You are on page 1of 1

 

Karácsony jelentése
A karácsony ünnepe három napra a téli napforduló után van, egy olyan pillanatban, amikor a nap a
legjobban elrejtőzködik, helyet hagyva a leghosszabb éjszakának. Ez az időszak befelefordulásra hiv
minket. Most van a pillanat, hogy a benső fény fele forduljunk, hogy újra felfedezzük Őnmagunkat,
megvilágitva azon oldalainkat, aspektusainkat, amelyeket kevésbé tudatositunk. Egyáltalán nem
véletlenül ünnepeljük Keresztelő Szent János születésnapját a nyári napforduló után két nappal, jun
24-én. Ez a fény maximális kiterjedésének pillanata, a Nap csúcs pillanata az éves útján. Két
kiegészitő pillanat, Karácsony és Keresztelő születése a két véglet amit a nappal és az éjjel, a fény
és a sötétség megérintenek örök játékukban.
Azért, hogy az egyik növekedjen, a másiknak csökkennie kell. A fényről és a sötétségről beszél a
János Evangéliuma, a legszimbolikusabb és ugyanakkor a legtartalmasabb irás Megváltónk életéről.
„A fény a sötétben világit, és a sötétség nem tudja uralni” Janos 1.5. Itt a születés eseménye egy
olyan nagyméretü kozmikus aktus mint Isten alászállása a megnyilvánulásba.
Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, 2ő volt kezdetben Istennél.(Janos 1.1)
S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit
kegyelem és igazság tölt be. 
Most tehát úgy tekinthetjük Krisztus születését, mint az Isteni Logosz (teremtő erő) legmélyebb
szinten való megtestesülését, egy olyan rejtélyes folyamatot, amin keresztül Isten minden
gyermekére kiárasztja végtelen szeretetét.Ő elénk jön emberi formát öltve fel. De azért, hogy a
szivünkbe tudjuk fogadni, meg kell tisztullnunk a hitetlenségtől , a kételkedéstől, a rossz
gondolatoktól, az alacsonyszintü vágyaktól, és mindentől, ami megállit abban, hogy megkapjuk
Istentől azokat a csodálatos ajándékokat, amelyeket percről percre nekünk ad. Ebből a
perspektivából az emberek sorsa hasonlit a magokéhoz a magvető példázatában, Máté 3, 13-23 .Egy
paraszt búzát vet ami különféle helyekre esik le: az útra, sziklás terepre, a t9visek közé és egyesek
termékeny talajra. A magok tulajdonképpen Isten tanitása az Igazságról, és a különbözú hely, ahová
hullanak a magok, azok a tanitás befogadoit jelképezik. Igy azok a magok amik az útra estek, azon
embereket példázza analogikusan akik még egyáltalán nem ébresztették fel a lelküket, és akik csak
az érzékszervek kielégitéséért és azon keresztül élnek . Ezek nem hoznak termést, a végén mind
felcsipegetik a madarak. Hasonlóan, azok az emberek akik meghallják az Igét a Mennyek
Királyságáról és nem értik, azokat egy banális élet bedarálja, és figyelmen kívül hagyják isteni
természtüket életük végéig. Azok a magok, amelyek a köves terepre estek, nem élnek meg, ki fognak
száradni a kevés föld miatt, ami nem tudja táplálni és nem tudja megtartani finom kis gyökerüket. Ez
a helyzet azon emberi létnek felel meg, akiknek van valamekkora nyitottságuk a spirituális igazságok
fele, amiket azonban csak az első akadályig követnek. Tovább a tüskék amelyek megfolytják a
búzamagokat, a negativ gondolatoknak felelnek meg, az alacsonszintu vágyaknak, a kicsinyes
ambicióknak, a száraz elméleteknek, és félelmeknek, amelyek megakadályozzák, hogy véglegesen
felébresszük a lelkünket, megfullasztva bennünk Isten fele való aspirációnkat, és igy az ige ismét
terméketlen lesz. Végül, az isteni Királyságról szóló tanítás csak azoknak lesz gyümölcsöző, akik
hallják és megértik az Igét. Ők hasonlóak a termékeny földhöz amin a mag termést hoz. Tiszta
szivüek, hit, alázat, komolyság jellemzi a jó utján, és készen állnak Jézust a szivükbe fogadni.
Váljunk mi is hozzájuk hasonlóvá, és fogadjuk tiszta szivvel a kisdedet, aki Istent hozza el nekunk.

You might also like