You are on page 1of 3

Reformkor – Összefoglalás 6.

1. Milyen tények kapcsolódnak a következő személyekhez, szervezetekhez? Írd a tények számait a


megfelelő helyre!

Konzervatív Ellenzéki Párt Fiatal Táncsics Kossuth Lajos gróf


Párt Magyarország Mihály Széchenyi
István

1, Gyökeresen, forradalommal akarták a feudális rendszert felszámolni 2, Érdekegyesítés volt a fő


programja 3, A főnemesek vezetésével akarta a reformokat megvalósítani 4, Kisebb reformokat
akartak, mert féltették a feudális előjogaikat, kiváltságaikat. 5, Jobbágyszármazása miatt is kárpótlás
nélküli jobbágyfelszabadítást akart. 6, Elsősorban az ipart akarta fejleszteni 7, Elsősorban a
mezőgazdaságot akarta fejleszteni. 8 Programjában szerepelt a közteherviselés, kötelező örökváltság
és az ősiség eltörlése. 9. Ő kezdeményezi először az ősiség eltörlését 10. Vezetői közé tartozott Petőfi
Sándor és Vasvári Pál is.

2, Párosítsd a történelmi személyeket a meghatározásokkal!

a, Táncsics Mihály A, „a legnagyobb magyar”

b, Kossuth Lajos B, „a haza bölcse”

c, Széchenyi István C, a nemzeti opera megteremtője, Himnusz zenéje

d, Kazinczy Ferenc D, magyar zeneszerző, zongoraművész

e, Wesselényi Miklós E, első jobbágyszármazású politikusunk

f, Deák Ferenc F, a nyelvújító mozgalom vezetője

g, Erkel Ferenc G, a Védegylet megalapítója, Pesti Hírlap szerkesztője

h, Liszt Ferenc H, „az árvízi hajós”

3, A következő hat tényt rendezd két három fős csoportba. Mi az összefüggés?

a, Hitel, Védegylet, mezőgazdaság fejlesztése, ipart fejlesztése, ősiség eltörlése, magyar áruk
vásárlása
b, Nemzeti Színház, Óbudai hajógyár, Magyar Tudományos Akadémia, Duna szabályozása, Balatoni
és dunai gőzhajózási társaságok alapítása, magyar nyelv

4, Párosítsd az eseményt az évszámmal!

a, 1825 A, Hitel című mű megjelenése

b, 1844 B, Reformkor vége

c, 1830 C, A magyar nyelv hivatalossá tétele

D, A Védegylet megalakulása

d, 1848 E, Első reformországgyűlés

e, 1832-36 G, Reformkor vége

5, Melyik fogalomra ismersz? Válaszd ki a felsoroltakból és írd a megfelelő meghatározás mögé a


fogalmat!

önkéntes örökváltság, kötelező és állami kárpótlással járó örökváltság, közteherviselés, ősiség


törvénye, reform, hivatalos nyelv, Védegylet

a, Olyan szervezet, melynek célja a hazai ipar fejlesztése. A tagjai megfogadták, hogy 6 évig csak
magyar iparcikkeket vesznek, még akkor is, ha a magyar drágább és rosszabb minőségű, mint a
külföldi. Ez a szervezet tömörítette a haladókat. Tagja lehetett nemes és nem nemes is.

_____________________________

b, Megújítás, megjavítás. Egy rendszer megjavítása, átalakítása fokozatosan, program szerint.

______________________

c, Ha a jobbágy és a földesúr is akarja, a jobbágy egy összeggel megvásárolja az általa használt


jobbágytelket a földesúrtól, igy a föld tulajdonosává válik, nem lesz többé jobbágy.
__________________________________________

d, Minden iskolában, hivatalban használatos nyelv _________________________________

e, Megszűnik a nemesi adómentesség, mindenki hozzájárul az ország terheihez.________________

f, A nemes nem adhatja el és nem adományozhatja el birtokát. A birtok a család férfi ágában
öröklődik tovább. ____________________________

g, A jobbágyfelszabadítás formája mely során a földesúr köteles átengedni jobbágyának az általa


használt jobbágytelket, az állam pedig kártalanítja a földesurat a jobbágytelek és a jobbágyi
szolgáltatások elvesztéséért.______________________________________
6, Hasonlítsd össze Széchenyi és Kossuth tevékenységét!

Széchenyi: Kossuth:

a, a mezőgazdaságot és a közlekedést kívánja fejleszteni b, az ipart kívánja fejleszteni c, a reformok


vezetőjének a főnemeseket tekinti d, a középnemességet véli a reformok vezetőjének, e,
Érdekegyesítés f, Közteherviselés, g, kötelező örökváltság h, Hitel i, Országgyűlési Tudósítások h,
angliai utazás i, börtönévek j, polgári átalakulás összekapcsolása a nemzeti önállóság
megvalósításával

7, Igaz vagy hamis? Írd a megállapítások mögötti vonalra!

a, Hazánkban a polgári átalakulást megvalósító reformmozgalom vezető ereje a gazdag polgárság


volt._____

b, A nyelvújító mozgalom elindítója Kazinczy Ferenc volt._____

c, A nemzeti opera megteremtője hazánkban Liszt Ferenc volt.____

d, A magyar nemesség a napóleoni háborúk idején a Habsburgok mellé állt és a győri csatában
vereséget szenvedett._____

e, Az országgyűlési ifjak leghíresebb vezetője Lovassy László volt, aki többéves börtönbüntetését
követően a Pesti Hírlap egyik szerkesztője lett.____

f, A Konzervatív Párt tagjait „fontolva haladóknak” is nevezték, mert annak ellenére, hogy felismerték
a reformok szükségességét igyekeztek minél többet megőrizni feudális eredetű előjogaikból.____

g, A magyar újságírás történetében báró Wesselényi Miklós honosította meg a vezércikk


fogalmát.____

h, A reformkorban törvénybe iktatták az önkéntes örökváltságot. ___

i, A reformkori országgyűlésünk egy „házból” állt. ____

You might also like