Odysseia, 14.

ének
Lajos Zénó

Az Odysseia XIV. énekében Odysseus Athéné tanácsát követve hűséges

szolgálójának, a kondás Eumaiosnak házához indul. A férfi az egyetlen, akiről, az istennőnek
köszönhetően a hős tudja, megbízhat benne, hűséges maradt hozzá. Odysseus mégse fedi fel
még előtte ki valójában, továbbra is, mint az előző énekben Athéna előtt rongyos vándornak
tetteti magát. Így elkerüli a veszélyt, hogy Eumaios véletlenül elárulja valakinek valódi
kilétét, valamint hozzászokhat koldus szerepéhez, elmondhatja a második krétai történetet
még az igazán számító, a Pénelopénak előadott mese előtt. Ő maga pedig igen sokat megtud
álruhájában rég nem látott hazája helyzetéről, a kondás meg, aki nem ismeri fel benne
halottnak hitt mesterét, még a nem várt rongyos vándor felé is tökéletes vendéglátónak
bizonyul.
Ezt rögtön találkozásukkor bebizonyítja, hiszen Odysseus érkezésekor a kondás
házőrző kutyái haragosan fogadják, ezzel talán előrejelezve a halálos veszélyt, amiben
Odysseus van, ha elhibázik valamit. Talán szét is tépnék, ha Eumaios közbe nem lép,
kövekkel üldözi el saját kutyáit, hogy az ismeretlen utazót megmentse. Ezután jó
házigazdaként beinvitálja a vándort, étellel kínálja, mielőtt a kiléte felől érdeklődne. Ki is
fejti, ez a szokása, hiszen “ Zeusztól jön a koldus és a vendég” (XIV. 57-58). Közben
azonban nem állhatja meg, gazdája vesztéről panaszkodik, ez szinte első szava. Folytatja e
gondolat menetét, miközben Odysseusnak enni ad, aki igen sok fontos információt megtud
szolgájától. Így például annak ellenszenvét a kérők iránt, akik elfoglalták gazdája otthonát,
míg az Agamemnónnal Trójába ment. Itt megmutatkozik a kondás legfontosabb tulajdonsága,
rendíthetetlen hűsége gazdája iránt, még ha biztos is halálában. Kiderül ő csak kényszerből
szolgálja a kérőket, akárcsak az énekmondó Phémios, az egyik a kevesek közül, akinek
Odysseus megkegyelmez majd a kérők lemészárlásánál. Eumaios kénytelen gazdája hízóit a
kérőknek adni, így vendégének csak malacot szolgálhat. Ellenszenvében ő nem is látogat a
palotába, a disznókat a többi kondás viszi. Gyászában pedig nem is mondja ki gazdája nevét,
míg Odysseus rá nem kérdez, hátha tud róla valamit. Ezt azonban Eumaios vonakodik
megtenni, hisz sok vándor éltette már őket azzal, hogy hírt hoznak Odysseusról ruha jutalom
reményében, és ő már biztos annak halálában, végül mégis elárulja azt. Ezután Odysseus
háromszor állítja, hogy meg fog érkezni egyre növekvő súllyal, azonban ezt a kondás

1
mindszer elutasítja és az első után, amelynél Odysseus csak az ígéret beteljesülésénél várja
jutalmát, bevallja aggódását Télemakhos iránt, aki elhitte, apja hazatérhet.
Majd elterelve a témát vendégét kezdi kikérdezni, ki ő, honnan jött. Ezzel kezdetét
veszi a második krétai történet elbeszélése, ami már sokkal jobban kidolgozott, mint az, amit
Athénának adott elő a XIII. énekben. Ennek igen érdekes felépítése van, hiszen vegyesen
vannak benne igaz, hamis valamint kissé átalakított tények. Természetesen itt is krétai
születésűnek vallja magát, egy gazdag férfi, Kastór Hylakidés törvénytelen fiának, akinek a
halála után a házasságból született testvérei kisemmizték, csupán egy kunyhót adtak neki, ami
ugyan Odysseus szempontjából kitaláció, azonban hasonlít Eumaios helyzetére, így
szimpátiát nyerve tőle. A kondást Odysseus segítette, és végig nem világos, mennyire gazdag,
hiszen saját saruját kénytelen ő faragni, azonban Laertés vagy Pénelopé segítsége nélkül
vedte szolgáját Mesauliost. Azzal folytatja történetét, hogy csupán a csatát kedvelte, amiben
bátran és ravaszul viselkedett, a cselek mestere volt, ami valóban igaz rá, akárcsak az is, hogy
még Trója előtt meggazdagodott kilenc zsákmányszerző útból, ahogy azt az I. énekből
megtudjuk. Trója ellen Ídomeneus parancsnoksága alatt ment, ami a krétaiakra nézve tény.
Ezután azonban egy tisztán kitalált történet következik, mely szerint biztonságosan hazatért,
majd egy hatalmas lakoma után Egyiptomba hajózott társaival, ezzel Odysseus kalandvágyát
idézve. Itt ő csak felderítőket küldött, azonban a társak ostobaságuk jól ismert motívuma
miatt rátámadtak a helyiekre lemészárolva azokat, majd másnap a kikón jelenetre hasonlóan
fegyveresek érkeznek, és Odysseuson kívűl minden társa elesik. Őt azonban az egyiptomi
király megmenti dühös alattvalóitól, akik halálát akarják, ami teljes kitaláció, és hét évig lesz
az uralkodó vendége. Míg egy föníciai azt nem igéri, hogy hazaviszi, valójában azonban
rabszolgának kívánja eladni Libyában, azonban hajótörést szenvednek, ami nagy részt
kitaláció, azonban a thrinakiai vihart idézi, még szövegbeli azonosság is megfigyelhető.
Odysseus a thesprótok országában ér partot Odysseus és a helyi király, Pheidón fia lelt rá és
apja palotájába vezette, aki szívesen látta, Nausikaára és Skheriára emlékeztetve. Pheidón
állította neki, hogy Odysseus is járt ott -történik meg a második ígéret Odysseus hazatértére-
és Dodónába távozott, hogy Zeus szentélyében kérjen tanácsot a hazaútra, ahogy azt a hős
Teiresias segítségével tette. Pheidón ezután ajándékokkal tovább küldte Dúlikhionba, annak
királyához, Akastoshoz, tengerészei azonban inkább úgy döntöttek, rabszolgának akarják
eladni, ezért hát elvették a kincseit, őt meg rongyokba öltöztették, ahogy azt Athéné tette. A
hajóról az éjszaka folyamán sikerült titokban elmenekülnie, így került aztán ide Eumaios
házába.

