Weöres Sándor

(1913-1989)

Az újkori magyar líra egyik számottevő mestere. A Nyugat harmadik nemzedékének a

tagja. Lírájában a központi szerepet az elvont metafizikus és humanisztikus tartalmak hirdetése
kapta. Költészetének középpontjában az ember és a világ közötti megbomlott egység
helyreállításának szándékát állította. Lírájára nagy hatást gyakorolt a prehisztorikus korok
tudásanyaga: írott történelem előtti világot megidéző mítoszok, ősköltemények és eposzok, az
ókínai költészet, a taoizmus és buddhizmus (Lao-ce, Buddha) a keresztény misztika, illetve az
avantgárd is. Weöres Sándor lírája nem közéleti költészet, távol áll tőle minden hangzatos
világmegváltó szándék, s főleg a politika - elképzelése szerint a költészetnek csupán egyetlen
feladata van: rádöbbenteni az embert, hogy a világon minden egy, mindent ugyan az az erő
mozgat és a látszólag ellentmondó jelenségek összefüggnek egymással.

Weöres Sándor elképzelése szerint az európai ember és az európai civilizáció tévútban jár.
Hozzávetőleg 3000 év óta az emberiség történelme is egy nemkívánatos kényszerpályát követ.
Világunk örült tempóban száguld a végezet felé. A prehisztorikus korok emberének tudása
századról századra lassan elhalványult, az igazi kultúra degradálódott, csak halovány emléke
maradt meg a ma embere számára. A kultúra átadta helyét a civilizációnak – a civilizáció viszont
lealjasult és emberidegenné vált. Az ember és Isten (emberi-isteni világ) kapcsolata elveszik.
Weöres Sándor arra a feladatra vállalkozik, hogy bemutassa a civilizáció degradálódásának
folyamatát, és rádöbbentse napjaink emberét valódi helyzetére. Szerinte erre a költészet a
legalkalmasabb eszköz. Az igazi költészet nézetei szerint egyszerre szó, zene és kép. Weöres
szerint nem tartozik a költészet feladatai közé, hogy racionális világmagyarázatokat nyújtson,
hanem sokkal inkább az, hogy hangulatok megragadásával irracionális, transzcendes érzéseket
közvetítsen. Weöres Sándor „költészete transzcendens ragyogás”.
->Hamvas Béla (magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros), illetve Várkonyi
Nándor( pécsi irodalom- és kultúrtörténész, egyetemi könyvtáros) hatottak rá

