Gyermekfókuszolás

Marta Stapert

Hogyan bánjunk gyermekekkel a fókuszterápiában?

Hogyan tanítsuk meg a gyermekeket fókuszolni?

Hogyan vezessük őket a fókuszolás során?

Írta: Marta Stapert

Fordította: Horváth Dávid

A fordítást ellenőrizte és az eredetivel egybevetette: Goóg Mária

Bevezetés

Egy anya azzal a kérdéssel fordult hozzám telefonon, hogy mit tehetne annak érdekében, hogy
jobban megérthesse a fiait. Először is azt tanácsoltam neki, hogy iratkozzon be egy fókusz-
tanfolyamra. Másodszor pedig azt javasoltam, hogy amikor a fiának valami gondja vagy rossz
érzése van, kérdezze meg tőle: hol érzi azt pontosan a testében és hogy miféle érzések azok?
Ezt az érzést azután majd "kihelyezhetné valahová a testén kívülre", ahonnan aztán jobban
szemügyre veheti. Néhány héttel később a következő történetet mesélte el nekem az anya:

Képzeld, egyszer éppen az autót vezettem a két fiammal, akik két, ill. négy évesek és a hátsó
ülésen ültek. Nagyon ideges voltam, mert a fiatalabbik toporzékolt, sírt és kiabált. Nem láttam
tisztán, hogy mi történik körülöttem és közben arra is figyelnem kellett, hogy biztonságosan
vezessek.

Egyszer csak az idősebbik fiú, Joachim megkérdezte a kisebbet, Casimirt: "Hol érzed a
testedben a haragot?"

Casimir bőgve így válaszolt: "A hasamban."

Joachim: "De pontosan merre?"

Casimir: "Itt." És odatette a kicsi kezét a hasára.

Joachim: "Tartsd a kezedet ott egy kicsit és akkor jobban leszel."

Casimir: "Nem szép ez itt."

Joachim: "Helyezd el valahová kívülre ... keress neki valahol egy helyet ... hagyd csak
eltávozni ... és meglátod, újra jól fogod magad érezni."

Ezután csend lett hátul a kocsiban, a fiúk elégedetten ültek, s én ismét felszabadultnak
éreztem magam.

Ezzel a példával kezdem, hogy rámutassak: nem bonyolult dolog a gyermekekkel való
fókuszolás. Épp ez az, ami a fókuszolás lényege. Még egy telefonon elhangzott tanácsnak is
lehet foganatja. Hiszen nem az a végső cél, hogy a gyermekek végülis egymásnak legyenek
képesek segíteni a fókuszoló módszerrel?

Egyre több és több kérés érkezett hozzám szülőktől, tanároktól és másoktól, akik szerették
volna a gyermekeket fókuszolásra tanítani: "hogyan segíthetek a gyermekemnek a
fókuszolással?" "Hogyan kísérhetem a gyermekemet vagy gyermekeimet iskolai munkájukban
a fókuszolással?" Kiderült, hogy ez összetettebb dolog annál, mint csupán felnőtteknek
gyermekek fókuszolásban való segítése, vezetése.

Hamarosan rájöttem, hogy van egy ennél még fontosabb alapkérdés és igény is. Ez pedig így
hangzik: "hogyan lehetek a gyermekemmel a családban vagy a munkában egész napon át
fókuszoló módon, jobb légkört teremtve ezáltal akár odahaza, akár az iskolában. Valóban
együtt lenni a gyermekkel ahelyett, hogy utasítgassam, ráerőltessek valamit, vagy idegesítsem
magam, amikor a gyerek mást akar mint én. Igencsak érdekli a felnőtteket, hogy ők maguk is
elsajátíthassák az élet mindennapjaiban a fókuszolás alapattitűdjét, és, hogy fókuszolásra
tanítva a gyermeket, képesek legyenek kísérni őket.

A gyermekek fókuszolásra tanítása a már ismert megértő, követő attitűdöt igényli. Mi történik
akkor például, ha egy gyermek visszautasítja a fókuszolást és így szól az anyjához:

"Ugye a fókuszolást tanulod? -; de én nem akarok a tanítványod lenni. Válassz valaki mást
gyakorolni."

Hogyan hidalható át az efféle szülő-gyermek közti ellentét? Nem az a fókuszolási alapattitűd

ilyenkor, hogy az anya megérti a gyermeknek ezt a fajta ellenállását?

Hat hónapja tartok kurzusokat felnőtteknek, melynek során arra tanítom őket, hogyan
segíthetik fókuszolni a gyermekeket. Itt szeretném átnyújtani az olvasónak az általam a
kurzusokat látogatott felnőttekkel együtt ezideig kialakított irányelveket. Az viszont már majd
az olvasó alkotókészségén múlik, hogyan fogja megteremteni a gyermekeivel kialakítandó
saját fókuszoló módszerét.

Egészen a múlt hétig az volt a gondom, hogy nem találtam megfelelő címet sem a
kurzusaimnak, sem ennek a cikknek. A "fókuszolás a gyermekekkel" volna talán még a
legegyszerűbb, de valójában ez nem elég pontos. Gendlin úgy tanította, hogy igazából senki
sem tudja a másikat fókuszolni. Ez áll az első leckében a felnőttek vezetéséről, s nekem az a
meggyőződésem, hogy ez gyermekekre éppúgy vonatkozik, sőt még inkább igaz rájuk.
Ugyanis mindíg a fókuszoló az, aki a figyelmét befelé fordítja, egy kísérő vagy egy terapeuta
segítségével.

Ezért írtam Gendlinnek, hogy a véleményét kérjem a "Fókuszolás a gyermekek által" címről.
Nagyon megörültem, amikor azt válaszolta, hogy ezt a címet tartja ő is a legjobbnak erre a
tevékenysége vonatkozóan, ami lehetne még rövidebben "Gyermekfókuszolás" is.

A fókuszolás alapkurzusán való részvétel elengedhetetlen feltétele a gyermekfókuszolási

tanfolyamon való részvételnek. A felnőttek a mi csoportjainkban szülők, nagyszölők,
szomszédok, tanárok, gyermekvédő területen dolgozók és egy játékterapeuta. Ez sokféle
kapcsolat, ám itt most magáról a gyermekről szándékozok írni.

A "gyermekfókuszolás"-tanfolyamokkal különben az a probléma, hogy azokon a gyermekek

maguk nincsenek is jelen. Viszont másfelől minden életkor képviselteti magát egy kurzusban.
A csoporttagoknak ezért nem csak gazdag tapasztalataik vannak a saját vagy mások
gyermekeire vonatkozólag vagy azokról a gyermekekről, akikkel dolgoznak, de természetesen
rendelkezésükre állnak saját gyermekkori élményeik is. Ezeket is felhasználva, a kurzus során
még mélyebbre juthatunk az élmény szintjén, folyamatos kapcsolatot teremtve ezen élményeik
és az ő mai, gyermekekre vonatkozó viselkedésük között.

Jóleső és inspiráló érzés volt azzal indítani a kurzust, hogy az egyik résztvevő éppen nyolc és
fél hónapos terhes volt akkor, s befejezni egy kicsi, nyugodt és elégedett négy hetes babával,
aki közénk került és akinek így már meg is volt az anyával való első fókusz-élménye. Ez mély
érzéseket ébresztett bennünk. Később erről még többet fogok mesélni.

Ennek a cikknek a fő célja, hogy:

a felnőttek elsajátíthassák az alapvető fókusz-viszonyulást;

legyen elég merszük a gyermekek fókuszolásban való mindennapi vezetésére;

megtaníthassák a gyermekek mindennapi fókuszolási tevékenységét;

a fókusz-edzők, akiknek már vannak tapasztalataik a gyermekekkel való munkában,

eljuttassák ezen programot más felnőttekhez is;

a szakemberek kiegészíthessék a gyermekekkel való munkájukat a fókuszolással;

azok az igazgatók, menedzserek, akik gyermekekkel foglalkoznak, támogathassák a fókuszolás

alkalmazását intézményeikben, iskoláikban.