2
 Épp ahogy reméli, a történetével elnyeri a kondás szimpátiáját, az Odysseusról hozott
hírt azonban továbbra sem hiszi el. Ezzel kapcsolatban hazugnak hívja vendégét, egy aitól
emberhez hasonlítja, aki azt állította, hogy Krétában, Ídomeneus vendégeként látta, ahol
viharban megsérült hajóit javította. Odysseus harmadszor is megígéri saját hazatértét, sőt
fogadást ajánl Eumaiosnak, miszerint ha igaza van, a kondás köpenyt ajándékoz neki és
tovább segíti Dúlikhionba, ha nincs, akkor végezhetnek vele. Ezt Eumaios visszautasítja, nem
is hajlandó vendége halálára gondolni. Inkább társai visszaértére hivatkozva a vacsorára tereli
a témát.
Ezt jellemzően áldozattal kezdi, és a kérőkkel ellentétben a vendég számára szívesen
áldozza legszebb disznaját. A szertartást maga Eumaios végzi, imája érdekes, hiszen akárcsak
Télemakhos ő is kifelé azt a képzetet mutatja, hogy egészen biztos gazdája, Odysseus
halálában, kiderül, belül mégiscsak kétségei vannak, hiszen a Hermésnek való áldozás
közben a hős visszatértéért imádkozik.
Az ének egy másik történettel záródik. Odysseus mégegyszer próbára kívánja tenni a
kondást, ezúttal arról, hogy vajon odaadja-e vendégének a saját köpenyét. Egy Odysseusra
igen jellemző történetet ad elő, tovább erősítve az érzést, hogy valóban ismeri a hőst. E
szerint ők ketten és Meneláos vezettek egy éjszaka egy akciót Trója ellen, amely folyamán
annak egy bástyája fala alatt aludtak. Az északi szél miatt azonban igen hideg volt, ő pedig a
táborban felejtette a köpenyét, és attól félt, hibája az életébe fog kerülni, halálra fagyhat. Ezen
félelmét Odysseusnak árulta el, aki figyelmeztette, a többi akhájnak ne szóljon, és egyiküket
visszaküldte a táborba erősítésért. A küldött pedig, ahogy a történet szerint Odysseus remélte
ott hagyta köpenyét, így azt a mesélő szabadon használhatta, így mentette meg őt Odysseus
esze. Ez a történet pedig, ami a legkitűnőbb fényben mutatta be Odysseust és leghíresebb
tulajdonságát, az eszét, azonban semmit sem ígért elérte azt, amit sem az eskü, sem a
fogadási kísérlet nem. Eumaios neki adta saját köpenyét, hiszen gazdája is köpenyt szerzett a
vándornak, sőt azt is megígéri, majd mikor Télemakhos hazatér, ő fog díszes öltönyt
ajándékozni neki. Ezután Eumaios alaposan felfegyverkezik, és elhagyja házát, hogy a
disznók között aludjon, megint elnyerve Odysseus elismerését, hogy az mindig ügyel a
vagyonára
Odysseus látogatása a kondásnál tehát végül minden szempontból sikeres, megindul
az első ithakai késleltetett felismerés, elnyerte hűséges szolgálója bizalmát, aki majd a
következő énekben bemutatja majd a fiának, Télemakhosnak és a helyi helyzetet is
részletesen megtudta, el tudta kezdeni a kérők lemészárlásának részletes tervét, ahogy ezt a
szöveg említi is az ének eleje felé.