Vörösmarty bölcseleti lírája

„Köss koszorút babérod legjavából

S tedd homlokára, őt megilleti,
Kinek kobzán egy nagy múlt lett jelenné,
Ki jobb jövőrül lantját pengeti.”

/Juhász Gyula: VÖRÖSMARTY/

I. Bevezetés
 „legszentebb vallás a haza s emberiség” – írta Pázmán c. versében
 a haza és az emberiség összetartozik → ha egy nemzet elsüllyed, az az emberiség tragédiája lesz
 az embernek két oldala van: biológiai lény és szellemi lény → ezt a kettősséget a könyv tudja
leginkább mutatni: szemét, rongy (ebből csinálták régen) és szellemi érték (tudás, emberi
moralitás, eszme, szépség)
 amikor Vörösmarty a könyvön gondolkodik, akkor valójában az emberen, a hazán gondolkodik

 A Szózattól (1836) fogva Vörösmarty a reformkori harcok nagy költője.

 A közösségi tematika uralkodik verseiben és elsősorban az óda és az elégia lesznek
meghatározó műfajai.
 A nemzeti ügy iránti lelkesültség mindig világtörténelmi távlattal együttesen van jelen
bölcseleti lírájában. Vívódik a nemzet és az emberiség nagy kérdésein.

II. A Guttenberg-albumba (1839)

 Híres epigrammája, mely hatalmas ódává mélyül (az epigramma a klasszicisták kedvelt műfajai
közé tartozott)
 alkalmi versnek készült: Németországban kiadtak egy díszes albumot a könyvnyomtatás
feltalálójának, Guttenberg Jánosnak a tiszteletére → DE: a jövő látomása feledteti a szöveg
eredeti rendeletetését
 a jóslat előfölvetése, hogy a jövő különbözni fog a jelentől → a késleltetett főmondat okozta
feszültséggel juttatja kifejezésre látomásának feltételességét → lehetséges kettősség
 tulajdonképpen ünneprontó hangulata van: most még nem lehet ünnepelni Guttenberg emlékét
és találmányát, a kultúra terjesztésének eszközét, hiszen nem valósult meg az eszményi világ, a
béke és az igazság uralma a föld népsége között, melyet a műveltség általános elterjedésétől
vártak a kor gondolkodói → ennek a gondolatnak lesz szimfóniává bővülése a Gondolatok a
könyvtárban
 az indító kép egyetemes vonatkoztatású: a felvilágosodás sugalma, a Bibliát is létkezdő „Legyen
világosság” parancsa, s ugyanígy a fény-sötét harcáról szóló mítoszok
 az emberélet tisztelete arra enged következtetni, hogy a vers beszélője nem forradalomként,
hanem lassú, békés fejlődésként képzeli el a társadalom átalakulását. Nem vagyonegyenlőséget
hirdet, hanem a közösség összes tagjának erkölcsi felemelkedését.
 a forma fegyelmébe zárt egyetlen mondatos sóhajtás a szabadelvűség tükre: benne van a jelen
megtagadásának lírai attitűdje → az előreutaló „majd”-ok hozzák
 a 7-8. sorból kiviláglik, hogy szabadelvűségére hatással volt romantikája: az emberi
érzelmeknek az értelmet átlényegítő szerepet tulajdonított → „áldozni tudó szív”
 Vörösmarty a romantikának nem olyan képviselői közé tartozott, akik kizárólag a nemzeti lét
keretein belül képzelték el a változásokat. Ellenkezőleg: az emberi vágyak elérése csakis
világtörténelmi folyamat függvényeként lehetséges.
 a 7. sorban visszatérő motívumként kötődik a Nyugathoz, Franciaországhoz, ahonnan az
értelem világa elindulhatott
 a fölfelé törő lépcsővel ábrázolható a vers szerkezete: a tudatlanság, az erőszak, a zsarnokság
alsó szintjeit a szívé és az észé követi, amivel az egyetemes összefogás lépcsejéről az Igazság
csúcsaira juthat az emberiség.
 a Szózat szélesebb háttérhez viszonyította a magyarság sorsát, a Guttenberg-albumba már a
"föld népségének" közmegegyezésével foglalkozott
 a következő évek két jelentős verse is az emberi lét egyetemes kérdéseire keresett választ
III. Gondolatok a könyvtárban (1844)

