nos, nem pontos a n
ereklye, de ősrégi tárgy, amely előbb megv olt, mint a család.
– Ebben nincs sem mi különös. A régi családok
bővelked n e k az efféle ereklyékb e n .
– Ehh! – mond t a ingerült e n. – Ez több ann ál. – A folyad éko t
egy lapos ólomt álb a öntött e, amelyn e k a külsejéb e
kezdetle g e s jeleket vést ek. A folyad ék bugybor é kolt,
sziszeg e t t, és enyh é n csípős szagot áraszt ot t.
Caudicus beleön tö t t e a gyertyák fölé tett serp e n yő b e .
Hozzáa d t a a száraz levelet, egy csipet n yi vala mit és egy
adag fehér port. Öntött rá mé g egy kis folyad é kot, ami
gyanú m szerint közöns é g e s víz volt, megk ev e r t e, aztá n az
egész e t egy szűrőre öntött e, belecsor g a t t a egy átlátszó
üvegfioláb a, amelye t bedu g a s z olt.
Fölem elt e a fiolát, hogy lássa m az ered m é n yt : tiszta,
borostyá n s zínű folyad ék volt, enyh e zöldes árnyal a t t al. –
Kész. Figyelm ez t e s d, hogy mind et meg kell innia.
Átvett e m a meleg fiolát. – Milyen ereklyéről van szó?
Caudicus leöblítet t e a kezét egy porcelá nt ál b a n , aztá n
lerázt a a vizet. – Azt hallotta m, hogy Lackless ék földjeinek
legrég e b bi részén, az ősi családi birtokon van egy titkos ajtó.
Egy ajtó, amelyn e k se kilincse, se sarokva s a. – Rám nézet t,
hogy figyelek- e. – Nem lehet kinyitni. Be van zárva,
ugya n a kkor nincs zár rajta. Senki se m tudja, mi lehet
mögöt t e.
A keze m b e n lévő fiola felé bicce nt e t t . – Most vidd ezt a
Maern ek. Legjobb, ha addig issza meg, amíg meleg. – Az
ajtóhoz kísért. – Holnap gyer e vissza. – Somolygo t t. –
Olyas mit tudok a Menebr a s okr ól, amitől a vörös hajad
rögvest kifehér e dik!
– Ó, egysz err e csak egy család d al dolgozo m! – mond t a m,
mert nem akart a m kockázt a t ni, hogy bele m e r üljek a
vége ér h e t e tl e n udvari pletykák mocsa r á b a . – Legföljebb
kettővel. Pillanat n yilag az Alveron és a Lackless család d al
foglalkozo m. Nem tudo m rászá n ni mag a m , hogy egy
har m a dik a t is elkezdjek. – Cukrosa n mosolyogt a m . – Akkor
teljese n elmer üln é k a sárb a.
– Nagy kár – mondt a Caudicus. – Tudod, én megl eh e t ő s e n
sokat utazo m. Sok ne m e s ház van, amelyek szíves e n látják
vend é g ül a Maer arkanist áj át. – Ravaszul sandított rám. – Ez
lehet őv é teszi, hogy szá mo s érdek e s tényről szer ezz ek
tudo m á s t. – Kinyitott a az ajtót. – Gondolkodj ezen. Holnap
gyer e vissza. Még van mond a niv aló m a Lackless családr ól.
A Maer ajtaján ál volta m, mielőtt a fiola kihűlhet e t t volna.
Stap e s nyitott a ki az ajtót, amikor kopogt a m , és bev ez e t e t t a
Maer belső szobáib a.
A Maer Alveron ugya n olya n testt ar t á s b a n aludt, ahogy
hagyt a m . Mikor Stape s becsukt a mögöt t e m az ajtót, a Maer
fél sze m e kinyílt. Erőtlen ül intett. – Jól elmar a d t ál.
– Kegyel m e s uram, én…
Ismét intett, ez alkalo m m al türel m e tl e n e b b ül. – Add ide a
gyógysz er e m e t – mondt a kásás hango n. – Utána távozz.
Fáradt vagyok.
– Attól tartok, ez megleh e t ő s e n fontos, kegyel m e s uram.
Mindkét szem e kinyílt, és a hara g ismét füstölni kezd ett
benn e. – Mi az? – kérdezt e élese n.
Az ágyhoz lépte m, és közelebb hajolta m hozzá. Mielőtt
tiltakozh a t o t t volna a nevele tl en s é g e m miatt, odasú g t a m : –
Uram, Caudicus meg m é r g e zi kegyel m e s s é g e d e t .
 HATVANADIK FEJEZET

A BÖLCSESSÉG ESZKÖZE

A Maer sze m e tágr a nyílt, aztá n össz e s z űk ült. Alveron

esz e mé g a bet e g s é g é b e n is éles mar a d t . – Jól tett e d , hogy
ezt közelről és halka n mon dt a d . Veszélye s tere pr e téve d t él.
De besz élj, hallgatl ak.
– Kegyel m e s ura m, gya n ú m szerint Threp e ne m
e mlít et t e levelé b e n , hogy én az Egyet e m diákja is vagyok,
ne m csak zené s z.
A Maer sze m é b e n ne m csillant me g a felisme r é s . –
Milyen egye t e m é ? – kérde z t e .
– Az Egyet e m é , kegyel m e s ura m – felelte m. – Tagja
vagyok az Arkánu m n a k .
Elkomor od o t t . – Túl fiatal vagy egy ilyen állítás hoz. És
Threp e miért ne m említe t t e ezt?
– Mert kegyel m e s ura m ne m arka nis t á t kere s e t t . És ilyen
me s s z e kelet e n van egyfajt a stig máj a az efféle
tanul má n yo k n a k . – Közel járta m hozzá, hogy kibökje m az
igaz at: a vinta si ak a hülye s é gi g babo n á s a k .
A Maer lass a n hunyor g ot t , az arc a me gk e m é n y e d e t t . –
Jól van – mon dt a . – Varázs olj vala mit, ha tényle g az vagy,
akinek állítod ma g a d a t .
– Én mé g csak tanuló arka nis t a vagyok, kegyel m e s úr.
De ha szer e t n e látni egy kis má gi á t… – A falon sorakozó
háro m lámp á r a nézt e m, me g n ya l t a m az ujjaima t ,
összpo n t o sítot t a m és elcsipp e n t e t t e m az ágy melletti
gyert ya kanóc á t .
A szob a elsöt é t e d e t t . Hallott a m, hogy a Maerne k elaka d
a lélegz e t e . Elővett e m az ezüs t g yűr ű m e t . Egy perc múlva
ezüs tk é k e n kezd e t t világíta ni. A keze m kihűlt, mivel ne m
volt má s ener gi aforr á s o m, mint a saját test e m .
– Ez me g t e s zi – mon d t a a Maer. Ha idege s is volt, a
hangj a ne m árulta el.
Kereszt ül m e n t e m a szob á n, és kinyitott a m az ablakok
zsalug á t e r é t . A napf é n y elár a s z t ot t a a szobá t. Lehele t n yi
virágillat és ma d á r c sic s e r g é s is bejött vele. – Mindig úgy
tartot t a m , hogy a leve gőz é s jót tesz a test mind e n baján a k,
noha néh á n ya n ne m érte n e k egye t vele m. –
Rámo s olyog t a m .
Nem viszonoz t a . – Igen, igen. Nagyon okos vagy. Gyer e
ide, ülj le. – Enge d el m e s k e d t e m , leülte m az ágy mellet ti
székr e. – Most pedig ma g ya r á z d el, mire gondolsz.
– Azt mond t a m Caudicus n a k, hogy a ne m e si ház akr ól
állítok össz e egy ane kd ot a g yűj t e m é n yt – kezdt e m . – Ügye s
ürügy, és arra is ma g ya r á z a t o t ad, miért időzt e m
kegyel m e s s é g e d d e l .
A Maer arc a komor mar a d t . A sze m e úgy homál yo s o d o t t
el a kíntól, ahogy a felhő vonul el a nap előtt. – A
bizonyít é k, hogy ügye s hazudoz ó vagy, aligha nyeri el a
bizal ma m a t .
Hideg cso mó képződö t t a gyo mr o m b a n . Azt hitte m, a
Maer enn él könnye b b e n foga dja el az igazs á g o t . – Így van,
kegyel m e s ura m. De én neki hazudt a m , és
kegyel m e s s é g e d n e k mond o m el az igazs á g o t . Mivel úgy
gondolja, hogy ne m vagyok több henye urac s n ál, hagyt a ,
hogy me gfigyelje m, hogya n készíti el kegyel m e s s é g e d
gyógys z e r é t . – Föle mel t e m a borost yá n s zín ű fiolát. A
napf é n y szivárvá n ys zín b e n tört me g az üve g e n .
Alveron ne m mozd ult. Normális körül mé n ye k között
tiszta sze m e ködös volt az érte tle n s é g t ől és a fájdalo mt ól. –
Bizonyít é kot kért e m, és te me s é t mon d a s z . Caudicus több
mint tíz éve hű szolgá m. Mindazon ált al me gfon t olo m, amit
mond t ál. – A hangja kurta, bará t s á g t a l a n me gfon t ol á s t
sejte t e t t . Nyújtott a a kezét a fioláért.
Benn e m fellobb a n t a hara g apró lángja. Segít e t t
felolda ni a gyo mr o m b a n a hide g félelme t . – Bizonyít ékot
akar kegyel m e s s é g e d ?
– A gyógys z e r e m e t akaro m! – csatt a n t fel. – És aludni
akarok. Légy szíve s…
– Kegyel me s ura m, én képe s vagyok…
– Hogy mer é s z el s z félbe sz a kít a ni? – Megprób ált felülni az
ágyb a n , a hangj a dühös volt. – Túl me s s zir e mé s z! Most
távozz, és majd mé g me gfon t olo m, igényb e vesz e m- e a
szolgála t ai d a t . – Reszke t e t t a har a g t ól, és mé g mindig a
fiola felé nyúlt.
Egy pillana tr a csönd lett. Odanyújt ot t a m a fiolát, de
mielőtt me gfogt a volna, azt mon dt a m : – Mosta n á b a n hányt
kegyel m e s s é g e d . Tejfehé r e t .
 A feszülts é g hirtele n me g n ő t t a szobá b a n . A Maer
moz dul a tl a n n á der m e d t , a mikor me g h a llot t a , amit
mond t a m . – A nyelvé t vast a g n a k és neh é z n e k érzi. A szája
kiszár a d t , és furcs a, éles ízű. Mohón kívánja az
éde s s é g e k e t , a cukrot. Éjszaka fölriad, és ne m tud
mozog ni, ne m tud besz élni. Reszke t , has m e n é s e van, és
oktala n pánikroh a m a i .
Miközbe n besz élt e m , a Maer keze lass a n vissza h úz ó d o t t
a fiolától. Az arc áról eltűnt a vad har a g. A tekint e t e
bizonyt al a n, szint e ré mült volt, de azt á n kitisztult, minth a a
félele m fölébr e s z t e t t volna benn e vala milye n alvó
elővigyá z a t o t .
– Ezt Caudicus mond t a neke d – jelent e t t e ki, de a hangj a
koránt s e m volt hat ár oz ot t .
– Megbe s z él n é Caudicus kegyel m e s s é g e d bet e g s é g é n e k
részlet eit egy idege n n e l? – kérd ez t e m csípős e n, – Félte m
kegyel m e s s é g e d élet é t . Ha me g s é r t e m az
illems z a b ál yo k a t , hogy me g m e n t s e m , akkor me g t e s z e m .
Hadd besz éljek két percig, és bizonyít é kot szolgált a t ok.
Lass a n bólintott.
– Nem tudo m, hogy ez pontos a n micsod a – intet t e m a
fiola felé. – De a mér e g nagy rész e ólom. Ez okozz a a
reszke t é s t , a fájdal ma t az izmokb a n és a zsiger e k b e n . A
hányá s t és a bénul á s t .
– Bénulá s o m nincs.
– Hm. – Kritikus sze m m e l nézt e m. – Ez szer e n c s e . De az
ólmon kívül van vala mi má s is ebb e n. Úgy sejte m, rend e s
ada g ophalur a lehe t, a mi ne m igazá n mér g e z ő.
– Akkor mi?
– Inkább gyógys z e r vagy drog.
– Akkor hát melyik? – csatt a n t fel. – Méreg vagy
gyógys z e r ?
– Szede t t laudá n u m o t kegyel m e s s é g e d ?
– Egysz e r, amikor fiatala b b volta m, mert fájt a törött
boká m.
– Az ophalu m haso nló szer, de rendsz e rint kerülik, mert
nagyo n könnyű rászokni. – Rövid szün e t e t tartott a m . –
Denn e r g ya n t á n a k is hívják.
Erre elsá p a d t . Abban a pillana t b a n a sze m e csakn e m
teljes e n kitisztult. Mindenki isme ri az éde s s é g e v ő k e t .
– Gyaníto m, Caudicus azért tett e bele, mert
kegyel m e s s é g e d rends z e r t el e n ül szedt e a gyógys z e r é t –
mond t a m . – Az ophalu m rászok á s t okoz, egyút t al enyhíti a
fájdal ma t . Ez okozz a a mohó vágya t az éde s s é g r e , a
verejt é k e z é s t és a különös álmok a t . Mit is tehe t e t t mé g
bele? – tűnődt e m . – Valószínűle g cérn a g yö k e r e t vagy
ma n n u m o t , hogy me g a k a d á l yoz z a a túlzott hányá s t . Okos.
Iszonyú és okos.
– Nem olyan okos. – Görcsös e n mos olygo t t . – Nem
sikerült me g ölnie.
Habozt a m, azt á n elhat á r oz t a m , hogy me g m o n d o m az
igaz at. – Könnyű lenne me g ölni e kegyel m e s s é g e d e t . Simá n
beleolva s z t h a t annyi ólmot ebb e a fiolába, a mi me g öln é . –
A fényb e e melt e m az üve gc s é t . – A neh é z az, hogy annyit
adjon, ame n n yit ől kegyel m e s s é g e d bet e g lesz, de se me g
ne m hal, se me g ne m bénul.
– Miért? Miért mér g e z me g, ha ne m akar me g öl ni?
– Kegyel m e s s é g e d könnye b b e n me gf ejt h e t n é ezt a
rejtélyt. Jobba n isme ri a politikát.
– Egyált al á n miért mér g e z me g? – kérde z t e őszint e
csodálkoz á s s al. – Bőség e s e n me gfizet e m . Az udvar b a n
tisztelik. Önállóa n kutat h a t , és utazh a t , a mikor akar. Több
mint tíz éve él itt. Miért mos t ? – A fejét csóvált a . – Én
mond o m neke d, enn e k nincs ért el me .
– Pénz? – javas olt a m. – Azt mon dj á k, mind e n ki n e k
me gv a n az ára.
Továbbr a is a fejét rázt a. Aztán hirtele n felnéz e t t . – Nem.
Most jutott esze m b e . Már jóval előbb bet e g volta m, hogy
Caudicus kezelni kezde t t . – Elhallga t ot t , gondolkozot t. –
Igen, így van. Én kért e m rá, hogy nézz e n utá n a , képe s- e
orvosolni a bet e g s é g e m e t . A tüne t e k, a melye k e t felsorolt ál,
csak hóna p o kk al a kezelé s utá n jelentk e z t e k. Nem lehet e t t
ő a tett e s !
– Az ólom kis ada g ok b a n lass a n dolgozik, kegyel m e s
ura m. Ha Caudicus me g akar n á mér g e z ni, aligha szer e t n é ,
ha kegyel m e s s é g e d tíz percc el az orvos s á g bevé t el e utá n
vért hányn a . – Észbe kapt a m, kivel besz él e k. – Helyt ele n
dolgot mond t a m , kegyel m e s ura m. Elnéz é s t kérek.
Mereve n bólintot t. – Abból, a mit mond a s z , túl sok dolog
igaz, így ne m hagyh a t o m figyel me n kívül. Mégs e m
hihet e m, hogy Caudicus ilyet tenn e .
– Ezt ellenőrizh e tj ük, kegyel m e s ura m.
Rám pillantot t. – Hogya n?
– Para nc s olja me g, hogy hozza n a k fél tuca t ma d a r a t a
szob á b a . A legjobb a szippa n c s lenne.
– Szippa n c s ?
– Apró, ragyo gó ma d a r a k, sárg á k és vörös e k. –
Kéthüvelykn yir e tartott a m egym á s t ól az ujjaima t . – Tele
van velük a kert. A selas virágból isszák a nekt á r t.
– Ó. Mi cikka nó n a k hívjuk.
– Beleke v e rjük a gyógys z e r t a nekt á rjukb a , és me gl á tjuk,
mi törté nik.
Elkomor od o t t . – Ha lass a n műkö dik, mint mon dt a d , ez
hóna p o k b a telik. Nem nélkülözö m a gyógys z e r e m e t
hóna p o kig a te igen csek ély mért é k b e n igazolt
fant a z m a g ó ri á d miatt. – A hangj á b a n kitörni készül a
har a g.
– Sokkal kisebb a súlyuk, mint kegyel m e s s é g e d é , és
sokkal gyors a b b az anya g c s e r éj ük. Legföljebb egy- két
napo n belül me gl á tjuk az ere d m é n yt . – Remélh e t ől e g.
Ezt mint h a fontolór a vett e volna. – Jól van. – Föle mel t e
az ágya mellet ti csen g e t t yű t .
Gyors a n me g s z ól alt a m, mielőtt me gr á z h a t t a volna. –
Megkér h e t e m kegyel m e s s é g e d e t , hogy találjon ki
vala milye n indokot, a miér t szüks é g e van ezekr e a
ma d a r a kr a ? Egy kis óvato s s á g ne m árt.
– Ismer e m Stap e s t , a miót a az esz e m e t tudo m – mond t a
a Maer hat ár oz ot t a n , és a sze m e olya n tiszta és éles volt,
mint rége n. – Rábízo m a birtoko m, a pénz e s ládá m a t és az
élet e m e t . Soha ne m szer e t n é k olyat hallani tőled, hogy
ne m tökélet e s e n me g bízh a t ó. – Tántoríth a t a tl a n hit volt a
hangj á b a n .
Lesütöt t e m a sze m e m . – Igen, kegyel m e s ura m.
Megrázt a a csen g ő t . Alig két má s o d p e r c múlva benyitot t
a test e s inas.
– Igen, ura m?
– Stap e s ? Hiányoz n a k a kerti sét á k. Ide tudn ál hozni fél
tuc at cikka nót ?
– Cikkanót, ura m?
– Igen – mond t a a Maer, minth a ebé d e t rend elt volna. –
Nagyon szép e k. Azt hisze m, segít e n é n e k elaludni.
– Megláto m, mit tehe t e k, ura m. – Mielőtt bec s ukt a az
ajtót, csúnyá n néze t t rá m.
Ahogy az ajtó becs ukó d o t t , a Maerh e z fordult a m. –
Megkér d e z h e t e m kegyel m e s ura m, hogy miért?
– Hogy ne kelljen hazud ni a. Nem ért hozzá, és van
bölcs e s s é g abb a n, a mit mond a s z . Az óvatos s á g a
bölcs e s s é g eszköz e . – Vékony verejt é kr é t e g vont a be az
arc át.
– Ha ne m téve d e k, kegyel m e s ura m n a k neh é z éjszak áj a
lesz.
– Mosta n á b a n mind e n éjszak á m neh é z – mon dt a
kes er ű e n . – Mitől lenne rossz a b b, mint az eddigiek?
– Az ophalu mt ól, kegyel m e s ura m. A test e éhezik rá. Két
napo n belül túl lesz a neh e z é n , de addig szá mo t t e v ő…
kelle me tl e n s é g e k e t lesz kényt el e n elviselni.
– Beszélj világos a n.
– Fájni fog az állkapc s a és a feje. Verejték e z é s ,
é melyg é s , alte s ti és lábizo mg ör c s ö k. Has m e n é s , hányá s s a l
váltakoz ó, kínzó szomj ús á g . – A keze m e t nézt e m. –
Sajnálo m, kegyel m e s ura m.
Alveron elég söt é t arcot vágot t a felsorolá s végé n, de
azért kegye s e n bólintot t. – Legalá b b tudni fogo m.
– Van néh á n y dolog, ami kiss é elviselh e t ő b b é teszi,
kegyel m e s ura m.
Egy kicsit földerült. – Példá ul?
– Az egyik a laudá n u m . Csak egé s z e n kevé s, hogy ne
kívánja annyir a a szert. És mé g néh á n y dolog. A nevük
ne m fontos. Keverh e t e k belőlük teá t. A má sik problé m a ,
hogy rend e s ada g ólom van a szerv ez e t é b e n , amel y ne m
távozik ma g á t ól.
Ez látha t ól a g jobba n me gr é mí t e t t e , mint amit eddig
mond t a m .
– Nem távozik ter mé s z e t e s úton?
Megrázt a m a feje m. – A féme k álnok mér g e k.
Megrek e d n e k a szerv ez e t b e n . Csak különle g e s
erőfe szít é s s el szívha t ó ki az ólom.
Maer elko mor o d o t t . – Mennydör g e t t é t ! Utálom a
piócák a t !
– Ez csup á n szóját é k, kegyel m e s ura m. Csak a hülyék és
sarlat á n o k haszn ál n a k piócát ma n a p s á g . Az ólmot ki kell
húznunk kegyel m e s ura mb ól. – Gondolt a m, me g m o n d o m
neki az igazs á g o t , hogy valószínűle g soha s e m szab a d ul
me g az egé s z t ől, aztá n úgy döntöt t e m , ezt az infor má ciót
me g t a r t o m ma g a m n a k .
– Képes vagy rá?
Egy hossz ú percig gondolkodt a m . – Valószínűle g én
vagyok kegyel m e s s é g e d legjobb es élye. Messz e vagyu n k
az Egyet e m t ől. Lefoga d o m, hogy tíz itteni orvos ból egy
se m kapott tiszte s s é g e s képz é s t , azt pedig ne m tudh a t o m,
melyikük ismeri Caudicus t. – Még egy dar a bi g töpre n g t e m ,
aztá n me gr á z t a m a feje m. – Legalá b b ötve n emb e r t
ismer e k, akik jobba k nála m, de vala m e n n yi e n ezer
mérföldn él me s s z e b b vann a k.
– Méltányolo m az őszint e s é g e d e t .
– Csakn e m mind e n szüks é g e s t me g t al álok Alsó-
Sever e n b e n . Mindazon ált al… – Elhallgat t a m , re mélv e , hogy
a Maer elérti, mit akarok, és me gkí m é l a szégye n t ől, hogy
pénzt kelljen kérne m tőle.
Üres e n néze t t rá m. – Mindazon ál t al?
– Pénzr e van szüks é g e m , kegyel m e s ura m. Ezeket a
dolgoka t ne m könnyű besz e r e z ni.
– Ó, hát persz e . – Elővett egy ersz é n yt , és oda a d t a . Kissé
me gl e p e t t , hogy a Maer mé g az ágyá n á l is tart egy
ersz é n yt kart ávols á g n yir a . Akaratla n ul esz e m b e jutott egy
szónoklat, amel ye t egy szabó n a k tartot t a m évekk el azelőtt,
Tarbe a n b a n . Mit is mond t a m neki? Egy úriember sosem
távolodik el túlságosan az erszényétől! Igyeke z t e m elfojta ni
ide ne m illő neve t ő g ö r c s ö m e t .
Nem sokkal későb b vissza t é r t Stap e s . Tucat nyi
szippa n c s o t hozott egy szekr é n y mér e t ű , kerek e s
kalitká b a n , amivel me gl e p ő találéko n ys á g r ól tett
bizonys á g o t .
– Szava mr a , Stap e s ! – kiáltott a a Maer, a mikor inas a
betolt a a sűrű lyukú drótkalitká t az ajtón. – Felülmúlt a d
ma g a d .
– Hova par a n c s olja ura m?
– Egyelőr e hagyd ott. Kvothe majd idetolja.
Stap e s egy kicsit sértődö t t n e k tűnt. – Ez ne m fára ds á g .
– Tudo m, hogy szíves e n me g t e s z e d , Stap e s . De abb a n
re mé n yk e d t e m , hogy inkább hozol egy kanc s ó friss
almal e v e t . Azt hisze m, az talá n me g n yu g t a t n á a gyo mr o m.
– Termé s z e t e s e n . – Stap e s ismé t kisiet e t t .
Ahogy becs ukt a ma g a utá n az ajtót, odalé pt e m a
kalitká hoz. A drág a k őfor m a kisma d a r a k sze mk á p r á z t a t ó
seb e s s é g g e l röpp e n t e k egyik ülő- rúdról a má sikr a . –
Szép e k – hallott a m a Maer tűnődő hangjá t . –
Gyer m e k k or o m b a n rajongt a m értük. Emléksz e m , arra
gondolt a m, milye n csod ál a t o s lehet, ha valaki egé s z nap
se m mi má s t ne m eszik, csak cukrot.
 Háro m etet ő t – cukros vízzel töltött üvegc s öv e k e t –
drótozt a k a kalitka külső oldalár a . Kettőn e k olyan csőre
volt, mint egy pici sela s virág. A har m a dik stilizált
nőszir mo t formá z o t t . A szippa n c s ok tökéle t e s házi
kedve n c e k a ne m e s s é g szá m á r a . Ki má s eng e d h e t i me g
ma g á n a k , hogy mind e n n a p cukorr al ete s s e őket?
Lecs av a r t a m az ete t ők tet ej é t, és elosztot t a m között ük a
Maer gyógys z e r é t . Odanyújt ot t a m az üres fiolát
Alveronn a k. – Ezzel mit csinál kegyel m e s s é g e d nor mális
körül mé n ye k között?
Letet t e az éjjeliszekr é n yr e .
Figyelt e m a kalitká t, és látt a m, hogy az egyik ma d á r
oda sz áll az ete t ő h öz és iszik. – Ha kegyel m e s s é g e d azt
mondj a Stap e s n e k , hogy sze m él ye s e n óhajtja etet ni a
ma d a r a k a t , akkor ő ne m próbálkozik az ete t é s s e l ?
– Így van. Mindig azt teszi, amit mond ok neki.
– Jól van. Várja me g kegyel m e s ura m, a míg a ma d a r a k
kiürítik az ete t őt , csak aztá n töltsön utá n a . Ilyen módo n
nagyo b b ada g o t kapn a k, és ha m a r a b b me gl á tjuk az
ere d m é n yt . Hova tolja m a kalitkát?
Körülnéz e t t a szob á b a n , a sze m e lomh á n mozgot t. – A
napp alib a, a fiókos szekr é n y mellé – mon dt a végül. – Hogy
láss a m inne n a kalitká t.
Óvatos a n áttolt a m a kalitká t a szo ms z é d b a . Amikor
vissza t é r t e m , Stap e s épp e n töltött a Maern e k egy pohá r
almal e v e t .
Meghajolta m Alveron előtt. – Enge d el m é v e l, kegyel m e s
ura m.
Egy intés s el elboc s á t o t t . – Stap e s , Kvothe est e vissza t é r .
Enge dd be akkor is, ha törté n e t e s e n épp e n alszo m.
Stap e s mer e v e n bólintot t, és újabb helyt el e nítő
pillant á s t vet e t t rá m.
– Lehet, hogy hoz neke m néh á n y dolgot. Kérlek, ezt ne
e mlítsd senkine k.
– Ha nagyur a m bár mit óhajt…
Alveron fára dt a n elmos olyod o t t . – Tudo m, hogy
me g t e n n é d , Stap e s . Mindös sz e hasz no s n a k találo m a fiút.
Tége d inkább itt tart a n á l a k a közele m b e n . – Megver e g e t t e
inas a karját. Úgy tűnt, Stap e s me g e n g e s z t el ő d ö t t .
Kiment e m.

÷
 Alsó- Sever e n b e tett uta m órákk al tová b b tartot t, mint
szüks é g e s lett volna. Noha dühön g t e m a késlek e d é s miat t,
ez elkerülh e t e tl e n volt. Míg járta m az utcák a t , észr e v e t t e m ,
hogy e mb e r e k követ n e k.
Nem volta m me gl e p v e . Annak alapjá n, a mit tudt a m a
Maer udvar á n a k pletyk a é h s é g é r ől, szá mí tot t a m rá, hogy
egy- két szolga figyeli alsó- sever e ni bevá s á rl á s ai m a t . Mint
mond t a m , a Maer udvar a me gl e h e t ő s e n kívánc si lett rá m,
és ti el se m tudjátok képz elni, me d di g képe s e k elme n ni az
una tkoz ó ne m e s e k , csak hogy bele üt h e s s é k az orruka t a
má s o k dolgá b a .
A pletyk á k ma g u k ne m érdek elt e k, de a hat á s u k
kat a s z tr of ális lehet e t t . Ha Caudicus me g h allja, hogy a
Maernél tett látog a t á s o m után bevá s á r olok a
patikárius ok n ál, milye n lépé s e k e t teh e t ? Aki hajlandó
me g m é r g e z ni a Maert, eng e m úgy elfúj, mint a gyert ya
lángját.
Így, hogy elkerülje m a gya n ú t , Sever e n b e n az volt az
első dolgo m, hogy me g e b é d e l t e m . Jó, forró leves t és
ropogós kenye r e t . Halálos a n unt a m az eleg á n s étel ek e t ,
a melye k elhűlte k, mire a szobá mi g ért ek.
Ezutá n vett e m két palackot, amel ye k e t nor mális
körül mé n ye k között pálinka tárolá s á r a hasz n ál n a k. Után a
kelle me s félórát töltött e m azzal, hogy egy kis utazó
társul a t előad á s á b a n me g n é z t e m egy utc a s a r ko n a
Kísértet és a libapásztorlány végé t . Nem tartozt a k az
Ede ma Ruhhoz, de azért tiszt e s s é g e s e n dolgozt a k. A Maer
ersz é n ye nagyl elkű e n me g n yílt előttük, a mikor kalapoz t a k.
Végül elme n t e m egy jól felszer elt patiká b a . Idege s
ötletsz e r ű s é g g e l össz e v á s á r olt a m mind e nf él é t. Miután
me gv olt mind e n , amir e szüks é g e m volt, és pár olyan dolog
is, amir e ne m, bátort al a n ul félénke n érdeklődt e m a
tulajdono s n ál, hogy mit szedje n be egy férfi, ha… bizonyos
gondjai vann a k… a hálószob á b a n .
A patikárius komolya n bólintot t, és faarcc al ajánlott
néh á n y dolgot. Vette m egy keve s e t mind e n b ől, majd
ügye tl e n kísérlet e t tett e m , hogy me gf e n ye g e s s e m és
me gv á s á r olja m. Mire távozt a m , me g s é r t ő d ö t t és ropp a n t
inger ült lett. Ha bárki me gk é r d e zi, azonn al kitálal neki a
goro mb a úrról, aki az impot e n ci áj á t akarja kezelni. Nem
szíves e n terje szt e t t e m ma g a m r ól ilyet, de legalá b b ne m jut
Caudicus fülébe , hogy laudá n u m o t , árvac s al á n t ,
apró m a r á s t és má s két e s drogok a t vás á r olt a m.
Végül egy teljes napp al koráb b a n vissz av á s á r olt a m a
zálogos t ól a kobozo m a t . Ez csakn e m kiürítet t e a Maer
ersz é n yé t , de ez volt az utolsó elintéz e n d ő m . Mire
elindult a m a Mered ély lábá h oz, a nap már lenyu go d ni
kész ült.
Kevés lehet ő s é g adódot t, ha valaki Felső- és Alsó-
Sever e n között óhajtott közleke d ni. A lege gys z e r ű b b e t az a
két kesk e n y lépcs ő jelent e t t e , amel ye k a Mered ély
felszíné n kígyózt a k. Régiek voltak, omla doz ók, helye nk é n t
szűke k, de ingye n voltak, így az alsó- sever e ni köze mb e r e k
rends z e ri nt ezeke t hasz n ált á k.
Azoknak, akik ne m rajongt a k a gondol a t é r t , hogy
kétsz á z grádics ot má s s z a n a k egy keske n y lépcső n, volt
má s lehet ő s é g is. A tehe rliftek e t az Egyet e m két volt diákja
műkö dt e t t e . Nem voltak végz e t t arka nist á k, csak okos
e mb e r e k, akik elég szimp a t e tik á t és mér nöki tudo m á n yt
tanult a k, hogy me g ol dh a s s a n a k egy prózai felad a t o t , a
szeke r e k és lovak széle s deszk a p a llón tört é n ő szállítás á t a
Mered ély fala me n t é n .
Gyalogos ok n a k a lift egy penny volt fölfelé, és fél penny
lefelé, noha alkal ma n k é n t várni kellett, a míg vala m el yik
kere s k e d ő befejezt e árujá n a k ki- vagy bera k á s á t , mert a lift
csak azut á n indult.
A ne m e s s é g ne m a tehe rliftek e t haszn ál t a . Mivel a
vinta sia k mind e nr e gya n a k s z a n a k , a min e k a legcs e k él ye b b
köze is van az Arkánu m h o z , lovas lifteke t építe t t e k. Ezeket
húsz ló működ t e t t e egy bonyolult csiga s or segíts é g é v e l. A
lovas lift vala miv el gyors a b b volt, és egy teljes ezüst
nyolca d t allér b a került a haszn ál a t a . De az volt benn e a
legjobb, hogy átlagos a n hóna p o n k é n t kizuha n t belőle
vala m e l yik rész e g uracs, és halálra zúzta ma g á t , öregbítve
a vállalkoz á s néps z e r ű s é g é t azzal, hogy me g m u t a t t a ,
milye n kékvér ű az ügyfélkör.
Mivel az ersz é n yb e n lévő pénz ne m az enyé m volt, úgy
döntöt t e m , hogy a lovas liftet fogo m haszn ál ni.
Csatlakoz t a m a négy úrie mb e r h e z és hölgyhöz, akik már
sorba n álltak, kivárt a m, hogy leere s zk e dj e n a lift,
kifizett e m a vékony ezüst ö t, és belé pt e m a szerke z e t b e .
A lift alig volt több egy nyitott oldalú doboz n ál, amel yn e k
a per e m é n rézkorlát futott körbe. Vast a g kend e r kö t el e k e t
erősít e t t e k a sarkaira, a mi bizonyos stabilitá s t kölcsönzöt t
neki, de mind e n váratl a n moz dul a t t ól ideg e sítő e n hintáz ni
kezd e t t . Csinos a n öltözött fiú fuvarozt a föl-le az uta s ok a t ,
nyitott a nekik az ajtót, és jelzett a hajtókn a k, hogy
kezdh e tik a húzá s t .
A ne m e s s é g n é l az volt a szoká s, hogy hát a t fordított a k
Sever e n n e k , miközb e n a liften utazt a k. A bá mé s z k o d á s a
közöns é g e s e mb e r e k szoká s a . Különös e b b e n ne m érdek elt,
mit gondoln a k róla m a ne m e s e k , így oda állt a m az első
korlát hoz. A gyo mr o m furcs a dolgoka t műv elt, miközb e n
e melk e d t ü n k.
Nézte m, ahogy kitárul előtt e m Sever e n. Ősi és büszk e
város volt. Maga s kőfala régi, viharos időkre utalt. Sokat
elmo n d o t t a Maerről, hogy mé g a mai béké s időkbe n is
kitűnő e n karba n t a r t o t t a az erődít m é n yt . Mindhá ro m kaput
őrizték, és mind e n napnyu g t a k o r bez árt á k őket.
Ahogy tová b b emelk e d t ü n k, má s rész eit is belátt a m
Sever e n n e k , mé g h oz z á olya n tiszt á n, mint h a térké p e t
nézn é k. Volt egy parkokk al és kert ekk el tagolt gazd a g
negye d , ahol a ház ak téglá b ól és régi kőből épült e k. Volt a
szeg é n yn e g ye d , ahol szűk utc ák kanya r o g t a k, és mind e n
tetőt kátrá n yo s zsindely fedet t . A szikla lábá n ál feket e seb
jelezt e , hogy vala mikor a múltb a n hol vágott utat ma g á n a k
a tűz a város on át, alig hagyv a ma g a mögöt t má s t , mint a
kiége t t háza k csontv á z á t .
Túlságo s a n ha ma r ért vége t az út. Hagyt a m , hogy a
többiek kiszálljan a k, közbe n a korlát n a k dőlte m, és a lenti
várost bá mult a m.
– Ura m – nóga t ot t fáradt a n a liftkez elő fiú. – Mindenki
kiszállt. Megfordult a m, lelépt e m a liftről, és me gl á t t a m ,
hogy a lefelé tartók sorá n a k élén Denna áll.
Mielőtt bár mit teh e t t e m volna azonkívül, hogy állta m és
bá mul t a m , me gfor dult, és találkozot t a tekint e t ü n k. A
neve m e t kiáltott a , hozzá m futott, és mire észb e kapt a m,
befé szk elt e ma g á t a karo mb a . Átölelte m, arco m a füléhez
simult. Olyan jól illettünk egym á s h o z , mint a tánco s ok.
Mintha ezer sz e r gyakorolt uk volna. Meleg volt és puh a.
– Hát te mit kere s el itt? – kérd ez t e . A szíve vadul,
izgató a n dobogo t t a mellka s o m o n .
Némá n állta m, a mikor hátr al é p e t t . Csak ekkor vett e m
észre egy régi zúzódá s t , a mely már me g s á r g ult az arc á n.
De mé g így is ő volt a legsz e b b dolog, amit két hóna p és
ezer mérföld óta látt a m. – Te mit kere s el itt? – kérde z t e m .
 Ezüsth a n g o n neve t e t t , és me g é ri nt e t t e a karo m. Aztán
elnéz e t t a válla m fölött, és me g n yúl t az arc a. – Várj! –
kiáltott a a fiúnak, aki épp e n be akart a csukni a lift ajtajá t. –
El kell kapno m ezt a me n e t e t , különb e n elkés e k – mond t a
fájdal ma s a n bocs á n a t k é r ő arcc al, és belé p e t t a liftbe.
– Keres s me g!
A fiú becs ukt a mögöt t e az ajtót. Szíve m össz e s z or ult,
ahogy a lift kezd e t t eltűnni a sze m e m elől. – Hol
kere s s el e k? – Közelebb lépt e m a Mered ély szélé h e z ,
figyelt e m, ahogy süllye d a lift.
Felnéz e t t , az arc a fehér volt a söt é t b e n , a haja árnyé k az
est é b e n .
– A Főutc á t ól észa kr a a má s o dikb a n . Az Ónmíve s
utc á b a n .
Elnyelt e az árnyé k, és hirtele n egye d ül mar a d t a m . Csak
állta m, illata mé g ott lebe g e t t körülött e m , mele g e épp e n
hogy eltűnt a keze mr ől. Még érezt e m szívén e k reszke t é s é t ,
olyan volt, mint h a ketr e c b e zárt ma d á r k a verde s n e a
melle m e n .
 HATVANEGYEDIK FEJEZET

ÁRVACSALÁN

Sever e n b ől vissz a t é r v e lerakt a m a kobozt a szob á m b a n ,

és sürgős e n elindult a m Alveron lakoszt ályá h o z . Stap e s
ne m örült neke m, de a szokott fontoskod ó hozzá é r t é s s e l
veze t e t t be.
Alveron verejt é k e s kábul a t b a n feküdt a gyűröt t ágyon.
Csak mos t tűnt fel, me n n yir e lefogyot t. Karja- lába
elvékon yo d o t t , a bőre ne m sáp a d t volt, han e m szürke.
Harago s a n mer e d t rá m, a mikor belé pt e m .
Stap e s eligazg a t t a az ágyn e m ű t , hogy illedel m e s e b b
legye n, segít e t t urán a k felülni, feltá m a s z t o t t a párn á kk al. A
Maer türel me s e n viselte a gondos k o d á s t , majd annyit
mond o t t elbocs á t ó hango n: – Köszönö m, Stap e s . – Az inas
kelletle n ül távozot t, és közbe n hat ár oz ot t a n udvariatl a n
pillant á s t vet e t t rá m.
Oda m e n t e m a Maer ágyá h o z, és elősz e d e g e t t e m a
dolgoka t a köpe n ye m zseb é b ől. – Mindent me g t al ált a m ,
a mire szüks é g van, kegyel m e s ura m. De ne m mind e n t ,
a mit re mél t e m . Hogy érzi ma g á t kegyel m e s s é g e d ?
Sokat mo n d ó pillant á s t vete t t rá m. – Pokolian sokáig
tartot t vissza é r n e d . Caudicus járt itt, amíg távol voltál.
Igyeke z t e m leküzd e ni a felág a s k o d ó szorong á s t . – Mi
törté nt ?
– Megkér d e z t e , hogy vagyok, én pedig me g m o n d t a m .
Belené z e t t a sze m e m b e , aztá n a torko mb a , és
me gk é r d e z t e , hányt a m- e. Azt felelte m, hogy igen, és hogy
gyógys z e r r e van szüks é g e m , és hagyjon béké n. Távozott,
aztá n küldött gyógys z e r t .
Megroh a n t a pánik. – Megitta kegyel m e s s é g e d ?
– Ha későb b jöttél volna, me giszo m, és vigye el az ördög
a tünd é r m e s é i d e t . – Újabb fiolát vett elő a párn áj a alól. –
Fel ne m fogha t o m, miért árta n a ! Máris úgy érze m ma g a m ,
mint egy haldokló! – Dühös e n lökte oda az üve gc s é t .
– Ezen könnyíth e t e k , kegyel m e s ura m. Ne feledje, a mai
éjszak a lesz a legne h e z e b b . A holna p neh é z lesz. Utána
mind e n jóra fordul.
– Ha me g él e m – zúgolódot t .
Ez csup á n egy bet e g emb e r nyűglőd é s e volt, de olyan
pontos a n tükrözt e a gondola t ai m a t , hogy jege s hideg futott
végig a hát a m o n . Korább a n ne m is gondolt a m rá, hogy a
Maer a be av a t k oz á s o m ellené r e is me g h al h a t . De a mikor
mos t elnézt e m a gye n g e , szürke, reszke t ő e mb e r t ,
rádöb b e n t e m az igazs á gr a : talán ne m éli túl az éjszak á t .
– Először itt van ez, kegyel m e s ura m. – Elővett e m a
pálinká sfla sk á t .
– Borpárlat? – nézt e fojtott vágya k oz á s s a l . Megrázt a m a
feje m, és kinyitott a m a palackot. Elfintorodot t , amikor
me g é r e z t e a szagot , és hátr a d őlt a párn áj ár a . – Isten
fogaira! Nem elég, hogy haldoklo m? Még csuka m á j olajat is
igyak?
Komolya n bólintott a m . – Két kiadós kortyot, kegyel m e s
ura m. Hozzát a r t ozik a kezelé s h e z .
Nem moz dult. – Sose m bírta a gyo mr o m , és mos t a n á b a n
már a teá m a t is kihányo m. Nem me g ye k át önké n t a
poklon, csak azért, hogy visszajöjjön.
Bólintott a m , bedu g a s z olt a m a flaská t. – Adok vala mit,
a mi me g a k a d á l yoz z a . – Volt az éjjeliszekr é n ye n egy kanc s ó
víz. Elkezdt e m teát kever ni.
Bágya d t a n elfordított a a fejét, hogy láss a , mit csinálok. –
Mit tesz el bele?
– Vala mit, a mi me g a k a d á l yoz z a a hányá s t , és vala mit,
a mi segít kihajt a ni a mér g e t a szerve z e t b ől. Egy cse pp
laudá n u m o t , hogy enyhít s e a drog iránti éhs é g e t . És teát.
Cukorr al issza kegyel m e s s é g e d ?
– Normális körül mé n ye k között ne m. Ám gya níto m, hogy
cukor nélkül olya n íze lenne, mint a mos o g a t ól é n e k. –
Tett e m bele egy kanál cukrot, me g k e v e r t e m , a Maer
kezé b e adt a m.
– Először te – mon dt a Alveron. Sápa d t és komor volt,
éles, szürke sze m m e l figyelt. Ijesztő e n mos olygot t .
Csak egy pillana tig habozt a m . – Kegyel me s s é g e d
egé s z s é g é r e – mond t a m , és itta m egy kiadós kortyot.
Elfintorodt a m , és mé g egy kanál cukrot kevert e m az italba.
– Eltalálta kegyel m e s s é g e d . Akár a mos o g a t ól é .
Két kézr e fogt a a csész é t , és gyors, elszá nt kortyokk al
itta. – Förtel m e s – mond t a egysz e r ű e n . – De a se m mi n él
jobb. Tudod, milye n szörnyű, ha az emb e r szomj a s , de ne m
ihat, mert fél, hogy kihányj a? Egy kutyá n a k se m kívánn á m .
– Várjon egy kicsit kegyel m e s s é g e d , mielőtt mind e t
me gin n á – figyel me z t e t t e m . – Ennek néh á n y perc e n belül
me g kell nyugt a t ni a a gyo mr á t .
Átme nt e m a má sik szob á b a , és az új fiola gyógys z e r t is
betöltött e m a cikkanók ete t őj é b e . Megkönn ye b b ülv e
látt a m, hogy mé g mindig isszák a gyógys z e r e s nekt á r t.
Aggódt a m, hogy talán ne m kérne k vala mi ter m é s z e t e s
önfenn t a r t á s i ösztön par a nc s á r a , vagy mer t má s az íze.
Azért is aggód t a m , hogy az ólom talán nincs hat á s s al a
szippa n c s okr a . Aggódt a m, hogy ne m néh á n y nap, de egy
deká d is belet el h e t , mire látszik rajtuk a hat á s , aggód t a m a
Maer növekvő ingerült s é g e miatt. Aggódt a m a bet e g s é g e
ma t t . Aggódt a m , a lehe tő s é g miatt, hogy talán téve s a
gya n ú m.
Visszat é r t e m a Maer ágya mellé, és látt a m, hogy az
ölébe helyez t e az üres csész é t . Kevert e m egy má s o dik
italt, haso nlót az elsőhöz. Azt is gyors a n me gitt a . Aztán
né má n ültünk úgy tizenöt perc e n kere s z t ül.
– Hogy érzi ma g á t kegyel m e s s é g e d ?
– Jobba n – felelte kelletlen ül. Kissé élett el e n volt a
hangj a. – Sokkal jobba n.
– Ez valószínűl e g a laudá n u m n a k köszönh e t ő –
jegye z t e m me g. – De a gyo mr á n a k mos t a n r a me g kellett
nyugo d ni a . – Fölvett e m a csuka m á j- olajas üve g e t . – Két
kiadós korty, kegyel m e s ura m.
– Tényle g ez az egye tl e n, a mi hat? – kérde z t e
undorodv a .
– Ha az Egyet e m közelé b e n lévő patikák b a me h e t n é k ,
találné k jobb ízűt is, de pillana t n yila g ez az egye tl e n, a mi
hat.
– Készíts mé g egy csé sz e teát, hogy leöblíthe s s e m . –
Fölvett e a palackot, ivott két csep p e t , vissza a d t a . A szája
borzal ma s a n legörbült.
Némá n sóhajtot t a m . – Ha csep p e n k é n t issza
kegyel m e s s é g e d , egé s z est e ezzel fogunk szór akoz ni. Két
kiadós korty, ahogy a teng e r é s z e k isszák az olcsó whiskyt.
Elkomor od o t t . – Ne szólj hozzá m úgy, mint h a gyer e k
lenné k!
– Akkor viselke dj ék férfi módjár a ! – felelte m goro mb á n .
Ettől elállt a szava . – Négyór á n k é n t két korty. Holna pr a ki
kell ürülnie az üve gn e k.
 Szürke sze m e vesz e d e l m e s e n össz e s z ű k ült. –
Emléke z t e t n é l e k rá, hogy kivel besz élsz.
– Egy bet e g e mb e r r el, aki ne m akarja beve n ni a
gyógys z e r é t – felelte m őszint e hango n.
Hara g pará z slot t laudá n u m t ól elto mp ult tekint e t é b e n . –
Egy pint halolaj ne m gyógys z e r – szisze gt e . – Ez
rosszindul a t ú és indokolatl a n kéré s . Nem tudo m me g t e n ni.
A leg me g s e m m i s í t ő b b pillant á s o m m a l nézt e m rá,
kivett e m a kezé b ől a palackot, és egyfolyt á b a n őt nézve
kiitta m. Egyik korty olajat a má sik után küldt e m le a
torko mo n , és közbe n mer e v e n bá mul t a m a Maert. Arcána k
har a gj a átcs a p o t t undorb a , végül szótla n, émel yg ő
tisztel e t b e . Lefelé fordított a m a palackot, kitörölte m az
ujja m m a l a szájá t, és azt is lenyalt a m.
Elővett e m a má s o dik palackot a köpe n ye m zseb é b ől. –
Ez a holna pi ada g lett volna, de kegyel m e s s é g e d ma est e
fogja felhasz n ál ni. Ha úgy könnye b b , elég, ha kétór á nk é n t
iszik egy kortyot. – Odanyújt ot t a m neki, és közbe n se m
vett e m le róla a sze m e m .
Némá n ivott két kiadós kortyot, aztá n komor
elszá n t s á g g a l bedu g a s z olt a az üve g e t . A ne me s s é g e t
mindig könnye b b irányít a ni a büszke s é g é n é l , mint az
esz é n él fogva.
Mélybordór a fest e t t köpe n ye m zseb é b ől előhúzt a m a
Maer gyűrűjé t. – Ezt eddig elfelejte t t e m vissza a d ni
kegyel m e s ura m. – Odanyújt ot t a m a gyűrűt.
Nyújtott a a kezé t, de félbe h a g yt a a moz dul a t ot . – Tartsd
me g – mond t a . – Úgy véle m, kiérde m e l t e d .
– Köszönö m, kegyel m e s ura m – mond t a m , vigyázv a ,
hogy az arco m fegyel m e z e t t mar a dj on. Nem szólított föl,
hogy hordja m a gyűrűt, de me g e n g e d t e , hogy me g t a r t s a m ,
a mi érzék el h e t ő előrelé p é s volt kapc s ol a t u n k b a n . Akár mir e
jusson Lady Lackles s n él az udvarlá s b a n , ma komoly
benyo m á s t tett e m rá.
Még egy kis teá t töltött e m neki, és úgy döntöt t e m , hogy
addig fejez e m be az utasít á s o k a t , a míg rá m figyel. – Ma
est e me g kell innia az egé s z kancs ó teá t, kegyel m e s ura m.
De ne felejts e, holna pig nincs má s . Ha érte m külde t,
készíte k mé g. Ma éjszak a próbáljon me g annyi folyad é ko t
inni, ame n n yi t bír. A tej lenne a legjobb. Tegye n bele egy
kis méz e t , akkor könnye b b e n csúszik.
Belee g ye z e t t . Látszott rajta, hogy mindjárt elalszik.
Tudt a m, hogy neh é z éjszak a vár rá, így hagyt a m , hogy
elbóbiskoljon. Össz e s z e d t e m a cók mók o m a t , kime n t e m .
Stap e s a külső szobá b a n várt. Szólta m neki, hogy a Maer
alszik, és a lelkér e kötött e m, hogy ne önts e ki a kanc s ó b a n
lévő teá t, mert a kegyel m e s úr azt akarja inni, ha fölébr e d.
Távozób a n látt a m, hogy Stap e s ne m egysz e r ű e n
fagyos a n néz rá m, mint eddig. Ez gyűlölködő, szó szerint
mér g e z e t t pillant á s volt. Már becs ukt a m az ajtót, mire
me g é r t e t t e m , miért. Feltét el ez t e , hogy kihasz n álo m urán a k
gye n g e s é g é t .
Nagyon sok ilyen e mb e r van a világon, vándor orvosok,
akik lelkifurdal á s nélkül vissz a éln e k a súlyos bet e g e k
félel mé v el. A legjobb példa erre a Háro mp e n n ys kíváns á g
Árvacs al á nj a, a kotyval ék á r u s . Alighan e m ő a
drá m air od alo m egyik legvissz a t a s zító b b karakt e r e . Nincs
közöns é g , amel y ne éljenez n e , a mikor Árvacs al á n t a
negye dik felvoná s b a n pelleng é r r e állítják.
Után a azon kezdt e m rágód ni, milye n törék e n y és szürke
a Maer. Amikor Tarbe a n b a n lakta m, látt a m, hogya n halna k
bele egé s z s é g e s fiatale m b e r e k az ophalu m e l vo n á s b a . A
Maer se ne m fiatal, se ne m egé s z s é g e s .
Ha me g h a l, kit fognak vádolni? Se m mi k é p p e n se m
Caudicus t, a bizal ma s tan á c s a d ó t . Se m mi k é p p e n se m
Stap e s t , a kedve s szolgá t…
Enge m. Enge m fognak vádolni. Az állapot a az érkez é s e m
utá n kezde t t romla ni. Stap e s kéts é g t el e n ül nagyd o b r a veri,
hogy hossz a s a n időzt e m a Maer lakoszt ályá b a n . Hogy egy
kanc s ó teá t készít e t t e m neki közve tle n ül az előtt a
borzal ma s éjszak a előtt.
Jó es e t b e n úgy fognak rá m nézni, mint Árvacs al á nr a .
Rossz es e t b e n gyilkos n a k fognak tekint e ni.
Ilyes mik e n töpre n g t e m , miközb e n me n t e m vissz afel é a
Maer palot áj á b a n a lakoszt ályo m b a , csak annyi időre állva
me g, amíg kihajolok egy Alsó- Sever e n r e néző ablakon, és
kihányok egy pint csuka m á j ol aj a t.
 HATVANKETTEDIK FEJEZET

VÁLSÁG

Másna p mé g napk elt e előtt leme n t e m Alsó- Sever e n b e .

Míg várt a m, hogy kinyisson a patikárius, ett e m egy tojás ból
és kru mpliból álló forró regg elit. Amikor vége z t e m ,
vás ár olt a m mé g két pint csuka m á j olajat és egye b e k e t ,
a mikr e előző nap ne m gondolt a m.
Aztán végig m e n t e m az Ónmíve s utcá n, re mélv e , hogy
bele botlo m Denn á b a , noha korán volt mé g ahhoz, hogy
ébr e n legye n. Kocsik és para s z t s z e k e r e k harcolt a k a
helyért a mac s k a k öv e s utc áko n. A törekvő koldus ok
lefoglalt ák a legné p e s e b b sarkok a t , a boltosok kinyitott á k
üzlet eike t, és széle sr e tárt á k az ablakok a t .
Huszonh á r o m foga dót és panziót szá molt a m össz e az
Ónmíve s utc á b a n . Megjegye z t e m azoka t , a melye k e t Denn a
vonzón a k találha t , aztá n kénys z e rít e t t e m ma g a m , hogy
vissza t é rj e k a Maer palot áj á b a . Ez alkalo m m a l a tehe rlifte t
hasz n ált a m, részb e n azért, hogy me gz a v a rj a m azoka t, akik
net á n követ n é n e k , de azért is, mert a Maertől kapot t
ersz é n y már csakn e m kiürült.
Mivel fenn akart a m tart a ni a látsz a t ot , a
lakoszt ályo m b a n mar a d t a m , és várt a m, hogy a Maer
külde s s e n ért e m. A kártyá m a t és a gyűrű m e t átküldt e m
Bredon n a k, aki ha m a r o s a n ott ült vele m sze mb e n , elpá holt
takb a n, és közbe n ado m á z o t t .
– …így hát a Maer fellógat t a a bitóra. Rögtön a keleti
kapu mellett. Napokig lógott ott, üvöltve és káro mk o d v a .
Azt mond t a , árta tl a n. Azt mon dt a , hogy ez ne m igazs á g, és
tárgyal á s t követ elt.
Alig tudt a m elhinni. – Bitóra?
Bredon komolya n bólintot t. – Igazi, vasból való bitóra! Ki
tudja, honn a n szerz e t t ilyet ma n a p s á g , a mi korunkb a n .
Olyan volt, mint egy színda r a b b a n !
Igyeke z t e m kere s ni vala milye n diploma tiku s választ.
Elég grot e s zk ül hangz ot t a dolog, de én óvakodt a m nyíltan
bírálni a Maert. – Hát – mond t a m –, az úton állá s rett e n e t e s
bűn.
Bredon le akart tenni egy követ a táblár a , de
me g g o n d ol t a ma g á t . – Pára n úgy gondolt á k, hogy ez az
egé s z… – me gk ö s z ör ült e a torká t – rossz ízlésre vall. De
senki se m mond t a túl hango s a n , ha ért e d, mire gondolok.
Hátborzon g a t ó volt, de közért h e t ő .
Végre kivála szt ot t a a helye t a kövén e k, és egy ideig
csönd e s e n játszot t u nk.
– Különös – mond t a m . – A mina p találkozt a m valakivel,
aki ne m tudt a , hol van Caudicus helye a dolgok rendjé b e n .
– Nem olyan borza sz t ó a n me gl e p ő. – A tábla felé intet t. –
A gyűrűk küldé s e és elfoga d á s a nagyo n haso nlít a takra.
Színleg egysz e r ű e k a szab ál yok. Amikor játsz a ni kezde s z,
akkor lesz bonyolult. – Lerakott egy követ, söté t sze m e
derűs e n felcsillant. – Múltkor ma g ya r á z t a m el a szoká s
kacsk a ring óit egy külföldinek, aki ne m volt járato s az
ilyes mi b e n .
– Ez igazá n kedv e s tőled – mond t a m .
Bredon kegye s e n bicce nt e t t . – Első látá sr a egysz e r ű n e k
tűnik – jegyez t e me g. – A báró rangb a n fölött e áll az
albárón a k. De olykor a fiatal pénz több e t ér a régi vérn él.
Néha egy folyó ellenőrz é s e fontos a b b , mint az, hogy hány
katon á t tudsz kiállítani a csat a t é r e n . Néha egy sze m é l y
technikai ért ele m b e n több egy sze m él yn él. Svanis earlje
egy furcs a öröklé s követk e z t é b e n Tevn vikomtj a is. Egy
e mb e r , de két politikai egys é g .
Elmos olyod t a m . – Anyá m me s élt e egysz e r, hogy ismer t
valakit, aki önma g á n a k volt hűbé r e s e – mon dt a m . – Minde n
évbe n ki kellett fizetnie ma g á n a k egy részt a befolyt
adókból, és ha fenye g e t t é k , több szerződ é s ért el mé b e n
azonn ali és lojális katon ai tá mo g a t á s s a l tartozot t ma g á n a k .
Bredon bólintot t. – Gyakr a b b a n me g t ör t é nik, mint
gondoln á k – mond t a . – Különös e n a rége b bi csalá dok n ál.
Stap e s példá ul szá mo s különböz ő minős é g b e n létezik.
– Stap e s ? – kérd ez t e m . – De hát ő inas, ne m?
– Az – felelte Bredon –, de korá nt s e m csup á n inas. A
csalá dja elég régi, csak nincs e n rangj a. Technikai
értel e m b e n ne m rangos a b b egy szak á c s n á l. De tekint élye s
birtoka van. Pénze is. És ő a Maer inas a. Gyer e kkor uk óta
ismerik egym á s t . Mindenki tudja, hogy ő Alveron füle. –
Rám sandítot t söté t sze m é v el. – Ki mer n e me g s é r t e ni egy
ilyen emb e r t vasgyűr űv el? Menj be a szobáj á b a , és
me gl á t o d az igazs á g o t : a táljába n csakis ara nyg yű r ű k
vann a k.

Bredon a játsz m a utá n ha m a r o s a n kime n t e t t e ma g á t ,

fontos találkozór a hivatkozv a . Szere nc s é r e mos t már itt
volt a koboz, hogy kitölts e az időme t . Felha ng olt a m,
ellenőrizt e m az érintőke t , babr ált a m a folyton kilazuló
hangolókulccs al. Hosszú volt az elválá s u n k, időbe telt,
a míg ismé t össz e m e l e g e d t ü n k .
Teltek az órák. Azon kapt a m ma g a m , hogy Árvacsalán
panaszá t peng e t e m szór akoz ot t a n , úgyhog y abb a h a g yt a m .
Eljött a dél, és el is múlt. Meghozt á k az ebé d e t , aztá n
lesze d t é k az aszt alt. Visszat é r t e m a zenél é s h e z , skálázt a m
egy dar a big. Után a öntud a tl a n ul átt é r t e m a Hagyd el a
várost, üstfoItozó ra. Csak ekkor ért e t t e m me g, mit üzen a
keze m. Ha a Maer mé g él, mos t a n r a már hívatot t volna.
Abbah a g yt a m a zenélé s t , és nagyo n gyors a n
gondolkod ni kezdt e m . Távozno m kell. Méghozz á azonn al.
Stap e s látta, hogy gyógys z e r t vitte m a Maern e k. Még azzal
is me gv á d ol h a t n a k , hogy hozzá piszk ált a m a fiolához,
a melye t elhozt a m Caudicus szobáj á b ól.
A félele m lass a n görcs b e kötött e a zsiger ei m e t ,
miközb e n felmér t e m , me n n yir e teh e t e tl e n vagyok. Nem
ismer t e m elégg é a Maer palot áj á t ahhoz, hogy szöké s s el
prób álkoz h a s s a k . Amikor regg el leme n t e m Alsó- Sever e n b e ,
eltév e d t e m , és me g kellett kérde z n e m , merr e me nj e k.
A kopog á s hango s a b b volt a szoká s o s n ál, erélye s e b b
volt, mint amikor a küldönc a Maer me g hív á s á t hozza.
Őrök. Megder m e d t e m a széke m b e n . Mi a jobb? Ha
kinyito m az ajtót és elmon d o m az igaza t? Vagy kiugro m az
ablakon a kertb e és me g p r ó b ál ok elme n e k ül ni?
Ismé t kopogt a t t a k , mé g hango s a b b a n . – Ura m! Ura m!
Az ajtó leto mpí t ot t a a hango t, de ne m egy őr hangj a
volt. Ajtót nyitott a m. Egy fiatal fiú hozt a a Maer
vasgyűr űj é t és egy kártyá t .
Fölvett e m őket. A kártyá r a egye tl e n szót írtak reszke t e g
kézzel: Haladéktalanul.

Stap e s rá ne m jelle mz ő módo n nyúzott n a k tűnt, és jege s

pillant á s s al üdvözölt. Tegna p úgy néz e t t rá m, mint h a azt
szer e t n é , ha holta n feküdn é k a föld alatt. Ma azt olvast a m
ki a tekint e t é b ől, hogy elég, ha a föld alá kerülök, a
me g h al á s h o z ne m raga s z ko dik.
A Maer szob áj á t teler a kt á k selas virágokk al. A gyöng é d
illat majdn e m elfojtott a azoka t a szagok a t , a melye k n e k
álcáz á s á r a idehozt á k őket. Ha ráné z t e m Stap e s r e ,
tudh a t t a m , hogy ne m volt téve s a jóslato m az éjszak á r ól.
Alveron ült az ágyá b a n . Ő is úgy fest e t t , ahog y várt a m,
azaz kimer ült volt, de ne m verejt é k e z e t t , és ne m feszíte t t e
kínpa dr a a szenv e d é s . Mondha t ni, csakn e m angyali külseje
volt. A napf é n y négys z ö g e , amel yb e n ült, szinte átt e t s z őv é
tett e a bőrét. Zilált haja ezüs tkoro n a k é n t ragyo go t t .
Ahogy közele b b lépt e m, kinyitott a a sze m é t . A me n n ye i
láto m á s szert efoszlot t. Angyaln a k nincs olyan agyafúr t
tekint e t e , mint Alveronn a k.
– Remél h e t e m , jobba n érzi ma g á t kegyel m e s s é g e d ? –
kérd ez t e m udvaria s a n .
– Megjárja – felelte. Ám ez csak üres fordulat volt.
– Hogy érzi ma g á t kegyel m e s s é g e d ? – kérd ez t e m
komolya b b a n .
Hossz a n néz e t t , mut a t v a , hogy nincs ínyér e a feszt el e n
me g s z ólít á s , majd azt válasz olt a : – Öregn e k. Öregn e k és
gye n g é n e k érze m ma g a m . – Mély lélegz e t e t vett. – Ám ezt
leszá mít v a napok óta ne m volta m ilyen jól. Egy kis
fájdalo m, és hat al m a s fáradt s á g . De… tiszt á n a k érze m
ma g a m . Azt hisze m, elmúlt a válsá g.
Nem kérde z t e m az éjszak á r ól. – Óhajtja
kegyel m e s s é g e d , hogy készíts e k teát?
– Kérlek. – A hangj a kimér t és udvaria s volt. Mivel
seho g y se m tudt a m kitalálni, milye n hang ul a t b a n van,
gyors a n lezava r t a m a teak é s zít é s t , és kezé b e adt a m a
csész éj é t .
Megkós t olt a, felnéz e t t rá m. – Ennek má s az íze.
– Keves e b b benn e a laudá n u m – ma g ya r á z t a m . – A túl
nagy ada g ártal m a s , kegyel m e s ura m. A test e d ugya n ú g y
ráka p n a , mint az ophalu mr a .
Bólintott. – Nézd, milye n jól vann a k a ma d a r ai m! –
mond t a eltúlzott hanya g s á g g a l .
Átnézt e m az ajtón és látta m, hogy a szippa nc s o k a
szokott élénks é g ü k k el cikázn a k ara n yoz o t t kalitkájukb a n .
Elhűlte m enn e k a me gj e g yz é s n e k a mögöt t e s értel m é t ől.
Még mindig ne m hiszi, hogy Caudicus me g m é r g e z t e .
Túlságo s a n me g d ö b b e n t e m , hogy gyors választ adjak,
de egy- két lélegz e t v é t el utá n sikerült me g s z ól alno m: – Az ő
egé s z s é g ü k ne m izgat annyir a, mint a kegyel m e s s é g e d é .
Jobba n érzi ma g á t , ne md e , kegyel m e s ura m?
– Ilyen a bet e g s é g e m ter mé s z e t e . Jön és me g y. – A Maer
letett e a teá s c s é s z é t , a mely háro mn e g y e d é i g tele volt. –
Végül teljes e n eltűnik, és Caudicus hóna p o kig nyugod t a n
utaz g a t h a t , hogy össz e s z e dj e a kellékek e t a talizmá nj ai hoz
és a főzet eih e z . Ha már itt tart unk… – Össz ekulcs olt a
ölébe n az ujjait. – Megt e n n é d , hogy elhozod a
gyógys z e r e m e t Caudicus t ól?
– Termé s z e t e s e n , kegyel m e s ura m. – Mosolyt erőlte t t e m
az arco mr a , igyeke z t e m figyel me n kívül hagyni a szíve mr e
neh e z e d ő szoron g á s t . Eltakarítot t a m a teak é s zít é s s e l járó
rend e tl e n s é g e t , vissz ar a k t a m bordó köpe n ye m zse b eib e a
teá hoz szüks é g e s tas a k ok a t és növé n ykö t e g e k e t .
A Maer kegye s e n bicce nt e t t , azt á n lehunyt a a sze m é t , és
vissza s üllye d t a nyug al m a s , naps ü t ö t t e szunyók ál á s b a .

– A mi kis törté n é s z ü n k! – mon d t a Caudicus. Beinvitált,

hellyel kínált. – Bocsá s s me g egy pillana tr a , azonn al jövök.
Leülte m a kárpitozot t székb e . Ekkor vett e m észr e a
közeli aszt alon a gyűrűk e t . Caudicus odáig me n t , hogy
állványt készítt e t e t t nekik. Minde gyike t névvel kifelé
helyezt e el. Sok gyűrűje volt, ezüs t, vas és aran y egya r á n t .
Aranygyűr ű m és Alveron vas gyűr űj e az aszt alr a tett kis
tálcá n heve rt. Elvett e m őket. Nem került e el a figyel me m e t
a szótlan udvaria s s á g , a mellyel Caudicus felajánlott a , hogy
vissza a dj a a gyűrűk e t .
Enyhe kívánc sis á g g a l nézt e m körül a toronys z o b á b a n .
Ugya n miért akarja me g m é r g e z ni a Maert? Magát az
Egyet e m e t leszá mít v a ez a hely mind e n arka nist a álma .
Fölállta m, oda m e n t e m a zsúfolt könyv e s p olc h oz.
Caudicus n a k impoz á n s könyvt á r a csakn e m száz köte t b ől
állt. Többe t felisme r t e m . Néhá n y könyv ké mi á v al
foglalkozot t. Mások alkímiáv al. Ismé t má s ok
ter m é s z e t t u d o m á n yo k k a l, gyógyn ö v é n yt a n n a l , orvoslá s s a l,
de aka dt bestiáriu m is. A túlnyo mó többs é g tört é n e ti
jellegű volt.
Vala mi az esze m b e jutott. Talán az előnyö mr e
fordíth a t o m a vinta si ak babo n á s ter mé s z e t é t . Ha Caudicus
komoly tudós, és csak felea n n yir a babon á s , mint egy
benn s z ülöt t vinta si, talá n tud vala mit a Chandri a nr ól. De jó,
hogy a félesz ű uracs o t játszo m; ne m kell aggód n o m, hogy
ártok a hírnev e m n e k .
Caudicus kifordult a sarkon, és mint h a me gl e p ő d ö t t
volna, hogy a könyv e s p olc n ál állok. De gyors a n
össz e s z e d t e ma g á t , és udvaria s a n elmos olyod o t t . – Találtál
vala mit, a mi érde k el?
Megfordult a m, és a feje me t rázt a m. – Nem nagyo n –
mond t a m . – Te tudsz vala mit a Chandria nr ól?
Caudicus egy pillana tig üres e n bá mult rá m, azt á n
neve t é s b e n tört ki. – Annyit tudok, hogy éjszak a ne m
me n n e k be a szob á d b a és ne m lopna k ki az ágya d b ól! –
mond t a , és úgy fenye g e t e t t az ujjával, ahog y egy
gyer e kk el ingerk e d ü n k.
– Szóval ne m foglalkozol mitológiáv al? – kérd ez t e m ,
leküzdv e a csalód á s o m a t . Igyekez t e m azzal vigasz t al ni
ma g a m , hogy ez biztos a n javítja félesz űs é g e m r ől
kialakítot t benyo m á s á t .
Caudicus fújt egye t . – Ez aligha mitológia – mond t a
elut a sító a n. – Vannak, akik mé g folklórna k se m szíves e n
nevezik. Babon á s ostob a s á g , és én ne m pocs é kolo m az
időme t ilyes mir e . Egyetl e n komoly tudós se m tenn é .
Elkezde t t rend e t csinálni, palackok a t duga s z olt be, és
elrakt a őket a szekr é n ye k b e , papírköt e g e k e t igazg a t o t t ,
könyve k e t tett vissz a a polcokr a. – Ha már a komoly
tudo m á n yo k n á l tart unk, ha jól e mlé ks z e m , a Lackles s
csalá d érde k elt?
Egy pillana tig csak bá mult a m . Annyi mind e n törté n t
azót a , hogy kime n t a feje mb ől a tegn a pi légből kapot t
csalá d t ör t é n e t - kutat á s .
– Ha ne m túl nagy fára ds á g! – felelte m gyors a n. – Mint
mond t a m , gyakorla tilag se m mi t se m tudok róluk.
Caudicus komolya n bólintott. – Ebbe n az ese t b e n
hasz no s lenne , ha fontolór a venn é d a nevük e t . –
Borsz e s z é g ő t tett egy fortyogó lombik alá, amel y rézcsöv e k
szövev é n ye s hálójáb a n állt. Akár mit párolt is, gya nítot t a m ,
hogy ne m bar a ck p álink a. – Mert látod, a nevek sok
mind e n t eláruln a k egy dologról.
Elvigyorodt a m , de igyeke z t e m gyors a n ma g a m b a fojtani.
– Csak ne m?
 Éppe n akkor fordult felé m, amikor sikerült úrrá lenni az
arco mo n . – Ó, igen – felelte. – Mert tudod, a neve k néh a
má s , rége b bi nevek e n alapuln a k. A rége b bi nevek közele b b
állnak az igazs á g h o z . A Lackles s viszonyl a g új név a
csalá d b a n , legföljebb hatsz á z éve s.
Ez alkalo m m a l ne m kellett mí mel n e m a me gl e p e t é s t . –
Hatsz áz év újnak szá mít?
– A Lackles s csalá d régi. – Abbah a g yt a a járkálá s t , és
letele p e d e t t egy me gvis elt karos s z é k b e . – Sokkal rége b bi
az Alveron csalá d n ál. Ezer évvel ezelőtt a Lackles s
csalá d n a k legalá b b akkor a hat al m a volt, mint az
Alveronn a k. A mos t a ni Vintas és Modeg dara bj ai, az Apró
Királys á g ok kiadós karéja Lackles s é k é voltak vala mikor.
– És koráb b a n mi volt a nevük? – kérde z t e m .
Előhúzot t egy vast a g könyve t , és türel me tl e n ül
lapozg a t t a . – Tess é k. A csalá do t Loeclos n a k, Loklosna k
vagy Loeloes n e k hívták. Mindet úgy kell ejteni, hogy
Lockless. Azokba n a napok b a n sokkal kevé s b é volt fontos a
helye sír á s .
– Mikor voltak azok a napok? – kérd ez t e m .
Ismé t bele n é z e t t a könyvb e . – Körülbelül kilencsz á z éve,
de olvas t a m má s históriák a t is, a melye k már ezer évvel
Atur buká s a előtt e mlítik a Loeclos csalá do t.
Megsz é d ült e m a gondol a tr a , hogy egy csalá d öreg e b b
lehe t, mint a birodal m a k . – Tehá t a Lockless csalá d b ól lett
Lackles s csalá d? Mi az oka, hogy me gv ál tozt a t t á k a
nevük e t ?
– Vannak tört é n é s z e k , akik levá gn á k a saját jobbjuka t ,
ha me g t u d h a t n á k a választ – felelte Caudicus. – Az elterje d t
véleke d é s szerint volt vala miféle össz ez ör d ül é s , amel y
me g o s z t o t t a a csalá do t, és mind e g yikn e k má s lett a neve.
Aturba n Lack- key. Sokan voltak, de neh é z sorba jutott a k. A
nevükből szár m a zik a „lakáj” szó. Az elsze g é n ye d e t t
ne me s e k n e k soka t kellett hajlong a ni uk, ha enni akart a k.
Délen Laclith lett belőlük, de ez a csalá d lass a n eltűnt az
ismer e tl e n s é g b e n . Ugya n e z tört é n t a Kaepc a e n e k- kel
Modegb e n . A csalá d legna g yo b b dar a bj a itt élt Vintas b a n ,
bár akkor ez az orszá g mé g ne m létez e t t . – Becsukt a a
könyve t , és felé m nyújtot t a .
– Kölcsöna d o m, ha akarod.
– Köszönö m. – Elvett e m a könyv e t . – Nagyon kedve s
vagy.
 A távoli toronyb ól ideh allat s z ot t a har a n g o z á s . – Túl
soka t besz él e k – mond t a . – Csak pocs é k olo m az időde t, és
se m mi hasz no s a t ne m tudok mond a ni.
– Már egye d ül a törté n e t e k is nagyo n hasz no s a k –
mond t a m hálá s a n .
– Biztos, hogy má s csalá dok ne m érde k el n e k? –
kérd ez t e , és oda m e n t a munk a a s z t al h oz. – Nemr é g a Jakis
csalá d n ál telelt e m. A báró özveg y, tudod. Nagyon gazd a g ,
és me gl e h e t ő s e n különc. – Felvont a a sze möl dök é t és
kimer e s z t e t t e a sze m é t , botr á n yt sejt et v e . – Fel tudn é k
idézni érde k e s dolgoka t, ha biztos lehet e k a neve m
elhallga t á s á b a n .
Nagy volt a kísért é s , hogy me g m á s í t s a m a szav a m, de
aztá n csak rázta m a feje m. – Talán a mikor végez t e m a
Lackles s csalá d d al – mond t a m ann a k az öntelt s é g é v e l, aki
egy teljes s é g g e l haszon t al a n munk á n a k szent eli ma g á t . – A
kutat á s o m me gl e h e t ő s e n kénye s . Nem akaro m, hogy a
dolgok össz e k e v e r e dj e n e k a feje mb e n .
Caudicus egy kicsit össz e h ú z t a a sze möl dök é t , aztá n
vállat vont, feltűrt e az inge ujját, és kever ni kezdt e a Maer
gyógys z e r é t .
Ismé t végign é z t e m az előké sz ül e t e k e t . Ez ne m alkímia
volt. Tudt a m, hisze n látt a m Simmo n t dolgozni. Ez puszt a
ké mi a volt. Aki így keveri a gyógys z e r t , legföljebb egy
rec e p t e t követ. De mik az össz e t e v ők?
Lépésr ől lépé s r e figyelt e m, mit csinál. A szár az levelek
valószínűl e g a maró katá n g r ól valók. A bedu g a s z olt
üve gb e n lévő folyad é k kéts é g t el e n ül mur a t u m vagy aqu a
fortis, vala mifél e sav. Amikor az ólome d é n yb e n
bugybor é k ol és párolog, felold egy kis ólmot, talán
negye d s kr u p ul u s n yi t. A fehér por mind e n bizonnyal
ophalu m.
Utoljára egy csipet má sf ajt a port hinte t t a kever é k b e .
Még találga t ni se m tudt a m, mi lehe t ez. Sónak látszott, de
hát nagyo n sok mind e n látszik sónak.
Miközbe n ezzel foglalat os k o d o t t , udvari pletyk á k a t
me s élt. DeFerr e legidős e b b fia eltört e a lábát, mikor
kiugrot t egy bordély ablaká n. Lady Hesu a legúja b b
szer e t őj e ylli, és egy szót se m besz él aturi nyelve n.
Mindenf él e szób e s z é d járja bandit á kr ól, akik ész a ko n, a
Király Útján gar áz d álkod n a k , de hát bandit á kr ól mindig
voltak szóbe s z é d e k , ebb e n nincs se m mi újsá g.
 Fikarcnyit se m érdek el n e k a pletyk á k, de ha mus z áj,
képe s vagyok érde klőd é s t tett e t ni. Egész idő alatt lest e m
Caudicus t, hát h a látok vala milye n áruló jelet. Csepp n yi
idege s s é g , izzad á s , pillana t n yi haboz á s . Se m mi t ne m
látt a m. A lega pr ó b b jele se m volt ann a k, hogy mér g e t
készít a Maerne k. Tökélet e s e n nyugo d t volt.
Lehet s é g e s , hogy véletle n ül mér g e zi a Maert?
Lehet e tl e n. Bár mel yik arka nist a , aki me g s z e r e z t e a
pecs é t e t , ismeri elégg é a ké mi á t ahhoz, hogy…
Ekkor kezd e t t dere n g e ni a dolog. Lehet, hogy Caudicus
ne m is arka nis t a . Lehet, hogy csak egy e mb e r söté t
köpe n yb e n , aki ne m tudja me gk ülön b öz t e t ni az aligát ort a
krokodiltól. Talán csak egy rava s z szélhá m o s , aki puszt á n
tuda tl a n s á g b ól mér g e zi a Maert.
Lehet, hogy mé gis bar a ck p álink a párolódik a lombikb a n .
Belenyo m t a a dugót a borost yá n s zí nű folyad é kk al teli
fiolába, és áta dt a . – Tess é k – mon dt a . – Gondod legye n rá,
hogy rögtön beve g ye . Akkor a legjobb, amikor mé g mel e g.
A gyógys z e r hőmé r s é kl e t e fikarcnyit se m szá mí t. Ezt
mind e n orvos tudja.
Átvett e m a fiolát, és a mellér e mut a t t a m , minth a mos t
vett e m volna észr e vala mit. – Szava mr a ! Az ott egy
a mul e t t ?
Először zavart n a k tűnt, aztá n előhúzot t egy bőrszíjat a
talárja alól. – Amulettfél e – mos olygot t türel m e s e n . Első
látásr a a nyak á b a n viselt ólomd a r a b nagyo n has onlított az
Arkánu m pecs é tj é h e z .
– És ez me gv é d a szelle m e k t ől? – kérd ez t e m fojtott a n.
– Ó, igen – felelte nye glé n. – Mindeg yiktől.
Idege s e n nyelt e m egye t . – Megérint h e t e m ?
Vállat vont, előre h ajolt, közele b b tartot t a hozzá m.
Félénke n me g é rint e t t e m a hüvelyk- és mut a t ó ujja m m a l ,
azut á n hátr a u gr o t t a m . – Megha r a p o t t ! – A hango m valahol
a felhábor od á s és a ré mül e t között egye n s úl yoz o t t , és a
keze m e t szorong a t t a m .
Látta m, hogy igyekszik elfojtani a mos olyá t . – Ó, igen.
Azt hisze m, me g kell ete t n e m . – Vissza du g t a a köntös e alá.
– Most ere dj. – Az ajtór a mut a t o t t .
Elindult a m a Maer lakoszt álya felé. Közben elzsibb a d t
ujjaima t dörzsölg e t t e m . Ez valódi pecs é t . Caudicus igazi
arka nist a . Pontos a n tudja, mit csinál.
 ÷

A Maer lakoszt ályá b a n ötperc n yi kínos a n szert a r t á s o s

csev e g é s t folyta t t u n k, miközb e n szétt öltöt t e m a cikkanók
etet őib e n a mé g mel e g gyógys z e r t . A ma d a r a k riasztó a n
eleve n e k voltak, züm mö g t e k és éde s e n csiripelt ek.
A Maer egy csé sz e teá t iszoga t o t t , míg besz élg e t t ü n k, a
sze m e nyugo d t a n követ e t t az ágyból. Amikor vége z t e m a
ma d a r a k k a l, elbúc s úz t a m , és olyan gyors a n távozt a m ,
ahogy a méltós á g o m eng e d t e .
Noha ne m besz élg e t t ü n k az időjárá s n á l komolya b b
té má r ól, olyan jól érte t t e m a titkos üzen e t e t , minth a leírta
volna. Ő para nc s ol. Még ne m döntöt t . Nem bízik benn e m .
 HATVANHARMADIK FEJEZET

AZ ARANYOZOTT KALITKA

A rövid szab a d s á g után ismé t csap d á b a est e m a

lakoszt ályo m b a n . Noha re mélt e m , hogy a Maer túl van a
gyógyul á s legváls á g o s a b b rész é n, mé gis kézn él kellett
lenne m arra az ese t r e , ha rossz a b b o d n a az állapot a és
hívatn a . Egy rövid kirucc a n á s t se m eng e d h e t t e m me g
ma g a m n a k Alsó- Sever e n b e , bár m e n n yir e szer e t t e m volna
vissza m e n ni az Ónmíve s utc á b a , hát h a találkozo m
Denn á v al.
Ezért áthívt a m Bredont , és egy kelle me s délut á n t
töltött ü nk tak játékk al. Egyik partit játszott uk a má sik utá n,
és mind e g yik e t új, izgal ma s módo n veszíte t t e m el. Ez
alkalo m m a l , a mikor elváltunk, nála m hagyt a a játékot, azt
állítva, hogy a szolgák a t már fárasz tja az aszt al
hurcolá sz á s a a két lakoszt ály között.
Lett egy új szórakoz á s o m is a Bredon n al játszott tak és a
zené m mellet t, bár ez elég idege sítő volt. Caudicus
pontos a n olyan pletyk af é s z e k volt, amilye n n e k látszot t, és
híre me n t kitalált gen e al ógi á m n a k . Így hát az udvar on c ok
mellett, akik vala milye n infor má ciót igyeke z t e k kicsikarni
belőle m, folya m a t o s a n özönlött e k hozzá m azok az
e mb e r e k, akik bárki szenn ye s é t hajlandók me g s z ellőzt e t ni.
Akit tudt a m, lebe s z élt e m, a különös e n mohók a t
biztatt a m , hogy írják le a törté n e t e k e t , és küldjék el
neke m. .Me gl e p ő e n sokn a k volt rá ideje, és az egyik
szob á m b a n , amel ye t ne m hasz n ált a m, gyűlni kezdt e k az
aszt alon a rágal m a z ó históriák.

Másna p hívatot t a Maer. Mikor me g é r k e z t e m , Alveron

egy székb e n ült az ágya mellett, és Fyore nt ől a Királyok
jogait olvas t a ere d e ti ó- vinta si nyelve n. A színe figyele mr e
méltó a n javult, és ne m re me g e t t lapoz á s közbe n a keze.
Nem néz e t t föl, amikor belépt e m .
 Szó nélkül elkészít e t t e m egy újabb kanc s ó teá t a Maer
éjjeliszekr é n yé n várakoz ó forró vízzel. Töltött e m egy
csész é b e , és odat e t t e m az aszt alr a , a közelé b e .
Ellenőrizt e m a napp aliba n az aran yoz o t t kalitká t. A
cikkanók ide- oda röpp e n t e k az ülőfák között, szé dül e t e s
légi akrob a t a m u t a t v á n ya i k miat t neh é z volt me g s z á m ol ni
őket. Ennek ellen ér e úgy vélte m, hogy tizenke t t e n vann a k.
Egyik se m látszott gye n g élk e d ni, pedig háro m napja éltek
mér g e z ő koszton. Ellenállta m a kísért é s n e k , hogy egy kicsit
me gk oc o g t a s s a m a kalitká t.
Utoljára kicser élt e m a Maer csuka m á j ol aj a s palackjá t.
Látta m, hogy mé g háro m n e g y e d é i g van. Újabb jel, hogy
egyr e kevé s b é hisz neke m.
Szótla nul össz e s z e d t e m a holmi m a t , és távoz ni
kész ült e m, de mielőtt az ajtóhoz ért e m, a Maer felnéz e t t a
könyvből. – Kvothe!
– Para nc s ol kegyel m e s s é g e d ?
– Úgy tűnik, ne m vagyok olyan szo mj a s , mint
gondolt a m. Megte n n é d , hogy ezt me gi szo d helye t t e m ? – Az
aszt alon álló, érint e tl e n teá s c s é s z é r e mut a t o t t .
– Kegyel me d egé s z s é g é r e – mon dt a m , és itta m egy
kortyot. Elfinto- rodt a m, tett e m hozzá egy kanál cukrot,
me gk e v e r t e m és felhajtott a m a mar a d é k o t , miközb e n a
Maer figyelt. A nézé s e higga d t , okos és nyugt al a nít ó a n
jelentő s é g t e lje s volt.

Caudicus bee n g e d e t t , és ugya n a h h o z a székh e z

veze t e t t , mint előzőle g. – Bocsá s s me g egy pillana tr a –
mond t a . – Egy kísérlet e t kell figyelne m, különb e n attól
tartok, hogy tönkr e m e g y. – Felsiet e t t egy lépcs őn, a mely a
torony má sik rész é b e vezet e t t .
Mivel ne m talált a m se m mi érde k e s e t , ismé t a kitett
gyűrűk e t néz e g e t t e m , és rájött e m, hogy me gl e h e t ő s
pontos s á g g a l ki lehe t olvas ni valakine k az udvari pozícióját
a gyűrűk ből.
Caudicus akkor tért vissza, a mikor épp e n azon
méláz t a m , ellopja m- e az egyik ara nyg yű r űj é t .
– Nem tudt a m, hogy vissz ak é r e d- e a gyűrűid e t – mon d t a
és intett.
Visszan é z t e m az aszt alr a, és látt a m, hogy egy tálcá n
hever n e k a gyűrűk. Furcs a, hogy koráb b a n ne m vett e m
észre. Fölvett e m és a köpe n ye m egyik belső zseb é b e
tett e m őket. – Nagyon köszönö m – mond t a m .
– Ma is elvisze d a Maern e k a gyógys z e r é t ? – kérde z t e .
Bólintott a m , és büszké n felfújta m ma g a m .
Amikor bólintot t a m, me g s z é d ül t e m a mozd ul a t t ól. Csak
ekkor jötte m rá, mi a baj: egy teljes kupá v al itta m a Maer
teáj á b ól. Nem volt benn e túl sok laudá n u m . Pontos a b b a n
ne m volt sok a laudá n u m ann a k, aki szenv e d , és
fokozat o s a n szokt a tj á k le a kialakulób a n lévő ophalu m-
függé s r ől.
Viszont rend e s ada g volt egy hozzá m haso nlón a k.
Hatá s a lass a n végigkú sz o t t rajta m, mele g tunya s á g vett e
bele ma g á t a csontjai mb a . Mintha egy kicsit lelas s ult volna
a világ.
– A Maer ma látha t ól a g nagyo n várja, hogy beve h e s s e a
gyógys z e r é t – mon dt a m , vigyázv a , hogy tiszt á n besz éljek.
– Fájdalo m, ne m sok időm van csev e g é s r e . – Nem volta m
abb a n az állapot b a n , hogy hossz a s a n játssz a m a félesz ű
urac s ot .
Caudicus komolya n bólintott, és vissz a t é r t a
munk a a s z t a l h oz. Feltet t e m a legjobb kívánc si arco m a t , és
követt e m , szoká s o m szerint.
Félsze m m e l figyelt e m, ahogy Caudicus me gk e v e ri a
gyógys z e r t . De az esz e m e t elködösít e t t e a laudá n u m , és
a mi tiszt a mar a d t , azzal má s dolgokr a összpo n t o sítot t a m .
A Maer alig szól hozzá m. Stap e s eleve ne m bízott benn e m ,
és a ma d a r a k egé s z s é g e s e k , mint a makk. A legros s z a b b ,
hogy a lakoszt ályo m b a n kell kuksolno m, miközb e n Denna
vár odale nt az Ónmíve s utcá b a n , és kéts é g t el e n ül ne m érti,
miért ne m látoga t o m me g.
Felpillantot t a m , és rájött e m, hogy Caudicus kérd ez e t t
vala mit.
– Tess é k?
– Idea d n á d a sava t ? – ismé t elt e me g Caudicus, aki
épp e n össz e t ör t egy ada g levele t a moz s á r b a n .
Fogt a m az üve g e t , és már épp e n oda a d t a m , amikor
esz e m b e jutott, hogy én csak egy műv el e tl e n urac s
vagyok. Nem tudo m- me gk ülön b öz- tetni a sót a ként ől. Még
azt se m tudo m, mi az a sav.
Nem vörösödt e m el, ne m is állta m le. Nem
verejt é k e z t e m , ne m kezdt e m dado g ni. Ede ma Ruhna k
születt e m , mé g bódult a n is színé s z vagyok a csonto m
velejéig. Állta m az arka nist a pillant á s á t , és me gk é r d e z t e m :
– Ez az, ugye ? Most az átlát s zó üve g követk e zik!
Hossz a n, töpre n g v e mér e g e t e t t .
Ragyogó a n rá mo s ol yo g t a m . – Jó sze m e m van á m a
részlet e kr e ! – dicsek e d t e m . – Már kétsz e r végign é z t e m ,
hogya n csinálod. Fogad n é k, hogy ha akar n á m , én is me g
tudn á m csinálni a Maer gyógys z e r é t !
Annyi tuda tl a n ma g a biz t o s s á g o t zsúfolta m a hango m b a ,
a me n n yi t csak tudt a m. Ez a ne me s s é g igazi jele. A
rendíth e t e tl e n hit, hogy bár mit me g tudn a k csinálni: bőrt
cser e z ni, lovat patkolni, edé n yt korongolni, földet
szánt a ni… ha igazá n akarják.
Caudicus mé g egy pillana tig néz e t t , azt á n elkezdt e
kimér ni a sava t.
– Állíthat o m, hogy képe s lennél rá, ifjú uras á g.
Háro m percc el későb b már a folyosón me n t e m , a mele g
fiolával verejt é k e z ő tenye r e m b e n . Szinte ne m is szá mít ot t,
hogy lóvá tett e m- e vagy se m. Az szá mít, hogy Caudicus
vala mi é r t gya n a k s zik.
Stap e s tekint e t e tőr volt a hát a m b a n , a mikor be e n g e d e t t
a Maer lakoszt ályá b a , Alveron levegőn e k néze t t, miközb e n
betöltött e m az újabb ada g mér g e t a cikkanókn a k. A bájos
ma d á r k á k őrjítő eleve n s é g g e l züm mö g t e k a ketre c ük b e n .
A lakoszt ályo m h o z vezet ő hossz ú úton igyek e z t e m
jobba n felmér ni a Maer palot áj á n a k alapr ajz á t. Félig már
me g t e r v e z t e m a me n e k ül é si útvon al a t , de Caudicus
gya n új a arra készt e t e t t , hogy az utolsó simít á s o k a t is
elvé g e z z e m rajta. Ha a cikka nók má s n a p se m kezd e n e k el
dögle ni, akkor valószínűle g legjobb a n tesz e m, ha eltűnök
Sever e n b ől, olyan gyors a n és cse nd e s e n , ahog y csak
tudok.

Késő est e , amikor már bizonyos r a vehe t t e m , hogy a

Maer ne m hívat, kibújta m a szobá m ablaká n, és alapos a n
átkut a t t a m a kert ek e t . Ilyen késő est e ne m voltak őrök, de
el akart a m kerülni azt a fél tuc at párt is, akik a
holdfé nyb e n and alogt a k. Két má sik me g hit t, regé n ye s
társ alg á s b a mer ült, az egyik egy luga s b a n , a má sik egy
filagóriá b a n . Az utolsó párr a kevé s híján rálépt e m , amikor
áttört e t t e m egy sövé n ye n . Nem sét ált a k, ne m is
besz élg e t t e k, de tevék e n ys é g ü k hat ár oz ot t a n roma n tiku s
volt. Nem vett e k észr e.
Megt alált a m az utat a tetőr e, ahon n a n belát h a t t a m a
ter e p e t a palot a körül. A nyug a ti irányt ki lehe t e t t zárni,
mert ott a Mered ély volt a hat ár, de tudt a m, hogy kell
lennie má s me n e k ülő útvon al a k n a k is.
Miközbe n a palot a déli rész é t derít e t t e m föl, me gl á t t a m ,
hogy a lámp á k fénye s e n égn e k az egyik toronyb a n . Mi
több, ez a varáz sl á m p á k jellegz e t e s , vörös e s fénye volt.
Ezek szerint Caudicus mé g ébre n van.
Odalopa k o d t a m , és me gk oc k á z t a t t a m egy pillant á s t az
ablakon át. Nem arról volt szó, hogy Caudicus munk áj a
bele nyúlt az éjszak á b a . Besz élg e t e t t valakivel.
Nyújtog a t t a m a nyak a m, de ne m látt a m, kivel. Mi több, az
ablak be volt zárva, így ne m is hallhat t a m őket.
Már épp e n egy má sik ablakot akart a m kere s ni, a mikor
Caudicus fölállt és az ajtóhoz indult. Ekkor me gl á t t a m a
má sik sze m él yt , és mé g ilyen mer e d e k szögből is
felisme r t e m Stap e s ter e b él ye s , jelent é k t el e n alakját.
Stap e s t nyilvánv aló a n felzaklatt a vala mi. Hadon á s z o t t ,
az arca halálos a n komoly volt. Caudicus néh á n ys z o r
bólintott, mielőtt kinyitott a az ajtót, és kieng e d t e az inast.
Észreve t t e m , hogy Stap e s se m mi t ne m vitt ma g á v al,
a mikor távozot t. Nem gyógys z e r é r t me n t oda. Könyvet se m
kért kölcsön. Azért me n t oda éjnek éva dj á n, hogy
zavart al a n ul besz élh e s s e n azzal az emb e r r el, aki me g
akarja ölni a Maert.
 HATVANNEGYEDIK FEJEZET

MENEKÜLÉS

Noha egyetlen család sem dicsekedhet igazán békés

múlttal, Lacklesséket különösen tépte a balsors. Csak
néhány példa: gyilkosság, megszállás, parasztlázadás és
tolvajlás. Ennél is többet mond a belülről támadó
balszerencse: miként virágozhatna föl egy família, ha az
örökös elhanyagolja családi kötelezettségeit? Nem csoda,
hogy ócsárlóik gyakran „Lucklessnek” 3 nevezik őket.
Csak vérük erejének köszönhetik, hogy mostanáig
fennmaradtak. Ha Caluptena nem ég le, talán
megmaradnak iratok, amelyek olyan régre vezetik vissza a
Lackless családot, hogy vetélkedhetnének ősiségben a
modegi királyi családdal…
Úgy hajított a m az aszt alr a a könyv e t , hogy Lorren
ma gisz t e r vért köpött volna, ha látja. Ha a Maer azt hiszi,
ilyesfajt a infor má ció kell az udvarlá s h oz, akkor nagyo b b
szüks é g e van a segíts é g e m r e , mint gondoln á .
Bár ahog y a dolgok álltak, kéts é g e s , hogy a Maer
bár miféle segíts é g e t kérne tőle m, plán e olyan kénye s
dologb a n , mint az udvarlá s . Tegna p egyált al á n ne m
hívatot t.
Világos, hogy kiest e m a kegyei ből, és érezt e m, hogy
ebb e n benn e van Stap e s keze. Két éjszak á v al korá bb a n
látt a m Caudicus tornyá b a n . Nyilvánvaló, hogy részt vesz a
Maer me g m é r g e z é s é r e szőtt össz e e s k ü v é s b e n .
Noha egé s z nap a szob á m b a n kellett gubb a s z t a n o m ,
veszt e g mar a d t a m . Jobba n ismer t e m Alveront, hogys e m
kockázt a s s a m a mú g y is me gr e n d ül t bizal má t azzal, hogy
hívatla n ul felker e s e m .
Egy órával ebé d előtt ben é z e t t Guer m e n vikomt, hogy
áta djon pár oldal kézz el írott pletyk á t . Hozott ma g á v a l egy
pakli kártyá t is, látha t ól a g kedv e t kapott Bredont ól.
Fölajánlott a , hogy me g t a ní t a thrus h nevű játékr a, és én

3 Luck: szer e n c s e . Luckles s: szer e n c s é t l e n (A ford.)

tanuló léte mr e is bele e g ye z t e m , hogy partink é n t
neve t s é g e s egy ezüs t t allér legye n a tét.
Elkövet t e azt a hibát, hogy hagyot t oszt a ni, és kissé
zokon vett e , hogy sorba n tizennyolc partit nyert e m me g.
Gondolo m, kissé finoma b b n a k kellett volna lenne m.
Játszha t t a m volna vele, mint mac s k a az egérr el, akár a fél
birtoká t elnyer h e t t e m volna, de ne m volta m olyan
hang ul a t b a n . A gondola t ai m ne m voltak kelle m e s e k ,
inkább egye d ül akart a m mar a d ni velük.

Egy órával ebé d utá n úgy döntöt t e m , hogy ne m érdek el

a Maer kegye . Ha Alveron inkább az áruló inas á b a n bízik,
az ő dolga. Dögöljek me g, ha mé g egy perc e t ülök tétle nül
a szob á m b a n , úgy várakozv a az ajtónál, mint egy me gv e r t
kutya .
Maga mr a kanya rítot t a m a köpe n ye m e t , fölkapt a m a
kobozt, és elhat á r oz t a m , hogy sét álok egye t az Ónmíve s
utc á b a n . Ha a Maern e k akkor van szüks é g e rá m, amikor
távol vagyok, majd üzen e t e t hagy.
Félig már kilépt e m a folyosór a , amikor me gl á t t a m az
ajtó mn ál a vigyázz b a n álló őrt. Egyike volt Alveron zafír- és
elefánt c s o n t s zí nű ruhá s, sze m é l yi test őr ein e k.
Egy pillana tig mozd ul a tl a n ul álltunk. Se m mi értel m e
ne m volt me g k é r d e z ni, eng e m kere s- e. Mindkét irányb a n
húszlá b n yir a volt a legköz el e b bi ajtó. – Hogy hívnak?
– Jayes, ura m.
Legalá b b egy „ura m”- ra mé g méltó vagyok. Ez is vala mi.
– És azért vagy itt, mert…?
– Tége d kísérlek, ha elha g yo d a szobá d a t . Ura m.
– Helye s. – Visszalé pt e m a szob á m b a , becs ukt a m az
ajtót.
Ki adott erre par a n c s o t , Alveron vagy Stap e s ? Igazá ból
ne m szá mít.
Kilépt e m az ablakon a kertb e , át m e n t e m a kis pat a ko n,
be egy sövé n y mög é , azt á n föl egy dísze s kőfalra. Borvörös
köpe n ye m ne m a legme gf el előb b volt a kerti
somp olyg á s h o z , viszont jól bevált a vörös cser é p t e t ő n .
Után a átvá gt a m az istálló tet ej é n, egy szén a p a dl á s o n ,
majd kime n t e m egy haszn ál a t o n kívüli csűr háts ó ajtajá n.
Aztán már csak egy keríté s e n kellett átugr a n o m , és kívül
volta m a Maer birtoká n. Egysz er ű.
 Az Ónmíve s utca tizenké t fogadój á b a me n t e m be, mire
me g t al ált a m azt, a melyikb e n Denn a lakott. Nem volt ott,
így hát tová b b me n t e m az utc á n, nyitva tartot t a m a
sze m e m , és bízta m a szer e nc s é m b e n .
Egy órával későb b vett e m észr e. A töme g szélé n állt egy
utc a s a r ko n, és hiszitek vagy se m, a Hárompennys
kívánság ot nézt e .
A bőre söt é t e b b volt, mint a mikor utoljára látta m az
Egyet e m e n , utaz á s közbe n lesült, és a helyi divat szerinti
ma g a s nyakú ruhá t viselt. Sötét haja a hát á r a omlott,
kivéve az arc a mellett lógó, vékony fonatot.
Akkor találkozott a tekint e t ü n k, amikor Árvacs al á n az
első sorait mondj a a dar a b b a n :

Minden bajodra van kúrám!

Mindenre jó a portékám!
Pár penny az ára, siker garantálva!
Ha a szarvad hegyesedik,
Ha a lány szemérmeskedik,
Talyigámhoz idegyere!
Meglesz itt az orvosszere!

Denna elmo s olyo d o t t , a mikor me gl á t o t t . Megvár h a t t u k

volna a dar a b végé t, de már ismer t e m .

Pár órával későb b éde s vinta si szőlőt ettü nk a Mered ély

árnyé k á b a n . Vala mi lele mé n ye s kőműv e s egy sekély fülkét
vájt a szikla fehér kövéb e , és sima kőpa dok a t faragot t belé.
Akkor fedezt ük föl ezt a kelle me s helye t, amikor céltala n ul
sét áltu nk a város b a n . Magunkb a n voltunk, és a világ
legsz e r e n c s é s e b b emb e r é n e k érezt e m ma g a m .
Csak azt sajnált a m, hogy nincs vele m a gyűrűje. Ez lett
volna a legtökél e t e s e b b váratl a n ajánd é k egy vára tla n
találkoz á s kor. Ami mé g rossz a b b, mé g csak ne m is
besz élh e t t e m róla. Ha me g t e s z e m , be kellett volna
vallano m, hogy Devinél hagyt a m zálogb a n.
– Elég jól me h e t dolgod – mon d t a Denn a , bordó
köpe n ye m kelméj é t morzs olg a t v a . – Feladt a d a
könyv mol ys á g o t ?
– Szaba d s á g o t vett e m ki – kert elt e m. – Pillana t n yila g
Maer Alveronn a k segít e k ebb e n- abb a n.
 A sze m e elis me r ő e n kitágult. – Mesélj!
Félsze g e n elfordítot t a m a tekint e t e m e t . – Attól tartok,
ne m teh e t e m . Kénye s ügye k me g mind e n . – Krákogt a m ,
igyek e z t e m má s r a terelni a besz él g e t é s t . – Veled mi van?
Elég jól me h e t dolgod. – Két ujja m m a l me g é rint e t t e m a
hímz é s t , amel y ruháj á n a k ma g a s nyak á t díszíte tt e .
– Hát, én ne m a Maer körül nyüzs g ök – mond t a , és
eltúlzott tiszt ele t t el hajolt me g –, de mint a levelei mb e n
e mlít et t e m , én…
– Levelek? – kérde z t e m . – Többe t is küldt él?
Bólintott. – Hár ma t , a miót a távozt a m – mon dt a . – Éppe n
a negye dik e t akart a m elkezd e ni, de me gkí m é l t él a
fára ds á g t ól.
– Én csak egye t kapt a m – felelte m.
Denna vállat vont. – Legalá b b sze m é l ye s e n me s él h e t e k .
– Színpa di a s hat á s s z ü n e t e t tartot t. – Végre van hivat alos
patrón u s o m!
– Csakug ya n ? – kérde z t e m boldog a n. – Denna , ez
csodál a t o s hír!
Büszké n mos olygot t . Fogai fehérlet t e k az arcá b a n ,
a mely halvá nyb a r n á r a sült utaz á s közbe n. Ajka piros volt
fest é k nélkül is, mint mindig.
– A sever e ni udvar tagja? – kérde z t e m . – Hogy hívják?
Denna széle s mos olya leherva d t , csak a szája sarká b a n
mar a d t me g az árnyé k a . – Tudod, hogy ne m mond h a t o m
me g – dorgált. – Tudod, me n n yir e őrzi a ma g á n é l e t é t .
Lelkes e d é s e m kihűlt. – Ó, ne, Denn a! Csak ne m ugya n a z
az alak? Az, aki a trebo ni lakodalo mb a küldött játsz a ni?
Denna elcsod álkoz ot t. – Hát persz e hogy ő. Nem
mond h a t o m me g a valódi nevé t. Hogy is hívta d koráb b a n ?
Szil me s t e r n e k ?
– Kőris me s t e r n e k – mond t a m úgy, mint h a marokn yi
ha mu t 4 köpn é k ki. – De legalá b b ismer e d a valódi nevé t ?
Megmo n d t a neke d, mielőtt aláírt a d a szerződ é s t ?
– Azt hisze m, tudo m, mi a valódi neve – vont vállat, és
végigsi mít ot t a haján. Amikor az ujja hozzá é r t a
varkocs h oz, mint h a me gl e p ő d ö t t volna. Sietve kibontot t a ,
ügye s ujjai szét si mo g a t t á k a tincs e t . – És ha ne m tudn á m
is, mit szá mí t? Minde nkine k vann a k titkai, Kvothe. Nem
különös e b b e n érdek el, hogy ki, amíg bet a r tj a az alkut.
Igazá n nagyl elkű.
4 Angolul az Ash egysz e rr e jelent kőrist és ha m u t . (A ford.)
 – Nem csup á n titkolózó, Denn a! – tiltakozt a m. – Ahogy
leírtad, abból arra követk e z t e t e k , hogy vagy üldöz é si
má ni á t ól sze nv e d, vagy vala mi vesz e d e l m e s dologb a
kever e d e t t .
– Nem tudo m, hogy lehet sz ilyen ellens é g e s iránt a!
Nem hitte m a füle mn e k . – Denn a , de hisze n ájultra vert!
Megfagyo t t . – Nem. – A keze az arcá n halvá nyuló
zúzódá s r a téve d t . – Nem tett ilyet. Mondt a m neke d.
Leest e m a lóról. Az ostob a állat ne m tudot t
me gk ülön b öz t e t ni egy ága t egy kígyótól.
Megrázt a m a feje m. – Tavaly őszről és Trebonr ól
besz él e k.
Denna az ölébe ejtet t e a kezét, és szórakozot t a n
babr ált a a gyűrűje helyé t. Üres arcc al néz e t t rá m. –
Honna n tudod?
– Maga d mon dt a d . Éjjel a hegye n , amikor a dracc u s t
vártuk.
Hunyoro gv a nézt e a földet. – Én… ne m eml ék sz e m , hogy
ezt mond t a m volna.
– Kissé zavar od ot t voltál – felelte m gye n g é d e n . – De
mond t a d . Mindent elmo n d t á l róla. Denna , ne m sza b a d n a
egy ilyen emb e r r el mar a d n o d . Bárkivel, aki ezt tett e
veled…
– Az én érdek e m b e n tett e – mon d t a . Söté t sze m é b e n
felvillant a hara g. – Ezt is elmo n d t a m ? Ott állta m egye tl e n
karcolá s nélkül, miközb e n mind e n ki má s halott volt a
lakodalo mb a n . Tudod, milye n e k a kisváros ok. Még az után
is azt hitték, hogy vala mi közö m van a dologhoz, a mikor
me g t al ált a k ájulta n. Emléke zz!
Lehajtot t a m a feje m, és rázt a m, mint az ökör, amel ye t
zavar az iga.
– Nem hisze m. Lett volna má s me g old á s is abb a n a
helyz e t b e n . Én találta m volna má s me g old á s t .
– Nem lehet ü nk mi is olyan okos a k, mint te – mon dt a .
– Ennek se m mi köze az okos s á g h o z ! – Majdne m
ordított a m . – Magával vihet e t t volna! Jelentke z h e t e t t volna,
hogy keze s k e dj é k ért e d!
– Nem hagyh a t t a , hogy má s ok is me g t u dj á k, hogy ott
volt – felelte Denn a . – Azt mond t a…
– Megvert tég e d. – Miközbe n kimon dt a m a szava k a t ,
borza sz t ó düh emelke d e t t föl benn e m . Nem tüze s har a g
volt, a mi illett volna tüze s ter mé s z e t e m h e z . Ez má s volt,
lassú és hide g. Ahogy me g é r e z t e m , rájött e m, hogy már
rége n benn e m van, úgy kristályos o d o t t ki, ahogy a tó
lass a n ke mé n yr e fagy egy hossz ú téli éjszak á n .
– Megvert tég e d – ismé t elt e m , és érezt e m odab e n t a
jege s hara g tömör kolonc á t . – Akár mit mond a s z , ez
se m mi n ne m változt a t. Ha egysz e r me gl á t o m, valószínűl e g
inkább kést döfök bele, se mh o g y kezet fogjak vele.
Denna ekkor rá m néze t t, és az inger ülts é g eltűnt az
arc áról. Olyan pillant á s t vete t t rá m, a mely tele volt
szán a k oz ó, éde s szer e t e t t el. Az e mb e r így néz egy
kutya kölyökr e , a mikor morog, mer t borza sz t ó a n vadn a k
hiszi ma g á t . Gyeng é d e n az arco mr a tett e a kezét. Tűzvörös
lett e m, és hirtele n zavar b a jötte m a saját melodr á m á m t ól .
– Nem lehet n e , hogy ne vesz e k e dj ü nk eze n? – kérde z t e .
– Kérlek! Ma ne! Olyan rége n látt al ak…
Úgy döntöt t e m , annyib a n hagyo m a dolgot, nehog y
elkerg e s s e m . Tudt a m, mi törté n t , ha a férfiak túlsá g o s a n
erőskö dt e k. – Rendb e n van – mond t a m . – Ma. Legalá b b azt
elmo n d h a t o d , hogy milye n ügyb e n hozott ide a
patrón u s o d ?
Denna hátr a d őlt a padon, és széle s e n elmos olyod o t t . –
Sajnálo m, kénye s ügye k me g mind e n – utánzot t.
– Ne légy ilyen! – tiltakozt a m . – Elmond a n á m , ha
lehe t n e , de a Maer félték e n ye n őrzi a ma g á n é l e t é t .
Denna ismé t előre h aj olt, és a kezét az enyé m r e tett e . –
Szeg é n y Kvothe, ne har a g u dj. A patrón u s o m legalá b b olyan
zárkózot t, mint a Maer. Egyért el m ű e n közölte, hogy baj
lesz belőle, ha valah a is kiderül a kapcs ola t u n k.
Nyoma t é k o s a n hang s úlyoz t a . – Elkomolyod ot t . – Ő nagy
hat al mú emb e r . – Mintha akart volna mon d a ni mé g
vala mit, de me g g o n d ol t a ma g á t .
Megért e t t e m , noha ne m tetsz e t t a dolog. Mosta ni
találkoz á s o m a Maer hara gj á v al óvato s s á g r a tanított. –
Akkor mit tudsz mond a ni róla?
Denna elgondolkodv a ütög e t t e az ajkát. – Meglepő e n jó
tánc os . Azt hisze m, ennyit elmo n d h a t o k anélkül, hogy
elárulná m. Egész kecs e s . – Elneve t t e ma g á t , amikor
me gl á t t a az arco m a t . – Végzek neki bizonyos kuta t á s o k a t ,
régi gen e aló gi á kb a n , krónikákb a n . Bese gít pár dalo mb a ,
hogy neve t szer e z h e s s e k ma g a m n a k… – Habozot t, azt á n
me gr á z t a a fejét. – Azt hisze m, ez mind e n, amit
mond h a t o k.
 – Ha majd kész leszel, hallhat o m azoka t a daloka t ?
Félénke n elmo s olyo do t t . – Azt hisze m, ezt el lehet
intézni. – Talpra ugrott, és me gr a g a d t a a karo m a t , hogy
eng e m is felhúzzon. – Elég a besz é d b ől. Gyer e, sét áljunk!
Mosolyogt a m . A lelkes e d é s e ragályos volt, mint egy
gyer e k é . De amikor a keze m n é l fogva húzott, halka n
felnyikka n t, össz er á n d ult, és az oldalár a szorított a a kezét.
Felpatt a n t a m . – Mi a baj?
Denna vállat vont, mer e v e n mos olygot t , és szoros a n
átfogt a ma g á t .
– Az esé s e m – mon d t a . – Az a but a ló. Belé m hasít, ha
me gf el e d k e z e k róla, és túl gyors a n mozgok.
– Látta valaki?
– Csak zúzódá s – mon d t a . – És aki doktort
me g e n g e d h e t n é k ma g a m n a k , azt ne m hagyo m
hozzá n yúlni.
– És a patrón u s o d ? – kérde z t e m . – Vala mit ő is teh e t n e .
Lass a n kiegye n e s e d e t t . – Igazá n ne m fontos. – A
ma g a s b a nyújtott a a karját, gyors, ügye s tánclé p é s t tett,
aztá n kineve t t e a komolys á g o m a t . – Mára elég a titkokból.
Gyer e, sét álj vele m. Mesélj söt é t és vérfagya s z t ó
pletyk á k a t a Maer udvar á b ól.
– Jól van – mon dt a m , ahogy elindultunk. – Azt hallott a m,
hogy a Maer csoda m ó d felépült egy hossz ú bet e g s é g b ől.
– Gyeng e hírhar a n g vagy – felelte. – Ezt mind e n ki tudja.
– Bra ms t o n albáró leég e t t faróba n az éjszak a .
A sze m é t forgat t a . – Unal ma s .
– DeFerr e grófnő elvesz t e t t e a szüz e s s é g é t a Daeonic a
előad á s á n .
– Ó! – Denn a a szájá hoz kapt a a kezé t, hogy elfojtsa a
neve t é s é t . – Csakugya n ?
– Szüne t után biztos a n ne m volt me g – súgt a m. – De
aztá n kiderült, hogy csak otthon hagyt a a lakoszt ályá b a n .
Így tulajdonk é p p e n csak rossz helye n volt, igaz á b ól ne m
veszíte t t e el. A szolgák két nap múlva talált ák me g
takarít á s közbe n. Kiderült, hogy egy komó d alá gurult.
Denna sértőd öt t e n néz e t t rá m. – Nem hisze m el, hogy
hitte m neke d! – Meglegyint e t t , azut á n ismé t elfintorodot t,
és leve gő utá n kapot t.
– Figyelj – mond t a m halka n. – Az Egyet e m e n tanult a m.
Nem vagyok orvos, de isme r e m az orvost u d o m á n yt .
Megné z h e t e m azt a zúzód á s t .
 Hossz a n néze t t rá m, minth a azt találga t n á , mi lehe t az
ajánla t o m mögöt t . – Azt hisze m, ez a legkörül mé n ye s e b b
móds z e r , amellyel valah a is próbálkozot t valaki, hogy
kivetkőzt e s s e n a ruhá m b ól – mon dt a végül.
– Nem… – érezt e m, hogy lángvörös vagyok. – Nem úgy
érte t t e m…
Denna jót neve t e t t a zavar o mo n . – Ha bárkinek is
me g e n g e d e m , hogy doktoros dit játsszo n vele m, az te
leszel, Kvothé m – mon d t a . – De mos t ma g a m kezele m
ma g a m a t . – Belé m karolt, és tová b b sét ált u nk az utc á n. –
Elege t tudok, hogy vigyázz a k ma g a m r a .

Órákkal későb b tért e m vissza a Maer palot áj á b a , és az

egye n e s utat választ ot t a m a tetők helye t t. Amikor a
lakoszt ályo m h o z veze t ő folyosór a ért e m, két őrt látta m egy
helye t t . Nyilván felfede z t é k a szöké s e m e t .
Még ez se m rontott a túlzott a n a kedv e m e t , mer t annyir a
örülte m a Denn á v al töltött időne k, hogy ne m ért e a lába m
a földet a boldogs á g t ól. Ráad á s ul me g b e s z él t ü k, hogy
má s n a p is találkozu nk és kilovagolunk. Denná t ól vára tla n
ajánd é k volt egy me g h a t á r oz o t t helyr e és időpont b a
kitűzöt t találkoz á s .
– Jó est é t, urai m – mond t a m , ahog y közele b b ért e m a
folyosón. – Történt vala mi érde k e s , miközb e n távol volta m?
– Szobafog s á g b a n vagy – mon dt a komor a n Jayes.
Észrev e t t e m , hogy ez alkalo m m a l lema r a d t az „ura m” .
A kilincs e t fogva me g állt a m. – Tess é k?
– A szob á d b a n kell mar a d n o d , a míg má s par a n c s o t ne m
kapunk – mond t a . – És egyikünk ott lesz mellett e d
mindv é gi g.
Elfogott a düh. – És Alveron tud erről? – kérd ez t e m
éles e n .
Bizonyt al a n ul össz e n é z t e k.
Akkor hát Stap e s adt a ki a par a nc s o t . Ez a
bizonyt al a n s á g vissza t a r tj a őket attól, hogy erősz a k ot
alkal ma z z a n a k . – Akkor ezt mos t tiszt ázz uk! – mon dt a m , és
fürgé n elindult a m a folyosón, az őrökre bízva, hogy
fuss a n a k utá n a m zörgő pánc éljukb a n.
Ment e m a folyosóko n, és egyr e dühös e b b lett e m. Ha a
szava hi h e t ő s é g e m csakug ya n se m mi a Maer előtt, jobb, ha
mos t végz ünk egym á s s a l . Ha ne m bírom a jóindula t á t ,
legalá b b legye n szab a d akkor találkozno m Denn á v al,
a mikor akarok.
Épp időbe n fordulta m be a sarkon, hogy láss a m, amint a
Maer kijön a lakoszt ályá b ól. Ugyanolya n egé s z s é g e s n e k
tűnt, mint először, és egy papírköt e g volt a hóna alatt.
Ahogy közele b b ért e m, ingerült s é g suha n t át az arc á n,
és azt gondolt a m, egysz e r ű e n elhurcolt a t az őrökkel.
Mindazon ált al olyan mer é s z e n lépt e m oda hozzá, mint h a
írott me g hívót kapt a m volna. – Kegyel m e s ura m – szólta m
vidá m szívélye s s é g g e l . – Beszélhe t ü n k egy pillana t r a ?
– Termé s z e t e s e n – felelte haso nló hango n, miközb e n
kitárt a az ajtót, amel ye t épp e n becs uk ni készült. – Gyer e
be! – A sze m é t figyelte m, és látt a m, hogy a hara gj a felér az
enyé m m e l . Éne m éssz e r ű e n gondolkodó par á n ya lapított,
de az indulat elrag a d o t t , és vadul vágt á z o t t tová b b.
A taná c s t a l a n testőr ök e t az előszob á b a n hagyt uk.
Alveron beve z e t e t t egy má sik ajtón a lakoszt ályá b a . Olyan
baljós csen d volt, mint a váratl a n nyári viharok előtt.
– Hihet e tl e n ez az arc átl a n s á g ! – szisze g t e a Maer, ahogy
becs ukt a az ajtót. – A te esz elős vádjaid! Nevet s é g e s
állítás aid! Nem szer e t e m a nyilváno s ízetlenk e d é s t ,
úgyho g y ezt majd később intézzük el. – Para nc s oló
moz dul a t ot tett. – Térj vissza a lakoszt ályod b a , és ne
moz dulj, amíg eldönt ö m, hogya n bánjak veled.
– Kegyel me s ura m…
Válla feszülé s é b ől tudh a t t a m , hogy az őröke t akarja
szólítani. – Nem hallgatl ak me g – mon dt a színt ele n hang o n.
Farka s s z e m e t nézt ünk. Pillant á s a ke mé n y volt, mint a
kova, és látha t t a m , milye n dühös. Ez ne m a patrón u s vagy
a munk ált a t ó hara gj a volt. Nem az bőszít e t t e , hogy ne m
tisztel e m a társ a d a l mi rend e t . Ez az e mb e r tizenh a t éve s
kora óta uralkodot t. Ennek az e mb e r n e k se m mi felkött e t ni e
valakit egy vasbitór a , ha ezzel kell hang s úlyoz ni a
véle m é n yé t . Ez az e mb e r , ha nincs a tört é n el e m fintor a,
ma Vintas királya lenne .
A dühö m sister e g ni kezd e t t és kialudt, mint a gyert ya .
Didere g t e m . Ekkor fogta m fel, milye n rosszul ítélte m me g a
helyz e t e m e t .
Amikor hajlékt al a n gyer e k volta m Tarbe a n b a n , vesz élye s
e mb e r e k, rész e g dokk mu n k á s o k , városi őrök között kellett
élne m. Még egy má sik hajlékt al a n gyer e k is me g öl h e t e t t
egy törött palackb ól csinált üve gt őrr el.
 Hogy élet b e n mar a dj a k, isme r n e m kellett a szab ályok a t
mind e n helyz e t b e n . Egy őr ne m ver me g az utc a köze p é n .
Egy dokk mu n k á s , ha elszala d s z, ne m fog kerg e t ni.
Vakító tiszta s á g g a l látta m, hol követt e m el a hibát. A
Maert ne m kötik szab ályok. Elrend elh e ti, hogy me g ölje n e k,
aztá n kiaka s s z á k a hullá ma t a városk a p u r a . Börtönb e
vett e t h e t és ott felejthe t. Hagyh a tj a , hogy éhezz e k,
me g b e t e g e d j e k. Nincs rango m, se m bará t ai m, akik
felléph e t n é n e k az érde k e m b e n . Tehe t e tl e n vagyok, mint
egy gyer e k a fűzfave s s z ő kardd al.
A felisme r é s csup á n villaná s n yi időt igényelt.
Gyo mr o m a t marc a n g ol ni kezdt e a félele m. Alsó-
Sever e n b e n kellett volna mar a d n o m , a míg módo m volt rá.
Sose m kellett volna idejönnö m, hogy bele ár t s a m ma g a m a t
a hat al m a s o k ügyeib e .
Stap e s ekkor siet e t t ki a Maer öltözőjéből. Ahogy
észre v e t t benn ü n k e t , pillana t n yi fejvesz t e t t ré mül e t suh a n t
át egyé bk é n t higga d t arc á n, de gyors a n össz e s z e d t e
ma g á t . – Bocs á n a t , urai m – mond t a és vissz aford ult.
– Stap e s ! – mon dt a a Maer, mielőtt az inas távozh a t o t t
volna. – Gyer e ide!
Stap e s vissz akullogot t. Idege s e n tördelt e a kezé t. Az
arc á n ann a k a bűnt u d a t o s emb e r n e k a me gr e n d ül é s e ült,
akit épp e n rajtak a p t a k vala mi bec st el e n s é g e n .
– Mi az a keze d b e n , Stap e s ? – kérd ez t e szigorú a n
Alveron. Jobba n me g n é z v e látt a m, hogy az inas ne m tördeli
a kezét, han e m vala mit szoron g a t .
– Se m mi…
– Stap e s ! – förme d t rá a Maer. – Hogy mer é s z el s z
hazud ni neke m! Azonnal mut a s d me g!
A test e s inas fásult a n eng e d el m e s k e d e t t . Pici cikkanó
feküdt a tenye r é n holta n. Stap e s elfehé r e d e t t .
A világtört é n e l e m b e n mé g sos e okozott ekkor a
me gk ö n n ye b b ül é s t és örö mö t egy bájos lény halála. Már
napok óta bizonyo s volta m Stap e s árulá s á b a n , és itt volt a
me gk é r d őj el e z h e t e t l e n bizonyít é k.
Mindazon ál t al hallga t t a m . A Maern e k a saját sze m é v e l
kellett látnia.
– Mit jelent s e n ez? – kérd ez t e halka n.
– Nem jó ilyes mikr e gondolni, ura m – mond t a gyors a n az
inas –, és mé g rossz a b b rágód ni rajtuk. Máris hozok egy
má sik a t . Ugya nolya n éde s e n dalol.
 Hosszú csen d követk e z e t t . Látta m, hogya n fékezi
Alveron a düh é t , a melye t rá m akart zúdíta ni. Egyre
hossz a b b r a nyúlt a csen d.
– Stap e s , hány ma d a r a t cser élt él ki az utóbbi napok b a n ?
– kérde z t e m lass a n.
Méltatla nko dv a fordult felé m.
A Maer eléb e vágott, mielőtt me g s z ól alh a t o t t volna. –
Felelj, Stap e s ! – A hangja majdn e m elcsuklott. – Több
ma d á r is volt?
Stap e s össz e t ör t e n néz e t t rá. – Ó, Rand, ne m akart al a k
felzaklat ni! Egy ideig olyan rosszul voltál. Utána kért e d a
ma d a r a k a t , és volt az a szörnyű éjszak a . És má s n a p az
egyik elpuszt ult.
Lenéz e t t a tenye r é n tartot t pará n yi ma d á r r a , és egyr e
gyors a b b a n had a r t, a szavai egym á s b a botlott a k. Túl
neh é zk e s e n besz élt, hogy ne legye n őszint e. – Nem
akart a m telet ö m ni a fejede t halott dolgokról való
besz é d d e l. Így hát kicse m p é s z t e m , és újat hozt a m
helye t t e . Aztán jobba n lettél, ők pedig hullani kezdt e k.
Napont a négy- öt. Ahánysz or ben é z t e m , mindig volt egy a
kalitka alján, mint egy letört kicsi virág. De te jól voltál.
Nem akart a m e mlít e ni.
Eltakar t a a kezév el a halott szippa nc s o t . – Mintha neke d
adt á k volna a cse pp lelküke t, hogy ismé t jól legyél. –
Vala mi hirtele n me g s z a k a d t benn e , és sírni kezde t t , ann a k
a becs ül e t e s emb e r n e k a mély hang ú, re mé n yt e l e n
zokogá s á v a l, aki sokáig figyelte ré mült tehe t e tl e n s é g g e l
szer e t e t t bar á tj á n a k lassú haldoklá s á t .
Alveron egy döbb e n t pillana tig mozd ul a tl a n ul állt,
mind e n har a g elszivárgo t t belőle. Aztán oda m e n t az
inas á h o z, és gye n g é d e n átkar olt a a vállát. – Ó, Stap e s ! –
mond t a halka n. – Bizonyos ért ele m b e n valóba n ért e m
haltak me g. Se m mi olyat ne m tett él, ami ért hibázt a t ni
lehe t n e .
Halkan elha g yt a m a szob á t , és lesze dt e m az etet ők e t az
ara nyoz o t t kalitkáról.

Egy órával későb b csönd e s e n vacsor á z t u n k hár m a s b a n a

Maer lakoszt ályá b a n . Alveron és én elmon d t u k Stap e s n e k ,
hogy mi tört é n t az utóbbi napok b a n . Stap e s csakn e m
elszé d ült, hallva, mit tett e k a gazd áj á v al, és tudva, hogy
mé gis me g fog gyógyul ni.
Ami eng e m illet, azok után, hogy néh á n y napig
szenv e d t e m Alveron neh e z t el é s é t , szá mo m r a
me gk ö n n ye b b ül é s t jelent e t t , hogy ismé t a kegyeib e
foga dot t. De azért me gr e n dí t e t t a kata s z t r óf a közels é g e .
Őszint é n elmo n d t a m a Maern e k, hogy alapt al a n ul
gya n a k o d t a m Stap e s r e , és bocs á n a t o t kért e m az inastól. Ő
is elis me r t e , hogy két elke d e t t benn e m . Végül kezet
ráztunk, és sokkal jobb véle m é n yü n k lett egym á s r ól.
Az utolsó falatok mellett besz élg e t t ü n k, a mikor Stap e s
felfigyelt, bocs á n a t o t kért és kisiet e t t .
– A külső ajtó – ma g ya r á z t a a Maer. – Olyan hallás a van,
mint egy kutyá n a k . Kísérte ti e s .
Stap e s kinyitott a az ajtót, és be e n g e d t e a borotvált fejű,
ma g a s férfit, Dagon par a nc s n o k o t , akit egy térké p e k k el
fedet t aszt aln ál látta m érkez é s e m napjá n.
A belé pő Dagon pillant á s a végigjárt a a sarkok a t , az
ablakr a , a má sik ajtóra, azt á n rá m villant, végül vissza t é r t
a Maerh e z. Amikor rá m néze t t, az össz e s állati ösztön,
a mely életb e n tartot t Tarbe a n b a n , azt kiáltott a a
mélys é g b ől, hogy fuss a k. Bújjak el. Csináljak akár mit, a mi
eltávolít ettől az e mb e r t ől.
– Ó, Dagon! – mond t a vidá m a n a Maer. – Hogy vagy
eze n a szé p napo n?
– Jól, kegyel m e s ura m. – Vigyázzb a n állt, és ne m Alveron
sze m é b e néze t t, han e m mellé.
– Elég jól vagy ahhoz, hogy letart ózt a s d Caudicus t
árulá s é r t ?
Fél szívver é s n yi szüne t követk e z e t t . – Igen, kegyel m e s
ura m.
– Nyolc emb e r eleg e n d ő lesz, ha bonyolult helyz e t b e n
se m esn e k pánikb a .
– Igen, kegyel m e s ura m. – Kezdte m felfedez ni Dagon
válasz ain a k finom árnyal a t ai t.
– Élve – mon d t a Alveron, mint h a egy kérd é s r e
válasz olna . – De ne m szüks é g e s gye n g é d n e k lenne d.
– Igen, kegyel m e s ura m. – Dagon me gfor d ult, hogy
távozz é k.
Gyors a n besz élni kezdt e m . – Kegyel m e s ura m, ha igazá n
arka nist a , bizonyo s óvintézk e d é s e k e t kell fogan a t o sí t a ni. –
A „kell” szót abb a n a pillana t b a n me g b á n t a m , ahogy
kiszala dt a szá mo n , mer t túl elbizakodo t t a n hangz ot t. Azt
kellett volna mond a n o m : talán bizonyo s óvintézk e d é s e k
szer e t n e fogan a t o sí t a ni kegyel m e s s é g e d .
Alveron látha t ól a g ne m vett e észr e nyelvbotl á s o m a t . –
Igen, ter mé s z e t e s e n . Tolvaj legyél, ha tolvajra mé s z.
Dagon, mielőtt becs uk n á d lentr e, kezé t- lábá t verd jóféle
vasb a . De tiszt a vas b a! Kösd be a sze m é t , peck eld föl a
száját… – Ujjával az ajkát ütög e t v e töpre n g e t t egy
pillana tig. – És vágd le a két hüvelykujját.
– Igen, kegyel m e s ura m.
Alveron rá m néze t t. – Gondolod, hogy ennyi eleg e n d ő ?
Visszafojtott a m a hánying e r e m e t , és kénysz e rít e t t e m
ma g a m a t , hogy ne tördelje m a keze m. Nem tudt a m, mi a
riasztób b, Alveron derűs hangj a, a melye t a par a n c s n o kk al
sze mb e n hasz n ált, vagy a színtel e n, érzele m m e n t e s hang,
a mellyel Dagon fogadt a őket. Egy végz e t t arka nist á v al ne m
ajánla t o s kukoricáz ni, de a kezét me gc s o n kít a ni
borzal ma s a b b , mint h a rögtön me g g yilkolná k.
Dagon távozott. Amikor az ajtó becs ukó d o t t mögö t t e ,
Stap e s össz er á z kó d o t t . – Jóságos ég, Rand, mint h a hide g
vízzel öntött e k volna nyakon! Jobb lenne, ha
me g s z a b a d ul n ál tőle.
A Maer elnev e t t e ma g á t . – Hogy valaki má s t szolgáljon?
Nem, Stap e s . Legye n csak itt. Ő az én vesz e t t kutyá m,
rövid pórázon.
Stap e s elko mor o d o t t . De mielőtt bár mit mond h a t o t t
volna, me gl á t o t t vala mit oda á t a napp aliba n. – Ó, me gint
egy! – Oda m e n t a kalitká h oz, ahon n a n újabb elpuszt ult
cikkanóv al tért vissza. Gyöng é d e n tartott a a tenye r é n az
apró test e t . – Tudo m, hogy ki kell próbálni a gyógys z e r t
vagy micsod a – mond t a a má sik szob á b ól. – De ez akkor is
egy kicsit kegye tl e n a szeg é n y kis calant his okk al sze m b e n .
– Tess é k? – kérd ez t e m .
– A mi Stap e s ü n k régi mó di – ma g ya r á z t a mos olyogv a
Alveron. – És iskolázot t a b b , mint hajlandó elis me r ni. Ó-
vinta si nyelve n calant hi s n a k hívják a ma d a r a k a t .
– Mege sk ü d n é k rá, hogy már hallott a m ezt a neve t.
– A vinta si dinasz tia raga dv á n yn e v e – pirított rá m
Alveron. – Sajátos vakfoltjaid vann a k ahhoz képe s t ,
me n n yit tudsz.
Stap e s ismé t a kalitka felé néz e t t . – Tudo m, hogy me g
kellett tenni – mond t a –, de miért ne m hasz n ált ál eger e k e t ,
vagy DeFerr e grófnő rusnya kis kutyáj á t ?
 Mielőtt válasz olha t t a m volna, me g d ö n g e t t é k a külső
ajtót. Stap e s mé g föl se m állt, amikor beront ot t egy őr.
– Kegyel m e s ura m! – lihegt e . A szob a egye tl e n
ablaká h oz ugrot t, és bez árt a . Aztán átroh a n t a napp aliba ,
és me gis m é t e l t e az eljárá s t . Ugya nilye n zajok hallat szot t a k
a távola b bi szobá k b ól, amel ye k b e n mé g ne m járta m.
Az ért e tl e n Stap e s táp á s z ko d o t t volna, de a Maer
me gr á z t a a fejét, és intett neki, hogy üljön le. – Hadn a g y! –
kiáltott a árnyal a t n yi bossz ú s á g g a l .
– Grácia feje mn e k , kegyel m e s ura m – mond t a az őr,
a mikor zihálva vissza t é r t . – Dagon par a n c s a . Biztosít a n o m
kell kegyel m e s s é g e d szob áit.
– Nem tetszik a dolog – felelte szár a z o n Alveron.
– Amikor kopogt a t t u n k , ne m nyitott a k ajtót. Dagon
betör e t t e . Volt ott… ne m tudo m, mi volt, kegyel m e s ura m.
Vala mi gonosz szelle m. Anders halott, kegyel m e s ura m.
Caudicus sehol se m volt, de Dagon az üldözé s é r e indult.
Alveron arc a elsöt é t e d e t t . – A pokolba! – ordított a , és az
aszt alr a csapo t t . Össz evo n t a a sze möl dök é t , hat al m a s a t
sóhajtot t. – Jól van. – Intett az őrnek, hogy elme h e t .
Az me g se moz dult. – Ura m, Dagon azt mon d t a , hogy
ne m hagyh a t o m őrizetle n ül kegyel m e s s é g e d e t .
Alveron baljóslat ú a n néze t t rá. – Rendb e n , de oda állj! –
A szoba sarká b a mut a t o t t .
Az őr boldog a n beleolva d t a hátt é r b e . Alveron
előre h ajolt, ujjai hegyé t a homlok á h oz nyo mt a . – Az iste n
nevér e , hogya n fogha t o t t gya n ú t ?
A kérdé s költői volt, de me gindítot t a agya m
foga sk e r e k e it. – Tegna p is elhoz a t t a a gyógys z e r t
kegyel m e s s é g e d ?
– Igen, igen. Minde nt úgy csinált a m, mint előzőle g.
Épp csak ne m eng e m küldt él a gyógys z e r é r t , gondolt a m.
– Megva n mé g a fiola? – kérde z t e m .
Megvolt. Stap e s oda hoz t a . Kiduga s z olt a m, az ujja ma t
végighúz t a m belül az üve g szájá n. – Milyen ízű
kegyel m e s s é g e d gyógys z e r e ?
– Már mon dt a m . Sós, kes er ű. – Nagyr a nyílt a sze m e ,
a mikor az ujja ma t a szá mh o z emelt e m, és me g é rint e t t e m a
nyelve m hegyé v el. – Megőrült él? – kérde z t e hitetle n ül.
– Édes – mon dt a m egysz e r ű e n . Kiöblített e m a szá m a t
vízzel, amit a lehet ő legfino m a b b a n beleköp t e m egy üres
pohá r b a . Apró papírt a s a k o t vett e m elő az ujjaso m
zseb é b ől, a tart al m á b ól egy keve s e t a szá mb a rázt a m és
fintorogv a me g e t t e m .
– Mi az? – kérde z t e Stap e s .
– Liguellen – hazud t a m , mert tudt a m , ha me g m o n d o m
az igaza t, hogy fasz é n, abból csak újabb kérde z g e t é s lesz.
Megtöltött e m a szá m a t vízzel, ismé t kiköpt e m. Ez
alkalo m m a l feket e volt. Alveron és Stap e s nagyo t nézt e k.
Megma g ya r á z t a m . – Vala mi ér t gya nítot t a , hogy
kegyel m e s s é g e d ne m veszi be a gyógys z e r é t . Ha hirtele n
má s lett az íze, bizonyos a n rákér d e z e t t volna.
A Maer bólintott. – Tegna p est e látt a m. Az egé s z s é g e m
iránt érdeklődöt t . – Tomp á n puffant az ökle a szék karfájá n.
– Átkozott balsz er e n c s e ! Ha egy cse pp esze van, fél nap
előnyr e tett szert! Sose m kapjuk el!
Gondolt a m, e mlé k e z t e t e m rá, hogy ha hitt volna neke m,
mind e z ne m törté nik me g, de jobb ötlet e m tá m a d t . –
Javasoln á m, kegyel m e s s é g e d , hogy senki se me nj e n a
torony közelé b e . Caudicus n a k elég ideje volt, hogy csúnya
me gl e p e t é s e k e t készíts e n nekik, csap d á k a t me g ilyes mit.
A Maer bólintott, eltak a r t a a sze m é t . – Igen.
Termé s z e t e s e n . Nézz után a , Stap e s . Azt hisze m, egy kicsit
lepihe n e k. Ez az ügy kimerít e t t .
Készülődni kezdt e m, hogy távozz a m. A Maer intet t, hogy
üljek vissz a. – Kvothe, mar a dj egy pillana tig, és készíts
neke m egy kancs ó teát, mielőtt elme n n él.
Stap e s csöng e t e t t a szolgák é r t. Miközbe n lesze d t é k az
aszt alu nk a t , kívánc si a n pillogt ak rá m. Nemc s a k ülte m a
Maer jelenlé t é b e n , de vele étkez t e m a
ma g á nl a k o s z t ál yá b a n . Ez az újsá g tíz perc alatt bejárja a
palot á t .
Miután a szolgák távozt a k, készíte t t e m a Maern e k egy
kanc s ó teát. Éppe n távoz ni akart a m , amikor oda szólt a
csész e fölött, olyan halka n, hogy az őr ne m hallhat t a .
– Kvothe, tökélet e s e n me g bízh a t ó n a k bizonyult ál, és
sajnálo m, hogy rövid ideig kételke d t e m benn e d . – Ivott egy
kortyot, majd folyta t t a : – Sajnos, ne m hagyh a t o m , hogy
híre me nj e n a mér g e z é s n e k . Különös e n , mivel a bűnös
elme n e k ült, – Jelentős é g t e lje s pillant á s t vet e t t rá m. – Ez
hat á s s al lehet arra az ügyr e is, a melyr ől koráb b a n
besz élt ü nk.
Bólintott a m . Ha kitudódik, hogy a tulajdon arka nist áj a
csakn e m me g ölt e , ez aligha segít elnyer ni e a hölgy kezé t,
akit feles é g ül akar venni.
Folytat t a : – Sajnos, ugya n e z a hallga t á s ne m teszi
lehe t őv é , hogy érde m e d szerint me gj ut al m a z z al a k. Más
helyz e t b e n hálá m legcs e k élye b b jele lenne a földbirtok.
Rangot is ado m á n yo z n é k . Erre mé g van hat al m a a
csalá d o m n a k , és ebb e ne m szólha t bele a király.
A feje m kóválygot t a hallott a k jelent ős é g é t ől. A Maer
folyta t t a : – Ám ha így cselek e d n é k , ma g ya r á z a t r a lenne
szüks é g. És a ma g ya r á z k o d á s az, amit ne m eng e d h e t e k
me g ma g a m n a k .
Kezet nyújtot t. Nem jötte m rá azonn al, hogy me g akarja
szoríta ni az enyé m e t . A Maer Alveronn al ne m volt szoká s
parolázni. Kár, hogy csak az őr látja. Remélh e t ől e g szer e t
pletyk álkod ni.
Ünne p él ye s e n me gfogt a m a nagyúr kezé t. – Sokkal
tartozo m neke d – mond t a . – Ha bár mir e szüks é g e d lenne, a
rend elke z é s e d r e áll mind e n segíts é g, ami egy hálás lordtól
kitelik.
Kegye s e n bóloga t t a m , izgal ma m ellenér e is igyeke z t e m
me g őrizni a nyug al m a m a t . Ez volt az, amir e vágyt a m . A
Maer össz ekö t t e t é s e i t felhasz n álv a tervsz e r ű kuta t á s t
folyta t h a t o k az Amyr után. Ő bejutt a t h a t kolostori
levéltár a k b a , ma g á n k ö n yv t á r a k b a , olyan helyekr e , ahol
ne m cenzúr á z t á k és szerke s z t e t t é k me g a fontos
doku m e n t u m o k a t , mint az Egyet e m e n .
De azt is tudt a m, hogy ne m ez a me gf el elő idő a
kéré s r e . Alveron me gí g é r t e a segíts é g é t . Egysz e r ű e n
kiváro m az időme t , és eldönt ö m, milye n segíts é g r e van a
legna g yo b b szüks é g e m .
Ahogy kilépt e m a Maer lakoszt ályá b ól,
me g d ö b b e n é s e m r e Stap e s hozzá m lépet t és né m á n átölelt.
Arca akkor se m lehe t e t t volna hálás a b b , ha a csalá djá t
me n t e t t e m volna ki egy égő házból. – Fiatalúr, ne m
tudh a t o d , me n n yiv el tartozo m neke d. Ha bár mir e
szüks é g e d van, csak neke m szólj.
Megra g a d t a a keze m e t , és lelkes e n me gr á z t a .
Ugya n a kk or érezt e m , hogy vala mit a marko m b a nyo m.
Megállta m a folyosón. Belen é z t e m a tenye r e m b e , és egy
finom ezüs t g yű r ű t látt a m, amel yr e Stap e s nevé t vést é k.
Egy má sik gyűrű is volt mellet t e , de ez ne m fémb ől volt. A
sima, fehér anya gr a ugya n c s a k az inas nevé t fara gt á k
otro mb a írásjelekk el. Fogal ma m se m volt róla, hogy ez
utóbbi mit jelent h e t .
Elindult a m vissz a a lakoszt ályo m b a , szint e széd el e gv e a
vára tla n szer e n c s é t ől.
 HATVANÖTÖDIK FEJEZET

A SZÉP JÁTÉK

Másna p csek élyk e holmi ma t átvitt é k abb a a

lakoszt ályb a , amel ye t a Maer me gf el előb b n e k ítélt a
kegyeltje szá m á r a . Öt szobá m volt, háro m n a k az ablaka a
kertr e nyílott.
Szép geszt u s volt, de kényt el e n volta m arra gondolni,
hogy ezek a szobá k mé g me s s z e b b vann a k a konyh á t ól. Az
étel e m jéghide g lesz, mire ideér.
Alig egy órával beköltöz é s e m utá n küldönc érkez e t t
Bredon ezüs t g yű r űj é v el és egy cédul áv al, amel ye n ez állt:
„Paz ar új lakoszt ályod b a n . Mikor?”
Megfordítva a cédul á t ráírta m: „Amikor tetszik”, és
vissza küldt e m neki a fiúval.
Ezüstgyűr űj é t egy tálcár a tett e m a napp aliba n. A
mellett e lévő tálká b a n két ezüs t g yű r ű csillogott a vas a k
között.
Kinyitott a m az ajtót. Bredon söté t sze m e bagolysz e r ű e n
hunyor go t t föl rá m a fehér szakáll és haj nimb u s z á b ól.
Mosolyogv a me g h aj olt, sét a b o tj á t a hóna alá csapv a .
Hellyel kínált a m, aztá n udvaria s a n elnéz é s t kért e m és egy
pillana t r a egye d ül hagyt a m a szalonb a n , ahog y az illem
me gk öv e t e l t e .
Alig lépt e m be az ajtón, a mikor a má sik szob á b ól jóízű
neve t é s hallatsz ot t. – Hohó! – mond t a . – Ez már vala mi!
Amikor vissza t é r t e m , Bredon a taka s z t alk á n á l ült, és az
a két gyűrű volt a kezé b e n , amel ye k e t mos t kapt a m
Stap e s t ől. – Ezt nevez e m fordulat n a k! – mond t a . –
Látha t ól a g félre ért el m e z t e m a dolgoka t tegn a p , amikor a
küldönc ö m e t elkerg e t t e az ajtód elől egy sava n yú őr!
Rávigyorog t a m . – Izgal ma s napok vann a k mögö t t e m –
felelte m.
Bredon az állát simog a t t a , és kuncogo t t , a mitől mé g a
szoká s o s n á l is jobba n e mlé k e z t e t e t t egy bagolyr a. – Ki
mer n é m jelent e ni – emelt e föl az ezüs t g yű r ű t –, hogy ez itt
egy egé s z törté n e t e t mond el. Ám ez… – Séta bo tj á v al a
fehér gyűrűr e mut a t o t t . – Ez vala mi egé s z e n má s…
Odahúz t a m mellé egy szék e t . – Őszint e leszek hozzá d –
mond t a m . – Csak sejt e m, hogy miből van, a jelent é s é r ől
ne m is szólva.
Bredon felvont a a sze möl dök é t . – Ez feltűnő őszint e s é g r e
vall.
Vállat vont a m. – Valahogy biztos a b b n a k érze m a
helyz e t e m e t itt – isme r t e m el. – Annyira, hogy kiss é
kevé s b é tartózkod ó lehet e k azokkal az e mb e r e k k el, akik
kedve s e k voltak hozzá m.
Ismé t kuncogot t , miközb e n az ezüst g yű r ű t a táblár a
tett e . – Biztons á g – mon dt a . – Nyugodt a n állíthat o m, hogy
biztons á g b a n vagy. – Fölvett e a fehér gyűrűt. – Az viszont
ne m különös, hogy erről mit se m tudsz.
– Azt gondolt a m, hogy csak háro mf él e gyűrű van –
mond t a m .
– Ez nagyr é s z t igaz – felelte Bredon. – De a gyűrűk
ajánd é k oz á s a régi szoká s . A közné p már akkor is űzte,
a mikor mé g ne m lett a ne m e s s é g játéka . Noha Stap e s egy
ritka levegőt szív velünk, a csalá dj a taga d h a t a t l a n ul
közre n d ű .
Bredon a fehér gyűrűt is letet t e az aszt alr a, és
össz ek ulc s olt a fölött e az ujjait. – Ezeket a gyűrűk e t
olyas mi ből készíte t t é k, amih e z a közné p is könnye n
hozzáf ér h e t . Egy ifjú szer e t ő készíth e t gyűrűt zöld fűből is,
ha udvar ol valakine k. Egy bőrgyűr ű szolgála t o t ígér. És így
tová b b.
– Na és egy szaru g yű r ű ?
– Egy szaru g yű r ű rosszind ul a t ot jelent – mond t a Bredon.
– Erős és tartós rosszindul a t o t .
– Aha – felelte m me g h ök k e n v e . – Érte m.
Bredon mos olygo t t , és a fényb e tartot t a a világos
gyűrűt. – De ez – mond t a – ne m szarub ól van. Nem olyan a
tapint á s a , és Stap e s sos e adn a szaru g yű r ű t egy ezüst
mellé. – Megrázt a a fejét. – Nem. Ha jól láto m, ez
csont g yű r ű . – Oda a d t a .
– Pazar – mond t a m sava n yú a n , és forgat ni kezdt e m. – És
ez mit jelent? Hogy Stap e s májon szúr, és belelök egy
szár a z kútba ?
Bredon széle s, mele g mos ollyal néz e t t rá m. – Egy
csont g yű r ű komoly és tartós adós s á g o t jelent.
– Érte m. – Megdör gölt e m a gyűrűt. – Meg kell
mond a n o m , jobba n szer e t e m , ha neke m tartoz n a k
szíves s é g g e l .
– Nem csak szíves s é g g e l – mond t a Bredon. –
Hagyo m á n yo s a n egy ilyen gyűr űt az elhunyt csalá d t a g o k
csontj á b ól fara gn a k. – Felvont a a sze möl dök é t . – És noha
kétle m, hogy jelen es e t b e n erről lenne szó, az üzen e t
egyé r t el m ű .
Kicsit széd ülve nézt e m rá. – Vagyis?
– Ilyen gyűrűt ne m egykön n ye n adn a k. Ez ne m tartozik a
ne me s s é g játék aihoz, és ne m olyasfajt a, a mit mut o g a t u n k .
Ha neke d lenné k, jól eldugn á m .
Vigyázva a zseb e m b e csúszt a t t a m . – Igazá n soka t
segít e t t él – mond t a m . – Bár viszonoz h a t n á m…
Föle mel t e a kezét, félbesz a kítv a a mond a t o t . Azután
ünn e p é l ye s e n lefelé mut a t o t t az ujjával, ökölbe szorított a a
kezé t, és me gk oc o g t a t t a a játéka s z t al lapját.
Elmos olyod t a m , és elővet t e m a köveke t .

– Azt hisze m, végr e kezde k rájönni a játék forszár a –

mond t a m egy órával későb b, amikor csak egy hajsz álon
múlott a győz el m e m .
Bredon undorr al hátr é b b tolta a szék é t . – Nem – felelte. –
Épp ellenke z ől e g. Az alapjait érte d, de az egé s zr ől nincs
fogal ma d .
Elkezdt e m szétv álog a t ni a kövek e t . – A lénye g, hogy
ennyi idő után végr e közel jutott a m ahhoz, hogy
me gv e rj el e k.
– Nem – felelte Bredon. – Ez egyált al á n nincs így. A tak
kifinomult játék. Ezért neh é z találno m valakit, aki tud
játsz a ni. Pillana t n yila g úgy dübörög s z át a játékon, mint
egy gyilkos. Ha lehet s é g e s , rossz a b b vagy, mint két napja.
– Ismer d el, hogy utoljár a majdn e m me gv e r t el e k! –
mond t a m .
Csak össz e vo n t a a sze möl dök é t , és para nc s oló a n
mut a t o t t a táblár a.
Mosolyogv a , dudor á s z v a rakt a m föl a kövek e t , biztos
volta m benn e , hogy mos t végr e legyőzö m.
Mi se m állt távola b b az igazs á g t ól. Kegye tle n ül
rakos g a t t a a köveit, egy pillana tig se m haboz ot t, és úgy
elvert, mint a kétfen e k ű dobot.
A játék olyan gyors a n ért vége t , hogy elállt a lélegz e t e m .
 – Újra – mond t a Bredon, a hangj á b a n sos e m hallott,
par a n c s oló éllel.
Igyeke z t e m küzde ni, de ez alkalo m m a l mé g rossz a b b
volt. Úgy érezt e m , mint h a egy kutya kölyök harcolna egy
farka s s al. Nem. Egér volta m, kiszolgált a t v a egy bagolyn a k.
Nem is mí melt e m, hogy harcolok. Csak annyit teh e t t e m ,
hogy futott a m .
– Újra! – par a n c s olt a .
És ismé t játszott u n k. Ez alkalo m m a l se élő, se holt ne m
volta m. Bredon nyugod t és egyk e d v ű volt, mint egy
hent e s , kezé b e n a csontoz ó- késs el. A játék annyi ideig
tartot t, ame n n yi alatt ki lehet belezni és csont oz ni egy
csirkét.
Amikor vége lett, Bredon össz e vo n t a a sze möl dök é t , és
úgy rázog a t t a a kezé t a tábla két oldalá n, minth a
me g m o s t a volna, és mos t szárítg a t n á .
– Jól van! – dőlte m hátr a. – Értelek. Simá n legázolsz.
– Nem – felelte söt é t e n . – Egyált al á n ne m ezt akart a m
me g é r t e t ni veled.
– Akkor mit?
– A játékot – felelte. – Az egé s z e t , ne m csup á n a
babr ál á s t a kövekk el. Nem az a lénye g, hogy pontos a n
játssz. Az a fontos, hogy légy mer é s z . Légy vesz e d el m e s .
Légy eleg á n s .
Két ujjal me g ü t ö g e t t e a táblá t. – Bárki, aki csak félig van
ébr e n, észr e v e s zi a neki állított csa pd á t . De bele m e n ni
vak me r ő e n , azért, hogy szét s z e d d : az csod ál a t o s ! –
Mosolygot t, de az arc a ne m lett vidá m tőle. – Csapd á t
állítani, tudva, hogy olyasv al a ki jön, aki gya n a k s zik, akinek
vann a k trükkjei, és őt me gv e r ni! Az kétsz e r e s e n
csodál a t o s .
Ellágyult az arc a, a hangj a csakn e m könyör gő lett. – A
tak a világ kör mö nfon t forgá s á t tükrözi. Az élet e t . Senki
se m győz egy tánc b a n , fiam. A tánc értel m e a test
moz g á s a . A jól játszott tak feltárja az elme mozg á s á t . Az
ilyen dolgok szép e k azokn a k, akikne k van sze mü k a
látásr a . – Rövid és brut ális játsz m á n k felállás á r a mut a t o t t .
– Nézd ezt. Miért akarn é k me g n ye r ni egy ilyet?
A táblár a nézt e m. – Nem a győz ele m a cél? – kérde z t e m .
– A cél – felelte – a szép játék. – Föle mel t e a kezét, vállat
vont, és üdvözült e n mos olygo t t . – Miért akar n é k bárkit is
legyőz ni má s k é p p e n , mint szép játékb a n ?
 HATVANHATODIK FEJEZET

KARNYÚJTÁSNYIRA

Késő est e egye d ül ülte m abb a n a helyis é g b e n , amel ye t a

szalono m n a k nézt e m. Bár lehe t, hogy a napp ali volt.
Őszint é n szólva ne m egé s z e n tudt a m, mi a különbs é g .
Meglep e t é s e m r e nagyo n tetsz e t t az új lakoszt ályo m.
Nem azért, mer t nagyo b b volt. Nem azért, mer t jobb
kilátá s nyílt a kertr e. Nem azért, mert a márv á n yp a dl ó
intarziája tetsz e t ő s e b b volt. Még azért se m, mer t a
lakoszt ályh oz tartozot t egy rendkívül gazd a g o n fölszer elt
italsz ekr é n y, bár ezt jó volt tudni.
Nem. Új lakoszt ályo m azért volt jobb, mert sok
párn á z ot t , karfa nélküli szék volt benn e , a melye k
tökéle t e s e k a kobozját é k h o z. Karszékb e n játsz a ni
kényel m e t l e n . Az előző lakoszt ályb a n végül rendsz e rint a
padlón kötött e m ki.
Úgy döntöt t e m , hogy a helyisé g e t , ahol a jó széke k
voltak, kineve z e m zene s z o b á n a k . Vagy előadó t e r e m n e k .
Neke m is ki kellhet rukkolno m vala mi nagyk é p ű dologg al.
Monda n o m se m kell, örülte m a fordulat n a k. Hogy
me g ü n n e p e lj e m, felbontot t a m egy palack finom felorai
vörösbor t, ellazult a m, és elővet t e m a kobozo m a t .
Gyors a n és patto gó s a n kezdt e m , végigját s z ot t a m a
Tintatatornint hogy be m el e gí t s e m az ujjaima t . Aztán
and alító a n és ráérős e n peng e t t e m egy ideig, lass a n egyr e
jobba n össz e m e l e g e d t e m a hang s z e r r el. Mire benn e m volt
egy fél üveg bor, teljes e n kieng e d t e m , és a zené m olyan
puh a és elég e d e t t volt, mint a mac s k a a napo n.
Ekkor neszt hallott a m a hát a m mögöt t. Akkord közbe n
felugrot t a m , arra szá mí tv a , hogy Caudicus lesz az, vagy az
őrök, vagy má s halálos vesz ély.
A Maer volt, aki olyan zavar t a n mos olygo t t , mint egy
gyer e k, aki mos t sütött el egy viccet. – Remél e m, új
lakoszt ályo d me gf el el?
Össze sz e d t e m ma g a m , és kissé me g h a j olt a m. – Sok ez a
ma g a mf a j t á n a k , kegyel m e s ura m.
 – Csekélys é g , ha azt vessz ük, amivel tartozo m neke d –
felelte Alveron. Leült a közeli pa ml a gr a , és kegye s e n intett,
hogy én is leülhet e k. – Mit játszot t ál?
Visszat é r t e m a szék e m h e z . – Nem igazi dal volt,
kegyel m e s ura m. Csak úgy játszot t a m.
Felvont a a sze möl dök é t . – Magad talált a d ki? –
Bólintott a m, mire intett. – Sajnálo m, hogy
félbe sz a kítot t al a k. Kérlek, folyta s d.
– Mit szer e t n e hallani kegyel m e s s é g e d ?
– Úgy tudo m, hogy Meluan Lackles s szer e ti a zené t és az
éde s szav a k a t – felelte. – Vala mi ilyes mit.
– Sokféle éde s s é g van, kegyel m e s ura m – mon dt a m .
Eljátszott a m a Viola vár bevez e t őj é t . A hangok légies e n,
kedve s e n , szomor ú a n daloltak. Aztán átváltot t a m a Savién
éneké re. Ujjaim gyors a n mozogt a k a bonyolult akkordok
között, mind e n hang olyan ke mé n ye n zeng e t t , ahog y kell.
Alveron bólintot t, és az arca egyr e elég e d e t t e b b lett. –
Zené t szer e z ni is tudsz?
Feszt el e n ül bólintot t a m. – Tudok, kegyel m e s ura m. Noha
a me gf el elő munk á h o z idő kell.
– Mennyi idő?
Vállat vont a m. – Egy, két vagy háro m nap. Attól függ,
milye n dalt kíván kegyel m e s s é g e d . A levelek könnye b b e k .
A Maer előre h ajolt. – Örülök neki, hogy Threp e dics ér e t e
ne m volt túlzott – mon dt a . – El kell ismer n e m , ne m csak a
hála volt az oka, hogy ezt a lakoszt ályt kapt a d. Egy átjáró
veze t inne n az én lakoszt ályo m b a . Gyakr a n kell
találkozn u nk, hogy me g b e s z éljük, miké n t udvaroljak.
– Ez nagyo n kényel m e s lesz, kegyel m e s ura m –
mond t a m , gondos a n me gv álo g a t v a szav ai m a t . –
Tanul má n yo z t a m a csalá d törté n e t é t , de ez csak az
udvarlá s b a n műkö dik.
Alveron kuncogot t . – Bizonyá r a bolond n a k néz el –
mond t a szelíde n. – Tudo m, hogy találkozno d kell vele. Két
nap múlva itt lesz, ne m e s e k soka s á g á v a l együt t érkezik
látoga t ó b a . Bejelent e t t e m , hogy egy hóna p o s ünne pl é s t
tartok hossz ú bet e g s é g e m elmúl á s á n a k örömé r e .
– Okos! – bókolt a m.
Vállat vont. – Elintéz e m, hogy minél előbb találkozz a t ok.
Van vala mi, a mire szüks é g e d van a műv é s z e t e d
gyakorlá s á h o z ?
– Nagy ada g papír elege n d ő, kegyel m e s ura m. Meg tinta
és tollak.
– Csak ennyi? Hallott a m költőkről, akikne k bizarr
élmé n ye k r e van szüks é g ü k az alkot á s h o z. Vala mi
különleg e s ital vagy ber e n d e z é s ? Hallott a m egy rener ei
híres költőről, aki egy láda rotha d ó almá t tart a keze
ügyé b e n . Valahá n ys z or cser b e n h a g yj a az ihlet, kinyitja a
ládá t, és beszívja a kigőzölgé s t .
Jót neve t t e m . – Kegyel me s ura m, én zené s z vagyok.
Hagyjuk me g a költőkn e k a babo n á s csontzör g é s t . Neke m
csak a hang s z e r e m kell, két jó kéz és a té m a ismer e t e .
Ez látha t ól a g zavar t a Alveront. – Se m mi , hogy segíts e n
az ihletb e n?
– Enge d élyé t kére m, hogy kedve m szerint járkálha s s a k a
palot á b a n és Alsó- Sever e n b e n , kegyel m e s ura m.
– Termé s z e t e s e n .
Hanya g ul vállat vont a m. – Ebbe n az es e t b e n mind e n e m
me gl e s z ahhoz, hogy csak a karo m a t kelljen kinyújt a ni az
ihletér t.

Azonnal me gl á t t a m Denn á t , ahog y befordult a m az

Ónmíve s utcá b a . Miután hóna pi g hiáb a kere s t e m ,
különös n e k tűnt, hogy mos t ilyen könnye n rát alálok.
Ráérős eleg a n ci á v al mozgot t a töme g b e n . Nem a mer e v
udvari eleg a n ci á v al, han e m ter m é s z e t e s
ne mt ör ő d ö m s é g g e l . A ma c s k a ne m gondol a nyújtóz á s r a ,
miközb e n nyújtózik. A fa mé g ennyit se m tesz. A fa
egys z e r ű e n hajlong anélkül, hogy bár milye n erőfe szít é s t
tenn e a moz g á s é r t . Denn a is így moz got t .
Olyan fürgé n siett e m utá n a , a me n n yir e csak tehe t t e m
úgy, hogy ne kelts e m föl a figyel mé t . – Bocsá s s o n me g,
kisas sz o n y!
Megfordult, az arc a felragyo g o t t . – Igen?
– Általáb a n ne m szokt a m így leszólíta ni nőke t, de
feltűnt, hogy ugya n olya n a sze m e , mint egy hölgyn e k, akit
halálos a n szer e t t e m egykor.
– Micsoda kár egysz e r szer e t ni! – mon dt a , és fehér fogai
elővillant a k a hunc ut mos olyb a n . – Hallott a m férfiakról,
akikne k ez kétsz e r, sőt akár többs z ör is sikerül.
Nem törődt e m a csipkelőd é s s e l. – Én csak egysz e r
bolond ulok me g. Még egysz e r ne m leszek szer el m e s .
Az arca ellágyult, rát e t t e könnyű kezé t a karo mr a . –
Szeg é n y emb e r ! Bizonyá r a nagy fájdal ma t okozott az a
sze m él y.
– Bizony, többf élek é p p e n is.
– De hát az ilyes mir e lehet szá mí t a ni – mond t a
tárgyila go s a n . – Mi má s t teh e t a nő, mint ho g y bele sz e r e t
egy ennyir e döbb e n e t e s férfiba?
– Nem tudo m – felelte m szer é n ye n . – De azt hisze m,
ne m lett volna szab a d ezt tennie, mer t szép mos olyá v al
ejtett rabul eng e m , azt á n pedig szó nélkül elillant. Akár a
har m a t a hajnal sáp a d t fényé b e n .
– Mint egy éber álom – tett e hozzá mos olyogv a Denn a .
– Mint ahog y egy tünd é r suha n át a fák között.
Denna egy pillana tig hallga t ot t . – Bizonyá r a csodál a t o s
lehe t e t t , ha ennyire me gfog t a – mon dt a , és komoly
sze m m e l néz e t t rá m.
– Hasonlíth a t a tl a n .
– Eredj már! – váltott át kedélye s k e d ő b e . – Mindenki
tudja, hogy söté t b e n mind e n tehé n feket e ! – Érdes e n
kuncogot t , és soka t m o n d ó a n oldalba könyökölt.
– Ez ne m igaz – mon dt a m szilárd me g g yő z ő d é s s e l.
– Nos, azt hisze m, szava d o n kell fogno m tég e d – mon dt a
vont a t o t t a n . – Idővel talá n me g tudsz győzni.
Mélyen bele n é z t e m barn a sze m é b e . – Én is ebb e n
re mé n yk e d e m .
Denna elmo s olyo d o t t , és a szíve m heve s e n vert. –
Maradjunk ennyib e n . – Belé m karolt, és átve t t e a lépé s e m
üte m é t . – Remé n y nélkül mi mar a d nekünk?
 HATVANHETEDIK FEJEZET

BESZÉLŐ ARCOK

A követk e z ő két nap túlnyo mó rész é t Stap e s gyá m s á g a

alatt töltött e m, aki me g t a nít o t t egy udvari díszvac s or a
hivat alos etiket tjér e . Jobbár a ismer t e m már
gyer m e k k or o m b ól, de örülte m, hogy újra gyakorolha t o k. A
szoká s ok helyről helyr e, évről évre változn a k, és mé g egy
kis téve d é s is nagy zavar t okozh a t .
Így hát Stap e s hivat alos vacsor á t rend elt kettőnkn e k ,
utá n a pedig felhívt a figyel me m e t tuc at n yi apró, de fontos
hibár a, a melye k e t elköve t t e m . Piszkos a n tett e m le egy
evőe s z köz t, ami modor t al a n s á g . Vagyis tökéle t e s e n
elfoga d h a t ó , ha valaki lenyalja a kés é t . Ha az emb e r ne m
akarja bepiszkít a ni a szalvé t áj á t , ne m is teh e t má s t .
Helyt ele n egy egé s z karéj kenye r e t me g e n ni. Egy
keve s e t mindig ott kell hagyni a tányé r o n. Lehetől e g ne m
csup á n a héját. Ugya n e z a helyz e t a tejjel: az utolsó
kortyn a k mindig a pohár b a n kell mar a d ni a .
Stap e s má s n a p újabb vacsor á t rend e z e t t , és én mé g
több hibát követ t e m el. Megjegyz é s t tenni az ételr e ne m
durva, han e m egye n e s e n bugris dolog. Ugyan e z
vonat koz ot t a bor szagolg a t á s á r a . A felszolgált kis, puh a
sajtn a k volt héja. A héjat civilizált e mb e r ehe t e tl e n n e k
tartja, és lehá m o z z a .
A hozzá m haso nló barb á r ok az egé s z e t me g e s zik.
Nagyon finom volt a héj is, mé gis tudo m á s ul vett e m a
tényt, és bele nyu g o d t a m , hogy ki kell dobno m a re me k sajt
felét. Ez a civilizáció ára.

A bank e t t r e olyan ruhá b a n érkezt e m, amel ye t a szabó

erre az alkalo mr a készít e t t . A színe jól állt, levélzöld és
feket e volt. Az ízlése m n e k túl sok volt benn e a broká t, de
eze n az est é n kényt el e n volta m me g h a j olni a divat előtt,
mivel Meluan Lackles s baljár a ültet t e k.
 Az utolsó háro m napb a n Stap e s hat díszva c s or á t ete t e t t
me g vele m. Úgy érezt e m, mind e n r e felkész ült e m. Amikor
me g é r k e z t e m a lakom a t e r e m elé, azt képz elt e m, az lesz a
legne h e z e b b , hogy érde klőd é s t kell mí mel n e m az étel
iránt.
De bár az étkez é s r e felkész ült e m, Meluan Lackles s
látvá n yá r a ne m. Szere nc s é r e színpa di nevelt e t é s e m
segít e t t : simá n előadt a m az udvari mos olyt, és a karo m a t
nyújtott a m . Udvaria s a n bólintot t, és együt t vonultunk az
aszt alhoz.
Gyert yá k tuca tjai világított a k ma g a s gyert ya t a r t ó k b a n .
Véset t ezüst k a n c s ó k b a n volt a forró víz a kéz mo s á s h o z , és
a hide g víz az iváshoz. Régi vázákb a helyez e t t műv é s zi
csokorko m p o zíciók illatosított á k be a ter e t. Bőség s z a r u b ól
ömlött e k a fénye s gyü mölc s ök. Én sze m é l y szerint mind e z t
hivalkod á s n a k tartot t a m . De hozzát a r t oz ot t a
hagyo m á n yh o z , a vend é gl á t ó gazd a g s á g á t hirdet t e .
Odavez e t t e m Lady Lackles s t az aszt alhoz, kihúzt a m a
széké t. Nem nézt e m rá, míg végig m e n t ü n k a ter m e n , de
míg segít e t t e m leülnie, olyan döbb e n e t e s e n isme r ő s n e k
találta m az arc élé t, hogy me g kellett bá mul no m. Egész e n
biztos a n ismer t e m valaho n n a n . De ha me g öln e k, akkor
se m jutott volna az esz e m b e , hol találkozt u nk…
Míg ma g a m is leülte m, igyeke z t e m kitalálni, hol
látha t t a m . Ha ne m ezer mérföldr e esn e a Lackles s- birtok,
azt hihett e m volna, hogy az Egyet e m e n látta m. De hát ez
neve t s é g e s . A Lackles s örökös n ő ne m me n n e el olya n
me s s zir e tanulni!
Pillant á s o m tová b b vándorolt az őrjítőe n isme r ő s
voná s oko n. Talán az Eolianb a n látta m? Ez se m valószínű.
Emléke z n é k rá. Lélegz e t el állítóa n szép volt erélye s állával,
söté t b a r n a sze m é v e l. Biztos a n találkozt a m már vele…
– Vala mi érde k e s e t néz? – kérde z t e rá m se nézve .
Nyájas a n besz élt, de a felszín alatt ott lappa n g o t t a
bossz ú s á g .
Megbá m ul t a m . Alig egy perc e ülünk az aszt aln ál, és
máris belekön yök ölt e m a vajba. – Bocsá n a t á t kére m. De
szenv e d él ye m figyelni az arcok a t , és az öné me g d ö b b e n t .
Meluan felé m fordult, inger ülts é g e egy árnyal a t n yit
halvá n yo d o t t . – Ön net á n tura gior?
A tura giorok azt állítják, hogy az arcból, sze mb ől és a fej
formáj á b ól képe s e k me g áll a pít a ni valakine k a
sze m él yis é g é t és jövőjét. Jellegz e t e s vinta si babon a . – Csak
dilett á n s , kisas sz o n y.
– Valóba n? Na és mit árul el az arco m? – Fele mel t e a
fejét, és elfordítot t a .
Úgy tett e m , mint h a a voná s ait vizsgáln á m. Halvány bőre
volt, és műv é s zi e n bodorítot t, geszt e n ye s zí n haja. A szája
telt és vörös volt, noha ne m fest e t t e , a nyak a büszke és
kecs e s .
Bólintott a m . – Jövőjén e k egy dar a bj á t láto m, kisas s z o n y.
Felvont a a sze möl dök é t . – Mondja.
– Ha ma r o s a n bocs á n a t k é r é s t fog hallani. Bocsá s s o n me g
a sze m e m n e k , calant hisk é n t cikkan, ide- oda röppe n. Nem
hajth a t o m el arc á n a k szép virágá r ól.
Elmos olyod ot t , de ne m pirult. Nem érzék e tl e n a
hízelgé s r e , de ne m is szoka tl a n szá m á r a . Elrakt á roz t a m ezt
az infor má ciót. – Ezt a jövendőt könnye n eltalált a –
mond t a . – Lát vala mi má s t is?
Újabb percig nézt e m kutat ó n az arc át. – Két tová b bi
dolgot, kisas s z o n y. Azt mondj á k neke m, hogy kegye d
Melua n Lackles s , és én pedig a szolgája vagyok.
Elmos olyod ot t , oda n yújt ot t a kezé t, hogy me g c s ó k olja m.
Megfogt a m és föléhajolta m. Nem csókolta m me g, ahogy az
Államközö s s é g b e n szoká s , csak a saját hüvelykujja mr a
nyo mt a m az ajka m egy pillana tig. A világn a k eze n a felén
borza sz t ó a n előre s z al a d t a m volna a valódi kézcsókk al.
Társalg á s u n k elaka d t , mer t me g é r k e z e t t a leve s.
Negyve n szolga tálalta egysz e rr e negyv e n vend é g n e k .
Megkóst olt a m. Mi az ördögn e k főzik éde s r e a leve st ?
Ette m egy kanállal, úgy tett e m , minth a ízlene. A
sze m e m sarká b ól a szoms z é d o m a t figyelte m, egy pöttö m,
idős e b b emb e r k é t , akiről tudt a m, hogy Bannis alkirálya.
Arca- keze ráncos és foltos volt, a haja rend e tl e n szürke
cso mó b a n állt égn e k. Rest elke d é s nélkül bele du g t a ujját a
leve s b e , lenyalt a , azt á n félretolt a a leve s e s t á n yé r t .
A zseb é b e n turkált, és elé m tartot t a a tenye r é t ,
mut a t v a , mit talált.
– Mindig me g t ö m ö m a zseb e m cukrozott ma n d ul á v al az
ilyen ese t e kr e – mon d t a cinkos suttog á s s a l , és a sze m e
olyan volt, mint egy csalafint a gyer e k é . – Az emb e r sos e
tudh a tj a, mivel akarják jóllakat ni. – Nyújtott a a tenye r é t . –
Vegye n, ha szer e ti.
Elvett e m egy sze m e t , me gk ö s z ö n t e m , és az est e
hátr al é vő rész é r e kiest e m a tuda t á b ól. Amikor jó néh á n y
perc múlt á n oda pillant ot t a m , teljes lelki nyug alo m m a l
evet t a zse b é b ől, és a feles é g é v e l vitatkoz ot t azon, hogy a
par a s z t ok tudn a k- e makkb ól kenye r e t sütni. A hang n e m b ől
úgy sejt et t e m , ez csup á n töred é k e ann a k a vitán a k,
a melye t egé s z életük b e n folytat n a k.
Meluan jobbjá n egy ylli ház a s p á r ült, akik a saját
dalla mo s nyelvükö n besz élg e t t e k. A strat é gi ai pontoko n
elhelye z e t t díszíté s e k me g n e h e zí t e t t é k , hogy sze mb e n ülő
aszt alt á r s ai nk a t látha s s u k, így jobba n egye d ül voltunk,
minth a a kertb e n sét ált u nk volna. A Maer jól me g t e r v e z t e
az ülésr e n d e t .
Elvitték a leve st, hozt ák a húst. Fácá nn a k nézt e m, sűrű,
tejszíne s már t á s s a l öntött é k le. Meglep e t é s e m r e egé s z jó
volt.
– Miért ültett e k minke t egym á s mellé? – kérd ez t e
Melua n. – Ön mit gondol erről, Mr…
– Kvothe. – Kissé me g h a j olt a m ültö mb e n . – Lehet, azért,
mert a Maer azt akart a , hogy ön jól érezz e ma g á t , és én
időnké n t szórakoz t a t ó vagyok.
– Megleh e t ő s e n .
– De az is lehet, hogy hihet e tl e n össz e g g e l fizett e m le az
ülésr e n d össz e állítóját. – A sze m e ismé t me gvillant,
miközb e n vizet ivott. Élvezi a mer é s z s é g e t , gondolt a m.
Megtörölt e m az ujjaima t , és majdn e m vissz a t e t t e m a
szalvét á t az aszt alr a, ami szörnyű hiba lett volna. Ez azt
jelent e n é , hogy vigyék el azt az ételt, a melye t épp e n
hozt a k. Túl korá n ilyet tenni né m a , de vitriolos kritikája a
házigaz d a vend é g s z e r e t e t é n e k . Verejtékc s e p p e k gördült e k
le a tarkó mr ól a lapockái m közé, miközb e n lass a n
össz e h aj t ot t a m a szalvé t á t , és az öle mb e tett e m.
– No és mivel múla tja az időt, Mr. Kvothe?
Nem a foglalkoz á s o m a t kérd ez t e , vagyis feltét el e z t e ,
hogy ne m e s e m b e r vagyok. Szer e n c s é r e ez ügyb e n már
elvé g e z t e m az alapoz á s t . – Írogat ok. Gene aló gi á k a t . Egy-
két színda r a b o t . Szere ti a színhá z a t ?
– Néha. Attól függ.
– A dar a b t ól?
– A színé sz e k t ől – mon dt a , és különös feszülts é g jelent
me g a hangj á b a n .
Nem vett e m volna észr e, ha ne m figyele m olya n erős e n.
Úgy döntöt t e m , biztons á g o s a b b vizekre evez e k.
 – Milyenn e k találta a Sever e n b e vezet ő utaka t ? –
kérd ez t e m . Minde nki szer e t pan a s z ko d ni az utakr a. Ez
ugya n ol ya n biztons á g o s té m a , mint az időjár á s . – Azt
hallott a m, hogy ész a ko n bizonyo s neh é z s é g e k tá ma d t a k a
bandit á kk al. – Abban re mé n yk e d t e m , hogy egy kicsit
feldobo m a társ alg á s t . Minél több e t besz él, ann ál jobba n
kiisme r e m .
– Ebbe n az évsz a kb a n az utak mindig tele vann a k Ruh
bandit á kk al – mond t a fagyos a n .
Nem egysz e r ű e n bandit á k, han e m Ruh bandit á k. Olyan
hide g gyűlölet t el ejtet t e ki a szót, hogy me g b or z o n g t a m a
hallat á n. Gyűlölte a Ruhot. Nem egysz e r ű e n viszolygot t
tőlük, mint a legtöbb e mb e r . Igazi, me t s z ő gyűlölet volt.
Nem kellett válaszolno m, mer t me g é r k e z e t t a hűtöt t
gyü mölc s ö s süt e m é n y. Tőle m balra az alkirály vitatkoz ot t a
makkról a feles é g é v el. A jobbo mo n Meluan lass a n kett é t ör t
egy sza mó c á s süt e m é n yt . Az arca sáp a d t volt, mint egy
elefánt c s o n t ma s zk. Miközbe n hibátla n ul kifénye z e t t
kör meit figyelt e m, ahogy dar a b o kr a tépik a süt e m é n yt ,
tudt a m , hogy a Ruhra gondol.
Az Ede m a Ruh e mlít é s é t ől eltekintv e egé s z jól sikerült az
est e. Szóba hozta m mind e nf él e aprós á g o t , hogy
lecsillapíts a m Meluant. A válasz t é k o s vacsor a két órán át
tartot t, így sok idő állt rend elk e z é s e m r e a besz élg e t é s h e z .
Mindent me g t al ált a m a lányb a n , a mit Alveron mon do t t
róla: ért el me s , vonzó, finom modor ú volt. Annak ellené r e
élvezt e m a társ a s á g á t , hogy gyűlölte a Ruhot.
Rögtön vacsor a utá n vissza t é r t e m lakoszt ályo m b a , és
írni kezdt e m . Mire a Maer bejött hozzá m, már elké sz ült
háro m fogal ma z v á n y egy levélhez, az első vázlat egy
dalhoz, és háro m lap telt me g feljegyz é s e k k el és
kifejez é s e kk el, amel ye k e t későb b föl akart a m haszn ál ni.
– Para nc s oljon befár a d ni, kegyel m e s ura m! –
pillantot t a m föl, a mikor belé p e t t . Csepp e t se m
e mlé k e z t e t e t t arra a bet e g, össz e t ör t e mb e r r e , akit
végigt á m o g a t t a m a felgyóg yul á s útján. Fölszed e t t
vala m e n n yi t , és legalá b b öt évvel fiatala b b n a k látszot t.
– Mi a véle m é n ye d róla? – kérd ez t e Alveron. – Említet t
udvarlót, miközb e n besz élg e t t e t e k ?
– Nem, kegyel m e s ura m – felelte m, és oda a d t a m neki
egy össz e h aj t o g a t o t t papírt. – Itt az első levél, a mit
kegyel m e s s é g e d el akar külde ni neki. Bizonyár a van rá
mód, hogy titokb a n eljusso n hozzá.
Széth ajto g a t t a és olvas ni kezdt e , az ajka né m á n
moz got t . Kiötlött e m egy újabb sort a dalhoz,
melléfirka nt ot t a m az akkordok a t .
Végül felpillantot t . – Nem gondolod, hogy ez egy kicsit
sok? – kérde z t e fesz e n g v e .
– Nem. – Annyi időre hagyt a m abb a az írást, amíg
rábökt e m a tolla m m a l egy má sik papírra. – Az ott túl sok.
Ami kegyel m e s s é g e d kezé b e n van, az ponto s a n eleg e n d ő .
A hölgyb e n van egyfajt a regé n ye s s é g . Azt akarja, hogy
leve gyé k a lábáról, noha taga dj a .
A Maer mé g mindig kétke dv e néz e t t rá m, így hát
eltolta m ma g a m az aszt altól, letet t e m a tollat. – Kegyel m e s
ura mn a k igaza volt. Olyan nő, akiért érde m e s küzde ni. Pár
napo n belül tuc at n yi férfi lesz a palot á b a n , akik boldog a n
elve nn é k feles é g ül, igaz?
– Máris van egy tuca t – felelte komor a n. – Hama r o s a n
háro m tuca t lesz.
– Tegye n hozzá kegyel m e s s é g e d mé g egy tuca t o t, akivel
a hölgy találkozik a vacsor á n ál vagy sét ál a kertb e n . Újabb
tuc at fog udvar olni neki puszt a szórakoz á s b ól. Vajon
ezekből a tuc at ok b ól hánya n írnak neki levelek e t és
vers e k e t ? Külden e k majd virágok a t , éksz er e k e t , vonzal mu k
zálogait. Özönvízké n t zúdul majd rá a figyele m.
Kegyel m e s s é g e d n e k egye tl e n re mé n ye van.
A levélre mut a t t a m . – Cseleke dj é k gyors a n . Ez a levél
lángr a lobba ntj a a képz el e t é t , a kívánc sis á g á t . Egy- két nap
múlva, amikor a többi névjeg y zúdul az aszt al á r a , ő már a
má s o dik levelünk e t fogja várni.
Egy pillana tig töpr e n g e t t , azt á n me g g ö r n ye d t a válla. –
Biztos vagy benn e ?
Rázta m a feje m. – Ilyes mi b e n nincs bizonyo s s á g ,
kegyel m e s ura m. Csak re mé n ye k . Ez a legtöbb, a mit
adh a t ok.
Alveron tétov á z o t t . – Se m mi t se m tudok erről – mond t a
csep p n yi türel m e tl e n s é g g e l. – Bár lenne egy haszn ál a ti
uta sít á s , amel ye t követ ni lehet n e ! – Egy pillana tig olyan
volt, mint egy átlag e m b e r , ne m is has onlítot t a Maer
Alveronr a.
Az igaz at me gv allva ma g a m is aggó dt a m , ne m is
kevé s s é . Amit én tudt a m az udvarlá s r ól, az bőve n elfért
egy gyűsz ű b e n mé g akkor is, ha az e mb e r le se vett e az
ujjáról.
Másré s z t viszont a közve t e t t tudá s hat al m a s
kincs e s t á r á v a l rend elk e z t e m . Tízezer roma n tiku s dalna k,
játékn a k, históriá n a k csak kell nyo mni a vala mit a latba n.
Az ügy árnyold al a az volt, hogy látt a m, miké n t csapt a a
szelet Simmo n az össz e s nőne k az Egyet e m
háro m m é r f öl d e s körzet é b e n , a mind e n á r o n repülni akaró
gyer e k buká s r a ítélt lelkes e d é s é v e l. Mi több, látta m száz
férfit is, akik úgy törte k össz e Denn á n, akár a hajók,
a melye k me g p r ó b álj ák figyel me n kívül hagyni az apályt.
Alveron őszint e aggo d alo m m a l néze t t rá m. – Mit
gondolsz, elég egy hóna p?
Amikor me g s z ól alt a m, eng e m is me gl e p e t t a hango m
ma g a bizt o s s á g a . – Kegyel m e s ura m, ha ne m segít ek egy
hóna p o n belül me g h ó dít a ni, akkor ne m is lehe t s é g e s .
 HATVANNYOLCADIK FEJEZET

A KENYÉR ÁRA

Szép napok jöttek. A derűs óráka t Denn á v al töltött e m

Alsó- Sever e n b e n : fölfedezt ük a várost és a környé k e t .
Lovagoltu nk, úsztunk, ének elt ü nk vagy csak átb e s z él g e t t ü k
a délut á n o k a t . Vadul és re mé n yt e l e n ül hízelegt e m neki,
mert csak egy bolond re mé n yk e d h e t e t t abb a n , hogy
me g h ó dítj a.
Után a vissza t é r t e m a lakoszt ályo m b a , és me gírt a m a
levele t, amel y egé s z nap kész ük benn e m . Vagy dalok
ára d a t á t költött e m hozzá. Ezekb e n a levelekb e n és
dalokb a n mind a z t elmo n d t a m , amit egé s z nap ne m
mert e m Denn á n a k. Olyas mik e t , a mikkel csak elriaszt ot t a m
volna.
Miután befejezt e m a levele t vagy a dalt, átírt a m őket.
Kissé lecsiszolt a m az éleke t, egy- két őszint e szót
eltávolított a m . Lass a n simítg a t t a m , és addig öltöge t t e m ,
míg olyan szoros a n illeszke d e t t Meluan Lackles sr e , akár
egy borjúbőr keszt yű.
Idilli élet volt. Sever e n b e n többs z ör találkozt a m
Denn á v al, mint Imré b e n bár mikor. Egy- egy alkalo m m a l
óráka t töltött ü nk együt t, olykor napjá b a n többs zör is,
olykor egyv é g t é b e n háro m- négy napon át.
Az igazs á g kedv é é r t me gj e g yz e m , hogy a dolgok
mé g s e m voltak tökéle t e s e k . Ahogy apá m mond o t t a volt,
aka dt a k lyukak a takaró n.
Az első egy Gerre d nevű ifjú úrie mb e r volt, aki Denná t
kísért é egyik első találkozónko n Alsó- Sever e n b e n . Ő
ter m é s z e t e s e n ne m Denn á n a k isme r t e . Alorána k szólított a ,
és én is így tett e m a nap hátr al évő rész é b e n .
Gerre d arc á n ott ült az a kudar c, a melye t olyan jól
ismer t e m . Elég rége n isme r t e Denn á t ahhoz, hogy
bele sz e r e s s e n , és mos t kezd e t t rájönni, hogy lejárób a n van
az ideje.
Figyelt e m, hogya n követi el ugya n a z ok a t a hibák a t , mint
előtt e má s ok. Birtokló mozd ul a t t al karolta át. Gyűrűt
ajánd é k oz o t t neki. Ha sét a közbe n Denna sze m e háro m
má s o d p e r c n él tová b b me g álla p o d o t t vala mi n, fölajánlott a ,
hogy me gv á s á r olja. Megprób ált ígér et e k e t kicsikarni
későb bi találkoz á s okr a . Egy tánc DeFerr e- éknél? Egy
vacsor a az Arany Asztalba n? Abelard gróf e mb e r e i holna p a
Háro mp e n n ys királyt adják elő…
Külön- külön egyikkel se m lett volna baj. Talán mé g
kedve s e k is lett ek volna. De együt t látszot t rajtuk a
görcs ös kéts é g b e e s é s . Gerre d úgy kapa s z ko d o t t Denná b a ,
mint fuldokló a szál deszká b a .
Fenye g e t ő e n néz e t t rá m, ha Denna ne m figyelt oda, és
a mikor Denna est e búcs ú t vett tőlünk, Gerre d arca nyúzott
és fehér volt, minth a máris kétn a p o s halott lenne .
A má s o dik szak a d á s rossz a b b volt. Már két deká d óta
segít e t t e m a Maerne k az udvarlá s b a n , a mikor Denna
eltűnt. Nyomt al a n ul. Egy szót se m mond o t t . Se m mi üzen e t ,
búcs ú, bocs á n a t k é r é s . Háro m órát várt a m az istálló előtt,
ahol me g b e s z él t ü k a találkozót. Aztán a fogadójá h oz
me n t e m , és ott me g t u d t a m , hogy előző est e távozot t, és
mind e n é t ma g á v al vitte.
A parkb a me n t e m , ahol előző nap ebé d elt ü n k, azt á n
tuc at n yi má s helyre, ahova együt t jártunk. Csakn e m éjfél
volt, mire vissz aliftezt e m a Mered ély tet ej ér e . Éne m
vala m e l y oktondi rész e talán abb a n re mé n yk e d e t t , hogy
odafönt rá m köszön, és ismé t vad lelkes e d é s s e l fut a
karjai mb a .
De ne m volt ott. Aznap éjjel ne m írta m levele t vagy dalt
Melua nn a k.
A má s o dik napon sebz e t t e n és szoron gv a járta m órákon
át Alsó- Sever e n utc áit. Késő est e a lakoszt ályo m b a n
izzadva- káro mk o d v a , húsz papír össz e g yű r é s e utá n
kicsikart a m ma g a m b ól háro m félig- me d di g tűrhe t ő
bekez d é s t , amel ye k e t oda a d t a m a Maerne k, hogy kezdje n
vele, amit akar.
A har m a dik napo n ólomn e h é z volt a szíve m. Iparkodt a m
befejezni a dalt a Maerne k, de fáradoz á s o m ne m járt
ere d m é n n y e l . Az első óráb a n ónos a n , élett el e n ül
játszott a m , a má s o dik óráb a n egyr e több lett a fals hang és
a bizonyt al a n s á g . Addig erőlködt e m , amíg a kobozo m
mind e n hangj a úgy szólt, mint a kés p e n g é n csikorgó fogak.
Végül hagyt a m , hogy elhallga s s o n szeg é n y, elkínzott
kobozo m. Esze mb e jutott vala mi, amit apá m mond o t t
rége n: „A dalok kiválasz tják az órájuka t és évsz a ku k a t . Ha
bádo g h a n g o t hallasz, ann a k me gv a n az oka. A dalla m a
szívedb ől szár m a zik, és sáros kútból ne m lehet tiszta vizet
merít e ni. Hagyno d kell, hogy a hordal ék leülep e dj e n ,
különb e n úgy fog csörö mp öl ni a zené d, mint a repe d t
har a n g. ”
Belet e t t e m a kobozt a tokjáb a , mert tudt a m, hogy apá m
igaz at besz élt. Néhá n y napr a volt szüks é g e m , hogy
hat h a t ó s a n udvar olh a s s a k Meluan n a k a Maer nevé b e n . Ez
a felada t túlsá g o s a n kénye s ahhoz, hogy erőlte s s e m vagy
színleljek.
Másré s z t tudt a m , hogy a Maer ne m fog örülni a
késlek e d é s n e k . Kikapcsolód á s r a volt szüks é g e m , és mivel
a Maer túlsá g o s a n okos, az ürügyn e k félig- me d di g
hivat alos n a k kellett lennie.

Meghallott a m a huza t soka t m o n d ó sóhajt á s á t , a mely azt

jelezt e , hogy öltözősz ob á m b a n kinyílt a lakoszt ályo m a t a
Maer év el össz ekö t ő titkos járat ajtaja. Mire belé p e t t
hozzá m, én már idege s e n járkált a m.
Alveron az utóbbi két deká d b a n ismé t hízott egy
keve s e t , az arc a több é ne m volt be e s e t t és nyúzott.
Sze mr e v a l ó jelens é g volt elefá nt c s o n t s zín ingbe n és söté t
zafírkék ujjasb a n. – Megka pt a m az üzen e t e d e t – mond t a
mind e n bevez e t é s nélkül. – Akkor hát befejezt e d a dalt?
Sze mb e f or d ult a m vele. – Nem, kegyel m e s ura m.
Esze mb e jutott vala mi, a mi fontos a b b a dalnál.
– Szá mo d r a nincs fontos a b b a dalnál – felelte
ellent m o n d á s t ne m tűrő hango n, és me gig a z g a t t a a
kézelőjé t. – Többekt ől hallott a m, hogy Meluan nagyo n
elég e d e t t az első kettőv el. Minde n erődd el erre kell
összpo n t o sít a n o d .
– Kegyel me s ura m, tisztá b a n vagyok vele, hogy…
– Elég – mond t a Alveron türel me tl e n ül, és a szob a
sarká b a n ma g a s o d ó órára pillantot t. – Megbe s z él é s e i m
vann a k.
– Az élet e d tová b br a is vesz élye z t e ti Caudicus.
Meg kell hagyni, a Maer me g tudn a élni színpa d o n. Csak
annyi időre tört me g az önur al m a , amíg me gig a z g a t t a a
má sik kézelőjét. – Hogyho g y? – kérd ez t e különös e b b
aggo d alo m nélkül.
 – A mér g e n kívül is vann a k móds z e r e k, amel ye k k el
árth a t neke d. Dolgok, a melye k e t távolból is me g lehe t
tenni.
– Úgy ért e d, varáz sl a t – mond t a . – Az a szánd é k a , hogy
felidéz egy alraun t, és rá m küldi?
Tehlura, alraun és varázslat ! Könnyű volt me gf el e d k e z ni
róla, hogy ez az értel m e s , kifino mult és má s k ülön b e n
műv elt e mb e r alig jobb egy gyer e k n é l, ha az arká n u mr ól
van szó. Valószínűle g hisz a tünd é k b e n és az
élőhalott a k b a n is. Szegé n y bolond!
Mindazon ál t al fára szt ó és ter m é k e tl e n dolog lett volna
az átké pz é s é v e l kísérlet e z n e m . – Van rá lehet ő s é g ,
kegyel m e s ura m. De létezn e k má s , közvetl e n e b b
fenye g e t é s e k is.
Lehullott róla a közönyö s s é g álarc a, és a sze m e m b e
néz e t t . – Mi lehet közvetl e n e b b egy éjvázn ál?
Nem az a fajta emb e r volt, akit üres szava kk al me g lehet
győzni, így hát kivett e m egy almá t a gyü mölc s ö s t á l b ól, és
fénye s r e dörgölt e m az inge m ujján, mielőtt áta dt a m neki. –
Megfogn á egy pillana tr a kegyel m e s s é g e d ?
Gyan a ko dv a fogt a. – Mit akarsz ezzel?
Oda m e n t e m falra aka s zt o t t , szép borvörös
köpe n ye m h e z , és elővet t e m a szá mo s zseb egyiké ből egy
tűt. – Megmu t a t o k vala mit, a mire Caudicus is képe s ,
kegyel m e s ura m. – Nyújtott a m a keze m az almá é r t .
Vissza a d t a , én pedig me g n é z t e m . Ha me gf el elő szögb e n
tartot t a m a fényb e , me gl á t t a m , a mib e n re mé n yk e d t e m :
foltoka t a ragyo gó felszíne n. Egy köté s t mot yo g t a m ,
összpo n t o sítot t a m az Alaro ma t , és bele döft e m a tűt az
alma héjáb a , a mut a t ó ujj elmos ó d o t t nyo m á n a k közep é b e .
Alveron me gr á n d ul t, és tagola tl a n hangot adott ki
me gl e p e t é s é b e n . Úgy nézt e a kezét, minth a váratl a n ul
me g s z ú r t á k volna egy tűvel.
Félig- me d di g arra szá mít ot t a m , hogy sze mr e h á n yá s t
tesz, de se m mi ilyes mi ne m tört é n t . A sze m e tágr a nyílt,
elsá p a d t . Töpre ngv e nézt e az ujjbe gyé n növekvő
vércs e p p e t .
Lass a n me g n ya l t a az ajkát, majd beka p t a az ujját. –
Érte m – mond t a halka n. – És az ilyes mik ellen van
védel e m? – Valójába n ne m kérdé s volt.
Komolya n bólintot t a m. – Van vala miféle. Készíthe t e k
egy… egy amul e t t e t , amel y me gv é di. Csak azt sajnálo m,
hogy ne m gondolt a m rá ha m a r a b b , de hát jöttek ezek a
dolgok…
– Igen, igen. – Egy intés s el elhallga t t a t o t t . – És mi kell
egy ilyen amul e t t elkészít é s é h e z ?
Ez többr é t e g ű kérd é s volt. Színleg azt kérd ez t e , hogy
milye n anya g okr a van szüks é g e m . De a Maer gyakorlati a s
e mb e r volt. Egyútt al az árát is kérde z t e .
– Caudicus tornyá b a n , a műh elyb e n me g t al álo m a
szüks é g e s felszer el é s t . És ami nincs, azt besz e r e z h e t e m
Sever e n b e n , ha kapok rá időt.
Elné mult a m, a kérdé s má s o dik réte g é t latolga t t a m ,
végigve t t e m a száz dolgot, a mit a Maer adh a t n a neke m:
annyi pénzt, hogy fürödh e t n é k benn e , egy újonn a n
készíte t t kobozt, a milye t csak a királyok eng e d h e t n e k me g
ma g uk n a k. Beler e m e g t e m a gondol a t b a . Egy Antres s or
koboz. Még sos e m látta m olyat, de az apá m igen. Egysz e r
játszott egy olyano n Anilinbe n, és ha volt benn e egy kupa
bor, besz élt is róla, keze gye n g é d formá k a t rajzolt a
leve gő b e .
A Maer egy sze mpilla nt á s alatt elintéz h e t n é .
És ter m é s z e t e s e n enn él is több e t . Elintéz h e ti, hogy száz
ma g á n k ö n yv t á r b a jutha s s a k be. Egy hivat alos pártfogói
szerződ é s se m lenne se m mi . A Maer neve ugya n olya n
gyors a n nyitja me g az ajtóka t , mint egy királyé.
– Van néh á n y dolog – mon dt a m lass a n. – Remélt e m is,
hogy me g b e s z él h e t e m kegyel m e s s é g e d d e l . Van egy
terve m, a melyn e k tiszte s s é g e s me gv al ósít á s á h o z
me gf el elő segíts é gr e van szüks é g e m . És van egy bará t o m,
tehe t s é g e s zené s z , aki tudn a hasz n ál ni egy befolyá s o s
patrón u s t… – Jelentős é g t e lje s e n elhallga t t a m .
Alveron bólintott, szürke sze m é b e n felcsillant a
me g é r t é s . A Maer ne m volt hülye. Tudta, mibe kerül a
kenyé r. – Szólok Stap e s n e k , hogy adja oda Caudicus
tornyá n a k kulcsá t – mon dt a . – Mennyi ideig tart enn e k az
a mul e t t n e k az elké szít é s e ?
Hallgatt a m , mint aki gondolkodik. – Legalá b b négy
napig, kegyel m e s ura m. – Ennyi időre volt szüks é g e m ,
hogy alkotó e r ő m sáros tava leülep e dj é k. Vagy hogy Denn a
vissza t é rj e n abból a küldet é s b ől, ami elszólított a . – Ha
bízhat n é k a felszer el é s é b e n , ha m a r a b b is me gl e n n é k , de
óvatos a n leszek kényt el e n eljárni. Nem tudh a t o m, hogy
Caudicus miféle ocs má n ys á g o k a t műv elt, mielőtt
elme n e k ült.
Alveron össz evo n t a a sze möl dök é t . – Közben tudod
folyta t ni jelenle gi munk á d a t is?
– Nem, kegyel m e s ura m. Ez me gl e h e t ő s e n kimerítő, és
időigé n ye s munk a lesz, különös e n , mivel úgy gondolo m,
kegyel m e s s é g e d jobba n szer e t n é , ha óvatos lenné k,
a mikor össz e s z e d e m a me gf el elő anya g o k a t Alsó-
Sever e n b e n .
– Igen, ter mé s z e t e s e n . – Hangos a n kifújta az orrá n át a
leve gőt . – Mennydör g e t t é t , olyan jól me n t e k a dolgok! Kit
vehe t n é k rá, hogy levelek e t írjon, miközb e n dolgozol? – Ezt
eltűnő dv e , inkább csak ma g á n a k mond t a .
Ezt a gondola t ot csírájá b a n el kellett fojtano m. Senkivel
ne m akart a m me g o s z t a ni a szépt e v é s érde m é t . – Nem
hinné m, hogy szüks é g e s , kegyel m e s ura m. Talán hét- nyolc
napja mé g az lett volna. De mos t a n r a , mint
kegyel m e s s é g e d is mon dt a , felkelt e t t ük a hölgy
érde klőd é s é t . Izgatot t, várja, hogy ismé t fölvegyük vele a
kapc s ol a t ot . Ha eltelik néh á n y nap, és ne m jelentk e z ü n k,
csalódot t lesz. De ami enn él is fontos a b b , várni fogja, hogy
ismé t felé forduljon kegyel m e s ura m figyel me .
A Maer elgondolkodó arcc al simog a t t a a szakállát.
Fontolga t t a m , hogy beve t e m a hal és a csali haso nl a t á t , de
ne m hitte m, hogy a Maer valah a is űzött volna a
horgá s z a t h o z has onló a n pórias sportot. – Nem akarok
arc átl a n lenni, kegyel m e s ura m, de ifjabb koráb a n
me g pr ó b á l t a elnyer ni egy ifjú hölgy kegyeit?
Alveron elmo s olyo d o t t körül mé n ye s szóha s z n á l a t o m o n .
– Találgat h a t s z .
– Melyiket találta a legér d e k e s e b b n e k ? Azokat, akik
rögtön a nyak á b a borulta k, vagy azoka t, akik
me g n e h e zí t e t t é k a dolgá t, mert vonako d t a k, sőt hide g e n
hagyt a őket kegyel m e s s é g e d udvarlá s a ? – A Maer sze m e
elréve d t az e mlé k e k t ől. – Ugya n e z igaz a nőkr e is. Van,
a melyik ne m állhatja, ha a férfi a nyak á n lóg. És mind e g yik
mélt á n yolja, ha eng e dik, hogy ő válas s z o n. Nehéz
olyas mir e vágyni, a mi folyton ott van.
Alveron bólintott. – Ebbe n van igazs á g. A távollét növeli
a vonzal m a t . – Határoz ot t a b b a n bólintott. – Jól van. Háro m
nap. – Ismé t az órár a pillantot t. – És mos t kényt el e n…
– Még egy utolsó dolog, kegyel m e s ura m – mond t a m
gyors a n . – Az amul e t t, amel ye t készíte ni fogok,
kegyel m e s s é g e d r e lesz hangolva. Ez kegyel m e s s é g e d
né min e m ű együt t m ű k ö d é s é t igényli. – Köhint e t t e m . –
Pontos a b b a n kegyel m e s s é g e d … – Ismé t köhint e t t e m . –
Mintáit.
– Beszélj világos a n.
– Kevés vért, nyálat, bőrt, hajat és vizelet e t . – Némá n
sóhajtot t a m , tudva, hogy a babon á s vinta sia k szerint ez
éppú g y hangzik, mint egy rece pt az alraun h o z vagy vala mi
má s , haso nlóa n neve t s é g e s dologhoz.
Ahogy szá mít ot t a m rá, a Maer sze m e össz e s z ű k ült. –
Noha ne m vagyok szak ér t ő – mon dt a lass a n –, ezek épp
azok a dolgok, a melye k t ől ne m szab a d me g v ál n o m.
Hogya n bízha t ok benn e d ?
Tiltakozh a t t a m volna, hűs é g e m e t bizonyg a t v a ,
fele ml e g e t h e t t e m volna koráb bi szolgál a t ai m a t , vagy
felhívha t t a m volna rá a figyel mé t , hogy már
me g m e n t e t t e m az élet é t. De az utóbbi hóna p b a n
me g t a n ul t a m , hogya n műkö dik az agya .
Rava sz mos ollyal nézt e m rá. – Kegyel m e s ura m okos
e mb e r . Bizonyos a n tudja a választ anélkül, hogy én
mond a n á m ki.
Viszonozt a a mos olyt. – Győzz me g.
Vállat vont a m. – Se m mi hasz no m sincs belőle, ha
kegyel m e s s é g e d me g h al.
Szürke sze m e egy pillana tig bele m é l ye d t az enyé m b e ,
aztá n elég e d e t t e n bólintott. – Nagyon igaz. Küldj üzen e t e t ,
ha majd szüks é g e d lesz ezekr e a dolgokr a . – Megfordult,
hogy távozz é k. – Háro m nap.
 HATVANKILENCEDIK FEJEZET

EKKORA ŐRÜLTSÉG

Sok utat tett e m Alsó- Sever e n b e , hogy össz e g yűjt s e m az

anya g o k a t Alveron gra mj á h oz . Aranya t. Nikkelt és vas a t .
Szen e t és mar a t ó sava k a t . A pénzt úgy ter e mt e t t e m elő
rájuk, hogy Caudicus műh elyé b ől eladt a m ezt- azt.
Kérhe tt e m volna pénzt a Maertől is, de inkább tarts o n
önállóna k és lele mé n ye s n e k , mint pénz sziva t t yú n a k .
Puszt a véletle n s é g b ől adá s v é t el közbe n szá mo s olya n
helye t kere s t e m föl, ahol együt t voltunk Denn á v al.
Annyira me g s z okt a m találkoz á s ai nk a t , hogy folyton
kere s t e m , holott távol volt. Minde nn a p abb a n
re mé n yk e d t e m , hogy me g pillant o m, amint befordul egy
sarkon, belép egy cipész h e z , föle meli a kezé t, és egy udvar
túlsó végé b ől integ e t neke m. De sos e tört é n t me g, és
mind e n est e ma g á n yo s a b b a n ért e m vissza a Maer
palot áj á b a , mint ahogy elindult a m.
Kedve m e t tová b b rontot t a , hogy pár napja Bredon is
elha g yt a Sever e n t , mer t látog a t ó b a me n t közeli
rokonokhoz. Amíg el ne m me n t , ne m is tudt a m, me n n yir e
függök tőle.
Ahogy már mond t a m , egy gra mo t ne m különös e b b e n
neh é z össz e állíta ni, ame n n yi b e n van hozzá rend e s
felszer el é s , egy terv és egy Alar, a melyn e k éle a Rams t o n
acélhoz haso nl a t o s . A felszer el é s , a melye t Caudicus
tornyá b a n talált a m, me gf el elő volt, noha koránt s e m olyan
jó, mint a Fisheryb e n . A terv se m volt neh é z, mivel az
ilyes mi b e n jó az e mlé k e z e t e m .
Miközbe n a Maer gra mj á n dolgozt a m, elkezdt e m egy
má s o dika t is, hogy pótolja m azt, ami elvesz e t t . Sajnos,
tekintv e a viszonyl a g kezd e tl e g e s felszer el é s t , ne m volt
időm, hogy rend e s e n kidolgozz a m.
A Maer gra mj á t háro m napp al azut á n fejezt e m be, hogy
besz élt ü nk. Ez hat napp al Denn a hirtele n eltűn é s e után
törté nt . A követk e z ő napo n felha gyt a m a céltala n
kere s g él é s s e l, és beült e m az egyik szab a d t é ri kávéz ób a .
Kávét itta m, és igyeke z t e m ihlete t találni egy dalhoz,
a mellyel tartozt a m a Maerne k. Tíz órát töltött e m ott, de az
volt az egye tl e n tere m t ő aktus o m, hogy vagy négy liter
kávét átváltozt a t t a m csod ál a t o s , aro má s pisivé.
Aznap est e oktala n ul sok bort itta m, és az íróaszt aln ál
aludt a m el. Meluan dala mé g mindig ne m volt kész. A Maer
ne m volt elég e d e t t , sőt.

Denna a het e dik napo n bukka n t föl, miközb e n Alsó-

Sever e n b e n bolyongv a kere s t e m föl kedv e n c helyeink e t .
Noha én kuta t t a m utá n a , ő vett észr e, és neve t v e roha n t
hozzá m, egy dalról lelkend e z v e , amel ye t előző nap hallott.
Olyan ter mé s z e t e s e n töltött ük együt t a napot, minth a sos e
me n t volna el.
Nem firtatt a m me g m a g y a r á z a t l a n eltűn é s é t . Most már
jobba n isme r t e m Denná t , mint egy éve, és me g é r t e t t e m
lelkén e k néh á n y titkos redőjé t. Tudta m, milye n sokr a
érté k eli a függe tl e n s é g é t . Azt is tudt a m , hogy vann a k
titkai.
Aznap est e egy kis kertb e n voltunk, a Mered ély
per e m é n . Egy fapa d o n ültünk és bá mul t uk az alsóvá r o s b a n
a mé c s e s e k , utc ai lámp á k, gázlá mp á k mez ej é t , a melye t
néh á n y ponton átsz úrt a varáz slá m p á k éles e b b fénye .
– Nagyon sajnálo m, tudod – mon dt a halka n.
Már csakn e m negye d ó r áj a ne m szóltunk, csak figyeltük
a város fényeit. Ha vala m el yik koráb bi besz élg e t é s ü n k e t
folyta t t a , ne m eml ék e z t e m , melyik volt az. – Tess é k?
Mivel ne m válaszolt azonn al, felé fordulta m. Holdt al a n,
söté t éjszak a volt, csak a lenti fényözön dere n g é s e
világítot t a me g az arc át.
– Néha eltűnök – mon dt a végül. – Gyors a n és csönd e s e n
az éjszak á b a n . – Nem néz e t t rá m besz é d közbe n, söt é t
sze m é t a városr a szög ez t e . – Ezt csinálo m – ma g ya r á z t a
halka n. – Eltűnök. Figyel me z t e t é s nélkül. Utólagos
ma g ya r á z a t nélkül. Néha ez az egye tl e n, amit teh e t e k . –
Ekkor felé m fordult, arca komoly volt a halvá n y fényb e n. –
Remél e m, ezt tudod anélkül, hogy mond a n á m – folytat t a . –
Remél e m, nincs szüks é g e d rá, hogy mon dj a m… –
Visszafordult, ismé t a lenti villódzá s t nézt e . – De azért
sajnálo m.
Egy dar a bi g ültünk, élvezt ük a kelle me s csönd e t .
Szere t t e m volna mond a ni vala mit. Szere t t e m volna azt
mond a ni, hogy ne m zavar, de ez hazug s á g lett volna.
Szere t t e m volna azt mond a ni, hogy csak a vissza t é r é s e
szá mí t, de attól tartot t a m , ebb e n me g túl sok az igazs á g.
Így azt á n, mivel ne m akart a m me gk oc k á z t a t ni, hogy
rossz a t mond ok, inkább se m mi t se m szólta m. Tudt a m, mi
törté nik azokkal a férfiakkal, akik túlsá go s a n csüng n e k
rajta, és ez volt a különbs é g közt e m és a többiek között.
Nem csimp a s z ko d t a m bele, ne m igyeke z t e m birtokolni.
Nem karolta m át, ne m suttogt a m a fülébe, ne m csókolt a m
me g az arcá t vára tla n ul.
Persz e , gondolt a m ilyes mir e . Még ne m felejtet t e m el a
test e mele g é t , a mikor átölelt a lovas lift mellett. Voltak
pillana t ok, amikor oda a d t a m volna a jobb keze m e t , hogy
ismé t a karo mb a n tarth a s s a m .
De ekkor esze m b e jutott a többi férfi arca, a mikor
rájött e k, hogy Denn a elha gyj a őket. A többiekr e
gondolt a m, akik igyek ez e t e k me gkö t ni, és kudarc ot
vallott a k. Így hát ellenállt a m a kísért é s n e k , és ne m
mut a t t a m me g neki a daloka t és vers e k e t , amel ye k e t
írta m, mert tudt a m , hogy a túl sok bizalo m káros lehet.
És ha ez azt jelenti, hogy ne m teljes e n az enyé m, akkor
mi van? Én volta m az egye tl e n, akihez mindig
vissza t é r h e t e t t anélkül, hogy sze mr e h á n yá s t ól vagy
kérd é s e k t ől kellett volna tart a ni a . Ezért ne m prób ált a m
elnye r ni, és me g el é g e d t e m azzal, hogy szép játékot
játszh a t o k.
De mindig volt benn e m egy rész, a mely több e t re mélt,
enn e k folytá n volt benn e m egy rész, a mely mindig
bolondot csinált ma g á b ól.

Teltek a napok, Denn a me g én felfede z t ük Sever e n

utc áit. Kávéhá z a k b a n lebzs elt ü nk, színdar a b o k a t nézt ünk,
lovagoltunk. A lépcs őn felmá s z t u n k a Mered ély
homlokz a t á r a , csak hogy elmo n d h a s s u k ma g u n kr ól, hogy
ezt is me g t e t t ü k . Láttuk a kikötői piacok a t , egy utazó
állats e r e gl e t e t és szá mo s csodá s bódé t.
Némely napoko n se m mi t se m csináltu nk, csak ültünk és
besz élg e t t ü n k, és ezek e n a napoko n se m mi r ől se m
besz élg e t t ü n k annyit, mint a zenér ől.
Szá mt al a n órát töltött ü n k a gyakorlati rész é v el. Hogya n
illenek össz e dalok. Hogya n felelget egym á s n a k a vers és a
refrén. Beszélt ünk, tónus r ól, mod alit á s r ól és me tr u mr ól.
Olyan dolgok voltak ezek, amike t gyer e kkor o m b a n
elsajátítot t a m , és soka t gondolkozt a m rajtuk. Noha Denna
szá m á r a ezek a tanul m á n yo k újdons á g o t jelent e t t e k, ez
valahol éppho g y előnyé r e szolgált. Én előbb tanult a m
zenélni, mint besz élni. Jobba n isme r t e m a dalla m és a
szöve g tízez er szab ályá t , mint a tenye r e m e t .
Denna ne m. Bizonyos értel e m b e n ez aka d ál yoz t a ,
má s r é s z t különös s é és csod ál a t o s s á tett e a zenéj é t…
Nem tudo m jól elma g ya r á z ni ezt. Gondoljatok a zenér e
úgy, mint egy Tarbe a n mér e t ű nagyv á r o s zűrzav a r á r a . Az
ott töltött évekb e n me gis m e r t e m az utcáit. Nem csak a
főutc á k a t . Nem csak a sikátorok a t . Ismer t e m a
levá g á s o k a t , a házt e t ők e t , a csator n a rész eit. Éppe n ezért
úgy tudt a m mozog ni a város b a n , mint nyúl a
tüske b o kor b a n . Gyors volta m, rava sz és okos.
Denná t viszont sos e m tanítot t á k. Se m mi t se m tudott a
levá g á s o kr ól. Az e mb e r azt hinné, ezek után teh e t e tl e n ,
taná c s t a l a n bolyong á s r a kénysz e r ült a város b a n , az építe t t
környe z e t útve s z t őj é b e n .
Ehelye t t egysz e r ű e n át m e n t a falakon. Nem jutott az
esz é b e má s. Senki se mon dt a neki, hogy ez lehe t e tl e n.
Éppe n ezért úgy közleke d e t t a város b a n , mint egy
tünd el é n y. Olyan utc áko n sét ált, amel ye k e t senki má s ne m
látha t o t t , ettől a zenéj e vad, különös és szab a d lett.

