Csongor és Tünde

A Csongor és Tünde 1830-ban íródott Székesfehérváron. A Csongor és Tünde a kezdet és a

vég között nem középút, hanem egy mesejáték, amelyben az alkotói képzelet egy egységes
szimbólumrendszert teremt. Története mesére épül. Mesei elemek (tündérfa, tündérleány, a
haj levágása, manók , boszorkány , ördögfiak, a boldog egymásra találás a mű végén,
Csongor és Tünde leírása, Tünde visszatér a mennyországba, Csongor pedig keresi).
Világképe szimbolikus.
E világi szinten Csongor elvont célokat keres: dicsőséget, szépséget, tisztaságot. Ezek a célok
Tünde alakjában realizálódnak. Boldogság keresése az egész világ boldogság keresését
tükrözi. Azt a kérdést veti fel, hogy mi az emberi élet értelme. Kisérője Balga, aki a földhöz
ragadtat, az anyagit, a humorosat képviseli. Tünde kisérője, Böske (Ilma), aki egyben Balga
felesége is. Ledér, akit Mirígy szeretne felhasználni Csongor megkísértésére. A vándorok-
Kalmár, Fejedelem és Tudós. Mindhárman életideálokat megtestesítő allegorikus alakok.
Kalmár a boldogság forrását a pénzt, Fejedelem a hatalom, Tudós pedig a tudás
birtoklásában véli megtalálni. Mindhárman csalódottak. Reménytelen és céltalan
bolyongásuknak csak a halál szabhat véget.
A túlvilági szinten Tünde alakjában minden nemes törekvést maga felé vonz. Neve jelzi a
nőalak csodás voltát, illetve a boldogság veszélyeztetettségét, törékenységét. Lakhelye
Tündérhon, az elveszett Éden, az elsüllyedt Atlantisz, a letűnt aranykor. Létét, szerelmét a
tündérfával jelképezi. Mirígy, a boszorkány, az akadályozó, a rontó erő a műben. Megakarja
gátolni, hogy valóra váljon a két fiatal szerelme. Az ember lefelé húzó ,nemtelen, sorsrontó
belső tartalmait jelképezi. Az éj korlátlan hatalommal rendelkezik, örökké létezik. Számára
minden emberi törekvés képtelen vágy csupán.
A kert Csongor útjának kezdő- és végpontja. A kert a mennyei boldogságnak a szimbolikus
háttere, de az ég és a földi szerelemé is. A kert maga a világ, ahol az emberiség drámája
zajlik. A kertben áll a fa, amely Tünde növényi megtestesülése, a Csongor által vágyott világot
jelképezi. Összeköti a három kozmikus zónát: lomb-ég, törzs-föld, gyökerek-alvilág. A hármas
szám szimbolikus jelképe a tökély és a szentháromság száma.
A műben a szerelem az egyetlen létértelem, az egyetlen hiteles életcél. A fa termő ága és
gyümölcse élet- és termékenységszimbólum. A föld (Csongor) és az ég (Tünde) között
beteljesülő szerelem az ember belső és külső világának egy lehetséges harmóniáját kínálja. A
harmónia a két szint közötti kiegyenlítődésben valósul meg, jelezve, hogy az ember nem
szakadhat el földi meghatározottságtól, a boldogság nem érhető el pusztán az irrealitás
világában.
Bár a két szerelmes egymásra talál a mű végén, ennek ellenére mégsem boldog a zárlat. Éjfél
van. A történet egy kozmikussá növesztett napot mutatott be: éjféltől éjfélig. A sötétség, a
hideg és a szomorúság nyugtalanítóvá teszik a befejezést. Vörösmarty arra kereste a választ,
hogy mi az emberi boldogság forrása. Erre azt a választ adta, hogy a beteljesült szerelem. A
tragikus felhangú befejezést tekintve valószínű, hogy mindez nem elegendő. A két ember
magánéleti boldogsága csak a világ kirekesztésével (hisz a kert egy elzárt hely) jöhetett létre.
Személy szerint engem nagyon megfogott a történet. Elgondolkodtató volt, hogy megérte-e
Tündének feladnia tündéréletét Csongorért