12.

Fejezet - Eutanázia

Magyarországon semmiféle eutanáziát nem lehet végrehajtani, a gyógyíthatatlan betegségben

szenvedő páciens, legfeljebb lemondhat az életmentő kezelésekről.

A probléma

Pl. Vezetőfülkébe baleset következtében beszorult sofőr égni kezd, és szörnyű kínokat
szenved. Meglát egy rendőrt és kéri, hogy lője le őt.
HARE az aranyszabályra hivatkozik ez esetben: mi magunk mit kívánnánk az összeégett
ember helyében? Valószínűleg kevesen mondanák, hogy a kegyelemölés itt abszolút
elfogadhatatlan

Karen Ann Quinlan eset.

A ’legelső eutanázia’ (1975). A lány légzése egy baráti összejövetelen hirtelen 15 percre
leállt, az újraélesztés sikeres volt, de az agykárosodás miatt irreverzibilis comába került. Több
hónapig kezelgették, majd szülei azt kérték kapcsolják le lányukat a lélegeztetőgépről. Az
orvosok ezt elutasították, a szülők bírósághoz fordultak, akik jogosnak ítélték a kérést.
Viszont mivel katolikus kórházban gyógyították, sejtve a bíróság döntését a tárgyalás ideje
alatt az apácák időnként leválasztották Karent a gépről (így ismét ’megtanult’ lélegezni). Így
végül még 9 évet élt. Végül 1985-ben halt meg pneumóniában, amit az orvosok a bírósági
döntés, és a szülők kérése miatt nem kezeltek antibiotikummal, hogy a lány meghalhasson.

Sclerosis lateralis amyotrophica (SLA)

Egy asszonynak ezt a betegséget állapították meg. A kór a szellemi képességek érintetlenül
hagyása mellett, teljes bénulást, mozgásképtelenséget okoz, és 1-3 év alatt halálhoz vezet. A
mai technikával lélegeztetőgépre kapcsolva az élete mesterségesen meghosszabbítható. Olyan
ápolói komputert fejlesztettek ki, amivel az asszony szemhéja segítségével egyszerűbb
kérdésekre választ tudott ’írni’. Mire nyelésképtelenné vált (ekkor gyomorszondán táplálták),
már nem egyezett bele további orvosi beavatkozásokba. Ez a passzív eutanázia.
Másik SLA-s nő a lélegeztetőgépének lekapcsolását kérte. Ez az USA-ban történt, ahol
belátási képességgel rendelkező nagykorú személy minden orvosi beavatkozást elutasíthat. A
bíróság a kérést helybenhagyta. A gond ezzel az, hogy a gép kikapcsolása után még lélegezne,
és érzi a fulladás tüneteit. Ezzel gyakorlatilag a hosszú, kínlódásos fulladást választja. Mivel
mindenképp meg fog halni, kérdés miért ne lehetne kérésére aktív módon a halálba segíteni
humánusabb módszerekkel?

Perzisztens vegetatív állapot (1) és irreverzibilis coma (2)

Csak a beteg agykérge pusztul el, agytörzse tovább funkcionál=NEOCORTICALIS halál
(1) Formatio reticularis ép. Ezek 40%-a súlyos fejsérülés, másik 40 hipoxia miatt
betegnek Lehetnek éber pillanataik-szemük nyitva, akár mozgó tárgyakat szemmel
reflexesen követnek, hirtelen zajra szemüket annak irányába fordítják; tudnak
nyöszörögni, kiabálni, szájba tett kevés ételt/italt lenyelik, mindezek ellenére
pszichológiailag nem értelmes válaszok az ingerekre. 50%-uk 1 éven belül meghal, a
maradék többéves túlélés is csak nasogastricus szonda/gastrostomával lehetséges.
Ezek a betegek nem szenvednek, viszont az ápolásuk a hozzátartozóknak és a
társadalomnak is megterhelő. Formatio reticularis is károsodott, ekkor irreverzibilisen
eszméletlen, de spontán lélegezhet.
Locked-in state=önmagába bezártság
Agykéreg ép, de a híd motoros pályái sérültek=> nem mozog, nem beszél, viszont éber és a
gondolkodása ép.

Eutanáziakérdés előtérbe kerülésének okai

Mai medicina fejlettsége

Sokszor csak a beteg haldoklását tudja meghosszabbítani, vagy fenntartja az életet, viszont
ezeknek a betegeknek az életben tartása sértheti emberi méltóságukat.
Eutanáziára ellenérv: a fájdalom ma már nem kifogás, hiszen csillapítható <> ez keveri a
fizikai és a lelki szenvedést

A modern orvosi ethosz: az élet mindenáron való meghosszabbítása

Okai
- technika fejlődése
- élet meghosszabbításának kötelességéről való gondolkodásmód megváltozása
Az Ókori görög medicinában kerülték a reménytelen esetek kezelését, mert rosszat tett volna
hírnevüknek. Platón: az átlagkort megélők életének meghosszabbítása nemkívánatos sem az
illetőnek, sem az államnak. Az Ortodox zsidó tradíció hirdeti az élet mindenáron való
megőrzését. Kereszténység sem erőlteti, mert hisz a túlvilágban.
ENGELHARDT: ez a modern orvosi ethosz akkor lett fontos, amikor a vallásos gondolkodás
elterjedtsége lecsökkent, és a túlvilági életbe vetett hit is gyengülni kezdett.

Félelem a lassú, elhúzódó haldoklástól

Középkorig többen foglalkoztak a halál utáni léttel, mint magával a haldoklással. XVI. Sz.
első hospice-ok. Akkori imádság: „A hirtelen, nem várt haláltól ments meg minket, Uram!”
A ma élő emberek inkább a fájdalom nélküli, alvás alatt bekövetkező halált kívánnák
maguknak. Erre azonban kevés az esély, a hosszú élettartam illetve az ezzel járó sokféle
krónikus-degeneratív betegség előfordulása következtében. Ma idősebben, kórházban halunk
meg, sokszor lassan. A halált, ami régen természetes volt, ma szinte morális jogként kell
követelni.

Az élet szentségének doktrínája és az életminőség elve

Zsidó-keresztény hagyomány: emberi élet szentségét hirdeti, megtiltja az ártatlan ember

szándékos megölését. Megengedi a halálbüntetést, önvédelmet, és az igazságos háborúban
való ölést.
Ártatlan vagy inkább Ártalmatlan a helyes kifejezés? Utóbbiak értelmében az „innocens”
inkább ártalmatlannak fordítható
Ez az elv fokozatosan fejlődött ki. A korai keresztények még pacifisták (Lactantius,
Origenész, Tertullianus). Szent Ágoston elfogadja az ölést igazságos háborúban. Aquinoi
Tamás kijelenti „ártatlant szándékosan ne ölj!”
Az Élet szentségének elve az emberi élet minden „darabjára” vonatkozik, mert az emberi élet
értéke végtelen nagy (nincs különbség aközt, hogy 70 évvel vagy néhány órával rövidítjük
meg azt, illetve hogy mennyivel hosszabbítjuk meg). Az élet önmagáért értékes.
(hippokratészi eskü: „senkinek sem adok majd mérget, még ha kéri is; sőt még csak ilyen
tanácsot sem adok neki”)
Életminőség elve. Már az ókori sztoikusok azon az állásponton vannak, hogy az átélt
élmények teszik értékessé életünket, amennyiben túl sok benne a szenvedés értéktelenné
válhat.
(Keleti vallások reménytelen állapotú betegek öngyilkosságát megengedik)

Eutanázia definíciója

A kioltja B életét B érdekében.

