Arany János

Tartalom:

Élete (4. oldal)

Személyisége (11. oldal)

Életműve (13. oldal)

Az epikus Arany (16. oldal)

-Az elveszett alkotmány
-Toldi
-A keletkezés körülményei, a mű forrásai és mintája
-Cselekmény
-Műfaj
-Stílus
-Verselés
-Értelmezés
-Toldi estéje (23. oldal)
-A mű születésének háttere
-Cselekmény
-A folytatás nehézségei
-Egyszerű cselekményváz
-A helyszínek és az események sorrendje
-Az epizódok szerepe
-A két párharc
-Értelmezés
-A hangnemek és az évszakmetaforika
-Toldi alakja, szimbolikus tulajdonságai
-Toldi és a király konfliktusa
-Toldi szerelme (34. oldal)
-A nagyidai cigányok
-Csaba-trilógia

A lírikus Arany (37. oldal)

Az 1850-es évek lírája
-Évek, ti még jövendő évek
-Letészem a lantot
-Összehasonlító elemzés: Ősszel- letészem a lantot
-Kertben
-Visszatekintés
Kései költészete: az Őszikék (55. oldal)
-A ciklus születésének körülményei
-Tamburás öreg úr
-Epilogus
-Mindvégig

1
Arany a lapszerkesztő, tanulmányíró, fordító (71. oldal)
-tanulmányok és fordítások
-lapszerkesztés

Arany balladaköltészete (74. oldal)

-Arany és a ballada
-Mi a ballada?
-Balladaíró korszakok
-Nagykőrösi balladák
-Szondi két apródja
-A walesi bárdok
-Ágnes asszony
-Az Őszikék balladái (98. oldal)
-Vörös Rébék
-Tengeri-hántás

Összefoglaló kérdések (106. oldal)

Szöveggyűjtemény (109. oldal)

2
Arany János (1817-1882)

Barabás Miklós: Arany János portréja

„Nem szégyellem, nem is bánom,

Hogy, ha írnom kelle már,
Magyaros lett írományom
S hazám földén túl se jár;
Hogy nem "két világ" csodája -
Lettem csak népemböl egy:
Övé (ha van) lantom bája,
Övé rajtam minden jegy.

Ám terjessze a hatalmos
Nyelvét, honját, istenit!
Zúgó ár az, mindent elmos,
Rombol és termékenyit:
De kis fajban, amely ép e
Rombolásnak útban áll:
Költő az legyen, mi népe, -
Mert kivágyni: kész halál.”

(Kozmopolita* költészet, 1877 /részlet/)

szómagyarázat

kozmopolita: a világpolgár jelentésű kifejezés szövegkörnyezettől függően ellentétes

tartalmakat hordozhat. Lehet a nagyvilágban szerte otthonosan mozgó, más kultúrákra nyitott
személyiség jelzője, de a hazafiságot lejáratni igyekvő, a nemzeti kultúrát lebecsülő emberé
is.
Mennyire aktuálisak Arany gondolatai a 21. században?
Egy magyarul író magyar költőnek volt-e, van-e esélye „világ csodájává” válni?
Járjatok utána, hogy a magyar irodalom múltbéli és kortárs kiválóságai közül kiknek és
milyen mértékben sikerült külföldön nevet szerezniük!
Elevenítsd fel, hogy mit tudsz Arany és Petőfi megismerkedéséről, kettejük barátságáról!
Vedd számba, hogy milyen Arany-műveket tudsz kívülről idézni!

3
Élete
Gyermek- és ifjúkor

Szülőhelyem, Szalonta,
Nem szült engem szalonba;
Azért vágyom naponta
Kunyhóba és vadonba. (Szülőhelyem, 1865 körül)

1817. március 2-án született a Bihar megyei Nagyszalontán (Salonta, Románia). A hajdani
hajdúnemes család szegényparaszti sorban élt. Apja (Arany György) és anyja (Megyeri Sára)
már mindketten idősek voltak Arany János születésének idején. A családban világra jött tíz
gyermek közül csak a leghamarabb (1792-ben) született Sára és a legkisebb János érte meg a
felnőttkort. A féltve szeretett egyetlen fiúgyermek is sokat gyengélkedett, és felnőttkorát is
megkeserítették különböző kellemetlen betegségek.

A nevezetes szalontai Csonka torony egykorú rajzon és ma, a bejárat fölött Arany szobrával

Arany szobra Nagyszalontán, az emlékparkban

Az alapfokú tanulmányokat Szalontán folytatta; rengeteget olvasott, az utolsó években már
tanított is. 1833-ban lett a debreceni református kollégium diákja, de egy év múlva
felfüggesztette a tanulást, és Kisújszálláson lett segédtanító. Szabadideje itt is szakadatlan
önképzéssel telt. 1835-ben tért vissza a debreceni kollégiumba, de egy év múlva ismét
elhagyta az intézményt – ezúttal már végleg. (Így történt, hogy Arany végül semmilyen
magasabb szintű záró bizonyítványt nem szerzett.)

4
A helyben időző társulathoz állt be színésznek, majd egy vándorszínész-társulathoz csapódott.
Hamar kiábrándult azonban a „lump” (’mulatós, korhely’) életvitelből, s Máramarosszigetnél
otthagyta őket. Ebben közrejátszott egy nyugtalanító álma is, melyben édesanyját halva látta.
Amikor egyheti gyaloglás után hazaért, apját megvakulva találta, édesanyja pedig néhány hét
múlva valóban meghalt.
Az emésztő lelkifurdalás hatására döntött úgy, hogy felhagy minden jellegű művészi
ambícióval, és hétköznapi, polgári életet kezd.

Kisolvasmány

Nagyszalonta

Szalonta a bihari sík legnagyobb városa, több mint tízezer lakossal; nemcsak legnagyobb, de
legszebb is. Itt született s itt vitte emberűl jó ideig a jegyzői tisztet Arany János, minek
tömérdek nyoma van műveiben. A kiváltságaira büszke „szabad hajdú fészek” légköre
fejleszté ki Arany Jánosban azt az erős történelmi érzéket, mely írói egyéniségének egyik
legkiválóbb vonása. Mert Szalonta légköre telve van a történelmi elem kultuszával. A hajdú-
ivadék szeretettel s büszkeséggel ápolja múltja emlékeit. „Én a szalontai mondákat – így ír a
költő – nem már felnőtt koromban, de zsenge gyermekségemben, főleg apámtól hallottam.”
Arany emlékének van szentelve Szalontán a gymnasiumban az úgy nevezett Arany-szoba,
mely zsúfolásig meg van rakva reá vonatkozó emléktárgyakkal. Barabás festette arczképe,
bútorai, általa használt különböző tárgyak, művei, számos kézirata, a ravatalára tett
koszorúszalagok, stb. foglalják el a helyiséget.

(Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben)

Szalontai polgár – szunnyadó művész

1839-ben corrector (’a rektor, azaz az igazgató helyettese’) és segédtanító volt a szalontai
gimnáziumban, a következő évben pedig segéd-, majd aljegyzői beosztásban dolgozott.

1. Arany-emlékszoba Nagyszalontán
2. Ercsey Julianna 44 évesen

„Ifju voltál, ifju voltam,

Árva voltál, én szegény:
Nem volt messze olyan össze-
Illő pár a föld-tekén.” (Nőmhöz, 1869)

5
Feleségül vette Ercsey Juliannát, akitől két gyermeke született, Juliska (1841) és László
(1841).
Eltemetett írói álmait az iskola új rektora, Szilágyi István kezdte élesztgetni, aki
nyelvtanulásra és fordításokra ösztökélte. 1845-ben kedvtelésből kezdte el írni Az elveszett
alkotmányt, s csak közben értesült a Kisfaludy Társaság pályázatáról. A 25 arany pályadíjat
neki ítélték, de közismertségre még nem tett szert, mert a művet csak 1849-ben nyomtatták ki.

A siker útján

„Zavarva lelkem, mint a bomlott cimbalom;

Örűl a szívem és mégis sajog belé,
Hányja veti a hab: mért e nagy jutalom?
Petőfit barátul mégsem érdemelé.

Hiszen pályadíjul ez nem volt kitűzve...” (Válasz Petőfinek, 1847)

Az áttörést a Toldi hozta meg, amelyet 1846-ban írt – szintén a Kisfaludy Társaság
pályázatára. Az anyagi és szakmai elismerés mellett Petőfi barátságával is járó siker újabb
alkotásokra ösztönözte, de azt nem engedhette meg magának, hogy civil munkáit elhagyva
csak a művészetnek éljen.

Petőfi rajza Aranyról

A szabadságharc sodrásában

„Nem kerestek engemet kötéllel;

Zászló alá magam csaptam én fel:
Szülőanyám, te szép Magyarország,
Hogyne lennék holtig igaz hozzád!” (Nemzetőr-dal, 1848)

6
Nemzetőr legénységi atilla (zsinórozott zubbony) és csákó

A szabadságharc idején a Nép Barátja című lap szerkesztésében segédkezett, 1848-ban beállt
önkéntes nemzetőrnek. (A nemzetőrség alakulatai nem a fronton szolgáltak, hanem a
hátországban rendfenntartó feladatot teljesítettek.) 1849-ben már állami hivatalnokként
dolgozott: belügyminisztériumi fogalmazó volt Debrecenben és Pesten.

„S ő bujdosik hazátlan, a dalnak férfia,

Nincs hely a nagy világban fejét lehajtnia. -
Takard, takard el őszi beteg szél nyomait:
Ne leljék üldözői... leroskadt hamvait!” (A lantos, 1849)

A szabadságharc leverése után hazafias szerepvállalása miatt egy ideig bujdosnia kellett,
állását is elveszítette.
1851-ben kényszerből vállalt házitanítói állást Geszten a főúri Tisza családnál Tisza
Domokos nevelőjeként, de alig fél év elteltével a családjával Nagykőrösre költözhetett.

Geszt nevezetessége, a Tisza-kastély 1772 óta a 4100 holddal rendelkező Tisza-család fészke.
Itt született Tisza Lajos bihari főispán három fia: Kálmán, a dualizmus korának ismert
miniszterelnöke, Lajos, a szegedi árvíz kormánybiztosa, és a korán elhunyt Domokos, Arany
János neveltje.

A kastély melletti kis nyári lak volt Arany János kedvelt tartózkodási helye, amikor Tisza
Domokos nevelőjeként 1851 januárjától októberig a kastélyban lakott. Az épületben ma
Arany János emlékére berendezett kiállítás látható.

A nagykőrösi tanár

„Homályos a cél, tömkeleg az út,

S kit e pályára Isten átka sodrott,

7
Szívvérit ontsa bár, mint pellikán,
Hálátalanságot növel magának.” (Tanári jubileumra, 1858)

A helyi főgimnáziumban a magyar és a latin tanítására kérték fel. Majdnem egy évtizedig egy
kiváló tanári gárda megbecsült tagjaként tevékenykedhetett: a testületből hatan lettek a
Tudományos Akadémia tagjai.

1. Varga Imre: A nagy tanári kar (Nagykőrös)

2. Arany lakása Nagykőrösön

Feladatok a képhez

A tanári kar

Lengyel, Arany, Kiss, Nagy, Weiss, Pajzán, Mentovich, Ádám,

Varga, Szilágyi, Szabó, Szarka, Losonczi, Deák. (Nagykőrös, 1856)

Végezd el a vers ritmikai elemzését, nevezd meg a versformát!

Ugyanezen nevek más sorrendben való felhasználásával, de a versformát megtartva alkosd
újra a sorokat!

Aranynak azonban nemcsak az okozott sorozatos kellemetlenségeket, hogy nem volt

diplomája, de a tanári munkával járó fokozott terhek (tankönyvírás, dolgozatjavítás) is
apasztották alkotó energiáját.

A pesti hivatalok

Elfogadta hát a Kisfaludy Társaság igazgatói székét, s Pestre költöztek. Elfoglaltságban itt
sem volt hiány. Szerkesztette a Szépirodalmi Figyelő és a Koszorú című folyóiratokat; az
Akadémiának előbb titkára (1865), majd főtitkára lett (1870).

8
1. Az Akadémia lépcsőháza
2. „Koszorú. Szépirodalmi s általános míveltség terjesztő hetilap. Szerkeszti Arany János.”
3. Az idős Arany
A rengeteg teendő mellett nagymértékben hátráltatták az alkotómunkában kiújuló betegségei
is, de a legelviselhetetlenebb csapást lánya elvesztése jelentette. (Juliska 1865-ben,
tüdőbajban halt meg.)

Aranyné, Juliska lányuk és Piroska unokájuk

1876-ban mondott le az akadémiai titkárságról, s némi huzavona után elérte, hogy tiszteletbeli
főtitkárként megtarthatta fizetését és szolgálati lakását.

„Szép megtiszteltetés,
De nem birok vele:
Nem vagyok már a kés,
Hanem csak a nyele.” (Főtitkárság, 1869)

Az öreg Arany

9
A tényleges napi robottól megszabadulva életének utolsó néhány évében adatott így meg
neki az, amire egész életében vágyott: a művészi függetlenség. A Margit-sziget csendes
nyugalmában még egyszer kivirágozhatott költészete.

„Életem hatvanhatodik évébe'

Köt engem a jó Isten kévébe,
Betakarít régi rakott csűrébe,
Vet helyemre más gabonát cserébe.” (Sejtelem, 1882. márc. 2)

1882-ben betegségektől elgyötört szervezete egy megfázást követő tüdőgyulladást már nem
volt képes leküzdeni. Fia, Arany László így emlékszik az utolsó napokra:

„Gyulai […] Petőfi szobrának leleplezésekor […]pár nappal az ünnepély előtt ezzel rontott
be:”János! Eljössz-e a leleplezésre? Ha nem jössz, a Petőfisták azt mondják, irigységből
maradtál itthon."

"Hiszen megyek! Már varrja is a szabóm a meggy-szín mentét és a búzavirág-szín nadrágot,"

felelt tréfálva atyám. Valóban készült is az ünnepélyre, de már nem mehetett el. Betegsége
acuttá* vált, s néhány nap múlva a ravatala fölött mondotta utolsó búcsúszavait hozzá
Gyulai. Csak néhány szó volt; de a ki hallotta, azt hiszem, soha sem felejti el.”

1882. október 22-én érte a halál.

Arany síremlékét (Kerepesi úti temető) Stróbl Alajos tervezte Kallina Mór építésszel karöltve.
(A bronz koporsóra helyezett pálmaág és babérkoszorú az örök hírnév és dicsőség jelképei.)

acut: [akut] hirtelen fellépő, heveny

10
Arany személyisége (forrásfeldolgozás)
A részletek elolvasása előtt írj föl magadnak öt olyan jelzőt, amely Arany általad már ismert
művei alapján eszedbe jut róla, illetve írásairól!

„Tehetségem (amit elvitázni nem lehet, különben nem volnék ott, hol most vagyok) mindig
előretolt, erényem hiánya mindig hátravetett, s így lettem, mint munkáim nagyobb része,
töredék.” (Önéletrajz, Levél Gyulai Pálhoz, 1855)

Móricz: Arany János írói bátorsága

„Nem volt vates. Nem volt hős. Nem adta át magát semminek. Fölötte maradt mindenik
iránynak s minden távolságnak. Nem volt politikus, és nem volt ideáloknak harcosa egy
pillanatig sem a politikában. (…) Kevés költő és író volt, aki oly kevéssé volt politikai
egyéniség. (...) Arany csak két ízben volt ifjú és bátor és szabad ember: első és utolsó
munkájában: Az elveszett alkotmány-ban és az Őszikék-ben.” (1931)

Kosztolányi Dezső: Író és bátorság

Nem volt vátesz, csakugyan. Idegenkedett a szólamoktól. Nem adott tanácsokat az emberiség
sürgős és végleges megmentésére. Az, hogy nem szegült ellene a törvénynek, lelki alkatából
folyik. Ez tetszhet nekünk, vagy nem: el kell fogadnunk olyannak, mint amilyen. (...)

Hogy nem volt hős? De igenis hős volt. Kicsoda hős, ha nem ő? Degré Alajos a forradalom
után bújdostában meglátogatta. Elámult, hogy Arany még mindig magyar szavakkal
bíbelődik, még mindig hiszi, hogy érdemes ezen a pusztulásnak szánt nyelven, ennek a
pusztulásnak szánt, megtizedelt népnek írni. (...) Hős volt, mert a nép nyelvét olyan magasra
emelte, mint senki a világirodalomban. (…)Hős volt és - ha úgy tetszik - „bátor” is volt,
nagyon bátor, olyan bátor, amilyen csak egy író lehet, mert kegyetlen önmarcangolással
vallott, annak mutatva magát, ami, s csak lelke parancsára szólalt meg, sohase népszerűség-
hajhászásból és élete egy szakán tíz évig egyetlen verset sem írt. (...)” (1932)

Németh László: Arany János

„Nincs lehetetlen az akarata számára, csak az akarata bénul el hónapokra, évekre,

évtizedekre. Ha felbuzdul, minden a rendelkezésére áll, nincs olyan vállalkozás, melyben
készletei kimerülnének - csak épp a felbuzdulás képessége akadozik. „Nem dolgozom, csak ha
valami hajt. Egyébkor lusta mélabú temet, Mely elefántnak néz szúnyognyi bajt.”(Bolond
Istók, II. ének)”

Németh G. Béla: Arany János

„Arany jellegzetesen forradalom utáni költő lett, s a Toldi a forradalom előtt keletkezett. A
forradalom után, kivált ha vesztes, minden bonyolulttá, nehézzé és érthetetlenné, minden
bizonytalanná válik. Holott a forradalom előtt, előestéjén minden egyszerű és tiszta, érthető
és elrendezhető, minden bizonyos volt. Arany, mindenesetre, a bizonytalanság költője lett.
Életművének hasonlíthatatlanul nagyobb fele, kivált a forradalom utáni, a szerep és
személyiség egymásért s egymás ellen való küzdelmében fogant. Szereppel akarta legyőzni,
lekötni bizonytalanságát, de örökké bizonytalanságban maradt választott szerepének
helyessége iránt, s hánykódó aggodalomban, nem a szerep győzi-e le végül őt magát?”

11
Gyulai Pál: Arany János

„Petőfi vakon hisz eszméiben, bízik önmagában, erőszakos, kíméletlen, s ezt mintegy
kötelességének, elvei szolgálatának hiszi, mit sem törődve a világgal. Arany lelkén a kétely
árnya bolyong, önbizalmatlan, kíméletes, engedékeny, s éppen úgy lehangolja a világ, mint
saját aggodalma. (…) Petőfi lírikus, egészen alanyi, aki elbeszélő költeményeiben is alanyi
érzéseit önti ki, s mindig önmagát rajzolja. Arany epikus, tárgyilagos, aki lírai
költeményeiben is majdnem annyit merít a tárgyból, mint saját kedélyéből. Petőfi korának
nemcsak költője akart lenni, hanem harcosa is egyszersmind, aki lanttal és karddal
ostromolja a társadalmi és politikai intézményeket. Arany inkább a múltban él, mint a
jelenben, s inkább követni, rajzolni akarja a világ folyását, mint vezérelni. (…) Petőfi hevesb,
változatosb, festőibb: Arany csöndesebb, mélyebb, plasztikaibb. (…) Keveset hatottak egymás
jellemére és költészetére, de mindkettő szerette egymásban azt, ami benne többé-kevésbé
hiányzott. (…) Soha semmi sem zavarta meg barátságukat. (1883)

Babits Mihály: Petőfi és Arany

E két nagy egyéniség oly hatalmas és végletes két szembenálló típusa a magyar léleknek, hogy
valamelyikét mindenikünk közel állónak érzi a maga kedélyéhez, s e rokonságérzet adja meg
irodalmi ítélkezéseinek öntudatlan alapját. Igy lőn nálunk az esztétika bizonyos fokig
vérmérséklet kérdése; (… )Arany a beteges, abnormis zseni, és Petőfi az egészséges
nyárspolgár (…).

Petőfinél a realizmus önkénytelen, magától értetődő, könnyű. Aranynál aggodalmas,

fájdalmas. Az egyik a tükör, a másik a festő. (...) S itt tapintunk az egész dolognak mélyére.
Petőfi, a nyárspolgár, erkölcsös ember, önkénytelen és nem érdemből, nem lelkiismeretből,
erkölcsös, mert úgy született, erkölcsös éppoly könnyedén, mint amily könnyedén tesz mindent.
Őszinte, mert egyszerű, és nincs mit elhallgatnia; őszinte, mint ahogy az üveg átlátszó.

Aranynál másképp van. Akinek egész lelke seb, annak az őszinteség keserves
lelkiismeretesség. Az csak azért őszinte, hogy ne legyen egy újabb, még keservesebb sebe, a
lelkifurdalásé; mert minden lelkifurdalást ismét mély és halhatatlan sebnek érez. (…)

Amily lelkiismeretes költő, oly lelkiismeretes tanár, férj, apa. De ez a nyárspolgárság

lényegileg különbözik a Petőfi nyárspolgárságától. Petőfi nyárspolgár a zseni álarcában.
Arany zseni a nyárspolgár álarcában.

Kérdések

Minősítsd a fenti részleteket annak alapján, hogy tárgyilagosak-e a szerzők?

Az első részletben Arany „erénye hiányát” említi. Melyik kritikusától tudhatunk meg ezzel
kapcsolatban konkrétumokat?

Gyűjtsd ki a tanulmányrészletekből a számodra legtalálóbbnak vélt öt Arany Jánost illető

jelzőt, megállapítást! Hasonlítsd ezt össze az előre felírt öt elemmel! Vesd össze e két listát a
padtársadéval, indokoljátok választásotokat!

Móricz és Kosztolányi Arany „hősiességéről” polemizál. Melyiküknek adsz igazat? Miért?

12
Készíts táblázatot szembeállítva Petőfi és Arany lelki alkatát, alkotásmódját!

Babits úgy véli: „E két nagy egyéniség (…) valamelyikét mindenikünk közel állónak érzi a
maga kedélyéhez.” Hozzád Petőfi vagy Arany áll közelebb? Miért?

Mi a véleményed arról, hogy két irodalmi nagyságot egymáshoz mérnek? Mit eredményezhet
az összevetés? (Tárgyilagosabb, még pontosabb képet alkothatunk a vizsgált személyekről,
vagy éppen ellenkezőleg: szükségképpen torzulnak „egymás tükrében”?)

Életműve
Arany írói pályája négy jól elkülöníthető szakaszra osztható.

I. 1845-1849. (Korai pályaszakasz: Szalontai évek a szabadságharc leveréséig)

Első alkotói időszakának egyértelműen az epika áll a középpontjában. A hosszabb lélegzetű

művek mellett a balladával is kísérletezik. A líra ekkor még nem hangsúlyos.

II. 1850-1860. (Bujdosás, Geszt, Nagykőrös)

A nemzeti tragédia keltette igazán életre a lírikus Aranyt. Közvetlenül a szabadságharc vérbe
fojtása után már megszülettek a fájdalom és panasz első versei, melyek az ötvenes évek
derekáig gyarapodtak.

Ebben az évtizedben is születtek viszonylag hosszabb epikus művek, de a

legfigyelemreméltóbb fejlemény, hogy a nagykőrösi években teljesedik ki Arany
balladaköltészete. Az ekkor született balladák legerőteljesebb vonulatát a nemzeti
sorskérdéseket felvető történelmi tárgyú művek jelentik.

III. 1860-1877. (Pesti hivatalok, tisztségek)

A fővárosi korszak sokrétű megbízatásainak ismeretében érthető, hogy a szépírói munka

háttérbe szorul: az irodalomszervező Arany lapszerkesztői, irodalomkritikusi, tanulmányírói
tevékenysége válik dominánssá.

IV. 1877-1880. (Őszikék)

A hivatali terhek alól mentesülve a csodaszerűen termékeny egy-két évben több műve
született az idős költőnek, mint az előtte eltelt évtizedben összesen. A saját kedvtelésére
írogató Arany a személyes hangú költemények mellett újra megtalálta a balladát is. A népi és
nagyvárosi életből táplálkozó balladák már teljesen nélkülözik a nemzeti tematikát.

13
 nagyepika kisepika líra Tanulmányok,
fordítások
I. Az elveszett A varró leányok, Válasz
1845- alkotmány (1845, A méh románca, Petőfinek
1849. szatirikus eposz) Szőke Panni, (episztola)
Toldi (1846, elbeszélő Rákócziné A szegény
költemény) (balladák) jobbágy
Murány ostroma Rózsa és Ibolya (életkép)
(1847) (verses népmese) Nemzetőr-dal
Toldi estéje (1847- Szent László füve (toborzó dal)
1848, átdolgozva (verses népballada)
1854-ben, elbeszélő
költemény)

II. Bolond Istók (I. ének, Katalin (1850, Évek, ti még Valami az
1850- 1850, „költői beszély”) jövendő évek asszonáncról
1860. A nagyidai cigányok Rozgonyiné (1852, (1850) (1852)
(1851, ballada) Letészem a A magyar
„hősköltemény”) Török Bálint lantot (1850) nemzeti
(1853, ballada) A honvéd versidomról
V. László (1853, özvegye (1850) (1856)
ballada) Ősszel (1850) Naiv eposzunk
Szent László Családi kör (1858)
(1853, „legenda”) (1851) Bánk bán-
Az egri leány Kertben (1851) tanulmányok
(1853, ballada) Visszatekintés (1858)
Ágnes asszony (1852) Zrínyi és Tasso
(1853, ballada) A lejtőn (1857) (1859)
Mátyás anyja Az örök zsidó
(1854, ballada) (1860)
A fülemile (1854, Rendületlenül
…) (1860)
Szibinyáni Jank
(1855, ballada)
Zách Klára (1855,
ballada)
Bor vitéz (1855,
ballada)
Szondi két apródja
(1856, ballada)
Pázmán lovag
(1856, „víg
ballada”)
A walesi bárdok
(1857, ballada)

14
III. Buda halála (1863) Magányban Shakespeare:
1860- Toldi szerelme (1861) Szentivánéji
1877. (1863-1879) Vojtina ars álom (1864)
Bolond Istók II. ének poeticája (1861) Shakespeare:
(1873-1880) Hamlet (1867)
Shakespeare:
János király
(1867)
Aristophanész
vígjátékai (1871-
1874)
Gogol: A
köpönyeg (1875,
németből)
IV. 1877, ballada: 1877:
1877- Tengeri-hántás Epilogus
1880. Az ünneprontók Vásárban
Éjféli párbaj Tamburás öreg
Híd-avatás úr
Vörös Rébék Mindvégig
Tetemre hívás A tölgyek alatt
A kép-mutogató Kozmopolita
költészet
Őszikék

Feladat

A táblázatban felsorolt műveket soroljátok a következő csoportokba!

a) eddig még nem olvastam, számomra teljesen ismeretlen

b) hallottam már róla, legalább a címe ismerős

c) olvastam már

d) kívülről tudom az egészet vagy egyes részleteit

Számoljátok össze az eredményeket, majd kategóriánként hirdessetek győztest!

15
Az epikus Arany
Arany pályakezdésének súlypontját minden bizonnyal a két hosszabb lélegzetű epikus műve,
Az elveszett alkotmány és a Toldi jelenti.

Az elveszett alkotmány (1845)

A korabeli vármegyei politizálás egészét gúnyoló komikus eposzát, Az elveszett alkotmányt
„minden előzetes terv nélkül” nélkül kezdte el írni, s csak a Kisfaludy Társaság pályázatáról
értesülvén alakult ki benne a közönség elé lépő író ambíciója.
A pályadíjat elnyert alkotás irodalmi szempontból még a hangját kereső szerző kísérletének
tekinthető. Érte már bírálat a szerkezeti egyenetlenséget, a hexameteres formát. (Vörösmarty
szerint „nyelv, verselés olyan, mintha irodalmunk vaskorát élnők”.) A mű jelentőségét
elsősorban az adja, hogy Arany közvetlenül reagál a politikai viszonyokra: a megyei
nemesi közélet szereplőit - pártállásuktól függetlenül – megvetendőnek ábrázolja. A
„maradandó”, a „szaladandó” és a kettejük között elvtelenül ingadozó párt egyaránt a
gúny céltáblája.

„Folytak a készületek. Mert két párt volt a megyében,

Egyik az ős magyarok nemadózó pártja: tapasztalt
Ősz öregek, nagybirtokosok, grófok, hadi tisztek,
Consiliariusok* (mindhárom fajja ezeknek),
Táblabirók és szolgabirók, közbirtokosocskák,
Végre a romlatlan, címerleveles rokonoknak
Szép szót megfogadó, jogokat védő sokasága.
Másik a hígvelejű szóhősök zajtele pártja:
Kik miután magokat vagyonoktól megszabadíták
Most szabadelvűknek szeretik hánytatva nevezni.
Máskép pörkerülő prókátorok*, elszabadított
Gazdai tisztek, bűnkereset-sujtotta uracskák,
Pusztult földesurak, kitagadt fiak, írnok öcséim,
Konyhai látogatók, hervadt rózsák fizetéses
Pillangói: rövid szóval mindennemü serge
A békételenek, szeleburdiak és fecsegőknek;
Nem kis része pedig honoratiorok*: tudományos
Kántorok és jegyzők s több ily kapa-unta parasztok.
E két párt közepett vala még egy ingadozó párt,
Mely mint színehagyott posztó, kétes, ha piros vagy
Zöld volt-é hajdan: most illeszd bármi szinűhöz,
Egyformán veti arra tökélytelen árnya fakóját.” (Az elveszett alkotmány, II. ének)

szómagyarázat

consiliarius: tanácskozó, tanácsadó

prókátor: ügyvéd

honoratiorok (honoráciorok): A nem nemesi származású értelmiségiek az 1848 előtti

Magyarországon. Általában ügyvédek, orvosok, mérnökök, tanárok stb. voltak, akik

16
munkájukért tiszteletdíjat (lat. honorarium, innen az elnevezés) kaptak. Jogi helyzetük
kedvezőbb volt a jobbágyokénál.

Feladat

Mi felel meg a szövegrészletben a maradandó és szaladandó pártnévnek?

A műben szereplő alakok beszélő nevei politikai meggyőződésükre utalnak. A fent említett
pártok közül melyikhez tartozhatnak: Hamarfy, Ingady, Rák Bende?

Próbálkozz meg a szöveg ritmizált olvasásával!

Próbáld meg felsorolni a mai parlamenti pártokat!

A Toldi-trilógia

Toldi (1846)

A keletkezés körülményei, a mű forrásai és mintája

A Kisfaludy Társaság 1846. február 4-én jutalmazta meg Az elveszett alkotmányt, s
ugyanezen az ülésen hirdetett új pályázatot: „Készíttessék költői beszély, versben, melynek
hőse valamely, a nép ajkain élő történeti személy, péld. Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár
vitéz stb. Forma és szellem népies legyen. Beküldés határnapja nov. 20. 1846. – Jutalma 15
drb. arany."
Mintha külön Arany számára szólt volna a kiírás… Nagyszalonta hajdan a Toldik birtoka
volt, a környékbéli nép ajkán élő, róluk szóló történeteket a költő jól ismerte.
A szóbeli hagyomány mellett Arany írott forrásra is támaszkodhatott. Ilosvai Selymes Péter
1574-ben szerzett históriás énekéből (Az híres-nevezetes Toldi Miklósnak jeles
cselekedeteiről és bajnokoskodásáról való história) merített ötleteket. Ilosvai előtt tisztelegve
a Toldi énekeinek élén mottóként a széphistóriából származó részletek állnak, de néhány szó
szerinti idézetet a mű szövegébe is beépített.
Nem feledkezhetünk meg Petőfi János vitézének útmutató hatásáról sem. A magyaros
verselésű, népies témájú és nyelvű elbeszélő költemény egyértelműen követendő példaként
állt Arany előtt.

17
Ilosvai Toldija („Az híres nevezetes Tholdi Miklosnak jeles cselekedeteiről és bajnokságáról
való história. Irattatott Illosvai Péter által.” Pozsonyi kiadás, 1746)

A kézirat tanúsága szerint Arany a határidő előtt elkészült: „Vége oct. 23-án, 1846." 1847
januárjában pedig már meg is kapta az első helyről és felemelt díjról értesítő levelet. A
szűkebb körű irodalmi elismertség legértékesebb vonatkozását Petőfi barátsága jelentette, a
még 1847-ben megjelenő nyomtatás pedig egyértelműen az irodalom első vonalába emelte a
szerzőt.

Cselekmény
Feladat a Toldihoz

Az illusztrációk és az idézetek segítségével idézd fel a Toldi eseménymenetét (előhang és 12

ének)!

(Társítsd a képekhez a részleteket, majd rakd őket a megfelelő sorrendbe!)

18
Illusztrációk Arany János Toldijához (Joó Zoltán kortárs képzőművész, oltárképfestő)
"Elrepült a nagy kő, és ahol leszálla,
Egy nemes vitéznek lőn szörnyű halála:
Mint olajütőben szétmállott a teste,
És az összetört hús vérolajt ereszte."
" Dehogy van! lábával elébe toppantott,
Rémitő szavával erősen kurjantott:
E fogással visszahökkenté a marhát,
S azon pillanatban megragadta szarvát,"
"Jaj! eszem a lelked, beh jó, hogy
meglellek,
Harmadnapja már, hogy mindenütt
kereslek:
Tűvé tettem érted ezt a tenger rétet,
Sose hittem, hogy meglássalak ma téged."
"Olyan feltétellel adom pedig néked,
Hogy ha holnap a cseh bajnokot kivégzed,
Vár fokára tűzöd a levágott fejet:
Úgy nyered királyi függő pecsétemet.”"
„Azzal a nehéz fát könnyedén forgatja,
Mint csekély botocskát, véginél ragadja;
Hosszan, egyenesen tartja félkezével,
Mutatván az utat, hol Budára tér el,”
"Árt, nem árt, én avval nem gondolok! Haj
rá!”
És az öreg kannát magasan felhajtá,
Búsoljon a lovad, elég nagy a feje;
Nem volt ilyen kedvem, van száz esztendeje."
"De midőn az öccse épen megrohanja,
Elsikoltja magát s közéjük fut anyja,
Testével takarja Györgyöt és úgy védi,
Pedig nem is Györgyöt, hanem Miklóst félti."
"Miklós a kötődést unni kezdi végre,
Lábát sem restelli híni segítségre,
S mint midőn a bika dolgozik szarvával,
Fölveti a farkast egy erős rugással."
"Lelkemtől lelkezett gyönyörű magzatom,
Csakhogy szép orcádat még egyszer láthatom;
Be szép vagy! Be nagyon illel leventének!
Isten sem teremtett tégedet egyébnek."
19
"Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon,
Messziről lobogva tenger pusztaságon:
Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem
Majd kilenc-tíz emberöltő régiségben"
„Azzal a két farkast az ölébe vette,
Az öreg nyoszolya szélire fektette,
Így beszélve nékik: "tente, tente szépen:
A testvérbátyátok fekszik itten épen."
"Összeszedte Toldi roppant nagy erejét,
S megszorítá szörnyen a bajnok tenyerét;
Engedett a kesztyű és összelapúla,
Kihasadozott a csehnek minden újja"
" Többet nem szólhatott, ezt is csak
tördelve;
Nagy zokogás miatt elállott a nyelve;
Letérdelt a sírnak fekete dombjára,
S nyögött, leborulván a két keresztfára."
Műfaj
A pályázati kiírásban szereplő „költői beszély” kitétel valójában az elbeszélő költemény
műfaját jelenti.
Már a kortárs elemzők (pl. Gyulai Pál) is felfedezték azonban, hogy e viszonylag hosszú
elbeszélő költemény eposzi jellemzőkkel rendelkezik, az ősi műfajnak a kor igényéhez, a
népiesség programjához igazodó változata: népies eposz. A modern irodalomtudomány is
egyetért a megközelítésben, Németh G. Béla a mű alaphangulatára utal az eposz formájú
idill* meghatározással. Szörényi László sorra is veszi az eposzt idéző vonásokat. (Az
előhangnak tárgymegjelölő szerepe van; a szerkezet Vergilius Aeneisével párhuzamos: a
bujdosás és vándorlás után következnek a diadalmas harcok; a költői képek közül a
hasonlatok uralkodnak; az utolsó ének az eposz értékrendjében kitüntetett szerepű hírnév
hangoztatásával zárul: „Dicső híre-neve fennmaradt örökre.”)

