Érettségi.

com a tudástár

A nyelvújítás hatása, értékelése. Az ortológus-

neológus vita
erettsegi.com/tetelek/nyelvtan/a-nyelvujitas-hatasa-ertekelese-az-ortologus-neologus-vita

Nyelvújítás fogalma:
1. A nyelv életébe történő olyan tudatos beavatkozás, amelynek célja a stílus, a nyelvi
szerkezetek és a szókincs gazdagítása és korszerűsítése.
2. A nyelvművelők (írók, költők, nyelvészek) tudatos beavatkozása a nyelv életébe.

A nyelv tudatos fejlesztésének igénye a felvilágosodás eszméinek terjedése

következtében jelent meg Közép-Európa nemzeteinél, így Magyarországon is a 19.
század elején, 1790-1820 között, (de tulajdonképpen 100 évig tartott 1772-től,
Bessenyei György Ágis tragédiájától 1872-ig, a Magyar Nyelvőr című folyóirat
megjelenéséig). Abban a korszakban erős elnémetesítés volt folyamatban (az osztrákok
uralkodtak). A magyar nyelvet nem használták a közigazgatásban, oktatásban, még a
főúri társasági eseményeken sem, mindenhol csak a németet. Az 1700-as évek elejére a
magyar nyelvben túlburjánzott az idegen (német, latin, francia) hatás, a magyar
nyelv visszaszorult erősödött az igény a megtisztításra, hogy az anyanyelvet
megtarthassuk, s a tudományok és a művészetek is e nyelven szólaljanak meg. Mindez
összekapcsolódik a haladás és a függetlenség eszméjével is. Felismerték, hogy ahhoz,
hogy a magyar nyelv a latin és a német helyébe léphessen, hogy alkalmassá váljon a
tudományok terén való használatra és árnyalt kifejezésre az irodalom terén, fejleszteni
kell a nemzeti nyelvet.

1/4
Bessenyei György így fogalmazta meg a magyar nyelv korszerűsítésének
szükségességét Magyarság c. röpiratában: „Minden nemzet a maga nyelvén lett
tudós, de idegenen sohasem.”

A nyelvújítás célja:
a magyar nyelv művelése, hogy alkalmas legyen államnyelvnek,
a magyar szókincs bővítése,
az idegen szavak magyarral való helyettesítése,
a stílusújítás,
végső soron: az egységes nemzeti nyelv megalkotása.

A nyelvújítás mozgalma az 1811-es évvel vette kezdetét, ekkor jelent meg

vezéralakjának, Kazinczy Ferencnek munkája, a Tövisek és virágok c.
epigrammagyűjteménye (amelyet a Magyar Elektronikus Könyvtár felületén tekinthettek
meg), amelyben határozott állásfoglalást tesz a nyelv tudatos művelése mellett, dicsőíti a
fentebbi stílust követő alkotókat, elítélte  a maradiság híveit. Írása közüggyé tette a
magyar nyelv ügyét, és két részre osztotta a nemzetet: ortológusokra és neológusokra,
ezzel megkezdődött a nyelvújítási harc/vita.

A két tábor: ortológusok és neológusok

Ortológusok (hagyományőrzők)
Nézeteik szerint a nyelvművelésnek és fejlesztésnek folyamata kizárólag
hagyományokon alapulhat, csak is belülről valósulhat meg, pl. a nyelvjárási szavaknak
köznyelvbe való beemelésével, az elavult szavak felfrissítésével, és fenntartásokkal
viseltettek az újítások iránt. Központjuk Debrecen környéke és a Dunántúl. Elvetették az
idegen minták követését, a nyelverőszakos fejlesztését, a radikális szókincs fejlesztést,
szóalkotást. Fő képviselőjük Diószegi Sámuel, de közéjük tartozott Szentgyörgyi
József és Somogyi Gedeon is.

Neológusok (nyelvújítók)
Az ortológusok módszerek ellenzői. Ők voltak az újítók, akik véghez vitték a nyelvújítást.
Tagjai Kazinczy vezetésével, a nyelv gyors megújítását tartotta fontosnak, hogy a
magyar ne csak a parasztság nyelve legyen, hanem minden téren leválthassa a régi latint
és a hivatalos németet. Szerintük a nyelvet tudatosan, mesterségesen kell
megmunkálni. Ennek eszközei a külföldi minták, így a latin és görög, a német és francia
szavak átalakítása, illetve a szépírók szóalkotásait tekintették. Kazinczy mellett Szemere
Pál és Kölcsey Ferenc is a neológusok csoportjába tartozott.

Az ortológus-neológus vita

A nyelvújítás nagy vitái, csatái tanulmányokban, röpiratokban és az azokra érkező

válasziratokban folytak.