Végül huszon h á r o m levelet, hat dalt, és –

szégye n s z e m r e – egye tl e n vers e t alkott a m.
Termé s z e t e s e n tört é n t má s is. Egye dül levelekk el ne m
lehe t elnye r ni egy nő szívét. Alveron mind e n t me g t e t t a
ma g a rész ér ől. Miután közölte Meluann al, hogy ő a
névt el e n imá dó, ezzel el is vége z t e a munk a
oroszlá nr é s z é t , és lass a n ma g á h o z hajlított a Melua nt az
iránt a érzet t, gye n g é d tiszt ele t t el.
De az én levelei m kelte t t é k föl a lány figyel mé t . A dalai m
hozt á k olyan közel Alveronhoz, hogy has s o n rá a Maer
lassú, bőbe s z é d ű vonzá s a .
Ezzel együt t se m vagyok büszke a levelekr e és a
dalokr a. Ami pedig a vers e t illeti, csak egy dolog van a
világon, a mi ekkor a őrülts é g r e készt e t h e t e t t .
 HETVENEDIK FEJEZET

RAGASZKODÁS

Denná v al a Kréta gyá r t ó utcá b a n találkozt a m, a szállás a ,

a Négy Gyert ya nevű kicsiny foga dó előtt. Mihelyt
befordult a m a sarkon és me gl á t t a m , a mint ott áll a bejár a t
fölé aka s zt o t t lámp a fényé b e n , elöntöt t az örö m az
egys z e r ű boldogs á g t ól, hogy me g t al ált a m, a mikor
kere s t e m .
– Megka pt a m az üzen e t e d e t – mond t a m . – Képzelhe t e d ,
hogy örülte m.
Denna mos olygot t és bókolt. Szoknyá t viselt, ne m olyan
rafinált ruhá t, mint a ne me s a s s z o n yo k, csak egysz e r ű, bő
szoknyá t , a melyb e n szé n á t villázna k, vagy a csűrt
döngölik. – Nem volta m biztos benn e , hogy me g t e s z e d –
mond t a . – Miután elmúlt az óra, a mikor a legtöbb civilizált
e mb e r ágyb a bújik.
– El kell isme r n e m , me gl e p ő d t e m – mon dt a m . – Ha
gya n a kv ó lenné k, azon töpr e n g e n é k , miért mar a d t á l fent
ilyen későig.
– Üzleti ügy – felelte színpa di a s sóhajt á s s a l. – A
patrón u s o m m a l találkozt a m .
– Ismé t a város b a n van? – kérd ez t e m .
Bólintott.
– És éjszak a akart látni? – folyta t t a m . – Ez… különös.
Denna kilépe t t a foga dó cég ér e alól, és együt t indultunk
el az úton. – A kéz, a mely az ersz é n yt fogja… –
Tehet e tl e n ül vállat vont. – Különös időpont ok és
kényel m e t l e n helyek a jelle mz ők Kőris me s t e r r e . Gyanú m
szerint ma g á n yo s úr, akit unt a t a hagyo m á n yo s patron ál á s .
Nem tudo m, ne m ezért fűszer e zi- e azzal, hogy me gj á t s s z a
a söt é t össz e e s k ü v ő t , ahelye t t hogy egysz e r ű e n
me gr e n d e l n e néh á n y dalt.
– Na és mit tervez el ma éjszak á r a ? – kérde z t e m .
– Csak az időt akaro m eltölte ni kedv e s társ a s á g o d b a n –
mond t a Denn a , és belé m karolt.
– Ebbe n az ese t b e n mut a t ok vala mit – mon dt a m . –
Meglep e t é s . Bíznod kell benn e m .
– Ezt már tuca t s z or hallott a m. – Denna söt é t sze m e
pajkos a n csillogott. – De soha s e m tőled. – Mosolygot t. –
Úgyhogy jót feltét el ez e k rólad, és későb br e hala szt o m az
életu nt gúnyolód á s t . Vigyél, ahova akarsz.
Így hát elindultunk a lovas lifttel Felső- Sever e n b e , és
közbe n szájtá t v a bá mul t uk az éjszak ai város fényeit, ahog y
hozzá nk haso nlóa n alant a s szület é s ű kret é n e k h e z illik.
Hosszú sét ár a vitte m ma c s k a k ö v e s utcákon, boltok és
kiskert e k között. Aztán elma r a d t a k az épüle t e k.
Átmá s z t u n k egy alacs on y deszk a k e rít é s e n , és egy üres
csűr felé tartot t u n k.
Denna ne m bírt tová b b hallgat ni. – Nos, me gc si n ált a d –
mond t a . – Meglept él.
Rávigyorog t a m , és tová b b mut a t t a m az utat a söt é t b e n .
A levegő sűrű volt a szén a és a valah a itt volt állatok
szag á t ól. Egy létrá hoz veze t t e m , a mely eltűnt a fejünk
fölött a söt é t s é g b e n .
– Szén a p a dl á s ? – kérde z t e hitetle nk e d v e . Megállt és
különös, kívánc si pillant á s s a l néze t t. – Te nyilvánv aló a n
össz e t é v e s z t e t t é l egy tizenn é g y éve s para s z tl á n n ya l, akit
úgy hívnak… – Szája né m á n mozgot t egy pillana tig. –
Vala mi par a s z t o s kéne.
– Grett a – javas olt a m.
– Igen – mon dt a . – Nyilvánv aló a n össz e t é v e s z t e t t é l egy
Grett a nevű par a s z tl á n n yal, aki mélye n kivágot t pruszlikot
visel.
– Nyugodj me g – felelte m. – Ha me g pr ó b á l n ál a k
elcsá bít a ni, ne m így fognék hozzá.
– Csakug ya n ? – Végigsi mítot t a hajá n. Lustá n elkezdt e
varkocs b a fonni, aztá n abb a h a g yt a és kibont ot t a . – Ebbe n
az es e t b e n mit kere s ü n k itt?
– Említet t e d, me n n yir e szer e t e d a kert e k e t – mond t a m . –
És Alveronn a k különös e n szé p kertjei vann a k. Azt
gondolt a m, talán élvez n é d, ha bejárh a t n á d .
– Éjnek éva dj á n – mond t a Denn a .
– Elbűvölő sét a holdvilágn ál – helye s bít e t t e m .
– Ma éjjel nincs Hold – jegye z t e me g. – Illetve ha lesz is,
legföljebb kesk e n y sarló.
– Ahogy lesz, úgy lesz. – Nem volta m hajland ó
elcsüg g e d ni. – Mennyi holdvilág kell ahhoz, hogy élvezd a
virágzó jáz minok gye n g é d illatát?
 – A szén a p a dl á s o n .
– A szén a p a dl á s r ól a legkön n ye b b kijutni a tetőr e –
mond t a m . – Onna n pedig a Maer kertjéb e .
– Ha a Maern e k dolgozol – mon d t a Denn a –, miért ne m
kére d me g egysz e r ű e n , hogy eng e dj e n be?
– Ó! – Színpa di a s a n föle melt e m az ujja m. – Ebbe n rejlik a
kaland. Száz emb e r t is találsz, akik egysz e r ű e n beviszn e k a
Maer kertjeibe . De csak egy van, aki belopózik veled. –
Rámo s olyog t a m . – Amit én ajánlok, Denn a , az egysz e ri
alkalo m.
Visszavigyor go t t . – Hogy isme r e d a szíve m titkát!
A keze m e t nyújtott a m neki, minth a egy hintób a
segít e n é m be.
– Hölgye m?
Denna me gfogt a a keze m, rát e t t e a lábát az első fokra,
és me g t or p a n t .
– Állj! Te ne m is vagy olyan lovagia s. A szoknyá m alá
akar sz nézni.
A legjobb sért e t t arco m m a l nézt e m rá, a szíve mr e
szorítva a keze m e t .
– Hölgye m, úrie mb e r k é n t biztosíth a t o m…
Meglegyint e t t . – Már közölte m veled, hogy ne m is vagy
úrie mb e r – mond t a . – Tolvaj vagy, szer e t n él egy lopott
pillant á s t . – Hátral é p e t t , és csúfond á r o s a n utá noz t a az
udvaria s moz dul a t ot , a mellyel előre e n g e d t e m .
– Ura m…
Kereszt ülvá g t u n k a szén a p a dl á s o n , felme n t ü n k a tetőr e ,
onna n a kertb e . A Hold éles szilánkja vékony volt, mint a
suttog á s , és olyan sáp a d t , hogy egyált al á n ne m
homál yo sít ot t a el a csillagok a t .
A kert me gl e p ő e n csen d e s volt a mele g és szép
éjszak á h o z képe s t . Rendsz e rint mé g az ilyen késői órákb a n
is párok sét ált a k az ösvé n ye k e n , vagy egym á s fülébe
sugdos t a k a lugas ok padjain. Talán bál vagy udvari
össz ejöve t el tartja távol őket?
A Maer kertjei hat al m a s a k voltak, kanya r g ó s
ösvé n ye k k el és rava s z ul kialakítot t sövé n ye k k el,
a melye k t ől mé g hat al m a s a b b n a k tűnt e k. Egymá s mellet t
ballagt u n k, hallgat t u k a szél susog á s á t a lombok között.
Mintha mi lettünk volna a világon az egye tl e n emb e r p á r .
– Nem tudo m, e mlé ks z el- e egy rége b bi besz élg e t é s ü n k r e
– mond t a m halka n, hogy ne törje m me g a csönd e t . – A
virágokról.
– Emléksz e m – felelte ugya n olya n halka n.
– Azt mond t a d , mind e n férfi ugya n a b b ól az elnyűt t
könyvből tanult a az udvarlá s t .
Denna halka n fölneve t e t t . Sokkal inkább mozd ul a t volt,
mint hang. A szájá hoz kapot t. – Ó! Ezt elfelejt e t t e m .
Tényleg ezt mond t a m ? Bólintott a m . – És azzal folyta t t a d ,
hogy mind rózsá k a t visz neke d.
– Még mindig ez a helyz e t – mond t a . – Bár találná n a k
egy új könyv e t !
– Azt kívánt a d, hogy találjak olyan virágot, amel y jobba n
illik hozzá d – felelte m.
Tartózkodó a n mos olygot t . – Emléksz e m, vizsgá z t a t t a l a k.
– Elkomolyod ot t . – De te rava s z a b b voltál, és egy olyan
virágot mond t ál, a melyr ől sos e hallott a m, ne mh o g y látta m
volna.
Befordult unk egy sarkon. Az ösvé n y egy luga s söté t zöld
alagútj á b a vezet e t t . – Nem tudo m, hogy me n n yir e látsz –
mond t a m –, de ez itt a te sela s virágod.
Csak a csillagok világítot t á k me g az utunk a t . A Hold
annyira vékony volt, hogy szint e ne m is létez e t t . A lugas
rács ai alatt olya n söt é t volt, mint amilye n söt é t Denn a
haja.
A sze mb o g a r u n k kitágult, alkal ma z k o d o t t a söt é t s é g h e z .
Ahol a csillagfé ny behullott a levelek között, ott látszott,
hogy sok száz sela s virág nyitott a ki a kelyhé t éjszak á r a .
Ha ne m lett volna ennyire gyöng é d illata, elbódulunk.
– Ó! – sóhajtot t Denn a , és tágr a nyílt sze m m e l néz e t t
körül. A bőre jobba n fénylet t a luga s b a n a Holdnál. Kitárt a
karjait. – Milyen puhá k!
Szótla nul me n t ü n k tová b b. Körülöttü nk selasind á k
fonódt a k a rácsr a, kapa s z ko d t a k fába és drótb a , elrejte t t é k
arcuk a t az éjszak ai ég elől. Amikor kiértünk a má sik
oldalon, majdn e m olyan világos n a k tűnt az éjszak a , minth a
napp al lenne .
A csen d addig nyúlt, amíg kezdt e m kényel m e t l e n n e k
érez ni. – Most már isme r e d a virágod a t – mond t a m . – Kár,
hogy mé g sos e láttál egye t se. Úgy hallott a m,
me gl e h e t ő s e n neh é z nevelni.
– Talán ezért illik hozzá m – mond t a halka n, lesütöt t
sze m m e l Denn a . – Én se m gyöke r e z e k me g könnye n .
Tovább m e n t ü n k , amíg az ösvé n y el ne m kanya r o d o t t , és
a lugas el ne m tűnt mögöt t ü n k.
– Jobba n báns z vele m, mint érde ml e m – mon d t a végül
Denn a .
Elneve t t e m ma g a m , annyir a neve t s é g e s volt ez a
me gj e g yz é s . Csak a kert csen dj é n e k tiszt ele t e aka d ályoz ot t
me g a hahot á z á s b a n . De me gf é k e z t e m ma g a m , ám az
erőlköd é s t ől elveszít e t t e m az egye n s úl yo m a t , és
me g b o tlot t a m .
Denna egy lépé s r ől figyelt, és mos olygo t t .
Végül sikerült lélegz e t h e z jutno m. – Te voltál az, aki
vele m éne k elt él azon az est é n, amikor elnyer t e m a sípoka t .
Te adt a d neke m a legsz e b b ajánd é k o t , a mit valah a is
kapt a m . – Esze mb e jutott mé g vala mi. – Tudta d, hogy a te
hang s z e r t o ko d me n t e t t e me g az élet e m e t ?
A mos olya kinyílt, mint egy virág. – Tényle g?
– Igen – felelte m. – Nem is re mél h e t e m , hogy olyan jól
bánh a s s a k veled, mint érde ml e d . Tekintve mind a z t, amivel
tartozo m neke d, ez a legkev e s e b b .
– Nos, azt hisze m, ez szép kezd e t . – Fölnéz e t t az égre, és
nagyo t sóhajtot t. – Mindig a holdfénye s éjszak á k a t
szer e t t e m leginká b b . Könnye b b kimon d a ni a dolgoka t a
söté t b e n . Könnye b b önma g a d d á válnod.
Ismé t elindult, én pedig mellett e me n t e m . Elhagyt u n k
egy szökőkut a t , egy tava c s k á t , egy éjszak a nyíló, halvá ny
jáz minokb ól álló falat. Kereszt ülvá g t u n k egy kőhídon,
a mely a sövé n ye k me n e d é k é b e vezet e t t .
– Átkarolha t s z – mon d t a tárgyilago s a n . – Egye d ül
vagyu nk a kertb e n . A holdfé nyb e n elme g y az ilyes mi. –
Rám sandítot t, a szája mos olyr a görbült. – Tudha t n á d , hogy
az ilyes mi me g van eng e d v e .
Modorá n a k hirtele n változá s a me gl e p e t t . Amióta
találkozt un k Sever e n b e n , szilaj, re mé n yt e l e n lendüle t t el
udvarolt a m neki, ő pedig hibátla n ul tartott a az üte m e t .
Minden hízelgé s t , mind e n viccet, mind e n játéko s évőd é s t
viszonzot t, de ne m utánozv a , han e m har mó ni á b a n .
Játékunk olyan volt, mint egy due t t.
De ez mos t má s volt. A hangj a kevé s b é volt játékos,
sokkal inkább őszint e . Ez olyan vára tla n ul ért, hogy ne m
találta m szav a k a t .
– Négy napja rálépt e m arra a laza ma c s k a k őr e – mond t a
halka n. – Emléksz el? A Mincet utc á b a n jártunk.
Megcsú s z t a m , és szinte előbb elkapt ál, mint hogy
elbotlott a m volna. Arra gondolt a m, me n n yir e kell figyelne d
rá m, hogy ilyes mi t észr ev e g yé l.
Befordult unk a kanya r b a n , Denna folytat t a anélkül, hogy
rá m néz e t t volna. A hangj a lágy és tűnődő volt, szint e
minth a ma g á n a k besz élt volna. – Elkapt ál, hogy
tá mo g a t h a s s . Csakn e m átkar olt ál. Akkor könnyű lett volna.
Pár hüvelyk e n múlott. De amikor vissz a n ye r t e m az
egye n s úl yo m a t , levett e d róla m a keze d. Nem habozt ál.
Nem tétová z t ál. Nem volt se m mi, amit rossz allha t t a m
volna. – Felé m akart fordulni, azut á n inkább me g állt, és
lesüt öt t e a sze m é t . – Ez fontos – mon dt a . – Olyan sok a
férfi, és mind azon igyekszik, hogy levegye n a lába mr ól. De
van egy, te, aki épp az ellenk ez őj é t akarja. Támog a t ni
akar, neho g y eles s e k. – Szinte félénk e n nyújtot t a ki a
kezé t. – Amikor beléd karolok, boldog a n hagyo d. A keze m
is úgy fogod me g, mint h a el se m akar n á d eng e d ni. –
Pontos a n azt mond t a a moz dul a t o mr ól, a mit én gondolt a m.
Vigyázt a m , neho g y hirtele n ügye tl e n n é váljék a geszt u s . –
De ez mind e n . Sose m tolakods z. Sose m sürg e t s z . Tudod,
hogy ez milye n különös szá mo m r a ?
Egy pillana tig nézt ük egym á s t a holdfé nye s kertb e n .
Érezt e m a test e mel e g é t , olyan közel volt hozzá m, és fogt a
a karo m a t .
Ezt a végsz ót mé g én is me g é r t e t t e m , akár milye n
tapa s z t al a tl a n volta m. Igyekez t e m kitalálni, mit mon dj a k,
de csak az ajkát bá mult a m . Hogy lehet ilyen piros? Még a
sela s is söt é t a halvá n y holdfé nyb e n . Hogy lehe t ilyen piros
az ajka?
Ekkor Denn a me g d e r m e d t . Nem minth a sokat
mozog t u n k volna, de egy pillana t alatt szobor m e r e v lett, a
fülét hegye z t e , akár a szarv a s , a mikor vala mi gyöng e neszt
érzék el. – Valaki jön – mond t a . – Gyerünk. – Megra g a d t a a
karo m a t , és lehúzot t az ösvé n yr ől, át egy kőpa d o n, majd a
sövé n y egyik alacs on y, szűk rés é n.
Vala milye n sűrű bokorn ál álltunk me g. Volt egy alkal ma s
mélye d é s , a melyb e n lekuporo d h a t t u n k . Hála a kert é s z e k
munk áj á n a k , ne m volt aljnövé n yz e t , se szár a z levelek, se m
ágak, amel ye k recs e g h e t t e k- ropogh a t t a k volna a kezük
alatt. Ezen a véde t t helye n sűrű és lágy volt a fű.
– Ezer lány lenne, aki végigs é t ál n a veled a holdfénye s
kert ösvé n yei n – súgt a Denna . – De csak egy, aki a bozót b a
bújik veled. – Rám vigyorgot t , hangj á b a n gyöng yöz ö t t a
derű.
Kilesett a sövé n ye n át az ösvé n y felé, én pedig őt
nézt e m. Haja függönyk é n t takar t a el oldalt a fejét, a füle
hegye kibújt belőle. Abban a pillana t b a n az volt a legsz e b b
dolog, a mit élet e m b e n látta m.
Ekkor hallott a m me g a lépt e k halk ropog á s á t az
ösvé n ye n . A lágy hang ok átszűr őd t e k a sövé n ye n . Egy
pillana t múlva befordult a k karon fogva a sarkon. Azonnal
fölisme r t e m őket.
Megfordult a m, közele b b hajolta m Denná h o z, és a fülébe
lehelt e m:
– Ez a Maer. És ifjú szer el m e .
Denna me g b o rz o n g o t t . Levett e m bordó köpe n ye m e t , és
a vállára borított a m.
Ismé t őket nézt e m. Meluan elnev e t t e ma g á t vala mi n,
a mit a Maer mon do t t , és a férfi karjár a tett e a kezét. A
jövőbe n a Maerne k aligha lesz szüks é g e a szolgála t ai mr a ,
ha ilyen jó viszonyb a n vann a k.
– Nem, drág á m – hallott a m a Maert, amikor a
közelünkb e érte k. – Te csakis rózs ák a t kapsz.
Denna rá m néz e t t , a sze m e kitágult. Mindké t kezé t a
szájá hoz szorított a , hogy vissz afojts a neve t é s é t .
Egy perc múlva elhala d t a k előttü nk, lass a n
tová b b s é t á l t a k. Denn a elvett e a kezé t a szájáról, és
néh á n ys z o r mélye n , reszke t e g e n felsóh ajt ot t .
– Ugya n a z t az elnyűt t könyve t olvas t a ő is – mond t a
vidá m a n csillogó sze m m e l .
Akaratla n ul elmo s olyo dt a m . – Látha t ól a g.
– Szóval ő a Maer – mond t a halka n, a levelek közül
leselke dv e söté t sze m é v el. – Alacsonya b b , mint gondolt a m.
– Akarsz találkozni vele? – kérde z t e m . – Bemu t a t h a tl a k
neki.
– Az szép lenne – mond t a enyh e gúnnyal. Kuncogot t , de
ne m csatlakozt a m hozzá. Rám néze t t, abb a h a g yt a a
neve t g é l é s t . – Te komolya n besz élsz? – Félreh ajt ot t a a
fejét, arckifejez é s e a derű és a zavar között ingadoz ot t .
– Valószínűle g ne m törhe t ü n k rájuk a sövé n y rejtek é b ől –
ismer t e m el. – De elindulha t u n k a má sik irányb a , és egy
kanya r t leírva össz efut h a t u n k . – Mutatt a m , merr e . – Azt
ne m mon do m , hogy me g hív minke t vacsor á z ni vagy
ilyes mi. De udvaria s a n bólinth a t u n k, ahogy elhala d u n k
mellett ük az ösvé n ye n .
 Nagyot néze t t, össz evo n t a a sze möl dök é t . – Te
komolya n besz élsz – ismé t el t e me g.
– Hát mit… – elhallga t t a m , mer t kitalált a m, mit jelent az
arckifejez é s e . – Azt gondolt a d, hazud ok, a mikor azt
állított a m, hogy a Maerne k dolgozo m. Azt gondolt a d, hogy
hazud t a m , a mikor azt állított a m, hogy me g is hívhatl ak ide.
– A férfiak mind e nf él é t össz e h or d a n a k – felelte
elut a sító a n. – Szer e t n e k itt- ott lódítani. Nem tartot t al a k
keve s e b b r e , a miér t nagyzolsz egy kicsit.
– Nem hazud n é k neke d – jelent e t t e m ki. Aztán
felülbírált a m, a mit mon dt a m . – Nem, ez így ne m igaz.
Hazudn é k. Érted érde m e s hazud ni. De én ne m tett e m me g.
Érted érde m e s igaza t mon d a ni is.
Denna gye n g é d e n mos olygo t t . – Az mind e n k é p p e n
neh e z e b b .
– Szóval szer e t n é d ? – kérd ez t e m . – Mármint akar sz vele
találkozni?
Kinézet t a sövé n ye n át az ösvé n yr e . – Nem. – Amikor
me gr á z t a a fejét, a haja úgy mozgot t, akár a sodródó
árnyé k. – Hiszek neke d. Nincs rá szüks é g. – Lesütöt t e a
sze m é t . – Mellesleg, fűfoltok vann a k a ruhá m o n . Mit
gondoln a ?
– Neke m pedig levelek vann a k a haja mb a n – közölte m. –
Pontos a n tudo m, mit gondoln a .
Kijöttünk a sövé n y mögül. Kiszede g e t t e m a levelek e t a
haja m b ól, Denn a lesimítot t a a szoknyáj a elejét. Kissé
me gr á n d ul t, a mikor a fűfolt- hoz ért.
Vissza m e n t ü n k az ösvé n yr e , és újból sét álni kezdt ü n k.
Fontolga t t a m , hogy átkarolo m, de ne m tett e m. Az
ilyes mi h e z ne m nagyo n ért ek, és úgy tűnt, hogy a pillana t
elszállt.
Denna fölnéz e t t , mikor elhala d t u n k egy virágot szedő nő
szobr a mellet t. Sóhajtot t. – Izgalma s a b b volt, amikor ne m
tudt a m , hogy eng e d é llyel vagyok itt – vallott a be enyh e
sajnálkoz á s s a l.
– Mindig így van ez – helye s elt e m .
 HETVENEGYEDIK FEJEZET

KÖZJÁTÉK – A HÁROMSZOROSAN BEZÁRT

LÁDA

Kvothe föle mel t e a kezét, intet t a Króniká s n a k, hogy

hagyj a abb a az írást. Az írnok egy rongg yal letörölte a tolla
hegyé t , és körözöt t vállával. Kvothe szó nélkül elővet t egy
elnyűt t kártya p a klit, és oszt a ni kezde t t . Bast fölvett e a
lapjait, és kívánc sia n nézt e őket. A Króniká s össz evo n t a a
sze möl dök é t . – Mi… Léptek hallatsz ot t a k a deszk a t or n á c o n ,
kinyílt a Jelkő fogadó ajtaja. Bejött egy hímz e t t mellén yű,
kopa s z, vaskos e mb e r .
– Lant polgár m e s t e r ! – mon d t a a foga dó s . Letett e a
kártyá t , és fölállt. – Miben segíth e t e k ? Egy italt? Vala mi
ételt?
– Egy pohár bor jólesn e – felelte a polgár m e s t e r ,
miközb e n kere s z t ül m e n t a ter m e n . – Van egy kis gre m s b yi
vörös?
A kocs m á r o s me gr á z t a a fejét. – Sajnos nincs – felelte. –
Tudja, az utak. Nehez e n me g y a rakt ár oz á s .
A polgár m e s t e r bólintott. – Akkor bár milye n vörös
me g t e s zi – mond t a . – De ne m szer e t n é k egy penn yn é l
több e t költeni.
– Termé s z e t e s e n , ura m – felelte a fogadó s
szolgála t k é s z e n , és me g d ö rz s ölt e a kezét. – Óhajt enni?
– Nem – felelte a kopa sz emb e r . – Igazá ból azért jötte m,
hogy igényb e vegye m az írnok szolgála t ait. Gondolt a m,
várok, amíg egy kis nyug alo m lesz, így nagyo b b a
diszkré ció. – Körülnéz e t t az üres ter e m b e n . – Gondolo m,
ne m baj, ha fél órára kölcsönv e s z e m ezt a helye t ?
– Dehogy! – A foga dó s behízelgő e n mos olygo t t .
Hess e g e t ő moz dul a t ot tett Bast felé.
– De hát nyerő lapjai m vann a k! – tiltakozot t Bast, és
hado n á s z o t t a kártyá v al.
A fogadó s elkomor o dv a néz e t t a seg é dj é r e , majd
hátr a m e n t a konyh á b a .
 A polgár m e s t e r levet t e a mellé nyé t , és egy szék
tá ml áj á r a aka sz t ot t a . Közben Bast morogv a össz e s z e d t e a
paklit.
A kocs m á r o s hozott egy pohár vörösbor t, aztá n egy nagy
rézkulccs al bez ár t a az első ajtót. – Fölme g yü n k a fiúval –
mond t a a polgár m e s t e r n e k . – Így biztos a diszkr éció.
– Ez rendkívül kedv e s tőled – mon dt a a polgár m e s t e r , és
leült a Krónikás s al sze m b e n . – Majd kiáltok, ha vége z t e m .
A foga dó s bólintot t, és kiter elt e az ivóból Bastot.
Fölme n t e k a lépcs őn. Kvothe kinyitott a a szob áj a ajtajá t, és
intett Bastn a k, hogy lépjen be.
– Kíváncsi lenné k, mit titkol az öreg Lant – mon dt a ,
ahogy az ajtó becs ukó d o t t mögöt t ük. – Remél e m, ne m tart
túl sokáig.
– Két gyer e k e van az özveg y Creelné t ől – mon d t a Bast
tárgyila go s a n .
Kvothe felvont a az egyik sze möl dök é t . – Csakugya n ?
Bast vállat vont. – Mindenki tudja a város b a n .
Kvothe csak hü m m ö g ö t t , azt á n letele p e d e t t egy nagy,
kárpitozot t székb e . – Mit csináljunk fél órán át? – kérde z t e .
– Idejét se m tudo m, miót a ne m tanultu nk. – Bast
elhúzot t egy deszk a s z é k e t a kis aszt altól, és leült a szélér e.
– Tanítha t s z vala mir e .
– Leckék – tűnődö t t Kvothe. – Olvas h a t o d a Celum
Tinturé t.
– Reshi! – könyör göt t Bast. – Az olyan unalmas ! A
leckék e t ne m uno m, de miért kell könyvből tanulni?
Hangja mos olyt csalt Kvothe arcár a . – Akkor hát legye n
me gl e p e t é s ?
– Bast elvigyorodo t t . – Jól van, hadd gondolkodja k egy
má s o d p e r cig. – Ujjával az ajkát ütög e t t e , sze m e ide- oda
járt a szobá b a n . Hama r o s a n me g álla p o d o t t az ágy lábá n ál
a söt é t ládá n. – Hanya g ul oda m u t a t o t t . – Hogy nyitod ki a
ládá t, ha arra tá m a d kedve d ?
Bast kicsit neh e z t el ő arcc al néze t t rá. – A háro m s z or o s a n
bez ár t ládá d a t , Reshi?
Kvothe ránéz e t t a növe n d é k é r e , és kitört belőle a
neve t é s . – A micsod á m a t ? – kérde z t e hitetle n ül.
Bast elvörös öd ö t t , lesütöt t e a sze m é t . – Én így gondolok
rá – mot yo g t a .
– Ha már a nevek n él tartu nk… – Kvothe habozot t ,
mos oly bujkált a szájá n. – Nos, ez kissé olyan, mint egy
gyer e k m e s e , ne m gondolod?
– Te csinált a d, Reshi – dünnyö g t e Bast morco s a n . –
Háro m zár, különleg e s fa me g mind e n . Nem az én hibá m,
ha úgy hangzik, mint egy gyer e k m e s e .
Kvothe előre h aj olt, bocs á n a t k é r ő e n rát e t t e a kezé t Bast
térdé r e . – Jó név ez, Bast. Csak vára tla n ul ért. – Ismé t
hátr a d őlt. – Nos hát, hogya n prób áln á d kifoszt a ni Vértele n
Kvothe háro m s z or o s a n bez ár t ládáját?
Bast elmo s olyo do t t . – Úgy besz élsz, Reshi, mint egy
kalóz. – Töpre ng v e nézt e a ládá t a szob a má sik végé b ől. –
Feltét el ez e m , az szóba se jöhet, hogy elkérje m tőled a
kulcsoka t ? – kérde z t e végül.
– Így van – bólintot t Kvothe. – Tegyük föl, elvesz t e t t e m a
kulcsoka t . Ami mé g jobb, tegyük föl, hogy me g h al t a m ,
úgyho g y mos t nyugo d t a n kotor á s z h a t s z titkos dolgai mb a n .
– Ez kissé komor, Reshi – dorg ált a szelíde n Bast.
– Az élet kissé komor, Bast – felelte Kvothe, és a
hangj á b a n nyo m a se m volt neve t é s n e k . – Jobb, ha kezde s z
hozzá sz okni. – A láda felé intet t. – Rajta! Kíváncsi vagyok,
hogy töröd fel a törhe t e tl e n t .
Bast lapos pillant á s t vete t t rá. – Reshi, a szóját é k ok
rossz a b b a k a tankö n yv e k n é l – mon dt a , és a ládá hoz lépe t t.
Lustá n me g b ö k t e a lábáv al, aztá n lehajolt, és me g n é z t e a
két zára t, a melye k egyike söté t vasból volt, a má sik
ragyog ó rézből. Megbökt e a domb o r ú fedele t, fintorgot t. –
Nem tetszik ez a fa, Reshi. Vasból zárat csinálni pedig
hat ár oz ot t a n ne m tiszte s s é g e s .
– Máris haszno s volt a lecke – felelte szár az o n Kvothe. –
Eljutott ál egy általá no s követk e z t e t é s h e z : a dolgok
rends z e ri nt ne m tiszte s s é g e s e k .
– Zsan é r sincs e n! – kiáltott a Bast, ahogy me g n é z t e a
láda hát ulját. – Hogy lehet fedele t csinálni zsan é r ok nélkül?
– Eltartot t egy dara big, a míg kióku ml ált a m – ismer t e el
Kvothe árnyal a t n yi büszke s é g g e l.
Bast négyk é zl á br a ere szk e d e t t , és bele s e t t a réz
kulcslyuko n. Föle mel t e egyik kezé t, és rányo m t a a tenye r é t
a rézle m e z r e . Azutá n lehunyt a a sze m é t , és mozd ul a tl a n n á
mer e v e d e t t , minth a hallgat óz n a .
Egy perc múlva előre h aj olt, és ráfújt a zárra. Miután
se m mi ne m törté nt , a szája mozog ni kezde t t . Noha túl
halka n besz élt ahhoz, hogy ért e ni lehe s s e n , nyilvánv aló a n
könyör göt t .
 Egy hossz ú perc múlva hátr a ült a sarkár a , és a
sze möl dök é t ráncolt a. Azután vidá m a n elvigyorodo t t ,
kinyújtot t a a kezét, és me g ko p o g t a t t a a láda tet ejé t . Alig
adot t hango t. Mintha Bast egy követ kopogt a t o t t volna.
– Csak kívánc sis á g b ól kérd ez e m – szólalt me g Kvothe. –
Mit csinált ál volna, ha bentről vissza ko p o g n a k ?
Bast fölállt, kime nt , és vala miv el későb b egy cso mó
szersz á m m a l jött vissz a. Fél térdr e ereszk e d e t t , és egy
me g g ö r bít e t t drótt al sokáig turkált a rézzár b a n . Végül
fojtott a n káro mk o d ni kezde t t . Amikor má s szögből
prób álkozot t, keze hozzá é r t a fényt el e n vas zárle m e z h e z .
Hátra u g r o t t , szisze g e t t és köpködö t t .
Ismé t fölállt, eldobt a a drótot, és előve t t egy fénye s
fémből készült, hossz ú szeg h úz ót . Próbált a benyo m ni a
keske n ye b bik végé t a fedél alá, de ne m boldogult a
hajsz álvé ko n y réss el. Pár perc utá n ezzel is felha gyo t t .
Követke z ő n e k az oldalár a akart a dönt e ni a ládát, hogy
me g n é z z e az alját, de akárho g y erőlködöt t, csak egy- két
hüvelyknyir e sikerült elcsúsz t a t ni a a padlón. – Mennyit
nyo m ez, Reshi? – kiáltott a me gl e h e t ő s bossz ú s á g g a l . –
Háro ms z á z fontot?
– Amikor üres, több négys z á z n á l – felelte Kvothe. –
Emléksz el, milye n neh e z e n hoztuk föl a lépcsőn?
Bast sóhajtot t, mé g egy dara big hara g o s a n néz e g e t t e a
ládá t, aztá n kivett a szersz á m o k közül egy fejszé t. Nem az
az otro mb a , ékfejű fejsze volt, a mivel gyújtós t haso g a t t a k a
foga dó mögöt t. Ez vékony volt, fenye g e t ő, és egye tl e n
dar a b b ól készült. A feje kissé e mlé k e z t e t e t t egy levélre.
Bast könnye d é n dobált a a tenye r é b e n , minth a a súlyá t
mérl e g el n é . – Ez lenne a követk e z ő, Reshi. Ha tényl e g
érde k el n e , mi van odab e n t . – Kíváncsi a n néze t t tan á r á r a . –
De ha azt akarod, hogy inkább ne…
Kvothe tan á c s t al a n ul intet t. – Ne eng e m nézz, Bast.
Halott vagyok. Tégy, ahogy akarsz.
Bast elvigyorodo t t , és lecs a p o t t a láda domb or ú
fedel ér e . Különös, tomp a csen d ül é s hallatsz ot t, minth a egy
távoli szobá b a n me g ü t ö t t e k volna egy kipárn á z o t t
har a n g o t .
Bast szün e t e t tartot t, azut á n vadul csa pko d ni kezdt e a
láda tet ej é t . Először egy kézzel fogt a a fejszét, aztá n
kettőv el, és úgy suhogt a t t a , minth a fát haso g a t n a .
A levél alakú, fénye s fejsze ne m volt hajlandó
bele h a r a p ni a fába. Minden csap á s lecsúsz ot t a ládáról,
minth a Bast egy sziklát akar n a szét h a s o g a t ni.
Végül zihálva me g állt, a láda fölé hajolt, végigfutt a t t a
rajta a kezét, majd me g n é z t e a fejsze élét. Felsóhajtot t. – Jó
munk á t vége z t él, Reshi.
Kvothe elmos olyod o t t , me g e m e l t e képz el e t b eli kalapját.
Bast sokáig nézt e a ládá t. – Megprób ál n á m felgyújt a ni,
de tudo m, hogy a roah ne m ég. Talán több szer e n c s é v el
járnék, ha annyir a felhevít e n é m , hogy a rézzár
me g olv a djon. De ehh e z fejjel lefelé be kellene dugno m egy
kovác s k e m e n c é b e . – A ládár a néz e t t , amel y akkor a volt,
mint egy úrie mb e r utazól á d áj a . – Ám ahhoz nagyo b b
ke me n c e kellen e, mint a milye n ebb e n a város b a n van. És
azt se m tudo m, me n n yir e kell felforrósít a ni a rezet, hogy
me g olv a djon.
– Az ilyen ada t kéts é g t el e n ül könyvb e n találha t ó – felelte
Kvothe.
– Ráad á s ul úgy gondolo m, ez ellen is tett él vala milye n
óvint ézk e d é s t .
– Tett e m – isme r t e el Kvothe. – De ma g a az ötlet jó. Azt
jelzi, hogy több irányb a tudsz gondolkod ni.
– És a sav? – kérde z t e Bast. – Tudo m, hogy odale nt van
néh á n y erős anya g…
– A hangya s a v se m mi t se m ér a roah ellen – felelte
Kvothe. – Ugya n e z a helyz e t a sós a vv al. Talán a királyvízzel
prób álkoz h a t s z . De a fa me gl e h e t ő s e n vast a g, és nekünk
nincs vala mi sok királyvizünk.
– Nem a fára gondolt a m, Reshi. A zárra. Elég savval ki
tudo m mar a t ni.
– Feltéve , hogy az egé s z zár rézből és vasból áll –
mond t a Kvothe, – De mé g ha így lenne is, reng e t e g sav
kellene hozzá, és közbe n ami a t t is aggó d h a t n á l , hogy a sav
befolyik a ládá b a , és mind e n t tönkr e t e s z . Termé s z e t e s e n
ugya n e z érvé n ye s a tűzre.
Bast mé g egy hossz ú percig nézt e a ládá t, és közbe n
tűnődv e simog a t t a az ajkát. – Ez mind e n , Reshi. Ezen mé g
gondolkod n o m kell.
Kvothe bólintot t. A csügg e d t Bast össz e s z e d t e a
szersz á m a i t , és elvitte őket. Miután vissz a t é r t , arré b b tolta
a ládá t egy töre d é k hüvelyknyivel, hogy pontos a n ott
álljon, ahol koráb b a n .
– Jó kísérlet volt, Bast – vigasz t alt a Kvothe. – Nagyon
móds z e r e s . Mindazt végigc sin ált a d , amit én is me g t e t t e m
volna.
– Halló! – kiáltott a bádog h a n g o n a polgár m e s t e r a
földszinti ivóból. – Végezt ü nk!
Bast felugrot t, az ajtóhoz siet e t t , és közbe n az aszt al alá
tolta a széké t. A hirtele n mozd ul a t felbillent e t t e az egyik
össz e g yű r t papírt, amel y a földre ese t t, ugrot t egye t , aztá n
a szék alá gurult.
Bast me g t or p a n t , azt á n lehajolt, hogy fölszedj e.
– Nem! – mond t a komor a n Kvothe. – Hagyd ott! – A
kinyújtot t kezű Bast me g d e r m e d t , aztá n fölegye n e s e d e t t
és kime nt .
Kvothe követ t e , és bez ár t a ma g a mögöt t az ajtót.
 HETVENKETTEDIK FEJEZET

LOVAK

Néhá n y napp al azut á n, hogy Denna és én holdfénye s

sét á t tett ü nk a kertb e n, írta m egy dalt Meluan n a k, a min e k
az volt a címe, hogy Csakis rózsák . A Maerne k különös e n
tetsz e t t , én pedig lelkes e n dolgozt a m rajta, mer t tudt a m,
hogy Denn a bet e gr e neve ti ma g á t , ha eljátszo m neki.
Borítékb a csúszt a t t a m a Maer dalát, és az órár a nézt e m.
Azt hitte m, egé s z éjszak a dolgozno m kell rajta, de me gl e p ő
könnye d s é g g e l kompo n ál t a m , vagyis az est e hátr al é vő
rész é b e n szab a d volta m. Későr e járt, de ne m nagyo n.
Cendling est éj é n egyált al á n ne m szá mí tot t későn e k egy
ilyen eleve n város b a n , mint Sever e n . Talán mé g ahhoz se m
volt késő, hogy me gk e r e s s e m Denná t .
Átöltözt e m, és kisiett e m a palot á b ól. Mivel volt pénz e m
Caudicus felszer el é s é n e k eladá s á b ól, és az előkelő
kártya p a r t n e r e k n e k köszön h e t ő e n , akik több e t tudt a k a
divatról, mint a statisztikár ól, kifizett e m a lovas liften az
ezüs t t allér t, azt á n fél mérfölde t üge t t e m a Newell utcáig.
Az utolsó sarkokn ál sét al é p é s r e lassítot t a m. A rajong á s
hízelgő dolog, de ne m akart a m zihálva és izzadt a n érkez ni
Denn a fogadójá h oz, mint egy me g h aj sz olt ló.
Nem lepet t me g, hogy nincs a Négy Gyert yá b a n . Denn a
ne m az a fajta volt, aki ül és mal mozik, csak mert én ne m
érek rá. De mivel egy hóna p nagyo b bik rész é t töltött ük a
város közös felfede z é s é v e l, volt néh á n y ötlet e m, hogy hol
találha t o m me g.
Öt percc el későb b rálelte m. Céltud a t o s a n haladt a
zsúfolt utc á n, mint h a vala mi fontos helye n várná k.
Elindult a m felé, aztá n elbizonyt al a n o d t a m . Hova me h e t
egye d ül, késő éjszak a , ilyen céltud a t o s a n ?
A patrón u s á v a l találkozik.
Szer e t n é m azt mon d a ni, hogy habozt a m , mielőtt úgy
döntöt t e m , hogy követ e m, de ez ne m igaz. Túl nagy volt a
csábít á s , hogy végr e me gi s m e r h e t e m patrón u s á t .
Így hát a feje mr e húzt a m a köpe n y csuklyájá t , és a
nyo m á b a szegő d t e m a soka s á g b a n . Ha az emb e r n e k van
né mi gyakorla t a , akkor ez feltűnő e n könnyű. Tarbe a n b a n
játékot csinált a m belőle: kiprób ált a m , milye n sokáig
követ h e t e k valakit észre v é tl e n ül. Jól jött, hogy Denn á n a k
volt annyi esz e egy jobb városr é s z b e n lakni, ahol az utc ák
nép e s e k voltak, és a homál yo s világít á s b a n feket é n e k tűnt
a köpe n ye m .
Fél órán át követ t e m. Utcai árus ok mellett haladt u n k el,
akik geszt e n yé t és zsíros hús p á s t é t o m o t árult ak. Őrök
elegye d t e k a töme g b e , az utc ák a t me gvilágítot t á k a
lámp á s o k és a foga dók homlokz a t á n függő latern á k. Imitt-
a mot t egy- egy toprong yo s muz siku s kalapozot t, egysz e r
pedig mí mu s ok csopor tj a mellett me n t ü n k el, akik
né ma j á t é k o t adt a k elő egy ma c s k a k öv e s kis tér e n.
Ezutá n Denn a befordult egy sarkon, és ottha g yt a a jobb
utc ák a t . Ha ma r o s a n keve s e b b lett a világít á s és a pityók á s
mula t oz ó. A zené s z e k e t felváltott á k a koldusok, akik
kére g e t t e k, vagy ráng a t t á k az elhala dók ruháj á t. A közeli
kocs m á k b ól és fogadókb ól mé g mindig ára dt a fény, de az
utc ák már ne m voltak zsúfoltak. Az emb e r e k – befűzött
asszo n yok, ke mé n y néz é s ű férfiak – kett e s- hár m a s
csopor t ok b a n közleke d t e k.
A szó szoros értel m é b e n ne m voltak ezek vesz élye s
utc ák. Vagy inkább úgy voltak vesz e d el m e s e k , mint a
törött üveg. A törött üve g ne m jön oda hozzá d, hogy
me g s e b e z z e n . Akár me g is fogha t o d, ha óvatos vagy.
Némel yik utca viszont úgy vesz élye s , mint a vesz e t t kutya:
ott nincs az az óvatos s á g , a mi me g m e n t h e t n e .
Kezdt e m idege s lenni, a mikor azt látt a m, hogy Denn a
hirtele n me g áll egy homál yo s sikátor bejár a t á n á l . Egy ideig
nyújtog a t t a a nyak á t , minth a fülelne. Kémlelt e a söt é t e t ,
aztá n beroh a n t a sikátor b a .
Itt találkozik a patrón u s á v a l? Vagy itt ha m a r a b b átjut
egy má sik utcá b a ? Vagy csak üldözé si má ni á s
patrón u s á n a k utasít á s ai n a k eng e d e l m e s k e d v e lerázz a az
es e tl e g e s követők e t ?
Motyogv a átkozód t a m . Ha után a m e g y e k a sikátor b a , és
me gl á t, rögtön tudni fogja, hogy követ t e m. De ha ne m
követ e m , elve szít e m a sze m e m elől. És noha ez ne m
igaz á n vesz élye s rész e a város n a k, ne m akart a m, hogy
egye d ül járkáljon ilyen késő est e.
Így hát me gvizs g ált a m a környe z ő épület e k e t , és
észre v e t t e m , hogy az egyike t csorb a ter mé s k ő lapokk al
burkolt ák. Sietve körülnéz t e m , azt á n olyan gyors a n
futott a m föl a falon, akár egy móku s. Ezt a haszno s
képe s s é g e m e t is eltékozolt ifjúságo m b a n szer ez t e m .
Mihelyt fönt volta m a házt e t ő n, simá n végigfut h a t t a m
több házon, majd me g b újt a m egy ké mé n y árnyé k á b a n ,
miközb e n lenézt e m a sikátor b a . Feje m fölött az újhold
világítot t, és arra szá mít ot t a m , hogy me g pillant o m Denná t ,
a mint fürgé n gyalogol végig a rövid úton, vagy sub a alatt
találkozik a nyilvános s á g t ól iszonyo dó patrón u s á v al.
Nem volt ott se m mi ilyes mi. Az egyik emel e ti ablakból
kiszűrődő homál yo s lámp af é n yb e n me gl á t t a m egy nőt, aki
a földön heve rt. A szíve m ki akart ugra ni, amíg rá ne m
jötte m, hogy ne m Denna az. Denn a inget- nadr á g o t viselt,
enn e k a nőnek a fehér ruhája térdig felgyűrőd öt t , mezt el e n
lába halvá n ya n rajzolódot t ki az utca söt é t kövez e t é n .
Addig néz elődt e m , a míg me g ne m látta m Denná t az
ablak fénykör é n kívül. Vállas e mb e r mellett állt, akinek
kopa s z feje világítot t a holdfé nyb e n . Csakugya n átöleli? Ez
a patrón u s a ?
Végül a sze m e m alkal ma z k o d o t t annyira a söt é t s é g h e z ,
hogy me gl á s s a m az igazs á g o t : mozd ul a tl a n ul, egym á s h o z
nagyo n közel álltak, á m Denn a ne m ölelte át az e mb e r t .
Egyik kezét a férfi nyak á h oz szorított a , és a fehér holdfény
úgy villogott a féme n , mint egy távoli csillag.
A földön elterült nő mocor og ni kezde t t . Denn a oda szólt
neki. A nő reszke t e g e n feltáp á s z ko d o t t , kicsit
me g t á n t o r o d o t t , amikor ráhá g o t t a ruháj a szeg él yé r e ,
aztá n a falhoz simulva lass a n elara s z olt mellet t ük a sikátor
kijárat a felé.
Amikor már ma g a mögöt t hagyt a őket, Denn a vala mi
má s t mon do t t . Túl me s s z e volt ahhoz, hogy akár egy szót
is felis me rj e k, de a hangj a olyan ke mé n y és dühös volt,
hogy libabőrös lette m.
Denna arré b b lépe t t a férfitól, aki torká hoz kapva
hátr ált. Ocs má n yul átkoz ni kezdt e Denn á t , köpködöt t,
szab a d kezév el a levegőt markolá s z t a . A hangja erős e b b
volt a Denná é n á l , de elég kás á s a n besz élt, így ne m nagyo n
érte t t e m , amit mon d, bár a „kurva” szót többsz ör
azonosítot t a m .
De ez csak besz é d volt: ne m mer t karnyújt á s n yi n ál
közele b b me n ni a lányhoz. Denna csak állt ott sze mb e n , a
lábá t ke mé n ye n me gv e t v e . Egy kést tartot t ferdé n és
alacs on ya n ma g a előtt. Csakn e m hanya g volt a tart á s a .
Csakn e m .
Miután egy percig káro mk o d o t t , az emb e r egy fél
lépé s s el közele b b ca m m o g o t t , és az öklét rázt a. Denn a
mond o t t neki vala mit, és kurt a, gyors mozd ul a t o t tett a
férfi ágyé k a felé. Csend lett a sikátor b a n , a férfi válla kissé
me g m e r e v e d e t t . Denn a me gis m é t e l t e a mozd ul a t o t , a férfi
már halka b b a n káro mk o d o t t , azt á n sarkon fordult, és
elindult a sikátor b a n , a kezét mé g mindig a nyak á h o z
szorítva.
Denna figyelt e, ahogy távozik, azt á n elernye d t , és
óvatos a n a zseb é b e tett e a kést. Megfordult, a sikátor
bejár a t á h o z indult.
A sarok é p ül e tig futott a m . Látta m, hogy Denn a és a
má sik nő egy utcai lámp a alatt állnak. Az erős e b b fényb e n
látt a m, hogy a nő sokkal fiatala b b, mint gondolt a m, szinte
kislány, és a válla rázkódik a zokogá s t ól. Denn a apró,
körkörös mozd ul a t okk al simog a t t a a hát á t. Egy idő után
elindult ak az utcá n.
Visszaloholt a m a sikátor b a , ahol felfede z t e m egy ócska,
vas esőc s a t or n á t , így viszonyla g könnye n vissz a é r t e m az
utc ár a . De így is két percb e telt, és alig mar a d t bőr az
ujjaimo n, mire ma c s k a k öv e t érezt e m a talpa m alatt.
Csak az akar a t e r ő tartott vissz a, hogy kiroha nj a k a
sikátor ból a lányok után. Se m mik é p p e n se m akart a m
elárulni Denn á n a k , hogy követt e m .
Szer e n c s é r e ne m me n t e k túl gyors a n , könnye n
észre v e t t e m őket. Denn a visszav e z e t t e a lányt a város
szebbik rész é b e , azt á n bevitt e egy tiszte s s é g e s külsejű
foga dó b a , a melyn e k cég ér é r e kaka s t fest e t t e k.
Egy percig ácsoro gt a m , és az egyik ablakból felmér t e m
a fogadó alapr ajz á t, azt á n mélye b b e n az arco mb a húzt a m
a csuklyá m a t , hanya g lépte kk el me g k e r ült e m hát ulról a
foga dót , és leülte m egy székb e egy válaszfal mellé,
sarokn yir a Denn á t ól és a lánytól. Előreh ajolva látha t t a m
volna az aszt aluk a t , de így, ahogy ülte m, egyikünk se m
látha t t a a má sik a t .
Az ivó elég üres volt, a felszolgálólá ny szint e azonn al
odajött, ahogy leülte m. Ránéz e t t köpe n ye m finom
szöve t é r e , és elmos olyod o t t . – Mit hozha t ok?
Végign éz t e m a pult mögö t t a fénye s r e dörgölt pohar a k
impoz á n s üte g é n . Közelebb intett e m a lányt, és halka n,
reke d t e n besz élt e m , minth a mos t lába d oz n é k a
sza m á r k ö h ö g é s b ől. – Egy pohárr al a legjobb whiskyből –
mond t a m . – És egy pohá r finom felorai vörös e t .
Bólintott és távozot t.
Ráállított a m érzék e n yr e hangolt füle me t a közeli
aszt alr a.
– … a kiejté s e d – hallott a m Denn á t . – Honna n valósi
vagy?
Rövid szün e t utá n a lány mor mol t vala mit. Mivel ne m
felé m fordult, ne m hallott a m, mit.
– Az a nyug a ti fertály, igaz? – kérd ez t e Denna . – Jó
me s s z e kerültél hazulról.
A lány me gint mor mol t vala mit. Aztán hossz ú szün e t
követk e z e t t , a melyb e n se m mi t se m hallott a m. Nem
tudt a m , abb a h a g yt á k- e a besz élg e t é s t , vagy túl halka n
besz éln e k ahhoz, hogy me g h a llja m.
Aztán a lány ismé t mor mol t vala mit, nagyo n halka n.
– Tudo m, hogy azt mon dt a , szer e t – mond t a gye n g é d e n
Denn a . – Mind azt mondj á k.
A felszolgálólá n y egy boros p o h a r a t állított elé m, és a
keze m b e adt a a kupicát. – Két tallér.
Kegyel me s Tehlu! Ilyen árak mellet t ne m csod a, hogy a
hely csakn e m üres.
Egy kortyr a leküldt e m a whiskyt, a mely ége t t e a
torko m a t . Visszafojtott a m a köhög é s t , elővet t e m az
ersz é n ye m b ől egy egé s z ezüs t m á r k á t , letet t e m a súlyos
pénz d a r a b o t az aszt alr a , és szájáv al lefelé rát e t t e m a
kupicát.
Ismé t intett e m a pincérlá n yn a k. – Van egy javasl a t o m –
mond t a m halka n. – Egyelőr e nyugo d t a n akarok ülni és
borozg a t ni, miközb e n elme r ülök a gondol a t ai mb a n . –
Megkocogt a t t a m a kupicát, a mely az ezüs t p é n z e n állt. – Ha
zavart al a n ul me g t e h e t e m , ez az egé s z a tiéd, leszá mí t v a
az ital árát. – A sze m e kissé elker e k e d e t t , a tekint e t e a
pénzr e szökke n t .
– De ha valaki idejön és me gz a v a r , akár segítő
szánd é k k al is, akár azért, hogy érdeklődjön, kérek- e mé g
vala mit, akkor fizet ek és távozo m. – Felnézt e m rá. –
Segíte sz, hogy egy kis nyugt o m legye n ma est e ?
Buzgón bóloga t o t t .
– Köszönö m – mon dt a m .
 Elsiet e t t , azonn al oda m e n t egy má sik nőhöz, aki a pult
mögöt t állt, és néh á n y moz dul a t ot tett felé m. Kissé
föleng e d t e m . Most már volt oko m abb a n re mé n yk e d ni,
hogy senki figyel mé t ne m vono m ma g a m r a .
Szürcsölt e m a boro m a t , és hallga t óz t a m .
– … csinál az apá d? – kérd ez t e Denna . Felisme r t e m a
hang h or d oz á s á t . Ugya n e z t a halk, szelíd hang ot haszn ál t a
az apá m, a mikor ijedős állatokhoz besz élt. Ez a hang arra
szolgál, hogy me g n yu g t a s s o n és lecsillapítso n.
A lány mor mol t vala mit, és Denn a válaszolt: – Az jó
munk a . Akkor te mit kere s el itt?
Újabb mor mol á s .
– Nyúlkált, ugye? – kérde z t e Denn a tárgyilago s a n . – A
legidős e b b fiúk már csak ilyene k.
Ismé t a lány besz élt, ez alkalo m m a l egy kis tűz is volt a
hangj á b a n , noha mos t se m érte t t e m , mit mon d.
A köpe n ye m szeg él yé v el kiss é me g d ör g ölt e m a
boros p o h a r a t , azt á n kiss é me g d ö n t ö t t e m . A bor olyan
mélyvörö s volt, hogy szinte feket é n e k tűnt, a mitől a pohá r
oldala úgy viselke d e t t , mint a tükör. Nem vala mi csod á s
tükör, de látha t t a m benn e a sarok mögöt ti aszt aln ál ülő
apró alakok a t .
Hallott a m, hogy Denn a sóhajt, félbe sz a kítv a a lány halk
mor mol á s á t .
– Hadd találga s s a k – mon dt a bossz ú s a n . – Ellopt a d az
ezüs t öt vagy vala mi has onlót, azt á n elszökt él a város b a .
A lány pici tükörké p e csak ült mozd ul a tl a n ul.
– De te ne m ezt várt a d, ugye? – kérd ez t e Denna , ez
alkalo m m a l gye n g é d e b b e n .
Látta m, hogy a lány válla reszke t ni kezd. Halkan,
szívfájdítóa n hüppö g ni kezd e t t . Nem nézt e m tová b b a
poha r a t , vissz a t e t t e m az aszt alr a .
– Tess é k. – Koppa n á s hallat szot t, mint a mikor egy
poha r a t letesz n e k az aszt alr a . – Idd ezt me g – mon dt a
Denn a . – Segít egy kicsit. Nem soka t. De egy keve s e t .
A hüppög é s abb a m a r a d t . A lány me gl e p ő d v e , kissé
fulladozva köhögöt t .
– Te szeg é n y oktondi – mond t a Denna halka n. – Veled
találkozni rossz a b b, mint tükörb e nézni.
A lány először besz élt olyan hango s a n , hogy én is
hallja m. – Azt gondolt a m, hogy ha úgy is letarol, mé g h oz z á
ingye n, akkor akár el is me h e t e k valahov a , ahol én
válasz t h a t o k, és mé g fizetne k is…
A hangj a annyir a elhalkult, hogy a tová b bi a k b a n egy
szót se m ért e t t e m , csak fojtott hangj á n a k hullá mz á s á t
érzék elt e m .
– A Tízpennys király? – szakítot t a félbe Denn a hitetle n ül.
Még sos e hallott a m ilyen fullánkos n a k a hangj á t. – Kist és
crayle, gyűlölö m azt az istenv e r t e dar a b o t ! Modegi sze m é t
tünd é r m e s e . A világ ne m így működik.
– De… – szólalt me g a lány.
Denna belefojtot t a a szót. – Nincs királyfi rongyo s
álruh á b a n , aki arra vár, hogy me g m e n t h e s s e n . De mé g ha
lenne is, mire mé s z vele? Olyan lennél, mint egy kutya ,
a melyike t a kanálisb a n talált. A tulajdon a lennél. Miután
haz avitt, ki me n t e n e me g tőle?
Hallgat á s követk e z e t t . A lány ismé t köhé c s el t, de csak
egy kicsit.
– Na szóval, mi legye n veled? – kérd ez t e Denn a .
A lány szipogot t , és mond o t t vala mit.
– Ha tudn ál vigyáz ni ma g a d r a , ne m ülnénk itt – mond t a
Denn a .
Mormolá s volt a válasz.
– Ez is egy lehet ő s é g – felelte Denn a . – Elveszik a felét
ann a k, amit kere s el, de mé g mindig jobb, mint se m mi t
se m kere s ni, és ráad á s ul mé g a torkod a t is elvá gj ák. Azt
hisze m, ma éjjel erre te is rájött él.
Kelmé n súrlódó kelme susog ot t . Megdönt ö t t e m a
poha r a m a t , hogy jobba n láss a k, de csak annyit vehe t t e m
ki, hogy Denn a vala milye n elmos ó d ó mozd ul a t o t tesz. –
Lássuk, mi van itt. – Asztalra hulló pénzd a r a b o k ismer ő s
kopog á s a hallat szot t.
A lány elá mulv a mor molt.
– Nem, ne m – válaszolt a Denna . – Nem olyan sok ez,
a mikor ez mind e n e d . Mosta nr a rájöhe t t él, milye n költs é g e s
dolog a ma g a d útját járni város b a n .
Mormolá s , ami a végé n felkanya r o dik. Kérdé s.
Hallott a m, hogy Denn a beszívja a leve gőt , majd lass a n
kifújja. – Mert valaki segít e t t egysz e r, a mikor szüks é g e m
volt rá – mond t a . – És mer t ha ne m kapsz vala milye n
segíts é g e t , egy deká d alatt halott leszel. Hidd el ezt
valakine k, aki ugya n c s a k bős é g e s e n hozott rossz
dönt é s e k e t .
Asztallapon elcsúsz ó pénz é r m é k hangja hallat szot t. – Jól
van – mond t a Denna . – Első lehe t ős é g . Besz erz ü nk inas n a k.
Kicsit túlkoros vagy, és ez pénzb e kerül, de me g old h a tj uk.
Se m mi különös. Szövé s . Foltozá s. Kemé n ye n dolgozt a t n a k ,
de lesz kosztod, kvárt élyo d, és me g t a n ul s z egy szak m á t .
Kérdő mor mol á s .
– A te kiejté s e d d e l ? – kérd ez t e csípős e n Denna . – Be
tudod göndörít e ni egy hölgy haját? Kendőzni az arcá t?
Megvarr ni a ruháj á t? Tudsz csipké t verni? – Szüne t . –
Hiányzik a gyakorla t o d ahhoz, hogy komor n a lehe s s , és
ne m tudo m, kit lehe t n e me gv e s z t e g e t ni.
Össze s ö p ö r t pénz e k hangj a. – Második lehet ő s é g –
mond t a Denna . – Szerzünk neke d egy szob á t , a míg ez a
zúzódá s elmúlik. – Pénze k csúsz n a k. – Után a veszü nk
neke d egy helye t a gyorskoc sin, és haza m é s z . – Még több
pénz. – Egy hóna pj a jöttél el. Ez épp e n elég idő ahhoz,
hogy elkez dj e n e k aggó d ni. Amikor haz a é r s z, örülni fogna k,
hogy élsz.
Mormolá s .
– Azt mond a s z nekik, amit akarsz – válaszolt a Denna . –
De ha csak fél esze d van, vala mi éssz e r ű v el állsz elő. Senki
se m fogja elhinni neke d, hogy találkozt ál egy herc e g g e l, és
ő hozott haz a.
A mor mol á s olyan halk volt, hogy alig hallott a m.
– Termé s z e t e s e n ne m lesz könnyű, te ostob a kis liba! –
felelte éles e n Denna . – Egész élet e d b e n az orrod alá fogják
dörgölni. Az e mb e r e k össz e s ú g n a k , amikor végig m é s z az
utc á n. Nehéz lesz férjet találnod. Elveszít e d a bar á t ai d a t .
De ez az ár az, amit me g kell fizetne d, ha ismé t nor m ális
élet e t akar sz élni.
Megint csilingelt e k az össz e s ö p ö r t pénz é r m é k . – A
har m a di k lehe t ős é g . Ha biztos vagy benn e , hogy me g
akar sz prób álkoz ni a kurválkod á s s a l, me g s z e r v e z h e t j ük,
hogy ne egy árokp a r t o n végez d. Csinos arcocs k á d van, de
me gf el elő ruhá kr a lesz szüks é g e d . – Pénze k csúszk ált a k. –
És valakire, aki me g t a ní t viselke d ni. – Újabb pénz e k. – És
valaki má s r a , aki me g s z a b a dí t a tájszólá s o d t ól. – Megint
pénz e k.
Mormolá s .
Denna feszülte n, inger ült e n sóhajtot t. – Jól van. Az apá d
istállóme s t e r , igaz? Gondolj a báró különböz ő lovaira:
igáslova k, fogat os lovak, vadá s zlova k…
Izgatot t mor mol á s .
 – Pontos a n – mon d t a Denna . – Ha választ h a t n á l, melyik
ló akarn ál lenni? Az igásló ke mé n ye n dolgozik, de ő kapja a
legjobb állást? A legjobb abr akot ?
Mormolá s .
– Így van. A par á d é s lovak. Őket déd elg e tik, ete tik, és
csak felvonul á s n ál vagy vadá s z a t o n kell dolgozniuk.
Folytat t a . – Így hát, ha kurvá n a k mé s z, okos a n csináld.
Nem akarsz kikötői repe d t s a r k ú lenni, herc e g n ő akarsz
lenni. Azt akarod, hogy a férfiak udvarolja n a k neke d.
Küldjene k ajánd é k ok a t .
Mormolá s .
– Igen, ajánd é k o k a t . Ha fizetn e k, akkor úgy érzik, hogy
me gv e t t e k. Ma éjszak a látha t t a d , mi lesz ebből.
Megtar t h a t o d a tájszólá s o d a t , me g a mélye n kivágot t
ruha d e r e k a t , és akkor vala mi ma tr óz fogdos majd fél
pennyé r t . De tanulh a t s z egy kis modor t, me g c si n ált a t h a t o d
a hajad, és elkezdh e t e d szórakozt a t ni az úri látoga t ó k a t .
Ha érdek e s és csinos vagy, ha tudod, hogy kell hallgat ni, a
férfiak kívánni fogják a társ a s á g o d a t . Legalá b b annyir a
szer e t n é n e k tánc b a vinni, mint ágyb a . Akkor pedig te
dirigálsz. Egy herc e g n ő t senki se dönt h e t rá egy hordór a
egy sikátor b a n , hogy aztá n szór akoz á s b ól kirúgja a fogát.
Mormolá s .
– Nem. – Denn a hangj a komor volt. Hallatszot t , ahog y a
pénz d a r a b o k halka n csilingelve vissz a h ulla n a k az
ersz é n yb e . – Ne hazudj ma g a d n a k . Még a legpar á d é s a b b ló
is csak ló. Ez azt jelenti, hogy előbb- utóbb me glov a g oln a k.
Kérdő mor mol á s .
– Akkor távozol – felelte Denn a . – Ha több e t akar n a k,
mint amit önké nt adsz, egy út mar a d . Éjszaka távozol,
gyors a n és csönd e s e n . De ha így tesz el, felég e t e d a
hidaka t ma g a d mögöt t. Ez az ár, amit me g kell fizetne d.
Habozó mor mol á s .
– Ezt ne m tudo m me g m o n d a ni – válaszolt a Denna . –
Neked kell elha t á r oz n o d , hogy mit akarsz kezd e ni
ma g a d d a l . Haza akarsz me n ni? Ennek me gv a n az ára.
Maga d akarod irányít a ni az élet e d? Ennek me gv a n az ára.
Szab a d s á g o t akarsz, hogy ne m e t mond h a s s ? Ennek is
me gv a n az ára. Mindennek ára van.
Széktolog a t á s hallatsz ot t. Háta m a t a falnak vet e t t e m ,
a mikor hallott a m, hogy fölállnak. – Ez olyas mi, amit
mind e n ki n e k ma g á n a k kell eldönt e ni e – mond t a Denn a
távolodó hangj a. – Mi az, amit mind e n n é l jobba n akarsz?
Mit akarsz annyir a, hogy bár milye n árat hajlandó vagy
me gfizet ni érte?
Még sokáig ülte m ott, miut á n távozt a k, és próbált a m
me gin ni a boro m a t .
 HETVENHARMADIK FEJEZET

VÉR ÉS TINTA

Tecca m a Theophaniá ban ír a titkokról, a melye k e t a

lélek fájdal ma s kincs ein e k nevez. Elma gya r á z z a , hogy a mit
a legtöb b e n titokna k vélnek, az valójáb a n ne m az. Példá ul
a miszt é riu mo k ne m titkok. A kevé s s é isme r t vagy
elfelejt e t t ténye k se m azok. A titok, ma g ya r á z z a Tecca m,
valódi tudá s , amel ye t szánd é k o s a n elrejte t t e k.
A filozófusok évsz áz a d o k óta rágód n a k a titok
me g h a t á r o z á s á n . Kimut a tj á k benn e a logikai
ellent m o n d á s o k a t , a kibúvóka t , a kivét el ek e t . De sos e m
sikerült jobb me g h a t á r o z á s t találniuk. Ez talán több e t
mond el róla az egé s z szócs é pl é s n é l.
Egy későb bi fejeze t b e n , a melye t ritkáb b a n taglalt ak és
keve s e b b e n ismer n e k . Tecca m elma g ya r á z z a , hogy a
titkokn a k két fajtája van. A száj és a szív titkai.
A legtöb b titok a száj titka. Pletyk á k és suttogv a
szellőzt e t e t t , jelent é kt el e n botrá n yok. Ezek a titkok arra
vágyn a k, hogy rász a b a d ul h a s s a n a k a világr a. A száj titkai
olyanok, mint a kavics a cipőnkb e n . Először alig vessz ük
észre. Aztán egyr e idege sít őb b, elviselhe t e tl e n e b b . A száj
titkai ann ál nagyo b br a nőnek, minél tová b b ma g u n k b a n
tartjuk őket, addig dag a d n a k , a míg a szájunk a t fesze g e tik.
Azért küzde n e k , hogy kiszab a d ul h a s s a n a k .
A szív titkai má s ok. Bizalma s a k , fájdal ma s a k és
mind e n á r o n el akarjuk rejte ni őket a világ elől. Nem
püffedn e k fel, ne m fesze g e tik a szájat. A szívbe n élnek, és
minél tová b b élnek ott, ann ál neh e z e b b é válnak.
Tecca m azt állítja, hogy jobb a mér e g a szájba n, mint a
titok a szívbe n. Minden bolond kiköpi a mér g e t , de ezeke t a
fájdal ma s kincs e k e t felhal mozz uk. Minden n a p nagyok a t
nyelve kénys z e rítjük őket, hogy mar a dj a n a k a mélyb e n . Ott
me g ül n e k, egyr e súlyos a b b a k leszne k, elmé r g e s e d n e k .
Idővel össz e t örik a szívet, amel yb e n tanyá z n a k.
A mod e r n filozófusok kárhozt a tj á k Tecca m o t , de ők csak
kes elyűk, akik egy óriás csontjait csipke dik. Fecs e gj e n e k ,
a mit akarn a k, Tecca m me g é r t e t t e a világ alakját.
Egy napp al azut á n, hogy követ t e m Denn á t a városo n át,
üzen e t e t küldött, hogy találkozzunk a Négy Gyert ya előtt.
Tucatsz or találkozt un k már itt az elmúlt deká d o k b a n , de
ma má s volt. Ma hossz ú, eleg á n s ruhá t viselt, ne m a
divatos többr é t e g ű , ma g a s nyakú fazont, han e m test h e z
állót és kivágot t a t . A ruha söté t k é k volt, és ha lépe t t egye t ,
me gl á t h a t t a m egy hossz ú dara b o t a csup a s z lábá ból.
A hárfa mellett e tá m a s z k o d o t t a falhoz. Denn a
várakozv a néze t t rá m. Napfényb e n ragyog ó hajá n a k háro m
vékony varkocs volt mind e n dísze, a melye k b e kék zsinórt
font. Mezítláb volt, a lábá n fűfoltok zöldelltek. Mosolygot t.
– Kész! – mon dt a . Az izgalo m átüt öt t a hangj á n, mint a
távoli me n n yd ö r g é s mor aj a. – Legalá b bi s elégg é kész
ahhoz, hogy eljáts s z a k neke d egy részt. Meghallga t o d? –
Hangjá b a n felbugg ya n t egy csep p n yi a jól elrejt e t t
félénks é g b ől.
Mivel mindk e t t e n olyan patrón u s n a k dolgozt u nk, akik
sokra tartott á k a ma g á n é l e t ü k e t , Denna és én ritkán
besz élt ü nk a munk á n k r ól. Össze h a s o nlított uk tintafoltos
ujjainka t, pan a s z k o d t u n k neh é z s é g e k r e , de csak általá no s
dolgoka t mond t u n k.
– Nincs nagyo b b vágya m, mint hogy hallha s s a m –
mond t a m , ahogy Denn a fölvett e a hárfa tokját, és elindult
az utc á n. Mellé lépt e m. – De ne m zavarja a patrón u s o d a t ?
Denna túlzott egyke d v ű s é g g e l vont vállat. – Azt mondj a,
azt akarja, hogy az első dalo m olyan legye n, a mit mé g száz
év múlva is éne k eln e k, így hát ne mig e n kívánh a tj a , hogy
örökké ma g a m b a n tart s a m . – Lapos pillant á s t vete t t rá m. –
Vala mi nyugod t helyr e me g yü n k, és me g h a llg a t h a t o d .
Amíg ne m kürtölöd ki, addig biztons á g b a n leszek.
Néma egye t é r t é s b e n indultunk a nyug a ti kapu felé. –
Maga m m a l kellett volna hozno m a kobozt – mon dt a m –, de
végr e találta m egy me g bízh a t ó hang s z e rj a vítót. Ideje
me gj a vítt a t n o m a laza kulcsot.
– Ma a hallgat ó s á g o m leszel – mon dt a . – Ülj elbűvölve,
a míg játszo m. Holna p én nézlek tége d, és pár á s lesz a
sze m e m a csod ál a t t ól. Ámulok ügye s s é g e d e n , esz e d e n és
varáz s o d o n. – A má sik vállár a tett e a hárfát, és rá m
vigyorgot t. – Feltéve , hogy azoka t ne m adt a d be javítta t ni.
– Mindig vállalok egy duót – javas olt a m. – A hárfa és a
koboz ritká n játszik együt t, de azért ne m elké pz elh e t e tl e n .
 – Ez finom me gfog al m a z á s . – Rám sandítot t. –
Meggon d olo m.
Most is me gkís é r t e t t a vágy, amit eddig már legalá b b
tuc at s z or kellett leküzd e n e m , hogy eldics e k e dj e k a gyűrűj e
vissza sz e r z é s é v e l. Szere t t e m volna elmon d a ni az egé s z
törté n e t e t , az össz e s hibáv al, a vele járó bajokkal együt t .
De hát a geszt u s roma n tik áj á t erős e n leront ot t a volna a
me s e vége, mivel gyakorlatila g zálogb a tett e m a gyűrűt,
mielőtt elha g yt a m Imrét. Jobb, ha me g őr z ö m a titkot,
gondolt a m. Majd me gl e p e m a gyűrűv el.
– Na, és ahhoz mit szólnál, ha a Maer Alveron lenne a
patrón u s o d ? – kérde z t e m .
Denna me g t or p a n t , felé m fordult, rá m néz e t t . – Mi?
– Pillana t n yila g me gl e h e t ő s e n jó viszonyb a n vagyok vele
– mon d t a m . – Tartozik neke m egy- két szíves s é g g e l.
Tudo m, hogy patrón u s t kere s t él.
– Van patrón u s o m – mond t a hat ár oz ot t a n . – Maga m
kerítet t e m .
– Az csak egy fél! – tiltakozt a m. – Hol az okmá n y a
patron ál á s r ól? A te Kőris me s t e r e d tá mo g a t h a t anya gila g,
de a patrón u s fontos a b b rész e a neve. Olyan, akár egy
pánc él. Akár egy kulcs, amel y nyitja…
– Tudo m, milye n a patron á t u s – szakítot t félbe Denna .
– Akkor tudod azt is, hogy a tied átver – mon dt a m . – Ha
a Maer lett volna a patrón u s o d , amikor rossz ul végződt e k a
dolgok a lakodal mo n , abb a n a kis koszfész e k b e n senki se m
mert e volna föle mel ni a hangjá t ellen e d, plán e a kezét! A
Maer neve mé g ezer m é rföldn yir e is védel m e t ad. Megóvot t
volna.
– Egy patrón u s több e t is adh a t névn él és pénzn él –
mond t a Denn a enyh e éllel a hangj á b a n . – Én jól
me gv a g yo k egy cím védel m e nélkül is, és őszint é n szólva
zavar n a , ha valaki azt akarn á , hogy a színeit viselje m. A
patrón u s o m má s dolgoka t ad neke m. Tud dolgoka t,
a melye k e t tudno m kell. – Inger ült e n pillantot t rá m, és
hátr a d o b t a a haját. – De ezt már mon dt a m . Egyelőr e
elég e d e t t vagyok vele.
– És miért ne lehe t n e kettő? – javas olt a m. – A Maer
nyilvános a n , Kőris me s t e r titokb a n . Bizonyos a n ne m
tiltakoz n a . Alveron valószínűle g a kör mé r e is nézh e t n e
enn e k a fickóna k, neho g y ha mis s á g g a l próbáljon…
Denna elszörnye d v e néz e t t rá m. – Nem! Az iste n é r t,
deho g y! Ígérd me g, hogy se m mi t se m próbálsz kiderít e ni
róla! Az mind e n t tönkr e t e n n e ! Te vagy a világon az
egye tl e n e g y, akinek besz élt e m róla, de akkor is dühös
lenne, ha me g t u d n á , hogy valaki előtt feltárt a m a
létez é s é t .
Ettől vala mi furcs a büszke s é g fogott el. – Ha valóba n ezt
akarod, akkor ne m…
Denna me g állt, letet t e a hárfája tokját, amel y fojtott a n
koppa n t a kövez e t e n . Az arc a halálos a n komoly volt. –
Ígérd me g!
Valószínűle g ne m ígért e m volna me g, ha az éjszak a felét
ne m azzal töltö m, hogy őt követ e m , mer t épp e n ezt
akaro m kideríte ni. De ezt tett e m . Ráad á s ul ki is hallgat t a m .
Valósá g g al verejt é k e z t e m a bűnt u d a t t ól.
– Megígér e m – mon dt a m . Miután a tekint e t é b ől ne m tűnt
el az aggo d alo m, hozzá t e t t e m : – Nem bízol benn e m ? Meg
is esküsz ö m, ha ettől me g n yu g s z ol.
– Mire esküd n él? – kérde z t e , és ismé t mos olyog ni
kezd e t t . – Mi elég fontos ahhoz, hogy a szava d a t add rá?
– A neve m és a hat al m a m ? – kérde z t e m .
– Sok mind e n vagy – mond t a szár a z o n. – De azért ne m
te vagy a Nagy Taborlin.
– Jó jobb keze mr e ? – javas olt a m.
– Csak egy keze dr e ? – kérd ez t e pajkos a n . Megfogt a ,
tenyé r r el fölfelé fordított a a két keze m, és úgy tett, mint h a
alapo s a n me gvizs g ál n á őket.
– Neke m a bal jobba n tetszik – döntöt t . – Esküdj arra.
– A jó bal keze mr e ? – kérd ez t e m kétke d v e .
– Akkor legye n a jobb – felelte. – Ha már ilyen
hagyo m á n yt i s z t el ő vagy.
– Esküszö m, ne m kísér el e m me g kiderít e ni a patrón u s o d
kilétét – mond t a m kes er v e s e n . – Esküszö m a neve mr e és a
hat al m a m r a . Esküszö m a jó bal keze mr e . Esküszö m az
örökké változó Holdra.
Denna szúrós a n néz e t t rá m, minth a ne m tudn á
eldönt e ni, hogy ne m csúfolódo m- e. – Jól van – mond t a
vállvonog a t v a , és fölvett e a hárfáját.
– Vedd úgy, hogy me g n yu g o d t a m .
Ismé t elindultunk, kime nt ü n k a nyug a ti kapu n a vidékr e.
A csen d kínos a n hossz úr a nyúlt között ü nk.
A szorong á s ügye tl e n n é tesz. Kimondt a m az első dolgot,
a mi az esz e m b e jutott. – Na és, van vala mi új férfi az
élet e d b e n ?
Denna halka n, mély torokh a n g o n kuncogo t t . – Most
pontos a n úgy besz élsz, mint Kőris me s t e r . Örökké a
férfiaka t firtatja. Nem hiszi el, hogy bár m el yik udvarló elég
jó lenne hozzá m.
A legna g yo b b mér t é k b e n egye t é r t e t t e m vele, de úgy
döntöt t e m , hogy ne m lenne bölcs dolog, ha ezt ki is
mond a n á m . – És róla m mit gondol?
– Micsoda? – kérd ez t e zavar t a n . – Ó. Nem tud rólad –
felelte. – Miért is tudn a ?
Igyeke z t e m közö mb ö s e n vállat vonni, de ne m lehet t e m
vala mi me g g yőz ő, mert neve t é s b e n tört ki. – Szegé n y
Kvothe. Csak bossz a n t a l a k. Csak azokról besz élt e m neki,
akik körülött e m legye s k e d n e k , lihegn e k és szaglá sz n a k,
mint a kutyá k. Te ne m vagy ilyen. Te mindig is má s voltál.
– Mindig azzal büszk élk e d t e m , hogy ne m liheg e k és
szima t olok.
Denna játékos a n me g b ök ö t t a hárfájáv al. – Tudod, mire
gondolok. Jönnek- me n n e k , és ne m soka t szá mít a n a k . Te
vagy az ara n y a szélker g e t t e sze m é t b e n . Kőris me s t e r azt
gondolh a tj a, hogy joga van tudni a ma g á n ü g ye i m r ől és a
jövés- me n é s e m r ől. – Kissé össz evo n t a a sze möl dök é t . – De
nincs joga. Hajlandó vagyok önké n t me g o s z t a ni vele ezt-
azt…
Birtokló mozd ul a t t al me gfog t a a felkaro m a t , – De te ne m
tartozol az üzleth e z – mon dt a csakn e m vadul. – Te az
enyé m vagy. Egye d ül az enyé m. Nem áll szán d é k o m b a n
osztozni rajta d.
Elmúlt a pillana t n yi feszülts é g, tová b b m e n t ü n k a széle s
nyug a ti úton, távolodt u n k Sever e n t ől, neve t g é l t ü n k,
aprós á g o kr ól besz élg e t t ü n k. Félmé rföldnyir e a város utolsó
foga dój á t ól volt egy csönd e s liget, a melyn e k köze p é b e n
egye tl e n ma g a s szürke kő állt. Akkor találtunk rá, amikor
vad m ál n á t kere s t ü n k, és ez lett az egyik kedve n c helyünk,
ahova elme n e k ült ü n k a város zajától és bűzé t ől.
Denna leült a talapz a t r a , és a szürke kőnek dőlt, azt á n
előve t t e a tokjából a hárfát, a mellé h e z szorított a . Ettől a
ruháj a felkapot t, és botr á n yo s a n soka t mut a t o t t me g a
lábá b ól. Felvont a a sze möl dök é t , rá m néz e t t , és úgy
vigyorgot t, mint h a tudn á , mire gondolok.
– Szép hárfa – mond t a m hanya g ul.
Neveletl e n ül horka n t o t t .
 Leülte m, kényel m e s e n elnyúlt a m a ma g a s , hűvös fűben.
Kitépt e m pár szálat, és lustá n fonoga t t a m őket.
Őszint é n szólva ideg e s volta m. Bár az utolsó hóna p nagy
rész é t együt t töltött ük, Denná t ól mé g sos e hallott a m
egye tl e n saját kompozíciót se m. Énekelt ünk együt t , ezért
tudt a m , hogy a hangja olyan, mint a méz a mel e g
kenyé r e n . Tudta m, hogy az ujjai biztos a k, és me gv a n
benn e a muzsikus időérz é k e…
De dalt írni ne m ugya n a z , mint eljátsz a ni. Mi van, ha
ne m jó? Mit mondj a k neki?
Ráte t t e ujjait a húrokr a, és aggod al m a i m
szert efoszlot t a k. Mindig nagyo n érzékine k találta m azt a
moz dul a t ot , ahogy a nők a hárfár a teszik a kezüke t .
Hullá mz ó gliss a n d ó v al kezdt e , fentről lefelé. Olyan volt a
hang, mint mikor kalap á c c s a l ütög e t n e k hara n g o k a t , mint
ahogy a víz csobo g a kövek között, ahogy a ma d á r d a l száll
a levegőb e n .
Megállt, igazított egy húron. Peng e t e t t , hangolt. Lefogott
egy akkordot, egy ke mé n y akkordot , egy tétov a akkordot,
aztá n rá m néze t t, ideg e s e n hajlítga t t a az ujjait. – Készen
állsz?
– Hihet e tl e n vagy – mond t a m .
Kissé elpirult, aztá n a haját igazg a t t a , hogy elrejts e . –
Bolond! Még ne m is játszott a m se m mi t !
– Akkor is hihet e tl e n vagy.
– Csitt! – me g p e n dí t e t t egy ke mé n y akkordot, hagyt a ,
hogy átolva djon halk dalla mb a . Miközbe n a melódi a
e melk e d e t t - süllye dt , eléne k el t e a beve z e t é s t . Meglep e t t ez
a hagyo m á n yo s nyitá n y. Meglep e t t , de örülte m. A régi utak
a legjobb a k.

Üljetek körém, jól figyelmezzetek,

Mondok nektek könnyes éneket,
Világrontó sötétségről,
emberekfeletti hősről.
Délceg Lanre asszonyt s éltet elveszte
Rút árulás lett végül a veszte.
Megtaposták büszkeségét, mégsem tántorult
Mígnem halál hollószárnya ráborult.

Először a hangjá t ól állt el a lélegz e t e m , azt á n a

zenéjé t ől. De mire elért a tizedik sorhoz, egé s z e n má s
okom lett a me g d ö b b e n é s r e . Myr Tariniel buká s á r ól
ének elt. Lanre árulás á r ól. Ezt a me s é t Skarpitól hallott a m
Tarbe a n b a n .
Ám Denna változ a t a má s volt. Az ő ének é b e n Lanre
tragikus hős volt, akivel mélt a tl a n ul bánt a k. Selitos
kegye tl e n ül kigúnyolt a. Myr Tariniel pedig fertő volt, amel y
me g é r e t t a tisztítót űzr e . Lanre ne m áruló volt, han e m
bukott hős.
Sok múlik azon, hol fejezünk be egy törté n e t e t . Denná é
ott ért vége t, ahol Selitos me g á t k oz z a Lanré t. Tökélet e s
befejez é s egy trag é di á h o z. Denn a daláb a n Lanrét
me g s é r t e t t é k , félre ért e t t é k. Selitos zsarnok volt, őrült
szörnye t e g , aki ma g a tépt e ki önnön sze m é t , annyir a
felbőszít e t t e Lanre elmé s fortélya. Hátborzon g a t ó a n ,
kéts é g b e e j t ő e n elhibázot t volt az egé s z konc e p ció.
Ennek ellené r e fel- felvillant benn e a szép s é g . Denna jól
válasz tot t a me g az akkordok a t . A vers elegá n s , erőt eljes
volt, a dalla m nagyo n üde, és noha bőve n aka dt a k benn e
kidolgoz a tl a n rész ek, átütöt t rajtuk a forma . Látta m, mi
lehe t belőle. Fel fogja korbá c s olni az emb e r e k e t . Száz év
múlva is éne k elni fogják.
Valószínűle g ti is hallott á t ok. A legtöb b e n hallott á k.
Denn a végül a Hét gyász dala címe t adt a neki. Igen. Denn a
szer e z t e azt a dalt, és én volta m az első, aki végig
hallhat t a m .
Ahogy az utolsó hangok is elenyé s z t e k , Denna
leere s z t e t t e a kezé t, ne m akart a sze m e m b e nézni.
Csönd e s e n és mozd ul a tl a n ul ülte m a fűben.
Hogy ezt me g é r t s é t e k , vala mit me g kell érte n e t e k , amit
mind e n zené s z tud. Felzaklat ó élmé n y egy új dalt ének el ni.
Még enn él is több. Ijesztő. Mintha először vetkőzn é t e k egy
új szer e t ő előtt. Kénye s pillana t .
Monda n o m kellett vala mit. Egy bókot. Egy me gj e g yz é s t .
Egy tréfát. Egy hazug s á g o t…Bár mi jobb a csönd n él.
De akkor se m döbb e n h e t t e m volna me g jobba n, ha
Gibe a herc e g é h e z ír dicshi mn u s z t . Ez túl sok volt neke m.
Annyira felhorzs olt, hogy úgy érezt e m ma g a m a t , minth a
újra felha sz n ál t perg a m e n lenné k, minth a dalán a k hangjai
addig húzog a t n á k rajta m a vakar ók é s t , amíg el ne m
tűnn e k a szavai m a se m mi b e n .
Zsibba d t a n nézt e m a keze m. Még mindig azt a félkész
fűkariká t fogt a m, amel ye t akkor kezdt e m fonni, amikor a
dal elkezdőd ö t t . Széles, lapos szala g volt, épp e n kezd e t t
elgörbülni zöld gyűr űv é .
Hallott a m, hogy Denn a fészkelődik, mer t suhog ot t a
szoknyáj a. Monda no m kellett vala mit. Máris túl sokáig
várt a m. Túl nagy volt a cse nd.
– A város neve ne m Mirinitel – mon d t a m , tová b br a is
lesütv e a sze m e m e t . Nem ez volt a legros s z a b b , a mit
mond h a t t a m . De ne m is a legjobb.
– Tess é k? – kérd ez t e rövid szün e t utá n.
– Nem Mirinitel – ismé t el t e m me g. – A város t, a melye t
Lanre felég e t e t t , Myr Tarinielnek hívták. Sajnálo m, hogy
ezt kell mon d a n o m . Nehéz munk a egy név
me gv ál t ozt a t á s a . Elrontja a me tr u m o t a vers
egyh a r m a d á b a n . – Meglepő dt e m , milye n halk a hang o m,
milye n színt ele n, élett el e n.
Levegő utá n kapot t me gl e p e t é s é b e n . – Te már hallott a d
ezt a törté n e t e t ?
Felnézt e m, és látta m, hogy izgatot t a n figyel.
Bólintott a m, és mé g mindig furcs á n üres n e k érezt e m
ma g a m . Üres volta m, mint egy szár az tök. – Miért
válasz tot t a d ezt a té m á t ? – kérd ez t e m .
Megint ne m a me gf el elő dolgot mon dt a m . Nem tehe t e k
róla, de úgy érze m, hogy ha akkor a me gf el elő dolgot
mond o m, mind e n má s k é p p törté nik. De mé g mos t, annyi
év töpr e n g é s utá n se m tudo m elképz el ni, mit mon d h a t t a m
volna, a mitől a dolgok jobbr a fordulna k.
Izgal ma lass a n kihűlt. – Találta m egy változ a t o t egy régi
könyvb e n , a mikor a patrón u s o m n a k vége z t e m gen e aló gi ai
kutat á s o k a t – felelte. – Alig néh á n ya n eml ék e z n e k rá, így
tökéle t e s e n alkal ma s dalna k. Ez ne m olyan, mint mikor a
világ mé g egy me s é t akar Oren Velciterről. Sose fogo m azt
utá noz ni, amit má s muz sikus ok már százsz or felkérődz t e k.
– Furcs á n néz e t t rá m. – Azt hitte m, sikerül me gl e p n e m
tége d vala mi újdons á g g a l . Nem is sejte t t e m , hogy hallott ál
már Lanréról.
– Évekkel ezelőtt – mot yo g t a m . – Egy öreg
me s e m o n d ó t ól Tarbe a n b a n .
– Ha fele ilyen szer e n c s é m lett volna… – Megdöb b e n t e n
csóvált a a fejét. – Száz apró célzás ból kellett
össz e állíta n o m a tört é n e t e t . – Békülék e n y moz dul a t ot tett.
– Mármint össz e állíta n u n k, neke m és a patrón u s o m n a k .
Segíte t t .
– A patrón u s o d – mon d t a m . Lobot vet e t t benn e m az
indulat az említé s é r e . Amilyen üres volta m, me gl e p ő
gyors a s á g g a l elöntöt t a kes er ű s é g , minth a odab e n t tüze t
rakott volna valaki.
Denna bólintot t. – Egy picit tört é n é s z n e k képz eli ma g á t –
mond t a . – Azt hisze m, udvari tiszts é g r e vadá s zik. Nem ő
lenne az első, aki azzal nyeri el a felsőbbs é g kegyé t , hogy
fényt derít valakine k a rége n elvesz e t t , hősies ősér e. Az is
lehe t, hogy ma g á n a k kere s ilyet. Ez me g m a g y a r á z n á a
kutat á s a i nk a t a régi gen e al ógi á k b a n . – Ajkát har a p d á l t a ,
haboz ot t egy pillana tig. – Igazs á g szerint – kezdt e
vallomá s o s hang o n – félig- me d di g élek a gya n ú p e r r el, hogy
ma g á h o z Alveronhoz szól a dal. Kőris me s t e r célozg a t o t t
rá, hogy vann a k ügyei a Maerr el. – Vásott a n vigyorgot t . – Ki
tudja? Amilye n körökb e n forogsz, talán máris találkozt ál a
patrón u s o m m a l , csak ne m tudt ál róla.
Elmé m végigfut ot t a sok száz ne me s e n és udvaro nc o n,
akikkel röpke találkoz á s o m volt az utolsó hóna p b a n , de
neh é z volt vissz a e ml é k e z ni az arcukr a . A tűz addig terjedt
a zsiger ei mb ől, amíg a mellka s o m is me g t elt vele.
– No de elég ebből – legyint e t t türel m e tl e n ül. Elrakt a a
hárfájá t, és kere sz t b e tett lábbal leült a fűbe. – Te csak
ugrat s z. Mi a véle m é n ye d ?
A keze m e t nézt e m, amel y lust á n babr ált a a zöld fűből
font szala go t. Sima és hűvös volt az ujjaim között. Nem
e mlé k e z t e m rá, hogya n akart a m össz e állíta ni, hogy gyűrű
legye n belőle.
– Tudo m, hogy vann a k benn e dar a b o s rész ek – hallott a m
Denn á t . Hangja túlár a d t az idege s izgalo mt ól. – Át kell
javítano m a neve t, amel ye t említe t t él, ha biztos vagy
benn e , hogy ez az igazi. Tudo m, hogy az eleje
kidolgoz a tl a n, a het e dik verssz a k sántít. Bővebb e n kel
szólno m a csat á kr ól és a Lyrához fűződő kapc s ol a t r ól. A
végé t össz é b b kell húzno m. De mi a véle m é n ye d az
egé s z ről?
Ha kicsiszolja, briliáns lesz belőle. Olyan re me k dal,
a milye t a szülei m írtak volna. És ettől mé g rossz a b b lett a
dolog.
Meghökk e n t ő e n neh é z volt leállítano m a keze m
reszke t é s é t . Felnézt e m Denn á r a . Idege s lelkes e d é s e
elhalvá n yul t, a mikor me gl á t t a az arco m a t .
– Át kell dolgozno d, és ne m csak a neve t. – Igyeke z t e m
nyugo d t hang o n besz élni. – Lanre ne m volt hős.
 Furcs á n néz e t t rá m, minth a ne m tudn á eldönt e ni,
tréfálok- e vagy se m. – Micsoda?
– Rosszul fogod föl a dolgot – mon dt a m . – Lanre
szörnye t e g volt. Áruló. Meg kell változt a t n o d .
Hátra sz e g t e a nyak á t , úgy neve t e t t . Amikor ne m
csatlakozt a m hozzá, csod álkozva félreh ajtot t a a fejét. –
Komolya n mond o d?
Bólintott a m .
Megme r e v e d e t t az arca. A sze m e össz e s z űk ült, a szája
vonallá keske n ye d e t t . – Bizonyá r a viccelsz. – Egy pillana tig
né má n mozgot t az ajka, aztá n a fejét rázt a. – Ennek se m mi
értel m e . Az egé s z törté n e t szét e sik, ha Lanre ne m hős.
– Nem az a fontos, hogy mi teszi jó törté n e t t é – felelte m.
– Az a fontos, mi az igazs á g.
– Igazs á g? – Hitetlen ül néze t t rá m. – Ez csak egy régi
nép m e s e . A helyszín e k ne m valódiak. Egyetle n szer e plő
se m valódi. Akkor azért is me g s é r t ő d h e t n é l , ha kitalálné k
egy új strófát a Cserzőv a r g a , üstfoltozó hoz.
Szava k roha n t a k föl torko mo n , ége t ő n, mint a
ké mé n yt ű z . Kemé n ye n vissz a p a r a n c s ol t a m őket. – Vannak
me s é k , amel ye k valóba n csak me s é k – helye s el t e m. – De
ez ne m. Nem a te hibá d. Nem tudh a t t a d…
– Ó, köszönöm szépen ! – mon dt a epé s e n . – Boldog
vagyok, ami ért ne m az én hibá m.
– Jó! – csatt a n t a m fel. – Akkor a te hibád. Alapos a b b
kutat á s o k a t kellett volna vége z n e d .
– Mit tudsz te azokról a kutat á s o kr ól? – kérd ez t e . – A
leghalvá n ya b b fogal ma d sincs róluk! Beut az t a m az egé s z
világot, hogy kiáss a m enn e k a törté n e t n e k a részlet eit!
Az apá m ugya n e z t tett e . Írni kezde t t egy dalt Lanréról,
de a kutat á s a i a Chandri a n h o z vezet t é k el. Éveke t töltött
azzal, hogy félig elfelejte t t lege n d á k a t hajkur á s z ot t és
pletyk á k a t gyűjtöt t. Dalába n el akart a mon d a ni a valós á g o t
a Chandria nr ól, azok pedig az egé s z társ ul a t o m a t
me g g yilkolt ák, hogy me g hi úsít s á k a terve t .
A füvet bá mul t a m , és a titokr a gondolt a m, a melye t
olyan rége n rejte g e t t e m . A vér és az ége t t haj szag á r a
gondolt a m. A rozsd á r a , a kék tűzre, a szülei m me g t ör t
test é r e . Hogya n ma g ya r á z h a t n é k el vala mit, a mi ilyen
irdatla n és rett e n e t e s ? Hol kezdh e t n é m ? Mélyen bent
érezt e m a titkot, a mely hat al m a s és súlyos volt, akár a
szikla.
 – Abban a törté n e t b e n , a mit én hallott a m – mon d t a m ,
me g pr ó b á lv a a má sik oldalról közelíte ni a titokhoz –,
Lanré ból Chandri a n lett. Vigyáznod kellen e. Némelyik
törté n e t vesz élye s .
Denna egy hossz ú percig bá mul t rá m. – A Chandri a n? –
hitetle nk e d e t t . Aztán elnev e t t e ma g á t . Ez ne m a szoká s o s
vidá m neve t é s volt, han e m éles és gúnyos . – Mekkor a
gyer e k vagy!
Pontos a n tudt a m, milye n gyer m e k e s e n hangzik, a mit
mond ok. Lángvörös lette m a zavart ól, váratl a n ul az egé s z
test e m e n kiütött a verejt é k. Amikor szór a nyitott a m a
szá m a t , minth a egy kohó ajtajá t nyitott a m volna ki. – Én
vagyok olyan , mint egy gyer e k? – acs ar o g t a m . – Mit tudsz
te bár miről is, te ostob a… – Kis híján lehar a p t a m a nyelve m
hegyé t , nehog y azt ordíts a m: kurva !
– Azt gondolod, hogy mind e n t tudsz, ugye? – kérde z t e . –
Jártál az Egyet e mr e , ezért azt gondolod, hogy mi, többiek…
– Ne kere s s ürügye t , hogy felizga s d ma g a d , és figyelj
ide! – reccs e n t e m rá. A szav a k olvadt vaské n t ömlött e k
belőle m. – Úgy viselke d s z , mint egy elkénye z t e t e t t kislány!
– Ne mer é s z elj! – Rám szöge z t e az ujját. – Ne mer é s z elj
úgy besz élni vele m, mint egy but a par a s z tl á n n ya l!
Olyas mik e t tudok, a mike t ne m taníta n a k a drá g al á t o s
Egyet e m e d e n ! Titkos dolgoka t! Nem vagyok hülye!
– Úgy viselke d s z , mint egy hülye! – ordított a m olyan
hango s a n , hogy me gf ájdult a torko m. – Annyi ideig se m
tudsz csönd b e n mar a d ni, hogy me g h a llg a s s ! Csak segít e ni
akarok!
Denna fagyos a n hallga t ot t. A sze m e ke mé n y és fakó
volt. – Erről van szó, mi? – kérd ez t e hideg e n. Ahogy a
hajá hoz nyúlt, mind e n mozd ul a t a mer e v volt a har a g t ól.
Kioldozt a varkocs ait, szét si mít ot t a , majd oda se figyelve
má s mint á b a fonta őket. – Rühelled, hogy ne m kérek a
segíts é g e d b ől. Nem bírod, hogy ne m hagyo m, hogy mind e n
aprós á g o t te igazíts el az élet e m b e n , mi?
– Pedig valakine k talán el kéne igazíta ni a az élet e d e t –
vakka n t o t t a m . – Mosta n ái g épp e n elégg é elszúrt a d , ne m?
Továbbr a is mozd ul a tl a n ul ült, a sze m e lángolt a
har a g t ól. – Miből képz el e d, hogy bármit is tudsz az
élet e mr ől?
– Azt tudo m, hogy annyir a félsz közel eng e d ni ma g a d h o z
bárkit is, hogy sos e m alszol ugya n a b b a n az ágyb a n négy
napig egyh uz a m b a n – felelte m, de már ne m is tudt a m , mit
mond ok. Úgy ömlött e k belőle m a dühös szav a k, mint
sebből a vér. – Tudo m, hogy világél e t e d b e n felég e t t e d
ma g a d mögöt t a hidaka t , tudo m, hogy me n e k ül é s s el oldod
me g a problé m á i d a t…
– Egyált al á n miből gondolod, hogy bár mit is érnek a
taná c s a i d? – robb a n t ki Denna . – Fél évvel ezelőtt mé g a
kanálisb a n álltál fél lábbal! A haja d az égn e k állt, és
össz e s e n háro m rongyo s inged volt! Imre körül
száz m é rf öldn yir e nincs olyan ne me s e m b e r , aki lepisáln a ,
ha me g g yulla d n á l! Ezer mérfölde t kellett futnod, hogy
szer e z h e s s egy patrón u s t !
Az arco m ége t t a háro m ing felhá nyt or g a t á s á t ól, és
ismé t fellángolt benn e m az indulat. – Termé s z e t e s e n
igaz a d van – felelte m maró gúnnyal. – Te sokkal különbül
állsz. Biztos vagyok benn e , hogy a patrón u s o d abszolút
boldog a n lepisáln a…
– Eljutott u nk a lénye g h e z ! – lökte a leve gő b e a kezét. –
Nem tetszik a patrón u s o m, mer t jobba t szer ez h e t n é l
neke m. Nem tetszik a dalo m, mer t má s , mint amit te
ismer s z. – A hárfa tokjá é rt nyúlt, a mozg á s a mer e v volt, és
dühös. – Éppe n olyan vagy, mint a többiek.
– Segít e ni szer e t n é k neke d!
– Meg akarsz változt a t ni – felelte Denn a éles e n ,
miközb e n elrakt a a hárfát. – Megprób ál sz me gv á s á r ol ni.
Elrend e z ni az élet e m e t . Úgy akarsz tart a ni, mint az
ölebe d e t . Mint a hű kutyá d a t .
– Sose m tartott al a k kutyá n a k – felelte m sebző és
ragyog ó mos ollyal. – Egy kutya tudja, hogya n figyeljen. Egy
kutyá n a k van elég józan esz e ahhoz, hogy ne marja me g a
keze t, a mely segít e ni akar.
Beszélge t é s ü n k inne n lefelé tartot t.

Ezen a ponto n nagy a kísért é s , hogy hazudj ak. Hogy azt

állítsa m, mind e z t fékez h e t e tl e n dühö m b e n mond t a m . Mert
annyira leta glózot t a gyá sz, a mikor esz e m b e jutott
legyilkolt csalá do m. Szer e t n é m azt mond a ni, hogy szilva és
szer e c s e n di ó ízét érezt e m. Akkor lenne né mi me n t s é g e m…
De ezek az én szavai m voltak. Én volta m az, aki
ilyene k e t mon do t t . Egyed ül én.
Denna ugya níg y válaszolt, sért e t t e n , har a g o s a n és az
enyé m h e z méltó a n éles nyelvvel. Mindke t t e n büszk é k,
dühös e k voltunk, tele a fiatals á g rendít h e t e tl e n
ma g a bizt o s s á g á v a l . Olyas mik e t mond t u n k, a mike t
má s k é p p sos e ejtet t ü nk volna ki a szánko n, és amikor
elme n t ü n k, ne m együt t távozt u n k.
Indulato m forró és kes er ű volt, mint egy olvadt vasrú d.
Egész úton ége t e t t , miközb e n vissza m e n t e m Sever e n b e .
Izzott, miközb e n kere sz t ül m e n t e m a városo n és a
tehe rliftre várt a m. Füstölgött, miközb e n átvá g t a m a Maer
palot áj á n és bec s a p t a m ma g a m utá n a lakoszt ály ajtajá t.
Csak órákkal későb b hűlte m le annyir a, hogy
me g b á nj a m a szav ai m a t . Átgondolt a m, mit kellett volna
mond a n o m Denn á n a k . Azt gondolt a m, el kellett volna
me s él n e m , hogya n mé s z á r olt a le a társ ula t o m a t a
Chandria n.
Elhat ár ozt a m , hogy levelet írok neki. Mindent
elma g ya r á z o k, akár milye n bárgyú n a k vagy hihet e tl e n n e k
tűnjék. Tollat és tintát kere s t e m , finom fehér papírt tett e m
az íróaszt alr a .
Megmá r t o t t a m a tollat, és igyeke z t e m kitalálni, hol is
kezdh e t n é m .
Tizene g y éve s volta m, a mikor a szülei me t
me g g yilkolt ák. Ez az ese m é n y olyan irdatla n és iszonyú
volt, hogy csakn e m beleőr ült e m. Az azót a eltelt évekb e n
egy lélekne k se m szólta m ezekről az es e m é n y e k r ől. Még
egy üres szobá b a n se m suttog t a m el. Titok volt ez, a melye t
olyan rége n és szoros a n zárt a m ma g a m b a , hogy a mikor rá
mert e m gondolni, össz e s z orítot t a a melle m e t , és
fojtoga t o t t .
Ismé t me g m á r t o t t a m a tollat, de a szava k csak ne m
jöttek. Felbontot t a m egy üve g bort, gondolva, hogy az
majd ellazítja a benn e m rejtőző titkot. Ad vala mi
kapa s z ko d ó t , amin e k a segíts é g é v e l me g e m e l h e t e m . Addig
itta m, amíg a szoba forogni ne m kezd e t t , a tollra pedig
rász ár a d t a tinta.
Órákkal később is az üres lap mer e d t rá m, én pedig
ököllel csapkod t a m az aszt alt kéts é g b e e s e t t dühö m b e n ,
olyan erővel, hogy a keze m vérez ni kezde t t . Ilyen neh é z
lehe t egy titok. Könnye b b e n fakasz t vért, mint tintát.
 HETVENNEGYEDIK FEJEZET

HÍRESZTELÉSEK

A Denná v al tört é n t vesz e k e d é s t követő napo n késő

délut á n ébr e d t e m , és mind e nf él e nyilvánv aló okból
nyo mo r ú s á g o s a n érezt e m ma g a m . Ette m és fürödt e m , de a
büszk e s é g vissza t a r t o t t attól, hogy leme nj e k Alsó-
Sever e n b e és me gk e r e s s e m Denn á t . Átküldt e m egy gyűrűt,
Bredon n a k, de a küldönc azzal a hírrel tért vissza, hogy
mé g mindig távol van.
Így hát felbontot t a m egy üveg bort, és elkezdt e m olvas ni
a pletyk á k a t , amel ye k lass a n fölhal moz ó d t a k a szob á m b a n .
Jobbár a botr á n yo s , gyűlölködő ócsárlá s ok voltak, á m illett a
hang ul a t o m h o z kicsinye s gonosz s á g u k, segít e t t elter elni a
figyel me m e t a saját nyo mor ú s á g o m r ól.
Megtudt a m , hogy a néh ai Banbride gróf ne m
tüdőv é s z b e n hunyt el, han e m egy szer el m e s lovásztól
kapott vérbajb a n . Lord Veston ráka p ot t a denn e r g ya n t á r a ,
és a szenv e d él yé r e vert e el a Király Útjána k
karb a n t a r t á s á r a kapott pénzt.
Jakis báró több hivat alnokot lefizet e t t, hogy me g ú s s z a a
botrá n yt , a mikor egy bordélyb a n talált ak rá a legkise b b
lányá r a . A törté n e t n e k két változ a t a volt, az egyik szerint a
lány szolgált a t ó, a má sik szerint ügyfél volt. Ezt az
infor má ciót me gj e g ye z t e m , háth a későb b haszn á t vesz e m.
Akkor bontot t a m fel a má s o dik üve g bort, amikor azt
olvas t a m, hogy a fiatal Netalia Lackles s me g s z ökö t t egy
vándor színtár s ul a t t al. A szülei ter m é s z e t e s e n kitag a d t á k ,
és Meluant tett é k me g a Lackles s- vagyo n egye d üli
örökös é v é . Ez me g m a g y a r á z t a Meluan gyűlölet é t a Ruh
iránt, én pedig kétsz e r e s e n örülte m, a miér t elhallga t t a m
Sever e n b e n a szár m a z á s o m a t .
Háro m tört é n e t e t olvast a m arról, hogy Cormis a n t
herc e g e dühroh a m o k a t kapot t szeszközi állapot b a n , és
ilyenkor eltá ng ált mind e n kit a közelé b e n , bele é r t v e a
feles é g é t , a fiát és szá mo s vacsor a v e n d é g e t . Volt egy
rövid, feltét el ez é s e k k el oper áló besz á m ol ó arról, hogy a
király és a királyné fajtala n orgiáka t tart a n a k
ma g á n k e r tj eikb e n , elbújva a királyi udvar sze m e elől.
Még Bredon is szer e p e lt. Azt állított á k róla, hogy pogá n y
rítusok a t celebr ál ész aki birtokain a k reng e t e g erdejé b e n .
Olyan furcs a és apróléko s részlet e kk el fűszer e z t é k a
leírás t, hogy ne m is tudt a m , ne m vala m el yik aturi
regé n yb ől má s olt á k- e ki.
Egész e n estig olvast a m , és az ado m á k felével vége z t e m ,
mire elfogyot t a bor. Már épp e n külde t ni akart a m egy
újabb üveg é r t, amikor me g h allott a m a leve gő surrog á s á t a
szo ms z é d b ól, ami jelezt e, hogy Alveron átjött a titkos
folyosón a lakoszt ályo m b a .
Úgy tett e m , mint h a me gl e p ő d n é k , amikor belé p e t t . – Jó
napot, kegyel m e s ura m! – mond t a m , és felállta m.
– Ülj le, ha akar sz – mond t a kurtá n.
Tisztele t b ől állva mar a d t a m , mert tudt a m, hogy jobb, ha
ő teszi félre a forma s á g o k a t . – Hogy állnak a dolgok a
hölggyel? – kérde z t e m . Stap e s lelkes pletyk áiból tudt a m,
hogy az es e m é n ye k gyors a n közele d n e k a befejez é s felé.
– Ma hivat alos a n eljegye z t ük egym á s t – mon dt a
szórakozot t a n . – Aláírtuk a papírok a t me g a többi.
Elvégez t e t e t t .
– Ha me g b o c s á tj a kegyel m e s s é g e d , me gj e g ye z n é m ,
hogy ne m tűnik nagyo n boldogn a k.
Sava n yú a n elmos olyod o t t . – Gondolo m, hallott ál arról,
hogy mos t a n á b a n bajok vann a k az utako n.
– Csak pletyk á k a t , kegyel m e s ura m.
Felhorka n t . – Igyek ez t e m elhallga t t a t ni őket. Valaki
me g t á m a d t a az adósz e d ői m e t az ész aki úton.
Ez komoly ügy volt. – Az adósz e d ő k e t , kegyel m e s ura m?
– Hangs úlyozt a m a több e s szá mo t . – Hánya t ?
Szigorúa n pillantot t rá m, jelezve, hogy a kérd é s illetlen.
– Elege t. Több mint eleg e t . Ez a negye dik, aki eltűnik.
Északi adói m több mint felét az úton állók szedik be. –
Komolya n pillantot t rá m. – Tudod, hogy a Lackles s- birtokok
ész ako n vann a k.
– Úgy véli kegyel m e s s é g e d , hogy Lackles s é k tá ma dj á k
me g az adósz e d ő k e t ?
Megdöb b e n t . – Hogya n? Nem, ne m! Az Eld bandit ái.
Zavar o m b a n kissé elvörösö d t e m . – Küldött ki őrjára t ok a t
kegyel m e s s é g e d ?
– Termé s z e t e s e n küldt e m ki őrjára t ok a t ! – morogt a . –
Tucatn yit. Még egy tábor t üz e t se m találta k. – Elhallgat ot t,
rá m néze t t. – Gyaníto m, hogy az őrsé g e m b ől valaki
össz ej á t s zik velük. – Elkomor od o t t .
– Feltét el e z e m , kegyel m e s ura m, hogy az adósz e d ő k
kísér e t t el járnak.
– Mindeg yik mellé két emb e r t adok – mond t a . – Tudod,
milye n sokba kerül pótolni tuc at n yi őrt? Pánc élt, fegyv er t ,
lovaka t ? – Sóhajtott. – Minden n e k a tet ej é b e az ellopot t
adón a k csak egy rész e az enyé m, a többi a királyé.
Megértő e n bólintott a m . – Gondolo m, ne m örül.
Alveron me gv e t ő e n legyint e t t . – Ó, Roderic
mind e n k é p p e n me g k a pj a a pénz é t . Én vagyok felelős érte.
Így kényt el e n vagyok kikülde ni a tisztvis elők e t , hogy
má s o d s z or is szedjék be őfelsé g e rész é t .
– Nem gondolo m, hogy a többs é g örülne neki –
mond t a m .
– Nem örül. – Leült egy kárpitozot t székb e , fáradt a n
dörzsölt e az arc á t. – Ezen a tér e n kifogyt a m az ötlet e k b ől.
Hogya n nézz ek Meluan sze m é b e , ha képt el e n vagyok
fennt a r t a ni a biztons á g o t az útjai mo n?
Én is leülte m vele sze mb e n . – És Dagon? – kérd ez t e m . –
Ő ne m találha tj a me g őket?
Alveron kurtá n, humor t al a n ul fölnev e t e t t . – Ó, Dagon
me g t al áln á őket. Tíz napo n belül karór a tűzn é a fejüket.
– Akkor miért ne m küldi ki őt kegyel m e s s é g e d ? –
csodálkozt a m .
– Mert Dagon az egysz e r ű eljárá s ok híve. Tucat nyi falut a
földdel tenn e egye nlőv é , felég e t n e ezer hekt á r t az Eldből,
hogy me gl elje őket. – Komolya n csóvált a a fejét. – De mé g
ha úgy gondoln á m is, hogy me gf el eln e erre a célra,
pillana t n yila g Caudicus t kere si. Mellesleg azt hisze m,
vala miféle varáz sla t lehet az Eldbe n, és az kívül esik Dagon
hat á s k ör é n .
Gyanítot t a m , hogy fél tuca t tagb a s z a k a d t mod e gi íjászt
jelenti az egye tl e n varáz sla t . De az e mb e r n e k olyan a
ter m é s z e t e , hogy varáz sl a t o t kiált, valah á n ys z or olyas miv el
találkozik, a mit ne m könnyű me g m a g y a r á z ni, és ez
különös e n érvé n ye s Vintasr a .
Alveron előre dőlt a szék é b e n . – Szá mít h a t o k ebb e n a
segíts é g e d r e ?
Erre csak egy válasz létez e t t . – Termé s z e t e s e n ,
kegyel m e s ura m.
 – Tudsz vala mit az erdőkről?
– Amikor fiatala b b volta m, egy erdé s z tanítot t ilyes mir e.
– Túlozta m, mer t sejt et t e m , hogy olyasv al a kit kere s, aki
segít me g t e r v e z ni adósz e d ői jobb védel m é t . – Eleget tudok
ahhoz, hogy nyo mo n köves s e k valakit, de én rejtve
mar a dj a k.
Alveron felvont a a sze möl dök é t . – Valóba n? Elég
sokoldalú nevel é s t kapt ál, ne md e ?
– Érdeke s élet e t élte m, kegyel m e s ura m. – Az üveg bor
mer é s z e b b é tett a szoká s o s n ál. – Van egy- két ötlet e m,
a mit kegyel m e s s é g e d haszno s n a k találha t az úton állókkal
kapc s ol a t o s problé m á k felszá mol á s á h o z .
Előredőlt a szék é b e n . – Mondd!
– Készíthe t e k vala milye n arka nikus védel m e t
kegyel m e s s é g e d e mb e r e i n e k. – Színpa di a s a n moz g a t t a m
jobb keze m hossz ú ujjait, re mélv e , hogy kellően
misztikus n a k tűnök. Fejbe n szá molt a m , és latolga t t a m ,
me n n yi időbe telne egy nyílfogót készíte ni a Caudicus
tornyá b a n találha t ó szer sz á m o k k al.
Alveron elgond olkodv a bóloga t o t t . – Ez eleg e n d ő is
lenne, ha csak az adósz e d ő k biztons á g á r ól lenne szó. De ez
a Király Útja, a kere s k e d e l e m ütőer e . Meg kell
szab a d ul n o m a bandit á k t ól is.
– Ebbe n az es e t b e n – mond t a m – össz e kellen e állítani
egy kisebb csopor tot olyan emb e r e k b ől, akik érte n e k az
erdőjár á s h o z . Nem esn e túlsá g o s a n neh e z ükr e me g t al ál ni
az útonállóka t. Amikor ez me gv a n , kegyel m e s s é g e d
egys z e r ű e n odaküldi a gárd áj á t , hogy elkapj ák őket.
– Még egysz e r ű b b tőrbe csalni és me g ölni őket, ne m? –
kérd ez t e lass a n Alveron, mint h a a reakció m a t akarn á
kiké ml elni.
– Az is jó – ismer t e m el. – Kegyel me s s é g e d a törvé n y
karja.
– Az úton állá s bünt e t é s e a halál. Különös e n a Király
Útján – mond t a hat á r oz ot t a n Alveron. – Túl kegye tl e n n e k
találod?
– A legkev é s b é se m – válaszolt a m, és a sze m é b e
nézt e m. – A biztons á g o s utak a civilizáció csontjai.
Meglep e t é s e m r e Alveron elmos olyod o t t . – A terve d
szaka s z t o t t má s a az enyé m n e k . Össze g yűjt öt t e m marokn yi
zsoldost, akik azt teszik, a mit java solsz. Titokba n kellett
eljárno m, mivel ne m tudo m, ki figyel me z t e t h e ti az
úton állóka t . De van négy jó emb e r e m , akik holna p
távozn a k: egy nyo molva s ó, két zsoldos, akik ért e n e k
vala m e n n yi t az erdőjár á s h o z , és egy ade mi zsoldos. Ez
utóbbi ne m adt a ma g á t olcsón.
Elisme r ő e n bólintot t a m . – Kegyel me s s é g e d máris jobba n
me g t e r v e z t e , mint ahogy én tehe t t e m volna. Aligha van
szüks é g e a segíts é g e m r e .
– Éppe n ellenke z ől e g – mon d t a . – Még mindig
szüks é g e m van valakire, akinek van egy kis esz e és
veze t h e ti őket. – Sokat sejte t ő e n néz e t t rá m. – Valakire, aki
ért a má gi á h o z. Valakire, akibe n me g bíz h a t o k.
Görcsb e rándult a gyo mr o m.
Alveron nyája s mos ollyal felállt. – Már kétsz e r tett él
neke m rendkívüli szolgál a t ot . Talán isme r e d a mond á s t :
„háro m az igazs á g” ?
Erre is csak egye tl e n éssz e r ű válasz volt. – Igen,
kegyel m e s ura m.

Alveron átvitt a lakoszt ályá b a , és térké p e k e n me g n é z t ü k

azt a vidéke t , ahol az emb e r ei eltűnt e k. A Király Útjána k
hossz ú szak a s z a volt, egy rész e az Elden haladt át, a mely
már akkor vénn e k szá mít ot t , a mikor Vintas ne m volt több a
mar a k o d ó teng e ri királys á g ok hal ma z á n á l. Vala mivel több
mint nyolcva n mérföldr e volt Sever e n t ől. Négyn a pi
gyorsítot t me n e t b e n oda é r h e t ü n k .
Stap e s hozott neke m egy új hátizs á kot , én pedig
becs o m a g ol t a m , a mit lehe t e t t . Kiválasztot t a m néh á n y
praktikus a b b dar a b o t a ruha t á r a m b ól, noha mé g ezek is
jobba n illettek bált er e m b e , mint az útra. Néhá n y olyan
tárgya t is bera kt a m , a melye k e t az utóbbi deká d b a n
e melt e m el Caudicus labor a t óriu m á b ól. Stap e s n e k adt a m
egy listát a lénye g e s dolgokról, a melye k hiányozt a k, és ő
gyors a b b a n tere m t e t t e elő őket, mint egy fűszer e s a
boltjából.
Végül, abb a n az óráb a n , a mikor a legké t s é g b e e s e t t e b b
és legbe c s t e l e n e b b sze m él ye k kivét el é v el mind e n ki ágyb a n
van, Alveron adott neke m egy száz ezüst t allért tart al m a z ó
ersz é n yt . – Elégg é hitvá n y módja a dolgok intéz é s é n e k –
mond t a . – Normális körül mé n ye k között kapn ál tőle m egy
írást, a mely me g h a g yj a a polgárok n a k, hogy adja n a k me g
neke d mind e n segíts é g e t . – Sóhajtott. – De ha ilyet
hasz n ál n ál utaz á s közbe n, az annyi lenne, mint h a
hars on á v a l jelezné d érkez é s e d e t .
Bólintott a m . – Ha elég okos a k ahhoz, hogy ké me t
építs e n e k be kegyel m e s ura m test őr s é g é b e ,
biztons á g o s a b b feltét el ez ni, hogy kapcs ol a t aik vann a k a
helyi lakoss á g g a l is.
– Talán ők a helyi lakos s á g – mond t a söt é t e n .
Stap e s ugya n a z o n a titkos átjárón át eng e d e t t ki a
palot á b ól, a melye n a Maer járt át a lakoszt ályo m b a .
Kezébe n elsöt é tít e t t tolvajlá mp á v a l vezet e t t a kanya r g ó s
járatok b a n , aztá n leme n t ü n k egy hossz ú, söté t lépcs őn,
a mely mélye n belefúrt a ma g á t a Mered ély kövéb e .
És aztá n ott állta m egye d ül Alsó- Sever e n egyik boltján a k
hide g pincéjé b e n , abb a n a városr é s z b e n , ahol pár éve
tűzvé s z pusztítot t. Az épület néh á n y me g m a r a d t ger e n d áj a
söté t csontk é n t rajzolódot t a hajnali ég halvá ny hátt e r é r e .
Kilépt e m a kiége t t házból. Odafönt a Maer palot áj a úgy
gubb a s z t o t t a Mered ély szélé n, mint egy raga d oz ó ma d á r .
Köpte m egye t . Csepp e t se m örülte m neki, hogy zsoldos
szolgála tr a kénysz e rít e t t e k . A sze m e m szúrt a
kialvatla n s á g t ól és a hossz ú kutya g o- lástól a Mered ély
kanya r g ó s kőfolyos óin. A bor, a melye t me git t a m ,
ugya n c s a k ne m javított a helyze t e n . Az utolsó néh á n y
óráb a n enyhült a rész e g s é g e m , és fokozódot t a
má s n a p o s s á g o m . Ébren mé g sos e csinált a m végig ezt a
folya m a t o t , és ne m volt kelle m e s . Sikerült tart a n o m
ma g a m Alveron és Stap e s előtt, de a gyo mr o m ége t t, a
gondola t ai m pedig neh é z k e s e k és lassú a k voltak.
A szürküle ti hűvös leve gő kiss é kitisztítot t a a feje me t .
Száz lépé s s el későb b esz e m b e jutott a k a dolgok,
a melye k e t lefelejte t t e m a Stap e s n e k adott listáról. Nagyon
rosszul jött a bor. Nem volt tapló m, sóm, kés e m.
A kobozo m! Nem hozt a m el a hang s z e r k é s zít őt ől, miut á n
me g c si n ált a t t a m a kulcsot. Ki tudja, me d dig vadá s z h a t o k a
Maer me g bíz á s á b ól az úton állókr a. Meddig pihen h e t a
me s t e r n él kiválta tla n ul, amíg az úgy ne m dönt, hogy
elfelejt e t t e m a hang s z e r t ?
Kétmé rföld e s kerülőt tett e m, de a hang s z e r k é s zít ő boltja
söté t és élett el e n volt. Haszt al a n ul döng e t t e m az ajtót.
Pillanat n yi tétov á z á s utá n betört e m, és ellopt a m a kobozt.
Noha ez aligha volt lopás, mivel a koboz az enyé m volt, és
előre kifizett e m a javítá s á t .
 Föl kellett kapa s z ko d n o m egy falon, be kellett nyo mn o m
egy ablakot, fel kellett törnö m két zárat. Egysz e r ű ügy volt,
de tekintv e kialvatla n, záká n yo s feje me t , csoda , hogy ne m
est e m le a tetőről és ne m szegt e m nyak a m a t . Ám egy laza
palát leszá mí t v a , amel yt ől me glód ult a szívver é s e m , me n t
a dolog, mint a karikac s a p á s , és húsz perc múlva ismé t
úton volta m.
A négy zsoldos, akiket Alveron kijelölt, Sever e n t ől két
mérföldd el ész akr a várt egy kocs m á b a n . Rövide n
be mu t a t k oz t a m , és azonn al elindultu nk ész a kn a k a Király
Útján.
A gondola t ai m olyan kás á s a k voltak, hogy már több
mérföldnyir e távolodt u nk Sever e n t ől, mire kezdt e m rájönni
pár dologr a . Ekkor jutott csak esz e m b e , hogy a Maer talán
ne m volt teljes e n őszint e mind e n b e n , amit az éjszak a
mond o t t .
Valóba n én vagyok a legalkal ma s a b b arra, hogy
marokn yi nyo mk e r e s ő t veze s s e k egy isme r e tl e n erdőb e n ,
ahol fel kell szá mol ni egy zsivány- band á t ? Tényleg ilyen jó
a véle m é n ye róla m?
Nem. Termé s z e t e s e n ne m! Hízelgő, de ne m igaz. A Maer
különb emb e r e k e t is beve t h e t . Igazs á g szerint valószínűle g
el akart a takarít a ni éde s nyelvű segítőjét az útból mos t,
a mikor már a mark á b a n van Lady Lackles s . Bolond volta m,
hogy ne m jötte m rá előbb.
Így hát elküldöt t egy fölösleg e s útra, hogy ne legyek láb
alatt. Arra szá mít, hogy egy hóna pi g hajkur á s z o m az Eld
vadon á b a n az úton állóka t , majd dolgo m vége z e tl e n ül tér ek
vissza. Az ersz é n yn e k is volt logikája. Száz tallér elege n d ő
egyh a vi ellátá s u n k r a . Amikor elfogy, kényt el e n leszek
vissza t é r ni Sever e n b e , ahol a Maer csalódot t a n csettint, és
sikert el e n s é g e m e t felhasz n álv a me gfosz t néh á n y kegyt ől,
a melye t eddig kivívta m.
De ha szer e n c s é m van, és rátal álok az úton állókr a, ann ál
jobb! Ez olyan terv, a mely rávall a Maerre. Akár mi
törté nj é k, ő jól jön ki belőle.
Ez dühítő volt, de aligha me h e t t e m vissza Sever e n b e ,
hogy felelős s é g r e vonja m. Miután vállalta m, ne m tehe t e k
má s t , mint hogy igyeksz e m a legjobb a t kihozni ebből a
helyz e t b ől.
Miközbe n lükte t ő fejjel, kiszikka d t szájjal kutya g olt a m
ész ak felé, úgy döntöt t e m , hogy ismé t me gl e p e t é s t szerz e k
a Maerne k. Levad á s z o m az útonállóka t!
Valóba n, háro m az igazs á g. Mert a milye n igaz, hogy
attól fogva a Maer Alveron az adós o m lesz mindörökk é!
 HETVENÖTÖDIK FEJEZET

A JÁTÉKOSOK

Az út követk e z ő pár órájáb a n igyek e z t e m minél jobba n

me gis m e r ni azoka t a fickóka t, akiket Alveron a nyak a m b a
ültet e t t . Ez persz e csak képe s besz é d, mert az egyik nő
volt, és mind az öten gyalogoltu nk.
Elsőne k Tempin aka dt me g a sze m e m , és sokáig le se m
vett e m róla, mert ő volt az első ade mi zsoldos, akivel
találkozt a m . Koránt s e m volt az a hat al m a s ter m e t ű ,
ke mé n y néz é s ű gyilkos, akit várt a m. Tempi inkább
jellegt el e n volt, se ne m különös e b b e n ma g a s , se m túl
izmos. Fehér bőrű, szőke hajú, világos sz ürk e sze m ű férfi
volt. Az arca olyan üres, akár a beíra tl a n papír. Furcs á n
üres. Gyakorlottan üres.
Tudta m, hogy az ade mi zsoldos ok jelvényk é n t hordják
vérvörös ruhájuk a t . De Tempi felszer el é s e kicsit má s volt,
mint a mire szá mí tot t a m . Ingét tuc at n yi puh a bőrszíj
szorított a a test é h e z . A nadr á gj á t is szoros a n me gkö t ö t t e
comb b a n , lábsz ár b a n és térdn él. Minden é t egyfor m a ,
hars og ó vérvörös r e fest e t t é k , és úgy illett rá, mint
úrie mb e r r e a kesztyű.
Ahogy mel e g e b b lett, észre v e t t e m , hogy izzad. A
Vihars á n c ritkás, hűvös levegője után szoka tl a n ul forró
lehe t e t t neki ez az időjár á s . Egy órával azelőtt, hogy
delelőr e hágot t a nap, me gl a zítot t a ingé n a bőrszíjaka t ,
utá n a le is vetkőzöt t, és az inggel törölge t t e az arcá t és a
karját. A legkise b b mér t é k b e n se m zavart a , hogy
félmez t el e n ül me g y a Király Útján.
A bőre majdn e m olyan világos volt, mint a tejföl, a test e
szikár és hajlékon y, akár az agár é , az izmai állati
kecs e s s é g g e l mozogt a k a bőre alatt. Igyekez t e m ne m
bá mul ni, de a sze m e m folyton vissz a t é r t a vékony, halvá ny
forrad á s o k h o z, a melye k beh álózt á k a karját, a mellét és a
hát á t .
Egyetl e n szóval se m pan a s z k o d o t t a hős é gr e . Látha t ól a g
ne m szer e t e t t besz él ni, a legtöbb kérdé s r e bólintá s s a l vagy
fejráz á s s al válaszolt. Olyan hátizs á kj a volt, mint az enyé m,
a kardja koránt s e m tűnt félel me t e s n e k , inkább rövid és
jelent é k t el e n volt.
Deda n annyir a különbözöt t Tempitől, ahog y csak emb e r
különböz h e t a má sikt ól. Magas, me g t e r m e t t , bikanya k ú,
ara sz os vállú férfi volt. Nehéz kardd al, hossz ú késs el
fegyve rk e z e t t föl, és össz e ne m illő dar a b ok b ól álló,
kőke m é n y, foltozott bőrvért e t viselt. Ha látta t ok valah a
karav á n v e z e t ő t , akkor látt á t ok Deda nt , vagy legalá b bi s
valakit a fajtájá ból.
Ő evet t, pan a s z k o d o t t , káro mk o d o t t a legtöb b e t , és
mak a c s a b b volt egy öszvér n él. De hogy ne legye k
igazs á g t al a n, bar á t s á g o s emb e r volt, akinél könnye n állt a
neve t é s . Modora és mér e t e miat t hajla mo s volta m
ostob á n a k nézni, pedig fürge volt az elméj e , ha vett e a
fára ds á g o t , hogy hasz n álja.
Hespe női zsoldos volt. Nem olya n ritka s á g ez, mint
né me l ye k gondoln á k. Megjele n é s é b e n , felszer el é s é b e n
majdn e m pontos má s a Deda n n a k . Bőrvért, súlyos kard,
kissé cserz e t t , mind e n hájjal me gk e n t karakt e r. Széles
válla, erős keze és büszk e arc a volt, az álla, akár a
salakt é gl a . Vékony szálú szőke haját férfias a n kurtár a
nyírta.
Azonba n téve d é s lett volna Deda n női változ a t á n a k
tekint e ni. Ő vissz afogo t t volt, Deda n henc e g ő. Deda n derűs
modor ú volt, ha épp e n ne m mér g el őd ö t t , Hespé b e n volt
vala mi me g h a t á r o z h a t a tl a n ke mé n ys é g , mint h a folyton
arra várna , hogy valaki borsot törjön az orra alá.
Marte n, a nyo mk e r e s ő volt a legidős e b b . Kis bőrvértj e
puh á b b és ápolt a b b volt Deda n é n á l vagy Hespé é n é l . Volt
nála egy hossz ú kés, egy rövid kés me g egy vadá s zíj.
Marte n vadá s z volt, mielőtt kies e t t az albáró kegyé b ől,
akinek az erdej é t őrizte. Ehhez képe s t a zsoldos szak m a
lecsúsz á s n a k szá mít ot t , de legalá b b eltartot t a ma g á t . Mivel
jól bánt a nyíllal, ez érté k e s s é tett e , noha koránt s e m volt
olyan erős, mint Deda n vagy Hespe .
Néhá n y hóna pj a ők hár m a n laza társul á s t hozt ak létre,
és azót a csoportk é n t dolgozt a k. Marte n elmon d t a , hogy
má s k or is dolgozt a k a Maerne k, legut ób b Tinuë környé k é n
végez t e k felderít é s t .
Tíz perc alatt rájött e m, hogy Marte n n e k kellett volna
veze t ni e az expe díciót. Sokkal több e t tudot t az erdőről,
mint mi, többiek együt t v é v e , és egysz e r- kétsz e r már
e mb e r r e is vadá s z ot t pénz é r t. Amikor ezt szóvá tett e m,
me gr á z t a a fejét, és mos olygo t t . Azt mond t a , egy dolog,
a mit az emb e r tenni szer e t n e , és má s dolog, amir e képe s .
Végül ott volta m én, a félele m nélküli vezér. A Maer
ajánlólev el e úgy írt le, hogy „jó ítélőké p e s s é g ű , tanult
fiatale m b e r , szá mo s hasz no s tulajdon s á g g a l”. Mindez
tökéle t e s e n igaz volt, ugya n a k k or olyan képe t fest e t t
róla m, minth a a legsz á n al m a s a b b udvari piperkőc lenné k.
Az se m segít e t t, hogy évekk el fiatala b b volta m
mind e g yikükn él, a ruhá m pedig inkább egy vacsor á r a illett,
mint az útra. Hozta m a kobozo m a t és a Maer ersz é n yé t .
Nem volt nála m se m kard, se m pánc él, se m kés.
Mere m állítani, ne m igazá n tudt á k, hova tegye n e k .

Még egy óra volt napn yu g t ái g, amikor találkozt u nk az

úton egy üst- foltozóval. A hagyo m á n yo s barn a ruhá t
viselt e, deré kb a n kötéllel átkötv e . Nem volt kordéja, csak
egy sza m a r a t vezet e t t , amel ye t úgy me g p a k olt batyukk al,
hogy az állat olyan lett, mint egy gomb a . Lassa n közele d e t t
és közbe n ének elt:

Ha nem kell toldozni, sem pedig foltozni,

Az okos jól tudja az időt múlatni,
Élvezd hát a napot,
De ha nem állítasz meg,
Még megbánhatod, főbb, ha most fizetsz,
S készülsz az időre, amikor zuhog
S nem akkor sírsz a bádogosért,
Ha majd az eső a nyakadba csurog.

Nevett e m és tapsolt a m . Ritka ma d á r az igazi, vándor

üstfoltozó, mindig örülök, ha látok egye t. Az anyá m azt
mon d t a , hogy szer e n c s é t hozn ak, az apá m pe dig sokra
becsült e őket a híreik miat t. Annál inkáb b örülte m neki,
mer t borzasz t ó szüks é g e m volt néh á n y holmir a.
– Hohó, üstfoltozó! – mosolyo d o t t el Deda n . – Szüks é g e m
van tűzr e me g egy pintr e. Milyen me ssz e van a legközel e b bi
kocs m a ?
Az üstfoltozó arr af el é mut a t o t t, aho n n a n jött. – Alig
húszp e r c n yi járásr a. – Megsz e ml élt e Deda n t . – De ne m
mon d h a t o d , hogy se m mi r e nincs szüks é g e d – korholt a. –
Minde nkin ek szüks é g e van vala mir e.
Ded a n udvari a s a n rázt a a fejét. – Bocsás s me g,
üstfoltozó. Az erszé ny e m túl lapos.
– Na és te? – mér t végig az üstfoltozó. – Olyan legé n yn e k
tűnsz, akinek szüks é g e van vala mir e.
– Valób a n szüks é g e m van pár dologr a – ismer t e m el.
Látt a m , hog y a többi ek vágya k o z v a nézik az uta t. Intet t e m
nekik. – Menjet ek – mon d t a m . – Néh á n y perc múlva
utá n a t o k meg ye k.
Ahogy elindult ak, az üstfoltozó vigyoro gv a dörzsölt e a
tenye r é t . – No, mire van szüks é g e d ?
– Először is egy kis sór a.
– Meg egy dobozr a, amib e n tart od – mon d t a , és kuta t ni
kezd e t t a sza m á r málh áj á b a n .
– Rám férne egy kés is, ha van, és ne m túl neh é z
előkerít e ni.
– Különös e n , ha északn a k tart a s z – felelt e hibátl a n
üte m é r z é kk el. – Arrafelé vesz e d el m e s az út. Nem okos
dolog kés nélkül járni.
– Neked volt vala mi gondo d? – kérd e z t e m , hát h a
meg t u d o k vala mit, ami segíth e t az úto n állók
felkut a t á s á b a n .
– Dehog y – felelte, míg a zsákokb a n vájkált. – Annyira
még ne m rossz a helyze t , hogy bárki is bánt a ni akar n a egy
üstfoltozót. Mindazon ál t al ne m könnyű útsz ak a s z. – Elővet t
egy bőrtokb a bújta to t t , hosszú, keske n y kést, és oda a d t a . –
Ramst o n acél.
Kihúzt a m a tokjából a pen g é t , alap o s a n sze m ü g yr e
vett e m . Csaku g ya n Ramst o n acél volt. – Nincs szüks é g e m
ilyen finom árur a – adt a m vissza. – Minden n a pi haszn ál a t r a
kell, főkén t étkez é s h e z .
– A Ramst o n megf el el a mind e n n a p i haszn ál a t r a – felelte,
és vissza a d t a . – Apríth a t sz vele gyújtó st, és utá n a
meg b o r o t v álkoz h a t sz vele. Sose tomp ul az éle.
– Lehet, hogy erős e n igényb e kell venn e m –
világosítot t a m föl. – És a Ramst o n mer e v.
– Az bizony – ismer t e el félvállról. – Ahogy az apá m
mon d t a : „a legjob b kés, amíg el ne m törik”. De hát ezt
mind e n késről el lehet mon d a ni. És az igazat me g v allva, ez
az egye tl e n eladó kése m .
Sóhajt ot t a m . Tudo m, mikor akar n a k me gv á g ni. – Kell egy
taplósd o b o z.
Még be se m fejezt e m, amikor már elő is vett e. –
Akaratla n ul észr ev e t t e m , hogy kissé tint á s az ujjad – intet t a
keze m felé. – Van egy kevé s papíro m is, jó minős é g. Toll és
tint a is. Sem mi se m rossz a b b ann ál, hogy ha esze d b e jut
egy dal, és ne m tudod leírni. – Bőrtásk á b a cso m a g o lt papírt,
tollakat, tint á t nyújtot t felé m.
Megr ázt a m a fejem, tudv a, men n yi telik a Maer
erszé n y é b ő l. – Azt hisze m, üstfoltozó, az íráss al vég ez t e m
egy időre.
Vállat vont, és tová b b r a is nyújtog a t t a a tásk á t. – Akkor
levelet írsz. Ismer t e m egy fickót, aki az ereit vágt a föl, hogy
levelet írhasso n a szer el m é n e k . Igaz, drá m ai dolog.
Kétsé g t el e n ül szimb olikus. Ugyan a k kor fájdal m a s ,
egés zs é g t e l e n és ne m kis mér t é k b e n hát bo r zo n g a t ó . Most
már mindig visz ma g á v al tollat és tint á t, akár h o v a me g y.
A vér kifutott az arco m b ól. Az üstfoltozó szav ai vala mi
másr a is eml ék e z t e t t e k, amit elfelejt e t t e m , amikor nagy
sietv e hagyt a m el Sever e n t : Denn á r a . Tökélet e s e n kime n t a
feje m b ől a Maer besz é d e miat t az úton állókról, a két üveg
bortól és az álm atl a n éjszak á t ól. Szó nélkül távoz t a m
szörn yű vesze k e d é s ü n k utá n. Mit gondol h a t , hog y csak úgy
eltűn ök, miut á n olyan kegye tl e n ül besz él t e m vele?
Már csakn e m egyn a pi járásr a volta m Sev er e n t ől. Nem
meh e t e k vissza, csak mert közölni akaro m vele, hogy
távozo m . Egy percig fontolg a t t a m , hogy mégis meg t e s z e m .
De mé g s e . Mellesleg ő is napokr a eltűn t egy szó nélkül.
Nyilván me g é r ti, ha én is ugya ní g y tesz ek…
Hülye! Hülye! Hülye! A gon d ol a t ai m körb e- körb e jártak,
miközb e n választ a ni prób ált a m a szá m o s kínos lehet ő s é g
közöt t.
Az üstfoltozó sza m a r á n a k hars á n y iázás a rezze n t e t t föl
gond ol a t ai m b ól. – Sever e n b e tart a sz, üstfoltozó?
– Inkább csak át m e g y e k rajta – felelte. – De azér t igen.
– Most jutott esze m b e , hog y egy levele t kell írno m. Ha
oda a d o m neke d, el tudod vinni egy bizonyo s fogad ó b a ?
Lassa n bólintot t. – Meg tudo m tenni – válaszolt a. –
Feltév e, hogy szüks é g e d van pa pírr a és tint ár a… –
Mosolyog v a me gl e n g e t t e mé g egysz e r a csom a g o t .
Pofát vágt a m . – Szüksé g e m van, üstfoltozó. De men n yi b e
fog ez kerülni?
Ránéz e t t a tárgya k r a . – Só és doboz: nég y tallér. Kés:
tizenöt tallér. Papír, toll és tint a: tizen n yolc tallér.
Taplósd o b o z: háro m tallér.
– És a levél kézb e sít é s e – tett e m hozzá.
– Sürgő s kézb e sít é s e – somolyg o t t . – Egy hölgyn e k, az
arco dr ól ítélve.
Bólintott a m .
– Rendb e n . – Az állát dörg ölt e. – Norm ális körülm é n y e k
közöt t har mi nc ö t ö t kérn ék, azt á n ráér ős e n alkud oz n á n k,
amíg leen g e d n é m har mi ncr a .
Az ár éssz er ű volt, különös e n , ha azt vesze m, milye n
neh éz papírhoz jutni. Azonba n a Maer pénz é n e k teljes
egyh a r m a d á t jelent e t t e . Szüksé g ü n k lehet err e a pénzr e,
amikor ét elről, szállásr ól, egye b e k r ől kell gond o sko d ni.
De mielőtt me g sz ól al h a t t a m volna, az üstfoltozó
folytat t a : – Mármost láto m, hog y ez túl sok neke d. És
rem él e m , ne m tekint e d arcá tla n s á g n a k , ha azt mon d o m ,
hogy csinos köp e n yt viselsz. Mindig szer e t t e m voln a egy
ilyet az útr a.
Öntud a tl a n ul összé b b húzt a m mag a m o n széps é g e s ,
bordó köpe n ye m e t . – Gondolo m, le kell mond a n o m róla –
mon d t a m , és egyált al á n ne m kellett erőlte t n e m a
sajnálkoz á s t. – De akkor ne m mar a d köpe n y e m . Mit
csinálok, ha eler e d az eső?
– Az ne m gond – felelt e az üstfoltozó. Kihúzott egy
göng yöl e g e t az egyik zsákb ól, és átnyújt o t t a . Valah a feket e
volt, de a hosszú haszn ál a t és a sok mos á s sötét z öldr e
fakított a .
– Kissé rong yo s – mon dt a m , és végigh úz t a m az ujjam egy
foszlott varrá s o n .
– Csak elszak a d t a cérn a – mon d t a , és a válla mr a
terít e t t e . – Éppe n illik rád. Jó a színe, kiem eli a sze m e d e t .
Mellesleg az úton állók sem nézn e k módos n a k , ha találkozol
velük.
Felsóh ajt o t t a m . – Mit adsz cser é b e ? – kérd ez t e m , és
átnyúj to t t a m széps é g e s köpe n ye m e t . – Ez a köpe n y mé g
egy hón a p o s sincs, mé g egy csep p esőt sem látot t.
Az üstfoltozó átv e t t e szép s é g e s köpe n y e m e t . – Tele van
apró zseb e kk el! – mon d t a csod ál a t t al. – Elrag a d ó !
Az üstfoltozó köpe n yé n e k elvéko n yo d o t t szöve t é t
babr ál t a m . – Ha adsz tűt és cérn á t , akkor oda a d o m a
köpe n ye m – mo nd t a m hirtele n ihlett el. – Tovább á adok egy
vasp e n n yt , egy rézpe n n y t és egy ezüst- pen n yt .
 Elvigyoro d t a m . Ez ala mizs n a volt. Ám a mes e b e li
üstfoltozók ezt kérik vala milye n híres varázsl at é r t az özveg y
gya n ú tl a n fiától, amikor az világg á me g y szer e n c s é t
prób ál ni.
Az üstfoltozó hátr a v e t e t t fejjel kac a g o t t . – Ugyan e z t
akart a m javasolni – mon d t a . Aztán a karjár a vet e t t e a
köpe n ye m , és parolázt u n k.
Előhalász t a m az erszé n ye m e t , átn yújto t t a m egy
vasg a r a s t , két vinta si félpe n n yt és kellem e s
megl e p e t é s e m r e egy aturi kem é n y penn yt is talált a m. Ez
szere n c s e volt, mer t csak a töre d é k é t ért e a vint asi
ezüst m á r k á n a k . A hátizs ák o m b a ürített e m a borvör ö s
köpe n y zseb ei t, és össze sz e d t e m az üstfoltozó t ól vás ár olt
porték á t .
Aztán egy gyors level et írta m Denn á n a k ,
meg m a g y a r á z t a m , hogy a patr ó n u s o m vár atl a n ul elküldöt t.
Bocsá n a t o t kért e m mind a z é r t , amit mon d t a m , és
megíg é r t e m , hogy felkere s e m , amint vissza é r e k Sever e n b e .
Szer e t t e m volna több időt, hogy jobb a n megf o g al m a z z a m a
levelet. Szer e t t e m volna csiszolt a b b bocs á n a t k é r é s t és több
mag ya r á z a t o t írni, de az üstfoltozó már elrakt a szé ps é g e s
köpe n ye m e t , és nyilvánv aló a n meh e t n é kj e volt.
Mivel ne m volt nála m pecs é t vi a s z a levél lezár á s á h o z egy
olyan trükköt alkalm a z t a m , amit akkor talált a m ki, amikor a
Maer nev é b e n írta m levelek e t . Összeh aj t o t t a m a papírlap o t ,
majd úgy hajtot t a m vissza önm a g á b a , hogy csup á n akkor
lehes s e n ismét kibont a n i, ha elszakítják.
Odaa d t a m az üstfoltozó n a k. – Add át egy Denn a nevű,
szép, söt ét hajú lányn a k. A Négy Gyertyá b a n lakik Alsó-
Sever e n b e n .
– Erről jut esze m b e ! – kiáltot t a, miközb e n a zseb é b e
gyö m ö s z ölt e a level e m e t . – Gyert yá k! – A nyer e g t á s k á b a
nyúlt, vast a g faggyú g y e r t y á k a t markolt ki. – Minde nkin ek
szüks é g e van gyer t yá k r a .
Ebbe n az volt a vicc, hogy én tényl e g tudt a m haszn álni
néh á n y a t , noh a ne m épp e n arr a a célra, amir e az üstfoltozó
gond olt.
– Van még viaszo m a csizm á d h o z – folytat t a , és a
málh áj a felé fordult. – Az idén felhősz ak a d á s o k voltak.
Nevetv e em el t e m föl a keze m e t . – Egy ezü stt all ér t adok
négy gyer t yá é r t , több e t azonb a n ne m eng e d h e t e k meg
mag a m n a k . Ha tová b b kínálga t o d az árud a t , meg kell
venn e m a sza m a r a d a t is, hog y mag a m m a l vigye m , amit
meg v e t t e m .
– Ahogy tetszik – vont vállat hanya g ul. – Öröm volt
üzlet el ni veled, fiatalúr.
 HETVENHATODIK FEJEZET

GYÚJTÓS

A nap lenyug o d ni készült a má s o dik est é n, mire

me gf el elő tábor h el ye t találtunk. Deda n elme n t tüzelőér t.
Marte n feldar a b olt a a sárg a r é p á t me g a krumplit, és
elküldt e Hesp é t , hogy hozzon vizet a bogr á c s b a n . Én
Marte n rövid kardjáv al gödröt ást a m a tüzünk n e k.
Tempi kéré s nélkül fölvett egy ága t, és a kardjáv al
vékony csíkoka t hántot t le róla, a mit gyújtós helye t t
lehe t e t t haszn ál ni. A kardja akkor se m volt különös e b b e n
ijesztő, a mikor kivont a a hüvelyből. Tekintve azonb a n ,
milye n könnye n há moz ot t le papírvéko n y csíkoka t az ágról,
bizonyá r a éles volt, akár a borotva .
Befejezt e m a tűzgödr öt. Szótla nul átnyújtot t egy
marokn yi forgác s o t .
Biccent e t t e m . – Akarod haszn ál ni a kés e m? – kérd ez t e m ,
azt re mélv e , hogy sikerül egy kicsit besz élg e t n e m vele.
Alig tuca t n yi szót váltott u n k az utóbbi két napb a n .
Halványs z ür k e sze m e az öve m e n lógó késr e téve d t ,
aztá n vissza t é r t a kardjá hoz. Idege s e n babr ált a , és közbe n
rázt a a fejét.
– Nem jó az éle? – kérd ez t e m .
A zsoldos vállat vont, ne m néze t t a sze m e m b e .
Elkezdt e m a tűzrak á s t , és akkor követt e m el az első
hibát.
Ahogy mon dt a m , hide g volt, és mindn yáj a n elfára d t u n k.
Így ahelye t t , hogy fél órán át táplált a m volna egy szikrát,
a míg rend e s tábor t űz lesz belőle, körülrakt a m Tempi
forgác s ai t gallyakk al, azoka t fokoza t o s a n vast a g o d ó
ágakk al addig, a míg fel ne m épült egy szoros farak á s .
Deda n épp e n akkor ért vissza egy újabb rako m á n y
tűzifával, amikor vége z t e m . – Szép – dör mö g t e . Elég halka n
besz élt, hogy azt mí mel h e s s e , mint h a ma g á b a n mot yo g n a ,
de elég hango s a n ahhoz, hogy mind e n ki hallja. – És te vagy
a vezet ő. Csodá s!
– Most me g mi bajod? – kérde z t e fáradt a n Marte n.
 – A fiú egy kis faerődö t építe t t, ne m pedig tüzet rakott –
sóhajtot t a színpa di a s a n Deda n, majd atyain a k szá nt, de
mélys é g e s e n leer e s z k e d ő hang o n folyta t t a : – Majd én
segít ek. Így sos e gyullad me g. Van ková d és acélod?
Megmu t a t o m , hogy kell hasz n ál ni őket.
Senki se m szer e ti, ha így besz éln e k vele, és én
különös e n gyűlölö m. Deda n két nap óta egyé r t el m ű e n
kifejez é s r e juttat t a , hogy hülyé n e k tart.
Fáradt a n sóhajtot t a m . A legöre g e b b , legfás ult a b b
sóhajt á s o m m a l . Így kellett tenn e m . Fiataln a k, miha s z n á n a k
tartot t. A fejébe kellett vern e m, hogy téve d. – Deda n –
kérd ez t e m –, mit tudsz te róla m?
Butá n néz e t t rá m.
– Egy dolgot biztos a n – mon dt a m nyugo d t a n . – Azt
tudod, hogy a Maer küldött ide. – A sze m é b e nézt e m. – A
Maer hülye?
Deda n legyint e t t . – Termé s z e t e s e n ne m, én csak azt
mond o m…
Fölállta m, és me g is bánt a m rögtön, mert mé g
sze mb e s z ö k ő b b lett, me n n yiv el ma g a s a b b nála m. – A Maer
eng e m bízott volna me g ezzel a felad a t t al, ha hülye
vagyok?
Őszint é tl e n ül mos olygo t t , és igyek ez e t t úgy feltünt e t ni
két napr a való lekez elő dünnyö g é s t , mint vala mi
félre ér t é s t . – De ne kapd már fel a vizet…
Föle mel t e m a keze m. – Nem a te hibá d. Egysz er ű e n csak
se m mi t ne m tudsz róla m. De ne pocs é k oljuk erre az időt
ma est e . Mindnyáj a n fára dt a k vagyu n k. Elég, ha annyit
tudsz, hogy ne m holmi gazd a g köcsög fia vagyok, és ez
ne m vicc.
Fölvett e m Tempi egyik faforgá c s á t , és
összpo n t o sítot t a m . Több hőt vont a m ki, mint a me n n yir e
szüks é g e m volt, a karo m vállig kihűlt.
– És nyugo dj me g, tudo m, hogy kell tüze t rakni.
A forgác s lángr a kapott, és me g g yúj t ot t a a többi
forgác s ot . Szinte azonn al felcsa pt a k a lángok.
Színpa di a s geszt u s n a k szánt a m , hogy Deda n ne
tekints e n miha s z n a kölyökn e k. De az Egyet e m t ől távol
töltött idő ellanka s z t o t t a a figyel me m e t . Egy ilyen tűz
gerjesz t é s e annyi az Arkánu m tagjá n a k, mint a cipőhúz á s .
Deda n viszont mé g sos e m találkozot t arka nist á v al, és
valószínűl e g ne m került ötsz áz mérföldn él közele b b az
Egyet e m h e z . Csak me s é k e t hallott a má gi ár ól.
Így, a mikor a tűz felcsa po t t , holts á p a d t lett, és hátr ált
néh á n y lépé s t . Olyan képe t vágot t, minth a a Nagy Taborlin
mor ajló má glyáj á t gyújtott a m volna me g.
Ekkor észre v e t t e m , hogy Marte n és Hespe ugya níg y néz.
Kiült az arcukr a a vinta si babon a s á g . A ropogó tüze t
nézt é k, azut á n eng e m. Egy olyan vagyok. Sötét
hat al m a k k al közösköd ö m. Démo n o k a t idéz ek. Meget t e m az
egé s z sajtot, a héját is bele ér t v e .
Döbbe n t arcukból rájött e m, hogy se m mi t se m
mond h a t o k, amivel me g n yu g t a t h a t n á m őket. Most ne m.
Sóhajtot t a m , és me g á g ya z t a m ma g a m n a k éjszak á r a .
Aznap est e ne m volt vidá m besz élg e t é s a tűz körül, mé g
Deda n se m morgot t. Szer e t t e m volna egy kis tiszt ele t e t , de
enn e k hiányá b a n egy kis egé s z s é g e s félele m is
elegye n g e t h e t i az utat.

Eltelt két nap, a melye k b e n ne m törté nt se m mi drá m ai.

Ez segít e t t lecsillapít a ni a kedélye k e t . Deda n mé g mindig
hetve n k e d e t t és hivalkodot t, de már ne m szólított „fiúnak”,
és csak felea n n yit pan a s z k o d o t t , a mit győz ele m n e k
tekint e t t e m .
A lanyh a sikertől föllelke s e d v e elhat á r oz t a m , hogy
me g pr ó b á l o m bevonni Tempit a besz élg e t é s b e . Ha egysz e r
én vagyok enn e k a kis csoport n a k a vezet ője, több e t kell
tudno m róla. Ami enn él is fontos a b b , tudno m kell, képe s- e
öt szónál több e t kimon d a ni.
Így hát oda m e n t e m az ade mi zsoldos h oz, a mikor
me g álltunk ebé d el ni. Kicsit távola b b ült le tőlünk. Nem volt
zárkózot t. Csak mi besz élg e t t ü n k evé s közbe n. Tempi
viszont csak evet t.
De ma melléje telep e d t e m az ebé d e m m e l : egy dar a b
szár a zkolb á s s z al és egy kis hide g krumplival. – Üdv, Tempi.
Felnéz e t t és bólintott. Észreve t t e m , hogy halvá n ys z ü r k e
sze m e felvillan. Aztán nyugt al a n ul izgett- moz got t , és
elfordítot t a a tekint e t é t . Végigsi mítot t a haján, amivel egy
má s o d p e r c r e eml ék e z t e t e t t Simmo n r a . Mindket t e n
egyfor m a vékonya k és szőké k voltak. Simmo n azonb a n
ne m ilyen csönd e s . Néha alig sikerült beikta t n o m egy szót
a besz é d é b e .
Termé s z e t e s e n koráb b a n is próbált a m besz élg e t ni
Tempivel. Közöns é g e s té má kr ól: az időjár á s r ól, az
ennivalóról és hogy me n n yir e fáj a lábunk az egé s z napi
kutya g ol á s után. De se m mi r e se m me n t e m . Legföljebb
egy- két szót szólt. Gyakr a b b a n csak bólintot t vagy vállat
vont. De többnyir e csak üres e n bá mul t, aztá n mocor og ni
kezd e t t , és mé g a sze m e m b e nézni se m volt hajlandó.
Úgyhog y ma kockázt a t t a m . – Hallott a m tört é n e t e k e t a
Letha niról – mon dt a m . – Többe t szer e t n é k tudni. Mesélnél
róla?
Tempi rá m pillantot t világos sze m é v e l. Az arc a
ugya n ol ya n üres volt. Után a ismé t elfordított a a tekint e t é t ,
me g h ú z t a az egyik vörös bőrszíjat, amel y a test é h e z
szorított a az ingét, és az ingujját babr ált a . – Nem. Nem
besz él e k Letha niról. Nem neke d való. Ne kérde zz.
Ezútt al a földet bá mul t a .
Fejben szá molt a m. Kilenc szó. Legalá b b egy kérd é s e m r e
válasz t kapt a m .
 HETVENHETEDIK FEJEZET

PENNYSWORTH

Estele d e t t , a mikor befordult unk a kanya r b a . Tapsot,

lábdobo g á s t , muz siká t, kiáltozá s t és hahot á z á s t Hallott a m.
Tízórányi gyaloglá s utá n szinte felvidított a hang.
Hatal m a s volt a Pennys w or t h fogadó, a mely az Eldtől
délre az utolsó nagy kere s z t e z ő d é s b e n áll. Kinagyolt
ger e n d á k b ól építe t t é k emel e t e s r e , és legfölül az elszórt
tetőa bl a kok mé g egy kisebb, má s o dik emel e t r e is utalt ak.
Az ablakok mögöt t táncoló férfiaka t és nőke t látt a m,
miközb e n egy látha t a tl a n heg e d ű s vad és gyors dalla mo t
játszott.
Deda n mélye t lélegz e t t . – Érzitek? Én mon do m , van eze n
a helye n egy asszon y, aki mé g a követ is me g tudja főzni,
de úgy, hogy repe t á é r t könyörö g s z. Édes Peg! Remél e m,
mé g itt van! – Kezével kettős ívet rajzolt a levegő b e , és
oldalba könyökölt e Marte nt .
Hespe össz e h ú z o t t sze m m e l bá mult a Deda n tarkóját.
Deda n oda se figyelve folytat t a : – Ma éjjel úgy alszo m,
hogy a bendő m tele lesz bárá n yh ú s s a l és borpá rla t t al!
Noha egy kicsivel keve s e b b alvás több szór akoz á s t jelent,
ha követk e z t e t h e t e k múltkori látoga t á s o m b ól.
Látta m Hesp e arcá n a viharfelhők e t , ezért gyors a n
me g s z ól alt a m: – A fazék és a priccs közös költsé g. Minde n
má s t a saját zseb e t e k b ől fizett e k.
Deda n úgy néz e t t rá m, minth a ne m hinne a füléne k. –
Eredj már! Napok óta alig alszunk. Mellesleg ne m a te
pénz e d , mine k vere d a fogad hoz a gar a s t ?
– Még ne m vége z t ük el a munk á t – mon dt a m nyugo d t a n .
– Se m mi t ne m csinált unk. Nem tudo m, me n n yi ideig
leszünk errefel é, de azt tudo m, hogy ne m vagyok gazd a g.
Ha túl ha ma r kiürítjük a Maer ersz é n yé t , vadá s z n u n k kell,
különb e n felkopik az állunk. – Végigné z t e m rajtuk. –
Hacs a k nincs valakine k elég pénz e ételre, a mit hajlandó is
me g o s z t a ni velünk.
Marte n gyá sz o s a n mos olygo t t a javasla tr a . Hesp e
rászög e z t e a sze m é t Deda nr a , aki tová b br a is kihívóa n
mer e d t rá m.
Tempi fészkelődö t t , az arc a kifürké sz h e t e t l e n volt, mint
mindig. Kerülte a tekint e t e m e t , üres e n bá mult a többiekr e .
A sze m e moz got t , de ne m arcról arcra, han e m Deda n
kezér e , onna n a lábár a . Aztán Marte n lábár a , majd
Hesp é é r e , végül az enyé mr e . Áthelyez t e a test s úlyá t és
egy fél lépé s s el közele b b került Deda n h o z.
Szelíde b b e n folyta t t a m , re mélv e , hogy csökke n t h e t e m a
feszülts é g e t : – Ha mind e n n e l vége z t ü n k, me g o s z tjuk, a mi
az ersz é n yb e n mar a d. Így mind e n ki n e k lesz egy kis plusz
pénz e, mielőtt vissz aind uln á n k Sever e n b e . Mindenki arra
költi, amir e akarja. Akkor.
Látta m, hogy Deda n ne m elége d e t t , várt a m, hogy
tová b b próbálkozik.
Ehelye t t Marte n szólalt me g. – Egy hossz ú, egé s z napo s
gyalogl á s után igaz á n lecsús z n a egy pohá rr al – mond t a
tűnődv e , minth a csak ma g á b a n besz éln e .
Deda n a bará tj ár a néze t t, azt á n rá m.
– Azt hisze m, az ersz é n y elbír egy kört – eng e d t e m
mos olyogv a . – Kétle m, hogy a Maer papok a t akarn a
csinálni belőlünk, ne m igaz?
Hespe jóízűe n fölneve t e t t , Marte n és Deda n
elmo s olyo d t a k. Tempi rá m néz e t t halvá ny sze m é v e l, izgett-
moz got t , és elfordítot t a a tekint e t é t .

Néhá n y perc e s alkudoz á s utá n egy ezüst t allér ból jutott

mind az ötünkn e k egy egysz e r ű priccs, vacsor a és egy kör
ital. Miután ezzel végez t e m , és a pad alá rakt a m a
kobozo m a t , hogy ne ess é k baja, hullafár a d t a n lerogyt a m ,
és azon elmélk e d t e m , mivel aka d ál yoz h a t n á m me g, hogy
Deda n tová b b hepci á s ko dj é k.
Vacsor á m a t hang o s koppa n á s s a l letett é k elé m az
aszt alr a, a mi kizökke n t e t t gondola t ai m b ól. Amikor
felnézt e m , egy nő arc át és dús keblét látt a m, tűzvörös e n
gyűrűző hajzuh a t a g kere t é b e n . A bőre tejfeh é r volt, néh á n y
pici szeplőv el, az ajka halvá n y, vesz e d el m e s rózsa s zín, a
sze m e vesz e d el m e s e n zöld.
– Köszönö m – mon dt a m kissé késv e.
– Szíves e n, drág á m. – Pajkos a n mos olygot t , és
hátr a d o b t a mezt el e n válláról a haját. – Úgy nézt él ki, mint
aki me n t e n elalszik a széké b e n .
– Majdne m így is van. Hosszú volt a nap és az út.
– Igazá n kár – mon dt a játékos sajnálkoz á s s al, miközb e n
me g d ö r g ölt e a tarkójá t. – Ha tudn á m, hogy egy óra múlva
mé g talpon leszel, akkor elvinnél ek. – Kinyújtott a a kezét,
és könnye d é n belefúrt a az ujjait a tarkó mo n a haja m b a . –
Kette n elege n lenné n k, hogy tüzet gyújts u nk.
Megder m e d t e m , mint a riadt szarv a s . Nem tudt a m
me g m o n d a n i, miért, talá n mer t mé g sos e m közele dt e k
hozzá m ilyen nyíltan. Talán…
Talán fiatal és siral ma s a n tap a s z t al a tl a n volta m. Fogjuk
rá.
Kétsé g b e e s e t t e n igyeke z t e m mond a ni vala mit, de mire
me g t al ált a m a nyelve m, ő már távolodot t fél lépé s t, és
rava s z ul néz e t t rá m. Kigyúlt az arco m, a mitől mé g nagyo b b
zavar b a est e m. Gépies e n lesüt öt t e m a sze m e m az aszt alr a
és az ételre, a mit hozott. Krumplileve s , gondolt a m
zsibba d t a n .
Halkan fölneve t e t t , gye n g é d e n me g é rint e t t e a válla m a t .
– Sajnálo m, öcskös. Úgy fest e t t él, mint h a több… –
Elhallga tot t, minth a me g g o n d olt a volna ma g á t , azt á n
folyta t t a : – Tetsze t t az üde pofikád, de ne m hitte m, hogy
ennyire fiatal vagy.
Noha szelíde n besz élt, hallott a m a mos olyt a hangj á b a n .
Az arco m mé g jobba n ége t t , mé g a füle m is piroslott.
Végül, mivel rájött, hogy bár mit mon d, csak mé g jobba n
zavar b a hoz, levett e a kezé t a válla mr ól. – Később
visszajövök me g n é z ni, hogy nincs- e szüks é g e d má s r a .
Némá n bólintot t a m, és nézt e m, ahog y elme g y.
Visszavon ul á s a tetsz e t ő s volt, de elter elt e róla a
figyel me m e t a szórvá n yo s neve t é s . Körülnézt e m, és látt a m
a hossz ú aszt alokn ál ülő férfiak arc á n a derűt. Az egyik
társ a s á g né ma , gunyor o s üdvözlé s r e e melt e a korsóit. Egy
fickó hozzá m hajolt, vigaszt aló a n hát b a vere g e t e t t , és azt
mond t a : – Ne vedd sze m é l ye s k e d é s n e k , fiam, de
mindnyáj u nk a t eluta sít ot t.
Úgy érezt e m , mint h a az egé s z tere m eng e m nézn e .
Lesütöt t e m a sze m e m , és nekilátt a m a vacsor á n a k.
Miközbe n tördelt e m a kenyé r b ől, és bele m á r t o g a t t a m a
leve s e m b e , gondol a t b a n össz e állított a m hülye s é g e m
kat alóg u s á t . Lopva figyelte m a vörös hajú felszolgálólá n yt ,
a mint besz élg e t , és leszer eli a férfiak dévajkod á s á t ,
miközb e n aszt alról aszt alr a hordja az italoka t.
Éppe n össz e s z e d t e m ma g a m egy kicsit, a mikor Marte n
leült a szoms z é d o s székb e . – Ügye s e n bánt ál Deda n n a l –
mond t a bevez e t ő nélkül.
Kicsit földerült e m. – Tényle g?
Marte n bicce nt e t t , éles sze m e végigsiklott a ter me t
me g t öltő soka s á g o n . – A legtöb b e n me g pr ó b á l n a k
bas á s k o d ni, érezt e tik vele, hogy ostob a . Tízszer e s e n
visszafizet e t t volna, ha így báns z vele.
– De hát csakug ya n ostob a volt – mut a t t a m rá. – És
lénye g é b e n csakug ya n bas á s k o d t a m vele.
Most ő vont vállat. – De okos a n csinált a d, így hallga t ni
fog rád. – Ivott egy kortyot, elhallga t o t t , majd má s r a terelt e
a szót. – Hesp e felajánlott a neki, hogy ma éjjel me g o s z tj a
vele a szobáj á t – vete t t e oda melléke s e n .
– Csakug ya n ? – kérde z t e m á mulv a. – Hespe kezd
mer é s z e b b lenni.
Lass a n bólintott.
– És? – sürge t t e m .
– És se m mi . Deda n azt felelte, hogy fulladjon me g, ha
pénzt ad ki egy szobá r a , a mikor ingye n is hozzájut h a t . –
Sze möldök é t felvonv a néz e t t rá m.
– Ezt ne m mond h a t o d komolya n – mon dt a m faha n g o n. –
Deda n n a k tudni a kell. Csak játssz a az együ g yű t , mer t ne m
kedveli a lányt.
– Nem hinné m – felelte Marte n. Felé m fordult, kissé
lehalkított a a hangjá t . – Háro m deká d d al ezelőtt letet t ük a
munk á t egy Ralienből érkező karav á n n á l. Hossz ú út volt,
neke m is, Deda n n a k is tele volt a zseb ü nk pénzz el,
különös e b b elképz el é s ü n k ne m volt, így hajnal felé ebb e n a
kikötői moc sko s kis kocs m á b a n ültünk, túl rész e g e n ahhoz,
hogy fel tudjunk állni. Ő pedig Hespé r ől kezde t t besz élni. –
Lassa n csóvált a a fejét. – Egy órán át besz élt, és abb a n a
nőbe n, akit leírt, me g ne m isme r n é d a mi ke mé n y tekint e t ű
Hesp é n k e t . Gyakorla tilag dalolt róla. – Felsóh ajtot t . – Úgy
tartja, hogy a lány túl jó hozzá képe s t . És me g van
győződv e róla, hogy ha egysz e r is sand á n nézn e rá, háro m
helye n eltörn e a karja.
– Miért ne m mon d o d me g neki?
– Mit mondj a k me g neki? Ez mé g azelőtt volt, hogy
Hesp e bocisz e m m e l kezdt e bá mul ni. Akkor
me g al a p oz o t t n a k tartot t a m Deda n aggo d al m a i t. Mit
gondolsz, mit tenn e veled Hesp e , ha bar á t s á g o s a n
me gv e r e g e t n é d vala m e l yik bará t s á g o s a b b rész é t ?
Odan é z t e m a pultn ál álló Hesp é r e , aki a lábáv al
dobogo t t a heg e d ű ritmu s á r a . Ezt leszá mí tv a vállána k
tart á s a , a sze m e , állána k vonala ke mé n y, csakn e m harcia s
volt. Keske ny, de észr ev e h e t ő héz a g válasz tot t a el a
pultnál álló férfiaktól.
– Valószínűle g én se m kockázt a t n á m a karo m a t –
ismer t e m el. – De mos t a n r a Deda n n a k tudni a kell. Nem
vak.
– Nem jobba n, mint mi.
Tiltakozni kezdt e m, azt á n a vörös hajú pincérlá n yr a
pillantot t a m . – Szólha t u nk neki – mond t a m . – Te
me g t e h e t e d . Benne d bízik.
Marte n a fogát szívta. – Nem – mond t a , és hat á r oz ot t
moz dul a t t al letett e a poha r á t . – Az csak ront a n a a dolgon.
Akár látja Deda n, akár ne m. Minden n e k me gv a n a helye és
az ideje. – Vállat vont. – Vagy ne m, de a nap akkor is fölkel
regg el.
Hosszú ideig egyikünk se m szólt. Marte n a korsója
per e m e fölött figyelte a zajos ivót, a tekint e t e elréve d t .
Hagyt a m, hogy a lárma vigaszt aló zsong á s s á halkuljon, a
falnak tá m a s z t o t t a m a feje m, és elszundik ált a m.
Ahogy a gondol a t ai m kiszab a d ul t a k az ellenőrz é s alól,
rögtön Denn á h oz vándor olt a k. Esze mb e jutott az illata,
nyak á n a k íve a füle mögöt t , kezé n e k moz g á s a , amikor
besz él. Vajon hol lehe t ma est e , vajon jól érzi- e ma g á t ? Azt
is találga t t a m , de nagyo n kis ideig, hogy rá m is gondol- e
vajon…
– … úton állókr a vadá s z ni ne m lehe t neh é z. Mellesleg
ideje lenne , hogy nekik húzza n a k be a változ a t o s s á g
kedvé é r t , a törvé n ys z e g ő , roha d t gyülevé n y fattyúkn a k!
A szava k úgy rántot t a k ki a mel e g szundikál á s b ól, mint
halat a tóból. A heg e d ű s abb a h a g yt a a játékot, hogy igyon
egye t , és a ter e m viszonyla go s cse ndj é b e n Deda n hangj a
akkor á t szólt, mint a sza m á r b ő g é s . Kinyitott a m a sze m e m ,
és látta m, hogy Marte n is enyh e riadalo m m a l néz körül.
Se m mi kéts é g, ugya n a z t hallott a , mint én.
Egy má s o d p e r c alatt me g t al ált a m Deda n t . Két aszt allal
arré b b ült, és rész e g besz élg e t é s b e mer ült egy ősz hajú
gazd á v al.
Marte n már tápá s z ko d o t t . Nem akart a m feltűn é s t
kelte ni, ezért oda szisz e g t e m neki: – Hozd ide! – majd
vissza k é n ys z e rít e t t e m ma g a m a székb e .
A foga m a t csikorga t t a m , miközb e n Marte n átsiklott az
aszt alok között, me g ko c o g t a t t a Deda n vállát, és a
hüvelykujjáv al arra az aszt alr a bökött, ahol én ülte m.
Deda n morgot t vala mit, amit örö mö m r e szolgált ne m
hallano m, aztá n kelletle n ül felállt.
Megpar a n c s olt a m ma g a m n a k , hogy járta s s a m végig a
tekint e t e m e t az ivón, így ne m kellett Deda nt nézn e m .
Tempit a vörös ruháj a miatt könnyű volt me g t al álni. A
kand allóval sze mk öz t lest e, ahogy a heg e d ű s hangol. Több
üres pohár állt előtt e az aszt alon, és me gl a zítot t a ingén a
bőrszíjaka t. Sajátos figyele m m e l nézt e a heg e d ű s t .
Egy pincérlá n y újabb italt hozott Tempin e k. A zsoldos
ráné z e t t , szürke sze m é t leplez e tl e n ül sét ált a t t a a lány
alakján. A szolgáló mon do t t neki vala mit, mire Tempi kezet
csókolt neki, akár egy udvar on c. A lány elvörös ö d ö t t , és
játékos a n me glökt e a vállát. Tempi keze lesiklott a lány
csípőjér e , és me g pih e n t rajta. Úgy tűnt, a felszolgáló ne m
bánja.
Deda n az aszt alo m h o z lépet t, és épp e n akkor takart a el
Tempit, a mikor a heg e d ű s föle melt e a vonót, és egy
körbe h o p p o t kezde t t fűrész elni. Tucatn yi a n szökke n t e k
talpr a, hogy buzgón ropni kezdjék.
– Mi van? – kérde z t e Deda n, mikor me g állt az aszt alo m
előtt. – Azért hívtál ide, hogy közöld, hogy késő van?
Holna p neh é z napu nk lesz, jobb lenne , ha alukáln é k? –
Előredőlt az aszt al fölött, hogy a sze mü n k közele b b legye n
egym á s h o z . Erjedt szag a volt a lehele t é n e k . Papr a m o r g ó .
Olcsó, ocs m á n y pálinka, amivel tüzet lehe t gyújt a ni.
Megvet ő e n fölneve t t e m . – A fené b e , ne m vagyok a
ma m á d . – Illetve ezt csak mond a ni akart a m , valójáb a n
törte m a feje me t , hogy mivel szer elh e t n é m le Deda nt . A
sze m e m me g álla po d o t t a vörös nőn, aki felszolgált a
koráb b a n a vacsor á m a t , és előre h ajolt a m a széke m e n . –
Csak azon gondolkozt a m , hogy me g tudn ál mond a ni
neke m vala mit? – kérd ez t e m a legjobb össz e e s k ü v ő
hango m o n . Komors á g á t kívánc sis á g váltott a föl, én pedig
egy kicsit mé g jobba n lehalkítot t a m a hango m a t . – Te már
jártál itt koráb b a n is, ugye ? – Bólintott, vala miv el közele b b
hajolt. – Tudod, hogy hívják azt a lányt? – A vörös pincér nő
felé bicce nt e t t e m .
 Deda n olyan eltúlzott óvatos s á g g a l néze t t hátr a , hogy az
biztos a n feltűnt volna a lányn a k, ha ne m néz e t t volna
épp e n má sf el é. – A szőke, akit az ade mi tap er ol? –
kérd ez t e .
– A vörös.
Deda n széle s homloka ráncokb a gyűrődö t t , miközb e n a
ter e m má sik sarká b a bandz sítot t. – Losine? – kérd ez t e
halka n. Visszafordult hozzá m, mé g mindig hunyor ogv a . – A
kis Losi?
Vállat vont a m, és már me g b á n t a m , hogy ezt az elter elő
harc mo d o r t válasz tot t a m .
Hatal m a s hahot a robba n t ki a hat al m a s emb e r b ől. Félig
leült, félig lerogyot t a sze mb e n lévő padr a .
– Losi! – kuncogot t kissé hango s a b b a n , mint szer e t t e m
volna. – Kvothe, félreis m e r t el e k! – Tenye r é v el az aszt alr a
csapo t t , és ismé t hahot á z ni kezde t t , miközb e n csakn e m
hanya t t es e t t a padról. – Jó sze m e d van, fiam, de nincs
es élye d .
Megvis elt büszk e s é g e m felág a s k o d o t t . – Miért nincs?
Hiszen ő… – Elhallga tt a m , tett e m egy bizonyt al a n geszt u s t .
Valahog y sikerült felfognia, mit akarok mond a ni. –
Kurva? – kérd ez t e hitetle n ül. – A mind e nit, fiam, dehog y!
Van itt pár. – Suhintot t egye t a feje fölött, aztá n
bizal ma s a b b r a halkított a a hangj á t: – Nem igaz á n kurvák
ezek. Csak lányok, akik szíves e n kere s n e k né mi pluszt
éjszak á n k é n t . – Elhallga t ot t , pislogott. – Pénzt. Némi plusz
pénzt. És egyé b plusz dolgoka t. – Kuncogot t .
– Csak arra gondolt a m… – kezdt e m bágya d t a n .
– Ő, azt gondolja mind e n férfi, akinek van sze m e és
golyója. – Közelebb hajolt. – Buja kis tyúk. Elkap mind e n
férfit, akin me g a k a d a sze m e , de ne m lehet pénzz el vagy
du má v al bejut ni az ágyá b a . Ha lehe t n e , olyan gazd a g
lenne, mint Vint királya. – A vörös lány felé néze t t. – Hogy
me n n yit érne azzal egy ka ma t y? Én adn é k… – Hunyorgo t t ,
a szája moz got t , mint h a bonyolult fejszá mol á s t végez n e .
Egy perc múlva vállat vont. – Többe t, mint a me n n yi m van.
– Ismé t rá m néze t t, me gint vállat vont. – Ennek ellené r e
ne m jó ötlet. Kíméld me g ma g a d a bajtól. Ha kívánod,
ismer e k egy hölgye t itt, akire jó ráné z ni. Önké nt
be ar a n yoz z a az est é d e t . – Körülnéz e t t a helyis é g b e n .
– Dehogy! – a karjár a tett e m a keze m, hogy
me g állíts a m. – Csak kívánc si volta m. – Én is érezt e m , hogy
ne m őszint e a hang o m. – Köszönö m, hogy felvilágosítot t ál.
– Nem tesz se m mi t . – Óvatos a n felállt.
– Ó! – mond t a m , mint h a mos t jutott volna esz e m b e . –
Megte n n él mé g egy szíves s é g e t ? – Bólintott, én pedig
közele b b intett e m. – Aggódo m, hogy Hesp e véletle n ül
elszólha tj a ma g á t , és me g t u dj á k, hogy a Maerne k
dolgozunk. Ha az úton állók me g h a llják, hogy rájuk
vadá s z u n k, az ugya n c s a k me g n e h e zíti a dolgunk a t . –
Bűntud a t suh a n t át Deda n arcá n. – Én ugya n bízom benn e ,
hogy senkine k ne m szól, de tudod, me n n yit besz éln e k a
nők.
– Érte m – mon dt a gyors a n, és fölállt. – Szólok neki. Jobb,
ha óvatos a k vagyu nk.
A sólyo m a r c ú heg e d ű s befejezt e a körbe h o p p o t .
Mindenki taps olt és dobogot t, az üre s korsókkal vert é k az
aszt alok a t . Sóhajtot t a m , me g d ö r g ölt e m az arco m. Amikor
felnézt e m , me gl á t t a m Marte nt a szoms z é d aszt aln ál. Ujjait
a homloká h o z érintve tisztelgé s t mí melt. Ültömb e n kissé
me g h aj olt a m. Mindig jólesik, ha a közöns é g hozzá é r t ő.
 HETVENNYOLCADIK FEJEZET

MÁS ÚT, MÁS ERDŐ

Némi kaján öröm m e l nézt e m, hogy Deda n me gl e h e t ő s

mac s k aj ajos a n vág neki az útna k, mé g mielőtt felkelt volna
a nap. A hat al m a s e mb e r óvatos a n sze dt e a lábát, de
dicsér e t é r e legye n mondv a , egy szóval se m pan a s z k o d o t t ,
a me n n yi b e n az alkal ma n k é n ti nyög é s e k e t ne m tekintjük
zokszón a k.
Most, hogy jobba n figyelt e m, látta m rajta a jeleke t, hogy
szer el m e s . Látta m abból, ahog y kimond t a Hesp e nevé t. A
nyer s tréfákból, a melye k e t me g e r e s z t e t t , ha a lánnyal
besz élt. Pár perc e nk é n t talált alkal ma t , hogy ráné z h e s s e n .
Mindig volt hozzá ürügye : nyújtóz á s , egy lust a pillant á s az
útra, az erdőr e.
Minde nn e k ellené r e mint h a észre se m vett e volna,
a mikor Hespe is közele d e t t volna hozzá. Időnké n t olyan
mula t s á g o s volt nézni őket, mint egy jól me gr e n d e z e t t
mod e gi trag é di á t . Néha pedig szer e t t e m volna me gfojt a ni
mindk e t t ő t .
Tempi szótlan ul jött velünk, mint egy né m a , jól nevelt
kutya kölyök. Minde nr e figyelt: a fákra, az útra, a felhőkr e.
Ha ne m láto m kéts é g t el e n ül ért el me s tekint e t é t , azt
gondolh a t t a m volna, hogy együ g yű. A néh á n y kérdé s r e ,
a mit föltett e m neki, tová b br a is félsze g mocor g á s , bólintá s,
vállvonog a t á s vagy fejráz á s volt a válasz.
Egész idő alatt ne m hagyo t t béké n a kívánc sis á g .
Tudt a m, hogy a Letha ni csak me s e k ö n yv b e való bad a r s á g ,
ettől függe tl e n ül elmé m egy rész e örökös e n ezzel
bíbelődöt t . Csakug ya n felhal mozz a Tempi a szava k a t ?
Csakug ya n képe s pánc élké n t hasz n ál ni a hallgat á s t ?
Csakug ya n olyan gyors, mint a kígyó? Igazs á g szerint
a miót a látt a m, mire képe s Elxa Dal és Fela a tűz és a kő
nevév el, egyált al á n ne m tűnt ostob a s á g n a k a gondola t ,
hogy valaki üze m a n ya g k é n t rakt ár ozz a ma g á b a n a
szava k a t .
 ÷

Mi, öten, apr á n k é n t , me gis m e r k e d t ü n k, és

hozzá sz okt u n k egym á s boga r ai hoz. Deda n gondo s a n
elsimított a a földet, mielőtt a hálózs á kj á t leterít e t t e :
ne mc s a k az ágak a t és kavicsok a t távolított a el, de laposr a
tapos t a a fűszálak a t vagy a rögöke t is.
Hespe dalla mt a l a n ul fütyör é s z e t t , amikor úgy gondolt a,
hogy senki ne m figyel rá, és mind e n étkez é s után
móds z e r e s e n piszkált a a fogait. Marte n ne m eve tt olyan
ételt, amib e n bár mi is rózs a s zínű volt, és a vizet is csak
forralta n vagy borral keverv e itta. Napont a kétsz e r
elmo n d t a nekünk, hogy bolondok vagyu n k, ami ért ne m
követjük a példáj á t.
De ami a különös viselke d é s t illeti, Tempi volt ebb e n a
műf ajb a n a győzt e s . Nem néz e t t a sze m e m b e . Nem
mos olyg ot t. Nem komoro d o t t el. Nem besz élt.
Ahogy elha gyt u k a Pennys w or t h o t , egye tl e n
me gj e g yz é s t tett önké n t: – Eső má s útt á teszi ezt az utat,
má s erdővé ezt az erdőt. – Minden szót me g n yo m o t t ,
minth a egé s z nap fogal ma z g a t t a volna a mon d a t o t . Akár
azt is tehe t t e .
Megsz állott a n mos a k o d o t t . Vala me n n yi e n kihasz n ál t uk a
fürdőh á z előnyeit, ha me g álltu nk egy fogadó n ál, de Tempi
mind e n n a p fürdött. Ha volt a közelbe n me gf el elő pat a k,
akkor éjszak a me gfür d öt t , és felkelés utá n me gi s m é t e l t e .
Egyé b ese t e k b e n az ivóvizével me g n e d v e s í t e t t ronggyal
mos t a le ma g á t .
Napjáb a n kétsz e r apróléko s, szert a r t á s o s nyújtózkod á s t
mut a t o t t be, amel yn e k sorá n a keze bonyolult alakza t ok a t
rajzolt a levegőb e , A lassú udvari tánc okr a eml ék e z t e t e t t ,
a melye k e t Modegb e n szoká s járni.
Ez látha t ól a g rugal ma s a b b á tett e , de akkor is furcs a volt
nézni. Hesp e viccelt, hogy ha az úton állók táncr a kérne k fel
minke t, a mi éde s illatú zsoldos u nk csod ál a t o s segíts é g
lesz. De halka n mond t a , a mikor Tempi ne m volt
hallót ávols á g b a n .
Ami a hóbort ok a t illeti, ne m volta m abb a n a helyz e t b e n ,
hogy bárkire is követ vess e k. Minden est e, amikor ne m
fára dt a m el túlsá g o s a n a járást ól, játszott a m a kobozo mo n .
Kijelent h e t e m , hogy ez ne m javított a a többiek véle m é n yé t
róla m mint vezet őről vagy arka nist á r ól.
 Ahogy közele b b értünk célunkhoz, egyr e jobba n
aggó dt a m . Marte n volt az egye tl e n, aki valóba n ért e t t e a
dolgá t. Deda n és Hesp e jók voltak a harcb a n , de neh é z volt
együt t dolgozni velük. Deda n vitatkoz ot t, és ma k a c s volt,
Hesp e pedig lusta. Ritkán segít e t t főzni vagy mos o g a t ni,
hacs a k külön me g ne m kért é k rá, és akkor is olyan
morcos a n csinált a, hogy az szinte ne m is volt segíts é g .
Azutá n ott volt Tempi, a bérgyilkos, aki ne m néze t t a
sze m e m b e , és ne m volt hajlandó besz élg e t ni. Szilárda n
hitte m benn e , hogy komoly karriert futna be a mod e gi
színház b a n…

Öt napp al azut á n , hogy elha gyt u k Sever e n t ,

me g é r k e z t ü n k arra a vidékr e, ahol az úton állók le szokt a k
csap ni. Húsz m é rfölde s útsz ak a s z volt ez, a mely az Eldbe n
kacsk a ring óz o t t . Itt ne m voltak város ok, foga dók, mé g egy
lakatla n tanya se m. A Király Útjána k egy tökéle t e s e n kihalt
dar a bj a egy hat ár t al a n , ősi erdő közep é n. A me dv é k, őrült
re me t é k , orvva d á s z ok világa. Az úton állók par a dic s o m a .
Marte n felderíté s r e me n t , miközb e n mi tábor t vertünk.
Egy órával később került elő az erdőből, kifulladva , de jó
hang ul a t b a n . Biztosítot t minke t, hogy senkin e k ne m látt a
nyo m á t a közelbe n.
– Nem hisze m el, hogy adósz e d ő k e t véde k – dör mö g t e
Deda n undorr al. Hesp e hahot á z o t t .
– A civilizációt véde d – helye s bít e t t e m . – Biztons á g o t
ter e mt e s z az utako n. Mellesleg Maer Alveron fontos
dolgokr a költi azoka t az adóka t. – Elvigyorodt a m . – Példá ul
minke t fizet.
– Én ezért harcolok – szólt Marte n.
Vacsor a utá n körvon al az t a m az egye tl e n strat é gi á t ,
a melye t öt hossz ú nap alatt ki tudt a m gondolni. Egy ágg al
görbe vonal a t húzt a m a porba.
– Na jó, itt a húsz m é rf öld e s szaka s z .
– Méérfő. – Tempi halk hangj a.
– Tess é k? – kérde z t e m . Másfél nap óta ez volt az első
szava .
– Míírfő? – Olyan erős akce nt u s s a l ejtett e ki az
ismer e tl e n szót, hogy csak egy má s o d p e r c utá n ért e t t e m
me g, hogy azt mondj a: „mérföld”.
– Mérföld – tagolt a m. Az út felé mut a t t a m , és föle mel t e m
az egyik ujja ma t . – Inne n az útig egy mérföld. Ma tizenöt
mérfölde t tett ü nk me g.
Bólintott.
Visszafordult a m a rajzhoz. – Nyugodt a n feltét el e z h e tj ük,
hogy az úton állók az út tízmé rfölde s körzet é b e n vann a k. –
Egy kocká b a zárt a m a kezd e tl e g e s vázlatot. – Ez száz
négyz e t m é r f öldn yi erdős á v o t jelent, a melye t át kell
kutat n u n k.
Pillana t n yi csönd követk e z e t t , miközb e n
me g e m é s z t e t t é k ezt az infor má ciót. Végül Tempi szólalt
me g: – Jó nagy.
Komolya n bólintot t a m. – Ekkora terület átkut a t á s a
hóna p o k b a telik, de nincs rá szüks é g ü n k. – Néhá n y tová b bi
vonal a t húzt a m a rajzra. – Marte n mind e n n a p felderíti
előttü nk a vidéke t . – Ránézt e m . – Egy nap alatt me kkor a
terület e t tudsz átfés ülni?
Egy má s o d p e r ci g töpre n g e t t , a fákat nézt e. – Egy ilyen
erdőb e n ? Ilyen aljnövé n yz e t t el? Úgy egy négyz e t m é r f öld e t .
– És akkor me n n yi t, ha gondos a n csinálod?
Elmos olyod ot t . – Mindig gondos a n csinálo m.
Bólintott a m , és húzt a m egy vonal a t az útt al
párhuz a m o s a n . – Marte n felderít az út me n t é n egy fél
mérföld széle s szak a s z t , mérföldnyir e az úttól. Figyeli a
tábor uk a t vagy az őreiket, hogy ne botoljunk beléjük.
Hespe a fejét rázt a. – Ez ne m jó. Nem leszn e k ilyen közel
az úthoz. Ha el akarn a k rejtőzni, beljebb húzódn a k.
Legalá b b két- háro m mérföldd el.
Deda n bólintot t. – Neke m, ha rászokn é k arra, hogy
e mb e r e k e t öljek, gondo m lenne rá, hogy legalá b b
négym é rf öldnyir e legye k az úttól.
– Én is így gondolo m – helye s elt e m . – De előbb- utóbb le
kell jönniük az úthoz. Őrsze m e k e t kell állítaniuk, és ide- oda
kell vonulniuk, hogy rajta üt é s e k e t hajtha s s a n a k végr e . Meg
kell szerv ez niük az ellát á s u k a t . Mivel már több hóna pj a itt
vann a k, bizonyá r a kitapos t a k vala miféle ösvé n yt .
Újabb részlett el egé s zít e t t e m ki a porba rajzolt térké p e t .
– Miután Marte n elvég e z t e a felderít é s t , kett e n óvatos a n
me gin d uln a k mögö t t e . Átfésülik az erdő kesk e n y csíkját, az
úton állók ösvé n yé t kere s v e . A má sik kettő pedig a tábort
prób álja felkut a t ni.
– Napont a két mérfölde t tehe t ü n k me g. Az út ész aki
oldalá n kezdjük, nyug a t r ól kelet felé halad u n k. Ha ne m
találunk ösvé n yt , át m e g yü n k az út déli oldalár a , és
visszaf elé me g yü n k, keletről nyug a t r a . – Befejezt e m a
rajzot, és fölállta m. – Egy deká d alatt me g t al áljuk az
ösvé n yü k e t . Talán kettőt is, attól függ, me n n yir e lesz
szer e n c s é n k. – Hátra dőlt e m , és a földbe szúrt a m az ága t .
Deda n komor a n bá mult a a heve n yé s z e t t térké p e t . –
Több tart al é kr a van szüks é g ü n k .
Bólintott a m . – Ötna po n k é n t bont un k tábor t. Kette n
vissza m e n n e k Crosson b a utá np ó tl á s é r t . A má sik kettő a
tábor t költözt e ti. Marte n pihe n.
– Mosta n t ól a tűzzel is vigyáz ni kell – szólalt me g Marte n.
– A füstsz a g elárul minke t, ha szélirá nyb a kerülne k.
Bólintott a m . – Minde n éjjel tűzgödr öt ásunk, és renn elfá t
kere s ü n k. – Marte nr e pillantot t a m . – Tudod, milye n a
renn elfa, ugye ? – Elképe dv e néz e t t rá m.
Hespe sze m e ide- oda járt kettőnk között. – Mi az a
renn el? – kérde z t e .
– Egy fa – felelte Marte n. – Jó tüzelő. Tisztá n, forrón ég.
Nincs említé sr e méltó füstje, és ami van, ann a k is alig
érez ni a szag á t .
– Még akkor se, ha a fa nyer s – tett e m hozzá. – Ugya n e z
a helyz e t a levelekk el. Hasznos anya g. Nem nő mind e n ü t t .
De erref elé látta m néh á n ya t .
– Honna n tud ilyene k e t egy hozzá d haso nló városi fiú? –
kérd ez t e Deda n.
– Az a dolgo m, hogy tudjak – felelte m komolya n . – És mi
a fené b ől gondolod, hogy város b a n nőtt e m föl?
Deda n vállat vont, elfordított a a tekint e t é t .
– Mosta n t ól csak ezt a fát ége tjük – mon d t a m . – Ha nincs
elég, akkor csakis főzésr e hasz n áljuk. Ha egyált al á n ne m
találunk, akkor hideg e t eszünk. Úgyhog y figyeljet e k.
Minde nki bólintot t, Tempi kicsit későb b, mint a többiek.
– Végül jobb, ha kitalálunk vala milye n tört é n e t e t arra az
es e tr e , ha belé nk botla n a k, miközb e n őket kere s s ü k. –
Marte nr e mut a t t a m . – Mit mond a s z , ha valakivel találkozol
felderít é s közbe n?
Csodálkozva néz e t t rá m, de alig haboz ot t a válas sz al. –
Orvvad á s z vagyok. – Felajzatla n íjára mut a t o t t , a mely egy
ágon lógott. – Nincs me s s z e az igazs á g t ól.
– És honn a n jössz?
Tovább haboz ot t. – Crosson b ól, amel y inne n alig egy nap
nyug a ti irányb a n .
 – És mi a neve d?
– M-Meris – felelte tétov á n . Deda n neve t e t t .
Elmos olyod t a m . – Ne hazudj má s neve t. Ezt neh é z
me g g yőz ő e n mond a ni. Ha elkap n a k és eleng e d n e k , akkor
jó. Csak ne veze s d őket a tábor u n k h oz . Ha azt akarják,
hogy me nj velük, me nj él. Tégy úgy, minth a szer e t n él
csatlakoz ni hozzájuk. Ne próbálj me n e k ül ni.
Marte n bizonyt al a n ul néze t t rá m. – Maradjak velük?
Bólintott a m . – Ha ostob á n a k nézn e k, arra szá mí t a n a k ,
hogy az első éjszak á n me n e k ül s z el. Ha okosn a k, arra
szá mí t a n a k , hogy a má s o dik éjszak á n me n e k ül sz el. De ha
a har m a dik éjszak a se m szöksz me g, egy kicsit
me g bíz h a t n a k benn e d . Várj éjfélig, akkor csinálj vala mi
kala m a jk á t . Gyújts föl néh á n y sátr a t vagy ilyes mi. Mi várni
fogjuk, és lecs a p u n k rájuk.
A má sik háro mr a nézt e m. – Rátok ugya n e z vona t kozik.
Várjátok me g a har m a di k éjszak á t .
– Hogy találod me g a tábor uk a t ? – kérd ez t e Marte n,
akinek a homlok á t elborított a a verejt é k. Nem hibázt a t t a m
érte. Vesze d el m e s játékb a kezdt ü nk. – Ha elkapn a k, ne m
tudok segít e ni a nyo moz á s b a n .
– Nem őket fogo m me g t al ál ni – felelte m. – Tége d.
Bár melyikőt ök e t me g t al álo m az erdőb e n .
Körülnézt e m , legalá b b Deda n t ól várt a m egy kis mor g á s t ,
de látha t ól a g egyikük se m kételke d e t t arka nist a
tehe t s é g e m b e n . Vajon mit képz elh e t n e k a képe s s é g e i mr ől?
Igazs á g szerint az utóbbi napok b a n titkon
össz e g yűjt öt t e m néh á n y hajsz áluk a t . Így pár perc alatt
rögtönöz ni tudt a m egy varáz sing á t a csap a t bár m el yik
tagja szá m á r a . Tekintve a vinta si babo n a s á g o t , kétle m,
hogy örö m m e l hallott á k volna a részlet e k e t .
– Mi legye n a mi tört é n e t ü n k ? – Hespe me g ü t ö g e t t e a
kézfejév el Deda n mellét, ujjai visszh a n g o s a n koppa n t a k a
bőrpá n c él on.
– Mit gondoltok, elhite t h e tit e k velük, hogy elége d e tl e n
karav á n v e z e t ő k vagyt ok, akik úgy döntöt t e k, hogy
bet yá r n a k állnak?
Deda n felhorka n t . – A fené b e , erre már gondolt a m
egys z e r- kétsz e r. – Hesp e ránéz e t t , mire Deda n horka n t o t t
egye t . – Ne mond d neke m, hogy te ne m gondolkozt ál már
ugya n e z e n . Az emb e r deká d o ko n át gyalogol az esőb e n ,
babot eszik, a földön alszik. Mindezt napi egy pennyé r t ? –
Vállat vont. – Az isten fogár a! Meglep, hogy az emb e r e k n e k
legalá b b fele ne m vett e mé g be ma g á t az erdőb e .
Elmos olyod t a m . – Jól csinálod.
– Vele mi legye n? – Hespe az ade mir e bökött a
hüvelykujjáv al. – Senki se m hiszi el, hogy betyá r n a k állt. Az
ade mi tízszer annyit kap egy napi munk á é r t , mint mi.
– Hússzor – morog t a Deda n.
Neke m is ez járt a feje mb e n . – Tempi, mihez kezd e s z , ha
találkozol az úton állókkal?
Tempi moc or go t t , de ne m szólt. Rám villantot t a a
sze m é t , aztá n lefelé és oldalt néze t t. Nem tudt a m , hogy
töpr e n g- e, vagy zavar b a n van.
– Ha ne m viselne ade mi vörös e t , ne m lenne olyan
különleg e s – mon dt a Marte n. – Még a kardja se m vala mi
nagy szá m.
– Biztos a n ne m látszik hússz or különbn e k nálunk, az
biztos. – Deda n halka n besz élt, de annyir a ne m, hogy ne
hallja me g mind e n ki.
Enge m is agg a s z t o t t Tempi ruháj a. Többször igyek e z t e m
bevonni a társ alg á s b a abb a n a re mé n yb e n , hogy
me g b e s z é l h e t e m vele a problé m á t , de akár egy ma c s k á v al
besz élg e t t e m volna.
De az, hogy ne m isme r t e a „mérföld” szót, esz e m b e
juttat o t t vala mit, a mire már rége b b e n gondolno m kellett
volna. Nem az aturi az anya n ye lv e . Mivel ma g a m is sokat
küszködt e m az Egyet e m e n , hogy folyékon ya n besz éljek
siaru nyelve n, me g é r t e t t e m , ha valaki inkább hallga t,
mints e m kineve t t e s s e ma g á t a besz é d e miat t.
– Megprób ál h a tj a ugya n a z t eljátsz a ni, amit mi – mon dt a
bizonyt al a n ul Hesp e .
– Nehéz me g g yőz ő e n hazud ni, ha ne m besz él e d jól a
nyelve t – felelte m.
Tempi halvá ny sze m e ide- oda villant között ü nk, ahogy
besz élt ü nk, de ne m tett me gj e g yz é s t .
– Az emb e r e k alábe c s ülik azt, aki ne m tud jól besz élni –
mond t a Hesp e . – Talán me gj á t s z h a t n á , hogy… ütődöt t ?
Úgy csinálh a t n a , mint aki me gz a v a r o d o t t és eltév e d t ?
– Nem kell játsz a ni a az ütődöt t e t – folyta t t a Deda n az
orra alatt. – Lehet, hogy tényleg az.
Tempi ránéz e t t , ugya n olya n kifejezé s t el e n arcc al, de
szúrós a b b tekint e t t el. Lass a n, me gfon t olt a n beszívt a a
leve gőt , mielőtt me g s z ól alt: – Csönd e s , az ne m ütődöt t –
mond t a színtel e n hango n. – Te? Folyton fecse g. Vau, vau,
vau, vau. – Kezével nyíló- csukódó szájat utánoz ot t . –
Folyton. Mint kutya, a melyik egé s z éjjel uga t fát. Próbálsz
nagy lenni. De ne m. Csak lárma . Csak kutya .
Nem lett volna szab a d neve t n e m , de annyir a vára tla n ul
ért a dolog. Részb e n mer t elkönyv elt e m Tempit
hallgat a g n a k és pas s zívn a k, részb e n pedig azért, mert
tökéle t e s e n igaza volt. Ha Deda n kutya, hát olyan kutya ,
a mely a se m mi t ugatj a vége é r h e t e t l e n ül. Ugat, csak hogy
hallja a saját hangj á t.
Ennek ellené r e se m lett volna sza b a d neve t n e m . De
neve t t e m . Hesp e is neve t e t t , és igyeke z e t t leplezni a
neve t é s é t , a mi csak rontot t a dolgon.
Deda n arc a elsöt é t e d e t t a hara g t ól, és felállt. – Gyer e
ide, itt mon d d ugya n e z t .
Tempi ugya n olya n faarcc al fölállt, me gk e r ült e a tüze t, és
oda állt Deda n mellé. Nos… ha azt mond o m, hogy mellé
állt, akkor helyt el e n elképz el é s ei t e k leszn e k. A legtöb b
e mb e r két- háro m lépé sr e áll a má siktól, ha besz él vele. De
Tempi egy lépé s n él is közele b b me n t Deda n h oz . Ha mé g
jobba n közelít hozzá, akkor át kellett volna ölelnie vagy föl
kellett volna má s z ni a rá.
Hazudh a t n é k , és mond h a t n á m , hogy túl gyors a n törté nt
ahhoz, hogy bea v a t k ozz a k, de ne m lenne igaz. Egysz e r ű e n
csak ne m tudt a m kitalálni se m milye n ürügye t a
be av a t k oz á s r a . Az össz e t e t t e b b igazs á g pedig az volt, hogy
addigr a ma g a m is torkig lett e m Deda n n a l.
Mi több, mé g sos e m hallott a m Tempit ennyit besz élni.
Ismer e t s é g ü n k óta először viselke d e t t úgy, mint egy
e mb e r , és ne m mint egy né m a , járó bábu.
És kívánc si volta m, hogy harcol Tempi. Sokat hallott a m
a lege n d á s ade mi vitézs é g r ől, és re mélt e m , látha t o m,
a mint kiveri Deda n tökfejé ből a zsörtös mor g á s t .
Tempi tehá t oda m e n t Deda n h oz , olyan közel, hogy
átkar olh a t t a volna. Deda n egy fejjel ma g a s a b b volt, a válla
széle s e b b , a mellka s a hat al m a s a b b . Tempi fölnéz e t t rá, és
az arc á n se m mi se m volt abból, amit ilyenkor várná n k.
Se m mi kihívás. Se m mi gúnyo s mos oly. Egyált alá n se m mi .
– Csak kutya – mond t a halk faha n g o n . – Nagy, hango s
kutya . – Föle melt e a kezé t, me gint a moz gó szájat
utá noz t a . – Vau. Vau. Vau.
Deda n föle mel t e a kezét, és ke mé n ye n mellbe lökte
Tempit. Szá mt al a n s z or látt a m ilyes mit a kocs m á k b a n az
Egyet e m környé k é n . Az ilyen lökést ől az e mb e r
vissza t á n t or o dik, elve szti az egye n s úl yá t , és addig
botladozik, a míg elesik.
Csak épp e n Tempi ne m tántor g ot t . Csak… arré b b lépet t.
Aztán hanya g ul kinyújtot t a a kezét, és pofon ütött e Deda n t ,
ahogy a szülők szokt á k nyako n vágni a rakonc á tl a n kölyköt
a piacon. Nem volt elég erős ahhoz, hogy me g m o z dí t s a
Deda n fejét, de mindn yáj a n hallottuk a halk csat t a n á s t , és
Deda n haja föllebb e n t , mint a gyer m e kl á n cf ű gömbj e a
fújástól.
Deda n egy pillana tig állt, mint h a ne m egé s z e n érte n é ,
mi tört é n t . Aztán elko mor o d o t t , mindk é t kezé t föle mel t e ,
és mé g erős e b b e n me glökt e az ade mi t . Tempi ismé t
oldalra lépet t, és a má sik oldalról vágt a pofon Deda nt .
Deda n össz e vo n t a a sze möl dök é t , morgot t, és ökölbe
szorított a a kezét. Nagyd a r a b e mb e r volt, zsoldos
bőrpá n c élja nyikorgot t és me gf e s z ült a vállán, ahogy
föle melt e a karját. Várt egy pillana tig, nyilvánv aló a n
re mél t e , hogy Tempi moz dul me g elsőn e k, majd
előrelé p e t t , lendül e t e t vett, és ke mé n ye n , nagy erővel
lecsa p o t t , mint egy par a s z t a fejszév el.
Tempi látta, hogy jön, és har m a d s z or is oldalra lépe t t.
Csakhog y Deda n mé g be se m vitte az otro mb a üté s t,
a mikor hirtele n me gv ál tozt a t t a a harc mo d o r á t .
Lábujjhe g yr e állt, és már egyált al á n ne m e mlé k e z t e t e t t
lomh a bikár a. Előszökke n t , és a csé ph a d a r ó h o z illő
moz dul a t b ól háro m gyors ökölcs a p á s lett, a melye k a
ma d á r szárnyc s a t t o g t a t á s á n a k seb e s s é g é v e l követ t é k
egym á s t .
Tempi oldalra lépe t t az első elől, félreüt öt t e a má s o dik a t ,
de a har m a di k eltalált a a vállát, me g p ö r dít e t t e és
hátr alökt e . Két fürge lépé s s el kihátr ált Deda n keze
ügyé b ől, vissz a n ye r t e az egye n s úl yá t , kicsit me gr á z t a
ma g á t , végül ma g a s , derűs hango n fölnev e t e t t .
Ez a hang me gl á g yítot t a Deda n arc át. Elvigyorodot t, de
ne m eng e d t e le a kezé t, és tová b br a is lábujjhe g ye n állt.
Ennek ellenér e Tempi odalé p e t t hozzá, kitért egy újabb
üté s elől, és a tenye r é v e l me g ü t ö t t e Deda nt . Nem az arc á t,
ahogy a vesz e k e d ő szer el m e s e k csinálják a színpa d o n. Az
alulról fölfelé irányuló üté s homlokt ól állig eltalált a Deda n
arc át.
 – Aaa! – üvöltött e Deda n. – A feket e fené b e ! –
Visszat á n t or o d o t t , az orrát fogt a. – Mi van veled? Csak
pofozkodni tudsz? – Az ujjai közül ké ml elt e Tempit. – Úgy
vereks z el, mint egy asszon y!
Tempi egy pillana tig úgy nézt e , mint egy tárgya t . Után a
elmo s olyo d o t t , az első alkalo m m a l azót a , hogy isme r t e m ,
bicce nt e t t és vállat vont. – Igen, úgy harcolok, mint
asszo n y.
Deda n habozot t , aztá n elnev e t t e ma g á t , és ke mé n ye n
rács a p o t t Tempi vállár a. Félig- me d di g arra szá mít ot t a m ,
hogy Tempi félreugrik előle, á m az ade mi viszonoz t a ,
me g m a r k ol t a Deda n vállát, és játéko s a n me glökt e .
Különös előa d á s volt ez valakitől, aki olyan zárkózott a n
viselke d e t t napokon át, de úgy döntöt t e m , ajánd é k lónak
ne m néze m a fogát. Minden áldá s volt a kuka
mot os z k ál á s h o z képe s t .
Ami mé g jobb, mos t már felmé r h e t t e m Tempi harci
képe s s é g e i t . Akár elis me ri Deda n, akár ne m, Tempi
nyilvánv aló a n jobb nála. Úgy sejt et t e m , hogy Ade m híre
ne m szófia besz é d e k e n alapul.
Marte n figyelt e, ahogy Tempi vissz a ül a helyér e . – Ez a
ruha mé g mindig gondot jelent – mond t a az erdők e r ülő,
minth a se m mi se m törté n t volna. Tempi vérvörös ingét és
nadr á gj á t nézt e . – Akár zászlót is lenge t h e t n e , ha ezt viseli
a fák között.
– Beszél ek vele – mond t a m a többiekn e k. Ha Tempi
csakug ya n zavar b a n van aturi nyelvtu d á s a miat t,
könnye b b e n szót értünk hallgat ó s á g nélkül. – Azt is
kitalálo m, mit csináljunk, ha ő találkozik velük. Ti hár m a n
közbe n láss a t ok neki a vacsor afőz é s n e k .
Szétsz óró dt a k , és helye t kere s t e k hálózs á kj aikn a k.
Tempi figyelt e, ahogy elme n n e k , aztá n me gfor d ult és rá m
néz e t t . A földre pillantot t, és csoszogv a oldalazot t egy
lépé s t.
– Tempi!
Félreh ajtot t a a fejét, rá m néze t t.
– Beszélnün k kell a ruhá dr ól.
Ugya n a z tört é n t , mint mindig, amikor me g s z ól alt a m. A
tekint e t e lass a n lesiklott róla m, és oldalra téve d t . Mintha
ne m igazá n akar n a rá m hallga t ni. Mintha duzzogó gyer e k
volna.
Monda n o m se m kell, hogy igenc s a k dühítő
olyasv al a kivel besz élni, aki ne m néz a sze mü n k b e .
Mégs e m eng e d h e t t e m me g ma g a m n a k azt a fényűz é s t ,
hogy me g s é r t ő dj e k, vagy ottha g yj a m . Máris túl soká
halog a t t a m ezt a besz él g e t é s t .
– Tempi! – Csettint e ni szer e t t e m volna az orra előtt,
hogy figyeljen rá m, aztá n mé g s e tett e m. – Vörös a ruhá d –
mond t a m . Igyeke z t e m a lehe t ő lege g ys z e r ű b b e n besz élni.
– Könnyű észre v e n ni. Veszélye s .
Egy hossz ú percig ne m válaszolt. Aztán rá m e melt e
világos sze m é t , és bólintot t.
Az a szörnyű gya n ú m tá m a d t , hogy valójáb a n ne m érti,
mit kere s ü n k az Eldbe n. – Tempi, tudod, hogy mit csinálunk
itt az erdőb e n ?
A porba rajzolt kezd e tl e g e s térké p e m r e néz e t t , majd
rá m. Vállat vont, és bizonyt al a n ul intett a két kezév el. – Mi
az, a mi sok, de ne m mind e n ?
Először azt gondolt a m, vala mi különös bölcs el e ti kérd é s t
firtat, de rájött e m, hogy egy szót kere s . Föle mel t e m a
keze m, és me g m a r k olt a m két ujja m. – Néhá n y? – Háro m
ujja ma t fogt a m me g. – Több?
Tempi rá me r e d t a keze mr e , és bóloga t o t t . – Több –
mond t a és toporgot t. – Többe t tudok. Gyors a besz é d .
– Ember e k e t kere s ü n k. – Sze m e félresiklott, amikor
besz élni kezdt e m . Visszafojtot t a m a sóhajt á s o m a t . –
Próbálunk me g t al álni emb e r e k e t .
Biccent é s . – Igen. Embe r vadászat . – Megnyo mt a a szót. –
Vadá sz visantha .
Legalá b b tudja, miért vagyu nk itt. – Vörös? –
Kinyújtott a m a keze m, és me g é rint e t t e a vörös bőrszíjaka t ,
a melye k a test é h e z szorított á k ingén e k szöve t é t .
Meglepő e n puhá k voltak. – Vadász a t r a ? Van má s ruhá d?
Nem vörös?
Mocorgot t, a ruháj á t nézt e . Azutá n bólintott, oda m e n t a
hátizs á kj á h oz, és kivett belőle egy szürke, egys z e r ű,
háziszőtt e s inget. Felé m tartot t a . – Vadász a t r a . De ne m
harcr a .
Nem tudt a m, mit jelent szá m á r a ez a me gk ülön b öz t e t é s ,
de eltökélt e m ma g a m , hogy mos t már tová b b me g ye k . –
Mit csinálsz, ha a visantha me g t al ál az erdőb e n ? –
kérd ez t e m . – Beszélsz vagy harcolsz?
Egy pillana tig töpr e n g e t t . – Nem jó besz é d b e n – ismer t e
el. – Visantha ? Harc.
 Bólintott a m . – Egy úton álló, harc. Kettő besz é d.
Vállat vont. – Tudok harc kettő.
– Harc és győz ele m?
Közömbö s e n vállat vont, és oda mu t a t o t t , ahol Deda n
szed e g e t t e az avarból az ágak a t . – Ha háro m bandit a, én
harc. Ha négy, prób álok, besz él. Várok háro m éjszak a .
Aztán… – Különös, cirkal ma s moz dul a t ot tett a kezév el. –
Tűz sátr a k b a n .
Megnyu g o d t a m , örülte m, hogy tudt a követ ni a
besz élg e t é s ü n k e t . – Igen. Jó. Köszönö m.

Csönd e s e n ettük a vacsor á n k a t , leves t, kenye r e t és a

Crosson b a n vás á r olt, me gl e h e t ő s e n ízetlen, rágós sajtot.
Deda n és Hespe bará t s á g o s a n kötözködt e k, én és Marte n
azon tana k o d t u n k, milye n idő várha t ó a követk e z ő néh á n y
napb a n .
Ezt leszá mí t v a ne m soka t besz élt ü nk. Kette n máris
össz ev e r e k e d t e k . Száz m é rföldn yir e voltunk Sever e n t ől, és
vala m e n n yi e n tuda t á b a n voltunk ann a k, milye n ijesztő
munk a áll előttü nk.
– Várjunk csak! – szólalt me g Marte n. – Mi van, ha tég e d
kapn a k el? – Rám néze t t. – Vala me n n yi ü n k n e k van terve
arra az ese t r e , ha az úton állók elkapn a k. Velük tart unk, te
pedig me g k e r e s e l minke t a har m a di k napo n.
Bólintott a m . – Ne felejtsd a kala m aj k á t .
Marte n aggod al m a s a n néze t t rá m. – De mi van, ha tég e d
kapn a k el? Neke m nincs se m milye n má gi á m. Nem
szava t olh a t o m , hogy me g t al állak a har m a dik éjszak á n .
Persz e valószínűl e g sikerülne . De a nyo mk öv e t é s ne m
biztos dolog…
– Én csak egy ártal m a tl a n zené s z vagyok – biztosítot t a m .
– Egy kis bajo m adódot t Banbride albáró unoka h ú g á v a l, és
úgy gondolt a m, jobb, ha egy időre eltűnök az erdőb e n . –
Vigyorogt a m . – Lehet, hogy kiraboln a k, de mivel ne m sok
mind e n van nála m, valószínűl e g uta mr a eng e d n e k .
Megleh e t ő s e n jó a besz élők é m, és ne m tűnök
vesz élye s n e k .
Deda n mor mo g o t t vala mit az orra alatt. Örülte m, hogy
ne m hallott a m.
– De mi van, ha mé gis? – erőltet t e Hesp e . – Marte n n e k
igaz a van. Mi van, ha ma g uk k al visznek?
 Ez olyas mi volt, a mit mé g ne m gondolt a m végig, de
hogy az est e ne végződjön rosszul, a leg ma g a bi z t o s a b b
mos olyo m a t vett e m elő. – Ha elviszn e k a tábor ukb a ,
mind e n gond nélkül me g tudo m ölni őket én ma g a m . –
Eltúlzott közö mb ö s s é g g e l vállat vont a m. – Találkozo m
velet e k a tábor b a n , miut á n végez t e m . – Vigyorogv a
me g ü t ö g e t t e m a földet.
Tréfán a k szánt a m , és legalá b b Marte n kuncogo t t nye gl e
válasz o mo n . Azonba n aláb e c s ül t e m a vinta si babon a s á g
erejé t. Szavai m a t kínos hallgat á s foga dt a .
Ezutá n keve s e t szóltunk. Kisorsoltuk az őrsé g e t ,
eloltott uk a tüzet, aztá n sorra elaludt u n k.
 HETVENKILENCEDIK FEJEZET

JELEK

Regg eli utá n Marte n tanít a ni kezd e t t eng e m és Tempit,

hogya n kere s s ü k az úton állók nyo m á t .
Minde nki észr ev e s zi az ágon lógó ingfoszlá nyt , vagy egy
lábnyo m o t a porba n, de a való élet b e n sos e m törté nik
ilyes mi. Ezek jó kelléke k a színda r a b o k b a n , de mikor
szagg a t o d el a ruhá d a t annyir a, hogy egy dara b o t ma g a d
mögöt t hagyj?
Soha. Rava sz emb e r e k e t kere s ü n k, így ne m
szá mí t h a t u n k rá, hogy nyilvánv aló hibák a t követ n e k el.
Vagyis közülünk egye d ül Marte n tudt a , mit is kell
kere s n ü n k .
– A törött ágak a t – mon dt a . – Főként ott vann a k, ahol az
aljnövé n yz e t sűrű és guba n c o s : der ék m a g a s s á g b a n vagy
boka m a g a s s á g b a n . – Úgy tett, minth a sűrű bozóton
törte t n e át rugdo s v a , és a kezév el lökdös n e félre dolgoka t .
– Nehéz észr ev e n ni a törött ágak a t , inkább a levelek e t
nézzé t e k. – A közeli bokorr a mut a t o t t . – Mit láttok ott?
Tempi egy alsó ágra mut a t o t t . Ma egysz e r ű, szürke
háziszőtt e s ingét viselt e, és a zsoldos ok vörös e nélkül mé g
jelent é k t el e n e b b volt.
Nézte m, mit mut a t . Látta m, hogy az ágak me g h ajlott a k,
de ne m annyir a, hogy eltörje n e k.
– Akkor hát itt elme n t valaki? – kérd ez t e m .
Marte n ma g a s a b b r a lökte az íjat a vállán. – Én volta m.
Múlt éjjel. – Ránk néze t t. – Látod, hogy mé g azok a levelek
is fonnya d n a k , a melye k ne m lógnak rend elle n e s e n ?
Bólintott a m .
– Ez azt jelenti, hogy valaki járt itt úgy egy napja. Ha két-
háro m napja járt volna itt, akkor a levelek halott a k, barn á k
lenné n e k. Látod, mind a kétféle közel van egym á s h o z . –
Rám néz e t t .
– Ez azt jelenti, hogy több nap eltér é s s e l is járt erre
valaki.
Bólintott. – Mivel én felderít ek, és fél sze m e m a
zsiványok o n tarto m, ti kutat t ok a tere p e n a nyo mo k utá n.
Ha vala mi ilyes mi t találtok, szóljatok neke m.
– Szól? – Tempi a szája elé tartott a a két tenye r é t , és
ide- oda fordított a a fejét. Széles mozd ul a t o t tett a fák felé,
majd a füléhe z emelt e a kezé t, és úgy tett, mint aki
hallgat ózik.
Marte n össz e vo n t a a sze möl dök é t . – Igaza d van. Nem
kiabálh a t t o k. – Csalódot t a n vakar t a a fejét. – A fené b e , ezt
ne m gondoltuk végig.
Rámo s olyo g t a m . – Én igen. – Elővett e m egy kezd e tl e g e s
fasípot, amel ye t az est e faragt a m . Csak két hango t tudot t
kiadni, de ne m is volt többr e szüks é g ü n k. Belefújt a m. Ta-ta
DÍÍ! Ta-ta DÍÍ!
Marte n elvigyorodo t t . – Ez a kecsk ef ejő, igaz?
Bólintott a m . – Ezt ötlött e m ki.
Megköször ült e a torkát. – Sajnos, a kecsk ef ejőt
bagolyfec s k é n e k is hívják. – Bocsá n a t k é r ő grima s z t vágott.
– Bagoly, ugye ért e d? Ha mind a n n yi sz or me gfújod a sípot,
ahá n ys z or azt akarod, hogy jöjjek és nézze k me g vala mit, a
hang úgy bele a k a d a gyakorlott erdőjáró fülébe , mint a
horgá s z k a m p ó .
Nézte m a sípot. – A feket e kezekr e! – káro mk o d t a m . –
Erre gondolno m kellett volna.
– Az ötlet jó – mon dt a . – Csak napp ali ma d á r r a van
szüks é g ü n k. Talán a szalonk á r a . – Kétsz er füttye n t e t t . – Ez
elég egysz e r ű.
– Ma est e faragok egy má sika t má s nyelvvel – mon d t a m .
Fölvett e m egy ága t, eltört e m, a felét oda a d t a m Marte n n e k.
– Ma ez is me gf el el, ha jelezni kell.
Furcs á n néz e t t a gallyra. – Ez pontos a n hogya n is
műkö dik?
– Ha ki akarjuk kérni a véle m é n ye d e t arról, a mit
találtunk, ezt csinálo m. – Összpo nt o sítot t a m , köté s t
mot yo g t a m , és me gr á z t a m a nála m lévő fél gallyat.
Marte n kétlá bn yir a ugrott a levegő b e , öt lépé s t hátr ált,
és eldobt a a gallyat. Javár a írom, hogy ne m ordított. – Mi a
tíz pokol volt ez? – szisze g t e , és a kezé t dörgölt e.
Annyira me gri a s z t o t t a rea g ál á s a , hogy az én
szívver é s e m is me glód ult.
– Elnézé s t , Marte n. Ez csak egy kis szimp a t e tik a . –
Látta m a redőt a két sze möl dök e között, és má s h o g y
prób álkozt a m. – Ez csak egy kis varáz sla t . Mintha egy
dar a b bűvös ma dz a g g a l össz ekö t n é m a két gallya t.
Azt hisze m, Elxa Dal lenyelt e volna a nyelvé t erre a
leírásr a , de én folyta t t a m . – Össze tudo m kötni ezeke t a
dolgoka t , így amikor me gr á n t o m az enyé m e t … –
Oda m e n t e m az ő eldobot t gallyá h oz. Föle melt e m az
enyé m e t , és a földön heve rő dar a b a levegőb e emelke d e t t .
Bemut a t ó m elért e a kívánt hat á s t . Az együt t moz gó két
gally olyan volt, mint a világ legkez d e tl e g e s e b b ,
legszo mo r ú b b bábját é k a . Se m mi ijesztő ne m volt benn ü k. –
Olyan, mint egy látha t a tl a n zsine g, csak ez ne m
gub a n c olódik össz e, és ne m aka d me g se m mi b e n .
– Milyen erős e n ráng a t eng e m ? – kérd ez t e Marte n
óvatos a n . – Nem szer e t n é m , ha előrá nt a n a egy fa mög ül,
miközb e n nyo moz ok.
– Én vagyok a zsine g má sik végé n – felelte m. – Csak egy
kicsit ráng. Mint a vízben a horgá s zz si nór.
Marte n már ne m tördelt e a kezé t, és egy kicsit
me g n yu g o d o t t . – Csak me gl e p e t t – mond t a .
– Ez az én hibá m – válaszolt a m. – Figyel me z t e t n e m
kellett volna tége d. – Fölvett e m a gallya t, és tuda t o s
ne mt ör ő d ö m s é g g e l adt a m oda neki. Mintha közöns é g e s
gally lenne. Termé s z e t e s e n az is volt, de Marte nt me g
kellett nyugt a t ni. Ahogy Tecca m mond t a , se m mi se m olyan
neh é z, mint me g g yő z ni valakit egy szoka tla n igazs á gr ól.

Marte n me g m u t a t t a , miből vehe tjük észr e, ha a

levelek e t vagy a fenyőt űk e t elmoz dítot t á k, ha jártak a
kövek e n, ha valakine k a lábá tól me g s é r ült a moh a vagy a
zuz mó.
Az öreg vadá s z me gl e p ő e n jó taná r volt. Nem besz élt
agyon benn ü n k e t , eng e d e t t minke t is szóhoz jutni, ne m
zavart á k a kérd é s e k . Még Tempi nyelvi problé m á i se m
ejtett é k kéts é g b e .
Így is órákb a telt az oktat á s . Teljes fél napb a . Amikor azt
gondolt a m, végr e kész e n vagyu n k, Marte n me gfor dítot t
minke t és visszav e z e t e t t a tábor hoz.
– Arra már jártunk – mon d t a m . – Ha gyakor olunk, a
me gf el elő irányb a n tegyük.
Marte n ügye t se m vet e t t rá m, csak me n t tová b b. –
Mondját ok me g, mit láttok.
Húsz lépé s s el későb b Tempi rá mu t a t o t t vala mir e . –
Moha – mond t a . – Lába m. Járta m.
Már kezdt e m látni a jeleke t, amel ye k e t Tempi és én
hagyt u n k ma g u n k utá n. A követk e z ő háro m óráb a n Marte n
me g al á z ó lépé s e n k é n t vezet e t t végig a fák között, és
me g m u t a t o t t mind e n t , a mivel elárultuk a jelenlét ü nk e t :
egy fatörzsö n a lehorzsolt moh á t , egy frisse n letört követ, a
feltúrt fenyőt űk árulkodó színé t.
A legros s z a b b a fél tuc at üdez öld levél volt, a melye k
nagyj á b ól félkör alakb a n hever t e k a földön. Marte n felvont a
a sze möl dök é t , én pedig elvörösö d t e m . Én tépk e d t e m
ezeke t lustá n egy közeli bokorról, miközb e n Marte nt
hallgat t a m .
– Kétsz er fontoljatok me g mind e n óvatos lépé s t – intett
Marte n –, és fél sze m m e l egym á s t figyeljét e k. – Tekint e t e
ide- oda járt között ü nk. – Vesze d el m e s játékot űzünk.
Ezutá n me g m u t a t t a , hogya n tünt e s s ü k el a nyo m ai nk a t .
Gyors a n me g é r t e t t e m , hogy az ügye tl e n ül eltünt e t e t t nyo m
gyakr a n feltűnőb b lehet, minth a egysz e r ű e n ottha g yn á n k .
A követk e z ő két óráb a n me g t a n ul t uk, hogya n álcázzuk a
hibáink a t , és miké p p e n találjuk me g azoka t a hibák a t ,
a melye k e t má s ok igyeke z n e k eltünt e t ni.
Már est é b e fordult a délut á n, amikor elkezdt ük Tempivel
átfés ülni ezt a terüle t e t , a mely nagyo b b volt a legtöb b
bárós á g n á l . Egymá s mellett hala dt uk, ide- oda cikcakkozv a
kutat t u k a bandit á k ösvé n yé n e k jeleit.
Az előttü nk sorjázó hossz ú napokr a gondolt a m. Arra
gondolt a m, milye n unal ma s volt kuta t ni az Archívu mb a n .
Pedig ehh e z képe s t , ahol ekkor a reng e t e g erdőb e n kell
me g t al álni egy törött gallya t, annyi volt a nyo moz á s a
gra m után, minth a beugr ot t a m volna a pékh e z egy
zse ml é é r t .
Az Archívu mb a n volt esélye m, hogy véletle n ül belebotlok
abb a , amit kere s e k. Az Archívu mb a n besz élg e t h e t t e m ,
tréfálkozh a t t a m a bar á t ai m m a l , akik együt t érezt e k vele m.
Amikor Tempire nézt e m, rájött e m, hogy össz e tudo m
szá mol ni, hány szót szólt azna p: huszon n é g ye t , és
hánys z or néz e t t rá m: háro ms z o r.
Meddig tart ez? Tíz napig? Húszig? Kegyel me s Tehlu, el
tudok itt tölteni egy hóna p o t anélkül, hogy
me g t é b ol yo d n é k ?
Miközbe n eze n töpre n g t e m , me gl á t t a m , hogy egy fáról
lehorzsolódot t egy csipet n yi kére g, és egy fűcso mó ne m a
me gf el elő irányb a hajlik. Elöntöt t a me g kö n n ye b b ül é s .
Nem akart a m, hogy hiába re mé n yk e dj e k, ezért intet t e m
Tempin e k. – Látsz itt vala mit? – Bólintott, az inggallérját
babr ált a , majd a fűcso mór a bökött, amel ye t én is
észre v e t t e m . Azutá n egy felhorzs olt gyökér d a r a b r a ,
a melye t viszont én ne m vett e m észr e.
Szint e szédült e m az izgalo mt ól, miközb e n előhúzt a m a
tölgyg allya t, és jelezt e m Marte n n e k . Nagyon kímél e t e s e n
rántot t a m me g, ne m akart a m, hogy me gint pánikb a ess e n.
Alig két perc múlva előlép e t t a fák közül, de addigr a már
háro m terve t is kiesz elt e m az úton állók felkut a t á s á r a és
me g öl é s é r e , me gfog al m a z t a m öt éke s s z óló bocs á n a t k é r é s t
Denn á n a k , és elha t á r oz t a m , hogy ha vissza é r e k
Sever e n b e , pénzt ado m á n yo z o k a Tehlin te mplo m n a k
hálá ból ezért a kézzel fogha t ó csodá é r t .
Arra szá mí t ot t a m , hogy Marte n bossz ú s lesz, mivel ilyen
ha ma r vissz a hívt uk. De ő tökéle t e s tárgyila go s s á g g a l állt
oda mellénk.
Megmu t a t t a m neki a füvet, a kérg e t és a gyöker e t . – Ezt
Tempi vett e észre – mond t a m , mer t ne m akart a m
ma g a m n a k tulajdonít a ni a dicsős é g e t .
– Jól van – felelte komolya n . – Ügyes munk a . Ott van egy
me g h ajlított ág is. – Pár lépé s s el arré b b, jobbra mut a t o t t .
Az ösvé n y felteh e t ő irányá b a fordult a m. – Van rá esély,
hogy ész ak n a k tartot t a k – mond t a m . – Távolab b az úttól.
Mit gondoltok, nézzünk körül mé g egy kicsit, vagy várjunk
holna pig, a mikor frissek leszünk?
Marte n kacsint ot t. – Jó ég, fiam! Ezek ne m valódi
nyo mo k. Olyan nyilvánv aló a k, és közel vann a k egym á s h o z .
– Hossz a n néz e t t rá m. – Én hagyt a m őket. Meg kellett
bizonyo s o d n o m róla, hogy párp e r c n yi kutat á s után se m
lanyh ul a figyel me t e k .
Lelkes e d é s e m lezuh a n t valaho n n a n a ma g a s b ól, és
cser e p e k r e tört a lába m n á l, mint a polcról levert
befőtt e s ü v e g . Siral ma s képe t vágh a t t a m , mer t Marte n
bocs á n a t k é r ő e n mos olygot t . – Elnézé s t . Szólno m kellett
volna. Minde nn a p ezt csinálo m. Ez az egye tl e n lehet ő s é g ,
hogy me g őrizzük az éber s é g ü n k e t . Nem ez az első
alkalo m, hogy tűt kere s e k a szén a k a z a l b a n .

Amikor har m a d s z or hívtuk vissza, javas olt a , hogy

kössü nk foga d á s t . Tempi és én fél pennyt nyerü nk mind e n
me g t al ált nyo m é r t , ő pedig egy ezüst t allért mind e g yik é r t ,
a melye t eltéve s z t ü n k. Azonnal bele m e n t e m . Nemc s a k
azért, mer t segít e t t fennt a r t a ni a figyel mü n k e t , de az öt az
egyh e z es ély is nagyl elkűn e k tűnt.
Így aztá n gyors a n eltelt a nap hátr al évő rész e. Tempi és
én ne m vettü nk észre néh á n y jelet: egy elmoz d ult
fadar a b o t , néh á n y elszórt levelet, egy elszakítot t pókh álót.
Úgy gondolt a m, ez az utóbbi né mile g igazs á g t a l a n , de mire
visszaf elé tartot t u n k a tábor b a , mé g így is veze t t ü n k két
pennyv el.
Vacsor a utá n Marte n elme s él t egy törté n e t e t egy
özveg ya s s z o n y suha n c fiáról, aki világg á me n t , hogy
szer e n c s é t próbáljon. Egy üstfoltozótól vás á r olt egy bűvös
csizmá t , amel yn e k segíts é g é v e l me g m e n t e t t egy
királylá nyt a hegye k b e n egy ma g a s toronyb ól.
Deda n egyfolyt á b a n bóloga t o t t evé s közbe n, és
mos olyg ot t, minth a már hallott a volna. Hesp e időnké n t
neve t e t t , má s k or hüled e z e t t , szóval tökéle t e s hallga t ó s á g
volt. Tempi szobor m e r e v e n ült, keze az ölébe n pihe nt,
nyo m a se m volt rajta ideg e s nyugt al a n s á g n a k , a mire
szá mí tot t a m , így mar a d t , és figyelt a me s e végéig,
miközb e n az étel e elhűlt.
Jó me s e volt. Szer e p el t benn e egy éhe s óriás és egy
találós kérdé s . De az özve gy fia okos volt, a végé n
haz avitt e a királylányt , és feles é g ül vett e . Isme rő s me s e
volt, és míg hallga t t a m , rég múl t napok jutott a k az
esz e m b e , amikor mé g volt otthono m, csalá d o m.
 NYOLCVANADIK FEJEZET

HANGLEJTÉS

Másnap Marten elment Hespével és Dedann al, Tempi és én

maradt u n k, hogy a táborra vigyázzunk.
Mivel nem volt más, amivel elfoglalhatt a m volna mag a m,
hozta m még tűzifát. Hasznos füveket szedte m az
aljnövényz et b e n , és vizet hozta m a közeli forrásból. Utána
kicsom a g olt a m a hátizsáko m a t, rendet rakta m a holmim
között, visszacso m a g olt a m.
Tempi szétszed t e a kardját, gondos a n megtisztog a t t a és
beolajozta minden alkatrészé t. Nem látszott unatkozni, de hát
rajta semmi nem látszott.
Délre majd' megbolond ulta m az unalo mt ól. Olvasha tt a m
volna, de nem hozta m mag a m m a l könyvet, varrhatt a m volna
zseb eke t kopott köpenye m r e , de nem volt nálam szövet.
Játszhat t a m volna a kobozo mo n, de a vándorszínészek
hangsz er é t arra tervezt ék, hogy zajos kocsmá b a n játsszan ak
rajta. Idekint a hang mérföldekre hallatszott volna.
Beszélget h e t t e m volna Tempivel, de társalgást kezdeni
vele olyan volt, mintha fogócskát játszan ék egy szökőkútt al.
Mégis ez látszott az egyetlen lehetős é g n e k. Odam e n t e m
hozzá. Éppen befejezt e a kardja tisztításá t, és a bőrm arkolato t
igazgatt a. – Tempi!
Letette a kardot, és fölegyen e s e d e t t . Kényelm etle n ül közel
állt hozzá m, alig nyolchüv elyknyire. Aztán tétovázo tt, és
elkomorodo tt. Nem volt ez igazi komorság: csak egy kicsit
elvékonyodo t t az ajka, és sekély redő jelent meg a két
szemöldök e között, ami azonba n olyan feltűnő volt Tempi
üres arcán, mintha vörös tintával rajzolták volna oda.
Két hosszú lépést hátrált, a földet nézte köztünk, majd
egyet lépett előre.
Valami deren g e ni kezdet t. – Tempi, Ademb e n milyen közel
állnak egym á s h o z az emb er ek?
Egy pillanatig ürese n nézett, aztán nevet ni kezdet t.
Halvány mosoly játszott az arcán, amitől nagyon fiatalnak
tűnt. A mosoly gyorsan elhagyt a a száját, de meg m a r a d t a
szem é b e n. – Okos. Igen. Ademb e n más. Neked közel. –
Idegesítőe n közel lépett hozzá m, majd ismét hátrált.
– Hozzám? – kérdezt e m. – Más emb er ek h ez más milyen
távolságr a álltok?
Bólintott. – Igen.
– Dedanh oz milyen közel?
Izgett- mozgott. – Bonyolult.
Felébredt benne m az ismerős kíváncsiság. – Tempi! –
mondt a m. – Megtanítnál ezekre a dolgokra? Megtanít an ál a
nyelvet ekr e?
– Igen – felelte. És bár az arca sem mit sem árult el,
kihallotta m a hangjából a nagy- nagy megkönn ye b b ül é st. –
Igen. Kérlek. Igen.

A délut án végér e kusza és hasznav e h e t e tl e n halmazt

sajátított a m el az ade mi szókincsből. A nyelvtan még mindig
rejtély volt, de hát ez eleinte mindig így van. Szerencs ér e a
nyelvek olyanok, akár a hangszer ek: minél többet ismersz,
annál könnye b b újakat tanulni. Az ade mi a negye dik nyelv
volt, amelyet megt a nult a m.
A legnagyo b b problé m á t az okozta, hogy Tempi nem volt
valami jó aturiból, így szűk volt a közös terep. Ezért a porba
rajzoltunk, mutoga t t u nk, és megleh e t ő s e n sokat
hadon á szt u nk. Ha a gesztusok nem bizonyultak elege n d ő n e k,
sokszor olyas mivel próbáltuk meg ér t e t ni magu nk a t, ami
leginkább a panto mi m h oz vagy a bábjáték hoz hasonlított.
Szórakozt at ó b b volt, mint gondolta m.
Az első napon ez volt a buktató. Megta nulta m tucatnyi szót,
és esze m b e jutott egy, ami hasznos lehet. Ökölbe szorította m
a keze m e t , és úgy tette m, mintha be akarn ék húzni
Tempin ek.
– Freaht – mondt a.
– Freaht – ismét elt e m.
Rázta a fejét. – Nem. Freaht.
– Freaht – artikulálta m gondosa n .
– Nem! – felelte határozott a n. – A Freaht … – Vicsorgott, és
mozgatt a az állkapcs át, mintha rágn a. – Freaht . – Öklével a
tenyer é b e ütött.
– Freaht – mondt a m .
– Nem. – Elképesztő leereszke d é s volt a hangjáb a n. –
Freaht .
 Égett az arcom. – Én is ezt mondo m. Freaht! Freaht! Fre…
Kinyújtott a a kezét, és a tenyer év el fejbe vágott. Előző este
így ütött e meg Dedant. Annyira nem volt erős, hogy fájjon,
csak megd öb b e n t e m. Évek óta nem tettek velem ilyet.
A legdöbb e n e t e s e b b az volt, hogy alig látta m. A mozdulat
sima, kényel m e s és villámgyors volt. Tempi láthatólag nem
bánt a ni akart, csak fel akart a kelteni a figyelm e m e t .
Fölemelt e világosszőke haját, a fülére mutat ot t. – Hallgat –
mondt a kemé nye n. – Freaht . – Ismét vicsorgott és úgy tett,
mintha harapn a. – Freaht. – Fölemelt e az öklét. – Freaht.
Freaht .
És megh allott a m. Nem a szó volt más, hane m a lejtése. –
Freaht ? – kérdezt e m.
Megajánd ékozot t egyik ritka, halvány mosolyáv al. – Igen.
Jó.
Vissza kellett menn e m a kezdet ekh e z, és újra meg kellett
tanulno m a szavakat, megjegyezv e a hanglejtésük e t, amit
korább a n nem igazán hallotta m, csak utánozt a m. Lassan
fölfedezt e m , hogy minden egyes szónak több jelent és e lehet,
a hanglejtést ől függően.
Megtanulta m a legfontos a b b monda t ok a t – „ez mit jelent?”
– és „magyar á z d lassabb a n ” – ezenfelül tucatnyi szót: Küzdj.
Nézd. Kard. Kéz. Tánc. A némaj át ék, amelye t elő kellett
adno m önma g a m meg ér t e t é s é r e, mindkett ő nk e t
megn ev e t t e t e t t.
Elbűvölő volt. A szavak eltérő hanglejt és e azt jelent et t e,
hogy magá n a k a nyelvnek is van muzsikája. Akarato m
ellenér e megcsod ált a m…
– Tempi! – kérdezte m. – Milyenek a dalaitok? – Üresen
nézett rám. Azt gondolta m, talán nem értett e az elvont
kérdést. – Énekelnél neke m egy ade mi dalt?
– Mi a dal? – kérdezt e. Az utolsó órában Tempi kétszer
annyi szót tanult, mint én.
Megköszörült e m a torkom és rázendít ett e m :

Mezítlábas kicsi Jenny sétálni megy a széllel,

Csinos fiú kéne, aki mulattassa beszéddel,
A fejében tollas kalap, a frufruján pomádé,
Ajka édes, akár a méz, nyelve a viperáé.

Tempi szem e tágra nyílt, miközbe n énekelt e m. Eltátott a a

száját.
– Te? – nógatt a m, és a mellére bökte m. – El tudsz énekelni
egy ade mi dalt?
Az arca vérvörös lett, és tucat nyi leplezetlen érzele m futott
át rajta: meglep e t és, rémület, zavar, döbbe n e t, undor.
Feltápászkodot t, elfordult, és valamit mondott ade miül, de túl
gyorsan ahhoz, hogy érthess e m . Úgy nézett rám, minth a arra
kérte m volna, hogy vetkőzzön meztelenr e és táncoljon
neke m.
– Nem – válaszolta, amikor sikerült valahogy összesze d ni e
mag á t. Az arca ismét fegyelm ez e t t volt, de világos bőre
sötétvörös marad t. – Nem. – A földet nézte, megérint et t e a
mellét, megr ázt a a fejét. – Nem dal. Nincs ade mi dal.
Én is fölálltam, de nem tudta m, mit csinálta m rosszul. – Ne
hara gu dj, Tempi.
Rázta a fejét. – Nem. Nincs harag. – Mély lélegzet e t vett,
ismét megr ázt a a fejét, és elfordult, hogy otthagyjon. –
Bonyolult.
 NYOLCVANEGYEDIK FEJEZET

A FÉLTÉKENY HOLD

Aznap est e Marte n háro m kövér nyulat lőtt. Én

gyöker e k e t ást a m fel, szedt e m fűszer növ é n ye k e t , és
mielőtt a nap leme n t , mind az öten ott ültünk a vacsor á n ál,
a melye t két kiadós friss kenyé r, vaj és morzs álódó sajt tett
tökéle t e s s é . A sajt annyir a helyi volt, hogy mé g a nevé t
se m ismer t ü k.
Egész nap szép idő volt, és ez mind e n kit jókedvr e
derít et t , így a vacsor á t mé g több me s e kísért e.
Hespe me gl e p ő e n roma n tiku s me s é t mond o t t el egy
királynőr ől, aki bele sz e r e t e t t egy szolgá b a . Gyeng é d
szenv e d éllyel mond t a el. És ha a me s e ne m mut a t t a volna
ki az ő gye n g é d érzel mei t, ann ál inkább me g t e t t é k a
pillant á s ok, a melye k e t Deda nr a vet e t t , míg a királynő
szer el m é r ől me s él t.
Deda n azonb a n ne m vett e észr e a szer el m e s
pillant á s ok a t , és egé s z e n ritka ostob a s á g g a l belevá g o t t
egy törté n e t b e , a melye t a Pennys w or t h foga dó b a n hallott.
Egy me s é b e Felurianról.
– A fiú, akitől hallott a m, szint e annyi se volt, mint ez a
Kvothe – mond t a . – És aki hallott a , látta rajta, hogy ne m az
a fajta, aki ilyen me s é k e t képe s kitalálni. –
Jelentős é g t elj e s e n me gk oc o g t a t t a a halá nt é k á t .
– De hallga s s á t o k, és ítéljét e k ma g a t o k, érde m e s - e
elhinni.
Ahogy mond t a m , Deda n n a k jó besz élők éj e volt, és
éles e b b elméj e, mint az emb e r gondolt a volna, ha épp e n
úgy döntöt t, hogy hasz n álja is. Sajnos, ez az ese t az volt,
a mikor csak az első működ öt t , a má s o dik ne m.
– Vala mikor rége s- rége n az emb e r e k tartot t a k az
erdőn e k ettől a rész é t ől. Nem a törvé n ye n kívüliektől
féltek, vagy attól, hogy eltéve d n e k . – Megrázt a a fejét. –
Nem. Azt mondj á k, a tünd e n é p e k lakna k erref elé.
– Hasítot t pat ájú koboldok, akik táncolna k teliholdkor.
Hosszú ujjú, söté t vala mik, a melye k kilopják a bab á k a t a
bölcsőből. Sok olyan asszon y van, öreg is, fiatal is, akik
tett e k ki egy kis kenye r e t és tejet éjszak á r a . Sok olyan férfi
van, aki úgy építi föl a ház á t , hogy az ajtók mind egy
oldalon legye n e k .
– Vannak, akik babon á s n a k mond a n á k az ilyen nép e k e t ,
pedig ők jobba n tudják az igazs á g o t . Az a legjobb, ha
elkerüljük Tündefölde t , vagy ha ne m lehet, igyek ez z ü n k
elnye r ni az otta ni ak kegyeit.
– Ez egy tört é n e t Felurianról. A Szürküle t Hölgyér ől, az
Első Csend Hölgyér ől. Felurianról, aki me g öli a férfiaka t. De
ez boldog halál, és önké nt vállalják.
Tempi mély lélegz e t e t vett. Apró mozd ul a t volt, de
feltűnt, mer t szoká s a szerint szobor m e r e v volt az esti
me s él é s közbe n. Most már jobba n érte t t e m . Figyelt.
– Felurian? – kérd ez t e Tempi. – Férfihalál. Ó… – egy
pillana t r a elné m ul t. – Sentin? – Föle mel t e a kezét, és úgy
tett, minth a me g m a r k ol n a vala mit. Várakozó a n néz e t t
ránk. Amikor látt a, hogy ne m értjük, me g é rint e t t e oldalá n
lógó kardjá t.
Megért e t t e m . – Nem – mon dt a m . – Nem ade mi.
Tempi rázt a a fejét, és Marte n íjára mut a t o t t .
Most én rázta m a feje m. – Nem. Nem harcos. Ő… –
Elhallga tt a m , ne m tudt a m kitalálni, miké n t
ma g ya r á z h a t n á m el, hogy mivel ölte me g Felurian a
férfiaka t, különös e n akkor, ha geszt u s o k a t leszünk
kényt el e n e k hasz n ál ni. Segélyk é r ő e n nézt e m Deda nr a .
Deda n ne m haboz ot t. – Szex – mon dt a nyer s e n . – Tudod,
mi az a szex?
Tempi hunyor g ot t , azt á n hátr a s z e g t e a fejét, és
neve t e t t . Deda n úgy néz e t t rá, mint aki ne m tudja,
me g s é r t ő dj é k- e, vagy se. Tempi egy idő után lélegz e t h e z
jutott. – Igen – mond t a egysz e r ű e n . – Ismer e m szex.
Deda n elmo s olyo d o t t . – Azzal ölte me g a férfiaka t.
Tempi egy dara big a szoká s o s n á l is üres e b b e n néze t t,
majd lass a n átre n d e z t e a voná s ai t az iszonya t . Nem, ne m
is az volt, inkább leplez e tl e n undor és viszolyg á s , ami mé g
erős e b b lett attól, hogy rends z e ri nt üres volt az arc a. –
Hogya n? – kérde z t e reke dt e n .
Deda n mon d a ni kezde t t vala mit, de abb a h a g yt a . Aztán
mut a t ni kész ült vala mit, de azt is abb a h a g yt a , és
rest elk e dv e néze t t Hespé r e .
Hespe halk torokh a n g o n neve t e t t , és Tempi felé fordult.
Egy pillana tig töpre n g e t t , majd úgy tett, mint h a valakit
tart a n a a karjaiba n és csókolga t n á . Aztán ritmikus a n
ütög e t t e a mellét, a szívver é s t utá noz v a . Egyre gyors a b b a n
ütög e t t e a mellét. Egysz e r csak abb a h a g yt a , ökölbe
szorított a a kezét, a sze m é t kimer e s z t e t t e . Egész test e
me gf e s z ült, azt á n elernye d t , a feje félrebillent.
Deda n elnev e t t e ma g á t , és me g t a p s olt a az előa d á s t . –
Ez az. De néh a . … – Megkocog t a t t a a halá nt é k á t , azt á n
csettint e t t , bandz sítot t és ki-öltött e a nyelvé t. – Bolond.
Tempi föleng e d e t t . – Ó! – mond t a látha t ól a g
me gk ö n n ye b b ül v e . – Jó. Igen.
Deda n bólintot t, és vissza t é r t a me s él é s h e z . – Na szóval.
Felurian. Minden férfi álma . Világsz é p e . – Tempi kedvé é r t
úgy tett, minth a fésülge t n é hossz ú haját.
– Húsz évvel ezelőtt enn e k a fiúnak az apja és a
nagyb á t yj a épp e n ebb e n az erdőr é s z b e n vadá s z t a k , a mikor
beköszö n t ö t t az alkony. Tovább mar a d t a k a kellet é n él,
aztá n úgy döntöt t e k, hogy az erdőn kere sz t ül térne k haz a,
és ne m az úton, mint az épe s z ű emb e r e k .
– Nem sokáig gyalogolt a k, amikor ének sz ó t hallott a k a
távolból. Arrafelé indult ak, azt gondolva, közel járnak az
úthoz, ám ehelye t t egy kis tiszt á s szélé n talált ák ma g u k a t .
Ott állt Felurian, és halka n ének elt:

Cae-Lanion Luhial
di mari Felanua
Kreata Tu ciar
tu alaran di
Dirella. Amauen.
Loesi an delan
tu nia vor ruhlan
felurian thae.

