1

Dr. Drábik János

A Gemstone-akta

A "Gemstone-akták" által nyomon követett időszak 1932-től 1974-ig terjed. Az

események krónikása Bruce Roberts igyekezett a figyelmét felkeltő tényekre vonatkozó adatokat
összegyűjteni és rendszerezni. A több fejezetre tagolódó dokumentum több mint ezer oldal
terjedelmű, és számos megállapítását nyilvánosságra hozatala óta már sikerült igazolni. A
megállapításokat bizonyító tényeknek a felsorolása azonban több terjedelmes kötetet töltene
meg, ezért ebben az írásban csak a legfontosabb események és összefüggések felsorolására
szorítkozunk. Noha egyes részek valószínűtlennek tűnnek, mégis a részletekből kibontakozó
összkép realisztikus benyomást kelt. A történelem tudományára vár, hogy az alább felsorolt
rendkívül komplex összefüggéseket tudományos vizsgálat tárgyává tegye, és hozzásegítsen
minket annak a kornak a jobb megértéséhez, amelyben élünk. A továbbiakban kivonatosan
áttekintjük a Gemstone-akta néven ismert dokumentum legfontosabb részeit.

A jobb megértés végett az időrendi sorrendet használjuk.

1932. Aristoteles Onassis görög hajótulajdonos, aki első millió dollárját "török dohány"
(ópium) eladásával kereste Argentínában, megállapodik Joseph Kennedy-vel, Eugene Meyer-rel
és Meyer Lansky-val abban, hogy közösen fognak szeszesitalokat csempészni és árusítani az
Egyesült Államokba. (Ebben az időben az Egyesült Államokban érvényben volt az általános
szesztilalom, ami rendkívül megnövelte a szeszesitalok iránti keresletet.)

1934. Onassis, Rockefeller és a "Hét nővérként" ismert nagy olajforgalmazó finomító

vállalatok kartell megállapodást kötnek egymással. A cél a Közel-Keleti, elsősorban arab
területeken lévő kőolajlelőhelyek hatékony kiaknázása, és ezt a nyersolajat az Onassis
tulajdonában lévő tankhajó flotta szállítaná. Ezt a tervet végrehajtották. Eredményeként a
megállapodásban résztvevők jelentős profitra tettek szert és vagyonukat sikerült tetemes
mértékben megnövelniük.

Bruce Roberts, a "Gemstone-akták" összeállítója, a Visconsin Egyetemen újságírást és

fizikát tanult. Az említett üzleti tranzakciókról személyes kapcsolatok révén szerzett
tudomást. Elsősorban a leíró kristálytan, a kristallográfia érdekelte, ezen belül is az, hogy
miként lehetne szintetikus módon rubint előállítani. Ezért tanulmányozni kezdte az ezzel
kapcsolatos kísérleteket.

1936-1940. Eugene Meyer megvásárolja a Washington Post című lapot, amely az

Egyesült Államok fővárosában megjelenő fontos napilap. Más üzleti érdekcsoportok ugyanekkor
további újságokat és rádióállomásokat vásárolnak meg azért, hogy ellenőrzésük alá vonják a
legfontosabb tömegtájékoztatási eszközöket. A nemzetközi feszültség növekedésével
valamennyi tájékoztatási intézménynél cenzúra előírások lépnek életbe.

1941-1945. A II. világháború időszaka alatt Onassis, a Rockefellerek, Kennedyek és a

Rooseveltek, valamint az I. G. Farben világcég óriási háborús jövedelemre tesznek szert.
Onassis, aki egyre nagyobb létszámú hajóflottájával mindkét oldalnak nyersolajat és fegyvereket
szállított, a világháború folyamán egyetlen egy hajóját nem veszítette el, sőt egyetlen
alkalmazottja sem veszítette el életét.
2

A 2-ik világháborút követően az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon, legmagasabb

szintjeire is bekerülnek náci szakértők. Allen Dulles többek között az egykori német
tábornokkal, Reinhard Gehlen-nel új szervezetet hoz létre, a Központi Hírszerző Szolgálatot, a
Central Intelligence Agency-t, a CIA-t.

1949. Onassis a jogszabályok kijátszásával megszerez úgynevezett Liberty-hajókat az

egykori amerikai haderő hadihajó készletéből.

1956. Howard Hughes texasi milliomos személyi haszonszerzés céljából jelentős

összegek befektetésével megszerzi magának az amerikai választási rendszer feletti ellenőrzést.
Megvásárol szenátorokat, kormányzókat, és kiterjeszti befolyását az alelnöki hivatalt betöltő
Richard Nixonra. Nixon Donald nevű testvérének negyedmilliónyi dollár vissza nem fizetendő
"kölcsönt" nyújt.

1957. eleje. Nixon alelnök viszonozza ezt a szívességet, mégpedig úgy, hogy a "Hughes
Medical Foundation"-nak (Hughes Orvosi Alapítvány) az Egyesült Államok Adóügyi
Hivatalától és Pénzügyminisztériumától adómentes státuszt biztosít. Korábban ugyanezek a
kormányszervek már kétszer is elutasították ezt a kérelmet. A Hughes Orvosi Alapítvány
azonban egyedüli tulajdonosa volt a Hughes Repülőgépgyárnak, amely így ugyancsak adómentes
státushoz jutott. Ez lehetővé tette a texasi milliomos számára, hogy cégét mindenféle állami
ellenőrzéstől szabaddá téve használhassa üzleti tranzakcióihoz. Így a szövetségi kormány
trösztellenes lépései a Hughes által birtokolt TWA légitársasággal szemben, valamint más a
Hughes birodalomhoz tartozó vállalatóriással szemben szintén le lettek állítva.

1957. március. Onassis végrehajtatja embereivel azt a korábban elhatározott és

részletesen kidolgozott tervét, amelynek célja Hughes félreállítása, és vagyonának megszerzése
volt. A texasi milliomost saját emberei által elraboltatja annak Beverly Hills-ben lévő szállodai
lakosztályából. A feladat egyik végrehajtója Hughes alkalmazottja Chester Davis volt, aki Cesare
névre hallgatva látta meg Szicíliában a napvilágot. Hughes további alkalmazottai vagy önként
távoztak, vagy pedig átléptek a most már Onassis által irányított szervezetbe. A maffia
bánásmódtól testileg megrokkant és agysérülést szenvedett Hughest a Bahamákon lévő Emerald
Isles Hotelba szállították, ahol a legfelsőbb emelet egészét a nevére kibérelték. Hughest harminc
napon át telepumpálták heroinnal, és végül az Onassis tulajdonát képező Skorpiók szigetére
szállították, ahol életének hátramaradó részét egy zárt helyiségben töltötte.

