Nemzetközi jog I.

1. A nemzetközi jog fogalma, sajátosságai, és elhatárolása más jogterületektől.

I. A nemzetközi jog: a jogalanyok (az államok vagy nemzetközi szervezetek) között jogalkotási
szándékkal létrejött akarat-megegyezésből származó olyan magatartási szabályok összessége, mely a
jogalanyok közötti kapcsolatokat elsősorban a békés együttműködés céljából rendezik, és amelyeket
megalkotóik önként követnek, de szükség esetén egyéni vagy kollektív úton kifejtett kényszer vagy
egyéb szankciók útján is biztosítanak.
II. A nemzetközi jog a belső jogtól sok tekintetben különbözik, ezek a sajátosságok a következők:
1. speciális keletkezési mód
2. jogalanyok köre
3. a szabályozás tárgya
4. a nemzetközi jog kikényszerítésének és alkalmazásának módja
5. a nemzetközi jog célja és funkciója
1. Speciális keletkezési mód:
Nemzetközi jogszabály csak úgy jöhet létre, ha annak megalkotásában 2 vagy több állam közösen vesz
részt, azaz közöttük akarat-megegyezés jön létre. Nemzetközi joggá egy szabályt sohasem a tartalma,
hanem mindig a keletkezési módja teszi. Különbözik a belső jogtól a megszűnés is, hiszen egy-két
esetet kivéve, ahhoz is az abban résztvevő államok akarat-megegyezése kell, és ugyancsak több állam
szükséges a módosításához is.
2. Jogalanyok köre:
A jogalanyiság fogalma a nemzetközi jogban és az államon belüli jogban ugyanazt jelenti, azaz:
Jogalany az, akinek e jog által előírt jogai és kötelezettségei vannak. A jogalanyiság fogalma
kifejezhető a jogképesség szóval is, ez potenciális oldalról közelíti meg ugyanazt a kérdést.
Jogképes az, akinek potenciális lehetősége van a jog által előírt kötelezettségek és jogok hordozására.
Cselekvőképes a nemzetközi jogban az, aki saját cselekményével, a maga nevében vállalhat
kötelezettségeket vagy szerezhet jogokat.
Ez a fogalom azonos az államon belüli jogból ismert cselekvőképesség fogalmával.
A jog- és cselekvőképesség, ugyanúgy ahogy az államon belüli jogban, úgy a nemzetközi jogban is
elválhat egymástól. A régebbi nemzetközi jog ismerte az ún. félszuverén államokat, ilyen a
protektorátus (védnökség) alatt lévő állam, aki helyett és nevében a protektor állam kötötte meg a
nemzetközi szerződéseket és létesített diplomácia kapcsolatokat, azaz a protektorátus alatt álló állam
ugyan jogképes volt, de egyáltalán nem vagy csak igen korlátozott formában rendelkezett nemzetközi
cselekvőképességgel.
!Állam: A nemzetközi jog leggyakoribb alanya. Az állam jogképessége keletkezésénél fogva jön
létre, ezért az állam jogalanyisága eredeti. Az állam jogképessége korlátlan, tehát mindenféle
nemzetközi jogviszonynak alanya lehet.
!Nemzetközi jogalanyisággal rendelkezhetnek a nemzetközi szervezetek.
Sokáig az a nézet uralkodott, hogy az államon kívül más nemzetközi jogalany el sem képzelhető, de a
XX. században egyre nagyobb gyakorisággal jelentek meg a nemzetközi szervezetek. Nincs olyan
nemzetközi jogszabály, amely a nemzetközi szervezetek jogalanyiságát általános jelleggel elismerné,
de olyan sincs, amely megtiltaná. Ezért az adott nemzetközi szervezetet létrehozó államoktól függ,
hogy egy konkrét nemzetközi szervezet rendelkezik-e nemzetközi jogalanyisággal. Az alapító államok,
ha úgy látják, hogy ez a nemzetközi szervezet funkciójának ellátásához szükséges, akkor
felruházhatják nemzetközi jogalanyisággal. Jogalany lehet egy tucat, vagy annál kevesebb állam által
létrehozott partikuláris vagy ún. regionális nemzetközi szervezet is. Pl.: Európai Unió, Arab Liga,
NATO.
A nemzetközi szervezetek jogalanyisága különbözik az államok jogalanyiságától:
1. a nemzetközi szervezetek jogalanyisága származékos, azaz a tagállamok ruházzák rá és a
tagállamok ezt a jogalanyiságot elvileg vissza is vonhatják.
2. a szervezet jogalanyisága korlátozott, azaz nem terjed ki minden lehetséges jogviszonyra, csak
olyanokra, amelyekkel kapcsolatosan a jogalanyiság a funkciója ellátásához szükséges.

3. a nemzetközi szervezetek jogalanyisága nem objektív jellegű: tagállamain kívül csak azon
államok irányában rendelkezik jogalanyisággal, amelyek ezt a jogalanyiságot a részére
elismerik. Kivétel: ENSZ - jogalanyisága objektív, mivel ez a funkciójának ellátásához
elengedhetetlenül szükséges.
Speciális nemzetközi jogalanyok:
○ nép, nemzet
○ hadviselő félként elismert felkelők, nemzeti bizottságok, ellenállási szervezetek
○ Máltai Lovagrend
○ Vatikán
○ egyes emberek
○ az emberiség
○ nemzetközi jogközösség
1. Nép és a nemzet: jogalanyiságuk az államon belüli jogban ismeretlen, jogalanyiságuk az
önrendelkezési jog megjelenését (XX. sz.) követően merült fel. Önrendelkezési jog: annak alanya
szabadon kiválhat egy államból, új államot alkothat vagy egy meglévő államhoz csatlakozhat.
Nincs azonban meghatározva nemzetközi jogszabály útján, hogy melyek azok a kritériumok,
amelyek a nemzetet vagy a népet meghatározzák. Vitatott, hogy milyen egység az, amely az
önrendelkezési jognak alanya lehet (pl. ha ellenállási szervezetet hozott létre a nép vagy a nemzet
és fegyverrel küzd önállóságáért, és ilyenkor egy területet fegyveres ellenőrzés alatt
tart!nasciturus államnak tekinthető, amely ezen a címen nemzetközi jogalanya, mint a belső
jogban a méhben a méhmagzat.), vagy van-e egyáltalán ennek a jognak alanya.
2. Hadviselő félként elismert felkelők, nemzteti bizottságok, ellenállási szervezetek.
3. Máltai Lovagrend, mellyel mintegy 40 állam tart fenn diplomáciai kapcsolatot.
4. Vatikán, mely végleges státusát az 1929-es lateráni egyezménnyel érte el, 44 hektáron a pápa
világi hatalmat gyakorol. Vatikánvárosnak saját állampolgársága, hadserege van, de nemzetközi
jelentősége sokkal inkább a Szentszékhez és nem az államisághoz fűződik. Diplomáciai
kapcsolatokat tart fent, az államokkal egyházi szerződéseket (konkordátumokat) köt és több
szerződéshez csatlakozott is (pl. atomsorompó-egyezmény).
5. Egyén: kivételes esetben az egyén számára is biztosítanak jogképességet, de ez nem jellemző.
Vannak olyan nemzetközi jogszabályok, melyek az egyének számára is biztosítanak követelési
jogot, nemzetközi fórum előtt, a nemzetközi jogban rögzített szabályok megsértése esetén. Pl.
Emberi Jogok Európai Egyezménye, amely az egyén számára követelési jogot ír elő az Emberi jogok
Európai Bizottsága előtt, ha az állam, melynek az egyén a polgára, alávetési nyilatkozatot tett.
6. Emberiség: Vannak általános egyezmények, melyek bizonyos jogokat az emberiség számára
biztosítanak, pl. a világűregyezmény, Hold egyezmény, ENSZ tengerjogi egyezménye
7. Nközi jogközösség: A nemzetközi jog a nemzetközi közösségre alkalmazható szabályok összessége,
tehát a nemzetközi jog ezen közösségek által alkotott szabályokból áll. A nemzeti közösség heterogén
társadalmakat alkotó államok összessége, és amely államok egyetlen közös vonása, hogy minden
tagjuk a nemzetközi szabályokat követi. A nemzetközi jogközösség tehát magában foglalja nem
csupán az államokat, hanem a nemzetközi és kormányközi szervezeteket egyaránt
3. Szabályozás tárgya:
A nemzetközi jog bármire vonatkozhat, ide tartozik minden olyan államok és más jogalanyok közötti
kapcsolat, ahol ezek a jogalanyok, mint a szuverenitás hordozói lépnek fel. A nemzetközi jog az
államok felségjogából folyó tevékenységét szabályozza, és ez a minősége dönti el, hogy a kapcsolat
nemzetközi jogi vagy belső jogi jellegű. Pl. ha az adásvétel egy országrész eladása, akkor ez az
adásvétel egy nemzetközi jogügylet.
4. Nemzetközi jog kikényszerítésének és alkalmazásának módja:
A nemzetközi jogban az állam a nemzetközi jog tipikus alanya, ő a legfőbb alkalmazója és a többi
állammal együtt ő az, aki létrehozza. Így a jogalanyi, jogalkotói minőség nem válik olyan világosan
szét, mint az államon belüli jogban. A nemzetközi jogban hiányzik az államhatalmi ágak
szétválasztása. Az államon belüli jogban létrejött a jogalanyok felett álló erőszakszervezet, vagyis az
állam, amely rendelkezik olyan szervekkel, amelyek segítségével a jogot a jogalanyok érvényesíteni
tudják hiányzik a nemzetközi jogból.⇨ a sértett állam maga, vagy más államokkal együtt, önsegély
útján kényszeríti ki a jogot. Kivételes jelleggel a nemzetközi jog is ismer közhatalmi jellegű kényszert:

az ENSZ Biztonsági Tanácsának joga van a békebontó állammal szemben kényszerítő rendszabályokat
foganatosítani, de ehhez valamennyi nagyhatalom egyetértése szükséges. A nemzetközi jog
kikényszerítése elsősorban tehát önsegély útján történik.
Az önsegély gyűjtőfogalom és mindazokat a jogi és jogon kívüli eszközöket jelenti, amellyel a sértett
állam igyekszik az őt ért sérelem jóvátételét kikényszeríteni és ez a nemzetközi jogellenesség egyik
legfontosabb szankciója, gyakorlati megjelenése a retorzió és a represszália.
□ A retorziónál egy formailag jognak megfelelő, de a másik állam részére érdeksérelmet jelentő
magatartásról van szó, amelyet jogsértésen kívül is alkalmazni lehet. A retorzió hátrányos intézkedést
jelent, mely nem a jog szféráját érinti, hanem csupán jogilag nem védett érdeket veszélyeztet, tehát
elvileg nem jogellenes. Sokszor nem szankciós célból és olyan esetben alkalmazzák, amikor nincs is
jogsértés.
A gyakorlatban leggyakrabban előforduló retorziók:
- diplomáciai kapcsolatok megszakítása
- hivatalos állami látogatások, csúcstalálkozók lemondása vagy elhalasztása
- vámok emelése
- kereskedelmi bojkott elrendelése
- az egyoldalú elhatározással létesített legnagyobb kedvezmény megvonása
Mivel a retorzió nem jogellenes, csak hátrányos intézkedés, így kiválasztása és alkalmazása az állam
szuverén joga, ennélfogva az esetek nagy részében jogon kívüli (politikai) intézkedés. Szankciónak
csak akkor minősül, ha a retorziót jogsértésre adott válaszként eszközlik. Gyakorlására, konkrét
formáira nincs nemzetközi jogszabály.
□ A represszália a jogsértő cselekménynek egy másik jogsértő cselekménnyel való viszonzását jelenti.
Pozitív represszália: a jogsértést az állam egy hasonló jogsértő aktussal viszonozza.
Negatív represszália: valamely jogi kötelezettség teljesítésének megtagadása.
A represszália alkalmazása nem a megsértett elsődleges kötelezettséggel függ össze, hanem célja, az
ugyancsak végre nem hajtott, azaz a másodlagos, ex delicto eredetű kötelezettség kikényszerítése. A
represszália alkalmazása akkor is jogos lehet, ha a jogalany, aki ellen irányul, kész a jövőben
végrehajtani az eredeti kötelezettséget, de nem hajlandó jóvátenni a megszegéssel korábban okozott
sérelmet.
További eszköz az érvénytelenség (nemzetközi szerződések esetén) és a kártérítés (anyagi kár
esetén).
5. Nemzetközi jog célja, funkciója:
Célja: az egy időben létező államok közötti kapcsolat rendezése, szabályozása.
Funkciója: az államok közötti békés kapcsolatok szabályozása, a háború elkerülése, amennyiben
pedig ez nem lehetséges, úgy a háború kegyetlenségének mérséklése annak szabályozása által
(fegyverek tilalma, semlegesek védelme, kegyetlenkedés tilalma).
III. A nemzetközi jog elhatárolása más jogterületektől:
- A feudalizmusban a nemzetközi jogot gyakran ius gentium-nak fordították, ami megtévesztő, hiszen
ezt az elnevezést a római jog másra használta. A XVI. Század végén ius inter gentes, a „népek joga”
elnevezés honosodott meg.
- Korábban, különösen a II: világháború előtt, elterjedt az a téves nézet, amely a nemzetközi jogot
nemzetközi közjogra és nemzetközi magánjogra osztotta fel (ez a felosztás a belső jogból származik,
de ott is túlhaladott nézet).
A nemzetközi magánjog: nem nemzetközi jog, hanem államon belüli jog. Kollíziós normákból áll
(minden állam belső jogalkotása dönti el, hogy a bírónak melyik jogot kell alkalmaznia amennyiben
több nemzet joga is alkalmazható lehetne pl.: különböző állampolgárságú személyek közötti jogügylet,
vagy házasság).
- A nemzetközi jogot gyakran “nemzetközi közjognak” nevezik, elhatárolandó a nemzetközi
magánjogtól, ez azt a látszatot kelti, hogy van nemzetközi magánjogi része a nemzetközi jognak.
Amikor tehát nemzetközi jogról esik szó, az alatt mindig nemzetközi közjogot kell érteni.

A nemzetközi jog szintjei

A nemzetközi jogon belül a jogszabályok 3 szintjéről beszélhetünk:
A) Az univerzális szabály (egyetemes) azt jelenti, hogy abban valamennyi vagy csaknem valamennyi

állam részt vesz, tehát minden olyan szabály, melyet azzal a céllal hoztak létre, hogy abban minden
állam részt vegyen. Közös érdekű szabályok, melyek betartása valamennyi állam érdeke.
B) A partikuláris nemzetközi szabályok (regionális) is több állam között jönnek létre, de az a „több
állam” nem öleli fel a teljes nemzetközi jogközösséget. Abban az esetben, ha ezek az államok egyben
egy földrajzi térségen belül helyezkednek el, akkor az általuk létrehozott szabályt regionális
szabálynak nevezzük.
C) A bilaterális szabályok (kétoldalú) 2 állam közötti kapcsolatot rendeznek, ezért nemzetközi jogként
csak ezen 2 szerződő állam szempontjából jönnek figyelembe.

A nemzetközi jog szintjei között bizonyos hierarchia van, amely alól van kivétel az univerzális jog
javára. Az univerzális nemzetközi jognak vannak ugyanis imperatív (kógens) jellegű normái, amely
szabályok valamennyi nemzetközi jogszabály fölött állnak. Imperatív szabályoknak olyan szabályokat
nevezünk, amelyeket 2 oldalú vagy partikuláris jogalkotással nem lehet hatályon kívül helyezni. (lsd.
Bécsi Egyezmény 53. cikk→az imperatív szabályokat a nemzetközi jogközösség mint egész olyanként
fogadott el és ismert el, mint amelytől nem lehet eltérni és amelyet csak ugyanilyen jellegű későbbi
szabállyal lehet megváltoztatni.) Ezek a szabályok az egyezmény értelmében ugyan nem
megváltoztathatatlanok, de megváltoztatásukhoz elvileg valamennyi állam, vagy az államok
többségének együttes akarat-elhatározása szükséges. Tehát egy norma akkor is imperatív, ha azt
néhány állam nem fogadja el. Az államok kétharmada már jogosult imperatív normát létrehozni.
A szabályok nagyobb része az egyetemes nemzetközi jogban permisszív (megengedő) jellegű, ami azt
jelenti, hogy csak addig és annyiban érvényesül, amennyiben az államok vele ellentétes partikuláris vagy
bilaterális szabályokat nem hoznak.

2. A nemzetközi jog és belső jog viszonya. A magyar alkotmányos gyakorlat.

I. A belső jog és a nemzetközi jog viszonyára vonatkozóan a nemzetközi jog tudományában két
alapvető teória alakult ki:
1. Dualista elmélet
2. Monista teória
1. Dualista elmélet:
A belső jog és a nemzetközi jog két különböző fogalom: különbség van köztük a jogalanyok, a
jogforrások és a jogalanyok felett létező szervek tekintetében. A belső jog és a nemzetközi jog nem 2
különböző jogág, hanem különböző jogrendszer. Nem azonos a szabályozási területük: Triepel szerint
„két olyan kör, ami soha nem metszi egymást”.
!Tiszta dualizmus (Olaszország - Tripel): a két jogrendszer között nem lehetséges összeütközés,
hiszen nincs közös szabályozási területük. Ellentét lehet közöttük.
!Mérsékelt dualizmus (No., UK – Anzilotti): elismeri a két jogrendszer közötti részbeni átfedést, így
az összeütközés lehetőségét is.
2. Monista teória:
A jogrendszer egységes. A nemzetközi jog és a belső jog ugyanazon jogrendszernek a részei. A
monizmuson belül 2 további felfogás is van, amelyek az elsőbbség, az ún. primátus kérdésében
különböznek egymástól: Belső jog primátusának tétele és a nemzetközi jog primátusának tétele.
○ Belső jog primátusának tétele:
Ezt Hegel és követői az ún. bonni iskola (E. Kauffman, A. Zorn) állították fel. Nincs egy külön
nemzetközi jog, csupán egy egységes állami közjog van. Az állami közjog 2 ágra oszlik: egy belső és
külső közjogra. Ez a külső közjog végül is alkotmányjog (a német terminológia szerint államjog)
!ezért nevezte Hegel a nemzetközi jogot „külső államjognak”.
Zorn szerint: a nemzetközi jog jogi értelemben csak abban a mértékben jog, amennyiben
alkotmányjoggá válik. Ez a nézet gyakorlatilag a nemzetközi jog tagadását jelentette, hiszen ezzel azt
állítja, hogy a nemzetközi jog csupán az alkotmányjog meghosszabbítását jelenti és a belső jog
módosítása a nemzetközi jog megváltozását is maga után vonja.

Ez a teória az államszempontjából kényelmes és jó, de teljes bizonytalanságot teremt a nemzetközi

kötelezettségek területén, hiszen a belső jog változtatásával, tehát egyoldalú aktussal, a nemzetközi
kötelezettség alól is szabadulni lehetne. Hegel nézetét csak kevesen követték, különösen a német
fasizmus vezető jogászai hangsúlyozták teóriáját. Mai viszonyok között már sehol nem rendelkezik
jelentősséggel.
○ A monizmus másik elmélete a nemzetközi jog primátusának tétele:
Fő képviselője Kelsen és tanítványai, az ún. bécsi, vagy normatív iskola. Az államon belüli jog csak
bizonyos korlátokkal érvényes (pl. csak az ott élőkkel szemben érvényesül). Minthogy a belső jog nem
korlátozhatja önmagát, így azt csak egy felettük álló jogrendszer teheti, ez a nemzetközi jog, amelynek
épp ez a korlátozás a legfőbb funkciója. A nemzetközi jog a tárgyi jog, mely megszabja az állam
számára magatartásának irányát, míg az állam alanyi joga, hogy a megengedett kereteken belül saját
maga tetszésére alakítsa ki államon belüli jogát, mely persze a nemzetközi joggal nem lehet ellentétes.
A szupranacionális jog teóriája:
főleg a hajdani Európai Gazdasági közösséggel (ma: Európai Unió) kapcsolatban hangoztatott nézet. A
szupranacionalitás ún. nemzetek feletti jog létezését tételezi fel, ilyennek tekinti azokat a szabályokat,
amelyek a Közös Piacon belül alakultak ki. Az Európai Unió szerveinek ugyanis jogalkotási jogköre
van, pl.: a Tanács, vagy a Bizottság rendeleteket adhat ki, amelyek –a tagállamok szerveinek
kiiktatásával – az Unió polgáraira közvetlenül kötelezőek és alkalmazhatóak. Az ilyen természetű
szabályok a nemzetközi kapcsolatokban szokatlanok, hiszen az Európai Unió ebből a szempontból úgy
viselkedik, mintha egy szuperállam lenne. A szupranacionalitás tehát egy sajátos jogot jelent, amelyik
bizonyos módon különbözik az államon belüli jogtól és a nemzetközi jogtól is.
3. Helyes megoldás (Nagy Károly):
az állam-és jogelméletben elterjedt nézet szerint, jogrendszer alatt, az egyes történelmileg előfordult és
előforduló államok adott pozitív szabályainak összességét, vagyis érvényes jogszabályok konkrét
rendszerét értjük. Így beszélhetünk magyar, holland, kínai jogrendszerről. Ez a definíció abból indul
ki, hogy a jogrendszer mindig egy konkrét államhoz kapcsolódik, és annyi jogrendszer van ahány
állam van, volt vagy lesz. Ez a definíció Szabó Imre nevéhez fűződik.
A jog, mint a társadalomban érvényesülő szabályösszesség jogrendszerekből áll. A jogrendszer két,
egymástól jól elválasztható szabályrendszerre (normarendszerre) osztható szét: az államon belüli jogra
és a nemzetközi jogra.
Az egységes jogrendszer koncepcióját fogadja el egyébként számos állam alkotmánya. Más
alkotmányok ugyanezt az elvet csak az írott nemzetközi jogra (azaz a szerződésekre) nézve mondja ki.
Itt a monisztikus felfogás csak részben érvényesül, míg több alkotmány megkívánja a transzformációt
(belső törvénybe foglalást). Ezzel a nemzetközi szerződés nem alakul át belső joggá, azaz nem szűnik
meg nemzetközi jog lenni, a transzformáció csupán azt jelenti, hogy a nemzetközi eredetű jogszabály
közös része lesz mind az államon belüli, mind pedig a nemzetközi jognak.
Minden államnak éppen úgy van saját nemzetközi joga, mint ahogy van saját államon belüli joga.
⇨Tehát a dualizmus a jogrendszeren belül létezik.
Mind a belső normarendszer, mind a nemzetközi jogrendszer jogágakra osztható, de a nemzetközi
jogban ez még csak megkezdődött. Ha ez a folyamat befejeződik akkor ezek a jogágak nem lesznek
pontosan ugyanolyanok, mint az államon belüli jogban, hiszen a nemzetközi jog más természetű
viszonyokat szabályoz (űrjog, tengerjog, nemzetközi szervezetek joga). Egyetemes nemzetközi jog
minden állam jogrendszerében megtalálható, csupán a partikuláris és bilaterális szabályok térnek el.
Ami a nemzetközi jog és a belső jog viszonyának nemzetközi szabályozását illeti a nemzetközi jog
általános szokásjogi szabálya szerint a nemzetközi jog vele ellentétes belső jogszabály megalkotása
útján is megsérthető, azaz a két jog közötti szándékos ellentét előidézése nemzetközi felelősséget von
maga után.
1969. évi bécsi egyezmény: “Egyetlen fél sem hivatkozhat belső jogának rendelkezéseire annak
igazolásául, hogy elmulasztotta a szerződést teljesíteni.”
Mindez a nemzetközi jog elsődlegességére utal, amelyet a nemzetközi bíráskodás is képvisel
(Wimbledon-ügy – az Állandó Nemzetközi Bíróság első ügyében úgy foglalt állást, hogy a versailles-i
békeszerződés, mint nemzetközi jogszabály elsőbbséget élvez a német semlegességi rendelet, mint

belső jogszabállyal szemben). Ezen Bíróság szerint a nemzetközi jog megelőzi az alkotmányos
rendelkezéseket is.
II. A magyar jogrendszer és a nemzetközi jog:
A jogtudományban a közelmúltig egyfajta mérsékelt dualista felfogás érvényesült. Főbb képviselői:
Haraszti György, Bokorné Szegő Hanna, Herczegh Géza
A jelenlegi időszakra felerősödött a monista felfogás. Főbb képviselői: Bodnár László, Nagy Károly,
Sonnevend Pál, Kovács Péter, Vörös Imre
Alkotmányos rendezés:
A két jogrendszer közötti viszonyt az Alkotmány 7. §-a szabályozza:
„A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait,
biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi kötelezettségek és a belső jog összhangját.”
Nemzetközi jog és a belső jog viszonyára vonatkozó legfontosabb alkotmánybírósági határozatok:
53/1993. (X. 13.) AB határozat: az 1949. évi genfi egyezmények (humanitárius nemzetközi jog) és az
emberi jogi egyezmények, illetve az ún. igazságtételi törvény összefüggései kapcsán. Az Alkotmány
7.§ (1) bekezdés első fordulata azt mondja ki, hogy a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai
külön transzformáció nélkül is a magyar jog részei. A transzformációt a szabályok meghatározása
nélkül általánosságban maga az Alkotmány hajtotta végre. A Magyar Köztársaság az Alkotmány ezen
rendelkezésénél fogva részt vesz a nemzetek közösségében és ez a belső jog számára kötelezettségeket
jelent. Az Alkotmányt és a belső jogot úgy kell értelmezni, hogy összhangban legyenek a nemzetközi
jog általánosan elfogadott szabályaival. A nullum crimen sine lege elv nem érvényesülhetett a háborús
és emberiségellenes bűncselekményekre vonatkozó cogens nemzetközi jogi szabályokkal szemben.
36/1996. (IX.4) AB határozat: Az Alkotmánybíróság az igazságtétellel összefüggő újabb döntésében
megsemmisítette az ún. igazságtételi törvényt, mivel az a „genfi egyezmények különböző személyi és
tárgyi alkalmazási körre szóló rendelkezéseit egymásra vonatkoztatja, és az egyezményekben nem
szereplő összefüggést létesít közöttük. Tévesen jelöli meg a bűncselekmények el nem évülésének
jogalapját is így a magyar jogrendszer nem biztosítja a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a
belső jog összhangját. A törvény megsemmisítésével elhárult az akadály annak útjából, hogy a magyar
hatóságok a nemzetközi jog szerinti háborús és emberiség elleni bűncselekményeket büntessék. Az
Alkotmánybíróság ebben a döntésében a nemzetközi szerződés közvetlen alkalmazhatóságára
következtetett.
30/1998. (VI.25) AB határozat: A nemzetközi szerződést kihirdető jogszabály nincs kivonva az
alkotmányossági felülvizsgálat (32/A §) köréből, ezért vizsgálható utólag.
61/B/1992 (XI.20) AB határozat: Az Abtv. 1. §-ára hivatkozva kimondta, hogy a már megerősített és
kihirdetett nemzetközi szerződés 0utólagos alkotmányellenességi vizsgálata nem tartozik az
Alkotmánybíróság hatáskörébe.
4/1997. (I. 22.) AB határozat: a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabály utólagos normakontroll
tárgya lehet.

3. A nemzetközi jog forrásai a Nemzetközi Bíróság Statútuma alapján.

Anyagi, v. belső jogforrás: a jogszabályt létrehozó szerv, vagy hatalom.

Alaki, v. külső jogforrás: az a forma, amiben a jogforrás megjelenik (szűkebb értelemben és a nemzetközi
jogban ebben az értelemben kell a jogforrást használni). Nincs olyan nemzetközi jogszabály, amelyik
konkrétan kimondaná, hogy melyek a nemzetközi jog forrásai, ugyanakkor létezik egy nemzetközi
jogszabály, amely ad egy olyan felsorolást, amelyről sokan úgy vélik, hogy itt a nemzetközi jog forrásairól
van szó. Ez a jogszabály a Nemzetközi Bíróság Statútuma, mely a bíróság megalakulását, működését és
eljárási szabályait tartalmazza.
A Statútum 38. cikke azokat sorolja fel, amelyeket a bíróság ítéleteinek és tanácsadó véleményeinek
kialakításakor használ:

1.általános vagy különös nemzetközi egyezmények

2.nemzetközi szokás, mint a jog gyanánt elismert tartós gyakorlat bizonyítéka
3.a civilizált nemzetek által elismert általános jogelvek
4.megelőző bírói döntések és kiváló jogtudósok véleménye, mint a jog megállapításának
segédeszközei.
1. A nemzetközi szerződés:
A nemzetközi szerződés alapvető forrása a nemzetközi jognak, mint a jogszabály megjelenési formája
kifejezett akarat megegyezést jelent. Olyan, államok közötti kifejezett akarat megegyezés, amelyik
nemzetközi jogok és kötelezettségek létrehozására, módosítására, vagy megszüntetésére irányul. A
kifejezett szót úgy kell érteni, hogy a szerződés szóban is köthető, ezt nevezik gentlemen’s agreement-
nek. Két típusa ismert az ügyintéző és a normaalkotó szerződés. Kötelező erő tekintetében mindkettő
egyenrangú, megsértése szankciót von maga után. Az ügyintéző szerződés olyan szerződés, amelyik
egy már konkrétan felmerült esetre vonatkozik és csupán egyszeri magatartásra tartalmaz jogi
kötelezettséget, amely egyszeri magatartás kifejtése után a szerződés hatályát veszti, teljesítés útján
megszűnik. Pl.: hadifogoly-csere egyezmény.
2. Szokásjog: A nemzetközi jog másik forrása a szokásjog. A nemzetközi jog még a XIX. század
elején is szinte kizárólag szokásjogból állt, a szerződéses jog szerepe csak a Bécsi Kongresszus (1815)
után kezdett növekedni. A szokásjog hallgatólagos akarat megegyezés. A szerződés és a szokás
egyenrangú jogforrások, közöttük hierarchia nincs: azaz a szerződést a szokásjog megváltoztathatja,
ill. a szokásjoggal ellentétes szerződés alkotható.
3. Általános jogelvek: Az általános jogelvek nem jelentenek külön jogforrást. A nemzetközi jog
hallgatása esetén az államok közötti vitát a belső jog szabályainak segítségével is el lehet dönteni.
Sérti az államok egyenlőségének imperatív elvét. Jelen értelmezés szerint civilizált nemzetek alatt
valamennyi államot érteni kell. Továbbá kérdés, hogy belső vagy nemzetközi jog alapelveiről van szó.
A többségi álláspont szerint az általános jogelvek csak a belső jog elvei lehetnek, olyan jogelvek,
melyek az egyes államok jogrendszereinek közös elvei. A jogelv olyan szabály, mely áthatja a jogrend
egészét, de legalábbis egy jogágat. A nemzetközi jognak nincs olyan általános elve, amely ne jelenne
meg vagy a nemzetközi szokásjogban, vagy valamely univerzális szerződésben. A Statútum tehát az
államon belüli jog elveire utal. Az általános jogelvek nem jelentenek külön jogforrást, mindössze arról
van szó, hogy a nemzetközi jog hallgatása esetén az államok közötti vitát a belső jog szabályainak
segítségével is el lehet dönteni.
Az államok közötti szerződések jogáról 1969-ben kötött bécsi egyezmény preambuluma szerint az
ENSZ Alapokmánya az alábbi nemzetközi jogi alapelveket tartalmazza:
1. népek önrendelkezési joga
2. államok szuverén egyenlősége és függetlensége
3. államok belügyeibe való beavatkozás tilalma
4. erőszak alkalmazásának és az azzal való fenyegetésnek tilalma
5. alapvető emberi jogok és szabadságok tiszteletben tartása
Mindezek jórészt az egyetemes nemzetközi szokásjog szabályai is. A jogelv a jogszabálynál
általánosabb érvényű kategória a legáltalánosabb jogszabály.
4. Megelőző bírói döntések:
A nemzetközi jogban bármilyen nemzetközi bírósági döntés csak a konkrét ügyben és csak az eljáró
felekre kötelező. Kivétel: Európai Unió bíróságai. A Nemzetközi Bíróság döntéseinek nincs precedens
jellege, a Nemzetközi Bíróság nem jogalkotó, ítéletei nem lehetnek jogforrások, ugyanis maga a
Bíróság sincs kötve korábbi döntéseihez. A Bíróság megelőző döntéseinek elsősorban az a jelentősége,
hogy ezek a jog megállapításának eszközei, mivel a szokásjog sokszor homályos. A megelőző bírói
döntéseket 15 kiváló jogtudós hozza, ez támpontot ad arra nézve, hogy létezik egy szokásjogi szabály,
ill. hogy ennek a szokásjogi szabálynak mi a tartalma. A Nemzetközi Bíróság döntéseit könyv alakban
angol és francia nyelven évente kiadják.

4. Az egyoldalú aktusok, mint a nemzetközi jog forrásai. A francia nukleáris

kísérletek ügye I-II.

I. Egyoldalú jogi aktusok:

A Statútum 38. cikke nem tesz róla említést, pedig ez is lehet a nemzetközi jog forrása.
Egyoldalú aktusról a hagyományos elmélet szerint akkor van szó, ha az egyoldalú cselekvéshez vagy
nyilatkozathoz joghatások fűződnek, azaz jogok és kötelezettségek keletkeznek, megváltoznak vagy
megszűnnek anélkül, hogy annak érvényességéhez egy másik hasonló egyoldalú cselekvés vagy
elfogadó nyilatkozat kellene.
Az egyoldalú aktusok egy része ún. nem autonóm aktus: feltételezik egy másik fél kifejezett vagy
hallgatólagos elfogadását, azaz ezek joghatása elhárítható.
Pl.: a ratifikálás érvényességének előfeltétele, hogy a többi fél is ratifikálja a szerződést.
A nem autonóm aktusok tehát nem igazi egyoldalú jogügyletek.
Az egyoldalú aktusok másik része ún. autonóm aktusok: ezek joghatását a másik fél részéről nem
lehet elhárítani. Pl.: hadüzenet!a hadiállapot akkor is beáll ha az ellen a másik fél tiltakozik.
A nemzetközi jog forrásainak szempontjából az egyoldalú jognyilatkozatok a lényegesek, ezek az
egyoldalú jogügyletek: notifikáció,
elismerés,
tiltakozás,
ígéret,
joglemondás.
Az ígéret speciális válfaja az egyoldalú kötelezettségvállalás: az egyoldalú kötelezettségvállalás
szándékával tett állami nyilatkozat a nemzetközi jog harmadik forrása a szerződés és a szokásjog
mellett. Az egyoldalú kifejezett nemzetközi kötelezettségvállalást a többi állam hallgatólagosan
tudomásul veszi, ha ez a kötelezettség létezése számára is hasznos és előnyös. Pl.: 1957. április 24-én
a Szuezi-csatorna államosítását követően Egyiptom egyoldalú nyilatkozatot tett arra, hogy a csatorna
továbbra is nyitva áll minden állam kereskedelmi és hadihajója előtt.
II. A francia nukleáris kísérletek ügye I-II.:
Ebben az esetben a Nemzetközi Bíróságnak azt a kérdést kellett eldöntenie, hogy kötelezi-e
Franciaországot a köztársasági elnöknek 1974. július 25-én egy sajtókonferencián tett azon
nyilatkozata, hogy Fro. Még abban az évben befejezi a Csendes-óceáni térségben folytatott nukleáris
robbantási kísérleteit. Ugyanezt 1974. szeptember 24-én a francia külügyminiszter is megismételte az
ENSZ Közgyűlésén mondott beszédében. A Bíróság 1974-ben hozott döntése értelmében egy
nyilvánosan és kötelezettségvállalás szándékával tett nyilatkozatnak kötelező hatálya van akkor is, ha
a nyilatkozatot nem nemzetközi tárgyalások során tették. A Bíróság döntése értelmében a nyilatkozó
állam köteles a jövőben nyilatkozatának megfelelő magatartást kifejteni.

5. Az analógia és a joghézag a nemzetközi jogban.

A joghézag sokak szerint jogalkotási hiba, mások szerint csak arról van szó, hogy a jogalkotás nem
képes követni a társadalmi viszonyok változását és így a szabályozás az életviszonyok fejlődése
mögött marad.
A joghézag létezése azt jelenti, hogy a kérdéses életviszonyra nincs szabály. A szabályozás hiánya
azonban még nem joghézag. Joghézag csak akkor van, ha a szabályozás hiánya nem szándékos, hanem
véletlen. Amiatt maradt szabályozáson kívül a konkrét életviszony, mert a jogalkotó figyelmét ez
elkerülte.
Azt, hogy a szabályozás hiánya véletlen volt-e vagy sem a jogalkotó egyéb nyilatkozataiból tudhatjuk
meg.
A joghézag kitöltésére szolgáló eljárás az analógia. Az analógia a joghézag betöltésére segítségül
hívott szabály alapján lehet analógia juris vagy analógia legis.
Analógia juris esetén egy általános szabályt hívunk segítségül a nem szabályozott eset elbírálására.

Analógia legis esetén egy konkrét szabályt hív a bíró segítségül a nem szabályozott eset elbírálására.
Az analógia legis alkalmazásának 3 feltétele van:
1. legyen joghézag
2. legyen egy rokonesetre vonatkozó szabály, megy egyrészt hasonló súlyú, másrészt hasonló
jellegű
3. a segítségül hívott szabály ugyanazon a jogi indokon alapuljon, mert így biztosak lehetünk
abban, hogy ha a jogalkotó tudott volna a konkrét eset előfordulásáról, akkor azt szabályozta
volna éspedig hasonlóképpen, mint a segítségül hívott rokonesetre vonatkozó jogszabály.
Nemzetközi jogban akkor beszélünk joghézagról, ha az egyrészt minden szinten fennáll, tehát a
kérdéses szabály hiányzik mind az univerzális, mind a két fél között hatályos partikuláris, mind pedig
a bilaterális nemzetközi jogból, másfelől nem jön létre megegyezés ezen joghézag betöltése
tekintetében.
A nemzetközi jogban a joghézag négy forrásból tölthető be:
1. nemzetközi analógia juris
2. nemzetközi analógia legis
3. belső jogból merített analógia juris
4. belső jogból merített analógia legis
Nemzetközi analógia juris: A nemzetközi jog általános szabályának segítségül hívása. A
leggyakoribb típus, melyet a bíróság elvileg korlátlanul alkalmazhat.
Pl.: az Állandó Nemzetközi Bíróság a Chorzow-i gyár ügyében az általános nemzetközi jog elvének
tartotta, hogy egy kötelezettség megsértése kártérítési kötelezettséget von maga után.
Nemzetközi analógia legis: rokonesetre vonatkozó nemzetközi jogszabály. A segítségül hívott szabály
származhat:
1. univerzális szokásjogból: ezt minden állam elfogadja, így az alkalmazásához nem kell a
felek felhatalmazása
2. partikuláris vagy bilaterális szerződésben foglalt szabály: benne kell, hogy legyen a 2 állam
közötti hatályos nemzetközi jogban.
Pl.: 1925. Franciaország és Lengyelország között vita volt a varsói elektromos művekkel
kapcsolatban. A lengyel-francia szerződés nem eléggé világos cikkének értelmezésénél a bíró a
versailles-i békeszerződéshez nyúlt vissza, mert abban a felek ugyanazokat az elveket fogadták el,
több ponton azonos terminológiát használtak, és a szerződést mindketten aláírták, tehát mindkettőjük
nemzetközi jogában érvényes szabály volt.
Belső jogból merített analógia juris: a belső jog általános elvei segítségével eldönthető az államok
közötti vita.

Pl.: USA-Kanada közötti jogvita az ún. Trail Smelter Case

Kanadában a határ mentén egy rézkohó működött, amelynek

kéndioxidos füstjét az északi szél USA felé fújta állandóan.
Emiatt az USA-ban károsodás következett be az
erdőgazdaságban és a növénykultúrában. A nemzetközi jog
ekkor még nem ismerte a határon túl terjedő levegőszennyezés
tilalmát. Ezért a bíróság egyrészt kiterjesztette a levegőre is a
folyók szennyezésére vonatkozó szabályokat, másrészt
alkalmazta az angolszász államokban ismert általános jogelvet,
miszerint „Sic utere tuo, ut alienum non laedas.” (úgy
használd a magadét, hogy ne sértsd a másét.)
A nemzetközi bíráskodásban gyakran kerül sor a belső jogból
merített általános jogelvek alkalmazására.
Belső eredetű elvek például:
1. joggal való visszaélés tilalma
2. jóhiszeműség elve
3. vis maior intézménye

 10

4. okozatossági összefüggésnek kell fennállnia a felelősséget megalapozó cselekmény és

az elszenvedett kár között.
5. senki nem lehet bíró a saját ügyében
A belső jog általános elveinek analógia útján való átemelése révén, ma már a nemzetközi jog számos
általános szabálya belső jogi eredetű, azaz a gyakorlati alkalmazás során a belső jogi elv nemzetközi
jogi szabállyá is vált. Vannak olyan belső jogi elvek is amelyek átkerültek a nemzetközi jogba, és a
belső jogból lassan kiszorultak. Ilyen pl.: a clausula rebus sic stantibus elve.
Belső jogból merített analógia legis: a belső jog konkrét szabályának a segítségül hívása.
Pl.: 1893. USA-Nagy-Britannia Behring fókavadászati ügy.
A brit hajók a 3 mérföldes amerikai parti tengeren túl, azaz a nyílt tengeren vadásztak fókára. USA azt
állította, hogy ezek amerikai fókák, mivel az év nagy részét amerikai zátonyokon és szigeteken töltik.
Nagy-Britannia azt állította, hogy a nyílt tengeren mindenkinek joga van a tenger kincseinek
kiaknázására. A választott bíróság azt ajánlotta, hogy a vitát döntsék el a római jog szabályai alapján.
A római jog szerint a tulajdonos megőrzi tulajdonjogát mindazon állatok felett, amelyek rendelkeznek
visszatérési szándékkal!animus revertendi-vel. Pl.: méhek, postagalambok. A bíróság bár
megállapította a fókáknál is a visszatérési szándékot, de erősebb szabálynak vélte a nyílt tenger
szabadságának elvét. Úgy látta, hogy az USA-nak nincs joga védelmezni a tulajdonát a parti tenger
szokásos 3 mérföldes határán kívül. USA-Nagy-Britannia később szerződést kötött, amelynél fogva
Nagy-Britannia megőrizte vadászati jogát, de korlátozták az elejthető fókák számát.