Jegyzet

eposz formájú idill: „Belső formája szerint azonban még közelebb áll a romantika lelkéhez:
hatalmas idill. […] Itt: olyan világ, amely nincs, de kellene lennie; s volt is egykor, s van is: a
költő lelkében. (Németh G. Béla)

Stílus
A Toldit meghatározó stílusösszetevők közül romantikus vonás a nemzeti történelmi
múltban bonyolódó cselekmény, a rendkívüli képességekkel megáldott főhős szerepeltetése.
Ugyanakkor maga a cselekményvezetés nem különösebben fordulatos, Miklós útja a
próbatételeken keresztül egyenesen vezet a csúcsra.
Arany különös gondot fordított a hitelesség légkörének megteremtésére. Realisztikus
pontossággal és aprólékossággal ábrázolja a természeti környezetet, és a főhős összetett
jellemének kidolgozottsága is realista jegy. A hitelesség érdekében Arany figyelme minden
részletre kiterjed. (Érdemes felfigyelnünk például arra, hogy Toldi nem szabályos lovagi
párviadalban győzi le a cseh vitézt, mert ahhoz nyilvánvalóan képzetlen, hanem puszta
erejével semmisíti meg ellenfelét.)
A népiesség Arany számára nem egyszerű stíluskérdés, hanem irodalmi program. Az
emelkedő népi-nemzeti hős történetének csak akkor van létjogosultsága, ha az a lehető
legszélesebb körben válik ismertté. Az irodalmat a kevés beavatottak kiváltságának tartó
arisztokratikus beállítódással szemben Arany felfogása mélyen demokratikus: „A népköltő
feladata nem az, hogy elvegyüljön a durva nép között, hanem hogy tanulja meg a legfelsőbb
költői szépségeket is a népnek élvezhető alakban adni elő.” (Szilágyi Istvánhoz írt levél
részlete)
Népies a Toldi nyelvhasználata (szókincs és nyelvtan), versmértéke (ütemhangsúlyos) és
„felfogása”: egyszerűség és tisztaság jellemzi a stílust és a gondolkodásmódot.

Az első énekből származó idézetek a népiesség különböző megnyilvánulásait példázzák. Tégy

közöttük különbséget! (szóhasználat, szólás, hangtani eltérés, nyelvtani sajátosság)

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja,”

„Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;”

20
„Óriás szunyognak képzelné valaki,
Mely az öreg földnek vérit most szíja ki.
Válunál az ökrök szomjasan delelnek,”

„De felült Lackó a béresek nyakára,”

„Túl a tornyon, melyet porbul rakott a szél,”

„Nézi Miklós, nézi, s dehogy veszi észbe,

Hogy a szeme is fáj az erős nézésbe.”

„Mert csak az kössön ki Toldival, ha drága

S nem megunt előtte Isten szép világa;”

„Mint a sértett vadkan, fú veszett dühében,

Csaknem összeroppan a rúd vas kezében.”

Kisolvasmány

Arany szavai

„Művész sose volt korlátlanabb ura művészete eszközének, mint Arany a magyar nyelvnek.
[…] Arany a magyar nyelv legnagyobb ismerője; […] költőink közül az ő szókincse a
legnagyobb. E részben sokszorosan fölülmúlja Petőfit, de még Vörösmartyt is: az Arany
használta szavak száma, hozzávető becslés szerint, meghaladja a tízezret. […] Ha
végignézünk Arany szótárán, önkénytelenül az a kérdés merül fel: honnan vette a költő ezt a
sok szót? Minő bányában fejtette mind e drágakövet? Az alap itt is kétségtelenül egy
veleszületett tehetség: rendkívül nagy fogékonyság szóalakok és kifejezések iránt. […] Ez
alaptehetséghez Aranynál még különböző körülmények járulnak nyelvének fejlesztésére és
öregbítésére. A nép közt nevelkedett, a nép közt töltötte el élete legjavát. Mint jegyző sokat
érintkezett a nép különböző rétegeivel. Ez az érintkezés meglátszik mindenekelőtt
költeményei nyelvén, mely tele van népies szólamokkal és népies szókötési fordulatokkal.
Amit még le nem írtak soha, ami könyvben még elő nem fordult, azt ő nagy merészséggel és
nagy ízléssel beviszi a magas szárnyalású költészetbe.” (Riedl Frigyes: Arany János)

Verselés

A versmérték megválasztásában a régebbi költők és természetesen a János vitéz jelentette a

mintát. Az ütemhangsúlyos, felező tizenkettes ritmusalap azonban a Toldiban gyakorta
vegyül leginkább trochaikus időmértékkel. (E két ritmustényező egybejátszásának
tudatosítása a mű élvezetének újabb forrását jelentheti.)

Vizsgáld meg mindezek érvényesülését az első négy sorban! (Hangosan ritmizáld a sorokat
mindkét módon!)

Ég a napmelegtől / a kopár szík sarja 2/4 // 4/2

-U/-U/--/UU--/-U/
Tikkadt szöcskenyájak / legelésznek rajta; 2/4 // 4/2
--/-U/--/UU--/-U/

21
Nincs egy árva fűszál / a tors közt kelőben 2/2/2 // 3/3
- U / - U / - - / ˘- - / - U / - U /
Nincs tenyérnyi zöld hely / nagy határ mezőben. 4/2 // 3/3
-U/-U/--/-U/-U/-U/

Válassz ki találomra egy-két további strófát a Toldiból, és a fenti módon elemezd a

füzetedben!

Értelmezés
Az ifjú Toldi Miklós történetében Arany bevallottan a nép felemelkedését, nemzetté válását
kívánta jelképesen ábrázolni. Toldi azért válhatott össznemzeti hőssé, mert különböző
társadalmi rétegek jellemzőit hordja magában: nemesi származású, de (kényszerből) paraszti
sorban él, hogy végül a lovagi életnek kötelezze el magát. Toldit, az eszményített alakot így
mindenki magáénak érezheti, miközben a hős személyiségének meghatározó jegye, hogy
indíttatásait nehezen tudja összebékíteni. A Toldiban a nemesi öntudat horgad föl
Miklósban, amikor parasztnak vélik, de a Toldi estéje teszi világossá, hogy udvari körökben
sem érzi jól magát, mert népi szemléletmódja, értékrendje erősen él benne.
Toldi Miklós alakja a magyar nemzeti karaktert is összegzi. Erényeivel büszkén lehet
azonosulni, hibái felett nem lehet szemet hunyni. Toldi mindenekelőtt tiszta erkölcsű,
becsületes jellem, a gyermeki szeretet szép példája. Rettenetes fizikai erejét farkasok és
bikák után az ország ellenségei szenvedik meg. Ugyanakkor indulatosságán, hirtelen
haragján képtelen uralkodni, emiatt sodródik gyilkosságba is. Nem tagadható le
korhelykedésre, duhajkodásra való hajlama sem – elég csak a párviadal előtti estén a
csárdában történtekre gondolni.
Miklós a Toldiban életkorát tekintve is határhelyzetben van: az utolsó énekben található
„vitéz gyermek” és „daliás gyermek” megnevezés összegzi azt, hogy egy nagyon fiatal ember
olyat vitt végbe, ami érett férfiaknak is becsületére válna.
Az elveszett alkotmány a kiábrándító jelent ábrázolja, a Toldi egységes világképét
meghatározó derű és bizakodás már a történelmi múlt, a lovagkor világába ágyazódik. Az
egyensúlyt és harmóniát árasztó első rész befejezése után nem sokkal azonban Arany
elhatározza a folytatást…

„Nagyon nehéz bizonyítani, mégis úgy tűnik, mintha Arany a „daliás gyermek" Toldi
vonásait már most úgy alakította volna ki, hogy elég legyen egy hajszálnyi hangsúlyeltolódás,
és a hirtelen haragú, érzelmeitől végletesen befolyásolt figura olyan helyzetbe sodródjék,
ahonnan már nincs menekvés." (Szörényi László)

Fadrusz János: Toldi Miklós a farkasokkal (1903, bronz, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)

22
A Toldi-trilógiát feldolgozó Daliás idők című festményanimációs film kockái

Toldi estéje (1848, 1854)

„Toldi estéjében, melyet Arany néhány hónappal az első Toldi befejezése után kezdett meg, az
új tárgy új hangot vont maga után. Az első rész az ifjú Toldi emelkedését énekelte meg, a
második tárgya a vén hanyatlása. Az első rész andalító, mint egy tavaszi reggel; a második
hangulata komor, mint a borús őszi szél, mely nyirkos szárnnyal sárga leveleket seperget
útjainkon. De a felhőkön néha-néha átszűrődnek a nap sugarai: ez az eposz humora.” (Riedl
Frigyes: Arany János, 1887)

Igazold Riedl Frigyes állítását: keress minél több humoros részt, jelenetet a Toldi estéjében!
Vizsgáld meg az irodalomtörténész stílusát! (Figyeld meg a párhuzamokra és ellentétekre
épülő szerkesztést, valamint a szemléltetés módszerét! A tudományos vagy a szépirodalmi
stílushoz áll közelebb a szövegrészlet?)
Helytálló-e a részletben szereplő két évszaknak az egyes részekhez való kapcsolása?

A mű születésének háttere
A Toldi sikere folytatást követelt, költőtársai is biztatták. Arany ekkor még nem trilógiában
gondolkodott; Petőfihez írt levelének tanúsága szerint: „Egy Toldit akarok még írni, Toldi
estéjét, s ezt neked akartam dedikálni […]".
1848 márciusában készült el a Toldi estéje. Nem sikerült azonnal kinyomtatni, s a következő
években Arany az első változatot átdolgozta. Csak 1854-ben jelenhetett meg a Toldi estéje
– a Toldi második kiadásával együtt.
A Toldiból tükröződő reményteljesség és bizakodás lélekállapota nem tartott sokáig. Egyrészt
Arany személyiségétől, alkatától ez eleve távol állt, másrészt a halmozódó személyes és
történelmi tapasztalatok is kijózanítóan hatottak. Az érzékeny Arany számára az irodalmi
elitben való létezés sem volt problémamentes, és az is gyorsan kiderült, hogy a nép felemelése
is számtalan buktatóval jár. (Gondoljunk csak Petőfinek Az apostolban megjelenített keserű
tapasztalataira!) Nem véletlen tehát a komorabb hangvétel, a kiigazítás szándéka.

23
Cselekmény

Előzetes kérdések a történet felidézéséhez

Hány év telik el a két mű cselekmény e között? Mennyi idő alatt játszódik le a Toldi estéjének
a cselekménye?
Kik térnek vissza a folytatásban az első rész szereplői közül?
Kik nem szerepelnek már? Miért?
Vesd össze a két rész terjedelmét, majd a tagolást! Mi lehet a jelentősége az énekek száma
változásának?
Melyik műnek változatosabb, kalandosabb a cselekménye?
Hány betéttörténet illeszkedik a Toldi estéje eseménymenetébe? Idézd fel ezeket!
A két részt összevetve próbálj meg minél több ismétlődő motívumot felfedezni! Figyeld meg
egyúttal azt is, hogy az ismétlődések milyen módosulásokkal járnak?
Mikor és miért hagyta el Toldi az udvart?
Mi a neve az olasz hírét hozó követnek, az ikreknek és azok közös szerelmének, valamint a
Toldi elfogására érkező testőrök hadnagyának?
Miért üti agyon az apródokat Toldi?
Mi okozza Toldi halálát?
Milyen természeti képpel kezdődik és zárul a Toldi estéje?
Foglald össze néhány mondatban a Toldi estéje cselekményét, és készíts az egyes fontosabb
epizódokról rajzot!

Feladatra épülő kisolvasmány

Számoljunk együtt!
Az alábbi szövegrészletek alapján hány évre becsülhető Bence és Toldi életkora, és pontosan
hány éves a király a Toldi estéjében? (Az idézetek alatti magyarázatot csak saját
következtetéseid levonása után olvasd el!)

Bence Toldi A király

„Hej! pedig öreg már, sírban a fél lába,
Épen olyan, mint az apja hajdanába',
Apja, a vén Bence, kitől nemcsak nevet,
Hanem hűséget is mintegy örökbe vett.”
(Toldi estéje I. 9.)
„Csendes sírban fekszik eltemetve régen:
Kedves nagyasszonyunk, Toldi Lőrinc nője,
Annak a neve van metszve, ezen kőre.
Elkopott az írás - dejszen nem is csoda,
Negyven éve lesz már, hogy bevésték oda;”
(Toldi estéje I.20.)
„[a Gyulafi testvérek] Jelen voltak nemrég a
nápolyi harcon,
Hol vérbűne díját elvevé az asszony,
Ki Lajosunk öccsét birta hajdan férjül,
És még nem számolt be a kiontott vérrül,”
(Toldi estéje II.24.)

„S a bor az öreget jókedvre tüzelve, „Szörnyű vendégoldal reng araszos vállán,

Hogy' kinyilt a szíve! hogy' megoldott
nyelve!
Kezdte a beszédet Miklósnak nagyapján,
(Ostoros gyerek volt annál néhanapján);”
(Toldi IV. 13.)
Pedig még legénytoll sem pehelyzik állán.” „Nagy tetszés követte a király beszédét,
(Toldi I. 3.) Zsenge korához ily ritka bölcsességét:”
(Toldi XII. 10.)

Ha a Toldiban szereplő vén Bence Miklós nagyapjánál szolgált ostoros gyerekként

(kisbéresként), akkor tíz-tizenkét éves lehetett. Ha feltesszük, hogy Toldi nagyapa is fiatal
volt még ekkor (húsz-huszonkét éves), akkor is legalább tíz évvel fiatalabb Bence nála. Az
ifjú Miklós apja és nagyapja életkora (ha élnének még) a Toldi idején negyvenre, illetve
hatvan-hetvenre tehető. Tehát a „vén Bence” ötven-hatvan körül jár a Toldiban, azaz nem is
annyira vén még. Fia, az „öreg Bence” körülbelül harminc-negyven lehet ekkor, negyven év
múltával, a Toldi estéjében hetven-nyolcvan éves!
24
Miklósnak a Toldi élén jelzettek szerint még nem nőtt férfias szőrzet az arcán, az egész
műben többször is illetik a „gyerek” besorolással, de ereje és a csárdai viselkedése felnőttre
vall. Összegezve: legalább tizenhat, de tizennyolcnál semmiképp se több. A Toldi estéjében
legalább ötvenhat-ötvennyolc évesnek kell lennie, mert az anyja, aki a Toldi utolsó
jelenetében még szerepel, már negyven éve halott. (Alábbiakból kiderül, hogy ennél idősebb
sem lehet Miklós.)
A Gyulafi ikrek Lajos utolsó nápolyi hadjáratában vettek részt, ami 1382-ben zajlott. (Ekkor
ölette meg Lajos Johannát, akinek a gyanú szerint része volt férjének, Andrásnak, Lajos
öccsének meggyilkolásában.) I. (Nagy) Lajos 1326-ban született, 1342-től haláláig, 1382-ig
uralkodott, vagyis éppen negyven évig.
Mindebből az következik, hogy Toldi anyja még a cseh legyőzésének évében meghalt, a Toldi
Lajos uralkodásának első, a Toldi estéje pedig uralkodásának utolsó évében játszódik, Miklós
és Lajos pedig körülbelül egyidősek: Lajos pontosan 56 éves, Miklós legfeljebb 58. (A király
megbocsát a haldokló Toldinak, de - ezek szerint - nem sokkal fogja túlélni…)

(A Toldi szerelme viszont felborítja gondos számításainkat. Arany vagy elfelejtette Toldi
Lőrincné negyven évvel korábbi halálát, vagy tudatosan hagyta figyelmen kívül, mindenesetre
a Toldi szerelmében még nagyon is él Miklós anyja: „Végső éveiben háromszáz-negyvennek”
(Toldi szerelme, VIII. 20.) Toldi Lőrincné még Itáliába akar indulni fiát felkutatandó. (Saját
halála után hat-hét évvel…)

A folytatás nehézségei

A később trilógiává terebélyesedő műalkotás második részének írásakor Aranynak a szokásos

akadályokkal kellett megküzdenie. Egy sikeres történet szükségképpen szüli a folytatás
igényét, ugyanakkor általános tapasztalat, hogy a legritkábban sikerül az első rész színvonalát
megtartani. A Toldi estéje mégis azt bizonyítja, hogy időnként teljesíthető a lehetetlen
küldetés. A művészi színvonalat nem érheti kritika, ennek ellenére tagadhatatlan, hogy a Toldi
estéjének népszerűsége soha nem vetekedett az első részével: egy sikertörténet mindig
kedvesebb az olvasók többsége előtt.

Egyszerű cselekményváz

A második rész cselekménye még az elsőhöz viszonyítva is ötletszegénynek tűnhet: a Toldi

estéjének epikus váza néhány mondatban összefoglalható. (A halálra készülő öreg Toldi
váratlan hívást kap egy újabb párviadalra. Három éve ugyan elhagyta az udvart, mert a
királlyal végzetesen összekülönbözött, de most megbántottságán felülemelkedve eleget tesz
kötelességének. Legyőzi az olasz bajnokot, de ünneplésre már nincs mód, ugyanis újabb
gyilkosságot követ el. A Toldit gúnyoló apródok halála után az öreg Miklósnak is csak
néhány órája marad, hogy tisztázza nézeteltérését a végül megbékélő királlyal.)
Elmélyültebb megközelítés után megállapítható, hogy a szerzőnek nem is állt szándékában
egy újdonság erejével ható következő kalandsorozat megszerkesztése. Ehelyett egyértelműen
kiviláglik, hogy a már ismert motívumok felhasználásával közvetít gyökeresen új
mondanivalót. A Toldi estéjének cselekményét tehát csak a Toldiéval összevetésben lehet
eredményesen vizsgálni.

A helyszínek, az események sorrendje

A helyszínek vonatkozásában mindkét részben Nagyfalué és Budáé a főszerep. Az első

részben a Nagyfaluból induló hős Budán teljesíti ki karrierjét. Ő a király mellett marad,

25
kiebrudalt bátyja viszont Nagyfalura száműzetik. A folytatásban is Nagyfaluból kerekedik fel
az öreg Toldi, de a visszaút is az övé: már halottan szállítják haza szülőfalujába.
E tragikus végkifejlet dramaturgiai előfeltétele, hogy Arany megfordítja a két meghatározó
mozzanat sorrendjét. A Toldiban a történet elején szereplő gyilkosság bűnét még van
alkalma jóvátennie Miklósnak, a cseh legyőzésével amnesztiát nyerhet. A Toldi estéjében
az öreg lovag azonban már az olasszal sikeresen megvívott párviadal után keveredik újabb,
ráadásul többszörös gyilkosságba. Ezt a bűnt már nem lehet megbocsátani, a főhős
összeroppan.

Az epizódok szerepe

A cselekmény vezérfonalát kiegészítő epizódokat szemügyre véve azt látjuk, hogy a

Toldiban ezeknek határozott céljuk van: minél inkább kidomborítani a címszereplő erejét,
bátorságát, hősiességét. A Toldi estéjében Miklós az olasz legyőzésén kívül egyéb
kalandokba nem keveredik. Nincs is erre szükség, mert meghatározó tulajdonságait már
ismerjük. Az epizódok közül dramaturgiai funkciója itt csak az apródok második, Toldit
gúnyoló énekének van, mely Toldi hajdani szerelmi felsülését meséli el. A Gyulafi ikrek
története nem kapcsolódik szervesen a fő cselekményhez, de felidézi az első részben fiait
sirató özvegyet. A Szent Lászlóról szóló ének és a kapus ügyetlenkedéseit bemutató rész
inkább csak a hangnem változatosságához járul hozzá ünnepélyességével, illetve
humorával.

A két párharc

Feltűnőek az eltérések a két párviadal összevetésekor. Az ifjú Toldi ismeretlen lovagként

jelenik meg, majd arat csodaszerű győzelmet. A meseszerűség érzetét növeli, hogy az
összecsapás a nézőktől távol, a szigeten zajlik. A párbaj különlegessége, hogy véget ér,
mielőtt elkezdődne: a kézszorítás után a cseh feladja a küzdelmet, végzetét pedig
orvtámadásának köszönheti.
Az öreg Toldi viszont komikus bevonulása után szabályos, lóháton zajló párbajt vív a
király előtt Budán. A változatos küzdelem végén a „vén sas” olyan gyorsan végzi ki a
legyőzött ellenfelet, hogy a királynak ideje sincs kegyelmet adni. Kettős leszámolás ez a
momentum a lovagi eszményekkel. Az öreg katona már ifjú korában szembesült a cseh vitéz
aljasságával, és feltehetően harcos élete során is azt a tapasztalatot szűrte le, hogy az
ellenfélben nem lehet megbízni. Erre a gyors kivégzésre még élesebb fényt vet, hogy Toldi
azt az olaszt intézi el gondolkodás nélkül, aki Gyulafi Bertalan veszte előtt számtalan magyar
vitézt győzött le, de „halálos vért […] nem ontott”, Gyulafi Lóránt életét pedig valójában
megmentette azzal, hogy az eszméletlen lovagot hurcoló megbokrosodott lónak szügyébe
hajította dárdáját.
Nem zárható ki azon indíték sem, hogy Toldi a párbajellenfélben elsősorban az olasz nemzet
képviselőjét látja; azt az olasz fajtát, amelyik ellepi az udvart, és felelőssé tehető a „nép régi
jó erkölcsének” elvesztéséért.

Milyen nyelven becsmérli fennhangon az olasz vitéz a magyarokat?

Készíts részletes leltárt a viadalra érkező Toldi és Bence teljes fegyvertáráról! Hasonlítsd ezt
össze a Toldi előhangjának leírásával!

A szöveghez pontosan igazodva készíts rajzos illusztrációt Miklós és Bence bevonulásáról!

26
Milyen sorrendben használják a párviadal során a felsorolt fegyvereket?

dárda, buzogány, öklelő dorong, bárd, kard, öklelő fa

Benczúr Gyula: Mátyás és Holubár (1902. után)

A műfaj és a hangnemek

Formai jellemzői alapján egyértelmű, hogy a Toldi estéje is elbeszélő költemény, az eposz
formájú elégia (Németh G. Béla) megjelölés a mű hangnemére koncentrál. Azt kívánja
megvilágítani, hogy az epikus alap szinte másodlagossá válik a líraiság mögött. Érezhetően
ráérősebb, lassabb sodrású a második rész tempója is. Ezzel összefüggésben a Toldi
estéjének terjedelme hozzávetőlegesen megegyezik a Toldiéval, de annak 12 énekével
szemben 6 énekre tagolódik: a külső események helyett ugyanis az érzelmek, a lelki
történések kerülnek előtérbe. A fájdalmas mélabú meghatározó, de nem kizárólagos
jelleggel uralja a történetet. Az elégia műfaji követelményének tesz eleget a rezignáltságot
(’belenyugvást’) tükröző befejezés is. Arany szomorúan, de a megváltoztathatatlanba
beletörődve vesz búcsút hősétől.
Miközben a Toldi estéje sírásó jelenettel kezdődik, és temetéssel végződik, nincs híján
humoros elemeknek sem, amelyeket viszont a Toldiban alig lelünk. (Ha csak az alvó testvére
mellé farkastetemeket fektető Miklós fekete humorát nem soroljuk ide: „tente, tente szépen:/
A testvérbátyátok fekszik itten épen.”) A humornak nemcsak az a szerepe, hogy oldja az
elégia komorságát (miként a lovakhoz nem értő kapus ábrázolásánál érezzük), hanem az
írónak a főszereplőhöz fűződő viszonyát is árnyalja. Arany nem csupán fájdalommal nézi
Toldijának küszködéseit, de annak időnkénti komikus megjelenítése mögött a kritika elnéző
mosolyát is felfedezhetjük.

Kisolvasmány

Hogy Bence is nevethessen…

Lesz, aki rosszalni fogja a humort, mely a darabon, növekvő arányban, átszövődik: azonban
ne feledjük, hogy a hanyatlás, pusztulás már magában humoros jellemű; különösen a vén
Toldit humorosan fogta fel mind a nép, mind utána Ilosvai és Vörösmarty. Ezt én nem annyira
Toldiban, mint környezetében állítám szem elé s az értő fogja tudni, miért. Az igaz, lehetett
volna Toldi mellé Bence helyett mást is adnom, de némi kedves reminiscenciáktól* nem
válhattam meg. Az is megbocsátható, hogy a kinevetett vén szolgának még egy személyt
rendeltem alá a kapusban, hogy legyen valaki, akin ő is nevessen egyszer – megérdemli azt a
hű cseléd. (Részlet a Toldi estéje első kiadásának végszavából)

27
Szómagyarázat

reminiscencia [reminiszcencia]: visszaemlékezés, ráutalás; valamely műnek más műre

emlékeztető vonatkozása (Arany itt a Toldira, ill. annak Bencéjére utal.)

Az évszakmetaforika

Tudatosan alakította ki Arany az ifjú és az idős Toldi történetének környezeti hátterét. Ahogy
a Toldi hangulatát alapvetően határozza meg a szikrázó nyári képpel való kezdet („Ég a
napmelegtől a kopár szík sarja, / Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;”), ugyanígy állítják
pályára a Toldi estéjét az első sorok („Őszbe csavarodott a természet feje, / Dérré vált a
harmat, hull a fák levele…”). Az ősi évszakmetaforikának megfelelően az elmúlást idéző
késő őszi képpel kezdődik az „agg levente” története, halálának pedig a beköszöntő tél
szolgáltatja a díszletet („S elborítá a sírt új havával az ég.”). Az 5. versszakban a Toldit
jellemző sorok egyértelműsítik az évszaknak az életkorral való párhuzamba
állítását: „Feje felett átment a zimankós élet, / Tele most hideg, de csendes tiszta tél lett…”.
A figyelmes olvasó azt is felfedezheti, hogy az évszakok metaforikus jelentéséhez szervesen
illeszkednek a napszakok. Naplementekor pillantjuk meg a mű elején „Toldit, az öreget”, és
alkonyatkor következik be a halála is. A sírt pedig este borítja be a havazás.

„Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,

És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.
Megpihen legszélén az égi határnak…” (I. 1.)

„Eközben a napnak szép piros sugára

Téli naplementen nyúgalomra szálla;” (VI. 34.)

„Harmadnap olyankor, egy fölleges estén,

Domb emelkedett már Toldi Miklós testén…” (VI. 38.)

Mit jelent a „fölleges este” kifejezés?

Idézd föl A puszta, télen című Petőfi-költeményt! Az évszak mellett melyik napszak uralja a
verset?
Olvasd újra a Toldi estéjének első hat strófáját! Figyeld meg, hogy Miklós jellemzése közben
milyen színeket használ Arany!

Toldi alakja

„Van valami jelképes abban, hogy az ifjú Toldi mögött oly hamar föllép az öreg Toldi, a
rettenetes erő most már rozsdás páncélban, pajkos énekektől bőszítetten. Az ifjúság mögött a
világfájdalmas, meghasonlott mogorvaság.” (Németh László: Arany János)

„És már itt feltaláljuk a Toldi-koncepció etikai magvát, Arany János magyarság-képének a
legfontosabb gondolatát. A magyar fajta legszebb tulajdonsága egyúttal legnagyobb átka is:
hogy Toldi, a magyar ember fenntartás nélkül emocionális természetű, érzéseinek, bánatának,
szeretetének, haragos indulatának s lelkének a rabja, az ész és a józan életszabályok nem
uralkodnak rajta. Toldi haragja miatt bűnbe esik. […] Arany az egyéni magyar sorsot ebben
a szimbólumban foglalta össze.” (Szerb Antal: Arany János)

Szerinted törvényszerű-e, hogy az ifjúságot meghasonlott, mogorva öregkor kövesse?

28
Tapasztalataid alapján valóban érzelmi természetű a magyar ember? Általánosabb
megközelítésben: léteznek egyáltalán nemzetre jellemző tulajdonságok?

Az első részben megismert Miklós jellemvonásait csak némileg árnyalta Arany az öreg Toldi
alakjának megformálásakor, meghatározó tulajdonságain érthetően nem változtatott.
Toldinak, a lovagnak szunnyadó nemzeti büszkeségét, hazafiúi elkötelezettségét egy pillanat
alatt feléleszti a hírnök. Sértődékeny, zsémbes öregember ő már, de bátorsága a régi, ereje
mit sem kopott. A lovagias pózokból azonban már régen kiábrándult: esze ágában sincs
megkegyelmezni a legyőzött ellenfélnek.
A Toldi csárdai jelenete is megismétlődik – ezúttal Toldi házában. Arany kevésbé színezi
ugyan a jelenetet, de a lényeg ugyanaz: az öreg Toldi ugyanúgy asztal alá issza társait, mint
ahogy ifjú korában tette. Az indíttatás mégis más: a fiatal Miklósnak örömből fakad a
féktelensége („Ha örül az ember, csak nyűg, hogy van esze;” – X. 18.), a vén Toldi ivása
viszont tipikusnak tartott magyar vonást jelenít meg, a sírva vigadást („Légy vendégem és
lásd: isten-igazában / Hogy’ iszik, hogy’ vigad a magyar buvában.” – I. 40.).
Miklós személyiségét egész életében az érzelmei uralják. Az őt ért ingerekre mindig is
hevesen reagált. Az idős Toldi esetében némi újdonságként arra figyelhetünk föl, hogy milyen
hirtelen változik kedélyállapota; a mélységes levertség hogyan csap át már-már gyermeki
lelkesültségbe és viszont.

Az alábbi idézet az ötödik énekből való. Keress a műben olyan korábbi és későbbi részeket,
amelyek ezzel éppen ellentétes lelkiállapotot tükröznek!

„Voltam már halott is; - nem érzém, hogy élek,

Három évig hálni járt belém a lélek:
Most élni akarok, Bence pajtás, élni,
Mint ahogy’ az ember jó világát éli! […]” (V. 6.)

Arany már a Toldi zárlatában jelezte, hogy a gyilkos malomkövet repítő indulat nem egyszeri
meggondolatlansága volt a heves ifjúnak, hanem személyiségének domináns vonása: „Senki
sem állhatott ellent haragjának,…” (XII. 20). Arany erre a tulajdonságra építi a Toldi
estéjének tragikus végkifejletét, és értelemszerűen a Toldi szerelmében is főszerephez juttatja
majd.
A Toldiban a gyilkosság még egészen más megítélés alá esik. A malomkő elhajítása akár
jogos önvédelemnek is felfogható, hiszen csak akkor történt meg, „midőn egy dárda válla
csontját érte”. A Toldi estéjében már nincs mentő körülmény. Három fiatal hal szörnyet
csupán azért, mert gúnyt űzött az öregből. Bűnének súlyával és menthetetlenségével Toldi is
tisztában van: „Készen áll a börtön, megyek abba önként, / Hol nem földi bíró lát fejemre
törvényt.” (VI. 20.) Toldi Miklós életének tragikus ellentmondásossága abban rejlik, hogy
ugyanannak a tulajdonságának köszönheti hírnevét, amelyik többször bajba sodorta, s
végül a vesztét is okozta:

„Nincs a nagy vitéznek jártányi ereje,

Karjának inai mind letágultanak,
Dereka megrokkant … megölé a harag.
Pusztitó haragja, mely mint Isten átka
Rombolá az ellent vérontó csatákba’,
Ránőtt gazdájára és megölé osztán,
Mint vezetőjét a vérszomjas oroszlán.” (VI. 12.)

29
Mit talált olyan felháborítónak Toldi az apródok énekében és viselkedésében?
Puszta kézzel vagy fegyverrel ölte meg Toldi az apródokat?
A műben részletesen leírt tünetek alapján - orvosi szempontból - mi nevezhető meg halála
okaként?

Toldi és a király konfliktusa

„Toldi kegyet veszt, mert nyers igazmondósága, ősnyers erkölcsei nem illenek Lajos király
udvarának csinos szokásaihoz, olaszos fényéhez; mert nem nézheti nyugodtan, hogy a
magyart kivetkőztetik ős jelleméből; mert hanyatló a leventekorszak fia, a nyers erő,
személyes vitézség képviselője, kire nincs többé szükség.” (Gyulai Pál a Toldi estéjéről)

Szövegelemző feladatsor

A csoportosított idézetekre támaszkodva válaszolj a kérdésekre!

Milyen minőségben tartozott Toldi a király belső köréhez? (Kettőt is találhatsz!)

Mi bizonyítja, hogy kettejük kapcsolata meghaladja a szokásos uralkodó-alattvaló viszonyt?
Mit gondol a „nép erkölcséről” Toldi, és hogyan vélekedik a „nemzet erkölcséről” a király?
Hogyan tekint Toldi a király udvartartására?
Mi jellemzi a király nevelési koncepcióját?
Mi a szerepe az állatmetaforáknak? (sas, róka, féreg, majom)
Mivel egyenlő a metaforikus „faragatlanság” (Toldi szóhasználata) és „gyalulatlanság”
(Lajos szóhasználata)?
Mit jelent a kifejezés: „Keserű orvosság durva fakanálban” ?
Melyik idézet bizonyítja, hogy még az öreg Toldi is képes lenne az udvari elvárásoknak
bizonyos mértékig megfelelni?
Utolsó, tisztázó jellegű párbeszédükben sikerül e valamelyik félnek meggyőznie a másikat?
Miről „beszélnek” ugyanekkor a kezeik?
Alakítsatok hármas csoportokat (narrátor, Toldi, Lajos király), és adjátok elő a 6. ének 28-33.
versszakát! (Ezeket a versszakokat mindenkinek érdemes kívülről megtanulni!)