A cikk két részből áll. Az első rész arról szól, hogy én hogyan dolgozom élményközpontú
módon, egy felnőttekből álló csoporttal, akiknek tagjai szeretnék elsajátítani a gyermekekkel
való fókuszoló attitűdöt. A második rész vezérfonala, hogy hogyan tanítsuk a gyermekeket
fókuszolni, hogyan vezessük be őket a fókuszolás rejtelmeibe.

Az első részben a példákat dőlt betűkkel írtam, a megjegyzéseket és észrevételeket

kisbetűkkel. A második részben dőlt betűkkel szedett szöveget útmutatásként tudjuk használni
és a "te", ott a gyermeknek szól.

A gyermekfókuszolás-kurzus célkitűzései

A kurzus olyan módon épül fel, hogy a résztvevők a kurzus végére eljuthassanak a
következőkig; az illető meg tudja tanítani a gyermeket arra, hogy:

az képes az érzékszervi érzetek felfogására;

befelé tudja irányítani a testébe a figyelmét;

kapcsolatot tud létesíteni valamivel a belső testi felt-sense-szel;

ezt az érzést kapcsolatba tudja hozni az életével az által, hogy meghallgatja, odafigyel rá;

tudja, hogy ennek az érzésnek egy jelentése van, egy történetet rejt;

jobban képes kezelni a problémáit;

ne tagadja le a problémáit, de ne is árasszák el a problémák;

tudjon "szabad teret" teremteni, főleg rajzolással;

elfogadja a nehéz, fájó, félelmetes vagy éppen dühös érzéseket;

tudja, hogy a testi érzésekre való odafigyelés, azok meghallgatása segítségére lehet;

a gyermek bízzon meg saját belső érzésében, amely tudja, mi a helyes és igaz;

a gyermek legyen a saját helyzetére vonatkozó érzéseknek önmaga az ellenőre;

jobban tudjon koncentrálni arra, amit csinál;

Legyünk figyelemmel saját és a gyermek területének határaira. Ismerjük fel a nem verbális
jelzéseket és az eltérő manőverezéseket. Öntsük szavakba azt, amit empátiásan megérzünk
abból, ami a gyermekben zajlik. Kérdezzünk rá arra is: "Helyes ez?" Meg tudod őrizni saját
területedet és annak határait? Rendszeresen fókuszolsz, különösen amikor frusztráltnak,
ingerültnek, dühösnek, stb. érzed magad, vagy elkeserít, amit a gyermek csinál vagy kérdez?

A kurzusainkon alkalmazott módszer

Kurzusaimon a saját élményeket dolgozzuk fel újra és újra. A testileg érzékelt változások által
és az által, hogy ezeket az élményeket szavakba öntjük, a résztvevők fokozatosan felfedezik,
kialakítják azt a módozatot, hogyan legyenek együtt a gyermekkel empatikus és odafigyelő
módon és hogyan legyenek segítségükre a fókuszolásban. Az általam adott irányelvek az
alapvető viszonyulásról szólnak, továbbá arról, hogyan segíthetjük a gyermekek fókuszolását,
hogyan támogathatjuk ezt a folyamatot.

Arra szoktam törekedni, hogy a kurzus során ne akadjuk el annál, hogy csupán a gyermekről
beszélgetünk. Ennek a problémának a kezelésére kifejlesztettem néhány módszert. Ilyen
például, hogy megkérem a résztvevőket, játsszunk le vagy éljünk át egy szituációt vagy
interakciót, majd fókuszoljunk arról. A csoporttagoknak minden nap vannak élményeik a saját
gyermekeikkel vagy azokkal a gyermekekkel, akikkel dolgoznak. S mi sok gyermekkel
találkozunk. Még a bevásárló központban is nemegyszer láthatunk feltűnően viselkedő
gyermekeket és felnőtteket. Gyakran használjuk is ezeket az élményeket a kurzusokon és
gyakran kérem azt, hogy csináljunk egy-egy szerepjátékot azokból.

Már sokszor bebizonyosodott, hogy nem egyszerű dolog egy direktív vagy éppen engedékeny
magatartásból, egy hatékony, empatikus, figyelmes viszonyulásba térni át. Sok felnőtt küzd
azzal a félelemmel, hogy elveszti a kontrollt a gyermek viselkedése felett. Fontosnak tartom,
hogy nagy teret biztosítsunk a kurzus alatt a belső élmények számára, hogy ezáltal a gyermek
irányában belső változás léphessen fel a felnőtt attitűdjében.

A szerepjátszás és a szimulációs gyakorlatok abban segíthetnek minket, hogy kifejleszthetjük

az empátiánkat és az érzékenységünket a gyermek belső életének irányában. Különösen a
gyermeki szerep eljátszása nyújt sok felismerést, meglepetést és testileg is érzehető változást,
mely egyúttal a viselkedés megváltozását is eredményezheti.

Szerepjátszás

Szerepjátéknak nevezzük, amikor a résztvevők idegenek szerepeit játszák el, s melyekben ők

maguk nem érintettek az adott helyzetben. Különösen kezdéskor, az első találkozás alkalmával
szoktam néhány példát előhozni. Később a résztvevők legtöbbször már a saját példáikkal
élnek. Azt szoktam kérni, hogy háromszor játszuk el az adott szituációt.

A felnőtt a tekintély-elvű megoldást erőlteti.

Anya: Azonnal menjünk vásárolni.

Gyermek: De én most játszom.

Anya: Azonnal hagyd abba és csináld azt amit mondok.

A felnőtt beadja a derekát, nem képes kezelni a gyermek akaratát.

Anya: El kellene mennünk bevásárolni.

Gyermek: Jaj ne, most játszom.

Anya: Jó, akkor itthon maradok.

 A felnőtt empatikus felt-sense-figyelő módon viszonyul, ahogy a csoporttagok játszották ezt a

kurzusban.

Anya: Még el kell mennem bevásárolni vacsorára.

Gyermek: Itt szeretnék maradni játszani.

Anya: Nem jó, ha félbe kell szakítanod a játékodat; de tudod nem szeretnélek egyedül itthon
hagyni. Mennyi idő alatt leszel kész a torony felépítésével?

Gyermek: Mindjárt.

Anya: Na jó, akkor várok néhány percet.

Gyermek: Most is mehetünk; a játéktornyom még várhat.

Csodálatos, hogy milyen kreatívan képesek játszani a csoporttagok ezeket a szerepeket, főleg
a saját élményeik alapján. Az utolsó példában rájönnek, hogyan érkezhetnek el ahhoz fázishoz,
amelyben a mindkettőjüket kielégítő megfelelő megoldást megtalálják. Ez akkor következik be,
ha a gyermek úgy érzi, meghallgatják. A csoporttagok gyakran segítik és egészítik ki egymást,
vagy addig játszuk a helyzetet, amíg meg nem találjuk a legmegfelelőbb interakciót és
megoldást.

Szimulációs gyakorlatok

Szimulációs gyakorlatnak nevezzük, amikor valaki a saját tapasztalatából származó szerepet

alakít. Az első összejövetelkor megtanuljuk, hogy minden viszonyulás mögött van egy bizonyos
történet, amely megköveteli, hogy meghallgassuk és ez különösen így van a gyermekek
esetében. Ők nem üres lapok. Az empatikus felt-sense-figyelés segíthet nekünk abban, hogy
feltárjuk, mi lapul a viselkedés mögött.

Egy anya ezt mesélte az első találkozás alakmával:

Az egyik fiam (11 éves) nagyon zárkózott és ez a negatív viselkedése nagy kellemetlenségeket
okoz a családnak. Mindig idegesít, amikor mellettem van, zavarja a család légkörét.