6. Az állami szuverenitás és egyenlőség elve.

I. Szuverenitással csak állam rendelkezhet. Ez azt jelenti, hogy a közösség, a nép vagy nemzet
amennyiben önálló államot alkot, önrendelkezési jogát a szuverenitásán keresztül gyakorolja,
önrendelkezési joga a szuverenitásban jut kifejezésre.
Az állam szuverenitásának elve a nemzetközi jog egyik legfontosabb alapelve.
A szuverenitás fogalma a középkorban jelenik meg, amikor is hordozójának az uralkodót tekintették,
akinek hatalma korlátlan volt, így a szuverenitást is abszolutizálták. Lassan alakul ki a mai fogalom,
mely szerint hordozója az állam.
Feudális széttagoltság idején a szuverenitás a hűbérurakat illette, a király hatalma formális volt.
Az abszolutizmussal ez a felfogás megszűnt, a szuverenitás hordozója az abszolút monarchia lesz
(hatalom központosítása). Ez jelentette a pápától való függetlenséget is.
A kapitalizmus csíráival a burzsoá jogtudomány meghirdette a népszuverenitás eszméjét, ahol a
hatalmat általános választójog útján megválasztott képviselők gyakorolták (a polgári forradalom az
abszolút monarchia szuverenitása ellen irányult).
Az imperializmus alatt, ahol az államok legfőbb célja a hódítás volt, megindult a szuverenitás tagadása
(egységes világpiac, világállamra hivatkozás). A mai jogban létezik ugyan bizonyos integrációs
tendencia, de a világállamnak nincs realitása.
A szuverenitás elvének értelmezése és gyakorlata a modern időkben nem volt egységes. Az Egyesült
Államok a Monroe-elvből kiindulva elutasította az amerikai kontinensen az európai hatalmak
beavatkozási kísérleteit, ugyanakkor ő maga nem tisztelte a latin-amerikai államok szuverenitását és a
XX. század elején beavatkozási politikát hirdetett meg.
Szovjetunió: „Brezsnyev-doktrína” a proletárinternacionalizmus elve alapján jogot formált arra, hogy
fegyverrel is megakadályozza a szocialista államokban a rendszer megdöntését célzó kísérleteket, azaz
a proletárinternacionalizmus elve alá rendelte a SZU, a szuverenitás intézményét.
A szuverenitás korlátozása:
- háború indítás jogának korlátozása: A szuverenitás tartalmi elemei az idők folyamán változtak. Az I.
világháborúig a szuverenitás jellemző ismérvének tekintették a ius ad bellumot, azaz a háború
indításának jogát. Ez a jog lehetőséget adott arra, hogy az erősebb államok felszámolják a gyengébb
államok szuverenitását, hiszen a kisebb államokat jogszerűen be lehetett kebelezni. Így a szuverenitás

 11

a valóságban csak az erősebb államokat illette meg. ma a ius ad bellumot az ENSZ Alapokmánya
senkinek sem biztosítja.
- imperatív normák megjelenése: ezzel ellentétes regionális, vagy kétoldalú szabályok nem alkothatók.
Tulajdonképp az államok szerződéskötés szabadságának korlátozását jelenti.
- nemzetközi szervezetekben a döntési rendszer alapján a döntési jog elsősorban a nagyhatalmakat
illeti meg: még a Nemzetek Szövetségében az volt a szabály, hogy érdemi kérdést csak egyhangúlag
lehet eldönteni, vagyis valamennyi államnak vétó joga volt. Jelenleg ez a jog csak a nagyhatalmakat
illeti meg.
A szuverenitás az államnak mint a nemzetközi jog alanyának a tulajdonsága, fogalmi ismérve.
A szuverenitásnak az általános nézet szerint 2 oldala van: külső és belső.
Belső oldala: az állam önállóságát és azt a képességét jelenti, hogy jogrendjét maga alkotja meg és
tartja fenn, valamint, hogy területi főhatalmat gyakorol a területén lévő személyek és
dolgok felett. Ez a főhatalom azt jelenti, hogy az állam döntése végleges és jogerős, nem
lehet ellene felsőbb hatósághoz fellebbezni.
Külső oldala: a nemzetközi bíráskodásban gyakran egyszerűen a „függetlenség” kifejezéssel jelölik:
„A függetlenség felfogható úgy is, mint szuverenitás, ha ez alatt azt értjük, hogy az
állam felett nincs semmiféle hatóság, hacsak nem a nemzetközi jog.”
A szuverenitás külső oldala kifejezésre jut abban, hogy az állam mentességet ún.
immunitást élvez más államok joghatósága alól. Ez azt jelenti, hogy egy idegen államot
annak beleegyezése nélkül – az állam belső bíróságai előtt – nem lehet perelni.
A szuverenitás külső oldala tartalmilag az állam teljes nemzetközi jog- és
cselekvőképességét jelenti, vagyis hogy más államokkal való kapcsolatában szabadon,
másoktól függetlenül dönt.
A két oldal együttvéve adja a szuverenitás jogi fogalmát.
A régi felfogás az abszolút immunitást vallotta: az államot minden jogviszonyában, tehát a polgári
ügyletek világában is teljes mentesség illeti meg.
Az államok többsége az ún. relatív immunitás tanát fogadja el: az államot az immunitás csak
közhatalmi funkciójában illeti meg és nem élvezi azt pl. a közlekedéssel vagy a kereskedelemmel
kapcsolatos funkciók gyakorlása során.
Az ENSZ 1970 elfogadott 2625-ös számú határozata szerint a szuverenitás többek között az alábbi
jogokat foglalja magában:
- az állam területi épsége és politikai függetlensége sérthetetlen;
- minden állam joga, hogy szabadon válassza meg és fejlessze politikai, társadalmi és kulturális
rendszerét;
- minden állam köteles jóhiszeműen és teljesen eleget tenni nemzetközi kötelezettségeinek és békében
élni más államokkal.
Nemzetközi jogilag, végső soron minden állami jogosítvány létezését le lehet vezetni a
szuverenitásból, azon az alapon, hogy nemzetközi jogosultságok hordozására csak a szuverenitás ad
lehetőséget. A szuverenitás ennél fogva az államiság ismérve, az államiság állapota.
Definíciószerűen:
A szuverenitás az államnak a nemzetközi jog által alanyi jogként elismert az a képessége,
amelynél fogva saját területén mindenkire kiterjedő hatalmat gyakorol és független* a más
államok irányában létesített kapcsolatokban. Korlátlannak nem tekinthető, fő korlátja a
nemzetközi jog. Ezt a jogot az államok hozzák létre, így tulajdonképpen az állam egyféle
önkorlátozást gyakorol. Ez az önkorlátozás nem szünteti meg a szuverenitást, hanem épp a
szuverenitás ismérve.
*A függetlenséget politikai értelemben kell érteni: az az állam, amelyik formailag független, az jogilag
is az. A politikai függetlenség feltételezi a gazdasági függetlenséget is.

II. Az egyenlőség elve:

 12

A szuverenitás mellett az államok egyenlősége a másik talán legfontosabb alapelv. Ezt az elvet számos
regionális nemzetközi jogszabály kimondta pl.: Montevideóban 1933-ban kötött pánamerikai
egyezmény.
Az ENSZ Alapokmánya is rögzíti ezt az alapelvet:
„a szervezet valamennyi tag szuverén egyenlőségének elvén alapul.”
Azt, hogy mit is kell e kifejezés alatt érteni, azt az 1970. évi közgyűlési határozat részletezi:
„A szuverén egyenlőség fogalma többek között magába foglalja azt, hogy az államok jogilag
egyenlőek”.
Az „egyenlőség” természetesen nem tényleges, hanem jogi egyenlőséget jelent, az államok között
gazdasági, katonai, politikai erejüket tekintve lényeges különbségek vannak.
A jogegyenlőség a mai nemzetközi jogban elsősorban azt jelenti, hogy módosult a különleges helyzetű
államok kategóriája. Az államok osztályozása – egészen a közelmúltig – azt jelentette, hogy voltak az
átlagosnál hátrányosabb helyzetű és annál előnyösebb helyzetű államok. A hátrányosabb helyzetű
államoknak csak korlátozott cselekvési képessége volt pl.: protektorátús. Ami az átlagosnál
előnyösebb helyzetű államokat illeti, az ő különleges státuszuk a mai napig fennmaradt, ők ugyanis a
nagyhatalmak. A nagyhatalmi státusz egyidejűleg tényleges és jogi helyzet. Mai viszonyok között a
nagyhatalmi státusz jogilag szabályozott pozíciót jelent, ilyen státuszt adni az ENSZ joga. Az ENSZ-
szel összefüggésben a nagyhatalmaknak bizonyos speciális jogaik is vannak.
Ezek:
a) a Biztonsági Tanácsnak állandó tagjai, és választás alapján ugyan, de mindig benne vannak a
Gazdasági és Szociális Tanácsban is.
b) a BT-ben vétójoguk van, ez azonban egyetlen kérdésre korlátozódik, a békével és biztonsággal
összefüggő érdemi kérdésekben áll fenn.
c) Hozzájárulásuk nélkül az ENSZ Alapokmánya nem módosítható.
Többletkötelezettségeik is vannak:
- a béke és biztonság fenntartásáért való felelősség;
- állandóan részt vesznek a BT-ben és egyetértőleg hozzák meg a határozatokat;
- ők adják az ENSZ haderő nagyobb részét;
- viselik a költségek nagyobb részét.
Az egyenlőség elvéből következik a diszkrimináció tilalma:
○ az államnak minden más államot egyenlően kell kezelnie;
○ a kedvezmények élvezete kölcsönös.
Az államok egyenlőségéből következik az egyenlőtlen nemzetközi szerződések tilalma is.
A hadviselő államok helyzete is egyenlő, azaz a hadviselés joga, a ius in bello egyformán vonatkozik a
támadóra és a megtámadottra is.
Nem érvényesül maradéktalanul az egyenlőség elve egyes, főleg gazdasági jellegű nemzetközi
szervezetekben, így az ENSZ ún. szakosított szervezeteiben pl.: Világbank, Nemzetközi Valuta Alap ⇨
az egyes államok szavazatainak értéke az általuk befizetett tőkével arányos.
Súlyozott szavazás lehetséges az EU-ban is.

7. Az erőszak tilalma, az agresszió meghatározása az ENSZ Közgyűlés

határozata szerint. A Nicaragua elleni katonai jellegű akciók ügye.

I. Az erőszak tilalma:
Az elv fokozatosan alakult ki. Amíg a szuverenitás ismérve volt a háború indítás joga, addig az
erőszak tilalmának elve nem létezett.
Az erőszakot először a pénzügyi kötelezettség érvényesítésével kapcsolatban tiltották meg. 1902-ben
angol-német-olasz flotta Venezuela egyik kikötőjét blokád alá vette és ágyúval lőtte az adósság
megfizetésének kikényszerítésére. Ezzel kapcsolatban fogalmazta meg Drago argentin

 13

külügyminiszter az ún. Drago-elvet, amely szerint pénztartozás behajtása céljából tilos fegyveres erőt
alkalmazni.
Az 1907. évi II. hágai békekonferencián Drago argentin külügyminiszter és Porter amerikai külügyi
államtitkár egy egyezménytervezetet terjesztett elő, melyet a konferencia elfogadott.
⇨ Drago-Porter egyezmény, mely szerint adósság esetén tilos az adós állam megtámadása és az
adósság fegyverrel történő kikényszerítése, a vitát döntőbíróság elé kell vinni. Fegyvert csak akkor
lehet alkalmazni, ha az adós nem fogadja el a bíróság döntését és annak alapján sem fizet. Ezzel
csökkentették a háború indításának ürügyeit.
További korlátozás volt, amelyet a Nemzetek Szövetségének Egyezségokmánya mondott ki, amely
megtiltotta a hódító háborút, és az egyéb okból indítandó háborút is feltételhez kötötte:
1. Először békés úton kell megkísérelni a vita eldöntését.
2. Megegyezés híján a Nemzetek Szövetségének Tanácsa elé kellett vinni az ügyet (ez az ún.
kötelező közvetítés szabálya).
3. Ha a Tanács egyhangú határozatot hozott és azt valamely fél elfogadta, az elfogadó ellen
nem lehetett háborút indítani. Ha nem volt egyhangú a döntés, vagy egyik fél sem fogadta
el, 3 hónap után a feleknek joga volt háborút indítani.
Ezzel a háború indításának jogát csak korlátozták.
Az agresszív háború általános tilalmát az 1928. évi párizsi paktum vagy Kellogg-Briand paktum
mondta ki [15 állam írta alá, majd az aláírók száma ’39-re 63-ra nőtt]. Ennek a paktumnak az
értelmében az államok lemondanak a háborúról, mint a nemzetközi politika eszközéről, elítélik a
háborúnak a nemzetközi viszályok céljából való igénybevételét, és a jövőben minden, közöttük
felmerülő vitát békés eszközökkel oldanak meg.
Az egyezmény nem tartalmazott szankciót, így gyakorlati haszna sem volt jelentős, azonban a náci
háborús bűnösök felelősségre vonásakor a nürnbergi perben erre hivatkoznak, hogy Németország
megszegte ezt, mivel Németország ezt a paktumot egyszerűen elfelejtette felmondani.
Az erőszak tilalmát, szankcióval ellátva az ENSZ Alapokmánya mondta ki, amely nemcsak a
fegyveres támadást, hanem általában az erőszakot és az azzal való fenyegetést is tiltja. Az erőszak
tilalma a nem ENSZ tagállamokkal szemben is érvényesíthető.
A tiltott magatartási formák:
- a támadó háború, mely béke elleni bűncselekmény, megszegőjének nemzetközi jogi felelőssége
keletkezik;
- a háborús propaganda;
- más ország határainak megsértése céljából alkalmazott, vagy nemzetközi viták megoldására
alkalmazott erőszak, vagy azzal való fenyegetés;
- nemzetközi megállapodásban rögzített fegyverszüneti vonalak megsértése, ha a sértő állam a
megállapodás részese, vagy más okból azt köteles tiszteletben tartani;
- erőszak alkalmazásával járó represszália;
- népeknek önrendelkezési joguktól való megfosztása;
- olyan irreguláris erők, fegyveres bandák, zsoldosok szervezése vagy támogatása, melyek célja egy
másik államba való behatolás;
- másik államban polgárháború vagy terrorcselekmény szervezése, segítése, saját területen ilyen
cselekmények eltűrése;
- más állam területének az Alapokmány rendelkezéseit sértő erőszakkal való megszállása;
- más állam területének erőszakkal vagy fenyegetéssel való megszerzése.
Mindez azonban nem érinti az Alapokmány szerint megengedett, jogszerű erőszak alkalmazását: jogos
védelem, rendelkezéseket megszegőkkel szemben alkalmazott szankció (ENSZ BT).
Az agresszió vagy fegyveres erőszak elkövetését a Kellog-Briand paktum és az ENSZ Alapokmánya
ugyan megtiltotta, de fogalmát nem határozta meg, így nincs rá definíció. Elkövetési magatartásaira
azonban van 2 ENSZ Közgyűlési határozat 1970-ből ill. 1974-ből.
II. Agresszió meghatározása:

 14

1933-ban a genfi leszerelési konferencián Szovjetunió javaslata alapján az minősül agresszornak, aki:
- hadat üzen egy másik államnak;
- fegyveres erővel más állam területére behatol, akár hadüzenet nélkül is;
- támadást hajt végre, az államterület, az állam hajója vagy repülőgépe ellen;
- az állam tengerpartját vagy kikötőjét blokád alá helyezi;
- olyan fegyveres bandákat támogat a területén, amelyek más államba betörni kívánkoznak ill. ez a
céljuk.
Ezt a javaslatot a konferencia nem fogadta el. Azonban számos olyan 2 oldalú szerződésbe bekerült,
amelyet a SZU kötött szomszédos államokkal, így ez regionális jogi fogalomnak tekinthető.
Az agresszió általános fogalmát az 1974. évi 3314. számú ENSZ határozat adja meg:
Agresszió: fegyveres erő alkalmazása valamely állam részéről egy másik állam szuverenitása, területi
épsége vagy politikai függetlensége ellen, vagy az ENSZ Alapokmányával össze nem férő
bármely más módon.
Elkövetési magatartása:
-
ha egy állam fegyveres erői inváziót vagy támadást hajtanak végre egy másik állam területe ellen;
-
ha egy állam fegyveres erői bombázzák egy másik állam területét;
-
mindenfajta katonai megszállás, amely invázió vagy támadás következménye;
-
ha egy állam kikötőit, partvidékét egy másik állam fegyveres erői blokád alá veszik;
-
ha egy állam fegyveres bandákat, csoportokat, önkénteseket vagy zsoldosokat küld, vagy a
nevében ilyeneket küldenek;
Az agresszió a nemzetközi béke elleni bűntett, amely nemzetközi felelősséget szül, nem lehet és nem
szabad semmiféle területszerzést vagy különleges előnyt, amely agresszió következménye, jogosnak
elismerni.
III: A Nicaragua elleni katonai jellegű akciók ügye:
1. Az ügy:
A kormány megdöntése után a sandinista párt kerül hatalomra. Az USA ezt kezdetben
támogatja, majd ellene fordul, arra hivatkozva, hogy Nicaragua fegyverrel támogatja a
salvadori gerillákat. A kongresszus dönt a Nicaragua elleni katonai akcióról. Az USA
elaknásítja a Nicaraguai kikötőket, a kormány és ellenzői között fegyveres harc bontakozik ki.
Nicaragua keresettel fordul a Nemzetközi Bírósághoz, arra hivatkozva, hogy az USA katonai,
félkatonai akciókat irányít Nicaragua ellen, ezzel sérti az ország szuverenitását, a tengerek
szabadságának elvét, erőszakot alkalmaz, beavatkozik az ország belügyeibe.
2. A nicaraguai kérelem:
− A jogsértések azonnali abbahagyása az USA részéről, továbbá
− Nicaraguának a saját jogán, valamint a nicaraguai állampolgároknak okozott károkért –
parens patriae – a Bíróság által meghatározott összegű kártérítést fizetni.
3. A joghatóság kérdése:
A nicaraguai kormány a Bíróság joghatóságát az Állandó Nemzetközi Bíróság Kötelező
Joghatóságáról (továbbiakban Statútum) szóló nicaraguai deklarációra és az USA kötelező
joghatósági nyilatkozatára, továbbá a két fél közötti kereskedelmi és hajózási szerződésre
alapozta és a Statútum alapján ideiglenes intézkedések elrendelését kérte.
4. Az ideiglenes intézkedések:
Végzésében a Bíróság helyt ad a kérelemnek és a következő ideiglenes intézkedéseket
rendelte el:
a) Az USA-nak azonnal abba kell hagyni minden olyan akciót, amely veszélyezteti,
vagy korlátozza a nicaraguai kikötőkbe való be-, és kijutást, vonatkozik ez
különösen az aknák telepítésére
b) Az USA köteles tiszteletben tartani Nicaragua szuverenitását és ezen jogát
semmilyen katonai vagy egyéb jellegű akciókkal nem veszélyeztetheti.
c) A felek kötelesek biztosítani, hogy ne történjen semmiféle olyan cselekmény,
amely súlyosbítaná a viszályt, vagy csorbítaná a felek jogát a Bíróság döntésének
végrehajtásában.

 15

5. Ítélet a Bíróság joghatóságáról:

− El Salvador beavatkozási kérelemmel élt. A Bíróság a kérelmet végzésében elutasította.
− A Bíróság a nicaraguai alávetési nyilatkozatot vizsgálta, melynek eredményeként
megállapították, hogy a Bíróság Statútumának ratifikálása befejezetté teszi az 1929-es
nyilatkozatot. A Bíróság szerint a Statútum ratifikálása ugyanazzal a hatással járt, mintha a
régi Statútum aláírására vonatkozó jegyzőkönyvet ratifikálta volna.
− A Bíróság vizsgálta a felek közötti kereskedelmi és hajózási egyezményt, amelynek 2.
bekezdése értelmében, a felek között a szerződéssel kapcsolatosan vita támad, akkor azt a
Nemzetközi Bíróság elé lehet vinni. Nicaragua előadta, hogy az USA katonai és félkatonai
akciói sértik a szerződés több pontját. Ezzel szemben az USA azt állította, hogy Nicaragua
nem hivatkozott erre a szerződésre, azért erről a Bíróság előtt nem is lehet vita. → A
Bíróság ezt is elutasította.
A kereset elfogadhatóságával kapcsolatban az USA több kifogással állt elő:
d) Nicaragua nem idézte a Bíróság elé azokat az államokat, akiknek meg kellene jelenniük,
e) A Nicaragua által előterjesztett állítások az ENSZ BT hatáskörébe tartoznak, s nem a
Bíróságéba,
f) A kereset elfogadhatatlan, mert egy bírói fórum nem alkalmas fegyveres konfliktusok
elbírálására, ez politikai kérdés.
g) Nicaragua elmulasztotta igénybe venni a közép – amerikai konfliktusok rendezésére
rendelkezésre álló rendezési módokat.
A Bíróság a fentiek alapján ítéletében:
a) kimondta, hogy a nicaraguai kereset elbírálására fennáll a joghatósága;
b) úgy találta, hogy a nicaraguai kereset elbírálására joghatósággal rendelkezik, amennyiben az a
felek közötti kereskedelmi és hajózási szerződésre vonatkozik;
c) kimondta, hogy az ügy elbírálására joghatósággal rendelkezik;
d) kimondta, hogy a nicaraguai kereset elfogadható.

6. Érdemi ítélet:
− Az USA nem vett részt az eljárásban, a Bíróság a Statútum 53. cikkét alkalmazva lefolytatta az
eljárást.
− Az USA állítása szerint a Salvadorban végrehajtott amerikai akciókkal egy esetleges nicaraguai
fegyveres támadással szembeni kollektív önvédelem jogát gyakorolta, amelyet mind az ENSZ
Alapokmány, mind az Amerikai Államok Szervezetének Alapokmánya elismeri. A Bíróság
megállapította, hogy az USA nem gyakorolhatta a kollektív önvédelem jogát.
− A Bíróság megállapította, hogy az USA elnökének utasítására amerikai kormányhivatalok által
pénzelt személyek aknákat telepítettek Nicaragua partjaihoz, és erről semmiféle nyilatkozatot nem
tettek közé, ebből pedig súlyos károk származtak.
− A Bíróság ezt követően az erőszak alkalmazásának tilalmával foglalkozott, s igyekezett
meghatározni a szabály tartalmát. A Bíróságnak meg kelletet győződnie arról, hogy a nemzetközi
szokásjogban létezik-e opinio iuris? Az erőszak alkalmazása tilalmának vannak kivételei, például
az egyéni ill. kollektív önvédelem joga. Kérdés volt, hogy betartották-e az önvédelmi
intézkedésekkel kapcsolatos szükségesség és arányosság kritériumát. A Bíróság szerint ebből a
szempontból fegyveres támadás alatt nem csak reguláris fegyveres erőknek az akciói értendők,
hanem ide sorolandók pl. egy állam fegyveres bandái. Az ilyen csoportok támogatása egy másik
állam bel- és külügyeinek beavatkozásának minősíthető. Ennek alapján a Bíróság megállapította,
hogy a kollektív önvédelem jogának gyakorlása nem alkalmazható, mert ezt a fegyveres támadás
áldozata nem kérte.
− Ez után a Bíróság kitért arra a kérdésre, hogy nincs-e valamiféle összefüggés a kollektív
önvédelem joga és a között, hogy amikor valamely állammal szemben megsértik a be nem
avatkozás elvét. Ezzel kapcsolatban azt mondta a Bíróság, hogy az államoknak nincs joguk arra,
hogy kollektív fegyveres fellépéssel válaszoljanak olyan aktusokra, melyek nem minősülnek
fegyveres támadásnak.

 16

− Ezt követően az államok szuverenitásának elvéről volt szó. Ez egyértelműen az aknák telepítésére
vonatkozott, mely nemcsak a parti állam szuverenitását sérti, hanem veszélyezteti a tengereken
való közlekedés és kereskedelem szabadságát is.
− A Bíróság a következőkben a Nicaragua és az USA közötti kereskedelmi és hajózási szerződéssel
foglalkozott. Úgy találta, hogy a contraknak nyújtott segítséggel az USA megsértette az erőszak
alkalmazása tilalmának elvét, hacsak akcióját nem tudja az önvédelem gyakorlásának jogával
igazolni.
− A Bíróság szerint a nicaraguai kikötők és olajlétesítmények elleni támadások, a kikötők
elaknásítása két tilalomba ütközik:
e) Az erőszak alkalmazásának tilalma
f) Területi szuverenitás
Ezért ezek nem minősülnek önvédelmi intézkedésnek.
− Az USA megsértette a humanitárius nemzetközi jogi szabályokat azzal, hogy nem figyelmeztetett
a kikötőbe telepített aknákra.
− A Bíróság megállapította, hogy az USA megsértette az 1956-os szerződéssel kapcsolatos
kötelezettségeit.
A Bíróság a következő ítéletet hozta:
a) kimondta, hogy a vita eldöntése során alkalmazni kell az USA alávetési
nyilatkozatában a multilaterális szerződésekre vonatkozó fenntartást.
b) elutasította a katonai és félkatonai akciók kollektív önvédelmi intézkedésként való
feltűntetését. Továbbá kimondta, hogy az USA megsértette a be nem avatkozás
tilalmát, az erőszak alkalmazásának tilalmát, a szuverenitás tiszteletben tartásának
jogát.
c) úgy döntött, hogy az USA megsértette a felek közötti kereskedelmi és hajózási
szerződésből eredő kötelezettségeit, továbbá a gerillaharcról szóló művével
humanitárius nemzetközi jog elveibe ütköző cselekmény elkövetésére buzdított.
d) kimondta, hogy az USA a Nicaragua elleni katonai akciókkal és kereskedelmi
embargóval olyan cselekményt követett el, amely megfosztja céljától s tárgyától a
kereskedelmi és hajózási szerződést.
e) úgy határozott a Bíróság, hogy az USA köteles kártérítést fizetni Nicaraguának,
amelynek összegéről későbbi eljárásban döntenek.

8. A be nem avatkozás elve és a beavatkozás jogellenességét kizáró

körülmények.

I. A be nem avatkozás elve az állam külső és belső szuverenitását védi az idegen behatásokkal
szemben.
Intercesszió = barátságos tanácsadás
Intervenció = beavatkozás
Közös bennük az, hogy az azt kifejtő állam olyan ügybe szól bele, amely a másik állam
szabadságszférájába tartozik.
Intercesszió esetén a barátságos tanácsadás mögött semmiféle kényszerforma nem áll. Ilyen ha az
egyik állam a szövetségesének politikájával kapcsolatosan véleményt nyilvánít, tanácsot ad, javaslatot
tesz.
Az intervenció viszont fogalmilag feltételezi az erőszak kilátásba helyezését, vagy gyakorlati
alkalmazását, amellyel az egyik állam a másikat valaminek a megtevésére vagy valamitől való
tartózkodásra kívánja rábírni. A kényszer formája lehet fizikai kényszer, beleértve a fegyveres erő
alkalmazását, lehet lelki kényszer, fenyegetés vagy megfélemlítés, sőt a kényszer állhat bizonyos
jogoktól való megfosztásban, hátrányok előidézésében is.
A beavatkozás tilalma először az 1789-es francia forradalom után vetődött fel, abból a célból, hogy a
Franciaországban kialakult polgári rendnek védelmet nyújtson a hűbéri államok beavatkozásával
szemben (Ausztria, Poroszország). Az 1793. évi alkotmányba belefoglalták a beavatkozás tilalmát. A

 17

beavatkozás sokáig a külpolitika állandó és jellemző eszköze volt. Ez volt a fő célkitűzése a Szent
Szövetségnek is, amely öthatalmi együttműködéssé bővülve a status quo érdekében igen sokszor
beavatkozott az európai ügyekbe. Ezt a szerepet az amerikai kontinensen az USA játszotta el, és
amikor a Szent Szövetség a spanyol uralkodó érdekében, a fellázadt spanyol gyarmatok ellen kezdett
el mozgolódni, az kiváltotta az USA tiltakozását, amely Monroe-elv formájában nyilvánult meg, ami
végül a beavatkozási érdekszférák kialakulásához vezetett.
Monroe-elv: James Monroe az USA elnöke 1823-ban fejtette ki azt, hogy
⇨az amerikai kontinens szabad és független, nem lehet európai hatalmak beavatkozásának tárgya;
⇨az USA nem szól bele az európai ügyekbe;
⇨a nyugati félteke bármely országának ügyeibe való beavatkozást az USA saját maga ellen
irányuló cselekedetnek tekinti és ennek megfelelően fog eljárni.
A Monroe-elv hivatalosan 1940 végéig volt az amerikai politika hivatalos elve. Az elve ellenére azért
USA nem járt elől jó példával, ő maga többször is beavatkozott, főként saját polgárainak védelme
ürügyén a latin-amerikai országok életébe.
Az I. világháború előtti időszakban még nem jöhetett létre a beavatkozás általános tilalma, mivel a
jóval többet jelentő háború indítása is megengedett volt. A non-intervenció elvének szerződéses
szabályozására először a regionális nemzetközi jogban került sor: 1933. évi montevideói egyezmény.
A beavatkozás tilalma, mint kollektív állami gyakorlat először a spanyol polgárháborúban jelent meg
(1936. Nemzetközi Benemavatkozási Bizottság; Nemzetközi Benemavatkozási Hivatal), ténylegesen
azonban a tengelyhatalmak megszegték.
A beavatkozás tilalma csak az ENSZ Alapokmányával jött létre, amely tételesen megtiltja az erőszakot
és az ezzel való fenyegetést, és bár számos alkalommal megszegték, ezekben az esetekben sem
tagadták meg az alapelv létezését, csupán valamilyen ürüggyel jogosnak igyekeztek feltüntetni a
beavatkozást.
„Egyetlen állam, ill. az államok egyetlen csoportja sem jogosult arra, hogy bármilyen okból
közvetlenül, vagy közvetve beavatkozzék, valamely más állam bel- vagy külügyeibe.”
A beavatkozás tilalma, tehát csak az ENSZ Alapokmányával vált általános nemzetközi jogi alapelvvé.
II. A beavatkozás tilalmának ellenére lehetnek olyan esetek, amikor a beavatkozás a nemzetközi jog
klasszikus elmélete szerint megengedett.
Ezek az esetek:
1. ha a beavatkozás humanitárius okokból szükséges ! humanitárius intervenció,
2. ha ezt nemzetközi szerződés megengedi,
3. ha ezt az állam maga kéri,
4. ha nemzetközi jogi végszükség esete forog fenn.
A humanitárius intervenciónak régi hagyománya van, a fegyveres beavatkozások nagy részét az
államok a külföldön élő polgáraik életének veszélyeztetése címén eszközölték. Az, hogy a beavatkozás
emberiességi okokból történik, még nem jelent mentséget a tilalom alól, de más címen és csak nagyon
korlátozott esetekben sor kerülhet rá, ez a helyzet végszükség esetén, amikor az elhárító cselekmény
esetleg beavatkozás is lehet.
Végszükség: emberi életek kerülnek veszélybe. Végszükségre az egyes egyének hivatkozhatnak (pl.:
repülőgép pilóta, hajó kapitánya) amikor kénytelenek veszélyhelyzetben nemzetközi tilalmakat
megszegni. A végszükségre való hivatkozásnak vannak korlátai, ez az arányosság elve:
§ Nem lehet emberi életeket menteni más életek feláldozása árán! §
Nem érvényesül ez a korlátozás a humanitárius intervenció meglehetősen szűkre szabott keretei
között:
A humanitárius intervenció olyan szükségcselekményt jelent, amely belügyekbe való beavatkozás
útján és emberi életek mentése ürügyén kerül alkalmazásra. A humanitárius intervenció az esetek
többségében jogtalan, csupán csak hivatkozási ürügy egy erősebb állam számára, hogy egy
gyengébb állam belső ügyeibe beavatkozzon. Pl.: 1983. az Egyesült Államok a kis Grenada
elfoglalásakor! az amerikai polgárok életét csak az fenyegette, hogy a szigeten épült egy repülőtér,
melyet kubaiak építettek.

 18

Ha valóban emberi életek mentéséről van szó, amelyek tényleg veszélyben vannak és valóban nincs
más mód az életek megmentésére, úgy a humanitárius intervenció kivételesen jogszerű lehet. Pl.:
terroristák eltérítenek egy utasszállító repülőgépet, és egy olyan államban szállnak le, amelyiknek
nincs antiterrorista kommandója. Ilyenkor elképzelhető, hogy egy idegen állam, a területi állam
engedélye nélkül kommandó-akciót hajt végre, azért, hogy az utasokat kiszabadítsa, még ha ez a
terroristák fizikai megsemmisítésével is jár együtt:
§ Bűnözők életét el lehet venni ártatlanul áldozatul esett emberek életének mentése céljából! §
Ilyen akciót hajtottak végre pl.: 1976-ban Izrael. Az Ugandában eltérített és túszként tartott utasokat
Uganda engedélye nélkül szabadították ki.

9. A népek és nemzetek önrendelkezési joga.

Szuverenitással csak az állam rendelkezhet, ezzel szemben önrendelkezési joggal az államot nem
alkotó emberi közösség is. Ez azt jelenti, hogy a közösség, a nép vagy nemzet amennyiben önálló
államot alkot, önrendelkezési jogát a szuverenitásán keresztül gyakorolja, önrendelkezési joga a
szuverenitásban jut kifejezésre. Ha a szuverenitását elveszti, ezzel az önrendelkezési joga nem szűnik
meg, az lép az elveszett szuverenitás helyébe, és alanyi jogot jelent az államiság újbóli megszerzésére.
Az önrendelkezési jog viszonylag fiatal nemzetközi elv és egyike a nemzetközi jog legvitatottabb
kérdéseinek. Az önrendelkezési jog első megjelenését egyesek szerint 1860-ra lehet visszavezetni,
ekkor rendeztek népszavazást Savoya és Nizza kérdéséről.
Mások szerint W. Wilson hivatkozott rá először az I. világháborút lezáró párizsi békekonferenciát
előkészítő tárgyalásokon. De a nevezetes 14 pont, nem tartalmazta expressis verbis az önrendelkezési
jogot, mindössze az V. pontot lehet úgy értelmezni, hogy abban megjelenik az önrendelkezési jog elve.
Az önrendelkezési jogot csak Európára alkalmazták, a gyarmatokra nem és Európában is csak a
határok megvonásánál hivatkoztak rá, de ott sem érvényesült mindenütt.
Végül pedig vannak, akik szerint a bolsevik forradalomban jelent meg először “Oroszország népeinek
jogairól” c. Lenin által jegyzett dekrétumban (1917. november 02.). Eszerint az önálló állam alakítás
jogát jelenti.
A népeket és nemzeteket megillető önrendelkezés ebben az időben tehát egy sajátosan értelmezett
puszta politikai elv volt, amit a győztesek kizárólag a vesztesekre alkalmaztak és érdekeiknek
megfelelően értelmeztek.
Az első többoldalú okmány, amelyben utalás történik az önrendelkezésre, az 1941. augusztus 14-én
kiadott Atlanti Karta. De ez sem tartalmazta expressis verbis az önrendelkezési jog kifejezést
(Churchill csak a náci iga alatt európai nemzetekre értette, a brit gyarmatokra nem).
Az ENSZ Alapokmány 1945. május 5-én elfogadott végleges szövege (szovjet javaslatra) már
tartalmazza az önrendelkezési jogot, a célok és elvek között, mely semmire sem kötelez. Miután az
Alapokmány nem rögzíti, hogy mi e jog tartalma, hogyan lehet végrehajtani és az államokat milyen
kötelezettségek terhelik, a soft law-nak minősíthető program jellegű normák tipikus példája. Az
önrendelkezési jog tehát nem érvényesült. A II. vh. után a vegyes lakosságú területeken kitelepítéseket
alkalmaztak. A Szovjetunió is a kollektív bűnösség elvét alkalmazta, amikor a németekkel való
együttműködéssel vádolt népeket Szibériába telepítette. A vietnámiak, koreaiak esetében pedig a
nagyhatalmak a területeket egyszerűen kettészakították.
A gyarmati rendszer felbomlása után megváltozott az ENSZ összetétele, és a felszabadult népek
megalakították az el nem kötelezett államok mozgalmát, melynek célja volt érvényesíteni az idegen
elnyomás alatti gyarmati népek jogát a szabadságra, önrendelkezésre és függetlenségre.
Az 1966-ban elfogadott (1976-ban lépett hatályba) emberi jogok két egyezségokmánya (Polgári és
Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok
Nemzetközi Egyezségokmánya) szabályozza az önrendelkezési jogot, azonban ez csak egyfajta
kompromisszum volt, melybe valamennyi állam belement. Ez tartalmazza, hogy minden nép szabadon
határozza meg politikai rendszerét és szabadon rendelkezik természeti kincseivel, erőforrásaival.

 19

A Nemzetközi Jogi Bizottság tervezete nemzetközi bűncselekménynek minősíti, ha egy állam

megszegi a gyarmati uralom létrehozásának vagy fenntartásának tilalmát. Ezzel a népek és nemzetek
önrendelkezési joga egyike lett a nemzetközi jog alapelveinek.
1. Önrendelkezési jog tartalma
⇨Népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket.
A függetlenséghez való jogot, a demokrácia elvét, vagy a be nem avatkozás elvét is jelentheti.
Ez a belső önrendelkezési jog, amellyel az állammal rendelkező népek rendelkezhetnek,
államisággal nem rendelkezőknél mindössze autonómiát jelenthet.
⇨Függetlenséghez, ill. az elszakadáshoz való jog.
Külső önrendelkezési jog. Az önrendelkezés jogát részletező ENSZ határozat szerint
gyakorlásának módjai:
a) szuverén és független állam létesítése;
b) szabad csatlakozás és egyesülés egy már meglévő állammal;
c) más politikai státus megszerzése a nép szabad döntése alapján.
Elszakadni viszont csak egy már létező államtól lehet, így az önrendelkezés joga ellentmond az
állam területi épsége sérthetetlenségének. A feloldást abban próbálja az állami gyakorlat megoldani,
hogy jogos (a nép gyarmatosító, fajüldöző és idegen uralom elleni harca) és jogtalan elszakadási
igényt különböztet meg. Az ENSZ gyakorlatában azonban a népek földrajzi helyzete dönti el, hogy
megilleti-e őket az önrendelkezés joga vagy sem (Európában nem alkalmazzák: csecsenek, skótok,
észak ír szeparatisták, baszkok elszakadási szándéka). Ha egy elszakadás nem volt sikeres, úgy a
területi sérthetetlenségre hivatkozva ezen elv érvényesülését ismerik el.
2. Önrendelkezési jog alanyai
Egyesek szerint ennek a jognak nincs alanya, csak az államok vannak kötelezve a betartására. A
többségi vélemény szerint a népnek vagy nemzetnek alanyi joga van az önrendelkezési jogra.
A nép vagy nemzet fogalmát csak vagylagosan lehet meghatározni.
Az UNESCO által szervezett 1989. évi párizsi konferencia záróközleménye szerint a nép egy olyan
embercsoport, amely az alábbi jellemvonások összességével vagy többségével rendelkezik:
1) Közös történelmi hagyomány;
2) Faji vagy etnikai azonosság;
3) Kulturális azonosság;
4) Nyelvi egység;
5) Vallási vagy ideológiai hasonlóság;
6) Területi összefüggés;
7) Közös gazdasági élet.
A nép fogalma a nemzetétől fejlődési fokában különbözik, egy alacsonyabb összetartozási fokozatot
jelent, ahol még nem olyan erős az együvé tartozás tudata, mint a nemzetnél.
Míg a nemzetnek van önrendelkezési joga, addig a közfelfogás szerint a nemzetiségnek nincs.
A nemzetiség önrendelkezési jogának tagadása, azonban indokolatlan olyan esetekben, amikor az
önrendelkezési jog nem valósulhat meg valamely más nemzethez való csatlakozásban. Pl.: baszkok,
bretonok, kurdok. Ha a kisebb népeknek csak a nemzetiség státuszt biztosítják, akkor azoknak nincs
sem önrendelkezési joguk, sem állami szuverenitásuk.
A nemzetek kialakulásában a hosszú ideig tartó együttlét döntő, tehát, hogy a nemzetnek közös
politikai története van. A nemzetben létezik egy összetartozási tudat is, amely alapulhat vérségi
leszármazáson, de hosszú közös együttléten is. A nemzet olyan történelmileg kialakult közösség,
amelyik az együvé tartozás tudatában rendszerint egy államon belül élve alakult ki. Amennyiben ez az
összetartozási tudat kialakult, akkor a több államra való darabolás ténye sem szünteti meg a nemzet
fogalmát.
A nemzet és a nemzetiség között az az alapvető különbség, hogy a nemzetet vagy népet a tudomány
valamiféle objektív ismérvek alapján próbálja meghatározni, míg a nemzetiség egy kifejezetten
szubjektív fogalom. A nemzetiség a lakosság olyan csoportját jelenti, amelyet a többség ilyennek

 20

minősít. Nem a létszám a döntő, hiszen pl. Svájcban a néhány ezres számú rétorománokat
államalkotóknak tekintik, ugyanakkor a Törökországban élő 7-9 milliós számú kurdokat a legjobb
esetben is csak nemzetiséggé degradálják.
A nemzetiség egy államban az állampolgároknak olyan csoportja, amely nyelvében vagy vallásában
különbözik a többségtől, azaz kisebbség.

10. A nemzetközi szerződés fogalma, elnevezése és osztályozása.

I. Fogalma:
Nemzetközi szerződés a jogalanyok között létrejött olyan kifejezett akarat-megegyezés, amely
nemzetközi jogok és kötelezettségek létrehozására, módosítására vagy megszüntetésére irányul. A
nemzetközi szerződés elvben írásban kötendő, legalábbis a szerződések szokásjogi szabályit
kodifikáló 1969. évi bécsi egyezmény 2. cikke szerint: „a szerződés államok között írásban kötött és a
nemzetközi jog által szabályozott megállapodást jelent” Az állami gyakorlatban régebben előfordult a
szóbeli megállapodás is, de ez még régen sem volt gyakori. A szóbeli szerződéseknek ismeretes egy
olyan változata is, amit a nemzetközi gyakorlatban úriember megállapodásnak azaz gentlemen’s
agreementnek neveznek. Az úriember megállapodást a nemzetközi jog tudományában általában nem
tekintik nemzetközi szerződésnek, mivel az nem államokat, hanem az abban résztvevő politikusokat
köti. A szóbeli megállapodás hátránya, hogy utóbb nehéz a pontos tartalmát megállapítani és
bizonyítani. A szerződések megkötésére, értelmezésére, megszűnésére, érvénytelenségére vonatkozóan
az állami gyakorlatban kialakult szokásjogot az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága összegyűjtötte,
majd az államok az 1969. évi bécsi egyezményben szabályozták. Ez az 1969-es egyezmény csak
az államok által kötött szerződéseket szabályozta. A nemzetközi szervezetek is köthetnek szerződést,
erre vonatkozóan 1986-ban született meg az egyezmény.
II. Elnevezések:
Szerződés: ezzel az elnevezéssel a nemzetközi jogalanyok rendszerint a legjelentősebb politikai
megállapodásokat illetik, amelyek döntően befolyásolják a szerződő felek egymás közötti viszonyát.
Példa erre a békeszerződés. Néha a szerződés szót nem fordítják le, és a latin elnevezésű paktummal
is találkozunk. Ilyen volt az 1928. évi Kellog-Briand paktum.
Egyezmény: egyezménynek nevezik az államok közötti megállapodásokat, amelyek bizonyos konkrét
szakkérdéseket rendeznek. Pl.: 1963. évi moszkvai atomcsend-egyezmény
Megállapodás: általában kisebb jelentőségű szerződések neve, amelyeket rendszerint nem is az
államfő, hanem a minisztertanács vagy az egyes szakminiszterek kötnek. Ilyen pl.: az árucsere-
forgalmi megállapodás. Gyakran megállapodásnak nevezik továbbá az egyes minisztériumok vagy
országos főhatóságok által kötött szerződéseket is.
Nyilatkozat: nyilatkozat elnevezés alatt jelenhet meg nemzetközi szerződés, bár gyakran az így
közzétett okmány nem tartalmaz kötelező magatartási szabályokat, csupán állami vezetők közös
véleményét fejezi ki. Nyilatkozatot állam és kormányfők hivatalos látogatása alkalmával szoktak a
tárgyaló felek tenni, ezek konkrét, jogi kötelezettségeket rendszerint nem tartalmaznak. De az is
előfordul, hogy a „nyilatkozat” fontos nemzetközi jogi kötelezettséget ír elő: 1941-ben Ankarában
kötött bolgár – török megnemtámadási egyezményt is a felek közös nyilatkozat formájában tették
közzé.
Jegyzőkönyv: jegyzőkönyv névvel többnyire olyan okmányokat jelölnek, amelyek más szerződéshez
kiegészítést, módosítást, pótlólagos rendelkezéseket fűznek. Jegyzőkönyvbe foglalják pl. a lemondást,
a csatlakozást, a szerződés rendelkező részeihez fűzött fenntartásokat. Jegyzőkönyv kapcsolódik pl. a
Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához is. Néha a magyarban is idegen szóval
(protokoll) jelölik a jegyzőkönyvet. Olykor a jegyzőkönyv nagyfontosságú önálló szerződést jelent.

 21

Alapokmány vagy karta: ünnepélyes dokumentum, mely gyakran valamely nemzetközi szervezet
felállítására vonatkozó megállapodást tartalmaz. Ilyen pl. az ENSZ-et létrehozó alapokmány. A
nemzetközi szervezetek alapokmányát néha alapító okmány címmel fogadják el.
Akta: általában az államok jelentősebb számának részvételével tartott nemzetközi konferencián
létrejött megállapodás, mely a szóban forgó kérdésnek a jövőre vonatkozó jogi rendezését célozza, s
általános elismerésre tart igényt. Ilyen volt pl.. az 1928. évi genfi Általános Akta, mely a nemzetközi
viták békés rendezését szolgálta. Nem minősül ezzel szemben nemzetközi szerződésnek a záróakta.
Záróakta elnevezéssel jelölik azt az okmányt, melyet nemzetközi konferenciák befejeztével írnak alá
a részt vevő államok. Ez többnyire csak vázolja a konferencia összehívásának körülményeit, a
résztvevőket, az értekezlet lefolyását és felsorolja a konferencia által elfogadott esetleges
megegyezéseket és határozatokat.
Kartell: kartell elnevezésen olyan szerződés értendő, amelynek értelmében a szerződő felek
valamilyen konkrét kérdésekben azonos magatartást tanúsítanak. Ilyen pl.: a vámkartell.
A Modus vivendi olyan nemzetközi szerződést jelent, amikor az érintett államok csupán valamely
kérdés elintézési módjában egyeznek meg és nem érintik a kérdés érdemét. A modus vivendi speciális
változata a kompromisszum.
Kompromisszum alatt olyan szerződést értünk, amelyben a felek megállapodnak abban, hogy
jogvitáikat valamely nemzetközi bírói szerv elé viszik. Ez a gyakorlatban rendszerint választott
bíróságot jelent. Ez tehát azt jelenti, hogy a felek a közöttük fennálló vitás kérdés bírói elintézési
módjában állapodnak meg. Ilyen kompromisszumot kötött pl. 1993-ban, Brüsszelben Magyarország és
Szlovákia arról, hogy a közös dunai vízerőművel kapcsolatosan közöttük keletkezett vitát a
Nemzetközi Bíróság elé viszik.
Jegyzékváltás: olyan nemzetközi szerződés, amely két okmányba foglalva jelenik meg, éspedig az
egyik állam jegyzékben ajánlatot tesz egy másik államnak bizonyos konkrét kérdésben történő
megállapodásra és ezt a másik fél jegyzék formájában fogadja el.
Konkordátum: konkordátumnak nevezik azokat a szerződéseket, amelyeket a pápával, mint a
katolikus egyház fejével kötnek az államok. Ezek tartalmuknál fogva egyházi kérdéseket, azaz a
katolikus egyház államon belüli helyzetének kérdéseit rendezik és tulajdonképpen nem minősülnek
igazi nemzetközi szerződésnek.

