Jobb- és baloldali politikai ideológiákról

Megpróbáltuk az alábbi kétdimenziós koordináta-rendszerben ábrázolni az általunk ismert politikai ideológiákat, irányzatokat. A gazdasági értelemben vett
jobboldal a nagy vagyoni egyenlőtlenségeket, a szegénységet természetesnek vagy akár kívánatosnak tartja. Emiatt vagy a piac szabadságát támogatja, vagy
ha híve is a gazdaságba való állami beavatkozásnak, azt nem elsősorban a szegények érdekében teszi. A vízszintes tengely bal oldalán elhelyezkedők viszont
fontosnak tartják, hogy minél nagyobb mértékben felszámolják az egyenlőtlenséget és a szegénységet, és ehhez a magántőkén alapuló piacgazdaság erőteljes
visszaszorítását, az ábra legszélén elhelyezkedők pedig teljes felszámolását tűzik ki célul.

A tekintélyelvűség-szabadelvűség tengelyen való elhelyezésnél azt vettük figyelembe, hogy az adott eszme mennyire tartja központi értéknek az egyének
szabadságát, mennyire kívánja vagy ellenzi azt, hogy a dolgok menetét egy szűk elit vagy akár egyetlen ember (pl. egy diktátor) döntse el, akik beleszólhatnak
az emberek életébe. Az ábra felső részén elhelyezkedő irányzatok általában elutasítják a társadalmi hierarchiát, beleértve a különböző kisebbségek (pl. melegek)
elnyomását, kirekesztését.

Itt kell felhívnunk a figyelmet arra, hogy sok hasonló koordináta rendszerben a baloldalt az erős államhoz, a jobboldalt pedig a piacpártisághoz kapcsolják.
Ezzel egyrészt az a probléma, hogy torzít és összekeveri az eszközöket (pl. az állami kontroll vagy újraelosztás növelése) a célokkal (valamely csoport
gazdagítása). Másrészt, ami még fontosabb számunkra, benne ragad a kapitalizmus-államizmus rendszerében, amelyből a kiutat még elképzelni sem lehet.

Az első ábrán elsősorban az alapján próbáltuk elhelyezni az egyes irányzatokat, hogy a képviselőik mit gondolnak magukról és egymásról1. Természetesen
ez csak egy első közelítést jelent, amibe sokféleképp bele lehet kötni. A legfőbb gyengéje minden ilyen ábrázolásnak az, hogy a konkrét irányzatok egyes
képviselői nagymértékben eltérhetnek egymástól. Pl. vannak tradicionalisták (pl. Hamvas Béla) akik egyáltalán nem állnak közel a nácikhoz, mások persze
még náluk is jobboldalibbak próbálnak lenni2 és mi ezeket vettük alapul. A nácik között is vannak (ill. voltak, pl. Röhm és a Strasser fivérek), akik gazdasági
értelemben jóval balosabbak Hitlernél, főleg pedig az őt finanszírozó nagytőkéseknél3. A zöldek egy része inkább a konzervatívokhoz áll közel, és még
sokáig sorolhatnánk azokat, akikre nem lehet ráhúzni ezt a leegyszerűsítő sémát. Mindjárt meglátjuk azonban, hogy nem ez a lényeg.

Nem soroltuk fel az ábrán a nacionalizmust, a feminizmust, a neoliberalizmust és a szindikalizmust (anarcho-szindikalizmust). Nem azért, mert
jelentéktelenek (nem azok), hanem mert nem tekintjük őket önálló ideológiáknak, hanem más ideológiák fontos komponenseinek. A jobb alsó negyedben pl.
szinte mindegyik ideológia nacionalista, a bal felsőben feminista, a jobb felsőben pedig többnyire pártolják a neoliberális intézkedéseket. A szindikalizmust
mint a munkásmozgalom szerveződési módszerét pedig kommunista és kollektivista anarchisták, és a náluk valamivel kevésbé radikális mutualisták vagy az
itt libertárius szocialistának nevezett irányzatok (kommunalizmus, stb.) is elfogadták. 4
A maoizmus, az iszlám dzsihádizmus és más, keleti ideológiák pedig azért nem szerepelnek az ábrán, mert nem érezzük úgy, hogy eleget tudnánk róluk
(egyébként a maoizmust a bal alsó, az iszlámizmust pedig a jobb alsó sarok környékén lehetne elhelyezni). Az anarcho-primitivizmus is részben hasonló ok
miatt nem került fel, valahol az ökoanarchizmus körül lenne a helye.
Külön ki kell emelnünk a konzervativizmust, amelyet manapság sokan félreértenek. Naiv emberek szerint arról szól, hogy őrizzük meg a szép dolgokat, pl.
a természetet eredeti formájában, a népszokásokat, a családi tűzhely melegét és hasonlókat. Nos, a propagandájukban a konzervatívok természetesen
előszeretettel hivatkoznak ilyenekre, de a konzervativizmus lényege nem ez, hanem a társadalmi hierarchia, a tradicionális elit hatalmának és
kiváltságainak megőrzése5. Ennek érdekében fel lehet áldozni a természetet, de akár családokat is. Nem véletlen, hogy a konzervatív pártokat leginkább az
üzleti körök és az arisztokraták alapították és/vagy támogatták.

