12.

A JELELMÉLET ALAPJAI
Nyelvi jel fogalma, Jeltípusok, Szemiotikai szemléletmód, Kialakulásának
diszciplináris előzményei Szemantika – Szintaktika – Pragmatika által leírható
viszonyok
Jelentésmodellek
!
• Nyelvi jel fogalma
A nyelvi jel kétarcú pszichikai entitás, mert két összetevő egyesítése révén
keletkezett. A nyelvi jel egy fogalmat és egy hangot egyesít: Nyelvi jel= Jelölő
(Hangkép)+ Jelölt (fogalom)
A nyelv szavai számunkra hangképek, el kell kerülnünk, hogy „fonémákról”
beszéljünk, amelyekből ezek állnak. A nyelvi jel önkényes, valamint jelölőjének
lineáris jellege van.
(A hangkép csak az időben létezik, olyan sajátosságai vannak, melyeket az időtől
kölcsönöz: kiterjedése van, mely csak egy dimenzióban mérhető = egy vonal)
Konvención alapulnak a nyelvi jelek jelentései.
• Jeltípusok
A jel olyan látható, hallható, érzékelhető fizikai jelenség, mely észlelője
számára többet vagy mást jelent, mint amit megjelenésekor közvetlenül
felfogunk. A jel mindig valamilyen önmagán túli valóságra utal. Ez azt jelenti hogy
a jel= jelölő + jelölt (nem konkretizált fogalom) Szorosan összefüggenek,
egymás nélkül nincs értelmük.
!
I., A jeleket csoportosíthatjuk az EREDETÜK szerint:
• Természetes jelek – pl.: ha füst van, akkor az tűzre utal
• Mesterséges jelek – pl.: karjelzések, jelzési szándékkal jön létre
II., A nyelvi jelek fajtái: mi mit jelöl a valóságon belül
• Ikon: ha a jelölő és a jelölt között valamilyen hasonlóság van (térkép,
hangutánzó szavak) pl. fütty, illat -- nem kell megtanulni őket, értelmezni
tudjuk őket magunktól
 • Index: ha a jel nem hasonlít a jelölt dologra, de van valamilyen ok-okozati,
időbeli, valamilyen érintkezés közöttük, tehát valamilyen formában utal a
jeltárgyra (rendőri karjelzések) - meg kell általában tanulni a jelentésüket
• Szimbólum: a jel és a jelölt között nincs kapcsolat, csak hagyomány,
konvenció köti össze őket (zászló színei, nyelv, minden szimbolikus jel) - meg
kell őket tanulni
• Kialakulásának diszciplináris előzményei
A jelentéstan viszonylag fiatal tudomány, önálló diszciplínaként csak a 19. század
óta létezik. A szemantika (azaz jelentéstan) középpontjában a „Mi a jelentés?,
pontosabban „Mi a nyelvi jelentés?” kérdés áll. A diszciplína viszonylag rövid
történetében azonban számos annyira eltérő elmélet alakult ki az erre adott válasz
fogalmának megragadására, leírására, hogy helyesebb már az elején jelentéstan
helyett inkább jelentéstanokról beszélni.
A szemiotika tehát általános jeltudomány, a legáltalánosabb jeltan. Szoros
kapcsolatban áll a nyelvi jelek különböző vonatkozásait vizsgáló
nyelvtudománnyal. Ezért nem meglepő, hogy létrejöttét egy általános nyelvészet,
Saussure vázolta fel.
!
• Szemantika – Szintaktika – Pragmatika által leírható viszonyok
Morris a szemiotikát 3 nagy területre osztotta, de élesen elhatárolta a szemantikát
és a pragmatikát.
• Szintaktika: A jelek egymás közötti kapcsolatát vizsgálja.(Forma szín anyag
mozgás) - IMPLIKÁL
• Szemantika: A jelek jelentését, a jelek és az objektumok viszonyát
tanulmányozza. - DESZIGNÁL (megjelöl) és DENOTÁL (megnevez)
• Pragmatika: A jelek eredetét, használatait és hatásait, valamint a jelek és
az ember viszonyát tanulmányozza. KIFEJEZ
• 1. Szintaktikai szint: szintaktikai szint a már említett párhuzamos montázs technikája,
vagyis hogy a két különböző esemény képe párhuzamosan egymás mellé van állítva, össze
van montírozva, hogy úgy tűnjön, a két esemény egymással egy időben, vagy (ebben az
esetben) legalábbis egyazon folyamat részeként történnek. (1+1)

