2.

A pragmatika fogalma és területei

A pragmatikáról általában
A pragmatika fogalma
A pragmatika területei

- A pragmatika általában:
o A pragmatika, mint koncentrált tudomány a jelekkel és jelrendszerekkel
foglalkozik, a szemiotika egyik ágaként, mely a jel és jelfelhasználó viszonyát,
valamint a jelek kommunikációs folyamatban való használatának kérdéseit
vizsgálja.
o A nyelvi egységeket a pragmatika abból a szempontból vizsgálja, hogy milyen
szerepet játszanak az egymással interakcióba lépő, egymással diskurzusokat
folytató emberek nyelvi tevékenységében.
o a tudományág modern kidolgozásában jelentős szerepe van Charles Sanders
Peirce amerikai filozófusnak és matematikusnak. A pragmatika fogalmát ő
használta előszőr 1872-ben William James-szel (amerikai pszichológus,
filozófus) közösen alapított Metaphysical Club-ban.
o A filozófia részeként azonban az ókorban többen is foglalkoztak ezzel a
tudománnyal, többek között Arisztotelész.
o Ha egy jelrendszer által modellezünk egy valóságos jelenséget
(jelenségcsoportot), akkor a jelrendszer szintaktikai szabályai adják meg, hogy
milyen jeleket használjunk. A pragmatika annak leírása, hogy a jelrendszer
hogyan viszonyul az egyes felhasználókhoz.
o Például ha a magyar nyelvet mint jelrendszert vesszük, akkor a helyesírási
szabályok a szintaktika részei, a szótárak a szemiotikáé. A pragmatika itt
például olyan kérdéseket vizsgál, hogy miképp és miért változnak az előbbi
szabályok a történelem során, vagy még jellemzőbb példa, hogy miért
alkalmazunk tárgyilagosabb, szárazabb lexikon-stílust lexikon cikkekben, és
például érzelmileg telített költői jelzőket költeményekben.
- A pragmatika alapvető kérdései tehát:
o hogyan függ a jelek használata és értelmezése a jelfelhasználó bizonyos
jellemzőitől (pl. társadalmi hovatartozástól), állapotától; vagy a
kommunikációs folyamat jellemzőitől.
o hogyan fejezzük ki magunkat világosan úgy, hogy mások értsék is, sőt, esetleg
elismerjék a véleményünket.
o a pragmatika gyakori kérdése: miképp lesznek bizonyos jelek, jelvények,
szimbólumok manipuláció és propaganda eszközei.
- Pragmatikai készségek: szociálpszichológiai elméletek szerint a pragmatikai készség
tartalmazza:
o a kérdésre való válaszolni tudás, releváns érvelés
 o a párbeszédben, vitában való részvétel képességét, azáltal, hogy felváltva
beszélgetünk
o a nyelv nonverbális aspektusára való figyelem és reagálás képességét
o a tudatosság képességét, amit a párbeszéd tárgyában kell szerepeltetni, hogy
segítse a hallgatót a teljes megértésben
o azon a szavak, kifejezések ismerete és használata, amiket a párbeszéd alatt
mondani vagy megválaszolni kell a téma függvényében
o a képességet, hogy megtartsa a témát vagy udvariasan témát váltson, ha ennek
szükségét látja
o a szemkontaktus fenntartásának képességét (nem túl mereven nézni vagy
túlságosan félrenézni)
o azt a képességet, hogy megkülönböztesse, hogyan beszéljen, viselkedjen
különböző kommunikációs partnerekkel (formális vagy informális helyzetben)
- a pragmatika megszületése, kialakulása (Morris, Austin, 80-as évek kognitív
fordulata)
o Morris:
 hagyományos megkülönböztetés:
 szintaxis: olyan kutatási terület elnevezésére szolgál, amely a
nyelvi jelek közötti kapcsolatokkal foglalkozik. Központi
kérdése, hogy a nyelvi formák hogyan rendeződnek nagyobb
egységekké, szekvenciákká, és hogy mely szekvenciák felelnek
meg a jól formáltság követelményeinek
 szemantika: annak a kapcsolatnak a tanulmányozását öleli fel,
amely a nyelvi jelek és a világ dolgai, entitásai között áll fenn.
A szemantika számára tehát a nyelvi formák jelentésének
leírása jelenti az alapvető problémát. A szemantika a jelentés
konvencionális oldalával foglalkozik, vagyis a jelentés azon
összetevőivel, amelyek a beszédhelyzet (kontextus) ismerete
nélkül előre jelezhetők.
 pragmatika: a nyelvi formák és a nyelvi formák használói
közötti kapcsolat tanulmányozásaként jelenik meg, azaz olyan
nyelvészeti részdiszciplínaként, amely a nyelv használatának
kérdéseivel foglalkozik. A jelentésnek az a része, amelyhez a
kontextus ismerete is szükséges, a pragmatika hatáskörébe
tartozik.
o pragmatika, mint „papírkosár”:
 A nyelvet formális eszközökkel leírni szándékozó nyelvészet így nem
szentelt különösebb figyelmet azoknak a jelenségeknek sem, amelyek
értelmezése megkövetelte a nyelvhasználat szempontjainak bevonását a
vizsgálatba. Az ilyen, a formális elemzés számára nehezen kezelhető
jelenségeket egyszerűen pragmatikai problémának minősítették, vagyis
a grammatikán kívülre helyezték őket.
 A pragmatika tehát sokáig a „papírkosár” funkcióját töltötte be,
amelynek tartalmát nem lehetett egységes rendszerbe foglalni.
o pragmatikai fordulat: pragmatikai kutatások hirtelen fellendülése a hatvanas-
hetvenes évek táján
 Ebben az időszakban a pragmatika több nyelvészeten kívüli irányból is
ösztönző impulzusokat kapott. Megtermékenyítően hatottak rá
 bizonyos nyelvfilozófiai belátások, hogy csak a legfontosabbakat
soroljuk:
 John L. Austin beszédaktus-elmélete, amely a nyelvi
megnyilvánulások cselekvésértékének fontosságára hívta fel a
figyelmet
 Paul Grice inferenciaelmélete, amely a kommunikáció sikerét a
benne részt vevők együttműködéséből kiindulva magyarázta
 Ludwig Wittgenstein nyelvjáték-elmélete, amely a nyelvet
közös emberi tevékenységként értelmezte.
 Megemlíthetők továbbá bizonyos szociológiai, illetve
antropológiai elméletek és kutatások is, amelyek a