Noha Deda n n a k ré me s e n reze s hangj a volt,

me g b o rz o n g t a m a dalla mt ól. A zene kísért e ti e s e n csá bító
volt, és tökéle t e s e n ismer e tl e n. Nem isme r t e m a nyelve t
se m. Egy szót se m érte t t e m belőle.
Deda n bólintot t, amikor látt a, hogya n rea g álok. – Ez a
dal mind e n má s n ál jobba n bizonyítja, hogy a fiú igaza t
besz él. Egy árva szót ne m érte k belőle, mé gis beler a g a d t a
feje mb e , pedig a fiú csak egysz e r éne k elt e el. Így hát a két
testv é r lekupor od ot t a tiszt á s szélé n. Hála a Holdna k, olyan
jól láttak, mint h a dél lenne, és ne m éjszak a . Feluriano n
ne m volt se m mi, és noha a haja csakn e m deré kig ért, látni
lehe t e t t , hogy mezt el e n, akár a Hold.
Mindig élvezt e m a Felurianr ól szóló me s é k e t , de ahogy
Hesp é r e pillantot t a m , lelapp a d t az örö mö m. Feszült e n
figyelt e a me s élő Deda nt , és egyr e jobba n össz e s z ű k ült a
sze m e .
Deda n ne m vett e észre. – Magas volt, a lába hossz ú,
formá s , a der e k a vékony, a csípője úgy gömb öl yö d ö t t ,
minth a férfikéz é rt könyörö g n e . Hasa olyan sima és
tökéle t e s volt, mint egy dar a b hibátla n nyírfakér e g,
köldöké n e k csé sz éj e minth a arra lett volna, hogy csókolják.
Hespe sze m e már csak két vágá s volt. De mé g enn él is
több e t mon do t t , hogy a szája vonallá kesk e n ye d e t t . Adok
egy jó taná c s o t . Ha ilyet láttok egy nő arc á n, azonn al
hagyj á t ok abb a a besz é d e t , és üljete k a keze t e kr e . Lehet,
hogy ettől ne m javul a helyz e t , de legalá b b me gkí m élit e k
ma g a t o k a t a legros sz a b b t ól.
Sajnos, Deda n folytat t a , és moz g a t t a lapátk e z é t a
tűzfényb e n . – A melle telt és kerek volt, akár az őszibar a c k,
a mely arra vár, hogy leszakíts á k a fáról. Még a féltéke n y
Hold, amel y mind e n dologn a k elve szi a színét, az se m
fakítha t t a me g rózs á s…
Hespe undorod ó hang ot adot t, és fölállt. – Na, én
me g ye k! – mond t a . A hangj a olyan der m e s z t ő volt, hogy
azt mé g Deda n n a k is észre kellett vennie.
– Micsoda? – Fölbá mult Hesp é r e , mé g mindig ma g a előtt
tartv a a kezét, a mely bele d e r m e d t a képz elt e mlők e t
formá z ó moz dul a t b a .
A lány elviharzot t, közbe n vala mit dünnyö g ö t t .
Deda n az ölébe ejtett e a kezé t. Arcán egye tl e n pillana t
alatt csa pot t át sértőd é s b e , majd har a g b a az ért e tl e n s é g .
Egy má s o d p e r c múlva fölállt, morogv a lever e g e t t e ma g á r ól
a levél- és ágtör m e l é k e t . Össz e s z e d t e a takar óit, és
elindult kicsiny tisztá s u n k túlsó végé b e .
– Azzal ér vége t , hogy a két testv é r üldözőb e vett e , és a
fiú apja lema r a d t ? – kérde z t e m .
Deda n rá m néz e t t . – Akkor hát már hallott a d. Szólha t t ál
volna, hogy ne folyta s s a m , ha ne m…
– Csak találga t t a m – mon d t a m gyors a n . – Utálo m, ha
ne m tudo m me g egy törté n e t végé t.
– Az apja belelé p e t t egy nyúlodú b a – mon dt a kurt á n. –
Eltört e a bokájá t. A nagyb á c sit senki se látt a több é . –
Komor a n kima sírozot t a tűz- fényből.
Könyörgő pillant á s t vet e t t e m Marte nr e , aki me gr á z t a a
fejét. – Nem – mon dt a halka n. – Ebbe n ne m vesz e k részt. A
világ mind e n kincs é é r t se m. Ha mos t segít e ni akarn é k, az
olyan lenne , minth a a puszt a keze m m e l akar n á m arré b b
vinni a tüze t. Fáj és ere d m é n yt e l e n .
Tempi elkezd e t t ágya z ni. Marte n körözött az ujjával, és
kérdő pillant á s t vete t t rá m, hogy vállalom- e az első
őrsé g e t . Bólintott a m , mire fölszedt e a hálózs á kj á t, és azt
mond t a : – Akár milye n szép e k bizonyos dolgok,
mérl e g el n e d kell a kockáz a t ok a t . Mennyire kívánod,
me n n yir e akar sz me g é g ni?
Eltapos t a m a tüze t, és a tiszt á s t ha m a r o s a n elborítot t a
az éjszak a sűrű söté tj e. Hanya t t feküdt e m , a csillagok a t
nézt e m, és Denná r a gondolt a m.
 NYOLCVANKETTEDIK FEJEZET

BARBÁROK

Másna p Tempi és én felsze dt ü k a tábor t, miközb e n

Deda n és Hespe elme n t e k Cress on b a után p ó tl á s é r t . Marte n
a víz me n t é n átkut a t o t t egy elszige t elt, lapos terület e t .
Utána össz e c s o m a g ol t u n k és elköltözt e t t ü n k mind e n t ,
me g á s t u k a latriná t, a tűzgödr öt, és bere n d e z k e d t ü n k .
Tempi hajlandó lett volna besz élg e t ni munk a közbe n, de
én félte m. Megs é r t e t t e m , ami ért idő előtt kérde z ő s k ö d t e m
a Letha niról, ezért tudt a m, hogy ezt a té m á t kerülnö m kell.
De ha annyira felzaklatt a az az egysz e r ű kéré s , hogy
ének elje n, miből találha t n á m ki, hogy mivel sért h e t e m
me g?
A fő gondot ismé t az üres arc jelent e t t e , az, hogy ne m
hajland ó a sze m e m b e nézni. Hogya n lehet ért el me s e n
besz élg e t ni valakivel, ha fogal ma m sincs, mit érez? Mintha
beköt öt t sze m m e l kellen e át m e n n e m egy isme r e tl e n
házon.
Így hát a biztos a b b utat válasz tot t a m , és munk a közbe n
új szava k a t kérde z t e m . Főleg tárgya k neveit, mert
mindk e t t e n túl elfoglalta k voltunk ahhoz, hogy
mut o g a s s u n k .
A legjobb az volt, hogy Tempin e k alkal ma volt gyakor olni
az aturit, miközb e n én növelt e m ade mi szókincs e m e t .
Észrev e t t e m , hogy minél több hibát követ e k el az ő
nyelvé b e n , Tempi ann ál jobba n mer besz élni.
Ez ter mé s z e t e s e n azt jelent e t t e , hogy szá mo s hibát
követt e m el. Időnké n t olyan érte tl e n ül viselke d t e m , hogy
kényt el e n volt többféle módo n elma g ya r á z ni ugya n a z t .
Termé s z e t e s e n aturi nyelve n.
Déltájba n végez t ü n k a táborr al. Marte n elme n t vadá s z ni,
Tempi nyújtózot t, és belek ez d e t t lassú tánc á b a . Kétszer
me gis m é t e l t e , és kezdt e m gya nít a ni, hogy kiss é unja
ma g á t . Mire végz e t t, tetőt ől talpig me gizz a d t . Azt mon dt a ,
elme g y fürde ni.
Mikor egye d ül mar a d t a m a tábor b a n , kettőt
me g olv a s z t o t t a m az üstfoltozó gyert yái b ól, és készíte t t e m
két apró bab á t . Napok óta me g akart a m csinálni, de az
ilyes mi t mé g az Egyet e m e n se m szer e t t é k . Itt Vintas b a n
pedig… elég, ha annyit mond ok, hogy igyek ez t e m a lehe t ő
legdiszkr é t e b b lenni.
Nem volt elegá n s munk a . A faggyú koránt s e m olyan
alkal ma s , mint a szimp a t e tiku s viasz, de mé g a
legpri mitíve b b figurá n a k is pusztító hat á s a lehe t. Ahogy
begyö m ö s z ölt e m őket a hátizs á k o m b a , úgy érezt e m ,
sokkal jobba n felkész ült e m.
Éppe n letaka rítot t a m a faggyú utolját az ujjaimról,
a mikor Tempi vissza é r t a fürdé s b ől, mezt el e n ül, mint egy
csec s e m ő . Sokév e s színpa di gyakorlat o m n a k köszön h e t ő e n
me g őrizt e m nyugod t arco m a t , de épp csak hogy.
Miután vizes ruhájá t egy közeli ágra aka s z t ot t a szár a d ni,
odajött hozzá m a legcs e k él ye b b zavar vagy
sze m é r m e s k e d é s nélkül.
Kinyújtott a jobb kezét, amel ye n egym á s h o z nyo mt a
hüvelyk- és mut a t ó ujját. – Mi ez? – Széjjele bb húzt a az
ujjait, hogy láss a m.
Megvizsg ált a m, és örülte m, hogy vala mir e
összpo n t o sít h a t o k. – Ez egy kullancs.
Ilyen közelről akar a tl a n ul felfigyelt e m ismé t a
forrad á s air a , a karját és a mellét beh álózó, halvá ny
vonal akr a . A Medicáb a n töltött időmn e k köszönh e t ő e n
tudt a m olvas ni a heg e k b ől. Az ő sebh el yei ne m azok a
duzza dt , rózsa s zín hurkák voltak, amel ye k a bőrré t e g e k e t ,
a zsírt és az alatt a lévő izmot felhasító, mély vágá s o kr a
jelle mz ők. Ezek sekély seb e k voltak. Tucatn yi. Vajon miót a
zsoldos, ha ezek a heg e k ilyen régiek? Sze mr e
húsz é v e s n e k látszott.
Tempi ne m törődöt t azzal, hogy néz e m, az ujjai között
lévő lényt bá mul t a . – Ez har a p. Enge m har a p és mar a d. –
Arca közö mb ö s volt, mint mindig, de a hangj á b ól érződöt t
az undor. A bal keze kénys z e r e s e n mozgot t.
– Ade mr é b e n nincs e n e k kullancs ok?
– Nincse n e k . – Igyeke z e t t az ujjai közé csípni a rovart. –
Nem törik.
Megmu t a t t a m , hogya n nyo mj a szét a kör mé v el, amin jól
szórakozot t.
Eldobt a a kullanc s ot , és vissz a m e n t a hálózs á kj á h oz.
Továbbr a is mezt el e n ül elősz e d e g e t t e a ruháit, és
erélye s e n kirázt a őket.
Elfordított a m a tekint e t e m e t . A szíve m mélyé n érezt e m ,
hogy ez lesz az a pillana t , a mikor Deda n és Hespe
vissza t é r n e k Crosson b ól.
Hál' isten n e k ne m jöttek. Tempi negye d ó r a múlva
felhúzt a a szár a z nadr á g o t , de előbb gondos a n átvizsg ált a .
Félme z t el e n ül visszajött hozzá m. – Gyűlölöm kullanc s o t –
jelent e t t e ki.
Beszé d közbe n gyors moz dul a t ot tett, mint h a morz s á k a t
söpörn e le a csípője közelé b e n az ingéről. Persz e ne m volt
rajta ing, és a bőré n se m volt se m mi , a mit lesöpör h e t e t t
volna. Sőt rájött e m, hogy ezt a moz dul a t ot már látt a m tőle.
Sőt fél tuca t s z or látta m az utóbbi napokb a n , noha
soha s e m ilyen erősz a ko s a n .
Hirtelen gya n ú m tá m a d t . – Tempi! Mit jelent ez? –
Utánozt a m a söprög e t ő mozd ul a t o t .
Bólintott. – Ez az. – Túlzott undorr al fintorgot t.
Sorra vett e m az utolsó napok a t , és azon töpre n g t e m ,
hánys z or látt a m Tempit nyugt al a n ul babr álni, miközb e n
besz élg e t t ü n k. Megsz é d ült e m a gondola t t ól.
– Tempi – kérd ez t e m –, ezzel van mind e n ? – Az arco m
felé mut a t t a m , azt á n mos olyo gt a m , elkomor o d t a m , a
sze m e m forga t t a m . – Mindezt kézzel csinálják Ade mb e n ?
Bólintott, ugya n a k k or tett egy kéz moz d ul a t o t .
– Ez az! – mut a t t a m a kezér e . – Ez mi?
Habozot t, azt á n kénys z e r e d e t t e n , zavart a n mos olygo t t .
Megis m é t e l t e m a mozd ul a t o t , szét n yitot t a m az ujjaima t ,
a hüvelykujja m a t a közép s ő ujja m belsej é h e z szorított a m .
– Nem – mon d t a . – Másik kéz. Bal.
– Miért?
Kinyújtott a a kezé t, és a szegyc s o n t t ól balra
me g ü t ö g e t t e a melle m: ba- ba m m, ba- ba m m. Aztán
végigfut t a t t a az ujját a bal keze m e n . Bólintott a m , jelezve,
hogy me g é r t e t t e m . Ez van közele b b a szívhez. Föle melt e a
jobb kezét. – Ez a kéz erős. – Föle mel t e a balt. – Ez a kéz
okos.
Logikus. Ezért peng e ti a legtöbb kobozos bal kézzel a
hang s z e r é t , a hang ok a t pedig jobb kézzel fogja le. A bal
kéz általá b a n ügye tl e n e b b .
Bal keze m ujjait szét t á r v a me gis m é t e l t e m a mozd ul a t o t .
Tempi rázt a a fejét. – Ez az. – Elége d e t t e n somolyg ot t .
Ez olyann yir a szoka tla n volt az arcá n, hogy egye tl e n
dolgot tehe t t e m : igyek e z t e m me gf é k e z ni ma g a m , neho g y
tátott szájjal bá muljak rá. Alapos a b b a n me g n é z t e m a
kezé t, és egy kicsit módo sítot t a m az ujjaim állás á n.
Helye slőe n bólintott. Az arc a üres volt, de mos t először
me g é r t e t t e m , miért.
A követk e z ő órákb a n me g t a n ul t a m , hogy az ade mi
kéz moz d ul a t o k ne m csup á n az arcját é ko t helye t t e sí tik.
Koránt s e m ilyen egysz e r ű. A mos oly példá ul jelent h e ti azt,
hogy derűs, boldog, hálás, es e tl e g elége d e t t vagy.
Vigaszt al á s ul is mos olyog h a t u n k. Mosolyog h a t valaki azért,
mert elég e d e t t vagy mert szer el m e s . Egy fintor vagy egy
vigyor haso nlíth a t a mos olyr a, de egé s z má s t jelent.
Képzeljét e k el, amikor valakit arra taníta n a k, hogya n
mos olyogjon. Képzeljét e k el, a mint valakine k azt próbálják
leírni, mit jelent e n e k a különböz ő mos olyok, és mikor kell
hasz n ál ni őket társ al g á s közbe n. Nehez e b b, mint mikor
járni tanulunk.
Hirtelen sok mind e n n e k értel m e lett. Hát persz e hogy
Tempi ne m akar a sze m e m b e nézni. Minek az arc á t nézni
ann a k, akivel besz él sz? Figyelne d kell a hangj ár a , de nézni
a kezét kell.
A követk e z ő óráka t azzal töltött e m, hogy igyeke z t e m
me g t a n ul ni az alapv e t ő dolgoka t, de őrjítőe n neh é z volt. A
szava k viszonyla g egys z e r ű dolgok. Rámu t a t h a t s z egy
kőre. Megmu t a t h a t o d az ugrá s t vagy a futá st. De hogy
mut o g a t o d el az előzék e n ys é g e t ? A tisztel e t e t ? A gúnyt?
Kétle m, hogy akár az apá m is képe s lett volna rá.
Kétsé g b e e j t ő lassús á g g a l haladt a m , ugya n a k k or el
volta m raga d t a t v a . Mintha vára tla n ul egy má s o dik nyelve t
kapt a m volna.
Ráad á s ul titkos dolog is volt. Olyas mi. Én pedig mindig
szer e t t e m a titkoka t.
Háro m óráb a telt, hogy me g t a n ulj ak mar ok n yi
kéz moz d ul a t o t , ha me g b o c s á tj á t ok a szóját é ko t. Iszonyú
lass a n me n t , de a mikor végr e me g t a n ul t a m kéznyelv e n az
„eufe miz m u s t ” , olya n büszk e s é g töltött el, amir e alig
vann a k szavai m.
Azt hisze m, Tempi is érezt e . – Jó – mond t a lefelé fordított
tenyé r r el, és biztosr a vehe t t e m , hogy a helye sl é s é t jelzi.
Körözött a vállával, fölállt, nyújtózot t. A lombkor on á n
átsüt ő napr a pillantot t. – Most eszünk?
– Hama r o s a n . – Még egy kérdé s volt, a mely ne m hagyo t t
nyugo d ni. – Tempi, miért csináljátok ezt? – kérd ez t e m . –
Könnyű mos olyog ni. Miért mos olyog t ok a keze t e kk el?
– Kézzel is könnyű. Jobb. Sokkal inkább… – Bemut a t t a az
ingsöpr ög e t ő mozd ul a t kiss é módo sítot t változ a t á t . Nem
undor, ingerült s é g ? – Mi a szó együt t élő e mb e r e kr e ? Utak.
Helye s dolgok. – Hüvelykujja végigfutot t a kulcscs o n tj á n, ez
a bosszankodás ? – Mi a szó helye s együt t élésr e ? Senki
se m szar a kútba .
Elneve t t e m ma g a m . – Civilizáció?
Bólintott, szét nyitot t a ujjait. Derű. – Igen – mond t a . –
Kézzel besz él ni civilizáció.
– De hát mos olyo g ni ter mé s z e t e s dolog – tiltakozt a m . –
Mindenki mos olyo g.
– Termé s z e t e s , ne m civilizáció – mond t a Tempi. – Ételt
főzni, civilizáció. Lemos ni büdös t, civilizáció.
– Akkor hát Ade mr é b e n mindig a kezet e kk el
mos olyog t o k? – Bánt a m, hogy ne m ismer e m a
me g d ö b b e n é s kéz moz d ul a t á t .
– Nem. Arccal mos olyog ni jó csalá d n a k . Jó néh á n y
bar á t n a k.
– Miért csak a csalá d n a k ?
Ismé t végighúz t a a hüvelykujját a kulcsc s on tj á n. –
Amikor ezt csinálod. – Tenyer é t az arc á h oz szorított a , és
kifújta a leve gőt , a miből így robajló szellent é s lett. – Ez
ter m é s z e t e s , de ne m csinálod má s ok előtt. Goromb a s á g .
Család n ál… – Vállat vont. Derű. – …a civilizáció ne m fontos.
Család d al ter mé s z e t e s e b b .
– És mi van a neve t é s s e l? – kérde z t e m . – Látta m, hogy
neve t s z. – Hangos a n neve t t e m , hogy érts e , miről besz él e k.
Vállat vont. – Van neve t é s .
Várta m egy dar a big, de ne m úgy tűnt, hogy folyta t ni
szer e t n é . Ismé t próbálkozt a m . – Miért ne m neve t s z a
keze d d el?
Rázta a fejét. – Nem. Nevet é s má s . – Közelebb lépe t t, és
két ujjával me gko p o g t a t t a a melle m e t a szíve m fölött. –
Mosoly? – Ujjai végigfut ot t a k a bal karo mo n . – Hara g? –
Ismé t a szíve m e t kopogt a t t a . Riadt, aztá n zavart arcot
vágott, majd neve t s é g e s e n biggye s z t e t t . Minden
alkalo m m a l a melle m e t kopogt a t t a .
– De neve t é s ? – Tenye r é v el a gyo mr o mr a ütött. – Itt lakik
neve t é s . – Ujjait a szá mi g e melt e , szét n yitot t a az ujjait. –
Vissza nyo m ni neve t é s t ne m jó. Nem egé s z s é g e s .
 – A sírás s al is ez a helyz e t? – kérd ez t e m . Képzelt
könnye k útját rajzolta m az ujja m m a l az arco mr a .
– A sírás s al is. – Kezét a has á r a tett e . – Ha, ha, ha –
mond t a , és rányo m t a a kezét a has á r a , hogy mut a s s a a
gyo mo r mozg á s á t . Aztán az arc a szomor ú v á változott. –
Hüpp, hüpp, hüpp – zihált az eltúlozot t zokogá s t ól, és ismé t
a gyo mr á r a tett e a kezét. – Ugya n a z a hely. Nem
egé s z s é g e s vissz a n yo m ni .
Lass a n bóloga t t a m , igyeke z t e m elképz el ni, milye n lehet
Tempin e k olya n e mb e r e k között, akik túl otro mb á k ahhoz,
hogy az érzel m eik e t ma g u k b a n tart s á k. Akiknek a keze
örökös értel m e tl e n s é g e k e t közöl. – Nagyon neh é z lehe t
neke d idekint.
– Nem olyan neh é z. – Eufemizmus . – Amikor elha g yo m
Ade mr e , tudo m ezt. Nem civilizáltak. Barbár ok otro mb á k .
– Barbár ok?
Széle s mozd ul a t o t tett a tisztá s, az erdő és egé s z Vintas
felé. – Itt mind e n ki olyan, mint kutya. – Grote s zk ül eltúlzott
arcját é kk al mut a t t a a hara g o t , vicsorított, acs a r g o t t ,
őrülte n forgat t a a sze m é t . – De hát ennyit tud. – Közömb ö s
belet örő d é s s e l vont vállat, minth a azt akarn á kifejezni,
hogy ne m har a g s zik ránk miatt a .
– Mi a helyz e t a gyer e k e k k el? – kérde z t e m . – A gyer e k e k
mos olyog n a k, mielőtt besz éln é n e k . Ez baj?
Rázta a fejét. – Minden gyer e k barb á r. Mindig mos olyo g
arcc al. Minde n gyer e k bárdola tl a n. De öregsz e n e k .
Figyelne k. Tanulna k. – Töpre ng v e hallga t ot t , kere s t e a
szava k a t . – Barbá rokn a k nincs asszon y, hogy me g t a ní t s a
civilizációt. Barbárok ne m tudn a k tanulni.
Tudta m, hogy ne m akar me g b á n t a ni, de ettől mé g
erős e b b lett benn e m a szánd é k, hogy me g t a n ul o m az
ade mi kézbe s z é d e t .
Tempi felállt és olyasfél e moz dul a t okk al kezd e t t
be me l e gít e ni, amilye n e k e t gyer e kkor o m b a n az akrob a t á k
hasz n ált a k a társ ula t u n k b a n . Miután tizenöt percig
hajlongot t, elkezdt e lassú, táncr a e mlé k e z t e t ő
pant o mi mj é t . Akkor mé g ne m tudt a m , hogy ezt Ketann a k
hívják.
Mivel bántot t a me gj e g yz é s e , hogy „bar b á r ok ne m
tudn a k tanulni”, úgy döntöt t e m , hogy utánoz ni fogo m.
Végtér e is ne m volt má s dolgo m.
De mikor me g p r ó b ál t a m , rá kellett jönnö m, milye n
pokolian bonyolult felad a t épp e n me gf el előe n hajlítani az
ujjaka t, pontos a n beállítani a lába t. Noha Tempi úgyszólvá n
csigala s s ú s á g g a l mozgot t, képt el e n volta m lemá s ol ni
moz dul a t ai n a k sima elega n ci áj á t . Egysz e r se m hagyt a
abb a , és ne m néz e t t felé m. Egyetle n szóval se m bátorított,
és taná c s o t se m adot t.
Kimerült e m, és örülte m, amikor vége lett. Utána tüzet
gyújtott a m , és együt t állítottuk föl a háro ml á b a t . Tempi
szótlan ul előve t t egy szár az kolb á s z t és né mi krumplit, amit
gondos a n há mo z ni kezd e t t a kardjáv al.
Ez me gl e p e t t , mert Tempi ugya n a k k or a hűhót csapo t t a
kardja, mint én a kobozo m körül. Egysz e r, a mikor Deda n
kézb e vett e a fegyv er t , az ade mi me gl e h e t ő s e n drá m a i
érzele mkit ör é s s e l reag ált. Legalá b bi s Tempi sze mp o n tj á b ól
drá m ai volt. Két teljes mond a t o t mon do t t , és egy kicsit
össz evo n t a a sze möl dök é t .
Látta, hogy figyele m, és kívánc si a n félreh ajtot t a a fejét.
Oda mu t a t t a m . – Kard? – kérd ez t e m . –
Krumplihá mo z á s r a ?
Tempi lenéz e t t az egyik kezé b e n a félig me g h á m o z o t t
krumplira, a má sikb a n a kardr a . – Éles. – Vállat vont. –
Tiszta.
Én is vállat vont a m, ne m akart a m tová b b foglalkozni a
kérd é s s el. Miközbe n együt t dolgoztu nk, me g t a n ul t a m a
vas, a cso mó, a levél, a szikra és a só szav a k a t .
Vártuk, hogy fölforrjon a víz. Tempi fölállt, me gr á z t a
ma g á t , és má s o d s z or is belek ez d e t t a lass ú nyújtóz á s b a .
Megint utá noz t a m . Most neh e z e b b volt. Végt a gj ai m izmai
mé g feszült e k és reszke t t e k a me g e r őlt e t é s t ől. A vége felé
erőlködnö m kellett, hogy elfojts a m a reszke t é s e m e t , de
me g t u d t a m mé g néh á n y titkot.
Tempi tová b br a se m törődöt t vele m, de ez ne m zavart.
Mindig szer e t t e m a kihívás ok a t .
 NYOLCVANHARMADIK FEJEZET

VAKSÁG

– …így hát Taborlint bez árt á k a föld gyo mr á b a – me s élt e

Marte n. – Nem volt egye b e a ruháj á n ál és hüvelykn yi
pislákoló gyert yá n á l, hogy az tarts a távol a söt é t s é g e t . A
boszork á n ykir ály addig akart a otth a g yni Taborlint, a míg az
éhs é g és a szomj ús á g alá ne m áss á k az akar a t e r ej é t .
Scyph u s tudt a, hogy ha Taborlin felesküs zik az ő
me g s e gí t é s é r e , akkor ráké n ys z e rít h e ti ígére t é n e k
bet ar t á s á r a , mert Taborlin sos e m szegt e me g a szav á t . Az
volt a legna g yo b b baj, hogy elvett e Taborlin botját és
kardját, a melye k nélkül homál yo s és gyöng e volt a
hat al m a . Elvett e Taborlin se m mi s zínű köpe n yé t is, de ő
khhr… bocs á n a t . De… khhr. Hesp e , idea d n á d a tömlőt?
Hespe odado b t a Marte n n e k a vizestö ml őt , ő pedig
me g h ú z t a . – Most már jobb. – Megkösz ör ült e a torká t. – Hol
is tartot t a m ?
Tizenke t t e dik napja voltunk az Eldbe n, kialakult a dolgok
ritmu s a . Mivel egyr e gyakorlott a b b a k lettünk, Marte n
módo sít ot t a a foga d á s t . Először tíz az egyr e , azt á n tizenöt
az egyr e , ugya n a n n yir a , mint Deda n é és Hesp é é .
Egyre több e t ért e t t e m az ade mi kézb e s z é d b ől, és Tempi
egyr e kevé s b é volt őrjítőe n üres lap. Ahogy me g t a n ul t a m
olvas ni a test n yelv é t , lass a n színe s e d ni kezd e t t .
Figyel me s , szelíd e mb e r volt. Deda n rossz ul közele d e t t
hozzá. Szer e t t e a tréfák a t , noha szá mo s sziporká m a t ne m
érte t t e , amel ye kk el pedig ő próbálkozot t , azok neke m
voltak tökélet e s e n értel m e tl e n e k fordítá s b a n .
Ez ne m azt jelenti, hogy tökéle t e s volt a kapc s ol a t u n k.
Olykor mé g mindig me g s é r t e t t e m , tapint a tl a n volta m vele,
noha mé g utóla g se m érte t t e m , miért. Minden n a p
utá noz t a m különös tánc á t , és ő mind e n n a p tünt e t ő e n ne m
vett tudo m á s t róla m.
– Mármo s t Taborlinn a k mind e n k é p p e n el kellett
me n e k ül ni e – folyta tt a Marte n a tört é n e t e t –, de mikor
körülné z e t t barla ngj á b a n , látt a, hogy ann a k nincs ajtaja.
Se m ablak a. Körbe n se m mi má s , csak sima , ke mé n y kő.
Ám Taborlin ismer t e mind e n dolgok nevé t, így a dolgok
eng e d e l m e s k e d t e k a para nc s ai n a k. Azt mon dt a a kőnek:
Törj meg ! És a kő me g t ör t. A fal szét h a s a d t , akár a papír,
és a lyukon át Taborlin me gl á t h a t t a az ege t, és
beléle g e z h e t t e a friss, tava s zi leve gőt . Kijutott a
barlan go k b ól, be a kast élyb a , és végül me g é r k e z e t t a
királyi csarnokb a . Az ajtót bez árt á k előtt e , így hát azt
mond t a : égj! És az ajtó máris lángolt, és ha m a r o s a n pedig
ne m mar a d t má s belőle, csak puha , szürke ha mu. Taborlin
belé p e t t a csar nok b a , és látt a, hogy ott ül Scyph u s király,
és körülött e ötve n test őr e . Azt mond t a a király: Fogjátok el!
De az őrök mos t látták, ahog y az ajtó ha mu v á lesz, így
közele b b lépt e k, de egyikük se m me n t túl közel, ha értitek,
mire gondolok. Erre Scyphu s király azt mond t a : Gyávák!
Megküzdök Taborlinnal varázslásban, és legyőzöm! Ő is félt
Taborlintól, de jól leplezt e. Mellesleg ott volt vele a
varáz s p ál c áj a, Taborlinnál pedig ne m volt ott az övé. Ekkor
Taborlin azt mond t a : Ha olyan vitéz vagy, add ide nekem a
pálcámat még a párbaj előtt. Természetesen , felelte
Scyph u s , noha esze ágá b a n se m volt vissz a a d ni a pálcá t.
Ott van jobbra melletted, abban a ládában.
Marte n úgy néze t t végig rajtunk, mint egy össz e e s k ü v ő.
– Mert látjátok, Scyphu s tudt a , hogy a láda zárva van, és
csak egy kulcs nyitja. Az a kulcs pedig a zseb é b e n lapult.
Így hát Taborlin oda m e n t a ládá hoz, de az zárva volt. Ekkor
Scyph u s elnev e t t e ma g á t , és néh á n y őr is vele neve t e t t . Ez
me g h a r a gí t o t t a Taborlint. Mielőtt bárki bár mit tehe t e t t
volna, rács a p o t t a láda fedelér e , és elkiáltott a ma g á t : Edro!
A láda fedele fölpat t a n t , ő pedig me gr a g a d t a se m mi s zínű
köpe n yé t , és beleb urkolózot t.
Marte n ismé t a torkát köszörült e. – Bocs á n a t – mon dt a ,
és elhallga t ot t, hogy ismé t igyék egy korty vizet.
Hespe Deda n h o z fordult: – Szerint e d milye n színű volt
Taborlin köpe n ye ?
Deda n a homloká t ráncolt a . – Hogy ért e d? Most mondj a,
hogy se m mi s zín ű volt.
Hespe szája elke sk e n ye d e t t . – Tudom. De ha elképz el e d
ma g a d n a k , milye n n e k látod? Vala milye n képe d csak van
róla, ne m?
Deda n töpr e n g e t t egy percig. – Mindig úgy képz elt e m el,
hogy csillá mlik – felelte. – Ahogy a ma c s k a k ő csillá mlik a
szapp a nf őz ő ház a körül eső utá n.
– Én mindig piszkos s z ür k é n e k képz elt e m – mond t a a
lány. – Olyan kifakultn a k, mivel Taborlin örökös e n úton
volt.
– Igazs á g o d van – mon d t a Deda n.
Látta m, hogy Hesp e arca ismé t me g s z elídül.
– Fehér – szólt közbe Tempi. – Gondolo m, fehér. Nincs
szín.
– Én mindig halvá n y égszínké k n e k látta m – mond t a
Marte n vállvonog a t v a . – Tudo m, hogy nincs értel m e . Mégis
így van a feje mb e n .
– Én néh a úgy képz el e m el, mint h a foltokból állna –
szólalta m me g. – Foltvarrot t köpe n y, mind e nf él e színe s
rongyból és mar a d é k b ól. De szerint e m nagyo b br é s z t söt é t.
Mintha lenne színe, de túl söt é t ahhoz, hogy bárki
me gl á s s a .
Fiatala b b koro mb a n csod ál a t t ól tágr a nyílt sze m m e l
hallgat t a m Taborlin tört é n e t é t . Most, hogy tudt a m az
igaz at a má gi á r ól, egé s z e n má s szint e n élvezt e m, valahol a
noszt algia és a derű közti hang ul a t b a n .
Viszont külön helye volt a szíve m b e n Taborlin
se m mi s zínű köpe n yé n e k . Hatal m á n a k tekint élye s rész e a
pálcájá b a n lakozott. A kardja halálos volt. A kulcsa, a
pénz e, a gyert yáj a mind ért ék e s e k voltak. De a köpe n y a
szívéb e n lakozot t. Álcázta, ha kellett, segít e t t neki
elrejtőz ni, ha bajba n volt. Védte az esőt ől. A nyilaktól. A
tűztől.
Taborlin mind e nf él é t el tudot t dugni benn e , és sok zseb e
tele volt csodál a t o s dolgokkal. Volt benn e kés. Gyer e kjá t é k.
Virág egy hölgyn e k. Amire csak szüks é g e volt Taborlinna k,
azt me g t al ált a a se m mi s zínű köpönye g b e n . Az ilyen me s é k
miat t könyörö gt e m anyá m n a k gyer e kf ejjel az első
köpe n ye m é r t .
Maga mr a kanya rítot t a m köpe n ye m e t . Az én csúnya ,
foltozott, kifakult köpe n ye m e t , a melye t az üstfoltozóv al
cser élt e m el. Az egyik úton, a mikor Crosson b a kellett
me n ni utá n p ó tl á s é r t , fölsze dt e m né mi rongyot, és néh á n y
ügye tl e n zseb e t varrt a m a bels ejé b e . De mé g így is hitvá n y
pótléka volt pomp á s , borvörös köpe n ye m n e k , vagy ann a k a
szép feket e z öldn e k, a melye t Fela készíte t t neke m.
Marte n ismé t me gkö s z ör ült e a torkát, és vissz a t é r t a
me s é h e z . – Szóval, Taborlin rács a p o t t a ládár a , és
felkiáltott: Edro! Mire a láda fedele fölpat t a n t , és ő
me gr a g a d t a a se m mi s zínű köpe n yt me g a varáz s p álc á t .
Hatal ma s , soká g ú villá mok a t varáz s olt elő, a melye k húsz
őrt öltek me g. Aztán falat épít et t tűzből, a mely újabb húsz
őrt pusztítot t el. A többiek eldob ált á k fegyve r eik e t , és
kegyel e m é r t könyör ög t e k. Taborlin ekkor össz e s z e d t e a
ládá b ól a többi holmiját. Kivett e a kulcs á t, a pénz é t , zsebr e
vágt a őket. Utoljára kivett e rézkar dj á t, a Skyaldrint, és az
övér e…
– Micsoda? – szakítot t a félbe neve t v e Deda n. –
Füllent e s z . Taborlin kardja ne m rézből volt.
– Pofa be, Den! – vakka n t o t t a Marte n, akit bossz a n t o t t a
közbe s z ól á s .
– Rézből volt!
– Te fogd be a pofád! – vágot t vissz a Deda n. – Ki hallott
mé g rézkar dr ól? A réz ne m tartja me g az élét. Mintha egy
nagy pennyv el akar n ál me g öl ni valakit.
Hespe nagyo t neve t e t t . – Valószínűle g ezüst k a r d volt,
ne m gondolod, Marte n?
– Rézkar d volt! – erősköd öt t Marte n.
– Talán a pályafut á s a elejé n – suttogt a hango s a n Deda n
Hesp é n e k . – Akkor csak rézkar do t eng e d h e t e t t me g
ma g á n a k .
Marte n dühös e n néz e t t rájuk. – Réz, a fene belét e k! Ha
ne m tetszik, találjátok ki ma g a t o k a me s e végé t! –
Kereszt b e font a a karját.
– Jól van – mon dt a Deda n. – Kvothe elmo n d h a t j a nekünk.
Lehet, hogy mé g kölyök, de tudja, hogya n kell jól
elmo n d a ni egy tört é n e t e t . Rézkar d, hova szarjak!
– A helyz e t az – mon dt a m –, hogy szer e t n é m hallani,
mivel végződik Marte n törté n e t e .
– Csak folyta s d – közölte epé s e n az öreg nyo molva s ó. –
Most ne m vagyok abb a n a hang ul a t b a n , hogy befejezz e m.
És inkább tége d hallgatl ak, mint enn e k a sza m á r n a k az
iázás á t .
Az esti me s él é s ama ritka idősz akok közé tartozot t,
a mikor kicsinye s piszkálód á s nélkül lehet t ü n k együt t. De
mos t mé g itt is me g n ő t t a feszülts é g . Ráad á s ul a többiek
kezdt e k úgy tekint e ni rá m, mint aki gondo s ko dik az esti
szórakoz á s u k r ól. Úgyhogy olyan me s é t akart a m választ a ni,
a mivel egysz e r s mind e n k orr a leszokt a t o m őket ma g a m r ól.
– Volt egysz e r, hol ne m volt egy kisfiú – kezdt e m –, aki
egy kisváros b a n szület e t t . Tökélet e s gyer e k volt, legalá b bi s
az anyja így gondolt a . De egyv al a mi b e n különböz öt t . A
köldöké b ől egy aran yc s a v a r állt ki. Éppe n csak a feje
látszott. Az anyja már ann a k is örült, hogy a gyer e k é n e k
me gv a n mind e n ujja. De ahogy a fiúcska cse p e r e d ni
kezd e t t , rájött, hogy ne m mind e n ki n e k van csava r a
köldöké b e n , plán e ara n yc s a v a r . Megkér d e z t e az anyját,
hogy mi enn e k a célja, de ő ne m tudt a . Legköz ele b b az
apját kérde z t e me g, de az apja se m tudt a . Megkér d e z t e a
nagys z ül eit, de ők se m tudt á k. Ez így tartott egy dar a big,
de a kérd é s csak ne m hagyt a nyugo d ni a fiút. Végül,
a mikor már elég idős volt, batyu b a kötött e a holmiját, és
világg á me n t , hát h a talál valakit, aki elmon dj a neki az
igaz at. Ment egyik helyről a má sikr a, mind e n kit
me gk é r d e z e t t , aki azt állított a, hogy tud vala mit vala miről.
Kifagga t t a a báb á k a t és az orvosok a t , de egyikükt ől se m
kapott épkézl á b választ. Megkér d e z e t t arka nist á k a t ,
üstfoltozók a t , erdei vén re me t é k e t , de senki mé g csak ne m
is látott ilyet. Elme nt me gk é r d e z ni a cealdi kere s k e d ő k e t ,
gondolvá n, hogy ők aztá n mind e n t tudn a k az ara n yr ól. De
a cealdi kere s k e d ő k se m tudt a k segít e ni. Elme nt az
Egyet e m arka nis t áihoz, gondolvá n, hogy ha tud valaki
vala mit a csav a r okról, vagy a működ é s ü k r ől, hát ők azok.
De az arka nist á k se m tudt a k se m mi t . A fiú tová b b m e n t az
úton a Vihars á n c felé, hogy me gk é r d e z z e a Tahi
boszork á n yai t , de egyikük se m tudot t válaszolni. Aztán
elme n t Vint királyá h oz, a világ legga z d a g a b b emb e r é h e z .
De ő se m volt képe s válaszolni. Elme nt az aturi csá sz á r h o z,
de az, mind e n hat al m a ellenér e se m volt képe s válaszolni.
Végigjárt a az Apró Királys á g ok a t , de senki se m mond o t t
neki se m mi t . Végül elme n t Modeg nagykir ályá h oz , aki a
világ mind e n királya közül a legbölcs e b b volt. A nagykirály
alapo s a n me gvizs g ált a a fiú köldöké b ől kiálló aran yc s a v a r t .
Ezutá n intet t, és az udvar n a g y behozot t egy ara ny
selye m p á r n á t . Ezen a párn á n egy ara nyd o b o z ült. A
nagykirály kiaka sz t ot t a nyak á b ól egy aran yk ulc s o t,
kinyitott a a doboz, a melyb e n egy aran y csava r h úz ó volt.
Kezébe n a csava r h ú z ó v al intet t a fiúnak, hogy lépjen
közele b b. A fiú az izgalo mt ól re me g v e eng e d e l m e s k e d e t t .
Ekkor a nagykir ály beleilleszt e t t e az ara ny csava r h ú z ó t a
fiú köldöké b e .
Elhallgat t a m , itta m egy nagy korty vizet. Érezt e m, hogy
a kicsiny hallga t ó s á g felé m hajol. – Ekkor a nagykirály
óvatos a n elfordítot t a az ara n yc s a v a r t . Egysz er: se m mi .
Kétszer: se m mi . Har ma d s z or is me gfor g a t t a , és a fiú
fenek e lees e t t .
Percnyi hüled e z ő csen d követk e z e t t .
– Micsoda ? – kérde z t e hitetle n ül Hesp e .
– Lees e t t a fenek e – ismé t elt e m me g fapofáv al.
Hosszú cse nd követk e z e t t . Mindenki eng e m néz e t t . A tűz
patt a n t egye t , vörös szikrák repült e k a ma g a s b a .
– És aztá n mi törté nt ? – kérd ez t e végül Hesp e .
– Se m mi – felelte m. – Ennyi. Itt a vége.
– Micsoda ? – kérde z t e hang o s a b b a n . – Miféle me s e ez?
Válaszolni akart a m , á m ekkor Tempi neve t é s b e n tört ki.
Úgy hahot á z o t t , hogy ne m kapot t leve gőt . Hama r o s a n én is
neve t ni kezdt e m , részb e n mert a neve t é s raga d ó s , és
részb e n azért, mert én is roppa n t ul mulat s á g o s n a k
tartot t a m a saját me s é m e t .
Hespe arc a vesz e d el m e s e n me gv ál t oz ot t , mint h a ő
lenne a tréfa célpontja.
Elsőne k Deda n szólalt me g. – Nem ért e m. Miért? –
Elhallga tot t.
– Visszat e t t é k a helyér e a fiú fenek é t ? – szólt közbe
Hesp e .
Vállat vont a m. – Ez ne m tartozik a me s é h e z .
Deda n csalódot t a n hadon á s z o t t . – Mi értel m e enn e k?
Ártatla n arcc al nézt e m rá. – Azt gondolt a m, csak
me s él g e t ü n k.
A nagyd a r a b férfi csúnyá n néze t t rá m. – Rend e s
me s é k e t ! Olyanok a t , a melyikn e k van vége . Nem olyanok a t ,
a melye k egy fiú segg é r ől szólnak… – A fejét csóvált a . – Ez
neve t s é g e s . Megyek aludni. – Elme nt , hogy me g á g ya z z o n
ma g á n a k . Hespe is elkullogot t a saját ágya felé.
Mosolyogt a m , mer t biztosr a vett e m, hogy több é egyikük
se m fog me s é t követ el ni tőle m akkor, a mikor nincs
me s él h e t n é k e m .
Tempi is felállt. Mikor elme n t mellet t e m, mos olygo t t , és
hirtele n me g öl elt. Egy deká d d a l koráb b a n elhűlte m volna,
de mos t már tudt a m, hogy a testi érintkez é s ne m
különös e b b e n ritka s á g az ade mi e k között.
Az mé gis me gl e p e t t , hogy a többiek előtt csinálja. Tőle m
telhe t ő e n viszonozt a m az ölelést, és érezt e m, hogy a melle
mé g mindig hullá mzik a neve t é s t ől. – Fenek e lees e t t –
mond t a halka n, azt á n elme n t lefeküdni.
Marte n a tekint e t é v e l követt e , aztá n hossz ú, töpr e n g ő
pillant á s t vet e t t rá m. – Hol hallott a d? – kérd ez t e .
– Apá m me s élt e , amikor gyer e k volta m – mon dt a m
őszint é n.
– Fura gyer e k m e s e .
– Fura gyer e k volta m – felelte m. – Amikor időse b b
lett e m, bevallott a , hogy ő találta ki, csak hogy csöndb e n
mar a dj a k. Zúdítot t a m rá a kérd é s e k e t . Órákon át. Azt
mond t a , csak vala mi fejtörőfélév el tudott elhallga t t a t ni. De
én sorra oldott a m me g a fejtörők e t , és ő kifogyot t belőlük.
– Vállat vont a m, és ágya z ni kezdt e m. – Így hát tört é n e t e k e t
agyalt ki, a melye k olyanok voltak, mint a csali me s é k,
aztá n me gk é r d e z t e , mit jelent e n e k. – Szomork á s a n
mos olyog t a m . – Emléksz e m, napokig töpr e n g t e m a fiún,
akinek csava r volt a köldöké b e n , igyek e z t e m kitalálni a
jelent é s é t .
Marte n elko mor o d o t t . – Kegye tl e n s é g kijátsz a ni egy
gyer e k e t .
Elcsod álkozt a m a me gj e g yz é s é n . – Hogy érte d ezt?
– Beugr a t o t t , csak azért, hogy legye n egy kis nyug s á g a .
Nem szé p dolog ilyet tenni.
Meghökk e n t e m . – Nem volt ebb e n se m mi gonosz s á g .
Élvezt e m. Adott neke m egy kis gondolkodniv alót.
– De hát céltala n volt. Lehet e tl e n.
– Nem céltala n – tiltakozt a m . – A legtöb b e t az olyan
kérd é s e k b ől tanulunk, a melye kr e ne m tudunk válaszolni.
Megta nít a n a k arra, hogya n gondolkodjunk. Ha me g a d o d
valakine k a válasz t, csak egy ténn yel lesz gazd a g a b b . De
ha kérd é s t adsz neki, ő ma g a kere si me g rá a választ. –
Széth ajt ot t a m a takar ók a t a földön, és ma g a m r a teríte t t e m
az üstfoltozó nyűtt köpe n yé t . – Ilyen módo n, ha me g t al álja
a választ, az sokat jelent majd neki. Minél neh e z e b b a
kérd é s , ann ál elszá n t a b b a n kutatjuk a választ. Minél
elszá n t a b b a n kuta t u n k, ann ál több e t tanulunk. Egy
lehe t e tl e n kérd é s…
Elhallgat t a m , mert rádöb b e n t e m vala mir e . Elodin.
Pontos a n ezt csinálja. Minden n el, a mit az előa d á s ai n csinál.
A játékok, a célzá s ok, a fejtörők. Egy- egy kérdé s mind.
Marte n fejcsóv álva távozot t, de én annyira belev e s z t e m
a gondol a t ai m b a , hogy alig vett e m észr e. Válaszoka t
akart a m, és akár mit is gondolt a m, Elodin azoka t prób ált a
me g a d ni neke m. Amit kaján titkolózá s n a k vélte m,
valójáb a n noszog a t á s volt, hogy elinduljak az igazs á g felé.
Némá n és döbb e n t e n ülte m, letaglózot t oktat á s á n a k széle s
skálája. És a saját érte tle n s é g e m . A vaks á g o m .
 NYOLCVANNEGYEDIK FEJEZET

A TÉRKÉP SZÉLE

Továb b araszolt unk az Eldben. Minden nap azzal a

rem é n n yel kezdő döt t, hogy megt al áljuk az ösvényt. Minden
est e csalódá s s al ért véget.
Határozo tt a n romlott a hang ul at, csoport u n k o n lassan
eluralkodo tt az ingerülts é g és az intrika. Deda n b ól lassa n
elpárolgot t a félelem, amelye t én keltet t e m benn e, és örökké
piszkált. Szeret e t t volna egy palack pálinkát venni a Maer
erszé n yé b ől. Visszaut a síto tt a m . Úgy gondolt a, nincs szüksé g
éjszak ai őrségr e, elég, ha jelzőköt el et feszítünk ki. Nem
értet t e m egyet vele.
Sértődöt t e b b lett mind e n apró csat á t ól, amelye t
meg n ye r t e m . Halk morg á s a úgy lett hango s a b b, ahogy
egyr e nyúlt a kutat á s. Sose m volt elég mer é sz ahhoz, hogy
nyíltan sze m b e s z álljon vele m, de alkalm a n k é n t hajlott a
csípős megj eg yz é s e kr e és a duzzog ó eng e d e tl e n s é g r e .
Másrészt Tempi és én lassa n valamif éle barát s á g o t
kötött ü nk. Aturi nyelvtud á s a fokozatos a n jobb lett, az én
ade mi tudá so m pedig annyira javult, hogy több é nem
tekinth e t t e m tagolatla n n a k, legföljebb zavarosn a k.
Továb b utánozt a m Tempit, amikor táncolt, ő pedig
továb br a sem törődöt t vele m. Most, hogy egy ideje
csinált a m , fölismer t e m benn e a katon á s ízt. Egy lassú
kézmoz d ul a t olyan volt, mint egy ütés, a láb lassú emel é s e
rúgásr a emlékezt e t e t t . Végtagjai m már nem reszket t ek az
erőfeszít és t ől, amikor lassú mozdul at ok a t végezt e m, de még
mindig bossza n t o t t , men n yir e ügyetle n vagyok. Sem mit sem
gyűlölök annyir a, mint ha rosszul csinálok vala mit.
Például volt egy részlet a közep é n, am ely olyan
könnyű n e k tűnt, mint a lélegzé s. Tempi fordult, körözött a
karjaival, és egy kis lépést tett előre, de valah á n ys zo r
után oz ni próbált a m, elkerülh et e tl e n ül megb o tlot t a m .
Féltuca t n yi különböző módon tett e m le a lába m, de ez nem
változt at o t t az ered m é n y e n .
De egy napp al azut á n, hogy elmes él t e m „csav ar o s”
tört én e t e m e t , ahogy végül Deda n elnevez t e, Tempi
felhagyo t t azzal, hogy levegő n e k nézze n. Ez alkalom m al,
miut á n meg bo tlott a m, meg állt és rám néze tt.
Az ujjai megr e b b e n t e k. Helytelenítés, ingerültség. – Menj
vissza – mond t a , és beállt abb a a helyze t b e , amely
meg előzt e a botláso m a t .
Felvett e m ugya n a z t a testt ar t á s t, és igyekezt e m után ozni.
Megint elveszt e t t e m az egye n s úlyo m a t , és arréb b kellett
csúszt a t n o m a talpa m a t , nehog y eless ek. – Buta a lába m –
motyog t a m ade mi nyelv en, és begör bít e t t e m a bal keze m
ujjait. Szégyenkezés.
– Nem. – Tempi megr a g a d t a a csípőm e t, és elfordított a.
Aztán hátr a h ú z t a a vállam, és a térde m r e csapot t, hogy
beh ajlítsa m. – Igen.
Újra meg pr ó b ál t a m előrelép ni, és érezt e m a különbs é g e t .
Még mindig elveszt e t t e m az egye n s úlyo m a t , de csak egy
kicsit.
– Nem! – mond t a megint. – Figyelj! – Megütög e t t e a vállát.
– Ez. – Elém állt, és tőlem alig lábnyira ismét elt e meg a
mozd ulat o t. Megfordult, a keze kört írt le, a vállát a
melle m h e z nyom t a, ugya n a z z al a mozdulat t al, amikor a
vállunkkal taszítunk be egy ajtót.
Nem mozgott túl gyorsa n , a válla mégis félrelökött. Nem
volt váratl an vagy durva mozdulat, de ugya n olya n
ellenállh at a tl a n volt, mint amikor egy ló félrelök egy zsúfolt
utcáb a n .
Megism é t el t e m a lépés ek e t , közbe n a vállamr a
összpont osított a m . Nem botlott a m meg.
Mivel kett e n voltunk a táborb a n, nem mosolyogt a m , csak
intett e m: Boldogság. – Köszönö m. – Eufemizmus.
Tempi nem szólt. Az arca üres volt, a keze mozdul atl an.
Csak vissza m e n t oda, ahol állt, és elölről kezdt e a táncot,
rám se nézet t.
Igyekezt e m higga d t a n kezelni, ami tört én t, de ezt nagy
bóknak tekint e t t e m. Ha jobba n ismer t e m volna az
ade mi ek e t , rájött e m volna, hogy messz e többről van szó.

Tempi és én átvá g t u n k egy em elked ő n , és észrev e t t ük a

ránk váró Martent. Az ebéd h e z még korán volt, ezért
rem é n yk e d ni kezdt e m , hogy háth a meglelt e az úton állók
nyom á t a keres é s s el töltött sok hosszú nap után.
 – Ezt akart a m meg m u t a t ni – mondt a, és egy mag a s,
tereb él ye s, páfrán ysz e r ű növény felé intett, am ely tíz-
egyn é h á n y lábnyira nőtt. – Ritkasá g . Évek óta nem látta m
egyet sem.
– Mi ez?
– An pen g éj é n e k hívják – mond t a, és büszké n pillantott a
növén yr e. – Jól nézzét e k meg. Nem sok emb e r tud róluk, így,
ha több is lesz belőle, azt biztos jelnek tekinth e tjük.
Várakozó a n néz ett ránk. – Nos? – kérd ezt e végül.
– Mi olyan különleg e s benn e ? – kérdezt e m
köteless é g t u d ó a n .
Elmosolyodo t t. – An peng éj e azért érdek e s, mert nem
viseli el az emb e r e k e t – mondt a. – Ha hozzá é r a bőrödh öz,
néh á n y óra alatt olyan vörös lesz, mint az avar. Annál is
vöröse b b. Rikít, mint a te zsoldos ruhád – intett Tempi felé. –
Aztán az egész kiszár a d és elpuszt ul.
– Tényleg? – kérdezt e m , már nem tett e tv e az érd eklőd é s t .
Bólintott. – Egy csepp verejték ugya nígy meg öli. Vagyis
már attól elpuszt ul, ha hozzá ér valakinek a ruhája. Vagy a
pánc élja. Vagy egy fadar a b, amit megfogt ál. Vagy egy kard.
– Tempi der ek ár a mut at o t t . – Egyes ek szerint már attól
elpusztul, ha ráfújsz – mondt a. – De nem tudo m, menn yi
ebből az igazsá g. – Megfordult, távolab b vezet e t t An
peng éj é t ől. – Ez itt nagyo n- nagyo n régi része az erdő n ek. Ezt
nem láthatj át ok olyan környék e n, ahol az emb er megv e t e t t e
a lábát. A térkép szélén vagyu nk.
– Aligha lehet ü nk a térkép szélén – felelte m. – Pontos a n
tudjuk, hol vagyun k.
Marten felhorkan t. – A térkép e k n e k nem csak külső szélük
van. Belső is. Lyukak. Az emb e r e k úgy teszn ek, minth a
mind e n t tudn á n a k a világról. Különös e n a gazda g o k. A
térkép e k kiválóan alkalm a s a k rá. Vonalon innen van Kétadó
báró földje, vonalon túl Sokpénz gróf birtoka. – Kiköpött. – A
térkép e n nem lehet üres foltokat hagyni, így az egész e t
besa tírozzák, és ráírják, hogy „az Eld”. – Rázta a fejét. – Ezzel
az erővel lyukat is éget h e t sz a térkép b e . Ez az erdő akkor a,
mint mag a Vintas. Senkié. Ha rossz irányb a indulsz,
száz m é rf öldnyit gyalogolh a t sz anélkül, hogy utat látnál,
plán e házat vagy szántó t. Vannak itt helyek, amelyek e n még
sose tapo sot t emb eri láb, és sose hallottak emb e ri hango t.
Körülnézt e m . – Ugyanolya n n a k tűnik, mint a legtöb b erdő,
amelyekk el eddig találkozt a m .
 – A farkas olyan, mint a kutya – felelte egyszer ű e n Marten.
– De nem az. A kutya… – Elhallgatot t. – Mi az a szó, amivel
azokat az állatokat illetik, amelyek mindig ott vann ak az
emb er mellett? A tehe n e k, birkák meg ilyenek.
– Háziasított?
– Ez az. – Körülnéze t t. – Egy tanya, az háziasított. Egy kert
is. Egy park. A legtöb b erdő is. Az emb er ek gomb á s z n a k, fát
vágn ak, vagy elviszik a szívszer el m ük e t egy kis etye p e t y é r e .
– A fejét csóvált a, és meg érin t e t t e egy közeli fa érd es kérgé t.
Sajáts á g o s a n gyen g é d , szint e szer et e t t eljes mozdul at volt. –
De ez nem ilyen hely. Ez a hely különös és vad. Fikarcnyit
se m törődik velünk. Ha ezek a nép ek, akikre vadász u n k,
rajtunk ütnek, el sem kell tem e t ni ük. Akár száz évig is
hever h e t ü n k a földön, egy lélek se m jár erre, hogy
összesz e dj e a csontjaink at.
Megfordulta m, és ránézt e m a hullámz ó terep r e. A lekopott
sziklákra, a fák végtel e n soraira. Igyekez t e m nem gondolni
arra, hogy a Maer úgy küldött ide, mint egy követ a tak
tábláján. Beleküldött egy lyukba a térkép e n . Egy olyan
helyre, ahol még a csontjaink a t se m találják meg.
 NYOLCVANÖTÖDIK FEJEZET

KÖZJÁTÉK – KERÍTÉSEK

Kvothe kiegye n e s e d e t t a szék é b e n , és a nyak á t

nyújtog a t t a , hogy jobba n kiláss on az ablakon. Éppe n
föle melt e a kezé t, hogy ints e n a Krónikás n a k, a mikor fürge,
könnyű kopog á s hallatsz ot t a deszk a t or n á c r ól. Túl gyors és
halk volt ahhoz, hogy a gazd á k súlyos baka n c s á t ól
szár m a z z é k, és rögtön után a vékony hang ú gyer m e ki
kac a g á s cse nd ült.
A Króniká s gyors a n felitatt a a tintá t a papíron, és egy
halo m üres lap alá rejtet t e , miközb e n Kvothe fölállt, és
oda m e n t a pulthoz. Bast hátr a d őlt, a széke két lábon
billege t t.
A követk e z ő perc b e n nyílt az ajtó, és belép e t t egy ritká s
szakállú, széle s vállú fiatale m b e r , ma g a elé eng e d v e egy
szőke kislányt. Egy fiatal nő követt e , karjáb a n egy kisfiúval.
A foga dó s elmo s olyo do t t , föle mel t e a kezét. – Mary!
Hap!
A fiatal pár néh á n y szót váltott egym á s s a l , azt á n a
szála s par a s z t oda m e n t a Krónikás hoz, tová b br a is
gye n g é d e n ter elg e t v e a kislányt. Bast fölállt, odakínált a
széké t Hapna k.
Mary a pulthoz me n t , oda se m figyelve kibogozt a a
hajá ból a kisfiú kezét. Fiatal és csinos volt, mos olyg ó szájú,
fára dt sze mű . – Üdv, Kote.
– Hossz ú ideje ne m láttalak titeke t – mon dt a a
kocs m á r o s . – Hozhat ok egy kis almal é t ? Ma regg el
prés elt e m.
Az asszo n y bólintott, a kocs m á r o s me g t ölt öt t háro m
korsót. Bast kettőt odavitt Hapna k és a lányá n a k . Hap
átve t t e , de a kislány az apja mög é bújt, és félénk e n
kukucs k ált át a válla fölött.
– Az ifjú Ben gazd a is szer e t n e egy pohárr al? – kérde z t e
Kote.
– Igen – mond t a Mary és rá mo s olygo t t az ujjait rágcs áló
kisfiúra. – De ne m adn á m oda neki, hacs a k ne m akarod
felmos ni a padlót. – A zseb é b e nyúlt.
Kote hat á r oz ot t a n me gr á z t a a fejét, és föle melt e a kezé t.
– Erről szó se m lehe t – mond t a . – Hap a felét se m fogadt a
el ann a k, a mit fizetne m kellett volna, mert me gj a vítot t a a
hát s ó keríté s e m e t .
Mary fáradt a n , aggo d al m a s a n mos olygo t t , és fölvett e a
korsójá t. – Nagyon köszönö m, Kote. – Oda m e n t a férjéhe z,
aki a Króniká s s al besz élg e t e t t . Megszólított a az írnokot, és
közbe n ide- oda imbolyogv a lovagolt a t t a a csípőjé n a bab á t .
A férje bóloga t o t t , időnké n t közbe s z úr t egy- két szót. A
Króniká s me g m á r t o t t a a tollát, és írni kezde t t .
Bast vissz a m e n t a pulthoz, nekitá m a s z k o d o t t , és
kívánc si a n bá mul t a az aszt alt. – Még mindig ne m érte m –
mond t a . – Mary tud írni. Leveleke t küldött neke m.
Kvothe érde klődv e néz e t t tanítvá n yá r a , azt á n vállat
vont. – Úgy véle m, a Krónikás test a m e n t u m o k a t és
különböz ő rend elk e z é s e k e t ír, ne m levelek e t . Az ilyes mi h e z
tiszta kéz, hibátl a n helye sír á s és rend e s külalak szüks é g e s .
– A Krónikás felé intett, aki épp e n egy súlyos pecs é t e t
nyo mo t t egy papírla pr a . – Látod? Ez mut a tj a , hogy
hivat alos sze m é l y. Minden n e k, a mit tanúk é n t ellenje g ye z ,
törvé n ye s ereje van.
– De a pap is ezt teszi – mon dt a Bast. – Grime s abb é
sokoldalú hivat alnok. Megírja a ház a s s á gl e v el e k e t és a
szerződ é s e k e t , ha valaki földet vás á r ol. Te ma g a d
mond t a d , me n n yir e odav a n n a k a nyilvánt a r t á s a i k é r t .
Kvothe bólintot t. – Ez igaz, de egy pap szer e ti, ha pénzt
hagys z a te mplo m b a n . Ha me gírja a test a m e n t u m o d a t , és
egy árva penn yt se m ado m á n yo z ol a te mplo m n a k… –
Vállat vont. – Az me g n e h e zít h e ti az élet e t egy ilyen
kisváros b a n . És ha ne m tudsz olvas ni… nos, akkor a pap
azt ír le, a mit akar, ne m? És ki vitatkoz h a t n a vele, ha
egys z e r me g h a l t ál?
Bast me g b o t r á n k o z o t t . – De Grime s abb é csak ne m tesz
ilyet!
– Valószínűle g ne m – bólintott Kvothe. – Grime s
tiszte s s é g e s pap. – De ha egy parc ellát hagyo m á n yo z n á l az
utc a b eli fiatal özve gya s s z o n yr a és né mi pénzt a má s o dik
fiára? – Jelentős é g t e lje s e n felvont a a sze möl dök é t . – Ezek
olyan dolgok, amit az e mb e r ne m szíves e n írat le a
papjáv al. Jobb, ha akkor pletyk ál n a k, miut á n me g h al t ál, és
mélye n a föld alatt vagy.
 Bast sze m é b e n felcsillant a me g é r t é s . Úgy néz e t t a fiatal
párra, minth a azt találga t n á , mit akar n a k eltitkolni.
Kvothe elővet t egy fehér törlőt, és szórakoz ot t a n
fénye sít e ni kezdt e a pultot. – A legtöb b es e t egysz e r ű b b .
Van, aki egysz e r ű e n Ellie- re akarja hagyni a zene d o b oz t , és
ne m akarja tíz évig hallgat ni a nővér ei nyafog á s á t .
– Mint mikor az özveg y Grad e n n é me g h al t?
– Pontos a n , mint mikor az özveg y Grad e n n é me g h a l t.
Látta d, hogya n szak a d t kett é a csalá d, miközb e n a
hagya t é k á n vesz e k e d e t t . Máig ne m állnak szóba
egym á s s a l .
A szob a má sik végé b e n a kislány közele b b lépet t az
anyjá hoz, és ráng a t ni kezdt e a ruhájá t. Egy percc el későb b
Mary, nyo m á b a n a gyer e kk el, odajött a pulthoz. – A kis Syl
szer e t n é elvég e z ni a szüks é g é t – me n t e g e t ő z ö t t . –
Lehet n e ?
Kote bólintott, és a lépcső mellet ti ajtóra mut a t o t t .
Mary me gfor d ult, és Bast felé nyújtot t a a kisfiút. –
Megfogn á d?
Bast ösztönö s e n átve t t e a gyer e k e t . Két kézz el fogta, és
ügye tl e n ül ácsor got t, miközb e n Mary kikísért e a lányá t.
A kisfiú vidá m a n körülnéz e t t . Nem egé s z e n tudt a , mi a
tee n d ő az új helyze t b e n . Bast odaford ult Kvothé h oz,
tová b br a is mer e v e n tartva ma g a előtt a bab á t . A gyer e k
arckifejez é s e lass a n átváltott kívánc sis á g b ól tétov a s á g b a ,
aztá n szomor ú s á g b a . Aztán halk, aggod al m a s hangot
adot t, minth a azon töpre n g e n e , akar- e sírni vagy se m.
Lassa n kezdt e belát ni, hogy valószínűl e g akar.
– Ó, az isten szer el m é r e , Bast! – bossz a n k o d o t t Kvothe. –
Add ide! – Odalép e t t , me gfog t a a kisfiút, a pultra ültet t e , és
két kézzel tartot t a .
A kisfiúna k ez mint h a jobba n tetsz e t t volna. Kíváncsi a n
me g d ö rz s ölt e a pult sima tet ejé t , és össz e m a s z a t ol t a .
Bastr a néze t t és elmos olyod o t t .
– Kutya! – mond t a .
– Elbűvölő – mon dt a szár a z o n Bast.
A kis Ben az ujjait rágcs ált a . Ismé t körülnéz e t t , ezútt al
céltud a t o s a b b a n . – Mama – mond t a . – Mama m a m a . –
Gondt e r h e lt képe t vágott, és ugya n ol ya n halk, aggod al m a s
hangot adott, mint az előbb.
– Fogd me g! – mon d t a Kvothe, és a kisfiú elé állt. Amint
Bast me gfog t a a gyer e k e t , a kocs m á r o s me gfogt a a bab a
lábá t, és kánt ál ni kezde t t egy versikét.

Varga, varga, készíts topánt,

Paraszt, paraszt, vessél búzát,
Pék, pék, süss nekem kalácsot,
Szabó, csinálj szép kalapot!

A kisfiú figyelt e, ahog y Kvothe mind e n sornál má s

kéz moz d ul a t o t tesz, minth a gabo n á t vetn e vagy kenye r e t
dag a s z t a n a . Az utolsó sornál boldog a n, gurgul ázv a
neve t e t t , és a vörös hajú férfit utánozv a ő is csapkod t a a
saját fejét.

Molnár, jól mérjed a lisztet,

Milimári, töltsd a sajtárt,
Gölöncsér, korongolj kannát,
Baba, puszit a papának!

Kvothe ne m csinált se m mi t az utolsó sornál.

Félreh ajt ot t a a fejét, és várakozó a n néz e t t Bastr a.
Bast csak állt ott zavar t a n. Aztán észb e kapot t. – Reshi,
hogy képz el e d? – kérde z t e kicsit sértőd öt t e n . A kisfiúra
mut a t o t t . – Szőke!
A kisfiú tekint e t e ide- oda járt a két férfi között, aztá n úgy
döntöt t , hogy tényle g akar sírni egy vers e t . Az arca
elborult, és bömb öl ni kezde t t .
– A te hibád – mond t a faha n g o n Bast.
Kvothe fölvett e a kisfiút a pultról, és rázog a t ni kezdt e ,
hogy lecsillapíts a . Részle g e s sikert ért el. Amikor Mary egy
percc el későb b visszajött az ivóba, a bab a mé g
hango s a b b a n üvöltött, és két kézz el nyújtózot t feléje.
– Sajnálo m – mond t a Kvothe zavart a n .
Mary vissz av e t t e a fiát, aki azonn al elcsön d e s e d e t t , bár
a könnye k mé g ott ragyo gt a k a sze m é b e n . – Nem a te
hibá d – mon dt a . – Mosta n á b a n nagyo n anyá s . –
Mosolyogv a hozzá é rint e t t e az orrát a gyer e k é h e z . A bab a
boldog a n gurguláz ot t .

– Mennyit kért él tőlük? – kérd ez t e Kvothe, a mikor

vissza m e n t e k a Króniká s aszt al á h oz.
Az írnok me gv o n t a a vállát. – Másfél penn yt .
Kvothe, aki épp e n leülni készült, me g állt. Össze h ú z t a a
sze m é t . – Ez mé g a papír árát se m fedezi.
– Neke m is van füle m, ugye – mon d t a a Krónikás. – A
kovác sin a s említe t t e , hogy neh é z idők járnak rájuk. De ha
ne m hallott a m volna, akkor is van sze m e m . A férfinak
majdn e m átlát s zóv á kopott a nadr á g a térd é n é l és a
baka nc s a lábá n. A kislány ruháj a túl rövid, és a foltok
tartják össz e.
Kvothe elko mor o d v a bólintot t. – A szánt ójuk déli rész é t
két éve elönti a víz. Idén tava s s z al mindk é t kecsk éjük
elpuszt ult. De mé g ha jó idők járná n a k, nekik akkor is rossz
évük lesz. Ráad á s ul itt az új gyer e k… – Mélyen beszívt a a
leve gőt , elgondolkodv a kifújta. – A súlyos adó az oka. Az
idén már kétsz e r szedt é k be.
– Dönts e m ki ismé t a keríté s t , Reshi? – kérd ez t e buzgón
Bast.
– Elhallga s s , Bast! – Mosoly bujkált Kvothe szájá n. – Ez
alkalo m m a l vala mi má s t kell kitalálnu nk. – A mos oly
elhalvá n yo d o t t . – Még a követk e z ő adó előtt.
– Talán ne m lesz újabb – mond t a a Krónikás.
Kvothe a fejét rázt a. – Aratá sig ne m, de után a igen. Épp
elég rossz a k a szab ályo s adósz e d ő k, de azok eleg e t tudn a k
ahhoz, hogy alkal ma n k é n t má sf el é nézz e n e k . Tudják, hogy
a követk e z ő évbe n és azut á n is vissz ajön n e k. Viszont a
vérszop ók…
A Krónikás bólintott. – Azok má s ok – mond t a
rosszk e dv ű e n . Szavalni kezdt e : – Ha tehetnék, elvinnék az
esőt. Ha nincs arany, viszik a betevőt.
Kvothe fanya r ul elmo s olyo d o t t , és folytat t a :

Ha nincs gabona, jó a kecske is,

Viszik a tüzelőt, és a kabátod is.
Ha macska vagy, viszik az egered,
Végül aztán nem marad fedeled.

– Mindenki gyűlöli őket – helye s el t söt é t e n a Krónikás. –

A ne m e s e k kétsz e r annyir a, ha ez lehe t s é g e s .
– Ezt azért neh é z elhinn e m – mond t a Kvothe. – Hallanod
kéne, mit besz éln e k errefel é. Ha a legut ób bi ne m egy
egé s z csap a t t al érkezik, aligha hagyj a el élve a város t.
A Króniká s fanya r ul mos olygot t . – Hallanod kellett volna,
mike t mond o t t rájuk az apá m. És tőle csak kétsz e r szedt e k
adót húsz év alatt. Azt mon dt a , inkább a tűz és a
sásk aj ár á s , mint a király vérszop ój a. – A foga dó ajtajár a
pillantot t . – Túl büszk é k ahhoz, hogy segíts é g e t kérjen e k?
– Még ann ál is büszk é b b e k – felelte Kvothe. – Minél
szeg é n ye b b valaki, ann ál fontos a b b szá m á r a a büszke s é g .
Ismer e m ezt az érzé s t . Sose m kért e m pénzt egye tl e n
bar á t o m t ól se m. Inkább éhezt e m .
– Kölcsön? – kérde z t e a Krónikás.
– Kinek van ma n a p s á g kölcsönöz ni való pénz e ? –
kérd ez t e komor a n Kvothe. – A legtöb b e mb e r így is koplal
télen. De ha egy har m a di k adót is besz e d n e k , Bentley- ék
egy ágyb a n alsza n a k, és mé g olvad á s előtt me g e s zik a
vető m a g o t . Ha ne m veszítik el a házuk a t is…
A kocs m á r o s az aszt alon nyugvó kezér e pillantot t, és
me gl e p v e látt a, hogy az egyik ökölbe szorult. Lassa n
szét n yitot t a az öklét, és két tenyé r r el tá ma s z k o d o t t az
aszt alr a. Aztán szomor ú a n mos olygo t t a Króniká sr a . –
Tudt a d, hogy soha élet e m b e n ne m fizett e m adót, amíg ide
ne m jötte m? Az Ede m á n a k a törvé n y szerint ne m lehe t
birtoka. – A kocs m á r a mut a t o t t . – Sose m ért e t t e m ,
me n n yir e bőszítő. Idejön a város b a vala mi öntelt köcsög
egy főkönyvv el, neke d me g fizetn e d kell a kiválts á g é r t ,
hogy van vala mi tulajdono d.
Intett a Krónikás n a k, hogy vegye föl a tollat. – Most már,
ter m é s z e t e s e n tudo m az igazs á g o t . Tudo m, milye n söté t
indulat vesz rá egy e mb e r c s o p or t o t , hogy lesbe álljanak az
út me n t é n , és legyilkolják az adósz e d ő k e t , nyíltan dacolva
a királlyal.
 NYOLCVANHATODIK FEJEZET

A MEGTÖRT ÚT

Befejezt ük a Király Útjától ész akr a eső rész átkut a t á s á t ,

átt é r t ü n k a déli oldalra. Sokszor csak azok a tört é n e t e k
különböz t e t t é k me g a napok a t , amel ye k e t az esti tűzn él
me s élt ü n k. Oren Velciter, Laniel Young- Again és Illien
törté n e t e i. Mesék a segítőké s z kondá s r ól és az üstfoltozó
fiának szer e nc s éj é r ől. Mesék dé mo n o kr ól, tünd é kr ől,
buckalidérc e kr ől. Csali me s é k .
Az Ede m a Ruh a világ össz e s me s éj é t isme ri, én pedig
Ede ma vagyok a csonto m velejéig. Amikor gyer e k volta m,
a szülei m mind e n est e me s élt e k a tűz mellet t. Úgy nőtt e m
föl, hogy látt a m né m aj á t é k b a n előado t t me s é k e t ,
hallgat t a m a belőlük írott daloka t , eljátszot t a m őket a
színpa d o n .
Ezek utá n kevé s s é me gl e p ő, hogy ismer t e m Deda n,
Hesp e és Marte n esti me s éi t. Nem mind e n részlet e t , de a
lénye g ü k e t ismer t e m . Tudt a m, milye n e k, és azt is, hogya n
érne k vége t.
Téved é s ne ess é k, mé g mindig élvezt e m őket. Egy
me s é n e k ne m kell vadon a t új n a k lennie, hogy örö me t
okozzon. Némel yik olyan, mint a csalá d bar á tj a. Mások
me g bíz h a t ó a k, mint a kenyé r.
Úgyhog y ritka és becs e s dolog az olyan me s e , amel ye t
mé g ne m hallottu nk. Miután húsz napja cserk é s z t ü n k az
Eldbe n, egy ilyet kapt a m jutal mul.

– Vala mikor rége s- rége n, túl az Óper e n ci á n – kezdt e

Hesp e a tűznél, vacsor a utá n –, élt egy Jax nevű fiú, aki
bele sz e r e t e t t a Holdba. Különös fiú volt. Töpre ng ő.
Magá nyo s . Egy vén házb a n lakott, egy me g t ör t út végé n.
Jax…
Deda n félbesz a kít ot t a . – Hogy mond t a d , egy megtört
úton?
 Hespe össz e s z orítot t a a száját. Nem néze t t épp e n
fenye g e t ő e n , de úgy fest e t t, mint aki mind e n hozzáv alót
össz e s z e d e t t egy fenye g e t ő néz é s h e z arra az es e tr e , ha
sürgős e n szüks é g e lenne rá. – Azt mond t a m . Egy me g t ör t
úton. Anyá m is így me s élt e legalá b b százszor, amikor kicsi
volta m.
Egy pillana tig úgy tűnt, hogy Deda n me gint kérde z
vala mit. Ám ritka előrelá t á s r ól tett tanú s á g o t , és csak
bólintott.
Hespe kelletle n ül elrá molt a a fenye g e t ő nézé s kellékeit.
A szája né má n mozgot t egy pillana tig, azt á n bólintott, és
folyta t t a a me s é t .

Aki csak látta Jaxot, rögtön tudt a, hogy vala mi nincs

rendb e n vele. Nem játszot t. Nem futkározot t , ne m
rossz alkod ot t. És soha s e m neve t e t t .
Voltak, akik azt mond t á k: – Mire szá mít ot ok egy fiútól,
aki egye d ül lakik egy me g t ör t házb a n , egy me g t ör t út
végé n? – Mások abb a n látt ák a bajt, hogy Jaxnak nincs e n e k
szülei. Ismé t má s o k szerint volt benn e egy csep p n yi
tünd e v é r , és az ne m eng e d t e , hogy valah a is örülhe s s e n .
Balszer e n c s é s fiú volt. Ezt senki se m vitatt a . Ha szerz e t t
egy új inget, mindjárt kilyuka s z t o t t a . Ha kapott vala mi
nyalá nk s á g o t , le is ejtett e rögtön.
Némelye k azt mon dt á k , hogy balcsillagz a t alatt jött a
világr a, elátkozt á k, egy dé mo n lovagol az árnyé k á n . Mások
egys z e r ű e n sajnált á k, de annyir a ne m, hogy segíts e n e k
rajta.
Egy napo n egy üstfoltozó lejött az úton Jax ház áig. Ez
azért volt me gl e p e t é s , mer t ez egy me g t ör t út volt, senki
se hasz n ált a .
– Hé, te fiú! – kiáltott a az üstfoltozó a botjár a
tá ma s z k o d v a . – Tudnál adni egy öreg e m b e r n e k vizet?
Jax hozott neki vizet egy repe d t cser é p b ö g r é b e n . Az
üstfoltozó ivott, és a fiúra néze t t. – Nem látszol boldogn a k,
fiam. Mi a baj?
– Se m mi baj nincs – felelte Jax. – Úgy tűnik, az emb e r n e k
kell vala mi, hogy boldog legye n, és neke m nincs ilyes mi m.
Mindezt olyan színt ele n, belen yu g v ó hango n mond t a ,
hogy az üstfoltozó szíve me g e s e t t rajta. – Lefoga d o m, hogy
van vala mi a zsákjai mb a n , ami boldogg á tesz – mond t a a
fiúnak. – Mit szólsz hozzá?
– Azt, hogy ha boldogg á tesz el, igaz á n hálá s leszek –
felelte Jax. – De nincs pénz e m, mé g egy pennyt se m
tudn é k adni egy koldus n a k vagy kölcsön b e .
– Hát az baj – válaszolt a az üstfoltozó. – Tudod, én
üzlet e m b e r vagyok.
– Ha képe s vagy találni vala mit a zsákjaidb a n, ami
boldogg á tesz – mon dt a Jax –, akkor neke d ado m a
ház a m a t . Öreg és me g t ör t , de vala m e n n yi t csak ér.
Az üstfoltozó fölnéz e t t a hat al m a s , öreg házr a, a mely
majdn e m kúria volt. – Rendb e n – felelte.
Ekkor Jax felnéz e t t az üstfoltozór a, és komoly volt a kicsi
arc a. – De mi van akkor, ha ne m tudsz boldogg á tenni?
Neke m adod a zsákok a t a hát a d r ól, a botot a keze d b ől és a
kalapot a fejedről?
Mármo s t az üstfoltozó szer e t t e a fogad á s o k a t , és
azonn al fölisme r t e a jó foga d á s t , ha találkozott vele.
Mellesleg a zsákja csak úgy duzza dt a Négy Szegellet ből
össz e s z e d e t t drág a s á g o k t ól, és bízott benn e , hogy ezekk el
elká pr á z t a t h a t egy kisfiút. Így hát bele e g ye z e t t , és kezet
rázt a k.
Az üstfoltozó először egy zacskó szivárvá n ys zín ű
üve gg olyót szed e t t elő. De ezek ne m tett é k boldogg á Jaxot.
Ekkor egy labdá t és egy kupá t vett elő. De Jax ezekt ől se m
lett boldog.
– Egy labda, egy kupa senkit nem tesz boldoggá –
mormolta Marten. – Ez a legpocsékabb játék. Aki eszénél
van, azt nem teszi boldoggá.
Az üstfoltozó átkut a t t a az első zsákjá t. Tele volt
hétköz n a pi dolgokkal, a melye k öröme t okozn á n a k egy
közöns é g e s fiúnak: kocka, bábuk, egy zsebk é s , egy
gu mila bd a . De Jaxot egyik se m tett e boldogg á .
Az üstfoltozó a má s o dik zsákjá b a nyúlt. Ebbe n ritkáb b
holmika t tartot t. Egy gépk a t o n á t , a mely me n e t e l t, ha
felhúzt á k. Egy színpo mp á s fest é k e s dobozt négy különböz ő
ecs e t t el. Egy könyve t titokkal telve. Egy vasd a r a b o t , amel y
az égből hullott alá…
Így me n t ez egé s z nap késő éjszak áig. Végül az
üstfoltozó aggód ni kezde t t . Nem a botja elvesz t é s e miatt
aggó do t t . De a zsákokb a n volt mind e n, ami a
me g él h e t é s é h e z kellett, és raga s zko d o t t a kalapjá h oz.
Végül belát t a , hogy ki kell nyitnia a har m a dik zsákot is.
Ez kicsi volt, csak háro m tárgya t tart al m a z o t t . De ezek e t
csak leggaz d a g a b b vevőine k mut a t t a me g. Minde gyik
több e t ért egy me g t ör t házn ál. Mégis úgy gondolt a , jobb az
egyike t elve szít e ni, mint mind e n t , és ráa d á s ul a kalapját.
Ahogy az üstfoltozó a har m a dik zsáké r t nyúlt, Jax
oda mu t a t o t t .
– Mi az?
– Sze mü v e g – felelte az üstfoltozó. – Egy má s o dik sze m,
a mely segít az e mb e r e k n e k , hogy jobba n láss a n a k. –
Fölvett e , és Jax orrár a ültett e .
Jax körülnéz e t t . – A dolgok ugya n olya n o k – mon d t a .
Aztán felnéz e t t .
– Azok ott mik?
– Csillagok – felelte az üstfoltozó.
– Korább a n sos e m látt a m ezek e t . – Még mindig fölfelé
bá mulv a me gfor d ult. Aztán me g m e r e v e d e t t . – Az ott
micsod a ?
– Az a Hold – mond t a az üstfoltozó.
– Azt hisze m, ez boldogg á tesz – szólt Jax.
– Akkor rendb e n – mond t a az üstfoltozó
me gk ö n n ye b b ül t e n . – Tiéd a sze mü v e g…
– Nem tesz boldogg á , ha csak néz e m – szólt Jax. – Mint
ahogy ne m lakok jól attól, ha néz e m a vacsor á m a t . Kell
neke m. Maga mn a k akaro m.
– Nem adh a t o m neke d a Holdat – mond t a az üstfoltozó. –
Ő ne m az enyé m . Csakis a ma g á é .
– Csakis a Hold tenn e boldogg á – mon dt a Jax.
– Nos, ebb e n ne m segíth e t e k – felelte az üstfoltozó mély
sóhajt á s s al. – Tied a zsákjai m és mind e n e m .
Jax mos olyt al a n ul bólintott.
– Itt a boto m. Jó, vaskos dar a b.
Jax a kezé b e fogta.
– Esetle g me g e n g e d n é d , hogy me g t a r t s a m a kalapo m? –
kérd ez t e kelletle n ül az üstfoltozó. – Elégg é raga s z ko d o m
hozzá…
– Jog szerint az enyé m – felelte Jax. – Ha raga s zko d s z
hozzá, ne m kellett volna kockár a tenn e d. – Az üstfoltozó
elko mor o d v a adt a át a kalapjá t.
Tempi halk torokhangon morgott, és a fejét csóválta.
Hespe mosolygott és bólintott. Láthatólag még az ademi is
tudta, hogy nem hoz szerencsét, ha valaki komiszul bánik
egy üstfoltozóval.
 Jax a fejére tett e a kalapot, kezé b e vett e a botot, és
össz e s z e d t e az üstfoltozó zsákjait. Amikor me g t al ált a a
har m a di k a t , a melye t mé g ne m nyitott a k ki, me gk é r d e z t e : –
Mi van ebb e n ?
– Vala mi, a mitől me gfulla dh a t s z . – Az üstfoltozó köpött
egye t .
– Nem szüks é g e s morog n o d egy kalap miat t – mond t a a
fiú. – Neke m nagyo b b szüks é g e m van rá, mint neke d.
Hosszú útra kell me n n e m , hogy me g t al álja m a Holdat és
ma g a m é v á tehe s s e m .
– Ha vissza a d o d a kalapo m a t , segít ek me gfog ni – felelte
az üstfoltozó.
– Neke d ado m a me g t ör t háza t – mon dt a Jax. – Az is
vala mi. Noha neke d kell me gj a vítt a t n o d .
Az orrár a biggye s z t e t t e a sze mü v e g e t , és elindult az
úton a Hold felé. Egész éjjel me n t , csak akkor állt me g,
a mikor az égite s t eltűnt a sze m e elől egy hegy mögöt t.
Így gyalogolt Jax nap mint nap, vég nélkül kere s v e…

Deda n felhorka n t . – Egy kicsit minth a ismer ő s lenne. –

Olyan hang o s a n dör mö g t e , hogy mind e n ki hallja. – Kíváncsi
lenné k, ő is az erdőb e n pocs é kolja- e az idejét, mint mi?
Hespe rá me r e d t , állán me gf e s z ült e k az izmok.
Hangt al a n ul sóhajtot t a m .
– Befejezt e d? – kérde z t e éles e n Hesp e , és gyilkos a n
mer e d t Deda nr a .
– Mi van? – csodálkozot t Deda n.
– Az van, hogy fogd be a szá d, amíg befejez e m a
törté n e t e t – felelte Hespe .
– Minde nki má s besz élh e t ! – állt föl sértőd öt t e n Deda n. –
Még ez a kuka is belesz ólt. – Tempi felé intett. – Hogyhog y
én vagyok az egye tl e n, akit letorkolsz?
Hespe egy pillana tig fortyogot t, azt á n válaszolt. – Azért,
mert a törté n e t e m közep é n prób álsz vitatkoz ni.
– Nem vitatkozok, ha igaza t mon do k – mor got t Deda n. –
Valakinek mus z áj itt vala mi értel m e s e t mon d a ni a .
Hespe a levegőb e lökte a kezét. – Mást se csinálsz! Nem
hallgat n ál legalá b b egy est e ? Minde n alkal ma t kihasz n ál s z
a mor g á s r a és a fontoskod á s r a .
– Én legalá b b kimon do m , ha ne m érte k egye t vala miv el
– felelte Deda n. – Nem szer e t e m a besz a ri viselke d é s t .
 Hespe sze m e me gvillant. Jobb me g g yőz ő d é s e m ellené r e
elha t á r oz t a m , hogy bea v a t k oz o m. – Na jó! – szólta m közbe,
és Deda nr a nézt e m. – Ha jobb ötlet e d van a befejez é s h e z ,
akkor halljuk. Beszéljünk felnőtt e k módjár a .
Megjegyz é s e m fikarcnyit se m fékezt e Deda nt . Csak
ma g a m r a vont a m vele a mér g é t . – Mit tudsz te a
felnőtt e kr ől? – kérd ez t e . – Unom és belefár a d t a m , hogy
leints e n egy olyan kölyök, akinek valószínűl e g mé g
szőrösö dik a golyója!
– Ha a Maer tudt a volna, milye n szőrös e k a golyóid,
biztos a n tég e d tett volna me g főnökn e k – mond t a m
dühítőn e k szánt nyug alo m m a l . – Sajnos, úgy tűnik, ez a
tény elkerült e a figyel mé t , és úgy döntöt t , hogy mé gi s
inkább én legye k a vezér.
Deda n levegőt vett, de Tempi eléb e vágot t, mielőtt
me g s z ól alh a t o t t volna. – Golyók – mond t a kívánc si a n az
ade mi. – Mik azok?
A hat al m a s Deda n b ól egy sze mpillant á s alatt kiszala dt a
leve gő. Bosszús a n , ugya n a k k or vidá m a n fordult Tempih e z.
Kuncogot t és egyé r t el m ű mozd ul a t t al dugt a a lába közé a
tenye r é t . – Tudod, na. Golyók – mond t a a legcs e k él ye b b
szégye n k e z é s nélkül.
A hát a mögöt t Hesp e a sze m é t forgat t a és a fejét
csóvált a.
– Aha. – Tempi bólint á s s a l jelezt e , hogy me g é r t e t t e . – A
Maer miért kere s szőrös golyóka t?
Pillana t n yi hallgat á s utá n kirobb a n t a tábor b a n a hahot a .
Benne volt mind e n felgyűlt feszülts é g , amel y már majdn e m
átcs a p o t t verek e d é s b e . Hespe hápogv a fogt a az oldalát.
Marte n a könnyeit törölge t t e . Deda n annyir a neve t e t t , hogy
ne m tudot t állva mar a d ni. Lekuporo do t t , és fél kézzel a
földre tá ma s z k o d o t t .
Végül ki-ki vissz a ült a tűzhöz, zihálva és hülyé n
vigyorogv a . Napok óta először oszlott el a feszülts é g,
a mely sűrű volt, mint a téli köd. Tempi ekkor egy pillana tr a
a sze m e m b e néze t t. Finoma n össz e d örz s ölt e hüvelyk és
mut a t ó ujjá t. Öröm? Nem. Elégedettség . Rájött e m, amikor
ismé t a sze m é b e nézt e m. Arca üres volt, mint rend e s e n .
Szánd é k o s a n üres. Olyan üres, hogy az már majdn e m
önelé g ült s é g volt.
– Visszat é r h e t n é n k a tört é n e t e d h e z , drág á m? – kérde z t e
Deda n Hesp é t ől. – Tudni szer e t n é m , hogy csalta be a fiú a
Holdat az ágyá b a .
Hespe rá mo s ol yg o t t . Napok óta ez volt az első őszint e
mos olya . – Kizökkent e m az üte mb ől – mond t a . – Mert
enn e k ritmu s a van, mint egy dalnak. Az elejétől el tudo m
me s él ni, de ha félbesz a kít a n a k, mind e n össz ek e v e r e dik a
feje mb e n .
– Holnap elme s él e d, ha me gíg é r e m , hogy tarto m a
szá m a t ?
– Megígér e m – mon dt a a lány. – Ha te is me gíg é r e d .
 NYOLCVANHETEDIK FEJEZET

A LETHANI

Másna p Tempi és én me n t ü n k Crosson b a utá np ó tl á s é r t .

Ez azt jelent e t t e , hogy egy egé s z hossz ú napon át kellett
kutya g ol ni, de mivel ne m kellett lépé s e n k é n t nyo mo k a t
kere s ni, úgy érezt ük, mint h a repültünk volna.
Menet közbe n szav a k a t cser élt ün k. Megt a n ult a m az
álom, a sza g és a csont nevé t . Megt a n ult a m , hogy az
ade mi nyelvbe n má s szót haszn ál n a k a vasr a és a
kardva s r a .
Azutá n egy hossz ú, hiába v al ó órát töltött ü nk azzal, hogy
igyek e z e t t me g é r t e t ni vele m, mit jelent, amikor az ujjaival
a sze möl dök é t dörzsöli. Majdne m ugya n a z t , mint a
vállvonog a t á s , de Tempi az érté s e m r e adt a , hogy mé g s e m
ugya n a z . Közömbösség? Kétértelműség?
– Amit akkor érzel, ha valaki felajánlja, hogy válas sz? –
prób álkozt a m ismé t . – Valaki me gkín ál, hogy vagy almá t ,
vagy szilvát vegyél? – Előrenyújt ot t a m a két keze m. – De te
mindk e t t ő t szer e t n é d . – Össze s z orítot t a m az ujjaima t , és
kétsz e r me g si mít ot t a m a sze möl dökö m e t . – Ez az érzé s ?
Rázta a fejét. – Nem. – Egy pillana tr a me g állt, majd újra
elindult. Bal keze közbe n azt mond t a : Becstelenség. – Mi a
szilva? – Figyelés.
Tanác s t al a n ul nézt e m rá. – Tess é k?
– Mit jelent a szilva? – Ismé t jelzett: Mélységesen
komoly. Figyelés.
A fákra nézt e m, és azonn al me g h allott a m: vala mi
moz got t az aljnövé n yz e t b e n .
Az út déli széle felől érkez e t t a hang. Ezt az oldalt mé g
ne m kutat t u k át. Az úton állók. Izgalo m és félele m szorított a
össz e a szíve m e t . Megtá m a d n a k ? Rongyo s köpe n ye m b e n
aligha jelent e t t e m kíván a t o s célpont o t, de nála m volt söté t,
drág a tokjáb a n a koboz.
Tempi vissz av e t t e szűk, vörös ruhájá t a városi útra. De
vissza t a r t- e ez egy olyan emb e r t , akinél harci íj van? Vagy
regös n e k tűnök, aki van olyan gazd a g , hogy ade mi testőr t
foga dh a s s o n ? Olyann a k látszh a t u n k , mint az érett
gyü mölc s , a melye t csak le kell szedni.
Vágya kozv a gondolt a m a nyílfogór a , amel ye t eladt a m
Kilvinnek, és rájött e m, hogy igaza van. Az e mb e r e k
bár milye n árat me g a d n a k ért e. Ebbe n a perc b e n az utolsó
pennym e t oda a d t a m volna ért e.
Intett e m Tempin e k: Helybenhagyás. Becstelenség.
Egyetértek . – A szilva egy éde s gyü mölc s – mond t a m , és
közbe n fülelte m a fák felől érkező áruló nesz e kr e .
Fussunk be az erdőb e , hogy fedez é k e t találjunk, vagy
jobb, ha úgy teszü nk, minth a ne m vettük volna észr e őket?
Mit tehe t e k, ha me g t á m a d n a k ? Az öve m e n lógott a kés,
a melye t az üstfoltozót ól vett e m, de fogal ma m se m volt
róla, hogya n hasz n álja m. Rádöbb e n t e m , milye n
borza sz t ó a n felkész ül e tl e n vagyok. Az iste n szer el m é r e , mit
kere s e k itt? Idege n vagyok ebb e n a helyz e t b e n . Miért
küldött a Maer?
Már épp e n komolya n izzadni kezdt e m, amikor hirtele n
elpa t t a n t egy ág, és vala mi zörgött a bozótb a n .
Aganc skoro n á s szarva s robba n t ki a fák közül, és háro m
könnyű ugrá s s al átsz elt e az utat. Egy perc múlt á n két ünő
követt e . Egyikük me g állt az út közep é n , és kívánc si a n ránk
pillantot t , hossz ú füle me gr á n d ul t. Aztán már el is tűnt a
fák között.
A szíve m vadul vert, és halka n, idege s e n fölneve t t e m .
Megfordult a m, Tempir e pillantot t a m : kihúzt a a kardjá t. Bal
kezé n e k begör b ült ujjai a restelkedés jelét mut a t t á k , majd
szá mo s gyors moz dul a t ot tett, a melye k e t ne m tudt a m
azonosít a ni.
Minde n színpa di a s s á g nélkül vissz a d u g t a hüvelyé b e a
kardját. Mozdulat a olyan gépie s volt, mint mikor zsebr e
dugjuk a kezünk e t . Csalódottság .
Bólintott a m . Akár me n n yir e örülte m, hogy ne m áll ki
nyílves sz ő a hát a m b ól, egy rajta üt é s legalá b b jelezt e volna,
hol vann a k az úton állók. Egyetértek. Eufemizmus.
Némá n me n t ü n k tová b b Crosson felé.

Crosson elég jelent é kt el e n telep ül é s volt. Húsz- har minc

ház a vadon közep é n. Ha nincs a Király Útja mellett,
valószínűl e g neve t se m kapott volna.
Mivel azonb a n a Király Útja mellett épült, volt benn e egy
elég jól fölszer elt vegye s k e r e s k e d é s , ahol olyas mi k e t
árulta k, amir e az utazókn a k és a közeli tanyá k lakóinak
szüks é g ü k lehe t e t t . Volt mé g apró post a állo m á s , bérist álló,
egy kovác s m ű h e l y és egy te mplo m, egyb e n sörfőzd e.
És ter m é s z e t e s e n foga dó. Noha a Nevet ő Hold alig
egyh a r m a d a lehet e t t a Pennys w or t h n e k , mé gis me s s z e
nagyo b b volt, mint amir e az emb e r egy ekkor a telep ül é s e n
szá mí t h a t o t t . Emele t e s volt, háro m külön- szobá v al és
fürdőh á zz al. A kézzel fest e t t , nagy cégt á bl á n fogyób a n
lévő, potroho s , mellé nye s Hold fogt a a has á t a neve t é s t ől.
Aznap regg el azért vitte m ma g a m m a l a kobozo m a t ,
mert re mélt e m , hogy játszh a t ok egy ebé d é r t . De ez csak
kifogá s volt. Bár milye n ürügy me gf el elt, csak játszh a s s a k .
A rá m kénys z e rít e t t csen d épp e n annyir a me gvis elt, mint
Deda n dohog á s a . Tarbe a ni hajlékt al a n s á g o m óta egysz e r
se m kellett mé g ilyen sokáig nélkülöznö m a zené t .
Tempi és én áta dt uk listánk a t a boltot vezet ő, idős
asszo n yn a k . Négy nagy úti kenyé r, fél font vaj, negye d font
só, liszt, szárítot t alma , kolbá sz, egy oldal szalonn a , egy
zsák répa, hat tojás, két gomb, tollak Marte n
vadá s z n yilair a, cipőfűző, sza pp a n és egy új fenőkő
ahelye t t , a melye t Deda n eltört. Mindez nyolc ezüst t allér b a
került a Maer gyors a n apa dó ersz é n yé b ől.
A foga dó felé indultunk, hogy me g e b é d e ljü nk, mer t
tudtuk, hogy egy- két óra, a míg össz ek é s zítik a
rend el é s ü n k e t . Meglepő módo n már az utca túloldal áról
hallott uk az ivóból kiszűrődő zajt. Az ilyen helye k inkább
est é nk é n t lár má s a k , amikor az utazók me g álln a k
éjszak á r a , ne m pedig délbe n, a mikor vagy a földek e n, vagy
az utakon vann a k az emb e r e k .
Az ivó elcsön d e s e d e t t , a mikor benyitot t u n k. Először
re mé n yk e d t e m , hogy a vend é g e k örülnek, ha me gl á t n a k
egy zené s z t , azt á n látt a m, hogy mind e n ki a vörös ruhá s
Tempit bá mulja.
Tizenöt- húsz e mb e r lebzs elt az ivóba n. Néhá n ya n a
pultot tá m a s z t o t t á k , má s ok az aszt alok körül
csopor t os ult a k. Nem voltak olyan soka n, hogy ne találjunk
helye t, de eltelt néh á n y perc, a míg az egye tl e n űzött
külsejű pincérlá n y odajött az aszt alu nk h oz.
– Mi lesz rend elv e ? – kérd ez t e , és félres öp ör t az arcá ból
egy átizza d t fürtöt. – Borsóleve s ü n k van belefőtt sonká v al
és kenyé r p u di n g.
 – Jól hangzik – mon dt a m . – Kapha t u n k almá t és sajtot is?
– Ital?
– Neke m almal é – mon d t a m .
– Sör – mon dt a Tempi, azt á n ráte t t e két ujját az
aszt alla pr a . – Kis whisky. Jó whisky.
A lány bólintot t. – Szer e t n é m látni a pénzük e t .
Felvont a m a sze möl dökö m. – Problé m á j uk volt
mos t a n á b a n ?
Sóhajtott, a sze m é t forgat t a .
Adta m neki háro m félpe nn ys t , mire elsiet e t t . Addigra
biztos volta m benn e , hogy ne m képz elődt e m: az ivóba n
tartózkod ó e mb e r e k söt é t e n mér e g e t t é k Tempit.
Odafordult a m a szo ms z é d aszt aln ál ülő emb e r h e z , aki
csönd e s e n kanal az t a a leve s é t . – Ma piacn a p van, vagy mi?
Úgy néz e t t rá m, mint egy hülyér e . Ekkor látta m, hogy
szed e rj e s zúzódá s ékt ele nk e dik az állán. – Crosson b a n
nincs piacn a p . Piac sincs.
– Járta m itt egy ideje, és akkor csen d volt. Mit kere s n e k
itt ennyi e n?
– Ugya n a z t , mint mindig – felelte. – Munkát. Crosson az
utolsó helys é g, a mi utá n a mú g y isteniga z á b a n bes űr ű s ö dik
az Eld. Okos karav á n egy- két őrt is foga d. – Meghúz t a az
italát. – De mos t a n á b a n túl sok emb e r t kopa sz t ot t a k me g
az erdőb e n . Megritkult ak a karav á n o k.
Megsz e ml élt e m az ivót. Senki se m viselt pánc élt, de
alapo s a b b a n me g n é z v e sokukon észr e v e t t e m a zsoldos
élet jeleit. Kemé n ye b b n e k tűnt e k a kisvárosi ak n ál. Több
volt a heg, a törött orr, a kés, a hetve nk e d é s .
A férfi belet e t t e a kanal á t az üres tányé r b a , és felállt. –
Felőle m mar a d h a t n a k , amíg akarn a k – mond t a . – Hat napja
vagyok itt, és mindös s z e négy szek ér haladt át erre.
Mellesleg csak egy hülye vág neki észa kn a k napib ér é r t . –
Fölvett egy nagy zsákot, és a vállár a dobt a . – Amenn yi
e mb e r eltűnt, csak egy hibba n t fogad fel kisegítőt egy ilyen
helye n. Ingyér t me g m o n d o m nekt e k: ezek a büdös
göré nye k valószínűle g elme t s z e n é k a gég é t e k e t az első
éjszak á n.
A pultnál egy bozont o s feket e szakállú, vállas e mb e r
gúnyo s a n elnev e t t e ma g á t . – Csak mer ' te sajnálsz
kockázt a t ni ekkis pézt, mé g ne m vagyu n k
aka sz t óf a virá g o k, cimbor a – mon dt a zsíros ész aki
tájszólá s b a n . – Még eccő illet mon d a s z , oszt kécc e r annyit
kapsz, mint múlt est e. Meg mé g ka ma t o t is.
A fickó, akivel besz élt e m, olyan mozd ul a t o t tett, amel ye t
ne m kellett lefordíta no m az ade mi n e k , aztá n kime nt az
ajtón. A szak álla s röhögöt t.
Megérk e z e t t az italunk. Tempi egye tl e n korttyal leküldt e
a whisky felét, hossz a n, elég e d e t t e n sóhajtot t, és hátr a d őlt
a szék é b e n . Beleitt a m az almal é b e . Remélt e m, hogy egy-
két órát játszh a t ok az étel ért. De ne m volta m bolond olya n
ivóba n játsz a ni, amel y tele van ingerlék e n y zsoldos okk al.
Bár me g tudt a m volna csinálni! Egy órán belül
me g d a n ol t a t t a m és me g n e v e t t e t t e m volna őket. Két órán
belül a sörükb e sírtak volna, és bocs á n a t o t kért e k volna a
felszolgálót ól. De ne m egy ebé d árá é r t . Csak akkor, ha
ne m lett volna válasz t á s o m . Ez a szoba bűzlött a bajtól.
Vereke d é s lógott a levegőb e n . Az a vándor szín é s z, amel yik
ezt ne m érzi me g, érde m t e l e n ül kapja a pénz é t .
A széle s vállú férfi fölvett egy fakorsót, látvá n yo s
ne mt ör ő d ö m s é g g e l odajött az aszt alu nk h oz, és oda húz ot t
ma g á n a k egy széke t.
Széle s, hazug mos olyt ültet e t t szak álla s képé r e , és
Tempi felé nyújtott a a kezét. – Hahó! – mond t a hango s a n ,
hogy mind e n ki hallha s s a a pultnál. – Tamn e k hínak. Hát
tége d?
Tempi parolázot t vele. Keze kicsinek, sáp a d t n a k tűnt a
férfi szőrös mark á b a n . – Tempi.
Tam rávigyor go t t . – Osztá n micsiná s z a város b a ?
– Csak átut a z ó b a n vagyu n k – mond t a m . – Az úton
találkozt un k, és volt olyan kedve s , hogy elkísért ide.
Tam me gv e t ő e n végig m é r t . – Veled nincs besz élnivaló m,
kisfia m – morogt a . – Törőggy a ma g a d dolgáv al.
Tempi csönd b e n mar a d t , a szokott béké s figyele m m e l
nézt e Tame t . Bal kezé t a füléhe z e melt e olya n moz dul a t t al,
a melye t ne m isme r t e m .
Tam me g h ú z t a a korsóját, miközb e n egyfolyt á b a n
Tempit lest e. Miután letet t e a korsót, az alkarjá b a törölte
nedv e s szak állát. – Mindég tan álg a t t a m – mon dt a
hango s a n , hogy az egé s z ivó hallja. – Az ade mi e k. Mennyit
kere s egy illen csinos legé nk e ?
Tempi felé m fordult, kiss é oldalra hajtot t a a fejét.
Valószínűle g ne m ért e t t e a zsíros tájszólá s t .
– Azt akarja tudni, me n n yi t kere s el – ma g ya r á z t a m .
Tempi me gl e b e g t e t t e a kezét. – Bonyolult.
 Tam ráhajolt az aszt alr a . – Mi van, ha kibér el egy
karav á n? Mennyi pézér dolgozol napon t a ?
– Két batka . – Tempi vállat vont. – Háro m.
Tam látvá n yo s a n röhögöt t, akkor a hang e r ő v el, hogy
érezt e m lehele t é n e k szag á t . Arra szá mít ot t a m , hogy
bűzle ni fog, de ne m. Fűszer e s , forralt alma b or t ól illatozott.
– Hát, hajjátok fiúk? – ordított hátr a a válla fölött. – Napi
háro m batk a. És alig tud besz élle ni!
Szint e mind e n ki benn ü n k e t figyelt már, és ez az ada t
halk, inger ült zúgá s t keltet t az ivóba n.
Tam vissz aford ult az aszt alhoz. – Legtöbb e n napi egy
pennyt kapn a k itten, amikor egyált al á n kapunk munk á t . Én
kettőt, mer ért ek a lovakho', és ha mus z áj, me g e m e l e k egy
szeke r e t . – Kihúzt a ma g á t . – Húsz e mb e r r el érsz föl
verek e d é s n é l ?
Nem tudo m, Tempi me n n yit ért e t t me g, de úgy tűnt, az
utolsó kérd é s t felfogt a. – Húsz? – Bíráló tekint e t t el néz e t t
körül. – Nem. Négy. – Bizonyt al a n ul legye z e t t szétt á r t ujjú
kezév el. – Öt.
Ez ne m mér s é k e l t e a felhá bor o d á s t . Tam eltúlzott
me g ü t k öz é s s e l rázt a a fejét. – Még ha egy minut á t hinnék
is neke d – mond t a –, ez azt jelenti, hogy napi négy- öt
penny járna neke d. Nem húsz. M…
Elővett e m legme g n ye r ő b b mos olyo m a t , és bele h ajolt a m
a társ alko- dás b a . – Ide figyelj, én…
Tam ke mé n ye n az aszt alhoz csa pt a a korsót, amitől
kifröccs e n t az alma b o r. Fenye g e t ő pillant á s t vet e t t rá m,
a mib e n nyo m a se m volt a Tempin él hasz n ált neg é d e s
évőd é s n e k . – Fiam, ha mé g egysz e r félbesz a kít a s z , kiver e m
a fogaida t – mond t a nyo m a t é k nélkül, mint h a azt közölte
volna, hogy ha bele ugr o m a folyóba, vizes lesz a ruhá m.
Ismé t Tempih e z fordult. – Mibül gondulod, hogy me g é r s z
napi háro m batká t ?
– Aki bér el eng e m, vesz ezt – e melt e föl a kezé t Tempi. –
És ezt. – Kardja markol a t á r a bökött. – Meg ezt. –
Megütög e t t e az egyik bőrszíjat, a mely a mellé h e z szorított a
vörös ade mi egye n r u h áj á t .
A nagyd a r a b emb e r az aszt alr a csa pot t. – Szóval ez a
titkod! – mon dt a . – Szer ez n e m köll egy vere s inget! – Az
ivóba n kuncogt a k.
Tempi me gr á z t a a fejét. – Nem.
Tam előre h aj olt, és vaskos ujjával me g p ö c c e n t e t t egy
szíjat Tempi vállán. – Azt akarod mon d a ni, hogy ne m
vagyok elég jó ahhoz, hogy ilyen csics á s vere s inget
horgya k, mint te? – Ismé t me g p ö c ci nt e t t e a szíjat.
Tempi könnye d é n bólintott. – Igen. Nem vagy elég jó.
Tam esz elős e n vigyorgot t . – Mi van, ha aszon d o m, hogy
az anyá d kurva?
Az ivó elcsön d e s e d e t t . Tempi felé m fordult. Kíváncsiság.
– Mi az a kurva?
Nem me gl e p ő módo n ez ne m tartozot t a szav a k közé,
a melye kr e az utóbbi deká d b a n me g t a ní t ot t a m . Egy fél
pillana tig hazud ni akart a m , de ne m tudt a m, hogy
tehe t n é m . – Azt mon dj a , anyá d olya n sze m é l y, akinek a
férfiak fizetn e k, hogy lefekh e s s e n e k vele.
Tempi a zsoldos felé fordult, és udvaria s a n bicce nt e t t . –
Nagyon kedve s vagy. Köszönö m.
Tam képe elsöt é t e d e t t , mint h a gya n a k o d n a , hogy
kigúnyolják. – Te gyáv a ! Egy likas penn yé r t úgy me gr ú gl a k,
hogy attól kezdve befelé hordod a pöcsöd e t !
Tempi ismé t felé m fordult. – Nem ért e m ezt az emb e r t –
mond t a . – Meg akar vás á r olni eng e m szexr e? Vagy
verek e d ni akar?
Az ivóba n röhögt e k. Tam vérvörös lett a szakáll alatt.
– Elég biztosr a vesz e m, hogy verek e d ni akar – mon dt a m ,
és igyek ez t e m ne m neve t ni.
– Aha – felelte Tempi. – Akkor miért ne m mondj a? Miért
ez az egé s z… – Lebegt e t t e az ujjait, és kérdő e n néz e t t .
– Pattog á s ? – találga t t a m . Tempi ma g a bizt o s s á g a
me g n yu g t a t o t t , és egy csep p e t se m lett volna ellene mr e
egy kis hirig. Miután tanúj a volta m, milye n könnye d é n bánt
el Deda n n al az ade mi, szer e t t e m volna látni, amint kiver
egy ada g pökh e n di s é g e t ebből a baro m b ól.
Tempi me g n é z t e ma g á n a k a drab ális alakot. – Ha
verek e d ni akarsz, ne patto gj ál. – Széles moz dul a t t al
körbeint e t t az ivóba n. – Keres s má s ok a t , akik veled
verek e d n e k . Elég asszon yt hozz, hogy biztons á g b a n érez d
ma g a d . Jó? – Rövid me gk ö n n ye b b ül é s e m szert efoszlot t,
a mikor Tempi visszaford ult, és a hangj a reke dt volt az
inger ülts é g t ől. – Ti folyton besz élt e k.
Tam vissza d ü b ö r g ö t t az aszt alhoz, ahol a bará t ai
kockázt a k. – Na jóvan! Hallott á t ok! Ez a kis szarcsi mb ó k
aszont a , hogy négyü n k k el felér. Mutas s uk me g neki,
mekkor a kárt tudunk okozni négye n . Bredn e , Ven, Jane,
benn e vagyt ok?
Egy kopa sz férfi és egy ma g a s nő mos olyo gv a fölálltak.
De a har m a dik elut a sító a n intett. – Túl sokat itta m a rend e s
bunyó h oz, Tam. De felea n n yir a se vagyok rész e g, hogy
kiállják egy véringe s s el. Ezek a fattyúk nagyo n ért e n e k a
bunyó h oz. Látta m.
Hozzá szokt a m a kocs m ai verek e d é s h e z . Az e mb e r azt
hinné, az Egyet e m e n ritka s á g, pedig az ége t e t t szesz nagy
kiegye nlítő. Hat- hét tömé n y utá n igen kevé s különbs é g van
egy felszarva z o t t molnár és egy vizsgá n me g b u k o t t , ifjú
alkimist a között. Mindke t t ő alig várja, hogy kiverh e s s e
valakine k a fogát.
Még a disztingv ált Eolianb a n is tanúj a volta m
dulakod á s n a k . Ha sokáig mar a d u n k, rend e s esélyü nk van
végign é z ni, ahogy két kihímz e t t ne me s e m b e r
össz e p ofozkodik.
Szerint e m mind e n zené s z jó sok verek e d é s t lát. Van, aki
inni jár a kocs m á b a . Mások kockáz ni. Ismé t má s ok
verek e d ni vagy verek e d é s t látni.
Sokkal keve s e b b kár esik, mint gondoln á t ok. A
legsúlyos a b b seb általá b a n a felrep e d t száj és a kék folt.
Aki balsz er e n c s é s , elveszíth e ti egy fogát vagy eltörh e ti a
karját, de hat al m a s különbs é g van egy kocs m ai bunyó és
egy sikátori tá m a d á s között. A kocs m ai verek e d é s n e k
vann a k szab ályai, és a ne m hivat alos bírók soka s á g a van
jelen, hogy bet a r t a s s a őket. Ha a dolgok kezde n e k elfajulni,
a nézők gyors a n közbe a v a t k oz n a k , és leállítják a
küzdel m e t , mer t ezt várják el tőlük.
Termé s z e t e s e n aka d n a k kivét el e k. Törté nn e k bales e t e k,
a Medicán töltött időmből jól tudo m, milye n könnye n
me gr á n d ul egy csukló vagy fica mo dik ki egy ujj. Az ilyes mi
csak kisebb sérülé s egy hajcs á r n a k vagy egy
kocs m á r o s n a k , de neke m, akinek az ügye s kezé n múlott a
me g él h e t é s e , borza s z t ó volt mé g egy törött hüvelykujj
gondola t a is.
Görcsölő gyo mor r al figyelte m, ahog y Tempi iszik mé g
egy korty whiskyt, és föláll. Az volt a baj, hogy ideg e n e k
voltunk itt. Ha a dolgok elfajulna k, szá mít h a t o k- e arra,
hogy az inger ült zsoldos ok közbelé p n e k és leállítják a
verek e d é s t ? Háro m egy ellen ne m tiszte s s é g e s küzdel e m,
itt nagyo n gyors a n beva d ulh a t n a k .
Tempi lenyelt egy korty sört, és nyugod t a n rá m néz e t t . –
Figyeld a hát a m a t ! – mond t a , aztá n oda m e n t a többiekh e z .
Egy pillana t r a elá mult a m, hogy milye n jól isme ri az aturi
nyelve t. Gyakorlatila g né m a volt, a mikor me gis m e r t e m ,
mos t pedig válasz t é k o s a n besz él. De a büszke s é g gyors a n
elhalvá n yul t, miközb e n igyek e z t e m kitalálni vala mit,
a mivel me g állítha t o m a küzdel m e t , ha eldurvul.
Se m mi hasz no s ne m jutott esze m b e . Nem szá mít ot t a m
ilyes mir e , se m milye n trükköt ne m tartog a t t a m a
ma n dz s e t t á m b a n . Mivel ne m jutott má s az esz e m b e ,
előhúzt a m a kés e m e t , és az aszt alla p alatt fogta m, hogy
senki se láss a. Senkit se m akart a m me g s z úr ni, de talá n
me gf e n ye g e t h e t e m őket, és ezzel szerz e k annyi időt,
a me n n yi alatt az ajtóig érünk.
Tempi bíráló tekint e t t el mér t e végig a háro m zsoldost.
Tam több hüvelykkel ma g a s a b b r a nőtt, és akkor a válla
volt, mint egy ökörne k. A kopa s z n a k sebh el ye s arc a volt,
és gonosz vigyor a . A szőke nő legalá b b tenyé r n yiv el volt
ma g a s a b b Tempin él.
– Egy asszon y van itt – szólalt me g Tempi, és Tam
sze m é b e néze t t. – Elég lesz ez? Szerezz mé g egye t .
A női zsoldos felhábor od o t t . – Szájhős balfasz! – köpt e a
szava k a t . – Majd én me g m u t a t o m neke d, hogya n harcol
egy nő!
Tempi udvaria s a n bólintott.
Mivel tová b br a se m látszott aggód ni, kezdt e m
me g n yu g o d ni. Hallott a m ter mé s z e t e s e n törté n e t e k e t , hogy
egye tl e n ade mi zsoldos tuca t n yi hivat á s o s katon á t
futa mít ot t me g. Tényleg képe s egysz e rr e háro m emb e r r el
me gk ü z d e ni? Olyan ma g a bizt o s n a k tűnt…
Rájuk néze t t. – Most vereksz e m először így. Hogy
kezdődik ez?
Izzadni kezd e t t a keze m, amel y a kést fogta.
Tam annyir a előrelé p e t t , hogy a mellka s uk pár ujjnyira
volt egym á s t ól. Fenye g e t ő e n ma g a s o d o t t Tempi fölé. –
Azzal kezgyük, hogy vére s r e verünk. Aztán me gr u g d o s u n k.
Aztán mé g egysz e r végigc sin áljuk, neho g y vala mi
kimar a dj on. – Miközbe n ezt mond t a , lefejelt e Tempit.
Elaka dt a lélegz e t e m , de mire ismé t levegőh öz jutott a m ,
a küzdel e m n e k vége volt.
Amikor a szakállas zsoldos előrec s a p o t t a fejével, arra
szá mí tot t a m , hogy Tempi vissz a t á n t o r o dik, és törött
orrá ból ömle ni fog a vér. De Tam tántor od o t t vissza.
Üvöltve fogta az arcá t, ujjai közül bugyo g o t t a vér.
Tempi előrelé p e t t , me gr a g a d t a a nagyd a r a b férfi
tarkóját, és könnye d é n földhöz ter e mt e t t e . Tam elterült,
mint a gyalogb é k a .
Tempi ugya n a z z al a moz dul a t t al me gfor d ult, és has b a
rúgt a a szőke nőt, aki me g t á n t o r o d o t t . Miközbe n dülöng élt,
Tempi halá nt é k o n csapt a , és a nő ernye d t e n össz e o ml ot t .
Ekkor lépet t közbe a kopa sz emb e r . Karjait szétt á r t a ,
mint a birkózók. A kígyó seb e s s é g é v e l kapt a el egyik
kezév el Tempi vállát, a má sikkal a nyak á t .
Őszint é n szólva ne m tudo m me g m o n d a n i, mi tört é n t
ezut á n, mer t a mozd ul a t ok össz efolyt a k. Csak azt látta m,
hogy Tempi a kopa sz csuklóját és nyak á t markolja. A
kopa s z acs ar g o t t és vergődö t t , de Tempi addig csav a r t a a
karját, a míg ellenfele kétr é t görnye d t , arcc al a padló felé.
Ekkor Tempi kirúgt a alóla a lábá t, és a kopa s z
össz er o g yo t t .
Nem tartot t annyi ideig, ame n n yi alatt elmo n d t a m . Ha
ne m döbb e n e k me g annyir a, taps olni kezdt e m volna.
Tam és a nő az ájulás mozd ul a tl a n s á g á v a l heve rt e k. De
a kopa sz acs ar g o t t vala mit, és neh é zk e s e n tápá s z ko d ni
kezd e t t . Tempi hozzálé p e t t , hanya g pontos s á g g a l fejbe
vágt a , aztá n figyelt e, ahog y ernye d t e n elfekszik a padlón.
Arra gondolt a m, hogy ez volt a legudv a ri a s a b b ütés,
a mit valah a látta m. A gyakorlott ács üté s e , aki akkor á t
csap a szögr e , hogy elsőr e tövig belesz al a djon a fába,
ugya n a k k or karcolá s t se m ejt a deszká n.
Nagy csen d lett az ivóba n. Majd a ma g a s férfi, aki ne m
akart verek e d ni, me g e m e l t e a korsójá t, kicsit kilöttyintv e
belőle az italt. – Egészs é g e d r e ! – kiáltott a neve t v e
Tempin e k. – Senki se m fog rossz a t gondolni rólad, ha egy
kicsit me gr u g d o s o d Tame t , amíg a földön van. Isten a
tudója, ő is épp elégs z e r me gc sin ált a a ma g a idejéb e n.
Tempi a padlór a tekint e t t , mint h a fontolga t n á a dolgot,
aztá n me gr á z t a a fejét, és nyugod t a n elindult az
aszt alu nk h oz. Még mindig őt nézt e mind e n ki, de koránt s e m
olyan söté t e n , mint az előbb.
Megérk e z e t t az aszt alhoz. – Figyelt e d a hát a m a t ?
Butá n nézt e m rá, azt á n bólintott a m .
– Mit látt ál?
Csak ekkor ért e t t e m me g, mit akart igazá ból. – Nagyon
egye n e s volt a hát a d.
 Helyeslés . – A te hát a d ne m egye n e s . – Ferdé n tartot t a
föle melt tenye r é t . – Ezért botlasz me g a Ketanb a n . Ez… –
Ahogy lenéz e t t , elné m ul t, mer t me gl á t t a rongyos
köpe n ye m alatt a kést. Elkomoro d o t t . Csakug ya n
elko mor o d o t t , mi miká v al csinált a . Először látt a m tőle ilyet,
és félel me t e s volt.
– Ezt me g b e s z é ljük – mond t a . Intett. Erős helytelenítés .
Úgy érezt e m, sokkal jobba n me gf e n yí t e t t e k, minth a egy
órát állta m volna a szarva k között. Lehorga s z t o t t a m a
feje m, és eltet t e m a kést.

Órákon át né m á n gyalogolt unk, a hátizs á k u n k neh é z volt

a vás ár olt holmitól. Végül Tempi me g s z ól alt. – Van vala mi,
a mit me g kell tanít a n o m neke d. – Komolyság.
– Mindig boldog a n tanulok – felelte m, és olyan
kéz moz d ul a t o t tett e m , amel y re mé n ye i m szerint azt
jelent e t t e : őszintén.
Tempi az út szélér e lépe t t, letett e súlyos hátizs á kjá t , és
leült a fűbe. – Beszélnün k kell a Letha niról.
Minde n önfegyel m e m r e szüks é g e m volt, hogy ne
kezdjek bárgyú n vigyorogni. Már hossz ú ideje szer e t t e m
volna szób a hozni a dolgot, mivel sokkal közele b b voltunk
egym á s h o z , mint a mikor először említe t t e m . De ne m
akart a m kockázt a t ni, hogy me gint elut a sít s o n.
Csönd e s e n ülte m egy percig, részint, hogy me g őrizz e m
komolys á g o m a t , de azért is, hogy érezt e s s e m Tempivel,
me n n yir e tiszt ele m ezt a dolgot. – A Letha ni – ismé t elt e m
me g óvatos a n . – Azt mond t a d , erről ne m szab a d
kérd ez n e m .
– Akkor ne m volt szab a d. Most talán. Én… –
Bizonytalanság . – Sokba n kötve vagyok. De mos t lehet
kérd ez ni.
Újabb percig várt a m, hát h a folytat ni akarja. Miután ne m
akart a , föltett e m a nyilvánv aló kérd é s t . – Mi az a Letha ni?
Komolys á g . Tempi egy hossz ú pillana tig néz e t t , azt á n
vára tla n ul fölneve t e t t . – Nem tudo m. És ne m tudo m
me g m o n d a n i neke d. – Ismé t neve t e t t . Eufemizmus . – Mégis
besz élnü n k kell róla.
Egy pillana tig habozt a m , azon gondolkozt a m , hogy ez
ne m vala milye n különös tréfa- e, a mit bizonyá r a sos e m
fogok me g é r t e ni.
 – Bonyolult – mon d t a . – Nehéz a saját nyelve m e n . A
tiéde n? – Reménytelenség. – Mondd el, mit tudsz a
Letha niról.
Igyeke z t e m végiggon d olni, hogya n foglalha t n á m össz e,
a mit a Letha niról hallott a m, olyan szav a kk al, amel ye k e t ő
is isme r. – Azt hallott a m, hogy a Letha ni titkos dolog, ami
erős s é teszi Ade me t .
Tempi bólintot t. – Igen. Ez igaz.
– Azt mondj á k, ha isme r e d a Letha nit, ne m győzh e t n e k
le a harcb a n.
Újabb bólintá s.
Rázta m a feje m, tudt a m , hogy ne m sikerült
me g é r t e t n e m vele ma g a m a t . – Azt mon dj á k, hogy a
Letha ni titkos hat alo m. Az ade mi e k ma g uk b a n tartják a
szava k a t . – Olyan mozd ul a t o t tett e m , mint h a ma g a m h o z
húzn é k és a test e m r e tap a s z t a n é k vala mit. – És ezek a
szava k olyanok, mint a fa a tűzön. Ez a szóm á gl ya teszi
nagyo n erős s é az ade mi e k e t . Nagyon fürgév é . A bőrük,
akár a vas. Ezért tudtok sok e mb e r r el harcolni és győzni.
Tempi merő e n figyelt. Tett egy moz dul a t ot , amel ye t
ne m ismer t e m .
– Ez őrült besz é d – mon d t a végül. – Ez a helye s szó?
Őrült? – Nyelve t öltött, a sze m é t forgat t a , ujjait billege t t e a
halá nt é k a mellett.
Kényt el e n volta m neve t ni az előa d á s o n . – Igen. Az őrült
jó szó. A bolond is.
– Akkor az, amit mond t ál, őrült besz é d és bolond is.
– De hát ma látt a m! – felelte m. – Az orrod ne m tört el,
a mikor lefejelt ek. Ez ne m ter m é s z e t e s .
Tempi me gr á z t a a fejét, és fölállt. – Gyer e. Állj föl.
Fölállta m, Tempi mellé m lépe t t. – Okos dolog fejjel
tá ma d ni. Gyors. Megleph e t e d az ellenfelet, ha nincs
felkész ülve . De én ne m volta m ne m felkész ülve .
Még közele b b lépe t t, a míg csakn e m össz e é r t a mellünk.
– Te vagy a hango s e mb e r – mond t a . – A fejed ke mé n y. Az
orro m puh a. – Kinyújtott a a kezé t, és me gfogt a a feje m. –
Ezt akarod tenni. – Lassa n addig hajtott a előre a feje me t ,
a míg a homloko m me g é ri nt e t t e az orrát.
Elenge d t e a feje m e t . – Fejjel gyors a n lehe t ütni. Neke m
kevé s idő van. Tudok mozog ni? – Lejjebb hajtot t a a feje m,
miközb e n elhúzódo t t , így a szája ért a homloko m h o z ,
minth a me g akarn a csókolni. – Ez ne m jó. A száj puha .
 Visszah ajlított a a feje m. – Ha nagyo n gyors vagyok… –
Egy teljes lépé s t hátr ált, addig hajtot t a lefelé a feje m, amíg
a mellét érte. Elenge d e t t , fölegye n e s e d t e m . – Még mindig
ne m jó. A melle m ne m puha . De enn e k az e mb e r n e k a feje
ke mé n ye b b , mint sokak é . – Kacsintot t, én pedig neve t t e m ,
mert rájött e m, hogy tréfált.
– Na. – Visszalé p e t t oda, ahol az előbb állt. – Mit tehe t
Tempi? – Intett. – Csapj ide a fejjel. Lassa n. Mutato m.
Kissé aggod al m a s a n és lass a n lehajtot t a m a feje m,
minth a az orrát akarn á m betör ni.
Tempi kiss é lesze g t e az állát, miközb e n ugya n ol ya n
lass a n előre h ajolt. Nem volt nagy változt a t á s , de ezútt al
bele üt öt t e m az orro m a t a feje tet ejé b e .
Tempi hátr al é p e t t . – Látod? Okoss á g. Nem őrült-
gondola t szótűz.
– Nagyon gyors volt – mon dt a m kicsit zavar t a n. – Nem
látha t t a m .
– Igen. A küzdel e m gyors. A gyors a s á g o t kell gyakorolni.
Gyakorlá s , ne m szótűz.
Kezével a komolyság jelét mut a t t a , és a sze m e m b e
néz e t t , a mi ritká n fordult elő. – Ezt azért mond o m, mer t te
vagy a vezér. Neke d tudno d kell. Ha azt gondolod, hogy
titkos móds z e r ei m vann a k és vasbőr ö m… – Elfordított a a
tekint e t é t , me gr á z t a a fejét. Veszélyes.
Visszaült ünk a hátizs á k u n k mellé.
– Egy me s é b e n hallott a m – ma g ya r á z k o d t a m . – Olyan
me s é b e n , amilye n e k e t az esti tűz mellet t mon d u n k,
– De te – mut a t o t t rá m. – Neked tűz van a keze d b e n .
Te… – csettint e t t az ujjaival, majd utá noz t a kezév el a
felcsa pó lángot. – Ilyet csinálsz, és azt gondolod, hogy az
ade mi b e n van belső szótűz?
Vállat vont a m. – Ezért kérde z t el e k a Letha niról.
Őrülts é g n e k tűnik, de látta m már őrülts é g e k e t , amel ye k
igaz ak voltak, és kívánc si vagyok. – Habozt a m , mielőtt
föltett e m a má sik kérdé s e m e t . – Azt mond t a d , azt, aki
ismeri a Letha nit, ne m győzh e tik le a harc b a n .
– Igen. De ne m szótűzz el. A Letha ni egyfajt a tudá s . –
Tempi elhallga t ot t, kere s t e a szav a k a t . – Letha ni a
legfont os a b b dolog. Minde n ade mi me g t a n ulja. A zsoldos
kétsz e r. A Shehyn háro m s z or . A legfont os a b b . De
bonyolult. Letha ni… sok dolog. De ne m érint é s vagy
mut a t á s . Ade m egé s z élet é b e n Letha nin gondolkozik.
Nagyon neh é z.
– Problé m a – folytat t a . – Nem én dolgo m tanít a ni a
veze t ő m e t . De te tanítvá n yo m vagy nyelvb e n . Asszonyok
tanítják a Letha nit. Én ne m. Rész e civilizáción a k, és te
barb á r vagy. – Szelíd szomorúság . – De civilizált akarsz
lenni. És szüks é g e d van a Letha nir a .
– Magyar á z d el – mond t a m . – Megprób álo m me g é r t e ni.
Bólintott. – A Letha ni, az helye s cselekv é s .
Türel me s e n várt a m, hogy folyta s s a . Egy perc múlva a
csalódottság jelét mut a t t a . – Most te kérde zz. – Mélyet
sóhajtot t, és me gis m é t e l t e : – A Letha ni, az helye s
cselekv é s .
Igyeke z t e m kitalálni példá t az ered e n d ő jósá gr a . – Akkor
hát a Letha ni az, ha enni adok egy éhe s gyer e k n e k.
Hullá mz ó moz dul a t ot tett, a mi azt jelent e t t e : igen és
nem . – A Letha ni ne m a tett. A Letha ni a dolog, a mely
me g m u t a t nekünk.
– A Letha ni szab ály? Törvény?
A fejét rázt a. – Nem. – Az erdőr e mut a t o t t . – A törvé n y
kívülről jön, ellenőriz. A törvé n y a… a fém a ló szájá b a n . És
a kötél a fején. – Kérdés.
– Zabla és kant á r? – prób álkozt a m. Olyan mozd ul a t o t
tett e m , minth a a szárr al me g h ú z n á m egy ló fejét.
– Igen. A törvé n y zabla és kant á r. Kintről ellenőriz. A
Letha ni… – a sze m e közé, azt á n a mellér e mut a t o t t – …
belül él. Letha ni segít dönt e ni. Törvény azért kell, mer t
soka n ne m értik Letha nit.
– Akkor hát, akibe n me gv a n a Letha ni, ann a k ne m kell
követ ni e a törvé n yt .
Szüne t. – Talán. – Csalódottság . Kihúzta a kardjá t, éllel
fölfelé, vízszint e s e n tartot t a . – Ha kicsi lennél, járni eze n a
kardon olyan, mint a Letha ni.
– Fáj a lábna k? – kérd ez t e m , hogy egy kicsit felderíts e m
a hang ul a t o t . Derű.
Harag. Helytelenítés . – Nem. Nehéz járni. Könnyű lees ni
két oldalra. Nehéz fenn m a r a d ni.
– A Letha ni nagyo n egye n e s ?
– Nem. – Szüne t . – Hogy hívják, amikor sok hegy van, és
egy hely, ahol járni lehet?
– Ösvé ny? Hágó?
– Hágó. – Bólintott. – A Letha ni olyan, mint egy hágó a
hegye k b e n . Hajlik. Bonyolult. A hágó könnyű átjáró. Az
egye tl e n átjáró. De ne m könnyű látni. Az ösvé n y, a mi
könnyű, sokszor ne m me g y át hegye n . Néha ne m me g y
sehov a . Éhenh al á s . Esel gödörb e .
– Akkor a Letha ni a helye s út a hegye k e n át.
Részleges egyetértés. Izgalom . – Ez a helye s út a
hegye k e n át. De a Letha ni egyb e n a helye s út ismer e t e .
Mindket t ő. És a hegy ne m csak a hegy. Minde n hegy.
– Akkor a Letha ni a civilizáció.
Szüne t. Igen és nem . A fejét rázt a. Csalódás.
Visszago n d olt a m arra, amit a zsoldos okr ól mon do t t ,
hogy kétsz e r kell me g t a n ul niuk a Letha nit. – A Letha ni
harc? – kérde z t e m .
– Nem.
Ezt olyan feltétle n hittel mond t a , hogy a biztons á g
kedvé é r t rá kellett kérde z n e m az ellenk ez őj ér e . – A Letha ni
ne m harc?
– Nem. Aki isme ri a Letha nit, tudja, mikor harcoljon, és
mikor ne. – Nagyon fontos.
Úgy döntöt t e m , irányt változt a t ok. – Te a Letha ni miatt
harcolt ál ma?
– Igen. Hogy me g m u t a s s a m , ade mi ne m fél. Tudjuk,
barb á r ok n a k gyáv a , aki ne m harcol. A gyáv a gye n g e . Nem
jó, hogy így gondolják. Így ha soka n nézik, harc.
Ugya n a kk or me g kell mut a t ni, Ade m sokkal felér.
– És mi van, ha győzn e k?
– Akkor barb á r ok tudják, hogy Tempi ne m felér sokkal. –
Enyhe derű.
– Ha győzn e k, akkor ez a mos t a ni küzdel e m ne m lenne
Letha ni?
– Nem. Ha eles el és eltöröd a lába d a hágó b a n , az azért
hágó mar a d. Ha kudarc ot vallok, miközb e n a Letha nit
követ e m , attól az Letha ni mar a d . – Komoly. – Ezért
besz élünk mos t. Ma. A kés e d d e l. Az ne m a Letha ni volt.
Nem a helye s dolog.
– Félte m, hogy me g s e b e s ül s z.
– A Letha ni ne m eresz ti gyöke r é t a félele mb e – mon dt a
olyan hango n, minth a idézn e.
– A Letha ni hagyt a volna, hogy bánt s a n a k ?
Megvont a a vállát. – Talán.
– Az Letha ni lenne , a mi hagyn á , hogy… – Rendkívül
komoly. – Megs e b e s ülj?
– Talán ne m. De ne m bánt ot t a k. Elsőnek lenni a késs el
ne m Letha ni. Ha győzöl és első vagy a kés s el, akkor ne m
győzöl. – Súlyos helytelenítés.
Nem bírta m kitalálni, hogy mit akar ezzel. – Nem ért e m –
mond t a m .
– A Letha ni a helye s cselekv é s . A helye s út. A helye s idő.
– Hirtelen felderült az arca. – Az öreg kere s k e d ő e mb e r! –
mond t a lelkes e n. – A zsákos tört é n e t b e n . Mi az a szó?
– Üstfoltozó.
– Igen. Az üstfoltozó. Hogya n kell bánno d az ilyen
e mb e r e k k e l?
Tudta m, de látni akart a m , mire gondol az ade mi. –
Hogya n?
Rám néz e t t , ujjai ingerült s é g e t jelezt e k. – Szelídne k kell
lenne d, segít e ni őket. És helye s e n besz élni. Mindig
udvaria s a n . Mindig.
Bólintott a m . – És ha felajánl a n a k vala mit, me g kell
fontolnod, hogy me gv e s z e d- e.
Tempi diad al m a s a n intet t. – Igen! Sok dolgot tehe t s z,
a mikor találkozol üstfoltozóv al. De csak egy dolog helye s. –
Kissé lehigga d t . Óvatosság . – De csak a cselekv é s ne m
Letha ni. Először tudni, azut á n cselek e d ni. Ez a Letha ni.
Ezen egy dar a big töpr e n g t e m . – Akkor udvaria s n a k lenni
Letha ni?
– Nem udvaria s . Nem szelíd. Nem jó. Nem kötele s s é g . A
Letha ni egyik se m. Minde n pillana t . Minden választ á s .
Minden különböz ő. – Metsző pillant á s t vete t t rá m. – Érted?
– Nem.
Öröm. Helyeslés. Bóloga t v a fölállt. – Jó, hogy tudod,
hogy ne m tudod. Jó, hogy mond o d. Ez is a Letha ni.
 NYOLCVANNYOLCADIK FEJEZET

HALLGATÓZÁS

Meglepő e n derűs volt a tábor, a mikor Tempi és én

vissza é r t ü n k. Deda n és Hesp e mos olyog t a k egym á s r a , és
Marte n n e k sikerült elejte ni e egy vadpulyk á t vacsor á r a .
Így hát ettünk és tréfálkozt u nk. Miután vége z t ü n k a
mos o g a t á s s a l, Hesp e ismé t elmon d t a az elejét ől a me s é t a
fiúról, aki szer e t t e a Holdat. Deda n csodál a t o s módo n
tartot t a a száját, én pedig kezdt e m re mé n yk e d ni, hogy kis
csopor t u n k végr e, végr e , kezd csap a t t á válni.

Jaxnak ne m okozott gondot, hogy köve s s e a Holdat,

mert akkort ájt mindig telehold volt. A Hold ott ült az ége n,
kerek e n, akár egy csész e , ragyogv a , mint egy gyert ya , és
sos e változott.
Jax csak me n t hossz ú napokon át, amíg me g ne m fájdult
a lába. Csak me n t hossz ú hóna p o ko n át, amíg bele ne m
fára dt a hát a a zsákok cipe- lésé b e . Csak me n t hossz ú
évek e n át, a míg ma g a s , szikár, ke mé n y és éhe s ne m lett.
Amikor ételr e volt szüks é g e , eladot t vala mit az
üstfoltozó holmijából. Amikor elvás ot t a cipője, ugya níg y
cselek e d e t t . Ment a ma g a útján, egyr e okos a b b és
rava s z a b b lett.
Egész idő alatt a Holdra gondolt. Ha eszé b e jutott a
Hold, egy tapod t a t se bírt me n ni tová b b. Feltett e a
sze mü v e g é t , és felnéz e t t a Holdra, a mely pufóka n függött
az ége n, és mikor me gl á t t a , lassú re me g é s t érzet t a
melléb e n. Idővel úgy döntöt t , hogy szer el m e s .
Végül az út, a melye n járt, kere sz t ülv á g o t t Tinuë n, mert
ott mind e n út át m e g y. De Jax mé g innen is tová b b me n t a
Nagy Kövesút o n, keletn e k, a hegye k közé.
Az út egyr e ma g a s a b b r a kúszot t. Jax me g e t t e az utolsó
kenye r é t és az utolsó sajtját. Megitta az utolsó korty vizet
és az utolsó korty bort. Napokig me n t étlen- szomj a n, és a
Hold egyr e nagyo b b r a nőtt az éjszak ai ége n a feje fölött.
Már majdn e m cserb e n h a g yt a az ereje, a mikor egy
e melk e d ő tet ejér e érve me gl á t o t t egy öreg e m b e r t , aki egy
barlan g szájá n ál ült. Hosszú, ősz szakálla volt, és hossz ú,
szürke ruháj a. A feje búbjá n ne m volt haj, cipő se m volt a
lábá n, a sze m e nyitva volt, a szája zárva.
Az arca felderült, amikor me gl á t t a Jaxot. Fölállt és
elmo s olyo d o t t .
– Üdvözöllek – mond t a csen g ő, dalla mo s hango n. –
Messziről jössz, akárho n n a n indult ál is. Milyen az út
Tinuëb e ?
– Hosszú – felelte Jax. – És neh é z és fáraszt ó.
Az öreg e m b e r hellyel kínálta. Vizet és kecsk e t ej e t hozott
neki, ételn e k gyü mölc s öt . Jax éhe s e n falatozot t, utá n a
fölajánlott cser é b e egy pár cipőt a zsákjá ból.
– Nem kell, ne m kell – mon dt a boldog a n az öreg e m b e r ,
és me g m o z g a t t a a lábujjait. – De azért köszönö m.
Jax vállat vont. – Ahogy akarod. De mit csinálsz itt, ilyen
me s s z e mind e n t ől?
– Akkor talált a m ezt a barlan g o t , amikor a szelet
kerg e t t e m – mond t a az öreg e m b e r . – Elhat á r oz t a m , hogy
itt mar a d o k, mert ez a hely tökéle t e s e n me gf el el arra, amit
csinálok.
– És mi az? – kérd ez t e Jax.
– Hallgat ózó vagyok – felelte az öreg e m b e r . – Figyelek a
dolgokr a , amel ye k e t látok, és kihallga t o m, a mit mon d a n a k .
– Aha – mon dt a óvatos a n Jax. – És ez me gf el elő hely
hozzá?
– Nemh o g y jó, de kiváló – felelte az öreg e m b e r . –
Messzire kell me n n e d az emb e r e k t ől, hogy igazá n
me g t a n ulj hallgat óz ni. – Elmosolyod ot t . – Mi hozott ide az
én kis zugo m b a az ég alatt?
– A Holdat akaro m me g t al ál ni.
– Az elég könnyű – mon d t a az öreg e m b e r , és az égr e
mut a t o t t . – Szinte mind e n éjszak a látha tjuk, ha az időjárá s
eng e di.
– Nem. Én me g akaro m fogni. Ha vele lehet e k, azt
hisze m, boldog lehe t n é k.
Az öreg e m b e r komolya n néz e t t rá. – Szóval el akarod
érni? Mióta kerg e t e d ?
– Több év és mérföld óta, se mh o g y szá m á t tudn á m .
Az öreg e m b e r egy pillana tr a lehunyt a a sze m é t , aztá n
bólintott. – Hallom a hango d b a n . Ezt neh é z eltév e s z t e ni. –
Közelebb hajolt, és Jax mellé h e z szorított a a fülét. Ismé t
lehunyt a a sze m é t egy újabb hossz ú pillana tr a , és közbe n
nagyo n csönd e s volt. – Ó! – mond t a halka n. – Milyen
szo mor ú. A szíved me g t ör t, sos e m volt alkal ma d rá, hogy
hasz n ál d.
Jax egy kicsit kényel m e t l e n ül érezt e ma g á t , és
elhúzódot t . – Ha ne m har a g s z ol, me gk é r d e z n é m , mi a
neve d – mon dt a .
– Nem hara g s z o m , ha me gk é r d e z e d – felelte az
öreg e m b e r . – Amíg ne m hara g s z ol, ha ne m válaszolok. Ha
tudn á d a neve m e t , a hat al m a d b a n lenné k.
– Csakugya n ? – kérd ez t e Jax.
– Termé s z e t e s e n . – Az öreg e m b e r elko mor o d o t t . – Így
műkö d n e k a dolgok. Noha ne m tűnsz ann a k a hallgat óz ó
fajtá n a k, jobb, ha óvatos leszek. Ha sikerül akárc s a k egy
rész e c s k é t is me g t u d n o d a neve m b ől, hat al m a t szer e z n él
fölött e m.
Jax töpr e n g e t t , hogy vajon ez az emb e r tudn a- e segít e ni
rajta. Nem látszik teljes e n nor málisn a k, de hát Jax se m jár
nor mális úton. Ha teh e n e t akarn a fogni, egy par a s z t
segíts é g é t kérné . Talán a Hold elfogá s á h o z egy különös
öreg e m b e r taná c s a kell. – Azt mond t a d , hogy a szele t
kerg e t t e d – szólt Jax. – Sikerült elfognod?
– Bizonyos ért ele m b e n igen – felelte az öreg e m b e r . –
Más ért ele m b e n ne m. Tudod, sokféle módo n nézh e t e d ezt
a kérdé s t .
– Tudnál segít e ni, hogy elérje m a Holdat?
– Talán adh a t ok egy kis tan á c s o t – válasz olt a kelletle n ül
az öreg e m b e r . – De először át kellen e gondolno d, fiam.
Amikor szer e t s z vala mit, me g kell bizonyo s o d n o d róla,
hogy az is szer e t tége d, különb e n csak a bajod lesz belőle,
ha kerg e t e d .
Hespe nem nézett Dedanra, amikor ezt mondta.
Mindenhova nézett, csak rá nem. Ezért nem is láthatta
Dedan arcán a tanácstalan kétségbees ést.
– Hogya n tudh a t o m me g, hogy szer e t- e? – kérd ez t e Jax.
– Megprób ál h a t s z hallgat óz ni – felelte az öreg e m b e r
csakn e m félénke n. – Ez csodá k a t tesz. Megt a nít h a tl a k rá,
hogya n csináld.
– Mennyi időbe telik?
– Néhá n y év – válaszolt a az öreg e m b e r . – Nagyjá ból.
Attól függ, van- e hozzá tehe t s é g e d . Trükkös dolog
me gf el előe n figyelni. De ha egysz e r belejös s z, tetőt ől talpig
me gis m e r e d a Holdat.
Jax rázt a a fejét. – Az túl sok idő. Ha sikerül elérn e m ,
besz élh e t e k hozzá. Megt e h e t e m…
– Nos, ez is hozzát a r t ozik a problé m á d h o z – mond t a az
öreg e m b e r . – Igazá ból ne m akarod elérni. Nem igazá n. Az
ége n át akarod követ ni? Hát persz e hogy ne m. Találkozni
akar sz vele. Vagyis szer e t n é d , ha ő jönne utá n a d .
– Hogy módolh a t o m ki ezt? – kérde z t e Jax.
Az öreg e m b e r elmo s olyo do t t . – Hiszen épp ez a kérdé s .
Mid lehet, a mit a Hold me gkívá n h a t ? Mit ajánlh a t s z föl a
Holdna k?
– Nincs má s o m, csak ami a zsákjai mb a n van.
– Nem egé s z e n erre gondolt a m – mot yo g t a az
öreg e m b e r . – Bár me g n é z h e t j ük azt is, mit hozt ál
ma g a d d a l .
A vén re me t e átn éz t e az első zsákot, és szá mo s hasz no s
holmit talált benn e . A má s o dik zsákb a n drág á b b , ritká bb,
de már haszn ál h a t a tl a n dolgok voltak.
Ekkor az öreg e m b e r me gl á t t a a har m a di k zsákot. – És
abb a n mi van?
– Még ne m tudt a m kinyitni – felelte Jax. – Túl bonyolult a
cso mój a.
A re me t e egy pillana tr a lehunyt a a sze m é t , és
hallgat ózot t. – A cso mó azt mondj a , hogy ráng a t t a d . Késsel
prób álkozt ál. A foga dd al tépt e d .
Jax me gl e p ő d ö t t . – Csakug ya n ezt tett e m – isme r t e el. –
Mondt a m neke d, mind e n t me g p r ó b ál t a m , hogy kinyiss a m.
– Aligha mind e n t – dorgált a a re me t e . Föle mel t e a zsákot
olyan ma g a s r a , hogy a bog az arc a előtt legye n. –
Borza szt ó a n sajnálo m – mon d t a . – Most kinyílnál? –
Hallgat ot t. – Igen. Bocs á n a t o t kérek. Nem tesz ilyet több é .
A cso mó kioldódot t , a re me t e szét húz t a a zsák száját.
Ahogy bele n é z e t t , nagyr a nyílt a sze m e , és halka n
füttye n t e t t .
De amikor az öreg e m b e r elterít e t t e a zsákot a földön,
Jax válla me gr o s k a d t . Abban re mé n yk e d e t t , hogy pénz lesz
benn e , drág a k öv e k vagy vala mi kincs, a melye t oda a d h a t a
Holdna k. De a zsákb a n ne m volt má s , csak egy görbe
fadar a b, egy kőfuvola és egy kis vasdo b oz.
Egye dül a fuvola kelte tt e föl Jax figyel mé t . Halványz öld
kőből kész ült.
– Volt egy fuvolá m gyer e kkor o m b a n – mon dt a . – De
eltöröt t, és soha ne m tudt a m me gj a vít a ni.
– Minde gyik nagyo n érdek e s – mond t a a re me t e .
– A fuvola elég szép – vont vállat Jax. – De mi hasz n a egy
fadar a b n a k és egy doboz n a k, amel y túl kicsi ahhoz, hogy
bár mi haszn ál h a t ó legye n benn e ?
A re me t e a fejét rázt a. – Nem hallod őket? A legtöbb
tárgy suttog. Ezek kiálta n a k. – A görbe fára mut a t o t t . – Ez
egy össz e h ajt h a t ó ház, ha ne m téve d e k. Méghozz á csinos.
– Mi az az össz e h ajt h a t ó ház?
– Tudod, hogya n kell össz e h ajt o g a t ni egy dara b papírt,
hogy egyr e kisebb legye n? – Az öreg e m b e r a görbe fára
mut a t o t t . – Az össz e h aj t h a t ó ház ugya nilye n. Csak ez ház.
Jax föle melt e a görbe fát, és me g pr ó b á l t a
kiegye n e s í t e ni. Hirtelen két fa volt a kezé b e n , amel ye k egy
ablakk e r e t kezd e m é n yé r e e mlé k e z t e t t e k .
– Itt ne hajtog a s d széjjel! – kiáltott a az öreg e m b e r . –
Nem akarok háza t a barla ng o m elé, mer t elállja a napfé n y
útját!
Jax igyek e z e t t össz e n yo m n i a két fadar a b o t . – Miért ne m
tudo m vissz a h aj t o g a t ni?
– Szerint e m azért, mert ne m tudod, hogya n kell – felelte
egys z e r ű e n az öreg e m b e r . – Azt javaslo m, várj, amíg
me g t u d o d , hova akarod állítani, és csak ott hajtog a s d
széjjel.
Jax vigyázv a letett e a fadar a b o t , és fölvett e a fuvolát. –
Ez is különleg e s ? – Az ajkához e melt e , és egy olyan
egys z e r ű trillát fújt rajta, a milye n a kecsk ef ejő kiáltá s a .
Hespe incselkedve mosolygott, az ajkához emelte az
ismerős fasípot és belefújt. Ta-ta DII, Ta-ta DÍ.
Mármo s t mind e n ki tudja, hogy a kecsk ef ejőt
bagolyfec s k é n e k is hívják. Ezért ne m jön elő, amíg
fénye s e n süt a nap. Ennek ellené r e tuc at n yi bagolyfec s k e
repült oda, és letele p e d t e k Jax köré. Kíváncsia n nézt é k, és
hunyor og t a k az erős napf é n yb e n .
– Többn e k tűnik a szoká s o s fuvolán ál – mon dt a az
öreg e m b e r .
– És a doboz? – Jax ért e nyúlt, fölvett e . Söté t és hide g
volt, és olyan kicsi, hogy elfért a mark á b a n .
Az öreg e m b e r me g b or z o n g o t t , és ne m néze t t a dobozr a .
– Üres.
 – Honna n tudod, a mikor ne m is nézt él bele?
– Hallgatóz t a m – felelte az öreg. – Megdöbb e n t , hogy te
ne m hallod. Ez a legür e s e b b dolog, amit valah a is
hallott a m. Visszha n g zik. Arra készült, hogy bent tarts o n
dolgoka t .
– Minde n doboz arra készül.
– És mind e n fuvola arra, hogy csábító zené t játssz a n a k
rajta – jegyez t e me g az öreg e m b e r . – De ez a fuvola
mind e n n él inkább képe s rá. Ugyan e z érvé n ye s a dobozr a.
Jax egy pillana tig nézt e a dobozt, azt á n óvato s a n letett e ,
és elkezdt e beköt ni a zsák száját, a melyb e n a háro m kincs
volt. – Hát, én me n n é k is – mond t a .
– Biztos, hogy ne m akarsz egy- két hóna pi g mar a d ni? –
kérd ez t e az öreg e m b e r . – Megt a n ulh a t n ál egy kicsit jobba n
hallgat óz ni. Hasznos dolog a hallga t óz á s .
– Mondt ál néh á n y dolgot, amel ye k e n gondolkodn o m kell
– felelte Jax. – És azt hisze m, igaz a d van: ne m kellen e
üldöznö m a Holdat. Ki kellene módolno m, hogy ő jöjjön
hozzá m.
– Igazá b ól ne m ezt mon d t a m – mor mol t a az öreg e m b e r .
De a hangj a csügg e d t volt. Gyakorlott hallga t óz ó létér e
tudt a , hogy me g se m hallják.
Jax má s n a p regg el útnak ere dt, és egyr e ma g a s a b b r a
hágot t a Hold nyo m á b a n a hegye k b e n . Végül talált egy
nagy, lapos földdar a b o t a legma g a s a b b csúc sok között.
Elővett e a görbe fát, és elkezdt e szét h aj to g a t ni a ház a t.
Mivel mé g előtt e volt az egé s z éjszak a , re mélt e , hogy jóval
holdkelt e előtt vége z.
De a ház sokkal nagyo b b volt, mint gondolt a , inkább
palot a, mint egysz e r ű tanya . Mi több, sokkal bonyolult a b b
volt szét h ajt o g a t ni, mint várt a. A Hold már elért e az ég
legma g a s a b b pontját, de ő mé g me s s z e járt attól, hogy
végezz e n .
Talán azért tört é n t , mer t siet e t t. Talán figyel me tl e n volt.
De lehet, hogy a szokott balsze r e n c s é j e okozt a az egé s z e t .
Végül a palot a pomp á s , hat al m a s és zegzug o s lett. Csak
ne m illeszke d e t t jól. Voltak lépcsők, a melye k oldalra
veze t t e k, ne m fölfele. Némelyik szobá b a n túl kevé s vagy
túl sok fal volt. Sok szobá n a k ne m jutott me n n ye z e t ,
padlá s r ól néz e t t be az idege n ég, tele isme r e tl e n
csillagokk al.
Ezen a helye n egy kicsit kizökke n t mind e n . Az egyik
szob á b a n , ha kitekint e t t él az ablakon, tava s zi virágok a t
látt ál, miközb e n a folyosó má sik oldalá n jégvirá gok
borított á k az ablakot. A bálter e m b e n regg el volt, egy közeli
hálószob á b a n szürkület.
Mivel a palot á b a n se m mi se m volt igaz, egyik ajtó vagy
ablak se m zárt szoros a n . Be lehe t e t t csukni, sőt be is
lehe t e t t kulcsolni őket, akkor se m tartot t a k erős e n. És mer t
a hat al m a s palot á n a k reng e t e g ablaka és ajtaja volt,
mind e nf el é ki-be lehe t e t t járni benn e .
Jax mind e zz el ne m törődöt t. Felmá s z ot t a leg ma g a s a b b
torony tet ej ér e , és az ajkához e melt e a fuvolát.
Édes dalla mo t fuvolázott a tiszta éjszak ai égn e k.
Egyetle n ma d á r se m tudot t így ének elni, mer t egye n e s e n
az ő me g t ör t szívéből faka dt a dalla m. Erős volt, és
szo mor ú. Vergődöt t, mint egy törött szár nyú ma d á r .
Ahogy a Hold me g h allott a , leere s zk e d e t t a toronyh oz.
Sápa d t , kerek és szé p volt, me g állt Jax előtt dicsős é g e
teljébe n, és a fiú élet é b e n először érze t t egy
lélegz e t v é t e l n yi örömöt .
Beszélge t t e k a torony tet ej é n. Jax elmon d t a az élet é t, a
foga d á s t és a hossz ú ma g á n yo s utat. A Hold hallgat t a , és
neve t e t t és mos olygot t .
De végül vágya k ozv a pillantot t az égr e.
Jax előre tudt a . – Maradj vele m – könyör gö t t . – Csak
akkor lehe t e k boldog, ha az enyé m vagy.
– Menne m kell – felelte a Hold. – Az ég az otthon o m.
– Épített e m neke d egy otthon t – mut a t o t t Jax az alatt uk
elterülő hat al m a s palot á r a . – Itt elég ég van neke d. Egy
üres ég, a mely a tiéd.
– Menne m kell – felelte a Hold. – Máris túl sokáig
mar a d t a m .
Jax föle mel t e a kezét, minth a me g akarn á raga d ni, azt á n
me gf é k e z t e ma g á t . – Itt időt is ter e mt h e t ü n k – mon dt a . – A
hálószob á d b a n tél vagy tava s z lehe t, ahog y kívánod.
– Menne m kell – mond t a a Hold, és az égr e néz e t t . – De
vissza t é r e k . Mindig és változ a tl a n ul vissz ajövök. Ha
fuvolázol neke m, ismé t me gl á t o g a tl a k.
– Háro m dolgot ajánd é k oz t a m neke d – mon dt a Jax. – Egy
dalt, egy otthont és a szíve m e t . Ha me n n e d kell, ne m adsz
neke m háro m dolgot cser é b e ?
A Hold neve t e t t , szét t á r t a a karját. Meztele n volt. – Mim
van neke m, amit nála d hagyh a t n é k ? De ha van vala mi m,
a mit kérsz, mon d d és me g k a p o d .
Jax érezt e , hogy kiszár a d a szája. – Először is a keze d
érint é s é t .
– Kéz kezet fog, teljesít e m a kéré s e d e t . – A Hold
kinyújtot t a karját Jax felé. A keze sima és erős volt. Először
hűvös n e k tűnt, utá n a csodál a t o s a n át m el e g e d e t t . Jax karja
libabőr ös lett.
– Másodsz or könyör gök egy csókér t – mon dt a .
– Ajak ajakr a forr, teljesít e m a kéré s e d e t . – Jaxhoz hajolt,
a lélegz e t e éde s volt, az ajka ke mé n y, mint a gyü mölc s . A
csók kiszívta Jax lélegz e t é t , és neki élet é b e n először
húzódot t mos olyr a a szája.
– És mi a har m a dik? – kérde z t e a Hold. A sze m e söt é t és
bölcs volt, a mos olya telt és mind e n t u d ó .
– A neve d – suttogt a Jax. – Hogy szólítha s s a l a k.
– Egy test… – kezdt e a Hold, és mohó n előrelé p e t t . Aztán
me g állt. – Csak a neve m e t ? – kérde z t e , és átkarolt a a fiú
der ek á t .
Jax bólintott.
A Hold hozzá h aj olt, és mel e g e n a fülébe súgt a : – Ludis.
Jax előve t t e a feket e vasdo b oz t , lezárt a a fedelé t, foglyul
ejtve a neve t.
– Most már enyé m a neve d – jelent e t t e ki. – Tehá t
hat al m a m van fölötte d. Én pedig azt mond o m, hogy örökr e
mar a dj vele m, így boldog lehet e k.
És így tört é n t . A doboz már ne m volt hide g Jax kezé b e n .
Meleg volt, és a bels ejé b e n úgy repd e s e t t a Hold neve,
mint egy lepke az ablaküv e g e n .
Jax talán túl lass a n csukt a be a dobozt. Talán babr ált a
zárral. Vagy egysz e r ű e n mind e n dolgá b a n balsz er e n c s é s
volt, mind e n e s e t r e a Hold nevé b ől csak egy dar a b o t
sikerült foglyul ejteni e, ne m az egé s z e t .
Így Jax ma g á n á l tart h a tj a egy ideig a Holdat, de az
mindig me g s z ökik tőle. Ki a me g t ör t házból, vissza a mi
világunk b a . Ám Jaxnál így is van egy dar a b k a a nevé b ől, és
a Holdna k mindig vissza kell térnie hozzá.

Hespe mos olyo gv a néz e t t végig rajtunk. – Ezért változik

örökké a Hold. És Jaxnál van, amikor nincs a mi egünkö n.
Jax tőrbe csalt a és me gfogt a . Azt azonb a n csak ő tudja,
hogy boldog- e így.
 Hosszú, né ma perc követk e z e t t .
– Ez állati jó tört é n e t – mond t a végül Deda n.
Hespe lesütöt t e a sze m é t , és noha a tűz fényé n é l neh é z
látni az ilyet, egy penn yb e fogad n é k, hogy elpirult. A
ke mé n y Hespe , akiről ne m feltét el ez t e m , hogy képe s
pirulni. – Már rége n ne m jutott az esz e m b e – mon dt a . –
Anyá m akkor me s él t e , a mikor mé g kislány volta m. Minden
est e ugya n a z t . Azt mond t a , az anyját ól hallott a .
– Nohát, légy rajta, hogy te is elmo n d h a s d a lányod n a k –
intett e Deda n. – Egy ilyen törté n e t túl jó ahhoz, hogy
elha g yj á k az úton.
Hespe mos olygot t .

Sajnos, ez a béké s est e olyan volt, mint a cse nd a vihar

sze m é b e n . Másna p Hesp e tett egy me gj e g yz é s t , ami
sze mpillant á s alatt felboss z a n t o t t a Deda nt . Vagy két órán
át ne m nézt e k egym á s r a , legföljebb azért, hogy fújjanak,
mint a dühös mac s k á k.
Deda n igyek e z e t t mind e n kit me g g yő z ni, hogy fel kellen e
adnu nk a kuta t á s t , inkább szegő djünk el őrnek vala milye n
karav á n h o z , háth a az úton állók me g t á m a d n a k . Marte n azt
mond t a , hogy enn e k épp e n annyi ért el me van, mint h a
me dv e c s a p d á k a t állítan á n k nekik, hát h a belelé p n e k.
Marte n n e k volt igaza, ettől függe tl e n ül Deda n és a
nyo mk e r e s ő két napon át kaffogt a k egym á s r a .
Két napp al későb b Hesp e me gl e p ő e n kislányo s sikolyt
hallatot t fürdé s közbe n. Roha nt u n k a segíts é g é r e , arra
szá mí tv a , hogy zsiványok tá ma d t á k me g, ehelye t t Tempit
találtuk ott, aki mezt el e n ül állt a pat a k térdig érő vizébe n.
Hesp e félig felöltözve csöpög öt t a parton. Marte n ezt
roppa n t mula t s á g o s n a k vélte, Hespe viszont ne m. Deda n
csak azért ne m kapot t dühroh a m o t , és azért ne m ese t t
neki Tempin e k, mer t ne m tudt a kióku ml álni, hogya n
lehe t n e me g t á m a d n i egy mez t el e n e mb e r t úgy, hogy ne m
nézünk rá és ne m érintjük me g.
A követk e z ő napo n az idő pár á s és nyirkos lett,
mind e n ki n e k elromlot t a kedv e, a kuta t á s mé g jobba n
lelas s ult.
Után a eler e d t az eső.
 NYOLCVANKILENCEDIK FEJEZET

FOGY A FÉNY

Az utolsó négy napb a n örökös e n zuhogot t az örökös e n

felhős égből az eső. Először mé g nyújtot t a k vala mi
me n e d é k e t a fák, de ha m a r rájött ünk, hogy a levelek csak
me g t a r tj á k a vizet, ám a legkis e b b fuvallatr a zúdítják a
nyaku nk b a az órákon át felgyűlt, kövér vízcs e p p e k e t .
Vagyis ha ese t t, ha ne m, folya m a t o s a n áztunk és nyirkos a k
voltunk.
Abba m a r a d t a vacsor a utáni me s él é s . Marte n me gf á z ot t,
és ahogy az állapot a rossz a b b o d o t t , úgy lett egyr e
mogorv á b b és hara p ó s a b b . Két napp al korá bb a n elázot t a
kenye r ü n k. Lehet, hogy ez csekélys é g n e k hangzik, de aki
prób ált már vizes kenye r e t enni, miut á n egy teljes napig
má s z k ált az esőb e n, az tudja, milye n kedv e kerek e dik tőle
az e mb e r n e k .
Deda n komolya n kezelh e t e tl e n n é vált. A lega pr ó b b
munk á t ól is húzódozot t és hábor go t t . Amikor utoljár a ő
me n t a város b a után p ó tl á s é r t , egy palack papr a m o r g ó t
hozott krumpli, vaj és íjhúr helye t t . Hespe otth a g yt a
Crosson b a n , és majdn e m éjfél volt, mire előker ült
tökré sz e g e n , és olyan hango s a n kornyikált, hogy a halott a k
is befogt á k volna a fülüket.
Nem fára szt ot t a m ma g a m azzal, hogy szólok neki.
Akár milye n éles is egy vándor szín é s z nyelve, ő
nyilvánv aló a n immú ni s volt rá. Ehelye t t várt a m, a míg
elaludt, a tűzbe öntöt t e m a mar a d é k papr a m o r g ó t , a
palackot pedig a paráz s b a dugt a m, hogy jól láss a. Ezutá n
felha gyo t t a lekicsinylő dünnyö g é s s e l , és der m e s z t ő
hallgat á s b a burkolózott. Noha jóles e t t a csönd, tudt a m ,
hogy rossz jel.
Mivel ilyen feszült volt a hang ul a t, úgy döntöt t e m , hogy
eze nt úl mind e n ki önállóa n kuta t, részb e n azért, mer t ha
több e n me g yü n k ugya n a z o n a csa p á s o n , bizonyo s a n
felszakítjuk a vizes avar legfelső rét e g é t , és nyo mo t
hagyu nk ma g u n k utá n. A má sik ok az volt, hogy ha Deda nt
és Hespé t együt t küldö m ki, a vesz e k e d é s ü k tízmé rföld e s
körbe n felriasztja az útonállóka t.

Csöpögv e , nyo mor ú s á g o s a n ért e m vissz a a tábor b a .

Kiderült, hogy a Sever e n b e n vás á r olt csiz ma egyált al á n
ne m vízhatla n, úgy szívta ma g á b a az esőt, akár a szivac s.
Este a tűz és né mi szimp a t e tik a segíts é g é v e i kiszárítot t a m ,
de alig háro m lépé s t tett e m benn e , és máris átázot t .
Vagyis mind e n n e k a tet ejé b e a lába m napokig fázott és
vizes volt.
Ez volt a huszonkilenc e dik napu nk az Eldbe n, és a mikor
kilépt e m az apró tiszt á s r a , ahol legúja bb tábor u nk
rejtőzött, látta m, hogy Deda n és Hesp e a tűz két oldalá n
ülnek, és ne m veszn e k tudo m á s t egym á s r ól. Hesp e a
kardját olajozt a. Deda n lustá n bökdös t e a földet ma g a előtt
egy hegye s bott al.
Neke m se m volt kedve m besz élg e t ni, és re mélt e m, hogy
kitart a csen d. Szótla nul oda m e n t e m a tűzhöz.
Illetve ne m volt tűz.
– Mi törté nt a tűzzel? – kérde z t e m ostob á n . Ami tört é n t ,
nyilvánv aló volt. Hagyt á k leégni, csak elsze n e s e d e t t ágak
és vizes ha mu mar a d t belőle.
– Nem én vagyok a soros a rőzse s z e d é s b e n – jegye z t e
me g Hesp e éles e n.
Deda n a földet bökdös t e a botjával. Észrev e t t e m , hogy
zúzódá s bíborlik az arcá n.
Nem volt má s vágya m , csak egy kis mel e g étel és tíz
perc szár az lábbal. Nem lett e m volna boldog, de az egé s z
nap után ez vitt volna a legköz el e b b a boldogs á g h o z . –
Igazá n me gl e p, hogy ti kett e n képe s e k vagyt ok segíts é g
nélkül pisilni – vakka n t o t t a m rájuk.
Deda n csúnyá n néze t t rá m. – Mit akar sz ezzel?
– Amikor Alveron me gk é r t , hogy vége zz e m el ezt a
munk á t , arra célzott, hogy felnőtt e k leszn e k a segítői m,
ne m iskolás gyer e k e k.
Deda n felcsa t t a n t . – Te ne m tudod, hogy Hesp e mit…
Félbesz a kít ot t a m . – Nem érde k el. Nem érdek el, miért
marj á t ok egym á s t . Nem érdek el, mit vágot t hozzá d. Az
érde k el, hogy nincs tűz. A ma g a s s á g o s Tehlur a mon d o m,
egy kiképz e t t kutyá n a k nagyo b b hasz n á t venn é m!
Deda n arc á n me gj el e n t az ismer ő s harcia s s á g . – Talán
ha…
– Pofa be! – szakított a m félbe. – Inkább egy sza m á r
ordítá s á t hallgat o m, mint azt, amit te akarsz mon d a ni.
Amikor visszajövök a tábor b a , elváro m, hogy legye n tűz és
ennivaló. Ha ez me g h al a dj a a képe s s é g e d e t , akkor
me g s z e r v e z e m , hogy jöjjön ki Crosson b ól egy ötéve s
gyer e k, és pesztr áljon benn e t e k e t .
Deda n fölállt. Fújt a szél, kövér vízcse p p e k potyogt a k a
földre. – Fiam, mindjárt kapsz egy olyan vacsor á t , a mit
ne m fogsz me g e m é s z t e ni.
A keze ökölbe szorult, én pedig a zseb e m b e nyúlva
me g m a r k ol t a m a bab á t , amel ye t két napja készíte t t e m
róla. A gyo mr o m görcsölt a félele mt ől és a düht ől. – Deda n,
ha mé g egy lépé s t tesz el felé m, olyan fájdal ma t okozok
neke d, hogy ordítva könyör ög s z majd a halálért. – A
sze m é b e nézt e m. – Most mé g csak bossz ú s vagyok.
Eszedb e ne jusson, hogy feldühíts.
Megállt, és szint e hallott a m, amint végiggo n d olja a Nagy
Taborlinról hallott me s é k e t . Tűz és villám. Hosszú csönd
követk e z e t t , amel yb e n álltunk és farka s s z e m e t néztük.
Szer e n c s é r e ekkor vissz a t é r t a tábor b a Tempi, és
me g t ör t e a feszülts é g e t . Kicsit hülyé n e k érezt e m ma g a m ,
miközb e n oda m e n t e m a tűzhöz, hogy láss a m, me g tudo m-
e gyújta ni. Deda n bedü b ör g ö t t a fák közé, hát h a talál
tüzelőt. Pillana t n yila g az se m érdek elt, hogy renn elfá t hoz-
e, vagy má s milye n t .
Tempi leült a kialudt tűz mellé. Talán, ha ne m má s s al
vagyok elfoglalva, észr e v e t t e m volna vala mi különös e t a
moz g á s á n . De az is lehe t, hogy ne m. Még egy hozzá m
haso nlóa n félig- me d di g műv elt barb á r n a k is neh é z
me g é r e z ni e egy ade mi hang ul a t á t .
Miközbe n igyek e z t e m életr e kelte ni a tüzet, kezdt e m
me g b á n ni, hogy így viselke d t e m . Egye dül ez tartot t vissza
attól, hogy ráripakodj a k Deda nr a , a mikor vissza t é r t egy
ölnyi nedv e s fával, a melye t ledobot t frisse n rakott tüze m
mellé, szét sz órv a az égő ágak a t .
Marte n kevé s s e l azut á n tért vissz a, hogy má s o d s z or is
me gr a k t a m a tüzet. Leült mellé, és a kezé t mele n g e t t e .
Sötét karikák voltak bee s e t t sze m e alatt.
– Jobba n vagy? – kérd ez t e m .
– Sokkal – har ákolt a nyálká s a n . Csúnyá b b volt a hangj a,
mint regg el. Aggaszt ot t huruto s lélegz é s e , a tüdőg yulla d á s ,
a láz lehet ő s é g e .
– Készíthe t e k neke d egy teá t, a mi segít kicsit a torkodo n
– javas olt a m, ne m túl sok re mé n n ye l . Az utóbbi napok b a n
mind e n segíts é g e t vissza ut a sí t o t t .
Habozot t, azt á n bólintot t. Miközbe n a vizet
mele gít e t t e m , köhögő- roha m o t kapott, amel y majdn e m
egy percig tartot t. Ha holna p se m áll el az eső, be kell
me n n ü n k a város b a , amíg össz e s z e di ma g á t . Nem
kockázt a t h a t t a m , hogy tüdőg yulla d á s t kapjon, vagy
görcs ös köhög é s é v e l elárulja az úton állók őrsze m e i n e k, hol
vagyu nk.
Oda a d t a m Marte n n e k a teát. Tempi mocor g ot t a tűz
mellett. – Ma me g ölt e m két emb e r t – mon dt a .
Hosszú, döbb e n t csen d lett. Eső vert e a földet
körülött ü n k. A tűz szisze g e t t és patto go t t .
– Micsoda ? – kérde z t e m hitetle n ül.
– Két e mb e r tá ma d t fák mögül – mond t a nyugo d t a n
Tempi.
A feje m e t vakar t a m. – A fené b e , Tempi, mér t ne m szóltál
ha ma r a b b ?
Egyke dv ű e n néze t t, ujjai isme r e tl e n köröke t írtak le. –
Nem könnyű két emb e r t me g ölni.
– Megs e b e s ül t él? – kérd ez t e Hespe .
Tempi hide g e n néz e t t rá. Sértődés . Félre ért e t t e m előző
me gj e g yz é s é t . Nem a harcot találta neh é z n e k. Azt a tényt,
hogy me g ölt két emb e r t . – Ez az idő kellett, hogy
me g n yu g o dj on a gondol a t o m. Azt is me gv á r o m , hogy mind
itt legye t e k.
Igyeke z t e m felidézni a bocs á n a t k é r é s moz dul a t á t , de be
kellett érne m a szomorúsággal . – Mi tört é n t ? – kérde z t e m
nyugo d t a n , össz e s z e d v e türel me m rongyait.
Tempi hallgat o t t , kere s t e a szav a k a t . – Nyomo t
kutat t a m , amikor két emb e r kiugrik fák mög ül.
– Hogy nézt e k ki? – vágot t eléb e m Deda n.
Újabb szün e t . – Az egyik a te nagys á g o d , a karja
hossz a b b , mint az enyé m, erős e b b is, mint én, de lassú.
Nálad is lass úb b. – Deda n arc a elsöt é t e d e t t , minth a ne m
tudn á eldönt e ni, hogy me g s é r t ő djö n- e. – A má sik kisebb és
gyors a b b volt. Mindke t t ő n él széle s, vast a g kard. Kétélű.
Ilyen hossz ú. – Nagyjá ból háro ml á b n yir a tartot t a egym á s t ól
a két kezét.
Úgy gondolt a m, ez a leírás több e t árul el Tempiről, mint
azokról, akikkel harcolt. – Hol tört é n t ? Milyen rége n?
Arrafelé mut a t o t t , ahol kuta t t u n k. – Nem egé s z
mérföldr e . Nem egé s z órája.
– Gondolod, hogy lest ek rád?
– Amikor arra jötte m, ne m voltak ott – mon dt a
véde k e z ő e n Marte n. Fuldokolva, nyálká s a n köhögöt t, és
vala mi sűrűt köpött a földre. – Ha ott várt ak, hát ne m
rége n várha t t a k .
Tempi sokat m o n d ó a n me gv o n t a a vállát.
– Milyen pánc él volt rajtuk? – kérde z t e Deda n.
Tempi egy pillana tig hallga t ot t , azt á n kinyújtot t a a
kezé t, és me g ü t ö g e t t e a csizmá m a t . – Ez?
– Bőr? – mond t a m .
Bólintott. – Bőr. Kemé n y, vala mi fém m e l.
Deda n kiss é me g n yu g o d o t t . – Ez is vala mi. – Tűnődöt t ,
azut á n éles e n néze t t Hesp é r e . – Mi van? Miért nézel így
rá m?
– Nem nézt e m rád – felelte Hespe fagyos a n .
– De bá mult ál. Forgat t a d a sze m e d . – Marte nr e pillantot t.
– Te is látt a d, hogy forga t t a a sze m é t , ne m?
– Pofa. Be – szisze g t e m . Meglepő módo n csönd lett. A
sze m e m r e szorított a m a keze m, és egy percig zavart al a n ul
gondolkod h a t t a m a helyze t ü n k ö n . – Marte n, me n n yi ideig
lesz mé g világos?
Fölnéz e t t a palasz ürk e égr e. – Még má sf él óra –
krákogt a . – Elég, hogy köve s s ük őket. Után a talán mé g
negye d ó r a félho m ál y. A felhők mögö t t gyors a n me g y le a
nap.
– Mit gondolsz, bírsz mé g futkos ni ma egy kicsit? –
kérd ez t e m .
Meglep e t é s e m r e elvigyorodo t t . – Ha ma est e me g t al áljuk
ezeke t a férge k e t , akkor vágjunk bele. Éppe n elég ideig
csá mb o r o g t u n k eze n az isten hát a mögö t ti helye n.
Bólintott a m , és elvet t e m egy csipe t nyirkos ha mu t
szán al m a s a n kicsiny tüzünkr ől. Gondos a n szét dörz s ölt e m
az ujjaim között, azt á n egy rongyd a r a b b a törölte m, amit a
köpe n ye m zseb é b e dugt a m. Nem volt elsőr e n d ű hőforrá s,
de a se m mi n é l több.
– Jól van – mon dt a m . – Tempi elvez e t minke t a hullákig,
aztá n me gl á tjuk, tudjuk- e követ ni a nyo m a ik a t a tábor ukig.
– Fölállta m.
– Hő! – Deda n föle melt e a kezé t. – Velünk mi lesz?
 – Te és Hespe itt mar a d t o k, és vigyázt ok a táborr a . – A
nyelve m b e hara p t a m , hogy hozzá ne tegye m: és
me g pr ó b á l t ok vigyáz ni a tűzre.
– Miért? Menjünk mindnyáj a n . Ma est e elka ph a tj uk őket!
– Felállt.
– És ha tuc a t n yi a n vann a k? – kérde z t e m a legma r ó b b
stíluso m b a n .
Elhallgat ot t , de ne m ült vissz a. – Mellettü nk a
me gl e p e t é s ereje.
– Nem lesz mellet t ü nk a me gl e p e t é s ereje, ha mind az
öte n végigd ü- börgünk az erdőn – mond t a m indulato s a n .
– Akkor te minek mé s z? – kérd ez t e Deda n. – Elég lenne
Tempi és Marte n.
– Én azért me g ye k, mer t látno m kell, mivel állunk
sze mb e n . Én készíte m el a terve k e t , amel ye k segít e n e k ,
hogy élve me g ú s s z u k.
– Egyált al á n, miért egy hozzá d haso nló zöldfülűn e k kell
tervez ni e ?
– Fogy a fény – szólt közbe fáradt a n Marte n.
– Áldass é k Tehlu az ész hangj á é r t! – Deda nr a nézt e m. –
Megyünk. Ti mar a d t o k. Ez par a n c s .
– Para nc s ? – visszh a n g o z t a Deda n söt é t hitetle n s é g g e l .
Farka s s z e m e t nézt ünk egy percig, azt á n sarkon
fordulta m, és követt e m Tempit a fák közé. Mennydör g é s
mor ajlott a fejünk fölött. Szél mot ozot t a fák között, elfújva
a szünt el e n sze m e r k él é s t . A helyé n zuhogni kezd e t t az eső.
 KILENCVENEDIK FEJEZET

MEGÉR EGY HŐSI ÉNEKET

Tempi föle mel t e a fenyő á g a k a t , a melye k eltak a r t á k a

két emb e r t . Gondos a n kinyújtózt a t v a úgy fest e t t e k, minth a
aludn á n a k . Letérd elt e m a nagyo b bik mellé, de mielőtt
alapo s a b b a n me gvizs g ál h a t t a m volna, egy kezet érezt e m a
válla mo n . Hátra n é z v e látt a m, hogy Tempi a fejét rázza.
– Mi van? – kérde z t e m . Alig egyór á n yi világos s á g
mar a d t . Éppe n elég neh é z me g t al álni a bandit á k tábor á t
úgy, hogy ne kapja n a k el közbe n. De viharb a n,
szuroks öt é t b e n lidércnyo m á s lenne .
– Nem kellen e – mond t a . Határozott. Komoly. – A holtak
nyug al m á n a k zavar á s a ne m Letha ni.
– Tudno m kell az ellens é g r ől. Olyas mikr e taníth a t n a k
me g, a mi segíth e t .
Komor a n lebiggye s z t e t t e a száját, helytelenítés . –
Mágia?
Rázta m a feje m. – Csak nézé s . – A sze m e m r e mut a t t a m ,
aztá n me gk oc o g t a t t a m a halánt é k o m a t . – Gondolkod á s .
Tempi bólintott. De ahogy visszafor dult a m a hullákhoz,
ismé t a válla mr a tett e a kezé t. – Kérdezn e d kell. Az én
halott ai m.
– Már bele e g ye z t él – mut a t t a m rá.
– Kérdez é s a helye s dolog – mon dt a .
Mély lélegz e t e t vett e m. – Megnéz h e t e m a halott aid a t ,
Tempi?
Szert ar t á s o s a n bólintott.
Marte nr e pillantot t a m , aki egy közeli fa tövé b e n az
íjhúrját ellenőrizt e . – Akarod me g n é z ni, hogy rálelsz- e a
nyo m ai kr a ? – Bólintott, és ellökt e ma g á t a fától. – Amott
kezd e n é m . – Déli irányb a mut a t t a m , egy völgyr e két
nyer e g között.
– Tudo m a dolgo m – felelte, miközb e n vállán az íjjal
elindult.
Tempi arré b b me n t pár lépé s s el, én a halott a kk al
foglalkozt a m. Az egyik valóba n ter m e t e s e b b volt Deda n n ál,
nagy böhö m e mb e r . Időse b b e k voltak, mint gondolt a m, a
kezük kérge s a fegyve rforg a t á s s a l töltött évekt ől. Ezek
ne m zúgolódó par a s z tfiúk voltak, han e m vet er á n o k.
– Megva n a csap a ! – Fölrezze nt e m Marte n szavair a. Nem
hallott a m a lépt eit az eső halk suhog á s á t ól. – Világos, mint
a nap. Egy rész e g pap is rálelne. – Villám cikázott az ége n,
utá n a me n n yd ö r g é s mor ajlott. Az eső rákez dt e .
Elkomor o d t a m , össz e h úz t a m a válla mo n az üstfoltozó
átáz ot t köpe n yé t .
Marte n hátr a s z e g t e a fejét, hagyt a , hogy az eső az
arc á b a hulljon. – Örülök, hogy enn e k az időne k végr e
hasz n á t vessz ük – mond t a . – Minél jobba n esik, ann ál
könnye b b ki-be osonni a tábor uk b a . – Kezét csöpögő
ingé b e törölte, és vállat vont. – Mellesle g ne m valószínű,
hogy enn él jobb időre szá mít h a t n á n k .
– Igaza d van. – Fölállta m.
Tempi letak a r t a az ágakk al a hulláka t , Marte n dél felé
veze t e t t minke t .
Marte n letérd elt, vala mit vizsgált a földön, én pedig
kihasz n ált a m az alkal ma t , hogy utolérje m.
– Követn e k – mond t a m , ne m fárasz tv a ma g a m a t
suttog á s s a l . Legalá b b hetve nl á b n yiv al mögöt t ü n k voltak,
és az eső úgy harso go t t az erdőb e n , mint a hullá mok a
parton.
Bólintott, úgy tett, mint h a mut a t n a vala mit. – Nem
gondolt a m volna, hogy észre v e s z e d őket.
Elmos olyod t a m , és nedv e s keze m m e l letörölte m az
arco mr ól a vizet.
– Nem csak neke d van sze m e d . Mit gondolsz, hánya n
vann a k?
– Kette n, talán hár m a n .
Tempi közele b b húzódot t. – Kette n – mond t a
hat ár oz ot t a n .
– Én csak egye t látta m – isme r t e m el. – Milyen közel
vagyu nk a tábor uk h oz?
– Nem tudo m. Akár a követk e z ő domb mögö t t is lehe t.
Vagy egy- mérföldnyir e. Még mindig csak két e mb e r
nyo m á t láto m, és ne m érze m se m mif él e tűz szag á t . –
Marte n fölállt, és hátr a se nézve ismé t elindult a nyo mo n.
Félretolt a m egy alacso n y ága t, ahog y Tempi elme n t , és
moz g á s t pillantot t a m me g mögö t t ü n k, amit ne m
okozh a t o t t se m az eső, se m a szél.
 – Menjünk át a domb t e t ő n , azut á n állítsunk egy kis
csap d á t .
– Jól hangzik – helye s el t Marte n.
Intett, hogy várjunk, lekupor od o t t , és arasz olni kezde t t a
domb t e t ő felé. Megállta m, hogy ne pillants a k hátr a ,
miközb e n Marte n átles e t t a domb t e t ő fölött, aztá n
elira mo d o t t .
Vakító fény lobba nt , villá m csa pot t le a közelbe n. A
me n n yd ö r g é s olyan volt, minth a mellbe vágt a k volna.
Össz er e zz e n t e m . Tempi fölállt.
– Olyan, mint otthon – mon dt a , és halvá n ya n
elmo s olyo d o t t . Nem is törölge t t e a vizet az arc á b ól.
Marte n intett, és mi fellopako d t u n k a domb t e t ő r e . Ahogy
eltűnt ü nk azokn a k a sze m e elől, akik utá nu n k jöttek,
gyors a n körülnézt e m . – Köves s ük a nyo mok a t addig a
görbe fenyőig, aztá n kerüljünk vissz a. – Intett e m. – Tempi
itt rejtőzik el. Marte n, me nj a mög é a kidőlt fa mög é . Én a
szikla mögöt t leszek. Marte n, te tá ma d s z elsőn e k, rád
bízom, mikor, de valószínűle g az lesz a legjobb, ha vársz,
a míg elme n n e k a mellet t a me g h a s a d t fatuskó mellet t. Ha
lehe t, próbáljuk me g az egyike t életb e n hagyni, de ne m
hagyh a tj uk, hogy me gl é pj e n e k vagy túl nagy zajt
csapj a n a k.
– Mit fogsz csinálni? – kérd ez t e Marte n, miközb e n
siettü nk, hogy tiszt á n látha t ó nyo mo t hagyh a s s u n k a görbe
fenyőig.
– Félrehúz ó d ok. Ti jobba n fel vagyt ok szer elve az
ilyes mir e . De aka d egy- két trükkö m, ha kell. – A fához
értünk. – Késze n vagyt ok?
Marte nt minth a me gl e p t e volna para nc s ai m váratl a n
soka s á g a , de mindk e t t e n bólintot t a k, és a helyükr e siett e k.
Leírta m egy kört, és letele p e d t e m egy púpos
sziklakitür e ml é s mög é . Inne n látha t t a m sáros
lábnyo m a i n k a t a csap á n, amel ye t követt ü n k. Azon túl
látt a m, hogy Tempi me g b újik egy vaskos nagyle v elű
tölgyfa mögöt t. Tőle jobbra Marte n nyilat illeszt e t t a húrra,
válláig húzt a az ideg e t , azt á n szobor m e r e v e n várakoz ot t .
Elővett e m a rongyot, a melyb e a csipet n yi ha mu t
rejtet t e m , me g egy vékony vasd a r a b o t , és kész e nl é t b e
helyezt e m őket. A gyo mr o m é melyg e t t , ha arra gondolt a m,
miért küldt ek benn ü n k e t : hogy emb e r e k e t vadá s s z u n k és
gyilkoljunk le. Való igaz, törvé n ye n kívüliek és gyilkosok,
mind a z o n ál t al emb e r e k . Mélyeb b e n lélegez t e m ,
igyek e z t e m lecsillapod ni.
A kő hide g e n , érde s e n nyo mt a az arco m a t . Feszült e n
figyelt e m, de se m mi t se m hallott a m az eső kitartó
dobolá s a miat t. Előre akart a m hajolni, hogy több e t láss a k,
aztá n mé g s e m tett e m. Ismé t villá mlot t. Éppe n szá molt a m
a má s o d p e r c e k e t a me n n yd ö r g é si g, amikor
me g pillant ot t a m a lopakodv a közele d ő két alakot.
Dühös forrós á g öntött e el a melle m e t . – Lődd le őket,
Marte n! – mond t a m hango s a n .
Deda n me g p ör d ült, és kivont kardd al néz e t t rá m, a mikor
előlépt e m rejtekh el ye m r ől. Hesp e vala mivel
mér s é k el t e b b e n viselke d e t t . Úgy állt me g, hogy a kardját
mé g csak félig húzt a elő hüvelyé b ől.
Eltett e m a kés e m e t , és hatlé p é s n yir e me g köz elít e t t e m
Deda nt . Mennyd ör g é s mor ajlott fölöttünk, miközb e n a
sze m é b e nézt e m. Az arca kihívó volt, én pedig ne m
fára dt a m azzal, hogy leplezz e m dühö m e t . Egy hossz ú,
né ma perc után elfordítot t a a tekint e t é t , úgy tett, mint h a a
vizet törölné ki a sze m é b ől.
– Tedd le – bicce nt e t t e m a kardja felé. Másodp e r c n yi
haboz á s után eng e d el m e s k e d e t t . Csak ekkor eng e d t e m el
azt a vékony acéld ar a b o t , a melye t a köpe n ye m bélés e alá
dugt a m . – Ha mi lenné nk a bandit á k, már halott a k
lenné t e k. – Tekint e t e m Deda nr ól Hespé r e vándorolt, majd
vissza. – Eredjet e k vissza a tábor b a !
Deda n arca eltorzult. – Elege m volt abból, hogy úgy
besz élsz vele m, minth a taknyo s kölyök lenné k. – Rám
szeg e z t e az ujját. – Sokkal rége b b e n élek ebb e n a világb a n ,
mint te. Nem vagyok hülye.
Maga m b a fojtott a m egy cso mó dühös választ, mert ne m
segít e t t e k, han e m rontott a k volna a helyz e t e n . – Nincs
időm veled vitatkoz ni. Fogy a fény, te pedig vesz élyt
jelent e s z. Eredj vissza a tábor b a .
– Ma éjjel kéne elkap n u n k őket – mond t a . – Kettejük e t
már elint ézt ük, valószínűl e g csak öt- hat mar a d t .
Megleph e tj ük őket a söté t b e n , a viharb a n . Bum m. Bam m.
Holna p Crosson b a n ebé d el h e t ü n k .
– És ha tuc a t n yi a n vann a k? És ha húsz a n? És ha
beve t t é k ma g u k a t egy tanyá b a ? És ha me g t al áljuk a
tábor uk a t , és egy lélek sincs ott? Elveszh e t mind e n
utá np ó tl á s u n k, az ételünk, a kobozo m, és csa pd a várha t
minke t, amikor vissza t é r ü n k. Mindezt azért, mer t ne m
tudtok egy órán át veszt e g mar a d ni. – Az arc a
vesz e d el m e s e n kivörös öd öt t , de én elfordult a m tőle. – Menj
vissza a tábor b a ! Erről mé g besz élünk!
– Nem, a roha d t életb e ! Jövök, és úgys e m tart h a t s z
vissza!
A foga m a t csikorga t t a m . A legros sz a b b , hogy igaz a volt.
Nem állt módo m b a n kikénys z e rít e ni a tekint élye m e t .
Egye d ül a viaszfigur á v al vehe t t e m volna rá, hogy
eng e d e l m e s k e dj e n . De az lett volna a legros sz a b b dönt é s .
Nemc s a k végké p p ellens é g e m m é tett e volna Deda nt , de
Marte nt és Hesp é t is ellene m fordított a volna.
Hespé r e nézt e m. – Te miért vagy itt?
Söté t e n sandítot t Deda nr a . – Egyed ül akart jönni.
Gondolt a m, jobb, ha együt t mar a d u n k. És átgon d olt uk a
dolgot. Senki se m találha tj a me g a tábort. Eldugt uk a
mot yó t, és lelocsoltuk a tüzet, mielőtt eljöttünk.
Kurtán felsóhajtot t a m , és vissz a d u g t a m a haszo nt al a n
ha mu t a köpe n ye m egyik zse b é b e . Hát persz e hogy
lelocsolt á k.
– De egye t é r t e k Deda n n a l – mond t a Hespe . – Ma éjjel
kéne letudni a dolgot.
Marte nr e nézt e m.
Ment e g e t ő z v e tekint e t t rá m. – Hazudn é k, ha azt
mond a n á m , hogy ne m szer e t n é k ma végez ni – mon dt a ,
majd sietve hozzá t e t t e : – Ha ügye s e n me g tudjuk csinálni.
– Mondot t volna mé g má s t is, de a szav a k a torká n
aka dt a k, és köhögni kezd e t t .
Tempir e nézt e m, Tempi pedig rá m.
A legros s z a b b az volt, hogy az ösztön ei m egye t é r t e t t e k
Deda n n al. Szer e t t e m volna túles ni már a munk á n .
Szere t t e m volna mele g ágya t , tiszte s s é g e s ételt. Szere t t e m
volna vala mi szár az helyre vinni Marte nt .
Szer e t t e m volna vissz a m e n ni Sever e n b e , ahol
lubickolha t ok Alveron hálájá b a n . Szere t t e m volna
me g t al álni Denná t , bocs á n a t o t kérni tőle és elma g ya r á z ni,
miért hagyt a m ott szó nélkül.
Csak a bolond küzd az ár ellen. – Jól van. – Felnézt e m
Deda nr a . – Ha vala m el yik bará t o d me g h a l e mia t t, az a te
bűnöd lesz. – Pillana t n yi bizonyt al a n s á g suha n t át az arc á n,
de el is tűnt, ahog y össz e s z orítot t a a fogát. Túl sokat
besz élt ahhoz, hogy a büszk e s é g e hátr álni eng e dj e . –
Rász e g e z t e m az ujja ma t . – De mos t a n t ól azt kell tenn e d,
a mit mond ok. Meghallga t o m a javasla t ai d a t , de a
par a n c s ok a t én ado m. – Körülnézt e m. Marte n és Tempi
bóloga t t a k, egy má s o d p e r c múlva Hesp e is követt e a
példájuk a t . Deda n lass a n bólintott. – Ránézt e m . – Esküdj. –
A sze m e össz e s z űk ült. – Ha mé g egy ilyen húzá s o d lesz az
éjszak ai tá ma d á s n á l , me g öl e t h e t s z minke t . Nem bízom
benn e d . Inkább kihagyo m a ma est é t, mint hogy
olyasv al a kivel tarts a k, akibe n ne m bízom.
Ujabb feszült pillana t követk e z e t t , de mielőtt túl
hossz úr a nyúlt volna, Marte n közbev á g o t t . – Ugya n már,
Den! A fiúnak igenis van szőr a golyóin. Négy má s o d p e r c
alatt kitalált a ezt a kis csa pd á t . – Átváltott tréfálkozó
hangr a . – Mellesleg ne m olyan rossz, mint az a sze m é t
Brenw e , és azért a kis me n e t é r t fele ennyi pénzt kapt u nk.
Deda n elmos olyod o t t . – Igen, assz e m, igaza d van.
Legalá b bi s ma est ér e .
Egy má s o d p e r ci g se m két elke d t e m benn e , hogy a ma g a
feje utá n me g y, ha hagyo m. – Esküdj me g, hogy
eng e d e l m e s k e d s z a para nc s ai m n a k !
Vállat vont, elfordított a a tekint e t é t . – Egen. Esküszö m.
Ennyi ne m elég. – A neve dr e esküdj!
Letörölt e az arcár ól az esőt, és ért e tl e n ül bá mult. – Mi?
A sze m é b e nézt e m, és szert a r t á s o s a n mond t a m : –
Deda n! Megt e s z e d- e ma éjjel kérdé s és haboz á s nélkül,
a mit mon do k neke d? Deda n! Mege sk ü s z öl- e a neve dr e ?
Egy pillana tig toporgot t, aztá n kihúzt a ma g á t egy kicsit.
– A neve mr e esküsz ö m.
Közelebb lépte m hozzá, és nagyo n halka n kimon dt a m a
„Deda n ” szót. Ugyan a kk or egy apró hősug a r a t küldt e m felé
a viaszfigur á n kere s z t ül. Nem elég nagyo t, hogy
követk e z m é n y e legye n, de ahhoz igen, hogy egy pillana tr a
me g é r e z z e .
Látta m, hogy a sze m e kitágul, és elővet t e m a legjobb
Nagy Taborlin- mos olyo m a t . Ez a mos oly tele van titkokkal,
széle s, ma g a biz t o s és ne m kis mér t é k b e n önt elt. Olyan
mos oly, a mely önma g á b a n elmon d egy egé s z törté n e t e t .
– Most már az enyé m a neve d – mond t a m halka n. –
Uralkodo m rajta d.
Olyan arcot vágott, a mi majdn e m me g é r t e az egyh a vi
mor g á s t . Hátralé pt e m , és villáms e b e s e n eltünt e t t e m
ma g a m r ól a mos olyt. Könnyű volt, mint h a egy álarcot
vett e m volna le. Deda n mos t majd töpr e n g h e t , melyik arc
volt a valódi, a suh a n c vagy a félig- me d di g me g pillant ot t
Taborlin.
Elfordult a m, mielőtt elmúlt volna a pillana t hat á s a . –
Marte n előre m e g y. Tempi és én öt percc el későb b
követjük. Ez időt ad neki, hogy me g t al álja az őrsz e m e k e t ,
és vissza é r v e figyel me z t e s s e n minke t. Ti kett e n tíz percc el
utá nu n k jöttök.
Jelentős é g t e lje s pillant á s t vet e t t e m Deda nr a , és
felmut a t t a m a tíz ujja ma t . – Tíz teljes perc. Lass a b b a n
hala du nk. De biztons á g o s a b b így. Van má s javasl at ? –
Senki se m szólt. – Jól van. Marte n, te követk e z el. Gyer e
vissza, ha baj van.
– Szá mít h a t s z rá m – mon d t a , és ha m a r o s a n eltűnt a
sze mü n k elől a lomb, a kére g, a sziklák és az eső ködös
zöldjéb e n és barn áj á b a n .

Az eső kitartó a n zuhogot t, a fény fogyób a n volt, a mikor

Tempi és én az egyik rejtekből a má sikb a osonv a követ t ük
a nyo mok a t . Legalá b b a zajokr a ne m volt gondu nk, amíg a
fejünk fölött rend sz e r e s e n mor ajlott a me n n yd ö r g é s .
Marte n figyel me z t e t é s nélkül bukka n t elő a bozótból, és
egy me g d őlt juharfa silány fedez é k é r e mut a t o t t . – Arra elöl
van a tábor uk – mond t a . – Össz ejárk ált á k a helye t, és
látt a m a tüzük fényé t .
– Hánya n vann a k?
Rázta a fejét. – Nem jutott a m olyan közel. Mihelyt több
lábnyo m o t látta m, visszafor dult a m . Nem akart a m, hogy
rossz csa p á t köve s s e t e k és eltéve dj e t e k .
– Milyen me s s z e van?
– Úgy egy perc kúsz á s . Innen már látha t n á t o k a tüzüke t,
de egy domb má sik oldalá n van a tábor.
Társai m arcá t nézt e m a fogyó fényb e n . Egyik se m
látszott idege s n e k . Hozzász okt a k az efféle munk á h o z , erre
képez t é k ki őket. Marte n tehe t s é g e s nyo mk öv e t ő és íjász
volt, Tempib e n me gv olt az ade mi e k lege n d á s ügye s s é g e .
Lehet, hogy én is nyugo d t vagyok, ha alkal ma m lett
volna felkész ülni vala milye n tervvel, szimp a t e tiku s trükkel,
a mi a mi oldalunkr a billent e n é a mérle g e t . Ám Deda n
romb a döntöt t e mind e n re mé n ye m e t , a mikor raga s z ko d o t t
hozzá, hogy ma éjjel tá m a dj u n k. Se m mi m ne m volt, mé g
egy hitvá n y kapc s ol a t o m se m egy távoli tűzzel.
Félbesz a kít ot t a m ezt a gondola t s or t, mielőtt
aggo d al m a m pánikb a csapo t t volna át. – Akkor hát
me njü nk – mond t a m , és elég e d e t t volta m nyugo d t a n
csen gő hango m m a l .
Osonni kezdt ü nk. Odafe nt a világos s á g utolsó cse ppj e is
kioldódot t az égből. Alig látt a m Marte nt és Tempit, ami
me g n yu g t a t o t t . Ha neke m is neh é z, az őrökne k szinte
lehe t e tl e n me s s ziről észre v e n ni ük.
Ha ma r o s a n me gl á t t a m a ma g a s b a n , az ága k alsó rész é n
a tűz visszfén yé t . Guggolá s b a n követ t e m Marte nt és
Tempit a mer e d e k domb ol d alon, a melye t csúszó s s á tett az
eső. Elöl minth a moz got t volna vala mi.
Aztán becs a p o t t egy villám. A félho m ál yb a n szó szerint
elvakított, á m előbb mé g látha t t a m kápr á z t a t ó fehér
fényé b e n a sáros domb old alt.
Egy ma g a s férfi állt a domb t e t ő n me gf e s zít e t t íjjal. Pár
lépé s n yir e Tempi, aki épp e n elhelyez t e a lábát a földön,
szobor m e r e v e n kupor got t a lejtőn. Marte n fölötte volt. Az
öreg nyo mk öv e t ő fél térdr e ere szk e d e t t , és ugya n c s a k
me gf e s zít e t t e az íját. A villá m mind e z t me g m u t a t t a
egye tl e n óriási lobba n á s b a n , mielőtt elvett e a látás o m a t .
Egy má s o d p e r c múlva fülsiketítőe n zeng e t t az ég. A földre
vetődt e m , és arré b b gurult a m. Nyirkos levelek és sár
borított a el az arco m.
Amikor kinyitott a m a sze m e m , csak a villá m kék
utóizzá s á t látta m. Nem hallat szot t kiáltá s. Ha az őr kiáltott
is, a me n n yd ö r g é s közbe n tehe t t e . Nagyon csönd e s e n
feküdt e m , amíg a sze m e m hozzá s z oko t t a söté t h e z . Egy
fuldokló, hossz ú má s o d p e r c után me g t al ált a m Tempit.
Tizenöt lábnyira volt a domb t e t ő n , egy söt é t alak mellet t
térdelt. Az volt az őr.
Közelebb me n t e m , átg áz olva a vizes hara s z t o n és a
sáros levelek e n . Ismé t villá mlot t a fejünk fölött, ez
alkalo m m a l halvá nya b b a n , így látha t t a m Marte n
nyílves sz őjé t , amel y ferdé n állt ki az őr melléből. A tollak
me gl a z ult a k, és apró, ázott zászlóké n t lobogt a k a szélbe n.
– Halott – mon dt a Tempi, amikor Marte n és én olya n
közel értünk, hogy hallha s s u k.
Nem hitte m. Még egy súlyos mellse b se m tud me g ölni
egy emb e r t ilyen gyors a n. De mé g közele b br ől látt a m a
nyíl szög é t . Szívlövé s volt. Döbbe n t e n nézt e m Marte nr e . –
Ez a lövés me g é r egy hősi ének e t – mon dt a m halka n.
– Szere nc s e dolga – legyint e t t , és fölnéz e t t a
domb t e t ő r e , a mely pár lábnyir a volt tőlünk. – Reméljük,
mar a d t belőle egy kevé s – mond t a , és kúszni kezd e t t .
Miközbe n utá n a kúszt a m, egy villaná sr a látt a m Tempit,
aki a halott mellett térdel, lehajol és vala mit súg a
tet e m n e k .
Aztán feltűnt a tábor, és kivert e a feje mb ől lanyh a
kívánc sis á g o m a t az ade mi furcs a s á g o kr a .
 KILENCVENEGYEDIK FEJEZET

LÁNG, MENNYDÖRGÉS, TÖRÖTT FA

A domb h á t , amel ye n kuporog t u n k, széle s félkört írt le. A

zsiványok tábor a a védel m e z ő sarló köze p é n volt, minth a
egy nagy, sekély tálba n ülne. A mi pozíciónkból látt a m a tál
nyitott rész é t is, amel ye t kanya r g ó s pat a k hat ár olt.
A tál köze p é n oszlopké n t e melk e d e t t a ma g a s b a egy
toronys z e r ű tölgyfa, a melyn e k óriási ágai óvták a tábort.
Két tűz ége t t a fens é g e s fa két oldalá n. Ha ne m ilyen az
időjárá s, má glya nagys á g ú a k lett ek volna. Így viszont csak
annyi fényt adt a k, hogy bevilágíts á k a tábor t.
A tábor hat alacso n y, átázot t , gúla alakú katon ai
sátor ból állt, amel ye k e t alvá s és rakt á r oz á s céljára vert e k
föl. Ám a het e dik, négys z ö gl e t e s sátor valós á g o s kis
pavilon volt, elég nagy, hogy több e n is elférjen e k benn e
állva.
Hat e mb e r gubb a s z t o t t a tüzek mellet t a heve n yé s z e t t
padokon. Jól bebu g yol ált á k ma g u k a t az eső ellen. Szúrós
tekint e t ü k, szívós külsejük tapa s z t alt katon á kr a vallott.
Visszab újt a m a gerinc mög é , és csod álkozva
állapított a m me g, hogy ne m félek. Marte n h e z fordult a m, és
észre v e t t e m , hogy kissé eszelős a tekint e t e . – Mit
gondolsz, hánya n vann a k? – kérde z t e m .
Töpren gv e hunyor go t t . – Legalá b b kett e n egy sátor b a n .
Ha a vezér ük é a nagy sátor, akkor tizenh á r m a n . Hár ma t
már me g ölt ü nk. Maradt a k tízen. Legalá b b tízen. – Idege s e n
me g n ya l t a az ajkát. – De akár négye n is alhat n a k egy
sátor b a n , és a nagyb a n öte n férne k el a vezér e n kívül. Ami
har mi nc főt jelent, mínus z háro m.
– Akkor jó ese t b e n háro m jut fejenk é n t – mon d t a m . –
Tetszik az arán y?
Tekinte t e végigfutot t a gerinc e n, majd vissza t é r t
hozzá m. – Inkább kettő az egyh e z. Mellett ünk áll a
me gl e p e t é s , közel vagyu nk hozzájuk. – Elhallgat ot t,
eltak a r t a a száját az inge ujjával, és köhögöt t , majd
kiköpött. – De húsz a n vann a k odale n t. A golyói mb a n
érze m.
– Meg tudod győzni Deda n t ?
Bólintott. – Hisz neke m. Fele annyir a se m hülye, mint
a milye n n e k az idő nagy rész é b e n mut a tj a ma g á t .
– Jó. – Gondolkodt a m . A dolgok gyors a b b a n követt é k
egym á s t , mint ahog y elmo n d h a t o m őket, így, mind a n n a k
ellené r e , ami törté nt , Deda n és Hespe mé g öt- hat perc nyir e
lehe t t e k mögöt t ü n k. – Eredj, fordítsd el őket – mond t a m
Marte n n e k. – Aztán gyer e vissza hozzá m és Tempih e z.
Habozv a néze t t rá m. – Biztos, hogy ne m lesz szüks é g e d
rá m? Nem tudjuk, mikor váltják az őröke t.
– Itt lesz vele m Tempi. Mellesle g pár perc az egé s z. Ki
akaro m deríte ni, hogy me g lehe t- e hat á r oz ni ponto s a b b a n
a létsz á m u k a t .
Marte n elsiet e t t , Tempi és én felkúszt u nk a domb t e t ő r e .
Egy percc el későb b Tempi közele b b húzódot t, annyir a
közel, hogy test é n e k bal oldala az én jobb oldala m a t
nyo mt a .
Észreve t t e m vala mit, ami korá bb a n elkerült e a
figyel me m e t . A tábor b a n rudak álltak, olyanok, mint a
ma g a s keríté s o s zlopok.
– Póznák? – kérd ez t e m , és belesz úr t a m az ujja m a
földbe, hogy mut a s s a m , mire gondolok.
Bólintott, jelezve, hogy me g é r t e t t , azt á n vállat vont.
Úgy vélte m, hogy a lovaka t kötik hozzájuk, vagy a
szárítóköt el e t a ter e g e t é s h e z . Félretolt a m a kérd é s t egy
sürgős e b b kedv é é r t . – Mit gondolsz, mit csináljunk?
Egy hossz ú percig hallga t ot t . – Öljünk me g néh á n ya t .
Távozzunk. Várjunk. Mások jönnek. Mi… –Jött az a
jellegz e t e s szüne t , a mikor ne m találta a haszn ál ni akart
szót. – Fák mögül ugra ni?
– Meglep e t é s .
Bólintott. – Meglepjük őket. Várunk. Tovább vadá s z u n k a
többiekr e . Szólunk Maerne k.
Én is bólintot t a m. Nem az a gyors me g old á s , amel yb e n
re mé n yk e d t e m , de az egye tl e n épe s z ű dönt é s , ha ennyi
e mb e r r el van dolgunk. Amikor Marte n visszajön, az
úton állók me gk a pj á k hár mu n k t ól az első szúr á s t . Úgy
szá mí tot t a m , hogy ha me gl e pjük őket, Marte n hár m a t -
négye t lenyilazh a t , mielőtt me n e k ül ni kénys z e r ül ünk.
Valószínűle g ne m tudjuk me g ölni az össz e s t , de mind e n
lenyilazott e mb e r csökke n ti a fenye g e t é s t a követk e z ő
napok b a n . – Más mód?
Hosszú szün e t . – A Letha ni útján nincs má s mód –
mond t a .
Miután elege t látta m, óvatos a n lejjebb csúszt a m
többlá b n yit, amíg el ne m tűnt e m sze m elől. Dider e g t e m a
zuhogó esőb e n . Hideg e b b n e k ré ml e t t, mint pár perc e , és
aggó d ni kezdt e m , hogy elka pt a m Marte n nát h áj á t . Ez az
utolsó, a mire mos t szüks é g e m van.
Észreve t t e m a közele d ő Marte nt, és épp e n el akart a m
ma g ya r á z ni a tervünk e t , amikor me gl á t t a m az arc á n a
ré mül e t e t .
– Nem találo m őket! – szisze g t e kéts é g b e e s e t t e n . –
Vissza m e n t e m odáig, ahol lenniük kellett volna. De ne m
voltak ott. Így hát vagy máris visszafor dult a k, amit ne m
tenn é n e k , vagy túl közel voltak hozzá nk, és rossz csap á t
követt e k ebb e n a rossz világít á s b a n .
Végigfutot t rajta m a hide g, a melyn e k se m mi köze se m
volt az esőhöz. – Nem tudod követ ni a nyo m ai k a t ?
– Ha tudn á m, me g t e t t e m volna. De a söt é t b e n mind e n
nyo m egyfor m a . Mit tegyü n k? – Megma r k olt a a karo m a t , a
tekint e t é b ől kiolvast a m , hogy mindjárt pánikba esik. – Nem
leszn e k elég óvatos a k. Azt fogják hinni, hogy már mind e n t
felderít e t t ü n k előtt ük. Mit tegyü nk?
A zseb e m b e nyúlta m Deda n bábjá é r t. – Én me g tudo m
találni őket.
De mielőtt bár mit teh e t t e m volna, kiáltá s hallatsz ot t a
tábor keleti széléről. Egy má s o d p e r c múlva ismé t
ordított a k, azt á n valaki káro mk o d o t t , mint a teng el ye törött
kocsis.
– Ez Deda n? – kérde z t e m .
Marte n bólintott. A domb mög ül lázas sürg é s- forgá s
hallatsz ot t . Felsiett ü n k a gerincr e, olya n gyors a n , ahog y
mert ü n k, és leselke dt ü n k.
Az e mb e r e k úgy rajzott a k elő az alacso n y sátr a kb ól,
mint a lódar a z s a k a fészkükből. Legalá b b tuca t n yi a n
lehe t t e k, és négyn él íj volt. Hosszú palá nkok került e k elő a
se m mi b ől, és a pózná k n a k tá m a s z t v a körülbelül négy láb
ma g a s , kezde tl e g e s sáncot alkott a k. A seb e z h e t ő , nyitott
tábor ból má s o d p e r c e k alatt valós á g o s erőd lett. Legalá b b
tizenh a t emb e r t szá molt a m össz e, de mos t a n r a már nagy
foltoka t ne m látt a m a tábor ból. Egyre söté t e b b lett, a
heve n yé s z e t t sánc eltaka r t a a tüzek e t , söté t árnyé ko t
vet e t t az est é b e n .
Marte n folya m a t o s a n káro mk o d o t t , a mi érth e t ő is,
hisze n az íja mos t sokkal kevé s b é volt haszn ál h a t ó. Egy
sze mpillant á s alatt nyílves s z őt helyez e t t az idegr e, és
ugya n ol ya n gyors a n ki is lőtte volna, de a karjár a tett e m a
keze m. – Várj!
Összevo n t a a sze möl dök é t , azt á n bólintot t. Tudta, hogy
mind e n nyilár a fél tuc at válasz olna . Hirtele n Tempi is
hasz n ál h a t a tl a n lett. Megsp é k el n é k nyilakkal, mielőtt közel
férkőzh e t n e a tábor hoz.
Az egye tl e n jó dolog az volt, hogy ne m ránk figyelt e k,
han e m kelet felé, ahon n a n az őr kiáltá s á t és Deda n
káro mk o d á s á t hallott uk. Mi hár m a n elme n e k ül h e t t ü n k
volna, mielőtt fölfedez n é n e k , de ez azt jelent e n é , hogy
hátr a h a g yj uk Deda n t és Hesp é t .
Ez volt a perc, amikor egy képz e t t arka nis t a felénk
billent e n é a mérle g e t , és ha ne m is juttat n a előnyh öz,
legalá b b kimódoln á a me n e k ül é s t . De hát ne m volt tüze m,
ne m volt köté s e m . Az egyik nélkül mé g csak me gl e t t e m
volna, de miut á n mindk e t t ő hiányzot t , úgysz ólvá n
tehe t e tl e n volta m.
Az eső mos t már szaka d t . Mennyd ör g é s mor ajlott. Csak
idő kérdé s e , hogy a zsiványok rájöjjen e k, mindös s z e kett e n
tá ma dj á k őket, akkor pedig felroha n n a k a gerincr e , és
elintézik társ aink a t . Ha ma g u n k r a vonjuk a figyel mük e t ,
minke t ugya n ol ya n gyors a n leroha n n a k .
Halk züm m ö g é s hallat szot t, nyilak röpp e n t e k a ma g a s b a
a gerinc keleti rész é n. Marte n abb a h a g yt a a káro mk o d á s t ,
és visszafojtott a a lélegz e t é t . Rám néze t t. – Mit csináljunk?
– sürg e t e t t . A tábor b a n kérdé s t ordított valaki, és mivel
ne m kapot t válasz t, újabb nyílves sz ők züm m ö g t e k a gerinc
fölött.
– Mit csináljunk? – ismé t el t e me g Marte n. – Mi van, ha
me g s e b e s ül t e k?
Mi van, ha meghaltak ? Behunyt a m a sze m e m , és
lecsúsz t a m a gerincről, egy perc e t akart a m , a mikor
zavart al a n ul gondolkod h a t o k. A lába m bele ütköz öt t vala mi
tömör b e és puh á b a . A halott őr volt az. Söté t gondol a t o m
tá ma d t . Mély lélegz e t e t vett e m, és alá m e r ült e m a Kő
Szívéb e . Mélyre. Mélyebbr e , mint bár mikor. Minden
félele m, mind e n haboz á s eltűnt.
Megra g a d t a m a hulla csuklóját, vonszolni kezdt e m a tető
irányá b a . Súlyos emb e r volt, de alig vett e m észre. –
Marte n, haszn ál h a t o m a halott a d a t ? – kérde z t e m
szórakozot t a n . Kelleme s bariton mond t a ezeke t a szav a k a t ,
a legnyu g o d t a b b hang, a mit hallott a m valah a .
Választ ne m várva lenézt e m a gerincről a táborr a.
Látta m, hogy a palánk mögöt t az egyik e mb e r me gf e s zíti
az íját. Előhúzt a m jó Rams t o n acélból készült, hossz ú
kés e m e t , és rögzítet t e m az elmé m b e n az íjász képé t .
Össz e s z orítot t a m a foga m, és bele döft e m a kést a halott őr
ves éj é b e . Lass a n hatolt bele a peng e , minth a neh é zk e s
agya g b a és ne m hús b a szúrt a m volna.
A sikoly túlhar s o g t a a me n n yd ö r g é s t . A zsivány eles e t t ,
íja kirepült a kezé b ől. Egy má sik zsoldos föléje hajolt. Két
kézre fogt a m a kést, ismé t összpo n t o sítot t a m , és
bele döft e m az őr má sik ves éj é b e . Egy má s o dik sikoly
hallatsz ot t , éles e b b, mint az előző. Inkább éles e b b kés,
mint éles e b b sikoly, gondolt a m elmé m n e k egy különös,
körülzárt cellájá b a n.
– Még ne lőj – intett e m nyugo d t a n Marte nt , egyfolyt á b a n
a tábort nézve. – Még mindig ne m tudják, hol vagyu nk. –
Kihúzta m a kés e m, újra összpo n t o sítot t a m és higga d t a n
bele döft e m az őr sze m é b e . A falon túl hirtele n
kiegye n e s e d e t t egy alak, és a sze m é h e z kapkod ot t ,
a melyből ömlött a vér. Két társ a fölugrott, igyek e z t e k
leránt a ni a palá nk mög é . Kése m föle melk e d e t t és
lecsa p o t t . Az egyik emb e r össz e e s e t t , és a vérző arcá t
markol á s z t a .
– Szent s é g e s iste n! – fuldokolt Marte n. – Édes isten e m!
A kést az őr torkár a illeszt e t t e m , és a tábor t fürké szt e m .
Katonai hat é ko n ys á g u k me g t ör t, kezdt e k pánikb a esni. Az
egyik seb e s ül t folya m a t o s a n sikoltozot t, ma g a s , éles
hangj a mé g a me n n yd ö r g é s t is túlvijjogt a .
Látta m, hogy az egyik íjász szúrós sze m m e l fürké szi a
gerinc e t. Végighúz t a m a kés e m az őr torká n, de se m mi se
törté nt . Aztán az íjász me g d ö b b e n t arcot vágott, és a
torká h oz nyúlt. Kissé vére s lett a keze. Sze me tágr a nyílt.
Felordítot t. Elejtett e az íját, ide- oda futkos ot t az alacso n y
fal me n t é n , me n e k ül ni akart, de ne m tudt a , hova.
Aztán vissza n ye r t e az önur al m á t , és esz ev e s z e t t e n
járta t t a a sze m é t a tábor t körülvevő gerinc e n. Se m mi jelét
se m mut a t t a ann a k, hogy össz e akarn a esni.
Elkomor o d t a m , me gint a halott őr torká hoz nyo mt a m a
kést, és ráne h e z e d t e m . A karo m re me g e t t , de a kés ismé t
me g m o z d ult, lass a n, mint h a egy jégtö m b ö t akarn é k
átvá g ni. Az íjász a torká h oz kapot t. Vér ömlött a kezér e .
Megtá nt or o d o t t , elbotlott, belezu h a n t a tűzb e. Vadul
vergőd öt t , szét sz ór t a a par az s a t , növelve a zűrzav a r t .
Éppe n eldönt öt t e m , hova csapok le követk e z ő n e k,
a mikor az ege t bevilágító villám fényé n él me gl á t t a m a
hullát. Eső mos t a a mind e n é b ől ömlő vért. A keze m is
söté tl e t t tőle.
Mivel ne m akart a m me gc s o n kít a ni az ujjaima t , a has á r a
fordított a m a holta t, és nagy neh e z e n lehúzt a m a
csizmáj á t . Ismé t összpo n t o sítot t a m , és átvá g t a m az inaka t
a térd e alatt és a bokája fölött. Ujabb két emb e r t
nyo mo rítot t a m me g. De a kés egyr e lass a b b a n moz got t , a
karo m fájt az erőlköd é s t ől. A hulla kiváló köté s t jelent e t t ,
de csup á n a saját test e m b ől meríth e t t e m erőt, és ilyen
körül mé n ye k között sokkal inkább úgy érezt e m, hogy fát
vágok, ne m húst.
Legfeljebb egy- két perc telt el a riaszt á s óta. Kiköpt e m a
vizet, és egy percig pihent e t t e m re me g ő karo m a t és
kimer ült elmé m e t . Figyelt e m odale nt a tábor t, ahol egyr e
fokozódot t a pánik és a zűrzav a r.
Egy férfi lépet t ki a nagy sátor ból, a mely a fa tövé b e n
állt. Máské p p e n öltözött, mint a többiek, majdn e m térdig
érő, fénye s láncp á n c él t, a fején vas s a p k á t viselt. Vakme r ő
kecs e s s é g g e l moz got t a káoszb a n , és egy sze mpillant á s
alatt felmér t e a helyz e t e t . Paranc s o k a t vakka n t o t t ,
a melye k e t ne m hallha t t a m az eső és a me n n yd ö r g é s miat t.
Embe r ei me g n yu g o d t a k , vissza t é r t e k a helyükr e, fölvett é k
íjaikat, kardjaika t.
Miközbe n figyelte m, ahog y ide- oda siet a tábor b a n ,
esz e m b e jutta t ot t… vala mit. Úgy állt, hogy láss á k, ne m
bújt védőfalak mög é . Intett az emb e r ei n e k, és a
moz dul a t ai b a n volt vala mi borzal m a s a n isme r ő s…
– Kvothe! – szisze gt e Marte n. Felnézt e m, és látta m, hogy
a nyo mk e r e s ő a füléig húzt a az íj húrját. – Le tudo m lőni a
főnököt!
– Lődd!
Megpe n d ül t az íj, és a vezér combj á b ól kimer e d t egy
nyílves sz ő. Elöl-hátul átüt öt t e a pánc éling e t és a lába t. A
sze m e m sarká b ól látt a m, hogy Marte n újabb nyílves sz ő t
húz elő, hajlékony mozd ul a t t al az idegr e illeszti, de mielőtt
kilőhe t t e volna, észre v e t t e m , hogy a vezér lehajol. Nem
der ék b a n , ne m a kíntól. Azért hajtot t a le a fejét, hogy láss a
a lábá ból kiálló vessz őt.
Másodp e r c n yi vizsgálód á s utá n me g m a r k ol t a a nyilat, és
letört e róla a tollas részt. Azutá n hátr a n yúlt, és kirántot t a a
lábá b ól. Zsibba d t a n nézt e m, ahog y egye n e s e n felénk
mut a t törött nyilat tartó kezév el. Para nc s o t vakka n t o t t az
e mb e r e i n e k, tűzb e dobt a a nyilat, és kecs e s e n áts é t ál t a
tábor má sik végé b e .
– Hatal ma s Tehlu, takarj el szár nyai d d al! – mond t a
Marte n, és a keze lehullott az idegről. – Védj me g eng e m a
dé mo n o k t ól és az éjszak a járó gonosz t ól!
Csak azért ne m követt e m a példájá t , mer t mélye n a Kő
Szívéb e n volta m. Éppe n időbe n fordult a m vissza a tábor
felé, hogy láss a m, a mint az íjak kisebb erdej e szöge z ő dik
ránk. Behúzt a m a nyak a m a t , belerú gt a m az elba m b ul t
nyo mk e r e s ő b e , akit épp e n akkor borított a m föl, amikor a
nyilak elhúzt a k fölöttünk. Marte n elterült, teg ez e
lebuc sk á z ot t a sáros domb old alon.
– Tempi! – kiáltott a m .
– Itt vagyok – felelte balról. – Aesh . Nincs nyíl.
Újabb nyilak zúgt a k el a fejünk fölött, néh á n y
belec s a p ó d o t t a fákba. Hama r o s a n belőn e k minke t, és a
ma g a s b a célozna k, hogy felülről zuhogj a n a k ránk a nyilak.
Egy gondol a t bukka n t föl benn e m , olyan nyugod t a n , ahog y
a bubor é k száll fölfelé a tóba n. – Tempi, hozd ide enn e k az
e mb e r n e k az íját!
– Ia.
Hallott a m, hogy Marte n mot yo g, a hangj a fojtott volt,
sürg e t ő, érth e t e tl e n. Először azt hitte m, me glőt t é k, azt á n
rájött e m, hogy imá dkozik. – Tehlu, me n t s me g eng e m a
vast ól és a har a g t ól – mor mol t a . – Tehlu, védj me g eng e m
az éjszak á b a n járó dé mo n o k t ól.
Tempi a keze m b e nyo mt a az íjat. Mély lélegz e t e t
vett e m, először kétfelé törte m az elmé m e t , azt á n háro m-
majd négyf el é, és mind e n dar a bj á b a n rögzíte t t e m az íjhúrt.
Rápar a n c s olt a m ma g a m r a , hogy lazíts a k, és ismé t
me g o s z t o t t a m az elmé m e t . Öt. Ismé t próbálkozt a m , de
kudarc ot vallott a m. Fáradt volta m, átázt a m , fázta m,
elért e m képe s s é g e i m hat ár ait. Hallott a m, hogy ismé t
me g p e n d ül n e k a húrok, és a nyilak úgy kopogt a k
körülött ü n k a földön, mint vala mi súlyos zápor. Vala mi
me gr á n t o t t a a karo m a t a válla m közelé b e n . Az egyik nyíl
végighorz s olt a , mielőtt a földbe fúródot t. Először csípet t,
aztá n ége t ő e n fájt.
Össze sz orítot t a m a fogai ma t , és félrelökt e m a fájdal ma t .
Ötnek elégn e k kell lennie. Könnye d é n me g k a r c olt a m a
kés e m m e l a karo m a t , épp csak hogy kiserke dj e n a vére m,
elsut to g t a m a me gf el elő köté s t , majd ke mé n ye n
végigr á n t o t t a m a peng é t az íjhúron.
Az ideg egy borza sz t ó pillana tig kitartot t, azt á n
kett é s z a k a d t . Az íj me gr á n d ul t a keze m b e n , me g ü t ö t t e
sérült karo m a t , mielőtt kirepült a marko m b ól. A fájdalo m
és a félele m kiáltá s ai hallatsz ot t a k a gerinc mög ül, tuda t v a
vele m, hogy legalá b b részb e n sikert érte m el. Remélt e m ,
hogy mind az öt íjhúr elpat t a n t , mer t így csak egy- két íjász
mar a d t , aki ránk lőhet e t t .
De amint az íj elszállt a marko m b ól, belé m fúrta ma g á t a
hide g. Nemc s a k a karo mb a , de a gyo mr o m b a , a melle mb e ,
a torko mb a . Tudt a m, hogy ne m bízha t ok egye d ül a karo m
erejé b e n , amikor egysz e r r e öt íjhúrt vágok el. Így hát
fölhasz n ál t a m az egye tl e n tüze t, a mely mindig az arka nis t a
rend elke z é s é r e áll: a vére m mele g é t . Rövide s e n elkap a
köté s közbe ni hidegl elé s. Ha ne m tudok felmel e g e d ni,
akkor sokkot kapok, aztá n kihűlök és me g h al ok.
Kiest e m a Kő Szívéből, széd el e gv e hagyt a m , hogy
elmé m dar a bj ai össz e álljan a k. Reszke t v e , vizes e n, kábá n
kapa s z ko d t a m vissza a domb t e t ő r e . Az eső olyan hideg volt
a bőrö mö n , mint a hóda r a .
Csak egy íjászt látta m. Sajnos, ez észn él volt, és ahogy
az arco m előbukk a n t , sima moz dul a t t al me gf e s zít e t t e az
íját, és eleng e d t e a nyílves sz ő t.
Egy szélroh a m me n t e t t me g. A nyíl sárg a szikraz á p o r t
csiholt egy sziklából, amel y kétláb n yir a se m volt a
feje mt ől. Eső vert e az arco m a t , villám pókh álója szőtt e be
az ege t. Hátralökt e m ma g a m , hogy az íjász ne lásson, és
esz elős dühvel szurkált a m az őr test é t .
Végül egy csatot döfte m me g, és a peng e kett é t ör t.
Lihegv e elejte t t e m . Marte n gyá s z os imája térítet t
ma g a m h o z . A végt a gj ai m súlyos a k, ügye tl e n e k voltak, és
hide g e k, akár az ólom.
Ami mé g rossz a b b , érezt e m a túlhűlé s s el járó zsibba d t
lomh a s á g o t . Nem reszke t t e m , és ez bajt jelent. Bőrig
ázta m, és ne m volt a közelbe n tűz, amel y az enyé m lett
volna.
Újabb villám hasított a végig az ege t . Egy ötlet e m
tá ma d t . Szörnyű neve t é s r e fakadt a m .
Kilest e m a gerinc mögül, és elége d e t t e n látt a m, hogy
egye tl e n íjász sincs ott. De a vezér új par a n c s ok a t
vakka n t o t t , és ne m kételke d t e m benn e , hogy új íjakat vagy
húrok a t kere s n e k . Vagy ami mé g rossz a b b , egysz e r ű e n
kijöhe t n e k a fedez é k ük b ől, és a létsz á mf öl é n yü k k el
leroh a n h a t n a k minke t . Még mindig legalá b b tuca t n yi a n
harck é p e s e k .
Marte n mé g mindig imá dkoz ot t a domb old alo n. – Tehlu,
aki a tűz vagy, a mely ne m öl, vigyázz reá m a tűzbe n!
Belerúgt a m . – Gyer e ide, a fene belé d, különb e n mind
me g h al u nk! – Félbeh a g yt a az imá dkoz á s t , és felnéz e t t .
Ordított a m vala mi érthe t e tl e n t , me gr a g a d t a m a gallérját,
és fölránt ot t a m . Kemé n ye n me gr á z t a m , a má sik keze m m e l
odalökt e m neki az íját, azt se m tudt a m, hogy került
hozzá m.
Villám lobba n t , és me g m u t a t t a , amit Marte n látott.
Keze m e t és karo m a t elborított a az őrsze m vére. Csíkokb a n
csorgot t róla m, de mé g a felhősz a k a d á s se m mos h a t t a le.
A rövid ideig tartó, vakító fényb e n feket é n e k ré ml e t t a vér.
Marte n zsibba d t a n vett e el az íjat. – Lőj a fára! –
ordított a m túl a me n n yd ö r g é s t . – Úgy néz e t t rá m, minth a
me g őr ült e m volna. – Lőj rá!
Lehet e t t vala mi a pillant á s o m b a n , a mi me g g yő z t e , de a
nyilai szét s zóró d t a k és miközb e n össz e s z e d t e őket a sáros
domb old alon, újrake z d t e a litániát. – Tehlu, aki a kerék e n
tartot t a d Encanist, vigyázz reá m a söt é t s é g b e n !
Egy hossz ú percig tartó kere s g él é s utá n talált egy nyilat,
és re me g ő kézz el próbált a a húrr a illeszt e ni, miközb e n
egyfolyt á b a n imá dkoz ot t. Ismé t a táborr a
összpo n t o sítot t a m . A vezér ismé t össz e r á n t o t t a a csap a t á t .
Látta m, hogy para nc s o k a t ordít, de csak Marte n re me g ő
hangj á t hallott a m:

Tehlu, akinek tekintete igaz

Vigyázz reám!

A vezér hirtele n elhallgat o t t , félreh ajt ot t a a fejét.

Tökélet e s e n moz dul a tl a n lett, mint h a fülelne vala mir e .
Marte n tová b b imádkozot t:
 Tehlu, önmagad fia,
Vigyázz reám!

A vezér gyors a n jobbra- balra néz e t t , mint h a

olyasv al a mi t hallan a , a mi zavarja. Ismé t félreh ajtot t a a
fejét. – Hall tége d! – kiáltott a m őrjöngv e Marte n n e k. – Lőj!
Készíti az e mb e r e it vala mir e!
Marte n célba vett e a tábor köze p é n álló fát. Széllöké s e k
taszigált á k, miközb e n tová b b imá dkoz ot t .

Tehlu, aki Menda voltál,

Vigyázz reám
Menda nevében,
Perial nevében,
Ordal nevében,
Audan nevében,
Vigyázz reám!

A vezér a fejét forgat t a , minth a vala mit kere s n e az ége n.

Volt a moz dul a t b a n vala mi borzal ma s a n ismer ő s , de a
gondola t ai m egyr e jobba n lelass ult a k a hide glel é s t ől. Az
úton állók vezér e me gfor dult, beront o t t a sátr á b a , és eltűnt.
– Lőj a fára! – ordított a m .
Marte n eler e s z t e t t e a vessz őt. A nyílhe g y belefúródo t t a
hat al m a s tölgy kérgé b e , amel y a zsiványt á b o r köze p é n
tornyos ult. Odaver g ő d t e m a sárb a n a szét sz ór t nyílves sz ők
egyiké h e z , és neve t ni kezdt e m azon, amit me g akart a m
kísér elni. Lehet, hogy se m mi se m tört é nik. Lehet, hogy
me g öl. Már egye d ül az elcsúsz á s… De ne m szá mít ot t .
Máris halott vagyok, ha ne m találok módot , hogy
me g m e l e g e dj e k és me g s z á r a dj a k. Hama r o s a n sokkos
állapot b a kerülök. Talán már abb a n is vagyok.
Megma r kolt a m a nyilat. Hatfelé osztot t a m az elmé m e t ,
és elüvöltöt t e m a köté s t, miközb e n mélye n belefúrt a m a
vesszőt a sáros földbe. – Ahogy fönt, úgy lent! – ordított a m,
olyan tréfát eng e d v e me g ma g a m n a k , amel ye t csak az
Egyet e mr ől érth e t e t t volna me g valaki.
Eltelt egy má s o d p e r c . A szél alábbh a g yo t t .
Fehér s é g jött. Fény. Zaj. Zuha n t a m .
Aztán se m mi .
 KILENCVENKETTEDIK FEJEZET

NAGY TABORLIN

Felébr e d t e m . Meleg volta m és szár az. Sötét volt.

Ismer ő s hang kérde z e t t vala mit.
Marte n hangj a. – Csak ő. Minde nt ő csinált.
Kérdé s.
– Sose mon do m el, Den. Esküszö m az istenr e , hogy ne m.
Gondolni se m akarok rá. Majd ő elmon dj a, ha akarod.
Kérdé s.
– Tudná d, ha látta d volna. Azutá n ne m akar n ál több e t
tudni. Ne bossz a n t s d . Én látt a m hara g o s n a k . Ez mind e n ,
a mit mon do k. Ne bossz a n t s d .
Kérdé s.
– Hagyd ezt, Den. Egye nk é n t ölte me g őket. Aztán egy
kicsit me g b olon d ult. Ő… Nem. Csak ennyit mond ok. Azt
hisze m, lehívta a villá mot. Mint ma g a az Isten.
Mint Nagy Taborlin, gondolt a m. Elmosolyod t a m . És
elaludt a m.
 KILENCVENHARMADIK FEJEZET

MINDNYÁJAN ZSOLDOSOK

Tizenn é g y órányi alvás után friss volta m, mint a

ke me n c é b ől kikerült cipó. Társ ai m csod álkozt a k, mivel
jéghide g e n , vére s e n , ájulta n talált ak rá m. Levetkőzt e t t e k ,
kicsit me g g yú r t á k a végt a gj ai m a t , pokrócb a burkolta k, és
bevitt e k az úton állók egye tl e n me g m a r a d t sátr á b a . A
má sik öt vagy elég e t t , vagy a föld alá került, vagy eltűnt,
a mikor a nagy fehér villám belec s a p o t t a zsiványt á b o r
közep é n álló ma g a s tölgyfá b a .
Másna p borult volt az ég, de hál' iste nn e k ne m ese t t .
Először a seb eink e t láttuk el. Hespe nyilat kapot t a lábá b a ,
a mikor az őr me gl e p t e őket. Deda n n a k mély vágá s volt a
vállán, és mé g szer e n c s é s n e k mon d h a t t a ma g á t , mer t
puszt a kézzel roha n t a le az őrsz e m e t . Amikor rákér d e z t e m ,
azt mond t a , egysz e r ű e n ne m volt ideje kardot ránt a ni.
Marte n egy lángvörö s puklit kapot t a homlok á r a , a
sze m e fölé, vagy akkor, amikor belerú gt a m , vagy amikor
elvonsz olt a m. Puha tapint á s ú volt, és a nyo mk e r e s ő azt
állított a, hogy tuc at s z or járt enn él rossz a b b ul kocs m ai
verek e d é s közbe n.
Miután felesz m é l t e m a der m e d t s é g b ől, jól érezt e m
ma g a m . Társai ma t me gl e p t e vára tla n vissz a t é r é s e m a
halál torká b ól, és elha t á r oz t a m , hogy ne m ronto m el a
me gl e p e t é s ü k e t . Egy kis rejtély ne m árt a hírnev e m n e k .
Bekötöt t é k a válla mo n a nyíl hasított a seb e t , lekez elt é k
azt a néh á n y zúzódá s t és karcolá s t , amel ye kr ől azt se m
tudt a m , hol szer e z t e m őket. Volt a karo mo n egy hossz ú,
sekély vágá s , a melye t mé g össz ev a r r ni se m nagyo n volt
érde m e s .
Tempi sért e tl e n, higga d t , kifürké s z h e t e t l e n volt.
A má s o dik dolgunk az volt, hogy a halott a kk al
foglalkozzunk. Miközbe n esz m él e tl e n volta m, a többiek a
tisztá s egyik oldalár a cipelt ék a me g é g e t t hullák zömé t .
Össze sz á ml ál t uk őket.
Egy őrt Deda n ölt me g.
 Kettőt Tempi lepe t t me g az erdőb e n .
Hár ma n túlélték a villá mc s a p á s t és me n e k ül ni prób ált a k.
Marte n egye t levá got t, Tempi azt állított a, hogy kettőv el
végz e t t .
Tizenh e t e t me g p e r z s e lt, össz e z úz ot t vagy má sf él e kárt
tett benn ük a villám. Ezekből nyolc már előzőle g halott
volt, vagy halálos seb e t kapott.
Megt alált uk az egyik őr nyo m ai t, aki az észa kk el e ti
gerincről nézt e végig a küzdel m e t . A csap áj a egyn a p o s
volt, és egyikünk se m óhajtott után a m e n ni . Deda n
rá mu t a t o t t , hogy talán érde m e s élet b e n hagyni, így
me gvih e ti a látvá n yo s vere s é g hírét a puszipajt á s a i n a k,
akik azt gondolják, hogy érde m e s az úton állá s t válasz t a ni
élethiva t á s ul. Végre egye t é r t e t t ü n k vala mib e n .
A vezért ne m találtuk az össz e g yűj t öt t tet e m e k között. A
nagy sátr a t, ahova bevá g ó d o t t , össz el a pítot t á k a villám
sújtott a óriást ölgy szét h a sít o t t dar a bj ai. Éppe n elég
dolgunk volt egy ideig, a romok a t egyelőr e béké n hagyt uk.
Ahelye t t, hogy huszon h á r o m sírt vagy töme g sírt ást unk
volna a huszon h á r o m hullán a k, má glyá t építe t t ü n k, és
elég e t t ü k őket az esőt ől lucskos erdőb e n . Felha sz n ál t a m a
tudo m á n yo m , hogy a tűz forró és erős legye n.
De hátr a volt mé g egy halott: az őr, akit Marte n lőtt le,
én pedig fölhasz n ál t a m . Miközbe n társ ai m szorg al m a s a n
gyűjtött é k a fát a má glyá h oz , át m e n t e m a domb h á t déli
oldalár a , és me g t al ált a m ott, ahol Tempi álcázt a
fenyő á g a k k a l.
Sokáig nézt e m, mielőtt elcipelt e m dél felé. Találta m egy
csen d e s helye t egy fűzfa alatt, és kőhal mo t építe t t e m a
hullár a. Aztán be m á s z t a m a bokrok közé, és görcsö s e n
hányt a m .