Az első ábra alapján akár azt is lehetne gondolni, hogy a jobb-bal felosztásnak nincs értelme, hiszen pl. a tekintélyelvűség és a vagyoni egyenlőtlenségek
elfogadása egymástól független változók.67 A balliberális kifejezést viszont könnyű értelmezni, hiszen a liberalizmusnak van baloldala, ahol a világ ezen
tájékán gyakran azok az egyének/csoportok tanyáznak, akik korábban (mikor még az volt a kifizetődő) a bolsevizmus, ill. a szociáldemokrácia eszméit
vallották (lásd az MSZP-t és a belőle kiszakadt csoportokat). Megjegyezzük, hogy az, hogy valaki a liberalizmustól balra áll, ott, ahová a zöld mozgalmat
helyeztük, nem jelenti azt, hogy bármi köze lenne a zöld gondolkodáshoz, éppenséggel lehet technokrata szemléletű is az illető. De ez csak egy példa arra,
hogy olyan ideológiák is kerülhetnek azonos helyre a koordináta-rendszerben, amelyek sok (a mostani elemzés szempontjából lényegtelennek tekintett)
szempontból eltérnek egymástól.

Sűrítsük most be egyetlen kérdésbe a lényeget: ki mennyire akarja egyenlően elosztani a politikai és a gazdasági hatalmat az emberiség tagjai között.
Egyáltalán nem önkényes kiemelni ezt a szempontot: a történelemben a cselekvők legfőbb mozgatórugója már jó ideje a pénz és a hatalom. Akár úgy, hogy
egy király vagy egy tőkés még többet akar magának, akár úgy, hogy a kizsákmányoltak megelégelték, hogy ki vannak szolgáltatva a hatalmasoknak és
nyomorban kell élniük.

Ezt a kiemelt szempontot egy átlós tengelyként lehet megjeleníteni az ábrán, amelyet nevezhetünk általánosított jobb-bal tengelynek. Tehát a jobboldaliság
legfontosabb jellemzője nem valamiféle nemzeti érdekek képviselete (ami a valóságban amúgy is inkább a nemzeti burzsoázia érdekeinek képviseletét jelenti),
nem is a kereszténység védelmezése, még akkor sem, ha a jobbosok tudatában ez van a fő helyen. A jobboldal fő ideológiája a konzervativizmus, így az összes
jobbos ideológiára valamilyen értelemben érvényes az, amit fentebb a konzervativizmusról írtunk. Természetesen azzal, hogy „Legyen még jobb a
gazdagoknak!” nem lehet választást nyerni, tehát a demokratikusnak nevezett államokban a jobboldali pártok is ígérgetnek az átlagembernek is (ezt az elemzők
időnként „baloldali demagógiának” nevezik, lásd pl. rezsicsökkentés, az USA-ban adócsökkentés). De ez még messze nem lenne elég a választási
győzelmükhöz, ezért a társadalom többségét a kisebbségben lévő csoportok (pl. melegek, színes bőrűek) vagy külső ellenség (bevándorlók, „Brüsszel”) ellen
kell fordítaniuk. Emellett ún. rendteremtéssel (a bűnözés elleni brutálisabb fellépés ígéretével) kampányolnak, amivel belopják magukat a kapitalista rendszer
működése által szükségszerűen kitermelt káosztól szenvedő nyárspolgárok szívébe. Mindezek konkrét stílusában, továbbá az ideálisnak tartott államszervezési
módszerek vagy a piacgazdasághoz való viszony tekintetében persze egy amerikai neokon és egy európai arisztokrata vagy épp egy náci között markáns
különbségek vannak, de abban az alapkérdésben egy állásponton vannak, hogy az emberiség többsége maradjon meg a kizsákmányolt, kiszolgáltatott
helyzetében.8 A baloldal ideológiája és részben a gyakorlata is ettől különbözik, de erre még később visszatérünk.