Toldi szemszögéből A király szemszögéből

Három éve történt, hogy az agg levente
A király haragját ősz fejére vette,
Gáncsolván az udvart, annak puha kényét,
Csinosabb szokásit és olaszos fényét.
Szálka volt szemében a sok díszpalota,
Szüntelen csak zsémbelt: "nem való ő oda,"
Míg, szaván marasztva*, elküldé a király:
Hazamene halni, és most holt hire jár. (I. 6.)
A király megrázta ősz fürtit hajának,
Ködöt vont szemére néminemü bánat,
"Tudom", monda, "tudom; emlékezem arra
Az oly sokszor megbánt - »távozzál« - szavamra.
Emlékezem, mikor voltam olyan gyenge,
Hogy az igazmondást nem birám el szembe; -
Mert zsémbes, de hű volt a vén Toldi nálam:
Keserű orvosság durva fakanálban. (III. 27.)

"Lajos, büszke Lajos! magyarok királya!
Voltam én is hű, de nincs annak hálája;
Tudja a te lelked, hogy ki és mi voltam,
S betöréd fejemet, mert igazat szóltam.
„A királynak sincsen kedve lent maradni;
Négyszemközt akarja Toldit elfogadni:
Nem bízik magához (föl is azért megyen),
Hogy a négy szem közzül kettő száraz legyen.” (III.
46.)

30
 Adjon Isten neked, adjon a hazának
Erősebb karokat, mint ezek valának;
Adjon tanácsadót, jobbat mint én valék
S tudja Isten, meddig lehettem volna még.
"Nincsen az élethez tovább ami kössön,
Aki volt, az régen itt pihen hüvösön;
Kardomon sötétlik három évi rozsda,
Róla ellenségvér soha le nem mossa.
Még tán bírtam volna, de már annak vége,
Nincsen a hazának énreám szüksége:
Nem kell a kalász, ha hő nap megérlelte,
Jobban kell a burján*, aki azt felverte. (I. 29-30.)
"Elvadult a vén sas" - gondolá, "de lesz még,
Sokszor lesz ilyen nap, mikor fölkeresnék,
Mikor vén karjaim és rozsdás fegyverem
Örömest megvennék e kis szón: kegyelem;
De adhat kegyelmet, adja bár halmazzal:
Ha eddig nem adta: most nem élek azzal!
Nyakamon penészlik az unalom örve,
Testem meg van törve, lelkem meg van ölve! (II. 3.)
Nem sok idő kellett, csak amíg az ember
Kettőt avagy hármat pillantana szemmel,
Hogy megint erőt vett szívén az ősz Toldi
S folytatván beszédét, ígyen kezde szólni:
"Időnek előtte krónikába tesznek,
Még szemökkel látnak s ihol már se hisznek;
Tán sokallják ami vén karomtól telik:
Mennydörgős nyila! hát kinek keveselik?
"Büszke Lajos király, ravasz vén ember te!
Jobb szemed volt másszor; karomat ismerte,
Ismeréd a testőrt, aki hajdanában
Testével takart el sok nehéz csatában.
Most nem ismersz, ugy-e, bár erőmet látod?
Hm! hogy' ismerhetnél minden vén barátot?
Hidegen vonítasz a dologra vállat* -
Vén király! a róka nem rókább tenálad.
"Vagy talán azt várta, hogy mint földi féreg,
Lábaihoz csúszok és kegyelmet kérek?
Mért kérjek kegyelmet? amiért a gyermek,
Kit goromba szülék ok nélkül megvernek?
Én kérjek kegyelmet? én, holott ő vétett? --
Hisz te látod, Bence, te látod mivé tett!
Elsötétült lelkem, mint a sötét árnyék,
Ollyá lettem, mintha már földön se járnék.
"Mit vétettem azzal, hogy kikeltem bátran
És korcs udvaráért a királyt dorgáltam -
Melyben már alig van egy jó magyar bajnok,
Csak holmi lyányképű, ugrándozó majmok?
Fájt, hogy a magyarból olasz bábot csinál,
És szemébe mondtam: ez nem szabad, király!
Ha megromlik a nép régi jó erkölcse:
Mit ér a világnak csillogó kenőcse?
31
Mert szolgála ottan sok úri csemete:
Losonczi-, Maróti-, Bánfiak nemzete,
Kanizsai, Szécsi, Kont, Balassa, Csupor,
És ama nagyhíres, fényes Laczfi-Apor;
Köznemes rendből is egy jóforma csapat,
Kiket Lajos ottan csínosságra kapat*;
Idegen udvartól is jöttek cserébe,
Hol magyar ifjúság van azok helyébe.
Nem egy azok közül látogatta Pécset,
Hol a tudománynak Lajos gyujta mécset;
Nem is egy fordult meg Páris-, Bolonyában,
Maga erszényén, vagy a király zsoldjában;
A tudás fájáról szép gyümölcsöt hoztak,
Jót is elég bőven, s ráadásul rosszat;
Mert, ha gyalu nélkül bunkósbot az elme:
Gyakran kétélű tőr lesz az kimüvelve.
De habár az ifju néha könyvet forgat:
Nem hiányzik nála kész testi gyakorlat,
Hogy karra se légyen gyöngébb, mint az atyja.
Ellenben, ha lehet, fővel meghaladja;
Ez volt a királynak terve és szándéka. -
(V. 11-13.)
Ezt mondván, sohajtott és visszahanyatlék;
Jobbkeze a király kezében maradt még,
Szeme sem fordult el, csak nézett keményen,
De mint a szarué, olyan lett a fénye.
A király pediglen így felelt szavára:
"Hogyne lenne gondom az öreg szolgára?
S a magyart, a népet, mikor nem szerettem? -
Birodalmát három tengerig vetettem.
"Mindig abban jártam, fáradék is bezzeg,
Hogy magyar népemnek hírt-nevet szerezzek,
Hogy megsüvegeljék békében, csatáin,
Kívül is, belül is országa határin;
Nem dicsekszem evvel - nem is azért mondom
Istenem! de hát azt kell-e igazolnom
- És kivált előtted (hisz mi tudjuk ketten) -
Hogy a magyar népet mily igen szerettem?
"Vagy hát nem szeretet volt, hanem gyülölség.
Hogy simítni kezdtem a nemzet erkölcsét,
S azt akartam, hogy a népek dísze légyen,
Kivel becsületet valljak és ne szégyent?...
Hajt az idő gyorsan - rendes útján eljár --
Ha felűlünk, felvesz, ha maradunk, nem vár;
Változik a világ: gyengül, ami erős,
És erős lesz, ami gyenge volt azelőtt.
"Hajt az idő, nem vár: elhalunk mi, vének,
Csak híre marad fenn karunk erejének:
Más öltőbeli nép, más ivadék* nő fel,
Aki ésszel hódít, nem testi erővel.
Ím az ész nemrég is egyszerű port talált,
Mely egész hadakra képes szórni halált;
"Nem vénség az, ami engem sírba teszen, Toldi vagy nem Toldi... hull előtte sorban:
Régi kardját, íme, most is birja kezem, Az ész ereje győz abban a kis porban!"
Fájdalmim, ha vannak, nagynéha gyötörnek:
Óh, ez a penészes tunyaság, ez öl meg! Szólt és rátekinte a beteg arcára:
Nem áhítom én a nagy király kegyelmét - Jaj! de vége van már, leesett az álla;
De Lajost szerettem... most is szeretem még; Mégis össze vannak kapcsolva kezeik,
Hozzá vonz a lelkem... Mi haszna? mi haszna? Mint két összenőtt galy, bár elszáradt egyik.
Bújj el öreg: halj meg; ne nyisd szád panaszra." (IV. 5- Lefejté az élő kéz a halott kezet.
9.) Hosszu hallgatás lőn. A király könnyezett.
Bence meg félreállt, csak az ajtó megé,
"Levetem e zubbonyt; - páncélom is rozsdás; S erős rázkódással zokog vala szegény. (VI. 29-33.)
Jó-magamnak sem fog ártani a mosdás,
Poros a küzdőhely, nem úgy mint a szőnyeg,
Porral fedi arcát az ott öklözőnek.
Hisz talán még rajtam is fog a pipere*,
Belőlem is válik palota embere,
Rajtam is megakad holmi cifra rongy még...
Eh, barátim, hagyján! úgy kileszek, hogy még." (IV.
29.)

„[…] Fénylenünk kell, öreg, fénylenünk még egyszer!

Mért ne lenne fényes, bár kopott, a fegyver!
Ne búsulj, ne őszülj, kenyeres cimbora:
Hátra még nekünk a vénasszonyok nyara. (V. 5.)

"Végső rendelkezést tennék: de hát minek?

Nem igen van: miről. S ha volna sincs: kinek.
Nem hagyok örököst... csak egy hű cselédet:
Azt kötöm szivedre - - meg a magyar népet.
Szeresd a magyart, de ne faragd le" - szóla,
"Erejét, formáját, durva kérgét róla:
Mert mi haszna símább, ha jól megfaragják?
Nehezebb eltörni a faragatlan fát."

Ezt mondván, sohajtott és visszahanyatlék;

Jobbkeze a király kezében maradt még,
Szeme sem fordult el, csak nézett keményen,
De mint a szarué, olyan lett a fénye. (VI. 28-29.)

Szómagyarázat:

szaván marasztva: szaván fogva

burján: gyomnövény, gaz
vonítasz a dologra vállat: vállat vonsz a dologra
pipere: illatszer
kapat: szoktat
más öltőbeli nép, más ivadék: másik nemzedék, generáció

32
A Toldi estéje értelmezésének kulcsa Toldi és Nagy Lajos ellentétének megértése.
Kettejük konfliktusában Aranynak az a belső dilemmája vetődik ki, amellyel a magyarság
talán a költő korában szembesült a legélesebben, de előtte is létezett már, és utána sem szűnt
meg egy csapásra. A nemzeti konzervativizmus és az európai típusú polgári fejlődés
kettőséből mindig is nehéz volt választani…
Toldi Miklós, a hajdani testőr és későbbi udvari tanácsadó nehezen viselte a körülötte zajló
változásokat. A nemzet régi erkölcseit, hagyományait védelmezte volna, ezért az idegen
kultúrában és azt képviselő személyekben csak korcsosulást és fenyegetést látott. Számára
a külföldről érkezett vagy annak hatása alá került személy a külsőségek alapján férfiatlan és
komolytalan „majom”, a természete és hatása alapján az őshonos kultúrát fojtogató, pusztító
„burján”. Képtelen megérteni, hogy a király igazi szándéka az általa feltételezettel éppen
ellentétes: nem tönkretenni akarja a magyar népet, hanem felemelni, civilizálni, a „népek
díszévé” tenni. Ennek érdekében az uralkodó egyetemet alapít, külföldön iskoláztatja a nemes
ifjakat, az udvarában nevelkedők szellemi és testi képzését egyaránt szorgalmazza. (Jellemző
Arany kétkedő hozzáállására, hogy miközben a tudatlanságot keményen elítéli, a kiművelt
elmét is veszélyesnek, „kétélű fegyvernek” tartja.) Lajos király világosan látja, hogy a
haditechnika gyors fejlődése, a puskapor feltalálása gyökeresen változtatja meg a
hadviselési szokásokat. Ilyen körülmények között a hagyományos vitézi erények, az erő, az
ügyesség és bátorság fokozatosan jelentőségüket vesztik.
Az öreg Toldi a régi értékekhez való ragaszkodásával egyre nevetségesebbé válik a gyorsan
változó világban. Arany ironikusan is ábrázolja az időből kiesett embert és szolgálóját:
emlékezetes megjelenésük a harc színterén Don Quijotét és Sancho Panzát idézi azzal a
különbséggel, hogy itt a csuhás lovaggal nem mer ujjat húzni a gúnyolódó tömeg, egyetlen
fenyegető mozdulatára riadtan hőkölnek vissza. (A világirodalom híres kettőséről ráadásul
nemcsak komikus anakronizmusuk juthat eszünkbe, hanem koroktól független hősiességük
is!)
Arany János a szíve mélyén mégiscsak hőse pártján áll, mert Toldi nagy elégtételt kap. A
vészhelyzetben, amikor a királyi udvarban és külföldön nevelkedett ifjak szégyent vallottak,
és az elszánt Gyulafi testvérek sem jártak sikerrel, csak ő, a régi bajnok képes megmenteni
az ország becsületét. Ezt követően azonban végleg egyértelművé válik, hogy rá, és amit ő
képvisel, már nincs szükség, legfeljebb a história őrzi meg emlékét: „Időnek előtte
krónikába tesznek, / Még szemökkel látnak s ihol már se hisznek;”.
A nemzeti hagyományokhoz ragaszkodó Toldi és az európai fejlődés útjára lépő király
konfliktusa tragikusan végződött. A mű végén elhangzó tisztázó szándékú párbeszédre már
csak akkor kerül sor, amikor nincs lehetőség a konszenzus kialakítására. A megbékélés
jeleként kezeik összenőtt gallyként kulcsolódnak egymásba, de a két ember két nézete nem
került közelebb egymáshoz.
Arany maga is bizonytalan, nem foglal egyértelműen állást a vitában. A főszereplők
hosszan elnyúló, terméketlen konfliktusán keresztül inkább arra figyelmeztet, hogy a kétféle
lehetőséget nem szabad egymást kizáró módon felvetni; a nemzet megmaradásához és
emelkedéséhez mindkettőre szükség van.

33
Toldi szerelme (1863-1879)

A trilógia középső egységét a másik két részt követő hosszú szünet után kezdte el Arany, és
még hosszabb ideig, másfél évtizedig birkózott a feladattal. Először Daliás idők címmel
íródott két töredékben maradt próbálkozás, a harmadik változat kapta a Toldi szerelme
címet. (A cselekmény vezérfonala, hogy Toldi merő szeszélyből eljátssza boldogságát:
Rozgonyi Piroska kölcsönös vonzalmuk ellenére más felesége lesz. Az elkeseredett Miklós
ismét gyilkosságba és egyéb bűnökbe keveredik, és csak hosszú vezeklés és hősies haditettek
után nyerhet kegyelmet, de addigra már Piroska meghalt.) Az első részhez hasonlóan 12
énekből áll, de terjedelmét tekintve négyszer-ötször olyan hosszú. A sok szálon futó,
bonyolult történet, a többféle műfaj ötvözése jelzi, hogy a szerző sokat küszködött, mire
nagy megkönnyebbüléssel leírhatta az utolsó versszakot:

„Egyéb dolgairól hű Toldi Miklósnak

Nem érzem magamat énekkel adósnak,
Könyvbe' sem olvastam, nem is tudakoztam;
Csak ez egy munkámmal igazán tartoztam.
DALIÁS IDŐKről mit még barna hajjal
Kezdtem, s félbe' hagyék küzdve kórral, bajjal.
Most mikor agg lettem, hajam is fehérül:
Ímhol a bús ének TOLDI SZERELMÉrül.” (XII. 112.)

Stróbl Alajos szobra a Magyar Nemzeti Múzeum előtt. A költő ülő alakja mellett kétoldalt a
Toldi szerelméből ihletődött mellékfigurák láthatók: a fiatal Toldi Miklós és Rozgonyi
Piroska.

34
További epikus alkotások

A nagyidai cigányok című komikus eposz 1851-ben keletkezett. Arany saját fogalmazása
szerint e műve „a pessimismus* nyelvöltögetése”. A szabadságharc során elkövetett hibákon,
a vereség okain tépelődő Arany ugyanis csak szatirikus formában, kesernyés gúnnyal volt
képes gondolatait közölni. (Egy 16. századi történelmi anekdotára építi a cselekményt,
melynek lényege, hogy a Ferdinánd-ellenes nagyidai főúr cigányokra bízta a császári csapatok
által ostromolt várának védelmét, akik meglepően sokáig kitartottak, de a vár alól már-már
eltakarodó ellenség után kiabálva elárulták, hogy elfogyott a puskaporuk – a visszaforduló
császáriak a vár elfoglalása után a cigányokat mind lenyakazták.) Bár Arany általános
érvényű kritikára törekedett, a kortárs értelmezők úgy vélték, hogy az allegorikus
történetben elsősorban az álmodozó Kossuth és a radikális forradalmárok váltak a gúny
céltáblájává, éppen ezért heves ellenérzésekkel fogadták a művet.

Szómagyarázat:

pessimismus [pesszimizmus]: borúlátás

Jelenetek az ExperiDance táncegyüttes Nagyidai cigányok című táncjátékából

A két nekifutásban írt Bolond Istók (1850, 1873) elbeszélő költemény. Az önéletrajzi alapú
alkotás második részében egyértelműen felismerhetők az Arany életében sorsfordítónak
bizonyult debreceni színészkalandra való utalások. Tervezte a folytatását is, de már nem
készült el vele. (A címadó alak neve csupán egy szólásból volt ismert - „bekukkant, mint
Bolond Istók Debrecenbe” – de történet nem kapcsolódott a talányos mondattöredékhez. A
témában ezáltal rejlő nagyfokú szabadság lehet a magyarázata, hogy Arany János előtt Petőfi,
utána például Weöres Sándor is megírta a maga Bolond Istókját, de Benedek Elek meséi
között is szerepel Bolond Istók története.)

Rudnay Gyula: Bolond Istók (színezett rézkarc)

35
Szorgalmi feladat

Készíts összehasonlító elemzést a szabadon választott Bolond Istók-történetek alapján!

A Buda halála (1863) a tervezett nemzeti hőseposznak, a Csaba-trilógiának első, és végül

egyetlen elkészült része.
A romantika korának egyik meghatározó vonása az ősi gyökerekből táplálkozó nemzeti
költészet kifejlődése. A szerencsésebb nemzetek rendelkeztek ősi, naiv eposszal, mások
különböző úton-módon igyekeztek ezt pótolni. Magyar naiv eposz híján nálunk is többen
futottak neki a feladatnak, közülük Vörösmarty a Zalán futásával tette a legbiztatóbb, de
végül sikertelennek bizonyult kísérletet. Az antik eposzokat mintául tekintő, és saját
mitológiát kidolgozó Vörösmarty koncepciójával szemben Arany szerint a
„néptudalomban” élő eszmét és témát, azaz a hun-magyar mondakört kell felemelni, s
átadni az össznemzeti tudatnak. Csak találgatni lehet, hogy a kész trilógia milyen hatást ért
volna el, mert a Buda halálával csak a lehetséges nemzeti eposz tragikus előtörténete készült
el: Etele, azaz Atilla csak testvérének, Budának megölése árán nyerte el a hatalmat.

Than Mór: Attila lakomája (1865)

A Buda halálának egyik betéttörténete, a teljes hatodik éneket jelentő Rege a

csodaszarvasról azonban önálló életre kelve a magyar irodalom legnépszerűbb alkotásai közé
emelkedett.

László Gyula illusztrációja

Feladat

Általános iskolai emlékeidre támaszkodva pótold a hiányzó részeket a Rege a csodaszarvasról

első és utolsó néhány versszakában!

36
Ellenőrizd a megoldást egy Arany-kötetből vagy az elektronikus könyvtárból
(http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/bh03.htm#23_06)!

Száll a madár, … …, … ága hún fajt nemzett,

Száll az ének, … …; … a magyar nemzet;
Fű kizöldül ó sirhanton, Szaporaság lőn temérdek;
Bajnok ébred hősi lanton. A szigetben nem is fértek.

Vadat űzni feljövének … földet elözönlék,

Hős fiai szép Enéhnek: Dúl királynak dús örökjét; -
… …, két dalia, És azóta, hősök párja!
Két egytestvér, … fia. Híretek száll … … .

Ötven-ötven jó leventét
Kiszemeltek, hogy követnék;
Mint valamely véres hadra,
Fegyverkeztek könnyü vadra.

Vad előttük vérbe fekszik,

Őz vagy szarvas nem menekszik;
Elejtették már a hímet -,
Üldözik a … .

II. A lírikus Arany János

Az utókor természetességgel nyugtázza, hogy Arany zsenije a legkülönbözőbb művészi

formákban nyilatkozott meg, az életmű műnemek és műfajok szerinti rendszerezése pedig
egyszerűen elvégezhető rutinfeladat.
A szerző szemszögéből a helyzet koránt sem ilyen egyértelmű. Arany tehetsége és
érzékenysége hihetetlen elméleti felkészültséggel és lelkiismeretességgel párosult, ezért a
kezdetektől fogva komoly mérlegeléssel választott témát és műfajt, méghozzá mindig saját
adottságaihoz, indíttatásaihoz igazodva. E téren nem szűnő belső vívódásainak sarokpontja az
epikához és a lírához fűződő viszonya. Szemérmes és fegyelmezett egyéniségének
ismeretében önmagát az epikára predesztináltnak tartotta, a lírai tehetségét illetően állandó
kétely gyötörte. „Nem esetlenkedem tovább a líra országában”; „nem megy nekem a líra”;
„az én lírám nagyon hangtalan madár” – efféle megnyilatkozásokat szép számmal lehetne
idézni tőle. Időnként azonban mégis le tudta győzni gátlásait. Az életmű egészét áttekintve azt
nyugtázhatjuk, hogy az 1847-es kezdettől fogva (Válasz Petőfinek) az 1882-es lezárásig
(Sejtelem) születő versek közül a jelentősebb lírai alkotások két csomópontban sűrűsödnek,
azaz nyugodtan beszélhetünk Arany lírájának két nagy korszakáról. Az első az 1850-es
évekre (annak is különösen első néhány esztendejére), a második az 1877-es év néhány
hónapjára tehető. A szabadságharcot követő időszak és az Őszikék korszak költeményei
azonban merőben más alapokon születtek…

37
1. Az 1850-es évek lírája

„Így lettem én hajlamom, óhajom, munkaösztönöm dacára szubjektív költő, egyes lírai
sóhajokba tördelve szét fájó lelkemet.” (Arany visszatekintő értékelése a korszakról)

A szabadságharcot megelőzően (Válasz Petőfinek, A rab gólya) és annak idején (Nemzetőr-

dal) írt néhány figyelemre méltó költemény után a nemzeti tragédia hatására bontakozott
ki igazán Arany lírai költészete.
A szabadságharc leverése és a megtorlások sokkoló légkörében a nemzet sorsa
reménytelennek tűnt, a személyében is fenyegetett Aranynak és családjának létbiztonsága
kérdőjeleződött meg, a jó barát és költői szövetséges Petőfi elvesztése pedig gyógyíthatatlan
sebeket okozott. Arany lírikus énjét viszont éppen ez az állapot kelti életre, amikor minden
eddigi küzdelem értelmetlennek és minden további erőfeszítés céltalannak látszik. A külső
körülmények és a belső hangoltság találkozása által ihletett költemények közül az első
néhány Szalontán és Geszten, a többség Nagykőrösön született.

Ujházy Ferenc: Búsuló honvéd (1850, Magyar Nemzeti Galéria)

Kisolvasmány

Költők és írók Világos után

Arany ötvenes évekbeli lírájának középponti témáját s legerőteljesebb, személyes

mondanivalóját a válság, a reménytelenséggel küszködő hinni akarás szolgáltatja. Ez a
költészet tehát a kor tudatának legfontosabb tartalmát fejezi ki; Arany vívódásában,
csüggedés, majd hivatásvállalás közti vergődésében, meghasonlásában és útkeresésében: a
Világos utáni korszak tudatfolyamatai tükröződnek. Arany útja a kétségbeesés pereméről a
nemzet iránti kötelességek vállalásáig: a Világos utáni korszak legjobbjainak útja is. Ugyanezt
az utat járja végig Madách nagy művének Ádámja – s ha valamiben nemzeti funkciót tölt be
Arany lírája, úgy elsősorban ebben. Arany tehát nem epikájában mondja el legfontosabb
közlendőit, hanem lírájában. A Világos utáni korszak legjellemzőbb drámájának azt a belső
küzdelmet érezhetjük, mellyel költők és gondolkodók a reménytelenségből, a csüggedt
pesszimizmusból, az önpusztító kétségbeesésből a nemzet iránti kötelességeik felismeréséig
és teljesítéséig eljutnak. Ez a dráma ugyanoly közvetlen, teljes és naplószerűen személyes
módon szólal meg Arany lírájában, mint Petőfiében a forradalmárrá érés drámája.
(A magyar irodalom története / http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/04/63.html /)

38
Évek, ti még jövendő évek (1850)

Elevenítsd fel a Byron költészetével kapcsolatba hozható alapfogalmakat!

Kutasd fel, hogy Byron melyik művében szerepel a mottóként idézett mondat!

Értelmezd az utolsó versszak sorskerék metaforáját!

ÉVEK, TI MÉG JÖVENDŐ ÉVEK

My hair is gray, but not with years.

BYRON

Évek, ti még jövendő évek,

Kiket reményem megtagad,
Előlegezni mért siettek
Hajam közé ősz szálakat?
Miért vegyülget ily korán e
Lombok közé sápadt levél,
Emlékeztetni a vidor fát,
Hogy majd kiszárad és - nem él!

Nem evvel tartoztok ti nékem:

Kaján elődötök, a mult,
Adós maradt sok szép örömmel,
Míg szerfölött is oszta bút;
Ennek kamatját, jó reményül,
Fizessétek le most nekem;
Ki tudja, úgyis: érem én azt,
Hogy a tőkét fölvehetem?

Vagy épen azt jelenti e hó,

Fürtömre mely szállongni kezd,
Hogy bár rövid volt, vége! vége
Nyaramnak s a tél berekeszt? -
S hogy meg ne essék szíve rajtam,
Ha jókor meglep a halál,
Azért kell, mint az ősz kalásznak,
Megérnem a sarló alá?

Úgy van. Nem évek száma hozza

- Nem mindig - a vén kort elé:
Kevés esztendők súlya szintúgy
Legörnyeszt a mély sír felé.
És nékem e földön teherből,
Bánatból rész jutott elég:

39
Azzal fölérő boldogságot
Hiába is reménylenék.

Ah! vén vagyok: tapasztalásom

Tárháza megtelt gazdagon:
Ott van, romok közt, életemnek
Vezére, széttört csillagom;
Ott egy szakadt fonál: ez a hit;
Egy csonka horgony: a remény;
Ily gyüjteménynek birtokában
Az ifju hogyne volna vén!

Szétnézek és többé körültem

Nincs a nehány kedves barát, -
Aggódtatóan rám függeszti
Szemét egy könnyező család.
Eleget éltem, hogy utánam
Emlék maradjon itt alant:
Emlékül inséget hagyok s e
Két vagy három boldogtalant!

Szűnj meg, panasz; ne háborogj, szív!

Bűnöd csak egy volt: az erény.
Ha veszteség ennek jutalma,
Jajgassak-é, hogy megnyerém?
Vigasztalásul, annyi szenved,
És szenved nálam annyi jobb;
Miért ne én is... porszem: akit
A sorskerék hurcol s ledob!

(1850. febr. 15.)

A költemény elé mottóként illesztett byroni sor („My hair is gray, but not with years”,
’hajam ősz, de nem az éveimtől’) egyrészt azt jelzi, hogy a rengeteget olvasó Arany
különösen vonzódik a rokon lélek Byronhoz, másrészt szemléletesen állítja elénk a 33 éves
embert, akire az események hatására hirtelen tört rá az öregség.
A világosi katasztrófa után alig néhány hónappal írta Arany ezt a költeményt, melyben múltja
tükrében és összefüggéseiben tárja fel jelen helyzetét, és méri fel az előtte álló időszak
kilátásait.
A három egységből felépülő költemény első részében (1-3. vsz.) az eljövendő éveknek,
azaz a sorsnak címzett vádló kérdések sorjáznak. A különböző modalitású mondatok is arról
tanúskodnak, hogy felzaklató tapasztalat az idő előtti lelki-szellemi megöregedés.
A második szerkezeti egységet (4-6. vsz.) élesen választja el az előzőtől az eddigi
kérdéssorozatra felelő tömör megnyilatkozás: „Úgy van.”. A 4. versszak első négy sora a
byroni mottót értelmezi, a folytatásban pedig személyes tapasztalataival erősíti meg a
tételt. Az elégikus hangulat a „könnyező család” megidézésekor válik a legerősebbé, amikor
már saját közeli halálának lehetőségét lebegteti meg.
A költeményt záró 7. versszak a lehetséges magatartásforma kibontása. A lírai én a
sorscsapások bölcs elfogadására biztatja magát. Saját helyzetét az általános emberi
nyomorúsággal összhangban lévőnek éli meg, porszem létének kiszolgáltatottságát pedig

40
természetes egykedvűséggel veszi tudomásul. Az epigrammatikus jellegű befejezés
szerepe, hogy némileg oldja, feledtesse a költemény során felerősödött tragikus
alaphangot.

Nézz utána, hogy a 7. versszak filozófiai hátterét jelentő sztoicizmusnak kik voltak a
legjelesebb görög és római képviselői!

Számold meg a sorok szótagszámát, és állapítsd meg a ritmusképletet!

Hány éves volt Petőfi Sándor, amikor megírta a Szeptember végént?

Arany költeményének, illetve annak mottójával összevetve hitelesíti-e valami szerinted Petőfi
eme szerelmi elégiájában „a tél dere már megüté fejemet” sort, vagy csupán hatásos költői
pózról beszélhetünk?

Letészem a lantot (1850)

Gyűjts össze minél több olyan művet, melyben a lant jelképes jelentéssel bír!

Lapozd fel Vörösmarty Mihály Előszó és A vén cigány című versét! Elevenítsd fel, hogy
előbbiben milyen szerepet játszottak az évszakok, utóbbiban mi határozza meg a
muzsikáláshoz való viszonyt! Nevezd meg a versek műfaját is!

Ki lehet a harmadik versszakban meg nem nevezett barát?

Gyűjtsd ki a tűz-, a fény-, a fa-, a virág- és a halálmotívum megjelenéseit!

Hányszor és milyen eloszlásban bukkan fel a versben a dal szótő?

Mely Petőfi-versek jutnak eszedbe a következőkről?

a) „Ah, látni véltük sirjainkon

A visszafénylő hírt-nevet…” (5. vsz.)
b) „temetőbül, mint kisértet,
Jár még föl a halál után...?” (6. vsz.)
c) „Hímzett, virágos szemfedél...?” (6. vsz.)
d) „Szó, mely kiált a pusztaságba...?” (6. vsz.)

LETÉSZEM A LANTOT

Letészem a lantot. Nyugodjék.

Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
A tűz nem melegít, nem él:

41
Csak, mint reves* fáé, világa.
Hová lettél, hová levél*
Oh lelkem ifjusága!

Más ég hintette rám mosolyját,

Bársony palástban járt a föld,
Madár zengett minden bokorban,
Midőn ez ajak dalra költ.
Fűszeresebb* az esti szél,
Hímzettebb volt a rét virága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Nem így, magánosan, daloltam:

Versenyben égtek húrjaim;
Baráti szem, művészi gonddal
Függött a lantos ujjain; -
Láng gyult a láng gerjelminél*
S eggyé fonódott minden ága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Zengettük a jövő reményit,

Elsírtuk a mult panaszát;
Dicsőség fényével öveztük
Körűl a nemzetet, hazát:
Minden dalunk friss zöld levél
Gyanánt vegyült koszorujába.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Ah, látni véltük sirjainkon

A visszafénylő hírt-nevet:
Hazát és népet álmodánk, mely
Örökre él s megemleget.
Hittük: ha illet a babér,
Lesz aki osszon... Mind hiába!
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Most... árva énekem, mi vagy te?

Elhunyt daloknak lelke tán,
Mely temetőbül, mint kisértet,
Jár még föl a halál után...?
Hímzett, virágos szemfedél...?
Szó, mely kiált a pusztaságba...?
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

42
Letészem a lantot. Nehéz az.
Kit érdekelne már a dal.
Ki örvend fonnyadó virágnak,
Miután a törzsök kihal:
Ha a fa élte megszakad,
Egy percig éli túl virága.
Oda vagy, érzem, oda vagy
Oh lelkem ifjusága!

(1850. márc. 19.)

lantot, lantos, lantot

dalt, dalra, daloltam, dalunk, énekem, daloltam, dal
zengett, égtek húrjaim, zengettük, elsírtuk
reves fáé, bokorban, ága, zöld levél, koszorújába, babér, törzsök, fa
rét virága, virágos szemfedél, fonnyadó virágnak, virága
a tűz nem melegít, láng gyúlt a láng gerjelminél
világa, dicsőség fényével, visszafénylő
nyugodjék, kihalt, nem él, sírjainkon, örökre él, elhunyt, temetőbül, halál, kihal, élte
megszakad, éli túl

Szómagyarázat

reves: korhadt
levél: A lettél befejezett múltú, a levél folyamatos múltú igealak. Az előbbi lezártságával
szemben az utóbbi hatása a jelenig húzódva érvényesül.
fűszeresebb: itt: illatosabb
gerjelminél: gerjedelménél, azaz a láng, a tűz terjedése közben

A műfaj, a verstípus és a szerkezet összefüggései

Arany az „elegico-óda”, azaz elégikus óda műfaji meghatározással élt e költeménye kapcsán.
Az ódai szárnyalás és az elégikus rezignáció nehezen összeegyeztethetőnek tűnhet, de éppen e
kettősség teremti meg a látványos összevetés lehetőségét. Arany e műfaji alapra építi a vers
koncepcióját: két korszak és a hozzájuk köthető értékvilág szembeállítását. Az erre a
szerkezeti megoldásra épülő műveket illetjük az idő- és értékszembesítő verstípus
megnevezéssel. Nem szorul magyarázatra, hogy a jövőkép nélküli, motiválatlan jelenből
szemlélve a múlt eszményített módon válik értékekben gazdag időszakká.
Az 1., illetve a 6. és 7. versszak jelen ideje fogja közre a 2-5. versszakban felidézett múltat. A
jelen időhöz egyértelműen az elégikus hangnem társul, ahogyan a múlthoz az ódai. Ezt az
egyszerű képletet azonban tovább árnyalja a költemény refrénje, amely az ódai strófákat is
elégikusan zárja le. Ezáltal a vers egészét egy sajátos hullámzás jellemzi, a kétféle
lélekállapot egymást váltogatva tűnik fel, illetve úgy is érezhetjük, hogy a múltba merülő
emelkedettség nem lehet tartós, mert a lírai én minduntalan figyelmezteti magát a jelen
kiábrándító valóságára.

43
A refrén más szempontból is figyelmet érdemel. Egyes szám második személyben lelkét,
illetve annak ifjúságát szólítja meg, tehát a kérdés valójában önmagának szól. Ugyanígy
fordul önmagához a hatodik versszakban „árva énekemnek” intézve a kérdéseket. A
költeményt e meghatározó szerepű beszédhelyzete alapján az önmegszólító verstípusba is
sorolhatjuk. E verstípus keretei között rendszerint a válságba jutott tudatú, vívódó
személyiség szólal meg - kritikus önszemlélettel, a számvetés, az összegzés szándékával.

