Otto von Bismarck

Családja:

Ősi, de jellegzetes vidéki junker családban született, hat testvére között ő volt a negyedik. Bár
családja csak egyszerű nemes volt, mégis IV. Frigyes Vilmos porosz király, amikor 1852-ben
követségbe küldte I. Ferenc József császárhoz, megjegyezte, hogy csaknem több őst számlál,
mint az én házam, ősei pedig a Hohenzollernekkel vetekedtek vitézségben és fényes
tettekben. A junkerek elsősorban keleten élő kisnemesek voltak, akik többsége földjét, kisebb
birtokát maga művelte. Gyakran adománybirtok használói voltak, amit katonai szolgálat
fejében kaptak. Apja, Ferdinand von Bismarck lovaskapitány családjának ősi birtokát egy
Hohenzollern szerezte meg és cserébe Németország északi részén, Schönhausenben adott
birtokot. Ez is magyarázza, hogy Ferdinand megvált a porosz hadseregtől, így a napóleoni
csatákban sem vett részt. Anyja, Luise Wilhelmine Mencken berlini családjában egyetemi
tanár, illetve magas beosztású állami tisztviselő is volt. Apja, Anastasius Ludwig Mencken
irányította Nagy Frigyes uralkodása idején a belügyet, a porosz közigazgatás egyik
reformálója volt. Későbbi feleségével, Johanna von Putkammerrel 1847-ben házasodott össze.
Ezután neje családjának erős protestáns érzülete áthatott rá is, bár szabad ítéletét vallásos
kérdésekben is mindig fenntartotta. Felesége húga, Maria Bismarck korábbi menyasszonya
volt, aki a házasságkötést megelőzően halt meg. Három gyerekük született, Marie (1848–
1926), Herbert (1849–1904) és Wilhelm (1852–1901), felesége 1894-ben halt meg.

Fiatalkora:

A fiatal Bismarck egyénisége kettős hatás alatt fejlődött, hatott rá apja ősiségben a
Hohenzollern családdal egyező nemesi büszkesége és anyja polgári racionalitása, műveltsége
és érzékenysége. Ezért volt ismert fegyelméről, ugyanakkor közismerten szentimentális,
gyakran elérzékenyülő ember volt. Egyévesen a pomerániai Kniephofba, hétéves korában
Berlinbe költöztek. Anyja hatására nem kadétiskolában, hanem Berlin legjobb
gimnáziumában tanult. Az anyai család révén kapcsolatba került az udvarral is, és életében
meghatározó szoros kapcsolat alakult ki a Hohenzollern-ház tagjaival. A göttingeni
egyetemen joghallgató volt, később átment a berlini egyetemre, itt államvizsgázott 1835-ben.
Egyetemi időszakában számos nővel volt viszonya.

Élete:

Otto von Bismarck, Lauenburg hercege a XIX. század egyik legkiemelkedőbb államférfija,
1862 és 1890 között Poroszország miniszterelnöke volt, és ebben a minőségében ő egyesítette
Németországot. 1867-től az Észak-Német Szövetség, majd 1871-től a Német Birodalom első
kancellárja. Határozottságáért vaskancellárnak nevezték.

Mint német mélyen konzervatív monarchista és arisztokratikus nagybirtokosnak (junkernek),

legfontosabb politikai célja az volt, hogy Poroszországot a Német Konföderáció legerősebb
hatalmává tegye. Diplomáciai tehetségét is ennek szolgálatába állította, megnyerte a Dánia és
Ausztria ellen indított háborút, az 1870-es francia-porosz háborúban pedig megtörte
Franciaország kontinentális vezető szerepét. 1870 és 1890 között békés eszközökkel
fenntartotta az új európai egyensúlyt.
Belpolitikájában kevésbé volt sikeres. A kultúrharcban néhány fontos kulturális jogosítványt
elragadott ugyan az egyházak kezéből, de célját nem érte el. A szocialistaellenes törvényekkel
pedig nem sikerült legyűrnie a munkásmozgalmat, ellenben ráragadt a haladásellenes vezető
bélyege. Ezt a szégyenfoltot próbálta - részben sikerrel - lemosni nagyvonalú társadalmi és
jóléti törvénykezésével. A Bismarck kezdeményezésére 1881-ben a parlamentnek írt
levelében Vilmos császár kijelentette, hogy a koruk vagy egészségi állapotuk miatt
munkaképteleneknek joguk van az állami gondoskodásra. 1889-ben pedig Németország a
világon elsőként bevezette a Bismarck által kidolgozott társadalombiztosítási
nyugdíjrendszert.

Vilmos császár és utódja III. Frigyes 1888-ban meghalt. Az utánuk trónra kerülő II. Vilmos
1890-ben minden politikai hatalmáról lemondatta Bismarckot, aki visszavonulva halt meg
1898-ban.

Készítette: Weiner Alex