Elvi szinten az ideológiák helyzetét ezen az átlós tengelyen úgy kapjuk, hogy merőlegesen rávetítjük őket az új tengelyre. Példaként az „anarcho”-kapitalistákat
egy szaggatott nyíllal középre helyeztük el. Azonban, ha a gyakorlatot is figyelembe vesszük, vagyis azt, hogy az adott irányzat képviselői hogyan állnak a
konkrét kérdésekhez (pl. megszavaznak-e egy olyan törvényt a parlamentben, amely a tőkéseknek kedvez a munkásokkal szemben), akkor a kép egy kicsit
módosul: egyáltalán nem lehet automatikusan az átlóra merőlegesen benyilazva kijelölni a helyüket. Pl. az „anarcho”-kapitalisták lényegében teljesen a tőkések
oldalán állnak9, tehát a középtől ők jobbra tendálnak. Az ellentétes sarokban a sztálinizmus pedig már bizonyította, hogy bebetonozza egy szűk kör hatalmát,
az átlagembert totális kiszolgáltatottságba taszítja úgy, hogy közben a kizsákmányolást sem törli el, bárhogy hirdeti magáról. Tehát, bár szélsőbalként szokták
emlegetni, a sztálinizmus is markánsan jobboldali irányzat10, amelytől egyébként a nacionalizmus sem áll távol11

Hegyezzük ki most még jobban a kérdést! Az uralkodó és a kizsákmányolt osztály közti harc legradikálisabb megnyilvánulási formája a forradalom12.
Vizsgáljuk meg tehát azt, hogy mit gondolnak, mit tesznek/tennének az egyes ideológiák képviselői, amikor a tömegek fellázadnak és fizikailag megtámadják
egyrészt a tőkés magántulajdont, másrészt az államhatalmat képviselő intézményeket13. Az ábra bal felső sarkában lévők (anarchokommunisták,
tanácskommunisták, stb.) részt vesznek a forradalomban és megpróbálják minél inkább radikalizálni azt, hogy létrejöjjön egy alapjaiban más társadalom, ahol
nincs többé szolgaság és kizsákmányolás.

A másik tábor képviselőit a harmadik ábrán egy rövidített átlós tengely mentén helyeztük el. Ennek jobb oldalán a nyílt ellenforradalom van, a „rendpárti”,
antikommunista reakció (ide tartoznak a minarchisták is). Ők többnyire vad gyűlölettel fordulnak a forradalmi nép irányába, csőcseléknek és söpredéknek
bélyegzik őket, és azt támogatják, hogy az erőszakszervezetek könyörtelenül nyomják el a felkelést, nem számít, mennyi vér folyik közben.

A tengely bal oldalán a szocdemek, zöldek és néhány balosabb liberális azt fogják mondani, hogy „Persze érthető, hogy elégedetlenség van, hiszen vannak
problémák! De az erőszak nem jelent megoldást, tessék szépen megnyugodni és hazamenni, mert ha nem, akkor sajnos jogosan fognak erőszakot alkalmazni
ellenetek!”. Ez után viszont csaknem ugyanúgy támogatják az ellenforradalmi erőszakot, mint a jobbosok, sőt, szívbaj nélkül összefoghatnak a legsötétebb
reakcióval a forradalom ellen14, tehát ezek a politikai irányzatok is ellenforradalminak tekinthetők. Ideológiailag ők persze ellenzik a kizsákmányolást, és ha
épp távol vagyunk a forradalmi időktől, akkor tényleg komoly intézkedéseket tehetnek a szegények, munkások életkörülményeinek javításáért (főleg a
neoliberalizmus térnyerése előtt volt ez rendszeres, azóta az ide tartozó pártok még a korábbinál is jobban korrumpálódtak). Fontos azonban megérteni, hogy
ők a tőkés rendszeren belüli elosztást akarják csupán megváltoztatni úgy, hogy a rendszer alapjait (tőkefelhalmozás, hierarchia…15) érintetlenül hagyják. Velük
ellentétben mi egy teljesen más rendszerért küzdünk, és ez összehasonlíthatatlanul többet jelent, mint a jobb megélhetés biztosítása állami intézkedésekkel.