III. Osztályozása:
A nemzetközi szerződéseket sok szempontból lehet osztályozni.
I. Egyik lehetőség:
⬃ ⬂
Ügyintéző szerződések Normaalkotó szerződések
Az ügyintéző szerződés olyan szerződés, amelyik egy már konkrétan felmerült esetre vonatkozik és
csupán egyszeri magatartásra tartalmaz jogi kötelezettséget, amely egyszeri magatartás kifejtése után a
szerződés hatályát veszti, teljesítés útján megszűnik.
Ilyen pl. a hadifogoly-csere egyezmény, amelyet 1921-ben Magyarország a szovjet kormánnyal kötött
a hadifoglyok kicserélésére, a foglyok kicserélése után az egyezmény hatályát vesztette.
A normaalkotó szerződés számtalanszor alkalmazható jövőbeni magatartást szabályoz.
Kötelező erőben azonban nincs közöttük különbség.!!!
II. A másik lehetőség:
Ez a szerződő felek száma alapján tesz különbséget.
Kétoldalú (bilaterális) szerződés az, amelyben csak 2 szerződő fél van. Ez 3 kategóriát jelent:
⇨2 állam közötti szerződés
⇨2 nemzetközi szervezet által kötött szerződés

 22

⇨1 nemzetközi szervezet és 1állam közötti szerződés

Multilateriális szerződés: több állam közötti szerződés. Ennek 2 csoportja van:
- univerzális vagy egyetemes jellegű: univerzális a szerződés, ha az alkotók ilyen céllal
hozták létre, minden állam feltétel nélkül csatlakozhat hozzá és az államok túlnyomó
többsége ebben már ténylegesen is részt vesz.
- partikuláris vagy ezen belül regionális jellegű
III. A többoldalú szerződések között különbség tehető olyan szempontból, hogy lehet-e hozzájuk
csatlakozni vagy sem. Így megkülönböztetünk:
- zárt szerződéseket
- nyílt szerződéseket
Zárt szerződés: amihez csatlakozni nem lehet.
Nyílt szerződés: amihez feltétel nélkül lehet csatlakozni.
Félig nyitott vagy félig zárt: ezek olyan szerződések, amelyek biztosítják ugyan a csatlakozás
lehetőségét de az csak meghatározott feltételek mellett tehető. Az ilyen félig nyitott vagy félig zárt
szerződés lehet, hogy csupán egy bizonyos kör számára áll nyitva.pl: csak afrikai ország számára és ha
már mind belépett zárttá válik.
IV. Különbséget tehetünk:
⬃ ⬂
Önvégrehajtó (self-executing) Nem önvégrehajtó (non-self-executing)
Önvégrehajtó szerződések olyan államok között jöhetnek létre, ahol a nemzetközi szerződés
megkötése után az állam jogrendszerének részévé válik, és így közvetlenül alkalmazható a bíróságok
és államigazgatási szervek gyakorlatában.
A nem önvégrehajtó szerződések nem jelentenek az egyénre közvetlenül jogi kötelezettséget, ehhez
valamilyen belső végrehajtási rendelkezés szükséges.
V. A szerződés tartalma:
Akármi lehet, így tartalom alapján tetszőlegesen lehet kialakítani a legkülönbözőbb osztályozási
kategóriákat.
Így beszélhetünk:
- politikai
- jogi
- gazdasági
- kulturális stb. kategóriák alapján kialakított szerződésekről.
A legfontosabbak a politikai szerződések, ezen belül is a katonai jellegűek. A katonai szerződés
régebbi, leggyakoribb formája az ún. alliance volt. Ezt nevezték a magyar publicisztikában véd- és
dacszövetségnek. Az alliance olyan katonai szövetség, amelyben konkrét felsorolást nyernek azok az
okok, amelyek alapján beáll az ún. caus foederis, azaz az az eset, amikor a szerződés teljesítéséből
következően fegyveresen kellett a másik állam segítségére sietni. Ilyen szövetségi szerződés jött létre
1849.06.03-án Magyarország és Velence között. Minthogy a katonai szövetségek támadó háború
esetén is sokszor magukkal vonták a szövetségi kötelezettség teljesítését, manapság ilyen szerződések
már nem jönnek létre, hisz az ellentétes lenne az ENSZ Alapokmányával. Jelenleg minden szerződést
védelminek neveznek, akkor is, ha esetleg a valódi cél valamely állam megtámadása lenne.
Megnemtámadási szerződés: tipikusan katonai jellegű szerződések körébe tartozik ez is. Ilyet kötött
1939-ben Németország Szovjetunióval. A meg nem támadási szerződés egyben semlegességi
szerződést jelent. A német-szovjet megnemtámadási szerződés kimondta, hogy a 2 szerződő fél egyike
sem fog részt venni semmiféle hatalmi csoportosulásban, amely közvetlenül vagy közvetve a másik fél
ellen irányul. A szerződés itt a támadáson kívül még az ellentétes katonai szövetségben való részvételt
is megtiltotta a feleknek, ill. azok az ettől való távolmaradást is vállalták. Ezt a szerződést Hitler
felmondás nélkül szegte meg.

 23

Semlegességi szerződés: ez kevesebbet jelent a megnemtámadási szerződésnél. Itt a felek csupán arra
vállalnak kötelezettséget, hogy ha a másik fél háborúba keveredik, akkor ebben a háborúban ők nem
vesznek részt, nem támadják meg a másikat egy koalíción belül sem. Az egyéni külön támadás
tulajdonképpen nem minősül szerződésszegésnek. Ilyen semlegességi szerződést kötött 1941. április
13-án a Szovjetunió Japánnal. A szerződés 5 évre szólt, és az egyik cikke úgy rendelkezett, hogy a
lejárat előtt 1 évvel bármelyik fél felmondhatja. A SZU ezt a szerződést 1945. április 05-én április 13-i
hatállyal felmondta, és hivatkozott a clausula rebus sic stantibus klauzulára.

11. A nemzetközi szerződés megkötése és biztosítékai.

A szerződő fél:
A nemzetközi szerződést általában államok kötik, de régebben nem minden állam volt cselekvőképes.
Voltak olyan államok, akik helyett és nevében más állam, sőt más államok voltak jogosítva szerződést
kötni. Pl.:
- Andorra nevében egészen 1993-ig Spanyolország és Franciaország közösen járhatott el, miután egy
történeti jogcím alapján a két állam közösen gyakorolt felette védnökséget.
- Nyugat-Berlin nevében és helyette az 1971-es megállapodás értelmében az NSZK volt jogosítva
nemzetközi szerződést kötni.
- 1945-57 között a Saar-vidék helyett és nevében Franciaország rendelkezett szerződéskötési joggal.
Tehát a jog- és cselekvőképesség a nemzetközi jogban is elválhat. Kivételesen szövetséges államok
tagállamai is szerepelhetnek szerződéskötő félként. Pl.: az 1948-as svájci alkotmány szerint a
kantonok gazdasági és határrendészeti szerződéseket köthetnek ha ez nem sérti a föderáció érdekeit.
Szerződéskötési joggal rendelkezhetnek felkelő szervezetek is. Bizonyos nemzeti felszabadító
mozgalmak, amelyek egyes gyarmati vagy más függő területek felszabadításáért küzdenek, olyan
jogokat gyakorolhatnak, mint az államok. Pl.: bár Palesztina nevű állam nincs, de a Palesztin
Felszabadítási Szervezet jogalanyiságot gyakorol, sőt tagja még nemzetközi szervezeteknek is, mint
pl. az Arab Ligának.
Gyakori az az eset, hogy a felkelő szervezet függetlenségi harcot folytat és ilyenkor az államiság
bizonyos kritériumait is megszerezheti, így pl. van saját területe, ami gyakran nem is összefüggő,
felette ő gyakorol ellenőrzést és a lakosság helyi igazgatására valamiféle helyi szerveket is létrehoz.
Ennélfogva mint nasciturus állam, a tényleges államiság megszerzése előtt szerződéskötési jogokat is
gyakorolhat. Pl.: Bissau-Guinea 1973-ban 1 évvel a portugálokkal folytatott harcának befejezése előtt
kikiáltotta államiságát és felszabadítási szervezete államként lépett fel az őt államként elismerő
államok felé.
Bizonyos nemzetközi szervezetekben, amelyeknek alapokmánya nemzetközi jogszabály, részt
vehetnek államisággal nem rendelkező egységek is, rendszerint szavazati jog nélkül. A Meteorológia
Világszervezetnek pl. tagja a francia gyarmat Új-Kaledónia.
A nemzetközi szervezetek is köthetnek nemzetközi szerződést.
A szerződéskötési jog az állam szuverenitásából folyó nemzetközi jogi cselekvőképesség egyik
legfontosabb megnyilvánulása, azonban a nemzetközi jog nem határozza meg azt, hogy ki van
jogosítva ilyenkor az állam nevében eljárni, ezt az államok alkotmányai különböző módon
rendezhetik.
- Nagy-Britannia: a szerződés megkötésének joga a királyt illeti, de nevében és helyette ezt a jogot a
kormány gyakorolja
- USA: az elnök a szenátussal együtt köt szerződést. A szenátusban 2/3-os többség kell az
elfogadáshoz.
- Magyarország: nemzetközi szerződéskötési joga van az Országgyűlésnek, a Köztársasági Elnöknek,
és a Kormánynak. A kormány által kötött szerződéseket szokták kormányközi
szerződésnek nevezni. A kormány ezt a jogát átruházhatja az egyes
szakminiszterekre, sőt országos hatáskörű szervek vezetőire is.
I. A nemzetközi szerződések megkötésének folyamata:
1. a szerződés szövegének elkészítése:

 24

A nemzetközi szerződés konkrét létrehozása tárgyalásokkal kezdődik.

- Nemzetközi szerződést csak kivételesen tárgyal meg az a személy, aki a megkötésére
jogosított.
- Kivételesen előfordulhat, hogy a szerződéskötéssel kapcsolatos tárgyalásokat az államfő
vezeti.
- A leggyakoribb, hogy a tárgyalásokat nem a megkötésre jogosított fél, hanem annak
megbízottja, meghatalmazottja végzi. Az 1969-es bécsi egyezmény szerint, ha az államot nem az
államfő, a kormányfő vagy a külügyminiszter képviseli, akkor bárki másnak speciális
meghatalmazásra van szüksége.
A meghatalmazás egy írásos okmány, melynek pontosan tartalmaznia kell, hogy a küldött mire van
jogosítva, csak a tárgyalásokra, vagy a szerződés elfogadására is.
A szerződés szövegének letárgyalására meghatalmazás nélkül joga van:
⇨ az állam diplomáciai képviselőjének, ha azzal az állammal kötik a szerződést, ahová a
képviselő akkreditálva van.
⇨a nemzetközi szervezetek mellé akkreditált állandó képviselet vezetője is megtárgyalhatja a
szervezet által kezdeményezett és annak keretei között elkészített nemzetközi szerződéseket, de
az aláíráshoz többnyire külön meghatalmazás szükséges.
Kétoldalú szerződések megkötése előtt ezeket a meghatalmazásokat ki szokták cserélni. Maga a
tárgyalás a felek által meghatározott módon, kötetlen formában történik, erre vonatkozóan nincsenek
nemzetközi jogi előírások.
A többoldalú szerződéseket rendszerint nemzetközi konferencián készítik elő és tárgyalják meg, erre
már bizonyos ügyrendi szabályok szükségesek, amelyeket a konferencia fogad el.
Az ügyrendi szabályok rendezik a szavazás módját, és azt is, hogy a végleges szöveg elfogadásához a
résztvevő államok egyhangú szavazata vagy csak egyszerű, netán minősített szótöbbség szükséges. A
bécsi szerződés értelmében ha a felek eltérően nem állapodnak meg, a szöveg elfogadásához 2/3-os
többség kell.
A nemzetközi konferencián a meghatalmazások kicserélése már technikailag megoldhatatlan, ezért
rendszerint egy mandátumvizsgáló bizottságot választanak, amelyik ellenőrzi, hogy rendben van-e
valamennyi delegációnak a meghatalmazása. A meghatalmazás túllépése formai hiba bekövetkezése,
az aláírást vagy a szerződés megkötését érvényteleníti, tehát ha a megbízottnak csak a tárgyalásra vagy
a parafálásra van joga, de mégis aláírja a szerződést, utóbb ez az államát nem fogja kötelezni.
2. a szerződés aláírása:
⇨Az aláírásra tehát külön meghatalmazás kell.
⇨Ezenkívül az aláírás történhet későbbi jóváhagyás fenntartásával is. Ez a signatura ad
referendum. Ez azt jelenti, hogy a küldött aláírása feltételes és csak akkor válik véglegessé, ha
kormánya azt utóbb jóváhagyja küldöttjének referálása alapján. Ezt akkor szokták alkalmazni, ha a
küldött nem biztos abban, hogy sikerült-e egy olyan szöveget szerkeszteni, ami megfelel kormánya
elvárásainak. A bécsi egyezmény értelmében a signatura ad referendum egyenértékű a parafálással,
azaz a szerződés szövegének elfogadását jelenti. A később megadott jóváhagyás aztán akár a
szerződés végleges megkötését is jelentheti, ha a felek a ratifikáció mellőzésében állapodtak meg.
A szerződés aláírása jogi hatásokkal jár akkor is, ha egyébként nem eredményezi a szerződés hatályba
lépését, tehát ha ratifikáció is szükséges. A Nemzetközi Bíróság szerint az aláírás nem csupán egyszerű
formalitás, hanem egy lényeges aktus, amely az aláíró számára ideiglenes státuszt létesít. Ez azt
jelenti, hogy a feleknek az aláírás után tartózkodniuk kell minden olyan cselekménytől, amely a
szerződés tárgyát és célját meghiusítaná.
Ha a küldöttségnek nincs meghatalmazása az aláírásra, akkor rendszerint a szerződést csak parafálni
szokták. Ez azt jelenti, hogy a szerződés minden oldalát a két szerződő fél képviselője kézjegyével
látja el. Ekkor a szerződés szövegében már megállapodtak, magában a szerződésben azonban még
nem, aztán később, amikor a külügyminiszter, kormányfő, stb. hivatalos látogatásra érkezik, akkor
rendszerint ő írja alá ezt a szerződést.

 25

Régen vita volt, hogy a szerződést hol írják alá. Ezt mára úgy oldották meg, hogy az okmányt 2
példányban készítik, a bal oldalon, tehát az első helyen írja alá az egyik állam, a második helyen
pedig a másik állam és a másik példányon ugyanezt megfordítják.
Az aláírás egy sor szerződésnél véglegesen eredményezi a szerződés létrejövetelét, az ilyen
szerződést nevezik a nemzetközi jogi irodalomban: egyszerűsített formában kötött nemzetközi
szerződésnek. Pl.: az 1936. évi antikomintern paktum.
Az 1969-es bécsi egyezmény szerint a puszta aláírással kötelezővé válik a szerződés ha:
- a szerződés szövege ilyen hatást tulajdonít az aláírásnak
- a tárgyaló felek ebben megegyeznek
- a szerződő felek képviselője államának ezt a szándékát a tárgyalásokon kijelenti, vagy ez
kitűnik a meghatalmazásból.
A bécsi egyezmény szerint a felek megegyezése alapján kötelező lehet a szerződés puszta parafálása
is, azaz a parafálás ilyenkor aláírásnak minősülhet.
Bizonyos esetekben nem kell aláírás: a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettel kezdeményezett
munkaügyi tárgyú egyezményeket az Egyetemes Munkaügyi Értekezlet fogadja el határozat
formájában, ezt megküldik a tagállamoknak, és ha azok megerősítik, akkor az egyezmény kötelező
ereje beáll.
3. szerződések ratifikációja:
Az aláírás tényével azonban a szerződés nem tekinthető megkötöttnek, ha az megerősítésre, ún.
ratifikációra szorul. A ratifikáció az államfő vagy más erre jogosított szerv részéről a szerződés
megerősítését jelenti. A ratifikálással ellenőrizni lehetett azt, hogy a megbízás pontosan teljesült-e,
nem következett-e be tévedés vagy megtévesztés.
A ratifikáció a szerződés megkötésének normális folyamatát jelenti, amint ezt az Állandó Nemzetközi
Bíróság 1929-ben a Nemzetközi Odera Bizottság nevében kimondta: a nemzetközi szerződés ezzel
válik kötelezővé, azaz a ratifikáció a szerződés hatályba lépésének nélkülözhetetlen feltétele, kivéve
néhány speciális esetet, azaz amikor a ratifikálás elutasítása teljesen jogszerű.
Pl.: a versailles-i békeszerződést az USA elnöke aláírta, de a szenátus a ratifikációt megtagadta ⇨ az
USA számára soha nem lépett életbe.
A ratifikáció elvégzéséhez nincs a nemzetközi jogban semmiféle határidő kikötve. Az állam
alkotmánya dönti el azt, hogy ki végzi a ratifikációt. Az államok többségében ma a ratifikáció joga
megoszlik a parlament és az államfő között oly formában, hogy fő szabályként ugyan az államfő
végzi a megerősítést, de fontosabb szerződések esetén ez a jog a parlamentet illeti meg.
Magyarországon a szerződések ratifikációjára az 1982. évi 27. tvr. szerint akkor van szükség, ha:
• a szerződés a Magyar Köztársaság szempontjából kiemelkedő fontosságú
• alkalmazásához belső jogalkotásra van szükség
• ebben a szerződő felek a szerződésen kívül megállapodtak
• a ratifikációt a szerződés írja elő.
A Bécsi egyezmény szerint a ratifikáció akkor szükséges, ha
- ezt a szerződés maga írja elő
- szerződésen kívül a felek ebben megegyeznek
- bármely fél a szerződést a ratifikáció fenntartásával írta alá
- ha a felek meghatalmazásából kitűnik, hogy a küldő állam csak ratifikációval tekinti
érvényesnek küldötte aláírását.
A ratifikáció egy külön irat, benne az illetékes szervnek az a nyilatkozata, hogy a jövőben ehhez tartja
magát. A ratifikációs okmányt az államfő aláírással és pecséttel látja el. Kivételesen, egyes fontos
szerződéseket a parlament ratifikál, ilyenkor az okmányt a parlament elnöke írja alá. A ratifikációs
okmányokat kétoldalú szerződésnél kicserélik. Többoldalú szerződésnél egy meghatározott államnak
(ez az ún. letéteményes állam), az ENSZ által kezdeményezett szerződésnél pedig az ENSZ
Főtitkárának küldik meg a ratifikációs nyilatkozatot, amely azt elhelyezi az irattárba. Az átvételről a
letéteményes jegyzőkönyvet készít és azt valamennyi szerződő félnek megküldi.
4. csatlakozás:

 26

A szerződésben való utólagos részvétel a csatlakozás. Csatlakozni csak nyílt vagy félig nyitott
szerződéshez lehet. A csatlakozó teljes jogú fél lesz, a csatlakozás tényéről a többi államot értesíteni
kell. Ezek bármelyikének joga van a csatlakozás ellen tiltakozni, aminek az a jogkövetkezménye, hogy
közte és az utólag csatlakozott állam között a szerződés nem fog életbe lépni. Kétoldalú szerződéshez
általában nem lehet csatlakozni, de ez alól is lehet kivétel a felek akaratának megfelelően.
A csatlakozás technikailag többféle módon történhet:
- külön szerződést kötnek erről
- nyilatkozat csere útján, azaz egy csatlakozó és egy elfogadó nyilatkozat megtételével
- egyoldalú aktussal, melyet a letéteményes államhoz intéznek és ez utóbbi küld értesítést a
szerződésben részes többi államnak.
A csatlakozási feltételek 2 részre oszthatók:
- objektív feltételek
- szubjektív feltételek
Objektív feltételek:
⇨ Részvétel más korábbi szerződésben. Revízió alá vett szerződésnél fordul ez elő. Pl.: az 1936-os
montreux-i egyezményhez, annak 27. cikke szerint csak az az állam csatlakozhatott, amelyik a
tengerszorosokról kötött 1923. évi szerződésben is fél volt.
⇨ Speciális földrajzi helyzet. Regionális szerződés esetén a régióhoz való tartozás a csatlakozás
feltétele. Pl.: az Afrikai Egységszervezethez csak afrikai ország csatlakozhat.
⇨ Etnikai hovatartozás is lehet kivételesen a csatlakozás feltétele. Pl.: az 1945 után megkötött és az
Arab Ligát létrehozó szerződéshez csak arab államok csatlakozhatnak.
⇨ Valamely háborúban való részvétel vagy semlegesség ténye. Ilyen a háború után megkötött
szerződéseknél fordulhat elő. Pl.: az 1919. évi Párizsban megkötött légi közlekedés egyezményhez
egyrészt a szövetséges államok csatlakozhattak, valamint azok, amelyek nem vettek részt az
1914-1919. évi háborúban.
⇨ Tagság valamely nemzetközi szervezetben. A nemzetközi szervezet által kezdeményezett
egyezményeknél gyakori ez a csatlakozási feltétel. Pl.: a Nemzetközi Atomenergia Szervezet
Statútuma, amelyet 1946-ban, New Yorkban kötöttek meg, nyitva áll az ENSZ vagy a szakosított
intézmények tagjai számára.
Szubjektív feltételek:
⇨ a szervezetben eredetileg résztvevőktől érkező meghívás. Ez a feltétele pl. a NATO-hoz való
csatlakozásnak. Amikor SZU 1954-ben kifejezte azon óhaját, hogy csatlakozni kíván a NATO-hoz, azt
elutasították, arra hivatkozva, hogy ilyen meghívás a NATO részéről, tudomásuk szerint nem érkezett
a SZU-hoz.
⇨ a csatlakozás engedélyezése
5. a szerződések beiktatása:
A nemzetközi szerződést az újabb gyakorlat szerint be kell iktatni. Ezt a rendelkezést a titkos
diplomácia kiküszöbölése céljából a Nemzetek Szövetségének az Egyezségokmánya tartalmazta. Ez
olyan szankciót fűzött a beiktatás elmulasztásához, hogy a be nem iktatott szerződésnek nincs kötelező
ereje.
Az ENSZ Alapokmány szintén kötelezően előírja a szerződések beiktatását, a szankció azonban
csupán csak annyi, hogy a be nem iktatott szerződésekre az ENSZ szervei előtt nem lehet, mint
érvényes kötelezettségre hivatkozni. Maga a szerződés a felekre nézve a beiktatás hiányában is
kötelező. Az Alapokmányban említett beiktatási kötelezettség ugyan csak az ENSZ tagokra terjed ki,
de miután az 1969-es bécsi egyezmény szintén beiktatási kötelezettséget ír elő, így ma a beiktatás
általános szabálynak tekinthető.
A beiktatott szerződéseket – amikor egy kötegnyi összegyűlik – az ENSZ Főtitkára közzéteszi. A
közzététel elvileg az eredeti nyelven történik, jelenleg azonban minden fontosabb szerződést angol
nyelven is közzétesznek és nem csak az ENSZ gyűjteményében, hanem bizonyos kiadványokban is.

 27

II. A nemzetközi szerződések biztosítékai:

A biztosíték nem azonos a szankcióval, hiszen a biztosítékot olyankor alkalmazzák, amikor a

megsértésről még nincs szó, csupán a megsértést kívánják ezáltal megelőzni.
Eskü: a legrégebben alkalmazott biztosítékok egyike. Már II. Ramszesz idején is ismeretes volt. A
kereszténység kialakulása után a feudális Európában is mindennapos volt a szerződés esküvel való
biztosítása, amelynek az volt a lényege, hogy a szerződésszegőt Isten kezébe adták és rábízták a
megbüntetését. Miután nem volt ilyen isteni beavatkozásra egyetlen példa sem, fokozatosan megszűnt.
Utoljára 1777-ben alkalmazták Svájc és Franciaország között.
Túszok szedése: a szerződés biztosítására a királyi család valamely tagját régen túszként adták a
másik szerződő félnek, amely köteles volt őket rangjuknak megfelelően tartani. Tulajdonképpen
szabadságukban is csak annyiban korlátozták őket, hogy nem hagyhatták el az országot. A szerződés
nem teljesítése esetén kivégezhetők voltak. Jelenleg nem alkalmazzák, utoljára Nagy-Britannia adott 2
főnemest oda túszként Franciaországnak 1748-ban.
Ingó dolgok elzálogosítása: előfordult kivételképpen, de gyakoribb volt az állami jövedelmek
lefoglalása, fölöttük zálogjog gyakorlása. Pl.: a trianoni békeszerződés jóvátételi rendelkezései
biztosítása céljából a magyar állami bevételek és az egész költségvetés a Jóvátételi Bizottság
ellenőrzése alá került, melynek elsődleges joga volt a követeléseinek kielégítésére ezekből a
bevételekből. Tehát mintegy zálogjoga volt a magyar állam jövedelmére.
Államterület megszállása: az államterület megszállása, ill. a megszállás attól függő fokozatos
megszüntetése, ahogy a szerződést teljesítik, gyakran volt főleg pénzügyi követelésből adódó
kötelezettség biztosítéka. Pl.: a győztes Német Birodalom 1871-ben 5 milliárd frank hadisarcot rótt ki
Franciaországra, és annak megszállt területét csak fokozatosan, az összeg kifizetésének üteme szerint
ürítették ki.
Garancia: a leggyakoribb és ma is élő és alkalmazható biztosíték. A nemzetközi garancia azt jelenti,
hogy egy vagy több állam vállalja, hogy egy harmadik államot teljesítésre fog kényszeríteni, szükség
esetén akár erőszakkal is. A kezességhez hasonló, de azzal nem azonos intézmény, ugyanis a kezes az
adós helyett teljesít, de a garantáló állam maga sohasem teljesít, csak kényszeríti a kötelezett államot a
kötelezettség teljesítésére. A garanciát ha több állam vállalja kollektív, ha valamennyi szerződő féllel
szemben kölcsönösen alkalmazható, akkor kollektív kölcsönös garanciáról van szó. Ilyen garanciát
tartalmazott az 1648-as osnabrücki szerződés is.
A garancia tárgya sokféle lehet:
- állam területi épségét garantálja
- egy állam állandó semlegességének státuszát garantálja
- államkölcsön megfizetése
Kollektív garanciát jelent az ENSZ Alapokmánya is, mely nem csak tagjai, hanem minden állam
számára garantálja a területi épséget és a politikai függetlenséget. Ennek a garanciának speciális
sajátossága egyfelől, hogy nem csak tagjainak nyújt garanciát, másfelől, hogy a garanciát nem egy
állam, hanem egy nemzetközi szervezet nyújtja.
Nemzetközi ellenőrzés: a garanciánál is hatékonyabb biztosíték. Nemzetközi ellenőrzés biztosítja a
tengerfenék atommentesítéséről, vagy bizonyos fegyverek eltiltásáról kötött egyezményeket.
Az ellenőrzést végezhetik:
- maguk a szerződő felek
- nemzetközi szervezet pl.: ENSZ, Nemzetközi Atomenergia Ügynökség
- felek által létrehozott speciális bizottságok

12. A nemzetközi szerződésekhez fűzött fenntartások.

 28

A fenntartás intézményét a szerződés tényleges létrejövetelét elősegítő tényezőként kell felfogni,

amely a szerződő felek közötti részleges nézeteltérés esetén is lehetővé teszi a szerződés megkötését.
A fenntartás ugyanis egy olyan nyilatkozat, melynek célja, hogy az egyik szerződő fél kizárja vagy
módosítsa magára nézve a szerződés egy vagy több cikkének alkalmazását.
A gyakorlatban 2 féle fenntartás van:
1. a fenntartást tevő állam a szerződés egy vagy több cikkét nem fogadja
el, alkalmazását önmagára nézve kizárja, azt úgy tekinti, mintha nem
is létezne.
2. a fenntartást tevő állam nem zárja ki ugyan bizonyos cikkek magára
nézve való alkalmazását, de annak értelmét módosítja.
Fenntartás fogalma: olyan, bárhogyan fogalmazott vagy nevezett egyoldalú nyilatkozat, amellyel
valamely állam egy szerződés aláírása, megerősítése, elfogadása, jóváhagyása vagy ahhoz történő
csatlakozása során kifejezésre juttatja, hogy a szerződés bizonyos rendelkezéseinek jogi hatályát a reá
való alkalmazásban kizárni vagy módosítani óhajtja. (1969. évi Bécsi Egyezmény 2. cikk)
A fenntartás alaki követelményei:
- Írásban kell tenni
- valamennyi szerződő felet értesíteni kell és fenntartást csak az a szerv tehet, amelyik a
megkötésre is jogosítva van.
- a fenntartással kapcsolatosan nem szükséges a kifejezett elfogadás. A bécsi egyezmény szerint,
ha 12 hónapig a szerződő felek nem tettek észrevételt a fenntartásra, hallgatásukat úgy kell
értelmezni, hogy a fenntartást elfogadták.
- Amennyiben kifogást emelnek a fenntartással szemben, ezt ugyancsak írásban kell tenni,
közölni kell a fenntartást tevővel és ezt csak a megkötésre is jogosított szerv teheti.
Az államok egyenlőségének elvéből következik a fenntartások reciprocitása, azaz
kölcsönössége, ami azt jelenti, hogy a fenntartást tevő állam nem követelheti az általa kifogásolt
vagy módosított cikkek teljesítését azoktól az államoktól, amelyek a cikket az eredeti
szövegükkel elfogadták.
A fenntartás épp úgy mint a kifogás visszavonható, ilyenkor olybá kell venni, mintha egyáltalán
nem tették volna meg. Nem minősül fenntartásnak az ún. gyarmati klauzula, amelynek 2 féle
értelme lehet:
⇨ a szerződés hatályát kiterjeszti a szerződő állam gyarmataira
⇨ vagy ellenkezőleg, kizárja a gyarmatra való alkalmazás lehetőségét.
A fenntartás tárgya nem lehet továbbá a nemzetközi jog általánosan elismert és kötelező imperatív
jellegű alapelve. Jogkövetkezménye csak a többi állammal hivatalosan közölt fenntartásnak van.
A fenntartások megtételének lehetőségével kapcsolatban többféle szisztéma alakult ki:
A Nemzetek Szövetségének rendszere:
Abszolút integritás elve vagy egyhangúság elve. Ez azt jelentette, hogy az államok a szerződést csak
úgy fogadhatják el a maga egészében, hogy azon semmilyen változást nem eszközölhettek, vagyis a
szerződéshez fenntartást tenni csak úgy lehetett, hogy ha azt senki sem kifogásolta, tehát csak olyan
fenntartást lehetett tenni, amelyet valamennyi fél akceptált.
- azok a fenntartások érvényesek, melyekhez valamennyi szerződő fél egyhangúan hozzájárul
- összeegyeztethető a szerződés tárgyával és céljával
- ha bármelyik szerződő fél kifogást emel ellene, akkor a fenntartást tevő államot úgy kell
tekinteni, mint aki a szerződésnek nem részese
Miután a Nemzetek Szövetsége is az egyhangúság elvét fogadta el, az államok igyekeztek a
fenntartásukat másként megnevezve „értelmezésnek” feltüntetni.
Pánamerikai szisztéma:
A latin-amerikai államok, ill. az amerikai kontinens államai közötti regionális nemzetközi jogi
gyakorlatban alakult ki éspedig a Nemzetek Szövetsége gyakorlatával időben párhuzamosan, de attól

 29

eltérő módon. Kialakulását elősegítette, hogy az Egyesült Államok szenátusa gyakran még kétoldalú
szerződéseket is utólag módosított a ratifikálás során.
A pánamerikai gyakorlat lényege: az államok a szerződés bármely rendelkezése ellen fenntartást
tehetnek, aminek az a hatálya, hogy rájuk nézve a fenntartással kizárt cikk nem kerül, vagy csak a
fenntartással módosított tartalommal kerül alkalmazásra. Bármely fenntartással szemben bármelyik
állam kifogást emelhet, a kifogásnak pedig az a jogkövetkezménye, hogy a kifogást tevő és a
fenntartást tevő egymás közti viszonylatában a szerződés nem lép hatályba. Amennyiben az
egyezményhez az aláírók egy része fenntartást és ezekkel szemben az aláírók közül valaki kifogást
tett, a szerződés a Pánamerikai Unió Tanácsának 1932-es határozata szerint a következők szerint lép
hatályba:
- a szerződés azok között, akik fenntartást nem fűztek hozzá, az eredeti szöveg szerint lesz
érvényben
- a fenntartást tevő és az azt elfogadók között a szerződés a fenntartással módosított
formában lesz érvényben
- a szerződés nem lesz érvényes a fenntartást tevő és az azt kifogásoló állam között. Ez a
harmadik gyakorlat a fenntartások teljes szabadságának elmélete.

Az ENSZ rendszere:
Az ENSZ gyakorlata 1950-ig az egyhangúság felé hajlott. Az abszolút integritás elvének a Nemzetközi
Bíróságnak a genocídium bűncselekményének a megelőzéséről és megbüntetéséről szóló
egyezményhez fűzhető fenntartásokról 1951-ben hozott tanácsadó véleménye adta meg a
kegyelemdöfést.
A Bíróság ebben a véleményében elfogadta, hogy:
- fenntartás fűzhető olyan egyezményhez is, amelyiknek egyetlen cikke sem rendelkezik erről
- a fenntartásnak a szerződés tárgyával és céljával összeegyeztethetőnek kell lennie
- a fenntartás csak a fenntartást tevő és az azzal szemben kifogást emelő fél közti viszonyt érinti, s
nincs hatással a fenntartást tevő és a többi állam viszonyára
A Bíróság ebben a tanácsadó véleményében lényegileg elvetette az abszolút integritás elvét, valamint a
fenntartások szabadságának elvét és a pánamerikai gyakorlatot erősítette meg. Álláspontja döntően
hozzájárult a szerződések jogát kodifikáló 1969. évi bécsi egyezmény vonatkozó rendelkezéseinek a
kialakításához.
Szocialista rendszer:
- a fenntartások szabadságának elve
- az állam szuverenitásából következik, hogy szabadon fűzhessen fenntartást a szerződésekhez,
de ezzel szemben kifogás csak korlátozottan emelhető
- kifogás abban az esetben emelhető, ha a fenntartás valamely lényegi rendelkezését érinti a
szerződésnek
A Bécsi Egyezmény szisztémája: Az 1969-es bécsi egyezmény 19. cikke szerint:
Az állam a szerződés aláírása, megerősítése, elfogadása, jóváhagyása vagy ahhoz való csatlakozása
alkalmával fenntartásokat tehet, kivéve ha:
a) a szerződés tiltja fenntartások megtételét
b) a szerződés úgy rendelkezik, hogy csak meghatározott fenntartások tehetők és a kérdéses fenntartás
nincs ezek között.
c) az a) vagy b) pontokhoz nem tartozó esetekben a fenntartás összeegyeztethetetlen a szerződés
tárgyával és céljával.
Az egyezmény 20. cikke szerint:
A szerződés által kifejezetten engedélyezett fenntartás nem szorul a többi szerződő fél részéről
utólagos elfogadásra, ugyanakkor, ha a tárgyaló államok korlátozott számából és a szerződés
tárgyából, valamint céljából kitűnik, hogy a szerződés teljes szövegének alkalmazása valamennyi
résztvevő szempontjából lényeges előfeltétele annak, hogy elfogadja a szerződést, akkor a fenntartás
csak akkor hatályos, ha azt valamennyi szerződő fél elismerte. Ilyenkor tehát az egyhangúság elve

 30

érvényesül. Amennyiben a fenntartást egy nemzetközi szervezet alapító okmányához tették, és ez az

okmány nem szól a fenntartás engedélyezéséről, úgy a szervezet illetékes szervének is el kell fogadnia
a fenntartást. A kifogás csak akkor zárja ki a szerződés hatálybalépését a kifogást tevő és a fenntartást
tevő között, ha a kifogásban erre kifejezett utalás történik.
⇨összeegyeztethető kell, hogy legyen a szerződés céljával és tárgyával
⇨olyan szerződéshez nem fűzhető, mely a fenntartástevést kifejezetten kizárja, mert ha
hallgat a szerződés, akkor tehető, de csak ha összeegyeztethető
⇨kifogás megtétele a fenntartással szemben a következő viszonyokat eredményezi:
- a fenntartást tevő és az azt kifejezetten vagy hallgatólagosan tudomásul vevő állam
közt a szerződés érvényes a módosított formában;
- a fenntartást tevő és az azt kifogásoló közt a szerződés érvényben lesz azon
rendelkezések kivételével, melyre a fenntartás vonatkozik;
- azonban ha a szerződés kifejezetten megengedi a fenntartást, a többi szerződő fél
nem emelhet kifogást;
- a kifogás visszavonható, illetve a szerződés különböző fázisaiban megismételendő.

13. A nemzetközi szerződés érvénytelensége.

Az érvénytelenség valamely érvényességi feltétel hiányát vagy hiányos meglétét jelenti. Az államok
felett nem áll semmiféle akaratuktól független jogrend, a nemzetközi szerződés tárgya ennélfogva
bármi lehet. A nemzetközi szerződés tartalma nem lehet ellentétes a nemzetközi jog valamely
imperatív normájával. A semmisség a nemzetközi jogban is azt jelenti, hogy bármely szerv hivatalból
észlelheti és érvényesítheti annak joghatásait, másfelől bárki hivatkozhat a semmiségre.
A szerződések érvénytelenségére vonatkozó szabályok az 1969-es Bécsi Egyezmény rendelkezései
alapján:
① Valódi semmisség:
1. Erőszak hatására kötött szerződés (alkalmazott vagy kilátásba helyezett erőszak esetén)
51. Cikk Valamely állam képviselőjének kényszerítése
Ha annak kifejezését, hogy egy állam egy szerződést kötelező hatályúnak ismer el, képviselője ellen
irányuló kényszerítő cselekményekkel vagy fenyegetésekkel érik el, az elismerés kifejezése semmiféle
jogi hatással nem jár.
52. Cikk Valamely állam kényszerítése fenyegetés vagy erőszak alkalmazásával
Semmis az a szerződés, amelyet az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt nemzetközi jogi
alapelvek megsértésével fenyegetés vagy erőszak hatására kötöttek. A jogos kényszer nem teszi a
szerződést érvénytelenné.
• A fizikai kényszer erőszak alkalmazását jelenti, akár az eljáró személyek, akár az állam ellen.
• A lelki kényszernek 2 fajtája van:
"a fenyegetés
"a megfélemlítés
A fenyegetés egy személyhez címzett nyilatkozat, melyben valaminek megtétele vagy meg nem tétele
esetére a megfenyegetett személynek valamilyen hátrányt ígérnek.
A megfélemlítés esetén nincs személyre címzett nyilatkozat, de olyan magatartást fejt ki, vagy olyan
nyilatkozatot tesz az erőszakot alkalmazó, hogy ugyancsak félelmet kelt másokban, konkrétan a másik
szerződő félben.
Mind a fizikai, mind a pszichikai kényszer a szerződés érvénytelenségét eredményezi, de különbség
van a tekintetben, hogy kivel szemben alkalmazzák:

 31

- az eljáró személyekkel szemben alkalmazott fizikai kényszer mindig

- az állammal szemben alkalmazott kényszer nem mindig, hiszen az állammal szemben
jogszerűen is alkalmazható kényszer.
Az ex injuria jus non oritur azaz a jogtalanságból jog nem származik elve alapján, az erőszakkal
megkötött szerződés a mai nemzetközi jog alapján érvénytelen.
Bizonyos rendelkezések felvétele egy szerződésbe már önmagában is arra utal, hogy a szerződés
egyenlőtlen:
- a nemzetközi szerződéskötési jog korlátozása
- ha az egyik állam egyoldalú katonai ellenőrzést gyakorol a másik területén
- egyoldalú beavatkozás kikötése a szuverenitás védelme címén
- vámok, illetékek és más állami bevétel egyoldalú ellenőrzése
- kölcsönök felvételéhez való jog korlátozása
- az egyik állam bírói joghatóságának kiterjesztése a másik államra
- területek bérbeadása, amennyiben nem valódi bérletről, hanem területszerzésről van
szó
2. Általános nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályaiba ütköző szerződés (jus
cogens)
53. Cikk Az általános nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályaiba ütköző szerződések (ius
cogens)
„A szerződés semmis, ha megkötésének időpontjában az általános nemzetközi jog valamely feltétlen
alkalmazást igénylő szabályába ütközik. Ezen egyezmény alkalmazási körében az általános nemzetközi
jog feltétlen alkalmazást igénylő szabálya olyan normát jelent, amelyet az államok nemzetközi
közössége, mint egész, olyanként fogadott el és ismert el, mint amelytől nem lehet eltérni és amelyet
csak a nemzetközi jognak az ugyanilyen jellegű későbbi szabályával lehet megváltoztatni.”
Az imperatív norma, vitán felül semmissé teszi a vele ellentétes alacsonyabb szintű nemzetközi
jogszabályt, éspedig akár úgy, hogy az ilyen norma keletkezése után megkötött vele ellentétes
bilaterális vagy partikuláris szabályt olyannak kell tekinteni, mint ami létre sem jött, akár úgy, hogy a
korábban meglévő alacsonyabb szintű jogszabály érvényessége megszűnik attól az időponttól kezdve,
hogy az új imperatív norma létrejött. A semmisség azt jelenti, hogy a szerződés ex tunc nem
rendelkezik joghatállyal, vagyis úgy kell tekinteni, mintha a szerződés nem jött volna létre. A
„hivatalból való” megsemmisítés az ENSZ Biztonsági Tanácsa által eszközölhető, de erre még nem
került sor.
② Relatív semmisség, megtámadhatóság
1. A szerződéskötési hatáskörre vonatkozó belső jogi rendelkezések megsértése (szemmel látható
és alapvetően fontos szabálysértés)
46. Cikk A szerződéskötési hatáskörre vonatkozó belső jogi rendelkezések
„1. Az állam arra a tényre, hogy a szerződést magára nézve kötelező hatályúként a szerződéskötési
hatáskörre vonatkozó belső jogi rendelkezés megsértésével ismerte el, ezen elismerés érvénytelenítése
céljából nem hivatkozhat, kivéve, ha a jogsértés szemmel látható volt és alapvető fontosságú belső jogi
szabályra vonatkozott.
2. A jogsértés szemmel látható, ha az ügyben a normális gyakorlattal összhangban és jóhiszeműen
eljáró bármely állam számára objektíve nyilvánvaló lenne.”
2. Hatásköri túllépés (az államot képviselő személy a meghatalmazását túllépi)
47. Cikk Az állam kötelezettségvállalásának elismerésére vonatkozó meghatalmazás különös
korlátozásai
„Ha egy bizonyos szerződés kötelező hatályának az állam általi elismerés kifejezésére felhatalmazott
képviselő meghatalmazását speciális korlátozásnak vetik alá, és a képviselő e korlátozást figyelmen
kívül hagyja, akkor erre a mulasztásra, mint a képviselő által kifejezésre juttatott kötelezettségvállalást
érvénytelenítő okra csak akkor lehet hivatkozni, ha a korlátozást a többi tárgyaló állammal az
elismerés kifejezését megelőzően közölték.”
3. Tévedés:

 32

Olyan tényre vagy helyzetre vonatkozik, amelyet az adott állam a szerződés megkötésekor létezőnek
feltételezett és lényeges alapul szolgált a szerződés megkötésének.
48. Cikk Tévedés
„1. Valamely állam a szerződéssel kapcsolatos tévedésre, mint olyan okra, amely érvényteleníti a
szerződés reá nézve kötelező hatályának elismerését, akkor hivatkozhat, ha a tévedés olyan tényre
vagy helyzetre vonatkozik, amelyet az adott állam a szerződés megkötésekor létezőnek feltételezett, s
amely lényeges alapul szolgált ahhoz, hogy a szerződést magára nézve kötelező hatályúnak ismerje el.
2. Az 1. bekezdés nem alkalmazható, ha az érintett állam saját magatartásával hozzájárult a
tévedéshez, vagy ha a körülmények olyanok voltak, hogy a lehetséges tévedést az adott államnak
észlelnie kellett volna.
3. Egy tévedés, amely csupán a szerződés szövegének szóhasználatára vonatkozik, nem érinti az
érvényességet; ilyenkor a 79. Cikk alkalmazandó.”
Az egyik szerződő félnek a valóság szempontjából hamis képzetei vannak, de ezt nem a másik fél
idézte elő. A jogban való tévedés nem releváns.
„lényeges tény”: ami a megkötés alapját képezte, amely nélkül esetleg meg sem kötötte volna a
szerződést.
Kölcsönös tévedés esetén ha a felek ezt utóbb megállapítják, úgy kijavítják a szerződés hibás
rendelkezéseit.
4. Megtévesztés:
Az egyik fél rosszhiszemű magatartása eredményezi a másik fél téves akaratnyilvánítását. A
megtévesztés ugyanúgy, mint a tévedés azt jelenti, hogy a szerződést kötő félnek bizonyos tények
tekintetében hamis képzetei vannak, de ezt a másik fél csalárd magatartása idézte elő.
49. Cikk Megtévesztés
„Ha valamely államot egy másik tárgyaló állam megtévesztő magatartásával vesz rá a
szerződéskötésre, az érintett állam hivatkozhat a megtévesztésre, mint olyanra, amely érvényteleníti a
szerződés reá nézve kötelező hatályának elismerését.”
5. Megvesztegetés (közvetlen vagy közvetett formában)
Az egyik fél a szemben álló fél képviselőjét személyes vagy vagyoni előny ígéretével, ill. nyújtásával
a saját állama elleni cselekményre veszi rá, azaz korrumpálja.
50. Cikk Valamely állam képviselőjének megvesztegetése
„Ha annak kifejezését, hogy az állam a szerződést kötelező hatályúnak ismeri el, képviselőjének egy
másik tárgyaló állam általi közvetlen vagy közvetett megvesztegetésével érték el, akkor az érintett
állam hivatkozhat a megvesztegetésre, mint olyanra, amely érvényteleníti a szerződés reá vonatkozó
kötelező hatályának elismerését.”
6. Jogellenes kényszer:
Itt az állam képviselőjével szemben alkalmazott kényszerről van szó.
Ez lehet:
• Fizikai kényszer
• Lelki kényszer:
- Fenyegetés
- Megfélemlítés
A szerződés érvénytelenítési eljárása:
• A felek bármikor kezdeményezhetik.
• Az érvénytelenségi okra hivatkozó fél a többi részes felet értesíti. Ebben a hivatalos értesítésben
meghatározza azt az okot, amely miatt a szerződés érvénytelenítését kívánja, illetve intézkedéseket
javasol ezzel kapcsolatban.
• Ha a többi szerződő fél az értesítés kézhezvételétől számított 3 hónapon belül nem emel kifogást
ez ellen, akkor az értesítő fél végrehajtja a javasolt intézkedéseket.

