You are on page 1of 10

Drótfonatok kerítésekhez

Hogy a kerítéssel szemben milyen elvárásaink vannak, az bizonyos mértékben meghatározza az


alkalmazott fonat fajtáját is. A választék gyártók tekintetében elég bőséges, némi információ pedig
megkönnyítheti a célnak leginkább megfelelő típus kiválasztását. Nem árt ismerni a felhasználható
fonatok fajtáit és azok jellegzetességeit, ami jelentősen meghatározhatja a leendő kerítés tartósságát
és küllemét is.

Tartósak és dekoratívak
Drótfonat alatt általában egymásba hurkolt huzalokból, különféle technológiával összekötött, és
egységesen rugalmas, vagy szilárd felületet adó terméket szokás érteni. Újabban a hagyományos
hurkolásos technológián kívül a hegesztett szálú gyártmányok is egyre jobban elterjednek a
megváltozott igények kielégítése miatt.
A huzalvastagságok, a szálak közötti lyukméretek és a felületi bevonatok is változatosak, még
különféle fonatfajtákon belül is. A célnak megfelelő típus kiválasztásánál azonban nemcsak ezeket,
hanem a leendő kerítés kialakításához szükséges egyéb kellékeket és felerősítési módszereket is
érdemes számba venni. A kiválasztást megkönnyítendő, az alábbiakban bemutatjuk a leggyakoribb
fonatfajtákat, és azok főbb műszaki adatait.
Az ún. csirkehálók a hagyományos drótfonatok között a leggyengébbek. Általában 0,6-0,8 mm
átmérőjű, horganyzott huzalból gépi szövéssel készült tekercsek, amelyeknek a lyukai hatszögűek, a
párhuzamos oldalon csavart erősítéssel. A tekercsek szélessége többnyire 50-100 cm közötti, a
fonatok lyukmérete pedig 13-25 mm között változó. Főként haszonállatok védelmét szolgáló
kerítések, ketrecek készítésére használatosak, ám épületek rabicolására is gyakran használják.
Hasonló adottságúak a madárhálók, amelyek kiskertekben a gyümölcsösök védelmét szolgálják.
Ezek nagyobb kitettségű kerítések kialakítására azonban nem alkalmasak.
A hagyományos drótkerítés fonatok huzalokból egymásba hurkoltan szövöttek, és ezek huzalanyaga
felületén horganyzott bevonatú, illetve esetenként PVC bevonatú is lehet. A huzalátmérőjük 1,8-2,5
mm, a fonott szemméretük nagysága pedig 20, 30, 40, 52, 65 mm között adott huzalátmérő esetén is
változó. A tekercsek szélessége többségében 1-2 m között változik, de ennél szélesebbek is
beszerezhetők.