A villá mlá s? Nos, ezt neh é z elma g ya r á z ni. Vihar a

ma g a s b a n . Galvanikus köté s két haso nló nyíl között.
Minden villámh á rító é n ál erős e b b földelé s létre h oz á s a a
fánál. Őszint é n szólva ne m tudo m, az én érde m e m - e, hogy
a villám akkor és ott csa pot t le. De a me s é k szerint én
hívta m a villámot , és jött.
A többiek azt állított á k, ne m egye tl e n villám csa pot t le,
han e m gyors egym á s u t á n b a n több. Deda n „fehér
tűzoszlopn a k ” neve zt e , a mely, mint mond t a , olyan erős e n
me gr á z t a a földet, hogy ő eles e t t .
Minde gy, miért, de a toronym a g a s tölgyből kiége t t tönk
mar a d t , ne m ma g a s a b b egy jelkőnél. Hatal m a s töred é k ei
szét s zór ó d t a k. Kisebb fák és bokrok is me g g yulla dt a k, de
az eső eloltott a őket. A hossz ú palánkok, amel ye k e t a
zsiványok felha sz n ált a k erődít é s ü k h ö z, ujjpercn yi
dar a b o kr a robba n t a k szét, vagy szénn é égt e k. A tölgy
tövét ől hossz ú bar áz d á k b a n húzódot t a szélrózs a mind e n
irányá b a a felforga t o t t föld, mint h a egy őrült szánt ot t volna
a tisztá s o n, vagy vala mi hat al m a s fenev a d kar mai
haso g a t t á k volna föl.
Ennek ellenér e győzel mü n k után háro m napig
mar a d t u n k a zsivány- tábor b a n . A pat a k b ól könnye n
szer e z h e t t ü n k vizet, és ami az úton állók tart al ék ai ból
me g m a r a d t , az bőve n me g h a l a d t a a mienk e t . Mi több,
miut á n me g m e n t e t t ü n k né mi fát és vászn a t , fényűz ő
módo n mind e n ki saját sátor b a n vagy szárnyé k b a n alha tot t.
Amióta elvég e z t ük a munk á t , a csoport b a n érez h e t ő e n
enyh ült a feszülts é g . Az eső elállt, nyugod t a n rakh a t t u n k
tüzet, Marte n köhög é s e javult. Deda n és Hespe udvaria s a k
voltak egym á s s a l , és Deda n a negye d é r e csökke n t e t t e a
neke m címz e t t, idétle n me gj e g yz é s e i t .
Noha me gkö n n ye b b ül é s volt túl lenni a felad a t o n ,
helyz e t ü n k e t ne m nevez h e t t e m nagym é r t é k b e n
me g n yu g t a t ó n a k . Esténk é n t ne m me s élt ü n k, Marte n került,
ha csak teh e t t e . Nem is hibázt a t t a m azok utá n, amit látott.
Éppe n ezért az első ada n d ó alkalo m m a l
me g s e m m i s í t e t t e m a viaszb á b u k a t . Most már se m mi
hasz nu k a t ne m vett e m, és félte m, mi törté n h e t n e , ha
vala m e l yik társ a m felfedez n é őket a hátizs á ko m b a n .
Tempi se m mi t se mond o t t arról, a mit az útonálló
hullájáv al tett e m , és ame n n yir e me g álla pít h a t t a m , ne m
viselke d e t t ellens é g e s e n . Így vissz a n é z v e jövök csak rá,
me n n yir e ne m érte t t e m me g az ade mi t . De akkoriba n csak
az tűnt fel, hogy keve s e b b e t segít a Ketan gyakorlá s á b a n ,
több e t a nyelvgya k orl á s b a n , és több időt fordít a Letha ni
tová b br a is zavaro s elmél e t é n e k me g b e s z él é s é r e .
A má s o dik napon áthozt uk a felszer el é s ü n k e t a régi
tábor u n k b ól. Felléleg e z t e m , a mikor vissz ak a p t a m a
kobozo m a t , és kétsz e r e s e n örülte m, mer t Denna
csodál a t o s tokja szár az o n tartot t a a vége é r h e t e t l e n
esőb e n .
 Mivel már ne m kellett bujkálni, zenélt e m. Egy napon át
szint e má s t se m csinált a m. Csakn e m egy hóna p telt el úgy,
hogy ne m zenélt e m, jobba n hiányzot t , mint ahogy el
tudn á t o k képz elni.
Először azt gondolt a m, hogy Tempi ne m szer e ti a zené t.
Ismer e t s é g ü n k elején vala mi é r t me g s é r t e t t e m az
énekl é s s el, és mindig elha gyt a a tábort, a mikor elővet t e m
a kobozo m a t . Később fedez t e m föl, hogy eng e m figyel,
noha mindig távolból és általá b a n rejtőzködv e . Miután
tudt a m , hol kere s s e m , me g álla píth a t t a m , hogy mindig
figyeli a játéko m a t . Tágra nyílt sze m m e l , mint egy bagoly.
Mozdulatl a n ul, mint egy szikla.
A har m a di k napo n Hespe úgy döntöt t , hogy a lába már
kibír egy kis gyalogl á s t. Így hát el kellett dönt e n ü n k, mit
vigyünk ma g u n k k al, mit hagyjunk hátr a.
Nem volt olyan neh é z dönt é s , mint lehet e t t volna. Az
úton állók felszer el é s é n e k zömé t elpusztítot t a a villáml á s , a
kidőlt fa vagy a vihar. De mé g mindig mar a d t a k ért ék e s
dolgok, amel ye k e t össz e lehe t e t t szed ni a romo s tábor b a n .
A vezér sátr á t mé g ne m kuta t t uk át rend e s e n , mivel a
kidőlt tölgy egyik irdatla n ága alatt heve rt. Az ág át mé r őj e
me g h al a d t a a két lába t, vast a g a b b volt a környé k b e li fák
zömé n él. A har m a dik napr a sikerült annyir a me gf a r a g n u n k,
hogy legörg e t h e s s ü k a sátorról.
Alig várt a m, hogy közelről látha s s a m a vezér holtt e s t é t ,
mert volt vala mi, a mi azót a kapirg ált az e mlé k e z e t e m
küszöb e alatt, hogy me gl á t t a m kilépni a sátor ból. Volt egy
praktikus a b b sze mp o n t o m is: tudt a m, hogy a pánc éling e
legalá b b tizenk é t talent u m o t ér.
De a vezér n e k híre- pora se m volt. Nem ért e t t ük. Marte n
csak egy csap á t talált, a tábor ból me n e k ül ő őrsze m
nyo m á t . Senki se m tudt a , hova lett a vezér.
Csodálkozt a m és mér g elő dt e m , mer t szer e t t e m volna
bele n é z ni az arc á b a . Deda n és Hespe úgy vélték,
egys z e r ű e n elme n e k ült a villáml á s t követő zűrzav a r b a n ,
talán a pat a k ot hasz n ált a föl, hogy eltünt e s s e a nyo m a i t.
Marte n viszont kimond o t t a n idege s lett, a mikor ne m
találtuk me g a hullát. Vala mit mor mol t a dé mo n o kr ól, és
ne m volt hajland ó a roncs közelé b e jönni. Elintézt e m azzal,
hogy babon á s bolond, de ne m tag a d h a t t a m , hogy eng e m is
elégg é nyugt al a nít enn e k a tet e m n e k a hiánya .
A leromb olt sátor b a n találtunk egy aszt alt, egy priccs e t,
egy íróaszt alt, két széke t. Vala me n n yi hasz n ál h a t a tl a n,
törött. Az íróaszt al b a n volt néh á n y papírlap, amel ye k e t
elolva s h a t t a m volna, de túl sokáig ázt ak a vízben, a tinta
elmo s ó d o t t . Volt ott mé g egy fából készült, neh é z doboz,
vala miv el kisebb egy kenyé r n é l. Lezárt fedelé t az Alveron
csalá d zomá n c o s címer e díszíte t t e .
Hespe és Marte n elis me r t é k , hogy ne m nagyo n ért e n e k
a zárakh oz, mivel azonb a n kívánc si volta m a láda
tart al m á r a , hagyt a m , hadd kísérlet e z z e n e k , amíg ne m
teszik tönkr e. Mindket t e n sokáig próbálkozt a k, de egyikük
se m járt sikerr el.
Marte n húsz p e r c e s , óvatos ma t a t á s utá n föle melt e a
kezé t. – Nem tudok rájönni a trükkjér e – mon dt a , miközb e n
nyújtózot t, és me g d ör z s ölt e a der ek á t .
– Lehet, hogy neke m kell prób álkoz no m – mond t a m .
Remélt e m, hogy vala m e l yikük kinyitja. A zárak feltör é s e
ne m az a készs é g , amellyel az arka nist á k büszk élke d n e k .
Nem illett ahhoz a hírnévh e z , amel ye t ma g a m n a k
igyek e z t e m kiépít e ni.
– Megt e n n é d ? – kérd ez t e Hesp e , és felvont a a
sze möl dök é t . – Tényleg te vagy az ifjú Taborlin.
Esze mb e jutott a me s e , a melye t Marte n me s él t pár
napja. – Persz e – neve t t e m , aztá n a legjobb Nagy Taborlin-
hango m o n felordított a m : – Edro!– és me g ü t ö t t e m a doboz
tet ejé t .
A fedél felpatt a n t .
Ugya nú g y me gl e p ő d t e m , mint a többiek, de jobba n
titkolta m. Nyilván azt tört é n t , hogy vala m e l yikn e k sikerült
feltörnie a zárat, de a fedél beszor ult. Valószínűle g
bed a g a d t a fa, miut á n napokon át heve rt a vízben. Amikor
me g ü t ö t t e m , egysz e r ű e n kilazult.
De ők ezt ne m tudt á k. Az arcukból azt lehet e t t volna
hinni, hogy a sze mü k látt ár a változt a t t a m vala mit ara nn yá .
Még Tempi is felvont a a sze möl dök é t .
– Ügye s trükk, Taborlin – szólt Hespe , minth a ne m tudn á
eldönt e ni, hogy mos t me g vicc elt e m- e őket.
Elhat ár ozt a m , hogy tarto m a szá m a t , és vissz a d u g t a m
heve n yé s z e t t tolvajkulcso m a t a köpe n ye m zseb é b e . Ha
már arka nist a leszek, akár híres arka nist a is lehet e k.
Miközbe n tőle m telhe t ő e n sug ár oz t a m ma g a m b ól az
ünn e p é l ye s erőt, föle melt e m a fedele t, és belen é z t e m a
dobozb a . Az első, a mit me gl á t t a m , egy vast a g,
össz e h aj t o g a t o t t papírd a r a b volt. Kivett e m.
– Mi az? – kérde z t e Deda n.
Föle mel t e m, hogy mind e n ki láss a. A környé k részlet e s
térké p e volt. Nemc s a k az út kanya r ul a t ait rajzolták bele
pontos a n , de a közeli tanyá k a t és pat a kok a t is. Crosson,
Fenhill és a Pennys w or t h fogadó külön me g voltak jelölve a
nyug a ti oldalon.
– Mi az? – Deda n rábököt t vast a g ujjával egy jelöletle n X-
re az erdő mélyé n az úttól délre.
– Úgy gondolo m, ez a tábor – mut a t t a Marte n. –
Közvetle n ül a pat a k mellett.
Bólintott a m . – Ha ez ponto s, akkor közele b b vagyu nk
Crosson h o z, mint gondolt a m. Innen egye n e s e n indulha t u n k
délkeletr e , és ezzel több mint egyn a pi gyalogl á s t
úszh a t u n k me g. – Marte nr e pillantot t a m . – Egyet é r t e s z ?
– Hadd láss a m. – Átvett e a térké p e t , és me gvizs g ált a . –
Úgy néz ki – helye s el t. – Nem gondolt a m, hogy ennyir e
délre kerültünk. Legalá b b kétt uc a t mérfölde t takarítunk
me g, ha arra me g yü n k .
– Nem kis örö m! – mon dt a Hespe , és me g d ör z s ölt e
beköt öt t lábát. – Úgy bizony, hacs a k vala m el yik úrie mb e r
ne m kíván cipelni.
Visszafordult a m a ládiká hoz. Tele volt vászonb a burkolt,
szoros cso ma g o k k al. Ahogy az egyike t föle melt e m , látta m
az ara ny villaná s á t .
A többiek felszissz e n t e k. Ellenőrizt e m az össz e s kis
neh é z cso m a g o t : mind e g yikb e n pénz volt, mind e g yikb e n
ara ny, össz e s e n több mint kétsz á z ara nyd é n á r . Noha sos e
volt mé g a keze m b e n ilyen, tudt a m , hogy egye tl e n
ara nyd é n á r nyolcva n ezüs t t allér t ér, csakn e m annyit, mint
a me n n yi t a Maer adot t az útra. Nem csod a, hogy
mind e n k é p p e n gát a t akart vetni a rajta üt é s e k n e k az
adósz e d ői ellen.
Fejben átsz á m ol t a m a doboz tart al m á t isme r ő s e b b
pénz n e m e k r e , és több mint ötsz áz ezüs t t al e n t u m jött ki.
Ebből lehe t venni egy szép nagy foga dót az út mellet t,
vagy egy egé s z tanyá t , mind e n szá mo s á lla t á v al és
felszer el é s é v e l együt t . Ennyi pénz ből már egy kisebb cím,
egy udvari állás vagy tiszti rang is kaph a t ó.
Látta m, hogy a többiek is szá mol n a k. – Mi lenne , ha egy
keve s e n me g o s z t oz n á n k ? – kérde z t e Deda n ne m túl nagy
re mé n ys é g g e l .
 Habozt a m, aztá n a dobozb a nyúlt a m. – Fejenk é n t egy
dén á r me gf el el?
Minde nki hallga t ot t, miközb e n kibontot t a m az egyik
cso m a g o t . Deda n hitetle nk e d v e néze t t rá m. – Komolya n
mond o d ?
Oda a d t a m neki a súlyos ara nya t . – Úgy gondolo m,
kevé s b é agg ályos e mb e r e k elfelejte n é n e k erről szólni
Alveronn a k. Esetle g vissza se me n n é n e k hozzá. Azt hisze m,
fejenk é n t egy dén á r elég jó fizets é g ilyen becs ül e t e s
e mb e r e k n e k . – Odatolt a m Marte n n e k és Hespé n e k egy- egy
ara nyp é n z t .
– Mellesleg – folyta tt a m , és Tempin e k is adt a m egy
ara nya t –, arra foga dt a k föl, hogy me g t al áljunk egy csap a t
úton állót, ne m arra, hogy szétv e rjünk egy kisebb
tá ma s z p o n t o t . – Föle melt e m a ma g a m pénz é t . – Ez a
jutal mu n k a külön szolgála t ok é r t . – A zseb e m b e
csúszt a t t a m a dén á r t, és me g ü t ö g e t t e m . – Erről Alveronn a k
ne m kell tudnia.
Deda n elnev e t t e ma g á t , és hát b a vágot t. –
Tulajdonk é p p e n ne m is vagy te olyan má s – mond t a .
Vissza mo s ol yo g t a m rá, és lecsukt a m a doboz fedelét,
hallott a m, ahogy a zárnyelv a helyér e katt a n.
Nem említe t t e m , hogy két má s okom is volt azt tenni,
a mit tett e m . Először is, hat é ko n ya n me gv e t t e m a
hűs é g ü k e t . Tudniuk kellett, milye n egys z e r ű lenne
fölkapno m a dobozt és eltűnni. Az én feje mb e n is
me gfor dult a gondola t. Ötszáz talent u m b ól kifizeth e t n é m a
tandíjat az Egyet e m e n a követk e z ő tíz évre, és mé g
mar a d n a is pénz e m.
Most viszont jelentő s e n gazd a g a b b a k lett ek, és mé g
becs ül e t e s n e k is érez h e t t é k ma g u k a t . Egy súlyos
ara nyd a r a b kivert e a fejükből a pénzt, amit én szállított a m .
Noha így is azt tervez t e m , hogy est é nk é n t a ládikór a
hajto m le a feje m.
Másodsz or, rá m fér az a pénz. Az is, a melye t
látvá n yo s a n a zse b e m b e dugt a m, me g az a háro m má sik
is, amel ye k e t elcs a klizt a m, miközb e n a többiekn e k
kiosztott a m a dén á r ok a t . Ahogy mond t a m , Alveron sos e m
veszi észre a különbs é g e t , én pedig négy dén á r b ól
kifizet e m egy egé s z sze m e s z t e r tandíját az Egyet e m e n .

÷
 Miután bera kt a m a Maer doboz á t a hátizs á ko m aljára,
úgy döntöt t ü n k, hogy átn éz z ük az úton állók mot yój á t.
A sátr a k a t ugya n a z o n okból hagyt uk ott, ami ért mi ne m
hoztunk ma g u n k k al. Túlságo s a n neh é z cso ma g o t
jelent e t t e k. Annyi élelme t vittünk el, ame n n yit csak
elbírtunk, mer t minél több e t viszünk, ann ál keve s e b b e t kell
vás ár olnu nk.
Elhat ár ozt a m , hogy elvisze m az egyikn e k a kardjá t. Nem
pocs é k olt a m volna pénzt arra, hogy vás á r oljak ma g a m n a k ,
mivel a mú g y se m tudt a m bánni vele, de ha ingye n
hozzájut h a t o k egyh e z…
Miközbe n a fegyve r e k e t guszt ált a m, Tempi odajött, és
pár szó taná c s o t adot t. Miután két kardr a szűkíte t t ü k a
válasz t á s t , Tempi végr e kimon dt a , a mi a fejébe n járt. –
Nem tudsz haszn ál ni egy kardot. – Kérdés. Zavar.
Az volt a benyo m á s o m , hogy Tempi elég
szégye nl e t e s n e k tartja, ha valaki ne m tud bánni a kardd al.
Mintha ne m tudn a bánni a késs el- villával. – Nem –
mond t a m lass a n. – De re mél t e m , hogy me g m u t a t o d
neke m.
Nagyon csönd e s e n és mozd ul a tl a n ul állt. Ezt
vissza ut a s ít á s n a k is tekint h e t t e m volna, ha ne m isme r e m
olyan jól. Ez a fajta csönd e s s é g azt jelent e t t e , hogy
gondolkodik.
A szüne t e k fontos rész é t alkotják az ade mi
besz élg e t é s n e k , így türel m e s e n várt a m. Mindke t t e n né m á n
álltunk egy percig, kettőig. Aztán ötig. Aztán tízig.
Igyekez t e m me g se pissz e n ni, me g se mocc a n ni. Ez talán
mé gis udvaria s vissz a u t a sí t á s .
Tudjátok, borza sz t ó a n bölcsn e k tartot t a m ma g a m .
Csakn e m egy hóna pj a ismer t e m Tempit, ezer szót és az
ade mi kézb e s z é d ötve n moz dul a t á t tanult a m me g tőle.
Tudt a m, hogy az ade mi e k e t ne m zavarja a mezt el e n s é g ,
ne m szégyellik me g é rint e ni egym á s t , és kezdt e m
me g s ej t e ni a Letha ni titkát.
Ó, igen. Szörnye n okosn a k hitte m ma g a m . Pedig ha
bár mit is tudt a m volna az ade mi e kr ől, sos e m mer t e m
volna ilyes mir e kérni Tempit.
– Megta nít a s z arra? – mut a t o t t a tábor felé, ahol a koboz
tokja tá m a s z k o d o t t egy fának.
Erre ne m szá mí t ot t a m . Még senkit se m prób ált a m
me g t a nít a ni a kobozját é kr a . Talán Tempi is tudt a ezt, és
vala mi haso nlót akart közölni ma g á r ól. Tudta m, hogy
hajla mo s a rafinált, többr é t e g ű besz é d r e .
Tisztességes alku . Bólintott a m. – Megprób álo m.
Tempi is bólintot t, és rá mu t a t o t t az egyik kardr a. – Azt
viseld. De ne harcolj vele. – Megfordult és távozott. Ezt
akkor ter mé s z e t e s szófukar s á g á n a k tulajdonítot t a m .
Egész nap sze m e l g e t t ü n k. Marte n össz e s z e d e t t egy
cso mó nyilat és az össz e s föllelhe t ő íjhúrt. Majd mikor
me g g yőz ő d ö t t róla, hogy nekünk ne m kell, ma g á h o z vett e
azt a négy hossz ú íjat, amel ye k túlélték a villá mlá s t .
Esetle n cso m a g lett belőlük, de azt állított a, hogy ha
Crosson b a n eladja őket, mind e g yik é r t kap egy neh é z
pennyt .
Deda n szerz e t t egy pár csizmá t és egy vért e t , amel y
különb volt az övén él. Tovább á egy pakli kártyá t , és egy
készle t elefánt c s o n t kocká t.
Hespe össz e s z e d e t t egy cso mó vékony pásztorfur ulyá t ,
és csakn e m tuc a t n yi kést dugott el a hátizs á kjá b a abb a n a
re mé n yb e n , hogy későb b eladh a tj a őket.
Még Tempi is talált vala mit, a mire szüks é g e volt: egy
fenőköv e t , egy réz sót art ó t és egy vászon n a d r á g o t ,
a melye t levitt a pat a k h oz, és befes t e t t e ismer ő s
vérvörösr e .
Én keve s e b b e t vett e m el, mint ők. Egy kis kést ahelye t t ,
a melye t eltört e m, és egy szaru n yel ű kis borotvá t . Nem túl
sűrűn kellett borotv álkozno m, de azért me g s z ok t a m , amíg
a Maer udvar á b a n tartózko dt a m . Talán Hesp e példájár a
néh á n y kést is elvitte m volna, de a hátizs á ko m már így is
kelle me tl e n ül neh é z volt a Maer doboz á t ól.
Ez talán hullar a bl á s n a k tűnh e t , de a világ egysz e r ű e n
csak ilyen. A rablókból kirablott a k lett ek, az idő és a sors
mind e n ki ből zsoldos t csinál.
 KILENCVENNEGYEDIK FEJEZET

ÁRKON-BOKRON ÁT

Úgy döntött ünk, hogy megbízunk a térkép b e n, amelyet

találtunk, és Crosson felé nyugati irányb a n átvágu nk az
erdőn.
Hespe sérült lába lelassított minket, így az első napon csak
hat- hét mérföldet tettünk meg. A számos pihenő egyikén
kezdett Tempi valóban oktatni a Ketanb a n .
Amilyen ostoba voltam, azt képzelte m, hogy máris tanít.
Igazság szerint csak a legotro mb á b b hibáima t helyesbít et t e,
mert ezek idegesítet t ék. Ahogy én is megprób ál n á m
fölhangolni valakinek a kobozát, ha velem egy szobáb a n
játszan a hamisan.
Ezek az utasítások egésze n mások voltak. Elölről kezdtük a
Ketant, és javított a a hibáima t. Minden hibám a t . Egyed ül az
első mozdulat b a n nyolcvan a t talált, és a Ketan száznál több
mozdulat ból áll. Hamaros a n kételyei m táma d t a k az oktat ást
illetőleg.
Én is tanítani kezdt e m Tempit a kobozját ékr a. Hangokat
penge t t e m neki gyaloglás közben, megt a nított a m a nevükre,
után a mutat t a m néhá n y akkordot. Ez is volt olyan jó hely a
kezdésh e z, mint bármelyik.
Abban remé n yk e d t ü n k, hogy a következő nap delére
meg érk ezü nk Crossonb a. Csakhogy délelőtt belefutott unk egy
ronda, büdös mocsárb a, amely nem szerep elt a térkép e n.
Így kezdődött el egy igazán nyomorú s á g o s nap. Minden
lépésü nke t meg kellett fontolni, haladás u nk mász áss á lassult.
Dedan egyszer csak megug ro tt, eleset t, és úgy csapkodot t,
hogy telefröcskölt minket poshad t vízzel. Azt mondt a, a
hüvelykujján ál nagyobb szúnyogo t látott, amelyiknek olyan
szívókája volt, mint egy női hajtű. Azt mondt a m, talán
szippan csot látott, mire több kínos és egészs é g t el e n dolgot
javasolt, amit megt e h e t e k mag a m m al, ha legközeleb b
félrevonulok a szükség e m e t végezni.
Ahogy telt a délután, nem próbálkoztu nk többé azzal, hogy
visszajussunk az útra. Közvetlene b b problé m ák a t kellett
megold an u nk, például találnunk kellett egy száraz foltot, ahol
leülhetü nk anélkül, hogy elmerülné nk. De csak újabb
posványt, víznyelőket, döngő szúnyogok és csípős legyek
felhőit találtuk.
A nap már lenyugvób a n volt, mire kivergődtü nk a
mocsár ból, az idő pedig gyorsan átváltott fojtós forróságb ól
hideg nyirkossá g b a. Addig trappoltunk, amíg a talaj végre
emelkedni kezdett. Noha fáradt ak és vizesek voltunk,
egyha n g ú a n úgy döntött ü nk, hogy továb b megyü nk, minél
távolabb a rovaroktól és a rothad ó növények szagát ól.
A telehold bőven adott fényt, hogy elmeh e s s ü nk a fák
között. A nyomor úsá g o s nap ellenér e javulni kezdett a
hangulat u nk. Hespe annyira elfáradt, hogy Dedanr a
táma szkodot t, és amikor a sáros zsoldos átkarolta, azt mondt a
neki, hogy hónapok óta nem illatozott ilyen kelleme s e n. A férfi
azt felelte, hogy megh ajol egy ilyen bámul at os a n kecses
hölgy ítélet e előtt.
Feszülten várta m, mikor csap át a kötözköd és ük epés
gúnyolódás b a. De mögött ük baktatv a észrev ett e m , hogy
Dedan milyen gyeng é d e n karolja át Hespét, aki szinte
vigyázva tám aszkodik rá, holott ezzel terheli a sérült lábát.
Martenr e pillantott a m, és látta m, hogy az öreg nyomker e s ő
mosolyog, a fogai fehére n villognak a holdfényb e n.
Hamaros a n találtunk egy tiszta patakot, lemostuk
magu nkról a sár és a bűz nagyját. Kiöblítettük ruhánkat,
száraza t vettünk. Kicsoma golta m rongyos, megviselt
köpenye m e t , mag a m r a csavart a m , abban a hiábav aló
remé nyb e n , hogy távol tartja az éjszakai hideget.
Éppen végeztü nk, amikor megh allottuk a halk éneklést a
patak felső szakasza felől. Hegyezt ük a fülünket, de a víz
csörge d ez é s e megn e h e zít et t e , hogy tisztán hallhassuk.
Az éneklés azt jelentet t e, hogy arra emb er ek vannak,
vagyis már csakn e m elértük Crossont, vagy ha a mocsár
túlságos a n délre kanyarodo tt, akkor Pennysworth ot. Még egy
tanya is jobb, mint még egy éjszaka a szaba d b a n.
Így aztán, noha elfáradt u nk és minden ü nk sajgott, a puha
ágy, meleg étel és hideg ital remé nye erőt adott.
Összesze dt ük a motyónka t, és tovább m e n t ü n k.
Követtük a patakot, Dedan és Hespe továbbr a is egym á s
mellett baktat t ak. Az éneklés hol elhalkult, hol fölerősödöt t. A
patak meg d a g a d t a közelmúlt esőzés ei miatt, a víz úgy
harsogott sziklán és gyökér e n, hogy olykor a saját lépteink et
sem hallottuk.
Egy idő után a patak kiszélese d e t t és lehalkult. A sűrű
aljnövényz et megritkult, és feltárult egy széles tisztás.
Az éneklés abba m a r a d t. Nem láttunk utat, fogadót vagy
sem miféle tüzet. Csak egy nagy tisztást a holdfényb e n. A
patak szétterült ragyogó med e nc é v é. És a med e nc e szélén,
egy sima kövön ott ült…
– Tehlu urunk oltalmazzon az éjszaka démonj aitól – mondt a
Marten derme d t e n. De inkább áhítatos volt a hangja, mint
rettegő. És nem fordított a el a tekintet é t.
– Ez… – szólalt meg gyönge hangon Dedan. – Ez…
Nem hiszek a tündékben , akarta m mond a ni, de csak
suttogni tudta m.
Felurian volt.
 KILENCVENÖTÖDIK FEJEZET

HAJSZA

Úgy álltunk ott öte n, mint a sóbálvá n y. Felurian szép

test e vissza t ükr öz t e a me d e n c e lustá n fodrozódó hullá m ait.
Meztele n ül ének elt a holdfényb e n .

cae-lanion luhial
di mari felanua
kreata tu ciar
tu alaran di.
dirella. amauen.
loesi an delian
tu nia vor ruhlan
Felurian thae.

Különös volt a hangj a. Puha és gye n g é d , túl halk, hogy

hallha s s u k a tisztá s má sik végé b ől. Túl halk, hogy
me g h alljuk a csörg e d e z é s e n és a lombs u s o g á s o n át. Ennek
ellené r e hallott a m. A szav ai tiszt ák és éde s e k voltak, mint
a távoli fuvola hullá mz ó muz sikáj a. Emléke z t e t e t t vala mir e,
de ne m tudt a m, mi az.
A dalla m ugya n a z volt, mint a melye t Deda n ének elt
me s él é s közbe n. Egy szót se m érte t t e m belőle, kivéve a
nevé t az utolsó sorba n. Ezzel együt t érezt e m
me g m a g y a r á z h a t a t l a n , ma k a c s vonz á s á t . Mintha egy
látha t a tl a n kéz nyúlt volna a melle m b e , hogy a szíve mn é l
fogva húzzon át a tisztá s o n.
Ellenállta m. Másfelé nézt e m, az egyik közeli fa törzs é n e k
tá ma s z k o d t a m , hogy erőt nyerjek.
Mögött e m Marte n suttog ot t : – Nem, ne m, ne m… – olyan
halka n besz élt, minth a önma g á t akar n á me g g yőz ni. – Nem,
ne m, ne m, ne m. A világ mind e n pénz é é r t se m.
Hátra pillant ot t a m . A nyo mk e r e s ő lázas a n égő sze m m e l
bá mul t a a tisztá s t , de több félel me t látt a m rajta, mint
gerjed el m e t . Tempi szenvt el e n arcár a kiült a me gl e p e t é s .
Deda n mer e v e n állt oldalt, az arca feszült volt. Hespe
sze m e ide- oda ugrot t a férfi és a tisztá s között.
Felurian ismé t éne k elni kezd e t t . Olyan érzé s volt, mint
egy mele g kályha ígér et e egy hide g éjszak á n . Mint egy
fiatal lány mos olya . Azon kapt a m ma g a m , hogy Losira
gondolok a Pennys w or t h b ől, vörös fürtjeine k tűzvihar á r a .
Esze mb e jutott mellé n e k duzza dó hal ma és a haja m b a n
futkos ó ujjai.
Felurian éne k elt, és érezt e m a vonz á s á t . Erős volt, de
ne m olya n erős, hogy ne tudt a m volna fékez ni ma g a m .
Vissza n é z t e m a tiszt á s r a , és me gl á t t a m : a bőre ezüs tf e h é r
volt az éjszak ai ég alatt. Előreh ajolt, hogy a me d e n c é b e
márt s a a kezé t, kecs e s e b b e n , mint egy tánc os .
Váratla n ul kitisztult a feje m. Mitől félek? Egy
tünd é r m e s é t ől? Ez itt má gi a, igaz varáz sl a t. Mi több, ez az
ének má gi áj a. Ha elszal a s z t o m ezt az alkal ma t , sos e m
bocs á t o m me g ma g a m n a k .
Ismé t a társ ai mr a nézt e m. Marte n reszke t e t t . Tempi
lass a n hátr ált. Deda n ökölbe szorított a a kezé t. Olyan
leszek, mint ők, babo n á s és rett e g ő? Nem! Soha! Én az
Arkánu m tagja vagyok. Névme s t e r vagyok. Ede m a Ruh
vagyok.
Vad neve t é s bugyb or é k olt benn e m . – Háro m nap múlva
találkozu nk a Pennys w or t h b a n ! – mon dt a m , és kilépt e m a
tisztá sr a .
Erőse b b lett Felurian vonz á s a . A bőre ragyog o t t a
holdfé nyb e n . Hosszú haja úgy borult rá, mint az árnyé k.
– Franc b a ! – hallott a m ma g a m mögö t t Deda nt . – Ha ő
me g y, akkor én… – Rövid dulakod á s utá n a földnek
csapó d o t t vala mi. Hátra pillantv a látta m, hogy Deda n a
rövid fűbe n has al. Hesp e a hát á n térdelt, és hátr a c s a v a r t a
a karját. Deda n lanyh á n küzdöt t, és ke mé n ye n
káro mk o d o t t .
Tempi egyk e d v ű e n figyelt e őket, mint h a bíró lenne egy
birkózób ajnok s á g o n . Marte n őrjöngv e inte g e t e t t . – Kölyök!
– szisze gt e türel m e tl e n ül. – Gyer e ide! Fiam! Gyer e vissza!
Visszafordult a m a pat a k h oz. Felurian eng e m figyelt.
Százláb n yiról is látt a m söté t, kívánc si sze m é t . A szája
széle s, vesz e d e l m e s mos olyr a húzódot t. Vadul fölnev e t e t t .
Fénylő, kéjes neve t é s volt. Nem emb e ri hang.
Aztán elira mo d o t t a tiszt á s o n , seb e s e n , mint egy veré b,
kecs e s e n , mint egy szarva s . Üldözőb e vett e m, a hátizs á k
és az oldala mo n csüng ő kard súlya ellen ér e is olyan gyors
volta m, hogy a köpe n ye m zászlóké n t lobogot t mögöt t e m .
Élete m b e n mé g ne m roha n t a m így se m azelőtt, se m azót a .
A gyer e k szala d így, fürgé n, légies e n , csep p e t se m félve az
es é s t ől.
Futok Felurian utá n. Be a bozót b a . Halványa n
e mlé ks z e m fákra, a föld szag á r a , a holds üt öt t e sziklák
szürkéj ér e . Felurian neve t . Kitér, tánc ol, me g u g rik. Vár,
a míg olyan közel vagyok, hogy me g é ri nt h e t n é m , és
tova sz ök ell. Világít a holdfényb e n . Nyúlkáló ága k,
vízper m e t , mel e g szél…
Utolért e m! Keze a haja mb a markol, húz ma g á h o z . A
szája mohó. A nyelve sze m é r m e s és mer é s z . Lehele t e a
szá mb a n , me g t ölti a koponyá m a t . Mellbimbója forrón
súrolja a melle m e t . Olyan a szag a , mint a lóher é n e k, a
pézs m á n a k , mint a földre hullott, érett almá n a k…
És nincs haboz á s . Nincs kéts é g . Pontos a n tudo m, mit
kell tenn e m . Keze m a tarkójá n. Simog a tj a az arc á t.
Belega b a l yo dik a hajá b a . Végig- siklik hossz ú, sima
combj á n. Megra g a dj a az ágyé k á t . Átkarolja vékony
der ek á t . Föle meli. Lefekt e ti…
Vonaglik alatt a m, hajlékon ya n és kéjes e n. Lassa n és
sóhajtozv a . Átkulcsol a lába. Homorít. Forró keze markolja
a válla ma t , a karo m a t , rát a p a d a kere sz t c s o n t o m r a …
Meglova gol. A moz g á s a vad. Hosszú haja végigs u hi nt a
bőrö mö n . Dobálja a fejét, borzon gv a és reszke t v e , olyan
nyelve n kiáltozva, a melye t ne m isme r e k. Éles kör mei lapos
mellizmai mb a vájnak…
És muzsika van benn e . A hullá mz ó, tagola tla n
kiáltá s okb a n . A sóhajá b a n . Száguldó szíve mb e n . Mozgás a
lassul. Ellenpon t k é n t eszelős e n szoríto m a csípőjét.
Üte mü n k olyan, mint egy né m a dal. Mint a vára tla n
me n n yd ö r g é s . Mint egy távoli dob félig hallott döng é s e …
És mind e n me g áll. Minde n e m feszül. Kemé n y vagyok,
mint a koboz húrja. Reszke t e k. Fájok. Túlságos a n
me g h ú z t á k a kulcsot, elszak a d o k…
 KILENCVENHATODIK FEJEZET

MAGA A TŰZ

Arra ébr e d t e m , hogy vala mi moto s zk ál az eml ék e z e t e m

küszöb e alatt. Kinyitott a m a sze m e m , és látt a m, hogy fák
nyújtózkod n a k a szürkül eti ége n. Selye m p á r n á k vett e k
körül, néh á n y lépé s n yir e Felurian feküdt, mezt el e n test e
elernye d t álmá b a n .
Sima és tökélet e s volt, mint egy szobor. Felsóh ajt ot t
álmá b a n , és én me g d o r g á l t a m ma g a m a gondol a t é r t .
Tudt a m, hogy egyált al á n ne m olyan, mint a hideg kő.
Meleg és hajlékon y, hozzá képe s t dörzs p a pír a legsi má b b
márv á n y.
Nyúlta m, hogy me g é ri nt s e m , de me g állított a m a keze m,
ne m akart a m me gz a v a r ni a tökéle t e s jelene t e t . Egy távoli
gondola t kapirgált benn e m , de elhajtot t a m , mint egy
pima s z legye t.
Felurian ajka szét n yílt. Sóhajtott, olyan hango n, mint egy
gala m b . Emlékez t e m ann a k az ajakn a k az érint é s é r e , de ez
fájt. Inkább elfordított a m a tekint e t e m e t puh a virágsziro m
szájáról.
Lehunyt sze mh é j á n a k olyan mint áj a volt, mint a pillangó
szárnyá n a k , mély bíbor és feket e csigavon al a k halvá n y
ara nyh á l ób a n , a mely beleolva d t a bőre színé b e . Ahogy a
sze mg olyój a moz got t álmá b a n , a mint a is változot t, mint
mikor a lepke kitárja a szárnyá t . Egyed ül ez a látvá n y
valószínűl e g me g é ri az árat, a melye t mind e n férfinak me g
kell fizetnie, hogy látha s s a .
Habzsolt a m a sze m e m m e l , tudva , hogy ehh e z se m mi az
össz e s dal és me s e , amit hallott a m róla. Ő a férfiak álma .
Sokfelé járta m, sok nőt látta m, de csak egys z e r
találkozt a m hozzá fogha t óv al.
Vala mi az elmé m b e n rá m kiáltott, de eng e m elbódított a
sze mg olyók mozg á s a a sze mh é j alatt. A szája mé g
álmá b a n is csókra állt. Megint elzavar t a m a gondola t ot ,
indulat os a n .
Vagy megőrülök, vagy meghalok.
 A gondol a t végül elért e éber agya m a t , és érezt e m, hogy
mind e n szál szőrö m hirtele n égn e k mer e d . Percnyi
tökéle t e s me gvilá go s o d á s b a n volt rész e m, a mely olyan
volt, minth a a mélyből bukn é k föl leve gő é r t . Gyors a n
lehunyt a m a sze m e m , igyeke z t e m leere s zk e d ni a Kő
Szívéb e .
Nem sikerült. Élete m b e n először elkerült a szótlan,
hűvös állapot. Hiába hunyt a m be a sze m e m . Megzav a r t
Felurian. Az éde s lélegz e t. A puh a mell. Az éhe s
virágsziro m- száj sürg e t ő, félig- me d dig kéts é g b e e s e t t
sóhajtoz á s a…
Kő. Csukva tartott a m a sze m e m és úgy borított a m
ma g a m r a a Kő Szívén e k nyugo d t éssz e r ű s é g é t , mint egy
köpe n yt , mielőtt ismé t Felurianr a mer t e m gondolni.
Mit tudt a m? Felidézt e m a róla szóló me s é k száz ait, és
össz e s z e d t e m a vissza t é r ő té m á k a t . Felurian gyönyör ű
volt. Megigézt e a hala nd ó férfiaka t, akik követt é k a Fae- be,
és me g h al t a k a karjáb a n.
Hogya n haltak me g? Ezt könnyű kitalálni: a szélsős é g e s
fizikai igényb e v é t e l b e . Valóba n ke mé n ye n kellett dolgozni,
a mib e n az ülő élet mó d o t folytat ók vagy a gye n g é b b e k
talán ne m szer e p el t e k olyan jól, mint én. Most, hogy ne m
Felurianr a figyelte m, a test e m olyan lett, mint a mos ot t
rongy. A válla m fájt, a térd e m ége t t, a nyak a m o n a
szer el m e s har a p d á l á s pecs é tj ei sorjázt a k a jobb füle mt ől a
mellka s o m o n át a…
Talpig elvörös öd t e m , és mélye b b r e vájta m bele ma g a m
a Kő Szívéb e , a míg lelass ult a pulzus o m, és sikerült a
gondola t ai m a t átt er el ni Felurianr ól ma g a m r a .
Négy me s é r e eml ék e z t e m , amel ye k b e n a férfiak élve
tért e k vissz a a Fae- ből, és mind a négye n olyan bolondok
voltak, mint akik belén d e k e t ett e k. Miféle tüne t ei t mut a t t á k
az őrülts é g n e k ? Kénysz e r e s viselke d é s , a valós á g t ól
elszak a d t sze m é l y bale s e ti halála, elsorva d á s szélsős é g e s
méla b ú miat t. Hár ma n néh á n y deká d o n belül haltak me g.
A negye dik tört é n e t b e n szer e plő férfi csakn e m fél évig
húzt a .
De volt ebb e n vala mi logikátla n. El kell ismer ni, Felurian
szép. Hogy hozzá é r t ő- e? Kétsé gt el e n ül. De annyir a, hogy
mind e n férfi bele h al vagy beleőr ül? Nem. Ez egys z e r ű e n
valószínűtl e n.
Nem akaro m lekicsinyel ni az élmé n yt . Egy má s o d p e r ci g
se m kételke d e m benn e , hogy korá bb a n ma g á t ól
érte t ő d ő e n elvett e a férfiak esz é t . Én viszont teljes e n
épel m éj ű n e k talált a m ma g a m .
Rövid ideig arra gondolt a m, hogy talán me g őr ült e m,
csak ne m tudok róla. Utána fontolór a vett e m a lehet ő s é g e t ,
hogy talán mindig is őrült volta m, mert ez valószínűb b az
előző lehet ő s é g n é l , azut á n mindk e t t ő t elvet e t t e m .
Még mindig lehunyt sze m m e l feküdt e m, sos e érzet t,
csönd e s lanka dt s á g g a l. Kiélvezt e m a pillana t ot , aztá n
kinyitott a m a sze m e m , és felkész ült e m a me n e k ül é s r e .
Végign éz t e m a pavilon selye mf ü g g ö n ye i n, szét s zór t
párn ái n. Ezek csak díszek voltak Feluriann a k. Ő volt
mind e n n e k a közep e , gömb ölyű csípőjével, karcs ú
tagjaival, a bőre alatt moc or gó, rugal ma s izmokkal.
Enge m figyelt.
Ha gyönyör ű volt álmá b a n , kétsz e r t e gyönyör ű b b volt
ébr e n. Alva a tűz fest e t t képe volt, ébre n ma g a a tűz.
Talán különös n e k találjátok, hogy ekkor félni kezdt e m .
Talán különös n e k tűnh e t , hogy alig karnyújt á s n yir a a világ
legsz e b b asszo n yá t ól hirtele n esze m b e jutott saját
hala nd ó s á g o m .
Mosolygot t, mint egy bárso n yb a burkolt késp e n g e , és
nyújtózot t, mint a mac s k a a napo n.
Teste a nyújtóz á s r a ter me t t , homorító hát á v al, sima,
fesz e s has á v al. Karja mozg á s a me g e m e l t e duzz a d ó, kerek
mellét, és én hirtele n bőgő szarva s bik á n a k érezt e m
ma g a m . A test e m válaszolt neki, és valaki mint h a tüze s
piszkav a s s a l vert e volna a Kő Szívén e k hűvös
egyk e d v ű s é g é t . Önural m a m egy pillana t r a me gin go t t ,
elmé m kevé s b é fegyel m e z e t t rész e máris elkezd e t t dalt
írni Felurianh oz.
Nem foglalkozh a t t a m azzal, hogy me gf é k e z z e m ezt a
rész e m e t . Arra összpon t o sít ot t a m , hogy me g m a r a d j a k a Kő
Szívén e k biztons á g á b a n , ne m törődv e Felurian test é v el, és
éne m n e k azzal a fecs e g ő rész év el, a mely ríme s kupléka t
költött valahol a nyúlt a g yn á l.
Nem volt könnyű. Ehhez képe s t ugróköt el e z é s volt a
szimp a t e tik a zordon s á g a . Ha ne m kapok me gf el elő képz é s t
az Egyet e m e n , me g t ör t lénnyé silányult a m volna, aki
csakis önnön me g b a b o n á z o t t s á g á r a képe s összpo n t o sít a ni.
Felurian lass a n abb a h a g yt a a nyújtózkod á s t , és ősi
sze m e k k el néze t t rá m. Még sos e látta m ilyen sze m e t .
Döbbe n e t e s volt a színe…
Nyári esthajnal lakik a szemében
…egyfajt a szürkül eti kék. Igéző volt. Nem volt…
Lepkeszárny sátra alatt keresd
… egyált al á n ne m volt fehérje…
Ajka színét látod az alkonyi égen
Össze sz orítot t a m a foga m, levála sz t o t t a m ma g a m r ól
fecs e g ő éne m e t , és befalazt a m elmé m egyik távoli
sarká b a , hadd daloljon ma g á n a k .
Felurian félreh ajtot t a a fejét. A néz é s e áth a t ó és
kifejez é s t el e n volt, mint egy ma d á r é . – Miért vagy olyan
csönd e s , lángnyelv szer e t ő m ? Eloltott al a k?
Különös volt a hangj a. Hiányzot t belőle mind e n él.
Csend e s volt, és sima, akár egy tökéle t e s e n fényez e t t
üve gd a r a b . Különös puh a s á g a ellenér e a hangj a végigfutot t
a hát a m o n , úgy érezt e m ma g a m , mint egy ma c s k a ,
a melye t mos t simítot t a k végig a farka hegyéi g.
Tovább hátr ált a m a Kő Szívén e k hűvös nyug al m á b a . Ám
miala tt figyel me m nagyj a önur al m a m fennt a r t á s á r a
irányult, előugrot t elmé m b ől az a bolond kis lírikus, és azt
mond t a : – Sose m oltasz el. Noha belé d fulladt a m, mé gis
égek. Amikor elfordítod a fejed, az olyan, akár a dal. Olyan,
mint a szikra. Olyan, mint a lélegz e t , a mely benn e m
gomolyo g, és szítja a lángot, hogy olyan tüzet gerje s s z e n ,
a mely mind e n t elborít, és a neve d e t hars ogj a.
Felurian arc a felderült. – Egy költő! Tudno m kellett volna
a test e d moz g á s á b ól, hogy költő vagy.
Ismé t ne m készült e m föl hangj á n a k szelíd susog á s á r a .
Ez a hang ne m piheg e t t , ne m volt reke dt vagy fülledt. Nem
volt benn e se m mi olcsó vagy me s t e r k él t. Ám amikor
besz élt, kényt el e n volta m arra gondolni, hogy a melléből
felszálló leve gő végigh al a d a gég e puh a s á g á n , és az ajkak,
a fogak és a nyelv gondo s összját é k a formálja ezzé a
hang g á .
Négyk é zlá b közele b b jött a párn á k o n. – Olyan voltál,
mint egy tüze s és tiszt a költő – lehelt e, míg a tenye r é b e
fogta az arco m a t . – A költők szelíde b b e k, szép dolgoka t
mond a n a k .
Csak egyv al a kit ismer t e m , akinek haso nló hangj a volt:
Elodint. Ha nagyritk á n kieng e d t e a hangj á t, minth a őrá
fülelt volna az egé s z világ.
Felurian hangj a ne m zeng e t t . Nem töltött e be a tiszt á s t .
Inkább a hirtele n nyári vihart me g el őző cse ndr e has onlított.
Puha volt, mint egy toll simog a t á s a . A szíve m félreve r t tőle.
Ha már itt tartu nk, ne m fújta m, ne m csikorg a t t a m a
foga m a t , amikor költőne k neve z e t t . Tőle ez úgy hangz ot t,
minth a a legsz e b b dolog lenne , amivel egy férfit bec é z ni
lehe t. Ilyen ereje volt a hangjá n a k .
Ujjait végighúz t a az ajka mo n . – A költők csókolna k a
legjobb a n. Úgy csókolsz, mint a gyert ya lángja. –
Megérint e t t e az ajkát, a sze m e ragyo go t t az e mlé kt ől.
Megfogt a m a kezé t, és gye n g é d e n me g s z orítot t a m .
Mindig finomn a k tartot t á k a keze m e t , de az övé mellett
otro mb á n a k , durvá n a k tűnt. A tenye r é b e lehelt e m,
miközb e n azt mond t a m : – Csókjaid olyanok az ajka mo n ,
mint a napf é n y.
Lesütöt t e a sze m é t , a pillangós z á r n ya k tánc olt a k.
Esztele n éhs é g e m csillapodot t, kezdt e m me g é r t e ni. Ez
varáz sl a t, de ne m olyan, a mit isme r e k. Nem sygaldry, ne m
szimp a t e tik a . Felurian úgy őrjített e me g a vágya koz ó
férfiaka t, ahog y én áta do m a test e m hőjét. Neki ez
ter m é s z e t e s volt, de tudt a szab ályoz ni.
Pillant á s a me gk e r e s t e rend e tl e n kupa c b a n hever ő
ruhái m a t és mot yó m a t a tiszt á s egyik zugá b a n . Kiríttak a
selyme k és a paszt ellszínek közül. Tekinte t e me g álla po d o t t
a koboz tokján. Megde r m e d t .
– Az én lángnyelv e m egy éde s költő? Énekel? – A hangj a
reszke t e t t , és érezt e m , hogya n feszül a test e , a mikor a
válasz t várt a. Ismé t rá m néz e t t. Mosolyogt a m .
Elira mo d o t t , és úgy hozt a vissz a a kobozt, mint egy
gyer e k az új játékot. Ahogy elvet t e m, látt a m, hogy a sze m e
nagyo b b lesz… párá s ?
A sze m é b e nézt e m, és a felis me r é s lobba n á s á b a n
me g é r t e t t e m , milye n lehe t az élet e. Ezerév e s és a
legtöbb s z ör ma g á n yo s . Ha társ a s á g r a vágyik, csá bít a ni a és
bűvölnie kell. És miért? Egyetle n est é é r t ? Egy óráé rt? Vajon
me d di g húzza egy átla gférfi, mielőtt me g t örik az akar a t a ,
és olya n eszt el e n lesz, mint a kush a d ó kutya ? Nem sokáig.
És kivel találkozik az erdőb e n ? Para sz t okk al és
vadá s z okk al? Mivel szórakozt a t h a tj á k sze nv e d él yé n e k
rabszolgái? Egy pillana t r a me g s aj n ált a m . Tudo m, milye n a
ma g á n y.
Elővett e m a kobozt a tokjából, és hangolni kezdt e m .
Próbak é p p e n me g p e n dí t e t t e m egy akkordot , aztá n
gondos a n ismé t felha ng olt a m. Mit játssz a k a világ legsz e b b
asszo n yá n a k ?
Nem is volt neh é z dönt é s . Az apá m me g t a ní t o t t rá,
hogya n mérj e m föl a hallgat ó s á g o t . Belekez dt e m a Flin
nővérek be. Nem csodálo m, hogy sos e hallott a t ok róla.
Élénk, vidá m nóta két nővérről, akik pletyk álkod n a k ,
miközb e n a vaj árán vitatkoz n a k.
A legtöb b emb e r lege n d á s kaland ok a t és romá n c ok a t
akar hallani. De mit játssz a k valakine k, aki ma g a a
lege n d a ? Mit éne k eljek egy nőnek, aki romá n c ok a t ihlete t t
egy halan dó korba n? A köze mb e r e k dalait. Legalá b bi s ezt
re mél t e m.
Boldog a n taps olt a végé n. – Még! Még? – Remé n yk e d v e
mos olyg ot t, és félreh ajt ot t a a fejét, hogy kérdő hang s úlyt
adjon a szón a k. A sze m e nagy volt, lelkes és rajongó.
Eljátszot t a m a Larm és a söröskorsó című nótá t. Ezt
követt e A kovács lányai. Jött egy csúfolódó a tehe n e t
kerg e t ő papról; ezt én írta m tízéve s koro mb a n , és mé g
csak címe t se m adt a m neki.
Felurian neve t e t t és taps olt. Eltakart a a száját a
me g b o t r á n k oz á s t ól, a sze m é t a rest elke d é s t ől. Minél
több e t játszot t a m, ann ál jobba n e mlé k e z t e t e t t egy fiatal
par a s z t m e n y e c s k é r e , aki először me g y vás á r b a , tele tiszt a
örö m m e l , az arc a ragyo g az árt a tl a n vidá ms á g t ól, és tágr a
nyílt sze m m e l álmélkodik mind e n e n .
És ter mé s z e t e s e n szép. A peng e t é s r e összpon t o sít ot t a m ,
így ne m gondolt a m a szép s é g é r e .
Minde n dal utá n egy csókkal jutal ma z o t t , amitől neh é z
lett eldönt e- ne m, mit játssz a k követk e z ő n e k . Nem minth a
borza sz t ó a n bánt a m volna. Ha ma r rájött e m, hogy jobba n
szer e t e m a csókoka t a pénz n él.
Jött a Cserzővarga, üstfoltozó . Meg kell mondj a m, hogy
sos e feled e m Felurian képé t, aki csönd e s fuvolah a n gj á n
ének eli kedve n c bord alo m refrénj é t. Vele m mar a d, a míg
élek.
Egész idő alatt érezt e m , hogya n csökke n fokoza t o s a n az
igéz et. Most már levegőt vehe t t e m . Föleng e d t e m , kissé
kinte b b csúszt a m a Kő Szívéből. A szenv e d él yt el e n
nyug alo m hasz no s elme áll a p ot , de ne m segít egy
szenv e d él ye s előa d á s n á l .
Órákon át játszot t a m , és a végé r e visszav áltoz t a m
önma g a m m á . Vagyis képe s lett e m úgy tekint e ni
Felurianr a , ahogy nor m ális körül mé n ye k között tekint ünk a
világ legsz e b b asszon yá r a .
Ma is láto m, ahogy mez t el e n ül ül párn áin, és alkonys zínű
pillangók tánc oln a k a levegőb e n kettőnk között. Nem
lett e m volna élő emb e r , ha ne m jövök tűzbe. De mos t
vissza k a p t a m az elmé m e t , és ezért hálás volta m.
Tiltakozó, csalódot t hang ot adot t, amikor vissz a t e t t e m a
kobozt a tokjáb a . – Elfáradt ál? – kérde z t e bujkáló mos ollyal.
– Ha ezt tudo m, ne m fára szt ot t al a k volna ki, éde s költő m.
Elővett e m a legjobb me n t e g e t ő z ő mos olyo m a t . –
Sajnálo m, de későr e jár az idő. – Valójáb a n ugya n olya n
alkonya ti bíborszín volt az ég, mint amikor fölébr e d t e m , de
azért folyta tt a m . – Sietne m kell, ha találkozni akarok…
Az elmé m olyan gyors a n zsibba d t el, mint h a tarkón
csapt a k volna. Megroh a n t a vad, kielégíth e t e tl e n
szenv e d él y. Érezt e m, hogy me g kell kapno m, le kell
tepe r n e m , hogy me gk ó s t olh a s s a m szájá n a k vad éde s s é g é t .
Csak arka nist a képz é s e m n e k köszön h e t t e m , hogy
me g őrizt e m önálló egyé nis é g e m árnyé k á t . De mé g így is
csak az ujjaim hegyé v el kapa s z ko d t a m bele.
Felurian kere sz t b e tett lábbal ült a párn á k o n vele m
sze mb e n , az arca har a g o s és rett e n e t e s volt, a sze m e
hide g és ke mé n y, mint a távoli csillagok. Körültekintő
lassús á g g a l söpört le a válláról egy szárnyait nyitog a t ó
pillangót. Annyi düh volt ebb e n az egysz e r ű mozd ul a t b a n ,
hogy a gyo mr o m görcs b e rándult, és rájött e m vala mir e:
Még senki se m hagyt a el Feluriant. Soha. Addig tartot t a
ma g á n á l a férfiaka t, amíg el ne m nyűt t e a szelle mü k e t és a
test ük e t a szer el e m. Addig tartot t a ma g á n á l őket, a míg
rájuk ne m unt, és ha elküldt e őket, a férfiak az elválá s b a
őrültek bele.
Tehe t e tl e n volta m. Újdons á g volta m. Játék volta m, a
kedve n c , mert én volta m a legúja bb. Soká tarth a t , a míg
me g u n, de eljön az ideje. És ha végr e eleng e d , az elmé m
szét m a r c a n g olja ma g á t a vágyt ól.
 KILENCVENHETEDIK FEJEZET

VÉR ÉS KESERŰ BÁNAT

Ahogy ülte m a párn á ko n enyé s z ő félbe n lévő

önur alo m m a l , kivert a hideg verejt é k. Össz e s z orítot t a m a
foga m a t , és fellobba n t benn e m egy kis hara g. Élete m
sorá n az elmé m volt az egye tl e n, a melyr e mindig
tá ma s z k o d h a t t a m , a mely mindig csak az enyé m volt.
Érezt e m, hogy elszá n t s á g o m me g olv a d, és a
ter m é s z e t e s vágy helyé t elfoglalja vala mi állatias, amel y
ne m lát túl a saját bujas á g á n .
Éne mn e k az a rész e, amel y mé g mindig Kvothe volt,
dühön g ö t t , de érezt e m , hogy a test e m válaszol
Feluriann a k. Iszonyú elrag a d t a t á s s a l má s z t a m felé a
párn á ko n. Egyik karo m me g t al ált a karcs ú dere k á t , csípőjét,
és rett e n e t e s éhs é g g el hajolta m le, hogy me gc s ók olja m.
Az elmé m üvöltött. Megver t e k, me gkor b á c s olt a k,
éhezt e t t e k, me gk é s e l t e k. De az elmé m az enyé m, ne m
szá mí t, mi törté nik ezzel a test t el vagy a világg al. Verte m
ma g a m a holdfé nyb ől és vágyb ól kész ült, me gfog h a t a t l a n
ketre c rács á h o z.
És valahog ya n sikerült távol tart a n o m ma g a m tőle. A
lélegz e t e m úgy szak a d t fel a torko mb ól, minth a roha nv a
me n e k ül n é k.
Felurian hátr a d őlt a párn á ko n, a fejét hátr a h aj t o t t a . Az
ajka halvá ny és tökélet e s volt. Félig hunyt sze m e éhe s e n
néz e t t rá m.
Kénysz erít e t t e m ma g a m , hogy má sf el é nézz ek, de ne m
volt biztons á g o s hely. A nyak a sima és törék e n y volt,
reszke t e t t a gyors érver é s t ől. Egyik melle gömb öl yű e n ,
ke mé n ye n ága s ko d o t t , a má sik egy kissé oldalra dőlt,
követv e a test hajlás á t . Gyöng é d e n hullá mz o t t a k a
lélegz é s t ől, és olyan árnyé k ok a t vet e t t e k Felurian bőrér e ,
mint a borzong ó gyert yal á n g . Halvá ny rózsa s zín, félig nyílt
szájá ból tökéle t e s fehér s é g g e l csillant elő a foga.
Behunyt a m a sze m e m , de ettől mé g rossz a b b lett. Teste
úgy perzs elt, minth a tűz mellet t állta m volna. Dereká n a k
bőre olyan volt a keze m alatt, akár a selye m. Mozgott
alatt a m , a melle puh á n súrolta az enyé m e t . Lehele t e
simog a t t a a nyak a m a t . Megborzon g t a m , verejt é k e z ni
kezdt e m .
Ismé t kinyitott a m a sze m e m , és látt a m, hogy eng e m
néz. Az arca árta tl a n, szinte sebz e t t volt, mint h a ne m
érte n é , hogya n lehe t őt vissza ut a sí t a ni. Óvta m hara g o m
apró lángját. Ilyet mé g senki se m csinált vele m. Senki.
Távol tartot t a m ma g a m tőle. Homloká n me gj el e n t egy apró
bar áz d a , minth a bossz a n k o d n a vagy har a g u d n a , vagy
összpo n t o sít a n a .
Megérint e t t e az arco m a t , a tekint e t e áth a t ó volt, mint h a
olyas mi t akarn a elolva s ni, a mit valahol mélye n írtak belé m.
El akart a m húzód ni tőle, de a test e m rázkód ni kezde t t .
Verejt ékc s ö p p e k hullott a k a bőrö mr ől a selye m p á r n á k r a és
az ő lapos has á r a .
Lágya n me g é ri nt e t t e az arco m. Lágya n lehajolt a m, hogy
me g c s ó k olja m, és vala mi eltört az elmé m b e n .
Érezt e m a katt a n á s t , amellyel négy év elcsús z ot t az
élet e m b e n . Hirtelen vissz ak e r ült e m Tarbe a n utc áir a.
Háro m zsíros hajú, disznósz e m ű , nagyo b b fiú kiráng a t o t t a
törött ládá ból, a melyb e n aludt a m . Kette n lefogt á k a karo m.
Csípős e n hide g, bűzös pocsolyá b a n feküdt e m . Hajnal volt,
a csillagok mé g ne m tűnt e k el az égről.
Egyikük befogt a a szá m a t . Nem szá mí tot t. Hóna pok óta
élte m a város b a n , több esze m volt, mint hogy segíts é g é r t
ordíts a k. Jó es e t b e n ne m jön senki. Rossz a b b a n jön valaki,
és akkor mé g több e n leszne k.
Kette n lefogt a k. A har m a dik felvágt a rajta m a ruhá t.
Megvá g ot t . Elmondt á k, mit fogna k tenni. Az arco mb a fújták
borzal ma s a n mele g lélegz e t ük e t . Nevett e k.
Ott Tarbe a n b a n , félme z t el e n ül és tehe t e tl e n ül érezt e m ,
hogy vala mi me g d a g a d benn e m . Lehar a p t a m két ujjat a
kézről, a mely befogt a a szá m a t . Visítást és káro mk o d á s t
hallott a m, az egyik eltánt or g o t t . Egyre jobba n
nekifesz ült e m ann a k, aki mé g rajta m volt. Hallott a m, hogy
eltörik a karo m. A szorítá s a me gl a z ult. Üvölte ni kezdt e m .
Lelökte m ma g a m r ól. Még mindig üvöltve fölállta m, a
ruhá m rongyok b a n lógott. Az egyike t felrúgt a m . Kapkodó
keze m rátal ált egy me gl az ult kockakőr e , a mellyel eltört e m
a lábát. Emléksz e m a hangr a , a mit adott. Addig püfölte m,
a míg el ne m törte m a karjait, aztá n betört e m a fejét.
 Amikor felnézt e m , látt a m, hogy az, aki me gv á g o t t ,
eltűnt. A har m a dik a falhoz tapa d t , vére s kezét a mellé h e z
szorított a . A sze m e fehér e n, vadul villogott. Ekkor
hallott a m, hogy lépt ek közele d n e k , eldobt a m a követ és
futott a m , és futott a m , és futott a m…
Most, évekk el későb b vára tla n ul vissz av ált ozt a m azzá az
elva dult kölyökké . Hátrar á n t o t t a m a feje m, és gondol a t b a n
vicsorogt a m . Megér e z t e m vala mit a mélyb e n . Érte
nyúlta m.
Feszült nyug alo m ereszk e d e t t le a belső m b e n ,
me n n yd ö r g é s előtti csönd. Körülött e m krist ályos o d ni
kezd e t t a leve gő.
Lehűlte m. Higga d t a n össz e s z e d t e m elmé m dara bj ait, és
össz eilleszt e t t e m őket. Én volta m Kvothe, a vándor szín é s z,
az Ede ma Ruh sarja.
Én volta m Kvothe, a diák, Elodin Re'larja. Kvothe volta m
a zené s z . Kvothe volta m.
Megállta m Felurian fölött.
Mintha élet e m b e n először lett e m volna ébre n. Minde n
tisztá n a k és élesn e k tűnt, minth a új sze m m e l nézn é m.
Mintha ne m bajlódn é k a sze m e m m e l , han e m az elmé m m e l
látná m a világot.
Az alvó elme , esz m é l t rá agya m egy rész e . Már ne m
alszik, gondolt a m, és elmos olyod t a m .
Lenézt e m Felurianr a , és ebb e n a pillana t b a n tökélet e s e n
me g é r t e t t e m . Ő Fae. Nem fájdítja a fejét jóval és rossz al. A
tiszta vágy szülött e , majdn e m olyan, akár egy gyer e k. A
gyer e k ugya n ú g y ne m izgatja ma g á t a követk e z m é n ye k
miat t, mint a váratl a n vihar. Felurian has onlít mindk e t t őr e
és egyikre se m. Ősi, árta tla n, hat al m a s és büszke .
Vajon Elodin így látja a világot? Ez az a má gi a, amiről
besz élt? Nincse n e k titkok és trükkök, csak Nagy Taborlin
má gi áj a. Mindig itt volt, csak mos t a n á i g ne m látt a m?
Gyönyör ű volt.
Sze m e m találkozot t Felurian sze m é v e l, és lelass ult,
lomh a lett a világ. Úgy érezt e m , minth a víz alá nyo mt a k
volna, minth a kipré s elt é k volna belőle m a levegőt. Ebbe n a
röpke pillana t b a n hökke n t és zsibba d t volta m, mint h a
villá m sújtott volna.
A pillana t elszállt, a dolgok me g m o z d ult a k. De mos t,
mikor bele n é z t e m Felurian szürkületi sze m é b e , mé g a
tökéle t e s n é l is jobba n me g é r t e t t e m . Most már a csontja
velejéig ismer t e m . A sze m e olyan volt, mint négy, jól
látha t ó a n lekott á z o t t hang egy dalból. Elmé m e t hirtele n
me g t öltöt t e dala. Beszívta m a levegőt, és négy ke mé n y
hang b a n kiének elt e m.
Felült. Kezét a sze m e elé kapt a , és egy szót mond o t t ,
a mely éles volt, akár az üve gc s e r é p . A fájdalo m
me n n yd ö r g ö t t a feje mb e n . Sötét s é g vibrált a látót e r e m
szélé n. A vér ízét és a bán a t kes er ű s é g é t érezt e m a
szá mb a n .
A világ egy rándul á s s a l kiéles e d e t t , és elkapt a m ma g a m ,
mielőtt lezuha n t a m volna.
Felurian elko mor o d o t t . Kiegye n e s e d e t t . Fölállt. Feszült
arcc al közele b b lépe tt.
Állva ne m volt se m ma g a s , se m szörnyű. A feje éppho g y
az álla mig ért. Söté t hajá n a k árnyk é v éj e a késp e n g e
egye n e s s é g é v e l omlott le gömb öl yű csípőjéig. Éteri, sáp a d t
és tökélet e s volt. Sose m látta m éde s e b b arcot és ajkat,
a mely méltób b lett volna a csókr a. Már ne m volt komor.
Nem is mos olygo t t . Az ajka puh a volt, és kiss é szét nyílt.
Még egye t lépet t. Ahogy előre helyez t e a lábá t, már ez
az egysz e r ű moz dul a t is olyan volt, akár a tánc; a csípő
mind e n túlzá s t ól me n t e s ringá s a me g b a b o n á z o t t , akár a
tűz. Meztele n lábá n a k boltoz a t a több e t elmo n d o t t a
szexről, mint mind e n , amit ifjú élet e m sorá n látta m.
Újabb lépé s. Mosolya tökéle t e s és ádáz volt. Bájos volt,
mint a Hold. Hatal ma úgy borított a be, akár egy palá s t.
Vibrált tőle a leve gő. Úgy tárult ki mögöt t e , mint két
hat al m a s , látha t a tl a n szár ny.
Amikor olyan közel volt, hogy me g é ri nt h e t e t t volna,
érezt e m hat al m á n a k züm m ö g é s é t a levegő b e n . Körülött e m
úgy ága s k o d o t t a vágy, mint a teng e r a viharb a n .
Fele m elt e a kezé t. Megérint e t t e a melle m. Megrázkó dt a m .
A sze m e m b e néze t t, és a sze m e szürküle t é b e n ismé t
tisztá n látta m a négy hangot .
Kiének elt e m őket. Úgy robb a n t a k ki belőle m, ahogy a
ma d a r a k szállnak föl az égb e .
Elmé m váratl a n ul kitisztult. Beszívt a m a leve gőt , rabul
ejtett e m a pillant á s á t . Ismé t éne k elt e m, ezútt al hara g g a l.
Kikiáltott a m a dal négy ke mé n y hangjá t . Fesze s e n ,
fehér e n, vask e m é n y e n . És érezt e m , hogy a hangokt ól
me gr á z kó dik, majd össz e t örik Felurian hat al m a , ne m
mar a d az üres levegőb e n má s , csak fájdalo m és har a g.
 Felurian riadt a n felkiáltott, és olyan hirtele n ült le,
minth a össz e r og yn a . Felhúzt a a térdé t , és átkar olt a . Tágra
nyílt, ré mült sze m m e l néze t t.
Körülnézt e m , és me gl á t t a m a szelet. Nem úgy, ahogy a
füstöt vagy a ködöt. Magát az örökké változó szelet látt a m.
Ismerő s volt, mint egy elfelejt e t t bar á t arc a. Elneve t t e m
ma g a m , kitárt a m a karo m, és á mult a m változó alakján.
Tölcsért formált a m a két keze m b ől, és beles ó h ajt o t t a m .
Kimondt a m egy neve t . Mozgatt a m a keze m, és pókh álót
szőtt e m a lélegz e t e m b ől. A háló kiöblösödö t t , elnyelt e
Feluriant, utá n a ezüs tlá n g r a lobba n t , és bezár t a változó
nevein e k csa pd áj á b a .
Föle mel t e m a levegő b e . Félős hitetle nk e d é s s e l néz e t t ,
söté t haja táncolt, mint egy má s o dik láng az elsőn belül.
Tudta m, hogy me g ölh e t n é m . Olyan egysz e r ű lenne, mint
eleng e d ni egy papírlapot a szélbe . De a gondola t t ól
felfordult a gyo mr o m, és me gj el e n t előtt e m egy lepke,
a melyn e k kitépt é k a szárnyá t . Őt me g ölni annyi lenne,
mint elpusz tít a ni egy különös és csod ál a t o s dolgot. A
Felurian nélküli világ szeg é n ye b b világ. Olyan világ,
a melye t kicsit kevé s b é szer e t n é k. Olyan lenne, mint eltörni
Ilkien lantját. Mintha a gyilkos s á g mellé felége t n é k mé g
egy könyvt á r a t is.
Másré s z t a biztons á g o m és az ép esz e m forgott kocká n.
Hitte m, hogy a világ érde k e s e b b , ha Kvothe is benn e van.
Mégs e m ölhett e m me g. Így ne m. Nem forga t h a t o m
újonn a n fölfede z e t t varáz s e r ő m e t úgy, mint egy bonck é s t .
Ismé t szólta m, mire a szél leeng e d t e a párn á kr a . Tépő
moz dul a t ot tett e m , és az ezüstl á n g, amel y valah a a
lélegz e t e m volt, átváltozot t egy me g t ör t dal háro m
hangj áv á , és elme n t játsz a ni a fák közé.
Leülte m. Felurian feltá m a s z k o d o t t . Néhá n y hossz ú
percig néztük egym á s t . A sze m é b e n villámló félele m
átcs a p o t t gya n a k v á s b a , aztá n kívánc sis á g b a . Látta m a
sze m é b e n mez t el e n tükörké p e m e t a párn á k között.
Hatal ma m fehér csillagk é n t ült a homloko m o n .
Aztán halvá nyul á s t érezt e m . Felejté s t . A szél neve már
ne m töltött e me g a szá m a t , és a mikor körülné zt e m , csak
az üre s leve gőt látt a m. Igyeke z t e m nyug al m a t mut a t ni, de
ahogy ezek a dolgok elha g yt a k, olya n lette m, mint egy
elvá got t húrú koboz. Szíve m úgy elszorult a veszt e s é g t ől,
ahogy mé g egysz e r se m a szülei m halála óta.
 Gyöng e csillá ml á s t látta m Felurian körül: vissza t é r t
hat al m á n a k egy foszlánya . Nem törődt e m vele, mert
lázas a n prób ált a m vissz a t a r t a ni vala m e n n yi t abból, a mit
me g t a n ul t a m , de olya n volt, mint homok ot szoríta ni a
marko m b a . Ha valah a is álmo dt á t o k, hogy repültök, és
ébr e d é s utá n kéts é g b e e s e t t e n jöttök rá, hogy
elfelejt e t t é t e k a trükkjét, akkor me g s ej t h e t t e k vala mit
abból, a mit érezt e m .
Dara bo nk é n t halvá n yo d o t t el, míg végül se m mi se m
mar a d t belőle. Kiürülte m, és ez úgy fájt, minth a arra jötte m
volna rá, hogy sos e m szer e t e t t a csalá d o m. Nyeldek elt e m,
mert gomb ó c volt a torko m b a n .
Felurian kívánc sia n néz e t t rá m. Még mindig
vissza t ükr öz ő d t e m a sze m é b e n , de a csillag a homloko m o n
ne m volt több tűszúr á s n yi fényn él. Alvó elmé m tökéle t e s
látás a is fakulni kezd e t t . Kétsé g b e e s e t t e n nézt e m körül.
Merev tekint e t t el prób ált a m ma g a m b a vés ni a látvá n yt .
Azutá n ez is eltűnt. Lehajtot t a m a feje m, félig
bán a t o m b a n , félig azért, hogy elrejts e m a könnyei m e t .
 KILENCVENNYOLCADIK FEJEZET

ÉNEK FELURIANRÓL

Hosszú időbe telt, a míg elégg é vissza n ye r t e m az

önur al m a m a t , és felnézt e m . Tétova s á g volt a levegőb e n ,
minth a ifjú szer e t ők lenné nk, akik ne m tudják, mit várna k
tőlük mos t, akik ne m tudják, milye n szer e p e t kell
játsz a niuk.
Fölvett e m a kobozo m a t , és a melle mh e z szorított a m.
Ösztön sz e r ű moz dul a t volt, minth a egy seb e s ült keze t
markolt a m volna. Megszok á s b ól lefogt a m egy akkordot ,
aztá n áttr a n s z p o n á l t a m mollba, hogy a hang s z e r azt
mondj a: bán a t .
Gondolkod á s nélkül játsz a ni kezdt e m az egyik dalt,
a melye t a szülei m halála utá n írta m. Az volt a címe, hogy A
víz mellett ülve emlékezem. Ujjaim gyá sz t peng e t t e k az
est é b e n . Percek teltek el, mire rájött e m, mit csinálok, és
újabb perc e k teltek el, mire abb a h a g yt a m . Nem végez t e m
a dallal. Nem is tudt a m, van- e vége.
Jobba n érezt e m ma g a m , ne m jól, de jobba n. Kevés b é
üres n e k. A zené m mindig segít e t t . Ameddig vele m volt,
egye tl e n tehe r se m lehe t e t t túl neh é z .
Felnézt e m, és könnye k e t látta m Felurian arc á n. Ettől
kevé s b é szégyellt e m a sajátjai ma t .
Ugya n a k kor me gkívá n t a m . Az érzé s t tompítot t a a
szívfájdalo m, de a vágy érint é s e felhívta a figyel me m e t a
legsür gő s e b b agg ályo mr a . A túlélésr e . A me n e k ül é s r e .
Felurian mint h a elhat á r oz t a volna ma g á t , és felé m indult
a párn á ko n. Óvatos a n má s z ot t, többlá b n yir a me g állt, és
rá m néz e t t .
– Az én szelíd költő mn e k van neve ? – Megdöbb e n t ő e n
gye n g é d volt a hangj a.
Szóra nyitott a m a szá m, de inkább hallga t t a m . Esze mb e
jutott a Hold, a melye t a saját nevév el ejtett e k foglyul, és a
gyer e kkor o m b a n hallott, ezern yi tünd é r m e s e . Ha hihet ü nk
Elodinn a k, a nevek a világ csontj ai. Fél má s o d p e r cig
haboz t a m, mielőtt eldönt öt t e m , hogy a neve m n é l sokkal
több e t adt a m máris Feluriann a k.
– Kvothe vagyok. – A hang leállított a földre,
vissza h el ye z e t t önma g a m b a .
– Kvothe – mon dt a ki halka n. Madárkiált á s r a
e mlé k e z t e t e t t . – Énekeln él neke m ismé t éde s e n ? – Lass a n
kinyújtot t a a kezét, mint h a félne, hogy me g é g e t i, és
könnye d é n a karo mr a tett e . – Kérlek! Kvothé m, az éne k e d
olyan, mint a simog a t á s .
Úgy ejtett e ki a neve m, mint egy dal kezde t é t . Bájosa n
hangz ot t, mé gi s kínos a n érezt e m ma g a m , mert az ő
Kvothéj á n a k mond o t t .
Elmos olyod t a m , bólintott a m . Elsősor b a n azért, mer t ne m
volt jobb ötlet e m. Lefogt a m néh á n y akkordot , aztá n
elgondolkodv a abb a h a g yt a m .
Majd játsz a ni kezdt e m A Fae erdőben című dalt, a mely
mind e n má s n á l jobba n illett Felurianh oz. Nem volt
különös e b b e n jó. Háro m akkordot és két tuca t szót
hasz n ált. De me gl e t t a kívánt hat á s a .
Felurian felragyo g o t t a neve hallat á n. Nem volt benn e
álszer é n ys é g . Tudta, hogy ő a legsz e b b , a legügye s e b b .
Tudt a, hogy az e mb e r e k tört é n e t e k e t me s él n e k róla, és
ismer t e a saját hírnev é t . Senki se m tud ellenállni neki,
senki se m éli túl. Mire vége t ért a dal, kihúzt a ma g á t a
büszk e s é g t ől.
Befejezt e m a dalt. – Akarsz mé g egye t hallani? –
kérd ez t e m .
Bólintott, és lelkes e n mos olygo t t . Egyen e s hátt al ült a
párn á ko n, mint egy királynő.
Belekez dt e m egy má s o dik dalba, amel y az elsőhöz
haso nlítot t. Ennek Fae úrnő vagy vala mi ilyes mi volt a
címe. Nem tudt a m , ki írta, de me gv olt az a borzal ma s
szoká s a , hogy felesle g e s szót a g ok a t zsúfolt bele a sorokb a .
Annyira ne m volt rossz, hogy a kocs m á b a n hozzá m
vágja n a k vala mit, de közel járt hozzá.
Figyelt e m Feluriant, miközb e n játszott a m . Hízelge t t neki
a dolog, de látt a m rajta a kezdődő elég e d e tl e n s é g e t .
Mintha vala mi bossz a n t a n á , de ne m tudn á eldönt e ni, hogy
miért. Tökélet e s .
Végül mé g egy dalt játszott a m , a melye t Serule
királynőn e k írtak. Gara nt ál o m, hogy ne m hallott á t ok, de
biztos a n isme rit e k a típust. Vala mi hízelgő kobozos írta
patrón u s á n a k , az apá m azért tanítot t a me g neke m, hogy
tudja m, mitől kell őrizke dni, ha dalt írok. Zsibba s z t ó
iskolap él d áj a volt a közép s z e r ű s é g n e k . Kitűnt belőle, hogy
a szerző vagy tehe t s é g t e l e n , vagy sos e m találkozot t a
királynőv el, vagy egyált al á n ne m tartott a vonzón a k.
Éneklés közbe n egysz e r ű e n kicser élt e m Serule neve t
Felurianr a . Tovább á a néh á n y jobb mond a t o t kevé s b é
költőiekk el helye t t e sí t e t t e m . Mire végez t e m , a dal szörnyű
vac ak lett, és Felurian arcár a kiült a viszolygá s .
Egy dar a bi g ülte m, minth a mélye n elgondolkod n é k
vala min. Amikor végül me g s z ól alt a m, a hang o m tétova és
halk volt. – Asszonyo m, írhatok neke d egy dalt? – Félsze g e n
mos olyog t a m .
Az ő mos olya olyan volt, mint amikor a Hold átsüt a
felhőkön. Össze c s a p t a a kezé t, és egy kiscica örömé v el
vet e t t e ma g á t rá m, csókokkal borított el. Csak a kobozo m
éps é g e miat ti aggod al o m tartot t vissza attól, hogy
me gf el előe n élvezz e m a dolgot.
Felurian elhúzódo t t , és nagyo n moz dul a tl a n ul ült.
Kipróbált a m néh á n y akkordko m bi n á ciót, azt á n me g állt a m
és ránéz t e m . – Az lesz a címe, hogy Ének Felurianról. –
Kissé elpirult, és a pillái alól néz e t t . Arca egys z e r r e volt
szégye nl ős és hetyk e .
Minde n sze m é r m e t l e n dics ekv é s nélkül mond h a t o m ,
hogy ha rász á n o m ma g a m , jó dalt írok, és akkort ájt a
képe s s é g e i m sokat fejlődt e k a Maer szolgála t á b a n . Nem én
vagyok a legjobb, de egyike vagyok a legjobb a k n a k . Ha
elég időm, me gf el elő té má m és kellő indoko m van, mer e m
állítani, csakn e m olyan jó dalt tudok írni, mint Illien.
Csakn e m olyan jót.
Lehunyt a m a sze m e m , éde s dalla mok a t csalta m ki a
kobozból. Az ujjaim röpködt e k, elka pt a m az ágak, a levelek
között mot ozó szél dalla m á t .
Aztán ben é z t e m elmé m hát s ó trakt u s á b a , ahol éne m
őrült, fecse g ő rész e egé s z idő alatt dalt kompo n á l t
Felurianh oz. Még légies e b b e n simog a t t a m a húroka t, és
ének elni kezdt e m .

Holdezüstöt villant éjkék szeme,

Pillangó szárny kupolák alól,
Lengő haja sötét sarlót suhint,
A fák között, hol a szél dalol.
Felurian úrnő, a szépséges,
 Legyen erdei tisztása áldott,
Haja sötét árnyékok felhője,
Amilyet még senki sem látott.

Felurian egyr e csönd e s e b b lett, miközb e n éne k elt e m. A

vége felé, a refrén közbe n már azt se m tudt a m , lélegzik- e.
Néhá n y pillangó, a melye k e t elriaszt ot t koráb bi
össz e c s a p á s u n k , vissza t á n c olt hozzá nk. Egyikük
leere s zk e d e t t Felurian kezér e , és egysz e r- kétsz e r kitárt a a
szárnyai t, mint h a kívánc si lenne , hogy úrnője mitől lett
hirtele n ilyen moz dul a tl a n. Visszan é z t e m a kobozr a, és
olyan hangok a t választ ot t a m , amel ye k a falevel ek e t
simog a t ó esőc s e p p e k r e e mlé k e z t e t t e k .

Gyertyaláng árnyéka a tánca,

Megbűvöl szemet, vért és testet,
Tündedal sincs olyan végzetes,
Mint mikor ő méltat mosolyára.
Fehér Istennő, Felurian!
A te csókod loncvirág méze,
Szánandó és csonka minden élet,
Ha a férfi nem láthatott téged.

A sze m e m sarká b ól figyelt e m. Úgy ült, mint aki az egé s z

test é v el figyel. Sze me tágr a nyílt. Egyik kezét a szájá hoz
e melt e , elriasztv a a lepké t, a má sik a t a mellé h e z
szorított a , és mélye n beszívt a a levegőt. Éppe n ezt
akart a m, ugya n a k k or sajnált a m is.
A kobozo mr a hajolta m, ujjaim táncolt a k a húrokon. Úgy
szőtt e m az akkordok a t , ahogy a pat a k fut a köveke n,
ahogy a halk lélegz e t legye zi a fület. Aztán erőt vett e m
ma g a m o n , és éne k elt e m:

A szeme a legkékeb b fekete,

Mint felhőtlen éjszakai égbolt,
Szerelemben…

Ujjaim me g b o tlot t a k a húrokon, pillana t n yi szüne t e t

tartot t a m , minth a elbizonyt al a n o d t a m volna. Felurian félig
fölrezz e n t réve d e z é s é b ől, mire folyta t t a m:

Szerelemben kellőképpen ügyes,

Férfiaknak kétségkívül kedves.
Felurian, tündökletes úrnő!
 Érintésed drágább az ezüstnél,
En…

– Micsoda? – Noha szá mít ot t a m rá, hogy félbe sz a kít,

jege s hangj a úgy me gz a v a r t , hogy falsot fogt a m, és
elűzt e m egy cso mó pillangót. Mélyet lélege z t e m , fölvett e m
legárt a tl a n a b b arckifejez é s e m e t , és ránéz t e m .
Arcán hara g és hitetle n s é g viharzot t. – Kedve s ? – A vér
kifutott az arco mb ól a hangjá r a . Még mindig puha és szelíd
volt, mint a távoli fuvola. De ez se m mi t se m jelent e t t .
Távoli me n n yd ö r g é s ne m haso g a tj a a fület, inkább a
melled b e n érze d. Felurian cse nd e s hangja ilyen távoli
me n n yd ö r g é s k é n t hatolt át rajta m. – Kedves ?
– Kedve s volt – mon d t a m , hogy me g e n g e s z t e lj e m, csak
félig tett e t v e az árt a tl a n s á g o t .
Szóra nyitott a a száját, azt á n ismé t becs ukt a . Sze me
lángolt a dühtől.
– Elnéz é s t – mon dt a m . – Okos a b b lett volna ne m
prób álkoz ni. – Valahova a me g t ör t lélek és a me gv e r t
gyer e k közé állított a m be a hango m a t . Levett e m a keze m a
kobozról.
Indulat a kissé lehűlt, de a mikor szóhoz jutott, mer e v és
vesz e d el m e s volt a hangja. – Ügyes vagyok? Kellőképpen ?
– Az utolsó szót alig bírta kimon d a ni. A szája vékony, dühös
vonallá kesk e n ye d e t t .
Kirobba n t a m és me n n yd ö r ö g t e m . – Honna n az ördögb ől
kellene tudno m? Még sos e csinált a m ilyet!
Visszahőkölt a szav ai mb a n sist er gő hévtől, és vala miv el
kevé s b é har a g u d o t t . – Mire gondolsz? – Tanác s t al a n ul
elhallga t ot t.
– Erre! – mut a t t a m félsze g e n ma g a m r a , rá, a párn á kr a
és a pavilonr a, mint h a ez mind e n t me g m a g y a r á z n a .
Marad é k indulat a is elpárolgot t . Kezdte érte ni. – Te…
– Nem. – Lesütöt t e m a sze m e m , az arco m ége t t . –
Sose m volta m mé g nővel. – Kiegye n e s e d t e m , és dacos a n
nézt e m rá, hogy ehh e z szóljon!
Felurian egy pillana tig hallga t ot t , aztá n fanyar mos olyr a
nyílt a szája.
– Ne me s élj neke m, Kvothé m.
Elsöté t ült az arco m. Nem zavar, a mikor hazug n a k
nevez n e k. Az vagyok. Csodála t o s a n hazud ok. Azt viszont
gyűlölö m, ha akkor nevez n e k hazug n a k , amikor a színtiszt a
igaz at mond o m.
Akár mi volt is az oka, arckifejez é s e m me g g yő z t e . – De
hisz olyan voltál, mint egy szelíd nyári vihar. – Meglibbe n t a
keze. – Táncos voltál a rét fölött. – Sze m e pajzá n ul
me gvillant.
Ezt a me gj e g yz é s t eltett e m későb bi önfénye z é s h e z .
Kicsit sértődö t t e n felelte m: – Kérlek, azért ne m vagyok
teljes e n bugris. Sok könyve t olvas t a m…
Felurian úgy kaca go t t , mint egy cser m e l y. – Könyvekb ől
tanult a d! – Úgy néz e t t rá m, minth a ne m tudn á eldönt e ni,
hogy komolya n vegye n- e vagy se m. Nevet e t t , elhallga t o t t ,
aztá n ismé t neve t e t t . Nem tudt a m, hogy me g kell- e
sértőd n ö m.
– Te is egé s z jó voltál – mon dt a m sietve, tudva, hogy ez
úgy hangzik, mint a mikor az utolsó vacsor a v e n d é g
me g dic s é ri a házias s z o n y salát áj á t. – Az a helyz e t , hogy azt
olvas t a m…
– Könyvek! Könyvek! Könyvekh e z has onlít a s z! – zúdított a
rá m a har a gj á t. Majd leve gőt se m véve ismé t felkac a g o t t ,
hango s a n és derűs e n . Nevet é s e vad volt, mint a róka
csaholá s a , éles és tiszt a, mint a regg eli ma d á r d al. Nem
e mb e ri hang volt.
Ártatla n arcot vágt a m. – Nem mindig ilyen? – Higga dt
arcot vágt a m , de közbe n felkész ült e m egy újabb kitöré sr e .
De ő csak felült. – Felurian vagyok.
Ez ne m egysz e r ű be mu t a t k oz á s t jelent e t t . Ez nyilatkoz a t
volt. Zúgva szálló győz el mi zászló.
Egy pillana tig a sze m é b e nézt e m, azt á n sóhajtot t a m , és
lesüt öt t e m a sze m e m a kobozo mr a . – Elnéz é s t a dalért.
Nem akart al a k me g s é r t e ni.
– Szebb volt, mint a lenyu gvó nap – tiltakozot t csakn e m
könnye s hango n. – De… kedves ?– Mintha kes e r ű lett volna
a szájá b a n a szó.
Visszat e t t e m a kobozt a tokjáb a . – Ne har a g u dj, ne m
tudo m össz e h oz ni egyfajt a össz e h a s o nlít á si alap nélkül… –
Sóhajtot t a m . – Kár, jó dal volt. Ezer éve n át ének elt é k
volna. – A hang o m b ól csöpö gö t t a sajnála t .
Felurian arca felragyo g o t t , minth a tá m a d t volna egy
ötlet e, aztá n össz e s z űk ült a sze m e . Úgy néze t t rá m,
minth a el akar n a olvas ni vala mit, ami a koponyá m
bels ej ér e van írva.
Tudta. Tudt a, hogy a befejez e tl e n dal válts á g díj. A
kimon d a tl a n üzen e t egyé r t el m ű volt: sos e m fejeze m be a
dalt, ha ne m eng e d szab a d o n . Senki se m fogja hallani
ezeke t a szép szav a k a t , a melye k e t neki írta m, ha ne m
eng e d szab a d o n . Ha ne m eng e d szab a d o n , sos e m
kóstolha t o m me g azoka t a gyü mölc s ök e t , amel ye k e t
hala nd ó asszon yo k kínálnak, és ne m tudh a t o m me g,
milye n e k az ő igazi képe s s é g e i .
Néztük egym á s t a párn á k között, az örök alkonya ti ég
alatt. Egy pillangót tartot t a kezé b e n . Az én keze m a koboz
sima fáján nyugod o t t . Két pánc élos lovag tekint e t e , akik a
vére s harc m e z ő két végé b ől fixírozzák egym á s t , ne m
lehe t e t t átha t ó b b a mié nk n él.
Felurian lass a n besz élt, figyelve, hogya n rea g álok. – Ha
elmé s z, befejez e d ? – Meglep e t é s t akart a m mí mel ni, de őt
ne m csa ph a t t a m be. Bólintott a m . – Visszajös s z hozzá m,
hogy elén e k el d?
Ezútt al őszint e volt a me gl e p e t é s e m . Nem gondolt a m,
hogy ezt kéri. Tudta m, hogy má s o d s z or ne m eng e d n e el.
Habozt a m , de csup á n egy pillana tig. A fél kenyé r is jobb a
se m mi n é l. Bólintott a m.
– Megígér e d? – Ismé t bólintott a m . – Csókokkal? –
Lehunyt a a sze m é t , félreh ajtot t a a fejét, ahog y egy virág
sütké r e zik a napo n.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy ilyen ajánla t ok a t
vissza ut a s ít s u n k. Elindult a m felé, ma g a m h o z húzt a m
mezt el e n test é t , és csókolt a m, a me n n yir e gyér
gyakorlat o m eng e d t e . Ez is elég me gf el előn e k tűnt.
Ahogy elhúzódt a m , felnéz e t t rá m és sóhajtot t. – Csókjaid
olyanok az ajka mo n , mint a hópelyh e k. – Hanya t t dőlt a
párn á ko n, fejét a karján nyugt a t t a . Szaba d kezév el az
arco m a t simog a t t a .
Ha azt mon d o m, hogy szép volt, ez annyir a alatt a mar a d
a valós á g n a k , hogy azt ne m tudo m áthidalni. Rájött e m,
hogy az utóbbi perc e k b e n ne m igyeke z e t t elcsá bít a ni,
legalá b bis ne m ter mé s z e t f el e t ti értel e m b e n .
Könnye d é n végighúz t a az ajkát a tenye r e m e n , és
eleng e d t e , aztá n moz dul a tl a n ul feküdt, és merő e n néze t t
rá m.
Ez hízelge t t . Ezen a napo n csak egy választ adh a t t a m
egy ilyen udvaria s a n me gfog al m a z o t t kérd é s r e . Lehajolta m
és me g c s ó k olt a m . Nevetv e ölelt át.
 KILENCVENKILENCEDIK FEJEZET

MÁSFAJTA VARÁZSLAT

Mosta n ái g né mi n e m ű hírnévr e tett e m szert.

Nem, ez ne m egé s z e n igaz. Jobb, ha azt mon do m , hogy
né min e m ű hírnev e t építe t t e m ki ma g a m n a k . Tudato s a n
dolgozt a m rajta. Csiszolta m.
Azoknak a históriákn a k a háro m n e g y e d e , amel ye k az
Egyet e m e n kere n g t e k róla m, neve t s é g e s pletyk a ,
a melye k e t ma g a m talált a m ki. Nyolc nyelve n besz él e k.
Látok a söté t b e n . Amikor háro m n a p o s volta m, az anyá m
kiaka sz t ot t egy berke n ye b o k or vessz ej é b ől font kosár b a n a
teliholda s éjszak á b a . Aznap éjjel egy tünd el é n y hat al m a s
varáz sl a t o t bocs á t o t t rá m, a mely mindig me g óv. Ez
változt a t t a me g a sze m e m kékjét lombz öldr e.
Nézzét e k, tisztá b a n volta m vele, hogy működ n e k a
históriák. Senki se m hitte el, hogy saját vére m b ől eladt a m
egy csé sz é r e valót egy dé mo n n a k , cser é b e egy Rams t o n
acélhoz fogha t ó Alarért. Ezzel együt t én volta m a legjobb
párb ajozó Dal oszt ályá b a n . Ha jó napo m volt, kett e s é v el
vert e m me g őket.
Az efféle ado m á k a t erősíti, ha beléjük szövik az igazs á g
fonalá t. Így, ha ne m is hiszitek el, tová b b a d h a t j á t o k egy
tágr a nyílt sze m ű gólyá n a k, akibe n már van egy ital, csak a
szórakoz á s kedvé é r t , hogy me gfigyel h e s s é t e k az arcá t. És
ha benn e t e k is van egy pohá rr al, akár ti is kezdh e t t e k
tana k o d ni…
Így terjed n e k a me s é k. Így épült, legalá b bis az Egyet e m
környé k é n , az én szer é n y hírnev e m.
Akadt néh á n y igaz törté n e t is. Hírnev e m néh á n y
cser e p é t becs ül e t t el kiérde m e l t e m . Megme n t e t t e m Felát a
lángoló pokolból. Nyilvános a n me gk or b á c s ol t a k, és ne m
vérezt e m . Szólított a m a szelet, és eltört e m Ambros e
karját…
Ennek ellené r e tudt a m, hogy a hírnev e m pókh álóból
szőtt köpe n y. Mesekön yv b e való ostob a s á g . Nem voltak
dé mo n o k, akik vért vás ár oln a k. Nem voltak segítőké s z
tünd é k, akik ingye n osztog a t t á k a varáz sl a t o t. És noha úgy
tett e m , minth a én lenné k, mé g s e m volta m Nagy Taborlin.
Ilyes mik e n gondolkodt a m , a mikor Felurian végt a gj aib a
gab alyo dv a felébr e d t e m . Csönd e s e n feküdt e m a párn á k
között egy ideig, Felurian feje a melle m e n pihent , a lábá t
hanya g ul átve t e t t e az enyé m e n . Ahogy felnézt e m a fák
között az alkonyi égre, rájött e m, hogy ne m ismer e m a
csillagk é p e k e t . Erőse b b e n ragyog t a k, mint a halan dó k
egé n, a mint á z a t u k isme r e tl e n volt.
Csak ekkor jötte m rá, hogy az élet e m új irányb a indult.
Mosta n ái g azt játszott a m , hogy én vagyok az ifjú Taborlin.
Hazugs á g o k a t fonta m ma g a m köré, me gj á t s z ot t a m a
me s e h ő s t .
De mos t ne m kellett játsz a ni. Amit tett e m , csaku g ya n
me s é b e illett, az utolsó részlet éig olyan különös és
csodál a t o s volt, mint egy Taborlin- me s e . Követt e m
Feluriant a Fae- be, és legyőzt e m olyan má gi á v al, amel ye t
me g m a g y a r á z ni se m tudt a m, ne mh o g y irányít a ni.
Máské nt érezt e m ma g a m . Valahogy ke mé n ye b b n e k .
Nem egé s z e n idős e b b n e k . Nem bölcs e b b n e k . De tudt a m
olyas mi k e t , amike t koráb b a n ne m. Tudta m, hogy a Fae
létezik. Tudta m, hogy valódi a varáz sl a t a . Felurian egy
csókjáv al képe s me g t ör ni egy férfi elméj é t. A hangj a képe s
volt úgy mozg a t ni, mint bábut a zsinóron. Voltak dolgok,
a melye k e t me g t a n ul h a t t a m itt. Különös dolgok. Hatal ma s
dolgok. Titkos dolgok. Olyanok, amel ye k n e k a
me g t a n ul á s á r a talá n ez az egye tl e n alkalo m.
Gyeng é d e n kisza b a dí t ot t a m ma g a m az alvó Felurian
ölelés é b ől, és lesé t ált a m a közeli tava c s k á h o z . Megmo s t a m
az arco m, és teleitt a m ma g a m a tenye r e m m e l kimert
vízből.
Megnéz t e m , milye n növé n ye k nőne k a tó partjá n.
Tépt e m néh á n y levelet, rágc s ált a m őket, miközb e n azon
töpr e n g t e m , hogya n hozza m szóba a té má t Feluriann a k. A
me n t á t ól éde s lett a lehele t e m .
Amikor a pavilon felé fordulta m, Felurian már állt, és
halvá n y ujjaival fésült e hossz ú, söt é t haját.
Egy ibolyá t adt a m neki, a mely olyan söt é t volt, mint a
sze m e . Rám mos olygo t t , és me g e t t e .
Úgy döntöt t e m , tapint a t o s a n közelítek, nehog y
me g s é r t s e m . – Azon gondolkodt a m – mond t a m óvato s a n –,
hogy hajland ó lennél- e tanít a ni.
 Gyeng é d e n me g é rint e t t e az arco m a t . – Édes bolond –
mond t a szer e t e t t e l. – Talán ne m kezdt e m el máris?
Szíve m dag a d t az izgalo mt ól. Elámult a m, hogy ez ilyen
egys z e r ű. – Felkész ült e m a követk e z ő leckér e ? –
kérd ez t e m .
Még széle s e b b e n mos olygo t t . Végigm é r t félig lehunyt ,
titokza t o s sze m é v el. – Felkész ült él?
Bólintott a m .
– Jó, hogy ilyen lelkes vagy – flótázt a Felurian derűs e n . –
Van benn e d értel e m és ter mé s z e t e s adot t s á g , de sok
mind e n t kell me g t a n ul n o d . – A sze m e m b e néz e t t , finom
arc a elko molyod o t t . – Amikor elmé s z a halan dó k közé, ne m
hozha t s z szégye n t rá m.
Megfogt a a keze m, és behúz ot t a pavilonb a . – Ülj le –
mut a t t a .
Leülte m egy párn á r a , feje m sima has ái g ért. Köldöke
iszonyú a n inger elt.
Lenéz e t t rá m, arc a büszk e és fejedel mi volt, mint egy
királynő é . – Amouen – mond t a és szétt á r t a ujjait. – Így
hívjuk a né m a szarv a s bik á t . Ez kezd e t n e k egy könnyű
lecke, és szerint e m élvezni fogod.
Ekkor elmos olyod o t t , sze m e ősi és me g é r t ő volt. Mielőtt
hanya t t lökött a párn á k o n, hogy a nyak a m a t hara p d á lja,
rájött e m, hogy ne m varáz sla t r a akar tanít a ni. Vagy ha igen,
az egé s z e n má sf ajt a .
Noha ne m az a tudo m á n y volt, amel ye t el akart a m
sajátít a ni a segíts é g é v e l, a tiszte s s é g kedvé é r t el kell
mond a n o m , hogy ne m volta m túlsá g o s a n csalódot t .
Feluriant ól tanulni a szer el e m műv é s z e t é t me s s z e
me g h al a d mind e n t , a mit az Egyet e m nyújta ni tud.
Nem arról a heve s , izzads á g o s birkózá sr ól besz él e k,
a melye t a legtöbb férfi – és sajnos a legtöbb nő –
szer el e mk é n t isme r. Noha a hév és a verejt é k is kelle m e s
tartoz é kok, Felurian a finoma b b részlet e kr e hívta föl a
figyel me m e t . Ha ki kell me n n e m a világb a , mon d t a , ne m
hozha t o m szégye n b e azzal, hogy tehe t s é g t e l e n szer e t ő
vagyok, teh á t gondja volt rá, hogy nagyo n sok mind e n t
me g m u t a s s o n neke m.
Néhá n y az ő me gfog al m a z á s á b a n . A me gk öt öz öt t csukló.
Sóhaj a fülbe. A nyak habz s ol á s a . Az ajkak húzá s a . A torok,
a köldök és – ahogy ő mon dt a – a nő virágá n a k
csókolga t á s a . A lélegző csók. A pihec s ók. A kapa s z ko d ó
csók. A csók különböző fajtái. Túl sok ahhoz, hogy
me gj e g ye z z e m . Illetve majdn e m .
Volt vízmer é s a kútból. Verde s ő kéz. Hajnali ma d á r d al. A
Hold me gk e r ül é s e . Borost yá nj á t é k . Űzött nyúl. Csak a
nevek betölt e n é n e k egy könyv e t . De itt, gondolo m, nincs
helye az ilyes mi n e k. Ami elég baj a világn a k.

Nem szer e t n é m azt a benyo m á s t kelte ni, hogy

egyfolyt á b a n enyel e g t ü n k . Fiatal volta m, Felurian pedig
halha t a tl a n, de a test terh elh e t ő s é g é n e k is vann a k hat á r ai.
A fenn m a r a d ó időbe n má s k é n t szórakozt a t t u k egym á s t .
Úsztunk és ettünk. Dalokat játszott a m Feluriann a k, ő pedig
tánc olt neke m.
Föltett e m Feluriann a k néh á n y óvatos kérd é s t a má gi ár ól,
mert ne m szer e t t e m volna me g b á n t a ni azzal, hogy a titkait
fürké sz e m . Sajnos, a válasz ait ól ne mig e n lette m okos a b b .
Szá má r a a varáz slá s olyan ter mé s z e t e s volt, mint a
lélegz é s . Ugya nígy kérde z h e t t e m volna egy par a s z t o t a
csíráz á s r ól. Válasz ai vagy re mé n yt e l e n ül hanya g o k, vagy
érth e t e tl e n ül talányo s a k voltak.
Ennek ellenér e tová b b fagg a t t a m , és ő válaszolt, ahogy
tudott. És alkal ma n k é n t kipatt a n t benn e m a me g é r t é s apró
szikrája.
Az idő nagy rész é b e n azonb a n me s él t ü nk. Olyan kevé s
közös volt benn ü n k, hogy ne m oszth a t t u n k me g egym á s s a l
má s t , csak a törté n e t e k e t .
Azt gondolh a t n á t o k, hogy e tekint e t b e n ne m
vers e n g h e t t ü n k. 0 az égn él is idős e b b volt, én pedig mé g
ne m töltött e m be a tizenh e t e t .
De Felurian ne m volt olyan kincs e s b á n yá j a a me s é k n e k ,
mint gondoln á t o k. Hatal m a s és okos? Bizonyos a n . Szép és
heve s ? A legna g yo b b mért é k b e n . De a me s e m o n d á s ne m
tartozot t szá mo s tehe t s é g e közé.
Én viszont Ede ma Ruh volta m, és mi ismerjük a világ
össz e s me s éj é t .
Mesélt e m neki a kísért e t r ől és a libap á s z t orl á n yr ól,
Tamról és az üstfoltozó ásójáról. Mesélt e m favá gókr ól,
özveg ya s s z o n yo k lányairól és az árva fiúk okos s á g á r ól.
Cser é b e Felurian me s él t a férfiakról: A kéz és a gyöngy
szíve, A fiú, aki közvetítő volt . A Fae- nek me gv a n n a k a
saját lege n d á s alakjai: Embe rfor m á l ó Mavin, Sokarc ú
Alavin. Meglepő módo n Felurian sos e hallott Nagy
Taborlinról vagy Oren Velciterről, de azt tudt a , kicsod a
Illien. Büszke volta m rá, hogy egy Ede ma Ruh bejutot t a
me s é k b e , amel ye k e t a Fae me s él g e t egym á s n a k .
Tisztá b a n volta m vele, hogy Felurian ismer h e ti, a mit az
Amyrról és a Chandri a nr ól akarok me g t u d ni. Milyen szép
lenne tőle me g t u d ni az igazs á g o t , ahelye t t hogy poros
szob á k b a n , vége é r h e t e tl e n ül boga r á s z o k ódon könyv e k e t !
Sajnos, re mé n ye i m ellené r e Felurian ne m volt az ada t ok
tárhá z a . Tudott tört é n e t e k e t az Amyrról, de azok sok ezer
éve s e k voltak.
Amikor az újabb kori Amyrról kérd ez t e m , a te mplo mi
lovagokról és a vére s r e tetov ált Cirida e- ről, csak neve t e t t . –
Sose m volt e mb e ri a myr – mon dt a és legyint e t t . – Azok,
akikről te besz élsz, olyan gyer e k e kr e eml ék e z t e t n e k , akik
felöltözn e k a szüleik ruháiba .
Másoktól ne m lepe t t volna me g ez a reag ál á s , de
saját os a n elke dv e tl e nít e t t , a mikor Feluriant ól hallott a m.
Bár azért jó volt tudni, hogy igaza m volt, az Amyr sokkal
előbb létez e t t , se mh o g y a Tehlin egyh á z lovagjai lettek
volna.
Aztán, mivel ez veszt e t t ügy volt, me g pr ó b á l t a m a
Chandria n irányá b a kor má n yo z ni.
– Nem! – Kiegye n e s e d e t t , és a sze m e m közé néz e t t . – A
hétről ne m fogok besz élni. – Lágy hangj á b ól eltűnt a
szesz élye s dalla m. A játékos s á g . Nem hagyot t helye t
vitán a k vagy tárgyal á s n a k .
Kezdeti össz e c s a p á s u n k óta először érezt e m a jege s
félel me t . Amilyen éteri és gyönyör ű volt, könnye n
me gf el e d k e z h e t t e m róla, kicsod a valójáb a n.
Ennek ellenér e ne m hagyt a m annyib a n a té má t . Ez a szó
szoros értel m é b e n olya n lehe t ős é g , a mi egysz e r adódik az
életb e n . Ha sikerül rábe s z él n e m , hogy csak egy részt
elmo n djon abból, amit tud, akkor is olyas mi t tanulh a t ok,
a mit senki má s ne m tudh a t a világon.
A legelbűvölőb b mos ollyal nézt e m rá, és szóra nyitott a m
a szá m a t , de mielőtt az elsőt kimon d h a t t a m volna, Felurian
előre h ajolt és szájon csókolt. Az ajka mele g és bárs on yo s
volt. Nyelvév el simog a t t a a nyelve m e t , és játékos a n
bele h a r a p o t t az alsó ajka m b a .
Mire levált a szája mr ól, zihálta m, és a szíve m vadul vert.
Rám néz e t t , söté t sze m e tele volt lágy kedve s s é g g e l. Keze
olyan szelíde n ciróga t t a az arco m a t , mint egy virágsziro m.
– Édes szer el m e m – mon dt a –, ha eze n a helye n mé g
egys z e r kérd ez el a hétről, elűzlek. Nem szá mít, hogy
nyer s e n vagy kedve s e n , őszint é n vagy kert elve kérd ez el,
szed e rind á b ól és kígyókból font korbá c c s al verlek el inne n.
Sírva és vére s e n futsz majd előtt e m, és ne m is hagyo m
abb a , amíg me g ne m halsz vagy el ne m me n e k ül sz a Fae-
ből.
Nem néze t t má sf el é, miközb e n besz élt. Nem nézt e m
má sf el é én se m, látta m a változ á s t , a sze m e már ne m volt
bárs on yo s a rajong á s t ól. Söté t volt, mint a viharfelhő,
ke mé n y, akár a jég.
– Nem tréfálok – mon dt a . – Esküszö m a virágo mr a és a
változó Holdra, esküsz ö m a sóra, a kőre, az égre,
esküsz ö m az éne klé sr e és neve t é s r e , a saját neve m
hangj air a. – Ismé t me g c s ók olt gye n g é d e n az ajka mr a
tapa s z t v a az ajkát. – Ezt fogo m tenni.
Az ügy ezzel lezárult. Lehet, hogy bolond vagyok, de
ennyire mé g s e m volta m.

Sokkal készs é g e s e b b e n me s élt a Fae birodalo mr ól. Sok

törté n e t e szólt a faen királyi ház ak – a Tain Mael, a
Daend a n , a Gors e udvar – viszályairól. Ezeke t a
törté n e t e k e t neh e z e n követt e m , mivel ne m isme r t e m a
különböz ő pártok a t , ne m besz élve a szöve t s é g e k , ha mi s
bar á t s á g o k , nyílt titkok és régi sértőd é s e k pókh álójár ól,
a mely össz e t a r tj a a fae társ a d al m a t .
Mindezt bonyolított a , hogy Felurian ter m é s z e t e s n e k
vett e bizonyo s dolgok isme r e t é t . Ha példá ul én me s él e k,
ne m mon do m el, hogy mind e n pénzv ált ó cealdi, vagy hogy
a mod e gi a legré gibb dina szti a. Ki ne tudn á ezt?
Felurian haso nló részlet e k e t hagyo t t ki tört é n e t ei b ől. Ki
ne m tudn á , hogy a Gorse udvar belekont á r ko d o t t a Mael-
és a Fine- ház Bere nt al t h áj á b a ?
És ez miért fontos? Nos, mer t ez vezet e t t oda, hogy a
Gors ék a t lenézik azok, akik a dolgok napp ali oldalá n élnek.
És mi az a Bere nt alt h a ? Hát egy táncfél e. És miért fontos
egy tánc?
Tucat nyi has onló kérd é s utá n Felurian sze m e
össz e s z űk ült. Gyors a n me g t a n ul t a m , hogy né m á n és
érte tl e n ül figyeljek, és ne próbáljak kisze dni belőle mind e n
részlet e t , mert me g h a r a g u d h a t .
Mégis sok mind e n t isme r t e m me g ezekből a
törté n e t e k b ől: ezer nyi, elszórt, apró tényt a Fae- ről. A
dina szti ák nevé t, régi csat á k a t , híres sze m é l ye k e t .
Megta n ult a m, hogy egye tl e n Thianá r a se m sza b a d két
sze m m e l nézni, és egy Belad arit vérig sért ünk azzal, ha
cinna s gyü mölc s öt ajánd é k oz u n k neki.
Azt gondolh a t n á t o k, hogy enn e k az ezer nyi tényn e k a
birtoká b a n bizonyos rálát á s o m lett a Fae- re. Hogy
össz eilleszt g e t h e t t e m őket mint egy kirakós t, és
felfede z h e t t e m a dolgok igazi alakját. Végt ér e is ezer tény
elég sok…
De ne m. Ezer sokna k tűnik, de enn él több csillag van az
ége n, mé g s e m lesz belőlük térké p vagy falfest m é n y.
Felurian me s éi ből annyit szűrt e m le, hogy mé g a
legsz elíde b b Fae udvarr al se m taná c s o s teng elyt aka sz t a ni.
Amilyen a szer e n c s é m , fütyör é s z v e me n n é k el egy fűzfa
alatt, ezzel pedig me g s é r t e m Isten borbélyá t vagy vala mi
ilyes mi.
Egy dolgot tanult a m me g ezekből a tört é n e t e k b ől: a Fae
ne m has onlít hozzá nk. Ezt ropp a n t könnyű elfelejt e ni, mer t
soka n olyan külsejűe k, mint mi. Beszélik a nyelveink e t . Két
sze mü k van. Van kezük, és a szájuk ismer ő s e n görbül, ha
mos olyog n a k. De ez csak a látsz a t . Nem egy faj vagyu n k.
Hallott a m, hogy az e mb e r e k és a tünd é k úgy
különböz n e k egym á s t ól, mint a kutya és a farka s.
Tetsz e t ő s haso nl a t, de távol áll az igazs á g t ól. A farka s ok a t
és a kutyá k a t csak néh á n y cse pp vér választja el.
Mindket t ő üvölt éjszak a . Ha me g t á m a d j á k , mindk e t t ő
har a p.
Nem. A mi nép ei nk és az övéik úgy különböz n e k, mint a
víz és a szesz. Egyfor ma pohár b a n ugya n ol ya n n a k
látsz a n a k. Mindket t ő cse ppfolyós. Mindke t t ő átlát sz ó.
Mindket t ő nedv e s . De az egyik ég, a má sik ne m. Ennek
se m mi köze a hőmé r s é kl e t h e z vagy az időzíté s h e z . Ez a
két anya g azért viselke dik má s k é p p e n , mer t alapjukb a n
különböz n e k.
Ugya n e z a helyze t az e mb e r e k k el és a tünd é kk el. A mi
bajunk, ha me gf el e d k e z ü n k róla.
 SZÁZADIK FEJEZET

SHAED

Talán el kellen e ma g ya r á z n o m néh á n y furcs a s á g o t a

Fae- ről. Első látásr a Felurian erdei tisztá s a ne m látszott túl
különleg e s n e k . Sok tekint e t b e n e mlé k e z t e t e t t egy ősi
erdőr e , ahol mé g ne m járt e mb e r . Ha nincs e n e k fölött e
ismer e tl e n csillagok, azt hitte m volna, hogy mé g mindig az
Eldbe n vagyok.
Pedig voltak különbs é g e k . Amióta otth a g yt a m zsoldos
társ ai m a t , talán tuc at s z or aludt a m. Ennek ellenér e Felurian
pavilonja fölött változ a tl a n ul a nyári alkonya t o k mélybíbor
színé b e n játszot t az ég.
Csak saccolh a t t a m , milye n rége n élek a Fae- ben. Ami
enn él is fontos a b b , fogal ma m se m volt, me n n yi idő telt el a
hala nd ók világá b a n . Renge t e g me s e szól fiúkról, akik
elalsza n a k a tünd é r kör ökb e n , és öreg e m b e r k é n t ébr e d n e k .
Fiatal lányok eltév e d n e k az erdőb e n , ahonn a n évek múlva
kerülne k elő változ a tl a n külsővel, és azt állítják, hogy csak
néh á n y percig voltak oda.
Akár évek is eltelhe t t e k mind a n n yi sz or, a mikor Felurian
karjai között lepet t me g az álom. Lehet, hogy egy száz
évvel öreg e b b világb a kerülök vissz a, vagy ugya n a n n yi lesz
az idő.
Igyeke z t e m ne m gondolni erre. Csak egy bolond aggó dik
olyas mi é r t, a min ne m változt a t h a t .
A Fae birodalo m má sik furcs a s á g a sokkal kör mö nfon t a b b
és neh e z e b b e n leírhat ó…
A Medicá b a n elég soka t időzt e m öntud a tl a n bet e g e k
mellett. Ezt azért e mlít e m, mer t hang s úlyoz n o m kell, hogy
nagy különbs é g van egy üre s szob a, és egy olyan szob a
között, ahol valaki alszik. Az alvó jelen van abb a n a
szob á b a n . Tudja, hogy ott vagyu n k, mé g ha ködös e n is.
Ilyen a Fae. Annyira különös, me gfog h a t a t l a n , hogy
sokáig észr e se m vett e m. Miután ráé br e d t e m , mé g sokáig
tartot t, a míg felfogt a m a különbs é g e t .
Mintha egy üres szobá b ól lépt e m volna át egy olyan b a ,
ahol valaki alszik. Leszá mít v a persz e , hogy senki se m volt
benn e . Mintha mélye n aludt volna körülött e m mind e n: a
fák, a kövek, a Felurian me d e n c é j é v é széle s e d ő, csobog ó
pat a k. Mindez e k hang s úlyo s a b b a k , kézz el fogha t ó b b a k
lett ek a szokott n ál, mint h a benn ü k is tuda t o s o d o t t volna
egy kicsit a jelenlé t e m .

Felurian szoka tl a n n a k talált a a gondol a t o t, hogy élve és

egé s z s é g e s e n távozo m majd el a Fae- ből, és látha t t a m ,
hogy zavarja. Gyakr a n, miközb e n egé s z e n má s r ól
besz élg e t t ü n k, hirtele n má s r a ter elt e a szót, és arra kért,
ígérje m me g, okvetle n ül ígérje m me g, hogy vissza t é r e k
hozzá.
Biztosított a m róla, ahog y tudt a m, de hát ugya n a z a
dolog csak korlátozot t szá mú változ a t b a n tálalha t ó. Talán a
har mi nc h a t o dik alkalo m m a l azt mon d t a m : – Mindent
elköve t e k, hogy vigyázz a k ma g a m r a , így vissz a t é r h e t e k
hozzá d.
Látta m, hogya n változik az arca: először nyugt al a n volt,
aztá n komor, végül elgond olkodó. Egy pillana tig
szorong t a m , hogy végül csak itt tart, mint hala nd ó ölebe t ,
és szidt a m ma g a m , ami ért ne m szökt e m me g a Fae- ből,
a míg lehe t e t t…
De mielőtt őszint é n aggó d ni kezdh e t t e m volna, Felurian
félreh ajt ot t a a fejét, és látszóla g té m á t váltott: – Van az én
éde s lángnyelv e m n e k kabá tj a ? Köpenye ?
– Van egy – mon d t a m , szét s zór t mot yó mr a mut a t v a .
Csak ekkor vett e m észr e, hogy eltűnt az üstfoltozótól
szerz e t t rongyo s köpe n ye m . Megvolt a ruhá m, a csizmá m
és a hátizs á ko m, benn e a Maer dudorod ó doboz á v al. De a
köpe n ye m és a kardo m eltűnt. Érthet ő, hogy eddig ezt ne m
vett e m észr e, hisze n ne m sokat bajlódt a m öltözé s s e l azót a ,
hogy felébr e d t e m Felurian mellet t.
Lass a n, fürkész őn végig m é r t . A sze m e me g álla p o d o t t a
térde m e n , az alkaro mo n , a felkaro mo n . Akkor jötte m csak
rá, hogy a sebh el yei m e t szá molja, amikor me gfogt a a
válla ma t , és me gfor dítot t.
Megfogt a a keze m, és végigköv e t e t t egy halvá ny vonal a t
az alkaro mo n .
– Nem vala mi jól vigyáz ol ma g a d r a , Kvothé m.
Kicsit me g s é r t ő d t e m , különös e n , mivel ne m kevé s
igazs á g volt a szav aib a n. – Tűrhet ő e n boldogulok –
mond t a m mer e v e n . – Ahhoz képe s t , me n n yi a bajo m.
Megfordítot t a a keze m, tüzet e s e n me g s z e ml él t e a
tenye r e m e t és az ujjaima t . – Nem vagy harcos –
elmélke d e t t halka n. – Mégis össz e m a r t a vas. Édes ma d á r
vagy, aki ne m tud repülni. Se íj. Se kés. Se lánc.
Keze a lába mr a siklott, elgondolkodv a járta végig a
bőrke m é n y e d é - seke t és heg e k e t , amel ye k e t mé g a
tarbe a ni évekb e n szer e z t e m az utc á n.
– Nagy gyalogló vagy, rá m találsz éjszak a a vadon b a n .
Mély a tudá s o d . Merész vagy, ifjú vagy, és a bajok
me g t al áln a k.
Átható tekint e t t el néze t t föl rá m. – Nem kellene az én
éde s költő mn e k egy sha e d ?
– Egy micsod a ?
Elhallgat ot t , minth a a szó jelent é s é n gondolkoz n a . – Egy
árnyé k.
Mosolyogt a m . – Már van egy. – Ellenőrizt e m, hogy
me gv a n- e. Elvégr e a Fae- ben volta m.
Felurian össz evo n t a a sze möl dök é t , me gc s ó v ál t a a fejét,
a miér t ne m érte t t e m me g. – Egy má sikn a k adh a t n é k
pajzsot, amel y me gv é di a bajtól. Egy má sika t
me g aj á n d é k o z h a t o k á mbr á v al, köté s t tehe t e k egy
kardhüv el yr e bűb ájjal, vagy készíth e t e k egy koron á t , hogy
szer e t e t t e l nézz e n e k rá az e mb e r e k.
Szigorúa n me gr á z t a a fejét. – De neke d ne m. Te az
éjszak á b a n jársz, a Holdat követ e d . Biztons á g b a n kell
lenne d a vastól, a hide gt ől, a rosszindul a t t ól. Csend e s n e k
kell lenne d, könnyű n e k kell lenne d. Halkan kell járnod az
éjszak á b a n . Gyors n a k, bátor n a k kell lenne d. – Bólintott. –
Vagyis egy sha e d e t kell készít e n e m neke d.
Fölállt, és az erdő felé indult. – Gyer e – mon dt a .
Felurian olyan módo n tudott kérni, amit időbe telt
me g s z ok ni. Rájött e m, hogy ha ne m acélozo m me g
ma g a m a t az ellen állá sr a , a test e m auto m a ti ku s a n teljesíti
a kéré s é t .
Nem mint h a par a nc s oló a n besz élt volna. A hangj a túl
halk és egye nl e t e s volt ahhoz, hogy elviselje egy para n c s
súlyá t. Nem is kért vagy könyör göt t . Tárgyilago s a n besz élt.
Mintha ne m tudn a elképz el ni egy olyan világot, a melyb e n
ne akar n á n a k eng e d e l m e s k e d ni neki.
Éppe n ezért, a mikor Felurian azt mon dt a , hogy
köves s e m , úgy patt a n t a m fel, mint a zsinóron ráng a t o t t
bábu. Hama r o s a n anya s z ült mez t el e n ül lépke dt e m mellet t e
az ősi erdő alkonya ti árnyai között.
Kis híján vissza m e n t e m a ruhái mé r t , azt á n úgy
döntöt t e m , követ e m apá m taná c s á t , a melye t
gyer e kkor o m b a n kapt a m tőle. – Minde nki a disznó má s
rész é t szer e ti – mon d t a . – Ha ne m akarsz kiríni, edd te is
azt. – Ahány ház, annyi szoká s.
Így hát követ t e m mez t el e n ül és készüle tl e n ül. Felurian
szapor á z t a a lépé s t, a moh a elnyelt e mezt el e n lábunk
nesz é t .
Ahogy me n t ü n k, úgy söté t e d e t t az erdő. Először azt
hitte m, az ágak lett ek sűrűb b e k a fejünk fölött. Azután
rájött e m az igazs á g r a . Lass a n elsöt é t ült az alkonyi ég.
Végül az utolsó cse pp bíbor is eltűnt róla, az ég tökélet e s e n
bárs on yf e k e t é r e változott, tele ismer e tl e n csillagokk al.
Felurian csak me n t . Látta m halvá ny bőré t a
csillagfé nyb e n , és körülött ü nk a fák árnyé k á t , de se m mi
má s t . Nagyon okosn a k vélt ötlett el csinált a m egy
szimp a t e tiku s köté s t a fényh e z, és a keze m e t a feje m fölé
e melt e m , mint h a fáklya lenne. Igazá n büszke volta m
ma g a m r a , mer t a fény- mozg á s köté s e me gl e h e t ő s e n
neh é z, ha nincs fém, amel yr e összpo n t o sít a ni lehe t n e .
A fény me g d u z z a d t , így egy pillant á s t veth e t t e m a
környe z e t r e . Ameddig a sze m ellátot t, söt é t fatörzs e k
tömör oszlopai e melk e d t e k a ma g a s b a . Nem voltak
lecsün g ő ágak, bokrok vagy fű. Csak söté t moh a a lábunk
alatt és az ágak söt é t íve a fejünk fölött. Akár egy
koro ms zí n bárs on yb a vont, hat al m a s , üres kat e dr ális.
– Ciar nalias!– szissz e n t rá m Felurian.
Ha a szavait ne m is érte t t e m , a hang h or d oz á s á t igen.
Megtört e m a köté s t , mire ismé t elborított a söté t s é g . A
követk e z ő pillana t b a n Felurian neke m ugrot t, ledönt öt t , és
rá m tap a d t karcs ú, mezt el e n test é v el, a mi ne m volt
szoka tla n es e m é n y, de ez alkalo m m a l ne m volt
különös e b b e n erotikus élmé n y se m, mer t beve rt e m a
tarkó m a t egy kiugró gyökér b e .
Ettől né mile g kábá n és úgysz ólvá n vakon foga dt a m ,
a mikor a föld kissé me gr á n d ul t alatt u nk. Egy irdatla n és
úgysz ólvá n tökélet e s e n né m a vala mi borzon g a t t a a leve gőt
fölöttünk, kiss é oldalra attól a ponttól, ahol voltunk.
Felurian, aki a lábát szétv e t v e feküdt rajta m, me gf e s z ült,
mint a hárfa húrja. Combiz ma i re me g t e k . Leomló hossz ú
haja selye ml e p e d ő k é n t takar t el benn ü n k e t . Melle a
melle mh e z simult, és halka n, pihegv e lélegz e t t.
Teste vágt a t ó szívén e k üte m é r e lüktet e t t . Ajka
me g m o z d ult a kulcsc s on tj ai m közötti gödör mellet t.
Suttog á s n á l is csen d e s e b b e n mon do t t ki egy lágy,
hang s úlyt al a n szót. Érezt e m a bőrö mö n a szó nyo m á s á t ,
a mely né m a gyűrűkk el fodrozt a a levegőt úgy, ahog ya n a
kavics a tó vizét.
Mozgá s puh a nesz e hallat szot t fölöttünk, minth a valaki
hat al m a s bárs on yt csav a r n a egy üve gs zilánkr a . Tisztá b a n
vagyok vele, hogy ez értel m e tl e n ül hangzik, mé gis így
tudo m a legjobb a n leírni azt a hango t, egy lassú moz dul a t
fél füllel hallott, tomp a nesz e z é s é t . Nem tudo m, miért
gondolt a m vala mi szörnyűr e és élesr e , de így volt.
Homloko mo n kiütött a verejt é k, és hirtele n elöntöt t a
fojtoga t ó rett e g é s .
Felurian tökéle t e s e n moz dul a tl a n volt, mint a me gria d t
szarv a s vagy az ugra ni készülő mac s k a . Halkan beszívt a a
leve gőt , azt á n kimon do t t egy má s o dik szót. Lélegz e t e
perzs elt e a nyak a m a t , és test e m me g d o b b a n t a félig
hallott szótól, minth a dobver őv el csapt a k volna rá.
Felurian kiss é félreh ajtot t a a fejét, minth a hallga t óz n a .
Haján a k vízes é s e átsiklott a mozd ul a t t ól csup a s z test e m
bal oldalár a, amel y libabőrös lett a hajsz ála k ezreine k
érint é s é t ől. Még a névt el e n iszonya t mark á b a n is
me g b o rz o n g t a m , és elaka d t a lélegz e t e m .
Pontos a n fölöttünk borzon go t t a leve gő.
Felurian bal kezé n e k éles kör mei a válla mb a vájtak.
Megmoz dítot t a a csípőjét, és lass a n addig nyo mt a ma g á t
fölfelé, amíg az arc a egy vonalb a került az enyé m m e l .
Nyelve végigfutot t az ajka mo n , én pedig gondolkod á s
nélkül hátr a s z e g t e m a feje m, hogy me g c s ók olh a s s o n .
Szája találkozott az enyé m m e l , és hossz a n , lass a n
kiszívta belőle m a leve gőt . Szédülni kezdt e m . Aztán átfújta
belé m a lélegz e t é t , me g t öltv e a tüdő m e t . Lélegz e t e
puh á b b volt a cse nd n él és éde s e b b a loncvirág n ál. Egy
végt el e n pillana t r a me g állt a szíve m.
Fölöttünk elmúlt a levegő b ől a titokza t o s feszülts é g .
Felurian elhúzt a a száját az enyé m t ől, és a szíve m ismé t
me g d o b b a n t , váratl a n ul és ke mé n ye n . Másodsz or is.
Har ma d s z or is. Mélyen reszke t e g e n beszívt a m a leve gőt .
 Felurian csak ekkor ernye d t el. Lazán, hajlékonya n
feküdt rajta m, mezt el e n test e úgy hullá mz o t t , akár a víz.
Fejét a nyak a m hajlat á b a fúrta, és éde s e n , elége d e t t e n
sóhajtot t.
Egy kéjes pillana t után akkor á t neve t e t t , hogy
beler áz kód o t t az egé s z test e . Szilaj és ujjongó neve t é s volt,
minth a mos t sütöt t e volna el a legcso d ál a t o s a b b tréfát.
Felült, vadul szájon csókot, és a füle mh e z kapot t a fogával,
mielőtt lemá s z o t t róla m és felhúzott a földről.
Kinyitott a m a szá m a t , azut á n becs ukt a m , úgy
döntöt t e m , valószínűle g ne m ez a legjobb idő a kérd é s e k r e .
Az okoss á g félig abból áll, hogy az e mb e r a me gf el elő
időbe n tartja csukv a a száját.
Tovább m e n t ü n k a söt é t b e n , amel ye t egy idő után
me g s z oko t t a sze m e m , és az ágak között me g pillant ot t a m
a csillagok a t , amel ye k má s k é p p e n álltak és jobba n
ragyog t a k, mint a halan dó világb a n . A fényük ne m volt
elég, hogy látha s s a m a talajt és a fákat. Felurian karcs ú
alakja ezüs t á r n yé k volt a söté t s é g b e n .
Tovább m e n t ü n k , a fák egyr e ma g a s a b b a k és
vast a g a b b a k lett ek, fokozat o s a n eltak a r t á k a csillagok
fényé t . Most már igaz á n söt é t volt. Előtte m Felurian alig
volt több der e n g ő homál yn ál. Mielőtt végk é p p elve szt e t t e m
volna sze m elől, me g állt, és tölcs ér t formált a kezé b ől,
minth a kiálta ni akarn a .
Összer á n d ul t a m a gondol a tr a , hogy a mele g cse nd e t
mindjárt me g t öri egy erős hang. De ne m hallatsz ot t kiáltá s.
Se m mi t se m hallott a m. Nem. Nem se m mi t . Olyan volt,
mint a lust a, mély doro mb ol á s . De ne m olyan hang o s és
derc é s , mint a mac s k á é . Jobba n eml ék e z t e t e t t az erős
havaz á s hangj ár a , arra a tomp a susog á s r a , ami szint e mé g
a csen d n é l is csen d e s e b b .
Felurian többsz ör me gis m é t e l t e . Aztán kéze n fogott, és
tová b bv e z e t e t t a söt é t b e n , időnké n t me gis m é t e l v e a
különös, csakn e m hallha t a tl a n hango t. Mire har m a dj á r a is
eldoro mb olt a , már olyan söté t volt, hogy az árnyal a kjá t
se m látta m.
Ahogy elhallgat o t t , mellé m állt a söt é t b e n , és hozzá m
tapa d t . Hossz a n, mohó n me gc s ók olt, azt várt a m, má s is
lesz belőle, de elhúzódo t t , és a füle mb e súgt a: –
Csönd e s e n ! – lehelt e. – Jönnek!
Pár percig erőlte t t e m a sze m e m e t és hegye z t e m a
füle me t ered m é n yt e l e n ül. Aztán vala mi csillogót
pillantot t a m me g a távolba n. Gyors a n el is tűnt, azt
gondolt a m, a sze m e m csal me g. Aztán újabb fény lobba nt .
És mé g kettő. Tíz. Száz halvá n y fény táncolt felénk a fák
között, olyan sáp a d t a k, mint a bolygót üz e k.
Hallott a m már az égő moc s á r g á z r ól, de mé g sos e m
látt a m. Tekintve, hogy a Fae- ben voltunk, két elke d t e m
benn e , hogy itt létez n e efféle földhözr a g a d t dolog. A me s é k
száz air a gondolt a m, és tana k o d t a m , hogy miféle
ter e mt m é n y gerjesz t h e ti ezek e t a sáp a d t , szesz élye s e n
cikázó fénye k e t . Iglicek? Tüzes e m b e r e k ? Denn e rling e k,
lámp á s a i kb a n lidérclá ng g al?
Aztán me gl e p ő hirtele n s é g g e l körülvet t e k. Kisebb e k
voltak, mint gondolt a m. Ismé t hallott a m a hóe s é s hangj á t ,
ez alkalo m m a l mind e n irányból. Még mindig ne m
sejte t t e m , mik lehe t n e k, amíg az egyik végig ne m súrolt a a
karo m a t , légies e n, mint egy tollpihe. Vala miféle éjjeli
lepkék voltak, szár nyaikon foszfore s zk áló foltokkal.
Sápa d t , ezüs tf é n yü k túl gye n g e volt ahhoz, hogy bár mit
me gvilágít s o n. De itt több száz tánc olt a fatörzs e k között,
me g m u t a t v a a környe z e t e t . Voltak, a melye k a fákra
szálltak le, voltak, a melye k a földre és voltak, a melye k
Felurianr a; bár így se m látt a m több e t belőle párhüv el yk n yi
fehér bőrnél, legalá b b követ h e t t e m a moz gó fénye k
segíts é g é v e l.
Ezutá n sokáig me n t ü n k, Felurian veze t e t t a vén fák
között. Egysz er csak füvet érezt e m mezt el e n lába m alatt a
moh a helye t t, azut á n puha göröng yök e t , mint h a egy
par a s z t frisse n felszá nt o t t földjén me n n é n k kere s z t ül. Egy
dar a bi g me n t ü n k egy kanya r g ó s út sima kövein, át egy
ma g a s , ívelt hídon. Noha a lepkék egé s z idő alatt követ t e k
minke t, épp csak a leghalvá n ya b b fogal ma t szer e z h e t t e m a
környe z e t r ől.
Végül Felurian me g állt. Mosta nr a a söt é t s é g olyan sűrű
lett, mint a mele g takar ó. A fák között motoz ó szél és a
lepkék moz g á s a azt sug allta, hogy nyitott tere p e n állunk.
Nem voltak fölöttünk csillagok. Ha tiszt á s o n álltunk, az
ágak bizonyá r a össz efonó d t a k a fejünk fölött. De akár a
föld mé h é b e n is lehet t ü n k. Vagy talán az ég volt feket e és
üres a Fae- nek eze n a rész é n. Sajátos a n nyugt al a nít ó
gondola t volt.
Itt erős e b b lett az alvók sejtel m e s tuda t o s s á g a . Ha
má s h ol azt érezt e m, hogy a Fae alszik, ez itt mint h a fél
perc e moc or go t t volna, és egy hajsz ál választ a n á el a
felébr e d é s t ől. Nyoma s z t ó volt.
Felurian gye n g é d e n a melle mr e tett e a tenye r é t , azt á n a
szája mr a illeszt e t t e az ujját. Arrébb me n t , halka n dúdolt
egy részlet e t a dalból, a melye t én írta m neki, de mé g ez az
apró hízelgé s se m ter elh e t t e el a figyel me m e t a tényr ől,
hogy a Fae birodalo m közep é n vagyok, vakon, mezt el e n ül,
és halvá n y sejtel m e m sincs róla, mi folyik itt.
Lepkék ere szk e d t e k le Felurianr a , me g pih e n t e k a
csuklóján, csípőjén, vállán és combj á n. Ha a lepkék e t
nézt e m, homál yo s a n látt a m Felurian mozg á s á t . Olyan volt,
minth a dolgoka t sze d e g e t n e össz e a fákról, a bokrok és
kövek mög ül és alól. Meleg szellő sóhajtoz ot t a tisztá s o n.
Különös módo n me g n yu g t a t ó n a k talált a m a ciróga t á s á t .
Tíz perc múlva Felurian vissz ajött és me gc s ók olt. Vala mi
puh á t és mele g e t tartot t a karjaiba n.
Ugya n a r r a me n t ü n k vissza, ahon n a n jöttünk. A lepkék
fokozat o s a n elha gyt a k minke t, a min e k követk e z t é b e n
egyr e keve s e b b e t látta m a környe z e t b ől, vége é r h e t e tl e n ül
hossz ú n a k érezt e m az időt, mire me gl á t t a m , hogy fény
szűrődik át a lombok között. Dere ng ő csillagfé n y volt, de
abb a n a pillana t b a n olyan ragyog ó n a k tűnt, mint egy izzó
gyé m á n t o k b ól varrt függön y.
Arra indult a m, de Felurian me gfogt a a karo m, és
me g állított. Szó nélkül leülte t e t t oda, ahol az első bágya d t
csillagfé nyp á s z m a a lombokon átszűr ődv e elért e a földet.
Óvatos a n kerülge t t e a csillags u g a r a k a t , úgy, mint h a
me g é g e t h e t t é k volna. Amikor középr e ért, ő is leült
kere s z t b e tett lábakk al, vele m sze mb e n . Az ölébe n volt az,
a mit össz e s z e d e t t , amiről csak annyit tudt a m, hogy
formá tl a n és söt é t.
Ekkor Felurian me gfogt a az egyik vékony csillags u g a r a t ,
és az ölébe n heve rő söté t s é g felé húzt a .
Talán jobba n me g d ö b b e n t e m volna, ha Felurian ne m
olyan egyke d v ű . Látta m a der e n g ő fényb e n , hogy a keze
ismer ő s mozd ul a t ok a t tesz. A követk e z ő pillana t b a n
csakn e m szórakoz ot t a n ismé t kinyújtot t a a kezét, és újabb
csillagfé nyp á s z m á t csippe n t e t t a mut a t ó- és hüvelykujja
közé.
Ugya nolya n könnye d é n ma g á h o z húzt a , mint az előzőt,
és ugya n a z t csinált a vele. A mozd ul a t me gi nt ismer ő s volt,
de ne m tudt a m, honn a n .
Felurian halka n dudor á s z ni kezd e t t , és ma g á h o z húzt a a
követk e z ő csillagfé n ys z ál a t , a mitől alig észr ev e h e t ő e n
világos a b b lett. Az a vala mi az ölébe n olyan volt, mint a
vast a g, söt é t szöve t, és ahog y nézt e m, rájött e m, mire
e mlé k e z t e t : apá mr a , varrá s közbe n. Csillagfén n yel varrn a ?
Csillagfé nn ye l varr. Hirtelen me g é r t e t t e m . A shaed
árnyé ko t jelent. Felurian vala mik é n t össz e s z e d e t t egy ölnyi
árnyé ko t , és csillagfé n n ye l varrja. Árnyékköp e n yt varr
neke m.
Őrülts é g n e k hangzik? Neke m ann a k hangz ot t . Ám
Felurian, ügye t se m vetve tuda tl a n s á g o m r a , me gfogo t t egy
újabb csillagfé nyc é r n á t , és az ölébe húzt a. Nem mar a d t
kéts é g e m . Csak egy bolond ne m hiszi el, amit a saját
sze m é v e l lát.
Mellesle g, fölött e m ragyo gó a k és ideg e n e k voltak a
csillagok. Egy me s e b e li lény mellett ülte m, aki ezer éve
fiatal és gyönyör ű. Egy csókkal me g tudja állítani a
szíve m e t , és besz él a pillangókk al. Most kezdjek el
szőrsz ál a t haso g a t ni?
Egy idő múlva közele b b csúszt a m, hogy jobba n láss a k.
Mosolygot t, a mikor mellé ülte m, és egy sietős csókkal
jutal ma z o t t .
Föltett e m pár kérd é s t , de válasz ain a k vagy ne m volt
értel m e , vagy re mé n yt e l e n ül ne mt ör ő d ö m n e k tűnt e k.
Se m mi t ne m ismer t a szimp a t e tik a , a sygaldr y vagy az Alar
törvé n yei b ől. Egysz er ű e n ne m talált se m mi különös e t
abb a n , hogy az erdőb e n ül, árnyé kk al a kezé b e n . Először
me g s é r t ő d t e m , azut á n borza sz t ó irigy lett e m.
Esze mb e jutott, ahogy rátal ált a m a szél nevér e a
pavilonjá b a n . Először érezt e m úgy, hogy igazá n
felébr e d t e m , a valódi tudá s jégárk é n t futott végig az
erei me n .
Az eml ék egy pillana tr a fellelkesít e t t , de a veszt e s é g tört
akkordjá t hagyt a ma g a utá n. Alvó elmé m ismé t szunyók ált.
Visszafordult a m Felurianh oz, igyek e z t e m me g é r t e ni.
Kisvárt a t v a ruga n yo s a n fölállt, és eng e m is felsegít e t t .
Boldoga n züm m ö g ö t t , me gfog t a a karo m, és
vissza s é t á l t u n k oda, ahon n a n jöttünk, miközb e n
se m mi s é g e k r ől fecs e g t ü n k. Felurian hanya g ul a karjár a
vet e t t e a söté t sha e d e t .
Majd amikor feltűnt az ége n az alkony első sug ar a ,
fölaka sz t o t t a egy közeli fa söt é t ágai közé, hogy látha t a tl a n
legye n. – Néha a lass ú csábít á s az egye tl e n móds z e r –
mond t a . – A gye n g é d árnyé k fél a gyert yal á n g t ól. Egy
zseng e sha e d ugya n e z t érzi, ne m gondolod?
 SZÁZEGYEDIK FEJEZET

KARNYÚJTÁSNYIRA

Árnyékg yűjtő expe díciónk utá n me gint kérde z g e t t e m

Feluriant a má gi áj ár ól. Legtöbb válasz a tová b br a is
re mé n yt e l e n ül földhözr a g a d t volt. Hogya n fogsz me g egy
árnyé ko t ? Kezét kinyújtott a , mint h a gyü mölc s ö t sze dn e .
Tess é k, így.
Más válaszok csakn e m érth e t e tl e n e k voltak, tele
ismer e tl e n fae szav a kk al. Ha igyeke z e t t leírni ezek e t a
fogal ma k a t , besz élg e t é s ü n k re mé n yt e l e n retorikai
útve s z t ők b e téve d t . Időnké n t olyan érzé s e m tá ma d t ,
minth a Elodin csen d e s e b b és sokkal szebb változ a t á v al
találkozt a m volna.
Még így is me g t u d t a m vala mic s k é t . Amit az árnyé kk al
csinált, azt gra m m a r i e - nak hívják. Amikor rákér d e z t e m , azt
mond t a , ez „ann a k a műv é s z e t e , hogy a dolgok legye n e k ” .
Ez különbözik a gla mo u ri e- tól, ami „ann a k a műv é s z e t e ,
hogy a dolgok látssz a n a k ” .
Azt is me g t a n ul t a m , hogy a Fae- ben nincs e n e k
me g s z oko t t irányok. A háro m á g ú irányt ű ott éppolya n
haszo nt al a n, mint egy bádog gat ya p ő c . Észak ne m létezik.
És a mikor az ége n örök alkonya t van, ne m látha t o d kelet e n
a felkelő napot.
De ha tüze t e s e n me g n é z z ük az ege t, a sze m h a t á r egy
rész e egy árnyal a t t al világos a b b , az átellen e s oldal
ugya n e n n yi v el söt é t e b b . Ha valaki elindul a fénye s e b b
sze mh a t á r felé, előbb- utóbb eléri a napp alt. A má sik út a
söté t e b b éjszak á b a vezet. Ha elég sokáig mé s z egy
irányb a , sikerül me g t e n n e d egy egé s z „napot ”, és
ugya n o d a érsz, ahonn a n elindult ál. Legalá b bi s elmél e tileg.
Felurian elma g ya r á z t a , hogy a fae irányt ű n ez a két pont
a Nappal és Éjszaka. A má sik két pontot Sötét n e k és
Fényn e k, vagy Nyárna k és Télnek, vagy Előrén e k és
Hátrá n a k nevez t e , sőt egysz e r Komors á g n a k és
Vigyors á g n a k , de ahog y mond t a , abból sejt et t e m , hogy ez
csak tréfa volt.
 ÷

Jó az e mlé k e z ő t e h e t s é g e m . Talán ez az, ami igazá n

me g h a t á r o z . Ez az a képe s s é g , amel ye n szá mo s
kész s é g e m alapul.
Csak találga t h a t o m , mi fejleszt e t t e ki. Talán a korán
kapott előadói képz é s . Szülei m játszva tanított á k be a
szöve g ei m e t . Talán azok az elme t ör ők, amel ye kk el
Abenth y készít e t t fel az Egyet e m r e .
Akárhonn a n jön, mindig jól szolgált. Néha jobba n
műkö dik, mint szer e t n é m .
Ezt leszá mí tv a különös módo n héz a g o s , ha a Fae- ben
töltött időre gondolok. Feluriann al folytat ot t
besz élg e t é s e i m tisztá k, akár az üve g. Tanítá s ait minth a a
bőrö mr e írták volna. Megma r a d t a képe . A szája íze. Olyan
friss, mint h a tegn a p tört é n t volna.
Más dolgoka t viszont képt el e n vagyok felidézni.
Példá ul e mlé ks z e m Felurianr a a bíbor alkonya t b a n .
Olyan volt a fák árnyé k á v al a bőré n, mint h a víz alatt lenne .
Emléksz e m rá borzong ó gyert yal á n g n á l, amikor az
incselke d ő árnyé k több e t rejtet t el, mint a me n n yi t
mut a t o t t . És e mlé ks z e m rá teljes, dús á mbr a s zín
lámp af é n yb e n . Macskak é n t sütkér e z e t t , a bőre mel e g e n
izzott.
De ne m eml ék sz e m lámp á kr a . Se gyert yá kr a . Gyakr a n
töpr e n g t e m , mikor látt a m így, de ne m eml ék sz e m egye tl e n
pillana t r a se m, a mikor lecsipp e n t e t t e volna a kanócot,
vagy a kor mo t törölt e volna le a lámp a üve gb u r áj á r ól. Nem
e mlé ks z e m az olaj, a füst vagy a viasz szag á r a se m.
Emléksz e m, hogy ettünk. Gyü mölc s ö t, kenye r e t és
méz e t . Felurian virágok a t eve tt. Friss orchide á t . Vad
zászp á t . Buja sela s t. Én is me gkó s t olt a m né me l yike t. Az
ibolya volt a kedve n c e m .
Nem akaro m azt mon d a ni, hogy csak virágok a t evet t.
Szere t t e a kenye r e t , a vajat és a méz e t is. A kedve n c e a
földisze d e r volt. És volt hús is. Nem mind e n étkez é s n é l, de
néh a . Vadhús. Fácá n. Medve. Felurian olya n vére s e n ett e a
ma g á é t , hogy az majdn e m nyers volt.
Nem is váloga t o t t . Nem affekt ált, ne m finnyá s k o d o t t . A
kezünkk el ettünk, az ételt har a p t u k, és utá n a , ha
raga d t u n k a méz t ől, vagy lekvártól, vagy a me dv e v é r t ől,
me g m o s a k o d t u n k a közeli me d e n c é b e n .
 Még mos t is láto m mezt el e n ül, neve t v e , ahogy a vér
lefut az állán. Fens é g e s volt, mint egy királynő. Lelkes,
mint egy gyer e k. Büszke, mint egy mac s k a . És egyikre se m
haso nlítot t. Egy csep p e t se m. Egy hajsz álnyit se m.
A helyz e t a követk e z ő: eml ék sz e m , hogy ettünk. De ne m
e mlé ks z e m , honn a n volt az étel. Valaki hozt a? Felurian
gyűjtög e t e t t ? Ha az élet e m múln a rajta, akkor se m tudn é k
e mlé k e z ni. Elképz elh e t e tl e n, hogy szolgák tolakodt a k volna
be az alkonya ti tiszt á s ma g á n yá b a , de az is, hogy Felurian
ma g a sütöt t e a kenye r e t .
A szarva s t viszont me g é r t e m . Egy pillana tr a se m
két elke d e m benn e , hogy ha akart a , le tudt a vadá s z ni és
me g tudt a ölni puszt a kézz el. Azt is el tudo m képz elni,
ahogy egy félénk szarv a s bik a odat é v e d az alkonytiszt á s
csen dj é b e . El tudo m képz elni Feluriant, aki türel m e s e n és
nyugo d t a n ül, vár, a míg az állat karnyújt á s n yir a ér…
 SZÁZKETTEDIK FEJEZET

A VÁLTOZÓ HOLD

Felurian és én épp e n a me d e n c é h e z tartot t u n k, amikor

apró változ á s t észlelte m a fény minős é g é b e n . Felnézt e m,
és me gl e p e t t e n látt a m, hogy a Hold sáp a d t sarlója les le
ránk a fák között.
Noha a legke s k e n ye b b sarló volt, fölisme r t e m , hogy
ugya n a z a Hold, a melye t egé s z élet e m b e n látt a m. Ezen az
idege n helye n olyan volt, mint h a otthon o m t ól távol
aka dt a m volna össz e egy régi bará t t al.
– Nézd csak! – mut a t t a m . – A Hold!
Felurian elnéző e n mos olygot t . – Drága újszülött
bár á n yo m . Nézd! Felhő is van mellet t e ! Amouen ! Járj egy
örö mt á n c o t ! – Elneve t t e ma g á t .
Zavar t a n elvörös öd t e m . – De hát ne m látt a m… –
Elhallga tt a m , mivel ne m tudt a m mér ni az időt. – Hossz ú
ideje. Mellesle g nála d má s o k a csillagok. Azt gondolt a m,
talán a Hold is má s.
Felurian gye n g é d e n végigsi mít ot t a haja mo n . – Bolondos
kedve s e m , csak egy Hold van, rá vártunk, hogy segíts e n
szőni a sha e d e d e t . – Besiklott a vízbe, hajlékon ya n , mint a
vidra. Amikor felbukka n t , a haja úgy folyt le a vállára, akár
a tinta.
Egy kövön ülte m a parton, és a lába m a t lóbált a m. A tó
mele g volt, mint a fürdővíz. – Hogy lehet itt a Hold –
kérd ez t e m –, ha ez egy má sik ég?
– Csak egy kesk e n y csíkja van itt – felelte Felurian. –
Nagyob br é s z t mos t is a hala nd ó mos t b a n van.
– Hogy lehet ez? – kérde z t e m .
Abbah a g yt a az úszá s t , hanya t t fordult, fölnéz e t t az égr e.
– Ó, Hold – mond t a bús a n. – Meghalok egy csókér t. Miért
hozt ál neke m egy baglyot, a mikor férfira vágyo m? –
Sóhajtot t, majd halka n beleh u h o g o t t az éjszak á b a : – Hogy?
Hogy? Hogy?
Belesiklott a m a vízbe, talán ne m olya n hajlékonya n ,
mint egy vidra, de azért jobba n érte t t e m a csókot.
 Vala mivel későb b a sekélye s b e n hever t ü n k egy széle s
kövön, amel ye t simá r a csiszolt a víz. – Köszön e t , Hold –
mond t a Felurian, és elég e d e t t e n néz e t t föl az égr e – ezért
az éde s és kéjes e mb e r p al á n t á é r t .
Világító halak úszkált a k a me d e n c é b e n . Nem voltak
nagyo b b a k egy kéznél, és mind e g yik e n gye n g é d színű
foltok vagy csíkok par áz slot t a k. Nézte m, ahog y
előbukk a n n a k rejtekh el yeikből, ahova a legut ób bi örvén y
elől me n e k ül t e k. Naranc s s zínű e k voltak, mint az izzó szén,
sárg á k, mint a boglárka , kékek, mint a déli égbolt.
Felurian bele siklott a vízbe, és me gr á n g a t t a a lába m a t . –
Gyer e, csókos baglyo m – mon dt a – me g m u t a t o m neke d a
Hold műkö d é s é t .
Addig me n t e m utá n a a me d e n c é b e , a míg a vállunkig ért
a víz. A halak odajött e k, hogy me g n é z z e n e k , a bátr a b b a k
olyan közel, hogy átúsz h a t t a k között ü n k. Mozgás uk feltárt a
Felurian víz alatt rejtőző test é t . Noha lelkiisme r e t e s e n
bejárt a m mez t el e n s é g é n e k tarto m á n ya i t , hirtele n
me g b a b o n á z t a k a sejtel m e s idomok.
A halak mé g közele b b jöttek. Egyikük súrolt, és gyöng é d
csípé s t érezt e m az oldala mo n . Ugrott a m egye t , noha az
apró har a p á s olyan puh a volt, mint h a ujjbegg yel ütött e k
volna me g. Egyre több hal úszkált körülött ü nk, és időnké n t
me g c si pk e d t e k .
– Még a halak is szer e t n e k csókolga t ni – mon dt a
Felurian, és közele b b jött, hogy rá m tapa djon vizes
test é v el.
– Azt hisze m, ízlik nekik a bőrö mö n a só – mon dt a m , és
lenézt e m a halakr a.
Ingerült e n lökött el. – Talán szer e tik a bagoly ízét.
Mielőtt vissza v á g h a t t a m volna, komoly arcot vágot t, és
leeng e d t e a tenye r é t a vízre, kettőnk közé.
– Csak egy Hold van – mon dt a . – A te halan dó ege d és az
enyé m között járkál. Tenyer é t a melle m h e z szorított a ,
aztá n a sajátjá h oz e melt e . – Oda- vissz a ingadozik. Ide- oda.
– Felvont a a sze möl dök é t . – Figyelj a szavai mr a .
– Figyelek – hazudt a m .
– Nem. A melle mr e figyelsz.
Igazat mon do t t . Mellbimbói a víztükörr el cicázt a k. –
Ezekr e mindig érde m e s figyelni – mon dt a m . – Ha ne m
figyelné k, az borza s z t ó sért é s volna.
– Fontos dolgokról besz él e k, a melye k e t tudnod kell,
hogy biztons á g b a n vissz a t é r h e s s hozzá m. – Bosszús a n
sóhajtot t. – Ha me g e n g e d e m , hogy me g é ri nt s d az egyike t,
figyelsz a szav ai mr a ?
– Igen.
Megfogt a a keze m e t , és a mellér e húzt a . – Csinálj
hullá mo k a t a liliomoko n.
– Még ne m mut a t t a d me g, hogy kell.
– Akkor majd későb b me g m u t a t o m . – Tenyer é t ismé t a
vízre tett e kettőnk között, halka n sóhajtot t , a sze m é t félig
lehunyt a . – Á! – mon dt a , és: – Ó!
Egy idő után a halak ismé t előjött e k búvóh elyeikről.
– Idegt é p ő baglyo m! – mond t a Felurian egyált al á n ne m
har a g o s a n . Lebukott a me d e n c e fenek é r e , és felhozott egy
sima, kerek kavicsot. – Figyelj mos t arra, a mit mon do k. Te
hala nd ó vagy, én villi.
– Itt van a Hold – mon d t a . A kavicsot a tenye r ei nk közé
dugt a , és össz ek ulc s olt a ujjainka t, hogy ne csús s z on ki a
kezünk ből. – Szoros a n kipányv á z v a a halan dó és a fae
éjszak á h o z.
Előrelé p e t t , a kavicsot a melle m h e z nyo mt a . – Így mozog
a Hold – mon dt a , és ujjaival me g s z orítot t a az enyé m e k e t . –
Ha mos t fölnéz e k, ne m láto m a ragyog á s t , amel ye t
szer e t e k. Ehelyet t nyíló virágk é n t világít a te halan dó
világodb a n .
Hátrált, hogy a karunk egy szintb e n legye n össz e kulcs olt
kezünkk el, majd a mellér e vont a a kavicsot, eng e m is
ma g á h o z húzva a vízen át. – Most mind e n halan dó lány
sóhajtozik, mert a Hold az én ege m e n telik me g.
Megértő e n bólintot t a m. – Villi és e mb e r egya r á n t szer e ti.
Akkor hát a mi Holdunk vidá m vándor, igaz?
Felurian rázt a a fejét. – Nem igaz. Igen, utazó, de ne m
vándor. Mozog, de ne m szab a d o n .
– Egysz er hallott a m egy me s é t – mon d t a m . – Egy
e mb e r r ől, aki ellopt a a Holdat.
Felurian elko molyo d o t t , eleng e d t e az ujjaima t , és
lenéz e t t a kezé b e n tartott kavicsr a. – Ez volt mind e n n e k a
vége. – Felsóh ajt ot t . – Amíg el ne m lopta a Holdat, volt
né mi re mé n y a béké r e .
Megdöb b e n t e t t tárgyilago s hangj a. – Mi? – kérd ez t e m
but á n.
– A Hold ellopá s a . – Értetle n ül, a fejét félreh ajtv a néze t t
rá m. – Azt mond t a d , tudsz róla.
 – Azt mond t a m , hallott a m egy me s é t – felelte m. – De ez
but a s á g . A me s e ne m az igazs á g. Ez egy t… Ez olyas mi,
a mit a gyer e k e k n e k me s él n e k.
Ismé t mos olygo t t . – Nevezh e t e d tünd é r m e s é n e k .
Ismer e m őket. Kitalációk. Mi e mb e r m e s é k e t mon d u n k a
gyer m e k e i n k n e k, amikor ann a k van ideje.
– Tényleg ellopt á k a Holdat? – kérde z t e m . – Ez ne m csak
kitaláció?
Felurian össz e vo n t a a sze möl dök é t . – Éppe n ezt
mut a t t a m neke d! – mond t a , és hara g o s a n belec s a p o t t a
vízbe.
Azon kapt a m ma g a m , hogy a bocs á n a t k é r é s ade mi
moz dul a t á t mut a t o m a víz alatt, de rájött e m, hogy
kétsz e r e s e n is ért el me tl e n. – Elnézé s t – mond t a m . – De ha
ne m ismer e m erről az igazs á g o t , elvesz t e m a fonalat.
Kérlek, mond d el neke m.
– Régi és szomor ú törté n e t . – Hossz a n néz e t t rá m. – Mit
adsz neke m cser é b e ?
– A né ma szarv a s bik á t – felelte m.
– Olyan ajánd é k o t adsz, a mi neke d is ajánd é k – mon d t a
pajkos a n . – Még mit adsz?
– Ezernyi kéz leszek – válaszolt a m, és látta m, hogy
me gl á g yul az arc a. – Mutatok vala mi újat, amit ma g a m
gondolt a m ki. Nevezz ük szélfútt a hullá mz á s n a k .
Kereszt b e fonta a karját, és látvá n yo s közönnyel
elfordítot t a a tekint e t é t . – Neke d talán új. Én má s néve n
ismer e m .
– Talán – bólintot t a m. – De ha ne m kötünk alkut, akkor
ne m tudh a t o d me g.
– Jól van – eng e d e t t sóhajtva . – De csak mer t egé s z
ügye s vagy az ezer kézbe n.
Felurian felnéz e t t egy percr e a kesk e n y Holdra, majd azt
mond t a :
– Jóval az e mb e r e k város ai előtt. Az emb e r előtt. A villik
előtt. Abban az időbe n azok éltek, akik nyitott sze m m e l
jártak. Ők isme r t é k a dolgok mély nevé t. – Elhallga t ot t , rá m
néz e t t . – Tudod, mit jelent ez?
– Ha ismer e d egy dolog nevé t, ural ma t szerz el fölött e –
felelte m.
– Nem! – mon dt a riasztó a n rossz alló hango n. – A
hat alo m ne m ada t ot t. Ők mélye n isme r t é k a dolgoka t. Nem
uralkodt a k rajtuk. Ha úszol, ne m vagy a víz ura. Ha almá t
esz el, ne m vagy az alma ura. – Szúrós a n néz e t t rá m. –
Érted?
Nem érte t t e m . De azért bólintott a m , ne m akart a m
bossz a n t a ni, se m eltérít e ni a tört é n e t t ől.
– Ezek a régi névis m e r ő k simá n mozogt a k a világb a n.
Ismert é k a rókát, isme r t é k a nyulat, és ismer t é k a kettő
különbs é g é t . – Mély lélegz e t e t vett, aztá n sóhajtot t . –
Utánuk jöttek azok, akik láttak egy dolgot, és azt
gondolt á k, hogy me g kell változt a t ni. Ők gondolkodt a k az
uralkod á s fogal maiv al. Ők alakítók voltak. Büszke
álmo doz ók. – Békülék e n y mozd ul a t o t tett. – Kezdet b e n
egyált al á n ne m volt rossz, csodá k tört é n t e k .
– Arca felder ült az e mlé kt ől, ujjai izgatot t a n markolt á k a
karo m a t . – Egysz e r mur ella falán ülte m, gyü mölc s öt ett e m
egy ezüs tf ár ól, világított, és a söté t b e n látha t t a d mind a z ok
száját és sze m é t , akik me gkó s t olt á k a ter m é s t !
– Ez a Murella a Fae- ben volt?
Össze h úz t a a sze möl dök é t . – Nem. Mondt a m neke d,
hogy ez koráb b a n törté nt . Csak egy ég és egy Hold volt.
Egy világ és abb a n mur ella. És a gyü mölc s . Meg én, aki
ett e m, és sze m e k ragyog t a k a söt é t b e n .
– Milyen rége n volt ez?
Alig látha t ó a n me gvo n t a a vállát. – Rége n.
Rége n. Rége b b e n mind e n tört é n el e m k ö n yv n é l, amel yről
hallott a m vagy amit olvast a m . Az Archívu mb a n vann a k
könyve k a kétez e r évre vissza m e n ő calupt e n ai históriákról,
és azokb a n egy árva hang sincs arról, amiről Felurian
me s élt.
– Bocs á s s me g, hogy félbe sz a kít ot t al a k – mond t a m a
lehe t ő legudv a ri a s a b b hango n, és annyir a me g h a j olt a m
előtt e , ame n n yir e teh e t t e m anélkül, hogy a víz alá
mer üljek.
Megen g e s z t el ő dv e folyta t t a : – A gyü mölc s volt az egyik
első. A gyer m e k totyog á s a . Merész e b b e k , vak m e r ő b b e k ,
vada b b a k lett ek. Az öreg tudós ok azt mon dt á k „állj”, de az
alakítók ne m voltak hajland ók me g állni. Vitatkozt a k és
harcolt ak, betiltott á k az alakítók a t . Tiltakozt a k az ilyen
hat alo m ellen. – A sze m e felragyo g o t t . – Ó, de miket
csinált a k! – sóhajtot t a .
El ne m tudt a m képz elni, mit csod álh a t me g egy olyan
nő, aki árnyé k b ól szőtt neke m köpönye g e t . – Miket?
Körbe mu t a t o t t .
 – Fákat? – kérde z t e m döbb e n t e n .
Elneve t t e ma g á t a hang o m o n . – Nem. A Fae birodal m a t .
– Széle s kört írt le a karjáv al. – Akarat uk szerint készült. A
legna g yo b b varrt a , egye tl e n dar a b kelmé b ől. Egy olya n
helye t, ahol azt teh e t t é k , a mit akart a k. A munk áj uk végé n
mind e n alakító készít e t t egy csillagot, hogy me g t ölt s é k új
és üre s egük e t . – Felurian rá m mos olygot t . – Ekkor lett két
világ. Két ég, kétféle csillagok. – Föle mel t e a sima kavicsot.
– De a Hold mé g egy. És ez ott gömb öl yödik bar á t s á g o s a n
a halan d ó ége n. – Mosolya me gf a k ult. – De egy alakító
hat al m a s a b b volt a többiekn él. Neki ne m volt elég egy
csillag me g alkot á s a . Akarat a átnyúlt a világon, és elvitte a
Holdat otthon á b ól. – Az ég felé emelt e a sima kavicsot, és
óvatos a n behu n yt a egyik sze m é t . Félreh ajt ot t a a fejét,
minth a a kő görbül et é t próbáln á beilleszt e ni a holds arló két
szarv a közé. – Ez lett a töré s p o n t , az öreg tudók rájött e k,
hogy a besz é d soha ne m állítha tja me g az alakítóka t. –
Keze vissz a h ullott a vízbe. – Ellopta a Holdat, és ezzel kitört
a hábor ú.
– Hogy hívták? – kérd ez t e m .
Alig észr ev e h e t ő mos olyr a húzt a a száját. Huhogni
kezd e t t : – Hogy? Hogy?
– Valaki a faen királys á g o k b ól? – noszog a t t a m szelíde n.
Felurian derűs e n rázt a a fejét. – Nem. Ahogy mon d t a m ,
ez mé g a fae előtt volt. Az első és legna g yo b b az alakítók
közül.
– De mi volt a neve ?
A fejét rázt a. – Itt ne m mond u n k neve k e t . Arról sos e m
esik szó, noha zárja kőajtó.
Mielőtt újabb kérd é s t tehe t t e m volna föl, Felurian
me gfog t a a keze m, és ismé t az ujjaim közé illeszt e t t e a
kavicsot. – Ki tere m t e t t söt é t s forga n d ó sze m e t , gőgből
kifosztot t a a tiszta ege t. Ám a béklyót ól a Hold is fázik,
azót a halan dó k s fae közt ingázik.
Olyan ünne p él ye s pillant á s t vete t t rá m, a mi ritka vend é g
volt szép arcá n. – Itt a me s é d , te hogy és mi okán . Itt van
neke d egy végs ő talá ny. Huhogó, ez jár neke d. – Leeng e d t e
össz ek ulc s olt kezünk e t a vízig. – Csak aztá n esze d b e vedd.
– Felurian sze m e feket e volt a homál yb a n . – Két világunk a
Hold bet e g e : ő az elvált szülők gyer e k e . Húzza az egyik,
húzza a má sik, küzde n e k érte körö ms z a k a d á s i g. – Arrébb
húzódot t, olyan me s s z e álltunk egym á s t ól, a me n n yir e
lehe t e t t ahhoz, hogy tová b br a is fogha s s u k a kavicsot. – Ha
törött felét ege t e k e n látod, lásd me g benn e a has a d t
világot. – Szaba d kezév el felé m nyúlt, haszt al a n ul
markol á s z t a a vizet. – Bár mint szer e t n é n k csókot válta ni,
az űr elvála s zt, úgys e m eng e di. – Előrelép e t t , közelítet t e a
melle mh e z a kavicsot. – Ha nálat ok a sarló már tele, érzi
vonz á s á t mind, aki fae. Össz e h oz minke t fénye s kerek e , s
könnye b b a látog a t á s , mint egy ajtónyit á s vagy a vízbe
ugrá s , ha a part már közel. – Rám mos olygot t . – Ilyenkor a
vadont , ha járod, Feluriant me g t al álod.
Aggaszt ó gondola t volt, hogy mind e nf él e
tünd e t e r e m t m é n yt hozzá nk vonzha t a telihold. – És ez
mind e n ittenire érvé n ye s ?
Vállat vont, bólintot t. – Ha van benn ük akar a t , s isme rik
az utat. Egyik világból a má sik világb a ezern yi a résnyir e
nyitott ajtók szá m a .
– Hogyhog y sos e hallott a m erről? Azért elég neh é z lenne
átsikla ni a halan dó füvön táncoló tünd é k e n .
Nevet e t t . – Nem épp e n ez tört é n t ? Te is előbb isme r t e d
me s é k b ől dalo m a t , mint s e m láttál volna eng e m, ahogy
holds ug á r r al fésülö m haja m a t .
A sze möl dökö m e t ráncolt a m. – Akkor is. Több jelét
kellett volna látno m azokn a k, akik ide- oda járnak.
Vállat vont. – A fae általá b a n finom és éteri, ké mé n y
füstjén él könnye b b e k léptei. Járnak közt e t e k
homál yp al á s t b a ' , bűvös varázz s al öszvér n e k álcázv a,
viselnek királyi éke s s é g e k e t . – Kihívóa n néz e t t rá m. –
Magunk rejté s é h e z tudunk eleg e t . – Ismé t me gfog t a a
keze m. – Rossz viccre mindig kész a söté t e b b csibé s z.
Holdfényh a t á r t tőlük mi védi me g? Szilfa, kőris, rézké s,
vas, tűz, tükör, üveg; vitéz gazd á n é , ki tudja a szab ál yt,
kenyé r t ne m sajnál, hogy kicselezz e a bájt. Erőnke t elszívja
hala nd ó földet e k, nép e m félel me a legjobb védel m e t e k .
– Több baj van velünk, mint a me n n yi t érünk – isme r t e m
el mos olyo gv a .
Megérint e t t e ujjával az ajka m a t . – Nevet h e t s z vígan,
a míg tele, de ugye tudod, hogy van egy söt é t fele? –
Megpörd ült, karnyújt á s n yir a távolodot t , és lassú spirálba n
vitt egyr e beljebb a vízbe n. – Okos e mb e r tart az
éjszak á t ól, ha az éde s Hold má s u t t világol. – Keze m e t a
melléh e z húzt a, és körözött vele m a tóba n. – Olyankor ne
járj, mert a Hold, a feket e , ma g á h o z vonz, és már be is
kapott a fae. – Megállt, és vészjóslóa n néz e t t rá m. – Onna n
nincs e n tová b b, tudod- e? – Egy lépé s t hátr ált a vízben, és
ráng a t o t t . – És isme r e tl e n földön mi várn a má s a
hala nd ór a , ha ne m a fulladá s ?
Még egy lépé s t tett e m feléje, és eltűnt a lába m alól a
talaj. Felurian vára tla n ul eleng e d e t t , össz e c s a p o t t fölött e m
a feket e víz. Vakon fuldokolva, kéts é g b e e s e t t e n csa pko dv a
prób ált a m följönni.
Egy hossz ú, ré mítő perc után Felurian me gr a g a d t a a
keze m, és úgy rántot t föl a mélyből, mint h a ne m lenné k
neh e z e b b egy kölyök m a c s k á n á l . Magá hoz húzot t, söté t
sze m e ke mé n ye n villogott.
Megszólalt, s a hangj a tiszt a volt a hölgyn e k: – Amit
mos t tett e m, vedd eml ék e z t e t ő n e k : holdt al a n éjszak a
félel me a bölcsn e k.
 SZÁZHARMADIK FEJEZET

KARNYÚJTÁSNYIRA

Telt az idő. Felurian elvitt a Nappal irányá b a n egy

erdőb e , amel y véne b b és hat al m a s a b b volt ann ál, ami az ő
alkonya ti tiszt á s á t övezt e . Itt olyan fákra má s z t u n k fel,
a mely vaskos a k és széle s e k voltak, mint a hegye k. A
legfelső ága kon érezt ük, hogy az óriásfa úgy imbolyog a
szélbe n, mint a hajó a teng e r hullá m ai n. Ott, ahol se m mi
se m volt, csak a kék ég körülött ü nk, és a fa lassú ringá s a
alatt u n k, Felurian me g t a nít o t t , hogya n legye k borost yá n a
tölgyön.
Én me g akart a m tanít a ni a takra, de kiderült, hogy már
ismeri. Simá n me gv e r t , olyan szép e n játszot t, hogy Bredon
elsírt a volna ma g á t .
Egy keve s e t elsajá títot t a m a fae nyelvből. Egész e n
keve s e t . Morzsák a t .
Ha őszint e akarok lenni, be kell vallano m, hogy siral ma s
kudarc ot vallott a m a fae- vel. Felurian cse pp e t se m volt
türel m e s taná r, a fae pedig elkép e s z t ő e n össz e t e t t .
Kudarco m olyan n yir a túl volt a szimpla alkal ma tl a n s á g
hat ár á n , hogy Felurian me g tiltot t a , hogy a jelenlét é b e n
me g pr ó b á lkozz a m a nyelvvel.
Össze s e n néh á n y mon d a t r a és rend e s ada g aláza t r a
sikerült szert tenn e m . Haszno s dolgokr a.
Szá mo s fae éne k e t tanult a m tőle. Nehez e b b e n
jegye z t e m me g őket, mint a halan dó ének e k e t , mert a
dalla mu k síkos és kanya r g ó s . Amikor me g pr ó b á lt a m
lejátsz a ni a kobozo mo n , furcs á n a k érezt e m a húrok a t ,
félrefogt a m , mellén yúlt a m , mint vala mi vidéki sutt yó,
akinek mé g sos e volt hang s z e r a kezé b e n . A szöve g e k e t
be ma g olt a m , fogal ma m se m volt, mit jelent e n e k .
Mindeköz b e n tová b b dolgozt u nk a sha e d e m e n . Inkább
Felurian dolgozot t. Én fagga t t a m , figyelt e m, és igyeke z t e m
ne m úgy érez ni ma g a m , mint egy kotnyel e s gyer e k, aki láb
alatt van a konyh á b a n . Amikor jobba n össz e s z okt u n k,
mak a c s a b b ul kérd ez g e t t e m…
 – De hát hogy? – kérd ez t e m tizedsz e r. – A fényn e k nincs
súlya, se m anya g a . Úgy viselke dik, mint egy hullá m. Meg
se m érinth e t n é d .
Felurian feldolgozt a a csillagfé nyt , vetülékn e k holdfényt
hasz n ált a sha e d b e n . Föl se m néz e t t a munk áj á b ól, úgy
válasz olt a : – Olyan sok a gondola t , Kvothé m. Túl soka t
tudsz ahhoz, hogy boldog legyél.
Ez kényel m e tl e n ül közel volt ahhoz, a mit Elodin mond o t t
volna. Félret e t t e m a kert elé s t . – Nem lehe t n él képe s…
Oldalba könyökölt, mert mindk é t keze tele volt. – Édes
lángnyelv – mon dt a –, hozd azt ide! – Egy holdsu g á r felé
bicce nt e t t , amel y behullott a fák között, és mellet t e m ért
földet.
Érezt e m kéré s é b e n a para n c s ol á s ismer ő s , lappa n g ó
felha ngj á t, és gondolkod á s nélkül me gr a g a d t a m a
holdfé nyt , mint egy indát. Egy má s o d p e r cig érezt e m illanó
hűvös é t . Sóbálvá n n yá változt a m a me g d ö b b e n é s t ől, a
sug ár b ól pedig hirtele n közöns é g e s holdfé ny lett me gint.
Többször próbált a m me gfog ni, de sikert el e n ül.
Felurian mos olyogv a kinyújtott a a kezé t, és úgy fogta
me g, minth a ez lenne a világ legt er m é s z e t e s e b b dolga.
Másik kezév el me g é rint e t t e az arco m, aztá n az ölébe n
hever ő sha e d fölé hajolt, és beledolgoz t a a holdfénys z ál a t
az árnyé k redőibe .
 SZÁZNEGYEDIK FEJEZET

A CTHAEH

Miután Felurian segít e t t fölfedez ni, mire vagyok képe s ,

sokkal tevék e n ye b b e n vett e m részt a sha e d
me g t e r e m t é s é b e n . Felurian látha t ól a g elég e d e t t volt a
hozzájár ulá s o m m a l , de én csalódot t volta m. Nem voltak
szab ál yok, a melye k e t követ h e t t e m , ténye k, amel ye kr e
e mlé k e z h e t t e m volna. Vajmi kevé s hasz n á t vett e m fürge
elmé m n e k és színpa d o n edz e t t e mlé k e z e t e m n e k ,
hala d á s o m idege sít ő e n lass ú volt.
Egy idő után hozzá mer t e m nyúlni a sha e d h e z , mer t
ne m félte m, hogy kárt tesz e k benn e , és kedv e m szerint
változt a t h a t t a m az alakját. Némi gyakorlá s s a l rövid
köpe n yt ől hossz ú, csuklyá s gyá s z p al á s tig mind e n n é át
tudt a m változt a t ni.
Ennek ellené r e ne m lenne tiszt e s s é g e s , ha akár egy
hajsz álnyit is ma g a m n a k tulajdonít a n é k a tere m t é s
érde m é b ől. Felurian gyűjtött e össz e az árnyé k ot . Ő szőtt
hozzá Holdat, lángot, napp ali világos s á g o t . Az én legfőbb
hozzájár ulá s o m abból a kéré s b ől állt, hogy legye n a
sha e d e n sok kis zseb.
Miután elvittük a sha e d e t egé s z e n a napp ali
világos s á gi g, azt hitte m, vége t ért a munk á n k. Gyanú m a t
me g e r ő sí t e ni látszott, hogy az idő nagy rész é t úszá s s al,
énekl é s s el töltött ük, és má s k é p p e n is elszór akoz t a t t u k
egym á s t .
De Felurian került e a sha e d té máj á t , valah á n ys z or
előhozt a m . Nem zavart, mivel az elter el é s mindig kelle m e s
volt. Emiatt úgy sejte t t e m , hogy vala m el yik rész e mé g
sincs befejezv e .
Egy regg el egym á s karjáb a n ébr e d t ü n k, jó egy órán át
csókolóztu nk, hogy me gjöjjön az étvá g yu n k, aztá n
gyü mölc s öt , finom fehér kenye r e t regg eliztünk lépe s
mézz el és olajbogyóv al.
Után a Felurian elko molyo d o t t , és kért tőle m egy dara b
vas a t .
 Meglepőd t e m . Vala mivel koráb b a n úgy hat á r oz t a m ,
hogy vissz a t é r e k néh á n y halan d ó szoká s h o z. Kis
borbélyk é s e m m e l me g b o r o t v álkoz t a m, a me d e n c e vizét
hasz n álv a tükörn e k. Feluriann a k először tetsz e t t sima
arco m és álla m, de amikor me g akart a m csókolni,
kinyújtot t karral tolt el ma g á t ól, és fújt egye t , hogy
kitisztíts a az orrát. Azt mond t a , büdös vagyok a vast ól, és
az erdőb e zavart, hogy ne térjek vissza, amíg el ne m tűnik
az arco mr ól a kes er ű bűz.
Így hát me gl e h e t ő s e n kívánc si a n kotort a m elő a
hátizs á ko m b ól egy törött csat ot. Riadt a n nyújtott a m át
neki, valahog y úgy, ahogy a gyer e k fogja me g az éles kést.
– Miért kell ez neke d? – kérd ez t e m mí mel t közönn yel.
Nem szólt. Úgy tartot t a a hüvelyk- és mut a t ó ujjáv al,
minth a kígyó lenne , a mely rá akar csav a r o d ni, hogy
me g m a r j a . A szája vonallá kesk e n ye d e t t , sze m é n e k szokot t
est h ajn ali violája teng e r k é k k é világos o d o t t .
– Segíth e t e k? – kérde z t e m .
Elneve t t e ma g á t . Nem azzal a csilingelő könnye d s é g g e l ,
a melye t olyan gyakr a n hallott a m tőle, han e m vad dühv el. –
Csakug ya n segít e ni akar sz? – kérd ez t e . Vasdar a b o t tartó
keze enyh é n re me g e t t .
Némileg me g s z e p p e n v e bólintot t a m.
– Akkor eredj! – A sze m e mé g mindig változott, mos t
épp e n kéke sf e h é r r e . – Nincs szüks é g e m lángr a, dalokra
vagy kérd é s e k r e . – Amikor ne m moz dult a m, hes s e g e t ni
kezd e t t . – Eredj az erdőb e ! Ne kószálj el me s s zir e, de ne
zavarj annyi ideig, ami alatt négys z e r lehet szer e t ni. – A
hangj a is me g v ál t oz ot t kissé. Még mindig lágy volt, de
valaho g y belek e r ült egy agg a s z t ó a n mer e v él.
Már épp e n tiltakozni akart a m, de olyan ijesztő pillant á s t
vet e t t rá m, hogy ész nélkül me n e k ült e m az erdőb e .
Egy ideig céltala n ul kósz ált a m, igyek e z t e m össz e s z e d ni
ma g a m . Nem volt könnyű, mivel anya s z ült mezt el e n
volta m, és úgy zavart a k el a komoly má gi a közelé b ől,
ahogy egy anya küldi el a lába tla nko d ó gyer e k é t a konyh ai
tűzhely mellől.
Mégis tudt a m, hogy egy dar a big ne m ajánlat o s
vissza t é r n e m a tisztá sr a . Így a Napp al felé fordulta m, és
elindult a m, hogy fölfedezz e m a vidéke t .
Nem tudn á m me g m a g y a r á z ni, miért csellengt e m el
olyan me s s zir e azna p. Felurian figyel me z t e t e t t , hogy
mar a dj a k a közelbe n, és tudt a m , hogy ez jó tan á c s .
Gyer m e k k or o m sok száz me s éj e szólt arról, milye n
vesz élye s a Fae- ben bolyong a ni. De ha ezek e t ne m is
hallott a m volna, a törté n e t e k n e k , a melye k e t ma g á t ól
Feluriant ól hallott a m, épp e n elégn e k kellett volna lenniük,
hogy az alkonyi tisztá s közelé b e n tart s a n a k .
Azt hisze m, ter m é s z e t e s kívánc sis á g o m volt az ok. De
mé g enn él is fontos a b b volt a sért e t t önérz e t e m .
Büszke s é g és bolonds á g úgy össz e t a r t ozik, mint két
össz ek ulc s olt kéz.
Több mint egy órán át me n t e m , miközb e n az ég lass a n
napp allá fénye s e d e t t fölött e m. Találta m vala milye n
ösvé n yt , de ne m látt a m egye tl e n élő lelket se m, leszá mí tv a
alkal ma n k é n t egy pillangót vagy szökdé c s e l ő mókus t .
A hang ul a t o m mind e n lépé s n él az unalo m és az
aggo d alo m között inga doz ot t. Végtér e is a Fae- ben volta m.
Csodák a t kellett volna látno m. Üvegk a s t é l yok a t . Égő
szökőkut a k a t . Vérszo mj a s ré me k e t . Mezítlába s
öreg e m b e r e k e t , akik alig várják, hogy tan á c s o k a t
adja n a k…
A fák me gritkult a k, hat al m a s mező tárult elé m. A Fae
azon rész eit, a melye k e t Felurian mut a t o t t , erdő borított a .
Ez egyé r t el m ű e n jelezt e, hogy átlépt e m a hat á r t, amel ye n
belül kellett volna mar a d n o m .
Mégis tová b b m e n t e m , élvezt e m a napfé n yt a bőrö mö n,
miut á n oly sok időt töltött e m Felurian tiszt á s á n a k
alkonyf é n yé b e n . Az ösvé n y, amel ye t követ t e m, a mező n
álló ma g á n yo s fához vezet e t t . Elhat ár ozt a m , hogy odáig
me g ye k, azt á n vissz aford ulok.
Már hossz ú ideje gyalogolt a m, de ne m érte m közele b b a
fához. Először arra gondolt a m, hogy ez a Fae újabb
furcs a s á g a , de mikor ma k a c s ul me n t e m tová b b, rájött e m
az igazs á g r a . A fa nagyo b b volt, mint gondolt a m. Sokkal
nagyo b b volt, és sokkal me s s z e b b volt.
Végül az ösvé n y mé g s e m a fához vezet e t t , han e m
elka nya r o d o t t , és több mint mérföldnyir e haladt el
mellett e . Már fontolga t t a m , hogy vissz aford ulok, amikor
felfigyelt e m a lombja alatt vala mi színe s repe s é s r e . Némi
haboz á s után győzött a kívánc sis á g o m , és lelépt e m az
ösvé n yr ől a ma g a s fűbe.
Ilyen fát sos e m látta m mé g. Lass a n közele dt e m hozzá.
Irdatla n, tere b él ye s fűzre e mlé k e z t e t e t t , csak széle s e b b ,
söté t e b b levelei voltak. Csüngő ágain púd er k é k virágok
nyíltak.
Feltá m a d t a szél, és ahogy a levelek me g m o z d ult a k,
különös, éde s illatot érezt e m . Olyan volt, mint a füst, a
fűszer, a bőr és a citro m kever é k e , ellenállha t a tl a n aro ma .
Nem úgy vonzott, mint a jó szagú étel. Nem csurgot t a
nyála m, ne m korgott a gyo mr o m. Bár ha aszt alon
találkozo m vala miv el, amin e k ilyen szag a van,
mind e n k é p p e n a szá mb a dugo m, akkor is, ha kő- vagy
fadar a b. Nem az éhs é g miatt, puszt a kívánc sis á g b ól,
valaho g y úgy, ahog y a gyer e k e k.
Ahogy közele b b ért e m, me gr a g a d o t t a jelene t szép s é g e :
a mélyzöld levelek és a pillangók ellent é t e , amel ye k ágról
ágr a libbent e k, hogy a halvá ny színű virágokból
szürcsöljen e k. Amit először virágá g ya k n a k nézt e m a fa
alatt, arról kiderült, hogy pillangókb ól álló, csakn e m
össz efü g g ő szőnye g. Olyan lélegz e t el állító látvá n y volt,
hogy a koron á t ól több tuc a t lépé s n yir e me g állt a m, mert
ne m akart a m felzavar ni a lepkék e t .
A virágok között cikázó pillangók között volt sok olyan
bíborfek e t e vagy kék- feket e , mint a melye k Felurian
tisztá s á t látoga t t á k . Mások hars á n y zöldbe n vagy
szürké b e n , sárg á b a n , ezüst b e n , kékb e n pomp á z t a k.
Ám az én sze m e m azon a nagy, piros példá n yo n aka dt
me g, a melyn e k kar ma z si n szárnyá t halvá ny ara nyf é n yű
rec e hálózt a be. Szárnyai nagyo b b a k voltak, mint a
tenye r e m ujjastól. Miközbe n figyelte m, mélye b b e n
beröpp e n t a lombok közé, hogy friss virágot kere s s e n .
Szárnyai vára tla n ul me g s z ű n t e k egys z e r r e mozog ni.
Levált ak, és külön- külön per e g t e k le a földre, mint az őszi
levelek.
Pillant á s o m követt e őket a fa tövé b e , és ekkor látta m
me g az igazs á g o t . A föld ne m a pillangók pihenő h el ye
volt… élett el e n szárnya k borított á k. Sok ezer feküdt a
füvön a lombkor on a alatt, mint egy drág a k ö v e kk el hímz e t t
takar ó.
– A vörös sérti az eszt é tikai érzék e n ys é g e m e t – mon d t a
egy hűvös, fanya r hang a fából.
Egy lépé s t hátr ált a m, igyek e z t e m átles ni a csüngő
levelek függönyé n .
– Miféle modor ez? – dorg ált a fanya r hang. – Se m mi
be mu t a t k oz á s ? Bámé s z ko d u n k ?
 – Elnézé s t , ura m – mon dt a m sietve. Aztán esze m b e
jutott a k a virágok, és helye s bít e t t e m . – Asszonyo m. De
mé g sos e m besz élt e m fával, és zavar b a n vagyok.
– Azt készs é g g e l elhisz e m. Én ne m vagyok fa. Mint
ahogy az e mb e r se m szék. Én a Ctha e h vagyok.
Szere nc s é d , hogy rá m talált ál. Soka n irigyelné n e k ezért a
lehe t ős é g é r t .
– Lehet ős é g ? – visszh a n g o z t a m , miközb e n kere s t e m , ki
szól hozzá m az ágak közül. Egy régi törté n e t kapirg ált a
tuda t o m alatt, vala mi nép m e s e , a melye t akkor olvast a m ,
a mikor a Chandri a n utá n kutat t a m . – Te orákulu m vagy –
mond t a m .
– Orákulu m. Nem bizarr? Ne prób álj jelent é k t el e n
nevekk el fölcímké z ni. Én Ctha e h vagyok. Én vagyok. Én
látok. Én tudok. – Két szivárv á n yló kéke sf e k e t e szár ny
libege t t lefelé ott, ahol korá bb a n egy lepke volt. – Néha
besz él e k.
– Azt hitte m, a vörös e k sért e n e k.
– Nem mar a d t vörös – mond t a félvállról a hang. – És a
kékek olya nn yir a ne m éde s e k. – Ismé t villant vala mi: két
újabb zafírszár n y eres zk e d e t t le lassú csigavo n al b a n . – Te
Felurian új e mb e r k éj e vagy, ugye ? – Habozt a m , de a fanyar
hang úgy folyta t t a , mint h a válaszolt a m volna:
– Gondolt a m. Érze m rajta d a vas szag á t . Éppe n csak egy
lehelet n yit. Ennek ellenér e érde k e s lenne tudni, hogy bírja
Felurian.
Szüne t. Borzolód á s . Tíz-egyn é h á n y levél re me g é s e . Két
lepke s z á r n y me gr á n d ul t, majd lehullott. – Gyer e már! –
folyta t t a a hang a fa egy má sik rész é b ől, noha tová b br a is
elrejt e t t é k a lelógó levelek. – Egy kívánc si fiúnak biztos a n
van egy- két kérdé s e . Gyer e! Kérdezz! A csönd e d roppa n t
sértő.
Habozt a m, aztá n me g s z ól alt a m: – Azt hisze m, lenne pár
kérd é s e m .
– Aaaah! – A hang lassú és elég e d e t t volt. – Gondolt a m.
– Mit tudsz neke m mon d a ni az Amyrról?
– Kyxxs !– fújt ingerült e n a Ctha e h. – Mi ez? Miért vagy
ilyen óvatos? Kérdezz a Chandria nr ól és kész.
Döbbe n t e n , né m á n állta m.
– Meglepő dt él? Miért? Jó ég, fiam, olyan vagy, mint egy
tiszta vizű me d e n c e . Tízlábnyir a átlátok rajta d, és épph o g y
háro ml á b n yi mély vagy. – Újabb elmo s ó d ó mozg á s t látt a m,
és két szárnyp á r hullott alá csigavo n al b a n , egy kék és egy
bíbor.
Mintha kígyózot t volna vala mi az ágak között, de
bele mo s ó d o t t a szélfútt a koron a vége é r h e t e tl e n
hajlong á s á b a . – A bíborr al mi a baj? – kérde z t e m , csak
hogy mondj a k vala mit.
– Merő rosszind ul a t b ól – felelte a Ctha e h. – Irigyle m az
árta tl a n s á g á t , gondt al a n s á g á t . Mellesleg émel yít a túlzott
éde s s é g . Ahogy a szán d é k o s tuda tl a n s á g is. – Szüne t . – A
Chandria nr ól akarsz kérde z ni, ne m?
Csak bólinta ni tudt a m.
– Nem sok mon d a niv aló m van – közölte pikírte n a
Ctha e h. – Mindazon ált al jobba n tesz e d, ha Hetekn e k hívod
őket. Az évek sorá n túl sok nép m e s e i ele m rakódot t a
„Cha ndria n” szór a. A nevek felcs er élh e t ő k, de mos t a n á b a n ,
ha kimon do d a Chandri a n szót, az e mb e r e k óriásokr a ,
szörnye kr e , ré me kr e gondoln a k. Micsoda ostob a s á g !
Hosszú szün e t követk e z e t t . Mozdulatla n ul állta m, amíg
rá ne m jötte m, hogy a ter e mt m é n y válaszr a vár. – Mondj
mé g vala mit – szólalta m me g. Borzasz t ó a n vékonyn a k tűnt
a hango m.
– Miért? – Mintha incs elke d e t t volna.
– Mert tudno m kell – felelte m, hat ár oz ot t s á g r a
töreke d v e .
– Kell? – kétke d e t t Ctha e h. – Hirtelen miért kell? Az
Egyet e m me s t e r ei tudh a tj á k a választ, amit kere s el. De
ne m mon d a n á k me g neke d, mé g ha kérd ez n é d is, pedig
ne m tett e d . Ehhez túl büszk e vagy. Túl rava sz, hogy
segíts é g e t kérj. Túlsá go s a n figyelsz a hírnev e d r e .
Szólni akart a m, de a torko m csak szár az o n katt a n t .
Nyelte m egye t , ismé t próbálkozt a m . – Kérlek, tudno m kell.
Megölték a szülei me t .
– Meg akarod ölni a Chandria nt ? – kérde z t e
elrag a d t a t o t t a n , már- már álmélkodv a . – Magad akaro d
felkut a t ni és me g ölni őket? Mégis hogy gondolod? Haliax
ötez e r éve él. És ötez e r év alatt egy má s o d p e r c e t se m
aludt. Ez okos, hogy me g akarod kere s ni az Amyrt. Még
egy hozzá d has onló a n kevély e mb e r is felis me ri, ha
segíts é g r e van szüks é g e . A Rend talán segíth e t . Csak az a
baj, hogy ugya n ol ya n neh é z me g t al álni őket, mint a
Hetek e t . Nahát, nah á t . Mit tehe t ilyenkor egy vak m e r ő ifjú?
– Mondd me g! – Kiáltani akart a m, de csak könyör g é s jött
ki a szá mo n .
– Csalódá s lenne – folyta t t a nyugo d t a n a Ctha e h. – Az a
néh á n y emb e r , aki hisz a Chandri a n b a n , túlsá g o s a n fél
ahhoz, hogy besz élje n, mind e n ki má s me g csak neve t
rajta d, ha rákér d e z el. – Színpa di a s sóhaja mint h a egysz e r r e
többf elől hallatsz ot t volna. – De hát ezt az árat kell
me gfizet ni a civilizációért.
– Milyen árat? – kérd ez t e m .
– Az arrog a n ci á t – felelte a Ctha e h. – Azt hiszitek, hogy
mind e n t tudtok. Nevett e k a tünd e n é p e n , amíg ne m láttok
egye t . Nem csod a , hogy mind e n civilizált isme r ő s ö d
taga dj a a Chandri a n létez é s é t . Messz e ma g a d mögöt t kell
hagyn o d drág a s á g o s Négy Szegellet e d e t , hogy találj
valakit, aki komolya n vesz. Ebbe n ne m re mé n yk e d h e t s z ,
a míg el ne m jutsz a Vihars á n ci g.
Szüne t követk e z e t t , majd két újabb bíborsz á r n y lebe g e t t
alá. Nyelde- kelte m, mer t kiszár a d t a torko m, és tört e m a
feje m e t , hogy milye n kérdé s s e l szer ez h e t e k tová b bi
infor má ciót.
– Tisztá b a n lehet sz vele, hogy ne m túl soka n venn é k
komolya n a kutat á s o d a t az Amyr utá n – folytat t a
nyugo d t a n a Ctha e h. – Habár a Maer különle g e s emb e r .
Már közel került hozzájuk, noha ne m tudt a . Kapaszko dj a
Maerbe , és elvez e t az ajtójukig. – A Ctha e h szár a z o n,
halka n kuncogo t t . – Vér és csont és sas p áfr á n y, miért nincs
nekt e k, ter e mt m é n y e k n e k annyi esz e t e k, hogy
me g b e c s ülj e t e k. Minden má s t elfelejth e t s z , de e mlé k e zz
arra, a mit mos t mon d t a m . Végül me g é r t e d a viccet.
Kezesk e d e m róla. Nevet ni fogsz, a mikor eljön az ideje.
– Tudsz neke m vala mit mond a ni a Chandri a nr ól? –
kérd ez t e m .
– Ha már ilyen kedve s e n kérd ez el, Hamu az, aki neke d
kell. Emléksz el rá? Fehér haj. Söté t sze m. Tudod, aki
mind e nf él é t csinált az anyá d d a l. Szörnyű. És mé gis bírta.
Laurian igazi vándorko m é di á s volt, már bocs á n a t . Sokkal
különb, mint az apá d, aki csak bőgött és rimá nko d o t t .
Agya m olyan képe k e t villogt a t o t t , a melye k e t évek óta
igyek e z t e m elfelejte ni. Az anyá m vértől ázott haja,
ter m é s z e t e ll e n e s e n me g g ör b ül t, csuklób a n- könyökb e n
eltört karja. Felvágot t has ú apá m húszlá b n yi vérnyo mo t
hagyo t t ma g a utá n. Mászott, hogy közele b b legye n
anyá m h o z . Beszélni próbált a m, de a szá m kiszár a d t . –
Miért? – Ennyit tudt a m károgni.
– Miért? – visszh a n g o z t a Ctha e h. – Micsoda jó kérd é s .
Sok miért e t ismer e k. Miért műv elt e k ilyen csúnya dolgot
szeg é n y csalá do d d a l? Mert me g akart á k tenni, és mert
me g t e h e t t é k , és mert me gv olt rá az okuk. Hogy hagyt a k,
miért hagyt a k élet b e n ? Mert treh á n ya k , mer t szer e n c s é s
vagy, és mert vala mi elijeszt e t t e őket.
Mi ijesztette el őket? – gondolt a m zsibba d t a n . De ez már
sok volt. Az e mlé k e k, a dolgok, a mike t a hang mond o t t . A
szá m né m á n kérd ez e t t .
– Micsoda? – kérd ez t e Ctha e h. – Más miért e k e t kere s el?
Nem érte d, miért mond o m el neke d ezeke t a dolgoka t?
Mire jó ez? Talán ez a Hamu egysz e r borsot tört az orro m
alá. Talán örö mö m r e szolgál ráuszít a ni egy hozzá d haso nló
kölyökkut yá t , hogy a bokája után kapkodjon. Talán éde s
zene szá mo m r a az inak halk ropog á s a , ahog y a keze d
ökölbe szorítod. Ó, igen. Ebbe n biztos lehet sz. – Miért ne m
tudod me g t al álni ezt a Hamut ? Nos, ez egy érdek e s miért.
Azt hinné nk, me gj e g ye z n e k egy szénf ek e t e sze mű emb e r t ,
ha beugrik valahov a egy italra. Hogyho g y ennyi idő alatt
se m mif él e utalá s t ne m találtál rá?
Megrázt a m a feje m, igyek ez t e m kitisztíta ni belőle a vér
és az ége t t haj szag á t .
Úgy látszik, a Ctha e h ezt jelnek tekint e t t e . – Helye s,
gondolo m, ne m kell isme r t e t n e m veled a külsejé t. Alig
háro m napja látt a d.
Mennydör ö gv e szaka d t rá m a felisme r é s . Az útonállók
vezér e . A pánc éling e s , kecs e s mozg á s ú férfi. Hamu. Ő
besz élt hozzá m, a mikor kicsi volta m. Az iszonya t o s
mos olyú férfi, akinek olyan kardja volt, mint egy jégcs a p .
– Kár, hogy elme n e k ült – folytat t a Ctha e h. – Mégis, el
kell isme r n e d , hogy hat al m a s szer e n c s é d volt. Azt
mond a n á m , hogy az életb e n legföljebb két ilyen alkalo m
adódik egy ilyen találkoz á s r a . Kár, hogy elszala sz t ot t a d . Ne
vádold ma g a d , a miér t ne m isme r t e d föl. Nagy gyakorlat uk
van abb a n , hogy elrejts é k az áruló jeleke t. Egyált al á n ne m
a te hibád. Sok idő telt el. Évek. Mellesleg sok dolgod volt:
kegye k é r t harcolt ál, párn á ko n fetre n g t é l vala miféle
tündivel, kielégít e t t e d alant a s vágyai d a t .
Háro m zöld pillangó rándult me g egysz e rr e . Aláhulló
szárnyaik olyanok voltak, mint a levelek.
– Ha már a vágya k n á l tartunk, mit szólna Denná d, ha
látna? Nahát, nah á t! Képzeld el, ha itt látna tég e d. Tége d
és a tündit, össz e g a b a l yo d v a , mint a nyulak a t . Tudod, hogy
veri? A patrón u s a . Nem folyton, de gyakr a n. Néha
mér e g b ől, de többn yir e játékból. Meddig me h e t el anélkül,
hogy Denn a sírna? Meddig kínozha tj a, mielőtt Denn a
me n e k ül ni próbál, és ismé t vissza kell csábít a ni a ?
Megjegyz e m, se m mi grot e s z k dolog. Se m mi perzs el é s .
Se m mi , ami nyo mo t hagyn a . Még ne m. Két napja a
sét a b o tj á t haszn ált a . Ez új. Akkora hurkák a ruha alatt,
mint a hüvelykujja d. Csontig ható zúzódá s o k. A padlón
reszke t e t t , tele volt vérr el a szája, és tudod, mire gondolt,
mielőtt elájult? Rád. Rád gondolt. Úgy sejt e m, te is
gondolt ál rá. Úszás, eperfal a t oz á s és egye b e k között. – A
Ctha e h sóhajt á s s z e r ű hangot adot t. – Szegé n y lány,
annyira kötődik hozzá! Úgy gondolja, ő ennyir e való. Akkor
se m hagyn á el, ha kérn é d. De ne m kére d.
Olyan óvatos vagy, annyira félsz, hogy elriaszt od. És jól
is gondolod. Olyan elfutós típus. Most, miut á n elha g yt a
Sever e n t , hogy akarod me g t al ál ni? Tudod, azért szégye n ,
hogy szó nélkül hagyt a d ott. Azelőtt épp e n kezde t t
me g bíz ni benn e d . Azelőtt, hogy dühb e gurult ál. Azelőtt,
hogy elfutott ál. Mint mind e n férfi az élet é b e n . Mint mind e n
má s férfi. Gerjedn e k rá, ontják az éde s szava k a t , azt á n
elme n n e k . Egye dül hagyjá k. Jó, hogy mos t a n r a me g s z ok t a ,
igaz? Máskülönb e n talán fájdal ma t okoznál neki.
Máskülönb e n össz e t ör n é d a szívét ann a k a szeg é n y
lányn a k.
Ez már sok volt. Megfordult a m, futott a m, esze v e s z e t t e n
nyar g alt a m vissz afel é azon az úton, amel ye n jötte m. Vissza
Felurian tisztá s á n a k csen d e s félho m ál yá b a . Csak el. El. El.
Futás közbe n hallott a m, hogy Ctha e h besz él mögö t t e m .
Fanyar, nyugod t hangj a tová b b követ e t t , mint
lehe t s é g e s n e k vélte m. – Gyer e vissza! Gyer e vissz a! Még
sok mond a niv aló m van. Olyan sok mind e n elmo n d a niv aló m
van, ne m mar a d n á l?

Órák teltek el, mire vissz a é r t e m Felurian tisztá s á r a . Nem

tudo m, hogya n talált a m oda. Csak arra e mlé ks z e m , hogy
me g d ö b b e n t e m , amikor me g pillant ot t a m pavilonját a fák
között. A látvá n y lelassítot t a gondola t ai m nyar g al á s á t ,
ismé t tudt a m gondolkod ni.
 A me d e n c é h e z me n t e m , itta m egy nagyot , lemos t a m a
könnyei m nyo m á t . Egy- két percnyi csen d e s töpre n g é s utá n
fölállta m, és oda m e n t e m a pavilonhoz. Csak ekkor vett e m
észre, hogy hiányoz n a k a pillangók. Rendsz e rint legalá b b
marokn yi csapo n g o t t erref el é, de mos t egye t se m látt a m.
Felurian ott volt, de a látvá n ya csak mé g jobba n
felzaklatot t. Először tört é n t , hogy ne m látta m tökéle t e s
széps é g n e k . Nyúzott a n és fáradt a n feküdt a párn á k között.
Mintha ne m órákr a me n t e m volna el, han e m napokr a , és ő
időközb e n ne m evet t és aludt volna.
Fáradt a n emelt e föl a fejét, amikor me g h a llot t a , hogy
közele d e m .
– Kész – mon dt a , de a mikor rá m tekint e t t , a sze m e tágr a
nyílt a me gl e p e t é s t ől.
Megnéz t e m ma g a m , és látt a m, hogy me g t é p t e k a
tüské k, és vérze m. A bal oldala m a t sár borított a , a melyb e
fűszálak raga d t a k . Bizonyár a elest e m, miközb e n ész nélkül
futott a m a Ctha e h elől. Felurian felült. – Mi törté nt veled?
Szórakoz ot t a n ledörgölt e m egy alva dt vércs o mó t a
könyökö mr ől.
– Ugya n e z t kérde z h e t n é m én is. – A hango m reke dt és
nyer s volt, minth a kiabált a m volna. Amikor felnézt e m ,
őszint e aggo d al m a t látta m a sze m é b e n . – Elme nt e m a
Nappali oldalra. Találkozt a m valakivel egy fába n.
Ctha e h n e k nevez t e ma g á t .
Felurian me g d e r m e d t , amikor kimond t a m a neve t . – A
Chta e h ? Besz élt él vele?
Bólintott a m .
– Te kérd ez t e d ? – Mielőtt válasz olha t t a m volna halka n,
kéts é g b e e s e t t e n felkiáltott, és odafutot t hozzá m.
Végigjárt a t t a kezét a test e m e n , mint h a seb e k e t kere s n e .
Egy perc múlva mindk é t kezév el me gfogt a az arco m a t , és
úgy néze t t a sze m e m b e , mint h a félne attól, amit ott talál. –
Jól vagy?
Aggodal m a láttá n bágya d t a n elmo s olyo d t a m . Már épp e n
me g akart a m nyugt a t ni, hogy jól vagyok – azt á n sze mb e
jutott a k azok a dolgok, a melye k e t a Ctha e h mon do t t .
Emléke z t e m a tüzekr e és a tusfek e t e sze m ű férfira.
Denn á r a gondolt a m, aki vére s szájjal fekszik a padlón.
Könnye k szökt e k a sze m e m b e , és elcsuklott a hango m.
Elfordult a m, és me gr á z t a m a feje m, behu n yt a m a sze m e m ,
ne m tudt a m besz élni.
 Simog a t t a a tarkó m a t . – Minde n rendb e n . A fájdalo m
elmúlik. Nem mart me g, és a sze m e d tiszt a. Szóval mind e n
rendb e n .
Annyira húzódt a m csak el tőle, hogy láss a m az arcá t. – A
sze m e m ?
– A dolgok, amike t a Ctha e h mond, össz e t ör h e ti, a mi az
e mb e r e k fejéb e n van. De én me gl á t o m, ha ez a helyz e t. És
te mé g mindig az én Kvothé m vagy, mé g mindig az éde s
költő m vagy. – Különös tétov á z á s s a l előre h ajolt, aztá n
gye n g é d e n homlokon csókolt.
– Hazudik az emb e r e k n e k , és me g őrjíti őket?
Lass a n csóvált a a fejét. – A Ctha e h ne m hazudik.
Megva n benn e a látás ado m á n ya , de csak olyas mi k e t
mond, ami fáj az emb e r n e k . Csak egy denn e rling állna
szób a a Ctha e h h el. – Megsi mo g a t t a a nyak a m a t , hogy
mér s é k elj e szavai hat á s á t .
Bólintott a m , tudt a m, ez az igazs á g. És sírni kezdt e m.
 SZÁZÖTÖDIK FEJEZET

KÖZJÁTÉK – EGYFAJTA ÉDESSÉG

Kvothe intet t a Krónikásn a k, hogy hagyj a abb a az írást. –

Jól vagy, Bast? – Aggod al m a s a n pillant ot t tanítv á n yá r a . –
Úgy fest e sz, mint aki lenyelt egy vasd a r a b o t .
Bast le volt sújtva. Bőre sáp a d t , csakn e m viaszos lett.
Általáb a n vidá m arcár a kiült az elször n ye d é s . – Reshi –
mon d t a , és a han gja szár az volt, mint az őszi avar –, sose
mes él t e d neke m , hogy besz élt él a Ctha e h h e l.
– Sok mind e n van, amit sose m mond t a m neke d –
válaszolt a csípős e n Kvothe. – Ezért találod olyan
elbűvölőn e k élet e m piszkos részlet eit.
Bast halvá n ya n elmosolyo d o t t , a válla megr o sk a d t a
meg k ö n n y e b b ü l é s t ől. – Akkor hát igazá b ól ne m tört é n t
meg . Mármint hogy besz él t él vele. Ezt csak azért tett e d
bele, hogy egy kicsit színesíts d az elbesz él é s t?
– Kérlek, Bast! – felelt Kvothe ne m leplez e t t
sért őd ö t t s é g g e l . – A tört é n e t e m b e n épp e n elég szín van
anélkül is, hogy valamit hozzá t e n n é k .
– Ne hazu dj neke m! – ordítot t a vára tl a n ul Bast, olyan
indulat t al, ami fellökte a székből. – Erről ne hazudj! Ne
mer é s z e l d! – Az aszt alr a csa p o t t , amit ől felbor ult a korsója,
és a Krónikás tint a t a r t ój a keresz t ül u gr ál t az aszt alon .
A Krónikás egy sze m pillan t á s alatt fölkapt a a félig teleírt
papírt, és a lábáv al hátr a t olt a szék é t, hogy me g m e n t s e az
írást a vára tl a n sör- és tint az u h a n yt ól.
Bast kivörösö dv e előreh aj olt, ujját Kvothér a szeg e z t e . –
Nem érd ek el, miféle szart fonsz itt föl aran n yá ! De erről ne
hazu dj, Reshi! Neke m ne!
Kvothe a Krónikás felé intett, aki két kézzel leng e t t e a
papírt. – Bast – mon d t a –, ez az én lehet ő s é g e m , hogy
hián yt al a n ul és őszint é n elmo n dj a m élet e m törté n e t é t .
Minde n…
Bast behu n yt a a sze m é t , és az aszt alt vert e, mint egy
gyer m e k , aki hiszt érikus roha m o t kapot t. – Pofa be. Pofa be!
POFA BE! – A Krónikásr a bökött. – Szarok rá, hogy neki mit
mon d a s z, Reshi. Azt írja, a mit én mon d ok, különb e n a
vás ár t é r e n esze m me g a szívét! – Dühös e n rázt a ujját,
amellyel a kocs m á r o s r a mut a t o t t. – De nekem az igazat
mon d d, és most mon d d az igaza t!
Kvothe a tanítv á n y á r a néz e t t , a der ű elszivár g o t t az
arcá b ól. – Bast, mindk e t t e n tudjuk, hogy hajla m o s vagyok
alkal m a n k é n t i szépít g e t é s r e . De ez a tört é n e t más. Most
van rá lehe tő s é g e m , hogy meg ö r ökíts e m az igazs á g o t . Ez itt
az igazs á g a históri ák mögö t t .
A söt é t ifjú előre d őlt széké b e n , és eltak a r t a az arcá t.
Kvothe rán éz e t t, arcát eltöltöt t e az aggo d al o m . – Jól
vagy?
Bast megr á z t a a fejét, a kezét ne m vett e el az arca elől.
– Bast – mon d t a szelíde n Kvothe. – Vérzik a keze d. – Várt
egy pillana ti g, azt á n megk é r d e z t e : – Bast, mi a baj?
– Éppen ez! – tört ki Bast. Szétt á r t a a karját, a han gj a
mag a s , hisztérikus volt. – Azt hisze m , végr e me g é r t e t t e m ,
mi a baj!
Nevet e t t , de a nev e t é s e han g o s és feszült volt, végül úgy
han gzo t t , mint h a zokog n a . Fölnéz e t t az ivó ger e n d á ir a
rag yo g ó sze m é v e l, és úgy pislogo tt , mint h a a könn yeiv el
küszköd n e .
Kvothe előr e h aj olt, a fiatale m b e r vállára tett e a kezét. –
Bast, kérlek…
– Olyan sok dolgot tudsz – mon d t a Bast. – Olyas mik e t is,
amiket ne m szab a d n a tudn o d. Tudsz a Berent h al t á r ól.
Ismer e d a fehér nővér e k e t és a nev e t ő utat. Hogyh o g y ne m
ismer e d a Ctha e h e t ? Az… az egy szörn ye t e g .
Kvothe me g n yu g o d o t t . – Jó ég, Bast, ez mind e n ? Egésze n
megizza s z- tott ál. Sokkal rossz a b b dolgokk al is
sze m b e n é z t e m , mint…
– Sem mi nincs, ami rossza b b lenn e a Ctha e h n él ! –
üvöltött e Bast, és ökölb e szorítot t kezév el ismé t az aszt alr a
csa po t t . Eltört fa reccs e n t éles e n: az egyik vast a g deszk a
meg h ajlo tt és elrep e d t. – Reshi, fogd be a szád és hallga s s
meg . Tényleg hallg as s meg. – Bast egy pillana t r a lesüt öt t e a
sze m é t , és a szav ak a t kere s t e . – Tudod, hogy kik a Sithe- ek?
Kvothe vállat vont. – A Fae egyik csopor tj a. Hatal m a s o k ,
jó akar a- túak…
Bast legyint e t t . – Nem érte d őket, ha a „jóakar a t ” szót
haszn ál o d. De ha egyált al á n el leh et mon d a ni a
tün d e n é p b ől bárkiről, hogy a jóért munk álko dik, ők azok.
Első és legfont os a b b felad a t u k me g a k a d á l yo z ni, hogy a
Ctha e h kapcsol a t b a kerüljön bárkivel. Bárkivel.
– Én ne m látta m se m mif él e őrt – mon d t a a fogad ó s azon
a hang o n , am ellyel az ijedős állatot csitítják.
Bast végigsi mít o t t a haján, am ely ugya n ol ya n kócos
mar a d t . – A legh alv á n y a b b fogal m a m sincs arról, hogy
tudt ál elm e n ni mellet t ü k, Reshi. Ha valakin ek siker ül
kapcsol at b a kerülni a Ctha e h h el, a Sithe meg öli. Fél
mérföldről, hosszú szaruíjukk al. Aztán otth a g yj á k
meg r o h a d n i. Ha csak egy varjú is leszáll a tet e m r e , azt is
meg ölik.
A Krónikás halkan köször ült e a tork át, azt á n me g sz ól alt: –
Ha igaz, amit mond a s z , miért me g y bárki is a Ctha e h h e z ? –
kérd ez t e .
Bast egy pillana ti g úgy néz e t t , mint h a me g akar n á ütni,
de aztá n csak sóhajto t t keser ű e n , – Őszint é n szólva, a
nép e m ne m az okos dönt é s eir ől híres – felelt e. – Minden
tün d efiú és -lány ismeri a Ctha e h ter m é s z e t é t , mé gis mindig
akad, aki fel akarj a ker es ni. Az e mb e r e k válaszok é r t
men n e k oda, vagy egy pillant á s t akar n a k vetni a jövőb e.
Vagy abb a n rem é n yk e d n e k , hogy elhozh a t n a k egy virágo t.
– Minek a virág? – kérd ez t e Kvoth e.
Tanítvá n y a me gl e p e t t e n néze t t rá. – A Rhinn a? – Miután a
kocs m á r o s arcá n nyo m a se m volt felism e r é s n e k , Bast
döbb e n t e n csóv ált a a fejét.
– Az a virág csod as z e r , Reshi. Minden bet e g s é g e t
meg g yó g yí t. Minden mér e g r e ellensz e r . Minden seb e t
beforr a sz t.
Kvothe felvont a a sze m öld ök é t . – Aha. – Lenéz e t t az
aszt al on összef on t ujjaira. – Aha. Érthe t ő, miért vonzza oda
az emb e r e k e t józan eszük ellen ér e.
Felpillant o t t . – Bevallo m, ne m láto m, mi itt a baj –
mon d t a bocs á n a t k é r ő han g o n . – Látt a m szörnyek e t , Bast. A
Ctha e h ne m tart ozik közéjük.
– Rossz kifejezé s t haszn ált a m , Reshi – ismer t e el Bast. –
De ne m tudok jobb at. Ha lenn e szó, am el y egysz e r r e jelent
mér g e z ő t , gyűlölet e s t és szen n y e z ő t , akkor azt haszn ál t a m
voln a.
Mélyet sóh ajto t t , és előre d őlt. – Reshi, a Ctha e h látja a
jövőt. Nem hom ál yo s a n , mint a jósok. Minden jövőt lát.
Tisztá n. Tökéle t e s e n . Minden t, ami jöhet, elág a z h a t a
pillan a t b ól.
 Kvothe felhúzt a a sze möl d ö k é t . – Lehets é g e s ez?
– Igen – felelt e komolya n Bast. – És mind e n ízéb e n
rosszind ula t ú . Ez legtö b b s z ör ne m jelen t probl é m á t , mer t
ne m hagyh a tj a el a fát. De ha valaki me gl á t o g a t j a…
Kvothe pillant á s a elrév e d t. Bólintott. – Ha tökéle t e s e n
ismeri a jövőt – mon d t a lassa n –, akkor azt is pont o s a n
tudj a, hogya n reag ál az, akinek elmon dj a.
Bast bólinto tt. – És gonosz, Reshi.
Kvothe töpr e n g v e folyt at t a : – Vagyis, akire hato t t a
Ctha e h , az olyan lesz, mint a jövőb e kilőtt nyíl.
– Egy nyíl egyv al akit talál, Reshi. – Bast söt é t sze m e üres
és rem é n yt el e n volt. – Akire hat ot t a Ctha e h , az olyan, mint
a kikötőhöz közel edő pestis e s hajó. – A Krónikás öléb e n
lévő, félig teleírt papírlap r a mut a t o t t .
– Ha a Sithe tudn á, hogy ez létezik, ne m sajnáln á k a
fárads á g o t , hogy elpusztíts á k. Megöln é n e k minke t azér t,
mer t hallott uk, amit a Ctha e h mon d o t t.
– Mert mind e n , ami elviszi a Ctha e h hat á s á t a fától… –
Kvoth e a kezét nézt e . Egy hosszú percig ült, és
elgon d olko d v a bólog a t o t t . – Vagyis egy fiatal e m b e r , aki
szere n c s é t prób ál, elme g y a Ctha e h h e z , és elhoz egy
virágo t. A király lánya halálos bet e g , a fiatal e m b e r elviszi
hozzá a virágo t, hogy meg g yó g yí t s a . Egym á s b a szer e t n e k,
noh a a lányt elígért ék a szom sz é d o s herc e g n e k .
Bast üres e n bá m ult a a besz él ő Kvoth ét .
– Megprób álkoz n a k egy vak m e r ő , holdfén ye s
lánysz ökt e t é s s e l – folytat t a Kvothe. – De leesn e k a tetőr ől,
és elkapj ák őket. A herc e g n ő t akar a t a ellen é r e férjhez
adják, és ő leszúrj a a herc e g e t a nász éjsz ak áj á n . A herc e g
meg h al. Hábor ú tör ki. A földeke t felperzs elik, besz órják
sóval. Éhsé g. Járván y…
– Ez a Böjtös Hábor ú – mon d t a halka n Bast.
Kvothe bólintot t. – Az egyik törté n e t , am el ye t Felurian
mes él t. Mostan ái g ne m ért e t t e m a virágr ól szóló részt. Sose
említe t t e a Ctha e h e t .
– Nem teh e t t e , Reshi. Balsz er e n c s é t hoz. – Bast me gr á z t a
a fejét. – Nem, ne m balsz er e n c s é t . Mintha valakinek mér g e t
köpn él a füléb e. Ilyet egysz e r ű e n ne m tesz az emb e r .
A Krónikás kissé összesz e d t e mag á t , és visszat olt a a
széké t az aszt alh oz, de tová b b r a is óvato s a n fogt a a pa pírt.
Bosszús a n nézt e a sörtől és tint át ól mocskos, törött aszt al t.
– Úgy tűnik, me gl e h e t ő s e n hírhe d e t t ter e m t m é n y – mon d t a .
– De neh é z elhinn e m , hog y annyir a vesze d el m e s , hogy…
Bast hite tl e n ül bá m ult rá. – Acél, epe! – mon d t a halkan. –
Gyer ek n e k nézel? Gondolod, hogy ne m tudo m
meg k ül ön b ö z t e t n i a tábo rt űz mellet ti mes é k e t a valós á g t ól?
A Krónikás eng e s z t el ő e n intet t. – Nem ezt…
Bast, egyfolyt á b a n a Krónikást nézv e, rát e t t e vér es
tenye r é t az aszt alr a. A fa felnyö gö t t , a törött deszk a
hirt ele n reccs e n é s s e l a helyér e ugrot t. Bast fölem el t e a
kezét, majd lecsa p ot t az aszt alr a. A sör és a tint a söt ét
csíkjai vára tl a n u l örvé n yl e ni kezdt e k. Koro mf ek e t e varjú lett
belőlük, am ely szár nyr a kapo tt, és egysz e r körber e p ü lt e az
ivót.
Bast két kézzel elkapt a, han ya g ul kett é t é p t e , és a
leveg ő b e hajított a a dar a b ok a t , am el yek hat al m a s , vérszínű
láng okk á változt a k.
Mindez egye tl e n lélegz e t v é t el n yi idő alatt tört é n t . –
Minde n, amit a Fae- ről tudsz, belef ér egy gyűszű b e –
mon d t a Bast a Krónikásn a k kifejezé s t el e n arccal, színtel e n
faha n g o n . – Hogy mer é s z el sz két elke d ni ben n e m ?
Fogal m a d sincs róla, ki vagyok.
A Krónikás nagyo n elcsö n d e s e d e t t , de állta a fiatal e m b e r
nézé s é t .
– Esküszö m a nyelve m r e és a fogaimr a – mon d t a éles e n
Bast. – Esküszö m a kőajtór a. Háro m e z e r s z e r mon d o m
nekt ek. Sem az én világo m b a n , sem a tiet ek b e n nincs olyan
vesz e d el m e s lény, mint a Ctha e h .
– Erre sem mi szüks é g, Bast – mon d t a halkan Kvoth e. –
Hiszek neke d.
Bast elfordult, ránéz e t t , azt á n nyo mo r ú s á g o s a n
meg r o sk a d t a széké b e n . – Bárcsak ne így lenn e, Reshi!
Kvothe fanyar ul elmosolyo d o t t. – Így hát, miut á n valaki
találkozot t a Ctha e h h e l, mindig rosszul dönt.
Bast me gr á z t a a fejét, az arca halv á n y és feszült volt. –
Nem rosszul, Reshi, kata sz tr of ális a n. Jax besz él t a
Ctha e h h e l, mielőtt ellopt a volna a Holdat, és ez robb a n t o t t a
ki a Tere mt é s h á b o r ú t . Lanre is besz élt vele, mielőt t
kiterv elt e Myr Tariniel elárul á s á t . A Névtel e n
meg t e r e m t é s e . A Sca e n d yn e . Mind visszav e z e t h e t ő a
Ctha e h h e z !
Kvothe arca kiürült. – Nos, akkor kéts é g t el e n ül érd ek e s
társ a s á g b a került e m – mo nd t a szár az o n.
– Van mé g továb b is, Reshi! – felelt e Bast. – Ha a
színd a r a bj ai nk b a n a Ctha e h fája látszik távla t b a n a
hátt é rf ü g g ö n y ö n , tudh a t o d , hogy a legvér e s e b b trag é di á t
látod. Ha ezt belet e sz e d , a közöns é g tudja, mire szá mí tso n.
Tudják, hogy borzasz t ó rossz ul végző dik!
Kvothe egy hosszú percig nézt e tanítv á n y á t . – Ó, Bast! –
mon d t a halkan. A mosolya szelíd és szom or ú volt. – Tudo m,
miféle tört é n e t e t mes él ek. Ez ne m kom é di a.
Bast rem é n yt e l e n ül néze t t rá. – De Reshi… – A szája
mozg o t t, igyeke z e t t besz él ni, de ne m sikerült.
A vörös hajú kocs m á r o s az üres ivóra mut a t o t t . – Ez a
tört é n e t vég e, Bast. Mindnyáj a n tudjuk. – A hangj a
tárgyilag o s volt, olyan közö m b ö s , mint h a a tegn a pi
időjár á sr ól besz él n e. – Érdeke s élet e t élte m , és eml ék ei b e n
van egyf ajt a éde s s é g . Ámde… – Mély lélegz e t e t vett, azt á n
halka n kifújta a levegő t . – … de ez ne m egy szenv e d él ye s
rom á n c . Nem fabula, ahol vissza t é r n e k a halálból. Nem
lelkesítő hőskölt e m é n y, am elyn e k az a célja, hogy tüzelje a
vért. Nem. Mindnyáj a n tudjuk, miféle tört é n e t ez.
Egy pillan a tig úgy tűnt, hogy folyta tj a, de csak a sze m e
járt körbe tétov á n az üres ivóba n. Nyugo d t arcá n nyo m a
se m volt har a g n a k vagy keser ű s é g n e k .
Bast egy pillant á s t vete t t a Krónikásr a, de ez alkalo m m a l
ne m volt ben n e tűz. Sem har a g. Sem düh vag y par a n c s.
Bast sze m e kéts é g b e e s e t t e n könyör g ö t t .
– Még nincs vég e, ha egysz e r itt vag y – szólalt meg a
Krónikás. – Nem tragé di a, hisze n még élsz.
Bast buzg ó n bólog a t o t t, és Kvoth ér a sandíto t t .
Kvothe egy pillana ti g őket nézt e , azt á n elmos olyo d o t t , és
mély torokh a n g o n kunco g o t t . – Ó! – mo nd t a szer e t e t t e l. – Ti
olyan fiat alok vagyt ok.
 SZÁZHATODIK FEJEZET

VISSZATÉRÉS

Miután találkozt a m a Ctha e h h el, sokáig tartot t, hogy

ma g a m h o z térjek.
Sokat aludt a m , de nyugt al a n ul, mert szörnyű álmai m
voltak. Némel yik élet sz e r ű volt, és ne m tudt a m elfelejt e ni
őket. Főként a szülei m és a színtár s ul a t szer e p e lt e k
benn ük. Még rossz a b b a k voltak azok, a melye k b ől sírva
ébr e d t e m , de fogal ma m se m volt, mit álmo dt a m , csak fájt
a szíve m, és olyan üres s é g volt a feje mb e n , mint a milye n a
kihúzot t fog után mar a d t , vére s lyuk.
Amikor először ébre d t e m így, Felurian is ott volt, és
eng e m figyelt. Az arca olyan szelíd és aggo d al m a s volt,
hogy arra szá mít ot t a m , halka n mor mol ni fog, és
me g si mo g a t j a a haja m, ahogy Auri tett e több hóna pj a a
szob á m b a n .
De Felurian ne m ilyesfajt a lény volt. – Jól vagy? –
kérd ez t e .
Erre ne m volt válasz o m. Agya m a t elho m ál yo sítot t á k az
e mlé k e k, az össz ez a v a r o d o t t s á g és a gyá s z. Nem bízta m
benn e , hogy sírás nélkül me g tudok szólalni, ezért csak
rázt a m a feje m.
Felurian lehajolt, és me gc s ók olt a a szá m sarká t , egy
hossz ú pillana tig néze t t, aztá n felült. Elme nt a
me d e n c é h e z , és a tenye r é b e n vizet hozott, hogy
me git a s s o n .
A követk e z ő napok b a n ne m fagg a t o t t , ne m akart a
kihúzni belőle m, mi tört é n t . Alkalma n k é n t me g pr ó b á l t
me s él ni, de ne m bírta m figyelni rá, így mé g keve s e b b
értel m e t találta m a me s é k b e n , mint koráb b a n . Némelyik
részük me gríka t o t t , holott ma g u k b a n a törté n e t e k b e n ne m
volt se m mi szomor ú.
Egysz e r arra ébr e d t e m , hogy elme n t , csak azért, hogy
egy órával későb b egy különös, zöld gyü mölcc s el térjen
vissza, amel y nagyo b b volt, mint a feje m. Félénk mos ollyal
oda a d t a , me g m u t a t t a , hogya n hánt s a m le vékony,
bőrsz er ű héját, amel y alatt nar a n c s s zín volt a hús. Kásás,
éde s c sí pő s bels eje csigavon al b a n vált szét cikkelye kr e .
Némá n ettünk, amíg se m mi se m mar a d t , csak egy
kerek, ke mé n y, síkos ma g.
Söté t b a r n a volt, és olyan nagy, hogy ne m tudt a m
össz ez á r ni rajta az ujjaima t . Felurian egy kőhöz csapt a , és
me g m u t a t t a , hogy a belsej e szár a z, olyan, mint a pirított
mogyor ó. Ezt is me g e t t ü k. Söté t, borsos íze volt, halvá n ya n
e mlé k e z t e t e t t a füstölt lazacr a .
A belsej é b e n egy újabb, csontfe h é r , üveg golyó mér e t ű
ma g volt. Ezt Felurian neke m adt a . Cukor é d e s volt, és
kicsit raga c s o s , mint a kara m e ll a.
Egy alkalo m m a l végt el e n órákr a hagyot t ma g a m r a , hogy
két barn a ma d á r r al térje n vissza, mindk é t mark á b a n
eggyel. A veré b n él kisebb állatkák n a k me gl e p ő levélzöld
sze m e volt. Letett e őket mellé m a párn á kr a , és amikor
füttye n t e t t , a ma d a r a k ének el ni kezdt e k. Nem csipogt a k,
ne m is trillázta k, han e m igazá n daloltak: négy vers e t,
refrén n el. Először karba n, azt á n egye n k é n t .
Egysz e r, amikor fölébr e d t e m , egy bőrpoh á r b ól adot t
inno m. Az italnak ibolya sz a g a volt, íze se m mi , de világos,
mele g és tiszta volt a szá mb a n , mint h a nyári napfé n yt
itta m volna.
Egy má sik alkalo m m a l egy sima vörös követ adot t,
a mely mel e g volt a keze m b e n . Néhá n y óra múlva
me gr e p e d t , mint egy tojás, egy apró, mókus s z e r ű lény
bukka n t elő belőle, a mely dühös e n csics er g e t t rá m, mielőtt
elfutot t.
Egysz e r fölébr e d t e m , és ne m volt a közele m b e n . A
vízparto n látt a m me g. A térdé t átkar olva ült, és alig
hallott a m csen d e s zokog á s á n a k halk dalla má t .
Aludta m és fölébr e d t e m . Adott neke m egy levélből
kész ült gyűrűt, mar ok n yi aran ys zín bogyót, egy virágot,
a mely kinyílt, ha egy ujjal me g si mo g a t t a m…
És egysz e r , amikor nedv e s arcc al, fájó szívvel ébre d t e m ,
felé m nyújtott a a kezét, és ráfekt e t t e az enyé m r e . A
moz dul a t olyan óvato s volt, az arc a olyan aggo d al m a s ,
hogy az e mb e r azt gondolt a volna, mé g sos e m érint e t t
me g férfit. Mintha aggód n a , hogy eltörök, me g é g e k vagy
me g h a r a p o m . Hűvös keze egy pillana tig az enyé m e n
nyugo d o t t , szelíde n, mint egy pillangó. Puhá n
me g s z orítot t a a keze m, várt, azut á n elhúzt a a ma g á é t .
 Akkor ez furcs á n a k tűnt. De túlsá go s a n elfelhőzt e az
agya m a zavar és a gyá s z ahhoz, hogy világos a n
gondolkod h a s s a k . Csak mos t, vissza t e kint v e jövök rá az
igazs á gr a . Egy fiatal szer e t ő félsze g s é g é v e l igyeke z e t t
vigasz t al ni, csak fogal ma se m volt róla, hogy kell.

De az idő mind e n t begyó g yít. Keves e b b e t álmo dt a m .

Visszat é r t az étvá g ya m . Elégg é kitisztult a feje m ahhoz,
hogy mé g csipkelődjek is Feluriann al. Kevés s el ezut á n
annyira össz e s z e d t e m ma g a m , hogy kac érko d h a s s a k vele.
Szinte tapint a ni lehet e t t a me gkö n n ye b b ül é s é t , minth a
ne m tudn a mit kezde ni egy olyan ter e mt m é n n y e l , aki ne m
kívánja me g c s ó k olni.
Végül vissz a t é r t a kívánc sis á g o m, a legbiztos a b b jel,
hogy ismé t a régi vagyok. – Nem is kérde z t e m , sikerült- e
befejezni a sha e d e t – mond t a m neki.
Az arc a felderült. – Kész van! – Látta m a büszk e s é g e t a
sze m é b e n . Megfogt a a keze m, és a pavilon szélér e
veze t e t t . – A vas ne m volt könnyű dolog, de kész van. –
Elindult, aztá n me g állt. – Megtal álod?
Hossz a n, alapos a n körülnézt e m . Noha me g m o n d t a , mit
kere s s e k , egy hossz ú perc telt el, mielőtt észr ev e t t e m egy
söté t e b b kis foltot egy közeli fa árnyé k á b a n . Megfogt a m a
sha e d e m e t , és előhúzt a m az árnyé k b ól, ahol rejtőzött.
Felurian mellé m lépet t, és neve t e t t , minth a mos t
győzt e m volna egy játékb a n . Átkarolt a a nyak a m , és
tuc at n yi gyer e k szilajs á g á v al csókolt.
Korább a n sos e hagyt a , hogy fölpróbálja m a sha e d e t .
Csak ámult a m , a mikor ráborítot t a mezt el e n válla mr a .
Szinte súlyt al a n volt, és puh á b b a legfino m a b b bárs on yn ál.
Mintha mele g szellőt viselt e m volna, ugya n a z t , amel y a
söté t erdei tisztá s o n ciróga t o t t , ahol várt a m, hogy Felurian
össz e s z e dj e az árnyé k ok a t .
Arra gondolt a m, hogy leme g ye k az erdei tóhoz, és a
víztükörb e n me g n é z e m ma g a m , de Felurian rá m vete t t e
ma g á t . A földre nyo mo t t és me glov a g olt. A sha e d úgy
terült szét alatt u nk, mint egy vast a g takar ó. Felurian
körénk tekert e a széleit, aztá n me gc s ók olt a a melle m e t , a
nyak a m a t . A nyelve forró volt.
– Ilyen módo n – suttog t a a füle mb e –, valah á n ys z o r rád
borul, esz e d b e jutok. Amikor me g é ri nt, olyan lesz, minth a
én érint e t t el e k volna me g. – Lass a n moz got t rajta m, teljes
hossz á b a n végigsi mo g a t v a mez t el e n test é v el az enyé m e t .
– Minde n má s nőbe n Felurianr a fogsz eml ék e z ni, és
vissza t é r s z hozzá m.