2/4
Az első igazán jelentős konfliktus Révai Miklós és Verseghy Ferenc között
bontakozott ki. Ez volt a jottista és ypszilonista háború, vagyis a szóelemző és kiejtés
szerinti írásmód harca. A jottisták Révay Miklós vezetésével a szóelemző (pl. látja,
kertje) írásmódot javasolták. Míg ezzel szemben az ypszilonisták Verseghy Ferenc
vezetésével a kiejtés szerinti (láttya, kerttye) írásmódot. A vitában végül a jottisták,
Révai Miklós elképzelése, a szóelemzés szerinti írásmód győzedelmeskedett.

Kazinczy 1811-ben megjelent Tövisek és virágok című epigrammakötetére (ebben áll ki

a nyelvújítás mellett) az ortológusok 1813-ban a Mondolat című gúnyirattal (amelyt a
Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán olvashattok) válaszolnak. Ebben kifigurázzák a
nyelvújítást, a neológia keresett stílusát utánozta, és hangot adott aggályainak, hogy a
radikális nyelvújítás eredményeként szótár szükségeltetik a magyar nyelv használatához.

A Mondolatra 1815-ben a neológusok közül Szemere Pál és Kölcsey Ferenc reagál a

Felelet a Mondolatra címmel. Ez stílusparódia a Debreceni Grammatka és a terjengős
előadásmód ellen. Az ellen pamflet a rímes hexametereket, szófacsarásokat és a maradi
stílust gúnyolta.

A vitának Kazinczy 1819-ben megjelent írása, az Ortológus és neológus nálunk és

más nemzeteknél vetett véget. Kazinczy felismerte, hogy a szélsőséges viták nem
szolgálják az ügy célját, hogy az újítás és a hagyományőrzés egyaránt fontos, ezek
egyensúlyának megtalálása a cél: „jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes
neológus egyszersmind”.

Országos viták, kérdések a normatív, egységes irodalmi nyelv ügyében:

Melyik nyelvjárás legyen az egységes magyar köznyelv? Az északkeleti.

Az élőbeszéd vagy a régi irodalmi nyelv legyen-e a kiindulási alap?
Kinek van joga dönteni a magyar nyelv ügyében (írók? nyelvészek? beszélők
összessége?)?
Fordítások vagy eredeti művek fejlesztik-e jobban a nyelvet?
Helyesírási kérdések: jottisták (szóelemző) és ypszilonisták (kiejtés szerint
írásmód)?

A nyelvújítók módszerei:
Új szavakat hoztak létre. Ezek közül kb. 10000 ma is használatban lévő magyar
szavunk van.
Elavult szavak felújítása: pl. év, aggastyán, fegyelem, hon, Zoltán (ezeket a
szavakat már nem használták, csak régi írásos emlékekben éltek → visszahozták
őket a köztudatba.)
Tájszavakat emeltek a köznyelvbe: pl. betyár, róna, hulla, bitó, kelengye (csak a
nép ajkán élő, nyelvjárási szavak voltak előtte).
Idegen szavak lefordítása: pl. Victorból → Győző, materia → anyag; kellner →
pincér.

3/4
 Szóösszerántás: cső + orr → csőr; híg + anyag → higany; tanírást + árasztó →
tanár; csípő eszköz → csipesz; rovátkolt barom → rovar.
Szóösszetétel: így keletkezett a nővér, szemüveg, folyóirat, rendőr, vérszegény, stb.
szavunk is.
Szóelvonás: a képzőket vették le a szó végéről: pl. árnyék → árny, tanít → tan,
kapál → kapa Ø Szóképzés: Így keletkezett pl. az óvoda, építész, cukrászda,
történelem szavunk is.
Sok olyan módszer/próbálkozás is volt, amely nem maradt meg a magyarban; a
nyelvújítók néha túlzásokba estek. Pl. nyaktekerészeti mellfekvenc (nyakkendő);
gőzpöfögészeti tova-lökdönc (gőzmozdony).

Eredmények/ A nyelvújítás hatása:

A nyelvújítás eredményeként a magyar nyelv és a helyesírás jelentős változásokon ment
át. Ennek köszönhetően vált normává a szóelemző írásmód, ami a magyar nyelv
agglutináló (ragasztó, ragozó) tulajdonsága tett lehetővé. Több mint tízezer új szó
született, ezzel gazdagítva a szókincset. 1832-ben jelent meg A magyar helyesírás és
szóragasztás főbb szabályai (Vörösmarty Mihály) első egységes helyesírási szabályzat.

A nyelvújítás elérte a célját, 1844-ben a hivatalos államnyelv a magyar lett (a

latint váltja fel).
1872-ben a témában folyóirat jött létre, megindul a Magyar Nyelvőr című
folyóirat.

4/4