A második alkalommal pedig így mesélt:

Igen meglepődtem, mivel az utóbbi két hétben jól alakult a viszony a fiam és énközöttem.
Olyan nagyon nem hittem a fókuszolásban. Úgy tűnt, hogy ez a trükk nálam nem fog beválni,
de azért megcsináltam, amit tanítottál; meghallgattam a fiamat és csak megismételtem, hogy
mit mondott, s nagyon élveztük, egészen vasárnap estig. Éppen a lefekvés előtt jött az írásbeli
földrajz leckéjével és arra kért, hogy hallgassam ki. Nem tudta jól a leckét, ezért idegesen azt
mondtam neki: milyen buta, hogy nem képes megtanulni rendesen; korán fel kellene kelnie,
hogy újra áttanulmányozza, és aztán megkérdeztem, hogy egyet ért-e ezzel. Beleegyezett, de
reggel mégsem akart korán felkelni az ágyból. Nem nézte át újra a földrajz leckéjét, ami miatt
rossz reggelem volt, rossz érzés volt a gyomromban. Diadalmasan jött haza; majdnem a
legjobb osztályzatot kapta, amitől aztán elég hülyén éreztem magam.

Beszélgethettünk volna erről a helyzetről, a mögötte meghúzódó dolgokról, elemezhettük

volna a szituációt és annak alapján tanácsokat adhattunk volna, de annak átélése, hogy
mindez hogyan működik, a helyzetet sokkal világosabbá tette és biztosította a testileg érzett
változás elérését. Megkértem az anyát, hogy vegye fel a fiú szerepét, egy másik csoporttagot
pedig arra kértem, hogy játssza el az anya szerepét. Az anya most megértette, hogy mennyire
lehengerelte a fiát és az milyen nagy ellenállást váltott ki belőle.

 Aztán megkértem egy másik résztvevőt, hogy olyan anyát alakítson, aki valóban meghallgatja
a fiát, amivel lehetőséget ad neki arra, hogy megtalálja a saját maga számára a megoldását.
Az anya elkezdett sírni, majd így szólt:

Úgy érzem, mintha sohasem tudnék közel kerülni hozzá. Most úgy érzem az ő helyében, hogy
bizonyára nagyon vágyódik arra, hogy közel kerüljön hozzám. Születésekor volt ilyen fajta
távolság. Majdnem meghaltam.

A későbbiek során a kurzusban visszatért még ez a személyes téma a maga idejében és

helyén.

Csoporttagok fókuszolása

Igen változatosak a csoporttagok gyermekkori élményei, s a kurzusban több szinten tudunk

ezekkel dolgozni. A dolog egyik része, hogy a gyermekkori élmények révén segít bennünket a
fókuszolás, hogy felfedezhessük magunkban, vajon mi akadályoz meg minket abban, hogy
olyan szülők, felnőttek legyünk, amilyenek lenni szeretnénk. A másik dolog, hogy képesek
legyünk megérezni, hogy milyen módon szerettük volna, hogy annak idején meghallgassanak
bennünket vagy segítségünkre legyenek, s ez által jobban érzékelhessük, hogy végső soron mi
zajlik le a gyermekben és így jobban tudjunk reagálni rá.

Az alábbi kérdést, ill. szituációt a szokásos folyamat során használom a fókuszoláskor, amely a
probléma/kérdés egészéhez tartozó felt-sense-ből indul ki, keresve a kapcsolatot a
gyermekkori élmények és a felnőttnek a gyermekre irányuló mostani viselkedése között. Néha
csoportélmény alapján, néha pedig párokban dolgozunk. A csoport legutolsó összejövetelekor a
felt-sense-ből kiindulva festünk, ami mindig hatalmas élmény.

Fókusz-élmény 1.

Hogyan szeretted volna gyermekkorodban, hogy meghallgassanak szüleid, tanáraid?

Egy anya mesélte el következő élményét:

Egy tanár annak idején hazugsággal vádolt. Senki sem hitt nekem, még a szüleim sem. Nem is
akartak meghallgatni. Meg lettem büntetve, amely még most is nagyon bánt. Igen mérges
leszek, amikor megsejtem, hogy a lányom hazudik és nagyon gyorsan gyanút fogok. Most
nagyobb terem van arra, hogy figyeljek rá. Úgy érzem, szinte elnézést kellene kérnem tőle,
hogy eddig úgy reagáltam rá.

Fókusz-élmény 2.

Képzelt el, hogy gyerekkori házatok előtt állsz, amelyhez a legszorosabban kötődsz.

Képzeld el, hogy a nappaliban állsz.

Képzeld el, hogy abban a szobában állsz, ahol aludni szoktál.

Egyszer egy nagymama így sóhajtozott:

A nappaliban látom az apámat, aki mindíg arra kényszerített, hogy azt csináljam, ami számára
volt a legjobb. Soha meg sem kérdezett. S most látom csak, hogy fókuszolásra erőltettem a
három éves kisunokámat, mert azt akartam, hogy felhagyjon a sírással. Így erőltettek engem
is gyermekkoromban mindig arra, amit a felnőttek akartak.

Fókusz-élmény 3.

Képzeljünk el egy helyet és egy időpontot, ahol és amikor egy felnőtt megdícsért bennünket.

Most képzeljük el azt a helyet és időpontot, ahol és amikor egy felnőtt megbüntetett
bennünket.

Most már át tudom érezni, hogy miért volt számomra olyan fontos mások dicsérete.
Egyszerűen nem érzékeltem, hogy jó-e valami vagy sem. Az anyám csodálattal volt irántam,
de sohasem kérdezett meg, hogy én mit érzek, hogyan érzem magam. S ugyanezt csináltam
én is most a gyermekeimmel, mert azt gondoltam, hogy így teszem a legjobbat a számukra.

A dícséret és a büntetés nagyon fontos dolgok. Bár a dícséret kellemesebb, mint a büntetés,
mindkettő elveszi a gyermektől a belső kontroll lehetőségét. A gyermeknek rendszerint
csendes kis reakciói vannak: "fogalmad sincs arról, hogy érzem magam eközben". Ezért,
amikor megdícsérsz egy gyermeket, kérdezd meg utána: "és most hogy érzed magad?". S ha
büntetni akarsz, tudd, hogy a büntetésnek soha nincs belső értéke a gyermek számára.
Ugyanakkor a gyermek tudomására kell hoznod, hogy nem megfelelően viselkedik. A gyermek
ezzel megtanul különbséget tenni viselkedése és a saját személye között. Megtanulja, hogy
egy adott viselkedését elutasítod, de őt magát szereted.

Fókusz-élmény 4.

Térj vissza időben és térben oda, amikor és ahol boldog gyermek voltál, és vizsgáld meg
magadban, hogy ez hogyan befolyásolja a gyermekeddel kapcsolatos viszonyodat és
elvárásaidat.

Térj vissza időben és térben oda, amikor és ahol boldogtalannak érezted magad
gyermekkorodban és vedd fontolóra milyen szerepe lehet ezeknek az élményeknek a
gyermekeddel való kapcsolatodban.

Valamennyi csoporttag számára nyilvánvalóvá vált, hogy mekkora jeletősége van a

gyermekkori élményeknek a gyermekekkel való jelenlegi kapcsolatukra.

Rendszeresen szakítok időt a kurzusokon felmerülő problémák fókuszolására, amit

méltányolnak is a csoporttagok. A gyermekekkel kapcsolatos élményekre irányuló munka sok
belső érzést megmozdít. Nem csak a saját gyermekkori élményeket hozza felszínre, de az
azzal kapcsolatos emlékeket is, hogy mint szülő vagy felnőtt, hogyan viszonyultunk egy
gyermekhez. Amikor hibákat tettünk szóvá, amikor idegesek voltunk, kiabáltunk, vagy
erőltettünk valamit, mindeközben bizony rossz érzéseink voltak. Szerintem ellentmondana a
fókusz-módszernek, ha csupán a gyermekek tanításán fáradoznánk, anélkül, hogy
rendszeresen figyelmet fordítanánk a csoporttagok lelkében végbemenő dolgokra.

A felnőtt meghatározó fókusz-attitűdje

A gyermekkel szembeni alapviszonyulás három területet érint: a mindennapi életet, a

fókuszolás tanítását és a fókuszolás kísérését. Természetesen ezek - ha specifikus területek is -
valamennyien kapcsolatban állnak egymással.

