Acél Zsolt, tanulmányában azt bizonyítja, hogy a corpus-metafora Cicerótól származik.

Okfejtését egy 4. századi grammatikaszerző, Diomedes idézetével indítja, aki szerint a poesis
„egy egész, befejezett mű szőttese (contextus) és teste (corpus).” A kor fennmaradt
grammatikai munkáiból kevés elmélet és fogalom tudott olyan sikeresen tovább élni, mint a
contextus- és corpus-metafora. Az idézet fontos, mivel a két kifejezés egy helyütt szerepel, és
mindkét fogalom meghatározóvá válik a későbbi irodalomról való beszédben. A tanulmány
szerint a metafora megjelenése az első latin nyelvű könyvtárak alapításával kapcsolódik
össze; ezért a kutatás elsősorban mediális szempontokat vizsgál.
Elsőnek a római könyvtárakról és Cicero gyűjteményeiről olvashatunk. A római uralkodók
első könyvtáraikat hadizsákmányokból hozták létre, és a nyilvánosság számára korlátozottak
voltak. Cicero kultúrájának központi eleme a könyvtár: Atticushoz írott levelében a szerelem
és az udvarlás szókincsét használja, amikor könyvtáráról van szó; valamint több helyen is írja,
hogy a könyvek társaságában felüdülést és megnyugvást talál. A könyvtárak köré élénk
szellemi élet épült ki, és jelentős filológiai munka is zajlott. Cicero villájának berendezésében
és az irodalom rendszerezésében is megjelent az egység igénye.
Cicero a villa beszélgetésre és közös elmélkedésre alkalmas oszlopcsarnokos részét, a
gymnasiumot – a görög filozófusok iskoláit megidézve –, Academiának és Lykeionnak
nevezi. Eredetileg ezek a filozofálásra alkalmas helyek Platónnál és Aristotelesnél nem a
magánvillákban voltak, hanem nyilvános helyeken.
Cicero úgy tekintett a birtokában levő szövegekre, hogy azok összefüggenek egymással,
folyamatos gondozást, katalogizációt és értelmezést igényelnek. Míg a többi arisztokrata csak
görög műveket gyűjtött, Cicero elkezdte a latin irodalom módszeres feldolgozását is. A
művek értelmezésével egységes irodalomtörténeti elbeszélést hozott létre, melyben
megjelenik Aristoteles telos-elmélete, miszerint az irodalmi műfajok folyamatosan fejlődnek,
mígnem elérik a tökéletes állapotot.
Az egyre növekvő magánkönyvtárak szakembereket kezdtek igényelni. Tyrannio az
antiumi villa könyvtárában a könyveket indexekkel látta el. Cicero Tyrannioshoz írt levelében
a könyveket „mens”-sel rendelkező dolgokként személyesíti meg: a könyvtár egy értelmet adó
helyiség, melynek szelleme a villát irányítja. A tanulmány szerzője az egész Cicero-
korpuszban megvizsgálja, hogy mi mindent jelenthet a mens kifejezés. A jelentések közül a
legfontosabb az aristotelési test-lélek különválasztáson alapul.
Cicero használta először a soma és a corpus szavakat egy bizonyos szöveganyag jelölésére.
A tanulmány idézi azt a három szöveghelyet, ahol ezek előfordulnak. A példákban közös,
hogy a corpus-metaforát Cicero a több könyvből álló halmazokra alkalmazza. A test-metafora
eredetileg Platón Phaidrosából származik, ahol Sokrates a gondosan összeállított retorikai
szöveget egy egészséges élőlényhez hasonlítja. Ezzel szemben Aristoteles a metaforát már
nem csak a retorikai művekre, hanem minden irodalmi alkotásra alkalmazza. A platóni-
aristotelési használat nem egyezik a ma használatos corpus-fogalommal: rendszerint egy
nagyobb, valamilyen szempont alapján összeválogatott szöveganyagot nevezünk korpusznak.
Végül újra előkerül a Diomedes-idézet, és kiderül, hogy a grammatikusnál a két fogalom
(contextus és corpus) szinonimaként szerepel. Pedig a két szó nem rokonértelmű: a szőttest a
mesterséghez, a test pedig a természethez kapcsolódik. Hogy megértsük a metafora
alakulását, a poesis és poema fogalmak jelentését kell megismernünk. Neoptolemosnál a
poema-poesis a tartalom-forma szembeállítást jelöli, míg későbbi szerzőknél a poesis
hosszabb, a poema pedig rövidebb műveket jelent. Ebből következik, hogy Diomedesnél
végül a corpus egy több könyvből álló mű (poesis: pl Ilias) jelölésére használatos.