Ezutá n tudt a m, hogy a Fae- ben töltött időm a vége felé

jár. A Ctha e h szav ai szöge t ütött e k a feje mb e , és
ösztök élt e k, hogy me nj e k vissza a világb a . Kőhajítás n yir a
volta m az emb e r t ől, aki me g ölt e a szülei me t , és mé g s e m
ismer t e m föl: ez olyan kes er ű ízt hagyo t t a szá mb a n ,
a melye t mé g Felurian csókjai se m tudt a k eltünt e t ni. Amit
pedig Denn á r ól mond o t t a Ctha e h, az egyfolyt á b a n
kattog ot t az agya m b a n .
Egysz e r felébr e d t e m , és tudt a m, hogy eljött az idő.
Fölkelte m, becs o m a g ol t a m a hátizs á k o m b a , és hossz ú idő
óta mos t először felöltözt e m. Különös volt a ruha érint é s e .
Mennyi ideig volta m távol? Beletúrt a m a szak álla m b a ,
aztá n félrelökt e m a gondol a t o t. Fölösleg e s találga t n o m ,
épp e n elég ha m a r me g t u d o m a választ.
Ahogy me gfor d ult a m, látta m, hogy Felurian a pavilon
közelé b e n áll, és az arc a szomor ú. Egy pillana tig arra
gondolt a m, hogy talán tiltakozni fog, de se m mi ilyes mi t
ne m tett. Mellé m lépe t t, és a válla mr a borított a a sha e d e t
úgy, ahogy egy anya bugyolálja be a gyer e k é t a hideg
ellen. Még minth a a mögöt t e röpködő lepkék is bán a t o s a k
lett ek volna.
Órákon át veze t e t t az erdőb e n , a míg me g ne m
érkezt ü nk két ma g a s szürke kőhöz. A feje mr e húzt a a
sha e d csuklyájá t , és me g p a r a n c s ol t a , hogy hunyj a m be a
sze m e m . Leírt vele m egy rövid kört, és ekkor
me gfog h a t a t l a n változ á s t érezt e m a leve gő b e n .
Kinyitott a m a sze m e m , és látt a m, hogy ez az erdő ne m
ugya n a z , a melyb e n egy perc e járta m. Eltűnt a levegőb ől a
különös feszülts é g . Ez a hala nd ó erdő volt.
Felurianhoz fordult a m. – Úrnő m – mond t a m –, se m mi t
se m adh a t ok neke d, mielőtt elme g ye k .
– Kivéve, hogy vissz a t é r s z. – Hangja puha volt, mint a
liliom szirma , és figyel me z t e t é s susogo t t benn e .
Elmos olyod t a m . – Úgy érte m, se m mi t se m hagyh a t o k
nála d, hölgye m.
– Kivéve az eml ék e z é s t . – Közelebb hajolt.
 Lehunyt a m a sze m e m . Pár szóval és szá mo s csókkal
búcs úzt u nk el egym á s t ól.
Aztán elme n t e m . Szere t n é m azt mon d a ni, hogy ne m
nézt e m vissza, de ez ne m lenne igaz. Majd' me g s z a k a d t a
szíve m a látvá n yá t ól. Olyan kicsinek tűnt a hat al m a s ,
szürke kövek mellett. Kis híján vissz a m e n t e m egy utolsó
búcs úc s ó kr a .
De tudt a m , ha vissza m e g ye k , ne m jöhet e k el tőle soha
több é . Valahogy tová b b m e n t e m .
Amikor má s o d s z or nézt e m vissza, már eltűnt.
 SZÁZHETEDIK FEJEZET

TŰZ

Jóval napsz állt a utá n érte m el a Pennys w or t h foga dót. A

hat al m a s épüle t ablakaib a n ragyog o t t a lámp af é n y;
tuc at n yi lovat pányv á z t a k ki elé, a melye k
abr ako s t a ri sz n yá b ól zabolt ak. Az ajtó nyitva volt, ferde
fényc sík hullott a söté t utcár a .
Vala mi azonb a n ne m volt rendb e n . Hiányzot t az a
bar á t s á g o s , felpezs dítő zajong á s , amel y egy forgal m a s
foga dó b ól hallat szik est é nk é n t . Még suttog á s se m volt. Egy
szó se m.
Aggodal m a s a n osont a m közele b b. Minden tünd é r m e s e ,
a melye t hallott a m, átfutot t az agya m o n . Évekig volta m
oda? Évtized e kig?
Vagy közöns é g e s e b b baj van? Több útonálló volt, mint
gondoltuk? Visszat é r t e k , szétro m b olv a találtá k a tábor uk a t ,
aztá n idejött e k gará z d álko d ni?
Az ablakhoz lopózt a m, bele s t e m , és me gl á t t a m az
igazs á g o t .
Negyv e n- ötve n emb e r volt a fogadó b a n . Asztalokn ál,
padokon ültek, vagy a pultot tá m a s z t o t t á k. Minde n sze m a
kand allór a mer e d t .
Marte n ült ott egy nagy pohá r itallal. – Nem tudt a m
elfordíta ni a sze m e m e t – folyta t t a . – Nem is akart a m . Ekkor
Kvothe lépet t elé m, elállta a látvá n yt , és egy minut u m alatt
me g s z a b a d ul t a m a varáz s t ól. Olyan vast a g o n kiütött
rajta m a hideg verejt é k, minth a leöntöt t e k volna egy vödör
vízzel. Igyek ez t e m vissza h úz ni Kvothé t, de lerázt a a
keze m, és után a futott. – Marte n sajnálkozó arcot vágot t.
– Hogyho g y ne m csalta ma g á v al az ade mi t és a
beh e m ó t o t is? – kérde z t e egy sólyo m a r c ú emb e r , aki a
kand alló melletti sarokb a n ült. Ujjai egy ütött- kopott
heg e d ű t o k o n dobolt a k. – Ha tényl e g őt látt á t ok, akkor
vala m e n n yi ő t ök n e k utá n a kellett volna futnotok.
Helye slő mor mol á s hallatsz ot t a tere m b e n .
Egy közeli aszt altól odasz ólt Tempi, akit könnye n me g
lehe t e t t isme r ni vérvörös ingéről. – Ahogy felnövök, tanulok
önur al m a t . – Föle melt e a kezé t, és ökölbe szorított a a kezét
a sze ml élt e t é s h e z . – Fájdalo m. Éhsé g. Szomjús á g .
Fára dt s á g . – Minden szó után me gr á z t a az öklét, jelezve,
hogy mind e z e k e n uralkodik. – Asszonyok. – Alig
észre v e h e t ő e n elmo s olyo do t t , és ismé t me gr á z t a az öklét,
de kevé s b é erélye s e n . Halk neve t é s futott végig a ter m e n .
– Ezt mon do m . Ha Kvothe ne m me g y, lehet, hogy én
me g ye k.
Marte n bólintott. – Ami má sik bará t u n k a t illeti… –
Megkösz ör ült e a torká t, és az ivó túlsó végé b e mut a t o t t . –
Hesp e me g g yőz t e , hogy mar a dj on. – Hango s a b b lett a
neve t é s . Pillana t n yi kere s é s után me gl elt e m Deda nt és
Hesp é t . Deda n rákvörös volt, Hesp e birtokló mozd ul a t t al
tett e a kezét a férfi lábár a, és titokza t o s a n , elég e d e t t e n
mos olyg ot t.
– Másna p kere s t ük – folyta t t a Marte n, miut á n a figyele m
ismé t rá ter elődöt t . – Követt ük a nyo m a i t az erdőb e n . A
kardját me g t al ált uk félmérföldnyir e a tava c s k á t ól. Se m mi
kéts é g, a nagy loholás b a n veszíte t t e el, amikor utol akart a
érni. A köpe n ye a közelbe n lógott egy ágon.
Marte n föle melt e a me gvis elt köpe n yt , a melye t az
üstfoltozót ól vett e m. Úgy fest e t t , mint h a egy vesz e t t kutya
tá ma d o t t volna me g. – Egy ágon lógott. Bizonyár a inkább
letépt e ma g á r ól, mintho g y őt sze m elől téve s s z e . –
Gépie s e n babr ált a a szak a d á s o k szélé t. – Ha erős e b b
szöve t, akkor itt lenne velünk ma est e.
Felis me r e m a végsz ót, ha me g h a llo m. Belépt e m.
Mindenki me gfor d ult és rá m néze t t. – Azóta találta m jobb
köpe n yt – mon dt a m . – Felurian csinált a a saját kezév el. És
van egy törté n e t e m is! Olyan, amit a gyer e k ei t e k gyer e k ei
is me s él ni fogna k! – Mosolyogt a m .
Pillana t n yi né ma s á g után mind e n ki egysz e rr e kezd e t t
besz élni.
Társai m döbb e n t hitetle n s é g g e l mer e d t e k rá m. Deda n
tért először ma g á h o z , és miut á n odakö n yök ölt e ma g á t ,
dar a b o s a n , fél karr al átölelt. Csak akkor vett e m észr e,
hogy a má sik karja fel van kötve.
Kérdőe n pillantot t a m rá. – Vala mi bajba kever e d t e t e k ? –
kérd ez t e m a hangz a v a r b a n .
Deda n rázt a a fejét. – Hespe – mon dt a egysz e r ű e n . –
Nem nagyo n tetsz e t t neki a gondol a t, hogy utá n a szala dja k
ann a k a tünd é r a s s z o n yn a k , így aztá n… me g g yőz ö t t , hogy
mar a dj a k.
– Eltört e a karod a t ? – esz e m b e jutott a jelene t, ahogy
Hesp e a földhöz szorítja.
A hat al m a s e mb e r a lábá t nézt e . – Egy kicsit. Lenyo mo t t ,
én pedig igyek e z t e m sza b a d ul ni. – Némi zavarr al
mos olyg ot t. – Assze m, úgy is mond h a tj uk, hogy együt t
törtük el.
A jó vállára csa pt a m , és elnev e t t e m ma g a m . – Ez
kedve s . Igazá n me g h a t ó . – Folyta t t a m volna, de a szoba
elcsön d e s e d e t t . Minde nki minke t , eng e m figyelt.
Ahogy a töme g r e nézt e m, hirtele n zavar b a jötte m.
Hogya n tudn á m ezt elma g ya r á z ni?
Már mond t a m , hogy ne m tudo m, me n n yi időt töltött e m
a Fae- ben. De hossz ú, hossz ú idő volt. Olyan sokáig élte m
ott, hogy elhalvá n yult idege n s é g e . Egyre inkább otthon
érezt e m ma g a m benn e .
Most, hogy vissz a é r t e m a hala nd ó világb a , ez a zsúfolt
ivó volt ideg e n. Milyen különös házb a n lenni, és ne m a
szab a d ég alatt! A vast a g fából ácsolt padok és aszt alok
olyan primitívne k és kezde tl e g e s n e k tűnt e k! A lámp af é n y
ter m é s z e t e ll e n e s e n éles volt, bántot t a a sze m e m .
Hosszú ideig ne m volt má s társ a s á g o m Feluriano n kívül,
és hozzá képe s t furcs á n a k látszot t a k a körülött e m tolongó
e mb e r e k. Különös volt, hogy a sze m ü k n e k van fehérje.
Olyan szaguk volt, mint a verejt é kn e k , a lovakn a k és a
kes er ű vasn a k. A hangjuk nyers és éles volt. A testt a r t á s u k
mer e v és félsze g.
De mind e z csak a felszín volt. A saját bőrö mb e n se m
érezt e m otthon ma g a m . Mélys é g e s e n zavart, hogy ismé t
ruhá t kell viselne m, és mohó n kívánt a m a kényel m e s
mezt el e n s é g e t . A csiz má m valós á g o s börtön volt. A hossz ú
úton a Pennys w or t h felé folyton küzdöt t e m a kísért é s s e l,
hogy levegye m .
Ahogy körülnéz t e m az arcokon, me g pillant o t t a m egy
fiatal nőt, ne m lehet e t t idős e b b húsz é v e s n é l . Kedve s arc a,
tiszta, kék sze m e volt, és tökélet e s , csókr a álló szája. Fél
lépé s t tett e m felé, hogy a karo mb a kapja m, és…
Hirtelen leállított a m ma g a m , épp e n a mikor föle mel t e m
volna a karo m, hogy me g si mo g a s s a m a nyak á t . Forgott
vele m a világ. Itt má s k é p p e n me n n e k a dolgok. A mellett e
ülő férfi nyilvánv aló a n a férje. Ez fontos, ugye? Nagyon
bizonyt al a n és távoli tényn e k tűnt. Miért is ne m csókolo m
me g ezt a nőt? Miért ne m vagyok mezt el e n , miért ne m
esz e m ibolyá t, és miért ne m zenél e k a sza b a d ég alatt?
Ismé t körülnézt e m a tere m b e n , és mind e n ki borza sz t ó a n
neve t s é g e s n e k tűnt. Ezek a padokon ülő e mb e r e k, a
réte g e s ruhájukk al, ahog y késs el, villával eszn e k. Mindez
olyan céltala n n a k , me s t e r k élt n e k tűnt. Hihet e tl e n ül
neve t s é g e s volt. Mintha egy játékot játsz a n á n a k , és ne m is
tudn á n a k róla. Mintha ez egy olyan vicc lenne , a mit
koráb b a n sos e m ért e t t e m .
Így hát fölnev e t t e m . Nem volta m hango s , ne m is tartot t
különös e b b e n sokáig, de vad volt, tele sajáto s örö m m e l .
Nem emb e ri neve t é s volt, és úgy haladt át az emb e r e k
között, mint a szél a gabon a t á bl á n . Azok, akik a közelbe n
me g h allott á k, fészkelődt e k ültükb e n, néh á n ya n kívánc si a n
nézt e k rá m, má s ok félve. Voltak, akik me g b o rz o n g t a k , és
ne m akart a k a sze m e m b e nézni.
Megdöb b e n t e t t a viselke d é s ü k , és igyeke z t e m fékez ni
ma g a m . Mély lélegz e t e t vett e m, behu n yt a m a sze m e m . A
furcs a zavar elszállt, noha a csiz má m a t mé g mindig
ke mé n yn e k és súlyos n a k érezt e m .
Amikor ismé t kinyitott a m a sze m e m , látta m, hogy Hesp e
néz föl rá m.
– Kvothe – mond t a tétov á n –, jól… nézel ki.
Széle s e n elmo s olyo dt a m . – Jól is vagyok.
– Azt gondoltuk, hogy… odav e s z t él.
– Úgy gondolt á t ok, hogy me g h al t a m – helye s bít e t t e m
gye n g é d e n , miközb e n a kand alló felé tartott a m , ahol
Marte n épp e n fölállt. – Meghalt a m Felurian karjaiba n, vagy
esz elős e n , a vágyt ól me g t ör v e bolyongok az erdőb e n . –
Végigné z t e m rajtuk. – Nem igaz? – Az ivóba n mind e n sze m
rá m sze g e z ő d ö t t . Elhat á r oz t a m , hogy a lehet ő legtöb b e t
hozo m ki a helyz e t b ől. – Menjet e k már, én Kvothe vagyok!
Az Ede m a Ruh sarja! Az Egyet e m e n tanult a m, és le tudo m
hívni a villá mot, mint a Nagy Taborlin. Tényle g azt
gondolt á t o k, hogy Felurian me g öl?
– Úgy kellett volna tennie – szólt egy nyers hang a
kand alló mellől. – Ha több e t láttál volna belőle az
árnyé k á n á l.
Odafordult a m, és me gl á t t a m a sólyo m a r c ú heg e d ű s t . –
Bocsá n a t , ura m?
– Mindenkitől bocs á n a t o t kellene kérn e d – mond t a
me gv e t é s t ől csöpö gő hango n. – Nem tudo m, milye n
hasz not re mél sz ettől, de ne m hisze m, hogy túl sokat láttál
volna Felurianb ól, több e t egy má s o d p e r c n é l.
Farka s s z e m e t nézt e m vele. – Nem csup á n látta m,
bar á t o m.
– Ha ez igaz, akkor mos t őrült vagy halott lennél.
Elisme r e m , lehe t, hogy bolond vagy, de ne m holmi
tünd e v a r á z s t ól. – Az ivóba n vihorá sz ni kezdt e k. – Sok éve
senki se m látt a. A tünd e n é p elha gyt a ezt a helye t, te pedig
ne m vagy Taborlin, ne m szá mít, mit mond a n a k a bará t ai d.
Úgy sejte m, ügye s me s e m o n d ó vagy, aki abb a n
re mé n yk e dik, hogy neve t szer e z ma g á n a k .
Ez kínos a n közel járt a valós á g h oz . Látta m, hogy a
soka s á g egy rész e kétke dv e sandít rá m.
Mielőtt bár mit mon dt a m volna, Deda n felhördült. – Akkor
mitől van szak álla? Amikor háro m éjszak á v al ezelőtt
elfutot t, olyan sima volt az arca, mint a bab a p o p si.
– Mondod te – felelte a heg e d ű s . – Eddig hallgat t a m ,
noha a felét se m hitte m el ann a k, a mit me s él t él azokról az
úton állókról, me g hogy ez lehívt a a villá mot. De azt
gondolt a m ma g a m b a n : „Valószínűle g me g h al t a bar á tjuk,
és azt akarják, hogy a nép e k egy- két büszke me s é v el
e mlé k e zz e n e k rá.” – Fitymáló n néz e t t Deda nr a . – De ez
már tényl e g túl me s s zir e me g y. Nem okos dolog a
tünd e n é p r ől hazud oz ni. Nem szer e t e m , ha ideg e n e k jönne k
ide, és ostob a s á g o k k al tömik tele a bar á t ai m fejét. Most
már mar a dj a t ok csönd b e n . Ma éjszak á r a elege t hallgat t u nk
titeke t .
Ahogy befejezt e , kinyitott a ütött- kopot t tokját, amel y
mellett e hever t, és elővet t e a hang s z e r é t . Mosta nr a
bizonyt al a n ellens é g e s s é g lett úrrá az ivón. Néhá n ya n
sértőd öt t e n sandítot t a k rá m.
Deda n dühös e n morgot t. – Ide figyelj! – Hespe mon d o t t
vala mit, és igyeke z e t t vissza h ú z ni a helyér e , de Deda n
lerázt a . – Nem! Senki ne neve zz e n hazug n a k. Maga Alveron
küldött ide az úton állók miat t. Elvége z t ük a munk á n k a t .
Nem szá mít ok ünne pl é s r e , de roha dj a k me g, ha hagyo m,
hogy lehazu g ozz a t o k! Megöltük azoka t a bitan gok a t . Utána
pedig láttuk Feluriant. És Kvothe utá n a m e n t . – Deda n
harcia s a n néz e t t körül a ter e m b e n , elsősor b a n a heg e d ű s
irányá b a . – Ez az igazs á g, esküsz ö m a jó keze mr e . Ha
valaki hazug n a k akar nevez ni, kipróbálh a tjuk a jobb
kezünk e t .
A heg e d ű s felvett e a vonót, és Deda n sze m é b e néz e t t .
Végighúz t a a vonót a húrokon. A heg e d ű visított. – Hazug!
Deda n csakn e m átugrot t a szobá n, miközb e n az
e mb e r e k hátr a t olt á k a szék eike t, hogy helye t csináljan a k a
küzdele m h e z . A heg e d ű s lass a n fölállt. Magas a b b volt, mint
gondolt a m, kurt a szürke haja, forrad á s o s ujjperc ei
elárult á k, hogy ért az ökölharc h oz.
Sikerült Deda n elé kerülnö m, a füléhe z hajolta m, és
halka n besz élni kezdt e m . – Tényle g verek e d ni akarsz a
törött keze d d e l? Ha elka pj a, akkor sikolta ni fogsz, és
behu g yo z ol Hesp e előtt! – Kissé lecsillapod ot t . Gyeng é d e n
me glökt e m, és ő visszaindult a szék é h e z , á m egy cse pp e t
se m örült.
– …valahol itt – mon dt a mögö t t e m egy asszon y. – Ha
verek e d ni akar sz, akkor me nj ki, és ne is gyer e vissz a!
Nem azért kapod a fizet é s e d , hogy verek e dj a
vend é g e k k e l. Megért e t t e d ?
– De, Penny! – csitított a a heg e d ű s . – Én csak
kötözködt e m egy kicsit. Ő vett e sze m é l ye s k e d é s n e k . Nem
hibázt a t h a t s z azért, mert csúfolódok, amilye n me s k e t é k k e l
előhoz a ko d n a k!
Megfordulva látt a m, hogy a heg e d ű s egy közé pkor ú
asszo n yn a k ma g ya r á z k o dik. Az asszon y legalá b b
egylá b n yiv al alacs on ya b b volt nála, és föl kellett emel nie a
kezé t, hogy a férfi mellét bökdös s e .
Ekkor valaki felkiáltott mellet t e m: – Jóságos isten, Seb!
Látod? Nézd csak! Ez ma g á t ól mozog.
– Te tökré sz e g vagy. Csak a szellő moz g a tj a .
– Ma est e nincs is szél. Magától mozog. Nézd csak!
Termé s z e t e s e n a sha e d volt az. Mosta nr a több e n
észre v e t t é k, hogy lágya n leng a szellőbe n, amel y ne m fújt.
Én szép látvá n yn a k tartot t a m , de a kiguva d t sze m e k b ől
ítélve az emb e r e k e t me gije sz t h e t t e . Néhá n ya n
aggo d al m a s a n arré b b húzt á k tőle m a székük e t .
Penny rász e g e z t e a sze m é t gyöng é d e n hullá mz ó
sha e d e m r e , és odajött hozzá m. – Mi ez? – kérd ez t e
csep p n yi félele m m e l .
– Se m mi ok az aggod al o mr a – mon dt a m . Könnye d é n
föle melt e m a sha e d egyik szárnyá t , hogy me g n é z h e s s e . –
Ez az árnyé kkö p ö n ye g e m . Felurian csinált a neke m.
A heg e d ű s undorodv a morgot t.
 Penny rápillantot t , és bátort al a n ul me g d ör z s ölt e a
köpe n ye m e t . – Puha – mor molt a , és felnéz e t t rá m. Amikor
találkozott a tekint e t ü n k, egy pillana tig me gl e p e t t e n
bá mul t, aztá n felkiáltott: – Te Losi fiúja vagy!
Mielőtt me g k é r d e z h e t t e m volna, mit ért ezala t t,
hallott a m, hogy me g s z ól al egy má sik nő: – Micsoda ? –
Odafordulva egy vörös hajú pincérlá n yt látt a m, aki felénk
indult. Ez hozott olyan nagy zavar b a , a mikor először
jártunk a fogadó b a n .
Penny felé m bicce nt e t t . – Itt a te üde arcú, vadóc
fiúcská d, aki háro m deká dj a volt itt! Emléksz el,
me g m u t a t t a d neke m! Nem ismer t e m föl a szak áll miatt.
Losi me g állt előtt e m. Ragyog ó vörös tincs e k omlott a k
halvá n y vállár a. Vesze d el m e s , zöld sze m e végigs é t á l t a
sha e d e m e n , aztá n felkúszot t az arco mr a . – Tényleg ő az –
mond t a Pennyn e k. – Szakáll ide vagy oda. – Olyan közel
lépe t t, hogy majdn e m hozzá m simult. – A fiúk mindig
szakállat növe sz t e n e k , azt re mélv e , hogy az férfivé teszi
őket. – Vakme r ő e n néze t t rá m ragyog ó sma r a g d sze m é v e l,
minth a azt várn á, hogy elpirulok és topor gok, mint
koráb b a n .
Végiggon d olt a m , amit Felurian keze alatt tanult a m, és
ismé t dag a d ni kezde t t benn e m a furcs a, vad neve t é s .
Visszafojtot t a m, ame n n yir e tudt a m, de érezt e m , hogy
bukfe nc e zik benn e m , miközb e n a lány sze m é b e nézt e m, és
elmo s olyo d t a m .
Losi me gl e p e t t e n hátr ált egy fél lépé s t , halvá ny bőre
elvörösö d ö t t .
Penny me g t á m o g a t t a . – Isten e m, lányo m, neke d me g mi
bajod?
Losi eltépt e tőle m a tekint e t é t . – Nézz rá, Penny, de
tényl e g nézd me g! Fae pillant á s a van. Nézz a sze m é b e !
Penny kívánc sia n fürké szt e az arco m a t , aztá n ma g a is
elvörösö d ö t t , és kere s z t b e fonta a karját, minth a
mezt el e n ül látt a m volna. – Kegyel m e z ő iste n! – mon dt a
halka n. – Akkor hát igaz, ugye ?
– Az utolsó szóig – felelte m.
– Hogy tudt ál me g s z ök ni tőle? – kérd ez t e Penny.
– Ó, ere dj már, Penny! – kiáltott hitetle n ül a heg e d ű s . –
Csak ne m hisze d el enn e k a kölyökn e k a törté n e t é t ?
Losi me gfor d ult, és indulato s a n besz élni kezde t t . – Olyan
férfi tekint e t é v el néz, Ben Crayton, aki tudja, mit kezdje n
egy nővel. Nem minth a te tudn á d . Amikor néh á n y deká d d al
ezelőtt itt járt, tetsz e t t az arca, és azt gondolt a m,
etye p e t yé l e k vele. De amikor me g pr ó b á l t a m… –
Elhallga tot t, látha t ól a g ne m talált szav a k a t .
– Emléksz e m – mond t a egy férfi a pultn ál. – Rohadt fura
dolog. Már azt gondolt a m, hogy össz e pi sili ma g á t . Egy szót
se m tudott mond a ni neki.
A heg e d ű s vállat vont. – Akkor hát talált ma g á n a k azót a
egy para s z tl á n yt . Ez ne m jelenti azt…
– Hallga s s , Ben! – mon dt a csönd e s fölénnyel Penny. – Ez
a változá s nagyo b b egy szak állnál. – Az arco m a t fürké szt e .
– Isten e m, igaza d van te lány. Fae pillant á s a van. – A
heg e d ű s ismé t me g akart szólalni, de Penny
vasvillasz e m m e l végig m é r t e . – Hallgas s, vagy me nj ki!
Nem akarok ma est e verek e d é s t .
A heg e d ű s körülnéz e t t a ter e m b e n , és látt a, hogy az ár
ellene fordult. Vörös, dühös arcc al fogta a heg e d űj é t , és
kicsört e t e t t .
Losi ismé t mellé m lépet t, és hátr a si mí t ot t a a haját. –
Tényleg olyan szé p, mint ahogy mon dj á k? – Büszké n
fölszegt e az állát. – Szebb nála m?
Habozt a m, azt á n halka n azt mond t a m : – Ó Felurian,
mind e n ki n él szeb b. – Feléje nyújtot t a m a keze m, és
me g si mo g a t t a m a nyak á t oldalt, ott, ahol elkezdőd ö t t a
csigá s , rőt zuha t a g , aztá n előre h ajolt a m, és hét szót
súgt a m a fülébe: – De nincs me g benn e a te tüze d. – Ő
pedig me g s z e r e t e t t ezért a hét szóért, és a büszke s é g e
se m sze nv e d e t t csorbá t .
– Hogy sikerült me g s z ök n ö d ? – kérd ez t e Penny.
Körülnézt e m a ter e m b e n , és látta m, hogy mind e n ki rá m
figyel. A vad fae neve t é s ismé t bukfenc e t vete t t benn e m .
Lustá n elmos olyod t a m . A sha e d hullá mz ot t .
Ezutá n a tere m elejé b e lépt e m, leülte m a kand alló
mellé, és elme s él t e m nekik a tört é n e t e t .
Pontos a b b a n , elmon d t a m nekik egy törté n e t e t . Ha a
teljes igazs á g o t elmo n d o m , azt úgys e m hitték volna el.
Felurian eleng e d e t t , mert otth a g yt a m egy dalt túszn a k? Ez
egys z e r ű e n ne m illik a klasszikus törté n e t e k h e z .
Így olyan tört é n e t e t mon dt a m el nekik, a milye t hallani
akart a k. Ebbe n a tört é n e t b e n Feluriant üldözve átker ült e m
a Fae- be. Összefonó d t u n k az alkonya ti tisztá s o n. Azután,
a mikor pihent ü n k, elég fénye s zené t játszot t a m neki, hogy
elnev e s s e ma g á t , elég söté t e t , hogy elálljon a lélegz e t e , és
elég éde s e t , hogy elsírja ma g á t .
De a mikor el akart a m jönni a Fae- ből, ne m eng e d e t t .
Túlságos a n szer e t t e a… műv é s z e t e m e t .
Gondolt a m, ne m kell szé gye nl ős n e k lenne m. Elég
egyé r t el m ű e n utalt a m rá, hogy Felurian sokr a tartott a
szer el mi képe s s é g e i m e t . Nem akarok me n t e g e t ő z ni a
viselke d é s e m miat t, csak annyit mon do k, hogy tizenh a t
éve s legé ny volta m, aki büszk e újonn a n fölfedez e t t
képe s s é g e i r e , és ne m ódzkodik egy kis dicsekv é s t ől.
Elme s élt e m , hogya n igyek e z e t t Felurian csa pd á b a ejteni
a Fae- ben, hogya n küzdöt t ü n k má gi á v al. Ez utóbbihoz
kölcsönöz t e m egy keve s e t Nagy Taborlin törté n e t é b ől. Volt
tűz és villáml á s .
Végül legyőzt e m Feluriant, de me g h a g yt a m az élet é t.
Hálából szőtt e neke m ezt a tünd e k ö p ö n ye g e t , tanított me g
titkos varáz sla t okr a , és adot t egy ezüs tle v el e t kegye
zálogá ul. A levél ter m é s z e t e s e n légből kapot t volt. De ne m
lett volna teljes a tört é n e t , ha Felurian ne m ad háro m
ajánd é k o t .
Minde nt össz ev é v e jó tört é n e t volt. És ha ne m is volt
teljes e n igaz… nos, legalá b b volt benn e igazs á g. Ha
teljes e n mellőzö m az igazs á g o t , sokkal jobb tört é n e t e t
tudt a m volna kerekít e ni. A hazug s á g o k egysz e r ű b b e k és a
legtöbb ese t b e n logikus a b b a k .
Losi egé s z idő alatt eng e m figyelt, és látszot t rajta, hogy
a halan d ó nők érde m e i ellen intéz e t t kihívás n a k tekinti az
egé s z dolgot. Miután vége t ért a me s e , bejele nt e t t e az
igényé t rá m, és elvez e t e t t a Pennys w or t h legfelső
e mel e t é n lévő apró szobáj á b a .
Nagyon keve s e t sikerült aludno m azon az éjjelen, és Losi
sokkal közele b b járt ahhoz, hogy me g öljön, mint Felurian
valah a is. Gyönyör ű s é g e s társ volt, mind e n ízébe n
ugya n ol ya n re me k, mint Felurian.
De hát hogy lehe t s é g e s ez? Hallom a kérd é s e t e k e t .
Hogya n lehet össz ev e t ni egy halan dó nőt Feluriann al?
Könnye b b me g é r t e ni, ha a zené r e gondoltok. Olykor az
e mb e r a szimfóniá t szer e ti. Máskor inkább csűrdön g ölőr e
szott ya n kedve . Ugya n e z érvé n ye s a szer e t k e z é s r e . Az
egyik típus hoz puh a párn á k illenek egy alkonya ti tisztá s o n.
A má sikhoz a szűk ágya k gyűrött lepe dőj e egy fogadó felső
e mel e t é n . Minde n asszo n y olyan, mint egy hang s z e r , azt
várja, hogy kitanulják, szer e s s é k , gyöng é d e n játssz a n a k
rajta, hogy végr e a saját zenéj é t adh a s s a elő.
Egye s e k me g s é r t ő d h e t n e k ettől a felfogá s t ól, mer t ne m
értik, hogy látja a zené t egy vándor s zín é s z . Azt
gondolh a tj á k, hogy lenéz e m a nőke t. Talán szívtele n n e k,
durvá n a k vagy kegye tl e n n e k tart a n a k .
De ezek az emb e r e k ne m értik a szer el m e t , a zené t és
eng e m.
 SZÁZNYOLCADIK FEJEZET

GYORS

Néhá n y napot a Pennys w or t h b a n töltött ü n k, ahol

szíves e n látt ak. Saját szobá k a t kapt u nk, és az ételér t ne m
kellett fizetnünk. A keve s e b b zsivány biztons á g o s a b b
utaka t és több vend é g e t jelent e t t , és Penny tudt a , hogy mi
nagyo b b töme g e t vonzunk a fogadó b a , mint ame n n yi t a
heg e d ül é s valah a is képe s lett volna.
Jól kihasz n ált uk az időt, élvezt ük a mele g ételt és a puh a
ágya t . Mindnyáju nkr a ráfért a pihen é s , hogy rendb e
jöjjünk. Hesp e mé g mindig a lába nyíl ütött e seb é t , Deda n
a törött karját fájlalta. Az aprób b sérülé s e k, a melye k e t a
bandit á kk al folytat ot t harcokb a n szer e z t e m , rége n
eltűnt e k, viszont voltak újabb a k, példá ul egy össz ek a r m ol t
hát.
Megt a nít ot t a m Tempit a kobozját é k alapjaira, ő pedig
folyta t t a harci oktat á s o m a t . Az edz é s a Letha niról szóló
rövid, dara b o s eligazítá s s a l kezdődö t t , és hossz ú, kimerítő
Ketan gyakorlat okk al folyta t ód o t t .
Ezenfelül össz e c s a p t a m egy dalt Felurianról. Erede tileg
Alkonyati élmény volt a címe, a mi, ismerj é t e k el, ne m
vala mi jó. Szere nc s é r e ez ne m mar a d t me g, ma n a p s á g a
legtöbb e n Félig énekelt dal címe n isme rik.
Nem ez a legjobb munk á m , de könnyű me gj e g ye z ni. A
kocs m a vend é g ei n e k látha t ól a g tetsz e t t , és a mikor
me g h allott a m , hogy Losi ezt fütyüli felszolgálá s közbe n,
tudt a m , hogy úgy el fog terjed ni, akár a futótűz.
Mivel az emb e r e k tová b br a is törté n e t e k e t követ elt e k,
néh á n y érde k e s es e m é n yt is elme s é l t e m az élet e m b ől.
Elmondt a m , hogya n sikerült fölvet e t n e m ma g a m az
Egyet e mr e , a mikor mé g alig töltött e m be a tizenöt öt .
Elme s élt e m, hogya n kerülte m be az Arkánu m b a mindös s z e
háro m nap alatt. Azt is elme s él t e m , hogya n hívta m be a
szelet őrjöngő dühö m b e n , miut á n Ambros e eltört e a
kobozo m a t .
Sajnos, a har m a di k est e kifogyt a m az igaz törté n e t e k b ől.
És mivel a hallgat ó s á g tová b br a is éhez e t t a me s é k r e ,
egys z e r ű e n ellopt a m egy törté n e t e t Illienről, akit
kicser élt e m ma g a m m a l , és csórt a m pár részlet e t
Taborlintól is.
Nem vagyok büszke erre, védel m e m r e annyit szer e t n é k
mond a ni, hogy me gl e h e t ő s e n soka t itta m. Mi több, szá mo s
csinos nő is volt a hallga t ó s á g b a n . Van vala mi rész e gítő
egy fiatal nő lelkes tekint e t é b e n . Ez mind e nf él e őrülts é gr e
ráve s zi a bolondo s fiatale m b e r t , és én se m volta m kivét el.
Közben Deda n és Hesp e beve t t é k ma g uk a t a
szer el m e s e k külön kis világá b a . Öröm volt rájuk nézni.
Deda n szelíde b b és nyugo d t a b b lett. Hesp e arca sokat
veszíte t t ke mé n ys é g é b ől . Sok időt töltött e k a szobájukb a n .
Nyilván az alvás hi á n yu k a t pótolt ák.
Marte n szé gye n t el e n ül udvarolt Pennyn e k , ivott, mint a
gödé n y, és általá b a n olyan jól szórakoz ot t , mint háro m
má sik.
Háro m nap utá n elha gyt u k a Pennys w or t h o t , mert ne m
akart uk, hogy lanyhuljon iránt unk a lelkes e d é s . Én boldog
volta m, hogy indulunk. Tempi kiképz é s e és Losi nyája s s á g a
között csakn e m belep u s z t ult a m a kimer ült s é g b e .

Lass a n ballagt u nk Sever e n felé. Részb e n , hogy kíméljük

Hesp e seb e s ül t lábá t, de részb e n azért, mert tudt uk, hogy
közös időnk a vége felé jár. Minden neh é z s é g ellenér e
közel kerültünk egym á s h o z , és az ilyes mit neh é z ma g u n k
mögöt t hagyni.
Kalandjaink híre me g előz öt t minke t az úton. Így, a mikor
me g álltunk éjszak á r a , keve s e t vagy se m mi t se m fizett ünk
koszt é r t és kvárt élyé r t .
A Pennys w or t h b ól való távoz á s u n k a t követ ő har m a di k
napo n össz efut ot t u n k egy kis színtár s ul a t t al. Nem tartozt a k
az Ede m a Ruhhoz, és elég rongyos a k voltak. A társ ula t
mindö s s z e négy főből állt: egy időse b b fickóból, két húsz-
egyn é h á n y éve s legé nyb ől és egy nyolc- vagy kilenc é v e s
fiúból. Éppe n akkor rakt á k me g rozoga szek er ük e t , a mikor
me g álltunk, hogy Hesp e pihent e t h e s s e egy kicsit a lábát.
– Üdv, színé s z e k! – kiáltott a m.
Riadt a n nézt e k fel, aztá n me g n yu g o d t a k , ahog y
me gl á t t á k a hát a m o n kere sz t b e vet e t t kobozt. – Üdv,
regös!
 Nevet t e m, és keze t rázt a m velük. – Nincs itt regös, csak
egy dalnok.
– Egyre m e g y – mos olyod ot t el az öreg e b b férfi. – Merre
tartot ok?
– Északról délre. És ti?
Még jobba n me g n yu g o d t a k , amikor hallott á k, hogy má s
irányb a me g yü n k , mint ők. – Keletről nyug a t r a – felelte.
– Hogy szolgált a szer e nc s é t e k ?
Vállat vont. – Mosta n á b a n elég gyér e n . De hallott unk
Lady Chalkerről, aki inne n két napr a lakik. Azt mon dj á k,
soha ne m küld el olyan emb e r t , aki tud cincogni egy
keve s e t heg e d ű n vagy ügye s a né m a j á t é k b a n . Reméljük,
kere s ü n k nála egy- két pennyt .
– Jobba n me n n é n e k a dolgok, ha me gl e n n e a me dv é n k –
mond t a az egyik fiatala b b férfi. – Az emb e r e k fizetne k a
me dv e t á n c ol t a t á s é r t .
– Kutya h a r a p á s t ól bet e g e d e t t me g – ma g ya r á z t a a
má sik. – Csakn e m egy éve, hogy elpusz t ult.
– Az bizony nagy baj – mond t a m . – Nehéz me dv é h e z
jutni. – Néma egye t é r t é s s e l bólintot t a k. – Van egy új dalo m
a szá mo t o kr a . Mit tudtok adni cser é b e ?
Az öreg gya n a k o d v a néze t t rá m. – Ami neke d új, nekünk
ne m biztos a n az – mut a t o t t rá. – És egy új dal ne m
szüks é g s z e r ű e n jó dal, ha ért e d, hogy gondolo m.
– Ítéld me g ma g a d – mond t a m , miközb e n előve t t e m a
kobozo m a t . Olyat írta m, amit könnyű volt me gj e g ye z ni és
egys z e r ű ének el ni, de mé g így is kétsz e r kellett
me gis m é t e l n e m , amíg me gj e g ye z t é k. Ahogy mon dt a m ,
ne m az Ede m a Ruh tagjai voltak.
– Elég jó dal – isme r t e el kelletle nül az öreg. – Mindenki
szer e ti Feluriant, de ne m tudo m, mit adh a t n á n k cser é b e .
A kisfiú közbe sipítot t: – Én költött e m egy vers e t a
Cserzőv a r g a , üstfoltozóhoz!
A többiek igyeke z t e k elhallga t t a t ni, de én
elmo s olyo d t a m . – Szíves e n me g h a llg a t o m.
Felfújta ma g á t , és csipogó hango n ráze n dít e t t :

Láttam egyszer szép parasztlányt,

Fürdött a folyóban,
Meg is lestem nyomban.
De azt mondta, nagy disznóság
Ha a férfi ilyet lát,
 Azon nyomban szappanhabbal fedte el a sejhaját.

Elneve t t e m ma g a m . – Ez jó – bókolta m. – De mit szólsz

ehh e z?

Láttam egyszer szép parasztlányt,

Fürdött a folyóban,
El is kaptam nyomban.
De azt mondta, most a mosdást
Kezdheti elölről.
Azon nyomban le is mosta magáról a szappanhabot
Háturul s elölről.

A fiúcska gondolkozot t. – Neke m jobba n tetszik az én

változ a t o m – mond t a rövid töpre n g é s utá n.
Megver e g e t t e m a vállát. – Rend e s e mb e r raga s zko dik a
saját vers é h e z . – A kis társul a t vezet őj é h e z fordulta m. –
Hallott ál vala mi pletyk á t ?
Rövid ideig gondolkozot t. – Északon az Eldbe n úton állók
vann a k.
Bólintott a m . – Most takarított á k el őket, így hát
hallott a m róla.
Tovább gondolkozot t. – Hallott a m, hogy Alveron elveszi
a Lackles s lányt.
– Tudok egy vers e t Lackles sr ől! – sipított közbe ismé t a
kisfiú, és rákez d t e :

Hét dolog állja az őrt

Lacklessék ajtaja előtt…

– Csönd! – legyint e t t e nyakon az öreg. Bocsá n a t k é r ő e n

néz e t t rá m. – A fiúnak jó a füle, de rossz a modor a .
– Én szíves e n me g h a llg a t n á m – mon d t a m .
Vállat vont, és előre e n g e d t e a fiút. A gyer e k kihívóa n
végig m é r t e , majd kánt álni kezde t t:

Hét dolog állja az őrt

Lacklessék ajtaja előtt
Egy gyűrű, amely hordhatatlan,
Egy eskü, amely tarthatatlan
Egy idő, mit helyre kell tolni,
Egy gyertya, mit nem látsz lobogni
Egy fiú, aki a vért hozza
Egy ajtó, ami az árt fogja,
 Egy dolog, mit elzársz a zárral,
És az, ami jön az alvással.

– Ez afféle találós vers – mon d t a az apja bocs á n a t k é r ő e n .

– Isten tudja, hol hallja ezek e t , de több esze is lehe t n e ,
mintho g y köpködje ma g á b ól a disznó versikék e t ,
a melye k e t fölszed.
– Hol hallott a d? – kérde z t e m .
A fiú gondolkodo t t egy pillana tig, azut á n vállat vont, és a
térdé t kezdt e vakar ni. – Mettudo m é n . Kölyköktől.
– Tovább kell me n n ü n k – pillantot t az idős férfi az égr e.
Az ersz é n ye m b e nyúlt a m, és adt a m neki egy ezüstl áz si á s t .
– Mi végr e? – kérde z t e gya n a k o d v a .
– Támog a t á s , hogy vehe s s e t e k egy új me dv é t –
mond t a m . – Én is látt a m szüks é g e t , de mos t jobba n me g y,
Hálálkodv a távozt a k. Szeg é n y ördögök! Magár a vala mit
adó Ruh társul a t ne m foglalkozik me dv e t á n c ol t a t á s s a l.
Ahhoz ne m kell teh e t s é g , ne m lehet büszkélke d ni az
előad á s s a l.
De hát aligha lehe t hibázt a t ni őket azért, mert nincs
benn ük Ruh vér, és nekünk, vándorko m é d i á s o k n a k
törődn ü n k kell egym á s s a l. Más úgys e teszi me g.

Tempi és én az utaz á s óráit arra haszn ált uk, hogy a

Letha niról besz élg e s s ü n k, est é nk é n t pedig a Ketant
gyakor oltuk. Kezde tt könnye b b é válni, néh a eljutott a m
egé s z e n az Eső Elfogás ái g, mielőtt Tempi talált volna
néh á n y hibát, a melye k miat t újra kellett kezde n e m .
Találtunk egy félig- me d dig zárt helye t a foga dó
közelé b e n , ahol azna p me g s z álltu nk. Deda n, Hespe és
Marte n oda b e n t ittak. Gondos a n végigcsin ált a m a Ketant,
miközb e n Tempi a hát á t egy fának vetve ült, és azoka t az
alap ujjgyakorl a t ok a t vége z t e végt el e n elszá n t s á g g a l ,
a melye kr e én tanítot t a m. Újra és újra. Újra és újra.
Éppe n áte s t e m a Köröző Kezeke n, amikor mozg á s t
észlelt e m a sze m e m sarká b ól. Nem állta m me g, mer t
Tempi arra tanítot t, hogy összpo n t o sít s a k Ketan közbe n. Ha
odafordulok bá m é s z k o d ni, kezdh e t e m elölről.
Gyötr el m e s lassús á g g a l kezdt e m el a Hátr at á n c ol á s t . De
a mint elhelye z t e m a sarka m a t , érezt e m , hogy az
egye n s úl yo m ne m jó. Várta m, hogy Tempi szóljon, de ne m
tett e .
Félbesz a kít ot t a m a Ketant, me gfor d ult a m . Négy ade mi
zsoldos jött felénk pává s a n elegá n s járás s al. Tempi már
felugrot t és me n t elébük. A kobozo m a tokjáb a visszaz á r v a
tá ma s z k o d o t t a fa oldalá n a k.
Ha ma r o s a n szoros csopor t b a álltak, olyan közel, hogy a
válluk csakn e m össz e é r t . Olyan szoros a n , hogy a
leghalka b b suttog á s t se m hallott a m abból, amit mond t a k,
és a kezüke t se m látt a m. De Tempi válltart á s á b ól látt a m,
hogy kínos a n érzi ma g á t , véde k e zik.
Tudta m, hogy otro mb a s á g n a k tart a n á k , ha odakiált a n é k
Tempin e k, így hát oda m e n t e m . De mielőtt olyan közel
érte m volna, hogy hallha s s a k vala mit, az egyik ismer e tl e n
zsoldos kinyújtot t a szét t á r t ujjú kezét, és ke mé n ye n
me glökt e a szegyc s o n t o m a t .
Gondolkod á s nélkül alkal ma z t a m a Táma d ó Oroszlánt,
me gr a g a d t a m a hüvelykujját, és elfordítot t a m a csuklóját.
Hanya g ul kiszab a dít ot t a a kezé t, és el akart gánc s olni a
Dombor ú Kővel. A Hátra t á n c ol á s s a l mé g idejéb e n
vissza n ye r t e m az egye n s úl yo m a t , de a má sik keze a
halá nt é k o m o n talált, épp e n elég erős e n ahhoz, hogy fél
pillana t r a me g s z é d üljek, de ahhoz gye n g é n , hogy sérülé s t
okozzon.
Sérülé s csak a büszke s é g e m e t ért e. Ugya nígy ütött me g
Tempi szótlan dorgál á s s al, ha pacuh á n adt a m elő a Ketant.
– Gyors – mon dt a halka n a zsoldos aturi nyelve n. Csak a
hangj á b ól jötte m rá, hogy nő. Nem minth a különös e b b e n
férfias lett volna, csak annyira haso nlított Tempir e.
Ugya nolya n homok s zín haja, halvá nys z ü r k e sze m e volt, az
arc a ugya n ol ya n nyugod t , és ugya n a z t a vérvörös ruhá t
viselt e. Pár hüvelykk el ma g a s a b b volt Tempin él, a válla is
széle s e b b . Noha vékony volt, mint az ostorszíj, a fesze s
vörös egye n r u h a mé gis kirajzolta melle és csípője ívét.
Jobba n me g n é z v e látta m, hogy a négy zsoldos b ól háro m
nő. A vállas n a k, aki sze mb e n állt vele m, vékony forrad á s
szelt e kett é a sze möl dök é t . A má sik az álla közelé b e n
húzódot t. Ugya nilye n halvá n ye z ü s t heg e k borított á k Tempi
karját és mellét. Noha korá nt s e m voltak ijesztőe k, különös
módo n komorr á tett é k a kifejezé s t el e n arcot.
– Gyors – mond t a . Színleg bók lehe t e t t volna, de épp e n
elég gúny tárgya volta m élet e m b e n ahhoz, hogy nyelvtől
függe tl e n ül fölisme rj e m.
 Ráad á s ul a zsoldos hátr a c s ú s z t a t t a a kere sz t c s o n tj á r a a
jobb kezét, tenyé rr el kifelé. Még kezd e tl e g e s ade mi
kéznyelvt u d á s o m m a l is felisme r t e m a jelent é s é t . A nő keze
a lehet ő legme s s z e b b került a kardja markola t á t ól.
Ugya n a kk or a vállát fordított a felé m, és má sf el é néz e t t . Ez
ne mc s a k azt jelent e t t e , hogy ne m tekint vesz élye s n e k ,
han e m sértő módo n elut a sító is volt.
Igyeke z t e m me g őrizni a nyug al m a m a t . Sejtet t e m , hogy
az indulatt ól csak mé g rossz a b b véle m é n ye lenne róla m.
Tempi arrafel é mut a t o t t , ahonn a n jötte m. – Menj –
mond t a . Komoly. Hivatalos.
Fanyalogv a eng e d el m e s k e d t e m , ne m akart a m jelene t e t .
Az ade mi e k negye d ó r á n át álltak szoros csoport b a n ,
miközb e n én a Ketant gyakorolt a m. Noha ne m hallott a m
suttog ó besz élg e t é s ü k e t , nyilvánv aló volt, hogy
vitatkoz n a k. Mozdulat aik heve s e k és dühös e k voltak,
állás uk agr e s s zív.
Végül a négy ismer e tl e n ade mi távozot t, vissz a m e n t e k
az útra. Tempi vissza t é r t hozzá m. Éppe n a Búzac s é pl é s n é l
tartot t a m .
– Túl széle s. – Ingerültség . Megütö g e t t e a lábikrá m a t ,
me glökt e a válla m, mut a t v a , hogy az egye n s úl yo m ne m
me gf el elő.
Arrébb tett e m a lába m, újra kezdt e m a gyakorlat o t. – Kik
voltak ezek, Tempi?
– Ade mi ek – mon dt a egysz e r ű e n , és leült a fa tövé b e .
– Ismer t e d őket?
– Igen. – Körülnéz e t t , azt á n kivett e a kobozo m a t a
tokjából. Miután a kezét lefoglalta vala miv el, kétsz e r t e
szófukar a b b lett. Folyta t t a m a Ketant, mer t tudt a m, hogy
könnye b b e n húzo m ki a fogát, mint hogy infor má ciót
szer e zz e k tőle.
Eltelt két óra, a nap lesüllye d t a nyug a t o n álló fák mög é .
– Holnap elme g ye k – mon d t a . Két keze a kobozon
nyugo d o t t , csak sejt e ni tudt a m a hang ul a t á t .
– Hova?
– Haert b e . Shehyn h e z .
– Ezek városok?
– Haert város. Shehyn a taná r o m.
Töpren g t e m , hogy miről lehet szó. – Bajba kerültél,
a miér t taníta s z?
Visszat e t t e a kobozt a tokjáb a , a helyér e kattintot t a a
fedel et. – Talán. – Igen.
– Tilos?
– A legna g yo b b mér t é k b e n – felelte.
Fölállt, és elkezdt e a Ketant. Utánozt a m, és egy dar a big
mindk e t t e n hallga t t u n k.
– Milyen bajba? – kérde z t e m végül.
– A legna g yo b b a – felelte, és rá ne m jelle mz ő érzel m e t
hallott a m a hangj á b a n : aggod al m a t . – Talán ne m volt bölcs
dolog.
Lass a n mozog t u n k együt t, miközb e n a nap leszállt.
Arra gondolt a m, a mit a Ctha e h mond o t t . Az egye tl e n
hasz n a v e h e t ő infor má ció mo r z s á r a , amel ye t elhullatot t a
párb e s z é d ü n k folya m á n . Nevettek a tündenépen, amíg
meg nem láttok egyet. Nem csoda, hogy minden civilizált
ismerősöd tagadja a Chandrian létezését. Messze magad
mögött kell hagynod drágaságos Négy Szegelletedet, hogy
találj valakit, aki komolyan vesz. Ebben nem
reménykedhetsz, amíg el nem jutsz a Viharsáncig.
Felurian azt mon dt a , hogy a Ctha e h mindig igaza t mon d.
– Elkísérh e tl e k? – kérd ez t e m .
– Elkísérni? – kérd ez t e Tempi. Keze abb a n a kecs e s
körbe n mozgot t, a mellyel el lehet törni a hossz ú
karcs on t ok a t .
– Veled utazni. Követni. Haert b e .
– Igen.
– Ez segít e n e rajta d?
– Igen.
– Akkor me g ye k .
– Köszönö m.
 SZÁZKILENCEDIK FEJEZET

BARBÁROK ÉS BOLONDOK

Igazs á g szerint ne m volt hőbb vágya m , mint vissz a t é r ni

Sever e n b e . Szer e t t e m volna ismé t ágyb a n aludni és
kihasz n ál ni a Maer kegyé t , a míg mé g friss. Szere t t e m volna
me g t al álni Denná t , és rend e z ni a dolgoka t kettőnk között.
De Tempi bajba került, mer t tanított eng e m . Nem
léphe t t e m le csak úgy, hogy egym a g a nézz e n sze mb e a
követk e z m é n y e k k e l. Mi több, a Ctha e h azt mond t a , hogy
Denn a már elha gyt a Sever e n t . Bár ehh e z ne m kellett fae
orákulu m. Egy hóna pj a jötte m el, és Denn a ne m az az egy
helyb e n ülő fajta.
Így hát má s n a p szétv ált u nk. Deda n, Hespe és Marte n
délne k me n t e k Sever e n felé, hogy jelent s e n e k a Maern e k,
és fölvegyé k a fizets é g ü k e t . Tempi és én ész akk el e t n e k
indultunk a Vihars á n c és Ade mr e felé.
– Biztos, hogy ne vigye m el neki a dobozt? – kérde z t e
Deda n ötödsz ör.
– Megígér t e m a Maern e k, hogy sze m é l ye s e n jutta t o m
vissza a pénzt – hazudt a m . – Viszont ezt elvihe t n é d neki. –
Oda a d t a m a nagyd a r a b zsoldos n a k a levele t, a melye t az
éjjel írta m. – Ez elma g ya r á z z a , miért kellett áta d n o m neke d
a csap a t veze t é s é t . – Elvigyorodt a m . – Még jutal ma t is
kaph a t s z .
Deda n n a k dag a d t a melle, miközb e n átve t t e a levelet.
A közelbe n álló Marte n olyan hangot adott, amit akár
köhög é s n e k is lehe t e t t tekint e ni.

Utazá s közbe n sikerült néh á n y ada t o t kicsikarno m

Tempiből. Megtudt a m , hogy az ő társ a d a l mi helyz e t é b e n
eng e d é l yt kell kérni, mielőtt tanítvá n yt fogad n a .
Bonyolított a a dolgot, hogy kívülálló volta m. Barbár.
Azzal, hogy egy hozzá m haso nlót tanítot t, Tempi ne m
csup á n a szoká s t hágt a át. Megs é r t e t t e a hűs é g e t , amellyel
a taná r á n a k és a nép é n e k tartozot t.
– Bírósá g elé állítan a k? – kérd ez t e m .
Rázta a fejét. – Nem bírós á g. Shehyn kérde z ni fog. Azt
fogo m mond a ni: „Látta m a Kvothé b a n várakozó, jó vas a t .
Ő Letha ni fajta. Szüks é g e van a Letha nir a, hogy veze s s e . ” –
Tempi bicce nt e t t felé m. – She hyn kérde z g e t ni fog tége d a
Letha niról, hogy láss a , jól látt a m- e. Ő dönti el, hogy olya n
vas vagy- e, a mit érde m e s verni. – A keze körözött, a
bizonyt al a n s á g jelét írta le.
– És mi törté nik, ha ne m felelek me g? – kérde z t e m .
– Veled? – Bizonytalanság . – Vele m? Kivágna k.
– Kivágna k? – kérde z t e m , re mélv e , hogy félre ér t e t t e m .
Föle melt e a kezé t, billege t t e az ujjait. – Ade m. – Ökölbe
szorított a a kezét, és me gr á z t a . – Ade mr e . – Szétnyitot t a az
öklét, me g é ri nt e t t e a kisujját. – Tempi. – A követk e z ő t . –
Barát. Testvé r. Anya. – Megérint e t t e a hüvelykujjat. –
Shehyn. – Aztán olyan mozd ul a t o t tett, mint h a levág n á a
kisujját, és elhajíta n á . – Kivág – mond t a .
Akkor hát ne m ölik me g, csak szá mű zik. Kezdt e m
könnye b b e n lélege z ni, a míg bele ne m nézt e m Tempi
világos sze m é b e . Egy pillana t r a me gr e p e d t tökéle t e s ,
higga d t álarc a , és me gl á t t a m mögöt t e az igazs á g o t . A halál
szelíde b b bünt e t é s , mint a szá mű z e t é s . Még sos e m látt a m
ilyen ré mült n e k.

Egyet é r t e t t ü n k abb a n , hogy az lesz a legjobb, ha feltét el

nélkül Tempir e bízom ma g a m a Haert b e vezet ő úton.
Körülbelül tizenöt napo m volt arra, hogy vakítór a
fénye sít s e m a tudá s o m a t . Abban re mé n yk e d t e m , hogy jó
benyo m á s t teh e t e k Tempi fölött e s eir e .
Mielőtt elkez dt ük az első napot, Tempi uta sítot t, hogy
tegye m el a sha e d e t . Kelletlenül eng e d el m e s k e d t e m .
Meglepő e n apró batyuv á tudt a m össz e h ajt a ni, így simá n
befért a hátizs á k o m b a .
Tempi dögle sz t ő üte m e t diktált. Először átve t t ük azoka t
a tánco s h o z illő nyújt á s o k a t , a melye k e t sokszor látt a m
tőle. Majd a szoká s o s te mp ó s gyalogl á s helye t t egy órán át
futott un k. Után a előa dt a m a Ketant, és Tempi javított a
szá mt a l a n hibá m a t . Utána egy mérfölde t gyalogolt unk.
Végül leültünk, és a Letha niról besz élg e t t ü n k . A dolgot
ne m könnyít e t t e me g, hogy ade mi nyelve n besz élt ü nk, de
egye t é r t e t t ü n k abb a n , hogy el kell mer ülnö m a nyelvb e n ,
hogy Haert b e n úgy besz él h e s s e k , mint egy civilizált emb e r .
– Mi a Letha ni célja? – kérd ez t e Tempi.
– Ösvé nyt ad, a melye t követ h e t ü n k – felelte m.
– Nem – mon d t a szigorú a n Tempi. – A Letha ni ne m
ösvé n y.
– Mi a Letha ni célja, Tempi?
– Hogy veze s s e n minke t tett ei nkb e n . Ha a Letha nit
követ e d , helye s e n cseleksz el.
– Nem ösvé n y?
– Nem. A Letha ni az, a mi segít kiválasz t a ni egy ösvé n yt .
Után a újrakez dt ük a ciklust. Futott u nk egy órát, előa dt uk
a Ketant, me n t ü n k egy mérfölde t , besz élt ü nk a Letha niról.
Ez két órán át tartott, és rövid vitánk utá n elölről kezdt ük.
A Letha niról folytat ot t egyik besz élg e t é s b e n az
eufe miz m u s mozd ul a t á t kezdt e m formál ni. Tempi azonb a n
a keze mr e tett e az övét, és me g állított.
– Amikor a Letha niról besz élü nk, ne m szab a d ezeke t
csinálnod. – Bal keze gyors a n végig mu t a t t a az izgalo m,
taga d á s és sok má s ismer e tl e n fogalo m jelét.
– Miért?
Tempi egy dara big gondolkodo t t . – Amikor a Letha niról
besz élsz, akkor az ne m jöhet innen. – A feje mr e bökött. –
Vagy inne n. – A melle mr e bökött a szíve m fölött, azt á n
végigfut t a t t a ujját a bal keze m e n . – A Letha ni igazi tudá s a
mélye b b e n él. Itt. – A has a mr a bökött a köldökö m alatt. –
Innen kell besz éln e d, gondolkod á s nélkül.
Ahogy folyta t t u k, lass a n kezdt e m me g é r t e ni
besz élg e t é s e i n k kimon d a tl a n sza b ályait. Nem csup á n a
Letha nir a akart a k tanít a ni, de azt is fel kellett tárniuk,
milye n mély gyöke r e k e t vert benn e m a Letha ni me g é r t é s e .
Vagyis a kérdé s e kr e gyors a n kellett válaszolni, az ade mi
besz é d r e jelle mz ő, tuda t o s szüne t e k nélkül. Nem átgon d olt
válasz t kellett adni, han e m őszint é t . A Letha ni igazi
me g é r t é s e kitet szik a válaszok ból.
Futás. Ketan. Gyaloglá s . Besz élg e t é s . Háro ms z or jártuk
be a ciklust ebé d előtt. Hat óra. Úszta m a verejt é k b e n , és
félig- me d dig biztosr a vett e m, hogy me g h a l ok. Egyórá n yi
pihe n é s és evé s utá n újrake z d t ü k. Végigcsin ált u nk háro m
újabb ciklust, mielőtt me g álltunk éjszak á r a .
Az út mellet t táboroz t u n k le. Félálomb a n
me gv a c s or á z t a m , elterít e t t e m a takar ó m a t , és
beburkolózt a m a sha e d b e . Kimerülts é g e m b e n puh á n a k és
mele g n e k érezt e m, mint egy peh elyp a pl a n t .
Az éjszak a köze p é n Tempi felrázott. Noha valahol a
mélyb e n egy állati rész e m gyűlölte ezért, ahog y
felébr e d t e m , rögtön tudt a m, hogy erre szüks é g van. A
test e m elme r e v e d e t t , fájt, de a Ketan lassú, isme r ő s
moz dul a t ai segít e t t e k ellazíta ni a fesze s izmoka t. Tempi
nyújtóg ya k orl a t ok a t csinált a t o t t , vizet itatott vele m, után a
az éjszak a hátr al évő rész é b e n úgy aludt a m, mint a bund a .
A má s o dik nap rossz a b b volt. A kobozt, noha szoros a n a
hát a m r a kötött e m , elviselhe t e tl e n kolonc n a k érezt e m . A
kard, a mit mé g haszn ál ni se m tudt a m , lehúzt a a csípő m e t .
A hátizs á k olya n neh é z n e k ré ml e t t , mint a malo mk ő.
Bánt a m, hogy ne m adt a m oda Deda n n a k a Maer doboz á t.
Az izmai m nyúlós a k voltak, és cserb e n h a g yt a k futás
közbe n, a lélegz é s ége t t e a torko m a t .
Az egye tl e n igazi pihe n é s t azok az idősz akok jelent e t t é k,
a mikor a Letha niról besz élg e t t ü n k, de ezek kéts é g b e e j t ő e n
rövidek voltak. Elmé m széd el g e t t a kimer ült s é g t ől, és
mind e n összpo n t o sít á si képe s s é g e m r e szüks é g volt, hogy
sorba rend e z z e m a gondol a t ai m a t , és rend e s válasz ok a t
adh a s s a k . Ennek ellenér e a válasz ai m csak felinger elt é k
Tempit. Sűrűn rázta a fejét, és elma g ya r á z t a , miért
téve d e k .
Végül már ne m is igyek e z t e m rend e s válaszok a t adni.
Túlságos a n fára dt volta m ahhoz, hogy ezzel törődjek, ne m
rend e z t e m elcsigá zot t gondol a t ai m a t , csak élvezt e m , hogy
néh á n y percig ülhet e k. Fára dt s á g o m miat t az idő fele
rész é b e n ne m is e mlé k e z t e m , mit felelte m, me gl e p ő
módo n Tempin e k mé gis jobba n tetsz e t t e k ezek a válaszok.
Ez jó volt, mert ha kedvé t lelte a válasz ai mb a n ,
besz élg e t é s ü n k tová b b tartot t, és több e t pihen h e t t e m .
A har m a dik napo n feltűnő e n jobba n érezt e m ma g a m . Az
izmai m kevé s b é fájtak. Könnye b b e n lélege z t e m . A feje m
tisztá b b és könnye b b lett, akárc s a k a szélbe n vitorlázó
levél. Ebbe n az elme áll a p ot b a n könnye b b e n , a dal
egys z e r ű s é g é v e l jöttek a nyelve mr e a válaszok, amel ye k e t
Tempi kérdé s eir e kellett adno m.
Futás. Ketan. Gyaloglá s . Besz élg e t é s . Háro m ciklus.
Aztán, a mikor épp e n a Ketant vett ük át az út mellet t,
össz e e s t e m .
Tempi, aki erős e n figyelt, elka pot t, mielőtt földet érte m
volna. A világ néh á n y percig szédítő e n forgott körülött e m.
Amikor me g állt, látta m, hogy egy útsz éli fa árnyé k á b a n
vagyok. Nyilván Tempi hozott ide.
Nyújtott a a tömlőt. – Igyál.
Nem vonzott különös e b b e n a víz gondola t a , de azért
itta m egy kortyot. – Elnézé s t , Tempi.
Rázta a fejét. – Messzire jutott ál, mielőtt össz e e s t é l. Nem
kell pan a s z ko d n o d . Megmu t a t t a d , hogy az elmé d erős e b b ,
mint a test e d . Ez jó. Amikor az elme irányítja a test e t , az a
Letha ni. De a hat á r aid me gis m e r é s e is a Letha ni. Jobb, ha
me g állsz, amikor kell, mint ha össz e e s é s i g futnál.
– Hacs a k ne m a Letha ni követ eli me g az esé s t – vágt a m
rá gondolkod á s nélkül. A feje m mé g mindig könnyű volt,
akár egy szélfútt a levél.
Rám villantot t a ritka mos olyai egyiké t. – Igen. Kezde d
már látni.
Vissza mo s ol yo g t a m . – Aturi tudá s o d nagyo n jó, Tempi.
Pislogot t. Aggodalo m. – Az én nyelve m e n besz élü nk,
ne m a tiéde n.
– Én ne m besz él e k… – kezdt e m volna tiltakoz ni, és
közbe n me g h allott a m a szava k a t . Sceopa teyas! Egy
pillana t r a me g s z é d ül t e m .
– Igyál me gint – mond t a Tempi, és bár az arcá t és a
hangj á t gondo s a n fegyel m e z t e , látta m, hogy aggó dik.
Itta m mé g egy kortyot, hogy me g n yu g t a s s a m . Aztán a
test e m minth a rájött volna, hogy vízre van szüks é g e .
Nagyon me g s z o mj a z t a m , és több nagy kortyot itta m.
Abbah a g yt a m , mielőtt túlzá s b a vitte m volna, nehog y
görcs öljön a gyo mr o m . Tempi bólintott, helyeslés .
– Akkor hát jól besz élt e m ? – kérd ez t e m , hogy ne a
szo mjús á g o m r a figyeljek.
– Jól besz élsz egy gyer m e k h e z képe s t . Nagyon jól
besz élsz egy barb á r h oz képe s t .
– Csak jól? Rossz szava k a t hasz n álok?
– Túl sokat néz e d a sze m e t . – Rám szeg e z t e moz dul a tl a n
pillájú sze m é t . – A szav aid jók, de egysz e r ű e k .
– Akkor hát több szót kell me g t a ní t a n o d .
Megrázt a a fejét. Komoly. – Máris túl sok szót ismer s z.
– Túl sokat? Tempi, én nagyo n kevé s szót isme r e k.
– Nem a szava kk al van gond, a haszn ál a t u k k al.
Ade mb e n a besz é d műv é s z e t . Vanna k, akik képe s e k sok
mind e n t mon d a ni egy dologg al. Az én taná r o m, Shehyn is
ilyen. Kimond a n a k vala mit egy lélegz e t t el, és má s ok
évekr e találna k benn e jelent é s t . – Szelíd dorgálás . – Túl
gyakr a n mon d a s z több e t , mint kellene . Nem kellene úgy
besz éln e d ade mi nyelve n, ahogy aturiul ének elsz. Száz szó
egy nő dics ér e t é r e . Túl sok. A mi besz é d ü n k kurtá b b.
– Akkor, ha találkozo m egy nővel, egysz e r ű e n annyit
mondj a k neki, hogy „szé p vagy”?
Megrázt a a fejét. – Nem. Elég, ha egysz e r ű e n annyit
mond a s z , „szép” és hagyo d, hogy ő dönt s e el, mit akart ál
mé g mond a ni.
– Ez ne m… – Nem ismer t e m a „bizonyt al a n ” és a
„hat á r oz a tl a n ” szav a k a t , és újra kezdt e m, hogy
me g é r t e s s e m ma g a m . – Ez ne m vezet zavar h oz?
– Komolys á g h o z veze t – mond t a hat á r oz ot t a n . – Ez
finom. Aki besz él, ann a k mindig erre kellen e gondolnia. Túl
sok besz é d. – A fejét rázt a. Helytelenítés . – Ez… – Elaka dt,
a szót kere s t e .
– Farag a tl a n s á g ?
Tagadás. Bosszankodás. – Elme gye k Sever e n b e , és
vann a k emb e r e k, akik bűzlen e k. Vannak má s ok, akik ne m.
Mindket t e n e mb e r e k, de azok, akik ne m bűzlen e k,
különb e k. – Két ujjával erős e n me gko p o g t a t t a a melle m e t .
– Te ne m kecske p á s z t o r vagy. A Letha nit tanulod. Az én
növe n d é k e m vagy. Úgy kell besz éln e d, ahogy az érté k e s
e mb e r e k n e k .
– De mi van az egyé r t el m ű s é g g e l ? Mi van, ha egy hidat
építe t e k? Az sok dara b b ól áll. Mindeg yike t
félre ér t h e t e t l e n ül me g kell nevez ni.
– Termé s z e t e s e n – felelte Tempi. Egyetértés . – Néha. De
a legtöbb dologb a n , a fontos dolgokb a n jobb a
kifinomult s á g . A kisebb, az jobb.
Megra g a d t a a válla m. Aztán felnéz e t t , a tekint e t e
találkozott az enyé m m e l , és egy pillana tr a farka s s z e m e t
nézt ünk. Az ilyes mi ritka s á g volt nála. Halvá nya n ,
csen d e s e n mos olygo t t .
– Büszke s é g – mond t a .

A nap hátr al é vő rész e azzal telt, hogy igyek e z t ü n k

össz e s z e d ni ma g u n k a t . Gyalogolt unk néh á n y mérfölde t ,
előadt u k a Ketant, besz élg e t t ü n k a Letha niról, aztá n ismé t
gyalogolt unk. Este egy út me n ti foga dó b a n álltunk me g,
annyit ettünk, a me n n yi háro m emb e r n e k is elég lett volna,
és lefeküdt ü n k, mé g mielőtt leme n t a nap.
Másna p elölről kezdt ük a ciklusok a t , ám csak kettő volt
délelőtt, és kettő délut á n. A test e m ége t t és fájt, de több é
ne m kerülte m hagym á z a s állapot b a a kimer ülts é g t ől.
Szere nc s é r e egy kis szelle mi erőfe szít é s s el vissza tudt a m
siklani abb a a különös, feltisztult szelle mi állapot b a ,
a melyb e n az előző nap válaszolt a m Tempi kérd é s e ir e .
A követk e z ő napok b a n kezdt e m úgy gondolni erre a
furcs a állapotr a , mint Pörgő Levélre.
Úgy tűnt, távoli rokona a Kő Szívén e k, ann a k az
elme g ya k o rl a t n a k , a melye t vala mikor rége n tanult a m. Ettől
függe tl e n ül kevé s s é haso nlítot t a k. A Kő Szíve gyakorlati a s
volt: lehá nt ot t a az érzel me k e t , az elmé r e összpo n t o s ul t.
Megkönn yít e t t e az elme szétt a g ol á s á t vagy a mind e n n é l
fontos a b b Alar fennt a r t á s á t .
Viszont a Pörgő Levél jobbár a hasz n ál h a t a tl a n n a k tűnt.
Elernye s z t e t t , hagyt a , hogy az elmé m kitisztuljon,
kiürüljön, azt á n könnye d é n lebe gje n és bucsk á z z o n egyik
dologtól a má sikig. De azt leszá mí tv a , hogy segít e t t a
se m mi b ől lehívni a válasz ok a t Tempi kérdé s eir e , ne m volt
se m mi értel m e . A kártya t r ükk szelle mi me gf el elője volt.
Utazá s u n k nyolca dik napjá n már ne m fájt állandó a n a
test e m . Ekkor Tempi vala mi újjal hozako do t t elő. Miután
előadt u k a Ketant, me gk ü z d ö t t ü n k. Kemé n y volt, ekkor
fára dt a m el a legjobb a n . De a küzdele m után mindig
leültünk, pihent ü n k, és a Letha niról besz élg e t t ü n k .
– Miért mos olyog t ál, a mikor ma küzdött ü nk? – kérd ez t e
Tempi.
– Mert boldog volta m.
– Élvezt e d a küzdel m e t ?
– Igen.
Sugárz ot t belőle az elége d e tl e n s é g . – Ez ne m a Letha ni.
Egy pillana tig gondolkodt a m a követk e z ő kérdé s e m e n . –
Az e mb e r öröme t találha t a küzdel e m b e n ?
– Nem. Abban lelhet öröme t , ha helye s e n , a Letha nit
követv e cseleks zik.
– Mi van akkor, ha a Letha ni azt követ eli tőle m, hogy
küzdjek? Akkor se m lelhet e k benn e örö me t ?
– Nem. A Letha ni követ é s é b e n kell öröme t lelne d. Ha jól
küzde s z , akkor büszke lehet sz, hogy vala mit jól csinált ál.
Magát ól a küzdele mt ől csak kötele s s é g e t és bán a t o t kell
érez n e d . Csak a barb á r ok és a bolondok lelik örömü k e t a
harc b a n. Aki a küzdel m e t ma g á t szer e ti, elha g yt a a
Letha nit.

A tizene g ye dik napo n Tempi me g m u t a t t a , hogya n

egye sít s e m a kardo m a t a Ketann al. Elsőnek azt tanult a m
me g, hogy a kard milye n gyors a n válik ólomn e h é z z é , ha
nyújtott karral kell tart a ni.
A küzdel e m m e l és a vívás s al kiegé s zítv e mind e n ciklus
csakn e m két és fél órár a nyúlt. Mégis mind e n n a p
teljesít e t t ük az üte mt e r v e t . Háro m ciklus dél előtt, háro m
utá n a . Minde nn a p tizenöt óra. Érezt e m, ahog y a test e m
ke mé n ye di k, olyan szikár és gyors lesz, mint Tempi é. Így
hát futott un k, én tanult a m, és Haert közele d e t t .
 SZÁZTIZEDIK FEJEZET

SZÉPSÉG ÉS ÁG

Utazás közbe n gyorsa n vágt unk át a település ek e n , csak

ételért és vízért álltunk me g. A vidék össze m o s ó d o t t . Elmém
a Ketanr a, a Lethanir a és az éppe n tanult nyelvre
összpont osított.
Az út szűkeb b lett, ahogy közeled t ü n k a Viharsá nc-
hegys é g lábához. A táj sziklás és nehez e n járhat ó lett, az út
kanyar o g v a kerülget t e a völgyek e t , szirteke t, zúzott
görge t e g e k e t . A levegő is megv áltozot t, hűvöse b b lett annál,
amit az emb er elvár a nyártól.
A tizenöt ö dik napon fejeztük be az utazá st. Számítá s ai m
szerint csakn e m háro m sz á z mérföldet tettü nk meg ez alatt
az idő alatt.
Haert volt az első ade mi város, amelye t látta m, és az én
tapa szt al a tl a n szem e m nem is látta városn a k. Nem volt
főutca, amelye t házak és boltok szegélyez n e k. Azokat a
furcsa alakú házak a t, amelyek e t látta m, szétszórv a épített é k
úgy, hogy belesim uljan ak a tájba, minth a el akart ák volna
tünt et ni őket a szem elől.
Nem tudt a m , men n yir e gyakoriak erref elé a viharok,
amelyről a hegys é g a nevét kapt a. Hirtelen, változó irányú
szeleik bár mit el tudt ak pusztíta ni, ami szöglet e s és úgy
kiugrik a földből, mint a síkságok faházai.
Az ade mi ek ésszer ű e n építkezt ek: elrejtett é k házaikat az
időjár ás elől. Otthon aikat hegyold al b a vagy egy men e d é k e t
nyújtó szikla szélcse n d e s oldalár a építe tt ék. Volt, amit a
földbe ást ak. Másokat belev ájt ak a sziklák kőfaláb a. Akadt
olyan, amit ne m is lehet e t t látni, csak ha mellett e álltunk.
Az egye tl e n kivét elt azok az alacson y kőház ak jelent e t t é k ,
amelyek szoros cso mó b a n álltak az úttól vala mivel távolab b.
A legna g yo b b n ál álltunk meg. Tempi sze m b ef ord ult
vele m, és idege s e n húzog a t t a a bőrszíjakat, amelyek vörös
zsoldos ruháj át szorított ák a karjához. – Be kell men n e m ,
hogy jelentk ezz ek Shehyn n él. Lehet, hogy eltart egy ideig. –
Szorong á s. Sajnálkozá s. – Itt várakozh a t s z. Lehet, hogy
sokáig tart. – Testnyelve több e t mon dot t el, mint a szavai.
Nem vihetlek be, mert barbár vagy .
– Várhat ok – nyugt a t t a m meg.
Bólintott és bem e n t . Mielőtt becsukt a az ajtót, még
visszapillan to tt rám.
Körülnézt e m , figyelte m azt a néh á n y emb e r t, akik
csend e s e n jártak a dolguk utá n: egy nő kosar a t cipelt, egy
fiú kecskét vezet e t t kötélen, A házak a t a környék
ter m é sk öv é b ől építet t é k, így beleolva dt a k a környez e t b e . A
borús ég újabb árnyal at o t adott az általáno s szürkes é g h e z.
A szél mind e n e n átfújt, süvöltöt t a sarkokn ál, mintát
rajzolt a fűbe. Egy pillanatr a esze m b e jutott a sha e d e m , de
úgy döntöt t e m , inkább ne m vesze m elő. A levegő ritkább és
hűvös e b b volt itt. De azért még nyár volt, és a nap meleg e n
sütött.
Különös békét érezt e m. Nyom a sem volt a nagyo b b
városok zaján ak és bűzén ek. Nem kopogt ak pat ák a
macsk akövö n . Nem kínálták áruikat óbég a t v a az utcai
keresk e d ők. El tudt a m képzelni, hogy egy Tempih ez hasonló
valaki, aki ilyen helyen nő fel, teleszívja mag á t csen d d el, és
viszi mag á v al akkor is, amikor távozik.
Mivel nem volt sem mi néznivaló m, a legközel eb bi épület
felé fordulta m. Egyen e tl e n kövekből emelt ék, am elyek e t úgy
illesztet t ek össze, mint a kirakóst. Ahogy tüzet e s e b b e n
meg vizsg ált a m , csodálkozv a látta m , hogy nem haszn ál n ak
hab ar cs ot. Megkocogt a t t a m , és egy pillanatr a megfor dult a
fejemb e n, hogy talán egye tl e n sziklából alakított ák ki,
amelye t úgy farag t ak, hogy a sok kisebb kő benyo m á s á t
keltse.
Ademi beszé d e t hallotta m a hát a m mög ül. – Mit gondolsz
a falunkról?
Megfordulta m, és egy időseb b asszonyt látta m. Jellegzet e s
halványsz ürk e ade mi szem e volt, az arca közömb ö s, de a
vonás ai szelídek, anyás a k. Sárga gyapjús a p k á t viselt, am ely
a fülét is eltakar t a. A durva kötött sapka alól kibugg ya n ó
homokszín haj már der es e d e t t . A Tempivel közös, hosszú
utaz ás után különös volt látni olyan ade mit, aki nem a
szorosr a fűzött, vörös zsoldos ruhát viseli, és kard nélkül jár.
Ezen az asszonyo n bő fehér ing és vászo nn a d r á g volt.
– Ugye, milyen lenyűgöző a falunk? – kérdezt e, a szelíd
derű, kíván-csiság jeleket mut a t v a. – Mit gondolsz?
– Azt hisze m, igazán szép – felelte m ade mi nyelve n,
vigyázva, hogy csak rövid időre pillants a k rá.
Keze ismer e tl e n jelet mut a t o t t. – Szép?
Alig észr ev e h e t ő e n megvo n t a m a vállam. – Van széps é g e
az egysz er ű, hasznos dolgokn ak.
– Talán eltév eszt e t t e d a szót – mondt a. Enyhe
bocsánatkérés . – Szép egy virág, egy asszony vagy egy
drág akő. Talán azt akart a d mond a ni, hogy „hasznos”. Egy
falnál a hasznoss á g a szá mít.
– Hasznos, de szép is.
– Talán egy dolog attól lesz szép, ha haszn álják.
– Talán egy dolgot a széps é g e miatt haszn ál n ak – vágt a m
vissza, azon töpren g v e , hogy Ademb e n ezt tartják- e
csev e g é s n e k. Ha igen, akkor jobb a Maer udvar á n a k ízetlen
pletykálkod á s á n ál.
– És a sapká m ? – kérdezt e , és meg é rint e t t e . – Szép, csak
azért, mert haszn álo m?
Vastag, otthon font gyapjúból kötött ék, és harsogó
kukoricas ár g á r a festet t é k. Kicsit féloldalas volt, és
helye nk é n t egye n e tl e n e k voltak a szem e k. – Nagyon
meleg n e k tűnik – mondt a m óvatos a n.
Az enyhe derű jelét mut at t a, a sze m e kissé felcsillant. – Az
is – mond t a . – És neke m szép, mert a lányo m lánya
készítet t e.
– Akkor szép is. – Egyetértés.
Az asszony a mosoly jelét küldte. A keze kissé más
szögb e n dőlt meg, mint Tempié; úgy vélte m, ez jóindulat ú,
anyai mosolyt jelent. Az arco m közömb ö s mar a d t, de
viszonozt a m geszt uss al a mosolyt, nagyo n igyekezv e, hogy
szívélyes és udvarias legye n.
– Barb ár létedr e jól beszél e d a nyelvet – mondt a, és
baráts á g o s a n megszorított a a karo m a t. – Ritkák a látog a t ók,
különös e n az ilyen udvarias a k. Gyer e velem, muta t ok neked
szép s é g e t , és elmond o d neke m, mi hasz n a lehet.
Lesütöt t e m a sze m e m . Sajnálat . – Nem tehet e m . Várok.
– Arra, aki bent van?
Bólintott a m .
– Ha bem e n t e k, gya níto m, várhat sz egy dara big.
Bizonyos a n örülné n ek, ha velem jönnél. Talán
szórakozt a t ó b b lehet e k egy falnál. – Az idős asszony
fölem elt e a karját, és. intett egy fiúnak. Az odaüg e t e t t hozzá,
és várakozó a n nézett föl rá. Közben rávillant ott a a szem é t a
haja mr a.
 Az asszony több mozdulat o t tett a fiú felé, amiből csak a
csöndesen t ért et t e m . – Mondd meg azokna k bent, hogy
elvitte m ezt az emb er t sétálni, így nem kell egye d ül állnia a
szélbe n. Hamar os a n visszah oz o m.
Megütög e t t e a koboz tokját, azut á n ugya n e z t tette a
hátizsákk al és az oldala m o n lógó kardd al. – Add oda ezek et
enn ek a fiúnak, és ő beviszi neke d.
Választ nem várva elkezd t e lehúzni a hátizsáko m a t ,
neke m pedig ne m jutott esze m b e , miként szab a díth a t n á m ki
mag a m a t udvarias a n úgy, hogy ne kövess ek el szörnyű
udvariatl an s á g o t . Minden kultúr a más, de minde g yikr e
érvé n ye s, hogy akkor sérth e t sz meg a legbiztos a b b a n
valakit, ha visszau t a sít o d a vend é g s z e r e t e t é t .
A fiú elfutott a holmi m m al, az idős asszony megfogt a a
karo m, és elvez et e t t . Valamiért örülte m a társa s á g á n a k.
Csönde s e n ment ü n k, amíg egy váratl an ul kitáruló, mély
völgyb e értünk. A szélvé d e t t zöld völgy fenek é n pat ak futott.
– Mit mond a s z erre? – mut at o t t a rejtett völgyre.
– Olyan, mint Ademr e.
Szeret e t t el meg p a sk olt a a karo m. – Megvan benn e d az
adotts á g , hogy beszélj anélkül, hogy beszéln él. Ez ritka a
hozzád haso nlók között. – Lefelé indult a völgyb e, fél kézzel a
karo mb a kapaszkodv a, óvatos a n lépked e t t egy kesken y,
sziklás ösvénye n a völgy oldaláb a n . A közelbe n észrev e t t e m
egy fiút, aki birkanyáj a t őrzött. Intett nekünk, de nem szólt.
Lement ü nk a völgy aljába, ahol a pat ak fehér e n habzott a
köveke n. Egy helyütt med e n c é v é terült szét, amelyn ek vizét
halak fodrozt ák.
– Ezt is szépn ek nevez e d ? – kérdezt e, miut á n egy dara big
nézelődt ü nk.
– Igen.
– Miért?
Bizonytalanság . – Talán a mozg á s miatt.
– A kövek nem mozog n a k, mé gis szép n ek nev ezt e d őket. –
Kérdés .
– A kőnek nem ter m é s z e t e a mozg á s. Talán az a széps é g,
ha vala mi a saját term é s z e t e szerint mozog.
Biccent e t t , minth a kielégít e n é válaszo m. Továb b néztük a
vizet.
– Hallott ál már Latant h ár ól? – kérdezt e.
– Nem. – Sajnálat. – Bár lehet, hogy csak nem ismer e m a
szót.
 Megfordult, és addig ment ü n k a völgyb e n, amíg el nem
jutott unk egy széles e b b helyr e. Olyan volt, mint egy
gondos a n ápolt kert. A közep é n mag a s fa nőtt, amilyet még
sose látta m.
Megálltunk a tisztás szélén. – Ez a kardfa – mondt a, és
ismer e tle n mozdul at ot tett, keze fejével megsi mítv a az arcát.
– A Latant h a. Szép n ek mond a n á d ?
Egy pillana tig nézt e m . Kíváncsiság. – Szeret n é m
közele bbr ől is megn éz ni.
– Az nem lehet s é g e s . – Nyomatékosan.
Bólintott a m és meg n é zt e m a távolból, am e n n yir e tudt a m.
Magas ívelt ágai voltak, akár a tölgyn ek, de a levelei
széles ek, laposak voltak, és furcsán pörögt ek, ha beléjük
kapott a szél. – Igen – mon dt a m hosszú idő után.
– Miért tartott ilyen sokáig, hogy eldönt s d?
– Széps é g e okán tűnődt e m – vallott a m be.
– És?
– Azt mond h a t n á m , egyszer r e mozog és nem mozog
ter m é sz e t e szerint, ez adja a széps é g é t . De nem gondolo m,
hogy ez lenne az ok.
– Akkor mi?
Hosszú ideig nézt e m a fát. – Nem tudo m. Mit gond olsz, mi
az ok?
– Egyszer ű e n szép – felelte. – Ennyi elég.
Bólintott a m , kicsit ostob á n a k érezt e m mag a m a korábbi
bonyolult válasz miatt.
– Ismer e d a Ketant? – kérdezt e váratla n ul.
Most már tudt a m , hogy az ilyen dolgok milyen fontosak az
ade mi ek n e k. Így hát habozt a m nyílt választ adni. De hazud ni
se m akart a m . – Talán. – Bocsánatkérés.
Bólintott. – Óvatos vagy.
– Igen. Te vagy Shehyn?
Bólintott. – Mikortól kezdt e d gyanít a ni, hogy ki vagyok?
– Amikor a Ketanról kérdezt él – felelte m. – Mikortól
gyan a ko d t ál, hogy többe t tudok, mint ame n n yit egy
barb ár n a k kell?
– Amikor megl át t a m , hogya n teszed le a lábad.
Újabb csönd.
– Shehyn, miért nem viselsz vörös ruhát, mint a többi
zsoldos?
Két ismer e tle n mozd ula to t tett. – Elmondt a a tanár o d,
miért viselnek vörös ruhát?
 – Nem gondolt a m rá, hogy megk ér d e zz e m – felelte m,
mert nem akart a m arra célozni, hogy Tempi netá n nem
megf elelő e n oktatot t.
– Akkor én kérdez e m tőled.
Egy pillan atig gondolkod t a m . – Így az ellens é g nem látja,
ha folyik a vérük.
Helyeslés. – Akkor miért viselek én fehér et ?
Megborzon g a t o t t az egye tl e n válasz, ami az esze m b e
jutott. – Mert nincs véred.
Alig észr ev e h e t ő e n bólintott. – Azért is, hogy ha egy
ellens é g a vére m e t veszi, arra úgy tekinth e t, mint megf elelő
jutalomr a .
Némá n töpr en g t e m , miközbe n tőlem telh ető e n prób ált a m
után oz ni az ade mi önur al m a t. A kellően udvarias szüne t után
megk ér d e z t e m : – Mi lesz Tempivel?
– Majd meglátjuk. – Mozdulat a közel járt az inger ülts é g h e z ,
azut á n ő kérdez e t t: – Magad miatt nem aggód sz?
– Tempi miatt sokkal inkább.
A kardfa pörgő mint ák a t rajzolt a szélbe n. Hipnotikus
látvány volt.
– Milyen messzir e jutott ál a kiképzé s b e n ? – kérdezt e
Shehyn.
– Egy hóna pig tanulm á n yo z t a m a Ketant.
Megfordult, a sze m e m b e nézet t, és fölem elt e a kezét. –
Készen állsz?
Akaratlan ul arra gondolt a m, hogy hat hüvelykk el
alacson ya b b nála m, és a nagya n yá m lehet n e. Féloldalas
sárga sapkája sem volt különös e b b e n ijesztő. – Talán –
felelte m, és én is fölemelt e m a keze m.
Lassan közeled e t t, Késes Kéz- tart ás b a n . Esőkapkod á s s al
válaszolt a m. Aztán Mászó Vasat és Befelé Gyorsulást
alkalm az t a m , de meg se tudt a m érint e ni. Kicsit gyorsítot t,
egyszer r e csinált egy Forgó Lélegzet e t és egy Előrecs a p á s t .
Az egyiket hárított a m Vízlegyez őv el, de a másikat nem
tudt a m kikerülni. Először a bordái m alatt talált el, aztán a
halánt é k o m o n , olyan finoma n , mint amikor valakin ek az
ajkár a szorítjuk az ujjunkat.
Akármivel próbálkozt a m , sem mi sem sikerült.
Villámcs a p á s s al tám a d t a m , de egyszer ű e n oldalt lépet t, még
csak nem is védek ez e t t . Egyszer- kétszer súrolta a keze m e t a
szövet, amikor olyan közel került e m hozzá, hogy
meg érint h e s s e m fehér ingét, de ez volt mind e n. Mintha egy
csüngő kötelet akart a m volna megü t ni.
Összeszorítot t a m a foga m, csinált a m egy Cséplést, egy
Almam u s t o t , egy Anyát a Patakn ál, villámgyor s ütés ekk el,
simán lépve át egyikből a másikba.
Úgy mozgot t, ahogy még senkit sem látta m mozo gni.
Nemcs ak gyors volt, bár az is, de nem ez a lénye g.
Tökélete s e n mozgot t, nem tett két lépést, ha egy is elég volt.
Sose m mozdult el négyh ü v elyk n yit, ha háro m is elég volt.
Úgy mozgot t, mint egy mes e b e li lény, hajlékon ya b b a n és
kecses e b b e n , mint ahogy Felurian táncolt.
Úgy felgyorsított a m , ahog y csak mert e m. Remélt e m , hogy
sikerül megl ep n e m , és próbár a akart a m tenni mag a m .
Csinált a m Lánytá n cot , Verébfog á s t , Tizenöt Farkast…
Sheh yn egye tl e n, tökélet e s lépést tett.
– Miért sírsz? – kérdezt e Hulló Daru közben. – Szégyelled
mag a d? Félsz?
Pislogt a m , hogy lássak. A hango m rekedt volt az
erőfeszít és t ől és a felindulást ól. – Szép vagy, Shehyn.
Egyszerr e van meg benn e d a kő a falban, a víz a pat ak b a n és
a fa mozgá s a.
Sheh yn hunyor go t t. Meglep e t é s é t kihaszn álva
megr a g a d t a m a vállát és a karját. Csinált a m egy Fölfelé
Mennydör g é s t , de ő ne m esett el. Mozdulatla n ul,
rendíth e t e tl e n ül állt, akár a kő.
Szinte oda se figyelve kiszab a dítot t a mag á t egy Táma dó
Oroszlán n al, és csinált egy Cséplést. Hatlábn yit repült e m, és
elter ülte m.
Gyorsan felpatt a n t a m , mivel sem mi bajom nem törté nt.
Puha gyepr e este m, Tempi egyé bk é n t is megt a nít ot t rá,
hogya n essek el anélkül, hogy megs ér ül n é k. De mielőtt a
közelé b e meh e t t e m volna, Shehyn egy mozdul at t al
meg állított.
– Tempi tanítot t tég ed és még s e m tanítot t – mondt a
kifürkészh e t e tl e n arccal. Erővel elfordított a m róla a
tekint e t e m . Nehéz levetni olyan szokást, amit egész élet é b e n
gyakorolt az emb e r. – Ami jó és rossz. Gyer e. – Megford ult, és
közele bb ment a fához.
A fa nagyo b b volt, mint gondolta m. A kisebb ágak vad,
kanyar g ó s mozdul at ok a t írtak le, ahogy a szél hajlítgatt a
őket.
Sheh yn fölvett egy hullott levelet, és odaa d t a . Széles és
lapos volt, akkor a, mint egy kistányé r, és megl ep ő e n neh éz.
A keze m fájni kezd et t, és látta m, hogy vékony vércsík folyik
végig a hüvelykujja mo n.
Megvizsgált a m a levél pere m é t és látta m, hogy mer ev, az
éle olyan metsző, akár a fűszálé. Csaku gya n kardfa.
Fölnézte m a csapkodó levelekr e. Ha valaki szélvihar b a n állna
a közelbe n, a fa szétsz a b d al n á .
– Ha meg kellene tám a d n o d ezt a fát, mit tenn él? –
kérd ezt e Shehyn. – A gyök er ekr e csapn ál? Nem. Túl erősek.
A levelekr e? Nem. Túl gyorsak. Akkor hova?
– Az ágra.
– Az ágra. – Egyetértés . Felém fordult. – Ez az, amit Tempi
nem tanítot t meg neke d. Rosszul tett e volna, ha megt a ní t.
Mindazon ált al megsze n v e d t él érte.
– Nem érte m.
Intett, hogy kezdjük el a Ketant. Autom a tikus a n
Verébfog á s b a állta m.
– Állj! – Megder m e d t e m . – Ha megt á m a d n á l a k, hol
tört én n e ? Itt, a gyöker ekn él? – Meglökt e a lába m, de az nem
mozd ult. – Itt a levélnél?
– Meglökt e fölem elt keze m, könnye d é n arrébb tolta, de
nem ért el többe t. – Itt. Az ágnál. – Gyeng é d e n meglökt e az
egyik vállam, és simán elmozdítot t. – És itt. – Megnyo m t a a
csípőm e t , amitől elfordult a m . – Látod? Meg kell találnod a
helyet, ahol erőt fejthet sz ki, különb e n kárba vész. Az erő
elpocs ékol ás a pedig ne m része a Lethanin a k.
– Igen, Shehyn.
Fölem elt e a kezeit, bele m e r e v e d e t t abb a az állásb a ,
amelyb e n megr a g a d t a m , félúton a Lecsapó Gémb e n. –
Csinálj Fölfelé Mennydö rg é s t . Hol van a gyöker e m ?
Keménye n lecövek elt lábár a mut at t a m .
– Hol a levél?
A kezér e mut at t a m .
– Nem. Innent ől idáig levél. – A karjár a intett, és
bem u t a t t a , hogy egyfor m á n tud ütni a kezév el, a könyöké v el
vagy a vállával. – Hol az ág?
Egy pillan atig töpre ng t e m , azt án megk oco g t a t t a m a
térdé t.
Noha nem muta t t a jelét, érezt e m , hogy megl ep ő d ö t t. –
És?
Megütög e t t e m a hónalját, aztán a vállát.
– Mutasd meg.
Közel lépte m hozzá, egyik lába m m a l bet á m a s z t o t t a m a
térde mögé, meg csin ált a m a Fölfelé Mennyd ör g é s t , és az
oldalár a döntö tt e m . Meglepő e n kevés erő kellett hozzá.
Ám ő ne m repült a levegőb e, hogy vissza e s s e n a földre,
han e m meg m a rk olt a az alkaro m a t . A ránt ás végigfutott a
karo mo n. Oldalra tánt oro d t a m . Shehyn a markolást
haszn ált a em előké n t, hogy leteh e s s e a lábát, és egye tl e n
tökélet e s mozdulat t al visszan ye r t e az egye n s úlyá t.
Egy hosszú pillan atig töpre n g ő n a sze m e m közé nézet t,
aztán megford ult, és intett, hogy kövess e m .
 SZÁZTIZENEGYEDIK FEJEZET

HAZUG ÉS TOLVAJ

Shehyn és én vissz a t é r t ü n k a kőház a k csoportj á h oz.

Tempi ideg e s e n toporgot t odakint. Ez me g e r ő sít e t t e a
gya n ú m a t . Nem ő küldt e She hyn t , hogy tegye n prób ár a .
Shehyn ma g a döntöt t így.
Amikor közel értünk, Tempi hegyé v el lefelé föle melt e a
kardját. Bal keze a mély tisztel e t jelét mut a t t a . – Shehyn –
mond t a –, én…
Shehyn intett neki, hogy me nj e n után a az alacs on y
kőház b a . Odahívot t egy fiút. – Hozd ide Carcer e t e t . – A fiú
futva távozot t.
Kíváncsiság , mut a t t a m Tempin e k.
Nem néze t t rá m. Mélységesen komoly. Figyelés . Nem
volt vala mi me g n yu g t a t ó , hogy ugya n e z e k e t a
moz dul a t ok a t hasz n ált a a cross o ni úton, a mikor azt hitte,
hogy me g akar n a k tá m a d ni. Észrev e t t e m , hogy a keze
kissé re me g .
Shehyn egy nyitott ajtóhoz veze t e t t , ahol csatlakozot t
hozzá nk egy nő, aki a zsoldos ok vörös ruháj á t viselte.
Felisme r t e m a sze möl dök é n és állán végigfutó sebh el yről.
Ő volt Carcer e t , az a zsoldos, akivel Sever e n felé me n e t
találkozt un k, ő állított me g eng e m .
Shehyn intet t a két zsoldos n a k, hogy me nj e n e k be, de
eng e m egy kéz moz d ul a t t al kint tartot t. – Itt várj. Amit
Tempi tett, az ne m jó. Meghallga t o m. Aztán eldönt ö m,
hogy mi legye n veled.
Bólintott a m , ő pedig becs ukt a az ajtót.

Várta m egy órát, aztá n mé g egye t . Fülelte m, de se m mi t

se m hallott a m az ajtó túloldal áról. Néhá n y e mb e r jött arra
a folyosón: kett e n a vörös zsoldos ruhá b a n , a har m a di k
egys z e r ű, szürke háziszőt t e s b e n . Minde gyikük me g n é z t e a
haja m, de egyik se m bá m é s z k o d o t t .
 Ehelye t t mos olyog t a k és bicce nt e t t e k, ahog y az a
barb á r ok n ál szoká s . Én mer e v arcc al viszonozt a m az
üdvözlő kis geszt u s o k a t , és ne m nézt e m a sze mü k b e .
Vala mivel a har m a di k óra után nyílt az ajtó, és Shehyn
intett, hogy me nj e k be.
Világos szoba volt, falait fara got t kövekből rakt á k.
Akkora volt, mint egy nagy hálószob a egy foga dó b a n , de
tága s a b b n a k tűnt a bútorok hiánya miatt. Egy kis
vaskályh a adott enyh e mele g e t az egyik fal mellett, és
négy szék állt egym á s s a l sze mb e n , nagyj á b ól félkör
alakb a n. Tempi, Shehyn és Carcer e t ült a széke k e n .
Shehyn intés é r e leülte m a negye dikr e .
– Hánya t öltél? – kérde z t e Shehyn. A hangj a má s volt,
mint koráb b a n . Ellent mo n d á s t ne m tűrő. Tempi ugya nilye n
hangot haszn ált, ha a Letha niról besz élt ü nk.
– Sokat – felelte m haboz á s nélkül. Lehet, hogy időnké n t
neh é zf ejű vagyok, de felisme r e m , mikor vizsgáz t a t n a k .
– Mennyi az a sok? – Nem konkr é t ada t ot kért. Ez új
kérd é s volt.
– Embe r öl é s es e t é n egy is sok.
Aprót bicce nt e t . – Öltél e mb e r t Letha nin kívül?
– Talán.
– Miért ne m igent vagy ne m e t mond a s z ?
– Mert a Letha ni ne m mindig volt világos előtt e m.
– És miért ne m?
– Mert a Letha ni ne m mindig világos.
– Mi teszi világos s á ?
Habozt a m, noha tudt a m , hogy ez ne m helye s . – A taná r
szavai.
– Lehet tanít a ni a Letha nit?
A bizonyt al a n s á g jelét kezdt e m mut a t ni, azt á n esz e m b e
jutott, hogy a kézbe s z é d itt ne m illendő. – Talán – felelte m.
– Én ne m tudo m tanít a ni.
Tempi fészkelődö t t . Ez ne m me n t jól. Mivel ne m volt
jobb ötlet e m, mély lélegz e t e t vett e m, lazított a m , és
vigyázv a átküldt e m az elmé m e t Pörgő Levélbe.
– Ki ismeri a Letha nit? – kérde z t e Shehyn.
– A szél fújta levél – felelte m, noha őszint é n szólva ne m
tudt a m , hogy ez mit jelent.
– Honna n jön a Letha ni?
– Ahonn a n a neve t é s .
Shehyn rövid haboz á s után folyta t t a : – Hogy követ e d a
Letha nit?
– Hogy követ e d a Holdat?
A Tempivel töltött idő me g t a ní t o t t rá, hogy mélt á n yolja m
a besz é d e t tagoló, különféle szüne t e k e t . Az ade mi olyan
nyelv, amel y ugya n a n n yi t mon d hallgat á s s a l, mint
szava kk al. Van terh e s csönd. Udvaria s csönd. Zavart
csönd. Van soka t sejt e t ő csönd, bocs á n a t k é r ő csönd,
nyo m a t é k o s csönd…
Ez a csönd hirtele n szün e t e t jelent e t t . A belé gz é s
üres s é g e volt. Érezt e m, hogy vagy vala mi nagyo n okos a t ,
vagy vala mi nagy hülye s é g e t mon dt a m .
Shehyn me g m o z d ul t a szék é n, és a hivat alos légkör
szert efoszlot t. Miután érezt e m, hogy végez t ü n k, kivont a m
elmé m e t a Pörgő Levélből.
Shehyn ráné z e t t Carcer e t r e . – Mit mond a s z ?
Carcer e t szobor m e r e v e n ült egé s z idő alatt,
kifejez é s t el e n arcc al, né má n . – Azt mon do m , amit
koráb b a n , Tempi netinadot csinált vala m e n n yi ü n kk el. Ki
kell vágni. Ezért vann a k a törvé n yei nk. Figyel me n kívül
hagyni a törvé n yt annyi, mint eltörölni.
– A törvé n yt vakon követ ni rabsz olg a s á g – mon d t a
gyors a n Tempi.
Shehyn határozott dorgálást intet t. Tempi elvörös öd ö t t .
– Ami ezt illeti. – Carcer e t felé m intett. Elutasítás . – Nem
Ade mr e . Legjobb es e t b e n bolond. Legros sz a b b a n hazug és
tolvaj.
– És a mit ma mon d o t t ? – kérde z t e Shehyn.
– Egy kutya is tud hár m a t vakka n t a ni szá mol á s nélkül.
Shehyn Tempih e z fordult. – Mivel eng e d él y nélkül
besz élt él, me gv o n o m tőled a szót. – Tempi ismé t
elvörösö d ö t t , a szája viszont elfeh ér e d e t t , miközb e n az
önur al m á é r t küzdöt t.
Shehyn mély lélegz e t e t vett, azt á n lass a n kifújta. – A
Ketan és a Letha ni teszi az Ade mr é t – mon dt a . – Barbár
ne m ismer h e ti a Ketant.
– Tempi és Carcer e t egysz e rr e mozd ult a k me g, Shehyn
föle melt e a kezé t. – Ugya n a kk or ne m helye s elpusztít a ni
valakit, aki fölisme ri a Letha nit. A Letha ni ne m pusztítja el
saját ma g á t .
Nagyon közö mb ö s e n ejtet t e ki az „elpusztít a ni” szót.
Remélt e m, hogy félre ér t e m az ade mi szó valódi jelent é s é t .
Shehyn folytat t a . – Vanna k, akik azt mon d h a tj á k: „Ennyi
elég. Ne taníts d neki a Letha nit, mert aki isme ri –,
mind e n e n győz e d el m e s k e di k.” – Szigorú pillant á s t vet e t t
Carcer e t r e . – De aki ezt mondj a , az ne m én vagyok. Azt
hisze m, a világ jobb lenne, ha több volna benn e a
Letha niból. Bár hat al m a t ad, ugya n a k k or bölcs e s s é g e t is ad
a hat alo m hasz n ál a t á h o z .
Hosszú szüne t követk e z e t t . A gyo mr o m görcsölt,
miközb e n igyeke z t e m nyugo d t n a k mut a t k oz ni. – Azt
gondolo m – mond t a végül Shehyn –, hogy Tempi talán ne m
követ e t t el hibát.
Ez me s s z e volt a nyílt helye sl é s t ől, de abból, hogy
Carcer e t hát a hirtele n me g m e r e v e d e t t , Tempi pedig
lass a n, me gk ö n n ye b b ül t e n szívta be a levegőt, sejt et t e m ,
hogy ebb e n re mé n yk e d t ü n k .
– Oda a d o m Vashe t n e k – mond t a Shehyn.
Tempi mozd ul a tl a n n á der m e d t . Carcer e t olyan széle s
moz dul a t t al jelezt e a jóváh a g yá s t , mint ahogy egy bolond
vigyorog.
Tempi hangj a feszült volt. – Oda a d o d a Pörölyne k? –
Keze me gr e z z e n t . Tisztelet. Helytelenítés. Tisztelet.
Shehyn fölállt, jelezve, hogy vége a besz élg e t é s n e k . – Ki
lehe t jobb? A Pöröly me g m u t a t j a , hogy a vas érde m e s - e a
veré s r e .
Ezzel félrehúz t a Tempit, és rövid ideig besz élt vele. Keze
könnye d é n súrolt a Tempi karját. A hangj a mé g az én
kifinomult halláso m h o z is túl halk volt.
Udvaria s a n álldogált a m a szék e m mellet t. Tempiből
minth a elszállt volna mind e n harcia s s á g . Mást se jelzett,
csak bele e g ye z é s t és tisztel e t e t .
Carcer e t félrehúz ód o t t , és eng e m bá mult. Az arca
fegyel m e z e t t volt, de a tekint e t e dühös. Több kis
moz dul a t ot tett ma g a mellet t, ahol a má sik kettő ne m
látha t t a . Csak egye t ért e t t e m me g, az undort, de a
többin e k is sejte t t e m az értel m é t .
Cser é b e én egy mozd ul a t o t tett e m , és az ne m ade mi
volt. Össze sz űk ülő sze m é b e n gya nítot t a m , hogy sikerült
felfognia a jelent é s é t .
Háro ms z or me g c s e n d ül t egy ma g a s hang ú hara n g. Egy
percc el későb b Tempi me gc s ók olt a Shehyn kezé t,
homlok á t és száját. Aztán me gfor d ult, és intet t, hogy
köves s e m .
Beme n t ü n k egy nagy, alacs on y me n n ye z e t ű tere m b e ,
a mely tele volt e mb e r r el és ételsz a g g a l. Ebédlő volt, a
hasz n ál a t t ól simá r a kopt a t o t t hossz ú aszt alok és söt é t
fapa dok álltak benn e .
Követt e m Tempit, és ételt szedt e m össz e egy széle s
fatálc ár a . Csak ekkor jötte m rá, milye n borza sz t ó a n éhe s
vagyok.
Várakoz á s o m ellené r e ez az ebé dlő fikarcnyit se m
haso nlítot t az Egyet e m me nz áj á r a . Először is csönd e s e b b
volt, és az étel me s s z e jobbn a k bizonyult. Friss tej, puh a,
sová n y hús, gya n ú m szerint kecsk e . Kemé n y, csípős és
puh a, éde s , kenh e t ő sajt, kétféle, frisse n sült, mel e g
kenyé r. Volt alma és eper. Minde n aszt alon sót art ó állt, és
mind e n ki annyit vett, a me n n yit akart.
Különös volt olyan tere m b e n lenni, ahol mind e n ki ade mi
nyelve n besz él. Olyan halka n besz élt e k, hogy egy szót se m
érte t t e m . Furcs a volt a körülött e m repe s ő érzel m e k
látvá n ya : Derű. Harag. Zavar. Tagadás. Undor. Vajon
me n n yi vona tkoz h a t o t t ebből a köztük lévő barb á r r a ?
Több nő volt, mint várt a m, és több gyer e k. Maroknyia n a
zsoldosok ismer ő s vérvörös ruhájá t viselt ék, de sokkal
több e n hordt a k egysz e r ű szürké t, amilye n n el Shehyn n e l
tett sét á m közbe n találkozt a m . Látta m egy fehér inget is.
Meglep e t é s e m r e Shehyn volt az, aki a többiek között evet t.
Senki se bá mult me g, de azért figyelt ek. Soka n nézt é k a
haja m a t , a mi érth e t ő. Ötven szőke fej volt a szob á b a n ,
néh á n ya n söté t e b b e k , néh á n ya n világos a b b a k , vagy kortól
szürké k. Úgy kirítta m közülük, mint egy égő gyert ya .
Igyeke z t e m besz é dr e bírni Tempit, de ő inkább evet t.
Nem szed e t t annyit a tálcájár a , mint én, és csak a
töre d é k é t fogya s z t o t t a el ann a k, amit kivett.
Mivel az evé s t ne m lassított a besz él g e t é s , gyors a n
végez t e m . Mihelyt kiürült a tányé r o m, Tempi ne m tett
több é úgy, minth a enn e , és kime n t ü n k. Míg elha gyt u k a
ter m e t , tuca t n yi tekint e t e t érezt e m a hát a m b a n .
Folyosók soroz a t á n me n t ü n k végig, amíg az ajtóhoz
értünk. Tempi kinyitott a , és egy kis szobá t mut a t o t t ,
a melyb e n egy ablak és egy ágy volt. A kobozo m és a
hátizs á ko m se m hiányzot t . A kardo m viszont igen.
– Még egy taná r o d lesz – szólalt me g végül Tempi. – A
legjobb. Légy civilizált. Sok múlik a dönt é s é n . – Sajnálat. –
Vele m ne m találkozol.
Nyilvánvaló a n zaklatot t volt, de el ne m tudt a m képz elni,
mit mon d h a t n é k , amivel me gvig a s z t al h a t o m . Ehelye t t
biztató a n átölelt e m, amit mélt á n yol ni látszot t. Aztán szó
nélkül me gfor d ult és elme n t .
Levetkőz t e m, és lefeküdt e m az ágyr a. Hánykolódn o m és
idege s k e d n e m kellett volna, hogy mi lesz vele m. De az
igazs á g az, hogy kimer ült volta m, és úgy aludt a m , mint
egy boldog csec s e m ő az anyja keblé n.
 SZÁZTIZENKETTEDIK FEJEZET

A PÖRÖLY

Egy kis parkb a n ülte m, a mely két sima kőpa d b ól,

néh á n y fából és a hossz ú pázsitot kere sz t ül sz elő ösvé n yb ől
állt. Egy perc alatt át lehet e t t me n ni az egyik végé b ől a
má sikb a . Kétoldalt sziklák ma g a s o d t a k , amel ye k a széltől
védt é k. Persz e ne m volt szélcs e n d e s . Egész Haert b e n ne m
volt tökélet e s e n szél me n t e s hely.
A közele d ő Vashe t b e n az tűnt föl elsőn e k, hogy ne m az
oldalá n viseli a kardot, han e m a vállán, mint én a kobozt. A
legkör mö nfo n t a b b önérz e t t el járt, mint aki tudja, hogy
peck e s e n kellene lépke d ni e , de ne m veszi hozzá a
fára ds á g o t .
Középt e r m e t ű , fehér bőrű, szürke sze mű volt, mint
általá b a n az ade mi e k. Tempié n él egy árnyal a t t al
világos a b b haját lófarokb a kötött e . Mikor közele b b jött,
észre v e t t e m , hogy vala mikor betört é k az orrát, és bár ne m
lett ferde, az apró szab ál yt al a n s á g különös e n hatot t az
egyé bk é n t finom arcon.
Széle s e n rá m mos olygo t t , halvá n y rózs a s zín szájá ból
elővillant a k fehér fogai. – Nohát akkor mos t a n t ól az enyé m
vagy! – mond t a hibátl a n aturi nyelve n.
– Te besz élsz aturiul – mon dt a m but á n.
– Legtöb b e n besz élü nk – felelte. Néhá n y baráz d a a szája
körül és a sze m e sarká b a n arra utalt, hogy tíz évvel lehet
idős e b b nála m. – Nyelvtud á s nélkül neh é z boldogulni.
Nehéz üzlet e t kötni.
Későn kapt a m észb e . Hivatalos. Tisztelet. – Indokolt a n
feltét el ez e m , hogy te vagy Vashe t ?
A mos oly eltűnt a szájáról. Széle s, eltúlzott
moz dul a t okk al viszonozt a üdvözlé s e m e t , arra kellett
gondolno m, hogy gúnyolódik. – Én vagyok. Én lenné k a
taná r o d.
– És Shehyn? Úgy tudt a m, itt ő a tan á r.
Felvont sze möl dökk el néz e t t rá m. A kifejező mi mika
me gl e p ő volt egy ade mi arcon. – Ez általá no s értel e m b e n
igaz. De gyakorla ti értel e m b e n She hyn sokkal fontos a b b
ann ál, se mh o g y egy hozzá d haso nlór a pocs é kolja az idejét.
Udvariasság, intet t e m. – Én elége d e t t volta m Tempivel –
közölte m.
– Ami fontos lenne, ha az volna a célunk, hogy elége d e t t
légy – felelte. – Ám Tempi sokkal jobb kisszék n e k, mint
tanítón a k.
Kissé me g s é r t ő d t e m . – Talán tudod, hogy a bar á t o m.
Össze sz űk ült a sze m e . – Akkor, mivel a bará tj a vagy,
talán ne m vett e d észre a hibáit. Ügye s harcos, de se m mi
több. Alig besz éli a nyelve d e t , kevé s b é járato s a világb a n,
és hogy egé s z e n őszint e legye k, ne m túlsá g o s a n okos.
– Sajnálo m – mond t a m . Mentegetőzés . – Nem akart al a k
me g b á n t a ni .
– Ne mut a s s aláz a t o t, ha ne m gondolod komolya n –
mond t a mé g mindig szűk sze m m e l . – Még ha ma s z kk á
alakítod is az arcod a t , a sze m e d olyan, mint a ragyog ó
ablak.
– Elnézé s t – mond t a m komolya n . Bocsánatkérés . – Azt
szer e t t e m volna, ha jó lenne az első benyo m á s .
– Miért? – kérd ez t e .
– Szer e t n é m , ha jó véle m é n ye d lenne róla m.
– Szer e t n é m , ha oko m lenne a jó véle m é n yr e .
Úgy döntöt t e m , má s k é n t próbálkozo m, és
biztons á g o s a b b vizekr e kor má n yo z h a t o m a besz él g e t é s t . –
Tempi Pörölyne k hívott. Miért?
– Az a neve m. Vashe t. A Pöröly. Az Agyag. A Rokka. –
Háro mf él e hangl ejt é s s el ejtet t e ki a nevé t . – Én vagyok az,
aki formál és fen, vagy elpusz tít.
– Miért agya g?
– Az is vagyok – felelte Vashe t. – Csak ami hajlékon y, az
tud taníta ni.
Növekvő izgalo m m a l hallga t t a m . – Elisme r e m , jó lesz, ha
egy nyelve t besz élh e t e k a taná r o m m a l – mond t a m . –
Renge t e g dolgot ne m kérd ez t e m me g Tempitől, mert
tudt a m , hogy ne m ért e n é me g. De mé g ha me gk é r d e z t e m
is, ne m tudt a m hova tenni a válasz ait.
Vashe t bólintott, és leült az egyik padr a. – A taná r n a k
érte ni e kell a kom m u nik á cióhoz is – mond t a . – Most pedig
kere s s egy hossz ú fadar a b o t , és hozd ide. Utána
me gk e z dj ük az okta t á s t .
Elindult a m a fákhoz. A kéré s n e k volt vala mi szert a r t á s o s
íze, ezért ne m akart a m vissza m e n ni az első gallyal, a mit a
földön találok. Végül talált a m egy fűzfát, letört e m róla egy
vékony ága t, amel y hossz a b b volt, mint a karo m, és olyan
vast a g, mint a kisujja m.
Visszat é r t e m a padon ülő Vashe t h e z . Átadt a m neki a
fűzfaá g a t , ő kihúzt a a kardját, és elkezdt e levag do s ni a
kisebb bütykök e t .
– Azt mond t a d , hogy csak az tanít, a mi hajlik –
jegye z t e m me g. – Így hát azt gondolt a m, ez me gf el elő lesz.
– A mai lecké h e z igen – mond t a , miut á n lehá nt ot t a az
utolsó kére g d a r a b o t , és ne m mar a d t má s , csak egy
hajlékon y, fehér pálca. Az ingé b e törölte a kardot,
vissza t e t t e a hüvelyé b e , és fölállt.
Suhogt a t t a a fűzfaá g a t . A pálca halk füttye n t é s e k k e l
szelt e a levegőt.
Most, hogy közele b b állt hozzá m, látha t t a m , hogy bár a
zsoldosok isme r ő s , vörös ruhájá t viseli, Tempitől és
sokakt ól eltérő e n ne m bőrszíjak, han e m vérvörös
selye m s z a l a g o k szorítják a kezér e , a lábár a és a mellér e az
inget és a nadr á g o t .
A sze m e m b e néze t t. – Most me g ü tl e k – mond t a
komolya n . – Állj moz dul a tl a n ul.
Lass a n körüljárt, és közbe n lenge t t e a fűzfaá g a t . Huss-
huss . Mögé m került, és ne m látta m, amitől mé g rossz a b b
lett. Huss-huss . Gyors a b b a n suhogt a t t a a pálcá t, a hang is
me gv ál t ozot t. Viíp. Viíp. Meg se m rezze nt e m .
Ismé t körüljárt, és amikor mögöt t e m volt, kétsz e r
me g ü t ö t t a két karo mo n , váll alatt. Viíp. Viíp. Először csak
az üté s t érezt e m , azt á n tűzké nt perzs elt e végig a karjai ma t
a fájdalo mt ű z .
Mielőtt rea g ál h a t t a m volna, rává go t t a hát a mr a , olyan
erős e n, hogy mé g a fogai mb a n is érezt e m a becs a p ó d á s t .
A pálca csak azért ne m tört el, mer t hajlékony, zöld fűzfaá g
volt.
Nem kiáltott a m, de csak azért ne m, mer t az ütés t ől elállt
a lélegz e t e m . De azért leve gő é r t kapt a m, és olyan gyors a n
szívta m be, hogy fuldokolni és köhög ni kezdt e m. A hát a m
üvöltött a fájdalo mt ól, mint h a felgyújtott á k volna.
Ismé t elé m került, és ugya n ol ya n komolya n néz e t t . –
Íme, a lecké d – mond t a tárgyilago s a n . – Nincs jó
véle m é n ye m rólad. Barbár vagy. Nem vagy okos. Nem
látunk szíves e n . Nem tartozol ide. Ellopod a titkaink a t . A
jelenlé t e d zavar t és bonyo d al m a k a t okoz, amir e enn e k az
iskolán a k nincs szüks é g e . – A fűzfave s s z ő végé t nézt e ,
majd ismé t rá m pillantot t .
– Találkozunk ugya nitt, egy órával ebé d utá n. Hozz egy
má sik vessz őt, és me g p r ó b ál o m ismé t belé d verni ezt a
leckét. – Szúrós a n néz e t t rá m.
– Ha a ves sző ne m nyeri el a tetsz é s e m e t , ma g a m
válasz tok egye t . Ugya n e z t csináljuk vacsor a után.
Ugya n e z t holna p. Ez az egye tl e n lecke, amel ye t me g kell
tanít a n o m neke d. Ha me g t a n ul o d, elha gyo d Haert e t , és
sos e m térsz vissza. – Hideg e n néze t t rá m. – Megért e t t e d ?
– És mi lesz… – A keze me gvillant, a vessz ő hegye
eltalált a az arco m. Ez alkalo m m a l volt benn e m szusz, és
vékony hango n, ijedt e n me g n yikk a n t a m .
Vashe t néz e t t. Sose m gondolt a m volna, hogy az
egys z e r ű néz é s ilyen ijesztő lehe t. Halványs z ür k e sze m e
ke mé n y volt, mint a jég. – Azt mond d: „Igen, Vashe t .
Érte m. ”
Dacos a n mer e d t e m rá. – Igen, Vashe t. Érte m. – A felső
ajka m jobb oldalá t püffedt n e k és ügye tl e n n e k érezt e m
besz é d közbe n.
Úgy nézt e az arco m a t , mint h a el akarn a dönt e ni vala mit,
aztá n vállat vont, és félredo bt a a vesszőt.
Csak ekkor kockáz t a t t a m me g, hogy ismé t me g s z ól aljak:
– Mi lesz Tempivel, ha el kell me n n e m ?
– Amikor elmé s z – nyo mt a me g az első szót. – A
két elke d ő keve s e k is tudni fogják, hogy Tempi téve d e t t ,
a mikor tanítot t tége d. Kétszer e s e n téve d e t t , amikor
idehozot t .
– És mi lesz… – Elhallga t t a m , helye s bít e t t e m . – Mi lenne
vele ebb e n az ese t b e n ?
Vállat vonva elfordult. – Nem az én dolgo m, hogy ezt
eldönt s e m – mond t a és elme n t .
Megérint e t t e m az arco m és az ajka m, azt á n a keze mr e
nézt e m. Nem volt rajta vér, de érezt e m, hogy vörös hurka
duzza d a bőrö mö n. Olyan tisztá n látha t t a mind e n ki, mint
egy szégye n b é l ye g e t .

Nem tudt a m, mi má s t teh e t n é k, így vissza t é r t e m az

iskoláb a ebé d el ni. Az ebé dlőb e n körülnézt e m , de ne m
látt a m Tempit a vérvörös zsoldos ok között. Ennek örülte m.
Amenn yir e örülte m volna né mi bará ti társ a s á g n a k , annyir a
elviselhe t e tl e n volt a gondola t, hogy Tempi me g t u dj a ,
milye n rosszr a fordult ak a dolgok. Meg se m kellett volna
mond a n o m neki. Arcomon volt a bélye g, senki se m
érth e t t e félre.
Merev arcc al, lesütöt t sze m m e l állta m végig a sort,
töltött e m me g a tányé r o m a t . Üres aszt alhoz ülte m, mer t
senkir e ne m akart a m ráerőlt e t ni a társ a s á g o m a t .
Élete m nagyo b b rész é b e n egye d ül volta m. De ritkán
érezt e m annyira, mint abb a n a pillana t b a n . Négysz á z
mérföldön belül egye tl e n e mb e r t isme r t e m , neki pedig
par a n c s o t adt a k, hogy ne jöjjön a közele m b e . Nem
ismer t e m a kultúr á t , alig érte t t e m a nyelve t, a hát a m és az
arco m sajgá s a pedig folya m a t o s a n eml ék e z t e t e t t , hogy itt
ne m látna k szíves e n.
De az étel legalá b b jó volt. Sült csirke, ropogós zöldba b
és egy szelet éde s mela s z p u d di n g. Messz e jobb, mint amit
me g e n g e d h e t t e m ma g a m n a k az Egyet e m e n , és mele g e b b ,
mint a mit a Maer palot áj á b a n kapt a m . Nem volta m
különös e b b e n éhe s , de épp e n eleg e t éhezt e m élet e m b e n
ahhoz, hogy ne hagyja k ott ingye n ételt.
Mozgá s t érzék elt e m a látót er e m szélé n, minth a valaki
leült volna az aszt al má sik oldalár a. Felderült e m. Legalá b b
egy ade mi elég bátor ahhoz, hogy me g n é z z e a barb á r t .
Valaki elég kedv e s ahhoz, hogy vigasz t aljon, vagy
legalá b bis elég kívánc si, hogy idejöjjön és besz él g e s s e n .
Föle mel t e m a feje m, és me gl á t t a m Carcer e t keske n y,
sebh elye s arc át. Éppe n letet t e vele m sze mb e n széle s
fatálc ájá t .
– Hogy tetszik a város u n k? – kérde z t e halka n, bal keze
az aszt alla po n pihent . A mozd ul a t ai má s ok voltak, mivel
ültünk, de azért felisme r t e m a kíváncsi és az udvarias jelet.
Minden kívülálló azt hitte volna, hogy nyája s a n diskur álunk.
– Hogy tetszik új tan ár o d? Azt gondolja, a mit én. Hogy ne m
tartozol ide.
Gépies e n me gr á g t a m és lenyelt e m egy falat csirke h ú s t .
Föl se m nézt e m.
Aggodalom. – Hallott a m, hogy feljajdult ál – folyta t t a
halka n. Lass a b b a n besz élt, minth a gyer e k h e z szólna. Nem
tudt a m , sértő szán d é kk al teszi- e, vagy biztos akar lenni
abb a n , hogy me g é r t e m . – Mint egy kis ma d á r .
Itta m egy korty mele g kecsk e t ej e t , és me g t ör ölt e m a
szá m a t . Amikor az ing végigs úr olt a a hát a m o n a hurká t,
úgy érezt e m, minth a száz dar áz s szúrt volna me g.
– Talán a szer el e m kiáltá s a volt? – kérde z t e , és egy jelet
mut a t o t t , amit ne m isme r t e m . – Átölelt Vashe t ? Az ott a
nyelve jele az arcodo n?
Ette m egy falat puddingot . Édes e b b r e szá mít ot t a m .
Carcer e t is evet t a ma g á é b ól. – Fogad á s o k a t kötne k,
hogy mikor mé s z el – folytat t a , mé g mindig halka n és
lass a n, hogy csak én hallja m. – Én két talent u m b a
foga dt a m , hogy ne m tart a s z tová b b két napn ál. Ha az éjjel
távozol, ahog y re mél e m , egy ezüs t öt nyer e k. Ha téve dt e m ,
és mar a d s z , akkor a jutal ma m a zúzódá s ai d látvá n ya , és a
jajgat á s o d . – Kérlelés . – Maradj!
Felnézt e m. – Úgy besz él sz, ahogy a kutya ugat –
felelte m. – Vég nélkül. Értel me tl e n ül.
Elég halka n besz élt e m ahhoz, hogy udvaria s legye k. De
ne m annyira halka n, hogy a hango m ne érjen el
mind e n ki h e z , aki a közelbe n ült. Tudta m, hogya n
csinálja m, hogy a suttog á s me s s zir e hallat s s z é k. Mi, a Ruh
fedez t ük föl a színpa di suttog á s t .
Elvörösöd öt t , a mitől mé g feltűnő b b lett a forrad á s az
állán és a sze möl dök é n .
Folytat t a m az evé s t, ma g a m volta m a nyugod t
zavart al a n s á g . Trükkös dolog me g s é r t e ni valakit, aki egy
má sik kultúr á h oz tartozik. De alapos a n me gv ál og a t t a m a
szavai m a t ann a k alapjá n, a mit Tempitől hallott a m. Ha
Carcer e t bár mit válaszol, csak az én igaza m a t bizonyítja.
Lass a n, móds z e r e s e n befejezt e m az evé s t, és
elké pz elt e m , hogy érze m Carcer e t düh é n e k hőhullá m ai t .
Legalá b b egy kis csat á t me g n ye r t e m . Persz e me d d ő
győz ele m volt. De van az úgy, hogy az e mb e r n e k azzal kell
be ér ni e, ami van.

Amikor Vashe t vissza t é r t a kis parkb a , már a kőpa do n

ülte m, és őt várt a m.
Megállt előtt e m, és ingerült e n felsóh ajt ot t. – Szép. Egy
lusta tanuló – mond t a tökéle t e s aturi kiejté s s el. – Akkor
ere dj, hozd a botod a t . Meglátjuk, hogy ez alkalo m m a l
érth e t ő b b e n fogal ma z t a m - e me g a kíváns á g o m a t .
– Már me g t al ált a m a boto m a t – felelte m. A pad mög é
nyúlta m, és elővet t e m az iskolából kölcsönz öt t fa
edzőka r d o t .
Szá mt al a n kéztől simá r a kopt a t o t t , régi, olajozott fa volt,
ke mé n y és súlyos, akár egy vasrúd. Ha ezt haszn álja arra,
hogy a válla mr a csa pjon, mint a fűzfave s s z őv el, akkor
csontot tör. Ha az arco mb a üt, eltöri az állkapc s o m a t .
Letet t e m ma g a m mellé a padr a . A fa ne m koppa n t a
kövön. Olyan ke mé n y volt, hogy szint e csen g e t t , mint a
har a n g.
Miután letet t e m az edzőka r d o t , elkezdt e m levet ni az
inge m e t . Össz e s z orítot t a m a foga m a t , amikor végigs úr olt a
a hát a m o n izzó hurká t .
– Abban re mé n yk e d s z , hogy me g h a t zsen g e ifjú test e d
látvá n ya ? – kérd ez t e Vashe t . – Csinos vagy, de ne m
annyira.
Gondos a n a padr a tett e m az inge m e t . – Csak gondolt a m,
jobb, ha mut a t ok neke d vala mit. – Megfordult a m, hogy
látha s s a a hát a m a t .
– Megkorb á c s olt a k – mond t a . – Nem minth a me g lenné k
lepve. Már eddig is tudt a m, hogy tolvaj vagy.
– Nem tolvajlás volt az oka – felelte m. – Az Egyet e m e n
kapt a m . Vádat emelt e k ellene m, és korbá c s ol á s r a ítéltek.
Ha ilyes mi tört é nik, sok diák egysz e r ű e n kilép, és má s u t t
tanul tová b b. Én úgy döntöt t e m , hogy mar a d o k. Végt ér e is
csak háro m korbá c s ü t é s volt.
Továbbr a is hátt al állta m neki. Egy perc múlva beka p t a a
csalit. – Itt háro m korbá c s ü t é s n é l több forrad á s van.
– Nem sokkal későb b ismé t bevá d olt a k – mon d t a m . – Ez
alkalo m m a l hat korbá c s ü t é s volt az ítélet. Mégis
mar a d t a m . – Megfordult a m, sze mb e n é z t e m vele. –
Maradt a m , mer t ne m volt má s hely, ahol me g t a n ul h a t t a m
azt, amit me g akart a m tanulni. Még enn él több
korbá c s ü t é s se m tarth a t o t t vissza. – Fölvett e m a súlyos
fakardot a padról. – Gondolt a m, úgy tiszt e s s é g e s , ha tudsz
erről. Enge m ne m lehe t elijeszt e ni a fájdalo m
fenye g e t é s é v e l. Nem fogo m cserb e n h a g yni Tempit, aki
bízik benn e m . Vannak dolgok, a mike t me g akarok tanulni,
és csak itt tanulh a t o m me g őket. – Átnyújtot t a m neki a
ke mé n y, söt é t fadar a b o t . – Ha azt akarod, hogy távozz a k,
néh á n y hurká n ál komolya b b dologg al kell próbálkozz.
Hátral é p t e m , leeng e d t e m a keze m. Behun yt a m a
sze m e m .
 SZÁZTIZENHARMADIK FEJEZET

BARBÁR NYELV

Szer e t n é m azt mon d a ni, hogy csukva tartott a m a

sze m e m , de ez ne m lenne igaz. Hallott a m, ahogy Vashe t
cipőjén e k talpa csikorog a kavicson, és akar a t o m ellené r e
kinyitott a m a sze m e m .
Nem leselke dt e m . Az gyer m e k e s lett volna. Egysz e r ű e n
kinyitott a m a sze m e m és ráné z t e m . Vissza n é z e t t rá m,
többsz ör néze t t a sze m e m b e , mint Tempi egy deká d alatt.
Halványs z ür k e sze m e ke mé n y volt finom arcá b a n . Törött
orra már ne m tűnt furcs á n a k . Komor figyel me z t e t é s volt a
világ szá m á r a .
A szél örvé nyl e t t körülött ü n k, mez t el e n karo m libabőrö s
lett.
Vashe t lemon d ó a n sóhajtot t, vállat vont, és me gr a g a d t a
a kard markola t á t . Elgondolkodv a , két kézzel latolga t t a a
súlyá t. Aztán vállig e melt e , hogy lecsa pjon.
De ne m csa pot t le.
– Szép! – mon dt a , és bossz ú s a n az égn e k lökte a kezét. –
Te kis nyüzüg e ! Szép! Szar és sáritök! Vedd vissza az
inge d! Fázo m, ha rád néz ek!
Lerogyt a m a padr a. – Hála isten n e k – mon dt a m .
Nekilátt a m , hogy vissza v e g ye m az inge m e t , de neh é z volt,
mert reszke t e t t a keze m. Nem a hide gt ől.
Vashe t látt a. – Tudt a m! – bökött rá m diad al m a s a n . – Úgy
állsz ott, mint aki aka s zt á s r a vár. Tudt a m, hogy el akar sz
futni, mint a nyúl! – Csalódot t a n topp a n t o t t . – Tudt a m,
hogy oda kellett volna sózno m!
– Örülök, hogy ne m tett e d me g – mond t a m . Mire sikerült
felhúzno m az inge m e t , rájött e m, hogy kifordítva vett e m föl.
Úgy döntöt t e m , inkább így hagyo m, se mh o g y ismé t végig
kelljen húzno m a fájó hát a m o n .
– Mivel árulta m el ma g a m ? – kérde z t e .
– Se m mi v el – felelte m. – Kiváló előa d á s volt.
– Akkor honn a n tudt a d, hogy ne m fogo m kiloccs a n t a ni
az agya d a t ?
 – Végiggon d olt a m a dolgot – felelte m. – Ha Shehyn
csakug ya n el akar n a űzni, akkor egysz e r ű e n szólha t ot t
volna, hogy cso m a g oljak. Ha azt akar n á , hogy me g h alj ak,
ma g a intézn é el. – Verejték e s keze m e t a nadr á g o m b a
törölt e m. – Ez azt jelent e t t e , hogy csaku g ya n a tan ár o m n a k
kell lenne d. Akkor pedig csak háro m értel m e s lehe t ős é g
mar a d. – Föle melt e m egy ujja m. – Ez rituális bea v a t á s volt.
– Föle mel t e m mé g egy ujja m. – Elszánt s á g o m próbáj a
volt…
– Vagy én tényl e g igyeke z t el e k elkerg e t ni – fejezt e be
Vashe t , miközb e n leült a vele m sze mb e n álló padr a. – Mi
van, ha igaza t mon dt a m , és vére s r e verlek?
Vállat vont a m. – Legalá b b bizonyo s a t tudt a m volna. De
nagy volt rá az es ély, hogy Shehyn épp e n ilyen tan á r t
válasz t. Ha azt akart a volna, hogy veré s t kapjak, akkor
me gf el elt volna Carcer e t . – Félreh ajt ot t a m a feje m. – Csak
kívánc sis á g b ól kérde z e m: melyik volt? Beava t á s vagy
elszá n t s á g p r ó b a ? Mindenki át me g y eze n?
A fejét rázt a. – Elszánt s á g . Biztosn a k kellett lenne m
benn e d . Nem fogo m az időme t egy gyáv á r a pocs é kolni,
vagy olyasv al a kir e, aki fél egy kis veré s t ől. Azt is tudno m
kellett, elégg é eltökélt vagy- e.
Bólintott a m . – Ez látszott a legvalószínű b b n e k .
Gondolt a m, me gkí m é l e m ma g a m többn a p n yi hurká t ól, és
kikénys z e rít e ni a dönt é s t .
Vashe t hossz a n, leplez e tl e n kívánc sis á g g a l néze t t. – El
kell ismer n e m , mé g sos e m volt olyan tanítvá n yo m, aki
vállalt volna egy csúnya veré s t ann a k bizonyít á s á r a , hogy
me g é ri időt szánn o m rá.
– Ez se m mi – felelte m hanya g ul. – Egysz er leugrot t a m
egy tetőről.

Egy órán át besz élg e t t ü n k aprós á g o kr ól, a míg lass a n

elszivár got t közülünk a feszülts é g. Megkér d e z t e , pontos a n
hogya n korbá c s olt a k me g, én pedig össz efoglalt a m a
lénye g e t , örülte m, hogy me g m a g y a r á z h a t o m . Nem
akart a m, hogy bűnözők é n t gondoljon rá m.
Ezutá n Vashe t közele b br ől is me gvizs g ált a a heg e k e t . –
Akárki kezelt e is, ért e t t az orvoslá s h oz – mond t a
csodál a t t al. – Nagyon tiszta munk a . A legjobb, a mit valah a
látt a m.
 – Át fogo m adni a bókot – felelte m.
Kezével gye n g é d e n végigsi mítot t a hát a m o n húzódó,
forró hurka szélé n. – Mellesleg ezt sajnálo m.
– Jobba n fáj, mint az össz e s korbá c s ol á s , és ezt önké nt
beis m e r e m .
– Egy- két nap alatt elmúlik – mon dt a . – Ami ne m jelenti
azt, hogy ma est e ne m fogsz a has a d o n aludni. – Segít e t t
me gig a zít a ni az inge m e t , aztá n vissz a m e n t a vele m
sze mb e n álló padh oz.
Egy dara big habozt a m , mielőtt me g s z ól alt a m. – Nem
akarlak me g s é r t e ni, Vashe t. De teljes e n má s vagy, mint
azok az ade mi e k, akikkel találkozt a m . Nem minth a sokkal
találkozt a m volna.
– Csak ki vagy éhezv e az ismer ő s test b e s z é d r e –
mond t a .
– Az is benn e van – helye s el t e m. – De te sokkal…
kifejezőb b vagy a többi ade mi n él. – Az arco mr a mut a t t a m .
Vashe t vállat vont. – Ahonn a n jötte m, ott a te nyelve d e t
besz élt ük. Négy évet töltött e m testőrk é n t és kapit á n yk é n t
egy költő mellett az Apró Királys á g o k b a n , mivel
törté n e t e s e n ő is király volt. Haert b e n valószínűl e g jobba n
besz él e m az aturit mind e n ki n él. Tége d is bele ér t v e .
Ezt figyel me n kívül hagyt a m . – Nem itt nőtt él föl?
Rázta a fejét. – Feant ból való vagyok, a mi ész ak a b b r a
van. Mi sokkal… koz mo p olit á b b a k vagyu n k. Haert b e n csak
egy iskola van, és mind e n ki nagyo n raga s zko dik hozzá. A
kardfa is egyike a régi utakn a k. Megleh e t ő s e n formális. Én
az örö m útját követv e nőtt e m föl.
– Vannak má s iskolák is?
Bólintott. – Ez egyike ann a k a szá mo s iskolán a k, a mely a
Latant h á t , a kardfa útját követi. Az Aethe és az Arata n utá n
a legré gibb. Vanna k má s utak is, talán háro m tuc a t. De
né me l yik nagyo n kicsi, mindös s z e egy- két iskola tanítja az
ő Ketanjuk a t .
– Ezért má s a kardod? – kérd ez t e m . – A má sik iskolából
hozt a d?
Össze sz űk ült sze m m e l néze t t rá m. – Mit tudsz a
kardo mr ól?
– Elővett e d , a mikor lehá n t olt a d a fűzfave s s z ő t – felelte m.
– Tempi kardja igazá n jó dara b, de a tied má s milye n . A
markol a t kopott, de a peng e újnak tűnik.
Érdeklődv e néze t t rá m. – Hát te igaz á n nyitva tartod a
sze m e d !
Vállat vont a m.
– A szó szoros ért el mé b e n ne m az én kardo m – mon dt a
Vashe t . – Csak nála m van. Ez egy régi kard, és a peng éj e a
legré gibb rész e. Maga Shehyn adt a neke m.
– Ezért jöttél ebb e az iskoláb a ?
Rázta a fejét. – Nem. Shehyn sokkal későb b adt a neke m.
– Hátra n yúlt, gye n g é d e n me g é rint e t t e a markol a t o t. –
Nem. Azért jötte m ide, mert a Latant h a lehet formális, de
kardforg a t á s b a n ők a legjobb a k. Annyit tanult a m, ame n n yit
csak tudt a m az öröm útján. Háro m iskola uta sítot t el,
mielőtt Shehyn beve t t. Okos asszon y, és rájött, hogy
nyer h e t a tanítá s o m m a l .
– Azt hisze m, mindk e t t e n szer e n c s é s e k vagyu nk, ami ért
Shehyn ennyir e nyitott gondolkod á s ú – felelte m.
– Te mé g nála m is szer e n c s é s e b b vagy – mond t a Vashe t .
– Az iskolák vet élke d n e k. Amikor csatlakoz t a m a
Latant h á h o z , én lette m a toll She hyn kalapjá n.
– Kemé n y lehet e t t – mon d t a m . – Idejönni idege n e k közé.
Vállat vont, a kard e melk e d e t t és süllye dt a vállán. –
Először igen – ismer t e el. – De elis me rik a képe s s é g e t , az
pedig van. Azok, akik az örö m útját járják, mer e v n e k és
neh é zk e s n e k tartot t a k. Itt viszont szilajnak szá mít ok. –
Elvigyorodo t t . – Olyan jó érzé s, mint új ruhá t viselni.
– Az öröm ösvé n ye is tanítja a Letha nit? – kérde z t e m .
Vashe t elnev e t t e ma g á t . – Ezen soka t vitatkoz n a k. Az
egys z e r ű válasz az, hogy igen. Minden ade mi me g t a n ulj a
bizonyo s mért é kig a Letha nit. Az iskolákb a n különös e n .
Vagyis a Letha ni nyitott mind e nf él e értel m e z é s r e . Amihez
egye s iskolák raga s zko d n a k , má s ok elvetik.
Töpren gv e néz e t t rá m. – Tényle g azt mon dt a d , hogy a
Letha ni ugya n o n n a n jön, ahon n a n a neve t é s ?
Bólintott a m .
– Ez a jó válasz – felelte. – Az okta t ó m t ól az örö m
ösvé n yé n azt hallott a m, hogy a kettő ugya n a z . – Vashe t
össz evo n t a a sze möl dök é t . – Most miért vágsz ilyen
elgondolkodó arcot?
– Elmondo m neke d – felelte m –, de ne m szer e t n é m , ha
rossz lenne a véle m é n ye d róla m.
– Nem rossz a véle m é n ye m rólad csak azért, mer t
me gj e g ye z t él vala mit, a mit az oktat ó d mond o t t – felelte
komolya n . – Bizalomn a k kell lennie köztünk.
 Felsóhajtot t a m . – Örülök, hogy tetszik a válaszo m. De
őszint é n szólva, ne m tudo m, hogy mit jelent.
– Nem a jelent é s é t kérde z t e m – felelte hanya g ul.
– Ez csak egy bad a r válasz – mon dt a m . – Tudo m, hogy ti
nagyo n sokat foglalkoztok a Letha nival, de én igazá ból
ne m érte m. Csak me g t al ált a m a módjá t, hogy csaljak.
Vashe t elnéző e n mos olygo t t . – Nem lehe t színlelni a
Letha ni me g é r t é s é t – válaszolt a ma g a bizt o s a n . – Olyan,
mint az úszá s . Aki figyel, az rögtön látja, hogy igaz á n
ismer e d- e az utat.
– Az emb e r az úszá s t is mí mel h e ti – vitatkoz t a m. –
Mozgato m a karo m, miközb e n a folyó fenek é n lépke d e k.
Furcs á n néze t t rá m. – Jól van. Hogy sikerült bolond d á
tenn e d minke t?
Elma g ya r á z t a m neki a Pörgő Levelet. Azt, hogy miké nt
tanult a m me g elkülde ni a gondola t ai m a t egy fénye s , üre s,
lebe g ő helyre, ahol könnye n érkez n e k a válaszok az ő
kérd é s e ikr e .
– Akkor a válasz ok a t ma g a d t ól lopta d – mon dt a
gunyor os komolys á g g a l . – Rava sz ul bolondot csinált ál
belőlünk úgy, hogy a saját elmé d b ől szer ez t e d a
válasz ok a t .
– Nem ért e d! – Kezdt e m bossz ú s lenni. – A
leghalvá n ya b b fogal ma m sincs, mi lehe t valójáb a n a
Letha ni! Nem út, de segít kiválasz t a ni az utat. A
lege g ys z e r ű b b , de neh é z me gl á t ni. Őszint é n szólva ti úgy
besz élt e k, mint a rész e g térké p é s z e k.
Ahogy kimond t a m , me g is bánt a m, de Vashe t csak
neve t e t t . – Sok rész e g me gl e h e t ő s e n jól ért a Letha nihoz –
mond t a . – Méghozz á né me l ye k lege n d á s a n .
Csitító mozd ul a t o t tett, mert látta, hogy mé g mindig
izgatot t vagyok. – Én se m ért e m a Letha nit, legalá b bis ne m
úgy, hogy má s n a k elma g ya r á z h a t n á m . A Letha ni tanít á s a
olyan műv é s z e t , a mivel én ne m rend elk e z e m . Ha
Tempin e k sikerült belé d csöpög t e t ni a Letha nit, ez
ugya n c s a k jó fényt vet rá. – Komolya n hajolt előre. –
Részbe n a nyelve d a baj – mon dt a . – Az aturi nagyo n
hat ár oz ot t . Nagyon precíz és egye n e s . A mi nyelvünk tele
van sejt et é s e k k e l, így könnye b b elfoga d n u n k a
me g m a g y a r á z h a t a t l a n dolgok létez é s é t . Ezek közül a
legfont os a b b a Letha ni.
– Tudsz mon d a ni egy példá t a Letha nin kívül? –
kérd ez t e m . – És nehog y azt mon d d, hogy „kék”, mert itt
őrülök me g ezen a pado n.
Egy pillana tig töpr e n g e t t . – Példá ul a szer e t e t és a
szer el e m. Tudod, mik, de ne m lehe t pontos a n
elma g ya r á z ni.
– Valóba n agyaf úrt fogalo m – isme r t e m el. – Illékony,
mint az igazs á g, mé gis me g lehet hat á r oz ni.
Vashe t sze m e felcsillant. – Akkor tedd azt, okos
tanítvá n yo m . Besz élj neke m róla.
Egy röpke pillana tig gondolkodt a m . Aztán egy hossz ú
pillana tig.
Vashe t elvigyorodo t t . – Majd me gl á t o d, milye n könnye n
me gl é k el e m mind e n me g h a t á r oz á s o d a t .
– A szer el e m és a szer e t e t az, a mikor bár mit hajlandó
vagy me g t e n ni valakiért – mon dt a m . – Még a saját
rovás o dr a is.
– Akkor mi különbözt e ti me g a kötele s s é g t u d á s t ól vagy a
hűs é g t ől?
– A testi vonzalo m – válaszolt a m.
– Az anyai szer e t e t e t is? – kérde z t e .
– Akkor a rendkívüli gyöng é d s é g – helye s bít e t t e m .
– És pontos a n mit jelent a „gye n g é d s é g ” ? – kérde z t e
Vashe t őrjítő nyug alo m m a l .
– Az… – Elné mult a m, tépt e m az agya m a t , hogy miké nt
hat ár oz h a t n á m me g egy má sik elvont fogalo m nélkül.
– Ilyen a ter m é s z e t e – mond t a Vashe t. – Ha me g p r ó b ál o d
leírni, az őrület b e kerge t e d vele a nőt. Ez az, amiről egy
örökké v alós á g óta firkálna k a költők. Ha egyn e k sikerülne
tökéle t e s e n leírni, a többiek lete nn é k a tollat. Ám ez ne m
lehe t s é g e s . – Föle melt e az ujját. – De csak egy bolond
állítha tja azt, hogy ne m létezik. Ha látsz két fiatalt, akik
pár á s sze m m e l bá mulják egym á s t , akkor látt a d. Olyan
tömé n ye n , hogy a kenye r e d r e kenh e t n é d és me g e h e t n é d .
Ha látsz egy anyá t a gyer m e k é v e l, akkor is őt látta d. Ha a
bens ő d b e n fortyog, akkor tudod, mi az. Még akkor is, ha
nincs e n e k szav aid rá. – Diadal ma s a n intett. – Ez is a
Letha ni. De mivel nagyo b b , sokkal neh e z e b b
me gk öz elít e ni. Ez a kérdé s e k célja. Kérdez ni róla annyi,
minth a egy lányt fagga t n á l a fiúról, akiről álmo dik. A
válasz aib a n talán ne m hasz n álja a szót, ettől függe tl e n ül
elárulja, hogy van- e vagy nincs- e a szívé b e n szer el e m.
– Hogya n tárulha t n a föl a válasz ai m b a n a Letha ni
ismer e t e , a mikor azt se m tudo m, mi az? – kérde z t e m .
– Te nyilvánv aló a n érte d a Letha nit – felelte. – Mélye n
belé d gyöke r e z e t t . Túlsá go s a n mélye n ahhoz, hogy
látha s d. Néha ugya nilye n a szer el e m. – Vashe t
me gk oc o g t a t t a a homloko m a t . – Ami ezt a Pörgő Levelet
illeti, hallott a m, hogy má s iskolákb a n alkal ma z n a k has onló
gyakorlat o t. Nincs rá olyan aturi szó, a mit ismer n é k . Olyan
az elmé d n e k , mint a Ketan. A gondol a t ai d d al csinálod a
gyakorlat ok a t . – Hanya g ul legyint e t t . – Akárhogy is, ez ne m
csalá s . Módsz er, amellyel feltárod, mi van elmé d vizéne k
mélyé n . Fontos, hogy ma g a d t ól talált a d me g.
Bólintott a m . – Meghajlok a bölcs e s s é g e d előtt, Vashe t.
– A tény előtt hajolj me g, hogy vitat h a t a tl a n ul korrekt
vagyok. – Tapsolt. – Most pedig sok mind e n t tanítok neke d.
De mivel mé g mindig szisze g s z a hurká t ól, kihagyjuk a
Ketant. Inkább mut a s d be ade mi tudá s o d. Hallani akaro m,
hogya n gyilkolod barb á r nyelve d d e l az én szép s é g e s
nyelve m e t .

Sokat tanult a m az ade mi nyelvből a követk e z ő órákb a n .

Üdítő volt, hogy részlet e s kérd é s e k e t teh e t e k föl, és
világos, pontos válasz ok a t kapok. Miután egy hóna pi g
mut o g a t t a m és rajzolta m porb a, olya n könnye n tanult a m
Vashe t t ől, hogy az már ne m volt tiszte s s é g e s .
Másré s z t Vashe t egyé r t el m ű e n közölte, hogy
kézb e s z é d e m elkép e s z t ő e n kezde tl e g e s . Ki tudo m fejezni,
mit akarok, de amit csinálok, az legjobb ese t b e n a bab a
gőgics él é s e . A legros sz a b b ese t b e n pedig a tébolyult
habo g á s a .
– Most valahog y így besz élsz. – Fölállt, két kézz el
hado n á s z o t t a feje fölött, majd mindk é t hüvelykujjával
ma g á r a mut a t o t t . – Jó harcot akarok! – Széle s e n, bárgyú n
vigyorgot t. – Karddal! – Két ököllel vert e a mellét, és ugrált,
mint egy izgatot t gyer e k.
– Eredj már! – rest elk e d t e m . – Ennyire ne m vagyok
rossz.
– De majdn e m – mond t a komolya n, míg leült a padr a . –
Ha a fiam volnál, ne m hagyn á m , hogy kilépj a házból.
Növend é k e m k é n t csak azért tűrhe t ő, mert barb á r vagy.
Mintha Tempi egy kutyá t hozott volna haza, a melyik képe s
fütyülni. Az, hogy ha mi s a n , igaz á n ne m fontos. – Úgy tett,
minth a fel akarn a állni. – Vagyis, ha boldog a n besz élsz úgy,
mint egy gye n g e e l m é j ű , akkor csak szólj, és átt ér h e t ü n k
má s dolgokr a…
Erősködt e m , hogy szíves e n tanulok.
– Először is túl sokat és túl hango s a n besz élsz – mon d t a .
– Ade m szíve a nyug alo m és a csönd. A nyelvünk is ezt
tükrözi. Másods zor, sokkal óvato s a b b n a k kell lenne d a
kéz moz d ul a t ai d d a l – folytat t a . – A helyükk el és az
időzíté s ükk el. Módosíta n a k bizonyo s szav a k a t és
gondola t ok a t . Nem mindig azt erősítik me g, a mit mond a s z ,
olykor épp e n cáfolják a színleg e s jelent é s t .
Hét- nyolc moz dul a t ot tett egym á s utá n. Vala me n n yi a
derűt fejezt e ki, de mind e g yik egy kicsit má s k é p p e n . – Meg
kell ért e n e d a jelent é s finom árnyal a t ai t is. A különbs é g
karcs ú és légies, ahog y költő királyo m szokt a mond a ni.
Most csak egyfél e mos olyt isme r s z, és úgy néz el ki vele,
mint egy bolond.
Órákon át dolgozt u nk, és Vashe t me g é r t e t e t t vele m
vala mit, a mire Tempi csak célzott. Az aturi nyelv olya n,
mint egy széle s, sekély me d e n c e ; sok szó van benn e ,
mind e g yik különleg e s és pontos . Az ade mi olyan, mint egy
mély kút. Keves e b b a szó, de mind e g yikn e k sok jelent é s e
van. Egy jó mon d a t aturi nyelve n olyan, mint az egye n e s
vonal. Egy jó mond a t ade mi nyelve n olya n, mint egy
pókh áló, mind e n szálnak me gv a n a jelent é s e , mind e g yik
vala mi nagyo b b, bonyolult a b b egé s z h e z tartozik.

Határ ozot t a n jobb hang ul a t b a n érkezt e m az ebé dlőb e .

Még mindig fájtak a hurkái m, de az ujjaim elárult á k, hogy
az arco mo n sokkal kisebb a dag a n a t . Továbbr a is egye d ül
ülte m, de ne m hajtott a m le a feje m, han e m a körülött e m
lévők kezét figyelte m, igyek e z t e m felisme r ni az izgalo m és
érde klőd é s , a tag a d á s és vissza ut a sí t á s különbs é g é t .
Vacsor a utá n Vashe t hozott egy kis korsó kenőc s öt ,
a mellyel vast a g o n beke n t e a hát a m és a felkaro m,
vékonya b b a n az arco m. Először bizser g e t t , majd ége t t,
végül tomp a , zsibba s z t ó mel e g s é g b e torkollt. Már enyh ült
a fájdalo m a hát a m b a n , a mikor rájött e m, me n n yir e feszült
volt az egé s z test e m.
– Tess é k – mond t a Vashe t, és vissz a n yo m t a a dugót a
korsó szájá b a . – Milyen?
 – Meg tudn ál a k csókolni – mond t a m hálás a n .
– Megt e h e t e d – mond t a . – De az ajka d dag a d t , és
kéts é g t e l e n ül ügye tl e n lennél. Inkább mut a s d me g, mit
tudsz a Ketanb ól.
Nem volt nyújtó gyakorlat, de ne m akart a m kifogá s t
kere s ni. A Nyitott Kézzel kezdt e m , és lass a n
végigc sin ált a m az állások a t .
Ahogy már e mlít et t e m , Tempi rends z e rint me g állított a
legkis e b b hibán ál is. Tehát, a mikor elérkez t e m a
tizenk e t t e dik tart á s h oz anélkül, hogy félbesz a kít ot t a k
volna, me gl e h e t ő s e n elég e d e t t volta m ma g a m m a l . Ekkor
rosszul tett e m le a lába m a Gyűjtög e t ő Nagym a m á b a n .
Amikor Vashe t ne m szólt, rájött e m, hogy csak figyel, és
majd a végé n mon d ítélet e t . Verejték e z ni kezdt e m , és ne m
állta m me g, a míg tíz percc el későb b be ne m fejezt e m a
Ketant.
Miután végez t e m , Vashe t az állát simog a t t a . – Hát… –
kezdt e lass a n. – Lehet n e épp e n rossz a b b is… – Felütött e
benn e m a fejét a büszk e s é g , a míg ne m folyta t t a : – Példá ul,
ha hiányoz n a a fél lába d.
Aztán körbej árt, felmér t . Megbökdö s t e a melle m és a
has a m. Megma r kolt a a felkaro m a t és a combiz m ai m a t . Úgy
érezt e m ma g a m , mint a szopós mala c a vás ár b a n .
Végül me gfog t a a keze m, és tenyé r r el fölfelé fordított a ,
hogy me g vizs g álja. Kelleme s me gl e p e t é s s e l nézt e . – Sose m
küzdött él, mielőtt Tempi tanítot t?
Rázta m a feje m.
– Jó keze d van – mond t a . Ujjai végigfutot t a k az
alkaro mo n , me g t a p o g a t t á k az izmoka t. – Nálatok,
barb á r ok n ál az emb e r e k feléne k puh a, gye n g e keze van a
se m mi t t e v é s t ől. A má sik feléne k erős, dar a b o s a keze a
favág á s t ól vagy a szánt á s t ól. – Úgy fordított a a keze m,
hogy az övé legye n alul. – De a tied erős, okos kéz,
moz g é k o n y csuklójú. – Kérdőn néze t t rá m. – Mivel kere s e d
a kenye r e d ?
– Diák vagyok az Egyet e m e n , ahol finom eszközökk el
dolgozo m, követ és féme t formálok – ma g ya r á z t a m . –
Ugya n a kk or zené s z is vagyok. Kobozon játszo m.
Meghökk e n t , aztá n kaca g ni kezde t t . Eleng e d t e a keze m,
és szörnyülködv e csóvált a a fejét. – Minde nn e k a tet ej é b e
mé g zené s z is – mon dt a . – Tökélet e s . Ezt má s is tudja?
– Mit szá mí t? – kérd ez t e m . – Nem szégyelle m, ki vagyok.
 – Nem – helye s elt. – Termé s z e t e s e n ne m. Ez is rész e a
problé m á n a k . – Mély lélegz e t e t vett, kifújta. – Jól van. Ezt
me g kell tudnod, minél előbb. Mindke t t ő nk e t sok bajtól
kímél me g hossz a b b távon. – A sze m e m b e néz e t t . – Te egy
kurva vagy.
Pislogt a m. – Tess é k?
– Figyelj egy pillana tr a . Nem vagy but a. Rá kellett
jönnöd, hogy hat al m a s kultur ális különbs é g e k vann a k
Ade m és a között a hely között, ahol felnőtt él…
– Az Államközö s s é g b e n – mond t a m . – És igaza d van.
Sokkal mélye b b kultur ális szaka d é k választ ot t el Tempitől,
mint a vinta si zsoldosokt ól.
Biccent e t t . – Részb e n azért, mer t Tempin e k keve s e b b
esz e, mint izma van – mon dt a . – Ráad á s ul annyira ismeri a
világot, mint egy csec s s z o p ó. – Legyint e t t . – Ezt leszá mít v a
igaz a d van. A különbs é g e k óriásiak.
– Észrev e t t e m – mon dt a m . – Nálatok a mezt el e n s é g ne m
tabu. Vagy Tempi egy kicsit mut og a t ó s típus.
– Kíváncsi lenné k, hogy jöttél rá – kuncogo t t . – De igaz a d
van. Akár milye n furcs á n a k tűnh e t neke d, mi ne m félünk a
mezt el e n testt ől.
Vashe t egy pillana tig töpr e n g e t t , aztá n mint h a dönt é s r e
jutott volna. – Na, jó, egys z e r ű b b , ha be mu t a t o m . Figyelj.
Felöltött e az isme r ő s ade mi egyk e d v ű s é g e t . Az arca
olyan üres lett, mint a tiszt a papír. Ugya n a k kor a hangj á b ól
eltűnt az érzele m és majdn e m mind e n inton á ció. – Mondd
me g neke m, mit gondolok, amikor ezt csinálo m.
Közelebb lépet t, ne m néze t t rá m. A keze a tisztelet jelét
mut a t t a . – Úgy harcolsz, mint egy tigris. – Arca
kifejez é s t el e n volt, hangj a színt ele n és higga d t .
Megra g a d t a a válla m a t az egyik kezév el. A má sikk al a
karo m a t fogt a és me g s z orítot t a .
– Ez bók – mon d t a m .
Bólintott, hátr al é p e t t és me gv ál t ozot t. Arca felélénkült.
Mosolygot t, a sze m e m b e néz e t t . Közelebb lépet t. – Úgy
harcolsz, mint egy tigris – mon d t a , és a hangj á b ól izzott a
csodál a t. Egyik kezét a válla mo n nyugt a t t a , a má sikkal
me gfog t a a bicep sz e m e t , és me g s z orítot t a .
Hirtelen zavar b a hozott, hogy milye n közel állunk
egym á s h o z . – Ez szexu ális kezde m é n y e z é s – felelte m.
Vashe t hátr al é p e t t , bólintott. – A te nép e d egye s
dolgoka t ma g á n ü g yn e k tekint. A mezt el e n bőrt. A fizikai
érintkez é s t . A közels é g e t . A szer el mi játékot. Az ade mi e k
ne m tulajdonít a n a k fontos s á g o t neki.
A sze m e m b e néze t t. – Vissza tudsz eml ék e z ni, hogy
hallott ál- e minke t valah a is kiabálni? A hang u n k a t
föle mel ni? Vagy akár olyan hang o s a n besz élni, hogy má s is
hallja?
Egy percig töpr e n g t e m , aztá n me gr á z t a m a feje m.
– Ez azért van, mer t szá mu n k r a a besz é d a ma g á n ü g y.
Bizalma s dolog. Az arcját é k is az. És ez… – Ujjait a torkár a
nyo mt a . – A hang mel e g e . Elárulja az érzel me k e t . Ez
nagyo n bens ő s é g e s .
– És se m mi se m hordoz több érzel m e t , mint a zene –
mond t a m . Már ért e t t e m , de ez a gondola t túl idege n volt
ahhoz, hogy egysz e rr e feldolgozz a m.
Komolya n bólintott. – Egy csalá d ének elh e t együt t , ha
ma g uk között vann a k. Egy anya ének elh e t a gyer e k é n e k .
Egy nő ének elh e t a férfinak, akit szer e t. – Kissé elpirult. –
De csak ha nagyo n szer e tik egym á s t , és csak kett e n
vann a k. – De te? – mut a t o t t rá m. – Egy zené s z? Egy zsúfolt
szob á b a n csinálod. Egysz err e egy cso mó e mb e r n e k . És
miért? Néhá n y pennyé r t ? Egy vacsor á é r t ? – Komor a n
néz e t t rá m. – És újra me g újra me g t e s z e d . Minde n est e .
Akárkinek.
Elszörnye d v e csóvált a a fejét, és egy kicsit
me g b o rz o n g o t t , miközb e n bal keze öntud a tl a n ul durva
moz dul a t ok b a rándult: borzalom, undor, rosszallás . Eléggé
riasztó volt egys z e r r e két fronton kapni tőle az indulati
jelzés e k e t .
Kiverte m a feje mb ől a képe t , amel yb e n mezt el e n ül
állta m az Eolian színpa d á n , aztá n végig m e n t e m a
töme g e n , és mind e n kih e z odat örl e s zk e d t e m . Fiatalhoz és
öregh e z . Kövérhe z és sová n yh oz . Gazda g ne m e s h e z és
pénzt el e n köze m b e r h e z . Kijózanító gondol a t volt.
– De hát a Kobozját é k a Ketan har mi nc n yolc a dik állás a! –
tiltakozt a m. Én is tudt a m, hogy szal ma s z ál b a
kapa s z ko d o m .
– Az Alvó Medve pedig a tizenk e t t e dik. – Vállat vont. – De
itt ne m fogsz találni me dv é k e t , oroszlá nok a t vagy
kobozok a t . Némely nevek felfedn e k. A Ketanb a n azonb a n
arra szolgálna k, hogy elrejts é k az igazs á g o t , hogy
besz élh e s s ü n k róla anélkül, hogy kifecs e g n é n k a titkoka t.
– Érte m – mon dt a m végül. – De soka n közület e k
kime n n e k a világb a . Te ma g a d is szép e n besz élsz aturi
nyelve n, és sok mel e g s é g van a hango d b a n . Bizonyár a
tudod, hogy az énekl é s ne m ere d e n d ő bűn.
– Te is jártál- keltél a világb a n – felelte nyugod t a n . –
Bizonyár a tudod, hogy ne m ered e n d ő bűn háro m e mb e r r el
közösülni zsinórb a n egy nép e s kocs m a kand allóján a k
padjá n. – Szúrós a n néze t t rá m.
– Gondolo m, elég érde s lehet a kő… – felelte m.
Kuncogot t . – Jól van, tegyük föl, takar ójuk is volt. Hogy
hívná d ezt a sze m él yt ?
Ha két deká d d a l korá bb a n kérd ezi, amikor épp e n hogy
kikerült e m a Fae- ből, talán me g se m ért e m. Ha mé g
tová b b mar a d o k Feluriann al, lehet s é g e s , hogy egyált al á n
ne m tűnt volna különös n e k a szex a kand allón. De már egy
ideje vissz a t é r t e m a hala nd ók világá b a .
Kurva, gondolt a m. Ráad á s ul olcsó és orde n á r é kurva.
Örülte m, ami ért senkine k ne m említe t t e m , hogy Tempi
szer e t e t t volna me g t a n ul ni kobozon játsz a ni. Hogy
szégyellhe t t e ma g á t egy ilyen árt a tl a n vágy miatt. A kis
Tempire gondolt a m, aki zenélni szer e t n e , de senkine k se m
árulja el, mer t tudja, hogy az szenn ye s dolog. Nagyon
me g s aj n ált a m .
Az arco m bizonyá r a elárult vala mit, mer t Vashe t
gye n g é d e n me gfogt a a keze m. – Tudo m, hogy nekt e k
neh é z me g é r t e ni. Annál is neh e z e b b , mert sos e m
prób ált a t o k má s k é p p e n gondolkod ni. – Körültekintés.
Igyeke z t e m felfogni, mit jelent ez. – Honna n érte s ültök a
hírekről? – kérde z t e m . – Mivel ne m vándoroln a k
színt ár s ul a t o k városr ól városr a , hogy ne m szak a d t ok el a
világtól?
Vashe t somolygo t t , és a széljárt a vidékr e mut a t o t t . –
Olyan helyn e k látszik ez, a mely túl sokat törődik a világ
dolgáv al? – Leeng e d t e a karját. – De azért ne m olyan rossz
a helyz e t, mint gondolod. A vándork e r e s k e d ő k e t
szíves e b b e n látjuk, mint a legtöb b helye n. Az üstfoltozók a t
kétsz e r olyan szíves e n . És mi ma g u n k is sokat utaz unk.
Azok, akik fölveszik a vörös e t , jönnek- me n n e k , hozzák a
híreke t.
Vigaszt aló a n a válla mr a tett e a kezét. – Alkalma nk é n t
átut a zik itt egy- egy ének e s vagy zené s z . De ne m játsz a n a k
egys z e r r e az egé s z város n a k. Egyetl e n csalá do t látoga t n a k
me g. De mé g akkor is par a v á n mögöt t zenéln e k, így ne m
lehe t látni őket. Meg lehe t ismer ni az ade mi muz siku s t ,
mert amikor utazik, a hát á n cipeli ma g a s par av á nj á t . –
Kicsit elbiggye s z t e t t e a száját. – De mé g ezekn e k sincs
vala mi jó hírük. Értéke s foglalkoz á s , de ne m tisztel e tr e
méltó.
Kissé me g n yu g o d t a m . Mérhe t e tl e n ül rossz n a k, sőt
bet e g e s n e k tűnt a gondola t , hogy létezh e t hely, ahol ne m
látják szíves e n az előa dók a t . De me g tudt a m ért e ni, hogy
létezh e t hely, ahol egé s z e n má s ok a szoká s ok. Az Ede m a
Ruh szá m á r a a hallgat ó s á g h o z való alkal ma z ko d á s épp e n
olyan ma g á t ól ért e t ő d ő, mint az átöltöz é s a színpa d h o z .
Vashe t folytat t a . – Ez a dolgok rendj e, és jól tesz e d, ha
inkább előbb foga do d el, mint későb b. Én mond o m ezt
neke d, egy világlát ot t nő. Nyolc évet töltött e m a barb á r ok
között. Zené t is hallgat t a m társ a s á g b a n . – Büszké n
mond t a , kihívóa n föle mel t e a fejét. – Többször is.
– Énekelt él valah a is nyilvános a n ? – kérd ez t e m .
Az arc a me gköv ült. – Nem vala mi udvaria s dolog ilyet
kérd ez ni – válasz olt a mer e v e n . – És ezzel ne m szerz el
bar á t ok a t itt.
– Csak azért kérd ez t e m – folytat t a m gyors a n mer t ha
me g pr ó b á l od, rájössz, hogy nincs benn e se m mi
szégye nl e t e s . Mindenkine k nagy örö m.
Vashe t szigorú arcot vágott, és ke mé n y geszt u s s a l
jelezt e a vissza ut a s ít á s t és végle g e s s é g e t . – Kvothe, én
soka t utazt a m, és soka t látta m. Itt sok világlátot t ade mi v el
találkozh a t s z . Tudunk a zené s z e kr ől. Hogy teljes e n őszint e
legye k, sokunk b a n kelte n e k titkos, bűnt u d a t o s
elrag a d t a t á s t . Mint ahogy nálat ok rajong a n a k a mod e gi
kurtizá nok műv é s z e t é é r t . – Metszőe n néz e t t rá m. – De ne m
szer e t n é m , ha a lányo m egy nap egy ilyet hozna haza, ha
érte d, mire gondolok. Mint ahogy senki se m néz jobb
sze m m e l Tempir e, ha me g t u dj á k, hogy egy hozzá d
haso nlót avat ot t be a Ketanb a . Ezt tart s d me g ma g a d n a k .
Éppe n elég bajod lesz az Ade mr é v el, ne m kell tudniuk,
hogy mind e n n e k a tet ej é b e mé g zené s z is vagy.
 SZÁTIZENNEGYEDIK FEJEZET

ÉLES ÉS EGYETLEN NYILA

Kelletlen ül foga dt a m me g Vashe t tan á c s á t . Noha az

ujjaim viszke t t e k, ne m vett e m elő a kobozt éjszak a , hogy
iskolai apró zugo m a t me g t ölt s e m zené v el. Odáig me n t e m ,
hogy a koboz tokját az ágya m alá dugt a m , neho g y a
látvá n ya pletyk á kr a adjon okot.
Jó néh á n y napig ne m csinált a m má s t , csak Vashe t t el
tanult a m. Egye dül ett e m, me g se m próbált a m besz élg e t ni
má s o kk al, minth a hirtele n szégyellt e m volna a nyelve m e t .
Carcer e t tartott a a távols á g o t , de mindig ott volt, figyelt, a
sze m e színtel e n és dühös volt, mint a kígyóé .
Kihaszn ált a m Vashe t re me k aturi tudá s á t , és kérdé s e k
ezreivel árasz t o t t a m el, olyanokk al, a melye k e t Tempi
neh e z e n érte t t volna me g.
Háro m teljes napot várt a m, mielőtt föltett e m volna a
kérd é s t , a mely azót a füstölgöt t benn e m , hogy
me g m á s z t a m a Vihars á n c előhe g yei t. Sze m él y szerint úgy
gondolt a m, hogy ezzel rendkívüli tartózko d á s r ól tett e m
tanú s á g o t .
– Vashe t – kérd ez t e m –, a nép e d ismer a Chandria nr ól
szóló törté n e t e k e t ?
Normális körül mé n ye k között kifejező arc a vára tla n ul
kiüre s e d e t t . – És mi köze enn e k a kézbe s z é d e d h e z ? – Ujjai
végigr e p d e s t e k a helytelenítés me g a szemrehányás
változ a t ai n.
– Se m mi – mond t a m .
– Akkor hát a küzdé s h e z van köze? – kérd ez t e .
– Nem – isme r t e m el. – De…
– Bizonyá r a a Ketann al kapcs ola t o s ? – folyta t t a Vashe t . –
Vagy a Letha nival? Esetle g az ade mi nyelv kifinomult és
neh e z e n értel m e z h e t ő árnyal a t á h o z van köze?
– Csak kívánc si vagyok.
Vashe t sóhajtot t. – Meggyőz h e tl e k, hogy a
kívánc sis á g o d a t fontos a b b dolgokr a összpo n t o sít s d? –
kérd ez t e , miközb e n ingerültséget és erőteljes dorgálást
jelzett.
Sietve ejtett e m a té m á t . Nemc s a k azért, mer t Vashe t a
taná r o m, de egyút t al az egye tl e n társ a m is volt. A
legkev é s b é se m kívánt a m felinger el ni, és azt a benyo m á s t
se m akart a m kelte ni, hogy ne m figyelek a leckéire.
Ettől a leha n g oló kivét eltől eltekintv e Vashe t az
infor má ciók gyöngyöz ő forrás a volt. Gyors a n és
egyé r t el m ű e n válaszolt kifogyh a t a tl a n kérdé s ei mr e .
Kétsé gt el e n ül enn e k köszön h e t t e m , hogy ugrá s s z e r ű e n
javulta m besz é d b e n és küzdé s b e n .
Vashe t ne m osztozot t a lelkes e d é s e m b e n , és ezt
rest elk e d é s nélkül ki is mond t a . Ékessz ólóa n. Két nyelve n.

Vashe t és én leme n t ü n k a rejte tt völgyb e , ahol a kardfa

állt. Egy órán át gyakorolt uk a kézitus á t . Most a ma g a s
fűbe n ültünk és lihegt ü n k.
Pontos a b b a n én lihegt e m . Vashe t egyált al á n ne m
lihege t t . Neki se m mi s é g volt vele m küzde ni, és folyton
dorgált, hogy milye n hanya g vagyok, a miér t bár mikor
kicselez h e ti a védel m e m e t , és fültövön csa ph a t .
– Vashe t – mon dt a m , össz e s z e d v e a bátor s á g o m a t , hogy
föltegye m a kérd é s t , amel y egy idő óta ne m hagyo t t
nyugo d ni. – Fölteh e t e k egy kérdé s t , a mely talán
elbizakod ot t a n fog hangz a ni?
– Szer e t e m , ha egy diák elbizakodo t t – mond t a . –
Remélt e m, hogy az efféle aggod al m a k o n már túl vagyu n k.
– Mi a célja enn e k? – mut a t t a m kettőnk közé.
– Ennek – utá noz t a a mozd ul a t o m a t – az oktat á s a célja,
hogy több é ne úgy verek e dj, mint egy kisfiú, aki berúgo t t
az anyja borá ból.
Ma két kurta varkocs b a font a hirtele n s z ők e haját. Ettől
különös módo n kislányos lett, és ez ne m tett jót
önbe c s ül é s e m n e k , mivel az utóbbi óráb a n többsz ör földhöz
vágott, me g a d á s r a kénys z e rít e t t és bőkez ű e n osztog a t t a a
rúgá s ok a t és üté s e k e t .
Egysz e r neve t v e mög é m került, és ráhúz ot t a
fenek e m r e , mint h a kujon kocs m a t ölt el é k lenne , én pedig
adakoz ó kedvű felszolgálólá n y.
– De miért? – kérd ez t e m . – Mi a célja ann a k, hogy
tanít a s z ? Ha Tempi hibát követ e t t el, a mikor okta t ot t , te
miért tanít a s z mé g többr e ?
 Helye slőe n bólintott. – Kíváncsi volta m, me n n yi időbe
telik, a míg ezt me gk é r d e z e d – mond t a . – Ezt kellett volna
elsőn e k me g t u d a k ol no d.
– Mindig azt mond t á k, hogy túl sokat kérd ez e k –
felelte m. – Itt igyek ez t e m egy kicsit fékez ni ma g a m .
Előredőlt, és hirtele n elko molyo d o t t . – Olyan dolgoka t
ismer s z, amel ye k e t ne m lenne szab a d . Shehyn ne m bánja,
hogy tudsz a Letha niról, de má s ok má s k é p p e n gondolják.
Ám a Ketann ál egye t é r t e n e k abb a n, hogy ez ne m a
barb á r ok n a k való. Csakis ade mi e k n e k , és csak azokn a k,
akik a kardfa útját járják.
– Ám Shehyn így gondolkozik – folytat t a . – Ha rész e vagy
az iskolán a k, rész e leszel az Ade mr é n e k is. Ha rész e vagy
az Ade mr é n e k , akkor több é ne m vagy barb á r . És ha ne m
vagy barb á r, akkor ne m baj, ha isme r e d ezeke t a dolgoka t .
Némileg bonyolultn a k talált a m ezt a logikát. – Ez azt is
jelenti, hogy Tempi ne m hibázot t, a mikor tanítot t eng e m.
Bólintott. – Pontos a n . Ahelye t t, hogy egy fölösleg e s
kutya kölyköt hozott volna haza, mint h a egy elkóbor olt
bár á n yt ter elt volna vissza a nyájb a.
– Muszáj bár á n yn a k vagy kutya kölyök n e k lenne m? –
sóhajtot t a m . – Ez olyan mélt a tl a n.
– Úgy harcolsz, ahogy egy kutya k ölyök – válasz olt a . –
Lelkes e n és ügye tl e n ül.
– De ne m vagyok máris rész e az iskolán a k? – kérde z t e m .
– Végt ér e is taníta s z.
Vashe t me gr á z t a a fejét. – Az iskoláb a n alszol, az
ételünk e t esz e d, de ez ne m jelenti azt, hogy diák vagy. Sok
gyer e k tanulja a Ketant, mert háth a beker ül az iskoláb a , és
egy napo n vörös ruhá t viselhe t . Itt élnek az iskoláb a n
velünk. Az iskoláb a n vann a k, de ne m tartozn a k az
iskolához, ha ért e d.
– Különös, hogy ilyen soka n akar n a k zsoldos n a k me n ni –
mond t a m olya n udvaria s a n , ahog y csak tudt a m.
– Te is elég lelkes vagy – mond t a né mi éllel.
– Lelkes e n tanulok – mond t a m –, de ne m azért, hogy
zsoldos legye k. Már me g ne sértődj.
Vashe t a nyak á t nyújtog a t t a , mer t elme r e v e d e t t . – A
nyelve d az aka d ály. A barb á r orszá gok b a n a zsoldosok a
társ a d al mi rangl étr a legalsó fokán állnak. Lehet sz
akár milye n ostob a , vagy miha s z n a , te is tudsz hado n á s z ni
a fustéllyal, és me gk e r e s h e t e d a napi fél pennyt
karav á n ő r k é n t . Igaza m van?
– Az élet mó d vonzz a az efféle farag a tl a n alakok a t –
felelte m.
– Mi ne m ilyen zsoldos ok vagyu n k. Megfizet n e k minke t ,
de mi döntjük el, milye n munk á t vállalunk. – Egy pillana tr a
elhallga t ot t. – Ha pénz é r t harcolsz, zsoldos vagy. Hogy
hívják azt, aki a haz áj a iránti kötele s s é g b ől harcol?
– Katoná n a k .
– Aki a törvé n y bet a r t á s á é r t ?
– Csendbizto s vagy poroszló.
– Ha a hírnév é r t ?
Ezen egy kicsit gondolkod n o m kellett. – Talán párb ajhő s ?
– Ha a má s o k javá é r t?
– Amyrna k – vágt a m rá gondolkod á s nélkül.
A fejét félreh ajtv a néze t t rá m. – Érdek e s válasz t á s –
mond t a .
Föle mel t e a karját, büszké n mut a t t a vörös ingét. –
Minket, ade mi e k e t , azért fizetne k, hogy őrködjünk,
vadá s s z u n k, védjünk. A haz á n k é r t , az iskolánk é r t és a
hírnevü nk é r t harcolunk. És a Letha ni é r t. Meg a Letha nival.
A Letha nib a n. Mindezt együt t . A vörös ruha viselőjét az
ade mi nyelv a Cetha n szóval jelöli. – Rám néze t t. – És ez
nagyo n büszk e kifejezé s .
– Így teh á t , aki zsoldos lesz, jó ma g a s r a kerül az ade mi
társ a d al o m ranglé tr áj á n – mon dt a m .
Bólintott. – A barb á r ok azonb a n ne m isme rik ezt a szót,
és akkor se m értik me g, ha ismerik. Ezért haszn ál n a k
helye t t e „zsoldos t”.
Kihúzott két cso mó hossz ú fűszálat, és össz efont a őket. –
Ezért ne m volt könnyű Shehyn dönt é s e . Egye n s úlyoz ni a
kellett aközöt t, ami helye s, és aközöt t, ami az iskola javát
szolgálja. Ugya n a kk or figyele m b e véve a kardfa útján a k
sze mp o n tj ait. Elha ma r k o d o t t dönt é s helye t t türel m e s e b b
játékot játszik. Hite m szerint azt re méli, hogy a problé m a
ma g á t ól me g oldódik.
– Hogya n oldódh a t me g ma g á t ól? – kérd ez t e m .
– Elfutha t t ál volna – felelte egysz e r ű e n . – Soka n ezt
várt ák. Ha úgy döntök, hogy ne m érde m e s tég e d tanít a ni,
akkor ez kiveszi a dönt é s t Shehyn kezé b ől. De me g is
halha t s z a kiképz é s alatt, vagy me g n yo m o r o d h a t s z .
Nagyot nézt e m.
Vállat vont. – Törté nik bale s e t . Nem túl gyakr a n, de
néh a . Ha Carcer e t lenne a tan á r o d…
Elfintorodt a m . – Akkor hogya n lehe t valaki hivat alos a n
az iskola tagja? Van vala miféle vizsga?
Megrázt a a fejét. – Először is valakine k jót kell állnia
érte d, hogy érde m e s fölvenni az iskoláb a .
– Tempi? – kérd ez t e m .
– Fontos a b b emb e r n e k .
– Akkor csak te lehet sz – mon dt a m vont a t o t t a n .
Elvigyorodot t, me g ü t ö g e t t e törött orrát, majd rá m
mut a t o t t . – Csak kétsz e r kellett találga t n o d. Ha valah a
elérsz arra a pontr a , amikor úgy érezh e t e m , hogy ne m
hozol rá m szégye n t , akkor kiállok mellet t e d , és leteh e t e d a
prób á t .
Tovább fonta a fűszálak a t , a keze folya m a t o s , bonyolult
mint á b a n mozgot t. Sose m látt a m mé g ade mi t , aki
besz élg e t é s közbe n így babr ált volna. Termé s z e t e s e n ne m
is teh e t t é k volna me g. Az egyik kezükr e szüks é g volt a
besz é d h e z . – Ha me g állod ezt a prób á t , több é ne m vagy
barb á r . Tisztázz á k Tempit, és mind e n ki nagyo n boldog lesz.
Kivéve azoka t , akik ne m.
– És ha ne m állom me g a prób á t ? – kérde z t e m . – Vagy
ha úgy dönt e s z , hogy ne m vagyok elég jó az iskolához?
– Akkor a dolgok bonyolult a b b a k leszne k. – Fölállt. –
Gyer e, Shehyn ma besz élni szer e t n e veled. Udvariatl a n s á g
lenne, ha me gv á r a k o z t a t n á n k .

Az alacso n y kőház a k h o z veze t e t t . Amikor először látta m,

azt gondolt a m, ez ma g a a város. Most már tudt a m , hogy ez
csak az iskola, olyasfél e, mint az Egyet e m kicsibe n, csak itt
ne m létez e t t az a napire n d, amih e z hozzá sz okt a m .
Hivatalos rangs or se m volt. A vörös ruhá s ok n a k kijárt a
tisztel e t, és nyilvánv aló a n Shehyn volt a főnök. Ezen túl
csak homál yo s sejt el m ei m voltak a sza m á rl é t r á r ól. Tempi
nyilvánv aló a n alacs on ya n állt, ne m is becs ült é k túl sokr a.
Vashe t viszont ma g a s rangú volt, és tisztelt é k.
Amikor me g é r k e z t ü n k, Shehyn a Ketan közep é n é l járt.
Némá n figyelt e m, ahog y mozog az aszt alon szétfolyó méz
seb e s s é g é v e l. A Ketan ann ál neh e z e b b , minél lass a b b a n
csinálják, de ő hibátla n ul mozgot t.
Fél óráb a telt, hogy befejezz e . Után a ablakot nyitott. Egy
szélroh a m behozt a a nyári fű éde s illatát és a levelek
susog á s á t .
Shehyn leült. Nem zihált, noha csillogot t a bőre az
izzads á g t ól. – Beszélt neke d Tempi a kilenc- és- kilencve n
me s é r ől? – kérd ez t e bevez e t é s nélkül. – Vagy Aethéről és
Ade m kezde t é r ől?
Rázta m a feje m.
– Jó – mond t a . – Nem is az ő dolga, hogy ilyes mikről
besz élje n, ne m is tudn á me gf el elő e n elmo n d a ni. – Vashe tr e
néz e t t . – Hogy hala d a nyelvvel?
– Gyors a n, már a me n n yir e ebb e n lehet – mond t a Vashe t .
Nagyjá ból.
– Rendb e n van – bólintott Shehyn, majd átváltot t
szab a t o s , noha kicsit idege n e s aturira. – Így mond o m el,
hogy keve s e b b s z e r szakíts félbe, és keve s e b b hely
mar a dj on a félre ér t é s r e .
Igyeke z t e m a lehe t ő legme gf el előb b e n mut a t ni a
tiszteletteljes hála jelét.
– Ez régi törté n e t – mon dt a hivat alos hang o n. – Régibb,
mint ez az iskola. Régibb, mint a kardfa ösvé n ye . Régibb
ann ál, hogy Ade m me gis m e r t e a Letha nit. Ez a törté n e t
mind e z e k n e k a kezd e t é t mondj a el.
– Az első ade mi iskola ne m a kard mu n k á t tanítot t a .
Különös módo n egy Aethe nevű emb e r alapítot t a , aki az íj
és a nyíl me s t e r e volt.
Félbesz a kít ot t a a tört é n e t e t , és ma g ya r á z o t t . – Tudnod
kell, hogy akkort ájt az íj nagyo n elterje d t fegyve r volt.
Nagyr a becs ült é k, aki tudott bánni vele. Pásztor ok voltunk,
sokszor tá ma d t a k me g ellens é g e i n k, és az íj volt a legjobb
eszköz, a mivel me gv é d h e t t ü k ma g u n k a t .
Széké b e n hátr a d őlv e folyta t t a : – Aethe ne m akart iskolát
alapít a ni. Akkortájt ne m is voltak iskolák. Csak a
képe s s é g e i t szer e t t e volna tökélet e sít e ni. Olyan mért é k b e n
sikerült neki, hogy százlá b n yiról képe s volt lelőni egy almá t
a fáról. Aztán tová b b m e n t , addig, a míg le tudt a lőni az égő
gyert ya kanóc á t . Ha ma r o s a n csak egye tl e n célpont
jelent e t t kihívás t neki: a szélbe n lengő selye m. Addig
fejleszt e t t e tudá s á t , a míg ki ne m tudt a szá mít a ni a szél
járás á t , és a mint enn e k a me s t e r e lett, ne m tudot t
mellélőni.
– Tehe t s é g é n e k híre me n t me s s zi földön, soka n
fölker e s t é k. Köztük volt egy Rethe nevű lány. Aethe eleint e
két elke d e t t abb a n , hogy kellőe n erős az íj me gf e s zít é s é h e z .
De ha ma r o s a n a legjobb tanítvá n ya lett.
– Ahogy mon dt a m , ez sokévn yir e és szá mt al a n
mérföldnyir e tört é n t attól a helytől, ahol mos t ülünk.
Azokba n a napokb a n az ade mi e k ne m hagyt á k, hogy a
Letha ni veze s s e n minke t, így hát nyers és vére s korsz a k
volt. Azokba n a napok b a n ne m volt ritkas á g, hogy egy
ade mi me g ölt egy má sika t, mer t híres akart lenni, vagy
mert össz e v e s z t e k , vagy csak bizonyít a ni akart a az
ügye s s é g é t . Mivel Aethe volt a legna g yo b b íjász, sokszor
kihívták. De hát a test ne m célpont ann a k, aki eltalálja a
szélbe n lobogó selye m s z a l a g o t . Aethe olyan könnye d é n
me g ölt e őket, ahogy a gabon á t levágják. Egy párb ajr a
mindig csak egye tl e n nyílves s z őt vitt, mon dv á n , hogy ha
egy vessz ő ne m elég, akkor me g é r d e mli, hogy lelőjék.
Ahogy koroso do t t , egyr e híres e b b lett. Megállapod o t t , és
me g al a pít ot t a az első ade mi iskolát. Teltek az évek, sok
ade mi t képz e t t ki, akik olyan halálos a k lett ek, mint a kés.
Mindenki tudt a , hogyh a ad Aethe diákjaina k háro m
nyílves sz ő t és háro m pénzt, ne m kell aggó d ni a több é a
háro m leggono s z a b b ellens é g e miat t. Így az iskolája egyr e
gazd a g a b b , híres e b b és büszk é b b lett. Akárcs a k Aethe.
Ekkor jött el hozzá Rethe . Rethe, a legjobb tanítvá n ya . Ő
állt legköz el e b b a füléhe z és a szívéh e z. Rethe besz élt
Aethév el, és ne m érte t t e k egye t . Után a vitatkoz ni kezdt e k.
Utána olya n hango s a n kiabált a k, hogy az egé s z iskola
hallott a a vast a g kőfalakon át. Végül Rethe kihívta Aethé t
párb ajr a . Aethe elfoga d t a , és tudni lehe t e t t , hogy attól a
napt ól a győzt e s irányítja az iskolát. Mivel őt hívták ki,
elsőn e k Aethe választ ot t a ki a helyé t. Fiatal fák liget é b e állt
be, amel ye k n e k hajladoz á s a moz gó takar á s t adott neki.
Rendsz e rint ne m fára szt ot t a ma g á t ilyen elővigyáz a t o s s á gi
intézk e d é s e k k e l, de Rethe a legjobb tanítvá n ya volt, és
éppú g y tudot t olvas ni a szélből, mint ő. Aethe ma g á v a l
vitte szaruíját. Ott volt vele az egye tl e n, hegye s nyílves s z ő
is. Aztán Rethe választ ot t a ki a helyé t . Egy ma g a s domb
tet ejé r e állt, alakja tiszt á n kirajzolódot t a csup a s z égr e.
Nem vitt ma g á v a l se m íjat, se m nyilat. Amikor fölért a
domb t e t ő r e , nyugod t a n leült. Ez volt talán a
legkülönös e b b , mivel Aethe gyakr a n ne m ölte me g
ellenfeleit, inkább átlőtt e a lábuk a t . Aethe látta, mit tesz a
tanítvá n ya , és elfogt a a düh. Íjára helyez t e egye tl e n
nyílves sz őjé t . A húrt Rethe készíte t t e neki, tulajdon
hajá n a k hossz ú, erős szálaiból.
Shehyn rá m néz e t t . – Harag g al lőtte ki nyilát. Úgy találta
el Rethé t , mint a villá mc s a p á s . Itt – mut a t t a két ujjával a
bal melle belső ívét. – Rethe, akinek melléből kiállt a
nyílves sz ő, tová b br a is ülve egy hossz ú, fehér
selye m s z a l a g o t húzott elő az inge alól. Levett egy fehér
tollat a nyílves s z őr ől, bele m á r t o t t a a saját véré b e , és egy
négys or o s vers e t írt a szala gr a . Egy hossz ú percig a
ma g a s b a tartott a a szala go t, várva, hogy a szél az egyik,
majd a má sik irányb a fújja. Ekkor eleng e d t e , és a szélbe n
hullá mz ó selye m s z al a g bele b e g e t t a széllel a fák közé, és
ráta p a d t Aethe mellér e. Ez állt rajta:

Aethe, szívemhez közel.

A szalag, hiúság nélkül.
A szél, szolgálat nélkül.
A győzelem, vér nélkül.

Halk neszt hallott a m, és ahog y odan é z t e m , látta m, hogy

Vashe t csönd e s e n sír. Lehajtott a a fejét, könnye k per e g t e k
az arc á n, és söté t e b b vörös foltoka t hagyt a k az inge elejé n.
Shehyn folyta t t a a tört é n e t e t . – Aethe akkor jött csak rá,
milye n mély bölcs e s s é g élt a tanítvá n yá b a n , miut á n
elolva s t a ezeke t a soroka t . Futott beköt öz ni Rethe seb é t ,
de a nyílhe g y túl közel volt a szívhez, ne m lehe t e t t
eltávolíta ni. Rethe mé g háro m napig élt, és a gyá s z t ól
össz e t ör t Aethe ápolt a. Ráruh á z t a az iskola irányít á s á t , és
hallgat t a a szav ait, miközb e n a nyílhe g y végig ott volt
Rethe szíve mellet t. E háro m nap alatt Rethe kilenc- és-
kilencv e n tört é n e t e t diktált, és Aethe mind leírta. Ezekkel a
törté n e t e k k el kezdőd öt t a Letha ni me g é r t é s e . Ezek jelentik
mind e n ade mr e közös gyöke r é t . A har m a dik nap vége felé
Rethe elmon d t a a kilencv e n- kilenc e dik tört é n e t e t is
Aethé n e k, aki mos t tanítvá n yá n a k tanítvá n ya lett. Miután
Aethe befejezt e az írást, Rethe azt mond t a neki: „Van mé g
egy utolsó tört é n e t , a mely fontos a b b a többinél, és ez
akkor lesz tudott, ha fölébr e d e k .” Ezutá n lehunyt a a
sze m é t , és elaludt. Alvás közbe n azt á n me g h al t. Aethe
mé g negyv e n éve t élt, és azt mon dj á k, sos e m ölt több é . Az
elköve t k e z ő évekb e n gyakr a n hallott á k tőle „Azt az
egye tl e n párb ajt nyert e m me g, a mit elvesz t e t t e m . ”
Továbbr a is fennt a r t o t t a iskoláját, diákjai az íj me s t e r ei
lett ek. Most már azonb a n bölcs e s s é g e t is okta t ot t nekik.
Elmondt a a kilenc- és- kilencv e n me s é t , így ismer t e me g az
egé s z Ade mr e a Letha nit. Így lettünk azok, akik vagyu n k.
Hosszú szün e t követk e z e t t .
– Köszönö m, Shehyn – mon d t a m , és igyeke z t e m a
legsz a b ál yo s a b b a n mut a t ni a tiszteletteljes hála jelét. –
Nagyon szer e t n é m me g h allga t ni a kilenc- és- kilencve n
törté n e t e t .
– Barbár ok ne m hallha tjá k – mond t a . De úgy tűnt, ne m
hábor odik föl a kéré s e m t ől, kéz moz d ul a t ai a szemrehányás
és a sajnálat elegyé t mut a t t á k. Másra ter elt e a szót. – Hogy
hala ds z a Ketann al?
– Harcolok a fejlődé s é r t , Shehyn.
Vashe t h e z fordult. – Tényleg?
– Kétsé g t el e n ül harcol – felelte Vashe t, akinek a sze m e
mé g mindig vörös volt a könnye k t ől. Fanyar derű . – De
fejlődé s is tap a s z t al h a t ó .
Shehyn bólintot t. Tartózkodó helyeslés . – Holnap több e n
küzde ni fognak. Talán elhozh a t n á d , hogy me g n é z z e .
Vashe t eleg á n s mozd ul a t á b ól felmé r h e t t e m , milye n
keve s e t tudok a kéznyelv finoms á g a i b ól: Hálás köszönet,
kissé alázatos elfogadás .

– Örülnöd kéne – mond t a Vashe t vidá m a n . – Beszélge t t él

Shehyn n e l, és me g hívot t , hogy látha s d küzde ni.
Visszafelé tartot t u n k a zárt völgyb e , ahol rendsz e rint a
Ketant és a kézitus á t gyakor oltuk.
Ám az elmé m mindu n t al a n vissz a t é r t szá mo s
elkerülhe t e tl e n és kelle me tl e n gondol a t h oz. A titkokon
töpr e n g t e m , és azon, hogy az e mb e r e k me n n yir e szer e t n é k
me g őrizni őket. Azon tűnődt e m , mit szólna Kilvin, ha
bevinn é k valakit a Fisher yb e , és me g m u t a t n á m neki a vér,
a csont és a haj sygaldr yjá t ?
Megborzon g t a m , ha elké pz elt e m a hat al m a s kéz mű v e s
ma gisz t e r düh é t . Tudt a m, hogy nagy bajba kerülné k. Ezzel
egyé r t el m ű e n me g s é r t e t t e m az Egyet e m törvé n yeit. De
mit tenn e Kilvin azzal, akit me g t a ní t ot t a m erre?
Vashe t a kézfejév el mellbe vágot t, hogy felhívja ma g á r a
a figyel me m e t . – Azt mon dt a m , örülnöd kéne – ismé t elt e
me g.
– Örülök – felelte m.
Megfogt a a válla m, és ma g a felé fordított. – Teljes e n
beleve s z t él a gondola t ai d b a .
– Mi lesz Tempivel, ha ez rossz ul végződik? – kérde z t e m
nyer s e n .
Arcáról leherv a d t az örö m. – Elveszik a vörös ruháj á t, a
kardját, a nevé t, és levá gj ák a Latant h á r ól. Nem valószínű,
hogy ezek utá n átve n n é egy má sik iskola, ezért
gyakorlatila g szá mű zik az Ade mr é b ől.
– De eng e m ne m szá mű z h e t n e k – mon d t a m . – Ha vissza-
kénysz e rít e t e k a világb a , az csak ront a helyze t e n .
Vashe t ne m szólt.
– Amikor elkezdő d ö t t , biztatt ál, hogy me nj e k el –
mond t a m . – Ha elme n e k ülök, hagyt a t o k volna távozni?
A hossz ú hallgat á s elárult a az igazs á g o t . De hango s a n is
kimon dt a : – Nem.
Méltányolt a m, hogy ne m hazudo t t . – És mi lenne a
bünt e t é s e m ? – kérde z t e m . – Börtön? – Megrázt a m a feje m.
– Nem. Se m mi ért el me évek e n át rács mögö t t tart a ni. –
Ránézt e m . – Akkor mi?
– A bünt e t é s ne m érde k e s – felelte. – Végt ér e is barb á r
vagy. Nem tudt a d, hogy rossz a t tesz el. Itt az a fő kérdé s ,
mivel aka d ál yozz uk me g, hogy me g t a ní t s d má s ok n a k , a mit
ellopt ál, és mé g haszno d is legye n belőle.
Nem a kérdé s e m r e válaszolt. Merőn nézt e m rá.
– Egye s e k szerint a legjobb me g old á s a gyilkos s á g –
mond t a őszint é n. – De a többs é g úgy véli, hogy a
gyilkoss á g ellenke zik a Letha nival. Shehyn is közéjük
tartozik. Én is.
Kicsit felléleg e z t e m . Ez is vala mi. – Gondolo m, senkit se
nyugt a t n a me g az én ígére t e m .
Együtt érzőe n mos olygo t t . – Mellett e d szól, hogy
visszajött él Tempivel, és akkor is mar a d t ál, a mikor el
akart al a k űzni. De egy barb á r ígére t e keve s e t szá mít ilyen
kérd é s b e n .
– Akkor mi lenne ? – Sejte tt e m a választ, és gya nítot t a m ,
hogy ne m fog tetsz e ni.
Mély lélegz e t e t vett. – Megaka d ál yoz h a tj uk, hogy taníts,
ha kitépjük a nyelve d e t , vagy kitoljuk a sze m e d e t .
Lesá ntít h a t u n k, hogy ne tudd haszn ál ni a Ketant. Átvágjuk
az inat a boká d n ál, vagy eltörjük térdb e n a több e t hasz n ált
lába d. – Vállat vont. – Bár van, aki sérült lábbal is jó harcos.
Így hát hat é ko n ya b b lenne levá gni a jobb keze dr ől a két
legkis e b b ujjat. Ez lenne…
 Tovább besz élt az ő tárgyilago s stílus á b a n . Azt hisze m,
vigasz t al ni, me g n yu g t a t ni akart. De épp e n az ellenke z őj é t
érte el. Csak arra bírta m gondolni, hogy ugya n olya n lelki
nyug alo m m a l vágn á le az ujjaima t , ahog y az emb e r
me g h á m o z egy almá t . Tisztá n látt a m a sze m e m előtt, és
felfordult a gyo mr o m. Egy pillana tig attól félte m, hogy
elhá n yo m ma g a m .
A széd ül é s és az é melyg é s elmúlt. Ahogy ma g a m h o z
tért e m, látt a m, hogy befejezt e a besz é d e t , és mer ő e n néz.
Mielőtt szólha t t a m volna, legyint e t t . – Láto m, ma ne m
sok haszno d a t vesz e m. Ez az est e a tied. Szedd össz e a
gondola t ai d a t , vagy gyakorold a Ketant. Eredj, figyeld a
kardfá t. Holna p folyta tjuk.

Céltala n ul járkált a m egy dara big, igyek e z t e m ne m

gondolni arra, hogy levá gh a tj á k az ujjaima t . Ahogy jötte m
lefelé egy dombr ól, majdn e m bele botlot t a m egy mezt el e n
ade mi párb a , akik egy ligetb e vonult a k vissza.
Nem kapt a k a ruhájuk utá n, a mikor kicsört e t t e m a fák
közül. Ahelyet t, hogy mako gv a bocs á n a t o t kért e m volna,
inkább sarkon fordulta m, és égő arcc al távozt a m .
Megprób ált a m a Ketant gyakorolni, de az esz e m má s u t t
járt. Elme nt e m me g n é z ni a kardfát, ahogy kecs e s e n mozog
a szélbe n, és ez egy időre me g n yu g t a t o t t . Aztán
elkódor og t a k a gondola t ai m, és me gint látt a m Vashe t e t ,
ahogy levágja az ujjaima t .
Hallott a m a har a n g hangj á t, és vacsor á z ni me n t e m .
Beállta m a sorba , félig elhülyülve a szelle mi erőfe szít é s t ől,
hogy ne gondoljak arra, a mint me g c s o n kítják a keze m e t .
Ekkor vett e m észr e, hogy a mellett e m álló ade mi e k eng e m
bá mul n a k. Egy tíz év körüli kislány leplez e tl e n ül
hüled e z e t t , egy férfi, aki a zsoldosok vörös ruhájá t viselte,
úgy néze t t rá m, mint h a me g e t t e m volna azt a kenye r e t ,
a mellyel előzőleg a fenek e m e t törölte m ki.
Ekkor jötte m rá, hogy dúdolt a m. Nem igazá n hango s a n ,
de ahhoz igen, hogy a körülött e m lévők hallják. Nem
csinálh a t t a m túl hossz a n, mert mé g csak a hatodik sornál
tartot t a m a Hagyd el a várost, üstfoltozó ból.
Elhallgat t a m , lesütöt t e m a sze m e m , átve t t e m az ételt,
és tíz perc e t azzal töltött e m , hogy igyek e z t e m enni.
Néhá n y falatot sikerült leerőlt e t n e m . Végül feladt a m a
dolgot, és a szob á m felé indulta m.
Lefeküdt e m az ágyr a , és átfutot t a m a lehe t ős é g e k e t .
Milyen me s s zir e tudn é k elme n e k ül ni? Beve h e t n é m
ma g a m a t a vadon b a ? Ellopha t n é k egy lovat? Egyált al á n
látt a m lovat Haert b e n ?
Elővett e m a kobozo m a t , és egy ideig az akkordok a t
gyakor olt a m. Öt fürge ujja m föl-alá futkosot t a koboz
hossz ú nyak á n. De a jobb keze m kéts é g b e e s e t t e n szer e t e t t
volna hangok a t peng e t ni a húrokon. Dühítő volt, minth a
egy ajakkal akart a m volna me gc s ók ol ni valakit, ezért
ha ma r o s a n abb a h a g yt a m .
Végül elővet t e m a sha e d e t és beleb urkolózt a m . Meleg és
vigasz t aló volt. A feje mr e húzt a m a csuklyá t , ame n n yir e
lehe t e t t , és a Fae söté t szögle t é r e gondolt a m, ahol Felurian
össz e g yűjt öt t e az árnyé kok a t .
Az Egyet e m r e , Wilre és Simre gondolt a m. Aurira, Devire
és Felára. Sose m volta m népsz e r ű az Egyet e m e n , bar á ti
körö m sos e volt vala mi nagy. Igazs á g szerint mé gis
elfelejt e t t e m , milye n érzé s tökéle t e s e n ma g á n yo s n a k lenni.
Aztán a csalá do mr a gondolt a m. A Chandria nr a , Hamur a
gondolt a m. Cseppfolyós kecs e s s é g é r e . Jégszilánksz e r ű
kardjár a , amel ye t hanya g ul lógatot t . Arra gondolt a m, hogy
me g ölö m.
Arra gondolt a m, a mit a Ctha e h mond o t t Denná r ól. A
patrón u s á r a gondolt a m, és arra, a mit vesz e k e d é s ü n k
közbe n mon dt a m neki. Arra gondolt a m, amikor
me g c s ú s z o t t az úton, én pedig elkapt a m . És hogy milye n
érzé s volt fogni lágya n ívelő der ek á t . A szája formáj á r a
gondolt a m, a hangj ár a , hajá n a k illatár a .
És végül halka n belépt e m az álom kapujá n.
 SZÁZTIZENÖTÖDIK FEJEZET

VIHAR ÉS KŐ

Másna p ébr e d é s k or már tudt a m az igazs á g o t . Ebből a

helyz e t b ől az egye d üli kiút az iskola. Bizonyít a n o m kell.
Vagyis a lehe t ő leggyor s a b b a n me g kell tanulno m mind e n t ,
a mit Vashe t tanít.
Így hát má s n a p halvá n yk é k hajnalb a n kelte m. És amikor
Vashe t kijött kis kőház á b ól, én már várt a m. Nem
különös e b b e n ragyo go t t a sze m e m , ne m volta m túl eleve n
se m, mivel az éjszak a nyo m a s z t ó álmokk al telt, de kész e n
állta m a tanul á s r a .

Most jövök rá, hogy talán pont a tl a n képe t adt a m

Haertről. Nyilvánvaló a n ne m volt pezs g ő világvá ro s . A vérig
sarka n t yú z o t t képz el e t se m látha t t a nagyv á r o s n a k .
Bizonyos értel e m b e n város n a k is alig.
Nem minth a le akar n á m szólni. Fiatals á g o m nagyo b bik
rész e abb a n telt, hogy a színt ár s ul a t t al utazt a m
mezőv á r o s r ól mezőv á r o s r a . A világ egyik fele apró
telep ül é s e k b ől áll, amel ye k n e k létrejött é h e z ne m kellett
má s , csak egy kere s z t ú ti vás á r t é r , egy jó vályogv e t ő, vagy
egy olyan folyóka n ya r , ahol a víz elég erős me gfor g a t ni egy
malo mk e r e k e t .
Ezek a városok olykor virágz a n a k . Némel yikn e k zsíros a
földje, és kedv ez ő az időjár á s a . Mások az át m e n ő
forgal mo n szedik me g ma g u k a t . Az ilyene k e n látszik a
gazd a g s á g . A háza k nagyok és gondozot t a k. Az emb e r e k
bar á t s á g o s a k és bőkez ű e k. A gyer e k e k kövér e k és
vidá m a k . Luxuscikkek e t is lehet kapni: borsot, fahéja t és
csokolá d é t . Van kávé, jó bor és a helyi fogadó b a n zene.
De vann a k má sf él e városok is. Olyan városok, ahol a föld
sová n y és kimer ült. Városok, ahol leég e t t a malo m, vagy
elfogyot t az agya g. Ezeke n a helye k e n kicsik és csapz ot t a k
a ház a k. Az emb e r e k sová n ya k és gya n a kv ó a k, a jómódo t
apró, gyakorlati dolgokon mérik. Egy öl fán. A má s o dik
disznón. Öt csupor szed e r b ef ő t t ö n .
Haert első pillant á s r a ilyesféle város n a k tűnt. Alig volt
több apró ház a kn ál, csorb a kövekn él és helye nk é n t egy
kará m b a zárt kecsk é n él.
Az Államközö s s é g nagyo b b rész é n, de akár hol a Négy
Szeg ellet b e n , szeg é n yn e k szá mít az olyan csalá d, a melyik
ekkor a házb a n lakik, és alig van bútor a . Egy lépé s választja
el őket a koldusokt ól.
De bár a legtöb b ade mi ház, amel ye t látta m, viszonyl a g
apró volt, ne m lehe t e t t össz e h a s o nlít a ni őket vala m e l yik
re mé n yt e l e n aturi kisváros földből és fatörzs e k b ől tákolt,
sárral tömít e t t viskóival.
Az ade mi otthonok a t rafinált ügye s s é g g e l össz eilleszt e t t ,
fara got t kövekből húzz ák föl. Nem mar a d n a k repe d é s e k ,
a melye k bee n g e dj é k az örökös szelet. A tetők ne m ázna k
be. Az ajtókon nincs me gr e p e d v e a bőrzs a n é r . Az ablakok
ne m olajos birka bőr b ől készüln e k, ne m is fatá bl ákk al elzárt
lyukak. Üvege zv e vann a k, mé g h o zz á olyan szoros a n, akár
egy bank á r udvar h á z á b a n .
Haert b e n egy kand allót se m látta m. Téved é s ne ess é k, a
kand alló sokkal jobb a fagyh al áln ál. De a kezde tl e g e s e b bj e ,
a melye t az egysz e r ű nép e k bar moln a k össz e ter m é s k ő b ől
vagy salakt é gl á b ól, huzat o s , piszkos és ne m mele gít. A ház
tele lesz tőle koro m m a l , a tüdő füstt el.
Kandallók helye t t vaskályh a áll mind e n ade mi házb a n .
Az a fajta, a mi több száz fontot nyo m. Az az öntöt tv a s b ól
kész ül fajta, a melye t úgy me g lehet rakni, hogy vörös e n
izzik a mel e g t ől. Az ilyen kályha évsz áz a d o k o n át
me g m a r a d , és több e kerül, mint ame n n yit a para s z t egy
évbe n me gk e r e s , ha jó a ter m é s . Voltak kicsi kályh á k,
a melye k e t fűté sr e és főzésr e hasz n ált a k. De ne m egye t
látt a m, a mely akkor a volt, hogy sütni lehe s s e n benn e .
Ezzel a kinccs el egy alig háro ms z o b á s , alacs on y kőház
dicsek e d h e t e t t .
Az ade mi padlóka t fedő szőnye g e k zöme egysz e r ű, de
vast a g, puh a, fest e t t gya pjúb ól készül. Alattuk a padló
homokk al simá r a csiszolt deszka , ne m föld. Nem
hasz n ál n a k csöpög ő faggyú g ye r t yá t vagy fáklyá t. Vagy
mé hvi a s z gyert yá v a l világíta n a k, vagy lámp á v al, a melyb e n
tiszta, fehér olajat ége t n e k. És egysz e r , egy távoli ablakb a n
felisme r t e m a varáz sl á m p a vörös, mozd ul a tl a n fényé t.
 A varáz sl á m p a döbb e n t e t t rá az igazs á g r a . Ez ne m egy
marokn yi elkes e r e d e t t éhe nkór á s z , akik alig tudják
össz ek a p a r ni a bet e v őjük e t a kopár hegyold alon. Nem
máról holna pr a tengő d n e k kápos zt al e v e s e n , és ne m
rett e g n e k a téltől. Ez egy virágzó közöss é g , a melyn e k
me gv a n a mér t é k t a r t ó kényel m e .
Sőt több ann ál. Noha nincs e n e k fénye s lako ma t e r m e k és
dísze s ruhák, nincs e n e k szolgák és szobrok, mind e g yik ház
olyan, mint egy apró kúria. Minde gyik jómód ú a ma g a
csönd e s , gyakorla tia s módj á n.
– Mit gondolt ál? – neve t e t t Vashe t. – Hogy egy
marokn yi a n kiérde m e l t ü k a vörös ruhá t, és mos t őrült
fényűz é s b e n lubickolunk, miközb e n a csalá dj aink a saját
fürdővizük e t isszák és sülyb e n halna k me g?
– Igazá b ól ne m gondolt a m végig – mond t a m , és
körülné zt e m . Vashe t mos t kezdt e me g m u t a t ni, hogya n
hasz n álja m a kardot. Két órája csináltuk, de alig tett
több e t , mint hogy elma g ya r á z t a , miké n t kell fogni. Mintha
bab a lenne , és ne m egy dara b acél.
Most, hogy tudt a m, mit nézze k, tuc at n yi ade mi ház a t
fedez t e m fel, a melye k e t rava sz ul elrejt e t t e k a tájba n.
Nehéz faajtók a t építe t t e k be a sziklákb a . Mások alig
különböz t e k egy kőhalo mt ól. Némel yikn e k fű nőtt a
tet ejé n, és csak a kályh a c s őr ől lehe t e t t felisme r ni. Az egyik
tetőn kövér nőst é n yk e c s k e legelt. Tőgye himb álózot t ,
a mikor kinyújtot t a a nyak á t , hogy hara pjon a fűből.
– Nézd a vidéke t – mond t a Vashe t , és lass a n me gfor d ult
a teng el ye körül. – A föld túl vékony ahhoz, hogy
felszá n t s á k, túl köve s a lovakn a k. A nyár túl esős a
gabo n á n a k , a tél hide g a gyü mölc s ök n e k. Némel yik
hegyb e n vas van, szén vagy ara ny. De ezekb e n nincs.
Télen a hó a fejedn él följebb ér. Tavas s z al a viharok
ledönt e n e k a lába dr ól. Ez azért a mi földünk, mer t senki
má s n a k ne m kell. – Vállat vont. – Vagy inkább ezért lett a
mié nk.
Megigazított a a kardot a vállán, és tűnődv e néze t t rá m. –
Ülj le és figyelj – mon dt a szert a r t á s o s a n . – Elmond ok egy
törté n e t e t a régi időkből.
Leülte m a fűbe, ő egy közeli sziklár a telep e d e t t . – Rége s-
rége n – kezdt e –, az ade mi e k n e k el kellett jönniük arról a
földről, a mely jog szerint a mienk volt. Vala mi elűzött
minke t, de már ne m eml ék sz ü n k rá, mi volt az. Valaki
ellopt a a földünk e t , vagy tönkr e t e t t e , vagy kiüldözöt t, és
mi ré mült e n me n e k ült ü nk előle. Örök bujdos á s r a ítélt
minke t. Az egé s z ne mz e t kére g e t e t t , mint a koldus ok. Ha
találtunk egy helye t, letele p e d t ü n k , a nyájaink
me g pi h e n h e t t e k . Azutá n a környé k e n élők elzav ar t a k.
Akkort ájt az ade mi e k vada k voltak. Ha ne m lett ek volna
azok, már a senki se m mar a d t volna me g közülünk. De
keve s e n voltunk, és mindig tová b bk e r g e t t e k . Végül
rátal áltu nk erre a sová n y, széljárt a helyre, amel y a világon
senkine k se m kellett. Gyöker e t vertünk a sziklán, amel y így
lett a mie nk.
A sze m e végigv á n d or olt a tájon. – De ez a vidék keve s e t
tartog a t o t t nekünk: helye t, ahol a nyájaink legelh e t t e k ,
követ és örökös szelet. Mivel ne m adh a t t u k el a szele t, a
vads á g u n k a t adtuk el a világn a k. Így éltünk, és lass a n azzá
élesít e t t ü n k ma g u n k a t , akik vagyu n k. Már ne m vagyu n k
vada k, de vesz e d e l m e s e k és büszké k lettünk. Kitartóa k
vagyu nk, mint a szél, erős e k, mint a kő.
Várta m egy pillana t ot , hogy láss a m, csaku g ya n
befejezt e- e. – Az én nép e m is vándor ol – mond t a m . – Ez az
életfor m á n k . Sehol és mind e n ü t t élünk.
Mosolyogv a vállat vont. – Ez csak egy me s e . Régi. Olyan
követk e z t e t é s t vonsz le belőle, a milye t akar sz.
– Szer e t e m a me s é k e t – mond t a m .
– Egy me s e olyan, mint egy dió – mon dt a Vashe t . – A
bolond egé s z b e n nyeli le, és fuldoklik. A bolond eldobja,
gondolvá n, hogy ne m sokat ér. – Elmosolyodo t t . – De egy
bölcs asszon y módot talál rá, hogy feltörje a héját, és
kiegye a belét.
Fölállta m, oda m e n t e m hozzá. Megcsókolt a m a kezét, a
homlok á t és a száját. – Vashe t – mond t a m –, boldog
vagyok, hogy Shehyn neke d adott.
– Bolondos fiú vagy. – Lesütöt t e a sze m é t , de látta m,
hogy kissé elpirul. – Gyer e. Mennünk kell. Nem akar h a t o d
kihagyni a lehet ő s é g e t , hogy lásd Shehyn t harcolni.

Vashe t elvez e t e t t a mez őn egy helyre, ahol az állatok

csakn e m a földig lelegelt é k a dús füvet. Néhá n y ade mi már
a közelbe n várakoz ot t . Egye s e k zsá mol yok a t hozt ak, vagy
fatörzs e k e t görge t t e k oda padn a k. Vashe t a földre ült.
Csatlakozt a m hozzá.
 Lass a n gyülek e z t e k az e mb e r e k. Legföljebb har minc a n
jöttek össz e, de ez volt a legna g yo b b ade mi töme g ,
a melye t valah a látt a m az ebé dlőn kívül. Kette s é v e l-
hár m a s á v a l szállingózt a k, ide- oda jártak a besz élg e t ő
csopor t ok között. Ötfősn él nagyo b b csopor t ritká n állt
össz e hossz a b b időre.
Noha tőle m kőhajítá s n yir a tuca t n yi besz élg e t é s zajlott,
alig hallott a m több e t mor mol á s n ál. A besz élők szoros a n
egym á s mellett álltak, a füvet fújó szél susog á s a erős e b b
volt a hangjukn ál.
De onna n, ahol ülte m, fel tudt a m mér ni mind e n
besz élg e t é s hang ul a t á t . Két hóna pj a az össz ejöv e t el
kísért e ti e s e n csen d e s n e k tűnt volna, majdn e m né ma ,
érzék e tl e n emb e r e k mut og a t ó s gyűlé s é n e k . Most viszont
tisztá n látt a m két emb e r távols á g á b ól, a fiatala b b nő
tisztel e t t elje s kéz moz d ul a t ai ból, hogy melyikük a tan ár és
melyikük a növe n d é k . Háro m vörös inges emb e r r ől látszott,
hogy bar á t ok: hanya g ul, tréfálkozv a lökdöst é k egym á s t . Az
a férfi és az a nő vesz e k e d e t t . Az asszo n y dühös volt, a férfi
ma g ya r á z k o d o t t .
Hirtelen ne m is ért e t t e m , miké n t gondolh a t t a m ezekről
az e mb e r e kr ől, hogy túlmoz g á s o s a k vagy kénysz e r e s e n
ma t a t n a k . Minde n mozd ul a t n a k volt jelent é s e . Ha arré b b
lépt ek, az a ma g a t a r t á s változ á s á r a utalt. Minde n moz dul a t
felért egy előad á s s a l.
Vashe t és én egym á s mellet t ültünk, és halka n
besz élg e t t ü n k aturi nyelve n. Elma gya r á z t a , hogy mind e n
iskolán a k szá ml áj a van a cealdi pénzv ált ókn ál. Ez azt
jelenti, hogy a szétr ajzó zsoldos ok a jöved el m ü k b ől az
iskolát me gillető részt letét b e helyez h e tik bárhol, ahol a
cealdi pénzt haszn álják, azaz az egé s z civilizált világb a n.
Ezt a pénzt átvez e tik a me gf el elő szá ml á r a , hogy az iskola
hasz n ál h a s s a .
– A jöved el e m mekkor a hánya d á t utalják át az
iskolán a k? – kérde z t e m kívánc si a n.
– Nyolcva n száz al ék á t – felelte.
– Nyolcva n száz al ék á t ? – kérd ez t e m , és föle melt e m
nyolc ujja ma t , mer t biztos volta m benn e , hogy rosszul
hallott a m.
– Nyolcva n a t – felelte Vashe t hat á r oz ot t a n . – Ez a
tiszte s s é g e s össz e g, noha soka n büszke s é g b ől több e t
fizetn e k be. Ugya n e z igaz rád is – mond t a félvállról –, ha
leszel olyan szer e n c s é s fölvenni a vörös ruhá t.
Látta me g d ö b b e n é s e m e t , és ma g ya r á z ni kezde t t: – Nem
olyan sok, ha belego n d olsz. Az iskola évek e n át ete t és
ruház. Ad egy helye t, ahol alha t s z. Kardot és kiképz é s t ad.
Egy ilyen befekt e t é s utá n a zsoldos tá mo g a tj a az iskolát.
Az iskola tá mo g a tj a a város t. A város b a n gyer m e k e k
szület n e k, akik abb a n re mé n yk e d n e k , hogy egy napon
fölvehe tik a vörös ruhá t. – Kört írt le az ujjával. – Így
gyar a p s zik Ade mr e .
Komolya n néz e t t rá m. – Miután ezt tudod, talán kezd e d
felfogni, mit loptál el – mond t a . – Nem csup á n egy titkot,
de Ade m legfont os a b b kiviteli cikkét. Ellopta d egy egé s z
város túlélés é n e k kulcs á t .
Kijózanító gondola t volt. Hirtelen sokkal jobba n
me g é r t e t t e m Carcer e t dühé t.
Megpillant ot t a m She hyn fehér ingét és kötött sárg a
sapk áj á t a töme g b e n . A besz élg e t é s elné m ul t, az emb e r e k
nagy, laza körbe álltak.
Ma ne m csak Shehyn küzdöt t. Az első pár két fiú volt,
néh á n y évvel fiatala b b a k nála m, és egyikük se m viselt
vörös ruhá t. Óvatos a n kerülge t t é k egym á s t , azt á n
széls e b e s üté s e k k el tá m a d t a k .
Olyan gyors a k voltak, hogy ne m bírta m követ ni. A Ketan
tizenk é tf él e állás á n a k töre d é k ei t azono sítot t a m . A
küzdele m azzal ért vége t, hogy az egyik fiú Alvó Medve
fogá s s al elka pt a a má sik csuklóját és vállát. Csak mikor
hátr a c s a v a r t a ellenfele karját és a földre kénys z e rít e t t e ,
akkor isme r t e m föl azt a fogás t , a melye t Tempi hasz n ált
Crosson b a n , a kocs m a i verek e d é s n é l .
A fiúk szétv ált a k. Két vörös inge s zsoldos jött oda
hozzájuk, valószínűl e g a taná r aik.
Vashe t hozzá m hajolt. – Mit szólsz?
– Nagyon gyors a k – mon d t a m .
Rám néze t t. – De…
– Elég felület e s n e k tűnt e k – mond t a m , vigyázv a , hogy
halka n besz éljek. – Először ne m, de a kezdé s utá n igen. –
Az egyikr e mut a t t a m . – A lábai túl közel voltak egym á s h o z .
A má sik folyton előre dőlt, így elve szt e t t e az egye n s úl yá t .
Így kapt á k el az Alvó Medvév el.
Vashe t elég e d e t t e n bólintott. – Úgy verek e d t e k, mint két
kutya kölyök. Fiatalok, és fiúk. Tele vann a k har a g g al és
türel m e tl e n s é g g e l. Nőknek keve s e b b gondot okozn a k ezek
a dolgok. Többek között ez tesz minke t jobb harcos s á .
Ugya nc s a k elhűlt e m. – A nők jobb harcos ok? –
kérd ez t e m óvatos a n , mer t ne m akart a m vitatkoz ni.
– Általáb a n – mond t a tárgyilago s a n . – Termé s z e t e s e n
vann a k kivét el ek, de a nők általá b a n jobbak.
– De hát a férfiak erős e b b e k – felelte m. – Maga s a b b a k .
Messz e b b r e ér a kezük.
Enyhe derűv el fordult felé m. – Akkor hát erős e b b és
ma g a s a b b vagy nála m?
Elmos olyod t a m . – Nyilvánvaló a n ne m. De el kell
ismer n e d , hogy a férfiak általá b a n nagyo b b a k és
erős e b b e k .
Vashe t vállat vont. – Ez akkor szá mí t a n a a küzdel e m b e n ,
ha az olyan lenne , mint a favá g á s vagy a szén a k a s z á l á s .
Mintha azt mond a n á d , hogy egy kard ann ál jobb, minél
hossz a b b és neh e z e b b . Ostob a s á g . Talán a briga ntikn ál
igaz. De ha fölvett e d a vörös ruhá t, az a kulcskér d é s , hogy
mikor kell harcolni. A férfiak tele vann a k hara g g a l, így ez
gondot jelent nekik. A nőkn e k kevé s b é .
Kinyitott a m a szá m, aztá n esz e m b e jutott Deda n, és
becs ukt a m .
Árnyék hullott ránk. Felnézv e látta m, hogy egy vörös
ruhá s férfi áll udvaria s távols á g b a n . Kezét a kardja
markol a t á n a k közelé b e e melt e . Meghívás .
Vashe t vissz aint e t t . Enyhe sajnálkozás és visszautasítás.
Figyelt e m a távozó férfit. – Nem lesz rossz véle m é n ye
rólad, a miér t ne m küzde s z vele?
Vashe t lenéző e n horka nt o t t . – Nem akart harcolni –
mond t a . – Az csup á n szégye n b e hozná , szá mo m r a pedig
időpoc s é k ol á s lenne. Mindös sz e azt akart a me g m u t a t ni,
hogy elég bátor a vele m való küzdel e m h e z . – Felsóh ajt ot t ,
soka t mo n d ó pillant á s t vet e t t rá m. – Az efféle bolonds á g o k
távolítják el a férfiaka t a Letha nitól.
A követk e z ő me n e t b e n két vörös ruhá s zsoldos küzdöt t.
A különbs é g feltűnő volt. Minde n sokkal tiszt á b b és éles e b b
lett. A két fiú úgy csapkod o t t , mint a vere b e k a porba n, a
harcos ok eleg á n s tánc os ok voltak.
Szá mo s kézitus á t vívtak. Ezek addig tartot t a k, amíg az
egyik fél me g a d t a ma g á t , vagy elká bult egy ütés t ől.
Az egyik küzdel e m azonn al leállt, a mikor egy férfi
betört e az ellenfele orrát. Vashe t a sze m é t forga t t a , noha
ne m tudt a m, a nőt nézi- e le, a miér t hagyt a , hogy
me g ü s s é k , vagy a férfit, a miér t elég gond a tl a n volt ahhoz,
hogy sérülé s t okozzon.
Sok össz e c s a p á s h o z fakardot is hasz n ált a k. Ezekkel
felgyor s ult a harc, és egy könnyű érint é s is győz el e m n e k
szá mí tot t.
– Ebbe n ki győzött? – kérde z t e m . Gyors kardc s a t t o g t a t á s
utá n mindk é t nő egys z e r r e vitt be találatot .
– Egyikük se m – mond t a szár a z o n.
– Miért ne m folytatj ák, ha dönt e tl e n? – kérd ez t e m .
A sze möl dök é t ráncolt a. – A szó szoros ért el m é b e n ne m
volt dönt e tl e n. Drenn perc e k e n belül me g h a l t volna, mivel
átszúr t á k a tüdejé t . Lasrel napokk al későb b halt volna,
a mikor a has á b a kapot t döfés elmé r g e d .
– Akkor hát Lasrel győzött?
Megs e m mi sít ő e n néze t t rá m, és a követk e z ő me n e t e t
figyelt e.
A ma g a s ade mi férfi, aki kihívta Vashe t e t , egy szíjas,
vékony nővel harcolt. Érdeke s módo n a férfi fakar dot
hasz n ált, míg a nő puszt a kézzel küzdöt t. A férfi hajszál
híján győzöt t, miut á n két ke mé n y rúgá s t kapott az
oldalá b a .
– Itt ki győzött? – kérde z t e Vashe t.
Világos volt, hogy ne m a nyilvánv aló válaszr a vár. – Nem
vala mi nagy győzel e m – mond t a m . – A nőnél kard se m volt.
– Ő a har m a dik kőből való, és me s s z e me g h al a dj a
harcosk é n t a férfit. Csak így lehe t e t t kiegye nlít e ni az
es élye k e t , hac s a k a férfi ne m hozott volna ma g á v al egy
társ a t , aki mellett e küzdjön – mut a t o t t rá Vashe t. – Így hát
ismé t me g k é r d e m : ki győzött?
– A küzdel m e t a férfi nyert e – felelte m. – De komoly
zúzódá s o k a t szenv e d e t t . Ráad á s ul a csa p á s ai valahog y
hanya g n a k tűnt e k.
Vashe t felé m fordult. – Akkor hát ki győzött?
Egy pillana tig gondolkodt a m . – Egyikük se m –
döntöt t e m .
Bólintott. Formális helyeslés . A moz dul a t át m el e gít e t t ,
hisze n mind e n ki látha t t a , aki felénk fordult.
Végül Shehyn lépe t t a körbe. Levett e a féloldala s sárg a
sapk á t , dere s e d ő haja lobogot t a szélbe n. Csak a többi
ade mi között látszot t igazá n, me n n yir e alacs on y. Olyan
ma g a bizt o s s á g o t ára szt o t t , hogy nagyo b b n a k tűnt, holott
valójáb a n alig ért föl a ter me t e s e b b ade mi e k válláig.
 Egye n e s fakar dot hozott ma g á v a l. Nem volt rajta
díszíté s, de fara gt a k neki markol a t o t és peng é t . Sok
gyakorló kard alig több botn ál. A fehér inget és nadr á g o t
vékony fehér zsinór szorított a Shehyn test é h e z .
Shehyn n el egy sokkal fiatala b b nő mérkőz öt t , aki egy-
két hüvelykkel volt alacso n ya b b . Alkatra is törék e n ye b b
vékonya b b volt, kicsi arca, keske n y válla szinte gyer m e k e s .
De a fesze s mellér e, kerek csípőjér e tapa d ó, vérvörös
zsoldos ruha elárult a, hogy ne m gyer m e k .
Az ő fakardja is ki volt faragv a , és a peng e enyh é n ívelt,
eltérő e n a legtöb b gyakorlók ar dt ól, amel ye t addig látta m.
Szőke haját der ékig érő, hossz ú, vékony varkoc s b a font a.
Mindke t t e n föle melt é k a kardjuk a t , és körözni kezdt e k.
Szédül e t e s volt a fiatal nő. Olyan gyors a n csa pot t le,
hogy alig látt a m kezé n e k moz dul a t á t , a peng é r ől ne m is
besz élve . De Shehyn a Sodródó Hóval hanya g ul
félres öp ör t e , és közbe n hátr ált egy lépé s t . Mielőtt
riposztoz h a t o t t volna, a fiatal nő félrepör d ült, hossz ú
varkocs a lenge t t mögö t t e .
– Ő kicsod a ? – kérde z t e m .
– Penth e – felelte Vashe t csod ál a t t al. – Igazi mér e gz s á k,
mi? Akárcs a k vala m el yik ősünk!
Penth e ismé t me gk öz elít e t t e Shehyn t , cselez e t t és
döfött. Mélyre hajolva kitört. Hihet e tl e n ül mélyr e hajolva. A
má sik lába ne m is ért e a földet, mer t föle melt e , hogy ne
veszíts e el az egye n s úl yá t . Kardjával előre döföt t, a térd é t
annyira me g h ajlított a , hogy a törzs e lejjebb került a
feje mn él, holott én a földön ülte m.
Villámgyor s a n hajtot t a végr e a kígyózó mozd ul a t s or t.
Kardja hegye Shehyn térd é r e szeg e z ő d ö t t .
– Mi ez? – kérde z t e m halka n, ne m is várva választ. – Ezt
sos e mut a t t a d neke m. – De ez csak felesle g e s szócs é pl é s
volt. Ezt én száz év alatt se m tudn á m me gc sin ál ni.
Ám Shehyn valahog y kikerült e a tá m a d á s t . Nem ugrot t
félre. Nem szökke n t arré b b, hogy ne lehe s s e n elérni. Gyors
volt, de az ő moz g á s á n a k ne m a gyors a s á g volt a lénye g e ,
han e m a me gfon t olt s á g és a tökély. Már félig eltávolodot t,
mire Pent h e kardja célba vett e, és hüvelykn yir e
me gk öz elít e t t e a térdé t . De ne m volt mel e g helyz e t,
Shehyn csak annyit mozgot t, ame n n yi t kellett, se m mi v el
se m több e t .
Ez alkalo m m a l sikerült riposzt oz ni a Sólymot Táma d ó
Verébb el. Pent h e oldalra gurult a füvön, majd felszökk e n t .
Nem, inkább felröpp e n t , és ehh e z csak a bal kezét
hasz n ált a . Test é n e k acélrugój a ívben patt a n t arré b b,
miközb e n a kardja két döfés s el me g állított a She hyn t .
Penth e sister g e t t a sze nv e d él yt ől és a har a g t ól. Shehyn
nyugo d t és rendíth e t e tl e n volt. Penth e vihar volt. Shehyn
kő. Pent h e tigris, Shehyn ma d á r . Penth e féktele n ül tánc olt.
Shehyn me gfor d ult, és tett egye tl e n, tökélet e s lépé s t .
Penth e vágot t, pörgöt t, forgott és szúrt és szúrt és szúrt.
Aztán me g állt a k, mert Penth e fakardj á n a k hegye
bele m é l ye d t Shehyn fehér ingé b e .
Levegő utá n kapt a m, bár ne m olyan hang o s a n , hogy
feltűn é s t kelts e k. Csak ekkor érezt e m, hogy a szíve m vadul
ver. Úszta m a verejt é k b e n .
Shehyn leere s z t e t t e a kardját, a bosszankodás és a
csodálat jelét mut a t t a , me g mé g má s t is, a mit ne m
ismer t e m . Fintort vágot t, kivillantv a a fogait, és erélye s e n
me g d ö r g ölt e a bordáit ott, ahol Penth e eltalált a. Úgy,
ahogy az e mb e r a sípcsontj á t dörgöli, miut á n neki me n t egy
székn e k.
Elszörnye d v e fordult a m Vashe t h e z . – Ő lesz az iskola új
veze t őj e? – kérde z t e m .
Meglepőd ö t t .
A kör felé intett e m , ahol a két nő állt és besz élg e t e t t . –
Ez a Penth e . Megver t e Shehyn t…
Egy pillana tig ért e tl e n ül néze t t rá m, aztá n vidá m
neve t é s b e n tört ki.
– Shehyn öreg – mond t a . – Nagym a m a . Nem várha t o d,
hogy mindig győzzön egy Penth é h e z haso nlóa n ruga n yo s
fiatallal sze mb e n , aki csup a tűz és orkán.
– Ó – felelte m. – Érte m. Azt gondolt a m…
Volt olyan jóindula t ú, hogy ne neve s s e n mé g egysz e r . –
Shehyn ne m azért az iskola feje, mert senki ne m tudja
me gv e r ni. Micsoda fura ötlet. Micsoda káosz lenne belőle,
ha össz evis sz a billegn e mind e n, asz erint, hogy kinek volt
szer e n c s éj e egy küzdel e m b e n ! – A fejét csóvált a. – She hyn
a vezet ő, mer t kiváló taná r, és nagyo n érti a Letha nit. Azért
ő az iskola feje, mert ismeri a világot, és okos a n me g ol dj a
a problé m á k a t . – Sokat m o n d ó a n kocogt a t t a két ujjal a
melle m e t . Aztán békül ék e n y moz dul a t ot tett. – Ugya n a kk or
kiváló vívó. Nem lehe t n e vezet ő, ha ne m tudn a küzde ni.
Shehyn n e l senki se m érhe t föl Ketanb a n . De egy vezet ő n e k
ne m izmokr a van szüks é g e . Hane m észr e.
Éppe n időbe n nézt e m föl, hogy me gl á s s a m a közele dő
Shehyn t . Az ingujját tartó egyik zsinór me gl a z ult a
küzdele m b e n , az anya g csapko d o t t , mint a szélbe fordult
vitorla. Ismé t föltett e a sárg a színű, féloldala s kötött
sapk á t , és a formális üdvözlet jelét mut a t t a kettőnk n e k.
Aztán hozzá m fordult. – Miért talált el a végé n? –
kérd ez t e . Kíváncsis á g.
Gondolat b a n lázas a n pörge t t e m vissza a küzdel e m
utolsó pillana t ai t.
Igyeke z t e m azzal a finoms á g g a l gesztikulálni, amir e
Vashe t tanított: tiszteletteljes bizonytalanság . – Kicsit rossz
helyr e tett e d a sarka d – felelte m. – A bal sarka d.
Shehyn bólintot t. – Jól van. – Olyan látvá n yo s a n jelezt e
az elégedett helyeslés t, hogy feltűnjön mind e n kin e k, aki
törté n e t e s e n odan é z . És ter m é s z e t e s e n mind e n ki őt
figyelt e.
A dics ér e t t ől szédült e n , de a többiek figyel mé n e k
tuda t á b a n őrizte m me g az illendő e n közönyö s arcot.
Shehyn elme n t , Pent h e követt e .
Odah ajolt a m Vashe t h e z . – Tetszik Shehyn sapk áj a –
mond t a m .
Megrázt a a fejét és felsóhajtot t. – Gyer e! – Vállával
me glökt e az enyé m e t , és fölállt. – Mennünk kell, mielőtt
elront od a jó benyo m á s t , a melye t ma keltet t él.