A cím értelmezése, a jelentés leszűkítése

A korszak kiemelkedő hatású költeménye két évvel a márciusi forradalom és fél évvel az
októberi aradi tragédia után született. A címben megfogalmazott jelképes gesztus a költői-
művészi tevékenység felfüggesztését, abbahagyását jelenti. Sajátos ellentmondásnak tűnik
ugyanakkor, hogy a címet egy hét versszakból álló alkotás követi. Ez azonban nem csupán azt
jelenti, hogy a döntés megindoklása késlelteti az elhatározás véglegessé válását. Arany
számára nem általában az írás, a költészet, hanem az éltető közösség iránt elkötelezett
művészet válik folytathatatlanná.
A költemény elején és végén szereplő mondatok („Tőlem ne várjon senki dalt.”;„Kit
érdekelne már a dal.”) fájdalmasan nyugtázzák a közönséghez fűződő kapcsolat
megszakadását. A kihunyó belső késztetés a vélt külső érdektelenséggel párosulva a
népéért („érette, általa”*) élő költőt hallgattatja el. A vers abszolút közepén, a negyedik
versszakban szereplő „nemzetet, hazát”, majd az ezt nyomatékosító „hazát és népet”
szópárosok egyértelműsítik, hogy mi állt annak a küldetésnek a centrumában, amely
időközben létjogosultságát veszítette.
Az utolsó sor leírásával tehát a lant letétele - bizonyos szempontból – ténnyé válik,
ugyanakkor a költemény egy másfajta lant használatának, egy új költői szerepnek a kezdetét
is jelenti. A lantot a közösségi költő teszi le, de e kényszerű cselekedetének lelki okairól már
az éledező szubjektív lírikus vall.
„Talán nem önkényesség annak a felvetése, hogy e belső küzdelemnek eredménye, végső
konklúziója a vers keletkezésének másnapján Szilágyi Sándorhoz [a Magyar Emléklapok
1848- és 49-ből* című folyóirat szerkesztőjéhez] írt levél, amelyben Arany azt ajánlja föl,
hogy „minden díj nélkül” küld újabb verseket. Ez magyarázza meg azt is, hogy a Letészem a
lantot miért a veszteségek feledtetését és irodalmunk feltámasztását céljának tekintő
folyóiratban jelent meg először.” (Korompay Sándor: A kompozíció harmóniateremtő szerepe
az elegico-ódában)

Magyarázat

„érette, általa”:
„S mi vagyok én kérded. Egy népi sarjadék,
Ki törzsömnek élek, érette, általa;
Sorsa az én sorsom s ha dalra olvadék,
Otthon leli magát ajakimon dala.” (Válasz Petőfinek, 4. vsz.)

Magyar Emléklapok: Szilágyi Sándor folyóirata 1850 márciusától jelent meg. A Bach-
rendszer idején az irodalom eszközeivel igyekezett ébren tartani a hazafiasság szellemét. A
lapba író szerzőknek voltak fenntartásai Szilágyival szemben, mert úgy vélték, hogy hajlamos
az üzleti érdeket a művészi célkitűzés elé helyezni. A minőségi garanciát azonban biztosítva
látták, mert Gyulai Pál művészeti irányítói szerepet kapott a szerkesztésben. A Magyar
Emléklapokat hét szám után betiltották, de Szilágyi új orgánumot indíthatott Magyar Írók
Füzetei címmel.

44
A képek és az utalások szerepe (lineáris elemzés)

A vers első mondata a címet ismétli, s felütésszerűen nyomatékosítja. A költészet ősi

jelképének számító lant letétele az elhallgatást helyezi kilátásba, a költő már nem képes
megfelelni az elvárásoknak. A hatásos kezdést követően a harmadik sor („Nem az vagyok, ki
voltam egykor,”) szikár egyszerűséggel ad utólagos magyarázatot, s előlegezi meg a
költemény alapkoncepcióját: a „voltam” és a „vagyok” állapotának, a múltnak és az ahhoz
képest gyökeresen megváltozott jelennek a szembeállítását. A kiábrándultságot, a lelki
kiüresedést a kihunyó tűz és a korhadó fa képe szemlélteti, s ez a két motívum a vers
egészét végigkíséri. A refrén kérdésében pedig összegződik a lelki ifjúságát, alkotóerejét
vesztett művész fájdalma.
A második versszak hirtelen váltással röpít vissza a múltba. Az értékekben gazdag időszak
egyelőre elvontan, ideális természeti környezet formájában jelenik meg. Minden
érzékszervet bevonva nyeri meg a versenyt a jelen ellenében a költészetet éltető múlt.
A harmadik strófában már konkrét adalék magyarázza a múlt eszményítését. A jelen
magányával szemben az alkotótárssal közösségben végzett munka öröme idéződik fel.
Petőfi neve ugyan nem szerepel a versben, de egyértelmű, hogy ő az a barát, akivel – egymás
tüzét táplálva - kölcsönösen inspirálták egymást.
A negyedik és ötödik versszakban a többes szám első személyű megszólalás is
szövetségüket, azonos célkitűzéseiket támasztja alá. A haza és a nemzet iránt elkötelezett
művészi küldetés felelevenítése során különleges idősíkként a múltban remélt jövő is
megjelenik, amely örök hírnévvel, az utókor megbecsülésével kecsegtetett. Ezt az
elragadtatott hangulatot foszlatja szerte egy csapásra a felkiáltás: „Mind hiába!”, s ezzel a
múltidézésnek vége is szakad.
A jelenbe visszatérő hatodik szakaszban a magány és az ihlettelenség élménye képsorozat
(temetői kísértet, hímzett szemfedél, pusztába kiáltott szó) formájában tárgyiasul.
Az első versszakkal együtt keretet alkotó hetedik strófában a vers elején már felbukkanó kép
tér vissza: a pusztulófélben lévő fa részletezett ábrázolása a második versszak viruló
növényzetének ellenpólusa is egyben. A refrén eddig kérdésekben sugallt jelentése a zárlat
ismételt kijelentéseiben erősödik fel: az alkotást ellehetetlenítő levertség végleges
lelkiállapotnak tekintendő.

A költemény értelmezését újabb árnyalatokkal gazdagítja a rejtett utalások felderítése.

Petőfi szelleme például közvetett módon, verseire történő asszociációk révén is jelen van. A
vers egésze A XIX. század költőiben meghirdetett és Arany által is felvállalt művészi
magatartásminta kiüresedéséről tudósít, de a pusztába kiáltott szó is Petőfi e versének
második versszakát („Pusztában bujdosunk…”), a virágos szemfödél pedig utolsó strófáját
(„virágkötéllel, selyempárnán…”) juttathatja eszünkbe.
A sírokon visszafénylő hírnév (5. vsz.) a Nemzeti dalból („Hol sírjaink domborulnak…”), a
temetőből följáró kísértet (6. vsz.) a Szeptember végénből („Én feljövök érte a síri
világból…”) lehet ismerős.
A teljesség igénye nélkül felsorolt intertextuális áthallások között megemlíthető Vörösmarty
Előszó című, szintén idő- és értékszembesítő költeménye is, de annak figyelembe vételével,
hogy Vörösmarty verse néhány hónappal később, Arany művének első megjelenése után
keletkezett.

A nyelvtan: a lélek titkos tükre

Az elégia és az óda klasszikus műfajai szükségszerűen követelik meg a zárt szerkezetet, a

fegyelmezett formát, ami Arany költészetében egyébként is elsőrendű szempont. A

45
tartalomból következő belső feszültségnek tehát más módon kell jelentkeznie, mégpedig a
szöveg grammatikájában.
A zárt formában a nyugtalanság, a lefojtott indulat egyrészt a mondatok alanyainak
folytonos váltogatásában jelentkezik, másrészt a különböző modalitású mondatok
jelentéstartalmának sajátos átrendezéséből fakad.
Az alanyok tekintetében az egyetlen állandóságot a refrén egyes szám második személye
jelenti. Az első versszakban az egyes szám első személy a harmadikkal váltakozik. A második
strófában ugyan végig egyes szám harmadik személyű az alany, de a negyedik sorban ez a
megszólalóra vonatkozik: „Midőn ez ajak dalra költ.”. Ugyanez történik a harmadik
versszakban a többes szám harmadik személyű alannyal: „Versenyben égtek húrjaim;”. A
negyedik és ötödik versszakot a többes szám első személy uralja. A hatodik strófa elején az
egyes szám második személyű megszólítást harmadik személyű mondatok követik a refrénig.
Az utolsó versszak az elsőhöz hasonló E/1.-E/3.-váltással indul, de utána - a megnyugvást
jelezve – a refrénig megmarad a harmadik személy.
A mondatok modalitását vizsgálva nemcsak azt tapasztaljuk, hogy a kijelentő mondatok
mellett szép számmal találunk kérdő, felkiáltó és felszólító mondatokat is, hanem azt is
észre kell vennünk, hogy a mondatzáró írásjel időnként árnyalja, módosítja a jelentést.
Az első versszakban az igemódból következő felszólító mondat a beletörődést érzékeltetve
kijelentővé szelídül („Nyugodjék. / Tőlem ne várjon senki dalt.”). A refrén éppen ellenkező
mechanizmussal él, a kérdő mondat indulattal teljes felkiáltóvá erősödik. A hatodik versszak
tényleges kérdő mondatai után a hetedikben is szerepel két kérdés, de a rezignált befejezés
jegyében pontot tesz a mondatok végére a szerző.

A versforma

A versszakok a szótagszámok és a rímképlet alapján két négysoros egységre oszlanak: a

szótagszám alapján inkább az első, a rímképlet alapján a második a szabályosabb, mégis ez a
négy sor kelti a vibrálóbb hatást. A jambikus verslábak alapritmusát időnként
choriambusok és ionicus a minorék kólonjai teszik változatosabbá.

A kólon a verslábnál hosszabb, de a verssornál rövidebb ritmusegység.

choriambus [korijambusz]: -UU-
ionicus a minore [jonikusz á minóre]: UU--

Letészem a lantot. Nyugodjék. U-/UU--/U-/- 9 x

Tőlem ne várjon senki dalt. --/U-/--/U-/ 8 a

Nem az vagyok, ki voltam egykor, U - / U - / U - / U - / - 9 x

Belőlem a jobb rész kihalt. U-/UU--/U-/ 8 a

A tűz nem melegít, nem él: U-/-UU-/U-/ 8 b

Csak, mint reves fáé, világa. - - / U - / - - /U - / U 9 c

Hová lettél, hová levél U-/--/U-/U-/ 8 b

Oh lelkem ifjusága! --/U-/U-/U 7 c

46
A költemény egyetlen versszaka csak jambusokból, illetve helyettesítő spondeusokból
építkezik. Keresd meg ezt!

Letette a lantot?

A verset követő hónapok és évek fejleményeit áttekintve kijelenthető, hogy a családja körébe,
a kertészkedés magányába visszahúzódó, saját fájdalmába temetkező költő lassan-lassan
mégiscsak visszatalál eltemetett énjéhez is: történelmi tárgyú balladáival, néhány patrióta
költeménnyel (Domokos-napra /1851/; Széchenyi emlékezete, Rendületlenül /1860/), illetve
nemzeti eposzának erőfeszítései által a nemzeti tudat ébren tartását és erősítését szolgálja.
A közösségi költő lantjának letétele – szerencsére - csak átmenetinek bizonyult.

Olvasd el a szöveggyűjteményben a Domokos-napra és a Rendületlenül című költeményeket,

majd hasonlítsd ezeket össze Kölcsey Ferenc Parainesisével!
A Domokos-napra két sora szállóigévé vált. Keresd meg!

Összehasonlító elemzési gyakorlat (Arany János: Ősszel, Letészem a lantot)

Az Ősszel című vers elolvasása előtt lapozd fel és ismételd át az Ossziánról tanultakat
(…oldal)!
Milyen alternatíva áll az unalmát olvasással elütni szándékozó lírai én előtt, és milyen
szempont alapján választ?
Milyen alapon lehet kétszer öt versszakra tagolni a verset?
Milyen évszakok és égtájak társulnak a homéroszi és az ossziáni világhoz?
Mik a legfontosabb jellemzői a két eposzköltő által teremtett világnak?
Fenti jellemzők alapján melyik költő világa idézheti fel a reformkor időszakát és melyik a
Világos utáni kort?
Különítsd el az ódai szárnyalású és az elégikus versszakokat!
Mindkét versben vizsgáld meg a refrén szerepét – különös tekintettel az utolsó strófák
változtatásaira!
A Letészem a lantot melyik gondolata visszhangzik az Ősszel utolsó két sorában?
Az első versszak ritmikai vizsgálata (szótagszám, uralkodó verslábak) és rímképletének
megállapítása után újabb hasonlóságokat és különbségeket vehetsz észre a két költemény
között. Melyek ezek?
Gyűjtsd ki és hasonlítsd össze a költemények kulcsszavait!
A kérdésekre adott válaszaid és további megfigyeléseid, ötleteid alapján írj kétoldalas
összehasonlító fogalmazást Jelképesen szembeállított korszakok Arany két elegico-ódájában
(Letészem a lantot, Ősszel) címmel!
(Munkádat kezdd vázlatkészítéssel!)

47
ŐSSZEL
Híves*, borongó őszi nap;
Beült hozzám az únalom:
Mint a madár, ki bús, ki rab,
Hallgat, komor, fázik dalom.
Mit van tennem? olvasni tán...?
Maradj Homér, fénydús egeddel,
Maradj te most!... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Mert fájna most felhőtlen ég,
Mosolygó, síma tengerarc,
Élénk verőfényes vidék -
Óh, fájna most nekem e rajz!
Kék fátyol messze bérc fokán -
Arany hajó, mely futva szegdel
Bibor habot... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Ott kéken a Zeüsz-lakta domb;
Itt zölden a nyájas sziget;
Fölötte lomb, alatta lomb,
Árnyas berek, zengő liget, -
Hullám-mosott gazdag virány* -
Fehér juhak s tulkok sereggel -
Minő kép ez!... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Füst koronáz erdőt, bokort,
Vendégies hivójelül;
Hősek családja, víg csoport,
Áldoz, toroz máglyák körül.
Lantszóra lejt ifjú, leány;
Kettős pohár, mézízü nedvvel,
Vigan forog... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
S ha zúdulnak véres csaták,
Szabadságért nem küzdenek,
Mert elnyomás, népszolgaság
Előttük ismeretlenek.
Törvényök nincs - boldog hiány!
A vének élőszája rendel
Igazságot... Jer. Osszián
Ködös, homályos énekeddel.
Oda van a szép nyár, oda!
A természet lassan kihal;
Nincs többé nagyszerű csoda,
Többé se napfény, sem vihar;
Pacsirta nem szánt, csalogány
Nem zöngi dalját este, reggel;
Nincs délibáb... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Egyhanguság, egyformaság;
A nappal egy világos éj;
Nem kék az ég, nem zöld az ág,
Menny, föld határán semmi kéj;
Csak sír az égbolt ezután
Örök unalmu lanyha cseppel,
Mig szétolvad... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Óh jer, mulattass engemet,
Hunyó dicsőség lantosa;
Érdekli mostan lelkemet
Borongó ég, kihalt tusa,
Emlékhalom a harc fián,
Ki az utolsók közt esett el;
Remény nélkül... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Felhőid és zúgó szeled,
A zizegő haraszt, mohar,
Magános tölgy a domb felett,
Bolyongó tűz, hullámmoraj -
Ez, amit lelkem most kiván!
Enyésző nép, ki méla kedvvel
Multján borong... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Kinek sötétes éjjelen
A hős apákhoz költözött
Daliák lelke megjelen,
Alánéz bús felhők között
És int feléd: "Jer, Osszián,
A holtakat miért vered fel?
Nincs többé Caledonián
Nép, kit te felgyujts énekeddel."
(1850 okt.)
48
Szómagyarázat

híves: hűvös
virány: viruló zöld vegetáció
mohar (v. muhar): pázsitfűféle gyomnövény
Caledonia [kaledónia]: Észak-Skócia latin neve

Kertben (1851)

Gyűjts össze minél több olyan művet, amelyben a kertmotívum meghatározó szerepet kap!
Figyeld meg, hogy milyen váratlan fordulatok teszik izgalmassá a versszöveget!

Találsz-e olyan versszakot, amelyik valamilyen szempontból nem illeszkedik a többi közé?

Idézd fel, hogy Vörösmarty Az emberek című költeményének zárlatában milyen metaforával
nevezi meg az emberfajt, majd hasonlítsd össze a Kertben utolsó strófájának
emberábrázolásával! Minél találóbb jelzőkkel ragadd meg a képek hangulati eltérését!

Mi a véleményed az ötödik versszakban bemutatott emberi reakcióról?

Állapítsd meg a versforma jellemzőit! (szótagszám, verselés, rímelés)

KERTBEN A megfigyelés iránya, A műfaj alakulása és

tárgya hangnemváltások
Kertészkedem mélán, nyugodtan,
Gyümölcsfáim közt bíbelek; Saját kert: a kertész a Életképszerű indítás
Hozzám a tiszta kék magasból lírai én
Egyes* daruszó tévelyeg; Égbolt: daru melankolikus, elégikus
Felém a kert gyepűin* által alaphangulat, lassúság
Egy gerlice* búgása hat: Szomszéd kertje: gerle
Magános gerle a szomszédban -
S ifjú nő, szemfödél alatt. Szomszéd háza: halott
nő

Kevés ember jő látogatni, Szomszéd háza: Részvétteljes reakciók a

Az is csak elmegy hidegen: „hideg” látogatók megfigyelés közben
Látszik, hogy a halott szegény volt,
Szegény s amellett idegen.
Rokonait, ha van rokonja, Kitekintés: a világ
Elnyelte széles e világ;
Nem nyit be hozzá enyhe részvét, Vissza a házba:
Legföljebb... a kiváncsiság. kíváncsi látogatók

49
Műhely körűl a bánatos férj Szomszéd udvara: a
Sohajtva jár, nyög nagyokat; műhely környékén
Ide fehérlenek deszkái, foglalatoskodó férj
Épen azok közt válogat.
Amaz talán bölcső leendett*,
Menyegzős ágy eme darab:
Belőlük elhunyt hitvesének
Most, íme, koporsót farag.

Siránkozik a kisded árva, Szomszéd udvara: a

Amott sir öntudatlanul; műhelytől kissé
Ha nő szegény, az életkönyvből távolabb az árvára
Nehéz első betűt tanul! vigyázó cseléd
Ölében rázza egy cselédlyány,
Duzzogva fel s alá megyen:
"Sirj no, igazán sírj!" kiált rá,
S megveri, hogy oka legyen.

Kertészkedem mélán, nyugodtan, Saját kertjében a lírai A látottak, hallottak

A fák sebeit kötözöm; én, a megfigyelés önmagára gyakorolt hatása
Halotti ének csap fülembe... tárgya önmaga Indulatos, keserű irónia (a
Eh, nékem ahhoz mi közöm! magára erőltetett közöny
Nem volt rokon, jó ismerős sem; póza)
Kit érdekel a más sebe? Saját lelkiállapotának
Elég egy szívnek a magáé, általánosítása
Elég; csak azt köthesse be. Érzelgős önsajnálat

Közönyös a világ... az élet Az élet metaforikus Elmélkedés a közönyös és

Egy összezsúfolt táncterem, táncterme részvétlen emberiségről
Sürög-forog, jő-megy a népség
Be és ki, szűnes-szüntelen.
És a jövőket, távozókat
Ki győzné mind köszönteni!
Nagy részvétel, ha némelyikünk (A T/1. szintjén még jelen
Az ismerőst... megismeri. van a lírai én)

Közönyös a világ... az ember Az élet metaforikus A lírai éntől függetlenedő

Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s - harap.
S ha elsöpört egy ivadékot
Ama vén kertész, a halál,
Más kél megint, ha nem rosszabb, de
Nem is jobb a tavalyinál.
kertje: a kertész a halál moralizálás
Az irónia rezignációval
párosul (A kertész szerepét a
halál ölti magára, az élet
körforgását a hitvány
emberiség „újratermelődése”
jelenti.)

(1851)

50
Szómagyarázat

egyes: egyedüli daruszó, tehát egy madár hangja

gyepű: sövény
gerlice: gerle: Galambféle, de annál kisebb, szürkésbarna tollazatú madár. (A gerle, gerlice a
népköltészetben hagyományosan a bús, a párját elvesztett madárként jelenik meg, míg a
galamb rendszerint a párjával csókolózik, turbékol.)
leendett: volt

A téma

A még Nagyszalontán született Kertben című költemény is a válságos időszakát élő költő
műve, de tematikájában lényegesen különbözik az előzőekben tárgyaltaktól.
A Letészem a lantot és az Ősszel esetében a jelen válságélményének hátterében a nemzeti
tragédia áll, ami az eszményített múlthoz viszonyítva bontakozik ki. A Kertben viszont nem
is érinti a nemzeti tematikát, a jelen pedig nem a múlthoz képest, hanem önmagában
elborzasztó: a költemény a jelenkor világának, a jelen emberének, emberiségének lesújtó
értékelése.

A gondolatmenet és a műfaj összefüggései

A költemény hatásának eredetét a gondolatmenet különlegességében és váratlanságában,

valamint a többféleképpen értelmezhető, dinamikusan változó hangulatokban,
hangnemekben lehet keresni.
Éppen e változatosság okán a költemény műfaját inkább csak körülírni lehet. Az elégikus
életképként kezdődő alkotás fokozatosan alakul át filozofikus, gondolati jellegű
költeménnyé. A vers menetében ez a folyamat egy konkrét esemény, illetve látvány
bemutatásával kezdődik: a kertjében dolgozgató költő a szomszédbéli halálesetet követő
történéseknek a szemtanúja. A látványhoz fűzött reflexiók fokról-fokra veszik át a
főszerepet; a tapasztaltak értelmezése előbb a saját magára gyakorolt hatás megfigyelésében
merül ki, majd általános emberi távlatokban összegződik. Eközben az elégikus részvét
alaphangja az irónia előbb keserűen indulatos, majd rezignált tónusával egészül ki.

A költői szándék

A költemény célzata kettős: nem elégszik meg az elidegenedés, a kiüresedő emberi

kapcsolatok, az önző törtetés és a közönyösség felpanaszolásával, hanem saját reakcióin
keresztül szembesít is. Az emberfaj menthetetlenül önző és kártékony, a tolongásban a
szolidaritás teljesen ismeretlen, de mindennek hátterében az egyes embernek magát
mentegető, önzésből fakadó védekező mechanizmusa áll: a maga bajával elfoglalt embertől
ugyanis nem várható el az együttérzés, a „más sebével” való törődés. Arany verse tehát illúzió
nélkül tekint az emberiségre, de az egyén közönyének éles megrajzolásával éppen e
magatartás tarthatatlanságára hívja fel a figyelmet.

Kisolvasmány

Daru
„A hazánkban vonulóként jelentkező daru, a szépen krúgató nagy madár a század elején még
költött nálunk, utolsó fészkelését az 1910-es években a Fonyódi-berekben jegyezték fel, azóta

51
csak átvonul, elsősorban az ősi vándorútnak számító Tisza-vonal mentén. A Hortobágyon, de
általában a Tiszántúlon a legnagyobb tömegeket októberben és novemberben láthatjuk.
Felejthetetlen látvány, amikor késő délután megindul a húzás, és a nagy szürke madarak
krúgató hangjai betöltik a levegőt. Az öreg madarak szürkék, fejük és nyakuk fekete-fehér
mintázatú, a fejtetőn piros folt van. A fiataloknak, különösen a fejük és a nyakuk, vörhenyes
színezetű. A Hortobágyon évről évre több száz példány át is nyaral, és nagyon reméljük, hogy
nincs messze az idő, amikor ezek a szépen krúgató madarak újra fészkelni fognak
Magyarországon.” (A Pannon enciklopédia nyomán)

Darvak

Vadgerle és balkáni gerle

Visszatekintés (1852)

A Visszatekintés című létösszegző költemény 1852 végén Nagykőrösön született. Az alábbi

kérdések segítenek a vers értelmezésében.

Melyik ószövetségi történetre utal az első versszak sajkája?

Milyen konkrét életrajzi történésekre utalhatnak az alábbi részletek?

a) „Keresém a boldogságot, […]

Jártam érte a világot”
b) „Vágytam a függetlenségre,
Mégis hordám láncomat”
c) „Nem valék erős meghalni,
Mikor halnom lehetett”

Milyen személyiség képe rajzolódik ki?

52
Mi a visszatekintő összegzés eredménye?

Mire vezethetők vissza a kudarcok?

Mennyiben módosítja a vers jelentését az utolsó versszak?

Hasonlítsd össze a befejezést A lejtőn (1857) című vers zárlatával! (Szöveggyűjtemény …

oldal)

VISSZATEKINTÉS

Én is éltem... vagy nem élet

Születésen kezdeni,
És egynehány tized évet
Jól-rosszul leküzdeni?
Én is éltem... az a sajka*
Engem is hányt, ringatott,
Melyen kiteszi a dajka
A csecsemő magzatot.

Első nap is oly borultan

Hajola reám az ég!
S hogy nevetni megtanultam,
Sírni immár jól tudék;
Sohase birám teljébe'
Örömeim poharát;
Az ifjuság szép kertébe
Vas korláton néztem át.

Félve nyúltam egyszer-máskor

Egy rózsát szakasztani:
Késő volt - a rázkodáskor
Mind lehulltak szirmai.
Keresém a boldogságot,
Egy nem ismert idegent:
Jártam érte a világot -
S kerülém ha megjelent.

Vágytam a függetlenségre,
Mégis hordám láncomat,
Nehogy a küzdés elvégre
Súlyosbitsa sorsomat:
Mint a vadnak, mely hálóit
El ugyan nem tépheti,
De magát, míg hánykolódik,
Jobban behömpölygeti.

Álmaim is voltak, voltak...

Óh, én ifju álmaim!
Rég eltüntek, szétfoszoltak,

53
Mint köd a szél szárnyain.
Az az ábránd - elenyészett;
Az a légvár - füstgomoly;
Az a remény, az az érzet,
Az a világ - nincs sehol! -

Nem valék erős meghalni,

Mikor halnom lehetett:
Nem vagyok erős hurcolni
E rámszakadt életet.
Ki veszi le vállaimról...
De megálljunk, ne, - ne még!
Súlyos a teher, de imhol
Egy sugár előttem ég.

Szende fényü szép szövetnek*, -

Mely egyetlen-egy vigasz, -
Szerelemnek, szeretetnek
Holdvilága! te vagy az.
Elkisérsz-e? oh, kisérj el -
Nincs az messze - síromig;
S fátyolozd be derüs éjjel
Aki majd ott álmodik!

(1852)

Szómagyarázat

sajka: kis csónak

szövetnek v. szövétnek: kezdetleges fáklya

E létösszegző költemény után olvasd el a szöveggyűjteményben Az örök zsidó című verset

(…oldal)! Arany ezt a létértelmező alkotását már Pesten írta, a nagykőrösi időszak
lezárásának tekinthető. Figyeld meg, hogy e drámai monológban milyen szerepet kap a tér, az
idő és az emberi közösség!

54
2. Kései költészete: az Őszikék

Az öreg Arany által is kedvelt „botos-kalapos” kép

„Utolsó költeményeiben is úgy mutatkozik, mint láthattuk a pesti ligetben, minden póz nélkül,
kalappal fején, vastag bottal kezében, üregébe húzódó érzelmes szemét a földre irányozva.”
(Péterfy Jenő: Arany János Őszikéi)

Képes kisolvasmány

A Kapcsos könyv

Arany János 1856. augusztus 20-án kapta ajándékba Gyulai Páltól azt a kis bőrkötésű naplót,
mely Kapcsos könyv néven vonult be a köztudatba. (Zárható kapoccsal lehetett a lapokat
„titkosítani”.) Gyulai is egy tanítványától kapta a könyvet, s állítólag e szavakkal adta tovább
a költőnek: "Legyen a tied, János, neked szebb írásod van, szebb költeményeket is írsz
nálam."
Az ajándékozást követő első néhány évben már másolt a könyvbe tisztázatokat Arany (pl. a
Szondi két apródját), majd hosszabb szünet után 1877-ben vette újra elő, s nyitott új szakaszt
a következő bejegyzéssel: „Új folyam. 1877. Őszikék.”
A költő fia, Arany László így emlékszik vissza erre az időszakra: „Volt egy kulccsal zárható
kapcsos könyve... ezt hóna alá fogta, elindult vele a sziget néptelenebb útain, s háborítatlanul
mélázgatott, írva, ha jött az ihlet perce... Nem kérdeztük, mit dolgozik, sőt nem is mutattuk,
hogy észrevennők, ha valamin dolgozott. A korai kérdezősködés háborgatta... Már jó sorozat
volt lapjain, mikor végre anyámnak felolvasott belőlük néhányat; az ő kérelmére mutatta
aztán meg nekem s kettőnk kérésére Gyulainak és Szász Károlynak.”
A magyar irodalom egyik legkitüntetettebb tárgyi emlékét ma az Akadémiai Könyvtár
Kézirattára őrzi. A széles olvasóközönség fakszimilékben, azaz hasonmás kiadványok
formájában ismerkedhet meg közelebbről a könyvvel, az utolsó ilyet 1982-ben adták ki.
A Kapcsos könyvről és az Őszikék ciklusról további érdekességeket a Magyar Elektronikus
Könyvtár Kokas Károly és Tóth Margit szerkesztette elektronikus kiállítását böngészve
olvashatsz: http://mek.niif.hu/00500/00596/html/index.htm

55
A Kapcsos könyv

A mai kézirattár, Arany egykori főtitkári lakása

„A költőben minden korszak mást lát, az új nemzedékek mindig a maguk igéit olvassák ki
ugyanabból a könyvből, amit őseik az asztalon hagytak. […] Apáink más Arany Jánost
olvastak, mint mi. Övék volt az epikus, a fiatal, a nyugodt. Miénk a lirikus, az öreg, az ideges.
Petőfi valaha így köszöntötte: „Toldi írójához elküldöm lelkemet...” Mi az „Őszikék” írójához
küldjük el lelkünket.” (Kosztolányi: Arany János, 1917)

„[…] Nem is a költőt kell keresnünk bennök, […] hanem az embert, az öregedő embert, kiben
az elmúlás gondolata kísért, melyet hol fájós érzéssel, hol megadó humorral dédelget, becéz, s
a maga mulattatására, pillanatnyi megkönnyebbülésére megénekel.” (Péterfy Jenő: Arany
János Őszikéi)

56
Kosztolányi Dezső a Nyugat folyóirat körül csoportosuló modern magyar irodalom jeles
képviselője. Ennek tudatában próbáld meghatározni az Őszikék irodalomtörténeti szerepét!

Arany művészi pályája hasonló késztetésből indult, mint amit Péterfy emleget az Őszikék
kapcsán. Elevenítsd fel ismereteidet!

A ciklus születésének körülményei, a cím értelmezése

Az 1877-es év meghozta Arany számára a régóta áhított „független nyugalmat": hivatali

kötelékeitől megszabadulván lehetősége nyílt a nyarat feleségével és unokájával a
Margitszigeten tölteni. Úgy megkedvelték az akkor még csendes szigetet, hogy aztán évről
évre ide járnak. Az ihletet adó természeti környezetben az inkább csak maga örömére írogató
Arany tollából irodalmunk különleges értékkel bíró darabjai formálódnak. Az Őszikék
egyrészt az életművet kerekre záró ciklus, másrészt viszont a modern költészet egyik
előfutára. Ezeket a verseket a polgárosodást megtapasztaló nagyvárosi ember alkotta –
szinkronba kerülve a nyugat-európai ízléssel és irányokkal.
Arany a nemzeti költő terhes szerepétől elszakadva élvezettel használja ki az alkalmat, hogy
minden kötöttségtől és elvárástól mentesen arról írjon, amihez éppen kedvet érez: hangulatos
életképeket, a gyermekkort nosztalgikusan felidéző költeményeket, ironikus önarcképeket, ars
poeticus vallomásokat vagy éppen balladákat.

1. Metszet a Margitszigetről az 1870-es évekből: szemben a Margitfürdő, jobbra a Nagyszálló

2. A Margitsziget mai távlati képe
3. A mai Nagyszálló

A körülményeket ismerve sejthetjük, hogy a ciklus címe az életének őszében járó szerző
verseit, őszi versikéit jelöli. A szerénykedő, önmagát kicsinyítő képzőre már ekkor is
felfigyelhetünk, de Arany egy szellemes költeményben adja tudtunkra, hogy létezik
hétköznapibb magyarázat, s magasabb rendű művészi indíttatást se keressünk:

ŐSZIKÉK

Olvasó, ha fennakadsz, hogy

Könyvem címe "Őszikék",
Tudd meg: e néven virágok
Vannak ősszel, és - csibék. (I./1. vsz.)

[…]

57
Amit én a zugba jegyzék,
Nem hagy bennem mély nyomot,
De enyhültem, hogy kiöntém,
Amikor fájt és nyomott. (II./1. vsz.)

[…]

Őszikék

Őszi kikerics a Kőszegi-hegységben

(Az őszi kikerics (Colchicum autumnale) a liliomfélék családjába tartozó, nyirkosabb réteken
és legelőkön sokszor nagy tömegben termő, augusztus-szeptemberben virító évelő növény.
Erősen mérgező!)

Tamburás öreg úr (1877)

Az Őszikék című versben szereplő megjegyzés („Amit én a zugba jegyzék, / Nem hagy bennem
mély nyomot,”) részletesebben kibontva található meg a Tamburás öreg úrban. Keresd meg a
párhuzamokat!

TAMBURÁS ÖREG ÚR

(Részletek)

Az öreg úrnak van egy tamburája,

S mikor az ihlet s unalom megszállja,
Veszi a rozzant, kopogó eszközt
S múlatja magát vele négy fala közt.

58
Nem figyel arra deli hallgatóság,
Nem olyan szerszám, divata is óság:
Az öreg úr (fél-süket és fél-vak),
Maga számára és lopva zenél csak.

Ami dalt elnyűtt ez az emberöltő,

S mit összelopott mai zene-költő,
Öreg úrnak egyről sincs tudomása;
Neki új nem kell: amit ő ver, más a'.

[…]

Az öreg úr így, dalai közt élve,

Emlékszik időre, helyre, személyre:
Kitől, mikor és hol tanulta, dalolta
Ezt is, amazt is, gyermekkora olta*.

Néha egy új dalt terem önkint húrja,

S felejti legott*, már ő le nem írja;
Később, ha megint eszébe ütődik:
Álmodta-e, vagy hallotta? - tünődik.

Sokra bizony már alig viszi dolgát:

Ő is "minden nap feled egy-egy nótát"*;
Nem is a művész babérja hevíti,
Csak gémberedő ujját melegíti.

Gyakorold is, amit valaha tudtál;

Hasznát veheted, ha nyomorba jutnál;
Ha kiűlsz, öregem! vele útfélre,
Hull tán kalapodba egy-egy fillérke.

