221417_Beliv_Indian nyar_bel_Levonat_2022-11-02_09-24-36.

pdf November 2, 2022

INDIÁN ÉNEK

Játszani örökké, komolyan…

„Tiéd az éjszaka és tiéd a nappal. Kezed műve a

hajnali harmatcsepp és a Nap. Add, hogy ma jó-
kedvű és tiszta legyek, a Világosság fia…”
Kaparom a tepsiből a fasírozott leragadt zsírját.
Megkenem a kenyeremet. Vékonyan, bár vasta-
gon szeretném. A fokhagyma zöld csíráját vágom
rá, és henger alakú lilahagymát szeletelek a tete-
jére. Amúgy sem tudok betelni a kenyérre fektetett
püspökszín korongok gyönyörű rajzával, de ami-
kor ráspriccelem az almaecetet, ezek a mandalá-
nak beillő hagymakarikák színjátszó játékba kez-
denek. A sötétlilából világoslilába és rózsaszínbe
váltanak. A mindenség van a kenyeremen.
Nézem, a hagyma megfogta a kezem, lila min-
den ujjbögyöm. Leülök, előttem a kenyér. Jó lenne
most csöndben lenni. „Add, hogy ma jókedvű és
tiszta legyek…” Mormolom az imát, de szanaszét
csúsznak a gondolataim. Minden hajnalban így

7. oldal
221417_Beliv_Indian nyar_bel_Levonat_2022-11-02_09-24-36.pdf November 2, 2022

járok. Minden hajnalban, amióta nem találom a

­helyem.
Most hallottam vagy olvastam, hogy ­egyetlen
napon az ember agyán nagyjából hatvanezer gon-
dolat fut át, villan föl, bomlik ki, vagy marad tor-
zóban. Hatvanezer? Százezernek érzem, millió-
nak. Jönnek, tódulnak. Vallomások, illúziók, hitek,
emlékek, bennük összeomlások és feltámadások,
rádöbbenések. Összefüggéstelenül. Apám, akinek
hátrahagyott búcsúlevelét soha nem olvashattam.
Anyám ágya mellett a használt fogpiszkálók, ami-
ket nem engedett kidobni. Szerelmek és félelmek.
Megkönnyebbülés. Arcok végtelen sora. Gyerek­
sírás és férfimosoly. Nincs vége, csak amikor né-
hány pillanatra visszaalszom. Egyik gondolat fo-
nódik a másikba, nincs határ és nincs idő, és tér
sincs. Bennem zajlik minden.
Nem viselnek meg ezek a hajnalok, már várom
az álom és ébrenlét határán mozgó képeket. Éle-
tem vágatlan filmjét?
Nemrég egy őszinte levelet kellett írnom. Egy-
szer csak eljön az ideje az őszinte leveleknek.
„Sok változás ment végbe rajtam. Kívül-belül,
de a belül a fontosabb. Valahogy megcsappant a
kedvem, és el-elhagynak a szavak. Már nem tudok,
ahogy szoktam, éjszaka és hajnalban írni, nappal
pedig nagyon rossz hatásfokkal. És ha igaz, hogy
Bach óta nem született zene, úgy ez a szavakra is

8. oldal
221417_Beliv_Indian nyar_bel_Levonat_2022-11-02_09-24-36.pdf November 2, 2022

igaz lehet: már mindent megírtak! Talán ezért me-

nekülök a gépemtől. Mennék ki, a világba!
Újabban lassan és hosszan csinálok mindent,
a reggeli felkeléstől a főzésig. Leveszek egy köny-
vet, benne ragadok, pedig mást kellene csinálnom.
Kinyitom a szekrényt, hogy átpakolok – öt napig
tart. Közben egyfolytában ott az érzés, hogy el, el,
kifelé. Erdőbe, vízpartra, nézelődni, gereblyézni,
menni. A földön, a füvön, az ösvényeken járva ér-
zem magam biztonságban.”
Már csak az egyszerű dolgok érdekelnek. Az
imént a vörösbegy a meggyfa ágán, az unokám
telefonhívása. A szelet zsíros kenyér hagymával.
Arra a szabadságra vágyom, amit ez az életkor
egy öreg indiánnak adhat. Minden porcikámban
érzem az öregkor szabadságát, és felszabadult
­vagyok tőle. Azt is mondhatnám, boldog. Egy ba-
rátom megkérdezte, nem búsulsz? Nem, mond-
tam. Csak jobb volt, amikor ketten voltunk.
Most néztem végig Visconti hatvanháromban
készített, végtelenül lassú, hosszan kitartott jele-
netekkel teli, Lampedusa regényéből írt ­gyönyörű
filmjét. A párduc hőse, az idősödő Salina herceg
rálát nem csupán Szicília, hanem nemesi családja
és saját maga életére, benne a széthulló jövőre.
S ­miután a fiatal, gyönyörű Angelicával végig-
táncolja a filmművészet és a világirodalom egyik
legszebb keringőjét, magában sétál haza. Az éj­sz­a­-