Sok olyan tett nem eutanázia, amit tévesen annak neveznek pl.
1.) Hitler eutanáziaprogramja nyomán sok százezer embert megöltek-fogyatékosok- a német
nép érdekében. Ezt a nácik is érezték, hogy erkölcsileg nem védhető, emiatt azt mondták,
hogy ha hozzátartozójuk halt meg, hogy tüdőgyulladás vitte el.
2.) ha pl. életmentő eszköz híján az orvosnak kell döntenie, hogy nem kezel valakit)

Az eutanázia önkéntessége
Önkéntes: a beteg kifejezett kérésére, amikor maga már nem képes öngyilkosságot
végrehajtani. Csak ennek van támogatottsága.
Nem-önkéntes: beteg nem megkérdezhető, ezért mások döntenek (pl. irreverzibilis coma/
újszülött), ekkor nem az ő kérésére, de az ő érdekében végzik
Kényszer: nem kérnek beleegyezést, noha megkérdőjelezhető lenne, vagy kérnek
beleegyezést, de a beteg megtagadja. A beteg feltételezett érdekében történek. Erkölcsileg
nem elfogadható ez a megoldás.

Aktív és passzív eutanázia

Aktív: orvos tesz valamit, ami megrövidíti a beteg életét; sarkítva: megöl
Passzív: orvos elmulaszt valamit megtenni, ami a beteg életét meghosszabbítaná; hagy
meghalni
Pl. metastaticus carcinomás betegnek, ha veseelégtelensége van nem ad dialízist…
A tradícionális orvosi felfogás szerint aktívat soha nem szabad végezni, passzív bizonyos
esetekben megengedhető, érvelés: az orvos csak hagyja,h a természet bevégezze munkáját.

JAMES RACHELS 1975 A passzív és aktív forma közt nincs különbség!

Érvelés
Példa:
Két ember egy örökség megszerzésének reményében megöli 6éves unokaöccsét, egyik
Aktívan teszi: a fürdőszobában vízbe fojtja; a másik passzívan: megcsúszik a gyerek
és beveri a fejét a kádba, belezuhan a vízbe, nem menti ki
A szándék ugyanaz és a következmény is, csak a mód különbözik.
Emiatt kevésbé elítélhető a passzívan elkövetett gyilkosság?
A mindennapi életben a passzív módot kevésbé ítélik el pl. ha ez egy tóban történik, és
a szemtanú nem tud úszni, teljesen jogos a kifogása-ekkor a szándék más, mintha pl
’aktívan’ vízbe löki
Aktív és passzív eutanázia közt nincs morális különbség. Ha a betegnek a halál nem
állt érdekében, akkor a passzív eutanázia is elfogadhatatlan. Ha viszont érdekében állt,
akkor az aktív eutanázia sokkal előnyösebb, hiszen gyorsabb, és így a beteg
kevesebbet szenved.
Idézi SHAW-t: intestinalis obstrukcióval született Down-kóros gyerek, szülői kérésre,
bírói jóváhagyással ne részesítsék életmentő operációban. Viszont ha nincs műtét,
akkor addig, amíg a természet el nem végzi a munkáját, csillapítani kell az újszülött
szenvedéseit, ami a kezelőorvosnak sokkal megterhelőbb, hiszen ő nézi végig a
 haláltusát, míg a többi ember konferenciákon dönt arról, mit tegyenek. A szülő
részéről is könnyű az eset, hiszen még a kórterembe sem kötelesek bemenni.

RACHELS konklúziója
Két konzisztens álláspont lehetséges
 Nem létezik olyan, amikor valakinek érdekében áll a saját halála, ekkor az
öngyilkosság és az eutanáziát is el kell utasítani (passzív eutanázia elterjedtsége miatt
ezt az álláspontot nem sokan képviselhetik, pedig logikailag ez lenne következetes)
 Vannak olyan kétségbeejtő helyzetek, amikor a beteg kérésére az eutanázia indokolt
lehet, ilyenkor viszont érdemesebb az aktív formáját választani, hogy a szenvedését
lerövidítsük
Szerinte teljesen elfogadhatatlan az az álláspont, miszerint az aktív eutanázia erkölcsileg
elfogadhatatlan azokban az esetekben, amikben a passzív elfogadható.

A negatív felelősség elve és ennek kritikája

Nem megtett cselekedeteinkért ugyanolyan felelősek vagyunk, mint a megtettekért.

PHILIPPA FOOT írja híres esszéjében, hogy nem küldeni élelmiszersegélyt az éhezőknek
morálisan ugyanolyan rossz, mint mérgezett élelmet küldeni, hiszen mindkét esetben ugyanaz
lesz a következmény (éhezők halála).
Eme tétel elfogadásához nagyon radikális következtetésekre kellene jutnunk az élet más
területein is. Pl. erkölcstelen, ha pénzünket televízióra költjük, pedig abból küldhettünk volna
az éhezőknek egy segélycsomagot, tehát ez olyan, mintha személyesen megöltük volna őket.
RACHELS is elfogadja ezt a következtetést, és hozzáteszi szerinte nem új a negatív felelősség
tana, mert Jézus is ezt mondta egy gazdag ifjúnak: „ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid
van, árát oszd szét a szegények közt… aztán gyere, és kövess engem!” Az ifjú nem követte
Jézust, inkább eloldalgott, mert nagy vagyona volt.
RACHELS szerint tehát a gazdag országok polgárainak jól felfogott érdeke, hogy különbséget
lássanak az ölés és a meghalni hagyás közt. A gazdagnak ugyanis nem nehéz betartani, hogy
senkit ne öljön meg, viszont nehéz lenne úgy élni, hogy senkit se hagyjon meghalni. Továbbá
könnyebb a gazdagoknak azt elfogadtatni, hogy „ne ölj”- így magukat is védik, nehezebb a
„ne hagyj meghalni másokat”- ezzel segíteniük kéne a szegényeken, ők maguk viszont ritkán
szorulnak segítségre. A felsorolt indokok miatt nem elfogadható az ölés, és a meghalni hagyás
közt a különbségtétel, mert az úgy a gazdagabbak érdekének a „megideologizálása” lenne.