nyelvhasználat társadalmi, kulturális vetületeire irányították a
figyelmet.
 E tekintetben különösen fontos szerepet játszott az ún.
etnometodológia, amelyből a pragmatika keretein belül is
művelt társalgáselemzés kinőtte magát.
o a pragmatika felfogásai
 A pragmatika szűkebb felfogása szerint a pragmatika a nyelvi rendszer
és a nyelvhasználat kontextusa közötti kapcsolatoknak a
tanulmányozását jelenti. E felfogás képviselői tehát a pragmatikát
szorosan a grammatikához kötve határozzák meg.
 A pragmatika tágabb felfogása szerint viszont a pragmatika a
nyelvhasználat alapelveinek tanulmányozásaként határozható meg.
Következésképpen e felfogás – funkcionális irányokba inkább
elmozduló képviselői – elégtelennek tartva a szigorúan grammatikai
kötöttségű magyarázatokat, szélesebb összefüggésrendszerben
értelmezik a pragmatika kutatási területét.
o mikropragmatika és makropragmatika
 A mikropragmatikai kutatások – hasonlóképpen a pragmatika szűkebb
értelmezését követő modellekhez – a nyelvi tevékenység grammatikai
vonatkozásait, összefüggéseit helyezik előtérbe
 A makropragmatika viszont a nyelvi tevékenység tágabb – elsősorban
társadalmi és kulturális – összefüggéseire irányítja a figyelmet, olyan
témákat vizsgálva, mint például az udvarias nyelvi viselkedés, a
szépirodalmi nyelvi tevékenység, továbbá a kultúraközi kommunikáció,
a média nyelvhasználata, a nyelvi manipuláció stb. kérdései.
o A pragmatikai szemléletmód az „esernyő” szerepét kívánja betölteni a
különböző nyelvészeti diszciplínák, így a nyelvi egységeket vizsgáló
grammatikai részdiszciplínák számára is. E pragmatika nem a nyelvi egységek
azonosításának és meghatározásának feladatát helyezi előtérbe, hanem olyan
szemléletmódot kínál, amely a nyelvi jelenségeket – így a nyelvi rendszer
különböző összetevőit is – a nyelvi tevékenység feltételeiből kiindulva közelíti
meg.
o a pragmatika diszciplináris státusza
 multidiszciplinaritás jellemzi: kommunikációelmélet,
szociolingvisztika, szociálpszichológia, nyelvészet, szociológia,
pszichológia, hermeneutika (szövegértelmezés).
 a pragmatika diszciplínákkal való kapcsolata:
 kognitív nyelvészet: a nyelvhasználat kognitív feltételeinek a
korábbiaknál jóval nagyobb jelentőséget tulajdonít. Kétféle
megközelítés:
o a pragmatika, mint a nyelvészeti rendszer alkotórésze
(komponense)
o funkcionális nyelvelméleti háttérfeltevésekkel
jellemezhető megközelítés viszont szemléletmódként
értelmezi a pragmatikát
 Grammatika:
o részdiszciplínái:
 fonetika/fonológia: a nyelvészet azon ága, amely
a beszédhangokat tanulmányozza, mint a beszéd
legkisebb szegmenseit.
 morfológia: alaktan; a hagyományos elnevezése
a szóalkotási eszközökkel foglalkozó nyelvészeti
tudománynak. August Schleicher vezette be a
nyelvtudományba a fogalmát.
 szintaxis: mondattan. A nyelvészetnek az az ága,
amely a mondattal foglalkozik. A mondatok
típusával is foglalkozik. Pl. egyszerű és összetett
mondatok.
 szemantikára: jelentéstan. A nyelvészet olyan
részterülete, amely a nyelvi formák, szavak,
szimbólumok jelentésével és
jelentésváltozásaival foglalkozik.
o E részdiszciplínák keretein belül a nyelvi rendszer
különböző alkotóelemeivel foglalkoznak. A nyelvnek,
mint strukturált szimbólumrendszernek azokat a
viszonylag jól azonosítható egységeit vizsgálják,
amelyek nyelvi tevékenységünk során különböző
kommunikációs célokat szolgálnak, különböző
kommunikációs funkciókat töltenek be.
 o a pragmatikát elsősorban a szemantikán keresztül szokás
a grammatikával kapcsolatba hozni. E két tudományág
ugyanis egyaránt érdekelt a jelentés fogalmához
kapcsolódó kérdések megválaszolásában.
 a szociolingvisztika annak a kapcsolatnak a vizsgálatával
foglalkozik, amely a társadalmi viszonyok és a nyelvi rendszer,
valamint a nyelvhasználat között tárhatók fel.
 a pszicholingvisztika a nyelv és az agy/elme működése közötti
kapcsolatokat, összefüggéseket vizsgálja.
 a nyelvészeti antropológia pedig a nyelv(ek) és a kultúrá(k)
közötti kapcsolatok feltárására, kutatására vállalkozik.
 Langacker (és a kognitív nyelvészet) pragmatikafelfogása, mint önálló
elképzelés:
 elutasítja a társadalmi kommunikáció és a nyelvi megismerés
szigorú és merev szembeállítását, elválasztását, és a nyelvet
lényegében az emberek közötti kommunikáció céljaira
kialakított gondolkodásként értelmezi.
 Az egyfelől szociokulturális teljesítményként, másfelől az elme
működési módjaként értelmezhető nyelv ugyanis voltaképpen
nem más, mint emberi elmék közötti interakciók sorozata,
illetve ennek eredménye.
 Ebben a keretben tehát a nyelvi tevékenység nem egyszerűen
veleszületett, egyénileg vezérelt kognitív műveletek
összességeként jelenik meg.
 Az egyének nyelvi képességeinek kibontakoztatásában és
kamatoztatásában – a fizikai környezet mellett – döntő szerep
jut a társas környezetnek is. A nyelvi tevékenység keretében
ugyanis az emberek a tapasztalataikról mások számára
hozzáférhető (interszubjektív) világreprezentációkat hoznak
létre.
 A világgal kapcsolatos tapasztalatok megosztásával együtt
mindazonáltal az is jellemzi a nyelvi interakciókat, hogy
személyközi (interperszonális) viszonyokat alakítanak ki és
tartanak fenn.
- pragmatikai alapfogalmak:
o szó szerinti jelentés:
o konvencionális jelentés:
o vezérjelentés (szaliens jelentés):
- Kontextus, deixis (irodalom: Tátrai 2005, 2010 VAGY Tátrai 2011)
o kontextus (szituációs, cselekvés, tematikus kontextus, stílusminták, ko-textus)
 A kontextus összetevőit kettős, egymást kiegészítő és részben átfedő