Onassis ettől kezdve lényegesen nagyobb hatalmi bázissal rendelkezett az Egyesült

Államokban, mint korábban. Most már ő ellenőrizte az egykor Hughes birodalmat, és ennek
tartozékaként örökölte a Nixon és a többi megvásárolt politikus feletti kontrollt. L. Wayne
Rector, aki 1955. óta mint dublőz állt Hughes alkalmazásában, a nyilvánosság előtt átvette az
eltüntetett igazi Hughes szerepét. Ettől kezdve az eredeti Hughes által biztonsági okból
dublőznek alkalmazott Rector lett a nyilvánosság felé az igazi Howard Hughes-ként feltüntetve.

1957 ősze. Onassis összehívja az "Appalachen-Meeting"-et, (az Appalach-i Találkozót)

azért, hogy a háttérhatalom legfontosabb személyiségeit tájékoztassa. Közli velük, hogy ő vette
át a Hughes birodalom és a hozzá kapcsolódó politikai befolyási szféra irányítását.
Elmagyarázta, hogy átvette Hughesnak a politikai hatalom befolyásolására kidolgozott
módszerét, amennyiben nagy számban vásárol meg, és indít el politikai pályán politikusokat
azért, hogy minél hatékonyabban az ellenőrzése alá vonhassa az Egyesült Államok szövetségi
kormányát.
3

Választási küzdelem Kennedy és Nixon között

1957. Joseph Kennedy felkeresi fia John Fitzgerald és Jacqueline Bouvier társaságában
Onassist a luxusjachtján, és emlékezteti őt egy korábbi titkos megegyezésre, amely szerint a
Kennedy család egy tagja igényt tarthat arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. Onassis
megerősíti ennek az ígéretnek a teljesítését.

1958. A háttérhatalom megbízottai kiválasztják, megvásárolják, és a választási

kampányra felkészítik jelöltjeiket.

1959. Fidel Castro átveszi a hatalmat Kubában, és felszámolja azt a játékkaszinó

birodalmat, amely Onassishoz tartozott, és amelyet megbízásából Meyer Lansky irányított.
Castro elkobozott a kaszinókból nyolcmillió dollárt. Onassis ráveszi Nixont, hogy dolgozza ki a
CIA segítségével a kubai Disznó-öbölben végrehajtandó invázió tervét.

Még ugyanebben az évben beindul a választási küzdelem Kennedy és Nixon között. A

háttérhatalom ügyvezető frontembere, Onassis, mindkét elnökségre pályázót a befolyása alatt
tartja.

1960. John F. Kennedy nyeri meg az elnökválasztást. Nemcsak a Kennedy szülők, de az

egész amerikai nép is örül az eredménynek. A háttérhatalom különösen elégedett.
Bruce Roberts ekkor viszi szintetikusan előállított rubinjait a Hughes repülőgépgyárhoz.
A természetes rubin, mint drágakő, fontos szerepet játszott a lézersugárzás kutatásában. Roberts
ekkor kerül az Onassis-Hughes hálózattal közvetlen kapcsolatba, és ekkor bukkan rá az eredeti
Howard Hughes eltávolításának a nyomára. Amikor találmányát ellopják tőle, elhatározza, hogy
az általa felfedezett összefüggéseket nyilvánosságra hozza, és ekkor kezd hozzá a "Gemstone-
akták" írásához. A gemstone drágakövet jelent, tehát innen ennek a krónikának az elnevezése.

1961. április. Ekkor kerül sor a CIA, köztük a Hunt, McCord által irányított Disznó-öböli
akcióra Kubában, amely kudarccal végződik. Az új elnök, John F. Kennedy nem lelkesedik az
akcióért, és ezzel magára vonja a háttérhatalom neheztelését. Onassis egyik fontos embere az
Egyesült Államokban ekkor az a Robert Maheu, aki korábban az FBI és a CIA munkatársa volt,
és közreműködött a "Hughes-terv" végrehajtásában is. Maheu azt a feladatot kapja, hogy tegye el
láb alól Castrot. Ezt követően öt sikertelen merényletre is sor kerül a kubai kommunista diktátor
ellen.

1961-ben szélütés éri Joseph Kennedyt és a Kennedy-klán feje emiatt elveszíti elnök fia
John, valamint igazságügyi miniszter fia Robert feletti hatalmát. A két fiatalabb Kennedy úgy
dönt, hogy kivonják magukat Onassis és az általa képviselt háttérhierarchia ellenőrzése alól.
Még a történészekre vár, hogy kiderítsék, melyek voltak a Kennedy testvérek motívumai.
Tény az, hogy számos olyan lépésre szánták el magukat, amely a háttérhatalom íratlan törvényei
szerint tilos. Így például letartóztatták az Air Thailand légitársaság tulajdonosát, Wally Bird-et,
aki a CIA-val kötött megállapodás alapján Onassis számára heroint szállított az Arany-
háromszögnek nevezett Délkelet-Ázsiai térségből, a Laosz, Kambodzsa és Vietnam
találkozásánál lévő területről. Ugyancsak őrizetbe vették a háttérhatalom maffiás kapcsolatának
egyik kulcsemberét, Jimmy Hoffát. Ide sorolható a Kennedy fivéreknek az az intézkedése is,
hogy amikor megszületett a bírói ítélet a Hughes tulajdonát képező TWA légitársasággal
szemben, kiderítették, hogy a Bank of Amerika-nál biztosítékként letétbe helyezett 73 millió
dollár hamis pénz volt.
4

1963. A Castro eltávolítására létrehozott csoportot Pontchartrainsse-nél őrizetbe veszik.

Az elnök John F. Kennedy létrehozza a „Negyvenek Csoport”-ját, hogy felvegye velük a harcot
Onassissal. Az elnök haragosan leállítja a Castro elleni merénylet kísérleteket, és John F.
Kennedy fő ellenlábasa ellen fordul, akivel állítólag egy titkos megegyezést kötött. Kennedy
elnök meggyilkolása előtt azonban még két másik személyt el kellett távolítani az útból. Az
egyik Estes Kefauver szenátor, aki a szenátus büntetőjogi bizottságának a megbízásából
folytatott vizsgálata során rájött arra, hogy 1932-ben titkos egyezséget kötött egymással Onassis,
Joseph Kennedy és Meyer Lansky, valamint más megállapodásokat is tető alá hoztak. Kefauver
elhatározta, hogy a háttérhatalom maffiás elágazásának tevékenységéről jelentést készít az
Egyesült Államok szenátusának. Ennek megakadályozása érdekében nátriummorfáttal kevert
almás süteményt szolgáltak fel neki, és ennek eredményeként szívinfarktus végzett vele
munkahelyén, a szenátusban.
A másik személy, akitől meg kellett szabadulni, Philipp Graham a Washington Post című
napilap főszerkesztője. Philipp Graham Katherine Meyert, Eugene Meyer leányát vette feleségül,
aki örökségként megszerezte a Washington Post és más fontos lapok és médiumok tulajdonjogát.
Philipp Graham szoros kapcsolatban állt Kennedyvel és alelnökével Lyndon Johnsonnal, és
Kennedy barátjaként részt vett az Onassis elleni küzdelemben. Bruce Roberts a Gemston-akták
készítője szerint Katherine Meyer megvesztegetett néhány pszichiátert, hogy férjét nyilvánítsák
elmebetegnek. Amikor Philipp Graham az egyik hétvégén elhagyta a pszichiátriai klinikát, saját
washingtoni otthonában fejbelőtték. A halál okaként a nyilvánossággal azt közölték, hogy
Philipp Graham öngyilkosságot követett el.