A mindennapok alapviszonyulása

Miért van az, hogy olyan gyakran azt hisszük, hogy csak mi tudjuk, mi a legjobb egy gyermek
számára. Szeretünk ellenőrizni, rendelkezni, szabályozni és törvényeket hozni. Mi döntjük el,
mi az, amit meg kell csinálni és mi az, amit nem. Azt is mondani szoktuk, hogy szükségünk
van saját határaink megvédelmezésére, hiszen a gyermek olyan, hogy a karodat kéri, ha a
kisújjadat nyújtod. Miért kiabálunk velük? Hogyan kellene kialakítanunk a gyermekkel és nem
csak a gyermekért való magatartásunkat? A gyermekhez való normális viszonyulás szerintem
szerető, semleges és egy kicsit lakonikus hozzáállás, érthető és határozott, amely tiszteletben
tartja a gyermek egyéniségét. Egy csoporttag hozzáfűzte ehhez a meghatározáshoz: "saját

 magaddal szemben pedig nagyfokú őszinteséggel". Erre vonatkozólag kifejlesztettem néhány

lehetőséget ezen alapattitűd elérésére, fókuszolással és gyakorlatokkal, mint ahogy azt én
magam is csinálom.

Megkértem egy csoporttagot, hogy játssza el a 16 éves fia szerepét, akit egy középiskolai
tanára kiküldött az óráról. A fiú úgy érezte, hogy nem volt vétkes, csak ő bűnhődött az
osztályban uralkodó rossz hangulatért.

A szülő:

A fiam egyszer azzal jött haza, hogy a tanára a legrémesebb szavakat ordítozta neki.
Nagymértékben együtt éreztem vele és az első napon még tudtam is rá hallgatni és
megértettem, hogy milyen borzalmas lehetett mindez számára. Másnap azonban megtagadta,
hogy bemenjen ennek a tanárnak az órájára és hazajött. Ez már feldühített, s én is kiabálni
kezdtem vele, aztán ő is, és mindketten dühösek voltunk egymásra.

A fiú helyzetét alakítva, s eljátszva a szituációt, az anya megérezhette, hogyan alázták meg a
fiát, milyen dühös lehetett emiatt és mennyire elhagyatva érezhette magát, úgy a tanára, mint
az anyja által. Az ezt követő szimulációs gyakrolatban más valaki játszotta a meghallgató anya
szerepét. Ezután azt mondta az anya:

Most már úgy érzem, megértenek. Úgy érzem, most már könnyebben meg tudom találni a
következő lépést.

A tükröző meghallgatás minden korú gyermek esetében mindig az alapviszonyulás. Gyermekek

esetében ennek még inkább így kellene lennie, mint felnőttek esetében. A felnőttek - bár ez
nem mindíg egyszerű - mégis könnyebben tudnak magyarázatokat találni, viszont egy
gyermek az őt körülvevő felnőttek szándékaitól függ. Meghallgatásával a gyermek megértheti,
hogy odafigyelünk rá, s egészen addíg beszélhet nekünk, amíg egészen érthető és világos nem
lesz a maga számára is, hogy mit is akart mondani. Fontos, hogy végighallgassuk a történetet.

Milyen csodálatos ennek a mondatnak a jelentése: "van benned valami..." Ezzel a mondattal
azt üzenjük, hogy meghallgatjuk a gyermeket, ugyanakkor az értésére adjuk, hogy nem kell
attól tartania, hogy elmerül egy problémában vagy egy érzésben. A gyermek ilyen módon
szembe tud nézni a problémájával és viszonyulni tud hozzá.

Előfordul hogy, olyan módon tudunk beszélni a gyermekkel, hogy teljes empátiával visszaadjuk
azt, ami a gyermekben végbemegy.

Mintegy teret biztosítunk a gyermek számára, ha ezután megkérdezzük tőle, hogy "így van?...,
te is így érzed ezt?" - és azután időt hagyunk neki a reagálásra.

Nagyon fontos, hogy tudatában legyünk annak a különbségnek, ami a "mi történik" és a
"hogyan történik" között van. A kurzusokon el szoktuk játszani, hogy hány féle módon lehet
ezt kérdezni: "kérsz egy csésze teát?" A legtöbbször 12-14 különböző módozatot is találunk
ennek megkérdezésére. Mulatságos ezt játszani és felfedezni, hogy az "egy csésze tea" szavak
kevésbé lényegesek, mint a hang tónusa. Második lépés az "akaszd fel a kabátodat a fogasra"
eljátszása és ezzel annak felfedezése, hogy mi teszi a gyermeket együttműködővé és egyúttal
mivel érhető el, hogy a gyermek felelősséget vállaljon a saját viselkedetéért.

Feltűnő, hogy eddig csak nők vettek részt a kurzusokon. Hol maradnak az apák? Az is érdekes
ugyanakkor, amit az anyák meséltek nekem, hogy megfigyeléseik szerint az élettársaiknak is
változik a gyermekeikkel való viselkedésük, legtöbbször anélkül, hogy ezt egyáltalán említenék
nekik. Ez egy afféle csendes forradalom, amely az egész családnak jót tesz.

Alapviszonyulás a gyermek fókuszolásra tanításában

 Amikor empátiával figyelünk az édesanya hasában lévő gyermekre, vagy amikor egy kicsi
gyermeket fókuszolni tanítunk, ez természetes módon történik. A gyermekek szeretik a
fókuszolást, ez természetesnek tűnik számukra, főként ha már fiatal korban hozzászoktak.

Ha idősebb korban veszi kezdetét a fókuszolás, ez merőben új dolgot jelent és bizony gyakran
előfordul, hogy azt mondja a gyermek - ide értve az én saját gyermekemet is:

"ne terhelj a fókusz-ügyeiddel".

Igen fontos, hogy ne legyünk erőszakosak a fókuszolásra-tanításnál. Szánjunk időt arra, hogy
felkeltsük gyermekünk kíváncsiságát. Kínáljuk meg egy kicsit belőle, majd várjuk meg, amíg ő
maga fordul hozzánk kéréssel. Egy anya mesélte a csoportban:

Megkérdeztem tíz éves Jolise lányomat, akarja-e, hogy meséljek arról a kurzusról, amelyben
részt veszek. Beleegyezett, s meséltem is neki, elmondtam mit tanulok a bennünk formálódó
érzésekről. Azt is megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e néhány gyakorlatot kipróbálni. Nagyon
tetszett neki a dolog, főként az a belső érzés fogta meg, ami kedvenc játékmackójának
elképzelésekor jött elő belőle. Két nappal később azt kérte, ismét vizsgáljuk meg, mit érez
belül.

A fókuszolás megtanításának egyik módszere, amire majd még később visszatérek, a kis
lépésekben való előrehaladás. Ne várjunk rögtön eredményeket és gyönyörű folyamatok
kibontakozását. Minél kisebb az elvárásunk, annál nagyobb lesz a lehetőség, hogy történjék
valami.

A gyermek kísérésének alapvető attitűdje a fókuszolás alkalmával

E másik módszert csak akkor kezdeményezzük, ha maga a gyermek hozakodik elő egy
problémával. Ekkor felajánlhatjuk neki, hogy vizsgálja meg másként is ezt a problémát és
megkérdezhetjük tőle, hogy ki akarja-e ezt velünk is próbálni. Ismerek olyan apát, aki nem is
járt még gyermekfókusz-tanfolyamra, ám mégis tapasztalt fókuszoló és ilyen módon
foglalkozik a fiával. Ezt mesélte nekem:

A fiamnak gondjai voltak a számtanpéldák megoldásával. Iskolát is váltott, de újból megbukott

számtanból, úgy le volt maradva a többi gyermektől. Egyszer aztán hasfájásai kezdődtek és
nem akart többé iskolába menni. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem neki segíteni, hogy
megvizsgálhassa, mi történik a bensőjében. Azt javasoltam neki, tegyen egy kísérletet. Nem
voltam biztos abban, hogy jól csinálom, de azt gondoltam, hogy ami nekem hasznos, az neki is
az lehet. Mindenesetre elég ügyetlennek érzetem magam.