szempontrendszer segítségével közelítjük meg:
 egyfelől olyan értelemtartományként, amely a szituációra, a
cselekvésre és a témára vonatkozó ismereteket tartalmazza;
 másfelől olyan viszonyrendszerként, amely a diskurzus
résztvevőit, illetve azok fizikai, szociális és mentális világát
foglalja magában.
 A kontextus létrehozásának tárgyalásakor pedig abból indulunk ki,
hogy a kontextus nem előre adott, a megnyilatkozástól függetlenül
 létező realitás, ennél fogva létrejöttéhez szükség van a résztvevők
konstruktív hozzájárulására.
 A szituáció, a cselekvés és a téma: A nyelvi interakciók keretében
létrejövő különböző megnyilatkozások a nyelvi tevékenység összetett
viszonyrendszerében válnak értelmezhetővé.
 kontextus típusai:
o szituációs kontextus: beszédhelyzet. A ki, kinek, illetve
a mikor, hol kérdésének segítségével azokat a
kommunikációs körülményeket, tényezőket nevezhetjük
meg, amelyek együttesen alkotják a megnyilatkozások
szituációs kontextusát.
o cselekvés kontextus: a megnyilatkozások
értelmezéséhez a személyközi és térbeli-időbeli
viszonyok ismerete mellett azokat a célokat,
szándékokat és vágyakat is figyelembe kell venni,
amelyek érdekében az emberek megnyilatkoznak. A
megnyilatkozások ugyanis mindig valamilyen társas
emberi cselekvés kontextusában jelennek meg:
beilleszkednek azon nem nyelvi természetű cselekvések
(tevékenységek és eredmények) sorába, amelyek a
másik ember viselkedésére vonatkoznak, illetve
viselkedéséhez igazodnak.
o tematikus kontextus: azokat a pragmatikai
háttérismereteket foglalja magában, amelyek ahhoz
segítenek bennünket hozzá, hogy megértsük, miről is
szól, mire is vonatkozik az adott megnyilatkozás.
 séma és tudáskeret:
o a világról való ismereteink nem rendezetlenek, épp
ellenkezőleg: sémákba rendeződnek.
o A világ egy meghatározott dolgát megjelenítő
fogalommal kapcsolatos ismereteinket magában foglaló
statikus sémát tudáskeretnek nevezzük.
 forgatókönyv:
o A világról való ismereteink azonban nemcsak statikus
(dolgokkal kapcsolatos) sémákba rendeződnek, hanem
dinamikus (eseményekkel kapcsolatos) sémákba is,
amelyeket forgatókönyveknek nevezünk.
o A forgatókönyvek eseménysorok, cselekvések,
történések szerveződésének ismeretét tartalmazzák.
o A diskurzus résztvevői ismerhetik például az étterem, a
vizsga, a könyvtár, a mise stb. forgatókönyvét.
Ennélfogva ha valaki olyan megnyilatkozásokat hoz
létre, amelyek megértéséhez az előbb felsoroltak
valamelyikéhez kapcsolódó eseménysorok ismeretére
van szükség, nem kell mindent elmagyaráznia. Ahogy
számíthat a másiknak a szóba kerülő dolgokra
vonatkozó hasonló tudáskeretére, úgy számíthat arra is,
hogy partnere szintén ismeri az adott eseményekkel,
eseménysorokkal kapcsolatos forgatókönyveket.
 stílus és stílusminták:
o A tipikus szituációkban megjelenő, tipikus
cselekvéseket megvalósító, tipikus témákról szóló
tipikus diskurzusokhoz (azaz műfajokhoz) kötve egy
nyelvközösség tagjai számon tartanak tipikus
megformálási módokat.
o E stílusminták olyan szociokulturális normarendszerek,
amelyek keretet adnak a stílus egyéni alakításához.
Például egy orvos a különböző szituációkban –
remélhetőleg – más módokon formálja meg egy súlyos
betegségről szólva a mondandóját: másképpen, ha
magának a betegnek, másképpen, ha a
hozzátartozóknak, másképpen, ha a kollégáinak a
büfében, megint másképpen, ha ugyancsak a
kollégáinak, de már egy konferencián elhangzó
előadásban, és megint másképpen, ha otthon a
feleségének vagy a kislányának számol be az esetről.
 ko-textus:
o a kontextust, amelyet a megnyilatkozások
kommunikációs környezetére vonatkozó fogalomként
értelmeztünk, nem azonosíthatjuk a megnyilatkozásban
előforduló szavak nyelvi környezetével.
o Ez utóbbi jelölésére, amelyet szokás
szövegkörnyezetnek vagy nyelvi kontextusnak is
nevezni, a ko-textus terminust alkalmazzuk.
 deixis (társas, tér-, idő-, diskurzusdeixis)
o A deixis olyan nyelvi művelet, amely a diskurzus
értelmezésébe bevonja a résztvevők fizikai és társas
világát, vagyis azokat a kontextuális ismereteket,
amelyek a beszédesemény tér- és időbeli, valamint
személyközi viszonyainak a feldolgozásából
származnak.
o A deixis terminus eredetét tekintve az ógörög
grammatikákban megjelenő, ’rámutatás’ értelemben
használt szóból ered.
o A deiktikus (vagy más elnevezéssel: indexikus) nyelvi
elemek közé azokat a mutató és személyes névmásokat,
határozószókat, valamint azokat a különböző lexikai és
morfológiai lehetőségeket soroljuk, amelyek
segítségével a megnyilatkozó közvetlenül tud utalni a
beszédhelyzetre, vagyis nyelvi tevékenységének
szituációs kontextusára, illetve annak bizonyos
összetevőire.
o A deixis jelenségét a pragmatikai hagyományban úgy
szokás értelmezni, mint az egyik legnyilvánvalóbb
bizonyítékát annak, hogy a nyelv és a kontextus közötti
kapcsolat magában a nyelvi rendszerben is kifejeződik.
o A beszédeseménynek tehát a tér- és időbeli viszonyai
mellett annak személyközi viszonyai is jelölődhetnek.
 Az előbbi viszonyok megjelenítésére a térdeixis és az
idődeixis, az utóbbi viszonyok megjelenítésére pedig a
társas deixis elnevezést használjuk. A deixis művelete
azonban nem csak a résztvevők fizikai és szociális
világát vonhatja be a diskurzus referenciális
értelmezésének folyamatába. Bizonyos deiktikus
kifejezések vonatkozhatnak magára a diskurzusra,
illetve annak bizonyos részeire is.
 a deixis különböző fajtái:
 társas deixis
 térdeixis
 idődeixis
 diskurzusdeixis