(1877 júl. 12)

Szómagyarázat:

tambura: A lantfélék családjába tartozó, kis testű, hosszú nyakú pengetős hangszer. Nálunk
délszláv hatásra terjedt el. Eredeti formája a hosszában hasított lopótök feléhez hasonlít.

olta: óta

legott: rögtön, azonnal

„minden nap feled egy-egy nótát”: Arany itt saját magát idézi, az 1852-ben írt A világ című
versének negyedik versszakát: „A világ egy vén muzsikás, / Nem tud ő már kezdeni mást; /
Minden hangból húz csak felet, / Minden nap egy nótát feled.”

59
1. Tambura
2. Tamburazenekar (Marica Kulturális Egyesület)

Az Őszikék jellegzetes vonulatát képezik a nagyvárosi élet tipikus alakjait megrajzoló

zsánerképek. A Rangos koldus, az Öreg pincér, és a Hírlapáruló is találó jellemkép; a sorba
illeszkedő Tamburás öreg úr azért érdemel kiemelt figyelmet, mert ironikus önarckép is
egyben.
A költő zenészként való jelképes megjelenítésének hagyományán túl Arany apró utalásokkal
teszi egyértelművé az azonosítást. Korábbi versét idézi (utolsó előtti vsz.), fizikai leépülését
őszinte, nyers hétköznapisággal nyugtázza („fél-süket és fél-vak”), de leginkább akkor válik
nyilvánvalóan személyessé a jellemkép, ha tudatosítjuk, hogy Arany János nemcsak
„szimbolikus muzsikus”, hanem tényleges zeneértő és aktív hangszeres játékos is volt.
A költeménynek nem az öregség a témája – Aranyt sokkal inkább az érdekli, hogy idősen és
betegen még milyen művészi lehetőségek kínálkoznak. Az idő sodrásán kívül rekedt,
hallgatóságát vesztett öreg úr a múlton mélázva már csak magát szórakoztathatja. Az utolsó
versszak keserűen ironikus (ön)felszólítása azonban némileg elbizonytalanítja a művészi
ambícióktól mentes, de kényelmes állapotról kialakított vélekedést. A szórakozás munkává
szigorodik („gyakorold”!), mert a művészlét bizonytalansága bármikor kikényszerítheti a
tehetség aprópénzre váltását.

Verseskötetből vagy az elektronikus könyvtárból olvasd el az elemzésben említett három

jellemképet (http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/index.htm)!
Kiket nevez Arany „rangos” koldusoknak? Mi jellemzi ezt a típust?
Mi a legalapvetőbb hasonlóság a tamburás öreg úr, a hírlapáruló és az öreg pincér között?

Kisolvasmány – képpel, feladattal (A tamburás öregúrhoz)

Arany János, a muzsikus

„Arany jártas volt a zenészetben is, sok régi és népi dallamot tudott, sőt néha a maga
mulatságára újakat is szerkesztett; Petőfi termékeny hevében néha elhanyagolta a verselést,
Arany nem tudott műgond nélkül írni. Egyszóval Arany Petőfi kezdeményét nagy sikerrel
folytatta, s a magyar ritmust mind teljesebb győzelemre vezette. Egyetlen magyar költőben
sem találjuk meg ritmusunkat oly szabatosan, annyi változatossággal, mint Aranyban.”
Gyulai Pál szavai (Emlékbeszéd Arany János fölött) is arra hívják fel a figyelmet, hogy Arany
költészete az átlagosnál is mélyebben zenei indíttatású.
Gitározni már debreceni diákként megtanult, s a gitározás idős korában is kedves időtöltése
maradt. „Egyedüli élvezet a pipa és a gitár" – írja róla felesége egy 1880-as keltezésű
levélben. Amikor élete végén a költő összeírta saját maga szerezte dallamait, huszonhatot
jegyezhetett fel.

60
Járj utána, hogy Arany Nemzetőr-dal című verse kinek a zenéjével vált ismertté!

Előzetes kérdések az Epilogushoz

Mit gondolsz, minek az epilógusa (befejezése) lehet a költemény?

Milyen „félbe’-szerbe’ ” hagyott munkák nyomhatják a költő lelkét? (10. vsz.)

Arany melyik verse jut eszedbe a 14. vsz. utolsó soráról? („S hogy megint ültessek, oltsak.”)

Milyen a múltról kialakított összkép, és milyenek a jövő kilátásai?

A költeményben fontos szerepet játszanak az ismétlődések. Keress minél többet, és tisztázd

szerepüket! Hasonlítsd össze e verset a Visszatekintéssel abból a szempontból, hogy kit vagy
mit tesznek felelőssé!

Az Epilogus a Kapcsos könyvben

Epilogus (1877)

Elevenítsd fel, hogy mely művekben találkoztál a metaforikus életút szárazföldi, illetve vízi
változatával?

Olvasd újra a Visszatekintés című verset, majd saját szempontjaid alapján hasonlítsd össze
őket!

61
EPILOGUS*

Az életet már megjártam. Az életet, ím, megjártam; Az életet már megjártam;

Többnyire csak gyalog jártam, Nem azt adott, amit vártam: Mit szivembe vágyva zártam,
Gyalog bizon'... Néha többet, Azt nem hozta,
Legfölebb ha omnibuszon*. Kérve, kellve, kevesebbet. Attól makacsul megfoszta.

Láttam sok kevély fogatot, Ada címet, bár nem kértem, Egy kis független nyugalmat,
Fényes tengelyt, cifra bakot*: S több a hír-név, mint az érdem: Melyben a dal megfoganhat,
S egy a lelkem! Nagyravágyva, Kértem kérve:
Soha meg se' irigyeltem. Bételt volna keblem vágya. S ő halasztá évrül-évre.

Nem törődtem bennülővel, Kik hiúnak és kevélynek - Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hetyke úrral, cifra nővel: Tudom, boldognak is vélnek: Hova múzsám el-elvárnám,
Hogy' áll orra S boldogságot Mely sajátom;
Az út szélin baktatóra. Irígy nélkül még ki látott? Benne én és kis családom.

Ha egy úri lócsiszárral* Bárha engem titkos métely* Munkás, vidám öregséget,
Találkoztam s bevert sárral: Fölemészt: az örök kétely; Hol, mit kezdtem, abban véget...
Nem pöröltem, - S pályám bére Ennyi volt csak;
Félreálltam, letöröltem. Égető, mint Nessus vére*. S hogy megint ültessek, oltsak*.

Hiszen az útfélen itt-ott,
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.
Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték
Félbe'-szerbe'
S hány reményem hagyott cserbe'!...
Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy' szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?

(1877 júl. 6)

Szómagyarázat:epilógus: utószó, utóirat, befejezés

omnibusz: lófogatú társas bérkocsi

bak: a fogatot hajtó kocsis ülése
lócsiszár: lókupec (lókereskedő)
métely: itt: betegség, kór
Nessus vére: Nessus kentaurt Héraklész ölte meg, de a kentaur vérével átitatott ing később
Héraklész testén lángolt fel, s így okozta a szörnyű kínok között kiszenvedő hős halálát.
oltsak: Az oltás a növénynemesítés egyik módja, az oltóvesszőnek fás szárú növénybe
illesztése.

Az első lóvonatú kocsik

62
Szerkezeti és tartalmi elemzés

E létösszegző költemény három szerkezeti egységét látványosan különíti el három arányos

egységre a kétszer ismétlődő kezdősor.

Az első öt versszak olyan önarckép, amely magatartásmintát és életfilozófiát közvetít. Az

első mondat tényszerűen közli a befejezettséget, és egyértelműsíti a cím vonatkoztatását. Már
itt, az első versszakban tömören összegződik az életpálya két lényeges eleme: a származás
meghatározó voltát a népies szóhasználat illusztrálja („bizon”, „legföllebb”) a karrier
épülésével együtt járó kényszerű lakhely- és életmódváltás pedig a közlekedési lehetőségek
képein („gyalog”, „omnibuszon”) keresztül jelentkezik. A népies hangütés a vidéki ember
hetykeségnek álcázott tartózkodását, félénkségét érzékelteti, de a kedélyes, önironikus
szemlélet megnyilvánulása is. A továbbiakban egy szerény igényű, konfliktuskerülő
személyiség képe bontakozik ki előttünk. Erkölcsi fölénye segíti hozzá a társadalmi
különbségek és az emberi gyarlóság elviseléséhez, bölcsességéből adódóan pedig felismerheti
és élvezheti az élet apró örömeit.
Az élet útjának toposzát továbbfejlesztő, kibontó képek egységes allegóriává állnak össze.

Kövesd nyomon az első egység képeinek egymásba kapcsolódását! (Az élet útja – utasok és
történések – az út széle)

A második egységtől a számvetés az élet egészéről a művészi pályára szűkül. A részt nyitó
sorban a verskezdethez képest egy szó módosul. Ezzel a rámutatással („ím”, azaz: íme) az
első öt versszakban elhangzottakra utal, s ezáltal a megjártam igének rosszul jártam, pórul
jártam mellékjelentését is felidézi, amit csak megerősít a második sorban felcsattanó
elégedetlenség hangja. Bár a 9. versszakban szerepel egy metafora és egy mitológiai
hasonlat, ezt a szerkezeti részt az elsővel szemben nem az áttételes közlésmód jellemzi: a
sorsot számon kérő panaszok közvetlenül áradnak. Az első rész még megteremtette az
elégedettség halvány illúzióját, de itt, a művészi pályát középpontba állítva már nyoma sincs
ennek. Az élet által aránytalanul és rossz tempóban osztogatta ritkán célba találó kegyeit. A
saját művészi tehetségében és alkotásainak értékét illetően kezdettől fogva bizonytalan költőt
ráadásul folytonos lelkifurdalás gyötri bevégezetlen munkái miatt. E szakasz utolsó sora
már az utolsó egységet vezeti fel.

Milyen konkrét életrajzi adatokkal tudnád alátámasztani a nem kért cím, és a kelleténél több
hírnév kitételeket?

A harmadik rész ugyanis a meg nem valósult álmok és remények elősorolása. A

beteljesületlenséget csendes fájdalommal kénytelen tudomásul venni. A lista élén az igazi
alkotómunka alapfeltételének tekintett, de soha meg nem valósult függetlenség áll. (Az
életrajz és az életmű ismeretében e fogalom több irányban is konkretizálódhat. A külső
elvárások kényszerítő nyomása alatt, a személyiségétől idegen nemzeti költő szerepében,
állandó egzisztenciális gondok közepette, a civil munkák robotjától kimerülten a művészi
szabadság mindvégig elérhetetlennek bizonyult.) A hajdani szalontai körülményeket
visszasíró költőnek hasonlóképpen örök vágy maradt az ihlető természeti környezethez
kötődő életmód. A kertészkedés fogalmai (ültetés, oltás) ezért áttételesen a versekkel való
bíbelődés igényét is jelenthetik.
Az utolsó versszak most határozószava a múlt történéseinek és vágyainak idősíkjából a
jelenbe téríti a vers zárlatát, de a további néhány sor már a közeljövőt villantja fel. A
belenyugvással elfogadott halál biztos tudata mellett csak nagyon halványan, feltételes

63
módban jelenik meg az elkésett lehetőség: lelki és fizikai erő híján a szabadság, függetlenség
csábításának már semmi jelentősége sincs.
Az első egységhez hasonlóan itt is egységes képi világ teremtődik ezúttal a kert, a fa, a fészek
és a madár asszociációs bázisán.

Olvasd el a szöveggyűjteményben A rab gólya című költeményt! Figyeld meg, hogy az 1847-
ben keletkezett vers alapmotívuma hogyan tér vissza - harminc év múltán - az Epilogusban!

Műfaj és verselés

Az Epilogus műfaja elégikus dal. A költemény dalszerűsége a négyszótagos ütemek

ismétlődésének és a páros rímeknek köszönhető elsősorban. A dal műfaját tömören
összefoglaló formula („egyszerű tartalom, egyszerű formában”) azonban már nem illik a
versre. A klasszikus felező nyolcas versforma szabályosságát Arany megbontja: a
harmadik sor csak egy ütemből áll, ezáltal feszültebbé, zaklatottabbá válik a versmenet.
Ráadásul a verselés sem tisztán ütemhangsúlyos. A trochaikus lejtés egyre erősödik, az
utolsó egységre dominánssá válik – a szimultán hangzás irányába terelve a verset. Akadnak
tisztán csak trocheusból építkező sorok is („Kik hiúnak és kevélynek” ; „Mit szivembe vágyva
zártam” ; „Bár kalitja már kinyitva”) de a spondeus helyettesítő szerepével élő legjellemzőbb
ritmusegység (-U/--) 27-szer fordul elő! Az utolsó versszakba beékelt sor („Bár kalitja már
kinyitva”) várakozásteli feszültségével és a szabályos rímelést megbontva egy pillanatra még
kibillenti a költeményt megszokott medréből, de az utolsó sorral helyreáll a rend.

Most, ha adná is már, késő: a 4/4 -U/--//--/--

Egy nyugalom vár, a végső: a 4/4 -UU-//-U/--/
Mert hogy' szálljon, b 4 --/--
Bár kalitja már kinyitva, x (c+c) 4/4 -U/-U//-U/-U
Rab madár is, szegett szárnyon? b 4/4 -U/--//U--U

A dalra jellemző könnyedebb hangvétel inkább csak az első egységre jellemző (arra se
tisztán), a második egységben már megjelenő elégikus hangoltság a harmadik szakaszban a
beletörődés gesztusával kiegészülve már főszerephez jut.

Az Epilogus helye az életműben

Az Epilogus az idős, beteg költőnek az életutat lezáró, tapasztalatait összegző alkotása.

Végszónak kell éreznünk, mert az út a végéhez közeledik, a megjárt életről kialakított összkép
már nem változhat. Az életműnek azonban nem ez az utolsó darabja! Az Epilogus a
Kapcsos könyv Új folyamának másodikként bejegyzett, sorszámozott költeménye, melyet
még több mint ötven vers követ. Azaz hasonló helyzettel állunk szemben, mint a Letészem a
lantot esetében: a befejezés, lezárás szándékától vezérelt alkotás akarva-akaratlanul egy új
művészi korszak nyitányának bizonyult.

64
Kisolvasmány képpel

Az Őszikék feltáruló titkai

A Kapcsos könyv féltve őrzött versei nem maradhattak titokban, hisz Gyulai is tudott róluk. A
ciklus egyik legszebb darabját, az Epilógust előre beharangozzák a közeli lapok. Felhívják rá
az olvasók figyelmét: „Epilógus című költemény fog megjelenni a Budapesti Szemle
legközelebbi kötetében, Arany Jánostól. Azzal a megjegyzéssel adta át Gyulai Pálnak, hogy ez
az utolsó, amit életében kiad. […] De vajha jó egészség, jó kedv, jobb közviszonyok
összeesküdnének, hogy a költőt szószegővé tegyék, s ne utolsó költeménye legyen az
Epilógus.”
S mivel a költő szerencsés módon „szószegővé vált”, fizetséget nem kérve további verseket
adott át Gyulainak. A szerkesztő a megjelenés után egy szőnyeget vásárolt, s a következő
sorok kíséretében csempészte be Arany szobájába: „Egy szőnyeg a Tölgyek alatt, A pesti
ligetben és Hídavatás című költeményekért. Még kérnék egy hosszabb, vagy ha az nem
lehetséges, két rövidebb költeményt. Akkor aztán nem tartozunk egymásnak semmivel.
Budapest, október 3-án, Gyulai Pál, a Budapesti Szemle telhetetlen főszerkesztője.”
Arany tréfás válaszát („Tessék a luxuriosus* szőnyeget becsomagolni s elvitetni.”) sem
hagyta szó nélkül a szerkesztő: „Ne tessék luxuriosus költeményeket írni, akkor a szerkesztők
nem fognak luxuriosus szőnyegekkel kedveskedni.”
A nevezetes szőnyeg később a szalontai Arany-múzeumba került, ahonnan a második
világháború forgatagában tűnt el.
(Forrás: Arany János breviárium*, szerk.: Kozma Dezső, Dacia kk., Kolozsvár 1982.)

Szómagyarázat:

luxuriosus: luxus minőségű, fényűző, pompás

breviárium: egy szerző műveiből összeállított szemelvénygyűjtemény

Gyulai Pál és felesége

65
Mindvégig (1877)

Ismersz-e olyan művészeket, akik – bármilyen okból - abbahagyták az alkotást, s nem

folytatták „mindvégig”?

Véleményed szerint függetleníthető-e a művészi tevékenység a közönség elvárásaitól és

reakcióitól? (Meddig dolgozhat egy művész siker nélkül?)

MINDVÉGIG

A lantot, a lantot
Szorítsd kebeledhez
Ha jő a halál;
Ujjod valamíg azt
Pengetheti: vígaszt
Bús elme talál.

Bár a szerelem s bor

Ereidben nem forr:
Ne tedd le azért;
Hát nincs örömed, hát
Nincs bánat, amit rád
Balsors keze mért?...

Hisz szép ez az élet

Fogytig, ha kíméled
Azt ami maradt;
Csak az ősz fordultán,
Leveleid hulltán
Ne kivánj nyarat.

Bár füstbe reményid, -

S egeden felényit
Sincs már fel a nap:
Ami derüs, élvezd,
Boruját meg széleszd:
Légy te vidorabb.

S ne hidd, hogy a lantnak

Ereje meglankadt:
Csak hangköre más;
Ezzel ha elégszel,
Még várhat elégszer
Dalban vidulás.

Tárgy künn, s temagadban -

És érzelem, az van,
Míg dobban a szív;
S új eszme ha pezsdűl;

66
Ne vonakodj restűl
Mikor a lant hív.

Van hallgatód? nincsen?

Te mondd, ahogy isten
Adta mondanod,
Bár puszta kopáron
- Mint tücsöké nyáron -
Vész is ki dalod.

(1877 júl. 24)

Az ars poetica koncepciója

A Mindvégig című költemény is bír létösszegző jelleggel, de ennél erőteljesebb az ars

poeticus megnyilvánulás szándéka. A tiszteletre méltó életművet maga mögött tudó költő
szükségét érzi, hogy az aktuális körülmények között még egyszer tisztázza helyzetét: a
művészethez, a közönséghez és korábbi elképzeléseihez való viszonyát. Ennek
megfelelően a költői hitvallás ebben az összefüggésrendszerben fogalmazódik meg: úgy
ecseteli a jelenkor megkívánta magatartást, hogy közben minduntalan felidézi régebbi
énjét. A hajdani önmagától való eltávolodás áthallásokon keresztül történik: a Letészem a
lantot és a vele szoros összefüggésben értelmezett A XIX. század költői című Petőfi-vers
középpontba állításával.
1850-ben a 33 éves költő nem látott más lehetőséget, mint az elhallgatást, a lant letételét. 27
évvel később, 60 esztendősen minden maradék erejét az írásnak szentelve, utolsó leheletéig
szorítja magához hangszerét.

Készíts háromoszlopos táblázatot! A Letészem a lantot és A XIX. század költőiből

kiválasztott, a Mindvégigben visszhangzó idézeteket illeszd a megfelelő helyre!

LETÉSZEM A LANTOT

a) Letészem a lantot. Nyugodjék.

b) Tőlem ne várjon senki dalt.
c) Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
d) A tűz nem melegít, nem él:
e) Zengettük a jövő reményit,
Elsírtuk a mult panaszát;
f) Ah, látni véltük sirjainkon
A visszafénylő hírt-nevet:
g) Hazát és népet álmodánk, mely
Örökre él s megemleget
h) Hittük: ha illet a babér,
Lesz aki osszon...
i) Szó, mely kiált a pusztaságba...?

j) Kit érdekelne már a dal.

k) Ki örvend fonnyadó virágnak,
Miután a törzsök kihal:

67
 Ha a fa élte megszakad,
Egy percig éli túl virága.
l) Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI

a) Ha nem tudsz mást, mint eldalolni

Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

b) Ujabb időkben isten ilyen

Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

c) Előre hát mind, aki költő,

A néppel tűzön-vízen át!

MINDVÉGIG LETÉSZEM A LANTOT A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI

A lantot, a lantot Letészem a lantot. Nyugodjék.

Szorítsd kebeledhez
Ha jő a halál;
Ujjod valamíg azt
Pengetheti: vígaszt
Bús elme talál.
Tőlem ne várjon senki dalt.

Bár a szerelem s bor Ha nem tudsz mást, mint eldalolni

Ereidben nem forr: Saját fájdalmad s örömed:
Ne tedd le azért; Nincs rád szüksége a világnak,
Hát nincs örömed, hát S azért a szent fát félretedd.
Nincs bánat, amit rád
Balsors keze mért?...

Hisz szép ez az élet Ki örvend fonnyadó virágnak,

Fogytig, ha kíméled Miután a törzsök kihal:
Azt ami maradt; Ha a fa élte megszakad,
Csak az ősz fordultán, Egy percig éli túl virága.
Leveleid hulltán
Ne kivánj nyarat. Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Bár füstbe reményid, - Zengettük a jövő reményit,

S egeden felényit Elsírtuk a mult panaszát;
Sincs már fel a nap:
Ami derüs, élvezd,
Boruját meg széleszd: Hazát és népet álmodánk, mely
Légy te vidorabb. Örökre él s megemleget.

68
S ne hidd, hogy a lantnak A tűz nem melegít, nem él: Ujabb időkben isten ilyen
Ereje meglankadt: Lángoszlopoknak rendelé
Csak hangköre más; Nem az vagyok, ki voltam egykor, A költőket, hogy ők vezessék
Ezzel ha elégszel, Belőlem a jobb rész kihalt. A népet Kánaán felé.
Még várhat elégszer
Dalban vidulás. Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!

Tárgy künn, s temagadban -

És érzelem, az van,
Míg dobban a szív;
S új eszme ha pezsdűl;
Ne vonakodj restűl
Mikor a lant hív.

Van hallgatód? nincsen? Ah, látni véltük sirjainkon

Te mondd, ahogy isten A visszafénylő hírt-nevet:
Adta mondanod,
Bár puszta kopáron Hittük: ha illet a babér,
- Mint tücsöké nyáron - Lesz aki osszon...
Vész is ki dalod.
Kit érdekelne már a dal.

Szó, mely kiált a pusztaságba...?

Beszédmód, műfaj, versszerkezet

Az önmegszólító beszédmód ebben a versben már kizárólagossá válik, a számvetés

egyoldalú belső párbeszéd formájában történik. A kevert műfajisághoz most is ragaszkodik
a szerző, de az elégikus ódát a tartalomhoz jobban illeszkedő elégikus dalra váltja.
A Mindvégig írásakor Arany visszatér az ötvenes évek nagy verseinek (Évek, ti még jövendő
évek; Kertben; Visszatekintés; Rendületlenül) legkedveltebb, hét versszakból építkező
szerkezetéhez. (Az Őszikék darabjai közül csak a szintén ars poeticus, illetve létértékelő
Kozmopolita költészet és a Kortársam, R. A. halálán a hét versszakos.)

A szerkezeti egységek értelmezése

Az arányos, szimmetrikus versszerkezetben a középső három strófa a megváltozott

körülményekhez való alkalmazkodásra biztat. A 3. és 4. versszak általános érvényű
létfilozófiai érvei az öregedés tényének elfogadását, az élet maradék szépségeinek
megbecsülését, tudatos élvezését szorgalmazzák. Mindezek figyelembe vételével alakítható ki
a „más”, az újfajta költői „hangkör” (5. vsz.).

Hogy mi ez a más, és mihez képest más, azt a 2. és 6. strófából tudhatjuk meg, melyekben a
költészet tárgyára irányul a figyelem. Az Aranytól távol álló hagyományos költői témákon
(szerelem és bor) kívül az életben adódó örömök és bánatok szolgálhatnak ihletforrásul
(2. vsz.). Az érzelmek bősége (talán túlzó bősége) mellett a külvilágban is adódik még
hívogató téma. (6. vsz.)

A legfontosabb közlendőket a verset keretező első és utolsó strófában találjuk. A mesterien

hatásos felütésben rögtön elhangzik a halál közelében is érvényes parancs. Az utolsó erőkig
tartó írás azonban a művész számára a legkedvesebb és legfontosabb tevékenység is

69
egyben - ezt a lantot szó ringatást, becézést imitáló ismétlésével érzékelteti. Az első
versszakban az alkotásnak még meghatározó szempontja a közönségre gyakorolt hatás, a
vigasztalás lehetősége. Az utolsó strófa viszont már kiiktatja a befogadói visszajelzés
szempontját, és magyarázatot ad a mindvégig való alkotás belső parancsára. Az igazi
művész abban a meggyőződésben dolgozik, hogy tehetsége isteni eredetű, s ez olyan
felelősség, hogy a kimondás belső parancsa mellett minden mást háttérbe szorít.

Verselés

A költemény kiemelkedő jelentősége a forma által is megerősítést nyer. A különös műgonddal

kialakított szimultán verselés is hozzájárul a nagyszerű összhatáshoz.

Ha az ütemhangsúlyos hangzás felől vizsgáljuk a vers ritmusát, azt vesszük észre, hogy a
versszakok két hosszabb, három ütemben megfogalmazott gondolatból épülnek fel, az ezek
végén elhelyezett rímek a dominánsak. Értelmező, hangos versmondásnál a „hosszú sorok”
ütemhatárainak belső rímei ennél visszafogottabban érvényesülnek. (Balassi költészeténél
ismertük meg ezt a formát!)

A költemény rövid sorokra tördelése azért indokolt mégis, mert a szövegnek időmértékes
lüktetése is van: az emelkedő verslábak, elsősorban az anapestusok alakítják így a ritmust.

A lantot, a lantot / Szorítsd kebeledhez / Ha jő a halál; 6/6/5 a x b

U - / U U - / - // U - / U U - / - // U - / U U - /
Ujjod valamíg azt / Pengetheti: vígaszt / Bús elme talál. 6/6/5 c c b

- - / U U - / - // - - / U U - / - // - - / U U -/
Bár a szerelem s bor / Ereidben nem forr: / Ne tedd le azért; 6/6/5 a a b

- - / U U - / - // U U - /- - / - // U - / U U - /

Hát nincs örömed, hát / Nincs bánat, amit rád / Balsors keze mért? 6/6/5 c c b

- - / U U - / - // - - / U U - / - // - - / U U -/...

Számodra melyik verseléssel hangzik jobban e vers?

Keresd meg az egyetlen tisztán ereszkedő, trochaikus sort!

Az alábbi idézetekben a Mindvégig gondolatai visszhangoznak. Keresd meg a kapcsolódási

pontokat!

„Az Úristen őriz engem,

mert az Ő zászlóját zengem.

Hogy daloljak más éneket,

mint amit Ő ajkamra tett?” (Babits: Zsoltár gyermekhangra)

70
„Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt.” (Radnóti: I. ecloga)

Kisolvasmány

A „magyar ütem” hossza

Erősen tartja magát az a nézet is, hogy az ütemhangsúlyos, „magyaros” verselésben az ütemek
legföljebb négy szótagosak lehetnek. Arany meggyőződése szerint viszont a hat és hét
szótagot is „elbírja” ez a verselési mód. Véleményét A magyar nemzeti versidomról című
tanulmányában fejtette ki:
„ […] De sem a nyelv nem birja meg folyvást e sűrű caesurákat (’metszeteket’), sem a költők
nem jártak el öntudatosan; ezért egy sormetszet alá gyakran két zenei ütem is befoglaltatik, de
annál több soha. E szerint támadnak a 4 szótagnál hosszab caesurák: öt tagú, a 4 és 1, vagy 3
és 2 összetételéből; hat tagú, a 4 és 3 kapcsolásából; minél már hosszabb caesuránk nem
lehet. E különböző ütemek egyberakása, módosítása a magyar verssorok gazdag változatát
idézte elő. […] Hosszabb hármas sorok elszaggatása, középrímek által, hozta létre ama
kilencest, mely a XVI. és XVII. században annyira divatozott, de ma már népdalainkban nem
található:

Vitézek, | mi lehet || E széles | föld felett || Szebb dolog a | végeknél? […]”

III. Arany, a tanulmányíró, fordító és lapszerkesztő

Tanulmányok és fordítások

Arany szépírói munkássága mellett sok energiát szentelt irodalmi tanulmányok írására is.
Verstani összefoglalói a rímelésről (Valami az asszonáncról /1852/), valamint az
ütemhangsúlyos verselésről (A magyar nemzeti versidomról /1856/) irányadónak bizonyultak.
Katona drámájának sokoldalú elemzése (Bánk bán-tanulmányok /1858/) sokat lendített a mű
igazi értékeinek felismerésében, de ő indította útjára másik nemzeti drámánkat is; Madách
Imre Az ember tragédiája című emberiségkölteményének első bírálója, majd segítő szándékú
javítója és népszerűsítője volt. Zrínyi és Tasso (1859) című összehasonlító tanulmánya pedig a
magyar eposzt emeli világirodalmi mintája mellé.
Műfordítóként is jelentőset alkotott. Shakespeare drámáinak (Szentivánéji álom /1864/,
Hamlet /1867/, János király /1867/) és az ókori athéni komédiaszerző, Aristophanész
vígjátékainak (pl. A felhők, A darazsak, Lüszisztraté /1871-1874/) magyar nyelvre ültetője, de
németből (!) lefordította az orosz Gogolnak A köpönyeg (1875) című írását is.

71
Feladatos érdekesség

A fordító Arany

Az Íliász első hét sora Devecseri Gábor fordításában Arany János:

„Haragot, istennő zengd Péleidész Akhileuszét, Klasszikusok körmönfont fordítása

vészest, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak,
mert sok hősnek erős lelkét Hádészra vetette, Igaz jó magyarsággal
míg őket magukat zsákmányul a dögmadaraknak
és a kutyáknak dobta. Betelt vele Zeusz akaratja,
attól kezdve, hogy egyszer szétváltak civakodva Múzsa, nekem énekeld el
Átreidész, seregek fejedelme s a fényes Akhilleusz.” Az Akhilles haragját,
Mely nagyon megtizedelte
A görögök kobakját;
Bátor lelkét sok nagy hősnek
A pokolba kergeté,
Magát pedig mint egy dögöt,
Kutyákkal megéteté:
S bételt Zeüsz akaratja,
Mióta Atreus fattya
Agamemnon s Akhillesch
Összeveszett, a híres.

(1880 körül)

Arany fordítása megváltoztatta a homéroszi eposz hangnemét és versformáját. E két szempont

alapján vesd össze a két szöveget, majd értelmezd Arany szövegének címét és alcímét!

Lapszerkesztés
Arany már a szabadságharc idején megismerkedhetett közelebbről is a lapszerkesztéssel és –
írással: Vas Gereben társaként szerkesztette a Nép Barátja című lapot, mely a népnek szánt,
felvilágosító célzatú sajtótermékként jelent meg. Több mint egy évtized múlva - már a
Kisfaludy Társaság igazgatójaként – kapott engedélyt lapindításra, így kezdhette meg
működését 1861-ben a Szépirodalmi Figyelő című szépirodalmi-kritikai folyóirat. Nem
sokkal később a túlzottan magas színvonalat kifogásolók miatt kénytelen volt lapját
átszervezni, s Koszorú címmel újraindítani. A továbbra is igényes folyóirat 1865-ben szűnt
meg az előfizetők számának csökkenése miatt.

Szövegértés

Egy olvasói kéziratot véleményező levél Arany szerkesztő úrtól

Levél egy úri hölgyhöz

Pest, április 2. 1865.

Nagyon tisztelt Úrnő! Kétszeresen udvariatlannak kell lennem, először mert későn
válaszolok, másodszor mert talán nem óhajtás szerint válaszolok becses soraira. Amazt
mentse ki bokros foglalatosságom, ezt őszinteségem, melyet többre becsülök az udvariasság
bizonyos léha neménél.

72
 Én szeretem, ha valaki, főleg gyöngéd érzelmű nő, költészettel foglalkozik, mert ez
nemessé képezi a szívet, fogékonnyá minden szépre, jóra, s a különben is nemes szívnek
ártatlan szórakozást és szellemi táplálékot nyújt. Nincs tehát szóm ellene, ha minél többen,
kivált akinek helyzetök engedi, keresik a múzsák társaságát: ez az irodalomra nézve is
hasznos, mert ilyenekből kerülnek ki leglelkesebb pártolói. De ha arról van szó, hogy egy ifjú
tehetség, kivált ha az nő, közönség elé lépjen műveivel: akkor megvallom, nem vagyok oly
engedékeny. Az önálló költői tehetségnek kétségtelen nyomait kell látnom, hogy a buzdító
szó elröppenjen ajkamon. Az érzés nem kizárólagos tulajdona a költőnek: ő csak abban
különbözik más emberektől, hogy érzelmeit „a szép” formáiban és oly hatásosan bírja
kifejezni, hogy az olvasókban is hasonlókat gerjeszthet. Amennyiben ez sikerül, annyiban
költő. Eszerint valamely költeménynél nem azt vizsgálom, minő érzelmei lehettek írójának,
hanem azt, miképpen bírta azokat kifejezni, vagyis nem vizsgálok semmit, hanem átengedem
magam a költemény hangulatának: ha az von, ragad magával, akkor a költő célját érte s
költeménye jó; ellenkező esetben nem sikerült az. Az író, maga, e részben könnyen
csalódhatik; ő tudja, minő érzelmeket vélt kifejezni művében, ő vissza is helyezheti magát
azon érzelmekbe, úgy hogy költeményét minden újraolvasáskor jónak ítéli. De egészen
másképp van az olvasó, a közönség, mely éppen a költeménytől várja, hogy benne valamely
határozott érzést, hangulatot gerjesszen, s ha erre az nem képes, közönnyel fogja félretenni.
Ezért bajos a közönség előtt boldogulni. Ama képesség, mely csak visszatükrözni bírja a
mások műveiből vett benyomásokat, soha nem elég arra, hogy valaki költő lehessen; kell vagy
a gondolatok eredetiségében, vagy a kifejezés hatalmában, vagy a formák kezelésében, vagy a
nyelvben, vagy mindezekben összevéve, lenni olyasminek, ami önállásra mutat, mielőtt
valakinek csak némi sikert is ígérhetnék a költői pályán. Lehet, hogy ezek közül eleinte egyik
sem mutatkozik, s mégis valaki utóbb jeles költővé képezi, született hajlamai után, magát: de
annál több ok, hogy puszta gyakorlatait ne bocsássa közönség elé.
Ha előfizető hajhászó szerkesztő volnék, üdvözölve fogadnám kis költeményét, mert nem
oly éppen gyenge az, hogy el ne lehetne olvasni: de véleményem szerint nem egyéb, mint
általános gondolatoknak közönséges kifejezése, kevés erővel, kevés bájjal. Bocsánat e szóért:
de a költeménynek magáért kell felelni, s nem kölcsönözheti el írónője egyéb tulajdonait,
mint amelyeket belé lehelni képes. Így tehát a művecskét csak magánemlékül tartom meg, de
azért így is örvendek, hogy szerencsém volt, kegyeddel, tisztelt Úrnő, ismeretlen ismertségbe
jutni. Különös tisztelettel maradván alázatos szolgája:
Arany János

Kérdések a szöveghez

Mi a véleménye Arany szerkesztő úrnak az „úri hölgytől” véleményezésre kapott kéziratról?