Csak megkérdeztem, hogy mégis merre fele érzi magában azokat a számtanpéldákat és mi jön
fel benne ezekből. Erre azt válaszolta, hogy zűrzavart érez magában, sötétséget és csúnya
arcokat lát. Majd azt kérdezte, velük maradhatna-e egy ideig egy kis távolságból. Az arcok
azokat a gyermekeket jelentették, akik gyötörték őt, ettől lett olyan lusta. Felfedezte, hogy ez
volt a leges-legrosszabb. Ekkor elmesélte azt is, hogy pillangók jöttek, egyre több és több
gyönyörű pillangó érkezett, s mosolyogva fűzte hozzá: "jönnek a segítségemre ...; azt
mondják, hogy velem nem is olyan rossz együttlenni ... most sokkal világosabb van ..., holnap
ezeket magammal viszem". Azóta sokkal szívesebben jár iskolába, s később megkérdezte
néhányszor, hogy csináljuk-e majd még azt a hókusz-pókuszt, mert nem jutott eszébe a
fókuszolás szó. Azóta hókusz-pókuszt kér, különlegesen hangsúlyozva a szót.

A gyermekek általában nem szeretik, ha tudásunkat, szakértelmünket fitogtatjuk, mert ez

kevés teret ad számukra. Helyesebb, ha kicsit habozva keressük a helyes utat, azzel megfelelő
biztonságot nyújtunk nekik. A fenti példa arra utal, hogyan lehet teret nyitni a gyermeknek
tolakodás nélkül, - ám mégis jelen lenni, együtt lenni vele, ha problémája van.

Szükséges hangsúlyoznunk, hogy nem kell okvetlenül mindenről beszámolniuk, ami feljön
bennük, és, hogy mindíg csak arról meséljenek, amit tudomásunkra is szeretnének hozni. Ezen

 felűl tudatnunk kell a másokra, a másik szülőre vagy tanárra vonatkozó titoktartási
szándékunkat is. Ha a gyermek nem akar beszélni valamiről, korrekt módon tiszteletben kell
tartani ezt az óhaját. Egy későbbi alkalom teremthet módot az ilyen kérdések megbeszélésére.

Azt is meg szoktam mondani a gyerekeknek, hogy én sok mindent képes vagyok meghallgatni,
mert a gyerekek gyakran azt gondolják, hogy a felnőtteknek nem szabad mindent elmondani;
vagy azt hiszik, hogy ami bennük van, az túlontúl rossz ahhoz, hogy elmondhassák valakinek.

Fókuszolás különböző életkorokban

Ebben a részben a gyermekek fókuszálásának tanítására és kísérésére vonatkozó irányelvekről

lesz szó. Egyenként ismertetem a téziseket a "Gyermekfókuszolás-kurzusban", fokozatosan
építve fel az egész folyamatot, ahogy a gyermekekkel is csinálom. A kurzusban ezt is párokkal
csináljuk.

A fókuszolás egy életen át tartó művészet. Fontos azonban, hogy különbséget tegyünk a
különböző korosztályok között. Az egyes korosztályokra vonatkozólag külön-külön adok
általános irányelveket (csecsemők, 2-6 gyermekek, 6-12 serdülők). Fontosnak tartom minden
alkalommal hangsúlyozni, hogy a gyermekek egyénisége teljesen különböző, ezért sosem
tudunk pontos felosztásokat csinálni.

Kisgyermek 2 éves korig

Hollandiában többféle módszer létezik arra vonatkozóan, hogyan létesítsünk kapcsolatot a még
meg nem született gyermekekkel. Csengőt használunk, símogatjuk vagy beszélünk a
gyermekhez. A gyermek megszületése után az anya hasára fekhet, s később az anya magán
még bevásárolni is elcipelheti. "Csecsemők masszírozására" szintén vannak kurzusaink.

Azt javaslom újdönsült anyáknak, hogy rögtön kezdjenek el beszélgetni csecsemőikkel,

odafigyelő, visszatükröző módon. Azt öntsék szavakba, amit gondolnak, ami gyermekükben
éppen lejátszódik. Főleg a születéskor nem könnyű a babának. Csak meséljük el a
gyermeknek, hogy megértjük fájdalmát és bánatát, ahogyan az az anya is csinálta, aki
résztvevője volt egyik kurzusunknak. Nehéz szülés esetén az orvos még egy kis ellenőrző
műszert is csatol a baba testére, hogy ezzel ellenőrizze a szív működését. Lehet, hogy ezzel
éppen a baba életét menti meg, ő azonban mégsem lehet képes arra, hogy megértse ezt. Az
anya mindent elmondott, megértően, mentegetőzve öntötte szavakba a baba fájdalmas
élményét. A baba már az első napon tágra meredt szemekkel figyelt és mindenre reagált, s az
anya hangjára igen megnyugodott. A súlyos megrázkódtatás ellenére nyugodt és megelégedett
csecsemő lett.

Itt is érvényes az az igazság, hogy az ember sok nehézséget el tud viselni, ha érzi, hogy
meghallgatják, odafigyelnek rá.

Azt is elmesélem, hogy magyar kollégánk és barátunk hogyan kezdett foglalkozni a babájával.
Nagyon szerettek volna örökbe fogadni egy kisbabát. A kisfiú négy hetes volt, amikor először
meglátták és hathetes korában engedték meg nekik, hogy hazavihessék őt. Szerencsém volt,
hogy akkor éppen Magyarországon tartózkodtam. Hamarosan találkoztam az új anyával és azt
javasoltam neki, hogy beszélgessen a babájával már a kórházban az életéről, lehetőleg minél
részletesebben. Később ezt mesélte nekem.

Mindent elmeséltem neki ..., mindazt, ami csak eszembe jutott ..., hogy hogyan született, ...
majd egyszercsak hirtelen hiányolni kezdte az anyját ..., milyen rosszul esett ez neki ...,
elmondtam, hogy mennyire sajnálom őt ezért ..., milyen idegen lehetett neki a világ azóta ...,
hogy őt választottuk ki és senki mást. Milyen szokatlan lehet neki az én illatom ..., meg a
számára új hangom is ..., s milyen izgatottak voltunk, amikor hazahoztuk ..., ami már mindig
az ő otthona lesz ... és találkozni fog a cicájával, ami már várja is őt ..., olyan boldog voltam
magamban, hogy ezt teszem ..., úgy éreztem, hogy kapcsolatom alakul ki vele ... és mindig
olyan figyelmesen nézett rám, mintha teljesen megértené azt, amit meséltem neki.

 A baba hazaérkezésének napján találkoztam a családdal. Csendes és megelégedett csecsemő

volt, annak ellenére, hogy azon sem lehetett volna csodálkozni, hogy felkavarja a sok változás,
ami az ő eddigi kis életében történt.

2-6 év közötti gyermekek

Fontos az ebben az életkorban lévő gyermekekre fokozottan odafigyelni, mert időre van
szükség számukra ahhoz, hogy ami lezajlik bennük szavakká formálódhasson. Azzal
segíthetünk a kisebbeknek, hogy teljes empátiánk és képzelőerőnk latbavetésével beszélünk
hozzájuk. Szavakkal kísérjük mindazt, ami bennük valószínűleg éppen lejátszódik. Ezután
érezhető és látható is lesz a nem verbális megnyilvánulás alapján, hogy megfelelően
beszéltünk-e.

Abban is segíthetünk nekik, hogy kifejezzék testileg átélt érzéseiket a színek és a rajzoló
kézmozdulat révén. Két évvel ezelőtt fedeztem fel azt, hogyan tudnék segíteni kétéves leány
unokámnak, Yazznak fókuszolással és főként rajzolással, azzal, hogy belső érzéseit színekkel
ábrázolja.

Úgy volt, hogy Yazz nálunk alszik az egyik éjszaka, idősebb unokáimmal együtt. Este hat óra
tájban már nagyon fáradt volt, de még nem akart ágyba menni. Szakadatlanul sírt: "a
papámat akarom, a mamámat akarom". Megtettem mindent, amit máskor is szoktam, amikor
vele voltam, de semmi sem vigasztalta meg őt. S akkor leültem vele a földre, színesekkel és
papírral.