Életrajzából:
A Vas megyei Csöngén született 1913-ban, édesapja katonatiszt volt, akit a Horthy-rezsim
balodali múltja miatt kényszernyugdíjazott. Csönge számára gyermekkori idill tündérszigete
maradt élete végéig, 30 éves koráig nagyon sok időt töltött itt – falun tanulta meg, mi a valódi élet
lényege. Elemi iskoláit Csöngén és Pápán végezte – középiskolába Szombathelyen, Győrben,
Sopronban járt - érettségi után 1,5 évig Csöngén lézengett. Gyermekkorától kezdve kitűnő ritmikai
érzékkel verselt, első költeményét 15 éves korában a Pesti Hírlap jelentette meg. Személyes
kapcsolatba került a Nyugat alkotóival: Babitscsal, Füst Milánnal és Kosztolányival levelezett.
Egyetemi tanulmányait 1933-ban a pécsi egyetem jogi karán kezdte, viszont időközben szakirányt
váltott: filozófia-földrajz szakos diplomát szerzett. 1938-ban doktori értekezést írt a Vers születése
címmel -> ez irányította rá figyelmét prehisztorikus körök költészetre. 1933-1943 között
ismerkedett meg Várkonyi Nándorral (kultúrtörténész) Weöres tőle tanulta, hogy az ősi „primitív”
ember bizonyos értelemben sokkal többet tudott a világról, mint a civilizált nyugati ember. Az ő
hatására kezdett el ősi eposzokat fordítani. Weöres másik nagy szellemi tanítómestere Hamvas
Béla (esztéta, író, filozófus) volt. Hamvas hatása a létezés teljességének felfogásában mutatkozik
meg: a létezés teljessége akkor nyilvánulhat meg, ha a személyiséghatárok eltűnnek és az egyén
eggyé válik az univerzummal. 
Hamvas szerint az ősi ember birtokában volt annak a szent tudásnak, amely lehetővé tette
számára az eggyé válást, az univerzumban való harmonikus létezést (Scientia Sacra I-III. kötet) Ez
a szent tudás már csak nyomaiban lelhető fel: Hermész Triszmegisztosz írásaiban, Lao-ce: Tao Te
King - Út és erény könyve című művében és az Egyiptomi halottaskönyvben.
1945-ben Hamvas ösztönzésére írja A teljesség felé c. prózavers kötetét, mely egyértelműen a
taoizmus és a buddhizmus hatásait viseli magán – a kötet meditációs verseket és gondolati
költeményeket tartalmaz, bevezetője a Tíz lépcső című vers. 1945 után Budapesten telepedik le és
az Magyar Tudományos Akadémia könyvtárosaként dolgozik. 1947-ben feleségül veszi Károlyi
Amy, költőnót Állását saját maga által gerjesztett legenda szerint azért veszti el, mert Zrínyi
Miklós hadtudományi munkáját megmutatta egy imperialista nagyhatalom ügynökének. ). 1949 és
1962 között nem publikálhatott, kiszorult az irodalmi életből. Gyerekversek írásából élt. Neve a 70-
es évektől épp gyermekversei kapcsán vált ismertté . 1989-ben halt meg.

1943: Medúza -> mítoszfordítások, mítoszátdolgozások (Harmadik szimfónia, Dalok Na-Conxy,

Panból, Marduk elvesztése)
1946: Elizyum
1947: A fogak tornáca
1950: Magyar etűdök (Sokak által gyermekversnek nevezett lírai ütemtanulmányok,
ritmusgyakorlatok) 114 verset tartalmaz, nagyon sokféle a műfaj előfordul benne.
Pl. : Varázsének (Csiribiri-csiribiri zabszalma…), Galagonya (Őszi éjjel izzik a galagonya...)
Tojáséj (ennyi maga a vers: a cím)
A keleti filozófiák hatása egész életművén érezhető. Ez leginkább az 1943-as Medúza, az
1945-ben megjelent A teljesség felé című prózavers kötetén, illetve a kései 1980-ban
megjelent Ének a határtalanról című kötet világszemléletén érezhető. Weöres Sándor
Kelet-képére jellemző, hogy véleménye szerint a keleti ember életszemlélete, világról
alkotott felfogása sokkal egészségesebb az európainál (ezt Hamvas is így látja)
Az európai ember Weöres szerint a saját maga teremtette világban él, tulajdonképpen egy maga
kreálta látszatvilágban, távol a valóságtól. Csak a dolgok felszínét látja, káprázatainak,
bűvöleteinek rabságában él. Mindent meg akar érteni, mindent valósítani, élni-élni és élni akar,
állandóan cselekszik, életét ellentétes minőségek határozzák meg: sír vagy nevet, boldog vagy
szomorú, kirobbanóan boldog, elégedet vagy épp végsőkig elkeseredett, boldogtalan. („a fausti
ember”) Állandóan tévedésekbe esik, mindig mindent elront: sorsa ezért az örökös újrakezdés. A
keleti ember más: ő a szemlélődő, nem akar mindent, mégis mindent felfog ill. eljut hozzá. A
világra adható egyedüli helyes válasz: a nem cselekvés (wu wei), a dolgok úgyis maguktól
történnek. A beavatkozás káros. A keleti ember nem él káprázatai rabságában, nem csapja be
magát.