1963. november 1. A John F. Kennedy elleni merényletet professzionális módon

tervezték meg egy hármas politikai gyilkosság részeként. A két másik személy Diem és Nhu
Vietnamban. Mindkettőt kitervelt módon távolították el az élők sorából. Onassis meghívta
Jacqueline Bouvier Kennedyt, Kennedy elnök Jackie-nek becézett feleségét sétahajózásra, a
jachtjára. Jackie éppen a jachton tartózkodott, amikor férje jelzést kapott az ellene tervezett
merényletről. John F. Kennedy a Fehér Házból hívta fel feleségét, és közölte vele: „Get off that
yacht if you have to swim”. (Hagyd el a hajót, még ha úsznod is kell.) Jackie a fedélzeten maradt
és néhány nappal később Onassis karján Törökországban szállt partra. Kennedy elnök lemondta
chicagói útját, és nem vett részt az ottani futballstadionban tervezett programon. A merénylő
csoport egy felfegyverzett tagját Chicagóban őrizetbe vették, de a rendőrség hamarosan
szabadlábra helyezte.

Az ezt követő három héten át a háttérerők által gondosan kidolgozott alternatív tervet
hajtották végre. John F. Kennedyt tehát nem Chicagóban, ahogy előre tervezték, hanem
Dallasban ölték meg. Egy tanú a dallasi Dealey Plaza-n letartóztatottakról készült fényképen
felismerte azt a két személyt, akik már Chicagóban is készenlétben álltak.

Onassis embere Maheu állította össze újólag a merénylő csoportot. Ekkor kapott
megbízást Eugene Brading, akit becsületszóra kiengedtek a börtönből, ahol számos
bűncselekmény elkövetéséért a büntetését töltötte. A Kennedy-merényletet megelőzően két
hónappal Eugene Brading autóvezetői jogosítványt kért, de nevét Jim Braden-re változtatta.
Brading 1963. novemberében kétszer is távozási engedélyt kapott, hogy olajüzletei bonyolítása
végett Dallasba utazhasson. Először csupán azért, hogy áttekintse a terepet, másodszor már azért,
hogy Kennedy dallasi utazását és autójának haladását pontosan kijelölje.

Lee Harvey Oswald, akit a CIA gondosan előkészített arra a szerepre, hogy ráterelje a
gyanút, azt az utasítást kapta, hogy Conally texasi kormányzóra célozzon. Ő ezt is tette.
5

Valamennyi lövési feladattal megbízott merénylő – Oswald, Brading, Frattiano, és Roselli –

kapott maga mellé egy úgynevezett „timer”-t, aki a jelzést adta a lövésre. Ugyancsak
rendelkezésére állt a merénylőknek egy kisegítő, akinek az volt a feladata, hogy a kilőtt golyók
hüvelyeit összeszedje, és a merénylethez használt fegyverrel eltűnjön. Hunt és McCord
segédkeztek, mint kisegítők. Frattiano a Dal-Tex-Building második emeletéről egy ablakból adta
le a lövést. Ez az épület a texasi tankönyvraktárral szemben volt. Neki csak kézifegyverre volt
szüksége, mivel kiváló pisztolylövő. Frattiano kétszer is eltalálta Kennedyt, egyszer a hátát,
egyszer a fejét. Az előbb említett Dal-Tex-Building-ben található a dallasi rendőrség. Frattianot
és segítőtársát őrizetbe vették, és rendőrkocsival elszállították, majd igazoltatás nélkül
elengedték őket.

Roselli egy lövéssel találta el Kennedyt, és átlőtte jobb oldalról a fejét. Egy dombos,
fűvel benőtt terepen sövény mögé bújva adta le lövését. Roselli és segédje egy a sövény mögött
lévő viráglugasban eltűnt, és egy levezető csatornán keresztül hagyta el a Dealey Plaza-t.

A harmadik ember Eugene Brading, aki a Dealey Plaza közelében lévő kis torony mellett
tartózkodott, balról lőtt az utcán keresztül, de nem találta el célját, mivel Kennedyt néhány
pillanattal korábban Roselli és Frattiano golyói már eltalálták. Bradinget lefényképezték, amint a
kabátja alá rejtett fegyverrel elmenekül. Egy nagy bőr kalapot viselt, egy feltűnő X-mintával. A
rendőrség azt a megbízást kapta, hogy mindenkit, aki ilyen mintájú kalapot visel, nem szabad
akadályozni a mozgásában, mivel a titkosszolgálathoz tartozik. Miután Brading leadta a lövést,
segédje a fegyverrel egy levezető árkon keresztül eltűnt, ő pedig gyalog a Dal-Tex-Building-hez
ment, ahol őrizetbe vették. Az általa felmutatott autóvezetői jogosítvány Jim Braden névre volt
kiállítva, és nyomban elengedték anélkül, hogy adatait rögzítették volna.

Oswald két lövést adott le Conally-ra a könyvraktár épületéből. Az épületet a főbejáraton

keresztül hagyta el, segédjének kellett volna a fegyvert tőle átvenni, és kihozni. Ezt közölték
legalább is előzőleg Oswalddal. Segítőtársa azonban ehelyett elrejtőzködött egy doboz mögé,
ahol később aztán rátaláltak. Három csavargónak öltözött férfi ezután összeszedte a Dealey
Plaza-n található golyóhüvelyeket. Az egyik ilyen csavargó Howard Hunt volt. Ezután egy fedett
teherautóba szálltak a füves terep mögött, és vártak. Egy rendőrtiszt két rendőrt megbízott azzal,
hogy menjenek a teherautóhoz, és vegyék őrizetbe a három csavargót. A három csavargót
letartóztatták, és a Dal-Tex-Buildingbe vitték a rendőrségre. Egészen addig ott tartották őket,
amíg az Oswald elfogásával kapcsolatos lárma ki nem tört. Ezután a csavargókat szabadon
bocsátották adataik felvétele nélkül. Mindent összevéve a merénylet után mintegy tíz személyt
vettek őrizetbe, és valamennyit röviddel utána futni hagyták anélkül, hogy adataikat rögzítették
volna. Az úgynevezett Warren-bizottság által készített hivatalos vizsgálati jelentésben e tíz
személyről egyetlen szó sem esik.