Miközben felé nyújtottam a színesekkel teli dobozt, azt kérdeztem tőle: "melyik szín okoz
neked bánatot".

Habozás nélkül egy sötétkéket vett elő. Csak beszéltem hozzá, halkan ismételgetve:
"Lerajzolhatod minden bánatodat és szomorúságodat." Ekkor vízszintes csíkokat huzigált ide-
oda folyamatosan, amellyekkel minden bánatát papírra vethette. Csillapodott sírása, s már
más hangon, dühösen követelte: "A papámat akarom, a mamámat akarom". Majd
megkérdeztem: "ezt is le tudnánk rajzolni?" Ekkor nagy erővel húzott néhány különálló,
függőleges csíkot, s mély sóhajjal ezt mondta: "így ni," - majd felállt és visszament játszani.

Ekkor magam is megdöbbentem, s alíg hittem el, hogy ez tényleg ilyen egyszerű. Később más
felnőtteknek is ugyanilyen élményei voltak, mely megerősített abban, hogy ez a helyes útja a
kisgyermekekkel való fókuszterápiának.

6-12 éves gyermekek

Ha a gyermekek a fókuszolással együtt nőnek fel, azt természetes folyamatként kezelik, s

nincs szükségük külön tanításra. A következők azokra a gyermekekre vonatkoznak, akik újként
kerülnek kapcsolatba a fókuszolással. Hat éves kortól ténylegesen taníthatók a gyermekek
fókuszolni; a fiatalabbakkal mindössze néhány szót váltunk, míg az idősebbeknek több
mindent is ki tudunk fejteni. Abban az iskolában, ahol gyermek-pszichoterapeutaként
dolgozom, már vannak tapasztalataim a 6-12 éves korú gyermekekkel folyó terápiára
vonatkozólag. A tanár-kollégákat is tanítottam már, főként a "tegyünk szabaddá egy helyet az
osztályteremben" módszert alkalmazva, valamint a gyermekekkel való fókuszolást ismertetve,
amelyekről már a Folio 1997-es nyári számában is írtam.

Terápia alkalmával együtt alkalmazom a vezetést és tanítást, így a gyermekek a terápián kívül
is fókuszolhatnak. A terápia során a tanítást és vezetést mindig elkülönítve alkalmazom. A
vezetésnek akkor van helye, ha a gyermek egy problémával áll elő: ilyenkor én gyakran
rajzoltatom is őket. Egyébként fókuszolni tanítom őket példák útján való magyarázatokkal és
utalva a tapasztalatokra. A tanítást és a vezetést együttesen alkalmazva meg is zavarhatjuk a
gyermeket. Az általam a terápiák során kifejlesztett módszereket úgy a szülők, mint a tanárok,
de mások is fel tudják használni. Eleinte fokozatosan haladhatunk csak, az előadottaknak
megfelelően, azután lassanként kibontakozik a folyamat. Saját tapasztalataim nyomán

szerkesztettem a szöveget és a magyarázatokat, hogy példaként szolgáljanak, melyek alapján

mindenki megtalálhassa a saját stílusát.

Tanítási lépcsőfokok

- A testi érzékelés felfedezése

- Testi bensőnk tudatossá tétele

- A felt sense megismerése valamivel kapcsolatban

- A felt sense megismerése valamivel kapcsolatban, s annak lerajzolása

- Várakozni a felt sense-ből feljövő érzésre, majd annak lerajzolása

- A testi változások érzékelése

- Az új tér és levegő érzékelése és lehetőség szerinti lerajzolása

Segítség a gyermeknek a testen belüli tudatos érzékeléshez

A gyermekek hozzászoktatása testük belsejének érzékeléséhez néhány bevezető mozdulat és

gyakorlat útján történik. Ez, ennek megfelelően, a felkészítés fázisa. Később használhatunk
ezek közül az útmutatások közül néhányat annak céljából, hogy a test belsejébe irányítsuk a
figyelmet. Íme néhány példa:

- Emelgesd a lábaidat, majd tedd a szívedre a kezedet, hogy érezd a szívdobogásodat.

- Húzd fel a vállaidat, ahogy csak tudod, az arcod felé.

- Szorítsd ökölbe a kezedet és érezd, mi történik a testedben.

- Szorítsd össze a fogaidat, mit érzel?

- Mit érzel belül, mikor hintázás közben nagyon magasra lengsz ki?

- Figyeld a lélegzetvételedet, a kezedet a hasadra téve érezd, hogyan mozog az le és fel.

- Mi történik a bensődben, amikor elképzeled, hogy egy citromba vagy valami nagyon édes
dologba harapsz? (A gyermekek helyi ízlésétől függően)

Találj még más dolgokat is. Készíts játékot ezek alapján. Egyszerre több gyermekkel is meg
tudod csinálni, s a gyermekek élvezni fogják.

A figyelemnek a test belsejébe irányítása

A gyermekek számra is legalább olyan fontos mint a felnőtteknek, hogy biztonságos helyet
alakítsanak ki magukban, ahol belső utazásaikat végezhetik. Beszélj meg egy időpontot és
helyszínt a gyermekkel, amikorra te is készen állsz arra, hogy megfelelő "tiszta helyet" keress
magadban. Ezután a következő példamondatokkal elkezdheted a figyelmet befelé irányítani:

- Érezd a lábadat a földön.

- Érezd, hogy a székben ülsz, s nekidőlsz a szék támlájának.

- Érezd, hogyan lélegzel ki és be.

- Ha úgy jobb, csukd be a szemed.

- Most hagyd magad alászállni, mint egy lift, a tested belsejébe, és maradj a közeppontban.

A gyermekek gyakran nyitott szemmel fókuszolnak. Sose ragaszkodjunk ahhoz, hogy

becsukják a szemüket.

Most kérd meg a gyermeket, hogy szóljon a saját bensőjéhez. "Szevasz Öcsi!"

Ezzel a módszerrel a gyermekek komolyabban fogják venni a dolgot és jó közérzetet fognak

maguknak teremteni.

Felfedezni valamit a felt sense-szel

Adj utasításokat arra vonatkozóan, hogy a gyermek legyen türelmes azzal, ami feljön benne és
érdeklődj, miket érez ezenközben. Szükséges hangsúlyoznunk, hogy időt kell szentelni erre a
dologra, mert az efféle érzések kezdetben igen halványak és bizonytalanok. Meg kell mondani
a gyermekeknek, hogy az általuk testileg átélt érzetek fontos dolgokról tudósíthatnak. Mert a
felt sense mindig szól valamiről. Ezeket a példákat gyakorlatként is felkínálhatod:

- Állj, mint egy fa és érezd át mi történik belül a testedben.

- Érezd magad, mint egy rózsa, mint egy törpe, mint egy óriás.

- Képzelj el valami kemény dolgot és figyelj arra, amit belűl érzel.

- Valami lágy dologgal is tedd meg ugyanezt.

- Képzeld el a legkedvesebb háziállatodat.

- Képzelj el egy nagyon kedves személyt.

- Gondolj arra, amikor valamilyen sikered volt.

A felt sense felfedezése és lerajzolása

Az újabb lépés az, hogy a gyermek lerajzolja az élményét, a szituációt vagy az eseményt,
majd megkérdezi magában: milyen színek illenek ehhez az élményhez, s milyen mozdulatokra
vágyik a kezem a papíron. A rajzolás - amikor több dolog is felszínre kerülhet - azért olyan
nagy jelentőségű, mert a gyermek megnézheti és valóban át is érezheti ezt a lehetőséget, amit
ez nyújt. A legtöbbször mélyen belemerülnek a munkába. A felt sense gyakran újra és újra is
megjeleníti magát rajzolás közben. Ezt láthatjuk a 4 éves Marc rajzaiban is. A kisfiú nagyon
dühös. Azért választottam ezeket a rajzokat, mert ezeken keresztül igen látványos a folyamat;
háromszor is újra kezdte. Először elkészíti a felül látható kis rajzot. Majd arra a kérésre, hogy
rajzolja le, amit még a belsejében érez, ismét elkezd rajzolni, miközben a többi gyermek
ugyanazon a papíron folytatja a rajzolást. Majd félrerakja a rajzot és újra kezdi a harmadikat a
következő oldalon. Kivörösödött arccal, teljesen átadva magát rajzol, majd egy
megkönnyebbült sóhajjal véget vet neki. Meg kell értetni a gyermekkel, hogy figyeljen a
kellemes érzésekre és ha megpróbálja lerajzolni azokat, ezek erősebbek és tartósabbak
lesznek, s meg is fognak maradni nála. S ha lerajzolva őket, a rossz érzésekre is koncentrál,
elérheti, hogy azok egyre halványuljanak, majd eltűnjenek.

