A gyász lélektani folyamata, a gyászoló segítése

A normál gyász lefolyása és szakaszai

A gyász a veszteség által kiváltott reakció. Életünk során mindnyájan átélhetünk kisebb-
nagyobb veszteségeket – ilyenek például az életünk során történő váltások: a felnőtt
gyermekek elköltözése otthonról, nyugdíjazás stb. –, amelyek gyászreakciót váltanak ki.
Szeretteink halála azonban ennél sokkal intenzívebb vesztségérzéseket kelt bennünk.
Az ezzel kapcsolatos érzéseinket meghatározza:
 az elhunyttal való kapcsolat jellege,
 a halál módja,
 a gyászoló életkora, neme, személyisége,
 korábbi veszteségei,
 előzetes és jelenlegi – elsősorban pszichés – betegségei,
 kulturális környezete,
 vallásossága,
 szociális kapcsolatrendszere.

Ebből adódóan a gyász lefolyása is mindig egyéni módon történik. A normálgyász

általában követhető szakaszait – anticipációs gyász, sokk, kontrollált szakasz, tud-
atosulás, átdolgozás, adaptáció –, valamint a komplikált gyász sajátosságait
PILLING JÁNOS foglalja össze munkáiban:

1. Anticipációs (megelőlegező) gyász

A haldokló beteg hozzátartozói – különösen, ha elhúzódó a haldoklás – már a

haláleset előtt sokszor foglalkoznak szerettük halálának lehetőségével, s azzal, hogy ez
milyen hatást fog gyakorolni rájuk. A haldokló elgyászolása tehát már életében
elkezdődhet.

2. Sokk: A halál hírének megtudásakor sokan tagadással reagálnak: „Ez nem lehet
igaz" (azok közül is, akik már lélekben többször felkészültek rá). Érzelmileg
bénultnak, kiüresedettnek érezhetik magukat, máskor az érzelmek sokasága tör
rájuk. Úgy érzik, nem tudnak tisztán gondolkodni, válaszolni, mintha ködben
lebegnének. A környezet sokszor emiatt közömbösnek, érzéketlennek tartja a gyászolót,
szemrehányásokkal illethetik. Minél váratlanabb a veszteség, annál hosszabb
ideig tarthat a sokk időszaka: akár egy-két napig is elhúzódhat.

3. Kontrollált szakasz
A hozzátartozóban azonban egy idő után tudatosulnak a feladatok, amelyeket el kell
végeznie, és beleveti magát a temetéssel kapcsolatos tennivalókba.

Ez a feladat azonban nagy megpróbáltatást jelent. A világ továbbra is ködösnek,

álomszerűnek tűnhet számára, úgy érezheti, mintha mással t örténnének az események.
Ebben az időszakban egyesek túlságosan passzívak, mások fokozott
tevékenységgel próbálják elterelni figyelmüket érzéseikről.
Előtérbe kerülhet a haláleset miatt érzett düh, vádaskodás, ingerlékenység,
bizalmatlanság.
Ez a szakasz általában a temetésig tart, de ha ennek időpontja (p1. urnás temetésnél)
elhúzódik, már korábban is megjelenhetnek a következő szakaszra jel lemző regresszív
jegyek.
 A temetés fordulópont: tudatosítja az elválást, ugyanakkor lehetőséget ad az
érzelmek kifejezésére, közösségi támaszt nyújt és rámutat arra, hogy nem csak az ő
számára jelent veszteséget az elhunyt.
Felmerülnek a veszteség közösségi, vallási, filozófiai vonatkozásai is.

4. Tudatosulás (regresszió)
A temetés után a gyász legnehezebb időszaka következik, hiszen a gyászolót eddig
lefoglalták a tennivalók, és immár ezek nélkül szembesül a veszteséggel.
Megritkulnak a látogatások, segítséget jelentõ találkozások, beszélgetések – ezeket
egyébként a gyászoló ilyenkor nem is kívánja, szívesebben marad egyedül az
érzelmeivel, amelyek nemegyszer váratlan hevességgel törnek elő.
Sokszor ezeket nem is tudja kontrollálni. Emellett érzéseiben megjelenik a
bűntudat, és az ebből adódó önvádlós (vajon megtett-e mindent, hogy elkerülje szerette
halálát).Gondolkodásának középpontjában az elhunyttal kapcsolatos emlékek állnak. A
gondolkodás sokszor regresszív jegyeket tükröz. ( Regresszív: az előző életszakaszokra
jellemző.) Gyakori ebben az időszakban a halott jelenlétének az érzékelése il lúziók
vagy hallucinációk formájában (p1.: hallja maga mellett a lélegzését, látni véli a halottat
stb.).

Ezek a jelenségek a gyász természetes velejárói, önmagukban nem jelentenek kóros

állapotot. A gyászoló magatartását a szórakozottság, a döntésképtelenség vagy a gyors
döntések jellemezhetik. Említettük, hogy a legtöbben visszahúzódóbbá válnak,
elkerülik a társaságot. A mások iránti érdeklődés csökkenése átmenetileg társulhat az
ellenségesség, ingerlékenység felerősödésével is. A gyászoló néha azt szeretné, hogy
hagyják egyedül, néha pedig azt, hogy „mindenki vele foglalkozzon";néha arra vágyik, hogy
ne beszéljenek a halálesetről, a gyászról, máskor pedig azt, hogy valaki hallgassa meg
őt. Elsősorban a gyász kezdeti időszakára jellemzőek a hirtelen fellépő
pszichoszomatikus testi tünetek, rosszullétek (torokszorítás, fulladásérzet, légszomj
stb.)
A gyász későbbi időszakában ezek a váratlan rosszullétek enyhülnek, ám néhány testi
tünet tartóssá válhat. Előfordulhat az elhunyt életének utolsó időszakára jellemző tünetek
vélt vagy valós megjelenése is.
5. Átdolgozás
A hónapok múltával — bár a gyászoló gondolatainak középpontjában még mindig az
elhunyt áll —, a tünetek intenzitása csökken, a gyászoló kezdi keresni mások társaságát,
erősödik benne az az érzés, hogy ezt a helyzetet fel tudja dolgozni. Az évfordulók (p1. az
elhunyt névnapja, születésnapja), ünnepek (pl. a karácsony) újra felerősíthetik a már
csökkent intenzitású tüneteket.

6. Adaptáció (feldolgozás)
A veszteség feldolgozása azt jelenti, hogy a gyászoló érzéseiben és emlékeiben az
elhunyttal kapcsolatos múlt úgy él tovább, hogy emellett képes a megfelelő életvitelre.
Újra bűntudat nélkül tud örülni az élet szépségeinek, anélkül hogy ezt az elhunyt ,eláru-
lásának" tekintené. Már tudja, hogy képes életének folytatására, céljainak megvalósítására.
Gondolkodásában és magatartásában a kifelé fordulás, a jövőre irányultság dominál.
Megszűnnek — vagy legalábbis csökkennek — a gyásszal összefüggő testi tünetek. Ritkán
zárul le a gyász egy évnél rövidebb idő alatt, hiszen az első évben az egymást követő
évfordulók (karácsony, házassági évforduló, az elhunyt névnapja, születésnapja,
halálának vagy temetésének napja) újra és újra felerősíthetik a gyász érzéseit.