 33

• Ha bármelyik fél kifogást emel, akkor az ENSZ Alapokmányának 33. cikke alapján kereshetnek
megoldást.
• Ha 12 hónapon belül nem tudnak megegyezni, akkor bármelyik fél a vita eldöntése céljából a
Nemzetközi Bírósághoz fordulhat, illetve békéltetési eljárást kezdeményezhet az ENSZ
Főtitkáránál.
1969-es bécsi egyezmény:
65. Cikk Eljárás a szerződés érvénytelensége, megszűnése, az abból való kilépés vagy alkalmazásának
felfüggesztése esetén
1. Annak a részes félnek, amely az egyezmény rendelkezéseinek megfelelően arra hivatkozik, hogy
annak elismerése, hogy a szerződés reá nézve kötelező hatállyal bír, hibás volt, vagy pedig olyan okra
hivatkozik, amely a szerződés érvényességének megtámadását, megszűnését, az abból való kilépést,
vagy alkalmazása felfüggesztését eredményezheti, a többi részes felet igényéről értesítenie kell. Az
értesítésben fel kell tüntetni a szerződéssel kapcsolatban megtenni javasolt intézkedést és ennek
indokait.
2. Amennyiben bizonyos idő eltelte után, amely - a különösen sürgős eseteket kivéve - az értesítés
átvételétől számított 3 hónapnál kevesebb nem lehet, egyetlen részes fél sem emelt kifogást, az
értesítést adó részes fél a 67. Cikkben említett módon végrehajthatja az általa javasolt intézkedést.
3. Abban az esetben azonban, ha bármelyik részes fél kifogást emel, a részes felek az Egyesült
Nemzetek Alapokmányának 33. Cikkében említett eszközök útján keresik a megoldást.
67. Cikk A szerződés érvénytelenségét, megszűnését, az abból való kilépést vagy alkalmazásának
felfüggesztését kimondó okiratok
1. A 65. Cikk 1. bekezdésében említett értesítést írásban kell megadni.
2. A szerződés 65. Cikke 2. vagy 3. bekezdésének rendelkezése folytán a szerződés érvénytelenségét,
megszűnését, az abból való kilépést, alkalmazásának felfüggesztését kinyilvánító aktust a többi részes
féllel közölt okmány útján kell végrehajtani. Ha az okmányt nem az államfő, a kormányfő vagy a
külügyminiszter írta alá, az államnak a képviselőjét, aki az értesítést átadja, fel lehet hívni arra, hogy
mutasson fel meghatalmazást.
68. Cikk A 65. és 67. Cikk szerinti értesítések és okmányok visszavonása
A 65., illetőleg a 67. Cikk szerinti értesítést vagy okmányt - mielőtt hatályossá válik - bármikor vissza
lehet vonni.

16. A nemzetközi szerződések értelmezése.

A nemzetközi szerződés szerkezete:

I. Bevezető rész az ún. preambulum
- szerződést kötő felek és meghatalmazottjuk neve
- szerződés tárgya, célok, alapelvek
II. Érdemi szöveg
III. Vegyes rendelkezések
- hatálybalépés ideje
- csatlakozás
- ratifikáció
- csatolt fenntartások
IV. Keltezés, aláírás
V. Mellékletek, jegyzőkönyvek
- térképek
- listák
- tervrajzok

 34

Az értelmezés az a jogi művelet, amelynek célja a szerződés alkalmazásával kapcsolatban a

szerződést kötő feleknek a szerződéskötés pillanatában fennálló és a szerződés szövegében kifejezett
szándékának az értelmezési eszközök útján való feltárása.
A szerződések értelmezése a gyakorlati diplomácia nagyon fontos eszköze és gyakori problémát is
jelent, mert gyakran nem a szövegben van a nézeteltérés, hanem a szöveg értelmezésében.
A nemzetközi szerződés értelmezése bizonyos eltéréseket jelent az államon belüli jogértelmezéstől.
⇨Az egyik eltérés abban áll, hogy a nemzetközi szerződés több állami akaratból keletkezik, és az
értelmezés során csak azt lehet figyelembe venni, ami ezekből az akaratokból ténylegesen egybeesett.
⇨A másik eltérés, hogy az államon belüli jogban valamely jogszabály értelme tekintetében egységes
bírói gyakorlat jöhet létre. A nemzetközi jogban ritka, hogy a szerződést valamely bíróság értelmezze,
azt elsősorban a szerződő felek végzik.
⇨A harmadik eltérés, hogy az állam alkotja és ő maga alkalmazza a nemzetközi szerződést, amelynek
ő egyben az alanya is.
Az értelmezés alanyai:
Az értelmezés alanyai azok, akik az értelmezési tevékenységet végzik. Ez 3 lehetőséget foglal
magában:
1./ az állam által végzett értelmezés
2./ nemzetközi szerv általi értelmezés
3./ tudományos (doktrinális) értelmezés
1./ Az állam által végzett értelmezés:
a/ egyetlen szerződő állam értelmez
b/ partikuláris értelmezés
c/ valamennyi szerződő fél által együttesen adott értelmezés
a/ Egyetlen szerződő állam értelmez: az értelmezést egyetlen szerződő fél végzi, ezt nevezzük
egyoldalú értelmezésnek. A nemzetközi szerződések értelmezésének leggyakoribb módja,
amikor az értelmező állam a többi fél hozzájárulásának kikérése nélkül végzi az értelmezést.
Az egyoldalú értelmezés 2 féle lehet:
egyoldalú belső értelmezés: ilyenkor az állam törvényben vagy rendeletben transzformált nemzetközi
jogszabályt értelmez. Ez az értelmezés a megjelenési forma miatt az állami szervek és
állampolgárok felé szól és csak abban különbözik az egyéb belső jogszabályok értelmezésétől,
hogy az értelmezés tárgya eredetileg egy nemzetközi szerződés volt. Ilyen értelmezést minden
olyan állami szerv végezhet, amelynek feladata a szerződés végrehajtása. Olyan kérdésekben,
amelyek az egyes személyek jogát érintik, a bíróságok is értelmezhetik a nemzetközi
szerződéseket és nem kötelesek előzetes véleményt kérni kormányuktól. Ha a belső bírósági
értelmezés ellentétben van az állam által elfogadott szerződéssel, úgy adott esetben az állam
nemzetközi jogi felelőssége jöhet létre.
egyoldalú külső értelmezésről akkor beszélünk, ha egy szerződő fél a szerződéskötés pillanatában tett
nyilatkozattal értelmez egy szerződést, ilyenkor ez nem a polgárai és szervei felé szól, hanem
más államok felé, tehát kifelé szóló értelmezés. Ennek jogi hatása a többi állam felé akkor
van, ha ezt írásban tették, vagy a szerződéshez csatolták. Amennyiben a többi állam ezzel
kapcsolatosan nem tesz észrevételt, úgy az a szerződés tartalmára is befolyással van az
értelmezést tevő állam és valamennyi szerződő fél viszonylatában. Formáját tekintve az
értelmezés fenntartásként kerül kinyilvánításra.
b/ Partikuláris értelmezés: partikuláris értelmezésen több, de nem valamennyi szerződő fél által
végzett közös értelmezést értünk. Ez leggyakrabban akkor fordul elő, ha egy vagy több
szerződő fél a szerződés valamelyik cikkéhez értelmező fenntartást tesz, amely módosítja az
érintett cikk értelmét. A módosítással a cikk értelme is megváltozik és ez lesz a kötelező
értelme a fenntartással módosított cikknek a fenntartást tevő és az azt elfogadó államok
kapcsolatában. Ez utóbbi államok relációjában ez kötelező hiteles értelmezés, de csak a
fenntartást tevővel szemben. A fenntartást nem tevők egymás közti viszonylatában az eredeti
értelem lesz hiteles. Ha a szerződő felek egy része által adott értelem ellentétes a szerződés
egyéb rendelkezéseivel, akkor esetleg egy új szerződés jön létre a régi szerződésen belül.

 35

Ilyenkor a hatályos szöveg az összes állam vonatkozásában vizsgálandó a fenntartás szabályai

szerint.
c/ Valamennyi szerződő fél által együttesen adott értelmezés: a nemzetközi szerződésnél
ez tekinthető hiteles értelmezésnek, kötelező ereje csak a felekre nézve van. A szerződő felek
az általuk kötött szerződésnek bármilyen értelmet adhatnak, annak csak egy korlátja van: nem
lehet ellentétes a nemzetközi jog valamely imperatív normájával. A hiteles értelmezés negatív
is lehet, azaz kizárhat egy bizonyos értelmet.
A hiteles (autentikus) értelmezés megjelenési formái:
⇨ benne van magában a szerződésben pl. a párizsi magyar békeszerződés 2. melléklete értelmezi,
hogy mit kell „katonai kiképzés” alatt érteni.
⇨ később csatolják a szerződéshez kiegészítő jegyzőkönyv formájában
⇨ a felek ilyen tárgyú szóbeli vagy írásos nyilatkozatot tesznek a szerződés aláírásakor anélkül, hogy
azt a szerződéshez csatolnák. (a szóbeli értelmezést egyébként az 1928-as havannai Amerikaközi
Egyezmény nem ismeri el, írásbeliséget kíván, de ezt az általános nemzetközi jogi gyakorlat nem
kötötte ki, így tehát tehető)
⇨ a szerződést külön e tárgyban kötött másik szerződés értelmezi, mely megjelenhet jegyzékváltás
formájában is
⇨ a hiteles értelmezés a felek által alkalmazott gyakorlatból állapítható meg, amely a szerződés
nyelvtani értelméhez képest eltérő is lehet.
2./ A szerződő felek által közösen kijelölt nemzetközi szerv által végzett értelmezés
Az értelmezésnek ez a változata a jogalkalmazói értelmezés kategóriájába tartozik, ezenkívül ide
sorolható az az eset is, amikor nemzetközi szervezet a saját alapokmányát értelmezi. A felek által
értelmezésre felkért szerv jellegétől függően általában:
⇨ bírói és
⇨nem bírói értelmezés között szoktak különbséget tenni.
Bírói: az állandó jellegű és a választott bíróságok általi értelmezés tartozik ide.
Nem bírói: minden más nemzetközi szerv által végzett értelmezés. Ezt nevezik a nemzetközi jog
tudományában végrehajtói értelmezésnek.
Bírói értelmezés: nemzetközi bíróság egy olyan szerv, amelyet két vagy több állam hoz létre,
és amelyik a nemzetközi jog alapján hozza meg a döntését. A nemzetközi
bíróságok vagy egy konkrét eset eldöntésére alakulnak meg – ezek a választott
bíróságok, vagy állandó jellegű és szervezetű testületek – ezek közül a
legfontosabb a Nemzetközi Bíróság, mely az ENSZ egyik fő szerve. Bármilyen
nemzetközi bíróságról is legyen szó, csak akkor lehet hozzá fordulni, ha ehhez
mind a két fél hozzájárult.
A bíróság akkor végez értelmezést ha ítélkezést hajt végre, vagy ha értelmezési
vitát dönt el. A bírói értelmezés hatálya csak a konkrét ügyben kötelező és csak a
felekre vonatkozik. Ugyanakkor a Nemzetközi Bíróság és elődje az Állandó
Nemzetközi Bíróság az egyes ügyek kapcsán általános érvényű megállapításokat
is tesz, valamely szokásjogi szabály létezése, tartalma és annak értelmének
tekintetében ⇨ ezeket az állami gyakorlatban figyelembe veszik.
Egyéb nemzetközi szerv által adott értelmezés: döntésük általában nem kötelező, csupán
javaslat jellegű. Ezek a nem bírói szervek eljárásuk során nincsenek a nemzetközi
jog szabályaihoz kötve, feladatuk csupán az, hogy közreműködjenek az érintett
felek közötti megegyezés létrehozásában. Nem bírói szervek pl.: a különböző
egyeztető bizottságok.
Egyéb nem bíróinak tekinthető szerv akkor végez nemzetközi
szerződésértelmezést, ha valamely szerződés végrehajtását vagy az abból
származó viták eldöntését rábízták. A bizottság megalakításának kérdése csak 1
konkrét esetben merült fel: Mindszenty –ügy.

 36

3./ Nemzetközi szerv által adott értelmezés

Az értelmezés alanya lehet valamely nemzetközi szervezet is. A nemzetközi szervezetek 2 féle
minőségben vehetnek részt valamely nemzetközi szerződés értelmezésében:
- ha valamely nemzetközi szerződés esetében az aláíró felekhez tartoznak: ilyenkor az autentikus
értelmezésben ők is épp úgy részt vesznek, mint a többi szerződő állam.
- ha a szervezet egy másik nemzetközi szervezettel kötött szerződést, úgy ez a 2 szervezet adhat hiteles
értelmezést az általuk kötött szerződésről.
Jogalkalmazói értelmezés lesz ezzel szemben:
- ha egy nemzetközi szervezet egyoldalúan értelmezi az alkalmazás során egy másik állammal vagy
egy másik nemzetközi szervezettel kötött szerződést.
- ha a nemzetközi szervezet saját alapokmányát értelmezi. A szervezet alapokmánya ugyanis
nemzetközi szerződés és ennek jogalkotói, azaz a hiteles értelmezésre a szerződést létrehozó
államok vannak jogosítva, így amikor a szervezet saját tevékenysége során értelmezi
alapokmányát, az jogalkalmazói értelmezést jelent.
ENSZ: az Alapokmányt az ENSZ szervek nem értelmezhetik különbözőképpen. Az ENSZ egyes
szervei által adott értelmezések közül a legnagyobb súlya és jelentősége a Közgyűlés értelmezésének
van, amely – mivel a Közgyűlés általános hatáskörű – szinte az egész Alapokmányra vonatkozhat. De
nem lehetséges, hogy egy adott cikket a Közgyűlés által elfogadott értelemtől minősítsen a Biztonsági
Tanács. Ha e két szerv között eltérés lenne egy konkrét rendelkezés értelemében, akkor a közöttük
lévő vitát egy létrehozott közös szervvel, vegyes bizottsággal döntik el, ha pedig ez nem lehetséges,
akkor a nemzetközi vitát a Nemzetközi Bíróság elé kell terjeszteni. A Nemzetközi Bíróság tanácsadó
vélemény formájában dönti el a vitát.
4./ Doktrinális értelmezés
Ide a jogtudósok és magánszemélyek által adott értelmezések tartoznak. A tudományos értelmezés
nagyon fontos, hiszen a tudomány tekintélyénél fogva, akár új szabályokat is kialakíthat, de
mindenképp döntő bizonyos szerződések értelmére, hogy miként vélekedik róla a jogtudomány. Épp
ezért gyakori volt, hogy államok közötti vitákban a peres felek kiváló nemzetközi jogászoktól kértek
írásos véleményt, és a választott bíráskodás során, mind az államok, mind a bírósági ítéletek gyakran
hivatkoznak kiváló jogtudósok véleményére. Tartalmilag doktrinális értelmezésnek minősül az is, ha a
Nemzetközi Bíróság, mint 15 bíróból, azaz kiváló jogtudósokból álló testület tanácsadó véleményt ad.
Mint az ENSZ legfőbb bírói szervének véleménye azonban többet jelent, mint 15 jogtudós véleménye.
A Nemzetközi Bíróság meghatározott nemzetközi szervek kérésére nem kötelező jelleggel tanácsadó
véleményt adhat.
Ezek a szervek:
- ENSZ Közgyűlése
- Biztonsági Tanács
- Közgyűlés által felhatalmazott egyéb ENSZ szervek
Tanácsadó véleményt az államok egyébként nem kérhetnek és nem adhat a Bíróság a Közgyűlés vagy
a Biztonsági Tanács kérelmére sem olyan ügyben tanácsadó véleményt, amely államok közötti vita
tárgya, és amelyben a tanácsadó vélemény tulajdonképpen valamilyen módon a vitát eldöntené úgy,
hogy az egyik félnek igazat adna. A tanácsadó véleményt kizárólag jogi kérdésekben adják, ahol a
bíróság, mint 15 kiváló nemzetközi jogászból álló testület nem kötelező hivatalos jogi álláspontját adja
elő.
A tanácsadó vélemény kivételesen kötelező jellegű is lehet, ha azt az ENSZ az ENSZ tisztviselők
munkaügyi vitáiban eljáró Adminisztratív Bíróság ítéletével kapcsolatosan kéri, erre az ENSZ
Közgyűlésének 1955. november 08-án kelt határozatával létrehozott szerv jogosított. ⇨ az
Adminisztratív Bíróság Ítéleteit Felülvizsgáló Bizottság kérheti a Nemzetközi Bíróságot, hogy
tanácsadó véleményben foglaljon állást az Adminisztratív Bíróság valamely határozatáról.

Az értelmezés módszerei:

 37

Így nevezzük a jogalkotói akarat feltárására szolgáló eljárásokat. A nemzetközi jog tudományában
elterjedt felfogás szerint a jogértelmezés módszerei 2 csoportra oszthatók:
I. szövegen belüli akaratkeresési módszerek
II. akaratkeresés a szövegen kívül
Az értelmezés ezen módszereit az 1969-es bécsi egyezmény szerint nem kell egyidejűleg alkalmazni,
azokra csak akkor kerülhet sor, ha a nyelvtani értelem félreérthető, homályos, vagy képtelen logikai
eredményre vezet. (De rendszerint csak valamennyi módszer együttes alkalmazása igazít el a
jogalkotói akaratot illetően)
I. szövegen belüli akaratkeresési módszerek
Ezen belül 2 módszer is van:
① nyelvtani értelmezés
② logikai értelmezés

① Nyelvtani értelmezés: a szöveg értelmét a használt szavak jelentése és az alkalmazott nyelvtani

formák alapján keresi. Erre mindig sor kerül.
- Mint azt Grotius, vagy Vattel is megállapította ennek során nem szabad eltérni a szokásos
nyelvhasználattól.
- 1950-ben a Nemzetközi Bíróság úgy fogalmazott, hogy valamely szerződés rendelkezéseinek
értelmezésére hivatott bíróság első kötelessége, hogy a szövegben használt szavaknak a természetes és
közönséges értelmét érvényesítse.
- az idők folyamán megváltozhat a szavak jogi értelme. Pl.: 1958 előtt az öböl szó alatt a partnak
minden enyhe hajlatát is érteni kellett, ma azonban az öblön csak olyan bemélyedést kell érteni, ahol
az öbölbe zárt vízterület nagyobb, mint a bejáratra emelhető körnek a fele.
- nemzetközi vita esetén gyakran használnak értelmező szótárt is segítségül.
- a szavak köznapi értelmének használata nem vonatkozik a szakkifejezésekre, azokat jogi értelmében
kell használni. A jogi műszavaknak különleges értelme lehet az általános értelemhez képest. Pl.:
„kereset” – pénzösszeg / bírósághoz beadott kérelem is lehet.
- a szavakat nem lehet a környező szövegből kiragadni.
- nincs jelentőség nélküli szó, bizonyítani kell ha egy szónak az értelmező szerv nem tulajdonít
jelentőséget.
- a szöveg nyelvtani értelme sokszor nem fedi a valódi jogalkotói akaratot, ezért mindig szükséges,
hogy logikai úton is elemezzük a nemzetközi szerződés szövegét.
② A Logikai értelmezés túlmegy a szöveg nyelvtani értelmén, a szöveg összefüggéseire utal.
pl.: 1899-ben Hágában elfogadták azt a szabályt, hogy tilos az olyan fegyverek alkalmazása, amely
szükségtelen szenvedést okoz és amelynek hatása nem számítható ki. Tehát nem csak a katonákra,
hanem a polgári lakosságra is kihathat. Nincs ugyan arról szó benne, hogy az atomfegyver is ilyen
lenne, hiszen akkor még ezt a fegyvert nem ismerték, de kétségkívül logikai úton az atomfegyver is
ide sorolható, hiszen biztos, hogy felesleges szenvedést okoz, másrészt nem korlátozható a hatása a
fegyveres erő tagjaira.
II. akaratkeresés a szövegen kívül
Ezen belül van:
① történeti értelmezés
② gyakorlati (uzuális) értelmezés
③ rendszertani értelmezés
①Történeti értelmezés:
Ez elsősorban az ún. előkészületi anyag vizsgálatát jelenti. A történeti értelmezés egyébként a
szerződés létrejöttét megelőző körülmények és az előző írásbeli anyag együttes vizsgálatát jelenti. A
történeti értelmezésnél arra kell vigyázni, hogy nem minden előkészületi anyag adhat támpontot a
szerződő felek akaratára, csak olyan anyagot szabad vizsgálni, amely a szövegbe bekerült, vagy a

 38

szöveg kialakításában szerepet játszott. Az előkészítő anyag az utólag csatlakozó államra is releváns, ő
sem értelmezheti másként mint a többi fél. A történeti értelmezést a nemzetközi bírósági gyakorlat
kivételesen tartotta indokoltnak: a Lotus ügyben az Állandó Nemzetközi Bíróság megállapította, hogy
a szerződés előkészítő anyaga nem vehető figyelembe, ha az egyezmény szövege önmagában elég
világos. A gyakorlatban azonban mégis előfordult. A travaux preparatoires magában foglalja:
- az előző diplomáciai iratváltást
- a szerződés tervezeteket
- a szóbeli tárgyalásokról felvett jegyzőkönyveket
- az előadói és a szakértői jelentéseket
- az egyéb nyilatkozatokat
A nemzetközi szokásjogot kodifikáló egyezmények értelmezésében nagy szerepet játszik a Nemzetközi
Jogi Bizottság által elfogadott kommentár, amely szinte a belső törvények miniszteri indoklásának
felel meg, és amelyek nélkül az egyes cikkek pontos értelme sokszor nem is állapítható meg.
Sok esetben a szerződés értelme csak ezen az úton állapítható meg. pl.: az ENSZ Alapokmánya
egyáltalán nem rendelkezik a szervezetből való kilépésről, ezért sokáig vitatott volt, hogy ki lehet-e
lépni az ENSZ-ből, vagy sem. Indonézia ugyanis 1965-ben bejelentette, hogy kilép. Az Alapokmány
nem is tiltja, de nem is engedi a kilépést ezért ezt a kérdést a szövegen belüli módszerek útján nem
lehetett eldönteni. Erre csak az előkészületi anyag vizsgálata adott útmutatást. San Franciscóban, ahol
az Alapokmányt megfogalmazták, különböző bizottságok működtek. Az I/2-es bizottság jelentése
tanúskodik arról, hogy az alkotók szándéka az volt, hogy elismerjék ezt a jogot, csupán nem akarták a
szerződésbe felvenni és szabályozni, mert rossz tapasztalataik voltak a Nemzetek Szövetségének
Egyezségokmányával kapcsolatban.
②Gyakorlati (uzuális) értelmezés:
Ez felfogható úgy is, hogy része a történeti értelmezésnek. Régi szabály esetén ugyanis azt vizsgálja,
hogy hogyan hajtották végre a gyakorlatban. Mégis külön módszernek kell tekinteni, hiszen nem a
megkötés történelmi körülményeit, hanem a gyakorlati végrehajtás körülményeit vizsgálja. A felek
valódi akarata egyébként leginkább ebből látszik. Az Állandó Nemzetközi Bíróság is kimondta, hogy a
helyes értelemhez való eljutás érdekében a Bíróság megvizsgálhatja a szerződés alapján foganatosított
intézkedéseket.
A gyakorlati végrehajtás során csak az egyező gyakorlat vizsgálható, ami lehet egyszeri vagy többszöri
magatartás is. Amennyiben a gyakorlati végrehajtás jelentősen eltér a szerződés nyelvtani értelmétől,
úgy új szokásjog kialakulásáról is szó lehet, ilyenkor beszélünk ún. szerződésrontó szokásról.
A gyakorlati értelmezés eredményét szokták néha egyesek quasi autentikus értelemnek nevezni, hiszen
leginkább a felek gyakorlatából következtethetünk arra, hogy mit is akartak pontosan a szerződéssel
elérni.
③Rendszertani értelmezés:
Ezen azt az értelmezési módszert értjük, melynél a vizsgált szöveget a jogrendszer egészébe, a
kérdéses jogba beillesztve, más normákkal összevetve teszik a vizsgálat tárgyává. Egy kodifikált
jogban önmagában az a tény, hogy a kérdéses tényállás vagy szabály a kódex melyik fejezetében kerül
tárgyalásra, már ad bizonyos fokú eligazítást. A nemzetközi jogban, amelyik nem egy jogág, így
kodifikálva nincs, ilyen értelmű rendszertani értelmezésről nem eshet szó, hanem más szerződésekkel
összevetve és a nemzetközi jog általános elveivel összhangban kell a szerződést vizsgálni. Itt tehát a
nemzetközi jogrendet vizsgáljuk. A más szerződésekkel való összevetés hamis eredményre vezethet
pl.: Magyarország egy kérdést meghatározott módon rendez Bulgáriával. Ebből arra következtet, hogy
ugyanezt a kérdést hasonlóan rendezné Magyarország az USA-val is. Ez hamis! A nemzetközi jog
tudománya szerint csak az azonos felek között létrejött szerződéseket lehet vizsgálni.
Az összevetés hasznos lehet, akkor amikor egy új szerződés valamely előző szerződéshez kapcsolódik,
de vonatkozhat az összevetés a nemzetközi jog imperatív normáira és az ENSZ Alapokmányára is.
Egyesek szerint külön értelmezési módszer a teleologikus értelmezés: ezt a teóriát Alvarez chilei
jogász állította fel, aki szerint nem a szöveg nézendő, hanem az a cél, amelyet vele elérni akartak,
függetlenül a szöveg értelmétől. Ez azt jelenti, hogy ha a cél megkívánja, a szöveg valódi értelmétől is
el lehet tekinteni vagy másképpen megfogalmazva az elhatározott cél elérése érdekében úgy kell a
szöveget tekinteni, mint amely megváltozott. Ezen elmélet szerint a szerződések önálló életet élnek,
tartalmuk módosulhat, ha alkalmazása már nem felelne meg a nemzetközi életben bekövetkezett
változásoknak. Ilyen értelemben a teleologikus értelmezés nem fogadható el. De az bizonyos, hogy az

 39

értelmezés során vizsgálni kell azt a célt, amelyet a jogalkotók maguk elé tűztek. Ez a célvizsgálat
azonban a logikai vizsgálat része és nem minősül külön módszernek!!!
Az értelmezés terjedelme:
Az értelmezés eredménye 3 féle lehet:
① megállapító
② megszorító
③ kiterjesztő
① Megállapító értelmezés:
Azt jelenti, hogy a szerződésnek logikai, történeti, rendszertani stb. módszer alkalmazásával, olyan
értelmet tulajdonítunk, mint ami a szöveg nyelvtani értelme. Ez azt jelenti, hogy ha kétely is volt a
nyelvtani értelem pontossága tekintetében az eloszlott: a nyelvtani értelem pontosan tükrözi a
szerződési akaratot. Az értelmezés során ilyenkor sem túl nem megyünk a nyelvtani értelmen, sem
megszorítjuk azt. Az értelmezésnek ez az eredménye a legmegnyugtatóbb, de a gyakorlatban nem
mindig lehet alkalmazni.
② Megszorító értelmezés:
Sokszor a megszorítás adja a valódi jogalkotói akaratot. A megszorító értelmezés nem módszer, hanem
eredmény, amelyet történeti, logikai stb. úton érhetünk el és a nyelvtani értelmet szorítjuk meg, de
belül maradunk a jogalkotói akaraton, azaz a felek közötti akarat-megegyezésen. Ilyen megszorító
értelmezést tartalmazott az USA nyilatkozata a SEATO (Délkelet-Ázsiai Szerződés Szervezete)
szerződés vonatkozásában, amikor a „támadás” kifejezés nyelvtani értelmét a „kommunista támadás”
kevesebbet jelentő értelmére szűkítette.
Mikor indokolt a megszorító értelmezés?
Az Állandó Nemzetközi Bíróság a Wimbledon-ügyben rögzítette, hogy megszorítva kell
értelmezni minden olyan rendelkezést, amelyben az állami szuverenitás korlátozása a szabályozás
tárgya.
Ezt az elvet a választott bírósági gyakorlat is elfogadta, ennek során megszorítóan értelmezték azokat
a záradékokat, amelyben az állam lemondott valamely felelősséggel kapcsolatos jogigényének
érvényesítéséről vagy ha egyoldalú nyilatkozattal vállalt kötelezettséget.
Néha a szerződés rendelkezéseinek megszorító alkalmazását éppen maga a szerződés teszi lehetővé.
Pl.: a diplomáciai kapcsolatok jogát kodifikáló 1961. évi egyezmény 47. cikke. Ha a megszorítást
mindkét állam tartósan alkalmazza, akkor az, kölcsönös megszorító értelmezést jelent. Ha az egyik
állam megszünteti a megszorító alkalmazást, akkor erre köteles a másik állam is, azaz nem a szerződés
értelme változik meg, hanem csupán megszűnik egy szerződést rontó szokás.
A megszorító értelmezés indoka lehet az is, ha a szerződés több hiteles nyelvű szövegből áll és a
hiteles szövegek között nyelvtani értelmüket tekintve eltérés van. Ez csak akkor nem jelent problémát,
ha a több hiteles szöveg közül a szerződés megjelöl egy olyan nyelvet, amely ilyen eltérés estén
irányadó. Pl.: az 1963-ban kötött magyar-mongol konzuli egyezménynek 3 hiteles szövege van:
magyar, mongol, orosz. Ezek közötti eltérés esetén az orosz szöveg az irányadó.
Az esetek többségében a hiteles szövegek között nincs hierarchia, viszont értelmük nem azonos:
⇨ egyesek szerint ilyenkor valamennyi szöveget meg kell vizsgálni, és úgy kialakítani a közös
értelmet
⇨ mások szerint a szövegek egyikét kell egyedül irányadónak tekinteni
⇨ megint mások szerint a különböző felek között különböző értelmű szövegek legyenek irányadók.

Nagy Károly szerint:

⇨az egyik lehetséges megoldás: addig szorítani a különböző szövegek nyelvtani értelmén, míg egy
olyan értelemhez el nem jutunk, amelyik már valamennyi hiteles szöveggel összhangban van. Ezt
a megoldást ajánlja az 1969-es bécsi egyezmény is.

 40

⇨ a másik megoldási lehetőség több választott bírósági döntés szerint a tárgyalások vezető nyelvéhez
való folyamodás.
Megszorító értelmezésre kerülhet sor akkor is, ha a szerződés pontos értelme semmiképp nem
állapítható meg. Ilyenkor – egy választott bírósági döntés szerint – az értelmezésnek a kötelezett fél
javára kell történnie, tehát a kötelezettséget a legkisebbre csökkentve kell értelmezni a homályos
szöveget.
③ Kiterjesztő értelmezés:
Ez azt jelenti, hogy túlmegyünk a szöveg nyelvtani értelmén, logikai úton a szavak, a mondat értelmét
kibővítjük. Sokszor problémákat vethet fel, de van amikor nem mellőzhető. Pl.: amikor a hadviselés
jogában megtiltanak bizonyos konkrét fegyverfajtákat (pl. mérges gáz, fojtógáz), a felek szándéka
nyilvánvalóan kiterjed olyan újabb, ezután felfedezendő anyagok tilalmára is, amelyek hatása
megegyezik az említett gázok hatásával. A kiterjesztő értelmezés alkalmazása során az állam valódi
akaratát hozzuk felszínre, ezért a kiterjesztő értelmezés soha nem mehet túl a kinyilvánított jogalkotói
akaraton, csupán a szöveg nyelvtani értelmezését terjesztheti ki. A kiterjesztő értelmezésnél azért
megyünk túl a nyelvtani értelmen, mivel ezzel tárjuk fel a valódi jogalkotói akaratot.
Bizonyos fokig a kiterjesztő értelmezés hasonlít az analógiához, ahol egy szabály alkalmazását
kiterjesztjük egy nem szabályozott esetre. A különbség a kettő között a kiterjesztés terjedelmében áll: a
kiterjesztő értelmezés esetén túl megyünk ugyan a szöveg grammatikai értelmén, de belül maradunk a
jogalkotói akaraton. Analógia esetén túlmegyünk a kinyilvánított akaraton is.
Az értelmezés technikai szabályai és az értelmezési alapelvek:
1./ Contra proferentem elve: ezt az elvet Vattel állította fel. E szerint, ha a szerződésnek valamely
rendelkezése nem kellően világos vagy félreérthető, úgy az ilyen rendelkezés annak a félnek a terhére
értelmezhető, aki a kérdéses szöveget megfogalmazta.
2./ Generalia specialibus non derogant: Grotius-tól származik ez az elv. Azt jelenti, hogy a szerződés
speciális rendelkezései elsőbbséget élveznek a szerződés általános rendelkezéseivel szemben. Ennek
az az indoka, hogy ha a felek kivettek egy speciális esetet az általános rendelkezések közül, úgy azt a
többiektől eltérően kívánták szabályozni és ez a kivételes szabályozás lerontja az általánost. A
gyakorlatban azonban ezzel az elvvel óvatosan kell bánni, mert a speciális rendelkezés többnyire nem
áll szemben az általánossal.
3./ A megengedő szabály alá van rendelve a rendelkező szabálynak: szintén Grotiustól származik.
4./ A tilalmat magába foglaló megegyezés erősebb a rendelkezést magába foglalónál: Grotiustól
származó elv.
5./ Hatályosulási elv: Vatteltől származik. E szerint, ha az értelmezési módszerek alkalmazása során
kétfajta eredményhez jutunk és ezek közül az egyik a szerződés érvényesülését biztosítja, a másik
pedig annak gyakorlati érvényesülését kizárja, úgy az első értelmezést kell elfogadni. Ennek az az
indoka, hogy a felek szándéka mindig valamilyen értelmes célra irányul és arra, hogy tényleg
végrehajtható rendelkezéseket hozzanak. Ez az elv a nemzetközi bíráskodásban általánosan
alkalmazott szabály. A felek akarata természetesen ilyenkor is döntő, azaz a hatályosulást nem lehet
erőltetni akkor, ha egyértelmű az, hogy konkrét esetre azt a felek nem kívánták alkalmazni.
6./ Implied powers elve (bennrejlő jogkör): az amerikai jogtudományban alakult ki ez az elv, először
az USA belső jogában alkalmazták, később a nemzetközi jogban is alkalmazták. Jelentése: ha a
szerződés bizonyos jogokat kifejezetten biztosít, de e jogok gyakorlása nem lehetséges egyéb, a
szerződésben nem említett más jogok hiányában, úgy ezeket a nem említett jogokat is a szerződésben
benne rejlőnek kell tekinteni. Ezt az elvet hangsúlyozta a Nemzetközi Bíróság az ENSZ-szel
kapcsolatban, megállapítván, hogy az Alapokmány által a világszervezetre ráruházott funkciók csak
akkor gyakorolhatók hatékonyan, ha az ENSZ-t megilleti bizonyos jogalanyiság, amelyről viszont az
Alapokmány nem tesz említést. A cél érdekében tehát a szerződés szövegébe beleértünk ott nem
szereplő jogosultságokat, ez tulajdonképp teleologikus értelmezés.
7./ Mindig a szöveg dönt a térképpel szemben: abszolút technikai szabály van arra nézve, hogy mi a
viszony valamely szerződés és annak szemléltető mellékletei pl. térképek között: határmegállapító
szerződés esetén a határ leírása nemcsak a szövegben szerepel, hanem arról egy vagy több térkép is

 41

készül és előfordulhat, hogy a szöveg szerinti határ eltér a térképen bejelölttől. Ilyen esetben mindig a
szöveg dönt a térképpel szemben.

17. A nemzetközi szerződés személyi, területi és időbeli hatálya.

I. Személyi hatály:
A nemzetközi szerződés általános szabály szerint csak a szerződő felekre vonatkozik, csak azoknak
adhat jogokat ill. írhat elő kötelezettségeket. A nemzetközi jog tudományában és a nemzetközi
bíráskodás gyakorlatában ezt úgy fogalmazták meg , hogy:
A részt nem vevők számára egy nemzetközi szerződés inter alios acta, vagy más néven pacta tertiis,
amely nec nocere nec prodesse potest, azaz olyan mások között létrejött ügylet, amely az abban részt
nem vevőknek sem nem árt, sem nem használ. Ez azt jelenti, hogy a szerződésen kívüli államok
számára a konkrét szerződés nem jelent jogot.
Így pl.: hiába engedte át 1898-ban Spanyolország a Fülöp-szigeteket az Egyesült Államoknak, ez a
földrajzilag a Fülöp-szigetekhez tartozó, de Hollandia által birtokolt Palmas szigetére nem
vonatkozott, nem kötelezte Hollandiát.
Kivétel:
⇨ imperatív normát tartalmazó szerződés. Pl. az ENSZ Alapokmányának a béke és a biztonság
fenntartására vonatkozó rendelkezéseit a nem tagállammal szemben is ki lehet kényszeríteni.
⇨ a harmadik állam javára vagy terhére kötött nemzetközi szerződés. A bécsi egyezmény szerint a 3.
állam számára a szerződés valamely rendelkezése csak akkor teremt kötelezettséget, ha a szerződésben
részt vevő államok szándéka erre irányult és a 3. állam ezt a kötelezettséget kifejezetten és írásban
elfogadja. Az írásbeli elfogadás kivételesen nem szükséges, ez a helyzet az állandó semlegességet
statuáló szerződésnél. Ilyenkor kötelezettsége keletkezik az abban részt nem vevő államoknak is. A
kötelezettség ekkor hallgatólagos tudomásulvételen alapszik, vagyis ebben az esetben a hallgatás
beleegyezésnek minősül.
A szerződésben részt nem vevő államnak előny, jogosultság adható. A nemzetközi szorosokon,
csatornákon való közlekedést lehetővé tevő szerződések tipikusan ilyenek.
A bécsi egyezmény szerint:
⇨ jogosultság a szerződésben részt nem vevő államnak akkor adható, ha abba az beleegyezik. Viszont
a hallgatást is beleegyezésnek kell tekinteni, azaz ha egy állam ki akarja zárni magára nézve a
jogosultságok életbelépését, úgy tiltakoznia kell.
⇨Amennyiben az olyan szerződést módosítják, amelyben 3. államnak jogot vagy kötelezettséget
adtak, akkor a módosításhoz szükséges a kötelezett állam beleegyezése, jogoknál azonban csak akkor
kell a beleegyezés, ha az eredeti szerződő feleknek a szerződésből megállapíthatóan ez volt a
szándéka, tehát úgy rendelkeztek, hogy a 3. állam részére jogot biztosító rendelkezéseket ezen 3. állam
beleegyezésével lehet csak megváltoztatni.
A legnagyobb kedvezmény záradéka: ez nem tartozik tulajdonképp a személyi hatály
kérdéséhez csupán hasonlít hozzá. Lényege: egy olyan szerződéses rendelkezés, amellyel egy állam a
másik állammal szemben elvállalja azt a kötelezettséget, hogy a kapcsolatok meghatározott körében
legnagyobb kedvezményes elbánást biztosít.
A legnagyobb kedvezmény elvéről kodifikáció folyt az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságában, és
kodifikációs tervezet meghatározása szerint:
Legnagyobb kedvezményes elbánás a kedvezményező állam részéről a kedvezményes államnak vagy
az azzal meghatározott viszonyban álló személyeknek vagy dolgoknak nyújtott olyan elbánás, amely
nem kevésbé kedvező, mint az az elbánás, amelyben a kedvezményező állam 3. államot, vagy
ugyanolyan viszonyban álló személyeket vagy dolgokat részesíti. A kedvezményt nemcsak egy
államból jövő valamennyi termékre, hanem konkrétan 1-1 termékre is meg lehet állapítani. A

 42

legnagyobb kedvezmény jogát nem a 3. állammal kötött szerződés, hanem a záradékos alapszerződés
adja, ezért nincs szó 3. állam javára kötött szerződésről.
A legnagyobb kedvezmény záradéka a mai viszonyok között kölcsönös.
A legnagyobb kedvezményre vonatkozó záradék 2 féle lehet:
1) feltételes vagy amerikai típusú záradék: ez minden az USA által kötött szerződésben 1922-ig
szerepelt. E szerint csak akkor kapta meg a kedvezményezett állam a kivételes elbánást, ha azért
ugyanolyan ellenszolgáltatást nyújtott, mint amilyet, a kedvezményt eredetileg élvező állam adott.
2) feltétel nélküli záradék: ma inkább ez a szokásos. Azonnal és feltétel nélkül kiterjed a már megadott
kedvezmény a záradékos egyezmény alapján kereskedő államokra.
A legnagyobb kedvezmény elve a vámuniókra általában nem terjed ki. Így a Közös Piac, majd az
Európai Unió tagállamai egymással olyan viszonyt alakítottak ki, amelyekre nyilvánvalóan a
legnagyobb kedvezmény nem vonatkozik, azaz ilyen fokú kedvezményt a közösségen kívüli állam
sohasem élvezhet. A közösségen kívüli államnak olyan kedvezményt adnak, amelyet a közösségen
kívül lévő és legkedvezőbb helyzetben lévő állam élvez.
II. Területi hatály:

⇨ A szerződés területi hatálya tipikusan a szerződő felek egész területére terjed ki.
⇨ Előfordulhat azonban az is, hogy a szerződő fél területén túlterjedő hatályt állapítanak meg,
pl.:SEATO Alapokmánya szerint, ha a szerződési övezetben bármelyik szerződő fél ellen fegyveres
támadás készül vagy az fenyeget, a felek tanácskozni fognak.
A szerződés övezetét úgy határozták meg, hogy Délkelet-Ázsia egész területe + Csendes-óceán egész
délkeleti övezete + Kambodzsa + Laosz + Vietnam. Ezt az utóbbi hármat a kiegészítő jegyzőkönyv
határozta meg. De ez a 3 állam nem volt szerződő fél, ily módon jogellenes volt a szerződés területi
hatályát rájuk nézve kiterjeszteni.
⇨ néha az állam területének csak egy részére vonatkozik a szerződés területi hatálya, a gyarmati
államnál a gyarmati clausula segítségével ezt gyakran kizárták.
⇨ más esetben a szerződés természeténél fogva nem az államterület egészére, hanem csak bizonyos
részeire vonatkozik. Ilyenek azok a szerződések, amelyek pl. nemzetközi folyók helyzetét rögzítik,
ilyenek a határral kapcsolatos rendelkezések.
⇨ vannak olyan szerződések is, amelyek a területi hatályukat tekintve nem is az államterületre
vonatkoznak. Ilyen a res communis omnium usus területekre kötött szerződések, mint amilyen a nyílt
tenger, tengerfenék, világűr. A Hold-egyezmény területi hatálya pl. nem az államterületre terjed ki,
hanem valamennyi naprendszerben lévő égitestre.
⇨ a szerződés területi hatálya kiterjedhet a res nullius jellegű területre is, ilyen lett volna a
Spitzbergákra vonatkozó speciális statútum.
III. Időbeli hatály:
A szerződés időbeli hatálya arra a kérdésre ad választ, hogy a szerződés mettől meddig van érvényben.
A szerződés hatályba lépésének kezdete:
Erről legtöbbször maga a szerződés intézkedik. A főszabály szerint a szerződésnek nincs visszaható
ereje, azonban a bécsi szerződés lehetővé teszi, hogy a felek kivételesen egy szerződést visszaható
erővel ruházzanak fel.
A hatályba lépés lehetőségei:
1. aláírás után azonnal pl.: így rendelkezett az ún. acélpaktum, mely német-olasz katonai
szerződés volt, 1939. május 22-én.
2. ratifikáláskor, ez pontosabban a ratifikációs okmányok kicserélésének napját jelenti.
3. többoldalú szerződésnél bizonyos számú ratifikáció szükséges a hatályba lépéshez, amelyek
mellett kiköthető még meghatározott államok ratifikációja is. Pl.: a tengerszorosok helyzetét
rendező 1936. évi montreux-i egyezménynél az életbelépéshez 6 ratifikáció kellett, de ebben
benne kellett lennie Törökország ratifikációs nyilatkozatának is.