Ami Oswaldot illeti, meg kell említeni, hogy Tippitt rendőrtisztet rádión keresztül
autójával együtt Oak Cliff-be rendelték, ahol Oswald egy szobát bérelt magának. Tippitt az utca
közepén találkozott Oswalddal. Neki nyilván le kellett volna lőnie Oswaldot, mégis valami úgy
tűnt, hogy nincs rendben. Tippittet ugyanis két férfi revolverrel agyonlőtte. Egy Domingo
Benavides nevű egyén Tippitt rendőrautójának rádióján keresztül jelentette a lövést. Ugyanez a
Domingo Benavides aztán ismét előkerül a Martin Luther King elleni merénylet kapcsán.
Oswald ezután moziba ment, ahol valaki figyelmeztette a pénztárosnőt, hogy egy gyanús férfi
fizetés nélkül ment be a moziba. Ezután tizenöt különösen kiképzett rendőr és FBI ügynök
benyomult a moziba, hogy megkeresse a gyanús személyt. Oswaldnak egy nem működő
pisztolyt adtak. Feltehetően azért, hogy azt lehessen jelenteni, a rendőrség a rendőrgyilkos
Oswaldot menekülés közben lőtte le. Mivel nem így történt, a háttérerők másik megbízottjának
6

Jack Rubynak kellett két nappal később Oswaldot lelőnie. Eközben Brading a háttérerők által
finanszírozott dallasi Cabana Motelban tartózkodott. A többi már mint tudjuk történelem. A
háttérhatalom ügyvezető frontembere Onassis gyakorolt ellenőrzést a rendőrség, a
tömegtájékoztatási eszközök, a szövetségi nyomozóiroda, a CIA, a titkosszolgálat, sőt még az
Egyesült Államok igazságszolgáltatása felett is. Ezért volt lehetséges, hogy John F. Kennedyt
szinte az amerikai nép szeme láttára távolítsa el az élők sorából. Ezután került sor a tanúk gondos
eltávolítására, vagy más módon való elhallgattatására. Az ügyre vonatkozó valódi
dokumentumok hetvenöt évre titkosítva lettek, és ma is teljes a hallgatás hivatalos részről az
ügyben.

Gerald Ford, aki később két évig az Egyesült Államok elnöke is volt, hatékonyan
közreműködött a merénylet eltusolásában, mint a Warren-bizottság tagja. Részt vett a
bizottságban a CIA-ügyvéd, Leon Jaworski, aki Texas tagállamot képviselte a bizottságban. Ott
volt még a CIA dallasi főnöke McCone, és helyettese Richard Helms, és még számos más
hivatalos személyiség.

Johnny Roselli szolgálatai jutalmául kétszázötvenezer dollár jutalomban részesült. Ő volt

az, aki 1966-ban az ál-Hughest Las Vegasba vitte. Jimmy Frattiano többek között százkilencezer
dollár vissza nem fizetendő kölcsönt kapott a San Franciscói National Banktól. Az 1964-től
1965-ig folyósított ajándék „kölcsönt” Joel Aliotto és egy másik magas beosztású személy utalta
át. A Dun and Bradstreet nevű cég csodálkozva vett tudomást erről az átutalásról, és még havi
jelentésébe is belefoglalta. A vállalat csodálkozott, hogy egy olyan rosszhírű személy, mint
Frattiano hogyan juthatott ilyen összegű pénzekhez. Az egyik bank alelnöke beszámolt erről a
történetről California állam bűnügyi biztosának. A történetet gondosan elrejtették egy
iratszekrényben. Bradingot őrizetbe vételét és szabadon bocsátását követő két hónapra rá
kihallgatta az FBI. Ez már a Warren-bizottság tevékenysége keretében történt, amely ígéretet
tett, hogy mindent a legbecsületesebben kivizsgál, azért, hogy az igazságot kiderítse. Noha
Brading több, mint húsz évet töltött bűncselekményekért börtönben, az FBI csak annyit jegyzett
fel a kihallgatásáról, hogy Brading semmit nem tud a gyilkosságról. Brading rendes tagja lett a
La Costa Country Club-nak, amely a háttérhatalom luxus paradicsoma San Clemente-ben. Ő
irányította az ál-Hughes (ténylegesen Onassis) kaszinók tranzakcióit Las Vegasban, valamint az
Onassis által használt svájci bankot.

Gerald Ford, mint már említettük az Egyesült Államok alelnöke, majd elnöke lett Nixon
elnök jóvoltából, aki egyre nagyobb nyomás alá került a Watergate-ügy néven ismertté vált
botrány miatt. Amikor Nixonnak le kellett mondania, az alelnökből elnökké előlépő Ford minden
büntetőjogi következmény alól mentesítette Nixont. Ford is az eltusolás kiváló szakértőjének
bizonyult. McCone a dallasi CIA kirendeltség főnöke az ITT nevű cégóriás igazgatóságának lett
a tagja. McCone asszisztense Richard Helms a CIA igazgatója lett. Leon Jaworski a Watergate-
ügy nyomozását irányította. A nyomozást szakszerűen vezette, és a legcsekélyebb mértékben
sem fedezett fel többet, mint amennyit számára a háttérhatalom irányítói előírtak. Az az orvos,
aki Conally kormányzóból két golyót eltávolított, és így megmentette az életét, hálából egy
afganisztáni kórházba került beosztásra a CIA által. Jim Garrison a New Orleansi körzeti
államügyész megkísérelte Eugene Bradinget Los Angelesből kikérni. De valamilyen oknál fogva
tévesen Eugene Bradley néven küldte el megkeresését. Kísérletet tett arra is, hogy tanúit
egymással szembe is kijátssza, és végül olyan hibákat tudtak rábizonyítani, ami kudarcra ítélte
fáradozásait.

FBI tisztek több fényképet is elkoboztak, amelyek Bradinget ábrázolták a tetthelyen. John
F. Kennedy halálát követően Onassis megszilárdította befolyását az elnöki székben Kennedyt
7

követő Lyndon Johnsonon. Amikor Johnson visszatért Washingtonba, az egyik légi bázisról a
következő figyelmeztetést kapta: „Nem volt összeesküvés, megértette Lyndon?” Onassis
igyekezett minél több fontos kormányzati posztot a saját embereivel betölteni. A legfőbb cél az
amerikai pénzügyminisztérium ellenőrzés alá vétele volt, vagyis az Egyesült Államok
pénzrendszerének teljes ellenőrzés alá vétele. A John F. Kennedy által létrehozott „Negyvenek
Csoport”-ja Rockefeller és a szolgálatában álló Henry Kissinger irányítása alá került. 1967-ben
az ál-Hughes felhasználásával Onassis rátette a kezét Las Vegasra. L. Wayne Rector 1955-től
volt az igazi Hughes alkalmazásában, mint dublőz. Miután Onassis a valódi Hughest elraboltatta,
az igazira megszólalásig hasonlító Rector lépett Hughes helyébe. Az ál-Hughes számára Robert
Maheu szervezte meg az ügyvitelt. A parancsok azonban természetesen Onassistól jöttek.