Este vacsor á n ál a szoká s o s helye mr e ülte m az aszt al

sarká n a fal mellett, ahol a legtá vol a b b volta m az ételtől.
Mivel senki se m akart tíz lábnál közele b b ülni hozzá m,
se m mi értel m e se m volt elfoglalno m a helye t má s o k elől.
Még mindig jó hang ul a t b a n volta m, így ne m is lepődt e m
me g, amikor egy vörös villaná s t érzék elt e m az átellen e s
székn él. Ismé t Carcer e t . Gondja volt rá, hogy napjá b a n
egys z e r- kétsz e r odajöjjön a közele m b e , és elszisz e gj e n pár
szót. Már ese d é k e s volt.
De mikor felpillantot t a m , me gl e p ő d t e m . Vashe t ült
vele m sze mb e n . Biccent e t t , közönyö s e n nézt e
hüled e z é s e m e t . Össze sz e d t e m ma g a m , bólintott a m , és
bajtár sia s csönd b e n ettü nk. Miután vége z t ü n k, egy ideig
kelle me s e n elüldög élt ü n k, és se m mi s é g e k r ől besz élg e t t ü n k
halka n.
 Együtt távozt u n k. Amikor kiléptü nk az est é b e ,
vissza v áltot t a m aturira, hogy me gf el elő e n
me gfog al m a z h a s s a m , amin órák óta gondolkodt a m .
– Vashe t – szólalta m me g –, az jutott az esz e m b e , hogy
jó lenne , ha küzdh e t n é k olyasv al a kivel, akinek a tudá s a
közele b b áll az enyé m h e z .
Vashe t elnev e t t e ma g á t , és me gr á z t a a fejét. – Ez olyan
lenne, mint h a két szüz e t dugn á n k egy ágyb a . Lelkes e d é s ,
szenv e d él y és tuda tl a n s á g ne m vala mi jó kever é k.
Valószínűle g me g s é r ül n e valaki.
– Nem gondolo m, hogy tiszt e s s é g e s lenne szűzinek
nevez ni a küzdel m e m e t – mond t a m . – A te szint e d n e k a
közelé b e n se m vagyok, de ma g a d mond t a d , hogy a
Ketano m figyele mr e méltó a n jó.
– Azt mond t a m , me gl e p ő e n jó ahhoz képe s t , hogy miót a
tanulod – helye s bít e t t . – Azaz keve s e b b , mint két hóna pj a.
Ami se m mi .
– Ez őrjítő – vallott a m be. – Ha bevisz e k egy csa p á s t ,
csak azért, mer t hagyo d. Nem igazi. Te adod neke m. Nem
ma g a m érde ml e m ki.
– Minden találat, vagy csa p á s , amel ye t elérsz, a te
érde m e d – mon dt a . – Még ha segít ek is. De me g é r t el e k.
Kell a tiszte s s é g e s vers e n y.
Szóra nyitott a m a szá m, de befogt a . – Azt mon dt a m ,
me g é r t e l e k. Ne harcolj tová b b, ha győzt él. – A keze mé g
mindig a szá mo n volt, elgondolkodv a dobolt az egyik
ujjával. – Jól van. Ha tová b b fejlődsz, kere s e k valakit a te
szint e d e n , akivel küzdh e t s z .
 SZÁZTIZENHATODIK FEJEZET

MAGASSÁG

Kezdt e m szinte jól érez ni ma g a m Haert b e n . Javult a

besz é d e m , kevé s b é volta m elszige t elt mos t, hogy tudt a m
rövid, kurta udvaria s besz élg e t é s e k e t folyta t ni má s okk al.
Vashe t olykor vele m evet t, a mi segít e t t , hogy kevé s b é
érezz e m ma g a m kitaszítot t n a k.
Ezen a regg el e n kardvívá s t gyakor oltu nk, vagyis a nap
könnye n kezdődö t t . Vashe t mé g mindig azt mut a t t a ,
hogya n lehet a kardot be é pít e ni a Ketanb a , így ritkán
küzdött ü nk. Pár órai gyakorlá s után átt é r t ü n k az ade mi
nyelvr e, azt á n me gi nt vívás követk e z e t t .
Ebéd utá n jött a kézitus a . Úgy érezt e m , hogy legalá b b
ebb e n egé s z jól hala dok. Fél óra múlva Vashe t ne mc s a k
neh e z e b b e n lélegz e t t, de egy kicsit me g is izzadt.
Termé s z e t e s e n mé g mindig ne m jelent e t t e m szá m á r a
kihívás t, de a me g al á z ó lekez el é s napjai utá n mos t
legalá b b egy icipici erőfeszít é s t kellett tennie, hogy
me g őrizze a fölényé t .
Szóval tová b b küzdöt t ü n k, és észr e v e t t e m . – hogy is
mondj a m ezt finoma n ? Csodála t o s volt a szag a . Nem olyan,
mint a parfü m, vagy a virág, vagy ilyes mi. Olyan szag a
volt, mint a tiszta verejt é k n e k, az olajozott fémn e k és az
össz e t ör ö t t fűnek, amel yb e ne mr é g oda do b t a m . Jó szag
volt. Vashe t n e k…
Azt hisze m, ezt ne m tudo m finoma n leírni. Azt akaro m
mond a ni, hogy olyan szag a volt, mint a szexn e k. Nem
minth a szex elt volna, vagy arra tere m t e t t é k volna. Amikor
elka pot t, a sza g a és a hozzá m tapa d ó test e… Egy
pillana t r a mint h a átka pc s olt á k volna az agya m a t . Csak arra
tudt a m gondolni, hogy szájon csókolo m, beleh a r a p o k
nyak á n a k puha bőré b e , letép e m róla a ruhá t, és lenyalo m
a verejt é k e t…
Termé s z e t e s e n se m mi ilyet ne m tett e m. De abb a n a
pillana t b a n se m mi má s t ne m kívánt a m jobba n. Ez így
vissza t e kint v e kínos, de ne m fáraszt o m ma g a m az
önvé d el e m m e l , mindös s z e rá mu t a t o k, hogy élet e m
virágjá b a n volta m, erős és egé s z s é g e s volta m, ő pedig
vonzó nő volt, a tíz év korkülönb s é g ellené r e is.
Vegyük hozzá, hogy Felurian szer e t ő karjaiból rögtön
átker ült e m Losine mohó karjaiba , de utá n a ne m volt má s ,
csak a hossz ú, sivár kiképz é s Tempivel, miközb e n Haert
felé utazt u nk. Vagyis háro m deká dj a folya m a t o s a n
hányó d t a m kimer ülts é g , szoron g á s , érte tl e n s é g és rett e g é s
között.
Erről viszont szó se m volt jelenle g. Vashe t jó tan á r volt,
és gondo s ko d o t t róla, hogy a lehe t ő legpihe n t e b b és
legnyu g o d t a b b legye k. Kezdt e m jobba n bízni
képe s s é g e i m b e n , és egyr e felsza b a d ul t a b b a n mozogt a m
körülött e .
Mindezt figyele m b e véve ne m me gl e p ő a reakció m.
Mégis annyir a me g d ö b b e n t e m és rest elk e d t e m , ahogy
csak egy ifjú tud. Ellépt e m Vashe t mellől, vérvörös e n ,
bocs á n a t k é r é s t mako g v a . Igyekez t e m elrejt e ni
sze mb e s z ö k ő mer e v e d é s e m e t , amitől csak feltűnő b b lett.
Vashe t lenéz e t t arra, a mit hiáb a v aló a n takar g a t t a m . –
Nos, ezt bókna k tekint e m, és ne m a tá m a d á s új, érdek e s
formáj á n a k.
Ha bele lehe t n e halni a szégye n b e , me g t e t t e m volna.
– Inkább elintéz e d ma g a d ? – kérd ez t e Vashe t vidá m a n . –
Vagy jobba n szer e t n él egy partn e r t ?
– Tess é k? – kérd ez t e m but á n.
– Eredj már! – A keze mr e mut a t o t t . – Még ha képe s
lennél is ne m gondolni rá, kéts é g t e l e n ül elven n é az
egye n s úl yo d a t . – Halk torokh a n g o n kuncogot t . – Kezde n e d
kell vele vala mit, mielőtt folyta t n á n k a lecké t. Vagy rád
hagyo m a dolgot, vagy kere s h e t ü n k egy puh a foltot, és
eldöntjük, ki a jobb.
Egyke dv ű hangj a me g g yőz ö t t arról, hogy félre ér t e t t e m .
Aztán mind e n t u d ó a n mos olygo t t , és ebből tudt a m, hogy
tökéle t e s e n jól érte t t e m .
– Ahonn a n én jövök, egy diák és a tan ár a soha… –
Elakadt a m , és igyek ez t e m vala milye n udvaria s módo n
leszer elni a helyz e t e t .
Vashe t a sze m é t forga t t a . A bossz ú s á g különös e n hatot t
egy ade mi arcon. – Nem is küzde n e k egym á s s a l a tan á r ok
és a diákok? Sose m besz élg e t n e k ? Sose m eszn e k együt t ?
– De ez – felelte m –, ez…
 Sóhajtott. – Kvothe, eml ék e z z! Barbár helyről jöttél. A
felfogá s b a n , amit belé d nevelt e k, sok a téve s z m e és az
ostob a s á g . De egyik se m olyan ostob a , mint a furcs a
szoká s ok, amel ye kk el ti, barb á r ok körülve szit e k a szexu ális
játék aitok a t .
– Vashe t – mond t a m –, én…
Heve s intés s el félbe sz a kítot t. – Akár mit akar sz mon d a ni,
azt kéts é g t e l e n ül hallott a m már az én költőkirályo mt ól. De
nincs egé s z nap világos, így hát me gk é r d e zl e k: kívánod a
szexe t?
Tehe t e tl e n ül vállat vont a m, tudva, hogy hiába is
taga d n á m .
– Szer e t n él lefeküd ni vele m?
Még mindig érezt e m a szag á t . Ebbe n a pillana t b a n
se m mi t se m szer e t t e m volna jobba n. – Igen.
– Ugye, ne m szenv e d s z se m milye n bet e g s é g t ől? –
kérd ez t e komolya n.
Bólintott a m , túlsá go s a n me g volta m zavaro dv a , hogy
hüled e zz e k a nyer s őszint e s é g e n .
– Akkor rendb e n . Ha jól e mlé ks z e m , van egy szép kis
szélvé d e t t moh af olt ne m túl me s s zir e. – Elindult fölfelé a
közeli dombr a . Ujjai me gl a zítot t á k a csat ot, a melyik a
kardja hüvelyé t a vállához erősít e t t e . – Gyer e vele m.
Az eml ék e z e t e ne m csapt a be. Két fa ágai fonódt a k
össz e az alacs on y szikla tövé b e n húzódó, vast a g, puh a
moh a á g y fölött, a melye t néh á n y célirányo s bokor véde t t a
széltől.
Az gyors a n kiderült, hogy Vashe t ne m egy egé s z
délut á n r a kiterje dő lust álkod á s t tervez az árnyé k b a n .
Helytel e n volna azt mon d a n o m , hogy üzletie s
komolys á g g a l csinált a , de ne m flörtölt és ne m is
sze m é r m e s k e d e t t .
Minde n különös e b b fakszni vagy ma g a k e lle t é s nélkül
ledobt a a vörös zsoldos ruhá t, me g m u t a t v a néh á n y
sebh elyé t és ke mé n y, szikár, szíjas izomz a t ú test é t . Amivel
ne m azt akaro m mon d a ni, hogy nélkülözt e volna a lágy
gömb ölyű s é g e t . Aztán ugrat ni kezd e t t , hogy úgy bá mul ok,
minth a mé g sos e m látta m volna mez t el e n nőt. Igazs á g
szerint csakug ya n ne m látt a m mé g olyat, aki csup a s z o n
állt volna a napf é n yb e n .
Miután ne m vetkőzt e m elég gyors a n, ahog y elvárt a ,
kineve t e t t , és csúfolt a a szégye nl ős s é g e m e t . Közelebb
lépe t t, és lehá nt ot t róla m mind e n t , minth a csirké t
kopa s z t a n a , azt á n szájon csókolt, hozzá m szorítva mele g
test é t .
– Még sos e m csókolt a m olyan nőt, aki ugya n olya n
ma g a s volt, mint én – mél ázt a m , amikor levegőt vett ünk. –
Egész e n má s érzé s.
– Látod, folya m a t o s a n tanítok neke d mind e nf él é t –
mond t a . – A követk e z ő lecke: mind e n nő egyfor m a ma g a s ,
a mikor fekszik. Rólatok ter m é s z e t e s e n ne m lehet
elmo n d a ni ugya n e z t . Túl sok múlik a férfi hang ul a t á n és
ter m é s z e t e s adott s á g a i n.
Kézen fogott, és ledőltünk a puha moh á r a . – Na, tes s é k –
mond t a . – Ahogy sejt et t e m . Most ma g a s a b b vagy nála m.
Ez me g n yu g t a t ?
Megnyu g t a t o t t .

Arra szá mí t ot t a m , hogy félsze g e n fogunk fesz e n g e ni,

miut á n vissz a t é r t ü n k a bokorból, és me gl e p ő d v e
tapa s z t alt a m , hogy szó sincs ilyes miről. Vashe t ne m
kezd e t t váratl a n ul flörtölni vele m, a mire ne m tudt a m volna
rea g ál ni. Nem érezt e kötelez őn e k, hogy újfajta
gye n g é d s é g g e l kezelje n. Ezt akkor érte t t e m me g, amikor
az ötödik alkalo m m a l sikerült kijátsz a ni a az éber s é g e m e t :
elka pot t egy Fölfelé Mennydör g é s s e l , és ke mé n ye n földhöz
vágott.
Minde nt össz ev é v e úgy viselke d e t t , mint h a se m mi
különös ne m törté nt volna. Azaz vagy ne m tört é n t se m mi ,
vagy nagyo n különös dolog tört é n t , és ő szán d é k o s a n ne m
vett tudo m á s t róla.
Azaz vagy nagyo n jó volt, vagy borza s z t ó rossz volt
mind e n .
Később, míg ma g a m b a n vacsor á z t a m , azon töpr e n g t e m ,
a mit az ade mi e kr ől tudt a m. A mezt el e n s é g itt ne m tabu.
Nem szá mí t bizal ma s k o d á s n a k , ha me g é rintik egym á s t .
Vashe t me gl e h e t ő s ne mt ö r ő d ö m s é g g e l viselke d e t t
szer e t k e z é s ü n k előtt, alatt és után.
Visszago n d olt a m a mezt el e n párr a, akikbe pár napja
botlott a m bele. Meglepőd t e k , de ne m szégye n k e z t e k .
Itt nyilvánv aló a n má s k é p p tekint e n e k a szexr e. De én
se m mi t se m tudt a m a má s s á g o kr ól. Vagyis ne m tudt a m
illendő e n viselke d ni. Ami ugya n ol ya n vesz élye s , mint ha
beköt öt t sze m m e l járnék. Pontos a b b a n , minth a bekötöt t
sze m m e l futnék.
Ha kérdé s e m volt az ade mi kultúr á v al kapc s ol a t b a n ,
nor mális körül mé n ye k között Vashe t e t kérde z t e m . Ő volt
az én orákulu mo m . Csakhog y elképz elt e m , hányf éle módo n
sért h e t n é m me g Vashe t e t egy ilyen besz élg e t é s közbe n.
Márpe dig kizáróla g az ő jóakar a t a választ ot t el az ujjaim
elve szt é s é t ől.
Mire befejezt e m a vacsor á t , úgy döntöt t e m , a
legokos a b b lesz, ha mind e n b e n eng e d e l m e s k e d e m neki.
Elvégr e ő a tan á r o m.
 SZÁZTIZENHETEDIK FEJEZET

BARBÁR RAVASZSÁG

Gyors a n teltek a napok, ahogy akkor szokt a k, ha az

e mb e r n e k sok dolga van. Vashe t tová b b tanítot t, én pedig
mind e n erő m e t arra fordított a m , hogy okos és figyel me s
diák legye k.
Folytat ó d ó légyot tjaink ellenpon t oz t á k az edz é s t . Sose m
kezd e m é n ye z t e m közve tle n ül, de Vashe t észre v e t t e , mikor
tesz hasz n ál h a t a tl a n n á a figyel me tl e n s é g , és olyankor
gyors a n behúz ot t a bokrok közé. – Hogy kitisztítsuk azt a
bolondos , barb á r fejede t – mond t a .
Előtte és utá n a mé g mindig nyugt al a nítot t az es e m é n y.
De közbe n egy cse pp e t se m szorong t a m . Látha t ól a g
Vashe t is jól érezt e ma g á t .
Ezzel együt t a legkev é s b é se m érdek elt e , a mit
Feluriant ól tanult a m. Hideg e n hagyt a a borost yá nj á t é k , és
noha élvezt e az ezer kezet, ne mig e n volt hozzá türel m e , és
rends z e ri nt a hetve n ö t ö dik kéznél befejezt ük. Általáb a n az
törté nt , hogy amint lélegz e t h e z jutott un k, Vashe t fölvett e a
vörös ruhá t, és eml ék e z t e t e t t rá, hogy ha folyton elfelejt e m
kifelé fordíta ni a sarka m a t , sos e tudok majd nagyo b b a t ütni
egy hat é v e s gyer e k n él.

Nem mind e n időme t töltött e m Vashe t t el és a

kiképz é s s el. Ha ne m ért rá, utasítot t, hogy gyakor olja m a
Ketant, gondolkodj a m a Letha nin, vagy figyelje m, hogya n
vívnak má s diákok.
Voltak délut á n o k vagy est é k, amikor Vashe t egysz e r ű e n
szab a d s á g ol t, így hát fölfedez t e m a város t, és rájött e m,
hogy Haert sokkal nagyo b b, mint ahogy ere d e tile g
feltét el ez t e m . A különbs é g abból adódot t, hogy a ház ak és
boltok ne m egy cso mó b a n álltak, han e m szét voltak szórva
a sziklás hegyold al több négyz e t m é r f öldjé n.
A fürdőt korá n felfede z t e m . Illetve Vashe t küldött oda,
hogy mos s a m le ma g a m r ól a barb á r bűzt.
Az vala mi csoda volt: zegzug o s kőépül e t, amel ye t
gya n ú m szerint hévízforr á s , vagy me s t e ri e n me g t e r v e z e t t
vízvez e t é k- hálóz a t fölé emelt e k. Voltak nagy ter m e k , tele
vízzel, és kis szob á k, tele gőzzel. Szobák mély
me d e n c é k k el, ahol az emb e r kiázt a t h a t t a ma g á t , szobá k
hat al m a s rézká d a k k al, amel ye k b e n lesikálha t t a ma g á t . Az
egyik ter e m b e n mé g egy akkor a me d e n c e is volt, hogy
úszni lehe t e t t benn e .
A fürdőb e n korra és ne mr e való tekint e t nélkül
kever e d t e k a mezt el e n ade mi e k. Koránt s e m csodálkozt a m
rajta annyir a, mint egy hóna pj a tett e m volna, de mé g
hozzá kellett szokno m.
Először neh é z volt ne m bá mul no m a mez t el e n nők
mellét. Amikor az újdons á g varáz s a me gf a k ult, neh é z volt
ne m bá mul no m a zsoldosok sebh el yeit. Könnyű volt
me gis m e r ni őket, mé g vörös ruha nélkül is.
Mivel a bá mé s z k o d á s t neh é z volt elha g yni, könnye b b
me g ol d á s k é n t inkább korá n regg el vagy késő est e járta m
fürödni, amikor az intéz m é n y úgyszólvá n üres volt.
Szoka tla n időpont ok b a n is lehe t e t t haszn ál ni, mivel ne m
zárt á k. A fürdő mindig nyitva állt. Szapp a n t , gyert yá t és
törülközőt is lehe t e t t vét elez ni. Vashe t elmon d t a neke m,
hogy a fürdőt az iskola tartja fönn.
A kovác s m ű h e l yt úgy talált a m me g, hogy követ t e m a
zengő vas hangjá t . A kovác s besz é d e s e mb e r volt.
Öröm m e l végig mu t o g a t t a a szersz á m a i t , és me g is neve zt e
őket ade mi nyelve n.
Miután tudt a m, hova nézze k, felfede z t e m a cégt á bl á k a t
a boltok fölött. Fara got t vagy fest e t t fadar a b jelezt e, mit
lehe t kapni oda b e n t : kenye r e t , gyógyfüv e k e t ,
hordód o n g á t… Egyik cég ér e n se m voltak szava k, a mi
neke m előnyt jelent e t t , mert ne m tudt a m olvas ni ade mi ül.
Járta m egy patiká b a n , ahol közölték vele m, hogy kívül
tága s a b b , me g egy szabó n ál, aki mele g e n üdvözölt. Az
ellopot t háro m dén á r egy rész é b ől vett e m két rend ruhá t,
mivel az, a melyb e n érkez t e m, ma g á n viselt e a sok mérföld
nyo m á t . Ingek e t és nadr á g ok a t vás á r olt a m az itt divatos,
halvá n y színekb e n , re mélv e , hogy segíts é g ü k k el egy kicsit
jobba n beleilleszk e d e m a környe z e t b e .
Sok órát töltött e m azzal, hogy a kardfá t figyelt e m.
Először Vashe t uta sít á s á r a tett e m , de ha m a r o s a n
ma g a m t ól is vissz a m e n t e m , amikor volt időm. Delejes és
vigasz t aló volt a moz g á s a . Időnké n t úgy tűnt, mint h a az
ágai az égr e írnák a szél nevé t.

Vashe t állta a szavá t, és talált neke m egy küzdőt á r s a t .

– Celea n a neve – mond t a a regg elinél. – Délbe n
találkoztok a kardfá n ál. Vedd ki ezt a délelőtt öt, és kész ülj
fel az általa d legjobbn a k tartot t módo n.
Végre! Egy lehe t ős é g , hogy prób ár a tegye m ma g a m!
Lehet ős é g , hogy me g m é r k ő z z e k valakivel, aki ugya n a z o n a
szint e n áll, mint én! Valódi küzdel e m b e n !
Termé s z e t e s e n korá n érkez t e m a kardfá hoz, és amikor
me gl á t t a m őket közele d ni, egy pillana tr a elfogot t a
fejvesz t e t t félele m, mert azt gondolt a m, hogy Vashe t
mellett a kicsi alak Penth e , az a nő, aki me gv e r t e Shehyn t .
Aztán rájött e m, hogy ne m lehet Penth e . Aki Vashe t t el
jött, ne m volt ma g a s , de a vékony, lapos test e n , amel ye t a
szél me g m u t a t o t t , nyo m a se m volt Penth e
domb or ul a t ai n a k. Ráad á s ul hars á n y kukorica s á r g a inget
viselt, ne m a zsoldos ok vörös ruhájá t.
Elfojtott a m a szúró csalód á s t , noha tudt a m, hogy ostob a
vagyok. Vashe t me g m o n d t a , hogy hozzá m illő párt kere s.
Nyilvánv aló a n ne m lehet e t t olyasv al a ki, aki már fölvett e a
vörös ruhá t.
Még közele b b jöttek, mire az izgal ma m össz e t ö p p e d t és
eltűnt.
Kislány volt. Még csak ne m is fiatal lány, mon djuk, olyan
tizenn é g y. Ez egy kislány volt, akit ne m nézt e m többn e k
tíznél, vékony, mint a paszulyk a r ó, és a feje éppho g y fölért
a szegyc s o n t o mi g . Szürke sze m e hat al m a s volt kicsi
arc á b a n .
Most me g al á z t a k. Csak azért ne m kiáltott a m fel
tiltakozva , mer t tudt a m, hogy Vashe t elmo n d h a t a tl a n
otro mb a s á g n a k tart a n á .
– Celea n, ő Kvothe – mon dt a Vashe t ade mi ül.
A kislány bíráló tekint e t t el végig m é r t , és öntud a tl a n ul
tett felé m egy fél lépé s t. Ez bók volt. Elég vesz e d el m e s n e k
néz e t t , ezért közele b b akart lenni, hogy tá ma d h a s s o n , ha
szüks é g e s . Közelebb állt egy felnőtt n él, mer t alacs on ya b b
volt.
Udvarias üdvözlés , mut a t t a m .
 Celea n viszonozt a a moz dul a t ot . Lehet, hogy csak
képz elődt e m , de kezé n e k dőlés sz ö g é b ől egyenrangúnak
járó udvarias üdvözlésként is lehet e t t ért el me z ni.
Ha Vashe t látta is, ne m tett me gj e g yz é s t . – Azt kíváno m,
hogy küzd- jetek me g.
Celea n ismé t végig m é r t , kesk e n y arcá n jellegz e t e s
ade mi közönn yel. A szél szétfújt a a haját, és látt a m, hogy
félig gyógyult vágá s húzódik a sze möl dök é t ől a
hajvon al áig.
– Miért? – kérde z t e nyugo d t a n . Nem látszot t félni. Inkább
úgy hangz ot t , minth a el ne m tudn a képz elni olyan okot,
a mely miatt me g akar n a küzde ni vele m.
– Mert vann a k dolgok, amel ye k e t me g t a n ul h a t t o k
egym á s t ól – felelte Vashe t . – És mer t azt mon dt a m , hogy
küzde ni fogtok.
Vashe t intett neke m: Vigyázz . – Celea n Ketanja
kivét el e s . Többév e s gyakorla t a van, és könnye d é n me gv e r
két egyívá s ú lányt.
Kétsz er rávert Celea n vállár a. Óvatos a n . – Másré s z t
Kvothe szá m á r a új a Ketan, és sokat kell tanulnia. Viszont
sokkal erős e b b , ma g a s a b b , és hossz a b b a karja. Továbbr a
me gv a n benn e a barb á r ok rava sz s á g a .
Bizonyt al a n ul nézt e m Vashe tr e , ne m tudt a m, hogy mos t
csúfolódik- e.
– Tovább á – folyta t t a Vashe t a kislány felé fordulva –, ha
felnősz, nagy valószínűs é g g e l olyan ter me t ű leszel, mint az
anyá d, ezért gyakor olno d kell a küzdel m e t nála d
ma g a s a b b a k k a l. – Vigyázz . – Végül pedig ő mé g csak mos t
tanulja a nyelvünk e t , és ezért te ne m fogod kigúnyolni.
A kislány bólintott. Vashe t ne m e mlít et t e , hogy mi má s
okból ne m lehe t mé g kigúnyolni eng e m.
Vashe t kiegye n e s e d e t t és hivat alos a n folyta t t a : – Ne
akarjá t ok me g s e b e s í t e ni egym á s t . – Föle mel t e az ujjait, és
felsorolta a szab ál yok a t , amel ye k e t a kézitus a
gyakorlá s á n á l tanított neke m. – Odaüt h e t t e k ke mé n ye n , de
ne m gonosz ul. Vigyázz a t ok a fejre és a nyakr a . A sze m e t
kerüljét e k. Felelős e k vagyt ok a má sik biztons á g á é r t . Ha
vala m e l yikőtök me g a dj a ma g á t , a má sik ne akarja
me g t ör ni. Jelezze t e k tiszt e s s é g e s e n , és vess e t e k vége t a
küzdele m n e k .
– Ezt tudo m – mond t a Celea n. Bosszúság.
– Nem árt ismé t el ni – felelte Vashe t. Szigorú dorgálás . –
Harcot elveszít e ni me g b o c s á t h a t ó . Az önur alo m elvesz t é s e
ne m az. Ezért hoztal ak tége d ide, és ne m vala mi kisfiút.
Rosszul választ ot t a m ?
Celea n a földet nézt e. Bocsánatkérés, sajnálkozás.
Szégyenkező belenyugvás.
Vashe t mos t kettőnk h öz szólt. – Gond a tl a n s á g b ól kárt
tenni egym á s b a n ne m Letha ni.
Nem tudt a m, mi köze a Letha nihoz ann a k, hogy én egy
tízéve s kislánnyal vívok, de jobbna k látt a m hallgat ni.
Vashe t ezzel ma g u n k r a hagyot t minke t , oda m e n t egy
negyv e nl á b n yir a álló kőpa d h o z, amel ye n már ült egy
zsoldos vörösb e öltözött asszo n y. Celea n bonyolult
moz dul a t ot tett Vashe t hát a felé, a melye t ne m ismer t e m .
Ezutá n sze m b e f or d ult vele m, és végig m é r t . – Te vagy az
első barb á r , akivel me gk üz d ök – mond t a egy hossz ú perc
múlva. – Mind vörös e k vagyt ok? – A hajához e melt e a
kezé t, hogy világos s á tegye a szavai ért el mé t .
Rázta m a feje m. – Nem túl soka n.
Habozot t, azt á n kinyújtott a a kezé t. – Megérint h e t e m ?
Csakn e m elmo s olyo dt a m , de me gf é k e z t e m ma g a m .
Kissé lehajtott a m a feje m, hogy elérh e s s e .
Végigsi mítot t a a haja m, aztá n me g d ör z s ölt egy pász m á t
a hüvelyk- és mut a t ó ujja között. – Puha! – Fölneve t e t t . –
Pedig úgy néz ki, mint a fém.
Elenge d t e a haja m, ismé t hátr al é p e t t a me gf el elő
távols á gr a . Udvarias köszönetet jelzett, azt á n föle mel t e a
kezeit. – Készen állsz?
Bizonyt al a n ul bólintott a m, és én is föle melt e m a keze m.
Nem állta m kész e n. Celea n előre s z ökk e n t , és
kész ül e tle n ül talált. A karja egye n e s e n az ágyé ko m felé
csapo t t . Puszt a ösztön b ől legug golt a m , így a has a m a t
találta.
Szer e n c s é r e már tudt a m, hogya n fogadj a m az üté s t, és
egy hóna p n yi kiképz é s me gk e m é n yí t e t t e a hasiz m ai m a t .
Ennek ellenér e olyan volt, mint h a kővel dobt a k volna me g,
és tudt a m, hogy ebé dr e elkékül a zúzód á s .
Maga m alá húzt a m a lába m, és kísérletk é p p e n rúgt a m
egye t Celea n felé. Azt akart a m látni, hogy me n n yir e ijedős,
re mél t e m, hogy ettől me g h á t r á l, így vissz a n ye r h e t e m az
egye n s úl yo m, és ki tudo m hasz n ál ni hossz a b b karo m
előnyé t .
Kiderült, hogy Celea n egyált al á n ne m ijedős. Nem
hátr ált. Ehelye t t elsiklott a lába m mellett, és rács a p o t t a
térd fölötti vast a g izomr a .
Emiatt tánt oro gv a fogta m földet, és elvesz t e t t e m az
egye n s úl yo m a t . Celea n olyan közel volt, hogy
felmá s z h a t o t t volna rá m. Össz e t e t t e a két kezét,
lecövek elt e a lábát, és Cséplé s s e l me g ü t ö t t , olyan erővel,
hogy vissza t á n t or o d t a m .
A sűrű fű miat t ne m est e m nagyot . Arrébb gurult a m,
felállta m. Celea n üldözőb e vett, és a Villámc s a p á s t
alkal ma z t a . Gyors volt, de neke m hossz a b b a lába m, és
sikerült hátr álno m, vagy kivéde n e m mind e n tá ma d á s á t .
Cselből rúgott, én bedőlt e m, a mivel lehet ő s é g e t adt a m
neki, hogy ugya n o t t üssön me g térd fölött, ahol koráb b a n .
Fájt, de ez alkalo m m a l ne m tánt oro g t a m , han e m oldalra
lépt e m. De azért követ e t t , könyört el e n ül és lelkes e n .
Siett é b e n azonb a n hagyo t t egy rést.
Azonba n a zúzódá s o k és az es é s ellenér e ne m tudt a m
ráve n ni ma g a m , hogy me g ü s s e k egy ilyen kislányt.
Tudt a m, milye n ke mé n ye n üthe t e m Tempit vagy Vashe t e t .
Celea n azonb a n olyan cineg e volt. Aggódt a m, hogy kárt
tesz e k benn e . Talán ne m azt mon dt a Vashe t , hogy
felelős e k vagyu nk egym á s biztons á g á é r t ?
Ezért inkább me gfogt a m Mászó Vass al. A bal keze m
mellén yúlt, de a jobb keze m hossz ú, erős ujjai
me gr a g a d t á k vékony csuklóját. Nem tudt a m me gf el elő e n
lefogni, de ez mos t már csak az erő játék a volt, csakis
győzh e t t e m . Már fogt a m a csuklóját, csak annyi kellett,
hogy me g m a r k olja m a vállát, és máris me gv a n az Alvó
Medve, mielőtt…
Celea n a Táma d ó Oroszlá nh oz folya mo d o t t . De ne m
ahhoz a változ a t h oz , amit én tanult a m. Mindkét kezét
hasz n álv a olyan seb e s e n ütött és csava r t , hogy mire észb e
kapt a m , üres volt a fájó marko m. Után a me gr a g a d t a a
csukló m a t , és egy hajlékony moz dul a t t al lábon rúgot t.
Előredőlt e m, a térd e m me g bic s a klot t, és ő földhöz vágott.
Ez a földet éré s ne m volt puha , inkább ke mé n y. Nem
kábítot t el, de ez ne m szá mít ot t, mert Celea n kétsz e r
me gk o p o g t a t t a a feje m. Ezzel jelezt e, hogy kiüthe t e t t
volna, ha akar.
Roncs büszke s é g g e l, több helye n fájó test t el ülte m fel.
De azért annyira ne m sérült a büszke s é g e m . A Tempivel és
Vashe t t el töltött idő me g t a ní t ot t rá, hogy mélt á n yolja m az
ügye s s é g e t , és Celea n Ketanja tényl e g kiváló volt.
– Még sos e látta m a Táma d ó Oroszlá nn a k ezt a
változ a t á t – mond t a m .
Celea n elvigyorodo t t . Kicsi vigyor volt, mé gis elővillant a
fehér foga. Az ade mi szenvt el e n s é g világá b a n olya n volt,
minth a a nap sütn e ki egy felhő mög ül. – Ez az enyé m –
felelte. Rendkívüli büszkeség . – Én csinált a m. Nem vagyok
elég erős, hogy a szab ál yos Táma d ó Oroszlá nt hasz n álja m
az anyá m m a l sze mb e n , vagy azokkal, akik olyan nagyok,
mint te.
– Megmu t a t n á d ? – kérd ez t e m .
Celea n haboz ot t, azt á n bólintot t, előrelé p e t t , nyújtot t a a
kezé t. – Fogd me g a csukló m.
Megfogt a m, és erős e n tartot t a m , de ne m szorított a m
túlsá g o s a n .
Megis m é t e l t e , mint egy bűvé s zfort élyt. Két keze
villá mg yo r s a n mozgot t, és én ott ma r a d t a m sajgó, üres
marokk al.
Ismé t nyújtot t a m a keze m. Derű. – Lassú, barb á r
sze m ei m vann a k. Megcsináln á d ismé t, úgy, hogy én is
me g t a n ul h a s s a m ?
Celea n hátr al é p e t t , vállat vont. Közömbösség . – Talán én
vagyok a tan á r o d? Miért adja m oda bár mi m e t is egy
barb á r n a k , aki mé g csak me g se m tud ütni a
küzdele m b e n ? – Fölsze gt e az állát, a pörgő kardfá t nézt e,
de közbe n incselke d v e sandítot t rá m.
Kuncogt a m , fölállta m, és ismé t nyújtot t a m a keze m.
Elneve t t e ma g á t , felé m fordult. – Rajta!
Ez alkalo m m a l kész e n állta m, tudt a m, hogy Celea n mire
képe s . Nem volt éteri virágsz ál. Gyors volt, rett e n t h e t e tl e n
és agr e s s zív.
Ezért én tá m a d t a m , kihasz n álv a hossz a b b karo m és
lába m előnyé t . Lecs a p t a m a Táncoló Lánnyal, de
félreszökk e n t . Nem, inkább félresiklott, csep p e t se m
veszíte t t e el az egye n s úl yá t , lába simá n mozgot t a ma g a s
fűbe n.
Hirtelen irányt változt a t o t t , lépé s közbe n kapott el, és
kissé kizökke nt e t t . Úgy tett, minth a az ágyé k o m a t akarn á
me g ü t ni, majd me glököt t a Forgó Malomkőv el.
Megtá nt or o d t a m , de sikerült talpon mar a d n o m .
Igyeke z t e m vissz a n ye r ni az egye n s úl yo m a t , de me gint
eltalált a Forgó Malomkőv el. Aztán me gint. Minde n
alkalo m m a l csak néh á n y hüvelykn yiv el lökött hátr a , de
sikerült teh e t e tl e n , bukdá c s oló hátr ál á s r a kénysz e rít e ni e.
Végül elgá nc s olt, és máris hanya t t est e m.
Még el se m érte m a földet, de már me gr a g a d t a a
csukló m a t , és kisvárt a t v a becs o m a g ol t a Borost yá n a
Tölgyön fogá s b a . Az arco m a fűhöz prés előd öt t , a
csukló mb a n és a válla mb a n kényel m e t l e n nyo m á s t
érezt e m.
Egy má s o d p e r cig fontolga t t a m , hogy kiszab a dít o m
ma g a m , de csak egy má s o d p e r cig. Erőse b b volta m nála, de
a Borost yá n a Tölgyön és az Alvó Medve is azon alapul,
hogy nyo m á s t lehe t gyakor olni a test érzék e n y pontjair a.
Nem kell nagy erő a tá m a d á s h o z .
– Mega do m ma g a m – mon d t a m . Ade mi nyelve n
könnye b b kimon d a ni: Veh. Olyan szó, ami azt is kifejezi,
hogy ne m kapsz levegőt, fáradt vagy, es e tl e g fáj vala mid.
Mosta n á b a n me gl e h e t ő s e n hozzá sz okt a m .
Celea n eleng e d e t t , arré b b lépet t, és figyelt e, ahogy
felülök.
– Tényle g ne m vagy vala mi jó – mond t a brut ális
őszint e s é g g e l.
– Nem szokt a m hozzá, hogy kislányok a t üss e k –
mond t a m .
– Hogy szokh a t t a d volna me g? – neve t t e el ma g á t . –
Ahhoz, hogy me g s z okj ál vala mit, újra és újra ismé t el n e d
kell. Gondolo m, mé g sos e ütött él me g nőt.
Nyújtott a a kezé t, a melye t igyeke z t e m kecs e s e n
me gfog ni, azt á n fölse gít e t t . – Ahonna n jövök, ott ne m illik
nőkkel küzde ni.
– Ezt ne m érte m – mon dt a . – Nem eng e dik, hogy a
férfiak ugya n o t t harcoljan a k, ahol a nők?
– A mi asszon yai nk többnyir e ne m harcolna k –
ma g ya r á z t a m .
Celea n forgat t a a csuklóját, ökölbe zárt a és szét n yit ot t a
az ujjait, mint h a szór akoz ot t a n próbáln á eltávolíta ni a
tenye r é r e került piszkot. Ez a kézbe s z é d b e n a meglepetés ,
olyan, mint mikor taná c s t a l a n ul ráncoljuk a homloku nk a t . –
Hogya n tökélet e sítik a Ketant, ha ne m gyakorolna k? –
kérd ez t e .
– Ahonna n jövök, ott a nők egyált al á n ne m gyakorolják a
Ketant.
A sze m e össz e s z ű k ült, azt á n felragyo g o t t . – Azt akarod
mond a ni, hogy titkos Ketanjuk van! – mon dt a , aturi
változ a t b a n hasz n álv a a „titkos” szót. Noha az arca
közö mb ö s volt, a test e reszke t e t t az izgalo mt ól. – Egy
olyan Ketant, amit csak ők isme r n e k , mert a férfiakn a k
ne m eng e dik me g, hogy láss á k!
Celea n a pad felé mut a t o t t , ahol a tan á r ai nk ültek, ügye t
se m vetve ránk. – Vashe t n e k van egy ilyenje. Sokszor
kért e m már, hogy mut a s s a me g, de ne m akarja.
– Vashe t ismer egy má sik Ketant? – kérd ez t e m .
Celea n bólintott. – Az öröm útján a k iskolájáb a járt,
mielőtt hozzá nk jött volna. – Olyan komolya n nézt e
Vashe t e t , minth a puszt a akar a t e r őv el akarn á kicsalni a
titkát. – Egy napon úgyis oda m e g ye k és me g t a n ul o m!
Minden ho v a elme g ye k , és az össz e s Ketant me g t a n ul o m!
Megta n ulo m a szala g, a lánc és a mozgó me d e n c e rejtet t
útjait. Megta n ulo m az öröm, a szenv e d él y és a tartózkod á s
útjait. Mind az enyé m lesz!
Nem az ábr á n d oz ó gyer e k hangj á n besz élt, akinek az az
álma , hogy egye d ül ehe s s e n me g egy egé s z tortá t. Nem is
kérke d e t t , minth a olyan terve t ismer t e t n e , a melye t ő
agyalt ki, és nagyo n rava s z n a k tartja.
Csönd e s bizonyos s á g g a l besz élt. Csakn e m úgy, mint h a
azt ma g ya r á z n á , ki is ő. Nem neke m. Magán a k.
Visszafordult felé m. – Elme gye k a te orsz á g o d b a is –
mond t a . Holtbiztos. – És me g t a n ul o m a barb á r Ketant, amit
az asszon yait ok titkolna k előlet e k.
– Csalódni fogsz – mon d t a m . – Nem rossz ul fejezt e m ki
ma g a m . Ismer e m a „titok” szó jelent é s é t . Azt akart a m
mond a ni, hogy ahon n a n jövök, sok nő ne m harcol.
Meglep e t t e n forga t t a a csuklóját, amiből tudt a m, hogy
világos a b b a n kell besz éln e m. – Ahonn a n jövök, a legtöb b
nő úgy éli le az egé s z élet é t , hogy egysz e r se m fog kardot
a kezé b e . A legtöbb e n úgy nőnek föl, hogy ne m tudják,
hova kell ütniük az öklükkel, vagy a tenye r ü k élével.
Se m mi t se m tudn a k a Ketanról. Egyált al á n ne m küzde n e k .
– Az utolsó két szót me g e r ő sít e t t e m a határozott
tagadás sal.
Ezt végr e me g é r t e t t e . Félig- me d dig arra szá mí tot t a m ,
hogy elborz a d, ehelye t t csak állt ott üres arcc al, és a keze
se m moz got t , minth a elme r ült volna a gondola t ai b a n .
Mintha azt ma g ya r á z t a m volna el neki, hogy ahon n a n én
jövök, ott a nőkn e k nincs fejük.
 – Nem harcolna k? – kérd ez t e gya n a k o d v a . – Se m a
férfiakkal, se m egym á s s a l, egyált al á n senkivel?
Bólintott a m .
Hosszú- hossz ú szün e t követk e z e t t . Után a össz evo n t a a
sze möl dök é t , és szinte látt a m, ahogy emé s z t e ni prób álja a
gondola t ot . Zavar. Megdöbbenés . – Akkor mit csinálna k? –
kérd ez t e végül.
Azokra a nőkr e gondolt a m, akiket isme r t e m: Molára,
Felár a, Devire. – Sok mind e n t – felelte m. Körül kellett írno m
a szava k a t , a melye k e t ne m isme r t e m . – Képeke t kőből.
Pénzt adn a k- vesz n e k. Könyvek b e írnak.
Látha t ól a g me g n yu g t a t t a a lista, mint h a felléleg e z n e ,
hogy ezek az idege n nők, akik ne m isme rik a Ketant, ne m
hever n e k tétle nül össz e vis s z a , mint a hullák.
– Gyógyítják a bet e g e k e t , bekötözik a seb e k e t .
Játsza n a k… – csakn e m kibökt e m, hogy játsz a n a k
hang s z e r e k e n és éne k eln e k, de időbe n észb e kapt a m . –
Játékok a t játsz a n a k , gabo n á t ültet n e k, kenye r e t sütn e k.
Celea n egy hossz ú percig gondolkodot t . – Szíves e n
csináln á m mind e z t , de közbe n küzde n é k is – mon d t a
hat ár oz ot t a n .
– Néhá n ya n me g t e s zik, de soka n úgy tartják, hogy ez
ne m a Letha ni szerint való. – A „Letha ni szerint való”
kifejez é s t hasz n ált a m, mert el ne m tudt a m képz elni,
hogya n mondj á k ade mi nyelve n az „illendő”- t.
Celea n a mély megvetés és a szemrehányás jelét
mut a t t a . Megdöbb e n é s e m r e sokkal rossz a b b ul ese t t ettől a
ragyog ó sárg a ingű kislányt ól, mint Tempitől vagy
Vashe t t ől. – A Letha ni mind e n ü t t ugya n a z – közölte
sziklaszilárd a n. – Az ne m olyan, mint a szél, a melyik helyről
helyr e változik.
– A Letha ni olyan, mint a víz – felelte m gondolkod á s
nélkül. – Önma g a ne m változik, de a formáj á t változt a tj a,
hogy betölts ön mind e n helye t. Egysz e rr e folyó és eső.
Kihívóan mer e d t rá m. Nem dühös e n , de egy ade mi arcon
ugya n a z volt a hat á s a . – Ki vagy te, hogy me g m o n d d , hogy
a Letha ni ilyen és ne m olyan?
– Te ki vagy, hogy me g m o n d d ?
Celea n egy dara big bá mult, és halvá ny sze möl dök ei
között me gj el e n t egy redő árnyé k a . Aztán vidá m a n
neve t e t t és föle mel t e a kezeit. – Celea n vagyok – közölte
ki. – Az anyá m a har m a dik kőből való. Ade mb e n születt e m,
és én vagyok az, aki földhöz vág tég e d!
Szavá n a k állt.
 SZÁZTIZENNYOLCADIK FEJEZET

CÉL

Küzdött ü n k Vashe t t el, előre- hátr a tánc olva Ade mr e

dombj ain. Addigra alig érzék elt e m a szelet. Ugyan ú g y a
tájhoz tartozot t , mint a sziklás föld a talpa m alatt. Némely
napokon gye n g e volt, épp csak mint á k a t fésült a fűbe,
vagy a sze m e m b e fújta a haja m a t . Más napokon olyan erős
volt, hogy csat t o g t a t t a a ruhá m a t . Minde n át m e n e t nélkül,
vára tla n irányból tá m a d h a t o t t , olyan erővel, mint h a egy
kéz lökne hátb a .
– Miért töltünk ilyen sok időt a kézitus á v al? – kérde z t e m
Vashe t e t , miközb e n a Lóhere s z e d é s t gyakor olt a m.
– Mert hanya g a kéz mu n k á d – mon dt a , miközb e n egy
Vízlegye z őv el me g állított. – Mert szé gye n t hozol rá m
mind e n küzdel e m m e l . És mer t négyb ől háro m s z o r legyőz
egy gyer e k, aki feleakkor a , mint te.
– De a kardvívá s b a n mé g rossz a b b vagyok. – Körözte m,
egy rést kere s v e .
– Csakug ya n rossz a b b – ismer t e el. – Ezért ne m hagyo m,
hogy bárkivel is küzdj rajta m kívül. Túl vad vagy. Még
me g s é r ül h e t valaki.
Elmos olyod t a m . – Gondolt a m, hogy ez az oka.
Összevo n t a a sze möl dök é t , aztá n hanya g ul me g m a r k olt a
a csukló m me g a válla m, és Alvó Medve pozícióba
kénysz e rít e t t . A jobbja a feje m fölé húzt a a csukló m,
kényel m e t l e n szögb e kénysz e rítv e a karo m, a balja
ke mé n ye n lenyo mt a a válla m. Tehe t e tl e n volta m, me g
kellett hajolno m, és a földet kellett nézn e m .
– Veh – mond t a m me g a d ó a n .
De Vashe t ne m eng e d e t t el. Megcs a v a r t a a karo m, és a
válla mb a n erős öd öt t a nyo m á s . Csukló m kis csontj ai
sajogni kezdt e k.
– Veh – mon dt a m kicsit hango s a b b a n , gondolvá n, hogy
ne m hallott a . De mé g mindig fogott, és egy kicsit
erős e b b e n csava r t a a csukló m a t .
– Vashe t! – Igyeke z t e m elfordít a ni a feje m, hogy
ráné zz e k, de ebből a szögből csak a lábát látta m.
– Ha enn e k az a célja, hogy fájdal ma t okozzunk, miért
eng e dj el e k el? – kérd ez t e .
– Nem úgy ért e t t e m… – Kemé n ye b b e n nyo mo t t , így
elhallga t t a m .
– Mi a célja az Alvó Medvé n e k? – kérde z t e nyugo d t a n .
– Hogy se ml e g e sí t s d az ellenfele d – válaszolt a m.
– Nagyon helye s . – Egy gleccs e r lassú,
irgal ma tl a n s á g á v a l nyo mo t t lefelé. Tomp a fájdalo m
feszítet t e a válla ma t és a csukló m a t . – A karod ha m a r o s a n
kifordul a vállízület vápáj á b ól. Az inaid me g n yúl n a k és
leválna k a csontról. Az izmaid elszak a d n a k , és a karod úgy
fog lógni, mint a nedv e s rongy. Akkor hát az Alvó Medve
elért e a célját?
Tisztá n állati ösztön b ől küzdöt t e m egy keve s e t . De csak
éles e b b lett az ége t ő kín, ezért abb a h a g yt a m . A kiképz é s
sorá n került e m már olyan helyz e t b e , a melyből ne m volt
me n e k v é s . Minde n alkalo m m a l tehe t e tl e n n é válta m, de ez
volt az első ese t, hogy így is érezt e m.
– Az Alvó Medve célja az uralo m me g s z e r z é s e – mon dt a
nyugo d t a n Vashe t . – Most az enyé m vagy, és azt tesz e k
veled, a mit akarok. Mozgat h a tl a k, me g t ör h e tl e k, de el is
eng e d h e t l e k.
– Jobb szer e t n é m , ha eleng e d n é l – mon dt a m , és
igyek e z t e m inkább re mé n yk e d v e , mint kéts é g b e e s v e
besz élni.
Szüne t. Aztán nyugo d t a n me g k é r d e z t e : – Mi az Alvó
Medve célja?
– Az uralo m.
Elenge d t e a keze m. Fölállta m, lass a n körözt e m a
válla m m a l , hogy enyhüljön a fájdalo m.
Fenye g e t ő e n néz e t t rá m. – Ennek az egé s z n e k a célja az
uralo m. Először ma g a d fölött. Aztán a környe z e t e d fölött.
Aztán mind e n fölött, ami ellene d tá ma d . Ez a Letha ni.

Majdne m eltelt egy hóna p Haert b e n , és érezt e m , hogy a

dolgok jól alakulna k. Vashe t elis me r t e , hogy egyr e jobba n
besz él e k, és grat ul ált, mert, mond t a , már úgy besz élt e m,
mint egy gyer e k, ne m úgy, mint egy gye n g e e l m é j ű.
Továbbr a is találkozt a m Celea n n a l a kardfa közelé b e n a
mező n. Örülte m ezekn e k a találkoz á s o k n a k, noha ő vidá m
kímél e tle n s é g g e l elpá holt mind e n alkalo m m a l . Háro m
napb a telt, mire sikerült végr e me gv e r n e m . Itt egy érdek e s
vers ez e t , hozzá lehe t csap ni élet e m hossz ú tört é n e t é h e z :

Üljetek körém, s figyelmezzetek,

Mesélek nektek hősi tetteket
Csodákról, miket tőn Kvothe, a Vértelen,
Korokról, midőn harcolt félelemtelen
Egy lánnyal, ki megvolt már vagy tíz.

Hogy volt hát? Figyeljetek, hallga!

Keze lesújtott, iszonyú erővel
Odakente a lányt a pázsitra,
S eltelt akkor igen nagy örömmel.

Bár milye n ré me s e n is hangzik, büszk e volta m. És joggal.

Celea n ma g a grat ul ált neke m, a mikor me g t ör t é n t , és ne m
kis mér t é k b e n me gl e p ő d ö t t , hogy sikerr el járta m. Jutal mul
me g m u t a t t a a kardfa hossz ú árnyé k á b a n a Táma d ó
Oroszlán kétkez e s változ a t á t , és kitünt e t e t t egy vásott
vigyorr al.
Aznap korán letudt uk az előírt szá mú küzdel m e t .
Oda m e n t e m egy közeli sziklához, a melye t sima ülőhellyé
kopt a t t a k, nyalog a t t a m tuc at n yi kis fájáso m a t , és a kardfá t
akart a m nézni, amíg Vashe t vissz ajön ért e m.
Celea n azonb a n ne m az a fajta volt, aki csak ül és
várakozik. Odafut ot t a kardfá hoz, és me g állt alig néh á n y
lépé s n yir e onna n, ahol a leghos s z a b b ága k bóloga t t a k és
tánc olt a k a szélbe n, amel y vadul pörge t t e a borotv a él e s
levelek e t .
Celea n leeng e d t e a vállát, és bevá g ó d o t t a lombok, az
esz ev e s z e t t e n pörgő levelek ezrei alá.
Túlságo s a n me gl e p ő d t e m ahhoz, hogy kiálts ak, de félig
már felállta m, amikor me g h allott a m a neve t é s é t .
Cikcakkozot t , tánc olt, forgott, kicsi test e úgy tért ki a
szélbe n hánykolódó levelek útjából, minth a fogócsk á z n a .
Félúton a törzs höz me g állt. Lesunyt a a fejét, kinyújtott a a
kezé t, és félreüt öt t egy levelet, a mely má s k ülön b e n
me gv á g t a volna.
Nem. Nem egysz e r ű e n félreüt öt t e . A Hófúvá s t
alkal ma z t a . Még közele b b me n t a törzshöz, ide- oda
kígyózot t, először a Fésülködő Hajadon n al, majd a
Hátra t á n c ol á s s a l védv e ma g á t .
 Aztán oldalra szökött, abb a h a g yt a a Ketant.
Guggol á s b a n átroh a n t a levelek rés é n, a fatörzs höz futott
és rács a p o t t .
Után a visszajött a levelek között. Megcsin ált a az
Alma mu s t o t , lebukot t, pörgött és futott, a míg ki ne m ért a
lomb alól. Nem kurjant ot t diad al m a s a n , ahog y az
Államközö s s é gi gyer e k e k tett é k volna, de felugrott, kezé t
diadal m a s a n a leve gő b e lökte, azt á n mé g mindig kaca gv a
vet e t t egy cigányk e r e k e t .
Lélegz e t- visszafojtva figyelte m, ahog y Celea n újra és
újra eljáts s z a ezt a játékot, ki-be fut a tánc oló levelek
között. Nem mindig jutott el a törzsig. Kétsz er is eliszkolt a
levelek elől, és mé g én is látta m, hogy dühös. Egysz er
elcsúsz ot t, és has m á n t kellett kimá s z ni a a levelek alól.
De négys z e r elért e a törzs e t és visszajött. Minde n
alkalo m m a l föle melt kézzel, neve t v e ünne p el t e a
győz el m é t , és mindig vet e t t egy hibátla n cigá nyk e r e k e t .
Csak akkor hagyt a abb a , amikor Vashe t vissza t é r t . A
távolból figyelt e m, ahog y Vashe t odaroh a n hozzá, és
irgal ma tl a n ul lehordja. Nem hallott a m, mit mon do t t , de a
testt a r t á s á b ól tudh a t t a m . Cele a n a földet bá mul t a , és a
lábait váltog a t t a . Vashe t fenye g e t ő e n rázt a az ujját, majd
nyako n vágt a a kislányt. Az a dorgál á s volt, a mit mind e n
gyer e k me g k a p . Ne me nj át a szo ms z é d kertjé b e ! Féljél
Benton é k birkáitól! Ne fogócsk á z z nép e d szent fáján a k ezer
forgó kés é v el!
 SZÁZTIZENKILENCEDIK FEJEZET

KEZEK

Amikor Vashe t úgy talált a, hogy a besz é d e m mos t már

csak mér s é k e l t e n zavar ó, me g s z e r v e z t e , hogy
besz élh e s s e k egy marokn yi haer tivel.
Volt köztük egy szósz á t yá r öreg e m b e r , aki selym e t
gomb olyítot t, miközb e n vég nélkül me s élt furcs a, különös,
félig- me d dig hagym á z a s tört é n e t e k e t . Volt egy me s e egy
fiúról, aki cipőke t tett a fejér e, hogy me g m e n t s e n egy
mac s k á t a haláltól; a má sikb a n egy csalá d me g e s k ü d ö t t ,
hogy kőről kőre me g e s zik egy hegye t . Egyikbe n se m
találta m ért el me t , de udvaria s a n hallga t t a m , és itta m az
éde s sört, a mellyel me g kín ált.
Találkozt a m gyert ya m á r t ó ikernőv é r e kk el, akik különös
tánclé p é s e k e t mut a t t a k. Egy délut á n t töltött e m egy
fafar a g óv al, aki órákon át besz élt, kizáróla g a
szilánkolá s r ól.
Először azt gondolt a m, hogy a közöss é g fontos tagjai.
Arra gondolt a m, Vashe t talán kérke dik vele m, me g m u t a t j a ,
milye n civilizált lette m.
Egész e n addig, a míg el ne m töltött e m egy délelőtt öt a
Kétujjúval. Ekkor jötte m rá, hogy Vashe t abb a n a
re mé n yb e n küld ezekh e z az e mb e r e k h e z , hát h a tanulok
tőlük vala mit.
Nem Kétujjú volt az igazi neve. Csak én így gondolok rá.
Az iskola szaká c s a volt, mind e n étkez é s n é l látta m. Bal keze
ép volt, de a jobb súlyos a n me g n yo m o r o d o t t , csak a
hüvelyk- és a mut a t ó ujja mar a d t me g.
Vashe t regg el küldött el hozzá. Együtt főztünk ebé d e t , és
besz élg e t t ü n k. Nade n volt a neve. Elmondt a , hogy tíz évet
töltött a barb á r ok között. Sőt több mint kétsz á z h a r mi n c
ezüs t t al e n t u m o t kere s e t t az iskolán a k, mielőtt lerokka n t ,
és ne m harcolha t o t t tová b b. Ez többsz ör is e mlít e t t e , biztos
volta m benn e , hogy különös e n büszk e rá.
Megszólalt a k a har a n g o k, az emb e r e k szállingózni
kezdt e k. Nade n kimert e a közös e n készít e t t gulyá s t. Forró
és sűrű volt, tele mar h a h ú s s a l és répáv al. Én mel e g
fehérk e n ye r e t szelt e m azokn a k, akik kért ék. Biccent e t t e m ,
és udvaria s geszt u s o kk al üdvözölt e m azoka t , akik
elvonult a k a sorba n. Vigyázt a m, hogy a lehe tő legrövide b b
ideig nézz ek a sze mü k b e , és győzködt e m ma g a m , hogy
csak véletle n s é g b ől kérne k ma kenye r e t ilyen keve s e n .
Carcer e t tünt e t ő e n kimut a t t a érzel m eit. Először kilépe t t
a sorból, azt á n jól látha t ó a n mut a t t a az öklendező undor
jelét, mielőtt elme n t , ottha g yv a a fatálcáj á t.
Később Nade n és én nekilátt u nk a mos o g a t á s n a k . –
Vashe t mondj a , hogy lass a n halad s z a vívásb a n – kezdt e
bevez e t é s nélkül. – Azt mon dj a , túlsá go s a n félted a keze d,
és ez habozóv á tesz. – Erőteljes rosszallás.
Megder m e d t e m a nyer s e s é g é t ől. Alig bírta m me g állni,
hogy ne bá muljak a nyo mo r é k kezér e . Bólintott a m, mer t
ne m bízta m benn e , hogy me g tudok szólalni.
Elfordult a vaskon d é r t ól, a melye t súrolt, és
előre nyújt ot t a a kezé t. Kihívó moz dul a t volt, az arca
me gk e m é n y e d e t t közbe n. Ekkor már odan é z t e m , ne m
törődt e m vele, hogy ez udvariatl a n s á g . Csak a hüvelyk- és
mut a t ó ujja mar a d t me g, elég a fogás h oz, de ahhoz ne m,
hogy finoma b b munk á t végezz e n. Keze rücskös volt a
vadhú s t ól.
Egyke dv ű arcot vágt a m, de ne m volt könnyű. A
legször nyű b b félel me m m e l nézt e m sze m b e . Nagyon
elszé g yellt e m ma g a m az ép kezei m miat t, és alig bírta m
me g állni, hogy ökölbe ne szoríts a m, vagy a hát a m mög é
ne rejts e m őket.
– Tucat nyi éve, hogy ez a kéz kardot fogott – mond t a
Nade n. Büszke harag. Sajnálkozás . – Sokat gondolt a m arra
a harcr a , amel yb e n elveszt e t t e m az ujjaima t . Még csak
ne m is képz e t t ellenfél vágt a le. Vala mi barb á r, akinek a
kezé b e jobba n illett volna az ásó, mint a kard.
Behajlított a két ujját. Bizonyos ért ele m b e n szer e n c s é s
volt. Látta m ade mi e k e t Haert b e n , akiknek odale t t az egé s z
kézfejük, a sze mü k vagy vala m e l yik végt a gjuk könyökb ől
vagy térdből.
– Sokat gondolkodt a m azon, hogya n me n t h e t t e m volna
me g a keze m. A szerződ é s r e gondolt a m, a mely szerint egy
bárót védt e m, akinek a földjén lázad á s tört ki. Azt
gondolt a m: mi van, ha ne m kötö m me g azt a szerződ é s t ?
Azt gondolt a m: mi van, ha a bal keze m veszíte m el? Nem
tudn é k besz élni, de a kardot me g tudn á m fogni. –
Leere sz t e t t e a kezé t. – De ne m elég a kardot markolni. Egy
rend e s zsoldos n a k két kézr e van szüks é g e . Sose m tudn á m
me g c si n álni a Szer e t őt az Ablakba n vagy az Alvó Medvét
egy kézz el… – Vállat vont. – Utólag könnyű okosn a k lenni.
Örökké csinálh a t o d, de se m mi haszn a . Büszké n viselte m a
vörös ruhá t. Kétsz áz h a r mi n c talent u m o t küldt e m haza az
iskolán a k. Elérte m a má s o dik követ, és időbe n elért e m
volna a har m a di k a t . – Ismé t föle mel t e tönkr e t e t t kezé t. –
Mindezt ne m érte m volna el, ha örökös e n attól félek, hogy
elve szít e m a keze m. Ha re me g e k és vacogok, sos e m
vett e k volna be a Latant h á b a . Sose m ére m el a má s o dik
követ. Ép lenné k, de keve s e b b , mint a mi mos t vagyok.
Visszafordult, tová b b súrolt a az edé n yt . Egy perc múlva
csatlakozt a m hozzá.
– Nagyon rossz? – csúszot t ki a szá mo n halka n. Nade n
sokáig ne m válaszolt. – Amikor me g t ör t é n t , azt gondolt a m:
ne m olyan nagy baj. Mások sokkal csúnyá b b seb e k e t
kapt a k. Soka n me g h al t a k. Szere nc s é s e b b vagyok náluk.
Mélyet sóhajtot t. – Igyeksz e m arra gondolni, hogy ne m
olyan rossz. Az élet me g y tová b b. De ne m igaz. Az élet
me g állt. Sokat veszt e t t e m . Mindent elveszt e t t e m .
Aztán azt mon dt a : – Amikor álmo do m, két keze m van.
Amikor együt t vége z t ü n k az edé n ye k k el, né m á n ültünk.
Néha az emb e r ne m oszth a t me g má s t a hallga t á s o n kívül.

Celea n n a k is volt leckéje, amir e me g t a nít o t t . Mégpe dig,

hogy vann a k ellenfelek, akik haboz á s nélkül odavá g n a k ,
beler úg n a k vagy belekön yök öln e k a férfi ne mi szervé b e .
Nem annyira, hogy mar a d a n d ó kárt okozza n a k. Celea n
egé s z kicsi élet é t végigküz dö t t e , és me gv olt benn e az
önfegyel e m, a melye t Vashe t olyan sokr a tartott. Pontos a n
tudt a , milye n ke mé n ye n üssön me g, hogy elká buljak és
tántor og ni kezdjek, a mi kéts é g t e l e n n é tett e a győz el mé t .
A füvön ülte m, sáp a d t a n , é melye g v e . Celea n, miut á n
harck é p t el e n n é tett, vigasz t aló a n me gv e r e g e t t e a
válla ma t , azt á n vidá m a n elszökd é c s el t, hogy ismé t
tánc oljon a szél hajtot t a faág a k között.
– Végig jó voltál – mon dt a Vashe t , miut á n leült mellé m a
földre.
Se m mi t se m mon dt a m . A bújócsk á z ó gyer e k h e z
haso nlóa n én is azt re mél t e m, hogy ha behu n yo m a
sze m e m és ne m moz dulok, a fájdalo m ne m talál me g.
– Eredj már, látta m a rúgá s t – mond t a lenéző e n Vashe t.
– Nem volt olyan erős. – Hallott a m, hogy sóhajt. – De ha
szüks é g e d lenne rá, hogy valaki ellenőrizze, épek- e mé g…
Kuncogni kezdt e m . Ez hiba volt. Irtózat os fájdalo m mart
az ágyé ko m b a , ahon n a n szét s u g á r z o t t a térd e mi g és a
reke s ziz mo mi g . Felfordult a gyo mr o m , és kinyitott a m a
sze m e m , hogy ma g a m h o z térjek.
– Majd kinövi – mon d t a Vashe t.
– Remél e m – szűrt e m a fogai m között. – Ocs má n y
szoká s .
– Nem erre gondolt a m – felelte Vashe t. – Úgy ért e t t e m ,
hogy ma g a s a b b lesz. Remél h e t ől e g akkor az egé s z testr e
figyel majd. Mosta n á b a n túl sokszor tá m a d az ágyé kr a .
Könnyű előrelá t ni és véde k e z ni ellene. – Sokat mo n d ó a n
néz e t t rá m. – Ha valakinek elég esze van hozzá.
Ismé t lehunyt a m a sze m e m . – Most ne okta s s , Vashe t –
könyörö gt e m . – Mindjárt kihányo m a tegn a pi regg elit.
Fölállt. – Úgy tűnik, ez a legjobb idő az oktat á s r a . Állj föl.
Meg kell tanulno d, hogya n harcolj seb e s ült e n.
Felbec s ülh e t e tl e n képe s s é g . Cele a n me g a d t a a
lehe t ős é g e t , hogy gyakorold. Hálás lehe t n él neki.
Tudva, hogy céltala n vitatkoz ni, feltáp á s z ko d t a m , és
óvatos a n elindult a m az edzőka r d é r t .
Vashe t elkapt a a válla m a t . – Nem. Csak kézzel.
Felsóhajtot t a m . – Muszáj, Vashe t?
Felvont a a sze möl dök é t . – Mit musz áj?
– Muszáj mindig a kézitus á v al foglalkozni? – kérd ez t e m .
– Vívásba n egyr e jobba n lema r a d o k.
– Nem én vagyok a taná r o d? – kérde z t e . – Ki vagy te,
hogy me g m o n d d , mi a legjobb?
– Én pedig az vagyok, akinek ezeke t a képe s s é g e k e t föl
kell hasz n ál nia – mond t a m nyo m a t é k o s a n . – És kint a
világb a n inkább kardd al harcolné k, mint ököllel.
Vashe t közö mb ö s e n leeng e d t e a kezé t. – És miért?
– Mert má s ok n a k kardjuk van – felelte m. – És ha már
harc b a kezde k, győzni akarok.
– Karddal könnye b b győzni? – kérde z t e .
Nyugal m á n a k figyel me z t e t ni e kellett volna, hogy
ingová n yo s tere pr e téve d t e m , de én az ágyé ko m b ól
sug árz ó, é melyítő fájdalo m m a l foglalkozt a m. Bár őszint é n
szólva talán akkor se m vett e m volna észre, ha ne m arra
figyelek. Egyre közele b b került e m Vashe t h e z , túl közel
ahhoz, hogy kellően óvatos legye k.
– Termé s z e t e s e n – felelte m. – Mi má s é r t visel az emb e r
kardot?
– Ez jó kérdé s – mon dt a . – Miért visel valaki kardot?
– Te miért hordod? Hogy haszn ál h a s d .
Leplez e tl e n undorr al néz e t t rá m. – Akkor miért bajlódunk
azzal, hogy a besz é d e d e t javítsuk? – kérde z t e dühös e n .
Megra g a d t a az álla ma t , belec síp e t t az arco mb a , és
kénysz e rít e t t , hogy kinyiss a m a szá m a t , minth a a Medica
bet e g e lenné k, aki ne m hajlandó beve n ni a gyógys z e r t . –
Miért van szüks é g e d erre a nyelvre, ha egy kard is
me gf el el? Mondd me g!
Igyeke z t e m elhúzód ni, de erős e b b volt. Igyeke z t e m
ellökni, de lerázt a csapko d ó keze m, mint egy gyer e k é t .
Elenge d t e az arco m a t , majd me gr a g a d t a a csukló m a t , és
ma g a elé rántot t. – Egyált alá n mine k van keze d, miért ne m
késb e n végződik a karod?
Ezutá n eleng e d t e a csukló m, és vissz ak é z b ől ke mé n ye n
pofon ütött.
Ha azt mon d o m, hogy me g ü t ö t t , akkor ne m besz élt e m
világos a n . Ez ne m afféle drá m ai pofon volt, amilye t a
színpa d o n lehe t látni. Nem is egy udvar hölgy sértőd öt t ,
csípős pofonja, amel y egy túlsá go s a n bizal ma s k o d ó
udvaro nc sima képé n csatt a n. Még csak ne m is hivat á s o s
pofon, a mivel a felszolgálólá n yok védik ma g uk a t a
nyúlkálós rész e g fogdos á s á t ól.
Nem. Ez egyik se m volt. A pofont az ujjakkal vagy a
tenyé r r el adják. Csíp, vagy me gria s z t . Vashe t nyitott
tenyé r r el ütött me g, de ott volt mögö t t e karján a k ereje. A
mögöt t a válláé. A mögöt t elforduló csípője bonyolult
gép e z e t é é , földön me g t á m a s z k o d ó lábá é , ma g á é a földé.
Mintha az egé s z ter e mt é s csapo t t volna pofon, csak azért
ne m nyo mo r o d t a m me g, mert Vashe t mé g düh é b e n is
tökéle t e s e n uralkodot t ma g á n .
Mivel uralkodot t ma g á n , ne m törte el az állkapc s o m, és
ne m is ütött le. A fogai m azonb a n össz e koc c a n t a k , a füle m
csen g e t t . A sze m e m fenna k a d t , a lába m elernye d t és
reszke t e t t . Össze e s t e m volna, ha ne m raga dj a me g a
válla m.
– Gondolod, hogy azért taníto m neke d a kard titkait,
hogy elme nj és haszn ál d őket? – kérde z t e . Homályos a n
érezt e m, hogy kiabál. Még sos e hallott a m ade mi t , aki
föle melt e a hangj á t. – Azt gondolod, hogy ezt csináljuk?
Miközbe n bává n lógta m a kezé b e n , ismé t me g ü t ö t t . Ez
alkalo m m a l az orro ma t talált a el. A fájdalo m iszonyú volt,
minth a valaki egye n e s e n az agya m b a döfött volna egy
jégcs a p o t . Ez kiránt ot t a kábul at b ól, így teljes e n éber
volta m, amikor har m a d s z or is me g ü t ö t t .
Még egy pillana tig tartot t, miközb e n a világ forgott
körülött e m , azt á n eleng e d e t t . Tette m egy bizonyt al a n
lépé s t, majd össz er o g yt a m , mint egy báb, a melyn e k
elvá gt á k a zsinórjait. Nem veszíte t t e m el az esz m él e t e m e t ,
de kába volta m.
Hosszú időbe telt, amíg össz e s z e d t e m ma g a m . Amikor
végr e fel tudt a m ülni, ernye d t és ese tle n volta m, mint h a
szét e s e t t volna a test e m , és egy kicsit má s k é n t rakt á k
össz e.
Mire annyir a ma g a m h o z tért e m, hogy körülnézz e k,
egye d ül volta m.
 SZÁZHUSZADIK FEJEZET

GYENGÉDSÉG

Két órával későb b egye d ül ülte m az ebé dlőb e n . A feje m

fájt, az arco m tüze s és püffedt volt. Egysz e r me g h a r a p t a m
a nyelve m e t , így hát fájt az evé s és mind e n vérízű volt. A
hang ul a t o m ponto s a n olyan volt, mint gondoljátok, csak
rossz a b b .
Amikor látta m, hogy egy vörös alak csus s z a n be vele m
sze mb e n a padr a, félte m felnézni. Ha Carcer e t , az rossz.
De ha Vashe t , az mé g rossz a b b. Várta m, a míg majdn e m
kiürül az ebé dlő, csup á n akkor jötte m be enni, re mélv e ,
hogy elker ülö m őket.
De ahog y fölpillantot t a m , látta m, hogy Pent h e az, a
szilaj, fiatal nő, aki me gv e r t e Shehyn t .
– Üdv – mond t a aturi nyelve n, enyh e akce nt u s s a l.
Udvarias, hivatalos üdvözlést mut a t t a m . Tekintve
hogya n telt el a napo m, gondolt a m, legjobb, ha olyan
óvatos vagyok, ame n n yir e lehe t s é g e s . Vashe t
me gj e g yz é s e i b ől arra követk e z t e t t e m , hogy Pent h e ma g a s
rangú és köztiszt el e t b e n álló tagja az iskolán a k.
Ehhez képe s t ne m volt idős. Talán töréke n y ter me t e
vagy szív alakú arc a tett e , de ne m látszot t többn e k
húsz n ál.
– Beszélhe t ü n k a te nyelve d e n ? – kérd ez t e aturiul. –
Szíves s é g e t tenn él. Gyakorolno m kell besz é d e m e t .
– Boldog a n csatlakoz o m hozzá d – felelte m ugya n a z o n a
nyelve n. – Nagyon jól besz élsz. Irigyle m, Amikor ade mi
nyelve n besz él e k, otro mb a nagy me dv é n e k érze m ma g a m ,
aki mind e n t leta po s a neh é z baka nc s á b a n .
Halvány, félénk mos oly jelent me g az arc á n, aztá n
eltak a r t a a száját, és kissé elvörös ö d ö t t . – Ez a mos oly
me gf el elő?
– Megfelelő és udvaria s. Egy ilyen mos oly enyh e derűt
sug all. Ami tökéle t e s e n me gf el el az én szer é n y
hu mor o m h o z .
Leeng e d t e a kezé t, és me gis m é t e l t e félénk mos olyá t .
Elbűvölő volt, mint a tava s zi virágok. Felderült a szíve m,
ahogy ránéz t e m .
– Normális körül mé n ye k között vissz a mo s ol yo g n é k –
mond t a m . – De attól tartok, itt udvaria tla n s á g lenne.
– Kérlek! – mond t a , és jelelni kezde t t , olyan széle s
moz dul a t okk al, hogy mind e n ki látha s s a . Vakmerő felkérés.
Esdeklés. Meghitt üdvözlés. – Gyakorolno m kell!
Elmos olyod t a m , noha ne m olyan széle s e n , mint má s k or.
Részbe n óvato s s á g b ól, részb e n, mer t fájt az arco m. – Jó
érzé s ismé t mos olyo g ni – mond t a m .
– Aggódo m a mos olyo m miatt. – Elkezde t t egy
moz dul a t ot , azt á n leállított a. Arckifejez é s e me gv ált oz ot t,
sze m e kiss é össz e s z űk ült, minth a bossz a n k o d n a .
– Ez? – kérde z t e m . Az enyhe aggodalmat jelezt e m.
Bólintott. – Hogy csinálod ezt arcc al?
– Így. – Kissé össz e vo n t a m a sze möl dökö m e t . – Mivel nő
vagy, mé g ezt is csinálh a t o d. – Kissé csücs örít e t t e m . –
Férfiként én ezt csinálo m. – Mogorvá n legörbít e t t e m a
szá m a t .
Penth e üres e n néze t t. Döbbe n e t . – Férfiak és nők
má s k é p p csinálják? – hitetle nk e d e t t .
– Csak néh a – biztosítot t a m . – És csak apró dolgokb a n .
– Olyan sok mind e n van – mon dt a enyh e
kéts é g b e e s é s s e l . – Egy csalá d b a n tudod, mit jelent az arc
lega pr ób b moz dul a t a . Úgy nősz föl, hogy figyelsz. Tudod
róluk, mi van benn ük. Velük könnyű. Barát ok, akikkel fiatal
vagy, ismer e d őket, ne m kell vigyorog ni mindig. De ez… –
A fejét csóvált a . – Hogy lehet me gj e g ye z ni, mikor helye s
mut a t ni a fogak a t ? Milyen sűrűn kell össz e n é z ni?
– Megért el e k – bólintott a m . – Én nagyo n jól besz él e m a
saját nyelve m e t . Ismer e m a legritká b b szav a k a t is. De ez
itt haszon t al a n . – Sóhajtot t a m . – Még mindig nagyo n neh é z
moz dul a tl a n ul tart a ni az arco m a t . Mindig úgy érze m
ma g a m , minth a vissza kellene fojtano m a lélegz e t e m e t .
– Nem mindig – mond t a . – Nem mindig moz dul a tl a n az
arcunk. Ha vele vagy… – Elhallga t ot t , gyors a n a
bocsánatkérés jelét mut a t t a .
– Nincs senki, akihez közel lenné k – felelte m. Szelíd
sajnálkozás . – Remélt e m , hogy közel kerülök Vashe t h e z , de
attól tartok, ma mind e n t tönkr e t e t t e m .
Penth e bólintot t. – Látta m. – Felé m nyúlt, hüvelykujját
végighúz t a az arco mo n . Érinté s e hűtött e a dag a n a t o t . –
Nagyon fel kellett dühít e n e d .
– Ezt abból is me g álla píth a t t a m , ahog y a füle m cse ng e t t
– felelte m.
Penth e a fejét rázta. – Nem. A nyo mok mut a tj á k. – A
saját arcár a mut a t o t t . – Másvalakin él hiba lehe t, de Vashe t
ne m hagyn a ilyet, ha ne m akar n á , hogy mind e n ki láss a.
A gyo mr o m görcs b e rándult, akar a tl a n ul az arco mh o z
kapt a m . Hát persz e. Ez ne m egysz e r ű bünt e t é s volt.
Üzene t a többi ade mi n e k .
– Bolond volta m – mond t a m halka n. – Mosta n ái g ne m
tuda t o s o d o t t benn e m .
Szótla nul ettünk néh á n y percig, majd me gk é r d e z t e m : –
Miért ültél ide ma mellé m?
– Amikor ma látt alak, azt gondolt a m, sok emb e r t ől
hallott a m rólad besz él ni. De se m mi t se m tudok rólad, ha
sze m él ye s e n ne m ismerl ek. – Elhallga tot t.
– Na, és mit mon d a n a k má s ok? – kérde z t e m halvá n y,
fanyar mos ollyal.
Ujjaival me g é ri nt e t t e a szá m szélét. – Ez – mon d t a . – Mi
ez a ferde mos oly?
Enyhe gúny , mut a t t a m a ma g ya r á z a t o t . – De ma g a m o n ,
ne m rajta d. Sejte m, mit mon d h a t n a k .
– Nem olyan rossz – felelte gye n g é d e n .
Felnéz e t t , bele a sze m e m b e . A sze m e óriásina k tűnt
kicsi arcá b a n , és vala mivel söté t e b b szürke volt az
átlagos n ál. Ha mos olygot t , annyir a tisztá n ragyog o t t a
tekint e t e , hogy össz e s z or ult a szíve m. Érezt e m, hogy
mindjárt kicsordul a könnye m, és gyors a n, zavart a n
lesüt öt t e m a sze m e m .
– Ó! – mon dt a halka n, és sietve az aggodalmas
bocsánatkérés jelét mut a t t a . – Nem. Tévedt e m a
mos olyg á s s a l és a sze m e k találkoz á s á v al. Erre gondolt a m.
– Gyengéd bátorítás .
– Igaza d volt a mos ollyal – mond t a m föl se nézve, és
dühös e n pislogt a m, hogy eltünt e s s e m a könnyei m e t . –
Váratla n kedv e s s é g egy napo n, a mikor ne m érde ml e k
ilyes mi t. Te vagy az első, aki ma g á t ól besz é d b e elegye dik
vele m. Olyan kedv e s az arcod, ami me gf ájdítja a szíve m e t .
– Bal keze m m e l a hála jelét mut a t t a m , és boldog volta m,
hogy így is kifejezh e t e m az érzé s ei m e t , ne m kell a
sze m é b e nézn e m.
Bal kezév el átnyúlt az aszt alon, és me gfog t a az én bal
keze m e t . Tenyérr el fölfelé fordított a , és puhá n rányo mt a a
vigasztalás jelét.
Felnézt e m és küldt e m felé vala mit, a mit me g n yu g t a t ó
mos olyn a k szánt a m .
Csakn e m ponto s a n utá noz t a , azt á n ismé t eltaka r t a a
száját. – Folya m a t o s a n aggó do m a mos olyo m miat t.
– Nem kellen e. Tökélet e s szád van a mos olyg á s h o z .
Ismé t rá m néz e t t , egy szívver é s n yi időre találkozot t a
tekint e t ü n k, mielőtt elfordítot t a volna a tekint e t é t . –
Csakug ya n ?
Bólintott a m . – Az én nyelve m e n írnék az ilyen szájhoz
egy… – félbeh a r a p t a m a mon d a t o t , és egy kicsit
me gizz a d t a m , mer t majdn e m kimon dt a m a „dal” szót.
– Verset? – javas olt a segítők é s z e n .
– Igen – helye s el t e m gyors a n. – Egy ilyen mos oly
me g é r d e m e l egy vers e t.
– Akkor írj egye t – mon d t a . – Az én nyelve m e n .
– Nem – felelte m gyors a n. – Az egy me dv e vers e volna.
Túlságos a n otro mb a hozzá d.
Ez éppho g y fellelke sít e t t e . Mohón néz e t t rá m. – Tedd
me g! Ha ügye tl e n lesz, ne m zavar annyir a saját
dado g á s o m .
– Ha me g t e s z e m , neke d is me g kell tenn e d –
fenye g e t ő z t e m . – Az én nyelve m e n .
Azt gondolt a m, ez elijeszti, de pillana t n yi haboz á s utá n
bólintott.
Az egye tl e n ade mi versr e gondolt a m, a melyből néh á n y
foszlányt hallott a m az öreg selye m g o m b ol yít ót ól. Volt mé g
egy részlet a törté n e t b e n , a melye t Shehyn me s él t el az
íjászról. Nem vala mi sok.
Végiggon d olt a m az ismer t szav a k a t , a hangz á s u k a t . Itt
nagyo n kes er v e s volt a koboz hiánya . Végt ér e is ezért van
a zene. A szav a k ne m mindig képe s e k elvég e z ni azt a
munk á t , amel yr e szüks é g ü n k van. Zene kell ott, ahol a
szava k kudarc ot vallan a k.
Végül ideg e s e n körülnéz t e m , és örülte m, mer t már csak
néh á n ya n mar a d t a k az ebé dlőb e n . Előreh ajolt a m, és
mond a ni kezdt e m:

Két fegyvere van Penthének,

Nem kell a kard a kezébe,
Virágszájának íve
 Tucatnyi lépésről talál a szívbe.

Megint úgy mos olygot t , hogy belefájdult a szíve m.

Feluriann a k gyönyör ű mos olya volt, de ősi és mind e n t u d ó .
Pent h e mos olya úgy ragyog o t t , mint egy új penny. Hűvös
vízként fürde t t e szikka dt , fáradt szíve m e t .
Egy fiatal nő mos olya . Nincs is enn él jobb a világon.
Többe t ér, mint a só. Olyasv al a mi, ami nélkül
me g b e t e g s z ü n k és me g h a l u n k. Ez biztos. Ilyen egysz e r ű.
Milyen különös. Milyen csodál a t o s és különös.
Penth e egy percr e lehunyt a a sze m é t , és né má n moz gó
szájjal össz e s z e d t e a szava k a t saját vers é h e z .
Aztán kinyitott a a sze m é t , és aturi nyelve n szólalt me g:

Ahogy egy ág ég lánggal,

Kvothe úgy szól,
De a szájban, mely bakanccsal fenyeget,
Medve táncol.

Olyan széle s e n mos olyog t a m , hogy fájt az arco m. – Szép

– mond t a m őszint é n. – Ez az első vers, a mit hozzá m írtak.

Miután besz élg e t t e m Pent h é v el, hat á r oz ot t a n jobba n

érezt e m ma g a m . Nem tudt a m, flörtöltünk- e, de ne m
szá mí tot t. Elég volt tudno m, hogy aka d legalá b b egy
e mb e r Haert b e n , aki ne m kívánja a halálo m a t .
Vashe t ház á h oz me n t e m , ahog y étkez é s után szokt a m.
Éne m egyik fele abb a n re mé n yk e d e t t , hogy mos olyogv a és
gunyor os a n üdvözöl, és a regg eli kelle m e tl e n s é g r ől ne m
besz élünk több e t . A má sik fele attól tartot t, hogy szóba
se m áll vele m.
Ahogy fölfele ballagt a m a domb o n, látta m, hogy egy
fapa do n ül az ajtó előtt. Úgy tá ma s z k o d o t t ház a érde s
ter m é s k ő falána k, mint h a csak a délut á ni napot élvezn é .
Mély lélegz e t e t vett e m, azt á n kifújta m és ellazult a m.
De ahog y közele b b ért e m, me gl á t t a m az arcá t. Nem
mos olyg ot t. Nem is viselt e a közö mb ö s ade mi ma s z kot .
Nézte, ahogy közele d e m , és az arc a komor volt, mint egy
hóhé r é .
Mihelyt elég közel volta m, me g s z ól alt a m. – Vashe t , én…
Még mindig ülve föle melt e a kezé t, és én olyan gyors a n
elhallga t t a m , minth a szájon vert volna. – A
bocs á n a t k é r é s n e k mos t nincs sok értel m e . – A hangj a olya n
fakó és hideg volt, mint a pala. – Minde n, amit mos t
mond a n á l, me g bízh a t a tl a n lenne. Tudod, hogy nagyo n
dühös vagyok, ezért szavaid a félele mb ől faka dn á n a k .
Vagyis ne m bízha t ok me g egye tl e n szav a d b a n se m, mert a
félele mb ől szár m a zik. Okos, elbűvölő és hazug vagy.
Tudo m, hogy képe s vagy a szavaidd al me gv ál t ozt a t ni a
világot. Tehá t ne m figyelek oda.
Fészkelődöt t, aztá n folytat t a : – Korább a n szelíds é g e t
látt a m benn e d . Ritkas á g olyasv al a kib e n, aki ilyen fiatal,
főleg ez győzött me g, hogy érde m e s elvállalno m a
tanít á s o d a t . De ahog y telnek a napok, má s t is észr e v e s z e k .
Fel- felvillan egy má sik arc, a mely egyált al á n ne m szelíd.
Úgy döntöt t e m , me gc s a l a sze m e m , és egy fiatale m b e r
hetve n k e d é s é n e k , vagy egy barb á r sajáto s tréfáina k
tekint e t t e m ezek e t a villaná s ok a t . De amikor ma besz élt él,
az jutott esze m b e , hogy a szelíds é g az álarc. És a má sik, a
félig látott arc, az a söté t és kíméle tl e n, az a rejtőzködő,
igazi arc. Van vala mi zavar ó benn e d . She hyn is látt a a
besz élg e t é s e t e k közbe n. Nem a Letha ni hiánya . Ám ez csak
fokozz a a nyugt al a n s á g o m a t . Ez azt jelenti, hogy van
benn e d vala mi, ami mélye b b a Letha nin ál. Vala mi, a mit a
Letha ni se m gyógyít h a t me g.
Farka s s z e m e t néze t t vele m. – Ha ez a helyze t , akkor
téve d é s volt, hogy tanított al a k. Ha elég rava s z vagy ahhoz,
hogy ilyen sokáig fordíts felé m egy ha mis arcot, akkor ne m
csup á n az iskolát vesz élye z t e t e d . Ha ez a helyz e t, akkor
Carcer e t n e k van igaz a, és gyors a n me g kell ölnünk,
mind e n érde k elt biztons á g a érde k é b e n .
Fölállt, de úgy mozgot t, mint aki nagyo n fáradt. – Ezt
gondolt a m ma. És ezt fogo m gondolni hossz ú órákig ma
éjszak a . Holnap döntök. Haszn áld ki az időt, hogy rend e z d
a gondola t ai d a t , és tégy me g mind e n előké s z ül e t e t , amit
jónak látsz.
Rám se nézve me gfor d ult, be m e n t a házá b a , és né m á n
becs ukt a az ajtót.

Egy ideig céltala n ul bolyongt a m . Elme nt e m a kardfá h oz,

re mélv e , hogy ott találo m Cele a n t, de sehol se m volt. A fa
bá mul á s a egym a g á b a n ne m vigaszt alt. Ma ne m.
 Így hát elme n t e m a fürdőb e , ahol örömt el e n ül
kiázta t t a m ma g a m . Utána az egyik kisebb szob a tükr é b e n
először látha t t a m ma g a m azót a , hogy Vashe t me g ü t ö t t . A
fél arco m vörös és duzza dt volt, a zúzód á s kezde t t kékülni
és sárgulni a halánt é k o m o n és az álla mo n. Az is látszot t,
hogy ha ma r o s a n feket e monokli m lesz.
Miközbe n a tükörb e n bá mul t a m ma g a m , érezt e m, hogy
valahol mélye n lobot vet benn e m a hara g. Unta m már,
hogy teh e t e tl e n ül várakozz a k, míg má s ok dönt e n e k róla m.
Bele m e n t e m a játékaikb a , me g t a n ul t a m a nyelvük e t ,
rendül e tl e n ül udvaria s volta m, cser é b e úgy kezelt e k, mint
egy kutyá t . Megver t e k, me gf él e mlít e t t e k , halállal és mé g
rossz a b b dolgokkal fenye g e t t e k . Ebből elég.
Lass a n körbej árt a m Haert e t . Meglátog a t t a m az
ikernőv é r e k e t , a besz é d e s kovác s ot , a szabót , akitől a
ruhái m a t vett e m. Barát s á g o s a n diskur ált a m, múlat t a m az
időt, kérd ez g e t t e m , és úgy tett e m, minth a ne m látsz a n a
rajta m, hogy valaki néh á n y órája leütött.
Az előké s z ül e t ei m sok időt igényelt e k. Kihagyt a m az
ebé d e t , az ég már söt é t e d e t t , mire vissza t é r t e m az
iskoláb a . Egye n e s e n a szob á m b a me n t e m , és ma g a m r a
zárt a m az ajtót.
Ezutá n kiürítet t e m a zseb ei m b ől az ágyr a a tárgya k a t ,
a melye k n e k néh á n yá t vett e m, má s ok a t lopta m. Két finom,
puh a mé hvi a s z gyert yá t . Egy rosszul kovác s olt kard
hossz ú, mer e v acélszilánkjá t. Egy orsó vérvörös fonala t.
Egy bedu g a s z olt kis palackb a n a fürdőből való vizet.
A marko m b a szorított a m a palackot. Soka n ne m tudják,
milye n sok hőt tárol a víz. Ezért tart olyan sokáig, hogy
felforrjon. Bár a forró me d e n c e , amel yb ől merít e t t e m , több
mint félmérföldnyir e volt inne n, az, a mit a keze m b e n
tartot t a m , haszno s a b b volt egy szimp a t e tiku s szá m á r a az
izzó faszé n n é l. Ebbe n a vízben tűz volt.
Egy kis sajnál a t t al gondolt a m Pent h é r e . Aztán fogta m
egy gyert yá t , és forga t ni kezdt e m a keze m b e n :
felmel e gít e t t e m a bőrö m m e l , me g p u hít o t t a m a viaszt, és
bab á t gyúrt a m belőle.
Söté t gondol a t ok köze p e t t e ülte m a szobá b a n , miközb e n
a mar a d é k világos s á g is me gf a k ult az ége n. Átnézt e m az
eszközök e t , amel ye k e t össz e s z e d t e m , és tudt a m, hogy a
helyz e t e k néh a annyir a össz e g u b a n c ol ód n a k , hogy ott már
fölösleg e s a szó. Mi válasz t á s o m mar a d t mos t, hogy a
szava k cserb e n h a g yt a k ?
Mit tehe t ü n k, amikor a szav a k cser b e n h a g yn a k ?
 SZÁZHUSZONEGYEDIK FEJEZET

AMIKOR A SZAVAK CSERBENHAGYNAK

Már jó sok óra eltelt a söt é t éjszak á b ól, a mikor

elme n t e m Vashe t ház á h oz , de az ablakb a n mé g
gyert yaf é n y vibrált. Nem két elke d t e m benn e , hogy
me g öl n e vagy me g n yo m o rí t a n a Ade mr e érde k é b e n , de
Vashe t alapo s volt. Egy egé s z éjszak á t szá nt a
gondolkod á s r a .
Üres kézz el, halka n kopogt a t t a m az ajtajá n. Egy perc
múlva kinyitott a . Még mindig a vörös zsoldos ruhá t viselt e,
de leoldott a a legtöb b selye m s z a l a g o t , a melye k a test é h e z
szorított á k. A sze m e fára dt volt.
A szája elvékon yo d o t t , a mikor me gl á t o t t , és tudt a m,
hogy ha szólnék, ne m lenne hajlandó me g h a llg a t ni. Így hát
a kérlelés jelét mut a t t a m , és hátr al é p t e m a gyert yaf é n yb ől
a söt é t b e . Már elégg é ismer t e m ahhoz, hogy szá mí t s a k a
kívánc sis á g á r a . Gyan a k o d v a figyelt e, ahog y hátr álok, de
pillana t n yi haboz á s utá n követ e t t . A kardját ne m hozta
ma g á v a l.
Világos éjszak a volt, és a Hold me gvilágítot t a az
utunk a t . Fölvez e t t e m a hegye k közé, el az iskolától, el
Haert szét s zórt ház aitól és boltjaitól.
Több mint egy mérföld utá n értünk el ahhoz a helyh e z,
a melye t kivála szt ot t a m , egy kis liget e t , amel yb e n egy
ma g a s szikla me g a k a d á l yozz a , hogy a hang lehallat s s z é k
az alvó város b a .
A holdfény ferdé n sütött be a fák közé, és söt é t foltoka t
rajzolt ki a sziklák közé ékelt kis tisztá s o n. Két fapa d is állt
itt. Szelíde n me gfog t a m Vashe t karját, és leülte t t e m .
Lass a n benyúlt a m egy közeli fa árnyé k á b a , és előve t t e m
a sha e d e t . Vigyázva ráborítot t a m egy lelógó ágr a, hogy
úgy lógjon köztünk, mint egy söt é t függön y.
Ekkor leülte m a má sik padr a , előre h ajolt a m, és
kikapc s olt a m a kobozo m tokján a k csatjait. Amikor
mind e g yik felpatt a n t , a koboz isme r ő s e n , har mo niku s a n
me gz e n d ül t, minth a alig várn á, hogy kiszab a d uljon.
 Elővett e m, és szelíde n játsz a ni kezdt e m .
Egy vászon d a r a b o t dugt a m a hang d o b o z b a , hogy
lehalkíts a m, mert ne m akart a m , hogy a zene kihallat s s z o n
a sziklák közül. Pár szál piros fonalat befont a m a húrok
közé. Részb e n azért, hogy ne pengje n e k túl éles e n,
részb e n abb a n a kéts é g b e e s e t t re mé n yb e n , hogy
szer e n c s é t hozha t n a k .
A Falusi kováccsal kezdt e m. Nem ének elt e m , mert
félte m, hogy Vashe t me g s é r t ő d n e , ha ilyen me s s zir e
me n n é k. De ez a dal mé g szav a k nélkül is úgy hangzik,
mint a sírás. Ez a zene üres szob á kr ól, hideg ágya kr ól, a
szer el e m elvesz t é s é r ől szólt.
Szüne t e t ne m is tartva átt ér t e m a Viola várra., majd a
Nyugati széllel hazafelé re. Ez utóbbi az anyá m kedv e n c e
volt, és ahogy játszot t a m, sírni kezdt e m.
Ezutá n eljátszot t a m azt a dalt, amel y a lénye m
közep é b e n rejtőzik. Azt a szav a k nélküli zené t, amel y
szíve m titkos ka mr áib a n járkál. Óvatos a n játszot t a m,
lass a n és halka n peng e t t e m a húrok a t az éjszak a
csöndj é b e n . Szere t n é m azt mond a ni, hogy boldog dal volt,
éde s és ragyo gó, de ez ne m igaz.
Végül abb a h a g yt a m . Ujjaim égt e k és sajogt a k. Hóna pok
óta ne m játszot t a m hossz a b b a n , a keze mr ől eltűnt e k a
bőrke m é n y e d é s e k .
Felnézv e látta m, hogy Vashe t félrehúz t a a sha e d e t , és
eng e m figyel. A Hold mögöt t e függött, ne m látta m a
voná s ai t.
– Ezért nincs e n e k kés e k a keze m helyé n, Vashe t –
mond t a m halka n. – Ez vagyok én.
 SZÁZHUSZONKETTEDIK FEJEZET

TÁVOZÁS

Másna p korá n kelte m, beka p t a m vala mit, és

vissza m e n t e m a szobá m b a , mielőtt az iskola moc oro g ni
kezd e t t volna.
A válla mr a aka sz t o t t a m a kobozt és a hátizs á ko t.
Maga mr a kanya rítot t a m a sha e d e t , ellenőrizt e m, hogy el
van- e dugva a zseb eib e mind e n, a mire szüks é g e m van:
vörös fonal, viaszb á b , töréke n y vas, fiola víz. Aztán a
feje mr e húzt a m a csuklyá t, és Vashe t házá h oz me n t e m .
Vashe t a má s o dik és har m a dik kopog á s között nyitott
ajtót. Nem viselt inget, der ékig mez t el e n ül állt a küszöbö n.
Szúrós a n néze t t rá m, felmé rv e a köpe n yt , a hátizs á ko t és a
kobozt.
– Éppe n látoga t ó k n a k való regg el – mon d t a . – Gyer e be.
A szél nagyo n hide g ilyen korán.
Belépt e m, közbe n me g b o tlot t a m a küszöbb e n , így
kényt el e n volta m a vállába kapa s z ko d ni, hogy ne ess e k el.
Közbe n a keze m ügye tl e n ül bele a k a d t a hajá b a .
Megrázt a a fejét, miközb e n bez árt a mögöt t e m az ajtót.
Nem zavart a , hogy csakn e m mezt el e n. Két kezév el
hátr a n yúl t, és elkezdt e rövid, szoros varkocs b a fonni a
haját.
– Alig kelt föl a nap, a mikor kopogt a t o t t nála m Pent h e –
mond t a hanya g ul. – Tudt a, hogy hara g s z o m rád. Noha ne m
tudt a , mit tett él, közbe nj ár t az érdek e d b e n .
Fél kézzel fogta a varkocs o t, a má sikkal fölvett egy vörös
zsinórt, hogy me g kö s s e . – Szint e mé g az ajtót se m volt
alkal ma m becs uk ni, amikor Carcer e t jött látoga t ó b a , és
grat ul ált, a miér t végr e úgy bánok veled, ahogy
me g é r d e ml e d .
Hátra n yúlt, ügye s e n fonni kezdt e a má sik varkoc s ot . –
Mindket t ő felbos sz a n t o t t . Ők ne m besz élh e t n e k a
tanítvá n yo m r ól.
Megkötöt t e a má s o dik varkoc s ot is. – Ekkor arra
gondolt a m, kinek a véle m é n yé t tisztelje m jobba n? – Rám
néz e t t , válasz t várt.
– A saját od a t – felelte m.
Széle s e n elmo s olyo do t t . – Tökélet e s e n igaza d van. De
Pent h e se m bolond. És Carcer e t , ha olyan a hang ul a t a ,
épp e n olyan dühös tud lenni, mint egy férfi.
Fölvett egy hossz ú, söt é t selym e t , a dere k a köré tekert e ,
átve t e t t e a vállán, kere sz t e z t e a csup a s z mellé n, hogy
me g e m e lj e , és a törzs é h e z szoríts a . A kelme végé t
vissza g yű r t e a többi rét e g alá, a melye k me g t a r t o t t á k.
Többször látta m már korá bb a n is, de mé g mindig ne m
érte t t e m , hogy műkö dik.
– És hogy döntöt t él? – kérde z t e m .
Vállat vont, beleb újt vérvörös ingéb e . – Még mindig
ördöglak a t vagy – mond t a . – Szelíd és felzaklat ó, okos és
bolond. – A feje kibukka n t az ingből. Komolya n néz e t t rá m.
– De aki szétv e ri az ördögl ak a t o t , csak mert ne m tudja
kinyitni, az elha gyj a a Letha nit. És én ne m vagyok ilyen.
– Ennek örülök – mon dt a m . – Sajnált a m volna, ha el kell
hagyn o m Haert e t .
Felvont a a sze möl dök é t . – Vesze m észre. – A koboz felé
intett, amel y a válla mo n lógott. – Azt hagyd itt, különb e n
az emb e r e k mind e nf él é t kezde n e k besz él ni. A hátizs á k ot is.
Később majd vissza vihe t e d a szob á d b a . – Töpre ng v e néze t t
rá m. – De a köpe n yt hozd. Megmu t a t o m neke d, hogya n
küzdj, ha rajta d van. Az ilyen holmi haszno s lehe t, ha el
tudod kerülni, hogy me g b o t olj benn e .

Folytat ó d o t t a kiképz é s , szinte mint h a se m mi se m

törté nt volna. Vashe t me g m u t a t t a , hogya n kerülhe t e m el,
hogy me g b o t oljak a köpe n ye m b e n , és hogya n lehet
fölhasz n ál ni egy fegyv er elhárít á s á r a vagy egy óvatla n
e mb e r lefegyv e rz é s é r e . Megdics é r t e , milye n finom, erős és
tartós, de úgy tűnt, se m mi szoka tl a n t ne m észlel rajta.
Teltek a napok. Tovább küzdöt t e m Celea n n a l, és végül
me g t a n ul t a m , hogya n védje m me g becs e s férfiass á g o m a t
mind e nf él e durva tá ma d á s t ól. Lassa n olyan ügye s lett e m,
hogy majdn e m egye nlők é n t küzdh e t t ü n k , és felváltva
győzt ünk.
Az étkez é s e k közbe n sokszor besz élg e t t e m Penth é v el, és
örülte m, hogy van mé g egy e mb e r , aki alkal ma n k é n t rá m
mos olyog.
 De már ne m érezt e m jól ma g a m Haert b e n . Túl közel
került e m a kat a s z tr óf á h oz. Ha Vashe t t el besz élt e m, kétsz e r
me g g o n d ol t a m mind e n szót. Néha háro m s z or is.
És noha Vashe t látszóla g vissz a n ye r t e szokott fanyar,
mos olyg ó s énjét, olykor rajtak a p t a m , hogy komor arcc al,
szúrós sze m m e l figyel.
Ahogy teltek a napok, a feszülts é g lass a n elszivár got t
kettőnk közül, olyan lass a n, ahogy az arco mo n
halvá n yo d t a k a zúzód á s ok. Szer e t n é k arra gondolni, hogy
egys z e r teljes e n eltűnt volna. De ne m kapt u n k rá elég időt.
Mintha villám csa pot t volna le a kék égből.
Vashe t ajtót nyitott a kopogt a t á s o m r a . De ne m jött ki,
csak me g állt az ajtóba n. – Holnap lesz a prób a – mon dt a .
Egy pillana tig ne m tudt a m, miről besz él. Olyan erős e n
összpo n t o sítot t a m a gyakorlá sr a , a Celea n n a l való
küzdel m e k r e , a nyelvr e és a Letha nir a, hogy már- már
elfelejt e t t e m , mi enn e k a célja.
Melle me t lökés sz e r ű e n elára s z t o t t a az izgalo m, után a
hide g cso mó t érezt e m a gyo mr o m b a n . – Holnap? –
kérd ez t e m but á n.
Bólintott, és halvá n ya n mos olygo t t rajta m, hogy milye n
képe t vágok.
Szótla n válasz a ne m nyugt a t o t t me g. – Ilyen ha m a r ?
– Shehyn úgy érzi, ez lesz a legjobb. Ha mé g egy
hóna p o t várunk, lees h e t a korai hó, és ne m me h e t s z
uta dr a .
Habozt a m, majd azt mon dt a m : – Ez ne m a teljes
igazs á g, Vashe t .
Újabb halvá n y mos oly és vállvonog a t á s . – Ebbe n igaz a d
van, de Shehyn úgy gondolja, ne m bölcs dolog várni.
Elbűvölő vagy, a ma g a d ügye tl e n, barb á r módjá n. Minél
tová b b mar a d s z , ann ál inkább me g e n yh ül n e k iránt a d a
nép e k…
A hide g leszivár got t a belei mb e . – És ha me g kell
csonkít a ni, jobb, ha akkor csinálják, amikor a nép e k mé g
ne m jöttek rá, hogy emb e r vagyok, ne m vala mi arct al a n
barb á r – mond t a m nyer s e n , bár koránt s e m olyan nyers e n ,
ahogy szer e t t e m volna.
Vashe t lesütöt t e a sze m é t , és bólintott. – Bizonyár a ne m
hallott a d, de Penth e két napja behúzot t egye t Carcer e t
sze m e alá, miut á n össz evit a t k oz t a k rajta d. Celea n is
me g s z e r e t e t t , és me s él rólad a gyer e k e k n e k . A fákról
lesne k titeke t, amikor gyakoroltok. – Egy pillana t r a
elhallga t ot t. – Vannak má s o k is.
Ennyi idő után elege t tudt a m ahhoz, hogy me gf ejt s e m
Vashe t rövid hallga t á s á t . Hirtele n értel m e t nyert nyo mo t t
hang ul a t a , szófukar s á g a .
– Shehyn n e k az iskola érdek eit kell sze m előtt tart a ni a –
mond t a . – Aszerint kell dönt e ni e, hogy mi a helye s . Nem
inogh a t me g attól, hogy néh á n ya n kedveln e k. Ugya n a k kor
az se m jó, ha helye s e n dönt, de az iskolából több e n rossz
néve n veszik. – Újabb vállvonog a t á s . – Szóval így.
– Készen állok?
Hosszú ideig hallgat ot t. – Ez ne m könnyű kérd é s –
mond t a . – A me g hívá s az iskoláb a ne m kizáróla g az
ügye s s é g e n múlik. Vizsgálják a testi alkal ma s s á g o t és a
ráter m e t t s é g e t . Ha vala m el yikük kudarc ot vall, ismé t
prób álkoz h a t u n k. Tempi négys z e r me n t neki a próbá n a k ,
mielőtt fölvett é k. Neked egy esélye d van. – Rám néz e t t . –
Akár kész e n állsz, akár ne m, eljött az idő.
 SZÁZHUSZONHARMADIK FEJEZET

A PÖRGŐ LEVÉL

Másna p regg el Vashe t akkor jött érte m, a mikor épp e n

befejezt e m a regg elit. – Gyer e – mon dt a . – Carcer e t egé s z
éjjel vihar é r t imádkozot t, de csak széllöké s e k vann a k.
Nem tudt a m, ez mit jelent, de ne m volt kedve m
me gk é r d e z ni. Visszavitt e m a fatálc á t. Amikor
me gfor dult a m, me gl á t t a m Penth é t , akinek apró, sárguló
zúzódá s volt az állán.
Nem mon do t t se m mi t , csak me g m a r k ol t a a karo m a t ,
nyílta n kimut a t v a a tá mo g a t á s á t , aztá n ma g á h o z szorított.
Meglepő dt e m , mert a feje épp csak a melle mi g ért.
Elfelejtet t e m , milye n kicsi. Az ebé dlő mé g a szoká s o s n ál is
jobba n elcsönd e s e d e t t , és noha senki se m bá mult ránk,
mind e n ki figyelt.
Vashe t elvitt a kicsi parkb a , ahol először találkozt u nk, és
elkezdt ük a szoká s o s nyújtó gyakorla t ok a t . A gyakorlá s
me g n yu g t a t o t t , fojtott mor ajjá tompítot t a szorong á s o m a t .
Amikor végez t ü n k, Vashe t a kardfa rejte t t völgyé b e
veze t e t t . Nem csodálkozt a m . Hol má s u t t lehet n e a vizsga?
Tucat nyi a n voltak a mez ő n a fa körül. Zömük a
zsoldosok vörös ruhájá t viselte, ék, de háro m világos a b b
ruhá t is látt a m. Sejtet t e m , hogy a közös s é g fontos polgár ai
vagy talá n visszavo n ult zsoldos ok, akik mé g mindig részt
vesz n e k az iskola ügyeib e n .
Vashe t a fára mut a t o t t . Először azt gondolt a m, a
moz g á s á r a hívja föl a figyel me m e t . Ahogy mond t a ,
me gl e h e t ő s e n szele s nap volt, az ága k vadul csa pko d t a k.
Aztán vala mi féme s e n villant a fatörzs n él. Jobba n
me g n é z v e látt a m, hogy egy kardot kötözt e k a fára.
Esze mb e jutott, ahogy Celea n átt á nc ol az éles levelek
között, hogy rács a pjon a fatörzsr e . Hát persz e .
– Több tárgy van a fa tövé b e n – mond t a Vashe t . – A
prób a az, hogy kivála szt a s z egye t , és kihozod.
– Ez a prób a? – kérd ez t e m , kicsit éles e b b e n , mint ahogy
akart a m. – Miért ne m mon dt a d ?
 – Miért ne m kérde z t e d ? – vágott vissz a szár a z o n, azt á n
gye n g é d e n a karo mr a tett e a kézét. – Megmo n d t a m volna.
Előbb- utóbb. De tudt a m, ha korán mon do m me g,
prób álkoz ni fogsz vele, és me g s é r ül sz.
– Nos, hál' isten n e k, ezt me g h a g yt u k már a – mon dt a m ,
és sóhajtot t a m . Lemondó bocsánatkérés . – Mi törté nik, ha
be me g ye k , és a levelek csíkokr a me t él n e k?
– Rendsz e rint esik egy- két vágá s – mond t a . Félrehúz t a
inge nyak á t , és me g m u t a t o t t a vállán két ismer ő s , halvá n y
heg e t . – A kérdé s az, hogy me n n yi, hol és hogya n
viselke d s z. – A helyér e rántot t a az ingét. – A levelek ne m
vágn a k mélyr e, de vigyázz az arcodr a és a nyak a d r a .
Azokra a helyekr e , ahol az erek és az inak közel vann a k a
felszínhe z. Egy vágá s t a mellen, vagy a karon könnye n
me g lehe t foltozni. Egy sérült fül már nagyo b b gond.
Figyelt e m a fát, a melye t elkapot t egy szélroh a m . Az
ágak eszelős e n lobogt a k. – Mi aka d álya , hogy az e mb e r
négyk é zl á b má s s z o n be?
– A büszk e s é g – mond t a az arco m a t ké ml elve . – Azt
akarod, hogy úgy isme rje n e k , mint aki has on csúszot t a
prób á n?
Bólintott a m . Ezt neke m találtá k ki. Barbárk é n t kétsz e r
annyit kell bizonyít a n o m .
Ismé t a fára pillantot t a m . Har minc láb választja el a
törzs e t az ága k ostor á t ól. A heg e kr e gondolt a m Tempi
test é n és Carcer e t arcá n. – Szóval ez az ideg e k prób áj a –
mond t a m . – A büszke s é g é .
– Sok mind e n n e k a prób áj a – mond t a Vashe t . – A
viselke d é s e d sok mind e n t jelez. Az arcod elé kaph a t o d a
karod a t , és beroh a n h a t s z . Végt ér e is az egye n e s a
legrövide b b út. De mit árul el rólad? Hogy vakon tá ma d s z ?
Állat vagy, akiből hiányzik a kifino mult s á g és kecs e s s é g . –
Elkomor o dv a rázta a fejét. – Ennél több e t várok el a
diáko mt ól.
Pislogt a m, igyeke z t e m me gl á t ni, mi van mé g a fa alatt. –
Gondolo m, tilos me gk é r d e z ni, mi a legjobb választ á s .
– Szá mo s jó me g old á s van, és mé g több rossz.
Mindenkinél má s . Sokat elárul a tárgy is, a melye t elhozol.
Hogy mit tesz el vele, az is. A viselke d é s e d is. – Vállat vont.
– Shehyn mind e z t me gfon t olja, mielőtt befog a d az iskoláb a .
– Ha Shehyn dönt, a többiek miért vann a k itt?
Vashe t kénys z e r e d e t t e n mos olygot t , látt a m a sze m é b e n
a bujkáló szorong á s t . – Shehyn ne m egym a g a képvis eli az
iskolát. – A kardfa körül ácsor gó ade mi e kr e mut a t o t t . – Még
kevé s b é képvis eli a Latant h a útján a k teljess é g é t .
Odan é z t e m , és rájött e m, hogy a néh á n y emb e r , aki ne m
vörösb e öltözött, ne m világos, han e m fehér ruhá t visel.
Ezek má s iskolák vezet ői. Azért utazt a k ide, hogy láss á k a
barb á r próbáj á t .
– Ez mindig így van? – kérd ez t e m .
Vashe t rázt a a fejét. – Tehet n é k úgy, minth a ne m
tudn á m. De gya níto m, hogy Carcer e t kürtölte ki.
– Felülírha tjá k Shehyn elönt é s é t ? – kérd ez t e m .
Vashe t a fejét rázt a. – Nem. Ez az ő iskolája, az ő
dönt é s e . Senki se m vitath a tj a , hogy joga van hozzá. – Keze
me gr e b b e n t a test e mellet t. Mindazon ált al.
– Jól van – mon dt a m .
Megfogt a a két keze m e t , me g s z orítot t a , azt á n
eleng e d t e .
Oda m e n t e m a kardfá h oz. Egy pillana tr a elállt a szél, a
lecsün g ő ágak sűrű sátr a arra a fára e mlé k e z t e t e t t ,
a melyn él a Ctha e h h el találkozt a m . Nem volt me g n yu g t a t ó
gondola t .
Figyelt e m a pörgő levelek e t , igyeke z t e m ne m gondolni
rá, milye n éles e k. Hogya n hasít a n a k bele a húso m b a .
Hogya n hatoln a k át a keze m vékony bőré n és me t élik el az
alatt uk rejtőző inaka t.
A lombkoro n a szélét ől a törzs biztons á g á i g ne m lehet
har mi nc lábnál több a távols á g. Bizonyos értel e m b e n
egyált al á n ne m nagy táv…
Celea n jutott az esz e m b e , amint szilajon cikázik a
levelek között. Rá gondolt a m, hogya n ugrált, hogya n ütött e
félre az ága k a t . Ha ő me g tudt a csinálni, akkor én is képe s
vagyok rá.
De már akkor is tudt a m, hogy ez ne m igaz. Celea n itt
játszott egé s z élet é b e n . Sová ny, mint a piszkav a s , fürge,
mint a nyúl, és feleakkor a , mint én. Hozzá képe s t
ca m m o g ó me d v e vagyok.
Maroknyi ade mi zsoldos t látta m a fa túloldalá n. Velük
volt két fehér inge s is, akiktől mé g több oko m volt félni.
Érezt e m a tekint e t ü k e t , és különös módo n örülte m neki.
Ha egye d ül vagyu nk, könnyű félni. Könnyű arra
gondolni, mi lapítha t a pincel é pc s ő alatt a söt é t b e n .
Könnyű olyan értel m e tl e n dolgokon rágód ni, mint hogy
milye n őrülts é g belé pni a forgó kés e k vihar á b a . Ha egye d ül
vagyu nk, könnyű verejt é k e z ni, pánikba esni, szét h ullni…
De ne m volta m egye d ül. És ne m csak Vashe t és Shehyn
néz e t t . Tucat nyi zsoldos és má s iskolák vezet ői is. Volt
közöns é g e m . Színpa dr a kerülte m. Sehol a világon ne m
érezt e m ma g a m annyira otthon, mint a színpa d o n.
A leghos s z a b b ágak mellett várt a m, hogy me g álljan a k a
moz g á s b a n . Remélt e m, hogy kiszá mí t h a t a tl a n kígyóz á s u k
pillana t n yi utat nyit, amel ye n beront h a t o k, félreütv e
mind e n levelet, a melye k túl közel kerülne k hozzá m. A
Vízlegye z őv el távol tarth a t o m őket az arco mt ól.
A lombkor on a szélé n állta m, figyelt e m, egy résr e
várt a m, igyek e z t e m me g s ej t e ni a mint á t . A fa mozg á s a
elzson gítot t , mint mindig. Gyönyör ű volt, csup a kör és
hiper bol a.
Ahogy figyelt e m, enyh é n elká bulva a fa mozg á s á t ól,
érezt e m, hogy az elmé m átsiklik a Pörgő Levél tiszt a, üres
lebe g é s é b e . Rájött e m, hogy a fa moz g á s a egyált al á n ne m
véletle n s z e r ű , han e m örökké változó mint á k szerint
törté nik.
Ekkor me gl á t t a m nyitott, üres elmé m m e l , ahogy
szét t e r ül előtt e m a szél úgy, mint a jégvirágok az üre s
ablaküv e g e n . Az egyik pillana t b a n se m mi . A követk e z ő b e n
olyan tisztá n látta m a szél nevé t , akár a keze m e t .
Nézte m egy percig, me gc s o d ál t a m . Érezt e m a formáj á t a
nyelve m e n , és tudt a m, hogy ha akaro m, viharr á
korbá c s ol h a t o m. Suttog á s s á is cse nd e s ít h e t e m , hogy a
kardfa üre s e n, né m á n álljon.
De ez helyt el e n n e k tűnt. Ehelye t t egysz e r ű e n
kinyitott a m a sze m e m a szélre, és figyelt e m, hol nyo mj a
me g a lombot. Figyelte m, hol pördíti me g a levelek e t .
Után a belé pt e m a lombkor on a alá, olyan nyugo d t a n ,
minth a a saját ajtó mo n me n t e m volna be. Két lépé s t
tett e m , aztá n me g állt a m, mer t két levél előtt e m hasított a
végig a levegőt . Oldalra és előre lépte m, mert a szél
végigpör g e t e t t mögöt t e m egy ága t .
Kereszt ül m e n t e m a kardfa tánc oló ágai között. Nem
futott a m , ne m ütött e m félre az ága k a t . Óvatos a n ,
me gfon t olt a n lépke d t e m . Shehyn mozgot t így küzdel e m
közbe n. Nem gyors a n , noha néh a gyors is volt. Tökélet e s e n
moz got t , mindig oda lépet t, ahov a kellett.
Mire észb e kapt a m, már ott is állta m a söté t földön,
a mely körülvet t e a kardfa vaskos törzs é t . Ide ne m ért ek el
a forgó levelek.
A tiszt á s széléről látott kardot fehér selye mz si n órr al
kötött é k a törzshöz. Félig kihúzt á k a hüvelyből, így látt a m,
hogy olyan a peng éj e , mint Vashe t kardjá é . Különös,
atlaszfé n yű , ma kul á tl a n szürke fém.
A fa mellet t takar os a n félbeh ajt ot t , ismer ő s vörös ing
hever t egy aszt alká n. Volt mé g egy nyílves sz ő, hófeh é r
tollazá s s al, és egy csiszolt fahe n g e r , az a fajta, a melyb e n
teker c s e t szokt a k tart a ni.
Vala mi villant. Megfordulva látt a m, hogy vast a g
ara nyr u d a t te m e t t e k el félig a fa gyöke r ei közé. Tényleg
ara ny? Lehajolta m, me g é ri nt e t t e m . Hideg volt, és túl neh é z
ahhoz, hogy fél kézzel föle melje m. Vajon me n n yi t
nyo mh a t ? Negyv e n font? Ötve n? Elege n d ő ahhoz, hogy
örökre az Egyet e m e n mar a dj a k, ne m szá mít, milye n
gyaláz a t o s a n emelik a tandíja m a t .
Lass a n me gk e r ült e m a kardfa törzs é t és látt a m, hogy
selye m d a r a b libeg egy alacs on y ágon. Közöns é g e s e b b
formáj ú kard függöt t ugya n ol ya n fehér zsinóron. Volt mé g
háro m kék virág, kék szala g g al átkötv e . Volt egy kopott
vinta si fél penn y. Egy olajtól söté t, hossz ú, lapos fenőkő.
Aztán átért e m a fa má sik oldalár a, és me g pillant ot t a m a
kobozo m tokját, amel y hanya g ul tá m a s z k o d o t t a törzshöz.
Ahogy me g pillant o t t a m , tudt a m, hogy valaki be m e n t a
szob á b a , és kivett e az ágya m alól, a mi vára tla n, szörnyű
har a g g al töltött el. Ezt mé g fokozt a, hogy tudt a m , mit
tart a n a k a zené s z e kr ől az ade mi e k. Vagyis tudják, hogy
ne m csup á n barb á r vagyok, de olcsó, útsz éli kurva is. Azért
tett é k ide, hogy herg elje n e k.
Korább a n iszonyú har a g o m b a n hívta m a szelet, a mikor
Imré b e n Ambros e eltört e a kobozo m a t . Rémül e t e m b e n és
dühö m b e n ismé t hívta m, hogy me gv é dj e m ma g a m
Feluriant ól. De mos t ne m vala mi heve s indulatt al érkez e t t
a tudá s . Gyeng é d e n siklott a m át bele úgy, ahogya n a
gye n g é d e n lebe gő bogá nc s pi h e utá n nyúlunk.
Így, amikor me g pillant o t t a m a kobozo m a t , a forró
indulat úgy rántot t ki a Pörgő Levélből, mint ahog y a kő
leüti a vere b e t . A szél neve szét s z a k a d t , ottha g yo t t üres e n
és vakon. Körülnézt e m az eszelős e n táncoló levelek e n , de
ne m látta m benn ük mint á t , csak ezern yi, szélbe n suhogó
borotv á t , a melye k a levegőt szabd al t á k.
 Befejezt e m lassú körsé t á m a t a fa mellett. A szoron g á s
marokr a fogt a a gyo mr o m a t . A kobozo m jelenlét e egy
dolgot világos s á tett. Mindeg yik tárgy lehet csap d a ,
a melye t valaki állított neke m.
Vashe t azt mon d t a , a próba több ann ál, hogy mit hozok
el a fától. Az is szá mí t, hogya n hozo m, és mit csinálok
utá n a . Ha a súlyos ara n yr u d a t oda a d o m She hyn n e k , ez azt
jelenti, hogy hajland ó vagyok pénzt adni az iskolán a k?
Vagy hogy kapzsin raga s zko d o m vala mi súlyos és ormótl a n
tárgyhoz , noha vesz élyb e sodor?
Ugya n e z igaz bár m e l yik tárgyr a . Ha a vörös inget
visze m, akkor azt lehet úgy tekint e ni, mint ne me s
törekv é s t az egye n r u h a viselé s é n e k jogár a, vagy pima s z
öntelt s é g e t , már mi n t hogy vagyok elég jó közéjük
tartoz h a t ni. Ez kétsz e r e s e n igaz a felfügg e s z t e t t , ősi
kardr a. Bizonyos a n olya n drág a az ade mi e k n e k, mint egy
gyer m e k .
Újabb kört tett e m a fa körül, mí melt e m, hogy a
válasz t á s t fontolga t o m, holott csak az időt töltött e m.
Idege s e n végign é z t e m má s o d s z or is a tárgya k a t . Volt egy
kis könyv rézlaka t t al. Egy orsó, rajta szürke fonal. Egy
sima, kerek kő egy tiszta, fehér vászno n.
Vala me n n yit végign é z t e m , és rájött e m, hogy bár mit
válasz tok, azt sokfélek é p p e n lehet értel m e z ni. Nem
ismer t e m annyir a az ade mi kultúr á t , hogy kitalálja m,
melyik tárgy mit jelent h e t .
De mé g ha tudn á m is, ha nincs vele m a szél neve, hogy
kivez e s s e n a lombkor on a alól, a levelek össz ev a g d o s n a k .
Annyira valószínűl e g ne m, hogy me g n yo m o r o dj a k, de
annyira igen, hogy látssz é k, csak egy ügye tl e n barb á r
vagyok, aki ne m tartozik ide.
Ismé t az ara nyr ú d r a nézt e m. Ha ezt választ o m, a súlya
legalá b b kellő ma g ya r á z a t az ügye tl e n távoz á s r a . Talán
mé g jó előad á s t is kanya rít h a t o k belőle…
Idege s e n került e m me g har m a d s z o r is a fát. Feltá m a d t a
szél, az ága k szilajabb a n suhogt a k, mint koráb b a n . A szél
felszárított a a verejt é k e m e t , lehűt öt t , me g b or z o n g a t o t t .
Szorong á s o m kellős közep é n hirtele n- vára tla n és
türel m e tl e n ül jelentk e z e t t a hólya g o m. Biológiá m ne m
törődöt t helyze t e m komolys á g á v a l, azt para nc s olt a , hogy
könnyít s e k ma g a m o n .
A kés e k vihar á b a n , a próbá m és a pere m kellős közep é n
gondolt a m arra, hogy levizele m a szent fát, két tuca t
büszk e és gyilkos zsoldos sze m e látt ár a!
A borza sz t ó és illetlen gondol a t t ól rá m jött a neve t é s .
Amikor pedig a neve t é s kiömlött belőle m, elolva szt ot t a a
cso mó t a gyo mr o m b a n , a görcsöt az izmai mb a n . Akár mit
válasz tok, mind e n jobb, mint ha levizelné m a Latant h á t .
Ebbe n a pillana t b a n , a mikor ne m fortyogot t benn e m a
har a g, ne m szorított mark á b a a félele m, ráné z t e m a
körülött e m moz gó levelekr e. Amikor korá bb a n hagyot t el a
szél neve, mindig úgy fakult me g, mint egy álom
ébr e d é s k or : vissz avon h a t a tl a n ul, mint a visszh a n g , vagy
egy halkuló sóhaj.
De mos t má s volt. Órákon át figyelt e m ezekn e k a moz gó
levelekn e k a mint áz a t á t . Kinézte m az ágak közül, és
Celea nr a gondolt a m, ahogy ugrik, pörög, neve t és fut.
És me g volt. Mint egy régi bará t neve, a mely egysz e r ű e n
kime nt a feje mb ől egy pillana t r a . Kinézt e m az ága k közül,
és me gl á t t a m a szelet. Szelíde n kimond t a m hossz ú nevé t ,
és a szél me g s z elídült. Suttog á s k é n t lehelt e m ki
ma g a m b ól, és a miót a Haert b e érkezt e m, mos t először elült
a szél.
Ez olyan volt az örök szél birodal m á b a n , minth a a világ
hirtele n visszafojtott a volna a lélegz e t é t . A kardfa
szünt el e n tánc a lelas s ult, majd me g állt. Mintha me g pih e n t
volna. Mintha úgy döntöt t volna, hogy eleng e d .
Ellépt e m a törzstől, és lass a n elindult a m Shehyn felé.
Se m mi t se m vitte m ma g a m m a l . Menet közbe n föle mel t e m
a bal keze m, és nyitott tenye r e m e t végigh úz t a m egy lelógó
levéle n.
Az udvaria s távols á g o t bet ar t v a me g állt a m Shehyn előtt.
Arcom közö mb ö s álca volt. Tökélet e s mozd ul a tl a n s á g g a l,
né má n állta m.
Felé nyújtott a m a bal keze m, vére s tenye r e m m e l fölfelé,
aztá n ökölbe zárt a m. A moz dul a t azt jelent e t t e : akarat.
Erőse b b e n vérez t e m , mint várt a m, lefolyt össz e s z orítot t
ujjaim között a kézfeje mr e .
Shehyn egy hossz ú perc múlva bólintot t. Elernye d t e m . A
szél csak ekkor tért vissza.
 SZÁZHUSZONNEGYEDIK FEJEZET

A NEVEKRŐL

– Te aztá n jó kis ripac s vagy, hallod – mond t a Vashe t,

míg me n t ü n k a domb ok o n át.
Kissé me g h aj t o t t a m a feje m, és kecs e s e n mut a t t a m az
alázatos egyetértés jelét.
Nyakon vágot t. – Maradj ma g a d n a k , te hat á s v a d á s z
seggf ej. Őket bolondd á teh e t e d , de eng e m ne m.
A mellé h e z e melt e a kezét, minth a pletyk álkod n a . –
Hallott a d, hogy Kvothe mit hozott vissz a a kardfa alól? Azt
a dolgot, a mit a barb á r ok ne m ért e n e k: a csönd e t és a
moz dul a tl a n s á g o t . Ade mr e szívét. Mit ajánlott föl
Shehyn n e k ? Azt, hogy hajlandó véré t ont a ni az iskolá é r t. –
Rám néze t t, az arckifejez é s e valahol az undor és a derű
között tétov á z ot t. – Komolya n mon do m , tényl e g minth a
egy me s e k ö n yv b ől vágt a k volna ki.
Intett e m : udvarias hízelgés, mérsékelten lelkes
egyetértés.
Megcibált a a füle me t .
– Au! – Kitört belőle m a neve t é s . – Kösz. De ne merj
melodr á m á v a l vádolni. Ti kifogyh a t a tl a n o k vagyt ok drá m a i
effekt us ok b a n . A csönd. A vérvörös ruha. A rejte t t nyelv.
Titkok és talányok. Az egé s z élet e t e k egy óriási né m aj á t é k .
– A sze m é b e nézt e m. – És ezt mind e n kör mö nfont
követk e z m é n y é r e ért e m.
– Mély benyo m á s t tett él Shehynr e – mond t a . – És ez a
legfont os a b b . Olyan módo n tett e d , hogy a többi iskola
veze t ői ne m morog h a t n a k túlsá go s a n . Ez pedig a má s o dik
legfont os a b b dolog.
Elértük célunk a t , egy alacs on y, háro m s z o b á s épület e t ,
a mely mellé deszká b ól épít e t t e k apró kará m o t a
kecsk é n e k . – Itt lakik, aki me g g yó g yí tja a keze d – mond t a .
– És a patikus? – kérd ez t e m .
– A patikus jó bar á t n őj e Carcer e t anyjá n a k – mon dt a
Vashe t . – Aranyér t se m eng e d n é m , hogy ő láss a el a keze d.
– A közeli ház felé bólintot t. – Viszont én Daelnh e z jönnék,
ha ellátá s r a szorulné k.
Kopogt a t o t t . – Tagja lehet sz az iskolán a k, de ne felejtsd
el, mé g mindig én vagyok a taná r o d. Minde nb e n én tudo m,
mi a legjobb.

Később, amikor a keze m már be volt pólyázv a , Vashe t és

én beültünk Shehyn h e z . Még sos e látta m ezt a szob á t .
Kisebb volt azokn ál, amel ye k b e n a Letha niról besz élt e m.
Volt benn e egy rend e tl e n kis íróaszt al, rajta vázá b a n
virágok, körülött e kényel m e s , kárpitozot t széke k. Az egyik
falon egy kép lógott, amel y háro m repülő ma d a r a t ábr ázolt
az alkonya ti ége n, de ne m fest m é n y volt, han e m
sokez e r n yi ragyo gó, zomá n c oz ot t cser é p d a r a b b ól rakt á k
össz e. Úgy sejte t t e m , Shehyn dolgozósz ob áj á b a n vagyu n k.
– Hogy van a keze d? – kérde z t e Shehyn.
– Jól – felelte m. – Sekély vágá s . Daeln olyan apró
öltés e kk el varrt a össz e, amilye n e k e t mé g ne m is látt a m.
Rendkívül ügye s .
Bólintott. Helyeslés.
Föle mel t e m tiszta, fehér pólyá b a cso m a g ol t bal
keze m e t . – A legne h e z e b b az lesz, hogy négy napig ne m
tudo m hasz n ál ni. Máris úgy érze m, minth a a nyelve m e t
vágt a m volna me g, ne m a keze m e t .
Shehyn halvá n ya n elmo s olyo d o t t , a min me gl e p ő d t e m .
Ez a me g hitt geszt u s komoly bókn a k szá mí tot t. – Ma igen
jól szer e p e lt él. Minde nki erről besz él.
– Azt hinné m, ann a k a néh á n y emb e r n e k , aki látt a, jobb
té máj a is lehe t – mon dt a m szer é n ye n .
Derűs hitetlenkedés . – Ez igaz lehe t, de akik rejtekből
figyelt e k, kéts é g t e l e n ül elfecs e g t é k , amit láttak. Maga
Celea n máris száz emb e r n e k me s él h e t t e el, ha jól sejt e m.
Holna pr a mind e n ki arra szá mít majd, hogy a lépé s e d
me gr e n g e t i a földet, mint h a ma g a Aethe jött volna vissz a
látoga t ó b a .
Nem tudt a m, mit mon d h a t n é k erre, így inkább
hallgat t a m . Ami ritkas á g nála m. De mint mond t a m ,
tanul éko n y vagyok.
– Van vala mi, amiről már rége n szer e t n é k besz élni veled
– mond t a Shehyn. Óvatos kíváncsiság . – Miután Tempi
idehozot t , elmon d t a együt t töltött időtök hossz ú tört é n e t é t .
Hogy hogya n kuta t t a t o k az úton állók utá n.
 Bólintott a m .
– Igaz, hogy vér m á gi á t hasz n ált ál néh á n yu k
elpusztít á s á r a , azt á n a villá mot hívta d segíts é g ül a többiek
me g s e m m i s í t é s é h e z ?
Vashe t erre már felnéz e t t , tekint e t e ide- oda járt kettőnk
között. Megszokt a m , hogy aturi nyelve n besz él e k vele, és
mos t különös volt látni, ahogy elborítja az arc át az ade mi
szenvt el e n s é g . Ennek ellenér e kitalált a m, hogy
me gl e p ő d ö t t . Ezt ne m tudt a.
Gondolt a m rá, hogy me g m a g y a r á z o m , miért tett e m,
aztá n má s k é p p döntöt t e m . – Igen.
– Akkor nagyo n erős vagy.
Még sos e m gondolt a m így ma g a m r a . – Van egy kis
erő m. Mások sokkal erős e b b e k nála m.
– Ezért akart a d me g t a n ul ni a Ketant? Hogy erős e b b
legyél?
– Nem. Kíváncsis á g b ól. A tudá s r a töreksz e m.
– A tudá s is egyfajt a erő – mut a t o t t rá Shehyn, aztá n
má s r a terelt e a szót. – Tempi azt mon dt a , hogy volt ott egy
Rhinta, ő veze t t e az úton állóka t .
– Rhint a? – kérd ez t e m tiszt ele t t el.
– Rossz dolog. Olyan emb e r , aki több mint e mb e r , mé gis
keve s e b b az e mb e r n é l.
– Démo n? – kérd ez t e m , gépie s e n az aturi kifejezé s t
hasz n álv a .
– Nem dé mo n – felelte Shehyn, simá n átváltva aturira. –
Nincse n e k dé mo n o k. Papjaitok azért me s él n e k a
dé mo n o kr ól, hogy ijesztg e s s e n e k titeke t . – Egy pillana t r a a
sze m e m b e néz e t t , elegá n s kéz moz d ul a t t al mut a t t a a
bocsánatkérés az őszinteségért és a nagyon fontos jelét. –
De járnak rossz a k a világb a n . Ősöre g dolgok, emb e ri
alakb a n. És vann a k mar ok n yi a n, akik a többinél is
rossz a b b a k . Szaba d o n gará z d álko d n a k a világb a n, és
szörnyű s é g e k e t műv el n e k.
Megmoc c a n t benn e m a re mé n y. – Azt is hallott a m, hogy
Chandria n n a k hívják őket – mon dt a m .
Shehyn bólintot t. – Én is hallott a m ezt. De a Rhint a jobb
szó. – Merőn néz e t t rá m, azt á n ade mi nyelve n folytat t a . –
Tekint e t t el arra, a mit Tempi me s él t a reakciódról, azt
hisze m, te már korá bb a n is találkozt ál egy ilyenn el.
– Igen.
– Fogsz mé g találkozni vele?
 – Igen. – Olyan bizonyo s s á g g a l mond t a m , hogy ma g a m
is me gl e p ő d t e m .
– Szánd é k o s a n ?
– Igen.
– Milyen szán d é k k al?
– Hogy me g ölje m.
– Egy ilyen lényt ne m könnyű me g öl ni.
Bólintott a m .
– Ehhez fel fogod hasz n ál ni, a mire Tempi tanított?
– Mindent felha sz n ál ok erre a célra. – Öntud a tl a n ul
elkezdt e m a minden körülmények között jelet, de a köté s
me g a k a d á l yoz o t t . Rosszke dv ű e n nézt e m rá.
– Helye s – bólintot t Shehyn. – A Ketanod ne m lesz elég.
A te korodb a n ez már kevé s. Bár jó egy barb á r n a k . Jó
ann a k, aki olyan keve s e t edze t t, mint te. Ám mind e n t
össz ev é v e kevé s .
Nagyon vigyázt a m , hogy ne legye n mohó a hango m, és
sajnált a m, hogy ne m mut a t h a t o m kézzel, milye n fontos ez
neke m. – Shehyn, nagyo n szer e t n é k több e t tudni ezekről a
Rhintákr ól.
Sokáig hallga t ot t . – Ezt mé g me gfon t olo m – mond t a
végül olyan mozd ul a t t al, amit én felindultság nak
értel m e z t e m . – Ilyes miről ne m szoká s könnyel mű e n
besz élni.
Egyke dv ű arcc al kénysz e rít e t t e m beköt öt t keze m, hogy
a mélységesen tiszteletteljes kérés jelét mut a s s a . –
Köszönö m, hogy me gfont olod, Shehyn. Minde n, a mit
mond h a t s z róluk, több e t ér neke m a színar a n yn á l.
Vashe t az erős rossz érzést , majd az udvarias kérést és a
különbség et jelezt e. Két deká d d a l korá bb a n ne m érte t t e m
volna, de mos t tudt a m, hogy azt szer e t n é , ha má s r ól
besz éln é n k.
Így hát annyib a n hagyt a m a dolgot. Mosta nr a elégg é
ismer t e m az ade mi e k e t , és tudt a m róluk, hogy legkev é s b é
az erősz a k o s s á g g a l lehet elérni náluk vala mit. Az
Államközö s s é g b e n folyta t t a m volna, addig csipkelődö m és
hízelke d e m , amíg ki ne m csikaro m a besz élg e t ő t á r s a m b ó l,
a mit tudni akarok. De ez itt ne m működ öt t . Itt csak a
nyug alo m és csen d működ h e t e t t . Türel me s e n kellett
várno m, hogy Shehyn vissza t é rj e n a té má h o z , a mikor ő
akarja.
– Mint mon d t a m – folytat t a She hyn ( kelletlen beismerés )
–, a Ketano d silány. De ha egy éve n át gyakorolsz
me gf el előe n, elérh e t e d Tempi szintjét.
– Hízelegs z neke m.
– Nem hízelge k. A gye n g e s é g e i dr ől besz él e k. Gyors a n
tanulsz. Ez heb e h u r g ya s á g h o z vezet, és a heb e h u r g ya s á g
ne m a Letha ni útja. Nem Vashe t az egye tl e n, aki úgy
gondolja, hogy van vala mi agg a s z t ó a lelkedb e n .
Hossz a s a n néz e t t . Egy perc n él is tová b b. Utána
soka t mo n d ó a n me gvo n t a a vállát, Vashe t r e pillantot t, és
kitünt e t t e egy alig látha t ó mos ollyal. – Ettől függe tl e n ül
(szeszélyes ötlet ) ha valah a is találkozt a m olyasv al a kivel,
akinek egye tl e n árnyé k se m hullott a lelkér e, az csakis
olyan gyer m e k volt, aki mé g ne m tudot t besz élni. – Fölállt,
és két kézzel igazga t t a az ingét. – Gyer e. Menjünk,
kere s s ü n k neke d neve t .

Shehyn fölfelé veze t e t t egy mer e d e k , sziklás

hegyold alon. Egyikünk se m szólt, a miót a elha gyt u k az
iskolát. Nem tudt a m , mi fog törté n ni, de ne m tűnt
illendőn e k, hogy me gk é r d e z z e m . Ugya nolya n
tisztel e tle n s é g lett volna, mint h a egy vőleg é n y szakít a n á
félbe az eske t ő papot: „Most mi követk e zik?”
Egy fűvel benőt t szirtre értünk, ahol me g d őlt fa
kapa s z ko d o t t görcsö s e n a kőszikláb a . Mellett e vast a g ajtó
volt, amel y egy elrejte t t ade mi otthon b a vezet e t t .
Shehyn kopogt a t o t t , azt á n benyitot t az ajtón. A lakás
egyált al á n ne m volt barla ng s z e r ű. A kőfalak a t simár a
fara gt á k, a padlót deszk á v al burkoltá k. Sokkal tág a s a b b is
volt, mint várt a m: a me n n ye z e t e ma g a s , és hat tová b bi
ajtó veze t e t t a szikla mélyé b e .
Egy asszon y ült egy alacso n y aszt aln ál, és egy könyvből
má s olt vala mit egy má sikb a . A haja ősz volt, az arc a
ráncos , mint az aszalt alma . Haerti időm alatt ő volt az
első, akit írni vagy olvas ni látt a m.
Az öreg a s s z o n y egy bólintá s s al üdvözölt e Shehyn t , azt á n
Vashe t felé fordult, a sze m e sarká b a n elmélyült e k a
szark al á b a k . Boldogság. – Vashe t! – mon dt a . – Nem is
tudt a m , hogy vissza t é r t él!
– Egy névé r t jöttünk, Magwyn – mon d t a Shehyn.
Udvaria s, hivat alos kéré s .
– Egy névé r t? – kérd ez t e me gl e p e t t e n Magwyn.
Shehynr ől Vashe t r e néze t t, majd rá m. Lángvörös haja mr a ,
beköt öt t keze mr e . – Aha – mon dt a , és hirtele n
elko mor o d o t t .
Becsukt a a könyveit, és fölállt. A hát a hajlott volt, apró,
csoszogó lépt e kk el járt. Intett, hogy lépjek előre, lass a n
körüljárt, alapo s a n me g s z e ml é l t. Kerülte, hogy az arco mr a
nézze n, de me gfogt a az ép keze m, és me gfor dítot t a , hogy
láss a a tenye r e m és az ujjaima t .
– Hallani akaro m, hogy mon d a s z vala mit – mond t a , mé g
mindig a keze m e t bá mulv a .
– Para nc s o dr a , neve k tiszt elt formálója – mond t a m .
Az öreg a s s z o n y Shehynr e néz e t t . – Gúnyolódik?
– Nem hinné m.
Magwyn ismé t körüljárt, a keze végigfut ot t a válla mo n, a
karo mo n , a tarkó mo n . Ujjait a haja m b a fúrta, aztá n elé m
került és a sze m e m b e néz e t t .
Olyan sze m e volt, mint Elodinna k. Nem a részlet e k b e n .
Elodin sze m e éles, gúnyos és zöld. Magwyn sze m e az
ismer ő s ade mi szürke, kiss é vizenyő s , a sze mh é j a vörös e s .
A nézé s ü k haso nlítot t. Ismer ős ei m közül Elodin volt az
egye tl e n, aki úgy tudot t nézni az e mb e r r e , minth a könyv
lenne, a melye t unott a n lapozg a t .
Amikor találkozot t a tekint e t ü n k, úgy érezt e m , mint h a
kiszívná k belőle m a levegőt. Egy röpke pillana tig azt
hitte m, me g d ö b b e n ti, amit lát, de ezt valószínűle g csak a
szorong á s o m tett e . Az utóbbi időbe n túl sokszor kerülte m a
kat a s z tr óf a szélér e, és akár milye n jól sikerült a próbá m,
éne m egy rész e mé g mindig arra várt, hogy beüs s ö n a
me n n yk ő.
– Maedr e – mon d t a , tová b br a is farka s s z e m e t nézve
vele m.
Lesütöt t e a sze m é t , és vissza m e n t a könyv é h e z .
– Maedr e? – kérde z t e Vashe t né mile g riadt a n. Többe t is
mond o t t volna, de She hyn nyako n vágt a .
Ugya n a z z al a mozd ul a t t al, a mellyel Vashe t legalá b b
ezer sz e r bünt e t e t t az utóbbi hóna p b a n . Akarato m ellené r e
elnev e t t e m ma g a m .
Vashe t és Shehyn me g b o t r á n k oz v a nézt e k. Tényleg rá m
mer e s z t e t t é k a sze mü k e t .
Magwyn felé m fordult. Ő ne m hábor od o t t fel. – A néve n
neve t s z, a melye t adt a m ?
– Soha, Magwyn – felelte m, és bekötöt t keze m m e l
igyek e z t e m a lehe t ő legért h e t ő b b e n mut a t ni a tisztelet
jelét. – A neve k fontos dolgok.
Továbbr a is mér e g e t e t t . – Mit tudh a t egy barb á r a
nevekr ől?
– Egyet- má s t – mon dt a m , és ismé t intett e m beköt öt t
keze m m e l . Kéznyelv nélkül ne m fejezhe t t e m ki a finom
árnyal a t ok a t . – Messzire inne n ilyes mik e t tanult a m. Többe t
tudok sokakn ál, de mé g mindig csak nagyo n keve s e t .
Magwyn sokáig néze t t. – Akkor tudod, hogy új neve d
ne m mon d h a t o d me g senkin e k – mon dt a . – Ez bizal ma s
dolog, vesz élye s me g o s z t a ni.
Bólintott a m .
Ez látha t ól a g elég volt Magwynn a k . Vissza ült a széké b e ,
kinyitott a az egyik könyv e t . – Vashe t, nyulac s k á m , gyer e
már el hozzá m, de minél ha m a r a b b ! – Szelíd, korholó
gye n g é d s é g .
– Eljövök, nagya n yó – felelte Vashe t.
– Köszönö m, Magwyn – mon d t a Shehyn. Tiszteletteljes
hála.
Az öreg a s s z o n y szór akoz ot t bicce nt é s s e l búcs úz ot t,
Shehyn pedig kiveze t e t t minke t a barlan g b ól.

Este vissz a t é r t e m Vashe t ház á h oz. Kint ült az első

pado n, és az alkonya ti ege t nézt e .
Megütö g e t t e a padot ma g a mellet t. Leülte m. – Milyen
érzé s, hogy több é ne m vagy barb á r? – kérd ez t e .
– Nagyjá ból ugya n a z – felelte m. – Kicsit szédítő.
Ebéd utá n Pent h e elcipelt ma g á h o z , ahol vala mifél e
ünn e p s é g volt. Inkább össz ejöv e t el n e k neve z n é m , mer t
ne m volt zene és tánc. Ennek ellenér e hízelge t t, hogy
Pent h e vett e ért e m a fára ds á g o t , és kere s e t t öt má sik
ade mi t , akik hajlandók voltak me g ü n n e p e l ni a felvét el e m e t
az iskoláb a .
Öröm m e l tapa s z t alt a m , hogy a szenvt el e n s é g
me gl e h e t ő s e n gyors a n leolva d az ade mi arcokról néh á n y
ital után, és se m mi idő alatt úgy vigyorog n a k, mint a
barb á r ok. Ez me g n yu g t a t o t t , különös e n , mivel nyelvi
neh é z s é g e i m e t ráfogh a t t a m beköt öt t keze mr e .
– Shehyn ma azt mon dt a , hogy tud egy tört é n e t e t a
Rhintár ól – kezdt e m óvatos a n .
Vashe t me gfor d ult, és kifejez é s t el e n ül néz e t t rá m.
Habozás.
– A világot bejárt a m az ilyes mi é r t – mon dt a m . – Kevés
dolog becs e s e b b szá mo m r a . – Feltétlen őszinteség. – És
agg a s z t , hogy ezt talán ne m közölte m elég érth e t ő e n
Shehyn n e l. – Kérdés. Nyomatékos kérés.
Egy pillana tig úgy néz e t t , mint h a azt várná , hogy
folyta t o m. Azután a kelletlenség jelét mut a t t a . –
Mege mlít e m neki – mond t a . Biztatás. Befejezés.
Bólintott a m , és ejtett e m a té má t .
Egy dar a bi g bajt ár si a s csöndb e n ültünk, miközb e n a nap
lass a n a látóh a t á ri g süllyedt . Mély lélegz e t e t vett, nagyo t
sóhajtot t. Most ébre d t e m rá, hogy mé g sos e tett ü nk ilyet,
kivéve, ha ki kellett szuszog n o m ma g a m a t , vagy
ma g a m h o z kellett térn e m egy es é s után. Mosta n ái g
mind e n közös má s o d p e r c ü n k a kiképz é s e m m e l telt.
– Délut á n Penth e azt mon d t a , hogy szép a har a g o m , és
szer e t n é ezt me g o s z t a ni vele m – nyögt e m ki végül.
Vashe t kuncogot t . – Ez ne m tartot t sokáig. – Mindent u d ó
pillant á s s al néz e t t rá m. – Mi törté n t ?
Kissé elvörösö d t e m . – Ehm, szóval… eml ék e z t e t e t t rá,
hogy az ade mi e k ne m tekintik különös e b b e n privát
dologn a k az érint é s t .
Vashe t már- már kéjelegv e vigyorgot t . – Elkapott, mi?
– Majdne m – felelte m. – Gyors a b b a n mozgok, mint egy
hóna pj a .
– Kétle m, hogy valah a is elég gyors lehet n él Pent h é h e z –
mond t a Vashe t. – Csak egy kis szexját é kr a vágyik. Nincs
azzal se m mi gond.
– Éppe n ezért kérde zle k tég e d – mon dt a m vont a t ot t a n . –
Hogy me g t u dj a m , ne m gond- e.
Felvont a a sze möl dök é t , ugya n a k k or a tanácstalan
csodálkozás jelét mut a t t a .
– Penth e igazá n bájos – mond t a m óvatos a n . –
Mindazon ált al te és én… – a me gf el elő kifejez é s t kere s t e m .
– Meghitt kapcs ola t b a n voltunk.
Vashe t arcá n áts uh a n t a me g é r t é s . Ismé t elnev e t t e
ma g á t . – Arra gondolsz, hogy lefeküdt ü n k egym á s s a l ? A
taná r és a növe n d é k bens ő s é g e s kapc s ol a t a sokkal több
enn él.
– Aha – mond t a m me g n yu g o d v a . – Gyanítot t a m , hogy ez
a helyz e t . De azért kedve s tőled, hogy felvilágosítot t ál.
Vashe t a fejét csóvált a. – Elfelejtet t e m , milye n e k
vagyt ok ti, barb á r ok – mond t a jóindula t ú elnéz é s t ől sűrű
hango n. – Olyan sok év telt el azót a, hogy ezt
elma g ya r á z t a m az én költőkirályo m n a k .
– Akkor hát ne m hara g s z ol, ha… – Dara bo s moz dul a t ot
tett e m beköt öt t keze m m e l .
– Fiatal és élet er ő s vagy – felelte. – Ez egé s z s é g e s dolog.
Miért har a g u d n é k ? Csak ne m az enyé m lett hirtele n az
ivarsz e rv e d, hogy me g kelljen sértőd n ö m, a miér t má s is
kap belőle?
Elhallgat ot t , minth a mos t jutott volna eszé b e vala mi,
aztá n felé m fordult. – Te me g vagy sértv e, a miér t má s okk al
is lefeküdt e m egé s z idő alatt? – Erőse n figyelt e az arco m a t .
– Láto m, me g vagy lepve.
– Meg – ismer t e m el. Aztán csinált a m gondola t b a n egy
leltárt, és me gl e p ő d v e fedezt e m föl, hogy ne m vagyok
biztos az érzé s ei m b e n . – Úgy érze m, me g kellene
sértőd n ö m – mon dt a m végül. – De ne m vagyok me g s é r t v e .
Bólintott. – Jó jel. Azt mut a tj a, hogy civilizálódsz. Csak
azért érze d, hogy me g kellene sértőd n ö d, mert arra
nevelt e k, hogy ilyenkor ezt kell. Olyan, mint egy régi ing,
a mely ne m jön rád több é . Ha pedig alapo s a b b a n
me g n é z e d , látod, hogy eleve csúnya volt.
Egy pillana tig habozt a m . – Puszt á n kívánc sis á g b ól –
mond t a m . – Hány má sikkal voltál, amiót a lefeküdt ü n k
egym á s s a l ?
Látszot t, hogy a kérdé s me gl e p t e . Csücsörít e t t , egy
hossz ú pillana tig az ege t nézt e , azt á n vállat vont. – Hány
e mb e r r el besz élt e m azót a? Hánnyal küzdött e m ? Hányszor
ett e m vagy gyakor olt a m a Ketant? Ki tart szá mo n ilyes mi t?
– És a legtöbb ade mi így gondolkodik? – kérde z t e m
boldog a n , hogy végr e fölteh e t e m ezeke t a kérdé s e k e t . – A
szex ne m bens ő s é g e s dolog?
– Termé s z e t e s e n az – felelte Vashe t . – Bár mi, a mi két
e mb e r t közel hoz egym á s h o z , bens ő s é g e s . Egy
besz élg e t é s , egy csók, egy suttog á s . Még a küzdel e m is az.
De ne m fesz élye z a ne mi élet. Nem szégye n k e z ü n k miat t a .
Nem érezzük fontos n a k, hogy kisajátít s uk valakine k a
ne mis é g é t , ahogy a zsugori ül az aran yá n . – A fejét rázta. –
A barb á r ok h oz leginká b b a fura gondolkod á s u k miat t ne m
lehe t közünk.
– És a roma n tik a ? – kérd ez t e m kissé me g b á n t v a . – A
szer el e m?
 Vashe t ismé t neve t e t t , hossz a n , hango s a n és ropp a n t
jókedvű e n . Legalá b b a városiak fele hallhat t a , és mé g a
távoli hegye k is visszh a n g o z t á k.
– Ti barb á r ok! – mon dt a a sze m é t törölge t v e . –
Elfelejtet t e m , milye n vissza m a r a d o t t a k vagyt ok.
Ugya nilye n volt az én költőkirályo m. Hosszú,
nyo mo r ú s á g o s időbe telt, a míg rájött az igazs á gr a . Óriási
különbs é g van a hímve s s z ő és a szív között.
 SZÁZHUSZONÖTÖDIK FEJEZET

CEZÚRA

Kissé má s n a p o s a n ébr e d t e m . Nem itta m túl soka t, de a

szerv ez e t e m már elszokott az italtól, mind e n kortyot
háro m s z or o s a n érezt e m regg el. Elbakt a t t a m a fürdőb e ,
me g m e r ül t e m a legforrób b me d e n c é b e n , amel ye t kibírta m,
aztá n a me n n yir e tudt a m , lesikált a m ma g a m r ól a
mac s k aj ajt.
Éppe n vissz afel é tartot t a m az ebé dlőb e , a mikor
találkozt a m Vashe t t el és Shehyn n el a folyosón. Vashe t
intett, hogy köves s e m , így be állta m mög éjük. Nem nagyo n
érezt e m formá b a n ma g a m egy hivat alos besz élg e t é s h e z ,
de ne m lehe t e t t vissz a u t a sí t a ni őket.
Végig me n t ü n k szá mo s folyosón. Amikor már majdn e m
az iskola közep é n tartot t u n k, átvá gt u n k egy udvaro n, és
oda m e n t ü n k egy kicsi, szöglet e s épüle t h e z , amel ye t
Shehyn apró vaskulccs al nyitott ki: ez volt az első bez árt
ajtó, a mivel Haert b e n találkozt a m .
Beme n t ü n k egy kicsi, ablakt al a n előszob á b a . Vashe t
becs ukt a a külső ajtót, a szob a szurokfek e t e lett, és
elhallga t ot t az örökké fújó szél hangj a. Shehyn kinyitott a a
belső ajtót. Fél tuca t gyert ya mele g fénye fogado t t . Először
különös n e k tűnt, hogy gyert yá t ége t n e k egy üres
szob á b a n…
Aztán me gl á t t a m , mi lóg a falon. Kardok ragyog t a k a
gyert yaf é n yb e n , elborítot t á k a falat. Mindeg yik peng e
mezt el e n volt, a hüvelye k alatt uk függt e k.
Nem voltak szert a r t á s o s kellékek, mint egy Tehlin
te mplo m b a n . Se faliszőnye g e k , se fest m é n ye k . Csak
ma g uk a kardok. Mégis tudt a m , hogy fontos helye n járunk.
Azt a feszülts é g e t érezt e m, mint az Archívu mb a n vagy ősi
te me t ő k b e n .
Shehyn Vashe t h e z fordult. – Válassz.
Vashe t csodálkozv a , csakn e m döbb e n t e n néze t t rá.
Belekez d e t t egy geszt u s b a , de She hyn föle mel t e a kezét,
mielőtt tiltakozh a t o t t volna.
 – A te növe n d é k e d – mon dt a . Visszautasítás . – Te hozt a d
az iskoláb a . Tied a válasz t á s .
Vashe t Shehynr ől rá m néz e t t , aztá n a ragyog ó kardok
tuc atj air a. Mind vékony volt, mind halálos, mind má s .
Némel yik görbe volt, má s ok hossz a b b a k vagy széle s e b b e k
a többinél. Némel yike n látszott a haszn ál a t , né m e l yik
Vashe t é h e z has onlított: kopot t markola t és fénye s , szürke,
mak ul á tl a n peng e .
Lass a n oda m e n t a jobb oldali falhoz. Levett egy kardot,
me g s u h o g t a t t a , vissza t e t t e . Levett egy má sik a t ,
me g m a r k ol t a , felé m tartot t a .
Átvett e m. Könnyű és vékony volt, mint egy suttog á s .
– Fésülködő Hajadon – mon d t a Vashe t.
Enge d el m e s k e d t e m , noha zavar b a n volta m, mer t
Shehyn figyelt. De mé g a kanya rít á s feléig se m jutott a m el,
a mikor Vashe t már a fejét rázt a. Visszave t t e a kardot, és
vissza t e t t e a falra.
Egy perc múlva egy má sik kardot nyújtot t felé m.
Repké n yt ábr áz oló, kopott vés e t futott végig a peng é n .
Vashe t kéré s é r e me gc sin ált a m a Lecsa p ó Gé me t .
Föle melt e m a villogó kardot, majd előre sz ökk e n v e
lecsa p t a m . Vashe t kérdőn vont a föl a sze möl dök é t .
Megrázt a m a feje m. – A hegye túl neh é z.
Nem csod álkozot t, vissz a a k a s z t o t t a a falra ezt a kardot
is.
Folytat ó d o t t a kere s é s . Vashe t vizsgálg a t t a a kardok a t , a
legtöbb e t szó nélkül kirost ált a . Hár ma t a keze m b e
nyo mo t t , uta sítot t, hogy mut a s s a m be a Ketan különböző
állás ait, azt á n vissza t e t t e őket a falra anélkül, hogy a
véle m é n ye m e t kért e volna.
A má s o dik falnál lelass ult. Adott neke m egy kardot,
a mely kiss é görbé b b volt Penth é é n é l . Elakadt a lélegz e t e m ,
a mikor látt a m, hogy a peng éj e ugya n ol ya n hibátla n,
atlaszfé n yű szürke, mint Vashe t kardjá é . Óvatos a n
elvett e m , de a markol a t ne m volt kézr e álló. Amikor
vissza a d t a m , Vashe t arcá n tiszt á n látszot t a
me gk ö n n ye b b ül é s .
Ahogy me n t előre a fal me n t é n , Vashe t egy- egy lopott
pillant á s t vete t t Shehynr e . Ilyenkor ne m is e mlé k e z t e t e t t
ma g a bizt o s , fölénye s okta t ó mr a , sokkal inkább egy fiatal
nőre, akinek nagyo n jólesn e egy kis tá mo g a t á s . Ám Shehyn
közö mb ö s mar a d t .
 Egy idő után Vashe t me g é r k e z e t t a har m a dik falhoz.
Most mé g lass a b b a n haladt, szinte mind e n kardot levett, és
hossz a s a n vizsgálg a t o t t , mielőtt vissza a k a s z t o t t a őket.
Ekkor lass a n ráte t t e a kezé t egy újabb atlaszf é n yű,
szürke kardr a . Levett e a falról, me g m a r k olt a , és mint h a tíz
évet öreg e d e t t volna.
Nem néz e t t Shehynr e , a mikor felé m nyújtott a a kardot.
A kere sz t v a s alig látszot t, görbüle t e mini mális védel m e t
adot t a kézne k. Nem is e mlé k e z t e t e t t az egé s z keze t védő
kardkos á r r a . Az effajta otro mb a s á g o k legalá b b fele
értel m é t ől me gfos z t a n á k a Ketant. Ám én úgy látta m,
minth a fokozott biztons á g o t adn a az ujjaimn a k, és ez
tetsz e t t .
A mele g markol a t úgy simult a tenye r e m b e , mint a
koboz nyak a .
Mielőtt Vashe t me gk é r h e t e t t volna, be mu t a t t a m a
Fésülködő Hajado nt , és úgy érezt e m, minth a hossz ú,
zsibba s z t ó álomb ól ébr e d v e nyújtózn é k. A Tizenké t Kővel
folyta t t a m , és egy töre d é k pillana tig olyan kecs e s n e k
érezt e m ma g a m , mint a milye n Pent h e volt harc közbe n.
Megcsinált a m a Lecsa pó Gé me t , ami olyan kedve s és
egys z e r ű lett, mint egy csók.
Vashe t nyújtott a a kezét a kard ér t . Nem akart a m
vissza a d ni, mé gis me g t e t t e m . Tudta m, hogy ez a lehet ő
legros sz a b b pillana t és hely a tiltakoz á s r a .
Vashe t, kezé b e n a kardd al, Shehyn h e z fordult. – Ez az
övé – mon dt a . Amióta isme r t e m a tan á r o m a t , először
látt a m olyan n a k, mint h a kifacs ar t á k volna belőle mind e n
neve t é s é t . A hangja halk és szár az volt.
Shehyn bólintott. – Egyet é r t e k. Ügye s vagy, hogy
me g t al ált a d .
Vashe t me g kö n n ye b b ül é s e tapint h a t ó volt, bár az arcá n
mé g mindig ott ült a me gr e n d ül é s árnyé k a . – Talán ütné a
nevé t – mond t a . Nyújtott a a kardot Shehyn n e k .
Shehyn intet t: visszautasítás . – Nem. A te növe n d é k e d . A
te választ á s o d . A te felelőss é g e d .
Vashe t levett e a hüvelyt a falról, beled u g t a a kardot.
Aztán me gfor dult, és átnyújtot t a neke m. – A neve Saicer e .
– Cezúra ? – kérd ez t e m . Meglepő dt e m a névtől. Nem így
hívta Sim az ó- vinta si verss or b a n a szüne t e t ? Egy költő
kardját kapt a m ?
– Saicer e – mond t a halka n Vashe t, mint h a az Isten nevé t
mond a n á ki, és hátr al é p e t t . A kard belefé sz k elt e ma g á t a
tenye r e m b e .
Érezt e m, hogy vala mit várna k tőle m. Kihúzta m a peng é t
a hüvelyből. A fém és a bőr halk hangja mint h a a fegyv er
nevé t susog t a volna: Saicer e. A kard könnyű volt, hibátla n.
Vissza du g t a m a hüvelyé b e , és mos t egé s z e n má s volt a
hangj a. Olyan, mint egy sortör é s . Azt mon dt a : Cezúr a.
Shehyn kinyitott a a belső ajtót, és ugya n ú g y távozt u nk,
ahogy jöttünk. Némá n , tisztel e t t el.

A nap többi rész e egyált al á n ne m volt izgal ma s . Vashe t

szívós és hu mor t al a n kitart á s s al me g t a ní t ot t, hogya n
gondozz a m a kardo m a t . Hogya n tisztíts a m és olajozza m.
Hogya n szedje m szét és rakja m össz e. Hogya n csat olja m a
válla mr a vagy a dere k a m r a . És hogy a kiss é
me g n a g yo b bí t ot t kere s z tv a s miké n t változt a t me g néh á n y
fogá s t és moz dul a t ot a Ketanb a n .
A kard ne m az enyé m. Az iskolá é. Ade mr é é . Vissza kell
adno m, ha már ne m vagyok képe s harcolni.
Noha általá b a n neh e z e n tűrö m, ha többsz ör elmo n dj á k
ugya n a z t , ne m szakítot t a m félbe Vashe t e t . Sze m m e l
látha t ó a n szorong ot t , és szer e t e t t volna me g n yu g o d ni,
igaz á n elviselh e t t e m , ha olykor ismé t el t e ma g á t .
A tizenöt ö dik ismé tl é s n é l me gk é r d e z t e m , mit tegye k, ha
a kard eltörik. Nem a markola t vagy a kere s z tv a s , han e m a
peng e . Akkor is hozza m vissza?
Vashe t olyan döbb e n t e n néz e t t rá m, hogy az már az
iszonya t t a l volt hat á r o s . Nem válaszolt, én pedig jobbn a k
látt a m, ha ne m kérde z e k több e t azna p délelőtt.

Ebéd után Vashe t vissz avitt Magwyn barlan gj á h oz.

Tanáro m kedve mint h a javult volna, noha mé g ez is
me s s z e volt szokot t nyája s s á g á t ól.
– Magwyn áta dj a neke d Saicer e törté n e t é t – mond t a . –
Meg kell tanulno d.
– A törté n e t e t ? – kérd ez t e m .
Vashe t vállat vont. – Ade mi nyelve n Atas. Ez a kardod
törté n e t e . Mindenkié, aki hordt a . Minde n é , amit tett e k.
Olyas mi ez, a mit tudnod kell.
 Megérk e z t ü n k az ösvé n y végé r e , Magwyn ajtajá hoz.
Vashe t komoly pillant á s t vet e t t rá m. – A lehet ő legjobb a n
kell viselke d n e d , és légy nagyo n udvaria s!
– Az leszek – mon dt a m .
Kopogt a t o t t és bekís ér t.
Magwyn ugya n a n n á l az aszt aln ál ült, mint előzőleg, és
minth a ugya n a z t a könyv e t má s olt a volna. Elmosolyodo t t ,
a mikor me gl á t t a Vashe t e t . Aztán eng e m is észre v e t t , és
arc ár a vissza t é r t az ismer ő s ade mi szenvt el e n s é g .
– Magwyn – mon dt a Vashe t . Fokozott a n udvaria s kéré s . –
Ennek itt isme r ni e kell a kardja Atas á t.
– Melyik kardot találta d me g szá m á r a ? – kérd ez t e
Magwyn, akinek az arca mé g ráncos a b b lett, amikor
hunyor go t t , hogy jobba n lásson.
– Saicer é t – mond t a Vashe t .
Magwyn kotkod á c s olv a neve t e t t , és felállt. – Nem
mond h a t n á m , hogy me gl e p ő d t e m – mon dt a , és eltűnt egy
ajtó mögöt t , a mely a szikla belsej é b e vezet e t t .
Vashe t távozot t, én pedig kínos a n toporog t a m , mint egy
olyan ré málo m b a n , a mikor a színpa d o n vagyok, és ne m
e mlé ks z e m a szöve g e m r e , de mé g arra se m, mi a
szer e p e m .
Visszat é r t Magwyn egy vast a g, barn a bőrköt é s ű
könyvv el. Intett, és leültünk egym á s s a l sze mb e n . Az övé
vast a g o n kipárn á z o t t bőrsz é k volt.
Az enyé m ne m. Leülte m, Cezúr á t kere s z t b e fekt et t e m a
térde m e n . Részbe n, mert ez látszott illendőn e k, és
részb e n, mer t szer e t t e m az érint é s é t .
Az öreg a s s z o n y kinyitott a a könyv e t , a bőrköt é s
recs e g e t t . Egy dar a bi g lapozot t, a míg me g ne m találta a
kere s e t t helye t. – Chael volt az első – olvas t a . – Aki tűzbe n
formált isme r e tl e n céllal. Hordott, aztá n eldobot t. –
Felnéz e t t . Nem tudot t inte ni, mer t két kézzel fogta a
könyve t . – Nos? – kérd ez t e .
– Mit szer e t n él, mit tegye k? – kérde z t e m udvaria s a n .
Nem tudt a m mut og a t ni a köté s e m miatt. Jó kis süke t n é m a
társ a s á g voltunk.
– Ismé t el d me g – mon dt a ingerült e n. – Mindenkit me g
kell tanulnod.
– Chael volt az első – mon dt a m . – Aki tűzbe n formált
ismer e tl e n céllal. Hordot t, aztá n eldobot t .
Bólintott és folyta t t a . – Kit követ e t t Etaine…
 Elismé t el t e m . Így folytat t uk talán félórán át. Egyik gazd a
a má sik utá n. Név név után. Hűsé g e t fogadt a k, és
ellens é g e k e t öltek.
Először lenyű göz t e k a nevek és a helye k. Aztán, ahogy
egyr e hossz a b b lett, kezd e t t nyo m a s z t a ni a lista, mer t
szint e mind e n beke z d é s a tulajdono s haláláv al végződöt t .
És ez ne m volt béké s halál. Egye s e k hábor ú b a n est e k el,
má s o k párh a r c b a n . Sokuka t egysz e r ű e n „me g ölt é k” vagy
„levá g t á k” , a körül mé n ye k r ől egy szó se m ese t t. Har minc
között egy se volt, akiért „álmá b a n , dundi unokái köréb e n ”
jött volna el a jó halál.
Aztán a lista már ne m nyo m a s z t o t t , han e m unt a t o t t .
– Kit követ e t t Finol, a tiszt a és ragyo gó sze mű –
ismé t el t e m figyel me s e n . – Akit Dulcen igen szer e t e t t . Ő két
darun á t ölt me g, majd egy gre m m e n vágt a le a Dross e ni
toronyn ál.
Megköször ült e m a torko m, mielőtt Magwyn felolvas h a t t a
volna az újabb beke z d é s t . – Megkér d e z h e t e m , hánya n
viselt ék Cezúrá t az évek sorá n?
– Saicer e! – helye s bít e t t éles e n. – Eszedb e ne jusson
kiforga t ni a nevé t! Ez azt jelenti: törni, fogni, repülni!
Lenézt e m a hüvelyé b e dugott kardr a , a mely a térde m e n
feküdt. Érezt e m a súlyá t, a fém hűvös s é g é t az ujjaim alatt.
A sima , szürke peng e vékony sávja kilátszot t a hüvely
fölött.
Hogya n tudn á m elmo n d a ni, hogy me g é r t s é t e k ? Saicer e
jó név volt, vékony, ragyog ó és vesz e d el m e s . Úgy illett a
kardr a, mint kesztyű a kézre.
De ne m volt tökéle t e s név. Ennek a kardn a k Cezúra volt
a neve. Ez a kard a csikorgó töré s egy tökélet e s
vers s or b a n . A me g s z a k a d t lélegz e t. Sima, gyors, éles és
halálos. Ez a név ne m úgy illett a kardr a , mint a kesztyű.
Úgy illett rá, mint a bőr. Még ann ál is jobba n. Csont volt,
izom és moz g á s . Ezek adják a kezet. És Cezúr a volt a kard.
Egysz err e név és tárgy.
Nem tudn á m me g m o n d a ni , honn a n tudt a m. De tudt a m.
Mellesle g ha név m e s t e r n e k készülök, akkor ma g a m is
válasz t h a t o k neve t a kardo m n a k .
Felnézt e m Magwynr a . – Jó név – helye s elt e m udvaria s a n ,
és elhat á r oz t a m , hogy me g t a r t o m ma g a m n a k a
véle m é n ye m e t , a míg jó me s s zir e ne m kerülök Ade mr é t ől. –
Csak azt találga t t a m , hány tulajdono s a volt össz e s e n , mert
ezt is tudno m kell.
Magwyn sava n yú a n néze t t rá m, jelezve, hogy érzi a
lekez el é s t . De azért lapozot t néh á n ya t a könyv é b e n . Aztán
mé g néh á n ya t .
Aztán mé g néh á n ya t .
– Kétszáz h a r mi n c h a t – mon dt a . – Te leszel a
kétsz á z h a r mi n c h e t e di k. – Visszala p oz o t t a lista elejér e . –
Kezdjük elölről. – Mély lélegz e t e t vett. – Chael volt az első.
Aki tűzbe n formált ismer e tl e n céllal. Hordot t, aztá n
eldobot t .
Maga m b a fojtott a m a sóhajt. Még az én szer e p t a n ul á si
gyakorlat o m m a l is hossz ú, fára szt ó napok a t igényel, hogy
ezt be ma g olj a m.
Aztán me g é r t e t t e m , mit jelent ez. Ha mind e n tulajdono s
tíz éve n át viselt e Cezúr á t, és legföljebb egy- két napig ne m
volt gazd áj a, ez a legsz e r é n ye b b becslé s szerint is több
mint két ez e r év.

A követk e z ő me gl e p e t é s háro m órával későb b ért,

a mikor me g p r ó b ál t a m kime n t e ni ma g a m , hogy elme nj e k
vacsor á z ni. Amikor felállta m, hogy távozz a k, Magwyn
elma g ya r á z t a , hogy nála mar a d o k, a míg fejből ne m tudo m
Cezúr a törté n e t é t . Valaki hoz ételt, és a közelbe n van egy
szob a, ahol elalha t ok.
Chael volt az első…
 SZÁZHUSZONHATODIK FEJEZET

AZ ELSŐ KŐ

Háro m napot töltött e m Magwyn n al. Nem volt rossz,

különös e n , mivel a bal keze m mé g mindig gyógyult,
besz é d b e n és küzdele m b e n me gl e h e t ő s e n korlátozot t a k
voltak a képe s s é g e i m.
Szer e t n é m azt hinni, hogy jól szer e p el t e m . Ennél sokkal
könnye b b lett volna be ma g ol ni egy egé s z színdar a b o t . Egy
dar a b rész ei össz eillen e k, mint a kirakós. A párb e s z é d e k
hala dn a k valahov a . A törté n e t n e k van formáj a .
Magwynt ól csup á n ismer e tl e n nevek e t és
össz efü g g é s t e l e n ese m é n y e k e t tanult a m me g. Mosodai
listát, tört é n el e m n e k álcázva .
Mégis me g t a n ul t a m kívülről. A har m a di k napo n késő
est e hibátla n ul felmon d t a m Magwynn a k . A legne h e z e b b az
volt, hogy ne m éne k el h e t t e m . A zene mérfölde kr e viszi a
szava k a t , be a szívbe és az e mlé k e z e t b e . Sokkal
könnye b b e n me gj e g ye z t e m volna Cezúr a törté n e t é t , ha
fejbe n átha n g s z e r el h e t e m egy ó- vinta si ballad a dalla m á r a .
Másna p regg el Magwyn me gk é r t , hogy mon dj a m el mé g
egys z e r . Miután má s o d s z or is sikerült, üzen e t e t firkantot t
Shehyn n e k , viassz al lepec s é t el t e , és kihes s e g e t e t t a
barlan g b ól.

– Arra szá mít ot t u n k, hogy Magwyn mé g napokig ott tart

– mon d t a Shehyn, miut á n elolva s t a a levelet. – Vashe t
elme n t Feant b a , és legalá b b két napig ne m jön vissz a.
Ez azt jelent e t t e , hogy legalá b b kétsz e r olyan gyors a n
jegye z t e m me g az Atast, mint ahogy a legjobb ese t b e n
szá mí tot t a k rá. Nem kis büszke s é g e t érezt e m.
Shehyn a bal keze mr e pillantot t, és kissé össz evo n t a a
sze möl dök é t . – Mikor vet e t t e d le a köté s t? – kérd ez t e .
– Nem talált ala k – felelte m. – Így hát elme n t e m
Daelnh e z . Azt mond t a , szép e n gyógyul. – Behajlított a m
pólyát ól szab a d ult keze m e t , és az örömteli
megkönnyebbülés jelét mut a t t a m . – Már csak egy kicsit
mer e v a bőr alatt, és me g n yu g t a t o t t , hogy ha kellőe n
gondot viselek rá, ez is elmúlik ha ma r .
Shehynr e nézt e m, a helye sl é s vagy az elége d e t t s é g
vala milye n jelét várt a m. Ehelyet t bosszankodást látta m.
– Vala mi rossz a t tett e m ? – kérd ez t e m . Értetlen
sajnálkozás. Bocsánatkérés.
Shehyn a keze mr e mut a t o t t . – Ez me gf el elő ürügy lett
volna, hogy elhala s z d a kőprób á t – mon dt a . Bosszús
beletörődés . – Így mé g ma túl kell esnü nk rajta, akár itt
van Vashe t, akár nincs.
Visszat é r t az ismer ő s szorong á s : söté t ma d á r k é n t
mélye s z t e t t e bele a kar m ait a nyak a m és a válla m izmaib a.
És mé g azt hitte m, hogy az unal m a s me m o rit e r lesz az
utolsó, de látha t ól a g csak mos t fog beüt ni a me n n yk ő. Nem
tetsz e t t a „kőprób a ” kifejez é s .
– Gyer e vissza ebé d után – mon dt a Shehyn. Elbocsátás.
– Eredj. Sok mind e n t kell előké s zít e n e m .
Elme nt e m , hogy me gk e r e s s e m Penth é t . Mivel Vashe t
távol volt, ő mar a d t az egye tl e n, akit ismer t e m annyir a,
hogy érde klőd h e s s e k a közelgő próba utá n.
De ne m volt a ház á b a n , se m az iskoláb a n, se m a
fürdőb e n . Végül feladt a m, me g n yújt óz t a t t a m az izmai ma t a
Ketann al, először Cezúr á v al a keze m b e n , aztá n nélküle.
Majd a fürdőb e me n t e m , és lesikálta m ma g a m r ól a háro m
napot, a mikor csak ülte m és ne m csinált a m se m mi t .
Shehyn, kezé b e n hajlított fakardj áv al, már várt rá m,
a mikor ebé d után vissz a t é r t e m . Üres keze mr e néz e t t és
bossz ú s moz dul a t ot tett. – Hol a párb ajka r d o d?
– A szob á m b a n – válaszolt a m. – Nem tudt a m, hogy
szüks é g e m lesz rá.
– Szaladj ért e! – mond t a . – Utána találkozu nk a köves
domb o n .
– Shehyn! – Könyörgés . – Nem tudo m, hol van. Se m mi t
se m tudok a kőprób á r ól.
Meglepetés . – Vashe t ne m besz élt róla? – Hitetlenség .
Rázta m a feje m. Őszinte bocsánatkérés . – Más dolgokr a
összpo n t o sítot t u n k.
Ingerültség. – Elég egysz e r ű – mon d t a . – Először
felmon d o d Saicer e Atasá t az össz e g yűl t e k előtt. Aztán
fölkapa s z k o d s z a dombr a . Az első kőnél me g vívsz valakivel
az iskolából, aki már elért e az első kő rangj át. Ha győzöl,
tová b b kapa s z ko d s z , és me gk üz d e s z valakivel a má s o dik
kőnél. – Rám néz e t t . – A te ese t e d b e n ez forma s á g .
Alkalma n k é n t beke r ül az iskoláb a egy rendkívüli tehe t s é g .
Vashe t ilyen volt, és az első próbá n ál elnye r t e a má s o dik
követ. – Nyers őszint e s é g . – Te ne m vagy ilyen. A Ketano d
mé g mindig gye n g e , és ne m szá mít h a t s z rá, hogy teljesít e d
az első követ. A köve s domb a fürdőtől keletr e van. – Intett:
Siess.

Mire me g é r k e z t e m , egé s z töme g verődöt t össz e a köves

domb lábá n ál: százn ál is több e n voltak. A szürke
háziszőtt e s t és a halvá ny színek e t me s s z e me g h a l a d t a a
zsoldosok vörös e , és már me s s ziről hallat szot t a soka s á g
mor mol á s a .
A domb ma g a ne m volt különös e b b e n se m ma g a s , se m
mer e d e k . Az ösvé n y azonb a n sze sz élye s e n kígyózva
kúszott fölfelé. Minden kanya r b a n volt egy lapos tér és egy
hat al m a s szürke szikla. Négy stáció volt, négy kővel, négy
vörös ruhá s zsoldos s al. A domb tet ej é n jelkő ma g a s o d o t t ,
ismer ő s , mint egy jó bará t . Mellett e vakító fehér b e öltözött,
apró alak várakozot t.
Ahogy közele b b ért e m, me g é r e z t e m a sült geszt e n ye
illatát a szélbe n. Csak ekkor nyugod t a m me g: ez egyfajt a
látvá n yo s s á g . Noha a „kőprób a ” riasztó a n hangzot t, erős e n
kéts é g e s , hogy ekkor a közöns é g előtt me g kínoz n á n a k ,
miközb e n odale n t sült geszt e n yé t árulna k.
Elindult a m a soka s á g b a n a domb h oz . Látta m, hogy a
jelkő mellet t She hyn áll. A har m a di k kőnél felis me r t e m
Pent h e szív alakú arc á t és hossz ú varkoc s á t .
Ahogy közele dt e m a domb lábá h oz, a töme g puhá n
szét n yílt. Sze m e m sarká b ól me gl á t t a m egy vérvörös
alakot, aki felé m igyeke z e t t . Aggódv a fordulta m oda, és
látt a m, hogy ne m má s , mint Tempi. Siete t t, széle s
moz dul a t okk al jelezt e a lelkes üdvözlé s t .
Nehéz volt me g állno m, hogy ne mos olyo gj a k, és ne
kiálts a m a nevé t . De csak az örvendező izgalom jelét
mut a t t a m .
Megállt előtt e m, me gr a g a d t a a válla m, és játékos a n
lökdös öt t, mint h a grat ul áln a . De a pillant á s a feszült volt. A
melléh e z tartot t a a kezét, és a csalás jelét mut a t t a úgy,
hogy csak én láss a m. – Figyelj – had a r t a súgv a. – Ezt a
harcot ne m nyer h e t e d me g.
– Ne aggódj. – Megnyugtatás . – Shehyn ugya n e z t
gondolja, de mé g me gl e p h e tl e k.
Annyira szorított a a válla ma t , hogy fájt. – Figyelj –
szisze g t e . – Nézd me g, ki áll az első kőnél.
Odan é z t e m a válla fölött. Carcer e t volt az. A sze m e , akár
a kés.
– Forr benn e a düh – mond t a Tempi halka n, miközb e n a
szeretetet mut a t t a , hogy a töme g is láss a. – Nem elég,
hogy fölvett e k az iskoláb a , az anyja kardját kapt a d me g.
Ettől elaka d t a lélegz e t e m . Elmé m b e n felvillant az Atas
utolsó bekez d é s e . – Larel az ő anyja volt? – kérd ez t e m .
Gyeng é d e n belekócolt a haja mb a . – Igen. Őrjöng a
düht ől. Attól félek, boldog a n me g n yo m o rít a n a mé g akkor
is, ha ezért kivetn é k az iskolából.
Komolya n bólintot t a m.
– Megprób ál lefegyv e r e z ni. Figyelj erre. Ne viaskodj vele.
Ha elkap az Alvó Medvév el vagy a Köröző Kézzel, gyors a n
add me g ma g a d . Kiálts, ha musz áj. Ha tétová z ol, vagy
me g pr ó b á l s z kitörni, eltöri vagy kifica mítja a karod a t . Nincs
egy órája, hogy hallott a m, a mint erről besz élt a nővér é v el.
Tempi hirtele n félre állt előle m, és a mély tisztelet jelét
mut a t t a .
Megütö g e t t é k a karo m. Odafordult a m, és Magwyn
ráncos arc á t látt a m. – Jöjj! – mond t a nyugo d t tekint éllyel. –
Itt az idő!
Beállta m mög é . Míg me n t ü n k, a töme g b e n mind e n ki
jelezt e a tisztel e t é t az öreg a s s z o n y iránt. Magwyn az
ösvé n y kezde t éi g veze t e t t . Volt ott egy lapos, szürke szikla,
alig ma g a s a b b a térde m n é l , pontos a n olyan, mint a melye k
a kanya r ok b a n álltak.
Az öreg a s s z o n y intet t, hogy lépjek fel a kőre.
Körülnézt e m az ade mi e k e n , és vára tla n ul elka pot t a
lámp al á z.
Lejjebb hajolta m, és halka n me gk é r d e z t e m Magwynt ól: –
Nem baj, ha föle mel e m a hango m besz é d közbe n? –
érde klődt e m aggo d al m a s a n . – Nem akarok tisztel e tle n
lenni, de ha ne m tesz e m, a hát s ó sorokb a n ne m fogna k
hallani.
Magwyn mos t először mos olyg ot t rá m, a mitől váratl a n ul
kedve s lett ráncos arc a. Megpa s kolt a a keze m e t . – Itt senki
se m hara g s zik me g az e melt hang é r t – mon dt a , és a
tapintatos mérséklet jelét mut a t t a . – Rajta.
Lecs at olt a m Saicer é t , és oda a d t a m neki. Biztatot t, hogy
álljak a kőre.
Elmond t a m az Atast, miközb e n Magwyn figyelt. Noha
bízta m az eml ék e z e t e m b e n , azért idegőrlő volt. Kíváncsi
lett e m volna, mi tört é nik, ha kihagyok egy tulajdono s t ,
vagy ne m a me gf el elő helye n mond ok egy neve t.
Csakn e m egy óráig tartot t, hogy vége zz e k. Az ade mi e k
kísért e ti e s né ma s á g g a l figyelte k. Amikor befejezt e m ,
Magwyn a kezét nyújtot t a , lese gít e t t a kőről, minth a
hintóból kiszálló kisas sz o n y lenné k, majd a domb felé
intett.
Letörölt e m a verejt é k e t a homloko mr ól, és kardo m fából
kész ült markol a t á t szorítva elindult a m az ösvé n ye n .
Carcer e t ruháj á t bőrszíjak szorított á k hossz ú karjár a , széle s
vállár a. Szíjai széle s e b b e k és vast a g a b b a k voltak azokn ál,
a melye k e t Tempi hasz n ált. A ruhája is tüze s e b b árnyal a t ú
volt. Csak ne m a mai nap örömé r e fest e t t e be? Közelebb
érve látt a m, hogy a sze m e alól mé g ne m tűnt el teljes e n a
monokli.
Mikor észr ev e t t e , hogy figyele m, lass a n, me gfont olt a n
eldobt a fakardjá t. Úgy mut a t t a a me gv e t é s jelét, hogy mé g
a hát ul állók is látha s s á k .
A töme g e n mor mol á s futott végig. Megállta m, mert ne m
tudt a m , mit tegye k. Pillana t n yi töpr e n g é s utá n az ösvé n y
mellé helyezt e m a kardot, és tová b b m e n t e m .
Carcer e t egy nagyj á b ól har minc láb át m é r őj ű, lapos,
füves körbe n várakoz ot t . A talaj puha volt, így rend e s
körül mé n ye k között ne m kellett volna tart a n o m attól, hogy
földhöz vág. Rend e s körül mé n ye k között. Vashe t
me g t a nít o t t rá, mi a különbs é g aközött, ha valakit földhöz
ter e mt e n e k vagy földhöz vágn a k. A má s o dik a t hasz n álják
az igazi harcb a n, ahol az ellens é g me g n yo m o rí t á s a vagy
me g öl é s e a cél.
Mielőtt túl közel ért e m volna, fölvett e m a mos t már
ismer ő s , görnye d t tart á s t . Fele mel t e m a keze m,
me g h ajlított a m a térd e m, és vigyáz t a m, hogy ne
e melk e dj e k lábujjhe g yr e , mer t akkor gyors a b b n a k érez n é m
ma g a m , és ha m a r a b b elveszít e n é m az egye n s úl yo m a t .
Mélyen beszívt a m a levegőt , hogy me g n yu g o dj a k, majd
lass a n me gind ult a m Carcer e t felé.
 Ő is felvett e ugya n e z t a tart á s t , és a mikor majdn e m
karnyújt á s n yir a volta m, cselez e t t . Éppe n csak egy apró
moz dul a t ot tett a karjáv al és a vállával, de annyira
szurkolt a m, hogy bedőlt e m neki, és riadt nyúlké n t
ugrott a m félre.
Leeng e d t e a kezé t, fölegye n e s e d e t t , kimozd ulva a
küzdőállá s b ól. Derű, jelezt e széle s mozd ul a t t al, hívogatás .
Aztán egys z e r r e két kézz el intett. Néhá n ya n neve t t e k a
töme g b e n .
Akár milye n me g al á z ó volt a viselke d é s e , igyek e z t e m
kihasz n ál ni, hogy kevé s b é figyelt. Előbbr e lépt e m,
óvatos a n me g p r ó b álkoz t a m egy Késes Kézzel. Túl óvatos
volta m, Carcer e t úgy lépe t t oldalt, hogy föl se m kellett
e melni e a kezé t.
Tudta m, hogy sokkal jobb nála m. Vagyis az egye tl e n
re mé n ye m az, ha kihasz n álo m az indulat ait. Ha fel tudo m
dühít e ni, akkor hibáz h a t . Ha hibázik, akkor győzh e t e k. –
Chael volt az első – mond t a m a legsz él e s e b b , legba r b á r a b b
vigyoro m m a l .
Fél lépé s s el közele b b jött. – Össze t ör ö m a csinos keze d e t
– szisze g t e aturi nyelve n, tökéle t e s kiejté s s el. Beszé d
közbe n kinyújtot t a a karját, és gonosz, markol á s z ó
moz dul a t ot tett.
Rám akart ijeszt e ni, hogy vissz a h ők öljek és elveszíts e m
az egye n s úl yo m a t . Olyan tömé n y mér e g fröcskölt a
hangj á b ól, hogy a legszíve s e b b e n me g is tett e m volna.
De felkész ült e m. Ellenállta m az ösztönn e k, amel y
visszar á n t o t t volna. Megde r m e d t e m egy pillana tr a , ne m
me n t e m se m előre, se m hátr a.
Carcer e t épp e n ezt várt a, egy fél pillana t n yi haboz á s t ,
miközb e n harcolok a me n e k ül é si ösztönn el. Egyetl e n
könnyű lépé s s el mellet t e m ter m e t t , és me gr a g a d t a a
csukló m a t , a melye t úgy szorított, mint a sat u.
Haboz á s nélkül bedob t a m a Táma d ó Oroszlán Celea n-
féle, érdek e s , kétkez e s változ a t á t , a mi tökélet e s e n
me gf el el, ha egy kislány küzd egy felnőtt el, vagy egy
klasszisokk al gye n g é b b zené s z prób ál szab a d ul ni egy
ade mi zsoldos mark á b ól.
Kiszaba dít ot t a m a keze m. A szoka tla n moz dul a t mé g
Carcer e t e t is me gl e p t e egy kicsit. Kihaszn ált a m az előnyt,
és gyors a n me g ü t ö t t e m az Árpave t é s mozd ul a t á v a l a
bicepsz e belső oldalát.
 Nem volt ke mé n y üté s, ahhoz túl közel állta m. De ha
sikerült eltalálno m a me gf el elő idege t, az üté s elzsibb a s z tj a
a kezé t. Ez ne mc s a k védt el e n n é teszi a bal oldalát, de
me g n e h e zí ti az össz e s kétkez e s moz dul a t ot .
Ha már ennyir e közel volta m, az Árpave t é s t azonn al
követt e egy Forgó Malomkő; a kurt a, erős lökés
kizökke nt e t t e az egye n s úl yá b ól. Sikerült két kézz el
eltalálno m, sőt mé g hátr a is lökte m négyh ü v el ykn yiv el. Ám
ez közel se m volt elég ahhoz, hogy Carcer e t elveszíts e az
egye n s úl yá t .
Ekkor látt a m me g a sze m é t . Korább a n azt hitte m, hogy
dühös, de az se m mi ne m volt ehh e z képe s t . Sikerült
me g ü t n ö m . Nem egysz e r , han e m kétsz e r. Egy barb á r, aki
mé g két hóna pj a se m edz, kétsz e r me g ü t ö t t e az iskola
sze m e láttár a .
Nem tudo m leírni, hogya n néz e t t . De mé g ha tudn á m ,
akkor se m szer ez n é t e k valós benyo m á s t , mivel az arc a
mé g mindig csakn e m teljes e n sze nvt el e n volt. Így csak
annyit mond ok: mé g senkit se m látt a m ilyen dühös n e k .
Se m Ambros e- t. Se m He m m é t . Se m Denn á t , amikor a dalát
bírált a m, se m a Maert, amikor sze mb e s z á llt a m vele. Az ő
indulat uk halvá n y gyert yal á n g volt a Carcer e t sze m é b e n
égő kohólá n g h oz képe s t .
De mé g vesz e t t düh é b e n is me g őrizt e az önur al m á t .
Nem vágot t oda, ne m is acs ar g o t t . Hallgatot t , ma g á b a
fojtott a a szava k a t , hogy azokkal tüzelje ma g á t .
Ebbe n a küzdel e m b e n ne m győzh e t t e m . De a gyakorlá s
sok száz órájáb a n edze t t keze m auto m a ti ku s a n ki akart a
hasz n ál ni a közels é g é t . Előrelépt e m , és me g akart a m
raga d ni egy Fölfelé Mennydör g é s s e l . Két keze
előrev á g ó d o t t , elsodort a a tá m a d á s t . Aztán ő tá ma d o t t
Kikötői Csóna ko s s a l.
Nemige n szá mít ot t rá, hogy eltalál. Egy rát er m e t t e b b
ellenfél kikerült e vagy blokkolt a volna. De én ne m volta m
jól kiegye n s úl yozv a , ezért lassú volta m, így a lába has on
talált, és me glököt t.
A Kikötői Csóna ko s ne m gyors rúgá s, a mellyel csontot
akar n a k törni. Ez a rúgá s arra szolgál, hogy az ellenfelet
kibillents e az egye n s úl yá b ól.
Mivel a mú g y se m állta m biztos a n a lába mo n , Carcer e t
felborított. Nagyot est e m, elgur ult a m, és össz e g a b a l yo d o t t
végt a g o kk al állta m me g.
 Némelye k azt mon d h a t n á k , hogy rossz ul est e m, és
túlsá g o s a n elto mp ul t a m tőle, hogy felálljak, és folyta s s a m
a harcot. Mások azt mond h a t n á k , hogy ne m is est e m olya n
nagyo t, és rossz a b b helyze t e k b e n se m veszt e t t e m el a
talajt a lába m alól.
Sze m él y szerint azt gondolo m, hogy néh a nagyo n
vékony a hat á r a tomp a s á g és a bölcs e s s é g között. Hogy
me n n yir e, ann a k eldönt é s é t rátok bízom.
 SZÁZHUSZONHETEDIK FEJEZET

HARAG

– Mit gondolt ál? – kérd ez t e Tempi. Csalódá s . Harago s

feddé s . – Miféle őrült dobja el a kardjá t?
– Elsőne k ő dobt a el! – tiltakozt a m .
– Csak azért, hogy csap d á b a csaljon – felelte Tempi. – Az
csak csel volt.
Felcs a t olt a m Cezúra hüvelyé t a válla mr a . Nem volt
se m mif él e cere mó ni a , miut á n veszt e t t e m . Magwyn
egys z e r ű e n vissz a a d t a a kardo m a t , rá m mos olygo t t , és
vigasz t aló a n me gv e r e g e t t e a keze m.
Figyelt e m a lass a n szét sz ór ó d ó töme g e t , és udvarias
hitetlenkedés t jelezt e m Tempin e k. – Meg kellett volna
tart a n o m a kardo m a t , a mikor ő fegyv er t el e n volt?
– Igen! – Feltétle n helye sl é s . – Ötször jobb harcos nála d.
Lett volna es élye d vele sze mb e n , ha me g t a r t o d a kardod a t !
– Tempin e k igaza van – hallott a m a hát a m mög ül
Shehyn hangj á t . – Ellenfele d e t ismer ni összh a n g b a n van a
Letha nival. Ha egysz e r egy küzdele m elkerülh e t e tl e n, az
okos harcos mind e n előnyt fölhasz n ál. – Odafordult a m, és
látt a m, ahogy jön lefelé az ösvé n ye n , oldalá n Pent h é v el.
Az udvaria s me g g yő z ő d é s jelét mut a t t a m . – Ha
me g t a r t o m a kardo m és győzök, az emb e r e k azt gondolt á k
volna, hogy Carcer e t bolond volt, és neh e z t elt e k volna rá m,
a miér t érde m t e l e n ül tett e m szert a rangr a . Ha me g t a r t o m
a kardo m és veszít ek, az me g al á z t a t á s lett volna. Egyik
se m vete t t volna jó fényt rá m. – Tekinte t e m ide- oda villant
Shehyn és Tempi között. – Téve dt e m volna?
– Nem téve d t él – mon dt a Shehyn. – De Tempi se m.
– Mindig a győz ele mr e kell törnöd – mon d t a Tempi.
Határozottság.
Shehyn ráné z e t t . – A siker a kulcs – mon dt a . – Nem
mindig kell győz el e m a sikerh e z .
Tempi a tiszteletteljes ellenkezés jelét mut a t t a , és szóra
nyitott a a szájá t, de Penth e elébe vágott. – Kvothe,
me g s é r ül t él az esé s t ől?
 – Nem nagyo n. – Óvatos a n mozg a t t a m a hát a m. – Talán
néh á n y zúzódá s o m lehe t.
– Van vala mid, a mit rát e h e t s z ?
Rázta m a feje m.
Penth e előrelé p e t t , me gfogt a a karo m. – Nála m van
otthon ilyes mi. Ők csak vitatkozz a n a k a Letha niról, de
valakine k el kell látnia a seb ei d e t . – Míg ezt elmon d t a
saját os a n egyke d v ű hang o n, végig fogta a bal kezév el a
karo m a t .
– Termé s z e t e s e n – mon dt a Shehyn egy pillana t múlva,
Tempi pedig sietve a bele e g ye z é s jelét mut a t t a . De Pent h e
addigr a már veze t e t t is lefelé a domb old alon.
Mentünk vagy negye d mérfölde t . Penth e könnye d é n
fogta a karo m a t .
Végül me g s z ól alt enyh e akce nt u s s a l, aturi nyelve n: –
Valóba n olyan súlyos zúzódá s ai d vann a k, amel ye k
kezelé s é h e z ír kell? – kérde z t e .
– Nem igazá n – vallott a m be.
– Gondolt a m – felelte. – De ha elveszít e k egy küzdel m e t ,
ne m szer e t e m , ha utá n a az e mb e r e k mon dj á k me g, hogya n
veszíte t t e m . – Lopva rá m mos olygo t t .
Vissza mo s ol yo g t a m .
Tovább me n t ü n k, Pent h e tová b br a is fogt a a karo m a t .
Kereszt ül m e n t ü n k egy liget e n, aztá n föl egy sziklába
vágott, mer e d e k ösvé n ye n . Végül eljutot t u n k egy
völgye c s k é b e , ahol vadpipa c s o k nyíltak a fű között. Laza,
vérvörös szirmaik csakn e m ponto s a n olya n színűe k voltak,
mint Pent h e zsoldos ruháj a.
– Vashe t t ől hallott a m, hogy a barb á r ok n a k különös
rítus aik vann a k a szexb e n – szólt Penth e . – Azt mond t a , ha
hálni akarok veled, virágot kell adno m neke d. – A
pipac s okr a mut a t o t t . – Ezek a legjobb a k, a mit ebb e n az
évsz a k b a n talált a m. – várakoz ó a n néze t t rá m.
– Ó! – mond t a m . – Szerint e m Vashe t csak tréfát űzött
veled. Vagy talán vele m. – Pent h e össz evo n t a a
sze möl dök é t , ezért sietve folytat t a m . – De az igaz, hogy a
barb á r ok n ál szá mo s rítus veze t a szexh e z . Az ott valahog y
bonyolult a b b .
Penth e morcos ingerültséget jelzett. – Nem kellett volna
me gl e p ő d n ö m – mon dt a . – Minde nki tud törté n e t e k e t a
barb á r okr ól. A kiképz é s b e n is benn e vann a k, hogy mozog ni
tudjunk közt e t e k. – Fanyarság . – Mivel azonb a n mé g ne m
járta m kint, azért is me s él n e k, hogy ugra s s a n a k .
– Miféle törté n e t e k e t ? – kérde z t e m , arra gondolva, miket
hallott a m az ade mi e kr ől és a Letha niról, mielőtt Tempivel
találkozt a m .
Vállat vont, az enyhe zavar jelét mut a t t a . – Ostob a s á g .
Azt mondj á k, mind e n barb á r férfi hat al m a s . – A feje fölé
intett, több mint hétlá b n yi ma g a s s á g o t jelezve. – Nade n azt
me s élt e , elme n t egy város b a , ahol a barb á r ok sárlev e s t
ett e k. Azt mondj á k, sos e m fürde n e k. Azt mondj á k, a
barb á r ok me gis sz á k a saját vizelet ük e t , mer t azt hiszik,
attól tová b b élnek. – Nevetv e rázta a fejét, a borzadály és a
derű jelét mut a t t a .
– Azt akarod mon d a ni, hogy ti ne m isszát ok me g a
ma g a t o k é t ? – kérde z t e m lass a n.
Penth e me gf a g yo t t neve t é s közbe n, és rá m néze t t. Keze
és arca a szégyen , az undor és a hitetlenkedés érte tl e n,
bocs á n a t k é r ő kever é k é t mut a t t a . Nem bírta m vissz afojt a ni
a neve t é s e m e t . Látha t ól a g me gkö n n ye b b ül t, hogy csak
tréfált a m.
– Érte m – felelte m. – Mi has onlóka t me s él ü n k az
ade mi e kr ől.
Felvillant a sze m e . – Muszáj elmo n d a n o d , én is
elmo n d t a m . Így tiszte s s é g e s .
Tekinte t t el arra, hogya n reag ált Tempi a szó- tűzre és a
Letha nir a, úgy döntöt t e m , vala mi má s r ól besz él e k. – Azt
mondj á k, hogy azok, akik fölveszik a vörös e t , soha s e m
élhe t n e k ne mi élet e t . Azt mon dj á k, ezt az ener gi á t adjátok
bele a Ketanb a , ezért vagyt ok olya n jó harcos ok.
Penth e kaca go t t . – Sose m ért e m volna el a har m a dik
követ, ha ez lenne a helyz e t – mond t a . Fanyar derű. – Ha a
szextől tartózko d á s tenn e harcos s á , lenné n e k napok,
a mikor ökölcs a p á s r a se m lenné k képe s .
Ettől egy kicsit gyors ult a pulzuso m.
– De érte m, honn a n jön ez a tört é n e t – folyta t t a . – Azért
kell gondolniuk, hogy ne m szexelünk, mert egy ade mi se m
fekszik le barb á r r al.
– Ó! – mond t a m né mile g csalódot t a n . – Akkor miért
hozt ál ide a virágok közé?
– Te már Ade mr e vagy – felelte vidá m a n . – Arra
szá mí tok, hogy mos t már soka n fognak közele d ni hozzá d.
Kedve s arcod van, és neh é z ne m kívánc sin a k lenni arra,
milye n a har a g o d . – Elhallga t ot t és jelentő s é g t e lje s e n
lesüt öt t e a sze m é t . – Hacs a k ne m vagy bet e g.
Elvörösöd t e m . – Micsoda? Dehogy! Termé s z e t e s e n ne m
vagyok!
– Biztos?
– A Medicán tanult a m – felelte m kissé mer e v e n . – A
világon a legjobb orvosi iskola. Minde nt tudok a
bet e g s é g e k r ől, a melye k e t me g lehe t kapni, azt is, hogya n
vegyük észre és hogya n kezeljük.
Szkeptikus a n néz e t t rá m. – Nem benn e d kétke d e m . De
köztudo t t , hogy a barb á r ok gyakr a n bet e g e k a szexb e n .
A feje me t rázta m. – Ez csup á n egy bolond história.
Biztosítlak, hogy a barb á r ok ne m bet e g s z e n e k me g
gyakr a b b a n , mint az ade mi e k. Sőt szerint e m inkább
ritkáb b a n .
Ő is a fejét rázt a, és komolya n néz e t t. – Nem. Ebbe n
téve d s z. Száz barb á r b ól hánya n bet e g e k szerint e d?
Ez könnyű statisztikai ada t volt, amit isme r t e m a
Medicából. – Százból? Talán öt. Termé s z e t e s e n több e n azok
közül, akik bordélyb a n dolgozn a k vagy me gfor dul n a k ilyen
helye n.
Penth e arcár a kiült az undor. Megborzon g o t t . – Száz
ade mi b ől egy se m ilyen bet e g – mon dt a hat á r oz ot t a n .
Biztos, mut a t t a .
– Eredj már! – Föle melt e m a keze m, kört formált a m az
ujjaimból. – Egy se m?
– Egy se m – mon d t a zord me g g yő z ő d é s s e l . – Az egye tl e n
hely, ahol ilyet elkap h a t u n k, az egy barb á r , és aki utazik,
azt figyel me z t e tik.
– És ha egy má sik ade mi t ől kapsz vala mi nyav alyá t , aki
ne m volt elég óvatos utaz á s közbe n? – kérd ez t e m .
Szív alakú arca elkomor o d o t t , orrci mp ái me gr e m e g t e k . –
Egy vére m t ől? – Nagy harag . – Ha egy ade mi adn á neke m,
dühös lenné k. Kikiabáln á m egy szikla tet ej ér ől, mit csinált.
Olyan fájdal ma s s á tenn é m az élet é t , mint egy törött csont.
Az undor jelét mut a t t a , és végigsi mít ot t a az inge elejét.
Ez volt az ade mi kézbe s z é d első jele, a mit Tempitől
tanult a m. – Aztán elme n n é k a hegyi hossz ú útra Tahiig,
hogy gyógyít s a n a k me g. Még akkor is, ha két év az út, és
ne m hoz pénzt az iskolán a k. És senki se m gondoln a rossz a t
felőle m.
Bólintott a m . Ez logikus. Tekintve felfogá s u k a t a szexről,
ha má s k é p p viselke d n é n e k , futótűzk é n t terjed n e a
bet e g s é g .
Látta m, hogy Pent h e várakozó a n néz rá m. – Köszönö m a
virágok a t – mond t a m .
Bólintott, közele b b lépe t t és felnéz e t t rá m. A sze m e
izgatot t volt, és félénk e n mos olygo t t . Aztán elko molyo d o t t .
– Ennyi elég barb á r rítus aidn a k, vagy má s t is kell tenni?
Ujjaim végigsiklott a k nyak á n a k puh a bőré n, bebújt a k a
hossz ú varkoc s alá, me g si mo g a t t á k a tarkóját. Lehunyt a a
sze m é t , és hátr a s z e g t e a fejét.
– A virágok szép e k, és ennyi több mint elég – mon d t a m ,
és lehajolta m, hogy me g c s ók olja m.

– Igaza m volt – mon dt a Pent h e elége d e t t sóhajjal, míg

mezt el e n ül feküdt ü n k a virágok között. – Szép a har a g o d. –
Hanya t t feküdt e m , Pent h e össz e g ö m b öl yö d ö t t , kicsiny
test e bebújt a hóno m alá, szív alakú arca puhá n pihe nt a
melle m e n .
– Mit érte s z eze n? – kérde z t e m . – Úgy véle m, a har a g
talán ne m a me gf el elő kifejez é s .
– A Vaevinr e gondolt a m – mond t a az ade mi kifejez é s t
hasz n álv a . – Nem ugya n a z ?
– Nem isme r e m ezt a szót – vallott a m be.
– Azt hisze m, a düh a me gf el elő szó – mond t a . –
Vashe t t el besz élt e m a nyelve d e n , és ne m javított ki.
– Mit érte s z hara g o n ? – kérde z t e m . – Én biztos a n ne m
har a g s z o m.
Föle mel t e a fejét a melle mr ől, és lust a, elége d e t t
mos ollyal néze t t rá m.
– Hát persz e hogy ne m – mond t a . – Elvett e m a
har a g o d a t . Hogy érez h e t n é d ?
– Akkor… akkor te har a g s z ol? – kérde z t e m , és biztos
volta m benn e , hogy vala mit félre ér t e t t e m .
Elneve t t e ma g á t , és me gr á z t a a fejét. Kibontot t a hossz ú
varkocs á t , haja méz színű kere t b e foglalt a az arc át. Egész
má s lett tőle. Meg talán attól, hogy ne m volt rajta a vörös
ruha. – Ez ne m olyan har a g. Boldog vagyok tőle.
– Még mindig ne m ért e m – mond t a m . – Ez olyas mi, amit
a barb á r ok ne m tudn a k. Magyar á z d el neke m, minth a
gyer e k lenné k.
Egy pillana tig komolya n figyelt, azt á n a has á r a fordult,
hogy jobba n látha s s o n. – Ez a hara g ne m érzé s . Ez… –
Habozott, kedve s e n össz evo n t a a sze möl dök é t . – Ez vágy.
Ez csinálá s . Az élet akar á s a .
Körülnéz e t t , aztá n a fűre szeg e z t e a tekint e t é t . – Ettől a
har a g t ól nyo mj a ki ma g á t a fű a földből, hogy elérje a
napot – mond t a . – Minden b e n van har a g, ami él. Ez a tűz,
a mitől mozog ni és élni és csinálni akar n a k. – Félreh ajt ot t a
a fejét. – Érted ezt?
– Azt hisze m, igen – felelte m. – És a nők elveszik a
férfiaktól a hara g o t a szexb e n ?
Mosolyogv a bólintott. – Ezért olyan fáradt a férfi után a .
Oda a d ma g á b ól egy dara b o t . Össz ero g y. Elalszik. – Lefelé
néz e t t . – Vagy egy rész e alszik.
– De ne m sokáig – felelte m.
– Mert neke d jó, erős har a g o d van – közölte büszké n. –
Ahogy már mon dt a m . Tudo m, mert elvet t e m egy rész é t .
Azt is me g m o n d h a t o m , hogy van mé g belőle.
– Csakugya n – ismer t e m el. – De mit csináln a k a nők a
har a g g al?
– Haszn áljuk – mond t a egysz e r ű e n . – Ezért van az, hogy
utá n a egy nő ne m mindig alszik el, mint a férfi.
Ébere b b n e k érzi ma g á t . Mozognia kell. Gyakr a n akar
több e t abból, a mi elhozt a neki a hara g o t . – A melle mr e
hajtot t a a fejét, játékos a n me g h a r a p o t t , és hozzá m
dörgölt e mezt el e n test é t .
Kelleme s e n izgató volt. – Vagyis a nőkből hiányzik ez a
har a g?
Ismé t neve t e t t . – Nem. Ez mind e n dologb a n me gv a n . De
a nők sokra hasz n álják a hara gjuk a t . És a férfiakb a n több
van, mint amit föl tudn a k hasz n ál ni, több mint jó.
– Hogy lehet túl sok az élet, a növek e d é s , az alkot á s
vágya ? – kérde z t e m . – Inkább jobb, ha több.
Megrázt a a fejét, és hátr a si mít ot t a a haját. – Nem.
Olyan, mint az étel. Egy étel jó. Két étel ne m jobb. – Ismé t
össz evo n t a a sze möl dök é t . – Nem. Inkább olyan, mint a
bor. Egy pohár bor jó, kettő néh a jobb, de tíz… – Komolya n
bóloga t o t t . – Nagyon olyan, mint a har a g. Ha egy férfi tele
van vele, olyan, mint a mér e g . Túl sok dolgot akar. Mindent
akar. Furcs a és hibá s lesz a feje. Erőszako s .
– Igen – bóloga t o t t . – Azt hisze m, ezért jó szó a hara g.
Megis me r e d azt a férfit, aki mind e n har a gj á t me g t a r tj a
ma g á n a k . Megs a v a n yo dik benn e . Saját ma g a ellen fordul,
és ráve s zi, hogy inkább törjön, mint készíts e n .
 – El tudok képz elni egy ilyen e mb e r t – mond t a m . – De
ugya n e z t nőbe n is el tudo m képz elni.
– Minde nb e n van har a g – vont a me g a vállát. – Egy
kőbe n ne m sok van egy virágzó fához képe s t . Ugya n e z a
helyz e t az emb e r e k k el. Van, akibe n több, má s ok b a n
keve s e b b . Vannak, akik bölcs e n hasz n álják föl. Mások ne m.
– Széles mos ollyal néz e t t rá m. – Benne m sok van, ezért
szer e t e m úgy a szexe t, és azért vagyok vad a harcb a n. –
Ismé t a melle mb e hara p o t t , ez alkalo m m a l kevé s b é
játékos a n , és me gin d ult fölfelé a nyak a m irányá b a .
Konce ntr ál ni próbált a m. – De ha elvesz e d a férfiaktól a
har a g o t a szexb e n , ez ne m azt jelenti, hogy minél több
szexe t kapsz, ann ál több e t akar sz?
– Olyan, mint a víz, a melye t arra haszn ál n a k, hogy
feltölts é k a szivatt yú t – súgt a forrón a füle mb e . – Gyer e,
mind e t elve sz e m, akkor is, ha rá me g y az egé s z nap és a fél
éjszak a .

Később át m e n t ü n k a mez őről a fürdőb e , onna n Pent h e

ház á b a , amel yn e k két bará t s á g o s szobáj á t egy szikla
oldalá b a épít et t é k. A Hold fent járt az ége n, és egy ideig
figyelt minke t az ablakon át, noha kétle m, hogy bár mi újat
látott volna.
– Ez elég neke d? – kérd ez t e m kifulladv a. Egymá s mellet t
feküdt ü nk a kényel m e s e n széle s ágyb a n , test ü n kö n
felszár a d ó b a n volt a verejt é k. – Ha mé g több e t elvesz el,
talán ne m mar a d elég har a g benn e m a besz é d h e z vagy a
lélegz é s h e z .
Keze m lapos has á n pihe nt. A bőre puh a és sima volt, de
ha neve t e t t , és ugrált a k a hasiz mai, érezt e m , hogy olyan
ke mé n ye k , mint az acélle m e z .
– Mosta nr a elég – mon d t a kimer ült e n. – Vashe t
har a g u d n a , ha kiüríte n él e k, mint a gyü mölc s öt , amel yb ől
mind e n lét kifacs ar t a k.
Hosszú napo m ellené r e furcs á n éber volta m,
gondola t ai m tisztá n ragyog t a k . Esze mb e jutott vala mi,
a mit korá bb a n mon do t t . – Említet t e d , hogy egy nő sok
mind e n r e hasz n álja a hara gj á t. Mire haszn álja egy nő,
a mire egy férfi ne m?
– Tanítunk – mon dt a . – Nevet adunk. Szá mo n tartjuk a
napok a t , elsimítjuk a bajoka t . Ültetünk. Babák a t növelünk.
– Vállat vont. – Sok mind e n van.
– Erre egy férfi is képe s – mon dt a m .
Penth e kuncogot t . – Rossz szót hasz n ál sz – mon dt a , és
me g si mo g a t t a az álla ma t . – A szak áll az, amit a férfi növel.
Egy bab a , az má s, és nekt e k nincs rész e t e k benn e .
– Nem mi hordjuk ki a bab á t – felelte m kicsit
sértőd öt t e n . – De azért van szer e p ü n k a me gc sin ál á s á b a n .
Penth e me gfor dult, és úgy mos olygo t t , mint h a tréfált a m
volna. Aztán leherv a d t a mos olya . Felkönyökölt, és egy
hossz ú percig néze t t. – Komolya n mond o d ? –
Értetle n s é g e m látt á n a sze m e tágr a nyílt a döbb e n e t t ől, és
felült az ágyb a n . – Hát igaz! – mond t a . – Te hiszel a
férfianya s á g b a n ! – Vihogott, két kézz el takar g a t t a a száját.
– Sose m hitte m, hogy ez igaz lehe t! – Leeng e d t e a bal
kezé t, hogy a csodálkozó örvendezést mut a t h a s s a , és
izgatot t a n mos olygot t .
Bossz a n ko d n o m kellett volna, de ne m volt elég erő m.
Talán lehet vala mi igazs á g abb a n, amit a férfihar a g r ól
mond o t t . – Mi az a férfianya s á g ? – kérde z t e m .
– Nem tréfálsz? – kérde z t e , egyik kezév el mé g mindig
takar g a t v a a mos olyá t . – Tényleg hisze d, hogy a férfi teszi
a bab á t egy nőbe?
– Hát… igen – mon dt a m kicsit zavart a n. – Így is lehet
fogal ma z ni. Egy férfi és egy nő szüks é g e s egy bab á h o z.
Egy anya és egy apa.
– Nekt ek szav a t ok van rá! – mond t a vidá m a n . – Ezt is
me s élt é k. A sárleve s s el együt t . De én sos e m hitte m el!
Felülte m, mer t kezdt e m nyugt al a n k o d ni. – De hát csak
tudod, hogy készül a gyer e k, ne m? – kérd ez t e m , és a teljes
komolyság jelét mut a t t a m .
– A nap nagy rész é b e n épp e n azt csináltuk.
Egy pillana tig döbb e n t né m a s á g g a l néz e t t rá m, aztá n
kitört belőle a kac a g á s . Többször prób ált szólni, de
mind a n n yi s z or neve t é s b e fulladt a prób álkoz á s a attól, hogy
rá m néz e t t .
A has á r a tett e a kezét, és úgy bökdös t e , mint h a
csodálkozn a . – Hol a bab á m? – kérde z t e lapos has á r a
nézve. – Talán rosszul szex elt e m ezekb e n az évekb e n . –
Amikor neve t e t t , kirajzolódt a k a hasiz mai; olyan mint ájuk
volt, mint a teknőc p á n c é l n a k. – Száz bab á m is lenne , ha
igaz at mond t ál volna. Ötsz áz bab á m!
– Nem mind e n szexből lesz bab a – mond t a m . – Csak
időnké n t , amikor a nő alkal ma s a foga d á s á r a .
– És te ezt csinált a d? – kérd ez t e mí melt komolys á g g a l,
bujkáló mos ollyal. – Babá t egy nőne k?
– Vigyázt a m rá, hogy ne tört é nj e n ilyes mi – mond t a m . –
Van egy silphiu m nevű növé n y. Azt rágo m mind e n n a p , és
ez me g a k a d á l yozz a , hogy bab á t tegye k bele egy nőbe.
Penth e a fejét rázt a. – Megint egy barb á r szexrítus! –
mond t a . – Nálatok, ha elviszne k egy férfit a virágokb a ,
akkor bab a is lesz?
Úgy döntöt t e m , má sf elől prób álkozo m. – Ha a férfiak
ne m segít e n e k a gyer e kc si n ál á s b a n , mivel ma g ya r á z o d ,
hogy a bab á k az apjukr a haso nlíta n a k ?
– A bab á k úgy nézn e k ki, mint a mér g e s öreg e m b e r e k –
mond t a Penth e . – Mind kopa s z és… – habozot t
me g é rint e t t e az arc á t – … ráncos . Akkor talán csak az
öreg e m b e r e k csinálna k bab á k a t ? – Önelé gült e n
somolygo t t .
– Hát a kiscicák? – kérde z t e m . – Láttál már
mac s k a al m o t . Amikor egy fehér és egy feket e mac s k a
párzik, a cicák fehér e k és feket é k. És két- színűe k.
– Mindig? – kérd ez t e .
– Nem mindig – ismer t e m el. – De legtöb b s z ör.
– És ha van egy sárg a cica? – kérde z t e .
Mielőtt össz e tudt a m volna szed ni a gondol a t ai m a t a
válasz hoz, Penth e legyint e t t . – A cicákn a k nincs köze ehh e z
– mon d t a . – Nem vagyu nk olyanok, mint az állatok. Nem
tüzelünk. Nem tojunk tojást. Nem csinálunk bábot,
gyü mölc s öt vagy ma g ok a t . Nem vagyu nk kutyá k, béká k
vagy fák. – Komolya n néz e t t rá m. – Hamis a n gondolkod s z.
Ugya nígy mon d h a t n á d , hogy két kő is tud kőba b á k a t
csinálni, ha addig csapkodj á k egym á s t , a míg letörik egy
dar a b. Éppe n ezért két e mb e r ugya níg y csinál
e mb e r b a b á k a t .
Füstölögt e m , de igaza volt. Téves analógiá t haszn ált a m .
Hamis logika szerint.
Egy dara big erről besz élg e t t ü n k . Kérdezt e m , isme r- e
olyan nőt, aki úgy es e t t tehe r b e , hogy az előző
hóna p o k b a n ne m szex elt. Azt felelte, ne m ismer egye tl e n
nőt se m, aki önké nt me gl e n n e háro m hóna pi g szex nélkül,
kivéve azoka t, akik a barb á r ok között utazg a t n a k , nagyo n
bet e g e k vagy nagyo n öreg e k.
Egy idő után a bossz a n k o d á s t mut a t v a leállított. – Hallod
a saját kifogá s ai d a t ? A szextől lesz a bab a , de ne m mindig.
A bab á k úgy nézn e k ki, mint a férfianyá k, de ne m mindig.
Megfelelő időbe n kell szex elni, de ne m mindig. Vannak
növé n ye k , a melye k így csinálják, vagy ne m így. – Megrázt a
a fejét. – Rá kell jönnöd, hogy a mit mond a s z , olyan lyuka s,
mint a háló. Folyton új szálak a t kell belesz őn ö d, mert háth a
me g t a r tj a a vizet. De a re mé n yt ől ne m lesz igaz.
Látva, hogy össz e vo n o m a sze möl dökö m, a vigasztalás
jelét mut a t t a , mint ann a k idején az ebé dlőb e n , és arc áról
eltűnt a neve t é s . – Láto m, tényl e g így gondolod. Megért e m,
hogy a barb á r férfiak miért akarják ezt hinni. Vigaszt aló
lehe t arra gondolni, hogy így is fontos a k vagyt ok. De ez
nincs így. – Majdne m sajnálkozv a néz e t t rá m. – Egy nő
néh a me g é rik. Ez ter m é s z e t e s dolog, a férfiakn a k se m mi
köze hozzá. Ezért van az, hogy a legtöbb nő őssz el érik
me g, mint a gyü mölc s . Ezért van, hogy Haert b e n több nő
érik me g, mer t itt jó, ha van gyer e k.
Igyeke z t e m vala mi má s me g g yőz ő érvet találni, de egy
se m jutott az esz e m b e . Dühítő volt.
Arcoma t látva Penth e me g s z orítot t a a keze m, és azt
mut a t t a : engedmény. – Talán a barb á r asszon yo k n á l má s –
mond t a .
– Csak azért mon do d, hogy jobba n érezz e m ma g a m –
felelte m duzzogv a , majd akkor á t ásított a m , hogy majd'
kiugrot t az állkapc s o m.
– Igen – ismer t e el. Gyeng é d e n me gc s ók olt, után a
me glökt e a válla m, hogy feküdjek le.
Enge d el m e s k e d t e m , ő befészk elt e ma g á t a hóno m alá,
és a válla mr a hajtott a a fejét. – Nehéz lehet egy férfinak –
mond t a halka n. – Egy nő tudja, hogy a világ rész e. Tele
vagyu nk élett el. Egy nő a virág és a gyü mölc s . Megyünk
tová b b az időbe n, mert ott van egy részü nk a
gyer e k ei nk b e n . De egy férfi… – Elfordított a a fejét, és
szelíd szán alo m m a l néze t t föl rá m. – Akár az üres ág.
Tudjátok, hogy mikor me g h a l t ok, se m mi fontos a t ne m
hagyt ok hátr a.
Gyeng é d e n simog a t t a a melle m. – Azt hisze m, ezért
vagyt ok tele hara g g a l. Talán nincs benn e t e k több, mint a
nőkb e n. Talán a har a g o t ok n a k csak nincs hova me n ni.
Talán borza s z t ó a n akar vala mi nyo mo t hagyni. Ez kalap álja
a világot. Ez hajt titeke t a me g g o n d ol a tl a n s á g r a . A
vesz e k e d é s r e . A mér g el őd é s r e . Fest e t e k, építe t e k,
harcoltok, és törté n e t e k e t me s élt e k, a melye k nagyo b b a k
az igazs á g n ál. – Elége d e t t e n sóhajtot t, fejét a válla mr a
hajtot t a , és bebújt a hóno m alá. – Sajnálo m, hogy ezt kell
mond a n o m . Jó e mb e r vagy, és csinos jószá g. De mé gis,
csak férfi vagy. Se m mi t se m ajánlha t s z föl a világn a k, csak
a har a g o d a t .
 SZÁZHUSZONNYOLCADIK FEJEZET

NEVEK

Ez volt az a nap, amel ye n mar a d h a t t a m vagy

távozh a t t a m . Vashe t t el ültünk egy zöld domb o n, figyeltük,
ahogy a nap kie melk e dik a keleti felhők közül.
– Saicer e azt jelenti, hogy repülni, elkap ni, me g t ör ni –
mond t a Vashe t halka n, és immá r száz a d s z or. – Emléke z n e d
kell mind e n kézr e, amel yb e n me gfor dult. Sok kéz volt, és
mind a Letha nit követ t e . Sose m szab a d helyt el e n ül
hasz n ál no d.
– Megígér e m – mond t a m immá r száz a d s z or, aztá n
bátort al a n ul szób a hozt a m vala mit, a mi ne m hagyo t t
nyugo d ni. – De Vashe t, te arra hasz n ált a d a kardod a t , hogy
me gf ar a g d a fűzfa á g a t , amellyel me gv e r t él. Egysz e r
látt a m, ahogy az ablakod a t tá m a s z t o d ki vele. A kör mö d e t
is vágt a d…
Értetle n ül néz e t t rá m: – És?
– Ez ne m helyt el e n? – kérd ez t e m .
Félreh ajtot t a a fejét, és elnev e t t e ma g á t . – Úgy ért e d,
csak harcr a kellene hasz n ál no m?
Nyilvánvaló követk e z t e t é s , mut a t t a m .
– Egy kard éles – felelte. – Eszköz. Mindig vele m van,
hogy hasz n ál h a t n á m helyt el e n ül?
– Tiszteletl e n s é g n e k tűnik – felelte m.
– Egy tárgya t akkor tisztelsz, ha jól haszn álo d – mon dt a .
– Lehet, hogy évek telnek el, mire vissza t é r e k a barb á r ok
orsz á g ai b a harcolni. Mit árt a kardo m n a k , ha gyújtós t és
répá t vágok vele időközb e n? – Elkomolyod ot t . – Kardot
viselni egy élet e n át, tudva, hogy csak gyilkolásr a
hasz n ál h a t o d… – Megcsóv ált a a fejét. – Mit tenn e ez az
e mb e r elméj é v el? Borzasz t ó lenne .
Előző est e tért vissza Haert b e , és le volt sújtva, hogy
elszala s z t o t t a a kőprób á m a t . Azt mon dt a , helye s e n járta m
el, hogy lerakt a m a kardo m a t , amikor Carcer e t is letet t e ,
és büszk e rá m.
Előző nap Shehyn hivat alos a n me g hívot t , hogy
mar a dj a k, és járjak az iskoláb a . Elmélet b e n már elnyer t e m
ezt a jogot, de mind e n ki tudt a , hogy ez inkább politikai
kitaláció. Ajánlat a hízelgő volt, olyan lehe t ős é g , amel yh e z
haso nlót valószínűl e g ne m kapok mé g egys z e r .
Néztük a fiút, aki kecske n yáj a t terelt lefelé a dombr ól. –
Vashe t , igaz, hogy az ade mi e k ne m ismerik az apa s á g
fogal má t ?
Könnye d é n bólintot t. – Mondd, ugye ne m hozt ál
szégye n b e mindk e t t ő n k e t azzal, hogy mind e n kiv el erről
besz élt él a távollét e m alatt? – kérde z t e sóhajtv a.
– Csak Pent h é v el – mon dt a m . – Ő azt gondolt a , hogy ez
a legvicc e s e b b dolog, a mit az utóbbi tíz hóna p b a n hallott.
– Eléggé vicce s – somolygo t t Vashe t.
– Akkor hát igaz? – kérde z t e m . – Még te is hiszel benn e ?
Te…
Föle mel t e a kezét, így elhallga t t a m . – Nyugalo m! –
felelte. – Azt gondolsz a férfianya s á g r ól, a mit akarsz.
Neke m mind e g y. – Az e mlé k halvá n y mos olyt csalt az
arc ár a . – Költőkirályo m egye n e s e n úgy gondolt a , hogy a nő
ne m má s , mint föld, a melyb e a férfi elülte t h e t egy bab á t . –
Kuncogot t, de ez ne m igaz á n volt neve t é s . – Olyan biztos
volt benn e , hogy igaza van! Se m mi se m ingat h a t t a me g.
Már évekk el ezelőtt eldönt öt t e m , hogy ilyes miről vitatkoz ni
egy barb á r r al hossz a d al m a s , fárasz t ó időtölté s. – Vállat
vont. – Gondolj, amit akar sz a gyer e kc si n ál á s r ól. Higgy
dé mo n o k b a n . Imádkozz egy kecsk é h e z . Amíg eng e m ne m
érint, mit izgas s a m ma g a m miat t a ?
Ezen rágódt a m- egy dara big. – Bölcs felfogá s – mon dt a m
végül.
Bólintott.
– De a férfi vagy besz áll a gyer e kc sin ál á s b a , vagy ne m –
mut a t t a m rá. – Többféle véle m é n y létez h e t , de csak egy
igazs á g van.
Lustá n elmo s olyo d o t t . – És ha az igazs á g kere s é s e lenne
a célom, akkor ez agg a s z t a n a . – Hatal m a s a t ásított, és
nagyo t nyújtózot t, mint egy boldog mac s k a . – Én ehelye t t a
szíve mb e n lévő örö mr e , az iskola felvirágz á s á r a és a
Letha ni me g é r t é s é r e összpo n t o sítok. Ha eze nf elül mar a d
mé g időm, akkor majd aggód o m az igazs á g miatt.
Egy dar a bi g né m á n figyeltük a napk elt é t . Arra
gondolt a m, hogy Vashe t egé s z e n má s sze m él y, ha ne m
azzal foglalkozik, hogy a lehe tő legha m a r a b b a feje mb e
tömje a Ketant és az ade mi nyelve t.
– Ez azt jelenti – folytat t a –, hogy ha raga s z ko d s z a
férfianya s á g b a vete t t barb á r hited h e z , jól tesz e d, ha
hallgat s z róla. Legjobb es e t b e n kineve t n e k. A legtöbb e n
hülyé n e k nézn é n e k, a miér t ilyes mik e t gondolsz.
Bólintott a m . Egy hossz ú perc múlva elha t á r oz t a m , hogy
végr e föltesz e m azt a kérdé s t , a mely napok óta fúrja az
oldala m. – Magwyn Maedr é- nek neve z e t t . Ez mit jelent?
– Ez a neve d – felelte. – Senkine k ne mon d d el.
– Ez titok? – kérde z t e m .
Bólintott. – Ez csak rád, a taná r ai dr a és Magwynr a
tartozik. Veszélye s lenne, ha má s ok is me g t u d n á k .
– Miért?
Úgy néze t t rá m, mint egy ütődöt t r e . – Ha me g t u d s z egy
neve t, hat al m a t nyer sz fölötte. Ezt csak tudod?
– De hát tudo m a neve d, me g Shehyn é t és Tempié t is.
Miért vesz élye s ez?
Legyint e t t . – Nem ezek e t a nevek e t . A mély nevek e t .
Tempin e k Magwyn ne m ezt a neve t adt a. Ahogy a tied se m
Kvothe. A mély neve kn e k jelent é s e van.
Azt már tudt a m, hogy a Vashe t mit jelent. – Na és a
Tempi mit jelent?
– Tempi annyi, mint „kis vas”. Temp a a vas, de azt is
jelenti, hogy vas a t verni, me g dühöt is jelent. She hyn adt a
neki évekk el ezelőtt. Nagyon sok baj volt vele.
– Az aturiba n har a g o t jelent – mon dt a m izgatot t a n , mer t
me gl e p e t t ez az egyb e e s é s . – Erre is szüks é g e d van,
a mikor a vas a t acéllá kovác s olod.
Vashe t közö mb ö s e n vállat vont. – Ilyene k a nevek.
Tempi kis név, mé gis sok mind e n t jelent. Éppe n ezért ne m
kellene besz éln e d a neve dr ől, mé g neke m se m.
– De ne m isme r e m a nyelve t elégg é , hogy
me g m o n dj a m , mit jelent az enyé m – tiltakozt a m . – Az
e mb e r n e k tudnia kell a saját neve jelent é s é t .
Vashe t haboz ot t, azt á n eng e d e t t . – Lángot jelent,
me n n yd ö r g é s t és törött fát.
Egy dar a bi g gondolkodt a m , azt á n úgy döntöt t e m , hogy
tetszik. – Amikor Magwyn ezt adt a neke m, me gl e p ő d t él.
Miért?
– Nem lenne helye s, ha me gj e g yz é s e k e t tenn é k
má s v al a ki nevér e . – Határozott elutasítás . A mozd ul a t
olyan erélye s volt, hogy szinte fájt látni. Fölállt, leporolt a a
nadr á gj á t . – Gyer e. Ideje, hogy választ adjál Shehyn n e k .
Amikor belépt ü n k a szob á b a , Shehyn intet t, hogy üljünk
le. Aztán ő is leült, és me gl e p e t é s e m r e alig észre v e h e t ő e n
elmo s olyo d o t t . Borza szt ó a n hízelgő volt ez a me g hitt
geszt u s . – Döntött él? – kérde z t e .
Bólintott a m . – Köszönö m, Shehyn, de ne m mar a d h a t o k.
Vissza kell térne m Sever e n b e , hogy besz éljek a Maerrel.
Tempi teljesít e t t e a me g bíz á s á t , amikor biztons á g o s lett az
út, de neke m vissz a kell térne m, hogy elma g ya r á z z a m , mi
törté nt . – Denna is az esz e m b e n járt, de őt ne m
e mlít et t e m .
Shehyn egye tl e n eleg á n s mozd ul a t b a foglalt a össz e a
helye sl é s t és a sajnálkoz á s t . – A kötele s s é g teljesít é s e a
Letha ni rész e. – Komoly pillant á s t vet e t t rá m. – Ne felejtsd
el, kardod és neve d van, de ne m vállalha t s z me g bíz á s t
úgy, minth a viselné d a vörös ruhá t.
– Vashe t mind e n t elma g ya r á z o t t – mon d t a m .
Megnyugtatás . – Gondos ko d o m róla, hogy a kardo m
vissza t é rj e n Haert b e , ha eng e m me g öln e k. Nem fogo m
tanít a ni a Ketant, és ne m viselek vörös ruhá t. – Tapintatos,
udvarias kíváncsiság . – De azt szab a d elmo n d a n o m
má s o k n a k, hogy nálatok tanult a m harcolni?
Tartózkodó beleegyezés. – Elmond h a t o d , hogy nálunk
tanult ál. De azt ne m, hogy közé nk tartozol.
– Termé s z e t e s e n – mond t a m . – És ne m tarto m
egye nlőn e k ma g a m velet e k.
Shehyn az elége d e t t s é g jelét mut a t t a . Utána ismé t
me g m o z d ult a keze, és leírta a restelkedő beismerés apró
jelét. – Ez ne m teljes e n ajánd é k – mon dt a . – Jobba n fogsz
harcolni, mint a legtöbb barb á r. Ha harcolsz és győzöl, a
barb á r ok azt gondolják majd: Kvothe csak keve s e t tanult
az ade mi műv é s z e t b ől, mé gis kiváló. Milyene k lehet n e k a
többiek! – Azonba n. – Ha küzde s z és veszít e s z, azt fogják
gondolni: csak keve s e t tanult az ade mi e k t ől.
Az idős asszo n y sze m e felcsillant. A derű jelét mut a t t a . –
Nem szá mít, hogya n , de nő a hírnevü n k. Ez haszn á r a lesz
Ade mr é n e k .
Bólintott a m . Készséges egyetértés . – Az én hírnev e m n e k
se m árt – mond t a m . Eufemizmus.
Szüne t követk e z e t t , azt á n Shehyn a kivételes horderő
jelét mut a t t a . – Amikor koráb b a n besz élt ü n k, kérde z t él a
Rhintár ól. Emléksz el? – A sze m e m sarká b ól látt a m, hogy
Vashe t kényel m e tl e n ül fészkelődik.
Izgatot t a n bólintott a m .
– Esze mb e jutott egy ilyen tört é n e t . Szere t n é d hallani?
Lázas kíváncsiságot intet t e m.
– Régi tört é n e t , régi, mint ma g a Ade mr e , Mindig
ugya n ú g y mondj á k el. Késze n állsz rá, hogy me g h allga s d ?
– Ünnepélyes komolyság . A hangj a is olyan volt egy kicsit,
minth a szert a r t á s t celebr ál n a .
Megint bólintott a m . Esedezés.
– Mint mind e n b e n , itt is vann a k szab ál yok. Csak egysz e r
mond o m el. Utána ne m besz élh e t s z róla. Után a ne m
tehe t s z föl kérdé s e k e t . – Hol rá m, hol Vashe tr e pillantot t.
Halálos komolyság . – Nem besz élh e t s z erről, amíg ne m
aludt ál rá ezer éjszak á t . Amíg ne m jártál be ezer mérfölde t,
ne m kérd ez h e t s z . Ennek a tuda t á b a n is me g akarod
hallgat ni?
Har ma d s z o r is bólintott a m, és egyr e nőtt benn e m az
izgalo m.
Shehyn elkezdt e , nagyo n ünne p él ye s e n : – Volt vala mikor
rége n egy nagy birodalo m, a melyb e n egy nagy nép lakott.
Nem ade mi e k. Azok voltak, ami Ade mr e volt, mielőtt
önma g u n k lettünk. De akkor mé g önma g u k voltak, férfiak
és nők egyké n t szé p e k és erős e k. A hat alo m dalait
ének elt é k, és olyan jól harcolt ak, mint az Ade mr e . Ezekn e k
az emb e r e k n e k volt egy nagy birodal m a , a melyn e k a nevé t
elfeledt é k. Nem is fontos, mivel a birodalo m elbukot t, és
azót a a föld me g t ör t és az ég me gv ál t ozot t. A
birodalo mb a n hét kisebb és egy nagyo b b város volt. A hét
város nevé t elfeledt é k, mer t árulás miat t elest e k, és
elpusztítot t a őket az idő. A nagyo b b város is elpuszt ult, de
a neve me g m a r a d . Tarinielnek hívták. A birodalo m n a k volt
egy ellens é g e , mer t az erőne k kell, hogy legye n ellens é g e .
Ám ez az ellens é g ne m volt elég nagy ahhoz, hogy
me g d ö n t s e . Hiába kör mö s kö d ö t t és marko s ko d o t t , ne m
volt olyan erős, hogy leránt h a s s a a mélyb e . Az ellens é g
neve fenn m a r a d t , de erre mé g várni kell. Mivel az ellens é g
erővel ne m győzh e t e t t , úgy tett, ahogy a féreg a
gyü mölcc s el. Az ellens é g kívül volt a Letha nin. Hét má sik a t
ráuszítot t mér g é v el a birodalo mr a , és ők elfeledk e z t e k a
Letha niról. Hata n elárult ák a városok a t , a melye k bíztak
benn ük. Hat város eles e t t , és a nevük e t elfeledt é k. Egyikük
e mlé k e z e t t a Letha nir a, és ne m árult el egy város t. Ez a
város ne m es e t t el. Egyikük eml ék e z e t t a Letha nir a, és a
birodalo mn a k mar a d t re mé n ye . Egyetle n el ne m ese t t
város s al. De mé g enn e k a város n a k a nevé t is elfeledt é k,
és elte m e t t e az idő. Hét név azonb a n fenn m a r a d t . Az
egyn e k a neve és ann a k a hatn a k, akik követik. Hét neve t
hordozt a k a birodalo m romjain át, a me g t ör t földön és a
változó ége n át. Hét névr e e mlé k e z t e k Ade mr e hossz ú
vándorl á s a alatt. Hét névr e e mlé k e z t e k, a hét áruló nevé r e .
Emléke zz rájuk, és isme r d fel őket hét jelükről:

Ciphus hordja a kék lángot,

Stercuson a vasbilincs,
Ferule jég, szeme sötét,
Usnea a rothadás,
Szürke Dalcenti a néma,
Sápadt Alenta a métely,
Utolsó a hetek ura:
Gyűlölt. Ép. Se reménye, se álma,
Alaxelé az árnyék igája.
 SZÁZHUSZONKILENCEDIK FEJEZET

KÖZJÁTÉK
A SUTTOGÁS TOMPA ZÚGÁSA

– Reshi! – kiáltott a Bast riadt a n. – Ne! Állj! – Föle melt e a

kezé t, mint h a be akar n á fogni a kocs m á r o s száját. – Nem
szab a d ilyes miről besz éln e d!
Kvothe humor t al a n ul mos olygo t t . – Bast, ki tanítot t a
nevek tudo m á n y á r a ?
– Nem te, Reshi. – Bast a fejét rázt a. – Vannak dolgok,
a mit mind e n tünd e g ye r m e k tud. Nem jó ilyes mi t
kimon d a ni. Soha.
– És miért? – nóga t t a Kvothe a legjobb taná ri hangj á n.
– Mert bizonyos vala mik tudják, mikor mon dj á k ki a
nevük e t . – Nagyot nyelt. – Azt is, hol mon dj á k ki.
Kvothe sóhajt á s a mint h a csalódot t lett volna. – Bast,
ne m nagy baj az, ha egysz e r kimon d a n a k egy neve t. –
Hátra d őlt a szék é b e n . – Mit gondolsz, miért font ák körül
hagyo m á n yo k k a l ezt a különös tört é n e t e t az ade mi e k?
Hogy csak egysz e r lehe t elmon d a ni, és utá n a nincs kérdé s ?
Bast sze m e töpr e n g v e össz e s z ű k ült, Kvothe feszült
mos ollyal néze t t rá. – Pontos a n . Olyasv al a kit me g t al álni,
aki egysz e r mondj a ki a neve d, olyan, mint levad á s z ni egy
e mb e r t az erdőb e n egye tl e n lábnyo m alapjá n.
A Krónikás habozv a szólalt me g, mint h a félne
félbe sz a kít a ni őket. – Csakugya n me g lehe t ezt csinálni? –
kérd ez t e . – Tényle g?
Kvothe komor a n bólintott. – Úgy véle m, így talált ák me g
a komp á ni á m a t , amikor fiatal volta m.
A Króniká s me g s z e p p e n v e körülnéz e t t , azt á n a homloká t
ráncolt a , és látha t ó erőfeszít é s s e l leállított a ma g á t . Az
ere d m é n y az lett, hogy nagyo n mozd ul a tl a n ul ült, és épp e n
olyan ideg e s n e k látszott, mint korá bb a n . – Ez azt jelenti,
hogy idejöh e t n e k ? Elege t besz élt e t e k róluk…
Kvothe elut a sító a n legyint e t t . – Nem. A neve k jelentik a
kulcsot. Az igazi neve k. A mély neve k. Azokat pedig épp e n
ezért került e m. Az apá m nagyo n jó volt a részlet e k b e n .
Éveke n át kérde z ő s k ö d ö t t , régi törté n e t e k e t ásott elő a
Chandria nr ól. Nyilván bele botlott néh á n y régi névb e , és
bele dolgoz t a őket a daláb a…
Megért é s öntött e el a Krónikás arcá t. – … azt á n újra és
újra elprób ált a őket.
A kocs m á r o s bágya d t a n , szer e t e t t e l mos olygo t t . –
Vége ér h e t e tl e n ül, ha jól ismer t e m . Anyá m és ő
kéts é g t e l e n ül mind e n t elköve t t e k, hogy a daluk a
lega pr ób b részletig hibátla n legye n, mire kiállnak vele a
közöns é g elé. A tökélet e s s é g me g s z állottjai voltak. –
Fára dt a n sóhajtot t. – A Chandri a n szá m á r a ez olya n
lehe t e t t , mint h a valaki folya m a t o s a n táplál egy jelzőtüz e t .
Szerint e m kizáróla g azért úsztuk me g sokáig, mer t folyton
vándorolt unk.
Bast ismé t közbe v á g o t t . – Ezért ne m kellen e ilyes mik e t
mond a n o d , Reshi.
Kvothe elko mor o d o t t . – Bast, ezer éjszak á t aludt a m, és
több ezer mérfölde t tett e m me g azót a . Nem vesz élye s
egys z e r kimond a n o m a nevek e t . Amennyi gonos z s á g
rász a b a d ul t a világr a, bizonyo s, hogy az emb e r e k
gyakr a b b a n előve s zik a régi törté n e t e k e t . Ha a Chandria n a
nevekr e figyel, a suttog á s tomp a zúgá s á t hallja Aruehtől a
Kerek Tengerig.
Bast arca tiszt á n mut a t t a , hogy a legkev é s b é se m
nyugo d o t t me g.
– Mellesleg – folyta tt a Kvothe fáradt sóhajjal –, jó leírat ni
ezeke t . Egy napo n mé g jól jöhet n e k valakine k.
– Akkor is óvatos a b b n a k kellen e lenne d, Reshi.
– Bast, az utóbbi évekb e n má s t se m tesz e k, csak óvato s
vagyok! – Kvothé ból végr e kibuggya n t az ingerült s é g. – Mi
hasz no m volt belőle? Egyé bk é n t , ha igaza t mond t ál a
Ctha e h r ől, csinálha t ok akár mit, úgyis mind e n k é p p e n sírás
a vége . Nem így van?
Bast kinyitott a a száját, aztá n bec s ukt a , mert ne m tudott
mit mon d a ni. Segélyk é r ő e n sandítot t a Króniká sr a .
Kvothe észr ev e t t e , ő is a Krónikásr a néze t t, és
kívánc si a n felvont a a sze möl dök é t .
– Neke m fogal ma m sincs erről – mon dt a a Króniká s.
Kinyitott a a tásk áj á t, és elővet t egy tintafoltos rongyot. –
Látha t t á t o k névis m e r e ti fénye s teljesít m é n ye m e t : vas. És
ez mind e n sze mp o n t b ól szer e n c s e . A név m e s t e r
kijelent e t t e , hogy időpoc s é k ol á s vele m foglalkozni.
– Ismer ő s e n hangzik – mor molt a Kvothe.
A Króniká s vállat vont. – Része mr ől igazolta m a
véle m é n yé t .
– Emléksz el, hogy mivel indokolt a?
– Szá mo s kifogá s a volt: túl sok szót ismer e k. Sose m
vagyok éhe s . Túl puha vagyok… – Buzgón törölge t t e a
tollhe gye t . – Átfogó véle m é n yé t érzé s e m szerint azzal
foglalt a össz e: „Ki hinné el, hogy egy ma g a df ajt a
papírsz er ű kis írnokba n egyált al á n lehe t vas?”
Kvothe együt t é r z ő e n mos olygo t t . – Tényleg ezt mon d t a ?
A Króniká s vállat vont. – Igazá ból szard a r a b n a k neve z e t t .
Csak prób ált a m finoma n fogal ma z ni fiatal bará t u n k
árta tl a n füle hallat á r a . – Bast felé bicce nt e t t . – Úgy láto m,
neh é z napja volt.
Kvothe mos t már széle s e n mos olygo t t . – Nagy kár, hogy
ne m egysz e r r e jártunk az Egyet e m r e .
A Króniká s mé g egysz e r me g t ör ölg e t t e a tollheg ye t a
puh a rongg yal, és a kocs m a ablak á n beszűr ő d ő, gye n g ülő
fényb e tartott a . – Nem igazá n – mon dt a . – Nem kedvelt él
volna. Papírsz e r ű kis szard a r a b volta m. Elkénye z t e t e t t
fráter. Aki odáig volt ma g á t ól.
– És mi változot t azót a ? – kérd ez t e Kvothe.
A Krónikás elut a sító a n fújt egye t . – Nem sok, attól függ,
kit kérde z el. De szer e t e k úgy gondolni ma g a m r a , hogy a
sze m e m kinyílt egy kicsit. – Gondos a n vissza c s a v a r t a a
tollhe gye t a tollszárr a .
– És ez hogy törté nt pontos a n ? – kérd ez t e Kvothe.
A Króniká s felnéz e t t . Meg volt lepve. – Pontos a n ? –
kérd ez t e . – Nem azért vagyok itt, hogy én me s élj ek. – A
rongyot vissza g yö m ö s z ölt e a tásk áj á b a . – Rövide n:
ber á g t a m , és otth a g yt a m az Egyet e m e t , zölde bb legelőt
kere s t e m . Ez volt a legokos a b b dolog, amit élet e m b e n
tett e m . Egy hóna p alatt több e t tanult a m az úton, mint
háro m éve n át az oszt ályb a n .
Kvothe bólintot t. – Tecca m ugya n e z t mon d t a : egy emb e r
se vitéz, a míg ne m gyalogolt száz mérfölde t. Ha tudni
akarod az igazs á g o t ma g a d r ól, odáig gyalogolj, ahol már
senki se m tudja a neve d e t . Az utaz á s a nagy kiegye nlítő, a
nagy tanító, kes er ű b b , mint a gyógys z e r , kegye tl e n e b b ,
mint a tükör. Egy hossz ú út többr e tanít ma g a d r ól, mint
száz é v n yi nyugod t önvizsg ál a t.
 SZÁZHARMINCADIK FEJEZET

BOR ÉS VÍZ

Búcsú m Haert től egy teljes napig tartot t. Együtt

ebé d elt e m Vashe t t el és TempiveL mindk e t t e n több
taná c s o t adt a k, mint a me n n yir e szüks é g e m volt, vagy
a me n n yi t óhajtott a m . Celea n pityer g e t t egy kicsit, és azt
mond t a , eljön hozzá m látoga t ó b a , a mikor végr e felveh e ti a
vörös e t . Még egysz e r utoljára küzdöt t ü n k egym á s s a l , és
gya n ú m szerint hagyo t t győzni.
Végül egy kelle me s délut á n t töltött e m Pent h é v el, a mi
kelle me s est é v el, majd egy kelle m e s éjszak á v al
folyta t ód o t t . Pár órát mé g alha tt a m is a hajnal előtti
szürküle t b e n .
A Ruhba n nőtt e m föl, ezért örök me gl e p e t é s szá mo m r a ,
hogy az e mb e r milye n gyors a n képe s legyök e r e z ni. Még
két hóna p o t se töltött e m Haert b e n , mé gis neh é z volt
távozno m.
De azért jó érzé s volt ismé t az utat járni, vissza
Alveronhoz és Denn á h o z. Ideje volt, hogy bes öp örje m a
jutal ma t a jól végz e t t munk á é r t , és előadj a m az őszint e és
elégg é me gk é s e t t bocs á n a t k é r é s t .