Ellenérvek a negatív felelősség elvével kapcsolatban

Elméletben: ha a szándék és a következmény azonos, akkor morálisan lényegtelen, hogy az
eredmény tettel vagy mulasztással jött létre
Gyakorlatban: míg tettei következményeit a cselekvő általában akarja, addig mulasztásai
következményeit nem mindig akarja egyértelműen, ennek oka, hogy egy időben nem tudunk
ezer dolgot cselekedni. Vagyis a negatív felelősség elve túlzottan kitágítja személyes
felelősségünk körét, és nem veszi figyelembe a cselekvő szándékát. Mulasztással létrejött
eredmény csak akkor tekinthető bűnösnek - vagyis olyannak, mint a tettel létrejött - ha
szándékunk volt a következmény.
Pl. A leszúrja B-t. Ha B-t nem veszik fel a kórházba, meghal, az orvos úgy dönt, nem veszi
fel. Az orvos és A is felelős B haláláért, de másképp. Az orvos valószínűleg nem kifejezett
gyilkolási szándékkal nem vette fel B-t (max. akkor lehet felelős, ha mégis a halálát kívánta –
gyűlöletből, érdekből stb.), A viszont szántszándékkal szúrta le.
A negatív felelősség rachelsi értelmezése a kettős hatás elvének elutasításán alapul, hiszen azt
állítja, hogy tetteink előre látott, de nem szándékolt következményeiért ugyanolyan mértékben
felelősek vagyunk, mint szándékolt következményeiért.

Gyakori, de hibás érvek az aktív és a passzív eutanázia megkülönböztetése mellett

Aktív eutanázia esetén az orvos öl, passzívkor a betegség. Áttétes rákban szenvedő beteg,
AMI miatt klinikai halál állapotába kerül, az orvos nem resuscitálja (tehát a rák vitte el). Miért
mondjuk, hogy a nem resuscitált rákos beteg halálát nem az újraélesztés elmaradása okozza,
hanem a rák okozta?
 ellenérv nem helytálló, mert a kauzalitás fogalmát helytelenül értelmezi. Az, hogy egy
nemkívánatos állapot létrehozó okának a természetet tartjuk-e vagy egy emberi
mulasztást, gyakran nézőpont kérdése. Pl. valaki elcsúszik a jeges járdán-mi ennek az
oka: a jég-tehát a hideg időjárás vagy az illető elővigyázatlansága vagy esetleg a járda
takarításának elmulasztása? Legtöbbször sok ok és feltétel együttállására van szükség,
és ilyenkor önkényes ezek közül kiragadni egyet és azt tenni meg egyedüli felelősnek.
Ilyenkor azt a tényezőt fogadják el okként, ami emberileg befolyásolható. Tehát ezzel
a logikával mondható, hogy a most meghalt nem resuscitált beteg halálát az okozta,
hogy nem resuscitálták, nem pedig a rák vagy az infarktus. Hasonlóképp pl.
hipertóniás beteget, ha nem kezelnének, és ez agyvérzéshez vezetne, akkor se a
hipertónia a halál oka, hanem a kezelés elmaradása. Összességében nem igaz tehát,
hogy aktív eutanázia során az orvos öli meg a beteget, passzív során pedig a betegség,
hanem mindkét forma esetén mind az orvos+betegség is ok.

Ha filozófiailag nem is lenne különbség a kettő közt, pszichológiailag akkor is van. Az aktív
mód egy idő után érzéketlenné tenné az orvost az élet értéke iránt.
Hibás az érvelés, mert
 különbségtétel azért sem jó, mert a passzív mód egyfajta hasznos „énvédő
önbecsapás”, vagyis megakadályozza az orvost (és másokat is) abban hogy
szembenézzen azzal, amit véghezvisz.
 fogalmilag, mert megkerüli az igazi kérdést: azonos körülmények közt morálisan
rosszabb-e az aktív eutanázia, mint a passzív? Ha nem, akkor az orvosok nagyobb
bűntudata az aktív forma miatt indokolatlan lenne
 sok orvos éppen azért érez bűntudatot, mert az aktív formát tiltó törvények miatt
passzív eutanáziára kényszerül akkor, amikor az aktív humánusabb lenne

Aktív eutanázia szemben áll a tradicionális orvosi szereppel

Feltételezi, hogy a passzív forma véghezvivője nem olyan mértékben felelős a beteg haláláért,
mint az aktív,
 ezt viszont a rachelsi érvek cáfolatával bizonyítani kéne,
 másrészt nem mond semmit se arról, hogy az aktív forma elfogadható-e, hiszen pl. ha
egy társadalom elfogadja az aktív formát, akkor létrehozhatna kifejezetten erre
kiképzett csoportot, akik végrehajtanák az orvos helyett

Aktív és passzív eutanázia közt a fő különbség az orvos szándékában van

Beteg halálának előidézése <> beteg szenvedéseinek csillapítása, nem szándékolt mellékhatás
a halál (kettős hatás elve)
 sok esetben a passzív eutanáziával is közvetlenül a beteg halálának az előidézése az
orvos szándéka, ekkor nincs különbség aktív-passzív forma közt
  ha elfogadjuk, hogy az orvos szándéka nem a beteg halála, attól még ebből sem
következik, hogy a passzív eutanázia mindig elfogadhatóbb, mint az aktív.

Aktív eutanázia esetén az orvos megöli a beteget, viszont a passzívnál csak nem részesíti egy
orvosilag haszontalan kezelésben, ez utóbbi pedig egyenesen kötelessége
 az érvelés az ’orvosilag haszontalan’ kezelés fogalmának kiterjesztésén alapul, pedig
ha egy kezeléssel meghosszabbítható egy ember élete, akkor már nem haszontalan, ez
a felfogás kiveszi a döntés jogát a beteg kezéből (ő ítélheti csak meg,h az élethossza v
minősége számít)

Direkt és indirekt eutanázia (kettős hatás elvén alapul ez is)

D: az orvos SZÁNDÉKA a beteg halála

ID: a beteg halála az orvos ténykedésének előrelátott, de NEM SZÁNDÉKolt következménye.
(Aktív-passzív eutanáziában az elkövetésben módbeli különbség van, a szándék mindkettőben
a beteg halála)
Az USA elnöke mellett működő bioetikai tanácsadó testület elutasította ezt az elvet,
mondván: morálisan nincs igazán különbség. Ennek a betegellátás során gyakorlati
jelentősége van: pl. mind az ellenző - mind az elfogadó tábor egyetért, hogy adhatóak opiodok
fájdalomcsillapítóként, de az ellenzők már nem fogadnák el, hogy olyan dózisban kapja a
beteg, hogy már légzésdeprimáló is legyen, tehát a beteg halálát is siettetné, míg a másik tábor
ezt is elfogadná.

Releváns érvek az aktív és passzív eutanázia megkülönböztetése mellett

Ellenérv a rachelsi álláspontra: kétféle eutanázia megengedésének hosszú távú

következményei különböznének, és ez indokolja a megkülönböztetés fenntartását.

Különbség az egyes betegségek diagnózisának és prognózisának bizonytalansága miatt

RACHELS példája nem jó, mert az orvosi gyakorlatban sose lehetünk biztosak a
diagnózisban és a prognózisban. Viszont bizonytalanság esetén előnyösebb a passzív forma,
mert hagy esélyt az életben maradásra.
PL.
1.) azok akiket tévesen reménytelen esetnek diagnosztizálnak, még akkor is túlélnék , ha
kezelésüket megszüntetik (vagyis passzív eutanáziában részesítenék)
2.) azok, akiket tévesen reménytelennek diagnosztizálnak, és csak akkor élnék túl, ha a
kezelést nem hagyják abba (vagyis nem részesítik őket passzív eutanáziában azért,
hogy természetes halált halhassanak)
Ha egy társadalom megengedi a passzív formát, akkor ’csak’ a 2. csoport tagja, aktív
megengedésénél mindkettő meghalna. Ez tehát érv az aktív eutanázia ellen, de a passzív ellen
is, és azt mondja jobb, ha minden beteget agresszíven kezelünk.