 43

4. bizonyos esetekben az életbelépéshez nem csak meghatározott számú ratifikáció szükséges,

hanem egy bizonyos idő eltelte is. Az 1969. évi bécsi egyezmény úgy rendelkezett, hogy a 35.
ratifikáció után 1 hónappal lép hatályba. Ha a kilépés miatt 35 alá csökken az aláíró vagy a
részt vevő államoknak a köre, ez a bécsi egyezmény változatlanul érvényes lesz, más
egyezmények ettől azonban eltérően nyilatkozhatnak.
5. előfordul, hogy az életbe lépést a felek valamely feltétel bekövetkezéséhez kötik, pl. egy
másik egyezmény megkötéséhez.
Amennyiben a szerződés nem szól a hatályba lépés időpontját illetően, vitás lehet, hogy mikor
kezdődik érvényessége. Ez különösen jegyzékváltásnál jelenthet problémát, itt ugyanis rendszerint
külön a hatályba lépésről nem szoktak intézkedni. Leggyakoribb megoldás a válaszjegyzék (amiben az
eredeti ajánlatot elfogadták) dátuma.
A felfüggesztődés problémája:
A felfüggesztődésről a szerződés kezdete és a szerződés vége közötti időszakban kerülhet sor, lényege,
hogy a szerződés nem szűnt meg, de nem is alkalmazzák. A belőle keletkező joghatások függőben
vannak, a szerződés hatályos, de ténylegesen nem érvényesül.
A felfüggesztés esetei:
⇨ a felfüggesztés lehetősége benne van a szerződésben, vagy ebben a felek megegyeznek
⇨ a szerződést a másik fél nem teljesíti és többoldalú szerződésnél a többi fél ilyenkor jogosult a
szerződés hatályát egyoldalúan felfüggeszteni
⇨ a szerződés represszália címén is felfüggeszthető, de a felfüggesztést rögtön meg kell szüntetni, ha
a jogsérelmet abbahagyták vagy orvosolták
⇨ háború esetén is felfüggesztődnek bizonyos szerződések. Többoldalú szerződéseknél ez a
felfüggesztődés csak a hadviselők egymásközti kapcsolatára vonatkozik.
⇨ a szerződés felfüggesztését eredményezheti a diplomáciai kapcsolatok megszakadása, amely több
okból is bekövetkezhet.
Valamennyi felfüggesztésnél áll az a szabály, hogy ha a felfüggesztési ok megszűnik, a hatály
automatikusan bekövetkezik.

18. A nemzetközi szerződés megszűnése

A szerződés hatályának megszűnése azt jelenti, hogy felmenti a részes feleket a szerződés további
teljesítésének kötelezettsége alól, de nem érinti a részes feleknek azt a jogát, kötelezettségét vagy jogi
helyzetét, amely a szerződés végrehajtása során, annak megszűnése előtt keletkezett.
A szerződés megszűnését eredményező okokat 2 csoportra szokás bontani:
1) megszűnés a felek akarata alapján
2) megszűnés a nemzetközi jog általános rendelkezései alapján
A szerződő felek akaratából:
1. A szerződésben meghatározott esemény bekövetkezése:
⇨szerződés időtartamának lejárta:
Az időmúlás a leggyakoribb bontófeltétel, melynél fogva a meghatározott időre kötött szerződés ennek
eltelte után megszűnik. A nemzetközi szerződést leggyakrabban ugyanis bizonyos időtartamra kötik,
ennek lejártával – ha erről a szerződés külön nem intézkedik – a szerződés megszűnik. (Pl. 10 évre
kötötték 1940-ben a Háromhatalmi Egyezményt.) A megszűnés időpontja ilyenkor az utolsó nap éjjeli
12 óra, de természetesen a szerződés ettől eltérően is intézkedhet. (pl. a Panama-csatorna szerződés

 44

1999. december 31-én déli 12 órakor szűnt meg) Gyakori szerződéses rendelkezés az is, hogy a
szerződés a lejárat után – felmondás hiányában – automatikusan meghosszabbodik, ez tulajdonképpen
határozatlan időre kötött szerződés, melynél időnként a felek biztosítják a felmondás lehetőségét.
⇨felbontó feltétel bekövetkezése
- Valamely esemény bekövetkezése, mely után a szerződés megszűnik.
- többoldalú szerződésnél a szerződő felek létszámának egy bizonyos szint alá csökkenése
- ha egy egyezményt egy nemzetközi szervezet kezdeményezett és az egyik szerződő félnek ott
megszűnik a tagsága
Természetesen megszűnik minden szerződés , ha a résztvevők száma 1 államra csökken. Többoldalú
szerződésnél, ha abban csak 2 szerződő fél marad, akkor a szerződés kétoldalúvá válik, ami nem jelent
automatikus megszűnést, de a körülmények olyan mérvű megváltozását jelenti, amely alapul
szolgálhat bármelyik fél számára, hogy felmondja a szerződést.
2. A felmondás (egyoldalú jognyilatkozat):
A felmondás a másik szerződő félhez intézett egyoldalú nyilatkozat, amelyre nézve a nemzetközi jog
semmiféle alakiságot nem ír elő. A nyilatkozatot attól kezdve kell megtettnek tekinteni, amikor azt a
címzett kézhez vette, ha tehát van kikötött felmondási idő, azt ehhez igazítva kell számítani.
Bilaterális szerződés esetén a címzett a másik szerződő fél. A felmondás kétoldalú szerződésnél
természetesen a szerződés megszűnését jelenti, többoldalú szerződősnél pedig csupán a szerződő felek
csökkenését.
Multilateriális szerződésnél a címzett a letéteményes állam, aki értesíti erről a többi államot. A
diplomáciai gyakorlat a letéteményes államot a szerződő felek megbízottjának tekinti, és a felmondó
nyilatkozatot akkortól tekinti hatályosnak, amikor azt a letéteményes állam átvette. Ez érvényesül a
Nemzetek Szövetsége és az ENSZ gyakorlatában is, ahol az ezen szervezetek által kezdeményezett
egyezmények felmondását a mindenkori Főtitkárnak címzik. Ezzel szemben a bécsi egyezmény szerint
a szerződésekkel kapcsolatos nyilatkozatokat (ilyen a felmondás is) csak attól kezdve lehet
joghatályosnak tekinteni, ha azokat a letéteményes már közölte a többi szerződő féllel.
Visszavonható-e a felmondás?
- kétoldalú szerződésnél, csak abban az esetben képzelhető el, ha az elküldött felmondás nem válik
rögtön hatályossá. Ebben az esetben szükséges a felek egyetértése a felmondás visszavonásához, ami
úgy is felfogható, hogy az előzővel azonos tartalommal a szerződő felek új szerződést kötöttek.
- többoldalú szerződés esetén, mivel 1 fél felmondása elvileg nem érinti a szerződés hatályát a
felmondás bármikor visszavonható.
A felek akaratából való felmondás esetei:
Az egyik lehetőség, hogy a felmondási jogot a felek a szerződésben kötik ki és az bizonyos feltételek
megléte esetén gyakorolható.
Ezek a következők:
1) a szerződés rendelkezhet úgy, hogy bármikor felmondható
2) a szerződés rendelkezhet úgy, hogy bármikor felmondható, de a felmondás csak egy idő után lesz
hatályos.
Pl. a Nemzetek Szövetségének Egyezségokmányát bármikor fel lehetett mondani, de az a
felmondás után még 2 évig hatályos maradt a felmondó tekintetében.
3) a szerződés rendelkezhet úgy is, hogy a felmondás csak bizonyos idő eltelte után lehetséges.
Pl. az 1948-ban kötött egyezményt a genocídiumról csak 10 év eltelte után lehet felmondani.
Amennyiben a szerződés sem időtartamot, sem felbontó feltételt, sem felmondási határidőt nem köt ki,
akkor felmerül a kérdés, hogy az mikor mondható fel. Régebben ismerték az ún. örök időkre kötött
szerződéseket pl.: 1940. magyar-jugoszláv szerződés, mely szerint a felek között örökös barátság fog
fennállni. Örök szerződések ugyan nincsenek, de elképzelhetők felmondhatatlan szerződések.
Ilyen pl.:
⇨az India és Pakisztán között 1960-ban az Indus vizének felhasználásáról kötött szerződés: a
szerződés kimondja, hogy addig marad érvényben, amíg a felek közötti újabb szerződés hatályon kívül
nem helyezi.

 45

⇨ felmondhatatlan a szerződés, amennyiben a nemzetközi jog imperatív szabályát tartalmazza. Pl. az

1980. évi szovjet-nyugatnémet szerződés leszögezi az államhatárok sérthetetlenségének elvét.
Egyéb esetekben az a megoldás, hogy a szerződés hallgatása esetén az bármikor felmondható, de ez
csak a nemzetközi jog általános szabályai szerint valamely speciális ok alapján (szerződésszegés,
lehetetlenülés, körülmények változása) történhet.
A felmondhatatlanság kivételes jelenség, örök időkre kötött, fel nem mondható szerződések általában
nincsenek, viszont vannak olyan szerződések, amelyekkel a felek végleges vagy legalábbis tartós
helyzetet kívántak teremteni. A nemzetközi jog tudományában ilyennek tekintik a békeszerződéseket.
3. A felek a szerződés megszüntetésére irányuló közös megegyezése:
Megszűnés a felek kifejezett egyetértésével. Ez a jog minden szerződő felet megillet, bármilyen
szerződés esetén, de ez alól van 2 kivétel:
1) imperatív normát tartalmazó kétoldalú vagy partikuláris szerződés, ezt ugyanis csak az
államok túlnyomó többsége által elfogadott új imperatív norma szüntetheti meg.
2) Ha a szerződés egy sor más államnak vagy éppenséggel a nemzetközi jogközösség egészének
biztosít jogokat.
A közös megegyezéssel történő megszüntetés megtehető közös nyilatkozatban. Így szűnt meg 1991-
ben a Varsói Szerződés.
4. Új szerződés megkötése (azonos tárgy, felek):
Ezt nevezik revíziónak.
⇨A legkisebb problémát az jelenti, amikor az új szerződés maga intézkedik az általa módosított vagy
megszüntetett szerződésről. Pl.: az 1907. évi hágai konferencián a szárazföldi háború jogáról
elfogadott egyezmény revízió alá vette az 1899. évi szintén a hágai konferencián elfogadott szárazföldi
háborúról kötött egyezményt.
„Jelen egyezmény a megfelelő ratifikálás után helyettesíteni fogja a szerződő felek viszonylatában az
1899-es egyezményt. Az 1899. évi egyezmény hatályban marad az azt aláíró hatalmak tekintetében,
amelyek a jelen egyezményt nem ratifikálják.”
⇨Nehezebb problémát okoz, ha az új szerződés egyáltalán nem szól a régiről.
- Amennyiben az új szerződés megkötésekor az új szerződés egyáltalán nem rendelkezik a régi
szerződés hatályát illetően, úgy a felek szándékát kell vizsgálni. Ha a felek úgy akarták, akkor
a régi hatálytalan, ha nem az változatlanul érvényes.
- Amennyiben azonban az új szerződés összeegyeztethetetlen a régivel, akkor a diplomáciai
gyakorlat szerint: ha a régi szerződésnek ugyancsak a fontosabb rendelkezéseit változtatták
meg, akkor a régi mellékes rendelkezései is megszűnnek ezáltal. Ez attól függetlenül
bekövetkezik, hogy a régi szerződés esetleg határozatlan időre szólt, míg az új revíziós
szerződés meghatározott érvényességi időt köt ki.
5. Ebben a tárgyban új szokásjogi szabály alakul ki (szerződésrontó szokásjog):
Mivel a nemzetközi jogban a szerződés és a szokás egyenrangú jogforrások, így egy utóbb kialakult
szokásjogi szabály, amennyiben azt a szerződő felek alakították ki, módosíthatja vagy akár meg is
szüntetheti a szerződést, vagy annak bizonyos rendelkezéseit. A szokás, lévén hogy az az azt kialakító
államok hallgatólagos akarat-megegyezése, éppúgy leronthat egy korábbi szerződést, mint ahogyan ezt
az államok kifejezett akarat-megegyezéssel, azaz egy új szerződéssel is megtehetik.
Megszűnés a nemzetközi jog általános rendelkezései alapján
1. a szerződés teljesítése, végrehajtása:
Itt is a felek akaratából történő megszűnés esetéről van szó valójában. A felek azért kötik a szerződést,
hogy teljesüljön, továbbá az a szándékuk, hogy a teljesítés után megszűnjön. Teljesítéssel csak
egyszeri vagy meghatározott számú magatartást előíró ún. ügyintéző szerződés szűnhet meg, minden
más szerződés annak időbeli lejártáig érvényben marad és addig elvileg akárhányszor teljesíteni kell.
2. felmondás (szerződésszegés címén, represszália címén):
Az általános nemzetközi jog alapján a szerződő felek felbonthatják a szerződést a másik fél
szerződésszegése címén is. Régebben csak kétoldalú szerződések voltak és talán ezzel is összefügg,

 46

hogy a bécsi egyezmény a szerződésszegés miatti felbontást csak kétoldalú szerződésre mondja ki, a
többoldalú szerződés esetén úgy rendelkezik, hogy ha azt az egyik állam megszegi, a felmondásra csak
az összes többi együttesen van jogosítva, tehát az a fél, akivel szemben a szerződést konkrétan
megszegték, csak felfüggesztésre jogosult. Ezzel szemben a nemzetközi jog tudományában többen azt
a nézetet vallják, hogy a sértett felet többoldalú szerződés esetén is megilleti a felmondás joga, ha vele
szemben a szerződést következetesen nem tartják be. A felmondásnak viszont csak akkor van értelme,
ha a megsértett többoldalú szerződés nem valamilyen szokásjogi szabály kodifikálását jelenti, mivel
ellenkező esetben szabályai szokásjog címén felmondás után is érvényben maradnak.
Ha a felmondás oka a másik fél által tanúsított olyan magatartás, amelyik a szerződés lényeges
megsértését jelenti, ez bármely felet feljogosítja a szerződés felfüggesztésére abban az esetben, ha a
szerződés olyan természetű, hogy az egyik fél megsértése az összes többi helyzetét érinti.
A bécsi egyezmény szerint a szerződés lényeges megszegése:
a) a szerződésnek az egyezmény által meg nem engedett egyoldalú felbontását, vagy
b) a szerződés tárgyának és céljának megvalósításához nélkülözhetetlen rendelkezés megsértését
jelenti
A szerződésszegés miatt való felmondás történhet:
- szerződésszegés címén: ha a szerződés olyan rendelkezését sérti az egyik fél, amely a szerződés
fontos, nagy jelentőségű rendelkezése.
- represszália címén: a nemzetközi jogsértés megtorlása címén igen ritkán kerülhet sor a nemzetközi
szerződés megszüntetésére, azt ilyenkor többnyire csak felfüggesztik. Represszália címén felmondott
szerződés esetén nem a felmondott szerződést, hanem valamely más nemzetközi kötelezettséget
sértenek meg.
3. lehetetlenülés (jogi, fizikai):
A lehetetlenülés azt jelenti, hogy a szerződés többé nem teljesíthető.
⇨ jogi lehetetlenülés:
A Bécsi Egyezmény szerint a jogi kötelezettség valamely jogi helyzet eredményeképpen nem
teljesíthető.
Pl.: van egy háromhatalmi szövetségi szerződés, amelyen belül a két szerződő fél között háború tör ki.
A harmadik szövetséges ilyenkor egyaránt kötelezve lenne, hogy segítséget nyújtson mind a két
háborúzó félnek, ami lehetetlen. Jogi lehetetlenülés miatt szűnik meg a szerződés, ha utóbb egy vele
ellentétes imperatív norma jön létre.
⇨ fizikai lehetetlenülés:
Bécsi egyezmény 61. cikk: valamely részes fél a szerződés teljesítésének lehetetlenülésére, mint a
szerződés megszűnésének vagy az abból való kilépésnek az okára akkor hivatkozhat, ha a
lehetetlenülés a szerződés végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges tárgy tartós eltűnése vagy
megsemmisülése folytán következett be. Ha lehetetlenülés időleges, erre csak mint a szerződés
alkalmazása felfüggesztésének okára lehet hivatkozni.
2. A részes fél nem hivatkozhat a teljesítés lehetetlenülésére, mint a szerződés megszűnésének, az
abból való kilépésnek, vagy a szerződés alkalmazása felfüggesztésnek okára, ha a lehetetlenülés annak
eredménye, hogy e részes fél akár a szerződésből fakadó kötelezettségét, akár a szerződésben részes
bármelyik másik féllel szemben fennálló bármilyen más nemzetközi kötelezettségét megszegte.
4. clausula rebus sic stantibus esete:
A szerződés-kötéskori körülmények lényeges megváltozása, mely jelentősen megnehezíti a szerződés
teljesítését.
A clausula rebus sic stantibus, mint a szerződés megszüntetésére lehetőséget adó körülményt Gentile
vitte be a római jogból a nemzetközi jogba és a részleteit Vattel dolgozta ki. Vattel a clausula létezését
azzal indokolta, hogy mindenki csak a jelen állapotok fennállásával köti le magát a jövőre nézve és
ezért az ezen állapotok megváltozásával az ebből eredő viszonyok is megváltoznak.
A clausula lényege: a felek csak olyan körülmények között hajlandók a szerződést hatályban tartani,
amely körülmények között megkötötték. A diplomáciai gyakorlat – miközben elvben elismerte a
clausula létezését – a konkrét esetben többnyire tagadta fennforgását.

 47

A clausulára hivatkozás az állami gyakorlatban többnyire valamely szerződés alóli kibújás volt és így
az államok, főleg e célból hivatkoztak rá. A záradék aztán megjelent a nemzetközi bíráskodásban is, de
széles körben alkalmazták a belső bíróságok is. Elfogadta a clausula létezését az ENSZ gyakorlata is.
A gyakorlatot megvizsgálva megállapítható, hogy az államok az egyoldalú megszüntetést clausula
címén nem fogadták el.
A bécsi egyezmény szerint:
1. A szerződés megkötésének idejében fennállott körülményeknek a részes felek által előre nem látott
alapvető megváltozására, mint a szerződés megszűnésének vagy az abból való kilépésnek az okára
nem lehet hivatkozni, kivéve, ha:
a) ezeknek a körülményeknek a fennállása lényeges alapul szolgált ahhoz, hogy a részes felek a
szerződést magukra nézve kötelező hatályúnak ismerjék el;
b) a változás hatására gyökeresen átalakul a szerződés alapján még teljesítendő kötelezettségek
mértéke.
2. A körülmények alapvető megváltozására, mint a szerződés megszűnésének vagy az abból való
kilépésnek az okára nem lehet hivatkozni:
a) ha a szerződés határt állapít meg; vagy
b) ha az alapvető változás annak eredménye, hogy az erre hivatkozó részes fél akár a szerződésből
folyó kötelezettségét, akár a szerződésben részes bármelyik féllel szemben fennálló más nemzetközi
kötelezettségét megszegte.
A körülmények változására hivatkozva bármelyik szerződő fél revízióra hivatkozhat vagy közös
megegyezéssel való felbontást kérhet a többi szerződő féltől, ha pedig azok ezt nem látják
indokoltnak, akkor a vitát a nemzetközi bíróság elé kell vinni.
5. új imperatív norma létrejötte, államutódlás:
▫ Ha az általános nemzetközi jog új, feltétlen alkalmazást igénylő szabálya alakul ki, valamennyi,
ezzel a szabállyal ellentétben fennálló szerződés semmissé válik és megszűnik.
▫ Többoldalú szerződésnél az egyik vagy másik szerződő fél eltűnése nem érinti a szerződés hatályát,
legfeljebb a megszűnt állam viszonylatában szűnik meg a többi szerződő fél joga vagy kötelezettsége,
de ez sem bizonyos, hiszen itt az utódlás lehetséges.
Az utódlásnál 2 elv érvényesül:
⇨ újonnan keletkezett államnál a tiszta lap elve
⇨ az összes többi esetben (egyesülés, elszakadás, területátcsatolás) automatikus utódlás van, az
utódlás azonban ilyenkor is elhárítható az érdekvédelmi klauzula alapján.
Ha az állam megszűnése csak átmeneti időre következik be és ezt a megszűnést a többi állam
jogtalannak minősíti, úgy a megszűnt állam „feltámadása” esetén továbbra is érvényesek lehetnek az
államnak a megszűnése előtt kötött kétoldalú szerződései.
6. háború:
A háború elvben nem szünteti meg automatikusan a szerződéseket, hatása azonban a
szerződésfajtáktól függően 3 féle lehet:
1) a háború kitörése a szerződő felek között a szerződés hatályát nem érinti. Ilyen szerződések pl.
amelyek a hadviselés nemzetközi jogi szabályait rendezik. De nem érinti az olyan szerződéseket sem,
amelyeknél a feleknek az volt a szándéka, hogy közöttük az háború idején is fennmaradjon. Ilyen volt
a Panama-csatorna semlegességét kimondó amerikai-panamai szerződés. Néha a szerződések
kifejezetten intézkednek a háború idején való alkalmazásról, noha tárgyuk nem a hadviselés
szabályozása.
2) a háború hatására a szerződés hatálya felfüggesztődhet. Többoldalú szerződéseknél ez a
felfüggesztődés csak a hadviselők egymásközti kapcsolatára vonatkozik. Pl.: a diplomáciai
kapcsolatok jogát rendező 1961-es bécsi egyezmény gyakorlati alkalmazását a háború kitörése, vagy a
diplomáciai kapcsolatok megszakadása nem teszi lehetővé , de maga a szerződés érvényben marad, sőt
a hadviselők és a semlegesek egymás közti kapcsolatában folyamatosan alkalmazzák is. A háború
után, amikor a volt hadviselők újra felveszik a diplomáciai kapcsolatot, azok folytatása a bécsi
egyezmény szabályai szerint történik. Felfüggesztődhetnek a háború miatt kétoldalú szerződések is.

 48

3) a szerződés meg is szűnhet a háború következtében. Ez különösen a kétoldalú politikai

egyezményeknél gyakori, így megszűnnek a barátsági, együttműködési, meg nem támadási és a
semlegességi szerződések, a többi szerződésnél rendszerint a békeszerződés intézkedik a tekintetben,
hogy a felek fenntartják-e a korábbi szerződést vagy sem. Ez a gyakorlatban sokszor a győztes
egyoldalú diktátuma volt, nem pedig közös megegyezés.

19. A felelősség fogalma, a felelősségi jogviszony lényege, a felelősség a

nemzetközi jogban.

A felelősség minden jogterületen a jog betartásának biztosítékát jelenti, vagyis felelősség nélkül nincs
jog. A felelősség az államon belüli jogban jogágazati felelősségként jelentkezik, a legtöbb jogágnak
speciális felelősségi alakzata van. Ez azt jelenti, hogy az egyén nem általában, hanem mindig valamely
konkrét jogág felelősségi szabályai alapján felel. Mivel a nemzetközi jogban jogágak nincsenek, a
felelősség nem jogágazati jelleggel, hanem a nemzetközi normarendszert átfogó és egyelőre egységes
jogintézményként jelentkezik.
A nemzetközi kapcsolatokban csak fokozatosan alakult ki a felelősség intézménye. A szuverenitás régi
felfogása szerint az állam a céljai elérése érdekében szabadon válogathat az arra alkalmasnak látszó
eszközök között és elképzelhetetlennek tartották, hogy egy állam bármely cselekményéért a többi
állam felé a nemzetközi jog alapján felelősséggel tartozzék. Ebben az időszakban a háború indítása
megengedett cselekmény volt. Az 1930-as hágai kodifikációs konferencia is bizonyítja, hogy a
nemzetközi jogi felelősség kezdeti állapotban mégis létrejött a háború megengedettségének
időszakában: az állam felelőssége idegen állampolgárok jogainak megsértése miatt. Az idegen
állampolgárokat sértő cselekmények sértették más államok személyi felségjogát és szuverenitását. Az
állami felelősség intézménye ennélfogva hosszú időn keresztül az idegen állampolgároknak anyagi
kárt okozó vagyoni intézkedésekre és ezen polgárokkal szembeni diszkriminatív igazságszolgáltatási
aktusokra korlátozódott.
A felelősség, mint a jog betartásának általános biztosítéka, és mint valamennyi jogellenes magatartás
szankciója csak a jogtalan erőszakot megtiltó ENSZ Alapokmány után alakulhatott ki, ekkor jött létre
a közhatalmi jellegű szankcionálás lehetősége is.
I. A felelősség fogalma:
A hagyományos felfogás szerint – mely kizárólag ezt a felelősségi alakzatot ismerte – a nemzetközi
jogi felelősség lényege az, hogy a jogsértés sajátos, új jogviszonyt hoz létre, mely kizárólag a jogot
sértő és a jogaiban sértett állam között jön létre és ennek értelmében az előbbi köteles az utóbbinak a
jogsértést jóvátenni. A felelősség lényege azonban többet jelent, mint pusztán egy új jogviszony
keletkezése: nem csupán helyreállítási kötelezettség, hanem azt is magában foglalja, hogy a jogsértés
helyreállításának megtagadása esetén a sértett szankciókat alkalmazhat a jogsértővel szemben, aki azt
tűrni köteles.
A nemzetközi jogi felelősség 3 fogalmi elemből tevődik össze:
- jogsértés vagy megengedett tevékenységből származó kár
- ez a jogsértés vagy kár valamely nemzetközi jogalanynak felróható
- a jogsértés vagy kár helyreállításának kötelezettsége, melynek elmulasztása szankciót von maga után.

II. A felelősségi jogviszony:

A felelősség régebbi felfogása az anyagi kár bekövetkezését tartotta szükségesnek a felelősségi
jogviszony keletkezéséhez. Ezért a hagyományos felfogás a felelősséget csak 2 oldalú jogviszonyként
tudta elképzelni. Ez jórészt ma is igaz.

 49

A nemzetközi jog megsértése kétoldalú felelősségi jogviszonyt hoz létre:

1. Bilaterális szerződés megszegése esetén.
2. Ha a jogsértő cselekmény két állam közötti vitában hozott nemzetközi bírósági döntést szegett meg.
3. Ha felelősség közvetlen sértettje idegen állampolgár.
4. Ha a jogsértő cselekmény többoldalú nemzetközi jogszabályt szegett ugyan meg, de a sérelem csak
az egyik szerződő fél oldalán jelentkezik.
5. Minden olyan esetben, amikor csupán kárfelelősségről van szó.
Többoldalú felelősségi jogviszony jön létre:
1. a nemzetközi egyezmény természeténél fogva olyan, hogy megsértése valamennyi szerződő felet
közvetlenül érinti.
2. ha az államok kötelezettsége olyan természetű, hogy megszegése esetén a szankcionálás másként
nem oldható meg.
3. ha a jogsértő cselekmény ún. imperatív normát szeg meg, akkor ún. erga omnes (mindenkivel
szemben fennálló) felelősségi viszony jön létre.
Ilyen erga omnes jellegű felelősségi viszony származik a nyílt tenger szabadságának megsértéséből is
(bármelyik állam felléphet a jogsértővel szemben).
Felróhatóság:
Régi vita a nemzetközi jog tudományban, hogy a felelősséget vétkesnek vagy vétlen jellegűnek kell-e
tekinteni. Sokáig a vétkesség volt az uralkodó álláspont. Anzilotti mutatott rá arra, hogy az állam
felelősséggel tartozik minden nemzetközi jogsértésért, amelyet az állam funkcionáriusa követett el,
függetlenül a funkcionárius vétkességétől. Ha a funkcionárius a belső jogszabályoknak megfelelően
eljárva követett el nemzetközi jogsértést, akkor az állam belső joga ellentétes nemzetközi jogi
kötelezettségeivel, és ez az állam felelősségét feltétlenül megalapozza.
A hivatali hatáskörön túllépő, azzal visszaélő vagy azt megszegve eljáró személy cselekményét
szokták ultra vires aktusnak nevezni. A gyakorlatban az államigazgatás szerveinek más államokat
sértő aktusai túlnyomórészt ultra vires aktusok. Az állam felelősséggel tartozik akkor is, ha eljáró
funkcionáriusa jóhiszemű volt de tévedésbe esett.
A felróhatóság alapja az a jogi kapocs, amelyik az állam és szervei között fennáll. Az esetek
többségében nem az eljáró szerv vétkességét kell bizonyítani, elégséges annak kimutatása, hogy az
állami szerv magatartása és a jogsértés között okozati összefüggés van. Ennek megfelelően az állam
felelőssége alapvetően objektív felelősség.
Vannak olyan nemzetközi jogsértések, amelyeket csak szándékosan lehet az idegen állam sérelmére
elkövetni és ezek elkövetőjének állami szervek egész sora tekinthető. Támadó háború mögött az állam
hadviselési szándéka áll, ez tehát az állam részéről vétkességet tételez fel. Vétkességet tételez fel az
ún. nyilvánvaló igazságtalanság elkövetése is. Ebből következik, hogy a nemzetközi jogi felelősség a
vétkesség szempontjából vegyes felelősség, ugyanis az esetek többségében nem szükséges a
vétkesség, kivételesen azonban a vétkesség is a jogsértés fogalmi eleme.

20. A nemzetközi kötelezettségszegés (jogsértés).

A nemzetközi kötelezettségszegés: 3 alapelv:
• Minden jogellenes cselekménye az államnak nemzetközi felelősséget keletkeztet
• Nemzetközi jogsértés: az a tevés vagy mulasztás, mely az állam kötelezettségszegését jelenti és ez
betudható az államnak.
• Az, hogy mi jogsértés a nemzetközi jog dönti el, nem a belső jog.
Nemzetközi jogsértésnek minősül bármilyen nemzetközi kötelezettség megszegése. A
kötelezettségszegések azonban nem azonos súlyúak. A nemzetközi jogsértéseket a súlyuknál fogva 2
kategóriába lehet sorolni:
1) nemzetközi bűntettek (ezek a legsúlyosabb nemzetközi jogsértések)
2) nemzetközi deliktum

 50

A nemzetközi bűntett olyan nemzetközi kötelezettség megszegése, amely a nemzetközi közösség

alapvető érdekeinek megvédéséhez annyira szükséges, hogy megszegését ez a közösség, mint egész,
bűntettnek ismeri el.
Ilyen cselekmények:
- az agresszió tilalmának súlyos megszegése
- a népeket és nemzeteket megillető önrendelkezési jog biztosítása szempontjából lényeges
nemzetközi kötelezettség megszegése, mint amilyen a gyarmati uralom erőszakos létrehozása
vagy fenntartásának tilalma
- az emberi lény védelme szempontjából fontos nemzetközi kötelezettségnek, mint amilyen a
rabszolgaság tilalma, a népirtás, és a faji elkülönítés tilalma súlyos, széles körű megszegése
- az emberi környezet védelme és megőrzése szempontjából fontos nemzetközi kötelezettségnek, mint
amilyen a légkör és a tenger tömeges szennyezésének tilalma, súlyos megszegése.
Nemzetközi deliktum: az összes többi jogsértés, bár helyesebb lenne úgy fogalmazni Nagy Károly
szerint, hogy főszabályként nemzetközi bűntettnek minősül valamennyi imperatív jellegű jogszabály
megsértése, míg a többi nemzetközi kötelezettségszegés nemzetközi deliktumnak.
A nemzetközi jogsértés elkövetője:
⇨ állam
⇨ nemzetközi szervezet
⇨ egyén
A nemzetközi szervezetekre nem jellemző, hogy alapokmányukat megszegik, felelősségük emiatt
ritkán jön létre. Gyakoribb eset az, hogy anyagi kárt okozó tevékenységükért tartoznak felelősséggel
pl. az ENSZ kongói katonai akciója kárt okozott angol, belga és más állampolgárok vagyonában,
amelyekért az ENSZ vállalta a felelősséget és a kárt megtérítette. Felelősséggel tartozhatnak továbbá
az űrkutatással foglalkozó nemzetközi szervezetek is, amennyiben az általuk felbocsátott mesterséges
égitestek a Földre zuhanván idegen államoknak kárt okoznak.
Az egyén nemzetközi felelőssége ritkán fordul elő, de ilyen pl. a kalózkodás, amely esetben nem a
lobogó szerinti állam tartozik felelősséggel, hanem a kalózhajó kapitánya és legénysége, mégpedig a
nemzetközi jog alapján.
Az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának tervezete szerint, mely „Az államok felelőssége a
nemzetközi jog megsértése miatt” címet viseli:
⇨A nemzetközi kötelezettség megszegésének fennállása azt jelenti, hogy: az állam nemzetközi
kötelezettségét megszegi, ha az állam cselekménye nincs összhangban azzal, amit a kötelezettség -
függetlenül eredetétől és jellegétől -, megkövetel az államtól.
⇨Az állam cselekménye csak akkor valósítja meg egy nemzetközi kötelezettség megszegését, ha a
cselekmény megvalósulásakor a kérdéses kötelezettség köti az államot.
A nemzetközi kötelezettségszegés tartama:
1. Ha az állam cselekménye nem folyamatos jellegű, akkor a nemzetközi kötelezettség megszegése a
cselekmény elkövetésének időpontjában valósul meg, akkor is, ha annak hatásai folyamatosak.
2. Ha az állam cselekménye folyamatos jellegű, a nemzetközi kötelezettség ebből eredő megszegése
mindaddig fennáll, ameddig a cselekmény folytatódik, és ameddig az nincs összhangban a nemzetközi
kötelezettséggel.
3. Egy adott esemény állam által történő megelőzésére vonatkozó nemzetközi kötelezettség
megszegése akkor valósul meg, amikor az esemény bekövetkezik, és fennáll mindaddig, ameddig az
esemény folytatódik, és ameddig az nincs összhangban ezzel a kötelezettséggel.

Összetett cselekménnyel megvalósított kötelezettségszegés:

1. Az állam nemzetközi kötelezettségszegése, cselekmények és mulasztások összességében
jogsértőnek minősített sorozata révén akkor valósul meg, mikor az a cselekmény vagy mulasztás
megtörténik, amely a többi cselekménnyel és mulasztással együtt elég egy jogsértő cselekmény
megvalósításához.

 51

2. Ilyen esetben, a kötelezettségszegés a sorozat első cselekményével vagy mulasztásával megkezdődő

teljes időszak alatt fennáll mindaddig, amíg ezek a cselekmények vagy mulasztások ismétlődnek, és
nincsenek összhangban a nemzetközi kötelezettséggel
Állam felelősségi formái:
➢ Nemzetközi jog megsértése miatt felelős.
➢ Nemzetközi szervezet tagjaként származékos felelősség (pl.: NATO bombázás).
➢ Nemzetközi jog megsértése miatt objektív felelősség (pl.: megengedett tevékenységből eredő
károk).
A kötelezettségszegés egyes tipikus formái:
1) Az állam felelőssége a nemzetközi joggal ellentétes belső jogalkotás miatt
2) Nemzetközi felelősség az államigazgatási szervek és fegyveres erők tényei miatt
3) Az állam nemzetközi jogi felelőssége igazságszolgáltatási szerveinek működése miatt
1.) Az állam felelőssége a nemzetközi joggal ellentétes belső jogalkotás miatt:
Mint azt az Állandó Nemzetközi Bíróság is leszögezte: „a nemzetközi jog szempontjából az államok
belső szabályai puszta tényeknek tekinthetők”. Az állam felelősséggel tartozhat belső jogalkotása
miatt, amennyiben ez a tevékenysége a nemzetközi joggal ellentétes.
A nemzetközi jog és a belső jog között ellentét az alábbi módokon keletkezhet:
- az állam már fennálló nemzetközi kötelezettségével ellentétes belső jogszabályt alkot
- az állam kötelezettséget vállal belső jogszabályának megváltoztatására vagy új jogszabály
létrehozására, de azt az előírt időre nem teszi meg
- az állam belső jogával ellentétes nemzetközi kötelezettséget vállal
⇨ Az 1969-es bécsi egyezmény a nemzetközi jog elsődleges érvényesülését fogadja el a belső joggal
szemben.
⇨ ha a nemzetközi szerződést a szerződéskötési hatáskörre vonatkozó belső jogi szabály
megsértésével kötötték, ez adott esetben a szerződés érvénytelenségét eredményezheti, vagyis ilyenkor
az államon belüli jog érvényesül.
⇨ A két normarendszer közötti ellentét nemzetközi felelősségi jogviszonyt hoz létre. Az államnak ez a
felelőssége attól függetlenül keletkezik, hogy a jogsértést jelentő szabály milyen jogforrási formában
jelenik meg (törvény, rendelet), sőt annak sincs jelentősége, hogy a kérdéses jogszabályt az állam
egész területére illetékes hatóság alkotta meg vagy csupán egy helyi. Az állam nemzetközi
felelősségéből az a kötelezettsége származik, hogy belső jogát a nemzetközi joggal összhangba hozza
és mindaddig amíg ez meg nem történik, felelőssége fennáll.
⇨ a nemzetközi bírói gyakorlat nem ismeri el az államnak azt a jogát, hogy külkapcsolataiban a
nemzetközi joggal ellentétes belső jogát érvényesítse: „az állam nem hivatkozhat egy másik állammal
szemben a saját alkotmányára azért, hogy kivonja magát olyan kötelezettségei alól, melyek őt a
nemzetközi jog, vagy hatályos szerződések alapján terhelik”.
2.) Nemzetközi felelősség az államigazgatási szervek és fegyveres erők tényei miatt:
1/ Az államnak felróható cselekményeket többnyire az államigazgatási szervek vagy a fegyveres erők
követik el. A fegyveres testületek egy része (rendőrség, határőrség, vámőrség) kifejezetten hatósági
feladatokat lát el, azaz államigazgatási szerv. Az államot nemzetközileg képviselő szervek
ténykedéseit (miniszterelnök, külügyminiszter, államfő) az államnak kell beszámítani. Nem ilyen
egyértelmű a helyzet az egyéb állami tisztviselők vonatkozásában. Többen úgy vélik, hogy csak a
magasabb fokú hatóságok tényei alapozzák meg az állam felelősségét. Ez az álláspont azon alapul,
hogy ha a cselekmény sértettje idegen állampolgár, akkor diplomáciai védelmet csak akkor kaphat, ha
előbb a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette. Így az első fokú szervek jogsértő
aktusai felelősséget keletkeztető tényként nem jönnek figyelembe, hiszen azok ellen fellebbezésnek
van helye. Ha viszont a jogsértő cselekmény közvetlenül egy külállam ellen irányul, akkor már nincs
jelentősége annak, hogy alsóbb vagy felsőbb hatóság követte-e el, mert az állam minden rendű és
rangú funkcionáriusának ténye miatt felelősséggel tartozik. Egyszerű rendőri közegnek vagy hadsereg
közlegényeinek cselekménye is megalapozhatja a felelősségét. A hadsereg tagjának minősülnek a

 52

reguláris haderő tagjai mellett a különleges fegyveres alakulatok is, mint pl. annak idején az SA vagy
az SS.
2/ A hadsereg tényei miatti felelősség elsősorban háború idején merül fel. A felelősség alapja ilyenkor
is a hadsereg tagjainak jogsértő tevékenysége. A tüzérségi tűzből vagy bombázásból származó károk
miatt a hadviselők nem felelnek. Ha a kár okozása háborús szükséghelyzetben történt, úgy nincs
jogalap a kártérítésre. Az állam felelőssége háború idején olyan nemzetközi jogsértések miatt
következik csak be, ha a kár vagy az okozott jogsérelem nincs szoros kapcsolatban a hadműveletekkel,
azaz elkerülhető lett volna. Béke idején a fegyveres erő tagjai miatti felelősség akkor merül fel, ha az
állam fegyveres erői idegen állam területén állomásoznak. Nincsenek általános szabályok az olyan
nem jogsértő jellegű tevékenységből származó károk miatti nemzetközi felelősségre mint pl. a
hadgyakorlat. Ezeket a felelősségi kérdéseket többnyire kétoldalú megállapodások rendezik.
A NATO tagállamok 1951-ben Londonban aláírtak egy szerződést, mely az egymás területén
tartózkodó fegyveres erők jogi helyzetét rendezi, ez a SOFA, melynek Magyarország is részese.
A SOFA értelmében:
• a fegyveres erő tagjai és a polgári állomány kettős joghatóság alá tartoznak, a küldő állam katonai
hatóságai azonban elsőbbséget élveznek a joghatóság gyakorlására, ha:
- a bűncselekményt kizárólag a küldő állam tulajdona, biztonsága, fegyveres erejének tagjai, polgári
alkalmazottai vagy ezek családtagjai vagy tulajdonuk ellen követték el
- a bűncselekmény hivatali kötelesség teljesítése közben elkövetett cselekmény vagy mulasztás
Minden más bűncselekmény esetén az elsőbbség a fogadó államot illeti a joghatóság gyakorlására. Az
elsődleges joghatósággal rendelkező állam a másik javára lemondhat elsőbbségéről, ha ezt a másik fél
számára különös jelentőségű ügyben kéri.
• a szerződő felek kölcsönösen lemondanak egymással szembeni kártérítési igényükről, ha annak
okozója szolgálatteljesítés közben egy másik szerződő fél fegyveres erejének tagja vagy polgári
alkalmazottja
• meg kell téríteni az egyéb (magán) tulajdonban bekövetkezett kárt és ha ebben a felek nem tudnak
megegyezni, úgy egy általuk kijelölt döntőbíró határozza meg és becsüli fel a kár mértékét.
3/ Előfordul, hogy az állam nevében olyan személy jár el, aki nem tekinthető állami tisztviselőnek. Az
állam felelősségének alapja ebben az esetben vagy a kinevezési jog, vagy a személy felett gyakorolt
ellenőrző tevékenység. Ez azt jelenti, hogy bizonyos esetben nem állami alkalmazottak tényeit is az
államnak kell beszámítani. Pl. 1979-ben iráni diákok túszul ejtették a teheráni amerikai nagykövetség
személyzetét. Akciójukat Irán nem akadályozta meg, eltűrte sőt kifejezetten bátorította. A Nemzetközi
Bíróság szerint a diákok az iráni állam ügynökeivé váltak és aktusaik miatt az állam felelősségét
idézték fel.
Előfordulhat az is, hogy nem állami tisztviselők kinevezés vagy bármilyen más jogalap nélkül állami
funkciókat látnak el. Ilyenkor hivatalos tényeik az államnak tudhatók be.
Az állam felelősségét szerveinek felségjogi tevékenysége eredményezi, tehát amikor azok az
államhatalomból folyó jogosítványokat látnak el. Az operatív gazdasági tevékenységből általában nem
keletkezik nemzetközi jogi felelősség.
3.)Az állam nemzetközi jogi felelőssége igazságszolgáltatási szerveinek működése miatt:
Az állam felelős bírói szerveinek tényei miatt, ha azok az állam nemzetközi jogi kötelezettségét
megsértették és ezzel idegen államnak jogsérelmet okoztak. Ennek 3 esete lehet:
1/ az államon belüli bíróság előtti eljárásban egy idegen állam a peres fél:
Az államon belüli bíróságok tevékenysége csak ritkán sért közvetlenül államot, mivel az államok
immunitást élveznek az idegen államok joghatósága alól.
A régi felfogás az abszolút immunitást vallotta: az államot minden jogviszonyában, tehát a polgári
ügyletek világában is teljes mentesség illeti meg.
Az államok többsége az ún. relatív immunitás tanát fogadja el: az államot az immunitás csak
közhatalmi funkciójában illeti meg és nem élvezi azt pl. a közlekedéssel vagy a kereskedelemmel
kapcsolatos funkciók gyakorlása során.
Az államok mentességével összefüggően, az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságában folyó kodifikáció
általános jelleggel kimondja az állam mentességét az idegen állam joghatósága alól.