Melyik bekezdésben található a véleményezés?
Mi indokolhatja a vélemény szövegbeli elhelyezkedését?
A bírálat egyértelműen elutasító, vagy tartalmaz biztató elemeket is?
Adj címet a szöveg három fő részének!
Mit jelentenek a következő szavak, kifejezések?
a) bokros foglalatosság
b) udvariasság bizonyos léha neme
c) minő
d) önállás
e) előfizető hajhászó szerkesztő

Melyik az a négy terület, ahol Arany szerint megnyilvánulhat a költői tehetség?

73
Mi indokolja, hogy a szerkesztő nem magánlevélben, hanem nyílt szerkesztői levélben
válaszol az úri hölgynek?
Mit fejez ki a kicsinyítő képző a művecske szóban?
„Kinek” szól Arany őszintesége, és „kinek” udvariassága?
Fogalmazd meg a saját szavaiddal, hogy miben látja Arany az írói művészet legfőbb
csapdáját?
Az úri hölgy helyébe képzelve magad hogyan reagálnál e kritikára?

IV. Arany balladaköltészete

„Arany eposzi művészete balladáiban tetőzik. Első balladáját még tapogatódzva, harmincegy
éves korában írta: de csakhamar megteremti magának saját stílusát, és e műfajnak örök
mintáit költi.
Remekmű mindig akkor keletkezik, ha valamely nagy tehetség megtalálja a tehetségének
leginkább megfelelő műfajt és tárgyat. Ilyen volt Aranyra nézve a ballada. Ő mintegy a
balladára termett […].” (Riedl Frigyes: Arany János)

Négy műfaj, nyolc szerző…

Párosítsd az alábbi szerzőkhöz a nevükkel leginkább összeforrott („tehetségüknek leginkább
megfelelő”) műfajt!

epigramma, dal, ecloga, óda

Anakreon, Vergilius, Horatius, Petrarca, Janus Pannonius, Berzsenyi Dániel, Kazinczy

Ferenc, Radnóti Miklós

Arany és a ballada
Riedl Frigyes fent idézett monográfiájában Arany „balladára termettségének” összetevőit is
sorra veszi. Költői adottságok vonatkozásában kiemeli a máshol is megnyilatkozó tömörítő
készségét, „szerkezetérzékét” minden magyar költőénél többre tartja, hangsúlyozza a
népköltészetben való otthonosságát. Lélektani, alkati sarkalló elem, hogy „hajlama volt a
bús tárgyak iránt”, s ez a tragikus hangoltság kiegészült az erkölcsi kérdések sokszor
önmarcangoló mérlegelésével. A körülmények is a ballada felé terelik Aranyt: az ötvenes
éveknek a hangulata, valamint a rengeteg elfoglaltság nem tette lehetővé hosszabb lélegzetű
epikus művek alkotását, így a rövidebb terjedelmű balladában élhette ki epikus hajlamát.
Idekívánkozik még Aranynak a balladai zeneiség iránti fogékonysága: „Balladáim
fogamzásakor, az első (még homályos) eszme felködlésénél is már ott volt a dallam:
rendszerint nem eredeti, hanem valamely régi népdalhang, mely éppen a szülemlő eszméhez
társult.”(Egy Szemere Pálhoz írott levél részlete)

74
Mi a ballada?

Az Arany-életműben kiemelkedő helyet elfoglaló balladák tanulmányozása előtt célszerű

összegezni a műfajjal kapcsolatos ismereteinket – kiegészítve a szerző ilyen tárgyú
megjegyzéseivel.

1. A ballada olyan kisepikai műfaj, mely mindhárom műnem jellemzőivel rendelkezik.

Azért soroljuk az epika műnemébe, mert a legmeghatározóbb jegye, hogy történetet mond
el. Drámaiságát annak köszönheti, hogy a drámai feszültségű cselekmény egy része
párbeszédek formájában is kibontakozhat. A lírai jelleg pedig a verses formában, az
erőteljes érzelmekben és a sűrítésre, tömörítésre törekvő szerkesztésben jelentkezik.
Utóbbi következménye lehet a kihagyásokra, elhallgatásokra épülő szaggatott előadásmód
és az ennek következtében kialakuló balladai homály.
A balladák többsége tragikus történetet beszél el, a ritkább, humoros színezetű műveket a
vígballada megnevezéssel illetjük.
A szerzőség alapján beszélhetünk népballadáról és műballadáról.

2. A műfajokat szintetizáló balladával nem tévesztendő össze a tisztán lírai, francia eredetű
versforma, mellyel Villon költészete kapcsán ismerkedtünk meg. (Alapváltozata három
nyolcsoros szakaszból és egy négysoros ajánlásból áll.)

Arany maga is sokat foglalatoskodott a ballada lényegének megragadásával. (Széptani

jegyzetek; Széptani előismeretek). Találóan fogalmazott meglátásai közül kettőt különösen
érdemes bevésni, s a balladaelemzések során szem előtt tartani:
„A ballada pedig valamely tömöttebb eseménynek főbb pontjain lírai rövidséggel,
gyorsasággal szökdel végig.”
„Természete a balladának […], hogy nem a tényeket, hanem a tények hatását az
érzelemvilágra, nem a szomorú történetet, hanem annak tragikumát fejezi ki, mennél
erősebben.”

Balladaíró korszakok
Arany 25-30 balladája az életműben nem arányosan elosztva született, hanem három
időszakra sűrűsödve. (A számadat azért nem pontos, mert a balladák sokrétűsége okán a
besorolás néhány mű esetében nem egyértelmű.)
A műfajjal való első kísérletezések még a szalontai korszakban történtek (A varró leányok, A
méh románca, Szőke Panni, Rákócziné, A honvéd özvegye), a leggazdagabb periódus
Nagykőröshöz köthető (1852-1857), az Őszikék nyolc balladáját pedig 1877-ben írta.

Olvasd el a szöveggyűjteményben A honvéd özvegye című balladát! Az egyértelmű életrajzi

egyezések mellett Arany közismert Petőfi-versekre való rájátszásokkal teszi
félreérthetetlenné, hogy kiről mintázta a ballada „szép özvegyét”. Keresd meg ezeket a
szövegrészeket!

A kronologikus felosztás mellett egyéb rendszerezési lehetőségek is kínálkoznak - leginkább

tematika és szerkezet alapján. Ezek részletes ismertetésétől itt eltekintünk, de a kiemelt
balladák elemzése közben eme lényeges szempontokra felhívjuk a figyelmet.
(A témakör iránt elmélyültebben érdeklődőknek ajánljuk Imre László Arany János balladái
című munkáját /Bp., Tankönyvkiadó, 1988/.)

75
Nagykőrösi balladák

Az ötvenes évek elejének lírai darabjai (Évek, ti még jövendő évek, Letészem a lantot stb.)
emberi-költői válságot dokumentálnak. A Nagykőrösön születő, zömében történelmi tárgyú
balladák éppen e válságból való kilábalás eszközei és bizonyítékai.
Arany egyre tudatosabban vállalja fel a nemzet ügyének képviseletét, de a Bach-korszakban
erre csak áttételesen nyílott lehetőség. Arany ezért olyan tanulságos történeti témákat
választ ki, amelyek a jelennel párhuzamba állítva reményt kelthetnek, útmutatást adhatnak,
amelyekből lelkierőt lehet meríteni. A hazához való hűség eszméjének, a nemzeti tudatnak
az ébren tartói ezek a balladák, de általános erkölcsi parancsokat is hirdetnek.
A ballada műfaji természetéből adódóan erősen kidomborodik a történetek lélektani
indokoltsága is. Állandó kérdésköre így a balladáknak a különböző súlyú bűnöknek a
személyiségre gyakorolt hatása és a társadalmi környezetnek a bűnökkel kialakított
viszonya.

Feladat

Az alábbi idézetek alapján hogyan vélekedik Arany az igazságszolgáltatásról? (Kiemelések a

tankönyvírótól.)

...Állj meg, állj meg, Toldi! gyilkos a szándékod,
Jaj ne vess bosszúdnak véres martalékot.
Tudd meg: a legyilkolt atyafinak vére
Bosszuért kiált fel az egek egére.
Tudd meg: ha megölnéd tennen testvéredet,
Akkor meggyilkolnád örök életedet;
Ne félj, fenn az Isten; ő majd igazat lát,
Bízd rá a büntető bosszuállás dolgát.
"Mondd meg a királynak, hatalmas uradnak:
Csak ez egy órámat hagyja meg szabadnak;
Készen áll a börtön, megyek abba önként,
Hol nem földi bíró lát fejemre törvényt."
Elfordítja szemét, - de szája mozog még,
Mozog is, sohajt is, mintha imádkoznék.
Fut Allaghi Simon a szót jelenteni:
"Toldi halál révén, uram, s ezt izeni, -

(Toldi, V.15.) (Toldi estéje, VI. 20.)

Szondi két apródja (1856)

Olvasd el a balladát, aztán a ballada forrásait ismertető olvasmányt, majd újra a balladát!

Milyen elemeket vesz át Arany a forrásokból, és mi újat tesz azokhoz?

A balladát kezdő narrátoron kívül hányan szólalnak meg? Válaszd két csoportra a
megszólalókat!

Miért sörbettel, és miért nem sörrel vagy borral ünnepelnek a törökök?

Befejezettnek tekinthető-e a ballada? Indokold a válaszodat!

76
Készíts rajzot a ballada teréről az első két versszak alapján!

SZONDI KÉT APRÓDJA

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom*,

Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja*.

Két ifiu térdel, kezökben a lant*,

A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet.

"Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?

Bülbül-szavu* rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri* nyakra!"

"Ott zöldel az ormó*, fenn zöldel a hant

Zászlós kopiával a gyaur basa* sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
És pengeti, pengeti, sírván:"

...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,

Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.

"Szép úrfiak! immár e puszta halom,

E kopja tövén nincs mér' zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
Odalenn vár mézizü sörbet*. -"

Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:

Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.

"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,

Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...
Ali győzelem-ünnepe van ma!"

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,

És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.

77
"Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán*,
Szél zendül az erdőn, - ott leskel a hold:
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!"

A vár piacára ezüstüt, aranyt,

Sok nagybecsü marhát* máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
Szügyeikben tőrt keze forgat.

"Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!

Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -;
Zengjétek Alit ma helyette!"

Két dalnoka is volt, két árva fiú:

Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -
Vele halni meg, ócska ruhába'!

"S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;

Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
Fiaim, hozzá köt a hála!"

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!

Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze* ragyog vala balján.

"Rusztem* maga volt ő!... s hogy harcola még,

Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!... Azonban elég:
Ali majd haragunni fog érte."

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,

Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét.

"Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már

Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite* kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak."

Apadjon el a szem, mely célba vevé,

Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;*
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte! (1856 jún.)

78
Szómagyarázat, jegyzet

lant: A reneszánsz kor legnépszerűbb hangszere, ez ábrázolásokon és irodalmi művekben

egyértelműen nyomon követhető. Szólójátékra alkalmas, az ének kíséretére ideális partnernek
bizonyult, a kamarazene és a házimuzsikálás fő hangszerévé vált. Szinte minden főúri, polgári
családnál megtalálható. (A források csak énekes apródokat említenek, tehát Arany nemcsak a
lant jelképes jelentése miatt választja nekik ezt a hangszert, hanem abszolút hitelesen is.)

Lant

drégeli rom: 1552-ben Ali budai pasa tízezer főnyi sereggel a Nógrád megyei Drégely várát
vette ostrom alá július 6-tól 9-ig. A védők 150 tagú őrségét Szondi György vezette, a
mindenre elszánt maroknyi csapat az utolsó szálig elesett. A környező várak nem követték a
drégelyiek példáját: Szécsény, Hollókő, Buják, Ság és Gyarmat védői harc nélkül megadták
magukat.

kopja vagy kopia (4. vsz.): Lándzsaszerű szúrófegyver. (Lobogóval, címeres zászlóval
felszerelve inkább hadijelvény.)

bülbül: fülemüle vagy csalogány (perzsa-török)

huri: gyönyörűséges, örökifjú nő a mohamedán paradicsomban

ormó: hegyorom

gyaur basa: hitetlen, nem mohamedán főúr, itt tehát Szondi

sörbet vagy serbet (8.vsz.): Keleten üdítőként fogyasztott édes gyümölcslé

kaftán: bokáig érő, bélelt kabát, férfiköntös

Kaftán

79
marhát: kincset, javakat

kelevéz: Kinézetre a lándzsához hasonló, fából készült, fém heggyel. Súlya azonban sokkal
kisebb, mint a lándzsáé. Egy gyalogos harcos 6-8 darabot vitt magával a harcba. Ezeket a
támadóira dobta.

Hagyományőrzők kelevézzel

Rusztem: a perzsa és török regék legünnepeltebb hőse

Eb a hite: az ebhitű a hitetlen, gyaur szinonimája

Apadjon el a szem…, Száradjon le a kar…: Az utolsó versszak átkai az ószövetségi Zakariás

próféta nyomán szólnak: „ Jaj a mihaszna pásztornak, a ki elhagyja a juhokat! […] Karja
szárazra száradjon és jobb szeme sötétre sötétedjék.” (Zakariás 11.17., Károly Gáspár ford.)

Kisolvasmány

A ballada forrásai

Arany az „epikai hitel” megteremtése érdekében mindig alapos kutatómunkát végzett, de az

összegyűjtött források és korábbi feldolgozások ismeretében saját művészi egyéniségén
átszűrve kerekítette a történeteket. A Szondi esetében Tinódi históriás énekére és az Arany
idejében igen népszerű Szalay-féle országtörténetre alapozott.

Tinódi Lantos Sebestyén: Budai Ali basa históriája

Sőt az várnak falát, tornyát igen törte (Ali)

Basa oroszfalui pappal kérette:
Az várat megadná, magát ne vesztené –
"Már késén költ ahhoz"- Szondi csak azt izené.
[…]
Nagy, szép dárda Szondinak kezében vala,
Sebesőlve, térdön állván ő vív vala,
Romlott toron alatt általlőtték vala,
Az fejét az hegyiről alávetötték vala.

Jó Drégelnek vára lőn basa kezében.

Szondinak az testét vivék eleibe,
Fejét keresteté, az testhöz viteté,
Mint oly vitéz embört nagy szépen temetteté.
80
Jó dícséretben lőn Szondi vitézsége,
Feje felé írott kopját feltétete [...]

Szalay László: Magyarország története IV., 1854

"Ali július 9-én a szomszéd Orosziból Márton papot Szondihoz küldötte, üzenettel, mennyire
fájlalná a basa, ha az erősség, melyet jelen állapotában lehetetlen oltalmazni, addig védetnék,
míg a vitéz várnagy is életét veszíti. Adná fel tehát az omladékot, és távozzék békében. --
Későn költ ahhoz -- válaszolá Szondi, s meggyónván a papnak, általa két ifjú török foglyot s
két énekes apródját küldte a basához; amazokat nevelje Ali vitézekké, emezekkel mondasson
éneket sírja felett [...] s a hős, összehordatván, amit becsben tartott vagyonából, felgyújtja;
délceg paripáit elővezetteti és agyonszúrja; s a falakon már-már berontó törökök közé rohan.
Jobbik térdén megsebesítve, a másikra esik, s küzd és vív, míg fején, mellén golyók által érve,
lelkét kiadja. Ali a halottat szemben az erősséggel egy dombnak tetején temettette, zászlót és
kopját tűzvén a sírra, mely a porló férfiú vitézségéről szóljon magyarnak, töröknek."

Hogy egyéb forrásokat is tanulmányozott Arany, azt az oroszi pap Márton néven való
szerepeltetése bizonyítja. Ezt Istvánffy Miklós történetírónál olvashatta Arany.

Az aktualizált téma

A Szondi két apródját Arany legkiemelkedőbb művei között tartjuk számon. A magyar
történelem nagy becsben tartott és Arany előtt is többek által megénekelt hősének legendás
helytállása köré épül a ballada. Arany alkotásának főszereplői azonban a címszereplők. Az
apródok magatartására kell koncentrálnunk, mert ők kerülnek olyan választási helyzetbe,
amely a szerző korának viszonyait idézi. A két dalnok sorsa attól függ, hogy a hősi
múlthoz ragaszkodnak, vagy az új hatalom kiszolgálóivá lesznek. Szondi viszont úgy
rejtett főszereplő, hogy rendíthetetlen erkölcsiségéből táplálkozik az apródok kitartása.

A párhuzamos szerkezet és jelentősége

A Szondi két apródja a históriás énekek hatását mutató balladák (pl. Török Bálint, Zács
Klára, Endre királyfi) sorába tartozik. Ezekben a tragikus cselekmény kihagyások nélkül
halad a tragikus, de felemelő végkifejletig. Az esetleges megértési nehézségek tehát nem
innen származhatnak, hanem a párhuzamos szerkesztésből. E balladában ugyanis két
történet bontakozik ki egymás mellett, és egymást váltogatva: az apródok török gyámság alá
vonásának kísérlete a jelen idősíkjában zajlik, a dalnokok éneke pedig a közelmúltban
lezajlott ostromot eleveníti fel. A Szondi befogadásának kulcsa tehát a megszólalók
különválasztása, s ebben a szerző is - elsősorban az írásjelek által – a segítségünkre siet.
Az első két versszakot a narrátortól halljuk, s ez a megszólalásmód később már nem is tér
vissza, minden továbbiról az élő, illetve megelevenedő szereplők szavából értesülünk. A
törökök megszólalásai kerültek idézőjelbe. A harmadik versszakban – először és utoljára
– a török szultán, Ali beszél. A negyedik versszakban szolgája-bizalmasa válaszol neki, s a
versszak utolsó sorában - kettősponttal jelzetten - felvezeti az apródok énekét. Ezzel le is zárul
az első egység.
A jóval hosszabb második rész élén, az ötödik strófától idézőjel nélkül olvashatjuk az
apródok által megénekelt várostrom históriáját. Első szavaik előtt a három pont pedig azt
érzékelteti, hogy a régebben kezdődött történetmondásba egy adott ponton, az ostrom

81
közvetlen előzményét jelentő Márton pap küldetésénél kapcsolódunk be. Az ötödik
versszakban a török szolga már az apródokat szólítja meg, s innentől kezdve következetesen
érvényesül a két fél versszakonkénti váltásban való megszólalása. Az olvasónak eközben
arra is figyelnie kell, hogy az ostrom szereplői is sorra „életre kelnek” (Márton, Szondi, Ali),
az ő szavaik azonban már nincsenek idézőjelbe téve.
A Szondi két apródjában azonban ennél is többről van szó. A mű értelmezésének egyik
kulcsa ugyanis éppen e két szál egymáshoz való viszonyának a tisztázása. A két fél között
csak látszólag jön létre párbeszéd. A török újra és újra megkísérli a kapcsolat felvételét, de a
dalnokok csak a monológszerű történetmondással reagálnak. Közvetett, egyértelműen
elutasító válasznak azonban felfogható mindez: a győztes képviselőjét levegőnek nézik, a
felmagasztalt hős gyilkosait pedig megátkozzák.

Nagyon kicsi olvasmány

Arany és a párhuzamos szerkesztés

A könnyen követhető, lineáris történetmondás különböző módokon való bonyolítása az

irodalom kezdeteitől (Odüsszeia) a figyelem felkeltésének, a feszültség fokozásának eszköze.
Arany is kifejtette véleményét a párhuzamos szerkesztésről: „Nem olcsó hatásvadászat az
ilyen, mikor ti. az egymás mellett történő s mintegy versenyt futó eseményekről lerántjuk a
leplet, hogy a néző tisztán lássa, s remény és kétely közt hánykodjék, melyik lesz a győztes.”

Értelmezés

Az első két versszak expozíciója meghatározza látványosan és jelképesen teremti meg a

ballada terének „díszleteit”. Egymással szemközti magaslatokon látjuk a rommá dúlt várat
és a feszület szerepét betöltő, lobogós kopja tövén térdelő lantosokat. E részvétre érdemes,
erkölcsi értelemben is magasabb szint alatt, a völgyben pedig a török had győzelmi
zsibongása sérti a fület.
A cselekmény idejének meghatározása csak a tizedik versszak információjával kiegészülve
válik pontossá: az ostromot követően „visszasütő” nap már „nyugovóra hajolt”. A még
mindig felvezető szerepű 3. és 4. versszakban a török táborba csöppenünk. A dalnokokat
hiányoló szultán türelmetlenségének alapja is csak késleltetve nyer magyarázatot. (A 13-14.
versszakból derül ki, hogy Szondi bízta a két árvát Alira.) A török szolga válasza csak az
apródok hollétére vonatkozik, ami nyilvánvalóan nem elégíti ki a szultánt. A balladában itt él
csak Arany a kihagyás eszközével, a kiegészítő elemek beillesztését az olvasóra bízza.
(Minden bizonnyal Ali parancsot ad az apródok azonnali előállítására, s a szolga azonnal föl
is kaptat a hegyoromra.)
A 5. versszaktól kezdődő fő részben a török küldönc és az apródok kerülnek a középpontba.
Ali megbízottja minden lehetséges eszközt bevet küldetése érdekében. „Szép úrfiakkal”
kezdeményezné a társalgást, hogy végül ebhitű „kölykökön” töltse ki mérgét. Először földi
javakkal csábítgatja őket („serbet”, „déligyümölcs”). Később színlelt atyáskodó
gondoskodásába már fenyegetés is vegyül („hideg éj sziszeg”). Hízeleg („lány-arcotok”), a
lelkiismeretükre próbál hatni („hozzá köt a hála”), de a békés eszközökből kifogyván csak
a nyílt erőszak, a börtönnel és vesszővel való fenyegetés marad számára.
Eközben kétszer reagál az apródok történetmondására. Első alkalommal még türelmetlenül
kapcsolódik be, s igyekszik rövidre zárni a történetet („Aztán – no hisz úgy volt!”, „rövid az

82
eset”), másodjára viszont az ének és Szondi heroizmusának hatása alá kerülve maga folytatja
a kapitány magasztalását („Rusztem maga volt ő!”), míg észbe nem kap.
A két dalnok rendíthetetlenségének lényege, hogy kizárólag a hősi közelmúlt foglalkoztatja
őket. A török szolga kísérletei egy pillanatra sem bizonytalanítják el őket, hanem éppen
ellenkezőleg: egyre lelkesültebben hangzó énekük lendülete csak egyszer törik meg, amikor
magukról esik szó. A diadalmas halált megéneklő legelragadtatottabb pillanat után pedig
bibliai átkot szórnak a gyilkosokra - így egyértelműsítve megvesztegethetetlenségüket.

A nyelv

A megszólalókat nyelvhasználatuk is jellemzi. Hitelesítő elemnek fogható fel a török

eredetű szavak beépítése (bülbül, huri, kaftán), de a keletiesen túldíszített, erősen
metaforizált, cikornyás szófüzérek (3. vsz., 10. vsz.) már a hódítók érzéki örömökre épülő,
férfiatlanul finomkodó életfelfogását tükrözik. Ezzel szemben áll az apródok archaizáló
(álgyu, marhát, vítt, célba vevé), puritánabb, egyenesebb jellemre valló beszédmódja, mely
persze nem zárja ki a nyelvi leleményességet. A kegyelem szó jelenti a megadással járó
életben hagyást és az isteni kegyességet, a hulla szóalak igeként és főnévként is szerepel:
„mint hulla a hulla”.

Az antanaklázis (gör.), más néven anaklázis szóismétlésre épülő alakzat. Ugyanazon szót
vagy szótőt eltérő jelentéssel állítja egymás mellé.

A versforma

A versformát meghatározza a versszakoknak a változó szótagszámú sorok keltette

„nyugtalansága”, s a negyedik sorok különbözősége sem a szabályosságot erősíti. (Az
általános képlet: 11, 12, 11, 10/9.) A bimetrikus (szimultán) vers ritmizálása történhet
ütemhangsúlyos alapokon is, az időmértékes tagolásban pedig az anapesztusok
dominanciája érvényesül.

Összegzés: a ballada példamutatása

A Szondi két apródja az 1850-es évek mindennapjainak válaszhelyzetében igazít el: a

különböző anyagi javakkal, hivatali-társadalmi felemelkedéssel csábító hatalommal az
együttműködés minden formája kizárt. Ellenben a nemzeti múlthoz, a hazához való hűség
következetes képviselete akkor is elvárható, ha a büntetés kockázatával jár. Ez a megközelítés
nem szűkíti le az érintettek körét a költőkre, vagy az írástudókra (a közgondolkodást írásaikon
keresztül (is) meghatározó értelmiségiekre), hanem minden becsületes ember számára állít
mércét. A ballada tehát közel áll a Deák Ferencék által sugalmazott passzív nemzeti
ellenállás szelleméhez, mert a túlélésnek oly módját mutatja fel, amellyel megőrizhető az
erkölcsi tartás: a túlélés és a remélt felemelkedés záloga.

Zichy Mihály illusztrációja

83
Mi lehet a magyarázata, hogy Zichy nem a balladában körülírt helyzetben és testhelyzetben
ábrázolja az apródokat?

A balladának lehet-e megfontolásra érdemes vonatkozása a békésebb politikai viszonyok

között élő mai olvasó számára is?

A ballada szinte kínálja magát előadásra. Akár több szereplőgárdát kialakítva, magatok közül
választott rendező segítségével vigyétek színre a művet! (Ne feledjétek, hogy igazán értékes
előadás csak a tökéletes szövegtudásra építve jöhet létre!)

Olvasd el a szöveggyűjteményben az V. László című balladát! Figyeld meg a párhuzamos

szerkesztést, próbáld tisztázni a megszólalásokat! (A megértéshez feltétlenül szükséges a
korszak történelmének pontos ismerete.) Milyen rejtett üzenete lehet az utolsó mondatnak?

Drégelyi romok és a rekonstrukciós rajz

Szondi György szobra a budapesti Kodály köröndön.

84
A walesi bárdok (1857)

Mi alapján és hogyan lehet szerkezeti egységekre felosztani a balladát?

Adj címet az egyes részeknek!

Kétszer áll be teljes csend a történet során. Határozd meg e két teljesen különböző csend
jellemzőit!

Fedezz fel minél többet a különböző módon történő ismétlésekből!

Magyarázd el, mi történik a királlyal az utolsó részben!

A WALESI BÁRDOK

Edward király*, angol király

Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond*, mennyit ér
A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?

Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos* honfivér?

S a nép, az istenadta nép,

Ha* oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád

Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép

Oly boldog rajta, Sire*!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király

Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery* a vár neve,

Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

85
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh*;

S mind, amiket e szép sziget

Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem

Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt

Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!

Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd*!

Egymásra néz a sok vitéz,

A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,

Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet

Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,

A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,

Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz* aki él:
Király, te tetted ezt!"

86
Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél

Milford-öböl* felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya

Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán* a dal magára vall,
Ez íge* hallatik:

"Elhullt csatában a derék -

No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -

No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád

Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!

Szolgái szétszáguldanak,
Ország-szerin*, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -

S Edward király, angol király

Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment

Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -

87
Ha, ha*! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort*,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,

Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!

Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,

Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.*

Szómagyarázat, jegyzet

Edward király: I. (Nyakigláb) Edvárd angol király uralkodott 1272-től 1307-ig. Hosszú
harcok után 1282-ben csatolta Walest Angliához.

úgymond: úgy mond, így szól

pártos: pártütő, lázadó

ha: vajon

Sire: felség

Montgomery: Wales egyik vára és grófsága

tereh: teher

bárd: kelta költő és énekes

tallóz: kalászt szedeget a tarlón

Milford-öböl: Wales délnyugati részén található

kobzán: a kobozon, egy lantszerű hangszeren

íge: bűvös erejű, illetve kinyilatkoztatásszerű szó, szöveg

ország-szerin, tova: (abban) az országrészben, s azon túl is

Ha, ha!: a hangutánzó-indulatszó a zajokra figyelést jelenti (hallgasd, hallgassuk!)

88
lord-major: London polgármestere

[*]
A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát,
hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277)
után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső
múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom
lerázására. (Arany János jegyzete)

Értelmezd a következő részeket!

a) „de ördög itt / Belül minden nemes”

b) „Orcáikon, mint félelem, / Sápadt el a harag.”
c) „Halomba, mint kereszt”
d) „Fejére szól, ki szót emel!”

A bor miért a messzi tengeren túl forr?

Idézd fel, amit a Szózat versformájáról tanultál, majd találj magyarázatot arra, hogy miért
eshetett Arany választása is ugyanerre a strófaszerkezetre!

Ökör, ló, légy, galamb, kutya, hal… Keresd meg azokat a helyeket, ahol az állatokra költői
kép épül, és állapítsd meg a költői kép fajtáját!

Az inverzió (a szokásos szórend felcserélése) eszközével gyakran él a költő.

a) Fordítsd vissza a hétköznapi sorrendre a leglátványosabb, legismertebb inverziót!

„Ötszáz, bizony, dalolva ment / Lángsírba velszi bárd:”

Mi a jelentősége a szórendcserének?

b) Többször előfordul a jelző és a jelzett szó cseréje is. Keresd meg ezeket a részeket!

Hol található antanaklázis a szövegben?

Kisolvasmány

A walesi bárdok és a panegirikusok

A közhiedelem szerint 1857-ben Ferenc József és felesége Magyarországra látogatásának

alkalmából Aranyt felkérték egy üdvözlő vers megírására, de ehelyett a költő A walesi
bárdokat alkotta meg.
A lényegében igaz történet apróbb kiigazításokra szorul. Arany Lászlónak a vershez írt
jegyzete szerint „1863-ban a Koszorúban jelent meg először, de 1857-ben keletkezett, mikor
egy ünnepélyes alkalommal Aranyt, Tompát, más költőket is fényes díj ígéretével hiába
igyekeztek üdvözlő óda írására megnyerni.” Hivatalos felszólításnak írásbeli nyoma nem
ismeretes, de érezhető nyomás biztosan nehezedett a költőre. A helyzetre való egyértelmű
reagálásnak tekinthető, hogy Arany belefogott a balladába, de feltehetően félretette a
verskezdeményt. Mivel a megjelenéskor keletkezési dátumot nem írt műve alá a szerző, egyéb

89
körülmények mérlegelésével úgy vélhető, hogy 1862-ben készült el a teljes, végleges változat.
A fényes jutalommal való csábítás viszont igaz lehet, mert Lisznyai Kálmán végül megírta a
dicsőítő ódát, amiért busásan meg is jutalmazták. Részlet a Budapesti Naplóban 1857-ben -
aláírás nélkül – megjelent versből:

„[…] Előmbe a Császár, mint egy nemtő,

S a Császárné, mint egy angyal úgy jő,
Egyenesen szívükbe szállok én,
E látogatás fényes ünnepén,
Az ifjú Császárt körülölelem,
- A reményt így öleli nemzetem- […]”

Ali basa, Edward király (Ferenc József) ugyanúgy a dicsőítést várja el az énekesektől. Tudni
kell azonban, hogy nem csupán egyéni hiúságuk okán követelik ezt, hanem a magasztaló,
dicsőítő művek, a panegirikusok régi hagyományaira tekintettel is. A műfaj alapművének ifj.
Pliniusnak i. sz. 100-ban Traianus császárnak címzett panegirikusát tartják. (A magasztalás
hátterében Plinius consuli kinevezése áll.) A kétes értékű műfaj még a 20. századi diktátorok
idején is sokadik virágkorát élhette, ahogy egy Rákosi Mátyást istenítő vers részlete is
bizonyítja.

„Az első szó róla beszéljen,

csak őt dícsérje, a zömök
férfit, akit tizenhat évig
titkoltak tőlünk börtönök,
s kilépve onnan, ránkemelte
két okos szemét
és kezét nyújtva kivezette
a fényre nemzetét.

Csak őt dícséri most a vers is,

dícséri mesterét a mű.
A semmiből formált világot
és eget; nagylélekzetű
költőknek tárgyat, dalra hangot,
erőt a hangra ő adott-
legelső a költők sorában,
köztük is legnagyobb! […]” (Benjámin László: Mindennap győzelem)

Járj után, hogy Janus Pannonius kikhez írt panegirikusokat, és hogyan vélekedik erről az
utókor! ( http://mek.niif.hu/02200/02228/html/01/152.html)

Az erkölcs ereje, a zsarnok bűnhődése

Az 1857-ben elkezdett, és 1863-ban ó-angol ballada álcázó megnevezéssel napvilágot látott

költemény Arany egyetlen olyan történelmi tárgyú balladája, mely nem a magyar múltból
merít. A Nyugat-Európában ismert vándortéma azonban közvetett módon számos ponton
kapcsolódik a hazai sorskérdésekhez. A walesi bárdok a Szondi két apródjának
alaphelyzetét szélesíti ki, és viszi tovább. A zsarnokkal való szembehelyezkedésnek
szelídebb formáját az urak magatartása jelenti: félelemtől reszketve látják vendégül a királyt,

90
de saját jószántukból a királyt éltető koccintásra nem hajlandók. A bárdok viszont a két apród
kérlelhetetlen őszinteségét ismételve olvassák a hódító fejére bűneit. Bátor áldozatvállalásuk
nem hiábavaló. Arany azt sugallja, hogy a vértanúkban rejlő erkölcsi erő végül
diadalmaskodik. Törvényszerűnek tűnik, hogy ezzel az erkölcsi fensőbbséggel szemben a
zsarnoki erőszak csak átmenetileg kerülhet fölénybe; hosszú távon az elnyomó morális
züllöttsége önpusztító erővé válik. Edward király a rettenetes bűnök súlyától összeroppan.
Bűnhődése hallucinációkkal kezdődik, s a lelkiismereti gyötrelmek végül őrületbe kergetik.

Formai kérdések

Az arányosan tagolt költemény középső, hosszú része a „híres lakomát”, hat-hat versszak
pedig annak előzményeit és utóhatását beszéli el. Az egyszólamú balladában a lineáris
cselekményvezetés a lakoma végeztéig folyamatos (egy hosszúra nyúló nap és éjszakájának
eseményei peregnek előttünk), a továbbiakban viszont az idő múlása talányossá válik.
Nem tudjuk pontosan, hogy azonnal hagyja el vágtatva (menekülve) a király a meghódított
országot vagy csak néhány nap múlva. Az sem derül ki pontosan, hogy a londoni jelenetek
néhány hét, hónap netán év múlva játszódnak – ezt már az olvasóra bízza a szerző.
A rendíthetetlen hazafiság parancsát hirdető Szózat versformájának, a skót balladaformának
alkalmazása a szigetországi téma miatt is telitalálat. A ballada magával sodró művészi ereje a
műfajra egyébként is jellemző, de itt az átlagosnál fokozottabban kihasznált ismétléseknek
köszönhető leginkább. Alliterációk, szószerkezetek, mondatok, néha majdnem egész
versszakok kapcsolódnak egymáshoz rendkívül leleményes változatossággal, s a jambikus
lejtésű alapritmussal együtt teremtik meg a költemény páratlan zeneiségét.