A hosszú távú társadalmi következmények különbözőségén alapuló érvelés

Bizonyos esetekben indokolt lehet az aktív eutanázia, általános megengedése viszont előre ki
nem számítható következményekkel járna, mert kiterjeszthető lenne társadalmi csoportok,
iskolázatlanok, értelmi fogyatékosokra. A passzív eut önmagát korlátozó, hiszen a
’nemkezelés’ következtében csak néhányan, a súlyos betegek halnak meg.
 A beteg önrendelkezési jogára hivatkozó érvelés

Rossz a kérdés miszerint mikor engedhetjük meg az eutanáziát, mert SOHA. Orvos az élet
védelmezője kell hogy legyen, a medicinából amúgy is kiküszöbölhetetlen a bizonytalanság.
Ugyanakkor a beteg önrendelkezési joga határt szab az orvosi beavatkozásoknak, így
visszautasíthat bizonyos életfenntartó-mentő beavatkozásokat, amik már csak a beteg
szenvedéseit nyújtanák meg.
Passzív eutanázia esetén az orvos –szándéka szerint- nem eutanáziát végez, hanem pusztán
figyelembe veszi a beteg tiltakozását a további kezelés ellen. Aktív (beteg halála) és passzív
forma közt tehát szándékbeli különbség van.
Célszerű tehát fenntartani a különbséget az aktív és passzív forma közt, (viszont indokolja-e
ez az aktív kategorikus tiltását?)

Érvek az aktív eutanázia mellett

Vallásos érvek
1.) ’Ne ölj’ paranccsal szemben áll, viszont a pontos fordítás szerint jobb lenne azt írni:
’Ne gyilkolj’, mert ez utóbbi nem zárja ki a morálisan elfogadható emberölést
(igazságos háború, önvédelem, halálbüntetés). Így ez a parancsolat nem tiltja
feltétlenül az eutanáziát.
2.) egyedül isten joga dönteni. Ezt már HUME megcáfolta: hogyha isten életünk hosszát
előre meghatározta volna, akkor életünket megmenteni és így meghosszabbítani
éppúgy isten jogainak bitorlását jelentené.
3.) a szenvedéseket isten mérte ránk=> akkor a fájdalomcsillapítás sem elfogadható
erkölcsileg

Világi érvek

1.) egy súlyosan sérült lovat vagy kutyát, ha nagy fájdalmai vannak, akkor
fájdalommentesen meg szokták ölni. Az emberekkel sem szabad rosszabbul bánni,
mint az állatokkal. Mivel a passzív eutanázia gyakran elhúzódó haldokláshoz vezet,
humánusabb az aktív forma, ezt viszont ha a beteg érdekében áll, akkor dönthesse el ő
maga.
2.) Szexuális szokásokban minden elfogadott, míg másoknak nem okoz kárt. Mivel az
egyén sem istené, sem az államé, hanem saját magáé, joga van dönteni élete
befejezéséről. Természetesen viszont, ha egy orvos nem tudja elfogadni az aktív
eutanáziát, akkor nem kötelessége elvégeznie.
3.) A passzív eutanázia ma minden országban, széles körben elterjedt gyakorlat, és mivel
az aktív és passzív eutanázia közt a különbség sokszor elmosódó, és ahogy RACHELS
érveléséből láttuk, ha a passzív eutanázia elvégzésekor az orvos szándéka a beteg
halála, akkor az aktív és a passzív eutanázia közt nincs is elvi különbség, ezért ma
voltaképpen az eutanázia gyakran előfordul, de mindenféle jogi felhatalmazás nélkül
és titokban végzik. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a gyakorlatban a passzív
eutanáziát sokszor nem indikált, nem hasznos orvosi kezelésnek nevezik, amelynek
megszüntetése kizárólag az orvos döntési jogának minősül, akkor ez azt jelenti, hogy a
gyakorlatban gyakran végeznek aktív vagy passzív eutanáziát a beteg beleegyezése,
 illetve megkérdezése nélkül, mivel az eutanáziához kellene a beteg beleegyezése, nem
elfogadható, hogy ezt a gyakorlatot ma titokban végzik. Így az aktív eutanázia
legalizálása nyilvánosan megvitatott és pontosan megfogalmazott szabályok alapján
csak nyílttá és ellenőrizhetővé tenné azt, ami ma rejtett és nem ellenőrizhető.

Érvek az aktív eutanázia ellen

Ez a hosszú távú következményekre hívja fel a figyelmet.

1.) technikai jellegű, a jogi szabályozásnak két feltételt kéne kielégítenie, amik együttes
elérése lehetetlen:
- megfelelő garancia az esetleges tévedések és visszaélések ellen
- biztosítani kell a szenvedő betegek gyors halálát
az első feltétel lassú, körültekintő jogi procedúrát, a második minél gyorsabbat igényelne

2.) kényszereutanáziához vezetne (vagyis a beteg beleegyezése nélküli)

formái:
- „kriptanázia” (titkos eutanázia): bizonyos betegek titokban való eutanáziája:
Az emberek hajlamosabbak lennének az emberölést, probléma-megoldási módszerként
elfogadni, elveszítve az emberöléssel szembeni morális gátlásaikat, és ezzel „csúszós
lejtőre” kerülnénk.
-„bátorított” eutanázia: krónikusan beteg vagy haldokló betegre nyomást gyakorolnak,
ezzel megkímélve családjukat a hosszas kezelésükkel járó érzelmi-anyagi terhektől.
Az aktív forma puszta léte önmagában pressziót jelentene a haldoklóra, és
kötelességnek is érezhetné
-„helyettesített” eutanázia: cselekvőképtelen beteg eutanáziáját kérhetné
cselekvőképes gyámja
-diszkriminatív eutanázia: egyes kisebbségi, hátrányos helyzetű csoportok életét a
társadalom könnyen értéktelennek minősítheti, így ők is presszionálhatók lennének