 53

A kodifikációs tervezet szerint nem lehet mentességre hivatkozni, ha:

1. arról az állam nemzetközi megállapodással írott szerződéssel, vagy egy konkrét ügyben a
bíróság előtt tett nyilatkozattal lemondott.
2. az állam maga indította az eljárást, vagy abba beleavatkozott.
2/ az eljárás egy mentességet élvező személy ellen indul:
Ilyenkor a jogsérelem már pusztán az eljárás megindításával bekövetkezik. Ez esetben a bíróság a
jogsértést közvetlenül az idegen állammal szemben követi el.
3/ az idegen államot egy nemzeti zsákmánybíróság ítélete sérti:
Míg szárazföldi háborúban csak az állami tulajdonban lévő vagyontárgyakat lehet zsákmányolni,
addig tengeri háborúban az ellenséges államok polgárainak a javait is lehet. A tengeri háborúban nem
érvényesül a magántulajdon sérthetetlensége. Sőt, a tengeri háborúban, bizonyos esetben még a
semleges állam jogait sem tisztelik és kivételesen semleges javak is zsákmányolhatók. A zsákmány
jogosságát első fokon a hajó kapitánya dönti el, de aztán döntését másodfokon a nemzeti
zsákmánybíróságok ellenőrzik. Amennyiben a zsákmány tárgya olyan kereskedelmi hajó, mely akár az
ellenséges állam, akár egy semleges állam tulajdona és amelyet jogtalanul foglaltak le, a
zsákmánybírósági döntéssel az állam a nemzetközi jogot megsértheti.

21.A származtatott felelősség lényege és esetei.

• Segítség a jogellenes cselekményben

• Irányítás és ellenőrzés (pl. protektorátus, katonai megszállás)
• Kényszer kifejtése a másik államra
• Ösztönzés nemzetközi jogot sértő cselekmény elkövetésére („felbujtás”)
• Utólagos segítségnyújtás
• Képviselet (a képviselt állam felelősségének kérdése)
Az államok felelőssége a nemzetközi jog megsértése miatt (az ENSZ Nemzetközi Jogi
Bizottságának tervezete – 2001 Az állam felelőssége egy másik állam cselekményével
összefüggésben)
1./ Nemzetközi jogsértő cselekmény elkövetésében nyújtott segítség és közreműködés:
Az állam, amely segítséget nyújt és közreműködik nemzetközi jogsértő cselekmény más állam által
történő elkövetésében, nemzetközileg felelős ezért, ha:
a) az állam ezt a nemzetközi jogsértő cselekmény körülményeinek ismeretében teszi ; és
b) a cselekmény nemzetközi jogot sértene akkor is, ha ez az állam követné el.
2./ A nemzetközi jogot sértő cselekmény elkövetése felett gyakorolt irányítás és ellenőrzés:
Az állam, amely egy másik állam felett irányítást és ellenőrzést gyakorol, nemzetközi jogot sértő
cselekmény utóbbi által történő elkövetésekor, nemzetközileg felelős ezért a cselekedetért, ha:
a) ezt a nemzetközi jogot sértő cselekmény körülményeinek ismeretében teszi; és
b) a cselekmény nemzetközi jogot sértene akkor is, ha ez az állam követné el.
3./ A másik állam kényszerítése:
Az állam, amely egy másik államot cselekmény elkövetésére kényszerít, nemzetközileg felelős ezért a
cselekedetért, ha:
a) a cselekmény a kényszerítés hiányában a kényszerített állam által elkövetett nemzetközi
jogsértés lenne, és
b) a kényszerítő állam a cselekmény körülményeinek ismeretében cselekszik így.
Ráhatás formái: MÖGÖTTES ÁLLAM CSELEKVŐ ÁLLAM

 54

Nemzetközi jogi felelősséget nem

keletkeztet kivéve, ha speciális
Felbujtás Felelősséget visel
kötelezettség az elsődleges
normát védi (pl.: népirtás)
Nincs felelősség, csak speciális
Utólagos segítség rendelkezés esetén (pl.: kogens Felelősséget visel
norma komoly megsértése)
Képviselet Teljes felelősség Nincs felelőssége
Felelős, ha
Segítség - tudott a kötelezettségszegésről
pl.:nemzetközi és Teljes felelősség
csatorna lezárása - felelős lenne, ha önmaga
követte volna el
Irányítás és ua. mint előbb
ellenőrzés p l . : k a t o n a i m e g s z á l l á s , Felelős, mivel az, hogy
- katonai megszállás protektorátus felelőssége irányítják nem kimentő ok
- protektorátus
ua. mint előbb Csak akkor nem felelős, ha
Kényszer
a kénszer eléri a vis maiort.
Külön kategória:
Együttes elkövetés
Mindkét állam önállóan felel. Az egyetemlegesség zavaros.
- mindkét állam
cselekszik

TK:
Egyes nemzetközi jogászok (származtatott) közvetett felelősségnek tekintik azt, hogy az állam
felelősséget visel olyan nemzetközi jogot sértő cselekményért, amelyet területén követtek el és amely
idegen államoknak vagy állampolgároknak sérelmet vagy kárt okozott. Az állam mentesül a felelősség
alól, ha bizonyítani tudja, hogy szervei mindent megtettek a jogsértés megelőzésére vagy elhárítására.
Felelőssége tehát közvetlen és szerveinek nemtevésén vagy mulasztásán alapszik. Van azonban a
nemzetközi jogban valódi közvetett felelősség, és ez akkor következik be, ha az állam más állam
szervei által kifejtett tevékenység miatt tartozik felelősséggel. A közvetett felelősség egyenjogú,
független államok között rendszerint nem vetődik fel. A közvetett felelősség esetében arról van szó,
hogy a jogsértést közvetlenül kifejtő személy vagy szerv nem annak az államnak a szerve, amelyik a
felelősséget viseli, de az eljáró szerv állama átmenetileg elvesztette e szervek feletti ellenőrzését, vagy
lemondott arról, és azt egy másik állam gyakorolja. A felelősségre vont állam közvetett felelőssége
esetén is saját tényei alapján felel, de ezeket a tényeket idegen állami szervek felhasználásával fejti ki.
A közvetett felelősség esetei:
• Föderatív állam: ha a tagállam nem rendelkezik nemzetközi jogalanyisággal, az okozott sérelemért a
föderatív államot teszik felelőssé.
• Szuverenitásban korlátozott állam: ilyenek voltak a protektorátusok. Helyette a felette ellenőrzést
gyakorló állam viselte a felelősséget.
• Háborús megszállás esetén: a megszállt területeken még működő és az eredeti állam által létrehozott
államigazgatási szervek jogellenes tevékenységét a megszálló államnak kell beszámítani. A
felelősség átszállása megszállás esetén az elfoglalt államra gyakorolt kényszer miatt következik be.
Háborús megszállás esetén a megszállás ténye nem mindig és nem szükségképpen eredményezi a
felelősség átszállását. Elképzelhető az is, hogy az megoszlik a megszálló és a megszállt állam
között.
⇨ Idegen állam vagy nemzetközi szervezet által önként mások rendelkezésére bocsátott szerv jogsértő
tevékenysége miatt az viseli a felelősséget, akinek a szervet átengedték.
⇨ Idegen fegyveres erő felhasználása esetén mindig azt a jogalanyt terheli a fegyveres erő által
okozott jogsértés miatti felelősség, akinek a rendelkezése, utasítása alapján az erők eljártak.

 55

22.Egy jogsértő cselekmény államnak való betudhatósága.

Az államok felelőssége a nemzetközi jog megsértése miatt

(az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának tervezete - 2001 II. FEJEZET - Magatartás betudása egy
államnak)
4.cikk - Az állami szervek magatartása
1. Bármelyik állami szerv magatartását a nemzetközi jog szerint az adott állam cselekményének kell
tekinteni, függetlenül attól, hogy ez a szerv törvényhozói, végrehajtói, bírói vagy bármely más
feladatot végez, és attól, hogy milyen helyet foglal el az állami szervezeten belül, valamint attól is,
hogy az állam központi kormányzatának vagy területi egységének-e a szerve.
2. A szerv jelenthet bármely olyan személyt vagy szerveződést, amelynek az állam belső joga szerint
ez a jogállása.
5. cikk - A kormányzati hatalom elemeit gyakorló személy vagy szerveződés magatartása
A 4. cikk értelmében állami szervnek nem minősülő, de az adott állam belső joga által a kormányzati
hatalom elemeinek gyakorlására felhatalmazott valamely személy vagy szerveződés magatartását a
nemzetközi jog szerint az adott állam cselekményének kell tekinteni, ha adott esetben a személy vagy
szerveződés ezen minőségében jár el.
6. cikk - Egy másik állam által az állam rendelkezésére bocsátott szervek magatartása
Egy másik állam által az állam rendelkezésére bocsátott szerv magatartását a nemzetközi jog szerint az
utóbbi cselekményének kell tekinteni, ha a szerv azon állam kormányzati hatalmának elemeit
gyakorolja, amelynek a rendelkezésére bocsátják.
7. cikk - A hatáskör túllépése vagy az utasítások megszegése
Az állam szervének, valamint a kormányzati hatalom elemeinek gyakorlására felhatalmazott
személynek vagy szerveződésnek a magatartását a nemzetközi jog szerint az állam cselekményének
kell tekinteni, ha a szerv, a személy vagy a szerveződés ebben a minőségében jár el, még abban az
esetben is, ha hatáskörét túllépi vagy az utasításokat megszegi.
8. cikk - Egy állam irányítása vagy ellenőrzése alatt álló magatartás
Egy személy, vagy személyek egy csoportjának a magatartását a nemzetközi jog szerint az állam
cselekményének kell tekinteni, ha a személy vagy a személyek e csoportja a cselekmény elkövetésekor
ténylegesen az adott állam utasításai szerint, illetve irányítása vagy ellenőrzése alatt cselekszik.
9. cikk - A hivatalos hatóságok hiányában vagy helyett kifejtett magatartás
Egy személy, vagy a személyek egy csoportjának a magatartását a nemzetközi jog szerint az állam
cselekményének kell tekinteni, ha a személy vagy a személyek csoportja ténylegesen a kormányzati
hatalom elemeit gyakorolja a hivatalos hatóságok hiányában vagy helyett, olyan körülmények között,
amelyek szükségessé teszik a kormányzati hatalom ezen elemeinek gyakorlását.
10. cikk - Felkelő vagy más mozgalom magatartása
1. Annak a felkelő mozgalomnak magatartását, amely egy állam új kormányává válik, a nemzetközi
jog szerint az adott állam cselekményének kell tekinteni.
2. Annak a felkelő vagy más mozgalomnak a magatartását, amelynek sikerül új államot létrehoznia
egy létező állam területének egy részén, vagy az igazgatása alatt álló területen, a nemzetközi jog
szerint az új állam cselekményének kell tekinteni.
3. Ez a cikk nem érinti bármely olyan magatartás betudását az államnak, bármilyen módon
kapcsolódjon az a kérdéses mozgalomhoz, melyet a 4-9. cikkek szerint, ezen állam cselekményének
kell tekinteni.
11. cikk - Az állam által sajátjaként elismert és elfogadott magatartás

 56

A magatartást, amely a megelőző cikkek alapján nem tudható be egy államnak, azonban a nemzetközi
jog szerint az adott állam cselekményének kell tekinteni, ha és amennyiben az állam a kérdéses
magatartást sajátjaként elismeri és elfogadja.

23.A jogellenességet kizáró körülmények a nemzetközi jogban.

Az államok felelőssége a nemzetközi jog megsértése miatt (az ENSZ Nemzetközi Jogi
Bizottságának tervezete – 2001 V. FEJEZET)
⇨ Beleegyezés
⇨ Jogos védelem (önvédelem)
⇨ Vis maior/force majeure
⇨ Végszükség
⇨ Szükséghelyzet
⇨ Ellenintézkedés (későbbi tételben kifejtve)
1./ Beleegyezés:
Az állam érvényes beleegyezése, melyet egy adott cselekmény másik állam által történő
végrehajtásához ad, kizárja a cselekmény jogellenességét az előbbi állam viszonylatában annyiban,
amennyiben a cselekmény megmarad a beleegyezés által megszabott határok között.
A nemzetközi jogban is érvényesül a büntetőjogból ismert szabály, hogy a sértett beleegyezése kizárja
a cselekmény jogellenességét, amennyiben olyan érdek sérelméről van szó, amely fölött a sértett
szabadon rendelkezik. Miután az állam a szuverenitás hordozója, elvileg beleegyezési joga is
korlátlan. Állami beleegyezés adható olyan cselekmények foganatosítására, melyek ilyen belegyezés
hiányában nemzetközi jogsértésnek minősülnek. Az állam nevében a beleegyezését olyan szerv
adhatja meg, amely az állam képviseletére egyébként jogosítva van (pl.: Kormány). Vitás a
beleegyezés jogellenességet kizáró jellege akkor, ha az államban ugyan csupán egyetlen kormány van,
de azt a jogellenes cselekmény eltűrésére idegen állam kényszerítette. A kényszerítés tényére ugyanis
elvileg a kényszerített államnak kellene hivatkoznia, mely viszont éppen a kényszer folytán nem tudja
ezt megtenni és nem is tagadhatja meg a tőle kicsikart beleegyezést sem (Hitler azt állította, hogy
Ausztria 1938-ban beleegyezett az ország bekebelezésébe).
2./ Jogos védelem, önvédelem:
Az állam cselekményének jogellenessége kizárt, ha a cselekmény az Egyesült Nemzetek
Alapokmányával összhangban megtett jogszerű önvédelmi intézkedést valósít meg.
A felelősséget kizáró egyik ok, melyet az önfenntartási jogból vezetnek le. A jogos védelem kifejezés a
belső jogból került át a nemzetközi jogba, ahol általában tilos az önhatalom, mivel a jogsértést a
közhatalmi kényszer szankcionálja. A jogos védelem tehát bizonyos kivételt jelent az önhatalommal
való intézkedés tilalma alól. A nemzetközi kapcsolatokban amíg nem létezett a fegyveres erőszak
alkalmazásának a tilalma, jogos védelemről sem lehetett beszélni. A belső jogi fogalomhoz hasonló
jogos védelem a háború tilalmának kimondásával keletkezett.
A jogos védelem a védekező államot csak fegyveres támadás esetén illeti meg, és a védelmi
intézkedésekről az ENSZ BT-nek jelentést kell tenni és azokat csak addig jogosult kifejteni, amíg a BT
a szükséges rendszabályokat meg nem teszi (Alapokmány 51. cikk). Fegyveres támadás hiányában
nincs jogos védelem. Alkalmazási szabályai:
Arányosság: A védekező államnak nincs joga az agresszor állam teljes megsemmisítéséhez,
bekebelezéséhez, csupán addig folytathatja a védekezést, amíg a támadást véglegesen el nem hárította
(nukleáris fegyver védekezésként történő elsőkénti alkalmazása vitákra adott okot).
Szükségesség: Csak olyan eszközök alkalmazhatóak, amelyek a támadás elhárításához tényleg
szükségesek.
Azonnaliság: A védekezési rendszabályokat csak a fegyveres támadás folyamatában lehet
alkalmazni. A jogos védelem lehet kollektív is, azonban a segítségnyújtás feltétele, a támadást
elszenvedő állam kérése vagy beleegyezése, hogy részére más államok fegyveres segítséget

 57

nyújtsanak. A jogos védelemhez hasonló nemzetközi jogi intézmény az önvédelem, amely azt a
védekezést jelenti, amelyet az állam nem fegyveres támadás ellen fejthet ki.
Az erőszakhoz való folyamodás helyett az államok kötelesek ugyan békés eszközöket igénybe venni,
de ha az eredménytelen vagy annak igénybevétele a másik fél magatartása miatt nem lehetséges, úgy
jogosultak a szuverenitásuk elleni támadást elhárítani pl.: az izlandi felségvizeken halászó brit hajók
hálóit az izlandi őrnaszádok elvágták, hogy megakadályozzák a vizeken való jogosulatlan halászatot.
Ez a védekezés a represszáliától annyiban különbözik, hogy célja csupán a támadás elhárítása, és nem
zárja ki utóbb represszália alkalmazását abban az esetben, ha a jogsértő állam vonakodik a reparációt
megadni.
A jogos védelem és az önvédelem a római jogból ismert jogos önhatalom változatait jelentik. A jogos
önhatalom a jogszerűen alkalmazható kényszerformák megjelölésére szolgál:
1) Fegyveres támadással szembeni jogos védelem.
2) Önvédelem nem fegyveres támadás elhárítására.
3) Szükségcselekmény a végszükség és szükséghelyzet elhárítására.
4) Önsegély, amely a jogsértés legfontosabb szankciója (retorzió és represszália).
3./ Vis maior, force majeure:
1. Az állam, nemzetközi kötelezettségével összhangban nem álló cselekményének jogellenessége
kizárt, ha a cselekmény force majeure-nek tulajdonítható, azaz az állam ellenőrzésén kívül eső olyan
ellenállhatatlan erőnek vagy előreláthatatlan eseménynek, amely a kötelezettség teljesítését az adott
körülmények között lényegében lehetetlenné teszi.
2. Az 1. bekezdés nem alkalmazható, ha:
a) a force majeure-helyzet kizárólag, vagy más tényezőkkel együtt, az erre hivatkozó állam
magatartására vezethető vissza; vagy
b) az állam vállalta ilyen helyzet bekövetkezésének kockázatát.
A vis maiorhoz igen hasonló az államon belüli jogban keletkezett előre nem látható eset. Az előre nem
látható esemény abban különbözik a vis maiortól, hogy váratlanul következik be, de egyébként
elhárítható lenne. A vis maior ugyan szintén sokszor előre nem látható, de ha előre látható is lenne,
következményei akkor sem háríthatók el. Ilyen pl. a földrengés.
Az előre nem látható eseményre jó példa, ha valakit a robogó autó elé löknek, a vezető a váratlanság
miatt nem tudja a balesetet elhárítani.
A vis maior a jog igen régi intézménye, már a babiloni jog is ismerte, az európai jogokba a római
jogból került bele, ott casus maior néven is említették és olyan felelősséget kimentő oknak tekintették,
amely fizikailag lehetetlenné tette valamely jogi kötelezettség teljesítését. Ugyanez a tartalma a
nemzetközi jogban is: az ellenállhatatlan erő valamely nemzetközi kötelezettség nem teljesítésére ad
mentesülést.
A vis maiort előidézhetik:
- természeti erők pl. földrengés, árvíz
- emberi cselekmények pl. polgárháború, háború
Az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága által készített tervezet szerint a vis maior kizárhatja az állam
felelősségét, ha annak következtében nem tudja valamely nemzetközi kötelezettségét teljesíteni és
ezzel más államnak sérelmet okoz.
A vis maior és az előre nem látható esemény között tehát nincs sok különbség és csak az alábbi
esetekben lehet rájuk hivatkozni:
⇨ ha olyan természeti eseményről vagy emberi cselekvésről van szó, mely előreláthatatlan vagy
előrelátható, de bekövetkezése elkerülhetetlen,
⇨ a nemzetközi kötelezettséget e miatt lehetetlen teljesíteni,
⇨előidézése a hivatkozónak nem róható fel,
⇨ a kötelezettség megszegése független a megszegő állam akaratától.
Mindkét kimentő körülmény az okozati összefüggést zárja ki az állami cselekmény és a jogsérelem
között.
4./ Végszükség:

 58

1. Az állam, nemzetközi kötelezettségével összhangban nem álló cselekményének jogellenessége

kizárt, ha a kérdéses cselekmény elkövetőjének nincs más ésszerű lehetősége arra, hogy végszükség
esetén a saját vagy más gondjaira bízott személyek életét megmentse.
2. Az 1. bekezdés nem alkalmazható, ha:
a) a végszükség kizárólag, vagy más tényezőkkel együtt, az erre hivatkozó állam
magatartására vezethető vissza; vagy
b) valószínűsíthető, hogy a kifejtett cselekmény hasonló, vagy nagyobb veszély kialakulását
eredményezi.
Végszükség: Az ENSZ-ben folyó kodifikáció külön cikket fogadott el a végszükségről. Ez azonban a
tervezet szerint csak abban különbözik a szükséghelyzettől, hogy ez utóbbi esetben a veszély az
államot, annak alapvető érdekeit fenyegeti, míg végszükségben emberi életek kerülnek veszélybe. Ez a
különbségtétel igen viszonylagos és nem áll szilárd alapokon. A veszélyt ugyanis maga az állam
minősíti. A szükséghelyzet és a végszükség tehát ugyanazt a jogintézményt jelenti, a
megkülönböztetésnek mindössze annyi a jelentősége, hogy végszükségre egyes egyének pl.
repülőgépek pilótái, hajók kapitányai is hivatkozhatnak, amikor kénytelenek veszélyhelyzetben
nemzetközi tilalmakat megszegni.
A veszélyhelyzetet egyaránt előidézheti természeti erő és emberi cselekmény is.
Emberi cselekmény által előidézett szükséghelyzet legtipikusabb esete a háború. A hadi események
következtében beálló károk miatt a hadviselő feleket nem terheli felelősség (vétlen ágyútalálat a
követségi épületen), de az fennáll minden cselekményért, melyet az állam hatóságai hivatali
minőségükben, vagy azzal visszaélve, a hadműveletekkel nem összefüggésben követnek el
(diplomáciai mentességet élvező személy lakásába katonák elszállásolása).
Polgárháborúban a helyzet bonyolultabb. A polgárháború, mint egy államon belül folyó küzdelem, két
egymással szemben álló felet tételez fel, azaz az állam kettéválik, és a probléma ilyenkor úgy vetődik
fel, hogy melyik kormány az, amelynek jogsértő tevékenysége miatt az állam felelősséggel tartozik.
Miután a nemzetközi jog a ténylegesség elvét fogadja el, azaz az állam képviseletére az a kormány van
jogosítva, amely az állam területén tényleges hatalmat gyakorol, ennélfogva a felkelés kirobbanásának
időpontjában fennálló központi kormány tényei az állam tényeinek minősülnek, azok miatt az állam
mindenképpen felelősséggel tartozik. A felkelők kormányának cselekményei csak akkor alapozzák
meg az állam felelősségét, ha a felkelők győznek (spanyol polgárháború), ha elbukik, az állam nem
felel (1969. nigériai polgárháború).
5./ Szükséghelyzet:
1. Az állam nem hivatkozhat a szükséghelyzetre, mint az állam nemzetközi kötelezettségével
összhangban nem álló cselekményének jogellenességét kizáró okra, kivéve, ha a cselekmény:
a) az állam egyetlen lehetősége arra, hogy az állam lényegi érdekét megóvja egy súlyos és közvetlenül
fenyegető veszéllyel szemben; és
b) a cselekmény nem csorbítja súlyosan annak az államnak vagy államoknak a lényegi érdekeit,
amelyekkel szemben a kötelezettség fennáll, illetve a nemzetközi közösség, mint egész érdekeit.
2. Mindenesetre, a szükséghelyzetre, mint jogellenességet kizáró okra az állam nem hivatkozhat, ha:
a) a kérdéses nemzetközi jogi kötelezettség kizárja a szükséghelyzetre hivatkozás lehetőségét; vagy
b) az állam közrehatott a szükséghelyzet kialakulásában.
A szükséghelyzet fogalmát a nemzetközi jog tudománya az önfenntartáshoz való jogból vezette le. Az
állam egy különösen súlyos és másként el nem hárítható veszélyből úgy igyekszik menekülni, hogy
megsérti egy ártatlan állam jogait.
A Nemzetközi Bíróság a Dunán építendő erőművel kapcsolatos magyar-szlovák vitában rögzítette,
hogy:
⇨ szükséghelyzetre csak igen kivételes körülmények között lehet hivatkozni, így akkor, ha a veszély a
hivatkozás pillanatában már létezik, a puszta félelem a veszély beálltától még nem elégséges ok a
hivatkozásra.
⇨ a veszélynek másfelől egyidejűleg kell közvetlennek és súlyosnak lennie.
A szükséghelyzetben lévő szándékosan cselekszik és vállalja a szükségcselekmény elkövetését és
ezzel egy nemzetközi kötelezettség megszegését, hogy ezzel egy nagyobb rossz bekövetkezését

 59

elhárítsa. Szükséghelyzet esetén a fenyegető veszély elhárítható, azaz az államnak van választási
lehetősége: vagy elszenvedi a fenyegető kárt vagy azt egy, a veszély előidézésében vétlen állammal
szemben kifejtett cselekmény segítségével elhárítja. A szükséghelyzet épp ebben különbözik a vis
maiortól, hiszen vis maior esetén az államnak nincs választási lehetősége.
Mind szükséghelyzetre, mind a végszükségre való hivatkozásnak vannak korlátai. Szükséghelyzet
esetén:
⇨ a fenyegető veszélynek nagyobbnak kell lennie a szükségcselekmény által okozott kárnál vagy
sérelemnél, de természetesen az így okozott kárt is meg kell téríteni.
⇨ nem lehet szükséghelyzetre hivatkozni feltétlen alkalmazást igénylő (imperatív) szabály
megszegése esetén.
⇨ a szükséghelyzetre hivatkozó államnak vétlennek kell lennie a veszély előidézésében.
Végszükség esetén:
⇨ nem lehet emberi életeket menteni más életek feláldozása árán. Ez az arányosság elve.
Nem érvényesül ez a korlátozás a humanitárius intervenció meglehetősen szűkreszabott keretei között:
A humanitárius intervenció olyan szükségcselekményt jelent, amely belügyekbe való beavatkozás
útján és emberi életek mentése ürügyén kerül alkalmazásra. A humanitárius intervenció az esetek
többségében jogtalan, csupán csak hivatkozási ürügy egy erősebb állam számára, hogy egy gyengébb
állam belső ügyeibe beavatkozzon. Pl.: 1983. az Egyesült Államok a kis Grenada elfoglalásakor! az
amerikai polgárok életét csak az fenyegette, hogy a szigeten épült egy repülőtér, melyet a kubaiak
építettek.
Ha valóban emberi életek mentéséről van szó, amelyek tényleg veszélyben vannak és valóban nincs
más mód az életek megmentésére, úgy a humanitárius intervenció kivételesen jogszerű lehet. Pl.:
terroristák eltérítenek egy utasszállító repülőgépet, és egy olyan államban szállnak le, amelyiknek
nincs antiterrorista kommandója. Ilyenkor elképzelhető, hogy egy idegen állam, a területi állam
engedélye nélkül kommandó-akciót hajt végre, azért, hogy az utasokat kiszabadítsa, még ha ez a
terroristák fizikai megsemmisítésével is jár együtt:
§ Bűnözők életét el lehet venni ártatlanul áldozatul esett emberek életének mentése céljából! §
Ilyen akciót hajtottak végre pl.: 1976-ban Izrael. Az Ugandában eltérített és túszként tartott utasokat
Uganda engedélye nélkül szabadították ki.
Ha valamely akcióra pl. kommandó-akcióra a területi állam engedélyével kerül sor, úgy az már nem
szükségcselekmény, hiányzik ugyanis a jogsértés az érintett állam beleegyezése miatt.

24.A jóvátétel (reparáció).

A jóvátétel (reparáció) – mint a jogellenes magatartás következménye – gyűjtőfogalom, magában

foglalja mindazokat az intézkedéseket, amelyek a jogsérelem eltüntetéséhez szükségesek.
Így az állhat:
⇨ az eredeti állapot helyreállításából (in integrum restitutio)
⇨ az okozott kár megtérítése.
⇨ lehet elégtétel adása (satisfactio)
A sértett állam a maga részéről ezeket követelheti, és amennyiben teljesítésüket a jogsértő állam
megtagadja, vele szemben szankciók alkalmazására jogosult.
Harmadik államok vonatkozásában jogsértés esetén az a kötelezettség támad, hogy nem ismerhetik el
a jogsértő aktus által teremtett helyzet fenntartását. Jogosnak kell tartaniuk ezzel kapcsolatban a sértett
államnak a jogsértővel szemben támasztott igényét.

 60

A reparációs kötelezettség nem szankció, csupán ex delicto másodlagos kötelezettség – a nemzetközi

jogsértés következménye – és alanyi jogot teremt a sértett állam számára, hogy kérje a sérelem
jóvátételét.
1./ Eredeti állapot helyreállítása:
Mindenekelőtt a jogsértő magatartás megszüntetését jelenti. Anyagi javak elvétele esetén a jogsértő
állam elsődlegesen az eredeti dolgot köteles visszaszolgáltatni ez azonban nem mindig lehetséges.
Helyettesíthető dolog esetén hasonló dolog felajánlását jelenti, ilyenkor tehát az eredeti állapot
helyreállítása, helyettesítés (substitutio)útján következik be. Ha a helyreállítás cseretárgy segítségével
sem lehetséges, akkor felmerül a kártérítés problémája.
2./ Okozott kár megtérítése:
A kártérítés mindenekelőtt feltételezi azt, hogy a kár gazdaságilag értékelhető, azaz pénzben
kifejezhető legyen. Nincs szabály a kártérítés pénznemére, a kamatláb 3% és 12% között mozog. A
kártérítés mértékét a sértettet ért veszteség szerint kell megállapítani és nem azon előny alapján,
amihez a jogsértő a cselekmény elkövetésével jutott.
⇨A közvetett kár olyan anyagi hátrányokat jelent, amelyek a jogellenes cselekménnyel csak igen
távoli, másodlagos összefüggésben vannak így a közvetett károkra vonatkozó igényeket, a
gyakorlatban nem ítélik meg.
⇨A választott bírósági döntések többsége elfogadta, hogy kártérítést kell fizetni az elmaradt haszon,
azaz a lucrum cessans miatt is. Elmaradt haszon az, amely az események normális folyamata alatt lett
volna elérhető.
3./ Elégtételadás (satisfactio):
Ezek:
⇨ jogsértés elismerése
⇨ sajnálkozás kifejezése
⇨ formális bocsánatkérés
⇨ biztosítékadás a későbbi jogsértések megelőzésére
⇨ egyéb: vétkes tisztségviselők felelősségre vonása
Akkor kerül rá sor, ha a nemzetközi jogellenes aktus az állam méltóságát, becsületét, politikai, jogi,
morális vagy egyéb nem anyagi érdekeit sérti. Az államközi kapcsolatokban az elégtétel adása
rendszerint közvetlenül történik, azt a jogsértő állam nyújtja. Mértékére, természetére nézve nincs
nemzetközi jogszabály. Legenyhébb formája amidőn az állam sajnálkozását fejezi ki vagy, bocsánatot
kér a jogsértő cselekmény miatt. A sajnálkozást általában szóban közlik a sértett állammal és ezt
rendszerint a külügyminisztérium valamelyik magasabb rangú funkcionáriusa, néha maga a
külügyminiszter vagy a miniszterelnök eszközli. Az elégtételkérés gyakran anyagi követeléssel is
párosul. Az erkölcsi kárt általában nem ítélik meg a választott bíróságok, ha a kárt az állam szenvedte
el. Az erkölcsi elégtételadásnak gyakori módja, hogy a jogsértésben vétkes állami funkcionáriusokat
visszahívják, vagy megbüntetik.
Az államok felelőssége a nemzetközi jog megsértése miatt (az ENSZ Nemzetközi Jogi
Bizottságának tervezete – 2001.) II. FEJEZET - A sérelem jóvátétele
34. cikk - A jóvátétel formái
A nemzetközi jogot sértő cselekménnyel okozott sérelem teljes jóvátétele, ezen fejezet rendelkezései
szerint, történhet helyreállítás, kártérítés és elégtétel nyújtásának formájában, ezek egyikének, vagy
együttesének alkalmazása útján.
35. cikk - Helyreállítás
A nemzetközi jogot sértő cselekményért felelős állam köteles a helyreállításra, azaz a jogot sértő
cselekmény elkövetése előtt létező helyzet visszaállítására, ha és amennyiben a helyreállítás:
a) fizikailag nem lehetetlen;
b) nem jár teljességgel aránytalan teherrel ahhoz az előnyhöz képest, ami a helyreállításból fakad a
kártérítéssel szemben.

 61

36. cikk - Kártérítés

1. A nemzetközi jogot sértő cselekményért felelős állam köteles az ezzel okozott kár megtérítésére,
amennyiben a kárt helyreállítás útján nem teszik jóvá.
2. A kártérítésnek fedeznie kell valamennyi anyagilag felbecsülhető kárt, beleértve az elmaradt
hasznot, amennyiben azt megállapítják.
37. cikk - Elégtétel
1. A nemzetközi jogot sértő cselekményért felelős állam köteles elégtételt adni az ezen cselekménnyel
okozott sérelemért, amennyiben azt kártérítés vagy jóvátétel útján nem teszik jóvá.
2. Az elégtétel megvalósulhat a kötelezettségszegés elismerésével, sajnálkozás kifejezésével, formális
bocsánatkéréssel, vagy más megfelelő módon.
3. Az elégtétel nem lehet aránytalan a sérelemhez képest, és nem valósulhat meg a felelős államra
nézve megalázó formában.
A felelősségi igény elévülése:
A nemzetközi jogban az elévülés ténye vitatott, a nemzetközi jog nem ismer semmiféle általános
szabályt arra, hogy bizonyos igények mennyi idő eltelte után évülnek el.
Kivételesen nemzetközi egyezmény megállapíthat elévülési időt pl.: kozmikus károk esetén az igényt
érvényesíteni 1 éven belül lehet.
Ha az állam nem élt igényállítással sem, a jog elenyészik. Ha az állam megfogalmazta az igényt, de
csak később érvényesíti, az nem probléma pl.: az állam igénnyel élt, de csak 31 évvel később indított
eljárást, és a Bíróság engedte azt.

25. A felelősségi igény érvényesítésének feltételei, az ellenintézkedések.

I. A felelősségi igény érvényesítésének feltételei:

42. cikk - A felelősség felhívása egy sértett állam által
Az állam, mint sértett állam, jogosult hivatkozni egy másik állam felelősségére, ha a megszegett
kötelezettség fennáll:
1) egyénileg az állammal szemben; vagy
2) az államoknak, ezt az államot magában foglaló csoportjával, vagy a nemzetközi közösséggel, mint
egésszel szemben, és a kötelezettségszegés:
a/ sajátosan érinti azt az államot; vagy
b/ olyan jellegű, hogy a kötelezettség további teljesítését tekintve, lényegesen megváltoztatja
az összes többi olyan állam helyzetét, melyekkel szemben a kötelezettség fennáll.
43. cikk - A sértett állam értesítési kötelezettsége
1. Egy másik állam felelősségére hivatkozó, sértett államnak értesítenie kell igényéről ezt az államot.
2. A sértett állam nevesítheti különösen:
a) azt a magatartást, melyet a felelős államnak a jogsértő cselekmény megszüntetéséhez kellene
tanúsítania, amennyiben a jogsértés folyamatos;
b) a jóvátétel formáját, melyet a második rész rendelkezéseivel összhangban kellene alkalmazni.
44. cikk - Az igények megengedhetősége
Az állam felelősségére nem lehet hivatkozni, ha
a) az igényt nem valamely alkalmazandó, az igények honosságára vonatkozó szabálynak megfelelően
terjesztik elő;
b) az igény egyike azoknak, melyekre a belső jogorvoslatok kimerítésének szabálya vonatkozik, és
valamennyi rendelkezésre álló és hatékony jogorvoslatot nem merítették ki.
45. cikk - A felelősségre való hivatkozás jogának elvesztése
Az állam felelősségére nem lehet hivatkozni, ha
a) a sértett állam érvényesen lemondott az igényéről;

 62

b) a sértett állam magatartása alapján arra lehet következtetni, hogy érvényesen elfogadta igényének
megszűnését.
46. cikk - Több sértett állam
Amennyiben ugyanaz a nemzetközi jogot sértő cselekmény több államot sért, akkor mindegyik sértett
állam külön hivatkozhat a nemzetközi jogot sértő cselekményt elkövető állam felelősségére.
47. cikk - Több felelős állam
1. Amennyiben ugyanazon nemzetközi jogot sértő cselekményért több állam felelős, akkor ezzel a
cselekménnyel összefüggésben mindegyik állam felelősségére lehet hivatkozni.
2. Az 1. bekezdés:
a) nem engedi meg, hogy akármelyik sértett állam nagyobb kártérítéshez jusson, mint az elszenvedett
kár;
b) nem érinti a fellépés jogát más felelős államokkal szemben.
48. cikk - A felelősség felhívása nem sértett állam által
1. A sértett államon kívül, bármely állam jogosult egy másik állam felelősségére hivatkozni a 2.
bekezdéssel összhangban, amennyiben:
a) a megszegett kötelezettség az államok azon csoportjával szemben áll fenn, amely magában foglalja
ezt az államot, és azt a csoport közös érdekének a védelmében hozták létre; vagy
b) a megszegett kötelezettség a nemzetközi közösség egészének irányában áll fenn.
2. Az 1. bekezdés alapján a felelősség felhívására jogosult bármely állam a felelős államtól
igényelheti:
a) a nemzetközi jogot sértő cselekmény abbahagyását, és a 30. cikkel összhangban, a meg nem
ismétlésre vonatkozó biztosítékokat és garanciákat kérhet; és
b) a megelőző cikkekkel összhangban a jóvátételi kötelezettség teljesítését, a sértett állam vagy a
megszegett kötelezettség kedvezményezettjeinek érdekében.
3. A 43., 44., és 45. cikkekben foglalt, a felelősség sértett állam által történő felhívásával összefüggő
követelmények, alkalmazandók a felelősség azon állam által történő felhívására is, mely az 1.bekezdés
szerint jogosult erre.
II. Ellenintézkedések nemzetközi jogsértő cselekménnyel szemben:
Az állam, egy másik állammal szemben fennálló nemzetközi kötelezettségével összhangban nem álló
cselekményének jogellenessége kizárt, ha és amennyiben az az utóbbi állammal szemben, a 3. rész II.
fejezetének megfelelően végrehajtott jogszerű ellenintézkedés.
49. cikk Az ellenintézkedések célja és korlátjai
1. A sértett állam csak annak érdekében tehet ellenintézkedéseket a nemzetközi jogot sértő
cselekményért felelős állammal szemben, hogy azt az államot rábírja a 2. részben foglalt
kötelezettségek betartására.
2. Az ellenintézkedések, az intézkedéseket tevő állam részéről a felelős állam irányában fennálló
nemzetközi kötelezettségek időleges nem-teljesítésére korlátozódnak.
3. Amennyire lehetséges, az ellenintézkedéseket úgy kell alkalmazni, hogy lehetővé tegye a kérdéses
kötelezettségek teljesítésének újrakezdését.
50. cikk Az ellenintézkedésekkel nem érintett kötelezettségek
1. Az ellenintézkedések nem érinthetik:
a) az erőszakkal való fenyegetéstől vagy az erőszak alkalmazásától való tartózkodás kötelezettségét,
az ENSZ Alapokmányában foglaltak szerint;
b) az alapvető emberi jogok védelmére irányuló kötelezettségeket;
c) a represszáliát tiltó humanitárius jellegű kötelezettségeket;
d) az általános nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályaiból fakadó más
kötelezettségeket.
2. Az ellenintézkedést alkalmazó állam nem mentesül azon kötelezettségeinek teljesítése alól, melyek:
a) közte és a felelős állam között alkalmazandó, valamely vitarendezési eljárás alapján állnak fenn;
b) a diplomáciai és konzuli tisztviselők, helyiségek, irattárak és iratok sérthetetlenségének tiszteletben
tartására vonatkoznak.

 63

51. cikk Arányosság

Az ellenintézkedéseknek az elszenvedett sérelemmel arányban állónak kell lenniük, figyelembe véve a
nemzetközi jogot sértő cselekmény súlyát és a kérdéses jogokat.
52. cikk Az ellenintézkedések alkalmazásának feltételei
1. Ellenintézkedés alkalmazása előtt a sértett állam köteles:
a) a 43. cikkel összhangban felszólítani a felelős államot a II. részben foglalt kötelezettségeinek
teljesítésére;
b) értesíteni a felelős államot az ellenintézkedés alkalmazásáról szóló döntésről, és javaslatot tenni az
ezen állammal folytatott tárgyalásokra.
2. A sértett állam, az 1. b) bekezdéstől függetlenül, alkalmazhat a jogai megóvásához szükséges sürgős
ellenintézkedéseket.
3. Ellenintézkedések nem alkalmazhatók, és ha már alkalmazták, indokolatlan késedelem nélkül
felfüggesztendők, ha:
a) a nemzetközi jogot sértő cselekmény abbamaradt; és
b) a vita elbírálás alatt van egy olyan bíróság, vagy más döntéshozó szerv előtt, amely hatáskörrel
rendelkezik a felekre kötelező döntés meghozatalára.
4. A 3. bekezdés nem alkalmazható, ha a felelős állam a vitarendezési eljárások során nem jár el
jóhiszeműen.
53. cikk Az ellenintézkedések megszüntetése
Az ellenintézkedéseket meg kell szüntetni, amint a felelős állam a jogot sértő cselekmény
vonatkozásában teljesíti a második részben foglalt kötelezettségeit.
54. cikk Nem sértett állam által alkalmazott intézkedések
A jelen fejezet nem érinti egy másik állam felelősségének felhívására, a 48. cikk 1. bekezdése alapján
jogosult állam jogát arra, hogy jogszerű intézkedéseket alkalmazzon ezen állammal szemben, a sértett
állam, illetve a megszegett kötelezettség kedvezményezettjeinek érdekében, a kötelezettségszegés
abbahagyása és a jóvátétel biztosítása végett.
A nemzetközi jog kikényszerítése a jelen viszonyok között elsősorban az önsegély útján történik. Az
önsegély gyűjtőfogalom és mindazokat a jogi és jogon kívüli eszközöket jelenti, amellyel a sértett
állam igyekszik az őt ért sérelem jóvátételét kikényszeríteni és ez a nemzetközi jogellenesség egyik
legfontosabb szankciója, gyakorlati megjelenése a retorzió és a represszália.
A retorziónál egy formailag jognak megfelelő, de a másik állam részére érdeksérelmet jelentő
magatartásról van szó, amelyet jogsértésen kívül is alkalmazni lehet. A retorzió hátrányos intézkedést
jelent, mely nem a jog szféráját érinti, hanem csupán jogilag nem védett érdeket veszélyeztet, tehát
elvileg nem jogellenes. Sokszor nem szankciós célból és olyan esetben alkalmazzák, amikor nincs is
jogsértés.
A gyakorlatban leggyakrabban előforduló retorziók:
- diplomáciai kapcsolatok megszakítása
- hivatalos állami látogatások, csúcstalálkozók lemondása vagy elhalasztása
- vámok emelése
- kereskedelmi bojkott elrendelése
- az egyoldalú elhatározással létesített legnagyobb kedvezmény megvonása
Mivel a retorzió nem jogellenes, csak hátrányos intézkedés, így kiválasztása és alkalmazása az állam
szuverén joga, ennélfogva az esetek nagy részében jogon kívüli (politikai) intézkedés. Szankciónak
csak akkor minősül, ha a retorziót jogsértésre adott válaszként eszközlik. Gyakorlására, konkrét
formáira nincs nemzetközi jogszabály.
A represszália a jogsértő cselekménynek egy másik jogsértő cselekménnyel való viszonzását
jelenti. Latin eredetű kifejezés, eredetileg visszavételt jelentett. A feudalizmusban megengedett volt a
magán-represszália: az uralkodó kiadott egy önbíráskodásra feljogosító okmányt (megtorlólevél),
amelynek birtokában a sértett visszavehette elveszett javait, vagy azok ellenértékét. Megtorlóleveleket
egészen a XVIII. századig adtak ki, ettől kezdve felváltotta a diplomáciai védelem intézménye és
szokássá vált az állami represszália alkalmazása.