1968. június 17. Robert Kennedy tudta, hogy a háttérhatalom ölte meg testőrét. Tisztában
volt azzal is, hogy ki koordinálta a szervezett akciót. Nézeteit meg is írta a „The Enemy Within”
(Az ellenség belül van) című könyvében, amely nem került publikálásra. Mivel ő azonban
szenvedélyesen vágyott arra, hogy az Egyesült Államok elnöke lehessen, meggondolatlanul
elindult 1968-ban az elnökjelöltségért folyó kampányban. Az ügy kutatói szerint Onassis egy új
csúcstechnológiai eszköz igénybevételével állította meg Robert Kennedyt. A hipnózis alatt álló
Sirhan Bishara Sirhan előlről lőtt rá Robert Kennedyre, miközben a Lockheed repülőgyár
„biztonsági alkalmazottja” Thane Cesar hátulról néhány centiméterre adta le a lövést. Sirhan
valamennyi lövése mellé ment, de Cesaré pontosan talált. Evelle Younger aki ebben az időben
Los Angelesi kerület államügyésze volt, eltusolta az ügyet és ezért jutalmul később California
szövetségi állam legfőbb államügyésze lehetett. Még fia is Erik Younger jutalomban részesült,
30 évesen bírói kinevezést kapott. Robert Kennedy halálát követően Edward Kennedy lett a
Kennedy-klán vezető férfi tagja. Miután tisztában volt azzal, hogy Robertet ki tetette el láb alól,
életét féltve Onassishoz ment, és életre szóló örök engedelmességet esküdött neki.

1968. október. Jacqueline Kennedy az idő múlásával „szabaddá” vált egy új házasság
megkötéséhez. A háttérhatalom segéderőihez tartozó maffiának egyik régi szabálya szerint, ha
konfliktusba keveredsz ellenfeleddel, öld meg, vedd el a fegyverét és a nőjét. Ebben az esetben a
fegyver maga a Pentagon, és a nő az egykori First Lady Jacqueline Kennedy.

1969. július. Mary Joe Kopechne, aki John F. Kennedy odaadó híve volt, és később
hűséges segítőtársa Robert Kennedynek, ez utóbbi halálát követően hozzáfogott hátrahagyott
iratainak a gondos rendezéséhez. Túlságosan sokat olvasott, és az iratok tanulmányozása közben
felfedezte a Kennedy-dinasztia, a maffia és a háttérhatalom kapcsolatrendszerét. Életét
megpecsételte, amikor a felfedezett összefüggésekről elkezdett beszélni a barátainak. Mary Joe
Kopechne mélyen vallásos katolikus volt, és mélyen megvetette az álszent alakoskodást. Akkor
halt meg, amikor el akarta hagyni Chappaquiddick szigetét, ahol akaratlanul is fültanúja volt
Teddy Kennedy, Joe Alioto és több más prominens személyiség telefonbeszélgetésének. Amikor
Edward Kennedy rajtakapta Mary Joe-t, hogy felvette a kapcsolatot Ralf Nader-rel, nem
mentette ki a lányt az általa vezetett, és a sziget körüli sekély vízbe süllyedt autóból. Csupán arra
összpontosított, hogy megfelelő alibit biztosítson magának. Azalatt a másfél óra alatt, amelyben
Mary Joe meghalt, Edward Kennedy telefonon beszélt Jackie Onassissal, Katherine Grahammal,
valamint az ügyvédjével. Jackie, hogy segítsen Edwardnak, felhívta a pápát, és Cushing bíboros
is további segítséget ígért. Miután az a döntés született, hogy az ügyet Edward Kennedynek
magának kell kézbe vennie, így következő reggel felhívta Burke Marshallt, aki Onassis barátja
volt, még a negyvenes években. A dallasi merényletet követően Marshall volt a hivatalos őrzője
John F. Kennedy személyes feljegyzéseinek. Ezek a feljegyzések időközben eltűntek. A
Chappaquiddick-i ügy elsimításában kulcsszerepet játszott a Massachusetts állam közlekedési
rendészetének a főnöke Arenas, több bíró, valamint Cushing bíboros. Ez utóbbi rávette Mary Joe
8

Kopechne szüleit, hogy ne ragaszkodjanak a boncoláshoz. Az amerikai szenátus egy szóval sem
említette, hogy Edward Kennedy telefonkészüléke az előírásoknak megfelelően lehallgató
készülékkel volt felszerelve, és hallgattak erről a telefontársaságok is.

1970. vége. Az igazi Howard Hughes létezése tehertétellé vált. Kézírását már pontosan
utánozni lehetett a számítógéppel. Valamennyi ismert adatot összegyűjtöttek róla, és az ál-
Hughes tulajdonában lévő vállalatok vezetősége ezt a komputerizált életrajzot megkapta. Az író
Clifford Irving elkezdett behatóan érdeklődni Hughes iránt, és könyvet akart írni róla.
Felvilágosítás végett megkereste a „Hughes”-mormon-maffiát, akik a hat „gyermeklány” néven
voltak ismertek. Egyik közülük, Merryman, aki nyilvánvalóan már belefáradt az alakításba,
odaadta Irving-nek a komputer által készített önéletrajz egy példányát. Úgy gondolta, hogy ez
megfelelő segédanyag lehet az Irving által elkészítendő önéletrajzhoz. Amikor a kiadó
bejelentette Irving könyvének a megjelenését, Onassis tisztában volt vele, hogy a szerző
valahonnan információkhoz jutott. Mivel nem tudta pontosan ki lehetett ez a személy, ő Robert
Maheura gyanakodott, azért 1970. novemberében elbocsátotta.

1970. őszén az ál-Hughes (Rector) Hálaadás ünnepe alkalmából titokban – de azért

gondosan kiszivárogtatva – a Bahamákra utazott Las Vegas-on keresztül.

1970. december. Onassis megtudja, hogy Merryman volt, aki a mesterséges Hughes
önéletrajzot átadta Irvingnek és ezért büntetésből meggyilkoltatja. Robert Maheu, aki elveszítette
félmillió dolláros fizetéssel járó állását, „Hughes”-tól több millió dollár kártérítést követelt.
Maheu azonban igen óvatosan fogott hozzá a zsaroláshoz. Onassis igen csekély összeget fizetett
azért, hogy fenntartsa hegemóniáját az amerikai demokrácia intézményei felett. Így alig fizetett
azért, hogy számos ellene indított bűnügy felmentéssel végződött. A „Hughes”-mormon-maffia
felszívódott a világ különböző országaiban. A Bahamákon megölték az egyik kormányzót, és a
rendőrfőnököt. Bűnük az volt, hogy rájöttek, a Bahamákon nincs igazi Hughes, ellenben bőven
találhatók valódi maffiások. A Hughes-mormonok egy része Nicaraguába, később pedig
Kanadába távozott. Kanadában megkopasztották az észak-amerikai ország tőzsdéjét, majd
később a londoni „Inn of the Park”-ban kötöttek ki.

1971. április 18. Howard Hughes belehal agysérülésébe, és a maffia kezelésébe. David
Rockefeller ebben az időben Kissingeren keresztül ötvenezer dollárt juttat Carlson-nak és
Brisson-nak, hogy megírják az Alioto maffia hálózat történetét. Úgy kellett megírniuk ezt a
sztorit, hogy Alioto bűnrészessége a Kennedy-gyilkosságban el legyen tusolva. Az Alioto-
hálózat szerepe ekkor már ismertté vált a közvélemény előtt, ezért ez a feladat sürgőssé vált.