Beszédaktusok
 beszédaktusok (implicit, explicit, direkt, indirekt, beszédaktusfajták)
 beszédaktuselmélet-kritikák és az azokra lehetséges válaszok

- Beszéd-aktus elmélet
o A beszédaktus-elmélet szerint a nyelvhasználat nem egyszerűen a cselekvés
irányítója, hanem maga a cselekvés is
o Arisztotelész Herméneutikája az egyszerű kijelentő mondatokkal és ezek
logikán belüli szerepével foglalkozik; alapvető eredményei a tagadásra és a
modalitásokra (szükségszerűség, lehetségesség, esetlegesség stb.) vonatkozó
megállapítások
o Chomsky szerint a nyelv csakis valamilyen gondolkodtató funkciót tölt be, és
a kommunikáció egyáltalán nem tartozik a nyelv lényegéhez. A
kommunikációs funkciók olyan másodlagos nyelvi jegyek, amelyek csak
másodlagosan, használat közben rakódnak a nyelvre. Ha el is ismerték a többi
funkciót, mellékes jellegűnek kezelték. Ennek ellenére Chomsky már
megfogalmazta azt, hogy nem minden állítás fogadható el minden
szituációban. Ennek alapján bevezette a grammatikalitás/ akceptálhatóság
fogalompárt. Grammatikalitás alatt azt vizsgálta, hogy S szólánc G grammatika
alapján L nyelvnek jól formált mondata-e. Ezzel szemben az akceptálhatóság
azt ellenőrzi, hogy a beszélők egy performancia helyzetben elfogadnak-e
érvényes megnyilatkozásnak S láncot.
o Austin analitikus nyelvfilozófusként leírta azt az elméletét, miszerint a
nyelvhasználat nem egyszerűen a cselekvés irányítója, hanem maga a
cselekvés is. A nyelvhasználat nemcsak információátvitel, hanem cselekvés is,
amit az információátvitellel viszünk véghez.
o Semmi mást nem kell tenni például a bocsánatkéréshez, mint kimondani, a
„bocsánat”, „elnézést”, „ne haragudj”, vagy „bocsáss meg” kifejezéseket.
Ezzel tökéletesen ki tudjuk elégíteni a bocsánatkérés aktusát. Ez természetesen
nem zárja ki azt, hogy más cselekedetekkel ezt nem lehetne nyomatékosítani,
például egy szál virág, vagy egy üveg bor átadásával, de ezek nélkül is teljes a
bocsánatkérésünk. A bocsánatkérés tehát akkor történik meg, amikor valaki
bocsánatot kér, és nem előbb, és egyetlen kötelező feltétele a fent idézett
kifejezések egyikének kimondása. Jól manifesztálható tehát, hogy a „mondás”
maga a cselekedet is.
 o Megnyilatkozásaink egy része a nyelven kívüli világ leírása, tények
megállapítása, konstatálása. Ezek a megnyilatkozások igaz vagy hamis
melléknévvel illethetőek. Más megnyilatkozásokkal cselekvést hajtunk végre,
aktusokat performálunk. Ezek őszinték vagy őszintétlenek.
o Performatívum / konstatívum: Austin elsőként hívta fel a figyelmet a sokféle
funkcióra, amit az interperszonális kommunikáció részeként a
megnyilatkozások betöltenek. Megmutatta, hogy nagyon sok megnyilatkozás
nem információt közvetít, hanem cselekvés értéke van. Ezek a
megnyilatkozások nem „írnak le”, vagy „állapítanak meg” semmit, nem
számolnak be semmiről, nem igazak vagy hamisak. Ezeket a
megnyilvánulásokat nevezte Austin performatívumnak, szemben a
konstatívumokkal, melyek a leírás, informálás, megállapítás szerepét töltik be.
Mindenki számára jól érzékelhető a funkcionális különbség az „ülj le!” illetve
a „magyar gazdaság az elmúlt évben javuló tendenciát mutat” mondatok
között. Az elsőt Austin performatívumnak, míg a másodikat konstatívumnak
nevezte el. (Austin, 1990. 35)
o Ennek azonban nincs sok értelme, erre Austin is rájött, mert a performatív
megnyilatkozások, csak annyiban különböznek a többitől, hogy bennük a
cselekvési erő explicitté van téve, másrészt pedig a konstatív
megnyilatkozásokkal is valamilyen cselekvést hajtunk végre.
- Érvényességi feltételek
o Austin hangsúlyozta azt is, hogy bizonyos körülményeknek meg kell lenniük
ahhoz, hogy az adott beszédcselekvés sikeres legyen. Bizonyos feltételeket ki
kell elégíteniük, ezek a boldogulási feltételek. Például a személynek, aki a
beszédcselekvést végrehajtja rendelkeznie kell a szükséges felhatalmazással.
Nem ítélheti tíz év börtönbüntetésre senki sem a szomszédját, hacsak nem ő a
bíró. Egyetlen honvédelmi miniszteri jogkörrel nem rendelkező állampolgár
sem üzenhet hadat egy másik országnak, és egyházi temetést sem celebrálhat
senki laikus. A sikerességhez szükséges második feltétel a helyes végrehajtás,
bizonyos eljárások pontos, és maradéktalan betartása. Erre például,
szolgálhatnak bármilyen egyházi liturgikus eljárások. Református templomban
Úrvacsorát venni a szereztetési ige elmondása nélkül például lehetetlenség.
Végül nem szabad megfeledkezni az őszinteségi feltételről, a bocsánatkérés,
csak akkor lesz sikeres, ha a beszélő azt őszintén gondolja. Ezen a területen
Austin megkülönböztet érzéseket, gondolatokat, és szándékokat, ebből
kifolyólag a „részvétem” az „azt tanácsolom…” vagy az „ígérem” csak akkor
tölthetik be a beszédaktus funkciójukat, ha fentieken kívül a mögöttük
meghúzódó érzések, gondolatok vagy szándékok őszinték. Gordon és Lakoff a
boldogulási feltételeket a direktívákra vonatkozóan punktualizálták, és arra a
következtetésre jutottak, hogy a fentieken kívül szükség van arra, hogy 1, a
beszélő valóban óhajtsa a kérés végrehajtását, 2, legyen annak biztos
tudatában, hogy a hallgató tudja teljesíteni a kérést, végül 3, a hallgató nem
teljesítené az adott tevékenységet a beszélő utasítása nélkül. Konrád 1983-ban
ezeket a gondolatokat kiegészítette még azzal, hogy a kérésnek időben meg
kell előzni a végrehajtást, ergo a direktívum csak jövő idejű lehet. Krékits
hozzátette, hogy nemcsak előidejűség, de időbeli egybeesés is elképzelhető a
kérés és a végrehajtás között. Példának Zorin „Kezdet és vég” c. munkájából
idéz: „olvasol és olvass is!” Amely állítás – az időbeli egybeesésről – vitatható,
hiszen csak a kérés elhangzása után tudja a hallgató, hogy folytatnia kell az
olvasást.
- Beszédaktusok osztályozása
o Austin osztályozása
