La Fontaine: A tücsök és a hangya

Mit csinált a tücsök nyáron?

Csak muzsikált hét határon.
Aztán jött a tél a nyárra,
s fölkopott a koma álla.
 
Szomszédjában élt a hangya:
éhen ahhoz ment panaszra,
s arra kérte, egy kevéske
búzát adjon neki télre.
 
"Búzát? - szólt a hangya sógor. -
Már ez aztán sok a jóból!
Tél elején sincs búzád már?
Hát a nyáron mit csináltál?"
 
"Mit csináltam? Kérem szépen 
muzsikáltam - szólt szerényen
tücsök mester. - Aki kérte,
nótát húztam a fülébe."
 
"Nótát húztál, ebugatta?
Nohát akkor - szólt a hangya -
járd el hozzá most a táncot!
Jó mulatságot kívánok."
,

La Fontaine: A kocsi és a légy

Úgy izzik a nap, hogy szikrát csihol,

egy kocsit von a homokos, hanyatló 
lejtőn, föl a magasba hat ló,
agg,  nő és pap kiszáll a kocsiból,
mert kereke nyikorgott, megfeneklett.
Majd jő egy légy és mint Isten remeklett
csodája zümmög a lovak körül,
csípi is őket, s végtelen örül,
hogy megindítja a kocsit,
a kocsi orrán, meg a rúdon szálldos itt.
S hogy nekidöccen ezalatt
a vén szekér, s halad, halad,
úgy véli, övé a dicsőség,
sürög-forog és azt hiszi,
hogy szárnysegéd, bármily pici,
és győzni hajtja most a hősét.
Sőt bánata határtalan,
hogy senki sem segít, ki a batárba van,
csak ő buzgólkodik, repes.
Közben imádkozott a szerzetes,
épp mostan! És egy nő dalolt,
pedig őnéki is más dolga volt!
A légy ellenben csak legyeskedett,
még zúgni is kegyeskedett.
Végül a kocsi fent gurult a sík mezőn.
"Fújjuk ki most magunk", szólt a légy szenvedőn,
"Biz fáradtam, míg fölért a fogat,
fizessetek ki hát, tisztelt lovak."
 
Sok ember így sürög-forog szüntelen,
kéretlenül mindenbe belecseppen,
csak hátramozdít, míg a buzgót adja,
s a többieket dolgozni se hagyja.