Az V. László címszereplője az Edwardéhoz hasonló utat jár be. Mi az ő bűne és hogyan

bűnhődik? (Szöveggyűjtemény … oldal)

Ágnes asszony (1853)

A mai jogi fogalmak szerint mi lenne Ágnes asszony ellen a vád?

Értékeld Ágnes válaszait a csirkevéres lepedőről és az „ottbenn” alvó férjről!

A ballada időkerete homályban marad. Érzésed szerint mennyi idő telik el

a) gyilkosságtól a börtönbe kerülésig,

b) a börtönben a tárgyalásig,

c) a tárgyalás után?

Mit jelenthet konkrétan, hogy a szeretője maga vallott Ágnesre? (Ráfogta a gyilkosság
elkövetését? Társtettesként nevezi meg? Felbujtónak állítja be?)

Milyen társadalmi és emberi viszonyokat tükröznek a megszólítások? (Ágnes asszony;

csillagom; galambom; fiam, Ágnes; méltóságos nagy uraim; kegyelmetek; szegény asszony)

Hányféleképpen értelmezhető a 9. versszakban Arany által is kiemelt megbomlott szó?

91
Milyen szimbolikus jelentését ismered a 15. versszak metaforáiba szereplő liliomnak és
hattyúnak?

A görög mitológia alakjai között már fellehetők a „nagy bűnhődők”, akik örök értelmetlen
munkára vannak kárhoztatva: sziklát görgetnek a hegycsúcsra vagy éppen lyukas korsóban
cipelik a vizet. Kik ők és milyen bűnök miatt szenvednek?

ÁGNES ASSZONY

Ballada

Ágnes asszony a patakban

Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja*, ne hagyj el.

Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
"Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs* leplet."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
"Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Jön a hajdu: Ágnes asszony,

A tömlöcbe gyere mostan.
"Jaj, galambom, hogy' mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!"
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mély a börtön: egy sugár-szál

Odaférni alig képes;
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Szegény Ágnes naphosszanta

Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, - a sugárka
Mind belefér egy fél szembe.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mert, alighogy félre fordul,

Rémek tánca van körűle;
Ha ez a kis fény nem volna,

92
Úgy gondolja: megőrülne.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Öltözetjét rendbe hozza,

Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját* is megsimítja
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Hogy belép, a zöld asztalnál

Tisztes őszek ülnek sorra;
Szánalommal néznek ő rá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Fiam, Ágnes, mit miveltél?

Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Ő bitón fog veszni holnap,

Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vizen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Körültekint Ágnes asszony,

Meggyőződni ép eszérül;
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti: "meg nem őrül."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

De amit férjéről mondtak

A szó oly visszásan tetszik;
Az világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Nosza sírni, kezd zokogni,

Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

93
"Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem űlhetek."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Mocsok esett lepedőmön,

Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!"
Oh! irgalom atyja ne hagyj el.

Összenéz a bölcs törvényszék

Hallatára ily panasznak.
Csendesség van. Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Eredj haza, szegény asszony!

Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban

Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el

Mert hiában tiszta a gyolcs,

Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mint akkor éjjel.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Virradattól késő estig

Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással,
Fehér sulyka* messze villog.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

És ez így megy évrül-évre;

Télen-nyáron, szünet nélkül;

94
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Őszbe fordul a zilált haj,

Már nem holló, nem is ében;
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban

Régi rongyát mossa, mossa -
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

(1853)

Szómagyarázat, jegyzet

irgalom atyja: A megszólítás bibliai eredetű. Pál apostol korintusiaknak írt második leveléből
(1.3.) származik: „Áldott legyen az isten, Urunk Jézus Krisztus atyja, az irgalom atyja és a
minden vigasztalás istene!”.

gyolcs: finom fehér vászon

szöghaját: részletesen a kisolvasmányban

Kisolvasmány

Milyen színű volt Ágnes asszony haja?

[…] A kérdés […] szöghaj címszavunk. […] Újabb jelentésében (’merev, egyenes szálú haj’)
valahol előfordul a szótárban, régi, hajszínre vonatkozó jelentését pedig a mai fiatalok már
nem ismerik. Az ember természetesen legújabb szótárunkat, a Magyar értelmező kéziszótár
(ÉKsz.) átdolgozott kiadását lapozza föl először, s nem hisz a szemének: barnás, feketés színű
hajról olvas, holott mindig úgy tudta, hogy a szög színnév szőkésbarna, gesztenyeszínű hajra
vagy szőrzetre utal. Hamar megvan ennek az értelmezésnek a forrása is: a hétkötetes
értelmező szótár szög/3 szócikkének 2. pontja ’feketébe játszó vagy fekete (haj)’ jelentést ad
meg, s bizonyítékul Ágnes asszony balladájának két (nem egymást követő) versszakából idéz.
Az egyikben ezt írja Arany: „Szöghaját is megsimítja, Nehogy azt higgyék: megbomlott.” A
másikban: „Őszbe fordul a zilált haj, Már nem holló, nem is ében”. […] A lecke tehát föl volt
adva. […]
Egyik legkiválóbb szócikkírónk, Szirmai Diána […] a kérdésnek alaposan utánanézve, sok
adat birtokában a szög régi, színnévi jelentését szőkésbarnaként értelmezte. A magyar nyelv
történeti-etimológiai szótárának adatait találta a legmeggyőzőbbeknek, ’szőke’ és ’barna’
jelentésekkel. […] Kosztolányi pedig így írt az Édes Annában: „Haja ... nem volt szőke,
hanem a gesztenyeszín és a szőke közötti árnyalatú, szöghaj”. Örvendezhetnék, hogy ezek az
adatok az én esetleges tudásomat igazolják, ha ezek után tudnám, milyen színű is volt Ágnes

95
asszony haja! Mert hajlik ugyan a jelentés a hozzá legközelebb álló színárnyalat, a barna felé,
de hogy „holló” meg „ében”?! A kérdés tisztázása alighanem az Arany-kutatókra marad.

(Részlet az Ágnes asszony szöghaja meg a komor bika című írásból.)

Bíró Ágnes cikke az Édes Anyanyelvünk című nyelvművelő folyóirat 2005-ös évfolyamának
júniusi számában jelent meg. Olvasd el a teljes szöveget, hogy megismerd a komor bika
pontos jelentését is! (http://édesanyanyelvünk.anyanyelvápoló.hu/pdf/ea0506.pdf)

sulyka: A sulyok mosáskor alkalmazott, a ruha verésére használt vastag, nyeles falap.

Szilvamagmintával faragott sulyok

1. Székely Bertalan: Ágnes asszony - színes litográfia, 1865

2. Zichy Mihály: Ágnes asszony

Hasonlítsd össze Székely Bertalan és Zichy Mihály illusztrációját!

a) Melyik jelenetet választották ki?

b) Pontosan jelenítik meg a szöveget vagy másra törekszenek? (Milyen a mosó nő környezeti
háttere? A rémek mivel ijesztgetnek?)

Kisolvasmány

Egy másik lemoshatatlan vérfolt

Shakespeare Macbeth című tragédiájának Lady Macbethje is Ágnes asszonyhoz hasonlóan

bűnhődik. Hataloméhségtől vezérelve ölték meg férjével együtt a királyt, de a darab ötödik
felvonásában a korábban céltudatos nőt már alvajáró mániákusként látjuk viszont, aki a kezére
hallucinált vérfolttól szeretne szabadulni.

Lady Macbeth égő gyertyával jő.

96
[…]

ORVOS
Mit csinál most? Nézd csak, hogy dörzsöli a kezeit.

KOMORNA
Szokása; úgy tesz, mintha mosná. Láttam már, hogy egy óráig is folyvást így tett.

LADY MACBETH
Itt – mégis van egy folt.

ORVOS
Csitt, – szólni kezd. Följegyzem, a mit mond, hogy emlékezetemet gyámolítsa majd.

LADY MACBETH.
El, átkozott folt! Mondom el! […] Itt mégis érzik a vérszag. Arábiának minden illatszere sem
édesíti meg e kis kezet! Oh! oh! oh!

ORVOS.
Minő sóhaj volt ez! Iszonyatos teher nyomja szivét. (V. felvonás, I. szín, ford. Szász Károly))

Népi témájú lélektani ballada

A nagykőrösi történelmi balladák között a népi életből témát merítő, lélektani jellegű
alkotásként bukkan föl az Ágnes asszony. A közösségi sorskérdések mellett tehát az egyéni
lét egyetemes problémái is foglalkoztatják Aranyt.
A korszak elején, 1853-ban született költemény valósítja meg talán legékesebben a szándékot:
kifejezni „nem a tényeket, hanem a tények hatását az érzelemvilágra”.
Ebben a balladában a tényeket, a bűnesetet csak elszórt utalásokból rekonstruálhatjuk –
azokból sem pontosan -, annál részletesebben tárul föl előttünk a bűnhődés útja. A ballada
középpontjában azok a lelki folyamatok állnak, amelyek végül Ágnes teljes
összeroppanásához, megőrüléséhez vezetnek.
Már az első jelenetben a zavarodottság jelei mutatkoznak Ágnesen, aki a foltos lepedőre
vonatkozó és a férje hollétét firtató kérdésekre gyermeteg válaszokkal áll elő. De nemcsak a
válaszai árulkodóak, hanem maga a helyzet: a bűnösökre jellemző természetes módon
próbálja meg leplezni bűnét, miközben éppen a bűnjelet, a leplet teszi közszemlére.
A sötét börtönben magára maradó asszonyt már hallucinációk gyötrik, de a beszűrődő
fénysugárba „kapaszkodva” még sikerül ép eszének egy kis hányadát megőriznie. Ez a
maradék önkontroll teszi lehetővé, hogy a tárgyaláson is rendezett külsővel képes
megjelenni, de a fejére olvasott vádak hallatán végképp összetörik, és a lélek védekező
reakciójaként teljesen elszakad a valóságtól. Nem is igazán érti (akarja érteni) mi történt a
férjével, és a büntetése is kizárólag elhatalmasodó mániája szempontjából érdekli. A
lelkiismeretét terhelő bűn a kimoshatatlan lepedőben testesül meg, véget nem érő
bűnhődése pedig már kívül esik a földi igazságszolgáltatás keretein.
A balladaíró is teljesen azonosul a „bölcs törvényszék” képviselte magatartással. Az ítélkezést
fölsőbb hatalmakra hagyva, szánalmat ébresztve láttatja a vétkéért bűnhődő asszonyt; a
refrén így válik Ágnes és a vele együttérző író és az olvasók közös fohászává.
A versformákat tudatosan alkalmazó Arany a népi témának megfelelően ütemhangsúlyos,
felező nyolcas alapritmust választ, de - akárcsak a többi balladában - időmértékkel vegyítve
szimultán hatás alakul ki. Az ötsoros versszakok félrímes első négy sora az ütemhangsúlyos

97
ritmusú, de akadnak tisztán trochaikus („hallatára ily panasznak” -U/-U/-U/-U),
choriambusból („Szörnyü a bűn, terhes a vád”-UU-/-UU-), vagy éppen ionicus a minoréből
(„Haza többé nem eresztik” UU--/UU--) építkező sorok is.
A refrén nemcsak a kilenc szótag alapján különül el, hanem tisztán időmértékes ritmusával
is. Fölfogás kérdése, hogy az értelmi tagolásra tekintettel felütéssel kezdődő daktiluszokat
hallunk, vagy egész verslábbal kezdődő anapesztuszokra osztjuk a sort.

-/-UU/-UU/-U

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

--/UU-/UU-/U

Olvasd el a szöveggyűjteményben a Zách Klára című balladát! A kihagyásokkal elbeszélt

történet rekonstruálása után keress párhuzamokat Katona Bánk bánjával! Arányban állnak-e a
bűnök a büntetésekkel ebben a balladában?

Az Őszikék balladái
Az Őszikék nyolc balladája az 1877 júliusától novemberéig terjedő időszakban keletkezett.
Feltűnő módon hiányzik a Nagykőrösön még domináns történelmi-közösségi téma, s
nagyobb szerepet kap a népies tárgy mélylélektani feldolgozása (Tengeri-hántás, Az
ünneprontók, Vörös Rébék, Népdal). Drámai jellegű, Shakespeare világát idéző a Tetemre
hívás és az Éjféli párbaj, romantikus jellegű, (nagy)városi tematikájú a Híd-avatás és A kép-
mutogató.
Ezekre a művekre már egyáltalán nem jellemző a tanító szándékú célzatosság, ehelyett a
végzet kiszámíthatatlan erőinek kiszolgáltatott, esendő emberek sorsával szembesülünk.
A babonás-mágikus elemek meghatározóvá válnak, ennek is köszönhető a komorabb
hangütés.
A tömörítés, az elhallgatásokra épülő szerkesztés a határokat feszegeti, a talányosság
időnként próbára teszi az olvasót. (Imre László „rejtvényszerű szűkszavúságról” beszél,
Rónay György szerint pedig „az a bizonyos balladai homály itt már olyan sűrű, hogy alig látni
benne”.)
E balladák többsége esetében tehát az elemzés alapja szükségszerűen a történet megértése.

Vörös Rébék (1877)

Milyen madarakhoz kapcsolódó babonákat, hiedelmeket ismersz?

Melyik híres Shakespeare-tragédiának az alaptémája a szerelmi féltékenység?

Ritmizáld a költeményt és állapítsd meg a rímképletet!

98
VÖRÖS RÉBÉK

"Vörös Rébék általment a

Keskeny pallón s elrepült -"[*]
Tollászkodni, már mint varju,
Egy jegenyefára űlt.
Akinek azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár:
Hess, madár!

Ő volt az, ki addig főzte

Pörge Dani bocskorát*,
Míg elvette a Sinkóék
Cifra lányát, a Terát.
De most bezzeg bánja már,
Váltig hajtja: kár volt, kár!
Hess, madár!

Pörge Dani most őbenne

Ha elbotlik se köszön,
S ha ott kapja, kibuktatja
Orrával a küszöbön.
Pedig titkon oda jár,
Szép asszonynak mondja: kár!
Hess, madár!

Cifra asszony színes szóra

Tetteti, hogy mit se hajt:
"Kend meg köztünk ne csináljon
Háborodást, házi bajt,
Nem vagyok én csapodár."
Rebi néni mondja: kár!
Hess, madár!

Másszor is jön, hoz fehér pénzt*,

Piros kendőt s egyebet:
"Nesze, lyányom? e mézes bor
Erősítse a szived:
Szépnek úgy nem tenni kár!"
- "Hadd jöjjön hát a kasznár*."
Hess, madár!

Háborúság, házi patvar

Attól kezdve van elég;
De nem hallik a szomszédba:
Pörge Dani tűri még.
A bölcső is ott van már:
Künn egy varju mondja: kár!
Hess, madár!

99
"Asszony, ördög! vidd apádnak
Haza ezt a gyermeket -
Ne! a varjut (hol a puskám?)
Útra meglövöm neked."
Varju azt se mondja: kár!
El sem is rebbenti már:
"Hess, madár!

Híre terjed a helységben:.

"Tudjátok, mi az eset?
Pörge Dani egy varjút lőtt
S Rebi néni leesett!"
Rebi lelke nem vón' kár:
De, mint varju, visszajár
Hess, madár!

Gyilkost a törvény nyomozza;

Szegény Dani mit tegyen?
Útnak indul, bujdosásnak,
Keskeny pallón átmegyen.
Szembe jött rá a kasznár.
Varju elkiáltja: kár!
Hess, madár!

Keskeny a palló kettőnek:

Nem térhet ki a Dani;
Egy billentés: lent a vízben
Nagyot csobban valami.
Sok eső volt: mély az ár.
Varju látja, mondja: kár!
Hess, madár!

Bujdosónak kín az élte;

Reszket, ha levél zörög:
Felvont sárkányt* vesz kezébe,
Hajtja éh: "megállj, görög*!"
Varjú mind' kiséri: "kár!...
Fennakadsz te, szép betyár!"
"Hess, madár!"

"Most ebédre, hollók, varjak

Seregestül, aki van!
De szemét ne bántsa senki:
Azzal elbánok magam."
Fekete volt; mint bogár:
Asszony ott sír: "mégis kár!
Hess, madár!"

100
Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón: most repűl;
Egy varjúból a másikba
Száll a lelke, vég ne'kül
S kinek ő azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár.
Hess, madár!

(1877 szept. 26)

Szómagyarázat, jegyzet

[*]
E két sor népmondai töredék. - Arany János jegyzete

Rébék: a Rebeka név népi változata (becézve: Rebi)

főzte … bocskorát: a szerelmi varázslás egyik módja

fehér pénz: ezüstpénz

kasznár: jószágigazgató, gazdatiszt

felvont sárkány: a sárkány a puska elsütő szerkezete, felvont állapotában áll lövésre készen

görög: kereskedő (A névátvitel alapja, hogy a kereskedés hagyományosan három néphez

köthető, a göröghöz, az örményhez és a zsidóhoz)

Zichy Mihály: Vörös Rébék

Példázat a gonosz kísértéséről

A történet kiindulópontja egy népi babona, mely a varjúban a bűnre kísértő gonosz
megtestesülését látja, ezért hangzik fel minden versszak végén a kergető szólam.
Az első versszak a balladában többször visszatérő babonás alapelemet vetíti elénk, az
alakváltásra képes boszorkány borzongatja a lelkeket. A nehezen kihámozható
cselekmény elején kiderül, hogy Rebi néni falusi kerítőnőként hozza tető alá Pörge Dani és
Sinkó Tera házasságát, majd hasonlóképpen boronálja össze Terát a kasznárral. Az
elkeseredett Dani maga sem biztos abban, hogy gyermeke tőle származik, s elkeseredésében
elzavarja az asszonyt a háztól, a sötét öregasszonyt pedig lelövi. Rebi lelke egy varjúba száll,
s így követi nyomon tovább Pörge Dani sorsát. A gyilkosság bűnébe esett Dani menekülés

101
közben előbb szerelmi vetélytársán, a kasznáron áll bosszút, majd rablóvá (rablógyilkossá?)
válik. Végül elfogják és felkötik a betyárt, tetemén a bosszúálló Rebi-varjú vezette
madársereg lakomázik, Sinkó Tera bűnbánó könnyei már semmin sem változtatnak.
Mivel Rebi lelke varjúból varjúba száll tova, az embernek örökké résen kell lennie. Távol
kellene tartani a gonoszra csábítás madarát, bár a befejezés szerint reménytelen a küzdelem,
mert akit „a varjú” magának kiszemelt, az nem menekülhet sorsa elől.

Képzeljétek el Sinkó Terát húsz évvel a történtek után! Írjatok egyes szám első személyben
önéletrajzi-vallomásos fogalmazást!

Tengeri-hántás (1877)

Olvassátok el a balladát, majd öt mondatban foglaljátok össze a tartalmát! Hasonlítsátok össze

a rekonstrukcókísérleteket, és a szövegre való hivatkozások alapján érveljetek, vitatkozzatok!

Hollósy Simon: Tengerihántás (1885)

TENGERI - HÁNTÁS

Ballada

Ropog a tűz, messze süt a vidékre,

Pirosan száll füstje fel a nagy égre;
Körülállja egynehány fa,
Tovanyúlik rémes árnya;
S körül űli a tanyáknak
Szép legénye, szép leánya.

"Szaporán, hé! nagy a rakás; mozogni!

Nem is illik összebúva susogni.
Ki először piros csőt lel,
Lakodalma lesz az ősszel.
- Tegyetek rá! hadd lobogjon:
Te gyerek, gondolj a tűzzel.

102
- Dalos Eszti szép leány volt, de árva.
Fiatal még a mezei munkára;
Sanyarú volt beleszokni:
Napon égni, pirosodni,
- Hüvös éj lesz, fogas a szél! -
Derekának hajladozni.

Deli karcsú derekában a salló*,

Puha lábán nem teve kárt a talló*;
Mint a búza, piros, teljes,
Kerek arca, maga mellyes,
- Teli a hold, most buvik fel -
Az egész lyány ugyan helyes.

Tuba Ferkó juhot őriz a tájon:

Juha mételyt* legel a rossz lapályon,
Maga oly bús... mi nem éri?
Furulyája mindig sí-ri,
- Aha! rókát hajt a Bodré -
Dalos Esztert úgy kiséri.

Dalos Eszti - a mezőre kiment ő,

Aratókkal puha fűvön pihent ő;
De ha álom ért reájok,
Odahagyta kis tanyájok'
- Töri a vadkan az "irtást"* -
Ne tegyétek, ti leányok!

Szederinda gyolcs ruháját szakasztja,

Tövis, talló piros vérit fakasztja;
Hova jár, mint kósza lélek,
Ha alusznak más cselédek?...
- Soha, mennyi csillag hull ma! -
Ti, leányok, ne tegyétek.

Tuba Ferkó a legelőt megúnta,

Tovahajtott, furulyáját se fútta;
Dalos Eszter nem kiséri,
Maga halvány, dala sí-rí:
- Nagy a harmat, esik egyre -
Csak az isten tudja, mér' rí.

Szomorún jár, tébolyog a mezőben,

Nem is áll jól semmi dolog kezében;
Éje hosszú, napja bágyadt,
Szive sóhajt - csak egy vágyat:
- De suhogjon az a munka! -
Te, halál, vess puha ágyat.

103
Ködös őszre vált az idő azonban,
Törik is már a tengerit Adonyban;
Dalos Eszter csak nem jött ki:
Temetőbe költözött ki;
- Az a Lombár* nagy harangja! -
Ne gyalázza érte senki.

Tuba Ferkó hazakerűlt sokára,

Dalos Esztit hallja szegényt, hogy jára;
Ki-kimén a temetőbe
Rossz időbe', jó időbe':
- Kuvikol már, az ebanyja! -
"Itt nyugosznak, fagyos földbe."

Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon,

Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon,
Muzsikát hall nagy-fenn, messze,[*]
Dalos Eszti hangja közte,
- Ne aludj, hé! vele álmodsz -
Azt danolja: "gyere! jöszte!"

Nosza Ferkó, felszalad a boglyára,

Azután a falu hegyes tornyára
Kapaszkodnék, de nem éri,
Feje szédűl: mi nem éri?...
- Tizenkettőt ver Adonyban:
Elég is volt ma regélni. - "

Lohad a tűz; a legények subába -

Összebúnak a leányok csuhába;
Magasan a levegőben
Repül egy nagy lepedő fenn:
Azon ülve muzsikálnak,
Furulyálnak, eltünőben.

(1877. júl. 15.)

Szómagyarázat, jegyzet

salló (sarló): gabona, fű levágására használt rövid nyelű, félköríves pengéjű vágószerszám

talló (tarló): 1. Az a föld, amelyről a gabonatermést levágták 2. Levágott gabonának a torzsa

métely: Kicsiny, élősködő laposféreg. A májmétely a rossz minőségű, nedves legelők

növényzetéről a kérődzők szervezetébe jutva a májat támadja meg.

irtás: a kiirtott erdő v. erdőrész helyén legelőnek használt v. művelés alá fogott terület

Lombár: A lombár a nagy, kifelé hajló szarv jelzője, illetve az ilyen szarvú szarvasmarha
megnevezése, ezért tulajdonnévvé is válhat.

104
 Mezőn háló emberek sokszor vélnek magasan a légben felettük
[*]

áthúzódó kísértetes zenét hallani, a (daemoni) zenészek valami

nagy, kiterült ponyván repülnek tova. (Arany János jegyzete)

Különítsd el a balladában a narrátor, a népi történetmondó és a történetet kommentálók

szólamait!

E többszólamú balladában a történetet kommentáló mondatok időnként rejtett információkkal

az értelmezést is segítik. Keress erre példákat!

Milyen írásjellel és rímmegoldással különíti el Arany e reflexiókat, kommentárokat?

Térképezd fel a költemény színeinek világát!

Figyeld meg, hogy milyen szerepet játszanak a természeti jelenségek!

Két jól megválasztott versszak segítségével pontosítsd, illetve bizonyítsd az állítást: a

háromütemű és kétütemű sorokba az időmérték is belehallik, leginkább a sorkezdő helyzetben
lévő ionicus a minorékon keresztül!

Kardos Albert összefoglalója alapján beszéljétek meg újra az alaptörténetet!

„ [Dalos Eszti] utána vetette magát Tuba Ferkónak, a juhászbojtárnak; egy darabig folyt a
szeretkezés, de egyszerre csak eltűnik a bojtár, s mire jó sokára hazakerül, Dalos Eszti már
másodmagával van – hant alatt. A sírtól nem tud elszakadni Tuba Ferkó, rossz időbe, jó időbe
mindig odamén, amíg végre fölszalad a boglyára, aztán a falu hegyes tornyára, ahonnan
lezuhanva szörnyet hal.”

Olvasd el a szöveggyűjteményben a Tetemre hívás című balladát, majd vesd össze a Tengeri-
hántással abból a szempontból, hogy milyen arányban állnak a szerelmi bűnök és azok
következményei!

A szöveggyűjteményben található Hídavatás című ballada nagyszabású haláltáncában

öngyilkossággal végződő tragikus életsorsok villannak fel. Válassz ki ezek közül egyet-kettőt,
és a fantáziádat szabadon engedve bontsd ki a történetet!

„Összegző volt és betetőző, kétségtelen. De nemcsak a „népiességé”. […] Mindazt

befogadta, összegezte, földolgozta, amit koráig a magyar irodalom alkotott és magába
fogadott. S bár a romantikus s a polgári-relista kor mezsgyéjén állt, s e kettőnek irodalma adta
költészetének törzsanyagát, életműve és magatartása közeli rokona, tudatos folytatója és
továbbadója a klasszicizmusnak is. Nemcsak összegző, betetéző így, hanem kezdeményező
is.” (Németh G. Béla)

105
Összefoglaló feladatok

Egészítsd ki a színessel pontozott helyekről hiányzó adatokkal az önéletrajzi levél részleteit!

Levél Gyulai Pálhoz

Nagykőrös, 1855. június 7.

[…] 1845 nyarán a megyei élet kicsapongásai, melyek szemem előtt folytak, némi szatirikus
hangulatot gerjesztének bennem, és megkezdém, minden előzetes terv nélkül írni az …… t.
[…] Időközben a Kisfaludy Társaság jutalomhirdetése, víg eposzra, mely figyelmemet először
kikerülte, nyár folytában ismételtetett, s én e véletlen összetalálkozás által meglepve siettem
szatírai eposzomat befejezni s felküldeni. […]

Az aranyokot, mintha lotterián, megnyerem, bírálóim közül egy elismerőleg, egy szinte
magasztalólag szólt a műről; de fülembe csak ama harmadik szó hangzott: " nyelv, verselés
olyan, mintha irodalmunk vaskorát élnők " Úgy véltem, hogy már most megállapodnom nem
lehet, s 1846-ra népies költői beszély lévén feladva, még az év nyarán írtam …… t. […] ……
jutalma nemcsak az eredetileg 15 aranyból álló díjnak kivételképp húszra emeltetése,
nemcsak váratlan fogadtatása kritika és közönség részéről, de Petőfi és több írók barátsága is
lett, kik azonnal siettek az egyszerű vidéki jegyzőt, mint hasonlójokat körükbe fogadni, s a
választottak közé avatni. […]

1849 tavaszán előbb Debrecenbe, majd …… re mentem a minisztériummal, mint fogalmazó.

Családom egyelőre …… n maradt, holmimat eladni s készülve a felutazásra, midőn a hírre,
hogy az orosz Debrecen alatt van, búcsút vettem a minisztériumtól, s június végén
visszasiettem családomhoz. […] Bekövetkezvén a katasztrófa, mint magán egyén laktam
…… n 1851 őszig, midőn …… re meghívattam. Attól fogva itt vagyok. …… i tartózkodásom
idejére esik a félév (1851), midőn többnyire …… en tanyázva, Tisza …… nak órákat adtam a
költészetben. A forradalom legyőzetése után kevesebbet dolgoztam, mint a forradalom előtt,
bizonyos lírai hangulatba estem anélkül, hogy lírám minden teljes hangot adna. Munkáim, a
divatlap - s más folyóiratokban közlött apróbb verseimen kívül ez időszakban Katalin költői
beszély, a …… (melyeket ugyan már Kőrösön végeztem be), népies vígeposz, oly
kedélyállapot kifolyása, midőn a világ folyásával s önmagammal meghasonlva, torz alakok
festésében akartam kárpótlást keresni. Legközelebb (1854), némi változtatással, az első
kidolgozásban megjelent …… .

E művet Pesten, egy írói bizalmas körben, hol a jeles műbíró, a veterán Szemere Pál is jelen
volt, felolvasván, szóba jött, mily célszerű lenne a hős férfikorából is dolgozva egy eposzt, az
egészet trilógiává alakítani. Ettől kezdve sokat foglalkoztam az eszmével, meg is kezdettem
…… cím alatt.

106
Válaszd ki az alábbiak közül Arany kortársait!

Villon
Balzac
Byron
Dante
Goethe
Gogol
Milton
Poe
Puskin
Shakespeare
Petrarca
Tolsztoj

Hogyan kapcsolhatók Aranyhoz az alábbi személyek?

Ilosvai Selymes Péter

Megyeri Sára
Gyulai Pál
Szilágyi István
Tasso

Rendezzétek meg az ifjú és az öreg Toldi gyilkossági ügyének bírósági tárgyalását! Osszátok
ki a szerepeket (vádló, ügyvéd, bíró), hallgassatok meg szemtanúkat, vonultassatok fel tárgyi
bizonyítékokat! A bíró komoly érvek és ellenérvek alapján hozzon ítéletet!

Társíts műveket az alábbi fogalmakhoz!

létösszegző költemény

elégikus óda

vígeposz

összehasonlító tanulmány

elégikus életkép

idő- és értékszembesítő költemény

Mely Arany-költeményekből származnak az alábbi szókapcsolatok?

tárgy künn, s temagadban

az ember önző, falékony húsdarab

egy népi sarjadék

107
bársony palástban járt a föld

fehér juhak s tulkok sereggel

csöndes fészket zöld lomb árnyán

csonka horgony: a remény

Gyűjtsd össze az ars poeticus vonatkozású költeményeket, s egy-egy mondatban foglald össze
az ars poetica lényegét!

Állíts össze egy öt idézetből álló válogatást Arany költészetének ritmikai sokszínűségét
bizonyítandó!

Kutass fel minél többet Arany műveinek képzőművészeti és zenei feldolgozásaiból!

108
Szöveggyűjtemény

A RAB GÓLYA

Árva gólya áll magában

Egy teleknek a lábjában,
Felrepűlne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.

Tűnődik, féllábon állván,

El-elúnja egyik lábán,
Váltogatja, cserélgeti,
Abban áll a
Múlatsága,
Ha beléun, újrakezdi.

Szárnya mellé dugta orrát,

Messze nézne, de ha nem lát!
Négy kerítés, négy magas fal;
Jaj, mi haszna!
Bár akarna,
Kőfalon nem látni átal.

Még az égre fölnézhetne,

Arra sincsen semmi kedve:
Szabad gólyák szállnak ottan
Jobb hazába;
De hiába!
Ott maradt ő, elhagyottan.

Várja, várja, mindig várja,

Hogy kinő majd csonka szárnya
S felrepűl a magas égig,
Hol a pálya
Nincs elzárva
S a szabadság honja kéklik.

Őszi képet ölt a határ;

Nincsen rajta gólyamadár,
Egy van már csak: ő, az árva,
Mint az a rab,
Ki nem szabad,
Keskeny ketrecébe zárva.

Még a darvak hátra vannak,

Mennek ők is, most akarnak:
Nem nézi, csak hallja őket,
Mert tudja jól,

109
Ott fenn mi szól,
Ismeri a költözőket.

Megkisérté egyszer-kétszer:
Nem bírná-e szárnya még fel;
Hej, dehogynem bírná szárnya,
Csak ne volna
Hosszu tolla
Oly kegyetlen megkuszálva!

Árva madár, gólya madár,

Sohse nő ki tollad, ne várd,
Soha többé, fagyos télig;
Mert, ha épen
Nő is szépen:
Rossz emberek elmetélik!

(1847)

A HONVÉD ÖZVEGYE*

...Gyarlóság, asszony a neved!

Csak egy rövid hó: még a gyász cipő sem
Szakadt el, melyben könnyé olvadott
Niobeként kísérte ki szegény
Atyám holttestét: s ím ő, éppen ő
Férjhez megyen... (HAMLET)*

Csatába ment az ifju honvéd,

Kemény, véres volt a csata;
Tengernyi néppel küzdve, megtört
A felkelők kicsiny hada;
De megtartá a tért, hol aznap
Élet-halálra ütközött:
Mert ott esett el mind, a téren!...
A honvéd is azok között.

Ottan feküdt a haldoklók közt,

Nehéz két sebbel kebelén;
Két seb... mind a kettő halálos -
Egyik jobb, másik bal felén;
Nyílt, éktelen, mély, iszonyú, de
Már fájdalom nélkül amaz;

110
A másik, ámbár láthatatlan,
Gyötrőbb... mert a szívben van az!

"Nem volna énnekem siralmas"

Az ifju felnyög, felkiált -
"Rövid éltemre koszorúnak
Föltenni e dicső halált;
S panasz nélkül fetrengenék itt,
Ha eltiport testemen át
Diadalra száguldanának
A harci fújó paripák.

Ha buzgó vérem hullatása

Éretted, óh te drága hon,
Nem esett volna ily hiába...
Múló jegy, összedőlt romon:
Ha áldozat gyanánt esém el,
De nem mint síri áldozat,
Mely vérrel önti bár meg a sírt,
Beléje életet nem ad.

És enyhe voln' e kő alattam,

Ez a halál-vetette ágy,
Ha láthatnám még egyszer őket -
Kikért ez a szív élni vágy;
Ha végálomba csókolhatná
A hív nő e bágyadt szemet,
Miután egy búcsu pillanattal
Megláttam őt s gyermekemet.

Isten hozzád, lelkem fiacskám,

Bús téli fán kis árva lomb,
Játéka minden förgetegnek,
Mely gyönge ágaidra ront.
Isten veled, hölgy... oh te nem rég
Menyasszony, és már özvegyem:
Mért oly soká nem élek, mint fog
Szerelmem élni szíveden!"

Száll a sóhaj... elhúnyt az ifjú,

Egyedül - annyi nép között!
Bajtársi még látták elesni,
Nem már, midőn elköltözött.
Széles, nehéz, sötét szárnyával,
Mikép egy óriás madár,
Árnyazta bé a vérmezőt egy
Homályos felleg... a halál.

És a feledség, mint sulyos köd,

Borult a völgyre vastagon;

111
Elkezde a harcos enyészet
Rabolni a halottakon:
Nem ismeri többé meg a nő
Férjét - az apa nem fiát;
Rokonért rokon, mátkáért mátka
A tért hiába futja át.

De a kétértelmű halálnak
A kósza hír is kötve hitt:
Sokáig várta sok beteg szív
A harcból vissza kedvesit.
A honvéd ifju hölgye is várt...
Napról-napra kikérdezett
Minden madárt, minden szellőt, mely
A harcmezőről érkezett.