Az aktív eutanáziát kérő beteg legtöbbször valójában nem a halált kéri, hanem segítséget
és szeretetet. Az ilyen kérés gyakran a gyötrő fájdalom miatt hangzik el, amely oka a nem
kielégítő fájdalomcsillapítás és a depresszió. Ezeket kellene felismerni, kezelni,
kommunikáció javításával, és nem pedig az aktív eutanáziát. A társadalom elesettebb,
hátrányos helyzetű tagjai eleve kevésbé jutnak hozzá ezekhez a lehetőségekhez, emiatt az
említett problémák valószínűleg náluk jelentkeznének gyakrabban.
Megrontaná az orvos-beteg kapcsolatot. Nemcsak a gyógyítót, hanem a potenciális
halálosztót is látnák a páciensek.
Azt az üzenetet hordozná, hogy „nem bánnánk, ha megszabadulnánk tőled!” Az
eutanáziát tiltó társadalom üzenete: „mindenkinek joga van,h köztünk legyen, szeretnénk, ha
te is velünk lennél”
Nem oldja meg azt a problémát, ami megoldása érdekében alkalmazzák. Sokszor nem
kíméli meg a terminális állapotúakat a halál előtti hosszú kínlódástól, ahogyan az aktív forma
pártolói állítják. A humánus halál az, amelynek időpontja bizonytalan, melynél a félelmet a
remény enyhítheti. (holland televíziónézők milliói láthatták, egy aktív eutanáziára váró
asszony kínlódását, kétségbeesését a ’kivégzés’ előre megbeszélt napjának közeledtével.)
Azon a téves premisszán alapul, miszerint a halál és a haldoklás emberi tragédiája
valamilyen módon megoldható, viszont ez téves mert megoldhatatlan, és a megoldás is csak
’álmegoldás’. A fájdalmak csillapítása nehéz feladat, emiatt az eutanázia ilyenkor nagy
csábítás lehet. Az eutanázia nem kiegészíti, hanem kiszorítja az orvostudományt.
Konklúziók az aktív és a passzív eutanázia megengedhetőségéről folytatott vitában

Az aktív és passzív eutanázia közti különbségtétel indokolható, ez azonban nem jelenti azt,
hogy az aktív forma erkölcsileg mindig elfogadhatatlan.
VEATCH ’piros lámpa’ szabály:
-„piros lámpánál mindig állj meg!”, de logikusabb lenne azt mondani: „piros lámpánál állj
meg, kivéve ha semmi nem jön!”
a gyakorlatban az utóbbi szabály nem válna be, mert sokan hibáznának, és ennek végzetes
következményei lennének. Hosszú távon tehát jobb egy látszólag értelmetlen szabályt
követni.
Az is nyilvánvaló, hogy a jog elnézően fog bánni azzal a szülővel, aki éjszaka, a kihalt utcán
életveszélyes állapotban lévő gyerekét autóján viszi orvoshoz, és sietségében áthajt a piroson.
Ritka esetben tehát lehet indokolt, de szabályt nem formálhatunk belőle, mert a társadalom
morális dezintegrációjához és dehumanizálódásához vezethet.

Aktív és passzív eutanázia közt –azonos szándék esetén - elvileg kevés morális különbség
van, gyakorlati megfontolások amellett szólnak, hogy a passzív eutanázia megengedésének
jóval kisebbek a társadalmi veszélyei.
1.) a passzív eutanázia széles körben elfogadott és gyakorolt, és mivel lényeges különbség
nincs az aktív és passzív forma közt, ezért megfelelő feltételek fennállása esetén az
akut forma is megengedhető. Ez az út Hollandiából indult el
2.) az aktív eutanázia elfogadhatatlan, és mivel az aktív és passzív forma közt nincs
lényeges elvi különbség, ebből az következik, hogy passzív eutanázia is csak sokkal
szigorúbb szabályok alapján fogadható el. Ezt követi az USA, ahol nagyon pontosan
megfogalmazott erkölcsi és jogi szabályokat alkalmaznak. Több európai ország,
többek között Magyarország is ezt az utat látja járhatóbbnak

A holland eutanáziagyakorlat (az előbbiből az 1.)

Sok ember hord plasztikkártyát, ami aktív eutanáziára szólít fel adott esetben (olyan
testi/szellemi károsodás érné, ami már az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen állapotot
eredményezne). Az eutanázia nyilvános vita tárgya, a Holland Királyi Farmakológiai
Társaság összeállította az aktív forma elvégzéséhez használható gyógyszerek listáját,
Egészségügyi Tanács dolgozta ki az indikációkat és kivitelezést, ezek alapján kiskorúak
kérésére is végezhetnek eutanáziát szülői tiltakozás ellenére. A népesség 70% egyetért ezzel a
gyakorlattal. Miért éppen Hollandiában alakult ki ez a gyakorlat? Egyéni szabadságjogokra
hivatkoznak, és elutasítják a dogmákat és tabukat. Ilyen pl az élet szentségének elve. Oknak
tekinthető még annak a gondoskodási rendszernek a kifejlesztése, ami az öregek, betegek,
fogyatékosok számára segít a boldogulásban, emiatt nem alakult ki az eutanáziával
kapcsolatos bűntudat (pl. Németországban a náci rémtettek miatt az eutanázia
elképzelhetetlen lenne)
Az aktív eutanázia és az öngyilkosságban való orvosi segítségnyújtás bűncselekmény, az
1984-es Legfelsőbb Bírósági döntés olyan irányelvet hozott, amiket betartva nem indítanak
eljárást az aktív eutanáziát végző orvos ellen. Ez az 1993-ban módosított Burial Act
(Temetési törvény). Mindezek alapján ma az eutanáziát végző orvos ellen nem indítanak
eljárást, amennyiben az annak végrehajtása során betartja a következő szabályokat.
 1. eutanáziát a beteg kifejezett és ismételt kérésére lehet végezni, biztosnak kell lennie,
hogy a beteg meg akar halni
2. a beteg teljesen tájékozott kell hogy legyen betegsége diagnózisáról, prognózisáról és
a további kezelési lehetőségekről.
3. A beteg önként, szabadon, mindenféle kényszer nélkül és ismételten kérje az
eutanáziát, és ő legyen a kezdeményező is.
4. a beteg fizikai és lelki szenvedése tűrhetetlen legyen, enyhülésre ne legyen remény
terminális betegségben
5. semmilyen a beteg számára elfogadható kezelés nem enyhíti a szenvedéseit
6. másik orvossal való konzultáció a beteg állapotáról
7. eutanáziát csak orvos végezhet
8. orvos kellően gondos legyen a betegség diagnózisának és prognózisának megállapítása
során, ugyanolyan technikai felkészültséggel és gondossággal hajtsa végre az
eutanáziát, mint bármely más orvosi beavatkozást
9. a beteg hozzátartozóit tájékoztatni kell az eutanázia tényéről, kivéve ha ezt a beteg
előzőleg megtiltotta

Az orvosnak a végrehajtás után jelentést kell készítenie (kórtörténet, beteg nem természetes
halállal halt meg, milyen módon lett végezve az eutanázia. Le kell írnia, hogy a beteg kérte, és
kollégájával konzultált a végrehajtás előtt), és azt halottkémen, illetve az igazságügyi orvoson
keresztül az ügyészhez kell továbbítania, végül ő dönt emel-e vádat vagy sem.
Az eutanázia bizonyos feltételekkel való megengedése az ellenállhatatlan erő elve alapján
érvényesíthető, vagyis, hogy az orvos szükséghelyzetben cselekszik, két egymással
szembenálló kötelessége közt kell választania (Az élet meghosszabbítása, mint orvosi
kötelesség, vagy a beteg szenvedéseinek csökkentése, és önrendelkezési jogának tiszteletben
tartása) A vis major helyzetben, amikor az orvos kénytelen rajta kívül eső erők hatása alatt
dönteni a bíróságok nem ítélik el.
Hollandia egyfajta ’kísérleti labor’, ezért bizottság alakult az esetek ellenőrzésére. A bizottság
1991-ben publikálta a jelentést, ami empirikus tanulmány az eutanáziáról. A leírása
következik.