• 2. Szemantikai szint: a jelentés, mely ezen képek folyamatos egymás mellé montírozásának
konnotált tartalmaként keletkezik. A két fél tréningkörülményeinek különbsége egyértelműen
az olyan gondolatokat és fogalmakat ébreszti bennünk, mint pl. „a szegénysorból jött Rocky
elfelejtette honnét jött, bezzeg ellenfele nem, most majd megtanítja neki”, vagy még
 egyszerűbben „sztárallűrök vs. valódi kitartás” vagy „értékrendek csatája”.

• Ezen elvolt fogalmak elvonatkoztatva, a nézők tudatában jönnek létre, ezt kizárólag a
két alkotórész szintézise alkotja meg, azok külön-külön nem tartalmazzák (vagyis ez az
eizensteni „3”). Illetve, ha tartalmazzák is, nem ugyanebben az értelemben, illetve nem
ugyanilyen mértékben. (1+1=3)

• 3. Pragmatikai szint: A szemiotikának ez az a dimenziója, mely azzal foglalkozik, hogyan

értelmezi a befogadó - egy élőlény - az adott jelentést, Morris szerint "a szemiózis biotikai
jellegével foglalkozik". Ez a film nézőjének, illetve a filmkészítőknek a szintje. Utóbbiaknak
pl. az a szándéka, hogy minél több pénzhez jussanak az adott szellemi termék (a film)
értékesítéséből és tudják, hogy egy efféle „értékrendi konfrontáció” történet népszerű a
közönség körében. Előbbieknek pedig a nézési helyzetük (moziban, televízióban, internetről
letöltve, stb.), a társadalmi-, nemi-, és életkori státuszuk, szerepeik, és minden egyéb ehhez
kapcsolódó (értelemszerűen másként tekinti ezt az adott jelenetet, de a film egészét is egy 18
éves középiskolás lány, egy 38 éves szakmunkás férfi, illetve egy 58 éves egyetemi
professzorasszony).

!
Szemantika és pragmatika viszonyáról, azaz arról, hogy lehet-e, érdemes-e
különbséget tenni közöttük, a különböző jelentéselméleti irányzatok eltérően
vélekednek. Leech nyomán szemantika és pragmatika kapcsolatát illetően 3
nézetet említhetünk.
• szemanticizmust (pragmatika a szemantikán belül)
• pragmaticizmust ( szemantika a pragmatikán belül)
• komplementarizmust ( szemantika és pragmatika különálló terület)