 Ilyenkor igényel a gyermek papírt, színes ceruzát, zsírkrétát. A vízfesték még kifejezőbb. Meg
kell értetni a gyermekkel, hogy ez a rajzolás más mint a többi. Meg kell magyarázni, hogy nem
szükséges világszép rajzot készítenie, nem kell radíroznia sem, hiszen a gyermek úgyis érti,
hogy a rajza mit mond. A papír másik oldalát is felhasználhatják, vagy akár egy új lapot is
kezdhetnek. Ha a gyermek becsukja a szemét, szólni kell neki, hogy nyissa ki, és rajzoljon.
Olyan szófogadóak néha és türelmesek!

Először hagyjunk időt a gyermeknek, hogy felszínre jöhessen benne az érzet, majd mondjuk
neki a következőket:

Képzeld el, hogy a strandon vagy ..., mit érzel, mi mozdul meg benned? ... a hasadban, vagy a
mellkasodban; ... ha felszínre érzel jönni valamit, adj időt magadnak, hogy átérezhesd, milyen
feltörni igyekvő kép, szó vagy szín kapcsolódik ahhoz ..., rajzolj belső érzésből, ... rajzold ami
előigyekszik; hiszen tudod, nem kötelező gyönyörű rajzot csinálnod, ... csak ahogy a belső
érzések diktálják ... Néha csupán egy szín vagy néhány szín jön elő.

Egyéb lehetőségeink:

Hallgasd kedvenc zenédet.

Játssz a legjobb barátoddal.

Csak heverj az ágyban.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy ezekkel kellemes és kellemetlen, problematikus érzéseket is
felidézhetünk: pl. rossz emlékek, magány- vagy félelemérzet. Ilyenkor nyugton kell maradni a
megkönnyebbülésig.

Egy módszer a fókuszolás megmagyarázására a gyermeknek

A fókuszolást magyarázó szöveggel is elláthatjuk a gyermeket, ha éppen szükségesnek tartjuk

a korának megfelelő magyarázatot. Részletenként is adagolhatjuk a szöveget, ahogy azt
befogadni képes. Leírt szöveg nagyon komolynak hat, ezért jobb, ha spontán jelleggel kapja
meg a gyermek a megfelelő információt, ellenkező esetben nem biztos, hogy bízik majd az
előjövő érzéseiben.

Magyarázat

Amikor valami kellemetlen dolog történik, erre valahol belül is ráérezhetsz. Meglehetnek
bennünk a kellemes, boldog, meleg érzések belső területei, s szintúgy a nehézségek,
undokságok, zaklató dolgok helyei is, amelyek problematikusak az életünkben. Olyan a testünk
mint egy vödör, amelyben minden megtalálható. S azt is megállapíthatjuk, hogy merre fele
találhatók ezek a testünkben.

Te is érzel néha ehhez hasonlót?

A szöveget a gyermek reagálásának figyelembevételével, lehetőleg ne monológ- jelleggel

adjuk elő.

A gyermek gyakran úgy reagál, hogy valami nehézségre, vagy viszketésre, csípésre utaló
dologra mutat.

Ha egy ilyen erős viszkető vagy csípő érzést találsz a testedben, az olyasvalami, amit már
sohasem fogsz szeretni az életben. Ilyenkor bizony nehéz odafigyelni az embernek a
munkájára, igaz-e? Néha megpróbálod igen keményen elfojtani ezt az érzést és nem engeded,
hogy előjöjjön. Visszagyömöszölöd a testedbe, pl. amikor lenyeled a könnyeidet, hogy

 összeszorul a torkod, vagy behúzod a hasadat. Olyan ez, mintha lenne benned egy vödör, és
minden ebbe a vödörbe menne. Ilyenkor aztán súlyos, nyomasztó vagy éppen lankasztó belső
érzésed támad. Ismerős ez?

Érzékelni ezeket és igent mondani ezekre a belső érzésekre, reményt nyújthat számunkra,
hogy megoldhassuk a problémáinkat. Magam is így cselekszem és így jobban is érzem
magamat. Figyeljünk magunkban ezekre a nyomasztó, kellemetlen érzésekre és ismerjük fel
őket! S aztán majd ezek lassan eltünedeznek.

Olykor már felismerjük, hogy mely problémák vagy helyzetek járnak együtt viszkető,
nyomasztó, fárasztó érzéssel, de jobbára még nem tudjuk, hogy mi teszi őket olyan nehezen
elviselhetővé. Máskor meg viszont érzékeled az érzetet, de nem tudod, hogy mire vonatkozik.
Ilyenkor várjunk, s koncentráljunk testünk belsejére, míg egyszercsak elődereng valami, ami
egyértelművé teszi, hogy miről van szó, - hiszen testünk minden ilyen érzetének saját külön
története van, amelynek meg kell nyilvánulnia, s amelyeket lassanként felismerünk: "igen, ez
erre vonatkozik", "ez okozza ezt a rossz közérzetet".

Bámulatos, hogy ezek az érzések és ezek üzenetei milyen messziről kanyarogva, halványan
érkeznek el hozzánk, csak akkor, ha csendesek és barátságosak vagyunk velük, függetlenül
attól, hogy mi a tartalmuk. Épp olyan barátságosan kell üdvözölnünk, mint egy kedves
ismerőst, s így is még váratlan dolgok bármikor előadódhatnak.

Aztán máris le tudod rajzolni ezt a problémát vagy szituációt, s ami ezzel kapcsolatos. Tudod
jól, hogy nem szükséges gyönyörű rajznak lennie. Ahogy a kezed éppen a kifejezést keresi.
Olykor egy érzés csak néhány színes csík, kör vagy karcolat formájában jelentkezik.

Amikor az undok, nyomasztó, bonyolult problémáidat és érzéseidet rajzolod, azzal együtt, ami
a bensődből fakad, már meg tudod szemlélni is azt, s máris kényelmesebben érzed belül
magad, jobb lesz a hangulatod, könnyebben lélegzel és nyugodtabb leszel. Rá fogsz jönni,
hogy minden megint rendbe jön, ha ismét átérzed azokat az undok érzéseket azokról a
problémákról, s, hogy ez az útja, hogy megszabadulj tőlük.

Kipróbálod velem?

A gyermek vezetése a fókuszolásban; a teljes folyamat

Eddig az irányelvek a gyermek fókuszolására vonatkozólag csupán a bevezető lépésekkel

foglalkoztak. Magyarázattal szolgáltam arra vonatkozólag, hogyan beszélhetünk a gyermeknek
a fókuszolásról. Mos pedig végigkövethetjük az egész fókuszeljárást, vezetve a gyermeket a
fókuszterápiában, összekapcsolva az élményeket a gyermek napi tevékenységével és testi
érzeteivel.

Segédkezz a gyermeknek, hogy befelé irányítsa a figyelmét a testébe.

Kérdd a gyermeket, mondja ezt magának:

Szia, gyerek!

Lehet, hogy vannak problémáid, nehézségeid ... ami lezajlott már ... akár ma ... tegnap ...
vagy régebben ... de ami mégis zaklat ... mert, még mindíg érzed, hogy lakozik valahol a
testedben; ... vagy szomorkodsz valami felett, ..., haragszol vagy aggódsz valamiért ... érzel
ilyesmit a testedben?

Ha reagál a gyermek, megkérdezed:

Merre felé érzed ezt?

A gyermek elkezd mutogatni és magyarázni.