1971. május. A Rand Corporation szolgálatában álló Daniel Ellsberg – aki többek között
létrehozta a vasfüggöny mögötti országokkal a fegyverkereskedelmet – azt a megbízást kapta,
hogy az utólag hamisnak bizonyult „Pentagon-Papers” (Pentagon-iratokat) nyilvánosságra hozza.
Ezzel is el kellett terelni a közvélemény figyelmét a két Kennedy testvér, a néger polgárjogi
mozgalom vezetője, Martin Luther King és a texasi milliárdos Howard Hughes haláláról. A
Pentagon-iratokat Ellsberg, valamint felettese a Rand Corporation igazgatója McNamara – aki
korábban a Pentagon élén állott, majd pedig a Világbank elnöke lett – úgy állította össze, hogy a
vietnami háború a történelem ostoba tévedésének tűnjék. Ezzel a háború igazi célját akarták
homályba burkolni. A vietnami háború egyik legfőbb oka az volt, hogy a háttérhatalom
frontemberén, Onassison keresztül ellenőrzése alá akarta venni az úgynevezett Arany
Háromszögben folyó rendkívül nagy nyereséget hozó ópium termelést, valamint ő maga akarta
kihasználni a délkelet-ázsiai partok közelében lévő jelentős méretű olaj tartalékokat.
9

A háttérhatalom globális hatáskörű pénzintézményei közül kiemelkedik fontosságával a

Világbank, és testvérintézménye a Nemzetközi Valutaalap. A Világbank a szegény nemzetek
megsegítése címén nagy összegű bankszámlákat nyitott különböző diktátorok számára, az
Onassis által ellenőrzött svájci bankokban. Ezt a pénzt aztán szükség szerint a háttérhatalom
legkülönbözőbb tranzakcióinak a finanszírozására lehetett felhasználni. Egyedül Hailé Szelasszié
egykori etiópiai császár svájci bankszámláin felszívódott mintegy nyolcmilliárd dollár, amelyet a
Világbank az éhező etiópiaiak megsegítésére utalt át. De más diktátorok is rendelkeztek svájci
bankszámlákkal, és egyes kutatók szerint nagyobb összeg tűnt el a számlájukon, mint amellyel
Abesszínia egykori császára rendelkezett. Az ópium és származékai, így a heroin az Arany
Háromszögből nagyrészt az Egyesült Államokba került. Előfordult az is, hogy a Vietnamban
elesett katonák holttestébe rejtve került a kábítószer Amerikába. Egy elesett katona testébe
mintegy negyven font (kb. 20 kg) heroin is elfért. Egyetlen San Franciscói heroin csempész
hálózatnak a lebukása hat milliárd dollár értékű heroin lefoglalásához vezetett. A háttérhatalom
által ellenőrzött sajtó természetesen elbagatellizálta az egész ügyet, amely végül is igen gyorsan
lekerült a napirendről. A kábítószer elleni harc egy időre fel lett függesztve a San Franciscói
rendőrség által, és csak azután került ismét kábítószer a piacra, amikor az FBI, a Szövetségi
Nyomozó Iroda illetékességébe került a kábítószer elleni küzdelem. A nyers kábítószer
feldolgozását, finomítását és szállítmányozását a háttérhatalom részét képező speciális
maffiacsoportok végezték.

Miközben Nixon nagy propaganda közepette kampányt indított a Mexikóból történő

kábítószer csempészet ellen, egyidejűleg védelmébe vette az általa kinevezett Howard Hunt
révén a kábítószer maffiát. Laoszban az egyik Pepsi Cola gyárban óriási mennyiségű heroint
finomítottak. Ebben a gyárban egyetlen üveget sem töltöttek meg Pepsi Colával. A kelet-ázsiai
heroin mellé felzárkózott a Dél-Amerikából származó kokain. Nixon 1969-ben elolvashatta az
akkor már kézről-kézre járó Gamestone-aktákat. Megtudhatta, mennyi vezető demokratapárti
politikus tudott róluk, és mennyit hasznosíthat a maga számára az aktákból szerzett ismeretekből.

1971. július. A New York Times című napilap megkezdi a Pentagon-iratok közlését,
amely azt a célt szolgálta, hogy eltusolják a vietnami háború kitörésének és folytatásának valódi
okait. Nixon létrehozz egy csoportot azért, hogy az információs rendszeren keresztül keletkezett
lyukakat betömje, hogy ne szivárogjanak ki a jövőben sem a bizalmas értesülések. Nixon arra is
kíváncsi volt, hogy megtudja, melyek a legérzékenyebb helyek. Ebben a csoportban
tevékenykedett Ehrlichman, Krogh, Liddy, Hunt és Young. Hunt a Fehér Ház tanácsadója volt,
és szoros kapcsolatban volt a CIA egyik fedő vállalatával a Mullen Corporation-nal. Ennek a
vállalatnak a legjobb ügyfele „Howard Hughes” volt. Robert Bennett pedig igazgatóként
tevékenykedett ennél a cégnél.

1971. június 28. Ellsberg ellen vádat emelnek, mert titkokat árult el a Pentagon-iratok
kapcsán.

1971. szeptember 3. A Watergate-csoport illegálisan behatol Ellsberg orvosának a

rendelőjébe azért, hogy Ellsberg pszichiátriai kórlapjait megszerezze. E tények a háttérhatalom
belső konfliktusaira utaltak. Miközben Onassis a háttérhatalom legfelsőbb vezetőinek
frontembereként az első számú vezető volt, a második helyért így például az elnöki hivatal és a
kormány ellenőrzéséért elkeseredett küzdelem folyt. A küzdő feleknek csupán a háttérben
meghúzódó pénzhatalom alapintézményeihez nem szabad volt nyúlniuk, További feltétel volt,
hogy a kívülállók nem ismerhették meg a háttérhatalom belső viszonyait. Ekkor már bevett
gyakorlat volt, hogy a háttérhatalom saját „a” és „b” csapatát indította a politikai hatalomért
mind a köztársasági párt, mind a demokrata párt színeiben. Így például az 1972-es választások
10

során az ál-Hughes nagy összegekkel támogatta mind a demokratapárti, mind a köztársaságpárti

pályázókat.

1971. szeptember 23. Howard Hunt nyilvánosságra hoz egy hamisított táviratot, amely
John F. Kennedy kormányzatát felelőssé teszi a dél-vietnami vezető Diem meggyilkolásáért.

1971. október. A Look magazin nyilvánosan bocsánatot kér Alioto-tól azért cikkért,
amely leleplezi az Alioto-maffia hálózatot. Ezt követően a Look magazin többé nem jelent meg.

1971. november. Alioto-t ismét megválasztják San Francisco polgármesterének.