© 2007 Restum Julianna

  a negyvenes évek közepétől Vörösmartyt szinte kizárólag a történelem egészének értelmezése
foglalkoztatta
 a G. a könyvtárban Vörösmarty hatalmas filozófiai elmélkedés → a költő világnézeti válságáról
tanúskodik
 a költemény egyetlen kínlódó monológ, tele kétségekkel, vívódással
 a könyvek ellentétek hordozói: kibékíthetetlen ellentét feszül a könyv anyaga és tartalma között
 a Guttenberg albumában az emberiség javulásának reménye még legyűrte a kételyeket, itt már a
reménytelen kétségbeesés hangja zokog fel: ezen a földön mindenki boldogtalan
 a világban és a könyvekben tetten ért ellentmondások logikusan vezetnek el a kétségbeesett
felkiáltáshoz: ”Irtózatos hazudság mindenütt!”
 a költemény egyre lejjebb zuhan a kétségekbe, az eddigieknél is ijesztőbb, fájdalmasabb
gondolatok torlódnak egymásra → a pesszimizmus mélypontjára jutunk → Vörösmarty
azonban nem tud ebbe belenyugodni!
 hallatlan erkölcsi erővel igyekszik felülkerekedni kétségein
 keserűség már nem tarthatja vissza a hinni akaró bizakodást, felülemelkedik csüggedésein,
szembefordul korábbi pesszimizmusával → ”Ez az, miért csüggedni nem szabad.” — de igazán
hinni mégsem tud
 a hazafiság parancsa és a cselekvésvágy legalább túljuttatja a megbénító pesszimizmuson
 a vers fő része 3 nagy kérdésre és a rájuk adott feleletekre épül:
1. Miért – e lom? … Ment – e a könyvek által a világ előbbre?
o az irodalmat szellemi tartalomra (erkölcs, törvény-igazság) és anyagi
megjelenésre (a valós élet, melyből az irodalom és a könyv merítkezik) bontja, s
ezek között ellentétet fedez fel, hiszen a szellemi tartalom ellentmond a valós
életnek
o Hatalmas arányú, dinamikus erejű, ellentétes képek sorozata.
o A világ nem ment előre a könyvek jóvoltából, mert az eszmény és a valóság
között kiáltó az ellentét
o lom=irodalom, szépirodalom
2. De hát ledöntsük, a mit ezredek / Ész napvilága mellett dolgozának?
o megjelennek a fényes lelkek (isteni ész és angyali érzelem), az el nem ismert
érdem hősei, akik segíteni próbáltak eltévelyedett társaikon → vajon hiába volt
minden cselekedetük?
o A művek (az irodalom) szellemi tartalma értékes, de a társadalom nem tudja
felhasználni. Ha elpusztítjuk a műveket, akkor érték tűnik el. Ha elégetjük a
könyvet, akkor elpusztítjuk az egyetlen jót is, ami azonban nem hasznos
o a költő válasza a kiábrándító tapasztalat ellenére nem! → erőt vesz rajta a józan
megfontolás, a bizakodás, s végül a lelkesedés, mert – bár látja az amerikai
polgári demokrácia ellentmondásait – az emberi egyenlőség és igazság
megvalósulását ünnepli benne
3. Mi dolgunk a világon?
o kétszer hangzik el, s mindkétszer a válasz: ”küzdeni”
o a költemény utolsó szakaszában a reménytelenséget legyőző remény ódai
magasságokba emelik a verset
o a vers tanulsága: csak úgy szolgáltathatjuk az egész emberiség ügyét, ha saját
hazánk felülemelkedésén fáradozunk
o Vörösmarty "mégis fáradozni kell" gondolatmenetét jeleníti meg → a jövőben
talán eljön az igazság és a szeretet → utópisztikus jelképként jelenik meg → az
embernek ezért kell küzdeni, ezt kell létrehoznia
o "Mi dolgunk a világon? küzdeni,…" → Lehet, hogy a cél elérhetetlen, de tenni
kell a jövőért
o a vers zárlata hasonló Madách: Az ember tragédiájának befejezéséhez:

"Mondhatjuk, térvén őseink porához:

Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!"
IV. A szabadságharc bukása után

© 2007 Restum Julianna

  Szabadelvű felfogása hozzájárulhatott ahhoz, hogy Világost a rákövetkező három-négy évben
nemcsak nemzethalállal, hanem a nagy társadalmi átalakulás végleges meghiúsulásával
azonosította.
 Élete utolsó éveiben már alig írt verset, de ekkor keletkezett művei kivételesen magas művész
színvonalat képviselnek.