!
• Jelentésmodellek
• Frege- Jel és jelölet
• Searle- Beszédaktus elmélet
• Grice- Jelentés, maximák
• Hernád István- Szimbólum-lehorgonyzás
• (úgy gondolom ezek azok, amiket fontosabb jobban elemezni
jelentésmodelleknél)
!
• Gottlob Frege
Frege álláspontja szerint a mondatok jelölete igazságértékük. Bevezeti a szavak
szokásos és közvetett használatának megkülönböztetését. a=a és a=b Reláció-
e az azonosság, tárgyak vagy tárgyak nevei és jelei közötti reláció-e? Az a=a és
a=b különböző ismeretértékkel rendelkező mondatok. Úgy látszik, hogy a=b azt
fejezi ki, hogy az „a” és „b” név vagy jel ugyanazt jelöli, tehát ezekről a
jelekről szól, egy közöttük fennálló relációt állít. Ez a reláció azonban csak
akkor állhat fenn, ha azok megneveznek, jelölnek valamit. Ez a reláció közvetett
lenne, tehát önkényes. Nem tilthatjuk meg senkinek, hogy bármilyen
önkényesen létrehozható dolgot jelként fogadjon el.
Legyenek a, b, c egyenesek, melyek egy háromszög csúcsait a szemközti oldalak
felezőpontjaival összekötik. Tehát ugyanazt a pontot különbözőképpen neveztük
meg, és ezek a nevek egyúttal a meghatározás módjára utalnak, ezért valódi
ismeretet tartalmaz állításunk(„a-b metszéspontja”, „b-c metszéspontja”).
Kézenfekvő tehát, hogy egy jellel azt is összekapcsoljuk, amit a jel jelentésének
neveznék, mert az a meghatározás módját foglalja magában. Így példánkban az
„a-b metszéspontja” és „b-c metszéspontja” mondatok jelölete megegyezik,
jelentésük azonban nem. (Az Alkonycsillag és a Hajnalcsillag jelölete azonos,
jelentésük azonban nem. - más más sziuációban máshogy hívjuk)
A jel, jelentése és jelölete közt szabályszerű kapcsolat van. A jelnek megfelel
egy meghatározott jelentés, ennek pedig egy meghatározott jelölet, de a
jelölethez nemcsak egy jel tartozik. Ugyanazt a jelentés különböző nyelveken,
sőt ugyanazon a nyelven is különbözőképpen lehet kifejezni. Egy mondathoz
mindig csak akkor keresünk jelöletet, amikor az alkotórészek jelölete lényeges,
ez pedig akkor van, ha az igazságértékét kutatjuk. Ez arra késztet bennünket,
hogy egy mondat jelöletének az igazságértékét tekintsük. Egy mondat
igazságértékén azt értem, hogy a mondat igaz, vagy hamis. Több igazságérték
nincs.
Frege megvizsgálta a mellékmondatokat is, mégpedig azt, hogy ha a
mondatszerkezet részeként fordulnak elő, és összetett mondatként kell
fogadnunk, akkor a mellékmondatok jelölete is az igazságértéke-e. Azt is
lehetne állítani, hogy a Hajnalcsillag szó jelölete nem a Vénusz, mivelhogy
Vénuszt sem lehet mindig mondani Hajnalcsillag helyett. Jogosan arra lehet
következtetni, hogy a mondat jelölete nem mindig az igazságértéke, hogy a
Hajnalcsillag név nem mindig a Vénusz bolygót jelöli, nevezetesen akkor nem, ha
 a szó közvetett jelöletével szerepel. Ilyen kivételes esetről van szó a fenti
mellékmondatokban is, ezek gondolatokat jelölnek.
(ha valaki még több példát akar akkor Kárpáti-BevSzem könyve 211-219.o.)
!
• Beszédaktus-elmélet
A beszédaktus elmélet Austin nevéhez fűződik, majd az ő elméletét tovább
gondolta Searle. Austin szerint a beszéd nem egy cél nélküli folyamat, mindig
valami intencióhoz, befolyásolási szándékohoz kötődik. Nyelvet beszélni annyit
tesz mint részt venni bizonyos szabályok által iránytított viselkedésben! Ez a
viselkedés abból áll, hogy illokúciós aktusokat hajtunk végre a konstitutív
szabályokkal összhangban, mondatok kimondása révén.