9. oldal
221417_Beliv_Indian nyar_bel_Levonat_2022-11-02_09-24-36.pdf November 2, 2022

ká­ban a poros téren pap siet át, egy rongyos ház-

hoz viszi az utolsó kenetet. A herceg fél térdre
eresz­kedik a porban. Sokáig marad így. Egy csil­­­­
lagra néz, aztán feláll, elindul, és lassan eltűnik
alakja a hajnalodó sikátorban.

vannak vidékek gyönyörű

tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül

(Kányádi Sándor: Előhang)

10. oldal
221417_Beliv_Indian nyar_bel_Levonat_2022-11-02_09-24-36.pdf November 2, 2022

JÓ NEKED VELEM?

Amikor kicsi vagy, akkor az Isten nagy bennünk.

Amikor te vagy nagy, akkor az Isten kicsi bennünk.

A filozófus rigó a vékonyabbik villanydróton ült.

A drót majdnem elérte az öreg diófa magas ágát.
Nem is értettem, miért nem az ágra száll. Mégis­
csak kényelmesebb. A biztonságról nem is be­
szélve. Próbáltam sugalmazni neki, a helyedben
én az ágat választanám. De a rigó úgy gondol-
kodott, mint az ötéves Máté gyerek. Habos tortát
ettek, és Máté a habbal kezdte.
– Én a te helyedben a habot hagynám utoljára –
mondta a mamája.
Máté elgondolkodott – filozófusalkat volt ő
is –, és ezt válaszolta:
– A te helyedben igen, de én az én helyemben
vagyok.
A rigó amúgy nem ült, állt. Testéhez képest úgy
templomtoronnyi magasságban volt a kerti asztal
fölött. Vékony lábával kapaszkodott. Erőlködés

11

11. oldal
221417_Beliv_Indian nyar_bel_Levonat_2022-11-02_09-24-36.pdf November 2, 2022

nem látszott rajta. Föltettem a teavizet, és az ablak

mögött leselkedtem, alig másfél méterre tőle. Tojó
volt, barna tollú. Gondolataiba merülve nézett a vi-
lágba. Sokáig. Már azt hittem, beteg, amikor heves
mozdulatokkal tisztálkodni kezdett. ­Tollát fölbor-
zolta, kétszer akkorára nőtt, csőrével a begyét csip-
korászta, aztán a szárnya tövét, a hasa alját, majd
a másik szárnya alatt kezdett dolgozni. Hátra­csa­
varta a fejét, a hátát is végigcsipkedte. Minden
tolla az égnek meredt, olyan volt, mintha ­felfújták
volna. Vad hévvel vágta a csőrét a felborzolt tollak
közé. Olyan mulatságos volt az önmagával ilyen
hevesen foglalkozó apró madár ott a vékony vil-
lanydróton a magasban, az ablak mögött hango-
san nevettem.
Fordultam volna el, de a kora reggeli kis etűd-
nek még nem volt vége. Már fölforrt a vizem, ami-
kor egy csillogóan fekete szárnyú feketerigó repült
a villanydrótra. A hím. Élénksárga csőrrel. Ezen is
nevettem, mert az jutott eszembe, annyira élénk-
sárga a csőre, mint idősebb férfiakon az élénkpiros
tornacipő. De ez a hím fiatal volt. Feladattal érke-
zett. Szorosan a barna szárnyú mellé telepedett, és
elkezdte csipkorászni a csőre tövét. Nem kifejezett
udvarlás volt. Inkább valami noszogatás féle, na,
elég az önfeledt lógásból, kedvesem, gyere haza,
nem bírok velük! Az asszonyka mindent értett, pu-
hán ledobta magát a drótról, és az orgonabokrok