ELŐSZÓ (1850–51)
 Vörösmarty költészetének betetőzése
 a legemelkedettebb magyar nyelvű versek közé tartozik.
 Csak a címet és az első három szót lehet betű szerint olvasni. A szöveg többi része kizárólag
metaforikus jelentéssel olvasható → 30-50 évet foglal át
 "Midőn ezt írtam" → személyes elkötelezettje volt a megjelenített értéktelítődésnek
 Összefoglalja benne a korábban felvetett gondolatokat (egyéni, nemzeti lét, történelem)
 Egyszerre szól a nemzeti katasztrófáról és a történelmi fejlődés céltalanságáról
 A címe sugallja, hogy a valamihez előszóként szánták: 1845-ben kezdte el írni és előszóként
szánta a Három rege című kötet elé. Végül nem kapott szerepet a kötetben, 1850-51 között
átdolgozta és 1886-ban jelent meg. Így vált a vers a világosi katasztrófa valós víziójává.
 egyetlen kozmikus évet, a boldog tavasztól a hazug áltavaszig mutatja be
 az első sor az 1849 előtti állapotokra utal
 a nemzet története az évszakok változásaival együtt jelenik meg
 1-10. sor – tavasz, múlt
o a reformkor ünnepi tavasza jelenik meg: derűs, bizakodó, lelkes hangulatú, reménykedő
o az ész és a szív összefog, megteremtődik az egység
o beteljesülnek azok a célok, amikért korábban vágyott
o a haza és az emberiség sorsa összefonódik
o élénk ritmus (ötöd és hatodfeles jambusok)
 11-18. sor – nyár, múlt
o várakozás, türelmetlenség
o a küzdelmek beértek, megvalósult a szabadság
 19-33. sor – nyár, múlt
o a körforgásszerű történelemszemlélet alapján eljutottak arra a pontra, ahonnan már csak a
zuhanás következhetett
o a kirobbanó zsarnokság elsöpörte a reményeket → vér, elsötétült az ég, villámok
o az első versszakban leírtakat tagadja
o a csendet az ordítás váltja fel
 eddig tavasz és nyár, most jönne az ősz → NINCS!
 34-41. sor – tél, jelen
o ismét csend → DE: halotti csend
o a tél dermedtsége az emberi remények halálát jelképezi → az emberiség kudarca
o diadalmaskodott az állat → az ember nem a teremtés koronája, hiszen még a Teremtő is
elborzad
o a bevezető sor kimondása olyan, mintha lihegnénk; ezzel az élet agonizálását fejezi ki
 42-49. sor – tavasz, jövő
o a természet újjászületik, kitavaszodik, virágokat hoz → áltavasz, mert az embereknek
megmaradt a tél → az önkényuralmi rendszerben minden újjászületés csak hazugság lehet
o boldogtalan fiai: a teremtő emberek, akik hittek egy jobb jövőben
o az utolsó sor kérdésével nyitottan hagyja a verset → a befejezetlenség hatását kelti

© 2007 Restum Julianna

A VÉN CIGÁNY (1854)
 a másik nagy műve a szab.harc bukása után
 műfaja: rapszódia, romantikus, de modern is: töredékesebb, kihagyásosabb
 a címben szereplő személy zenész, művész → Vörösmarty metaforája → önfelszólító vers
 saját magát kényszerítette alkotásra még egyszer, utoljára, a halála előtt
 a cigánynak azért kell zenélnie, mert már elitta a zenélésért járó pénzt, és mert „ki tudja,
meddig” húzhatja még; ugyanez a helyzet Vörösmartynál: megkapta már a legnagyobb magyar
költői elismerést és már a halál közelében él → ezért kell írnia
 a semmittevés különben is értelmetlen
 az utolsó nagy erőfeszítésre való felkészüléshez el kell felejteni gondjait
 az utolsó költeménynek olyannak kell lennie, hogy az vegye igénybe a költő minden energiáját,
legyen rendkívüli erejű; csak így lehet méltó az emberi katasztrófához → 2. vsz.
 a 4-5. versszakokban az akusztikai elemek válnak uralkodóvá, a látvány eltűnik
 egymásra toluló képsorok → zaklatottság → az egész lét tragédiája
 a saját korának retteneteit párhuzamba állítja a történelem előtti idők nagy tragédiáival (pl. a
paradicsom elvesztése)
 idáig a vsz.-ok tragikus jelentéssel ruházzák fel a refrént → ez most megváltozik
 a 6. versszakban eltávolodik a földtől → mintha kívülről szemlélne
 a hang bizakodóra fordul
 a szenvedés útján elérhető megváltás irányában fejleszti tovább a szöveg világképét → az új
szövegösszefüggés új értelmet ad a refrénnek, és előkészíti lényeges módosulását, amely a
hetedik versszakban következik be
 a költő megfordítja az Előszó logikáját: az ünnep - mely ott múltként szerepelt - itt a távoli
jövőbe helyeződik
 az utolsó versszak már egy eljövendő, jobb világ próféciája
 belső párbeszéd → olyan kérdéseket tesz fel a beszélő, amelyekre a választ is ő adja. A vén
cigány a beszélő hasonmása, így lesz tehát önmegszólító
 hirdeti a reményt – azonban meg nem indokolja
 a refrén megváltozása: az új világban igazán lehet örömökről énekelni, nem kell a világ
gondjaival törődni

„De csak feledjünk gyászt és elmúlást ma,

Hisz halhatatlan vagy te, énekes,
Míg hit, szabadság, míg dal lesz a földön
Híred világa éjbe sohse vesz!
Nevét egy század más századnak adja,
Ki fölidézett annyi századot,
Ki nagy lelkét önté örök dalokba,
Az él, az győz, az hogy lehet halott?”

© 2007 Restum Julianna