Hogyan érződik ez a testedben, ... el tudod mesélni ezt az érzést?

A gyermekek többnyire könnyen meg tudják mutatni ezeket a felt sense-eket a testükben.

Hagyj időt a rajzolásra ... tartsd nyitva a szemed, hogy megcsinálhasd ... a rajzolás után térj
vissza a testedben a kiinduló állapothoz ... érzékelhető valahogyan ez a különbség?

Rendszerint egyszerre több dolog is foglalkoztatni szokott bennünket ... ezért hagyj időt
magadnak arra, hogy ismét befelé fordulhass ... újra becsukhatod a szemedet ... hagyd, hogy
az a másik valami, amit a bensődben rosszként élsz meg, a felszínre jöhessen ... néha ez csak
egy rossz érzés, amiről fogalmad sincs, hogy mi is az valójában ... lehet, hogy ez az érzés
rendelkezik egy színnel ... hagyd, hogy a kezed a ceruzával csak mozogjon a papíron.

Aztán a következő alkalommal még több mindent a felszínre hozhatsz ... és mindannyiszor
több és több helyet szabadíthatsz fel magadban.

Most már átérezheted egész kitisztult, kiürült bensődet ... és ezt is lerajzolhatod ..., s lehet,
hogy ezt már egy új lapon szeretnéd elvégezni.

Majd előveheted egyik problémádat, amelyik nagyon mondani akar neked valamit ... újra
érzékelned kell a testednek azt a részét, ahonnan valamennyi probléma előjön ..., várj belső
figyelemmel, mi kívánkozik elő ... meg fogod érezni, mi készülődik, ... lehet, hogy ez szóban
jelenik meg vagy képben vagy színekben ... rajzold le, ami a korábbiakhoz képest változásként
jött ... , hogy megerősítsd ...

A bevezetőben írt első példában két egyszerű útbaigazítást adtam egy anyának, - s mi minden
történt ezután? Most pedig a fókuszolásnak egy ilyesfajta kibővített feljegyzését nyújtom,
amely majdnem hasonlít a felnőtteknek adandó utasításokhoz. A gyermekekkel való
fókuszolásnak ilyen széleskörűek a lehetőségei.

Ha a gyermeknek elég lehetőséget adsz, új élményért fog jelentkezni. A gyermekek ebben az

életkorban általában könnyen megközelíthetők, s igen gazdag élményt jelenthet számukra a
velük való foglalkozás. A gyermekektől megtanulhatjuk, milyen természetes dolog a
fókuszolás.

Fókuszolás serdülőkkel

A serdülők önállósodási küzdelmük közepette, saját önazonosságukat keresik. A fókuszolás

sokat segíthet nekik, de nem feltétlenül szülői vezetéssel. A szülő túlságosan közel áll ahhoz a
gyermekéhez, hogy az beszámolhasson neki arról, hogy mi megy benne végbe a fókuszolás
során. Ezért jó, ha a serdülők vezetését többnyire a családon kívüli személy végzi. Szerintem
kamaszok fókuszolásra tanítása fő eszköze lehet - a terápiás célokon kívül - saját irányaik
kialakulásának.

A legmegfelelőbb viszonyulás a fiatal alapvetően empatikus, figyelmes meghallgatása, a

felnőtté válás saját útjai keresésének figyelemmel kísérése. Egy édesanya mesélte az első
találkozás alkalmával:

Nagy bajban vagyok a 16 éves lányommal, aki sehogy sem akar segíteni a háztartásban. Úgy
él otthon, mint egy idegen, ami végtelenül bosszant.

Másodszor pedig így beszélt:

Odaadóan meghallgattam, megismételve amit mondott: minden magyarázat, jó tanács,

kérdezősködés és megyjegyzés nélkül, ami örömet okozott számomra, bizonyos értelemben

 szabaddá tett. S képzelje el, miután tegnap hazaérkezett, hosszú idő óta újra bizalmasan
beszélgettünk. Azt mondta nekem, hogy mindenki határozottnak, erősnek és függetlennek
tartotta őt, s közben ő pedig bizonytalannak és gyengének érezte magát. A fókuszolásról
érdeklődött, hogy vajon az segíthetne-e neki. Útba igazítottam, hogy figyelje a helyzetre
vonatkozó összes belső testi érzéseit és várja meg, hogy mi akar felszínre kerülni.
Olvasnivalóval is elláttam. Bizonyos távolságot tartottam tőle, s jó érzéseim voltak.

Tapasztalataim szerint saját, húsz év feletti gyermekeinkkel már nem ütközik különösebb
akadályba fókuszolást vezetni. Így az én saját gyermekeim és a rokongyermekek már
hosszabb ideje részt vesznek a kurzusaimon és egyéni, eredményes fókusz-üléseken is
vezetem őket. Mindannyiszor megörülök neki, amikor az új notebookomon a fiam által írt
képernyővédő szöveget olvasom: "Fókuszoltál ma már?" Hát nem nagyszerű!

Végszó

Azért volt bátorságom egy barátom emlékkönyvébe írt, fókuszolásra vonatkozó élményeimet
k ö z r e a d n o m , m e r t a c s o p o r t t a g o k i g e n l e l ke s e n ve t t e k r é s z t a " G y e r m e k e k
fókuszolása" kurzusokon. Többször kérték, hogy legyen haladó kurzus is, érezve, hogy már
tudnák alkalmazni a tanultakat. Az a javaslat is elhangzott, hogy egy következő kurzuson
gyermekek és felnőttek közösen vegyenek részt. Talán ez lehetne a kurzusok
kibontakoztatásának egy következő fejezete.

Ki nem bánja vajon, hogy nem tanulhatta meg a fókuszolást fiatal korában? Mindannyian
tisztában vagyunk vele, hogy a szülői gondoskodás és a gyermeknevelés odahaza és az
iskolában, az életben a legnehezebb feladat. A szülőket pedig nem oktatják erre és a
legkiválóbb intézményekben is csak azt tanuljuk meg, hogy hogyan fegyelmezzük a
gyermekeket és hogyan teljesíttessük velük az iskolai feladatokat. S itt még nem említem a
sok millió gyermeket, akik veszélyben vannak a felnőttek különféle háborúskodásai miatt.
Hogyan tudjuk elősegíteni a gyermekek felnőtté válását, hogy képesek legyenek békés úton
megküzdeni az élet nehézségeivel?

Meglepődve tapasztaltam, hogy az 1991-es Hamburgi Fókusz Bibliográfiában 275 címből csak
12 foglalkozik gyermekekkel. Ezt követően azonban több cikk is napvilágot látott e
tárgykörben, s e-mailen is voltak üzenetek. Mindazonáltal a gyermekek fókuszolásában még
mi is a gyermekkorunknál tartunk. Hollandiában úgy mondjuk: "még gyermekcipőben járunk".
1996 májusában a nemzetközi konferencián kezdeményeztük nemzetközi munkacsoport
felállítását bárki számára, akit a gyermekekkel való fókuszolás érdekel. Úgy hívtuk ezt, hogy
"Gyermeksarok".

Szeretnénk a tudásunkat, tapasztalatainkat, élményeinket, mondandónkat közkinccsé tenni, és

előmozdítani a "gyermekfókuszolás" ügyének fejlődését.

Most pedig tevékenyen induljunk munkára, hiszen a fókuszolás az élet keresztje. Ezért kezdjük
minél korábban: a gyermekkorban.

A szerzőről

Marta Stapert (1935) 1957 óta gyermekgondozó (Youth Social Worker). 1975 óta
magánpraxist folytat. 1985 óta gyermek-pszichoterapeuta, s egy tanulási nehézségekkel,
valamint társadalmi és érzelmi problémákkal küzdő gyermekek számára fenntartott elemi
iskolában dolgozik. 1986-tól alkalmazza a fókuszolást pszichoterápiás gyakorlatában. Az
Amszterdami Pedagógiai Egyetem (University of Professional Education of Amsterdam)
előadója. 1993 óta fókusz-kiképző; rendszeresen tart kurzusokat.

Gyermekfókuszolásra vonatkozó szakirodalom