(Az illokúciós aktus a beszédaktus-elmélet egyik alapfogalma, arra a cselekvésre
utal amit a beszélő valaminek a mondásakor elvégez, pl. megígér, kér, tanácsol
valamit.) A beszélő és a hallgató közötti hidat közös nyelvük teremti meg,
melynek része a kimondott mondat. A híd működése a következőkön alapul: a
mondatot megérteni nem más, mint ismerni a jelentését. A jelentését teljes
mértékben szemantikai szabályok határozzák meg. Ezek a szabályok
megállapítják mind a mondat helyes kimondásának a feltételeit, és azt is, hogy
annak kimondása minek számít.
Ha pl. a szó szerint kimondott mondat formája: „ezt és ezt ígérem”, akkor e
mondat szó szerinti kimondásának szándékos illokúciós hatása az is, hogy a
beszélő megtudja, neki éppen ígéretet tesznek, melyet az „ígérem” formára
érvényes szabályok határozzák meg. Ezeknek a hatásoknak az eredménye az,
hogy a hallgató megérti a mondatot.
!
1., Austin
Austin analitikus nyelvfilozófusként leírta azt az elméletét, miszerint a
nyelvhasználat nem egyszerűen a cselekvés irányítója, hanem maga a
cselekvés is. Nyelvhasználat nemcsak információátvitel, hanem cselekvés is,
amit az információ átvitellel véghezviszünk. Semmi mást nem kell tenni
például a bocsánatkéréshez, mint kimondani, a „bocsánat”, „elnézést”, „ne
haragudj”, vagy „bocsáss meg” kifejezéseket. Ezzel tökéletesen ki tudjuk
elégíteni a bocsánatkérés aktusát. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy más
 cselekedetekkel ezt nem lehetne nyomatékosítani, például egy szál virág, vagy
egy üveg bor átadásával, de ezek nélkül is teljes a bocsánatkérésünk. A
bocsánatkérés aktusa tehát akkor történik meg, amikor valaki bocsánatot kér,
és nem előbb, és egyetlen kötelező feltétele a fent idézett kifejezések
egyikének kimondása. A „mondás” maga a cselekedet is.
!
!
A beszédaktusok elvégzése során Austin elmélete szerint 3 alaktust végzünk el:
• Lokúciós aktus- Nyelvtanilag értelmezhető hangsor. NE HARAGUDJ!
• Illokúciós aktus- Azt a cselekvést jelöli, mert a lokúciós aktus valamilyen
cselekvés elindítása érdekében tettük. ezt azért mondom h bocsáss meg!
• Perlokúciós aktus- A beszélő mondásának hatása a hallgatóra. (meggyőzés,
lelkesedés…) megbocsátasz!
!
2., Searle
John R. Searle, Austin tanítványa, rámutatott mestere gyengéire, és a
különböző igék osztályozása helyett a beszédaktusokat értelmük, céljuk,
azaz illokúciós erejük felől közelítve rendszerezte, és a következő öt
beszédaktus-típust különböztette meg: A KEDD
• asszertívum- „Szerintem vannak UFO-k.” A beszélő hozzáállását fejezi ki az
adott tényállásról.
• direktívum- „Kérlek, csukd be az ablakot!” A beszélő vágyát fejezi ki, célja
a címzett szándékainek befolyásolása.
• komisszívum- „Holnap Párizsba utazom.” A beszélő szándékát, jövőbeni
viselkedését rögzíti.
• expresszívum- „Gratulálok a diplomádhoz!” Cél a beszélő érzelmeinek
kifejezése, a címzett érzelmeinek befolyásolása.
• deklaráció- „Felmondok!” Tényleges változásokat idéz elő a világban a
beszédaktus.
!
Searle
1. „Nyelvet beszélni annyit jelent, mint részt venni bizonyos szabályok által
irányított viselkedési formában.”
A nyelv beszélése részvétel egy viselkedésformában: a beszéd emberi tevékenység
az a tény, hogy a beszélők képesek végtelen számú új mondat megalkotására, olyanokat,
melyeket azelőtt sose láttak és képesek felismerni mi mondat és mi nem --» tudattalan
szabályrendszer elsajátítása, használata