Öt napp al későb b az egyik olyan hossz ú, népt el e n

útsz ak a s z o n lépke dt e m , a milye n e k e t csak Kelet- Vintas
alacs on y dombj ai között találni. Ahogy apá m mon do g a t t a ,
a térké p szélé n járta m.
Egész nap mindös s z e egy- két vándorr al találkozt a m, és
egye tl e n fogadó t se m látta m. Az alvás a szab a d ég alatt
ne m zavar t különös e b b e n , de napok óta csak
körö mf al a d é k o t ett e m, és jóles e t t volna egy kis mel e g étel.
Csakn e m besöt é t e d e t t , már föladt a m a re mé n yt , hogy
vala mi tiszte s s é g e s étel kerül a gyo mr o m b a , a mikor
előtt e m fehér füst szállt föl a szürküle ti égre. Először
tanyá n a k vélte m. Aztán halk zene s z ót hallott a m, és
feltá m a d t benn e m a re mé n y, hogy forró ételhe z és ágyhoz
jutok.
De a kanya r o n túl mind e n út me n ti foga dó n ál
kelle me s e b b me gl e p e t é s várt. A fák mögöt t nagy tábort űz
ropogot t két, fájdal ma s a n ismer ő s ekhós szek ér között.
Férfiak és nők besz élg e t t e k mellett e . Egyikük kobozt
peng e t e t t , a má sik a lába közé fogott kis ta mb u rint
ütög e t t e lust á n, má s ok sátr a t vert e k két fa között,
miközb e n egy idős e b b nő háro ml á b a t állított a tűz fölé.
Vándor színé s z e k! Ráad á s ul ismer ő s jeleke t látta m az
egyik szek ér oldalá n, a melye k neke m szebb e n ragyo gt a k,
mint a tűz. Ezek a jelek azt mut a t t á k , hogy ez igazi
színt ár s ul a t . A csalá do m, az Ede ma Ruh.
Ahogy kilépt e m a fák közül, az egyik férfi felkiáltott, és
mielőtt me g s z ól alh a t t a m volna, háro m kard hegye mer e d t
rá m. A zene és a besz élg e t é s utá n elég riasztó volt a
hirtele n cse nd.
Egy jóképű, feket e szakállas, ezüst fülbevalós férfi
lass a n előrelé p e t t , és leeng e d t e kardjá t, amel yn e k hegye a
sze m e m r e mut a t o t t . – Ottó! – ordított be a mögöt t e m lévő
erdőb e . – Ha elaludt ál, esküs z ö m az anyá m tejér e, hogy
kibelezlek! Ki a fene vagy?
Ez neke m szólt. De mielőtt válasz olha t t a m volna, hang
hallatsz ot t a fák közül. – Itt vagyok Alleg, úgy… Ki ez? Hogy
az ördögb e n tudot t elme n ni mellet t e m ?
Amikor kardot rántot t a k rá m, föle mel t e m a keze m. Ez jó
szoká s , ha vala mi éles e t szeg e z n e k ránk. Ennek ellenér e
mos olyogv a mond t a m :
– Sajnálo m, hogy me gl e p t el e k Alleg.
– Ne fárasz d ma g a d – mon dt a hideg e n . – Csak egy
lélegz e t v é t e l e d mar a d t , hogy elma g ya r á z d , miért ólálkodsz
a tábor u n k körül.
Nem kellett besz eln e m. Háta t fordított a m , hogy a tűz
körül mind e n ki látha s s a a válla mo n lógó kobozt.
Alleg viselke d é s e azonn al me gv ál tozot t. Fellélegz e t t ,
hüvelyé b e lökte a kardjá t, és mos olygot t . A többiek
követt é k példáj á t. Alleg neve t v e lépet t hozzá m.
Én is neve t t e m . – Egy csalá d!
– Egy csalá d. – Kezet rázott vele m, és a tűz felé fordulva
azt kiáltott a : – Mindenki vegye elő a legjobb viselke d é s é t !
Vendé g ü n k van ma est e . – Halk éljenz é s hallatsz ot t, aztá n
mind e n ki siet e t t folyta t ni azt, a mivel az érkez é s e m előtt
foglalato s ko d o t t .
Kardot viselő, ter me t e s férfi lépet t elő a fák közül. –
Roha dja k me g, Alleg, ha elme n t mellett e m ! Nyilván…
– A csalá d b ól való – szólt közbe simá n Alleg.
– Ó! – Ottó me g h ökk e n t . A kobozr a néze t t. – Akkor isten
hozott.
– Valójába n ne m mellet t e d osont a m el – hazudt a m .
Amikor söt é t volt, a sha e d e m miat t nagyo n neh e z e n
lehe t e t t észre v e n ni. De ez ne m Ottó hibája volt, és ne m
akart a m, hogy bajba kerüljön. – Hallott a m a zené t , és
körbek e r ült e m. Azt gondolt a m, má sf ajt a társ ula t vagyt ok,
és me g akart a m lepni őket.
Ottó hegye s pillant á s t vet e t t Allegre, azt á n me gfor d ult,
és vissza d ü- börgöt t az erdőb e .
Alleg átölelt e a válla m. – Megkínálh a tl a k egy itallal?
– Egy kis vízzel, ha van elege n d ő .
– A mi tüzünkn él a vend é g ne m vizet iszik – tiltakozot t. –
Csak a legjobb borunk a t .
– Az Ede m a vize éde s e b b a bornál az úton járóna k –
mos olyog t a m .
– Akkor hát hozunk vizet és bort tetsz é s e d szerint. –
Odave z e t e t t az egyik szeké r h e z , ahol egy vizeshor d ó állt.
Az időtlen hagyo m á n yt követv e itta m egy mer ők a n á l
vizet, aztá n a má s o dik kanál vízzel me g m o s t a m az arco m
és a keze m. Az inge m ujjába törölte m az arco m a t , Allegre
nézt e m és elmos olyod t a m . – Jó ismé t itthon lenni.
A válla mr a csapo t t . – Gyer e. Hadd mut a s s a m be a
csalá d o d többi tagjá t.
Először két, csa pzot t szak állú, húsz év körüli férfihoz
veze t e t t . – Fren és Josh, a két legjobb éne k e s ü n k ,
ter m é s z e t e s e n eng e m leszá mít v a . – Kezet rázt a m velük.
Ezutá n a tűznél zenélő férfiak követk e z t e k. – Gaskin
kobozos. Laren dud á n és ta mb u rino n játszik. – A zené s z e k
mos olyog t a k . Laren ráütöt t a hüvelykujjával a ta mb u ri nr a ,
a dob lágya n me g d ö n d ült.
– Ő Tim. – Alleg a tűz túlsó oldalár a mut a t o t t , ahol egy
ma g a s , komor férfi olajozt a a kardját. – Ottóval már
találkozt ál. Ők véde n e k minke t az úton ólálkodó
vesz e d el m e k t ől. – Tim egy pillana tr a felnéz e t t a kardjáról,
és bólintot t.
– Ő Anne – intett Alleg egy hegye s arcú, időse b b nőre,
aki kontyb a tűzt e őszülő haját. – Ő etet minke t , és
anyá s k o dik felett ün k. – Anne tová b b szelet elt e a répá t ,
ne m törődöt t velünk.
– És egyált al á n ne m utolsós or b a n itt az éde s Kete,
mindnyáj u nk szívén e k kulcs ár a ! – Kete- nek szúrós tekint e t e
volt, a szája cérna v é k o n y, bár kissé me g e n yh ül t , a mikor
keze t csókolt a m neki.
– Ennyien vagyu n k – mond t a mos olyo gv a Alleg, és kissé
me g h aj olt. – A te neve d?
– Kvothe.
– Isten hozott, Kvothe. Pihenj, érezd ma g a d jól. Kérsz
mé g vala mit?
– Talán egy keve s e t a borból, amit az imént említe t t él –
mos olyog t a m .
A homlok á r a csa pot t. – Termé s z e t e s e n ! Vagy inkább sört
innál?
Bólintott a m , mire hozott egy korsóval.
– Kiváló – mon dt a m , miut á n me gk ó s t olt a m , és leülte m
egy kényel m e s tuskór a .
Mege m e l t e képz el e t b e li kalapját. – Köszönö m. Olyan
szer e n c s é s e k voltunk, hogy pár napja kere s z t ülvá g t u n k
Levinshir e n. Milyen uta d volt mos t a n á b a n ?
Hátra dőlt e m és felsóh ajt ot t a m . – Egy ma g á n yo s
kobozos h oz képe s t me gj á rja. – Vállat vont a m. –
Kihaszn ált a m mind e n lehe t ős é g e t . Óvatos n a k kell lenne m,
mert egye d ül vagyok.
Alleg bölcs e n bólintot t. – Az egye tl e n erős s é g ü n k a
létsz á m u n k – ismer t e el, azt á n a kobozo m felé bicce nt e t t . –
Lennél olyan kedv e s játsz a ni egy dalt, a míg arra várunk,
hogy Anne elké sz üljön a vacsor á v al?
– Termé s z e t e s e n – felelte m, és letett e m az italt. – Mit
szer e t n é l hallani?
– El tudod játsz a ni a Hagyd el a várost, üstfoltozó t?
– Hogy el tudo m- e? Majd te me g m o n d o d . – Kivett e m a
kobozt a tokból, és játsz a ni kezdt e m . A refré nn él mind e n ki
abb a h a g yt a , a mit csinált, hogy a dalt hallga s s a . Még Ottót
is látt a m a fák között; otth a g yt a őrhelyé t, és a tűz felé
bá mul t.
Amikor befejezt e m, vala m e n n yi e n lelkes e n taps olt a k. –
El tudod játsz a ni – neve t e t t Alleg. Aztán elko molyo d o t t , és
ujjával az ajkát ütög e t t e . – Mit szólnál, ha egy dar a bi g
együt t utaz n á n k? – kérd ez t e egy pillana t múlva. – Tudná nk
hasz n ál ni mé g egy szer e plőt.
 Rövid ideig gondolkodt a m . – Merre tartot ok?
– East erlyb e – felelte.
– Én Sever e n b e me g ye k – mon d t a m .
Alleg vállat vont. – Mehet ü n k arraf elé is – válaszolt a. –
Ha ne m báno d a kerülőt.
– Hosszú ideje távol volta m a csalá dt ól – isme r t e m el, és
végigjárt a t t a m tekint e t e m e t a tűz körül az isme r ő s
látvá n yo n.
– Ede m á n a k szer e n c s é tl e n szá m az egy az úton –
mond t a Alleg rábe s z él ő hango n, és végighúz t a az ujját
söté t szak állá n a k szélé n.
Felsóhajtot t a m . – Kérdezd me g ismé t regg el.
Vigyorogv a csapo t t a térd e mr e . – Jó! Ez azt jelenti, hogy
egy egé s z éjszak á n k van a me g g yőz é s e d r e .
Letet t e m a kobozt, kime n t e t t e m ma g a m , mert hívott a
ter m é s z e t . Ahogy vissz a t é r t e m , letér d elt e m Anne mellé,
aki a tűz mellett ült. – Mit főzöl nekünk, anya ?
– Gulyá s t – felelte kurt á n.
Elmos olyod t a m . – Mi van benn e ?
Bandz sítva néze t t rá m. – Bárá ny – mon d t a olyan hango n,
minth a kifogá s t mer é s z elt e m volna e melni.
– Már nagyo n rége n ne m ett e m bárá n yt , anya .
Megkóst olh a t o m?
– Várj sorodr a te is! – mon d t a goro mb á n .
– Egy kicsit se m adsz? – hízele gt e m a leg me g n ye r ő b b
mos olyo m m a l .
Az öreg a s s z o n y szus sz a n t o t t , aztá n vállat vont. – Jól van
– mon d t a . – De ne én legye k a hibá s, ha me gf ájd ul a
gyo mr o d!
Elneve t t e m ma g a m . – Nem, anya . Nem te leszel a hibás.
– Vette m ma g a m n a k a hossz ú nyelű fakan állal. Megfújta m,
belekós t olt a m . – Anya! – kiáltott a m! – Egy éve ne m ett e m
ilyen jót!
– Hm – bandz sítot t Anne.
– Ez a színtiszt a igazs á g, anya – mon dt a m komolya n . –
Szerint e m ne m is Ruh, akinek ne m ízlik ez a finom gulyá s!
Anne visszafor dult, hogy tová b b kavar g a s s a a
bogr á c s g ul yá s t , és elhe s s e g e t e t t , de az arc a már ne m volt
olyan mor d.
Megállta m a hordón ál, és újratöltöt t e m a korsó m a t , majd
vissza t é r t e m a tűzhöz. Gaskin előre h aj olt. – Adtál nekünk
egy dalt. Te szer e t n él vala mit hallani?
 – Mit szólnál az Okos dudás hoz? – kérde z t e m .
A homlok á t ráncolt a. – Azt ne m isme r e m .
– Egy rava sz Ruh szer e p e l benn e , aki túljár a par a s z t
esz é n.
A fejét rázt a. – Attól tartok, így se m ismer e m .
Lehajolta m, fölvett e m a kobozt. – Hadd játssz a m el.
Olyan dal, a mit mind e n kin e k isme r ni e kell.
– Inkább vala mi má s t – tiltakozot t Laren. – Játszok neke d
vala mit a dud á m o n . Te ma már játszott ál.
Rámo s olyo g t a m . – Elfelejtet t e m , hogy dud á s vagy. De ez
tetsz e ni fog neke d – biztosított a m . – Egy dudá s a hős e .
Mellesleg ti a bendő m e t töltitek me g, én a fület ek e t . –
Mielőtt ismé t tiltakozh a t t a k volna, frisse n és vígan játsz a ni
kezdt e m .
Végign e v e t t é k a dalt, az elejét ől, ahol a dudá s me g öli a
gazd á t , a végéig, a mikor elcs á bítja a halott emb e r
feles é g é t és lányá t . Az utolsó két vers sz a k o t elha gyt a m ,
mert abb a n a falusiak me g ölik a dud á s t .
Laren a sze m é t törölge t t e . – Hehe. Igaza d van Kvothe.
Ezt jobb ismer ni. Mellesle g… – egy pillant á s t vete t t a tűz
túlsó oldalá n ülő Kete- re –, ez egy igaz dal. Az asszon yok
bolond uln a k a dud á s ok é r t .
Kete me gv e t ő e n felhorka n t , és a sze m é t forgat t a .
Aprós á g okr ól besz élg e t t ü n k , amíg Anne ne m szólt, hogy
kész a leves. Minde nki nekie s e t t , csak azért törté k me g a
csen d e t , hogy Anne főztjét dics érjék.
– Légy őszint e , Anne – kérde z t e Alleg a má s o dik tányé r
utá n. – Elemelt él egy kis borsot Levinshirb e n ?
Anne önelé g ült képe t vágot t. – Mindnyáju nk n a k
me gv a n n a k a titkai, drág á m – mond t a . – Ne fagg a s s egy
hölgye t.
Megkér d e z t e m Allegtől: – Jó idők járnak rád és a tieidr e?
– Hát persz e – mond t a tele szájjal. – Háro m napja
különös e n jó idő járt ránk Levinshirb e n . – Kacsintot t. – Majd
me gl á t o d, me n n yir e .
– Öröm m e l hallom.
– Igazs á g szerint – hajolt előre cinkos tekint e t t el –, olyan
jó idő járt ránk, hogy egé s z nagylelkű lett e m tőle. Olyan
nagyl elkű, hogy fölajánlok mind e n t , a mit szer e t n él. Bár mit.
Csak kérd, és a tiéd. – Még közele b b hajolt, színpa di
suttog á s s a l folytat t a : – Azt akaro m, hogy tudd: ez
leplez e tl e n me gv e s z t e g e t é s i kísérlet, amellyel rá akarlak
venni, hogy mar a dj velünk. Egy ilyen szép hang, mint a
tied, vast a g buksz á t jelent.
– Nem besz élv e a dalokról, amel ye k e t me g t a nít h a t s z
nekünk – szólt közbe Gaskin.
Alleg tréfá s a n rá mor d ult. – Ne segíts neki alkudni, fiam.
Az az érzé s e m , hogy épp e n elég neh é z alku lesz ez anélkül
is.
Egy kicsit gondolkodt a m . – Hát, tulajdonk é p p e n
mar a d h a t n é k… – A hango m bizonyt al a n ul elhalkult.
– De… – mon dt a mind e n t u d ó mos ollyal Alleg.
– De kérn é k háro m dolgot.
– Hm, háro m dolgot. – Végig mé r t . – Mint a me s é b e n .
– Szerint e m tiszte s s é g e s – mak a c s k o d t a m .
Tétová n bólintott. – Hát igen. És me d di g utazol velünk?
– Amíg senki se m tiltakozik a távoz á s o m miat t.
– Van ezzel gondj a valakinek? – néz e t t körül Alleg.
– Mi van, ha az egyik szek er e t akarja? – kérde z t e Tim.
Döbbe n e t e s e n durva hangj a volt, olya n érde s , minth a két
téglát dörgölt e k volna össz e.
– Ez ne m szá mí t, amíg velünk utazik vitatkoz ot t Alleg. –
Mindenk é p p e n hozzá nk tartozik. És mivel ne m távozh a t ,
a míg ne m mondjuk…
Nem volt ellenve t é s . Alleg és én kezet ráztunk, a mit
halka n me g élje n e z t e k .
Kete föle mel t e a korsóját. – Kvothér a és a dalaira! –
mond t a . – Van egy olya n érzé s e m , hogy me g é ri, a mit kér.
Minde nki ivott, én pedig föle mel t e m a pohar a m a t . –
Esküszö m az anyá m tejér e, hogy egyikt e k se m köt jobb
üzlet e t enn él, mint amit ma est e kötött e t e k vele m. – Ez
mé g lelkes e b b éljenz é s r e bírta őket, és ismé t ivott
mind e n ki.
Alleg a száját törölge t v e a sze m e m b e néze t t. – Nos, mi
az első, a mit akarsz tőlünk?
Lehajtot t a m a feje m. – Igazá n aprós á g . Nincs saját
sátr a m. Ha a csalá do m m a l utazo m…
– Szót se több e t ! – Alleg úgy intet t fakorsój áv al, mint egy
király, aki épp e n ado m á n yo z . – Az én sátr a m a t kapod me g,
a melyb e n lábnyi vast a g o n áll a pré m és a takar ó! – Intett
Frenn e k és Joshna k, akik a tűz túloldal á n ültek. – Verjét e k
föl neki!
– Nem fontos – tiltakozt a m. – Maga m is me g tudo m
csinálni.
 – Csönd, ez jót tesz nekik. Hasznos n a k érzik ma g uk a t .
Ha már itt tartu nk… – ismé t intet t, ezútt al Timnek. – Hozd
ide őket, jó?
Tim fölállt, és a gyo mr á r a szorított a a kezé t. – Egy
pillana t alatt me gl e s z, amint vissza é r e k. – Megfordult, hogy
be me nj e n az erdőb e . – Nem érze m vala mi jól ma g a m .
– Ez azért van, mer t úgy zabálsz, minth a vályú lenne
előtt e d! – kiáltott után a Otto. – Egy napon rájön, ne m tud
nála m több e t enni úgy, hogy el ne csa pja a has á t – mon d t a
nekünk.
– Mivel Tim épp e n róka bőr t tere g e t , majd én me g ye k
értük – mon dt a Laren alig leplez e t t mohó s á g g a l .
– Ma est e én vagyok őrsé g b e n – mon dt a Otto. – Majd én
elintéz e m .
– Majd én! – mond t a Kete dühös e n . Tekinte t e
vissza p a r a n c s olt a a má sik kettőt a helyér e , ő pedig
felmá s z o t t a tőle m balra álló kocsiba .
Josh és Fren kijött a má sik kocsiból egy sátorr al,
kötelekk el és karókk al. – Hova akarod? – kérde z t e Josh.
– Nem olyan kérd é s , amit gyakr a n fel kell tenn e d egy
férfinak, mi, Josh? – könyökölt e oldalba Fren a bar á tj á t .
– Hajla mo s vagyok rá, hogy horkoljak – figyel me z t e t t e m
őket. – Valószínűle g jobba n jártok, ha kicsit arré b b leszek
mind e n kitől. – Mutatt a m . – Ott a két fa között me gf el el.
– Mármint férfinál rendsz e rint tudod, hova akarja, mi,
Josh? – folyta tt a Fren.
Arrébb me n t e k, elkezdt é k fölverni a sátr a t.
Kete egy percc el későb b vissz ajöt t, két szép lánnyal. Az
egyikn e k vékony alakja és arc a, fiúsan rövidr e vágott,
egye n e s szálú, feket e haja volt. A má sik, a göndör
ara nyh a j ú, vala mivel kerekd e d e b b volt. Remé n yt el e n ül
bá mul t a k a világb a , tizenh a t körüliek lehet t e k. – Krin és
Ellie – mut a t t a be Kete a lányok a t .
Alleg mos olygot t . – Levinshir nagyl elkűs é g é n e k egyik
jele. Ma éjjel tége d tart mele g e n az egyik. Ez az én
ajánd é k o m, mint csalá d u n k új tagjá n a k. – Látván yo s a n
me g g u s z t ál t a őket. – Melyiket szer e t n é d ?
Egyik lányról a má sikr a nézt e m. – Nehéz választ a ni.
Hadd gondolkodja m egy kicsit.
Kete leültet t e a lányok a t a tűzhöz, és a kezükb e nyo mo t t
egy- egy tányé r leves t. Az ara nyh a j ú Ellie gépie s e n eve tt
pár falatot, aztá n lelass ult és me g állt, mint mikor a
felhúzós játék lejár. Révet e g , csakn e m vak sze m e mint h a
olyas mi t néze t t volna, amit egyikünk se m látha t . Krin
viszont bősz e n bá mul t a a tüzet. Mereve n ült, ölébe n a
leve s s el.
– Lányok! – dorg ált a őket Alleg. – Nem tudját ok, hogy
rögtön jobba n me n n e k a dolgok, mihelyt elkez d e t e k
együt t m ű k ö d ni? – Ellie lass a n evet t mé g egy kanál leves t,
aztá n abb a h a g yt a . Krin ke mé n y arcc al, mer e v hátt al
bá mul t a a tüzet.
Anne fölállt a tűz mellől, oda m e n t hozzájuk a faka n állal.
– Egyet e k! – Az ere d m é n y ugya n a z volt, mint koráb b a n .
Lassú falat. Merev dac. Anne fenye g e t ő képp el közele b b
hajolt, me g m a r k ol t a a feket e hajú lány állát, má sik keze a
gulyá s é r t nyúlt.
– Ne! – szólta m oda. – Majd eszn e k, ha elég éhe s e k
leszn e k. – Alleg kívánc sia n néz e t t rá m. – Tudo m, mit
besz él e k. Inkább inni adjatok nekik.
Egy pillana tig úgy tűnt, hogy az öreg a s s z o n y tová b b
erőlte ti Krint, de aztá n vállat vont, és eleng e d t e a lány
állát. – Jól van. Amúgy is utálo m, hogy ebb e itt bele kell
tömni az ételt. Csak a baj van vele.
Kete egye t é r t ő e n szipogot t. – A kis kurva neke m ese t t,
a mikor eloldozt a m, hogy me gfür d e s s e m – mond t a , és
félrehúz t a a haját, hogy me g m u t a s s a az arcá n a
kar mol á s ok a t . – Majdne m kikapa r t a a sze m e m e t .
– El is akart szökni – mon dt a ugya n ol ya n fenye g e t ő
képp el Anne. – Muszáj volt elbódít a n o m éjszak á r a . –
Undorr al legyint e t t . – Éhezze n e k, ha akarn a k.
Laren visszajött a tűzhöz két korsóval, és a lányok
eng e d e l m e s kezé b e nyo mt a őket.
– Víz? – kérd ez t e m .
– Sör – felelte. – Jobb nekik, ha már ne m eszn e k.
Lenyelt e m a tiltakoz á s t . Ellie ugya n olya n gépie s e n ivott,
ahogy evet t. Krin elfordítot t a a tekint e t é t a tűzről, a
korsór a néz e t t , aztá n rá m. Valósá g g al sokkolt, hogy
me n n yir e has onlít Denn á r a . Enge m néze t t ivás közbe n.
Szúrós sze m e se m mi t se m árult el abból, hogy mi lehet a
fejébe n.
– Hozd ide őket mellé m – mon dt a m . – Akkor talán
könnye b b e n tudok dönt e ni.
Kete oda hoz t a a két lányt. Ellie eng e d el m e s volt, Krin
mer e v.
 – Ezzel vigyázz – mond t a Kete, és a söt é t hajú lány felé
bicce nt e t t . – Szer e t kar molni.
Visszajött Tim, kissé sáp a d t a n . Leült a tűzhöz. Otto
oldalba bökt e.
– Kérsz mé g egy kis gulyá s t ? – kérd ez t e gonosz ul.
– Húzzál inne n – recs e g t e gye n g e hango n Tim.
– Egy kis sör me g n yu g t a t h a t j a a gyo mr o d a t –
taná c s olt a m .
Bólintott. Kapott volna mind e n e n , csak segíts e n . Kete
hozott neki egy korsóv al.
Addigra a lányok ott ültek kétfelől mellet t e m, a tűzzel
sze mb e n . Közelebbr ől olyas mik e t látt a m, a mik korá bb a n
elkerült é k a figyel me m e t .
Krin tarkójá n zúzódá s kéklett. A szőke lány csuklóját
csak feldörzsölt e a kötél, de Kriné tele volt begyó g yul a tl a n
és vara s o d ó seb e kk el. Mindazon ál t al tiszta szag uk volt, a
hajuka t me gf é s ül t é k, a ruhájuk a t ne mr é g mos h a t t á k . Kete
a gondjuka t viselt e.
Tovább á közele b br ől sokkal szeb b e k voltak.
Megérint e t t e m a vállukat. Krin felszissz e n t és
me g m e r e v e d e t t . Ellie ne m rea g ált.
– Kész! – kiáltott Fren a fák közül. – Akarsz egy lámp á t ?
– Igen! – kiáltott a m vissz a. Az egyik lányról a má sikr a
nézt e m, azt á n Allegre. – Nem tudok dönt e ni – mond t a m
őszint é n. – Így hát visze m mindk e t t ő t .
Alleg hitetle n ül neve t e t t . Aztán, látva, hogy komolya n
besz él e k, tiltakozot t. – Eredj már! Ez ne m tiszt e s s é g e s
velünk sze mb e n . Mellesleg aligha vagy képe s…
Kihívóan nézt e m rá.
– Nos – kert elt –, mé g ha képe s vagy is…
– Ez a má s o dik dolog, a mit kérek – mond t a m
hivat alos a n . – Mindket t ej ük e t .
Ottó tiltakozva felkiáltott. Gaskin és Laren ugya n c s a k
tiltakozó képe t vágott.
Megnyu g t a t ó a n mos olyog t a m rájuk. – Csak ma
éjszak á r a .
Fren és Josh vissz ajöt t, miut á n fölvert é k a sátr a m a t . –
Örülj neki, Ottó, hogy ne m tége d kért – mon dt a Fren a
nagyd a r a b férfinak. – Josh ezt kért e volna, igaz, Josh?
– Fogd be a pofád, Fren! – felelte Ottó dühös e n . – Most
én vagyok rosszul.
Fölállta m, a kobozt a válla mr a vete t t e m . Aztán a sátr a m
felé vezet t e m a két szé p lányt, az ara nyh aj út és a söté t
hajút.
 SZÁZHARMINCEGYEDIK FEJEZET

FEKETE HOLDFÉNY

Fren és Josh jó munk á t végez t e k. A sátor elég ma g a s

volt ahhoz, hogy a közep é n föl lehe s s e n állni, de a két
lánnyal és vele m tele is lett. Gyeng é d e n a vast a g
takar ók ból vet e t t ágy felé tolta m az ara n yh aj ú Ellie- t. – Ülj
le – mon dt a m szelíde n.
Miután se m mi t ne m csinált, me gfogt a m a vállát, és
lenyo mt a m ülő helyze t b e . Hagyt a , hogy mozg a s s a m , de
kék sze m e tágr a nyílt és üres volt. Nézte m a fejét, hogy
me g s é r ül t- e. Nem találta m se m mi t , teh á t súlyos a n sokkos
állapot b a n lehet e t t .
Rászá nt a m egy perc e t , hogy átkut a s s a m a
hátizs á ko m a t . Kevés porrá tört levelet szórt a m úti
poha r a m b a , a tömlőből feleng e d t e m vízzel. A pohar a t Ellie
kezé b e nyo mt a m , aki réve t e g e n fogt a. – Idd me g –
bátorított a m , igyeke z t e m azon a hang o n besz élni, amel ye t
Felurian hasz n ált, ha azt akart a , hogy gondolkod á s nélkül
eng e d e l m e s k e dj e k.
Lehet, hogy ez működ öt t , vagy talán csak szomj a s volt.
Akár mi volt is az oka, fenékig itta a pohar a t . A sze m e
ugya n ol ya n kába mar a d t .
Újabb ada g porrá tört levelet szórt a m a pohár b a , vízzel
kevert e m , és oda nyújtot t a m a söté t hajú lányn a k, hogy
igya me g.
Néhá n y percig álltunk így: én kinyújtot t kézzel, ő bén á n
lógatot t karokkal. Végül pislogot t, és rá m néze t t. – Mit
adt ál neki? – kérd ez t e .
– Össz e t ör t veliát – mon dt a m szelíde n. – Ellenm é r e g . A
leve s b e n mér e g volt.
A sze m e elárult a, hogy ne m hisz neke m. – Nem ett e m a
leve s b ől.
– A sörbe n is. Látta m, hogy abból ittál.
– Jó – mon d t a . – Úgyis me g akarok halni.
Mélyet sóhajtot t a m . – Ez ne m öl me g. Csak nagyo n
rosszul leszel. Hányni fogsz, legye n g ül sz, az izmaid
görcs öln e k egy- két napig. – Elé tartot t a m a poha r a t .
– Mit érde k el tég e d, ha me g öl n e k? – kérde z t e színtel e n
hango n. – Ha mos t ne m teszik me g, akkor má s k or. Inkább
me g h al ok… – a fogát csikorg a t t a , és ne m folytat t a a
mond a t o t .
– Nem ők mér g e z t e k me g. Én mér g e z t e m me g őket, de
véletle n ül ti is kapt a t o k belőle. Sajnálo m, de ez segít e ni
fog, hogy elkerüld a legros sz a b b a t .
Krin tekint e t e egy pillana t r a elbizonyt al a n o d o t t , aztá n
ismé t vaske m é n y lett. A pohárr a néz e t t , azt á n rá m. – Ha
ártal m a tl a n , idd me g te.
– Nem lehet – ma g ya r á z t a m . – Elaludn é k tőle, és mé g
sok dolgo m van ma éjjel.
Sze m e az irhákból vete t t ágyr a villant a sátor földjén.
A legsz elíde b b , legszo mo r ú b b mos ollyal nézt e m rá. –
Se m mi ilyes miről nincs szó.
Még mindig ne m moz dult. Hosszú ideig álltunk. Tomp a
öklend e z é s hallat szot t a fák közül. Sóhajtot t a m ,
leeng e d t e m a poha r a t . Látta m, hogy Ellie már
össz e g ö m b öl yö d v e alszik. Az arc a csakn e m béké s volt.
Mély lélegz e t e t vett e m, és visszafor dult a m Krinhez. –
Se m mi okod rá, hogy me g bízz benn e m – mon dt a m a
sze m é b e nézve. – Azutá n ne m, a mi veled tört é n t . De
re mél e m , mé gis bízol majd benn e m . – Ismé t odan yújt ot t a m
a poha r a t .
Farka s s z e m e t néze t t vele m, aztá n a pohá r é r t nyúlt.
Egyetle n kortyr a me gitt a , fuldokolt egy kicsit, azt á n leült.
Ugya nolya n márv á n yk e m é n y sze m m e l bá mul t a a sátor
falát. Én is leülte m, kicsit távola b b tőle.
Tizenöt perc múlva elaludt. Rájuk borított a m egy
takar ót, és az arcuka t nézt e m. Álmukb a n mé g szebb e k
voltak. Kinyújtott a m a keze m, hogy félres öp örje k egy
tincs e t Krin arcá ból. Megdöbb e n é s e m r e kinyitott a a
sze m é t , és rá m mer e d t . Nem a koráb bi márv á n yk e m é n y
tekint e t t el, han e m a fiatal Denna söté t sze m é v el.
Keze m me g d e r m e d t az arc á n. Egy má s o d p e r cig nézt ük
egym á s t . Aztán ismé t lecsukó do t t a sze m e . Nem tudo m, a
drog gyűrt e- e le, vagy ma g á t ól aludt el ismé t.
Letele p e d t e m a sátor bejár a t á n á l, a térde m r e fekte t t e m
Cezúr á t . Égett benn e m a düh, a két alvó lány látvá n ya
olyan volt, mint a fújtató a tűzne k. Össze sz orítot t a m a
foga m a t , és kénys z e rít e t t e m ma g a m , hogy
végiggo n d olja m, mi tört é n t itt, hogy mé g vada b b ul
lobogjon a tűz, hogy eltöltsön forrós á g á v al. Mélyeke t
lélege z t e m , acélozt a m ma g a m ahhoz, ami mos t
követk e zik.

Háro m órát várt a m, figyelt e m a tábor zaját, az

érth e t e tl e n , tomp a hang ú besz é df os zlá n yo k a t ,
káro mk o d á s s a l és a rosszullét hangj aival elegye s e n .
Hossz a n, lass a n; szívta m be a levegőt úgy, ahogy Vashe t
mut a t t a , lazított a m, lass a n szá molt a m a kilégz é s e k e t .
Után a kinyitott a m a sze m e m , a csillagokr a nézt e m, és
úgy ítélte m, hogy me gf el elő az idő. Kapkod á s nélkül
fölegye n e s e d t e m , hossz a n, ráérős e n nyújtózt a m . Széle s
holds arló függöt t az ége n, és mind e n ragyo go t t .
Lass a n oda m e n t e m a tábort űz h öz. Mogorva üszökk é
omlott, homál yb a n hagyv a a két szek ér közötti részt. Otto
hat al m a s test e petyh ü d t e n tá m a s z k o d o t t az egyik kerékr e .
Hányá s s z a g a volt. – Te vagy az, Kvothe? – kérde z t e
kás á s a n .
– Igen. – Lass a n tová b b me n t e m felé.
– Ez a kurva Anne ne m főzte át a bár á n yt – nyöször ög t e .
– Esküszö m az iste nr e , hogy mé g sos e m volta m ilyen
bet e g. – Felnéz e t t rá m. – Te jól vagy?
Cezúr a me gvillant a holdfényb e n , és feltépt e a torká t.
Fél térdr e roska d t , majd az oldalár a dőlt, a keze
elfeke t e d e t t , amint a nyak á h oz kapott. Ottha g yt a m a
holdfé nyb e n . Sötét e n pat a kz ot t a vére, ne m bírt kiálta ni.
Haldoklott, de mé g ne m halt me g.
Egy vasd a r a b o t dobt a m a par áz s b a , és a má sik sátor hoz
indulta m.
Larenr e ne m szá mí tot t a m , a mikor me gk e r ült e m a
szeke r e t . Csodálkozv a me g n yikk a n t a kivont kard láttá n.
De a mér e g lelas sítot t a , alig bírta föle mel ni a kezét, amikor
Cezúr a a melléb e fúródot t. Fojtott a n felkiáltott, és hanya t t
zuha nt .
Senki se m aludt mélye n a mér e g miatt, így Laren
kiáltá s á r a előbújt a k a kocsikból és sátr a k b ól. Eszelős
tekint e t t el tántor og t a k . Két elmos ó d ó árnyé k ugrott elő a
hozzá m közele b bi szek ér nyitott hát uljából. Joshna k és
Frenn e k kellett lenniük. Az egyikne k a sze m é b e döfte m, a
má sikn a k a has á t vágt a m föl.
 Ezt mind e n ki látt a, és mos t már amú g y isteniga z á b ól
elkezdő d ö t t az ordítoz á s . A többs é g futá s n a k ere dt
rész e g e n dülöng élv e az erdő irányá b a , néh á n ya n elest e k
me n e t közbe n. Ám Tim ma g a s árnyé k a felé m rontot t.
Nehéz kardja, a melye t egé s z est e élesít e t t, ezüs t ö s e n
villant me g a holdfényb e n .
Én azonb a n felkész ült e m. Marko mb a szorított a m a rossz
kardva s má sik törék e n y, hossz ú szilánkjá t, és egy köté s t
mor molt a m. Amikor Tim olyan közel ért, hogy
lecsa p h a s s o n , kett é t ör t e m a vasd a r a b o t . Tim kardja a tört
har a n g kondulá s á v al tört össz e , dara bj ai szétr e p ült e k és
eltűnt e k a fűbe n.
Tim tapa s z t al t a b b volt nála m, erős e b b, a keze is
hossz a b b . Még me g m é r g e z v e , fél kardd al is vesz élye s n e k
tűnt. Csakn e m fél percig tartot t kicselez n e m az Ablakon
Kiugró Szerel m e s s e l, hogy levág h a s s a m csuklóból a kezét.
Térdre ese t t, resz elős hango n felüvöltött, és a csonkot
szorong a t t a . Mellbe szúrt a m, és az erdőb e indult a m. A
küzdele m ne m tartot t sokáig, de mind e n má s o d p e r c
életfont os s á g ú volt, mivel a többiek már szét sz ór ód t a k a
fák között.
Az egyik tántor g ó, söté t alak utá n ira mo d t a m .
Figyel me tl e n volta m, ne m szá mít ot t a m Allegre, aki rá m
vet e t t e ma g á t egy fa árnyé k á b ól. Nem volt kardja, csak
egy kis kést villogta t ot t a holdfé nyb e n , ám egy kés is elég
az emb e r öl é s h e z . Hasb a szúrt, miközb e n elter ültü nk. A
feje m e t beve rt e m egy gyökér b e , a szája m vérízű lett.
Előbb sikerült felállno m, és elvágt a m a térdin á t . Aztán
has b a szúrt a m, és ott hagyt a m a földön átkozódv a , hogy
leva d á s s z a m a többiek e t . Egyik keze m e t a has a mr a
szorított a m . Tudta m, hogy a fájdalo m ha m a r o s a n leterít, és
utá n a talán ne m sok időm mar a d .

Hosszú volt az éjszak a , ne m fárasz t al a k benn e t e k e t a

részlet e kk el. Mindet me g t al ált a m az erdőb e n . Anne eltört e
a lábá t a fejveszt e t t me n e k ül é s közbe n. Tim csakn e m fél
mérfölde t tett me g csonka kézz el, mellbe szúrt a n.
Ordított a k, káro mk o d t a k és kegyel e m é r t könyörö gt e k,
a mikor becs e r k é s z t e m őket az erdőb e n , de se m mi v el se m
békíthe t t e k me g.
Szörnyű éjszak a volt, de mind e t me g t al ált a m. Nem volt
ebb e n méltós á g , se m dicsős é g. De volt benn e egyfajt a
igazs á g s z ol g ált a t á s . És vér. Amikor vége lett,
vissza h ur c olt a m a hullájuka t.

Mire vissz a é r t e m a sátr a m h o z , az éjszak a kezd e t t

ismer ő s e n kékülni. A köldökö m alatt pár hüvelykn yiv el
tüze s vonalb a n perzs elt a kín. Ha mozogt a m , kelletlen ül
húzódot t, a miből tudt a m, hogy az alvadt vér rára g a s z t o t t a
az inge m e t a bőrö mr e . Megprób ál t a m figyel me n kívül
hagyni, mer t tudt a m , hogy se m mi t se m tehe t e k reszke t ő
kézzel és félho m ál yb a n . Meg kell várno m a hajnalt, hogy
láss a m, milye n súlyos a seb.
Igyeke z t e m felidézni, a mit a Medicá b a n végz e t t
munk á m b ól tudt a m. A belekb e kapot t mély szúr á s hossz ú
fájdal ma s utaz á s t jelent a sír felé. Egy tap a s z t alt orvos
me gf el elő felszer el é s s e l változt a t h a t o t t volna ezen, de én
ne m is lehe tt e m volna me s s z e b b a civilizációtól. Ezzel az
erővel egy dar a b o t is akar h a t t a m volna a Holdból.
Megtörölt e m a kardo m a t , leülte m a nedv e s fűbe a sátor
előtt, és gondolkod ni kezdt e m.
 SZÁZHARMINCKETTEDIK FEJEZET

A MEGSZAKADT KÖR

Már több mint egy órája dolgozt a m, mire a nap a fák

koronáj a fölé e melk e d e t t , hogy felszívja a har m a t o t a fűről.
Találta m egy lapos sziklát, abból rögtönöz t e m üllőt, hogy
egy tart al ék lópatkót átalakíts a k. A tűz fölött zabká s a
rotyogot t bogr á c s b a n .
Éppe n vége z t e m a patkóv al, amikor moz g á s t látta m a
sze m e m sarká b ól. Krin leset t ki a szeké r mögül. Sejtet t e m ,
hogy a kalap ál á s ébre s z t e t t e föl.
– Ó, iste n e m! – A szájá hoz kapot t, és néh á n y botladozó
lépé s t tett felé m. – Megölte d őket!
– Igen – felelte m faha n g o n .
Krin tekint e t e végigfutot t rajta m, me g álla p o d o t t szaka d t
és vére s inge m e n . – Te… – A hangj a elaka d t , nyelt egye t . –
Jól vagy?
Némá n bólintot t a m. Amikor végr e vett e m a bátor s á g o t ,
és me g n é z t e m a seb e t , látt a m, hogy Felurian köpe n ye
me g m e n t e t t e az élet e m e t . Alleg kés e , ahelye t t hogy
kiontott a volna a belei me t , csak egy hossz ú, sekély vágá s t
ejtett a has a m o n . Tönkret e t t e egy kifogá s t al a n inge m e t is,
de mos t ne m tudt a m ezen bánkód ni.
Megvizsg ált a m a patkót, majd egy nedv e s bőrszíjjal
ráerősít e t t e m egy hossz ú, egye n e s ágra. Lee melt e m a
zabká s á s bogr á c s o t a tűzről, és belen yo m t a m a patkót a
par áz s b a .
Krin, aki ma g á h o z tért kiss é a sokkos állapot ból, lass a n
közele b b jött, mer e v e n nézve a hulláka t a tűz má sik
oldalá n. Éppe n csak lefekt e t t e m őket, nagyjá b ól vonalba ,
rend e tl e n ül. Mocskos a k voltak a vértől, seb e k táton g t a k
rajtuk. Krin úgy bá mult a őket, minth a attól félne, hogy
ismé t mozog ni kezde n e k.
– Mit csinálsz? – kérd ez t e végül.
Válaszul kivett e m az áttüz e s e d e t t patkót a paráz s b ól, és
oda m e n t e m a legköz el e b bi hullához. Tim volt az.
Rányo mt a m a tüze s vas a t a me g m a r a d t keze fejére. A bőr
füstölt és sist er g e t t , odar a g a d t a fémh e z . Egy perc múlva
elhúzt a m a vas a t . Feket e égé s n yo m mar a d t Tim fehér
bőré n. Egy me g s z a k a d t kör. Vissza m e n t e m a tűzhöz, ismé t
hevít e ni kezdt e m a vas a t .
Krin né m á n állt, túlsá g o s a n me gr e n d ül t, hogy
nor mális a n rea g áljon. Ámbár, gondolo m, ilyen helyze t b e n
ne m lehe t nor m ális a n reag ál ni. De ne m sikoltott, ne m
futott el, pedig arra gondolt a m, hogy me g t e h e t i. Csak
nézt e a me g s z a k a d t kört, és me gis m é t e l t e : – Mit csinálsz?
Idege n s z e r ű volt a hango m, amikor végr e me g s z ól alt a m:
– Minde n Ede m a Ruh egy csalá d – ma g ya r á z t a m . – Olyan
ez, mint egy zárt kör. Az ne m szá mít, hogy ne m ismerjük
egym á s t , akkor is egy csalá d vagyu nk, össz e t a r t u n k. Így
kell tennü nk, mert mindig idege n e k vagyu n k, akár hov a
me g yü n k. Szét szór ód t u n k, és az e mb e r e k gyűlölne k.
Vanna k törvé n yei nk. Szab ályok, a melye k e t bet ar t u n k. Ha
vala m e l yikünk olyat tesz, amit ne m lehe t me g b o c s á t a ni
vagy helyre h oz ni, ha az Ede ma Ruh éps é g é t vagy
becs ül e t é t kockáz t a tj a , azt me g ölik, és rásütik a
me g s z a k a d t kör bélye g é t , jelezve, hogy több é ne m tartozik
hozzá nk. Ritkán kerül rá sor. Ritkán van rá szüks é g.
Kivett e m a vas a t a tűzből, és oda m e n t e m a követk e z ő
tet e m h e z . Ottó volt az. A kézfejér e nyo mt a m a vas a t, és
hallgat t a m a szisze g é s t . – Ezek ne m tartozt a k az Ede m a
Ruhhoz. De ann a k adt á k ki ma g u k a t . Olyan dolgoka t
műv elt e k, amel ye kr e egy Ede m a se m lenne képe s , ezért
gondos k o d o m róla, hogy a világ me g t u dj a: ne m tartoz n a k a
csalá d u n k h oz . A Ruh ne m tesz olyas mik e t , amilye n e k e t
ezek.
– De hát a szeke r e k – tiltakozot t. – A hang s z e r e k .
– Nem tartozn a k az Ede ma Ruhhoz – ismé t el t e m me g
hat ár oz ot t a n . – Valószínűle g mé g csak ne m is igazi társ ul a t
voltak, csak egy tolvajba n d a , akik me g ölt e k egy Ruh
társul a t o t, és át akart á k venni a helyük e t .
Krin a hulláka t bá mul t a , aztá n eng e m. – Akkor hát azért
ölted me g őket, mer t Ede m a Ruhna k adt á k ki ma g uk a t ?
– Amiért úgy tett e k, minth a a Ruhhoz tartoz n á n a k ? Nem.
– Visszat e t t e m a vas a t a tűzre. – Azért, mer t legyilkoltak
egy társ ul a t o t, és ellopt á k a szek er eike t ? Igen. Azért, amit
velet e k műv elt e k? Igen.
– De ha ne m tartozt a k a Ruhhoz… – A tarkár a fest e t t
szeke r e k e t nézt e . – Hogya n?
 – Ezt én is szer e t n é m tudni – felelte m. Megint kivett e m a
me g s z a k a d t kört a tűzből, oda m e n t e m Alleghez, és a
tenye r é r e nyo mt a m .
Az álszíné s z me gr á n d ul t, és ordítva ma g á h o z tért.
– Nem halt me g! – sikoltott a fülsért ő hango n Krin.
Már korá bb a n me gvizs g ál t a m a seb e t . – Halott – felelte m
hide g e n . – Csak mé g mozog. – Odafordult a m Alleghe z. – Mi
a véle m é n ye d , Alleg? Hogy tett él szert két Ede ma
szeké rr e ?
– Ruh fattyú! – átkozódo t t kábult dacc al.
– Igen – bólintot t a m –, az vagyok. Te pedig ne m. Hogya n
tanult a d me g a csalá d o m jeleit és szoká s ait?
– Honna n tudt a d? – kérd ez e t t vissza. – Ismer t ü k a
szava k a t , a paro- lázást. Ismer t ük a vizet és a bort, és a
vacsor a előtti daloka t . Honna n tudt a d ?
– Azt képz elt e d, bolond d á tesz el? – Rugóké n t feszült
benn e m a hara g. – Ez az én csalá do m! Már hogyn e
tudn á m? Ruh ne m cseleks zik úgy, ahogy ti. Nem lop, ne m
rabol lányok a t .
Alleg gúnyo s mos ollyal rázt a a fejét. Vér volt a fogá n. –
Mindenki tudja, mike t műv elt e k.
Felrobb a n t benn e m a düh. – Minde nki azt képz eli, hogy
tudja! Azt képz elik, hogy igaz a pletyk a! A Ruh ne m tesz
ilyet! – Vadul körbe m u t a t t a m . – Csak a hozzá d has onlók
miat t gondoln a k ilyes mi t! – Annyira perzs elt a düh, hogy
már üvöltött e m. – Most pedig válaszolj, különb e n Isten
sírva faka d, amikor me g h a llja, mit csinált a m veled!
Elsáp a d t , és nyelnie kellett, hogy me g s z ól alh a s s o n . –
Volt egy öreg e m b e r , a feles é g e , és mé g két játéko s. Fél
éve n át kísért e m őket mint őr. Végül befog a d t a k . – Kifújta a
leve gőt , és egy kicsit zihálnia kellett, hogy ismé t
beszívha s s a .
Eleget mon do t t . – Így hát me g ölt e d őket.
Alleg vadul rázt a a fejét. – Nem… me g t á m a d t a k minke t
az úton. – Erőtlenül mut a t o t t a többi tet e mr e . – Lesből. A
többiek e t me g ölt é k, de eng e m… csak leütöt t e k.
Végign éz t e m a halott a ko n, és ismé t föllángolt benn e m a
har a g, noha már mind e n t tudt a m . Máské p p e n ne m
jutha t t a k két Ede m a szeké r h e z , ép jelzés e kk el.
Ismé t me g s z ól alt. – Után a mut a t t a m me g nekik…
Hogya n játssz á k me g a truppo t. – Nyelt egye t a
fájdalo mt ól. – Jó élet.
 Undorodv a elfordult a m. Bizonyos ért ele m b e n közülünk
való volt. Befoga d t á k a csalá d b a . Ettől tízszer rossz a b b lett
mind e n . Ismé t a paráz s b a tett e m a vas a t , és mikor tüze s e n
izzott, a lányr a nézt e m. Alleget figyelt e, és a sze m e olyan
volt, akár a kovakő.
Nem tudt a m, jó- e, amit tesz e k, de oda a d t a m neki a
billogva s a t . Az arc a me gk e m é n y e d e t t , ahogy átve t t e .
Alleg látha t ól a g ne m érte t t e , mi követk e zik, amíg rá
ne m nyo mt á k a mellér e a tüze s vas a t . Felsikoltott,
vona glot t, de ne m volt ereje a me n e k ül é s h e z . A lány arc a
eltorzult, és dühös könnye k szökt e k a sze m é b e .
Krin egy hossz ú perc utá n elhúzt a a vas a t . Állt, és halka n
sírt.
Alleg fölnéz e t t rá, és valahog y sikerült me g s z ól alnia. –
Na, kislány, jól mula t t u n k, mi? – A lány abb a h a g yt a a
sírás t, rá me r e d t . – Ne…
Kemé n ye n oldalba rúgt a m, mielőtt több e t mond h a t o t t
volna. Elné mult a kíntól, aztá n vért köpöt t felé m. Megint
beler úg t a m , ettől elernye d t .
Nem tudt a m, mi má s t teh e t n é k, így visszavitt e m a vas a t
a tűzbe .
Hosszú csönd követk e z e t t . – Ellie mé g alszik? –
kérd ez t e m .
Krin bólintott.
– Gondolod, hogy jót tenn e neki ez a látvá n y?
Elgondolkodot t, kezév el me g t ör ölt e az arcá t. – Nem
hisze m – mon dt a végül. – Nem hisze m, hogy mos t szab a d
lenne látnia ezt. Nincs mind e n rendb e n a fejébe n.
– Levinshirből valók vagyt ok? – kérde z t e m , hogy ne
telep e d h e s s e n ránk a csen d.
– Az apá m n a k Levinshirtől ész akr a van a tanyáj a – felelte
Krin. – Ellie apja a polgár m e s t e r .
– Mikor érkez t e k ezek a város ot ok b a ? – kérd ez t e m ,
miközb e n egy újabb kézfejre nyo mt a m rá a vas a t. Egyre
erős e b b lett a perzs elt hús éde s k é s szag a .
– Milyen nap van ma?
Fejben szá molt a m . – Felling.
– Thede n napjá n érkez t e k. – Elné mult. – Öt napja? –
hitetle nk e d e t t . – Úgy örültünk, hogy látha t u n k színda r a b o t ,
és hallha tjuk a híreke t! Meg egy kis zené t. – Lesütöt t e a
sze m é t . – A város keleti hat á r á n tábor ozt a k. Amikor
oda m e n t e m , hogy jósolta s s a k ma g a m n a k , azt mond t á k,
jöjjek vissza est e. Olyan bar á t s á g o s a k voltak, olyan
izgal ma s a k . – A kocsikr a néze t t. – Amikor oda m e n t e m , a
tűznél ültek. Énekelt e k neke m. Az öreg a s s z o n y teát adot t.
Nem is gondolt a m… már mi n t… olyan volt, mint a
nagya n yá m . – Sze me odat é v e d t az öreg a s s z o n y tet e m é r e ,
aztá n elszak a d t tőle. – Aztán ne m e mlé ks z e m , hogy mi
törté nt . A söt é t b e n , az egyik szeké r e n tért e m ma g a m h o z .
Kikötött e k, és… – Hangja elcsuklott, szórakoz ot t a n dörgölt e
a csuklóját. Vissza n é z e t t a sátorr a. – Gondolo m, Ellie- t is
me g hívt á k.
Végezt e m a billogoz á s s a l. Az arcuka t is me g akart a m
jelölni, de a vas neh e z e n hevült át, én pedig ha m a r
me g u n d o r o d t a m ettől a munk á t ól. Egy sze mh u n yá s t se m
aludt a m . Hossz a n izzó dühö m ellobba n t , csak zsibba d t
hide g mar a d t utá n a .
A zabká s a felé intet t e m, a melye t lehúzt a m a tűzről. –
Éhes vagy?
– Igen – felelte, azt á n a hullákr a villant a sze m e . – Nem.
– Én se m. Keltsd föl Ellie- t, és haza m e g yü n k .
Krin a sátor hoz siet e t t . Miután eltűnt, a sorba rakott
hullákhoz fordulta m. – Van valakine k ellenve t é s e , ha
elha g yo m a társul a t o t ? – kérd ez t e m .
Senkine k ne m volt ellenve t é s e . Így hát távozt a m.
 SZÁZHARMINCHARMADIK FEJEZET

ÁLMOK

Egy óra munk á b a került beh ajt a ni a kocsikkal egy

sűrűbb erdőr é s z b e , ahol elrejth e t t e m őket. Eltünt e t t e m
róluk az Ede ma jelzés e k e t , a lovaka t leszer sz á m o z t a m .
Csak egy nyer e g volt, így a má sik két állatot me gr a k t a m
élele m m e l és mind e n mozdít h a t ó v al, amit találta m.
Amikor a lovakkal vissza é r t e m , Krin és Ellie már várt ak.
Pontos a b b a n , Krin várt. Ellie csak ácsor got t mellett e
kifejez é s t el e n arcc al, üres tekint e t t el.
– Tudsz lovagolni? – kérde z t e m Krintől.
Bólintott, mire a kezé b e nyo mt a m a felnyer g elt ló
gye plőjé t. Fellépe t t a kengyel b e , aztá n me g állt, rázta a
fejét. Lassa n vissza t e t t e a lábá t a földre. – Gyalog me g ye k .
– Gondolod, hogy Ellie me g m a r a d a lovon?
Krin a szőke lányr a néz e t t . Az egyik ló kívánc si a n
szagl á s z t a , de Ellie ne m rea g ált. – Valószínűle g. De ne m
hisze m, hogy jót tenn e neki. Azutá n…
Megértő e n bólintott a m . – Akkor hát gyalogolunk.

– Mi a Lethani szíve? – kérdeztem Vashetet.

– A siker és a helyes cselekvés.
– Melyik a fontosabb, a siker vagy a helyes cselekvés?
– A kettő ugyanaz. Ha helyesen cselekszel, nem marad el
a siker.
– De mások úgy érnek el sikereket, hogy rossz dolgokat
cselekszenek – mutattam rá.
– A helytelen dolgok sosem vezetnek sikerhez – mondta
határozottan Vashet. – Ha valaki helytelenül cselekszik és
sikerrel jár, az nem ér semmit. A Lethani nélkül nincs igazi
siker.
– Uram! – szólított egy hang. – Uram!
Krinre pillantot t a m. Haját összekócolt a a szél, fiatal arca
fáradt volt. Félénke n nézet t rám. – Uram! Sötét e dik!
 Körülnézt e m , és látta m, hogy kelet felől már kúszik felénk
a szürkület. Holtfárad t volta m, és elaludt a m men e t közben
azut á n, hogy délbe n meg álltunk ebéd el ni.
– Szólíts csak Kvothén a k, Krin. Köszönö m, hogy
felkelte tt él. Máshol járt az esze m.
Krin fát hozott, és tüzet rakott. Leszerszá m o z t a m a
lovak at, meg e t e t t e m és lecsut ak olta m őket. Rászánt a m pár
perce t, hogy fölverje m a sátr at is. Normális körülmé n ye k
között nem bajlódo m ilyesmiv el, de a sátor elfért a lovakon,
és úgy gondolta m , a lányok nem szoktak hozzá, hogy a
szab a d ég alatt aludjan a k.
Amikor végezt e m a sátorr al, rájött e m , hogy csak egy
takarót hozta m el a társulat holmijából. Ha nem téve d ek,
hideg éjszak a lesz.
– Kész a vacsor a! – hívott Krin. Bedobt a m a takaró m a t
meg a másikat a sátorb a, és vissza m e n t e m Krinhez. Jó
vacsor á t készítet t abból, amink volt. Krumplileve st főzött
húsos szalonn á v al, kenyer e t pirított. A parázson zöld nyári
tök sült.
Ellie agg aszt ot t . Egész nap ugya n olya n volt, fásulta n
gyalogolt, nem szólt, ne m válaszolt sem mir e, amit Krin vagy
én mond t u n k. A sze m e követ t e a mozg á s t, de nem volt
gondolat benn e. Krin és én a saját kárunkon tanultuk meg,
hogy ha eng e d n é n k, meg álln a, vagy letéve d n e az útról, mert
meg ak a d t a sze m e vala min.
Amikor leülte m, Krin adott egy szilkét és egy kanala t. – Jó
szag a van! – bókolta m.
Bágya d t a n mosolyg ott, és mert mag á n a k is egy szilkéb e.
Elkezdt e megt ölt e ni a har m a dik a t, aztán elbizonyt al a n o d o t t .
Ellie nem tud önállóan enni.
– Nem kérsz egy kis levest, Ellie? – kérd ezt e m . – Jó szag a
van.
Ellie üres arccal ült a tűznél, és a sem mi b e mer e d t .
– Kérsz az enyé m b ől? – kérd ezt e m , minth a ez lenne a
legter m é s z e t e s e b b dolog a világon. Közelebb ülte m hozzá,
fújni kezdt e m egy kanál levest. – Tessék!
Gépies e n evet t, kissé felém, a kanál irányá b a fordítva a
fejét. Szem e visszaver t e a lángok táncá t. Mintha egy üres
házb a n égné n e k a lámp ák.
Meghűt öt t e m egy újabb kanál levest, és a szőke lány elé
tartott a m. Csupá n akkor nyitott a ki a száját, amikor a kanál
hozzá ér t az ajkához. Arrébb mozdítot t a m a fejem, be
akart a m látni a sze m é b e n szökdécs elő lángok mögé,
kétsé g b e e s e t t e n remélt e m , hogy látok ott vala mit. Akármit.
– Lefogado m, hogy Ellnek szólítan ak, ugye? – kérd ezt e m.
Krinre nézt e m . – Ez az Ellie rövidítés e?
Krin tanác s t al a n ul vállat vont. – Tulajdonk é p p e n nem
voltunk bará t n ők. Ő csak Ellie Anwat er. A polgár m e s t e r
lánya.
– Az biztos, hogy ma sokat gyalogoltu nk – folytatt a m
változatl a n élénksé g g el. – Hogy érzed mag a d, Krin?
Krin továb br a is komoly, sötét szem e kk el nézet t rám. –
Kicsit fáj a lába m.
– Az enyé m is. Alig várom, hogy levegye m a cipőm e t . Ell, a
te lábad is fáj?
Sem mi válasz. Újabb kanál levest diktált a m bele.
– Jó meleg volt. Éjszakár a viszont lehűl. Ilyenkor lehet
jókat aludni. Jó lesz, ugye, Ell?
Sem mi válasz. Krin továb br a is nézet t a tűz másik
oldaláról. Én is ette m egy kanál levest. – Ez igazán finom,
Krin – mondt a m lelkese n, aztán visszaford ult a m az üres héjjá
sokkolt lányhoz. – Még jó, Ell, hogy itt van Krin, és főz ránk.
Az én főztöm n e k olyan íze van, mint a lószarn ak.
A tűz másik oldalán Krin tele szájjal elnev e t t e mag á t, és
persz e szétfröcskölt e a levest. Ell szem é b e n minth a
meg villant volna vala mi. – Ha lenn e lócitromo m ,
csinálh at n é k desszert n e k lócitromt or t á t – mondt a m . –
Valamelyik est e csinálha t ok, ha akarod… – Kérdőn
elhallgat t a m.
Ell egy picit összer á n c olt a a sze möldök é t. Apró redő jelent
meg a homloká n.
– Valószínűleg igazad van – folytatt a m . – Nem igazán
lenn e finom. Nem ennél inkább egy kis levest?
Alig láthat ó bólintás. Adtam neki egy kan ál levest.
– Egy csepp e t minth a sós lenne. Biztosan innál egy kis
vizet.
Újabb bólint ás. Odaa dt a m neki a tömlőt, és ő mag a emelt e
a szájához.
Hosszas a n ivott. Valószínűleg kiszára d t a mai hosszú
gyaloglástól. Holnap jobba n oda kell figyelne m rá, hogy
elege t igyon.
– Te is iszol, Krin?
– Igen, kérek – felelte Krin, és Ell arcát nézte.
Ell gépies e n átnyújtott a a tömlőt Krinnek. A tűz fölé
tartott a, a vállszíj a parázsb a lógott. Krin gyorsa n elkap t a
tőle, majd hozzát e t t e: – Köszönö m, Ell.
Fennt ar t ot t a m a vont at ot t társalg á s t vacsor a közbe n. Ell a
vége felé már mag á t ól evett, és noha a sze m e tisztáb b lett,
még mindig úgy festet t, mint aki befagyo t t üveg e n át
sze ml éli a világot. Látott, és még s e m látott. De azért ez már
javulás volt.
Miután meg e v e t t két tányér levest, és egy fél szelet
kenyer e t , a szem e kezde t t lerag a d ni. – Álmos vagy, Ell? –
kérd ezt e m .
Erélyes e b b e n bólintott.
– Elvigyelek a sátorig?
Szemh éj a felpat t a n t , és hat ár ozo tt a n megr á zt a a fejét.
– Talán Krin segít lefeküd nö d, ha megk ér e d .
Ell Krin felé fordult. A szája bizonyt al a n ul mozgot t. Krin
rám pillantot t, én pedig bólintott a m .
– Akkor hát gyer ünk és bújjunk ágyb a! – mondt a Krin az
időseb b lányt e s t v é r han gjá n. Odajött, megfog t a Ell kezét, és
talpra segítet t e. Miközben elme n t e k a sátorhoz, én
eltünt e t t e m a levest, és meg e t t e m egy kenyér d a r a b o t ,
amely túlságos a n szene sr e pirult, hogy a lányok
megk óst olják.
Krin nem sokkal később visszajött a tűzhöz. – Alszik? –
kérd ezt e m .
– Már aludt, mire letett e a fejét a párn ár a. Gondolod, hogy
rendb e jön?
Elit súlyos sokk érte. Az elméj e átlép e t t az őrület kapuján,
hogy védje mag á t attól, ami törté nt. – Valószínűleg csak idő
kérd és e – mondt a m fáradt a n, rem élv e, hogy ez az igazsá g. –
A fiatalok gyors a n gyógyuln ak. – Humort al a n ul kuncogt a m .
Legföljebb egy évvel lehet n ek fiatalab b a k nála m. Minden
éve m e t kétsz er e s e n érezt e m azon az est én, ném elyiket
háro m sz or o s a n .
Mintha ólomb a öntött ek volna, enn ek ellenér e
kénysz eríte t t e m mag a m , hogy fölálljak és segíts ek Krinnek
elmoso g a t ni. Érezte m növekvő szorong á s á t , amikor
végezt ü nk a mosog a t á s s al, és kipányv áz t uk a lovakat egy
friss fűfolton, hogy legelh es s e n e k . A feszültsé g úgy nőtt,
ahogy közeledt ü n k a sátorh oz. Megállta m, félrehúz t a m neki
a sátor ajtót. – Ma éjjel kint alszom.
Megkönn ye b b ü l é s e tapinth a t ó volt. – Biztos?
Bólintott a m . Bebújt, én pedig vissza e n g e d t e m a vászn a t.
Szinte azonn al kidugt a megint a fejét, am elye t egy takarót
tartó kéz követ e t t .
Rázta m a fejem. – Mindket t ő kell majd. Ma éjjel hideg lesz.
– Beburkolózt a m a sha e d b e , és a sátor elé feküdt e m . Nem
akart a m , hogy Ell éjszak a elkószáljon, és eltéve dj e n vagy
meg s é r üljön.
– Nem fogsz fázni?
– Nem lesz sem mi bajom – felelte m. Olyan fáradt volta m,
hogy egy vágtáz ó lovon is elaludt a m volna. Olyannyira
elfárad t a m , hogy akár egy vágt ázó ló alatt is elalszo m.
Krin visszah úzt a a fejét a sátorb a. Hamaro s a n hallott a m,
ahogy belef észk eli mag á t a takaró alá. Aztán minde n
elcsönd e s e d e t t .
Eszem b e jutott a megd ö b b e n é s Otto arcá n, amikor
átvá gt a m a torkát. Hallott a m Alleg erőtlen vergő d é s é t és
átkozód á s á t , miközbe n visszavo nszolt a m a szeker ekh e z.
Eszem b e jutott a vér, és hogy milye n érzés volt belenyúl ni.
Hogy milyen sűrű volt.
Még sose öltem meg senkit így. Hidegvérr el, közelről.
Emlékezt e m , milyen mele g volt a vérük. Emlékezt e m ,
hogya n kiáltott Kete, amikor utolért e m a fák között. – Vagy
ők, vagy én! – sikoltott a hiszt érikus a n. – Nem volt
választ á s o m. Vagy ők, vagy én!
Sokáig feküdt e m ébren. Amikor végr e elaludt a m , még
rosszab b a k voltak az álmai m.
 SZÁZHARMINCHEGYEDIK FEJEZET

AZ ÚT LEVINSHIRBE

Nem sokat haladt u n k a követk e z ő napon. Krin és én

kényt el e n e k voltunk vezet ni a lovaka t, és mé g Elit is.
Szere nc s é r e a lovak jól viselke dt e k, mer t Ede má k nevelt é k
őket. Ha olyan félkótyá k lett ek volna, mint a polgár m e s t e r
szeg é n y lánya, lehe t, hogy el se m érünk Levinshirb e.
De a lovak mé g így is majdn e m több bajt okozt ak, mint
a me n n yi t érte k. Különös e n a fénye s szőrű dere s szer e t e t t
elkósz álni a bozótos b a legelé sz ni. Már háro ms z o r kellett
kiráng a t n o m onna n, és nagyo n mér g e s e k voltunk
egym á s r a . Nyilvánv aló okokból Tüské s h á t ú n a k nevez t e m
el.
Amikor negye d s z e r ráng a t t a m vissz a, komolya n
fontolga t t a m , hogy eleng e d e m , akkor ne m lesz több bajo m
vele. Persz e ne m tett e m me g. Egy jó ló jó pénzt jelent. És
gyors a b b a n érhe t e k Sever e n b e lóhát on, mint ha egé s z
úton gyalogolok.
Krin mind e n t me g t e t t , hogy Elit bevonj a a társ alg á s b a
me n d e g é l é s közbe n. Mintha ez segít e t t volna vala mit. Az
ebé d n él minth a majdn e m tudt a volna, mi törté nik
körülött e . Majdne m.
Táma d t egy ötlet e m, a mikor ebé d utá n indulá s h oz
kész ülődt ü n k. Almás d e r e s kanc á nk a t odave z e t t e m Elihez,
aki a kezév el prób ált a kifésülni kócos ara nyh a j á t , miközb e n
a sze m e zavart a n vándor olt körbe, mint h a ne m egé s z e n
érte n é , hol van.
– Ell! – Felé m fordult. – Találkozt ál már Szürkefar okk al? –
A kanc á r a mut a t t a m .
Bágya d t , zavart fejráz á s .
– Szer e t n é m , ha segít e n él veze t ni. Vezett él már lovat?
Bólintá s.
– Szüks é g e van valakire, aki a gondjá t viseli.
Megte n n é d ? – Szürkefar ok rá m néze t t nagy sze m é v e l,
minth a azt mond a n á , pont annyira van szüks é g e veze t é s r e ,
a me n n yir e neke m kerek e kr e a járás hoz. Aztán kissé
lehajtott a a fejét, és anyá s a n me g b ök t e Elit az orrával. A
lány szint e gépie s e n kinyújtot t a a kezét, hogy
me g si mo g a s s a az orrát, majd átve t t e tőle m a szár a t .
– Szerint e d ez jó ötlet? – kérde z t e Krin, amikor
visszajött e m , hogy felrakodja k a má sik két lóra.
– Szürkef ar ok szelíd, mint egy bárá n y.
– Csak mert Ellnek annyi esze van, mint egy birká n a k –
mond t a Krin pajkos a n –, ez ne m jelenti azt, hogy
pas sz oln a k egym á s h o z .
Elmos olyod t a m . – Majd figyeljük őket egy órán át. Ha
ne m műkö dik a dolog, hát ne m működik. De néh a az a
legjobb segíts é g az e mb e r n e k , ha rájön, hogy valaki
má s n a k kell segít e ni e.

Mivel rosszul aludt a m, kétsz e r t e fára dt a b b volta m. A

gyo mr o m ége t t, a bőrö m szúrt, minth a dörzs p a pírr al
távolított á k volna el a két felső réte g é t . Megkísér t e t t a
gondola t , hogy szunyók ál ok egye t a nyer e g b e n , de ne m
tudt a m ráve n ni ma g a m , hogy lovagoljak, amíg a lányok
gyalogoln a k.
Így hát én is gyalog me n t e m , a lovat veze t t e m , és
me n e t közbe n bóbiskolt a m, de ne m abb a n a kelle me s
félálo mb a n , a melyb e hajla mo s vagyok elme r ül ni gyaloglá s
közbe n. A gondol a t ai m akörül forogt a k, hogy Alleg él- e
mé g.
A Medicá b a n töltött időből tudt a m, hogy végz e t e s
szúrá s t kapott tőle m. Azt is tudt a m, hogy lass a n hal me g.
Lassa n és fájdal ma s a n . Kellő ápolá s mellet t akár egy deká d
is belet eln e . Még egye d ül, a se m mi köze p é n is napokig
húzh a tj a .
Nem leszn e k kelle m e s napok. Öntud a tl a n lesz a láztól,
ahogy elhar a p ózik a fertőz é s . Minden moz dul a t újra feltépi
a seb e t . Miután átvá gt a m az inát, járni se m tud. Ha
mozog ni akar, má s z ni a kell. Görcsölni fog a gyo mr a az
éhs é g t ől, és ég a torka a szomj ús á g t ól.
De ne m a szomj h al ál viszi el. Nem. Egy egé s z tömlő
vizet hagyt a m neki. Mellé fektet t e m , mielőtt eljöttünk. Nem
szán alo m b ól. Nem azért, hogy elviselh e t ő b b é tegye m a
végór áit. Azért hagyt a m ott, mert tudt a m, hogy a vízzel
tová b b él, és tová b b szenv e d .
Az, hogy ottha g yt a m a tömlőt, a legborz al m a s a b b dolog
volt, amit valah a tett e m , és mos t, hogy a dühö m
elha mv a d t , már bánt a m. Vajon me n n yiv el tová b b húzha tj a
így? Egy napp al? Kettővel? Két napn ál tová b b biztos a n
ne m. Próbált a m ne m gondolni rá, hogy milye n lesz ez a két
nap.
De ha kipar a nc s olt a m a gondol a t ai mb ól Alleget, má s
dé mo n o k k al kellett me gk üz d e n e m . Szilánkok jutott a k az
esz e m b e abból az éjszak á b ól, dolgok, a melye k e t az
álszíné sz e k mon dt a k , amikor levá gt a m őket. Emlékez t e m a
hangokr a , amel ye k e t a beléjük fúródó kardo m adott. A
bőrük sza g á r a , a mikor rájuk sütöt t e m a billogot. Két
asszo n yt is me g ölt e m . Vashe t vajon mit gondoln a a
tett ei mr ől? Mit gondolh a t n a k má s o k?
Szorong á s t ól és kialvatla n s á g o m t ól elcsigáz ot t agya m
ezeke t a gondol a t ok a t pörge t t e a nap hátr al é vő rész é b e n .
Csak a me g s z ok á s vett rá, hogy felverje m a tábor t, és
akar a t e r ő m e t me gf e s zítve tudt a m besz élg e t ni Ell-el. Idő
előtt csa pot t le rá m az álom. Arra esz m él t e m , hogy a
sha e d b e burkolózva feksz e m a lányok sátr a előtt.
Homályo s a n érzék elt e m, hogy Krin kezd ugya n olya n
aggo d al m a s a n mér e g e t ni, ahogy Elit néze g e t t e az előző
két napb a n .
Nyitott sze m m e l feküdt e m egy órán át, és Alleg miatt
e mé s z t e t t e m ma g a m , mielőtt elaludt a m .
Amikor aludt a m , álmo m b a n őket öldökölte m. Álmomb a n
az erdőb e n cserkelt e m , mint az irgal ma tl a n, komor halál.
De mos t má s k é n t törté nt . Megölte m Ottót, akinek a vére
forró zsírké nt fröccs e n t a keze mr e . Aztán me g ölt e m Larent,
Josht és Timet. Nyögt e k, sikoltott a k, vona glott a k a földön.
Szörnyű e k voltak a seb eik, de ne m tudt a m má sf el é nézni.
Aztán me gv ált oz t a k az arcok. Megölte m a saját
társul a t o m b ól a szakállas Tarent, a volt zsoldos t. Aztán
Tripet. Aztán Shandit üldözt e m kivont kardd al az erdőn át.
Sikoltozot t, sírt félel mé b e n . Amikor végr e utolért e m ,
átkar olt, a földre döntöt t , arc á t a melle m h e z szorított a , és
zokogot t: – Ne, ne, ne – könyör göt t . – Ne, ne, ne.
Felriadt a m . Rémült e n feküdt e m a hát a m o n , ne m
tudt a m , hol ér vége t az álmo m, és hol kezdődik a világ.
Egy perc múlva rájött e m az igazs á gr a . Ell kimá s z o t t a
sátor ból, és össz e g ö m b öl yö d ö t t mellet t e m. Arcát a
melle mh e z szorított a , kéts é g b e e s e t t e n markolt a a
karo m a t .
 – Ne, ne, ne – fuldokolt a. – Ne, ne, ne, ne. – Testé t rázt a
a tehe t e tl e n zokogá s , a mikor már besz élni se m tudott. Az
inge m átázot t forró könnyeit ől. A karo m vérz et t , annyira
belé m vájta a kör meit.
Vigaszt alg a t ni kezdt e m, a haját simog a t t a m . Hosszú idő
múlva lecsillapodo t t , és végül belé m kapa s z ko d v a elaludt a
kimer ült s é g t ől.
Mozdulatla n ul feküdt e m , neho g y felébr e s s z e m , és a
foga m a t csikorg a t t a m . Allegre, Ottór a és a többiekr e
gondolt a m. Emlékez t e m a vérre, az ordítá sr a , a
me g p e r z s el t bőr szag á r a . Minde nr e eml ék e z t e m , és arról
ábr á n d o z t a m , hogy me n n yiv el rossz a b b dolgoka t is
műv elh e t t e m volna velük.
Soha több é ne m látoga t o t t ez a lidércnyo m á s . Néha
esz e m b e jut Alleg, és elmo s olyo do m .

A követk e z ő napo n értük el Levinshirt. Ell ma g á h o z tért,

de csönd e s és vissza h úz ó d ó mar a d t . Ennek ellené r e
gyors a b b a n haladt u n k, különös e n , mivel a lányok úgy
döntöt t e k, elégg é össz e s z e d t é k ma g u k a t ahhoz, hogy
felváltva üljék me g Szürkefar ok kanc á t .
Hat mérfölde t tett ü nk me g, mire délbe n me g álltu nk. A
lányok egyr e izgatot t a b b a k lett ek, ahogy kezdt é k
fölisme r ni a táj rész eit. A domb ok formáj á t a távolba n. Egy
görbe fát az út me n t é n .
De Levinshir közelé b e n elcsönd e s e d t e k .
– Már csak az a domb van hátr a – mon dt a Krin, és
leszállt a dere s r ől. – Ell, inne n te lovagolsz.
Ell ránéz e t t , azt á n rá m, végül a lábár a . Megrázt a a fejét.
– Mi a baj? – kérd ez t e m .
– Az apá m me g öl. – Krin hangj a alig volt erős e b b a
suttog á s n á l , arc a tele volt félele m m e l .
– Az apá d, a világ legboldog a b b emb e r e lesz ma est e –
felelte m, azt á n úgy döntöt t e m , jobb, ha őszint e leszek. –
Lehet, hogy dühön g e ni is fog. De csak azért, mer t halálra
ré mít e t t e az utóbbi nyolc nap.
Krin ettől egy kicsit me g n yu g o d o t t , ám Ell sírva fakadt.
Krin átkarolt a, és gye n g é d e n csitított a .
– Senki se m vesz feles é g ül! – zokogt a Ell. – Úgy volt,
hogy hozzá m e g ye k Jason Water s o n h o z, és segít ek veze t ni
a boltját! Most már ne m fog elve nni! Senki se vesz el!
 Krinre pillantot t a m , és az ő könnye s sze m é b e n ugya n e z t
a félelme t látta m. De Krin tekint e t e dühös volt, Ellé csak
kéts é g b e e s e t t .
– Minde n férfi bolond, aki így gondolkodik – mond t a m , és
annyi me g g yő z ő d é s t öntött e m a hango m b a , a me n n yit csak
tudt a m . – Ti kett e n pedig túl okos a k és túl szép e k vagyt ok
ahhoz, hogy bolondokh oz me nj e t e k hozzá.
Ez kiss é me g n yu g t a t t a Elit. Úgy néz e t t rá m, mint h a
szer e t n e hinni neke m.
– Ez az igazs á g – mon dt a m . – Egyált al á n ne m vagyt ok
hibá s a k. Ezt tarts á t ok észb e n a követk e z ő pár napb a n .
– Gyűlölö m őket! – acs ar g o t t Ell vára tla n, me gl e p ő düh ki
töré s s el. – Gyűlölö m a férfiaka t! – Olyan erővel markolt a
Szürkefar ok gye plőjét, hogy ujjperc ei elfehé r e d t e k . Arca a
har a g ma s z kjá v á torzult. Krin átkar olt a , de amikor rá m
néz e t t , látta m, hogy az ő söt é t sze m é b e n is ugya n e z
tükröződik.
– Minden okotok me gv a n a gyűlöletr e – felelte m, és mé g
sos e érezt e m ma g a m a t ennyire dühös n e k és
tehe t e tl e n n e k . – De én is férfi vagyok. Nem mind vagyu n k
ilyene k.
Kis időre me g álltu nk a várost ól félmé rföldnyir e. Vizet
ittunk, és hara p t u n k vala mit, hogy lecsillapodjunk. Aztán
haz avitt e m őket.
 SZÁZHARMINCÖTÖDIK FEJEZET

HAZATÉRÉS

Levinshir ne m volt vala mi nagy. Kétsz áz e mb e r lakta,

talán háro m s z á z , ha a környe z ő tanyá k a t is
hozzá sz á mí tj uk. Vacsor aidő volt, amikor belova g olt u nk, a
mezőv á r o s t kett é o s z t ó földút csönd e s és népt el e n volt. Ell
me g m o n d t a , hogy a házuk a telep ül é s túlsó végé b e n van.
Remélt e m, észre v é tl e n ül elvihe t e m odáig őket.
Megviselt e k, zaklatot t a k voltak. Legkev é s b é a pletyk á s
szo ms z é d o k töme g é r e volt szüks é g ü k.
De ne m így volt me gírv a. Félúton jártunk, a mikor
moz g á s t látt a m az egyik ablakb a n. „Ell!”, kiáltott a egy női
hang, és tíz má s o d p e r c e n belül ömle ni kezdt e k az e mb e r e k
mind e n ajtónyílá s b ól.
Az asszo n yok voltak a gyors a b b a k : tíz- egyn é h á n ya n ne m
egé s z e n egy perc alatt védőg yű r ű t húzt a k a két lány köré,
besz élt e k, sírtak, ölelget t é k egym á s t . Úgy tűnt, a lányok a t
ne m zavarja. Talán jobb is volt így. A mele g fogadt a t á s
soka t tehe t a gyógyul á s u k é r t .
A férfiak hátr a m a r a d t a k , tudvá n, hogy ebb e n a
helyz e t b e n hasz n ál h a t a tl a n o k. A többs é g az ajtókb a n és a
torná c oko n bá m é s z k o d o t t . Hata n- nyolca n jöttek le az
utc ár a , lass a n mozog t a k, figyelt ek. Óvatos emb e r e k voltak,
par a s z t ok, és par a s z t ok bará t ai. Tízmérfölde s körbe n
ismer t e k mind e n neve t. Levinshirbe n én volta m az
egye tl e n idege n.
Egyikük se m állt közeli rokons á g b a n a lányokk al. De
mé g ha lett volna ilyen, tudt á k, hogy legalá b b egy óráig,
de lehe t, hogy egy napo n belül se m jut a lányok közelé b e .
Így hát feles é g eikr e és lányaikr a hagyt á k a dolgot, és ne m
lévé n má s elfoglalts á g u k, előbb a lovaka t figyelt ék, majd
eng e m.
Odaint e t t e m egy tíz év körüli fiúcská n a k. – Eredj, szólj a
polgár m e s t e r n e k , hogy visszajött a lánya . Fuss! – Csak úgy
kapkodt a mez t el e n lábá t, míg elroh a n t egy nagy
porfelhőb e n .
 A férfiak lass a n közele b b húzódt a k. A helyz e t
me g tízsz e r e z t e ösztönö s gya n a kv á s u k a t az ideg e n e k k el
sze mb e n . Egy tizenk é t év körüli kisfiú ne m volt olyan
óvatos. Egye n e s e n odajött hozzá m, me g b á m u l t a a
kardo m a t és a köpe n ye m e t .
– Hogy hívnak? – kérde z t e m .
– Pete.
– Tudsz lovagolni, Pete?
Sértődöt t e n néze t t rá m. – Naná.
– Tudod, hogy hol van a Walker tanya ?
Bólintott. – Úgy két mér ő főd a malo md űl őn él.
Oldalra lépt e m, oda a d t a m neki a der e s gye plőjét. –
Eredj, mond d me g nekik, hogy haz ajött a lányuk. Azutá n
hagyd, hogy ők jöjjenek vissz a a lóval.
Fent volt a nyer e g b e n , mielőtt nyújth a t t a m volna a
keze m, hogy segíts e k. Nem eng e d t e m el a gye plőt, a míg
me g ne m rövidíte t t e m a kengyel s zíjat, nehog y me g ölje
ma g á t odafel é.
– Ha oda é r s z és vissz ajös sz anélkül, hogy betör n é d a
fejed, vagy eltörné d a ló lábá t, kapsz egy pennyt –
mond t a m .
– Két pennyt ! – felelte.
Elneve t t e m ma g a m . Pete me gfor dítot t a a lovat, és
elpályá z ot t.
Ezalatt a férfiak mé g közele b b jöttek, és laza kört vont a k
köré m.
Egy komor képű, dere s szak állú, ma g a s , kopa sz fickó
kinevez t e ma g á t vezér n e k. – Na és te ki vagy? – kérde z t e ,
de a hang s zín e több e t mond o t t , mint a szavai. Te meg ki a
fene vagy?
– Kvothe – felelte m derűs e n . – Hát te?
– Nem tudo m, mi közöd hozzá – morogt a . – Micsinálsz
itt? – Mi a fe nét csinálsz a lányainkkal?
– Az isten anyjár a , Seth! – szólt rá egy idős e b b emb e r . –
Annyi észt se adot t neke d az Isten, mint egy kutyá n a k.
Nem lehe t így besz él ni a…
– Neke m te ne szájalj, Benjá mi n! – vakka n t o t t rá a
mogorv a . – Jussunk van me g t u d ni, kicsod a . – Felé m fordult,
kiállt a többiek elé. – Te is azokhoz a vándor szín é s z
bita ng ok h oz tartozol, akik itt jártak?
Rázta m a feje m, igyek e z t e m árt al ma tl a n n a k látsz a ni. –
Nem.
 – Hát én me g assz e m . Úgy néz el ki, mint egy Ruh. A
sze m e d is olyan. – A többiek a nyakuk a t nyújtog a t t á k, hogy
láss á k az arco m a t .
– Az isten é r t , Seth! – szólt közbe ismé t az öreg e m b e r . –
Egyikne k se vót vere s haja. Ilyen hajra e mlé k e z n é l. Nem
olyan ez.
– Miért jötte m volna vissza, ha azokhoz tartozn é k, akik
elrabolt á k őket? – mut a t t a m rá az ellent mo n d á s r a .
Seth arca mé g söt é t e b b lett, és lass a n ara sz olt felé m. –
Okoskodol vele m, fiam? Talán azt gondolod, hogy mink itt
mind ostob á k vagyu n k? Azt gondolod, hogy ha vissza hoz o d
őket, jutal ma t kapsz, vagy ne m küldünk senkit utá n a t o k? –
Csakn e m karnyújt á s n yir a volt, és fenye g e t ő e n mér e g e t e t t .
Körülnézt e m , és ugya n e z t az indulat ot látta m az össz e s
férfi arcá n. Az ilyen hara g lass a n forr föl a jó e mb e r e k
szívéb e n, akik igazs á g o t akar n a k, és mikor rájönn e k, hogy
ne m kapják me g, úgy dönt e n e k , hogy ha ló nincs, a sza m á r
is jó a bossz ú állá s h oz .
Törte m a feje m, mivel csillapíth a t n á m le őket, de mielőtt
bár mit tehe t t e m volna, felcs a t t a n t mögö t t e m Krin. – Seth,
tisztuljál a közelé ből!
Seth, aki már félig fele mel t e a kezé t, me g állt. – Most…
Krin már jött is felé. Az asszon yok csopor tja utat adot t
neki, de a közelbe n mar a d t . – Ő me n t e t t me g, Seth! –
kiáltott a Krin dühös e n . – Te hülye szar e vő, ő me n t e t t me g
minke t! Ti hol a fené b e n voltatok? Miért ne m jötte t e k
utá nu n k?
Seth hátr ált, de közbe n a düh és a szégye n harcolt az
arc á n. A düh győzöt t. – Jöttünk! – ordított a . – Ahogy
me g t u d t u k , mi törté nt , me n t ü n k utá n uk! Bil alól kilőtt ék a
lovát, ő pedig lábát tört e! Jim karját me g s z úr t á k , az öreg
Cupper mé g mindig ne m tért ma g á h o z , úgy fejbe vágt á k!
Majdne m me g ölt e k minke t!
Ismé t körülnézt e m , ismé t látta m a har a g o t a férfiak
arc á n, és látt a m az okát is: a tehe t e tl e n s é g e t , mer t ne m
tudt á k me gv é d e ni város uk a t az álszíné sz e k brut alit á s á t ól,
és a szégye n t , mer t ne m tudt á k vissza s z e r e z ni bará t aik,
szo ms z é dj aik lányait.
– Hát ez ne m volt elég! – kiáltott a Krin düht ől égő
sze m m e l . – Ő jött, és me g m e n t e t t minke t, mer t ő igazi
férfi! Nem olya n, mint ti, akik hagyt a t o k volna me g h al ni!
Ettől a tőle m balra álló, tizenh é t éve s forma
par a s z tfiúb a n bődült el az indulat. – Se m mi ne m lett vóna,
ha ti ne m kelletite k ma g a t o k a t , mint a Ruh kurvák!
Mire felocsú dt a m , már el is tört e m a karját. Felsikoltott,
össz er o g yo t t .
A gallérján ál fogva felránt ot t a m . – Mi a neve d? –
vicsorogt a m az arcá b a .
– A karo m! – zihálta. Kilátszott a sze m e fehérje.
Úgy me gr á z t a m , mint egy rongyb a b á t . – A neve d!
– Jason – nyögt e . – Isten anyja, a karo m…
Szaba d keze m m e l me gr a g a d t a m az állát, Krin és Ell felé
fordított a m a fejét. – Jason – szisze g t e m halka n a fülébe –,
nézd csak me g ezeke t a lányok a t . Gondolj csak bele,
milye n poklokon me n t e k kere sz t ül az utóbbi napok b a n ,
össz ekö t ö t t kézz el- lábbal egy szek ér hát uljáb a n. És
szer e t n é m , ha me gk é r d e z n é d ma g a d t ól, mi a rossz a b b :
egy törött kar, vagy ha elrabol egy ideg e n, és négys z e r
erősz a k ol me g egy éjszak a ?
Eztán ma g a m felé fordított a m az arcá t, és úgy
lehalkított a m a hang o m a t , hogy már egy hüvelyn yiről se m
tűnt suttog á s n á l többn e k. – Miután elgondolkodt ál eze n,
szer e t n é m , ha Isten bocs á n a t á é r t könyörö g n é l azért, a mit
mos t mon dt ál. És ha őszint é n imádkoz ol, Tehlu
gondos k o dik róla, hogy a karod jól és egye n e s e n forrjon
össz e. – Jason sze m e könnye s volt, és rett e g ő. – Mosta n t ól,
ha valah a is rossz a t gondolsz bár m el yikükről, a karod úgy
fog fájni, minth a forró vas a t nyo mt a k volna a csont od b a . És
ha mé g egy gonosz szót mond a s z , be fogsz lázas od ni, a
karod lass a n rotha d ni kezd, és le kell vágni, hogy
me g m e n t s é k az élet e d. – Erőse b b e n markolt a m a gallérját,
és látt a m, hogy kimer e d a sze m e . – És ha valah a is tesz el
ellenük vala mit, azt én me g fogo m tudni. Visszajövök,
me g öllek, és kiaka s z t al a k egy fára.
Könnye k csorogt a k az arcá n, ne m tudo m, hogy a
szégye n , a félele m vagy a fájdalo m könnyei. – Most pedig
kérj tőlük bocs á n a t o t azért, amit mond t ál. – Elenge d t e m ,
miut á n me g bizonyo s o d t a m róla, hogy a lába me g t a r tj a, és
a lányokr a mut a t t a m , akiket úgy álltak körül az asszon yo k,
mint egy védős á n c .
Jason erőtle n ül szoron g a t t a a karját. – Ezt ne m kellett
vóna mond a n o m , Ellie – zokogt a olyan boldogt al a n ul és
bűnt u d a t o s a n , amit mé g kartör é s utá n se hitte m volna el
róla. – Egy dé mo n besz élt belőle m. Esküszök,
bele b e t e g e d t e m az aggo d alo m b a . De mindn yáj a n . És
me g pr ó b á l t u n k titeke t vissz a h oz ni, de soka n vótak, és
rajtunk ütött e k az úton, aztá n haza köllött hozni Bilt, hogy
ne haljon me g a lába miat t.
Vala mi mocor og ni kezde t t az e mlé k e z e t e m b e n . Jason?
Hirtele n rájött e m, hogy Elli udvarlójá n a k a karját tört e m el.
Jelenle g ne m tudt a m sajnálni. Bőven me g é r d e m e l t e .
Körülnézt e m , és látta m, hogy a hara g elszivárog az
e mb e r e k b ől, mint h a az egé s z város düh é t elha s z n ál t a m
volna egy hirtele n villámb a n . Enyhe rest elk e d é s s e l
figyelt é k Jasont, minth a a fiú sokuk helye t t kért volna
bocs á n a t o t .
Aztán me gl á t t a m , hogy egy me g t e r m e t t , pirospoz s g á s
férfie mb e r közele dik futva, tuca t n yi levinshirivel a
sarká b a n . Tekint e t é b ől sejt et t e m , hogy Ell apja, a
polgár m e s t e r az. Átnyo m a k o d o t t az asszon yok csap a t á n ,
felkapt a a lányá t, me g p ö r g e t t e a leve gő b e n .
Az ilyen kisváros ok b a n kétfajt a polgár m e s t e r találha t ó.
Az első kopa s z o d ó, koros férfi, tekint élye s pocakk al, aki jól
bánik a pénzz el, és hajla mo s a kezé t tördelni, ha vára tla n
dolog tört é nik. A má s o dik szála s, vállas emb e r , akinek a
csalá dja lass a n gazd a g o d o t t me g, miut á n húsz
ne mz e d é k e n át húzt á k az igát a szánt óföldön. Ell apja a
má s o dik fajtához tartozot t.
A lánya vállát átkar olva jött oda hozzá m. – Hallom,
neke d kell köszön e t e t mon d a ni, mert vissza hoz t a d a
lányaink a t . – Kezet nyújtot t, és látt a m, hogy be van kötve a
karja. Ennek ellené r e a mark a erős volt, és ne m látta m az
övén él széle s e b b mos olyt azót a , hogy ottha g yt a m Simmo n t
az Egyet e m e n .
– Hogy van a karod? – bökt e m ki önké nt el e n ül, majd
sietve hozzát e t t e m , amikor egy kicsit elhalvá n yo d o t t a
mos olya : – Tanult a m orvoslá s t , és tudo m, hogy az ilyenn e k
elég bonyolult tud lenni az ellát á s a , távol az otthon t ól. – És
egy olyan orszá g b a n , ahol gyógys z e r n e k tartják a higa nyt,
fűzte m hozzá gondola t b a n .
Ismé t elmos olyod o t t , és me g m o z g a t t a az ujjait. – Merev,
de nincs nagyo b b baj. Csak húst ért. Lesből tá ma d t a k ránk.
Elkapt a m az egyike t, de me g s z úr t, és elszel elt. Hogya n
sikerült elhoznod a lányok a t azoktól az iste nt el e n Ruh
latroktól? – Köpött egye t .
– Nem tartozt a k az Ede m a Ruhhoz – mond t a m
inger ült e b b e n , mint szer e t t e m volna. – Még csak ne m is
voltak igazi vándor s zín é s z e k.
Ismé t me gf a k ult a mos olya . – Ezt hogy ért e d?
– Nem tartozt a k az Ede m a Ruhhoz. Mi ne m csinálunk
ilyene k e t .
– Ide figyelj! – mond t a a polgár m e s t e r vala miv el
indulat os a b b a n . – Nagyon jól tudo m, hogy mit csinált a k, és
mit ne m. Idejött e k, mint a cse pp e n t e t t méz, hangics ált a k,
kere s t e k egy- két pennyt . Aztán elkez dt e k garáz d álko d ni.
Mikor me g m o n d t u k nekik, hogy távozz a n a k , elvitték a
lányo m a t . – Az utolsó szav a k a t úgy mond t a , mint h a lángot
fújna.
– Mi? – mon d t a valaki halka n mögöt t e m . – Jim, ez azt
mond t a , hogy mi!
Seth komor a n kidugt a a fejét a polgár m e s t e r mög ül,
hogy ismé t me g n é z z e n ma g á n a k . – Nem me g m o n d t a m ,
hogy ő is az? – diadal m a s k o d o t t . – Felisme r e m én őket. A
sze mü k ö n mindig látni lehet!
– Várjunk csak! – szólalt me g lass a n, hitetle n ül a
polgár m e s t e r . – Azt akarod mond a ni, hogy közülük való
vagy? – kérde z t e félelme t e s arcc al.
Mielőtt ma g ya r á z k o d ni kezdh e t t e m volna, Ell
me gr a g a d t a az apja karját. – Papa, ne dühíts d föl! –
mond t a sietve, és úgy kapa s z ko d o t t a polgár m e s t e r ép
karjáb a , mint h a el akarn á húzni tőle m. – Ne mondj se m mi t ,
a mivel feldühít e d! Nem velük volt! Ő hozott vissz a, ő
me n t e t t me g!
A polgár m e s t e r kissé me g e n g e s z t el ő d ö t t , bár a
nyája s s á g a odale t t. – Magyar á z d me g! – mond t a komor a n.
Némá n sóhajtot t a m . Már me gi nt sikerült kavar od á s t
okozno m. – Ezek ne m vándor s zín é s z e k voltak, és egé s z
biztos a n ne m tartozt a k az Ede ma Ruhhoz. Útonállók voltak,
akik me g ölt e k valakiket a csalá do m b ól, és ellopt á k a
szeke r eik e t . Csak játszott á k, hogy színé s z e k.
– Miért játsz a n á me g valaki, hogy Ruh? – kérd ez t e a
polgár m e s t e r , mint h a a gondol a t is elképz el h e t e tl e n volna
szá m á r a .
– Hogy me g t e h e s s é k , amit tett e k – vágt a m vissza. –
Beeng e d t e d őket a város od b a , és ők vissz a élt e k a
bizal ma d d a l. Egyetl e n Ede ma Ruh se m tenn e ilyet.
– Nem válaszolt ál a kérdé s e m r e – mon dt a . – Hogya n
szab a dí t ot t a d ki a lányok a t ?
 – Megoldot t a m – felelte m egysz e r ű e n .
– Megölte őket – mond t a Krin olyan hango s a n , hogy
mind e n ki hallha s s a . – Mindet.
Érezt e m, hogy mind e n ki eng e m bá mul. A társ a s á g fele
azt gondolt a: Mindet? Hét embert? A má sik fele pedig azt:
Két asszony is volt velük, azokat is megölte?
– Nahát akkor! – szólt a polgár m e s t e r , miut á n jól
me g n é z e t t ma g á n a k . – Ez jó – tett e hozzá olyan hang o n,
mint aki eldönt öt t vala mit. – Ez rendb e n van. A világ jobb
hely lett.
Ettől mind e n ki föleng e d e t t vala mic sk é t . – Ezek a lovaik.
– A két lóra mut a t t a m , amel ye k a holmink a t hozt á k. – Most
már a lányok é . Keletre, úgy negyv e n m é r f öldn yir e
me g t al áljá t ok a szek er e k e t . Krin me g tudja mut a t ni, hova
rejtet t e m őket. Azok is a lányok é .
– Jó árat adn a k értük Temsford b a n – elmélke d e t t a
polgár m e s t e r .
– Rende s kis pénz, ha hozzáv e s s z ü k a hang s z e r e k e t , a
ruhá k a t és a többit – helye s el t e m . – Ha kett é o s z tj á k, csinos
hozo m á n y lesz belőle – tett e m hozzá hat ár oz ot t a n .
A sze m e m b e néze t t, azt á n lass a n, egye t é r t ő e n
bóloga t o t t . – Az bizony.
– És mi lesz azzal, amit tőlünk loptak? – tiltakozot t egy
köté nye s , köpcös e mb e r . – Össz e t ör t é k a bolto ma t , és
elvitt ek két hordóv al a legjobb sörö mb ől!
– Van lányod? – kérde z t e m nyugo d t a n . Meglep e t é s é b ől
látha t t a m , hogy igen. – Akkor azt hisze m, mé g jól jöttél ki a
dologból.
A polgár m e s t e r végr e észre v e t t e a törött karját
szorong a t ó Jasont. – Veled me g mi törté n t ?
Jason a lábá t sze ml él g e t t e , Seth válaszolt helye t t e : –
Olyas mik e t mon do t t , amit ne m kellet e t t vóna.
A polgár m e s t e r körülnéz e t t , de látt a, hogy nagy
fára ds á g lenne enn él ponto s a b b választ kicsikarni. Vállat
vont, ejtet t e a té m á t .
– Sínbe tehe t e m – mon d t a m hanya g ul.
– Ne! – mond t a Jason túlsá g o s a n gyors a n , azt á n
vissza koz ot t. – Inkább Anyóhoz me g ye k .
A polgár m e s t e r r e sandítot t a m . – Anyóhoz?
Szer e t e t t e l mos olygo t t . – Ha lenyúzz uk a térdü nk e t ,
Anyó tesz rá köté s t .
– Bil is ott lesz? – kérd ez t e m . – A törött lábú férfi?
 Bólintott. – Ha jól isme r e m Anyót, mé g vagy egy deká di g
ne m eng e di el.
– Veled me g ye k – mond t a m a verejt é k e z ő fiúnak, aki
óvatos a n tartot t a a karját. – Szere t n é m látni, hogya n
dolgozik Anyó.

Amennyir e me s s z e voltunk a civilizációtól, arra

szá mí tot t a m , hogy Anyó egy görnye d t hátú véna s s z o n y,
aki piócáv al és fasze s s z el kezeli bet e g e it.
A véle m é n ye m rögtön me gv ál t ozot t, ahogy belé pt e m a
ház á b a . A falait szár a z növé n ye k csokr ai borított á k, a
polcokon gondo s a n felcímk é z e t t palackok sorakozt a k. Volt
egy kis íróaszt al, azon háro m súlyos, bőrköt é s e s könyv. Az
egyikb e n , a mely nyitva volt, felis me r t e m a Heroboricát. A
mar g ór a me gj e g yz é s e k e t firkantot t a k, néh á n y beke z d é s b e
belejavítot t a k, má s ok a t áthúzt a k.
Anyó ne m volt olyan öreg, mint gondolt a m, bár a haja
erős e n őszült. Nemh o g y ne m görnye d t me g, de mé g
ma g a s a b b is volt nála m. Széle s válla volt, és kerek,
mos olyg ó s arca.
Egy rézka n n á t tett a tűzre, közbe n dudor á s z o t t . Elővett
egy ollót, leülte t t e Jasont, gye n g é d e n végigt a p o g a t t a a
karját. A fiú sáp a d t volt, izzadt, egyfolyt á b a n kara t t yolt
idege s s é g é b e n , miközb e n az asszon y móds z e r e s e n
felvágt a az ingét. Jason pár perc alatt, és kéré s nélkül
leadt a neki Ell és Krin haza t é r é s é n e k pontos, noha kissé
szét h ulló leírás á t .
– Szép, tiszt a töré s – mon d t a végül Anyó, félbe sz a kítv a a
besz á m ol ót . – Hogya n tört é n t ?
Jason riadt a n pillantot t rá m, aztá n elkapt a a tekint e t é t . –
Se m mi – mond t a sietve . Azután rájött, hogy ne m válaszolt
a kérdé s r e . – Mármint…
– Én törte m el – mon dt a m . – Úgy gondolt a m, a
legkev e s e b b , amit teh e t e k , hogy vele jövök, és me g n é z e m ,
segíth e t e k- e vala mit a gyógyít á s á b a n .
Anyó rá m néze t t. – Korább a n is foglalkozt ál ilyes miv el?
– Orvoslá s t tanult a m az Egyet e m e n – felelte m.
Vállat vont. – Akkor, gondolo m, tudod tart a ni a sínt,
a míg beköt ö m. Van egy lány, aki segít neke m, de elfutott,
a mikor me g h allott a az utcá n a zsivajt.
Jason idege s e n sandítot t rá m, amikor a fát a karjához
szorított a m , de Anyó unott hozzá é r t é s s e l és ne m egé s z e n
háro m perc alatt rács a v a r t a a pólyá t a sínre. Ahogy
figyelt e m a munk áj á t , el kellett isme r n e m , hogy jobb
legalá b b felénél azokn a k a diákokn a k, akiket a Medicá ból
ismer t e m .
Miután vége z t ü n k, lenéz e t t Jasonr a . – Szer e n c s é s vagy –
mond t a . – Nem kellett helyr e tenni. Ha egy hóna pi g ne m
hasz n álod a keze d, tökélet e s e n helyr e jön.
Jason olyan gyors a n távozot t, ahogy csak bírt, Anyó
pedig né mi kér- lelés után me g m u t a t t a Bilt, aki a hát s ó
szob á b a n feküdt.
Ha Jason karja szép töré s volt, Bil lába olyan csúnya volt,
a milye n csúnya egyált al á n lehe t egy ilyen sérülé s . Több
helye n is eltört mindk é t lábsz á rc s o n tj a. A köté s alatt
förtel m e s e n felpüffedt a lába. A bőr a köté s fölött szed e rj e s
és foltos volt, és úgy feszült, mint egy túltöltött kolbá s z.
Bil sáp a d t , de éber volt. Úgy néz e t t ki, hogy valószínűl e g
me g m a r a d a lába. Hogy me n n yir e lesz képe s haszn ál ni, az
má s kérdé s . Lehet, hogy csak erős e n sántít a ni fog, de arra
ne m mer t e m volna fogad ni, hogy képe s lesz mé g egysz e r
futni.
– Miféle alakok képe s e k lelőni egy lovat? –
mélt a tl a n ko d o t t verejt é k e s arcc al. – Ez ne m tiszt e s s é g e s .
Termé s z e t e s e n az ő lova volt. És ez ne m olyasf ajt a
város, ahol az e mb e r e k n e k van fölösleg e s lovuk. Bil
fiatale m b e r volt, ne mr é g nősült, a saját kis tanyáj á n lakott,
és lehet, hogy több é ne m tud majd járni, mert azt akart a
tenni, a mi helye s . Keserű gondola t volt.
Anyó adott neki kétka n ál n yi szert egy barn a palackból,
a mitől Bil lehunyt a a sze m é t . Anyó kihajtot t a szobá b ól, és
becs ukt a ma g a mögöt t az ajtót.
– Átütött e a csont a bőrt? – kérd ez t e m , ahog y kívül
voltunk.
Bólintott, miközb e n a palackot vissza t e t t e a polcra.
– Mit hasz n ál sz szep szis ellen?
– Mármint eve s s é g ellen? – kérd ez t e . – Kosszak állfüve t .
– Csakugya n ? – Meglepő dt e m . – Nem nyílgyök e r e t ?
– Nyílgyöké r! – horka n t o t t . Fát tett a tűzre, és levet t e a
gőzölgő kann á t . – Próbált a d valah a kezelni az eve s e d é s t
nyílgyök é rr el?
– Nem – isme r t e m el.
– Akkor hadd kíméljelek me g ann a k a gondjá t ól, hogy
me g öl sz valakit. – Elővett két fakup á t . – A nyílgyöké r
hajítófát se m ér. Mege h e t e d , ha szer e t e d , de má s r a ne m
való.
– De azt mondj á k, a nyílgyök é r b ől és a bes s a m yb ól
kész ült kene t a legjobb ellensz e r.
– A bes s a m y me g é r h e t egy fél hajítófát – isme r t e el. – De
a kossz a k állfű jobb. Én szíves e b b e n hasz n álok vere sfüv e t ,
de ne m mindig van az, a mir e szüks é g ü n k lenne . Az
anyal e v él és a kossz a k állfű kever é k é t hasz n álo m, és
látha t o d, hogy hat á s o s . Nyílgyöker e t könnyű keríte ni, és
pép e t csinálni belőle, de nincs különös e b b jó tulajdon s á g a .
– Megcsóv ált a a fejét. – Nyílgyökér és ká mfor. Nyílgyöké r
és bes s a m y. Nyílgyökér és sóve s s z ő. A nyílgyök é r ne m is
gyógys z e r . Csak jó vivőan ya g a az igazi orvoss á g n a k .
Tiltakoz á s r a nyitott a m a szá m, aztá n ráné z t e m a sűrű
széljegyz e t e k k el ellátott Heroboricára, és becs ukt a m a
szá m.
Anyó forró vizet töltött a kann á b ól a két kupá b a . – Ülj le
egy kicsit – mond t a . – Úgy fest e s z, mint aki alig áll a lábá n.
Vágya kozv a nézt e m a székr e. – Vissza kéne me n n e m –
mond t a m .
– Egy csé sz e teár a csak van időd – mon dt a hat á r oz ot t a n .
Megfogt a a karo m, és a székh e z veze t e t t . – Meg egy falat
ételr e. Sápa d t vagy, mint a savó, neke m me g van itt egy
falat éde s puddingo m, a mi mé g ne m talált gazd á r a .
Törte m a feje m, hogy ebé d elt e m- e ma. Arra
e mlé k e z t e m , hogy a lányok a t me g e t e t t e m . – Nem
szer e t n é k több gondot okozni – mond t a m . – Máris épp e n
elég munk á t adt a m.
– Bőven ideje volt, hogy eltörje valaki ann a k a fiúnak a
karját – mon dt a félvállról. – Akkora szája van, hogy el se m
hinné d. – Oda a d t a neke m az egyik kupá t . – Idd me g, és
egyél egy kevé s puddingo t.
Csodál a t o s illata volt a kupá b ól áradó pár á n a k. – Mi van
benn e ? – kérd ez t e m .
– Csipke bo g yó . Meg né mi alma p á link a a sajáto m b ól. –
Széles e n mos olygo t t , amitől szark al á b a k jelent e k me g a
sze m e sarká b a n . – Ha akarod, tesz e k bele egy kevé s
nyílgyök e r e t is.
Elmos olyod t a m , belekort yolt a m az italba. Átmele gít e t t e
a mellka s o m a t , és egy kicsit ellazított. Különös volt, mer t
ne m is vett e m észr e, milye n feszült vagyok.
 Anyó tett- vett, azt á n két tányé r t helyez e t t az aszt alr a, és
ma g a is leült.
– Tényleg me g ölt e d azoka t az e mb e r e k e t ? – kérd ez t e
nyílta n. Nem volt vád a hangjá b a n . Csak kívánc sis á g.
Bólintott a m .
– Nem kellett volna elmon d a n o d . Most majd ne m lehe t
me g ú s z ni a hűhót. Tárgyal á s t akarn a k, és el kell hoza t niuk
egy ítélő me s t e r t Temsford ból.
– Nem én mon dt a m me g – felelte m. – Krin.
– Ó! – mon dt a .
A besz élg e t é s félbe sz a k a d t . Megitta m az utolsó kortyot,
de amikor me g pr ó b á lt a m lete nni a kupá t, annyir a
reszke t e t t a keze m, hogy a kupa úgy kopogot t az
aszt alla po n, mint egy türel m e tl e n látog a t ó az ajtón.
Anyó nyugod t a n iszoga t t a a ma g á é t .
– Nem akarok besz élni róla – mond t a m végül. – Nem volt
jó dolog.
– Van, aki ne m érte n e egye t – mon dt a szelíde n. –
Szerint e m helye s e n cselek e d t él.
Szavaitól hirtele n forrós á g tá ma d t a sze m e m mögöt t,
minth a sírni akar n é k. – Én ebb e n ne m vagyok biztos –
mond t a m furcs a hango n. A keze m mé g erős e b b e n
reszke t e t t .
Anyó ne m csodálkozot t . – Már napok óta ne m
szab a d ul h a t s z tőle, ugye? – Nem kérd é s n e k szánt a . –
Látom az arcodon. Sok volt a dolgod. Vigyázt ál a lányokr a.
Nem aludt ál. Valószínűle g ne m ett él eleg e t . – Föle melt e a
tányé r t. – Edd me g a puddingo d a t , jobb, ha van vala mi a
gyo mr o d b a n .
Megett e m a puddingo t. Amikor félig elfogyot t, sírni
kezdt e m , kicsit fuldokolt a m is, mert egy falat me g a k a d t a
torko mo n .
Anyó újratöltöt t e a kupá m a t teáv al, me gk e r e s z t el t e egy
ada g pálinkáv al. – Idd csak me g – ismé t el t e .
Nyelte m egye t . Hallgat ni akart a m , mé gis azt hallott a m,
hogy besz él e k: – Szerint e m vala mi baj van vele m. Normális
e mb e r ne m tesz olyat, amit én. Normális e mb e r sos e m öl
me g má s ok a t így.
– Megleh e t – bólintot t, és ivott egy kortyot. – De mit
szólnál, ha azt mon d a n á m , hogy Bil lába me gz öldült, és a
köté s alól éde s szag árad?
Döbbe n t e n felnézt e m . – Üszkösödik?
 Rázta a fejét. – Nem. Mondt a m, hogy jól van. De mi
lenne, ha így lenne?
– Akkor le kellene vágn u nk a lábá t – felelte m.
Anyó komolya n- bólintot t. – Így igaz. Méghozz á gyors a n .
Ma. Nem halog a t h a tj uk, és ne m re mél h e tj ük, hogy ma g á t ól
leküzdi a bajt. Ezzel csak me g öln é n k. – Ivott egy kortyot, és
kérdő e n néz e t t rá m a kupája fölött.
Bólintott a m . Tudta m, hogy igaza van.
– Kaptál orvosi képz é s t – mond t a . – Tudod, hogy a
me gf el elő kezelé s neh é z válasz t á s o k a t követ el. – Mereve n
néz e t t rá m. – Nem vagyu nk olyanok, mint má s o k. Égő
vass al perzs elü nk valakit, hogy elállítsuk a vérzé s t .
Megme n tj ük az anyá t , és feláldozz uk a bab á t . Kemé n y
dolog, senki ne m mon d köszön e t e t ért e. Mégis nekünk kell
válasz t a n u n k.
Ismé t ivott egy korty teát. – Az első néh á n y alkalo m a
legros sz a b b . Reszke t ü n k, és ne m tudunk rend e s e n aludni.
De ez az ára ann a k, hogy me g t e g yü k , amit tenni kell.
– Asszonyok is voltak köztük – mond t a m . Alig jöttek ki
belőle m a szav a k.
Anyó sze m e me gvillant. – Ők kétsz e r e s e n rászolgált a k –
felelte, és váratl a n ul olyan félel me t e s har a g jelent me g
kedve s arcá n, hogy lúdbőrös lette m a félele mt ől. – Egy
férfi, aki ilyes mi t tesz egy lánnyal, olyan, mint a vesz e t t
kutya . Nem is emb e r , csak állat, amel yike t ki kell irtani. De
egy asszon y, aki segít neki? Az rossz a b b. Tudja, mit csinál.
Tudja, mit jelent ez.
Anyó halka n letett e a kupáj á t, az arca ismé t
fegyel m e z e t t volt. – Ha egy láb rotha d ni kezd, le kell vágni.
– Mutatt a is a tenye r é v el, hogy, aztá n fölvett e a puddingj á t,
és csipe g e t ni kezdt e . – Egye s e k e t pedig me g kell ölni. Ez
van.

Mire össz e s z e d t e m ma g a m és vissza m e n t e m , nagyo b b

lett a töme g az utc á n. A helyi kocs m á r o s kigörge t e t t egy
hordót a torná cr a . Édes sörsz a g volt.
Krin apja és anyja bejött e k a der e s e n a város b a . Pete is
visszaloholt. Mutatt a ép fejét, és követ elt e a két penn yt a
szolgála t é r t .
Krin szülei tiszt a szívből hálálkodt a k. Jó emb e r e k n e k
tűnt e k. A legtöbb emb e r az, ha lehe t ős é g e van rá.
Megfogt a m a dere s gye plőjé t, és a lovat haszn ál t a m
moz g a t h a t ó falnak, hogy rövid és viszonyl a g zavar t al a n
besz élg e t é s t folytat h a s s a k Krinnel.
Söté t sze m e kiss é kivörösö dö t t , de az arca ragyo go t t a
boldogs á g t ól. – Vigyázz, hogy neke d jusson Szelle ma s s z o n y
– bicce nt e t t e m az egyik ló felé. – Ő a tiéd. – A polgár m e s t e r
lányá n a k mind e n k é p p e n szé p móringja lesz, így hát Krin
lovára pakolt a m az érté k e s e b b tárgya k a t , és az álszíné s z e k
pénz é n e k nagyj á t.
Elkomolyo do t t , a mikor rá m néz e t t , amitől ismé t egy
fiatala b b Denn á r a e mlé k e z t e t e t t . – El fogsz me n ni –
mond t a .
Azt akart a m. Nem prób ált me g g yő z ni, hogy mar a dj a k,
ehelye t t vára tla n ul átölelt. Megcsókolt a az arco m a t , aztá n
a füle mb e súgt a: – Köszönö m.
Hátré b b léptünk egym á s t ól, ahogy illik. – Ne add ma g a d
olcsón, és ne me nj hozzá vala mi bolond hoz – intett e m ,
mert érezt e m, hogy mond a n o m kell vala mit.
– Te se m. – Sötét sze m e szelíd csúfond á r o s s á g g a l néze t t
rá m.
Megfogt a m Szürkefar ok gye plőjét, és odav e z e t t e m a
polgár m e s t e r h e z , aki a gazd a sze m é v e l nézt e a soka s á g o t ,
és bólintot t, mikor me gl á t o t t .
Mély lélegz e t e t vett e m. – Van itt csen d bizto s?
Felvont a a sze möl dök é t , azt á n vállat vont, és mut a t o t t
valakit a töme g b e n . – Ő az. De már akkor háro mn e g y e d
részt be volt rúgva, mielőtt vissza hoz t a d a lányok a t . Nem
tudo m, hogy mos t me n n yi hasz n á t venn é d .
– Hát, csak mert úgy véle m – kezdt e m tétov á n –, hogy
valakine k be kellene zárnia eng e m , amíg me g é r k e zik
Temsfor db ól az ítélő me s t e r . – A helys é g közep é n álló kis
kőház felé bicce nt e t t e m .
Rám sandítot t, kiss é össz evo n t a a sze möl dök é t . – Te azt
akarod, hogy bez árj a n a k?
– Nem igazá n – vallott a m be.
– Akkor úgy jössz- mé s z, ahogy neke d tetszik – felelte.
– Az ítélőme s t e r ne m fog örülni, ha ezt me g h a llja –
mond t a m . – Nem nagyo n szer e t n é m , ha má s kerülne a
vast örv é n y elé olyas mi é r t , a mit én követt e m el. Akár fel is
köthe tik, aki segíti a szöké s b e n a gyilkost.
A hat al m a s e mb e r ráérős e n végigjárt a t t a rajta m a
sze m é t . Tekint e t e rövid időre me g álla po d o t t a kardo m o n , a
kopott csizmá m o n . Szint e érezt e m, ahogy me g álla pítja,
hogy nincs komolya b b seb e m ann a k ellenér e , hogy mos t
ölte m me g fél tuca t fegyve r e s t .
– Csak úgy zárjunk be? – kérde z t e . – Ez ilyen könnye n
me g y?
Vállat vont a m.
Ismé t elkomor o d o t t , és érte tl e n ül csóvált a a fejét. –
Nohát, mé g egy ilyen szelíd bár á n yt ! – elmélke d e t t . – De
ne m. Én ne m foglak bez ár ni. Csak azt csinált a d, amit
kellett.
– Eltörte m ann a k a fiúnak a karját – mond t a m .
– Hm – dör mö g t e söt é t e n . – Azt felejts d el. – A zseb é b e
nyúlt, és előve t t egy fél penn yt . A marko m b a nyo mt a . –
Nagyon leköt ele zt él.
Nevetv e vágt a m zsebr e a pénzt.
– A követk e z őr e gondolt a m – mond t a . – Oda m e g ye k ,
hát h a me g t al álo m a csen d bizto s t . Aztán elma g ya r á z o m
neki, hogy be kell zárnu nk tég e d. Ha eloldalog n ál ebb e n a
zűrzav a r b a n , akkor ne m mi segít e t t ük elő a szöké s e d e t ,
igaz?
– De akkor ne m tett me g mind e n t a törvé n y
bet ar t a t á s á é r t – mon dt a m . – Kapha t ért e néh á n y
korbá c s ü t é s t , akár el is veszíth e ti az állás á t .
– Idáig ne m fajul a dolog – felelte a polgár m e s t e r . – De
ha mé gis, boldog a n vállalja. Ő Ellie nagyb á t yj a . –
Végigné z e t t a soka s á g o n . – Elég tizenöt perc, hogy
eloldalogj ebb e n a zűrzav a r b a n ?
– Ha ne m báno d – mon dt a m . – Mondha t o d, hogy különös
és rejtélye s módo n eltűnt e m, mihelyt hát a t fordított ál?
Nevet e t t . – Miért ne? Tizenöt percn él többr e lenne
szüks é g e d , hogy rejtélye s lehe s s me g mind e n ?
– Tíz tökélet e s e n elég – válasz olt a m. Levett e m
Szürkefar ok hát ár ól a koboz tokját me g a hátizs á ko m a t , a
szár a t a polgár m e s t e r kezé b e nyo mt a m . – Tedd me g
neke m azt a szíves s é g e t , hogy gondj át visele d, a míg Bil
talpr a áll – mond t a m .
– Itt hagyo d a lovad a t ? – kérd ez t e .
– Bil mos t veszít e t t e el az övét. – Vállat vont a m. – A Ruh
me g s z okt a a gyaloglá s t . Amúgy se m tudn é k mit kezde ni
egy lóval – mon dt a m félig- me d dig őszint é n.
A hat al m a s e mb e r me g m a r k olt a a szár a t , és hossz a s a n
néz e t t , mint h a ne m tudn a hova tenni. – Még vala mit
tehe t ü n k ért e d? – kérd ez t e végül.
– Ne felejts é t e k el, hogy bandit á k műv elt é k – felelte m,
miközb e n me gfor d ult a m, hogy távozz a k. – És azt se, hogy
egy Ede m a Ruh hozt a vissza a lányok a t .
 SZÁZHARMINCHATODIK FEJEZET

KÖZJÁTÉK – A FELEJTÉS HATÁRÁN

Kvothe föle mel t e a kezét, intet t a Króniká s n a k. –

Tartsu nk egy kis szün e t e t , jó? – Körülnéz e t t a söté t
foga dó b a n . – Kicsit belefele dk e z t e m a me s é b e . El kell
intézn e m néh á n y dolgot, mielőtt késő lenne .
Merev tagokk al felállt és nyújtózot t. Meggyújtot t egy
gyert yá t a kand allón ál, körüljárt a a fogadót , sorra
me g g yújt ot t a a lámp á k a t , fokozat o s a n elűzve a söt é t s é g e t .
– Enge m is lenyűg öz öt t – mond t a a Króniká s. Fölállt és
nyújtózot t.
– Mennyi az idő?
– Késő – válaszolt a Bast. – Éhes vagyok.
A Króniká s kinéz e t t a söt é t ablakon az utc ár a . – Azt
hitte m, mos t a n r a lesz itt pár vacsor a v e n d é g . Délbe n elég
soka n voltak ebé d el ni.
Kvothe bólintot t. – Néhá n y törzsv e n d é g e m már itt lenne,
ha ne m mos t te m e t n é k Shep e t .
– Aha. – A Krónikás lesüt öt t e a sze m é t . – Erről
me gf el e d k e z t e m . Ti kett e n miat t a m ne m me n t e t e k oda?
Kvothe me g g yújt ot t a a pult mögöt ti lámp á t , és elfújta a
gyert yá t . – Nem igazá n – felelte. – Bast és én ne m ide valók
vagyu nk. És ezek gyakorla tia s e mb e r e k . Tudják, hogy
neke m itt van dolgo m.
– És ne m jössz ki Leodin abb é v al – mond t a Bast.
– És ne m jövök ki a helyi papp al – isme r t e el Kvothe. –
Neked viszont tiszt ele t e d e t kéne tenn e d , Bast. Különös e n
venn é ki ma g á t , ha elma r a d n á l .
Bast tekint e t e idege s e n ugrált. – Nem akarok elme n ni,
Reshi.
Kvothe mel e g e n mos olygo t t rá. – Pedig kellen e, Bast.
Shep deré k emb e r volt, eredj, igyál egye t az e mlé k é r e . Ha
már itt tartunk… – Lehajolt, egy dar a bi g turkált a pult alatt,
kivett egy palackot. – Tess é k! Finom fajbor. Jobb
mind e n n él, a mit itt szokt a k inni. Eredj, oszd me g velük. – A
pultra kopp a n t o t t a a palackot.
 Bast önké n t el e n ül előrelé p e t t , az arcá n ellent é t e s
érzel m e k viaskodt a k.
– De Reshi, én…
– Szép lányok táncolna k, Bast – folytat t a Kvothe halk,
vigasz t aló hango n. – Valaki heg e d ül majd, és a lányok
örülnek, hogy ők élnek. Száll a szoknyájuk a zené r e .
Nevet n e k, és egy kicsit becsicc s e n t e n e k . Az arcuk rózs á s ,
csókr a vár… – Meglökt e a neh é z, barn a palackot, a mely
végigc s ú s z ot t a pulton a tanítvá n yig. – Te vagy az én
nagyköv e t e m a helys é g b e n . Én itt mar a d h a t o k az üzletb e n ,
de te ott lehe t s z, hogy kime n t s eng e m.
Bast me g m a r k ol t a a palack nyak á t . – Csak egye t iszom –
mond t a elszá nt a n . – És csak egy tánc lesz. Csak egy csókot
adok Katie Millernek. És talán mé g özveg y Creeln é n e k . De
ez mind e n . – Kvothe sze m é b e néz e t t . – Legföljebb fél órár a
me g ye k el…
Kvothe mel e g e n mos olygo t t . – Dolgo m lesz, Bast. Össze
kell ütnö m a vacsor á t , és bar á t u n k is pihent e t h e t i közbe n a
kezé t.
Bast elvigyorodo t t , fölkapt a a palackot. – Akkor két tánc
lesz! – Az ajtóhoz ugrott. Amikor kinyitott a , a rés e n
bevá g o t t a szél, és vadul lobogt a t t a Bast haját. – Hagyjat ok
neke m is vala mi ennivalót! – kiáltott a vissza.
Az ajtó becs a p ó d o t t .
A Krónikás kívánc si a n pillantot t a kocs m á r o s r a .
Kvothe me gv o n t a a vállát. – Túlságos a n
bele gyö n yö r ö d ö t t a me s é b e . Se m mi t se m tud félig csinálni.
Ha eltávozik egy kis időre, lesz né mi rálát á s a . Mellesle g
tényl e g főznö m kell vala mit vacsor á r a , mé g ha csak
hár m a n leszünk is.
Az írnok egy piszkos rongyot vett elő bőrt á s k áj á b ól, és
viszolyogv a nézt e . – Tudnál adni egy tiszta rongyot ? –
kérd ez t e .
Kvothe bólintott, és kivett a pult alól egy fehér
törlőruh á t . – Szüks é g e d van mé g vala mir e ?
A Króniká s fölállt, és a pulthoz me n t . – Nagy segíts é g
lenne egy kis erős szesz – mon dt a enyh e zavarr al. – Utálok
kérni, de hát kirabolt a k…
Kvothe legyint e t t . – Ne légy neve t s é g e s – felelte. – Már
tegn a p me g kellett volna kérde z n e m , hogy szüks é g e d van-
e vala mir e . – Kijött a pult mög ül, a pincelé pc s ő h ö z indult. –
Gondolo m, a fasze sz lenne a legjobb?
 A Krónikás bicce nt e t t , Kvothe pedig eltűnt a pincé b e n .
Az írnok fölvett e a ropogós r a hajtog a t o t t törlőt, és lust á n
morz solg a t t a . Tekinte t e fölkúszot t a kardr a, a mely a pult
mögöt t lógott. A peng e szürke fémje éles e n elütött az
alát é t söté t fájától.
Kvothe egy átlát sz ó kis üve gg el jött vissza. – Még
vala mi, a mir e szüks é g e d van? Rende s készlet e m van
papírból és tintá ból.
– Lehet, hogy holna p arra is sor kerül – felelte a
Króniká s. – A papíro m zömé t elha s z n ál t a m. De ma est e
mé g kever h e t e k tintá t.
– Ne bajlódj vele – felelte hanya g ul Kvothe. – Több
palack jó arue ni tintá m van.
– Igazi arue ni tinta? – kérde z t e me gl e p e t t e n a Króniká s.
Kvothe széle s mos ollyal bólintot t.
– Az nagyo n kedv e s lenne tőled – felelte a Krónikás kissé
felvidulva. – Be kell vallano m, ne m nagyo n örülte m a
gondola t n a k , hogy ma est e egy órát kell pep e c s e l n e m a
tintak é s zít é s s e l. – Elvett e az átlát sz ó üve g e t me g a törlőt,
aztá n me g állt. – Nem hara g u d n á l , ha föltenn é k egy
kérd é s t ? Nem hivat alos a n .
Kvothe somolyg ot t . – Jól van, ne m hivat alos a n .
– Akaratla n ul is észr e kellett venn e m, hogy leíráso d
Cezúr ár ól ne m…
– Habozot t. – Nos, mint h a ne m egé s z e n illene a kardr a. –
A sze m e a pult mögöt ti fegyv err e villant. – A markol a t ne m
olyan, ahogy leírta d.
Kvothe széle s e n vigyorgot t . – Eszed, az van.
– Nem arra célzok – mond t a gyors a n a Krónikás, azt á n
elrest ellt e ma g á t .
Kvothe zengő, mély hango n fölneve t e t t , amel y betöltöt t e
a szob á t , és a fogadó egy percig ne m tűnt üres n e k. – Nem.
Tökélet e s e n igaza d van.
– A kard felé fordult. – Ez ne m… hogy neve zt e délelőtt a
fiú? – Egy pillana tr a elréve d t , azut á n ismé t mos olygot t . –
Kayser a . A költőgyilkos.
– Csak kívánc si volta m – me n t e g e t ő z ö t t a Króniká s.
– Talán me g kellen e sértőd n ö m , mert figyelsz? – neve t t e
el ma g á t ismé t Kvothe. – Miért jó olyan me s é t mon d a ni,
a mire senki se m figyel? – Lelkes e n dörzsölt e a kezeit. –
Nahát akkor! Vacsor a. Mit szer e t n él? Melege t vagy
hide g e t ? Levest vagy pörkölte t ? A puddingo t is érte m.
 Megeg ye z t e k vala mi egysz e r ű b e n , hogy ne kelljen ismé t
befűt e ni a konyh á b a n . Kvothe fürgé n járkált, össz e s z e d t e ,
a mire szüks é g e volt. Dudor á s zv a hozt a fel a pincé ből a
hide g ürüs ült e t és a ke mé n y, csípős sajtot.
– Szép kis me gl e p e t é s lesz Bastn a k – vigyorgot t a
Króniká sr a , miközb e n kihozott a ka mr á b ól egy köcsög
sózott olajbogyó t . – Erről ne m tud, mert ha tudott volna,
már ne m lenne egy sze m se m. – Kioldozt a a köté n yé t ,
kibújt belőle. – Azt hisze m, mar a d t pár para dic s o m a
kertb e n .
Néhá n y perc múlva vissz ajött batyufor m á n össz efogot t
köté nyé v e l. Megázot t, a haja kusz á n mer e d e z e t t . Fiúsan
vigyorgot t, és ebb e n a pillana t b a n nagyo n kevé s s é
haso nlítot t a komor, lassú mozg á s ú kocs m á r o s h o z .
– Nem döntöt t e mé g el, vihar akar- e lenni – mond t a ,
miközb e n a köté n yt a pultra tett e , és gondos a n
kisze d e g e t t e a par a dics o m o k a t . – De ha eldönti, akkor ma
est e kocsiborog a t ó égihá b or ú lesz! – Szórakozot t a n
züm m ö g ni kezd e t t , miközb e n szele t elt, majd elren d e z e t t
mind e n t egy széle s fatálc á n.
Kinyílt a Jelkő ajtaja, a hirtele n szélroh a m me globo g t a t t a
a lámp á k lángját. Bejött két katon a . Behúzt á k a nyakuk a t
az eső miat t, kardjuk úgy mer e d e z e t t , mint h a farkuk nőtt
volna. Kék- fehér köpe n yü kr e söté t foltokat fest e t t az eső.
Ledobt á k neh é z cso ma gj uk a t , az alacso n ya b b a vállával
nyo mt a az ajtót, hogy becs uk h a s s a az erős szélbe n.
– Az isten fogár a! – mon dt a a ma g a s a b b , és
me gig a z g a t t a a ruháj á t. – Rossz éjszak a lesz ez az ann a k,
akit a szab a d b a n talál! – A feje búbja kopa sz o d o t t , sűrű,
feket e szakálla lapos volt, mint egy ásó. Kvothér a néze t t. –
Hé, fiam! – mond t a vidá m a n . – Örültünk, hogy me gl á t t uk a
világos s á g o t . Szaladj csak a gazd á é r t , jó? Besz é d ü n k lenne
vele.
Kvothe fölvett e a pultról a köté n yt , és bele bújt. – Én
lenné k az – mond t a , és krákogot t, miközb e n me gk öt ö t t e
der ek á n a szala go t. Beletúr t kócos hajá b a , lesimított a .
A szakállas katon a rás a n dítot t, azt á n vállat vont. – Na jó.
Kapha t u n k vacsor á t ?
A kocs m á r o s az üres ivóra mut a t o t t . – Nem látszot t
érde m e s n e k odat e n ni ma est e a bogr á c s o t – mon dt a . – Azt
adh a t ok, a mi itt van.
A két katon a a pulthoz me n t . A szőke végigsi mítot t
göndör hajá n, kirázott belőle néh á n y esőc s e p p e t . – Ez a
város halott a b b n a k tűnik, mint a posh a d t víz – mon dt a . –
Egyetle n lámp á t se m láttunk ezen kívül.
– Hosszú arat á si nap utá n vagyu n k – mond t a a
kocs m á r o s . – Ráad á s ul egy közeli tanyá n halottvirra s z t á s
van. Pillanat n yila g valószínűle g négyü n k b ől áll a helys é g
lakoss á g a . – A kezét dörzsölt e. – Megkínálh a t o m az urak a t
egy kis finom borral a hideg ellen? – Elővett egy palack
bort, és hat á r oz ot t kopp a n á s s a l letett e a pultra.
– Hát az baj – mon dt a a szőke katon a kissé zavart
mos ollyal. – Boldog a n innék én, de a bar á t o m m a l együt t a
király pénz é n élünk. – A zseb é b e nyúlt, és előve t t egy
ragyog ó ara n ya t . – Ez mind e n pénz e m . Gondolo m nincs
elég apród, hogy felválts d?
– Én is me g vagyok áldva a ma g a m é v a l – dör mö g t e a
szakállas katon a . – Ez a legtöb b pénz e m, a mi m valah a volt,
de neh é z elkölte ni. A legtöbb város b a n , ame r r e jöttünk,
egy fél penn yt se m nagyo n tudt a k felvált a ni. – Kuncogot t a
saját tréfájá n.
– Ebbe n talán segíth e t e k – mon d t a könnye d é n a
kocs m á r o s .
A két katon a össz e n é z e t t . A szőke bólintott.
– Akkor rendb e n . – A szőke vissza t e t t e a pénzt a
zseb é b e . – Már mos t ez az igazs á g. Nem fogunk itt
me g s z állni éjszak á r a . – Fölvett egy dar a b sajtot a pultról,
és bele h a r a p o t t . – És ne m is fogunk fizetni se m mi é r t .
– Aha – felelte a kocs m á r o s . – Érte m.
– És ha elég pénz van az ersz é n ye d b e n , hogy felválts két
ara nyd é n á r t – mond t a a szakállas vígan –, akkor azt is
elve s s z ük tőled.
A szőke katon a békítge t ő e n szétt á r t a a karját. – De ne m
kell ám, hogy csúnyá n csináljuk. Nem vagyu n k mi rossz
e mb e r e k. Idea do d az ersz é n ye d , és már indulunk is tová b b.
Senkine k ne m esik bánt ód á s a , se m mi se m lesz szétv e r v e .
Legföljebb egy kicsit fáj. – Felvont sze möl dökk el néz e t t a
kocs m á r o s r a . – De egy kis szúrá s me s s z e jobb ann ál, hogy
me g öl e s d ma g a d . Igaza m van?
A szak álla s katon a a kand alló mellet t ülő Krónikásr a
néz e t t . – Veled se m mi dolgunk – mon dt a komor a n . A
szakálla ugrált besz é d közbe n. – Se m mi t se m akaru nk
tőled. Csak mar a dj, ahol vagy, és ne bossz a n t s föl minke t .
A Króniká s a falra pillantot t a kocs m á r o s mögö t t , de az
ne m vett e le a sze m é t a katon á kr ól.
A szőke beka p o t t mé g egy falat sajtot, miközb e n
körülné z e t t az ivóba n. – Ilyen fiatal e mb e r létedr e egé s z jól
me g s z e d t e d ma g a d . Nyugodt a n folyta t h a t o d , miut á n
elme n t ü n k. De ha kötözköds z, me g e t e t j ük veled a fogaida t,
szétv e rjük a kocs m á t , és egy vas a d se m mar a d . – A pultra
dobt a a mar a d é k sajtot, és össz e c s a p t a a kezét.
Mosolygot t. – Szóval akkor civilizáltak leszünk?
– Ésszer ű n e k tűnik – felelte Kvothe, miközb e n kilépe t t a
pult mög ül. Lassa n, óvatos a n moz got t , ahogy egy idege s
lóhoz közele dik az emb e r .
– Én biztos a n ne m vagyok barb á r. – Kivett e a zse b é b ől
az ersz é n yé t , és előre n yújtot t a .
A szőke katon a peck e s e n oda m e n t érte. Elvett e az
ersz é n yt , és a tenye r é n latolga t t a . Mosolyogv a fordult a
társ á h o z. – Látod, mond t a m…
Kvothe sima mozd ul a t t al előrelé p e t t , és ke mé n ye n állon
vágt a . A katon a me g t á n t o r o d o t t , és fél térdr e es e t t. Az
ersz é n y hossz ú ívet írt le a leve gő b e n , és csörö m p ölv e
hullott a padlór a.
A katon a a fejét rázog a t t a , és mielőtt vala mi má s t
tehe t e t t volna, Kvothe hozzálé p e t t , és higga d t a n a vállába
rúgot t. Nem volt olyan ke mé n y rúgá s , a mely csont ot tör,
de ahhoz elég erős, hogy a katon a hanya t t ess e n .
Kemé n ye n puffant a padlón, és elgur ult.
A má sik elme n t a bará tj a mellet t, és széle s e n vigyorgot t .
Maga s a b b volt Kvothé n él, hat al m a s , bütykö s ökle csup a
forrad á s . – Jól van, tökfej – mon dt a hangj á b a n söté t
elégt é t e llel. – Most me gr u g d o s u n k .
Előrezúdítot t a az öklét, de Kvothe ellépe t t előle, és
me gr ú g t a a katon á t a térde fölött. A szak álla s röffent egye t
me gl e p e t é s é b e n , és kiss é me g t á n t o r o d o t t . Kvothe
közele b b lépet t, elka pt a a szak álla s e mb e r vállát me g a
csuklóját, és hátr a c s a v a r t a a karját.
A nagyd a r a b emb e r kényt el e n volt előre h ajolni. Arca
eltorzult a fájdalo mt ól. Aztán goro mb á n kiránt ot t a a karját
a me g h ö kk e n t kocs m á r o s mark á b ól, és belekön yök ölt
Kvothe halá nt é k á b a .
A foga dó s vissz a t á n t o r o d o t t . Megprób ált távola b b kerülni
ellenfelét ől, és egy pillana t ot nyerni, hogy kitisztuljon a
feje. De a katon a fele mel t ököllel üldözt e, és várt a, hogy
lecsa p h a s s o n .
 Mielőtt Kvothe teljes e n vissza n ye r h e t t e volna az
egye n s úl yá t , a katon a mé g közele b b lépe tt, és has b a
öklözt e. A kocs m á r o s b ól kime n t a szusz. Amikor
előre gör n ye d t , a katon a a má sik öklével me g ü t ö t t e oldalról
az arc át, a mitől Kvothe feje félrebillent. Megfordult a
teng el ye körül.
Sikerült talpon mar a d ni a , mert belek a p a s z k o d o t t egy
aszt alb a . Hunyorgo t t , és egy hat al m a s ökölcs a p á s t mért a
szakállas emb e r r e , hogy távol tarts a ma g á t ól. A katon a
azonb a n félreüt öt t e , és olyan könnye d é n kapt a el
sonka m a n c s á v a l a kocs m á r o s csuklóját, mint apa a
rakonc á tl a n gyer e k é t az utc á n.
Kvothe arcá n pat a kz ot t a vér. Kábulta n próbált a
kisza b a dí t a ni a csuklóját. Gyors moz dul a t ot tett, egysz e r r e
két kézzel, majd me gis m é t e l t e , hogy kitéph e s s e ma g á t a
szorítá s b ól. Zavar os , ködös pillant á s s a l nézt e a csuklóját,
mé g egysz e r me gis m é t e l t e a mozd ul a t o t , de haszt al a n ul
vergőd öt t a katon a forrad á s o s öklébe n.
Szakálla s ellenfele derűs kívánc sis á g g a l nézt e az
elká bult kocs m á r o s t , azt á n pofon csapt a . – Egész e n jól
bunyóz ol fiam – mond t a . – Sikerült behúz no d neke m egye t .
A szőke lass a n föltáp á s z k o d o t t mögöt t ük. – Leütöt t a kis
göré ny!
A nagyd a r a b katon a a csuklóján ál fogva előrer á n t o t t a a
bukdá c s oló kocs m á r o s t . – Mondd szép e n, tökfej, hogy
bocs á n a t !
A kocs m á r o s vizenyős sze m m e l pislogot t, és kinyitott a a
száját, minth a besz él ni akar n a , de me g t á n t o r o d o t t . Vagy
inkább úgy látszott, minth a me g t á n t o r o d n a , de a moz dul a t
örvén ke mé n ye n rátiport a katon a baka nc s á r a , és
ugya n a k k or célba vett e a homloká v al a szakállas katon a
orrát.
A nagyd a r a b emb e r csak neve t e t t , és félreh ajtot t a a
fejét. Újból me gr á n t o t t a a kocs m á r o s csuklóját, hogy
kibillents e az egye n s úl yá b ól. – Ne próbálkozz! – dorg ált a ,
és visszak é z b ől arcul ütött e .
A kocs m á r o s feljajdult, és vérző orrához kapot t. A katon a
vigyorgot t, és egy laza moz dul a t t al belet é r d el t Kvothe
ágyé k á b a .
A foga dó s me g g ör n ye d t . Először né m á n tátogot t, aztá n
öklend e z ni kezde t t .
A katon a hanya g ul eleng e d t e Kvothe csuklóját, és
lee me lt e a bort a pultról. Úgy markolt a me g a palackot a
nyak á n á l fogva, akár egy bunkót. Az üve g ke mé n y,
csakn e m féme s koppa n á s s a l talált a el a kocs m á r o s fejét.
Kvothe petyh ü d t e n omlott a földre.
A böhö m emb e r érdeklődv e nézt e a boros p al a c ko t, azt á n
vissza t e t t e a pultra. Lehajolt, me g m a r k ol t a a kocs m á r o s
ingét és kijjebb vonszolt a az ernye d t test e t a padlón. Addig
bökdös t e az ájult e mb e r t , amíg az lomh á n moc oro g ni
kezd e t t .
– Megmo n d t a m , hogy me gr u g d o s u n k , fiam – dör mö g t e a
katon a , és ke mé n ye n oldalba rúgt a Kvothé t.
A szőke katon a az arcá t dörzsölve oda m e n t . – Muszáj
neke d okoskod ni? – kérd ez t e , és a padlór a köpöt t.
Lendüle t e t vett, és ő is ke mé n ye n oldalba rúgt a Kvothé t. A
kocs m á r o s szisze gv e beszívt a a levegőt, de ne m adot t má s
hangot .
– Te pedig… – a szakállas katon a a Króniká sr a mut a t o t t
vast a g ujjával. – Van mé g egy baka n c s o m . Szer e t n é d
me gk ó s t olni? Már a mú g y is lehorzs olt a m a keze m e t . De
ne m zavar, ha el akarod veszíte ni pár foga d a t .
A Króniká s körülnéz e t t , és döbb e n t e n konst a t ál t a , hogy
áll. Lass a n vissza s üllye d t a szék é b e .
A szőke katon a elsá n tikált a földre hullott ersz é n yé r t . A
szakállas nagyd a r a b tová b b állt Kvothe fölött. – Nyilván úgy
gondolt a d, hogy próbálkozno d kell – mond t a neki, és újból
oldalba rúgt a. – Hatökör baro m. Lekvár kis vend é gl ős , a
király két e mb e r e ellen. – A fejét rázt a, és me gint köpött. –
De őszint é n, hát kinek képz el e d ma g a d a t ?
Vala milye n fojtott, ritmikus hang jött ki a padlón
össz e g ör b ült Kvothé b ől. Halk, szikka dt hang volt, a mi
végigka ris tolt a az ivó sarkait. Félbesz a k a d t , amikor a
kocs m á r o s levegőt vett.
A szakállas katon a össz e vo n t a a sze möl dök é t , és ismé t
me gr ú g t a . – Kérdezt e m vala mit, tökfej…
A kocs m á r o s ugya n a z t a hango t hallatt a , de mos t
hango s a b b a n . Csak ebből derült ki, hogy neve t, tomp á n ,
hörögv e , minth a üve gs zilánkok a t köhögn e fel. De akkor is
neve t é s volt, tele baljós derűv el, mint h a a vörös hajú férfi
olyan viccet hallott volna, a mit csak ő ért.
Ez így me n t egy dar a bi g. A szakállas katon a vállat vont,
és lendül e t e t vett az újabb rúgá s h oz .
A Krónikás köhéc s elt, a katon á k ránéz t e k. – Annak
érde k é b e n , hogy a dolgok me g m a r a dj a n a k a civilizálts á g
kere t ei között – mond t a –, úgy érze m, szólno m kell róla,
hogy a kocs m á r o s elküldt e egy me g bíz á s s al a seg é dj é t ,
akinek ha m a r o s a n vissza kell térnie…
A szak álla s mellbe vágt a a társ á t a keze fejével. – Igaza
van. Tűnjünk innen.
– Várj egy pillana t ot – mon d t a a szőke. Vissza sie t e t t a
pulthoz, és felkapt a a bort. – Rendb e n , gyerü nk.
A szakállas elvigyorodo t t , és be m e n t a pult mög é .
Közbe n inkább ráhá g o t t a kocs m á r o s r a , ahelye t t hogy
átlépt e volna. Megra g a d o t t egy üve g e t , miközb e n
felborított fél tuc at má sika t. A palackok forogt a k és
pörögt e k a két hat al m a s hordó között, egy ma g a s , zafírkék
üve g lass a n lebillent a polcról, és össz e t ör t a padlón.
A katon á k ne m egé s z e n egy perc alatt össz ek a p k o d t á k a
holmijuka t , és már ott se m voltak.
A Krónikás oda sie t e t t a deszka p a dl ó n heve rő Kvothé hoz.
A vörös hajú férfi addigr a felült.
– Hát, ez kínos – mond t a . Megérint e t t e vére s arc á t, és az
ujjait nézt e . Ismé t kuncogot t , csorb a , örömt el e n hango n. –
Egy percr e elfelejt e t t e m , hogy ki vagyok.
– Jól vagy? – kérd ez t e a Krónikás.
Kvothe óvatos a n me g é ri nt e t t e a fejbőré t. – Gyaníto m,
szüks é g e m lesz egy- két öltésr e .
– Miben segíth e t e k ? – topor got t mellett e a Krónikás.
– Ne ácsoro gj fölött e m. – Kvothe ügye tl e n ül
föltáp á s z ko d o t t , aztá n leroska d t a pult mellett az egyik
ma g a s székr e. – Ha akar sz, hozha t s z egy pohár vizet. És
talán egy vizes rongyot.
A Króniká s kisiet e t t a konyh á b a . Lázas kotor á s z á s
hallatsz ot t , több tárgy a földre es e t t.
Kvothe lehunyt a a sze m é t , és neh é z k e s e n a pultn a k dőlt.

– Miért van nyitva az ajtó? – kérde z t e a belé pő Bast. –

Olyan hide g van itt, mint a boszorká n y csec s e . – Földbe
gyöker e z e t t a lába. – Reshi! Mi törté nt ? Mit… én … mi
törté nt ?
– Ó, Bast, becs uk n á d az ajtót? – kért e Kvothe.
Bast me g d ö b b e n v e siet e t t hozzá. Kvothe egy bársz é k e n
ült, az arc a dag a d t és vére s volt. A Króniká s mellet t e állt,
és ügye tl e n ül törölge t t e a fejét egy vizes rongg yal.
 – Lehet, hogy rá kell besz éln e m tége d néh á n y öltésr e ,
Bast – mond t a Kvothe. – Ha ne m jelent túl nagy gondot.
Deva n és én vitáb a kever e d t ü n k a kötő mó d me gf el elő
hasz n ál a t á r ól – mond t a Kvothe, és az írnok felé bicce nt e t t .
– A vége felé kiss é felhevült ünk.
A Krónikás Bastr a néz e t t , elsá p a d t , és gyors a n hátr ált
néh á n y lépé s t . – Csak viccel! – mon dt a sietve, és föle melt e
a kezét. – Katoná k voltak!
Kvothe kínos a n kuncogo t t . A foga vére s volt.
Bast körülnéz e t t az üres ivóba n. – Mit csinált ál velük?
– Nem sokat, Bast – felelte a kocs m á r o s . – Mosta nr a
valószínűl e g mérfölde kr e járnak.
– Vala mi baj volt velük, Reshi? Mint a tegn a p estivel? –
kérd ez t e Bast.
– Csak katon á k Bast – mond t a Kvothe. – Csak a király két
e mb e r e .
Bast arca ha mu s z ür k e lett. – Micsoda? – kérd ez t e . –
Reshi, miért hagyt a d , hogy ezt tegyé k?
Kvothe hitetle n pillant á s t vet e t t Bastr a. Kurtán, kes er ű e n
fölneve t e t t , azt á n me gr á n d ul t, abb a h a g yt a , és szisze gv e
kapott levegő után. – Igazá n, olyan tiszta, erén ye s fiúknak
tűnt e k – mond t a gúnyo s a n . – Gondolt a m, miért ne
hagyn á m , hogy ezek a kedv e s fickók kiraboljan a k, és
laposr a verjen e k?
Bast elborz a d t . – De hát te…
Kvothe letörölte a vért, amel y már majdn e m a sze m é b e
folyt, azut á n úgy néz e t t Bastr a, mint h a a világ legost o b á b b
ter e mt m é n y e lenne. – Mi? – kérde z t e . – Mit akar sz
mond a ni?
– Két katon a , Reshi?
– Igen! – ordított a Kvothe. – Sőt mé g csak ne m is kettő!
Elég egy sonka m a n c s ú bandit a , hogy félholtr a verjen! –
Dühös e n mer e d t Bastr a , és a levegőb e lökte a karját. – Mit
tegye k, hogy befogd a szá d? Mesét akarsz? A részlet e kr e
vagy kívánc si?
Bast a kitöré s hallat á n hátr ált egy lépé s t . Még jobba n
elsá p a d t , és fejveszt e t t ré mül e t ült az arc á n.
Kvothe neh é z k e s e n leeng e d t e a karját. – Ne várd, hogy
az legyek, aki ne m vagyok – mond t a mé g mindig neh e z e n
lélege zv e . A válla me gr o s k a d t . Megdörz s ölt e- a sze m é t ,
szétk e n t e a vért az arcá n. A feje fáradt a n lehorg a d t . – Isten
anyjár a , miért ne m hagys z béké n?
 Bast sze m e tágr a nyílt. Olyan mozd ul a tl a n ul állt, mint a
me gri a d t szarva s .
Csend ült a szobá n, vast a g és kes er ű, akár a füst.
Kvothe lass a n beszívt a a levegőt. Ez volt az egye tl e n
moz dul a t az ivóba n. – Ne hara g u dj, Bast – mon dt a föl se m
nézve. – Egy kicsit fájok. Ez űzött ki belőle m mind e n t , ami
jó. Adj egy perc e t , hogy feldolgozz a m.
Lehajtot t fejjel behu n yt a a sze m é t , néh á n ys z o r lass a n
beszívt a a levegőt . Aztán szo mor ú a n felnéz e t t . – Ne
har a g u dj, Bast – mon dt a . – Nem akart al a k bánt a ni.
Bast arc a egy árnyal a t n yit színe s e d e t t , vállizmai kiss é
elernye d t e k . Idege s e n mos olygot t .
Kvothe elvet t e a vizes rongyot a Krónikás t ól, és ismé t
kitörölte a vért a sze m é b ől. – Elnéz é s t, Bast, hogy az előbb
félbe sz a kítot t al a k. Mit akart ál kérd ez ni?
Bast habozot t , majd azt mond t a : – Reshi, mé g háro m
napja sincs, hogy me g ölt él háro m scra elt. – Az ajtó felé
intett. – Mi azokhoz egy rabló?
– Bast, a scra el e k n él gondo s a n kiválasz t ot t a m az időt és
helye t – felelte Kvothe. – És épp e n s é g g e l ott se úszt a m
me g sért e tl e n ül.
A Krónikás csodálkozv a felnéz e t t . – Megs e b e s ül t él? –
kérd ez t e . – Nem tudt a m. Nem látszott…
Kvothe sáp a d t a n , fanyar ul mos olygo t t . – Az emb e r a
szoká s rabja – mon dt a . – Fenn kell tart a n o m a hírnev e m e t .
Mellesleg, mi, hősök, csak drá m a i körül mé n ye k között
seb e s ül ü n k me g. Elront a n á a tört é n e t e d e t , ha kiderüln e,
hogy Bastn a k a harc utá n legalá b b tízlábnyi fonala t kellett
belé m varrnia.
Bast arcá n felragyo g o t t a me g é r t é s naps u g a r a . – Hát
persz e ! – mond t a a me g kö n n ye b b ül é s t ől reke dt e n . – El is
felejte t t e m . Még mindig gye n g e vagy a scra el e k miat t.
Tudt a m, hogy vala mi ilyes mi az oka.
Kvothe a padlót nézt e , roska d t a n , elfár a dv a . – Bast… –
kezdt e .
– Tudt a m, Reshi! – mon dt a együt t érzőe n Bast. – Az
lehe t e tl e n, hogy egy bandit a jobb legye n nálad.
Kvothe hirtele n kifújta a levegőt. – Ez biztos, Bast –
mond t a hanya g ul. – Simá n elint ézt e m volna mindk e t t ő t , ha
friss vagyok.
Bast ismé t elbizonyt al a n o d o t t . A Króniká sr a sandítot t. –
Hogy hagyh a t t a d ? – kérde z t e .
 – Nem az ő hibája – mon d t a Kvothe szórakoz ot t a n . – Én
kezdt e m a verek e d é s t . – Két ujját a szájá b a dugt a , és
óvatos a n tapog a t ó z o t t . Ujjai vérpiros a n került ek elő. –
Szerint e m el fogo m veszíte ni ezt a foga m a t – mer e n g e t t .
– Nem fogod elve szít e ni a fogad a t , Reshi! – mond t a Bast
vadul. – Nem fogod.
Kvothe óvatos kis moz dul a t ot tett, mint h a úgy akarn a
vállat vonni, hogy a test e többi rész e ne mozogjon több e t ,
mint a me n n yi t szüks é g e s .
– Bast, ez ne m soka t szá mí t a dolgok hat al m a s
rendjé b e n . – A fejéhe z nyo mt a a rongyot , azt á n me g n é z t e .
– Valószínűle g varrá s r a se m lesz szüks é g . –
Feltá p á s z ko d o t t . – Vacsor ázz u n k, és folyta s s u k a
törté n e t e t . – Felvont a a sze möl dök é t , és a Króniká sr a
néz e t t . – Már ter m é s z e t e s e n , ha mé g mindig érde k el.
A Krónikás érte tl e n ül mer e d t rá.
– Reshi – mond t a Bast aggódv a –, roncs vagy. –
Kinyújtott a a kezét. – Hadd nézz ek a sze m e d b e !
– Nincs agyr á zkó d á s o m , Bast – felelte inger ült e n Kvothe.
– Négy bordá m eltört, csen g a füle m, és me gl az ult egy
foga m. Van néh á n y kisebb sérülé s a fejbőrö mö n , a melye k
komolya b b n a k tűnn e k, mint amilye n e k . Az orro m vérzik, de
ne m tört el, és holna p tele leszek kék foltokkal. –
Ugya n a z z al a takar é ko s óvato s s á g g a l vont a me g a vállát. –
Lehet e t t volna rossz a b b . Mellesle g, esze m b e jutta t t a k
vala mit, amiről csakn e m me gf el e d k e z t e m . Ezért
valószínűl e g háláv al tartozo m nekik. – Megbökdö s t e az
állkapc s á t , a nyelvé v el körbe t a p o g a t t a a száját. – Talán
ne m vala mi forró háláv al.
– Reshi, össz e kell varrni a seb eid e t – mond t a Bast. –
Hadd tegye k vala mit azzal a foggal.
Kvothe leszállt a székről. – Néhá n y napig a má sik oldalon
fogok rágni.
Bast me gfogt a Kvothe karját. A sze m e ke mé n y és söt é t
volt. – Ülj le, Reshi. – Ez ne m kéré s volt. Halk hangja úgy
pulzált, mint a távoli me n n yd ö r g é s . – Ülj. Le.
Kvothe leült.
A Krónikás bólintott, és Basthoz fordult. – Mit segíth e t e k ?
– Ne állj az uta mb a ! – felelte Bast nyer s e n . – És tarts d a
széke n, a míg visszajövök. – Felsiet e t t az e mel e t r e .
Percnyi csen d követk e z e t t .
– Még hogy kötő mó d! – mon dt a a Króniká s.
 – Jó ese t b e n céltala n – felelte Kvothe. – Szüks é g t el e n ül
bonyolítja a nyelve t. Szálka a sze m e m b e n .
– Eredj már! – felelt a Krónikás kissé sértődö t t e n . – A
kötő mó d a vélel me z é s lénye g e . Megfelelő kézb e n… –
Elhallga tot t, mer t Bast vissz ac s ör t e t e t t a szob á b a egy kis
fadobozz al. Zivat a r o s volt az arc a.
– Hozz vizet! – para nc s olt a a Króniká s n a k. – Frisse t, az
esővize s hordób ól, ne a kútból. Aztán kell tej a
jégsz e kr é n yb ől, egy kis langyo s méz és egy nagy tál. Aztán
takaríts d el ezt a moc sko t, és ne állj az uta m b a .
Kimost a Kvothe fejbőré n a vágá s t , egy hajsz álá t befűzt e
egy csont t ű b e , és olyan ügye s e n bevarr t a négy szoros
öltés s el a seb e t , hogy egy varrónő se m tudt a volna
különbül.
– Nyisd ki a szád! – mond t a . Belen éz e t t , elko mor o d v a
me g b ö k d ö s t e az egyik háts ó fogat. Bólintott.
Adott Kvothé n a k egy pohár vizet. – Öblítsd ki a szád,
Reshi. Ismé t el d me g kétsz e r, aztá n köpd vissza a vizet a
pohá r b a .
Kvothe eng e d el m e s k e d e t t . Mire végz e t t, a víz olyan
vörös volt, akár a bor.
A Króniká s egy palack tejjel tért vissza. Bast
me g s z a g olt a , töltött belőle egy lapos cser é p t á l b a .
Hozzá a d o t t egy kanál méz e t , és addig kavar g a t t a , a míg a
két anya g elvegyült. Végül bele m á r t o t t a az ujját a vére s
vízbe, kihúzt a , és a tálba hullatot t egye tl e n cse pp e t .
Ismé t me gk e v e r t e a folyad é k o t , és oda a d t a Kvothé n a k a
tálat. – Kortyolj belőle – mon dt a . – De ne nyeld le. Tartsd a
szádb a n , amíg ne m szólok.
Kvothe kívánc sia n me g d ö n t ö t t e a tálat, és me g t öltöt t e a
száját tejjel.
Bast követt e a példájá t . Egy hossz ú percr e behu n yt a a
sze m é t , és látszot t az arc á n, hogy összpon t o sít. Ezutá n
kinyitott a a sze m é t . Kvothe szája elé tartot t a a tálat, és
rá mu t a t o t t .
Kvothe kiköpt e a tejet. Hófeh ér volt.
Bast ma g a elé húzt a a tálat és köpött. A tej habos és
rózs a s zín volt.
Kvothe sze m e tágr a nyílt. – Bast – mond t a –, ne m kellett
volna…
Bast goro mb á n leint et t e , a tekint e t e mé g mindig
ke mé n y volt. – Nem kérd ez t e m a véle m é n ye d , Reshi.
 A kocs m á r o s fesze n g v e lesütöt t e a sze m é t . – Ez több
ann ál, mint a me n n yi t tenn e d kellene , Bast.
A söté t ifjú gyöng é d e n me g é rint e t t e me s t e r e arcá t. Egy
pillana t r a halálos a n fáradt n a k tűnt. Lass a n, kiábr á n d ult a n
csóvált a a fejét. – Te hülye vagy, Reshi. – Visszah úz t a a
kezé t, és eltűnt róla a fáradt s á g . Rábököt t a pult fölött a
Króniká sr a . – Hozd az ételt. – Kvothé h oz fordult. – Folyta s d
a törté n e t e t .
Sarkon fordult, vissz a s é t á l t a széké h e z a kand allón ál, és
úgy telep e d e t t le rá, mint egy trónus r a . Hangos a n taps olt
kétsz e r. – Mulatt a s s a t o k! – mond t a széle s, esz elős
mos ollyal. A má sik kettő mé g a pult mellől is látha t t a , hogy
Bast foga vére s.
 SZÁZHARMINCHETEDIK FEJEZET

KÉRDÉSEK

Noha Levinshir polgár m e s t e r e látha t ól a g helye s el t e ,

ahogy az álszíné sz e kk el elbá nt a m , tudt a m, hogy az ügy
ne m ilyen egysz e r ű. A vastörv é n y szerint legalá b b háro m
főbe njár ó bűnt követt e m el, a melye k közül egy is elég volt,
hogy felma g a s z t a lja n a k .
Sajnos, Levinshirbe n mind e n ki isme r t e a
sze m él yl eír á s o m a t és a neve m e t , így attól tartot t a m , hogy
a törté n e t me g el őz az úton. Ha ez beköve t k e zik, könnye n
me g e s h e t , hogy vala m e l yik város b a n a helyi csen d bizto s
teljesíti a kötele s s é g é t , és bezár, a míg egy utazó
ítélőme s t e r me g é r k e zik, hogy dönt s ö n ügye m b e n .
Így hát a lehet ő legna g yo b b seb e s s é g g e l igyeke z t e m
Sever e n b e . Két napon át ke mé n ye n gyalogolt a m, aztá n
vás ár olt a m egy ülőhelye t egy délnek tartó gyorskoc si n. A
pletyk a gyors a n terjed, de az emb e r me g előz h e ti,
a me n n yi b e n hajland ó sietni, és kicsivel keve s e b b e t alszik.
A zötyögő s kocsizá s har m a dik napjá n érkezt e m
Sever e n b e . A gyorskoc si a keleti kapun gördült be a
város b a : először látt a m a bitót, amel yről Bredon me s él t. A
fakó csont ok látvá n ya a vask alitká b a n ne m enyhít e t t e az
aggo d al m a m a t . A Maer egysz e r ű úton állá s é r t is
odaz á r a t o t t egy e mb e r t . Mit tehe t valakivel, aki kilenc
vándor s zín é s z t mé s z á r olt le az úton?
Borzasz t ó a n szer e t t e m volna a Négy Gyertyá b a me n ni,
mert ann a k ellenér e , amit a Chta e h mond o t t ,
re mé n yk e d t e m , hogy ott találo m Denná t . De sokna p o s
piszok és verejt é k borított. Fürödnö m és fésülködn ö m
kellett, mielőtt besz él e k valakivel.
Ahogy belé pt e m a palot á b a , egy gyűrűt és egy üzen e t e t
küldt e m Stap e s n e k , mer t tudt a m , ez a leggyor s a b b módja,
hogy négys z e m k ö z t besz élh e s s e k a Maerr el.
Halad é kt al a n ul vissza t é r t e m a szobá m b a , bár ez azt
jelent e t t e , hogy a folyosókon udvaria tla n ul el kellett
sietn e m néh á n y udvaro nc mellett. Éppe n csak lerakt a m a
hátizs á ko m a t , és forró vízért szalajtot t a m egy e mb e r t ,
a mikor Stap e s jelent me g az ajtób a n .
– Az ifjú Kvothe me s t e r! – ragyo go t t , és me gr á z t a a
keze m e t . – Jó, hogy vissz a é r t él. A ter e m b u r á j á t , ugya n c s a k
aggó dt a m ért e d!
Lelkes e d é s e fáradt mos olyt csalt az arco mr a . – Jó ismé t
itt lenni, Stap e s . Sokat kihagyt a m ?
– Sokat? – jót neve t e t t . – Az esküvőt mind e n k é p p e n .
– Esküvőt? – kérd ez t e m , de azonn al esz e m b e jutott a
válasz. – A Maer esküvőj é t?
Izgatot t a n bólintot t. – Ó, pomp á s volt! Igazá n kár, hogy
épp e n akkor kellett elme n n e d . – Minde nt u d ó pillant á s t
vet e t t rá m, de ne m mond o t t több e t . Mindig nagyo n
diszkré t volt.
– Nem nagyo n veszt e g e t t é k az időt, igaz?
– Két hóna p telt el az eljegyz é s óta – mond t a Stap e s ,
árnyal a t n yi helyt el e nít é s s e l a hangjá b a n . – Se m mi v el se m
keve s e b b , mint illendő. – Kissé föleng e d e t t , és kacsintot t . –
Amivel ne m azt akaro m mon d a ni, hogy ne lett volna sürgős
mind a két félnek.
Kuncogt a m . Ekkor befutot t a k a fullajtárok a gőzölgő
forró vízzel teli vödrökkel. Zene volt a füle mn e k a
csobog á s , ahogy me g t ölt öt t é k a káda t .
Az inas me gv á r t a , hogy távozz a n a k, azut á n közele b b
hajolt, és halka n mon dt a : – Bizonyár a öröm m e l hallod,
hogy má sik félbe mar a d t ügyünk is me gf el elő e n lezárult.
Értetle n ül nézt e m rá, és tört e m a feje m, miről besz élh e t .
Olyan sok mind e n törté nt , a miót a elme n t e m…
Stap e s látta az ért e tl e n s é g e m e t . – Caudicus – mond t a ,
és a szája me gr á n d ul t a névtől. – Dagon alig két napp al a
távoz á s o d után hozt a vissza. A város t ól ne m egé s z e n
tízmé rföldnyir e bujkált.
– Ilyen közel? – kérd ez t e m me gl e p e t t e n .
Stap e s komor a n bólintot t. – Egy tanya h á z b a vett e be
ma g á t , mint borz az odújá b a . Négye t ölt me g a Maer
sze m él yi test őr ei közül, Dagon n a k egy sze m é b e került a
dolog. Végül csak úgy tudt á k elka pni, hogy felgyújtot t á k a
ház a t.
– És mi tört é n t azut á n ? – kérde z t e m . – Nyilván ne m volt
per.
– Lezárt á k az ügye t – mond t a me g az inas. –
Megfelelőe n. – Az utolsó szót baljós
vissza vo n h a t a t l a n s á g g a l mond t a . Általáb a n nyája s
tekint e t ű sze m e össz e s z űk ült a gyűlölett ől. Ebbe n a
pillana t b a n a kerek arcú e mb e r k e a legkis e b b mért é k b e n
se m e mlé k e z t e t e t t boltosr a .
Esze mb e jutott, milye n nyugo d t a n mon dt a Alveron:
„vágjá t ok le a két hüvelykujját”. Ismerv e Alveron gyors és
eng e s z t el h e t e t l e n hara gj á t , ne m hitte m, hogy mé g egysz e r
viszontlá tjuk Caudicus t.
– Sikerült kinyo mo z ni a a Maern e k, hogy miért? – Bár
halka n besz élt e m , a tová b bi a k a t elhallga t t a m . Stap e s ne m
helye s elt e volna, ha szób a hozo m a mér g e z é s t .
– Nem az én felada t o m, hogy közölje m – felelte
óvatos a n . A hangj a kissé sértődö t t volt, mint h a jobba n
kellett volna ismer n e m ahhoz, hogy ilyen kérd é s t tegye k
föl.
Annyiba n hagyt a m a té má t , tudva , hogy úgys e m tudn é k
több e t kisze dni belőle. – Nagy szíve s s é g e t tenn él, ha
áta d n á l vala mit a Maerne k a neve m b e n – mon dt a m , és
oda m e n t e m , ahova elnyűt t hátizs á ko m a t dobt a m . Addig
turkált a m benn e , míg a mélyé n rá ne m lelte m a Maer
kulcsr a zárha t ó pánc élka z e t t áj á r a . – Odanyújt ot t a m
Stap e s n e k . – Nem tudo m, mi van benn e – mond t a m . – De
az ő címer e van a tet ejé n. És neh é z. Remél e m, benn e van
az ellopott adó egy rész e. – Elmosolyod t a m . – Mondd neki,
hogy nász aj á n d é k .
Stap e s ugya n c s a k mos olyo gv a vett e át. – Nem kétle m,
hogy örülni fog neki.
Háro m újabb küldönc érkez e t t , de csak kettő roha n t
tová b b a gőzölgő vödrökkel. A har m a dik oda m e n t
Stap e s h e z , és egy üzen e t e t adot t át neki. Csobog á s
hallatsz ot t a szoms z é d szob á b ól. A háro m fiú távozot t, de
előbb lopva me g n é z t e k ma g u k n a k .
Stap e s átfutot t a az üzen e t e t , aztá n rá m néze t t. – A Maer
re méli, hogy me gf el el neke d, ha a kertb e n találkoztok,
ötödik har a n g s z ó idején – mon dt a .
A kert udvaria s társ alg á s t jelent e t t . Ha a Maer komoly
besz élg e t é s t kívánt volna folyta t ni, a lakoszt ályá b a rend el,
vagy me gl á t o g a t a titkos folyosón, a mely az ő lakoszt ályá t
kötött e össz e az enyé m m e l .
A faliórár a pillantot t a m . Nem olyasf ajt a varáz s ór a volt,
a milye t az Egyet e m e n hasz n ált u n k. Ez ingaór a volt, súllyal
me g mind e n n e l. Szép gép e z e t , de ne m túl ponto s. A
mut a t ó k szerint negye d ó r á m volt.
– Siet ez az óra, Stap e s ? – kérde z t e m re mé n yk e d v e .
Tizenöt per e arra is alig elég, hogy úti ruhá m a t átcs e r élje m
vala mi kellőe n udvark é p e s cicomá r a . De tekintve a rá m
raga d t több réte g port és a sava n yú izzadt s á g o t , ez épp e n
olyan céltala n lett volna, mint selye m s z a l a g o t kötni egy
gőzölgő teh é nl e p é n yr e .
Stap e s oda n é z e t t a válla m fölött, majd ellenőrizt e
zseb é b e n hordot t, apró óráját. – Inkább úgy tűnik, öt perc e t
késik.
Az arco m a t dörgölt e m, és átt ekint e t t e m a
lehe t ős é g e i m e t . Nem egysz e r ű e n rend e tl e n volta m az
utaz á s t ól: moc s ko s volta m. Kutya golt a m a nyári hős é g b e n ,
napok a t töltött e m egy fullasztó a n forró gyorskoc sib a n .
Noha a Maer ne m az a típus, aki egye d ül a külszín utá n ítél,
mélt á n yolja a tiszta s á g o t . Nem vetn e rá m jó fényt, ha
piszkos a n és büdös e n jelenn é k me g a találkozón.
Emlékez e t e m b e n hívatla n ul felbukka n t a vasbitó, és úgy
döntöt t e m , ne m kockázt a t o m me g, hogy rossz benyo m á s t
kelts e k. Különös e n a hírek miat t, amel ye k e t hozta m. –
Stap e s , legalá b b egy óra szüks é g e s , hogy elké sz üljek. Ha
me gf el el, a hatodik har a n g s z ók or találkozh a t u n k.
Stap e s arc a sértőd öt t é mer e v e d e t t . Az üzen e t világos
volt: az emb e r ne m kérh e t má sik időpont o t Maer
Alveront ól. Ő hív. Te mé s z. Így működik.
– Stap e s – mond t a m olyan szelíde n, ahogy csak tudt a m
–, nézz rá m! Szagolj me g! Háro ms z á z mérfölde t tett e m
me g az utolsó deká d b a n . Nem sét álok a kertb e az úttól
poros a n és bűzölögv e , mint egy barb á r.
Stap e s elhúzt a a száját. – Közlöm vele, hogy má s
elfoglalts á g o d van.
Újabb pár álló vödör érkez e t t . – Közöld vele az igaza t,
Stap e s – mon dt a m , és elkez dt e m kigo mb olni az inge m e t . –
Biztos a n me g é r ti.

Miután lesikálta m ma g a m , me gf é s ülkö dt e m és rend e s e n

felöltözt e m, elküldt e m Maern e k az ara nyg yű r ű m e t , és egy
kártyá t , a melye n ez állt: „Magá n b e s z él g e t é s , amikor
kegyel m e s s é g e d n e k me gf el el.”
Egy órán belül vissz a t é r t egy küldönc, egy kártyá v al,
a melye n a Maer üzent: „Várd, míg hívatlak.”
 Várta m. Elküldt e m egy e mb e r t a vacsor á m é r t , azt á n
egé s z est e várt a m. A követk e z ő nap üzen e t nélkül telt el.
Mivel ne m tudt a m , mikor érkezik Alveron hívás a ,
gyakorlatila g me gint csa pd á b a est e m a lakoszt ályo m b a n ,
miközb e n várt a m a gyűrűj ét.
Így legalá b b volt időm, hogy kialudja m ma g a m , és
má s o dik fürdőt vegye k. Viszont nyugt al a nít ot t , hogy
utolérh e t n e k a hírek Levinshirből. Az pedig, hogy ne m
me h e t e k le Alsó- Sever e n b e , hogy me gk e r e s s e m Denná t ,
mér h e t e tl e n ül bőszít e t t.
Az a fajta szav a k nélküli dorga t óriu m volt, a mi
me g s z oko t t udvari körökb e n . A Maer üzen e t é t ne m lehe t e t t
félre ér t e ni: Amikor hívlak, jössz. Vagy abb a n az
időpont b a n , vagy se m mi kor.
Olyan gyer e k e s volt, amilye n csak egy arisztokr a t a
lehe t. Mégs e m tehe t t e m se m mi t . Így hát elküldt e m
ezüs t g yű r ű m e t Bredon n a k . Éppe n időbe n érkez e t t , hogy
együt t vacsor á z h a s s u n k , és érte s üljek az éva d pletyk áiról,
a melye kr ől lema r a d t a m . Az udvari pletyk á k borzal m a s a n
fádak tudn a k lenni, de Bredon csak a legfűsz e r e s e b b e k e t
osztott a me g vele m.
A legtöbb pletyk a a Maer vihars e b e s udvarlá s á v al és a
Lackles s örökös n őv el kötött ház a s s á g á v a l foglalkozott.
Látha t ól a g bele voltak hab a r o d v a egym á s b a . Sokan
gya nítot t á k, hogy már a gyer e k is útba n van. Rener é b e n , a
királyi udvar b a n ugya n c s a k zajlott az élet. Alaitis rége n s -
herc e g e t me g ölt é k párb aj b a n, amitől a déli fertályb a n
kitört a káosz, mert a ne me s e k mind e n t elköve t t e k, hogy
hasz not húzza n a k a ma g a s rangú udvar on c halálá ból.
Más hír is járta. A Maer emb e r ei elint ézt e k az Eld egy
távoli zugá b a n néh á n y úton állót, akik, úgy tűnik, az
adósz e d ő k e t fosztog a t t á k. Északon morogt a k, mert a
nép e k n e k má s o d s z or is el kellett tűrniük a Maer
adósz e d ői n e k látoga t á s á t . De az utak legalá b b ismé t
járha t ó a k voltak, a bűnös ök pedig me g h a l t a k.
Bredon említe t t mé g egy érdek e s hírt egy ifjúról, aki
me gl á t o g a t t a Feluriant és több é- kevé s b é ép bőrrel tért
vissza tőle, ha itt- ott rá is raga d t egy kevé s a fae- ből.
Tulajdonk é p p e n ez ne m is pletyk a volt, inkább afféle
kocs m ai me n d e m o n d a . Olyasf ajt a szóbe s z é d , a melye t
ma g á r a adó úrie mb e r me g se m hall. Bredon söté t
bagolysz e m e csak úgy ragyog ot t , míg ezt mond t a .
 Egyet é r t e t t e m , hogy az effajta me n d e m o n d á k valóba n
alant a s a k , ne m érne k fel a ma g u n kf ajt a előkelős é g e ki g.
Hogy a köpe n ye m ? Mutatós , ugye ? Nem eml ék sz e m , hogy
pontos a n hol csinált a t t a m . Vala mi egzotikus helye n.
Mellesleg hallott a m egy egé s z érde k e s dalt Felurianról.
Szere t n é d me g h allga t ni?
Termé s z e t e s e n játszott u n k takot is. Bár hossz ú időt
töltött e m távol a játék a s z t alt ól, Bredon szerint sokat
javulta m. Úgy tűnik, kezdt e m me g t a n ul ni a gyönyör ű
játékot.

Szüks é g t e l e n mond a n o m , hogy amikor Alveron ismé t

hívatot t, me n t e m . Eljátszott a m a gondol a t t al, hogy kés e k
néh á n y perc e t, de ellenállta m a kísért é s n e k , tudvá n, hogy
abból se m mi jó ne m szár m a z n a .
A Maer már sét álg a t o t t , amikor rát alált a m a kertb e n.
Szálas és délce g volt, mint aki sos e szorult rá, hogy a
karo mr a vagy sét a b o t r a tá ma s z k o dj é k.
– Kvothe! – mos olygo t t mel e g e n . – Örülök, hogy időt
szakított ál a me gl á t o g a t á s o m r a .
– Mindig örö m m e l tesz e m, kegyel m e s ura m.
– Sét áljunk? – kérd ez t e . – A kilátá s igazá n kelle me s a déli
hídról ebb e n a napsz a k b a n .
Beállta m mellé, és elindultunk a gondo s a n ápolt
sövé n ye k között.
– Látom, fegyve r van nála d – jegye z t e me g súlyos
helyt el e nít é s s e l.
Öntud a tl a n ul Cezúr ár a csúszot t a keze m. Most a
der ek a m o n viselte m, ne m a válla mo n . – Ez baj, kegyel m e s
ura m? Úgy tudo m, Vintas b a n mind e n emb e r n e k joga van
felövez ni ma g á t .
– De aligha illendő. – Az utolsó szót me g n yo m t a .
– Úgy tudo m, hogy a rener ei királyi udvar b a n egye tl e n
úrie mb e r se m mer kard nélkül mut a t k oz ni.
– Akár milye n ügye s e n forog a nyelve d, ettől ne m leszel
úrie mb e r – jegye z t e me g Alveron hide g e n . – Jól tesz e d, ha
ezt ne m felejte d el.
Erre ne m válaszolt a m.
– Mellesle g ez barb á r szoká s, és idővel bajt hoz a
királyr a. Nem szá mít, hogy mi a szoká s Rener é b e n , az én
városo m b a n , az én ház a m b a n és az én kert e m b e n ne m
járulsz elé m fegyve r e s e n . – Felé m fordult, ke mé n ye n
néz e t t rá m.
– Bocs á n a t o t kérek, ha me g s é r t e t t e m
kegyel m e s s é g e d e t . – Megállta m, és élet e m legsz e b b
me g h ajl á s á t produk ált a m .
Látha t ól a g me g e n g e s z t e l t e látvá n yo s aláza t o m.
Elmosolyodo t t , kezé t a válla mr a tett e . – Erre nincs szüks é g.
Gyer e, nézd me g a má glyaf á k a t . Hama r o s a n sárgulni kezd
a lombjuk.
Egy órán át sét ált u nk, és bar á t s á g o s a n diskur ált unk
se m mi s é g e k r ől. Hibátla n udvaria s s á g g a l viselke d t e m ,
Alveron hang ul a t a folya m a t o s a n javult. Ha állandó a n
hízeleg n e m kell a hiús á g á n a k azért, hogy me g t a r t s o n
kegyé b e n , akkor ez csek ély ár a patrón u s s á g é r t .
– Meg kell mond a n o m , hogy a ház a s s á g illik
nagyur a m h o z .
– Köszönö m – bólintot t kegye s e n . – Igazá n kelle m e s n e k
találo m.
– Továbbr a is jól szolgál az egé s z s é g e ? – kérde z t e m ,
igyek e zv é n túllépni az általá no s társ al g á s hat á r ait.
– Rendkívüli mér t é k b e n – felelte. – Se m mi kéts é g, ez is a
ház a s s á g áldá s ai közé tartozik. – Olyan pillant á s t vet e t t
rá m, a mely figyel me z t e t e t t , hogy jobb, ha ne m firtato m ezt
tová b b, legalá b bis ilyen nyilváno s helye n.
Tovább sét álg a t t u n k, bólintva a ne m e s e k n e k , ahogy
elhala dt u n k mellett ük. A Maer lénye g t el e n dolgokról,
udvari pletyk á kr ól cseve g e t t . Bele me n t e m a játékb a ,
alakított a m a szer e p e m e t , holott igazá ból abb a szer e t t e m
volna hagyni, hogy átt é r h e s s ü n k a komoly besz élg e t é s r e .
Ám Alveront ne m lehet e t t siett e t ni. Társ algá s u n k n a k
me gv olt a szert a r t á s o s me n e t e . Ha me g s z e g e m a
szab ál yok a t , legföljebb felbos sz a n t o m , így hát várt a m a
kellő pillana t o t, me g s z a g ol t a m a virágok a t , úgy tett e m ,
minth a érde k eln é n e k az udvari pletyk á k.
Egy negye d ó r a múlva be állt a jellegz e t e s szüne t . Most
bizonyá r a me gvit a t u n k vala mit. Ám előbb kere s ü n k egy
olyan helye t, a mely elégg é eldugot t a fontos a b b té má k h oz .
– Mindig az volt a véle m é n ye m – tért végr e Alveron a
tárgyr a –, hogy mind e n ki n e k van egy kérdé s e , amel y
me g h a t á r o z z a egé s z lényé t .
– Hogy érti ezt kegyel m e s s é g e d ?
– Azt hisze m, mind e n kin e k van vala milye n kérd é s e ,
a mely sarka n t yú z z a . Egy kérd é s , amel y ne m hagyj a aludni.
Egy kérd é s , a melye n rágódik, mint kutya a csonto n. Ha
ismer e d egy e mb e r kérd é s é t , ez közele b b visz ma g á n a k az
e mb e r n e k a me gis m e r é s é h e z . – Csend e s félmos ollyal
néz e t t rá m. – Legalá b bi s én mindig így gondolt a m.
Egy pillana tig töpr e n g t e m . – Egyet kell érte n e m ,
kegyel m e s ura m.
Felvont a a sze möl dök é t . – Ilyen könnye n ? – kérd ez t e
kissé csalódot t a n . – Arra szá mít ot t a m , hogy egy kicsit
vitatkoz ol vele m.
Rázta m a feje m, mert én me g örülte m, hogy ilyen
könnye n elővez e t h e t e m a ma g a m té m áj á t . – Már évek óta
ne m hagy nyugo d ni egy kérd é s , és úgy szá mít o m, hogy ez
mé g évekig így is mar a d. Tehát, a mit kegyel m e s s é g e d
mond, az szá mo m r a tökélet e s e n logikus.
– Valóba n? – kérd ez t e mohó n. – Mi az?
Fontolga t t a m , hogy elmo n d o m az igazs á g o t .
Kutat á s o m a t a Chandria n utá n, a komp á ni á m halálát. De
erre ne m volt valódi es ély. A titok mé g mindig úgy nyo mt a
a szíve m e t , mint egy nagy, sima kő. Túlságos a n sze m é l ye s
ügy volt ahhoz, hogy elmo n dj a m egy ennyir e okos
e mb e r n e k , mint a milye n a Maer. Mi több, eláruln á m vele,
hogy az Ede ma Ruhból szár m a z o m , a mit mé g ne m tett e m
közhírré a Maer udvar á b a n . Azt tudt a , hogy ne m vagyok
ne me s , de azt ne m, hogy ennyire alacso n y vérből
szár m a z o m .
– Bizonyá r a súlyos kérdé s , ha ilyen sokáig mérl e g el e d –
tréfált Alveron, mivel haboz t a m. – Most már raga s zko d o m
hozzá. Igazá b ól cser é t ajánlok neke d, kérd é s t a kérdé s é r t .
Talánt á n segíth e t ü n k egym á s n a k válasz t találni.
Nem is re mél h e t t e m jobb bátorít á s t . Egy percig
kere s t e m a szava k a t . – Hol van az Amyr?
– A vére s kezű Amyr – tűnődö t t halka n Alveron. Lapos
pillant á s t vete t t rá m. – Felte sz e m, ne m azt kérd ez e d , hova
került a test ük?
– Nem, kegyel m e s ura m – felelte m komolya n .
Az arc á n látszott, hogy mélye n elgond olkodik. – Ez
érde k e s . – Felléleg e z t e m . Félig- me d dig azt a felszíne s
válasz t várt a m, hogy az Amyr évsz á z a d o k óta ne m létezik.
– Sokat tanul má n yo z t a m az Amyrt, a mikor fiatala b b
volta m.
– Csakugya n , kegyel m e s ura m? – Elhűlte m a
szer e n c s é m e n .
Rám néze t t, és egy mos oly kísért e t e lebe g e t t a szájá n. –
Annyira ne m me gl e p ő. Gyer ekkor o m b a n Amyr akart a m
lenni. – Egy icipicit zavar t n a k tűnt. – Annyira azért ne m
söté t e k a tört é n e t e k . Fontos tett e k e t hajtott a k végr e.
Nehéz dönt é s e k e t kellett hozniuk, amel ye k e t ne m vállalt
senki má s. Az ilyes mi me gr é mí ti az emb e r e k e t , de én azt
hisze m, hat al m a s erőt képvis elt e k a jó oldalon.
– Én is mindig így gondolt a m – ismer t e m el. – Csak
kívánc sis á g b ól kérde z e m , mi volt kegyel m e s s é g e d kedve n c
törté n e t e ?
– Atreyon é – mond t a noszt algikus a n . – Évek óta ne m
gondolt a m rá. Valószínűle g fejből el tudn á m mon d a ni
Atreyon Nyolc Esküvé s é t . – Megrázt a a fejét, és rá m néz e t t.
– És te?
– Atreyon kicsit vére s neke m – vallott a m be.
Ez látha t ól a g mulat t a t t a . – Nem ok nélkül nevez t é k őket
vére s k e z ű Amyrn a k – mon d t a . – A Ciridák tetov ál á s á n a k
aligha a díszíté s volt a célja.
– Igaz – ismer t e m el. – Mégis, én jobba n szer e t e m Sir
Savien tört é n e t é t .
– Hát persz e – bólintott. – Roma n tikus vagy.
Némá n sét álg a t t u n k egy dar a bi g, befordultu nk egy
sarkon, és elhala dt u n k egy szökőkút mellett. – Gyer e kk é n t
valós á g g al szer el m e s volta m beléjük – mon dt a végül
Alveron, minth a olya s mi t fedn e föl, a mit rest ellni kell. –
Férfiak és nők, akik mögöt t ott áll az egyh á z mind e n
hat al m á v a l. És ez egy olyan korba n volt, a mikor az egyh á z
mögöt t Atur állt mind e n hat al m á v a l. – Elmos olyodo t t . –
Vitézek, szilajok, és csup á n önma g u k n a k és Istenn e k
tartoz n a k szá m a d á s s a l .
– És má s Amyrokn a k – tett e m hozzá.
– És végs ő soron a főpa pn a k – fejezt e be Alveron. –
Gondolo m, olvas t a d a kiáltvá n yt , a melyb e n me g b él ye g e z t e
őket?
– Igen.
Sza m á r h á t ú , kőből és fából épült hidac sk á h o z értünk.
Megálltunk az ív tet ej é n, figyeltük a lass a n úszkáló
hatt yúk a t . – Tudod, mire jötte m rá, a mikor fiatala b b
volta m? – kérde z t e a Maer.
Rázta m a feje m.
– Amikor kinőtt e m az Amyrról szóló gyer m e k m e s é k b ől,
fontos a b b kérdé s e k kezdt e k foglalkozt a t ni. Hány Amyr
volt? Hány ne m e s e m b e r volt köztük? Hány lovas harcos t
állítha t t a k ki egy csat á b a n ? – Kissé felé m fordult, hogy
láss a a reakció m a t . – Akkort ájt Fultonb a n élte m. Nekik volt
egy régi aturi me n d á riu m u k , abb a n tartot t á k az egé s z
ész aki fertály egyh á zi ma t rikuláit. Két napo n át
böng é s z t e m őket. Tudod, mit talált a m?
– Se m mi t – felelte m. – Se m mi t se m talált
kegyel m e s s é g e d .
Alveron gondo s a n fegyel m e z e t t me gl e p e t é s s e l néz e t t
rá m.
– Ugya n e z t talált a m az Egyet e m e n – folytat t a m . – Olyan,
minth a valaki eltünt e t t e volna az Amyrról szóló
infor má ciók a t az otta ni Archívu mb ól. Termé s z e t e s e n ne m
mind e n t . De alig néh á n y részlet mar a d t me g.
Látta m a Maer okos, szürke sze m e mögö t t az ő
követk e z t e t é s e i n e k a szikrájá t. – És ki teh e t e t t ilyet? –
nóga t o t t .
– Ki má s n a k volt rá jobb oka, mint ma g á n a k az
Amyrn a k? – kérde z t e m . – Ami azt jelenti, hogy valahol mé g
mindig itt vann a k.
– Tehát ez a te kérd é s e d . – Ismé t elindult, de lass a b b a n ,
mint az előbb. – Hol van az Amyr?
Lejöttünk a hídról, elindultunk a tava c s k á t me gk e r ülő
ösvé n ye n . A Maer arc a komoly volt, elgondolkodó. –
Hinné d, hogy én is ugya n e r r e a követk e z t e t é s r e jutott a m ,
miut á n átkut a t t a m a me n d á riu mo t ? – kérd ez t e . – Úgy
vélte m, hogy az Amyrna k talán sikerült me g ú s z ni a a pert.
Elrejtőzött. Úgy vélte m, mind e z e k utá n mé g mindig
létezh e t a világb a n az Amyr, és titokba n a nagyo b b jóért
cseleks zik.
Érezt e m ma g a m b a n az izgalo m pezs g é s é t . – Mit fedez e t t
föl kegyel m e s s é g e d ? – kérde z t e m mohó n.
– Felfede z ni? – Alveron me gl e p ő d ö t t . – Se m mi t . Az apá m
abb a n az évbe n halt me g, és én lette m a Maer. Felhag yt a m
gyer m e k e s képz elg é s e i m m e l . – Túlnéz e t t a vízen és a
szelíde n sikló hatt yúk o n. – De ha te ugya n e z t talált a d a
világ má sik végé n… – Elhallgat ot t.
– És ugya n e r r e a követk e z t e t é s r e jutott a m , kegyel m e s
ura m.
Lass a n bólintot t. – Nyugt al a nító, hogy létezh e t ilyen
fontos titok. –
 Tekinte t e végigjárt a a kert e t , a falaka t. – A saját
földe m e n . Nem tetszik ez neke m. – Felé m fordult, a
tekint e t e tiszta és éles volt. – Mit java solsz, mit kuta s s u n k ?
Búsa n mos olyog t a m . – Ahogy kegyel m e s ura m
rá mu t a t o t t , ne m szá mít, milye n válasz t é k o s a modor o m,
me n n yir e iskolázott vagyok, sos e m leszek ne m e s e m b e r .
Hiányoz n a k a kapcs ola t ai m és a szüks é g e s forrás ai m, hogy
olyan alapos kutat á s t vége z h e s s e k , mint szer e t n é m .
Kegyel m e s s é g e d neve azonb a n me g n yitja az ajtóka t, hogy
szá mo s ma g á n k ö n yv t á r a t átkut a t h a s s a k . Bejuth a t n é k
azokb a a levéltár a k b a és iratt ár a k b a , amel ye k túl
bizal ma s a k vagy túlsá g o s a n eldugot t a k a
sze m el g e t é s h e z…
Bólintott, pillant á s a ne m eresz t e t t e az enyé m e t . – Azt
hisze m, értel ek. Nagyon fontos szá mo m r a , hogy ebb e n a
kérd é s b e n me g t u dj a m az igazs á g o t .
Elfordított a a tekint e t é t , mert neve t é s hangja sodródot t
felénk, és me g h allott uk a közele dő ne m e s e k lépt eit. – Sok
gondolkod nivalót adt ál – mon dt a halka b b a n . – A
tová b bi a k a t diszkré t e b b e n besz éljük me g.
– Mely időpont lenne me gf el elő kegyel m e s s é g e d
szá m á r a ?
Alveron hossz a n, töpr e n g v e néz e t t . – Gyer e a szobá m b a
ma est e. És mivel ne m tudok felelni a kérdé s e d r e , eng e d d
me g, hogy föltegye m helye t t ük a ma g a m é t .
– Legalá b b annyir a szer e t e m a kérd é s e k e t , mint a
válasz ok a t , kegyel m e s ura m.
 SZÁZHARMINCNYOLCADIK FEJEZET

LEVELEK

Mivel csakn e m öt órá m volt mé g a Maerr el való

találkoz á si g, végr e leme h e t t e m Alsó- Sever e n b e . A lovas
liftről olyan tiszta kék volt az ég, hogy majd' me g s z a k a d t
tőle az emb e r szíve. Ez járt az esze m b e n , miközb e n a Négy
Gyertya fogadó felé tartott a m .
Az ivó üres volt, így a kocs m á r o s azonn al észr e v e t t ,
a mikor a hát s ó lépcs ő felé indult a m. – Áll csak me g! –
kiáltott a tört aturi nyelve n. – Fizet! Szoba csak fizetőkn e k!
Nem akart a m jelene t e t , oda m e n t e m a pulthoz. A
kocs m á r o s vékony, ellensz e n v e s alak volt, aki erős lena t ti
akc e n t u s s a l besz élt. Rámo s olyo g t a m . – Csak egy
bar á t o m a t szer e t n é m me gl á t o g a t ni. Egy nőt, aki a hár m a s
szob á b a n lakik. Hosszú söté t haja van. – Mutatt a m , milye n
hossz ú.
– Itt van mé g?
– Ó! – Furfango s pillant á s t vet e t t rá m. – A lány. Aki
Dinay?
Bólintott a m . Denna gyakr a b b a n változt a t t a a nevé t , mint
má s nők a frizurájuk a t .
Az ellensz e n v e s alak bólintott. – Á, igen. Szép, söt é t
sze mű ? Rége n elme n t .
Elszorult a szíve m, pedig hát se m mi okom ne m volt azt
re mél ni, hogy ennyi idő után is itt lesz. – Tudod, hova
me n t ?
Kurtán, vakka n t v a neve t e t t . – Nem. Te és a többi farka s
mind jár szagolni utá n a . Vast a g buksz á m lenne, ha
mind e n ki n e k adn á m el, mit tudok. De ne m, gőzö m se
nincs.
– Nem lehet, hogy üzen e t e t hagyo t t neke m? – kérde z t e m
igazi re mé n y nélkül. Alveron palot áj á b a n ne m várt
se m mif él e levél vagy üzen e t . – Várta, hogy eljöjjek.
– Csakugya n ? – kérd ez t e gúnyo s a n , azt á n minth a esz é b e
jutott volna vala mi. – Azt gondolo m, van egy levél. Lehet.
Nem szokok olvas ni. Kell? – mos olygot t .
 Bólintott a m , kezdt e m kicsit felvidulni.
– Fizet é s nélkül me n t el szobá b ól – mond t a . – Tizenh é t
és fél penn y. Elővett e m egy ezüs t m á r k á t , és me g m u t a t t a m
neki. Érte nyúlt, de én letet t e m az aszt alr a, és rányo m t a m
két ujja ma t .
Kisiete t t az egyik hát s ó szobá b a . Öt hossz ú perc e t
várt a m. Végre vissza t é r t , mark á b a n egy szoros a n
össz e h aj t o g a t o t t papírral. – Megt alált a m! – lobogt a t t a
diadal m a s a n . – Itt jó papír csak alágyújtós .
A papírra nézt e m, és me gjött a kedv e m. Ugya n ú g y volt
össz e h aj tv a , mint az, amel ye t én küldt e m az üstfoltozóv al.
Ha utá noz t a a trükköt, akkor olvas nia kellett a levele m e t ,
és ezt az üzen e t e t hagyt a . Remélh e t ől e g közli, hova me n t .
És hogya n lehet me g t al álni. Odac s ú s z t a t t a m a
kocs m á r o s n a k a pénzt, ő pedig áta dt a a levelet.
Kint az utcá n besie t t e m egy árnyé ko s kapu aljba , mer t
mé g az volt az a hely, ahol a legkev é s b é zavar t a k.
Vigyázv a felbont ot t a m a levelet, és közele b b tartott a m a
világos s á g h o z . Ez állt benn e :

Denna!
El kellett utaznom a patrónusom utasítására. Egy
darabig, talán több dekádig nem leszek a városban.
Váratlanul és azonnali hatállyal távoznom kellett, különben
megkerestelek volna.
Sok mindent megbántam, amit utolsó beszélgetésünk
során mondtam, és szeretnék személyesen bocsánatot
kérni érre.
Mihelyt visszatérek, megkereslek.
A te Kvothéd

A nyolca dik hara n g ü t é s k o r elindult a m a Maer lakoszt álya

felé, Cezúr á t azonb a n ne m vitte m ma g a m m a l . Furcs á n
pőré n e k érezt e m ma g a m nélküle. Érdek e s , milye n ha m a r
me g s z okjuk az ilyen dolgoka t.
Miután Stap e s beve z e t e t t a Maer napp alijáb a , Alveron
elküldt e az inast, szóljon Melua nn a k, hogy csatlakozz é k
hozzá nk, ha kedv e tartja. Lustá n tűnődt e m , hogy mi lenne,
ha Meluan mé g s e jönne? Háro mn a p o s né m a har a g s z o m
rád lenne a bünt e t é s e ?
Alveron egy kana p é r a telep e d e t t , és tűnődv e néze t t
rá m. – Hallott a m szób e s z é d e k e t az utaz á s o dr ól – mon d t a . –
Néhá n y elég fant a s z tikus dolgot, amel ye k e t ne m hihet e k.
Talán elme s él h e t n é d , mi tört é n t valójáb a n .
Egy pillana tig csod álkozt a m, hogyho g y ilyen ha m a r
me g t u d t a , miket műv elt e m Levinshir közelé b e n . Aztán
rájött e m, hogy az eldi zsiványv a d á s z a t részlet eir e kívánc si.
Némá n felléleg e z t e m . – Remél e m, Deda n idet al ált? –
kérd ez t e m .
Alveron bólintot t.
– Sajnálo m, kegyel m e s ura m, hogy őt küldte m ma g a m
helye t t . Nem túl kifinomult egyé nis é g .
Vállat vont. – Nem tört é n t se m mi baj. Mire ideér t, már
ne m volt szüks é g titokt a r t á s r a .
– Akkor hát áta d t a a levele m e t ?
– Ó, igen, a levél. – Elővett e egy fiókból. – Azt
gondolt a m, ez vala mi saját os tréfa.
– Para nc s ol kegyel m e s s é g e d ?
Jó erős e n a sze m e m b e néze t t, aztá n beleolva s o t t a
levele m b e . – Huszonhét személy… Viselkedésükből és
külsejükből ítélve tapasztalt zsoldosok… Jól szervezett
tábor, kezdetleges erődítéssel. – Ismé t felnéz e t t – Nem
várh a t o d tőle m, hogy ezt elhiggye m. Öten ne m
győzh e t t e t e k le ennyi emb e r t .
– Meglept ük őket, kegyel m e s ura m – felelte m öntelt
álszer é n ys é g g e l .
Arca elkedv e tl e n e d e t t . – Mellőzzük ezt a provinciális
hu mor t. Rendkívül ízlést el e n n e k találo m. Egysz er ű e n
mond d el az igaz at, és végez t ü n k.
– Az igaza t mon d t a m , kegyel m e s ura m. Ha tudo m, hogy
kegyel m e s s é g e d bizonyít é ko t kíván, hagyt a m volna, hogy
Deda n hozzon egy zsák hüvelykujjat. Egy teljes óráb a telt,
hogy kiverje m ezt az ötlet e t a fejéből.
Nem úgy hatot t a Maerr e, ahogy várt a m. – Talán
hagyn o d kellett volna – felelte.
A helyz e t gyors a n elvesz t e t t e szá mo m r a a humor á t . –
Kegyel m e s ura m, ha hazud ni akart a m volna, sokkal
me g g yőz ő b b me s é t találok ki. – Hagyt a m neki egy perc e t ,
hadd gondolkozzon el rajta. – Mellesleg, ha
kegyel m e s s é g e d bizonyít é ko t kíván, oda kell külde ni
valakit, aki alát á m a s z tj a szav ai m a t . Elége t t ük a hulláka t,
de a koponyá k mé g me gv a n n a k . Megjelölö m egy térké p e n
a tábor uk a t .
A Maer mos t má sf elől prób álkozot t. – És mi ez a má sik
rész? A vezér ük. Az e mb e r , akit ne m zavar, hogy átlövik a
lábá t? Aki belép e t t a sátr á b a és „eltűnt”?
– Ez az igazs á g, kegyel m e s ura m.
Alveron egy hossz ú pillana tig figyelt, azt á n sóhajtot t. –
Akkor hiszek neke d – mon dt a . – De azért ez különös és
kes er ű hír – mor mol t a .
– Valóba n, kegyel m e s ura m.
Sajátos a n mérl e g el ő pillant á s t vete t t rá m. – Mivel
ma g ya r á z o d ezt?
Mielőtt válaszolh a t t a m volna, női hang hallatsz ot t a
külső szob á k b ól. Alveron arc a felderült, és kihúzt a ma g á t
ülté b e n. Eltakar t a m a keze m m e l a mos olyo m a t .
– Ez Meluan – mond t a Alveron. – Ha ne m téve d e k, ő
hozza nekünk a kérdé s t , a melye t korá bb a n e mlít et t e m . –
Ravasz ul mos olyg ot t. – Azt hisze m, tetsz e ni fog neke d,
igazi rébus z.
 SZÁZHARMINCKILENCEDIK FEJEZET

ZÁRATLAN

Stap e s bekís ér t e Meluant, Alveron és én fölálltunk.

Melua n szürkel ev e n d ul a- lila toalet t e t viselt, fürtös
geszt e n ye b a r n a haját feltűzt é k, hogy érvé n ye s üljön
eleg á n s nyak a .
Két szolga kísért e, akik egy faládá t hozt ak. A Maer karon
fogta a feles é g é t , Stap e s uta sítot t a a fiúkat, hogy az úrnő
széke mellé tegyé k a ládát, kihes s e g e t t e őket, cinkos
pillant á s t vet e t t rá m, majd ő is távozot t.
Meluan felé fordult a m, és me g h aj olt a m. – Örvend e k a
szer e n c s é m n e k , hogy ismé t találkozh a t ok… úrnő m m e l ? –
Ezt azért kérde z t e m , mert ne m tudt a m, miké n t szólíts a m.
A Lackles s- birtok akkor a volt, mint egy grófsá g, de ez mé g
a vért el e n lázad á s előtt volt, a mikor mé g ők uralkodt a k
Tinuë fölött. Az Alveronn al kötött háza s s á g tová b b
bonyolított a a dolgot, és ne m tudt a m , hogy van- e női
me gf el elője a Maersho n n a k .
Meluan csak legyint e t t . – Az „asszo n yo m ” tökélet e s e n
me gf el el kettőnk n e k, legalá b bis, a mikor ma g u n k között
vagyu nk. Nincs szüks é g e m etike ttr e ann ál, akinek oly
sokkal tartozo m. – Megfogt a Alveron kezét.
– Foglalj helye t , ha óhajt a s z.
Ismé t me g h a j olt a m, és leülte m, miközb e n a tőle m
telhe t ő legna g yo b b ne mt ö r ő d ö m s é g g e l pillantot t a m a
ládár a . Akkora volt, mint egy jókora dob, szoros a n
össz e c s a p ol t nyírfából kész ült, és rézver e t e k díszíte t t é k.
Tudta m, hogy mos t udvaria s csev e g é s t illene folytat ni,
me gv á r v a , amíg vala m el yikük szóba hozza a ládá t. De a
kívánc sis á g o m erős e b b volt nála m. – Azt hallott a m, hogy
asszo n yo m egy kérdé s t hozott ma g á v al. Bizonyá r a nyo mó s
lehe t, ha ilyen alapo s a n bez ár t á k. – A láda felé
bicce nt e t t e m .
Meluan a Maerre pillantot t, és elnev e t t e ma g á t , mint h a
az egy viccet mond o t t volna. – A férje m szerint ne m az a
fajta vagy, aki sokáig tűri a me gf ejt e tl e n titkoka t .
 Pironkodv a mos olyog t a m . – A ter mé s z e t e m ellen való,
asszo n yo m.
– Nem szer e t n é m , ha viaskod n o d kellene a
ter m é s z e t e d d e l miat t a m. – Elmos olyodo t t . – Lennél olyan
jó, hogy idehozod elé m?
Sikerült föle mel n e m a ládá t anélkül, hogy kárt tett e m
volna ma g a m b a n , hab á r kutya legye k, ha keve s e b b e t
nyo mo t t száz hú s z fontnál.
Meluan előré b b csúszot t a széké n, és a láda fölé hajolt. –
Lerand elme s é l t e , milye n szer e p e t játszott ál abb a n , hogy
mi egym á s r a találtunk. Köszönö m. Az adós o d vagyok. –
Sötét b a r n a sze m e rendkívül komolya n néz e t t rá m. –
Mindazon ált al úgy gondolo m, adós s á g o m nagyo b b rész é t
lerovo m azzal, a mit mut a t ok neke d. A két keze m e n me g
tudo m szá mol ni azoka t , akik látt ák. Adóss á g ide vagy oda,
sos e m mut a t t a m volna me g, ha a férje m ne m állt volna jót
a diszkré ciód é r t. – Sokat m o n d ó pillant á s t vet e t t rá m.
– A keze mr e mond o m , senkin e k ne m besz él e k arról,
a mit látok – biztosítot t a m , és igyeke z t e m kevé s b é
kívánc sin a k látsz a ni, mint a milye n volta m.
Meluan bólintot t. Várakoz á s o m ellenér e ne m kulcsot vett
elő, han e m a két kezét a láda két oldalár a szorított a , és
vala miv el arré b b tolt két fatá bl á t. Halk katt a n á s hallatsz ot t ,
a fedél résnyir e nyílt.
Záratl a n, gondolt a m.
A fedél alatt újabb láda rejtőzött, kisebb és lapos a b b az
elsőn él. Akkora volt, mint egy kenyé r t a r t ó. Rézből készült,
lapos zárfed el é b e n olyan kulcslyuk söté tl e t t, amel y ne m
kulcslyuk alakú volt, csak egy kerek nyílás. Meluan
kiaka sz t ot t a nyak á b ól egy láncon lógó tárgya t .
– Látha t o m? – kérde z t e m .
Csodálkozva néz e t t rá m. – Pardon?
– A kulcsot. Látha t o m egy pillana tr a ?
– Mennydör g e t t é t ! – kiáltott Alveron. – Még el se m
érkezt ü nk az érdek e s rész é h e z . Minden idők egyik
legna g yo b b rejtélyé t kínálo m föl neke d, erre te
me g c s o d á l o d a cso ma g oló p a pír t!
Meluan oda a d t a a kulcsot. Ide- oda forga t t a m , gyors a n ,
de alapos a n me gvizs g ált a m . – Szere t e m rét e g e kr e bont a ni
a rejtélye k e t – ma g ya r á z t a m .
– Mint egy hagym á t ? – horka n t o t t a Maer.
– Mint egy virágot – felelte m, és vissz a a d t a m a kulcsot
Melua nn a k. – Köszönö m.
Meluan a kulcslyukb a illeszt e t t e , és kinyitott a a belső
láda fedelé t. Vissza a k a s z t o t t a a láncot a nyak á b a , a ruhája
alá csúszt a t t a , eligaz g a t t a a ruhájá t és a frizurájá t,
helyr e h oz v a me gj el e n é s é n e k es e tl e g e s hiányo s s á g a i t . Ez
eltartot t , neke m úgy ré ml e t t, legalá b b egy óráig.
Végre benyúlt a ládá b a , és két kézzel kie melt belőle
vala mit, amit a felhajtot t fedél eltak a r t előle m. Rám néze t t,
mélye t sóhajtot t. – Ez volt… – kezdt e .
– Hadd nézz e me g, drág á m – szólt közbe Alveron
gye n g é d e n . – Kíváncsi vagyok, mit gondol róla. –
Kuncogot t. – Mellesle g attól tartok, a fiú roha mo t kap, ha
tová b b kell várakoz ni a.
Meluan tiszt ele t t elje s e n felé m nyújtot t egy dar a b söté t
fát, amel y akkor a volt, mint egy vast a g könyv. Két kézzel
vett e m át.
A doboz ter m é s z e t e ll e n e s e n neh é z volt a mér e t é h e z
képe s t , fája sima , akár a csiszolt kő. Ahogy végigfutt a t t a m
rajta az ujjaima t , érezt e m, hogy az oldalá t kifara gt á k. Nem
olyan mélye n, hogy feltűnő legye n, han e m olya n rafinált a n,
hogy ujjaim alig érezt é k a sekély szelíd domb or ul a t ok és
homor ul a t o k mint áj á t . Végighúzt a m a keze m e t a fedéle n,
és ott is ugya n e z t a mint á t érezt e m .
– Igaza d volt – mond t a halka n Meluan. – Valóba n olyan,
mint egy gyer m e k a télköz é pi ajánd é kk al.
– Még ne m látt a d a legjobb a t – felelte Alveron. – Csak
várj, a míg beleke z d. Olyan esze van, mint a vaskal a p á c s .
– Hogy kell kinyitni? – kérde z t e m . Ahogy forga t t a m ,
érezt e m, hogy vala mi csúszk ál benn e . Nem látt a m rajta
sarokv a s a t vagy fedele t, mé g egy vékony has a d é k se m
volt ott, ahol a fedéln e k kellett volna lennie. Pontos a n
olyan volt, mint h a egye tl e n dar a b söt é t, súlyos fából
kész ült volna. De én tudt a m , hogy vala miféle doboz.
Érezt e m, hogy az, és azt akarja, hogy kinyiss á k.
– Nem tudjuk – felelte Meluan. Folyta t t a volna, de a férje
gye n g é d e n elhallga t t a t t a .
– Mi van benn e ? – Ismé t me g d ö n t ö t t e m , és érezt e m,
hogy a tart al m a csúszk ál.
– Nem tudjuk – ismé t elt e az asszon y.
Maga a fa is érde k e s volt. Elég söté t ahhoz, hogy roah
legye n, de mélyvör ös erez e t ű . Ráad á s ul, mint h a fűszerfa
lett volna. Gyöng e illata e mlé k e z t e t e t t… vala mir e . Ismerő s
volt, de ne m tudt a m , honn a n. Odah ajtot t a m az arco m a t a
felszíné h e z , és mélye n beszívt a m a citro ms z e r ű illatot.
Őrjítőe n isme r ő s n e k tűnt. – Miféle fa ez?
A hallgat á s u k elege n d ő válasz volt.
Felnézt e m, találkozot t a tekint e t ü n k. – Nem soka t
fára dt u nk vele, ne md e b á r ? – kérde z t e m , mos ollyal
tompítv a a szav a k b a n rejlő sze mr e h á n yá s t .
Alveron előré b b csúszot t a széké b e n . – El kell isme r n e d –
mond t a alig leplez e t t izgalo m m a l –, hogy ez a legkiválóbb
kérd é s . Már me g m u t a t t a d , milye n tehe t s é g e s vagy a
találga t á s b a n . – Sze m e szürké n villogott. – Nos, erről mi a
véle m é n ye d ?
– Öröks é g – mon dt a m hanya g ul. – Nagyon régi…
– Milyen réginek néz e d? – vágott közbe mohó n.
– Talán háro m e z e r éve s n e k – felelte m. – Plusz- mínusz. –
Melua n me g m e r e v e d e t t a csod álkoz á s t ól. – Gondolo m, ez
közel jár asszo n yo m becslé s é h e z ?
Némá n bólintott.
– Se m mi kéts é g , a farag á s t a szá mt al a n kéz kopt a t t a le
az évek sorá n.
– Farag á s t ? – kérde z t e Alveron, és előre h ajolt.
– Alig érzék elh e t ő – felelte m, és lehunyt a m a sze m e m . –
De azért érze m.
– Se m mi ilyet ne m érezt e m.
– Én se m – mond t a Meluan né mile g sértődö t t e n .
– Kivétele s e n érzék e n y keze m van – felelte m őszint é n. –
Szüks é g van rá a munk á m miat t.
– A varáz sl á s h o z? – kérde z t e Melua n, jól leplezve
gyer m e ki áhít at á t .
– És a zené h e z – válaszolt a m. – Mege ng e di, asszo n yo m?
– Bólintott. Megfogt a m a kezét, és rányo m t a m a doboz
tet ejé r e . – Itt. Érezni?
Homloká t ráncolva összpo n t o sítot t. – Talán egy kicsit. –
Elhúzt a a kezét. – Biztos vagy benn e , hogy fara g á s ?
– Túlságo s a n szab ályo s ahhoz, hogy véletle n legye n.
Hogyho g y ne m tűnt mé g fel? Egyetl e n krónika se m e mlíti?
Meluan elhűlt. – Kinek jutna eszé b e , hogy bár mit is
leírjon a Loeclos Dobozról? Nem azt mond t a m , hogy ez a
titkok titka?
– Mutas d csak! – szólalt me g Alveron. Végigvez e t t e m az
ujjait a mint á n. A homlok á t ráncolt a. – Se m mi . Bizonyár a
túl öreg e k az ujjaim. Talán bet űk?
 Rázta m a feje m. – Folya m a t o s mint a, mint egy inda dísz.
De ez ne m ismé tlődik, ez változik… – Esze mb e jutott
vala mi. – Talán ylli zsinórírá s.
– El tudod olvas ni? – kérde z t e Alveron.
Végighúzt a m a keze m a mint á n. – Nem ismer e m elégg é
az ylli nyelve t, mé g akkor se m tudok elolvas ni egy
egys z e r ű cso mó t , ha a keze m b e n van. – Csóvált a m a
feje m. – Mellesleg a cso mók n a k változniuk kellett
háro m e z e r év alatt. Ismer e k néh á n y emb e r t az Egyet e m e n ,
akik képe s e k lenné n e k lefordíta ni.
Alveron a feles é g é r e néz e t t , de ő hat ár oz ot t a n me gr á z t a
a fejét. – Erről ne m besz él e k idege n e k k el.
A Maer minth a ne m ezt a választ várt a volna, de ne m
erőlte t t e . Ehelye t t hozzá m fordult. – Akkor hadd szeg e z z e m
neke d a saját kérd é s e d e t . Miféle fa ez?
– Háro m e z e r évig kitart – tűnődt e m hango s a n . – Bár
üreg e s , mé gis neh é z. Kemé n yf á n a k kell lennie,
olyasfél é n e k, mint a gyert yá n vagy a renn el. A színe és a
súlya arra utal, hogy ma g a s a fémt a r t al m a , mint a roah é .
Valószínűle g vas vagy réz. – Vállat vont a m. – Ennyit tudok
me g álla pít a ni.
– Mi van benn e ?
Egy hossz ú percig töpre n g t e m , mielőtt válasz olt a m. –
Vala mi, ami kisebb egy sószórón ál… – kezdt e m . Meluan
elmo s olyo d o t t , Alveron azonb a n alig észre v e h e t ő e n
össz evo n t a a sze möl dök é t , mire sietve folyta t t a m . –
Fémből lehet, ezt abból érze m, ahogy csúszkál, ha
me g d ö n t ö m a dobozt. – Lehunyt a m a sze m e m , úgy
hallgat t a m az elmoz d uló tárgya k halk kótog á s á t a
dobozb a n . – Nem. A súlya miatt inkább talán üveg vagy kő.
– Vala mi érté k e s – mond t a Alveron.
Kinyitott a m a sze m e m . – Nem szüks é g s z e r ű e n .
Értéke s s é vált, mer t régi, és mert nagyo n régót a van egy
csalá d tulajdon á b a n . Azért is érté k e s , mert titokza t o s . De
hogy eleve érté k e s lett volna? – Vállat vont a m. – Ki tudn á
me g m o n d a n i?
– De hát érté k e s dolgoka t szokt a k elzárni – jegye z t e me g
Alveron.
– Pontos a n . – Föle mel t e m a dobozt, me g m u t a t v a sima
felszínét. – Ezt ne m bezá rt á k. Inkább elzárt á k. Lehet, hogy
vala mi vesz e d el m e s .
– Miért mond o d ezt? – kérd ez t e kívánc si a n Alveron.
 – Miért bajlódt a k volna? – tiltakozot t Melua n. – Miért
őriztek volna me g vala mi vesz élye s e t ? Ha vala mi
vesz élye s , azt az emb e r elpusztítja. – Rögtön me g is találta
a válasz t a kérdé s é r e . – Hacs a k ne m ugya n ol ya n érté k e s ,
mint a milye n vesz élye s .
– Talán túlsá g o s a n hasz no s volt ahhoz, hogy elpusz títs á k
– találga t t a Alveron.
– Talán ne m is lehe t elpusz tít a ni – mon d t a m .
– A végér e mar a d a legfont os a b b . – Alveron mé g jobba n
előre h ajolt a széké b e n . – Hogy nyitod ki?
Sokáig néze g e t t e m a dobozt, forgat t a m , az oldalait
nyo mk o d t a m . Ujjaim futkos t a k a mint á n, olyan rést
kere s t e m , amel ye t a sze m e m ne m érzék el. Óvatos a n
me gr á z t a m , körbe s zi m a t ol t a m, a fényb e emelt e m.
– Fogal ma m sincs – isme r t e m el.
Alveron kiss é me gr o s k a d t . – Azt hisze m, túl sokat
várt a m. Esetle g vala milye n má gi a ?
Habozt a m, ne m akart a m elmon d a ni neki, hogy ilyesfajt a
varáz sl a t csak a me s é k b e n létezik. – Nem olyan, a mit
ismer n é k.
– Próbált á t o k valah a is egysz e r ű e n szétv á g ni? – kérde z t e
Alveron a feles é g é t ől.
Meluan ugya n a z z al a borza d állyal néz e t t rá, mint a mit
én érezt e m a javasla t hallat á n. – Soha! – mond t a , amikor
leve gő h öz jutott. – Ez csalá d u n k gyöke r e ! Előbb vetn é m be
sóval a földjeink mind e n holdját!
– Amilyen ke mé n y ez a fa – siett e m hozzá t e n ni –,
valószínűl e g tönkr e m e n n e , a mi benn e van. Különös e n , ha
kénye s holmi.
– Csak egy ötlet volt – biztosítot t a Alveron a feles é g é t .
– Megfontol atl a n ötlet – mond t a éles e n Meluan, de
rögtön me g is bánt a ezt a hangot . – Sajnálo m, de ma g a a
gondola t… – Elhallga t ot t , nyilván nagyo n föl volt zaklatv a .
Alveron me gv e r e g e t t e a kezét. – Érte m, drág á m. Igaza d
van, ne m fontolta m me g.
– Akkor elrakja m? – kérd ez t e Melua n.
Kelletlen ül vissza a d t a m neki. – Ha lenne zár,
me g pr ó b á l n á m kicselez ni, de mé g azt se m találo m, hol
lehe t a zsan é r vagy a fedél rés e. – Egy dobozba, melynek
se fedele, se zárja / Lacklessné férje kincsét zárja .
Feje mb e n esz elős e n kala molt az ugróköt el e z ő
gyer e k m o n d ó k a , és alig tudt a m köhög é s n e k álcáz ni a
neve t é s e m e t .
Úgy tűnt, Alveron ne m vett e észr e. – Bízom a
diszkré ciód b a n , mint mindig. – Felállt. – Sajnos, máris
elha s z n ál t a m a rend elke z é s ü n k r e álló idő nagyo b b rész é t ,
neke d pedig bizonyos a n me g v a n n a k a saját ügyeid.
Találkozh a t n á n k holna p, hogy az Amyrról besz éljünk?
Második hara n g s z ók or?
Vele egys z e r r e állta m föl. – Ha me g e n g e di
kegyel m e s s é g e d , van mé g egy ügy, a melye t me g kellen e
besz élni.
Komolya n néz e t t rá m. – Bízom benn e , hogy fontos.
– Hallatlan ul fontos, kegyel m e s ura m – felelte m
idege s e n . – Nem várh a t mé g egy napot. Ha ma r a b b is
e mlít et t e m volna, ha lett volna idő és alkalo m.
– Rendb e n van – ült vissz a. – Mi az, a mi ilyen rett e n t ő e n
fontos?
– Lerand – szólt Meluan enyh e neh e z t el é s s el –, letelt az
óra. Haya nis vár ránk.
– Hadd várjon – felelte Alveron. – Kvothe mind e n
tekint e t b e n jól szolgált eng e m. Nem cselekszik
könnyel m ű e n , és ma g a m n a k okozt a m bajt, a mikor ne m
hallgat t a m rá.
– Hízeleg kegyel m e s s é g e d . Ez súlyos ügy. – Meluanr a
pillantot t a m . – Ugya n a kk or kissé kénye s . Ha az úrnő úgyis
távozni óhajt, talán épp így lenne a legjobb.
– Ha olyan fontos, ne m kellen e épp e n mar a d n o m ? –
kérd ez t e Meluan dévajul.
Kérdő pillant á s t vete t t e m a Maerre.
– Amit neke m akar sz mon d a ni, ugya n ú g y elmon d h a t o d
asszo n yf el e s é g e m n e k is – mond t a .
Habozt a m. Minél előbb besz éln e m kellett Alveronn al az
áltárs ul a tr ól. Ha tőle m hallja először, olyan módo n
adh a t o m elő, ami kedve z ő fényt vet rá m. De ha előbb ér el
hozzá hivat alos csator n á k o n kere s z t ül, akkor talán ne m
kíván sze m e t hunyni afölött, hogy a saját elha t á r oz á s o m b ól
lemé s z á r olt a m kilenc utazót.
Ennek ellené r e se m akart a m, hogy Meluan jelen legye n.
Az csak bonyolított a volna a helyze t e t . Még egy utolsó
kísérlet e t tett e m . – Ez nagyo n gyá s z os té m a , kegyel m e s
ura m.
Alveron kissé össz evo n t a a sze möl dök é t , és me g c s ó v ál t a
a fejét. – Nincs e n e k titkaink.
 Maga m b a fojtott a m a csügg e d t sóhajt, és a sha e d egyik
belső zse b é b ől előve t t e m egy vast a g, össz e h ajt o g a t o t t
perg a m e n t . – Kegyel me s s é g e d adt a ki ezt a patrón u si
iratot?
Szürke sze m e me gvillant az enyh e me gl e p e t é s t ől. –
Igen. Hogy jutott ál hozzá?
– Ó, Lerand! – mond t a Meluan. – Tudta m, hogy a
koldusok járkálh a t n a k a földjeide n, de azt sos e m
gondolt a m volna, hogy mé g a patron ál á s u kig is
lealac s o n yo d s z .
– Csak egy marokn yi vándor s zín é s z – mon d t a a Maer. –
Ahogy a rango m h o z illik. Minden vala mir e v al ó csalá d n ál
van legalá b b néh á n y színé s z.
– Az enyé m n é l nincs – mon d t a sziklaszilárd a n Meluan.
– Kényel m e s , ha az e mb e r n e k van társul a t a – felelte
gye n g é d e n Alveron. – És enn él is kényel m e s e b b , ha több is
van, mer t így mind e n össz ejöv e t el h e z van me gf el elő
szórakozt a t á s . Mit gondolsz, az esküvő nkr e honn a n jöttek a
zené s z e k? – Miután Meluan ne m eng e s z t elő d ö t t , Alveron
folyta t t a : – Drágá m, tilos erkölcst el e n vagy pogá n y
dolgoka t előa dniuk. Szigorúa n ellenőrzö m őket. Légy
nyugo d t , birtokai m egye tl e n helys é g é b e n se m léphe t föl
olyan társul a t, a mely ne m rend elke zik vala m e l yik
ne me s e m b e r eng e d é l yé v e l.
Visszafordult hozzá m. – Miért hozt a d szóba ezt? Hogy
került hozzá d az eng e d é l yü k? A társul a t aligha
nélkülözh e ti.
Tétovázt a m . Mivel itt volt Meluan, ne m tudt a m, hogya n
veze t h e t n é m fel a legjobb a n a té m á t . Azt tervezt e m , hogy
négys z e m k ö z t besz él e k a Maerr el. – De nélkülözh e tik,
kegyel m e s ura m. Meghalt a k.
A Maer ne m csod álkozot t. – Gondolt a m. Sajnála t o s
dolog, de me g t ör t é nik időről időre.
Meluan sze m e villá mlot t. – Nagyon örülnék, ha
gyakr a b b a n törté n n e me g.
– Van vala mi fogal ma d róla, ki ölte me g őket? – kérd ez t e
a Maer.
– Bizonyos ért ele m b e n igen, kegyel m e s ura m.
Várakozó a n felvont a a sze möl dök é t . – Nos?
– Én tett e m .
– Mit tett él?
Sóhajtott a m . – Én ölte m me g azoka t az e mb e r e k e t ,
akiké ez az eng e d é l y volt, kegyel m e s ura m.
Megme r e v e d e t t ültéb e n . – Micsoda?
– Két lányt elrabolt a k egy kisváros b ól, a melye n
áthal a d t a k. – Szüne t e t tartott a m , mert diszkré t e n kellett
fogal ma z n o m Melua n előtt. – Fiatal lányok voltak,
kegyel m e s ura m, és ne m bánt a k velük kímél e t e s e n .
Meluan arca eddig is ke mé n y volt, de mos t olyan hide g
lett, mint a jég. Mielőtt me g s z ól alh a t o t t volna, Alveron
hitetle n ül kérde z ő s k ö d ö t t tová b b. – És egym a g a d ölted
me g őket? Egy egé s z színt ár s ul a t o t , amel yn e k én adt a m
eng e d é l yt? – A homlok á t dörzsölt e. – Hánya n voltak?
– Kilence n.
– Jóságos ég…
– Helye s e n cselek e d e t t ! – mon dt a indulat os a n Meluan. –
Azt mon d o m, adj neki húsz test őrt, hogy ugya n e z t tehe s s e
az össz e s gyülev é n y Ruh band á v a l, a melye k e t a
birtokaido n talál!
– Drágá m – mond t a Alveron csipet n yi szigorús á g g a l –,
ne m kedvel e m őket jobba n, mint te, de a törvé n y, az
törvé n y. Mikor…
– Te vagy a törvé n y! – vágot t közbe az asszon y. – Ez az
e mb e r ne me s szolgál at o t tett neke d. Hűbér birtokot, címe t
kellene ado m á n yo z n o d neki, a taná c s o d b a n lenne a helye!
– Kilenc alattv aló m a t ölte me g – mut a t o t t rá szigorú a n
Alveron. – Ha áthá gj á k a törvé n ye k e t , abból anar c hi a lesz.
Ha csak úgy hallom má s t ól, felaka s z t a t o m , mint egy
bandit á t .
– Kilenc Ruh erősz a kt e v ő t ölt me g! Kilenc gyilkos,
gyülev é n y tolvajt! Csak tisztá b b lesz a világ, ha kilencc el
keve s e b b Ede ma férfi rontja a levegőt . – Rám néz e t t. –
Ura m! Úgy gondolo m, igaz és ildomo s dolgot cselek e d t él!
Félresiker ült dics ér e t e csak tová b b szított a a dühö m e t . –
Nem mind voltak férfiak, asszon yo m – felelte m.
Meluan kissé elsá p a d t .
Alveron az arcá t dörgölt e . – Jóságos ég, e mb e r! Az
őszint e s é g e d olya n, akár a lecsa p ó fejsze.
– Azt is me g kell említe n e m – folytat t a m komolya n –,
mindk e t t ő t ö k bocs á n a t á t kérve, hogy akiket me g ölt e m,
ne m tartozt a k az Ede m a Ruhhoz. Még csak ne m is voltak
igazi színtá r s ul a t .
Alveron fáradt a n csóvált a a fejét, és me gk oc o g t a t t a az
előtt e heve r ő eng e d é l yt . – Ez itt má s t állít. Az Ede ma
Ruhhoz tartozt a k, színé s z e k voltak.
– Az eng e d él yt lopták, kegyel m e s ura m. Azok az
e mb e r e k, akikkel találkozt a m az úton, me g ölt e k egy Ruh
társul a t o t, és átve t t é k a helyük e t .
Furcs á n néze t t rá m. – Nagyon biztos n a k látszol benn e .
– Egyikük mond t a el, kegyel m e s ura m. Elisme r t e , hogy
csup á n kiadt á k ma g u k a t színé s z e k n e k. Színlelt ék, hogy a
Ruhhoz tartozn a k.
Meluan úgy néze t t rá m, mint aki ne m tudja eldönt e ni,
hogy zavar b a hozza- e vagy é melyíti a gondola t . – Ki képe s
ilyet színlelni?
Alveron bólintot t. – A feles é g e m n e k igaza van – mon dt a .
– Valószínűb b n e k tűnik, hogy hazud ot t neke d. Ki ne
taga d n á le ezt? Ki ismer n é el önké nt , hogy Ede m a Ruh?
Lángvörös lette m, és hirtele n elszé g yellt e m ma g a m ,
a miér t egé s z idő alatt titkolta m, hogy Ede ma Ruh vagyok.
– Nem kétle m, hogy az ered e ti társul a t az Ede m a Ruhhoz
tartozot t, kegyel m e s ura m. De azok az emb e r e k , akiket
me g ölt e m, ne m. Egyetl e n Ruh se m tett volna ilyet.
Meluan sze m e dühös e n me gvillant. – Te ne m isme r e d
őket.
Farka s s z e m e t nézt e m vele. – Asszonyo m, azt hisze m,
elég jól ismer e m őket.
– De miért? – kérd ez t e Alveron. – Épeszű emb e r miért
prób áln á Ede ma Ruhna k kiadni ma g á t ?
– Hogy könnye b b e n járha s s o n- kelhe s s e n – felelte m. – És
hogy kegyel m e s s é g e d nevé n e k védel m é t élvezh e s s e .
Vállrándít á s s al intézt e el ezt a ma g ya r á z a t o t . –
Valószínűle g a Ruhhoz tartozt a k, csak belefár a d t a k a
tiszte s s é g e s munk á b a , és inkább lopni kezdt e k.
– Nem, kegyel m e s ura m – tiltakozt a m. – Nem tartozt a k
az Ede ma Ruhhoz.
Sze mr e h á n yó a n „néz e t t rá m. – Eredj már! Ki tudn á
me gk ülön b öz t e t ni a bandit á k a t egy Ruh- band á t ól?
– Nincs is különbs é g – szólt közbe éles e n Meluan.
– Kegyel m e s ura m, én me g tudo m – felelte m
indulat os a n . – Mert én Ede ma Ruh vagyok.
Csend. Meluan arckifejez é s e átcs a p o t t az érte tle n
me g h ö kk e n é s b ől hitetle nk e d é s b e . Aztán vesz e t t har a g b a .
Végül undor b a . Fölállt, egy pillana tig úgy néz e t t rá m,
minth a le akar n a köpni, aztá n mer e v hátt al kivonult.
Sze mé l yi testőr ei csörö m p ölv e vigyázzb a vágt á k ma g u k a t ,
majd kikísért é k az úrnőt a külső ter m e k b ől.
Alveron tová b br a is eng e m néze t t zordul. – Ha ez tréfa,
akkor nagyo n rossz tréfa.
– Nem tréfa, kegyel m e s ura m – felelte m, és igyeke z t e m
lehigga d ni.
– És miért találta d szüks é g e s n e k , hogy ezt eltitkold
előle m?
– Nem titkolta m, kegyel m e s ura m. Kegyel m e s s é g e d
szá mo s alkalo m m a l említe t t e , hogy me s s z e m e n ő e n ne m
vagyok ne m e s vér.
Dühös e n csa pot t a széke karjár a. – Tudod, hogya n
érte t t e m ! Miért ne m e mlít et t e d , hogy Ruh vagy?
– Azt hisze m, az ok me gl e h e t ő s e n nyilvánv aló,
kegyel m e s ura m – válasz olt a m mer e v e n , igyek e zv e , hogy
ne acs a r o gj a k. – Az „Ede m a Ruh” szav a k túlsá g o s a n erős e n
szagl a n a k szá mo s ne me s orrba n. Kegyel me s s é g e d
feles é g e úgy talált a, hogy mé g a parfü mj é v el se m fojtha tja
el.
– A feles é g e m n e k balsz er e n c s é s találkoz á s a volt a
Ruhhal a múltb a n – mond t a ma g ya r á z a t k é p p e n . – Jól
tenn é d , ha ezt me gj e g ye z n é d .
– Tudok a nővér é r ől. A csalá d tragikus szégye n é r ől.
Megszököt t, és egy vándor szín é s z t szer e t e t t . Milyen
borza sz t ó! – mond t a m maró gúnnyal, és az egé s z test e m
reszke t e t t a forró dühtől. – Kegyel m e s s é g e d ángyá n a k esz e
dicsér e t é r e válik a csalá d n a k, ami kevé s b é mond h a t ó el
kegyel m e s s é g e d hitve s é n e k tett eiről. Az én vére m ér
annyit, mint bárkié, a legtöb bj é n él több e t is. De mé g ha
ne m így lenne , az úrnőn e k akkor se m kellett volna így
bánni a vele m.
Alveron arca me gk e m é n y e d e t t . – Szerint e m me g úgy
bánik veled, ahog y neki tetszik – felelte. – Egysz e r ű e n
me g d ö b b e n t e t t e váratl a n nyilatkoz a t o d. Tekintve , milye n
érzé s e kk el viselt e tik a gyülev é n yei d iránt, azt hisze m,
figyele mr e méltó önfegyel e mr ől tett tanús á g o t .
– Szerint e m me g inkább fut az igazs á g t ól. Egy színé sz
nyelve gyors a b b a n az ágyb a csalt a volna, mint a nővér é t .
Ahogy kimond t a m , tudt a m, hogy túl me s s zir e me n t e m .
Össz e s z orítot t a m a foga m, nehog y vala mi mé g rossz a b b a t
mondj a k.
– Végezt ü nk – mon dt a hide g, hivat alos hango n Alveron.
A sze m e ke mé n y és dühös volt.
 Olyan har a g o s méltós á g g a l távozt a m, ame n n yiv el csak
tudt a m . Nem azért, mint h a ne m lett volna több
mond a niv aló m, han e m azért, mer t ha mé g egy percig
mar a d o k, az őröke t szólítja, és ne m így óhajtot t a m távoz ni.
 SZÁZNEGYVENEDIK FEJEZET

JUTALOM

Másna p regg el épp e n öltözt e m, a mikor egy küldönc

hozott egy vast a g borítékot Alveron pec s é tj é v el. Leülte m
az ablakhoz, és felfedez t e m , hogy több levél is van a
borítékb a n . A legfelső így szólt:

Kvothe!
Gondolkodtam a dolgon, és úgy döntöttem, hogy a
véred vajmi keveset számít azokhoz a szolgálatokhoz
képest, amelyeket tettél nekem.
Ám van egy lelki társam, akinek boldogsága drágább
nekem a magaménál. Noha reméltem, hogy továbbra is
igénybe vehetem szolgálataidat, nem tehetem. Mi több,
mivel jelenléted komoly keserűséget okoz a feleségemnek,
arra kell, hogy kérjelek, add vissza a gyűrűmet, és hagyd
el Severent minél előbb.

