You are on page 1of 4

Megbékélés: A rakomány kidobása Ökumenikus imahét első keresztények készítették.

Málta és Gozo keresztényei minden év


napja. február 10-én együtt ünneplik a hajótörött Pál apostol szigetre
ApCsel 27,18–19; 27,21
érkezését. Az idei imahét központi üzenete az Apostolok Cselekedetei
„A vihar hevesen hányt-vetett bennünket, ezért másnap kidobálták a
hajóterhet, harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját 28. fejezetének 2. verse: „nem mindennapi emberséget tanúsítottak
kezükkel… Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így irántunk”. E szavakkal Pál apostol írt a máltaiakról, akik hajótöröttként
szólt: Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem
vendégszeretettel fogadták őt és társait.
indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt.”
Amikor a történetet végig olvastam Pál apostol történetét,
Kedves Keresztény testvérek valahogy e kalandos, veszélyes, és csodákban gazdag utazásról
valahogy a népmesék jutottak eszembe.
Igazából ma van a hiterősítő, vagy ökumenikus imahét első
napja, itt Kövenden. A kiadott bibliai részek 8 napra vannak leosztva, Hiszen minden közösségnek, minden kúltúrának megvannak
amelyek témáját már évtizedek óta Egyházak Világtanácsa Hit és azok a történetei, legendái rítusai, meséi, melyek a felnőtté válás
Egyházszervezet Bizottsága és a Keresztény Egységet Előmozdító folyamatában nagy szerepet játszanak. A gyermekeknek már
Pápai Tanács a világon élő keresztények egységéért. Az ökumenikus nagyon korán a meséken keresztül igyekeznek átadni azokat az
imahét alaptémáját jó 5-6 évre előre, Genfben határozzák meg, az életbölcsességeket, melyek a nép saját tapasztalata szerint az élet
Egyházak Világtanácsához beérkező pályázatok alapján. Az 1948-ban legfontosabb értékeinek tartanak. FELVÉRTEZNEK. Meséken
Amszterdamban megalakított, genfi székhellyel működő, jelenleg 348 keresztül felkészíteni a gyermeket az úton leselkedő veszélyekre,
protestáns, lutheránus és ortodox egyházat, és ezzel mintegy 500 példát mutatni magatartásformákról, melyek az útelágazásoknál a
millió keresztényt képviselő világtanácsnak a katolikus egyház a mai helyes irányba terelik az életet.
napig nem tagja. Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa
Magyarságunkból kifolyólag, számunkra a magyar
1943-ban alapított nemzeti szervezete ma az Egyházak
népmesék rejtik azokat a fontos tanításokat, melyek fontosak
Világtanácsának nemzetközi szintje alá tartozik. Ők gondoskodnak a
lehetnek az életünk során. Ezért hiszem, hogy ezek a mesék nem csak
magyarra fordításról.
a gyermekeknek szólnak, nem csak őket tanítják, mert azok az
Az ökumenikus imahetek sok évtizedes hagyományát minden életbölcsességek, melyeket egy-egy mese megfogalmaz, a felnőttek
évben új színnel gazdagítja egy egy keresztény közösség által életében is segíthetnek az eligazodásban.
választott bibliai idézet. Az idei ökumenikus imahét anyagát a máltai
A mesék szerint minden út azzal az ígérettel indul, hogy a útnak indultak, hogy Rómába érjenek. Előre nem is sejtették, hogy
fiúból bármi lehet, hiszen tehetséggel született, a lány pedig bárkit milyen kihívások fognak rájuk várni az utazás alatt. Egy éjszaka nagy
szerethet, mert több kérője akad. De az út során, a mese vihar támadt a tengeren, és 14 napon át sodrórdtak kilátástalanság, és
végkimenetele attól függ, a megérkezés pillanata attól függ, hogy reményvesztettség közepette, így kihívás elé kerültek. Ez az
hogyan sikerült kiállni a próbákat, hogy hogyan viseltetnek az úton élethelyzet próbára tette Pál apostolt és a vele utazókat. Úgy ahogy a
szembe érkező szokatlan kihívásokkal, hogy tudnak-e úgy haladni, magyar népmesékben a hétfejű sárkánnyal találkozik a szegény
hogy majd legyen aki azt mondja hogy jó tett helyébe jót várj. Az legény. De itt nem a furfangját. Leleményességét tette próbára, hiszen
érkezé attól függ, hogy tudnak-e nyitni más személyek közösségek a hatalmas hullámokkal szemben, a természet végtelen erőivel
felé és megtanulják, tudnak-e bízni a különféle emberekben, bízni szemben mit tehetne egy véges életű, gyenge ember. Hát azt amit az
önmaguk erejében és furfangjában, bízni mások jóakaratában, nem Apostol tett. A megpróbáltatásban nem esett pánikba, nem csüggedt el,
beszélve arról a felemelő érzéséről, amikor elnyerik mások bizalmát. hanem tudta: Isten kezében van. Ott is Istenhez tartozik. Istennek
szolgál. Istenben bízik. Meg volt győződve róla, hogy Istennek
Végül pedig eljuthatnak-e arra a szintre mikor megtapasztalják,
mindennel, ami történik, távlati tervei vannak. Ezen az úton a
hogy a közösen épített birodalom nem működhetne a bizalom
legnagyobb próba a bizalom próbája volt, hogy bízik-e Isten
nélkül, hogy egyedül nem megy, ekkorra már alapelv. Éppen ezért a
gondviselésében, bízike-e Istenben annyira, hogy akár az életét is a