Előnyük, hogy viszonylag könnyű a felszerelésük, viszont köztes tartóoszlopok, feszítő huzalok és
egyéb kiegészítő tartozékok, pl. huzalfeszítők, kötöző huzalok szükségesek a kerítésrészek
kialakításához. Az oszlopok távolsága 2-2,5 m, és a fonatot legalább háromsorosan kifeszített
huzalokra szokás felerősíteni, mégpedig nem túl feszesre húzottan. A műanyag bevonatúaknál
lényeges, hogy az UV álló legyen, különben a bevonóréteg viszonylag hamar tönkremegy.
Gyártanak még festett bevonatú drótfonatokat is, amelyek aluhorganyozott huzalokból készülnek,
ezek garantáltan akár 10 évig is ellenállnak a szélsőséges időjárási hatásoknak.
A vadvédelmi hálók a fonatok speciális változatai, amelyek többszörös gépi csomózással készülnek.
Előnyük, hogy rugalmasan torzulva állnak ellen a különféle erőhatásoknak. Huzalátmérőjük és
tekercsmagasságuk közel azonos a kerítésekhez általánosan használt drótfonatokéhoz, viszont az
alsó és felső vezérszálak vastagabbak az előző fonatokhoz használtaknál. Ezért kifeszítésükhöz
vezérhuzalok nem szükségesek, jól rögzített tartóoszlopok viszont igen.
Ponthegesztett szálú változatban is készülnek, amelyek szilárdabbak a fonottaknál. Nyílásméretük
5, 7 mm, huzalátmérőjük pedig 2, 2,8 mm. A kisebb nagyobb állatok behatolása ellen jó védelmet
biztosítanak, ezért főként telekelválasztó kerítésként használatosak az ilyen fonatok, front részeken
viszont szinte soha.
A ponthegesztett kerítés tekercsek a huzalos kerítésanyagok korszerű változatai, amelyeknek a
szálait fonás helyett ponthegesztéssel vannak egymáshoz erősítve. Ezáltal nagyon erős
rácsszerkezetet alkotnak az 1,7-2,5 mm átmérőjű huzalokból összehegesztett tekercsek. A
magasságuk 1,2-2 mm közötti, felületük természetesen utólagosan rávitt szinterezett horgany
bevonatú, és 25, 50 m-es tekercsekben szerezhetők be. Kerítéskénti felhasználásuk nagyon előnyös,
mert vezetőszálak nélkül is az oszlopokra kötözhetők, vagy speciális felfogó elemekkel rögzíthetők
a különféle anyagú és fazonú oszlopokra.
A hegesztett kerítéstáblák anyaga már vastagabb, általában 3,8-4 mm-es huzalokból összehegesztett
stabil rácsrendszer, amelyeket különféle 3D-s merevítő bordákkal tesznek még szilárdabbá a
gyártók. A huzalok utólag horgannyal szinterezettek és porszórással festett változataik is
beszerezhetők. A függőleges szálak távolsága 5,5 cm, de készítenek ennél sűrűbb szálkiosztású
változatokat is.
A táblaméretek többnyire 1, 1,2, 1,5, x 2, 2,5 m-esek, a vízszintes bordák száma pedig a
magasságuk függvényében és gyártmányonként is 2-5 darab között változik. A felszerelésükhöz
általában különféle kötőelemes bilincsek, felfogó elemek szükségesek, és többségükben a hozzájuk
választható különféle kialakítású profilos oszlopok is e gyártmányfajták tartozékait képezik,
amelyek azonban külön beszerezhetők.
A hullámrács, más néven Haidekker háló dekoratív megjelenésű, hullámosított huzalból készült
szövött tábla. Jellegzetessége, hogy a fonatot adó hossz- és keresztszálak félhullámos kialakításúak,
és ez adja meg e terméknek az egyedi megjelenését. Igen változatos mintázattal készült változatai
rendkívül szilárdak, ezért keretbe erősítve egyedi kerítéstáblák kialakításánál alkalmazzák a
leggyakrabban, de biztonsági rácsok, munkavédelmi burkolatok is készülnek a négyzetes, vagy akár
haránt irányú szálakból szőtt hálótáblákból.
A huzalok vastagsága a szövés sűrűségétől függően 2-4 mm között változik, a szálak távolsága
pedig 10-50 mm is lehet. A táblák mérete többnyire 2x3 m, ám ez szövési mintától is függ. A
huzalszálak lehetnek horganyzott bevonatúak, de készülnek táblák natúr vagy fekete huzalanyagból
is. Még ma is kedvelt kerítés tábla anyag, bár a hegesztett táblásított kerítés táblák komoly
versenytársai ennek a hagyományos huzalfonatnak.
A felsorolt huzalfonatokon kívül forgalomba vannak még a csirkehálókhoz hasonló vékonyságú
huzalanyagokból fonott 30-50 cm szélességű, és kimondottan ágyások lekerítésére használható
tekercses hurkolt fonatok is. Bevonatuk többnyire porszórt festék, és van közöttük hegesztett
huzalos, felül ívelt lezárású kerti kerítés tekercs is, amelyekkel csupán a földbe szúrva keríthetők
körbe a különféle növényekkel beültetett kerti ágyások.
A vékony huzalból hurkoltan szövött csirkeháló tekercsek műanyag bevonatúak is lehetnek

A csirkehálók inkább csak kisebb haszonállatok ketreceinek kialakítására alkalmasak


A hagyományos hurkolású dróthálók a legáltalánosabban használt fonatok

A drótfonatos huzaltekercseket többnyire kerítések kialakításához, oszlopokhoz erősítve


alkalmazzák
A vadvédelmi hálók többszörös gépi csomózással, alul felül vastagabb vezérszálakkal készülnek

A vadvédelmi hálók főként telekelválasztó kerítésként használatosak


Korszerűbb és erősebb kerítésanyagok a ponthegesztett szálú huzalhálók

Kerítés készítésekor a hegesztett szálú hálókhoz nem szükségesek vízszintes feszítő huzalok

Az adott méretű, hegesztett kerítéstáblák vastagabb huzalokból készülnek


A hegesztett huzalos táblák oszlopra erősítése különféle módon oldható meg

Félhullámú szálakból állnak a Haidekker hullámrácsos táblák

A dekoratív hullámrácsos táblák mintázatát hálós és diagonálisan futó huzalszálak alkotják


A hullámrácsos Haidekker fonatokat többnyire keretbe foglalt kerítéstáblák kialakításához
használják

You might also like