 64

Mai viszonyok között represszália alatt kizárólag államok által foganatosított kényszerrendszabályokat
kell érteni, melyeknek a Nemzetközi Jogi Intézet 1934-es meghatározása szerint 3 jellemzője van:
1. a represszália a nemzetközi jog általános szabályait sértő, az egyik államnak a másik állam
ellen alkalmazott kényszerítő intézkedése.
2. alkalmazásának indoka a represszáliát elkövető állammal szemben alkalmazott jogtalan és
sérelmet okozó magatartás
3. a célja az, hogy a jogsértő államot a jog tiszteletben való tartására kényszerítse.
Pozitív represszália: a jogsértést az állam egy hasonló jogsértő aktussal viszonozza.
Negatív represszália: valamely jogi kötelezettség teljesítésének megtagadása.
A represszália alkalmazása nem a megsértett elsődleges kötelezettséggel függ össze, hanem célja, az
ugyancsak végre nem hajtott azaz a másodlagos , ex delicto eredetű kötelezettség kikényszerítése. A
represszália alkalmazása akkor is jogos lehet, ha a jogalany, aki ellen irányul, kész a jövőben
végrehajtani az eredeti kötelezettséget, de nem hajlandó jóvátenni a megszegéssel korábban okozott
sérelmet.
A represszália alkalmazásának egyik korlátja az arányosság: az okozott hátrány nem lehet feltűnő
aránytalanságban az elszenvedett jogsérelemmel. Az arányosság elvének feltűnő megsértése
ellenrepresszália alkalmazását teszi lehetővé.
A represszália alkalmazásának szabályait a Nemzetközi Jogi Intézet szabályozta:
1) A represszália alkalmazása előtt a jogsértő államot fel kell szólítani a jogsértés abbahagyására.
2) Megfelelő aránynak kell lenni a jogsértés és az arra adott válasz között.
3) Úgy kell korlátozni a hatásait, hogy azok csak az érintett állam ellen irányuljanak és ne sértsék
meg az egyének vagy harmadik államok jogait.
4) Humanitás elveivel ellentétes intézkedéstől tartózkodni kell.
5) Nem szabad a represszáliát eltéríteni attól a céltól, amely eredetileg indokolta az
igénybevételét.
6) Azonnal meg kell szüntetni a represszáliát, ha az ésszerű elégtételt megadták.
7) Béke idején tilos a fegyveres represszália, mivel agressziónak minősül és ez nemzetközi
jogsértés, azonban háborúban a hadviselés szabályait megszegővel szemben jogszerűen alkalmazható
fegyveres represszália is, ezt nevezik háborús represszáliának.

26. A magánfél sérelmére elkövetett nemzetközi kötelezettségszegés: a

diplomáciai védelem és a Nottebohm ügy.

I. A magánfél sérelmére elkövetett nemzetközi kötelezettségszegés:

Előfordul, hogy a nemzetközi felelősségi jogviszony úgy keletkezik, hogy a nemzetközi jogsértést az
állam szerve egy olyan idegen állampolgár sérelmére követi el, aki az állam területén tartózkodik. Ez
csak akkor lehetséges, ha a területi állam az idegenekkel való bánásmódra vonatkozó nemzetközi
jogszabályokat sérti meg, amelyek mai viszonyok között az egyenlő elbánás elvét és az alapvető
emberi jogokat jelenti.
A diplomáciai védelem lényege az, hogy az állam maga veszi kezébe a sérelmet szenvedett polgára
ügyét. Mint ahogy azt az Állandó Nemzetközi Bíróság is megállapította: az egyén és az állam közötti
vita azzal, hogy az egyén ügyét állama veszi kézbe, átkerül a nemzetközi jog területére és ott már 2
állam áll egymással szemben. A diplomáciai védelemre vonatkozó szabályokat szokásjogi úton az
államok gyakorlata és a nemzetközi bíráskodás alakította ki. Az állam diszkrecionális jogköre annak
eldöntése, hogy nyújt-e vagy nem diplomáciai védelmet, erre a nemzetközi jog nem ír elő semmiféle
kötelezettséget.
Különbség a diplomáciai védelem és a konzuli védelem között:

A diplomáciai védelem A konzuli védelem

nem jár alanyi jogon, az állam dönti el, hogy alanyi jogon jár
megadja e a polgárainak

 65

csak saját állampolgároknak bárkinek

két állam fog egymással szemben állni a
nemzetközi jog területén
csak akkor adják, ha jogsértés történt és a
fogadó állam belföldi jogorvoslati
lehetőségeit kimerítették
nem a két állam fog egymással szemben
állni
jogsérelem nélkül is nyújtható és az eljárás
lefolytatása során bármikor

A diplomáciai védelem nyújtásának feltételei:

1./ feltétel:
Mint azt az Állandó Nemzetközi Bíróság is megállapította 1939-ben: eltérő nemzetközi megállapodás
hiányában az egyén és állama között fennálló állampolgársági kötelék biztosít jogalapot a diplomáciai
védelem nyújtására.
Ezen szabály alól vannak negatív és pozitív kivételek:
Pozitív kivételek:
a) Funkcionális védelem: az államok kivételes esetekben idegen állampolgárokat is védelemben
részesítenek: az USA 1919-ben kiadott rendelkezés szerint az amerikai hajókon szolgáló
tengerészek vagy az USA fegyveres erejének a tagjai akkor is diplomáciai védelemben
részesíthetők, ha nem az USA állampolgárai.
b) Speciális megbízás: Ha az állam nincs abban a helyzetben, hogy védelmet nyújtson például azért,
mert megszakadnak a diplomáciai kapcsolatok. Ilyenkor az államok érdekeik és polgáraik
védelmét idegen államokra bízzák. A diplomáciai védelem alapja ilyenkor egy speciális megbízás
lesz.
c) Ha az állam olyan területet képvisel, melynek nemzetközi cselekvőképessége korlátozott. Pl.: az I.
világháború után Danzig szabad város lakóinak diplomáciai védelmét Lengyelország látta el.
Negatív kivételek:
a) Kettős (vagy többes) állampolgárság: Azzal a következménnyel jár, hogy az állam nem
részesítheti ilyenkor diplomáciai védelemben saját állampolgárát sem, ha az a másik (vagy
harmadik) állampolgársága szerinti állam területén tartózkodik. Nem ilyen egyértelmű a szabály,
ha a kettős állampolgárságú személyek egy olyan állam területén tartózkodnak, melynek nem
állampolgárai. Ilyenkor több megoldás képzelhető el.
b) Ténylegesség elve: A kettős állampolgárság tárgyában 1930-ban Hágában kötött egyezmény 5.
cikke a tényleges állampolgárság elvére helyezkedik azzal, hogy a védelem nyújtására azt az
államot jogosítja fel, amelyikkel az egyén szorosabb kapcsolatot tart fenn. Mivel ezt az
egyezményt kevés állam írta alá, és nem is elég egyértelmű, nem tekinthető általános
megoldásnak. pl.: Nottebohm ügy (lásd később)
c) Folyamatosság elve azt jelenti, hogy a diplomáciai védelemben részesített egyénnek az őt ért kár
bekövetkezésétől egészen az igényérvényesítési eljárás végéig az igényt érvényesítő állam
állampolgárságával kell rendelkeznie. Az állampolgárság megváltoztatása esetén új állama nem
veheti át az előző helyét a már folyamatban levő ügyben, a régi állam pedig azonnal megszünteti
az eljárást. Ugyanakkor az nem szükséges a védelem nyújtásához, hogy az eljárás alatt a sértett
személyének folyamatossága fennálljon, mivel sok olyan választott bírósági ítélet született, hogy
annak meghozatala előtt a sértett már elhunyt, ilyenkor a megítélt kártérítést az örökösök kapják.
2./ feltétel:
A diplomáciai védelem nyújtásának másik előfeltétele, hogy a külföldit a jogsérelem, vagy az anyagi
kár a fogadó állam hatóságai részéről érje. Csak attól kezdve nyújtható diplomáciai védelem, ha a
védeni szándékozott személy az államon belüli jogorvoslati lehetőségeket már kimerítette.
A belső jogorvoslatok kimerítésének szabálya alól vannak kivételek:
a) Az egyik lehetőség, hogy a nemzetközi szerződés nemzetközi bíróság elé utalja az ügyet és a
sértett külföldinek joga van közvetlenül a nemzetközi fórumhoz fordulni. Ilyenkor egyébként a
diplomáciai védelem szükségtelen, legalábbis addig, amíg az egyénnek joga és lehetősége van
arra, hogy igényeit saját maga, nemzetközi fórum előtt érvényesítse. Ilyen lehetőséget adtak a
trianoni szerződés értelmében felállított vegyes döntőbíróságok, ahol az egyének és jogi

 66

személyek pert indítottak az utódállamok ellen vagyonuk lefoglalása vagy érdekük sérelme esetén.
Az ilyen perek indítása előtt nem volt szükség a belföldi jogorvoslatok kimerítésére.
b) A másik lehetőség a helyi jogorvoslati lehetőségek kimerítésének szabálya alóli mentesülésre, ha
olyan szerv döntéséről van szó, amely ugyan első fokon határozott, de amely ellen fellebbezési
lehetőség nincs. Ilyenek például a kormány által hozott döntések.
A diplomáciai védelemhez való jog elvesztése:
A diplomáciai védelem nyújtása az állam joga, így arról az állam lemondhat és ilyenkor alattvalója,
mint e jog kedvezményezettje elveszíti a védelemhez való jogát. E jogról lemondani csak az állam
jogosult, de voltak kísérletek arra is, hogy a lemondást az egyénnek is lehetővé tegyék.
Ilyen kísérlet volt a dél-amerikai államok részéről az ún. Calvo-záradék. Ennek kialakulása azzal a
beavatkozási gyakorlattal függ össze, amit a nagyhatalmak, főként az Egyesült Államok a latin-
amerikai országokkal szemben folytattak, ugyanis ezen államok ügyeibe való beavatkozásra mindig jó
ürügyet szolgáltatott az idegen állampolgárokon esett állítólagos sérelem. Ennek elhárítása érdekében
a latin-amerikai államok nemzetközi jogászai igyekeztek olyan felelősségi koncepciót kialakítani,
mely a lehető legkisebbre korlátozza az állampolgárok védelme ürügyén való beavatkozás lehetőségét.
Ezt a törekvést rendszerezte Carlos Calvo argentin nemzetközi jogász és diplomata, aki szerint:
Az egyenlő elbánás elvéből következik, hogy külföldi sem tarthat több jogra igényt, mint a belföldi,
ezért nem részesíthető diplomáciai védelemben, hanem meg kell elégednie azokkal a jogvédelmi
lehetőségekkel, mint amivel a belföldi rendelkezik.
Ezen a teórián alapszik a Calvo-záradék, amelyet a dél-amerikai államok a külföldi állampolgárokkal
kötött polgári jogi szerződésekbe vettek fel, s ennek értelmében a külföldi előre lemondott a
diplomáciai védelem jogáról és beleegyezett abba, hogy a szerződésből származó jogvitákat belső
bíróságok döntsék el.
Egyetlen esetben kerülhetett ilyenkor sor a diplomáciai védelemre: az igazságszolgáltatás megtagadása
esetén.
A Calvo-záradék nem vált általános gyakorlattá és mára teljesen megszűnt.
Ma is vannak azonban hívei az ún. tiszta kéz (clean hands) elvének: ez egy angolszász eredetű elv,
mely azt jelenti, hogy a külföldinek csak akkor van joga a diplomáciai védelemhez, ha nem sértette
meg sem a tartózkodási állam belső jogát, sem a nemzetközi jogot.
II. Nottebohm ügy:
Friedrich Nottebohm eredetileg német állampolgár volt, de 1905-től kezdődően Guatemalában élt.
1939-ben Liechtensteinben elő testvére segítségével megszerezte a liechtensteini állampolgárságot,
miután attól tartott, hogy az Európában kitört háborúba előbb-utóbb USA is be fog lépni és így őt az
angolszászokkal rokonszenvező Guatemalában majd hátrányok fogják érni, ahol jelentős vagyona volt.
A honosítás feltétele az volt,hogy 3 évig ott lakjon. Az ország uralkodója ez alól felmentést adott, így
sikerült elérnie. Ezzel egy időben az 1913.évi német állampolgársági törvény értelmében, elvesztette a
német állampolgárságát. Nem költözött Liechtensteinbe, hanem visszatért Guatemalába a
liechtensteini útlevelével. 1941-ben Guatemala belépett a háborúba, és először zár alá vették, majd
elkobozták a vagyonát, de Liechtenstein diplomáciai védelmet nyújtott.
Az ügy a Nemzetközi Bírósághoz került:
" A Nemzetközi Bíróság a Nottebohm-ügy kapcsán úgy foglalt állást, hogy az állampolgárság egy
jogi kapcsolat, melynek alapja az összetartozás szociális ténye, a létezésnek, az érdekeknek és az
érzelmeknek kölcsönös jogokkal összekapcsolt tényleges érdekközössége. Tehát az állampolgárság
egy olyan jogviszony, melynek egyik oldalán az állam, a másik oldalán az állampolgár áll. A
jogviszony tárgyát képező jogok és kötelezettségek a belső jog körébe esnek és nem minősülnek
nemzetközi jogi problémának. Minden állam szuverén joga, hogy belső törvényhozás útján
szabályozza, hogy az állampolgárságot miként lehet megszerezni ill. elveszíteni.
" A Bíróság az is megállapította, hogy a diplomáciai védelem nyújtásához tényleges kapcsolaton
alapuló állampolgárság szükséges. Ezért Guatemala nem köteles elismerni Nottebohm liechtensteini
állampolgárságát. Közrejátszott az is, hogy Nottebohm a 3 év letelte előtt megkapta az
állampolgárságot, így vélelmezték rosszhiszeműségét. Ez vitatható döntés volt, mivel a német
állampolgárság is csak formális volt, hiszen 35 éve lakott Guatemalában. De gyes nézetek szerint a
Bíróság döntésével a rosszhiszemű állampolgárság-szerzést akarta kivédeni.

 67

27. A fokozott felelősség esetei a nemzetközi jogban. Megengedett

tevékenység káros következményei miatti felelősség.

I. A fokozott felelősség esetei a nemzetközi jogban:

A technika fejlődésével kialakult olyan állami tevékenység, amely jogilag nem tiltott, de amely
fokozott veszéllyel jár és ebből másnak kára származhat. A felelősség alapja a tevékenység fokozottan
veszélyes jellege.
A fokozott felelősség jellemzői:
⇨ a felelősség megállapításához elégséges a kár bekövetkezése, ha az okozati összefüggésben áll a
veszélyes tevékenységgel
⇨ minthogy az államot felelősség csak az általános szabályok szerint csak jogsértés miatt terhel, csak
akkor származhat felelősség, ha arra az állam külön kötelezettséget vállal.
⇨ ez a felelősség szigorú, objektív, mely alól csak korlátozott kimentésnek van helye.
⇨ a konkrét felelősségi viszonyt az okozott anyagi kár hozza létre, kár hiányában nincs felelősség. A
felelősség mindig anyagi jellegű és csak az okozott kár megtérítését vonja maga után.
⇨ a felelősségi jogviszony mindig 2 oldalú, azaz csupán a kárt okozó és a kárt szenvedő állam között
jön létre.
A fokozott felelősség területei:
1./ A tankhajók olajszennyezése miatti felelősség
2./ A nukleáris energia békés felhasználása
3./ Az űrkutatás miatti felelősség
1./ A tankhajók olajszennyezése miatti felelősség:
A tenger olajszennyezését jelentős mértékben a tankhajók okozzák. A Torrey Canyon hajó
elsüllyedését a szakemberek egy atombomba felrobbanásával tartják egyenértékűnek. A
környezetvédelmi érdek ezért az lenne, hogy az olajat minél kisebb űrtartalmú tankhajókon szállítsák.
A gazdasági érdek viszont épp az, hogy minél többet tudjanak egyszerre szállítani.
1954.évi londoni egyezmény ⇨ megtiltotta a tankok kimosását a partok közelében
1969-ben 2 egyezmény is született Brüsszelben ⇨ az egyik az olajszennyezés miatti objektív
felelősségről szól, amelyet a belső bíróságok előtt kell érvényesíteni, a másik az olajszennyezés
veszélye esetén a nyílt tengeren foganatosítható intézkedésekről szól. Pl.: szét lehet bombázni a
hajóroncsot.
2./ A nukleáris energia békés felhasználása:
Először az egyes államok belső jogában jöttek létre ún. atomtörvények, majd ezt nemzetközi
jogszabályok is követték.
1962. Brüsszel ⇨ atommeghajtású hajók üzemeltetőinek felelősségéről szóló egyezmény
1963. Bécs ⇨ a szárazföldön kifejtett nukleáris tevékenység miatti kárfelelősség
1971. Brüsszel ⇨ a hasadó anyagoknak a tengeren való szállításából származó károk miatti
felelősség. Ennek az egyezménynek egyébként az a célja, hogy a tengeri szállításra vonatkozó
felelősség, valamint a nukleáris energia felhasználása miatti felelősség szabályainak összeütközését
elhárítsa.

 68

A felelősségi egyezmények mindegyike szerint elégséges csupán a kár bekövetkezését, valamint azt
bizonyítani, hogy a kár okozati összefüggésben van egy létesítmény üzemeltetésével.
Az objektív felelősség alóli mentesülés csak oly módon lehetséges, ha az üzemeltető bizonyítja, hogy
a kár olyan időpontban következett be, amikor a felelősség mást terhel, vagy ha bizonyítja az okozati
összefüggés hiányát.
Ez utóbbi szárazföldi reaktor esetén akkor lehetséges, ha:
○ az üzemeltető bizonyítja, hogy a nukleáris kár részben vagy egészben a kárt szenvedett egyén súlyos
gondatlanságának eredményeként következett be, vagy a kárt szenvedett személy olyan szándékos
cselekvésének vagy mulasztásának következménye, mely kifejezetten a kár előidézésére irányult
○ a kár fegyveres összeütközés miatt következett be
○ a kárt súlyos természeti csapás okozta
Hasonló szabályozás vonatkozik az atommeghajtású hajókra, azzal a megszorítással, hogy ott a 3.
kimentési lehetőség hiányzik, ha tehát a hajó természeti erők hatására elsüllyed, ez nem mentesíti az
üzembentartót az okozott kár megtérítése alól.
3./ Az űrtevékenység miatti nemzetközi felelősség:
Nemzetközi felelősséget állapít meg az űrtevékenységre vonatkozó 1967-ben elfogadott 1.
űregyezmény, valamint az 1972. évi felelősségi egyezmény. A szabályozás szükségessége azon
alapszik, hogy a felbocsátott mesterséges égitesteknek előfordulhat, hogy 1-1 darabja a Föld felszínére
hullik és ott kárt okoz. A felelősség abszolút, abban az esetben, ha a felbocsátott űrszerkezet a Föld
felszínén, valamint repülésben lévő légi járműben okozott károkat. Az abszolút felelősség a tárgyi
felelősség szigorúbb változata, amely azon kívül, hogy nem kívánja meg a károkozó cselekmény
elkövetőjének a vétkesség bizonyítását, nem teszi lehetővé a felelősség áthárítását még vis major
esetén sem.
A vis major esetére is kiterjedő felelősségnél ugyanis elegendő annak bizonyítása, hogy ha nem került
volna sor a felelős állam által kifejtett űrtevékenységre, úgy nem következett volna be a kár sem.
Az abszolút felelősség szűk körben ismeri a kimentés lehetőségét:
A felbocsátó állam ugyanis olyan mértékben mentesül a teljes felelősség alól, amennyiben bizonyítja,
hogy a kár egészben vagy részben az igényt támasztó állam vagy az általa képviselt jogi vagy
természetes személyek súlyos, gondatlanságból vagy károkozási szándékkal elkövetett cselekménye
vagy mulasztása folytán keletkezett.
Semmilyen kimentésnek nincs helye, ha a kár a felbocsátó állam által végzett olyan tevékenységből
származik, amely ellentétes a nemzetközi joggal.
Ugyancsak feltétlen felelősség terheli azt az államot, amely az űrkutatást az I. világűregyezmény IX.
cikkével ellentétes módon folytatja. Ez a cikk azt rögzíti, hogy az államok az űrkutatást egymás
érdekeinek figyelembevételével kötelesek végezni, szükség esetén a többi állammal konzultációt kell
kezdeni. Ha ezt elmulasztja és tevékenységével másnak kárt okoz, akkor a felelősség alól semmilyen
címen nem mentheti ki magát.
A felelősségi egyezmény értelmében, ha valamely felbocsátó állam űrobjektumában, illetve az azon
lévő személyekben vagy javakban egy másik állam űrobjektuma a levegőben vagy a világűrben okoz
kárt, úgy ez utóbbi államot csak akkor terheli felelősség, ha a kár saját hibájából, vagy olyan személy
hibájából következett be, akiért egyébként felelősséggel tartozik.
Itt fizikai értelemben két űrobjektum összeütközéséről, jogi értelemben pedig két veszélyes üzem
találkozásáról van szó, ahol mindkét fél egyforma fokozott felelősséget visel, így nyilvánvalóan
közülük az lesz a felelős, akit vétkesség terhel. Ha két űrhajó összeütközése következtében egy
harmadik állam levegőben vagy világűrben levő objektuma is kárt szenved, vele szemben is az az
állam fog felelősséggel tartozni, amelyet az összeütközés miatt vétkesség terhel. Ha mindkét
összeütköző vétkes, a harmadik állam felé irányuló felelősség a vétkesség arányában megoszlik. Ha ez
az arány pontosan nem állapítható meg, a kártérítés terhe egyenlő arányban oszlik mg közöttük.
Repülőgép és űrhajó ütközése esetén mindig az űrobjektumot felbocsátó állam a felelős (Nem
egyértelmű a repülőgép és az űrobjektum elhatárolása.
Repülőgép, amely a levegő ellenállása folytán szerez felhajtóerőt.
Űrobjektum: olyan szerkezet, amit egyrészt a kozmikus térségbe való felbocsátásra szántak, másfelől
nem a levegő felhajtóerejére támaszkodik.

 69

Ez a definíció addig volt jó, amíg meg nem alkották az űrrepülőgépet, ami rakétaként indul vagy
rakéta viszi fel, de repülőgép módjára tér vissza a Földre. Így tehát mindkét objektum tulajdonságait
egyesíti. Az egyetlen lehetséges megoldás az, hogy amíg rakétaként viselkedik, addig űrobjektum,
amikor szárnyait kezdi használni a levegőben való fennmaradásra repülőgép.
Az államok mellett nemzetközi szervezetek is mesterséges égitestek felbocsátásával foglalkoznak, így
e körben a nemzetközi jogi felelősség alanyai ők is lehetnek. Az 1972. évi kárfelelősségi egyezmény
rendelkezéseinek hatályát ezekre a nemzetközi kormányközi szervezetekre is kiterjesztette az alábbi
feltételek alapján:
- ha a szervezet űrtevékenységet végez,
- ha a szervezet elfogadja a kárfelelősségről szóló egyezményben foglalt jogokat és
kötelezettségeket,
- ha a szervezet tagállamainak többsége részese egyrészt a kárfelelősségi egyezménynek,
másrészt az 1967. évi 1. világűr egyezménynek.
Nemzetközi szervezet is lehet károsult. Ebben az esetben azonban nem ő jogosult a kártérítés
követelésére, hanem helyette valamelyik tagállamának kell az igényt előterjeszteni. Kártérítésre az
olyan nemzetközi szervezet jogosult, amely a kárfelelősségre vonatkozó egyezményt már előzőleg
magára nézve kötelezőnek elfogadta.
Az ENSZ Főtitkára által vezetett nyilvános nemzetközi lajstrom számára a nemzeti lajstromot vezető
államok az alábbi információkat kötelesek eljuttatni (ENSZ Közgyűlés 1961-ben kimondott határozata
alapján):
- a felbocsátó állam vagy államok neve,
- az űrobjektum speciális jelzése vagy regisztrálási száma;
- a felbocsátás helye és ideje;
- a pálya főbb adatai, nevezetesen keringési idő, hajlási szög, apogeum (földtávoli pont),
perigeum (földközeli pont);
- az űrobjektum fő feladata.
A regisztrálás célja, hogy kár esetén meg lehessen állapítani, hogy melyik állam, vagy szervezet
bocsátotta fel a kárt okozó égitestet.
A kozmikus károkkal kapcsolatos igény érvényesítése során, a kárt szenvedett állam jogosult az igény
benyújtására. Ha a kárt szenvedett alany természetes vagy jogi személy, az igény érvényesítésére az
állampolgárság szerinti állam jogosult, ha nem támaszt kártérítési igényt, úgy az az állam válik
jogosulttá az igény előterjesztésére, amelynek területén a természetes vagy jogi személy a kárt
elszenvedte, ha pedig egyik sem támaszt kártérítési igényt, úgy az az állam jogosult, amelynek
területén a kárt szenvedett személy állandó lakóhelye van.
A kártérítési igény a kár bekövetkezésétől számított 1 éven belül érvényesíthető. Az igény
érvényesítésének korlátja, hogy nem támasztható addig nemzetközi síkon a kozmikus károk miatti
felelősségi igény, ameddig a kérdéses károk vonatkozásában a felbocsátó állam bírói, államigazgatási,
vagy más szervei előtt eljárás folyik. A kár igény elintézésének alapvető módja a diplomáciai
tárgyalás, ami ha sikertelen (1 év) Kárigényrendező Bizottságot hoznak létre. Ez az érdekelt felek 1-1
képviselőjéből és az általuk közösen választott elnökből áll.
II. Megengedett tevékenység káros következményei miatti felelősség:
A megengedett emberi tevékenység is járhat határon túli károkozással. A kodifikálást az ENSZ
Nemzetközi Jogi Bizottsága 1980 óta végzi.
Ez a felelősség speciális kárfelelősséget jelent, amely olyan nem tilos tevékenységből származik,
amelyet az állam saját vagy ellenőrzése alatti területen fejt ki és amely határon túlhatoló, jelentős
károkozási veszélyt jelent fizikai következményei miatt.
A terület, ahol a károkozó tevékenységet kifejtik, lehet:
1) Az állam szárazföldi, vízi és légi területe;
2) az általa bármely címen igazgatott egyéb terület (bérlet, gyarmat, stb.);
3) az államterület tartozéka (kontinentális talapzat, kizárólagos gazdasági övezet, csatlakozó övezet).
4) Az Antarktiszon működő kutatóállomás.
5) Idegen állam területén felállított katonai támaszpont.

 70

A kárnak jelentősnek, a határon túlhatolónak kell lennie, tehát egy idegen állam területén következik
be, akár van közös határa a károkozási területnek a kárt elszenvedett állammal, akár nincs.
A megengedett, de kárt okozó tevékenységet tipikusan természetes és jogi személyek végzik, így az
állam felelősségi alapja az, hogy ilyen tevékenység csak előzetes állami engedéllyel fejthető ki.
Az engedély kiadásával az állam átveszi a felelősség súlyát, azaz a következő kötelezettségei
keletkeznek:
1) minden törvényhozási, adminisztratív intézkedést meg kell tennie, hogy elkerüljék, vagy a
minimumra csökkentsék a károkozást. Ha ezt elmulasztja felelősség jön létre.
2) Az államnak ügyelnie kell arra, hogy a megelőzés vagy elhárítás során a tevékenység ne
alakuljon át más típusú hasonló veszély forrásává. Ilyen fordulhat elő, ha az állam a külföldről
jövő folyószennyezést úgy próbálja megállítani, hogy lezárja a folyó zsilipjeit, így a
szomszédos állam területén árvízveszély következik be.
3) az államot értesítési és információs kötelezettség terheli, azaz minden olyan adatot közölni
kell, amelyből a kár bekövetkezése valószínűsíthető, vagy amely alapján a kár elhárítható,
illetve csökkenthető.
4) a veszély által fenyegetett állam kérésére azzal konzultálnia kell, ennek elmulasztása
felelősséget eredményez. A konzultációs kötelezettség minden államra vonatkozik, amelyekre
a tevékenység kihat.
A felelősség alapja tehát végső soron az állami kötelezettség megszegése, amely vétkességen (pl.
gondatlanság) is alapulhat. Ha nyilvánvaló, hogy egy tevékenység szükségszerűen kihat egy másik
államra, úgy a megkezdés előtt ezzel a másik állammal megegyezésre kell jutni (pl.: repülőtér az
NSZK és Ausztria határán – zajártalom mérséklése miatt 23-06 óra között a repülőtér nem fogad és
nem indít gépeket). Az érintett államnak joga van elhárító tevékenységre. Közös megegyezéssel
bizonyos helyen a megengedett tevékenység megtiltható.
Ez a felelősségi típus jórészt egyben nemzetközi környezetvédelmi felelősség. A határon túlhatoló
káros következmények igen nagy részben ugyanis környezeti károkat is okoznak. A környezetvédelmi
felelősség másfelől azonban többet jelent a megengedett tevékenységből származó károk miatti
felelősségnél.
A környezeti kár ugyanis:
- nem mindig mérhető pénzben
- sokszor nem is szankcionálható
- a károsult több esetben maga az emberiség
- a károkozás nem csak az állam területén, hanem a mindenki által szabadon használható
területen is elkövethető
- környezeti károkat szándékos és jogsértő tevékenység is eredményezhet.
A környezeti károk miatti felelősség e miatt bizonyos fokig önállósult komplex felelősségi alakzat. A
környezetvédelmi jog folytán az alábbi speciális állami kötelezettségek keletkeznek:
1) Minden állam köteles védelmezni és megőrizni a környezetet és a természetes erőforrásokat.
2) Az állam szuverén joga, hogy kiaknázza a területén lévő erőforrásokat, de ezt csak úgy teheti,
ha a területén vagy az általa ellenőrzött térségben kifejtett tevékenység nem okoz környezeti
kárt más államokban, vagy nemzeti joghatóság alá nem tartozó területeken. (ez az elv a
nemzetközi szokásjog általánosan elismert szabálya, a felelősség szempontjából a
legfontosabb környezetvédelmi alapelv).
3) Együttműködési kötelezettség.
4) Az államot értesítési és konzultálási kötelezettség terheli minden olyan helyzetről, tervezett
intézkedésről, váratlan eseményről, amely környezeti ártalmat okozhat. Ezt írja elő a „Közös
Jövőnk” c. ajánlás.
5) Segítségnyújtásra nincs általános szokásjogon alapuló kötelezettség, ilyet csak külön
egyezmény írhat elő pl.: 1994-ben kötött magyar-ukrán határvizekről szóló egyezmény, mely
segítségnyújtást ír elő szennyezés esetére. Vannak akik szerint természeti katasztrófa esetén a
segítségnyújtási kötelezettség csak az emberi életek mentésére áll fenn.
Felelősség az említett kötelezettségek valamelyikének megszegésekor keletkezik, ha ebből kár
származott.

 71

Ökológiai kár minden olyan, ember vagy állam által előidézett változás, mely akadályozza a víz, a
levegő, a talaj vagy a világűr rendeltetésszerű használatát, vagy veszélyt jelent az embert is magában
foglaló élővilágra, az élettelen természeti értékekre, a tulajdonra vagy az emberiség kulturális
örökségére.
A környezeti károk miatti felelősség mindig jogsértés miatti felelősség, de annak nem mindig az állam
az igazi elkövetője:
1) Az állam belső szabályai konkrétan tiltják a határon túlhatoló szennyezés előidézését, a
tilalomnak az állam bírság fizetésével és büntető eljárás lefolytatásával is érvényt szerez. Ez
esetben az állam magában a szennyezésben vétlen, mint ilyen csak akkor felelős, ha
elmulasztotta a tilalom érvényesítését, nem vizsgálta rendszeresen a légszennyezés mértékét, a
víz minőségét. Mivel azonban a mulasztásnak éppen az a bizonyítéka, hogy a szennyezés a
határon áthatolt, mentesülni ez alól legfeljebb vis maior címén tud.
2) Ha az állam nem hozza meg a szükséges szabályozást, ha hatóságai elmulasztották az
ellenőrzést, amelyre a nemzetközi jog kötelezi, úgy az állam vétkes nemzetközi felelőssége áll
fenn nemzetközi jogsértés miatt. A nemzetközi jogsértés törvényhozással összefüggésben is
elkövethető, akár úgy is, hogy az állam nemzetközi kötelezettségét megszegve nem alkot meg
egy belső jogszabályt. A károsultnak nem kell a jogsértést bizonyítania, elég ha a kár
elszenvedését és az okozati összefüggést bizonyítja.
Környezetvédelmi felelősség esetén több megoldatlan vagy nehezen megoldható probléma
vetődhet fel:
- Az egyik, hogy kárfelelősség esetén okozati összefüggést kell bizonyítani, de sokszor a károkozó
forrás nem állapítható meg. Szennyezés esetén elsősorban nem is a tevékenységet kell bizonyítani,
hanem azt, hogy a szennyezés forrása az állam ellenőrzése alatti terület. Ez sokszor azonban nem
bizonyítható. Pl.: savas eső, hol szennyeződött kéndioxiddal, vagy esetleg az összeadódott az államok
által a légtérben, és ha igen, akkor milyen arányban. Ilyen probléma a Földközi-tenger esetében is
fellép, hajó, beleszórt hulladék, vagy beömlő folyók, és milyen arányban, melyik államból.
- Néha nem lehet megállapítani azt sem, hogy ki is a környezeti kár károsultja. Ez bekövetkezhet
akkor, ha káros hatások nem rögtön, hanem évek múlva jelentkeznek (pl.: atomrobbanás után a közeli
másik államban megduplázódik valamilyen betegség száma; vagy a tengerszennyezés miatt a halak
száma csökken, vagy kipusztulnak).
Környezeti ártalom elkövetésének helye lehet:
1) Saját területen keletkezett a szennyezettség és az kárt okozva túlhatolt a határon. Ilyenkor az
állam felelős, ha sikerül az okozati összefüggést bizonyítani.
2) Az állam szervei a károsító tevékenységet idegen állam területén fejtik ki. Ha erre engedélye
van, akkor a szerződésben rögzítik, hogy milyen felelősséggel tartozik. Ha a területi állam
engedélye nélkül teszi, úgy a szándékos környezetpusztítás, az ún. ekocídium esete áll fenn,
amelyre rendszerint háború esetén kerül sor. Pl. USA a vietnami háborúban vegyszerrel
lombtalanította az őserdőt. A vegyszer ráadásul később azt eredményezte, hogy gyerekek ezrei
jöttek a világra torzszülöttként. 1977 óta az ilyen környezetkárosító hadviselés tilos. Az
ekocídium bár sokszor az agresszió velejárója, de abba mégsem olvad bele, mivel az
agressziót környezetkárosító eljárások nélkül is el lehet követni, így az ekocídium külön
nemzetközi bűncselekmény.
3) Az állam a környezetkárosító tevékenységet res communis omnium usus jellegű területen
követi el. Pl. a hajója szennyezi az óceánt.

28.Az államok közötti viták békés elintézésének nem bírósági útjai.

A múltban az államok közötti viták sokszor háborúhoz vezettek. A háborúindítás joga minden államot
megilletett, nem volt kötelezettség arra, hogy a vitákat békés eszközökkel oldják meg. Az első
nemzetközi szerződést a viták békés elintézéséről 1907. október 18-án Hágában kötötték, de ez sem

 72

mondott ki még kötelezettséget: „amennyiben a körülmények engedik, az államok elsőbbséget adnak a

békés eszközöknek”.
Az ENSZ Alapokmányának értelmében azonban már kötelezettséget vállaltak az államok. A viták
elintézésénél a békés jelleg követelménye az erőszak tilalmának elvéből következik (ENSZ
Alapokmány 2. cikk 4. pont). Ugyanakkor az ENSZ Alapokmány 2. cikk 3. pontja külön kiemeli a
viták megoldásánál a békés eszközök alkalmazását és az igazságosság elvét.
Az Állandó Nemzetközi Bíróság megfogalmazása szerint a vita nézeteltérés jogi vagy ténybeli
kérdésben, egy ellentmondás a jogi nézetek között, vagy a 2 állam közötti érdekeknek a
szembenállása.
Ez nemcsak jogi vitákra vonatkozik, hanem egyéb vitákra is!
A viszály pedig hosszantartó, elmérgesedett vitát jelen a nemzetközi jog tudományában.
A vita 2 féle lehet, de sokszor a kettő egybeesik:
Politikai: rendszerint valamely ténybeli ellentmondás 2 vagy több állam között. A politikai viták
eldöntéséhez új jogszabályok lennének szükségesek.
Jogi: a jogban van az eltérés a 2 állam nézete között. A jogi vitát a már meglévő nemzetközi
jogszabályok alkalmazásával meg lehet oldani.
A nemzetközi viták elintézésére szolgáló békés eszközöket 2 csoportba szokás sorolni:
⇨ az első csoportba tartoznak az ún. diplomáciai utak, amikor nem bíróságok igénybevételével
oldják meg a vitákat,
⇨ a másik nagy csoportba pedig azok az eszközök tartoznak, ahol a bíráskodás, bíróság
igénybevételével oldják meg az államok közötti nézeteltéréseket.
Ami ezt a 2 fő csoportot illeti, a különbség köztük, hogy a bírói megoldás a felekre nézve kötelező
elintézési mód, amennyiben bármelyiküket a bíróság elmarasztalta, úgy ennek megfelelően kötelesek
eljárni. A diplomáciai utak esetén az, amit igénybe vesznek csak eszköz a közöttük létrejövő akarat-
megegyezés létrehozására, vagyis a felek nemcsak az eszközöket választják meg szabadon, hanem
esetleg az elintézésre vonatkozó érdemi javaslatokat is, ami azt jelenti, hogy az igénybevett közvetítő
szerv javaslatát mérlegelik, tehát nem kötelesek elfogadni, csak akkor, ha mindkettőjük érdekeit
megfelelően kielégítette.
A nemzetközi jog szerepe a konfliktusoldó eljárások szabályozásában:
A viták elintézésének eszközeit a nemzetközi jog szabályai eltérő mélységben érintik.
○ Vannak olyan eljárások, melyek eredendően naturális cselekmények, a nemzetközi jog legfeljebb
néhány szabályt alkalmaz rájuk (tárgyalás, jószolgálat, közvetítés)
○ Vannak olyan eljárások, melyek legtöbbször a nemzetközi jog szabályainak vagy egyéb eljárásainak
közbejöttével alkalmazhatóak a gyakorlatban (vizsgálat/ténymegállapítás, egyeztetés/békéltetés)
○ A nemzetközi bíráskodás ezzel szemben a jogból kiinduló, azáltal szabályozott mechanizmus.
A békés, nem bírói vagy más néven diplomáciai elintézési módok:
1. közvetlen tárgyalás
2. az államok közötti viszályok megoldása 3. állam közbejöttével:
a/ jószolgálat
b/ közvetítés
3. a viták nem bírói elintézése nemzetközi szerv vagy szervezet útján:
a/ nemzetközi vizsgáló bizottságok
b/ nemzetközi egyeztető bizottságok
4. államok közötti viták megoldása nemzetközi szervezet útján
a/ Viták elintézése az ENSZ segítségével
b/ a Biztonsági Tanács szerepe az államok közötti viták békés elintézésében
c/ az ENSZ Főtitkár szerepe a viszályok elintézésében
d/ Államok közötti viszályok megoldása nemzetközi regionális szervezetek útján
1./ Közvetlen tárgyalás:

 73

Ez a legegyszerűbb és leggyakoribb elintézési mód. A felek akarat-megegyezésén nyugvó megoldást

jelent, lebonyolítására nincs semmiféle nemzetközi jogszabály. Kötelező igénybevételét nemzetközi
szerződések, bírói ítéletek előírhatják pl.: Bős-Nagymaros ügye. A tárgyalás lehet a bírói elintézési
mód előfeltétele is.
Követelmény:
- a felek jóhiszeműen és érdemben járjanak el;
- az álláspontok módosítására tett javaslatokat kötelező megfontolni;
- a feleknek erőfeszítést kell kifejteniük, nem lehet puszta formalitás a tárgyalás.
A tárgyalásokat a felek külön küldöttek vagy állandó képviselőjük útján kezdik el, az általuk szabadon
választott helyen és körülmények között, gyakran a legnagyobb titokban. Kényesebb ügyekben
magasabb rangú küldöttséget vesznek igénybe.
A közvetlen tárgyalások elintézésében nagy szerepet játszhatnak a csúcstalálkozók, amikor a
legmagasabb rangú állami képviselők ülnek össze a viták megoldása céljából.
A viták megoldásának egy lehetőségét jelenti a nemzetközi konferencia is, amit esetleg 2 állam közötti
vita megoldásának céljából hívnak össze. Ilyen volt 1954-ben Genfben: megszűnt az indokínai háború.
Az államok közötti tárgyalások megkönnyítése és a nézeteltérések megszüntetése céljából újszerű
intézmény az ún. forró drót, melyet először USA és SZU között létesítettek. Ez egy állandó telefonos
kapcsolat a két nagyhatalom legfőbb vezetői között, éjjel-nappal üzemel és amelyen az egyik fél
bármikor felhívhatja a másik felet, még mielőtt a nézeteltérés kialakulna.
A közvetlen tárgyalás a viszályok elintézésében kb. 80-90%-os szerepet játszik, de nem mindig vezet a
megfelelő eredményhez.
2./ Az államok közötti viszályok megoldása harmadik állam közbejöttével
a/ Jószolgálat:
Jószolgálatot végzők lehetnek: nemzetközi szervezetek, államok, kivételesen magánszemély is. A
jószolgálat fogalmát egy regionális amerikaközi szerződés (1948. Bogota) definiálja. Ezen
meghatározás szerint a vitában álló feleket egy 3. állam mintegy összehozza tárgyalás céljából. A 3.
államnak csupán az a szerepe, hogy a megszakadt tárgyalásokat akár az ő területén, akár egy semleges
államban megindítsa. A jószolgálati tevékenység azt jelenti, hogy a közreműködő 3. állam csupán a
tárgyalásokra nyújt lehetőséget és azok megkezdése után többé a viszály megoldásában tevőlegesen
nem vesz részt, annak menetét sem igyekszik befolyásolni.
A jószolgálat egyik félre sem ró kötelezettséget, igénybevétele tetszőleges, indulhat akár a vitás felek
egyikének, akár a jószolgálatot végző államnak a kezdeményezésére. A jószolgálatot rendező 1907.
évi I. hágai egyezmény szerint a jószolgálat felajánlását sohasem lehet barátságtalan aktusnak
tekinteni.
A NATO 1956-ban hozott egy határozatot, mely szerint a jogi és a gazdasági viták kivételével, vita
esetén minden tagállam köteles alávetni magát a szervezeten belüli jószolgálati eljárásnak, amit a
gyakorlatban a NATO főtitkára ajánl fel. Erre eddig ritkán került sor.
Az állami gyakorlatot tekintve az államok már sokszor vették igénybe a jószolgálat intézményét:
⇨1957-ben USA végzett jószolgálati tevékenységet a Ciprus miatt vitába keveredett Görögország és
Nagy-Britannia között.
⇨Franciaország jószolgálata alapján jött létre tárgyalás SZU és Tajvan között az 1954-ben lefoglalt
Tuapsze szovjet tankhajó ügyében
⇨sikertelen volt Nagy-Britannia jószolgálati ajánlata 1954-ben Izrael és az arab államok között
b/ Közvetítés:
A közvetítő állam tevékenysége többet jelent a jószolgálatnál, a feleket nem csak tárgyalás céljából
hozza össze, hanem maga is odaül a tárgyalóasztalhoz, és javaslataival hozzájárul a 2 fél közötti
akarat-megegyezés létrejöttéhez. Közvetítők lehetnek: nemzetközi szervezetek, államok, kivételesen
magánszemély is.
Az 1907-es I. Hágai Egyezmény szerint a közvetítő szerepe azt jelenti, hogy kiegyenlíti azokat az
ellentétes követeléseket és elenyésztesse azokat a nehezteléseket, amelyek a viszálykodó államok
között támadhatnak.