A teljesség felé című kötetben Weöres kifejti, hogy a történelem, a civilizált ember
világának története állandó újrakezdés. Európa, az európai civilizáció 200-300 évente egy-egy
újabb paradigma-változáson esik át – Európa és a nyugati civilizáció történelme harcok, háborúk
és békekötések története -> nem előre, hanem folytonosan visszalép: a nyugati civilizáció saját
sírját ássa.
A Kelet más utat jár be, másképp fejlődik: nincs újrakezdés, nincs újra és újra
megismétlődő káosz sincs, hiányoznak a nagy bukások és nem kell minden elölről kezdeni.
(Irányított, felülről kontrollált – a nyugati individualizmustól és demokráciától távol álló világ
ugyan, de egyre magasabbra jut a világ.)
A XX. századi freskó (1946)
A fogak tornáca c. kötetben jelent meg 1947-ben.
Címe: korkép / kórkép -> arra utal, hogy saját korának objektív leírásáról van szó.
Versindító alaphelyzet: utal Arisztophanész görög drámaíró Madarak című művére –>
Felhőkakukkvár (két athéni ifjú elhatározza, hogy boldog és gondtalan életet fognak élni - felépítik
a levegőben Felhőkakukkvárat és onnan lógatják le lábukat a semmibe, és csak gyűjtögetnek-
gyűjtögetnek, és amúgy minden az ölükbe pottyan.
Ez az utalás az európaiasságra utalás a versben.
Téma: 3000 évnyi elidegenedés története (a civilizáció hogyan rontja meg az emberek életét,
hogy hatalmasodik el a világban az önzés, birtoklásvágy, felelőtlenség, korlátolt kisstílűség és a
szűklátókörűség) Utal a történelmi folyamat végére -> civilizációnk össze fog omlani, a nagy
önzés, harácsolás, gyűjtögetés vége a semmibe hullás, nagy világégés (!) lesz. Nem marad más
utánunk csak pernye és korom.
Hangnem: objektív, kiábrándult s némiképp groteszk
Képanyag: szürrealizmus, színezi át. Olyan allegóriákat használ, melyeket klasszikus versekben
nem szoktak-> Undor Angyala, eleven fáklya, Felhőkakukkvár.
A képek mögöttes sugallata:
- világunkból hiányoznak már az angyalok, minden teljesen materiális, racionális: sivár
- a civilizáció olyan légvár, melynek nincs alapja

- vannak emberek, a költők akik tudnak erről valamit, de ők eleven fáklyaként

hamvadnak el saját tüzükben -> nem hallgatják meg őket (mindenki tovább harácsol)

Kulcssor: „Ne fontoskodj!” -> üzenet a modern európai ember számára, a költőtől
Undor Angyalának üzenete, melyet eleven fáklya által közvetítenek -> líraién = eleven
fáklya.
Üzenet:„Ne akarjatok zászlót lengetni, hagyjátok a jelszókat, a fontoskodó elveket, a rángató
eszméket. Semmi előnyt ne kívánjatok! … s lemállik rólatok a százféle téboly „
Zárlat: a vers formailag nyitott, a zárlat üzenete azonban egyértelmű => Az angyal a pusztulásra
vár.

Fű, fa, füst

Egyik korai verse, 24 évesen írta. A lírai én és a lírai „fejlődésregénye” ez a vers: „mitikus vers”
Cím: a vers első szavaira utal. A szavak alliterálnak egymással. Felnőtt fejjel vizsgálva, ezen szavak
jelentése mögé nézve a vers komoly filozófiai tartalmat fogalmaz meg.
- fű: születése, gyors növekedésre utal.
- fa: létezőre, szilárdra, változatlanra, termőre utal.
- füst: légneműre, illékonyra, pusztulásra, a lélekre is hat.
Üzenet: az élet is ilyen. Születés -> növekedés -> eltűnés
Figyelmet érdemel a két didaktikus célzatú mondat:
„Az élet szép, csak bánni kell vele”
„Szép a való, szebb mint minden mese”