A REMMELINK jelentés

A bizottság minden az élet végén hozott orvosi döntést vizsgált

1.) opiátokkal való fájdalomcsillapítás olyan adagokkal, ami megrövidíti a beteg életét
Orvosok 82%a végzett már ilyet, esetek 6%-ban az élet megrövidítése érdekében

2.) olyan kezelés megszüntetése, illetve el nem kezdése, ami valószínűleg meghosszabbította
volna a beteg életét
beteg életének megrövidítése volt a nem kezelés kifejezett célja. 1hét-több hónap idővel
rövidült meg. Az ilyen döntést az esetek 30%-ban beszélték meg a beteggel

3.) aktív eutanázia, illetve asszisztált öngyilkosság (ez utóbbi, amikor besegítenek abba,h
valaki a saját életét kioltsa)
Az orvosok 54%-a már végzett eutanáziát/segédkezett benne, 34% hajlandó lenne végezni;
12%-soha nem végezne - ebből 80% átutalná olyan kollégához, aki elvégezné. Ezen betegek
85%-a daganatos. Továbbá sok AIDS-es és sclerosis multiplexes kérte. A betegek 10%-a
jelölte egyedüli okként a fájdalmat, 57%-uk az emberi méltóság elvesztése, 33% a függés és
kiszolgáltatottság érzés miatt akart meghalni. Évente 9000 eutanáziakérés hangzik el
Hollandiában, de ezeknek csak harmadát teljesítik.
Aktív eutanázia a beteg explicit beleegyezése nélkül

Az orvos megítélése szerint a beteg szenvedései kibírhatatlanok, beteg viszont nem

megkérdezhető, viszont az orvosok 83%-a konzultál a hozzátartozókkal, és az ápolókkal,
kollégákkal; ezzel csak az esetek 8%-ban rövidíti meg a beteg életét 6 hónapnál hosszabb
idővel

Az összhalálozások 38%-ában hoznak olyan döntést, amelyik közvetlen vagy közvetett

módon siettetheti a beteg halálát.
Ebből 17,5%-17,5%- 1. és 2.; 1,8% aktív eutanázia a beteg kérésére; 0,3% asszisztált
öngyilkosság; 0,8% aktív eutanázia a beteg explicit beleegyezése nélkül
Eutanáziát leggyakrabban háziorvosok végeznek (tehát emocionálisan kötődnie kell a
feleknek egymáshoz), és ritkán kerül sor rá idősek otthonában, míg bizonyos
életmeghosszabbító kezelésekről való lemondás inkább ezekben jellemző.

A holland gyakorlat értékelése

A Hollandok azzal érvelnek, hogy a világon mindenütt végeznek eutanáziát, csak titokban, és
ellenőrizetlenül. Náluk legalább törvényes keretek közé terelik, és a nyilvánosság ellenőrzése
mellett végzik. A betegeknek ma már megvan az igénye arra, hogy maguk döntsenek saját
életükről, és mivel megnőtt az élet-, és sokszor a szenvedés-meghosszabbító beavatkozások
hatásfoka, a betegnek lehetőséget kell adnunk a döntésre. A nyilvánosság pedig növeli az
ellenőrzöttséget.
Aggasztó, és nem elfogadható az évi 1000 eutanázia, amit a betegek kérése nélkül végeznek.
Ezek után, azt is szem előtt tartva, hogy az esetek többségében az eutanáziát még kérésre sem
végzik el, azt mondhatjuk, hogy mégsem a betegeké az utolsó szó. A betegek befolyása így
nemhogy nő, de csökken az orvossal szemben, és még mindig az orvosok mondják meg, hogy
mi legyen.

Általánosíthatóság

A kevésbé demokratikus országok gyakorlatába még a Hollandiában tapasztalt visszaélések

kiküszöbölése esetén sem lenne lehetséges átültetni a törvényes aktív eutanázia gyakorlatát.
Másrészt Hollandia egy gazdag ország is. Egy nem teljesen ingyenes, vagy nem teljes körű
egészségüggyel működő országban félő hogy az eutanázia nem kiegészítené az ellátást,
hanem a a hátrányos helyzetűek esetében helyettesítené azt.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
------

Passzív eutanázia (életfenntartó, életmentő kezelésről való lemondás)

Terminális állapotú betegek esetén (a halál biztosan bekövetkezik 3-6 hónapon belül,
függetlenül a kezeléstől - az elsőrendű cél a szenvedések mérséklése) az élet
meghosszabbítása háttérbe szorul. Bármilyen életmeghosszabbító kezelésnek a beteg
önrendelkezése szabhat határt.
Kezelés visszautasítása kompetens beteg által

Kompetens, cselekvőképes minden olyan ép elméjű ember, aki tisztában van tettei súlyával,
és következményeivel. Az angol-amerikai jogrendszerben a kompetens beteg bármilyen
kezelést visszautasíthat, kivéve, ha kiskorú gyermekei vannak, illetve ha jelzi, hogy nem fog
ellenállni, ha kényszeríteni akarják, vagy fogoly. A betegnek kényszermentesen, tájékozottan
kell döntenie. Két független orvos ellenőrzése szükséges. Hoztak már döntést nem
közvetlenül terminális állapotú betegek esetében is. Pl.: Egy minden végtagjára bénult ember
kérésére engedélyezték saját táplálásának felfüggesztését, illetve egy idős ember kérését is
helybenhagyták, aki azt kérte, kapcsolják le a respirátorról. Ők valójában nem voltak
végstádiumban, mégis helyt adtak kérésüknek.
Érett kiskorúak: a bíróság engedélyezte egy 16 éves osteogen sarcomában szenvedő lánynak,
hogy visszautasítsa lábának amputációját.
Sokan azért ellenkeznek a fentiekkel, mert a passzív eutanáziát a beteg öngyilkosságában való
asszisztációnak tartják. A kettős hatás elve alapján azonban a betegeknek nem biztos, hogy a
halál az elsődleges szándékuk. Lehet, hogy egyszerűen belefáradtak már a kezelésekbe, és
nem szeretnék az azokkal járó kellemetlenségeket.

Életfenntartó kezelés visszautasítása inkompetens beteg által

Van, hogy a beteg már nincs kérdezhető állapotban, pl. irreverzibilis kómában, vagy
perzisztens vegetatív állapotban. Ki döntsön ilyenkor, hogy kezeljünk-e vagy nem?
Kezelőorvos dönt. Paternalisztikus, mert gyerekként bánik a beteggel. Az orvos ma már nem
ismerheti minden betegét annyira, hogy helyettük döntsön. Nem ismeri az értékrendjét, vagy
lehet, hogy több jelentőséget tulajdonít a betegségnek és jobban fél a haláltól, mint maga a
beteg. („furor terapeuticus” – kezelési düh)
Kórházi etikai bizottság dönt. Az USA-ban a Karen Ann Quinlan eset után terjedt el. Ezek a
bizottságok nem fegyelmező, vagy kötelező jellegűek, csak tanácsadóak. A segítés céljából
jöttek létre. Tagjaik: filozófusok, etikusok, teológusok, jogászok, laikusok. Ez mégsem oldja
meg az önrendelkezés problémáját. A beteg itt sincs bevonva. Ezért még célszerűbb az élő
végrendelet.