Minden nap éledt, minden este

Kihalt szivében a remény;
Viselte már a hervatag bút
Arcán - nem még a gyászt mezén;
Majd fölvevé a bánatos mezt
És... arca rózsaszín leve:
Ő is azokhoz lőn hasonló,
Kiknek "szép özvegy" a neve.

Mint a virághoz, mely kitárta

Kelyhét, a méhek és lepék,
Gyülvén hozzája szép imádók,
Kinyílott szívét meglepék;
Azóta szellőt is, madárt is
Még sürgetőbben vallata:
S midőn, amit várt, bizonyos lőn...
Kezet más ifjunak ada.

Feledte a feledhetetlent;
S midőn a nászi vigalom
Beálla, szíve sima volt már,
Mint rég elült ó sírhalom,
Melyen az élők gyönyöréül
Hímes virágos fű terem...
De már alant porában a port
Rég elenyészté a verem.

Víg a menyegző; cseng a jókedv;

Hullámzik a dal és zene;
Sugár gyanánt lejt a menyasszony,
Hódít, varázsol kelleme;
Künn rémes éjfél átkozódik,
Fú, sír dühében a vihar:

112
Benn az öröm jár tölt kehellyel,
A zene szól, a tánc szilaj.

Egyszerre - mint éj a villámtól -

Megnyilatkozik a terem:
Küszöbjén sárga, véres arccal
Megáll a honvéd hirtelen.
A vigadók egymásra néznek,
Rémülve felsikolt a hölgy,
Alatta, mint mélységes örvény,
Indul, forog, süllyed a föld.

"Ne félj, ne rettegj a hivatlan

Vendég miatt, óh szép ara!"
Így búg a honvéd bánatos, de
Komoly, ünnepies szava -
"Ne reszkess a férjtől, ki férjed
Körében ím meglátogat,
Nem fogja visszakövetelni
Sem szívedet, se jobbodat.

Jöttem, hogy, amit sejte a hír,

De nem láttak tanú szemek,
- Amit te hinni úgy siettél -
Halálomról meggyőzzelek.
Igen! mi elváltunk: szabad vagy;
Enyém a sír, tiéd a jog, -
Mert a halottak nem pörölnek,
És én azok közül vagyok.

Eldobtad a tiszteletes gyászt,

Korán vetéd el azt, korán,
Meglehet, e gyász néha-néha
Emlékeztetett volna rám:
És eldobád - hajh, mint csalódtam! -
Azt is, aminél egyebet
Alig szerettél bennem: egykor
Hiú bálványod... nevemet.

De nem vádollak... óh e vádat

Inkább magamra emelem:
Annyi őszinte érzeményért,
Mit eltékozla kebelem,
Annyi reményért, mely csalárd lőn,
És annyi esztelen hitért,
Szerelmemért, mely végtelen volt...
És íme most itt van: mit ért!

Élj boldogul... ez könnyü annak,

Ki, mint te, oly hamar feled -

113
Még egy rövid szó gyermekemről,
Azután, hölgy, Isten veled:
Légy anyja és nem mostohája,
Nehogy eljöjjek egy napon,
És elvezessem kézen fogva
Őt is oda, hol én lakom!..."

Víg a menyegző; cseng a jókedv;

Szól a zene, a tánc szilaj;
Künn rémes éjfél átkozódik,
Fú, sír dühében a vihar; -
Mi elrémíté a menyasszonyt,
Nem volt egyéb, mint képzelet,
Mosolygva nyújtja karját táncra...
Aztán feled, feled, feled!

(1850. aug.)

Jegyzet

A honvéd özvegye: Petőfi özvegye, Szendrey Júlia1850. július 21-én már férjhez is ment
Horvát Árpád egyetemi tanárhoz. (Petőfivel 1847. szeptember 8-án kötött házasságot, 1848
decemberében született Zoltán fiuk, s Petőfi 1849. július 31-én a segesvári csatában tűnt el.)

Gyarlóság, asszony…: A Hamletből idézett mottó azt bizonyítja, hogy Arany már 1850-ben is
foglalkozott Shakespeare tragédiájával. (A teljes fordítás 1866-ban készült, az idézett részt is
módosította.)

DOMOKOS NAPRA

Midőn szüleid és mind akik szeretünk

Nyájas köszöntéssel tehozzád sietünk;
Midőn kedvedért a - bár hiános - család
Vígan ülte körül innepi asztalát:
Kedves fiú, hát én mit adjak most neked?
Egy édes csemegét: hizelgő éneket?...

Nem! azt én nem adok, te sem várod, hiszem.

Gaz, ki a Múzsáknak hamis tömjént viszen.
Szégyen a lantra, mely költött érdem által
Meggyaláztatni és gyalázni nem átall;
Minél édesb, annál émelygősb csemege -
Annál undoritóbb, minél szebb éneke.

Zengjem érdemeid? oh, azok lehetnek:

Állasz még küszöbén ifjú életednek;
Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod: az erő micsoda? - Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.

114
Áldjad a jó Istent, ki megálda téged,
Adván őreidül szerető szüléket,
Adván eszközöket, elhárítni pályád
- Annyi más futónak nehéz - akadályát.
Áldjad Istent, hanem óvakodj', amivel
Ő álda meg, saját érdemül róni fel.

Nemes önbizalom, de ne az önhittség,

Rúgói lelkedet nagy célra feszítsék:
Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.
Serdülj, kedves ifju... poharam cseng érted! -
Légy ember, ha majdan azt az időt éred.

Szeressed hazádat... Oh, a honszerelem

Most lehet őszinte, igaz, önzéstelen.
Ne is tőle kívánd, amit ő nem adhat:
Magadban keressed az édes jutalmat.
Csillagi nem lesznek, fényes díszjelei:
Keresztje elég van, - de maga viseli.

Vess számot erőddel s legjavát, amelyet,

Leghasznosbnak itélsz, hazádnak szenteljed.
Vagyon sok szüksége, sok fogyatkozása:
Bárhol állj, csak tőled előmentét lássa.
Serdülj, kedves ifju - habzó kelyhem dagad -
A haza igényel munkás, hű fiakat.

S ha talán, az érzés tengeréhez jutva,

Néked a szelíd lant tisztessége jutna:
Hass! buzdíts! egyesíts! hogy osztály ne légyen
Köztünk, hol magyar szó, honfiérzet - szégyen.
Virág a költészet... egy nép irodalma:
De ha nem virágzik, nem is terem a fa.

Ha pedig a tettdús férfikor elhíván

A lanttól, komolyabb munkásságot kíván:
Ne feledd, mily gyönge ama virág bokra,
Van szüksége közös ápoló karokra.
Serdülj, kedves ifju - még egyszer a kelyhet! -
Nőj eléggé nagyra - betölteni helyed!

(1851 aug. 4)

V. LÁSZLÓ

Sűrű setét az éj,

Dühöng a déli szél,
Jó Budavár magas

115
Tornyán az érckakas
Csikorog élesen.

"Ki az? mi az? vagy úgy -"

"Fordulj be és alugy
Uram László király:
A zápor majd eláll,
Az veri ablakod."

A felhő megszakad,
Nyilása tűz, patak;
Zúgó sebes özönt
A rézcsatorna önt
Budának tornyiról.

"Miért zúg a tömeg?

Kivánja eskümet?"
"A nép, uram király,
Csendes, mint a halál,
Csupán a menny dörög."

Megcsörren a bilincs,
Lehull, gazdája nincs:
Buda falán a rab
- Egy-egy felhődarab -
Ereszkedik alá.

"Hah! láncát tépi a

Hunyadi két fia -"
"Uram, uram, ne félj!
László, tudod, nem él
S a gyermek, az fogoly."

Mélyen a vár alatt

Vonúl egy kis csapat;
Olyan rettegve lép,
Most lopja életét...
Kanizsa, Rozgonyi.

"Kettőzni kell az őrt,

Kivált Mátyás előtt!"
"Mátyás, az itt maradt,
Hanem a többi rab -
Nincsen, uram, sehol."

A felhő kimerült,
A szélvihar elült,
Lágyan zsongó habok
Ezer kis csillagot
Rengetnek a Dunán.

116
"El! míg lehet s szabad!
Cseh-földön biztosabb."
"Miért e félelem?
Hallgat minden elem
Ég s föld határa közt."

Az alvó aluszik,
A bujdosó buvik;
Ha zörren egy levél,
Poroszlót jőni vél
Kanizsa, Rozgonyi.

"Messze még a határ?

Minden perc egy halál!"
"Legitten átkelünk,
Ne félj uram: velünk
A gyermek, a fogoly."

Az alvó felvirad,
A bujdosó riad;
Szellő sincsen, de zúg,
Felhő sincsen, de búg
S villámlik messziről.

"Oh adj, oh adj nekem

Hűs cseppet, hű csehem!"
"Itt a kehely, igyál,
Uram, László király,
Enyhít... mikép a sír!"

Állj meg, bosszú, megállj:

Cseh földön ül a rab;
Cseh földben a király,
Mindég is ott marad,
De visszajő a rab...!

(1853)

ZÁCH KLÁRA

Énekli egy hegedős a XIV-ik században

Királyasszony* kertje
Kivirult hajnalra:
Fehér rózsa, piros rózsa...
Szőke, leány, barna.

"Királyasszony, néném,
Az egekre kérném:

117
Azt a rózsát, piros rózsát
Haj, beh szeretném én!

Beteg vagyok érte,

Szívdobogást érzek:
Ha meghalok, egy virágnak
A halottja lészek!"

"Jaj! öcsém, Kázmér*,

Azt nem adom százér! -
Menj! haragszom... nem szégyelled?...
Félek, bizony gyász ér!

Sietős az útam,
Reggeli templomra:
Ha beteg vagy, hát fekügy le
Bársony pamlagomra." -

Megyen a királyné,
Megyen a templomba;
Szép virágok, deli szűzek
Mind követik nyomba.

Könyörögne, - nem tud,

Nem tud imádkozni;
Olvasóját* honn feledé:
Ki megyen elhozni?

"Eredj fiam, Klára,

Hamar, édes lyányom!
Megtalálod a térdeplőn,
Ha nem a diványon."

Keresi a Klára,
Mégsem akad rája:
Királyasszony a templomban
Oly nehezen várja!

Keresi a Klára,
Teljes egy órája:
Királyasszony a templomban
De hiába várja.

Vissza se megy többé

Deli szűzek közzé:
Inkább menne temetőbe
A halottak közzé.

Inkább temetőbe,
A fekete földbe:

118
Mint ama nagy palotába
Ősz atyja* elébe!

"Hej! lányom, lányom!

Mi bajodat látom?
Jöszte, borúlj az ölemre,
Mondd meg, édes lyányom."

"Jaj, atyám! nem - nem -

Jaj, hova kell lennem!
Hadd ölelem lábad porát, -
Taposs agyon engem...!"

Harangoznak délre,
Udvari ebédre;
Akkor mene Felicián
A király* elébe.

A király elébe,
De nem az ebédre:
Rettenetes bosszuálló
Kardja - volt kezébe'.

"Életed a lyányért
Erzsébet királyné!"
Jó szerencse, hogy megváltja
Gyönge négy ujjáért.

"Gyermekemért gyermek:
Lajos, Endre, halj meg!"
Jó szerencse, hogy Gyulafi
Rohan a fegyvernek.

"Hamar a gazembert...
Fiaim, - Cselényi...!"
Ott levágák Feliciánt
A király cselédi. -

"Véres az ujjad,
Nem vérzik hiába:
Mit kivánsz most, királyi nőm,
Fájdalom díjába?"

"Mutató ujjamért
Szép hajadon lányát;
Nagy ujjamért legény fia
Borzasztó halálát;

A másik kettőért
Veje, lánya végét;

119
Piros vérem hullásaért
Minden nemzetségét!"

Rossz időket érünk,

Rossz csillagok járnak.
Isten ója nagy csapástól
Mi magyar hazánkat! -

(1855)

Szómagyarázat, jegyzet

királyasszony: Erzsébet, Károly Róbert harmadik, lengyel származású felesége

Kázmér: 1333-tól lengyel király

olvasó: rózsafüzér

ősz atyja: Zách Felicián Nógrád megyei földbirtokos

király: Károly Róbert magyar király (1307-1342)

Lajos: Károly Róbert fia I. (Nagy) Lajos magyar király (1342-1382)

Endre: Károly Róbert másik fia, Itáliában meggyilkolták

Gyulafi: a királyfiak nevelője

Cselényi: királyi étekfogó

Madarász Viktor: Zách Felicián (1858)

120
A LEJTŐN

Száll az este. Hollószárnya

Megrezzenti ablakom*,
Ereszkedik lelkem árnya,
Elborong a multakon.
Nézek vissza, mint a felhő
Áthaladt vidékre néz:
Oly komor volt, - oly zöldellő
Oly derült most az egész.

Boldog évek! - ha ugyan ti

Boldogabban folytatok, -
Multam zöld virányos hanti!
Hadd merengek rajtatok.
Bár panasszal, bár sohajjal
Akkor is szám telve lőn:
Kevesebbem volt egy jajjal...
Hittel csüggtem a jövőn!

Most ez a hit... néma kétség,

S minél messzebb haladok,
Annál mélyebb a sötétség;
Vissza sem fordulhatok.
Nem magasba tör, mint másszor -
Éltem lejtős útja ez;
Mint ki éjjel vízbe gázol
S minden lépést óva tesz.

(1857)

Jegyzet:

Száll az este…: A vers első két sora egyértelmű rájátszás Poe A holló című költeményére,
amelyet éppen A lejtőn keletkezése táján fordított le Szász Károly, Arany nagykőrösi
tanártársa.

AZ ÖRÖK ZSIDÓ*

Pihenni már. - Nem, nem lehet:

Vész és vihar hajt engemet,
Alattam a föld nem szilárd,
Fejem fölött kétélü bárd...
Tovább! tovább!

Az út, hová talpam nyomul,

Sűlyed, ropog, átvékonyul;
Ónsúllyal a kolosszi* lég
Elzúzna, ha megállanék...
Tovább! tovább!

121
Rettent a perc, a létező,
S teher minden következő;
Új léptem új kigyón tapod:
Gyülölöm a mát s holnapot...
Tovább! tovább!

Éhes vagyok: ennem iszony;

Láng az ital, midőn iszom;
Álmam szilaj fölrettenés,
Kárpit megől szivembe kés...
Tovább! tovább!

S melyet hazud a sivatag,

Mint délibáb: tó és patak;
Gyümölcs unszol, friss balzsamu:
Kivűl arany, belűl hamu...
Tovább! tovább!

Rohannom kell - s a földi boly

Mellettem gyorsan visszafoly:
Ködfátyol-kép az emberek:
Én egy arcot sem ismerek...
Tovább! tovább!

Oh, mily tömeg? s én egyedűl,

Útam habár közé vegyül:
Érzem, mint csónak a habot,
Hogy átmenet mind rám csapott.
Tovább! tovább!

Az üstökös meg' visszatér,

Kiröppent nyíl oda is ér,
Az eldobott kő megpihen:
Én céltalan, én szüntelen
Tovább! tovább!

Pusztán folyam mért nem vagyok,

Hogy inna fel aszú* homok!
Mért nem futó, veszett vihar,
Mely ormokon egyszer kihal...
Tovább! tovább!

Irígylem az ágról szakadt

Levélkét: hisz majd fennakad;
Irígylem az ördögszekért*:
Árokba hull: céljához ért...
Tovább! tovább!

Szegény zsidó... Szegény szivem:

Elébb-utóbb majd megpihen.

122
Az irgalom nagy és örök,
Megszán s átkom nem mennydörög:
Tovább! tovább!

(1860)

Szómagyarázat, jegyzet

Az örök zsidó: A címszereplő alakjával kapcsolatban nem találhatunk konkrét utalást a

Bibliában, de az i. sz. első hat évszázadban számos Szentíráson kívüli legenda terjedt el –
ezek közé tartozik a bolygó zsidó legendája is. A történet szerint egy jeruzsálemi férfi
megtagadta Krisztustól, hogy a keresztvitel közben megpihenjen háza előtt: egyes változatok
szerint goromba szavakkal, más verziókban fizikai erőszakkal kergette el a Megváltót.
Kegyetlen viselkedése miatt Krisztus ítélete egyes forrásokban a Második eljövetelig tartó
élet: “Én megyek, de te addig várakozol, míg én újra eljövök”, más feljegyzésekben az örökké
tartó vándorlás. (A bolygó zsidó alakja keresztény találmány, a zsidó–keresztény kapcsolat
sarkalatos tükröződése, a zsidóság keresztény világban betöltött szerepének szimbóluma. A
Krisztus ellen elkövetett gyilkossággal vádolt zsidóság megtűrt, de egyben kívülálló csoportja
a középkori és a kora újkori Európának.)

kolosszi: óriási, hatalmas

aszú: aszott, aszálytól kiszáradt

ördögszekér: szúrós gyomnövény, illetve annak széltől görgetett kórója

RENDÜLETLENÜL

Hallottad a szót: "rendületlenül -"

Midőn fölzengi myriád ajak
S a millió szív egy dalon hevül,
Egy lángviharban összecsapzanak?...
Oh, értsd is a szót és könnyelmü szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon!

Sokban hívságos elme kérkedik,

Irányt még jóra, szépre is az ád;
Nem mondom: a hont ők nem szeretik;
De jobban a tapsot, mint a hazát...
Oh, értsd meg a szót és hiú dagályon
Olcsó malaszttá szent imád ne váljon!

Fényt űz csinált érzelmivel nem egy,

Kinek világát csak divat teszi:
Őnála köntös, eb, ló egyremegy,
S a hon szerelmén a hölgyét veszi...
Oh, értsd meg a szót s függve női bájon,
Külcsillogássá szent imád ne váljon!

123
Van - fájdalom! - kinek cégér hona.
Hah! tőzsér, alkusz és galambkufár:
Ki innen! e hely az Úr temploma:
Rátok az ostor pattogása vár!...
Oh, értsd meg a szót: kincs, arany kináljon:
Nyerészkedéssé szent imád ne váljon!

Szeretni e hont gyakran oly nehéz: -

Ha bűnbélyeg sötétül homlokán,
Gyarló erényünk öntagadni kész,
Mint Péter a rettentő éjtszakán.
Oh, értsd meg a szót: fényben, vagy homályon -
De kishitűvé szent imád ne váljon!

Szeretni a hont - ah! még nehezebb,

Midőn az ár nő, ostromol, ragad...
És - kebleden be-vérző honfiseb -
Bújsz a tömegben, átkos egymagad.
Oh, értsd meg a szót s győzve a ragályon
Káromkodássá szent imád ne váljon!

Hallottad a szót: "rendületlenül"?

Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, -
Lenn a sikamló tér, nyomás felül,
Vész és gyalázat el ne rántsanak.
Oh, értsd meg a szót: árban és apályon
- Szirt a habok közt - hűséged megálljon!

(1860)

VOJTINA* ARS POÉTIKÁJA

(Részletek)

[…]

Költő leánnyal, borral nagyralát:

Tőlem ne várja senki már dalát.
Bort... legfölebb ha néha megiszom:
S a szerelem... rég volt az! rég bizon.
Én is szerettem: (oh, ez édes emlék
Szivemre most is oly enyhítve ömlék!)
De halkan, zaj ne'kül... mint a virág
Egymásra hajlik és hangot nem ád
Midőn felpattan illatos pora
S elönti a kéj boldog mámora.
Egy mukkomat se hallád, vaksi hold!...
(Látta-e, nem tudom, vagy ott se volt);
Nem kiabáltam a természetet,
Csak érzém, mit szivembe ültetett;

124
S midőn szerelmet a leánynak esdék:
Nem oly szagú volt mint a nyomdafesték.

De a hazáról... Úgy van, a haza!

Zengjen felőle hát a dal, nosza!...
Késő ez is: mi haszna lelkesűl
Az ember, ha középen belesűl!
De meg, mit érne gyöngéd szó nekik,
Midőn a hont ordítva szeretik? -
Midőn legszebb virág a mályva-rúzsa:
Köténybe rejti kis bokrát a múzsa.

Volt a hazának egy-két énekem.

Bágyadt, igaz, s "örömtől idegen":
De honfi keble érzé a panaszt,
A csendben, éjben jól kivette azt;
S a fájdalomban, mely elfojtva sírt,
Ön-fájdalmát lelé, s hozzá az írt.
Sebet tör a dal, de balzsamteli
Ujjával ismét megengeszteli.

Most helyzetünk valóban istenáldás:

Ének se kell, csupán hangos kiáltás.
Ki a hazáról mond nagyot, sokat:
Csak rajta! nem hiába kurjogat.
De bár a hont szeretjük egyaránt:
Van a modorban néha, ami bánt;
Mert jóllehet az érzés egyre megy:
A költő, s a... cipész-inas, nem egy.

Én már ezentul ilyetén gyalog

Versen... csak így pálcán lovagolok;
Zúg, sistereg, szédűl szegény fejem:
Nincs odafent, szárnyas lovon, helyem.
S azóta, hogy nem mondtam éneket,
"Mély hallgatásban torkom elrekedt";
S mint hangjavesztett opera-dalár,
Lettem éneklőből... énektanár.

Mendacem oportet esse memorem:

Költőnek ezt ajánlani merem.
Nem épen tisztes, de derék szabály,
Versembe jól fér, s a mellett - talál.
Azaz - magyarra téve a szavak:
"Költő hazudj, de rajt' ne fogjanak";
Mert van egy példa, hogy: a sánta eb...
A sánta költő még keservesebb.

Hazudni rút. Ez ellen a morál,

A társas illem egykint perorál;

125
De költőnek, bár lénye isteni,
Nemcsak szabad: - szükség fillenteni.
Avagy felettünk nem hazud az ég,
Bolttá simulva, melynek színe kék?
A támadó nap burka nem hazud?
S fejünk felett, min jár, nem ál az út?
A csillagok hullása nem csaló?
Távol hegy, erdő kék színe való?
Szivárvány hídja nem csak tettetés?
A látkör széle nem csúf rászedés?
A délibáb, midőn vizet csinál,
Melyben torony, fa kettészelve áll,
Lebegve orma, tótágast az alja:
Hát nem szemed, szomjad ingerli, csalja?...
Minden hazugság, földön ami szép:
Csontváz, ijesztő a valódi kép;
Azt vérrel, hússal ékesíteni
Jer, jer költő!... hazudva isteni!

Győzz meg, hogy ami látszik, az való;

Akkor neved költő lesz, nem csaló, -
Amint nem az volt rég az átheni,
Malacvisítást tudva színleni;
Ellenben a pór, aki szűr alatt
Ríkatta disznát, és kuhin maradt,
Bár a visítót gúnyosan emelte,
A hallgatók füttyét megérdemelte.
Mert a közönség érzé, hogy amaz
Úgy rí, miként legtöbbször a malac,
Míg a valódi - csont és vér noha -
Tán úgy sikoltott, mint másszor soha.

Itt a különbség: hogy e látszatot

Igaz nélkül meg nem csinálhatod.
Csakhogy nem ami rész szerint igaz, -
Olyan kell, mi egészben s mindig az.

[…]

Állok Dunánk szélén, a pesti parton:

Előttem a kép, színdús üde karton:
Felleg s hegy által a menny kékje csorba.
A nap most száll le a város-majorba;
Büszkén a Gellért hordja bársonyát,
S fején, mint gondot, az új koronát;
Lenn a Tabánban egy toronytető
Gombjának fénye majdnem égető;
Míg fönt a Mátyás ódon temploma
Szürkén sötétlik, múlt idők roma;

126
És hosszu rendje apró sűrü háznak
Fehérlik sorba', mint gyepen a vásznak;
Alant a zölden tiszta nagy folyam,
Mint egy smaragd tó bércek közt, olyan,
Meg nem legyinti szellő' s fecske szárnya,
Csak mélyén lüktet forradalmas árja;
Felszíne tűkör, és abban, mikép
Tündéri álom, az előbbi kép
Tisztára mosdva, felfordítva ring,
Mint lenge kárpit, a merő fal ing...
Ábrándos lelkem a hullámba mélyed, -
Vágyban elúszva búvárlom a mélyet:
Itt, itt a nimfák! itt a cháriszok!...
Az utcán por, bűz, német szó, piszok.

Nem a való hát: annak égi mássa

Lesz, amitől függ az ének varázsa:
E hűtlen hívség, mely szebbít, nagyít -
Sulykot, bizony, nem egyszer elhajít:
Ez alkonysúgár, mely az árnyakat,
E köd, mely nőteti a tárgyakat;
E fénytörődés átlátszó habon,
E zöld, esős lég egy május-napon;
Ez önmagánál szebb, dicsőbb természet:
Egyszóval... a költészet.

[…]

(1861)

[*]
Olla potrida. - A. J.

[**]
Ez 1849-ben volt így. - A. J.

Szómagyarázat

Vojtina Mátyás, versfaragó, a 40-es években Pestre került tót diák, ki a fővárosban, főképp
annak irói köreiben általánosan ismert eredeti alak volt. Bernát Gazsi inasának fogadta s e
réven gyakran férkőzhetett irók és költők közelébe, akiket rendesen írókollégának szólított. V.
nevét halhatatlanná tette irodalmunkban Arany János azáltal, hogy két nagyobb
tankölteményének címét Vojtina nevéhez fűzte: V. ars poeticája és V. levelei öccséhez.
(Forrás: Pallas Nagylexikon)

NATURAM FURCÂ EX PELLAS...

Gyermekkoromban felköték
A színben egy nagy tökharangot,
Amely ugyan nem ada hangot,

127
De máskép vígan működék;
Megvolt a súlya, lódulása,
Kötelét hogy jól visszarántsa
S vele a kis harangozót; -
Szóval: csinált kommóciót.

"No, mondám, majd ha nagy leszek,

Valódi harangot veszek
És azt egész nap kongatom
Saját kényemre, szabadon."
Így kongatom most untalan
E verseket - bár hangtalan.

(1877 júl. 9)

VÁSÁRBAN

Gyékényes, abroncsos alföldi szekér,

Honnan cipel a sors - s e három egér?
Hoztál-e pirosló új búza-magot?
Mezők üde lelkét: friss széna-szagot?

Odakünn már, úgy-e, megért a kalász?

Rét gyapja lenyirva; foly a takarás;
Boglyák tetejéről egy-egy suta gém
Néz szét aratóknak vidám seregén?

Rég nem látta bizony vidámnak e nyájt,

Minden nyara - új seb - a régire fájt:
De talán most e nagy mezei jószág
Áldást hoz az egyszer: szép Magyarország.

Legyen is, legyen is megáldva e föld

- Isten maga telke - mint rég ezelőtt,
Mikor én is "markot hajtani" kezdtem,
S nem sikerűlt, bárhogy s mint igyekeztem.

Így - vézna, ügyetlen testi dologra -

Adtam fejem a bölcs tudományokra,
Barázda helyébe' szántván sorokat,
Nem kérkedem ezzel, mert azt se sokat.

De, hogy a mezőt, az anyatermészet

Kebelét elhagytam, sajog egy érzet,
Holtig sajog itt benn, - s tüzesebben vér
Láttodra, te búzás alföldi szekér.

(1877. júl. 9.)

128
A TÖLGYEK ALATT

Margitsziget

A tölgyek alatt
Szeretek pihenni,
Hova el nem hat
Város zaja semmi.
Zöld lomb közein
"Áttörve" az égbolt
S a rét mezein
Vegyül árny- és fényfolt.

A tölgyek alatt
Oly otthonos itten!
Évem leapadt:
Ime, gyermek lettem,
Mint mikor a tölgy
Sudarát megmásztam,
Hol seregély költ -
S vígan madarásztam.

A tölgyek alatt
Több egykoru társsal
Madárfiakat
Kifeszíténk nyárssal;
Jó tűz lobog ott,
Zizeg a kis bogrács -
S ha bealkonyodott,
Haza már egy ugrás.

A tölgyek alatt
Örömest valék én,
Bár a madarat
Hagytam utóbb békén;
Gyermeki önző
Korom' ifju ábránd
Veszi ösztönző
Szárnyára, s tovább ránt...

De tölgyek alatt,
Valamerre jártam,
Szűlőhonomat,
- Csakis ott - találtam;
S hol tengve, tunyán
Hajt, s nem virul a tölgy:
Volt bár Kanaán,
Nem lett honom a föld. -

129
A tölgyek alatt
Még most is el-űlök;
Bűv-kép csalogat,
Ábrándba merűlök;
Hajó-kerekek
Zubogását hallom...
"Hajrá, gyerekek:
A vízi malom!"

A tölgyek alatt
Im, meglep az alkony,
Hűsebb fuvalat
Zörög át a parkon;
Felhők szeme rebben:
Haza sietek,
Jobb ott, melegebben,
Ki vén, ki beteg...

A tölgyek alatt
Vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
Meg kelletik adni;
De, akárhol vár
A pihenő hely rám:
Egyszerüen bár,
Tölgy lenne a fejfám!

(1877 aug. 5)

HÍD-AVATÁS

Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!"

És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta... késő visszavenni:
Ez az utolsó tétemény:
"Egy fiatal élet-remény."

A kártya nem "fest", - a fiúnak

Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!... ő vándorútnak
- Most már remény nélkül, magán --
Indúl a késő éjszakán.

Előtte a folyam, az új hid,

Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet.

130
Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri; -
Lenn, csillagok száz-ezeri.

S amint az óra, csengve, bongva,

Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz a visszás csillagokba:
Kél egy-egy árnyék a habon:
Ősz, gyermek, ifju, hajadon.

Elébb csak a fej nő ki állig,

S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
"Uj hid! avatni mind! vigan."

"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!"

Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
"Egymásé a halál után!"
S buknak, - mint egykor igazán.

Taps várja. - "Most a millióson

Van a sor: bátran, öregem!" -
"Ha megszökött minden adósom:
Igy szökni tisztesebb nekem!"
S elsímul a víz tükre lenn.

Hivatlanul is jönnek aztán

A harmadik, a negyedik:
"Én a quaternót elszalasztám!"
"Én a becsűletet, - pedig
Viseltem négy évtizedig."

S kört körre hány a barna hullám,

Amint letűnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: "Én most tanúlám
Az elsőt; pénzem elfogyott:
Nem adtak: ugrom hát nagyot!"

Egy tisztes agg, fehér szakállal,

Lassan a hídra vánszorog:
"Hordozta ez, míg birta vállal,
A létet: mégis nyomorog! -
Fogadd be, nyílt örvény-torok!

Unalmas arc, félig kifestve -

Egy úri nő lomhán kikel:

131
"Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!"
Ezt is hullámok nyelik el.

Nagy zajjal egy dúlt férfi váza

Csörtet fel és vigyorgva mond:
"Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napleont!"
A többi sugdos: "a bolond!..."

Szurtos fiú ennek nyakába

Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába:
"Lábszijjra várt a mesterem:
No, várjon, míg megkérlelem!"

"Én dús vagyok" kiált egy másik

S élvezni többé nem tudom! -"
"Én hű valék a kézfogásig
S elvette Alfréd a hugom'!"
Eltűnnek mind, a járt uton.

"Párbajban ezt én így fogadtam:

Menj hát elül, sötét golyó!" --
"Én a szemérmet félrehagytam,
És íme, az lőn bosszuló:
Most vőlegényem a folyó. -"

Igy, s már nem egyenkint, - seregben,

Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölreppenve, szállanak.

Órjás szemekben hull e zápor,

Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna győzi s adja még.

Néz a fiú... nem látja többé,

Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrübbé, sűrübbé
Nő a veszélyes forgatag:
Megérzi sodrát, hogy ragad.

S nincs ellenállás e viharnak, -

Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. -

132
 Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, - csend mindenütt.

(1877 aug. 22)

Zichy Mihály: Hídavatás (1894 és 1898 között)

TETEMRE HÍVÁS

A radványi sötét erdőben

Halva találták Bárczi Benőt.
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
"Ime, bizonyság Isten előtt:
Gyilkos erőszak ölte meg őt!"

Kastélyába vitette föl atyja,

Ott letevék a hűs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
Vérben, ahogy volt, nap nap után
Hever egyszerű ravatalán.

Állata őrzeni négy alabárdost:

"Lélek ez ajtón se be, se ki..."
"Hátha az anyja, szép huga már most
Jönne siratni?" - "Vissza neki;
Jaj, ki parancsom, élve, szegi!"

Fojtva, teremről rejti teremre

Halk zokogását asszonyi bú. -
Maga, pecséttel, "hívja tetemre"
Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
Legyen a seb vérzése tanú.

133
A palotát fedi fekete posztó,
Déli verőn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
Gyertya, feszűlet, kánoni pap:
Sárga viaszfényt nyughelye kap.

"Jöjjenek ellenségi, ha voltak!"

Jő, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
Állva fejénél az, vagy emez:
"Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez."

"Hát ki?..." riad fel Bárczi sötéten,

"Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
Váddal az önnön szívemig ér:
Mindenki gyanús nekem, aki él!"

"Jöjjenek úgy hát ifju baráti!"

Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hőst véribe' látni,
S nem harc mezején elomlania.
Erre se vérzik Bárczi fia.

"Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...

Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!"
Megkönnyezetlen senki se hagyja,
Kedves urára szánva tekint.
Nem fakad a seb könnyre megint.

"Jöjjön az anyja! hajadon húga!"

Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
Mindre nem érez semmit a holt:
Marad a tört vér - fekete folt.

"Jöjjön utolszor szép szeretője,

Titkos arája, Kund Abigél!"
Jő; - szeme villan s tapad a tőrre,
Arca szobor lett, lába gyökér.
- Sebből pirosan buzog a vér.

Könnye se perdűl, jajja se hallik,

Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
Döbbenet által a szív ere fagy:
"Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!"

Kétszeri mondást - mint lebüvölten -

Hallgat el, aztán így rebegi:

134
"Bárczi Benőt én meg nem öltem
Tanum az Ég, s minden seregi!
Hanem e tőrt én adtam neki.

Bírta szivem' már hű szerelemre -

Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval "igenre",
Mert ha nem: ő kivégzi magát.
Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!"

S vadul a sebből a tőrt kiragadja,

Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
S vércse-visongással rohan el.
Vetni kezet rá senki se mer.

Odakinn lefut a nyilt utca során,

Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: "Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!"

(1877 okt. 27)

Zichy Mihály: Tetemrehívás (1894 és 1898 között)

Gyárfás Jenő: Tetemrehívás (1881)

135
HASADNAK RENDÜLETLENÜL

Hasadnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar!
Bölcsődtül kezdve sírodig
Ezt ápold, ezt takard.
A nagy világon ekivűl
Nincs más, amit mivelj:
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt enned, innod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor

Apáid vére folyt,
Ez a föld másra sem való,
Csak hogy eltékozold.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Bátorság volna ezt a hont
Neked fenntartani.

Szabadság! itten hordozák

Véres zászlóidat,
Szabad száj! itt csikorgatod
Véres fogaidat.
---------------

(1880 körül)

136