 Austin a beszédaktusokat öt osztályba sorolta, az alábbiak szerint:
1. ítélkezők
2. végrehajtók
3. elkötelezők
4. viselkedők
5. bemutatók
 Az ítélkezők jellegzetes példái azok, amikor egy bíróság,
döntnök, sportbíró ítéletet hoz. Az ítéletnek azonban nem kell
véglegesnek lennie, lehet becslés, saccolás, felmérés is.
Valamilyen tényre vagy értékre vonatkozó eredményt közöl,
melynek igazságáról különböző okoknál fogva nehéz
megbizonyosodni.
o „elítél, tesz, osztályoz, jellemez…”
 A végrehajtók csoportja hatalmat, jogokat, vagy befolyást
gyakorol. Példa erre a kinevezés, szavazás, utasítás, sürgetés,
tanácsolás stb.
o „kinevez, elvet, követel, megkegyelmez, sürget….”
 Az elkötelezőknek jellegzetes esetei elköteleznek valaminek az
elvégzésére, de idetartoznak a szándékbejelentések is.
o „ígér, szán, javasol, támogat…”
 A negyedik csoport, a viselkedők csoportja fölöttébb vegyes
összetételű, a társas viselkedéssel kapcsolatos
megnyilatkozások tartoznak ide. Példa erre a bocsánat kérés,
gratulálás, ajánlás stb.
o „köszönöm, ellenzem, tisztelem, bírálom….”
 Az ötödik csoport a bemutatókat maga Austin is homályosan
definiálta. Azok a megnyilatkozások tartoznak ide, amelyek
megvilágosítják, hogyan illeszkednek a megnyilatkozásaink,
egy vita, társalgás menetébe.
o „állít, tudat, megmond, kérdez, elismer, rátér, lezár,….”
o Searle osztályozása
 John R. Searle, Austin tanítványa, rámutatott mestere gyengéire, és a
különböző igék osztályozása helyett a beszédaktusokat értelmük,
céljuk, azaz illokúciós erejük felől közelítve rendszerezte, és a
következő öt beszédaktus-típust különböztette meg:
 Asszertívum (másutt Reprezentatívum)
o Az asszertív beszédaktusok a propozíciót a világ
tényállásainak reprezentálásaként mutatják be, és céljuk,
hogy elkötelezzék a hallgatót az állítás igazsága mellett,
de legalábbis vélelmeit alakítsák. Az asszertívumok
használatakor a beszélő szavait a világhoz igazítja, saját
elgondolásait juttatja kifejezésre, így azok egyaránt
lehetnek igazak és hamisak – a beszédaktus őszinteségi
feltétele a hiedelem.
 o A beszélő propozicionális hozzáállását fejezi ki az adott
a tényállásról.
o Példák: kijelentés, leírás, osztályozás, magyarázat,
dicsekvés, eskü stb.
o Szerintem igenis léteznek földönkívüliek.
Legtöbbjük alacsony, zöld, nagy szemű lény, és mindkét
kezükön három ujj van.
Aki kételkedik ebben, az téved.
 Direktívum
o A direktívumok illokúciós lényege rávenni a hallgatót,
hogy a propozíciós tartalomnak megfelelően alakítsa
viselkedését. Ebben az esetben a világot akarjuk a
szavakhoz igazítani, vagyis a beszédaktus révén
szeretnénk elérni, hogy amit kimondunk, az
megtörténjen a világban is. A direktívumok őszinteségi
feltétele a vágy, ezért nem lehetnek igazak vagy hamisak
csak megfogadottak/elutasítottak,
beteljesültek/beteljesületlenek.
o A beszélő vágyát fejezi ki, és célja a címzett
szándékainak befolyásolása.
o Példák: utasítás, parancs, kérés, könyörgés, javaslat,
figyelmeztetés, tiltás stb.
o Kérlek, csukd be az ablakot!
Becsuknád az ablakot?
Könyörgöm, ne szellőztesd ki az egész lakást!
 Komisszívum
o Minden komisszívum valamilyen elkötelezettség a
beszélő részéről, melyben vállalja a propozíciós
tartalomban megjelenített aktus lefolyását. A
beszédaktus révén a világot próbáljuk a szavakhoz
igazítani azáltal, hogy elkötelezzük magunkat
valamilyen jövőbeli cselekedet megtétele mellett. A
komisszívumok őszinteségi feltétele a szándék, ebből
adódóan nincs igazságértékük - megvalósítottak,
betartottak, megszegettek lehetnek.
o A beszélő szándékát, jövőbeni viselkedését rögzíti,
többször a címzett vágyaira irányul.
o Példák: ígéret, fogadalom, felajánlás, megállapodás,
jótállás, terv, eskü stb. (A fenyegetés is ide sorolható, de
a többi példával ellentétben ez nem a hallgató javát
szolgálja, hanem érdekei ellen szól.)
o Holnap Párizsba utazom.
Megígérem, hogy hozok neked valami finomságot.
Választhatsz, hogy bort, sajtot vagy csokit szeretnél
inkább.
 Expresszívum
o Az expresszívum illokúciós lényege egyszerűen a
beszédaktus őszinteségi feltételének a kifejezése. Ebben
az esetben szavainkat igazítjuk a világhoz, de nem a
 vélelmeink, hanem érzelmi viszonyulásaink kerülnek
előtérbe. A propozíciós tartalom és a valóság között
feltételezett az egyezés, ezért a megfeleltetési irány
nulla: „Gratulálok, hogy megnyerte a díjat!” - magától
értetődőnek tekintjük, hogy megnyerte a díjat. Az
expresszívum őszinteségi feltétele típusonként változik.
Például: Egy bocsánatkérés akkor őszinte, ha a beszélő
őszintén sajnálja, ami miatt bocsánatot kér. A gratuláció
akkor őszinte, ha a beszélő őszintén örül annak, amiért
gratulál a hallgatónak.
o Cél a beszélő érzelmeinek kifejezése, a címzett
érzelmeinek befolyásolása.
o Példák: bocsánatkérés, köszönetnyilvánítás, gratuláció,
felköszöntés, részvétnyilvánítás
o Gratulálok a sikeres nyelvvizsgádhoz!
Én pedig köszönöm a sok segítséget, anélkül nem sikerült
volna.
Sajnálom, hogy a másik tanárnővel nem volt szerencséd,
de a lényeg, hogy most már végre megvan az a
nyelvvizsga!
 Deklaráció
o A deklaráció illokúciós lényege előidézni a világban
valamilyen változást a világ megváltozott
reprezentációjával. Kizárólag a beszédaktus sikeres
végrehajtása révén tényleges változásokat idéz elő a
világban, azonnal végrehajt valamilyen változást a nem-
nyelvi világban. Tehát ezzel a beszédaktussal egyszerre
igazítjuk a világot a szavainkhoz és szavainkat a
világhoz. Ha a pap sikeresen férjnek és feleségnek
nyilvánít egy párt, ha a bíróság felmenti a vádlottat vagy
ha az ország hadat üzen, azzal egy olyan tényállás válik
létezővé a világban, ami azelőtt nem létezett.
o A beszélő jogosítványainak érvényesítése.
o Példa:
A: Felmondok!
B: Még hogy felmond, ki van rúgva!
C: Kár vitatkozniuk, ugyanis mindketten le vannak
tartóztatva!