Living will (élő végrendelet)

Arra az esetre készül, ha az illetőt súlyos állapotban találják. Már az egyén életében irányt
mutat, kiterjeszti az önrendelkezést a non-kommunikatív állapotra is. Segít az orvosnak, hogy
csak annyira kezeljen, amennyire a beteg is akarná.
Mit kell tartalmaznia?
1. A beteg erkölcsi alapelveit. Miben hisz, melyik irányadó eszme szellemében
döntsenek az életéről.
2. Mennyi információt kér, ha gyógyíthatatlan állapotba kerül. Kit értesítsenek: őt, vagy
a családját?
3. Pontos megadása annak, hogyan kezeljék, ha még nem haldoklik, és hogyan ha már
igen. A kezelések prioritásának felállítása: A lehetséges eszközökből a beteg melyeket
utasítja vissza. Ez azért nem célravezető, mert egyes betegek tájékozatlanok orvosi
téren. Célszerűbb alapelveket felsorolni. Pl.: „Kizárólag palliatív, és fájdalomcsillapító
terápiát fogadok el.”
 4. Mivel az utóbbi alapelvek túl általánosak lehetnek, célszerű megnevezni egy tartós
meghatalmazottat. Ez olyan személy, akiben a beteg legjobban megbízik, és akit
legjobban ismer. Aki értelmezni tudja a beteg élő végrendeletét. Ez a személy az
általános megfogalmazásokat a beteg személyiségének, értékrendjének fényében
értelmezve segíthet a döntésekben. Legtöbbször családtag, rokon, de lehet bárki.

5. Melyik az a kórház, és orvos, akihez a beteg kerülni szeretne élete végén.

6. Kik a tartós meghatalmazott segítői, akik segíthetnek neki dönteni.
7. A végrendelet kikötésekkel, kivételekkel zárulhat.
Példa az élő végrendeletre – Egy sclerosis multiplexes nyelvtanárnő a félrenyelésektől
pneumoniát kapott, és zavaros tudatállapotba került. Tracheostomiát és epiglottis levarrást
javasoltak, amely megakadályozta volna az újabb, már valószínűleg halált okozó félrenyelést,
de ez valószínűleg elvette volna beszédkészségét. A beteg viszont élő végrendeletében
kijelentette, csak addig engedélyezi a gyógyítását, míg társadalmilag hasznos életet élhet a
beavatkozások mellett. Nővére ezt úgy értelmezte, hogy testvére számára a hasznos ebben az
esetben a beszédkészség, hiszen nyelvórákat tartott. Az orvos elfogadta a kezelés
visszautasítását.
Az élő végrendelet a világon egyre elterjedtebb. USA, Dánia (központi számítógépes
adatbank), Anglia.
A végrendelet bármikor, akár szóban is visszavonható. Az élet folyamán ötévente meg kell
újítani. Két tanú jelenlétében (akik nem lehetnek a beteg orvosai, kezelői, vagy örökösök)
meg kell erősíteni. Hiányossága, hogy nem követeli meg az orvosoktól az egyéb palliatív,
támogató kezelések kötelező folytatását. (Vagyis csak negatív irányba hat.)

Eljárás, ha a betegnek nincs élő végrendelete

Javasolják, hogy tegyenek az anamézisfelvétel részévé egy „instant” élő végrendelet készítést.
Különösen előtérbe került a haldokló betegek resuscitációjának kérdése, vagyis
szívmegálláskor szeretne-e a beteg resuscitatiot? A lényeg: mindig a beteg akarata
érvényesüljön. Ha kellene a resuscitatio, de a beteg nem, karja akkor is, és ha már
szükségtelen, de a beteg előre kérte, akkor is.
Ha a beteg a jelenben inkompetens, és nem rendelkezett, megpróbálhatunk az előző
megnyilvánulásai alapján dönteni. Vallásos-e, stb.… (Helyettesített döntés- bizalmasok,
család, barátok)
Ha sohasem volt kompetens (pl. értelmi fogyatékosok) a törvényes képviselőnek a beteg
feltételezett érdekei alapján kell döntenie. Majd a bíróság hoz végső ítéletet, ugyancsak a
beteg érdekei alapján.

Ki dönthet inkompetens beteg helyett?

Ha a beteg nem jelölt ki helyettesítő személyt, jogszerűen a következő sorrend érvényesül:
- 1.Törvényes képviselő
- 2.Közös háztartásban élő
o Házastárs, élettárs, gyermek, szülő, testvér, nagyszülő, unoka…

- 3.Külön háztartásban élő stb…

Ha az orvos nem ért egyet a fentiek döntésével (esetleges családi érdekkonfliktusok)
segítséget kérhet a kórházi etikai bizottságtól. Ha az ellentétek továbbra is fennállnak,
célszerű bírósághoz fordulni. (Magyarországon ez a gyakorlat)

Van-e különbség a kezelés abbahagyása, és el nem kezdése között?

Sokan aggályosnak tartják az elkezdett kezelések abbahagyását, mert azt tartják, közel áll az
aktív eutanáziához. Ez nem így van, hiszen egészséges embereket nem lehet megölni a
kezelés abbahagyásával, ezért ez nem lehet aktív eutanázia. Ráadásul sokkal jobb elkezdeni
egy kezelést, és - hatástalanság miatt, vagy a beteg kérésére - abbahagyni, mint el sem
kezdeni. Ha e két formát megkülönböztetjük, fennáll az a veszély, hogy annak a tudatában,
hogy ha elkezdjük kezelni a beteget, majd nem hagyhatjuk abba, sokszor inkább el sem
kezdjük a kezelést. Ezért nem javasolt az erkölcsi különbségtétel az el nem kezdés, és az
abbahagyás között.

Mely kezelések alkalmazásától lehet eltekinteni?

