OCTAVIANUS - AUGUSTUS

 
Hatalomra kerülése
 Caesar halála zűrzavar tört ki, amiből ismét hárman emelkedtek ki: Caesar
alvezére, Marcus Antonius; a lovasság parancsnoka, Lepidus, és Caesar unokaöccse,
fogadott fia, Octavianus. Ők hárman Kr. e. 43-ban megkötötték a második
triumvirátust, azzal a céllal, hogy bosszút álljanak Caesar gyilkosain.
 Kr. e. 42-ben Philippinél legyőzik Brutust és Cassiust, ezután felosztják maguk között
a hatalmat.
 Lepidus hamarosan visszavonult a politikától, Antonius pedig Egyiptomba ment, ahol
beleszeretett Kleopátrába. Octavianus Rómában maradt, ahol Antonius ellen lázított,
majd sereggel támadt ellenfelére.
 Kr. e. 31-ben Actiumnál egy tengeri csatában legyőzte Antoniust és Kleopátrát, így az
ő kezébe került a Róma feletti uralom. Kleopátra öngyilkosságot követett el, Egyiptom
pedig római provincia lett.
 Kr. e. 27-ben Octavianus felvette az Augustus („fenséges, magasztos”) nevet, innentől
számítjuk az uralkodását (ő az első római császár).
Uralkodása (Kr. e. 27 – Kr. u. 14)
 az Augustus által létrehozott uralmi rendszert principátusnak nevezzük. Jellemzői:
o egyeduralom, de a köztársaság külsőségekben megmarad (pl. a császár csupán
„princeps senatus”, a senatus elnöke)
o megmaradnak a köztársasági tisztségek, de a fontosabbakat (pl. consul,
néptribunus, censor, főpap) a császár tölti be, a többi pedig jelentéktelenné
válik.
o Augustus hatalmának alapja a császári provinciák, a császárhoz hű hadsereg és
testőrgárda (praetorianusok), valamint a császári hivatalnokok voltak.
 külpolitikájában a természetes határok (Rajna, Duna) elérésére törekedett. Északon a
Dunáig tolta ki a határokat, Kr. e. 9-ben meghódítva Pannoniát. A természetes határok
elérése után azonban nem terjeszkedett tovább, hanem békére törekedett a
szomszédaival. Ez a Pax Romana, a „római béke” korszaka.
 Augustus olyan jól biztosította hatalmát, hogy rendszere halála után is fennmaradt,
innentől Rómát félezer éven át császárok irányítják.
"Tizenkilenc éves koromban a magam elhatározásából és a magam költségén hadsereget
szerveztem, amelynek segítségével a párturalomtól szorongatott államot felszabadítottam...
Atyám [Julius Caesar] gyilkosainak istentelen tettét törvényes ítélettel megtoroltam:
száműzettem, majd amikor fegyverrel támadtak az állam ellen, nyílt csatában kétszer is
legyőztem őket.
Sokszor viseltem hadat szárazon és vízen, belső és külső ellenség ellen az egész
földkerekségen, és győzelmeim után minden kegyelmet kérő polgárnak megkegyelmeztem.
Ha biztonságunk veszélyeztetése nélkül meg lehetett bocsátani, az idegen népeket sem
irtottam ki, inkább megoltalmaztam. Körülbelül ötszáz ezer római polgár tette le kezembe az
esküt. Ezek közül szolgálati éveik leteltével gyarmatvárosokba telepítettem, vagy
önkormányzatú városaikba visszabocsátottam valamivel több mint háromszáz ezret.
Valamennyiük számára földet utaltam ki, vagy pénzt adtam katonáskodásuk jutalmául...
Tizenháromszor voltam consul, mikor ezeket írtam [Kr. e. 14.], és harminchetedszer nyertem
el a néptribunusi hatalmat... Mikor Hispaniából és Galliából e tartományok sikeres
lecsendesítése után... Rómába hazatértem [Kr. e. 13], a senatus a Mars-mezőn az "Augustusi
béke oltárát" emeltette visszatérésem örömére, és úgy rendelkezett, hogy ott a hatóság, a
papok és a Vesta-szüzek minden évben áldozatot mutassanak be...
A római köznépnek fejenként háromszáz sestertiust fizettem ki atyám végrendelete alapján,
ötödik consulságom évében a magam nevében négyszáz sestertiust a hadizsákmányból,
tizedik consulságom idején pedig a saját vagyonomból, ismét négyszáz-négyszáz sestertiust
ajándékoztam mindenkinek, majd tizenegyedik consulságom évében a saját pénzemen
vásárolt gabonából tizenkét gabonaosztást rendeztem, amikor pedig tizenkettedszer nyertem
el a tribunusi hatalmat, harmadszor is négyszáz-négyszáz sestertiust adtam minden embernek.
Ezekben az ajándékaimban minden alkalommal legalább kétszázötven ezer személy
részesült...
Négyszer segítettem ki az államkincstárt saját pénzemből, oly módon, hogy százötven millió
sestertiust bocsátottam a kincstár vezetőinek rendelkezésére. - Marcus Lepidus és Lucius
Arruntius konzulsága alatt pedig a katonai kincstárba - amelyet az én javaslatomra alapítottak,
hogy abból jutalmazzák azokat a katonákat, akik húsz évet vagy ennél többet szolgáltak -
magánvagyonomból százhetven millió sestertiust fizettem be... A Capitoliumot és a
Pompeius-színházat roppant költséggel újjáépíttettem, de nevemet nem örökíttettem meg
rajtuk. Az ősrégi, több helyen roskadozó vízvezetékeket kijavíttattam, a Marciusról nevezett-
vízvezeték vizét megkétszereztem úgy, hogy új forrást kapcsoltam bele...
Háromszor rendeztettem gladiátori játékokat a magam nevében, és ötször fiaim vagy unokáim
nevében. Ezeken a játékokon körülbelül tízezer ember küzdött a porondon. Kétszer
szórakoztattam a népet a magam nevében a világ minden részéből szerzett atléták
versenyével, harmadízben pedig unokám nevében. Játékokat rendeztem a magam nevében
négyszer, más főtisztviselők helyett pedig huszonháromszor...
A római nép valamennyi tartományának a területét gyarapítottam, ha szomszédságukban
olyan népek éltek, amelyek nem ismerték el hatalmunkat. Gallia, Hispania és Germania
tartományt Gadestől, az óceáni határtól az Elbe folyó torkolatáig megbékéltettem...
Hatodik és hetedik konzulságom idején, miután a polgárháborúknak véget vetettem, s az
egész nép akaratából elnyertem a teljes főhatalmat, az állam ügyeinek intézését a magam
hatalmából átadtam a szenátus és a római nép kezébe. Ezért az érdememért szenátus-határozat
alapján Augustusnak neveztek... Ettől fogva mindenki másnál nagyobb volt a tekintélyem,
hatalmam viszont semmivel sem volt több, mint hivatalbeli társaimnak."
(Augustus önéletrajza Kr. u. 14)