Készült John R. Searle: Elme, nyelv és társadalom, Vince kiadó, 2000. 147-152. alapján.

- Közvetett beszédaktusok
o Léteznek olyan beszédaktusok, amelyeknek szó szerinti jelentése eltér a
szándékolt-beszélő jelentéstől.
o Példa:
Nagy itt a huzat.
Ideadnád a sót?
Tudja, hogy mikor jön a következő vonat?
 o Ezekben az esetekben sikeresek a beszédaktusok, elérik a céljukat, vagyis ha
megkérdezem, hogy ideadná-e, akkor valószínűleg megkapom azt. Másrészt
ezek nem állnak összhangban illokúciós indikátorokkal. Elvileg ki kellene
zárnunk az ilyen eseteket a beszédaktus-elméletből, azonban ez hiba lenne,
mivel egyértelműen nyelvi cselekvésekről van szó. Searle azokat az eseteket,
ahol közvetetten hajtunk végre beszédaktusokat egy másik közvetlen
végrehajtásával, közvetett beszédaktusnak nevezi. Más esetekben, amikor a
mondat jelentése szisztematikusan eltér a szándékolt jelentéstől, metaforáról,
iróniáról, szarkazmusról, túlzó kijelentésről, és eufemizmusról is beszélhetünk.
Közvetett beszédaktus lehet például retorikai kérdés, vagy udvariasság.
o Közvetett beszédaktusok esetén a szó szerint kifejezett illokúció a másodlagos
illokúció, a szándékolt pedig az elsődleges illokúció.
o Példa
X: Menjünk el szórakozni éjszaka.
Y: Holnap nagyon korán kell kelnem, sok dolgom lesz.
 A válaszmondat másodlagos illokúciója a megállapítás, hogy holnap
korán kel, elsődleges illokúciója, az ajánlat visszautasítása.
- Lokúció, illokúció, perlokúció
o A beszédaktusok elvégzése során Austin elmélete szerint három alaktust
végzünk el, melyek az alábbiak:
 Lokúciós aktus
 A lokúciós aktus nem más, mint egy nyelvtanilag értelmezhető
hangsor.
 Minden megnyilatkozás egyben lokúció és illokúció. Ezen két
fogalom segítségével lehet értékelni a megnyilatkozásokat.
 Illokúciós aktus
 Az illokúciós aktus azt a cselekvést jelöli, amit a lokúcióval
megteszünk. Ez lehet kijelentés, ígéret, fenyegetés, tiltás,
parancs, köszönés.
 Minden megnyilatkozás egyben lokúció és illokúció. Ezen két
fogalom segítségével lehet értékelni a megnyilatkozásokat.
 Ezek közül leginkább kutatott terület az illokúciós aktus. Bach
Harnish, Searle, Morgan közvetett és közvetlen illokúciós aktust
különböztet meg.
 Clark – Carlson lineáris és laterális közvetett illokúciós
aktusokról beszél függően attól, hogy kik a hallgatók.
Amennyiben a közvetlen és közvetett címzett azonos, akkor
lineáris illokúciós aktust hajt végre a beszélő, amennyiben
különböző, akkor laterális illokúciós aktus történik. Laterális
illokúciós aktus során előfordulhat, hogy a beszélő látszólag
nem a közvetett címzetthez beszél, hanem valaki máshoz.
 Ahogy azt az alábbi példa jól mutatja:
o Anya fiához annak barátnője előtt: „Kér még egy csésze
kávét?”
o Az anya ebben az esetben közvetve azt mondja a nőnek,
hogy nem áll szóba vele – de ezt nem mondhatja neki
egyenesen, mert akkor önmagát hazudtolná meg. Más
példákban a beszélő úgy is tehet, mintha lineárisan
beszélne, holott elsődleges illokúciós aktusa laterális:
 o Mama a 3 hónapos fiához: „Nem gondolod, hogy apa
tisztába tehetne téged?”
 Perlokúciós aktus
 A perlokúciós aktus a beszélő mondásának hatása a hallgatóra,
azaz meggyőzés, megfélemlítés, lelkesítés, megalázás stb.

- A beszédaktus mint kommunikáció - Searle és a beszédaktus-elmélet

o John R. Searle
o ez a megközelítés különféle beszédaktusokat különít el, melyeket a kifejezések
kiejtésével hajtunk végre.
o Beszédaktusok Searle szerint:
 „Nyelvet beszélni annyit jelent, mint részt venni bizonyos szabályok
által irányított viselkedési formában.”
 ember nyelvi viselkedése, beszédviselkedés
 a beszélők korlátlan számú új mondatot képesek létrehozni,
amelyeket korábban nem láttak vagy hallottak; képesek
felismerni, hogy mondat és mi nem mondat.
 a beszélés egy viselkedésforma, de Searle csak az idealizált
formákat vizsgálja, mert az élőbeszédben előfordulnak helytelen
mondatszerkezetek vagy befejezetlen mondatok. Ennek ellenére
a beszélők nyelvi szabályok szerint cselekszenek, még ha
azokat a szabályokat nem is tudják megfogalmazni.
 „A kommunikáció alapegysége az illokúciós aktus.”
 illokúció: a nyelvi megnyilvánulás szándéka és irányulása a
beszélő szemszögéből.
 Egy hangot attól függően tekint valaki a nyelvi kommunikáció
részének, ha ezt a hangot úgy tekinti, mintha egy másik szereplő
mondta volna (üdvözlés). De a fák susogásában nem fogok
nyelvi kommunikációs jeleket észlelni. Ugyanígy nem az egy
tintapaca sem, nem tekintem a nyelvi kommunikáció esetének.
 ha a kommunikáció alapeleme a beszédaktus, akkor a nyelv a
kommunikáció megértésének nélkülözhetetlen eleme.
 szavak értelmes módon csak mondatokban fordulnak elő, tehát
nem szavak, hanem mondatok jelentik a beszédaktus
alapegységét. Persze léteznek egyszavas mondatok is (pl. Hé!
Figyelj! Ne!)
 „Ha valamit gondolunk és kimondjuk, az együtt jár a következőkkel:
a. azzal a szándékkal, hogy bizonyos illokúciós hatásokat
idézzünk elő a hallgatóban (amely hatások a mondatot irányító
szabályoktól függnek),
b. azzal a szándékkal, hogy ezeket a hatásokat azáltal idézzük elő,
hogy a hallgató fölismeri a szándékot,
c. és azzal a szándékkal, hogy az a. szándékot annak révén
ismerhessük föl, hogy ismeri a kimondott mondatot irányító
szabályokat.”
 különbség van aközött, amit mondunk és aközött, amit
mondunk ÉS gondoljuk is azt. – más a megértési szint a
hallgatóban!
  a kimondott közlés szándékát úgy ismerem fel, ha az
része az általam értett nyelvnek.
 „Mindent, amit gondolni lehet, mondani is lehet.”
 a nyelv az eszköz, amivel kimondjuk a gondolatokat
 „A szemantikai szabályok rendszerint konstruktívak, és nem
regulatívak.”
 a nyelvi szabályok nem azért léteznek, hogy egy már meglévő
viselkedést szabályozzanak, hanem éppen a létezésük teremti
meg annak a viselkedésnek a lehetőségét, amelyet
szabályoznak. (nem olyan, mint a KRESZ, amely a biztonságos
közlekedést teszi lehetővé)
 két típus:
a. konstitutív (alkotó jellegű) szabályok – új
viselkedésformákat teremtenek meg
b. regulatív (szabályozó jellegű) szabályok – szabályoktól
függetlenül létező viselkedést szabályozzák
 a nyelvek szemantikai és szintaktikai szabályai tehát konstitutív
jellegűek!