király és a királyné egyaránt támaszul szolgál az egész közösség
kezébbe helyezze. Nem is titkolta ezt az apostol a sorstárai előtt,
számára, ők maguk is a bizalom forrásává válnak. Fontos
akik végül osztoznak Pállal a reménykedésben is.
különbség, hogy a birodalom építése már nem saját jólétük
érdekében történik, hanem azáltal és avégett, hogy a közösségnek A vihar közepette Pál bátorítása és reménysége ellentmond
visszaadjanak mindabból, amit saját magukban együtt felfedeztek és útitársai félelmének és kétségbeesésének. De ki ne félne, egy ilyen
hasznosítani tudtak. Minthogy ezt a tehetséget csupán kölcsön kapták a helyzetben?
világtól, Vezetőkként sokkal kevésbé irányíthatják a dolgokat,
Pál nem félt mert tudta, hogy „A bizalom egy olyan kapcsolat
mint azt korábban gondolták, többet érnek bizalmi
gyümölcse,
kapcsolataikkal, mint akaratukkal.
amelyben tudod, hogy szeretnek téged”. Ő tudta hogy szeretve van,
Pál apostol története is, engem a magyar népmesékre tudta, hogy élete annak az Istennek a kezében van aki szereti őt. Ezért
emlékeztet. Elindult Pál apostol a történet főhőse és útitársaival hajó félelemtől megszabadulva a bizalom vette át lelkében a főszerepet.
A bizalom próbája mindig kettős próba, hiszen ilyen szabályok nem képesek szabadságot adni; csak ahhoz van erő bennük,
élethelyzetben, első lépés a félelem legyőzése, és ha a félelmet hogy vádoljanak.”
legyőzted, akkor valósulhat meg a bizalom.
Pál utitársai a fizika törvényeiben hittek, a hajózás
Ez nem csak ott és akkor, hanem most is, a te életeden is törvényeiben és szabályaiban, ezért félelem töltötte el leküket. Pál is
észreveheted testvérem. Mert a te életed történetében te magad vagy mondhatta volna, hogy a hajó kormányosában bízik, vagy a
a főszereplő. Te kell megküzdj a hét fejű sárkányokkal, a viharokkal, a vitorlák kitartásában, a hajó törzs szilárdságában, de nem ezt tette, nem
tenger hullámaival melyek összecsapnak a fejed felett. Nap mint nap te ész érvekkel igyekezett meggyőzni a hajó lakóit, hanem erős hitét,
kell nekiindulj az ismeretlnnek, úgy hogy nincs meg az a luxus, hogy istenbe vetett bizalmának adott hangot. Pál az istenben való bizalmat
Wazet használsz mint a sofőrők az ismeretlen utakon. Olyan úton választotta.
haladsz, ahol nem ismered előre az úttorlaszokat, a kanyarokat, a
Pálapostol és társai közötti ellentét rámutat életünk egyik
időjárás okozta nehézségeket. Csak te magad vagy, és sokszor ebben
ellentmondására. ez a két választásom van. Vagy egy kényszerített
a lelki egyedüllétben te a saját meséd főhőseként kell legyőzd a
bizalom nélküli függésben élek, kiszolgáltatva a rossznak, a bűnnek,
félelmet magadban. Mert a félelem legyőzése szabaddá tesz.
a világnak (azaz az Istentől elválasztó erőknek és körülményeknek),
Felszabadítja gondolataidat, érzéseidet, és szabadon gondolkodhatsz,
vagy pedig bizalmam van az Úrban, akire rá vagyok utalva, és ez
szabadon keresheted a kiútat az élet útvesztőjéből, és meggyökerezhet
szabaddá tesz.
benned a bizalom.
Életünk mesehőseiként, királyfiakként, királylányokként,
„De akik nem tudják legyőzni a félelmet, azok nagyon sokszor
szegénylegényekként gondolva magunkra, a mesék altal is
a szabadságtól félnek. A szabadságtól azok félnek, akik nem képesek
láthatjuk, hogy nem mindig fenékig tejfel az élet. Mert ott vannak
megbízni Istenben,
félelmek mint a gonosz mostohák, a toronyszobák akik elzárnak
hogy benne éljünk. A törvény megtartásával az az érzésünk támad,
az élettől, a reménytől, és meggátolják a bizalom kialakulását.
mintha a dolgok saját kézünkben tudnánk tartani. Ezért szeretjük
Meggátolják, hogy megéljük azt hogy szeretve vagyunk, hogy vár
annyira a törvényt – mert ad némi befolyást és hatalmat, és
ránk a szerető és aggodó édeasanya, vár a szerető kedves,
felhatalmazást ad arra, hogy ítélkezz mások felett, és hogy
meggátolják hogy elhigyük, hogy Isten valóban szeret minket.
felsőbbrendűnek érezd magad hozzájuk képest. Így azt hiszed, hogy
magasabb minőségű életet élsz, mint azok, akiket megítélsz. A
De ezek a találkozások ezek az alkalmak igyekeznek
megerősíteni legbelül ezt a tudást, hogy önmagunk történetének
hőseiként legyőzzük magunkban a félelmet, megszabaduljunk
békjóinktól, s meggyőződve tudjuk Pál apostollal együtt modani, hogy
„Ezért bizakodjatok férfiak”. Ámen

De az istenbe vetett bizalom nem tekintély elvű bizalom.

Utazás ó, egy életút, megtanulni kiben kell bízni,

Legtöbb alkalommal az emberek bizlamáról beszélünk, bízunk-e az


emberekben?

De arról már ritkábban hogy életünkkel, cselekedeteinkkel


kiérdemeljük-e Isten bizlamát.

Mit bízhat ránk? Szeretetét? Az ő országát?

A újszülött világrajött gyermek csak bizalommal érkezik a világra,


nem gondolkodik, nem mérlegel, nem latolgat, hanem feltétel nélkül
bízik a táplálék forrásában, a szülői szeretetben.

You might also like