12

12. oldal
221417_Beliv_Indian nyar_bel_Levonat_2022-11-02_09-24-36.pdf November 2, 2022

fölött elsuhant. A hím várt egy kicsit – az önérzet

az önérzet –, aztán azzal a bársonynál is puhább
repüléssel, ami csak a rigók sajátja, ő is eltűnt az
orgonabokrok irányába.
Jó neked velem? – kérdeztem egyszer, óvato-
san, amikor kicsinyhitű voltam, és mindent iga-
zolva akartam látni és hallani. Harminc fölött az
ember felelős az arcvonásaiért, mondtam magam-
ban, de akkoriban csak a saját tükrömbe néztem, és
ott azt láttam, amit látni akartam. S bár mantráz-
tam a szeretett sorokat: Hiába fürösz­töd önmagad­
ban, csak másban moshatod meg arco­dat, magamat
láttam, magamat néztem, magam­mal voltam elé-
gedett vagy elégedetlen. És megkérdeztem újra. Jó
neked velem? És próbára tettem magunkat, és haj-
nalban jöttem haza hideg lábbal, vacogva. Nem
csináltam semmi rosszat, ahogy azokon az éjsza-
kákon sem, amikor fönt maradtam, hogy amikor
már mindenki alszik, végre egyedül maradjak.
Erre vágytam akkor, vele, velük – egyedül lenni.
Nem volt tétje, nem volt célja. De csak így tudtam
nagy levegőt venni, dolgozni vagy csak ellenni
az asztalomnál, olvasni megszakítás nélkül sokat.
Néha felálltam, kimentem a nagyítós tükörhöz a
fürdőszobába, nyomkodtam a mit­esszereimet, gri-
maszokat vágtam. Volt, hogy megfőztem a más-
napi ebédet, és hálás leveleket írtam azoknak, akik
aludtak.

13

13. oldal
221417_Beliv_Indian nyar_bel_Levonat_2022-11-02_09-24-36.pdf November 2, 2022

Szaporodtak a ráncok, és lassan elmaradt a

kérdés: Jó neked velem? Talán mert időközben,
ha a magam tükrét nem is törtem össze, őszin-
tébb tükörnek mutatkozott a tied. És egyszer csak,
hosszú-hosszú próba után megkaptam a valaha
­vágyott egyedüllétet. De akkor már nem vágy-
tam rá.

Bátran viseld magányodat,

én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.

Vállad két éber sarka közt

ha sisteregve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.

Légy hát, akár az állatok,

oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.

S egy éjjel, magad sem tudod,

mint égig érő ének
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:

14

14. oldal
221417_Beliv_Indian nyar_bel_Levonat_2022-11-02_09-24-36.pdf November 2, 2022

az este nem lel senki rád,

az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.

(Pilinszky János:
Magamhoz)

15. oldal
221417_Beliv_Indian nyar_bel_Levonat_2022-11-02_09-24-36.pdf November 2, 2022

A HÁTSÓ KAPU

Légy társa a Teremtőnek!

Minden visszaköszön. Minden történet, minden

arc, minden fontos pillanat.
Tomboló szélre ébredtem. A kora hajnali eső-
nek nincs nyoma, csak a nyugágy nedves vászna
árulja el, hogy esett. A gesztenyék ragacsos gyer-
tyái még épphogy készülődnek, az elvakult orkán
nem tud kárt tenni bennük. Az ibolyának meg leg-
feljebb végigsuhintja illatos palástját, beterítve ve-
lük az egész kert. Tépi az ágakat a szél, fúj, mint
valami megveszekedett láthatatlan óriás, a babér-
meggy ­leveleinek csak a fonákját látni. A cinkék
most sehol, a verebek is elvackolódtak, nincs esé-
lyük ­ebben az eszeveszett kavargásban.
Mit csinál a szél, amikor nem fúj? Ezt kérdezte,
és a szemembe nézett. Idős nő volt, hátrasimított
haja kis kontyban ért véget. Egyedül nevelte az
unokáját. Születése óta. Szép arcú, arányos testű
felnőtt férfi volt már az unokája, a nevére is emlék­

16

16. oldal
221417_Beliv_Indian nyar_bel_Levonat_2022-11-02_09-24-36.pdf November 2, 2022