A beszédaktus-elmélet továbbfejlesztése: J. R. Searle. Megnyilatkozásaktus, propozíciós

aktus, illokúciós aktus és ezek összefüggései. Az illokúciós aktusok jellemzése: előfordulás és
szerkezet. Sikerességi feltételek.

Társalgási szabályok és implikatúrák (Grice) (irodalom: Grice 1997, Nemesi 2006, Szili
2004)
- A gricei interakcióelmélet: az együttműködési elv és a maximái: minőség, mennyiség,
viszony és mód. Mondott és implikált jelentés. Konvencionális és társalgási
implikatúrák: alkalmi és általánosított társalgási implikatúrák.
- Grice (pragmatikai következtetés, együttműködési alapelvek, a maximák részletesen
[almaximákkal], implikatúrák: fajtái: konvencionális, nem konvencionális, társalgási,
partikularizált, általánosított társalgási implikatúrák – példákkal, az implikatúrák
törléstesztjének kritikája)
- Implikatúra:
o Az implikatúra az implikál szóból származik, melynek jelentése maga után
von, következtet. Grice az implikál igét, valamint az ezzel kapcsolatos
főneveket mint implikatúra és implikátum használja.
o Az implikatúrák meghatározásához az egyik legfontosabb alaptétel H. Paul
Grice: A társalgás logikája című műve.
 Grice (1913-1988), brit születésű, amerikai nyelvész-filozófus, akit a
modern pragmatika megalapítójaként is szokás emlegetni.
 A társalgás logikája című művében az Interakció-elmélethez
kapcsolódóan mélyebben foglalkozik az implikatúrákkal.
 Grice modellje nagyon nagy hatást gyakorolt az emberi kommunikáció
kortárs kutatására, de elsősorban a filozófiában, a nyelvészetben és
más, nem empirikus módszertant alkalmazó területeken.
 A pszichológiában a részben grice-i alapelveken nyugvó Sperber és
Wilson nevéhez köthető relevanciaelmélet gyakorolt nagy hatást, ami
számos ponton (pl. sikeres becsapás kommunikációs aktusa) kiegészíti
Grice modelljét.
 o Grice szerint az emberi kommunikáció megértéséhez meg kell különböztetni a
kifejezés kapcsán megkülönböztetett kódolt és nem kódolt jelentéseket.
 A kódolt jelentéshez a nyelv ismerete
 a nem kódolt jelentéstartalomhoz a szándék megértése vezet el.
o A hétköznapi közléseink több mint fele legalább részben nem szó szerinti.
Ahhoz, hogy eljussunk a szándékhoz, egy sor következtetést is végre kell
hajtanunk, amihez figyelembe vesszük a kijelentés kontextusát is.
o Az elmélet szerint a kommunikáció egy központi elemét képezik a hallgató
azon következtetései, amelyek a kommunikáció szándékaira irányulnak.
o Grice úgy vélte, hogy a hétköznapi kommunikációs helyzetekben a
következtetési szabályoknak része az is, hogy alapvetően kooperatívnak
tételezzük fel a beszélő és a hallgató közti viszonyt, s ha már így teszünk,
akkor beszélőként mi is igyekszünk betartani négy alapszabályhalmazt, vagy
Grice szavaival élve: maximát. Ezek tehát a szándékokra való következtetést
szolgáló vezérelvek.
- Grice négy maximát határoz meg, melyeket a kommunikáló feleknek az interakció
során be kell tartani:
o Mennyiség: a nyújtandó informáló mennyiségre vonatkozik, a következő
kategóriák esnek hatálya alá: hozzájárulásod legyen a kívánt mértékben
informatív, ne legyen informatívabb, mint amennyire szükséges.
o Minőség: kategóriája alá tartozik egy szupermaxima: "Próbáld
hozzájárulásodat igazzá tenni!" és két további specifikus maxima: ne mondj
olyasmit, amiről úgy hiszed, hogy hamis vagy amire nézve nincs megfelelő
evidenciád.
o Viszony maximája: légy releváns.
o Modor: azzal kapcsolatos, hogy hogyan mondjuk amit mondunk. Egy
szupermaxima: „Légy érthető!”, valamint különböző specifikus maximák
kapcsolódnak hozzá: kerüld a kifejezés homályosságát, a kétértelműséget, légy
tömör és rendezett.
o Udvariasság, mint társalgási maxima: Számos más maxima is létezik, mint
például: „Légy udvarias!”, melyeket a társalgók rendesen követnek. 
udvariassági elvek (Grice és Leech).
 Az udvarias viselkedéshez kapcsolódó követendő minták kialakulása és
terjedése, ahogy azt a kifejezés is sugallja, az udvari életben elvárt
érintkezési szokások ismertté válásának köszönhető.
 Az udvariasság meghatározza az interperszonális kapcsolatokat, azok
jellegzetes kísérője, legyen szó írott vagy beszélt nyelvről.
 Az udvariasság kérdésével leginkább a pragmatikai kutatások
foglalkoznak, melynek során a nyelv kommunikációs aspektusára
helyeződik a hangsúly.
 A nyelvet a kontextus és a használat szempontjából ragadja meg, a
beszélő individuális és társadalmi jellemzőit, státusát helyezi előtérbe.
o Konvencionális implikatúrák
 Grice megkülönböztet konvencionális implikatúrákat és társalgási
implikatúrákat. Bizonyos esetekben, a beszéd során használt szavak
hagyományos jelentése határozza meg, hogy amellett, hogy mit
mondunk, mit implikálunk. Például: Ha azt mondom, Ő angol, tehát
bátor, akkor szavaim jelentése révén elköteleződöm amellett, hogy
bátorsága annak a következménye, hogy angol. Miközben azonban azt
mondtam, hogy angol, s azt mondtam, hogy bátor, nem akarom azt
 mondani, hogy mondtam, hogy angol mivoltából következik, hogy
bátor, bár kétségtelenül utaltam rá, hogy ez így van.
 Nem állíthatjuk, hogy a példaként hozott mondat kimondása a szó
szoros értelmében hamis lenne, ha a kérdéses következmény nem állna
fenn. Ebből következik, hogy vannak olyan implikatúrák, melyek
konvencionálisak.
o Társalgási implikatúrák
 A nem konvencionális implikatúrák egy bizonyos alosztálya a
társalgási implikatúrák, melyek lényegében a beszélgetés bizonyos
általános jegyeivel kapcsolatosak és maxima szegéssel, és maxima
kihasználással járnak. Mikor kommunikálunk egymással, akkor
többnyire nem összefüggéstelen, egymáshoz nem kapcsolódó
megjegyzések egymásutánját produkáljuk. Nem lenne észszerű, ha így
lenne. Megjegyzéseink összessége bizonyos mértékig együttes
erőfeszítés eredményei, és bennük mindegyik résztvevő bizonyos fokig
közös célt, vagy legalábbis egy közösen elfogadott irányt lát. Ez az
irány lehet a kezdettől rögzített, de a társalgás során is kialakulhat.
Vannak olyan lehetséges társalgási lépések, melyek társalgási
szempontból oda nem illőként kizárhatók. Általános elv, amit a
társalgás résztvevői elvártan követnek: legyen adalékod a társalgáshoz
olyan, amilyet azon a helyen, ahol megjelenik, annak a beszélgetésnek
elfogadott célja vagy iránya elvár, melyben éppen részt veszel. Ezeket a
feltételek nevezzük Együttműködési Alapelvnek.
o Konvencionális és társalgási implikatúrák: Hogyan egyeztethető össze az,
amit mondott annak feltevésével, hogy követi az általános együttműködési
alapelvet? Ez a helyzet egy jellegzetes társalgási implikatúrát hoz létre. A
társalgási maximák, és a velük kapcsolatos társalgási implikatúrák azzal
függenek össze, amire a beszélgetés elsődlegesen szolgál.