Az érdekes kérdés az, hogy miként reagálnak egy kibontakozó forradalomra a szavakban szélsőbaloldali, sőt forradalmi bolsevikok. Ők, ha épp nincsenek
hatalmon, valószínűleg azt fogják mondani, hogy rendben, hogy a tömegek megdöntik a kormányt, de aztán adják át nekik, a bolsevikoknak a hatalmat, tegyék
le a fegyvert és várják, hogy milyen parancsok jönnek majd az új, bolsevik elittől. Ha viszont egy forradalom akkor tör ki, amikor épp hatalmon vannak, akkor
azt ellenforradalomnak bélyegzik és brutális erőszakkal leverik. Tehát végeredményben ők is távol állnak a forradalmiságtól, effektíve ellenforradalmárok.
Ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy mi, forradalmárok nem vagyunk sem bal-, sem jobboldaliak. Kívül állunk ezeken a kategóriákon, szemben állunk
az összes olyan erővel, amely a kapitalizmus és az állam fenntartásán ügyködik.

Le kell szögeznünk azonban, hogy egy forradalom olyan szintű társadalmi felfordulást, kataklizmát jelent, amelyben igen nehezen lehet megjósolni bárkinek
a viselkedését.16 Mégis, a fentebb leírtak tendenciaszerűen érvényesek, tehát pl. lehet, hogy néhány sztálinista egyén vagy kisebb csoport felülemelkedik a saját
dogmáin és radikalizálódik, a többségük, különösen a szervezeteikben vezető pozíciót betöltők, nem fognak. Vannak olyan „átmeneti” irányzatok (pl.
luxemburgisták, mutualisták) amelyek bár nem tekinthetők igazán forradalminak, a hozzájuk tartozó egyének viselkedése különösképpen megjósolhatatlan.
Egy kisebb részük beáll a nyárspolgárok fintorgó és a rendszerellenes erőszak beszüntetését követelő kórusába. Más részük a forradalmi események hatására
radikalizálódik és részt vesz a forradalmi önszerveződésben, legfeljebb, ha a fejében lévő ideológia túl erős, akkor egy pont után fékezni kezdi a forradalom
további radikalizálódását.

Végeredményben azt mondhatjuk, hogy minőségi különbség van a forradalmi és a nem forradalmi (effektíve ellenforradalmi) irányzatok között. A forradalmi
táboron belül lévő különbségek eltörpülnek a hasonlóság mellett. Akár azt is lehet mondani, hogy lényegében egy forradalmi, antikapitalista mozgalom van,
amelynek képviselő különbözőképp nevezik magukat (kommunisták, anarchisták, autonomisták stb.) és egymással is vitáznak, de alapvetően egyet akarnak.
Ezen táboron belül van értelme az összefogás, együttműködés kereséséről és fokozásáról beszélni.

Elsősorban a liberálisok és más, a koordináta-rendszer közepe körül elhelyezkedő mainstreamhez tartózók között elterjedt klisé, hogy a politikai paletta két
széle összeér, a szélsőjobb és a szélsőbal közötti különbségek elenyészőek. Ebben az álláspontban megtalálhatók az igazság morzsái, pl. hogy a tekintélyelvű,
etatista „baloldal” a fasisztákhoz hasonló („totalitárius”) módszerekkel épített diktatúrákat, és a bolsevizmus hatalomra jutva képes arra, hogy jobbra tolódva
a fasizmushoz hasonlóvá torzuljon (a felső ábrán Észak-Korea rendszerével példálóztunk). Ezen totalitarizmus-elmélettel csak az egyik probléma, hogy
felszínes vagy részleges hasonlóságokra épül és a lényegi különbségeket elfelejti.17 Számunkra a fő baj az, ahogy az a harmadik ábráról is látszik, hogy ez az
elmélet bármiféle valóban forradalmi perspektíva létezését eleve tagadja, elgondolhatatlanná teszi és ezzel a jelenlegi rendszert próbálja fenntartani. Ez persze
nem meglepő, hiszen az uralkodó osztály ideológusai működésének már régóta ez a legfőbb társadalmi funkciója.