szem. Hibás gyereknek született. A nagymama ké-

rése hívta életre. S hogy ne fájjon a léte senkinek,
hogy ne mondják ki a vádat – maga akarta! –, el-
vitte a szobakonyhájába. Etette, pelenkázta, dédel-
gette. A nagyfiú dödögő éneke most áthallatszik a
konyhába, ahol az idős nő azt kérdezi, mit csinál
a szél, amikor nem fúj.
Minden visszaköszön.
Anyut fürdetem. Kerek, piros műanyag széken
ül, a zuhany rózsája elől minduntalan elfordítja
a fejét. Nincs rá oka, vigyázok, hogy csak a testét
érje a víz. Hagyd már, elég lesz!, mondja. Nem esik
jól?, kérdezem, finom, meleg víz. Elég már, fiam,
mondja újra, és engem hirtelen elkap valami türel-
metlenségben megnyilvánuló keserűség. Miért nem
tudja élvezni a finom, frissítő zuhanyt?! Miért nem
tud örülni, amikor szeretném, hogy örüljön?! És oka
is van rá! Anyu ekkor hirtelen mozdulatot tesz, ki-
csúszik alóla a szék, a vizes kőre zöttyen. Föl­csattan.
Mondtam, hogy elég…! Bocsánatkérően nevetni
próbál, nekem szivárognak a könnyeim, van a­ bban
minden, ijedtség, düh, megbánás, tehetetlenség és
a sejtés, hogy akkor billent föl a szék, abban a pilla­
natban, amikor türelmetlen lettem, és szeretetlen,
mi az, hogy nem jó neki, ami pedig jó! Most húz-
nám fel a földről, de a vizes bőr síkos, a testét nem
bírom el. Azt hiszem, ­törülközőt borítottam rá, szá-
rítgattam a hátát, míg odaért a segítség.

17

17. oldal
221417_Beliv_Indian nyar_bel_Levonat_2022-11-02_09-24-36.pdf November 2, 2022

Már nem akarom mentegetni magam. Oly-

kor még belecsúszom, de rájövök, semmire nem
visz. Ahhoz, hogy a vágyott egyszerű és teljes élet-
hez eljussunk, az önostorozással fel kell hagyni.
Aki valamit tesz, ebédet főz, könyvet ír, gyereket
nevel, gerendát ácsol – az olykor hibázik. A ló négy
lábon jár, mégis megbotlik, mondták a régiek. És
egy ilyen botlás nem szabad, hogy bűntu­datot
okozzon. A bűnbánat – tilos összekeverni – az
mást ­takar.
Gyerekkorunk óta faragnak rajtunk. A szüleink,
a tanáraink, a főnökeink, a külső világ. Mert nem
vagyunk elég jók. Nem nevelést mondok, nem pél-
dát, nem játékot, nem tapasztalást – ezek mind
­segítő elemek a felnövekedésben. A faragás az va-
lami más. Olykor az elevenünkbe is találhat az a
jó szándékú kés, s olyan forgács hullik a semmibe,
amiért kár, s amit már soha vagy csak nagy mun-
kával tudunk visszaragasztani. Azt hiszem, nem
a faragástól leszünk jobbak, hanem a szeretettől.
S nyomában az elfogadástól. Az elismeréstől. Az
öleléstől.
A dévai gyerekmentő ferences barát választott
mesterem. Szeretem hallgatni. Meg olvasni is. De
főleg, ahogy beszél, mesél, s ízes, földhözragadt
hitével ontja az igazoló történeteit. Bennük a
maga gyarlóságával, olykor hajmeresztő, de min-
dig szeretet vezérelte szabálytalan megoldásaival.

18

18. oldal
221417_Beliv_Indian nyar_bel_Levonat_2022-11-02_09-24-36.pdf November 2, 2022

Ennek a székely góbé szerzetesnek, Böjte Csabá-

nak a legutóbb hallottam egy történetét. Azóta
terjesztem. Vicc ez, adoma, nem is tudom, minek
nevezzem. Nem mondott ő egy szót se az irga-
lomról vagy arról, hogy meg szeretne nyugtatni
bárkit. Semmit. Csak elmesélte. ­Valahogy ilyen-
formán:

Helyszín a mennyország. Ott látjuk a dühös

Szent Pétert. Megy sebbel-lobbal, s miután ille-
delmesen kopogott, benyit Jézus irodájába, ­vörös
a feje, kezében egy papír, lerakja a kulcsot, és azt
mondja:
– Uram, beadtam a felmondásomat! Nem csi-
nálom tovább!
– De, Péter, olyan jól végzed a dolgod, semmi
panasz nincs, mi bajod?
– Jaj, Mester, nem akarok én személyeskedni.
Csak annyit mondok, beadtam a felmondásomat,
itt a papír, aláírtam, legyen elég ennyi.
– Dehogy engedlek el, míg el nem mondod, mi
a baj!
– Hát, Uram, én ott ülök a kapuban, nézem a
törvényeket, ismerem jól a szabályokat, tudom
a regulát, aki nem oda való, azt elküldöm, elta­
nácsolom másfelé. Anyád meg a hátsó kapun szé-
pen mindenkit beenged! Hát így nem lehet dol-
gozni!

19

19. oldal
221417_Beliv_Indian nyar_bel_Levonat_2022-11-02_09-24-36.pdf November 2, 2022

Eddig az adoma. Szabad nevetni. És szabad

örülni az életnek.

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.

Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

(Pilinszky János: Átváltozás)

20. oldal