Az udvariasság megközelítési módjai a pragmatikában (Leech: udvariassági maximák, a

modell kritikája, Goffman: homlokzat-/arculat-/arcelmélet, Brown – Levinson:
távolító/negatív és közelítő/pozitív arc, arcfenyegetés, mikrofonba és mikrofon mellé
stratégia, nyíltan vagy orvosolva), (lásd Nemesi) – JABLONCZAY: KULTÚRAKÖZI
KOMM.

A nyelvhasználat különböző formái: verbális információközlés, verbális kommunikáció,

verbális manipuláció, elszólás. A verbális információközlés és a verbális kommunikáció
azonosságai és különbségei.

Álhírek. Manipuláció az álhírekben.

Grammatikai kompetencia–pragmatikai kompetencia–performancia. A nyelv egysége: a

mondat, a nyelvhasználat egysége: a megnyilatkozás (típus és példány).

A sikeres kommunikáció
1. A kognitív relevancia elve.
2. 2. A kommunikatív relevancia elve.
A PRAGMATIKA MINT A NYELVRE IRÁNYULÓ FUNKCIONÁLIS NÉZŐPONT

A pragmatika bármely nyelvi szint bármely jelenségével foglalkozhat abból a szempontból,

hogy a nyelvhasználók miért azt a formát választották és nem mást, illetve választásuk milyen
következményekkel jár az újabb nyelvi választásokra. Míg tehát a szintaxis feladata a jól
formált mondatok szerkezetének vizsgálata, addig ha a pragmatika mondatokkal foglalkozik,
akkor a kérdés az, miért azokat a mondatformákat, mondatszerkezeteket alkalmazta a beszélő,
és nem másokat; ha a pragmatika morfémákkal foglalkozik, akkor a kérdés az, miért azokat a
morfémákat használta a beszélő, amelyeket használt és mindkét esetben: milyen
következményekkel járnak a választásai. Verschueren (1999) éppen ezért a pragmatikát a
nyelvi választások mögötti motivációkat és a velük járó hatásokat, következményeket
vizsgáló tudományterületnek tartja. A pragmatika központi fogalma szerinte az adaptáció,
amelyet a nyelvhasználatot befolyásoló mentális, szociális és fizikai kontextus, a nyelvi
szintek, az alkalmazás dinamizmusa, az alkalmazott stratégiák és a tudatosság (a hallgató
szempontjából: hozzáférhetőség) alapján lehet jellemezni.

Szövegpragmatika és a szövegvilág

Szövegalkotáskor és -értelmezéskor számtalan dolgot figyelembe kell vennünk az elhangzó

szavakon, mondatokon kívül. A szövegben a különféle kapcsolóelemek előre- és
visszautalhatnak, információkat helyettesíthetnek. A pragmatika azt vizsgálja, hogyan
használjuk a nyelvet különféle beszédhelyzetekben. A szövegpragmatika e tekintetben
kifejezetten a szövegre fókuszál.

Leglényegesebb összetevői:

 Szövegvilág: az a kommunikációs tartomány, amely a szöveg nyelvi összetevőit, a

beszélői létrehozást és a hallgatói megértést határolja körül.
 Nézőpont: az a helyzet, amelyből az aktuális beszélő a szövegvilág dolgait szemléli, és
végrehajtja feldolgozásukat.
  Fogalmi séma: mentális modell, amely megmutatja, milyen összetett elrendezésű az
elmebeli tudás.
A séma kétféle lehet: tudáskeret vagy forgatókönyv. A tudáskeret egy központi
fogalom köré elrendezett tudáselemek összességét jelenti (az előfeltételek, a
szerepviszonyokra vonatkozó ismeretek stb., azaz a szituációról való tudás). A
forgatókönyv ezzel szemben az eseménysort, a nyelvi interakció lefolyásának a
menetét rögzíti.
 Előfeltevések: olyan bennfoglalt jelentés, amelyet a beszélő nem mond ki, ám
adottnak, igaznak tekint.
 Bennfoglalás (implikáció): ha egy kijelentés az adott beszédhelyzetben többletjelentést
is kap.
 Következtetés: olyan mentális művelet, amelynek révén felfedhetjük valaminek az
okát, vagy általánosíthatunk.
 Intertextualitás vagy szövegköziség: a különféle szövegek közötti kapcsolódást,
kapcsolatot jelöli (ez lehet akár célzás, utalás, hasonlóság is). Mindig felidéz más
szövegeket, amelyek jelentése, tartalma hozzáadódik az aktuális szöveg
értelmezéséhez. A két szöveg kapcsolatba kerül egymással, kölcsönhatás alakul ki
közöttük.

Nem nyelvi jelek a kommunikációban

A nem szavakkal való közlés, a nonverbális kommunikáció sok esetben nem szándékos, nem
tudatos közlésmód. A nem nyelvi jelek egy része nyelvspecifikus (pl. a mondat- és
szövegfonetikai eszközök), más részük (pl. a testbeszéd) inkább kultúraspecifikus. Nem
nyelvi jelek például:

Szövegtípusok a kommunikáció résztvevőinek száma alapján

1. Monologikus szövegek, dialogikus szövegek, polilogikus szövegek.

Szövegtípusok a meghatározó kommunikációs funkció alapján

1. Elbeszélő szövegek, leíró szövegek, érvelő (elemző-meggyőző) szövegek.

Szövegtípusok a jellemző kommunikációs színterek alapján

1. Társalgási,
2. közéleti,
3. hivatalos,
4. tudományos,
5. publicisztikai,
6. szépirodalmi.

Stilisztika, stílusérték és stílushatás

A stilisztika a nyelvi stílus tudománya, a nyelvi elemek stílusértékét vizsgálja. Vizsgálatának

középpontjában a nyelvi elemek felhasználási módja, valamint a stílusrétegek és
stílusárnyalatok tipikus nyelvi kifejezőeszközei állnak.