Dalok Na-conxy Panból (1943)

A verset a Medúza kötet tartalmazza és Gulácsy Lajos képei ihlették.
Cím: Gulácsy Lajos álombéli városára utal.
A vers tulajdonképpen egy modern, újrateremtett mítosz. A várost kísértetek,
démonok és szellemek lakják. Ebben a városban minden megtörténhet és minden jelképes
értelmű. A lírai én különös feladatra vállalkozik: megfékezni a várost uraló démonokat, megtalálni
a Teljességet, helyreállítani Ősegységet, ami réges-régen a természetes állapot volt.
Bár vállalkozása eleve kudarcra van ítélve, mégis szükségszerű. Mert ha Na-conxy Pan városában
tobzódó démonok és kísértetek elszabadulnak, a világ káoszba zuhan.
A vers végkövetkeztetése: hasonló a XX. századi freskó című verséhez -> világunk a végső
katasztrófa előtt áll.
Weöres A teljesség felé című kötetben a világról így nyilatkozik:
„Ha körülnézel, tilalom, kényszer, jelszó, zsibvásár, mákony, maszlag, propaganda,
haszonlesés, törtetés, rémület, bizonytalanság”
Weöres mindennek okát a teljesség hiányában, a transzcendens távlat nélküli létezésben,
Isten elvesztésében látja.
Harmadik szimfónia (1943)
Műfaj: filozófiai dal / hosszúvers

Témája: pogány istenkereső vers: „a megtalált és újból elveszített Isten verse” – a Medúza című
kötetben kapott helyet. Az irodalomtörténet szerint ez a XX. századi magyar líra egyik
legkomolyabb istenes verse, mely egyszerre képes megragadni az emberlét tragikumát és
szépségét. Törékenységüket, kicsinységünket és istenkereső nagyszerűségünket. A
költeményben a lírai én arra vállalkozik, hogy újra megteremtse a kapcsolatot a
Teljességgel, a transzcendenciávaI, Istennel.

Leglényegibb üzenete: az egyes ember egy káprázatok által átszőtt világ rabja és ezért képtelen
megtalálni az istent. Minden ember keresi az Istent, de mihelyst megtalálja el is veszíti azt.
Szerkezete: három részből áll
I . Helyzetrajz: az ember állapotának, világba vetettségének bemutatása (ember-világ
kapcsolat)
II. A kétség megfogalmazása: lehet, hogy nincs Isten, de ha van is, akkor sem mutatja meg
magát (deus absconditus – B. Pascal)
III. A vágy megfogalmazása: az ember vágyakozik Istenre: az Isten által adott teljesség
felé.
Szervezőelve: a végsőkig feszített ellentétek sora. Olyan ellentétpárok, melyek a hétköznapokban
nem tűnnek annak: Való (múlandó) – Igaz (örökkévaló), madárka - Hatalmas

Kulcsgondolata:
- A valóság bármennyire sokszínű, nem elégítheti ki az ember vágyait, mert az
embernek a Valónál (a materiális, racionális valóságnál – a látszatvilágnál)több kell.
Mindenki a teljességre vágyik. A teljességet nem lehet birtokolni, de néha, egy-egy
pillanatban fel lehet lelni, s ha valaki „felleli”, az boldog lesz.
- az idő, a Sors rabságában élő („saját sorsába dermedt”) ember soha nem elégedhet
meg saját világával. Az egyén a maga által teremtet korlátok között él, ha ezeket át
tudja szakítani, akkor szabad lesz és meglelheti Istent
- A világ az ember szemében kaotikusnak, ellentmondásosnak tűnik, minden
ellentétekre épül, a az ellentétek valójában egymás kiegészítői. Az ellentétek egységet
képeznek: végeredményben minden Egy. Isten létezik!
Zárlat: ódai hangon zengi el Isten megtalálásának örömét, végül mégis bánatának ad hangot,
hogy ismét elveszítette a Hatalmast. A legutolsó sorban a visszasóvárgás motívuma jelenik
meg.

