Gorvikban születtem, majd fiatalon a vértestvérek közé kerültem, ahol annak rendje és módja

szerint kiképeztek. Hamar kiderült, hogy jóval gyorsabban és ügyesebben bánok a

fegyverekkel, mint a többi tanonc, ezért külön figyelmet fordítottak a képzésem folyamán
ezekre a tulajdonságokra. Mikor úgy érezték kellően felkészültem, tapasztaltabb testvérek
irányításával vettem részt első vadászataimon. Az idők folyamán ezek a kísérők egyre
elmaradtak, majd következtek az egyéni vadászatok. Mikor már elég tapasztaltnak tartottak
arra, hogy növendékek képzésében is részt vegyek, elkezdtem az iskolában tanítani, és egyre
kevesebb, de annál veszélyesebb vadászaton vettem részt. Mivel a védelmi kérdések mindig is
érdekeltek, ezért ebben váltam kiemelkedővé, ezt is oktattam. Ekkor már a küldetéseim is
ebbe az irányba tolódtak el túlnyomórészt. Azon nemes urak, akik egy-egy alkalomra néhány
hétig évezték munkám gyümölcsét azóta már nincsenek az élők sorában, na nem azért, mert
én védtem őket nem, akkor történt velük eme baljós esemény miután úgy érezték elmúlt a
veszély, és kissé drágállották a szolgáltatás árát, ezért elküldtek. Ez általában 1-2 sikertelen
merénylet kísérlet után következett be. A gyilkolni vágyók persze nem hagyták ki ezt a
ziccert, szépen sorban mind meghaltak. Mindenesetre annak, hogy én jól megtudom szervezni
a védelmet híre ment ezért újra egyre ritkábban voltam otthon. (Akkoriban még úgy éreztem,
hogy az az otthonom, ma már tudom, hogy a lehető legtávolabb esett az otthon fogalmától. És
mégis az volt az egyetlen hely ahol biztonságban éreztem magam). Szinte kizárólag testi és
szellemi képességem fejlesztése céljából tértem haza.
Ahogy a megbízók egyre magasabb körökből kerültek ki, egyre inkább kezdett kialakulni
bennem egy érzés, hogy figyel valaki., vagy valakik. Ez később kétszeresen is beigazolódott.
Egyik megbízatásom alkalmával a védendő személy varázslója közölte urával, hogy nem
bízik meg bennem, mert nem csak emberi vér folyik az ereimben, ezért vagy ő, vagy én, de
valamelyikünknek mennie kell. Mivel urát már egy jó ideje szolgálta, és néhányszor már
megmentette az életét egyértelmű volt, hogy nekem kell mennem. Vissza felé vezető úton
azon töprengtem vajon most mi fog történni. Még soha nem jártam így, hogy egy feladatot
nem teljesítettem, és ez az új információ is elgondolkodtatott, mit értett az alatt a varázsló,
hogy nem vagyok tisztavérű ember. Mire vissza értem, már vártak rám. A nagymester
hivatott, aki egy idegen társaságában fogadott. Kaptam egy „ajánlatot” amit nem szokás
visszautasítani, de nem is akartam, mivel éppen elég rossz passzban voltam, a kudarcom
miatt.
Így kerültem Kránba, a Birodalmi Fejvadászklánhoz. Itt egy kicsit megváltozott az
életszemléletem a hosszú és kimerítő képzési idő alatt. Ahogy egyre tovább jutottam az
ismeretek elsajátításában, úgy tudatosult bennem a „pótolhatatlan testőrben”, hogy mennyire
semmit nem értettem eddig kiválasztott szakterületemhez. Ez persze csak arra ösztökélt, hogy
a lehető legjobb legyek. Megkettőzött akarással és tanulni vágyással vetettem magam újra
munkába tudván, ha elég jó leszek, akkor még több lehetőség nyílik képességeim és tudásom
fejlesztésére.
Akkoriban történ meg velem először, hogy az általam mindig is rettegett aqiur faj egyikével
hozott össze a sors, egy Shi-krissel. Egy háromfős csapatban vadásztam éppen amikor ránk
tört. Nem tudom, hogyan sikerül túlélnem mindenesetre én csak halálosan megsebesültem ő
viszont meghalt. A plusz szerencse az volt, hogy mindez nem messze a tábortól zajlott le ezért
gyors kezelésben részesítettek, ami miatt élve elkerülhetem a központba. Ekkorra már úgy
éreztem eddig tartott magasra ívelő pályafutásom, de nem egy általam addig soha nem látott
mágiának köszönhetően újra fiatal és életerős lettem.