Vallomás

ifjusagi istentisztelet
Mt 16,13-17

Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: "Kinek mondják az emberek az
Emberfiát?" Ők így válaszoltak: "Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig
Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának." Erre megkérdezte tőlük: "Hát ti kinek mondotok engem?"
Simon Péter megszólalt, és így felelt: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." Jézus így válaszolt neki:
"Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.

Amikor a mindennapi feladat és munka mellett adódik néhány perc, és leülök, a

gyermekek alszanak, csend van, és eszembe jutnak a gyermekkori történések, a fiatal
koromban megélt szép emlékek, úgy rakom össze őket, mintha egy képzeletbeli
fényképalbumot forgatnék. Vagy biztos ti is emlékeztek a régi diafilmes vetítőre, ahogyan
a mese az egymás utáni képek sorozatából állt össze. Tulajdonképpen ilyen az ember
élettörténete is. Sok-sok kép, sok-sok emlék sorozata. Életünkről úgy szoktunk beszélni,
mintha egy mesét akarnánk elmondani csak éppen a főhősök, főhősnők mi vagyunk.
Születésem előtti időről főleg édesanyám mesélt nekem, később könyvekből
olvastam, hogy milyen is volt akkor az élet. Hogyan fűződtek össze a világ történetei. S
ebben az összefűződött nagy, bonyolult történetben én is és te is, végül is mindannyian
bekapcsolódtunk, és most egy-egy láncszemek vagyunk. Én úgy hiszem, hogy e,
számunkra sokszor bonyolult és mégis annyira szép történet mögött Isten áll.
Milyen érdekes, hogy a gyermekeknél, mint például a kisfiamnál, még nem alakult
ki az idő dimenziói. Éppen ezért, amikor elmesélek neki egy bibliai történetet, rögtön
rákérdez, hogy „ez mind a mi világunkban történt?”. S erről nekem az jut eszembe, hogy
tulajdonképpen igen, ma is mind az megtörténik. Történetesen ma is vannak Mózesek,
akik törvényt szőnek, népeket mentenek és vezetnek. Vannak próféták, akik Isten felé
fordítják figyelmünket. Vannak testvérgyilkos Káinok, atyai örökségért csalni tudó
Ézsauk, és vannak bátor és hős Dánielek és Dávidok. És merem hinni, hogy ma is élnek
szelíd tekintetű, szerető szívű Jézusok is.
Amikor a Bibliát lapozom, egy olyan „fényképalbumot” tartok a kezemben, amely
párhuzamosan, egyszerre mutatja be az ókori és a jelenkori életet, embereket és
történéseket. Miközben olvasom, ott találom magam egy-egy történetben, jellemvonásban,
ugyanazokkal az erényekkel és hibákkal, mert ma is újraélem azokat.

József Attila: 32 éves lettem én.

Jézus – Betlehemben születtem harminckét évvel ezelőtt. Szegények voltunk, anyám
háziasszony, apám ács, testvéreim között én voltam az idősebb. Apám engem is ácsnak
nevelt, s maga mellé állított a munkában. Itt… mélységes volt a szegénység s a nyomor.
Amit a népem megkereset, azt a római adószedők elvitték. Sabbath napján, amit a Tórából
hallottam, amit az Írás tanított, csak törvény és törvény, csak lánc és bilincs, csak béklyó
volt, s az igaz Istent lassan mindenki elfelejtette. S lett ebből bűn, paráznaság, gyűlölet,
vajúdás, nyomor, szegénység és szenvedés.
1
Én – Huszonkét évvel ezelőtt születtem Erdélyország egyik kisfalujában. Anyám
háziasszony apám földműves, és van egy húgom is. Szüleim elmesélték, hogy az
újrendszerben jöttem erre a világra, a régi emberek közé. Ők tudták azt, s mondták is
nemegyszer, hogy „fiam, a munka nem szégyen”, s ma már én is tudom, hogy gazdagabb
nem leszek, de tisztességes munkával megőrzöm emberi méltóságomat. Nagyanyám
kezébe kapaszkodva jöttem, s otthonommá vált e templom. Az istentelen világból itt
találok menedéket.

Jézus – Ülök a ragyogó csillagos ég alatt s nézem a lobogó tüzet. Az ég felé kapaszkodnak.
Vajon ők képesek-e felmelegíteni a szívek dermedtségét, a megzúzmarásodott emberi
kapcsolatokat? Vajon képesek-e fényt vinni oda is, ahol a gyűlölet sötét fellegei
beborították az eget? Abba, Atyám vajon lesz-e elég erőm, hogy megolvasszam az irigység
jeges szilárdságát? Csecsemő voltam, halálomat kívánták, s Te megóvtad életemet.
Megtanítottál megbocsátani s kő helyett kenyérrel visszadobni.

Én – Az éjjel sem aludtam, s gondolataim túlkiabálják a világ zaját. Folyton arra gondolok,
hogy honnan ennyi erőszak, honnan ennyi gonosz tett? Miféle forrásból tör elő az a sok
irigység és harag? Miért van az, hogy egy cseppnyi gyűlölet tengernyi tiszta jóságot
keseríthet meg? Istenem, van-e annyi hitem, hogy képes legyek megszűrni és tisztává
tenni azt, ami szennyé vált? Úgy szeretnék tiszta szívből megbocsátani, s a mérges
pofonokra arcomat újra odatartani! Lehet, hogy én leszek a következő áldozat, amikor a
bomba robban, vagy akit megcsonkítanak. Tudom, hogy ma sincs biztonság, s mintha egy
láthatatlan féreg rágná el a szálakat Isten és ember között, de érzem és hiszem, hogy
életem Isten tenyerében van.