Weöres Sándor költészetét néhány elemző proteusi költészetnek tartja (alakváltó költészet)
Kortársaival ellentétben nem ragaszkodik semmilyen kötött formához. Könnyen ölti magára más
költő szerepét és fogalmazza meg más költők szájából is elhangozható tanulságokat.
Otthonosan mozog különböző korok, eszmék világában. Tűzkút c. verseskötetében olvasható
Proteus c. verse

Proteus
Cím: Proteus az ókori görög mitológia egyik legkülönösebb teremtménye. Állandóan
alakját változtató, hol emberi, hol isteni, hol természeti alakban megjelenő „isten”.
Személye az ember lét mélységeire utal: minden ember mindig változik.
A vers rejtett sajátossága a Jézus-asszociáció. Proteust, akárcsak Jézust, bankárok és bírák és
Bírák tanácskozása ítéli el. Legyőzni azonban lehetetlen, mert alakot vált és mindig győz bírái
felett. Minden ember ilyen (képes legyőzni bíráit)

1967-ben jelenik meg Merülő Saturnus című kötete, mitológiai utalásokkal teli, drámákat is
Tartalmazó kötet.

Merülő Saturnus
T.S. Eliot emlékét idézi (drámai monológ műfajának megteremtője) Saturnus – Kronosz az
Idő, a világkorszakok istene
Cím: A hanyatló csillagkép e világ bukásának a jelképe. A versben Saturnus isten monológja
olvasható.
A versindító alaphelyzetben a lírai én keserű beletörődését felváltó közöny hangja szólal meg.
Saturnus, a pásztor (lírai én) egykedvűen fogalmazza meg, hogy mindene elveszett. Nyáját
elvették tőle, az emberiség már nem ezé az istené. Mindenkit, aki tudott valamit a világról,
annak valódi törvényeiről (papokat, királyokat s végül a költőket) elűzték az új kor eszméi
által megszédített, megszédült elméjű emberek.
Szerkezete: 3 részre bontható (minden vsz. egy rész)
I. múlt II. jelen III. jövő
Az emberiség történelmének korszakaira utalnak. A „nagy romlás” (fogyás ) már a régmúltban
elkezdődött, akkor mikor a vezetés kikerült a királyok, papok, és bölcsek kezéből.
Helyettük hadvezérek és tudósok vannak, csak a saját érdekeiket nézik.
Az emberiséget csordához hasonlítja, mely nem lát tovább az orra hegyénél, mely a vályúnál
tolong.
Ironikus hangon jellemzi saját korát- szenny, mocsok: „mennyi vadonatúj nagyszerűség úszkál
benne”
A III. rész a vonat-allegóriával a biztosan bekövetkező katasztrófára utal. Itt is jelen van a keserű
irónia. „csak vak vagyok”
Zárlat: az emberiségre utal. „nem látnak, fejük a vályúban, én is csak farukat s lobogó füleiket
látom.”

1972 -Psyché (verses regény)

A történet főhőse egy félig arisztokrata, félig cigány XVII. századi költőnő (fiktív személy):
Lónyay Erzsébet, aki a mű egészében önmagát keresi. Érzései és érzékei irányítják: a világot a
szerelmi tapasztalatok révén igyekezik megismerni. A mű másik főhőse egy létező költő: Ungvár-
Némethy Tóth László, aki a világot metafizikus tapasztalatai révén igyekszik megismerni. A
középpontban az ő szerelmük áll.

1980 - Ének a Határtalanról című verseskötet címadó verse

Amikor még senki se voltam fény, tiszta fény. A kígyózó patakban gyakran aludtam én. Hogy
majdnem valaki lettem kő, durva kő. Hegylejtőn, jég-erezetlen hömpölygetett nagy erő. És
végül élni derültem. Láng, pőre láng. A szerte határtalan űrben mutatom valódi hazánk.