1
Többek között az alábbi két könyvet használtuk forrásként:
Andrew Heywood: Political Ideologies, MacMillan, 1992
L. T. Sargent: Contemporary political ideologies, The Dorsey Press, 1972
2
Egy példa, erős idegrendszerűek vagy mazochisták számára:
„Konkrétan megformált politikai állásfoglalásunkat hogy ultradextrokonzervatívnak nevezzük. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a szélsőjobboldali radikalizmus és a szélsőjobboldali
konzervativizmus szintézisét hajtjuk végre, … Az ultradextrokonzervativitáshoz olyasmi tartozik hozzá, mint a monarchizmus, a helyes értelemben felfogott imperializmus, az
arisztokratizmus, a feudalizmus, a szintén helyesen értelmezett legitimizmus és általános legitimitás-igenlés, a monarcho-legitimizmus….Az attitűd ilyen értelemben mindig egy valóságos
szellemi fensőbbséget feltételez, egy arisztokratikus, szinte hyper-arisztokratikus fensőbbséget,”
http://www.pannonfront.hu/29/laszlointerju.htm
3
http://thinkingandrioting.blogger.hu/2014/06/14/a-fasizmus-lenyegerol
4
„A szindikalizmus, mint a harc lényeges eszköze;”
http://www.reszeghajo.eoldal.hu/cikkek/anarchizmus/mahno/mahno--nyesztor-ivanovics--a-liberter-kommunistak-szervezodesi-platformja.html
5
lásd pl. a „konzervativizmus atyjának”, Burke-nek Töprengések a francia forradalomról c. művét és egyéb írásait.
7
Érdemes erről TGM cikkét elolvasni, bár a tekintélyelvű-szabadságelvű tengely helyett ő egy ún. „biopolitikai” szempontot használ:
http://kettosmerce.blog.hu/2015/08/31/biopolitika_es_osztalypolitika
8
Nem véletlen, hogy az európai arisztokraták közül sokan szimpatizáltak Mussolinival, Horthyval, sőt, nem ritkán még Hitlerrel is, főleg a háború előtt.
https://www.thejc.com/lifestyle/features/how-far-did-the-uk-aristocracy-s-love-of-the-nazis-really-go-1.67764
9
http://thinkingandrioting.blogger.hu/2016/01/17/az-anarcho-kapitalizmus-egy-kritikaja
10
Ez a poszt-sztálinista bolsevik irányzatokra, pl. kádárizmus, csak részben igaz.
11
A „szocializmus egy országban” jelszó meghirdetése óta ez egyre nyilvánvalóbbá vált.
12
Itt nem pusztán politikai forradalomra, még kevésbé puccsra gondolunk, hanem egy ennél sokkal totálisabb társadalmi forradalomra. Egy konkrét példa erre:
http://thinkingandrioting.blogger.hu/2011/02/15/mahnovscsina
13
http://thinkingandrioting.blogger.hu/2013/12/30/egy-fantasztikus-dokumentacio-egy-elsopro-lazadasrol-albania
http://thinkingandrioting.blogger.hu/2012/05/14/a-20-szazad-vegi-harcokrol
14
Lásd pl. Noske és társai tevékenységét:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Weimari_k%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g
15
Erről bővebben lásd itt: http://thinkingandrioting.blogger.hu/2011/10/17/alapok
16
Csak egy érdekes példa: „amikor 1989. december 22-én az emberek kimentek az utcára, „Éljen Nicolae Ceausescu!” tábla volt a kezükben, és ezt is skandálták először. Majd valaki
elkiáltotta magát, hogy „Le vele!”. Előbb zavart csönd, majd mindenki ezt kezdte el kiabálni, és Ceausescunak helikopterrel kellett menekülnie.”
https://mno.hu/belfold/tgm-a-jobboldal-felelossegerol-1384886
17
„A totalitarizmus-elmélet mint kreálmány alapvető célja, hogy elmossa a nagyon is lényegi különbségeket a nácizmus és a sztálinizmus között (kezdve azok markánsan különböző
történeti gyökereivel), annak érdekében, hogy közös halmazba helyezve egyazon billoggal bélyegezhesse meg őket, miközben a halmazon kívül legelő liberális-demokrata borjúk kérődzése
felett még nagyokat is lelkendezik.”
http://thinkingandrioting.blogger.hu/2016/07/25/a-katolikus-egyhaz-mint-totalitarius-rendszer