Vannak-e kötelező, vissza nem utasítható terápiák? Miután KAREN QUINLAN szülei kérték
lányuk lélegeztetésének abbahagyását, de a lány spontán légzése beindult, a mesterséges
táplálás megszüntetését a szülők már nem kérték. Ezt már nem tartották elfogadhatónak. Ez
felveti a kérdést: van-e olyan kezelés, amit soha nem helyes megszüntetni?
Szokásos vs. rendkívüli eszközök – Először a katolikus egyház különböztette meg őket, még
az antiszepszis elterjedése előtt, hogy a fájdalmas, veszélyes műtétek visszautasítását ne
kelljen öngyilkosságnak minősíteni.
A hagyományos katolikus erkölcstan szerint
A szokásos eszközök:
- Könnyen elérhetők
- Képesek a beteget gyógyítani, vagy állapotát stabilizálni.
- Nem rónak a betegre vagy hozzátartozóira túlságosan nagy fizikai, pszichológiai, vagy
anyagi terhet.
A szokásos eszközök használatába mindenkinek kötelessége beleegyezni. Használatuk
morális kötelesség. Csak akkor utasíthatóak vissza, ha a halál közeli és kikerülhetetlen. A
túlságosan terhes kezelési formák rendkívüli eszköznek minősülnek. Ilyen pl. az újraélesztés.
Ezt a beteg bármikor elutasíthatja.
A szokásos és rendkívüli megkülönböztetése a gyakorlatban mégsem egyszerű. Pl. Ha egy
carcinomás beteg diabeteses lesz, de nem szeretne inzulinkezelést, ebben az esetben az
inzulinkezelés szokásos, vagy rendkívüli? Ilyen esetekben sokszor hagyják a beteget
úgymond az „egyszerűbb” betegségben „könnyebben meghalni”. A mai orvostudomány tehát
sokszor szokásosnak tűnő kezeléseket is megszüntet.
Ezért ma már mindenki az „ésszerű- ésszerűtlen” „arányos aránytalan” kifejezéseket
használja. A kezelés kötelezősége tehát az előny: hátrány aránytól függ. A hátrány lehet
sokféle: fájdalom, kellemetlenségek, kiszolgáltatottság. A haszon: kár arány is szerepet
játszhat a megkülönböztetésben. Az antibiotikum általában szokásos eszköz, de egy
végstádiumú AIDS-betegnek már olyan fontos lehet, hogy rendkívülinek számít. A haszon kár
arány függhet a beteg életkorától is. Ami hasznos egy 30 évesnek, nem biztos, hogy egy 80
évesnek is az. A betegnek kell mérlegelnie, mit tekint előnynek vagy hátránynak. Ez erkölcsi
és nem orvosi kérdés, különböző személyek másként dönthetnek.
Megszüntethető-e a beteg mesterséges táplálása, és folyadékpótlása?
Felmerül a kérdés, hogy a beszűkített kezelésben részesülő (nem újraélesztendő.
antibiotikummal már nem kezelendő) betegek mesterséges táplálása és folyadékpótlása? A
katolikus teória szerint nem, hisz ez minden esetben szokásos eszköz, semmi esetben sem
okoz kellemetlenséget a betegnek. Mások szimbolikus tartalmat (szeretet, és gondoskodás)is
tulajdonítanak a tápláléknak, és a folyadéknak, és nem is egyszerű kezelésnek, hanem a
legelemibb, legalapvetőbb gondoskodásnak tartják. Sokak szerint ezt is el lehet hagyni
bizonyos helyzetekben, de soha nem azért, hogy a beteg halálát idézzük elő. Sokan azt
nehezményezik, hogy a méltóságra hivatkozva sokszor dementálódott embereket kötöznek le,
hogy erőszakkal etessék őket, ami meglehetősen embertelen. Ezért az USA-ban például
egyértelműen, és jogilag is elfogadott, hogy bizonyos esetekben még ezek az alapvető
szükségletek is visszautasíthatóak.

Orvosilag haszontalan kezelés fogalma

Az orvosi kezelés haszontalan, ha a beteget feleslegesen veszélyeztetjük általa. Ezt a kérdést

azonban gyakran összemossák azzal, hogy hasznos e megmenteni adott beteg életét. Ez
azonban már etikai kérdés, és nem helyes a beteg megkérdezése nélkül orvosi dolgokra
hivatkozva dönteni.
A dialysiskezelés a metastaticus carcinomás beteg számára sem haszontalan orvosilag, hiszen
normalizálja a beteg fiziológiás vér értékeit. Más kérdés, hogy lehet, hogy a kezelés a beteg
számára már értelmetlen, és terhes, de erről őt kell kérdeznünk.
Egy kezelés orvosilag haszontalan akkor, ha nem enyhíti a beteg szenvedéseit, és nem
hosszabbítja meg az életét. Azon kezelések esetében, amelyek csillapítják a szenvedést, de
rövidítik az életet, vagy fordítva, csak a betegnek van joga dönteni, hogy vállalja-e őket. Ne
zárjuk ki a beteget a saját életéről hozott döntésekből.

AZ 1998. JÚLIUS 1-JE ELŐTTI MAGYAR EUTANÁZIA JOGREND, ÉS

JOGGYAKORLAT

Az 1972-es egészségügyi törvény nem tartalmazta az eutanázia kifejezést. A jog nem adott
lehetőséget életmentő beavatkozás visszautasítására sem. Közvetlen életveszélyben lévő
beteget erőszakkal is újraéleszthettek. Eszerint minden lehetséges esetben, minden eszközzel
küzdeni kellett volna a beteg életéért. A gyakorlat nem ez volt.
Egy ki nem nyomtatott etikai kódex ajánlásaiból kitűnhetnek az akkori szokások. A beteget
csak akkor kezelték rendkívüli módszerekkel, ha gyógyulására remény volt. A beteg akarata
nem érvényesülhetett, a kezelőorvos, és a team döntött. team döntött arról, hogy mikor
szüntessék meg apalliumos betegek, vagy súlyos torzszülöttek életfenntartó kezelését. Nem
élesztettek újra gyógyíthatatlan haldokló betegeket, végstádiumú krónikus betegeket sem.
Kérgi agyhalottak újraélesztését sem kezdték el. A minimumterápia (mosdatás, fájdalom,
lázcsillapítás, antibiotikumot) felfüggesztését semmilyen esetben nem tartották indokoltnak.
Ez ellentmondott a törvénynek, de maga a törvény elhibázott volt. A világ egyetlen törvénye
sem mondta ki, hogy bármi áron, mindent meg kell tennünk a betegért.
A 1997. évi CLIV. törvény bevezette a beavatkozások visszautasíthatóságát, az élő
végrendeletet, a tartós meghatalmazottat stb.

AZ 1997. évi CLIV. SZABÁLYOZÁSA A VISSZAUTASÍTÁSRÓL

Csak abban az esetben engedélyezi, ha azt közokiratban, vagy teljes hitelességű
magánokiratban utasítják vissza, vagy a beteg írásképtelensége esetén két tanú jelenlétében –
ha a betegség az orvostudomány aktuális állása szerint gyógyíthatatlan, és rövid időn belül
mindenképp halálhoz vezet. A visszautasítás csak háromtagú orvosi bizottság vizsgálata után
lesz érvényes, ha a beteg teljesen tájékozott. Döntését három napon belül újra meg kell
erősítenie két tanú jelenlétében.
A törvény előírja, hogy meg kell próbálni megkeresni a beteg döntésének személyes okait, és
akár meg kell próbálni a döntését is megváltoztatni.
Várandós anya, aki képes kihordani magzatát nem élhet a visszautasítással. Cselekvőképtelen
személy kezelésének visszautasítását bíróságnak kell jóváhagynia. A törvény lehetővé teszi
élő végrendelet írását, tartós meghatalmazott kijelölését.
Az eutanáziát önmagában, az Orvosi Kamara Etikai Kódexével összhangban elutasítja.