1972. január. A Watergate-csapat találkozik a Drift-Inn-ben, amely San Francisco-nak

egyik CIA és FBI alkalmazottak által kedvelt helye. Ezt a vendéglőt gyakran felkereste Bruce
Roberts is a Gameston-akták összeállítója. Egy ilyen tanácskozáson jelentette ki James McCord,
hogy „a homok és az olaj hidrogén hőjével keverve összetöri az üveget.” Az arab országokat
fenyegette nukleáris háborúval. Ezt a megjegyzést sok más érdekes beszélgetéssel együtt
titokban magnetofonon rögzítette Al Strom a Drift-Inn bár mixere. Ezt Katherine Meyer Graham
felkérésére tette, aki ezért busásan megfizette. Strom ugyanakkor elmondta mindezt barátjának,
Bruce Robertsnek, aki azokat feljegyezte a Gamestone-aktákban. Ma már tudjuk azt is, hogy
ezeknek a beszélgetéseknek egy részét a KGB, az arab és a kínai hírszerzés emberei is időnként
lehallgatták.

1972. január 27. Liddy és Dean találkoznak Mitchell irodájában, azért, hogy
jóváhagyjanak egy Liddy által kidolgozott hírszerzési és emberrablási tervet. Ez a terv hatalmas
hasznot ígért, és többek között magában foglalta Hang Greenspun Las Vegas-i irodájában lévő
páncélszekrénynek a feltörését. Ebben voltak a Hughes elrablására, és más Las Vegas-i akciókra
vonatkozó iratok. Greenspun ezekkel az iratokkal több, mint négymillió dollárt zsarolt ki
Onassistól. A terv szerint egy „Hughes” repülőgépnek kellett a betörés után az akció
végrehajtóját Mexikóba repítenie.

1972. február. Liddy és Hunt utazásai során olyan névjegykártyákat használnak, amely az
szerepel, hogy „Hughes Tool Co.” Liddy, Hunt és más Watergate-legények találkoznak a Drift-
Inn-ben, ahol Al Strom ugyancsak Katherine Graham megbízásából le is fényképezi őket. Ezek a
fotók később megjelennek a Washington Post hasábjain, amikor Liddy-t, Hunt-ot és társaikat
letartóztatják. Olyan CIA ügynökökről, mint Liddy és Hunt rendszerint nem szoktak fotók
rendelkezésre állni. Roberts részesedést ajánl Liddy-nek a kínai börzén Onassis, Wayne Rector
(Howard Hughes dublőze), Eugene Lyman a demokratapárt kaliforniai elnöke és a Kennedyek
szövetségese, valamint Lyndon Johnson halála fejében. A Drift-Inn-ben elhangzott ajánlat
garantálta a megnevezettek halálát. Ezért vonta magára Liddy a maffiának a halálos dühét. A
maffia ellenlépései közé tartozott, hogy Francis L. Dale, az ITT igazgatóságának tagja
rászorította Magrudert, hogy Liddy-t manőverezze bele a Watergate botrányba.

1972. április. A háttérhatalom által ellenőrzött vállalatokhoz hatalmas összegek érkeznek.

1972. május. Edgar Hoover megkapja a Gamestone-akták egyik kópiáját, és elhatározza,

hogy a John F. Kennedy halálával kapcsolatos tényeket nyilvánosságra hozza egy könyvben,
amelynek a címe ez lett volna: „The Texas-maffia”. Szándékát azért nem tudja megvalósítani,
mert egy darab almás süteményben elhelyezett nátrium-morfáttal megmérgezték, és az általa
összegyűjtött dokumentációt elégették. A nátrium-morfát azért kedvenc mérge a háttérhatalom
ügynökeinek, mert olyan szaga van, mint az almáspitének, és észrevétlenül lehet ilyen
11

süteményben a célzott személynek beadni. Szükség esetén azonban tabletta, vagy kapszula
formájában is alkalmazható. A nátrium-morfát letargiát, álmosságot, és erős hányást okoz. A
méreg végül szívinfarktust vált ki, de semmilyen nyomot nem hagy maga után a megmérgezett
személy testében. A nyomokat fel lehetne azonban találni a hányadékban. Ezeket azonban
rendszerint nem vizsgálják meg. A mérgekről szóló kézikönyvekben nincs szó a nátrium-
morfátról, noha a patkányméreg jelentős mennyiségű nátrium-morfátot tartalmaz.

Hajsza a magnetofonszalagok után

1972. május 28. Ekkor kerül sor az első betörésre a demokratapárt választási központjába,
a washingtoni Watergate szállodában. McCord, Barker, Martinez, Carcia, Gonzalez és Sturgis
benyomulnak az épületbe, miközben Deigo és Dico Schmiere falaznak. Hunt és Liddy távolból
irányítják az akciót. Ők aligha tudhatták, hogy Hal Lipset, Katherine Graham detektívje minden
megfigyel, és ugyancsak ott volt az úgynevezett „Klempner-banda” két tagja is. Lipset kileste,
hogy a Klempner-tagok lehallgató készülékeket helyeztek el. Ezt jelentette megbízójának. Lipset
és Graham előkészítették az ügyet, amelynek azonban akkor kell kirobbannia, amikor a
Watergate betörők lehallgató készülékeiket el akarják vinni.

1972. június 17. Graham detektívje Lipset postásnak öltözve poloskákkal látja el a
Watergate szálló kapuját. Megfigyeli miként távolítja el a biztonsági szolgálathoz tartozó Frank
Wills a lehallgató készülékeket. Ezután másodszor is odahelyezi a poloskákat. Ennek
eredményeként Frank Wills kihívja a rendőrséget, és így a Klempner-tagokat - Liddy és Hunt
kivételével - a helyszínen tetten érik. Liddy telefonál Magrudernek Kaliforniába, és ő
tájékoztatja Mitchellt és a többieket az esetről. Így maradt elég idő az akták elégetésére, és a
bizonyítékok eltüntetésére.