 74

A közvetítő eljárhat akár az egyik, akár a másik fél felkérésére, akár a felek közös felkérésére.
Egyoldalú felkérés esetén azonban szükséges, hogy a másik fél is beleegyezzen a közvetítő állam
személyébe. A közvetítésre akár a 3. állam is felajánlkozhat és ilyen irányú lépését nem lehet
barátságtalan cselekménynek tekinteni. A közvetítés mindig kizárólag tanács jellegével bír és soha
nincs kötelező ereje. A közvetítés különleges fajtája, amikor az elhúzódó viszályt úgy oldják meg,
hogy a viszálykodó felek mindegyike felkér 1-1 államot, hogy lépjenek egymással kapcsolatba és a
nevükben tárgyaljanak.
A közvetítés intézményét a történelem folyamán nagyon sokszor vették igénybe:
⇨ 1783-ban Oroszország közvetített Nagy-Britannia és az Egyesült Államok közötti vitában
⇨ 1946-ban Franciaország közvetített Svájc és SZU között, a II. vh. alatt a német hadifogságból
Svájcba menekült és ott internált szovjet állampolgárok helyzetével kapcsolatos vitában. A
közvetítésre azért volt szükség mivel még diplomáciai kapcsolat sem volt a két állam között.
⇨ 1979-ben USA közvetítésével kötött Camp David-ben békeszerződést az addig háborúban álló
Izrael és Egyiptom.
3./ A viták nem bírói elintézése nemzetközi szerv vagy szervezet útján
a/ Vizsgálat:
A nemzetközi vizsgálóbizottság igénybevételére akkor kerülhet sor, ha a diplomáciai tárgyalások nem
hoztak eredményt, ugyanakkor a felek közötti vita nem a jogban van, hanem csak abban, hogy mi
történt, és a tények megállapítása céljából hozzák létre. Létrehozása a felek közös elhatározásával
történik, rendszerint mindegyik fél kijelöl 2-2 személyt, akik közül csak 1-1 lehet a vitában álló felek
állampolgára és az általuk kijelölt 4 tag pedig megválasztja az ötödiket, aki a vizsgálóbizottság elnöke
lesz.
Az eljárás első szakaszában szintén a tényállást igyekeznek megállapítani: a vizsgálóbizottság a felek,
tanúk, szakértők meghallgatása után készíti el és a megállapításait összegezve a felek elé terjeszti. A
felek ezután szabadon határozzák meg, hogy a megállapított tényállásból milyen jogi
következtetéseket vonnak le. A vizsgálóbizottság igénybevétele csak olyan ügyekben történik, amely a
becsületet nem érinti, tehát rendszerint a kevésbé lényeges ügyek kerülnek elé.
Pl.: 1904-ben orosz-japán konfliktusban az oroszok véletlenül elsüllyesztettek brit halászhajót,
amelyet japán hajónak véltek a sűrű ködben. A britek és oroszok között francia admirális elnökletével
létrehozott bizottság folytatott vizsgálatot. A bizottságban 5 különböző nemzetiségű tengernagy vett
részt
Kísérlet arra, hogy a vizsgálóbizottságokat állandó jelleggel alkalmazzák:
Bryan-szerződések: Az USA és latin-amerikai, valamint más országok között 1913-14 folyamán
létrejött kétoldalú szerződések. A felek kötelezték magukat nemzetközi vita esetén vizsgálóbizottság
létrehozására, és, hogy annak döntéséig egymás ellen háborút nem kezdenek. USA ilyen szerződést
kötött pl. Németországgal, Olaszországgal, Osztrák-Magyar Monarchiával.
Gondra-szerződés: Az amerikai államok között hozott létre két állandó bizottságot és ezek elé kellett
terjeszteni azokat az államok között keletkezett ténybeli vitákat, amelyeket nem sikerült diplomáciai
úton vagy akár választott bíróság segítségével sem megoldani. A viták közül kizárták az alkotmányos
kérdéseket, valamint az olyan kérdéseket, amelyeket valamilyen más elintézési mód alá vet egy
nemzetközi szerződés. A Gondra-szerződés értelmében az eljáró vizsgáló bizottság 5 tagú.
b/ Egyeztetés:
A vizsgálóbizottságok speciális fajtái az ún. egyeztető vagy békéltető bizottságok. Ezek az I. vh. után
jelentek meg. Az egyeztető bizottságok a vizsgáló bizottságoktól csak annyiban különböznek, hogy a
tényállás megállapításán túl javaslatot tesznek az érintett államok részére a viták megoldására, tehát
jogi kérdésben is állást foglalnak. Állásfoglalásuk azonban nem kötelező, csak ajánlat vagy javaslat
jellegű.
Az 1928-as Általános Akta kötelezővé tette a részesévé váló államok számára az egyeztető eljárást,
amennyiben a felmerült vita diplomáciai úton nem volt megoldható. Az egyeztető bizottság az eléje
tartozó ügyekben az eljárását 6 hónap alatt köteles volt elvégezni, de csak olyan ügyek tekintetében
kellett ezt az eljárást igénybe venni, amelyek a felek megállapodása értelmében nem tartoztak bírói
útra.

 75

A két világháború között több kétoldalú nemzetközi szerződés kötelezően előírta az egyeztető
bizottsági eljárást.
Ilyet kötöttek egymás között pl.
- 1929-ben a Kisantant államai
- 1924-ben Magyarország és Svájc (1 főből álló egyeztetőt írt elő, akinek semleges polgárnak kellett
lennie)
Mai viszonyok között a többoldalú szerződések egyre gyakrabban írnak elő egyeztetést. Pl.
- 1982. évi Montego Bay-i tengerjogi egyezmény a gazdasági övezetekben keletkezett halászati vitákra
írja elő.
- 1977. évi I. genfi jegyzőkönyv a háború áldozatainak védelméről
- 1969.évi bécsi egyezmény a szerződések érvénytelenségével, megszűnésével, felfüggesztésével
kapcsolatos viták elintézését írja elő.
Az újabb egyezmények az egyeztetést gyakran „békéltetésnek” nevezik, mint pl. az EBEÉ
kezdeményezésére 1992-ben Stockholmban aláírt, a békéltetésről és a választott bíráskodásról szóló
egyezmény, melynek Magyarország is részese.
Ez az egyezmény szabályozza a békéltetési eljárást és a választott bíráskodási eljárást. Állandó szervet
hozott létre mindkettőre nézve Genfben, ez a: Bíróság Vezetősége:
- elnökből,
- alelnökökből, és
- három másik tagból áll, mellette jegyző működik.
Két lista:
- egyiken az EBEÉ-ben résztvevő államok által kinevezett két békéltető van. Ezek legalább egyike
saját állampolgár, a másik egy, az EBEÉ-ben részt vevő állam polgára is lehet.
-A másik listára mindegyik részes állam egy-egy választott bírát és helyettest nevez ki, mindkettő
saját állampolgár is lehet.
Vita esetén a konkrétan eljáró békéltető bizottságot az első listáról alakítják, az alábbi eljárással:
-A békéltetési eljárást a vitában álló felek közösen vagy az egyik fél egyedül is kérheti a jegyzőtől és
egyben megnevezi a békéltető bizottság egyik tagját, aki saját állampolgára lehet.
-A jegyző értesíti a vitában érdekelt többi államot, akik 15 napon belül kötelesek saját békéltetőjüket
kinevezni, és ehhez a két taghoz a Vezetőség további harmadik tagot nevez ki.
-Ha az ellenérdekű fél nem nevezi ki a békéltetőjét 15 napon belül, úgy a Bíróság vezetősége nevez ki
megfelelő számú általában 5 békéltetőt, ha két állam közötti vitáról van szó. Több állam esetén a
békéltető bizottság létszáma nagyobb lehet, de pártatlannak kell lenniük.
-Ha a felek a békéltetés során kölcsönösen elfogadható rendezést találtak, ezt közös iratba foglalják,
amit a felek és a bizottság tagjai aláírnak. Ezzel az eljárás befejeződik, az irat az EBESZ Tanácsa elé
kerül. Ugyancsak a Tanácsnak kell megküldeni, ha a felek, vagy azok egyike sem fogadta el a
békéltető bizottság javaslatát, ha a befejezés előtt elhagyta az eljárás színhelyét, vagy meg sem jelent a
békéltető bizottság ülésén.
-A békéltető bizottság eljárásának befejezése után zárójelentést készít és a feleknek 30 nap áll
rendelkezésre, hogy értesítsék a bizottság elnökét arról, hogy hajlandók-e elfogadni a javasolt
rendezést. Ha az egyik fél nem fogadja el, úgy a többi fél sincs kötve hozzá, még akkor sem, ha
korábban elfogadta a bizottság javaslatát. Ilyen esetben a feleknek egyéb, békés rendezési módot kell
keresniük.
4. Államok közötti viták megoldása nemzetközi szervezet útján
a/ Viták elintézése az ENSZ segítségével:
A viták elintézésére az ENSZ-ben – az Alapokmány szerint – 2 szerv jogosult: a Biztonsági Tanács és
a Közgyűlés. A gyakorlatban azonban gyakran eljár a Főtitkár is, főleg megbízás alapján.
b/ A Biztonsági Tanács szerepe az államok közötti viták békés elintézésében:
A Biztonsági Tanács hatásköre: megvizsgálhat minden olyan viszályt vagy helyzetet, amely a
nemzetek között súrlódást okozhat. Ezt megteheti saját kezdeményezésre, vagy bármely tagállam ill. a
Főtitkár felhívására.

 76

Ha megállapítást nyer, hogy a belső konfliktus veszélyes a békére, úgy a BT már béketeremtő
hatáskörében jár el. Pl. 1994-95-ös ruandai polgárháború.
A BT az államok közötti viszályok elintézésére vonatkozó hatáskörében nem kötelező jelleggel jár el,
ez a legfőbb különbség a béke és a biztonság veszélyeztetése esetén alkalmazható hatásköréhez képest.
A BT megfelelő eljárási vagy rendezési módokat ajánlhat, de ennek során köteles figyelembe venni
minden olyan eljárást, amelyet a felek már elfogadtak.
A BT ebben a hatáskörben:
- javasol
- egyeztet
- közvetít
- vizsgáló bizottságot hoz létre és megvizsgálva a helyzetet teszi meg ajánlását a felek
részére, mely nem kötelező.
Ha a viszály azonban veszélyes a békére és a biztonságra, akkor a BT a másik hatáskörében eljárva
előírhat kötelező rendszabályokat, ekkor azonban nem mint közvetítő, egyeztető szerv jár el, hanem
azt a kötelező hatáskört gyakorolja, amely mintegy közhatalmi jellegű szankciónak minősül.
A Manilai Nyilatkozat is leszögezi, hogy az ENSZ tagállamai elismerik a BT elsődleges szerepét
minden olyan vitában, amelyik veszélyeztetheti a békét és a biztonságot. Tehát az államoknak ilyen
esetben már nincs szabad választásuk a viták elintézési módjában.
Ahhoz, hogy a BT pontosan tisztában legyen a tényállással ténymegállapító bizottságot küldhet ki.
Néha a BT a saját tagjai közül delegál néhány államot, abból a célból, hogy megvizsgálják a konkrét
viszály alakulását.
A Közgyűlés szerepe a viszályok elintézésében:
A Közgyűlés minden olyan kérdést napirendre tűzhet, amely a nemzetközi béke és biztonság
fenntartására vonatkozik, ez lehet az államok közötti vita is.
Ha olyan vitáról van szó, amelyet akár egy tagállam, akár egy olyan állam terjesztett a Közgyűlés elé,
amely nem tagállam, a Közgyűlés azt megvitathatja és ajánlásokat tehet akár az érdekelt államnak,
akár a Biztonsági Tanácsnak, vagy akár mindkettőnek. Amennyiben ennek kapcsán cselekvésre van
szükség, a Közgyűlésnek a vita előtt vagy az után a BT elé kell terjesztenie álláspontját. A
Közgyűlésnek ezen hatásköre annyiban korlátozott, hogy nem tehet ajánlásokat csak abban az esetben
ha erre külön a BT felkéri.
A Közgyűlésnek hasonlít ez a szerepe a Biztonsági Tanács szerepéhez a viszályok elintézése
tekintetében, nevezetesen a feleknek megoldást ajánl, tehát közvetíthet, javaslatot tehet, konkrétan
azonban a vitát a feleknek egymás között kell megoldani.
Kivételesen a Közgyűlés is létrehozhat vizsgáló bizottságot.
c/ Az ENSZ Főtitkárának szerepe az államok közötti viszályok megoldásában.
A Főtitkárok az államok közötti konfliktusban gyakran léptek fel közvetítő, egyeztető szervként, amit
vagy személyesen gyakoroltak, vagy speciális megbízottjaik útján. A Főtitkár ebben a feladatában
gyakran járt el megbízás alapján. Pl. 1953. a Közgyűlés megbízása alapján közvetített a koreai háború
folyamán kínai fogságba került amerikai katonák ügyében.
A megbízás származhat a Biztonsági Tanácstól is. A Főtitkár saját kezdeményezésére, hatáskörében is
eljárhat.
Tevékenysége gyakrabban közvetítés, ritkábban jószolgálat formájában történt.
d/ Államok közötti viszályok megoldása nemzetközi regionális szervezetek útján:
Az ilyen szervezetek létesítését maga az ENSZ Alapokmány szorgalmazza, hiszen ha alkalmasak a
helyi viszályok megoldására, akkor tehermentesítik az ENSZ szerveit. Ilyenkor azonban konkuráló
hatáskör keletkezik: a vitában álló államok egyszerre tagjai az ENSZ-nek és a regionális szervezetnek.
Sokak szerint ilyenkor az ENSZ szerepe csak kisegítő jellegű, és csak akkor jön figyelembe, ha a
regionális úton való elintézés meghiúsult. Mások szerint nincs hierarchia a két elintézési mód között,
mivel az államot nem lehet abban korlátozni, hogy milyen békés utat vegyen igénybe.
A regionális és az univerzális szervezet hatásköre között tehát nincs hierarchia, mind az állam, mind a
BT szabadon mérlegel tehát, hogy kihez forduljon, ill. hogy fogalakozzék-e az üggyel. Bármilyen
regionális szervezetről is legyen szó, a megoldásnak amit alkalmaz összhangban kell lennie az ENSZ

 77

Alapokmányával. Kényszerítő eljárást a regionális szervezet csak a BT felhatalmazásával alkalmazhat,

másfelől a BT-t tájékoztatni kell minden olyan tevékenységről, amely a helyi viszályok elintézésére
szolgál vagy a nemzetközi békét érinti.
A helyi jellegű viszályok megoldására alkalmas nemzetközi szervezetek pl.:
- Afrikai Egység Szervezete ennek van egy külön szerve is, mely Közvetítő, Egyeztető és Választott
Bíráskodási Bizottság nevet viseli.
- Amerikai Államok Szervezete ennek külön szerve az Amerika-közi Békebizottság
- EBESZ
- Arab Liga
Amennyiben a BT a helyi vitáról úgy látja, hogy az a világ békéjét és biztonságát veszélyezteti, úgy
azt saját hatáskörébe utalhatja és javaslatait a regionális szervezet köteles végrehajtani.

29. A nemzetközi bíráskodás jellemzői, formái. A nemzetközi választott bíráskodás.

A bírói elintézés azt jelenti, hogy az államok által létrehozott vagy már egy állandó jelleggel fennálló
bíróság elé terjesztik a vitát és előre megállapodnak az ún. kompromisszumban, hogy a bíróság ítéletét
kötelezőként elfogadják és végrehajtják.
I. A nemzetközi bíráskodás formái:
① Állandó
② Választott (tipikusan egy vita megoldására hozzák létre)
II. A nemzetközi bíróság jellemzői:
- szervezetét a nemzetközi jog szabályozza és több, azaz legalább 2 állam közös szerve
- nemzetközi jogot alkalmaz az elébe vitt ügyek eldöntésében
- a bíróság igénybevétele soha nem kötelező, ehhez mindig az államok alávetése szükséges.
III. A nemzetközi választott bíráskodás:
A középkorban a döntőbíró főleg a pápa volt, aki gyakran kényszerítette az uralkodókat, hogy vessék
alá magukat a pápai joghatóságnak. Jellemző volt, az is, hogy egy 3. állam uralkodóját kérték fel
választott bírónak.
Míg Európában a nagyhatalmak között ritkán fordult elő választott bírósági eljárás, addig Amerikában
virágzott: 1794-ben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia aláírta az ún. Jay-szerződést, amelynek
értelmében a vitás ügyeket köztük választott bíróság döntötte el.
A lati-amerikai kontinensen egy speciális választott bírósági típus jött létre, ezek voltak a vegyes
bizottságok vagy igénybizottságok, amelyeket ezek az államok nemcsak egymással, hanem európai
hatalmakkal is (Nagy-Britannia, Belgium, Hollandia stb.) létesítettek. A vegyes bizottságok egyéni
panaszokban is ítélkeztek, ha pénztartozás miatt egy idegen államot egy jogaiban sértett külföldi
perelt.
A választott nemzetközi bíráskodás szabályait általános jelleggel, mintegy kodifikálva a szokásjogi
gyakorlatot az 1907. évi II. sz. Hágai Egyezmény szabályozta:
„a felmerülő vitás ügyekben a szerződő hatalmak a választott bíráskodást ismerik el a leghathatósabb
módnak a diplomáciai úton meg nem oldott vitás ügyek elintézésére”.
Az egyezmény részletesen szabályozta a választott bírósági eljárás megindítását és a bíróság
megalakítását is:
⇨Az eljárás az ún. kompromisszum megkötésével indul, amikor a szerződő felek megállapodnak,
hogy az ügyet választott bíráskodás alá vetik és egyben ebben az egyezményben vagy közvetlenül már
előtte megállapodtak a bírák személyében is.

 78

⇨A konkrétan eljáró bíróság kijelölése rendszerint úgy történik, hogy az eljáró felek kiválasztanak 1-1
személyt, aki lehet az ő állampolgáruk is, vagy esetleg több személyt is megjelölnek és az elnököt
közösen kérik fel a bíróság szuperarbiterének, azaz döntőbírájának.
Az eljárásnak rendszerint 2 része van:
1. írásbeli előkészítő eljárás
2. szóbeli tárgyalás
Az írásbeli előkészítő eljárás abból áll, hogy az ügyvivők közlik a bíróság tagjaival emlékiratukat,
illetőleg a másik fél erre adott válaszát, valamint minden olyan ügyiratot, okmányt csatolnak,
amelyekre hivatkoztak, és amelyekkel álláspontjuk valódiságát igyekeznek bizonyítani. Erre
vonatkozóan a választott bíróság szerződéses határidőt szokott kikötni.
A szóbeli tárgyalás: Az elnök vezeti és erről jegyzőkönyvet készítenek, majd miután a feleket, azok
tanácsadóit meghallgatták, zárt ülésen dönt a bíróság az ügy érdemében. Az ítélet kihirdetése
nyilvános ülésen való felolvasás útján történik.
Hozzá kell tenni, hogy ezek a szabályzatok inkább csak minták, a felek ettől függetlenül másképpen is
eljárhatnak, kijelölhetnek 3 vagy 5 tagú választott bíróságot is, sőt az is gyakori, hogy választott
bíróként egyetlen személyt kérnek fel, ez történt 1925-ben Hollandia és az USA között Palmas
szigetének hovatartozásával kapcsolatos vitában.
A döntés a felekre nézve kötelező és jogerős (fellebbezés alapvetően nem lehetséges - res iudicata -
ítélt dolog), csak a felek korábbi megállapodása alapján lehet az ítélet ellen fellebbezni, a kijelölt
fórumnál (pl.: A Magyarország és a volt antant államok között 1930-ban megkötött hágai egyezmény
értelmében a békeszerződések által létrehozott vegyes döntőbíróságok ítélete ellen az Állandó
Nemzetközi Bírósághoz lehetett fellebbezni.).
Ha a választott bíráskodás nem is ismeri a fellebbezés lehetőségét, mégis van bizonyos lehetőség az
ügyek újbóli elővételére, ilyenek:
- értelmezési kereset
- kijavítási kérelem
- perújítás
Mindez azért sem fellebbezés, mivel ugyanazon a fórumon történik.
1) Értelmezési kereset: Nemcsak az esetileg létrehozott választott bíróságok előtt lehetséges, hanem az
állandó jellegű bíróságok előtt is (pl.: ENSZ Nemzetközi Bírósága). Ilyet kértek pl. Peru és
Kolumbia a Haya de la Torre ügyben. A lényege, hogy ha bármelyik félnek kétségei támadnak egy
bírói döntés pontos értelme tekintetében és ebben vitapartnerével közösen nem tud megállapodni,
úgy kérheti ugyanazt a bíróságot kötelező, hivatalos értelmezés adására, azon elv alapján, hogy
„eius est interpretare cuius est condere”, azaz annak kell értelmezni, aki a döntésre jogosult.
2) Kijavítás iránti kérelem: Kizárólag ténybeli tévedés (pl.: helyesírási, fordítási, számítási hiba)
korrigálása céljából nyújtható be, ez tehát csak szerkesztési hibára vonatkozik.
3) Perújítás: Új, az eljárás idején még nem ismert tény merül fel, amelynek ismerete az ítélet tartalmát
befolyásolta volna, perújítás kérhető a választott bírósági szerződésben kikötött határidőn belül.
A választott bíráskodás ma is megőrizte jelentőségét. Így az EBESZ kezdeményezésére kötött, 1992.
évi Stockholmi egyezmény egy partikuláris választott bíróságot állított fel Genfben. Itt kezeli a
választott bírák listáját a bíróság jegyzője és a konkrétan eljáró bíróság kialakításában jelentős szerepet
játszik a Bíróság Vezetősége, mely a nemzeti bírókon kívül annyi választott bírót nevez ki, hogy azok
száma eggyel több legyen, mint a felek által kinevezett bírák száma. Ennek a választott bírósági
eljárásnak a sajátossága, hogy az egyik fél puszta távolmaradása nem feltétlen akadálya az ítélet
meghozatalának.
Mai viszonyok között a választott bíráskodást előírhatja vagy lehetővé teheti kétoldalú egyezmény is
pl.: Magyarország-Svájc között 1992. óta. ⇨ennek értelmében, ha a vitát nem tudják 1 év alatt
tárgyalások útján lerendezni, akkor a két állam bármelyike választott bírósági eljárás alá vetheti, amely
a két állam által kinevezett 1-1 tagból és az általuk 3 hónapon belül kijelölt elnökből áll. Ha az elnök
személyében a 2 ország 150 napon belül nem tud megegyezni, akkor az elnököt a Nemzetközi Bíróság
Elnöke jelöli ki. A választott bírósági eljárás tehát egyoldalúan is megindítható, a bíróságnak joga van
az ideiglenes intézkedések elrendelésére, ítéletét nemcsak a nemzetközi jogra alapozhatja, hanem ex
aequo et bono, azaz méltányosság alapján is dönthet.

 79

Választott bíráskodásra egy állam és egy nemzetközi szervezet között is sor kerülhet [Nagy-Britannia-
Euratom]. A választott bírósági eljárásra vonatkozólag némely egyezmény a bíróság igénybevételét
kötelező jelleggel is előírhatja (pl.: I. vh. után kötött Párizs melletti békeszerződések, amelyek a
békeszerződésből származó végrehajtási, vagy értelmezési vitákra az ún. nemzetközi vegyes
döntőbíróságokat hozták létre).

30.Az Állandó Választott (Nemzetközi) Bíróság.

Az 1. hágai békekonferencián az orosz delegáció jogi tanácsadójának Fjodor Fjodorovics

Martensznak a javaslatára az orosz delegáció előterjesztett egy elképzelést, hogy az ott megjelent
összes állam kössön kötelező választott bíráskodási szerződést, amit azonban nem fogadtak el, de ez
hozzájárult egy másik egyezmény létrejöttéhez, ami a választott bíráskodást kívánta bizonyos fokig
állandó szervezettel felruházni.
A gyakorlatban és ténylegesen ez a bíróság nem állandó. Az állandóságot egyrészt egy állandó lista,
másrészt egy állandó szerv, a Nemzetközi Iroda jelenti, mely adminisztratív szerv és a peres iroda
szerepét tölti be.
Székhelye Hága, ott működik az Állandó Igazgató Tanács, van elnöke, tagjai a Hágába akkreditált
diplomáciai képviselők, akiket a szükséghez képest hívnak össze.
Ami a bíróság hatáskörét illeti az egyezmény értelmében célja: a jogi viták elintézése pl. nemzetközi
szerződések értelmezése, de igénybevétele nem kötelező, csak ha a körülmények engedik. Az ítélet
végrehajtásának alapja, hogy a felek jóhiszeműen előre alávetik magukat a választott bíróság
ítéletének, de annak igénybevételét a felek maguk döntik el. A vitát a bíróság a nemzetközi jog alapján
köteles eldönteni.
Az Állandó Választott Nemzetközi Bíróságban az állandóságot az a lista jelenti, melyre a szerződést
aláíró államok 6 éves megbízatásra, 4 személyt jelölnek, ez a nemzeti csoport. Mind a 4 személy a
jelölő állam saját polgára is lehet, aki elismert szaktekintély a nemzetközi jog területén, nagy erkölcsi
tiszteletben áll, a tisztséget hajlandó elfogadni és megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek
alapján a saját államában a Legfelsőbb Bíróság tagja lehetne. Amennyiben egy államnak nincs 4, az
említett kritériumoknak megfelelő állampolgára, úgy idegen állampolgárt is kijelölhet, amennyiben az
a tisztséget és a megbízatást hajlandó elfogadni.
Az állandó jegyzéket a Nemzetközi Iroda kezeli és vita esetén, a felek az állandó jegyzékből
választanak két-két bírót, akik közül csak egy-egy lehet saját államuk polgára. Az így kijelölt négy
személy választja meg az ötödik bírát, az ún. szuperarbitert, akinek a szerepe döntő az ítélet
megalkotásánál.
⇨Ha a felek nem tudnak megegyezni az elnök személyében, akkor közösen kérnek fel egy harmadik
államot, hogy jelölje ki a listáról az elnököt valamely semleges állam polgára személyében.
⇨Ha nem tudnak megegyezni ebben a 3. államban sem, akkor, mindegyikük kijelöl egy-egy államot
és ezek közösen jelölik ki az elnököt.
⇨Ha ez utóbbi államok sem tudnak megegyezni, az elnök személyében, úgy 2 hónap eltelte után
mindkét állam megjelöl 2-2 egyént és közülük sorshúzással döntik el ki legyen a konkrétan eljáró
bíróság elnöke.
A bíróság a választott bíráskodás szabályai szerint jár el és az ítéletet szótöbbséggel hozza meg. Az
első döntését 1902-ben hozta, azonban az Állandó Nemzetközi Bíróság létrejöttével jelentősége
visszaszorult, mindössze egyetlen esetben döntött 1945 óta.
A listának továbbra is van jelentősége azonban, mert az ENSZ főszerveként működő Nemzetközi
Bíróság bíráit ezen listáról jelölik ki a nemzetiségi csoportok: minden csoport két-két személyt
jelölhet, és ezután az összesített listáról történik a bíróság kiválasztása, melynél a választók egyrészt az
ENSZ Közgyűlése, másrészt a Biztonsági Tanács.

 80

31.A Nemzetközi Bíróság létrejötte és szervezete.

Az ENSZ egyik főszerve, tehát minden ENSZ tag ipso facto, az ENSZ Alapokmány elfogadásával
egyben részese lett magának a Statútumnak is. Nem lehet úgy az ENSZ-be belépni, vagy eredeti
tagnak lenni, hogy ne fogadja el a Bíróság alapszabályait. Ugyanakkor a Bíróság Statútumának részese
lehet olyan állam is, amelyik nem volt tagja az ENSZ-nek a Statútum elfogadása idején.
A Bíróság semmilyen más hatóságnak nincs alárendelve, olyan szuverén szerv, amelyiknek nem kell
évi tevékenységéről jelentést tenni az ENSZ Közgyűlésnek sem. A Bíróság ugyanakkor nem
kizárólagos bírói szerve az ENSZ tagoknak, tehát azok jogosítottak más bíróságot is igénybe venni.
Egyébként létezik az ENSZ-nek egy másik bírói szerve is, ez az Adminisztratív Bíróság, de ez nem
államok közötti vita eldöntésére szolgál, hanem a világszervezet és alkalmazottai közötti munkaügyi
viták végső eldöntésének fóruma.
A Nemzetközi Bíróság bizonyos értelemben jogutódja az Állandó Nemzetközi Bíróságnak:
amennyiben egy állam az Állandó Nemzetközi Bíróság előtt alávetési nyilatkozatot tett, és rögtön az
ENSZ megalakulása után az ENSZ tagja lett, akkor ez az alávetési nyilatkozat az utódbíróságra,
nevezetesen a Nemzetközi Bíróságra is vonatkozik.
A bíróság tagjainak megválasztása:
A Bíróság tagjának való jelölést az Állandó Választott Bíróság nemzeti csoportjai végzik. Ez 4
személyből áll és ők maximum 4 személyt javasolhatnak a jelölőlistára, amelyik közül csak 2 lehet az
illető nemzeti csoport tagja (a gyakorlatban a nemzeti csoport tagjai csak egy személyt jelölnek). Az
ilyen módon létrejött jelöltek névsora az ENSZ Főtitkárához kerül. Bírák jelölésére egyébként nem
ENSZ tagok is jogosultak, ha részes államai a Statútumnak.
A jelöltek listáját a Közgyűlés és a BT elé terjesztik és a 2 szerv egymástól függetlenül, párhuzamos
ülésen dönt a jelöltek közül.
A 2 párhuzamosan ülésező szerv 3 évenként 5 bírót választ meg 9 évi időtartamra, tehát a Bíróság
megújítására fokozatosan kerül sor. A bírák újraválaszthatók.
A Bíróság tagja az lesz, aki mind a Közgyűlésen, mind a BT-ben elnyeri a szavaztok többségét. A BT-
ben ebben az esetben már 8 szavazat is elég egy bíró megválasztásához. Amennyiben mindkét
szervben két vagy több azonos állampolgárságú jelölt kapta meg a szavazatok többségét, akkor
közülük csak a legidősebbet kell megválasztottnak tekinteni.
Ha bizonyos bírói helyek betöltése eredménytelen, mert egyes személyeket csak a Közgyűlés vagy
csak a BT választott meg, akkor meg kell ismételni a szavazást ⇨ ha ez sem vezet eredményre, akkor
a Közgyűlés és a BT létrehoz egy 6 tagú közvetítő bizottságot. Ebbe 3 állam a Közgyűlésből, 3 pedig a
BT-ből kerül be. Ez a 6 állam tesz újból javaslatokat, ebben már olyan személyek is szerepelhetnek,
akik az első vagy megelőző szavazáson nem voltak jelöltek ⇨ ha ez sem vezet eredményre, akkor:
lehetőség van arra, hogy a bíróság már megválasztott, valamint korábban is funkcióban lévő tagjai
együttesen kooptálják a hiányzó bírót, azok közül, akik akár a Közgyűlésen, akár a BT-ben szavazatot
kaptak.
A Statútum ismeri az ún. ad hoc bíró intézményét. Az ad hoc bíró kijelölésére akkor kerül sor, ha a
Bíróság előtti vitában félként részt vevő államnak nincs állampolgára a Bíróságban. Az is előfordulhat,
hogy egyik félnek sincs polgára a bírák között, ilyenkor mindazon államok, amelyeknek nincs saját
állampolgáruk a Bíróságban, kizárólag a konkrét ügy eldöntése céljából egy nemzeti bírót
delegálhatnak, aki viszont nem feltétlenül tényleg a saját állampolgáruk. Az is előfordult, hogy a kis
államoknak nem volt megfelelő saját állampolgáruk erre a tisztségre és akkor egy másik állam neves
nemzetközi jogászát jelölték ki pl. a Nottebohm-ügyben Liechtenstein a svájci Paul Guggenheim-et
jelölte meg ad hoc bíróként.

 81

Az ad hoc bíró teljes jogú tagja a bíróságnak, az eljárás idejére ugyanaz a napidíj és tiszteletdíj illeti
meg, mint a bíróság megválasztott tagjait, a funkciója azonban az ítélet meghozatalával megszűnik.
A Bíróság a tisztségviselőit maga választja meg: 3 évre választ egy elnököt és egy alelnököt. Az
elnöknek Hágában kell laknia, ugyanis itt működik a Bíróság irodája ill. a Bíróság jegyzője, akit
szintén a Bíróság nevez ki. A jegyző mellett segédjegyző működik.

32. A Nemzetközi Bíróság joghatóságának (hatáskörének) alapjai, és a pergátló

kifogások.

I. A Nemzetközi Bíróság hatásköre és feladatai: A Nemzetközi Bíróság hatáskörét a felek előzetes

hozzájárulása alapozza meg, csak közös megegyezéssel lehetséges, hogy két állam között a Bíróság
bármely ügyben eljárjon. A felek hozzájárulását tartalmazhatja:
1) A vita felmerülése után kötött kompromisszum (pl.: Bős-Nagymaros ügye).
2) Más tárgyban megkötött szerződés olyan rendelkezése,amely a viták elintézését a bíróság elé utalja.
3) Alávetési vagy kötelező joghatósági nyilatkozat tétele, ez utóbbi az ún. fakultatív klauzula:
Egyoldalú alávetési nyilatkozat az ügyek meghatározott csoportjára, vagy bizonyos ügyekre, esetleg
meghatározott időtartamra. Az állam előre elfogadja, hogy meghatározott ügyekben előzetes
megkérdezése nélkül egy másik állam keresetet nyújtson be ellene, aminek előfeltétele, hogy a
keresetet benyújtó állam is tegyen alávetési nyilatkozatot. Ez az alávetési nyilatkozat nem kötelező,
ezért is fakultatív a neve. Az Állandó Nemzetközi Bíróság előtt is szokásos volt a fakultatív klauzula,
és a korábban tett alávetési nyilatkozatok érvényesek maradtak a Nemzetközi Bíróság tekintetében is.
A fakultatív klauzula formájára, tartalmára nézve nincs kötelező nemzetközi jogszabály. A fakultatív
klauzula meglehetősen korlátozza az államok szuverenitását, hiszen lehetővé teszi, hogy bármikor,
sokszor váratlan időpontban is, őt a Bíróság elé citálják. Az államok a fakultatív klauzulát
fenntartásokhoz is köthetik:
1. Connally-fenntartás: Az USA nem fogadja el a Bíróság hatáskörét olyan ügyekben, melyek az ő
meghatározása szerint a belső joghatóságába tartoznak.
2. Érdekelt állam kijelenti, hogy háborús eseményekkel, fegyveres konfliktusokkal kapcsolatos vitái
nem tartoznak a Bíróság kötelező joghatósága alá.
3. Rajtaütésszerű keresetek elleni fenntartás: Ne lehessen azonnal eljárást indítani a Nemzetközi
Bíróság kötelező joghatóságát elismerő nyilatkozat letétele után, mielőtt valamilyen módon a
keresettel megtámadott állam kizárhatná az ellene való per indítását. Várakozási idő általában 12
hónap amelynek letelte után lehet csak a kötelező joghatóságot elismerő államnak bármilyen más
állam ellen keresetet indítania. A gyakorlatban ritkán előfordult, hogy olyan másik állammal szemben
nyújtottak be keresetet, amely a kereset benyújtásáig nem ismerte el a Nemzetközi Bíróság
joghatóságát. Miután egyoldalú akarat-elhatározással nem lehet egy államot Nemzetközi Bíróság elé
citálni, így a Bíróság csak akkor járhat el, ha egy külön nyilatkozatban utólag ez a perbe fogott fél is
elismeri a Bíróság joghatóságát. Ezt az eljárást nevezik forum prorogatumnak a nemzetközi jogi
irodalomban. A jelenlegi Nemzetközi Bíróság gyakorlatában csak a Korfu-szoros ügyben és az ún.
Hay de la Torre ügyben fordult elő. A Bíróság hatásköre egyébként azokra a kérdésekre terjed ki,
amelyeket a felek eléje visznek, de vannak bizonyos kérdések, amelyeket a Statútum ajánl az
államoknak, hogy az azokkal kapcsolatos viták a Bíróság elé tartozzanak: Nemzetközi szerződés
értelmezése; Nemzetközi jog bármely kérdése;Olyan tény létezésének a megállapítása, amely ha
valónak bizonyul, nemzetközi kötelezettség megszegését jelentené; Nemzetközi kötelezettség
megszegése esetén teljesítendő jóvátétel természete vagy terjedelme.
A Bíróság hatásköre kettős, egyrészt ítélkező hatáskör az eléje eldöntés céljából terjesztett viták
tekintetében, másfelől nem kötelező jelleggel tanácsadó véleményt ad meghatározott nemzetközi
szervek kérésére.
II. A pergátló kifogások: A perek megindítása során a Bíróság rendszerint először a maga hatáskörét
vizsgálja meg. A perbe hívott állam ugyanis legtöbbször kifogásolni szokta a bíróság hatáskörét, azért,
hogy kibújhasson az eljárás alól. Az ily módon beterjesztett ún. pergátló kifogások 2 csoportra
oszthatók:⇨ azt kifogásolják, hogy a Bíróság joghatósága bármely okból nem áll fenn

 82

⇨ vagy azt, hogy a kereset nem felel meg a Statútumban és a bírósági eljárási szabályzatban foglalt
követelményeknek.

33.A Nemzetközi Bíróság eljárása (peres eljárás és tanácsadó vélemények adása).

I. A Nemzetközi Bíróság ítélkező tevékenysége, a per lefolytatásának eljárási szabályai:

A Bíróság előtt peres felek csak államok lehetnek, melyeket a kormány által kijelölt képviselők
képviselnek, akiknek a joga az, hogy államuk nevében az üggyel kapcsolatosan bármiféle hivatalos
kijelentést tegyenek, vagy kötelezettséget vállaljanak. A hivatalos képviselőt számos tanácsadó segíti.
A Bíróság az eléje terjesztett ügyeket általában teljes ülésen tárgyalja, ami azt jelenti, hogy a jogvita
elbírálásánál legalább 9 bíró van jelen. Természetesen a Bíróság valamennyi tagja, valamint az ad hoc
bírók is jelen lehetnek az eljárásnál, amelyik így kedvező esetben 17 bíró előtt folyik.
A peres felek kérhetik a Bíróságot, hogy az ne teljes ülésen, hanem egy kisebb létszámú tanácsban
járjon el. 3 fajta ilyen tanács van:
1. speciális tanács: Az ügycsoportok különböző kategóriáira hozták létre, de eljárására még nem volt
példa (1993-ban létrejött egy 7 tagú környezetvédelmi tanács, de még egyetlen üggyel sem
foglalkozott).
2. ad hoc tanács: Egy meghatározott vita eldöntésére alakítják pl.: Maine-ügy, Kanada-USA.
3. sommás tanács: Az ügyek gyors elintézése érdekében a felek kérelmére alakítják meg, amely 5
tagból áll, és a Bíróság elnöke, valamint alelnöke hivatalból vesz részt benne. (Eddig három
ügyben alakították meg.)
Az eljárás két szakaszra osztható: írásbeli-szóbeli
⇨A kereset benyújtása írásban történik ehhez kapcsolódnak a különböző bizonyítékok, iratok. A
benyújtott iratokat ezután megküldik a másik félnek, akinek egy meghatározott idő áll a
rendelkezésére, hogy a különböző dokumentumok ismeretében szintén írásban adja meg a választ.
⇨A szóbeli eljárás során azután a felek képviselői, majd a szakértőik fejtik ki véleményüket, ha kell
helyszíni látogatást tesznek a bírók a vita tárgyát képező országrészben (pl.: Bős-Nagymaros).
A feleknek angolul vagy franciául kell előterjeszteni a kérelmüket, és a két nyelv valamelyikén folyik
a tárgyalás is.
A perek megindítása során a Bíróság rendszerint először a maga hatáskörét vizsgálja meg. A perbe
hívott állam ugyanis legtöbbször kifogásolni szokta a bíróság hatáskörét, azért, hogy kibújhasson az
eljárás alól. Az ily módon beterjesztett ún. pergátló kifogások 2 csoportra oszthatók:
- vagy azt kifogásolják, hogy a Bíróság joghatósága bármely okból nem áll fenn
- vagy azt kifogásolják, hogy a kereset nem felel meg a Statútumban és a bírósági eljárási
szabályzatban foglalt követelményeknek.
Mielőtt a bíróság az ügyben érdemi állásfoglalást kialakítana, lehetősége van az eljárás bármelyik
részében ideiglenes intézkedések elrendelésére. Ez ott szükséges, ahol sürgősen le kell állítani a
jogtalan cselekmény folytatását. Ez lehet pl.: azonnali tűzszünet elrendelése, csapatok
visszavonásának elrendelése. Az ideiglenes intézkedés elrendelését a felek is kérhetik.
A Bíróság előtti eljárás lehetővé teszi, hogy olyan államok, amelyek eredetileg nem voltak az eljárás
részesei, a folyamatban lévő ügybe beavatkozzanak. Erre akkor kerülhet sor, ha egy állam úgy látja,
hogy valamely folyamatban lévő ügy olyan jogi érdekét érinti, amikor az ő közbelépése is kívánatos,
és ekkor a Bíróságnál beavatkozási kérelmet terjeszt elő. (pl.: A franciák ellen a Csendes-óceáni
atomkísérletek miatt Ausztrália által indított perben a közvetlenül érintett Új-Zéland beavatkozási
kérelmet terjesztett elő.) A Bíróság nem köteles elfogadni a beavatkozási kérelmet, ha úgy látja, hogy
annak az ügy elbírálása szempontjából nincs jelentősége.
Ha bármelyik fél pergátló kifogással él, tehát vitatja a Bíróság joghatóságát, de az a pergátló kifogást
nem fogadja el és emiatt az állam távol marad, ez nem akadályozza meg azt, hogy a Nemzetközi
Bíróság az ügyet megtárgyalja, azonban mulasztási ítéletet nem hozhat.
Ítélethozatal:

 83

Miután az ügyben a Bíróság minden felet meghallgatott, minden bizonyítékot megvizsgált, ítéletet
hoz. Az ítélet a perben álló felekre és azok között is csak az eldöntött ügyre nézve kötelező. A
Bíróság az ítéleteit a nemzetközi jog alapján hozza. A Statútum 38. cikke azokat sorolja fel, amelyeket
a bíróság ítéleteinek és tanácsadó véleményeinek kialakításakor használ:
- általános vagy különös nemzetközi egyezmények
- nemzetközi szokás, mint a jog gyanánt elismert tartós gyakorlat bizonyítéka
- a civilizált nemzetek által elismert általános jogelvek
- megelőző bírói döntések és kiváló jogtudósok véleménye, mint a jog megállapításának
segédeszközei.
Ha adott esetben a jogszabály alkalmazása nem lenne méltányos, úgy a Bíróság ex aequo et bono, azaz
a méltányosság alapján is hozhat ítéletet, erre a gyakorlatban azonban még nem volt példa.
Az ítélet végleges és megfellebbezhetetlen. – a bírák egyenként szavaznak és az ítéletet
szótöbbséggel hozzák meg. Szavazategyenlőség esetén a Bíróság elnökének a szavazata dönt.
Bár az ítélet jogerős és a felek kötelesek végrehajtani, elképzelhető, hogy az üggyel kapcsolatban
olyan döntő jelentőségű tény derül ki, amely még az elbírálás idején nem volt ismeretes, ilyenkor az
érdekelt fél perújítást kérhet. A perújítás az ítélet meghozatalától számított 10 éven belül kérhető és
legkésőbb 6 hónappal az után lehet a kérelmet benyújtani, hogy az új tényre fény derült.
Az ítélet megfogalmazásakor az egyes bírák egyéni véleményt vagy ellenvéleményt csatolhatnak az
ítélethez. Nyilvánosságra hozzák azt is, hogy ki szavazott igennel és ki nemmel. Az egyéni vélemény
azt jelenti, hogy a bíró az ítélet rendelkező részével egyetért, azonban annak egyes pontjait, vagy
indoklását kifogásolja. Az ellenvélemény azt jelenti, hogy a bíró sem a rendelkező résszel, sem az
indoklással nem ért egyet.
Végrehajtás:
Az ENSZ Alapokmányában az államok kötelezettséget vállalták, hogy tartják magukat a Nemzetközi
Bíróság határozataihoz. Ha valamelyik fél a Bíróság által hozott ítélet kötelezettségének nem tesz
eleget, a másik fél a Biztonsági Tanácshoz fordulhat, amely ajánlást tehet vagy határozatot hozhat az
ítélet végrehajtása céljából foganatosítandó rendszabályok felől.
II. A Bíróság tanácsadó hatásköre:
A Nemzetközi Bíróság hatásköre kettős:
⇨ egyrészt van egy ítélkező hatásköre, másfelől
⇨ meghatározott nemzetközi szervek kérésére nem kötelező jelleggel tanácsadó véleményt
adhat.
Ezek a szervek:
⇨ ENSZ Közgyűlése
⇨ Biztonsági Tanács
⇨ Közgyűlés által felhatalmazott egyéb ENSZ szervek
Tanácsadó véleményt az államok egyébként nem kérhetnek és nem adhat a Bíróság a Közgyűlés vagy
a Biztonsági Tanács kérelmére sem olyan ügyben, amely államok közötti vita tárgya, és amelyben a
tanácsadó vélemény tulajdonképpen valamilyen módon a vitát eldöntené úgy, hogy az egyik félnek
igazat adna. A tanácsadó véleményt kizárólag jogi kérdésekben adják, ahol a bíróság, mint 15 kiváló
nemzetközi jogászból álló testület nem kötelező hivatalos jogi álláspontját adja elő.
A tanácsadó vélemény kivételesen kötelező jellegű is lehet, ha azt az ENSZ az ENSZ tisztviselők
munkaügyi vitáiban eljáró Adminisztratív Bíróság ítéletével kapcsolatosan kéri, erre az ENSZ
Közgyűlésének 1955. november 08-án kelt határozatával létrehozott szerv jogosított ⇨ az
Adminisztratív Bíróság Ítéleteit Felülvizsgáló Bizottság kérheti a Nemzetközi Bíróságot, hogy
tanácsadó véleményben foglaljon állást az Adminisztratív Bíróság valamely határozatáról.