Abbah a g yt a m az olvas á s t , fölállta m, és kinyitott a m a

lakoszt ályo m ajtaját. Alveron két testőr e vigyázz b a n állt a
folyosón.
– Ura m? – kérd ez t e az egyik, és kerekr e nyílt sze m m e l
bá mul t a félig öltöze tle n állapot o m a t .
– Csak ellenőrz é s – mond t a m , és bezár t a m az ajtót.
Vissza ült e m a székb e , és ismé t fölvett e m a levelet.

Ami a szerencsétlen fordulat okát illeti, hiszem, hogy az

én és egész Vintas legjobb érdekében jártál el. Éppen ma
reggel kaptam jelentést, hogy két levinshiri lányt visszavitt
családjukhoz egy Kvothe nevű, vörös hajú „úr”. Számos
szolgálatod jutalmául a következőket ajánlom föl. Először
is, feltétel nélküli kegyelmet azokért, akiket Levinshir
mellett megöltél.
Másodszor, egy hitellevelet, amely felhatalmaz, hogy az
én számlámról fizethesd az egyetemi tandíjadat.
Harmadszor, egy engedélyt, amely feljogosít, hogy
tetszésed szerint utazz, játssz és fellépj a földjeimen. Végül
a köszönetemet.

Maershon Lerand Alveron

Néhá n y hossz ú percig ülte m, és figyelt e m, ahog y a

ma d a r a k röpköd n e k a kertb e n az ablako m előtt. A boríték
pontos a n azt tart al m a z t a , a mit Alveron ígért. A hitellevél
míve s munk a volt, Alveron és kincst á r n ok a négy helye n
írták alá és pec s é t el t é k le.
Az eng e d él y mé g szeb b volt. Vasta g, kré ms zín
perg a m e n r e írták, a Maer saját kezűle g írta alá, rányo m t a a
csalá di pecs é t e t me g a ma g á é t is.
De ne m patrón u si szerződ é s volt. Alapos a n átolva s t a m .
Az eng e d é l y egyé r t el m ű e n leszög e z t e , hogy ne m állok a
Maer szolgála t á b a n , és se m mi közünk egym á s h o z . Viszont
szab a d o n utaz h a t t a m , és az ő nevé n e k védel m é b e n
léphe t t e m fel. Sajátos kompr o mi s s z u m volt.
Éppe n befejezt e m az öltözköd é s t , amikor ismé t
kopogt a t t a k . Felsóhajtot t a m , félig- me d di g őrökr e szá mí tv a ,
akik kipend e rít e n e k a lakoszt ályból.
De a mikor kinyitott a m, újabb küldönc állt ott.
Ezüstt álc á n újabb levelet hozott. Ennek a borítékját a
Lackles s csalá d pecs é tj e zárt a le. Mellett e egy gyűrű
hever t. Fölvett e m , me gl e p e t t e n forga t t a m . Nem vas ból
volt, ahog y szá mít ot t a m rá, han e m világos fából, és Melua n
nevé t ége t t é k bele.
Észreve t t e m , hogy a küldönc tágr a nyílt sze m m e l bá mul
hol eng e m, hol a gyűrűt. De enn él is fontos a b b volt, hogy
az őrök ne m nézik. Tünte t ő e n . Ezt kizáróla g akkor
csináljuk, ha vala mi nagyo n érde k e s e t láttunk.
Oda a d t a m a fiúnak az ezüst g yű r ű m e t . – Vidd ezt
Bredon n a k – mond t a m . – És ne csat a n g olj el közbe n!

Bredon a test őrök e t nézt e , mikor ajtót nyitott a m . – Csak

tová b br a is ilyen szép e n dolgozz a t ok, fiaim! – mon dt a , és
játékos a n me g ko c o g t a t t a egyikük mellét a sét a b o tj á v al. Az
ezüs t farka sfő halka n me g c s e n dí t e t t e a test őr
mellpá n c élj át, Bredon mos olyg ot t, mint egy vidá m
nagyb á c si. – Biztons á g b a n érezz ük ma g u n k a t , ha ti
vigyáz t ok ránk.
 Becsukt a ma g a mögöt t az ajtót, és felvont a a
sze möl dök é t . – Az irgal ma s istenr e , fiam, te azt á n nagy
ugrá s okk al halad s z fölfelé a ranglé tr á n! Tudta m, hogy a
Maer kegyei b e került él, de hogy két sze m é l ye s test őr é t
küldje ide! – Kezét a szívér e szorított a , és drá m a i a n
felsóh ajt ot t . – Ha ma r o s a n túlsá go s a n kere s e t t leszel ahhoz,
hogy szób a állj a szeg é n y, öreg, miha s z n a Bredonn al.
Bágya d t a n elmo s olyo dt a m . – Azt hisze m, ez azért
bonyolult a b b . – Föle mel t e m a fagyűr űt, hogy láss a . –
Szere t n é m , ha elmo n d a n á d , hogy ez mit jelent.
Bredon kedélye s vidá ms á g a úgy elpárolgot t, mint h a egy
vére s kést rántot t a m volna elő. – Az árgyélu s á t ! Mondd,
hogy egy régi mó di gazd á t ól kapt a d!
Megrázt a m a feje m, oda a d t a m neki.
Forga t t a . – Meluan? – kérd ez t e halka n. Vissza a d t a , leült
a legköz el e b bi székb e , sét a b o tj á t kere sz t b e vete t t e a
térdé n. Az arca kiss é elszürkült.
– A Maer újdons ült hitve s e küldt e? Ez invitálá s ?
– Mi se m lehet távola b b az invitálá s t ól – felelte m. – Egy
kedve s levelet is küldött. – Föle melt e m a má sik keze m.
Bredon ért e nyúlt. – Megnéz h e t e m ? – kérde z t e , aztá n
gyors a n vissza h ú z t a a kezét. – Bocs á n a t . Szörnyű
otro mb a s á g ilyet kérni…
– Nem is teh e t n él nagyo b b szíves s é g e t , mint hogy
elolva s od – felelte m, és a kezé b e nyo mt a m . – Óriási
szüks é g e m van a véle m é n ye d r e .
Bredon elvet t e a levelet, és olvas ni kezde t t , kissé
moz g a t v a a száját. Az arc a mé g jobba n elsá p a d t , mire
letett e a papírla pot .
– A hölgyn e k van teh e t s é g e a fogal ma z á s h o z –
mond t a m .
– Taga d h a t a tl a n – helye s el t. – Ezt akár vérrel is írhatt a
volna.
– Azt hisze m, szíves e n me g t e t t e volna – bólintott a m. –
De me g kellett volna ölnie ma g á t ahhoz, hogy a má s o dik
lapot is teleírha s s a . – Ezt is odan yújt ot t a m .
Átvett e , tová b b olvasot t, és tová b b sáp a d t lett. –
Isten e k! – mon dt a . – Létezik egyált al á n olyan szó, hogy
fagolyva?
– Létezik – biztosított a m .
Befejezt e a má s o dik oldalt, aztá n vissza m e n t a levél
elejér e, és lass a n elolva s t a má s o d s z or is. Végül felnéz e t t . –
Ha lenne nő – mond t a –, aki tized a n n yi szenv e d é llyel
szer e t n e , mint a me n n yit ez a hölgy érez iránt a d, a
legsz e r e n c s é s e b b férfinak tart a n á m ma g a m a t .
– Ez mit jelent? – kérde z t e m , és fölmut a t t a m a gyűrűt.
Érezt e m rajta a füstsz a g o t . Aznap regg el ége t h e t t é k bele a
neve t.
– Ha par a s z t t ól kapod? – Vállat vont. – Sok mind e n t , a
fától függőe n. De itt? Egy má g n á s t ól? – A fejét csóvált a,
ne m talált szava k a t .
– Azt gondolt a m, hogy csak háro mf él e gyűrű van az
udvar n ál – mond t a m .
– Az emb e r e k háro mf él é t hasz n ál n a k – felelte. –
Háro mf él é t külde n e k és mut og a t n a k . Fagyűr űv el a
szolgák a t hívták. Akik túl alant a s a k a vasgyűr ű h ö z. De az
már rége n volt. Az udvar b a n egy fagyűr ű küldé s e iszonyú
lenéz é s t jelent.
– Azt kibíro m – mon d t a m me gkö n n ye b b ül t e n . – Nála
különb e mb e r e k is lenézt e k már.
– Ez száz éve volt – válaszolt a. – A dolgok me gv ált oz t a k.
A problé m a az volt vele, hogy mivel a fagyűr űt lenéz é s b ől
küldt ék, néh á n y szolga me g s é r t ő d ö t t miatt a . Nem
akar h a t o d me g s é r t e ni a főlová szo d a t , így ne m külde sz neki
fagyűr ű t. De ha neki ne m külde sz fagyűr űt, a szabód is
me g s é r t ő d h e t miat t a .
Megértő e n bólintot t a m. – És így tová b b. Végül már
mind e n ki me g s é r t ő d ö t t a fagyűr ű miat t.
Bredon bólintot t. – Okos emb e r vigyáz arra, hogy jó
viszonyb a n legye n a szolgáival – mond t a . – Még így is
előfordulha t , hogy me g orr ol rád a fiú, aki a vacsor á d a t
hozza, és ezer nyi módja van akár a legala nt a s a b b állású a k
látha t a tl a n bossz újá n a k. Már ne m hasz n ál n a k fagyűr ű t.
Valószínűle g kihullott volna az eml ék e z e t b ől, ha ne m lenne
seg é d e s z k öz egy cso mó játékb a n .
A gyűrűt nézt e m. – Így hát alábbv aló vagyok, mint az a
fiú, aki az éjjeliedé n ye k e t üríti.
Bredon zavart a n köszörült e a torkát. – Valójába n mé g
ann ál is rossz a b b a helyz e t. – A gyűrűr e mut a t o t t . – Ez azt
jelenti, hogy Melua nn a k ne m vagy emb e r . Nem érsz annyit,
hogy e mb e ri lényn e k tekint s e n .
– Aha – mond t a m . – Érte m.
Az ujja mr a húzt a m a gyűrűt, és ökölbe szorított a m a
keze m. Egész jól illett rá m.
 – Nem olyasf ajt a gyűrű, a mit horda n o d kéne – fesze n g e t t
Bredon. – Éppe n ellenke z ől e g. – Kíváncsia n néze t t rá m. –
Gondolo m, Alveron gyűrűj e már nincs me g?
– Visszak é r t e . – Fölvett e m az aszt alról a Maer levelé t, és
azt is oda a d t a m neki.
– „Minél előbb.” – Fanya r ul kuncogot t . – Jóval több e t
mond, mint ame n n yi n e k látszik. – Letett e a levele t. – Ettől
függe tl e n ül valószínűl e g így a jobb. Ha me g t a r t a
kegyé b e n , csat a t é r lesz belőled: bors sz e m az asszon y
moz s a r a és a férj moz s á r t ör őj e között. Össz ez úz n á n a k a
mar a k o d á s u k k a l. – Sze me ismé t a keze m e n lévő fagyűr űr e
villant. – Gondolo m, ne m sze m é l ye s e n adt a át? – kérde z t e
re mé n yk e d v e .
– Küldönc hozt a. – Halkan sóhajtot t a m . – Az őrök is
látt ák.
Kopogt a t t a k. Kinyitott a m, küldönc hozott egy levelet.
Becsukt a m az ajtót, és me g n é z t e m a pecs é t e t . – Lord
Praev e r k – mond t a m .
Bredon a fejét csóvált a. – Esküszö m, az a frát er mind e n
éber pillana t á t azzal tölti, hogy kulcslyuk a k n ál hallgat ózik,
vagy segglyuk a k a t nyaldos.
Kuncogv a feltört e m a pecs é t e t , és gyors a n átfutot t a m a
szöve g e t . – Visszak é ri a gyűrűjé t – mond t a m . – Az írás
elmá z olódot t, me g se várt a, hogy a tinta me g s z á r a dj on.
Bredon bólintott. – Kétsé g t el e n ül terjed a hír. Nem lenne
olyan nagy baj, ha az asszon y ne m fogná olyan erős e n
Alveron jobbját. De fogja, és a véle m é n ye egyé r t el m ű . Aki
jobba n bánik veled, mint egy kutyá v al, osztozni fog az
iránt a d érzet t utálat á b a n . – Meglobogt a t t a Melua n levelét.
– És ilyen tömé n y utálat ból bőve n jut mind e n h o v a , ne m
kell attól tart a ni, hogy felhígul. – A gyűrű s tálra mut a t o t t ,
és szár a z o n, humor t al a n ul fölnev e t e t t . – Hama r o s a n
elfogyn a k az ezüs t ök.
Oda m e n t e m a tálhoz, előve t t e m a gyűrűj é t,
oda nyújtot t a m neki. – Talán vissz a kellen e venn e d –
mond t a m .
Bána t o s a n néz e t t , de ne m vett e el a gyűrűt.
– Ha ma r o s a n elme g ye k – mon dt a m . – És ne m
szer e t n é m , ha besz e n n ye z n e a hozzá m fűződő
kapc s ol a t o d. Nem hálálha t o m me g a tőled kapot t
segíts é g e t . A legtöbb, a mit tehe t e k, hogy mini mu mr a
csökke n t e m a kárt, amel ye t a hírnev e d b e n okozh a t ok.
 Habozot t, aztá n lehunyt a a sze m é t , és sóhajtot t.
Legyőzöt t e n vállat vont és elvett e a gyűrűt.
– Ó! – mon dt a m , mer t hirtele n esz e m b e jutott mé g
vala mi. Oda m e n t e m a disznó törté n e t e k tornyá h o z, és
kihúzt a m azoka t a lapoka t , a melye k az ő pogá n y tivornyáit
írták le. – Ez szór akoz t a t h a t ! – Oda a d t a m neki. – Most
pedig távozno d kéne . Már az se m tesz jót neke d, hogy itt
vagy.
Felsóhajtot t, bólintott. – Sajnálo m, hogy ne m jártál
jobba n, fiam. Ha valah a is vissz ajös sz, látog a s s me g, ne
habozz. Előbb- utóbb kipukka n ez a bubor é k. – Tekint e t e
mind e g yr e vissza t é r t a fagyűr ű h öz. – Azt igazá n ne m kéne
horda n o d.
Ahogy eltávozot t , kihalász t a m a tálból Stap e s
ara nyg yű r űj é t és Alveron vasgyűr űj é t . Aztán kilépt e m a
folyosór a .
– Meglátog a t o m Stap e s t – mon dt a m udvaria s a n az
őrökn e k. – Megt e n n é t e k , hogy elkísért e k?
A ma g a s a b b az ujja mo n lévő gyűr űr e pillantot t, azt á n a
társ á r a , aztá n mor molv a bele e g ye z e t t . Sarkon fordult a m,
és elindult a m, nyo mo m b a n kísérő m m e l .

Stap e s bekís ér t a napp alijáb a , és becs ukt a mögöt t e m az

ajtót. A lakoszt álya elegá n s a b b és jóval belakot t a b b volt az
enyé m n é l . A közeli aszt alon nagy tál volt, tele gyűrűkk el.
Csupa aran yg yű r ű v el. Az egye tl e n vas gyűr ű Alveroné volt,
a melye t Stap e s az ujján viselt.
Lehet, hogy külsőr e fűszer e s h e z has onlítot t, de a sze m e
éles volt. Azonnal észre v e t t e az ujja mo n a fagyűr űt . –
Szóval me g t e t t e – mond t a fejcsóv álva . – Nem kellene
viselne d.
– Nem szégyelle m azt, a mi vagyok – mond t a m . – Ha ez a
gyűrű jár egy Ede ma Ruhna k, akkor visele m.
Stap e s felsóh ajt ot t . – Ez enn él bonyolult a b b.
– Tudo m – felelte m. – Nem azért jötte m, hogy neh e z e b b é
tegye m az élet e d e t . Vissza a d n á d ezt a Maerne k? – Átadt a m
Alveron gyűrűjé t.
Zsebr e tett e .
– Ezeket is szer e t n é m vissz a a d ni. – Nyújtott a m a tőle
kapott gyűrűk e t . Az egyik ragyog ó ara ny, a má sik fehér
csont volt. – Nem akarok vissz avon á s t közte d és ura d új
feles é g e között.
Stap e s bólintott, átve t t e az aran yg yű r ű t . – Baj lehet n e
belőle, ha ezt me g t a r t a n á d – mon d t a . – A Maert szolgálo m.
Ebbe n a minős é g e m b e n figyele m b e kell venn e m az udvar
játék ait. – Aztán me gfog t a a keze m, és ráhajlított a az
ujjaima t a csont g yű r ű r e . – Ennek azonb a n nincs köze
ahhoz, hogy a Maert szolgálo m. Ez két e mb e r adós s á g á n a k
jelkép e . Ilyes mi n nincs hat al m a az udvar játékain a k. – A
sze m e m b e néz e t t . – Én pedig raga s zko d o m hozzá, hogy
me g t a r t s d .

Egye dül ett e m me g kés ei vacsor á m a t a

lakoszt ályo m b a n . Az őrök mé g mindig türel m e s e n
posztolt a k odakint, miközb e n ötödször olvas t a m el a Maer
levelé t. Minda nn yi szor abb a n re mé n yk e d t e m , hogy a
fogal ma z á s b a n rábukk a n o k vala mi rejtőzködő jóindula tr a .
De ne m volt ilyen.
Az aszt alon ott hever t e k az iratok, amel ye k e t a Maer
küldött. Kiborított a m melléjük az ersz é n ye m tart al m á t . Volt
két ara n yd é n á r o m , négy ezüs tláz si á s o m , nyolc és fél
pennym és me g m a g y a r á z h a t a t l a n módo n egy mod e gi
korona , noha akkor se m tudt a m volna me g m o n d a ni ,
hogya n jutott a m hozzá, ha az élet e m múlik rajta.
Össze s e n keve s e b b , mint nyolc talent u m. Oszlopb a
rakt a m őket Alveron papírjai mellett. Nyolc talent u m, egy
felme n t ő ítélet, egy fellépé si eng e d él y és a követk e z ő
sze m e s z t e r tandíja az Egyet e m e n . Nem csek ély díjazá s.
Mégis úgy érezt e m, me gr övidít e t t e k. Megme n t e t t e m
Alveront a mér g e z é s t ől, felfedt e m, hogy áruló van az
udvar á b a n , feles é g e t szer e z t e m neki, és több vesz élye s
e mb e r t ől szab a dí tot t a m me g az útjait, hogys e m kedv e m
lenne szá m b a venni.
Minde nn e k ellenér e mé g mindig patrón u s nélkül volta m.
Mi több, a levele ne m említe t t e az Amyrt, ne m e mlít et t e a
kutat á s a i m h o z ígért tá mo g a t á s t .
De se m mi t ne m nyerh e t t e m volna, ha e mia t t pörölök,
viszont soka t veszíth e t t e m . Így hát ismé t me g t ölt öt t e m az
ersz é n ye m , Alveron leveleit pedig ber a kt a m a koboz
tokján a k titkos reke sz é b e .
Háro m könyve t is ele m el t e m Caudicus könyvt á r á b ól,
senki se m tudt a , hogy nála m vann a k. A mar a d é k gyűr űk e t
egy zacskób a szórt a m a tálból. A ruhá s s z e kr é n yb e n
kétt uc a t finom öltözék volt. Rend e s pénzt érte k, de ne m
lehe t e t t szállítani őket. A két legnyalká b b a t kivett e m , a
többit ottha g yt a m .
Végül felkötöt t e m Cezúr á t, a sha e d e t fellegh ajtóv á
alakított a m. Ez a két tárgy bizonyítot t a , hogy a Vintas b a n
töltött időm ne m volt teljes e n hiáb a v aló, á mb á r ezek e t
ma g a m szer e z t e m , ne m Alveron segíts é g é v e l.
Bezárt a m az ajtót, elfújta m a lámp á k a t , és kimá s z t a m az
egyik ablakon a kertb e . Utána egy elgörbít e t t drótt al
bez ár t a m az ablakot, és a zsalug á t e r t is rácsukt a m .
Kicsinye s rosszindul a t ? Talán, de forduljak fel, ha
hagyo m, hogy a Maer testőr ei kísérjen e k ki a palot á b ól.
Mellesleg már attól kuncog ni kezdt e m , ha elgond olt a m,
me n n yir e me g h ö kk e n n e k az eltűn é s e m e n , már p e di g a
neve t é s jót tesz az e mé s z t é s n e k .

Úgy jutott a m ki a palot á b ól, hogy senki se látott. A

sha e d nagyo n jól me gf el elt a söté t b e n bujkálá s h oz.
Egyórá n yi kere s é s utá n talált a m egy két e s könyvköt ő t
Alsó- Sever e n b e n .
Gyanú s fickó volt, az erkölcs ei felért e k egy kóbor
kutyá é v a l, de érde k elt é k a disznó tört é n e t e k , a melye k e t a
ne me s s é g küldözg e t e t t a szob á m b a . Négy shillinge t
ajánlott érte, me gf ej elve az ígér et t el, hogy mind e n eladot t
kötet után fizet tíz pennyt . Én hat shillinge t és köte t e n k é n t
hat penn yt kért e m, végül kezet ráztunk. Elhagyt a m a
boltját, elég e t t e m a szerződ é s t , és kétsz e r me g m o s t a m a
keze m. De a pénzt me g t a r t o t t a m .
Ezutá n eladt a m két eleg á n s ruhá m a t , és egy kivét el é v el
Caudicus könyv eit. Az össz e g yűj töt t pénzz el a követk e z ő
néh á n y órát a kikötőb e n töltött e m, és talált a m is hajót,
a mely má s n a p indult Junpuiba .
Mikor leszállt az éjszak a , bejárt a m Sever e n ma g a s a n
fekvő rész é t , hát h a belefut ok Denn á b a . Termé s z e t e s e n
ne m futott a m , hisze n tudt a m, hogy rége n eltávoz ot t. Egész
má s milye n n e k tűnik egy város, ha Denn a is ott van benn e
valahol. Sever e n pedig olya n volt, mint az üres tojás h éj.
Pár órányi haszt al a n kere s g é l é s utá n bet é r t e m a kikötő
egyik bord élyá b a , és egy ideig iszoga t t a m a sönt é s b e n .
Lassa n telt az éjszak a , a hölgye k unat kozt a k. Így hát
fizett e m nekik egy italt, és besz élg e t t ü n k. Mesélt e m nekik
néh á n y törté n e t e t , ők pedig figyel me s e n hallgat t á k.
Játszott a m néh á n y dalt, és me g t a p s ol t á k. Azután kért e m
tőlük egy szíves s é g e t , ők pedig kaca gt a k és kaca gt a k és
kac a g t a k .
Így hát a zacskó ból kiöntött e m a gyűrűk e t egy tálba, és
ottha g yt a m nekik a bárpulton. A hölgye k ha m a r o s a n
felprób ált á k őket, és vitatkoz t a k, hogy kié legye n e k az
ezüs t ök. Rend elt e m nekik mé g egy kört, és a kedve m kissé
felder ült.
Után a céltala n ul sét álg a t t a m . Végül talált a m egy kis
közparkot a Mered ély szélé n e k, amel y Alsó- Sever e nr e
néz e t t . A lenti lámp á k nar a n c s s zín b e n izzott a k, itt- ott
zölde sk é k e n vagy bíborb a n virított egy- egy gázlá m p a vagy
varáz sl á m p a . Ugya nolya n lélegz e t el állító volt, mint a mikor
először látta m.
Egy ideig gyönyör kö d t e m a látvá n yb a n , azt á n
észre v e t t e m , hogy ne m vagyok egye d ül. Többlá bn yir a egy
idős e b b férfi tá m a s z k o d o t t egy fának, és a lenti fénye k e t
nézt e, akárc s a k én. Gyeng e , de koránt s e m kelle me tl e n
sörsz a g o t ára szt o t t .
– Heleske város, ugyi? – kérde z t e . A kiejté s e elárult a,
hogy dokk mu n k á s .
Egyet é r t e t t e m vele. Egy dar a big szótlan ul figyeltük a
hunyor gó fénye k e t . Lehúzt a m a fagyűr űt az ujja mr ól, és
fontolga t t a m , hogy ledobo m a szikláról. De mos t, hogy
figyelt valaki, azt kellett érez n e m , hogy ez a geszt u s
valaho g y gyer m e k e s .
– Aszongyá k, egy ne me s e m b e r innen lepisálh a t t ya fél
Sever e n t – mon dt a csev e g ő hango n a dokk mu n k á s .
A sha e d zseb é b e dugt a m a gyűrűt. Jó lesz
e mlé k e z t e t ő n e k . – Csak a lomh á b bj a – felelte m. – Azok,
akikkel én találkozt a m , enn él sokkal me s s z e b b tudn a k
pisálni.
 SZÁZNEGYVENEGYEDIK FEJEZET

VISSZAÚT

Visszafelé az Egyet e mr e kegyé b e foga dot t a sors. Jó

szelünk volt, és isteni e n ese m é n yt e l e n utunk. A
teng e r é s z e k hallott a k találkoz á s o mr ól Feluriann al, a mi
szer é n y tekint élyt biztosítot t a hajón. Eljátszot t a m nekik a
dalt, a mit róla írta m, és körülbelül felea n n yis zor me s él t e m
el a tört é n e t e t , mint ahá n ys z or kért ék.
Ugya nc s a k me s élt e m az ade mi utaz á s o m r ól. Először egy
szava m a t se hitték, de azt á n me g m u t a t t a m nekik a kardot,
és háro m s z or földhöz vágt a m a legjobb birkózójuk a t . Attól
fogva egé s z má sf ajt a tisztel e t b e n és dar a b o s a b b , őszint é b b
bar á t s á g b a n volt rész e m.
A haza ú t o n sok mind e n t tanult a m tőlük. Tenge ri
törté n e t e k e t me s él t e k, me g n e v e z t é k a csillagok a t .
Besz élt e k a szélről, a vízről me g a fejérn é p r ől, bocs á n a t , a
nőkről. Igyek ez t e k me g t a ní t a ni a teng e r é s z c s o m ó k r a , de
ne m nagyo n me n t , bár az kiderült, hogy ügye s e n oldo m ki
őket.
Minde nt össz e v é v e nagyo n kelle m e s volt a ma tr ózok
bar á t s á g a , a szél dala a kötelek között, a verejt é k, a só, a
kátrá n y illata. Ezek lass a n kioldott á k belőle m a hossz ú
napok alatt a kes e r ű s é g e t , amit Maer Alveronn a k és
szer e t ő hitve s é n e k bán á s m ó dj a hagyot t benn e m .
 SZÁZNEGYVENKETTEDIK FEJEZET

OTTHON

Végül kikötöt t ü n k Tarbe a n b a n , ahol a teng e r é s z e k

segíts é g é v e l keríte t t e m egy olcsó helye t egy vitorláso n,
a mely fölfelé tartot t a folyón Anilin irányá b a . Két napp al
későb b kiszállta m Imréb e n, és épp e n akkor indult a m el az
Egyet e m felé, amikor a hajnal első fénye kékre fest e t t e az
ege t.
Soha élet e m b e n se m mi t ne m érezt e m ennyir e az
otthono m n a k . Kisgyer e kk é n t az úton élte m, örökké
vándorolt a m a társul a t t al. Az otthon ne m egy hely volt,
han e m emb e r e k és szeke r e k. Később Tarbe a n b a n volt egy
titkos helye m, ahol háro m tető ért össz e, és me n e d é k e t
adt a k az eső elől. Ott aludt a m, ott rejtet t e m el néh á n y
érté kt á r g ya m a t , de az ne m is haso nlított otthonr a .
Emiatt sos e m érezt e m az utaz á s t követő haza t é r é s
örö mé t . Ebbe n azna p volt először rész e m, amikor átkelt e m
az Ome t hi n. A lába m isme r t e a híd köveit. Ahogy a széle s
ív leg ma g a s a b b pontjár a ért e m, már látt a m a fák közül
kima g a s o d ó Archívu m szürke tömbj é t.
Az Egyet e m utc ái me g n yu g t a t ó a n simult a k a talpa m alá.
Háro mn e g ye d éve távozt a m. Több sze mp o n t b ól sokkal
hossz a b b n a k tűnt, ugya n a k k or mind e n olya n ismer ő s volt,
hogy úgy érezt e m, szint e se m mi idő se m telt el.
Még korán volt, amikor me g é r k e z t e m az Ankerh e z, és az
ajtót zárva találta m. Kis ideig fontolga t t a m , hogy felmá s z ok
az ablako m h o z , de aztá n me g g o n d ol t a m ma g a m , tekintv e,
hogy vele m volt a koboz, a hátizs á k és Cezúr a.
Inkább elindult a m a Mewsb e , és kopogt a t t a m
Simmo n n á l. Korán volt, tudt a m , hogy felver e m, de
éhezt e m egy isme r ő s arcra. Miután egy keve s e t várt a m, de
se m mi t se m hallott a m, ismé t kopogt a t t a m , ezútt al
hango s a b b a n , és a legvidá m a b b mos olyo m a t gyakorolt a m.
Sim kinyitott a az ajtót. A haja borza s volt, a sze m e vörös
a túl kevé s alvás t ól. Ködös e n néze t t rá m. Egy
lélegz e t v é t e l n yi ideig ért e tle n volt az arca, aztá n rá m
vet e t t e ma g á t és majd' össz er o p p a n t o t t .
– Az isten me gf e k e t e d e t t test é r e ! – mond t a , a legcifrább
káro mk o d á s t hasz n álv a , amit valah a hallott a m tőle. –
Kvothe! Hiszen te élsz!
Egy kicsit sírt, aztá n ordított vele m, végül neve t t ü n k és
me s élt ü n k. Úgy tűnik, Threp e gondos a b b a n nyo mo n
követt e utaz á s o m a t , mint gondolt a m. Vagyis, amikor a
hajó m eltűnt, a legros s z a b b a t feltét el ez t e .
Egy levél mind e n t tiszt ázot t volna, de sos e jutott
esz e m b e , hogy írjak neki. Teljess é g g e l idege n volt tőle m a
gondola t , hogy írjak az otthoni a kn a k.
– A hajóról azt jelent e t t é k , hogy mind e n ki odave s z e t t –
mond t a Sim. – A hír eljutot t az Eolianb a , és mit gondolsz, ki
dobt a szét?
– Stanc hion? – kérd ez t e m , mert tudt a m , micsod a
pletyk a s z a t yo r .
Sim komor a n rázt a a fejét. – Ambros e .
– Bájos – jegye z t e m me g szár az o n.
– Mindenkitől rossz ul ese t t volna – mon dt a Sim. – De tőle
a legros s z a b b ul. Félig- me d dig me g volta m győződv e róla,
hogy ő szerve z t e me g a hajód elsüllye sz t é s é t . – Ványa d t a n
mos olyg ot t. – Kivárta a felvét eli vizsgá t, és előtt e közölte
vele m. Monda no m se m kell, kész volta m a felvét elin,
úgyho g y mé g egy sze m e s z t e r t töltött e m E'lirként.
– Töltött él? – kérde z t e m . – Re'lar vagy?
Elvigyorodot t. – Tegna p óta! Épp az ünn e pl é s t pihe nt e m
ki, a mikor ma regg el felvert él.
– Wil hogy van? – kérd ez t e m . – Rosszul foga dt a a hírt?
– Flegm a , mint rend e s e n – felelte Sim. – Egyé bk é n t igen,
nagyo n rossz ul ese t t neki. – Pofát vágott. – Ambros e
me gk e s e rí t e t t e az élet é t az Archívu mb a n . Wil torkig lett
vele, és egy sze m e s z t e r r e haza m e n t . Holna p jön vissza.
– A többiek hogy vann a k? – kérd ez t e m .
Hirtelen az eszé b e jutott vala mi. Fölállt. – Isten e m , Fela!
– Visszazöt t ye n t , minth a kirúgt á k volna alóla a lábá t. –
Isten e m , Fela – mon dt a egé s z e n má s hango n.
– Mi van? – kérde z t e m . – Törté nt vele vala mi?
– Ő is rossz ul fogadt a a hírt – mon d t a reszke t e g
mos ollyal. – Az van, hogy elégg é odáig volt érte d.
– Fela? – kérde z t e m ostob á n.
– Nem eml ék sz el? Wil és én azt gondolt uk, hogy tetsz el
neki.
 Mintha évek teltek volna el azót a. – Emléksz e m .
Fesze n gv e néz e t t rá m. – Na látod. Míg távol voltál, Wil és
én kezdt ü n k több időt tölteni vele. És… – Értel me z h e t e t l e n
moz dul a t ot tett, az arc a egysz e rr e volt rest elke d ő és
vigyorgó.
Észbe kapt a m. – Te és Fela? Sim, ez re me k! –
Elvigyorodt a m , azt á n me gl á t t a m az arcá t. – Ó! – A
vigyoro m eltűnt. – Sim, én ne m állok az utad b a .
– Tudo m, hogy ne m tenn é d . – Bágya d t a n mos olygo t t . –
Bízom benn e d .
Megdör gölt e m a sze m e m . – Szép kis haz a t é r é s . Még
ne m is felvét elizt e m.
– A mai az utolsó nap – figyel me z t e t e t t Sim.
– Tudo m – mond t a m és fölállta m. – Előbb el kell
intézn e m vala mit.

A holmi ma t Simmo n szobáj á b a n hagyt a m , és leme n t e m

a pénzt á r n ok h o z a Hollows alags or á b a . Riem kopa sz o d ó,
hegye s képű e mb e r volt, aki azót a utált, a miót a a
ma gisz t e r e k úgy döntöt t e k, hogy az első sze m e s z t e r r e
ösztön díja t kapok. Nem szer e t e t t pénzt kiadni, és rend e s e n
felpa prikáz t a az élmé n y.
Megmu t a t t a m neki Alveron hitellevel é t . Ahogy
mond t a m , tekint élye s okmá n y volt. A Maer írta alá saját
kezűle g. Volt rajta viaszp e c s é t . Finom perg a m e n b ől
kész ült. Kiváló kalligráfus vete t t e papírr a.
Felhívta m a pénzt á r n o k figyel mé t a tényr e , hogy az
Egyet e m a Maer levelé n e k értel m é b e n bár m e k k or a
össz e g e t me g áll a pít h a t tandíjnak. Bár me kk or a össz e g e t .
Riem átolva s t a a levelet, és egye t é r t e t t , hogy valóba n
így tűnik.
Elég baj, hogy a tandíja m mindig olyan alacso n y volt,
elmélke d t e m fennh a n g o n . Sose m haladt a me g a tíz
talent u m o t . Itt az alkalo m az Egyet e m szá m á r a . Végt ér e is,
a Maer gazd a g a b b , mint Vint királya. És bár m e k k or a
tandíjat kifizet…
Riem dörzsölt e mb e r volt, azonn al elért e t t e , mire célzok.
Ezt kurt a alkudoz á s követt e , azt á n kezet ráztunk, és
először látta m mos olyog ni.
Megeb é d e l t e m , majd beállta m a sorb a a többi diákkal,
akikne k mé g ne m volt vizsgá r a szóló cser e p ü k. A zömük
gólya volt, de néh á n ya n hozzá m haso nlóa n újra be akart a k
iratkozni. Hosszú sor volt, és több é- kevé s b é idege s k e d e t t
mind e n ki. Én fütyör é s z t e m , hogy teljen az idő, és egy
kordé s emb e r t ől vett e m egy húsos pitét me g egy korsó
forralt alma b o r t .
Némi felbolydul á s t kelte t t e m , a mikor beállta m a
fénykör b e a ma giszt e r e k aszt al a előtt. Hallott ák a hírt, és
me gl e p ő d t e k , hogy élve látnak, a legtöbb e n örültek is neki.
Kilvin követ elt e , hogy minél előbb jelentk e z z e k a
műh el yb e n , Mandr a g, Dal és Arwyl azon vitatkoz t a k,
milye n tárgya k a t vesz e k fel. Elodin csak intett, ő volt az
egye tl e n, akit látha t ól a g hideg e n hagyot t csodál a t o s
vissza t é r t e m halott ai m b ól.
Egyper c n yi kedélye s zűrzav a r után a Kancellár ismé t
kézb e raga d t a az irányít á s t , és me gk e z d ő d ö t t a vizsga. Dal
és Kilvin kérd é s e ir e simá n válaszolt a m, de Brand e ur n él
elügye tl e nk e d t e m a szá mol á s t , és későb b be kellett
vallano m, hogy egysz e r ű e n ne m tudo m a válasz t Mandr a g
kérd é s é r e a szubli mál á s r ól.
Elodin egy vállrándít á s s al eluta sít ot t a a lehe t ős é g e t ,
hogy kérd ezz e n , és hat al m a s a t ásítot t. Lorren me gl e p ő e n
könnyű kérdé s t adot t Mende r eret n e k s é g é v e l
kapc s ol a t b a n , amel yr e gyors és jó választ adt a m. Egy
hossz ú percig kellett gondolkod n o m, mielőtt
me gv ál a s z olt a m Arwyl kérdé s é t a laciliumr ól.
Már csak Hem m e mar a d t , aki dühös e n fixírozott azót a ,
hogy odalé pt e m a ma giszt e r e k aszt al á h oz . Közepe s
szer e pl é s e m és lassú válasz ai m önelé g ült mos olyt ültett e k
a szájár a . A sze m e felragyo g o t t , valah á n ys z o r rosszul
válasz olt a m.
– Lám, lám – mond t a az előtt e heve r ő papíroka t
perg e t v e . – Nem gondolt a m, hogy ismé t el kell viselnünk
egy ma g a df ajt a bajkev e r őt . – Álságos a n mos olygo t t . – Azt
hallott a m, hogy me g h al t ál.
– Én me g azt, hogy ma giszt e r s é g e d csipké s piros fűzőt
visel – felelte m tárgyila gos a n . – De ne m szoká s o m elhinni
mind e n bárgyú s á g o t , amit pletyk ál n a k.
Ekkor egy kis ordítoz á s követk e z e t t , és máris rá m
sütöt t é k a Helytel e n Viselked é s t Egy Magiszt e rr el
Sze mb e n- t. Arra ítéltek, hogy írjak egy bocs á n a t k é r ő
levele t, és me g bír s á g ol t a k egy ezüst t al e n t u m r a . Megért e !
Ám ez csaku g ya n helyt el e n viselke d é s volt, és rosszul is
időzítet t e m , különös e n ilyen gyér szer e pl é s után. Ennek
ere d m é n y e k é p p e n huszon n é g y talent u m b a n állapítot t á k
me g a tandíja m a t . Monda no m se m kell, hogy borza s z t ó a n
elszont yolodt a m .
Ezutá n vissza t é r t e m a pénzt á r n o k h oz . Hivat alos a n
be mu t a t t a m Alveron hitellevel é t Riemn e k, ne m hivat alos a n
bezs e b el t e m a rész e m, a melyb e n me g álla po d t u n k: a tíz
talent u m o t me g h al a d ó össz e g felét. Az ersz é n ye m b e
süllyes zt e t t e m a hét talent u m o t , és azon tűnődt e m , hogy
mind e n kit ilyen jól me gfizet n e k- e a pima s z s á g é r t és a
tuda tl a n s á g é r t .
Az Ankerb e indulta m, ahol öröm m e l ért e s ült e m róla,
hogy a tulajdono s n a k senki se m szólt a halálo mr ól. Szobá m
kulcs a valahol a Centh e- teng e r mélyé n pihent, de
Ankern e k volt tart al é k kulcsa. Fölme n t e m , és azonn al
me g n yu g t a t o t t az isme r ő s ferde me n n ye z e t és a keske n y
ágy látvá n ya . Vékony porré t e g lepe t t be mind e n t .
Azt gondolh a t n á t o k, hogy szűkös n e k találta m a ferde
me n n ye z e t ű szob á t a kesk e n y ággyal a pomp á s
lakoszt ályo m utá n Alveron palot áj á b a n . Mi se m állhat ot t
távola b b a valós á g t ól. Kicsoma g olt a m a hátizs á k o m, és
kipókh álózt a m a sarkok a t .
Egy óra múlva sikerült me g t al ál no m az ágya m lábá n ál
álló láda kulcs á t, és kipakolt a m mind e n t , a mit benn e
tárolta m. Újra me g t al ált a m félig szét s z e d e t t órá m a t , lustá n
barká c s olg a t t a m , tört e m a feje m, hol hagyt a m abb a a
javítás á t , vagy hogya n rakh a t o m ismé t össz e.
Mivel ne m volt sürgős tennivaló m, ismé t át m e n t e m a
folyón. Megállta m az Eoliann ál, ahol Deoch lelkes e n
üdvözölt: átnyal á b olt és felkapot t a földről. A hossz ú
utaz á s , az idege n e k és ellens é g e k között töltött hossz ú idő
utá n el is felejte t t e m , milye n jó érzé s a bar á t s á g o s arcok
mele g e . Addig iszoga t t u n k és me s él g e t t ü n k Deochh al és
Stanc hion n al, a míg söté t e d ni ne m kezd e t t , én pedig
elindult a m egyé b dolgai m után.
Egy dar a bi g a város t járta m, ben é z t e m néh á n y ismer ő s
panziób a és kocs m á b a , két- háro m parkb a . Fölkere s t e m egy
padot egy fa mögöt t , egy udvaro n. Deoch közölte, hogy
egy éve színé t se m látt a Denn á n a k . De mé g az is
vigasz t aló volt vala mi é r t, hogy kere s e m , és ne m találo m.
Bizonyos értel e m b e n ez volt kapcs ola t u n k lénye g e .
 ÷

Késő est e fölkap a s z ko d t a m a Mainsre, és végig m e n t e m

a ké mé n ye k , az össz e vis sz a pala- , cser é p- és bádog t e t ő k
ismer ő s útve sz t őj é n. Befordult a m egy sarkon, és
me gl á t t a m Aurit. Egy ké mé n ye n ült, finom szálú, hossz ú
haja úgy lebe g e t t , mint h a víz alatt lenne. A Holdat nézt e ,
és har a n g o z o t t mezt el e n lábáv al.
Halkan me gk ö s z ör ült e m a torko m. Auri me gfor dult.
Leugrot t a ké mé n yr ől, és kere sz t ülroh a n t a tetőn, néh á n y
lépé s s el előtt e m me g állt. Mosolya fénye s e b b e n ragyog ot t a
Holdnál. – A Tücskölőb e n egé s z sünfa mília lakik! – mond t a
izgatot t a n .
Még két lépé s t tett, és egysz e r r e két kézzel raga d t a me g
az én keze m e t . – A kicsik akkor á k, mint a ma kk! –
Gyeng é d e n ráng a t o t t . – Megnéz e d?
Bólintott a m , és Auri végigv ez e t e t t a tetőn az almaf á h oz ,
a melye n leer e s z k e d h e t t ü n k az udvarr a . Amikor leért ünk,
felnéz e t t a fára, aztá n lenéz e t t az én hossz ú, napb a r nít ot t
keze mr e , a melye t a két pici, fehér kezév el markolt. A
szorítá s a ne m volt erős, de ann ál hat ár oz ot t a b b , és se m mi
jelét ne m adt a ann a k, hogy el akar n a eng e d ni.
– Hiányoz t ál – mon dt a halka n, ne m nézve rá m. – Ne
me nj el mé g egysz e r .
– Nem tervez e m – felelte m szelíde n. – Túl sok itt a
dolgo m.
Félreh ajtot t a a fejét, és kilese t t rá m hajfelhőjé ből. –
Példá ul, hogy eng e m látoga s s ?
– Példá ul, hogy tége d látog a s s al a k – helye s elt e m .
 SZÁZNEGYVENHARMADIK FEJEZET

VÉRTELEN

Még egy utolsó me gl e p e t é s várt a vissza t é r é s e m utá n.

Több napja volta m az Egyet e m e n , mire ismé t beállta m a
Fisher yb e . Már ne m volt olyan kéts é g b e e s e t t szüks é g e m a
pénzr e, de hiányzot t a munk a . Van vala mi mélys é g e s e n
kielégítő abb a n , ha a saját kezünkk el formálu nk egy
tárgya t . A tiszte s s é g e s kéz mű v e s munk a olyan, mint egy
szilárd hal ma z álla po t ú dal. A tere m t é s aktus a .
Így hát elme n t e m a Raktár b a , és arra gondolt a m,
kezd e t n e k vala mi egysz e r ű t csinálok, mert kijötte m a
gyakorlat b ól. Ahogy oda é r t e m az ablakhoz, isme r ő s arcot
pillantot t a m me g. – Szervus z, Basil! – mond t a m . – Ezútt al
mi miat t vagy itt?
Lesütöt t e a sze m é t . – A reag e n s e k helyt el e n kezel é s e –
mot yo g t a .
Elneve t t e m ma g a m . – Ez ne m olyan vész e s . Egy deká d
múlva kikerülsz innen.
– Igen. – Felnéz e t t , szégye nlő s e n elvigyorodo t t . –
Hallott a m, hogy vissz a t é r t él. A rész e d é r t jöttél?
Félbeh a g yt a m gondol a t b a n a listát a hőcs a t or n a
hozzáv alóiról. – Tess é k?
Basil félreh ajt ot t a a fejét. – A rész e d! – ismé t elt e me g. –
A Vértele n b ől!
– Egy pillana tig néze t t, aztá n der e n g e ni kezde t t neki
vala mi. – Szóval ne m tudod… – Elme nt az ablakt ól, és egy
perc múlva visszajöt t vala miv el, a mi olyan volt, mint egy
színtiszt a vasból készült, nyolcszögl e t ű lámp a .
Különbözöt t az én nyílfogó mt ól. Az enyé m, mon d h a t ni,
potya d é k b ól készült, és elég dar a b o s volt, ez sima és
karcs ú. Minde n dar a bj a pontos a n illeszke d e t t , és vékony
réte g alkímiai zomá n c borított a , a mely me gv é d t e az esőt ől
és a rozsd á t ól. Okos. Az ered e ti tervrajzb a is be kellett
volna venn e m.
Miközbe n éne m egy rész é n e k hízelge t t , hogy valaki
képe s lemá s ol ni a munk á m a t , mer t annyir a tetszik neki, a
má sik rész e m e t bossz a n t o t t a , hogy ez a nyílfogó sokkal
ragyog ó b b az én ered e ti példá n yo m n á l . A lapok árulkodó a n
egyfor m á k . – Öntőfor m á t készíte t t valaki?
Basil bólintott. – Persz e. Rége s- rége n. Kettőt. –
Mosolygot t. – Meg kell mon dj a m, ügye s szerk ez e t . Sokat
törte m a feje m, hogya n működik az inerciális kapcs oló, de
mos t, hogy itt van… – me gk oc o g t a t t a a homlok á t – …
ma g a m is csinált a m kettőt. Sok időbe kerül, de sokat is
fizetn e k érte. Lesöpri a fedélze ti lámp á t .
Mosolyogt a m . – A fedélz e ti lámp á n á l mind e n jobb –
helye s elt e m , és föle mel t e m a szerk ez e t e t . – Ez a tiéd?
Megrázt a a fejét. – Hóna pokk al ezelőtt eladt a m az
enyé m e t . Nem sokáig vann a k itt. Okos dolog volt tőled,
hogy olyan alacs on yr a sza bt a d az árat.
Ide- oda forgat t a m a szerke z e t e t , és látta m, hogy egy
szót vést e k a fémb e . A nagyb e t ű k annyira mélye k voltak,
hogy az öntőfor m á h o z kellett tartoz niuk. Elolvast a m :
„Vértele n”.
Basilra nézt e m. Mosolygot t. – Anélkül me n t él el, hogy
me gf el elő neve t adt ál volna neki – mon dt a . – Akkor Kilvin
formális a n is kidolgozt a a tervr ajzot, és felvett e a
nyilvánt a r t á s b a . Csak neve t kellett adnu n k neki, mielőtt
piacr a dobjuk. – Mosolya kissé me gf a k ult. – Ez akkort ájt
törté nt , a mikor híre me n t , hogy odave s z t él a teng e r e n . Így
hát Kilvin elme n t Elodin ma gisz t e r h e z…
– Hogy me gf el elő neve t adjon neki. – Még mindig a
keze m b e n forga t t a m a Vértele nt . – Hát persz e.
– Kilvin morgot t egy kicsit – folytat t a Basil. – Színpa di a s
ostob a s á g n a k tartot t a . De rajta raga d t . – Vállat vont, lebújt
a pult mög é , vala mit ma t a t o t t , és egy könyvvel bukka n t
fel. – Egyszóv al kére d a rész e d? – Lapozni kezde t t . – Egész
rend e s kis sum m a gyűlt össz e. Sokan elké szít e t t é k.
Megt alált a az oldalt, amel ye t kere s e t t , az ujját
végighúz t a a me gf el elő soron. – Na, tess é k. Mosta n ái g
huszon n yolc a t adt a k el…
– Basil – mon dt a m –, tényle g ne m érte m, miről besz élsz.
Kilvin már kifizett e neke m az elsőt.
Összevo n t a a sze möl dök é t . – A jutaléko d – mon dt a
tárgyila go s a n . Látva érte tl e n pillant á s o m a t , folyta t t a : –
Valahá n ys z or a Raktár elad vala mit, a Fishery har minc
száz al ék jutalékot kap, a miből a tervr ajz tulajdono s á n a k jut
tíz száz al ék.
 – Azt gondolt a m, hogy a Raktár me g t a r tj a mind a
negyv e n száz al ékot – felelte m csodálkozv a .
Vállat vont. – Legtöb b s z ör. A tervrajzok zöme a Raktár
tulajdon a . A legtöb b dolgot már feltalált ák. De ha vala mi
újról van szó…
– Manet ezt sos e mon dt a – jegyez t e m me g.
Basil bocs á n a t k é r ő fintort vágott. – Az öreg Manet egy
igásló – mond t a udvaria s a n . – De ne m a legújítóbb
szelle mű fickó erref elé. Itt van már, hogy is, har mi nc éve?
Nem hinné m, hogy akár egye tl e n tervrajz is fűződn e a
nevé h e z . – Kicsit lapozg a t o t t a könyvb e n . – A legtöb b
komoly kéz műv e s legalá b b eggyel büszkélke d h e t , mé g
akkor is, ha se m mi r e se m lehe t hasz n ál ni.
Szá mo k pörögt e k a feje mb e n . – Akkor hát mind e n nyolc
talent u m b ól tíz száz al ék az enyé m – mor mol t a m .
Felnézt e m . – Huszonk é t talent u m vár rá m?
Basil bólintott, és me gk e r e s t e a bekez d é s t a könyvb e n . –
Huszonk e t t ő és négy penny – mond t a . Elővett egy
papírlapot és egy ceruz á t . – Mindet kére d?
Elvigyorodt a m .

Amikor elindult a m Imré b e , az ersz é n ye m olyan neh é z

volt, hogy attól tartot t a m , sántikálni fogok. Megállta m az
Ankerb e n , fölvett e m a hátizs á ko m a má sik válla mr a , hogy
kiegye n s úl yozzo n.
Kereszt ül m e n t e m a városo n, végigjárt a m a helye k e t ,
ahol Denn a és én gyakr a n me gfor d ult u n k a múltb a n. Vajon
hol lehe t?
Miután letudt a m a kere s é s szert a r t á s á t , egy sikátor felé
vett e m az irányt, a mely bűzlött az ava s zsírsza gt ól, és
fölkapa s z k o d t a m egy kesk e n y lépcsőn. Kopogt a t t a m Devi
ajtajá n. Egy hossz ú perc e t várt a m, utá n a hang o s a b b a n
kopogt a m .
Félrehúz t á k a ret e s z t, elfordult egy kulcs. Az ajtó rés é b ől
egy halvá nyk é k sze m leset t ki rá m. Elvigyorodt a m .
Az ajtó lass a n kinyílt. Devi a karját leeng e d v e állt a
küszöbö n, és érte tl e n ül bá mul t.
Felvont a m a sze möl dökö m. – Na? – szólalta m me g. –
Se m mi szurkál á s ?
– Nem üzlet el ek a lépcső n – mon dt a gépie s faha n g o n .–
Gyer e be.
 – Vala mi baj van, Devi? – kérde z t e m .
– Te… – Elhallgat ot t, csak néz e t t rá m. A hangj a
színt ele n, üres volt. – Neked halott n a k kell lenne d.
– Mint sok má s dologb a n , ebb e n is csalód á s t kell
okozno m – mond t a m .
– Biztosr a vett e m, hogy me g c si n ált a – folyta t t a Devi. –
Az apja bárós á g á t Kalózszige t e k n e k hívják. Biztosr a
vett e m, hogy me g c si n ált a , ami ért felgyújtott uk a szobáj á t .
Illetve én gyújtott a m fel, de ezt ne m tudh a tj a . Egye dül
tége d látott. Tége d, és azt a cealdi fickót. – A fényt ől
hunyor og v a néz e t t rá m. Először látt a m elsá p a d ni a fehér
bőrű, villi-arcú ga ele t e t . – Maga s a b b vagy – mon dt a . – Már
csakn e m elfelejte t t e m , hogy milye n ma g a s vagy.
– Már csakn e m elfelejt e t t e m , hogy milye n csinos vagy –
válasz olt a m. – De ne m sikerült igaz á n.
Továbbr a is állt az ajtóba n, és sáp a d t a n bá mult.
Aggódv a előrelé pt e m , és könnye d é n rát e t t e m a keze m a
karjár a. Nem húzódot t el, pedig félig- me d di g arra
szá mí tot t a m , csak nézt e a keze m e t .
– Várom, hogy gúnyolódj – ugra t t a m szelíde n. –
Rendsz e rint gyors a b b vagy.
– Nem hinné m, hogy mos t felveh e t n é m veled a vers e n yt
– felelte.
– Sose m hitte m, hogy szelle m e s s é g b e n vers e n yt á r s
lehe t n él – mon dt a m . – De azért néh a ne m bánok egy kis
csipkelőd é s t .
Devi arc á n me gj el e n t egy mos oly kísért e t e , az arc ár a
vissza t é r t né mi szín. – A ló farát! – mond t a .
– Ez már jobba n tetszik – bátorított a m , miközb e n
kihúzt a m az ajtóból a ragyog ó őszi délut á n b a . – Tudt a m,
hogy me n ni fog.

Elme nt ü n k egy közeli kocs m á b a . Egy kis sör és egy

kiadós ebé d segíts é g é v e l Devi ma g á h o z tért a
me gr e n d ül é s b ől, hogy élet b e n lát. Ha ma r o s a n
felülker e k e d e t t me g s z oko t t fullánkos nyelvű énje, és
élvez e t t el szekíroztuk egym á s t néh á n y korsó fűszer e s
alma b or mellett.
Ezutá n vissz a t é r t ü n k a hent e s ü zl e t fölötti lakás b a , ahol
Devi fölfedezt e , hogy elfelejte t t e bez ár ni ajtaját.
– Kegyel m e s Tehlu! – mon d t a , a mikor már bent voltunk,
és riadt a n körülnéz e t t . – Először fordult elő.
Nem sok változot t a laká s á b a n azót a, hogy utoljár a
látt a m, noha már a má s o dik könyv e s p olc is csakn e m félig
me g t elt. Miközbe n a szo ms z é d szobá b a n ma t a t o t t ,
ellenőrizve, hogy ne m hiányzik- e vala mi, végign é z t e m a
címek e t .
– Szer e t n él vala mit kölcsönk é r ni? – kérd ez t e , ahogy
visszajött.
– Igazs á g szerint én hozt a m neke d vala mit –
válasz olt a m.
Az aszt al á r a tett e m a hátizs á ko m a t , és addig turkált a m
benn e , a míg me g ne m talált a m a viaszos v á s z o n b a burkolt,
indával össz ekö t ö t t , lapos, szögle t e s cso m a g o t . A
hátizs á ko t a padlór a dobt a m , a cso m a g o t az aszt alr a
helyezt e m , és odat olt a m Devi elé.
Gyan a kvó arcc al jött oda az aszt alhoz, és kibont ot t a a
cso m a g o t . A Celum Tinture volt benn e , a melye t Caudicus
könyvt á r á b ól lopta m. Nem különös e b b e n ritka könyv, de
hasz no s forrás egy alkimist á n a k, akit szá mű z t e k az
Archívu mb ól. Nem minth a bár mit is tudn é k az alkímiár ól.
Nézte. – Ezt miért kapo m? – kérd ez t e .
Elneve t t e m ma g a m . – Ajándé k.
A sze m e össz e s z ű k ült. – Ha azt képz el e d, hogy ezzel
kitolha t o d a kölcsön hat árid ej é t…
Rázta m a feje m. – Csak gondolt a m, tetsz e ni fog –
mond t a m . – Ami a kölcsönt illeti… – Elővett e m az
ersz é n ye m e t , és kiszá mol t a m kilenc vast a g talent u m o t az
aszt alr a.
– Nohát! – mond t a né mile g me gl e pv e . – Úgy tűnik,
valakine k haszno s útja volt. – Rám néz e t t. – Biztos, hogy
ne m akar sz várni, a míg kifizet e d a tandíja d a t ?
– Az már el van intézve – felelte m.
Devi ne m vett e el a pénzt. – Nem akarlak egy fillér
nélkül hagyni az új sze m e s z t e r elején – mond t a .
Föle mel t e m a kelle m e s e n dundi ersz é n yt . Majdne m
muz sikált benn e a pénz.
Devi előve t t egy kulcsot, kinyitott a az aszt alfiókot, és
egym á s után szed e g e t t e elő a Retorika és logika című
könyve m e t , az ezüst sípok a t , a varáz slá m p á m a t és Denn a
gyűrűjé t.
Takaros kupa c b a rend e z t e őket, de tová b br a se m nyúlt a
pénz h e z . – Még mindig van két hóna p o d és egy nap ráa d á s
– szólalt me g. – Biztos, hogy ne m szer e t n é l inkább várni?
Értetle n ül nézt e m az aszt alon a pénzt, aztá n
körbe h or d oz t a m a tekint e t e m e t a lakás b a n . Úgy nyílt ki a
felisme r é s az agya m b a n , mint egy virág. – Egyált al á n ne m
a pénzről van szó, ugye ? – Csodálkozt a m, hogy ilyen sokáig
tartot t, a míg rájött e m.
Devi félreh ajtot t a a fejét.
A könyv e s p olc okr a , a nagy bárs on yfü g g ö n yö s ágyr a ,
végül Devire mut a t t a m . Korább a n sos e m tűnt fel, hogy bár
a ruháj a ne m divatos , a szab á s és az anya g épp e n olyan
finom, mint egy ne me s é .
– Ennek se m mi köze a pénz h e z – ismé t elt e m . A
könyveir e nézt e m. Gyűjte m é n y e biztos a n me g é r t ötsz áz
talent u m o t . – A pénz csup á n csali. Kétsé g b e e s e t t
e mb e r e k n e k adsz kölcsön, akik hasz no s a k lehe t n e k
szá mo d r a , azt á n re mé n yk e d s z , hogy ne m tudn a k fizetni. A
valódi üzlet a szíves s é g .
Devi kuncogot t . – A pénz szép dolog – csillant fel a
sze m e . – De a világ tele van olyas mi v el, a mit az emb e r e k
sos e m adn a k el. A szíve s s é g e k és leköt ele z e t t s é g me s s z e -
me s s z e több e t ér.
Lenézt e m az aszt alon csillogó, kilenc talent u mr a . – Nincs
is mini mális kölcsönö d, ugye ? – kérd ez t e m , holott tudt a m a
válasz t. – Csak azért mond t a d neke m, hogy nagyo b b
kölcsönt vegye k föl, mert azt re mél t e d , túl mély ver m e t
ások ma g a m n a k , és ne m tudok fizetni.
Devi ragyog ó a n mos olygo t t . – Isten hozott a pályá n –
mond t a , miközb e n össz e s z e d t e a pénzt. – Köszönö m, hogy
besz állt ál a játékb a .
 SZÁZNEGYVENNEGYEDIK FEJEZET

KARD ÉS KÖPENY

Miután az ersz é n ye m pukka d á s i g me g t elt, Alveron

hitellevel e pedig biztosított a a tandíja m a t , a téli
sze m e s z t e r gondt al a n volt, mint egy sét a a kertb e n .
Különös volt, hogy ne m kell nyo mo r ú s á g b a n élne m.
Olyan ruhá t hordt a m, amel y illett rá m, és azt is
me g e n g e d h e t t e m ma g a m n a k , hogy mos a s s a k . Akkor itta m
kávét, csokolá d é t , amikor jóles e t t . Nem kellett örökké a
Fisher yb e n gürcölnö m, lett időm arra, hogy kívánc sis á g b ól
barká c s oljak, mer t ki akaro m elégít e ni a kívánc sis á g o m a t ,
vagy egysz e r ű e n kedv e m van egy terve t me gv aló sít a ni.
Csakn e m egy év távollét után eltartot t egy ideig, amíg
visszaz ökk e n t e m az Egyet e m élet é b e . Különös érzé s volt
kard nélkül járni. De az ilyes mit rossz allt ák erref elé, és
tudt a m , hogy több bajt okozn a, mint ame n n yit ér.
Először a szobá m b a n tartot t a m Cezúr á t. De mind e n kin él
jobba n tudt a m, milye n könnyű lenne betör ni és ellopni. A
zár csak egy nagyo n jámbor tolvajt tarth a t o t t vissza. Egy
gyakorlati a s a b b egysz e r ű e n betör h e t t e az ablako m a t , és
alig egy perc alatt vége z h e t e t t . Mivel a kard szó szerint
pótolha t a tl a n volt, és me gíg é r t e m , hogy vigyázok rá,
ha ma r o s a n átköltözt e t t e m egy rejtekh el yr e Odale nt b e n .
A sha e d e m e t könnye b b e n me g t a r t h a t t a m , mer t egy kis
munk á v al me gv ál t ozt a t h a t t a m a fazonját. Akkort ájt ritká n
lobogot t ma g á t ól. Gyakr a b b a n me g t ör t é n t , hogy akkor se m
volt hajlandó mozog ni, amikor erős e n fújt a szél. Azt
hinné t e k, hogy az ilyes mi feltűnik, pedig ne m. Wilem és
Simmo n soka t csipkelődt e k vele m, ami ért annyir a
raga s z ko d o m a sha e d h e z , de mé g ők is csak egy rendkívül
sokoldalú ruha d a r a b n a k tartott á k.
Elodin volt az egye tl e n, aki észre v e t t e , hogy rendh a g yó .
– Mi ez? – kiáltott a , amikor össz efut o t t u n k a Mains mellett
egy kis udvar b a n . – Honna n van neke d enshaedn e d?
– Tess é k? – kérd ez t e m .
– A köpe n ye d , fiam. Az alakváltó köpönye g e d . Hogy est él
bele isten kegyel m é b ől egy sha e d b e ? – Meglep e t é s e m e t
tuda tl a n s á g n a k vett e. – Nem tudod, mit viselsz?
– Tudo m, mi ez – felelte m. – Csak me gl e p e t t , hogy
ma gisz t e r s é g e d is tudja.
Sértődöt t e n néze t t rá m. – Nem lenné k vala mi nagy
név m e s t e r , ha ne m isme r n é k föl egy tünd e k ö p e n yt száz
lépé s r ől. – Megfogt a a kelmé t . – Igazá n szép. Ilyen ősi
má gi a ritkán kerül az e mb e r kezé b e .
– Valójába n új má gi a – felelte m.
– Hogyhog y? – kérde z t e .
Miután kiderült, hogy ma g ya r á z a t o m h o z elkerülhe t e tl e n
a hossz a s me s él é s , Elodin elvez e t e t t egy kicsi, bará t s á g o s
kocs m á b a , ahol mé g sos e járta m. Nem is tudo m,
nevez h e t e m- e kocs m á n a k . Hiányoz t a k a zajongó diákok, és
a sörsz a g. Homályos és csönd e s volt, öblös, kényel m e s
széke k álltak csopor t ok b a n az alacso n y me n n ye z e t alatt,
az óbor- és bőrsz a g b a n .
Egy mele g hősug á r z ó közelé b e ültünk, és forralt alma b o r
mellett elejét ől végéig elme s é l t e m a Fae- ben tett akar a tl a n
kirándul á s o m tört é n e t é t . Csodál a t o s me gk ö n n ye b b ül é s
volt. Az Egyet e m e n senkine k se m mon d h a t t a m el anélkül,
hogy ki ne neve s s e n e k érte.
Elodin me gl e p ő e n figyel me s hallga t ó volt, különös e n
érde k elt e a Feluriann al folytat ot t párb ajo m, a mikor a tünd e
rá m akart a kénysz e rít e ni az akar a t á t . Miután befejezt e m a
törté n e t e t , elár a s z t ot t kérdé s eiv el. Emléksz e m , hogy mit
mond t a m , a mikor a szelet hívta m? Milyen érzé s volt? A
különös éber s é g , a miről besz á m ol t a m , a rész e g s é g r e vagy
inkább a sokkr a eml ék e z t e t e t t ?
Legjobb tudá s o m szerint válaszolt a m. Végül hátr a d őlt
széké b e n , és bólintot t. – Jó jel, ha egy diák elme g y a szelet
kerg e t ni, és utol is éri – mon dt a elis me r ő e n . – Most már
kétsz e r hívta d. Egyre könnye b b lesz.
– Valójáb a n háro ms z o r – felelte m. – Ade mr é b e n ismé t
találkozt a m vele.
Fölnev e t e t t . – A térké p széléig kerge t t e d ! – mond t a . Bal
kezév el széle s mozd ul a t o t tett, a melyb e n hüled e z v e
ismer t e m fel az ade mi kézb e s z é d á muló tiszt ele t jelét. –
Milyen érzé s volt? Gondolod, hogy ismé t me g tudod
szólítani, ha szüks é g lesz rá?
Összpo nt o sítot t a m , igyek ez t e m Pörgő Levél állapot b a
lökdös ni az elmé m e t . Egy hóna p és ezer mérföld óta ne m
prób álkozt a m vele, és neh é z volt átbillenni ebb e a különös,
bukdá c s oló üres s é g b e .
Végül sikerült. Körülnézt e m a kis helyis é g b e n , re mélv e ,
hogy a szél neve me gj el e nik, mint egy bizal ma s bar á t . De
ne m látta m se m mi t , kivéve az ablakon behulló, ferde
napf é n yp á s z m á b a n tánc oló porsz e m e k e t .
– Nos? – kérde z t e Elodin. – Képes vagy hívni, ha szüks é g
van rá?
Habozt a m. – Talán.
Elodin bólintott, mint h a ért e n e . – De akkor valószínűle g
ne m, ha valaki kér rá?
Nem csek ély csalódot t s á g g a l bólintott a m.
– Ne bátort al a nít s o n el. Ez legalá b b ad nekünk egy kis
munk á t . – Boldog a n elvigyorodo t t és hátb a vágot t. – De azt
hisze m, a tört é n e t e d b e n több van, mint gondoln á d. Nem
csak a szele t hívta d. Abból, a mit elme s é l t él, arra
gya n a k s z o m, hogy kimon dt a d Felurian nevé t is.
Visszago n d olt a m az ese m é n ye k r e . A Fae- ben töltött
időm eml ék ei furcs á n héza g o s a k , és ez egyik epizódr a se m
igaz annyir a, mint a tus á r a Feluriann al, amel yn e k van
vala milye n saját s á g o s , áloms z e r ű jellege. Ha a részlet e k e t
prób ált a m felidézni, szint e olyan volt, mint h a valaki má s s a l
törté nt volna. – Gondolo m, lehe t s é g e s .
– Több mint lehet s é g e s – biztosítot t róla. – Kétle m, hogy
egy tere m t m é n yt , aki olyan ősi és hat al m a s , mint Felurian,
a szélnél kisebb dologg al le lehet n e igázni. Ne kicsinyeld le
teljesít m é n ye d e t . A szelet hívni ezer diákból legföljebb
egyn e k sikerül. De egy élő lény nevé t kimond a ni, pláne egy
fae lényé t… – Felvont sze möl dökk el néz e t t rá m. – Ez
egé s z e n má s színt ad a dologn a k.
– Miért annyira má s egy sze m é l y neve? – kérd ez t e m , de
válasz olt a m is a kérdé s e m r e . – A bonyolults á g miat t.
– Pontos a n – felelte. Látha t ó a n föllelke sít e t t e a tudá s o m.
– Egy lény me g n e v e z é s é h e z teljes egé s z é b e n me g kell
érte n e d . Egy kő vagy a szél is elég bonyolult. Egy
sze m él y… – Sokat m o n d ó a n elhallgat o t t .
– Nem állíthat o m, hogy me g é r t e m Feluriant – mon dt a m .
– Éned egy rész e me g é r t e t t e – erősköd öt t . – Az alvó
elmé d . Ritka dolog, csaku g ya n . Ha tudn á d , hogy milye n
bonyolult, sos e m lenne es élye d rá, hogy me g t e d d .

÷
 Mivel a szeg é n ys é g ne m kénysz e rít e t t rá, hogy végt el e n
órákon át gürcöljek a Fisheryb e n , többf élé t tanulh a t t a m ,
mint bár mikor. Továbbr a is járta m szimp a t e tik á r a ,
orvost u d o m á n yi előad á s o kr a , dolgozt a m a műh elyb e n , de
felvett e m melléjük a vegyé s z e t e t , a gyógyn ö v é n yt a n t és az
össz e h a s o nlító női ana t ó mi á t .
Fant ázi á m a t annyir a felizgat t a találkoz á s o m a Lockles s-
dobozz al, hogy me g p r ó b ál t a m me g t u d ni vala mit az ylli
zsinórírá s ról. Azonba n gyors a n rájött e m, hogy Yllről a
legtöbb könyv ne m nyelvé s z e ti, han e m tört é n el mi. Nem
tudt a m me g belőlük, hogya n olvas s á k a cso mó t .
Így hát átfé s ült e m a Halott Katalógu s ok a t , és a mélye b b
kaza m a t á k egyik nyo m a s z t ó a n alacs on y me n n ye z e t ű
trakt us á b a n talált a m egye tl e n polcot, és rajta Yllel
foglalkozó, hasz n ál a t b ól kivont könyv e k e t . Aztán, miközb e n
helye t kere s t e m , ahova leülhe t e k és olvas h a t o k,
rábukk a n t a m egy kiugró polc mellet t me g b újó
szob á c s k á r a .
Nem olvasófülke volt, mint gondolt a m. Odab e n t sok száz
nagy spulnit találta m, amel ye kr e cso móz ot t zsine g e k e t
csév élt e k. Nem könyve k voltak, han e m azok ylli me gf el elői.
Vékony porrét e g lepet t mind e n t , kétle m, hogy az utóbbi
évtize d e k b e n bárki is me gfor d ult volna itt.
A titkok a gye n g éi m. Ám gyors a n rájött e m, hogy a
cso mó k elolvas á s á h o z előbb me g kell tanulno m ylli
nyelve n. Ilyen tant á r g y ne m volt. Kérdezős kö d t e m , és
kiderült, hogy a nyelvé s z e t ma gi szt e r é n e k taná r s e g é d e i
között egy olya n sincs, aki pár szónál több e t tudn a ylliül.
Nem igazá n csod álkozt a m, tekintv e, hogy Yll csakn e m
porrá lett az Aturi Birodalo m vascsiz m áj a alatt. Azt a
rész é t , amel y máig me g m a r a d t , javar é s z t birkák lakják. Ha
me g állunk az orsz á g köze p é n , egy követ át tudunk hajítani
a hat á r o n. De akkor is csalód á s volt, hogy ennyi
ere d m é n n y e l járt a kuta t á s o m .
Több napp al későb b a nyelvé s z e t ma giszt e r e behíva t o t t
az irodájá b a . Hallott a, hogy kuta t á s o k a t folyta t ok, és ő
törté n e t e s e n egé s z jól besz él ylli nyelve n. Felajánlott a ,
hogy sze m é l ye s e n okta t, én pedig boldog a n elfoga d t a m az
ajánla t á t .
Azóta, hogy me g é r k e z t e m az Egyet e mr e , csak akkor
látt a m a nyelvé sz e t ma giszt e r é t , ha vizsgaidő sz a k volt,
vagy fegyel mi okokból be kellett állno m a szarva k közé.
Kancellárk é n t me gl e h e t ő s e n zord és hivat alos e mb e r volt,
de ha ne m a Kancellár szék é b e n ült, Her ma ma giszt e r
me gl e p ő e n szelle m e s és bar á t s á g o s tan ár n a k bizonyult.
Szelle m e s e mb e r volt, me gl e p ő e n pima s z hu mor é r z é kk el.
Amikor először hallott a m tőle egy trág á r viccet, majd'
elájult a m.
Elodin ebb e n a sze m e s z t e r b e n ne m tanítot t, de az
irányít á s á v al ma g á n s z or g a l o m b ól tanulni kezdt e m a
név m e s t e r s é g e t . Sokkal simá b b a n hala dt a m mos t, hogy
me g é r t e t t e m , hogy őrület é b e n van rends z e r.
Threp e gróf ujjongot t, hogy életb e n látha t, és csa pot t
egy feltá m a d á s i murit, ahol büszké n trónolt a m a helyi
ne me s e k között. Külön erre az ese m é n yr e csinált a t t a m egy
ruhá t, és merő noszt algi á b ól a régi társ ula t o m színeit
viselt e m: a zöld- szürké t, Lord Greyfallow e mb e r e i n e k
öltözék é t .
Az est ély utá n egy üve g bor mellet t elme s él t e m
Threp é n e k a szalonb a n a kalandj ai m a t . Kihagyt a m
Feluriant, mer t tudt a m , úgys e hinné el. Annak pedig a felét
se m mon dt a m el, amit a Maer szolgála t á b a n tett e m . Ennek
követk e z t é b e n Threp e úgy gondolt a , hogy Alveron igen
nagyl elkű e n me gjut al m a z o t t . Nem vitatkozt a m .
 SZÁZNEGYVENÖTÖDIK FEJEZET

TÖRTÉNETEK

Hál' isten n e k Ambros e elma r a d t a téli sze m e s z t e r t ől, de

a mikor me gjött a tava s z, ő is vissz a t é r t , mint egy undok
vándor m a d á r . Éppe n ezért vissz a t é r é s e má s n a pj á n
kihagyt a m össz e s órá m a t , és az egé s z napot azzal
töltött e m, hogy készíte t t e m ma g a m n a k egy új gra mo t .
Amint a hó elolvadt, és a föld felszár a d t , újból elkezdt e m
a Ketan gyakorla t ok a t . Emlékez t e m rá, hogy furcs állta m,
a mikor először látta m, ezért az Egyet e m t ől észa kr a , az
erdőb e n gyakor olt a m.
A tava s zi sze m e s z t e r r e új vizsgák a t kellett leten ni.
Súlyos má s n a p o s s á g g a l jelent e m me g a vizsgá n, néh á n y
kérd é s r e bizonyt al a n ul válasz olt a m. A tandíja m tizennyolc
és fél talent u m lett, ezért négy talent u m o t és né mi aprót
kapt a m a pénzt á r n ok t ól.
A Vértele n kevé s b é fogyot t a télen, mert keve s e b b
kere s k e d ő látog a t o t t el az Egyet e mr e . De amint a hő
me g olv a d t , és az utak felszár a d t a k , gyors a n elkelt a
Rakt ár b a n felgyűlt készlet, a mi újabb hat talent u m o t fialt
szá mo m r a .
Nem szokt a m hozzá, hogy ilyen sok pénz e m legye n, és
el kell ismer n e m , egy kicsit me gv a d ult a m . Hat rend ruhá t
csinált a t t a m ma g a m n a k , és annyi papíro m volt, ame n n yit
csak el tudt a m haszn ál ni. Finom, söt é t arue ni tintá t
vás ár olt a m, és vett e m egy me t s z é s h e z való
szersz á m k é s zl e t e t . Volt tová b b á két pár cipőm. Kettő!
Egy imrei könyv e s b ol t mélyé n talált a m egy régi,
sza m á rf ül e s ylli köz mo n d á s g yűj t e m é n yt . Tele volt rajzolt
cso mó kk al, a boltos szerint egy ma tr óz naplója lehe t e t t .
Megve t t e m má sf él talent u m é r t . Nem sokkal későb b
vás ár olt a m egy Heroboricát, azt á n egy Termigus Techinát,
a melye t felha sz n ál h a t t a m seg é d k ö n yv n e k , ha majd
tervr ajzoka t készíte k szobá m zavar t al a n s á g á b a n .
Vacsor ár a hívta m a bar á t ai m a t . Auri új ruhák a t és élénk
színű hajsz ala g ok a t kapot t. Mindez e k utá n mé g mindig
mar a d t pénz az ersz é n ye m b e n . Milyen különös! Milyen
csodál a t o s!
A sze m e s z t e r der ek á n kezdt e m isme r ő s törté n e t e k e t
hallani egy bizonyos vörös hajú kalandorr ól, aki Feluriann al
hált. Más törté n e t e k egy szédül e t e s fiatal arka nis t á r ól
szóltak, akinek hat al m a vete k e d e t t Nagy Taborlinév al.
Hóna pokb a telt, de vinta si hőst e t t ei m szájról szájra szállva
végr e me g t e t t é k a sok- sok mérfölde t az Egyet e mi g .
Igaz lehe t, hogy amikor me g h allott a m ezek e t a
törté n e t e k e t , kissé me g n yújt o t t a m a sha e d e t és
gyakr a b b a n hordt a m. Az se m lehet e tl e n, hogy
szégye nl e t e s e n sok időt töltött e m a sörhá z a k b a n a
követk e z ő deká d o k alatt, ahol csönd e s e n lapított a m, és
hallgat t a m ezek e t a törté n e t e k e t . Odáig elme n t e m , hogy
néh á n ys z o r bele is szólta m egyik- má sikb a .
Végt ér e is fiatal volta m, ter mé s z e t e s , hogy élvezt e m a
hírnev e m e t . Gondolt a m, idővel úgyis elmúlik. Miért ne
lubickolt a m volna diákt á r s ai m lopott pillant á s a i b a n ? Miért
ne élvezt e m volna, a míg tart?
Sok törté n e t e m n e k zsiványv a d á s z a t és hajado n o k
me g m e n t é s e volt a fő té máj a . De egyik se m közelíte t t e
me g túlsá g o s a n a valós á g o t . Egyetl e n tört é n e t se m utaz h a t
ezer mérfölde t szájról szájra úgy, hogy me g őrizz e
ere d e ti s é g é t .
Noha a részlet e k különböz t e k, a legtöbb az isme r ő s
forgat ókö n yv e t követ t e : me g kellett me n t e ni fiatal
lányok a t . Olykor egy ne m e s e m b e r foga dot t föl. Olykor egy
aggó dó apa, egy kéts é g b e e s e t t polgár m e s t e r vagy egy
ügyefog yo t t cse nd bizt os .
Legtöb b s z ör két lányt me n t e t t e m me g. Néha csak egye t ,
néh a hár m a t . A legjobb bará t n ő k voltak. Anya és lánya
voltak. Hallott a m egy olyan tört é n e t e t is, ahol het e n voltak,
nővér e k, vala m e n n yi széps é g e s herc e g n ő , és mind szűz.
Ismerit e k ezt a fajta me s é t .
Igen változ a t o s volt azokn a k a köre, akiktől épp e n
me g m e n t e t t e m a lányok a t . A leggya koribb a k az úton állók
voltak, de aka dt gonosz nagyb á c si, mos t o h a a n ya és
csoszog á r . Az egyik tört é n e t b e n különös fordulatk é p p e n
ade mi zsoldos ok kezé ből me n t e t t e m ki őket. Még egy- két
óriás is előfordult.
Noha alkalo m a d t á n vándor szín é s z e k t ől me n e kít e t t e m el
a lányok a t , büszké n mon d h a t o m , olyan törté n e t e t ne m
hallott a m, a melyb e n az Ede m a Ruh rabolt a volna el őket.
A tört é n e t e k n e k rends z e rint két befejez é s ü k volt. Az
elsőb e n úgy ugrot t a m bele a küzdel e m b e , mint a Szőke
Herce g, és addig kardoz t a m , a míg mind e n ki me g ne m halt,
el ne m me n e k ül t vagy vezek elni ne m kezd e t t . Népsz e r ű b b
volt a má s o dik változ a t. Ebbe n me gid é z e m a tüzet és a
villá mot az égből, úgy valahog y, mint a Nagy Taborlin.
A kedv e n c változ a t o m b a n az úton találkozt a m egy
segítőké s z üstfol- tozóval. Megoszt ot t a m vele a vacsor áj á t,
és tőle hallott a m két gyer m e k r ől, akiket egy közeli tanyá r ól
rabolt a k el. Mielőtt tová b b m e n t e m , az üstfoltozó eladot t
neke m egy tojást, háro m vas sz e g e t és egy látha t a tl a n n á
tevő, rongyo s köpe n yt . Ezekkel az eszközökk el és a nagy
esz e m m e l me n t e t t e m me g a gyer m e k e k e t egy rava s z,
éhe s lidérctől.
De noha ez a me s e sok változ a t b a n létez e t t , Felurian
törté n e t e me s s z e népsz e r ű b b volt. Ahogy a dal is, a melye t
a nyug a ti utaz á s o n írta m. Mivel a dalok jobba n tartják a
formáj uk a t , mint a me s é k , Feluriann al való ismer e t s é g e m
részlet ei jóval közele b b álltak a valós á g h o z.
Amikor Wil és Sim a részlet e k é r t nya g g a t o t t , elme s él t e m
nekik az egé s z tört é n e t e t . Eltartott egy dara big, amíg
me g g yőz t e m őket, hogy igaza t besz él e k. Pontos a b b a n Sim
me g g yőz é s e tartot t egy dar a bi g. Wil vala milye n okból kész
volt feltét el nélkül elfoga d ni a Fae létez é s é t .
Nem hibázt a t t a m Sime t. Amíg ne m látt a m, én is
foga dt a m volna akár m e n n yi b e , hogy Felurian ne m létezik.
Egy dolog élvezni egy me s é t , és má s dolog igazs á g n a k
elfoga d ni.

– Itt az a kérd é s , hogy me n n yi idős vagy igazá b ól –

töpr e n g e t t Sim.
– Ezt tudo m – szólt közbe Wilem azokn a k a komor
büszk e s é g é v e l , akik kéts é g b e e s e t t e n igyeke z n e k mí mel ni a
józans á g o t . – Tizenh é t .
– Ehhh… – Sim drá m a i a n föle melt e az ujját. – Így
gondolod, de csakug ya n ez- e a helyze t ?
– Mit akar sz ezzel? – kérd ez t e m .
Előredőlt a szék é b e n . – Elme nt él a Fae- be, töltött él ott
egy kis időt, azt á n visszajöt t él, és fölfedezt e d , hogy csak
háro m nap telt el. Ez azt jelenti, hogy csak háro m napp al
vagy időse b b ? Egyált alá n öreg e d t él, a míg ott voltál?
Egy pillana tig töpr e n g t e m . – Erre ne m is gondolt a m –
ismer t e m el.
– A me s é k b e n – mon dt a Wilem – a fiúk be m e n n e k a Fae-
be, és férfiként jönne k vissza. Ezt azt sugallja, hogy az
e mb e r öregs zik ott.
– Ha elhisz e d a me s é k e t – szólt Sim.
– Mi má s t tehe t n é l? – kérd ez t e Wil. – Átnéz e d a Marlock-
féle Fae Feno m e n ol ógi ai Komp e n di u m o t ? Keress neke m
egy ilyen könyv e t , és ahhoz fogok fordulni.
Sim nyája s a n vállat vont.
– Nos tehá t – fordult felé m Wil –, me d di g is voltál ott?
– Ezt neh é z kiszá mol ni – mond t a m . – Nem volt se m
napp al, se m éjszak a . És az e mlé k e z e t e m egy kicsit
különös. – Egy hossz ú percig gondolkozt a m . –
Renge t e g s z e r besz élg e t t ü n k, úsztu nk, ettünk, rövide b b
felfede z ő u t a t is tett ün k. És hát… – Elhallgat t a m , sokat
sejte t ő e n köszörült e m a torko m.
– Ficánkolt a t ok – javas olt a Wil.
– Köszönö m. És jó sokat ficánkoltunk. – Elme s élt e m, mi
mind e n r e tanított me g Felurian, aztá n kiszá mol t a m, hogy
kétsz e r- háro m s z or kellett taníta ni a napo nt a…
– Ez jó néh á n y hóna p – mon d t a m . – Egysz e r vagy kétsz e r
borotv álkozt a m ? Az idő elég volt ahhoz, hogy szakállat
növe s s z e k.
Wil a sze m é t forga t t a , és belet úr t söté t cealdi
szakálláb a .
– Nem is has onlított a te csodál a t o s arcszőrz e t e d r e –
mond t a m . – Ennek ellené r e kétsz e r- háro ms z or is kinőtt.
– Akkor az legalá b b két hóna p – jegye z t e me g Sim. – De
hogy lehet e t t ilyen hossz ú idő?
– Háro m hóna p? – Hány tört é n e t e t me s élt ü n k
egym á s n a k ? – Négy- öt hóna p? – Arra gondolt a m, milye n
lass a n hala dt u n k a sha e d e m m e l a csillagfé n yt ől a
holdfé nye n át a tűzfényig. – Egy év? – A nyo mor ú s á g o s
idősz akr a gondolt a m, a mi ahhoz kellett, hogy ma g a m h o z
térjek találkoz á s o m b ól a Ctha e h h el. – Biztos, hogy ne m
volta m ott egy évnél tová b b…
– Én ma g a m se m talált a m olyan me g g yő z ő n e k a
hango m a t , mint szer e t t e m volna.
Wilem felvont a a sze möl dök é t . – Nos, akkor boldog
szület é s n a p o t .
 – Rám emelt e a poha r á t . – Vagy szület é s n a p o k a t , ahog y
tetszik.
 SZÁZNEGYVENHATODIK FEJEZET

KUDARCOK

A tava s zi sze m e s z t e r alatt szá mo s kudarc b a n volt

rész e m. Az első inkább csak az én sze m e m b e n volt kudar c.
Arra szá mít ot t a m , hogy viszonyl a g gyors a n me g t a n ul o m az
ylli nyelve t. Mi se m állt távola b b az igazs á g t ól.
Pár nap alatt eleg e t tanult a m a Temá b ól, hogy
me gv é dj e m ma g a m a bírós á g előtt. De a Tema nagyo n
szab ál yos nyelv, amel ye t kissé már ismer t e m
tanul má n ya i m b ól. Talán mé g fontos a b b , hogy a Tema és
az aturi között nagy az átfe d é s . Egyfor ma bet űk e t
hasz n ál n a k, és sok szó has onló.
Az yllinek se m mi köze az aturihoz, a shaldihoz vagy akár
az ade mi h e z . Irracion ális zűrzav a r . Tizenn é g yf él e igeidő
kijelent ő módb a n . Furcs a ragoz á s o k me g s z ólító mód b a n .
Nem mon d h a tj uk egysz e r ű e n , hogy „a Kancellár
harisnyáj a ” . Dehogy. Ez túl egysz e r ű lenne . Minde n
birtokos mód saját os a n kettős volt: mint h a a Kancellár
birtokoln á a harisnyá t , de ugya n a k k or valahog y a harisnya
is birtokolná a Kancellárt. Ez bonyolult nyelvt a ni módo n
me gv ál t ozt a t t a mindk é t szó haszn ál a t á t . Mintha a birtoklá s
gyöker e s e n me gv ál tozt a t n á egy sze m é l y ter mé s z e t é t .
Hóna pok óta tanult a m a Kancellárn ál, de mé g mindig
katyv a s z volt szá mo m r a az ylli nyelvt a n. Ennyi munk á v al
csup á n egy kusza, felület e s szósz e d e t e t tudt a m felmut a t ni.
A zsinórírá s b a n mé g rossz a b b volt a helyze t . Deochh al
gyakor olva igyeke z t e m javítani rajta. De ő ne m volt jó
ped a g ó g u s , és bevallott a , hogy egye tl e n emb e r t ismer t , aki
tudt a olvas ni a zsínórírá s t. Az pedig a nagya n yj a volt, aki
mé g az ő gyer e kkor á b a n me g h al t.
A má s o dik kudar c ot a hala dó vegyt a n jelent e t t e ,
a melye t Mandr a g tan á r s e g é dj é n é l, Anisat n ál tanult a m.
Noha a tant á r g y elbűvölt, Anisatt al ne m boldogult a m.
Szer e t t e m a felfedez é s e k e t , a melye k e t a vegyt a n kínált.
Szere t t e m a kísérlet e k izgal má t , a próbá k és a próbá k
prób ái kihívás á t . Szere t t e m a talányok a t . Azt is elis me r e m ,
hogy bolondos a n rajongt a m az eszközök é r t . A palackok é r t
és a csöve k é r t . A savak é r t és a sókér t. A higan yé r t és a
lángér t. Van vala mi ősi a vegyt a n b a n , vala mi, amit ne m
lehe t me g m a g y a r á z ni. Ezt vagy érzi az emb e r , vagy ne m.
Anisat ne m érezt e . Neki jegyz e t e k e t és ped á n s a n leírt
szá ms o r ok a t jelent e t t a ké mi a. Egymá s utá n négys z e r
me g c si n ált a t t a vele m ugya n a z t a titrálá s t , csak azért, mert
a jegyz e t e m ne m volt ponto s. Miért írjak le egy szá mo t ?
Miért kell leírno m tíz perc alatt azt, a mit a keze m öt perc
alatt me g c si n ál?
Így hát vitatkozt u nk. Először szelíde n, de egyikünk se m
volt hajlandó eng e d ni. Ennek ere d m é n y e k é n t alig két
deká d telt el a sze m e s z t e r b ől, és mi már egym á s s a l
ordított u nk az Olvaszt ó köze p é n , har minc, a döbb e n e t t ől
tátott szájú diák előtt.
Felszólított, hogy hagyja m el az osztályt, arc átl a n
denn e rling n e k neve z e t t , aki ne m tiszteli a felsőbbs é g e t . Én
pedig nagyk é p ű szá moló g é p n e k neve zt e m , aki pályá t
téve s z t e t t , mer t inkább egy könyvvizs g áló cégn él kellen e
írnokosko d ni a, és elis me r e m , vala m el ye s t mindk e t t ő n k n e k
igaz a volt.
A követk e z ő kudarc a ma t e m a t i k á b a n ért. Miután
hóna p o ko n át hallga t t a m Fela lelkend e z é s é t arról, mi
mind e n t tanul Brand e u r ma gisz t e r n é l, úgy döntöt t e m ,
fejleszt e m ma t e m a t i k ai tudá s o m a t .
Sajnos, a ma t e m a t i k a ormai ne m szórakoz t a t t a k . Nem
vagyok költő. Nems z e r e t e m a szav a k a t önma g u k é r t . A
szava k a t azért szer e t e m , a mire képe s e k . Hasonlóké p p ne m
vagyok ma t e m a t i k u s se m. A szá mo k, a melye k csak a
szá mo kr ól besz éln e k, kevé s s é érde k eln e k.
Miután otth a g yt a m a vegyt a n t és a ma t e m a t i k á t , sok
szab a di d ő m lett. Egy rész é t a Fisher yb e n töltött e m, és
ma g a m is készíte t t e m egy Vértele nt , a melye t gyakorla tilag
azelőtt me gv e t t e k , hogy polcra került. Sokat időzt e m az
Archívu mb a n és a Medicáb a n is, és kutat á s o k a t vége z t e m
egy tanul má n yh o z , amel yn e k A nyílgyökér
hatástalanságáról címe t adt a m. Arwyl kétke d e t t , de
egye t é r t e t t azzal, hogy alapkut a t á s a i m figyele mr e méltók.
Időm egy rész é t roma n tiku s dolgokkal töltött e m . Ez új
élmé n y volt szá mo m r a , mer t koráb b a n sos e m aka dt me g
rajta m a nők sze m e . Vagy ha mé gis, ne m tudt a m , mit
kezdjek ezzel a figyele m m e l .
 De mos t már időse b b és bizonyo s mért é kig bölcs e b b
lett e m. Mivel különböző híreszt el é s e k keringt e k róla m, a
nők a folyó mindk é t oldalá n kezdt e k érde klőd ni iránt a m.
Romá n c ai m kelle me s e k és rövidek voltak. Rövids é g ü kr e
ne m tudok ma g ya r á z a t o t , kivéve azt a nyilvánv aló tényt,
hogy ne m sok mind e n van benn e m , ami tartós
bar á t koz á s r a serke n t e n é a nőke t. Simmo n példá ul sokkal
több e t kínált. Valósá go s nyers g yé m á n t volt, a mely első
ráné z é s r e ne m sziporkázik, de hat al m a s ért ék lapul a
felszín alatt. Sim olyan kedv e s , gye n g é d , és figyel me s ,
a milye t mind e n nő szer e t n e . Felát őrülte n boldogg á tett e .
Sim egy herc e g volt.
Ezzel sze mb e n mit tudt a m én ajánla ni nekik? Valójába n
se m mi t . Még ann ál is keve s e b b e t . Leginká b b olyanok
voltak a szá mo m r a , mint egy érdek e s kavics, amel ye t
fölszed ü n k, ma g u n k n ál tartjuk egy dar a bi g, azt á n eldobjuk,
a mikor tuda t o s o dik benn e , hogy mind e n érde k e s s é g e
ellené r e ne m több egy dara b me gk e m é n y e d e t t földnél.

– Kilvin ma gisz t e r! – szólalta m me g. – El tud képz elni

olyan féme t , a mely két évezr e d n yi erős igényb e v é t e l utá n
is viszonyla g ép és sért e tl e n mar a d ?
A hat al m a s kéz mű v e s felnéz e t t a réz fogas k e r é k t ől,
a melye t épp e n vés e t t, és végig m é r t , ahog y az irodája
ajtajá b a n állta m. – Miféle tervvel foglalkozol, Re'lar Kvothe?
Az utóbbi háro m hóna p b a n igyek e z t e m kitalálni egy
má sik szerke z e t e t , a mely ugya n ol ya n siker e s lesz, mint a
Vértele n. Részbe n a pénz miatt, de azért is, mer t
me g t a n ul t a m , hogy Kilvin sokkal szíves e b b e n lépte t elő
olyan diákok a t , akik háro m- négy komoly talál má n n ya l
dicsek e d h e t n e k .
Sajnos, itt is egym á s t követt é k a kudar c ok. Tucat n ál
több re me k ötlet e m tá m a d t , de egyikből se m lett kész
tervr ajz.
A legtöbb ötlet e t ma g a Kilvin dobt a el. Nyolc re me k
ötlet e m e t már kitalált á k, né me l yike t száz évvel koráb b a n .
Ötről közölte, hogy olyan rúná k szüks é g e s e k hozzájuk,
a melye k e t egy Re'larn a k tilos haszn ál ni a. Hár ma t ne m
tá ma s z t o t t a m alá ma t e m a t i k aila g, gyors a n fel is vázolt a a
kudarc útját, így reng e t e g fölösleg e s időpoc s é k ol á s t ól
me n t e t t me g.
 Egyik ötlet e m e t azzal utasítot t a el, hogy „felelős
műsz a ki emb e r h e z a legna g yo b b mért é k b e n mélt a tl a n” .
Vitatkozt a m, hogy a szerk ez e t , amel y lecsökk e n ti a ballist a
újratölt é s é n e k idejét, segít e n e a hajókn a k véde k e z ni a
kalózok ellen, a város ok n a k a Vis Se mbi rablók ellen…
Kilvin hallani se m akart róla. Amikor az arc a kezd e t t
olyan söt é t lenni, mint egy viharfelhő, gyors a n
abb a h a g yt a m gondos a n felépíte t t érvelé s e m e t .
Végül csak két ötlet e m minős ült éssz e r ű n e k,
elfoga d h a t ó n a k és ere d e ti n e k. De néh á n y heti munk a utá n,
kényt el e n volta m ezekről is lemo n d a ni, mer t ne m akart a k
műkö d ni.
Kilvin letet t e a vésőt, a félig beírt réz foga sk e r e k e t , és
felé m fordult. – Re'lar Kvothe, csodálo m azt a diákot, aki
gondot fordít a tartós s á g r a . De ezer év mé g a kőnek is sok,
a fémről ne m is besz élv e. És akkor mé g ne m besz élt ü n k az
erős igényb e v é t e l ről.
Termé s z e t e s e n Cezúr áról kérd ez t e m . De habozt a m
feltárni a teljes igazs á g o t . Tisztá b a n volta m vele, hogy a
ma gisz t e r ne m helye sli, ha a kéz mű v e s s é g e t a
fegyve rk e z é s szolgál a t á b a állítják. Lehet, hogy mélt á n yol n á
a kardk é s zít é s b e bele a d o t t szak m a i tudá s t , de róla m rossz
véle m é n ye lenne, a miér t kardot hordok.
Elmos olyod t a m . – Nem a terve mr ől van szó – mond t a m .
– Csak kívánc si vagyok. Utazá s ai mo n látt a m egy kardot,
a mely üze mk é p e s és éles volt. Ennek ellenér e ada t ok
tá ma s z t o t t á k alá, hogy több mint két ez e r éve s. Ismer
ma gisz t e r s é g e d olyan féme t , amel y ilyen hossz ú idő utá n
se m törik el, pláne me g t a r tj a az élét?
– Aha – bólintot t különös e b b me gl e p e t é s nélkül. –
Vanna k ilyen dolgok. Ősi má gi a, ahogy mondj á k. Vagy ősi
műv é s z e t e k , amel ye k mos t a n r a elvesz t e k. Ezek a dolgok
szét s zór ó d t a k. Csodál a t o s dolgok. Titkok. Szá mo s
me g bíz h a t ó forrás besz él az öröké g ő lámp á r ól. – Nagy
kezév el a munk a a s z t al á n kirakot t üveg félgö mb ö kr e
mut a t o t t . – Még itt az Egyet e m e n is van néh á n y.
Fellobba n t benn e m a kívánc sis á g. – Miféle dolgok? –
kérd ez t e m .
Lustá n húzog a t t a a szak állát. – Van egy ber e n d e z é s e m ,
a melye n nincs se m mif él e sygaldr y, és úgy tűnik, se m mi
má s t ne m tesz, csak föle mé s z ti az impulzus n yo m a t é k o t .
Van négy öntvé n ye m fehér fémből, könnye b b e k a víznél,
a melye k e t se m mi v el ne m tudok me g olv a s z t a ni vagy
me gk a r c olni. Egy feket e üve gla p, a melye k n e k az egyik
oldaláról hiányzik a súrlódá s . Egy különös formáj ú kő,
a melyn e k a hőfoka mindig me g m a r a d vala miv el fagypo n t
felett, függe tl e n ül a környe z e t hőmé r s é kl e t é t ől. – Megvont a
hat al m a s vállát. – Ezek a tárgya k rejtélye s e k .
Kinyitott a m a szá m, azt á n elbizonyt al a n o d t a m . –
Helytel e n volna, ha arra kérn é m, hogy mut a s s o n néh á n y
ilyen dolgot?
Kilvin mos olya nagyo n fehér volt söt é t arcá b a n ,
szakállán a k erdej é b e n .
– Kérdez ni sos e m helyt el e n, Re'lar Kvothe – felelte. – Egy
diákn a k kívánc sin a k kell lennie. Aggasz t a n a , ha közö mb ö s
lennél az ilyen dolgok iránt.
A hat al m a s kéz mű v e s oda m e n t a nagy faaszt alhoz,
a melyn e k lapja alig látszot t ki a félkész eszközök alól. A
zseb é b ől előhúzot t kulccs al kinyitott egy fiókot, és kivett
két fémkock á t , alig nagyo b b a k a t a dobókoc k á n ál.
– Sok ilyen régi tárgya t ne m fejthe t ü n k me g, vagy ne m
hasz n ál h a t u n k – mond t a . – De né m e l yik tulajdons á g u k
figyele mr e méltó a n hasz no s . – Összer á z t a a kockák a t ,
minth a játék kockák lenné n e k . A két tárgy éde s e n csilingelt
egym á s o n . – Mi őrkövek n e k nevezz ük ezeke t .
Lehajolt, egym á s t ól pár lépé s n yir e elhelye z t e a kockák a t
a padlón. Megérint e t t e őket, és nagyo n halka n mon do t t
vala mit az orra alatt, olyan csönd e s e n , hogy ne m
hallott a m.
Apró változ á s t érzék elt e m a leve gő b e n . Először azt
gondolt a m, hűlni kezd a szoba , azt á n rájött e m az
igazs á gr a : ne m érezt e m az iroda má sik végé b e n izzó
ke me n c e sug árz ó hőjét.
A ma gisz t e r hanya g ul fölvett e az olvad é k kever g e t é s é r e
szolgáló vasru d a t , és ke mé n ye n lesújtot t a feje mr e . Olyan
hanya g volt a moz dul a t , hogy mé g arra se m volt időm,
hogy félrer á n t s a m a feje m.
A vasrúd tőle m kétláb n yir a me g állt, minth a látha t a tl a n
aka d ályb a ütközöt t volna. Nem hallat szot t ütés hangja,
ne m is csa pó d o t t vissz a Kilvin mark á b ól.
Óvatos a n kinyújtott a m a keze m, és bele ütköz t e m… a
se m mi b e . Mintha előtt e m hirtele n me g s zilárd ult volna a
leve gő.
Kilvin vigyorgot t. – Az őrköve k e t akkor hasz n áljuk, ha
vesz élye s kísérlet e t hajtunk végr e , vagy bizonyos
ber e n d e z é s e k e t próbálunk ki – mon dt a . – Valahog y
tha u mi ku s és kinetikus gát a t hozna k létre.
Tovább tapog a t t a m a látha t a tl a n aka d ályt . Nem volt
ke mé n y, mé g csak tömör se m. Egy kicsit eng e d e t t , ha
me g n yo m t a m , és olyan síkos volt, mint a bevaj az ot t üve g.
Kilvin enyh e derűv el figyelt. – Igazs á g szerint, Re'lar
Kvothe, mielőtt Elodin me g t e t t e javasla t á t , fontolga t t a m ,
hogy a te nyílfogód a t Kisebb Őrnek nevezz e m el. –
Össz evon t a a sze möl dök é t . – Termé s z e t e s e n ne m egé s z e n
pontos , de mé gi s jobb, mint Elodin színfalha s o g a t ó
ostob a s á g a .
Nekifesz ült e m a látha t a tl a n soro mp ó n a k . Áthatolha t a tl a n
volt, mint a kőfal. Most, hogy tüze t e s e b b e n me gvizs g ált a m ,
érzék elt e m a levegő alig észre v e h e t ő torzulá s á t , minth a
kissé hullá mo s üve gla po n át nézn é k. – Ez sokkal
tökéle t e s e b b az én nyifogó mn á l, Kilvin ma gisz t e r.
– Igaz. – Kilvin bólintott, és lehajolt, hogy fölvegye a
kockák a t , közbe n me gi nt mot yo g o t t az orra alatt.
Megtá nt or o d t a m , amikor a fal eltűnt. – De a te rava sz
ber e n d e z é s e d e t akárh á n ys z or újragyá r t h a tj uk. Ezt a
talányt pedig ne m.
Lapátt e n ye r é n föle melt e a két fémkoc k á t . – Ezek
hasz no s a k, de sos e felejtsd: az okoss á g és az óvatos s á g
szolgálja a kéz műv e s t . A valós á g birodal m á b a n dolgozunk.
– Öklébe zárt a az őrköve k e t . – Hagyjuk a rejtélyt a
költőkn e k, papok n a k, bolondok n a k .

Egyé b kudar c ai m ellenér e Elodin ma giszt e r n él

me gl e h e t ő s e n jól haladt a m . Azt állított a, se m mi má s r a
nincs szüks é g e m ahhoz, hogy jó név m e s t e r legyek, csak
időre és elszá nt s á g r a . Én mindk e t t ő v el rend elk e z t e m , ő
pedig saját os módoko n hasz n ált a őket.
Órákon át rejtvé n yt fejtet t ü n k. Öntött neke m egy pint
alma p á link á t , azt á n elolva s t a Tecca m Theophaniáját
elejét ől végéig. Utasítot t, hogy háro m napo n át köss e m be
a sze m e m , a mi ne m javított a má s előad á s o k o n a
szer e pl é s e m e t , viszont példá tl a n ul mulat t a t t a Wilt és
Simet.
Biztatot t, hogy mérje m me g, milye n sokáig tudok ébre n
mar a d ni. Mivel annyi kávé t ihatt a m, a me n n yi belé m fért,
csakn e m öt napig mar a d t a m fönn. Bár a vége felé elég
esz elős volta m, és kezdt e m hang ok a t hallani.
Aztán ott volt az incide n s az Archívu m tet ejé n. Ilyen-
olyan változ a t b a n mind e n ki hallott a.
Hatal m a s vihar közele d e t t felénk, és Elodin úgy döntöt t ,
jót tenn e neke m, ha eltölte n é k vala m e n n yi időt a szélbe n.
Minél közele b b, ann ál jobb, mond t a . Tudta, hogy Lorren
sos e m eng e d n é me g, hogy fölmá s s z u n k az Archívu m
tet ejé r e , így hát egysz e r ű e n ellopt a a kulcsot.
Ez sajnos azt jelent e t t e , hogy a mikor a kulcs lerepült a
tetőről, senki se m tudt a , hogy csap d á b a est ünk odafön n.
Ennek ere d m é n y e k é p p e n az egé s z éjszak á t a tető csup a s z
kövén töltött ük, a dühös vihar agya r ai között.
Másna p délelőtt kiderült annyir a, hogy lekiálth a s s u n k az
udvarr a segíts é g é r t . Mivel látha t ól a g ne m volt má sik kulcs,
Lorren a lege g ys z e r ű b b me g old á s t válasz tot t a : néh á n y
me g t e r m e t t könyvt á r o s egysz e r ű e n betört e a tetőr e vezet ő
ajtót.
Mindez ne m jelent e t t volna különös e b b gondot, ha a
vihar elején Elodin ne m raga s z ko dik hozzá, hogy
vetkőzzü nk mezt el e n r e , göngyöljük a ruhá nk a t viaszos
vászon b a , és nyo mt a s s u k le egy tégláv al. Azt mon dt a , ez
majd segít, hogy a lehet ő legteljes e b b e n átélh e s s e m a
vihart.
A szelek azonb a n erős e b b e k voltak, mint a ma gisz t e r
várt a, elvitt ék úgy a téglát, mint a ruhá nk a t . Úgy elvitték,
mint egy mar ok n yi levelet, így veszít e t t ü k el a kulcsot,
a mely Elodin nadr á gj á n a k zseb é b e n volt.
Emiatt azt á n Lorren ma gisz t e r, a taná r s e g é dj e , Distrel,
és a háro m ter m e t e s könyvt á r o s anya s z ült állapot b a n talált
ránk az Archívu m tet ej é n. Ráad á s ul bőrig áztunk, mint a
vízbe fúlt patk á n yo k. Tizenöt perc múlva az egé s z Egyet e m
ismer t e a törté n e t e t . Elodin hat al m a s a t neve t e t t rajta, és
noha ma már én is láto m a hu mor o s oldalá t, akkor
koránt s e m szórakoz t a m olyan jól.
Nem terh ellek benn e t e k e t akkori tevé k e n ys é g e i m teljes
listájáv al. Elég annyi, hogy Elodin nagy lépé s e k e t –
neve t s é g e s e n nagy lépé s e k e t – tett alvó elmé m
felébr e s z t é s e felé.
Meglep e t é s e m r e páros munk á n k gyü mölc s öz ő n e k
bizonyult. Abban a deká d b a n háro ms z o r hívta m a szelet.
Első alkalo m m a l elcsitított a m egy lélegz e t v é t el n yi időre,
miközb e n éjszak a a Kőhídon állta m. Elodin is ott volt, ő
irányítot t. Vagyis lovaglóp álc á v al ösztökélt. Mezítláb
volta m, és ne m kis mért é k b e n ittas.
Másodsz or váratl a n ul törté nt me g, miközb e n az
olvas ób a n tanult a m. Az ylli törté n el e mr ől olvas t a m egy
könyve t , a mikor a tág a s tere m b e n suttog ni kezde t t a
leve gő. Figyelt e m, ahogy Elodin tanítot t a , azt á n szelíde n
me g s z ólítot t a m. Olyan szelíde n, hogy a titkolózó szélből
szellő lett, me gl e p v e a diákoka t és pánikba kerg e t v e a
könyvt á r o s ok a t .
Néhá n y percc el későb b a név elhalvá n yult az elmé m b e n ,
de amíg a feje mb e n volt, szert tett e m bizonyos tudá s r a ,
a mellyel, ha akar n á m , egyfor m a könnye d s é g g e l idézh e t n é k
elő vihart vagy me n n yd ö r g é s t . Neke m elég is volt a tudá s .
Ha erős e b b e n hívom a szelet az Archívu mb a n , Lorren a
hüvelykujja mn á l fogva aka s zt a t föl a külső ajtóra.
Ezeke t talán ne m tartját ok különös e b b
teljesít m é n ye k n e k , és gondolo m, igaz at ok van. De azon a
tava s z o n har m a d s z or is hívta m a szelet, és a har m a dik
alkalo m mind e n é r t kárpót olt.
 SZÁZNEGYVENHETEDIK FEJEZET

ADÓSSÁGOK

Mivel ilyen sok szab a di d ő m volt, a sze m e s z t e r der e k á n

bér elt e m egy kétlova s kordé t , és a vicc kedvé é r t elme n t e m
Tarbe a n b a .
Egész reaving rá me n t , hogy oda é rj ek, és cendling nagy
rész é t azzal töltött e m, hogy végigjárt a m régi
törzsh elyei m e t , és me gfize t t e m régi adós s á g a i m a t : egy
cipész n e k, aki kedve s volt egy mezítlá b a s fiúhoz, egy
kocs m á r o s n a k , aki bizonyo s éjszak á ko n me g e n g e d t e , hogy
a ke me n c é j é n aludjak, egy szabó n a k, akire ráijeszt e t t e m .
A Vízfelőli oldal egy rész e döbb e n e t e s e n isme r ő s volt,
má s rész e k e t egyált al á n ne m isme r t e m me g. Bár ezen
ne m csodálkozt a m különös e b b e n . Egy olyan forgal ma s
város, mint Tarbe a n , folyton változik. Azon csod álkozt a m,
hogy különös noszt algi át kelt benn e m a város, amel y olya n
kegye tl e n volt hozzá m.
Két éve távozt a m. Gyakorlati sze mp o n t b ól egy
e mb e r öltőv el ha m a r a b b .
Egy deká d óta ne m ese t t , a város csont s z á r a z volt.
Százez e r e mb e r csoszog á s a kavar t a föl az utcák a t borító,
finom port. A por ellept e a ruhá m a t , a haja m a t , viszket e t t
tőle a sze m e m . Igyek ez t e m ne m gondolni arra, hogy
javar é s z t szét porlot t lócitro mb ól áll, döglött hallal,
kősz é nf üs t t el, vizelet t el szagosítv a .
Ha az orro mo n át lélegez t e m , ostro molt a k a szagok. De
ha a szá mo n át lélegez t e m , érezt e m az ízét, a por
me g t öltöt t e a tüdő m e t , amitől köhögn ö m kellett. Nem
e mlé k e z t e m rá, hogy ez ilyen pocs é k dolog. Mindig ilyen
moc s ok volt itt? Mindig ilyen förtel me s volt a sza g?
Félórán yi kere s é s utá n me g t al ált a m a kiége t t háza t , és
alatt a a pincé t. Leme n t e m a lépcső n, majd be me n t e m a
hossz ú folyosón egy nyirkos szobá b a . Trapis ugya n ú g y
mezítlá b a s a n , ugya n a b b a n a rongyos köntös b e n gondozt a
re mé n yt e l e n gyer m e k e i t a város utc ái alatt, a hűvös
söté t s é g b e n .
 Megis m e r t . Nem úgy, mint má s ok, ne m mint zsen g e
me s e h ő s t . Trapisn a k ne m volt ideje ilyes mir e . Úgy isme r t
me g, mint azt a moc sko s , kiéhez e t t fiút, aki lázas a n, sírva
gurult le a lépcsőjé n egy téli éjszak a . Ezért mé g jobba n
szer e t t e m .
Annyi pénzt adt a m neki, ame n n yit elfoga do t t : öt
talent u m o t . Többe t akart a m adni, de vissza ut a s ít o t t . Ha túl
sok pénzt költ, mon d t a , káros feltűn é s t kelt. Ő és a
gyer m e k e k addig vann a k biztons á g b a n , a míg
észre v é tl e n e k.
Meghajolta m bölcs e s s é g e előtt, és a nap hátr al évő
rész é b e n segít e t t e m neki. Vizet húzt a m, kenye r e t hozta m.
Gyors a n me gvizs g ál t a m a gyer e k e k e t , azt á n elme n t e m a
patiká b a , és hozt a m néh á n y haszn ál h a t ó dolgot.
Végül ma g á t Trapist is ellátt a m, ame n n yir e hagyt a .
Bedörzs ölt e m szeg é n y dag a d t lábát ká mforr al és
anyal e v éllel, azt á n me g aj á n d é k o z t a m egy pár jó
harisnyá v al és egy tiszte s s é g e s cipővel, hogy ne kelljen
több é mezítlá b járnia a nedv e s pincé b e n .
Ahogy a délut á n est é v é fakult, kezdt e k szállingózni a
rongyo s gyer e k e k. Egy falat élelme t akart a k, vagy fájt
vala mijük, vagy abb a n re mé n yk e d t e k , hogy találna k egy
biztos helye t, ahol me g al h a t n a k . Vala me n n yi e n
gya n a k o d v a nézt e k. A ruhá m új és tiszt a volt. Nem
tartozt a m ide. Nem látt ak szíves e n.
Ha mar a d t a m volna, baj lett volna belőle. Az a
legkev e s e b b , hogy néh á n y éhe s gyer e k e t annyira feszélye z
a jelenlét e m , hogy ne m mer n e k mar a d ni éjszak á r a . Így hát
elbúc s úz t a m Trapistól, és távozt a m . Néha a távoz á s az
egye tl e n, a mit teh e t ü n k.

Mivel volt néh á n y órá m, mielőtt a kocs m á k kezdt e k

me g t el ni, vás ár olt a m egy lap kré ms zín levélpa pírt, és
hozzáillő vast a g perg a m e n b o rí t é k o t . Rendkívül jó minős é g ű
volt mindk e t t ő, neke m sos e voltak ilyen eleg á n s dolgai m.
Ezutá n kere s t e m egy nyugod t kávé h á z a t , és rend elt e m
egy ada g csokolá d é t egy pohá r vízzel. Letett e m a papírt az
aszt alr a, tollat és tintá t vett e m elő a sha e d zseb é b ől, majd
eleg á n s a n könnye d bet űkk el írni kezdt e m:

Ambrose!
 A gyerek a tiéd. Ugyanúgy tudod, mint én.
Attól félek, a családom kitagad. Ha nem viselkedsz
úriember módjára, és nem teljesíted kötelességedet, akkor
elmegyek az apádhoz, és mindent elmondok neki.
Ne próbáld ki, mennyire vagyok elszánt.

Nevet ne m írta m alá, csak egy kezdőb e t ű t , amel y épp e n

úgy lehe t e t t cirkal ma s R, mint reszke t e g B.
Ezutá n bele m á r t o t t a m az ujja ma t a pohá r vízbe, és
szá mo s csep p e t pöttye n t e t t e m a papírr a. Ettől a papír kiss é
felhólya gz o t t , és a tinta el- mázolódot t, mielőtt felitatt a m a
nedv e s s é g e t . Elégg é haso nlított a könnye k h e z .
Még egy utolsó kövér cse pp e t hullatt a m az aláírá sr a ,
a mivel mé g olvas h a t a t l a n n á tett e m . Most már lehet e t t
akár F vagy P vagy E is. Talán mé g K is. Valójába n
bár milye n betű lehe t e t t .
Gondos a n össz e h aj t o g a t t a m a papírt, majd oda m e n t e m
a tere m egyik gyert yáj á h o z, és ráke nt e m egy kiadós pötty
viaszt a levélre. A borítékot me g cí m e z t e m :

Ambrose Jakis
Egyetem (kétmérföldnyire Imrétől)
Belenay-Barren
Közép-Államközösség

Kifizett e m az italo ma t , és elindult a m a Kocsisok ter é h e z .

Amikor már csak néh á n y saroknyir a volta m, levett e m a
sha e d e t , begyö m ö s z ölt e m a hátizs á k o m b a . Aztán ledobt a m
a levelet az utcakőr e , rálépt e m , me g t a p o s t a m , majd
fölvett e m és letörölge t t e m .
Már csakn e m kiérte m á térr e, a mikor me gl á t t a m az
utolsó dolgot, a mire mé g szüks é g e m volt. – Hé, ma g a ! –
szólított a m me g egy idős, pofasz a k álla s férfit, aki egy ház
tövé b e n ült. – Adok fél pennyt , ha kölcsön a dj a a kalapját.
Az öreg levet t e a me gvis elt tökfedőj é t, és ránéz e t t . A
feje nagyo n kopa s z és nagyo n fakó volt alatt a .
Belehu n yor g o t t a késő délut á ni napf é n yb e . – A kalapo m? –
kérd ez t e érde s hang o n. – Ha ad egy egé s z penn yt ,
me gk a p h a s s a , és az áldá s o m a t is. – Remé n yk e d v e
vigyorgot t, és kinyújtott a vékony, reszke t e g kezé t.
Adta m neki egy penn yt . – Megfogn á egy pillana t r a ? –
Oda a d t a m neki a borítékot, azt á n két kézz el a füle mr e
húzt a m a vén, formá tl a n kalapot. Egy közeli kiraka t b a n
ellenőrizt e m, hogy eltünt e t t e m - e vörös haja m mind e n
szálát.
– Illik ma g á h o z – mon dt a az öreg e m b e r , és nyálká s a n
köhögöt t . Visszave t t e m a levelet, és ellenőrizt e m, hogy
rajta hagyt a- e a piszkos keze nyo m á t .
Innen már csak pár lépé s n yir e volt a Kocsisok tere. Kicsit
me g g ö r n ye d t e m , és össz e h úz t a m a sze m e m , miközb e n
kere s z t ülvá g t a m a nyüzs gő töme g e n . Pár perc múlva
me g h allott a m a jellegz e t e s dél- vinta si kiejté s t. Oda m e n t e m
egy mar ok n yi e mb e r h e z , akik zsákok a t rakodt a k fel egy
társz e k é r r e .
– Hő! – szólalt a m me g ugya n ol ya n kiejté s s el. – Embe r e k,
Imre felé tartotok?
Egyikük földobot t egy zsákot a szeké rr e , aztá n leporolt a
a kezét, és odajött hozzá m. – Arrafelé – mond t a . – Fuvar
kéne?
Rázta m a feje m, és elővet t e m a levele t a hátizs á ko m b ól.
– Egy levelet hozt a m. Maga m akart a m áta d ni, de a hajó m
holna p indul. Gann e r yb e vett e m egy teng e r é s z t ől egy
teljes negye d tallérér t – mon dt a m . – Ő ma g a egy ne m e s
hölgyiké t ől kapt a , aki egy tallért fizet e t t. – Kacsintott a m . –
Úgy hallott a m, me gl e h e t ő s e n sürgős volt neki, hogy
me g é r k e z z e n .
– Egy negye d tallért fizett él? – kérde z t e a férfi, és máris
csóvált a a fejét. – Megko mp ol yo d t á l. Senki se m fizet ennyit
egy levélér'.
– Á! – emelt e m föl az ujja ma t . – Még ne m látta d, ki a
címz e t t. – Föle mel t e m, hogy láss a .
Pislogot t. – Jakis? – mon dt a lass a n, azt á n az arcá n
me gvillant a felis me r é s . – A Jakis báró kölke, mi?
Önelég ült e n bólintott a m . – A legidős e b b . Elég gazd a g
ahhoz, hogy fizess e n vala mit a hölgye levelé é r t. Akár egy
egé s z lázsiá st.
Sze mü g yr e vett e a levelet. – Megleh e t – mond t a
óvatos a n . – De nézze d csak. Más sincs e n otta n, csak az
Egyet e m. Járta m már otta n. Az ne m kis hely.
– Jakis báró kölke ne m alszik egy bádog g u n yh ó b a –
mond t a m bar á t s á g t a l a n ul. – Kérdezz me g valakit, mellik a
legcifrá bb hely, otta n me g t al álod.
A férfi bólintot t, a keze öntud a tl a n ul az ersz é n ye felé
csúszot t . – Hát, gondolo m, átve h e t e m – mond t a kelletle nül.
– De csak egy fertály tallér- ér'. Minde nk é p p enyé m a
kockáz a t .
– Igazá n lehet n e szíved! – tiltakozt a m szán al m a s a n . –
Nyolcszá z mérföldön át cipelte m! Ez több a se m mi n é l!
– Jól van – mon dt a , és előve t t e az ersz é n yé t . – Akkor
adok neke d háro m tallért.
– Fél márk a jobb lenne – morogt a m .
– Kapsz háro m tallért – felelte, és nyújtot t a szurtos
kezé t.
Belet e t t e m a levelet. – Ne felejts e d el me g m o n d a n i neki,
hogy egy ne m e s hölgy küldi – mon dt a m , és me gfor dult a m,
hogy távozz a k. – Gazda g tyúk. Amondó vagyok, gomb olj le
róla annyit, a me n n yi bírsz.
Elhagyt a m a ter e t, kihúzt a m ma g a m , és lekapt a m a
kalapot. Elővett e m a hátizs á k b ól a sha e d e t , ma g a m r a
kanya rítot t a m . Fütyör é s z ni kezdt e m, és mikor elme n t e m a
kopa s z öreg koldus mellett, vissza a d t a m neki a kalapot,
mellék elv e a háro m tallért is.

Amikor először hallott a m, hogy róla m me s él n e k az

Egyet e m e n , arra szá mí tot t a m , hogy ha m a r elmúlik. Úgy
gondolt a m, ez csak szal mal á n g , ugya n olya n gyors a n
elha mv a d , mint ahogy fellobb a n t .
Nem így törté nt . A me s é k b e n a haja do n ok a t me g m e n t ő ,
Feluriann al párzó Kvothér ól az igazs á g szilánkjai
kever e d t e k a neve t s é g e s hazug s á g o k k al, a melye k e t azért
terje szt e t t e m , hogy nagyo b b híre m legye n. Volt hozzá
fűtőa n ya g eleg e n d ő: a törté n e t e k a szél hajtott a bozótt űz
seb e s s é g é v e l terje dt e k.
Őszint é n szólva ne m tudt a m, hogy mula s s a k- e, vagy
me gri a dj a k tőle. Amikor Imré b e me n t e m , mut og a t t a k rá m,
és össz e s ú g t a k mögöt t e m . Olyann yir a elterje d t a híre m,
hogy a végé n ne m me h e t t e m át a folyón, és ne m
hallgat h a t t a m me g, miket pletyk áln a k róla m.
Tarbe a n viszont negyv e n m é r f öld n yir e volt.
A Kocsisok terér ől vissza t é r t e m a szobá b a , amel ye t
Tarbe a n jobbik felébe n bérelt e m. Ebbe n a negye d b e n a
teng e ri szél kisöpört e a bűzt és a port, a leve gő éles és
tiszta volt. Vizet rend elt e m a fürdőz é s h e z , aztá n egy
tékozló geszt u s s a l, a melyt ől fiatala b b éne m elszé d ült
volna, háro m penn yt fizett e m azért, hogy a portá s elvigye
a ruhá m a t a legköz el e b bi cealdi mos o d á b a .
 Miután ismé t tiszt a és illatos volta m, leme n t e m az ivóba.
Gondos a n választ ot t a m ki a foga dót. Nem volt vala mi
cifra, de kopott se m. Az ivó alacso n y me n n ye z e t ű volt,
bens ő s é g e s . Az épület Tarbe a n két legforgal m a s a b b
utc áj á n a k sarká n állt. Cealdi kere s k e d ő k könyököln e k ylli
teng e r é s z e k és vinta si hajcs á r ok között. Tökélet e s hely volt
a me s e m o n d á s r a .
Kisvárt a t v a a pult végé n él ácsorogv a hallhat t a m , hogya n
ölte m me g a treboni Feket e Fenev a d a t . Meghökke n t e m ,
mert csakug ya n me g ölt e m egy dühön g ő sárká n yg yíkot
Trebonb a n , de amikor Nina me gl á t o g a t o t t egy éve, mé g
ne m ismer t e a neve m e t . Növekvő hírnev e m valaho g y
eljutot t Trebon város ái g, és útközb e n felszívt a ma g á b a ezt
a törté n e t e t is.
Sok dolgot tudt a m me g abb a n a kocs m á b a n . Van egy
boros t yá n g yű r ű m , a melyn e k a segíts é g é v e l par a n c s olni
tudok egy dé mo n n a k . Meg se kottya n , ha egé s z éjszak a
iszom. Keze m egye tl e n érint é s é r e felpatt a n n a k a zárak, és
van egy köpe n ye m , a melye t pókhálóból és árnyé k b ól
szőtt e k.
Ekkor hallott a m először, hogy Arkanist a Kvothé n a k
nevez n e k. A név látha t ól a g ne m volt újdons á g . A
hallgat ó s á g csak bóloga t o t t a hallat á n.
Megtudt a m , hogy Arkanist a Kvothe ismer egy szót,
a mellyel me g tudja állítani a levegőb e n a nyilat. Arkanist a
Kvothe csak akkor vérzik, ha nyers v a s b ól van a kés.
A fiatal írnok a drá m ai tetőpo n t h oz közele d e t t , én pedig
őszint e kívánc sis á g g a l várt a m, hogya n fogo m me g állíta ni a
dé mo ni fenev a d a t , miut á n a gyűrű m össz e t ör t ,
árnyé kkö p e n ye m pedig csakn e m elég e t t . Abban a
pillana t b a n , a mikor utat nyitott a m ma g a m n a k Trebon
te mplo m á b a úgy, hogy egy varáz s s z óv al és egye tl e n
csap á s s a l betört e m az ajtót, kivágód ot t és a falnak
csapó d o t t a kocs m a ajtaja, a mitől mind e n ki felkapt a a
fejét.
Egy fiatal pár állt ott. A nő fiatal volt, és gyönyör ű: söté t
hajú, söté t sze mű . A jól öltözött férfi sáp a d t volt a páni
félele mt ől. – Nem tudo m, mi a baj! – kiáltott a és riadt a n
kapkodt a a tekint e t é t . – Csak me n t ü n k, azt á n egysz e r csak
ne m kapott leve gőt!
A nő mellet t ter m e t t e m , mielőtt bárki felállhat ot t volna.
Félájulta n leroska d t egy üres padr a , kísérője mellet t e állt.
Egyik kezé t a mellér e szorított a , a má sikkal bágya d t a n
tolta volna el ma g á t ól a férfit. De az ne m moz dult, csak
állt, és halk, sürg e t ő hango n besz élt. A nő addig igyeke z e t t
távolodni tőle, a míg a pad szélér e került.
Goro mb á n félrelökt e m a férfit. – Úgy láto m, azt szer e t n é ,
ha távola b b állnál tőle.
– Te me g ki vagy? – kérd ez t e éles e n. – Orvos? Ki ez az
e mb e r ? Valaki azonn al hozzon egy orvost! – Igyeke z e t t a
könyök é v el félret a s zít a ni.
– Te! – mut a t t a m rá az egyik aszt aln ál ülő nagyd a r a b
teng e r é s z r e . – Fogd ezt az e mb e r t , és vidd innen. – A
hango m éles volt, mint az ostorcs a p á s . A teng e r é s z
felugrot t, tarkón raga d t a a fiatal úrie mb e r t , és szép e n
arré b b pend e rít e t t e .
Visszafordult a m a nőhöz, aki erőlködv e kinyitott a
tökéle t e s szájá t, de alig kapott leve gőt . A sze m e vad és
pár á s volt a félele mt ől. Közelebb húzódt a m , és a
legsz elíde b b hango m o n szólta m hozzá: – Rendb e jössz.
Nem lesz se m mi baj – vigaszt alt a m . – Nézz a sze m e m b e .
Enge d el m e s k e d e t t . Sze m e tágr a nyílt a felisme r é s t ől és
a me g d ö b b e n é s t ől. – Tedd me g neke m, hogy lélegz el a
kedve m é r t ! – Keze m e t ráte t t e m feszülő mellka s á r a . A bőre
vörös és forró volt. A szíve vergődö t t , mint a ré mült ma d á r .
Másik keze m m e l me g é rint e t t e m az arc á t. Mélyen a
sze m é b e nézt e m. Olyan volt a sze m e , mint két söté t
tava c s k a .
Olyan közel hajolta m, hogy me gc s ó k olh a s s a m . Olyan
illata volt, mint a sela s virágn a k, a zöld fűnek, az út
porá n a k. Érezt e m, ahog y küzd a levegő é r t . Hallgat t a m.
Lehunyt a m a sze m e m . Egy elsutt og o t t neve t hallott a m.
Halkan mon dt a m , de olyan közelről, hogy súrolha s s a m
az ajkát. Halkan mond t a m , de olyan közelről, hogy
belefonó d h a s s o n a hajá b a . Kemé n ye n , hat ár oz ot t a n ,
éde s e n , söt é t e n mon dt a m .
Beszívott leve gő surrogot t. Kinyitott a m a sze m e m . Az
ivó olyan csönd e s volt, hogy me g h allott a m a má s o dik
kéts é g b e e s e t t lélegz e t v é t e l bárs on yo s susog á s á t .
Megnyu g o d t a m .
Kezét rát e t t e a keze mr e , amel ye t a szívér e szorított a m.
– Tedd me g neke m, hogy lélegz el a kedve m é r t – ismé t elt e .
– Ez hét szó.
– Annyi – helye s el t e m.
 – Az én hősö m! – mon dt a Denna , és lass a n, mos olyo gv a
beszívt a a levegőt .

– Hát, ez fura – mon dt a a teng e r é s z a tere m má sik

végé b e n . – Vala mi volt a hangj á b a n . Minden sóra
esküsz ö m, ami benn e m van, hogy úgy érezt e m ma g a m ,
mint a zsinóron ráng a t o t t bábu.
Fél füllel odafigyelt e m . Gyanú m szerint a teng e r é s z
egys z e r ű e n hozzá sz okot t, hogy ugorjon a kellően erélye s
hangr a .
De ne m volt értel m e közölnö m vele. Előadá s o m
Denn á v al, lángoló haja m és söté t köpe n ye m leleplezt e
Kvothé t. Tehát varáz slá s tört é n t , mind e g y, mit mond ok.
Nem érdek elt. Amit ma est e tett e m, abból kerekít e n e k egy-
két törté n e t e t .
Mivel felisme r t e k, a nép e k figyelt e k, de senki se m jött
túl közel. Denn a úrie mb e r bará tj a távozot t, mielőtt
esz e m b e jutott volna, hogy vele foglalkozz a k, így nyugt o n
lehe t t ü n k az ivó sarká b a n .
– Tudno m kellett volna, hogy kere s z t e zik egym á s t
útjaink – mond t a . – Mindig akkor bukka n s z elő, a mikor a
legkev é s b é szá mít ok rád. Ottha g yt a d végr e az Egyet e m e t ?
Rázta m a feje m. – Néhá n y napig került e m az iskolát.
– Mikor indulsz vissza?
– Már holna p. Van egy bricská m.
Elmos olyod ot t . – Nem akarsz egy útitárs a t ?
Ránéz t e m. – Erre tudno d kell a választ.
Kicsit elpirult. – Gondolo m, tudo m is.
Amikor lesüt öt t e a sze m é t , válláról előre o ml ó haja
elfüggön yö z t e az arc á t. Meleg és dús illata volt, mint a
napf é n yn e k és az alma b o r n a k . – Szép a hajad – mon dt a m .
Meglepő módo n ettől mé g jobba n elpirult és me gr á z t a a
fejét. – Ezért találkozt u nk ennyi idő utá n? – kérde z t e
fölpillantv a. – Hogy hízelegj?
Most én jötte m zavar b a , és dadog ni kezdt e m. – Én… én
ne m… akart a m , én… – Mély lélegz e t e t vett e m, mielőtt
me g é rint e t t e m volna a tincs ei között rejtőző, bonyolult,
vékony hajfona t o t . – Ez a fonat – mond t a m . – Majdne m
kimon dj a , hogy szép.
A szája tökélet e s O bet űv é kerek e d e t t . Önké nt el e n ül a
hajá hoz kapot t.
 – El tudod olvas ni? – kérde z t e hitetle nk e d v e , kicsit
ré mült arcc al. – Kegyel m e s Tehlu, van vala mi, a mit ne m
tudsz?
– Tanult a m ylli nyelve n – felelte m. – Legalá b bis
prób álkozt a m vele. Hat pász m a van benn e négy helye t t, de
majdn e m olya n, mint a zsinórírá s.
– Majdne m? – kérd ez t e . – Több ez a majdn e m n é l . – Ujjai
a kék zsinórt tépke d t é k, a mellyel össz e köt öt t e a varkocs o t.
– Mana ps á g már az ylli nép is alig isme ri ezt az írást –
mond t a halka n és har a g g a l.
– Én se m vagyok jó benn e – mon dt a m . – Csak néh á n y
szót tudok.
– Még akik besz élik is, ne m bajlódn a k a cso mó kk al. –
Kihívóa n mer e d t rá m. – És az ujjaiddal kell olvas n o d, ne m a
sze m e d d e l .
– Nagyob br é s z t könyv e k ábr áiból kellett tanulno m –
felelte m.
Végre kioldott a a kék zsinórt, és elkezdt e kibont a ni a
varkocs á t . Fürge ujjai vissza si mo g a t t á k a pász m á k a t a
többi fürt közé.
– Nem kellett volna ezt tenn e d – mon dt a m . – Neke m
jobba n tetsz e t t az előbb.
– Ez pedig sze mp o n t , igaz? – Félreh ajtot t fejjel néze t t
rá m. Büszké n fölszegt e az állát, és me gr á z t a a haját. –
Tess é k. Most mit gondolsz?
– Azt gondolo m, hogy több e t kell majd bókolno m –
felelte m, mer t ne m tudt a m, mibe n hibázt a m .
Megen yh ült, inger ülts é g e elhalvá n yo d o t t . – Csak zavar b a
jötte m. Sose m gondolt a m volna, hogy valaki képe s lesz
elolva s ni. Te mit szólnál hozzá, ha valaki látná, hogy olyan
jelet viselsz, a melyr e az van írva: „széd ül e t e s és jóképű
vagyok”?
Hallgatt u n k. Mielőtt kényel m e tl e n n é vált volna a csönd,
me gk é r d e z t e m . – Nincs vala mi fontos ügye d, a melyb e n
feltart a n ál a k?
– Csak Stra hot a uras á g. – Hanya g mozd ul a t t al jelezt e,
hogy eltávozot t kísérőjér ől besz él.
– Siet e t t? – felvont a m a sze möl dökö m, elmo s olyo d t a m .
– Minde n férfi siet, így vagy úgy – mond t a gúnyo s
szigorr al.
– Akkor hát mé g mindig haszn álják a könyve t ?
Denna elszo mo r o d v a sóhajtot t. – Remé n yk e d t e m benn e ,
hogy idővel elha gyj á k. De rájött e m, hogy csak lapozt a k
egye t . – Föle mel t e a kezét, me g m u t a t v a két gyűrűj ét. –
Most rózsá k helye t t ara nya t adn a k, és adá s közbe n
vára tla n ul vérsz e m e t kapn a k.
– Legalá b b gazd a g o k unt a t n a k – vigasz t alt a m.
– Kit érde k el n e k? – kérde z t e . – És itt ne m szá mít, hogy
becs ül e t e s e n vagy becst el e n ül szer e z t é k a vagyon uk a t .
Csitítóa n tett e m a keze m a karjár a . – Meg kell
bocs á t a n o d ezekn e k a férfiakn a k, ami ért kalmá r m ó d
gondolkod n a k. Ezek a szeg é n y gazd a g o k, miut á n ne m
kaph a t n a k me g tége d, me g p r ó b álják me g v e n ni azt, amit
ne m lehe t.
Denna vidá m a n taps olt. – Kegyel m e t kérsz az
ellens é g n e k !
– Csak rá mu t a t o k, hogy tőled se m ideg e n az
ajánd é k oz á s – mon dt a m .
– Mint azt én is tudo m.
A tekint e t e me gk e m é n y e d e t t , rázt a a fejét. – Nagy
különbs é g van aközött, hogy egy ajánd é k o t önké nt adn a k,
vagy azért kapod, hogy odakös s ö n egy férfihoz.
– Ez igaz – isme r t e m el. – Az aran y épp e n olyan könnye n
lehe t lánc, mint a vas. Mégs e m hibázt a t h a t s z egy férfit
azért, mert re mé n yk e dik benn e , hogy föléke síth e t .
– Aligha – mon dt a egysz e r r e fanyar és fáradt mos ollyal. –
Több javasl at uk me gl e h e t ő s e n illetlen. – Rám néze t t. –
Veled mi a helyz e t? Ékesn e k szer e t n él vagy ékt ele n n e k ?
– Gondolkozt a m eze n egy kicsit – mon dt a m , és
ma g a m b a n elmos olyod t a m , mert arra gondolt a m, hogy a
gyűrűje ott van eldugv a a szobá m b a n az Ankerb e n . –
Mindket t ő ér vala mit, de az ara n y ne m méltó hozzá d.
Túlságos a n fényle sz, hogy tová b b fénye zz e n e k .
Denna me gr a g a d t a , me g s z orítot t a a karo m, és
szer e t e t t e l mos olygot t .
– Ó, Kvothé m, de hiányoz t ál! Többe k között azért tért e m
vissza a világn a k ebb e a sarká b a , mert azt re mél t e m,
találkozh a t u n k. – Fölállt és a karját nyújtot t a . – Gyer e,
vigyél inne n.
 SZÁZNEGYVENNYOLCADIK FEJEZET

A KÖVEK TÖRTÉNETE

Az Imré b e veze t ő hossz ú úton mind e nf él e aprós á g r ól

besz élg e t t ü n k. Denn a me s élt a városokról, amel ye k e t
látott: Tinuë- ról, Varthe r e t r ől, Andeniva nr ól. Én me s él t e m
Ade mr é r ől, és mut a t t a m neki néh á n y szót a kézb e s z é d b ől.
Ugratot t növekvő hírnev e m m e l , én pedig elmo n d t a m
neki a szava k mögö t t rejlő igazs á g o t . Elmond t a m , hogya n
különböz t ü nk össz e a Maerrel, és ő me gf el elő e n fel is
hábor od o t t a neve m b e n .
De sok mind e n r ől ne m besz élg e t t ü n k . Egyikünk se m
e mlít et t e , hogya n váltunk el Sever e n b e n . Nem tudt a m,
har a g g al távozot t- e a vitánk miat t, vagy azt hitte, hogy
elha g yt a m . Minden kérdé s vesz élye s n e k tűnt. Egy ilyen
besz élg e t é s legjobb es e t b e n is kínos lett volna. Rossz a b b
es e t b e n ismé t felszítha t t a volna utolsó vitánk a t , ezt pedig
mind e n á r o n el akart a m kerülni.
Denna hozt a a hárfájá t me g egy jókora utazóbőr ö n d ö t .
Úgy sejte t t e m , elké sz ült a dallal, és Imréb e n kell előad ni a.
Ez zavar t, mert ott szá mt al a n dalnok és regös hallja majd,
akik szétviszik a hírét a világb a n .
Ennek ellenér e ne m szólta m. Tudta m, hogy ne m lesz
könnyű besz élg e t é s , gondos a n me g kell választ a n o m hozzá
az időt.
Nem említe t t ük a patrón u s á t se m, noha elmé m e t
marc a n g olt a , a mit a Chta e h mon do t t . Folyton erre
gondolt a m. Még álmod t a m is róla.
Felurian volt a má sik té ma , amel ye t kerültünk. Akárhá n y
tréfát sütött el a me g m e n t e t t útonállókról és lekasz a b olt
szüze kről, sos e m e mlít et t e Feluriant. Bizonyár a hallott a a
dalo ma t ; sokkal népsz e r ű b b volt a me s é k n é l, amel ye k e t
ugya n c s a k ismer ni látszott. De sos e m hozt a szóba , én
pedig ne m volta m olyan bolond, hogy ma g a m t ól tegye m .
Így szá mo s kimond a tl a n dolog mar a d t között ü nk utaz á s
közbe n. A feszülts é g egyr e nőtt, míg a kocsiker e k e k
zötyögt e k az úton. Rések, has a d é k o k nyíltak a
besz élg e t é s ü n k b e n : voltak túl hossz ú cse nd e k, és voltak
csen d e k , amel ye k rövid ideig tartot t a k, de ré mítő e n
mélye k voltak.
Egy ilyen cse nd n e k a csap d áj á b a n érkez t ü n k me g végr e
Imré b e . Lerakt a m a Vadka nfőn él, ahol me g akart szállni.
Segíte t t e m fölvinni a bőröndjé t , de a csen d ott mé g
mélye b b lett. Így hát sietve búcs út vett e m, és
elme n e k ült e m , mé g kezet se m csókolt a m neki.

Éjjel tízezer dolgot kigondolt a m, amit elmon d h a t t a m

volna neki. Álmatla n ul feküdt e m, a me n n ye z e t e t
bá mul t a m , és csak hajnal felé jött a sze m e m r e álom.
Korai, szoron gó és kínos ébre d é s e m volt. Simmo n n a l és
Felával regg elizt e m, aztá n haladó szimp a t e tik á r a me n t e m ,
ahol Fenton fél kézzel me gv e r t zsinórb a n háro ms z o r, így az
élre tört, először azót a , hogy vissz a t é r t e m az Egyet e mr e .
Mivel má s órán ne m volta m, me gf ürö d t e m , és hossz ú
perc e k e t töltött e m ruha t á r a m átné z é s é v e l. Végül egysz e r ű
inget vett e m, és azt a mellé nyt, a melyr ől Fela azt mond t a ,
hogy jól áll a sze m e m h e z . Kurta köpe n n yé alakítot t a m a
sha e d e t , aztá n inkább föl se vett e m, nehog y Denn a
Felurianr a gondoljon, a mikor me gl á t.
Végül a mellé nyz s e b e m b e csúszt a t t a m Denna gyűrűjé t,
és elindult a m a folyón át Imré b e .
Hozzá se érhe t t e m a Vadka nfő kilincs é h e z , a mikor
Denn a lépe tt az ki utc ár a egy piknike s ko s á r r al.
Fölötté b b me gl e p ő d t e m . – Honna n tudt a d…?
Halványk é k ruhá t viselt, amel y jól állt neki. Mézéd e s
mos ollyal belé m karolt. – Női ösztön.
– Aha. – Ezt igyeke z t e m bölcs hango n mond a ni. Szinte
fájt a közels é g e , kezé n e k mele g e a karo mo n , illata, amel y
a zöld levelek e t és a nyári vihar előtti leve gőt jutta t t a
esz e m b e . – Azt is tudod, hogy hova me g yü n k?
– Ahova akarod. – Beszé d közbe n felé m fordított a az
arc át, érezt e m a lehelet é t a nyak a m o n . – Megbízo m
benn e d .
Ránéz t e m, gondolt a m, elmo n d o m neki azoka t az
okoss á g o k a t , amel ye k e t éjszak a kigondolt a m. De mikor
találkozott a tekint e t ü n k, mind e n szó elha gyo t t . Nem is
tudo m, me n n yi időre te me t k e z t e m bele a csodá b a . Egy
hossz ú pillana tig csak az övé volta m.
 Denna neve t e t t , és kizökke n t e t t az álmod oz á s b ól, a mely
egy pillana tig, de egy percig is tart h a t o t t . Kifelé me n t ü n k a
város ból, és olyan jókedvű e n besz élg e t t ü n k , mint h a sos e m
lett volna köztünk má s , csak napf é n y és tava s zi leve gő.
Elvezet t e m egy helyre, amel ye t azon a tava s z o n
fedez t e m föl: egy fákkal sze g élye z e t t völgye c s k é b e . Patak
kígyózot t egy oldalár a dőlt jelzőkő mellet t, és a nap
me gvilágítot t a a mező n a ragyog ó száz szor s z é p e k e t ,
a melye k odat a r t o t t á k arcuk a t az égn e k.
Denna lélegz e t e elaka d t , amikor átkelt ünk a domb t e t ő n ,
és me gl á t t a a százszor s z é p e k szőnye g é t . – Hosszú ideig
várt a m, hogy me g m u t a t h a s s a m neke d, milye n szé p e k ezek
a virágok – mond t a m .
Válaszul kapt a m egy lelkes ölelést és egy puszit, amel y
ége t t e az arco m a t . Mindke t t ő elmúlt, mielőtt észb e
kapt a m . Zavar t a n vigyorogv a veze t t e m le a
százsz or sz é p e k között a pat a k mellet t heve rő jelkőhöz.
Levett e m a cipőm e t és a harisnyá m a t . Denna is lerúgt a
a cipőjét, felkötött e a szoknyáj a szélét, majd besz al a d t a
pat a k közep é b e , ahol a víz a térd éig ért.
– Ismer e d a kövek titkát? – kérd ez t e a vízből. Szoknyáj a
széle belelógot t a pat a k b a , de ez ne m zavart a .
– Milyen titkot?
Fölvett egy sima , söté t kavicsot a pat a k me d e r é b ől, és
felé m nyújtott a . – Gyer e, nézd me g.
Felhajtot t a m a nadr á g o m szár á t , és be m e n t e m a vízbe.
Felé m nyújtott a a csöpög ő kavicsot. – Ha a keze d b e fogod,
és hallga t o d… – Csukott sze m m e l hallgat óz ot t . Egy
pillana tig né má n állt, arcá t az ég felé fordított a , mint egy
virág.
Szer e t t e m volna me gc s ók olni, de ne m tett e m.
Végül kinyitott a söté t sze m é t , és mos olygot t . – Ha
erős e n fülelsz, elmon d neke d egy törté n e t e t .
– Neke d mit me s él t? – kérd ez t e m .
– Volt egysz e r egy fiú, aki a vízhez jött – mon dt a Denn a .
– Ez egy lány törté n e t e , aki a fiúval jött a vízhez.
Besz élg e t t e k, a fiú kavicsok a t dobált, mint h a el akar n á
távolíta ni őket ma g á t ól. A lányn a k ne m voltak kövei, a fiú
adot t neki néh á n ya t . Aztán a lány oda a d t a ma g á t a fiúnak,
aki eldobt a , ahog y egy kaviccs al tett e volna, ne m törődv e
azzal, hogy mit érezh e t , a mikor lezuh a n .
Egy pillana tig hallga t t a m , ne m volta m biztos benn e ,
hogy befejezt e- e.
– Akkor ez egy szo mor ú kő?
Megcsókolt a a kavicsot, eldobt a , és figyelte, ahog y
elhelye zk e dik a homok b a n . – Nem, ne m szomor ú. De
egys z e r elhajított á k. Ismeri a mozg á s érzé s é t . Nehéz neki a
többi kőhöz haso nlóa n egy helyb e n mar a d ni. Időnké n t
hagyj a, hogy a víz arré b b moz díts a . – Ártatla nul mos olygo t t
rá m.
– Amikor mozog, a fiúra gondol.
Nem tudt a m, hova tegye m a tört é n e t e t , így hát
me g pr ó b á l t a m má s r a ter elni a szót. – Hogy tanult ál me g
odafigyelni a kövekr e ?
– Meglepő d n é l, mi mind e n t hall az e mb e r , ha van ideje a
hallgat óz á s r a . – A kavicsos pat a k m e d e r r e mut a t o t t . –
Próbáld me g. Sose m tudh a t o d , mit hallasz.
Nem tudt a m, milye n játékot játszik. Körülnézt e m, követ
kere s t e m , azt á n feltűrt e m az inge m ujját, és a vízbe
nyúlta m.
– Hallga s d csak! – biztat ot t komolya n .
Elodinnál folytat ot t tanul m á n ya i m n a k hála, elvisele m, ha
neve t s é g e s vagyok. A követ a füle mh e z e melt e m , és
behu n yt a m a sze m e m . Azon tűnődt e m , tegye k- e úgy,
minth a hallott a m volna egy tört é n e t e t .
Egysz e rr e a pat a k b a n talált a m ma g a m . Bőrig ázt a m, és
köpködt e m . Köhögve prób ált a m felállni, miközb e n Denn a
úgy hahot á z o t t , hogy kétr é t görnye d t , és alig bírt me g állni
a lábá n.
Felé indulta m, de visítva félreugr ot t , amitől mé g jobba n
neve t e t t . Úgyhogy föladt a m az üldöz é s t , és látvá n yo s a n
törölge t t e m a vizet az arco mr ól és a karo mr ól.
– Ilyen könnye n feladod? – csúfolódot t . – Ilyen gyors a n
feladod?
A vízbe nyúlt a m. – Azt re mél e m , ismé t me g t al álo m a
köve m e t – mon dt a m , és úgy tett e m , minth a kere s n é m .
Denna neve t v e csóvált a a fejét. – Ilyen könnye n ne m
csap s z be.
– Komolya n mond o m – felelte m. – Szer e t n é m hallani a
törté n e t végé t.
– Milyen tört é n e t volt? – kérd ez t e csúfolódva , és ne m jött
közele b b.
– Egy lány tört é n e t e , aki gúnyolódot t egy hat al m a s
arka nist á v al – mond t a m . – Csúfolta és gúnyolt a. Megvet ő e n
kineve t t e . Egy nap a fiú egy pat a k n ál talált rá, és vers eivel
lecsillapított a a lány félelmeit. Ezért a lány elfelejte t t a hát a
mög é nézni, a min e k sírás lett a vége .
Rá vigyorogt a m és kihúzt a m a keze m a vízből.
Éppe n akkor fordult me g, amikor a hullá m eltalált a. Csak
a der e k á t érte, de ennyi is elég volt, hogy elve szíts e az
egye n s úl yá t . Hajtincs e k és bubor é k ok örvén yé b e n mer ült
el.
Az ára ml a t felé m sodort a , én pedig neve t v e talpra
segít e t t e m .
Úgy bukka n t fel, mint aki háro m napja ázik a vízbe n. –
Ez ne m volt szép! – köpködö t t sértődö t t e n . – Nem volt
szép!
– Nem ért ek egye t – felelte m. – Te vagy a legsz e b b sellő,
akivel re mé n ye i m szerint ma találkozh a t ok.
Lefröcskölt. – Akárhogy hízeleg s z, Isten mind e n t látott.
Becs a p t á l. Én becs ül e t e s trükköt hasz n ált a m.
Most ő igyeke z e t t víz alá merít e ni, de szá mít ot t a m rá.
Egy dara big tus a ko d t u n k, a míg kelle m e s e n ki ne m
fulladt unk. Csak ekkor jötte m rá, milye n közel van hozzá m,
és milye n szé p. Milyen keve s e t szá mí t nedv e s ruhá nk,
a mely elvála sz t minke t .
Úgy tűnt, Denn a is vele m egy időbe n jött rá erre. Kissé
elhúzódt u n k egym á s t ól, minth a hirtele n me gije dt ü n k volna.
A szél mocor g ot t, eml ék e z t e t v e benn ü n k e t , hogy vizes e k
vagyu nk. Denn a könnye d é n a partr a szökke n t , pillana t n yi
haboz á s nélkül levet e t t e a ruháj á t, a jelkőre teríte t t e
szár a d ni. Hosszú, fehér inge a test é r e tapa d t , amikor
visszal á b al t a vízbe. Játékos a n me glököt t , amikor elme n t
mellett e m , azt á n felkap a s z ko d o t t egy sima, feket e kőre,
a mely félig elme r ült a vízbe n a me d e r közep é n .
Tökélet e s napozókő volt, sima baz alt, söté t, mint Denna
sze m e . A kő feket e s é g e , Denna bőré n e k, mind e n t
me g m u t a t ó ingén e k fehér s é g e olyan vakító kontr a s z t o t
alkotott, hogy szinte fájt ráné z ni. Denn a hanya t t feküdt, és
szét t e rít e t t e a haját, hogy me g s z á r a dj on. Haján a k
nedv e s s é g e mint á k a t rajzolt a kőre, a melye k b ől ki lehe t e t t
olvas ni a szél nevé t . Denna lehunyt a a sze m é t , arcá t
odat a r t o t t a a napf é n yn e k. Felurian se m lehet e t t volna
szebb és feszt el e n e b b .
Én is kime n t e m a partr a, levett e m vizes inge m e t és
mellén ye m e t . Nedve s nadr á g o m a t ma g a m o n kellett
tart a n o m, mert se m mi t se m viselt e m alatt a . – Mit mon d a
kő neke d? – kérd ez t e m , hogy me g t örj e m a cse nd e t ,
miközb e n kiterít e t t e m az inge m e t a jelkőre, Denn a ruháj a
mellé.
Végigfutt a t t a a kezé t a sima kövön, és csukott sze m m e l
besz élni kezde t t . – Ez itt arról besz él neke m, milye n a
vízben élni, de ne m halnak lenni. – Macská s a n nyújtózot t. –
Ide hozná d a kosar a t ?
Fölkapt a m a kosar a t , és feléje gázolt a m; lass a n
mozog t a m , hogy ne csobogj ak. Tökélet e s
moz dul a tl a n s á g g a l feküdt, minth a elaludt volna. De ahogy
figyelt e m, mos olyr a görbült a szája. – Csöndb e n vagy –
mond t a . – De a szagodr ól érze m, hogy ott állsz.
– Remél e m, ne m rossz szag.
Szelíde n me gr á z t a a fejét, de a sze m é t mé g mindig ne m
nyitott a ki.
– Olyan szago d van, mint a szárítot t virágn a k. Mintha
vala mi különös fűszer izzana , a mely már majdn e m lángr a
kap.
– A folyóvízre is e mlé k e z t e t , ha találga t h a t o k.
Ismé t nyújtózot t, könnye d é n elmos olyod o t t ,
me g m u t a t v a fogaina k tökéle t e s fehér s é g é t , ajká n a k
tökéle t e s rózsa s zín é t . Kicsit arré b b húzódot t a kövön.
Szinte minth a helye t csináln a ma g a mellet t. Szinte. Arra
gondolt a m, hogy mellé feksze m. A kő elég kettőnk n e k is,
ha elég közel fekszünk…
– Igen – mond t a Denn a .
– Mire mon d a s z igent? – kérd ez t e m .
– A kérd é s e d r e – felelte, és csukot t sze m m e l felé m
fordított a a fejét.
– Éppe n kérde z ni akart ál. A válasz igen.
Mit mon dj a k erre? Mit kellett volna kérn e m? Egy csókot?
Még egye t ? Mi az, ami már túl nagy kéré s ? Ez egy vizsga?
Tudt a m, hogy ha túl soka t kérek, elriaszto m.
– Azon gondolkozt a m, hogy arré b b húzódn ál- e egy kicsit
– mond t a m szelíde n.
– Igen. – Megint moc or go t t , hogy széle s e b b legye n
mellett e a hely. Ekkor felnéz e t t , és elker e k e d e t t a sze m e ,
a mikor me gl á t t a , hogy nincs rajta m ing. Lejjebb néz e t t,
me gl á t t a a nadr á g o t , és me g n yu g o d o t t .
Nevet t e m, bár tágr a nyílt sze m é n e k döbb e n e t e
óvatos s á g r a intett. Letett e m a kosar a t oda, ahov a feküdni
akart a m. – Mire gondolt, asszo n yo m?
Kicsit zavar t a n elvörösö d ö t t . – Nem arra, hogy az a fajta
lennél, aki mezt el e n ül hozza ide egy lány ebé dj é t. – Vállat
vont, a kos árr a és rá m néze t t. – De így is szer e tl ek.
Csupa s z mellű rabsz olgá m . – Ismé t behu n yt a a sze m é t . –
Etess me g eperr el.
Boldog a n eng e d el m e s k e d t e m , és így töltött ük el a
délut á n t .

Már rég túl voltunk az ebé d e n , a nap me g s z á rít ot t.

Sever e ni össz ev e s z é s ü n k óta először érezt e m úgy, hogy a
dolgok rendb e jöttek között ü nk. A cse nd e k már ne m vett e k
körül úgy, mint a kátyúk az úton. Most már csak
türel m e s e n várno m kell, a míg a feszülts é g elszivárog.
Ahogy ballagot t a délut á n, tudt a m, hogy ez a me gf el elő
idő szóba hozno m a té m á t , a mely régót a rágot t benn e m .
Látta m a felkarján a régi zúzódá s o k fakózöldjé t, a hát á n
egy püffedt hurka mar a d v á n yá t . A térd e fölött forrad á s
volt, elég új ahhoz, hogy vöröss é g e átüs s ö n a fehér inge n.
Csak me g kell kérd ez n e m . Ha óvatos a n fogal ma z ok,
akkor bevallja, hogy a patrón u s a a tett e s . Onna nt ól
egys z e r ű b b szóra bírno m. Meggyőz h e t e m , hogy különb e t
érde m e l. Akár mit ajánlott is a patrón u s , ne m éri me g, hogy
így bánjon vele.
Élete m b e n először volta m abb a n a helyze t b e n , hogy
kiuta t kínálha s s a k neki. Alveron hitellevel é v el és a
Fisher yb e n végz e t t munk á v al már ne m jelent e t t gondot
szá mo m r a a pénz. Élete mb e n először gazd a g volta m.
Menekülé s t ajánlha t o k neki…
– Mi törté nt a hát a d d al? – kérd ez t e Denna halka n,
félbe sz a kítv a a gondol a t ai m a t . Még hever t a kövön. Én a
kőnek tá m a s z k o d t a m , a vízbe lógatv a a lába m a t .
– Tess é k? – kérd ez t e m , és önké nt el e n ül tett e m egy
félfordulat o t.
– Csupa sebh el y a hát a d – mond t a szelíde n. Hűvös keze
me g é rint e t t e naptól mel e g bőrö m e t , vonalak a t húzott rá. –
Olyan, minth a egy óriás gye r e k össz e t é v e s z t e t t volna egy
papírlapp al és ezüs t tollal írt volna levelet a hát a d r a . –
Elvett e a kezét, én pedig sze mb e f or d ult a m vele. – Hogy
szer e z t e d ezeke t ? – kérd ez t e .
– Gondjai m tá ma d t a k az Egyet e m e n – felelte m né mile g
zavart a n.
– Megkorb á c s olt a k? – kérd ez t e hitetle n ül.
– Kétszer – felelte m.
– És te ott mar a d t á l? – kérd ez t e , mint h a mé g mindig
ne m tudn á elhinni. – Azután, hogy ezt tett é k veled?
Megvont a m a válla m. – Vannak rossz a b b dolgok is a
korbá c s ol á s n á l – felelte m. – Sehol má s u t t ne m tanulh a t o m
me g azt, a mit itt tanít a n a k . Ha én akarok vala mit, több kell
egy kis vérnél ahhoz, hogy…
Csak ekkor ébre d t e m rá, mit is mond t a m . A ma giszt e r e k
me gk or b á c s ol t a t t a k eng e m . A patrón u s a me gv e r t e őt. És
mindk e t t e n mar a d t u n k. Hogya n tudn á m me g g yőz ni arról,
hogy az én helyz e t e m má s ? Hogya n tudn á m me g g yőz ni
arról, hogy hagyj a ott a patrón u s á t ?
Kíváncsia n néz e t t rá m, félreh ajtot t a a fejét. – Mi törté nik,
ha akar sz vala mit?
Vállat vont a m. – Csak azt mon dt a m , hogy eng e m ne m
könnyű elkerg e t ni.
– Erről már hallott a m. – Denn a rava sz pillant á s t vete t t
rá m. – Sok lány me s éli Imréb e n, hogy ne m könnyű tég e d
elkerg e t ni. – Felült, és a kő szélér e csúszot t . Fehér inge
me g c s a v a r o d o t t , és mozg á s közbe n lass a n fölfelé csúszot t
a lábá n.
Éppe n me gj e g yz é s t akart a m tenni a forrad á s á r a ,
re mélv e , hogy mé g mindig a patrón u s á r a ter elh e t e m a
besz élg e t é s t , amikor észr ev e t t e m , hogy Denna ne m
mozog, és eng e m néz, ahog y bá mulo m a mezt el e n lábá t.
– Pontos a n mit mond t a k? – kérde z t e m , inkább azért,
hogy mondj a k vala mit, mint kívánc sis á g b ól.
Vállat vont. – Némelye k azt gondolják, hogy me g akarod
tizedel ni Imre nőne m ű lakos s á g á t . – Közelebb húzódot t a
kő szélé h e z. Az ing izgató a n felhúzódo t t .
– A tized el é s annyit jelent, hogy egy a tízhez – mond t a m .
Igyekez t e m tréfár a venni a dolgot. – Ez kissé túlsá g o s a n
becsv á g yó cél mé g szá mo m r a is.
– Igazá n vigaszt aló – mon dt a . – Minde gyikn e k viszel… –
Elakadt a szava , mer t lecsús z ot t a kőről. Éppe n akkor
kapa s z ko d o t t me g, a mikor nyújtot t a m a keze m, hogy
elka pj a m.
– Mit viszek? – kérd ez t e m .
– Rózsá t, te ostob a ! – felelte éles e n. – Vagy azót a
lapozt ál?
 – Szer e t n é d , ha vinnél ek? – kérd ez t e m .
– Igen – felelte. De mielőtt érte nyúlt a m volna, lesiklott a
vízig, és az inge botr á n yo s ma g a s s á g b a csúszot t , mielőtt a
pat a k b a csobb a n t . A víz a térdéig ért, épp e n hogy
ben e d v e s ít e t t e az inge szélét.
Vissza m e n t ü n k a jelkőhöz, és né má n beleb újt u nk
me g s z á r a d t ruhá nk b a . Denn a mér g e s volt, mer t vizes lett
az inge.
– Ugye, tudod, hogy kihozt al ak volna, ha akarod –
mond t a m halka n.
A homlok á h oz szorított a a kézfejét. – Már me gint hét
szó, rögtön elalélok. – Másik kezév el legye z t e ma g á t . – Mit
kellene tennie egy nőne k?
– Szere t ni e kellen e. – Legko mol yt al a n a b b hango m o n
akart a m volna mond a ni. Csúfolódva . Viccelődv e. De
elköve t t e m azt a hibát, hogy a sze m é b e nézt e m besz é d
közbe n. Ez zavar b a hozott, és a mikor a szav a k elha g yt á k
az ajka m a t , egé s z e n má s k é p p e n hangzot t a k, mint
szer e t t e m volna.
A sze m e egy röpke má s o d p e r ci g me g t el t
gye n g é d s é g g e l . Aztán szo mor ú mos oly jelent me g a szája
sarká b a n . – Ó, ne m – mon dt a . – Ebbe a csa pd á b a ne m
lépek bele. Én ne m vagyok olyan, mint a többiek.
Össze sz orítot t a m a foga m. Megrek e d t e m a zavar, a
szégye n és a félele m között. Túl vak me r ő volta m, mind e n t
elront ot t a m úgy, ahogy mindig félte m tőle. Mikor csúszot t
ki a keze m b ől a besz élg e t é s irányít á s a ?
– Kérjek bocs á n a t o t ? – kérde z t e m but á n.
– Nem árt a n a . – Rá ne m jelle mz ő e n mer e v
moz dul a t okk al me gig a z g a t t a a ruháj á t, a haját vast a g
varkocs b a font a. Ujjai össz e c s a v a r t á k a pász m á k a t , és egy
má s o d p e r cig elolva s h a t t a m az üzen e t e t . Világos volt, mint
a nap: „Ne szólj hozzá m. ”
Lehet, hogy neh é zf ejű vagyok, de a nyilvánv aló jeleke t
én is ért e m. Becsukt a m a szá m a t , és lenyelt e m, amit mé g
mond a ni akart a m .
Akkor Denna észre v e t t e , hogy a haját néze m, és
elfogódot t a n elvet t e onna n a kezét, mé g csak me g se
kötött e a varkoc s ot . A haja gyors a n kibo mlot t, és a vállára
hullott. Össz ek ulc s olt a az ujjait, és idege s e n forgat t a az
egyik gyűr űj é t.
– Várj csak – mond t a m . – Majdne m elfelejt e t t e m . –
Benyúlt a m a mellén ye m belső zseb é b e . – Ajándékot
hozt a m.
A szája vonallá vékonyo d o t t , a mikor kinyújtot t keze mr e
néz e t t . – Te is? – kérde z t e . – Komolya n azt hitte m, hogy te
má s vagy.
– Remél e m, így is van – mon dt a m , és mut a t t a m a
tenye r e m e t . A nap me gvillant a kifénye sít e t t halvá n yk é k kő
szeg él yé n .
– Ó! – A szájá hoz kapot t, hirtele n könnye k szökt e k a
sze m é b e . – Komolya n az? – Két kézzel nyúlt érte.
– Az – felelte m.
A kezé b e n forgat t a , azt á n levet t e az egyik gyűrűjé t és a
helyér e húzt a. – Tényle g – mon d t a döbb e n t e n , miközb e n
néh á n y könny perg e t t le az arc á n. – Hogy tudt a d…?
– Megsz e r e z t e m Ambros e- tól – felelte m.
– Ó – mond t a . Egyik lábáról a má sikr a állt, és érezt e m ,
hogy a csen d ismé t felma g a s o dik között ün k.
– Nem volt neh é z – tett e m hozzá. – Csak sajnálo m, hogy
ilyen sokáig tartot t.
– Nem tudo m elégg é me gk ö s z ö n ni neke d. – Két keze
közé fogta az enyé m e t .
Azt hihet n é t e k , hogy ez segít e t t. Hogy az ajánd é k és a
kézfogá s rendb e hozta köztünk a dolgot. De a csönd
vissza t é r t , és erős e b b volt, mint valah a . Olyan sűrű volt,
hogy kenyé rr e lehet e t t volna kenni. Vanna k csönd e k,
a melye k e t szav a kk al ne m lehe t elkerg e t ni. Denn a
me g é rint e t t e a keze m, de ne m fogta me g. Ez óriási
különbs é g .
Az égr e néz e t t . – Felhősödik – mon dt a . – Vissza kéne
me n n ü n k, mielőtt eler e d az eső.
Bólintott a m , és elme n t ü n k. Mögöttü nk felhők árnyé k a
hullott a mez őr e .
 SZÁZNEGYVENKILENCEDIK FEJEZET

ÖSSZEGABALYODÁS

Az Anker kihalt volt, csak Sim és Fela ült az egyik hát só

aszt al n ál. Oda m e n t e m hozzájuk, leült e m , a hát a m a t a
falnak vet et t e m .
– Na? – kérd ez t e Sim, ahog y lerogyt a m . – Milyen volt a
tegn a pi nap?
Eleng e d t e m a fülem mellet t a kérd é s t , ne m akar t a m erről
besz él ni.
– Mi volt tegn a p ? – kérd ez t e Fela kíváncsi a n.
– Denn á v al töltött e a napo t – ma g ya r á z t a Sim. – Az egé sz
napo t.
Vállat vont a m.
Sim derűje lekonyul t. – Nem volt jó? – kérd e zt e óvato s a n .
– Nem különös e b b e n – felelte m . A pult mögö t t álló
Laurelre nézt e m , és intet t e m , hogy hozzon vala mi ehe t ő t .
– Érdekel egy nő persp e k tív áj a ? – kérd e z t e lágya n Fela.
– A tiedd el beé r e m .
Simm o n b ól kipukka d t a nev e t é s , Fela grim a s z olt. – Ennek
ellen ér e segít ek – mon d t a . – Mesélj szép e n Fela nénin ek.
Így hát elmo n d t a m a lénye g e t . Igyekez t e m kép e t feste ni
a helyze tr ől, de a lénye g e t ne m ma g y a r á z h a t t a m el.
Ostob á n hangz o t t , amikor me g p r ó b ál t a m szav ak b a foglalni.
– Ez mind e n – mon d t a m néh á n y perc e s mako g á s utá n. –
Vagy legal á b bi s ennyit mon d o k róla. Úgy összez a v a r , mint
senki és se m mi. – Egy szálkát piszk ált a m az aszt alon . –
Gyűlölö m, ha ne m értek vala mi t.
Laurel mel e g kenyer e t hozot t, és egy tányé r
kru mplilev e s t . – Még vala mi t? – kérd e zt e .
– Köszönö m, ez elég. – Rámosol yo g t a m , azt á n
meg n é z t e m hát ulról, amíg vissza m e n t a pult mög é.
– Hát akkor! – mo nd t a Fela hivat alos modor b a n . –
Kezdjük a jó pont okkal. – Elbűvölő vagy, jóképű és tökélet e s
mod or b a n közelítesz a hölgyek h e z.
Sim elnev e t t e ma g á t . – Látta d , hogy néz e t t Laurenr e ? Ez
itt a világ legn a g yo b b kéjen c e. Több nőt bá m ul meg, mint
ame n n yi t én akkor tudn ék, ha két fej ülne a nyak a m o n , és
úgy forogn á n a k , mint a bagolyé.
– Így igaz – ismer t e m el.
– Van ilyen néz é s, és van olyan néz é s – felelt e Simn ek
Fela. – Egyes férfiaktól und orító. Szer e t n él me gf ür d e ni
utá n a . Más férfiaktól kedv e s. Segít, hogy szép n e k érezd
mag a d . – Szór akozot t a n végigsi mít o t t a haján.
– Tége d aligha kell err e eml ék ez t e t ni – mon d t a Sim mo n.
– Minden kin e k szüks é g e van rá, hog y erre eml ék ez t e s s é k
– válaszolt a Fela. – De Kvothe más. Ő olyan komolya n veszi
ezt. Ha ő néz rád, akkor tudni lehet, hogy csakis rád
össz po n t o sí t. – Elneve t t e ma g á t kénysz e r e d e t t kép e m
látt á n. – Ez volt az egyik, ami tetsz e t t ben n e d , amikor
megis m e r k e d t ü n k .
Simm o n arca elsöt é t e d e t t , én pedig igyek ez t e m a lehet ő
legár t al m a t - lana b b n a k tűnni.
– De miót a visszajöt t él, csakn e m fizikai érzés – mon d t a
Fela. – Most ha rám néz el, vala mi törté nik a sze m e d mögöt t .
Valami, ami csup a éd e s gyü m ölcs, árnyék és lámp af é n y.
Valami vad, mint mikor tünd el á n yo k futnak az ibolyaszín ég
alat t. Tulajdonk é p p e n ijesztő dolog. Neke m tetszik. – Mikor
ezt kimon d t a , fészkelőd ö t t a szék é n , és a sze m e kaján ul
meg villant.
Ez már sok volt Simm on n a k . Eltolta a széké t az aszt al t ól,
és hado n á s z v a táp á szk o d ni kezd e t t . – Jól van akkor… én
csak… jól van.
– Ugyan már, drág á m ! – mon d t a Fela, és a karjár a tett e a
kezét. – Nyugh a s s. Ez ne m olyas mi.
– Ne csitíts en g e m ! – vágot t vissza Sim, de ülve mar a d t .
Fela me g si m o g a t t a a tarkójá t. – Ez ne m olyas mi, ami
miat t aggó d n o d kell. – Kacag o t t, mint h a már a gond ol a t is
neve t s é g e s lenn e. – Szoros a b b a n mag a d h o z kötöt t él, mint
gond oln á d . De ez ne m jelenti azt, hog y időről időre ne m
élvez h e t e k egy kis hízelg é s t .
Sim mogo rv á n néz e t t rá.
– Netá n me njek kolost or b a ? – kérd e z t e Fela lapp a n g ó
inger ült s é g g el , és egy csep p n yi éneklő mod e gi akce n t u s s al.
– Tudod, milye n érzé s, amikor Mola flörtöl veled ? – Sim m o n
eltát o t t a a száját, és úgy fest e t t , mint aki egysz e r r e fog
sáp a d ni és pirulni. Fela jót nev e t e t t a zavar á n . – Az Apró
Isten ekr e , Sim! Gondolod, hogy vak vagyok? Igazá n kedv e s,
és jól érze d ma g a d tőle. Mi baj lehet n e ebből?
 Sim rövid hallgat á s után válaszolt. – Gondolo m, se m mi. –
Felnéz e t t, reszk e t e g e n rá m vigyor g o t t , és félresö p ör t e a
hajá t a sze m é b ől. – Csak sose nézz rám olyan pillant á s s al,
amilyet Fela eml eg e t e t t , jó? – A vigyor a széles e b b ,
őszint é b b lett. – Nem tudo m, el bírn á m- e viselni.
Gondolkod á s nélkül visszavigyor o g t a m . Sim mindig rá
tudot t venni egy mosolyr a.
– Mellesleg te úgy vagy tökél et e s , aho g y vag y – mon d t a
Fela. Megcsókolt a Sim fülét, azt á n visszafor d ult hozzá m . –
Másrész t ne m tudn ál ann yit fizetni, hog y össze g a b a l yo dj a k
veled – mon d t a nyíltan.
– Ez me g mit jelent? – kérd ez t e m . – És a külső m? Az én
sötét tünd e a k á r m i m ?
– Ó, elbűvölő vagy. De egy lány en n él több e t kíván. Azt
akarja, hog y a férfi csak vele foglalkozzo n.
Megr ázt a m a fejem. – Nem vagyok hajlan d ó leroh a n ni,
mint mind e n más férfi, akivel csak találkozot t. Gyűlöli.
Látt a m , mi tört é nik ilyenkor.
– Gondolt ál már arra, hogy ő is haso nlók é p p e n érez h e t ? –
kérd ez t e Fela. – Megleh e t ő s szoknya v a d á s z hírbe n állt.
– Akkor me nj ek szerze t e s n e k ? – kérd e z t e m ,
megis m é t e l v e azt, amit ő mon d o t t Simn e k, noha éles e b b
han g o n , mint ahog y akart a m . – Isten me gf ek e t e d e t t
test é r e ! Tíz tuca t férfi karján látta m ! Hirtele n me g b á n t o m
azzal, ha egy másik nővel me g ye k el meg n é z ni egy
színd a r a b o t ?
– Nem csak kocsikáz ni szokt ál velük. A nők ezt
elmon dj ák.
– Csodál a t o s. És még mit mon d a n a k ? – kérd e z t e m
epés e n , a leves e m e t bá m ulv a.
– Azt, hogy elbűvölő vag y – mon d t a könnye d é n Fela. – És
udvari as. Nem nyúlkálsz, ami bizonyo s ese t e k b e n csalód á s t
okoz. – Halvá n ya n mosolyg o t t.
Kíváncsi a n nézt e m rá. – Kinek?
Fela hab oz ot t . – Meradinn a k – felelt e. – De ne m tőle m
hallott a d.
– Húsz szót ne m szólt hozzá m vacsor a alat t – csóv ált a m a
feje m. – És csalódo t t, mert ne m kapt a m el utá n a ? Azt
gond olt a m , hogy gyűlöl.
– Messze vagyu nk Modegt ől – mon d t a Fela. – Az
emb e r e k n e k ebb e n a világr é s z b e n ne m nor m ális a
felfogás uk a szexről. Egyes nők ne m tudják, hogya n
kezeljék azt a férfit, aki ne m elég mer é s z.
– Rem ek – válaszolt a m . – És mé g mit mon d a n a k ?
– Sem mi szörnye n megl e p ő t – válaszolt a. – Nem
nyúlkálsz, viszont ne m is neh é z táncb a vinni. Bőkezű vagy,
szelle m e s és… – Feszélye z e t t e n elhallga t o t t .
– Folytas d – biztat t a m .
Fela sóh ajto t t, és hozzát e t t e : – Távoli vag y.
Nem az a taglócs a p á s volt, am elyr e szá mít o t t a m . –
Távoli?
– Neked néh a kizárólag a vacsor a kell – mon d t a Fela. –
Vagy a társ a s á g . Vagy a besz él g e t é s . Vagy valaki egy
bar á t s á g o s tapira. De legtö b b s z ör egy férfit akar sz… – A
homlok á t ráncolt a, és újrak ez d t e . – Ha egy férfival vagy… –
Ismét elhallg a t o t t .
Előreh aj olt a m . – Mondd csak ki, amit akar sz.
Fela vállat vont, ne m néz e t t a sze m e m b e . – Ha együ t t
lenn é n k, arr a szá mít a n é k , hogy elha g ys z. Nem rögt ön. Nem
gonoszs á g b ól vagy aljass á g b ól. De tudo m, hogy
meg t e n n é d . Nem ann ak a típus n a k látszol, aki lehor g o n yo z
egy lány mellet t. Előbb- utób b átt ér n é l vala mir e, ami
fontos a b b nála m .
Lustán bökdös t e m egy dar a b krum plit a leves e m b e n , és
ne m tudt a m , mit gond oljak.
– Itt többr ől van szó, mint rajon g á s r ól – mon d t a Sim. –
Kvoth e a világot a feje tet ejé r e állítan á ezér t a lányé r t . Te is
látod, ne m?
Fela hossz a n néze t t rám. – Igen – mon d t a halkan.
– Ha te láto d, akkor Den n á n a k is látnia kell – mut a t o t t rá
logikus a n Simmo n .
Fela a fejét rázt a. – Én csak azért láto m, mert elég távol
vagyok tőle.
– A szer ele m vak? – nev e t t e el ma g á t Sim. – Ennyit tudsz
mon d a ni? – A sze m é t forga tt a . – Ugyan, kérlek.
– Sose m mon d t a m , hogy szer el m e s vagyok – szólta m
közb e. – Sose m mon d t a m ezt. Zavar b a hoz, és én
kedv el e m . De enn él több r ől nincs szó. Hogya n is lehet n e ?
Nem ismer e m elégg é ahhoz, hogy komolya n szer el m e s
lehes s e k. Hogya n szer e t h e t n é k valakit, akit ne m ért ek?
Egy pillana ti g csak nézt ek. Azutá n Sim fiús neve t é s b e n
tört ki, mint h a a világon a legn ev e t s é g e s e b b dolgot
mon d t a m volna. Megfogt a Fela kezét, és me g c s ók olt a a
soklap ú kőgyűr ű t . – Te győzt él – mon d t a neki.
 – A szer el e m vak, és süket n é m a is. Többé sose m
kételk e d e m a bölcs es s é g e d b e n .

Változa tl a n ul rossz hang ul a t b a n látog a t t a m meg Elodin

magiszt e r t , akit Mews közelé b e n talált a m meg egy fa alatt.
– Kvothe! – intet t lustá n. – Gyer e. Ülj le. – Egy tálat tolt
felé m a lábáv al. – Vegyél szőlőt!
Vett e m néh á n y sze m e t . A friss gyü mölcs ne m volt
ritkas á g szá m o m r a ezekb e n a napok b a n , de ez nagyo n
guszt u s o s volt, még épph o g y inne n azon, hogy túlér e t t
legye n. Tűnődv e esze g e t t e m , a gondol at ai m mé g mindig
Denn a körül járt ak.
– Elodin ma giszt e r ! – mon d t a m lassa n . – Mi a véle m é n y e
azokról, akik folyton változt a tj ák a nevük e t ?
– Mi? – hirtel e n felült, a sze m é b e n vad rém ül e t t el. – Mit
tet t él?
Reakciója me g d ö b b e n t e t t . Védek e ző e n fölem elt e m a
keze m . – Sem mi t! – felelt e m . – Nem róla m van szó. Egy
lányról, akit isme r e k.
Elodin arca ha m u s z ü r k e lett. – Fela? – kérd e zt e . – Ő, ne m.
Nem. Ő ne m tenn e ilyet. Ehhez túl okos. – Úgy han gzo t t ,
mint h a kéts é g b e e s e t t e n prób ál n á me g g yő z ni ma g á t.
– Nem Feláról besz él ek – mon d t a m . – Egy lányról, akit
ismer e k. Valah á n ysz o r felbukk a n t , mindig másk é p p e n
hívatj a mag á t .
– Ó! – Elodin me g n yu g o d o t t . A fának dőlt, és halkan
neve t e t t . – Névv áltozt a t á s ! – mo nd t a érezh e t ő
meg k ö n n y e b b ü l é s s el . – Az isten csontj air a, fiam, azt
gond olt a m… – Elhallgat o t t , a fejét csóvált a.
– Mit gond olt? – kérd e zt e m .
– Sem mi – legyint e t t . – Na szóval, mi van ezzel a lánnyal?
Vállat vont a m , kezdt e m sajn álni, hogy egyált al á n szób a
hozt a m a dolgot. – Csak esz e m b e jutott, mit szólna
magiszt e r s é g e d egy olyan lányh o z, aki folyton változt a tj a a
nevé t . Valahá n ys z o r előkerül, mindig más a neve. Diana h.
Donn a. Dyan e.
– De, gon dolo m , ne m bujkál? – kérd e z t e mosolyo g v a
Elodin. – Nem körözik. Nem az aturi vast ör v é n yt igyekszik
kikerülni. Vagy ilyes miről van szó?
– Legjobb tudo m á s o m szerint ne m – mosolyo g t a m
bágya d t a n .
 – Arra utalh a t , hogy ne m tudja, kicsod a – felelt e. – Vagy
tudj a, de ne m tetszik neki. – Felnéz e t t rám, töpr e n g v e
dörgölt e az orrát. – Ez nyu g h a t a t l a n s á g o t és
elég e d e t l e n s é g e t sejt e t. Azt jelent h e ti, hogy a ter m é s z e t e
inga t a g , és a nev é t is úgy változt a tj a, hogy illjék hozzá. De
az se m lehet e tl e n, hogy szer e t n e más sze m él yis é g lenni, és
rem éli, hog y ebb e n segíti a névcs e r e .
– Ez csup a üres frázis – válaszolt a m zsé m b e s e n . – Mintha
azt mon d a n á , hogy tudj a, hogy a leves e forró, vagy hideg.
Az alm a éde s, vagy sav a n yú . – Összer á n c ol t a m a
homloko m. – Csup á n komplikálta b b a n közli, hogy ne m tud
se m mi t.
– Nem azt kérd e z t e d , mit tudok egy ilyen lányról –
mut a t o t t rá. – Azt kérd e z t e d , mit mond a n é k róla.
Vállat vont a m , fáraszto t t a té m a . Ném á n ett ük a szőlőt,
miközb e n az arr a járó diákok a t figyelt ük.
– Ismét hívta m a szelet – mo n d t a m , mer t rájött e m , hogy
ezt mé g ne m mes él t e m el neki. – Tarbe a n b a n .
Felkapt a a fejét. – Sikerült? – Várakoz ó a n néze t t rám. –
Halljuk hát! Minden részle t e t .
Elodinb a n mind e n me g v olt, amit elvár u nk egy
hallga t ó t ól: figyel m e s és volt lelkes. Elmes élt e m az egés z
tört é n e t e t , meg t e t é z v e néh á n y drá m ai cifráza t t al. A vég ér e
sokat javult a hang ul a t o m .
– Egy sze m e s z t e r alat t har m a d s z o r – mo nd t a elisme r ő e n
Elodin. – Megker e s t e d és me g t al ált a d , amikor szüks é g e d
volt rá. És ne m c s a k a szellőt, de a lélegz e t e t is. Ez titokzat o s
dolog. – A sze m e sark á b ól rám néz et t , és rava sz ul
mosolyg o t t. – Mit gond olsz, men n yi időb e telik, amíg
csinálh a t s z ma g a d n a k egy gyűrű t a leveg ő b ől?
Fölem elt e m bal keze m, és szét t á r t a m az ujjaim a t. – Ki
mon d h a t j a , hogy ne m visele m máris?
Elodin rázkód o t t a neve t é s t ől, aztá n abb a h a g y t a , amikor
az arco m ugya n ol ya n mar a d t. Kicsit összevo n t a a
sze m öld ö k é t , tűnőd ő pillant á s t vet e t t rám, a tekint e t e előbb
a keze m r e , azt á n az arco mr a siklott. – Tréfálsz? – kérd e zt e .
– Jó kérd é s. – Nyugo d t a n nézt e m a sze m é b e . – Tréfálok?
 SZÁZÖTVENEDIK FEJEZET

OSTOBASÁG

Telt- múlt a tava s zi sze m e s z t e r . Várakoz á s o m m a l

ellent é t b e n Denn a ne m lépet t föl nyilvános a n Imréb e n,
viszont pár nap múlva eluta zot t észa kr a , Anilinba.
Ám ezútt al külön eljött az Ankerb e , és bejele nt e t t e , hogy
távozik. Ezt vala milye n különös okból hízelgőn e k találta m,
és akar a tl a n ul ann a k a jelét látta m benn e , hogy ne m
romlott el mind e n köztünk.
A Kancellár me g b e t e g e d e t t a sze m e s z t e r vége felé.
Noha ne m nagyo n ismer t e m , kedv elt e m Her má t . Nemc s a k
azért, mer t me gl e p ő e n laza taná r n a k bizonyult, a mikor ylli
nyelvr e oktat ot t , de kedve s volt vele m akkor is, a mikor új
volta m az Egyet e m e n . Mindazon ál t al ne m aggó dt a m
túlzott a n . Arwyl és a Medica sze m él yz e t e mind e n r e képe s
volt a halott a k feltá m a s z t á s á n kívül.
De teltek a napok, és ne m érkez e t t hír a Medicából. A
hírek szerint túl gye n g e volt ahhoz, hogy felkelhe s s e n az
ágyból, és a lázroha m o k azzal fenye g e t t é k , hogy kiége tik
hat al m a s arka nist a elméj é t .
Amikor világos s á vált, hogy a jövőbe n ne m látha tj a el
kanc ellári tiszts é g é t , a ma gisz t e r e k össz e ült e k, hogy
eldönt s é k, ki foglalja el a helyé t. Talán végle g, ame n n yi b e n
a bet e g állapot a tová b b romlik.
Hogy rövidr e fogjak egy kes e rv e s históriá t, He m m é t
nevez t é k ki Kancellárr á. Mihelyt a sokk elmúlt, kiviláglott,
miért. Kilvin, Arwyl és Lorren túlsá g o s a n elfoglalt ak voltak
ahhoz, hogy újabb felada t ok a t vállaljana k. Kisebb
mért é k b e n , de ugya n e z t el lehet e t t mon d a ni Mandr a gr ól és
Dalról. Maradt Elodin, Brand e u r és He m m e .
Elodin ne m akart Kancellár lenni, és általá b a n túl
boga r a s n a k tartot t á k a poszt hoz. Brand e u r pedig mindig
arra vitorlázott, a me r r e Hem m e fújta a szelet.
Így hát He m m e szer ez t e me g a kanc ellári szék e t .
Bossz a n t ó n a k talált a m, de ne m sok hat á s s al volt a
mind e n n a pj ai mr a . Azt az egye tl e n óvint ézk e d é s t tett e m,
hogy nagyo n vigyázt a m , neho g y a legcs e k él ye b b
mért é k b e n is me g s é r t s e m az egye t e mi törvé n ye k e t .
Tudt a m, hogy ha mos t kellene beállno m a szarv a k közé,
Hem m e szav az a t a duplá n szá mít a n a ellene m.
Közeled e t t a vizsgaidős z a k. Her ma ma giszt e r tová b br a is
gye n g e volt, és lázas. A félele mt ől émel ye g v e és görcsölve
kész ült e m az első vizsgá mr a , a melye n Hem m e elnökölt
Kancellárk é n t .
Ugya n a z t a gondo s a n kidolgozot t alakít á s t mut a t t a m be
a vizsgáko n, mint az utolsó két félévb e n . Habozt a m ,
elköve t t e m néh á n y hibát, húsz e g yn é h á n y talent u m r a
srófolva fel a tandíja m a t . Ez elég volt, hogy né mi pénzt
kere s s e k , de ne m elég, hogy túlsá g o s a n leég e s s e m
ma g a m .
He m m e szoká s a szerint kétfen e k ű vagy beugr a t ó
kérd é s e k e t tett föl, hogy me g b u kj a k, de ebb e n ne m volt
se m mi új. Az egye tl e n különbs é g az volt, hogy sokat
mos olyg ot t. Nem volt kelle m e s mos olya .
A ma giszt e r e k vissza vo n ult a k a szoká s o s fojtott hang ú
konfer e n ci ár a . Után a He m m e felolvas t a a tandíja m a t :
ötve n talent u m. A Kancellárn a k látha t ól a g nagyo b b
befolyá s a volt ezekr e a dolgokr a , mint gondolt a m volna.
A szá m a t har a p d ál t a m , nehog y elnev e s s e m ma g a m , és
kellőe n csügg e d t arcc al vonult a m el a Hollows alags or á b a ,
a pénzt á r n ok szobáj á b a . Rien sze m e felragyo g o t t az
utalvá n yo m látt á n. Eltűnt a hát s ó szob á b a n , és egy vast a g
borítékk al tért vissza.
Megköszö nt e m neki, azt á n vissza t é r t e m az Ankerb e n
lévő szobá m b a , vigyázv a , hogy egé s z úton mogorv a arcot
vágjak. Amikor becs ukó d o t t mögö t t e m az ajtó, feltépt e m a
súlyos borítékot, és a tart al m á t a tenye r e m b e öntöt t e m.
Két ragyo gó aran ym á r k a volt, mind e g yik tíz talent u m o t ért.
Ekkor fölnev e t t e m . Addig neve t t e m , amíg könnyb e
lába d t a sze m e m és me gf ájdult az oldala m. Aztán
fölvett e m a legjobb ruhá m a t , és össz e s z e d t e m a
bar á t ai m a t : Wileme t , Simmo n t , Felát és Molát. Elzavar t a m
egy küldönc öt Imré b e , egy Devinek és Threp é n e k szóló
me g hívóv al. Aztán bér elt e m egy négylova s hintót, és
áthajt a t t u n k a folyón Imré b e .
Az Eoliann ál álltunk me g. Denn a ne m volt ott, helye t t e
Deochot szedt e m föl, azt á n tová b b me n t ü n k a Királyi Címer
nevű kocs m á b a . Ez olyan hely, a melye t önma g á r a adó diák
ne m eng e d h e t me g ma g á n a k . A port á s olyan me g v e t ő e n
néz e t t tarka komp á ni á n kr a , mint h a tiltakoz ni akarn a , á m
Threp e előve t t e legjobb úrie mb e ri zordon s á g á t és
vala m e n n yi ü n k e t bet er elt.
A kelle m e s deka d e n ci a éjszak áj a követk e z e t t , a melyh e z
fogha t óv al azót a is ritká n volt rész e m. Ettünk, ittunk, és én
boldog a n fizett e m mind e n é r t . Az aszt alr a ne m került több
víz, csak a me n n yit a kéz mo s ó tálakb a töltött e k. Kupáinkb a
csak vinta si óbor, söt é t scutt e n , hűvös me t h e glin, éde s
ége t t bor került, és Hem m e ostob a s á g á t éltett ük mind e n
pohá rkö s z ö n t ő b e n .
 SZÁZÖTVENEGYEDIK FEJEZET

ZÁRAK

Kvothe mély lélegz e t e t vett, és bólintot t. – Itt álljunk

me g – mond t a . – Pénz a zse b e m b e n , élet e m b e n először.
Baráti körbe n. Ez jó hely, hogy abb a h a g yj uk ma éjszak á r a .
– A tenye r é t dörzsölt e , jobb kezév el szór akoz ot t a n
ma s s zírozt a a balt. – Ha folytatjuk, a dolgok ismé t
elsöt é t ül n e k.
A Króniká s össz e s z e d t e a teleírt papírlapok vékony
köte g é t , az aszt alhoz ütög e t t e őket, össz eig a zítot t a a
sarkuk a t , végül a halo m tet ejér e helyez t e a befejez e tl e n
oldalt. Kinyitott a bőrtá s k áj á t , kivett e a mélyzöld
ma g ya lko s z or ú t , a tásk á b a csúszt a t t a a lapoka t . Aztán
becs a v a r t a a tintat a r t ó t , és szét sz e d t e a tollát, és
tisztog a t ni kezdt e .
Kvothe fölállt, nyújtózot t. Össz e s z e d t e az üres
tányé r ok a t , poha r a k a t , és kivitte őket a konyh á b a .
Bast csak ült üres arcc al. Nem moz dult. Úgy tűnt, alig
vesz levegőt. A Króniká s egyr e gyakr a b b a n sandítot t rá.
Kvothe visszajött az ivóba, és elko mor o d o t t . – Bast! –
mond t a .
Bast lass a n odaford ult, ránéz e t t a pult mögöt t álló
e mb e r r e .
– Még tart Shep virraszt á s a – szólt Kvothe. – Ma est e
ne m sok mos o g a t niv aló van. Miért ne m mé s z oda? Örülni
fogna k neke d…
Bast egy pillana tig gondolkodot t, azt á n me gr á z t a a fejét.
– Nem hinné m, Reshi – mond t a színtel e n hango n. – Nem
igaz á n vagyok olya n hang ul a t b a n . – Föltáp á s z ko d o t t , és
kere s z t ül m e n t a ter m e n , rá se néze t t a többiekr e . –
Megye k, lefeksz e m.
Lépés ei n e k ke mé n y kopog á s a lass a n elhalkult a
távolba n. Utána ajtó csukódo t t .
A Krónikás figyelt e, ahogy elme g y, majd a pult mögöt t
álló, vörös hajú e mb e r r e pillantot t.
Kvothe ugya n c s a k a lépcsőt nézt e aggod al m a s a n . –
Nehéz napja volt. – Ezt legalá b b annyira mond t a ma g á n a k ,
mint a vend é g é n e k . – Holna pr a jobba n lesz.
Megtörölt e a kezét, me gk e r ült e a pultot, és a bejár a t felé
tartot t. – Szüks é g e d van mé g vala mir e , mielőtt lefeküdn él?
– kérde z t e .
A Króniká s me gr á z t a a fejét, azt á n elkezdt e össz e r a k ni a
tollát.
Kvothe egy nagy rézkulcc s al bezár t a az első ajtót, majd
a Króniká s h oz fordult. – Itt hagyo m a kulcsot neke d –
mond t a . – Arra az ese t r e , ha korá n kelnél, és kedve d
tá ma d n a sét álni vagy ilyes mi. Mosta n á b a n ne m soka t
alszo m. – Megérint e t t e az állát, ahol kezde t t kékülni a
zúzódá s . – De azt hisze m, ma est e kivét elt tesz e k.
A Króniká s bólintott, és a vállára kapt a a táskáj á t .
Óvatos a n fölvett e ma g yalkos z or új á t , és a lépcső höz indult.
Amikor Kvothe egye d ül mar a d t az ivóba n, móds z e r e s e n
felsöpör t e a helyis é g e t , a sarkok a t se m hagyv a ki.
Befejezt e a tányé r m o s o g a t á s t , lemos t a az aszt alok a t és a
pultot, aztá n leoltott a a lámp á k a t , csak egye t hagyo t t
égve. A félho m ál yo s helyisé g me g t elt rebb e n ő
árnyé kokk al.
Egy pillana tig nézt e a pult mögöt ti palackok a t , aztá n
me gfor dult, és ő is lass a n fölme n t a lépcső n.

Bast belé p e t t a szobáj á b a , becs ukt a az ajtót ma g a

mögöt t . Csönd e s e n oda m e n t a söté t b e n a kand allóhoz.
Se m mi se m volt benn e , csak ha mu és salak mar a d t a
regg eli tűzből. Bast kinyitott a a fáslád á t , de az is üres volt,
csak az alján volt egy vast a g rét e g forgác s és néh á n y
szilánk.
Az ablakon beszűr ő d ő tomp a fény vissza v e r ő d ö t t söt é t
sze m é b ől, és kirajzolta az arcá t. Mozdulatla n ul állt, mint h a
azt akar n á eldönt e ni, mit tegye n. Egy perc múlva
vissza e n g e d t e a fáslád a fedelé t, takar ót teker t ma g á r a , és
lekupor od o t t egy kis pa ml a g r a az üres kand alló mellett.
Hosszú ideig ült, és nézt e a söt é t s é g e t .
Halk csoszog á s t hallott az ablaka előtt. Aztán se m mi t .
Majd csönd e s kapirg ál á s követk e z e t t . Bast me gfor d ult, és
látt a, hogy egy söté t árny mozog az éjszak á b a n .
Mozdulatla n n á der m e d t , azt á n simá n lesiklott a
díványról, és me g állt a kand alló előtt. Egyfolyt á b a n az
ablakot nézve , óvatos a n ma t a t o t t a párká n yo n .
Ismé t kapirgál á s hallat szot t az ablak felől, ezútt al
hango s a b b a n . Bast sze m e a párká n yr a siklott, két kézzel
felkapot t vala mit. Fém villant a bágya d t holdfé nyb e n . Bast
legugg olt, a test e me gf e s z ült, mint az össz e n yo m o t t rugó.
Egy hossz ú pillana tig se m mi se m tört é n t .
Kopp- kopp- kopp. Halk nesz volt, de tiszt á n hallatsz ot t a
szob a csöndjé b e n . Szüne t követk e z e t t , majd
me gis m é tl ő d ö t t a hang. Élese n, kitartó a n kopogt a k az
ablaküv e g e n : kopp- kopp- kopp- kopp.
Bast sóhajtot t. Fesz e s tart á s a ellazult, az ablakhoz me n t ,
elfordítot t a a kallant yú t , és kinyitott a .
– Az én ablako m n a k nincs zárja! – zsé mb e l t a Krónikás. –
A tiéde n miért van?
– Nyilvánvaló okokból – felelte Bast.
– Bejöhe t e k?
Bast vállat vont, és a kand allóhoz lépet t, miközb e n a
Króniká s ügye tl e n ül be m á s z o t t az ablakon. Bast gyufáv al
me g g yújt ot t a a közeli aszt alon álló lámp á t , majd vigyázv a
letett két hossz ú kést a kand allóp á r k á n yr a . Az egyik
vékony és éles volt, mint egy fűszál, a má sik hegye s és
kecs e s , mint egy tövis.
A Króniká s körülnéz e t t , a mikor a lámp af é n y betöltött e a
szob á t . Tága s helyisé g volt, pomp á s faburkola t t al, vast a g
szőnye g e k k el. Két pa ml a g néz e t t sze mb e egym á s s a l a
kand alló előtt, az egyik sarokb a n söté t z öld függön yö s ,
hat al m a s , me n n ye z e t e s ágy állt.
A polcokon képe k, csec s e b e c s é k , különböző vac akok
hever t e k. Pántlikával össz e köt öt t hajtincs e k. Fából faragot t
sípok. Szár az virágok. Szarugyűr ű k, bőrgyűr űk, fűszálakból
fonott gyűrűk. Kézzel márt o t t gyert ya , a melyn e k viaszá b a
levelek e t nyo mt a k .
A szob a egye s rész eit ma g ya l díszítet t e , ami
nyilvánv aló a n új fejle mé n y volt..Hos sz ú füzér futott végig
az ágyt á ml á n , egy má sik a kand allót keret e z t e , és
ráte k e r e d e t t két fénye s fejsze nyelér e . A balt afejn e k olyan
volt a formáj a , mint a levélne k.
Bast leült a hideg kand alló elé, és ma g á r a teríte t t egy
foltvarrot t takar ót. A takaró az össz e ne m illő
szöve t d a r a b o k káosz a volt. Már kifakult, csak a kellős
közep é n virított egy piros szív.
– Beszélnün k kell – mon dt a halka n a Króniká s.
 Bast vállat vont, sze m e tomp á n mer e d t a kand allóra.
A Krónikás közele b b lépet t. – Meg kell hogy kérd ezz e m…
– Nem kell suttog n o d – mon dt a Bast föl se m nézve . – A
foga dó má sik végé b e n vagyu n k. Néha vend é g e i m vann a k.
Ő ne m tudott aludni tőlük, így átköltözt e m az épüle t n e k
ebb e a végé b e . Hat tömör fal választj a el a szob á m a t az
övétől.
A Króniká s leült a má sik díványr a Bastt al sze mb e n . –
Meg kell kérde z n e m néh á n y dolgot, a mit ma est e mond t ál.
A Ctha e hr ől.
– Nem kellen e besz éln ü nk a Ctha e hr ől. – Bast hangja
színt ele n és ólomn e h é z volt. – Nem tesz jót az
egé s z s é g n e k .
– Akkor a Sithéről – folytat t a a Krónikás. – Azt mond t a d ,
ha tudn á n a k erről a tört é n e t r ől, mind e n kit me g öln é n e k ,
akinek köze van hozzá. Ez igaz?
Bast bólintot t, a sze m é t ne m vett e le a kand allóról. –
Felége t n é k ezt a helye t, és sóval vetn é k be a helyé t .
A Króniká s lesüt öt t e a sze m é t , a fejét csóvált a . – Nem
érte m, miért félsz ennyir e a Ctha e h t ől – mond t a .
– Nos, a bizonyít é kok arra utalna k, hogy ne m vagy
vala mi okos – felelte Bast.
A Krónikás össz evo n t a a sze möl dök é t , és türel m e s e n
várt.
Bast sóhajtot t, és végr e levet t e a sze m é t a kand allóról. –
Gondolkodj! A Ctha e h mind e n t tud, amit tenni fogsz.
Mindent, amit mond a ni fogsz…
– Ez idege sít ő társ algóv á teszi – válaszolt a a Króniká s. –
De ne m…
Bast hirtele n dühös s é vált. – Dyen vehat. Enfeun vehat
tyloren tes ! – acs ar o g t a szint e érth e t e tl e n ül. Reszke t e t t , a
kezé t hol ökölbe szorított a , hol ellazított a .
A Króniká s elsá p a d t a Bast hangj á b ól fröcsögő mér e g t ől,
de pillája se m rebb e n t . – Nem rá m vagy dühös – mon dt a
nyugo d t a n , és Bast sze m é b e néze t t. – Csak dühös vagy, és
törté n e t e s e n én vagyok a közele d b e n .
Bast fenye g e t ő e n mer e d t rá, de ne m szólt.
A Krónikás előre h ajolt. – Segít e ni akarok, ugye , tudod?
Bast duzzogv a bólintot t.
– Ám ez azt jelenti, hogy me g kell érte n e m , mi folyik itt.
Bast vállat vont, a hirtele n dühkitör é s kiége t t e belőle az
érzel m e k e t , csak fásults á g mar a d t benn e .
 – Úgy tűnik, Kvothe elhiszi, amit a Chta e hr ől me s él sz –
mond t a a Króniká s.
– Ismeri a világ rejtet t emelt yűit – mond t a Bast. – És
a mit ne m ért, azt gyors a n felfogja. – Lustá n babr ált a a
takar ó szélét. – És bízik benn e m .
– Nem tűnik ez kimódoltn a k? A Ctha e h ad egy virágot
egy fiúnak, egyik dolog veze t a má sikhoz, és hirtele n kitör
egy hábor ú. – A Króniká s legyint e t t . – A dolgok ne m így
műkö d n e k . Túlságos a n sok a véletle n egyb e e s é s .
– Ez ne m egyb e e s é s . – Bast kurt á n sóhajtot t. – Egy vak
e mb e r me g b o tlik egy zsúfolt szob á b a n . Te ne m. Te
hasz n álod a sze m e d , és me g t al álod az utat. Ugya nolya n
tisztá n látod, mint mind e n ki. A Ctha e h látja a jövőt. Minde n
jövőt. Mi pedig botladoz u n k. Ő ne m. Csak néz, és
kivála sztj a a legka t a s z t r of ális a b b utat. Ő az a kő, amel y
elindítja a laviná t. A köhög é s , a mely kirobb a n tj a a járvá nyt .
– De ha tudod, hogy a Ctha e h igyekszik irányít a ni –
mond t a a Króniká s – csinálha t s z vala mi má s t . Ad neke d
egy virágot, te pedig elado d.
Bast me gr á z t a a fejét. – A Ctha e h ezt tudja. Nem írhatod
át a dolgoka t, amel ye k e t tud a jövődről. Mondjuk, elado d a
virágot a herc e g n e k . Ő pedig arra hasz n álja, hogy
me g g yó g yí t s a a jegye s é t . Egy évvel későb b a lány
rajtak a pj a , a mint me gk e t t yi nti a szob al á n yt , szégye n é b e n
felaka sz tj a ma g á t , az apja pedig tá ma d á s t indít, hogy
me g b o s s z ulja. – Tehet e tl e n ül szétt á r t a a karját. – Máris
me gv a n a polgár h á b o r ú.
– De a fiatale m b e r n e k , aki eladt a a virágot, ne m lesz
se m mi baja.
– Valószínűle g ne m – felelte komor a n Bast. –
Valószínűb b, hogy berúg, mint egy úr, bujakórt kap, lever
egy lámp á t , és a fél város leég.
– Azokat a dolgoka t kere s e d össz e, amel ye k az igaza d a t
bizonyítják – mond t a a Krónikás. – Valójáb a n se m mi t ne m
bizonyít a s z.
– Miért kéne bár mit is bizonyít a n o m neke d? – kérd ez t e
Bast. – Miért érde k el n e , hogy mit gondolsz? Légy boldog
ostob a tuda tl a n s á g o d b a n . Neked tesz e k szíves s é g e t , ha
ne m mond o m el az igazs á g o t .
– Milyen igazs á g ez? – kérde z t e a Krónikás inger ült e n.
Bast fáradt a n sóhajtot t, és re mé n yt e l e n arcc al felnéz e t t
a Króniká sr a .
 – Inkább harcolok sze m él ye s e n Haliaxsz al – mon dt a . –
Inkább sze mb e n é z e k az egé s z Chandria n n a l, se mh o g y tíz
szót válts a k a Ctha e h h e l.
A Krónikás kis ideig hallga t ot t . – Megölnek – mon dt a .
Kérdé s n e k hangz ot t .
– Igen – bólintott Bast. – Akkor is.
A Króniká s ráné z e t t a vele sze mb e n ülő, söté t hajú ifjúra,
aki egy takar ób a burkolózot t. – Mesék tanított a k arra, hogy
félj a Ctha e h t ől – mon dt a viszolyogv a . – És ez a félele m
elbutít.
Bast vállat vont, üres tekint e t e vissza t é r t a ne m létező
tűzhöz. – Untat s z, e mb e rízing.
A Krónikás fölállt, előrelé p e t t , és arcul ütött e .
Bast feje félrebillent. Egy pillana tr a túlsá g o s a n elhűlt,
hogy me g m o z d uljon. Aztán felpatt a n t , a takaró lerep ült a
válláról. Torkon raga d t a a Króniká s t, vicsorgot t , a sze m e
bekék ült.
A Krónikás a sze m é b e néz e t t . – Az egé s z e t a Ctha e h
módolt a ki – mond t a nyugod t a n . – Tudt a, hogy
me g t á m a d s z , és ebből szörnyű dolgok követk e z n e k .
Bast őrjöngő arc a me g m e r e v e d e t t , a sze m e tágr a nyílt.
Válla elernye d t , keze eleng e d t e a Króniká s torká t. A
pa ml a g h o z me n t , hogy vissz a üljön a párn á kr a .
A Króniká s lendüle t e t vett, és ismé t arcul ütött e . A
csatt a n á s erős e b b volt, mint az előző.
Bast ismé t vicsorgot t , azt á n abb a h a g yt a . A sze m e a
Króniká sr a villant, majd lesiklott róla.
– A Ctha e h tudja, hogy félsz – mon dt a a Króniká s. –
Tudja, hogy én fölhasz n ál o m ezt a tudá s t ellene d. Még
mindig ma nip ul ál tége d. Ha ne m tá ma d s z me g, szörnyű
dolgok követk e z n e k belőle.
Bast me g d e r m e d t , lebé n ult, csa pd á b a ese t t félúton az
állás és az ülés között.
– Rám hallga t s z végr e ? – kérd ez t e a Króniká s. –
Felébr e d t él végr e ?
Bast zavar t álmélkod á s s a l néz e t t föl az írnokr a. Vörös
folt lángolt az arc á n. Bólintott, és lass a n leült a pa ml a gr a .
A Króniká s föle melt e a kezé t. – Mit csinálsz, ha mé g
egys z e r me g ü tl e k?
– Kék- zöldre verlek – felelte komolya n Bast.
A Króniká s bólintott, és vissz a ült a saját díványá r a . – A
vita kedv é é r t elfoga d o m, hogy a Ctha e h isme ri a jövőt. Ez
azt jelenti, hogy sok dolgot képe s irányít a ni. – Föle melt e az
ujját. – De ne m mind e n t . A gyü mölc s, amel ye t ma ett él,
mé g éde s a szád b a n , igaz?
Bast lass a n bólintot t.
– Ha a Ctha e h olyan rosszindul a t ú, amilye n n e k leírod,
akkor mind e n lehe t s é g e s módo n árta ni akar neke d. De
ne m tud. Nem tudt a me g a k a d á l yoz ni ma regg el, hogy
me g n e v e t t e s d a te Reshide t. Nem tudt a me g a k a d á l yoz ni,
hogy élvez d a napf é n yt az arcodo n, vagy csókolga s d a
rózs á s képű par a s z tl á n yok a t , igaz?
Bast egy pillana t r a elvigyorod ot t . – Több volt az csókn ál.
– Éppe n ezt mond o m – szöge z t e le a Krónikás. – Nem
mér g e z h e t me g mind e n t , amit teszü nk.
Bast eltűnőd ö t t , sóhajtot t. – Bizonyos ért ele m b e n igaza d
van – mond t a . – De csak egy hülye gondolja egy égő
házb a n, hogy mind e n rend b e n van, mert a gyü mölc s mé g
éde s .
A Krónikás ráérős e n körülnéz e t t . – Nem láto m, hogy a
kocs m a égn e .
Bast hitetle n ül mer e d t rá. – Az egé s z világ leég –
mond t a . – Nyisd ki a sze m e d .
A Króniká s a homlok á t ráncolt a. – Ha má s r ól ne m is
vesz ünk tudo m á s t – folyta t t a –, Felurian eleng e d t e . Tudta,
hogy besz élt a Ctha e h h el, bizonyos a n ne m szab a dí t ot t a
volna rá a világr a, ha vala milye n módo n ne tudn á
védel m e z ni a Ctha e h hat á s a ellen.
Bast tekint e t e felragyo g o t t a gondol a tr a , de szint e
azonn al elho m ál yo s o d o t t . Megrázt a a fejét. – Mélys é g e t
kere s el egy sekély pat a k b a n – mond t a .
– Nem ért ele k – válasz olt a a Krónikás. – Mi ért el me lett
volna, hogy Felurian eleng e dj e , ha csaku g ya n
vesz e d el m e s ?
– Értele m? – kérd ez t e Bast söté t hu morr al. – Nem volt
értel e m. Feluriann a k se m mi köze az ért ele m h e z .
Eleresz t e t t e , mert hízelge t t a hiús á g á n a k . Azt akart a , hogy
me nj e n ki a hala nd ó világb a , és az ő dicsér e t é t zengje.
Meséke t me s élje n róla. Sóvárogjon utá n a . Ezért eng e d t e el.
– Sóhajtot t. – Már mond t a m neke d. A nép e m ne m a jó
dönt é s eir ől nevez e t e s .
– Talán igaz – bólintott a Krónikás. – Vagy talán
egys z e r ű e n rájött, hogy kár kísérlet e z ni a Ctha e h
gondola t ai n a k kitalálá s á v al. – Legyint e t t . – Ha mind e n
rossz, amit tesz el, akkor azt csinálha t s z, a mit akarsz.
Bast mozd ul a tl a n ul ült egy hossz ú percig. Aztán
bólintott, először alig észr ev e h e t ő e n , azt á n hat á r oz ot t a n . –
Igaza d van – mond t a . – Ha úgyis sírás lesz a vége , azt kéne
tenn e m , a mit akarok.
Körülnéz e t t , majd hirtele n felugrot t. Addig kere s g é lt,
a míg ne m talált a padlón egy vast a g, össz e g yűr t kabá t ot .
Erélye s e n me gr á z t a , ma g á r a kanya rítot t a , és az ablakhoz
indult. Megtor p a n t , vissza m e n t a díványh oz, és addig
turkált a párn á k között, a míg talált egy üve g bort.
A Króniká s ne m ért e t t e . – Mit csinálsz? Vissza m é s z Shep
virraszt á s á r a ?
Bast me g állt az ablak felé me n e t , és mint h a me gl e p t e
volna, hogy a Króniká s mé g mindig ott áll. – Megye k a
dolgo mr a – mond t a , és a hóna alá dugt a az üveg bort.
Kinyitott a az ablakot, kilépe t t rajta. – Ne várj me g!

Kvothe sietve belép e t t a szob áj á b a , és becs ukt a ma g a

mögöt t az ajtót. Szorgos ko d ni kezd e t t . Kiszedt e a hide g
ha mu t a kand allóból, tüzet rakott, me g g yúj t ot t a egy kövér,
piros kéne s gyufáv al. Elővett egy má s o dik takar ót, és
keske n y ágyá r a teríte t t e . Kissé elko mor o dv a föle melt e a
padlór a hullott papírgo m b ó c o t , és vissza t e t t e az
aszt alla pr a , ahol már két össz e g yű r t papírlap hever t.
Után a már- már vonakod v a oda m e n t az ágy lábá hoz.
Mély lélegz e t e t vett, me g t ör ölt e a kezét a nadr á g s z á r á b a ,
és letér d elt a söt é t láda elé. Két kezét a domb or ú fedélre
helyezt e , és behu n yt a a sze m é t , minth a hallga t óz n a . A
válla mozgot t, ahog y ráng a t t a a fedel et.
Se m mi se m tört é n t . Kinyitott a a sze m é t , a szája komor
vonallá vékonyo d o t t . A keze ismé t me g m o z d ul t,
ke mé n ye b b e n ráng a t t a , egy hossz ú percr e görcsö s e n
me gf e s z ült, mielőtt föladt a a küzdel m e t .
Kifejezé s t el e n arcc al fölállt, az ablakhoz me n t , és
kinéz e t t a kocs m a mögöt ti erdőr e . Ablakot nyitott, kihajolt,
két kézzel előre nyúlt. Amikor vissza h úz ó d o t t , kesk e n y
fadoboz volt a kezé b e n .
Letörölt e róla a port me g a pókh álót, aztá n kinyitott a .
Egy söté t vaskulcs és egy ragyo gó rézkulcs volt benn e .
Ismé t letérd elt a láda elé, és a rézkulcsot beleilleszt e t t e a
vasz á r b a . Lassú, pontos mozd ul a t t al elfordítot t a : balra,
aztá n jobbra, majd ismé t balra, közbe n figyel me s e n
hallgat t a a szerk ez e t bels ejé b ől érkező, halk katt a n á s o k a t .
Ezutá n a vaskulcs ot vett e elő, és bedu g t a a réz
kulcslyukb a . Ez a kulcs ne m forgott. Mélyen belen yo m t a a
zárba, félig kihúzt a, majd ismé t vissza t olt a, mielőtt gyors,
sima moz dul a t t al kihúzt a .
A kulcsok a t vissz a h el ye z t e a dobozukb a , azt á n ismé t
ráte t t e a kezé t a láda fedelér e , ugya n ol ya n moz dul a t t al,
mint először. – Nyílj ki – mor molt a az orra alatt. – Nyílj már
ki, a fené b e ! Edro!
Válla- hát a me gf e s z ült az erőlköd é s t ől.
A láda fedele ne m nyílt ki. Kvothe nagyot sóhajtot t, és
addig hajolt előre, a míg a homloka me g ne m érint e t t e a
láda hűvös, söté t fáját. Ahogy a levegő kime n t a tüdej é b ől,
a válla me gr o s k a d t . Kicsinek, sebz e t t n e k, borza s z t ó a n
fára dt n a k és éveinél öreg e b b n e k tűnt.
Az arc á n enn e k ellené r e ne m volt se me gl e p e t é s , se
bán a t . Csak lemon d á s . Annak az emb e r n e k ilyen az arc a,
aki végr e me gk a p t a a rége n várt rossz hírt.
 SZÁZÖTVENKETTEDIK FEJEZET

BODZA

Rossz éjszak a volt ez ann a k, akit a szab a d b a n talált. A

felhők sokáig jöttek, minth a szürke lepe d őt húzt a k volna az
égr e. A szél vacogt a t o t t , az eső hol elere dt , hol elállt, hol
szaka d t , hol sze m e r k él t.
Ennek ellenér e az út me n ti bozót b a n táboroz ó két
katon a látha t ól a g jól érezt e ma g á t . Találtak egy
favágóku n yh ó t , és akkor a tüzet rakt a k, ami mé g az át m e n ő
zivat a r okt ól is csak köpködöt t és szisze g e t t .
A katon á k hango s a n besz élt e k, és nyerítve röhögt e k,
azokn a k az e mb e r e k n e k a vads á g á v a l, akik túl rész e g e k
ahhoz, hogy az időjárá s s a l törődje n e k.
Egy idő után egy har m a dik férfi bukka n t elő a söté t fák
közül, és óvatos a n átlép e t t egy közeli, kidőlt fát. Vizes volt,
sőt bőrig ázott, söté t haja a fejére tap a d t . Amikor a
katon á k me gl á t t á k, föle mel t é k palackjaika t, és lelkes e n
üdvözölt é k.
– Nem tudo m, te csinált a d- e – mon dt a a szőke. – Roha dt
egy éjszak a van. De úgy tiszt e s s é g e s , hogy me gk a p d a
har m a d o d a t , te.
– Csontig áztál – mon dt a a szak álla s, és föle melt egy
keske n y, sárg a üve g e t . – Cuppa nj rá. Vala mi gyü mölc s ö s ,
de rúg, mint a póni.
– A tied lányka h ú g y – szólt a szőke, és föle melt e a saját
üve g é t . – Nesz e! Ez a férfinak való ital!
A har m a dik ide- oda néze t t, minth a ne m tudn a dönt e ni.
Végül föle melt e egy ujját, és kánt álni kezde t t , hol az egyik,
hol a má sik üve gr e mut a t v a :

Ördögcérna,
Meskete,
Bodzabogyó
Kék leve.

A sárg a üve gr e mut a t o t t utoljár a. Nyakon raga d t a a

palackot, és a szájá hoz emelt e . Hossz a n, ráérős e n ivott, a
gég éj e hangt al a n ul moz got t .
– Hé, te! – mon d t a a szak álla s katon a . – Hagyj egy kicsit!
Bast leeng e d t e az üveg e t , és me g n ya l t a a száját.
Száraz on, hu mor t al a n ul neve t e t t . – Neke d jutott a jó –
mond t a . – Bodza.
– Reggel sokkal besz é d e s e b b voltál – jegye z t e me g a
szőke katon a , és félreh ajtot t a a fejét. – Olyan képe t vágsz,
mint akinek me g d ö glöt t a kutyáj a. Minden rend b e n ?
– Nem – mon d t a Bast. – Se m mi sincs rendb e n .
– Nem a mi hibá nk, ha kitalálta – mon dt a gyors a n a
szőke. – Vártunk egy dara big, amikor eljött él, ahogy
mond t a d . De akkor már órák óta ültünk. Azt hittük, sos e
jössz el.
– A fené b e ! – mon d t a inger ült e n a szakállas. – Tudja?
Kidobott?
Bast rázta a fejét, és ismé t me g d ö n t ö t t e az üveg e t .
– Akkor igazá n se m mi okod a pan a s z r a . – A szőke katon a
elko mor o d v a dörzsölt e a halá nt é k á t . – Kapta m pár puklit a
mar h áj á t ól.
– Bőven vissz ak a p t a . – A szakállas katon a vigyorgot t ,
hüvelykujjáv al me g d ör z s ölt e az ujjperc eit. – Holnap vért fog
pisálni.
– Minde n jó, ha jó a vége – bölcs elke d e t t a szőke katon a ,
és me ging ot t , miközb e n túl heve s e n hadon á s z o t t a
palackjáv al. – Neke d leme n t a plezúr az öklödről. Neke m
me g finom itóka jutott. És mindnyáj a n hozzájutot t u n k egy
csinos kis pénz m a g h o z . Mindenki örül. Mindenki me gk a p t a ,
a mit a legjobb a n akart.
– Én ne m kapt a m me g, a mit akart a m – mon dt a Bast
színt ele n hango n.
– Még ne m. – A szak álla s katon a a zseb é b e nyúlt, elővet t
egy súlyos, csörö mp öl ő ersz é n yt , és dobálni kezdt e a
tenye r é b e n . – Hozzál ide egy kis világot, mindjár t elosztjuk.
Bast körülnéz e t t a tűzkörb e n , és me g se m próbált leülni.
Ismé t kánt álni kezde t t , miközb e n találo mr a mut og a t o t t
dolgokr a : egy közeli kőre, egy fatuskór a , egy fejszér e…

Süldő hája,
Őz és fűz,
Tölgy és kőris,
Kéménytűz.
 Az utolsó szónál épp a tűzre mut a t o t t . Közelebb lépet t,
lehajolt, és kihúzot t belőle egy ága t, amel y hossz a b b volt,
mint a karja. A végé n tömör par áz s izzott.
– A fené b e , rész e g e b b vagy, mint én! – hahot á z o t t a
szakállas katon a . – Nem erre gondolt a m, a mikor azt
mond t a m , hogy hozzál világot!
A szőke katon a fetre n g e t t a neve t é s t ől.
Bast lenéz e t t a két e mb e r r e . Egy pillana t múlva ő is
neve t ni kezde t t . Szörnyű hang volt, fűrész elő, örömt el e n .
Nem e mb e ri neve t é s volt.
– Hé! – hördült fel a szakállas katon a , akinek az arca már
egyált al á n ne m volt derűs. – Neked me g mi bajod?
Ismé t eler e d t az eső, egy szélroh a m kövér csep p e k e t
vágott Bast arc á b a . A sze m e söté t és mer e v volt. Egy újabb
szélroh a m ragyog ó nara nc s s zín lángr a lobba nt o t t a az ág
végé t .
Az izzó par áz s ívet írt le a levegőb e n , miközb e n Bast a
két e mb e r r e mut og a t v a kánt ált:

Hordó, árpa,
Kő és bot,
Szélvész, vízár,
Durvulok.

Az égő ág az utolsó szónál a szakállas férfira

szeg e z ő d ö t t . Bast foga vörös volt a tűzfényb e n . Az
arckifejez é s é n e k se m mi köze se m volt a mos olyhoz.
 UTÓSZÓ

A HÁROMSZÓLAMÚ CSEND

Ismé t éjszak a volt. Csend honolt a Jelkő foga dó b a n , és

ez a csen d háro m szóla mb ól épült föl.
A legjobb a n hallha t ó szóla m az az üres, visszha n g z ó
né ma s á g volt, a mely a dolgok hiányá b ól ered. Ha kitartó a n
es e t t volna az eső, az dobol a tetőn, lefolyik az
ere szc s a t or n á n , és lass a n bele mo s s a a cse nd e t a teng e r b e .
Ha szer e t ők hált ak volna a foga dó ágyai b a n, azok
sóhajtoz n a k, nyögd é c s el n e k, és a csen d eliszkol
szégye n é b e n . Ha lett volna muzsika… de ter mé s z e t e s e n az
se m volt. Se m mi ne m volt, így hát mar a d t a csen d.
A Jelkőn kívül távoli tivornya zene b o n á j a szűrődöt t át a
fák között. Hege d ű s z ó. Hangok. Toppa nt ó baka nc s ok,
taps olá s . De a hang cérn a v é k o n y volt, a változó szél
eltépt e , csak a lombs u s o g á s mar a d t , me g mé g vala mi, a mi
majdn e m olya n volt, minth a bagoly vijjogna a
me s s z e s é g b e n . Ám ez is elhalkult, ne m mar a d t má s , csak a
má s o dik csönd, amel y úgy várakozot t, mint a végt el e n
ideig beszívott lélegz e t .
A har m a dik csen d e t ne m lehet e t t ilyen könnye n
észre v e n ni. Legalá b b egy óráig kellett volna figyelni ahhoz,
hogy me g lehe s s e n érez ni a tuca t n yi zár hideg fémjé b e n ,
a melye k kívül tartot t á k az éjszak á t . Benne volt az otro mb a
alma b or o s agya g k or s ók b a n és az ivó térköz eib e n, ott, ahol
széke k n e k és aszt alokn a k kellett volna lenniük. Benn e volt
a zúzód á s ok foltos virág aib a n egy test e n, és benn e volt a
zúzott test ű e mb e r kezé b e n , aki neh é z k e s e n fölkelt az
ágyá b ól, és össz e s z orítot t a a fogát a kíntól.
Ennek az e mb e r n e k igazi vörös haja volt, olyan rőt, akár
a láng. Sötét, egyk e d v ű sze m e volt, és az éjjeli tolvaj
rejtélye s ma g a biz t os s á g á v a l mozgot t. Leme n t a lépcső n.
Ott, a szoros a n bez ár t zsalug á t e r e s ablakok mögöt t
fele m elt e a kezé t, mint egy tánco s, áth elye z t e a test s úlyá t ,
és lass a n me g t e t t egye tl e n tökéle t e s lépé s t .
Övé volt a Jelkő fogadó, és övé volt a har m a dik
hallgat á s . Illett hozzá. Ez volt a legna g yo b b cse nd, a mely
ma g á b a te m e t t e a má sik kettőt. Mély és széle s volt, akár
az ősz elmúl á s a . Súlyos, mint simá r a csiszolt kő a folyóba n.
Olyan cse ndj e volt, mint a vágot t virágn a k. Az hallga t így,
aki halni kész ül.
Készült a Borsodi Nyom d a Kft. – ben
Felelős vez et ő: Ducs ai György igaz g a t ó

A Gabo Kiadó könyv ei n e k kizáróla g o s terjesz t őj e a Talent u m Kft.

Cím: Törökb álint, DEPÓ II
Telefon: 06- 23- 332- 105
Fax: 06- 23- 232- 336
E-m ail: tale nt u m . nagyk e r @t- online. h u