1972. június 21. Nixon elnök, aki később „elnézésből” letörölt 18 és fél percet, a Fehér
Házban lefolyt tárgyalásról készült magnetofon felvételről, egyre inkább belebonyolódik az
ügybe. Nem tudta felmérni, hogy ezt valójában ki és miért tette vele szemben. Nixon nem tudta,
hogy ki poloskázta be az ajtót a Watergate szállodánál, ami a letartóztatásokhoz vezetett. Hal
Lipset, aki erről felvilágosíthatta volna, ezt nem tehette, mert ebben az időben fő megbízója
Katherine Graham volt. Nixon azt feltételezte, hogy az ügy kapcsolatban állhat Bruce Roberts
Vancouver-i tartózkodásával, a Hughes-mormon-maffia csalássorozattal a kanadai börzén, és
Trudeu-val az akkori kanadai kormányfővel. A 18 és fél perces dühöngésben ilyen kifejezések
hangzottak el Nixon részéről: „se..fej Trudeu”, „se..fej Roberts”, Onassis, Hughes, Francis L.
Dale. Olyan kifejezések, amelyeket nem lehet egyszerűen visszaadni. Stephen Bull titkárnője
Beverly Kaye később visszahallgatta a „letörölt” részeket a Fehér Ház egy zárt szobájában, ahol
a magnetofon szalagokat őrizték. Elborzadt a hallottaktól, depresszív hangulatban levelet írt
néhány barátjának, majd negyven éves korában halálos kimenetelű szívinfarktust kapott, amit
nátrium-morfáttal idéztek elő. Egy liftben halt meg, amely annak a szobának a közelében volt,
ahol ezeket a magnetofon szalagokat őrizték. A Roberts és Liddy megállapodás számlájára négy
halálesetet írhatunk. Lyndon Johnson nátrium-morfáttal okozott szívinfarktusban halt meg.
Onassis fia repülőgépe lezuhant. Az athéni repülőtérről egy fixált magasságmérő segítségével
idézték elő repülőgépének a szerencsétlenségét. Ugyancsak nátrium-morfáttal okozott
szívinfarktusban halt meg Eugene Lyman. Wayne Rectort az igazi Hughes dublőzét, a londoni
„Inn of the Park” nevű vendéglőben ölték meg.
12

A haláleseteknek ezzel a sorozatával a háttérhatalom egyik fontos szervezetének, a

maffiának átrendeződött a belső hatalmi struktúrája.

1973. március 19. Dean közli Nixonnal, hogy az elnökséget egy rákos daganat falja fel.

1973. május 10. A Watergate meghallgatás első tanúi megnevezik koordináltan működő
szervezetek egész sorát, és azt is, hogy élükön Francis L. Dale áll. Dale nevét később már soha
nem említik.

1973. július 9. Al Strom-ot, aki a Drift-Inn-ben Katherin Graham szeme és füle volt,
ugyancsak az ő megbízásából eltávolítják az élők sorából. Azért sújtottak le rá, mert Bruce
Robertsnek engedély nélkül információkat nyújtott át.

1973. augusztus. Rockefeller, Kissinger és a CIA eltávolítják Salvador Allende-t, Chile

elnökét a hatalomból. Allende az államcsínyt megelőzően államosította az ITT chilei
kirendeltségeit. Az ITT százhuszonöt millió dollár kártérítést követel. Ugyancsak jelentős
érdekeltségekkel bírt Chile rézbányászatában a Rockefeller dinasztia. A nemzetközi pénzhatalom
által gerjesztett infláció világrekordot ért el Chilében.

1974. január. Joe Alioto engedélyezi a San Franciscói Sunol-golfpálya bérbevételét a

maffiához tartozó Romano-nak, Fratiano-nak, Muniz-nak, Maderos-nak, Chapman-nak és
Nilson-nak.

1974. január 26. A Reno-ban folyó, Hughes kiszolgáltatásáért indított eljárást a maffiához
tartozó bíró, Thomson elutasítja, mivel a kaliforniai nyomozó hivatalt képviselő Moses Lasky
beterjeszti Howard Hughes aláírását, amelyet azonban Alioto hamisított. Maheu megnyeri a
„Hughes” ellen indított kártérítési perét, és a „Hughes” (Onassis) elleni zsarolása kifizetődik.

1974. február. Egy CIA és maffia manipulációval létrehozott úgynevezett forradalmi

szervezet, a „Symbionese Liberation Army”, SLA, (Együttélési Felszabadítási Hadsereg)
elrabolja Patty Hearst-öt, a Hearst milliárdos dinasztia tagját. Az említett SLA, amelynek tagjait
a kaliforniai börtönökben toborozták, akcióival félelmet váltott ki a felkészületlen lakosságban.
A háttérhatalom számára fontos lehet az ilyen kézben tartott radikálisok mozgatása, mivel
segítségükkel olyan helyzetet lehet előidézni, amikor szükségessé válhat a rendkívüli állapot
bevezetése. Egy ilyen szükséghelyzetben a demokratikus jogok felfüggesztésre kerülnek, és a
mesterségesen előidézett félelem könnyebben elfogadhatóvá teszi a lakosság számára a diktatúra
bevezetését.

Martin Luther King, a színesbőrű polgárjogi vezető édesanyját egy fekete diák
meggyilkolja. Lista volt nála olyan további anyákról, akiket szintén le kellett volna lőnie. Az
egyik kijelölt áldozat a következő reggel panaszt emel Francis L. Dale ellen.

1974. augusztus 6. Nixon, aki a lemondani kényszerült Agnew alelnök helyére Gerald
Fordot választotta a szenátus jóváhagyásával alelnöknek, átadja Fordnak az elnöki tisztséget.
Ford elnök lesz, Nixon pedig megsemmisítheti a számára veszélyessé vált magnószalagokat és
aktákat. Nixon és alelnöke megállapodása szerint Ford segítséget nyújt az ügy eltusolásához, és
elnöki kegyelemben részesíti Nixont. Két napra rá Nixon távozik hivatalából.

1974. augusztus 30. Ford megbízza a maffia körökhöz tartozó Becker nevű ügyvédet,
hogy dolgozzon ki egy felelősségre vonás alóli mentességet Nixon számára. A háttérhatalom
13

kegyéből elnökké lett Ford attól tart, hogy az ex-elnök azért, hogy mentse saját magát, megnevez
olyan személyeket, mint Onassis, Katherine Graham, és Montini, aki VI. Pál néven volt pápa.
Ugyanezekben az időkben San Franciscóban egy sor gyilkosságra került sor, ahol feltételezték,
hogy a fehér áldozatokat a feketék ölték meg. Később azonban kiderült, hogy a tettesek fehérek
voltak, többen is közülük az SLA tagjai.

1974. szeptember 8. Ford elnök mentesíti elődjét minden büntetőjogi felelősségre vonás
alól olyan cselekményekért, amelyeket 1969. júniusától 1974. augusztusáig követett el.

1974. október. Ford távol tartja magát attól, hogy kérje Hughes kiszolgáltatását a
Bahamákról. A Watergate eljárás folytatódott tovább. Onassis emberei, mint Neal, Graham-nek a
Jill Volnere, és Montini Ben Veniste-je kerültek fokozatosan az előtérbe. A Fehér Házban sor
kerül egy titkos konferenciára, amelyen részt vett többek között Alioto, Daley és Beame,
valamint Ford, Scott, Griffin és Mike Mansfield.

Onassis, fia halálát követően egyre inkább azzal volt elfoglalva, hogy kire hagyja
birodalmát. Rá akarta venni lányát Christinát, hogy váljon el férjétől Joe Polker-tól és menjen
feleségül első unokatestvéréhez Philippe Niarchos-hoz. Onassis halálával a háttérhatalomnak ez
a fontos segédintézménye, a maffia jelentős változásokon ment át. De újra struktúrálódva,
modernizálódva ma is a háttérhatalom egyik leghatékonyabb eszköze a pénzuralmi rendszer
fenntartásában.

dr. Drábik János