Jézus – Emberek figyeljetek rám! Elhiszitek-e nekem, hogy akkor is boldogok tudtok lenni,
amikor sírtok? Hogy szelíd szívűekként a földet öröklitek meg? Közületek, aki igazságra
éhezik és szomjazik, annak igazság lesz a kenyere. Ha megőrzöd szíved tisztaságát,
meglátod az Istent. Hús-vér ember vagyok, kinek kenyér híján csikorog a gyomra. De a
lopva szerzett kenyérnek számban keserű íze van. Hús-vér ember vagyok, de nagyobb kín
és szenvedés az, ha lélekben romlok meg. Ezért mondom nektek, hogy meg van írva:
„nem csak kenyérrel él az ember”

Én – Kedves Testvéreim! Én lelkésznek készülök, mert úgy érzem, hogy Isten akaratából
embereken segíthetek. Bár nem tudok senkinek jobb anyagi létet biztosítani. Még csak a
drága gyógyszerekbe sem tudok bepótolni. Kedves fiatal barátaim! Helyettetek sem fogok
tudni vizsgázni, vagy pedig kényelmet, biztonságosabb jövőt teremteni. De ha kell, le
tudok ülni melléd és téged meghallgatni. Veled együtt sírni,….. nevetni …….. és
imádkozni. Igen, törekszem arra, hogy ebben a világba, ahol minden a földi javakhoz és
előnyszerzésekhez köt, megmaradjak én is, és te is tisztaszívűnek, tisztességesnek és szelíd
lelkűnek.

2
Jézus – Lehettem volna e földkerekség országainak uralkodója! Ki hatalom és dicsőség,
pompa és fényűzés világában él, de nem lettem, mert az én Atyám, az EGY ISTEN
mindeneknek ura. Egyedül Őt imádom, és neki szolgálok. Ha! Hogy engem is istenítettek?
Igen, próbálkoztak sokan. Ezért kérdeztem Pétertől is, hogy „Kinek mondanak engemet az
emberek?” Ti kinek mondotok engemet? Ki vagyok én a te életedben? Vagyok még
számodra út, igazság és élet? Ha hallod tőlem ezeket és cselekszed, amit mondok, bölcs
ember maradsz, ha pedig hallod és nem teszed, balaga maradsz.

Én – Nem vagyok egyedül, azok között, akik már eljátszadoztak a gondolattal, hogy mi
lenne, ha a lottón megütném a fő nyereményt. Talán mindenkiben ott rejlik a vágy, hogy
dicsőség és pompa, egy kis fényűzés vegye körül. Bennem is ott van ennek a csírája, s e
kor gyermekeként, lehet, hogy én is a hajszában, a karrierépítésben, a rohanásban,
törtetésben megfeledkezem az egy Isten hatalmáról. Vajon én is úgy élek, mintha
körülöttem forogna a világ? Maradt-e még valami fontos ebben az életben saját magamon
kívül? Bárcsak ne így lenne. Bárcsak tudnám, hogy kinek tartanak az emberek? Milyennek
látnak és milyen vagyok az ők szemükben?

Jézus - Elfáradtam. Hosszú utat tettünk meg, de nem csak az út hosszúsága fárasztott el,
hanem a sok képmutatás, a sok kétkedés, hitetlenség. Körülnézek, s most úgy érzem, hogy
mindenki alszik. Szeretnék néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel, de az éj nyirkos és
hideg. Csak a csillagok ragyognak tovább, s a láng sem ugrándozik fölfele. Elaludt, akár
csak Péter, János, Jakab és Máté. Nagyon félek. Nincsenek mellettem és mégis, mégis
Valaki itt van. Érzem. E keserű pohár ízét már sokszor éreztem számban, és tudom, hogy
most ki kell innom. De hát legyen meg az Ő akarata. Tudom, tudom, hogy ha kiiszom,
nem lesz bennem többé félelem. Ez a te sorsod ember, ennyi marad: hit, remény, szeretet.

Én – Batyum, házam hátamra kötve élem mindennapjaimat. Lassan az otthon melegét a

vasútállomásokon és buszmegállókban keresem, s úgy érzem, hogy már huszonkét évesen
elfáradtam. Belefáradtam az álbarátságokba, belefáradtam, hogy minden, minden arról
szól, hogy mi a jó, ki a divatos, ki a gazdag. Megmondják, hogy kiért kell sírni, kire kell
szavazni és kit kell gúnyosan kinevetni. Mint diktafont utánzó papagáj élem monoton
hétköznapjaimat, egy olyan világban ahol a pénz lehet e legjobb barátom! De nem, nem,
nem kell nekem az a harminc ezüst! Nekem csak tirátok van szükségem. Nem akarok
egyedül maradni. És milyen jó, hogy ti itt vagytok, hogy vagytok. És én már nem félek.
Áldom az Istent e mai vasárnap délelőtért, azért hogy most itt lehetek veletek. Itt lehetünk
Ő vele, a mi Istenünkkel.

Kihívni mindenkit a templom piacára, megfogni egymás kezét, kört alkotva, hangosan
elmondjuk a Miatyánkot! Ámen.