2. „A kommunikáció alapegysége az illokúciós aktus.”

Mi kommunikál? a jel, jelölés, szimbólum, szó, mondat. ilyesmiket csak akkor vehetünk
üzenetnek, az ember nyelvi kommunikációja egy egységének, ha létrehozását vmilyen
beszédaktusnak tekintjük!

Nem a jel, szimbólum vagy szó kommunikál, hanem ezek eseteinek létrehozása a
beszédaktusokban: ha a kommunikáció alapvető egysége a beszédaktus, akkor a nyelvnek
az emberi aktusok, akciók, tevékenységek általános körébe való beillesztése nem
valamilyen különleges módszertani fogás, hanem a kommunikáció megértésének
nélkülözhetetlen eleme. perlokúció --» puszta közlésnél többet akarunk elérni, a kommnak
következménye, hatása van (pl. szókaoztatás)

3. „Ha valamit mondunk , és gondoljuk azt, amit mondunk, az együtt jár azzal,
hogy kimondjuk, valamint a következőkkel: a) azzal a szándékkal, hogy bizonyos
illokúciós aktusokat idézzünk elő a hallgatóban b) azzal a szándékkal, hogy
ezekez a hatásokat azáltal idézzük elő, hogy a hallgató fölismeri azt a szándékot
és c) azzal a szándékkal, hogy a) szándékot annak révén ismerhessük föl, hogy
ismeri a kimondott mondatot irányító szabályokat.

különbség van aközött, hogy valamit mondunk és hogy valamit mondunk és gondoljuk is azt

az a megértés melyet el akarunk érni, annak a megértése, amit a beszélő gondol; annak a
megértése, amit a beszélő kimond együtt jár a beszélő bizonyos szándékainak a
megértésével

példa: itt meleg van

azt gondolom, hogy „itt meleg van” , amikor azt mondom, hogy „itt meleg van” és azt is
gondolom, hogy: a) az a szándék, hogy a hallgató tudomására hozzam, hogy azt mondom
neki, hogy „itt meleg van” b) az a szándék, hogy ezt annak révén hozzam a hallgató
tudomására, hogy felismeri az a) szándékot c) az a szándék, hogy a) szándékot annak révén
ismertessem fel a hallgatóval, hogy a hallgató ismeri a kimondott mondat elemeit irányító
szabályokat!

Illokúció nem = perlokúció: ha azt mondom meleg van, ezt mondhatom azzal a
szándékkal, hogy rávegyelek a klíma bekapcsolására, az, hogy bekapcsolod a klímát. A
kimondott mondat perlokúciós hatása és az e hatás előidézésére irányuló szándék nem
része annak, hogy azt gondolom, „itt meleg van”, amikor azt mondom, hogy „itt meleg
van” és azt is gondolom, hogy „itt meleg van”

4. „Minden, amit gondolni lehet, mondani is lehet.”

filozófusok, költők panaszkodnak, hogy nem tudják kifejezni a nyelv segítségével azt, amit
akarnak

elvben mindig lehetséges a nyelvhez új szavakat, kifejezéseket hozzátenni, hogy

kimondhassuk azt, amit eddig nem tudtunk

amikor vki azt gondolja X, elvben képessé válhat arra, hogy kimondja: X

a beszélő által végrehajtani kívánt minden lehetséges beszédaktusra van olyan lehetséges
mondat, amely szó szerinti kimondása megfelelő feltételek között annak a beszédaktusnak
a végrehajtásával egyenlő. --» ha égsem, lehet olyan körülményt teremteni beszédaktus
közben h már ki lehessen mondani amit akar.
 5. „A szemantikai szabályok rendszerint konstitutívak és nem regulatívak.”

regulatív szabály: szabályozó szabály, mely olyan viselkedést szabályoz ami már
létezik. : "ezt és ezt kell tenni!"

konstitutív szabály: alkotó szabály,új viselkedésformákat határoz meg. Pl. focimeccsen

- ha hozzányúlsza labdához= kezezés. "ha így és így viselkedsz az ezt jelenti"

a szabályok és tevékenységek közti kapcsolat analitikus

a nyelvek szemantikai és szintaktikai szabályai hasonlóképpen konstitutívak. a nyelv

beszélésének lehetősége csakis konstitutív szabályok rendszerén belül áll fönn

+++ Közvetett beszédaktus:

Léteznek olyan beszédaktusok, melyek szó szerinti jelentése eltér a szándékolt-
beszélő jelentéstől.
„Ideadnád a sót?” „Nagy itt a huzat.”
Ezekben az esetekben sikeresek a beszédaktusok, elérik a céljukat, vagyis ha
megkérdezem, hogy ideadná-e, akkor valószínűleg megkapom azt.
!
• Grice
Herbert Grice a nem természetes jelentés fogalmát vizsgálta, melyet később
átdolgozott és megalkotta a mondatok „interpretálásának nem kizárólagosan
konvencionalista” megközelítését.
!
Nem természetes jelentés
Grice először kidolgozta a nem természetes jelentés fogalmát. Szerinte egy
mondat interpretálása jóval túlmutat a neki tulajdonított egyszerű jelentésen.
Éppen ezért elkülöníti egymástól a MONDAT és a MEGNYILATKOZÁS fogalmát.
A „to mean” jelentését ő kétféleképpen értelmezte:
• „azt jelenti”. Ez a mondat a TERMÉSZETES JELENTÉSRE utal, a mondatok itt
következményeikkel állnak kapcsolatban.
• „azt akarja mondani”. Ez a mondat már a NEM TERMÉSZETES JELENTÉSRE
utal, itt a közölni kívánt tartalom és a közlésre használt mondat között
kapcsolat áll fent.
A beszélő mindig valamit mondani akar egy mondattal a másik fél számára.
Hatást akar kiváltani a befogadónál. Felismerteti a közlési szándékot.
!
Grice az alapelvében 4 kategóriába sorolta be a társalgás maximáit:
 • mennyiségi- „Légy informatív!” Éppen annyi információt kell közölni,
amennyit a helyzet megkövetel.
• minőségi- „Mondj igazat!” Őszinte legyen a beszélő, ne mondjon olyasmit,
amiről azt hiszi hamis, vagy helytelen.
• relevancia- „Légy releváns!” A tárgynál maradjon a beszélő.
• modor- „Légy világos és érthető!” Világosan és érthetően fejezze ki magát
a beszélő.
Egyértelmű, hogy a különböző maximák követése eltérő fontosságú, valamely
maxima betartását alapvetően fontosabbnak tartjuk, mint a másikét. A maximák
lényege nem csak abban áll, hogy az együttműködési alapelvnek megfelelően a
beszélők ezeket a szabályokat betartsák, hanem kihasználásukra helyezi a
hangsúlyt. A 4 alap maximán kívül továbbiak is léteznek, melyek felfedezhetőek
társalgásainkban, mint például az esztétikai, erkölcsi.
!
• Szimbólum-lehorgonyzás
A szimbólum-lehorgonyzás lényege arról szól, hogy hogyan lehet egy formális
szimbólumrendszer szemantikus interpretációját belsővé tenni úgy, hogy ne
élősködjön a fejünkben lévő jelentéseken. Hogyan lehet az értelmetlen
szimbólumegységek jelentését más, szintén kenetés nélküli szimbólumban
lehorgonyozni?
Szimbólum-lehorgonyzás problémája
Egy példa, mely alapján bemutatnám Searle „kínai szoba”-ja. Searle
megkérdőjelezi azt, hogy egy szimbólumrendszer képes olyan viselkedést
generálni, mely megkülönböztethetetlen az emberétől, akinek márpedig kell,
hogy legyen elméje. Searle egyszerű demonstrációja annyi, hogy elképzeli
magát, amint mindent megcsinál, amit a számítógép (kínai szimbólumokat kap
bemenetként, formájuk alapján kezeli őket, végül kínai kimeneti szimbólumokat
produkál). Teljesen egyértelmű, hogy Searle aki nem tud kínaiul, ilyen feltételek
között sem értene kínaiul, tehát akkor a számítógép sem érthet.
A szimbólum-lehorgonyzás problémájáról szóló példámnak 2 változata van, az
egyik nehéz, a másik lehetetlen. A nehéz változat: tételezzük fel, hogy meg kell
tanulnod kínaiul, és az egyedüli információforrásként egy kínai/kínai szótárt
használhatsz. Az az út, amit a szótárban be kell járnod, egy körhintához
hasonlatos. Keringsz az egyik szimbólumtól a másikig a végtelenségig, körbe-
körbe, és soha nem jutsz el odáig, hogy bármit is meg tudnál érteni.
A szótárkörhinta másik változata messze túlmegy a kriptológia elképzelhető
forrásain, tételezzük fel, hogy anyanyelvi szinten kell megtanulnod a kínait, és
ehhez csak egy kínai/kínai szótár áll a rendelkezésedre.
Hogyan tudsz valaha is kiszállni ebből a szimbólum-szimbólum körhintából?
Hogyan lehet a szimbólum jelentését lehorgonyozni valami másban, jelentés
nélküli szimbólumok helyett? Ez a szimbólum-lehorgonyzás problémája.